IRODALOM KÖNYVEK. VOLKOV, A. I.: Szem ja ob ekt demografii. (A család mint a demográfia tárgya.) Moszkva, Müszl, p

IRODALOM KÖNYVEK

VOLKOV, A. I.: Szem ’ja — o b ’ekt demografii. (A család mint a demográfia tárgya.) Moszkva, M üszl’, 1986. 269 p. A könyv a család mint a népességreprodukció alapegységének tanulmá­ nyozását, képződésének és fejlődésének törvényszerűségeit vizsgálja. A szerző sorra veszi a családok tipológiáját, összetételét, a családi életciklust, a csalá­ dok stabilitását, gyermekszámát és az új családok kiválását. A család mint a népességreprodukció alapegysége, fontos szerepet játszik az ország népességfejlődésében. Alapításától, stabilitásától, gyermekszámától függ a népességnövekedés üteme. Ezért közvetlen tárgya a népességpolitiká­ nak, mivel a népesedési folyamatok irányítása nem lehetséges a modern csa­ lád sajátosságainak számításba vétele nélkül. A szerző az orosz, szovjet családdemográfiai kutatások vázlatszerű át­ tekintése után megállapítja, hogy a családkutatás szférája kibővülőben van. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy a családkutatás léptéke és színvonala még nem felel meg a társadalomban a család demográfiai, etnikai és szo­ ciális jelentőségének, sem a tudomány és a gyakorlat előtt e témában álló feladatoknak. A családok életképességének több fontos aspektusát eddig szinte nem is kutatták. így a családokban a generációk egymásra hatását, a család, az iskola és egyéb szférák szerepét a fiatal generáció szocializációjában. Csupán közelítő elképzelések vannak a családi konfliktusok azon hatótényezőiről, ame­ lyek végső soron a családok széthullásához vezetnek. Kevés inform áció van a fiatalok házasságról, családról, szexuális életről vallott nézeteiről. A kötet első fejezete a család társadalmi-demográfiai kutatásának kér­ déseit vizsgálja. Meghatározza a család demográfiai funkcióját, a családot mint népességcsoportot és mint számbavételi egységet, majd az orosz és szov­ jet népszámlálások, továbbá speciális felvételek alapján adja meg a család demográfiai tipológiáját. A szovjet népesség családstruktúrájának változását, a családok számá­ nak alakulását, a családok nagyság és típus szerinti megoszlását, a családi állapot változását, a család és háztartások összetételét és a családok gyermek­ vállalásának problém akörét vizsgálja a második fejezet. A harmadik fejezet a családalapítást, a kohorszok házasságkötési m oz­ galmát- a házasságok stabilitását a válások demográfiai tényezőit, és követ­ kezményeit. az újraházasodás kérdéseit tanulmányozza, továbbá kitér a csa­ ládi állapot és a halandóság kapcsolatának kimutatására. A család demográfiai fejlődésével foglalkozó fejezet a magas fokon mű­ velt demográfiai módszertan talaján állva vizsgálja a házasságtartamot és annak demográfiai tényezőit, s mutatja be a házasság megszűnésének táb­ láit Elemzi a családi állapot változásának, a családok szétválásának, a fiatal családok szülői házból való kiválásának, a családok nuklearizációjának és a családi életciklus változásának kérdéseit. Az utolsó fejezet a család mint a népesedéspolitika tárgya problém a­ kört tárgyalja.

I R O D A L O M

149

A munka megírása az orosz és szovjet családok demográfiai fejlődéséről szóló statisztikai adatok elemzésén alapul, elsősorban az 1970. és 1979. évi népszámlálások és speciális demográfiai felvételek adatainak, de korábbi népesedésstatisztikai adatok felhasználásával is. A könyv demográfusok, szociológusok, közgazdászok és mindazok szá­ mára nyújt hasznos ismereteket, akik érdeklődnek a házasságkötések és a család kérdései iránt. P. K. R IX, S. E.—FISHER, P .: R etirem ent-A ge Policy. A n International P erspec­ tive. (Nyugdíjazási politika — Nemzetközi kitekintés.) Pergamon Policy Studies on Social Policy, Pergamon Press, 1982. 144 p. A népesség és a munkaerő öregedése Nyugat-Európa országaiban és az Egyesült Állam okban egyaránt érvényesülő folyamat, sok hasonló társadalmi­ gazdasági problémával. A demográfiai háttér hasonlóságai önmagukban is in­ dokolják Sara E. Rix és Paul Fisher nemzetközi áttekintését; a könyv m ind­ amellett határozottan felhívja a figyelm et arra, hogy a gazdag társadalom­ biztosítási tapasztalatokkal rendelkező fejlett nyugat-európai ipari államok nyugdíjpolitikájának elemzése, rövid és hosszú távú problém áik kezelésének megismerése milyen fontos lehet az Egyesült Állam ok számára is. A szerzők elsősorban 5 nyugat-európai ország — Dánia, Franciaország, NSZK, Svédország, Egyesült Királyság — nyugdíjrendszerének problémáit, aktualitásait és jö v ő jét vizsgálják, összefüggésben az öregedés problémáival, lehetőség szerint mindenütt utalva az Egyesült Állam ok hasonló problémáira. Az adatok azt mutatják, hogy az összehasonlítást, illetve vizsgálati hátteret képező európai országok már 1960-ban olyan „öregek” voltak (a 65 éves és idősebb népesség arányát tekintve) mint az Egyesült Állam ok jelenleg. Más­ felől az is igaz, hogy a vizsgált európai országokban az idős népesség foglal­ koztatási arányai elmaradnak az Egyesült Állam ok m egfelelő arányaitól. R ix és Fisher rámutatnak, hogy a társadalombiztosítás szempontjából a nyugdíjazás korhatárát gyakran igen leegyszerűsítve, csupán az emelkedő várható élettartamhoz viszonyítják. A dolog azonban ennél sokkal bonyolul­ tabb, szorosan kapcsolódik olyan kom plex tényezőkhöz, mint a foglalkoztatás, a munkanélküliség, a gazdasági növekedés, a termelékenység és az infláció alakulása, a termékenység változása, az eltartottság mértéke és az erőforrá­ soknak a változó prioritásokkal összefüggő elosztása. A könyv egyes fejezetei meggyőzően érzékeltetik, hogy a nyugdíjazással, a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban az öt európai ország kormányainak, m un­ kaadóinak és — noha kisebb mértékben, de — munkavállalóinak a magatar­ tása is eltér attól, ami az Egyesült Állam okra jellemző. Jelentős hasonlóságok is kimutathatók azonban, hosszú távon, a X X I. század elejére várható tár­ sadalmi-gazdasági helyzetet illetően: a termékenység csökkenéséből és a nyug­ díjasok növekvő arányából következően növekszik az ún. eltartottsági teher; feltételezhetően csökken a fizikai és az egyéb nem fizikai kategóriákba sorol­ ható munkaerő iránti igény; mérséklődik a gazdasági növekedés stb. A nyug­ díjrendszerek problémáinak: közös jellem zői talán a jóléti állam határainak kérdéseként ragadhatok m eg; a probléma rövidebb távon valójában az, hogy vajon századunk hátralevő éveiben képesek leszn ek-e az egyes országok gaz­ daságai a jelenlegi jóléti szint fenntartására (nem is beszélve annak javítá­ sáról), vagy különféle jelentős változtatásokat kell eszközölniük ellátó rend­ szereinkben? Közös az a probléma, hogy a nyugdíjaskorúak számának jelen­ tős emelkedése, állományuk további öregedése mellett a korai nyugdíjba m e­ netel trendjének folytatódásával, az alacsony termékenységi szinttel, a gyors inflációval együttjáró költségek elviselhetetlen terh eket jelen ten ek -e az érin­ tett intézmények, a dolgozó népesség számára — milyen reakciókra lehet számítani? A népesség öregedését, a várható élettartam meghosszabbodását világo­ san jelzi a hivatalos népességelőreszámításokban az idősek számának és ará­ nyának gyors és jelentős emelkedése. Ezt egyértelműen bizonyítja például

150

I R O D A L O M

az a körülmény, hogy míg 1971-ben az Egyesült Állam ok 2000-ig készített hivatalos népességelőreszámításában a 65 éves és idősebb népesség száma 28,8 m illió fővel szerepelt, addig egy 6 évvel későbbi felülvizsgálat szerint számuk 31,8 m illió lesz. Az 1981-ben — tehát 10 évvel később — készített előreszámítás viszont az ezredfordulóig már 5 m illióval több idős amerikai­ val számolt a halálozási arányok nem várt, de valóságos, jelentős javulása alapján. Az idősek népességi aránya az ezredfordulóig mérsékelten, azt követően jelentősen növekszik a vizsgált országokban (az Egyesült Királyság kivételé­ vel). Ennek ellenére viszont a következő húsz évben várhatóan csökken ezek­ ben az országokban a globális eltartottsági mutató (100 munkavállalási korúra jutó eltartottak) értéke. A magyarázatot elsősorban a csökkenő termékenységi trendekből következően a fiatalkorú eltartottak arányának visszaesése adja. Ennél lényegesebb viszont az, hogy 2000-ig viszonylag kevéssé romlik az idős­ korú eltartottak aránya. Ennek pedig az a magyarázata, hogy a munkavál­ lalási korú népesség száma ezekben az években még mindegyik megfigyelt országban tovább fog növekedni. Úgy tűnik tehát, hogy az eltartottsági terhek elviselhető m értékűek lesz­ nek, legalábbis az ezredfordulóig, ami viszonylag rövid távnak tekinthető. A nyers eltartottsági mutatók azonban elfednek néhány nagyon is idevágó tényt. Először is, az idős népesség maga is tovább öregszik, ennélfogva el­ tartása is költségesebbé válik. Ez a tendencia mindaddig folyamatosan ér­ vényesül, amíg a háború utáni nagylétszámú generációk hatvanas éveibe nem lépnek 2005 és 2010 körül. Másodszor, az öregkori eltartottság számos tényező következtében nem a 65. életévvel kezdődik, hanem sok esetben jóval előbb. A növekvő számú idős és nyugdíjas népesség eltartási költségei — az európai országokat vizsgáló kutatók vélem énye szerint — tovább fognak emel­ kedni még azt megelőzően is, hogy a munkavállalási korú népesség száma csökkenni kezd majd az ezredfordulót követően. Abban viszont már inkább a kétkedés jellemző, hogy vajon az adófizetők hajlandók, illetve képesek lesznek-e további terhek vállalására. A vizsgált európai országok egyikében sem érdemleges a nyugdíjkor­ határ utáni foglalkoztatás iránti igény, még a viszonylag fiatalabb korcso­ portokban sem. Ehhez még hozzávéve a magas szintű munkanélküliség té­ nyét, érthető, hogy a politika más csoportokra összpontosítja a figyelmét, így a fiatal és ismételten munkába állni kívánó nőkre. A demográfiai, gazdasági és egyéb változások hatásai mellett, illetve azoktól függetlenül a nyugdíjrendszerek m űködése is lényeges tén yezővé vált. A vizsgálatba bevont országok többségében e téren napjainkig jelentős vál­ tozások figyelhetők m eg: mindaddig, amíg viszonylag kevés volt a nyugdíjba vonulók száma és viszonylag sok a munkaviszonyban maradók száma, addig a rendszer pénzügyi fedezetével szemben semmiféle gond nem merült fel. Attól kezdve viszont, hogy a nagylétszámú dolgozó generációk kezdenek nyug­ díjba vonulni, jelentősen m egnövelve a már nyugdíjban levő, továbbélők szá­ mát, s a dolgozó népességnek a nyugdíjasokhoz viszonyított aránya csökken, a rendszer feszültségei is kezdenek mind jobban megmutatkozni. További nyomást gyakorol a rendszerre a m egfelelő szintű nyugdíjak iránti igény. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a dolgozóknak az időskorú eltar­ tottakhoz viszonyított aránya századunk hátralevő éveiben nem fog romlani. A korábbi nyugdíjazás trendjének folytatódása azonban felboríthatja ezt az egyensúlyt, ráadásul a nők foglalkoztatottakon belüli aránynövekedése — ki­ sebb ledolgozott óraszámukat és bérüket tekintve — forrásveszteséget is je ­ lenthet. A könyv egyes fejezeteiben bemutatott adatok egyaránt azt jelzik, hogy növekedtek az egyes országok nyugdíjrendszereivel szembeni igények, amire mind ez idáig nem a nyugdíjkorhatár felem elése jelentette a legkomolyabban szóba jövő reagálását. Egy ilyen lépés ugyanis ellentmondana annak az ér­ vényesülő magatartásnak, amely a korai nyugdíjba lépést szociális vívm ány­ nak tekinti, s amely közérdek is, amennyiben munkahelyeket szabadít fel a fiatal munkavállalók számára. A valóságban éppen ellenkező irányú válto­ zások következtek be.

I R O D A L O M

151

Svédországban pl. 1976-ban 67-ről 65 évre szállították le a nyugdíjkor­ határt. 1983-tól Franciaországban 60 éves korban nyugdíjazzák a 37 évnél is hosszabb szolgálati idővel rendelkezőket. A rövidebb munkaviszonnyal ren­ delkezőket pedig késztetik arra, hogy 60 éves korukban nyugdíjassá válja­ nak: a 60 éves koruk után is tovább dolgozni szándékozóknak fel kell adniuk munkahelyüket és — ami korántsem könnyű ebben a korban — új munka­ helyet kell találniuk. Az NSZK-ban a szociális vívm ányt jelentő rugalmas nyugdíjkorhatár eredményeképpen ma már minden második dolgozó 63 éves kora előtt lép nyugdíjba. Az Egyesült Királyságban, ahol a férfiak nyugdíj­ korhatára 65, a nőké pedig 60 év, a magas munkanélküliség a férfiak nyug­ díjazási évének csökkentése irányába hat. Dánia kormánya ugyancsak a mun­ kanélküliség problémáira reagálva, a korai nyugdíjba menetelt ösztönző in­ tézkedéseket léptetett életbe. Feltehető, hogy ha a munkaerőkereslet meghaladja a kínálatot, akkor Európa országai ismét a bevándorló m unkaerőt fogják preferálni és nem az idős, nyugdíjas dolgozókkal fogják kielégíteni a keresletet. A francia kutatók felvetik, hogy a potenciálisan krónikus munkaerőhiány elé néző országok, pl. az NSZK, Belgium és Svájc gondjaira megoldást jelenthet a francia munka­ erő-túlkínálat mindaddig, amíg Franciaország is munkaerőhiányos állapotba fog kerülni, valam ikor a századfordulót követően. Egy ilyen megoldás pél­ dául aligha eredményezné az érintett országokban a nyugdíjkorhatár felem e­ lését. Reálisan számítani lehet másfelől arra is, hogy a korai nyugdíjazási igény mellett növekvő munkaerő-kínálat is fog jelentkezni az idősebb korcsoportok­ ban. A z öt európai ország keresi az olyan megoldásokat, amelyek megfelelő érdekeltség mellett — részmunkaidős foglalkoztatással, jövedelem -kiegészítés­ sel — lehetővé teszik a fokozatos nyugdíjba m enetelt, szemben a gazdasági aktivitás hirtelen abbahagyását jelentő hagyományos nyugdíjazással. Ennek rendkívül népszerű sémáját a svéd résznyugdíj-rendszer képezi. Rix és Fisher arra a következtetésre jutnak, hogy ha az idősek részmun­ kaidős foglalkoztatása eléggé elterjed és általánosan elfogadottá válik, akkor a törvényes nyugdíjkorhatár em elése is általános egyetértésre találhat, egy­ idejűleg biztosítva az eltartási terhek számottevőbb csökkentését is. A könyv 5. és 6. fejezete egyébként számos alternatívát mutat be a juttatások csökken­ tésétől a bevételek növekedéséig, illetve az állami szektortól a magánszektor irányába történő arányeltolással. A következtetések m egfelelő adaptálással az Egyesült Állam ok számára is hasznosak lehetnek. Az ehhez szükséges lépéseket fejti ki a könyv 7., 8. és 9. fejezete összefüggésben többek között a társadalombiztosítás és a munka­ nélküliségi biztosítás változásaival, illetve a terhek egy részének az államiból a magánszektorba történő áthelyezésével. K. F. WUNSCH, G.: Multivariate analysis of mortality data: an exploratory app­ roach. (A halálozási adatok exploratív vizsgálata többváltozós elemzés­ sel.) In: J. Valiin et al., eds.: Methodologies for the collection and ana­ lysis of mortality data. Liege, Ordina Editions, 1984. 305—330. p. A z empirikus kutatásokat kérdésfeltevésük alapján két nagy csoportra oszthatjuk. Az elsőt azok a vizsgálatok alkotják, amelyek a rendelkezésre álló adatok struktúrájának, belső összefüggéseinek a feltárására irányulnak. A másikba pedig azok az elemzések tartoznak, amelyek célja meghatározott elm életi feltevések helyességének tapasztalati ellenőrzése. A két csoport ter­ mészetesen nem különül el teljesen egymástól: sokszor az adatrendszer belső összefüggéseit vizsgálva formálódnak azok az elméleti feltevések, amelyeket azután egy másik kutatás ellenőriz. Tanulmányában a szerző az empirikus kutatás elsőként említett, az ada­ tok struktúrájának feltárására irányuló fajtájával foglalkozik. A többváltozós statisztikai elemzésnek azokat a módszereit tekinti át és szemlélteti példával, amelyek hatékonyan alkalmazhatók az ilyen induktív jellegű vizsgálatokban.

152

I R O D A L O M

A feltáró vizsgálatokban használható többváltozós módszerek közös v o­ nása, hogy mindegyikük a kiinduló adatmennyiseget igyekszik csökkenteni, s ezáltal áttekinthetőbb, könnyebben értelmezhető képet nyújtani a tanul­ mányozott jelenségről. Ez a csökkentés természetesen információveszteséggel, az eredeti adatokhoz való illeszkedés romlásával já r; a feladat a lehető le g ­ alacsonyabb szinten tartani ezt a veszteséget. A csökkentés vonatkozhat a megfigyelési egységeket jellem ző ism érvekre (változókra) és magukra a m eg­ figyelést egységekre; valóban a többváltozós eljárások egyik része (pl. a fak­ torelemzés) a rendelkezésre álló számtalan változó ban rejlő inf ormációmenynyiséget próbálja meg néhány — az eredeti változók számánál lényegesen kevesebb — dimenzióba (faktorba) sűríteni, míg a módszerek másik része (pl. a klaszterelemzés) az egyedi megfigyeléseket igyekszik hasonlóságuk alap­ ján csoportokba összevonni. A szerző az adatmennyiség csökkentésének m ind­ két form áját bemutatja és példával szemlélteti; a faktor- (ill. főkomponens-) elemzés és a klaszterelemzés mellett foglalkozik a diszkriminancia-elemzéssel és a nem-lineáris leképezéssel is. A dolgozatban a többváltozós elemzések adatbázisát a princetoni (USA) ún. m odell halandósági táblák alkotják. A megfigyelés egysége maga a ha­ landósági tábla, az ismérvek (változók) pedig a halálozás életkor és nem sze­ rinti valószínűségei (a 0— 1, 1— 5, 5— 10, 10— 15, 15—50 és 50—75 éves korra vonatkozó nlx értékek). A szerző 48 halandósági táblát von be a vizsgálatba: 24-et a nyugati m odell-családból, 24-et pedig az északiból. M indkét modell-családon beiül három alcsoportot határol el a halandóság szintje alapján, végül minden egyes alcsoportban megkülönbözteti egymástól a férfiak és a nők halandósági tábláit. A z adatok (a megfigyelési egységek) tehát egy előre ism ert struktú­ rába rendeződnek: két modell-családba, a halandóság három szintjébe és a két nem szerinti megoszlásba. Ennélfogva az elemzés alkalmas annak a kér­ désnek a megválaszolására, vajon az adatrendszernek a különféle többvál­ tozós eljárások által feltárt összefüggései m egfeleln ek-e a jelen esetben eleve tudott tényleges összefüggéseknek. A kutatási gyakorlatban ez a kérdés rend­ szerint nem merül fel, hiszen általában nincsenek előzetes ismereteink az adatrendszer belső tagolódásáról; ezeket az ismereteket épp maguktól a több­ változós módszerektől várjuk. A vizsgálat szemléltető jellegének megfelelően a szerző két ponton ön­ kényesen megváltoztatja az eredeti halandósági táblákban szereplő értékeket. Ezeknek az adathibáknak a mesterséges előállítása annak bemutatását szol­ gálja, mennyire érzékenyek az egyes többváltozós eljárások a kiugró, extrém adatokkal szemben, származzanak ezek egyszerű „elírásból” vagy a többitől élesen elütő tulajdonságokkal rendelkező megfigyelési egységek szerepelteté­ séből. A kiugró értékek befolyását érzékeltetendő a számításokat a szerző a hibás és a helyes adatokkal egyaránt elvégzi. A többváltozós módszerek közül elsőként a főkom ponenselem zés kerül sorra. A hat változó (a különböző életkorúak halálozási valószínűségei) által hordozott inform áció a hibás és a helyes adatokat használva egyaránt bele­ sűríthető két dimenzióba. Míg azonban a hibás adatok esetében a változók zöme szorosan tömörül az első dimenzió végpontja köré, a hibát tartalmazó egyetlen változó pedig csak a második dimenzióval áll kapcsolatban, addig a helyes adatokat alkalmazva valamennyi változó viszonylag egyenletesen oszlik el a két dimenzió között. Látható tehát, egyetlen téves adat mennyire eltorzíthatja az eredményeket. A főkomponenselemzés során gyakran tapasztaljuk, hogy az összes vál­ tozó szorosan kapcsolódik az első dimenzióhoz, így e dimenzió mintegy át­ fogóan jellemzi a vizsgált jelenség szintjét, intenzitását. Ezt felismerve az első dimenziót felhasználhatjuk a megfigyelési egységek között a jelenség szintjében mutatkozó eltérések kiegyenlítésére: ehhez csupán az első faktor hatását kell kiszűrni minden egyes változóból, s a továbbiakban az így ka­ pott maradékokkal (reziduumokkal) dolgozni. A halandóságot vizsgálva azon­ ban más út is kínálkozik: a demográfus számára a halandóság általános szint­ jét a születéskor várható átlagos élettartam (eJJ) jellemzi. Az első faktor he­ lyett tehát kiszűrhetjük ejj hatását is az egyes változókból; valóban, a szerző

I R O D A L O M

153

ezt a második megoldást választja. Meghatározza az egyes halálozási való­ színűségnek az ej -ra vonatkoztatott nem-lineáris regresszióját, s az ennek eredményeként kapott maradék (reziduális) értékeket tekinti a halandóság általános intenzitásától független mutatóknak. A reziduumokkal végzett főkomponenselemzés a korábbitól eltérő képet ad a változók egymáshoz való viszonyáról. A hat ismérv ezúttal is két di­ menzió mentén csoportosul; az első dimenziót azonban ahhoz ellentétes elő­ jellel kapcsolódó (vagyis a dimenzió két szélső pontján elhelyezkedő) válto­ zók alkotják, a második dimenzióhoz pedig csupán egyetlen ismérv, az idő­ sek halandósága tartozik. Ez az eredmény megfelel a halandósági táblák két, nyugati és északi m odell-családra való tagolódásának. A vizsgálatban másodikként alkalmazott módszer a diszkriminanciaelem zés. Ennél az eljárásnál a megfigyeléseket előzetesen meghatározott cso­ portokba soroljuk, s azokat a változókat keressük, amelyek e csoportokat leg­ inkább megkülönböztetik egymástól. A helyes, de nem reziduális adatokkal dolgozva a nyugati és északi modell-család az 1 és 5 év közöttiek halandó­ ságában tér el egymástól leginkább, a csecsemőhalandóság viszont egyáltalán nem különíti el e két csoportot. A reziduumokkal végzett számítások ném i­ képp m ódosítják az egyes ismérvek szerepét: ez esetben főként az 5— 10 éve­ sek halandósága határolja el egymástól a két modell-családot, míg a csecsemő­ halandóságnak továbbra sincs lényeges szerepe. A két csoport közötti eltérés tehát mindkét esetben döntően a fiatalkori halálozásoknak tulajdonítható. A harmadik eljárás, amelyet a szerző bemutat, a nem-lineáris leképezés. Ez a módszer a megfigyelési egységeket igyekszik elrendezni egy, az eredeti változók számánál kevesebb, éspedig kétdimenziós térben. A hibátlan, ám nem rezidualizált adatokat használva az egyes halandósági táblák három éle­ sen elváló csoportba sorolódnak a halandóság szintje alapján. A z ennek a szintnek a befolyását kiszűrő reziduális értékekkel számolva kevésbé egyér­ telmű a kép; a legszembetűnőbb a nyugati modell-család férfi és az északi m odell-család női tábláinak éles elkülönülése (a halandóság azonos szintjén). Ezek a táblák egyszersmind igen távol esnek a másik nem megfelelő m odellcsaládbeli tábláitól. Utolsóként kerül sor a klaszterelemzés ismertetésére. Ez az eljárás a megfigyelési egységeket vonja össze hasonlóságuk alapján nagyobb csoportok­ ba. A helyes, de nem reziclualizált adatokkal és a W ard-féle hierarchikus módszerrel végezve az elemzést három, a halandóság egy-egy szintjét képvi­ selő csoport keletkezik. A halandóság alacsony szintjével jellemezhető cso­ porton belül ezenkívül további két csoport határolódik el: ezek megfelelnek a nyugati és északi modell-családnak. A férfiak és a nők halandósági táblái ugyanakkor nem válnak el egymástól. A reziduális értékeket használva ezzel szemben egyrészt az eltérő modell-családok, másrészt a két nem halandósági táblái kerülnek külön csop ortba. M. F.

FOLYÓIRATCIKKEK

KEYFITZ, N.: Fünf Milliarden M enschen, (ötm illiárd für Bevölkerungswissenschaft, 1987/1. 11—27. p.

ember.)

Zeitschrift

A szerzőt tanulmánya megírására az a tény késztette, hogy 1987. év fo ­ lyamán a világ népessége túlhaladja az ötmilliárdos határt. (Az ismertetés megírásának idején ez már regisztrált tény.) Ez a szám nemcsak rekordot jelent az előző évekhez viszonyítva, hanem egyben azt is jelenti, hogy a világ népessége megkétszereződött az 1950. évi 2504 milliós világ népességszámhoz

154

I R O D A L O M

képest. A szerző úgy véli, hogy más körülmények között talán örvendetes is lehetne, hogy a Föld népessége eléri az ötmilliárdos nagyságot, hiszen sok évezreden át a világ népessége igen kisszámú volt, nyolc évezreddel ezelőtt, a neolit korban, amikor az emberek elkezdtek gabonát termeszteni, amikor az első falvak kialakultak, amikor fennállt az emberiség kihalásának állandó veszélye, becslések szerint csak ötm illió ember élt. Ennek fényében az ötm il­ liárdos világ népességszám jelentős „teljesítménynek” tűnhet. Az érem másik oldala viszont az, hogy ennek az ötm illiárd embernek a többsége szegénységben él és még rosszabb, hogy a szegények száma — függetlenül attól, hogy milyen meghatározást alkalmaznak a szegénység m eg­ jelölésére — , tovább nő. A világon évente az ENSZ statisztikák szerint mint­ egy 131 millió gyermek születik, ezek közül több mint 110 m illió (kb. 84 szá­ zalék) a fejlődő országokban. Az ENSZ ennek további növekedésével számol, oly módon, hogy a X X I. század elején ez a szám eléri a kb. 125 milliós m axi­ mumot. Ebből kiindulva, a szerző az elkövetkező 15 évben mintegy kétmilliárd gyermek születésére számít, és felveti a kérdést, hogy milyen életkörülmé­ nyek között fognak élni ezek a gyermekek. Véleménye szerint, bár a szüle­ tendő gyermekek pontos száma jelenleg még nem állapítható meg, bizton­ sággal tudható, hogy arra irányuló kilátások, hogy egy jobb világban éljenek, csak akkor javulhatnak, ha a születésszám ahelyett, hogy emelkednék, csök­ ken. A szerző kikerülhetetlennek látja a szegénység növekedését, a természeti források további esetleg kimerüléshez vezető kiaknázását, a környezeti prob­ lémák növekedését. Úgy véli, hogy az oktatás szektorában történő szükség­ szerű fejlődés olyan elvárásokat kelt a foglalkoztatással kapcsolatban, amik nemigen teljesíthetők. Ugyanez vonatkozik a fogyasztói elvárásokra is. ame­ lyek azután a fejlődő országok hitelhelyzetét és kereskedelmi mérlegét ter­ helik. A szerző véleménye szerint a fejlődés csapdáját csak intenzívebb család­ tervezéssel lehet kikerülni. Nézete szerint csak a világ népessége növekedési ütemének lefékezése enyhítheti a vázolt problémákat és támaszthat reményt egy jobb jövőre. A szerző a tanulmányában tárgyalt problémát igen sokoldalúan köze­ lítheti meg, számításokkal, statikus és dinamikus modellekkel támasztja alá érvelését. A jövőt illetően a szerző elöljáróban megállapítja, hogy tudatában kell lennünk annak a ténynek, hogy a világ népességének az ötmilliárdos határt túlhaladó száma csak a tudomány alkalmazása által vált lehetővé. Nem zár­ ható ki annak lehetősége, hogy a tudomány egy napon tíz, tizenöt vagy ennél több milliárd ember létezését is lehetővé fogja tenni, akik akkor kellemes körülmények között és békésen fognak a Földön élni. Számunkra a probléma az, hogy arra ügyeljünk, hogy bolygónk ne váljék sivataggá, mielőtt ezeket a nagyobb lehetőségeket megvalósíthatnánk. Véleménye szerint csak abban az esetben van arra lehetőség, hogy egy végső soron jobb módban élő népes­ ség tovább növekedjék, ha sikerül a világ népességét egy kb. ötmilliárdos állandó szinten tartani annyi ideig, amíg a tudomány tovább előrehalad és ha uraljuk az olyan jellegű problémák sokaságát, mint például a savas eső, a járványok, a szilárd fűtőanyagok kimerülése, vagy a városok túlnépesedése. K. V. LEE, M. L.—LOSCHKY, D.: Malthusian Population Oscillation. (A malthusi népességingadozások.) The Economic Journal, 1987. September, 727— 739. p. A fejlődő országok népesedési problémái, a világ népességprognózisai az utóbbi időben gyakorta idézték Malthus szellemét, félelm eit új és újabb köntösökbe öltöztetve. Lee és Loschky tanulmánya elsősorban a matematikai demográfusok, a gazdaságdemográfiával, illetve a modellezéssel foglalkozók körében tarthat számot érdeklődésre, szakértő kritikára. A szerzők abból indulnak ki. hogy Malthus, aki a gazdasági és a népesedési folyamatok kölcsönhatásait dinami-

I R O D A L O M

155

kus folyamatként kezelte, azt állította, hogy a népesség növekedése úgy in­ gadozik, ahogy a reálbérek mozognak a társadalmi megélhetési költségek, a létminimum körül. Megállapítják, hogy az ismert malthusi modellek egy része megengedi azt, hogy ez a malthusi gondolat részét képezze, de erre v o ­ natkozó feltételezést már nem tesznek. L ee és Loschky modelljükben érvé­ nyesítik az ingadozásra vonatkozó állítást és vizsgálják Malthus érveléseit. Anglia 1541— 1871 közötti népességtörténetének W rigley és Schofield által publikált adatait felhasználva úgy találják, hogy a modell tesztelése alátá­ masztja Malthus meglátásait, mi több, néhány elmélettörténeti és gazdaság­ történeti következtetés levonását is indokoltnak tartják. A cikk első fejezete Malthusnak a reálbérek és a népesedés ingadozá­ saira az elősegítő, illetve a gátló tényezők kölcsönös kapcsolatára vonatkozó nézeteit mutatja be, a kapcsolatok három lehetséges változatát vizsgálva. A második fejezet az előzőekben kifejtettek alapján specifikálja a m o­ dell változóit. Az 1541-ig visszamenő népességadatokhoz reáljövedelem adat­ sorok hiányában reálbéradatokat alkalmaztak. Bizonyos kompromisszumok árán a szerzők felállították azokat a strukturális egyenleteket, amelyek min­ den korábbi malthusi m odellből hiányoztak, s amelyek lehetővé teszik az in­ gadozások (oszcilláció) vizsgálatát. A harmadik fejezet az angliai anyakönyvi adatok több mint 300 éves idősorából csak az ipari forradalom előtti két és fél évszázad adatait hasz­ nálja fel. hivatkozva arra, hogy az 1800 utáni időszakban jelentős és tartós változások következtek be a termékenységi, illetve a halálozási arányok ala­ kulásában. A népességi és reálbér adatokból képezett indexek segítségével előállították az adott periódus létminimum mutatóját. A malthusi gondolat szerint a népesség stabil marad, ha a reálbérek (reáljövedelmek) nem tértek el a létminimumtól. A szerzők találtak egy olyan 50 éves periódust a X V II. század elején, amelyben az index stabil maradt és ennek m egfelelő 50 év alatt stabil volt a népesség is. A strukturális egyenletek három fokozatú legkisebb négyzetek módszeré­ vel végzett becsléseit táblázatban mutatják be a szerzők, ismertetve, illetve értékelve a becsült koefficiensek előjeleit és szignifikanciaszintjét; rámutat­ nak, hogy a modell alapján végzett számítások alátámasztják Malthus elgon­ dolását a népességnövekedés és a reálbérek ingadozásának kapcsolatáról, cik­ lusairól legalábbis Anglia 1541— 1800 közötti történeti fejlődésére alkalmazva. A negyedik fejezet röviden összegzi a szerzők következtetéseit: a reál­ bérek közvetve, a házasságkötésre gyakorolt hatásukon keresztül, de közvet­ lenül is befolyásolják a születési arányszámokat; nincs viszont egyértelmű összefüggés a reálbérek és a halálozási arányok között. Anglia gazdaságde­ mográfiai történetét folytonos ciklusok jellemzik. Jelenleg még nem létezik olyan modell, amely ezeket a ciklusokat magyarázni és összekapcsolni tudná. A L ee—Loschky féle modell alkalmas az ingadozások megmagyarázására, s ezáltal Anglia történelmének, illetve a preindusztriális társadalmak gazda­ ságdemográfiai kölcsönhatásainak megértését is elősegíti. K. F. BELOVA, V.— DARSZKIJ, L.: R ozsdaem oszť v povtornüh brakah. (A termé­ kenység alakulása újraházasodás következtében.) Vesztnik Sztatisztiki, 1987/7. 35—43. p. A házasságok stabilitásától függ a termékenység általános szintje. Ezért régóta foglalkoztatja a demográfusokat az a kérdés, hogy az újraházasodások mennyire kompenzálják a születések számában a válás és özvegyülés miatt jelentkező veszteségeket. A termékenység, a házasságkötések és válások vizsgálatára a Szovjet­ unió Központi Statisztikai Hivatalának Kutató Intézete több alkalommal ké­ szített elő és végzett megfigyelést. A cikk szerzői az 1978. és 1981. években folytatott felvétel eredményeit és a belőlük levonható főbb következtetéseket ismertetik.

156

I R O D A L O M

A válások és az özvegyülések jelenlegi magas aránya tükröződik az elváltak és az özvegyek magas hányadában a propagatív korú nők köré­ ben: az 1979. évi népszámlálás adatai szerint a 30— 50 éves nők több mint 10 százaléka elvált vagy különélő, az 1985. évi társadalmi-demográfiai felvé­ tel szerint 10— 12 százaléka. Az 1978. és 1981. évi vizsgálat adatai azt is mu­ tatják, hogy az e korcsoporthoz tartozó férjezett nők 8— 9 százaléka nem az első, hanem második és további házasságában él. Az elmúlt két évtizedben a válások gyakoriságának jelentős növekedése és ezek újraházasodásokkal való kompenzálása növeli az újraházasodás utáni termékenység demográfiai jelentőségét. Az átlagos gyermekszám a nők minden korcsoportjában legalacsonyabb az elváltak körében és legmagasabb az első házasságukban élő nőknél. A népességreprodukció szempontjából legfontosabb 20—30 éves korcsoportban az életben levő gyermekek száma valam ivel magasabb a második házasságuk­ ban élő nőknél. Ennek értékelésénél tekintetbe kell azt is venni, hogy e kor­ csoport újraházasodott női viszonylag fiatalon kötöttek házasságot. Az első és további házasságban élő fiatal nők életben levő és várható gyermekeinek száma az egyes népességcsoportokban eltérő. A nagyvárosok­ ban lakó és második házasságukban élő nők gyermekszáma magasabb az első házasságban élő nőkénél. Az alacsony termékenységű nemzetiségek körében ugyanez, viszont a községekben éppen fordított tendencia érvényesül. K iem e­ lendő, hogy az alacsony termékenységű népességcsoportokban az eltérések nem számottevőek. Miközben minél alacsonyabb a népességcsoport termé­ kenységi szintje, annál inkább meghaladja a második és további házasságban élő nők termékenysége az első házasságban élőkét és fordítva, a magas ter­ mékenységű népességcsoportokban (községi népesség, magas termékenységű nemzetiségek) viszont az első házasságukban élő nők átlagos gyermekszáma a magasabb. Megfigyelhető, hogy ha az újraházasodás viszonylag fiatalon történt, akkor az általában kompenzálja a válás és özvegyülés miatt kiesett születé­ seket, de ez nem érvényes minden újraházasodásra. A kétszer* házasságot kötött nők fiatal éveikben átlagosan több gyermeket szülnek, mint akik egyetlen házasságban éltek. A vizsgálat idején 45—49 éves (1929— 1933 között született) nők átlagos gyermekszáma az újraházasodott nőknél a magasabb. Ez jellemző minden társadalmi-demográfiai csoportra, viszont a 25 évesnél idősebb korban szült gyermekek száma az első házassá­ gukban élő nőknél a magasabb. A születések együttes mérlege ennek követ­ keztében a folyamatos házasságok javára billen. Az 1949— 1953. években született, a vizsgálat idején 25—29 éves, első és második házasságukban élő nők termékenysége viszont mást mutat, mivel ezek a nők fiatalon kötöttek újabb házasságot. A 25 éves korig szült átlagos gyermekszám nagyobb a második házas­ ságukban élő nőknél, és az 1949— 1953. években született női kohorszokban magasabb, mint az 1929— 1933. években született kohorszokban. A két fenti kohorsz adatai is mutatják, hogy húsz év alatt lényegesen növekedett a csa­ ládalapítás üteme és a születések a fiatalabb kor felé helyeződtek át mind az első, mind a második és további házasságukban élő nők esetében. A 25 évesnél idősebbek termékenységi szintjének alakulásában nemcsak a család­ alapítás ütemének változása mutatkozik meg, hanem az 1949— 1953. években született kohorszok általános termékenységének a csökkenése is a 20 évvel idősebb kohorszhoz képest. E két tényező együttes hatása vezetett ahhoz, hogy a 25 évesnél idősebb nők átlagos (már megszületett és várható) gyermekszáma nagyobb mértékbepy csökkent annál, mint amennyire az ennél fiatalabb korcsoportokban em el­ kedett. A fiatalon (25 éves korig) újraházasodott nők átlagosan várható gyer­ mekszáma a vizsgálat időpontjában kevéssel különbözött az első házasságuk­ ban élő társaikénál. Az alacsony termékenységű népességcsoportokban a második és további házasságukban élő nők átlagos várható gyermekszáma kissé magasabb az első házasságukban élő nőkénél. A magas termékenységű csoportban viszont a második házasságukban élő nők átlagos gyermekszáma a magasabb.

I R O D A L O M

157

A magas termékenységű etno-demográfiai csoportokban a házasság fe l­ bomlása — még ha újraházasodás követi is — az általános termékenységi szint csökkenéséhez vezet. A második házasságukban élő nők várható gyer­ mekszáma 12 százalékkal alacsonyabb. E csoportban a házas élettartam hoszsza megőrizte meghatározó szerepét a családok gyermekszámára. A z alacsony termékenységű nemzetiségek körében a fiatal és közép kor­ ban kötött második házasságok magas várható gyermekszámhoz vezetnek. A különböző családi állapotú nők reprodukciójának eltéréseire a házas­ sági kohorszok példájából következtetnek a szerzők. Legmagasabb az első házasságukban, alacsonyabb a második házasságukban élő és legalacsonyabb az elvált nők termékenysége. A második házasságukban élő női kohorszok befejezett termékenysége 21— 24 százalékkal, az elváltaké pedig 34— 37 szá­ zalékkal alacsonyabb az első házasságukban élőkénél. A z első és második házasságukban élő nők reprodukciós magatartásáról és elképzeléseiről festenek világosabb képet az 1965— 1969. évek házassági kohorszainak adatai. Egyrészt 12— 16 éves házasságtartam elegendő a terve­ zett gyermekek megszülésére (az alacsonyabb termékenységű csoportokban még a reprodukció befejezéséhez is), másrészt a nők többsége — legalábbis a 30 éves kor előtt férjhez ment nők — gyakorlatilag bármilyen elképzelést valóra válthatnak. A z első házasságukban élő nők minden társadalmi-gazda­ sági csoportban több gyermeket szültek, mint újraházasodott társaik. A vár­ ható gyermekszám szintén körükben a legmagasabb. Ugyanakkor különös figyelm et kell fordítani az alacsony termékenységű csoportokra. Ide tartoznak a nagyvárosokban élő nők és a magasabb iskolai végzettségű nők. Az újraházasodott nők függetlenül az egyedül leélt évektől, átlagosan ugyanannyi gyermeket szeretnének, mint amennyit az első házassá­ gu kban folyamatosan élő nők. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az alacsony termékenységű népesség­ csoportokban a két házasság között egyedül leélt időszak hossza nem vonja maga után a gyermekszám csökkenését. A termékenységüket nem korlátozó, vagy a nagycsaládot előnyben részesítő népességcsoportokban az első házasság megszűnése miatt nem realizált születéseket az újraházasodások nem pótol­ ják. A 25—34 éves korcsoportban az a törvényszerűség érvényesül, hogy az első házasságukból egy-, vagy kétgyermekes nők több gyermeket szeretnének, mint a második házasságukból legalább egy gyermeket szült nők. Egészen más a helyzet a 35 éves és idősebb nőknél. Bár a többségüknek van lehetősége (ideje) gyermekszülésre a második házasságban, de közülük azok, akiknek egy-két gyermekük már van, nem szándékoznak szülni, függet­ lenül attól, hogy melyik házasságból születtek gyermekeik. Ha a családban van egy, vagy még inkább két gyermek, akkor a kö­ vetkező gyermek megszülésének valószínűsége független a házasság sorszá­ mától. A fiatal életkorú nők körében a második és harmadik gyermek m eg­ születésének valószínűsége azoknál a nőknél magas, akiknek csak az első házasságukból van gyermekük. A szerzők megkísérlik azt értékelni, hogyan hatnak az utóbbi években a nők családi állapotában megfigyelhető változások az általános termékenységi szintre. Számításaikat arra a feltételezésre alapozták, hogy a házasságukat felbontó és újraházasodott nők végső gyermekszáma ugyanakkora, mint az első házasságukban élőké. Eredményeik azt mutatják, hogy a kialakult ala­ csony termékenység mellett a házasságok válás, özvegyülés miatti felbom lá­ sának az átlagos gyermekszámra való hatása nem számottevő és ezek újraházasodással való kompenzálásától függ. Ugyanakkor ez a számítás nem tükrözi teljesen az idő előtt felbontott házasságok termékenységi szintre gyakorolt hatását, másrészt e hatás egy része nem számszerűsíthető. A házasság potenciális ingatagsága fejeződik ki a házastársak gyermekvállalási döntéseiben. A z 1978. évi felvétel eredményei szerint a házasságkötés utáni első 5 év alatt született gyermekek átlagos szá­ ma az első házasságukban élőknél a magasabb a házasságkötést követő 5— 10 év alatt elváltakénál. Így az alacsony termékenység nemcsak a magas válási

158

I R O D A L O M

gyakoriság kísérő jelensége, hanem egyben következménye is. Nem téveszthető szem elől az, hogy minél kevesebb gyermek van a családban, annál könnyebb és általában gyakoribb a válás — hangsúlyozzák a szerzők. P. K. BUMPASS, L. L.: The Risk of an Unwanted Birth: The Changing C ontext of Contraceptive Sterilization in the US. (A nem kívánt szülés kocká­ zata: a fogamzásgátlási célú sterilizáció változó összefüggései az Egye­ sült Államokban.) Population Studies, 1987/3. 347— 363. p. Az Egyesült Állam ok statisztikai adatai azt mutatják, hogy a termékeny­ ség szintje már több mint egy évtizede a reprodukciós szint alatt van, s az amerikai nők mintegy egynegyede gyermektelen marad élete során. E tények hallatán könnyen azt hihetnénk, hogy ebben az országban a születéskorláto­ zás — eltekintve a serdülőkor speciális problémáitól — gyakorlata nem je ­ lenthet semmi gondot. Ezzel szemben az adatok azt bizonyítják, hogy ha a védekezés módjaként nem a sterilizációt választják, akkor egy nem kívánt terhesség megelőzése komoly problémákat is jelenthet. A kérdés súlyát a kialakult alacsony termékenységi szokások léte csak fo ­ kozza, ugyanis alacsony termékenység mellett egy nem kívánt terhesség k i­ hordása, és így egy nem tervezett gyermek vállalása és felnevelése relatíve nagyobb terhet ró a családra, mint magas termékenységű társadalmakban. Az alacsony termékenységű társadalmakban a társadalmi és családi munkameg­ osztás, a munkavállalási szokások, a társadalom intézményrendszere mind úgy alakult ki, hogy az az alacsony termékenységű töm egek szükségleteihez igazodik. Ezért a magasabb termékenységű családok helyzetét m ég az átla­ gostól való eltérés kedvezőtlen helyzete is sújtja, függetlenül attól, hogy e magasabb termékenység a család szándéka szerint, vagy véletlenül követke­ zett be. Egy nem kívánt terhesség bekövetkezését meglehetősen nehéz elkerülni, ha figyelembe vesszük, hogy milyen hosszú az az időszak, ami alatt ez az esemény bekövetkezhet. A nők a kívánt gyermekszám megszülése után 15— 20 évig élnek úgy a fogamzóképes periódusban, hogy már nem kívánnak több gyermeket. Ez alatt az időszak alatt még a magas hatékonyságú fogamzásgát­ lókat alkalmazó nők is havonta számolhatnak egy nem kívánt terhesség eset­ leges bekövetkezésével. Az Egyesült Államokban évente 360 ezer terhesség­ megszakítást hajtanak végre a házas nők körében, ami azt is jelenti, hogy a nők e csoportjában a fogamzások mintegy egytized része terhességmegszakí­ tással végződik. E terhességek döntő többsége azon nők körében fordult elő, akik életük folyamán már nem kívántak gyermeket szülni. Ehhez még azt is hozzá lehet venni, hogy becslések szerint a született gyermekek mintegy egytizede nem kívánt terhességekből született. Mindezek figyelembevételével elmondhatjuk, hogy egy olyan országban is, ahol a nők igen magas aránya védekezik az orális fogamzásgátlókkal és a méhen belüli eszközök alkalma­ zásával — nem említve a sterilizáció igen elterjedt alkalmazását is — minden ötödik terhesség vagy terhességmegszakítással végződik, vagy nem kívánt gyermek születik belőle. Minden bizonnyal ez a bizonytalansági tényező is közrejátszott abban, hogy az Egyesült Állam okban a házaspárok igen jelentős része a sterilizáció végrehajtásával kívánja kizárni a termékeny életkor második felében a nem kívánt terhesség bekövetkezését. Ugyanakkor jelentős különbségek figyelhetők meg a népesség egyes csoportjai között a sterilizáció elfogadásában. A szerző az 1976. és 1982. évi Nemzeti Családnövekedési Adatfelvétel adatai segítségével kimutatja, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű né­ pességcsoportokban alacsonyabb a sterilizáció gyakorlata. így e csoportokban magasabb a nem tervezett terhesség bekövetkezésének esélye, és így körük­ ben lesz a legmagasabb az abortusz iránti igény is. A két adatfelvétel ered­ ményei szerint a sterilizáció gyakorlata minden népességcsoportban terjedő­ ben van, s ez előrevetíti azt, hogy a jövőben csökken majd a nem kívánt ter­ hességek gyakorisága is.

I R O D A L O M

159

A z orvostudomány jelenlegi állása és gyakorlata mellett a sterilizációt irreverzibilis műtétnek kell tekinteni. Ugyanakkor azt is figyelem be kell venni e módszer elterjedésénél, hogy az azt alkalmazó egyének egy része korábbi elképzeléseit megváltoztatva mégis kíván majd gyermeket. A szándék meg­ változtatását leggyakrabban előidéző okok lehetnek: újraházasodás, esetleg a meglévő gyermek elvesztése stb. A jelen kutatások nem elégségesek még ezen problém ákra adandó válaszok megfogalmazására, s ezért a szerző az ilyen irányú kutatások szükségességére hívja fel a figyelmet. M. A. JOYCE, Т.: The Impact of Induced A bortion on Black and W hite Birth Out­ comes in the United States. (A terhességmegszakítás hatása fehérek és feketék szülései kimenetelére az Egyesült Államokban.) Demography, 1987/2. 229— 244. p. A z amerikai demográfiai irodalom ban igen gyakran megtaláljuk azt a nézetet, miszerint a terhességmegszakítások terjedő számának nagy hatása volt arra, hogy az elmúlt évtizedben az Egyesült Állam okban jelentősen csök­ kent a csecsemőhalandóság mértéke. A kutatások nemcsak ezt az összefüg­ gést bizonyították, hanem arra is rámutattak, hogy az Egyesült Állam ok egyes államai között a csecsemőhalandóság szintjében tapasztalható különbségek kialakulásában szerepet játszottak a terhességmegszakítás gyakorlatában ki­ alakult különbségek is. A szerző jelen munkájában arra tesz kísérletet, hogy azt próbálja meg­ állapítani, a terhességmegszakítások gyakorlata milyen úton fejti ki hatását a korai csecsemőhalandóság különbségeinek kialakulására. A szerző két feltevése az abortusz hatásának kialakulására a követ­ kező volt: 1. A terhességmegszakítással a nem kívánt terhességeket szakíttatják meg, így azon terhességek aránya csökken, amelyeknek kimenetele, il­ letve az amelyekből születendő gyermekek életkilátásai kedvezőtlenek lennének. 2. A megtartott terhességek nagyobbrészt a kívánt terhességek köréből kerülnek ki, s amely csecsemők már a terhesség alatt is jelentősebb támogatást kapnak a szülők (elsősorban az anya) fokozottabb gondos­ kodása következtében. Így ezekből a terhességekből adott születési súly, terhességtartam, anyai életkor mellett is általában egészségesebb csecsemőknek kell születniük, akiknek életkilátásaik is kedvezőbbek. A szerző a fenti két lehetséges magyarázat igazát vizsgálta a népesség két nagy bőrszín szerinti rétegében. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a fehérek körében gyakrabban fordul elő a rosszul időzített terhesség m eg­ szakítása, valamint a terhesség folyamán a vizsgálatok segítségével kórosnak bizonyult terhesség megszakítása. Korábbi vizsgálatok közel hasonló ered­ ményre jutottak, amikor az amniocentezis és a jövedelem kapcsolatának meg­ figyelése során arra a következtetésre jutottak, hogy az idősebb fehér nők sokkal inkább hajlandók a terhesség során nem egészségesnek bizonyult mag­ zatuktól terhességmegszakítás útján megválni, mint a fekete nők. Hasonlóan a szerző azt is kimutatja, hogy a tizenéves fehér n ők sokkal gyakrabban megszakíttatják a nem kívánt terhességeiket, mint a fekete tár­ saik. A feketék körében viszont megfigyelhető egyfajta differenciáltabb v i­ selkedés kialakulása, ugyanis a magasabb iskolai végzettségűek csoportjában gyakrabban szakíttatják meg a nem kívánt terhességet, mint kevésbé isko­ lázott társaik. Ugyanez az iskolai végzettség szerint differenciáltabb magatar­ tás a fehérek körében már nem ennyire kifejezetten jelenik meg. Összefoglalóan a szerző azt állapítja meg, hogy ha csak néhány tényező együttes vizsgálatával kívánjuk közelíteni a korai csecsemőhalandóság alaku­ lását és ezt még terület összefüggésében is vizsgáljuk, akkor a két bőrszín szerinti csoportra vonatkozóan a következőket állapíthatjuk meg:

160

I R O D A L O M

— a fehérek körében a korai csecsemőhalandóság alakulására legnagyobb hatással a terhes gond ozásban való részvétel, annak gyakorisága és minősége volt, második helyre sorolható a terhességmegszakítások gyakorisága, m ajd a korai intenzív csecsemőgondozás gyakorisága, s végül szinte alig kimutatható a hatása a tizenévesek családtervezési klinikák látogatásának, — a feketék körében a terhességmegszakítások gyakoriságának és a serdülőkorúak családtervezési klinikákon történő megjelenésének közel azonos erősségű kedvező hatása mutatható ki, harmadik helyre sorol­ ható az újszülöttkori intenzív ellátás kedvező hatása, s csak negyedik helyre tehető a terhesgondozás kedvező hatása. Fentieken túl. természetesen mindkét csoportban igen jelentős tényező a dohányzás, amelynek negatív hatását a korai csecsemőhalandóság alakulására jelen vizsgálat is bizonyítja.

M. Á .

GOLINI, A .: Familie et ménage dans l'Italie récente. (Az olasz család és háztartás változásai.) Population. 1987/4— 5. 699—714. p. A hagyomány azt tartja, hogy az erkölcsök és a szokások forradalmi változása az északi országokban: Skandináviában, Angliában és az Egyesült Államokban zajlott le és zajlik napjainkban is. A családban lejátszódó leg­ utóbbi változások a dél-európai területeken azonban kétségessé teszik ezt az állítást. A cikk szerzője, a római Népességkutató Intézet igazgatója rámutat arra a rendkívül gyors és dinamikus változásra, amely az olasz család és háztartás terén a legutóbb végbement. A család hagyományos form áját és szerepét a szerző a következőkben határozza meg: házastársi közösségre szorítkozó szexuális kötelék egy életre szóló házasságban, ahol a férfi és a női szerepek egyenlőtlenül oszlanak meg, és ahol igen nagy szerepe van a gyermeknek, különösen a fiú utódnak. Mint­ egy húsz esztendővel ezelőtt ezt a felfogást szinte egész Európában megkér­ dőjelezték. Olaszország sem volt ez alól kivétel, éppen ezért a család szere­ pének hagyományos fontossága és az új tendenciák összecsapása drámaibb változásokat eredményez és a változások nyomán kialakuló új struktúra je l­ lege még bizonytalanabb, m int a többi országban. A szerző, hogy mégis nyo­ mon követhesse e változások legfőbb jegyeit és következményeit, közelebbről megvizsgálja a házasságok, az élettársi közösségek, a válások és házasságon kívüli születések alakulását néhány fejlett európai országban, egybevetve az az olasz helyzettel. A házasságokról szólva kimutatja, hogy az elmúlt tizenöt év során Olaszországban az 1972. évi házasodási csúcsról (404 000) —- folyamatos csök­ kenés nyomán — 1986-ra az évi házasságkötések száma 294 000-re esett vissza. E tényből .magától értetődően következik, hogy erősen megnőtt a végleges nőtlenek és hajadonok aránya. Ezzel szemben az átlagos házasodási kor (fér­ fiaknál 27, nőknél 24 év) viszonylag állandó maradt. Mindent egybevetve a szerző megállapítja, hogy az alacsony nupcialitással és annak minden követ­ kezményével Olaszország nem különbözik Európa többi országától. A fenti jelenséggel párhuzamosan Európa-szerte megnőtt a házasságon kívüli, ún. élettársi együttélések száma és aránya. Egyes európai országokban rendkívül erőteljesen terjed ez az együttélési forma, olyannyira, hogy van­ nak országok, ahol már hivatalosan is elfogadottnak tekintik. Ezzel szemben Olaszországban lényegesen visszafogottabb ütemben terjedt ez a jelenség. A Nemzeti Statisztikai Intézet 1983-as felmérése szerint a ház­ tartások 1,1%-ában, a páros együttélések 1,3%-ában találtak élettársi közössé­ get. Más országokkal összehasonlítva egyik lényeges különbség, hogy Olasz­ országban a fiatal generációk között gyakorlatilag nem létezik élettársi v i­ szony, az élettársi kapcsolatban élőknek mindössze 3% -a volt 24 évesnél fia­ talabb. Közelebbről megvizsgálva ezeket a párokat, megállapították, hogy a 20—24 éves nőknek csak 2,2%-a él így élettársával és ez utóbbiaknak csak 16%-a nyilatkozott úgy, hogy nem is kíván házasságra lépni a jövőben sem,

I R O D A L O M

161

21%-uk viszont tervezi párjával a házasságkötést, a többiek nem nyilatkoz­ tak. Hasonló kérdésre a hasonló korosztályban Dániában a többség a házas­ sági szándékot kifejezetten elvetette. Az országon belüli regionális különbségek figyelembevételével jól k iraj­ zolódnak az egyes vidékek eltérő társadalmi-gazdasági fejlettségi szintje és a fent vázolt társadalom-demográfiai jelenség közötti összefüggés: Olaszország­ ban az erősen mezőgazdasági jellegű, hagyományőrző déli vidékeken a legki­ sebb az élettársi közösségben élők aránya, Észak felé haladva pedig fokoza­ tosan növekszik ez az arány. Még differenciáltabb képet kapunk, ha a tele­ pülések lakosságszámát is tekintetbe vesszük, így kimutatható, hogy a váro­ siasabb közép-észak-itáliai vidékeken nő meg relatíve az élettársi közössé­ get preferálók hányada. A válásokat vizsgálva már valóban lényeges különbség tapasztalható Olaszország és a többi fejlett európai ország között. Ez utóbbiak többségé­ ben 1965-ig a házasságok mintegy 10%-a végződött válással. Azóta ez az arány fokozatosan növekszik, olyannyira, hogy Svédországban, Dámában, Angliában, az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban a házasságoknak már 35—45%-a szűnik meg a házas felek törvényes szétválása miatt Még ha gyakorlatilag lehetetlen is Olaszországban ezt a mutatót kiszá­ mítani, az azért egyértelmű, hogy a fenti értékeknél lényegesen alacsonyab­ bak az itteniek. Igaz ugyan, hogy itt is relatíve növekvő tendencia figyelhető meg. 1986-ban 16 000 törvényes válást tartottak nyilván. Természetesen m ind­ ezek elé kell bocsátani, hogy Olaszországban a válás még mindig nincs hi­ vatalosan szentesítve, tehát csak megközelítő becslésekről lehet szó. A nnyi bizonyos, hogy több, mint 10 millió 20— 65 éves korú nem házas személyről nem állapítható meg egyértelműen, hogy milyen életközösségben él. A házasságon kívüli születések is szoros összefüggést mutatnak a fent bemutatott demográfiai jelenségekkel. A szerző véleménye szerint az általa összehasonlított országokban az utóbbi időben a házasságon kívüli születések önként, tudatosan vállalt életforma és elhatározás következményei. Nem elemzi ennek szociológiai és társadalompszichológiai okait, csak megállapítja, hogy a már említett országokban más-más arányban ugyan, de növekvő ten­ denciát mutat ez a demográfiai jelenség is. Franciaországban például 1982ben a házasságon kívül született gyermekek aránya 14,2%-ra emelkedett, de ennél lényegesen nagyobb ez az arány Dániában és Svédországban, ahol a születések egyharmada, illetve 40%-a volt „törvénytelen” . Olaszországban egé­ szen más a helyzet, itt mindössze 5,6% ez az arány, ami a többi ország 1950— 60-as évekbeli helyzetéhez áll közel. Olaszországban is tapasztalható némi nö­ vekedése a házasságon kívüli születéseknek, ez a növekedés azonban sokkal inkább a törvényes születések számának erős csökkenéséből, semmint a tör­ vénytelenek növekedéséből következik. Földrajzi régiók szerint e téren is vannak eltérések: északon 7— 9% ez az arány, míg dél felé haladva a szü­ letések 3— 1%-ára csökken. Mindezek előrebocsátása után azt vizsgálja a szerző, miként alakult ha­ zájában a közelmúltban a hagyományosan családnak nevezett társadalmi­ gazdasági egység, hogyan alakítják a fenti tényezők a család fizionómiáját. Kiegészítésül még két lényeges tényezőre hívja fel a figyelmet, melynek is­ merete és szem előtt tartása elengedhetetlen a dolgok megértéséhez, úgymint a születések számának erőteljes csökkenése és az átlagos életkor növekedése. Ez utóbbi 1986-ban a férfiaknál 71, a nőknél 77 év volt. E két tényező alap­ vetően meghatározza a közelmúlt és a jelen olasz családját, melynek az el­ múlt harminc évben megfigyelhető legfőbb változásait így foglalja össze: — az egyszemélyes háztartások növekedése (+ 6 1 % ), — az 5 személyes háztartások számának csökkenése (—6%), — a legalább hatszemélyes háztartások erőteljes csökkenése (—35%). Így az átlagos családlétszám — mely 1951-ben 4 személy volt — 1981-re 3 lett. Jelenleg a családok egynegyede kétszemélyes. Ez a helyzet azonban a hosszú időtáv utolsó szakaszában alakult ki és földrajzilag erős eltéré­ sekkel.

162

I R O D A L O M

A családok összetételét vizsgálva a Statisztikai Intézet kutatói család — ill. háztartás — típusokat alkottak, melyek a következők: A típus = egyedülálló személy + esetleg idegen (személyzet), В típus = gyermektelen házaspár + esetleg idegen, С típus = családfő + házastárs + gyermek + esetleg idegen, D típus = családfő + házastárs + esetleg gyermek + rokonság + eset­ leg idegen. A z egyszemélyes háztartások 1981-ben mért 18,4%-os aránya erősen nö­ vekszik, különösen az utóbbi években. Mindazonáltal még nem érte el a svájci, a svéd vagy a nyugatnémet egyszemélyes háztartásokért, ahol 20%-on felüli, sőt 33, ill. 31%-ot is kitesz. A háztartások 17%-át házaspáros családok alkotják. Területi különbsé­ gek itt is tapasztalhatók és természetesen szoros összefüggést mutatnak ezzel a termékenység területi különbségei is. A fentebb említett D típusú háztar­ tás-család formáció, amely oly jellemző volt Olaszországra, erősen átalakuló­ ban van. Mit jelent ez? Csökken a többgenerációs családok aránya. Ez a tény különösen abban a megvilágításban érdekes, hogy az időskorúak aránya pe­ dig egyre növekszik, a halandóság csökken. Azaz demográfiailag több az esély a hagyományos, többgenerációs családok számának növekedésére és hogy ez még sincs így, annak a népesség újtípusú életmódja, a különböző ge­ nerációk elkülönülési hajlandóságának növekedése az oka. A legjellegzete­ sebb típus a házaspár gyermekkel (C típus). 1981-ben a háztartásoknak csak alig valamivel több, mint a fele tartozott ebbe a típusba, de ez az olasz n é­ pesség 67%-át jelentette. Harminc évvel előbb az ilyen háztartások aránya nagyobb (53%) volt, de a népességnek csak 61%-át fogta át. Ez a .megfigyelés igen lényeges, mert feltárja, hogy a népesség növekvő hányada él „klasszikus” háztartástípusban. Sőt, a szerző külön megjegyzi, hogy még 1981-ben is az összes háztartás negyvenhét százalékában volt apa és anya is, ami a népes­ ség 62%-át jelentette. Nem érdektelen e kérdés vizsgálata a gyermekek oldaláról nézve sem. 1981-ben a fiatalok 88%-a mindkét szülőjével együtt élt (12% élt egy szülő­ vel). A gyermekes családok 14%-a volt egyszülős. Ezek nagyobb hányadában. 71%-ban az anyával, 29%-ban pedig az apával éltek a gyerekek ún. csonka családban. Érdekes, hogy az egyedüli apára jutó átlagos gyermekszám kissé meghaladja az anyákét. Lényeges e kérdés vizsgálatánál annak feltárása, hogy az olaszországi egyszülős családok esetében túlnyomórészt özvegyek a gyerm e­ küket egyedül nevelő szülők. Átlagosan a családok 2.4%-ában özvegy az apa vagy az anya, azonban földrajzilag itt is meglepő különbségeket találtak, a déli kis falvakban például csaknem a duplája ez az arány épp úgy, mint az ország ipari háromszögének nagyvárosaiban. Ez a jelenség mindenképpen kö­ zelebbi vizsgálatra szólítja fel a társadalomtudósokat és a szociálpolitikuso­ kat. Végül a szerző a következőkben foglalja össze az olasz család és háztar­ tás közelmúltban végbement változásainak eredményeit: — valamennyi háztartástípus átlagos méretének csökkenése; — az idegen személyt is magába foglaló családok, illetve háztartások csaknem teljes eltűnése; — erősen csökkent a rokonokat és hozzátartozókat magába foglaló ház­ tartások aránya, mely egyre inkább azt eredményezi, hogy a ház­ tartás csak a biológiai értelemben vett családot foglalja magában vagy egyenesen csak egyetlen házaspárt: — igen nagy arányban van jelen a „klasszikus” kétszülős gyermekes család; — a gyermekszám csökkenése mind a ,;klasszikus” , mind a hagyomá­ nyos nagycsaládban; a jelenség oka elsősorban a termékenység csök­ kenése, de a nupcialitás csökkenésével is erőteljes korrelációt mutat. Záró gondolatként a szerző összehasonlítást tesz Olaszország és az Egye­ sült Állam ok között a család- és háztartástípusok alakulása szerint, majd

I R O D A L O M

163

néhány összefoglaló gondolatot fűz az olaszországi népesedési helyzet területi különbségekből következő gazdaság- és társadalompolitikai feladatokról. L. M. AMATO, P. R.: Family Processes in One-Parent, Stepparent and, Intact Fa­ milies: The Child’s Point of View. (Családi folyam atok az egyszülős, mostohaszülős és érintetlen családokban: a gyermek szempontja.) Jour­ nal of Marriage and the Family, 1987/1. 327— 337. p. Eddig számos tanulmány kísérelte meg a válás — és kisebb mértékben az újraházasodás — hatását kimutatni a gyermek alkalmazkodására és fe jlő ­ désére, főként az érzelmi és viselkedési zavarok, az iskolai kudarcok, illetve az ifjúkori bűnözés tekintetében. Bár az ez irányú vizsgálatok több új ered­ ményt hoztak, összességükben nem sikerül bizonyítaniuk azt, hogy a szülők válása és újraházasodása — különösen hosszú távon — pszichológiailag ne­ gatívan hatna a gyermekekre. Sokkal inkább arra lehet következtetni, hogy a válás és az újraházasodás igen összetett módon, elsősorban a gyermekek családon belüli kapcsolatrendszerében okoz mélyebb és tartósabb változáso­ kat. A szerző ezekre a rejtett változásokra igyekszik fényt deríteni, amikor a különböző családtípusokban élő gyermekek szülőkhöz, testvérekhez és más családtagokhoz fűződő kapcsolatait teszi vizsgálat tárgyává. Az eddigi kutatások fő hiányosságát a szerző részben abban látja, hogy azok rendszerint olyan kis mintájú felvételeken alapulnak, amelyeknek ered­ ményeit nehezen lehetne az egész népességre jellem zőnek elfogadni. Más­ részt ezek a felvételek elsősorban a szülők válaszaira támaszkodnak, holott bizonyos kérdések megválaszolására maguk a gyermekek lennének a legille­ tékesebbek. A jelen tanulmány az Ausztrál Családkutató Intézet 1982— 1983. évi gyer­ mekekre vonatkozó reprezentatív felvételének adatait alapul véve két kor­ csoportban, a három és négy osztályt, illetve tíz és tizenegy osztályt végzett gyermekeknek feltett kérdések segítségével vizsgálja a szakirodalom által is fontosnak tartott tényezőket. A vizsgált változók: a szülői támogatás, ellen­ őrzés és fegyelmezés, a gyermek részvétele a háztartási munkákban, a test­ vérek közötti viszony, a családi kohézió és a házastársak közötti viszony jellemzői. Az egyszülős, mostohaszülős és kétszülős családok gyermekeinek vá­ laszai a szülőkhöz — rendszerint az anyához — intézett kérdésekkel egészül­ tek ki, emellett a felbomlott, illetve újraszerveződött családokban a válto­ zások vizsgálatára az idő függvényében is sor került. A mintába végül 402 gyermek került be, közülük 201 gyermek kétszülős családban, 54 gyermek anyja válását követő második házasságban mostoha­ szülővel élt együtt, 87 gyermeket pedig elvált (vagy különélő) anya nevelt egyedül. A családi folyamatokban bekövetkezett változások multivariációs elem ­ zése több vonatkozásban megcáfolta a korábbi kutatások hipotéziseit. Így a vizsgálat kimutatta, hogy mindhárom családtípusban az anya-gyermek kap­ csolat hasonlóan alakul, sem a családtípus, sem a gyermekek kora vagy neme szerint nem mutatható ki szignifikáns eltérés: az anyák családtípustól, a gyer­ mek életkorától és nemétől függetlenül sokat beszélgetnek gyermekeikkel, érdeklődnek irántuk, segítenek házi feladataik elkészítésében és személyes problém áik megoldásában. A korábbi vizsgálatokkal megegyezően viszont igaz, hogy a családtól távol élő apa a különélés, illetve a válás után kevesebb támogatást nyújt gyermekeinek. A mostohaapáknál szintén kimutatható a kisebb készség a gyermekek támogatására. A mostohaapa és az anyával együtt élő vér szerinti apa közötti ilyen jellegű különbség azonban csak a kisebb gyermekeknél szig­ nifikáns, valószínűleg összefüggésben a rövidebb ideje fennálló családi kap­ csolattal.

164

I R O D A L O M

A z egyszülős családokban a szülői ellenőrzés lényegesen kisebb mértékű, mint a kétszülős családokban és a mostohaszülős családokban. A z egyszülős családokban nevelkedő gyermekek nemcsak nagyobb döntési szabadságot és autonómiát élveznek, de náluk a szülői büntetések is enyhébbek. Az egyszülős és a mostohaszülős családokban elsősorban az anya az, aki fegyelmez, a mos­ tohaapa, legalábbis a gyermekek vélem énye szerint, ebben kevésbé vesz részt. A nagyobb személyes önállóság ugyanakkor az említett családokban szé­ lesebb terjedelmű háztartási kötelezettséggel is párosul. A testvérekhez fű ­ ződő viszony családtípusok szerint ugyancsak jelentős eltéréseket mutat. V á­ lás után elsősorban a gyermekek versengése okoz problémát, mostohaszülős családokban viszont a mostohatestvérek és féltestvérek jelenléte. Az ilyen családokban még a vér szerinti testvérek közötti kapcsolat is némileg fel­ lazul, de a különbségek egészen csekélyek a kétszülős családban élő testvé­ rekhez viszonyítva. A család összetartó ereje az elvált családokban különösen a család szét­ esését követő első időszakban jelentősen kisebb, összefüggésben az új hely­ zethez való alkalmazkodási nehézségekkel. Hasonló azonban a helyzet a m os­ tohaszülős családokban is. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az ilyen csa­ ládokat gyakran jellem zik hosszan tartó, nehezen megoldható feszültségek. A házastársak közötti kapcsolat nem mutat lényeges eltérést a mostoha­ szülős és a kétszülős családokban. Ez a megállapítás alátámasztja azt a ko­ rábbi észrevételt, hogy a házastársi kapcsolat minősége lényegében független a család típusától. A család újraalapításától eltelt időtartam függvényében vizsgálva a csa­ ládi folyamatokat, kimutatható, hogy a mostohaszülős családok belső kapcso­ latrendszerének jellem zői az idő múlásával közelednek a kétszülős családo­ kéhoz. Ez elsősorban a mostohaapához fűződő kapcsolatra vonatkozik, aki fő ­ ként a gyermekek támogatásában és ellenőrzésében vállal egyre nagyobb részt. összességében a szerző különösen azokat a veszteségeket tartja proble­ matikusnak, amelyek a gyermekeket a válás után érik amiatt, hogy vér sze­ rinti apjuktól elszakadnak. A család felbom lásával elveszített apa tám oga­ tását és szeretetét az anya újraházasodása esetén a mostohaapa pótolhatja, ennek pozitív hatása azonban csak a már hosszabb ideje fennálló stabilizá­ lódott mostohaszülős családokban mutatható ki. Ezekben a családokban a gyermekek háztartási kötelezettségei hasonlók az egyszülős családokban ne­ velkedő gyermekekéhez, viszont személyes szabadságuk kisebb azokénál. A gyermekek neme szerint a szerző a gyermekek kapcsolatrendszerében nem talált szignifikáns különbségeket, annyit azonban megemlít, hogy a lányok nehezebben illeszkednek be a mostohaszülős családba. Ez különösen a család összetartó erejének értékelésében nyilvánul meg. A gyermekek szempontjából végzett vizsgálat új ismeretekkel egészíti ki a családi folyam atokról a korábbi kutatásokban a szülői válaszok alapján nyert képet, és közelebb visz ahhoz, hogy megismerjük azokat a lényeges ha­ tásokat, amelyeket a válás és az újraházasodás a gyermekek életére gyakorol. Cs. M. McMAHON, P. J.: An international comparison of labor participation, 1977— 84. (A munkaerő gazdasági aktivitásának nemzetközi összehasonlítása, 1977— 84.) M onthly Labor Review, 1986. May, 3— 12. p. Az elmúlt évtizedben a legtöbb országban jelentős átalakulások mentek végbe a munkaerőpiac struktúrájában és nagyságában, amelyek egyes gaz­ dasági tényezők változására vezethetők vissza. 1975 óta az országok m unka­ erőpiacának reakciója ezekre a változásokra nagymértékben különbözött. A cikk szerzője hat olyan országban (USA, Kanada, NSZK, Svédország, Auszt­ rália, Japán) kialakult helyzetet hasonlít össze, ahol a munkaerővel kapcsola­ tos méréseket hasonló megközelítéssel végzik.

I R O D A L O M

165

A z egyes országok összesített gazdasági aktivitási mutatói tág határok között mozognak. 1984-ben a legnagyobb gazdasági aktivitási mutatóval Svédország rendelkezett (71,9%), ezt követte Kanada (64,8%), az Egyesült Állam ok (64,4%), Japán (63,5%), Ausztrália (59,9%) és az N SZK (55,6%). A munkaerő gazdasági aktivitásának 1975 és 1984 közötti változása szintén el­ térő képet mutat országonként. Ausztráliában a gazdasági aktivitási mutató 1,7%-kal esett vissza. E tekintetben az NSZK és Japán csak kis változásokon ment keresztül. A többi országban azonban a munkaerőpiacot a gazdasági ak­ tivitás mutatójának jelentős növekedése jellemezte, különösen Kanadában és az USA-ban. Svédországban, ahol a munkaképes korú népességnek a legna­ gyobb az aránya a munkaerő-kínálatban, a gazdasági aktivitási mutató va ­ lamivel kisebb arányban nőtt. A z összesített gazdasági aktivitási mutató különböző változásainak nagy­ sága és természete világosabban látható a foglalkoztatottak-népesség arány­ ra és a munkanélküliek-népesség arányra felbontott gazdasági aktivitási m u­ tató változásainak vizsgálatával. A foglalkoztatottak-népesség arány az Egyesült Állam ok kivételével minden országban lassabban nőtt, m int a gazdasági aktivitási mutató, vagy visszaesett 1975 és 1984 között. Ausztráliában és az NSZK-ban a népesség növekedéséhez képest a foglalkoztatottság növekedése jelentősen elmaradt, míg a munkanélküliség nagymértékben növekedett. Japánban a gazdasági ak­ tivitási mutató kismértékű növekedése majdnem egészében a foglalkoztatot­ tak-népesség arány növekedésének volt tudható; Kanadában azonban a gaz­ dasági aktivitási mutató növekedését főleg a munkanélküliség növekedése okozta. Svédországban a munkanélküliség és a foglalkoztatottság megköze­ lítőleg azonos mértékben nőtt. Az összes vizsgált országot tekintve, Ausztrália és az Egyesült Állam ok helyezkedik el a skála két szélén. Csak Ausztráliában volt tapasztalható a gazdasági aktivitási mutató nagyarányú csökkenése a munkanélküliek-né­ pesség arány jelentős növekedésével együtt és egyedül az Egyesült Állam ok­ ban volt megfigyelhető a gazdasági aktivitási mutató nagyarányú növekedése a munkanélküliek-népesség arány csökkenésével együtt. A munkaerővel kapcsolatos változásokban tükröződnek a népesség élet­ kori és nemi struktúrájának eltolódásai, a munkaerő demográfiai csoportokon belüli magatartás-változásai, vagy mindkettő. 1975 és 1984 között a dem o­ gráfiai eltolódások szélsőségesen megváltoztatták az USA, Kanada és Svéd­ ország összesített gazdasági aktivitási mutatóját. Jelentősebb eltolódások m u ­ tatkoztak Ausztráliában, Japánban és az NSZK-ban. A demográfiai ténye­ zők figyelem bevétele után úgy tűnik, hogy az NSZK és Ausztrália hasonló változásokon ment keresztül. Ez volt az a két ország, ahol a magatartásbeli változások következtében áz összesített gazdasági aktivitási mutató csökkent és nagymértékben nőtt a munkanélküliség. A nemek szerinti vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a férfiak gazdasági aktivitási mutatójának országok közti különbségei jelentéktelenek voltak. 1975 és 1984 között a mutató minden országban csökkent. Ausztráliá­ ban volt a legnagyobb a változás (80,5%— 75,5%), az Egyesült Állam okban a legkisebb (77,9%— 76,4%). A csökkenések nagyrészét magatartásbeli változá­ sok okozták. A nők gazdasági aktivitási mutatói jelentősen különböztek or­ szágonként. A mutató a vizsgált időszak alatt m inden országban nőtt, de a növekedés mértéke tág határok között mozgott. A gazdasági aktivitás muta­ tója a nőknél is főleg a magatartásbeli változásokat tükrözi. A cikk szerzője további következtetéseket von le a férfiak és a nők gazdasági aktivitási mu­ tatóját, ill. a foglalkoztatottságban bekövetkezett változásokat vizsgálva. A különböző demográfiai csoportok gazdasági aktivitásának összehason­ lítása megvilágítja, hogy Ausztrália és az NSZK mutatói miért voltak a többi országhoz, de különösen az U SA-hoz képest alacsonyak. A tizenévesek gazdasági aktivitása eltérő arányban és mértékben változott országonként a vizsgált időszak alatt. A z életkori összetétel változásai magyarázatot adnak a fentiekre. A demográfiai hatásokat a magatartásbeli változások tompítják.

166

IR O D A L O M

A tizenévesek gazdasági aktivitásának csökkenését általában a továbbtanulók arányának növekedésére vezetik vissza. Ausztráliában, Kanadában és az USA-ban azonban nőtt a még iskolába járó tizenévesek gazdasági aktivitása. A fiatal felnőttek esetében kisebbek voltak az országok közti különbségek és csak kismértékben változtak a mutatók a vizsgált időszak alatt, kivéve Japánt, ahol jelentősen megnőtt a továbbtanulók száma. Az elsődlegesen mun­ kaképes korú férfiak (25 és 54 éves között) rendelkeznek a legmagasabb ak­ tivitási mutatókkal. Az országok közti különbségek jelentéktelenek és a mu­ tató csökkenése is csak kismértékű volt. A csoporton belüli életkori eltolódá­ sok nem érintették jelentősen a gazdasági aktivitás alakulását. Inkább a magatartásbeli, mint a demográfiai hatások voltak meghatározóak. A mutató csökkenését általában egyes kormányprogramok és segélyek bevezetésének, valamint a nők fokozott munkavállalásának tulajdonítják. A férfiakkal ellen­ tétben kom oly változások mentek végbe az elsődlegesen munkaképes korú nők esetében. Kanadában, Svédországban, az USA-ban és Japánban 12—16 százalékponttal nőtt a nők gazdasági aktivitása. Az életkori összetétel válto­ zása azonban itt is csak kismértékben befolyásolta a mutató alakulását, így ismét a magatartásbeli változásokban kell keresni az eltolódások okát. Ezeket pedig olyan tényezőkre vezetik vissza, mint a szolgáltató szektor expanziója és a részmunkaidős munkavállalási lehetőségek növekedése. Az idősebb fér­ fiak (55 és 64 éves között) gazdasági aktivitása 1984-ben Ausztráliában és az N SZK-ban volt a legalacsonyabb ás 1975 óta ugyancsak Ausztráliában csök­ kent legjobban a mutató. A mutató általános csökkenésére itt sem ad magya­ rázatot az életkori összetétel változása. A z 55 és 64 év közti nők esetében na­ gyobb eltérések mutatkoznak a gazdasági aktivitás tekintetében mind orszá­ gonként, mind az egyes országokon belül az eltelt idő alatt. Mindezeket a változásokat a foglalkoztatottak-népesség és a munkanélküliek-népesség arány vizsgálatával párhuzamosan elemzi a szerző. A két szélsőséges esetet tekintve, Ausztráliában a magatartásbeli változások okozta gazdasági aktivitási mutató csökkenés mellett jelentősen csökkent a foglalkoztatottság is a népesség növekedéséhez képest és meglehetően növe­ kedett a munkanélküliség-népesség arány. Ellentétben áll az Egyesült Á l­ lamok, ahol magas magatartásbeli változások által indukált növekedés volt tapasztalható a gazdasági aktivitásban, amit a foglalkoztatottsági arány gyenge csökkenése kísért. A demográfiai csoportok gazdasági aktivitásának összeha­ sonlítása megerősíti a fenti következtetéseket és a munkanélküliek hivatalos arányánál Ausztrália esetében kétszer nagyobb, az NSZK esetében másfélszer nagyobb munkanélküliséget jelez. P. J. HALTER, W. A .—HEMMING, R.: The impact of demographic change on so­ cial security financing. (A demográfiai változások hatása a társadalom­ biztosítás finanszírozására.) IMF Staff Papers, 1987/3. 471— 502. p. A tanulmány (a címben m egjelölt témát némileg leszűkítve) a várható demográfiai változásoknak a nyugdíjak finanszírozására vonatkozó hatását vizsgálja az 1980— 2025 időszakra vonatkozóan négy fejlett országban (Egye­ sült Államok, Egyesült Királyság, Japán, Német Szövetségi Köztársaság). A tanulmány első fejezete a népesség előrejelzések alapján vázolja a korstruktúrában várható változásokat. A 65 éven felüliek aránya, ami 1980ban a jelzett országokban 10— 15% között mozgott, várhatóan 20—25% kö­ zött lesz 2025-ben. Ezek a változások nyilvánvalóan szükségessé teszik, hogy a nyugdíjellátás finanszírozásában ebből adódó problémákra az országok kellő időben felkészüljenek. A tanulmány második fejezete ennek a felkészülésnek az alátámasztására vázolja a nyugdíjellátásban fennálló alapvető összefüggéseket. Feltételezi, hogy az országos programok azon az elven alapulnak, hogy az adott időszak (év) nyugdíjkifizetésének fedezetét ugyanazon időszak (év) nyugdíj járulékból adódó bevételei biztosítják. (A nyugdíjak finanszírozásának másik rendszere,

I R O D A L O M

167

az aktív keresői életpályák során befizetett járulékok tőkésítése, és az ennek ho:adékából finanszírozott nyugdíj elképzelhető — és gyakorlatilag működik is — a keresők egyes csoportjaira vonatkozóan, de országos szinten ilyen rendszer sehol sem működik, és szerzők — jogosan — kételkednek abban, hegy a közeljövőben ilyen rendszer országosan bárhol megvalósítható lenne.) Egy ilyen rendszerben tulajdonképpen a nemzeti jövedelem nek a lakossági fo ­ gyasztásra fordított részét kell megosztani az aktív keresők és a nyugdíjasok körött. Ennek a megosztásnak az eszköze az aktív dolgozók keresetét terhelő nyngdíjjárulék. A nyugdíjak fedezetéhez szükséges nyugdíjjárulék összegét két tényező határozza m eg: 1. A nyugdíjak aránya az aktív keresetekhez. 2. A z aktív kere­ sők aránya a nyugdíjasokhoz. Ezek közül az első egyenesen, a második fordítottan arányos a fedezethez szükséges nyugdíjjárulék arányával, ami volta­ képpen az első és a második tényező hányadosa. 1980-ban például az NSZKban a nyugdíjak átlagos összege az aktív keresetekhez képest 40,2% volt, az aktív keresők aránya a nyugdíjasokhoz 2,75; a szükséges nyugdíj járulék aránya a keresetekhez tehát 40,2:2,75 = 14,6%. (Magyarországon az átlagnyugdíj аипуа az átlagkeresethez 1986-ban 55% volt, a kereső/nyugdíjas arány 2,13; a fentiek szerint tehát a finanszírozáshoz 26% nyugdíjjárulékkulcs szükséges; ez természetesen a munkáltató és a munkavállaló együttes járulékának a mértéke.) A korstruktúra változásai következtében a kereső/nyugdíjas arány lényejesen csökkeni fog a következő időszakban, az N SZK-ban például 2,75-ről ,56-ra, Japánban 5,6-ról 2,3-ra stb. (Hazánkban is várhatóan 1,6— 1,8 körül lesz.) Ennek megfelelően, ha a jelenlegi 35—40% körüli nyugdíj/aktív kereset irányokat fenn akarják tartani, akkor pl. az NSZK-ban az 1980-as 14,6%-ról 25,7%-ra, Japánban pedig a 6,4% -ról 19,5%-ra kell emelni a nyugdíjjárulék százalékos arányát a keresethez képest. (Magyarországon ennek alapján a következő évtizedek során 30—34% körüli járulék fedezné a nyugdíjterheket, amennyiben a nyugdíj/kereset arány változatlanul 55% maradna.) Természetesen számos alternatív megoldás is képzelhető el: a szerzők (a harmadik fejezetben) szimulációs modellek segítségével áttekintik ezeket. Különösen nagy jelentősége van a nyugdíjjogosultsági korhatár változásának (ez jelenleg a vizsgált országok közül az NSZK-ban 63, Japánban 60, az Egye­ sült Állam okban 65, az Egyesült Királyságban a férfiaknál 65, a nőknél 60). A tanulmány közli azon számítások eredményeit, amelyek szerint egy 2— 5 éves emelés a nyugdíjkorhatárban lényegesen csökkentheti a fedezethez szük­ séges nyugdíjjárulék arányát a keresethez. A tanulmány negyedik fejezete áttekintheti azokat a nyugdíjreformokat, amelyek a 70-es évek óta a vizsgált országokban bekövetkeztek. Ezeknek ál­ talános jellem zője volt, hogy a nyugdíjteher csökkentése érdekében szigorí­ tották, illetve szűkítették a korábbiakban megállapított feltételeket. Ennek eredményeképpen a szükséges nyugdíj járulék aránya csökkent, illetve várha­ tóan kisebb ütemben fog növekedni, mint ahogyan ez a demográfiai válto­ zások hatására a reform ok nélkül történt volna. A tanulmány összefoglaló, ötödik fejezete hangsúlyozza, hogy az 1945 és 1960 között született magas létszámú kohorszok nyugdíjkorba való lépése, va­ lamint a termékenység ezt követő csökkenése következtében olyan helyzet áll elő a gazdaságilag fejlett országokban, ami elkerülhetetlenné teszi a nyug­ díjreform ot. Áttekintve az alternatív lehetőségeket hangsúlyozza, hogy az a feltételezés, mely szerint a gazdasági növekedés a problém át önmagában m eg­ oldhatja, alapvetően téves. Amennyiben ugyanis egyfelől az aktív keresetek növekedése arányos lesz a produktivitással, másfelől pedig a nyugdíjak az ak­ tív keresetek arányában vannak megállapítva, semm iféle gazdasági növekedés a demográfiai struktúra változásából adódó problém ákat meg nem oldhatja. Ezt az egyébként egyszerű és világos alaptételt — melyet a tanulmányban a szerzők modellszerűen is illusztrálnak — valóban nem indokolatlan hangsú­ lyozni, miután ezzel kapcsolatban nálunk is gyakran tanúi lehetünk át nem gondolt és illuzórikus elképzeléseknek. M. K.

168

I R O D A L O M

DEMENY, P.: Re-Linking Fertility Behavior and Economic Security in Old A g e: A Pronatalist Reform . (A termékenységi magatartás és az öregkori gazdasági biztonság ismételt összekapcsolása: pronatalista reform.) Po­ pulation and Development Review, 1987/1. 128— 132. p. A fejlett országok demográfiai helyzetének jellemzésénél mindenképpen jelentős problémaként kerül megfogalmazásra a jelenlegi vagy a közeljö­ vőben várható, a népesség újratermeléséhez elégtelen színvonalú termé­ kenység helyzete. A kormányok felismerve ezt a helyzetet, különböző népesedéspolitikai célú intézkedések fontolgatásával, sok országban bevezetésével kívánnak változtatni ezen a helyzeten. E népesedéspolitikai célú beavatkozásuk alapvetően a gyermeknevelés költségeinek, a családra eső terheknek mérséklésével kívánják céljaikat elérni. Ez a cél fogalmazódott meg az 1984. én mexikói nemzetközi népesedési konferencia ajánlásában is. Fenti ajánlásnak megfelelően fogalmazott az 1982. évi Európai Népesedési Értekezlet (Strasbourg) záródokumentuma, amely tételesen felsorolt négy területet, amelyen a kormányok segítséget tudnak nyújtani a családoknak. 1. Adókedvezménnyel és pénzsegélyekkel javítani a családok helyzetét a szülés körüli időszakban és általában abban az időperiódusban, amikor a gyermeknek a legnagyobb szüksége van a szülői gondoskodásra, 2. a szülők gyermekgondozási távollétét a munkából anyagilag el kell ismerni (gyakorlatilag a gyes és a gyed valósítja ezt meg. A szerk.), 3. gyermekjóléti szolgáltatások biztosítása, 4. a gyermekes családok lakásproblémáinak preferenciális kezelése. Azokban az országokban, ahol már ezt megelőzően is voltak hasonló tar­ talmú kezdeményezések, a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a fenti célokra fordított pénzügyi keretek, noha a költségvetés számára terhet jelentettek, mégsem voltak elégségesek ahhoz, hogy a termékenységet hosszabb távon érez­ hető mértékben emeljék. Ez azt a megállapítást is lehetővé teszi, hogy egy va­ lóban hatékony népesedéspolitika a javasolt lépések megtételével olyan pénz­ ügyi terheket jelentene, ami önmagában megkérdőjelezi a politika helyességét. Ez viszont azt sugallja, hogy más, alternatív politikai lépések kidolgozására is sor kerülhet, amelyek ugyancsak gazdasági oldalról próbálnak a termékenység emelése irányába hatni. A tradicionális társadalmakban a gyermekek gazdasági hasznossága meg­ haladta a felnevelés során felm erülő költségeket. A gyermek e hasznossága két csatornán keresztül bizonyította létét: a gyermekmunka közvetlen érték­ termelő sajátosságán, illetve a szülők öregkori életében megvalósuló közvetlen anyagi támogatás intézményén keresztül. A gyermekmunka fizikai és morális lehetetlenülése és az öregkori anyagi biztonság más csatornákon keresztüli (nyugdíjrendszer, felhalmozott érték felélése) megvalósulása a fejlett társadal­ makban megszakította a kapcsolatot a termékenység és a fenti gazdasági té­ nyezők között. A szerző vélem énye szerint a követendő politikának arra kellene irányul­ nia, hogy ismét kapcsolatot teremtsen a termékenység és az öregkori anyagi biztonság között. Ez a gondolkodásmód meghökkentő lehet, de mégsem anynyira újszerű, hogy ne találnánk már példát e gondolat megfogalmazására egyes országok igen magas szintű törvényeiben, jogszabályaiban is. Például a kínai 1982. évi Alkotmány kim ondja: „A szülők kötelessége, hogy gon­ dozzák és neveljék kiskorú gyermekeiket, a gyermekek kötelessége, ha el­ érnek az ahhoz szükséges életkorhoz, támogassák és segítsék szüleiket.” A termékenység — öregkori anyagi biztonság kapcsolat megteremtésének bizonyos előfeltételei is vannak. így e kapcsolat létrehozásakor a gyermekek anyagi körülményeit nem érintheti az idős szülőknek nyújtott támogatás, il­ letve az nem engedhető meg, hogy az idős szülőkben a felnőtt gyermekeik iránti lekötelezettség érzése kialakulhasson. A fejlett országokban jelenleg életben lévő és az öregkori szociális biz­ tonságot szolgáló rendszer sajátosságai meghatározzák annak továbbfejlesztési lehetőségeit is. A jelenlegi nyugdíjrendszereket általában egyszerre két alap­ elv jellem zi: nyújtson minden munkavállalónak megélhetési lehetőséget nyugdíjbavonulása után, másrészt viszont legyen differenciált aszerint, hogy a

I R O D A L O M

169

nyugdíjas mennyi ideig dolgozott, esetleg milyen mértékben járult hozzá a nyugdíjalaphoz. A z öregkori biztonságot jelentő nyugdíjrendszer egy hallgató­ lagos „társadalmi szerződés” alapjain működik, ugyanis a kifizetett nyugdíjak általában nem a korábbi befizetésekből, a hanem következő generáció b e fi­ zetéseinek újraelosztásából származnak. Az öregkori biztonság másik elemét az élet folyamán felhalmozott értékek felélése jelenti. Ebben az összefüggésben vizsgálva a népességnek azon részei, akik na­ gyobb mértékben járulnak hozzá a népesség újratermelődéséhez, öregkorukra rosszabbul járnak, mivel miközben anyagi áldozatot hoznak a következő mun­ kaképes korú generáció felnevelésében, csökken lehetőségük az öregkori biz­ tonság egyik elemének tekintett anyagi felhalmozások megvalósítására is. Fenti ellentmondást kívánja a szerző feloldani javaslatával, amikor azt mondja, hogy a munkaképes korú népesség társadalombiztosítási célú befize­ téseinek újraelosztásánál figyelem be kellene venni a szülők élete folyamán felnevelt gyermekei számát is. Ahhoz, hogy ez a rendszer hatékonyan m űköd­ jön, jelentős különbségeknek kellene kialakulnia az öregkori juttatások terén, amely különbségek alapja a felnevelt gyermekek száma lenne. Egy említett célú reform bevezetése a jelenleg működő nyugdíjrendsze­ rektől függően eltérő lehet, azonban esetleges megvalósulása esetén magas szintű jogszabályokkal kellene biztosítani annak folyamatos fennmaradását, s indoklásában nemcsak a termékenység várható kedvező alakulása említhető, hanem bevezetését gazdasági és morális megfontolások is vezérelhetik, ame­ lyeknek nincsenek demográfiai összefüggéseik. M. A. HEIKKINEN, E.: Health implications of population aging in Europe. (A né­ pesség öregedésének egészségügyi következményei Európában.) WHO Sta­ tistics Quarterly, 1987/1. 22—40. p. Napjainkban Európában mintegy 90 m illió 65 éves és annál idősebb em ­ ber él. A z e népességcsoport társadalmi helyzetével és egészségi állapotával kapcsolatos kérdések — milyen tényezők befolyásolják idős korban az egész­ séget? miként akadályozható meg az öregek elszigetelődése, magányossá vá ­ lása? stb. — komoly kihívást jelentenek a tudósok számára. De nem könnyű a dolga maguknak az időseknek sem: egy gyorsan változó társadalomban m in­ den nyugdíjba vonuló nemzedéknek újra kell gondolnia az öregségre vonat­ kozó elképzeléseit. A korábban élt idős személyek viselkedése nem nyújt már fogódzót az e korosztályba újonnan belépőknek. A tanulmány két vetületét vizsgálja ennek a fontos, időszerű témakör­ nek: egyrészt azokat a statisztikai mutatókat, azoknak a kutatásoknak az eredményeit tekinti át, amelyek az öregek egészségi állapotáról adnak ké­ pet, másrészt az idős emberek egészségügyi ellátásának, gondozásának alap­ elveivel foglalkozik. Az utóbbi időben jelentősen kiszélesedett és mind több szempontúvá váll az öregek egészségi állapotának jellemzésére használt mutatók rendszere. A hagyományos halandósági és morbiditási statisztikák mellett megjelentek és egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a mindennapi tevékenységekhez szükséges — ún. funkcionális — képességekre (mozgásra, látásra stb.) utaló adatok, va­ lamint maguknak az érintett egyéneknek saját egészségükre vonatkozó ön­ értékelése. A halandósági viszonyok alakulását nyomon követve egyértelműen megállapítható, hogy az elmúlt évtizedek során Európa legtöbb országában je ­ lentősen em elkedett az idős korban várható élettartam. E növekedés üteme meghaladta a szakemberek várakozásait, s szükségessé tette a 65 éven felüli népesség összlétszámára vonatkozó becslések kiigazítását. A különböző betegségek előfordulási gyakoriságának megítélését az idő­ sek körében több dolog is megnehezíti. Számolni kell egyrészt azzal, hogy az öregedő emberi szervezetben megfigyelhető változásokat sokszor hibásan patologikusnak minősítik, szaporítva ezzel bizonyos betegségek számát. Más­ felől ellenkező irányú torzítást eredményezhet az, hogy az idős személyeknél észlelt tünetek nem ritkán homályosak vagy nem jellegzetesek, s így a valódi

1

170

I R O D A L ОМ

kóros állapot esetleg feltáratlan marad. A legtöbb és legmegbízhatóbb ismere­ tet azok a longitudinális vizsgálatok adják, amelyek idősek több egymás utáni nemzedékét követik nyomon. Az egyik ilyen — Svédországban lebonyolított — kutatás szerint a mai 70 évesek testmagasságukat, súlyukat, fogazatuk ál­ lapotát, szellemi képességeiket és az egészség néhány egyéb mutatóját te­ kintve felülm úlják a korábbi generációk tagjait. Vannak azonban arra utaló jelek, hogy e pozitív irányú változások mellett negatív irányúak is előfor­ dulhatnak a jövőben. M ivel az öregek későbbi nemzedékeiben nagyobb lesz a dohányosok aránya, várhatóan emelkedik m ajd bizonyos betegségfajták — pl. a bronchitis vagy a tüdőrák — gyakorisága. Hasonlóképpen, az alkohol­ fogyasztás növekedése a májártalmak és az organikus agybetegségek elszaporodásához vezethet az idősek körében. Am ikor tehát az öregkori morbiditás várható alakulását mérlegeljük, szem előtt kell tartanunk az életmódban és életstílusban bekövetkező változásokat. A halandóság és a betegség mutatói mintegy kívülről, az érintett sze­ mély saját megítélésétől függetlenül minősítik az egészségi állapotot. A ta­ pasztalat azonban azt mutatja, hogy ez a szemlélet egyoldalú, ki kell egészí­ teni az egészség „ szu bjektív”, vagyis az adott egyén által történő értékelésé­ nek a vizsgálatával. A kutatási eredmények szerint az idősek jelentős része orvosilag megállapított betegségei ellenére jónak tekinti saját egészségi álla­ potát. Valóban, egy finnországi adatfelvétel arról tanúskodik, hogy e „szub­ jektív” értékelés csak közepes erősségű kapcsolatban áll a fiziológiai pana­ szok számával, s nagyjából ugyanilyen szorosságú összefüggést mutat az élettel való elégedettséggel vagy a mindennapi tevékenység korlátozottságá­ nak mértékével. A saját egészségi állapotról alkotott ítéletet tehát számos kü­ lönböző — részleteiben még nem teljesen ismert — tényező határozza meg, s a diagnosztizált betegség e tényezőknek egyike csupán. Ráadásul longitudi­ nális vizsgálatok szerint a hosszú élettartam inkább a „szubjektív” , mintsem az orvosok által feltárt „objektív” egészségi állapottól függ. A negyedik mutató, ami az idősek egészségi állapotát jellemzi, a m in­ dennapi tevékenységekhez szükséges, ún. funkcionális képességekre vonat­ kozik. E mutató használatát mindenekelőtt a krónikus betegségek terjedése indokolja; ezeknél a betegségeknél nem a teljes gyógyulás a kérdés — ez ál­ talában lehetetlen — , hanem az, mennyire korlátozzák az egyént rendes, megszokott életvitelében, vagyis funkcionális képességeiben. A különböző or­ szágokban végzett vizsgálatokból egyértelműen kitűnik, hogy e képességek je ­ lentősen csökkennek az életkor előrehaladtával. A csökkenés kezdete a ké­ pesség fajtájától függően változik: a lakásból történő kimozdulás és a háztar­ tási munka végzése esetében 70— 75 éves korra, míg az étkezés, tisztálkodás és öltözködés esetében a 75 éves kor utáni életszakaszra esik. A nők — ki­ vált a 80 év felettiek — általában erősebben korlátozottak mindennapi tevé­ kenységeikben, mint a velük azonos korú férfiak. A funkcionális képességek csökkenésének — így a látás, a testi egyensúly stb. zavarainak — nagy sze­ repe van abban, hogy az öregek fokozottan veszélyeztettetek az ebben a kor­ ban már igen súlyos következményekkel járó balesetek szempontjából. Ennek jellegzetes példája az elesés, ami meglehetősen gyakori az idősek körében. Az egészségi állapotnak az öregedéssel együtt járó változásai elmélyítik a szakadékot a környezetnek az egyénnel szembeni követelm én yei és az ezeknek való megfelelés képessége között. Ezt ellensúlyozandó minden európai országban kialakult az idősek ellátásának, gondozásának rendszere. Ez rész­ ben a különböző form ális szervezetek által nyújtott szolgáltatásokból áll, részben pedig abból a segítségből, amit a család ad idős tagjainak. Ami az előbbit illeti, ezek a szolgáltatások a legtöbb országban — kivált K eletEurópában — az általános, vagyis a népesség egészére kiterjedő egészség­ ügyi és társadalmi ellátás keretén belül jöttek létre, jóllehet ma már tudjuk, hogy az öregedéssel együtt járó nehézségek enyhítésére külön, speciális gon­ dozási form ák szükségesek. Az egyes országok között lényeges eltérések ta­ pasztalhatók abban a tekintetben, hogy az ellátásban mekkora a formális szer­ vezetek és mekkora a család szerepe. A WHO 11 államra kiterjedő vizsgá­ lata szerint Görögországban, Olaszországban és Romániában a család, Finn­ országban és Nyugat-Berlinben viszont a formális szervezetek súlya na­

I R O D A L O M

171

gyobb. Ezek az eltérések részben a családszerkezet különbségeinek tulajdonít­ hatók: az egyedülállók aránya a 65— 69, a 75—79 és a 85— 89 évesek köré­ ben az olaszországi Firenzében pl, 1, 10 és 8% a férfiaknál, 20, 27 és 15% pedig a nőknél; a finnországi Tamperében ezzel szemben ugyanezek az ará­ nyok 10, 27 és 37% (férfiak), ill. 41, 63 és 61% (nők). Ügy tűnik, egyes orszá­ gokban a form ális szervezetek pótolják a hiányzó családi kapcsolatokat. M. F.

NATHANSON, C. A .—LOPEZ, A. D.: The future of sex mortality differen ­ tials in industrialized countries: a structural hypothesis. (A halandóság nemek közötti különbségeinek jövőbeni alakulása az iparilag fejlett or­ szágokban: egy strukturális hipotézis.) Population Research and P olicy Review, 1987/2. 123— 136. p. Arra, hogy a nők tovább élnek, mint a férfiak, már igen korán, a X V II. század második felében felfigyeltek a kutatók. Az idők során a halandóság nemek közötti különbségei jelentős mértékben növekedtek; napjainkban az iparilag fejlett országokban a nők születéskor várható átlagos élettartama 4— 10 évvel m úlja felül a férfiakét. Miként alakul a helyzet ezen a téren a jövőben? — erre a kérdésre keresve a választ, a szerzők m egpróbálják fel­ tárni a férfiak rosszabb életesélyeinek a társadalom szerkezetében gyökerező okait. A jövőbeni halandósági viszonyok előrejelzésének egyik gyakori m ód­ szere a múltbeli tapasztalat egyszerű továbbvezetése, vagyis az extrapoláció. Ez a megközelítés azonban mindeddig általában pontatlan becsléseket ered­ ményezett, nem kis részben azért, mert hiányoztak a kellően kiforrott és megalapozott elképzelések arról a viselkedésről, amelytől az időbeli változás, az idősorok alakulása végső soron függ. Úgy is fogalmazhatunk: a vizsgált jelenség előrejelzését nem kapcsolták össze annak magyarázatával. A szerzők szakítanak ezzel a szemlélettel, s helyette egy olyan megközelítést válasz­ tanak, amelyben a halandóság jövőbeni nemek közötti különbségeinek becs­ lése az e különbségeket létrehozó oksági folyamatok feltárásán, azaz a jelen­ ség magyarázatán alapul. Ennek megfelelően három kérdésre igyekeznek választ találni: 1. milyen tényezők befolyásolták a múltban a nők és a férfiak halan­ dóságában mutatkozó eltéréseket; 2. miként változnak ezek a tényezők az idők folyam án; 3. hogyan érintik ezek a változások a két nem halandóságát. Mielőtt azonban megpróbálkoznának a válaszadással, a szerzők felvetik azt az alapvetőbb kérdést, mi is az voltaképpen, amit meg akarunk magya­ rázni. A felelet látszólag egyszerű: a halandóság nemek közötti különbségeit — ám ez a megfogalmazás túlságosan differenciálatlan. Egyrészt figyelembe kell venni, hogy e különbségek mintegy 50%-a, a különbségek időbeli növe­ kedésének pedig kb. 80%-a az ischemias szívbetegségeknek tulajdonítható — a központi kérdés tehát a férfiak és nők között ebben a halálokban m u­ tatkozó eltérések értelmezése. Másrészt szem előtt kell tartani, hogy a ne­ mek közötti különbségek nem állandók, hanem országról országra, társadalmi osztályról társadalmi osztályra, vallási csoportról vallási csoportra változnak. Ezek a változások pedig azt sugallják, hogy az igazi feladat nem annyira maguknak a nemek közötti eltéréseknek, mint inkább az eltérések m érté­ kének a magyarázata. M íg az eltérésekre összpontosítva figyelmünket az okokat elsősorban az egyes egyénen belül keressük, addig az eltérések m ér­ tékére helyezve a hangsúlyt, érdeklődésünk azok felé a biológiai, társadalmi stb. körülm ények felé fordul, amelyek közepette az eltérések kisebbek vagy nagyobbak. Végül harmadrészt tovább differenciálódik az eredeti, túl álta­ lános problémafelvetés, ha a nem és a halandóság mellett a társadalmi osz­ tályt is bevonjuk az elemzésbe. E három változó együttes vizsgálatával ki­ mutatható, hogy a férfiak és nők halandóságában tapasztalható eltérések lé­

172

I R O D A L O M

nyegesen nagyobbak az alacsonyabb társadalmi státuszúak körében, mint a társadalmi ranglétra csúcsán, s ez elsősorban az alsó társadalmi osztályoknoz tartozó férfia k kiemelkedően magas halandóságának a számlájára írható. A férfiak körében tehát a nőkhöz viszonyítva erőteljesebben érvényesül a társadalmi hovatartozásnak az életesélyeket befolyásoló hatása. Ez a hatás ráadásul erősödött az idők folyam án: egy egyesült államokbeli kutatás ered­ ményei szerint bizonyos halálokok (pl. a szívbetegségek) visszaszorulása fő ­ ként a magasabb társadalmi státuszúakat, más halálokok (pl. a rák) előre­ törése viszont elsősorban az alsó osztályok tagjait érintette, s mindkét fo ­ lyamat erőteljesebb volt a férfiak, mint a nők körében. A fentiek figyelem bevételével a kiinduló, igen általános kérdésfelvetés — hogy ti. m ivel magyarázhatók a halandóság nemek közötti különbségei — arra a sokkal körvonalazottabb kérdésre szűkül, hogy m ivel magyarázható az ischemias szívbetegségből eredő halandóság magas és egyre emelkedő szintje az alsó társadalmi osztályokhoz tartozó férfiak körében. Ha sikerűi választ találni erre az utóbbi kérdésre, nagy lépést tettünk előre általában a halandóság nemek közötti eltéréseinek a megértése felé. A férfiak és a nők eltérő életesélyeinek magyarázatára kidolgozott el­ méletek három nagy csoportba sorolhatók. Az elsőt a biológiai (genetikai, hormonális) tényezőkre vonatkozó elképzelések alkotják. Ezek általában a külső környezet állandóságából indulnak ki, vagyis feltételezik, hogy a fé r­ fiakat és a nőket azonos környezeti hatások érik. Jóllehet a környezeti ál­ landóság feltételezése nem szükségszerű alkotóeleme a biológiai szemlélet­ nek, önmagában ez a szemlélet aligha elegendő az alacsony társadalmi hely­ zetű férfiak magas halandóságának megértéséhez. A második csoportba az egyéni viselkedésre vonatkozó elméletek tar­ toznak. Ezek többnyire a kockázattal járó magatartásmódok (pl. dohányzás, alkoholfogyasztás, autóvezetés), ill. a lélektani stressz nemenkénti eltéréseit hangsúlyozzák. A z effajta magatartásmódok közül a dohányzás az, ahol a legszembetűnőbb a társadalmi ranglétra alján elhelyezkedő férfiak veszélyezettsége. Az Egyesült Állam okban végzett vizsgálatok kimutatták, hogy ebben a népességcsoportban a 60-as, a 70-es és a 80-as években egyaránt nagyobb volt a dohányzók aránya, mint akár a nők, akár a magasabb tár­ sadalmi státuszú férfiak körében. 1976-ban pl. a fehérgalléros férfiak és a fehér-, ill. kékgalléros nők csoportjában gyakorlatilag azonos volt a dohány­ zás mértéke (34 és 39% között mozgott), ezzel szemben a kékgalléros férfiak mintegy fele hódolt e káros szenvedélynek. Ráadásul az idők során a fehér­ galléros férfiak igen jelentős része felhagyott a dohányzással, s ha kisebb mértékben is, de hasonló javulás mutatkozott a fehérgalléros nők körében is, így a dohányzás mind inkább az alacsony társadalmi helyzetű férfiak cso­ portjára szűkült. Mindezek a tények összhangban állnak a halandóság nemek és társadalmi csoportok szerinti eltéréseivel. Végül a harmadik csoportot a környezetre vonatkozó elképzelések al­ kotják. Ezek mindenekelőtt a makroszintű társadalmi-gazdasági változások (a modernizáció), ill. a társas kapcsolatok hiányának az egészségi állapotra gyakorolt hatását állítják előtérbe. A kutatások eredményei azt sugallják, hogy a társas kapcsolatok hiányának valóban szerepe lehet az alsó társadalmi osztályokhoz tartozó férfiak magas halandóságában. Ismeretes egyrészt, hogy a társas kapcsolatok védelmet nyújtanak az egyénnek, s így kedvezően befolyásolják egészségét. Másrészt igen valószínű — noha nem teljesen egy­ értelműen bizonyított — , hogy a társadalmi ranglétra csúcsán állók, ill. a nők szoros társas kapcsolatai kiterjedtebbek, mint a hátrányos társadalmi helyzetű egyéneké, ill. a férfiaké. Mindez azonban feltevés csupán; a kérdés további alapos vizsgálatot kíván. Milyen következtetéseket lehet levonni az elm ondottakból a halandóság nemek közötti különbségeinek jövőbeni alakulására nézve? A fenti magya­ rázó modell e különbségeknek a múltban, ill a jelenben m egfigyelt mértékét alapvetően a férfiak egészségkárosító viselkedésére, ill. — kevéssé határozot­ tan — a férfiak társas kapcsolatainak sajátosságaira vezette vissza. Ennek megfelelően a jövőben várható irányzatok előrejelzésekor is a férfia k — nem pedig, amint azt sokan gondolják, a nők — társadalmi helyzetének és

I R O D A L O M

173

nemi szerepeinek feltételezhető átalakulásából kell kiindulnunk. A felső tár­ sadalmi osztályokban kialakulóban van a férfiak egészségesebb életvezetése, így a ranglétrának ezen a fokán a nemek közötti eltérések csökkenésével számolhatunk. Nem valószínű viszont hasonló irányú változás az alsó társa­ dalmi osztályokban. Végül a férfiak és a nők eltérő életesélyeinek országok közötti alakulása döntően a különböző társadalmi osztályokhoz tartozók egyegy népességén belüli arányától, valamint az egyes társadalmi rétegek kul­ túrájában, életmódjában meglevő országonkénti különbségektől függ. M. F.

HANLEY, S. B .: Urban Sanitation in Preindustrial Japan. (Városi közegész­ ségügy az iparosítás előtti Japánban.) The Journal of Interdisciplinary History, 1987/1. 1—26. p. Japán városi lakosságának növekedése az 1580-as évektől az 1700-as évek közepéig egyedülálló volt a világ iparosodás előtti történelmében. Edo, a mai Tokió, már 1700-ra nagyobb létszámú volt, mint bármelyik európai város, beleértve az 575 ezer lakosú Londont is. A városi lakosság számának növekedése nem korlátozódott csak Edora; a 16. század végétől kezdve új városok alakultak ki az ország egész területén és mind Osaka, mind Kyoto lakosainak száma több százezerre nőtt. Míg nyugaton számos tanulmány foglalkozik a városok közegészségügyi ellátásával, csatornarendszerével csakúgy, mint a városi települések lakossá­ gának negatív természetes szaporodásával a modern kor előtti időszakot il­ letően, addig a japán tudósok csak az utóbbi évtizedben kezdtek kutatásokat ebben a témában. Nem tettek kísérletet viszont — hangsúlyozza a szerző — a premodern japán városi közegészségügy különböző aspektusainak és ezek­ nek a japán történelemre gyakorolt hatásának egységes egészként történő értékelésére. A cikk írója Japán fő metropolisainak kb. 1590 és 1890 közötti köz­ egészségügyi színvonalának az ugyanerre az időszakra vonatkozó, hasonló témájú nyugati kutatások eredményeivel összehasonlítva mutatja be. A cikkben a szerző megvizsgálja, hogy a modern kor előtti idők japán embere hogyan biztosította a városlakók számára a vízellátást és hogy ho­ gyan jutottak el azokhoz a megoldásokhoz, amelyek lehetővé tették, hogy a városok megszabaduljanak az ott keletkezett hulladékoktól, a konyhai hul­ ladékoktól kezdve egészen a szennyvízig és az emberi ürülékig. A cikkben összehasonlításra kerülnek a japán és a nyugati városi feltételek és szerepel­ nek azok a japán szokások, amelyek kedvező hatással voltak a közegészség­ ügy magas színvonalának kialakulására. A cikk első részében a városi lakosság Tokugawa-időszak (1600— 1868) alatti növekedésének és változásainak rövid összefoglalóját találjuk meg. Edo városának 17. századi növekedése a japán városok történetének legki­ emelkedőbb eseménye volt. A z 1678-ban készült első felmérés alapján a p ol­ gári lakosság száma meghaladta a 750 ezret. A szerző becslése szerint to­ vábbi 100 ezer főt tett ki a Shogun közvetlen katonai kísérete és legalább 200 ezer főt a szamurájok osztálya, amihez a szolgálók ismeretlen száma járult még. Így Edo lakosságát minden túlzás nélkül 1 m illióra becsülhetjük ebben az időben. De nemcsak Edo lakosságának száma volt magasabb a nyugati városokénál; Osaka és Kyoto méretei még a 19. század végén is meghaladták az európai városokét. Ugyancsak a 17. század során indult meg a várak köré épült városok proliferációja. A mai legnagyobb 60 város fele ezekből a településekből alakult ki. Az állandó halászútvonalak létrejöttével megnőtt a kikötővárosok száma és mérete is. A következő részben Edo vízellátási rendszerének megteremtését ismer­ teti a cikk szerzője. Edo várossá válása után, 1590-ben kezdtek el foglalkozni a vízellátás kérdésével. Az első vízvezetékrendszer, a Kanda-rendszer a vá­ rostól keletre fekvő forrásból nyerte a vízét, amit a felszínen nyitott csa­ tornákon, a föld alatt facsöveken keresztül vezettek a városig. A rendszer

174

I R O D A L O M

olyan hatalmas méretű és olyan sikeres volt, hogy rómaiak által építettekhez hasonlították. Edo vízvezetékrendszerének kiépítése alatt sokat fejlődött az építés technikája. Szifonokat használtak a víznyomás növelésére és egyre gyakrabban alkalmaztak földalatti csővezetékeket a nyitott csatornák he­ lyett. Szigorún szabályozták a vízvezeték használatát és karbantartását, rend­ szeresen ellenőrizték az előírások betartását. A következőkben a szerző ismerteti a városi hulladék elhelyezésének megoldásait Osaka és Edo esetében. A 17. század közepéből ebben a témában fennmaradt dokumentumok száma is mutatja, hogy milyen fontos szerepet játszott a szemét elhelyezése a városok közigazgatásában. Japán és a nyu­ gati országok között ezen a téren a legnagyobb különbség az emberi ürü­ lék hasznosításában mutatkozik. Japánban a föld gyengébb minősége és az állati eredetű trágyák szűkössége miatt az emberi ürülék nélkülözhetetlenné vált a földművelésben. Osakában például az emberi ürülék ára a 17. század közepén már olyan magas volt, hogy a város környéki földm űvelők egyesü­ leteket hoztak létre, hogy megszerezzék az ürülék begyűjtésének jogát a vá­ ros egyes területeiről. A 19. század közepére ez az áru egyértelműen gazda­ ságos cikké vált; tulajdonosi és monopol jogokat jelöltek ki a felvásárlással kapcsolatban, az árakat is meghatározó, hivatalosan jegyzett társaságokat hoz­ tak létre. Edoban az első köztisztasági intézkedéseket a 17. század közepén hozták. Ebben az időben a fő problém a az utcák, a közterületek és a vízvezeték­ csatornák tisztán tartása volt. 1655-től szabályozták a különféle hulladékok elhelyezését, különösen ügyelve a folyók tisztaságának megőrzésére. 1820-ra fejlett szemétgyűjtési rendszert alakítottak ki, itt a lakosok egyfajta ingat­ lanadóval fizettek a szemét elszállításáért. A szennyvizet fedett csatornákon keresztül vezették el. aminek nyomait még ma is láthatjuk Tokió külvárosai­ ban. Japán más városaiban is szigorú előírások szabályozták az utcák és a közterületek tisztán tartását. A továbbiakban a cikk szerzője a japán és a nyugati városok közegész­ ségügyi színvonalát hasonlítja össze a vizsgált időszakra vonatkozóan. Az ivóvíz minőségére és mennyiségére, a halandóságra és a várható élettar­ tamra vonatkozó korabeli adatok és a kérdéses időszakban Japánban járt nyugati utazók szubjektív leírásai alapján a japán városok közegészségügyi színvonala magasabbnak bizonyult. Ennek a magasabb színvonalnak a kialakulása több tényezőnek, ponto­ sabban a tényezők együttes meglétének volt köszönhető. Az egyik ilyen té­ nyező a bőséges és jó minőségű ivóvíz biztosítása volt, amelyet a szerző a kevésbé sikeres angol, francia és amerikai példákkal hasonlít össze. Egyes japán tradícióknak és étkezési szokásoknak (pl. az ételek sóval való tartó­ sítása. kizárólag főtt ételek fogyasztása, az ivóvíz felforralása, az evőpálcika, saját pohár, rizsestálka használata) szintén fontos szerepük volt a betegségek terjedésének megakadályozásában. A magas közegészségügyi színvonal m eg­ teremtése és megtartása az erős japán tradíciók ellenére nem lett volna le­ hetséges a szigorú és egységes köztisztasági előírások és azok betartásának ellenőrzése nélkül. Ezeknek és egyéb tényezőknek az együttes hatásaként olyan városi köz­ egészségügyi színvonal alakult ki Japánban a vizsgált időszak alatt, amelyet a nyugati városok korabeli helyzetének vizsgálata és elemzése után a cikk szerzője azokénál fejlettebbnek tekint, még problém ái és hiányosságai elle­ nére is, és amelynek eredményei a mai Japán sikereihez is hozzájárultak. P. J.

I R O D A L O M

175

DEMOGRÁFIAI FOLYÓIRATSZEMLE

DEMOGRAFIE a Csehszlovák Szövetségi Statisztikai Hivatal folyóirata 1987. No. 3. RYCHTARIKOVA, J.: A halandóság alakulása a Cseh Szocialista Köztársa­ ságban életkor és nemek szerint 1950— 1984 között. RENDLOVA, E.: A partnerkapcsolatok demokratizálódása a nagyvárosi, kö­ zépkorú családokban. KÁPOSZTÁS F.—MONIG L I.: Demográfiai helyzet és népesedéspolitika Ma­ gyarországon. KUCERA M.: Háztartások a csehszlovák demográfiában és statisztikában.

DEMOGRAPHY az amerikai Népesedési Társaság folyóirata 1987. No. 2. KNODEL, J.: A termékenység kezdete, befejezése és a gyermekek szülésének időzítése a demográfiai átmenet korai szakaszában: tapasztalatok a X V III. és X IX . századi német falusi népességekben. FINDLEY, S. E.: A vándorlás interaktív kontextuális m odellje Ilocos Norte, Fülöp-szigetek példáján. BILSBORROW, R. E.—McDEVITT, T. M.— KOSSOUDJI, S.— FULLER, R.: Az elvándorlási hely jellem zőinek hatása a fejlőd ő országokban a fa l­ vakból a városokba irányuló vándorlásra. WILSON, F. D.: A nagyvárosokba és az egyéb helyekre irányuló vándorlási folyam atok: 1935— 1980. JOYCE, Т.: A terhességmegszakítások hatása a fehérek és feketék szülötteire az Egyesült Államokban. CARMICHAEL, G. A .: Válság fellendülés után: az első házasságok trendjei Ausztráliában. TUCKER, C. J.—URTON, W. L.: A területi mobilitás gyakorisága: m egfigye­ lések a Nemzeti Egészségügyi Adatfelvételből. SRINIVASAN, K .—MUTHIAH, A. C.: Termékenységi becslések retrospektív adatfelvételekből: az anyák terhességgel kapcsolatos ideiglenes lakhely­ változásából következő becslési hibák. MCCARTHY, J.— ONI, G. A .: A kívánt családnagyság és annak nagyságát meghatározó tényezők a nigériai városi nők körében: egy kétlépcsős elemzés. DAS GUPTA, P.: M egjegyzés Suzanne M. Bianchi és Nancy Rytina „A ne­ mek foglalkozási elkülönésének csökkenése az 1970-es években: nép­ számlálás és a Népességi Adatfelvétel összehasonlítása” c. dolgozathoz. BIANCHIS, M.—RYTINA, N.: Megjegyzés Das Gupta megjegyzésére. 1987. No. 3. CRAMER., J. C.: Társadalmi tényezők és csecsemőhalandóság: a rizikócso­ portok azonosítása és a hozzávetőleges okok.

176

IR O D A L O M

THORNTON, A .— CAMBURN, D.: A család hatása a házasság előtti szexuá­ lis magatartásra és viselkedésre. BEHRMAN, J. R.: V ajon a gyermek iskolázottsága jó m utatója-e a gyermek minőségének? AHMED, B.: A fogamzásgátlás alkalmazását meghatározó tényezők Bangla­ desh falvaiban: a gyermek utáni vágy, a gyermekek száma és a születés­ szabályozás költségei. WARREN, R.—PASSEL, J. S.: A megszámlálhatatlan számbavétele: az Egye­ sült Állam okban az 1980. évi népszámlálás alkalmával összeírt, de do­ kumentumokkal nem rendelkező idegen állampolgárok becslése. BALAKRISHNAN, T. R.— RAO, K. V .-L A P IE R R E -A D A M C Y K , E.—K RO T­ KI, К. J.: A kanadai házasságmegszűnések kovarianciájának Hazardmodell elemzése. WELLER, R. H.—EBERSTEIN, I. W .—BAILEY, M.: A terhesség tervezettsége és az anya viselkedése a terhesség alatt. FORD, K .—KIM , Y .: A postpartum amenorrhea elterjedtsége: néhány új b i­ zonyíték. CERONE, P.: A bevándorlással együtt értelmezett stabil népesség elm éle­ téről. M ITRA, S.: Hozzászólás az „Egy új nézet az entrópiáról és a halandósági táb­ láról” c. cikkhez. GOLDMAN, N.— LORD, G.: Válasz S. Mitra „Hozzászólás az Egy új nézet az entrópiáról és a halandósági tábláról’ c. cikk” véleményére.

EUROPEAN JOURNAL OF POPULATION az Európai Népességtudományi Társaság folyóirata 1987. No. 1. LORIAUX, M .: Egy régi jelenséget érintő új tudományos paradigma jelent­ kezése: a népesség öregedése. WESTOFF, C. F.—HAMMERSLOUGH, C. R.— PAUL, L.: A fogamzásgátlás tökéletesítésének hatása a termékenységre és a terhességmegszakítá­ sokra a nyugati országokban. CASELLI, G.—VALLIN, J.— VAUPEL, J. W.—YASHIN, A .: Életkor szerinti halandósági trendek 1900 óta Franciaországban és Olaszországban: pe­ riódus és kohorsz hatások. VALKONEN. Т.: A férfiak ischaemiás szívbetegségekbeli halálozása Finnor­ szágban: A születési hely és a lakóhely közötti kapcsolat. CARLSON, E.—KLINGER, A .: Élettársak, nem házaspárok Magyarországon.

JOURNAL OF M ARRIAGE AND THE FAM ILY az Amerikai Családi Ügyek Nemzeti Tanácsa folyóirata 1987. No. 3. TANFER, K .: A házasság előtti együttélés form ái a hajadonok körében az Egyesült Államokban. TETI, D. M.—LAMB, M. E.— ELSTER, A. В.: A serdülő korban kötött há­ zasságok hosszú távú gazdasági és házassági következményei három fel­ nőtt férfi-kohorsz példáján. GOLDSCHEIDER, F. K .—W AITE, L. J.: A szülői ház elhagyásának formái és átmenet a házasság felé fiatal férfiak és nők körében.

I R O D A L O M

177

ALLEN, K. R.—PICKETT, R. S.: Elfelejtett vonulatok a családi élet folya­ mataiban: kvalitatív retrospektív interjúk felhasználása az életük fo ­ lyamán egyedülélő nők családalakulásának elemzésében. MIROWSKY, J.—ROSS, C. E.: A veleszületett nemi szerepek hiedelm e: ne­ mek szerinti rétegződés kontra interperszonális hatások a házasságban. BARKER, C.—LEMLE, R .: A partner informális segítése és idegenszerű pá­ rok. BREAULT, K. D.—KPOSOWA, A. J.: A válások magyarázata az Egyesült Állam okban: 3111 megye tanulmányozása, 1980. HOFFERTH, S. L.—PHILLIPS, D. A .: Gyermekgondozás az Egyesült Á lla­ mokban, 1970— 1995. RODMAN, H.— PRATTO, D. J.: Kapcsolat a gyermek kora, az anya munka­ vállalása és az önszerveződő gyermekintézmények kiterjedtebb igénybe­ vétele között. MOEN, P.—DEMPSTER-McCLAIN, D. I.: Dolgozó szülők: Szerep-terhek, munkaidő, és a rövidebb munkaidő preferenciája. V UCHINICH, S.: Spontán családi konfliktusok kipattanása és bevégződése. LOCKHART, L. L.: A fa ji és osztály-hovatartozás hatásának újravizsgálása a családon belüli erőszakos cselekmények gyakoriságára: a jelentős kü­ lönbségek keresése. CHRISTOPOULOS, C.— COHN, D. A.—SHAW, D. S.— JOYCE, S.—SULLIVANHANSON, J.—KRAFT, S. P.—EMERY, R. E.: Egészségkárosító szokások rabjává lett nők gyerm ekei: I. Korrekció a menhelyi elhelyezés idősza­ kában. SHUKLA, A .: Döntéshozatal az egy-, illetve kétkeresős családokban Indiában. DANES, S. M.—WINTER, M.—WHITEFORD, M. В.: Életszínvonal és résztvétel az informális kereskedelem szférájában a hondurasi vidéki nők körében. WHITE, J. М .: Házasság előtti együttélés és a házasság stabilitása Kanadá­ ban. L ITW AK , E.—KULIS, S.: Technológia, szomszédság és a rokoni támogatás becslései. GLASS, J.— POLIS AR, D.: A párok közötti hasonlatosság megállapítására szolgáló módszer és mértékrendszer. AMATO, P. R.—OCHILTREE, G.: A gyermekek kérdezése családjukról: meg­ jegyzések az adatok minőségéről. JACOB, T.—KRAHN, G .: A viselkedési megfigyelések kódjainak osztályo­ zása a családi kapcsolatok tanulmányozása terén. NOTAS DE POBLACION REVISTA LATINOAMERICANA DE DEMOGRAFIA a Latin-amerikai Demográfiai Központ (CELADE) folyóirata 1986. No. 42. NAULT, F.—BOLEDA, M.—LÉGA RÉ, J.: A felnőttkori halandóság becslése az árva gyermekek alapján: empirikus bizonyítékok Kanada X V II. és X V III. századi adatainak alapján. BURCH, T. K .—DEWIT, D. J.: A z árvaság hatása és következményei a múlt népesedésében: Észak-Amerika. ARRETX, C.— CHACKIEL, J.: A z 1980-as években a latin-amerikai országok­ ban végrehajtott népszámlálások alkalmával, a demográfiai adatok be­ gyűjtése kapcsán felmerült problémák. AREVALO, J.: A belső vándorlási mozgalom becslése során jelentkező prob­ lémák.

178

I R O D A L O M

POPULATION a francia Nemzeti Népességtudományi Kutató Intézet folyóirata 1987. No. 2. Tizenhatodik jelentés a népesedési helyzetről. HOUDAILLE, J.: Négy m orva falu, 1610— 1870. CAZES, M. H .: Mindenki egy generációhoz tartozik. De m elyikhez? BIDEAU, A .—BRUNET, G.—PLAUCHU, H.: A z öregkorunk és családjaik: integráció vagy elutasítás. Chezery-Forens példája (1856— 1872). GOLIN, A .: Család és háztartás a mai Olaszországban. GIRARD, A .: „A Nemzeti Népességtudományi Kutató Intézet” . A z Intézet történetét leíró könyv bemutatása. HOUDAILLE, J.: Az operaénekesek halandósága. ZUBER, M.—BLONDEL, B,: Családi állapot, együttélés és terhesség. BONNEUIL, N.: Letalitási arányszámok előállítása morbiditási adatok hiá­ nyában. A szenegáli kanyarójárvány esete. PRESSAT, R.: Egy új demográfiai szótár. MOUSSA-ELKADHUM, D.: A demográfiai átmenet az Indiai-óceán délnyu­ gati térsége szigetein.

POPULATION AND DEVELOPMENT REVIEW az amerikai Népesedési Tanács folyóirata 1986.

No. 3.

BLOOM, D. E.—FREEMAN, R. B.: A gyors népességnövekedés hatása a munkaerő-kínálatra és a foglalkoztatottságra a fejlődő országokban. MOSK, C.—JOHANSSON, S. R.: Jövedelem és halandóság: bizonyítékok a modern Japánból. TALBOT, L. M .: A demográfiai tényezők szerepe az erőforrások kimerülé­ sében és a környezet leépülésében a kelet-afrikai Rangeland-ban. W A R W ICK , D. P.: A z Ind.onéz Családtervezési Program : a kormány b efo­ lyása és a látogatók választása. GREENHALGH, S.: Változások Kína népesedéspolitikájában, 1984—86: köz­ ponti, megyei és helyi nézetek. EASTERLIN, R. A .: Gazdasági prekoncepciók és demográfiai kutatás: egy megjegyzés. FREEDMAN, R.: A társadalmi változások méreteinek lebecsüléséről: figyel­ meztető megjegyzés. MAMMO, A .—MORGAN, S. P.: Gyermektelenség Etiópia falvaiban.

1986.

No. 4.

RYDER, N. B .: M egfigyelések a kohorsz termékenység történetéhez az Egye­ sült Államokban. TREAS, J.—LOGUE, B.: Gazdasági fejlődés és az öregkorú népesség. ZENG, Y .: A családstruktúra változása Kínában: egy szimulációs vizsgálat. ANDERSON, В. A .—SILVER, В. D.: Csecsemőhalandóság a Szovjetunióban: regionális különbségek és a becsléssel összefüggő kérdések.

I R O D A L O M

179

SWAN, G. S.: M egjegyzések az amerikai családpolitika politikai gazdaságta­ nához, 1945— 1985. SKELDON, R.: India vándorlási jellegzetességei az 1970-es években. 1987. No. 1. DAVID, P. A.—SANDERSON, W. C.: A kétgyermekes családeszmény terje­ dése az amerikai születésszabályozó népességben. DESBARATS, J.: A népesség redisztribúciója a Vietnami Szocialista Köztár­ saságban. DAS GUPTA, M .: Szelektív diszkrimináció a leánygyermekekkel szemben Punjab falvaiban, Indiában. TODARO, M. P.—MARUSZKO, L.: Illegális vándorlás és az USA bevándor­ lási reform ja: elméleti keretek. ESPENSHADE, T. J.—M INARIK, J. J.: Az 1986. évi amerikai adóreform de­ mográfiai hatásai. DEMENY, P .: A termékenységi magatartás és az öregkori biztonság ismételt összekapcsolása: pronatalista reform. BONGAARTS, J.: A kivételesen magas termékenység kialakulását befolyá­ soló tényezők. POPULATION INDEX a Princetoni Egyetem Népességkutató Intézetének és az Amerikai Népesedési Társaságnak folyóirata 1987. No. 2. STRONG, M. A .: Programcsomagok a demográfiai elemzés számára.

POPULATION STUDIES A

londoni Közgazdasági Főiskola Népességkutató Bizottságának folyóirata 1987. No. 3.

BUMPASS, L. L.: Egy nem-kívánt szülés rizikója: a fogamzásgátlási célú sterilizáció változó összefüggései az Egyesült Államokban. GRAY, A .: Vegyesházasság: lehetőség és preferencia. PULLUM, T. W .— CASTERLINE, J. B.—SHAH, I. H.: A Termékenységi le­ hetőségek elemzési módszerének adaptálása a termékenységi változások tanulmányozásához. BENEDICTOW, O. J.: Megbetegedések a történelmi pestisjárványok idején. MEREDITH, A. J.— MENKEN, J. A.— CHOWDHURY, A. K. M. A .: A szop­ tatás és táplálkozás hatása a fekundabilitásra Bangladesh községeiben: Hazard-m odell analízis. HUFFMAN, S. L.— FORD, K .—ALLEN, H. A.—ST REBLE, P .: Táplálkozás és termékenység Bangladesh-ban: szoptatás és post partum amenorrhoea. LUTZ, W .: A finn termékenységcsökkenéssel összefüggő tényezők 1776-tól. MASON, К. O.—-WEINSTEIN, M.— LASLETT, B .: A termékenység csökkenése Los Angelesben, Kaliforniában, 1880— 1900. DE VOS, S.: Latin-amerikai háztartások összehasonlító elemzése.

180

I R O D A L O M

STUDIA DEMOGRAFICZNE a Lengyel Tudományos Akadémia Demográfiai Bizottságának folyóirata 1987. No. 2. Edward Rosset professzor születésének kilencvenedik évfordulójára. ROMANIUK, K .: Változások a munkaerőforrás hasznosításában Lengyelor­ szágban a II. világháború óta eltelt időszak alatt. HOLZER, J; Z .: A z időskorú népesség munkavállalása. OKOLSKI, M .:. Megjegyzések a demográfiai átmenet mechanizmusához. LATUCH, M.: Strukturális változások a népesség reprodukciós folyamatában mint a népesedéspolitikát meghatározó tényező. PIASECKI, E.: A prokreációs tevékenység időzítése és a természetes és a szabályozott termékenység. JAGIELSKI, A .: Vándorlás és a demográfiai folyam atok: elméleti m eggon­ dolások. KEDELSKI, M.: Lengyelország népessége növekedési potenciálja a demometrikai elemzés és népességelőreszámítások alapján. FRENKEL, I,—ROSNER, A .: Kísérlet a mezőgazdasági elvándorlás okainak meghatározására. PARADYSZ, J.: Többdimenziós demográfia Lengyelországban. DZIENIO, K .: Szakképzett munkaerő a nemzetgazdaságban — a jelenlegi helyzet és kilátások 1995-ig. STIPICZYNSKI, Т.: A népesség belső vándorlása, Lengyelország gazdasági fejlődésének változása éveiben.

ZEITSCHRIFT FÜR BEVÖLKERUNGSWISSENSCHAFT a nyugatnémet Szövetségi Népességtudományi Kutató Intézet folyóirata 1987. No 2. HÖHN, C.—SCHULTZ, R.: Jelentés az NSZK demográfiai helyzetéről. HAUGG, K.—SCHWEITZER, R.: A családok időgazdálkodása — a háztartá­ sok elméletének rövid irodalmi áttekintése. HEEKERENS, H. P.: A z elváltak újraházasodása.

DEM OGRÁFIA M egjelenik neg y ed év en k én t F elelős szerk esztő: V u k ov ich G y ö rg y S zerk esztőség: B udapest, KSH N ép ességtu dom án yi K utató Intézet, V ., V eres Pálné u. 10. P ostai irán y ítószá m u n k : 1053 T e le fo n : 174-832 K iad óh ivatal: 1033 B udapest, K aszásdűlő u. 2. T e le fo n : 803-311 K iadásért fe le l a Statisztikai K iad ó Vállalat igazga tója N y om d ai m egren delés törzsszám a: 80 0945 T erjeszti a M agyar P osta. E lőfizeth ető bá rm ely h írla p k ézb esítő p ostahivatalnál, a h irlap k ézbesitők n él, a P osta hírlapüzleteiben és a H írlap előfizetési és L apellátási Irodánál (HELIR) (B udapest X III., L ehel u. 10/a. — 1900) k özvetlen ü l, v a g y p osta u talv án y on , valam int átutalással a HELIR 215—96162 p én zforga lm i jelzőszám ra E lőfizetési d í j : fé lév re 132,— Ft, egész évre 264,— Ft Pátria N yom da F elelős v e ze tő : V ass S án dor vezérigazga tó