„Halhatatlanok”-e a buddhista arhátok? Mecsi Beatrix
Az arhát szó szanszkrit kifejezés. A szó eredeti jelentése „érdemre méltó”, és régt l fogva használt kifejezés a védikus, a dzsaina és buddhista írásokban. A Therav da buddhizmusban ezzel a kifejezéssel kezdték megnevezni azokat a személyeket, akik elérték a „megvilágosodást”. Ez az újjászületés láncolatából való megszabadulást is jelentette, és mint ilyen különleges hatalmat jelentett. Talán ez is er sítette népszer ségüket mind a Therav da, mind a Mah y na buddhizmusban, ahol mint segít er khöz imádkoztak a népi vallásosság szintjén.
Az indiai eredet buddhizmus Kelet-Ázsiába érkezése után jellegzetes átalakuláson ment át. A vallási szövegek kínai nyelvre való lefordítása is sok nehézséget okozott, hiszen olyan eltér nyelvekr l van szó, amelyek teljesen más gondolkodásstruktúrát feltételeznek. Nem is beszélve az eltér kulturális háttérr l, amelybe az új vallást integrálni kívánták. Így hát a lefordítandó kifejezéseket sokszor megközelít leg hasonló, a kínai helyi hagyományban már meglév
és bevett kifejezésekkel fordították le. Ez segítette a szöveg jobb és gyorsabb
megértését a helyi lakosok körében, és egyengette útját az új kultuszok és tanok szélesebb kör elterjedésének és meghonosodásának. De nemcsak a vallási szövegek esetében figyelhetünk meg hasonló jelenséget, hanem a vizuális kultúrában, a képz m vészet területén is. A kérdésnek ezzel az oldalával viszonylag kevés kutató foglalkozott eddig részletesen - sajnálatos kísér jelensége ez a túlzottan írás és nyelvközpontú kutatások múltbeli el térbe helyezésének.
1
Dolgozatomban a Kelet-Ázsiában népszer vé vált buddhista szentek, az úgynevezett arhátok kilétét vizsgálom a képz m vészet tükrében. Mennyire buddhisták ezek a „szentek”? Milyen mértékben köthet k az új vallás tanításaihoz és kultuszaihoz? És mennyiben kapcsolódnak a helyi népi hiedelemvilághoz, kultuszokhoz Kelet-Ázsiában? Az arhátok eredetileg a történelmi Buddha, Sákjamuni személyes tanítványai voltak, akik a buddhista tanítás (szanszkritul Dharma)
rzésével voltak megbízva, amíg el nem jön
Maitreya, az eljövend Buddha. Számuk eleinte tizenhat, kés bb tizennyolc, majd ötszázra b vült. A történelem folyamán kultuszuk gazdag ikonográfiát teremtett. A legkorábbi írásos forrás, amely beszámol az arhátok kultuszáról, Kínában az V. századra datálható, a Mah y navat raka
stra kínai fordítása (kínaiul: Rudasheng lun), amelyet Daotai
készített el.1 Ez a szöveg, bár tizenhat arhátról beszél, mégis csak kett t említ név szerint, Pindolát és Rahulát. Azonban a legfontosabb szöveg, ami el segítette a tizenhat arhát kultikus tiszteletét, az a Daaluohan nantimiduoluo suoshuo fazhuji (A Dharma fennmaradásáról szóló feljegyzés, ahogyan Nandimitra nagy arhát elbeszéli) cím írás.2 Kínaira a híres zarándok Xuanzang (602-664) fordította 654-ben. Nandimitra, az egyik arhát, közeledvén érezve halálát, mondja el ezt a vallási szöveget a Prasenajit király (kb. id számításunk el tti III-IV. század) f városában összegy lt szerzeteseknek és apácáknak. Ekkor adja meg a tizenhat arhát nevét és korábbi hegyi szálláshelyét. Ezek szerint az els arhát neve Pindola Bharadv ja, aki Aparagodanában lakik, a második Kanakavatsa, Kasmírból, a harmadik Kanaka Bharadv ja, Purva-Videhából, a negyedik Subinda Uttara-Kuruból, az ötödik Nakula Jambudvipából, a hatodik Bhadra Thamradvipából, a hetedik K lika Samghatadvipából, a nyolcadik Vajraputra Paranadvipából, a kilencedik Sup ka a Gandhamadana-hegyr l, a tizedik Panthaka a Trayastrim a mennyb l, a tizenegyedik R hula Priyangudvipából, a tizenkettedik N gasena a 1 2
Taish Tripitaka 1634 Taish Tripitaka 2030, 49: 12-14, röviden csak Fazhuji-nak szokták hívni ezt a forrást.
2
Potalaka-hegyr l, a tizenharmadik Ingada aVipulaparsva-hegyr l, a tizennegyedik Vanav si a Vatsa-hegyr l, a tizenötödik Ajita a Grdhrakuta-hegyr l és végül a tizenhatodik C dapanthaka a Nemindhara-hegyr l.3 A Tang-korban (618-906) már széles körben elterjedt a tizenhat arhát ábrázolása. A legkorábbi ilyen fennmaradt ábrázolás a híres VIII. századi fest , Lu Lengjia nevével hozható összefüggésbe. A tizenhat arhátot megfestette Guanxiu (832-912) híres szerzetes fest is, akiknek m vei nagy hatással voltak a kés bbi ábrázolásokra. A tizenhat arhát kultusza a Song-korban (960-1278) élte virágkorát. A felirattal is bíró alkotások különösen fontos szerepet játszanak az ábrázolt személyek azonosításában, és ha innen kezdjük vizsgálódásainkat, számos korábban egyértelm en azonosíthatónak vélt képet kell újraértelmeznünk. Érdekes megvizsgálni, hogy a különböz korokban hogyan változott bizonyos képtípusok azonosítása, mi okozta az ikonográfiai típusok keveredését, s t, néha felcserélhet ségét. Ahogy a megfestett figura jelentése megváltozott az adott társadalomban és az azt reprodukáló m vész fejében, számos forma törvényszer en összeolvadt és új jelentés képz m vészeti alkotások jöttek létre, ahogy azt a Déli Song Dinasztia (1127- 1279) idején készült arhát-képeken látható. Sákjamuni Buddha tanítványai a korai festményeken rendszerint indiai emberek formájában jelennek meg, de ahogy a buddhizmus Keletebbre érkezve elkínaiasodott, úgy kínai mesterek is megjelennek lassan az indiai mesterek mellett. Ami e képek érdekessége, az a felt n hasonlóságuk a taoista halhatatlanok portréival. Ez a jelenség egészen a X. századig vezethet vissza. A már korábban említett híres szerzetes fest , Guanxiau4 több szép arhát-sorozatot hagyott hátra, meg rizvén azt korunkra.
, azon kívül, hogy Zen buddhista szerzetes volt,5 feljegyzik
3
De Visser fordítása alapján. De Visser, Marinus W.: The Arhats in China and Japan, Berlin: Oesterheld and Co., 1923: 58-60
3
róla, hogy taoista is volt egyben. Guanxiau nagyon népszer volt korában, olyannyira, hogy még a király is el volt ragadtatva t le és halála után a Meditáló Hold Nagymestere (Chanyue Daisi) címet adományozta neki. Egy 915-re datálható kézirat fennmaradt a Dunhuangi barlangtemplomokban, ami megemlékezik haláláról.6 Híres festményén tizenhat arhátot ábrázol természeti környezetben, barlangokban, sziklák között és fák alatt üldögélve. Még számos más kés bbi példán is láthatjuk, ahogy a buddhista arhátokat a helyiek gyógyító, csodatév
hatalmakkal ruházták fel, úgy ezek a buddhista
figurák a taoista halhatatlanok és varázslók szerepét is átvették. Ennek köszönhet , hogy a buddhista arhátok ikonográfiája összemosódott a helyi taoista halhatatlanok ábrázolásaival, és egy új, összetettebb ikonográfiát teremtett.
Bibliográfia: Birell, Anne: Chinese Mythology. An Introduction., The John Hopkins University Press, Baltimore & London, 1993 Chavannes, Edouard, „Les Seize Arhat protecteurs de la Loi”, Journal Asiatique, 11e serie, Vol. VIII., Juil-août 1916, pp. 5-50, sept-oct 1916, pp. 189-304. De Visser, Marinus W.: The Arhats in China and Japan, Berlin: Oesterheld and Co., 1923 Eight Dynasties of Chinese Painting: The Collections of the Nelson Gallery-Atkins Museum, Kansas City, and the Cleveland Museum of Art., Cleveland, 1980 Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története (original title: Histoire des croyances et des idées religieuses, Éditions Payot,Paris, 1978), Osiris Kiadó, Budapest, 1997 Fung Yu-lan: History of Chinese Philosophy II., Princeton, Princeton University Press, 1953 Hong Ja- Seong & So Ch’eon-seok, Hong ssi seon pul gi jong. Seoul, 1974 (1706)
4
Zanning: Song Gaoseng zhuan, 988 (Taisó Tripitaka Buddhista kánon 50. kötete, 2061, 30, 897. oldal. Lásd még Chavannes, 1916, pp. 298-304 és Mesnil, 1999, p.70. 5 Kínaiul Csan. A Zen kifejezés a kínai Csan japán kiejtése. Itt a köztudatban jobban elterjedt Zen megnevezést a nagyobb közérthet ség kedvéért használom. 6 S. 4037-es kézirat, British Library, London
4
Jungmann, Burglind: „Immortals and Eccentrics in Chos n Dynasty Painting”, in: Korean Culture 11:2 (Summer, 1990), pp. 22-31 Kim Tae-Gon, Hanguk Mushin-do (Paintings of Shaman Gods of Korea), Youl Hwa Dang Publ., Seoul, 1989 Lancaster, Lewis R.(ed.), The Korean Buddhist Canon: A Descriptive Catalogue., Berkeley/Los Angeles/London: University of California Press, 1979 Ledderose, Lothar: „Subject Matter in Early Chinese Painting Criticism.”, in: Oriental Art, Vol. XIX. No. 1. 1973, pp. 69-83 Little, Stephen: Realm of the Immortals. Daoism in the Arts of China.Exhibition Catalogue, The Cleveland Museum of Art, February 10- april 10, 1988 Little, Stephen with Eichman, Shawn: Taoism and the Arts of China., The Art Institute of Chicago in Association with University of California Press, 2000. (Exhibition: 4. November, 2000- 7. January, 2201, Chicago) Mesnil, Evelyne: „Le Seize Arhat dans la peinture chinoise (VIIIe- Xe s.) et les collections japonaises: Prémices iconographiques et stylistiques”, in: Art Asiatiques, vol. 54 ,1999 , pp.66-84. Miklós Pál: A Zen és a m vészet.(Zen and Art) , (“Gyorsuló Id ”), Magvet Kiadó, Budapest, 1978. Miklós Pál : Tus és ecset. Kínai m vel déstörténeti tanulmányok.( Ink and Brush. Essays on Chinese Cultural History), Liget M hely Alapítvány, 1996. Moss, Paul: Between Heaven and Earth: Secular and Divine Figural Images in Chinese Paintings and Objects., London, 1988 Rakan: Sono Bijutsu to shink , (Arhats: Their art and religion), Otsu, Shiga Prefecture, Lake Biwa Cultural Centre, 1994 Seckel, Dietrich: Buddhist Art of East Asia (transl. By Ulrich Mammitzsch), Western Washington University, 1989 The Encyclopedia of Eastern Philosophy and Religion. Buddhism, Taoism, Zen, Hinduism., A Complete survey of the teachers, traditions and the literature of Asian Wisdom., ed.:Stephan Schuhmacher, Gert Woerner. (Zen: Michael S. Diener, Japanologist, Tokyo) Shambala, Boston, 1994 Special Exhibition: Rakan- sono bijutsu to shink Prefectural Museum, 1994
(Arhat-in art and religion), Shiga
SUD Hirotoshi, ”H ry ji kond ky hekiga [Densanch rakanz ] nitsuite” (A study of the Paintings what have traditionally been thought of as the Arhats in Mountains: Former Wall-Paintings of the Golden Hall at H ry -ji), in: Nihon Bijutsushi no suimyaku (The Veins of Japanese Art History), Pelican, T ky , 1993
5
The Taish Shinsh Daizoky (The Tripitaka in Chinese), Revised, Collated, Added and Rearranged. Together with Original Treatises by Chinese, Korean and Japanese Authors., Ed. by Prof. Dr. J. Takakusu, Prof. Dr. K. Watanabe., 1st ed. 1927, Reprinted 1960. Published by The Taisho Shinshu Daizokyo Kanko kai (Society for the Publication of the Taisho Tripitaka), Takada Toyokawa-cho, Bunkyo-ku, Tokyo Walters, Derek: Chinese Mythology. An Encyclopedia of Myth Aquarian/Thorsons, an imprint of HarperCollins Publishers, London, 1992
and
Legend.,
Werner, E.T.C.: A Dictionary of Chinese Mythology, Shanghai, Kelly and Walsh Limited, 1932 Whitfield, Roderick: „The Lohan in China”, in: Mahayanist Art After A.D. 900., William Watson (ed.), Percival David Foundation, London, 1971, pp. 96-101 Wu Tung, Masterpieces of Chinese Painting from the Museum of Fine Arts, Boston: Tang through Yuan Dynasties, 1996 Yao Tao-chung: “Buddhism and Taoism Under the Chin.”, in: China under Jurchen Rule: Essays on Chin Intellectual and Cultural History, ed.by Hoyt Cleveland Tillman & Stephen H. West,, Albany: State University of New York Press, 1995 Zürchner, E.: The Buddhist Conquest of China: The Spread and Adaptation of Buddhism in Early Medieval China., Leiden: E.J.Brill, 2 vols., 1959 Zürchner, E.: “Buddhist Influence on Early Taoism: A Survey of Scriptural Evidence”, in: T’oung Pao 66 (1-3), 1980, pp. 84-147.
6