=== A Lateráni Szt. János-főszékesegyház¤; olaszul: Arcibasilica di San Giovanni in Laterano, teljes hivatalos neve latinul: Archibasilica Sanctissimi Salvatoris et Sancti Iohannes Baptista et Evangelista in Laterano = „a Legszentebb Megváltó és Keresztelő Szt. János és János Evangélista Lateráni Főszékesegyháza”. ¤
közjogilag nem az olasz állam része, hanem - Olaszország területébe ékelődő enklávé-ként - Vatikán Államhoz tartozik; { A lateráni főszékesegyház mai alapterületének egyik részét eredetileg - a Római Köztársaság (Kr. e. 509~29), majd az ezt követő (még nem keresztény) Római Császárság idején - a Lateranus család palotája foglalta el. E családból Lucius Sextius Lateranus néptribunus (Kr. e. 376~367) volt az első plebeius, aki consuli rangra jutott. A Lateranusok később kormányzói posztokat töltöttek be több császár uralkodása idején. A család egyik consul-jelölt tagja részt vett egy Nero elleni összeesküvésben: ekkor kobozták el e birtokukat is. A főszékesegyház alapterületének másik része a pogány Róma császári lovas testőrsége „új erődjének” maradványaira épült. Magát az erődöt Septimus Severus császár építtette 193-ban, de I. (Nagy) Constantinus leromboltatta, miután feloszlatta az ellenfelét támogató testőrséget. Az erőd maradványai ma a bazilika főhajója alatt találhatók. A pápák 1309-től 1377-ig tartó avignoni fogságából haza hívott XI. Gergely (1370~1378) 1377. január 17-én vonult be a Vatikánba, utódját - VI. Orbánt - már a Vatikánban választották meg (beiktatása: 1378. 04. 10.); Laterán helyett ekkortól (1378) lett a Vatikán a pápai egyházkormányzás és a Pápai Állam igazgatásának a székhelye. }
Első formájában a főszékesegyház a Nagy Constantin-i fordulat (= a keresztények szabad vallásgyakorlása) időszakában épült --- Róma 1. nyilvános keresztény templomaként, I. Szilveszter pápa szentelte fel 324-ben: az akkor még fából készült oltáron mutatva be a szentmisét. A kezdetektől, tehát a IV. sz.-tól egészen „Avignonig” - azaz közel ezer éven át - (igen rövid kivételektől eltekintve) a Lateránban volt [címei/tisztségei szerint] Róma püspöke, „a Nyugat pátriárkája”, későbbi és mai titulusa szerint: a pápa, személye révén a pápaság, egyúttal a latin (= római katholikus) keresztény felekezet/egyház székhelye. A lateráni főszékesegyház „minden templom szülőanyja és feje”, [a „tanító széket = cathedrá-t” is itt őrzik, a „székfoglalási” szertartás is a pápa beiktatásának alapvető része], tehát mindmáig ez a templom a pápa ún. cím-temploma. Többször átépítették és bővítették, ill. díszítették. A mai oltár fölött gránit oszlopokon álló baldachin van, amely alatt a kegytárgy-tartóban Szent Péter és Szent Pál apostol egy-egy ereklyéje is megtalálható.
Az 5-hajós főszékesegyház mai alaprajza: === Az I. évezred, majd a II. ée. eleje pápáinak többségét is itt temették el, többek között a keresztény Magyar Királyság függetlenségét koronázási jelvények küldésével is elismerő II. Szilveszter pápát is; [D-franciaországi származású volt, eredeti neve: Gerbert d’Aurillac; egész életében - pápaként is - a természettudományokat (is) művelte; továbbá pl. fiatal bencés szerzetesként a katalóniai Barcelonában (is) szolgálva, az Ibériai-félsziget D-i részén akkor szomszédos muszlim maurus/mór Córdobai Kalifátus tudósaitól „eltanulta” az arab számokat, és pápaként engedélyezte/bevezette azok össz-európai használatát, mert saját maga is meggyőződött arról, hogy a számtani műveletek végzése sokkal egyszerűbb velük, mint a római számokkal].
=== A Francia Köztársaság mindenkori elnöke ((jelenleg tehát Nicolas Sarkozy)) ex officio/hivatalából eredően e főszékesegyház „első és tiszteletbeli kanonoka”; ezt a címet a francia köztársasági elnökök a francia királyoktól örökölték, akik azt IV. Henriktől kezdve birtokolták. A baszkföldi/navarrai hugenotta (franciául: huguenot)/kálvini református Bourbon Henrik király, röviden: Navarrai Henrik → utóbb IV. Henrik*, Franciaország királya --- katholizálása révén lehetett/lett a lateráni főszékesegyház „első és tiszteletbeli kanonoka”, a cím „örökletessége” okán viseli azt minden közjogi értelmű utódja is, mindmáig … *Az 1244-ben újra meghódított és muszlim közigazgatás alá került Jeruzsálem keresztény felszabadítását is célul kitűző 1250~’54 közötti szentföldi 7. keresztes háborúban is részt vevő [és itt a keresztes államok pozícióit segítő, ennek során pl. Szidón, Akkó, Caesarea Maritima, Jáfó/Joppe/Jaffa keresztény közigazgatását is rendező, és a muszlim támadások elleni védelmüket szervező] IX. (Szent) Lajos francia király (1226~1270) férfiági leszármazottja Henri de Bourbon, Baszkföld/Navarra királya (1572~1594) = Navarrai Henrik, aki majd 1594-től - ím már Franciaország királyaként - címei közé felveszi a „Navarra királyá”-t is, (és ezt a cím-használatot minden király-utódja követi).
Navarrai Henrik anyai részről bizonyos arányban baszk-ági [fej-alkatát, így az orrát is vlsz. „innen” örökölte…; proto-mediterrános szaglószerve miatt ellenségei gúnyolták is: nagyobb az orra, mint az országa], apai vonalon francia-ági ősei eredeti navarrai királyságának D-i, nagyobbik részét Spanyolország 1512-ben „bekebelezte”. [A Pireneusok vízválasztó gerinc-vonulatának mindkét oldalára kiterjedő Baszkföldre az 1134-től ismét független Navarrai Királyságra - „szemet vetett” az akkor már 60 éves Aragóniai II. Ferdinánd, azaz „Katholikus” (értsd: az Ibériai-félszigetet a részben arab kultúrájú muszlim maurus-/móroktól visszafoglaló, az „egyetemes/görög szóval: katholikus” Spanyolföldet egyetlen államba szervező) Ferdinánd, aki az inkább hegyvidéki~felvidéki/fennsíki jellegű D-i, azaz Felső-Navarrát elfoglalva, azt 1515/’16-tól Kasztíliához csatolta, bár némi autonómiáját - ld. „(felső-)navarrai királyi tanács” - meghagyta. Az É-i = kisebb, inkább domb- és síkvidéki jellegű rész, azaz Alsó-Navarra a baszk önálló államiságot még bő 1 évszázadon át megőrizte --- a NY-aquitániai/Gascogne-i Labrit-/Albret-grófok beházasodása révén keletkezett É-baszkföldi Albret-dinasztia királyai irányításával. Fiú-örökös híján e dinasztiába házasodott be 1548-ban a Szent Lajos-leszármazott francia Antoine de Bourbon/Bourbon Antal, Bourbon és Vendôme hercege (→ É-navarrai társuralkodó: 1555–1562): Navarrai Henrik apja, aki az 1550-es évek közepén hitvesével és öccsével - I. Louis de Bourbon-Condé herceggel - együtt protestánssá lett. (Míg Condé herceg a hugenotta/kálvini református párt vezetője lett, Antal navarrai társuralkodó - 14 évnyi házassága, ebből 7 évnyi uralkodása alatt - többszöri vallás-„csere” után végül is katholikusként halt meg). Felesége: Jeanne d'Albret, azaz Albret-házi Navarrai III. Johanna (ur.: 1555-1572, 1562-ig társuralkodó) nagyon művelt és okos királynő volt, egyúttal a hugenották = a francia kálvini reformátusok egyik jelentős szellemi vezére. Aki ha kellett, kemény harcokkal, ha pedig úgy kellett, akkor ügyes diplomáciával védte a 2 nagyhatalom: a Spanyol Királyság és a Francia Királyság közé szorult kicsiny országa, a maradék Navarrai Királyság önállóságát. Az 1534-től fokozódó franciaországi belpolitikai feszültség, majd 1562-ben kitört francia vallásháborúk sorozatában 1570-ben átmeneti fegyvernyugvásra és békekötésre került sor. Ekkor tárgyalások kezdődtek III. Johanna királynő és ellenfele, Medici Katalin
anyakirályné, a Valois-házbeli II. Henrik francia király özvegye, mint régensnő között, amelyek 2 év múlva III. Johanna és Bourbon Antal fiának, Henriknek Medici Katalin és II. Henrik lányával, Valois Margittal való házasságához vezettek].
A baszkföldi Navarrai Henriket 1553-ban római katholikusnak keresztelték, ám protestánsként nevelték, és már 1558-ban „vezető énekesként” ő is aktívan részt vett azon a hitvalló, ám a római katholikus francia király szemében engedetlenségi eseményen, amikor - az eretnek-(= protestáns-)üldöző II. Henrik francia király tilalma ellenére - 4.000 hugenotta nyilvánosan zsoltárokat énekelt. Apja 1562-beli halála után következetes hugenotta/kálvini református édesanyja - az özvegy királynő - e felekezet/vallás tanításait és egyházi gyakorlatát rendelte a Baszkföld/Navarra nevet továbbra is fenntartó [rész-]ország - de ekkor még nem ország-része Franciaországnak - államvallásává. Maga Navarrai Henrik tehát a legfogékonyabb kamasz-korban lett öntudatos hugenottává/kálvini* reformátussá. * { Jean Caulvin, vagy Cau’vin/Kálvin János (1509-1564) [római katholikus] theológiai, továbbá bölcsészi, ógörög nyelvészeti, majd jogi felsőfokú végzettségű francia, majd svájci reformátor - a kálvini reformátusság/kálvinizmus névadója - legkésőbb 1533-ra kötelezte el magát a reformáció eszméi mellett; (re-formáció = „vissza-alakítás” = hitmegújítás: korabeli evilági célja a keresztyénség/kereszténység megtisztítása volt az apostoli kor, ill. az ősegyház századai után rárakodott tév-eszmék és téves gyakorlat hatásaitól); egyik méltatója szerint Kálvin a reformáció vezéralakjai között „a legnagyobb elme és a legjobb szervező”, aki megteremtette Genfben az „istenfélő város tökéletesen működő prototípusát” is. Elsősorban theológiai és egyházszervezői munkássága maradandó, ám fontos szerepet játszott a francia irodalmi nyelv kialakításában, és az ezen alapuló retorika (szónoki beszéd, népnyelvi prédikáció/Igehirdetés és -magyarázat) elméleti és gyakorlati kimunkálásában is. 26 éves korában írt fő műve - amelyet aztán egész életében bővített, ill. többször átdolgozott - az Institutio Christianae religionis („A keresztyén vallás rendszere”); ez 1536-ban nyomtatásban is megjelent, és 1 példányát - a protestáns tanítás igazságait bizonyítandó - Kálvin a francia királynak is megküldte. Tevékenységének másik fő, még életében megvalósult műve az általa kialakított genfi egyházszervezet, amely Európa-szerte - így a Kárpát-medence magyarsága körében is - mintaként szolgált a református egyházak megalakulásához.
[A Wikipedia felhasználásával:] »Kálvin theológiájára hatottak a korábbi reformátorok, mint a német Luther Márton és Melancht(h)on Fülöp, [[utóbbival Kálvin levelezett is, sőt, 1540-től személyesen együttműködve közösen dolgozták ki az ágostai (lutheránus) hitvallás módosított változatát (Confessio augustana variata)]], a svájci Zwingli Ulrik, majd elsősorban az 1. helvét hitvallás megfogalmazásában is közreműködő „zwingliánus” Martin Bucer német refor-
mátor: „a protestánsok egyik legokosabb és legműveltebb hittudósa”, továbbá mind az 1., mind a 2. helvét hitvallás kimunkálásának egyik fő kezdeményezője: Bullinger Henrik svájci reformátor. Kálvin theológiájában ugyanakkor felismerhető Szent Ágoston és egyes középkori skolasztikusok, mint Duns Scotus, Canterbury Szt. Anzelm alapos ismerete is. [[Egykori honfitársára, sőt - Gerbert d’Aurillac francia érsekként reimsi székhelye, ill. Kálvin szülővárosa, Noyon viszonylagos közelsége okán - „földijére” előszeretettel és büszkeséggel emlékezve Kálvin tanulmányozta - és hallgatósága körében népszerűsítette - Gerbert d’Aurillac/II. Szilveszter pápa teljes (akkor még hiánytalanul meglévő, utóbb vlsz. „a nagy francia forradalom”-ban és/vagy a napóleoni háborúkban elpusztult) párizsi és reimsi szellemi/írásbeli~levéltári/egyetemi könyvtári hagyatékát, különösen a Szt. Ágostonnal kapcsolatos, meg a retorikai, ill. esztétikai tanulmányait. (B.S.)]] Kálvin kiindulási alapja a Biblia, amelynek - az akkor „egyedül hivatalos római” értelmezéssel ellentétben - szerinte nem az egyház biztosítja a tekintélyt, hanem a Szentlélek. Kálvin szerint azonban a keresztyénség/kereszténység középpontjában nem a Biblia, hanem Krisztus áll*; a könyv - a Könyvek Könyve, tehát a Biblia - eszköz, amelynek segítségével eljuthatunk a Krisztussal való találkozásig. *[[„csak érdekesség”: korunkban a II. Vaticanum alapfeladatként határozta meg, hogy a római katholikus felekezetet/egyházat Kriszto-centrikussá/Krisztus-központúvá (!) kell tenni … (B.S.)]] Kálvin szerint Szentírás-beli kijelentésével Isten igazodik az ember felfogóképességéhez, és ebben a hozzáigazodásban is megnyilvánul az emberek iránti kegyelme és gondviselése. Kálvin alapvető gondolata az is, hogy Isten bárki által megismerhető, aki racionálisan szemléli a természet rendjét, az emberiséget és a történelem menetét, ez a fajta ismeret tehát nem csak a keresztyének/keresztények sajátja; ezzel szemben Jézus Krisztus csakis a Szentírás szövegeiből ismerhető meg, a Bibliát tehát mindenkinek a kezébe kell adni! Az Ó- és Újszövetség között alapvető folytonosság áll fenn, lényegüket illetően azonosak, de Isten üdv-terve időrendjében elfoglalt különböző helyük miatt egyes dolgokban formailag eltérnek egymástól. Mindkettő Jézus Krisztusról és az isteni kegyelemről szól, de az Újtestamentum sokkal világosabban, egyértelműbben, meg nem kerülhetően. Kálvin értelmezése szerint az ember a hit által misztikus kapcsolatba kerül Krisztussal, ennek ellenére továbbra is bűnös marad«. A vallás-/felkezet-történeti szempontokon túlmenően Kálvin azzal is hatott a nyugati kultúrára, hogy megváltoztatta a (világi) munkáról és a természettudományos kutatásról alkotott korábbi szemléletet: a) kivitte a kolostorok falai közül Szt. Benedek »Ora et labora ! = Imádkozz és dolgozz !« jelmondatát és gyakorlatát azzal, hogy a munka, mint munka nem a bűn büntetése, hanem Isten munkatársaként végzett felelős tevékenység; b) az azonos szemléletű, ám saját korában ellenségesen fogadott, később saját római katholikus felekezetében „az ördöggel cimborálás gyanúja” miatt agyonhallgatott Gerbert d’Aurillac-kal/II. Szilveszterrel együtt vallotta és szorgalmazta Pál apostolnak és nyomában Szt. Ágostonnak az emberi értelemről/észről szóló tanítása alapján a természettudományos ismereteknek a mindennapi életben, így a munkában is alkalmazását. „… illik, hogy az ember Isten műveit komoly buzgósággal szemlélje, mivel e fényes és tündöklő világba [az ember] azért helyeztetett, hogy szemlélője [értsd: → megvizsgálója, kutatója] is legyen annak.” (Institutio I/VI/2). Kálvin és a svájci központú ún. református reformáció idézett hozzáállása a tudományos kutatásokhoz tehát „kivitte” [[mégpedig elsőként vitte ki]] a kolostorok falai közül a teremtett világra rácsodálkozás, a Teremtés művének rendszeres tanulmányozása, kutatása ügyét is, és ezt szinte minden egyes ember „istenes” feladataként határozta meg. (B.S.) } Kálvinról Czinke Zsolt bátorkeszi református lelkész rövid összefoglalója olvasható [+ mellé szerkesztve látható néhány, a világhálóról levett kép a genfi Szt. Péter-székesegyházról, ill. a reformáció-emlékműről] a http://www.palmito.hu/utjeldl/kalvin.pdf helyen.
Jelmagyarázat: violaszín = protestáns országok, ill. Franciaországban a hugenotta/kálvini református tartományok; fekete háromszögek = a Nantes-i ediktumban (1598) a hugenották számára törvény által biztosított ún. védett/ önvédelmi helyek; fekete négyzetek = a hugenották parlamentjeinek székhelyei; körök, közepükön fekete pötty = (béke-)szerződési helyszínek; csíkozott = semleges tartományok, sárga = római katholikus államok, ill. Franciaországban a pápa és a spanyol király által támogatott - 1576-ban megszervezett - francia Katholikus Liga tartományai; ciklámenszín = Svájcban Genf (és környéke), mint 1536-tól, ill. 1541-től a kálvini reformáció korabeli szellemi~lelki központja. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Navarrai Henrik 1572-ben vette feleségül - anyósa: a felekezeti-/vallás-/háborúkban eleinte mérsékelt, később az „eretnek-[értsd: protestáns-]üldöző” fanatikusokkal együttműködő, így a szélsőségektől sem mentesen katholikus Medici Katalin* [Caterina de’ Medici: II. Henrik feleségeként Franciaország királynéja (1547–1559), majd 1559-től özvegyként a fiai, így pl. IX. Károly mellett régens; Medici Katalin † 1589] „fenntartásai” ellenére, ám közös diplomáciai érdekből - Valois Margitot, a 10 éves korában, azaz kiskorúként trónra került IX. Károly francia király (1560–1574) testvérét. A jeles esemény kapcsán Párizsban tartózkodó É-baszkföldi/(alsó-)navarrai III. Johanna özvegy királynő pár nappal
az esküvő előtt meghalt, egyes források szerint Medici Katalin mérgeztette meg. Navarrai Henrik anyja halála
után lett kicsiny országa királya - ott Navarrai III. Henrik néven -, ám franciaföldi birtokai révén NYEurópa egyik leggazdagabb ura is. Az esküvői szertartást augusztus 18.-án a párizsi Miasszonyunk-/Notre-Dame-székesegyház előtt tartották meg, számos katholikus és protestáns vezető személyiség jelenlétében. Maga a hugenotta/kálvini református vőlegény azonban nem vett részt a római katholikus szentmisén. Medici Katalin viszont előzetesen titokban megszervezte az esküvőre Párizsba érkező hugenotta/kálvini református főurak, köznemesek, világi és egyházi protestáns értelmiségiek - és a vidéken maradt, ám szintén ünneplő híveik és szimpatizánsaik otthoni vezetőinek - tömeges elpusztítását; (Szent Bertalanéji mészárlás, 1572. augusztus 23/24. éjszakája. Párizsban és környékén sok ezer*, a lakodalom után alvó védtelen hugenottát gyilkoltak le „a király elleni összeesküvés” közvetlenül akkor frissen koholt, soha ki nem vizsgált „vádja” alapján). *korabeli források alapján ezen az egyetlen éjszakán (!) - Navarrai Henrik és neje nászéjszakáján - az ország egészében ma mintegy 20.000 (!) áldozatot valószínűsítenek: http://history.wisc.edu/sommerville/351/351-07.htm , ill. SH atlasz, Világtörténelem (pl. Bp.-1992. p. 247.), közülük kb. minden 7.-et (azaz mintegy 3.000 embert) Párizsban. Emiatt nevezi e dátumot az utókor a vérnász éjszakájának. *„Mellesleg”: a rinascimento-t renaissance-ként Franciaföldön meghonosító itáliai származású római katholikus Medici Katalin intenzíven érdeklődött az okkult „tudományok” iránt is, és számos varázslóval, jóssal, csillagásszal vette körül magát, mivel azok tovább erősítették az önmagába: saját jellemébe és ravaszságába vetett önhittségét, (túlzott) önbizalmát, „mindent előre tudása, ez által irányítása” tévképzetét. „Továbbá”: e célból hívta meg még férje életében a királyi udvarba - az ellenségei által protestantizmus vádjával lejáratni óhajtott - Nostradamus-t is, akinek jóslat-szolgálatait 1556-tól a jós haláláig (1566) egyre inkább igényelte és megfizette… Az 1542-ben újjászervezett Szent Inkvizíció, és/vagy az 1545~1563 közötti tridenti zsinat révén megújuló római katholikus egyház mindezek fölött szemet hunyt.
Maga a Szt. Bertalan-éjen elfogott Navarrai Henrik is csak úgy menekült meg a legyilkolástól, hogy színleg - áttért a római katholikus vallásra (= fogolyként kikényszerítettek belőle egy, a római katholikusságra tett hitvallást), ezt követően kb. 4 évig gyakorlatilag házi őrizetben tartották, ahonnan azonban sikerült megszöknie, és visszatért Navarrába, ahol a hugenották mérsékelt szárnyához csatlakozva - egyébként egész életében szokatlan emberséget és türelmet tanúsított eszmeköri ellenfeleivel szemben - visszaállította kálvini reformátusságát. Ekkor XIII. Gergely pápa kiátkozta, ám még ő sem vonta kétségbe Henrik navarrai király mivoltát. 1589. augusztus 1-jén egy fanatikus domonkos-rendi szerzetes(!) az utolsó Valois-házi francia királyt, a hugenottákkal/kálvini protestánsokkal, és vezérükkel: Navarrai Henrikkel [reálpolitikai kényszer]szövetséget kötő III. Henriket orgyilkosként(!) halálosan megsebesítette. Egyenes ági trónutód nélküli haldokló elődjétől - a Szt. Lajos-leszármazottakra vonatkozó törvény alapján - Navarrai Henrik ekkor 1589-ben - vette át a francia uralkodói címet, a IV. Henrik nevet választva. Franciaországban vallásháború tombolt, a katholikusok és a hugenották meg-megújuló erővel irtották egymást. A polgárháború, az élelemhiány és a járványok következtében vészes gyorsasággal pusztult a lakosság. S az új, protestáns uralkodónak ki kellett űznie a katholikusok támogatására érkezett spanyol katonákat az országból, sőt, még francia királysága katholikus lakosságú fővárosát is meg kellett hódítania. IV. Henrik okos és nagylelkű lépései, továbbá átütő katonai sikerei okán mind a katholikus ellenpártból, mind a hugenották/kálvini reformátusok békülékenységet korábban ellenző szélsőséges szárnyából egyre többen hajlottak a kiegyezésre. Mivel a király tisztában volt azzal, hogy 18~20 millió alattvalójának mindössze a 10~15 %-a hugenotta/kálvini református, [akik (kerekítve) 2.150 gyülekezeti közösségben gyakorolják felekezeti/vallási életüket], tehát a franciák messze túlnyomó többsége római katholikus, ezért - kemény hitvitája után, amely kapcsán a vitapartner katholikus főpapok kijelentették, hogy „sohasem láttak még ilyen eretneket, aki ennyire tájékozottan védené tévelygéseit” (a hitvitát a maga részéről nem kis iróniával lezárva: "Hiszek hát a purgatóriumban is, hogy ezzel örömet okozzak önöknek, mert jól tudom, hogy ebből élnek a papok!" --- saját kezűleg leírt szavai szerint: megtéve „a halálugrást”) 40. életévében, 1593. július 25.-én áttért a római katholikus felekezetre/vallásra. Ha nem csak legenda, úgy ekkor hangzott el híres, szállóigévé vált - az egészséges és
erkölcsös kompromisszumokra mindenkor alkalmazható, baszk szellemességű - mondása: „Párizs megér egy misét!”. ["Sokan vitatták ennek az áttérésnek a komolyságát - írja Pierre Goubert francia történész -, amely ráadásul már a második volt. (Az elsőre Szent Bertalan-éjszakáján került sor). Nagyon valószínű, hogy Henrik, aki ugyanolyan keresztény volt, mint valamennyi kortársa, a theológiai viták viszont nem nagyon érdekelték, … ifjúkora ((és fiatal + java férfikora)) vallásáról szeretett alattvalói vallására" ((áttérésekor az elkerülhetetlenül szükséges kompromisszum pragmatizmusát előbbre valónak tartotta „a halálugrás” kételyeinél. B.S.))].
1594. február 27.-én koronázták királlyá a Chartres-i székesegyházban, 1 hónap múlva Párizsba is bevonult. A király áttérésével az utolsó akadály is elhárul a kiegyezés elől, és az idegen (spanyol) katonákat is kiebrudalták mind Párizsból, mind az országból. 1595. szeptemberében VIII. Kelemen pápa (1592~1605) is elismerte IV. Henrik francia királyi címét, katholizálását „megjutalmazva/megerősítve” a lateráni főszékesegyház „első és tiszteletbeli kanonoka” címmel …
IV. Henrik --- Franciaország és Navarra királya IV. Henrik 1598-ban kiadta a híres Nantes-i ediktumot, amelyet bár a pápa "átkozott"-nak nevezett, ám amely türelmi rendelet a vallási tolerancia jegyében megszüntette a hugenották üldözését. IV. Henrik - a politikai realizmus mestere - összes alattvalójának lelkiismereti szabadságot biztosított, egyúttal a hugenották/kálvini reformátusok előtt is megnyitotta valamennyi pálya és közhivatali tisztség betöltésének lehetőségét, lelkészeik számára pedig megadta mindazokat a jogokat, amelyeket a római katholikus papok élveztek. A hugenottáknak viszont mindezek fejében fizetniük kellett a tizedet, és tiszteletben kellett tartaniuk a római katholikus egyházi ünnepeket. [Mindkét felekezet papságának szélsősé-
gesei - a katholikusok sokallták, a hugenották kevesellték a protestánsoknak adott jogokat - gyűléseiken az ediktum eltörlését követelték; a parlamentnek nevezett legfelsőbb területi törvényszékek pedig nem voltak hajlandók beiktatni az új rendeletet a királyság törvényei közé. A király érvelt, fenyegetőzött, parancsokat osztogatott, és csak 1609-re sikerült az utolsó makacskodó parlamenttel is elfogadtatnia az ediktumot].
--- Csak emlékeztetőül: a vallási türelem jegyében a mi Erdélyünkben a tordai országgyűlés éppen 30 évvel korábban, 1568-ban - az egész világon legelőször - mondta ki és iktatta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadságot; valószínűsíthető, hogy a jól informált, titkon hugenotta/kálvini református szimpátiájú, hugenotta lelkű Henriknek is volt erről tudomása; { Erdélyben akkor az ún. 4 bevett vallás: a római katholikus, az evangélikus, a (kálvini) református és az unitárius volt; a tűrtek pedig: a szombatosok, az alvinci anabaptista közösség, és az erdélyi románság görög szertartású orthodox/keleti egyháza. A két kategória között az alapvető különbség közjogi helyzetükben volt: a bevett vallás (religo recepta) alkotmányos, törvényi garanciákkal bírt, a tűrt vallás (religio tolerata) viszont ilyen súlyú biztosítékokkal nem rendelkezett, háborítatlan léte az állam szempontjából vett hasznosságán alapult: vallás-gyakorlatát megtűrték, de ezt időleges, átmeneti helyzetnek tekintették.} VIII. Kelemen pápa 1599-ben felbontotta IV. Henrik kérésére a Valois Margittal 1572-ben kötött házasságot, mert azt nem kísérte gyermekáldás. 1600-ban elvett felesége - a toszkánai nagyherceg leánya, Medici Mária - 1601-ben szülte meg 1. gyermeküket, IV. Henrik trónutódját: a későbbi XIII. Lajost, majd további 3 leány- és 1 fiú-gyermeket. [Adott korban és a feudális társadalom uralkodó osztályában „elnézték”, hogy IV. Henriknek a barátnőitől 11 gyermeke született …]. IV. Henrik - a megosztó/dezintegráló felekezeti/vallási ellentétek ellenére - országaiban belső rendet teremtett, és jogszabályaival biztosította a gazdasági élet fejlődését. 1597-től kinevezett egyik államminisztere, a hugenotta / kálvini református Maximilien de Béthune, Sully hercege új gazdaságirányítási modellt vezetett be, amely ösztönözte a [korabeli NY-európai protestáns, ezen belül: kálvini református többségű országokban/országrészekben - Svájc, Flandria, Németalföld, Anglia, Skócia - már bevált] manufaktúrák (= a nagyüzemek/gyárak prototípusai) létrehozását, köztük a jól jövedelmező, tehát jól adózó pl. textil-előállító vagy luxuscikk-gyártó (köztük a Sully herceg által ekkor meghonosított selyem-szövő) üzemekét is. Maguk a manufaktúra-alapítók állami támogatást kaptak. Az ipar felvirágoztatását szolgálta az is, hogy államilag szabályozták a béreket és a munkarendet. A gazdaság érdekében kiterjedt infrastruktúra-fejlesztés folyt: utakat, hidakat, hajózható és/vagy vízgazdálkodási (lecsapoló, ill. öntöző) célú csatornahálózatokat építettek. Ösztönözték a mezőgazdaság fejlesztését és az exportot is. IV. Henrik pénzügyi szakembere és másik minisztere: Charles Paulet javaslatára engedélyezték az állami hivatalok megvásárlását, és a megvásárolt hivatalok örökölhetőségét, ez által kialakult egy új nemesi rend: a taláros nemesség (noblesse de rope), amely a történelmi nemességgel szemben adóalanynak számított, (a miniszter nevéről elnevezett paulette bérleti rendszer, amelyet 1604-től vezettek be). Noha a beruházások serkentése végett csökkentették az állami adókat, a jelentősen megnövekedő létszámú adózó adóiból és a hivatal-megvásárlásokból, ill. -bérletekből befolyt összegek a királyi kincstárat nagyságrendileg gyarapították.
A hugenotta/kálvini református Sully herceg, Franciaország gazdasági reformere: A folyamatosan feltöltött királyi kincstár alapozta meg IV. Henrik fia: XIII. Lajos - és helyette az államot irányító Richelieu bíboros - abszolutizmus-kiépítő és -megerősítő intézkedéseit: az államigazgatás egységesítését, markáns
központi irányítását (pl. úgy is, hogy a király - a rendi gyűlés összehívása helyett - rendeletekkel kormányzott). [Richelieu - szintén az állami jövedelmek növelése érdekében - támogatta a gyarmatosítást is]. A római katholikus többségű Franciaország irányítói és régi + új vagyonos rétegének tagjai - „természetesen” a forrás megnevezése nélkül - átvették „az eretnek Kálvinnak és munkatársainak” a vállalkozók egyéni érdekeltségéről, erkölcsileg nem kifogásolható, azaz tisztességes (!), egyúttal jogos hasznáról szóló gondolatmenetét, tanítását és gyakorlatát: a tulajdonos/tőkés az üzleti életben a vagyonát/tőkéjét kockáztatja, ezért a termelt haszon/nyereség/profit arányos része személy szerint megilleti. Ugyanez vonatkozik a pénz-piaci kölcsön-ügyletek során a tisztességes (!) kamat szedésére is. A profitról és/vagy a kamatról szóló kálvini református gondolkodás és gyakorlat vállalkozás-serkentő volt, a vállalkozásba visszaforgatott haszon pedig alapvetően segítette elő az ún. eredeti tőke-felhalmozást. [[Az már Engels és más marxisták agyament túlzása, hogy „a kálvinizmus = a kapitalizmus ideológiája”. Az ókorral és középkorral szemben (időben a reformációt megelőzve: Petrarca 1353-ig tartózkodott időnként Avignon-ban, ott írt leveleiben fogalmazza meg először a korabeli római katholikus egyházzal - benne a középkori egyház emberképével - kapcsolatos legkorábbi kritikáit, ellenvéleményeit, és saját, Platón tanaira alapozott javaslat-csíráit) a humanizmus eszme-áramlata kezdte megfogalmazni általában az egyén, a személyiség szerepét. A humanizmus~rinascimento/renaissance gondolatiságának „atyja”, az antikvitás ismeretanyagát, benne erkölcs-filozófiáját a keresztény filozófiával ötvözni igyekvő hívő katholikus Petrarca (1304~1374) is - aki Anjou Nagy Lajos királyunkkal is levelezett, egy évszázad múlva pedig a mi Janus Pannonius-unk (1433~1472) példaképe lett - „az embert” a személyes/önálló gondolkodás és döntés képességével rendelkező racionális és érző lénynek tekintette. [A humanizmus alapeszméje az ember-központúság: „minden dolgok mértéke és végső célja az ember”. A humanizmus gyökerei az erős korai polgári hagyományú Itáliába nyúlnak vissza, amelynek hajósai, kereskedői és bankárai már a keresztes háborúk során jelentős vagyonra és ismeretekre tettek szert. Európa (és a világ) 1. nyilvános bankháza a genovai San Giorgio volt, amely 1407-ben nyitott ki. Az egyén középkori névtelenségével szemben megnőtt az egyéniség szerepe. A fő cél az ember sokoldalú képzése, egyénisége harmonikus fejlődésének elősegítése volt --- egy erősen idealizált (!) antikvitás-kép vélt újjászülethetősége jegyében. Új életforma, új eszmerendszer kezdett kialakulni: az evilági/földi élet szépsége, a szellem szabadsága, a művészetben pedig a korábbi, szinte kizárólagosan vallásos témák mellett a természet és az emberi test ábrázolása került előtérbe]. Az eleinte főként az antikvitás megbecsülésén, feltárásán, az antik kultúra egyes elemeinek újra bevezetésén (rinascimento/renaisance = újjászületés) alapuló, 1300 után, de mindenképpen már 1353 előtt megfogalmazott korai humanizmus-eszmeiséggel szemben az előreformátor angliai John Wycliffe csak 1363-tól, még határozottabban 1376-tól, az ő művei alapján a cseh Husz János pedig majd csak a XIV./XV. századfordulótól kezdte meg felismerései és tanai, köztük protestáló/tiltakozó élű egyház-kritikája nyilvános hirdetését. A reformáció azonban - részben a humanizmus gondolatiságára adott válaszként is - sem nem általánosságokról, sem nem önmagában az emberről szólt és szól, hanem az egyén - minden egyes ember - Istennel való közvetlen(!) kapcsolatának szükségességét ismerte fel és hirdette/hirdeti; emellett pedig maga a kálvinizmus társadalmi~gazdasági vélemény-nyilvánításában és gyakorlatában az Újszövetségi Szentírásban Jézus Krisztus által a jó sáfárról és a tálentumokról mondott tanításokat aktualizálta adott történelmi korra és helyzetre.]]
A vallási fanatizmust Franciaföldön sem lehetett egyetlen rendelettel megsemmisíteni: IV. Henrik – Franciaország és Navarra királya, a római lateráni főszékesegyház „első és tiszteletbeli kanonoka” - maga is egy fanatikus katholikus szerzetes(!), a jezsuita François Ravaillac tőrének esett áldoza-
tul; [a gyilkos indítéka - a kivégzése előtti tárgyalásokon hangoztatott „indokai” -: 1./ a király korábban kiutasította országából a jezsuitákat, mert azok a vallási türelem és kiegyezés ellen lázítottak, ((és személy szerint IV. Henrik ellen is, aki a hugenották/kálvini reformátusok = korabeli római katholikus meggyőződés szerint eretnekek egyenjogúságát törvényi garanciákkal biztosította, tehát korabeli jezsuita szemszögből „az igaz (= római katholikus) hit” esküdt ellensége)); 2./ IV. Henrik Franciaországban és Navarrában a római katholikus egyház bevonása nélküli, pusztán világi abszolutisztikus eszközök igénybevételével is rendet teremtett, „tehát zsarnok”, aki ezért valláserkölcsi aggályok nélkül likvidálható/likvidálandó; 3./ a király római katholikus hitre áttérése azért sem volt őszinte, mert ((francia állami érdekek védelmére ! B.S.)) 1610 tavaszán háború indítását készítette elő szomszédos katholikus hatalmak ellen].
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------Az 1572. májusa óta új pápa: a reformáció ádáz ellensége, a harcos ellenreformációt tevékenysége középpontjába helyező XIII. Gergely [iskola-alapító, (hit)oktatás-szervező, egyházjogász, utóbb: a róla elnevezett Gergely-naptár (pl. Kepler közreműködésével) kidolgoztatója, Róma nagyvonalú építkezéseinek kezdeményezője és finanszírozója] a Szent Bertalan-éji irgalmatlan öldöklést nem ítélte el, sőt, a pápai udvarban kitörő örömmel ünnepelték a vérontás hírét, „hiszen katholikus király győzött” a trónját [állítólag] veszélyeztető eretnekek fölött. Gergely Te Deumot (= hálaadó istentiszteletet) celebrált a hír vételekor, majd a pápai palotában három freskón is megörökíttette a [vérfürdős] úgymond dicső eseményeket. A protestáns hugenották/kálvini reformátusok vesztének örömére a római katholikus egyházfő még emlékérmet is kibocsátott, amelynek egyik oldalán az ő arcképe volt, míg a másikon egy kivont kardú angyal (!) látható a(z) Vgonotorium Strages latin felirattal, (magyarul: „A hugenották legyőzéséért”):
*
*
*
*
*
*
*
*
*
Medici Katalin a „vérnász”-ról XIII. Gergely pápához írt beszámoló diadal-jelentésének zárómondata: Laudetur Jesus Christus !/Dicsértessék a Jézus Krisztus ! A keresztény/keresztyén testvérek tömeggyilkossága vérében-mocskában fogantatásától eltekintve önmagában hitvallásnak tekintendő gondolatot 15 év múlva is emlékezetében tartotta az akkori pápa, V. Sixtus, (ld. http://www.franciscan-sfo.org/ap/rac/jesus.htm : INVOCATION OF THE MOST HOLY NAME. The Sovereign Pontiff Sixtus V.*, of holy memory, in his desire that all faithful Christians should have frequently during life, in their hearts and on their lips, the most holy Name of Jesus, together with the name of Mary, and especially at the moment of their death, granted by his Bull "Reddituri," July 11, 1587 -i. An indulgence of 100 days every time any one saluting another should say - Laudetur Jesus Christus-Praised be Jesus Christ; or should answer - In saecula, amen-Praised for evermore; [[vagy: in aethernum, amen]]; [[ebbe a XVIII. sz.-tól „beleemelték” Szűz Mária, Jézus édesanyja nevét is: »Laudetur Jesus Christus, et Maria Mater ejus« vagy: »Laudetur Jesus Christus, et Maria Immaculata«; írott rövidítése: "LJC & MI"]] *A Loyolai Szt. Ignác által is elismert szónoki/prédikációs tehetségű minorita ferencesből, velencei inkvizítorból, a római inkvizíciós központ tanácsosából, majd püspökből, bíborosból, érsekből pápává választott V. Sixtus (1585~1590, összesen 5 és fél év) a katholikus egyház gazdálkodásának és szervezetének markáns belső reformja mellett az általa barokkra átformált Rómában felújíttatta a Lateráni Palotát is, ő készíttette el a lateráni Szt. János főszékesegyház Sixtus-loggiáját is, befejezte a XIII. Gergely által megkezdett Quirinalis-palotát is, sikerült befejeztetnie a Szent Péter-főszékesegyház kupoláját is, amivel tulajdonképpen elkészült a régóta épülő hatalmas
bazilika, és a Vatikánban ő alakította ki azt a szárnyat, amely mind a mai napig a pápák lakhelyéül szolgál; [a Sixtuskápolna azonban példaképe: IV. Sixtus idején épült, és Michelangelo már 1512-ben befejezte az 540 m2-nyi, szépség tekintetében azonban semmiféle fizikai dimenzióval ki nem fejezhető mennyezetfreskóját]. V. Sixtus trónra lépésekor úgy tűnt, hogy a Szent Bertalan-éji vérfürdő = hugenották/kálvini reformátusok lemészárlása által Franciaországban a római katholikus uralkodó pontot tett a protestantizmusra. Láttuk azonban, hogy a francia Bourbon-ház egyik előkelő tagja, Henrik, Navarra uralkodója - távol a párizsi udvartól - protestánsként nevelkedett, és ő is jelen volt az 1572-es mészárlásnál, de megmenekült, amikor kényszerből azt színlelte, hogy áttér a római katholikus hitre. Franciaföldön egy ideig nem bolygatták a fogságából megszökött, és Baszkföldön hugenottaként/kálvini reformátusként élő és uralkodó Navarrai Henrik ügyét, ám 1584-ben meghalt a francia trón sorrendben őt megelőző örököse, és ezzel Navarrai Henrik lett a párizsi trón várományosa. V. Sixtus azonnal követelte az így trónörökössé vált Henriktől, hogy vegye fel a római katholikus hitet, különben nem fogja támogatni királlyá koronázását. Miután Navarrai Henrik e fenyegetéstől nem ijedt meg, és franciaországi [zömükben katholikus] ellenfeleivel szemben háborút háború után nyert meg, a pápa kiátkozta a későbbi uralkodót. V. Sixtus igyekezett a spanyol II. Fülöp figyelmét is „Franciaországra irányítani”, ám a spanyol király - a protestáns Anglia elleni hadjárataiban hadereje zömét lekötve - Navarrai Henrik ellenében „nem volt túl hatékony”, bár támogatta az V. Sixtus pápa által szorgalmazott francia Katholikus Liga nevű katonai szövetség 1576-ban létrehozását Navarrai Henrik és a hugenották/kálvini reformátusok ellen. E Katolikus Liga Navarrai Henrik rokonát: Bourbon Károly római katholikus bíborost támogatta a francia trón elnyerésében. Ám a bíboros akkorra már Navarrai Henrik foglya volt, és 1590-ben meghalt. Az uralkodó-jelölt nélkül maradt Liga a hadszíntereken is vesztésre állt, és a pápának is döntenie kellett volna, hogy vagy valamilyen kompromisszum-kötéssel mégis Henrik mellé áll, vagy egy újabb királyságot veszít el a római katholikus egyház. Sokáig húzta a döntést, és végül [szintén 1590-ben] a halál váltotta meg a válaszadás nehézségétől. 1593-ban - 40 éves korában - pedig maga a realista IV. Henrik katholizált.
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
A római katholikus Illyés Gyula „Szent Bertalan bosszútlan* éjszakájá”-ról ír „A reformáció genfi emlékműve előtt” c. megrázó versében. És kérdez. És meg is válaszol: [* értsd: megbosszulatlan] »Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel a hadrakelt hit zord hadnagyai, a Vilmosok! és Coligny és Cromwell – ők néztek rám – s a szablyás Bocskay!... Hátrálnom kellett közelükből: mindet nem fogta össze csak messzibb tekintet. Fölhúzódtam a kert felé, a fákig s lelkemben is hűs tárgyilagosságig. … Kik ott álltatok, "nem tehetve másképp", mert ez vagy az, de megalkuvás nincsen, mert a langyosat kiköpi az Isten, kik után tárgyként maradt fönn a szándék, mennyi az igazság még öklötökben, mely négy százada oly nagy esküt markolt, mely kőbe s öröklétbe görcsösödten tartja ma is a bibliát s a kardot? … Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin? Nem hiszem. …
Mondd hát velem, hogy dicsőség reájuk!« A magyarországi reformáció magyar nemzetet/magyarságot megtartó szerepéről szebb és hitelesebb vallomás aligha képzelhető el. * * * * * * * * * * * * * * * * Kálvinról és az ő genfi Szt. Péter-templomáról rövid összefoglaló tanulmány, képekkel: http://www.palmito.hu/utjeldl/kalvin.pdf ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------És ma már (szerintem is) ez a helyes álláspont a »Laudetur Jesus Christus« hitvallásos köszöntéssel kapcsolatban: [http://www.servinghistory.com/topics/Laudetur_Jesus_Christus] The salutation is also commonly used by other Christian denominations, including Lutherans and other Protestants, as well as some Eastern Churches.
A reformáció genfi emlékművén a Szt. Bertalan-éjen legyilkolt Coligny Gáspár admirális, a hugenották vezérének szobra mellett a kőfalba egy domborművet illesztettek: a római katholikus IV. Henrik francia és navarrai király, a római lateráni főszékesegyház „első és tiszteletbeli kanonoka” - az egykori hugenotta/kálvini református Navarrai Henrik - aláírja a Nantes-i ediktumot. *
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
*
=== A Lateráni Szt. János-főszékesegyház - olaszul: Arcibasilica di San Giovanni in Laterano, teljes hivatalos neve latinul: Archibasilica Sanctissimi Salvatoris et Sancti Iohannes Baptista et Evangelista in Laterano = „a Legszentebb Megváltó és Keresztelő Szt. János és János Evangélista Lateráni Főszékesegyháza” - képekben: http://www.vatican.va/various/basiliche/san_giovanni/vr_tour/index-en.html A kurzorral a számra mutatva és kattintva megjelenik az épületrész képe. Az egér bal gombját lenyomva tartva és bármerre mozgatva: a kép is fordul, tehát bármely részlet megnézhető, (pl. oldalirányban mozgatjuk, akár körbe is lehet fordulni, ill. felfelé haladva a mennyezet is megcsodálható). [Célszerű nagyon lassan mozgatni a lenyomott egeres kurzort: a képrészletek feltöltésére is idő kell, ill. a gyors forgatás szédülés-érzést kelthet]. A kép bal alsó sarkában lévő » +-« jellel bármely részlet ki is nagyítható. A saját monitor bal felső sarkában balra mutató nyíllal lehet adott képről a számozott vázrajzra/átnézeti térképre visszatérni, és újabb helyszínt választani. Győr, 2010. kora ősze református)
Írta: Bolla Sándor (úgy is, mint ökuménia-elkötelezett magyar hugenotta/kálvini
