1
Isten ismerete (Összefoglalás) „A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17, 2-3). „Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. […] Mert szeretetet kivánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós 6,3.6). Bevezetés Már hét alkalommal volt igehirdetés Isten ismeretéről, és most szeretném egybefoglalni az egészet. Nagyon fontosnak tartom, hiszen az az örök élet, hogy megismerjük Őt, Istent és Akit elküldött, az Úr Jézus Krisztust. Ezt kívánja Isten. „…szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat (Hós 6,6). Törekedjünk erre, törekedjünk elismerni, megismerni az Urat (Hós 6,3). Tudom, nem csak azok az Igék szólnak Isten ismeretéről, amelyekről mi beszéltünk az elmúlt hét alkalommal. Az egész Szentírás arról szól, minden Igéjéből Istent lehet megismerni. Az Írások mellett a Szent Szellemnek a munkája, az Úrral való mindennapi járásunk is nagyon fontos Isten megismerése szempontjából. De mégis jónak tartom, ha most egyszerre, együtt látjuk és halljuk azokat az Igéket, amelyekről szó volt Isten ismeretével kapcsolatban. Mert az az örök élet, hogy megismerjük Őt (Jn 17,3). 1.) Isten ismeretének mélysége és következménye (1) Mélységei Mit jelent Isten ismerete? Nem egyszerűen észbeli ismeretet, nem igeismeretet, nem azt, amit fel tudunk fogni az értelmünkkel Isten felől. Isten ismerete ettől sokkal mélyebb. Gyakorlatban megélt, bensőséges szeretetkapcsolatot jelent. Ezt a szót, hogy „ismer”, a Biblia legtöbbször a következőképpen használja: „Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében…” (1Móz 1,4). Azonban ez a szó nemcsak ennyit jelent. Az ismeret elfogadást, elismerést is jelent, hogy akit ismerünk elfogadjuk, elismerjük. Ugyanígy van Istennél is. Az Úr Jézus - amikor eljön az ideje – azt fogja mondani némelyeknek, hogy „…Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket” (Mt 25,12). Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy nem ismeri el őket az övéinek. Egyébként ismeri őket, mert ismeri szívük minden rezdülését - hiszen Isten mindent ismer, nagyon jól tudja, hogy kikkel áll szembe -, éppen ezért nem ismeri el őket. Istent megismerni azt jelenti: elismerem Istent, hogy Ő az Úr, Ő az Isten, Ő a Mindenható, Ő az én Megváltóm, Ő, Aki szeret engem, én is szeretem, számomra nem idegen, közel vagyok Hozzá, szeretetkapcsolatba kerültem Vele. Ezt olvastuk Hóseás könyvéből is: „Ismerjük hát el…” (Hós 6,3)! Ha ismerjük az Urat, ennek látható, kézzel fogható következményei vannak az életünkben, ezzel le is mérhetjük, hogy szeretjük, vagy nem szeretjük Őt. Következményei vannak annak is, ha ismerjük Őt, és annak is, ha nem ismerjük. Kiható következménye van az örök életre, az örökkévalóságra és a földi életünkre egyaránt. (2) Örökkévaló következmény „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Aki nem ismeri Istent, nem ismeri, nem szereti Őt és Jézus Krisztust, nincs Vele bensőséges kapcsolata, annak nincs örök élete. Ez kihatással van nyilvánvalóan az örökkévalóságra.
2 (3) A földi életre kiható következmény Aki ismeri Istent, az nem él bűnben, nem él bűnös életet. Aki nem ismeri Istent, az bűnökben él. Ezt olvastuk: „Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom” (1Kor 15,34). Aki vétkeztek Korinthusban, sokat hallhattak Istenről, nagyon sok mindent tudhattak az eszükkel, de szívükkel, belsőleg nem szerették, nem ismerték Istent - éppen emiatt éltek bűnben. Ezért mondja, hogy serkenjetek fel igazán, és ne vétkezzetek, mert ti nem ismeritek Istent, szégyen, de nem ismeritek. Isten ismeretének ma is látható következménye az, hogy szeretetben élünk vagy nem. Aki ismeri Istent, az szereti Őt, és szereti a felebarátját is. Aki nem ismeri Istent, nem szereti Őt, és nem szereti a felebarátját sem: „Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet” (1Jn 4,7-8). 2.) Isten megismerésének feltételei vannak (1) Isten részéről a feltétel, hogy kijelentse Önmagát Isten a Maga részéről ezt sokféleképpen megtette. Egyébként nem tudnánk Őt felfogni. A teremtett világmindenség által kijelentette Magát, örökkévaló hatalmát és istenségét. A galaxisoktól elkezdve az atomokig, minden, ami Isten teremtménye, az Ő munkája. Minden hirdeti Isten hatalmát, istenségét, nagyságát, bölcsességét. „Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik: Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik…” (Róm 1,19-20). Adott értelmet is nekünk, hogy megismerhetjük a teremtő Istent. A Bibliában is kijelentette Magát. Csodálatos, ahogyan Isten fenntartotta azt. Hányszor akarták elégetni, hányszor akarták hamisítani, hányszor akarták eltüntetni, és megvan, mert Isten kijelentését hordozza. De leginkább Isten a Fia által, Jézus Krisztus által ismertette meg Magát. Azt mondja az Úr Jézus, hogy „…a ki engem látott, látta az Atyát…” (Jn 14,9). „Mert Ő benne [Krisztusban] lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” (Kol 2,9). A Szent Szellemet pedig azért adta Isten, mert Krisztust és a Bibliát is csak akkor értjük meg igazán, ha a Szent Szellem segítségünkre van. Isten bárki és bármi által is kijelentheti Magát. Az Úr Jézus, amikor a gyerekek így dicsőítették Őt, hogy „…Hozsánna a Dávid fiának…” (Mt 21,15), a gyerekek szája által jelentette ki, hogy Ő a Dávid fia, a Messiás. Amikor a főpapok és írástudók haragra gerjedtek, ezt mondta: „…Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani (Lk 19,40). Isten ezt is megteheti. Amikor lerombolták a jeruzsálemi templomot, némán kiáltottak a kövek, mert előre megmondta az Úr. De kijelentette Magát a Bálám szamara által, kijelentette Magát vihar által, természeti katasztrófák által, kijelenti Magát az Ő szeretete, kegyelme által, amikor nem törli el a gonoszt. Esőt és napfényt ad igazaknak, hamisaknak. Kijelentheti Magát emberek által, még a főpap által is, aki elítélte annak idején az Úr Jézust. Nem tudta, hogy próféciát mond, mert az Isten adta a szájába. Isten mindenek által ki akarja jelenteni Magát, mert azt akarja, hogy megismerjük, mert azt akarja, hogy üdvözüljünk. (2) Az ember részéről szükséges feltételek, hogy Isten kijelenthesse Önmagát Az ember részéről sok feltételt fel fogok sorolni. A lényeg az, hogy mi is tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy megismerjük Istent. Ott keressem, ahol megtalálhatom. Keressem az Igében, a testvéri közösségben, ahol szól Istennek az Igéje. Kérjem Őt, hogy Szent Szelleme által nyissa meg a szememet, hogy amikor keresem, megtaláljam Őt. De keresnem kell: „Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik” (Mt 7,8). De feltétel az is, hogy rontsak le minden okoskodást, ami Isten ismerete ellen emeltetett: „Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul
3 ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2Kor 10,5). Az ember mindent ki tud találni, nagy tudása van, csak éppen Istent nem akarja megismerni. Ott mindig van egy magaslat, ott mindig van egy akadály, és ezt kell lerontani, foglyul kell ejteni. Ha ezt nem tesszük meg, oda jutunk, ahová nagyon sok világi tudós is. Kitalálnak elméleteket, amelyekkel oda jutnak, hogy nincs is Isten. Az is nagyon fontos, hogy mint Pál apostol, mindent kárnak és szemétnek ítéljünk, ami akadálya Isten megismerésének. Pál azt mondta, hogy voltak jó dolgok az életében, mert zsidó volt, körülmetélték, az atyák hagyományaiban járt, a törvényt betöltötte. „Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil 3,8). A mi részünkről ez a feltétel. Úgy nem lehet megismerni Istent, hogy akarom is, meg nem is, igazából nem szívügyem, és nem is teszek fel mindent egy lapra. 3.) Hit és bizalom az Úrban A hit egyenlő a bizalommal. E nélkül nem lehet megismerni az Urat. „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te útaidat” (Péld 3,5-6). Aki bízik az Úrban, hisz az Úrnak, minden útján Őt ismeri meg, mert minden útját az Őbelé vetett hit és a bizalom jegyében járja. Sok igei példát láthatunk, hogy aki bízott az Úrban, hogyan ismerte meg egyre jobban Istent. Szó volt Josafát királyról, aki ellen három nép sorakozott fel. Az utolsó pillanatban értesült erről, amikor már ott voltak. Mit tegyenek? Imádkoztak, és az Úr küldött egy prófétát, és azt mondta neki, hogy ne féljenek! Holnap szálljatok szembe velük, de nem kell harcolnotok. És Isten elintézte a dolgot. A három nép összeveszett, és ők csak nézték, hogy mit tett az Úr (2Krón 20,1-20). Megismerték, hogy Isten bölcs, szerető, szabadító, jóságos, Istenben tényleg érdemes bízni. Láttuk Ezékiás királyt, amikor az asszíriai seregek már elfoglalták szinte az egész környéket, országokat, és felvonultak Jeruzsálem alá. Gyalázták Istent és gyalázták a népet. Megkérdezték, hogy azt gondoljátok, hogy ti megmenekedhettek? A többiek már mind elpusztultak! Imádkozott Ezékiás király, Isten pedig üzent: bízzál! És bízott. S másnap reggelre szinte az egész sereg meghalt, és szégyenszemre elvonultak (2Krón 32,9-21). Micsoda ismeret ez Istenről! Ez nem észbeli ismeret. A lelkükig, a szívükig hatott először a félelem: mi lesz velünk? Utána a felszabadult öröm, a csodálkozás, hogy Isten élő Isten, hatalmas Isten, nem olyan, mint a nemzeteknek a bálványai. Egy versben szó volt arról, hogy a kígyó mindenféle fortéllyal és érvvel rá akarta venni a búzaszemet, hogy ne haljon meg a föld mélyében, mert ennek nem lesz semmi értelme, hiszen ha kikel, akkor le fogják aratni, utána ki fogják csépelni, a malomban össze fogják őrölni, majd a kemencében kenyérnek kisütik és végül megeszik. Mennyi szenvedés és mennyi gyalázat! De ő nem tántorodott meg, és azt mondta, hogy az én Uram így akarja, és ez a jó. Ezt tette az Úr Jézus. Ő volt a földbe esett gabonaszem, és bízott az Atyában. Nem tántorodott el, akármi is történt. Ezzel a bizalommal legyünk, és a végén meg fogjuk látni a saját életünkben is, hogy kicsoda az Úr. 4.) Engedelmesség az Úrnak Ahhoz, hogy Őt jobban megismerjük, engedelmeskednünk kell. Aki engedelmes, megismeri Őt. Aki nem engedelmeskedik, nem fogja megismerni az Urat. Az engedetlen ember az Ő engedetlen útjának a szomorú következményeit fogja megismerni, de nem az Urat. Láttuk Ábrahámot, aki kész volt engedni, amikor az Úr azt mondta neki, hogy áldozza fel a fiát. Azt a fiút (Izsákot), akiről azt mondta Isten, hogy az utódait meg fogja áldani. Hogyan, ha feláldozza? Ábrahám bízott az Úrban, engedelmeskedett Őneki. „…Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek” (1Móz 22,16-18). A hit, a bizalom és az engedelmesség szorosan összefüggnek, összetartoznak. Istent arról az oldalról ismerte meg, hogy Ő a halottakat is képes
4 feltámasztani. Ha megáldozom is, Isten vissza fogja adni. Ő halottakat támasztó Isten. Mózes anyjáról is volt szó. Nem tudta tovább rejtegetni Mózest. Kitette, és látjuk Isten csodáját, hogy végül visszakapta. Sőt, még meg is jutalmazták azzal, hogy szoptassa és nevelje fel gyermekét, holott halál járt volna érte (2Móz 2,2-10). De ilyen Isten útja, ha engedelmeskedünk Neki és bízunk Benne. Anániás, Misáel és Azariás (más néven Sidrák, Misák és Abednégo) is engedelmeskedtek Istennek, és nem hajoltak meg a szobor előtt (Dán 3,16-18). Istennek engedelmeskedni egyúttal azt is jelentette, hogy nem engedelmeskedtek a királynak, ezért megtapasztalták, hogy kicsoda Isten. Nem könyvből és nem elméletből. Amikor a tüzes kemencébe bevetették őket - és csak a kötelek égtek le róluk, és ők járkáltak -, ott volt velük egy negyedik is, akit olyannak látott Nabukodonozor, mint az Isten Fia (Dán 3,23-25). Valóban ott is volt, ezért menekültek meg. Megismerte Sidrák, Misák és Abednégo, de Nabukodonozor is, hogy kicsoda az Isten. Mi is, ha engedelmeskedünk, közelről ismerjük meg Őt. Vannak dolgok, amiket olyannak lát az ember, hogy lehetetlenség abban engedelmeskedni. Olyan szoros az út, olyan nehéz, hogy az lehetetlen. Ha nem engedelmeskedik az ember, akkor nem ismeri meg Őt, de ha igen, akkor meg fogja látni Istent olyan nagynak és hatalmasnak, olyan szeretőnek és csodálatosnak, amit e nélkül nem láthatna meg. 5.) Növekedni kell Isten ismeretében Ez a növekedés a hívő életünknek a szükséges velejárója, Isten akarata. Nem tudunk egyszerre mindent felfogni Istenből, mint ahogy a gyermek is, csak ahogy növekszik, annak megfelelően tud egyre több ismeretet befogadni, tapasztalatot szerezni. Egyszerre nem megy. Akármennyi ideig élünk is itt a földön, még mindig nem ismerjük annak Istent, Aki Ő valójában: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Mégis növekednünk kell. Törekedjünk arra, hogy amennyire csak egy embernek ebben a testben meg lehet ismernie az Urat, ismerjük meg. Ahogyan olvastuk Hóseásnál: „…törekedjünk megismerni az Urat…” (Hós 6,3). „Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében” (Kol 1,10). „…növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében…” (2Pt 3,18). (1)Isten ismerete a csecsemőkorban „Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr” (1Pt 2,2-3). Amikor hívőkké lettünk annyit ismertünk az Úrból, hogy jóságos. Mit ízleltünk belőle? Ezt olvastuk: „A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged…” (Jn 17,2-3). Azt ismertük meg, hogy úgy szeretett Isten, „…hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16). Isten Fia nemcsak eljött a földre, hogy tanítson bennünket - mert ez kevés lett volna ahhoz, hogy mi megmeneküljünk -, hanem el kellett, hogy törölje a bűneinket. De mivel vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat - „És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat” (Zsid 9,22) -, kész volt meghalni értünk. Kész volt letenni az életét, hullatni a vérét. Minden hívő ember ezt érti meg legelőször, hogy nagyon szeret Isten, és nagyon szeret az Úr Jézus. Aki szellemben csecsemő, amikor elfogadta ezt a kegyelmet, az Úr jóságából annyit lát, hogy Isten szinte minden jóval elhalmozza, mint ahogy mi szülők a kis csecsemőt. A kisbaba még semmit nem tud, csak sírni és enni. Ugyanezt tette velünk Isten, szinte körülöttünk forgott. Az Úr így árasztja el az újonnan hívővé lett embereket kegyelmével, szeretetével, jóságával és gyöngédségével. De ez még csak a kezdeti ismeret, csak ízlelése az Úr jóságának. Még nem laktunk vele jól, csak ízleltünk valamit. A mennynek ez még csak nagyon az előíze volt. Az Úr nem akarja, hogy így maradjunk. A világi lapok már írnak arról a világjelenségről, hogy a mai fiatalok szinte csecsemők maradnak. Nem szeretnek elmenni otthonról, és húsz-harminc éves korukban is a szülők gondoskodnak róluk. Mossanak, főzzenek rájuk, semmi gondjuk ne legyen a
5 világban. Nem is nősülnek, mert akkor terhet kellene felvenni, férjhez sem mennek, hanem elvannak, mint gyerekek. Ez nagyon kényelmes, de nagyon szomorú állapot. Isten többet kíván tőlünk, hogy jobban megismerjük Őt. (2) Isten ismerete a serdülő és fiatal korban A testi életben egy serdülő gyermektől, egy fiataltól a szülőnek már vannak elvárásai. Nem körülötte forog már minden olyan értelemben, hogy minden kívánságát teljesítsék. Elvárások vannak felé. Az elvárások miatt sokszor szembe kerül a szüleivel: …hogy-hogy elvárják, hogy-hogy nekem parancsolnak. Így vagyunk mi is Istennel. Amikor elkezd nevelni bennünket, gyakran félreismerjük, mert nem teljesíti már minden kívánságunkat. Amikor olyat teszünk, ami nem kedves Őelőtte, vagy baj van a magatartásunkkal, a jellemünkkel, nevel bennünket, fenyít, de ez is kegyelem. Ez is kell ahhoz, hogy Őt jobban megismerjük. A serdülő fiatalkorban sok gyerek félreismeri a szüleit, ugyanígy nagyon sok hasonlóan „serdülő” vagy hitben fiatal félreismeri Istent. Azt gondolja, hogy ha Isten fenyít, akkor nem szeret. Vagy olyan elmélete van, hogy Isten nem várhat el tőlem semmit, mert nincsen énbennem semmi jó. Szeretne csecsemő maradni. De Istennek igenis vannak elvárásai tőlünk, például: „…igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben” (2Pt 3,14). Ha nem igyekezünk erre, akkor megfenyít, de javunkra, hogy szentségében részesítsen: „Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk” (Zsid 12,10). De ekkor is az Urat ismerjük meg, hogy milyen Ő. Bölcs, Aki a javunkat keresi, és azért nevel bennünket. (3)Isten ismerete az érett korban Csak az érett korban ismerjük meg igazán Istent. Egy gyermeknek, amikor maga is szülő lesz, lesznek engedetlen serdülő, kamasz gyermekei, akik sokszor megszomorítják. Akkor fogja ő is jobban megérteni a szüleit. „Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége [ez a tudomány: Isten ismeretének, Isten megismerésének mélysége]! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai!” (Róm 11,33). Isten ismeretének a mélységeiről csak az érettek tudnak. Az éretlenek akár csecsemőkorban vannak, akár serdülő korban, nem ismerik még Isten mélységeit. Ezért tud az ember hamar ítéletet mondani a másikról, sőt még Istenről is, ugyanis minden tudatlan ember nagyon magabiztos. De amikor mélyebben ismerjük az Urat, az összefüggéseket, nem merünk ítéletet mondani. Ugye ismerjük, amikor Mihály arkangyal Mózes teste fölött a Sátánnal vetekedett, nem mert rá kárhoztató ítéletet mondani, hanem azt mondta, hogy „…Dorgáljon meg téged az Úr!” (Júd 1,9). Minél éretlenebbek vagyunk, annál hamarabb mondunk kárhoztató ítéletet. Ez is az érettségnek az egyik fokmérője. Ezt nem lehet észbeli ismerettel megszerezni. Volt szó egy tanmeséről, ami azt érzékeltette, hogy mennyire különbözik az észbeli ismeret az igazi, szívbéli ismerettől. A mese arról szólt, hogy vajon ki ismeri fel a kapusban - aki a mennyország kapujában állott - Jézus Krisztust? Aki megismeri Őt - ez volt a feltétel -, azt beengedi a mennyországba. Mindenki mondta, hogy: én ismerem, mert templomba jártam; mert imádkozom; mert igehirdető voltam. De csak egy ember volt, aki nem mondott semmit, hanem leborult Őelőtte. Tisztességet tett Neki és azt mondta: Légy áldva, Uram, Jézus Krisztus, Megváltóm! Ő ismerte igazán, a többi csak hallott Felőle. Nagyon szomorú lenne, mivel annyi mindent hallottunk az Úr Jézus felől, ha nem ismernénk fel, hogy kicsoda is Ő. 6.) Isten ismerete a gyülekezetben A gyülekezetben ahányan vagyunk, annyiféleképpen ismerjük az Urat. Vannak, akik még nem ismerik Őt, vannak csecsemők, szellemileg serdülők, fiatalok és vannak érettek. Olyan ez, mint amikor a vakok országába bement az elefánt. Egyik ember ilyennek, a másik olyannak érzékelte. Minél éretlenebbek vagyunk, annál többet vitatkozunk azon, hogy milyen Isten, milyen Jézus Krisztus, mi az igaz, és mi nem. Ez még csak az ismeret oldaláról történik. Csak az érettek nem kezdenek bele vitatkozásokba. Ezért olvasható az Efézusiakhoz írott levélben, hogy „Míg eljutunk
6 mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4,13). Érett korban úgy ismerjük meg az Urat, hogy nagyon jól tudjuk, hogy egy ember sem képes Őt felfogni, pláne ebben a testben. De meglátjuk azt is, hogy a másik ember egy másik részt ismer az Úrból, a harmadik egy harmadik részét, és így áll össze a kép. Mi nem ellenségek vagyunk, nem szemben állunk egymással, hanem más-más oldalról ismertük meg az Urat, ezért kiegészítjük egymást. Az éretlenek marakodnak, az érettek pedig örülnek. Így lehet még jobban megismerni az Urat. Azt is olvastuk még, hogy a gyülekezet azért is szükséges, hogy jobban megismerjük Őt. Ezért „...Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4,11-13). Arról is volt szó, hogy a gyülekezetben kiosztott kegyelmi ajándékok is szükségesek, amelyek feltételei Isten ismeretének. Becsüljük meg azokat a testvéreket, akiket Isten adott, és becsüljük meg azt a szolgálatot, amit Isten megbízásából végeznek. 7.) Isten ismeretének értéke és áldása A legutolsó alkalommal Isten ismeretének értékéről és áldásáról volt szó. Jeremiás próféta könyvéből olvastunk Igét: „Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcseségével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával; Hanem azzal dicsekedjék, a ki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, a ki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr” (Jer 9,23-24). Szó volt arról, hogy Isten sokkal több, mint az Ő áldásai. Ne dicsekedjünk. Nemhogy a földi kincsekkel, erővel, bölcsességgel, de még a mennyeivel sem, a mennyei kincsekkel, felülről kapott erővel és bölcsességgel sem, mert ezeket Isten adja. Azzal dicsekedjünk, hogy Őt ismerjük. „A ki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” (2Kor 10,17). Az Ő ismeretének személyes áldása van az életünkben. Péter apostol leveléből olvastunk Igét: „Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében. Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott. A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon” (2Pt 1,2-4). A mi számunkra ez a legnagyobb ajándék, hogy isteni természet részesei lehetünk. Ahogy egy gyermek örökölte a szülei természetét, Isten gyermekei ugyanúgy. A földi gyermekek testből és vérből valók, írja a Zsidókhoz írt levél. Mi is Krisztus testéből és véréből valók vagyunk, de felülről való Magból, isteni Magból születtünk, ezért örököltük az isteni természetet. De láttuk azt is, hogy az nem elég, hogy jót és istenit örököltünk. Az Úr Jézus azt mondta, hogy „…Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi” (Jn 5,19). Vagyis, hiába van isteni természetünk, ha nem gyakoroljuk, ha nem látjuk, hogy mit cselekszik az Atya. Hiába van valakinek jó zenei képessége, ha nem tanítják nagy mesterek, ő pedig nem gyakorol. Akinek nincs tehetsége, azt taníthatják, az gyakorolhat, nem megy semmire. De akinek van tehetsége, azonban lusta: nem törekszik, nem gyakorol, nem figyel oda, amire tanítják - az sem ér semmit. Gyakorolnunk kell, azt mondja Pál apostol: „…én ebben gyakorlom magam…” (ApCsel 24,16) - és elsorolja, hogy mikben. Látnunk kell, mit cselekszik az Úr, ezért kell Igét olvasnunk, ezért kell az olvasottakat átvinni a gyakorlati életünkbe. Így leszünk hasonlóvá Őhozzá, így ismerjük meg Őt igazán. Aztán arról is volt szó, hogy Isten ismeretének az áldása az egyéni életünkön túl kihat az egész világra. A múltban Izráelt választotta ki Isten arra, hogy általa ismertesse meg a többi néppel Önmagát. Mégpedig úgy ismertette meg, hogy Izráelben csodákat tett. Amikor például a népet átvitte a Vöröstengeren, vagy amikor megszabadította ellenségei kezéből (2Kir 19,35). Ezeket mindig azzal
7 indokolta az Úr, hogy: megismerjenek engem. Volt, amikor csapást adott Egyiptomban, hogy megismerjék, hogy Ő az Úr. Most a jelenben a Gyülekezet által teszi ugyanezt Isten. Így olvastuk az Igében, hogy „…az Ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk, mert Krisztus jó illata vagyunk…” (2Kor 2,14). Ismeretének illata azt fejezi ki, hogy ismerjük Őt, mennyire közel kerültünk Hozzá, mennyire szeretjük Őt, hogyan engedelmeskedünk Neki, hogy bízunk Benne. Ezeknek illata van. Ezt az illatot jelenti most meg Isten, s ezt nem lehet elrejteni senki elől sem. Hiába fogja be az orrát valaki, egy idő után muszáj levegőt vennie. A világ világosságává is tett az Úr bennünket: „Ti vagytok a világ világossága…” (Mt 5,14). A szemet be lehet hunyni. Szavakat is adott, a füleket be lehet dugni. Azonban az illatot meg kell, hogy érezzék az emberek, és érzik is. Krisztus jó illata vagyunk. A jövőben is áldása lesz Isten ismeretének az egész világra. Azt olvassuk az Ezeréves Királyságról: „…teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják” (Ézs 11,9). A világ nyomorúságának, békétlenségének, háborúságának most is éppen az az oka, hogy nem ismerik Istent. Ezen nem lehet változtatni. Mindegy, hogy ki mit mond. Lehet törvényeket hozni, nem ér semmit. Lehet felvilágosítani az embereket arról, hogy a jólét érdekében hogyan lehet gazdagodni - annál rosszabb lesz. Csupán egy segít majd ezen a világon, amikor eljön az Úr Jézus, felállítja a Királyságot, és teljes lesz a föld Isten ismeretével, ahogy a vizek a tengert beborítják. Befejezés Visszatérnék a Hóseás könyvében olvasott alapigére: „Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat” (3. v.) Most erre tenném a hangsúlyt: ismerjük hát el. Úgy, ahogyan az Úr Jézus elismeri az övéit: „…Ismeri az Úr az övéit…” (2Tim 2,19), és nem szégyelli őket, hogy Isten fiai (nem szégyell bennünket sem). Így ismerjük el mi is a mi Urunkat. Szeressük Őt, ragaszkodjunk Hozzá, ekkor megismerjük Őt. Mert azt mondja: „…szeretetet kívánok én, nem áldozatot. Isten ismeretét inkább, mintsem égő áldozatokat…” (Hós 6,6). A mi emberi természetünknek a nyomorúsága az, hogy mi inkább adunk áldozatot, inkább cselekszünk. Az egész vallásos világ ezzel van tele, testvérek. Annyi jót tesznek, megszégyenítő módon. Nyüzsögnek, cselekednek, vagyonukat felétetik, testüket a tűzre adják, de ha nem ismerik az Urat, ha nem az igazi isteni szeretettel teszik ezt, semmi az egész. Mert ilyen az emberi természetünk, hogy amikor nyüzsgünk, teszünk, áldozunk, tulajdonképpen magunkat akarjuk kiteljesíteni, hogy minket csodáljanak, mert mi vagyunk valakik. Isten nem kívánja ezt, ez nem kell Neki. Szívesebben teszünk valamit, mintsem hogy nézzük, hogy Isten mit tett. Azt szeretnénk, ha minket ismernének el, mintsem hogy mi ismernénk el az Urat. Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Saját elismerésünkért nagyon nagy áldozatot hozunk szívesen, de Istennek ez nem kell. Ő azt akarja, hogy az Ő áldozatát csodáljuk, és fogadjuk el, amit Ő hozott a Golgotán. Az Ő szeretetét ismerjük el, és akkor szívünk teljes csodálatával szeretni fogjuk Őt. Nem leszünk ettől tétlenek, sem gyümölcstelenek. Mi, amilyen nyomorult emberek vagyunk - végül, ha meg is értettük azt, hogy nem kell Istennek a nyüzsgés, az áldozat, hanem az a fontos, hogy Őt megismerjük -, képesek vagyunk a ló másik oldalára átesni mondván, hogy nem kell semmit tennünk, csak állandóan Bibliát olvasni, gyönyörködni az elméletekben. De így csak elmélet marad. Az igazi ismeret nem tesz bennünket tétlenekké és gyümölcstelenekké. Hadd olvassam el, mit mond erről Péter apostol: „Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon. Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot [atyafiak felé hajló szívet], az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet [úgy is fordítják, hogy mindenki iránt való szeretetet: ez az agapé]. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve” (2Pt 1,3-8). Ezt jelenti a megismerés. A 8. verset elolvasom az Egyszerű fordításból is: „Ha mindezek
8 megvannak, és egyre erősödnek bennetek, akkor Urunk, Jézus Krisztus mélyebb megismerése egyúttal tevékeny és eredményes életre is elvezet majd benneteket, amely jó gyümölcsöket fog teremni.” A Károli-féle fordításban az a kifejezés, hogy „…nem tesz hivalkodóvá…” - a tétlenséget jelenti. Amikor az Úr Jézus kiment reggel, délben és egy órával a naplemente előtt, látott némelyeket, és azt kérdezte: „…Miért álltok itt egész napon át, hivalkodván? (Mt 20,6). Akkor a hivalkodás szó nem azt jelentette, mint ma. Ma, ha valaki hivalkodik, az azt jelenti, hogy henceg. Abban a korban viszont tétlenséget jelentett. Itt álltok egész nap tétlenül, nem csináltok semmit. Hát miért álltok itt? Azt mondják: „…Mert senki sem fogadott meg minket…” (Mt 20,7). Ha megismerjük igazán az Urat, ez nem tesz bennünket tétlenekké, tunyává és lustává. Sőt, ahogyan olvastuk, elvezet bennünket arra, hogy jó gyümölcsöket teremjünk, az előre elkészített úton. Tehát testvérek, akik mélyebben megismerik az Urat, azok a hitük mellé odaragasztják, amiket az Ige felsorol: „…a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet (2Pt 1,5-7). Fordítva is igaz, hogy akik gyakorolják ezeket és a hitük mellé mindet odaragasztják, azok ez által is jobban megismerik Istent, és így lesz az életük gyümölcstermő. Adja az Úr, hogy az Ő megismerése ezt eredményezze mindannyiunk életében. Ámen. Debrecen, 2013. március 17.