III. évf. 3. szám • 2003. június • Alapítva:
Nagy Szabolcs
1999–2003
Jókívánság a ballagóknak Lehetõségek tárháza, vágyálmok listája, vár reád, vár reád.
az vagy te, az vagy te.
Vár arra, hogy kipipáld, arra vár, hogy megcsináld, meglátod sikerül, meglátod sikerül. A te álmod, nem másé, ne hagyd, hogy elvegyék, Hégésippe Moreau:
Ha nem lesz sok segítség, annál több ellenség, állj talpra akkor is, állj talpra akkor is. Legyetek boldogok, ne legyen gondotok, kívánom nektek is, kívánom nektek is.
MOST BÚCSÚZUNK…
Tizennyolc év Tizennyolc év, megváltozik ma minden
Ballagás a KERI-ben
S szebb láthatár felé visz a remény. Még egy napig tart minden szenvedésem, S holnap a boldogság mosolyg felém. Oh látom, hogy a tavaszi virág közt Már koszorúmban babér is ragyog, Mily álom ez... bocsássátok meg nékem, Már tizennyolc éves vagyok. Provins, szeretlek ódon sírjaiddal, Hol a szerelem keres rejteket, Galambok lakta puszta falaiddal, Melyeket léptem meg-megrezgetett. Itt le-leültem s álmodozva néztem A felhõt, mely az égen gomolyog, Madárka röptét, elhaladó nõket, Már tizennyolc éves vagyok. (részlet) Fotó: Molnár László
KRÓNIKA
III. évfolyam 3. szám 2003. június
Pulitzer-emléknap 2003. április 10-én, egy szeles tavaszi délutánon néhány makói polgár és diák méltó módon emlékezett meg a sajtócézár Pulitzer Józsefrõl, aki Makó városának talán legnevesebb szülöttje. Az emlékdélután elsõ állomása Pulitzer egykori szülõházának helyén volt, ahol az emléktáblá-
volt dr. Siket István alpolgármester úr – újságok szerkesztéséért Makó monográfiáaki a beszélgetés során szót kért és választ jának köteteivel ismerték el munkánkat. adott néhány kérdésre –, Varga Márta, a Városi Televízió KHT ügyvezetõje, Illyés Szabolcs, a Délvilág makói tudósítója, a Szieszta címû lap szerkesztõbizottságának tagjai, a Mafla és HANG-ÁR újságok ifjú írói, valamint néhány diák a makói szakközépiskolákból és az Erdei Ferenc Kollégium- A koszorúzók egy csoportja ból. Úgy gondolom, az ott el- Nekem – de úgy gondolom, a többiekkel töltött idõ alatt, mi, fiatalok sincs ez másképp – nagyon sokat jelentett sokat tanulhattunk a nálunk ez, hiszen érzem, hogy a próbálkozásaim tapasztaltabb felnõttektõl, s nem hiábavalóak. A könyveket dr. Siket Tóth Ferenc ny. múzeumigazgató a diákok között azt hiszem, nekünk, akikben Istvántól vehettük át. talán van némi írói véna, soA Délután utolsó állomásaként Pulitzer kat jelentett ez, és azoknak József mellszobránál helyeztek el koszosem lehet okuk panaszra, rút a Városi Televízió, a Mafla és a akik csak kíváncsiságból jöt- HANG-ÁR képviselõi. tek el, hiszen egy nagyszerû Azt hiszem, mindenkinek szüksége van kötettel, a Pulitzer-antológiá- arra, hogy megtanulja becsülni az igazi val lettek gazdagabbak. nagyságokat és a valódi értékeket. Ez az Külön megtiszteltetésben emléknap lehetõséget nyújt az idõseknek részesültem Szabó Zoltán, a és a fiataloknak egyaránt, hogy egy mélSzt. István Gimnázium, Ko- tán híres magyar elõtt tisztelegjenek. Navács Andrea, a Galamb József gyon remélem, hogy ez a szép hagyoSzakközépiskola, Molnár Ber- mány még nagyon sokáig élni fog, és nadett, az Erdei Ferenc Szak- hozzájárul a Makó városáról kialakult kép középiskola, valamint Turi Tí- színesítéséhez. mea, a József Attila Gimnázium tanulói mellett, én is. Szabó Ágnes 10/a A beszélgetés pillanatai A Mafla és HANG-ÁR címû KERI nál a néhány tucatnyi egybegyûlt elõtt dr. Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató mondott beszédet. Ezután koszorút helyezett el és néma fõhajtással Ezúton is szeretném Szeretnénk, ha a diáktisztelgett Pulitzer munkássága elõtt a megköszönni azoknak a önkormányzat minél több Délvilág fõszerkesztõ-helyettese Õrfi Fetanulóknak a bizalmát, helyen be tudná mutatni renc, Molnár László újságíró, dr. Keczer akik rám szavaztak. magát, hogy minél több Tamás, a Szieszta újság szerkesztõbizottCélom, hogy sok prograhelyen ott legyen, mint ságának tagja, valamint Turi Tímea, a Jó- mot tudjak nektek szervezprogramszervezõ. Ezek zsef Attila Gimnázium tanulója. ni. Ennek megvalósítása nem kis feladatok, ezért A koszorúzás után a megjelentek a vá- érdekében, már az új diákkell, hogy sokan megisrosháza házasságkötõ termében – kelle- önkormányzat el is kezdte munkáját. Na- merjetek bennünket. mes környezetben – egy tanulságos fóru- gyon sok program van, de azt szeretnénk, Igaz Renáta mon vehettek részt. A beszélgetést Mol- hogy még több legyen, és hogy valóra is váljanak. Tõletek is ötleteket várunk. diákpolgármester nár László vezette, a résztvevõk között
Köszöntõ
2•
KRÓNIKA
III. évfolyam 3. szám 2003. június
Pulitzer Józsefre emlékeztünk Makó évszázadokon át befogadó város volt. A 18. században húszévenként megduplázódott a helyi népesség. A kitûnõ minõségû föld, a bõséges legelõ, a kisebb földesúri teher nagy vonzerõt képezett. A szomszédos településeken irigykedve, gúnyosan mondogatták: Makóra, ha rossz vagy. Valójában a jobb megélhetés lehetõsége és reménye csalogatta ide az embereket. Elejében csak a földbõl élõ népréteg települt itt le, de késõbb más társadalmi rétegekre is kiterjedt. Érdemes például számba venni József Attila pártfogói körét, azt a demokratikus gondolkodású értelmiséget, amely az ifjú költõt fölkarolta. Espersit János Nagyszentmiklósról, Kesztner Zoltán Pozsonyból, Könyves Kolonics József Nagylakról, Fried Ármin a Felvidékrõl települt ide, és néhány év alatt makóibbak lettek a makóiaknál. De ugyanakkor kibocsátó város is lettünk. Tehetség aranyak gurultak innen szerteszét az országba és a nagyvilágba. Egy Galamb József a Ford-mûvek konstruktõre lett, Szakács Gábor világra szóló találmányait Angliában és Németországban vásárolták meg, Hervay Gizella író Romániában bontakoztatta ki tehetségét, hogy csak ízelítõül említsek néhány nevet. Írók és mûvészek, tudósok és politikusok sodródtak el innen, de lélekben makaiak maradtak, és tehetségükkel, tudásukkal öregbítették a Maros-parti város hírnevét. Mindezek között különleges hely illeti Pulitzer Józsefet. Nehéz rangsorolni a város nagy szülötteit, ki a nagyobb: a tudós akadémikus vagy a közélet porondján küzdõ politikus, a színpadon jellemeket formáló színész vagy a külföldön is elismert könyvtervezõ, a néplelket búvárló szociológus vagy a jövõ kimunkálását segítõ mecénás. Nincs mérce, amivel egzakt módon rangsort állapíthatnánk meg városunk kiválóságairól. Pulitzer József mindenképpen a legnagyobb karriert befutó makói személyiség, és életmûve közel egy évszázad múltán is nemcsak él, de az egyetemes mûvelõdéstörténet részét képezi. Nincs a világon olyan lexikon, amely Pulitzer József nevét ne említené. Azt viszont hiányoljuk, hogy ezekben a kézikönyvekben Makó, mint szülõhely-megnevezés nemigen szerepel. Olyan kiváló összefoglaló munkák, mint a Révai lexikon, a Magyar Zsidó Lexikon, az Enciklopaedia Americana egyaránt Budapestet nevezi meg szülõhelyül. Amerika koronázatlan királyai c. könyv pedig Miskolcról származtatta. Pulitzer József magyar származását nem tagadta, de nem is hangsúlyozta. Családi hátterérõl sohasem nyilatkozott. A róla szóló irodalomban nemcsak születési helye pontatlan, de szüleinek nemzetisége, vallása, foglalkozása éppúgy tisztázatlan, mint kivándorlásának indítéka. Második felesége magyar származásáról tudott,
arcvonásait Párizsban Munkácsy Mihály örökítette meg, de zsidó vallását titkolta elõle.
Mária Terézia idején ötven zsidó család élt a Maros-parti városban, közöttük már ott találjuk a Pulitzereket is. Makón hat nemzedékük élt. Nagyapja, Pulitzer Mihály jómódú kereskedõ volt, de vízimalomnak és olajsajtolónak is résztulajdonosa. Helyileg gabonát, gyapjút, dohányt vásárolt föl, ezeket Pesten értékesítette, visszafelé fûszerféléket és ruhanemût hozott. Édesapja, Pulitzer Fülöp – az útlevélkönyv szerint – magas termetû, hajlott testtartású, sápadt arcú, szakállas, gesztenyebarna hajú, kék szemû, vagyonos terménykereskedõ volt. Pulitzer József szülõháza itt, az Úri utca 4. alatt állt. 1847. április 10-én látta meg a napvilágot. Az egykori két ablakos ház az akkori megyeházára, a mai városházára nézett. Ide látszott a református ótemplom, amelynek órája és harangja jelezte az idõt. Makón akkor egy talpalatnyi köves út sem volt, a település képe falusias hangulatot sugárzott, de a fõtér mozgalmas piaci élete messze földön híres volt. Az apja itt vásárolta föl a szükséges gabonát, amit aztán a Maroson födeles hajókban szállított rendeltetési helyére. Az írás, olvasás és a számolás alapismereteit a Deák Ferenc utcai zsidó iskolában sajátította el. A vallástan, a német betûvetés és ábécé, a számolás és a héber szövegek olvasása képezte a tantárgyakat. Az elsõ népiskolai osztály elvégzése után, 1855-ben felköltöztek Pestre. Az új körülmények között jól ment apja kereskedése, de egy év múltán két testvére, majd apja is meghalt. Máról holnapra tönkrementek. Miután anyja újból férjhez ment, önállósította magát, és a 17 éves nyughatatlan ifjú elhagyta az országot. Az újhazában mostohán indult élete. Volt kazánfûtõ, sírásó, téglahordó, pincér, földmérõ stb. Nem tudunk az ifjú Pulitzer József újságírói
ambícióiról, de látva a társadalmi igazságtalanságokat, – kimondottan autodidaktaként – tollat ragadott. Már elsõ cikkével feltûnést keltett, leszerzõdtették egy német nyelvû laphoz. Tíz év múltán laptulajdonos lett. Vezérelve az igazságtalanság, a korrupció leleplezése, a demagógia elleni harc. A New York World c. lapjában bejelentette: „feltár minden csalást és gyalázatosságot, küzd a közélet minden baja és visszaélése ellen”. Legfõbb fegyvere a vezércikk volt. Megteremtette a mai értelemben vett modern újságírást, aminek fontos részét képezték a képek, fõleg a karikatúrák, a sportoldal, a nõk érdeklõdését kielégítõ rovatok, a képregény stb. Az õ révén vált az újság és az újságírás politikai nagyhatalommá. Írásaival képes volt elnököt hatalomra segíteni (Grover Cleveland) vagy székében megingatni (Theodor Roosevelt). Demokrata párti politikusként az Egyesült Államok kongresszusában az elsõ magyarországi képviselõ. Mindent elért, amit egy újságíró, egy lapkiadó elérhetett. De hiába lett multimilliomos, szerencsétlen és boldogtalan volt. Asztma, álmatlanság, cukorbaj, érelmeszesedés gyötörte és az a félelem, hogy megvakul. Ez 43 éves korában be is következett. Húsz évig a világtól elzárkózott remeteként élt. Az év nagy részét tengeren töltötte. Hat-hét titkár utazott vele, a vak Pulitzer táviratok és kábel útján irányította lapját. Mint mecénás is világhírû lett. Megalakította a Columbiai egyetem újságíró karát. A Brodway sarkán álló hatemeletes márványpalotában százhúszan tanulják az újságírást. Másik nagy tette a Pulitzer-alapítvány, amelybõl évente ezer-ezer dollárral jutalmazzák a legjobb színmûvet, a legjobb regényt, a legjobb vezércikket, a legjobb riportot, a legjobb történeti értekezést. Ez a kiváló újságíró, laptulajdonos és mecénás innen, a mi porvárosunkból indult el világhódító útjára. Páger Antal szavai rá is vonatkoznak: „A tehetség Isten adománya, ez Makón a génekkel kerülhetett belém”. Makó, 2003. április 10. Elmondta: Tóth Ferenc ny. múzeumigazgató
Szabó Zoltán és Szabó Ágnes koszorúzás közben
•3
IFJÚ TOLLFORGATÓK
III. évfolyam 3. szám 2003. június
Minden, amit a számítógép kibír Ki tudja miért, de pont a XX. század végén született, s jól tudta, élete meghatározó részét a XXI-ben fogja leélni. Ekkor fogja megismerni nagy szerelmét, ekkor fogja megvenni családi házát, s lényegében sokkal több gömb fagylaltot fog megenni ekkor, mint azelõtt. Kényes egy valami a jelen – senki sem szeret benne élni. Sokat gondolkodott rajta, milyen modern, ijesztõ és szabatos világ az övé egy XV. századi ember szemével; de személy szerint nem szeretett volna 500 évet elõre utazni, ki tudja, miért... Arra az idõre, amiben élt, sokszor gondolt jövõként, még többször múltként, de jelenként a legkevesebb esetben. Mûvész volt. Vagy nem volt mûvész, nem érdekes, mindenesetre mûvésznek tekintette magát – ez volt az egyetlen nagyzolás, amit megengedett magának, de annál nagyobbat már nem is lehetett volna.
Ami viszont már kínosabb volt, hogy pont a XXI. században volt mûvész. Zavartan vigyorgott erre a gondolatra, könnyû mûvésznek lenni a reneszánszban, naja, de ilyenkor... Ilyen idõkben... Namindegy; legyintett rá és elõvette hordozható számítógépét. Jó írni, kézzel, kerekíteni a betûket, egy-egy szót különösen szeretni, mint Akakij Akakijevics, de kopogni a laptop billentyûin gyorsabb, könnyebb javítani, ki lehet nyomtatni, meg ilyenek. Meg ilyenek. Szóval ott kopogott hordozható számítógépe szürke, hangtalan billentyûin. Modern mûvész lévén, mert csak nem lehet megtagadni a kort, amiben élünk, megpróbált a nyelvre úgy tekinteni, mint egy kelléktárra, amelybõl bármikor elõhúzhatja az általa használni kívánt szavakat. Az író, gondolta, legalább is a jó író, felette áll a nyelvnek, ugyanúgy, ahogy a mûvész, legalább is a jó mûvész a koron.
Álmok Zaklatottan nyitom fel szemem az éjszaka sötétjében. A saját sírásom csendes zajára ébredek. Eltart pár pillanatig míg rájövök arra, hogy hol is vagyok, végigpillantok az ágyam gyûrött összevisszaságán és eszembe jut kusza, kellemetlen álmom. Éjfél múlt, lassan megnyugszom, felszáradnak arcomon a könynyek vonalai. Azt hiszem, ma éjjel már nem alszom el. Szeretnék ugyan, de félek önnön álmaim ijesztõen valóságos képeitõl. Az érzést akaratlanul ismeri minden ember már apró
Nem maradt más csak ez, hogy lopva, álmaimba lesek utána és vissza, mikor még itt feküdt mellettem és lelkem az övéhez fonódva tért nyugovóra, és testem teste melegéhez bújva alszik el. Nem hittem az örök szerelemben, hogy létezik olyan földi gyönyör, amely holtig tart és még tovább, de megtanultam, az árát most fizetem. Létezik, s hogy így van, érzem minden nap. Õt keresve ébredek a nappal, járom az utcákat késõ éjjelig, de nem lelem már sehol. Kevés az, hogy szívemben létezik, hogy csak emléke szeret viszont. Bálint Andrea
Napsugár és mosoly Elõször sikerült hosszú idõ óta végigaludnom az éjszakát. Talán a tavasz hozta vissza az álmaimat. Felkelek, az ablakomhoz lépek, amin újra besüt a nap. Mikor is volt utoljára, hogy beengedtem a szobámba a napot? Nagyot nyújtózok a napsugarak ölelésében és az elsõ pillanatok bizsergése végigcsiklandozza egész testemet. Mosolyogva lépek ki szobámból és ami eddig fájdalmával letörölte ezt a mosolyt, most távolinak, szürkének tûnik és ez a tudat még õszintébb mosolyt csal arcomra. Bálint Andrea
4•
Turi Tímea
Képek gyermekkora óta, mikor elõször riadt fel éjjel s hívta sírva édesanyját, aki mellett aztán biztonságban hajtotta álomra újra csöpp fejét. Morfeusz ajándéka néha áldás, néha átok, melyet minden éjjel szétoszt az emberek között, van, ki könnyû, pihentetõ álmot lát, ám az enyém most cseppet sem volt az. S ijesztõ képei néha oly valóságosak, hogy nem látom a határokat álom és valóság között. Sokan azt mondják, nem álmodnak. Bálint Andrea
Emléke szeret Nem értem miért gondolok még mindig ilyen nagyon sokat rá. Tizenegy hónapnyi távolba került a szakítás és szívem a szavakra emlékezve még most is sírni kezd és vérbõl formált könnyei fájdalmat csorgatnak szét testembe. Vége lesz valaha? Talán, ha elapadnak örökre a vérzõ, könnyes sebek. Talán… Ábránd. Ábrándokba kergetem önmagam, hogy végtelen messze kerülhessek a valóság sötét, nyálkás világától. Álmodozom. Róla. Arról, hogy együtt vagyok vele. Persze, ez sem segít a gyógyulásban; elfertõzi a lassan gyógyuló sebeket, de vállalom.
Szóval szerette a szavakat használni, és így, ráadásul modern mûvész lévén szerette a szlenget. Ez is hozzátartozik a nyelvhez gondolta, ráadásul túlvagyunk már egy-két kulturális korszakon, lásd junk, pop-art, body-art, Fluxus, és mindennek a posztja, szóval igazán meg lehet adni neki azt a kis élvezetet, hogy jasszot keverjen szépirodalmába. (Szép irodalmába?) Szóval, amikor odaért, hogy azt merte lekopogni: „HÜLYESÉG”, a számítógép feltehetõen rosszul kezdte érezni magát, mert lelkiismeretes szerzõtársként a következõ üzenettel bombázta szegény, XXI. századi mûvészünket: „Ilyet nem illik papírra/képernyõre vetni!!!” Egy pillanatra megállt a levegõ a szobában. Aztán kikapcsolta a számítógépet. Nem mentett el semmit.
Hosszan, némán gondolataimba merülve ülök füstös szobám egyik félhomályos sarkában és várok. Magam sem tudom mire, csak végre történjen valami, ami kiragad a monoton egyhangúságból. De nem történik semmi. Aztán eszembe jut egy emlék. Egy jelenet régrõl, amikor ugyanebben a sarokban ültem. Nyár volt és meleg, a napfény beragyogta a pici szobát, a szerelem pedig átölelte a szívemet. Természetes érzés volt, már-már kötelezõ létszükséglet, akár a levegõ, ami nélkül az élet elképzelhetetlen, épp ezért soha nem is gondoltam arra, hogy milyen nélküle élni. Most pedig megmosolygom akkori önmagam mérhetetlen naivságát. A kényszer, csak úgy, mint a szükség nagyúr, és az élet gyakran hoz olyan fordulatot, amit addig elképzelhetetlennek tartottunk és rájövünk, hogy életünk teli van féligazságokkal. Hiszen az, hogy valaki fuldoklik, nem jelenti azt, hogy nincs levegõ, az, hogy valakit már nem szeretnek, még nem jelenti azt, hogy õ nem szerethet tovább. Felállok a sarokból és elindulok, egy pillanatig tétován állok az ablak elõtt, és arra gondolok, kinyitom pár percre, de kint már vége a nyárnak és a nap melege úgy tûnt el az ablakon túli világból, mint a túlcsorduló boldogság a szívembõl. Felveszem vastag, téli kabátom és elindulok keresni egy helyet, ahová nem kísérnek el az emlékeim, és közben arra gondolok, milyen jó is lenne, ha ez a vastag téli kabát nem csak a testemet védené meg a tél zord hidegétõl, hanem lelkemet is az emlékek fájdalmas képeitõl. Bálint Andrea 13.i GJ
SZAVAINK SZÉPEK LESZNEK – A nõi szív – suttogta a lány az esti, sõt, mi több, éjjeli homályban egy szürke házfalhoz dõlve, az író mélykék szemébe bámulva – éppolyan törékeny, mint a férfiaké. Majd hozzátette: – Higgye el nekem. Az író hosszú, seszínû kabátjában nézte a lányt, és nem hitt neki. – Hát, azt gondolja, – mondta tovább a lány, végigmérve az író kigombolt ingjébõl kilátszódó vékony, felül már kicsit borostálódó nyakat – hogy az íróasztala, vagy kockás füzete, vagy mittudoménmije mögül nézve a világ rendje tökéletesen átlátható... A lány egy pillanatra elhallgatott, észrevette az író nyitott kabátján a hiányzó gombok helyén málló, árva cérnacsonkokat, majd elcsukló hangon folytatta: – Ez a világ hatalmas, és minden pillanatban arra vár, hogy megtapsolják, megdicsérjék, maga meg csak vállon veregeti... Az író zavartan elõhúzott seszínû, hiányos gombozatú kabátjának zsebébõl egy gyûrött, alig
használt papírzsebkendõt, és a szipogó lány kezébe nyomta. – Köszönöm. – mondta a lány nazálisan, és hangosan fröcsögve, ügyetlenül kifújta az orrát. Lehajtott fejét lassan felemelte, végigmérte az írót a közeli lámpa fényében: a fekete, sáros, leértékelésen vett félcipõt, a szürke, kopott szövetnadrágot, az õszibarackléfolttal díszített fekete-fehér kockás inget, a nyakhoz közel gombolatlanul, a törékeny testre könnyeden nehezedõ, hosszú, seszínû, nagyzsebes, gombhiányos kabátot, és az arcát, a mélykék szemét, a tekintetét, a tekintetét... A szipogó lányt nézve halvány mosoly és mély megbocsátás jelenik meg az író arcán, pedig igazán nincs miért; a lány megdermed ettõl az arctól, de nem félve, inkább kellemesen, és érzi, ahogy az irodalom szele fújja, kavarja körülöttük a port és a tegnapi újságokat. – A képzelet veszélyes jószág. – mondja az író meleg, tejeskávé hangján. Tudni kell bánni vele. Turi Tímea
Anyák napjára
Ma anyám a sírban hever, Szavát onnan emeli hozzám fel. Megyek én is utána, Pedig szava nem áll hívásra, hanem küld vissza hazámba, hová õ annyira vágyakoza. Áldását adta rám, És én megyek, mert vár hazám.
A képzelet
Mikor én még kicsiny voltam Karjaim anyám köré fogtam. Szorítottam erõsen, Mondtam el ne engedjen, Hogy szorítson keményen, Ellenségtõl megvédjen. S õ fogott, védett, Reményt bennem õ élesztett. Mikor én még kicsiny voltam Kezeim imára kulcsoltam. Kértem Istent nyújtson jobbot, Ne csináljon belõlem foglyot, Ne nyomjon arcomba mocskot, Ne verjen kezemre láncot. És az Úr meghallgatott, Irányt nyugat felé mutatott.
Isten fentrõl annyit monda: Hallgassál anyádra, hagyd a mocskot, hagyd el ami volt, ne hallgasd tovább a kitaszítót, s vissza ne nézz, mint a Lót, Hallgasd meg hát az intõ szót. Menj vissza õsi honodba, oda, hová anyád monda. Hegyes László 12.a JAG
III. évfolyam 3. szám 2003. június
Érted Reggel ébreszt – rád gondolok Nappal élek – rád gondolok Éjjel sírok – rád gondolok Egész napom rólad szól Csak rád várok szüntelen Talán jön egy üzenet Talán megcsörren a telefon Talán eljössz hozzám Aztán az éjszaka megint Úgy suhan tova, hogy Álmatlan fekszem az ágyon Nem jön az üzenet Néma a telefon S te valahol nagyon Messze jársz Talán már azt sem tudod Ki vagyok én Talán már nem érdekel Sem életem, sem halálom Talán már nem akarsz látni sem Talán halálom várod Hát azt kívánod? Csak szólj! Szólj nekem! Érted az életem nem Nagy áldozat! Érted élek, s érted, Miattad halok, ha kell! Bármikor. Életen pusztulás Sötéten világos Felhõsen derült ég Viharos szélcsend Néma zsivaj Társas magány Veled nélküled Van nincs Szerelem
Szabó Ágnes
ÁL-ARC Csak álltam és néztem, milyen az élet. Hogy bánik el mindenkivel. A buszok csak jöttek-mentek menetrend szerint, késve. Monoton. Leszállók, felszállók, emberek. Nyomorult világban elveszett szürke egerek. Csak mennek vakon a „világba”, egyik állomásról a másikra. Az úton nézik a tájat. De, amit látnak szomorú. Fák, a kopár mezõ és a szürke hó. Ez nem nekik való. Õk szeretnének mindig nyarat. Bozóttüzet szító napsugarat és tikkasztó meleget. Utálják a telet. A latyakos utakat, a hideg szelet. De az ember semmit sem szeret. Mindig új kell, mindig más. Sohasem jó a jelen. Azt hiszik, a jövõ szebb lesz. De nem. Foggal-körömmel kapaszkodnak a semmibe. Tegyék hát... Nekem jó itt a koszos pályaudvaron, gondolataimba merülve. Hol sírva, hol derülve. Néha-néha végignéznek, nagyot néznek, aztán lépnek. Tovább...
Én a buszra várok, de az nem siet. Ezért nézem az embereket. Most úgy, mint bárki más, én is ránézésre vonom le a következtetést. Lenézem a nyomorult koldust, a kimázolt „cicababát”, a lila tollas kabátban parádézó nagymamát, a részeg „gumicsizmás” embert, s szinte mindenkit, aki arra jár. Csak én vagyok tökéletes??? – ezen elgondolkodom... Helyes srác közeleg, s nagyot kiált a haverja után: „– Héj! Várjá’ má’ mög!!!” Hát, enynyit a külsõrõl... Most nagyot csalódtam. Lehet, hogy a részegnek diplomája van, a nagyi jelmezbálba megy, s a „cicababa” divatbemutatón volt??? Lehet... Lehet, ahogy az is, hogy mindenkin van egy lepel, mely tökéletesen elfedi azt, aki vagy. Senki sem veszi máson észre, hogy õ is
csak hús–vér ember. De álarc nélkül járni senki nem mer. Én sem. Miért? Mert megszoktam, hogy csak magamban vagyok én, ÉN. Más ÕT látja. Azt, aki ha reggel felkelek, kel velem. De ha álmodom, én egészen más vagyok. Rájöttem hát, hogy ez valószínûleg nem egyedi eset. Nem vagytok mások TI sem. Ti is csak hazug csalók vagytok! Átráztok engem, és mást... Amit mutattok, csak egy látomás. Egy jól – vagy rosszul – kitalált másik ember, akirõl a másik is csak egyet gondol... De azt hagyjuk... Itt a busz. Én megyek, mielõtt belefeledkezek saját MAGAMBA???
Szabó Ágnes 10/a KERI
•5
MOZAIK
III. évfolyam 3. szám 2003. június
Mire jók a szülõk, avagy a csak a te érdekedben szindróma
Makói focisták sikere
2003. május 16–18-ig Mezõtúr adott otthont immár a negyedszer megrendezésre kerülõ tanulásban akadályozott tanulók Országos Kispályás Labdarúgó Diákolimpiai Bajnokságának. A részt vevõ 20 csapat közül Csongrád megyét a makói Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon képviselte. Ezen a rangos versenyen a makóiak bejutva az elsõ 8 csapat közé szoros küzdelemben az 5. helyezést érték el. A csapat tagjai: Gajdán Pál, Gán Zoltán, Szatmári Csaba, Fulajtár Szabolcs, Baranyi Sándor, Jani Attila, Molnár György, Antal Csaba. Felkészítõ tanárok: Patkós Gyõzõ, Sümeghy Balázs. Gratulálunk!
Az Újvárosi Óvoda tavaszi programjai, megemlékezései A Mûvészeti Fesztiválon az Újvárosi Óvoda is képviseltette magát. A produkció tükrözte az óvoda mûvészeti kreativitását, a gyerekek mozgáskultúrájának a fejlettségét. Az ott Barta Szindi rajza, 6 éves nyújtott teljesít- Vásárhelyi u.-i épület mény alapján felléphettek a gyerekek a Városnapi Gálamûsoron, ahol nagy sikert arattak. A Városi Sportgálán 105 nagycsoportos óvodás vehetett részt, a „Léggömb kavalkád” mûsorával. Erdei Renáta rajza, 4 éves Eszközként színes Vásárhelyi u.-i épület léggömböket használtak, amelyek még jobban emelték a mûsor színvonalát, látványát. A gyerekek a mozgásformákat jól oldották meg, így egységesen, együtt tudtak mozogni.
6•
Sok fiatal teszi fel magának e költõi kérdést, mire jók a szülõk? A válasz megadása nagyon egyszerû, a szülõ arra jó, hogy ne engedjenek el bulizni, mert nem tanultunk eleget (pedig mi tanulunk, csak az alkohol - - - különbözõ mennyiségeinek - - - testre gyakorolt csodás hatásairól), és - - mi csak a te érdekedben m - - ondjuk fiunk/lányunk, hogy tanulj! Hogy ne legyenek szimpatikusak nekik a barátaink/barátnõink, mert úristen milyen társaságba keve - - redtél, amúgy is mi az a valami annak a srácnak a szemöldökében, (aki - - egyébként szerintünk tök szimpatikus, és amúgy is csak két éve dr - - ogfüggõ!) Mi csak a te érdekedben mondjuk, hogy ne barátko - - zz velük, hanem inkább tanulj! Hogy ösztönözönnenek arra, hogy tanuljunk, mert kell a diploma, ért - sd meg a mai világban 20 dip - loma és 30 nyelvvizs - ga nélkül semmire se vi - szed (na de ha nekün - k nem életcélunk, h - ogy sznob diplomás - ok legyünk, és - bõven jól éreznénk ma - - - - - - - - - gunkat, ha eltartana minket egy gazdag barát/barátnõ?), de értsd meg mi csak a te érdekedben akarjuk, hogy tanulj! De ne feledjük, mi pont ilyenek leszünk, a mi gyerekeink pont így fognak érezni (bár nekünk úgyse lesz soha gyerekünk, pedig az tényleg csak a mi érdekünk lenne, hiszen adókedvezményt és rendszeres támogatást jelentene, nekünk munkanélkülieknek, akik nem hallgattunk szüleinkre, és nem tanultunk.)!!! Venczel Márk 12.a JAG
Ezek a programok közelebb hozták egymáshoz a tagóvodák gyermekeit, alkalmuk volt az ismerkedésre. Most is, mint minden évben az óvónõk a gyermekekkel közösen készültek az Anyák napjára. Kurunczi Szilvia rajza, Minden csoport 6 éves dalokkal, versek- Vásárhelyi u.-i épület kel, ajándékokkal (amiket a gyerekek készítettek) köszöntötték az Édesanyákat. A szívhez szóló gyermekhangok könnyeket csaltak az Édesanyák és Nagymamák szemébe. Osváth Erzsébet: Meséltél és meséltél Velem voltál örömömben. Velem voltál bajban. Velem voltál, ha sírtam, Velem, ha kacagtam. Meséltél és meséltél, igazakat, szépet.
Kívántam, hogy a meséd sose érjen véget. Mit adtam én cserébe?! Te azt sosem kérted. De talán a két szemem elárulta néked. Csíkiné Krnács Bernadett Pappné Zsótér Eleonóra óvónõk
Alapítva: Kiadja: Makó Város Önkormányzata Felelõs kiadó: Dr. Buzás Péter polgármester Felelõs szerkesztõ: Molnár László tanár, újságíró Szerkesztõség: 6900 Makó, Széchenyi tér 6. Szerkesztõbizottság: Csapó Gábor 8.a (Belv. Ált. Isk. és Mûv. Isk.), Szabó Zoltán 12.g (Szent István Egyházi Ált. Isk. és Gimn.), Kiss Mónika 12.b (JAG), Vörös Mónika (Erdei Ferenc Ker.-i Közg.-i Szki), Nyomás: Makói Nyomda
