FERENCESVILÁGA»ISSZIÖK
A FEKETE L E Á N Y
KOSARYnF hÉZ'LOLA' M ARTON •
y
MIT AKARUNK? A legszentebb krisztusi feladatot; a Missziós Gondolatot mindenfelé terjeszteni! Ott ckarunk lenni mindenhol, hogy olvassanak bennünket és felfigyeljenek ránkl — Meg akarjuk ismertetni a legszélesebb néprétegekkel a legősibb missziós Rend, a Ferences Rend misszióinak Múltját és Jelenét! A Múlt vértölázott talaján járnak a Jelen hőslelkű apostolai szerte a világon! — E Füzetsorozat minden betűje, sora, száma; a népszerű leírások és személyes élmények, a csinos kiállítás és olcsó ár ezt a Célt akarja szolgálni! TESTVÉR! Olvass és ajánlj bennünket másoknak is! Apos tola leszel Krisztusnak, az örök Misszionáriusnak! 1. sz.; A kínai nő. (A bölcsőtől a sirig.) 2. sz.: Kolibrik, papagályok, vámpírok. 3. sz.: Asako. (Egy japán kisleány története) 4. sz.: Kui Lan. Keleti asszonysors. 5. sz.: Róma. P. Schrotty Pál OFM. 6 sz.: A kis Jósé szeme. P. Schrotty Pál OFM 7. sz.: Magyar ferencesek Kína felé. (I.) S. sz.: Villanó fények az őserdő mélyén. 10. sz.: Vadvirágok a kínai ugaron. M. Bernárda. II sz.: Hősi harcok Kína földjén. P. Lombos L. 12. sz.: Csu Klári levelei. 13. sz.: A kínai nyomor poklában. P. Gábris G 14. S7 ; Magyar ferencesek Kína felé. (II.) 15. sz.: Pogány istenek árnyékában. P. Lombos L. 16— 17. sz.: Égő magyar áldozat Kína oltárán, lí^ sz.: Hét bíborrafestett liliom. 19. sz.: Magyar nővérek Ázsia szivében. 20. s7,.: A kis Jósé szíve. P. Schrotty Pál OFM 21. sz.: M osolygó-könnyes történetek Kínából. 22— 23. sz.: Tavaszi Alkony. P. Anasztáz OFM. 24. sz.: Indiánvér. P. Nagymányoky G. OFM. 25. sz.: Jósé Krisztus nyomdokain. P. Schrotty P. 26 sz.: Lángoló szívek Kína fölött. M. Juvencia 27. sz.: Td-Fu, a kínai kém. 2R sr.: Vérbosszú. P. Longrey I. O F. M. 2
I %
’ í",
V I
Vj -
FERENCES VILÁGMISSZIOK BESZÁMOLÓK
ÉS
ELBESZÉLÉSEK
Szerkeszti:
P. NAGYiWANYOKY GILBERT O. P, M.
MAGYAR F E R E N C E S KÖNYVT8R
01100528
Neeyveukllcneedik szám: '
M lLIB l, A FEKETE LEANY
MILIBI, a fekete leány
Irta; KOSÁRYNfi RGZ LOLA
i—laooo
FERENCES MISSZIÓK Budapest, II., Pasarétl-út 137.
8095/1947, az. vácegyhézmegyei engedéllyel. ^ Kiadásért felel: P. K árolyi Bernát o fm., Budapest ’
K iip ia x tr A n -N y o in d a ,
V íc
P f l e l Ö * : ttú z á ü
A.
M ílib i, a fek ete leán y. A kairói klastromban búcsúzkodás folyt. A prior sorban megáldotta az útrakészülöket. Azok, akilí elvégezték a pappászentelés után az orvosi egyetemet is, fiatal szerzetesek, indultak le, az Egyenlítő vidékére, Afrika legvadabb néptörzsei közé. Graumont atya, a francia misszionárius Schlossberg nevű barátjával állt együtt, mögöt tük Farraday, az amerikai és a leng.yel Mitzinszky várták az áldást. Mindnyájan tudták, hogy halálveszedelembe mennek. A lázak, a sárgaság, az alattomos be tegségek és a ragadozók mellett még mástól is kellett tartaniok; a törzsek fel-fellobbanó ellen ségeskedése sok áldozatot követelt minden é v ben. Sajnos, a misszionárius csoportok önfelál dozó munkáját sokan kihasználták és cégérül használták. A hiszékeny törzsekhez üzletembe rek kös2bntöttek be misszionáriusok álruhájában, sok kárt és veszteséget okoztak, viselkedésükkel megbotránkoztatták a primitív erkölcseik sze rint élő népeket és aláásták a fehér ember hite lét. Ez volt a legszörnyűbb. Ezek a fehér em be rek nemcsak testi, de lelid gyilkosságokat is kö vettek el, az utánuk érkezőknek először is a sze gény feketék bizahnáért kellett küzdeniök. Aztán a különböző "íelekezetek féltékenykedései is bajt okoztak. Az igazi misszionáriusok jól tudták ezt és összetartottak minden esetben. De akiben erő sebb volt az emberi hiúság és a féltékeny irigy ség, mint az Isten alázatos szolgájához illő bűz-
góság, minden fegyvert felhasznált, hogy saját győzelmét elősegítse, más telepek kárára is. Fájó és vérző szívvel figyelték ezt a franciskániisok gyakran. — Békesség veletek, testvéreim, — mondta a prior búcsúzóul, — békesség veletek! Hordjátok szívetekben és osszátok szét, amerre jártok. Krisztus békéjét hirdessétek és Krisztus irgal mát! A z ifjú misszionáriusok kiléptek fehér csu hájukban a kapun. * * * ' ( — Opiki, — kérdezte Graumoni atya, — m i ért jöttél? A fekete ott kuporgott a földön a cölöpökre épített kunyhó előtt és lábujjai közül szedegette ki a port és kavicsot. Zavartan dünnyögött vala’ mit magában. Graumont atya már többször rajtakapta, hogy itt üldögél. Opiki tudott vala mit angolul, két esztendőt Knairumban töltött, mint egy fehér kereskedő szolgája, egyet pedig a börtönben, mert valami lopási ügybe kevere dett. Mióta itthon lebzselt, nem volt kedve sem vadászni, sem halászni, vágyott vissza a városba. Pénzt kívánt szerezni magának, hogy boltot nyis son, Gazdag feleséget vett, de az hamarosan meghalt s a rézkarikákat, melyeket az asszony hozott magával, vissza kellett adnia apósának, mert az megfenyegette, hogy feljelenti és akkor láncok között viszik vissza a tömlöcbe. Opiki ezt nem akarta. Visszaadta a rézkarikákat. De törte a fejét, mit lehetne tenni? j O’Brien, a vándorkereskedő, nagyon hara gudott a misszionáriusokra. Mit akarnak ezek itt? Mostanáig nélkülük is megvolt a falu, sok kal több pálinka fogyott, mint mostanában. M i óta ez a fehér pap betette a lábát, azóta a feke
tékkel alig lehet üzletet kötni. TartózJcodnak a pálinkától. Ha valamit vásárolni akarnak, ahhoz is a papokat hívják segítségül. írni és olvasni tanulnak, nagyobb üzleteknél számlát kérnek, a bőröket, az elefántcsontot maguk mérik le és maguk számolják össze. Nem, ez nem maradhat így! Graumont atya sejtette, hogy innen fúj a szél. A sánta kis Mitu, akit a krokodilok számára tettek ki a folyópartra, de anyja idején rohant a misszionáriusokhoz, hogy megmentsék, elmondta, hogy Opiki minden este részegre itta magát O’Brien tábortüze mellett, míg a kereskedő itt tanyázott. Azóta lábatlankodik egyre a kis telep közelében. Mit akar? Kémkedik? Nem lát itt semmit. Hallgatózik? I-opni akar? Graumont atya és a két laikus testvér élete és munkája nyitott volt, mint a kunyhó, melyben laktak. Mi lehet Opiki terve, vagy jobban mondva O’Brien terve? Ezt nem tudta megérteni a pap. — Opiki, miért jöttél? Még mindig nem felelt. Felvonta a vállát s leejtette. Végül dünnyögve megszólalt: — A mezőn sok kecske legel, a folyóvízben sok hal úszik, de Opíkinek semmije nincs. Hová menjen? Ott kér, ahol adnak. Éhes vagyok. — Jöjj majd a harangozás idején, amikor a levest főzzük, — mondta Graumont atya, vissza fojtva türelmetlenségét. Jól tudta, hogy Opiki nincs rászorulva a könyörület levesére, melyet a legnyomorultabbaknak, osztottak esténkint. Volt két beteg asszony, ezek és gyermekeik részesül tek az alamizsnában. A hol az asszony egészséges volt és dolgozni tudott, ott nem volt baj, mert hiszen minden munkát ők végeztek a földeken és kis kertekben. A férfiak csak vadásztak és legfeljebb halásztak, szégyeltek volna más mun
kával foglalkozni. Ha sem vadászni, sem halás?.ni nem mentek, naphosszat lustálkodtak, vagy kunyhóik előtt üldögélve beszélgettek. , — Kijöhetek akkor is, mikor újra lemegy a nap? — kérdezte Opiki gonosz mosollyal, amint feltápászkodott. , — Miért nem választasz feleséget magadnak? — kérdezte Graumont atya. — Kunyhód előtt tüzet gyújtana és jobb ételt készítene számodra, mint amit mi tudunk adni. Ez csak beteg aszszonynak és gyerekeknek való. — Én is beteg vagyok, — szólt Opiki és gyomrára nyomta kezét. — Itt fáj és itt is fáj, nagyon erős volt Opiki és most már gyenge szegény. Nézd meg uram, milyen betegség van rajtam. Graumont sejtette, hogy semmi baja nincs, de nem akarta látatlanul elítélni. — Jöjj hát be, — mondta, mert úgyis tudta, hogy nem menekül addig, míg el nem intézi Opiki dolgát. — Megvizsgállak. Opiki felkapaszkodott’ a néhány lépcsőfo kon a házba. Megcsodálta a berendezést, a széles verandát, fonott székeivel, a szobát, melyben keskeny vaságy, íróasztal és vizsgálóasztal állt. Nagyokat nyögött, mialatt Graumont atya v ég ig tapogatta és behúzta a mellkasát, abban a hiszemben, hogy Graumont atya így soványabbak fogja gondolni. A pap nevetett magában egy ügyű ravaszságán. — A dok neked orvosságot, — mondta végre. — Minden reggel felkelsz, amikor a nap pirosra kezdi festeni a felhőket. Elmégy a folyóhoz és három halat fogsz. Addig haza se jö jj, míg a há rom hal nincs edényedben. A három halat niegtisztítod, m egfogod farkánál fogva és háromszor körülfordulsz vele. aztán olyan nyársra húzod, 8
melyet í/iss bokorról aznap vágtál és magad tisztítottál meg. A halat úgy edd meg, hogy egy reggelre, egy délre, egy pedig estére maradjon. Tedd ezt mindennap három hétig és meg fogsz gyógyulni. Könnyedén ráütött Opiki hátára és m osoly gott. Opiki hunyorgott. Feltűnt neki a pap m o solygása. Nagyon jó l megérezte, hogy a pap tudja, mennyire nincs semmi baja és sejtette, miért adta ezt a tanácsot. Azért, hogy maga gondoskodjék az élelméről, el legyen foglalva és ne lábatlankodjék a misszionárius-telepen. Szó nélkül elment s este nem jelentkezett a leves-osztásnál. A pap észrevette, hogy elma radt, de nem gondolt vele. Inkább örjilt. — Lehet, hogy elszégyelte magát, mert lát hatta rajtam, tudom, honnan '"fúj a szél, — gon dolta. — Annál jobb. Csöndes este volt, a fák zúgása, a ví^ csobo gása, a rovarok zümmögése mintha csak tom pítóval, messziről hangzott volna. Titokzatos fénynyel emelkedett mind magasabbra a holdvilág az égen. Graumont atya a verandán ült és elmerülten nézte a vidéket. ' Mintha árnyék suhant volna el az udjvaron.' Azonnal eltűnt. Graumnot atya működésbe hozta a szellőztetőt, melyet Károly, az egyik laikus testvér mesterkedett ki. Valaha mechanikus volt. A fülledt, nyirkos levegőben egyetlen levélke sem rezdült. Graumont atya homloka csupa ve rejték volt, — arra gondolt, hogy Franciaország ban most talán hűvös eső esik. Párisban eser nyők feketéllenek az ívlámpák alatt, a beauharnaisi kolostor körül áznak a rétek . . . Ekkor egy szerre megzörrent mellette valami s karcsú, fe kete alak borult a lábai elé. — Jó atya! Segíteni! Segíteni! 9
— Ki vagy te, gyermekem? Idegen volt a leány hangja. Idegen volt a kiejtése is. Ugyanazt a bennszülött nyelvet be szélte, melyet a falubeliek, de némi eltéréssel. — Anyám erdőbe . . . vadállatok . . . M ond ták, öreg lenni, egyszer, kétszer, háromszor el aludni tűz . . . Jaj nekem! Felsírt. Graumont atya nagynehezen kivette belőle, mi történt. A leány csónakkal jött a folyón idáig a szom széd faluból. Ott lakott az anyjával, meg apjá val. -A pja más feleséget vett, fiatalabbat. Az öregasszony útban volt a háznál. Ha az öregek háromszor elfelejtenek vigyázni a tűzre, úgy, hogy az kialszik, a legidősebb fiú hátára veszi apját vagy anyját és elviszi az erdőbe, a vad állatok martalékául. Mllibi azonban szerette az anyját. Siratta. Nem akarta, hogy meghaljon. Lázas suttogással magyarázgatta, hogy nem az anyja felejtette el a tüzet éleszteni, hanem a fia talasszony, apja második felesége, készakarva oltotta el, hogy megszabaduljon tőle. — Jó atya segíteni! Segíteni’, mert késő lesz! — Ezt hajtogatta folyton. Graumont atya elgondolkozva nézett maga elé. Hol keresse azt a szerencsétlen öregaszszonyt az erdő mélyén? M egtalálja-e? Holtfáradt volt. A fülledt levegő ólomsúllyal feküdt rajta. — Mi ' a . bátyád neve, aki hátára vette a halálra Í1:éltet? — kérdezte a leánytól. A z meg rázta a fejét. Magyarázni kezdett; körülbelül ez volt a veleje: — Nincs bátyám, elment, nem tudjuk, hol van. Néném sincs, meghalt. Opiki felesége volt. Opikit hívta el apám, hogy teljesítse a legidő sebb fiú kötelességét. Néném az ő felesége volt, de Opikinek vissza kellett adnia a rézkarikákat. 10
melyeket apám vele adott. így tudott apám új feleséget vemii. Ha Graumont atya nem ismerte volna máris meglehetősen a bennszülöttek szokásait és életét, nehezen tudta volna megérteni, mit beszél a leány. De így megértette. Ezért nem jött hát el Opiki a levesért. Bizonyosan jó lakomával vár ják odaát, a másik faluban, hja elvégezte felada tát. — Merre ment Opiki, nem láttad? — Az öregeket a nagy tisztásra szokták vinni, ahol a tó kezdődik. Oda járnak vizet inni a leopárdok, — suttogta borzadva a leány. — Milibi, — mondta Graumont atya, — én most elmegyek, hogy megkeressem Opikit. Te addig itt m aradsz. . . Atmégy a másik háízba, ahol két öreg fehér asszony lakik. M ajd szólok nekik és befogadnak magukhoz. Feküdj le és pihenj. — Nem, nem, jó atya, — könyörgött a leány, — Milibi is jön, Milibi segít, Milibi hátán akarja hazahozni anyját onnan, ahonnan nem jött még vissza senki. De a jó atya csodát tesz és életben tartja őt! — Igen, a jó Atya, — mondta Graumont s egy pillanatra odatette kezét a leány fejére. — Nem én, Milibi, hanem a láthatatlan Isten, aki csodát tud tenni, ha akar. Elmegyünk és ha a láthatatlan Istennek úgy tetszik, hazahozzuk anyádat, de ha az Isten úgy gondolja, hogy már eleget élt' és eleget szenvedett, akkor el fogunk késni és neked arra kell gondolnod, hogy ö már boldog és nem sír. Értetted^ Milibi? Milibi kábultan meredt maga elé. Mozdulat lanul állt. Két karját összefonva várta, míg Graumont atya a laikus testvérekkel beszélt s átment a kis telép másik végébe, ahol a kis kór 11
házban két apáca, meg négy fekete asszony la kott. A z utolsó pillanatban, mikor már a kapunál voltak, hegyesorrú, nagyszájú, ráncosképű, kissé púpos ember lépett oda, puskával a vállán. K á roly volt, a mechanikus. — Nem engedem egyedül az erdőbe, atyám. Ha úgy tetszik, vegye engedetlenségnek. Reám parancsolhat, hogy itthon maradjak, titkon kö vetem. Atyám élete nagyon is értékes ahhoz, hogy így kockára tegye. — Jöjj hát. Károly, — mondta a pap és egy pillanatra a férfi vállára tette kezét. Megindultak. Milibi sietve, fürge lépésekkel ment elől, szinte mintha nem is a földön járt volna. A férfiak nehezen tudták követni. Kidőlt fatörzs, ágasbogas tüskés bozót, sűrű folyondá rok szövevénye, — semmi sem állította meg. Átugrott rajta, vagy elkerülte. Ügy látott a sö tétben, mint a ragadozó. Hamarosan leértek a. folyópartra. Kis fatörzsből vájt csónak ringott ott, görbe gyökérhez kötözve. Milibi beleült s nesztelenül ereszkedtek egy darabon lefelé. Mi libi aztán hirtelen odakormányozta a csónakot a parthoz. — Kicsit átmenni arrafelé, — suttogta, — tó ott lenni. Keskeny földnyelv mögött széles, ezüstös víztükör csillogott. Néhány perc múlva átjutottak a bokros részen és megálltak a homokos partnál. Mélységes csönd volt, csak a rovarok zümmög ték kábító, egyhangú nótájukat. A pap a leány hoz fordult. — Nincsenek itt, Milibi! Valami halvány gyanú villant fel a lelkjében. Talán kelepcébe csaltak? 12
Károly is erre gondolt, — lehet, már akkor, mielőtt elindultak volna. Levette válláról a va- ■ dászfegyvert és a leányra nézett sötéten. Milibi kiegyenesedett, fejét magasra emelte, úgy nézett körül, orrlyukait széttágítva, mintha szaglászna a levegőben. — Nem, jó atya, még nincs itt Opiki, — sut togta. — Magyarázgatni kezdte, hogy Opiki gya log jött, nem pedig csónakon, hátán cipeli| az öregasszonyt s a falu végéig sokan kísérték. Ott tüzet gyújtottak és ettek. Mézzel bekent kecske májat adnak a halálra szántnak búcsúzóul, hogy a leopárd ízesebbnek érezze a vén falatot. Mire befejezte, amit mondani akart, vérfa gyasztó ordítás reszkettette meg a levegőt. Va lahol messze egy leopárd szólalt meg. De még nem jött inni. — Csak később, ha már nem jár az erdőben ember. Az öregektől nem félni, de fiataltól igen. — suttogta Milibi. — Csöndben lenni, jó atya, Opiki hamar meglátni. A cserjés szélén egy fatörzsnek támaszkodva várakoztak. A hold tiszta fénye elöntötte a tisz tást. Ezüstösen csillogott a tó partja. S éppen szemben velük, óriási fa árnyékából, görnyedt háttal lépett elő Opiki. A vízig ment s oldalt fordulva, ledobta hátáról az asszonyt, aki halkan sírt. ^ — Ha nem én vittelek volna, hanem Garu, az útközben dobott volna oda a kígyóknak — mondta Opiki. — Üzenhetnél Sumurinak, kapjak vissza egyet és még egyel azokból a rézkarikák ból, amiket visszaadtam. — Ó, Opiki, — nyögött az öregasszony, — még most is ez jár a fejedben, mikor én meg halok! 'M egölted Mutubut, szemem fényét, elhiv’lad magaddal Kálit, a fiamat és azóta sok 13
nap és sok hold jött fel az égre, de nem láttam! Kali nem hozott volna ide a leopárdok házába, 5 tudta volna, hogy én még nem vagyok olyan öreg, tudok vigyázni a tűzre. Keservesen sírt^ Károly, a púpos m echa nikus, 'Oldalba lökté kissé a papot. Nagyon lágy volt alapjában véve a szíve. De Graumont atya figyelmeztetőn megfogta a kezét. — Megüzened Sumurinak, hogy óvatosan vittelek a hátamon és egészen ide cipeltelek, ahol a tó kezdődik? — kérdezte Opiki. — Ha nem te•szed meg, én ütlek le, mielőtt ideérnének a leo párdok! — Tedd meg, Opiki, tedd meg! — könyörgött az öregasszony. — Minek is üzenjek én még v^alamit Sumurinak, aki elfordította tőlem a szí vét? Ha akarod, megmondhatod neki így is, egy hazugsággal több már nem teher a te hátadnak. — De meghallja a rossz szellem és megöl, míg hazafelé megyek a sötétben! — kiáltott Opiki, — Mintha nem tudnád, hogy itt leskelő- , dik és figyel! Vigyázz hát, mit veszel a nyel vedre! — Üzenem Sumurinak, adjon neked vissza két rézkarikát és még egy fiatal kecskét is ad jon, — szólt az öregasszony emeltebb hangon, hogy a leskelődő rossz szellem is meghallja. — Hanem akkor tedd meg, Opiki, üss le engem, ne szenvedjek és mondd meg Milibinek, az én kis madárkámnak, hogy reá gondoltam egészen, míg me'g nem haltam. Opiki elfordult. — Nagyon jól tudod, hogy a rossz szellem megharagszik, ha leütlek, — mondta magyarázó hangon. — Maradj csak itt, a leopárdok nem fognak sokáig késni. Ezzel újra eltűnt a sötétségben. 14
Az öregasszony felsikoltott, aztán nyögve roskadt le a homokra. Valami egyhangú, halk. sirató énekbe kezdett. Graumont atya megbor zongott, amint hallgatta. Annyi ősi bánat, annyi szenvedés volt ebben a különös dallamban. Milibi nem bírt tovább várni. Halkan, mint valami leskelődö állat, osont elő a bokrok közül s odarogyott az anyja mellé. Az üveges szemmel meredt reá. Kinyújtotta reszkető k?zét. Előbb azt hitte, halott leányának szelleme jött el hozzá. De Milibit nyomon követte Graumont atya és Károly is. A leány hátára vette a félájult öreg asszonyt s indult a bozót felé. Ebben a pillanatban megzörrentek a bokrok s csíkos, sárga test jelent meg a holdvilágban. Utána még egy és még e g y . . . Itt volt az ideje, hogy a leopárdok inni jöjjen ek a tóhoz. Károly nem gondolkozott. «Felemelte puská ját és lőtt. Az első csíkos test felbukfencezett. A többi eltűnt. M ilibi gyors suttogással rohant előre, zihálva és lihegve cipelte anyját: Leopárdok jönni utánunk. . . m egfogn i. . . sietni vízhez . . . Rohantak, amint telt tőlük. Az apró csónak majdnem feldőlt négyük "terhe alatt, de M ilibi ellökte' 3' parttól. A bizonytalan fél homályban világító, sárga fénypontok villantak f e l . . . halk morgás, kurrogás hallatszott. Nagynehezen vergődtek el a misszióstelepig. Á holdat felhő takarta el. Vaksötét volt, amint félkapaszkodtak a kis dombon, a falu mögött. Graumont atya átadta Milibit és anyját a nővé reknek és lelkűkre kötötte, hogy egyelőre ne lássa őket falubeli. Maradjanak rejtve. Aztán végre levetette magát az ágyra. De újra felült. Ha a falubeliek holnap elmennek a tisztásra, ott találják m ajd a lelőtt leopárd maradványait. Az is lehet, hogy Opiki meghallotta a puskalö 15
vést, vagy hogy a tiszta levegőben elhallatszott egészen a szomszéd faluig. Mi lehet még ebből? Felvonta a vállát. Rá kell bízni Istenre, — gondolta. Megmentett egy életet: mást nem is tehetett volna. S ha Károly nem lő a leopárdok közé, ott veszhettek volna valamennyien. • * » Négy cölöpre épült, karókból és összefont le veles gallyakból a kunyhó, melyet Graumont atya kápolnának rendezett be. A magas tüskésbokorkerítéssel körülvett misszióstelep közepén állott. Kereszt magasodott a tetején, Károly faragtad Az oltárt hazulról hozott csipketeritő díszítette: Graumont atya édesanyja készítette valamikor s elhagyott, réjgi életét, a f r ^ c i a kisváros meghitt levegőjét hozta el vele emlékül a misszionárius. Isten véghetetlen birodalmának egységét jelké pezte ez a csipketerítő. Francia kisváros, vagy afrikai vadon: ott is, itt is Jézus áldozatát mu tatja be s ott is, itt is Neki szolgál. A z oltár két gyertyáját meggyújtotta már Károly s mindent előkészített a szentmiséhez. Graumont atya a sekrestyéül szolgáló kis old alfülkében öltözött, mikor odakintiről zavaros kiál tozást és sírást hallott. Nem hagyta abba a k é szülődést. A kis harang hamarosan megkondult, a . kápolnába vezető nyikorgó lépcsőn nehézkes léptek dobogtak. Graumnot atya odalépett ae oltár elé és meghalt számára a külvilág minden apró és nagyobb gondjával. Mise után leborulva imádkozott még egy ideig. Valami fásultság, valami bágyadt nemtö rődömség vett néha rajta erőt, ami nagyon bán totta. Mindmostanáig nem ért el valami külö nösebb eredményt. Mindössze egyetlen családot gyűjtött Krisztus nyájába másfél év alatt. A sánta kisfiú anyja és nénje eljöttek a gyermek 16
után s mindhárman buzgó keresztények lettek. De Graumont atya úgy sejtette, hogy nem Jé zust sóvárogták, hanem hálát éreztek, amiért n megmentette a gyermek életét s remélték, hogy ezentúl i* nagyobb biztonságban lesz itt, a miszszionáriustelepen, mint a falu népe között, mely ősi kegyetlen szokás szerint minden nyomorékot, sérültet, gyógyíthatatlan beteget a krokodilok, vagy leopárdok számára tett ki zsákmányul. V ájjon mondh,atja-e, hogy győzött? De másrészt nem a sátán m unkája-e ez a kishitűség? Mit te gyen? Mit gondoljon? Gyötrődve imádkozott, hogy ne kelljen kétkednie önm&gában és a mun kájában és ne bágyassza ennyire a lelkét és gondolkodását is a szokatlanul meleg és párás éghajlat. — Mindazonáltal ne az én akáratom telje sedjék, Uram, hanem a Tiéd, — fejezte be im á ját és felállt^ Amint átment lakására, hogy reg gelizzék, nagy csodálkozására újra Opikit látta meg a tegnapi helyen. Mint akkor, most is láb ujjait vizsgálta s szedegette ki közülök a kavi csot. — Opiki, miért jöttél? Szánalmas arccal vonta fel két vállát és nem felelt. Graumont atya bosszankodva ment fel a verandára. Zabkása 'volt egy tányéron odakészitve számára, tejjel, egy kis frissen sült hús, tojás és kenyér, meg különféle gyümölcs. Meny hért testvér volt a szakács, mindent gondosan le takart a rovarok miatt. Graumont atya levette a fedőt a zabkásáról, tejet öntött hozzá s keresztet vetett. Elmondta magában az imát s közben újra elgondolkozott a saját kishitűségén, a teg nap esti eseményeken és azon, miért ül újra itt Opiki? Aztán leült a fonott .székre s már szájá hoz emelte az első kanál ételt, mikor hirtelen 17
ütést érzett, a zabkása s a kanál a földre hullt s nagy csörömpöléssel borult fel az egész asztal. Graumont atya elképedve nézett fel. ' Z i hálva és lihegve Milibi állt ott. A ház tetejéről ugrott le, a szűk résen bújt át, a tartógerendák között. Véres karcolás látszott az arcán, amint felsebezte magát közben. — Mit tettél, Milibi? — kérdezte a pap. A leány a gyümölcsöt igyekezett összeszedni, gyor san, elfulladtan beszélt. — Bocsáss meg, jó atya, Milibi sietni, ételtől meghalsz, törött üveg lenni benne, Milibi sírni... Letette a tálat a felállított asztalra és fellélekzett. Graumont atya letérdelt a tányér csere pei mellé. Kanalába vett egy kevés zabkását és a világosságba emelte. Szürkén csillogó apró szemcséket látott benne. Ismerte már a benn szülötteknek ezt a szokását is. Ha még akarnak szabadulni valakitől, törött üveget kevernek az ételébe. Ez nem méreg, de gyötrelmes halállal elpusztul az áldozat. Ki akarhatta őt megölni? Menyhért testvér jött ki a kunyhó belsejé ből s-'megdöbbenve állt meg a küszöbön. — Testvér, — mondta a pap, — szürkés a cukor, amit a zabkásába kevertél, vagy tiszta fehér? — Egészen tiszta, finom cukrunk van, nem rég küldték hazulról, — szólt mentegetőzve Menyhért, mert nem értette, miről lehet szó. — Nézd csak ezt i t t . . . Szürke/ — mondta Menyhért testvér. — V ájjon mitől? — Ki járt itt a verandán, míg én miséztem? — Senki. De hiába is járt volna, az ételt csak akkor készítettem ide. mikor a szentmisé nek vége volt. 18
/
Graumont atya odalépett a lépcsőhöz s le tekintett oda, ahol Oplki gubbasztott. Nem látta már sehol. Bólintott. — Köszönöm, Millbi, — mondta., — M eg mentetted az életemet. — Jó atya, — mondta a leány összetett kéz zel, — engedni itt maradni Milibit anyjával, szolgálni jó atyát, tanulni Istenről. Graumont atya különös, szomorú mosollyal simította végig a leány lehajtott fekete fejét. — Itt is csak hála, — gondolta. — Hol talá lom hát meg az igazi eredményt? M ikor tudom felébreszteni csak egy lélek vágyakozását is Krisztus után? Most megtudta, hogy a szentmise előtt mi okozta a lármát. Opikl jelent meg a telepen és rátámadt Milibire. Meg akarta verni. Milibi azonban nem hagyta magát. Saját nyelvükön ci vakodtak, Milibi kijelentette, hogy ő a jó atya oltalma alatt áll és Opikinek itt semmi dolga, mert rossz ember. Opiki felpanaszolta, hogy reg gel ott volt nála apósa és visszavette a két rézkarikát. A tisztáson nem találták meg az öreg asszony övét és hajtűjét, de egy leopárd lelőtt te teme feküdt a bokrok mellett. Nem igaz tehát, — mondták, — hogy odavitte az öregasszonyt. Milibit nyiltan megvádolta Opiki, hogy ő vitte el é&_ megfenyegette a gonosz szellem haragjával. Követelte, m ondja meg, hol van az anyja. Be akaKt menni a kórház épületébe, de a két apáca eléje állt. Nem engedték. — Sok baj lesz még ebből, — vélte Károly. — Kitelik tőle, hogy reánk zúdítja az egész fa lut! Nem lenne jobb elküldeni az öregasszonyt, Milibivel együtt? Graumont atya tudta jól, hogy ez lenne a legokosabb és mégsem tudta elhatározni ma lö
gát. Ha eszébe jutott a halált váró öregasszony búcsúéneke, megborzongott. Átment a kórházba és megvizsgálta. Aztán odahívta magához Milibit. — Milibl, a jó Isten azt akarta, hogy anyári megismerje őt és boldogan haljon meg. Nem késtünk el, idehoztuk a leopárdok házából. De látod, daganat van a gyomrában, e miatt nem fog soká élni. — Am íg élni, addig én itt szolgálni, — mondta Milibi égő szemmel, — Jó atyát szol gálni és megtanulni jó Istenről mindent, amit kell. Anyám is, én is lenni keresztények. Anyám meghalni, Milibi is meghalni, jó helyre menni, jó atya imádkozni. Igen? — Milibi, te nem halsz meg olyan hamar, soká fogsz még élni és boldog is leszel. Fiatal vagy és egészséges. A leány nem felelt, nagy könnycsepp g ö idült le a szeméből. Graumont atya m egdöbbenve nézte. Ennyi érzés él ebben a teremtésben? A k kor bizonyosan fogékony lesz Isten Igéjének megismerésére is. Most még csak a hála vezeti és az anyja iránt érzett szeretet. De ta lá n . . . ta lán . . . Ettől fogva Milibi ott ült az iskolában és ta nult. Nemcsak írni és olvasni, számolni és a le rajzolt városok között eligazodni. Tanult min dent, amit csak tanulhatott. Menyhárt testvér nek a főzésben segített, az (apácáknak az ápolás ban, varrásban. Anyját ő maga gondozta. Opiki eltűnt a faluból. A szemfüles kis sánta Mitu azt mondta, hogy a vándorkereskedő után ment el, O’Brien után, aki nem messze innen elefántcsontot és gumit gyűjt, bárkája ott hor gonyoz a folyón, két napi távolságban. Hogy honnan tudta a kis Mitu mindezeket, soha nem 20
sejtette senki. Szinte mintha a madarak éne kéből, a Vovarok zümmögéséből értette volna meg. Csöndesen és boldogan telt a misszionárius telepen az idő. Milibi hamarosan nem ült mái’ a íalusi gyermekek között az alacsony padban. Gyorsabban haladt egyedül. Graumont atya sok szor csodálta értelmét, ö t és a kis Mitut külön tanította, esténkint és kedve telt értelmük nyí lásában, fogékonyságulíban. Egy reggel, az esős évszak beköszöntése előtt, mikor kilépett a kunyhóból, hogy misézni menjen, Opiki ült régi helyén, mintha semmi sem történt volna s a lábujjai közül szedte ki a kavicsot. — Opiki, miért jöttél? — kérdezte tőle, most már harmadszor. Vinnyogva húzta fel a vállát. — M egverték Opikit, — _ panaszolta. — El vették mindenemet, betörték a bordámat. G o nosz volt Opiki, a szellemek megbüntették. Már jó akar lenni. A jó atya. fogadja be a házba, Opiki segít a konyhában, Opiki húst hoz, Opiki halászik. Opiki nem mer a faluba menni. Annyi igaz volt az egészben, hogy csakugyan megverték a falusiak. Lopni akart s rajtakap ták. Apósa pedig azzal gyanúsította, hogy nem vitte el az öregasszonyt a leopárdok ivóhelyére, "hanem egyenes'fen a misszicnáriustelepre s ott hagyta, ö t tették ezért is felelőssé, amint kitu dódott, hogy Milibi és anyja ott élnek. Mert soká nem lehetett titkolni a dolgot. Tenni nem mertek semmit ellene s Milibi, meg anyja nem tették ki lábukat a telepről. ' Graumont atya gondolkozott. Mit tegyen ez zel a nyomorulttal? Ha elküldi, visszalopódzik, — Tudom, miért jöttél, Opiki, — mondta 2.1
szigorúan, — Azért, hogy megint üveget keverj az ételembe és megölj. — Opiki, jó atya? — kiáltott csodálkozva s forgátta a szemét. — Opiki nem öli meg a jó atyát, Opiki nem kevert üveget a kásába, M ilibi volt az. — Honnan tudod, Opiki, hogy a kásában volt üveg? — Graumont atya máskor szelíd szeme villámokat szórt. — Hordd el magad! Opiki a földre vetette magát. — Taposs el, jó atya! — kiáltotta. — Bűnös vagyok, tudom, de nincs nyugtom azóta! M in•denki megvet, mindenki bánt. A faluban nincs helyem, itt sem akarsz megtűrni' mit tegyek hát? Azt hallottam, hogy a te Istened jobban szereti a m eg t^ ö bűnöst, mint azt, aki mindig igaz volt. Ezért jöttem. Graumont atya felsóhajtott és nagyot nyelt. Nem hitt neki egészen. De úgy. gondolta, leg alább szemmel tartja így. Ami munkát nálunk a szolgának végezni kell, azt te nem szereted, — mondta. — A szszonynak való munkák, a k e r tb e n ásni, az ál latokat etetni. — Mindent megtesz Opiki, mindent,, — könyörgött térden állva, — csak a jó atyánál m a radhasson és megismerje az irgalmas Istent, aki a bűnöst szereti.
Milibit Graumont atya maga figyelmeztette, hogy Opiki itt marad a telepen és m ikor a leány szeme felvillant, intőn hozzátette, hogy Isten megboósátást és türelmet kíván tőlünk. — Mondd csak el az Ür Imáját, Milibi! — mondta, A leáAy lehajtott fejjel mondta el, az 22 ,
tán azt kérte Graumont atyától, büntesse meg, meFt gonosz dolgokat gondolt. Graumont atya megértette Milibit és szelíden íedte meg. Elma gyarázta, hogy ő maga fog Opiki minden tettére vigyázni. Jó ideig gyanakodva figyelte Opikit, de h ó napok teltek el és. semmi gyanús dolog nem történt. A nagy esőzések alatt is pontosan és jókedvűen dolgozott s ha az öregasszonyt látta, bizalmaskodó vigyorgással szólt hozzá, mint aki régi jó ismerőssel, vagy inkább rokonnal találIt^ik. Még azt is megtette, hogy lesegítette egy szer a rozoga lépcsőről az öregasszonyt, mikor mosott lepedőket vitt a betegszobába. Nagy buz galommal tanult kertészkedni Menyhért testvér től és fúrni-faragni Károlytól. Mindenben ügyes nek látszott. Alázatosan és görnyedt háttal ment el a kápolna előtt, a vallási tanításokon buzgón részt, vett s megtanult keresztet vetni. Állandóan mondogatta, hogy alig várja a keresztelés nap ját, mert akkor az ő sok vétke mind meg lesz bocsátva és attól fogva nem lesz rajta hataln^ a gonosz szellemeknek. Elérkezett a keresztelés napjának előestéje. Mind egyszerre készültek az Ür nyájába lépni, a kis Mitu, anyjával és nénjével, Milibi és anyja, Opiki, meg még két asszony és két serdülő fiú. Valamennyien fehér köntösben lesznek, — M i libi varrta anyjával és Mitu nénjévél a fehér vászonruhákat már napcfk óta. Opiki ruháját varrta meg elsőnek, éppen, mert nehezen fogott hozzá. Erőt akart venni a gyűlöletén, mindenki iránt csak szeretetet kívánt érezni ezen a nagy napon. Graumont atya békés lélekkel üldögélt este a verandán. Pipája mellett a másnapi ünnepen gondolkozott. Mit hogyan tenne jobban? Meny# 23
hért testvér elárulta neki, hogy ünnepi ebédet főz. Kecskehús lesz rizzsel, kásás leves és méz ben főtt gyümölcs. Egyszerre észrevette, hogy a misszionárius telep bejáratánál valami fénypont jelenik meg. Ide-oda mozgott, hol alacsonyan látszott, .hol magasabban. Egyszer kissé jobbra, másszor balra. Mi lehet az? Nyugtalanul indult arrafelé. A lig tett néhány lépést, nesztelen lábak su hantak körülötte, kéf erős kéz befogta a száját. Egy pillanat alatt tehetetlen bábbá kötözték. Va laki a vállára vetette s szaladó lábak vitték ki a telepről, az erdő mélyébe, — tiszten érezte az éjtszakai ■virágillatot s hallotta a miriádnjfi ro var zümmögő neszét. Vagy egy órahosszat cipelték így. Többen voltak, hallatszott a siető férfiak lélekzése. M ajd felkelt a hold és fény öntötte el a ^itkás erdőrészt. Graumont atya látta, hogy az emberek, akik elhurcolták, leopárdbőrt viselnek magukon s két kezükön leopárd bőréből készült kesztyű van, melyen rajta hagyták a karmokat is. A vad leopárd-em berek kezében van tehát, akik kedvtelésből és fogadásból gyilkolnak. Ez a tör vényük. Mostanában azonban m á r nem igen mer tek nyíltan felléprü, a kormányzat üldözte őket. Ki bújthatta fel a búj káló leopárd-embereket, hogy őt elrabolják? Nem kellett soká várnia "a feleletre. Kibuk kantak a fák közül és Graumont atya azonnal meglátta, hol vannak. A leopárdok házában, — azon a tisztáson, a tó partján, hová inni jártak a vadállatok. Ott dobták le a homokra, ahová Opiki nemrég Milibi anyját tette le. És akkor látta Graumont atya, hogy aki idáig cipelte, Opiki volt. Reánézett hosszan s aztán lassan csak ennyit mondott: 24
— Ezért jöttél hát, Opiki?' Ügy tett, mintha nem hallotta volna. A töb biekhez fordult. Beszédjéből sok mindent meg tudott a pap. — Nem akarom, hogy ennek a iehér em bernek Istene, aki irgalmas a bűnösökhöz, de tűzbe veti azokat, akikre megharagszik, engem bántson. Hallgassatok meg engem! Két nagy hordó pálinkát kaptok, ha minden úgy lesz. amint a fehér kereskedő kívánja. Ö nem akarja a fehér Isten szolgájának halálát, mert a kato nák kérdezősködnének utána és minket láncban vinnének a szűk helyre. Legyetek okosak! Jól megijesztjük, akkor aztán örökre elmegy innen és a fehér kereskedő csak ezt akarja. — Mi vért látni jöttünk és ölni akarunk! — kiáltotta az egyik leopárd ember és felugrott. — Azt mondtad, Opiki, legyünk türelmesek és megkapjuk, akit megölhetünk, most itt van ez az ember és ne mondd azt, hogy hagyjuk élet ben! — Csak holnapig várjatok! — emelte íel Opiki a kezét. — Holnapra elmegyek a fehér kereskedőhöz és elhozom nektek a pálinkát, ak kor aztán megölhetitek és azt mondjuk, véletlen volt. A pálinka pedig már a miénk. De amíg azt meg nem kaptuk, ne tegyetek semmit! Ebben maradtak. Opiki újra vállára vetette a papot s tovább indultak az erdőben. « * » Milibi volt az első, aki észrevette, hogy Graumont atya eltűnt. Mielőtt lefeküdt volna, boldog rajongásában a keíő hold fényét nézve imádkozott. Akkoi- látta meg, hogy a verandán ég a lámpa, de a misszionárius nem ül az asztal mellett. 25
Néhány perc múlva már valamennyien keresték. Mindhiába. Graumont atya úgy el tűnt, mintha a föld nyelte volna el. Es eltűnt Opiki is. — 0 , Istenem! — sirt fel Milibi az égre, — így akartad hát? Nem lehet a jó atyát megmen teni? Ki fog minket megkeresztelni holnap? Véghetetlen bánattal és fájdalommal meredt maga elé. De amikor látta Menyhért és Károly készülődését, akik azonnal a kerületi székhelyre akartak indulni csónakon, hogy katonai segítsé get kérjenek Graumont atya felkutatására, könyörgött, hogy vigyék el magukkal. Menyhért és Károly eleinte hallani sem akartak róla, de végül úgy gondolták, talán hasznukra lehet a bennszülöttekkel való tárgyalásban, ha m ajd ke resniük kell Graumont atyát. Milibi elbúcsúzott anyjától s a telep többi lakóitól. Csónakba szálltak s mire feltetszett a hajnal, már közel jártak a kerületi székhelyhez, hol a parancsnok és több tisztje lakott. Sajnos, rosszkor érkeztek. Katonai parádéra készült az egész helyőrség. Valami minisztert vártak Európából. Nem igen volt idejük a hatal masságoknak arra, hogy egy szerény misszio nárius sorsával foglalkozzanak. Türelmet kértek. Menyhért és Károly Csak legyintettek. Jól tud ták, egy egy-két napi késedelem Graumont atya biztos halálát jelenti. Leverten szálltak vissza csónakjukba, hogy visszafelé induljanak. Ügy tervezték, maguk pró bálnak kutatni a környéken, de semmi reményük nem vplt már, M ilibi feltérdelt a csónakban és imádkozott. Olyan hittel, olyan erővel, ami m eg rendítette a két frátert — Te nem 'fogod engedni. Istenem, hogy a jó atya meghaljon. Ki fog akkor megkeresztelni 26
minket? Segíts meg. Jézus, tégy csodít! Ha aka rod, megteheted! De nem történt semmi, csak egy bennszü lött bárka tűnt fel a látóhatáron. Károly és Menyhért összenéztek s erősebben kezdték for gatni az evezőt. — Valami fejedelem, — mondta egyikük. — Ki tudja, miben jár és milyen szándékkal van irántunk? Könnyen kaphatunk mérgezett nyilat vagy egy baltacsapást. Balsejtelmük ugyancsak alaposnak bizo nyult. A bárkáról egyre erősödő lárma hangzott, harci kiáltások röpködtek, később már az is lát.szott, hogy harci díszben ülnek a bennszülöttek a hosszú, díszes bárkán s dárdáikat, íjaikat mu togatják, rázogatják feléjük. Hiába igyekeztek sietni Menyhért és Károly, hiába eveztek, amint csak bírtak, láthatták, hogy néhány perc alatt utói fogják őket érni. — Milibi, segíts! Evezz! — kiáltott reá Ká roly. De elbámulva nézett fel. A leány két kai-ját,az égre emelve állt ott, aztán ujjongó kiáltás tört ki a torkán. — ö n , Kali, Kali, testvérem! Milíbí van itt! Csoda! Isten ide vezérelt, hozzám! Odaát, a másik bárkán, lecsitult a zajongás Milíbí odaszólt Menyhértnek és Károlynak, von ják be az evezőket. A bárka odasímult a kis csónak oldalához. A bárka közepén, díszes emel vényen, hárman ültek: piros katonai nadrágba, fényes selyem női blúzba öltözött mezítlábas fe jedelem, egy bennszülött nő, virágokkal díszített hajjal és egy fiatal harcos, aki felé boldogan tárta Milibi a karját. A fiatal harcos átlépett a csónakba és Milibi meg ő egymásra nevettek. Megtapogatták egy más karját és vállát. Gyorsan, kapkpdva váltot 27
tak néhány szót egymással. Milibi beszélt és beszélt, két kezét felemelte, az égre mutatott, majd újra tovább beszélt, rámutatott a két fr á terre, anyjukat emlegette s végül mindent el mondott csodálatos módon megtalált bátyjának. Milibi bátyja is elmondta, mi történt vele. Opiki mint fiatal fiút elcsalta magával, megígérte az egyik szomszéd falu vezetőjének, hogy harco sokat hoz a számára. Csatát indítottak egy m á sik falu ellen, ahol sok kecske volt és gabona is több termett, mint náluk. Az ütközetben a fiú fogságba került, de hamarosan kitüntette magái, megszerették, vitéz és hűséges embere lett a szomszéd törzs fejedelmének s végül testvérhú gát vette feleségül. Azért indultak a katonai ün nepre, hogy harci játékokat mutassanak be. De Milibi könyörgésére, meghallván, hogy Graumonf atya megmentette kettőjük anyját, visszafordul tak, hogy segítségükre próbáljanak lenni. Opiki azt hitette el a fiúval, hogy sem anyja, sem test vérhúga nem él már, apja pedig új asszonyt vett a házhoz. Ezért nem is kívánt hazamenni többé. Mikor a kis öbölhöz értek, O’Briennek, a vándorkereskedőnek hajóját pillantottak meg elösziör is. A part mellett horgonyzott. Zörgö deszkán két nagy hordót gurított partra egy félig mezítelen bennszülött. Milibi felsikoltott. — Opiki van ott! Opiki! Opiki körülnézett és futni akart, de Kali emberei gyorsabbak voltak nála. Néhány pillanat múlva megkötözve hozták a hajóra Opikit, aki reszketett, mint a nyárfalevél. — Áruló! — mondta neki Kali! — Ismersz-e engem? Azt mondtad, a városba vezetsz, mint jó rokon, hogy ott a fehérek tudományát megismer jem. E helyett eladtál egy gonosz embernek. 28
\
Úgy bántál velem, mint a kecskével, melyet vásáiia visznek, hogy vérét vegyék. De nem hal tam meg, hanem jó sorsom lett és megbocsátot tam, amikor sok esős évszak után újra láttalak. A kkor azt mondtad hazug nyelvvel, hogy anyám és Milibi meghaltak, mert féltél, hogy megtudom sok gono.szságodat. De most ütött az óra! — Irgalmazz nekem. Kall, irgalmazz, nagy harcos és én mindent megteszek, amit csak akarsz! könyörgött Opiki kegyelemért. — Hol a fehér atya, aki megmentette anyá mat? — Fenn van a leopárd-embereknél, Milibi felsikoltott borzadásában. — Vezess oda! — szólt Kali elszántan. Né hány percig beszélt a fejedelemmel, — őt és kí séretét Menyhért atya a misszionárius-telepre vezette. Kali velük küldötte Milibit is. A leány nagyon vágyott reá, hogy velük menjen, de en gedelmeskedett bátyjának. ^ Kall és katonái behatoltak a rengetegbe. A kkor érkeztek a leopárd-em berek tanyájára, mikor azok már megkezdték a kínzást. Nem akartak tovább várni. Leopárdkarmos kesztyű ikkel tépték fel Graumont atya vállán a húst, a lecsurgó vért koponyából készült edényben fogták fel. A félájult- papot Kali harcosai vitték gallyakból készült hordágyon a telepig, rövid harc után — Opiki is halva maradt ott a fűben, A keresztelési ünnepre már elöz^ n a p on fel virágozták az egész telepet s most a díszes kapu előtt Milibi várta őket. Zokogva és boldogan fu tott Graumont atya elé, aki erőtlenüj intett oda, mert szólni még nem bírt. De csak egy nappal maradt ^1 az ünnepség Káli. a harcos, ifjú feleségével és Karukival. a 2y
szomszéd törzs fejedelm ével némán nézte, aminl a pap meghinti vízzel Milibi lehajtott fejét: — Mária, megkeresztellek téged az Atyának Fiúndk és Szentlélek Istennek nevében.
Karyki epebajban szenvedett, Graumont atya végighallgatta panaszát, orvosságot adott a fejedelem nek és másnap útnak indult a díszes bárka a kerületi székhely felé. Lezajlottak az ünnepségek, bemutatták a haditáncot az európai vendégek előtt, aztán visszatérőben újra meglá togatták a misszionárius telepét. Ezentúl gyakori vendégek lettek ott a szom széd törzs fejedelme, annak húga és Kall, a har cos. Két esős évszak múlt el és Millbl, azaz Má ria, egy estén csöndesen felment a verandára, ahol Graumont atya elmélázva üldögélt. — Jó atya, — mondta, — Karuk! arra kér, menjek el sátorába és legyek gyermekeinek anyja. Mit tegyek? — Azt, amit a szíved tanácsol, — felelt a pap. — Én esketlek össze vőlegényeddel, örü lök a boldogságodnak, Mária. A leány lehajtotta fekete fejét. — Jó atya, — szólt, — én más vőlegényt választottam. Akkor lennék boldog, ha a nagy fehér házban, am elyről Gilda nővér beszélt ne kem, t^ u lh a tn ék a többi jelölttel és aztán örökre Krisztus menyasszonya lehetnék. De én csak szegény, tudatlan fekete leány vagyok. El fogad engem Krisztus, jó atya? Mit gondolsz? Ezt jöttem megkérdezni, Graui^ont atya elfogódva hallgatott és m ély séges megszégyenülést érzett. Íme! Kishitű volt 30
és ez reá a válasz. Ez a gyermek fejedelem fe lesége lehetne, de Krisztust választja. Nemcsak a hála, de Isten megérzése él a szívében. Nem, nem dolgozott hiába. A z éjtszaka csöndes volt, csak távolról hal latszott az erdő suttogása s a rovarok zümmö gése. Felkelt a hold s elárasztotta fénnyel a tele pet. Graumont atya jól tudta, hogy veszedelmek leskelődnek reá, hogy nehéz lesz a munkája ezentúl is. De ebben a percben boldog volt. Na gyon boldog. Vége.
81
Streit J.—P. Nagymányoky ofm.
S » ’
KISDED JÉZU S örökbecsű olvasmány kisebb gyermekek számára, nagyon szép kiállításban, sok képpel, háromszínű borítólappal. Ffízve 8.—, kötve 15.80 Ft.
Megrendelhető: FERENCES M ISSZIÓK ORSZÁGOS KÖZPONTJA Budapest, II., Pasaréti-út 137.
(Folytatás a 11. oldalról.) 31. sz.: Mondéla, a rabsiolgalány. 32. sz.: Magyar ferencesek Kina felé. III. 33. sz.: A keresztény Kina véres napjaL 34. S 7 .. Tfizvirás. Irta: Nasija Hakire. 35. sz.: M o n te c o r v in ó i János. Peking első érseke 36. sz.: Jawata levelei Omotóboz. 37. sz.: Elmar testvér utolsó útja. 38. sz.: Dzsingisz khán nyomában. 39. sz.: Válogatott kínai közmondások. 40. sz.: Indiánok között. 41. sz.: Hogyan gondolkoznak négereim? 42. sz.: V ér- és tfizözön Tsinanfu felett. 43. sz.: Vándorúton Ázsia földjén. 44— 45. sz.: P. Jósé az örökvárosban. P. Schrotty P. 46. sz.: Egy az Ür. Kárpáty Csilla-Mária. 47. sz.: Megrendítő asszonysorsok. 48. sz.: Távolkeleti képek. Janovits István. 49. sz.: Milibi, a fekete leány.
SZENT FERENC FIAI 700 ÉV ÓTA a pogányok millióit vezették Krisztus aklába.
TE is részt vehetsz ebben a most is folyó gigan tikus munkában. Neked is közre kell mű ködnöd a hitterjesztésben. Légy tagja a
FERENCES MISSZIÖSZÖVETSÉGNEK Kérj ismertetést a Ferences Missziószövetségröl. Budapest, II. kerület Pasaréti-út 137. szám.
SZENT
FERENC
H i V . . .
Aki ferences szerzetespap vagy testvér akar lenni és Krisztushoz vezetni embertársait, küldje be folyamodványát a következő címrp; 8ZENTFERENCRENDI TARTOMANYFÖNÖKSÉG Budapest, II. kerület M argit-körút 23. w.. Gimnáziumot végző ifjak a jászberényi Sze ráfi Kollégiumban folytatják tanulmányaikat. Jelentkezni bármikor lehet! Kapisztrán-Nyomda, Vác
Felelős: Búzás A.
