NEM TE VAGY AZ ADÓS, HANEM A BANK TARTOZIK NEKED!

NEM TE VAGY AZ ADÓS, HANEM A BANK TARTOZIK NEKED! (AMIT NEM MONDTAK EL NEKED A BANKI HITELEZÉSRŐL, A BANKRENDSZERRŐL ÉS A PÉNZRENDSZERRŐL)

„Az a szerencse, hogy az emberek nem értik a banki rendszer működését. Ha értenék, már holnap kora reggel forradalom lenne.” (Henry Ford)

A szerencse azonban – mint tudjuk – forgandó! Három hónapja, legnagyobb megdöbbenésemre, tudomásomra jutott, hogy a bankok hitelezési tevékenysége – azzal, a közvéleményben elterjedt információval ellentétben, miszerint a banki kölcsönök forrása a jegybanktól vagy más bankoktól kölcsönvett pénz, illetve a betétesek által a bankokban elhelyezett pénz egy része – valójában egyáltalán nem a fentiek szerint zajlik. Mivel az ügyvédi praxis megkezdése előtt, 2014-et megelőzően közel tíz évig a bankszektorban dolgoztam jogászként, szöget ütött a fejembe, hogy a munkaadóim minket, banki jogászokat, saját indíttatásukból voltaképpen sohasem tájékoztattak a banki pénzforrások eredetét illetően, amikor pedig rákérdeztünk arra, hogy honnan származott az a sok svájci frank a deviza alapú kölcsönökhöz, egy pénz- és tőkepiaci műveletekkel foglalkozó, vezető beosztású kollégától azt a választ kaptuk, hogy swap ügyletek keretében külföldi bankokkal forintbetéteket cseréltek svájcifrankbetétekre. A fentiek mellett, azok a körülmények, hogy a 2008-ban kirobbant pénzügyi válság nyomán a külföldi médiában számos cikk látott napvilágot a globális pénzügyi rendszert irányító piaci szereplők által elkövetett visszaélésekről, Magyarországon pedig az ún. devizahitelek kapcsán adtak hangot sokan annak a véleményüknek, hogy hatalmas csalás történt, ezek a fejlemények arra indítottak, hogy a szabadidőmben megpróbáljak alaposan tájékozódni a banki hitelezés pénzügyi részét illetően. Az alábbiakban összefoglalom, hogy az elmúlt három hónapban milyen információkat sikerült összegyűjtenem, valamint hogy azokat jogászként értékelve, milyen következtetéseket vontam le belőlük. Mivel nem közgazdász vagyok, hanem jogász, és a pénzügyi tárgyú szaksajtóban szereplő grafikonokkal ábrázolt adatokhoz a szerzők nem fűznek részletes, a számítási módszertanokat is feltáró magyarázatokat, így elképzelhető, hogy egyes adatokat esetleg nem megfelelően értékeltem. De a lényeget illetően nem valószínű, hogy tévednék. A jelen összefoglalásban idézett jogszabályrészek a 2012 októberi és az azutáni időállapot szerint irányadó jogszabályokból valók, és noha a bankok és ügyfeleik közti hitel- és kölcsönjogviszonyok tekintetében korábban is hasonló volt a szabályozás, ez az írás a jogszabályok folyamatos változása és az egyedi szerződések specifikumai – így különösen a devizahitelezéshez kapcsolódó szerződésekben előforduló jogi képtelenségek és tisztességtelen feltételek szinte végtelennek tűnő variációi - miatt nem alkalmas arra, hogy a bankok és ügyfeleik által aláírt egyes hitel- és kölcsönszerződésekkel kapcsolatban felmerült jogvitákban mindenfajta módosítás nélkül alkalmazható legyen. Mivel azonban ez az összefoglaló olyan információkat és adatokat tartalmaz, 1

amelyek mindenfajta hitel- és kölcsönszerződés – tehát mind lakossági, mind céges, mind forint, mind deviza alapú hitelkonstrukciók, mind ingatlanfedezetes, mind ingatlanfedezet nélküli kölcsönök, mind hitelkártya-szerződések – esetében kiindulópontul szolgálhatnak a jogtalan banki követelések elleni védekezéshez, ezért ebből az írásból bárki térítésmentesen és változtatás nélkül meríthet, felhasználhat és kimásolhat részleteket, hiszen a célja a tájékoztatás mellett az, hogy segítséget nyújtson azoknak, akiket otthonuk, javaik és létbiztonságuk elvesztésének réme fenyeget. Tekintettel arra, hogy ezt az összefoglalót térítésmentesen lehet felhasználni, és a benne foglaltak pusztán a saját véleményemet tükrözik, ezért kizárok mindenfajta felelősséget azokért az esetlegesen bekövetkező károkért, veszteségekért, költségekért, amelyek a megfogalmazott véleményem mások által történő terjesztéséből, illetve bármilyen jogvitában vagy eljárásban való felhasználásából eredően bárki oldalán felmerülhetnek. AZT SZERETNÉM KÉRNI, HOGY A JELEN ÍRÁSBAN KÖZÖLT INFORMÁCIÓKRÓL VALÓ TUDOMÁSSZERZÉST KÖVETŐEN SENKI SE INZULTÁLJA A „MEZEI” BANKI DOLGOZÓKAT, MERT ŐK UGYANÚGY NINCSENEK BEAVATVA EZEKBE A TUDNIVALÓKBA, MINT A KÖZVÉLEMÉNY. AZOKNAK PEDIG, AKIK ENNEK AZ ÖSSZEFOGLALÓNAK AZ ELOLVASÁSA UTÁN AZONNAL ROHANNÁNAK KÖVETELÉSEKET VAGY BEADVÁNYOKAT BETERJESZTENI A PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEKHEZ, A PÉNZÜGYI FELÜGYELETI SZERVEKHEZ, A BÍRÓSÁGOKHOZ VAGY A VÉGREHAJTÓKHOZ, JAVASLOM, HOGY EZT MEGELŐZŐEN KONZULTÁLJANAK EGY, A BANKI ÉS PÉNZÜGYI JOGHOZ ÉRTŐ ÜGYVÉDDEL, ÉS KÉRJENEK SEGÍTSÉGET A SAJÁT BEADVÁNYAIK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ!!!!!!! Előzetes időpont-egyeztetést követően akár hozzám is lehet fordulni jogi tanácsadásért.  Kívánom mindenkinek, hogy az új évben, megszabadulva az őt nyomasztó gondok és félelmek terhétől, elkezdhessen egy boldogabb, vidámabb, emberibb, új életet élni! Budapest, 2015. december 31. Üdvözlettel:

Dr. Gyarmati Éva ügyvéd telefon: 06-30-820-8714 e-mail: [email protected] Facebook: Niké Nemeszisz 2

TARTALOMJEGYZÉK

1. Hitelpénzteremtés a kétszintű bankrendszerekben………………………………………………………………5.o. 2. A hitelpénzteremtés és a kétszintű bankrendszerek további elhallgatott jellemzői…………………6.o. 3. A középkori pénzhamisító pénzváltók…………………………………………………………………………………….7.o. 4. A pénz fogalma………………………………………………………………………………………………………………………9.o. 4.1. A hitelpénz szó jelentése…………………………………………………………………………………………………9.o. 4.2. A hitelpénz avagy a számlapénz mint bankpasszíva………………………………………………………11.o. 4.3. Különbségek a készpénz és a bankok tartozása között………………………………………………….12.o. 4.4. A bankszámla-követelés nem mindig pénz……………………………………………………………………14.o. 4.5. A különféle pénzeszközök kibocsátására vonatkozó jogszabályi rendelkezések…………….15.o. 4.5.1. Bankjegy és érme kibocsátása…………………………………………………………………………….…15.o. 4.5.2. Elektronikus pénz kibocsátása………………………………………………………………………………16.o. 4.5.3. Számlapénz kibocsátása jogszabályi felhatalmazás nélkül……………………………………..16.o. 5. A „modern” pénzrendszer…………………………………………………………………………………………………….20.o. 5.1. A polgári jog alapelvei…………………………………………………………………………………………………..20.o. 5.2. A „modern” pénzrendszerek anomáliái…………………………………………………………………………22.o. 5.2.1. A pénzkibocsátás anomáliái…………………………………………………………………………………22.o. 5.2.2.Tőke nélküli finanszírozás………………………………………………………………………………………23.o. 5.2.3. Az igazi pénz fogalma a közgazdasági szakirodalomban ………………………………………..25.o. 5.2.4. Könyvelési anomáliák a tőke nélküli finanszírozási gyakorlat miatt……………………….28.o. 5.2.5. Az árnyékbankrendszer…………………………………………………………………………………………30.o. 5.3. A kamat matematikai problémája…………………………………………………………………………………31.o. 5.4. A gazdaság manipulálása hiteldömpinggel és pénzhiánnyal………………………………………….34.o. 5.5. Tőke- és vagyonkoncentráció……………………………………………………………………………………….38.o. 5.6. A kamatra és hitelpénzre épülő magánpénzrendszer mint piramisjáték………………………..39.o. 5.7. A világ adóssága és vagyona számokban……………………………………………………………………….41.o.

3

6. A hitelpénzre és kamatra épülő magánpénzrendszer törvénytelen és jogtalan mivolta…………42.o. 6.1. A szerződési akarat és a felek közötti jogviszony…………………………………………………………..42.o. 6.2. A banki „pénzteremtés” és a pénzkölcsönök esetén a jog szerint végbemenő tulajdonjogátruházás összeegyeztethetetlen volta…………………………………………………………………………44.o. 6.3. A hitelkártya-szerződések hibái…………………………………………………………………………………….47.o. 6.4. A hitelkamatok bankok általi felszámításának törvénytelen volta…………………………………50.o. 6.5. A szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékűségének elve……………………………………51.o. 6.6. Kik szolgáltatnak a pénzügyi intézmények helyett valójában, és kiknek tartoznak az adósok?................................................................................................................................51.o. 6.7. A banki „pénzteremtés” és a természetjog……………………………………………………………….…..52.o. 7. Az ügyfelek megtévesztése a hitelfelvétellel járó kockázatokat illetően……………………………….53.o. 7.1. A hitelintézetek tájékoztatási kötelezettségének megszegése……………………………………..53.o. 7.2. Az árfolyamváltozás előrejelezhetősége……………………………………………………………………….54.o. 7.3. Az ausztráliai devizahitelezés mint minta………………………………………………………………….56.o. 7.4. Ami a banki ügyfél-tájékoztatókból kimaradt……………………………………………………………….57.o. 7.5. A bankok iránti bizalom vége……………………………………………………………………………………….59.o. 8. A hitelintézetek eljárásának lehetséges büntetőjogi vonzatai……………………………………………….60.o. 8.1. Pénzhamisítás, piramisjáték szervezése vagy csalás gyanúja?.........................................60.o. 8.2. Zsarolás………………………………………………………………………………………………………………………..62.o. 8.3. Bűnsegély……………………………………………………………………………………………………………………63.o. 8.4. A hitelintézetek jogtanácsosainak felelőssége………………………………………………………………64.o. 8.5. Bűnpártolás…………………………………………………………………………………………………………..……..64.o. 9. Az adósságra épülő magánpénzrendszerek felszámolása és egy újfajta pénz- és gazdasági rendszer bevezetése……………………………………………………………………………………………………………65.o. 10. Összegzés és meghívó „a Mátrix lekapcsolására”………………………………………………………………..68.o.

(Amennyiben a szövegbe belinkelt elérhetőségeken valamelyik dokumentum már nem érhető el, úgy az itt található meg: http://www.agytroszt.com/bankrendszer/ 4

1. Hitelpénzteremtés a kétszintű bankrendszerekben A szaksajtóban elérhető közgazdaság-tudományi ismeretek megszerzésére irányuló kutatómunka nyomán szembesültem azzal a ténnyel, hogy a kereskedelmi bankok, amikor kölcsönt nyújtanak egy ügyfelüknek, egyáltalán nem a saját vagy a betéteseik pénzét, vagy bármilyen egyéb forrásból származó, a pénzügyi rendszerben számlapénzként vagy készpénzként már létező pénzt helyeznek ki a kölcsön folyósításakor, hanem ők maguk hozzák létre a kölcsönadandó pénzmennyiséget, mégpedig akkor, amikor a banki alkalmazott a kölcsön összegét jóváírja az adós bankszámláján mint bankbetétet(!). Az angol nyelvű szakirodalomban ezt, a fedezet nélküli, a semmiből teremtett pénzeszközt a „Fiat lux!” kifejezés mintájára „fiat money-nak” hívják, utalva annak a semmiből teremtett jellegére. A pénzteremtés mikéntjére vonatkozó információk kiszivárgásának, a témában született újságcikkek és szakmai tanulmányok, valamint a közösségi médiában az emberek felvilágosítása érdekében közzétett írások, interjúk és videófilmek nyomására, azt a tényt, hogy a kétszintű bankrendszerekben a számlapénz formájában történő pénzkibocsátás már legfőképpen a kereskedelmi bankokban, vagyis nem a jegybankban, hanem a magánszektorban, és valóban a semmiből történik, már több központi bank, pénzügyi szervezet és intézmény, valamint közgazdász és pénzügyi szakértő is elismerte, illetve egyes közgazdasági és pénzügyi oktatási anyagok is már ezt a valós információt tartalmazzák. A Magyar Nemzeti Bank, a Nemzetközi Bankárképző Központ és a Budapesti Értéktőzsde Zrt. közreműködésével készült, Merényi Zsuzsanna-Megyesi Gabriella-Szűcs TamásMatits Ágnes-Mihók Viktória-Lendvai Györgyi-Tóth Attila: Az én pénzem című, a Pénzügyi Oktatási Program Törzsanyagának második kiadásaként megjelentetett tankönyvben például ez az ismeretanyag szerepel (31-32. o.): „A mai pénz „teremtése”, azaz annak gazdaságba történő bekerülése, illetve a pénz „megsemmisítése”, azaz a forgalomból történő kikerülése a pénzügyi közvetítőrendszer, azon belül is a kereskedelmi bankok (más néven hitelintézetek) feladata. Rajtuk kívül a folyamatban fontos szerepet tölt be az adott ország központi bankja (más néven jegybankja).A pénz teremtésének két módja van: 1. Hitelnyújtással, azaz pénz jön létre, ha valamelyik kereskedelmi bank hitelt nyújt valamely gazdasági szereplőnek (ügyfél). Ezért hívják a modern pénzt hitelpénznek is. 2. Külföldi deviza vétele során, vagyis akkor, ha az adott ország valamely bankja külföldi fizetőeszközt (devizát) vásárol egy gazdasági szereplőtől. A pénz kikerülése a gazdaságból szintén kétféle módon történhet. Ezek „tükörképei” a fentebb említett módszereknek, vagyis: 1. Hitel visszafizetéssel 2. Külföldi fizetőeszköz (deviza) eladásával.”

A tankönyv digitális formában itt érhető el: http://www.zmg.hu/aloldalak/gazdism/penziskolatananyag.pdf

5

A témában rengeteg egyéb olyan tananyag, tanulmány, újságcikk és videófilm látott napvilágot, amely szintén alátámasztja azt, hogy a pénzteremtés metódusa valóban a fentiek szerint megy végbe, terjedelmi okokból azonban az alábbiakban csak néhánynak az elérhetőségét mellékelem: -

A TÁMOP 4.2.5.B-11/1-2011-0001 Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása című projekt keretében létrehozott, a Digitális Tankönyvtár nevű felsőoktatási tartalomszolgáltató portálon található pénzügytankönyv: Dr. Vigvári András: A pénzügyek alapjai. Digitális Tankönyvtár. Főoldal > TÁMOP-4.1.2 A1 és a TÁMOP-4.1.2 A2 könyvei > Könyvek > Társadalomtudomány > Gazdaságtudomány > Pénzügy (2013) 3.2. Pénzteremtés http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/0007_c4_1070_1072_penzugyekalapj ai_scorm/3_2_penzteremtes_oPpYKNM4qJa0xi3E.html

-

Bank of England: Quarterly Bulletin 2014 Q1, Money creation in the modern economy (Lásd: az Overview c. részt a tanulmány elején.) http://www.bankofengland.co.uk/publications/Documents/quarterlybulletin/2014/qb14q10 2.pdf

-

A pénz mint adósság 1-2.: két részből álló videófilm a mai bank- és pénzrendszer csalásra épülő, abszurd és társadalomra káros voltáról

-

http://www.magyardiplo.hu/index.php/video-konyvtar-gazdasag/728-a-penz-mint-adossag1-2

-

A Pénz Mesterei: videófilm az amerikai bankhttps://www.youtube.com/watch?v=GpHthE8q-XE

és

pénzrendszer

történetéről

2. A hitelpénzteremtés és a kétszintű bankrendszerek további elhallgatott jellemzői A betétesek pénzéből és jegybanki forrásból való hitelezés mítoszának tarthatatlanná válása után, a „hivatalos” oktatási anyagok ugyan ismertetik azt a tényt, miszerint a pénz nagy része valójában hitelezés útján keletkezik, arról azonban a pénzügyi szaksajtóban publikáló közgazdászok és pénzügyi szakértők nagy része, a pénzügyi szervezetek ismertetőit szerkesztő alkalmazottak és a tankönyvek szerzői nem tesznek említést, hogy ez a pénzteremtési metódus jogi – és a kamat miatt - matematikai értelemben valójában mit takar, valamint arról sem, hogy mik a gazdasági és társadalmi hatásai egy ilyen pénzrendszernek. Nem térnek ki arra sem, hogy ez a pénzteremtési metódus – tekintettel arra, hogy a pénzeszközöknek Magyarországon ma már csak kb. a 10%-át teszi ki a készpénz, a többi jobbára számlapénz formájában létezik - lényegében azt jelenti, hogy az országban – az egyébként hagyományosan az egyik legfontosabb állami monopóliumot képező - pénzkibocsátást már nem az erre hivatott állami intézmény, a jegybank végzi, hanem a bankjegynyomda modern változatát egy profitorientált, szűk gazdasági érdekcsoport üzemelteti. Nem magyarázzák meg azt, hogy az a tény, miszerint „a pénz a kereskedelmi bankok hitelezési tevékenysége útján keletkezik”, valójában azt 6

jelenti, hogy a pénz, amely a termelő anyagi világ csereeszköze, már születése pillanatában egy követelést testesít meg, és csakis úgy juthat ma már a társadalomhoz, ha valaki vállalja, hogy a bankjegynyomda modern változatát üzemeltető gazdasági vállalkozásoknak jóval többet fog visszafizetni, mint amennyit kapott. Nem derül ki továbbá ezekből az írásokból, hogy ezek a gazdasági társaságok milyen jogszabályi felhatalmazás alapján teszik ezt. Ezekben a kiadványokban nem esik szó arról sem, hogy milyen kivételezett helyzetet eredményez ez a gyakorlat a pénzként funkcionáló jelek előállítói számára: míg a bankok az általuk létrehozott, néhány számítógép-billentyű leütésével teremtett, az ügyfelek felé fennálló banki tartozást megtestesítő jelek formájában korábban nem létező, fedezetlen, nem vagy csak alig kamatozó „pénzt” adnak ügyfeleiknek, addig az adósoknak cserébe magas kamat mellett, jellemzően csak munkateljesítmény vagy egyéb valós érték előállítása révén, másoktól megszerezhető pénzt kell adniuk, illetve a törlesztés elmaradása esetén valós fedezettel kell helytállniuk, és mindeközben a bankok a hitelezési tevékenységük visszafogásával tetszésük szerint csökkenthetik a forgalomban lévő, tehát az adósok által potenciálisan beszerezhető pénz mennyiségét. Arra pedig végképp nem adnak választ ezek a kiadványok és szakértők, hogy ha a bankok csak a kölcsönök tőkerészét teremtik meg, akkor honnan fog előállni a kölcsönök kamatának (beleértve az egyéb járulékokat is, pl. kezelési költség, késedelmi kamat stb.) megfizetéséhez szükséges összeg? Ha van „hitelpénz”, akkor miért nincs „kamatpénz” is? A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy ezekben a kiadványokban senki sem teszi fel azt a legadekvátabb kérdést, hogy ha egyesek nemlétező pénzt adhatnak kölcsön, és ha a kamatpénz hiányzik a rendszerből, de a kamatot ennek ellenére meg kell fizetni, akkor, mégis, miféle pénzrendszer ez? A pénzrendszerre vonatkozó valós ismereteknek a közvélemény számára az interneten keresztül történt elérhetővé válásának köszönhetően azonban szerencsére egyre nő azoknak a közgazdászoknak és pénzügyi szakértőknek a száma, akik - megtörve a hallgatást - hajlandóak helytálló információk közérthető formában való publikálásával elősegíteni a pénzügyi szakkérdésekben járatlan laikusok további ismeretszerzését.

3. A középkori pénzhamisító pénzváltók A helytálló információkat közreadó szakértők egyike Szabó Gergely, pénzpiaci határidős kereskedő, a Pénzriport c. pénzügyi online újság szerzője, aki egyik előadásában rámutatott arra, hogy a modern bankok pénzteremtési gyakorlata tökéletesen megfelel a középkori pénzváltók által folytatott csalásoknak. (Az előadás felvételének elérhetősége a jelen pontban foglaltak végén található.) Amint az köztudott, a mai bankrendszer alapjait a középkori pénzváltók tevékenységei és üzletei képezték, a bank szó is az olasz banco szóból ered, amely pult, pad jelentéssel bír, és – többek között - a pénzváltók piaci árushelyein lévő pultokat jelölte. Ezek a piaci pénzváltók a pénzváltás mellett elkezdtek más szolgáltatásokat is nyújtani, és mivel rendelkeztek a pénzek biztonságos elhelyezésére szolgáló tárolóhelyiségekkel, felajánlották más embereknek is, hogy azok aranypénzeit némi őrzési díj fejében a „páncéltermeikben” biztonságban tartják, az aranypénzek átvételéről pedig elismervényt állítottak ki, amelyek – értelemszerűen – azt is jelentették, hogy a pénzváltók az átvételi elismervény 7

felmutatójának tartoznak visszaszolgáltatni az őrzésbe vett aranyat. Ezek az átvételi elismervények voltak az első papírpénzek, amelyek egyrészt azért terjedtek el, mert az embereknek sokkal kényelmesebb és biztonságosabb volt ezeket maguknál tartani, mint nehéz arany és ezüst érméket magukkal hordozni, másrészt pedig azért, mert a pénzváltókba vetett bizalom folytán ezek az átvételi elismervényeik fizetőeszközként, váltóként is elfogadottak voltak. Mivel ezek a korai bankárok tisztában voltak azzal, hogy a letéteseknek csupán egy töredéke váltja vissza náluk egyszerre az aranyát, elkezdtek csalni. Rájöttek, hogy sokkal több, aranyra szóló tartozáselismerést, vagyis papírpénzt tudnak kibocsátani, mint amennyi arany a birtokukban van, és olyan személyeknek is kiállítottak átvételi elismervényeket, vagyis aranyra szóló tartozáselismeréseket, akik valójában egyáltalán nem helyeztek letétbe náluk semmilyen aranyat. A hamis átvételi elismervényeket megkapó személyek a pénzváltókba vetett bizalom folytán ezekkel a papírpénzként funkcionáló tartozáselismerésekkel pedig a gyanútlan kívülállóktól meg tudtak vásárolni bármit. A pénzváltók aranyra szóló tartozáselismerése mögött ilyenkor egy kölcsönügylet is meghúzódott, és a kölcsön után kamatot is szedtek, noha – tekintettel a kamat matematikai problémájára, vagyis arra, hogy a kölcsönök kamatainak összegét fedező pénzmennyiség nem is létezett a gazdaságban, valamint arra, hogy a kamat munka nélkül szerzett jövedelem, és sérti az erkölcsi rendet, hogy az értéket előállító, dolgozó ember munkájának gyümölcse ahhoz kerüljön, aki nem csinál semmit – a keresztény egyház akkoriban még, csakúgy, mint a muzulmán egyház napjainkban is, megtiltotta a hívek számára a kamat ellenében történő hitelezést. Nem a kirívóan magas kamatot tekintették uzsorának, hanem magát a kamatot, és a kamat ellenében kölcsönzőknek súlyos egyházi büntetés járt. A hamis pénz után szedett kamat mint extra bevételi lehetőség mellett ezek a korai bankárok felismerték azt is, hogy a profitjukat és a befolyásukat még úgy növelhetik, ha ciklikusan változtatják az általuk kibocsátott fedezetlen papírpénzek mennyiségét. Ha egy ideig sok hamis pénzt hoztak forgalomba, akkor a gazdaság virágzott, ilyenkor az emberek is több hamis pénzt vettek fel kölcsönként, biztosítékul pedig az adósok vagyona szolgált. Amikor a pénzváltók elérkezettnek látták az időt, hirtelen visszafogták a pénzkölcsönzést, és csak nagyon kevés új hamis pénzt bocsátottak ki. A forgalomban lévő pénztömeg csökkenése miatt így az adósok egy része nem tudta visszafizetni az aranyban megadandó kölcsönt, elvesztette a vagyonát, ami a pénzváltók kezébe került. Annak érdekében, hogy a jóhiszemű adósok kárára elkövetett csalások révén minél több kézzelfogható értékre (ingatlanok, árukészletek, egyéb értékes ingóságok) tegyenek szert, ezeknek a korai bankároknak egy része ezt a gazdasági manipulációt rendszeresen gyakorolta. Amikor a csalássorozatokra időnként fény derült, a letétesek megrohamozták az adott bankokat, és elkezdték tömegesen beváltani az aranyra szóló fizetési ígérvényeiket. Ilyenkor ezek a bankok fizetésképtelenné váltak és csődbe mentek, hiszen annyi fémpénz nem állt náluk rendelkezésre, mint amennyi tartozáselismerést kibocsátottak, a bankárokat pedig gyakran elüldözték azok a közösségek, amelyek kárára ezt a tevékenységet végezték. Az előadás elérhetősége: https://www.youtube.com/watch?v=SFVGClQI1sM A korai bankárok által folytatott pénzhamisítással kombinált, kamatszedésre épülő piramisjáték sémája szerint működik a mai, ún. részleges fedezetű bankrendszer (fractional reserve system) is, lévén mindkettőnek az a lényege, hogy a pénzkibocsátók fedezet nélküli, hamis pénzt kreálva, a 8

többszörösét adják kölcsön kamatra annak, mint amennyi értékkel ők maguk rendelkeznek, illetve amennyi érték ténylegesen létezik a rendszerben.

4. A pénz fogalma A középkorban könnyű volt meghatározni, mi számít valódi pénznek, mert az vagy valamilyen értékes fémből készült, vagy ténylegesen létező nemesfémpénzről szóló átvételi elismervény volt. Minden más fedezet nélküli hamisítványnak minősült, amíg ugyanis a nemesfémek rendelkeztek pénzfunkciókkal, egyértelmű volt, hogy az igazi pénz a nemesfémpénz, az egyéb formák csupán ezt helyettesítik. A XIX. században elterjedt az aranyfedezetű bankjegykibocsátási rendszer, amelyben a jegybankok kötelesek voltak aranyra váltani a bankjegyeket, amelyek aranyra szóló követelést testesítettek meg. A mai pénz viszont nem árupénz, nem nemesfémpénz, aranyra sem váltható be, és nincs önálló értéke sem. A közfelfogás szerint a mai pénz egy jel, egy olyan eszköz, amely az azt elfogadó közösségen belül a megteremtett vagy létező dolgok, a véghezvitt szolgáltatások értékének a szimbóluma, és mint ilyen, csereeszköz, értékmérő eszköz és vagyonképző eszköz, használata azon a bizalmon alapszik, hogy kibocsátása állami monopólium, és az állam őrködik azon, hogy létezzen mögötte az a valós érték, amelyet szimbolizál. 4.1. A hitelpénz szó jelentése A korábban már idézett, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzetközi Bankárképző Központ és a Budapesti Értéktőzsde Zrt. közreműködésével készült tankönyvben az szerepel, hogy a modern pénz hitelpénz. A hitelpénz szó jelentését azonban a közgazdasági és pénzügyi tankönyvek sajnos nem magyarázzák meg. Az értelmezést nehezíti, hogy noha a hitel és a kölcsön szavakat a köznyelvben az emberek sokszor tévesen, azonos értelemben használják, valójában a két szó különböző fogalmakat jelöl. A különbség a kettő között: a hitel a hitelkeretet, vagyis a kölcsönhöz jutás ígéretét jelenti, a kölcsön pedig a ténylegesen felvett pénzösszeget. A fentiek alapján egyáltalán nem egyértelmű, hogy mit takar a hitelpénz kifejezés: olyan pénzt szándékoztak jelölni vele, amit annak, aki kapja, vissza kell majd adnia, vagy arra utal, hogy az, aki adja, nem igazi pénzt ad, hanem csak egy elismervényt arról, hogy tartozik, és majd egy későbbi időpontban fog teljesíteni igazi pénzzel? Vagy ad absurdum az is lehet, hogy mindkettőt egyszerre jelölné? Az furcsa lenne, mert ez esetben rögtön megbicsaklik a logika azon, hogy miért is kellene és hogyan is lehetne egy tartozáselismerést visszafizetni. Amint az a fenti megfejtési kísérletekből is látszik, az ún. „hitelpénz” számos tekintetben egyáltalán nem felel meg a pénz általánosan elfogadott kritériumainak. A magyar állampolgárok nagy része valószínűleg még soha nem is hallotta ezt a szót, és - tekintve, hogy a pénz szó köznyelvi értelemben valamilyen vagyont, tehát aktívát jelent, a hitel szó viszont köznapi értelemben a halasztott fizetés miatti tartozást, azaz valamilyen passzívát jelöl -, valahogy ösztönösen elemien tiltakozik a „hitelpénz” szó ellen a tudatunk. Ami nem is csoda, hiszen ez a szóösszetétel két, egymással homlokegyenest ellentétes jelentésű szóból áll, a szinonímái az „adósságpénz” vagy a „passzívaaktíva” lehetnének. A két, egymást kizáró, egymásnak ellentmondó fogalmat összekapcsoló gondolatalakzatokat oximoronnak hívjuk (az oximoron szó maga is egy oximoron: a görög okos, éles elméjű (oxus) és az ostoba, bolond (moros) egymásnak ellentmondó szavak összekapcsolásával 9

hozták létre, jelentése: elmés-ostoba). Az oximoronok (pl. élőhalott, Békehadtest, objektív vélemény, eredeti másolat stb.) közös tulajdonsága, hogy az önellentmondásból fakadóan a jelentésük értelmezhetetlen, és bár elmésnek tűnnek, valójában ostobaságok, a csalás gyanúja lengi körül őket, mondhatni fából vaskarikák. Ha a „hitelpénz” szóösszetétel előtagjának, vagyis a hitelnek nem a köznyelvi jelentését, hanem a jogi értelemben vett jelentését vizsgáljuk (nem összekeverendő a kölcsönnel), akkor is képtelen eredményre vezet a „hitelpénz” jelentésének meghatározására tett kísérlet. A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a régi Ptk.), illetve a 2014. március 15-től az e törvény helyébe lépő, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (az új Ptk.) értelmében a hitel a hitelezőnek a hitelkeret rendelkezésre tartására vonatkozó kötelezettségét jelenti. A „hitelkeretpénz” azonban a jogtudomány számára ismeretlen és értelmezhetetlen fogalom, mert a hitelszerződés egy praestare jellegű szerződés, egy ígéret arra, hogy a bank a szerződésben meghatározott feltétel bekövetkezésekor az adóssal kölcsönszerződést köt és kölcsönt ad a részére. Nem valószínű, hogy egyetlen jogász vagy bárki más pénznek nevezne egy arra vonatkozó ígéretet, miszerint a hitelező a későbbiekben majd kölcsönt fog adni a vele szerződő fél számára.

1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 522. § (1) Bankhitelszerződéssel a pénzintézet arra vállal kötelezettséget, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart a másik szerződő fél rendelkezésére, és a keret terhére - a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén - kölcsönszerződést köt, vagy egyéb hitelműveletet végez. 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről A hitelszerződés 6:382. § [Hitelszerződés] (1) Hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díj fizetésére köteles. A hitelpénz/számlapénz és a modern pénzrendszer valódi jellemzőinek feltárásához a közgazdasági és pénzügyi tankönyvek nagy része nem visz közelebb, mert ezek többnyire sajnos csak tényszerűen, bővebb magyarázat nélkül ismételgetik, hogy a modern pénz hitelpénz, mert hitelezés útján jön létre, hogy a bankszámlán lévő összeg a számlatulajdonos követelése a bank felé (bankpasszíva), és hogy a pénz formája szerint lehet készpénz és számlapénz, amelyek teljesen egyenrangúak. Szerencsére azonban vannak bővebb magyarázatokkal szolgáló tanulmányok és cikkek, amelyeknek a felhasználásával, valamint némi logikus gondolkodással, jogi ismeretekkel és a dolgok nevén nevezésével feltárható az igazság, vagyis az, hogy mi is az a hitelpénz/számlapénz, hogyan működik a pénzrendszer, és hogy miért nem lehet mindig egyenlőségjelet tenni a számlapénz és a készpénz közé. (Noha az új Ptk-ban és a pénzügyi tárgyú jogszabályokban a bankszámla kifejezést már a fizetési számla kifejezés váltotta fel, a közérthetőség kedvéért a továbbiakban a bankszámla szó fogja jelölni a banki ügyfeleknek a bankokkal szembeni követelései nyilvántartására szolgáló számlát.)

10

4.2. A hitelpénz avagy a számlapénz mint bankpasszíva A hitelpénz avagy a számlapénz azért bankpasszíva, mert amikor a bank a kölcsön összegét bankbetétként megteremti a bankszámlán, épp hogy nem hitelező, hanem önmagát teszi adóssá, a bankszámlán megjelenő számok ugyanis – csakúgy, mint amikor valaki készpénzt fizet be a bankszámlájára – a számlatulajdonosnak a bankkal szembeni követelését testesítik meg, azt fejezik ki, hogy a bank mennyi készpénzzel tartozik a számlatulajdonosnak, vagyis a hitelezőjének.

1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 2. számú melléklet az 1996. évi CXII. törvényhez Értelmező rendelkezések I. Pénzügyi szolgáltatások 2. Betét: a Ptk. szerinti betétszerződés vagy takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a bankszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is. 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 3. Értelmező rendelkezések 6. § (1) E törvényben, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok vonatkozásában 8. betét: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti betétszerződés vagy a takarékbetétről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendelet szerinti takarékbetét-szerződés alapján fennálló tartozás, ideértve a hitelintézetnél a fizetésiszámlaszerződés alapján fennálló pozitív számlaegyenleget is; A Magyar Igazságügyi Akadémia által megjelentetett, az új Ptk-hoz kapcsolódó elektronikus tankönyvben a Hatodik Könyv: Kötelmi jog különös részében a fizetésiszámla-szerződéshez kapcsolódó tananyag szerint még a betétes által a számlavezetőnél elhelyezett pénz esetében sem helyes a fizetésiszámla-követelést a számlatulajdonos pénzeszközének nevezni: „A „pénzeszköz” nem adekvát módon fejezi ki a fizetési számla-követelés polgárjogi természetét. Azt a téves látszatot kelti, mintha a számlavezető a számlatulajdonos tulajdonában álló vagyontárgyak kezelését végezné. A Ptk. azt az elvet törekszik érvényre juttatni, mely szerint a betétes (számlatulajdonos) és a számlavezető közötti jogviszony adós-hitelezői kötelmi viszony, azaz a betétesnek nem képezi a tulajdonát a számlavezetőnél elhelyezett pénz, hanem ilyen összegű követeléssel rendelkezik a számlavezetővel szemben.” http://projektjeink.birosag.hu/sites/default/files/allomanyok/ptk_e_learning/ptk9/lecke23_lap1.htm l Egy magángazdasági szereplővel szembeni követelést pénznek nevezni már önmagában is elég veszélyes ötletnek tűnik, de végül is a pénz csereeszköz-funkcióját, amikor is értékkel bíró áruk és szolgáltatások cserélnek gazdát, bármilyen, önmagában értéktelen dolog betöltheti. Probléma 11

akkor adódhat, ha valaki ezt a követelést be szeretné váltani készpénzre, és netán kiderül, hogy annak nincs fedezete, illetve akkor, ha ez az önjelölt „pénzkibocsátó” egy olyan ügyfelével, akinek bankszámlát vezet, még kölcsönszerződést is köt, amelynek keretében igazi pénzt kellene szolgáltatnia, de nem ezt teszi. A valódi pénznek a pénzt helyettesítő követeléssel való felcserélése ilyenkor abszurd helyzetet teremt, a kölcsön összegét kifejező számoknak a bankszámlán való megjelenésével ugyanis egy egész kifordított világ lép működésbe, amelyben semmi sem az, aminek látszik és aminek nevezik, sőt, épp az ellenkezője: a bank, noha a kölcsönszerződés szerint valódi pénzt kellene adjon az ügyfelének, nem ad neki semmit(!), hanem ő maga válik az ügyfél adósává(!), ehhez képest innentől kezdve az ügyfelet hívja adósnak(!) és önmagát hitelezőnek(!), a saját adósságát pedig elnevezi pénznek(!), azt állítva, hogy az mindenben megfelel a készpénznek(!), és elkezdi követelni az ügyféltől, hogy az kezdje el részletekben „visszafizetni” azt az összeget, amellyel a bank tartozik neki(!), és fizessen kamatot is az után az összeg után, amellyel a bank tartozik neki(!). Ha pedig az ügyfél talál valakit, aki hajlandó a bank adósságának értéktelen jeléért cserébe eladni az ügyfélnek valami értékeset, akkor az eladó, anélkül, hogy tudott volna róla(!), állítólag megfizette az árujával a banknak az ügyfél felé fennálló tartozását(!), vagyis a bank helyett teljesített(!), így a bank már nem tartozik semmivel az ügyfélnek(!), csak az ügyfél a banknak(!), az áru eladójának pedig a továbbiakban a saját bankja tartozik(!). Ez a folyamat azonban nem csak a természetes igazságérzetnek nem felel meg, hanem a magyar jogszabályoknak sem, mert a kölcsönszerződés alapján a banknak pénzt kellene szolgáltatnia az ügyfél részére, az pedig jogi képtelenség, hogy a bank – pénzben történő teljesítés helyett - az ügyféllel szembeni tartozását adja kölcsön az ügyfélnek. Látva a fent leírt anomáliákat, felmerül a kérdés, hogy biztos, hogy igaz az az állítás, miszerint a bankok által a kölcsönügyletek során az ügyfeleiknek készpénz helyett adott, a bankok tartozását jelképező számok sora is pénz? Nem lehet, hogy a bankok csak azt állítják, hogy az ő adósságuk már ebben a fázisban is pénz, és ezt szinte mindenki el is hiszi? Azzal megindokolni, hogy a bankok tartozása pusztán azért mindig pénznek minősül, mert szinte mindenkivel sikerült ezt elhitetni, nem jósolna hosszú jövőt a bankoknak, ezért a bankok az állításukat azzal igyekeznek alátámasztani, hogy az ő adósságuk mindig mindenben megfelel a készpénznek, csak a számítástechnikai fejlődés miatt más a formája. De biztos, hogy ez tényleg így van? 4.3. Különbségek a készpénz és a bankok tartozása között -

A készpénz törvényes fizetőeszköz, jogszabályi felhatalmazás alapján a jegybank bocsátja ki, a bankok tartozása azonban nem minősül törvényes fizetőeszköznek, és olyan jogszabály sincs, amely számlapénz kibocsátására hatalmazná fel a pénzügyi intézményeket.

-

A készpénz magánadósság nélküli pénz, amit annak, aki kapja, jellemzően nem kell visszafizetnie, és jellemzően nem kell rá kamatot sem fizetni, a bankok tartozása viszont egyrészt a saját magánadósságuk, másrészt úgy lehet hozzájutni, hogy a „kölcsönt” felvevő „adós” később annyit fizet a banknak, mint amennyit a bank nem fizetett meg neki, illetve az „adósnak” a bank által neki meg nem fizetett összeg után kamatot is kell fizetnie a bank részére.

12

-

A készpénz fizikailag is létezik, birtokolható, míg a bankszámlán kimutatott banki tartozás csak egy követelést megtestesítő számítógépes jel, amelynek az esetében a kötelezett – ha úgy tartja kedve - akár úgy is dönthet, hogy a tartozását nem fizeti ki, az ügyfél pedig mehet a bíróságra, illetve amely jel több okból is (számítástechnikai hiba, cyberbűnözők, bankcsőd) bármikor elérhetetlenné válhat egy időre, vagy a követelés beválthatatlanná válhat, mert ha csődbe megy a bank, a számlatulajdonos nem fogja megkapni a neki járó készpénzt, illetve csak késéssel és csak egy bizonyos összeghatárig, a bankok befizetéseiből képezett Országos Betétbiztosítási Alaptól (legalábbis elvileg, mert az alapban lévő pénzállomány is véges), ha pedig összeomlik az egész bankrendszer, akkor sohasem fogja megkapni azt a készpénzt, amivel a bank tartozott neki, mert az állam semmilyen garanciát nem vállal a bankbetétekre.

-

Mivel a készpénz törvényes fizetőeszköz, azt mindenki köteles és képes elfogadni, egy bank adóssága viszont nem minősül törvényes fizetőeszköznek, azt nem köteles mindenki elfogadni, és miután csak egy elektronikus jel, nem is képes mindenki elfogadni, tehát csak a bankok ügyfélkörében használható.

-

Készpénzzel annak névértékén, költségmentesen lehet fizetni, míg a bank adósságát jelképező számokkal való fizetéskor tranzakciós, számlavezetési és rendszerint bankkártyaköltségek is felmerülnek.

-

Készpénzhez bárki hozzájuthat, a bank adósságát jelképező számokhoz azonban csak egy pozitív eredményű hitelképességi vizsgálat esetén lehet hozzájutni.

-

Készpénzzel minden esetben közvetlenül lehet fizetni, a bank adósságával való fizetéshez viszont valamilyen hordozóeszköz és az elfogadáshoz szükséges berendezés, valamint a tranzakciók lebonyolításához egy egész infrastruktúra kell.

-

Készpénzzel való fizetéskor a fizető fél és a fizetést elfogadó fél anonim marad, míg a bank adósságával való fizetéskor minden adat rögzítésre kerül, és követhetővé válik az, aki használja, illetve információkat lehet szerezni a kapcsolatairól, szokásairól.

-

A pénz a létfenntartás eszköze, a készpénzétől nehéz bárkit is megfosztani, a bank adósságát jelképező számokat azonban bármikor, a távolból is törölni lehet, amivel bárkit meg lehet fosztani a létfenntartásához szükséges feltételektől, sőt, a bankok számítástechnikai rendszereinek leállításával, az adatok elérhetetlenné tételével vagy törlésével jó ideig meg lehet bénítani akár egy egész ország életét is.

A fentiek alapján megállapítható, hogy a bankok adóssága a készpénzhez képest számos nagyon eltérő tulajdonsággal rendelkezik, így nem lehet mindig egyenlőségjelet tenni a kettő közé. Az a közgazdasági szakirodalom, amely a készpénzt és a bankok tartozását összefoglaló néven egyszerűen pénznek nevezi, és azt állítja, hogy a pozitív számlaegyenleg minden esetben pénznek minősül, nyilvánvalóan hibás. Mivel az emberek a pénz fogalmát a hagyományoknak megfelelően, egy olyan eszközzel azonosítják, amelyet a készpénz tulajdonságaival írnak le, és a pénz szó hallatán szinte mindenki bankjegyekre és 13

érmékre gondol, nem pedig egy cég tartozását kifejező számítógépes jelekre, ezért levonható az a következtetés, hogy a bankok adósságáról az emberek nagy része azért hiszi, hogy az mindig egyenértékű a készpénzzel, mert ezt mondták neki, mert fizetőeszközként használható, és mert eddig még senki sem világosította fel őket arról, hogy ez a két eszköz néhány tekintetben nagyon is különbözik. A fedezet nélküli banki hitelpénzteremtésről szóló információk, valamint a bankszámla-követelések és a készpénz arányának ismeretében megalapozatlan a bankoknak az, az üzletszabályzataikban tett kötelezettségvállalása, miszerint a bankszámla-követelések után korlátlanul – nagyobb összegek esetén legfeljebb egy napon belül - készpénzkifizetést fognak teljesíteni az ügyfelek részére, mert ez az állítás csak azon a megfigyelésen alapul, hogy általában az ügyfeleknek csak egy kis hányada szeretne egyszerre készpénzhez jutni, a bankszektor minden ügyfelének minden bankszámlakövetelése tekintetében azonban ez egy megtévesztő kötelezettségvállalás, mivel nyilvánvalóan teljesíthetetlen. Ha az emberek valós információkat kapnának a pénzzel és a hitelezéssel kapcsolatos kérdéseket illetően, valószínűleg felháborodottan követelnék a pénz és a bankrendszer azonnali újraszabályozását és a betéteik 100%-ára kiterjedő állami garanciavállalást. 4.4. A bankszámla-követelés nem mindig pénz A hitel- és kölcsönszerződésekre irányadó jogszabályok nem tartalmazzák sem a pénz, sem a számlapénz definícióját. A készpénz és a bankszámla-követelés tulajdonságainak összevetéséből látható, hogy a bankszámla-követelés csak a pénzforgalmi szolgáltatások segítségével lebonyolított árucsere-forgalomban viselkedik a készpénzzel megegyezően, amikor is már elválik a kibocsátójának a hitelezési tevékenységétől. A pénz elvileg egy semleges, a jog-és esélyegyenlőséget kifejező eszköz, egy polgári társadalomban a pénzért – a közösséget megtestesítő állam kivételével - a gazdasági szereplők mindegyikének valamilyen értéket kell adnia cserébe, míg egy kölcsönügylet során a teljesítés helyett egy tartozáselismerés kiállítása a hitelezőnek nem kerül semmibe. A bankszámla-követelés tehát összességében nem pénz, csak a pénzhez legközelebb álló, pénzjellegű eszköz, amit csak a pénzforgalmi szolgáltatások segítségével lebonyolított árucsere-forgalomban lehet pénznek tekinteni. EZT A DISTINKCIÓT TÜKRÖZI, HOGY A PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK ÉS ÜGYFELEIK JOGVISZONYAIT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK KÖZÜL EGYEDÜL A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁRÓL SZÓLÓ 2009. ÉVI LXXXV. TÖRVÉNYBEN SZEREPEL OLYAN JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉS, MISZERINT ENNEK A TÖRVÉNYNEK AZ ALKALMAZÁSÁBAN A SZÁMLAPÉNZ IS PÉNZNEK MINŐSÜL, DE ENNEK A SZABÁLYNAK A HATÓKÖRE CSAK A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOKRA TERJED KI, A HITEL ÉS PÉNZKÖLCSÖN NYÚJTÁSA AZONBAN NEM PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁS, TEHÁT AMIKOR EGY BANK KÖLCSÖNKÉNT EGY SAJÁT MAGÁVAL SZEMBENI KÖVETELÉST AD AZ ÜGYFELÉNEK, AZ NEM MINŐSÜL PÉNZNEK, AZ CSAK A BANK TARTOZÁSELISMERÉSE. A különbség a pénzügytani terminológiában is megmutatkozik, a pénzforgalmi szolgáltatásokat a pénzügytanban ugyanis semleges bankműveleteknek nevezik, ezek kapcsán a bankoknak közvetlen követelései vagy kötelezettségei nem keletkeznek, a semleges bankműveletek hatásai ugyanis a

14

banki mérlegnek sem az eszköz, sem a forrás oldalán nem jelennek meg, ezek mérlegen kívüli tételek. (A semleges bankműveletek mint mérlegen kívüli tételek tárgyában lásd: A TÁMOP 4.2.5.B-11/12011-0001 Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása című projekt keretében létrehozott, a Digitális Tankönyvtár nevű felsőoktatási tartalomszolgáltató portálon található pénzügytankönyv, Főoldal > TÁMOP-4.1.2 A1 és a TÁMOP-4.1.2 A2 könyvei > Könyvek > Társadalomtudomány > Gazdaságtudomány > Pénzügy, 8.1. fejezet, Gál Erzsébet: Hitelkérelem, banki ismeretek) http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/0007_d3_hitelkerelem_jav_scorm/8_1_a_sem leges_bankmuveletek_definialasa_iXXayYnh7haFo1zA.html A számlapénzzel történő fizetést „bankszámlák közötti átírással történő fizetésnek” is nevezik, ami szintén azt fejezi ki, hogy ilyenkor már egy létező pénzösszeget utalnak át egyik bankszámláról a másikra. Beszédes továbbá az a különbség is, hogy míg a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló törvényben szereplő többi pénzeszköz kibocsátása jogszabályi felhatalmazás alapján történik, olyan jogszabályi rendelkezés azonban nincs, amelyik számlapénz kibocsátására hatalmazná fel a bankokat.

2009. évi LXXXV. törvény a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról I. Fejezet 2. § E törvény alkalmazásában 19. pénz: bankjegy, érme, számlapénz, és az elektronikus pénz, 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról A pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás 3. § (1) Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, illetőleg devizában, valutában: b) hitel és pénzkölcsön nyújtása; d) pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása; 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 3. § (1) Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, devizában vagy valutában: b) hitel és pénzkölcsön nyújtása, d) pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása, 4.5. A különféle pénzeszközök kibocsátására vonatkozó jogszabályi rendelkezések 4.5.1. Bankjegy és érme kibocsátása A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény, majd a helyébe lépő 2013. évi CXXXIX. törvény értelmében Magyarország törvényes fizetőeszközének a Magyarország hivatalos 15

pénznemében kibocsátott bankjegy és érme (ideértve az emlékbankjegyet és emlékérmét is) minősül, tehát a számlapénz nem minősül törvényes fizetőeszköznek. A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény továbbá rendelkezik arról, hogy Magyarország hivatalos pénznemében bankjegy- és érmekibocsátásra a Magyar Nemzeti Bank jogosult.

2011. évi CCVIII. törvény a Magyar Nemzeti Bankról 2. Az MNB alapvető és egyéb feladatai 4. § (2) Az MNB jogosult bankjegy- és érmekibocsátásra. Az MNB által kibocsátott bankjegy és érme - ideértve az emlékbankjegyet és emlékérmét is - Magyarország törvényes fizetőeszköze. 2013. évi CXXXIX. törvény a Magyar Nemzeti Bankról 2. Az MNB alapvető és egyéb feladatai 4. § (2) Az MNB jogosult Magyarország hivatalos pénznemében bankjegy- és érmekibocsátásra. Az MNB által Magyarország hivatalos pénznemében kibocsátott bankjegy és érme - ideértve az emlékbankjegyet és emlékérmét is - (a továbbiakban együtt: bankjegy és érme) Magyarország törvényes fizetőeszköze. 4.5.2. Elektronikus pénz kibocsátása Fizetőeszköznek minősül továbbá az elektronikus pénz, amelynek kibocsátására a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a régi Hpt.), valamint az e törvényt 2014. január 1-jétől felváltó, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (az új Hpt.) hatalmazták, illetve hatalmazzák fel a pénzügyi intézményeket.

1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 3. § (1) Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, illetőleg devizában, valutában: e) elektronikus pénz kibocsátása; 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 3. § (1) Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, devizában vagy valutában: e) elektronikus pénz kibocsátása, 4.5.3. Számlapénz kibocsátása jogszabályi felhatalmazás nélkül Napjainkban Magyarországon a forgalomban lévő pénz kb. 90%-a nem készpénz vagy elektronikus pénz, hanem a magánkézben lévő pénzügyi intézmények által kreált számlapénz formájában létezik. Paradox módon azonban hiába keressük a pénzügyi intézményekre vonatkozó jogszabályokban, hogy ezt, a pénztömeg kb. 90%-át kitevő pénzmennyiséget hogyan és milyen felhatalmazás alapján bocsátják ki a pénzügyi intézmények, az újabb kiadású közgazdasági, pénzügyi tárgyú tankönyvek,

16

szakkönyvek és tanulmányok, valamint a szaksajtó által leírt számlapénzteremtési metódust törvényesítő jogszabályi rendelkezések ugyanis teljességgel hiányoznak a jogszabályokból. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint az e törvény helyébe lépő, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, vagyis az a két jogszabály, amely az elmúlt két évtizedben meghatározta, hogy a magyar pénzügyi intézmények milyen tevékenységeket végezhetnek, egyáltalán nem tartalmaz arra vonatkozó felhatalmazást, hogy ezek a vállalkozások számlapénzt bocsássanak ki, csak elektronikus pénz és papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszközök (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátására jogosítja őket. Tekintettel arra, hogy a pénzügyi intézmények csak olyan tevékenységeket végezhetnek, amelyekre vonatkozóan jogszabályi felhatalmazással bírnak, olyan jogszabályi rendelkezés viszont a hitelintézeti törvényekben nincs, amely feljogosítaná őket arra, hogy a hitelezés során fedezet nélkül, ők maguk kreálják a kölcsön összegét mint pénzt, a pénzügyi intézmények számlapénzteremtési tevékenységének nincs jogszabályi alapja. A pénzügyi intézmények által végezhető tevékenységek köre a fentiekben említett két jogszabály szerint az alábbi:

1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról A pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás 3. § (1) Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, illetőleg devizában, valutában: a) betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz - saját tőkét meghaladó mértékű nyilvánosságtól történő elfogadása; b) hitel és pénzkölcsön nyújtása; c) pénzügyi lízing; d) pénzforgalmi szolgáltatások nyújtása; e) elektronikus pénz kibocsátása; f) olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak; g) kezesség és bankgarancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása; h) valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység; i) pénzügyi szolgáltatás közvetítése; j) letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás; k) hitel referencia szolgáltatás; l) m) n) (2) Kiegészítő pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, illetve devizában: a) pénzváltási tevékenység; b) fizetési rendszer működtetése; c) pénzfeldolgozási tevékenység; d) pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon. 4. § (3) A pénzügyi intézmény, ha törvény másként nem rendelkezik, pénzügyi szolgáltatáson kívül üzletszerűen kizárólag: 17

a) kiegészítő pénzügyi szolgáltatást, b) a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben (a továbbiakban: Bit.) foglalt feltételekkel biztosításközvetítői tevékenységet, c) a Tpt.-ben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenységet, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bszt.) meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenységet végezhet, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatást nyújthat, a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenységet és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenységet, d) aranykereskedelmi ügyletet, e) részvénykönyvvezetést, f) az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 6. §-ának (1) bekezdésében foglalt szolgáltatást, g) a külön jogszabály alapján létrehozott Diákhitel Központ hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenységet, valamint h) az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 11/A. §-ában foglalt feltételekkel tagszervezési tevékenységet, i) a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenységet, j) követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenységet, k) pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítést, l) külön jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítését folytathat. 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 2. A pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás 3. § (1) Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, devizában vagy valutában: a) betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása, b) hitel és pénzkölcsön nyújtása, c) pénzügyi lízing, d) pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása, e) elektronikus pénz kibocsátása, f) olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak, g) kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása, h) valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység, i) pénzügyi szolgáltatás közvetítése, j) letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás, k) hitelreferencia szolgáltatás, valamint l) követelésvásárlási tevékenység. (2) Kiegészítő pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, valutában, illetve devizában: a) pénzváltási tevékenység; b) fizetési rendszer működtetése; 18

c) pénzfeldolgozási tevékenység; d) pénzügyi ügynöki tevékenység a bankközi piacon; e) forgatható utalvány kibocsátására irányuló tevékenység. 7. § (1) Pénzügyi intézmény a hitelintézet és a pénzügyi vállalkozás. (3) A pénzügyi intézmény, ha törvény másként nem rendelkezik, pénzügyi szolgáltatáson kívül üzletszerűen kizárólag: a) a 3. § (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, b) a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben (a továbbiakban: Bit.) foglalt feltételekkel biztosításközvetítői tevékenységet, c) Tpt.-ben meghatározott feltételekkel értékpapír-kölcsönzést, részvényesi meghatalmazotti (nominee) tevékenységet, Bszt.-ben meghatározott feltételekkel befektetési szolgáltatási tevékenységet, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatást, valamint a Bszt. 111-116. §-a szerinti közvetítői tevékenységet és árutőzsdei szolgáltató által végezhető tevékenységet, d) aranykereskedelmi ügyletet, e) részvénykönyvvezetést, f) az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény 6. § (1) bekezdésében foglalt szolgáltatást, g) a hallgatói hitelrendszerről szóló kormányrendeletben meghatározott Diákhitel szervezet hitelezési tevékenységének elősegítése érdekében végzett tevékenységet, h) az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény 11/A. §ában foglalt feltételekkel tagszervezési tevékenységet, i) a pénzügyi szolgáltatásból származó veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében fedezet, illetve biztosíték hasznosítására vagy az értékesítésben való közreműködésre irányuló tevékenységet, j) követelések megbízás alapján történő kezelésére, behajtására irányuló tevékenységet, k) pénzügyi eszközre vonatkozó adat-, információértékesítést, l) jogszabályban meghatározott közösségi támogatások közvetítését, m) az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvényben meghatározott úthasználati jogosultság megszerzésével összefüggő tevékenységet, valamint n) a 3. § (1) bekezdés j) pontján kívüli pénzletét kezeléshez kapcsolódó szolgáltatást végezhet. A számlapénzteremtésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazás hiányának oka az, hogy a számlapénz hitelezés útján való keletkeztetése és az ennek jelentősége ismeretébe beavatottak elmulasztották megosztani ezt az információt a jogásztársadalom tagjaival, valamint a pénzügyi területen dolgozó alkalmazottak nagy részével, így a hitelezésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések arra a dezinformációra épülnek, miszerint a pénzügyi intézmények, csakúgy, mint mindenki más, már létező pénzt adnak kölcsön ügyfeleiknek. Ha a kodifikátorok, a törvényhozók, a banki jogászok és egyéb banki alkalmazottak, a jogalkalmazók és a széles közvélemény nagy része a mai napig nem tud arról, hogy a banki számlapénz nem készpénzbefizetésekből, jegybanki számlapénzből vagy más kereskedelmi bankoktól felvett kölcsönökből származik, akkor hogyan is kerülhetett volna bele a jogszabályok szövegébe az erre vonatkozó szabályozás?

19

Ha pedig a beavatottak ezt, a semmiből való pénzteremtésre vonatkozó nagyon fontos információt, valamint a kétszintű bankrendszer teljes működési mechanizmusát felfedték volna minden törvényhozó, a kodifikátorok, a banki jogászok és a pénzügyi területen dolgozó alkalmazottak, a jogalkalmazók és a széles közvélemény előtt egy jogalkotási folyamat során, akkor sem került volna sor arra soha, hogy egy ilyen gyakorlatot jogszabályokkal legalizáljanak, mert ez szembemegy a polgári jog és a demokratikus társadalmi berendezkedés alapelveivel, és mert nemlétező dolog kölcsönbe adása fogalmilag kizárt.

5. A „modern” pénzrendszer Ebben, a közgazdászok által újonnan bemutatott pénzrendszerben azonban nem csak a pénz „modern” fogalma az egyetlen visszásság. Paradox módon, ahhoz képest, mint amit korábban a be nem avatottak számára tanítottak arról, hogy hogyan működik a pénzrendszer, és hogy miért célszerű azt a „hagyományos” módon működtetni, ebben, a javarészt számítástechnikai jelekké váló „modern” és bonyolult pénzrendszerben valahogy mintha pont fordítva működne minden más is. És jobban megvizsgálva ezt a kifordított világot, pont fordítva működik benne sok minden ahhoz képest is, mint ahogyan azt a józan ész, a matematika, a jog, a tisztességes üzleti feltételek elve és a közerkölcs diktálná. A „modern” pénzrendszer anomáliáinak láttán felmerül a kérdés, hogy ezek a képtelenségek vajon valami véletlenül bekövetkezett fatális hiba folytán álltak elő, és a számokat nap mint nap látó, a bank- és a pénzrendszer működését jól ismerő banki vezetők és a pénzügyi felügyeleti szervek vezetői valamilyen rejtélyes okból képtelenek arra, hogy felismerjék a rendszer nyilvánvaló hibáit, vagy itt tényleg a középkori pénzváltók fentebb leírt, pofonegyszerű csalásainak a közvélemény elől a pénzügyi szektor vezetői és a politika által eltitkolt, modern változata domborodik ki a szemünk előtt? Ha segítségül hívjuk Ockham borotváját, a tudományelméletnek a szükségtelen hipotézisek széthasítására szolgáló leghatásosabb eszközét, és minden zavaró körülményt, illetve a témához nem szorosan kapcsolódó hivatkozást leválasztunk a kérdésről, vagyis figyelmen kívül hagyjuk a „hitelpénz” és a „számlapénz” szakkifejezést, valamint a számítástechnikai fejlődés miatti elektronikus formátumot, majd csak a lényeget nézzük, vagyis azt, hogy ebben a rendszerben ki kinek milyen értéket ad, és hogy mit kap érte cserébe, akkor úgy tűnik, megint csak győz az ockhami takarékossági elv, miszerint általában az egyszerűbb megoldás a helyes. 5.1. A polgári jog alapelvei Szerte a világban az emberek nagy része úgy gondolja, hogy az a helyes, és - mivel nincs arról információja, hogy ez ne így lenne - abban a hiszemben él, hogy az is történik, hogy a pénzt az állam bocsátja ki, csak a technika fejlődésével már nincs szükség annyi papírpénzre és érmére, ezért a pénz nagy részét az állam számlapénz formájában hozza létre, amire a kereskedelmi bankok valamilyen ellenérték fejében tesznek szert, rendszerint kölcsönkérik azt a jegybanktól, és némi kamattal visszafizetik. MIVEL A PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYEK UGYANOLYAN POLGÁRI JOGI JOGALANYOK, MINT BÁRMELY MÁS VÁLLALKOZÁSOK VAGY A MAGÁNSZEMÉLYEK, A JOGSZABÁLYOK IS ANNAK A LOGIKÁNAK A MENTÉN SZABÁLYOZZÁK AZ EZEK KÖZÖTT A POLGÁRI JOGI JOGALANYOK (A BANKOK ÉS 20

ÜGYFELEIK) KÖZÖTT LÉTREJÖVŐ PÉNZ- ÉS HITELVISZONYOKAT, HOGY A SZÁMLAPÉNZT NEM A BANKOK BOCSÁTJÁK KI, HANEM AZT ELLENÉRTÉK FEJÉBEN SZERZIK MEG. NEM IS SZABÁLYOZHATNÁK MÁSKÉNT, MERT A POLGÁRI JOGI JOGVISZONYOK ALAPELVE A FELEK EGYENJOGÚSÁGA ÉS MELLÉRENDELTSÉGE, VALAMINT AZ, HOGY A SZOLGÁLTATÁSÉRT ÉRTÉKARÁNYOS ELLENSZOLGÁLTATÁS JÁR, TEHÁT HA AZ ÁLLAM BÁRMILYEN MAGÁNJOGI SZEREPLŐT FELRUHÁZNA A PÉNZKIBOCSÁTÁS JOGÁVAL, AKKOR E KIVÉTELEZETT SZEREPLŐ ÉS A VELE SZERZŐDŐ FÉL KÖZÖTT NEM ÉRVÉNYESÜLHETNE AZ AZ ALAPELV, MISZERINT A SZOLGÁLTATÁSÉRT AZZAL EGYENÉRTÉKŰ ELLENSZOLGÁLTATÁS JÁR, VALAMINT A FELEK EGYENJOGÚSÁGÁNAK ÉS MELLÉRENDELTSÉGÉNEK ELVE SEM. JOGI ÉS KÖZGAZDASÁGI VÉGZETTSÉG NÉLKÜL IS KÖNNYEN BELÁTHATÓ, HOGY HA AZ ÁLLAM BÁRMELYIK CÉGNEK VAGY MAGÁNSZEMÉLYNEK MEGENGEDNÉ, HOGY AZ EGY PÉNZNYOMDÁT ÜZEMELTESSEN VAGY ANNAK EGY MODERN, ELEKTRONIKUS VÁLTOZATÁT MŰKÖDTESSE, AKKOR AZ AZ EGÉSZ JOGRENDSZERÜNK ÉS GAZDASÁGUNK, VAGYIS AZ ÁLLAM MAI FORMÁJÁNAK A HALÁLÁT JELENTENÉ, MERT ELŐBB-UTÓBB MINDEN ENNEK A KIVÉTELEZETT SZEREPLŐNEK A TULAJDONÁBA KERÜLNE, ÉS MINDENKI MÁS ENNEK A KIVÉTELEZETT SZEREPLŐNEK KISZOLGÁLTATOTT, KIFOSZTOTT FÖLDÖNFUTÓVÁ VÁLNA. HA HASZONRA DOLGOZÓ MAGÁNINTÉZMÉNYEK A PÉNZTEREMTÉS ÉS KAMATRA HITELEZÉS MAGÁNMONOPÓLIUMÁVAL RENDELKEZNEK, AKKOR MINDEN MÁS ÜZLETI VÁLLALKOZÁSSAL – ÉS MAGÁVAL AZ ÁLLAMMAL SZEMBEN IS – FÖLÉNYHELYZETBE KERÜLNEK. EZ PEDIG ALÁÁSSA A JOGEGYENLŐSÉGET, A JOG URALMÁT, AZ EGYENLŐ ESÉLYEK SZABADSÁGÁT, A SZABAD VERSENYEN ALAPULÓ PIACGAZDASÁGOT ÉS A NEKI MEGFELELŐ POLITIKAI-TÁRSADALMI BERENDEZKEDÉST, A DEMOKRÁCIÁT. A MAGÁNPÉNZRENDSZER ÉS A MAGÁNPÉNZVAGYON MONOPÓLIUMA MELLETT NEM LEHET SZABAD VÁLLALKOZÁSON ALAPULÓ PIACGAZDASÁGRÓL ÉS VAGYONILAG FÜGGETLEN POLGÁROKRÓL BESZÉLNI. HA PEDIG EGY ORSZÁGBAN NINCS PIACGAZDASÁG, VAGY PEDIG CSAK EGY MONOPÓLIUMOKNAK KISZOLGÁLTATOTT, KORCS, LÁTSZAT-PIACGAZDASÁG ÉS E MONOPÓLIUMOK ÁLTAL KIFOSZTOTT POLGÁRSÁG LÉTEZHET, AKKOR ABBAN AZ ORSZÁGBAN VALÓDI POLITIKAI DEMOKRÁCIA SEM LEHETSÉGES.

Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez Első rész Bevezető Rendelkezések A polgári jog fogalma „… mivel a polgári jog eszközei mindenekelőtt az autonóm gazdasági szereplők, a jogilag mellérendeltségi helyzetben levő, egymástól független (azaz: a tulajdonos) jogalanyok vagyoni viszonyainak rendezésére alkalmasak, a polgári jogot ma már egyértelműen a magántulajdonon alapuló árujellegű vagyoni viszonyok szabályainak összességében határozhatjuk meg.” 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1. § (1) Ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és civil szervezetek, továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza. Az

21

e viszonyokat szabályozó más jogszabályokat - ha eltérően nem rendelkeznek - e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni. 201. § (1) A szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik - ellenszolgáltatás jár. 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1:1. § [A törvény hatálya] E törvény a mellérendeltség és egyenjogúság elve szerint szabályozza a személyek alapvető vagyoni és személyi viszonyait. 1:2. § [Értelmezési alapelv] (1) E törvény rendelkezéseit Magyarország alkotmányos rendjével összhangban kell értelmezni. (2) A polgári jogi viszonyokra vonatkozó jogszabályokat e törvénnyel összhangban kell értelmezni. 6:61. § [Visszterhesség vélelme] A szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a körülményekből más nem következik - ellenszolgáltatás jár. 5.2. A „modern” pénzrendszerek anomáliái Magyarországon 1947 és 1987 között egyszintű bankrendszer működött, a pénz megjelenési formája szerint pedig legfőképpen a jegybank által kibocsátott készpénz volt. A kétszintű bankrendszer, a számítástechnika fejlődése és a készpénz fokozatos kivezetése nyomán a magyar pénzrendszerre is jellemzőek lettek a „modern” pénzrendszerek anomáliái: 5.2.1. A pénzkibocsátás anomáliái A mai kétszintű bankrendszerekben a jegybankok oly nagyon óvott függetlensége azt jelenti, hogy az árstabilitás feletti őrködésre való hivatkozással – a jegybankok működése független annak az országnak a demokratikus közhatalmától és annak szerveitől, amelyben működnek, nem független azonban a nemzetközi pénzhatalomtól és annak magánintézményeitől. A változást mutatja az is, hogy a szakirodalomban már nem is az állam bankjának, hanem a bankok bankjának nevezik a központi bankokat. A magyar jegybank is független az Országgyűléstől, a Kormánytól, még csak politikai felelősséggel sem tartozik az ország népének, ki van vonva a közellenőrzés alól, az MNB – az elenyésző készpénzmennyiségtől eltekintve- nem bocsát ki pénzt, nem nyújt kölcsönt sem a költségvetésnek, sem a reálgazdasági szereplőknek. Az állam – noha megtehetné, hogy adósságmentes pénzt bocsát ki, és így maga gondoskodna a forrásairól, valamint a reálgazdasági szereplőket is elláthatná kamatmentes pénzforrással – ehelyett az adóbevételei terhére kölcsönt vesz fel, azaz állampapírok formájában adósleveleket bocsát ki, amelyeket a bankrendszer és a különböző befektetési alapok megvesznek, amivel kamatnyereségre tesznek szert, az állampolgárok és a vállalkozások pedig egyre növekvő adók formájában fizethetik ezt az egyre csak növekvő államadósságot (a magyar államadósság 1989-ben 1700 milliárd forint volt, idén nyáron pedig meghaladta a 25.000 milliárd forintot). Amennyiben a reálgazdasági szereplőknek pénzre van szükségük, akkor szintén a kereskedelmi bankokhoz kell forduljanak, vagyis a pénzügyi 22

magánhatalom adósságkényszert gyakorol az állam és a reálgazdaság felett. Mivel a nemzeti önrendelkezési jog legfontosabb eleme a pénzrendszerrel való rendelkezési jog, ezért akié a monetáris hatalom, ténylegesen az rendelkezik az országgal. A fiskális politika, - azaz az adózás és a költségvetés meghatározása az Országgyűlés és a Kormány által - csak másodlagos, mivel a fiskális döntések a monetáris politika függvényei, és teljesen alá vannak rendelve annak. Az állam és a politika csupán az államadósság hitelezőinek, vagyis a magánbankoknak és a befektetési alapoknak a közpénzből fizetett pénzbehajtója, és a társadalom számára meghagyott maradék pénz újraelosztását végzi el. 5.2.2.Tőke nélküli finanszírozás A „hagyományos”, a közfelfogásnak megfelelő pénzrendszerben az értékek és az azokat szimbolizáló jelek körülbelül egyensúlyban vannak, az egyensúly fenntartásán az állam őrködik, gondoskodik arról, hogy legyen elég jel a rendszerben a követelések teljesítéséhez, és mindenki csak úgy juthat ezekhez a jelekhez, hogy az államnak, vagyis a közösségnek vagy másoknak ad értük valami hasonlóan értékeset cserébe. A bankok adósságára épülő pénzrendszer esetében ezzel szemben az történik, hogy a kereskedelmi bankok, noha nincs is kölcsönadható tőkéjük, azt állítják, hogy van, majd az általuk a semmiből kreált, az ügyfél felé fennálló saját tartozásukat szimbolizáló, üres jelre azt mondják, hogy az tőke (pénz), és követelést támasztanak a világ rajtuk kívüli részével szemben, hogy az fizessen nekik a szerződés aláírásakor még nem létező, majd a jövőben előállítandó áruval vagy a jövőben elvégzendő munkával megszolgált valódi tőkét (pénzt) és annak kamatait, különben küldik a végrehajtót. Praktikusan ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy mindenki vissza tudja fizetni a kölcsönét, és ne vegyék el a bankok a fedezetül kikötött vagyontárgyakat, a reálgazdaság alanyainak – versenyt futva az üres jeleket egy gombnyomással teremtő bankokkal - létre kellene hozniuk az összes üres jelhez és az azok kamataiként időközben képződő követelésekhez a tartalmat, azaz a konkrét termékeket és szolgáltatásokat. Miután végtelen növekedés nem létezhet egy véges rendszerben, ami a jelen esetben a Föld bolygó, az egész pénzrendszer működési alapelve hibás. Az 5. pont elején már szó esett arról, hogy a modern pénzrendszer működésének megértéséhez, csakúgy, mint minden olyan más megismerési folyamat esetében, amikor a szakkifejezések jelentése zavaros, úgy lehet eljutni, ha figyelmen kívül hagyjuk a láthatóan nem jól funkcionáló terminus technicus-okat, és a lényegre koncentrálva, azt a folyamatot vizsgáljuk, hogy ebben a rendszerben ki kinek milyen értéket ad, és hogy mit kap érte cserébe. Ha figyelmen kívül hagyjuk a pénzhez és a hitelezéshez kapcsolódó kifejezéseket, és csak egyszerűen leírjuk, hogy mi történik valójában egy hitelügylet kapcsán, és ha elgondolkozunk azon is, hogy vajon miért így történik, hogy történhetne-e másképp is, akkor a következő eredményt kapjuk: Az az ember, akinek nincs pénze, mindazonáltal szüksége van egy vagyontárgyra, például egy lakásra, elmegy egy bankba, hogy pénzt kérjen kölcsön a banktól az ingatlan megvételéhez. Ha ez az ember hitelképesnek bizonyul, a bank szerződést köt vele, amelyben a bank mint hitelező megígéri, hogy pénzkölcsönt nyújt neki, a bank ügyfelévé váló ember pedig mint adós megígéri, hogy a kapott pénzkölcsönt és annak kamatait részletekben, több év alatt vissza fogja fizetni. A bank feltételül szabja továbbá, hogy az ügyfél - anélkül, hogy egy forintot is kapott volna - járuljon hozzá ahhoz is, hogy ha megkapná a kölcsönt, de azt nem fizetné vissza a szerződés szerint, akkor a bank a 23

követelését a megvásárolandó, fedezetül szolgáló ingatlanból vagy az ügyfél egyéb vagyonából, végrehajtás útján elégíthesse ki. Mivel a banki blankettaszerződésekben mindig az szerepel, hogy a kölcsön összegét a bank jóváírja az ügyfél bankszámláján, ezért az ügyfél gondolkodás nélkül elfogadja ezt a feltételt. Ezek után az ügyfél adásvételi szerződést köt a megvásárolandó ingatlanra, megígéri, hogy később fizetni fog, vagyis az ingatlan eladója - anélkül, hogy egy forintot is kapott volna – eladja az ingatlanát, és gondolkodás nélkül elfogadja a banki átutalással történő teljesítést, vagyis fizetségként elfogadja a vevő ígéretét, mert a vevőnek meg a bankja azt ígérte, hogy pénzkölcsönt fog adni neki, és mindketten nagyon örülnek, hogy sikerült megállapodniuk a banki átutalással való teljesítésben, mert így nem kell megfizetniük a banki készpénzfelvételért, illetve a banki készpénzbefizetésért felszámított magas díjakat. Ebben a folyamatban azonban mintha kicsit sok lenne az ígéret, viszont feltűnően kevés a pénz. Az ígéretekben pedig benne rejlik annak a kockázata, hogy a felek nem tartják be őket: az eladó fél órával később eladhatja másnak is az ingatlant, és akkor kezdődhet a pereskedés, a vevő meggondolhatja magát, a bank pedig bármikor úgy dönthet, hogy a vevő mégsem hitelképes, vagy akár maga a bank is csődbe mehet, mielőtt teljesítené az ígéretét. Értelemszerűen adódik a kérdés: nem lenne egyszerűbb, ha a bank maga vásárolná meg az ingatlant, készpénzért, majd pedig eladná azt az ügyfelének, aki kamattal terhelt részletekben fizetné azt vissza? (Az adó- és illetékjogi aspektusokat most hagyjuk figyelmen kívül, mert nyilván más szabályok lennének irányadóak, ha ez a gyakorlat alakult volna ki.) Biztos, hogy csak azért vált bevett gyakorlattá a fenti, körülményes és kockázatos folyamat, mert a bankok nem akarnak ingatlanokat vásárolni, és véletlenül nem azért, mert – hasonlóan az ügyfelekhez - valójában a bankoknak sincs pénzük, csak elhitetik mindenkivel, hogy van, és a saját ígéreteikkel kereskednek? A hitel ugyanis egy ígéret. Ígéret arra, hogy a hitelező egyszer majd ad kölcsönt is, valódi pénzben. Amikor a kölcsönfelvevő számláján megjelennek a kölcsöne összegével megegyező számok, azt hiszi, hogy az összeg a bank által neki adott pénz, mert megszokta, hogy a számlaegyenlege akkor nő, ha befizet a számlájára, vagy valaki más küld neki pénzt, valamint azért, mert nem tudja, hogy mi a különbség a pénz és a pénzre szóló követelés között, illetve azt hiszi, hogy a bank vele szembeni tartozása pénz. A bank azonban nagyon is jól tudja, hogy mi a különbség, ezért egyáltalán nem ad kölcsön a saját tőkéjéből az ügyfélnek, és ahelyett, hogy készpénzben kifizetné a kölcsön összegét, inkább ráír néhány számot az ügyfél számlájára, ami azonban csak a banknak az ügyféllel szemben fennálló tartozása, és azt jelenti, hogy ha az ügyfél kéri, akkor a bank hajlandó ennyi készpénzt kifizetni neki, már ha van miből. Az ingatlan eladója, mivel ő sem tudja, hogy mi a különbség a pénz és a bank adóssága között, ami elektronikus jelként érkezik a számlájára, elfogadja ezeket a jeleket, mert ő is azt hiszi, hogy pénzt kapott. Ha a vevő és az eladó bankja azonos, akkor a bank nagyon könnyű helyzetben van, csak törli az egyik számláról a tartozását, és ráírja azt a másik számlára, ha pedig a vevő és az eladó nem ugyanannál a banknál vezeti a számláját, akkor mindenki azt gondolja, hogy a vevő bankja elküldi az eladó bankjának a szükséges pénzt. Mivel azonban nagy valószínűség szerint az eladó bankja is folytat hitelezési és pénzforgalmi tevékenységet, és az eladó bankjának is lennének olyan tételei, amelyeket a vevő bankjának kellene megfizetnie, valamint figyelemmel arra, hogy a bankrendszer a GIRO Zrt. által működtetett Bankközi Klíring Rendszer, vagyis a bankközi pénzforgalmi elszámolóház miatt úgy működik, mintha egyetlen nagy bank lenne (ezért is hívják bankrendszernek), így a két bank adósságainak összevetésekor rendszerint az derül ki, hogy a banki adósságok nagyjából egyensúlyban vannak, és ha a bankok úgy 24

állapodnak meg, hogy csak a különbözet megfizetését kérik, és nem a teljes adósságét, akkor csak nagyon keveset kell fizessen az egyik bank a másiknak. És így lehet minimális tőke, némi könyvelés, a bankok közötti, az egymás adósságainak csak részbeni megfizettetésére vonatkozó együttműködés, valamint az ügyfeleknek szolgáltatott valótlan információk folytán megvalósítani a legjobb üzletet: a tőke nélküli finanszírozást, vagyis szert tenni az ügyfelekkel szembeni követelésekre úgy, hogy a bankok nem szolgáltatnak a kölcsönt felvevő ügyfeleknek semmit, csak banki adósságot vállalnak, amelynek azonban - a bankrendszer sajátosságainak köszönhetően – csak egy töredékét kell megfizetniük. A kereskedelmi bankok ezt a követeléskülönbséget jegybankpénzben fizetik meg egymásnak, amelyből a számlapénzhez képest nagyon kevés van, és amelyen egyrészt a készpénz értendő, másrészt pedig az a jegybanki számlapénz, amely a kereskedelmi bankoknál nyilvántartott ügyfélbetéteknek abból a kis részéből képződik, amelyet a bankoknak kötelező a jegybanknál elhelyezniük, ún. jegybanki tartalékként. A jegybanknál kötelezően elhelyezendő tartaléknak a kereskedelmi bankok által nyilvántartott betétekhez viszonyított arányát nevezik kötelező tartalékrátának. A kötelező tartalékráta mértéke az elmúlt években átlagosan kb. 3% volt, tehát ez azt jelenti, hogy ha a pénzügyi intézményeknek az elmúlt években összesen átlagosan kb. 450 milliárd forintot kellett jegybankpénzben tartaniuk, akkor a fizetési forgalomban potenciálisan kb. 15.000 milliárd forintnyi számlapénz tudott rész venni.

http://www.portfolio.hu/gazdasag/ilyen_lesz_a_jegybanki_unortodoxia_meghokkento_otletek_keri ngenek.176342.html

5.2.3. Az igazi pénz fogalma a közgazdasági szakirodalomban A tőke nélküli finanszírozási gyakorlatról írtak helytállóságát támasztja alá, hogy a közgazdasági szakirodalom és a pénzügyi szakértők egy része igazi pénznek csak a jegybankpénzt tekinti, még külön szakszavak is vannak a kétféle pénzre, a jegybankpénzt „nagyerejű pénznek” hívják (a szakkifejezés angol megfelelője a high powered money), illetve külső pénznek nevezik, az 25

ügyfeleknek a bankrendszeren belüli számlapénzét pedig nem tekintik valódi pénznek, mivel az pusztán a bankrendszer valamely tagjának az adóssága, amelyet ezért „belső pénznek” neveznek. A TÁMOP 4.2.5.B-11/1-2011-0001 Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása című projekt keretében létrehozott, a Digitális Tankönyvtár nevű felsőoktatási tartalomszolgáltató portálon található, Pete Péter által írt, Bevezetés a monetáris makroökonómiába című tankönyvben található definíciók szerint: nagyerejű pénz – (monetáris bázis, jegybankpénz) a pénzkínálatnak a központi bank által teremtett része, a központi bank passzívája. A bankjegyek és a banktartalékok összege. külső pénz – olyan pénz, amellyel szemben nem áll magánadósság. Gyakorlatilag a monetáris bázis. belső pénz – olyan pénz, amellyel szemben magánadósság áll. A folyószámla betét pl. tulajdonosának eszköze, de a banknak adóssága. Főoldal > Tankönyvtár > Könyvek > Társadalomtudomány > Gazdaságtudomány > Közgazdaságtan > 5. fejezet - Fontosabb alapfogalmak magyarázata http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/bevezetes-monetaris/ch05.html A dr. Zeller Gyula, a PTE Közgazdaságtudományi Karának docense, a közgazdaságtudomány kandidátusa és dr. Koltai Zoltán, a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának (FEEK) docense, a regionális tudományok doktora által a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kiírt "A pénzügyi fogyasztói kultúra növelését célzó oktatások, eljárások, kommunikációs módszerek" című nyilvános pályázat keretében kiadott, Pénzügyi alapismeretek pedagógusoknak- e-learning verzió – c. tankönyv szerzői is csak a bankrendszeren kívüli pénzt nevezik igazi pénznek: „Szakszerűbben hangzó kifejezést használva a pénz nem más, mint a bankpasszívák egy speciális csoportja, vagyis bankkal szembeni követelés. Könnyű belátni, hogy egy követelés csak akkor testesít meg tényleges kötelezettséget, ha az nincs a kötelezettségvállaló birtokában. A pénz esetében ez azt jelenti, hogy csak azok az eszközök funkcionálnak ténylegesen pénzként, amelyek a bankokon kívül vannak.” http://www.felnott.hu/penzugy/72_a_modern_pnz_meghatrozsnak_alternatvi.html Szabó Gergely, pénzpiaci határidős kereskedő egy, a Mandiner nevű internetes újságban „Végre rájöttek, hogy a magas alapkamat nem csökkenti az inflációt” címmel 2015. augusztus 22-én megjelent írásában is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hitelpénz nem valódi pénz, csak jegybankpénzre vonatkozó követelés: „A jegybankpénzek mellett vannak „hitelpénzek”. Ezek adják a pénzmennyiség nagyobb részét. Ezek a hitelpénzek nem valódi pénzek, hanem jegybankpénzre vonatkozó követelések.” http://mandiner.hu/cikk/20150822_szabo_gergely_vegre_rajottek_hogy_a_magas_alapkamat_nem _csokkenti_az_inflaciot

A fizetési ígéret óhatatlanul a váltó fogalmát idézi fel. A váltó ugyanis egy fizetési ígérvényt tartalmazó pénzhelyettesítő eszköz. A váltó mindenekelőtt egy hiteleszköz, amellyel a kiállítója arra 26

vállal kötelezettséget, hogy egy későbbi időpontban fog fizetést teljesíteni. Elterjedése a nemesfémpénzek korlátozott volta miatti pénzhiánynak volt betudható, a fizetési nehézségekkel küzdő kereskedők így vállaltak kötelezettséget arra, hogy majd valamikor a jövőben, egy meghatározott napon kifizetik a tartozásukat az áruk eladóinak. A váltóbirtokosok azután elkezdték forgatni ezeket a fizetési ígérvényeket, és a kereskedelmi kapcsolatok fejlődése nyomán megjelentek az idegen váltók is. Pénzhelyettesítő funkciójuk azonban korlátozott volt, mert nem mindenki fogadta el őket, lévén a fedezet meglétére csak a kiállító jó hírneve alapján lehetett következtetni, és az sem jelentett feltétlen garanciát, ha a váltót egy-egy bank állította ki, mert időnként ezekről az intézményekről is bebizonyosodott, hogy hiányzik a váltójuk (bankjegyük) mögül a fedezet, és ha az ügyfelek bizalmatlanná váltak és megrohamozták őket a pénzükért, akkor csődbe mentek. A váltó fogalmával legtöbbünk szépirodalmi olvasmányai útján ismerkedett meg, a szó hallatán általában kellemetlen dologra asszociálunk, ugyanis a XIX. századi regények jutnak az eszünkbe, amelyekben toposz-szerűen, irodalmi vándortémaként sűrűn szerepelnek váltóhamisítások és egyéb gyanús váltóügyletek. Egy modern szólásmondás szerint váltóval az fizet, akinek nincs pénze, csekkel az, akinek van. A váltó egy pénzhelyettesítő eszköz. Elég furcsa, hogy noha a bankok által a bankszámla-tulajdonosoknak tett fizetési ígéretek nagyon hasonlítanak a váltókhoz, a közgazdasági szakirodalom ezeket mégsem nevezi pénzhelyettesítő eszköznek. A különbség abban áll, hogy a váltó egy értékpapír, amelyre szigorú jogszabályi előírások vonatkoznak, illetve abban, hogy ha a váltó kiállítója nem fizet, akkor kifogásnak helye nincs, a váltójog alapján a bíróság nagyon gyorsan kötelezi a váltó kiállítóját a tartozás kifizetésére, ha egyébként a váltó tartalmazza az összes kötelező kelléket. A váltók formai kritériumait - éppen azért, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy azok váltók – a Genfben, 1930ban megkötött nemzetközi váltójogi egyezményeknek megfelelően megalkotott, a váltójogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet határozza meg, amelynek értelmében a váltót okirati formában kell kiállítani, és – egyéb kötelező tartalmi elemek mellett - fel kell benne tüntetni a váltó elnevezést is. A kölcsönt felvevő ügyfelek tehát pénz helyett egy fedezetlen, a váltóra hasonlító, készpénzre szóló fizetési ígéretet jelképező jelet kapnak a bankoktól a „folyósításkor”. Csak a kölcsönt felvevők és az ígéretet tőlük fizetségképpen átvevők ezt nem tudják, mert azt mondják nekik, hogy ez pénz. Az, hogy ezek a fizetési ígéretet jelentő jelek egyáltalán nem azonosak az igazi pénzzel, sajnos csak akkor válik nyilvánvalóvá a banki ügyfelek számára, amikor tömegesen hozzá szeretnének jutni a bankszámla-követelésükhöz, készpénzben. Ilyenkor derül ki, hogy ezek a misztikus elektronikus jelek pusztán számok egy-egy bank excel-táblájában, és igazi pénz alig van a bankokban. Az ok pedig, amiért nincs elég pénz a bankokban, nem az, hogy kiadták azt kölcsönbe – hiszen már a tankönyvek is leírják, hogy nem ez történik -, hanem az, hogy mindig is csak egy kevés volt. Tekintettel arra, hogy a számlapénz és a készpénz aránya Magyarországon az utóbbi években kb. 9:1, és ennek a készpénzmennyiségnek is egy jó része mindig a lakosságnál van, valamint figyelemmel arra, hogy a banki tartalékráta átlagosan 3% volt az utóbbi években, ez elég elenyésző mennyiség. A bankok által a jegybanknál elhelyezendő kötelező jegybanki tartalék mértékét, képzésének és elhelyezésének módját az alábbi jogszabályok határozták, illetve határozzák meg:

13/2010. (IX. 6.) MNB rendelet a kötelező tartalékráta mértékéről (2015. november 30-ig volt hatályos) 27

1. A tartalékráta mértéke 1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntése értelmében a kötelező jegybanki tartalék kiszámításáról, illetve képzésének és elhelyezésének módjáról szóló 10/2005. (VI. 11.) MNB rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban meghatározott forráskategóriákra vonatkozó kötelező tartalékráta mértéke 0%. (2) A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntése értelmében az R. 3. §-a (1) bekezdésének e) pontjában meghatározott forráskategóriára vonatkozó kötelező tartalékráta mértéke egy adott tartalékköteles hitelintézet tekintetében a 2%, 3%, 4%, 5% közül a tartalékköteles hitelintézet által a 2. §-ban meghatározott módon választott mérték, választás hiányában 2%. 46/2015. (XI. 11.) MNB rendelet a kötelező tartalékráta mértékéről (2015. december 1-től hatályos) 1. § A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának döntése értelmében a kötelező tartalékráta mértéke a kötelező jegybanki tartalék kiszámításáról, illetve képzésének és elhelyezésének módjáról szóló 10/2005. (VI. 11.) MNB rendelet a) 3. § (1) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott forráskategóriákra vonatkozóan 0%, b) 3. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott forráskategóriára vonatkozóan 2%. 10/2005. (VI. 11.) MNB rendelet a kötelező jegybanki tartalék kiszámításáról, illetve képzésének és elhelyezésének módjáról Kötelező jegybanki tartalék 2. § (1) A tartalékköteles hitelintézet a (2) bekezdésben meghatározott tartalékköteles források után - a (3) bekezdésben említett kivételekkel - (a továbbiakban: tartalékalap) kötelező jegybanki tartalékot (a továbbiakban: kötelező tartalék) köteles képezni. (2) Tartalékköteles források: a) betétek és felvett hitelek, b) hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, c) repók, ideértve az óvadéki és szállításos repóügyletek mellett az értékpapír- és aranyeladási és -visszavásárlási (sell/buy-back) ügyleteket, valamint a készpénzfedezet melletti értékpapír- és aranykölcsönzést (a továbbiakban: repók). (2) A kötelező tartalék összege a tartalékköteles hitelintézet tartalékalapjába tartozó források (3) bekezdés szerint meghatározott állománya és a kötelező tartalékráta mértékéről szóló MNB rendeletben meghatározott megfelelő tartalékráta szorzata. 4. § (1) A tartalékköteles hitelintézet a kötelező tartalék-előírást utólag, a tartalékszámítás során figyelembe veendő tárgyidőszakot (tartalékszámítási tárgyidőszak) követő második tárgyidőszakban (teljesítési tárgyidőszak) átlagban köteles teljesíteni; az átlagszámításnál a naptári napokat kell figyelembe venni. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott átlagszámítást alkalmazva a tartalékköteles hitelintézet a kötelező tartalék-előírásnak havonta egy alkalommal, a teljesítési tárgyidőszak utolsó naptári napján köteles megfelelni. 5.2.4. Könyvelési anomáliák a tőke nélküli finanszírozási gyakorlat miatt A tőke nélküli finanszírozás keretében a bankok mérlegei is abszurd képet mutatnak. A kettős könyvvitelben a könyvelők egyszerre, egymással szemben könyvelnek eszközöket és forrásokat. A számvitelben az eszközök, az aktívák a vállalkozás vagyonának elemeit jelentik, míg a forrás, a 28

passzíva szóval jelölik a vállalkozás rendelkezésére álló erőforrásokat, vagyis az eszközök eredetét. Eredet szerint megkülönböztethetőek saját és idegen források. Saját forrás például a vállalkozás rendelkezésére bocsátott alapítói tőke vagy a ki nem osztott nyereség, idegen forrás például a banki kölcsön. Ha egy gazdasági szereplő vagyonának egy részét idegen forrás finanszírozza, akkor a gazdasági szereplő vagyonportfoliója, vagyis összes eszköze értékének és az idegen forrás értékének a különbözete a saját vagyon. A számvitelben, ha nincs mivel ellentételezni egy aktívát, akkor azt le sem lehet könyvelni. Tekintettel arra, hogy a hitelpénzt a bankok maguk hozzák létre, az ügyfelekkel szembeni követeléseknek (aktíváknak) valójában nincs meg a forrásoldali párja. Ahhoz, hogy a pénzmegmaradás elve, vagyis a mérleg-elv teljesüljön, a bankok a forrás oldalra az ügyfélnek adandó kölcsön összegét úgy könyvelik be, mintha az idegen forrás lenne, vagyis mintha korábban az ügyfél nyújtott volna ugyanakkora összegű kölcsönt a banknak, bankbetét formájában. Ez azt jelenti, hogy a banki könyvelésben a kölcsönfelvevővel szembeni követeléssel szemben a banknak a kölcsönfelvevővel szembeni, elvileg korábbi tartozása áll (a bankok könyvelésében ez ügyfelekkel szembeni kötelezettségek, illetve betétek címszó alatt szerepel), és mivel a matematika szabályai szerint a két, ellentétes előjelű összeg összege 0, a polgári jog szabályai mellett a matematika és a könyvelés általános szabályai szerint sem tartozna ilyenkor senki senkinek. A reálgazdasági szereplők könyvelése és a bankok könyvelési gyakorlata közti eltérést szemléltetik az alábbi, a TÁMOP 4.2.5.B-11/1-2011-0001 Tudományos és felsőoktatási tartalmak központi elektronikus közzétételének biztosítása című projekt keretében létrehozott, a Digitális Tankönyvtár nevű felsőoktatási tartalomszolgáltató portálon található pénzügytankönyv: Dr. Vigvári András: A pénzügyek alapjai. Digitális Tankönyvtár. Főoldal > TÁMOP-4.1.2 A1 és a TÁMOP-4.1.2 A2 könyvei > Könyvek > Társadalomtudomány > Gazdaságtudomány > Pénzügy (2013) 3.1.2. A kereskedelmi bankok és a nem monetáris intézmények c. fejezetében található ábrák. Lényegtelen, hogy ez a banki könyvelési gyakorlat megfelel-e a számviteli szabályoknak, mert „számviteli jogviszony” nem létezik, a kölcsönügyletek kapcsán a bankok és ügyfeleik közti kölcsönjogviszonyokat nem a számviteli, hanem a polgári jogi szabályok határozzák meg. Emellett a 3.2. és 3.3. számú ábrákból látható, hogy a bankok mérlege mind a józan ész, mind a kölcsönjogviszony keretein belül értelmezhetetlen, ugyanis a mérleg alapján az eszközök között nyilvántartott, az ügyfél részére nyújtott hitel (és nem kölcsön) forrása az ügyfélnek a hitelezés utolsó mozzanataként keletkező bankbetétje.

3.4. ábra: A nem monetáris szereplők vagyonmérlege

29

3.2. ábra: A kereskedelmi bankok vagyonmérlege „A bankrendszer összevont (konszolidált) mérlegét úgy írhatjuk fel, ha az azonos – egymást kioltó – tételeket (amelyeket az egyes mérlegekben aláhúztunk) kihúzzuk, illetve az egymással szembeni tartozásokat és követeléseket (ezeket félkövér betűvel jelöljük) „kinettózzuk”, azaz a tartozásokkal csökkentjük a követeléseket.”

3.3. ábra: A monetáris szektor összevont mérlege A tankönyv elérhetősége: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/0007_c4_1070_1072_penzugyekalapjai_scor m/3_1_2_a_kereskedelmi_bankok_es_a_nem_monetaris_intezmenyek_EnEh11mp2ZFE0cMU.html 5.2.5. Az árnyékbankrendszer A tőke nélküli finanszírozás trükkje lehetőséget biztosít arra, hogy a bankok a saját tőkéjüket, valamint a betétesek pénzét befektessék, aminek a hasznából, tekintettel a lekötött betétek kamatának alacsony voltára, valamint arra, hogy a látra szóló betétekre a bankok már csak nagyon kevés kamatot fizetnek, a betétesek nem sokat látnak. A tőke szolgáltatása nélkül létrehozott követeléseket azután a pénzügyi intézmények egy újabb nyelvújítási bravúrral elnevezik származtatott tőkének, értékpapírosítják a követeléseket, és ezeket a semmiből eredő származékokat, azaz derivatívákat értékesítik, immáron másodszor kreálva pénzt a semmiből. Az értékpapírosítás és az árnyékbankrendszer (shadow banking, parallel banking) témakörében lásd: Nádasdy Bence: Értékpapírosítás. Miért értékpapírosítanak a bankok? In: Hitelintézeti Szemle. 2004., harmadik évfolyam, 2. szám. http://www.bankszovetseg.hu/wp-content/uploads/2012/10/42Nadasdy.pdf 30

Asztalos László: A globális pénzteremtés kettős körforgása (A „parallel banking” pénz- és inflációelméleti alapjai). In: Hitelintézeti Szemle.2009., nyolcadik évfolyam, 5. szám. http://www.bankszovetseg.hu/wp-content/uploads/2012/10/HSZ5_Asztalos_436_459.pdf A valóságos világban azonban még a pénzügyi intézmények első körös „pénzteremtési metódusa” által követelt értékeknek a pénzügyi intézmények által diktált határidőre való létrehozatala is fizikai képtelenség, nemhogy az árnyékbankrendszer ámokfutása során, a szintén a semmiből, másodszor könyvelt követelések fedezetének a megteremtése. A hamis „a bank adóssága=pénz” teória, vagyis a „hitelpénz-elmélet” pedig nem „csak” a valóságba ütközik, hanem a magyar jogba is. A magyar jog értelmében a szerződés ugyanis kötelem. A kötelem tárgya a szolgáltatás. A szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár. A szolgáltatásnak és az ellenszolgáltatásnak egyenértékűnek, értékarányosnak kell lennie. A magyar jog szabályozza a hiteljogviszonyokat, meghatározza, hogy mi a különbség a hitelszerződés és a kölcsönszerződés között, a hitel nem egyenlő a kölcsönnel, és nincs olyan, a bankok és ügyfeleik közti kölcsönjogviszonyokat szabályozó jogszabályi rendelkezés, amelynek értelmében a bankkal szembeni követelés egy banki kölcsönügylet során is pénznek minősülne. HA PÉNZHAMISÍTÓK AZ ÁLTALUK NYOMTATOTT HAMIS PÉNZT ADNÁK KÖLCSÖN, MAJD A TŐKÉT ÉS ANNAK KAMATAIT IGAZI PÉNZBEN KÉRNÉK VISSZA, AZT NYILVÁN MINDENKI CSALÁSNAK TARTANÁ, MERT A PÉNZHAMISÍTÓK MAGUK ÁLLÍTJÁK ELŐ A CSEREESZKÖZT, AHELYETT HOGY MEGDOLGOZNÁNAK ÉRTE VAGY VALAMI ÉRTÉKESET ADNÁNAK ÉRTE BÁRKINEK IS CSERÉBE, BÜNTETŐELJÁRÁS INDULNA A PÉNZHAMISÍTÓK ELLEN, ÉS A BÍRÓSÁG VISSZAFIZETTETNÉ VELÜK AZ ADÓSOK ÁLTAL MÁR TELJESÍTETT TÖRLESZTÉSEKET IS. S HA A PÉNZHAMISÍTÓK OLYAN SIKERESEN MŰKÖDNÉNEK, HOGY A VALÓDI PÉNZ HITELEZÉSEN KERESZTÜL TÖRTÉNŐ FOKOZATOS LECSERÉLÉSÉVEL, ÁTVÉVE A HATALMAT A PÉNZRENDSZER FELETT, A FORGALOMBAN LÉVŐ PÉNZ 90%-ÁT MÁR A SAJÁT NYOMDÁJUKBAN, ÁLTALUK ALKALMAZOTT, OLYAN NYOMDÁSZOKKAL ÁLLÍTTATNÁK ELŐ, AKIK AZT HISZIK, HOGY ŐK AZ ÁLLAMI NYOMDÁBAN DOLGOZNAK, ATTÓL MÉG AZ ÁLTALUK NYOMTATOTT PÉNZ HAMIS PÉNZ LENNE. 5.3. A kamat matematikai problémája Ahogyan arról már korábban szó volt, a hitelkamatok megfizetéséhez szükséges jeleket a rendszer irányítói egyáltalán nem is hozzák létre. A „kamatpénz” hiánya, egy leegyszerűsített példával modellezve, azt a problémát okozza, hogy ha a világon létező pénzmennyiség összesen csak 100 egység, de 120 egységet kell visszaadni érte a bankoknak, akkor mégis honnan vegye az emberiség a hiányzó húszat? Mivel új pénz csak hitelezés útján keletkezik, a különbözet megfizetése csak újabb kölcsön felvételével lehetséges. De akkor honnan fog előállni az újabb kölcsön kamata? A hosszú lejáratú kölcsönök (jellemzően lakáskölcsönök és államadósságok) esetében azonban nem csak húsz egység hiányzik, lévén ezeknél a konstrukcióknál a hosszú futamidő miatt megfizetendő kamatok összege jóval meghaladja a tőke összegét. A késedelmes teljesítések miatt ráadásul a bankok késedelmi kamatot számítanak fel, ami a kamatra rakódva kamatos kamatot jelent. Tovább csökkenti a pénzkínálatot, hogy a bankok a kölcsönök törlesztésekor a törlesztőrészletnek a tőketörlesztésre szolgáló részét megsemmisítik, hiszen enélkül nagyon rövid idő alatt gigantikus méretű vagyonmennyiségek halmozódnának fel a tulajdonukban, ami előbb vagy utóbb szemet szúrna mindenkinek. Mindezeken túl, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a tőketulajdonosok által 31

el nem költött, megtakarított pénz, valamint a lekötött betétek után járó kamat összege – amely hozzáadódva a lekötött összeghez szintén kamatos kamatot eredményez a betétes oldalán - sem vesz részt a pénzforgalomban, így a megtakarítások még tovább csökkentik az elvileg törlesztésre fordítható pénz mennyiségét. EGY ILYEN RENDSZERBEN AZ ADÓSSÁGTÖMEG A MATEMATIKA TÖRVÉNYSZERŰSÉGEI MIATT MINDIG NAGYOBB LESZ, MINT A RENDSZERBEN JELENLÉVŐ PÉNZ MENNYISÉGE, A TELJES ADÓSSÁGÁLLOMÁNY A MAGA EGÉSZÉBEN TEHÁT VISSZAFIZETHETETLEN, ÍGY A BANKOK ÁLTAL KÖTÖTT KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEK VISSZAFIZETÉSI SZABÁLYAI OLYAN SZOLGÁLTATÁSRA IRÁNYULNAK, AMELYET AZ ESETEK EGY RÉSZÉBEN LEHETETLEN TELJESÍTENI.

Az ábra forrása: http://www.falura.hu/ A Magyarországon extrém méreteket öltő, ún. deviza alapú hitelezés (sokatmondó az is, hogy – noha ezeknek a szerződéseknek a címe rendszerint az, hogy kölcsönszerződés – a pénzügyi szektornak a média részére nyilatkozó, illetve tanulmányokat publikáló prominensei - a freudi elszólás iskolapéldájának minősülő - szóhasználatának átvételével a „deviza alapú hitel”, illetve röviden csak a „devizahitel” kifejezések terjedtek el a közbeszédben a fogalom jelölésére) miatt viszont nálunk még a visszakövetelt tőke egy része is hiányzik a rendszerből, mert ha például a kölcsön felvételekor 1 CHF 150 Ft-ot ért, akkor minden 1 CHF-nyi kölcsönnel 150 Ft került a pénzforgalomba. A svájci frank árfolyamának változása következtében azonban a bankok minden 1 CHF-nyi kölcsön után átlagosan kb. 240 Ft-ot követeltek vissza az elmúlt években, a forintosítás pedig 256,5 Ft-os árfolyamon történt, és minderre úgy került sor, hogy a két összeg különbségét a bankok még a tőke esetében sem bocsátották ki a gazdaságba. Az ún. deviza alapú hitelezéssel kapcsolatos banki és szabályozói felelősséget már több neves banki szakember is elismerte. Bethlendi István, az MKB Bank Zrt. igazgatója, a Hitelintézeti Szemle 2015. márciusi számában, az „Egy rossz termékfejlesztésből rendszerszintű piaci kudarc. A hazai lakossági deviza-jelzáloghitelezés” címmel megjelent tanulmányában a magyarországi deviza alapú hitelezés hosszú távon vett fő üzletpolitikai és kockázatfelmérési hibáinak egész listáját sorolja fel. Surányi György korábbi jegybankelnök egy, a Magyar Televízióban vele folytatott beszélgetésben kijelentette, hogy nem lett volna szabad megengedni, hogy Magyarországon ilyen drámai méretű 32

devizahitel-állományt helyezzenek ki a bankok, és hogy a hatalmas adósságtömeg létrejöttéért a kereskedelmi bankok, a PSZÁF, az MNB és a 2001-2009 közötti Kormányok is felelősek. Amint az közismert, Róna Péter közgazdász, az MNB felügyelőbizottsága korábbi tagjának álláspontja szerint pedig a devizahitel hibás termék, amelyért az igazságszolgáltatásnak kártérítést kellene megállapítania a bankok ügyfelei részére. A HITELPÉNZRE ÉS KAMATRA ÉPÜLŐ PÉNZRENDSZERNEK A FENTIEKBEN ISMERTETETT JELLEMZŐI ALAPJÁN AZONBAN MEGÁLLAPÍTHATÓ, HOGY NEM CSAK AZ ÚN. DEVIZAHITELEK „HIBÁS TERMÉKEK”, HANEM EZ AZ ÖSSZES BANKI HITELTERMÉKRE IGAZ, SŐT, EZ A FAJTA PÉNZRENDSZER MAGA EGY IRRACIONÁLIS ABSZURDITÁS, EUFEMISZTIKUSAN FOGALMAZVA EGY ÓRIÁSI HIBA, TÁRGYILAGOSAN FOGALMAZVA EGY ÓRIÁSI CSALÁS. A kamat intézménye miatt idővel egyre nagyobb szakadék támad a gazdaság és a pénzértékek között, így aztán rendszeresen spekulációs luftballonok és válságok következnek be. Margrit Kennedy, a kamat nélküli pénzrendszerek világszintű bevezetésének szószólója egy vele készült interjúban hívta fel a figyelmet arra a tényre, hogy csak 1970 és 2007 között 127 bankválság, 326 valutaválság és 64 államadósság-válság zajlott le a világban. A 2008-ban kirobbant pénzügyi válság nyilvánvalóvá tette a fedezet nélküli hitelpénzre, kamatra és spekulációra épülő pénzügyi rendszerek fenntarthatatlanságát és csalárd jellegét. Azóta egyre több országban egyre több neves közgazdász sürgeti a pénzügyi és a gazdasági rendszer reformját, hogy csak néhány példát említsek: az IMF munkatanulmányában a Harvard Egyetem híres közgazdászprofesszorai, Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff kijelentették, hogy az adósságok a fejlett gazdaságokban ma már olyan mértékűek, hogy megölik a növekedést, és annak érdekében, hogy tiszta lappal lehessen indulni, el kell törölni a visszafizethetetlen adósságokat mind állami, mind pedig lakossági szinten, mert csak így lesz újra fogyasztás, beruházás és növekedés, Fekete Antal professzor, a magyar származású, neves kanadai matematikus-közgazdász pedig, aki a világ egyik ismert szakértője a központi bankok pénzkibocsátási módszereinek elemzésében, és aki az aranyfedezet nélküli pénznyomtatás kíméletlen bírálója, az aranyfedezetű pénz visszaállítását szorgalmazza. Rajtuk kívül számos híres tudós, politikus, civil szervezet és mozgalom is pénzügyi és gazdasági paradigmaváltást követel - terjedelmi okokból csak a leghíresebbeket említve - így: Stephen Hawking, Noam Chomsky, a Zeitgeist Movement, az Occupy Wall Street, Bernie Sanders vermonti kormányzó, aki Hillary Clinton esélyes kihívója a demokrata párti elnökjelöltségre, Lyndon LaRouche közgazdász, többszörös korábbi amerikai elnökjelölt-jelölt, aki pedig egyenesen a Wall Street-i intézmények bezárását követeli. Léteznek a jelenlegi pénzrendszer hibáitól mentes modellek, sőt, néhány helyen működtek és működnek is mind a mai napig. Szerte a világban egyre több helyen kamatmentes közösségi pénzeket vezetnek be, ma már kb. 5000 alternatív pénzt tartanak számon, a leghíresebb közülük a svájci WIR, amely 1934 óta létezik, és amely léte egyes közgazdászok szerint jelentős mértékben hozzájárul a svájci gazdaság stabilitásához. Magyarországon is megjelentek a helyi pénzek, a legismertebbek közülük a soproni kékfrank, a néhány balatoni önkormányzat által bevezetett balatoni korona, illetve a Hajdúnánás városa által kibocsátott Bocskai korona. Ezek, a Silvio Gesell közgazdász által az 1800-as évek végén kidolgozott, az ún. szabadgazdaságtanról (Freiwirtschaft) szóló elmélete nyomán szabadpénznek nevezett pénzfajtának megfelelő helyi pénzek megismerhetőek például a Vidékfejlesztési Minisztérium 2012. Évi Zöld Forrás Pályázatának támogatásával készült, a helyi pénzekről szóló tanulmányból, és egyre több szó esik róluk a pénzügyi rendszer hibáival foglalkozó hazai és nemzetközi gazdasági szakirodalomban is. 33

Nehezen képzelhető el, hogy a közgazdaságilag képzett magyar banki vezetők, a pénzügyi intézmények felügyeletét ellátó szervek vezetői, valamint a gazdasági döntéseket hozó politikusok ne lettek volna, illetve lennének tisztában a jelenlegi pénzügyi rendszer szabályainak csalárd voltával, valamint azzal, hogy a bankok hitelezési politikája, illetve a bankok által kínált hitelkonstrukciók, különös tekintettel a deviza alapú hitelezésre, milyen károkat okozhatnak, illetve okoztak az ügyfeleiknek és az egész társadalomnak. Az e pontban idézett tanulmányok és nyilatkozatok elérhetőségei: Bethlendi István: Egy rossz termékfejlesztésből rendszerszintű piaci kudarc. A hazai lakossági devizajelzáloghitelezés. In: Hitelintézeti Szemle, 14. évf. 1. szám, 2015. március. 5–29. o. http://www.hitelintezetiszemle.hu/letoltes/1-bethlendi-3.pdf https://www.youtube.com/watch?v=PN-r26b9kso http://m.168ora.hu/itthon/devizahitelesek-lenne-mas-megoldas-is-76677.html http://epa.oszk.hu/02300/02395/00077/pdf/Erted_vagyok_2014_02_144_30-31margrit1.pdf http://www.imf.org/external/pubs/ft/wp/2013/wp13266.pdf http://www.professorfekete.com/ https://berniesanders.com/issues/reforming-wall-street/ https://larouchepac.com/20151001/larouche-wall-street-must-be-shut-down-it-crashes http://www.humusz.hu/sites/default/files/Dokumentumok/kozossegek/helyi_penz_kiskozossegi_pr ogram.pdf 5.4. A gazdaság manipulálása hiteldömpinggel és pénzhiánnyal Egy ilyen, képtelenségre és csalárd szabályokra épülő, ördögi konstrukciónak a matematika szabályai szerint az a kimenetele, hogy előbb vagy utóbb a reálgazdaságban működő vállalkozások, az értéket előállító embertömegek munkájának az eredménye és a vagyona, a biztosítékul szolgáló jelzálogjogok és az állam szerveinek igénybevételével kikényszeríthető végrehajtás útján, a semmilyen értéket elő nem állító, pusztán ennek a kifosztó rendszernek az üzemeltetését végző pénzügyi intézmények tulajdonosaiból álló kis csoporthoz kerül. Ha a pénzügyi intézmények ezt a folyamatot fel kívánják gyorsítani, csak annyit kell tenniük, mint például az 1929-ben kirobbant nagy gazdasági világválság vagy a 2008-ban kezdődött gazdasági világválság időpontja körül, hogy egy ideig, a „beetetési időszakban” kedvező feltételű, alacsony kamatú kölcsönöket kínálnak, majd pedig, amikor már nagyon sokan eladósodtak, aminek következtében nem tud tovább bővülni a hitelezés és/vagy maguk a pénzügyi intézmények is visszafogják a hitelezést, bekövetkezik az ún. credit crunch (súlyos hitelszűke), pénzhiány és válság lép fel, a pénzszűke lehetővé teszi a magas kamat szedését, az ingatlanok és termelőeszközök ára lezuhan, a fizetni nem tudó adósok vagyontárgyait olcsón megszerezhetik azok a vállalkozások, amelyek szintén a pénzügyi intézmények tulajdonosainak a tulajdonában állnak, a fennmaradó tartozást pedig akár életük végéig is fizethetik az adósok. A Balog Ádám – Matolcsy György – Nagy Márton – Vonnák Balázs által jegyzett, „Credit crunch Magyarországon 2009–2013 között: egy hiteltelen korszak vége?” címmel a Hitelintézeti Szemlében 34

2014 novemberében megjelent tanulmányban ugyanez van megfogalmazva, csak finomabban: „Amellett érvelünk, hogy bár a vállalati szektor eladósodása közel sem volt olyan mértékű és egészségtelen szerkezetű, mint a háztartási és az állami szektoré, a pénzügyi közvetítőrendszer zavarai jelentős részben a vállalati hitelezés visszaesésében csapódtak le. (12. oldal) … A válság tanulsága, hogy a pénzügyi szektor hozzájárult a reálgazdasági szektor túlfűtöttségéhez és a reál erőforrások szektorok közötti, hosszabb távon fenntarthatatlannak bizonyult eloszlásához.” (7. oldal). Balog Ádám – Matolcsy György – Nagy Márton – Vonnák Balázs: Credit crunch Magyarországon 2009–2013 között: egy hiteltelen korszak vége? In: Hitelintézeti Szemle. 2014. november.,13. évfolyam 4.szám. 11-34.o. http://hitelintezetiszemle.hu/letoltes/hsz-2014-4-1.pdf A túlfűtött hitelezési politika kirívó példáját láthattuk Magyarországon az elmúlt években a deviza alapú hitelezés kapcsán. Mint ismeretes, 2009-ig dömpingszerű hitelezés zajlott, a kölcsönök jó része deviza alapú volt. A pénzügyi intézmények a hitelezés „aranykorában” 2006 és 2009 között elképesztő mennyiségű kölcsönt helyeztek ki, úgy a lakossági, mint a vállalati ügyfélkörben (az alábbi adatok a részvénytársasági hitelintézetek számadatait tartalmazzák, tehát ezekben az adatokban a szövetkezeti hitelintézetek és a hitelintézeti fióktelepek hitelkihelyezései még nincsenek is benne, a betétállomány pedig tartalmazza a hitelezéskor létrehozott számlapénznek a bankrendszerben maradó részét is). A kérdés már csak az, hogy, ugyan mégis, mi volt a forrása ezeknek a kölcsönöknek? Év Hitel (milliárd Ft) Betét (milliárd Ft) GDP (milliárd Ft) 2006 14.419.463 10.099.591 24.138.800 2007 17.070.495 10.778.041 25.538.600 2008 20.711.169 12.266.339 27.038.100 2009 19.135.552 11.974.286 26.258.700 Forrás: MNB: Aranykönyvek (Tájékoztatók a felügyelt intézmények egyedi adatairól), valamint a KSH által közzétett éves GDP-értékek (A bruttó hazai termék (GDP) értéke és volumenindexei – ESA2010 (1995–) https://www.mnb.hu/felugyelet/idosorok/v-aranykonyv https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt001.html A Magyar Nemzeti Bank által kiadott, a felügyelt intézmények egyedi adatait tartalmazó, évente publikált ún. Aranykönyvek adatai azt tükrözik, hogy a részvénytársasági hitelintézetek sem monetáris intézményektől származó betétekkel, sem saját hitelfelvétellel, sem saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokkal nem teremtettek elegendő valódi forrást ilyen volumenű kölcsönkihelyezéshez, a szintén az MNB által, 2014-ben megjelentetett, „Átalakulóban a magyar bankrendszer” c. tanulmány 12. oldalán található 7. ábrán szereplő adatokból pedig szintén az látható, hogy a magyar bankrendszer nemhogy devizaforrással, de forintforrással sem rendelkezett ahhoz, hogy azt a jelzálogtípusú és nem jelzálogtípusú „kölcsönállományt” felépítse, amelyről vezető bankárok, a pénzügyi felügyeleti szervek vezetői, valamint a politikusok azt állítják, hogy az nem csalás folytán képződött. 35

A részvénytársasági hitelintézetek hitel/betét aránya egy, a Portfolio c. internetes újságban 2013. május 24-én, „Most lebuktak a magyar bankok - Árulkodnak a friss számok„ címmel megjelent cikkben szereplő, a PSZÁF-től származó adatok szerint 2008 végén közel 175% volt, az MNBtanulmány tanúsága szerint devizahitelek esetén pedig ez az arány 2008-ban majdnem elérte a 250%-ot.

A cikk elérhetősége: http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/most_lebuktak_a_magyar_bankok_arulkodnak_a_friss_ szamok.184325.html) A Magyar Nemzeti Bank által 2014-ben kiadott, Átalakulóban a magyar bankrendszer c. tanulmány 12. oldalán található 7. ábrán látható adatok:

36

A tanulmány elérhetősége: http://mek.oszk.hu/13300/13385/13385.pdf A pénzügyi válság kitörését követően azután elszabadultak az árfolyamok, nőttek a kamatok, az egekig szöktek a törlesztőrészletek, ugyanakkor a bankok visszafogták a hitelezést, sőt, a Magyarországon működő külföldi tulajdonú bankok még egy nagymértékű forráskivonást is végrehajtottak (lásd a Portfolio c. internetes újságban 2012. április 26-án megjelent, „Erőltetett forráskivonás zajlik, hitelösszeomlástól tart az MNB” című cikket, amelyben az áll, hogy a magyar bankszektorban 2010 június és 2012. április között 3500 milliárd forint külföldi forráskivonás ment végbe), és a kedvező árfolyamon való végtörlesztés nyomán a visszafizetett tőke miatt további nagy pénzmennyiség is kikerült a pénzrendszerből, törlesztéskor ugyanis a bankok a kölcsönök tőkerészét megsemmisítik. Ezeknek a folyamatoknak az eredményeképpen hitelszűke és drasztikus pénzhiány lépett fel Magyarországon, vagyis, noha a devizában nyilvántartott kölcsönök törlesztéséhez egyre több forintra lett volna szükség, a törlesztéshez szükséges pénznek egy tekintélyes része – figyelembe véve azt, hogy egy embernek legalább élelemre, lakásfenntartásra, közlekedésre, esetleg még a gyermeke eltartására is költenie kell, és nem csak a banki törlesztőrészlet az egyetlen fizetési kötelezettsége -, épp a bankok magatartásának következtében, egészen egyszerűen hiányzott a rendszerből.

Az ábra forrása: Dr. Balog Ádám d - Nagy Márton: Forint és devizahitelek: ki járt jobban? https://www.mnb.hu/letoltes/forint-es-devizahitelek-ki-jart-jobban-1.pdf http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/eroltetett_forraskivonas_zajlik_hitelosszeomlastol_tart _az_mnb.166429.html 37

Az ábra forrása: Bodnár Katalin – Kovalszky Zsolt – Kreiszné Hudák Emese: A válságokból történő kilábalás és a hitelezés kapcsolata. In: Hitelintézeti Szemle. 2014. november.,13. évfolyam 4.szám. http://www.hitelintezetiszemle.hu/letoltes/3-bodnar-et-al-2.pdf Tekintettel arra, hogy a hitelezés volumene 2014-ben is csak kb. 3/4-e volt a 2007 és 2009 közti években mért, 19.000 milliárd forint körüli csúcsoknak (amelyekből – amint az Bethlendi István korábban idézett tanulmányából kiderül - 2008-ban például kb. 11.000 milliárd forintot tettek ki a lakossági kölcsönök), az MNB 2014-es Aranykönyve szerint pedig a részvénytársasági hitelintézetek hitelkihelyezéseinek összértéke 2014-ben csak 14.269.683 milliárd forint volt, a forintosítással azonban minden egyes, korábban CHF-ben nyilvántartott kölcsön tőkerésze után is a felvételkori árfolyamon számított forint-ellenérték kb. 160%-át kellene tőketörlesztésként visszafizetnie az ügyfeleknek, valamint azok kamatait, illetve az időközben felhalmozódott késedelmi kamatokat, látható, hogy – mivel léteznek létfenntartási költségek is, a pénzügyi válság következtében rengeteg munkahely megszűnt, a magyar munkabérek roppant alacsonyak és Magyarországon egyre nagyobbak a vagyoni különbségek - a törlesztéshez szükséges teljes pénzmennyiség még mindig hiányzik a rendszerből, illetve elérhetetlen azok jó része számára, akiknek törleszteniük kellene. 5.5. Tőke- és vagyonkoncentráció A pénzügyi rendszer működési elveiből következő, valamint a pénzügyi rendszer manipulálása révén megvalósuló tőke- és hatalomkoncentráció nem egy hipotetikus, távoli veszély. A Zürichi Egyetem egyik kutatócsoportja által végzett kutatás, amelyben a természetben megtalálható rendszerek modellezésére használt matematikai képleteket alkalmazták a világgazdaságra, 2011-ben bebizonyította, hogy egy bizonyos cégekből, főleg bankokból álló csoport már most is óriási hatalommal rendelkezik a világ gazdasága felett. A tanulmány a világ 43.060 transznacionális vállalatát és az azok közötti tulajdonosi hálózatot vizsgálta. Ennek alapján felállították a globális 38

gazdaság magját alkotó vállalatokat feltüntető „térképet”. A kutatás eredményeként kiderült, hogy a csoporton belül 147 vállalat egy szuper-egységet alkot, ami a csoport vagyonának 40%-a felett rendelkezik. Valamennyien tulajdonosai egymás cégei egy részének vagy teljes egészének. És a legnagyobb 20 között főleg bankok vannak. A kutatási eredmények az alábbi tanulmányból ismerhetőek meg: Vitali S, Glattfelder JB, Battiston S (2011) The Network of Global Corporate Control. PloS ONE 6(10): e25995. Doi: 10.1371/journal.pone.0025995 A tanulmány elektronikus elérhetősége: http://arxiv.org/pdf/1107.5728.pdf A világ vagyonának az emberek közti megoszlását leíró adatok bizonyítják, hogy a matematika szabályai kérlelhetetlenül működnek. A Credit Suisse által kiadott „Global Wealth Report 2014” c. tanulmányban foglaltak szerint a világ népességének 1%-át kitevő leggazdagabbak – akiknek a csoportján belül pedig 85 ember még a csoporton belül is kiemelkedő vagyonnal bír az Oxfam nemzetközi jótékonysági szervezet szerint - már most annyi vagyon felett rendelkeznek, mint a világ legszegényebb 3,5 milliárdnyi lakosa együttvéve. A vagyonkoncentráció riasztó mértéke miatt már több társadalmi, emberi jogi és nemzetközi szervezet is megkongatta a vészharangot. https://publications.credit-suisse.com/tasks/render/file/?fileID=60931FDE-A2D2-F568B041B58C5EA591A4 http://hvg.hu/gazdasag/20140120_A_vilag_85_leggazdagabb_emberenek_annyi_p

5.6. A kamatra és hitelpénzre épülő magánpénzrendszer mint piramisjáték Amint az a The Guardian elektronikus újságban 2014. március 18-án, „The truth is out: money is just an IOU, and the banks are rolling in it” címmel megjelent cikkben is olvasható, a Bank of England által Quarterly Bulletin 2014 Q1, Money creation in the modern economy (By Michael McLeay, Amar Radia and Ryland Thomas of the Bank’s Monetary Analysis Directorate) címmel kiadott tanulmányban a Bank of England nemcsak azt a kiszivárgott információt erősítette meg, miszerint a banki kölcsönök nyújtása nem a meglévő betétekből történik, hanem paradox módon épp hogy a magánkézben lévő bankok hozzák létre a bankbetéteket, akkor, amikor kölcsönt nyújtanak, de azt is elismerte, hogy a jegybankoknak szinte semmilyen ráhatása nincs a forgalomban lévő pénzmennyiség alakulására. http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/mar/18/truth-money-iou-bank-of-englandausterity A cikk szerint ezzel a Bank of England beismerte, hogy a világszerte szerveződő bank- és globalizációellenes mozgalmak, mint például az Occupy Wall Street tagjainak igazuk van, amikor azt állítják, hogy a kétszintű bankrendszerrel rendelkező országokban magánkézben lévő, nagy pénzügyi vállalkozások által üzemeltetett, csalásra épülő, ún. „magánpénzrendszerek” működnek, amelyek 39

révén ezeknek a mind jogilag, mind matematikailag, mind közgazdaságilag abszurd, a társadalmakra és a környezetre pedig katasztrofális hatást gyakorló pénzrendszereknek a működtetői minimális befektetéssel, költséggel és kockázatvállalással, a meg nem szolgált kamatok beszedése, illetve a betéteseik valódi pénzének a bankok saját hasznára , az ún. árnyékbankrendszerben végrehajtott pénz- és tőkepiaci ügyletekben való felhasználása révén hatalmas bevételekre tesznek szert, miközben elszívják a forrásokat a reálgazdaságtól, tönkretéve a működésük helyszínéül szolgáló országokat. E magánpénzrendszerek működtetői közvetlen hatást gyakorolnak a világ minden polgárára és államára, szövetségi rendszerére, mert azok, akik a pénz kibocsátásának az urai, meghatározhatják, hogy mikor mennyi pénz legyen a piacon, eldönthetik, hogy mikor legyen konjunktúra, mikor dekonjunktúra, valamint a finanszírozási döntéseikkel meghatározhatják, hogy mely országban milyen iparágak, illetve hogy kiknek a tulajdonában álló vállalkozások fejlődhetnek. A pénzhiány nem csak a törlesztést lehetetleníti el az adósok egy része számára, hanem egyszersmind kevesebb beruházást, tönkremenő vállalkozásokat, növekvő munkanélküliséget, a középosztály szűkülését, a szociális intézményrendszer működésképtelenségét és csökkenő vásárlóerőt eredményez, és mivel e szisztéma szerint csak újabb kölcsön felvétele esetén jön létre új pénz, csak újabb és egyre nagyobb összegű kölcsönökkel lehetne a gazdaság teljes összeomlását elkerülni. Amennyiben mindenki vissza kívánná fizetni a tartozását, és senki sem venne fel újabb kölcsönt, akkor még jóval azelőtt elfogyna az összes pénz a gazdaságból, hogy a teljes visszafizetés megvalósulhatna, vagy – egy kevésbé hipotetikus példánál maradva - ha a bankok korlátozzák a hitelezési tevékenységüket, de a korábbi kölcsönök törlesztőrészleteinek megfizetését viszont követelik, úgy törvényszerűen bekövetkezik az a helyzet, hogy a pénzszűke miatt az adósok egy része önhibáján kívül nem tud eleget tenni a fizetési kötelezettségeinek. Ha pedig a bankok hajlandóak lennének további nagy összegű kölcsönöket nyújtani a már így is eladósodott reálgazdasági szereplőknek, úgy újból beindulna az ördögi kör, és az adósságtömeg ismét csak még nagyobb lenne, mint a pénzmennyiség. A hitelezésnek ráadásul van egy fizikai korlátja is, nevezetesen a valóság: a reálgazdaságban ugyanis – mivel a valós értékek előállítása bonyolultabb, nyersanyag-, munkaerő- és időigényesebb feladat, mint a banki számítástechnikai rendszerekben való pénzteremtés és a követeléseknek az egyes esetekben már teljesen automatizáltan működő könyvelgetése - csak korlátozott mennyiségű valós értéket lehet előállítani. Ez a rendszer tehát egy klasszikus piramisjáték, ugyanazon az elven működik, mint a gyermekkorunkban terjedő, állandó mértékben többszöröződő és végső soron végtelen számú levelezőpartner beszervezésére és pénzküldésre felszólító lánclevelek, ahol is nyilvánvaló volt, hogy nincs annyi ember és készpénz a Földön, hogy a tagok mindegyike megkapja azt, ami a játékban való részvétel alapján járna neki. Ha elképzelünk egy olyan, bankjegyekből álló, csúcsos építményt, amelynek csúcsa egy kölcsönt szimbolizál, az alatta lévő, nagyobb építőkősor pedig az eredeti kölcsön és annak kamatai együttes összegét jelképezi, amely összeg azonban csak egy újabb kölcsön felvétele révén állhat elő, amelynek visszafizetéséhez viszont a kamatok miatt egy még nagyobb építőkősor által jelképezett kölcsönösszeg szükséges, és a sort így folytatva, egy piramis formájú ábrát kapunk, amelyben az építőkősorok száma lefelé haladva a végtelenbe fut. A folyton növő, piramis formájú adósságtömeggel azonban nem „csak” az a probléma, hogy az adósságpiramis növekedése gyorsabb, mint az értékteremtő munkával előállítható, pénzzé 40

transzformálható fizikai javak bővülése, és hogy a rendszer fennmaradásához a fogyasztás végtelen bővülésére lenne szükség, ami egyrészt értelmetlen, másrészt az erőforrások végessége miatt kivitelezhetetlen, öngyilkos és környezetpusztító vállalkozás. A fogyasztói társadalommal az is a baj, hogy mivel a valóságos javak előállításához munkaidő is szükséges, ha egyre nagyobb az adósságpiramis, egyre több munkaidő is kell a javak előállításához, a matematikai szabályok szerint a javak előállítóinak vagyona pedig előbb-utóbb úgyis a rendszer működtetőihez vándorol. Tehát az idő pénz, és a pénz idő, mert a kamat az idő monetizálása, pénzzé való átalakítása Az adósságkényszer alkalmazói, a rendszer haszonélvezői időtolvajok, az adósságpénzen keresztül a legértékesebb dolgot veszik el az emberektől: az időt. Az emberi társadalom nagy része a növekvő adósság visszafizetésére tett meddő kísérletek keretében kénytelen egyre többet és többet dolgozni, miközben nem marad ideje arra, amiért egyáltalán érdemes élni, az adósságnál mindig kevesebb pénz megszerzéséért folytatott állandó létharc miatt pedig az embereknek nem marad energiájuk arra, hogy értelmesebb dolgokkal is foglalkozzanak, és hogy megváltoztatva a szabályokat, az adósrabszolgaság helyett új lehetőségeket és jövőt építsenek maguknak. A gyilkos versenyre épülő gazdaság erőszakos gondolkodásmódot és viselkedésformát plántál a társadalom tagjaiba, és miközben a hatalom és a vagyon kevesek kezében koncentrálódik, felbomlanak az emberi közösségek. A siker értékmérője az, hogy ki tud spekulációs ügyletek és a társadalom más tagjainak kifosztása révén pénzből még több pénzt előállítani, az állandóan és kényszerűen fokozandó termelés nem a valós szükségletek kielégítését, hanem a profit növelését és a rendszer összeomlásának az elkerülését szolgálja. A politikai, társadalmi és gazdasági rendszer megváltoztatása ellentétes e rendszer haszonélvezőinek az érdekeivel, akik az erre irányuló törekvésekkel szemben akár az emberi és a polgári jogok csorbítása útján is fellépnek. Elvész az idő, a szabadság, a jövő. 5.7. A világ adóssága és vagyona számokban A McKinsey&Company nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég 2014-es adatok alapján készült tanulmánya szerint a világ teljes adóssága – magánszemélyek, cégek, államok és pénzintézetek adóssága együtt – a 2014. év végén 190,000,000,000,000$, azaz 190 billió dollár (az angolban a billiót a trillion szó jelöli) volt, a világgazdaság által egy év alatt előállított összes javak értéke azonban csak 70,000,000,000,000$, azaz 70 billió dollár, a világ összes adóssága tehát mostanra kb. 300%-kal meghaladta a világgazdaság által egy év alatt előállított összes javaknak (GDP) az értékét. A derivatívák becsült értéke pedig 1,500,000,000,000,000$, azaz 1,5 trillió dollár (az angolban a trilliót a quadrillion jelöli) összegre tehető, ami a világ éves GDP-jének kb. 21-szeresére rúg, mindeközben pedig a világon lévő összes vagyon értéke a Credit Suisse által készített, Global Wealth Report, 2015 c. tanulmány 14. oldalán lévő adat szerint összesen csak 250,000,000,000,000$, azaz 250 billió dollár. Nyilvánvaló, hogy ahhoz, hogy mindenki teljesíthesse a szerződéses kötelezettségeit és a piramisjáték folytatódhasson, most már más bolygókat és földönkívülieket is be kéne vonni a javak előállításába és az adósok körébe, mert – figyelemmel arra, hogy ez ráadásul egy kamatozó adósság - ennyi értéket a Földön a jelenlegi feltételek mellett lehetetlen előállítani belátható időn belül. A rendszerbe a matematikai törvényszerűségek miatt bele van kódolva az összeomlás. McKinsey&Company: Debt and (not much) deleveraging http://www.mckinsey.com/insights/economic_studies/debt_and_not_much_deleveraging

41

Before It’s News: The Horrific $1.5 QUADRILLION Derivatives Bubble http://beforeitsnews.com/alternative/2013/06/the-horrific-1-5-quadrillion-derivatives-bubble-22687352.html Credit Suisse: Global Wealth Report, 2015 http://www.protothema.gr/files/1/2015/10/14/ekthsi_0.pdf A hitelpénzre és kamatra épülő pénzrendszer piramisjáték-struktúrája képtelen és fenntarthatatlan voltának, valamint a globális pénzrendszer megújításának tárgyában rengeteg értekezés látott napvilágot szerte a világban. Dr. Joób Márk, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara tanárának a „Hogyan hatástalanítható a globális pénzrendszer időzített bombája?” c., a Gazdaság & Társadalom / Journal of Economy & Society 2011/1. számában megjelent tanulmányában, a Magyar Nemzet internetes változatában „Egyszer minden piramisjáték bedől” címmel megjelent írásában, valamint Szabó Gergelynek a Mandiner c. internetes újságban 2015. február 5-én „Pénzügyi összeomlás – közeledik a végjáték?” címmel megjelent írásában közérthető, magyar nyelvű tájékoztatás található a problémakört illetően. A tanulmány, valamint a cikkek elektronikus elérhetőségei: http://www.joob.org/Articles/Joob_Mark_GT_2011_1.pdf http://mno.hu/migr_1834/egyszer_minden_piramisjatek_bedol-197647 http://mandiner.hu/cikk/20150204_szabo_gergely_penzugyi_osszeomlas_kozeledik_a_vegjatek

6. A hitelpénzre és kamatra épülő magánpénzrendszer törvénytelen és jogtalan mivolta A hitelezés útján történő számlapénzteremtés témájával foglalkozó felháborodott laikusok által az interneten publikált írásokban többször szerepel az a megállapítás, miszerint ez egy „törvényesített csalás”, a banki pénzteremtés metódusára vonatkozó valós információkat közreadó közgazdászok és pénzügyi szakértők pedig – lévén nem jogászok - valószínűleg nem vizsgálták meg tüzetesen a kérdésben irányadó jogszabályokat, hiszen senki sem feltételezné, hogy a pénzügyi intézmények ezt a gyakorlatot ne megfelelő jogszabályi felhatalmazás alapján folytatnák. Az elemi erejű közfelháborodás kitörésére eddig nyilvánvalóan azért nem került sor, mert nagyon kevesen rendelkeznek valós információkkal a pénz- és a bankrendszer jellemzőit illetően, a pénzteremtés folyamatának ismerői közül pedig azok, akik ennek a kárait maguk is elszenvedik, noha tudatában vannak annak, hogy a pénzügyi intézményeknek ez a fajta tevékenysége abszurd, igazságtalan és társadalmilag káros, azt hiszik, hogy ez a gyakorlat megfelel a hatályos jogszabályoknak. Pedig ez – amint a korábban idézett jogszabályokból is kiderül - nem így van. 6.1. A szerződési akarat és a felek közötti jogviszony

Amint az köztudott, a magyar köznyelvben és a pénzügyi szakirodalomban a hitel és a kölcsön szavakat sokszor tévesen, azonos értelemben használják az emberek. A hitel és a kölcsön szavak jelentése azonban nem ugyanaz, a két szó különböző fogalmakat jelöl. A különbség a kettő között az, hogy míg a hitel a pénzhez jutás lehetőségét jelenti, addig a kölcsön a ténylegesen átadott pénzösszeget. A hitelkeret rendelkezésre tartása egy praestare, azaz helytállás jellegű szolgáltatás, míg a kölcsön dare, azaz adás jellegű. 42

A hitel és a kölcsön szavak jelentésének összekeverése érhető tetten abban, hogy – noha az ügyfelek és a bankok a kölcsönszerződésekben látszólag abban állapodnak meg, hogy egymással kölcsönjogviszonyba lépnek – a bankok a saját szolgáltatásuk szempontjából hiteljogviszonyként kezelik ezeket az ügyleteket, és valójában csak az ügyfelek rendelkezésére tartanak egy készpénzre szóló hitelkeretet, az ügyfelek kötelezettségei szempontjából azonban mindig kölcsönjogviszonynak tekintik ugyanezeket az ügyleteket, és akkor is elfogadják, illetve követelik és behajtatják az ügyfelektől a teljesítést, ha a bankok által is csak jobbára ellenérték fejében megszerezhető készpénz átadásának hiányában ők maguk a kölcsönjogviszonyból fakadó fizetési kötelezettségüket nem teljesítették. HITELJOGVISZONY ALAPJÁN AZONBAN NINCS MIT TÖRLESZTENI, AZT CSAK KÖLCSÖNJOGVISZONY ALAPJÁN LEHETNE, ÉS A JOGTUDOMÁNYBAN NEM LÉTEZIK FÉLIG HITEL-, FÉLIG KÖLCSÖNJOGVISZONY, ÉS OLYAN SZERZŐDÉS SEM LÉTEZIK, AMELY AZ EGYIK FÉL SZEMPONTJÁBÓL HITELSZERZŐDÉS, A MÁSIK FÉL SZEMPONTJÁBÓL VISZONT KÖLCSÖNSZERZŐDÉS. A banki kölcsönszerződések címe és az ügyfél kötelezettségei alapján ugyan úgy tűnik, mintha a felek között kölcsönjogviszony jönne létre, de akkor, amikor a bankok a blankettaszerződéseikben a saját teljesítésük módjaként nem a készpénzben való teljesítést szerepeltetik, egyúttal kizárják annak a lehetőségét is, hogy nekik a kölcsönszerződésből fakadó, az ügyféllel szemben fennálló fizetési kötelezettségüket a kölcsönszerződés keretei között teljesíteniük kelljen. Azáltal, hogy a bankok a kölcsön összegének az ügyfél részére az általuk elő nem állítható készpénzben történő kifizetése helyett a bankszámlán történő jóváírást kötik ki – ami így azt eredményezi, hogy az ügyfél egy olyan készpénzkövetelésre lesz jogosult a bankkal szemben, amit a banknak a kölcsönszerződés keretei között sohasem kell teljesítenie, mert az ügyfél készpénzhez csak egy teljesen más szerződés, a bankszámlaszerződése alapján, és csak elég nagy összegű készpénzfelvételi díj megfizetése ellenében juthat --, azáltal a kölcsönjogviszony a banki kötelezettségek szempontjából nézve egy hiteljogviszony formáját ölti, és a rendelkezésre tartott, de ki nem fizetett összeg után a bankok legfeljebb rendelkezésre tartási jutalékot szedhetnének az ügyfelektől. Ilyen, mitologikus keveréklényekhez hasonló, kiméra jellegű jogviszony azonban nem létezik, a jogtudomány szerint valami vagy hitel vagy kölcsön, ezek külön szerződéstípusokként is vannak nevesítve. A HITELINTÉZETEK A KÖLCSÖN ÉS A HITEL SZAVAK ÖSSZEKEVERÉSÉVEL MEGTÉVESZTETTÉK ÜGYFELEIKET. A POLGÁRI JOG SZABÁLYAI SZERINT AZONBAN A SZERZŐDÉS A FELEK AKARATÁNAK KÖLCSÖNÖS ÉS EGYBEHANGZÓ KIFEJEZÉSÉVEL JÖN LÉTRE. HA A FELEK SZERZŐDÉSI AKARATA ELTÉRŐ, AKKOR NEM JÖN LÉTRE A SZERZŐDÉS. MIVEL – ELLENTÉTBEN AZ ÜGYFELEK SZERZŐDÉSI AKARATÁVAL - A HITELINTÉZETEK AKARATA, AMINT AZT A „KÖLCSÖNÖK ÖSSZEGÉNEK” A SZERZŐDÉSEKBEN KIKÖTÖTT TELJESÍTÉSI MÓDJA IS BIZONYÍTJA, NEM KÖLCSÖNJOGVISZONY, HANEM HITELJOGVISZONY LÉTREHOZATALÁRA IRÁNYULT, EZÉRT EZEK A SZERZŐDÉSEK LÉTRE SEM JÖTTEK.

1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 522. § (1) Bankhitelszerződéssel a pénzintézet arra vállal kötelezettséget, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart a másik szerződő fél rendelkezésére, és a keret terhére - a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén - kölcsönszerződést köt, vagy egyéb hitelműveletet végez. 43

523. § (1) Kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. 205. § (1) A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről A hitelszerződés 6:382. § [Hitelszerződés] (1) Hitelszerződés alapján a hitelező hitelkeret rendelkezésre tartására, és a rendelkezésre tartott összeg erejéig kölcsönszerződés, kezességi szerződés, garanciaszerződés vagy egyéb hitelművelet végzésére vonatkozó más szerződés megkötésére, az adós díj fizetésére köteles. 6:383. § [Kölcsönszerződés] Kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg fizetésére, az adós a pénzösszeg szerződés szerinti későbbi időpontban a hitelezőnek történő visszafizetésére és kamat fizetésére köteles. 6:58. § [A szerződés] A szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata, amelyből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A KÉTSZINTŰ BANKRENDSZER ÁLTAL MŰKÖDTETETT PÉNZRENDSZERREL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK ELHALLGATÁSÁVAL, VALAMINT A KÖLCSÖN ÉS A HITEL SZAVAK ÖSSZEKEVERÉSÉVEL A HITELINTÉZETEK MEGTÉVESZTETTÉK ÜGYFELEIKET, ÉS A BANKSZÁMLA-KÖVETELÉSEK KÉSZPÉNZBEN TÖRTÉNŐ KIFIZETÉSE ELMÉLETI LEHETŐSÉGÉNEK FORMÁJÁBAN ÚGY VÁLLALTAK AZ ÜGYFELEKKEL SZEMBEN FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGEKET, HOGY TISZTÁBAN VOLTAK AZZAL, HOGY A KÖLCSÖNÖKNEK NINCS MEG A FEDEZETÜK, CSAK A NAGY SZÁMOK TÖRVÉNYE ALAPJÁN, TAPASZTALATBÓL TUDTÁK, HOGY AZ ÜGYFELEKNEK ÚGYIS CSUPÁN EGY ELENYÉSZŐ RÉSZE FOGJA KÉSZPÉNZBEN FELVENNI A BANKSZÁMLÁJÁRÓL A KÖLCSÖN ÖSSZEGÉT VAGY ANNAK EGY RÉSZÉT, ANNÁL IS INKÁBB, MIVEL A MAGAS KÉSZPÉNZFELVITELI DÍJAK ALKALMAZÁSÁVAL A HITELINTÉZETEK MAGUK IS MINDENT MEGTETTEK ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY ERRE LEHETŐLEG NE KERÜLJÖN SOR. AZ, HOGY A HITELINTÉZETEKNEK SEM SZÁNDÉKUKBAN, SEM MÓDJUKBAN NEM ÁLLT KÖLCSÖNJOGVISZONYBA LÉPNI EZEKKEL AZ ÜGYFELEKKEL, HOGY A JOGTALAN HASZONSZERZÉS ÉRDEKÉBEN ÜGYFELEIKET MEGTÉVESZTETTÉK, ILLETVE TÉVEDÉSBEN TARTOTTÁK ÉS TARTJÁK MIND A MAI NAPIG, VALAMINT HOGY A LÉTRE SEM JÖTT SZERZŐDÉSEK ALAPJÁN ELFOGADOTT VAGY VÉGREHAJTÁS ÚTJÁN KIERŐSZAKOLT TELJESÍTÉSEKKEL KÁRT OKOZTAK ÜGYFELEIKNEK, MEGALAPOZZA A CSALÁS GYANÚJÁT IS. 6.2. A banki „pénzteremtés” és a pénzkölcsönök esetén a jog szerint végbemenő tulajdonjogátruházás összeegyeztethetetlen volta A vagyoni viszonyokat alapvetően a tulajdonjog és a kötelmi jog szabályozza. A tulajdonjog feltétele annak, hogy a javakon bármiféle további jogokat lehessen szerezni, mert az új jogosult tulajdona az előző tulajdonjogon alapszik, abból származik, a tulajdonjog átruházásakor alanyváltozás következik 44

be a tulajdonos személyében (jogelőd-jogutód). A származékos jogszerzés a tulajdonjog egyik részjogosítványa, a rendelkezési jog révén megy végbe: a tulajdonos rendelkezési jogával élve a tulajdonjog vagy a használat átengedése érdekében a kötelmi jog szabályai szerint jogviszonyokat létesít, másoknak jogokat enged vagyontárgyain. A származékos jogszerzés alapvető, már a római jog által kőbe vésett elve az, hogy „Nemo plus iuris ad alium transferre potest, quam ipse haberet.”, ami azt jelenti, hogy senki sem ruházhat át másra több jogot annál, mint amennyivel maga rendelkezik. Amint arról már az 5. pontban szó esett, a bankkölcsönök magyar jogi szabályozása arra az információra és logikára épül, hogy a kölcsönadandó összeg készpénz vagy számlapénz formájában már létezik, az a bank tulajdonát képezi, és a bank a folyósításkor – a nemo plus iuris elvének megfelelően – a létező pénzt és annak tulajdonjogát adja át a kölcsönt felvevő ügyfelének. Valaminek a kölcsönadása általában a dolog használati jogának az ideiglenes átengedését jelenti, azzal, hogy a dolgot kölcsönkapó személy később köteles ugyanazt a dolgot visszaszolgáltatni. Mivel azonban a pénz egy fizetőeszköz, pénzkölcsön esetén teljesen értelmetlen és lehetetlen lenne azt feltételül szabni, hogy a pénzkölcsönt kapó személy ugyanazokat a bankjegyeket, érméket vagy egyéb jeleket szolgáltassa vissza, mint amiket kapott. Erre való tekintettel a közvélemény és a jogtudomány álláspontja is egységes abban, hogy pénzkölcsön esetén a hitelező a kölcsönadott pénzének a tulajdonjogát átruházza az adósra, aki a visszafizetéskor szintén ugyanígy jár el. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénynek (régi Ptk.), valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek (új Ptk.) a pénzkölcsönre vonatkozó, a kölcsönügyletben résztvevők fő kötelezettségeit megállapító szabályai nem tesznek különbséget aközött, hogy hitelintézet vagy más hitelező nyújtja-e a kölcsönt, és mivel sem a régi, sem az új Ptkban, illetve sem a régi, sem az új hitelintézeti törvényben nincs olyan szabály, hogy a bankok olyan pénzt is kölcsönadhatnak, ami nem létezik (elég furcsa is lenne, ha volna ilyen), ezért a pénzkölcsön esetében teljesítendő fő kötelezettségek tekintetében rájuk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint bármely más magánjogi jogalanyra. A régi Ptk. továbbá úgy rendelkezik, hogy – ha törvény kivételt nem tesz - a pénzre a tulajdonjog szabályait kell megfelelően alkalmazni (az új Ptk-ból már a kivételre való utalás is kikerült), és nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely arról szólna, hogy pénzintézeti kölcsön esetén ne a tulajdonjog szabályai lennének irányadóak.

1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 94. § (1) Minden birtokba vehető dolog tulajdonjog tárgya lehet. (2) Ha a törvény kivételt nem tesz, a tulajdonjog szabályait megfelelően alkalmazni kell a pénzre és az értékpapírokra, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre. 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 5:14. § [A dolog] (1) A birtokba vehető testi tárgy tulajdonjog tárgya lehet.

45

(2) A dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a pénzre és az értékpapírokra, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre. Az, a régi Ptk-beli, a pénzkölcsönnél alkalmazott megfogalmazás, miszerint a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, a pénz tulajdonjogának az átruházását jelenti, rendelkezésre bocsátás nevű szerzésmód ugyanis nem létezik, ezért bankkölcsön esetében is a kölcsön fogalmi eleme a pénz tulajdonjogának az átszállása. A pénz tulajdonjogának az átruházása azért kell megtörténjen a kölcsönadáskor, mert különben nem követelheti a hitelező, hogy az adós a kölcsön összegét visszafizetve, pénzt adjon a hitelező tulajdonába. (Lásd:a Polgári Törvénykönyv Magyarázata I. kötetének (KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2001.) 323. oldalán található magyarázatot, valamint Petrik Ferenc: Bankjog a gyakorlatban. Economix, 1990. 41. o.) Az új Ptk-nak a pénztartozás megfizetésére vonatkozó szövege is azt támasztja alá, hogy mind a kölcsön összegének az átadásakor, mind a kölcsön visszafizetésekor a pénz tulajdonjogának a jogosult részére való átruházása megy végbe.

NAGYKOMMENTÁR a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez A kölcsönszerződés fogalma, a felek kötelezettségei 2. A tv. úgy határozza meg a kölcsönszerződést, hogy a szerződés alanyainak az alapvető kötelezettségét állapítja meg, s ily módon fejezi ki annak lényegét. Eszerint a kölcsönszerződés jellemzői az alábbiak: c) A kölcsönszerződés alapján a hitelező a meghatározott pénzösszeget köteles az adós rendelkezésére bocsátani. A hitelező akkor, amikor a kölcsönösszeget az adós rendelkezésére bocsátja, azt egyben az adós tulajdonába is adja. Az átruházás származékos tulajdonszerzési mód, így csak olyasminek a tulajdonjogát lehet átruházni, ami már létezik és az átruházó tulajdonát képezi. Ha –feltéve, de meg nem engedve, hogy - a banki pénzteremtéssel létrejövő bankszámla-követeléseket már a kölcsönjogviszonyban is „számlapénznek” tekintjük, a polgári jog szabályainak akkor sem felel meg a bankok által a kölcsönjogviszonyokban alkalmazott teljesítés. A „számlapénz” ugyanis abban a pillanatban jön létre, amikor az megjelenik az adós bankszámláján, tehát a tulajdonjog átruházása ebben az esetben két okból is fogalmilag kizárt: nem csak a tulajdonjog hiányzik, hanem az átruházás tárgya is (ez annak a nyilvánvaló dolognak a jogi nyelven való megfogalmazása, hogy a fizika törvényei szerint nemlétező dolgot nem lehet kölcsönadni). A polgári jognak az a szabálya, hogy ha valakire pénzt ruháznak át, akkor is tulajdonossá lesz, ha az átruházó nem volt tulajdonos (régi Ptk. 119. §, új Ptk. 5:40. §), ezekben az esetben azért nem releváns, mert ha nincs mit átruházni, akkor átruházás sem mehet végbe, ráadásul ez a rendelkezés egyébként is csak a pénz megszerzőjére vonatkozik, és őt is csak akkor védi, ha a pénzt átruházták rá (pl. a pénzt lopó tolvaj nem lesz a lopott pénz tulajdonosa, de ha a lopott pénzen vásárol valamit, akkor az eladó megszerzi a pénz tulajdonjogát). Az, hogy a magyar jogi szabályozás változatlanul arra az elvre épül, hogy pénzfizetést teljesíteni csak készpénzzel és már létező számlapénzzel lehet, az új Ptk-ban is megmutatkozik, ugyanis a bankszámlára (fizetési számlára) történő fizetéssel való teljesítés módjaként az új Ptk-ban is csak két lehetőség szerepel: a számlára történő készpénzbefizetés és a már létező számlapénznek az 46

átutalása. Nem túl meglepő módon, az „odavarázslás” mint fizetési mód az új Ptk. szerint sem opció.

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 6:42. § [Fizetés] (1) Pénztartozást pénz tulajdonjogának a jogosult részére való átruházása vagy a jogosult fizetési számlájára való befizetés vagy átutalás útján lehet teljesíteni. A bankszámla egy olyan számszerű kimutatás, amelynek egyenlege a számlatulajdonos és a számlavezető közötti anyagi kapcsolat eredményét mutatja. Ha az egyenleg pozitív, akkor az ügyfélnek készpénzkövetelése van a bankkal szemben, a bank készpénzzel tartozik neki. Amikor a bankok kölcsön címén készpénz vagy már létező, általuk is ellenérték fejében megszerzett számlapénz helyett egy tartozáselismerést adtak az ügyfeleiknek, nem szolgáltattak semmit, és – azoktól a ritka esetektől eltekintve, amikor az ügyfelek készpénzt vettek fel a bankszámlájukról – még áttételesen sem teljesítették azt a kötelezettségüket, amely egy szabályos kölcsönjogviszonyban rájuk hárult volna, ezért nagy általánosságban elmondható, hogy nem az ügyfelek azok, akik a bankoknak tartoznak, hanem pont fordítva: az ügyfeleket fenyegető, a végrehajtási eljárásokat indító, a fizetéseket, nyugdíjakat letiltattató, a családokat kilakoltattató, a cégeket felszámoltattató bankok az adósok. 6.3. A hitelkártya-szerződések hibái Amikor valaki hitelkártyát igényel egy banktól, akkor a felek egy hitelkeret rendelkezésre tartásáról szóló hitelszerződést kötnek, és előre megállapodnak abban, hogy a hitelkártyával végrehajtandó tranzakciók érdekében az ügyfél és a bank között a későbbiekben megkötendő kölcsönszerződésekben mik lesznek a visszafizetési feltételek. Sok hitelkártya-szerződés esetében azonban ezek a kölcsönszerződések nemcsak azért nem jönnek létre sohasem, mert a bankok csak nekik semmibe sem kerülő, elektronikus jeleket szolgáltatnak, hanem egy második, formai okból sem. A hitelkártya-szerződésekkel kapcsolatban szinte mindenki azt hiszi, hogy ha a banki ügyfelek vásárolnak vagy készpénzt vesznek fel a hitelkártyájukkal, akkor az ügyfelek mindig egy, a bankok által a részükre biztosított hitelkeretből újabb és újabb kölcsönöket kapnak, amelyeket kölcsön jogcímén, nagyon magas kamat mellett, késedelmes teljesítés esetén pedig még magasabb késedelmi kamat mellett kell visszafizetniük. A 2014. január 1., az új hitelintézeti törvény hatályba lépése előtt megkötött hitelkártya-szerződések esetében azonban, valamint a 2014. január 1., az új hitelintézeti törvény hatályba lépése után megkötött hitelkártya-szerződések esetében akkor, ha a felek nem állapodtak meg abban, hogy meghatározott körben azonosított elektronikus úton, vagyis a kártyahasználattal kötnek kölcsönszerződést, ez nem így van, mert írásbeli vagy minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirati forma hiányában ilyenkor nem jönnek létre azok a kölcsönszerződések a bank és az ügyfél között, amelyek alapján a bank az általa kikötött járulékokat követelhetné. Mivel a jogi szabályozás nem tartott lépést a technika fejlődésével, a régi hitelintézeti törvény úgy rendelkezett, hogy pénzügyi intézmény pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződést csak írásban vagy 47

minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat formájában köthet. Figyelemmel arra, hogy a hitelkeret-szerződés nem egyenlő a kölcsönszerződéssel, így akkor, amikor az ügyfél hitelkártyát igényel egy banktól, a felek között csak a hitelkeret rendelkezésre tartására vonatkozó szerződés jön létre. A régi hitelintézeti törvény azonban – ellentétben az új hitelintézeti törvénnyel, amelynek értelmében a pénzügyi intézmény és az ügyfél megállapodhat arról, hogy meghatározott körben azonosított elektronikus úton kötnek pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó szerződést (például kölcsönszerződést) - nem tartalmazott olyan rendelkezést, miszerint a hitelkártyákkal és más, a hitelkeretekhez való távoli hozzáférést lehetővé tevő eszközökkel végrehajtott lehívások esetében nincs szükség az aktuálisan igénybe veendő kölcsön összegét tartalmazó kölcsönszerződés írásbeli vagy minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirati formában való megkötésére. Ebből következően, ahhoz, hogy hitelkártyákkal végrehajtott vásárlásokkor és készpénzfelvételekkor létrejöjjenek a kölcsönszerződések a bankok és ügyfeleik között, a bankoknak azokat az ügyfeleiket, akikkel 2014. január 1. előtt kötöttek hitelkártya-szerződéseket és akikkel egy szerződésmódosítás keretében nem állapodtak meg abban, hogy meghatározott körben azonosított elektronikus úton kötnek majd kölcsönszerződést, fel kellett volna szerelniük olyan hordozható készülékekkel, amelyek alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül az ügyfelek a vásárlásokkor és készpénzfelvételekkor minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okiratok formájában az aktuálisan igénybe veendő kölcsön pontos összegét tartalmazó kölcsönszerződéseket kössenek a távol lévő, a nap 24 órájában elérhető banki képviselőkkel. Mivel ez az eljárás nagyon költséges és körülményes lenne, ezért egyetlen piaci szereplő sem alkalmazta, illetve alkalmazza. Az írásbeli szerződéskötési kritérium alapján pedig a 2014. január 1. előtt megkötött hitelkártyaszerződések esetében, valamint a 2014. január 1. után megkötött hitelkártya-szerződések esetében akkor, ha a felek nem állapodtak meg abban, hogy meghatározott körben azonosított elektronikus úton kötnek kölcsönszerződéseket, a hitelkártyákkal végrehajtott vásárlásokkor és készpénzfelvételekkor csak akkor jönne létre kölcsönszerződés a bank és ügyfele között, ha az ügyfél a boltban való vásárláskor, azután, hogy a bolti pénztáros közli vele, hogy mennyi a fizetendő végösszeg, fogná magát, és hanyatt-homlok elrohanna a számlavezető bankjába írásban kölcsönszerződést kötni a fizetendő összeggel pontosan megegyező összegű kölcsön igénybevételéről, majd pedig visszarohanna a boltba fizetni, ATM-ből való készpénzfelvétel esetén pedig szintén csak akkor jönne létre kölcsönszerződés, ha az ügyfél a készpénzfelvétel előtt felkeresne egy bankfiókot, ahol a felveendő készpénzmennyiség összegével megegyező összegű kölcsön igénybevételére vonatkozó írásbeli kölcsönszerződést kötne, és csak azután venné fel az ATM-ből a készpénzt. A kölcsön pontos összegének a kölcsönszerződésekben való feltüntetése azért elengedhetetlen, mert a kölcsönszerződések létrejöttének mind a régi Ptk., mind az új Ptk. értelmében az is feltétele, hogy a szerződő felek megállapodjanak a hitelkeretből igénybe veendő egyes kölcsönök pontos összegéről. A kölcsönszerződés ugyanis nem reálaktus, hanem konszenzuál-szerződés, nem a dologátadással - a kölcsön folyósításával – jön létre, hanem a feleknek a kötelezettségvállalásokra vonatkozó kölcsönös és egybehangzó kinyilvánításával, így a kölcsönszerződések esetében lényeges tartalmi elem a kölcsön összegének meghatározása, ennek hiányában a kölcsönszerződés létrejötte nem állapítható meg. A régi Ptk-ra vonatkozó, A Polgári Törvénykönyv Magyarázata II. kötetének (KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2001.) 1741-1742. oldalain található kommentár 48

értelmében: „A kölcsönszerződés is a felek akaratnyilvánításával és nem a kölcsönösszeg átadásával jön létre. A kölcsönszerződés lényeges tartalmi eleme a kölcsön összegének meghatározása. Ennek hiányában a kölcsönszerződés létrejötte nem állapítható meg (LB Fpk. VI. 728/1996. - BH 1998/9. sz. 443.).” továbbá: „… a tv. szerint - minthogy szerződési rendszere a konszenzuális elv alapján áll - a szerződés azzal jön létre, hogy a felek az akaratukat kölcsönösen és egybehangzóan kifejezésre juttatják *205. § (1) bek.+. Ilyen szerződés a kölcsönszerződés is. A hitelező kötelezettsége a szerződés alapján áll fenn. A szerződés tehát nem a kölcsönösszeg átadásával jön létre, mégpedig akkor sem, ha a szerződés keletkezése gyakorlatilag egybeesik a kölcsönösszeg átadásával.” Az új Ptk. magyarázata VI/VI. kötetének (HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014.) 299. oldalán található, A kölcsönszerződés című fejezetben olvasható magyarázat értelmében pedig: „… a Ptk. megtartotta a szerződés konszenzuál jellegét, vagyis azt, hogy a szerződés nem a pénz átadásával, hanem a szerződés megkötésével jön létre, és a felek kötelmi alapon tartoznak a vállalt kötelezettségeik teljesítésére…”. A fentiekben említett hitelkártya-szerződések alapján a bankok által az ügyfelek birtokába adott hitelkártyák esetében a bankok tehát csak a hitelkeret rendelkezésre tartásáért felszámítható jutalékot és kártyadíjat követelhetik ügyfeleiktől, a hitelkártyákkal végrehajtott vásárlások összegeit, valamint azok járulékait a bankok sem kölcsön jogcímén, - és mivel a vásárlások összegei a bankoknak semmibe sem kerülő elektronikus jelekkel lettek kiegyenlítve, amelyek létrehozatalakor a bankok vagyona nem csökkent – sem más jogcímen nem követelhetik ügyfeleiktől, a hitelkártyákkal végrehajtott készpénzfelvételek esetében pedig, mivel kölcsönszerződések nem jöttek létre, a bankok a felvett készpénz összegét mint jogalap nélküli gazdagodást kérhetik vissza ügyfeleiktől.

1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 210. § (1) A pénzügyi intézmény pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződést csak írásban vagy minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat formájában köthet. Az írásban kötött szerződés egy eredeti példányát a pénzügyi intézmény köteles az ügyfélnek átadni. 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 279. § (1) A pénzügyi intézmény pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződést csak írásban – ideértve a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus okirat formát is – köthet. Az írásban kötött szerződés egy eredeti példányát a pénzügyi intézmény köteles az ügyfélnek átadni. (2) A pénzügyi intézmény és az ügyfél az (1) bekezdés szerint megkötött szerződésben megállapodhat arról, hogy meghatározott körben azonosított elektronikus úton kötnek pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződést. Az ilyen módon létrejött pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződés e törvény alkalmazásában írásbeli szerződésnek minősül.

49

6.4. A hitelkamatok bankok általi felszámításának törvénytelen volta Az, hogy a hitelezés szabályozása azon az elven nyugszik, miszerint a pénzügyi intézmények, csakúgy, mint mindenki más, már létező pénzt adnak kölcsön ügyfeleiknek, a kamatra vonatkozó jogszabályi rendelkezésekben is megmutatkozik. Amint az köztudott, a latin usura (kamat) szó az usus, azaz a használat szóból ered, ezzel is kifejezve, hogy a kamatra a kölcsönadó a pénz használatának átengedése miatt elmaradó haszna ellentételezéseként tarthat igényt. A kamatnak a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 2. számú mellékletének III.7. pontjában, valamint az e törvény helyébe lépő, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6.§ 52. pontjában foglalt definíciója is arra a logikára épül, hogy hitelkamat abból a megfontolásból illeti meg a kölcsönt nyújtó pénzügyi intézményt, hogy az kompenzálja a kölcsönadott pénz átengedése miatti jövedelemkiesést, azt a hasznot, amelyet a pénzügyi intézmény akkor ért volna el, ha az adósnak odaadott, már létező pénzt valahol máshol befektette volna. A közfelfogás és a törvénybeli definíció értelmében a kamat hivatott ellentételezni azt a kockázatot is, hogy az adós a futamidő alatt bármikor fizetésképtelenné válhat, és ilyenkor a hitelező csak később vagy esetleg egyáltalán nem kapja vissza a pénzét, ami által jelentős kára keletkezhet. Amennyiben a bankokkal szembeni követelés már a kölcsönjogviszonyban is „számlapénznek” lenne tekinthető, akkor sem járhatna hitelkamat ezek után a tételek után, hiszen ezek a „számlapénzek” a hitelfelvétel nélkül létre sem jöttek volna, akkor keletkeztek, amikor a pénzügyi intézmények maguk hozták őket létre a kölcsönt felvenni szándékozó ügyfelek bankszámláin eszközölt jóváírás formájában, ezért ezekben az esetekben a meglévő, valakinek a tulajdonát képező pénz kölcsönadásakor jelentkező kockázat vagy elmaradt haszon felmerülése fogalmilag kizárt. Sem nemlétező szerződés alapján, sem nemlétező pénzből származó nemlétező haszon elmaradására, valamint nemlétező kockázatokra való hivatkozással nem lehet kamatot követelni. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk a „számlapénz” kifejezést, és a bankszámlán megjelenő összeget annak tekintjük, ami, vagyis banki készpénztartozásnak, úgy még akkor is különösen abszurd és arcátlan lenne az a banki elvárás, hogy az ügyfelek azok után a tartozások után fizessenek kamatot a banknak, amelyet a bank nem fizetett ki őnekik, ha ezek a szerződések létrejöttek volna.

1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 2. számú melléklet az 1996. évi CXII. törvényhez Értelmező rendelkezések III. Egyéb meghatározások 7. Kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék. 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról 6. § (1) E törvényben, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok vonatkozásában 52. kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg 50

százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék; 6.5. A szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékűségének elve A kötelem (obligatio) olyan jogviszony, amelyben a felek bizonyos dolgokat, magatartást, szolgáltatást követelhetnek egymástól, a kötelem mindkét alanyának vannak jogai és kötelezettségei, amelyek egyensúlyban vannak. A kötelmi jog egyik alaptétele az egyenértékűség elve, amely az áruviszonyoknak azt az általános sajátosságát fejezi ki, hogy bennük az egyik áru a másik áruért cserél gazdát. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényhez kapcsolódó Nagykommentár szerint: Az egyenértékűség elve „1. A Ptk. 201. § (1) bekezdése az egyenértékűség elvét fogalmazza meg. Az egyenértékűség elve a visszterhesség elvének továbbfejlesztése, mondhatni magasabb foka. Ez annyit jelent, hogy a szerződéssel kikötött szolgáltatásért nem egyszerűen ellenszolgáltatás, hanem egyenértékű ellenszolgáltatás jár, vagyis olyan, amelynek értéke a szolgáltatás értékéhez viszonyítva nem mutat feltűnően nagy különbséget. Ez nem más, mint a vagyoni viszonyok alapvető sajátosságainak törvényi kifejezője, az értéktörvény érvényesülése általános határainak törvényi rögzítése.” A bankok a kölcsönösszegek készpénzben való szolgáltatását, valamint a készpénzforgalmat azért is igyekeznek minden lehetséges eszközzel korlátozni, mert az ügyfelek pénztári készpénzbefizetésein kívül készpénzre ők is csak ellenérték fejében, a bankközi készpénzkereskedelemben vagy a jegybanktól, a jegybanki tartalékuk terhére tudnak szert tenni. (Lásd: Véber Zita: A jegybankok szerepe a készpénzforgalmi rendszerben. In: Hitelintézeti Szemle. 2006. Ötödik évfolyam, 1–2. szám, 69. o.) A deviza alapú hitelezés esetében pedig az értékaránytalanság hatványozottan jelentkezik.

6.6. Kik szolgáltatnak a pénzügyi intézmények helyett valójában, és kiknek tartoznak az adósok? A hitelpénzre épülő magánpénzrendszerekben a bankok csak a cseréhez használatos jeleket állítják elő, így az adósok részére valójában nem a pénzügyi intézmények nyújtanak kölcsönt, hanem a reálgazdasági szereplők, akik ezeket a jeleket elfogadva, valós használati értékkel bíró tárgyakra, illetve szolgáltatásokra cserélik ezeket az értéktelen jeleket. A bankok e jelek felhasználásával úgy adják kölcsön a termékek eladóinak, a szolgáltatások nyújtóinak a valóságos javakba fektetett tőkéjét és munkáját az adósok részére, hogy az eladók és a szolgáltatók nem is tudnak arról, hogy kölcsönt nyújtottak, a kereskedelmi bankok pedig az adósoktól beszedik ezeknek a nem is általuk nyújtott kölcsönöknek a kamatait és egyéb járulékait. A bankok, azáltal, hogy a nemlétező pénz kölcsönadása után beszedett, általuk meg nem szolgált kamatok és a kölcsönök egyéb járulékainak összegét elvonják a reálgazdaságból, mindenkit megkárosítanak, nem csak az adósokat. A bankok megtévesztő gyakorlata azért nem nyilvánvaló, mert a betétesek által már megtermelt értékkel fedezett jelek nem különböztethetőek meg a bankok által a hitelezéskor frissen kibocsátott, 51

összességében nem is létező készpénzmennyiségre szóló, beválthatatlan, hipotetikus követeléseket szimbolizáló, a hamis pénzhez hasonlító, „üres” jelektől. A reálgazdaságban összekeveredik a kereskedelmi banki fedezetlen, friss hitelpénz és az értékkel bíró dolgok cseréjének eszközeként használt, értékkel fedezett valódi pénz, és mivel a jelek elfogadói rendszerint továbbadják ezeket a jeleket valamelyik másik reálgazdasági szereplőnek, amikért ők is kapnak valami értékeset cserébe, így nem szúr szemet senkinek sem, hogy ebben a nagy csereberében az, az egész társadalmat megkárosító szereplő jár a legjobban, aki nem adott semmit, csak egy elektronikus jelet. TEKINTETTEL ARRA, HOGY A BANKOK JELENLEGI FORMÁBAN VALÓ MŰKÖDÉSE AZ EGÉSZ TÁRSADALOMNAK KÁRT OKOZ, VALAMINT ARRA, HOGY AZ SEM LENNE IGAZSÁGOS, HA AZOK A BANKI ÜGYFELEK, AKIK MÉG NEM FIZETTÉK VISSZA A KÖLCSÖNÜK TŐKERÉSZÉT, ÚGY JUTNÁNAK ÉRTÉKES JAVAKHOZ, HOGY NEKIK NEM KELL SZOLGÁLTATNIUK E JAVAK TELJES ELLENÉRTÉKÉT, VALAMINT FIGYELEMBE VÉVE, HOGY A BANKOK VAGYONA ÚGYSEM LENNE ELÉG A MŰKÖDÉSÜK SORÁN MEGKÁROSÍTOTT ÜGYFELEIKNEK FIZETENDŐ KÁRTÉRÍTÉSRE, A MEGOLDÁST AZ JELENTHETNÉ, HA A BANK – ÉS A PÉNZRENDSZER ÚJRASZABÁLYOZÁSÁNAK KERETÉBEN A TÁRSADALOM LÉTREHOZNA EGY OLYAN, KÖZÖSSÉGI TULAJDONBAN LÉVŐ PÉNZALAPOT IS, AMELYBE AZOK AZ ÜGYFELEK, AKIK KÜLÖNBEN MEGFELELŐ ELLENSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL GAZDAGODNÁNAK, HÓNAPRÓL HÓNAPRA BEFIZETHETNÉK A TISZTESSÉGES FELTÉTELEK MENTÉN ÚJRASZÁMOLT TÖRLESZTŐRÉSZLETEIKET. A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁG JEGYÉBEN, EBBŐL A PÉNZALAPBÓL LEHETNE JÁRADÉKSZERŰ KIFIZETÉSEKET TELJESÍTENI A MEGKÁROSÍTOTT ÜGYFELEKNEK.

6.7. A banki „pénzteremtés” és a természetjog A fentiek alapján látható, hogy a banki „pénzteremtéses” hitelezési eljárás a magyar jogszabályokba ütközik, mindazonáltal ez ellen a gyakorlat ellen akkor is fel kellene és lehetne lépni, ha jogszabályok rendelnék el a folytatását, mert ha két magánjogi jogalany között törvényesen úgy jöhetne létre pénzkölcsönről szóló szerződés, hogy a kölcsönadónak jogszabályi felhatalmazás alapján módjában állna a szerződés tárgyát képező pénz előállítása, az a pénzhamisítás és az emberek adósrabszolgává tételének legalizálását jelentené, ami akkor is igazságtalan és erkölcstelen lenne, ha jogszabályok biztosítanának rá lehetőséget egyes gazdasági szereplőknek. A jogi formalizmuson azonban már a római jog is túllépett, a köztársaság korából származó „Summum ius summa iniuria” jogi közmondás arra világít rá, hogy időnként a jog szó szerinti, szigorú betartatása, a legteljesebb mértékben alkalmazott jog vezet a legnagyobb fokú jogtalansághoz. A római jog fejlődése során a formalizmus helyett a méltányos jog lépett előtérbe. A ius aequum a szigorú, szó szerint alkalmazandó jogszabályokhoz képest a méltányos jogot jelentette, amely lehetővé tette az ésszerűség érvényesülését, tekintettel volt a társadalmi igényekre és érvényre juttatta az objektív igazságosságot. Ezt tükrözi Ulpianus híres, a Kr. u. II. században született meghatározása: Iustitia est constans et perpetua voluntas ius suum cuique tribuendi – az igazságosság az arra való állandó és örökös törekvés, hogy mindenkinek megadjuk az őt megillető jogot (D. 1.1.10.).

52

A hatályos, ún. pozitív jognál ugyanis létezik egy hatalmasabb, a hatályos jog felett álló, magasabb rendű jog, amit a jogtudomány természetjognak nevez. A természetjog a természetes emberi értelemből és a természetes erkölcsből, vagy - kevésbé szekularizált államok esetében - Isten létezésének feltételezéséből leszűrhető általános jogelvek összessége, az állami eredetű hatályos joggal szemben egy örök, változatlan, helyes és igazságos, a közjót biztosító, ezért magasabb rendű jog létezésének az elismerését jelenti. A természetjog az emberi értelem segítségével felismerhető, érvényessége nem az állami elismerésen alapul. A természetjog legalapvetőbb tétele, hogy „az igazságtalan törvény nem törvény”, vagyis érvénytelen az a törvény, amelyik az igazságtalanság olyan fokára jut, hogy ellentmond az emberi együttélés alapvető értékeinek. Az ilyen törvény elveszti jogi jellegét, így a törvényekhez fűződő kötelező erő és a kikényszeríthetőség is eltűnik mellőle. A XX. század totalitárius államainak esetében, amikor is egyes országokban egy-egy társadalmi csoport foglyul ejtette az egész államot, beleértve a törvényhozást, és formálisan érvényes jogszabályok alapján követtek el háborús bűnöket és népirtást, a háborús bűnösök és az emberiesség elleni bűnök elkövetőinek elítéléséhez és megbüntetéséhez a természetjog alapelvei szolgáltattak alapot az eljáró bíróságok számára. A jog ugyanis nem választható el az erkölcstől és az értelemtől. Az az ember alkotta jog, amelyik nem tükrözi az ember eszes, társas és erkölcsös lény mivoltát, az nem kezelhető jogként, hiszen legalapvetőbb funkciójától, az emberi társadalom egységének és békéjének biztosításától fosztja meg önmagát. Az ilyen szabályt lehetetlen jognak minősíteni, mert a jog feladata nem az, hogy folyamatos szankciók kilátásba helyezésével és alkalmazásával érvényre juttassa az információhiány folytán vagy szándékosan kodifikált igazságtalanságot és erkölcstelenséget, hogy megtiltsa az ilyen szabályoknak való ellenszegülést, hanem hogy az észszerűség és az erkölcs egyetemes érvényű követelményei szerint védelemben részesítsen, jogokat biztosítson és fellépjen azokkal szemben, akik magánérdekeiket csalárd módon és/vagy állami erőszak igénybevételével, a közjó rovására érvényesítik. (A természetjog témakörében lásd: Péteri Zoltán: Természetjog – Államtudomány. Eszmetörténeti, rendszer- és módszertani alapok. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogbölcseleti Intézetének tananyaga. Szent István Társulat. Budapest, 1998.)

7. Az ügyfelek megtévesztése a hitelfelvétellel járó kockázatokat illetően

7.1. A hitelintézetek tájékoztatási kötelezettségének megszegése Az, a Henry Ford által szerencsének nevezett körülmény, hogy az emberek nem értik a banki rendszer működését, annak tudható be, hogy a pénzügyi intézmények elhallgatják előlük – sőt, néhány beavatott, felsővezetői beosztásban lévő személytől eltekintve, még a saját alkalmazottaik elől is - a bank – és a pénzrendszerre, a hitelpénzre és a kamatra vonatkozó valós és lényeges információkat és adatokat, valamint hogy a tömegkommunikációs csatornák is dezinformációkat közölnek. Ezt támasztja alá, hogy noha az utóbbi hét évben állandó téma volt a médiában a deviza alapú kölcsönök ügye, a televízió-műsorokban és a vezető hírportálokon nem hangzott el, illetve jelent meg érdemi tájékoztatás a bank- és a pénzrendszer legfontosabb működési szabályait illetően. A tömegkommunikációs csatornáknak ugyan nem lett volna kötelezettségük ez a tájékoztatás, de a hitelintézeteknek a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a régi Ptk.) 205. § (3) bekezdése, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (új Ptk.) 6:62. § (1) 53

bekezdése értelmében a szerződéskötést megelőzően tájékoztatniuk kellett volna ügyfeleiket a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. A hitelezéssel kapcsolatos kockázatok ismertetése tekintetében az irányadó jogszabályok speciális követelményeket támasztanak: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény értelmében a devizahitel nyújtására irányuló szerződések esetében 2005. január 1-től, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény értelmében pedig 2015. február 1-től a bankoknak már minden hitel- és kölcsönszerződés megkötése előtt fel kellett volna tárniuk a szerződéses ügylet folytán az ügyfelet érintő minden potenciális kockázatot. A kamatváltozás és az árfolyamváltozás tekintetében a kockázatfeltáró nyilatkozatokban ugyan említés történt arról, hogy létezhet ilyen kockázat, de a kockázat nagyságát és az árfolyam-tendenciákat illetően a bankok nem tájékoztatták, illetve egyes esetekben egyenesen félrevezették a közvéleményt és az ügyfeleiket. Nem hívták fel a kockázatfeltáró nyilatkozatokban a figyelmet annak a veszélyére sem, hogy ha nagy számú deviza alapú kölcsön törlesztéséhez nagy mennyiségű forintnak egy bizonyos fajta külföldi devizára, például svájci frankra való átváltására lesz szükség, akkor a megnövekedett keresleti tényezők már önmagukban is hatással lesznek ennek a külföldi devizának és a forintnak a keresztárfolyamára. A Magyar Nemzeti Bank, a Nemzetközi Bankárképző Központ és a Budapesti Értéktőzsde Zrt. közreműködésével készült, Merényi Zsuzsanna-Megyesi Gabriella-Szűcs TamásMatits Ágnes-Mihók Viktória-Lendvai Györgyi-Tóth Attila: Az én pénzem című, a Pénzügyi Oktatási Program Törzsanyagának második kiadásaként megjelentetett tankönyvben ez a törvényszerűség a következőképpen szerepel (35-36. o.): „Mivel az árfolyam gyakorlatilag a fizetőeszköz árát mutatja, így változásának hátterében, ugyanúgy, mint bármely más termék esetében a keresleti és kínálati tényezők hatása húzódik meg: az árfolyamot, miként a közönséges áruk árát, a valuták (devizák) kereslete és kínálata határozza meg.” http://www.zmg.hu/aloldalak/gazdism/penziskolatananyag.pdf Ha a bankok valós információkat szolgáltattak volna az árfolyam-tendenciákat illetően, nyilván nem választotta volna ennyi ügyfél a deviza alapú konstrukciókat. A közvélemény félrevezetésének egyik eklatáns példája az Origo nevű internetes újságban 2006.01.31-én, „Nem kell félni a devizahitelektől” címmel megjelent írás, amelyben a cikk szerzője a Magyar Bankszövetségtől kapott azon állásfoglalást tette közhírré, hogy „A bankszövetség szerint hosszabb távon egyértelműen azzal kell számolni, hogy a forint árfolyama - legalábbis reálértelemben folyamatosan felértékelődik”).

http://www.origo.hu/gazdasag/bank-archivum/20060131nemkell.html

7.2. Az árfolyamváltozás előrejelezhetősége

A bíróságok előtt folyó perekben a bankok mindig azt állítják, hogy nekik sem volt semmilyen tudomásuk arról, hogy hogyan fognak alakulni az árfolyamok, lévén ennek előre látására senki sem képes, mert az árfolyam emelkedésének, csökkenésének nincs pontosan előrelátható, kiszámítható mértéke, illetve korlátja, különösen ilyen hosszú időtartam esetén. Egy, a Budapesti Értéktőzsde honlapján mind a mai napig elérhető, 2004 októberében, Végh Richárd által készített, „A devizahitelezés kockázati tényezői, és ezek csökkentése tőzsdei származékos termékekkel” című 54

elemzésben szereplő, a 2004 és 2014 között várható CHF/HUF árfolyamok és a tényleges árfolyamok adatainak összehasonlításakor az látható, hogy az elemzés készítője folyamatosan, tíz évre előre, csupán néhány forintos eltérés mellett, helyesen jelölte meg a várható CHF/HUF árfolyamot. Az elemzésben az áll, hogy az elemzés készítője a táblázatban szereplő árfolyamokat „az ÁKK zéró-kupon hozamgörbéje és enyhén emelkedő svájci hozamgörbe alapján számította ki”. Bármit is jelentsen ez, megcáfolja a bankok arra vonatkozó állítását, miszerint nem léteztek olyan modellszámítások, amelyekkel kis eltérésekkel előre jelezhető lett volna az árfolyamok alakulása, és már csak azért sem hihető a bankok állítása, mert az elmúlt évtizedek árfolyamváltozásainak tendenciáiból is le lehetett vonni következtetéseket, és nem életszerű, hogy ha egy tőzsdei alkalmazott el tudott készíteni egy ilyen modellszámítást, akkor a deviza alapú hitelezés elindítása előtt, valamint annak évei alatt a bankok nem tudták vagy akarták volna megtenni ugyanezt. Ha a bankok a szerződéskötés előtt tájékoztatták volna az érdeklődőket arról, hogy az elmúlt évtizedekben a svájci frank hogyan erősödött más pénznemekhez képest, illetve ha megmutatták volna az embereknek egy, az alábbihoz hasonló modellszámítás eredményét, azok egy másodpercen belül elhagyták volna a bankfiókot, és soha többé be nem tették volna oda a lábukat. A 2004 októberében készített tőzsdei elemzésben szereplő, várható CHF/HUF árfolyamok: Pénznem és időpont (év, hó, pl. 0503=2005 március)

CHF/HUF árfolyam

CHF0503

158,13

CHF0504

159,22

CHF0505

160,06

CHF0506

162,13

CHF0509

165,00

CHF0512

167,51

CHF0612

179,29

CHF0712

189,89

CHF0812

200,50

CHF0912

210,92

CHF1012

220,95

CHF1112

230,49

CHF1212

239,51

CHF1312

247,98

CHF1412

256,10

55

Az elemzés elérhetősége: https://bet.hu/data/cms76993/BET_elemzes_2004okt.pdf A CHF/HUF árfolyam alakulása az elmúlt 10 évben:

Az árfolyamgrafikon elérhetősége: http://www.tozsdeparkett.hu/index.php/tozsde-arfolyam-deviza-arfolyam/forint-arfolyam/chf-hufdeviza-chfhuf-valuta-arfolyam-keresztarfolyam 7.3. Az ausztráliai devizahitelezés mint minta A devizában nyilvántartott kölcsönök csak Magyarországon és Közép-Kelet-Európában számítottak újdonságnak, Ausztráliában azonban az 1980-as években már eljátszották ugyanezt a bankok, csak ott valamivel kisebb volt a becsapott ügyfélkör, illetve az igazságszolgáltatás egy idő után megakadályozta az emberek tömeges kifosztását. A Sydney Gazdasági és Politikatudományi Egyetem honlapján egy egész tanulmány található az ausztráliai deviza alapú hitelezésről „The Foreign Currency Loan Experience in 1980s Australia with particular reference to the Commonwealth Bank of Australia: bank documents, bank culture, and foreign currency loan litigation” címmel. A tanulmányban megtalálható az Andrew Rogers bíró által egy devizahiteles ügyben, a Dr. Mehta kontra Commonwealth Bank of Australia perben 1990-ben meghozott ítélet indoklásának egy részlete, amelyben az eljáró bíró a józan észre való hivatkozással bizonyítottnak látta az ügyfél arra vonatkozó állítását , hogy a bank nem tájékoztatta őt megfelelően a lehetséges kockázatok nagyságáról:

„Had the bank told Dr. Mehta the full facts the borrowing would not have been undertaken. I have no hesitation in accepting that proposition. Nobody in his right mind, after being told that the possible loss was unlimited, that the necessary implementation of safeguards would be limited in their effect and would require continuous attention which the bank refused to

56

provide, would contemplate making the borrowing. Attractive as the borrowing may have been, the attraction could not survive a full and complete explanation." Az ítélet idézett részének magyar fordítása:

„Amennyiben a bank Dr. Mehta számára minden tényt feltárt volna, a kölcsönügylet nem jött volna létre. Ezt a feltételezést habozás nélkül elfogadom. Ha egy épeszű embernek azt mondják, hogy a lehetséges veszteség végtelen nagyságú és a szükséges biztonsági intézkedések hatása korlátozott, sőt folyamatos figyelést és beavatkozást kíván, aminek a biztosítását azonban a bank megtagadja, akkor épeszű ember nem megy bele az ilyen kölcsönügyletbe. Bármilyen vonzó is lett volna a kölcsönfelvételi lehetőség, a csábítás nem élt volna túl egy teljes és részletes magyarázatot.” A tanulmány elérhetősége: http://sydney.edu.au/arts/political_economy/downloads/JonesFCLsLegalCultureWP1205.pdf A bankok csalárd működése és a deviza alapú hitelezés Ausztráliában is jelentős társadalmi és gazdasági problémákat okozhatott, mivel „A bank” címmel, egy film is készült a témában. A film elérhetősége: https://www.youtube.com/watch?v=IoxLlxldgjg 7.4. Ami a banki ügyfél-tájékoztatókból kimaradt Az, hogy az emberek nem értik a bank- és a pénzrendszer működését, és hogy nem voltak és mind a mai napig nincsenek tisztában a banki kölcsönügyletek kockázataival, az annak a következménye, hogy a hitelintézetek soha nem tettek eleget azoknak a jogszabályokban foglalt kötelezettségeiknek, miszerint a szerződéskötést megelőzően tájékoztatniuk kellett volna ügyfeleiket a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről, valamint a lehetséges kockázatokról. A banki hitelpénzteremtési metódus ismeretének, valamint a „kamatpénz” hiányának fényében pedig látható, hogy egy kölcsönügyletbe belépő banki ügyfélnek korántsem csak a kamat változásából, valamint az árfolyam változásából eredő kockázattal kell számolnia. A semmiből történő hitelpénzteremtés metódusa, valamint a „kamatpénz” hiánya oly módon felülír minden, a pénzzel kapcsolatban a köztudatban élő, valósnak vélt ismeretet, és olyan horderejű következményekkel járnak, hogy ezek lényeges körülménykénti és lehetséges kockázatkénti minősítése vitathatatlan. A fentiek értelmében a bankoknak a kölcsönügyletek lényeges körülményeiről és az ügyfelek oldalán felmerülő kockázatokról az alábbihoz hasonló tartalmú tájékoztatást kellett volna, illetve kellene nyújtaniuk: - A hitelintézetek a hitelezés során nem már létező pénzt kölcsönöznek, hanem bankszámlakövetelések formájában azt ők maguk állítják elő. Ez a gyakorlat a polgári jog alapelvei, valamint a hitel- és kölcsönjogviszonyokra vonatkozó polgári jogi és hitelintézeti szabályozás értelmében törvénytelen, a bankszámla-követelés csak a pénzforgalmi szolgáltatások tekintetében minősül pénznek, és így a hitelintézetek és az ügyfelek közti szerződések létre sem jönnek.

57

- A kölcsönügyletekhez nem kötelező bankszámlaszerződést kötni. Amennyiben a bank a kölcsönszerződés megkötésének feltételéül szabja, hogy az ügyfélnek térítés ellenében bankszámlát is kell vezettetnie nála, úgy ez jogellenes árukapcsolásnak minősül. - Tekintettel arra, hogy a bankok a hitelezés során nem már létező pénzt kölcsönöznek, így a bankszektor hitelezési képessége nem függ attól, hogy a hitelezéskor mennyi pénz van jelen a gazdaságban. Mivel a pénz hitelezés útján, azaz adósságként keletkezik, a kölcsönök kamatát azonban a bankrendszer nem állítja elő, emiatt a mindenkor fennálló adósságtömeg mindig nagyobb, mint a forgalomban lévő pénz mennyisége. Ennek következtében a fennálló kölcsönök visszafizetése csak akkor lenne lehetséges, ha a gazdaság szereplői egyre több új kölcsönt vennének fel, és ez így folytatódna a végtelenségig. Ha azonban egy idő után a gazdasági szereplők nagyon eladósodnak és nem tud tovább bővülni a hitelezés, vagy ha nem hajlandóak újabb kölcsönöket felvenni, vagy ha a hitelintézetek nem hajlandóak megfelelő mennyiségű kölcsönt nyújtani, akkor szükségszerűen pénzhiány és gazdasági recesszió fog fellépni, aminek következtében törvényszerűen be fog következni az, hogy az ügyfelek egy részének megélhetési gondokat fog okozni a törlesztés, illetve hogy az ügyfelek egy része nem fogja tudni fizetni a törlesztőrészleteket, és a fedezetül szolgáló vagyonukat a bank végrehajtás alá fogja vonni. Mivel a felügyeleti szervek nem korlátozzák a kihelyezett kölcsönök mennyiségét, illetve kötelezővé sem tehetik a hitelezést a bankok számára, egy ilyen pénzrendszerben fennáll annak az elméleti lehetősége is, hogy a hitelintézetek manipulálják a gazdaságban jelen lévő pénz mennyiségét. Egy ilyen pénzrendszernek továbbá a matematika szabályai szerint az a kimenetele, hogy a reálgazdasági szereplők vagyona a pénzügyi rendszer üzemeltetőinek tulajdonába kerül. Mivel épeszű ember ilyen ismert feltételek mellett nyilván nem kötne a pénzügyi intézményekkel kölcsönszerződést (sőt, a már létező pénzmennyiség csökkenésének a lehetősége, illetve a mindenki fizetési kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges pénzmennyiség hiánya miatt azt is meggondolná, hogy egyáltalán bárkivel is kössön-e kölcsönszerződést), és mivel ezeknek az információknak a széles körben való elterjedését követően az emberek felháborodása, a pénzrendszer újraszabályozása és a büntetőjogi felelősségre vonás miatt a hitelintézetek nem folytathatták volna tovább ezt a hitelezési gyakorlatot, ezért a hitelintézetek sohasem teljesítették és mind a mai napig nem teljesítik a jogszabályokban előírt tájékoztatási kötelezettségüket a megkötendő hitel- és kölcsönszerződéseket érintő minden lényeges körülményt, valamint a lehetséges kockázatokat illetően. Azzal, hogy a hitelintézetek a kétszintű bankrendszer magyarországi bevezetése, azaz 1987 óta folyamatosan tisztességtelenül járnak el és megszegik a tájékoztatási kötelezettségüket előíró jogszabályokat, azzal a jogtalan haszonszerzésük érdekében tévedésbe ejtik, illetve tévedésben tartják a leendő, illetve meglévő ügyfeleiket és az egész társadalmat.

1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről 4. § (1) A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. 205. § (3) A felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. 58

2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 1:3. § [A jóhiszeműség és tisztesség elve] (1) A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően kötelesek eljárni. 6:62. § [Együttműködési és tájékoztatási kötelezettség] (1) A felek kötelesek a szerződéskötési tárgyalások alatt, a szerződés megkötésénél, fennállása alatt és megszüntetése során együttműködni és tájékoztatni egymást a szerződést érintő lényeges körülményekről. 1996. évi CXII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról Az ügyfelek tájékoztatása 203. § (4) Fogyasztónak minősülő ügyféllel kötendő, devizahitel nyújtására irányuló, illetőleg ingatlanra kikötött vételi jogot tartalmazó szerződés esetén a pénzügyi intézménynek fel kell tárnia a szerződéses ügyletben az ügyfelet érintő kockázatot, amelynek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával igazolja. 2009. évi CLXII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről A hitelszerződés megkötését megelőző tájékoztatás 5. § (3) Az (1) bekezdés szerinti felvilágosítást tömör és informatív módon úgy kell nyújtani, hogy az a fogyasztó számára érthető és áttekinthető legyen, reprezentatív példákkal ábrázolt módon mutassa be, hogy a hitelfelvétel törlesztése a jövedelmi viszonyaihoz, illetve annak esetleges változásához képest milyen terhet jelent, és hogy a törlesztés során milyen további kockázatokkal kell számolnia, ideértve a kamat- és az árfolyamkockázatot is. 7.5. A bankok iránti bizalom vége A sok hazugsággal és csalással, valamint a deviza alapú hitelezés örve alatt az emberek és a vállalkozások kíméletlen kifosztásával a bankok saját maguk tettek meg mindent azért, hogy elveszítsék azt – a hitelpénzteremtés és a kamatmechanizmus miatt ezek szerint korábban is érdemtelenül élvezett - bizalmat, amelynek fontosságát prominens magyar banki vezetők korábban annyit hangoztatták, és amelyről – mint ezek szerint a történelem legpatinásabb, legrutinosabb hivatásos intézményi csalóit tömörítő nemzetközi klub, vagyis a bankszektor itthoni képviselői - pont ők tudták a legjobban, hogy a bankjuknak az a létfeltétele, lévén a bizalom az, ami minden csalás működésének a legalapvetőbb kelléke. A bankok és a banki vezetők határtalan mohóságának az lett a következménye, hogy a hitel és a kölcsön szavak Magyarországon olyan szitokszavak lettek, amelyeket az emberek többsége még csak hallani sem akar élete hátralévő részében, és ha csak lehet, igyekszik minél kevesebb banki szolgáltatást igénybe venni, és a bankokat nagy ívben elkerülni. Egy teljesen új, a szüleik tapasztalatairól nem értesülő, pénzügyi kérdésekben a tájékozatlanság és a félrevezetés miatt naivan jóhiszemű, következő generációnak kéne felnőnie ahhoz, hogy a bankok Magyarországon újból számottevően bővíteni tudják az ügyfélköreiket. Tekintve azonban, hogy Magyarországon a pénzügyi válság és a devizahitelezés miatt kis- és középvállalatok tízezrei mentek tönkre, munkahelyek 59

százezrei szűntek meg, továbbra is csak vergődik a gazdaság, és az anyagi ellehetetlenülés miatt aki csak teheti, kivándorol az országból, ezért egyre csökken az igény a banki szolgáltatásokra. Az az új, potenciális ügyfélkör pedig már nem ebben az országban fog megszületni, amelyik a későbbiekben a fizetőképes keresletet tudná biztosítani a bankok számára.

8. A hitelintézetek eljárásának lehetséges büntetőjogi vonzatai 8.1. Pénzhamisítás, piramisjáték szervezése vagy csalás gyanúja? A hitelintézetek azáltal, hogy a kölcsönszerződések alapján az ügyfelek bankszámláin feltüntetett, saját magukkal szembeni követelésekről azt állították, hogy az is pénz, voltaképpen ugyanazt tették, mintha saját maguk a törvényes fizetőeszköznek számító készpénzzel mindenben megegyező bankjegyeket és érméket állítottak volna elő, azokról azt állították volna, hogy azok is pénznek minősülnek, és azokat kölcsön jogcímén odaadták volna az ügyfeleiknek, akik viszont a törlesztésekkor valódi pénzben teljesítettek. Mivel azonban a magyar büntetőjogi szabályozás is arra az információra épül, hogy a hitelintézetek számlapénz formájában már létező pénzt kölcsönöznek, ezért a szabályozás csak a törvényes fizetőeszközök, azaz a bankjegyek és az érmék védelmére szorítkozik, így büntetőjogi értelemben vett pénzhamisításról ebben az esetben nem beszélhetünk. Emellett, noha ezek a pénzrendszerek valóban hatalmas piramisjátékokként működnek, büntetőjogi értelemben nem minősülne piramisjáték szervezésének ezeknek a magánpénzrendszereknek a működtetése. A magyar büntetőjogi gyakorlatban ugyanis akkor szokás piramisjátéknak minősíteni egy mások pénzének előre meghatározott formában történő és a normál üzleti kockázaton túlmenő kockázati tényezőt is tartalmazó módon való összegyűjtésén és szétosztásán alapuló szisztémát, ha a játék során a résztvevők meghatározott pénzösszeg befizetése és újabb játékosoknak a játékba történő bevonása után a befektetett pénz többszörösét elérő, viszonylag nagy összegű bevételt remélnek, de ezek a feltételek ebben az esetben csak a játék szervezőinek szintjén valósulnak meg, a mit sem sejtő többi résztvevő tekintetében nem teljesülnek. A jogtalan haszonszerzést eredményező tévedésbe ejtéssel, illetve tévedésben tartással való károkozás azonban nagyon is felmerülhet a hitelintézetek hitelezési gyakorlata során, és ez a tevékenység – amennyiben a bankok részéről eljáró személyek ezt célzatosan teszik – a magyar büntetőjogban csalásnak minősülhet. Azoknak a hitelintézeteknek az esetében, amelyek nem tájékoztatták ügyfeleiket, illetve nem tájékoztatják leendő ügyfeleiket a hitelpénzrendszer és a kamatmechanizmus matematikai törvényszerűségeiről és következményeiről vagy a deviza alapú hitelezés kockázatairól, vagy amelyek a polgári jog előírásainak megfelelő kölcsönszerződések szerinti kölcsönjogviszonyok helyett a hitelintézet szolgáltatása szempontjából hiteljogviszonyokként szabályozzák és kezelik az ügyleteket, nem teljesítve azt a szolgáltatási kötelezettségüket, amely a polgári jog szabályai és a hitelintézeti törvény szerinti kölcsönszerződések megkötése esetén rájuk hárulna, de az ügyfeleiknek azt kommunikálják, hogy eljárásuk mindenben megfelel a kölcsönökre vonatkozó polgári jogi szabályozásnak és a hitelintézeti törvénynek, és követelik ügyfeleiktől a szerződésszerű teljesítést, azoknak az esetében felmerül a jogtalan haszonszerzés végett való tévedésbe ejtés, illetve tévedésben tartás megvalósítása azon személyek részéről, akiknél a célzat és a törvényi tényállás más elemei megállapíthatóak.

60

Azoknak a hitelintézeteknek az esetében, amelyek a kölcsönügyletek során kihelyezni vállalt tőkéhez képest kevés saját tőkével és kevés készpénzzel rendelkeztek, megállapítható, hogy a finanszírozási szerződések tömeges megkötésekor sem módjuk, sem szándékuk nem volt arra, hogy teljesítsék azokat a fizetési kötelezettségeiket, amelyeknek a polgári jog szabályai szerinti szabályos kölcsönszerződések megkötése esetén eleget kellett volna tenniük, vagy hogy teljesítsék azokat a fizetési kötelezettségeiket, amelyeknek akkor kellett volna eleget tenniük, ha minden kölcsönt felvevő ügyfelük készpénzben szeretett volna hozzájutni a bankszámla-követeléséhez. Ezekben az esetekben nem lehet kérdés, hogy a hitelintézetek alaptalanul vállalták a szerződések szerinti pénztőke-szolgáltatást. Ha egy bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára való előnyszerzést célozta, úgy a jogi személy vezető tisztségviselője vagy a képviseletre feljogosított tagja, alkalmazottja, illetve tisztségviselője, cégvezetője, valamint felügyelő bizottságának tagja, illetve ezek megbízottja büntetőjogi felelősségre vonása mellett a jogi személy is büntethető, a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvényben foglaltak szerint. A csalás tényállását pedig a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény, majd az annak helyébe lépő 2012. évi C. törvény az alábbiak szerint szabályozza:

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Csalás 318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el. (2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a csalás kisebb kárt okoz, vagy a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó csalást a) bűnszövetségben, b) közveszély színhelyén, c) üzletszerűen, követik el. (7) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a csalás különösen jelentős kárt okoz, b) a különösen nagy kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott módon, követik el.

61

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről Csalás 373. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el. (2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a csalás kisebb kárt okoz, vagy b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó csalást ba) bűnszövetségben, bb) közveszély színhelyén, bc) üzletszerűen, bd) jótékony célú adománygyűjtést színlelve követik el. (6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a) a csalás különösen jelentős kárt okoz, vagy b) a különösen nagy kárt okozó csalást a (2) bekezdés ba)–bc) pontjában meghatározott valamely módon követik el. (7) E § alkalmazása szempontjából kárnak kell tekinteni az igénybe vett szolgáltatás meg nem fizetett ellenértékét is. 8.2. Zsarolás A megtévesztett ügyfelekkel szembeni jogtalan követelések behajtása érdekében, valamint a nem szolgáltatott tőke és annak kamatai, valamint egyéb járulékai behajtása, illetve behajtatása érdekében a fizetni nem tudó vagy nem hajlandó ügyfelek ellen indítandó végrehajtási eljárásokkal való fenyegetés, illetve a végrehajtási eljárások megindítása megalapozhatja a zsarolás bűncselekményének a gyanúját is.

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Zsarolás 323. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel kárt okoz, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

62

2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről Zsarolás 367. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 8.3. Bűnsegély A bankok azért nem tájékoztatják a saját alkalmazottaikat sem arról, hogy a bankokban nemlétező pénz kölcsönadása zajlik, mert akkor a munkavállalók erkölcsi indíttatásból és saját, jól felfogott érdekükből, valamint a társadalmi közmegvetés és a büntetőjogi felelősség miatt megtagadnák a hitelezéshez és a behajtáshoz kapcsolódó feladatok elvégzését. Aki ugyanis szándékosan nyújt segítséget bűncselekmény elkövetéséhez, bűnsegédnek minősül. A bűncselekmények elkövetésének általános törvényi tilalmából fakadóan a munkavállalók nem teljesíthetnek olyan utasítást, amivel bűncselekményt követnek el. Azokat a munkavállalókat, akik nem hajlandóak teljesíteni azt a munkáltatói utasítást, amelynek végrehajtásával bűncselekményt követnének el, nem érheti semmilyen retorzió, a munkáltató nem bocsáthatja el őket, és a munkavállalók munkabérét akkor is teljes mértékben ki kell fizetnie, ha a munkavállalók a megtagadott feladatellátások miatt kevesebbet dolgoznak. Ha azonban a dolgozók a munkáltató utasításait annak ellenére teljesítik, hogy tudatában vannak annak, hogy ezáltal bűncselekmény elkövetéséhez nyújtanak segítséget, akkor nem hivatkozhatnak arra, hogy utasításra fejtették ki a tevékenységüket, mert az nem mentesíti őket a büntetőjogi felelősség alól.

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Az elkövetők 19. § Elkövetők a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek). 21. § (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. (2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt. (3) A részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni. 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről Az elkövető 12. § Elkövető a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (a továbbiakban együtt: tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (a továbbiakban együtt: részesek). 14. § (1) Felbujtó az, aki mást bűncselekmény elkövetésére szándékosan rábír. (2) Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez másnak szándékosan segítséget nyújt. (3) A részesekre is a tettesekre megállapított büntetési tételt kell alkalmazni. 63

8.4. A hitelintézetek jogtanácsosainak felelőssége A hitelintézetek jogtanácsosainak nagy része nem rendelkezik sem banküzemtani, sem közgazdasági vagy pénzügyi végzettséggel, így többségüknek semmilyen ismerete sincs a hitelpénzrendszer és a kamatmechanizmus matematikai törvényszerűségeit és következményeit illetően, valamint arról sem rendelkeznek információval, hogy a hitelintézetek nem már létező pénzt helyeznek ki kölcsönök gyanánt, és hogy a szerződések szerinti kölcsönjogviszonyok helyett a hitelintézeti szolgáltatás szempontjából hiteljogviszonyokként kezelik ezeket a kölcsönügyleteket. Tekintettel azonban arra, hogy a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelet értelmében a hitelintézetek által alkalmazott jogtanácsosoknak kötelességük, hogy közreműködjenek a törvényesség érvényre juttatásában az őket alkalmazó gazdasági társaságoknál, és hogy az őket foglalkoztató szervezet vezetőjének a figyelmét felhívják a jogsértésekre, valamint javaslatokat tegyenek a törvénysértések megszüntetése érdekében, továbbá figyelemmel arra, hogy a jogtanácsosok nem működhetnek közre abban, hogy a jogszabályok rendelkezéseit kijátsszák, vagy a joggal bármely módon visszaéljenek, ezért a hitelintézetek jogtanácsosainak, akik a tevékenységükért felelősséggel tartoznak – amint értesülnek az őket alkalmazó szervezet által folytatott törvénytelen hitelezési gyakorlatról – a jogtanácsosi törvény értelmében meg kell tagadniuk a közreműködést a további hitelnyújtással és a behajtással kapcsolatos jogászi feladatok ellátását illetően.

1983. évi 3. törvényerejű rendelet a jogtanácsosi tevékenységről 1. § (1) A jogtanácsos feladata, hogy a jog eszközével elősegítse az általa képviselt szervezetek működésének eredményességét, közreműködjön a törvényesség érvényre juttatásában, segítséget nyújtson a jogok érvényesítéséhez, valamint a kötelezettségek teljesítéséhez. (3) A jogtanácsos kötelessége az ügykörében tudomására jutott jogsértésekre a szervezet vezetőjének a figyelmét felhívni és azok megszüntetése érdekében javaslatot tenni. (4) A jogtanácsos nem működhet közre abban, hogy a jogszabályok rendelkezéseit kijátsszák, vagy a joggal bármely módon visszaéljenek. 5. § (2) A jogtanácsos a tevékenységéért felelősséggel tartozik; véleményeltérés esetén jogosult az álláspontját írásba foglalni.

8.5. Bűnpártolás Annak a személynek a cselekménye kapcsán, aki, noha tisztában van a hitelpénzrendszer és a kamatmechanizmus matematikai törvényszerűségeivel és következményeivel, valamint azzal, hogy a hitelintézet a hitelezés során csalást követett el, és – anélkül, hogy a csaláshoz való segítségnyújtásban megegyezett volna a hitelintézettel – mégis közreműködik a jogtalan haszonszerzés nyújtotta előnynek a hitelintézet részére történő biztosításában, tekintettel arra, hogy a bűnkapcsolatok konkrét formáit a Büntető Törvénykönyv Különös Része sui generis bűncselekményként rendeli büntetni, felmerülhet a bűnpártolás bűncselekménye elkövetésének a gyanúja.

64

1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Bűnpártolás 244. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön, b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik, c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről Bűnpártolás 282. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna, a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön, b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik, vagy c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

9. Az adósságra épülő magánpénzrendszerek felszámolása és egy újfajta pénz- és gazdasági rendszer bevezetése

A csalárd bank- és pénzrendszerekre vonatkozó ismeretek terjedésével párhuzamosan egyre nő azoknak a közgazdasági, pénzügyi szakértőknek és laikusoknak a száma, akik az adósságra épülő magánpénzrendszerek felszámolását követelik. Megoldási javaslataik nyomán létre lehet hozni egy olyan gazdasági, valamint pénz- és bankrendszert, amelynek a magánbankok tulajdonosai helyett a munkát végző, értéket előállító polgárok a haszonélvezői. A történelem folyamán egy-két helyen és rövidebb időszakokban már sikerült ilyen modelleket kialakítani, de a magánpénzrendszerek haszonélvezői, illetőleg a zsarnoki, vagy látszat-demokráciákat működtető politikai elitek, elzárva az emberek elől a valós információkat és megtévesztve őket, rendszerint megakadályozták ezeket a törekvéseket, illetve a vállalkozás szabadságának erőteljes korlátozásával és egyéb politikai eszközökkel ezeknek a rendszereknek a torz formáit valósították meg. A társadalom tagjai nagy többségének érdekeit szolgáló gazdasági és pénzrendszer receptje azonban nem túl bonyolult, és az információk terjedésével egyre többen értenek egyet abban, hogy a helyes eljárás - főbb vonalakban - az alábbi lenne: 65

1. Át kell alakítani azt a pénzgyártó iparágat, amely a tisztességtelen hitelezési és spekulációs technikákkal pénzből még több pénzt állít elő a maga számára, és közben elpusztítja azt a gazdasági és társadalmi bázist, amelyből él, meg kell állítani, valamint felelősségre kell vonni a pénzügyi hatalommal visszaélő személyeket. 2. Az államoknak vissza kell térniük a közpénzrendszerhez, vagyis az államadósságot megtestesítő állampapírok helyett pénzt kell kibocsátaniuk, valamint ésszerűen és tisztességesen kell szabályozniuk a forgalomban lévő pénz mennyiségét. 3. A banki tartalékráta 100%-ra emelésével meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a kereskedelmi bankok hitelnyújtáskor korábban nemlétező pénzt bocsássanak ki, amely után a rendszer által elő sem állított kamatot szednek, és a csalárd úton létrejött adósságok eltörlésével meg kell akadályozni, hogy végképp tönkretegyék a működésük helyszínéül szolgáló országok gazdaságát és lakosait. A kereskedelmi bankoknak vissza kell térniük a hagyományos pénzügyi közvetítőrendszeri funkciókhoz, és feladataikat tisztességesen és méltányos díjak mellett kell ellátniuk. 4. A közjó és a közérdek érvényesítése érdekében a pénzt az önjáró belterjes pénziparból át kell vezetni a reálgazdaságba, ahol a kamatmentes kölcsönök több vállalkozást, bővülő hazai termelést, több munkahelyet, magasabb munkabéreket fognak eredményezni, ezekből pedig nagyobb fizetőképes kereslet és bővülő hazai piac lesz, mindezeknek köszönhetően pedig nagyobb lesz az általános jólét a társadalomban. 5. Az államadósság fizetésére fordított tételeket az infrastruktúra fejlesztésére kell fordítani, valamint a szociális és oktatási szférába kell fektetni. A banki hitelpénzteremtésre épülő pénzrendszerek abszurd voltáról, valamint az azokat működtető pénzügyi intézmények csalárd eljárásairól szóló információknak a terjedésével világszerte egyre több ember tagadja meg a bankoknak való fizetést, sokan bírósághoz is fordulnak és nyernek. A leghíresebb jogeset, amire a banki ügyfelek hivatkozni szoktak, az Egyesült Államokban, Minnesotában, 1968-ban a Jerome Daly-ügyben hozott ítélet, amelynek iratanyaga megtalálható Minnesota állam honlapján (az elérhetőség mellékelve a bekezdés végén), és egyre nő azoknak a civil szervezeteknek és mozgalmaknak a száma és tagsága, amelyek peres úton, illetve demonstratív eszközökkel fellépnek ezek ellen, az emberiséget kifosztó vállalkozások és a tevékenységüket támogató, az oligarchikus társadalmi berendezkedést fenntartó politikai intézményrendszerek ellen. Ezek közül a civil szervezetek közül – az Occupy Wall Street mellett - az egyik legismertebb és talán legradikálisabb a One People’s Public Trust (OPPT, Emberi Közösségek Érdekképviselete), amelynek számos országban vannak helyi csoportjai, és amely 2012. december 25-én bejelentette a világ valamennyi bankjának és kormányának felszámolását, felszólította őket a tevékenységük azonnali beszüntetésére, minden ember adósságát semmisnek nyilvánította, valamint felhívást intézett a fegyveres testületek tagjaihoz az egyes államok polgárai rovására magánpénzrendszert működtető intézmények vezetőinek és az ezen intézmények működését támogató személyeknek a letartóztatására. Az OPPT az angol nyelvű honlapján kívül német, spanyol, olasz, holland, svéd, horvát és magyar nyelvű honlapot is működtet, az ezeken az oldalakon található hozzászólások, valamint az OPPT által a pénzügyi intézmények és hatóságok elleni fellépéshez javasolt eljárásrendet követők által közzétett „freedom stories” számából látható, hogy világszerte egyre többen csatlakoznak a mozgalomhoz.

66

http://mn.gov/lawlib/CreditRiver/1968-12-09judgmentanddecree.pdf http://i-uv.com/home-3/ http://op.harmoniaban.org/jogi-valtozasok A bank- és pénzrendszer megújítását, a pénzügyi manipulációkat elkövetők felelősségre vonását célzó követelések egyes országokban már eredményre vezettek, hogy csak néhány példát említsek: Izlandon az állam nem vállalt garanciát a kereskedelmi bankok veszteségeiért, a 2008-as válságban betöltött szerepükért hivatalban lévő bankvezérek kerültek börtönbe, sőt, még egy hivatalban lévő miniszterelnök is hasonló sorsra jutott, és jelenleg folyamatban van egy, az egyszintű bankrendszerhez hasonló elveken működő bankrendszer bevezetése, mindeközben Svájcban(!) összegyűlt a szükséges aláírás-mennyiség ahhoz a népszavazáshoz, amelynek tárgya a kereskedelmi bankok hitelezésen keresztüli pénzteremtési gyakorlatának a megszüntetése lesz, Kanadában per folyik a jegybank ellen annak érdekében, hogy az biztosítson kamatmentes kölcsönöket infrastrukturális beruházásokhoz, az Egyesült Államokban folyamatban van a magánbankok tulajdonában lévő FED működését transzparensebbé tévő jogalkotás (lásd: „Audit the FED” Bill), valamint banki alkalmazottak már több ízben demonstráltak azért, mert a banki vezetők olyan pénzügyi termékek értékesítését szorgalmazták, amelyek az ügyfelek megkárosítását célozták. A végrehajtási eljárások leállítása, a paradigmaváltás mielőbbi véghezvitele és a pénzügyi közvetítőrendszer működésének tisztességessé tétele Magyarországon azért is sürgősen elvégzendő feladat, mert a deviza alapú kölcsönök következtében nyilvántartott visszafizethetetlen adósságtömeg és a végrehajtások miatt eddig már több ezren lettek öngyilkosok, rengeteg család ment tönkre, nagyon sokan elhagyták az országot és további nagy tömegek veszíthetik el az egzisztenciájukat, valamint a hitelpénzrendszer és az államadósság-finanszírozási rendszer fennmaradása esetén az adósságtömeg és a kamatteher lehetetlenné teszi a gazdasági fellendülést, aminek az országban mindenki kárát látja. A hitelpénzrendszer és a kamat miatt a matematika szabályai szerint törvényszerűen képződő visszafizethetetlen adósságtömeg, a magyarországi devizahitelezés következményei pedig kiemelten indokolják, hogy a továbbiakban ne a már eddig is rengeteg kárt elszenvedő ügyfelek, hanem – mivel adatok igazolják, hogy Magyarországon a devizahitelezés olyan volument ért el, aminek következtében a hitel/betét arány messze eltávolodott még a hagyományos közgazdaságtanban normálisnak tekintett, 100% körüli értéktől is – az először hiteldömpinget, majd pedig hitel- és pénzszűkét okozó, tisztességtelen feltételeket alkalmazó, profitéhes, felelőtlen piaci szereplők, valamint a szükséges felügyeleti intézkedéseket elmulasztó intézmények viseljék a felelősséget a kialakult helyzetért. A magyar társadalom tagjaiban már a pénzügyi intézményeknek, a felügyeleti szerveknek és a kormányzatnak a devizahitelezés kapcsán tanúsított, a felelősséget és a káros következményeket az ügyfelekre hárító magatartása miatt is óriási, eddig visszafojtott harag és düh halmozódott fel ezekkel a szervezetekkel szemben. Az indulatok kitörésére eddig azért nem került sor, mert mindezidáig a kölcsönök devizában való nyilvántartásának, az egyoldalú szerződésmódosításnak és az árfolyamrésnek a komplikált, másodlagos szakkérdései képezték a jogi viták és a közbeszéd tárgyát, amit a laikusok nagy része nem értett. A korábban már idézett, Henry Fordtól származó szállóige szerint: „Az a szerencse, hogy az emberek nem értik a banki rendszer működését. Ha értenék, már holnap kora reggel forradalom lenne.” 67

A devizahitelezés kapcsán eddig felmerült bonyolult szakkérdéseket az emberek nagy többsége nem értette, ahhoz azonban, hogy valaki felfogja, mit jelent saját „gyártású” pénzt kölcsönadni, nem kell sem közgazdasági, sem jogi diploma, csak természetes ész és erkölcsi érzék. Ezt érteni fogják az emberek. http://americannewsx.com/crooks-crime/iceland-sentences-26-corrupt-bankers-to-74-years-inprison/ http://mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/izland-megregulazna-a-penzintezeteket-1296035 http://positivemoney.org/2015/11/swiss-citizens-initiative-collects-105000-signatures-triggersreferendum-on-money-creation/ http://www.cbc.ca/news/business/rocco-galati-challenges-bank-of-canada-to-offer-interest-freeloans-1.3065650 https://www.congress.gov/bill/114th-congress/senate-bill/264/text http://qz.com/548315/some-of-the-people-who-hate-americas-big-banks-the-most-work-in-themevery-day/

10. Összegzés AZOK A BANKI KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEK, AMELYEKBEN A BANKOK A KÖLCSÖN ÖSSZEGÉNEK - AZ ÁLTALUK ELŐ NEM ÁLLÍTHATÓ KÉSZPÉNZBEN TÖRTÉNŐ KIFIZETÉSE HELYETT – AZ ÜGYFÉL BANKSZÁMLÁJÁN TÖRTÉNŐ JÓVÁÍRÁSÁT KÖTÖTTÉK KI, MIVEL A BANKOK SZÁNDÉKA NEM KÖLCSÖNJOGVISZONY, HANEM HITELJOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE, VALAMINT ARRA IRÁNYULT, HOGY ANÉLKÜL TEGYENEK SZERT ÜGYFELEIKKEL SZEMBEN KÖVETELÉSEKRE, HOGY NEKIK A SAJÁT VAGYONI ESZKÖZEIKBŐL BÁRMIT IS ÁT KELLJEN ADNIUK – NEM JÖTTEK LÉTRE. A DEVIZAHITELESEKNEK TEHÁT A BANKOK A SAJÁT VAGYONUKBÓL NEMCSAK HOGY DEVIZÁT NEM SZOLGÁLTATTAK, HANEM – AZ ÜGYFELEK KÉSZPÉNZFELVÉTELEITŐL ELTEKINTVE - ÁLTALÁBAN MÉG FORINTOT SEM, A FORINT ALAPÚ KÖLCSÖNÖK NAGY RÉSZÉBEN PEDIG SZINTÉN NEM TÖRTÉNT A BANKOK RÉSZÉRŐL VALÓDI TELJESÍTÉS, EZÉRT AZ ESETEK DÖNTŐ TÖBBSÉGÉBEN NEM AZ ÜGYFELEK AZOK, AKIK TARTOZNAK A BANKOKNAK, HANEM A BANKOK AZ Ő ADÓSAIK. DE A BANKOK NEM CSAK A BEFIZETETT TÖRLESZTŐRÉSZLETEKKEL, NEM CSAK KÁRTÉRÍTÉSSEL TARTOZNAK ÜGYFELEIKNEK, ÉS A BANKOK, A FELÜGYELETI SZERVEK ÉS A POLITIKA NEM PUSZTÁN EGY ARCTALAN INTÉZMÉNYRENDSZER. A BANKOK ÉS AZOK VEZETŐI, VALAMINT A BANKOK ÉRDEKEIT KISZOLGÁLÓ POLITIKUSOK ÉS PÉNZÜGYI FELÜGYELETI VEZETŐK AZ ANYAGI ELLEHETETLENÜLÉS ÉS A KILÁTÁSTALANSÁG MIATT ÖNGYILKOSSÁGBA MENEKÜLŐKNEK EGY ÉLETTEL TARTOZNAK, AZ Ő CSALÁDTAGJAIKNAK EGY HOZZÁTARTOZÓVAL TARTOZNAK, AZ ÁLLANDÓ IDEGI FESZÜLTSÉG, MEGALÁZTATÁS ÉS NÉLKÜLÖZÉS MIATT MEGBETEGEDŐKNEK EGÉSZSÉGGEL TARTOZNAK, AZ EMBERI KAPCSOLATOKAT MEGMÉRGEZŐ ANYAGI NEHÉZSÉGEK HATÁSÁRA SZÉTHULLOTT CSALÁDOKNAK EGY CSALÁDDAL TARTOZNAK, AZ ELÁRVEREZETT INGATLANOKÉRT OTTHONOKKAL TARTOZNAK, A MIATTUK FELSZÁMOLT VAGY MEGSZÜNTETETT VÁLLALKOZÁSOKÉRT CÉGEKKEL ÉS MUNKAHELYEKKEL TARTOZNAK, A KIFOSZTÁS MIATT HIÁNYT SZENVEDŐKNEK EGY JOBB ÉLETMINŐSÉGGEL TARTOZNAK. 68

TARTOZNAK TOVÁBBÁ MINDANNYIUNKNAK EGY OLYAN ORSZÁGGAL, AMELYBEN FELSZABADULTAN, JOGBIZTONSÁGBAN ÉS ANYAGI BIZTONSÁGBAN, EMELT FŐVEL, EMBERHEZ MÉLTÓ, ÉRTELMES ÉS BOLDOG ÉLETET LEHET ÉLNI.

MI PEDIG MÁR CSAK EGY DOLOGGAL TARTOZUNK EZEKNEK AZ INTÉZMÉNYEKNEK ÉS EMBEREKNEK, EZZEL:

AHHOZ, HOGY A BANKOKAT ÉS AZ ÉRDEKEIKET KISZOLGÁLÓKAT MEGÁLLÍTSUK, ÉS HOGY „LE LEHESSEN KAPCSOLNI A MÁTRIXOT”, RÁD IS SZÜKSÉG VAN, VALAMINT EGY NAGY, KÖZÖS, DEMONSTRATÍV, CIVIL FELLÉPÉSRE. TÁJÉKOZÓDJ, ÉS HA EGYETÉRTESZ A CÉLKITŰZÉSEINKKEL, CSATLAKOZZ AZ

ALKOTMÁNYOS MAGYARORSZÁG NEVŰ CIVIL ÖNSZERVEZŐDÉSHEZ! Az ALKOTMÁNYOS MAGYARORSZÁGRÓL itt tájékozódhatsz:

https://www.facebook.com/groups/1432408053646858/ EZ PEDIG A GYÜLEKEZŐHELYÜNK, ITT VÁRUNK RÁD:

www.agytroszt.com/reset

69