FEHÉR KATALIN Hatvani István és tanítványai Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2002. 139 p.
“Mindjárt hivatalom kezdetén azt a törvényt szabtam magam elé, hogy semmit se fogadjak el vaktában vagy elsietve, és semmit se erõltessek rá tanítványaimra, amit a hosszabb elmélkedés vagy szigorúbb megvizsgálás igaznak és bizonyosnak nem mutat.”
Bevezetés
A 18. századi magyar tudományos élet bõvelkedett Európa-szerte számon tartott tudósokban. Legtöbben közülük nemcsak magas színvonalú tudományos munkásságot folytattak, hanem tanárként is tevékenykedtek, tudásukat igyekeztek átadni az utánuk következõ nemzedéknek. A magyar tudománytörténet számos tudós-tanár munkásságát feltárta már, azonban a kutatás mindeddig kevés figyelmet fordított annak a hatásnak a feltérképezésére, melyet ezek a
kiemelkedõ szakemberek tanítványaikra gyakoroltak. A hatás nehezen ragadható meg, sokszor rejtve marad. Mégsem érdektelen egy-egy kiemelkedõ tudós munkásságát abból a szempontból is megvizsgálni, milyen közvetlen és közvetett bizonyítékok vannak arra, hogy az általuk közvetített tudás hogyan vert gyökeret tanítványaikban, hogyan fejlesztették tovább, hogyan módosították, esetleg hogyan cáfolták mesterük álláspontját egyes tudományos kérdésekben. Még nehezebb, de sokkal érdekesebb annak megragadása, hogy a tudós tanár egyénisége, gondolkodásmódja, mindennapi kérdésekrõl, az élet dolgairól alkotott véleménye hogyan hatott tanítványaira. A magyarországi iskolavárosok, Nagyszombat, Buda, Pozsony, Sárospatak, Debrecen, Sopron, egyben tudományos központok is voltak, ahonnét fiatalok generációi indultak el tanáraik által megalapozott tudással az európai egyetemek felé, és sokan ide is tértek vissza azzal a meggyõzõdéssel, hogy Magyarországnak és az õket felnevelõ intézménynek azzal mondhatnak leginkább köszönetet, hogy életüket a hazai tudomány fejlesztésének, a hazai ifjúság nevelésének szentelik. A 18. században mûködött magyar iskolateremtõ tudós tanárok hosszú sorából példaként Bél Mátyás (1684-1749) nevét említhetjük, aki a pozsonyi evangélikus líceum rektora, a hazai államismereti iskola úttörõje és fõ képviselõje volt, és akinek munkásságát tanítványai - az európai hírû történész geográfus Tomka Szászky János, és a térképész Mikovinyi Sámuel folytatták szintén nemzetközi színvonalon. Ebbe a sorba tartozik a Debreceni Református Kollégium – “magyar Faust”-ként ismert – híres tanára, Hatvani István is, akinél “a fizikát és kémiát senki nem oktatta korszerûbben az akkori Magyarországon”,1 és akinek számos tanítványa játszott jelentõs szerepet a korabeli Európa tudományos életében. A 18. század második fele, Hatvani kora még a polihisztoroké, nemcsak nálunk, Európában is. A tudományágak viszonylagos differenciálatlansága ezt még lehetõvé, a teendõk heterogén jellege pedig szükségessé tette ezt. A legtöbb tudós-értelmiségi pályára igyekvõ ifjú számára az egyetlen út a cél felé az egyházi szolgálat volt. Tanulmányaik idején, foglakozásuk gyakorlása közben ezer szállal kötõdtek egyházukhoz, annak intézményeihez. Akinek tanári feladatok ellátására is fel kellett készülnie, annak a nyelvektõl a matematikáig, a fizikától az állattanig, a filozóiától a teológiáig mindenhez értenie kellett, hogy tanítani tudjon. Hatvani István, hasonlóan 1
Szállási Árpád: Weszprémi István és kora. Debrecen 1995. 7. p.
annyi más kortársához szintén polihisztor volt. A tanári hivatás mellett “mint orvos, fizikus, csillagász, református teológus és egyházi szerzõ, vegyész, matematikus, statisztikus és közgazdász szerepel a szakirodalom lapjain.”2 1749-tõl kedve közel negyven éven át tanította filozófiára, és annak keretén belül a természettudományokra az ifjú református értelmiség egymást követõ nemzedékeit. Tanítványai között neves orvosok, matematikusok, mérnökök, botanikusok, mezõgazdsági szakemberek, sõt költõk is vannak. Hatvani életét és tevékenységét - a rendelkezésre álló szûk forrásanyag ellenére- sokan, sokféle szempontból feldolgozták.3 Méltatták filozófiai, teológiai, matematikai, fizikai, kémiai munkásságát, feltérképezték orvosi tevékenységét, szóltak a kollégium életében több mint három évtizeden át betöltött professzori szerepérõl, mely az intézet történetének egyik legviharosabb szakaszára esett. Nemcsak tudományos, hanem szépirodalmi mûvek is foglalkoznak alakjával.4 A méltatások, értékelések hosszú sora azonban sokszor ismétli a korábbiakat, és nem teljes. Legtöbbjük csak érintõlegesen foglalkozik Hatvani tanári mûködésével, azzal a hatással, melyet tanítványaira gyakorolt. E könyv - a sajnos csak töredékesen rendelkezésre álló adatok alapján megkísérli e hatás bemutatását. * A kötet megszületéséhez nyújtott segítségükért köszönetettel tartozom az Országos Pedagógiai Könyvtár
és
a
Ráday
Gyûjtemény
munkatársainak,
valamint
Kókay
György
irodalomtörténésznek, Cseh József fizikusnak és Juhász József orvosnak. Külön köszönöm Néder Balázsnak, Hatvani latin nyelvû életrajzának gondos fordítását.
2
Kosáry Domokos: Mûvelõdés a XVIII. századi Magyarországon. Bp. 1983. 139. p. A Hatvani életét és munkásságát feldolgozó legfontosabb összefoglaló irodalom: Pap Károly: A „magyar Faust” életrajzához. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. 452-467. p; Lósy-Schmidt Ede: Hatvani István élete. Debrecen. 1931.; Molnár Ágnes: Hatvani István. = Molnár Ágnes: Debreceni arcok a felvilágosodás századából. Bp. 1939. 4051.p; Horváth Róbert: Hatvani István professzor, és a magyar statisztikai tudomány kezdetei.Bp.1963.; Jakucs István- Szõkefalvi Nagy Zoltán: Hatvani István. Bp. 1966.; Tóth Béla: Hatvani István. Bp. 1977. 4 A Hatvani mondakör keletkezésére és a róla szóló szépirodalmi mûvekre vonatkozó részletes összefoglalás: Lósy Schmidt: i.m. 154-185. p. 3
A MESTER Hatvani István Gyermek és ifjúkora, tanulóévei Hatvani István 1718. november 21-én született Rimaszombaton, kisnemes családból. Apja könyvkötõ mesterként mûködött a felvidéki kisvárosban. A sokat betegeskedõ gyermeket szülei papi pályára szánták, iskoláztatására nagy gondot fordítottak. Az alig hat éves kisfiú a rimaszombati helvét hitvallású latin iskolában a Felvidék egyik leglátogatottabb iskolájában, a Sárospataki Református Kollégium partikulájában kezdte tanulmányait 1724-ben.5 Itt sajátította el Hatvani az elemi ismereteket, a latin nyelv alapjait, és jutott el egészen a retorikáig. Latin nyelvû önéletrajzában keserûen ír az iskolában ekkor szokásos szigorú, sokszor kegyetlen fegyelmezési módszerekrõl.6 Miután Rimaszombaton mind a képzés színvonalával, mind pedig a tanítás módszereivel elégedetlen volt, a tizenhat éves diák, 1734-ben szülei akarata ellenére a losonci gimnáziumban folyattta tanulmányait. Itt 1731-tõl Kármán András7, az utrechti és a leydeni egyetemeken tanult nagymûveltségû tanár volt a rektor, aki az iskolát magas színvonalra emelte, a filozófiát Heineccius, Wolff és a wittenbergi Weidler mûvei alapján tanította, bevezette a logika, a történelem, a matematika (és ezen belül az algebra) oktatását. Ez az iskola adta az elsõ jelentõs hatást Hatvani szellemi fejlõdéséhez. Egy év múlva õ lett az elemi osztály publicus préceptora. A tanítás nagyon lekötötte az idejét, és talán ez volt az oka annak, hogy 1736 februárjának végén megvált Losonctól, hogy Kecskeméten folytassa tanulmányait, ahol csak egy esztendõt töltött. Itt is kitûnt társai közül kiváló képességeivel, szorgalmával, ezért õt jelölték a komáromi iskola préceptorának. Mivel ekkor már feltett célja volt, hogy a Debreceni Református Kollégiumban akarja teológiai tanulmányait végezni, elfogadta az állást, hogy a további diákévek anyagi alapjait biztosítsa. Egy évet töltött a komáromi iskolában, majd visszatért Losoncra, hogy kedves tanárától, Kármán Andrástól ajánlólevelet kérjen Debrecenbe. Az ajánlólevél birtokában 1738.
5
Szombathy János-Gulyás József: A sárospataki fõiskola története. Sárospatak 1919. 174. p. Idézi:Lósy-Schmidt Ede: i.m. 26-28. p. 7 Kármán Andrást pártfogója, Ráday Pál küldte külföldre. Vö. Ambrus Mór: Vázlatok a losonczi gymnasium három százados életébõl. Losonc 1885. 6
április elején Hatvani jelentkezett az ünnepélyes keretek között megtartott felvételi vizsgára a Debreceni Református Kollégiumban. A vizsgán oly sikerrel szerepelt, hogy április 24-én az elsõ rendû jelöltek közé vették fel.8 Mégsem kezdhette meg azonnal tanulmányait, mert a nagy létszám miatt nem tudtak minden felvételt nyert diákot elhelyezni a kollégiumban. 1738-ban is hetven leendõ hallgatót, köztük Hatvanit is elutasítottak azzal, hogy csak egy év múlva kezdhetik meg tanulmányaikat. Így fél évet Rimaszombaton, volt szüleinél, majd Losoncra ment, hogy ott töltse el a várakozási idõt a Kármán által vezetett gimnáziumban. Közben Gyürky alispán, fia nevelõjéül kérte fel, melyet Hatvani, ha nem is szívesen, de elfogadott. Közben 1739 májusában pestisjárvány tört ki Debrecenben és környékén, mely kilenc hónapig tartott, és melynek 8648 ember, Debrecen lakosságának egytizede esett áldozatául. Fõként ez volt az oka, hogy Hatvani 1741-ig Losoncon maradt. Nevelõi állása mellett sokat tanult, tanulmányozta a klasszikus írókat, egyetemes történelmet és földrajzot tanult, látogatta Kármán András etikai és természetjogi elõadásait, filozófiai és teológiai magánóráit.
1741 áprilisában hagyta el Losoncot, hogy
megkezdje teológiai tanulmányait Debrecenben. Ekkor már 23 éves volt. Mivel lelkészi pályára készült, a görög és a héber nyelvet tanulmányozta, de Szilágyi Márton teológiai, Maróthi György matematikai, és Szilágyi Sámuel fizikai elõadásait is hallgatta, ahol elõször találkozott a newtoni szemlélettel, és a kísérleti fizikával.9 1744 márciusában a retorikai és logikai osztály köztanítója lett, és Domokos Márton, Debrecen város fõbírája, rábízta egyetlen fia, Lajos nevelését. Több kollégiumi tisztséget is betöltött, a „sedes scholastica” tagja, a „teológia praesese” lett.
1744 nyarát egy pályamû
megírásával töltötte.10 Debreceni tanulmányainak négy éve alatt 300 rajnai forintot gyûjtött össze, melyet külföldi tanulmányútjára szánt. A kollégium professzorai ajánlólevelekkel látták el. Szilágyi Sámuel készítette elõ Hatvani útját azzal, hogy 1745. december 13-án levelet írt szeretett tanárának,
8
1738. május 4-én írta be Hatvani nevét az anyakönyvbe. Vö. Thury Etele: Iskolatörténeti adattár. II. Pápa 1908. 215. p. 9 Fizikatanára, Piskárkosi Szilágyi Sámuel - Maróthi barátja és tanártársa - az 1740-es évek elején a Physicum Auditorium tervezésénél már arra törekedett, hogy Newton optikai kísérleteit bemutathassa. Vö: Szabó Botond: Debrecen és a kísérleti fizika oktatásának magyarországi kezdetei. Fizikai Szemle, 1982. 5. sz. 171-177.p. 10 A pályatételt Szeremlei Sámuel népszónok adta fel, és azt kellet a pályázóknak kifejteni, mi okozza az álmosságot, mely a hívõket a templomban elfogja. Hatvani munkája, melyben kifejtette, hogy a hallgatóság figyelme, vagy éppen álmossága a beszédek tartalmától, a szónok megjelenésétõl, taglejtéseitõl - ma úgy mondanánk- kommunikációs stílusától függ. A három pályamû közül Hatvani pályamunkája tetszett a kiíró Szeremlei Sámuelnek legjobban, és három császári arannyal egy ruhára való szövettel és egy pár cipõvel ajándékozta meg a szerzõt. A többi bíráló azonban kissé csípõsnek találta Hatvani megjegyzéseit. Vö. Lósy-Schmidt: i.m. 56-57.p.
Jakob Christoph Becknek11 Bázelbe, melyben pártfogásába ajánlotta a tehetséges magyar ifjút.12 Beck 1746. január 30-i válaszában megígérte, hogy fokozott figyelemmel kíséri majd Hatvani tanulmányait, és mindenben támogatni fogja. Hatvani nemcsak saját megtakarított pénzére támaszkodhatott. Hálás szívvel feljegyezte mindazon adományozók nevét, akiktõl segítséget kapott, akik lehetõvé tették külföldi peregrinációját.13 A rendelkezésére álló pénz kétévi külföldi tartózkodást tett lehetõvé számára. Elbúcsúzott a kollégiumtól, rövid látogatást tett szüleinél, rokonainál, majd útnak indult. Az út elõkészítése, a szükséges papírok megszerzése és maga az utazás több hónapot vett igénybe. Külföldi tanulmányai Útjáról naplót vezetett14, melybõl megtudhatjuk, hogy 1746 áprilisában Pozsonyból Bécsbe, majd Bázelbe ment, ahol 1746. májusában beiratkozott az egyetemre.15 A bázeli egyetemen teológiai, bölcsészeti és orvostudományi kar mûködött, számos kiváló, a korai felvilágosodás eszméiért lelkesedõ professzor tanított. A bázeli felvilágosodás úttörõje, Samuel Werenfels (1657-1740) teológia professzor volt az ésszerû ortodoxia képviselõje, aki a korábbiaknál enyhébb, liberálisabb és humánusabb teológiai oktatást vezetett be. Felélesztette Erasmus humanizmusát, harcolt a skolasztika minden megnyilvánulása ellen. Az értelem elsõdlegességét hirdette a hit dolgában. Hasonló elveket képviselt Jakob Wettstein (1666-1741) és Jakob Christoph Iselin (1681-1737) is. Bázelben a teológusokon kívül számos természettudós
11
Jakob Christoph Beck (1711-1785) a bázeli egyetem professzora, kora elismert tudósa volt. Tanította Maróthi Györgyöt és Szilágyi Sámuelt is. Mûködésére vonatkozó összefoglaló munka: Ernst Staehelin: Die Korrespondenz des Basler Professors Jakob Christoph Beck. 1711-1785. Studien zur Gesichte der Wissenschaften in Basel. Basel, 1968. 12 I.m. 217. Vö. Lengyel Imre: Hatvani István levelesládájából. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972. Debrecen, 1974. 499-543. p. 13 Az adakozók hosszú sorában szerepel Debrecen város tanácsának 30 forintos, Nógrád megye közgyûlésének szintén 30 forintos, Kecskemét város 21 forintos, a Kollégium 25 forintos adománya épp úgy, mint egyes jótevõktõl, pl. Ráday Gedeontól, Gyürki Istvántól, Teleki Ádámtól kapott 8-10 forintos összegek. De Hatvani hálás volt a debreceni céheknek is, hiszen pl. a fazekasok 51 krajcárral, az ötvösök 30 krajcárral, a könyvkötõk 34 rajcárral, a bábák 1 forint 9 karjcárral járultak hozzá külföldi tanulmányai költségeihez. A lajstromban szerepel egy „istenfélõ öregember is”, aki bár „közrendû és szegény”, mégis 4 forintot adott, és még a nevét sem akarta megmondani. Vö. Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek IV. köt. Bp. 1940. 57-58. p. 14 Vö. Milesz Béla: Hatvani István emlékjegyzeteibõl. Vasárnapi Újság 1871. 233-234. p. és 246-247. p. 15 A bázeli egyetemet 1459-ben alapította II. Pius pápa, a bolognai egyetem mintájára. 1532-tõl, mint protestáns egyetem mûködött. A 16. században összesen 17, a 17. században 35, a 18. században már több mint 200 magyar ifjú (köztük több mint 50 debreceni) tanult Bázelben. 1746-ban Hatvanin kívül még három magyar iratkozott be, Diószegi István, Huszti György és Vasváry P. István.
terjesztette a felvilágosult eszméket. Elsõként a Bernoulli dinasztiáról kell megemlékeznünk. Niklaus Bernoulli I. (1687-1759), matematikus, jogász és filozófus volt, Daniel Bernoulli (17001782) 1733-tól az anatómia és a botanika professzoraként mûködött, Johann Bernoulli (17101790) szintén matematikus és jogász volt. Az orvosképzés egyik legtekintélyesebb alakja Johann Rudolf Zwinger, a gyakorlati orvostan professzora volt. Az egyetem rektora, Weys professzor 1746. május 13-án jegyezte be Hatvanit az egyetem anyakönyvébe, és felvették õt a Collegium Erasmianumba, melyet Basel város tanácsa alapított a dominikánusok egykori kolostorában, és amely ösztöndíjas hallgatók számára volt fenntartva. A Collegium Erasmianum épületében mûködött a Frey-Grynaeus könyvtár16, melynek gazdag anyaga a korai felvilágosodás számos fontos darabját tartalmazta. Hatvani tudósi és tanári egyéniségének kialakulására döntõ hatással volt a bázeli egyetem, és annak gazdag könyvtára. Az elsõ évet a teológiai doktorátus megszerzésére fordította, emellett a görög és a héber nyelvben képezte tovább magát. Beck egyháztörténeti elõadásait hallgatta, sokat olvasott, és készült a papi szigorlat letételére, melyre 1747 januárjában jelentkezett. Szigorlata elõtt még három vizsgát kellett letennie, egyet a bázeli egyház lelkészei, kettõt az egyetem tanárai elõtt. Emellett egy nyilvános vitaelõadást is kellett tartania melyet hagyományosan a székesegyház mellett lévõ doktoravató teremben, az un. brabeuteriumban tartottak. Hatvani a csecsemõk keresztelésérõl értekezett a nagyszámú hallagtóság, és Bruckhardt professzor elõtt. Mindezek után kerülhetett csak sor a nyilvános szigorlatra, melyet a bázeli református egyház lelkészei és az egyetem tanárai elõtt tett le 1747. május 12-én. „Az szokott censurák után, sõt publica disputatio és theologico critica animadversiok kiadása alkalmatosságával az reformata Ecclesiának rendes hivatalú egyházi szolgái száma közé vétettem” - írja életrajztöredékében.17 Papi bizonyítványát 1747. július 1-i kelettel kapta meg. Röviddel ezután benyújtotta vallásfilozófiai témájú teológiai doktori értekezését „Animadversiones theologico-criticae” címmel. A három opponens (Brucker, a történelem, Geruler, a természetjog egyetemi tanárai és Kellner, bázeli lelkész) véleménye alapján Hatvani a teológiai tudományokból elnyerte a doktori fokozatot. A mû a Museum Helveticum címû folyóiratban jelent meg 1748-ban.18
16
Anyagát Ludwig Fery (1682-1778) és Johannes Grynaeus (1705-1744) professzorok gyûjtötték össze, és bocsátották a hallgatók rendelkezésére. 17 Milesz Béla: i.m. 294. p. 18 Stephani Hathvani S. S. M. Consecr. Et philiatri N. Hungari: Animadversiones theologico-criticae. Museum Helveticum. 1748. 575-625. p.
A teológiai tanulmányokkal párhuzamosan kezdte meg orvosi tanulmányait is. Önéletrajzából tudjuk, hogy 1746 novemberében iratkozott be az orvostudományi fakultásra, melynek dékánja ebben az évben Johann Rudolf Zwinger volt. Daniel Bernoullitól tanulta a fiziológiát és az orvosi mechanikát, Emanuel Koenig professzortól pedig az orvosi botanikát. Az õ vezetésével Hatvani 15 hónap alatt magánúton készült fel orvosi szigorlataira. Fiziológiát, patológiát, terápiát, az akut és krónikus betegségek anyagát sajátította el e rövid idõ alatt. Az anatómiát Respinger professzortól tanulta, boncolásokon is részt vett. Visszaemlékezéseiben kiemeli, hogy nemcsak egy férfi és egy nõi hullát boncolt, de mint nézõ, több testrész boncolásán is részt vett. Zwinger, a gyakorlati orvostan professzora különösen kedvelte Hatvanit, az egész orvostudomány elméleti anyagát átvette vele, sõt lehetõvé tette, hogy a városi kórházban tett látogatásai alkalmával a fiatal orvostanhallgató is jelen legyen. A bázeli orvoskaron tanulta meg az alapvetõ gyógyszerészeti ismereteket is. A 4-5 éves orvosi kurzus elvégzése helyett Hatvani tehát 15 hónapos megfeszített munkával készült fel orvosi hivatására. Gyors haladása az orvostudományban professzorait meglepte, de alapos tudásáról mindannyian meggyõzõdtek 1748 márciusában letett szigorlata alkalmával. Az elméleti (a bõr funkciójáról) és gyakorlati (a himlõrõl) tételt több órán át tartó vizsgán kellett kifejtenie. A sikeres szigorlat után mutatta be De aestimatione morborum cum facie (A betegségeknek az arc kifejezésébõl való felismerése) címû orvosi értekezését, mely nyomtatásban is megjelent.19 Latin nyelvû önéletrajzában említi, hogy Bázelben, 1748-ban írt egy – a korai felvilágosodás valláspolitikai eszméit tükrözõ – értekezést, mely a kiadó, Heidegger, évekig tartó késlekedése miatt, végül Beck professzor segítségével az Im- Hof kiadónál, 1757-ben jelent meg Baselben. A mû címe: „Stephani Hatvani V.D. M. et medic Doctoris Commentatio de Jure Summorum Imperantium in Conscientiam et Religionum Civium commentationi, adversus L. A. Muratorium. Basiliae, 1757.” (Hatvani István lelkésznek és orvosdoktornak az értekezése a fejedelmeknek a polgárok lelkiismeretével és vallásával kapcsolatos jogairól, melyben Antonio Lodovico Muratori nézetei vizsgáltatnak, és szelíden megbíráltanak. Tudományos módszerrel.)20 Hatvani nézete szerint alapvetõen ellenkezik az egyetemes emberi értékekkel, ha a másként gondolkodókat erõszakkal a magunk véleményére kívánjuk kényszeríteni. Toleranciafelfogása az emberi 19
Dissertatio inaug. physico-medica de aestimatione morborum ex facie. Basiliae, 1748. ápr. 9. Hatvani ebben Lodovico Antonio Muratorinak, az olasz reformkatolicizmus megalapítójának és kiemelkedõ tudósának nézeteit vizsgálja és bírálja. Muratori eszméinek magyarországi elterjedésérõl a legújabb kitûnõ összefoglalás: Kókay György: Muratori mûveinek hazai elterjedtsége a 18. században. = Kókay György: Felvilágosodás, kereszténység, nemzeti kultúra. Universitas Kiadó. Bp. 2000. 11-24. p. 20
megismerés sajátságain alapul. Az emberi értelem, az érzékelés, a fogalom- és ítéletalkotás, jellege azt bizonyítja, értelmünkön kívül nincs más eszközünk az igazság felismerésére. Mivel a vallás az értelemben rejtõzik, ellenfelek csakis észérvekkel gyõzhetik meg egymást. Vallási kérdésekben erõszak alkalmazására senkinek, még a fejedelmeknek sincs joguk, mivel az ember lelkiismeretét képtelen mások elõírásainak alávetni. Hatvani szerint például, ha bárki, akár egy ateista is közreadja gondolatait Istenrõl és a vallásról, az csak az illetõ magánvéleménye, amely önmagában elvileg ártalmatlan. Az ilyen írást, nem szükséges betiltani. Ellenben ha érveivel követõket akar toborozni, az már veszélyes a társadalomra, ezért betiltandó. Mivel még 1747 júliusában a debreceni Kollégium meghívta Hatvanit a matematika, a filozófia, és a kísérleti fizika tanárának21, fontosnak tartotta, hogy matematikai tudását is elmélyítse, olyan kitûnõ professzorok vezetésével, mint Johann II. Bernoulli (1667-1748), aki az integrálszámítás gyakorlati alkalmazása, a differenciálegyenletek és a variációszámítás, és fia, Daniel
Bernoulli
(1700-1782),
aki
a
differenciálegyenletek
elméletében
és
a
valószínûségszámításban tette nevét Európa-szerte ismertté. A bázeli egyetem tanárai annyira tisztelték Hatvani mély tudását, hogy szerették volna õt maradásra bírni. A marburgi és a heidelbergi egyetemen is katedrát kaphatott volna. 1748 áprilisában egy hetet Zürichben töltött, ahol megismerkedett Breitingerrel22, Zimmermann-nal23, és Gessnerrel24 . 1748. április 20-án indult el Hollandia felé hajón, a Rajnán. Május elején érkezett meg Utrechtbe, ahol csak rövid idõt töltött, majd tovább utazott Leidenbe. Itt mûködött ebben az idõben a híres kísérleti fizikus, Peter Musschenbroek25 (1692-1761) akinek tankönyvét (Elementa physicae conscripta in usum academicorum) Hatvani már Debrecenben tanulmányozta, és akinek elektromossággal foglakozó elõadásait nagy érdeklõdéssel hallgatta. Látogatta Johannes Lulofs matematikai, Hieronymus David Gaub26 kémiai elõadásait is.27 21
Elsõ ízben Szilágyi Sámuel közölte 1747. június 30-án Hatvanival, hogy meghívták a Kollégium tanárának. Ugyanezen év augusztus 6-án, szintén õ értesítte a hivatalossá vált meghívásról. 1748.február 3-án pedig Domokos Márton fõbíró írt Hatvaninak ebben a tárgyban. Vö. Lósy Schmidt: i.m.. 74. p. 22 Johann Jakob Breitinger (1701-1776) teológus, filológus, 1735-tõl a logika professzora a zürichi Carolinumban. Leibnitz követõje. 23 Jakob Zimmermann (1695-1756) teológus, az egyháztörténet tanára a zürichi egyetemen. A protestantizmus egysége, a vallási tolerancia mellett szállt síkra. Tanítványaiból került ki a század második felének felvilágosult lelkész-nemzedéke. 24 Johann Gessner (1709-1790) természettudós, matematikus, a Naturforschende Gesselschaft megalapítója. 25 Peter von Muschenbroek (1692-1761) fizikus és orvos, Newton tanítványa. 1740-tõl a filozófia és a matematika professzora volt a Leideni egyetemen. 26 Hieronymus David Gaub (1705-1780) orvos, Leidenben a kémia és az orvostudomány professzora.
Az egyetem korszerû csillagvizsgálóval rendelkezett. Hatvaninak alkalma adódott részt venni az 1748. július 25-i holdfogyatkozás megfigyelésében, Musschenbroek, Lulof és Aleman franeckeri tanár társaságában. Lulofs Newton -féle távcsõvel, Hatvani pedig Hevel- féle távcsõvel végzett a Hold fázisaira és az elsötétedés mozzanataira vonatkozó megfigyeléseket. Leidenben ismerkedett meg az egyetemi könyvtár igazgatójával, Abraham Gronov-val, és testvérével, Johann-nal, aki a város szenátora volt. Mindketten rá akarták bírni Hatvanit, hogy Leidenben maradjon, IV. Vilmos orániai hercegnél is közbenjártak érdekében, aki felajánlotta neki az egyetem teológiai lektori állását, mely utat jelentett volna nyilvános rendes teológiai katedra felé.
A megtisztelõ ajánlatot elutasította. Ennek okát õ maga adja meg: „jobban
szerettem gyászos helyzetben lévõ egyházunkat és a csekély jövedelmû tanári hivatalt hazámban, mint Hollandia virágzó szabadságát és dúsgazdag tanári fizetését.”28 Úgy döntött, hazatér. Nyugat-európai élményei, évtizedekig õrzött tudományos kapcsolatai egész életére vonatkozóan meghatározták értékrendjét, igényszintjét.29 1748 augusztusának végén indult útnak, és Amsterdamon, Hamburgon, Frankfurton és Boroszlón keresztül érkezett meg Bécsbe. A magával hozott külföldi könyvek revíziója miatt egy hónapot töltött a császárvárosban. A kollégium számára vásárolta meg Hatvani Pierre Bayle négy kötetes Dictionnaire Historique et Critique címû mûvét, melyet Bécsben lefoglaltak, de Hatvani saját könyveivel és orvosi felszerelésének hazaszállításával kapcsolatban is nehézségek merültek fel 30. Amíg az eljárás tartott, idejének nagy részét a császári könyvtárban töltötte, majd a könyvek visszaszerzése után, 1748. december 24-én érkezett meg Debrecenbe. A tudós tanár
27
Leideni tanulmányairól 1748. augusztus 12-én, Beck professzorhoz írott levelében számolt be. A levelet közli: Lengyel Imre: Hatvani István levelesládájából. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972. Debrecen 1974. 506507. p. 28 Idézi: Révész Imre: Hatvani István. Vasárnapi Újság. 1871. 69.p. 29 Vö. G Szabó Botond: Hatvani István európaisága. Adalékok vallás és felvilágosodás kapcsolatához a XVIII. században. Confessio 1987. 1. sz. 35-41. p. 30 Sajnos könyvtárának anyagáról kevés adat maradt fenn. Tudjuk, hogy ennek alapjait külföldön vetette meg. Többek között Hollandiából hozta magával Musschenbroek: Beginsels der Naturkunde címû munkáját, mely Leydenben jelent meg 1739-ben. A mûvet 1884-ben zsibvásáron vette meg Nagy Pál, a kollégium késõbbi professzora, és az õ hagyatékából került a könyvtárba.
1749-ben, amikor Hatvani elkezdett tanítani a Debreceni Református Kollégiumban, rajta kívül még négy tanár mûködött ott. Szilágyi Tönkõ István, 1721-tõl, Tabajdi Sáska János, 1724tõl, Szilágyi Sámuel, 1742-tõl, és Szathmári Paksi István, 1747-tõl tanított itt. Az utóbbi kivételével mindannyian Hatvaninak diákkorában tanárai voltak, és így feltehetõen nagy várakozással tekintettek egykori tanítványuk pedagógiai mûködése elé. Az egyháztanács 1749. január 5-én megtartott ülésén született döntés arról, hogy mely napon legyen Hatvani beiktatása tanári hivatalába.31 Beköszöntõ beszédét 1749. január 17-én tartotta az egyház és a város képviselõi, valamint a tanári kar jelenlétében a kollégium teológiai auditóriumában, De matheseos utilitate in theologia ac in Physica necessitate (A matematikának a teológiában való hasznáról és a fizikában való szükségességérõl) címmel.32 A tanári székfoglalóban Hatvani mindenekelõtt a matematikai kultúra hazai elmaradottságára mutatott rá, majd hosszasan bizonygatta, hogy milyen fontos szerepet játszik a matematika a többi tudományokban. Az ifjú professzor a matematikát tekintette az egyetlen olyan tudománynak, amelynek eredményeire biztosan támaszkodhatunk, melynek következtetései nem képezhetik vita tárgyát. Eszmefuttatása során azonban kiderül az is, hogy nem a tárgyi ismereteknek, hanem a matematika módszereinek, a logikus gondolkodásnak a szerepét helyezte elõtérbe. A teológusoknak is nagy hasznukra válik, ha a matematikában jártasságot szereznek. A teológusokat is a matematikusok módszereinek az alkalmazása vezetik rá arra, hogy az Istenrõl és a vallásról helyes fogalmat alkossanak. Ez a tudomány tanítja meg, õket arra, hogy miképpen különböztessék meg a valódi érveket a valószínûektõl, hogy mely alapelvekbõl kiindulva juthatnak el ahhoz az igazsághoz, amelyrõl hallgatóikat meg akarják gyõzni. Hatvani nézete szerint az ateisták és a deisták is a matematika segítségével gyõzhetõek meg leghamarabb tévedéseikrõl, hiszen ezek segítségével bizonyítható, hogy olyan dolgok is vannak a természetben, amelyeket ésszel felfogni nem tudunk, de amelyeknek létezését és igazságát tagadni, vagy kétségbe vonni hiba lenne. A matematikusok bebizonyították – szögezi le beszédében Hatvani - hogy a hiperbola a végtelenben sem fogja asszimptotáját soha elérni, habár 31
die5 Januarii. Extraordinalis gyûlés tartatván a Tiszteletes Hatvani István Uram inauguratioja qua Professoris Philosophiae determinaltatott pro die XVII-ma Mensis praesentis. A Debreceni Helvét Hitvallású Egyháztanács Jegyzõkönyve. Anno 1749. 1-sõ szám. Közli: G. Szabó Botond: A Debreceni Református Kollégium a „pedagógia századában.” Debrecen 1996. 189. p. 32 A beszéd nyomtatásban is megjelent. Hatvani István: Oratio inauguralis de matheseos utilitate. Museum Helveticum. 20. k. 1751. 531-557.p. Hatvani matematikai munkásságáról: Szénássy Barna: Hatvani István matematikai gondolatai. = A magyarországi matematika története. Bp. 1970. 84-89.p. ; Uõ: Hatvani István matematikai munkássága. Alföld, 1955. 5. sz. 76-79. p.
ahhoz mindig közelebb jut. Az irracionális számokból is mind jobban megközelíthetõ gyököket lehet vonni anélkül, hagy ezt a mûveletet akár a végtelenségig folytatva, a gyök pontos értékét valaha is megkapjuk. A geometriai haladványokat is a végtelenségig terjeszthetjük ki, anélkül, hogy a belõlük alkotott összegek nagyságát képesek lennénk felfogni. A teológusnak a földrajzban, a csillagászat elemeiben is jártasnak kell lennie. Ezek a tudományágak is a matematikához tartoznak és az a teológus, aki ezekben járatlan és nem ismeri például a Szentföld helyét nap-, és a holdéveket, még a teológus névre sem tarthat igényt. A legkiválóbb teológusoknak is ez volt a nézetük. Origenész, a híres ókori teológus az aritmetika és a geometria elemeibe avatta be elõször a rábízott tanulókat Alexandriában, hogy e tudományok alapján készítse elõ az ifjúságot a hittudományok tételeinek könnyebb megértésére. Melanchton is nagyra becsülte a matematikai tudományokat és ezek tanítását az ítélõképesség fejlesztése miatt vélte alapvetõen szükségesnek. Hatvani kívánatosnak tartja tehát, hogy a teológusok akadémiai tanulmányaik megkezdése elõtt matematikával foglalkozzanak. Ezután, a fizikára tér át s rámutat arra, hogy matematika nélkül a legegyszerûbb fizikai jelenségeket, törvényeket sem lehet megérteni. A fizika azt kutatja, hogy a természet milyen törvények szerint mûködik, a testek hogyan mozognak. A mozgás mennyiség, a mennyiség pedig a matematika tárgya, így nyilvánvaló, hogy mindaz, ami a mozgásra és így közvetve a fizikára tartozik, egyúttal matematikai vizsgálatnak is alávetendõ. Matematikára van szükség a hidrosztatika, a hidraulika, a mechanika, az optika jelenségeinek megértéséhez is. A matematikai tudományok fontosságát a debreceni Kollégium elöljárói már a 15. században felismerték – vallja Hatvani beköszöntõ beszédében. Felsorolja neves elõdeit, Ujjfalvy Imre, Szilágyi Tönkõ Márton, Vári Mihály, Huszti István, és Herczeg János nevét említi. Kitér Szõdi István munkásságára, aki a matematikai tudományokat a csillagászattal együtt tanította. Megemlíti közvetlen elõdeit, Szilágyi Istvánt és Maróthi Györgyöt, és az elsõ professzort, aki Debrecenben kísérleti fizikát tanított, Szilágyi Sámuelt. A filozófiai és matematikai tanszék történetére vetett rövid visszapillantás után Hatvani a matematikai tudományoknak még néhány fontos alkalmazási területére mutat rá. A felvilágosodás eszmerendszerébõl következik, hogy az iskolákban alapvetõ elvként jelentkezett a hasznosság.
Jól
használhatóak,
sõt
nélkülözhetetlenek
a
matematikai
ismeretek
a
mezõgazdaságban, a vízvezetékek, malmok, épületek tervezésénél, terhek emelésénél, valamint a haditechnikában sáncok, árkok ásásánál, várak ostrománál. Székfoglalója végén köszönetet mondott megválasztásáért, megígérte, minden erejével azon lesz, hogy a bizalomnak megfeleljen és biztosította a tanulókat, hogy segítségére, tanácsaira mindig számíthatnak. Ezt az ígéretét 37 éves professzori pályája alatt mindvégig betartotta. Elõadásait 1749. január 20-án kezdte meg. Amikor tanszékét elfoglalta, a rendes elõadások mellett megbízták az elemi és latin osztályok, valamint a köztanítók mûködésének (classium inspector) felügyeletével is, akiknek irányítása és ellenõrzése rendkívül sokrétû és idõigényes feladat volt. 1753-ig látta el ezt a feladatot. A következõ évtõl kezdve négy éven át (1753. május 23. és 1760. szeptember 24. között) „bibliotheca inspector”ként mûködött. Éppen Hatvani könyvtárvezetõi éveire esett Mária Terézia intézkedése, mely megbénította nemcsak a könyvtár fejlõdését, de fenyegette az egész kollégium létét is. 1752-ben az uralkodó, arra hivatkozva, hogy Debrecen, bár vegyes lakosú város, nem támogatja egyenlõ mértékben a katolikus és a református iskolát. Ezért megtiltotta, hogy a továbbiakban a város fizesse a kollégiumi tanárokat. A rendelkezés minden tekintetben éreztette hatását, így a könyvtár fejlõdése, melynek gyarapítására korábban tekintélyes összegeket áldozhattak városi támogatásból, most megtorpant. Ekkortól kezdve a könyvtári lajstomokban külön iktatták a pénzért vásárolt, és az ajándékozás útján ide került könyveket. 1754 és 1757 között összesen 17 pénzért vásárolt könyvhöz jutott hozzá a könyvtár, melyek nagy része teológiai mû. Hatvani könyvtárvezetõi mûködése alatt az un. „bibliothekerius cassa” szinte teljesen üres volt. Hatvani tudományos munkássága és tanári tevékenysége szorosan összekapcsolódott, és számos területre kiterjedt. Mûveiben filozófiai, teológiai, matematikai, fizikai, kémiai, orvosi, botanikai vonatkozások lelhetõk fel, ugyanígy a tudományok széles skáláját tanította három éves filozófiai tagozat diákjainak. Latin nyelvû önéletrajzából részletes tájékoztatást kaphatunk arról, milyen témájú elõadásokat tartott tanári pályája során, milyen forrásokat használt fel a felkészüléshez, és milyen terjedelmû kéziratos jegyzeteket készített azokhoz.33 1.
33
Elõadások Joh. Gottlieb Heineccius filozófiatörténete szerint, 20 ív.
Biographia Stephani Hathvani ab ipsomet consignata. Anno 1752 Mense Martio et tempore sequenti quaedam addita. Közli: Lósy-Schmidt: i.m. 186-216. p. Elõadásainak leírása: 213-215.p.
2.
A filozófia alapelveinek fejtegetése, 53 paragrafusban, mintegy 6 ív.
3.
Ontológia Johann Heinrich Winkler szerint, 14 ív.
4.
Theológia naturalis, ugyancsak Winkler nyomán, de kibõvítve. 16 ív. Megjegyzi,
hogy ezeket az elõadásokat télen tartotta, mert nyáron matematikát adott elõ. 5.
Kozmológia-elõadások, illetve általános fizika (Physica Generalis); 16 ív. Ezt
1752 januárjától 1753 márciusáig tartotta. 6.
Kísérleti fizika, amely magába foglalta a kémia, a botanika, az orvosi fiziológia, a
földrajz, a hidrosztatika alapelveit, valamint az egész mechanikát és a csillagászat alapjait. Megjegyzi, hogy ezt a részt három év alatt adta elõ, és 1752. dec. 2-án fejezte be. 7.
Etika. 43 ív. Ezt 1750-ben az egész év folyamán tanította.34
8.
Természetjog (Jus naturale) J. G. Heineccius szerint, 160.§-ban. 40 ív. Ezt 1752
végén kezdte és egy év alatt fejezte be. 9.
William Derham fiziko-teológiájának magyarázata, 3 és fél ív. Ezt franciából
fordította magyarra, s 1752 nyarán adta elõ vasárnaponként. A fentieken kívül az ifjú professzor tanított még aritmetikát és geometriát is, ezekhez azonban nem
voltak saját jegyzetei, Weidler (1691-1755) Institutiones Mathematico-physicae
experimentis confirmatae. (Lipcse, 1738.) címû tankönyvét használta vezérfonalként. 1750-tõl kémiát, valamint pszichológiát és logikát is tanított, amint az Beckhez 1754. december 29-én írott levelébõl kitûnik.35 Winckler: Institutiones Philosophiae Naturalis elõadásai alapján tartotta növény és állattani óráit.36
34
Latin nyelvû önéletrajzában megjegyzi: „A mû 43 lapból áll. Ezeket otthon tartottam a szobámban a 71 tanulómnak egy éven át, 1750-ben.” Vö: Lósy Schmidt: i.m. 214. p. 35 Lengyel Imre: i.m. 522-523.p. 36 A kézirattöredék címe: Praelectiones in Winkleri Instit. Ph. Nat. Concinnatae a Cl. Hatvani. Az irat Sinai Miklós másolatában maradt fenn. Lelõhelye a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára. Kézirattár. Jelzete: R. 509. 29. 3. 15 ff.
A magyar tudománytörténet nagy vesztesége, hogy Hatvani kéziratanyaga nem maradt fenn.37 Csupán következtetésekre támaszkodhatunk arra vonatkozóan, hogy pontosan mit, és hogyan tanított. A Hatvani által említett könyvekbõl, mint elõadásainak forrásaiból tájékozódhatunk azok tartalmáról. Emellett azt is tudjuk, hogy Debrecenben, 1757-ben megjelent fõmûve, az Introductio ad principia philosophiae solidioris, elõadásainak anyagából állt össze. Sajnos csupán a felsoroltakra támaszkodhatunk, ha Hatvani tanári mûködésérõl képet kívánunk alkotni. A szerzõ és cím szerint felsorolt könyvek közül elsõként Heineccius38 (J. G. Heinecke, 16811741), a wolffiánus hallei professzor mûvét említi Hatvani elõadásai forrásaként. A mû rövid filozófiatörténeti bevezetés után az etika és természetjog kérdéseivel foglakozik. (A könyvet Hatvani már losonci tanulmányai idején megismerte, hiszen Kármán András is ezt használta elõadásaihoz.1761-ben, Hatvani kétoldalnyi bevezetésével Debrecenben is megjelent.) A Johann Heinrich Winckler39 (1703-1770) nevével jelzett tárgyak anyaga a lipcsei professzor Institutiones philosophiae Wolfianae (Lipcse, 1735) címû könyvén alapult. Az önéletrajz tanúsága szerint ennek alapján adta elõ Hatvani az ontológiát és a teologia moralist. Utolsónak említi Hatvani elõadásai sorában William Derham (1637-1735) mûvét. A könyv - mely Isten létét a fizikai világ természettudományos leírásával kívánta bizonyítani – igen nagy népszerûségre tett szert a
37
Kéziratait családjára hagyományozta. Végrendeletében ezt olvashatjuk: „Minden Manuscriptumim pedig, vagyis kezem írásai maradgyanak Familiámnál, s conserváltassanak, míg azokhoz tudó Ember lészen közöttük. Értem itt a férjfi ágat és így Pált. Az õ halála után pedig Istvánra maradgyanak minden írásim, akár be-kötve, akár kötetlenek légyenek, úgy a Levelek is. Ha pedig ezeknek maradékik között azokhoz tudó nem lészen, ellenbe pedig Hatvani Mihály ötsém uram gyerekei között arra született ember lészen, a vegye minden Manuscriptumimat keze alá, s tartsa meg. Ezt az edgyet kivévén, ha az én fiaim vagy ötsém Uramé Vallásokat változtatnák (melytõl õket az Úr isten óltalmazza) így Hatvani Mária leányomra, s maradékaira szállyanak s néki adódgyanak; vagy az õ halálával Juliannának, s ennek maradékainak maradgyanak. Ha õk hozzá nem tudnak, ajándékozzák a Debreceni Reformatum Collegium Bibliothecájának, ha ott azoknak helyet adnak.” Vö. Pap Károly: A „magyar Faust” életrajzához. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. 457.p. Tudomásunk van arról, hogy miután Hatvani István fia katolizált, a kéziratanyag leányágon öröklõdött. Milesz Béla, Hatvani Julianna leányának, Milesz Józsefnének késõi leszármazottja birtokában volt 1871-ben az a zsebkönyv, melybe Hatvani külföldi utazása során magyar nyelvû feljegyzéseket írt. E feljegyzések egy részét közölte a Vasárnapi Újság. (1871. 233-234.p.; 246-247.p.) Hogy mennyire nem került jó kezekbe a kézirathagyaték, azt az a tény is jelzi, hogy Milesz Béla két lapot kitépett a becses noteszbõl, melyeket elküldött a Vasárnapi Újság szerkesztõségének. A szerkesztõség lábjegyzetben a következõket közölte: „A zsebkönyvbõl kiszakított érdekes lapokat vettük, s megõrizzük. De azt hisszük, érdemes volna az egészet valamely közkönyvtár kézirat gyûjteményének engedni át, s ez esetben a nekünk küldött lapokat is szívesen visszaszolgáltatjuk.” A zsebkönyv, és a többi kézirat sorsa ismeretlen. 38 Heineccius (Heinecke) Johann, Gottlieb (1681-1741) hallei professzor, Wolff követõje. Hatvani a következõ mûvét használta elõadásai forrásaként: Elementa philosophiae nationalis et moralis. Halle, 1728. 39 Winckler, Johann Heinrich (1703-1770) lipcsei egyetemi tanár, Wolff követõje volt, Goethet is tanította.
korszakban, a protestáns teológusok körében. Európa–szerte ismert mû volt, több nyelvre lefordították.40 Az elõadásainak forrásaiként megjelölt mûvek írói, Heineccius, Weidler, Winckler, egytõl egyig a nagy hatású német filozófus, Christian Wolff követõi voltak. Hatvani azonban csak bizonyos területeken használta fel Wolff tanításait. Általános nézetei, elvei, alapvetõen eltértek a német filozófusétól, hiszen a wolff-i filozófia alapelveivel, (az ellentmondás és az elégséges ok elve) spekulatív jellegük miatt nem azonosult. Ehelyett Newton elveire (megfigyelés, kísérlet, következtetés) támaszkodott. Ezt õ maga a következõképpen fogalmazta meg: „senki sincs itt, aki ne tudná: én a filozofálásnak mindig egy eklektikus módszerét követtem, sõt sok tekintetben inkább Newton követõje vagyok, mint Wolffé. Sõt már 1757-ben az "Introductio ad principia philosophiae" (Bevezetés a filozófia alapjaiba) címû munkámban megcáfoltam a wolfi filozófia néhány remek hipotézisét és tételét.” 41 Számos olyan tárgyat is adott elõ Hatvani, pl. a filozófia alapelvei, kozmológia, kísérleti fizika, melyeknél nem jelölt meg vezérfonalként nyomtatott mûvet. Ezeket feltehetõen egyetemi tanulmányai, olvasmányai alapján állította össze. Tudjuk, hogy széleskörû mûveltséggel rendelkezett, jól ismerte kora legkiválóbb természettudósainak, (Boerhaave, s´Gravesande, Newton) munkáit. Professzori mûködésének elsõ éveiben alakította ki tehát elõadásainak rendszerét, és ebben a rendszerben adta elõ a filozófiai tagozat hallgatóinak három éves periódusonként az anyagot, tanári mûködése végéig. 1778-ból maradt fenn az a jegyzõkönyv, melynek egy részlete arról vall, mit tanított Hatvani ebben az évben. A leírás megegyezik az önéletrajz adataival, bár közben eltelt huszonegy év. „A kisebb Auditoriumban azok a Tudományok taníttatnak privata órákon két Professzorok által, a mellyek készíttik az elméjeket az Iffjaknak a méllyebb és szélesebb Tudományoknak megértésére. Így a Philosophiae Professzor taníttya a pura Mathesist um. Az Arithmeticat, Geometriát, Trigonometriát, nemkülönben a Metaphisicanak nevezetesebb részeit, u.m. Principiumit a Philosophiának, Cosmologiát és Theologia Naturalist és az Algebrát is, 40
William Derham (1637-1735), angol teológus, a Royal Socety tagja. Annak a vallásos fizikai irányzatnak volt a folytatója, melyet a 17. században Alstedt, Comenius, és a magyar Bayer János képviselt. Fõ mûvei: Physico-Theory or a Demonstration of the being and attributs of God from his works creation. London, 1713.; Astro-Theology or a Demonstration of the being, and attributs of God from a survay of the heavens. London, 1714. Mindkét mû francia fordításban is megjelent 1730-ban Rotterdamban. 41
Hatvani István levele az Egyházkerületi Bizottsághoz. 1781. december 6. Közli G. Szabó Botond: A Debreceni Református Kollégium a „pedagógia századában.” Debrecen 1996. 386. p.
mellyek kultsok minden méllyebb és szélesebb Disciplináknak megtanulására. Azon méllyebb és szélesebb Tudományokat pedig universalis vagy közönséges letzkék által, mellyeket az egész Iffjuság hallgat, Taníttya a délutáni Publica órákon a nagy Auditóriumban ugyan két Professzor. Illyenek már a Historia Universalis, a Physica és a Jus Nature az Ethicaval edgyütt, melleyket minden idejû Deáknak illendõ és szükséges tanulni.”42 Látható, hogy a rendszer formailag nem változott, de szétszórt adatok vallanak arról, hogy Hatvani tartalmilag folyamatosan korszerûsítette tantárgyai anyagát. Ha a Hatvani által tanított legfontosabb tantárgyak anyagát megpróbáljuk áttekinteni, a filozófiával kell kezdenünk, mely abban az idõben magába foglalta a természettudományok széles körét. Hatvani legterjedelmesebb és legjelentõsebb munkája a már említett Introductio ad principia philosophiae solidioris, mely 1757-ben jelent meg Debrecenben43, és elõadásainak nyolc év alatt kikristályosodott anyagából állt össze. Bár filozófiai mû, mégis rendkívül érdekes, mind fizikai, mind pedig matematikai, de földrajzi, közgazdaságtani, statisztikai, sõt orvosi szempontból is. A mûvet többen elemezték,44 és nemrégiben magyar fordításban is megjelent45. Vekerdi László szerint kora legmodernebb tudományos ismereteit tartalmazza "zseniális montázs, valóságos Baedeker-ként olvashatnánk a korabeli Nyugat-Európa szellemi áramlataihoz." Szerzõjének bámulatos ismeretgazdagságáról megjegyzi: "Semmit nem vesz át szolgaian. Mérlegel. Mûveltséget szembesít mûveltséggel."46
42
Idézi: Zemplén Jolán: i.m.. 92.p. A nyomdatechnikailag is nagyon szép kivitelû könyv a Kállai György vezetése alatt álló Városi Nyomdában jelent meg. 43
44
Mitrovics Gyula egy tanulmányban (Debreceni Szemle, 1927. 417-421. p.) rövid tartalmát adja. A Lósy-Schmidtféle Hatvani-életrajz, csak címét említi. Horváth Róbert: Hatvani István professzor és a magyar statisztikai tudomány kezdetei (Bp., 1963.) címû munkájában részletesen foglakozik ugyan vele, de mivel az õ érdeklõdése az Introductio harmadik, De probabilitate címû fejezetére, Hatvaninak a valószínûségszámításban, a magyar statisztikai tudomány megalapozásában elért eredményeire irányul, a mû elsõ két fejezetét – amely az egésznek mintegy négyötöd részét teszi ki – csak futólag tekinti át. Ebbõl a futólagos áttekintésbõl mind nála, mind Mitrovicsnál jelentõs tévedések, hibás következtetések is adódnak. Mitrovics szerint Hatvani „gondolkodási rendszeréhez az alapvonalakat Descartesból vette”; Horváth Róbert pedig Descartes mellett fõleg Wolff filozófiája hatása alatt állónak tekinti a munkát, bár fontosnak tartja s’Gravesande hatását is. Hatvani mûvének egészét M. Zemplén Jolán ismerteti a legrészletesebben A magyarországi fizika története a 18.században (Bp., 1964.) címû munkájában. Õ Hatvani jelentõségét fõleg Newton eredményeinek elfogadásában látja. Tóth Béla 1977-ben a Valóság hasábjain megjelent tanulmányában (Hatvani István filozófiai munkája. Valóság 1977. 3.sz. 62-68. p.) alapos ismertetését adja. Az õ szemléletet követi Szabó Botond is. (Szabó Botond: Hatvani István európaisága. Adalékok vallás és felvilágosodás kapcsolatához a XVIII. században. Confessio 1987. 1. sz. 35-41.p.) 45 Hatvani István: Bevezetés a szilárdabb filozófia alapelveibe. (Ford. Tóth Péter) Bp. 1990. 46 Vekerdi László: Természettudomány a Tudós Társaság terveiben. Századok, 1974. 816. p.
A könyv szövege tehát elõadásainak anyagából (A filozófia alapelveinek fejtegetése) állt össze, de legfõbb gondolatai már ott szerepeltek székfoglaló értekezésének mondanivalójában is. Az Introductio egy terjedelmes bevezetésen kívül három fejezetbõl áll. Ezek: I.
A filozófia általában.
II.
Az igazság kritériuma az emberi megismerésben, vagyis a filozófia elve.
III.
Az igazság kritériuma a valószínû dolgokban. (Errõl a fejezetrõl megjegyzi, hogy nemcsak a diákoknak, hanem a városi polgároknak is hasznos ismereteket nyújt, de azok, akik járatlanok a matematikában, nem érthetik meg.)
A fejezetek paragrafusokra oszlanak. Mint Hatvani a könyv bevezetésében írja, hallgatóinak kíván vezérfonalat nyújtani tanulmányaikhoz. Célja „az emberi megismerés alapelveinek feltárása”, vagyis ismeretelméletet akar adni. Leszögezi, hogy kétféle igazság van: az egyik az „Evidentia simplex”, amely vagy nem szorul bizonyításra, vagy nem is bizonyítható, vagy pedig matematikai módszerrel (bizonyítással) juthatunk el hozzá. A másik az „Evidentia moralis”, mely az érzékek (sensus), útján jut el, ha nem is a teljes bizonyossághoz (certitudo), de a teljes meggyõzõdéshez (persuasio), amely éppoly szilárd lehet, mintha matematikai úton nyerték volna. Cáfolni kívánja a Wolff tanítása nyomán elterjedt ellentmondás (contradictio) és elégséges ok elvét. Emellett bizonyítani kívánja, hogy hibás az a nézet, amely mindent a matematikai bizonyítás körébe von, és azt hangoztatja, hogy ami matematikailag nem bizonyítható, az nem is lehet igaz. A könyv elsõ fejezete általában szól a filozófiáról. A filozófia Hatvani szerint „minden dolgok tudománya, amelyek vannak, vagy lehetnek, de fõképp az igaznak és a jónak a helyes észbõl levezetett és az ember boldogságára rendelt megismerése.” Megállapítja, hogy a filozófiai igazságokon (Evidentia Simplex, Evidentia moralis) kívül, van egy másik is, amely a Szentírásból tárul elénk, és ez a vallás igazsága. A filozófia tehát nem tárja fel a teljes igazságot így kizárólag általa nem lehet eljutni a legfõbb igazsághoz. A filozófiai megismerés eszköze az intellectus, amelyet a ratio (értelem) képez bennünk. A ratio mellett a sensus (érzékelés) a tudás alapja. A megismerés mozzanatai: a perceptio (észrevétel), mely az érzékelésbõl indul ki, és az ideához jut el. Az érzékelés révén kialakult észleletekbõl fogalmakat alkotunk magunknak. (Hatvani az „ideá”-t fogalom értelemben használja.) A megismerés képességét Isten adja ugyan az embernek, de az ideákat az emberi elme alakítja ki a saját mûködésével. Tehát a világról érzékeléssel szerzünk tudomást, de elhisszük azt
is, amit mások megfigyeléseik, kísérleteik következtében állítanak. Ez a tudomány lényege. Gassendi, Halley csillagászati megfigyeléseinek eredményeit éppúgy elhisszük, mint Bouguernak és La Condamine-nak azt, hogy a hegyek tetején kisebb a gravitáció, mint a tengerszinten, hiszen ezt ingakísérletek bizonyítják. Azt is elhisszük, hogy a gravitácó iránya eltér a függõlegestõl, tehát nem egyéb, mint a Föld vonzása. Ezt nevetséges hipotézisnek tartják azok, akik karteziánus elveiket foggal-körömmel védelmezik, de nem kétséges azok elõtt, akik a mindenség természetét nem képzeletbõl, hanem kísérleti úton akarják megismerni, mint a gravitáció felfedezõje, Newton és követõi. Ebbõl a megjegyzésbõl világosan látszik, hogy Hatvani nem volt karteziánus, a gravitációval kapcsolatban nem fogadta el Descartes nézetét. Ez abból a szempontból nagyon fontos, hogy Debrecenben, ahol a karteziánus felfogás oktatása erõsen tartotta magát, Hatvani Newton követõjének bizonyult már mûködése kezdetétõl, de 1757tõl bizonyosan.47 A filozófiát Hatvani elméleti és gyakorlati részekre osztja. Az elsõ, bevezetõ rész a logika, második a metafizika, a harmadik az ontológia, a negyedik a kozmológia, az ötödik a pszichológia, mely „alapelveit az ontológiából és kozmológiából veszi”, a hatodik a teológia naturalis, a hetedik a fizika. A fizika is további részekre oszlik. Beletartozik a „természet négy országa” éppúgy, mint a medicina. Érdekes Hatvani fizika és a matematika definiciója. A fizika az a tudomány - mondja a szerzõ - mely a mozgásoknak, erõnek, ellenállásnak, és a többi jelenségeknek, amelyek a testeken történnek, valódi értelmét megadja. A matematika pedig a dolgok mennyiségével foglakozó tudomány, melynek segítségével korábban ismeretlen dolgokat lehet felszínre hozni. Míg az algebra a „kitalálás mûvészete”, az analízis „a dolgoknak szimbolizmus segítségével történõ megoldása.” A könyv második fejezete az emberi megismerésrõl szól. A megismerés kiterjed minden létezõre: az istenre, az emberre, a tárgyakra. A „teológia naturalis” foglakozik Istennel, a teremtett dolgok eredetével, a vallással. Miután az ókori és középkori szerzõk véleményét ismerteti a kérdésrõl, rátér a teológia naturalis lényegének megragadására. Az ember képtelen elméleti úton megismerni a természet lényegét. Ezért van arra szükség, hogy a fizikusok és egyéb természettudósok munkáit tanulmányozzuk az igazság felismerése érdekében. Az igazság felismerése a megismert, és egymással logikai kapcsolatban lévõ fogalmaktól függ. A természetben rejlõ dolgokat az ember képes megismerni, képes róluk helyes ideákat és ítéletet 47
Vö. Zemplén Jolán: i.m. 97. p.
alkotni. Az igazság megismerésének kritériuma, a filozófia fõ feladata. Itt hosszan, részletesen cáfolja a már említett wolffi alapelveket és más idealista filozófusok (Platon, Descartes, Leibniz) elméleteit, mert az igazság a közvetlen észlelésbõl, „a testek körében létrehozott kísérletekbõl, vagy közbensõ, összekötõ fogalmak révén állapítható meg”
Így jutunk el az Evidentia
Mathematicához, azaz a kényszerítõ cáfolhatatlan igazsághoz. Nem érvényes ez azonban az Evidentia Moralis területén, mely értelmünk fölött áll, mint pl. a dolgok, azaz a világ keletkezése. E jelenségek magyarázatát nem lehet az evidentia simplexig visszavezetni. Bár mindenütt nagy tisztelettel beszél Descartesról, Leibnizrõl, Wolffról, követõikre célozva azt írja: „füstöt adnak el”. Hogy velük szemben kiket tart mestereinek, arra mûve több helyén utal. „A legnagyobb filozófusok, akik találmányaikról nevezetesek, s a lappangó igazságot nem az ellentmondás vagy az elégséges ok segítségével, hanem a kísérletek vagy közvetítõ fogalmak (következtetés) útján találták meg”, ezek Christian Huygens, Newton, Johann Bernoulli, Boerhaave, Musschenbroek, Halley, Keil, s’Gravesande. Bátran mondhatjuk, hogy Hatvani ismeretelméletének Newton: Principia Philosophiae naturalis mathematica (London 1687.) címû munkája a fõ forrása. Ha Hatvani gondolatait a kor és fõleg Közép-Európa sajátos viszonyaihoz mérjük, mûvét erõteljesen haladónak kell tekintenünk, hiszen már tanítása kezdetétõl bírálta Wolff filozófiáját, egy olyan korban mikor „Wolffnak ama tézisei (az ellentmondás és elégséges ok elve) ellen büntetlenül még pisszenni sem lehetett, a legfélreesõbb zugokban sem”.48 A munka harmadik fejezete (De probabilitate, A valószínûségrõl)49 matematikatörténeti szempontból is igen jelentõs. E fejezetben a valóság megközelítésének matematikai módszerével ismerteti meg olvasóit. Nem tudjuk, hogy tanította-e Hatvani a valószínûségszámítás50 elemeit hallgatóinak, de feltételezhetjük, hogy az 1760-as évektõl kezdve, legkiválóbb tanítványainak legalább az érdeklõdését felkeltette e terület iránt.
48
Hatvani könyvének a debreceni Kollégium könyvtárában levõ példánya elsõ lapjára írta az idézett mondatot egy ismeretlen kéz 1773-ban. 49 A fejezetet részletesen ismerteti Horváth Róbert: Hatvani István professzor és a magyar statisztikai tudomány kezdetei címû munkájában. Bp. 1963. 91-187. p. 50 Ismeretes, hogy valószínûségszámítási problémák már a reneszánsz korában felvetõdtek, az akkor nagyon divatos szerencsejátékokkal kapcsolatban. A korai kapitalizmus kialakulása, a kereskedelem fejlõdése idején, a kereskedõk, bankárok érdeklõdéssel fordultak a véletlen fogalma felé. A valószínûségszámítás úttörõi között emlegeti a matematikatörténet Niccolo Tartaglia (1500?-1557), Geronimo Cardano (1501-1576) olasz matematikusokat. Utánuk következett Fermat (1601-1665), PascaL (1623- 1662), Huygens (1629- 1695), és mások.
1713-ban jelent meg Jacob Bernoulli (1654- 1705) híres posztumusz munkája, az "Ars coniectandi” (A találgatás mûvészete), amelyet a valószínûségszámítás elsõ tudományos összefoglalásának tekintünk.51 Hatvani jól ismerte Bernoulli e mûvét és az Introductio errõl szóló fejezetének megírásához ez a könyv, továbbá Johann és Daniel Bernoulli elõadásai szolgáltatták az alapot. Hatvaninak nem állt szándékában, hogy a statisztika tudományát új eredményekkel gazdagítsa. Az
volt
a
célja,
hogy
olvasóit,
hallgatóit
megismertesse
néhány
lényegesebb
valószínûségszámítási fogalommal, (mint pl. a nagy számok törvénye, az összetett valószínûségek, az a priori és a posteriori valószínûségek, stb.) és azoknak a hazai viszonyokra történõ alkalmazásával. A mintegy 40 oldalas fejezet bevezetésében a szerzõ felhívja a figyelmet arra, hogy aki nem eléggé jártas a matematikában, a fejtegetéseket nem értheti meg. A bevezetõ után Hatvani definiálja egy esemény bekövetkezésének valószínûségét, annak komplementerjét, a vagylagos és az egyszerre bekövetkezõ események valószínûségét. Értelmezi a bizonyosságot, és egy esemény, bekövetkezésének lehetetlenségét. Sor kerül a fejezetben a halálozás valószínûségének és az átlagos életkornak a tárgyalására. A fogalmakat példákkal világítja meg. Hatvani a fejezetben három halálozási táblázatot közöl (Halley, Keerseboom, és Dépardieux összeállításait). A táblázatok adatai a nagy számok törvényének magyarázatára adnak lehetõséget. A fejezet utolsó része érdekes orvosi vonatkozású adatokat tartalmaz, amelyek igen jellemzõk a kor magyar egészségügyi viszonyaira. Debrecen város anyakönyveibõl vett adatok alapján elemzi a csecsemõhalandóságot, és megállapítja, hogy volt olyan év, melyben a debreceni újszülöttek 34,2 %-a életének elsõ évében elhalálozott, ugyanakkor ez a szám külföldön 19,2 %. Hatvani felveti a kérdést: mi az oka ennek a szomorú helyzetnek. A magas halálozási arányhoz szerinte leginkább a szülõk vigyázatlansága, a kedvezõtlen meteorológiai viszonyok, az egészségtelen ivóvíz, és a mocsarak által fertõzött levegõ járulnak hozzá. A megrázó adatok kapcsán felhívja a város hivatalos hatóságai, és orvostársai figyelmét arra, hogy fordítsanak nagyobb gondot a megelõzésen túl a gyermekgyógyászatra és a bábaasszonyok magasabb szintû 51
Nagy eredménynek tekinthetõ, hogy a valószínûségszámítás összefoglaló ismertetése hazánkban mindössze négy évtizeddel követte a világirodalom elsõ ilyen munkájának megjelenését.
oktatására. Hatvani politikai aritmetikai észrevételeit az orvosi meteorológia terén végzett megfigyelésekkel egészítette ki. (Pl.„A meteorológiai megfigyelések alapján a betegségeket és viharokat elõre meg lehet mondani” s „A betegségek csírái gyakran benne vannak a levegõben, amelyet belélegzünk”. Részletesen foglalkozik például Debrecen és környéke levegõjével, és az abból levonható egészségügyi következtetésekkel. Tehát hazánkban az orvosi meteorológia kezdetei is a Hatvani nevéhez fûzõdnek. De az egész mûben szétszórtan is számos orvosi, fiziológiai, pszichológiai megfigyeléssel, észrevétellel találkozunk. A munkához Hatvani függeléket csatolt Observatio elevationis poli Debrecinensis címmel, (a Sarkcsillag debreceni magasságának kísérleti úton való meghatározása). Debrecen földrajzi szélességét határozza meg máig érvényes pontossággal (47°25’). A tanulmány jelzi Hatvaninak, mind a matematikai, mind a csillagászati irodalomban való jártasságát is. Zemplén Jolán, Hatvani e mûvének legfõbb értékét nem is a filozófiai részben, hanem a filozófiai érvelés alátámasztásához kapcsolt természettudományos példák sokrétû gazdagságában látja,52 hiszen a szerzõ nemcsak ismerte kora minden fontos és új felfedezését, eredményét, hanem fel is ismerte azok jelentõségét, és igyekezett tanítványait ezekkel megismertetni. Hatvani e mûvébõl a szerzõ kettõs arca tárul elénk. Látjuk a racionalista természettudóst, aki a tudományban a tapasztalatnak, és a józanésznek (sensus communis) hisz, és a mélyen hívõ teológust, aki felismeri az emberi megismerés korlátait. 53 A könyvbõl tájékozódhatunk, mit tanított Hatvani filozófiából. De arra is útmutatással szolgál a mû, fõként a természettudományi példák által, hogy mit tanított fizikából, csillagászatból, orvosi ismeretekbõl, és nem utolsó sorban matematikából. Bár polihisztor volt, nem filozófusként, hanem fõként fizikusként tartja számon õt a tudománytörténet. Fizikai elõadásait az erre a célra kialakított teremben tartotta. Debrecenben az akadémiai tagozat színvonalának emelését, az oktatás logikus rendjének kialakítását hosszú idõn át akadályozta a tantermek hiánya. Ezért határozták el a késõbb Auditorium Minusként, vagy
52
Vö. Zemplén Jolán: i.m. 101. p. Ezt a kettõsséget tükrözi Hatvani egyetlen hiteles arcképe is, mely ma a Debreceni Református Kollégiumban található. A Weiss János nagyszebeni festõmûvész által készített életnagyságú kép 36 éves korában ábrázolja a professzort, fehér parókában, fekete papi talárban. Nemes vonalú arcáról tudás és komolyság, de jóság is sugárzik. A képen jobb kezét egy barna bõrbe kötött biblián tartja, jobbját pedig az asztalon fekvõ kereszt fölé tartja áldólag. A kereszt közepén egy díszes aranyozott ezüst kehely áll, jobbra pedig egy emberi koponya látható. A kép háttere Hatvani könyvtárát ábrázolja. A teológus és a természettudós Hatvanit ábrázolja a kép. 53
Theatrum Physicumként emlegetett terem építését, melyet Hatvani tanára, Szilágyi Sámuel tervezett.54 A tervezõ egyik fõ szempontja volt, hogy Newton optikai kísérletei napkeltétõl napnyugtáig bemutathatók legyenek. Az Auditorium Minus ünnepélyes átadásra 1743. október 12-én került sor, az "ékesen szólás" professzora, Maróthi György beszédével. A fizikatanítás optimális feltételeit szolgálta az is, hogy a fõbíró és három szenátor már 1742-ben 400 forintot adományozott a szertár fejlesztésére, "physicához kivántató instrumentumok" beszerzésére.
55
Ekkor Hatvani még a Kollégium hallgatója volt. A professzorok már jóval Hatvani tanári mûködésének megkezdõdése elõtt, nemcsak a kísérletekkel, hanem táblai rajzokkal is igyekeztek a "praelectióhoz" szokott hallgatóság érdeklõdését felkelteni. Hatvani fizikai elõadásainak törzsét a testek tulajdonságai alkották, de jelentõs mértékben szerepeltek benne a mechanika, az asztronómia, az elektromosságtan addig elért eredményei is. Éppen az elektromosságtan területe az, melyrõl bizonyosan állíthatjuk, hogy a legmodernebb nézeteket közvetítette hallgatóinak. 1745-ben, röviddel Hatvani ottani tanulmányai elõtt fedezte fel Musschenbroek és Kleist az un. leydeni palackot, mely nagy lökést jelentett az elektromosság kutatása területén. A 18. század második felében aztán a felfedezések matematikai alakba öntése is megkezdõdött. A Coulomb törvény megalkotása arra indította az elméleti mechanika mûvelõit, hogy a mechanika egyes alapfogalmait az elektromos jelenségekre is kiterjesszék. 1750 és 1780 között tehát a fizika tudományán belül az elektromosságtan területe számos új felfedezéssel, új eszközzel gazdagodott. Bizonyára jövendõ elektromosságtani elõadásaira gondolt, mikor 1749-ben, Bécsben vásárolt egy „electrica machina”-t 14 forint 40 krajcárért.56 A 1776-ban pedig egy másikat vett melyet Volta csak egy évvel korábban, 1775-ben, fedezett fel. Mindkettõ Planta-féle üvegkorongos típus. Ezen kívül, a kimutatások szerint még húsz eszközt vásárolt Peter Gafur budai kereskedõtõl57. Õ szerezte be az elsõ elektrofort, valamint egy egyenes csövû barométert, mely még hüvelykes 54
A tanteremrõl levélben számolt be Szilágyi berni tanárának, Samuel Scheurer professzornak, a Royal Society tagjának, aki egykor saját szemével láthatta Newton kísérleteit. A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára. R 607/48. A levél szövege megjelent: G Szabó Botond: Debrecen és a kísérleti fizika oktatásának magyarországi kezdetei. Fizikai Szemle, 1982. 5.sz. 171-177. p. 55 Zoltai Lajos: Debrecen Város és a debreceni egyház egymáshoz való viszonya. Debreceni Protestáns Lap, 1903. 18. p. 56
Jakucs István-Urbán Barna: A debreceni és sárospataki kollégiumok legrégibb fizikai eszközei. Fizikai Szemle, 1961. 55-60. p. 57 Balogh Ferenc: A debreceni ref. kollegium története. Debrecen 1904. 39. p.
beosztású. Hatvani kísérleti fizikai eszközei közül megmaradt egy Musschenbroek–féle tûzmérõ, melyen öt kis gyertyatartó alakú csésze fölött van felerõsítve az a fémrúd, melynek a hõ által okozott kiterjedését vizsgálták. Rendelkezett a szertár más, a korábbi idõszakban Maróthi és elõdei által beszerzett eszközökkel is pl. egy Helvetius–féle 1700-ban készült éggömbbel, egy 1735-bõl származó távcsõvel, egy „laterna magica”-val, egy 1741-ben Lipcsében vásárolt légszivattyúval, „Antila Pneumatica”-val. Ezekkel végezte Hatvani híres kísérleteit, persze nem az egész tanévben, mert ahogy önéletrajzában megjegyzi, „a téli idõszakban, a hideg elõadóteremben kísérleteket nem lehetett bemutatni”58 A késõbbiekben csak saját készítésû mûszereivel, és ajándékozások útján gyarapodott a szertár, mert a kollégium nem tudott pénzt biztosítani eszközvásárlásokra, sõt még a meghibásodott eszközök javíttatására sem.59 Rhédey Ferenc fõgondnoknak 1782. december 21-én írott levelében Hatvani keserûen panaszkodott az eszközök hiányára, és az elöljárók közömbösségére: „Ámbár a múlt esztendõ végén a V. Deputationak declaraltam, hogy a Physicahoz tartozó instrumentumok majd mind elromlottak, és a defectus miatt ezt a disciplinát, sõt másokat is, tanítani nem lehet: mégsem vétetõdött a legkisebb instrumentum sem.Jóllehet Bécsben kétszer is megfordultam, sõt majd két hétig laktam, jó módom lett vala benne, hogy mind a Physicahoz, Mathesishez s Astronomiához megkívántató szükséges eszközöket a Mesteremberekkel készíttessek, maga P. Hell is ajánlván nékem ott abbéli szolgálatját: mégis senki énnékem e dolog felõl sem nem írt, sem nem szóllott.” 60 Mindezekbõl látható, hogy Hatvani mennyire fontosnak tartotta a kísérleteket, és elvetette a spekulatív módszert. A természettudomány fejlõdését biztosító induktív, empírikus módszer híve volt, korszerû, szinte naprakész kísérleti fizikát tanított még a szegényes eszközökkel is. Bár elõadásainak tartalmáról nem rendelkezünk elegendõ mélységû ismerettel, a szétszórt adatok arról vallanak, hogy a klasszikus fizika minden részterülete helyet kapott elõadásaiban, tanítványai megalapozott fizikai tudással kerültek ki keze alól. Hatvani maga mondja el, hogy az 1750-es évektõl kezdve kémiát is tanított a Debreceni Református Kollégiumban, és hallgatói a természettudományok e részében sem járatlanok 58
Lósy Schmidt: i.m. 214.p. Az eszközök javíttatása sok gondot okozott a professzornak, hiszen a kollégium erre nem tudott pénzt biztosítani. Hatvani javaslatára küldték Kabai Mihályt külföldre abból a célból, hogy a mechanikus mesterséget kitanulja, és képzett szakember javítsa ki a meghibásodott eszközöket. Kabai azonban már nem dolgozott Hatvaninak, hiszen visszatérése elõtt a professzor meghalt. A városi levéltárban fennmaradtak számadásai, melyek szerint például 13 forint 6 kr-ért javította meg az Antila Pneumaticat 1798-ban. Vö: Lósy Schmidt: I.m. 92-93. 59
azóta.61
A Debreceni kollégiumról szóló legutóbb megjelent monográfia szerint „nemcsak
Debrecenben, hanem országosan is az elsõ komoly kémikusnak Hatvani Istvánt tekinthetjük.”62 Kémiai ismereteirõl, a „Thermae Varadienses, examini physico et medico subjectae item de illorum usu salutari, simul cum observationibus medicis, nec non de sale medio in iis contento. Cuius occasione dissertatio inseritur, de natura salium nominatim vero de salibus qui circa Debrecinum collegiuntur nitro nostri temporis et veterum, seu nitro idest alcalino fossili vet saponario Debrecinensi”. Viennae. 1777. („A váradi fürdõk fizikai és orvosi vizsgálatáról, illetve azok gyógyászati hasznáról, valamint a bennük lévõ gyógysóról, melyhez egy értekezés csatlakozik a sók természetérõl, jelesen, azokról a sókról, melyeket Debrecen környékén gyûjtenek. Korunk salétromáról van szó, melyet a régiek a natriummal együtt ásványi alkalinak, vagy debreceni szappansónak (saponarium Debrecinense) neveztek.”) címû
mûvébõl
tájékozódhatunk. A sók elméleti tárgyalása után, tapasztalatai alapján ismerteti a Debrecenben és a tõle délre fekvõ falvakban gyûjtött salétrom mennyiségét, lelõhelyeit, gyûjtési módját, s azt, hogy hogyan fõznek belõle párlúgot (lixivium) és szép fehér szappant. (Tudjuk, hogy Hatvani is végzett kísérleteket salétrommal, Kazay Sámuel debreceni gyógyszerész laboratóriumában.)63 A könyv utolsó részében pedig a váradi fürdõk gyógyászati hasznát világítja meg. 1777. július 12-i keltezéssel maradt fenn egy recept, (146.sz.) melyet Hatvani írt fel a kollégium számlájára, „pro experimentis physicis” jelzéssel. A felírt koncentrált savak és sóoldatok gázok fejlesztésére, tehát kémiai kísérletekre voltak alkalmasak. Ez is bizonyítja, hogy fizikai kísérletei között esetenként kémiaiak is voltak.64 Kísérletei még kvalitatív-analitikusak lehettek. Ismeretes, hogy Winckler könyve, melyet Hatvani vezérfonalul használt elõadásaihoz, csak röviden és általánosságban szólt a sókról, õ viszont igen alaposan és a gyakorlatot is szem elõtt tartva tárgyalta a sók kérdését elõadásaiban. Éppen ezért ebben kell keresnünk kémiai munkásságának jelentõségét.
Minden bizonnyal hatottak Hatvaninak a Debrecen környéki
sziksókkal kapcsolatos vizsgálatai tanítványára, az iskolaalapító Tessedik Sámuelre és a mezõgazdasági kérdésekkel foglalkozó Pethe Ferencre. 60
Idézi Lósy Schmidt: i.m. 93-94. p. Uo. 62 A Debreceni Református Kollégium Története. Szerk: Barcza József. Bp. 1988. 610. p. 63 Vö. Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. IV. Bp. 1940. 212-213.p. 64 Vö: Diósadi Elekes György: Hatvani receptjei a debreceni diákok részére 1780 körül. Theológiai Szemle, 1940. 239-241. p. 61
Tudósi és tanári mûködésének áttekintése után meg kell emlékeznünk arról is, hogy Hatvani, ha lehetõségei engedték, milyen megható igyekezettel és gondos körültekintéssel próbált szegényebb sorsú tanítványain segíteni, és jövõjüket felelõsséggel alakítani. 1774. december 12én Ráday Gedeonhoz intézett levelében65, aki unokája, az akkor hat esztendõs Pál számára keresett németül is jól beszélõ nevelõt a debreceni ifjak közül, meleg szeretettel jellemzi négy tanítványát, akiket alkalmasnak talált a nevelõi feladatra. Három szegény, de igen tehetséges papfiú és egy tiszttartó fia került szóba, mint a kis Ráday nevelõje. „Itt nállunk most vagyon négy jeles Ifjú, akik alkalmatosak… Az elsõ már harmadikos Deákunk, s majd õsszel Contrascriba a jövõ tavaszszal Senior lehet és esztendõ ekkorára Akadémiákra fel is mehet. Ez született német fi, igen szép tudományú s jó erköltsû is… „ -írja Hatvani, de megjegyzi, hogy az ifjú idõsebb és inkább tudományos pályára való, „mintsem kis úrfitskával bajoskodjon”. A sorokból kimondatlanul is érezhetõ, hogy a professzor a fiatalember jövõje szempontjából akár a nehezebb anyagi körülmények között végzett külföldi akadémiai tanulmányokat tartaná helyes útnak, mint a biztosabb kenyeret adó, de hosszú évekre lekötöttséget jelentõ fõúri nevelõi állást. A következõ ifjú, aki nevelõként szóba jöhetett, a 22 esztendõs papfiú, Tót Pál, akinek „mind tudománnya, mind erköltse szép, emellett szelíd és tsendes”. A fiatalember azonban végül úgy döntött, hogy tovább folytatja tanulmányait a Kollégiumban, és nem vállalja az állást. A harmadik egy Nyitra megyében élõ tiszttartó fia, „egy Blasek nevû tseh fi,… ki nemes elméjû, széptudományú, fiatal, rendes maga viseletû”. Azonban õ sem tudta vállalni a megbizatást, mert „Tekintetes Rhédey Ferentz Úr kedves fia mellett vagyon, s a Városbann a maga házánál itt lakik az Úrfival ki már most Poeta.” „Ezt sem lehet onnan el szakasztani”- írja Hatvani. (Az említett ifjú, Blasek Mihály végül mégis a Ráday családhoz került. Feltehetõen 1776 és 1780 között volt a kis Ráday Pál préceptora, majd 1780-ban Ráday Gedeon költségén Baselbe ment, ahol ugyanazon az egyetemen tanult, mint professzora, Hatvani. 1781-ben eljutott Utrechtbe is, de itt csak rövid idõt tölthetett, mert utasították, hogy Morvaországban teljesítsen lelkészi szolgálatot.
65
Hatvani István lelele Ráday I. Gedeonhoz. Debrecen 1774. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyûjteménye. Levéltár. Ráday I. Gedeon levelezése. VIII. 959.
Õ volt az elsõ, aki 1782 –ben a Türelmi Rendelet kibocsátása után megérkezett a morvaországi Nuszlauba, hogy ott szolgáljon.66) A negyedik, Keck Dániel, „valami 19 esztendõs gyenge ifjú” … aki „magát a Theologiára szánta”. „Ez is olyan szelíd, mint egy jól nevelt leány, tudománnya is szép, tanításra való tehettsége is vagyon”-írja a professzor, de mivel célja a papi hivatás, erre akar elsõsorban alaposan felkészülni. Mindezekbõl látható, hogy a jó tanár legfontosabb tulajdonságának Hatvani a magas szintû tudományos ismereteket, a jó erkölcsöt, a nyugodt, csendes modort és a „tanításra való tehetséget” tartotta. Mindezek együtt megvoltak a négy említett ifjúban, akik közül egy sem vállalta akkor a megbízatást. A levél végén Hatvani sajnálkozását fejezte ki, hogy nem tudott eleget tenni Ráday kérésének, de „rossz erköltsût, ostobát sem commendálni nem akarok, sem tudva nem commendalok, hiszen az Urak tzéljokat benne el nem érnék, sem én betsületet véle nem szereznék”- írja. A lelkész Hatvani nemcsak tanár, nemcsak tudós polihisztor volt, hanem végzettsége és lelke szerint pap is. Szülei gyermekkorától erre a pályára szánták, tanulóévei alatt Losoncon, Debrecenben mindvégig erre készült. Külföldi tanulmányainak idején is ez volt legfõbb célja. Hosszú ideig viaskodott önmagával, míg döntött: elfogadja a Kollégium meghívását, tanár lesz. De tanári munkája mellett egyházi tevékenységet is folytatott. Prédikált a debreceni templomokban, közismerten jó egyházi szónok volt. Amikor 1754-ben Szõdi István lelkész meghalt, a Kollégium három paptanára (Szilágyi Sámuel, Hatvani István és Varjas János) felváltva látta el az egyházi szolgálatot. Ez külön terheket rótt rá, és nagyon fárasztó is volt számára. Ebbõl az idõbõl származik egy beszéde, melyet a még 1748-ban írt, és 1757-ben, Bázelben megjelentetett vallásfilozófiai értekezéséhez csatolva adott ki, és melynek címe: "Oratio de philosphiae utilitate in theologia". A beszédben azt bizonyítja, hogy az értelem mûvelése a 66
A magyar református ifjak morvaországi missziójának nagy irodalma van, mely tartalmaz adatokat Blasek Mihályról is. Vö: Kovács Endre: Magyar –cseh történelmi kapcsolatok. Bp. 1952.; Richard Pražak: A református magyar értelmiség Ceh-és Morvaországban a cseh nemzeti megújhodás kezdetén. Századok, 1964. 1.sz. 3-40. p.; Czegle Imre: A cseh-magyar református egyházi kapcsolat egy évtizede. Bp. 1981.; Segesváry Viktor: Blasek Mihály levelei Ráday Gedeonhoz. Református Egyház, 1954. 11. sz. 8-17. p.; Nagy Sándor: Blasek Mihály kibocsátása Debrecenben 1782-ben. Református Egyház, 1954. 17.sz. 22-23. p.
vallásnak is hasznára van. Hogy a filozófia az eretnekség melegágya, megalapozatlan elõítélet. Szokatlanul erõs kifejezéseket használva kifejti, hogy aki azt hirdeti, hogy a matematika, a botanika és az orvostudomány jobban megismerhetõ a Bibliából, mint Newton, Bernoulli, Linné és Boerhave mûveibõl, az õrült. A tudományt azonban olyan fegyvernek tartja, amely egyformán lehet ártalmára és hasznára az emberiségnek, ezért meg kell tanulnunk helyesen élni vele. A beszédben kora jelentõs természettudósai mellett, hivatkozik Locke: Gondolatok a nevelésrõl címû mûvére, idézi Leibniz gondolatát, mely kimondja, a Szentírás egyes helyei nem ellenkeznek az értelemmel, hanem fölötte állanak. A hit és a tudás viszonyáról szólva kifejti: az elmúlt idõk gondolkodói a "Ne examine sed crede" (Ne vizsgálj, hanem higgy!) tételt követték. Hatvani álláspontja: "Primum hic etiam rem cognoscimus, postea credimus", (elõször vizsgálj, azután higgy, és csak azt fogadd el igaznak, amit gondosan megvizsgáltál). Ez az álláspont már a felvilágosodás eszméiben való hitet jelzi. Teológiai munkái között emlíjük a gyermekek számára magyar nyelven megjelentetett mûveit: A fiúi és leányi iskolákban tanuló gyermekek számára irattatott könyörgések (Basel, 1752) és Az úri szent vacsorára megtanító könyvecske (Basel, 1760) címû írásait. Teológiai mûveire az egyszerû nyelvezet és stílus a jellemzõ. Célja az volt, hogy az iskolázatlan emberekkel is meg tudja értetni az elvont fogalmakat. Szakít „a verbális inspiráció” tanával, a Biblia betû szerinti értelmezésével. Õ az igaz vallást a ráció és a Szentírás kapcsolatából származtatja. Mindazt, ami a hitigazságokban józan ésszel ellenkezik, azt „ész fölöttinek” nyilvánította, és a szószékrõl a bibliai üzenetet az emberiség növekvõ tudományos ismeretei szerint közvetítette. Az orvos Tanári, és tudományos munkássága mellett Hatvani kiterjedt orvosi tevékenységet is folytatott. Sok beteg kereste fel nemcsak Debrecenbõl és Bihar megyébõl, hanem távolabbi vidékekrõl, sõt külföldrõl is, gyakran nemesi és fõrangú családok tagjai.67 De gondja volt a Kollégium diákságára is. Kezdeményezésére 1752. szeptemberében „cassa infirmorum”, azaz betegsegélyzõ pénztár jött létre, 13 Frt 51 dénár alaptõkével. A betegsegélyezõ pénztárba évente változó összeg foly be a Kollégium jövedelmeibõl. (Pl. a pénztár 1760-ban 74 67
Kitûnik ez végrendeletébõl is, ahol az elõkelõ páciensektõl kapott ajándékokról intézkedik.
Ft, 1770-ben már 261 Ft-tal rendelkezett.) Ebbõl fizették a beteg tanulók ápolásának költségeit, és a szükséges gyógyszerek árát. 1775-ben, szintén Hatvani kezdeményezésére kórházi alap létesült. A kollégiumban betegszobákat rendeztek be, és ápolószemélyzetet alkalmaztak. Tudomásunk van róla, hogy Hatvani ingyen kezelte a beteg tanulókat. Adatok maradtak fenn arról, hogy az 1764. évi tûzvészben 23 tanuló sérült meg, közülük hárman súlyosan, akiket Hatvani kezelt.68 Tudjuk, hogy gyógyszerekkel is maga látta el tanítványait. Igen becses, 198 darabból álló receptgyûjtemény maradt ránk69 1777-1780-ból túlnyomórészt Hatvani kézírásával. A különféle nagyságú hosszúkás, házilag vágott papírokra írott receptek fejlécén az α és az ϖ betûk állnak, utána az Rp. jelzet következik, majd sorban a hatóanyagok latin névvel, mellettük a kívánt mennyiség. Ezt követi a gyógyszer készítésére vonatkozó rendelkezés, majd a használati utasítás, felsõbb éves diákok számára latinul, az alsóbb évesek számára magyarul. Végül a dátum, és az aláírás következik. Sok recepten olvashatjuk a gyógyszer árát, amit a Kollégium betegpénztára térített meg. A Hatvani által felírt gyógyszerek gyógyhatás szempontjából köptetõk, fájdalomcsillapítók, görcsoldók, seb és szemkenõcsök, borogató vizek, étvágyjavítók, féregûzõk, hajtisztítók toroköblögetõk.
Formájukat tekintve teák, porok, emulsiók, kenõcsök, pirulák,
oladatok, gyógytea keverékek. Részvétele az oktatáspolitikai küzdelmekben Hatvani késõ öregkoráig hálás volt a Kollégiumnak mindazért, amit ifjúkorában tõle kapott. Egy levelében írja: „amennyire elmémtõl telik ünnepélyesen adok hálát a tisztelendõ debreceni egyházközségnek, hogy engem, a vendéget és idegent, amint ebbe a kollégiumba jöttem tanulni, néhány hónap múlva anyai ölébe nemcsak befogadott, hanem négy esztendõt kitöltve a kollégiumban, miután megtudta, hogy külföldi egyetemekre akarok menni, rögtön példátlan módon különleges jóindulattal és pártfogásával segített, és tanulmányaimban elõrevitt.” 70
68
Vö. Balogh Ferenc: A Debreceni Református Kollégium története adattári rendszerben. Debrecen, 1904. 54-55. p. Vö: Diósadi Elekes György: Hatvani receptjei a debreceni diákok részére 1780 körül. Theológiai Szemle. 1940. 239-241. p. 70 Hatvani István levele az Egyházkerületi Bizottsághoz. 1781. december 6. Közli G. Szabó Botond: A Debreceni Református Kollégium a „pedagógia századában.” Debrecen 1996. 391. p. 69
Egész pályája során mindent megtett, hogy segítse szeretett iskoláját, azokban az években, mikor az különösen nagy veszélyeknek volt kitéve. A Debreceni Református Kollégium hosszú történetének egyik legválságosabb korszaka volt az a négy évtized, amely egybeesett Hatvani ottani diákoskodásával és tanári tevékenységével. 1752-ben Mária Terézia rendeletileg (restauratorium decretum) megtiltotta Debrecen városának, hogy a Kollégiumot anyagilag támogassa, hogy a professzorok és a „publicus préceptorok” fizetését magára vállalja.71 Ez komolyan veszélyeztette az iskola létét. A debreceni konzisztórium elhatározta, hogy a külföldi protestáns egyházak közül az angol, a holland, és a svájci református egyházak elöljáróihoz fordul anyagi segítségért. A canterbury érsekhez, az utrechti teológiai karhoz (és rajta keresztül az egész holland klérushoz), a zürichi antisteshez, (és általa Svájc református kantonjainak összes papjaihoz) írott levelek fogalmazását Hatvanira bízták. Az elkészült folyamodványokat Szeremley Sámuel, a Kollégium fõgondnoka, továbbá Szõdi István szuperintendens-helyettes, a kollégium tanárai és a debreceni lelkészek mind aláírták. A leveleket 1753 októberének elején küldték el a három külföldi protestáns egyház elöljáróihoz. A leveleknek megvolt az eredménye. Mind a három országból éveken keresztül igen tekintélyes összegekkel segítették a Kollégiumot.72
A Svájból kapott évi segély nagyrészt
Hatvani ottani személyes kapcsolatainak volt köszönhetõ, így õ személy szerint is hozzájárult ahhoz, hogy a kollégium át tudta vészelni a nehéz idõket, amelyek miatt professzortársaival együtt „éjjel-nappal szomorúságban, bánatban, félelmek és rettegések között töltötték napjaikat”73 A további években is hasonló intézkedések sora sújtotta a Kollégiumot. Az államhatalom szintén rendeletileg próbálta megszûntetni a Kollégium legfõbb segélyforrását: a legációt74 és a szupplikációt. 75 A tilalmat megszegõ tanárok és diákok ellen - egyszer Hatvani ellen is - büntetõ eljárásokat indítottak.76
71
A tilalmat 1774-ben részlegesen, 1802-ben teljesen feloldják. Vö: Révész Imre: Sinai Miklós és kora. Bp.1959. 87. p. 72 Vö: Géresi Kálmán: A kollégium külsõ történetének vázlata 1848-ig. A Debreceni Fõgimnázium Értesítõje az 1894-95. Iskolai évrõl. 35. p. és Balogh Ferenc: i.m. 128. p. 73 Lósy –Schmidt: i.m. 132. p. 74 A legáció azt jelentette, hogy a három legnagyobb egyházi ünnep idején a diákok prédikálni jártak, ée ennek fejében adományokat gyûjtõttek. 75 A szupplikáció a szünidõ alatti adománygyûjtés. 76 Tudomásunk van aról, hogy 1778-ban a kormányzat azért indított „tiszti keresetet” Hatvani és három másik tanártársa ellen, mert Saly Sámuel diák adománygyûjtõ ajánlólevelét aláírták. A diákot Kissároson a 4 Ft 29 krajcár adaományokból gyûjtött pénzzel elfogták, és mivel a gyûjtés tilos volt, a vétkes diák és tanárai ellen eljárás indult.
Mária Terézia meginduló tanügy reformjai az 1760-as évek végén, arra késztették a hazai protestáns egyházakat is, hogy napirendre tûzzék iskoláik ügyeit. 1769-ben Marosvásárhelyen összeült például az erdélyi református „litteraria comissio”77 hogy új, egységes tantervet dolgozzon ki az iskolák számára.Ezzel párhuzamosan Magyarországon is megindultak a munkálatok, melynek elsõ lépéseként 1770-ben, Debrecenben megszületett a „Methodus”, mely a Maróthi által a negyvenes években javasolt reformok egy részét hasznosította, és amely munkálataiban Hatvani is részt vett. 1776. augusztus 5-én kelt az a rendelet, mely elindította a protestánsok egyre szélesedõ ellenállását. A rendelet kimondja, hogy a tankerületi fõigazgatók jogköre, vagyis az állami felügyelet „valláskülönbség és kivétel nélkül” minden tanintézetre kiterjed. A fõigazgatók még abban az évben elkezdték a protestáns iskolák látogatását.78 A következõ évben pedig megjelent a Ratio Educationis, melynek 69 §-a hangsúlyozta, hogy a nem katolikus iskolák irányítása – a vallás sérelme nélkül – az uralkodó joga. 1777 márciusában (még a Ratio hivatalos augusztusi megjelenése elõtt) Pesten a négy református egyházkerület megbízottai elfogadták a Teleki József által fogalmazott tiltakozó felségfolyamodványt, amelyhez az evangélikusok is csatlakoztak.79 Az irat az állami felügyelet ellen azzal érvelt, hogy a protestáns iskolákban a teológia áthatja az összes tanított tárgyat, és arra hivatkozott, hogy a korábbi évtizedekben sem vették el tõlük a saját tanrend jogát. Közben Debrecenben is megkezdõdtek a változások. Hat héttel a Ratio Educationis megjelenése elõtt 1777. július 10-én a konzisztóriumi jegyzõkönyv a következõket rögzítette a kollégium akadémiai tagozatára vonatkozóan: „A Studiumok határoztassanak meg mitsoda renddel és mennyi idõre végeztessenek…. Az órák száma szaporíttassék.”80 Ez már a tanrendi reform kezdetét jelzi. A Ratio Educationis 1777. augusztus 22. megjelenése után aztán felgyorsultak a változások, mind országos, mind pedig helyi szinten. Hatvani professzor mindkét szinten részt vett a munkálatokban. 77
tanügyi bizottság A Debreceni Református Kollégiumot gróf Károlyi Antal látogatta meg 1777-ben. Vö. Finácsy Ernõ: A magyarországi közoktatás Mária Terézia korában. 1773-1780. Bp. 1902. 387. p. 79 Kivonatosan ismerteti: Révész Imre: Adalékok a magyar protestáns iskolák autonómiájának történetéhez. Sárospatak, 1869. 23-25. p. 80 Közli: Közli G. Szabó Botond: A Debreceni Református Kollégium a „pedagógia századában.” Debrecen 1996. 209. p. 78
Debrecenben, 1777. második felében egymást követték a tanrendi viták. A konzisztórium elképzelései szerint az elõadások számának növelését a vakációk idejének csökkentésével, valamint a két Auditorium egyidejû igénybevételével lehet biztosítani. Domokos Lajos és a városi vezetõk számítottak a professzorok együttmûködésére, de heves ellenállásba ütköztek. Az 1778. július 19-i beadványban a professzorok egységes álláspontot képviselve fejtették ki nézeteiket. Biztosra vehetjük, hogy Hatvani is részt vett a beadvány megfogalmazásában. A professzorok véleménye szerint csak elõnyös, a Nagy Auditoriumban tartott, kötelezõ "publica" órák a Kis Auditorium "privata" óráitól eltérõ idõpontban vannak hiszen így azok a nem togátus és evangélikus diákok is, akik a többségtõl eltérõen rövidebb idõre, általában 2-3 évre érkeztek Debrecenbe, nem kényszerültek választásra a filozófia és a teológia tárgyai között, mert a két kurzus elõadásainak jelentõs részét párhuzamosan is hallgathatták. Élhettek ezzel az elõnnyel azok is, akik anyagi okból rektorkodásra kényszerülve ideiglenesen megszakították debreceni tanulmányaikat, és visszatérésük után pótolták hiányosságaikat egyik vagy másik stúdiumból. Amint a tanárok beadványából kiderül, eddig az egyik professzor a Kis Auditoriumban alapozó jelleggel tanította a görög-római antikvitásokat, az ó és új geográfiát, a másik professzor pedig az elméleti és alkalmazott matematikát, illetve a filozófiát. A Nagy Auditoriumban szintén két professzor adta elõ az egyetemes történelmet, fizikát, természetjogot, az etikát és a teológiai tárgyakat. A rendszer hibájaként csupán azt ismerték el, hogy túlságosan sok vakációt enged, de hangsúlyozták, hogy az ifjúság élelmezését éppen a vakációk idején végzett gyûjtések biztosítják. Korrekcióként a tanítási idõ két héttel, a heti óraszám (tanáronként) 4 órával növelését javasolták, így a régi gyakorlat elõnyeinek megõrzése mellett is befejezhetõek volnának három év alatt a "priváta" órák tárgyai, és a Nagy Auditórium "Universalis leckéit" is elõ lehetne adni egy hat éves iskolai kurzus alatt. A hatéves idõtartamot a teológiai tárgyak mellett az is indokolta, hogy tapasztalataik szerint az ókori, a középkori, és a nélkülözhetetlennek mondott hazai történelmet külön-külön legfeljebb 2-2 év alatt lehet megtanítani. A Konzisztórium terve szerint a felsõ tagozatot kezdõ 15-17 éves ifjaknak, három év alatt kellett volna befejezniük a római és görög szerzõk kritikai és filológiai elemzését, a geográfiát, az egyetemes és magyar történelmet, az elméleti és alkalmazott matematikát, a filozófia minden ágát (a fizikát, az etikát, a természetjogot is beleértve). Jelentõsnek tartották a professzorok a hallgatók terhelését abból a szempontból is, hogy a nagydiákoknak a napi hat elõadás mellett két órát a tanítványaikra kellett szánniuk, és naponta
átlagosan két órát a temetéseken kell tölteniük. A professzorok kifogásolták a nyilvános disputák megszüntetésének tervét, és azt is, hogy a Ratio Educationis okozta bizonytalanságban született a kezdeményezés, amikor még nem dõlt el, milyen engedményekre kényszerül a Református Egyház. Közben az országos szintû események a következõképpen alakultak: 1778 és 1780 között a református és az evangélikus megbízottak új közös folyamodványt szándékoztak benyújtani, de a hosszas belsõ viták miatt csak 1780 elején sikerült megszövegezni az iratot. Ez az irat is az állami felügyelet és az egységesítés ellen szállt síkra. 1781 novemberében Debrecenben írásba foglalták, és 1782-ben jóváhagyták az „Ordo Studiorum”-ot, melyet aztán hosszú éveken keresztül vitattak. Kívánalmai között szerepel, hogy a váltás érdekében a professzorok gyorsított tempóban fejezzék be, zárják le jelenlegi elõadásaikat, hogy a következõ (1783-as) tanévben egységesen kezdhessék az új rendet. Szakítsanak a diktálással, térjenek át mai értelemben vett elõadások tartására. Szabályozták a számonkérés rendjét, a használandó tankönyveket. Hangsúlyozta, hogy a diákoknak nem részletekbe veszõ ismeretek tömegére van szüksége, hanem szilárd alapokra, amelyekre késõbb építeni lehet. Hatvani István 1781. december 6-án kelt levelében, melyet az Egyházkerületi Bizottsághoz intézett, logikusan, részletesen, sok megfontolandó érvet felsorakoztatva, de érezhetõ megbántottsággal fogalmazta meg véleményét az új tantervrõl. A levél abból a szempontból is nagyon érdekes, mert némi fényt vet Hatvani tanári egyéniségére, hiszen arról hogy miképpen viszonyult hallgatóihoz, arról szinte kizárólag csak feltételezésekre vagyunk utalva. Hogy szerette tanítványait, és felelõsséget érzett magas szintû képzésükért, arról ez a levele vall a legegyértelmûbben. Mint igazi pedagógus, pontosan tudta, hogy a tanulók életkori sajátosságaira tekintettel kell lenni a tanterv elõírásainak, és hogy a túlterhelés mennyire káros. „Egyedül az órarendre való rápillantás is megmutatja, hogy a tizenöt, tizenhat és tizenhét éves ifjakat annyi és oly nagy tantárggyal terhelik meg, hogy elméjük teljesen összezavarodik.” Azt is elengedhetetlennek tartja, hogy a tárgyak anyaga egymásra épüljön. „senki nem értheti meg a fizikát, ha csak nem fejezte be elõtte legalább a matematika alapjait, hogy a csillagászatról, az általános földrajzról és az algebráról ne is szóljak. De a természeti jogot sem lehet az etika nélkül megérteni.”
Képtelenségnek tartja, hogy az elsõ hároméves kurzus lezárása után a hallgatók már ne foglalkozzanak fizikával, filozófiával, természetjoggal. Ártalmasnak tekinti a megfelelõ filozófiai tudás nélküli teológiai képzést, de ugyanígy azt is, ha a hallgatók nagy része a kezdõ három év után, teológiai ismeretek nélkül fejezi be debreceni tanulmányait. Hatvani, mint orvos, és mint pedagógus arra is gondolt, hogy a hallgatók a délutáni órákon többnyire már nagyon fáradtak, hiszen kötelességeik közé tartozik a temetéseken való részvétel. Világos számára, hogy ezek az órák nem lehetnek hatékonyak a diákok szempontjából. „Ismert, hogy nálunk egy nap néha tíz vagy még több temetést tartanak. …ha a harmadéves vagy annál fiatalabb diákok visszatérnek az úgynevezett parciális [prédikáció nélküli] temetésekrõl, a nap túlságos heve vagy a hatalmas hideg, vagy az esõzés, hó és vihar néha úgy kifárasztja õket, hogy nem tudnak részt venni az órán, amely már elkezdõdött, amikor õk visszaérnek.” Az új tanterv elõírta, hogy ezután a professzorok ne diktáljanak az órákon, hanem az elõírt tankönyveket magyarázzák. Ehhez a következõ megjegyzéseket fûzte Hatvani: „Kétszáz harmadéves hallgatóból alig tíz lesz, aki a nagy szegénység miatt meg tudja szerezni magának vagy csak az elõírt összefoglalásokat, vagy a kézikönyveket.” Tehát úgy vélte, a hallgatók többségének anyagi helyzete nem teszi lehetõvé az elõírt külföldi tankönyvek megvásárlását. „De könyv, vagy valamiféle papírra írt jegyzet nélkül nem lehetséges, hogy a vizsgázók feleljenek. A másik dolog, hogy az olyan sekélyes órákra, ahol csak azt magyarázzák meg szóban, ami a szerzõ bekezdésében van, egyetlen okosabb hallgató sem fog járni.” Saját, több mint három évtizedes professzori mûködésérõl szólva, egyéni sérelmeit is összegzi: eklektikus-newtoniánusként Wolff tanítására kényszerítik, nem tarthatja megszokott helyén, a nagy Auditóriumban az óráit, tanártársai közül egyedül neki írnak elõ új kézikönyvet. Nagysikerû mûveit – melyek európai hírnevet szerztek számára, Debrecenben nem jelentették meg. A levélben idézi a mûveirõl megjelent méltatásokat, felsorolja nagy nevet szerzett tanítványait. Pár héttel késõbb, 1782. január 15-én a professzorok 13 pontban, közösen is kifejtették ellenvéleményüket, megismételve és kiegészítve az Ordo elõmunkálatairól 1778. július 19-én írottakat. A konzisztorium azonban csak néhány pontban engedett a kérésekne. Ragaszkodtak Wolff logikájának bevezetéséhez, de a metafizikában, az etikában és természetjogban megmaradhatott a korábbi tankönyv. Megjegyzik, (Hatvaninak címezve), hogy a professzor rangja nem attól függ, hogy a Kis- vagy a Nagy Auditoriumban tanít. Hatvani kérésére hozzájárultak ahhoz, hogy a
fizikát a Nagy Auditoriumban lehessen elõadni. Ami a vita elvi részét illeti, a tanári kar általában a gyakorlat nehézségeibõl, a kényszerítõ körülményekbõl és a realitásokból indult ki, a Konzisztórium világi tagjai pedig a kor követelményeit tartották szem elõtt, és ebben az értelemben az idõ õket igazolta. II. József , már uralkodása kezdetén tárgyalni kívánt a protestáns vezetõkkel a tanügyi kérdésekrõl. A türelmi rendelet 12. pontja úgy intézkedett, hogy szakemberek bevonásával dolgozzanak ki olyan tervezetet, amely megnyugtató módon tisztázza, hogyan lehetne az új tanulmányi rendszert a protestáns iskolákra is kietjeszteni a vallás sérelme nékül. A tárgyalások 1782-ben, Pozsonyban kezdõdtek meg Skerlecz Miklós elnökletével, és a tanulmányi bizottság által meghívott szakemberek részvételével. A református érdekeket Domokos Lajos debreceni fõbíró és Hatvani István professzor, az evengélikusokat Benczur József, Prónay Gábor és Tessedik Sámuel, a görögkeletieket Jankovich Tódor képviselte. Bár megegyezés nem született, a felek kompromisszumkészségéhez nem férhet kétség, hiszen kieszközölték a halasztást, az ügyek alaposan megvizsgálására és az álláspontok kialakítására. 1784-re elkészült a protestáns egyházak álláspontját tükrözõ irat, melyet a helytartótanács és az udvari tanulmányi bizottság is véleményezett. Ebben a protestáns szakértõk annak az álláspontjuknak adtak ismételten hangot, hogy lehetetlen egységes tanrendet kialakítani a katolikus, és protestáns iskolákban, ugyanígy a központilag elõírt tankönyvek a protestánsokra sérelmes kitételeket tartalmaznak, tehát nem használhatók. A protestáns iskoláknak nincs anyagi lehetõségük a Ratio által elõírt szertárak felszerelésére, de ami a legfõbb, az 1647-i törvényre hivatkozva leszögezték, hogy a protestáns iskolák az egyház hatáskörébe tartoznak. Nem tudjuk, mekkora szerepe volt Hatvaninak az irat szövegezésében, de bizonyára tevékenyen részt vett benne. Az udvar megütközött az ellenálláson, de ismét új tárgyalásokat javasolt, azon az elvi alapon, hogy a vallásnak a tudományhoz nincs köze. Van Swieten elnöklete alatt foly te a következõ tárgyalás Bécsben 1784 végén. A reformátusok részérõl ismét Hatvani és Domokos vett részt a tárgyaláson, az evengélikusok képviseletében pedig Potkoniczky Ádám késmárki rektor és Prónay Gábor. Van Swieten kifejtette, hogy az oktatás egyöntetûségének elvérõl, és az állami felügyelet jogáról nem folyhat vita, de a megvalósítás módjáról, és a sérelmesnek talált egyéb kérdésekrõl igen. Az evangélikusok arra kértek biztosítékokat, hogy II. József utódai alatt se
érhessék iskoláikat a katolikusok részérõl támadások. A reformátusok, Hatvani és Domokos ragaszkodtak korábbi álláspontjukhoz. Ebõl az idõbõl származik Hatvaninak egy egyház- és oktatáspolitikai szempontból is érdekes, de vitatható írása, melyet 1785-ben adott közre Bécsben, Kurzbek József betûivel, 68 lapon. A "Modesta disquisitio , num in philosophia, eadem doctrinae capita tractari, et sic eadem philosophia, quoad omnes eius partes, in scholis, gymnasiis, et academiis Romano-Catholicis, Augustanis, ac Reformatis; salua religione doceri possit?"
81
(Szerény vizsgálódás, vajon a
vallási meggyõzõdés meghagyása mellett lehet-e a bölcseletben ugyanazokat; a tantételeket, s így minden részében ugyanazt a bölcseletet tanítani a római katolikus, ágostai hitvallású és református iskolákban, gimnáziumokban és akadémiákon?) mûfaját tekintve inkább politikai röpirat, mint teológiai mû.82 A mû huszonkét fejezetében Hatvani sorra veszi a saját korában bölcseletieknek számító tárgyakat: az ontológiát, a teologia naturalis-t, a lélektant, a kozmológiát, a fizikát, az erkölcstant, a természetjogot, a közjogot, a történelmet, a felsõbb matematikát és a csillagászatot. Esetenként részletesen, de van, ahol csak érintõlegesen bemutatja az adott tárgyak tartalmáról vallott katolikus-református, református-evangélikus és református-unitárius felfogások, tanítások eltérõ vonásait. Ezzel próbálja bizonyítani, hogy szinte nincs olyan tárgy, melyet a különbözõ vallású ifjaknak egyformán lehet tanítani. A XX. §-ban (a 62. és 63. lapon) beláttatja olvasóival, hogy a címben felvetett kérdésre csakis nem-mel lehet válaszolni. Egy helyen tesz végül némi engedményt. Azt írja, hogy a természettudományok területén a nézetkülönbségek hasznára vannak a tudományoknak. Állást foglalt "a gondolkodási, vélemény és alkotói szabadság” mellett, mely „nemcsak gondos nevelõje, hanem éltetõ édesanyja (mater verae eruditionis) az igazi mûveltségnek és tudománynak". A korabeli sajtó élénk figyelemmel kísérte a tanügy eseményeit. Kommentár nélkül ugyan, de hírt adott a könyv megjelenésérõl a pozsonyi Magyar Hírmondó is, melyet ekkor az elkötelezett jozefinista Szatsvay Sándor szerkesztett. „A minapában Bétsben, jött a setétségbõl a Kurtzbek Jósef Betüi által világosságra egy Könyvetske, következendõ elöl-irással: Annak mértékletes meg-fontolása, hogy ha vallyon a Filosofiának bizonyos Tzikkellyei, és igy minden részeire nézve 81
Az iratot felületesen, és a korabeli okatásügyre vonatkozó mélyebb ismeretek hiányában elemzi Sági István: Egy érdekes XVIII. századi vitairat. Vigília, 1965. 702-704. p. 82 A mû egy példánya a szerzõ Teleki Lászlónak és Istvánnak szóló sajátkezû dedikációjával „Illustrissimis ac Magnificis Dominis Comitibus Ladislao et Stephano de Teleky offert Auctor Vien. Austr. 28. Febr. 1785.” megvan az MTA Könyvtárában.
ugyan azon egy Filosofia, az Oskolákban, Gymnásiumokban és a R. Katholikusok Akademiáiban, a Lutheránusoknak és Réformátusoknak, minden Vallások sérelme nélkül tanittathatik-é? mellynek szerzõje Debretzeni Ref. Professor T. Hatvani István Ur.”83 A tanulmányi bizottság 1785 nyarán, mit sem törõdve a protestáns észrevételekkel Van Swieten elnökletével tartott ülésén leszögezte, hogy a tanrendnek nincs köze a valláshoz, és a protestáns iskolák mielõbbi átfogó reformja szükséges. Azonban elõbb protestáns fõigazgatók kinevezését javasolta. A kormányzat - éppen az ellenállás miatt – 1785 közepétõl egyelõre levette a napirendrõl a protestáns középfokú oktatás ügyét, és figyelmét a népoktatás felé fordította. A protestáns kollégiumokban tehát, amelyeket egyházainak sikerült az állami felügyelet alól kivonniuk, a felvilágosult abszolutizmus oktatásügyi reformjai közvetlenül nem érvényesültek. A vallási türelem következtében azonban kedvezõbbé, biztonságosabbá vált a protestáns iskolák helyzete, megszûntek a korlátozásukra vagy éppen felszámolásukra irányuló törekvések. Ez közvetve mégis segítette fejlõdésüket, tananyaguk korszerûbbé válását, a rendtartás reformját. Egy évvel a Bécsben tett fontos tárgyalás után 1786. február 11-én Hatvani - a küzdelmekbe belefáradva - lemondott tanári hivataláról. Még abban az évben, 1786. november 16-án meghalt. Két nappal késõbb nagy részvét mellett kísérték ki családja, tanártársai, tanítványai és tisztelõi a Péterfia utcai református temetõbe. Kalandos
módon elõkerült sírkövét84 és
arcképét
a Kollégium õrzi. Családjára
hagyományozott nagybecsû kéziratai az örökösök kezén szétszóródtak. A TANÍTVÁNYOK Hatvani István közel négy évtizeden keresztül mûködött professzorként a Debreceni Református Kollégiumban, tanárokat, papokat, mérnököket és orvosokat nevelt. Büszke volt tanári hivatására. „Sohasem vadásztam mások dicséretére, megelégedve azzal, hogy olyan tanítványokat
nevelhessek,
akik
ma
dicséretesen
forognak
különbözõ
egyetemeken,
gimnáziumokban és egyházakban” - vallotta. Bátran állíthatjuk, hosszú tanári pályája alatt kora hazai értelmiségének jelentõs részére volt hatással, sokan tõle nyerték természettudományos 83
Magyar Hírmondó. 1785. március 23. 117. p.
84
Vö: Lósy-Schmidt: i.m. 142-149. p.
ismereteiket, filozófiai világképüket. Híressé vált tanítványait õ maga sorolja fel 1781. december 6-án kelt levelében, melyet az Egyházkerületi Bizottsághoz írt.85 Kevés tanár dicsekedhetett ilyen hosszú, és jelentõs neveket felvonultató tanítványi névsorral. Büszkén írja, hogy „õk mindannyian hálás szívvel hirdetik, hogy az én vezetésemmel tanulták a filozófiát, fizikát, matematikát”. Megemlíti, hogy külföldön is elismerték tanítványai „biztos filozófiai, etikai, természet-és nemzetközi jogi, valamint matematikai ismereteit.”86 A természettudós-lelkész Ujfalusi Ferenc A legkorábbi, és nem egyértelmûen bizonyítható hatást a kezdõ tanár Hatvani egy 1744-ben Nagykõrösrõl jött diákra, Ujfalusi Ferncre tette, aki 1751-ben még, mint collega
87
mûködött a
debreceni Kollégiumban. Ujfalusi Ferenc neve nem maradt volna fenn, ha nem hagy az utókorra egy becses magyar nyelvû kéziratot88 , melyet sárándi lelkészsége idején 1767-ben írt. Nem tudjuk, hallgatta-e diákkorában Hatvani elõadásait. Zemplén Jolán szerint 89 ez nem mutatható ki egyértelmûen, és bizonyíthatóan, de mégis számos jel mutat arra, hogy a kéziraton fellelhetõ Hatvani hatása. A 406 oldalt kitevõ, szép színes rajzokkal illusztrált kéziratot Hatvani egy késõbbi tanítványa Sárvári Pál õrizte meg az utókornak. A négy oldalas latin nyelvû elõszóból megtudjuk, mi volt a szerzõ célja a munka megírásával. "Véleményem szerint minden dicséretet megérdemelnek azok - kezdi az elõszót -, akik a tudományokat feltalálták, s azok mûvelésében sem erejüket, sem fáradtságukat nem sajnálták." Több példán keresztül bizonyítja, hogy nincs olyan tudós, költõ vagy mûvész, aki nem az elõdeitõl tanult volna. "Ha tehát velem, aki a mathézis elemeit magyar nyelven készülök megírni, az történik, hogy csak azt vetern papírra, amit a nagy matematikusok hagytak hátra s nem pedig saját elmém találmányát tárhatom a kegyes olvasó elé: tudja meg, hogy csak az történik velem, 85
Hatvani István levele az Egyházkerületi Bizottsághoz. 1781. december 6. Közli G. Szabó Botond: A Debreceni Református Kollégium a „pedagógia századában.” Debrecen, 1996. 389. p. 86 Uo: 389-390. p. 87 A collega feladata az volt, hogy jelentse a professzoroknak a diákok fegyelmi vétségeit, emellett õ látta el a kántori teendõket is. Vö. Bajkó Mátyás: Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a reformkorban. Bp. 1976. 242-243. p. 88 Ujfalusi Ferenc: Szám-és tér- tant s az alkalmazott mértan minden ágát magába foglaló kézirat számos színezett ábrával. Sáránd, 1767. Autogr. 406 pp. A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárának Kézirattára. Debrecen. Jelzete: R 3830. Korábbi jelzete: O 360. 89 Zemplén Jolán: i.m. 72. p.
ami vezetõ mestereimmel megesett." Megemlíti Newton, Leibniz, Gravesande, Helvetius, Wolff nevét. Kifejti, hogy nem a hírnév, a katedra csábítja, egyedül a saját érdeklõdése vezeti. A mû három részbõl áll. Az elsõ 144 oldal matematikai, a 144-350-ig terjedõ oldal fizikai, a 351- 403. oldal pedig építészeti kérdésekkel foglakozik. Ujfalusi nagyra értékeli a matematikát, és össze akarja foglalni, amit sok könyvbõl tanult, mégpedig azért, hogy "a mindennapi nyüglõdéstõl és szomorkodástól" elterelje a figyelmét, emellett a matematika élesíti az elmét és így sikerül távol tartania magától a léha gondolatokat. Ezután - védekezve - kifejti, hogy mennyire tévednek, akik azt hiszik, hogy egy lelkésznek, aki a teológiával foglakozik, felesleges a matematika. Ha nem is mutatható ki pontosan, hogy Hatvani hatott Ujfalusira, ez a rész feltétlenül a professzor beköszöntõ beszédének már idézett gondolatrnenetére utal, melyet, mint tógátus diák, feltehetõen Ujfalusi is hallott 1749. január 19én a Kollégium nagy Auditoriumában. Újfalusi szívesen emlékszik vissza Debrecenre, ahol, úgy látszik, nemcsak a matematikát, hanem a csillagászatot is nagyon megszerette. Az asztronómiáról szóló rész bevezetésében a következõket olvashatjuk: "szivem az astronomiához mintegy exstatice ragaszkodván: mind attul az idõtül . . . mint a mi kenyerünket ugy szerettem„. A kézirat fizikai része a 145. lapon kezdõdik. A szerzõ foglakozik optikai, mechanikai és elektromosságtani kérdésekkel. A gépek, fogaskerekek és mindenféle ügyes szerkezetek leírását különösen vonzóvá,.teszik a színes ábrák, melyeket maga rajzolt. Látunk egy légszivattyút, amelyet "levegõ eget kiszivó eszköz"-nek nevez. (Légszivattyú volt a Kollégium szertárában is.) Az elektromosságból csak Guericke elektromos gépének képét közli angol aláírással: (The electric machine) Newcomen gõzgépének rajzához szintén angol szöveget ír. Összefoglalva azt lehet megállapítani, hogy Ujfalusi már korszerû fizikát írt le, illetve a korszerû fizikának a gyakorlathoz legközelebb álló fejezeteit. A spekulációt, elméletet mindenütt kerüli és szinte magától értetõdõen írja és rajzolja le a kísérleteket. Hogy ebbõl mennyi Debrecen hatása, mennyi önálló tanulmányainak eredménye, azt persze ma már megállapítani nem lehet. Tudjuk, hogy 1751-ig még Debrecenben volt, tehát hallgathatta Hatvanit is. Igaz, hogy nincs Hatvanira való utalás a kéziratban, viszont az is tény, hogy építészetet elsõként Hatvani tanított talán nemcsak Debrecenben, hanem Magyarországon is, és a kézirat igen értékes, 52 oldalas építészeti fejezettel zárul.
Az orvos Weszprémi István Weszprémi István Hatvani egyik legkiválóbb tanítványa volt, akit külföldön is ismertek és elismertek. „Semmelweis elõtt szinte az egyetlen hazai, aki bekerült a nemzetközi szakirodalomba.”
90
- írja orvostörténész monográfusa.
1723. augusztus 13-án született
Veszprémben. Tanulmányait 1732-tõl a pápai református és 1739-tõl a soproni evangélikus gimnáziumban végezte. 1741-ben, 18 éves korában került Debrecenbe, ahol július 2-án írta be nevét a kollégiumi anyakönyvbe. Ezzel kezdõdött meg tíz évig tartó diákoskodása. (Hatvani is ebben az évben iratkozott be a kollégiumba, tehát rövid ideig diáktársa, nyolc év múlva viszont tanára lett Weszpréminek.) A társai közül képességeivel messze kiemelkedõ diák, már 1748-ban elkészítette Szilágyi Tönkõ Márton életrajzát 91, 1749-ben lefordított egy karteziánus munkát: „A keresztény vallás igazságai és tisztei, avagy Catechizmusa, mely az ifjaknak oktatására iratott Franczia nyelven, Superville Daniel, a rotterdami Franczia Gyülekezet Lelkipásztora által mellyet Magyar Nyelvre fordított Weszprémi István MDCCXLIX. Esztendõben.” 92 A diákkorukban kialakult kapcsolat csak szorosabbá vált a kezdõ tanár Hatvani István és az ifjú Weszprémi között, aki 1751-ben a kollégium seniora93 lett. Feltehetõen Hatvani hívta fel figyelmét Harvey nagyjelentõségû – Exercitatio anatomica – címû mûvére, mely a korszak legjelentõsebb orvosi munkája. Joggal tételezhetjük fel azt is, hogy Hatvani hatása nagyban befolyásolta döntését az orvosi studiumok mellett. 1752. március 18-án az iskolai tanács 60 forintot szavazott meg Weszprémi külföldi tanulmányainak támogatására, melyet pár nappal késõbb a seniori kasszából további 72 forinttal egészítettek ki. Hatvani ajánlólevelével májusban indult útnak Pozsonyon keresztül elõbb Bécsbe ahol három hónapot töltött, majd Zürichbe. Bécsi tartózkodása alatt két mûve jelent meg, A magyarországi keresztyén királyoknak históriája címû verses munka és a Mária Terézia nevére írt hat anagrammja.94 Bécsben kapcsolatba került van 90
Szállási Árpád: Weszprémi István. Debrecen, 1995. 38. p. A kéziratról: Tóth Béla: Weszprémi István elsõ életrajzi munkája. Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve IV. Debrecen 1977. 161-169. p. 92 Superville hugenotta prédikátor a Nantes-i ediktum visszavonása után Németalföldre menekült, és a rotterdami francia gyülekezet lelkésze lett. A fordítás kézirata az Országos Széchényi Könyvtárban található. A mû kézirata az OSZK-ban található. Jelzete: Quart. Hung. 329. 93 E kollégiumi tisztségre minden esetben a legkiválóbb diákot választották meg, azt a példamutató diákot, aki mind a professzorok, mind a tanulótársak megbecsülését elnyerte.A senior feladatairól részletesebben: Bajkó Mátyás: Kollégiumi iskolakultúránk a felvilágosodás idején és a raformkorban. Bp. 1976. 239-240. p. 94 Programma. Maria Theresia. Sex anagrammata deorum elucidationes. Viennae, 1752. 91
Swietennel, akinek tanácsai szerepet játszottak tanulmányútja végleges tervének összeállításában. Zürichben másfél éven keresztül hallgatta Conrad Gesner fizikai, anatómiai elõadásait, majd Utrechtben folytatta tanulmányait. Innét Weszprémi 1753 és 1756 között kétszer is áthajózott Angliába, küldetése teljesítésére. Õ vitte el a Canterbury érsekhez azt a Hatvani által fogalmazott levelet, melyben a testvéregyház anyagi segítségét kérte a Debreceni Református Kollégium, számára, melynek léte forgott veszélyben Mária Terézia 1752-ben hozott azon rendelkezése miatt, mely megtiltotta, hogy a város fizesse a kollégium tanárait és az egyház papjait.95 Önéletrajzában a következõképpen számolt be (egyes szám harmadik személyben) angliai tartózkodásáról: „kétszer vitorlázott át Angolországba, meglátogatta Oxfordot és Cambridget, s jól átböngészte az itteni egyetemek nyilvános könyvtárait és a kollégiumok magánkönyvtárait. Másfél évig lakott Londonban, a király székvárosában, s itt belekóstolt az orvostudomány minden ágába, bonctanba, sebészetbe, vegytanba, növénytanba,stb., s ûzte elméletileg és gyakorlatilag a szülészetet, 96 látogatta sûrûn s Szt. Tamásról, Szt. Györgyrõl, a cumberlandi hercegrõl elnevezett nyilvános betegfogadókat, a Londoni Kórházat s a himlõoltó házat.” 1755-ben jelent meg Londonban Weszprémi elsõ orvosi mûve, a „Tentamen de inoculanda peste” mely Európa-szerte ismertté tette nevét.97 (A pestis ebben az idõben, egész Európában foglalkoztatta az orvosokat, hiszen a járványok halálos áldozatainak száma ezrekre rúgott. Hatvani is foglalkozott az Introductio-ban a pestissel, részben a csecsemõhalálozással, részben a meteorológiai statisztikai megfigyelések felhasználásával kapcsolatban. Kézenfekvõnek kell tehát tartanunk, hogy Hatvani Weszprémit elsõ mûvének témájára nézve is inspirálhatta elõadásain keresztül, hiszen elõadásaiból - amelyeket még Weszprémi is hallgatott - állította össze az Introductio anyagát.) Weszpréminek ez a mûve a megelõzõ oltások általános alkalmazásának orvosi és személyhigiéniai problémáival foglalkozik. A mûben Weszprémi felveti a pestis elleni védõoltás lehetõségét is, melyet csak száz évvel késõbb valósított meg Haffkine. Szintén 1755-bõl származik a kiadásra szánt, de meg nem jelent mûve a Holberg-i módszerrel meggyógyított
95
A segélykérés több mint háromezer font segítséget jelentett a Kollégiumnak, melynek egy része angol alapítványként még 1938-ban is kamatozott. 96 A kor legkiválóbb szülészétõl, William Smellie-tõl tanult szülészetet. 97 A mû egyik példánya fennmaradt a debreceni kollégium könyvtárában, melynek címlapján Hatvani kézírásával egy bejegyzés található, mely arról tudósít, hogy Weszprémi hazaérkezése után, annak egy példányát Hatvaninak ajándékozta.
alkoholista asszonyról.98 Ebben az évben fordította magyarra William Kenrick, 1751-ben álnéven (Ontologos) megjelent mûvét a lélek halandóságáról.99 Visszatérve Utrechtbe, 1756. július 15-én avatták orvosdoktorrá a „Disputatio Insuguralis sistens Observationes Medicas quam Auctoritae Magnifici Rectoris Alberti Voget SS. Theol. Doct. Professoris Ordinarii, Nec non Amplissimi Senatus Academici Consensu Pro Gradu Doctoratus Summisque in Medicina Honoribus Privilegis rite ac legitime consequendis, Eruditorum Examini submissit Stephanus Weszprémi Pannonius” címû disszertációja alapján. Amsterdamon, Hamburgon, Berlinen, Boroszlón át (Hatvani útvonalát követve) tért haza. Pozsonyban, a helytartótanács egészségügyi tanácsosa Perberg József Károly elõtt szakmai vizsgát tett, mely feltétele volt annak, hogy városi orvos lehessen. 1756 õszén tért haza Debrecenbe, és a város meg is választotta orvosának.100 Bizonyára szívesen fogadták volna a képzett orvost bármelyik európai nagyvárosban, de õ - és talán professzora hatásának tulajdonítható ez is - hazatért azzal a reménységgel, hogy „szerény erejéhez mérve édes hazájának hasznára váljon.” Több mint négy évtizeden át mûködött gyakorló orvosként Debrecenben, emellett jelentõs szakirodalmi tevékenységet is folytatott. Elsõ magyar nyelvû könyve 1760-ban jelent meg Kolozsváron „A kisded gyermekek nevelésekrõl való rövid oktatás” címmel, mely tudatos felvilágosító munka. A csecsemõk és kisgyermekek nevelésével foglalkozó mû elején Gerhard van Swieten, a királynõ orvosa és tanácsadója hozzá írt levelét közli Weszprémi, melyben a következõket olvashatjuk: „E kis mûnek olyan nagy a haszna, hogy megérdemli a közzétettelt. Igaz, könnyebben csavarod ki Hercules kezébõl a buzogányt, mint az asszonyoktól elõítéleteiket.” A magyar nyelven írt mûvel az volt a szándéka, hogy minél szélesebb rétegekhez juttassa el kisgyermeknevelési tanácsait. A könyvben Weszprémi három dolgot tárgyal részletesebben: a kisdedek öltöztetését és táplálását (illetve néhány mondatban megemlíti a járás- és beszédtanulás körüli teendõket), majd a végén az egészségmegõrzésrõl ír még néhány oldalon keresztül ("a hosszú élet megnyerésére szolgáló regulák" címmel). 98
Kézirata a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában található. Jelzete Q. 292. 6. A mûvet korábban egy kutató Weszprémi saját filozófiai mûvének tulajdonította. (Vö: Sükösd Mihály: Tudós Weszprémi István. Bp. 1958. 33. p.) A kérdéssel kapcsolatos vitáról: Módis László: Weszprémi és a The grand Question. Theológiai Szemle, 1960. 117-119.p.; és Tarnai Andor bírálata Sükösd könyvérõl: Irodalomtörténeti Közlemények 1959. 547-549. p. 100 Õ is abban az utcában lakott kezdetben, ahol Hatvani professzor háza volt. 99
A kisgyermekek gondozása kapcsán ugyanis az öltöztetés és az étkezés területen vétenek legtöbbször az anyák. Példaként hozza fel a szegényebb embereket, akiknek se elegendõ élelmük, se elegendõ ruhájuk nincsen, s mégis egészségesebbek a gyermekeik, szemben a gazdagabbakkal, akiknek gyermeke a "... a' sok drága Portékának súllyos terhe alatt alig piheg, lankadoz, majd csak meg nem fúl...”"101 Úgy véli, mindenben a természetet kell követni, ami azt jelenti, hogy a gyermek igényeit kell figyelembe venni; a kisded ugyanis természeténél fogva jelzi, ha éhes, álmos, ha valami baja van. A csecsemõ igényeire való odafigyelés az alapja, a kiindulópontja Weszprémi nevelési-gondozási elveinek. Hosszan kárhoztatja azokat, akik túlzottan etetik, szorosan pólyázzák a kicsiket. "Vallyon nem világos dolog-é az, hogy ha ki-hányják azt, a' mit esznek, hogy a' gyomrok terheltetett-meg? midõn a' szoros bépólálás közben sirnak, vallyon nem a' kötözés árt-é nekik? „"102 Nagy hibának tartja a szoros pólyát, hiszen ezzel természetes fejlõdésüket gátolják: "külsõ Tagotskái is természeti szabadságoktól a' le-kötözés által meg-szoktatván azokat nem mozgathatja, nem gyakorolhatja...”"103 –írja. Ehelyett azt ajánlja, hogy bõ, könnyen le- és felvehetõ ruhát adjanak a kisdedekre. Ezért lábaikra se kell adni cipõt, csak amikor "a' sárban széllyel futkározni kezd."104 Minden anyának magának kell szoptatnia a gyermekét, vallja Weszprémi. " minden betsülletes Anyák ..., akik tsak a' Szoptatásra alkalmatosok, Emlöjöket ne vonják meg szerelmes édes Magzatjoktól.”"105 A szoptatással elkerülhetõk bizonyos betegségek. Három hónapos kor után az anyatejen kívül másfajta ételt is kaphat a gyermek, pl. húst, zöldséget. A étel mennyisége terén is a gyermek szükségleteit kell szem elõtt tartani – vallja a szerzõ:"A' Gyermekek egész kívánsággal esznek mind addig, míg kell nékiek; annakokáért gorombául tselekszenek mind azok, kik azon fellyül mennek, öket eröltetik, kelletlen-is tömik szájokba mind addig, míg ki-nem vetik.” 106 Az egyéves kortól kezdõdõ, de a fokozatosságot figyelembe vevõ elválasztás megemlítése ma is helytálló, korszerû gondolat. A mû Locke és Montesquieu szellemét tükrözi. 101
Weszprémi István: A kisded gyermekek nevelésekrõl való rövid oktatás. Kolozsvár, 1760. 3. p. I.m. 5. p. 103 I.m. 10. p. 104 I.m. 12. p. 105 I.m. 19. p. 106 I.m. 30. p. 102
Orvosi teendõinek ellátása mellet Debrecenben is folytatta tudományos tevékenységét. 1766ban jelent meg a „Bábamesterségre tanító könyv” címû munkája, mely J. H. Grantz bécsi szülész mûvének szabad fordítása, kiegészítve a deventeri szülészorvos Heister szemléletes ábráival. Ez volt az elsõ magyar bábakönyv, melyet Mária Terézia „a nép bajait orvosló” hasznos könyvnek tartott, és melyért Weszprémit egy gyémántokkal ékesített éremmel ajándékozta meg. A mû nagyon hasznosnak bizonyult, és eredményt is ért el, hiszen néhány év múlva már mind a tizennégy debreceni bábának megvolt a könyv egy-egy példánya, és mûködésükben az abban foglalt elvekhez kellett magukat tartaniuk.107 Két évvel késõbb angolból lefordította Edward Wood lelkész-orvos könyvét „Gazda Ember Könyvetskéje” címmel, mely Szebenben jelent meg. A mû valóságos kis mezõgazdasági enciklopédia, kiegészítve imádságokkal és kottás énekekkel. 1770. május 18-án József, aki ekkor még társuralkodó, Debrecenben járt, ahol találkozott és beszélgetést folytatott Weszprémi Istvánnal a szülészet helyzetérõl és a védõoltásokról.108 Fõmûve, a négykötetes „Succincta Medicosum Hungariae et Transilvanlae Biographia”, (Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza)109 amelynek elsõ része Bél Károly elõszavával 1774-ben, (a lipcsei Sommer-nyomdában) II-IV. kötet 1778-1787. között jelent meg; kiegészítve az elsõ kötet száraz adatait sokkal részletesebb ismertetésekkel. Az életrajzi adatok összegyûjtéséhez széles körû levelezést folytatott. A mû nemcsak a magyarországi és erdélyi orvosok, hanem minden gyógyító jellegû munka írójának életrajzát tartalmazza. Az 1787-ben megjelent utolsó, IV. kötetben, nyomokban fellelhetõ Hatvani statisztikai tanításainak hatása. Ebben a munkában Weszprémi különös figyelemmel volt mindazokra az orvostudományi munkákra, amelyek valamilyen formában a pestisjárványok magyarországi tudományos leírását tartalmazták. Ilyen alapon közölte az említett kötet végén a brassói pestisrõl szóló írást. E témához, mintegy függelékként, közli Weszprémi annak a nagy debreceni pestisnek halálozási adatait egy kifogástalanul megszerkesztett statisztikai táblázatban, mely 1739-40-ben zajlott le.
107
Vö. Elekes György: Borbélysebészek könyvtára. Magyar Könyvszemle, 1944-45. 131-133. p. A beszélgetést Weszprémi megörökítette, és a kéziratot elküldte Baldingernek, aki kiadta. Baldinger, E.G.: Biographien jetzlebendiger Aertze und Naturforscher i.4. Jena, 1772. 172-180.p. A beszélgetés egyik szövegváltozatát latin és magyar nyelven is közölte: Ember Jenõ: Weszprémi István beszélgetése II. József császárral. Könyv és Könyvtár XI. Debrecen, 1977. 71-83. p. 109 A mû keletkezés– és kiadástörténetérõl részletes, pontos és alapos munka: Szelestei N. László: Weszprémi István (1723-1799) és orvostörténeti mûve. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1979. 519-562. p. 108
A táblázat tanúsága szerint Debrecenben, pestisben az 1739. május 16-tól 1740. március 14-ig bezárólag terjedõ idõszakban összesen 8697 fõ halt meg. Az e táblázat címéhez fûzött rövid magyarázó megjegyzések szerint ez a szám Debrecen város lakosságának 1/3-át tette ki. Ugyanitt jegyzi meg, hogy ezeket „levéltári adatokból” merítette. Sajnos azonban a szerzõ ezeknek az adatoknak semmiféle közelebbi elemzésébe nem bocsátkozott és arra sem utalt, hogy akár orvostudományi, akár politikai aritmetikai szempontból milyen további tanulságok meríthetõk ebbõl a táblázatból. A statisztikai kérdések iránti érdeklõdés egészen biztosan Hatvani hatásának tulajdonítható. 1795-ben Pozsonyban jelent meg Weszprémi egy jelentõs munkája, a „Magyar Országi öt különös elmélkedések”, melynek elsõ része A magyar Szent Koronáról, a második A Magyar királyné vize, a harmadik a A leg-régibb magyar grammatikáról, a negyedik Némely Régi Magyar Királyok ritka pénzeirõl az ötödik pedig a A Magyar országi szõlõ-tõkén nõtt s nevelkedett Aranyról címet viseli. A kötethez toldalékul csatlakozik egy hatodik rész is "A Magyar Országi régi Orvos Doctorokról", mely a Succincta rövid összefoglalása a csak magyarul olvasóknak. 110 Utolsó
mûve
a
„Pannoniae
Luctus”,111
mely
egy
16.
századi
latin
nyelvû
epigrammagyûjtemény újrakiadása, és melynek végén helyet kapott Weszprémi két saját, már a halált idézõ szép latin nyelvû költeménye is. Weszprémi köztiszteletben álló orvosként és tudósként halt meg Debrecenben, 1799. március13-án. Hatalmas könyvtárának egy részét a Kollégium vásárolta meg, másik részét elárverezték. Anyagáról az a fennmaradt leltár tudósít, amely 1800. július 17-én ,,kezdett és több következõ napokon fojtatott becsüje és rész szerént Licitatiója" alkalmából vétetett fel. A leltár 667 mû címét tartalmazza, mely természetesen jóval több kötetet jelentett, mert volt köztük több 4-12 kötetbõl álló sorozat is. Az egész anyag becsértéke rendkívül alacsony volt, 302 rhénes forint 27 krajcárt tett ki, pedig a könyvek között volt 6 darab 16. századi magyar és 12 külföldi, a 17. századból egy magyar és 19 külföldi kiadvány. A leltár szerint a könyvtár 225 orvostudományi, 22 gyógyszertani, 12 orvostörténeti, 4 állatorvosi, 24 természettudományi (botanika, ásványtan, állattenyésztés), 5 matematikai, 14 földrajzi, 82 történeti, irodalomtörténeti (életrajz), 2 szépirodalmi, 38 filozófiai, 108 teológiai, 14 jogi, 6 politikai, 8 neveléstudományi, 20 nyelvtudományi (szótárak; nyelvtanok stb.) könyvet tartalmazott. Emellett 14 folyóirat, 6 110
A mû cenzúrai példánya megtalálható az OSZK-ban. Fol. Hung. 914.
bibliográfia, 3 kézirat, 2 kolligátum, és 18 ismeretlen tartalmú mû is volt a leltárban. A mûvek nyelve széles skálán mozog, a latin; görög, a héber mellett angol, francia, német, magyar nyelvû könyvek is megtalálhatóak voltak Weszprémi könyvtárában.112 Ott volt könyvtárában Linné munkáinak négy kötete, Kant összes mûvei, de a kortárs magyar írók munkái is, Pápai Páriz Ferenc, Bod Péter, könyvei mellett Szilágyi Sámuel Voltaire fordítása, Csapó József botanikai, orvosi mûvei, és nem utolsó sorban Hatvani Introductioja. Kiterjedt levelezése, melyet Kazinczy elõbb Földi János, majd Csokonai közvetítésével próbált megszerezni az özvegytõl, sikertelenül, végül részben az Országos Széchényi Könyvtárba került. Forrásértékükre, kiadásuk fontosságára Szelestei N. László hívta fel a figyelmet említett tanulmányában.
A matematikus Csernák László Hatvani egy másik - a nemzetközi tudományos életben is hívnevet szerzett – tanítványa, a matematikusként ismert Csernák László. 1740-ben született Pápán. Elõbb szülõvárosában, majd tizenöt éves korában, 1755-tõl a debreceni Kollégiumban tanult. 1759-tõl a retorika köztanítója, 1764-tõl senior. Mint az életrajz is mutatja, Csernák Debrecenben hosszú ideig volt Hatvani István hallgatója. Nyilván innen származott a matematika, fizika és az orvostudomány iránti érdeklõdése. Miután befejezte tanulmányait Debrecenben, a gröningeni egyetemre ment, ahol bölcselet- és orvostudori oklevelet szerzett. Gröningeni tanulmányai idején írt dolgozatain egyértelmûen kimutatható Hatvani hatása. Ezekben az években, mesteréhez hsonlóan egy elektromosság-113 és egy hõtani114 értekezés mellett filozófiai, és orvostudományi tanulmányokat is publikált.
111
Pannoniae luctus. Pozsony, 1799.
112
Vö: Elekes György: Weszprémi István könyvtára. Magyar Könyvszemle, 1942. 305-307. p. Dissertatio physica de theoria electricitatis Franklini. Groningae, 1771.
113
114
Dissertatio philosophica inauguralis de aqua, inter aquam ferventem, non ebuliente. Groningae, 1775.
Elektromosságtani témájú - "Fizikai disszertáció a Franklin-féle elektromosság elméletérõl” címû dolgozatában Csernák László Franklin elméletének hibáit próbálja kiküszöbölni, a leydenipalackkal végzett kísérlettel magyarázva annak kétes pontjait. Csernáknál a szigetelõ electricum, a vezetõ anelectricum. Az elektromosságot egyszerûre és összetettre osztja fel. Egyszerû az az elektromosság, amelyet üvegcsõ dörzsölésével gerjesztünk, majd elsõrendû vezetõvel megosztunk, és akkor az a vonzás és taszítás jelenségeit mutatja. Az összetett elektromosságot üvegpalackkal lehet létrehozni. Ez rázást és heves mozgást hoz létre a nem elektromos testekben. Tehát a dörzsölési elektromosságot nevezi egyszerûnek, a leydeni palackét összetettnek. Csernák ismerteti a leydeni palack felfedezésének történetét, az arra vonatkozó téves elképzeléseket. (pl. Nollet). Részletesen szól Franklin elméletérõl, kimutatja, hogy milyen ellentmondások fedezhetõk fel benne. Csernák nem fogadja el Franklinnak azt az állítását, hogy az elektromosság csak az üveg felületén helyezkedik el. Szerinte a belsejében kell lennie és állítja, hogy az üveg mellett még igen sok szigetelõvel, hegyi kristállyal, pecsétviasszal hasonló hatást lehet elérni. Hangsúlyozza, hogy a szikra nagysága az anyag minõségtõl függ. A Franklinféle elmélet szerint a sûrítõben az elektromos erõ "in distans" mûködik, az pedig lehetetlen. Csernák tehát helyesen sejtette meg a dielektrikumok polározódását (molekuláris méretekben pozitív és negatív részecskék bomlását) jóval Faraday vizsgálatai elõtt. 1775-ben megjelent hõtani értekezése szintén érdekes, és eredeti gondolkodóra vall. Címe: „Dissertatio philosophica inauguralis de aqua, inter aquam ferventem, non ebuliente” (A vízrõl, amely forró víz között nem jön forrásba). Ezzel a dolgozattal pályázott az akkor már orvosdoktor Csernák a filozófiai doktori fokozatért. A kissé rejtélyes cím egy akkoriban számos európai fizikust foglalkoztató jelenséget takar. A következõ kísérletrõl van szó: ha egy nagyobb edénybe egy hõmérõt, azután ebbe egy kisebb edényt helyezünk ugyancsak hõmérõvel, majd mindkettõbe ugyanolyan magasságig vizet öntünk és az egész rendszert melegítjük, a külsõ, nagyobb edényben a víz csakhamar felforr. A külsõ hõmérõ 212° Fahrenheitet mutat, míg a belsõ edényben levõ víz bármennyi hõ mellett sem éri el a forráspontot. Ezt a jelenséget elõször Borrichius115 dán kémikus észlelte 1671-ben. Késõbb Braunius116, a szentpétervári akadémia professzora ismételte meg a kísérletet, és õ azt a következtetést vonta le, 115
Olaus Borrichius (1626-1690) a koppenhágai egyetem kémia-botanika professzora.
116
Josias Adam Braun (1712-1768) a szentpétervári akadémia filozófia professzora.
hogy ezúttal nem érvényes az a természeti törvény, hogy az egymással érintkezõ testek átadják egymásnak a hõmennyiséget, míg hõegyensúlyba nem kerülnek. Csernák nem fogadta el ezt a magyarázatot. A legkülönfélébb formákban megismételte a kísérletet. Könnyen elképzelhetõ, hogy Debrecenben, Hatvani kísérleti fizikai óráin tanulta azt, hogy több változatban kell elvégezni egy kísérletet, hogy helyes eredményhez jussunk, pontos következtetéseket vonjunk le. Változtatta az edények anyagát, méretét, elhelyezését. Így a belsõ edényben alacsonyabb, vagy magasabb hõmérsékletet kapott, sõt ha a belsõ edény zárt volt, a hõmérséklet elérte a 212 F°-ot is. A víz azonban akkor sem jött forrásba. Forrás csak akkor következett be, amikor a külsõ edényt zárta le. Csernák mindebbõl azt állapította meg, hogy nem kivételrõl van szó. A hõegyensúly törvénye továbbra is fennáll. Ha 212 F°-os vízzel tovább közlünk hõt, a hõmérséklet nem emelkedik, hanem a hõmennyiség a víznek gõzzé alakítására fordítódik. Ezért határesetben a belsõ edény elérheti a 212 F°-ot, de több hõt nem kap a külsõ folyadéktól, mert a hõmennyiség az attól felszálló vízgõzzel eltávozik. A 212°-nál alacsonyabb hõmérsékletet az elválasztó edény által felvett hõmennyiség okozza. Látható, hogy Csernák már jól ismeri a halmazállapot-változások mechanizmusát, a latens hõ fogalmát és amellett szakszerûen tudott kísérletezni is. Miután befejezte egyetemi tanulmányait 1775. novemberében meghívták a deventeri líceumba a bölcselet és mennyiségtan tanítására. Emellett, mint debreceni professzora, Hatvani Debrecenben, orvosi gyakorlatot is folytatott a városban. Itt jelent meg két fontos munkája: De libertate philosophandi in licentiam non vertenda. Daventriae, 1776.; és De cognitione in meris vocibus consistente, rerum vacua. Daventriae, 1780. Az európai hírnevet törzsszám táblázatával117 szerezte meg Csernák László, aki soha sem tagadta meg magyar származását, hiszen minden kiadott munkáján szerepel a „Pannonius” jelzõ.118 A mû Deventerben jelent meg 1811-ben, Cribrum Arithmeticum, sive Tabula continens numeros primos a Compositis segregatos occurentes in serie numerorum ab uni tate progredientium usque ad decies centena milla et ultra haec ad viginti milla. Numeris per 2,3,5 non dividuis adscripti sunt divisores simplices non minimi tatum, sed omnino omnes. Confecit 117
Az elsõ törzsszám táblázat Leonardo Pisano állította össze a 13. század közepe táján. Ettõl kezdve számos mû jelet meg a témában, melyek csak abban különböznek egymástól, hogy egyre messzebb haladtak a törzsszámok felsorolásában. A Vega- féle 1797-ben megjelent táblázat 400 000-ig tünteti fel prímszámokat, és végzi el a számok törzstényezõkre bontását. 118 Vö: Zemplén Jolán: i.m. 394. p.
Ladislaus Chernac, Pannonius, A.M. Philos et Med. Doctor, in almo Lyceo Daventriensi Philosophiae Professor. (Davetriae. 1811.) ("Aritmetikai szita, vagy táblázat, amely a törzs számokat az összetett számoktól elkülönítve tartalmazza, gondosan elrendezve a számoknak egytõl künduló sorrendjében, egészen egymillió húszezerig (1 020 000). A táblázatban szerepelnek a 2-vel,. 3-mal és 5-tel nem osztható számok törzstényezõi is, nemcsak néhány, hanem kivétel nélkül mind") címmel. Csernák hatalmas munkát végzett 1022 oldalas mûve összeállítása során. Az elõszóban a szerzõ definiálja a törzsszám, összetett szám, páros, páratlan szám fogalmát, majd külön pontokban részletezi, hogy mi a célja a táblázatnak. Leszögezi, hogy fõleg a számítások könnyítése, a szorzás, osztás, gyökvonás elvégzése, az aránypárok megoldása, a legnagyobb közös osztó és a legkisebb közös többszörös kikeresésének gyorsítása érdekében állította össze mûvét. A munkában - mint a címbõl is kitûnik - nem szerepelnek a kettõvel, hárommal és öttel osztható számok. A visszamaradt számokat úgy osztja el Csernák, hogy egy oldal valamelyik ezrestõl a következõig terjedõ számokat tartalmazza. Az összetett számok mellett közvetlenül olvasható azok törzstényezõs alakja is, a törzsszámokat pedig egy melléjük húzott feltûnõ vonal jelzi. Ez az elrendezés megkönnyíti a táblázat kezelését, pl. pillanatok alatt megtalálhatjuk az ikerprím- számok egész sorát. A kötet használhatóságát biztosítja, hogy rendkívül kevés benne a hiba.119 Csernák könyve nagy elismerést váltott ki a kortársak körében. Maga Gauss is hosszasan írt róla. "E fontos és nagyon hasznos mûnek a teljes címe jól jelzi annak tartalmát: gondos és sokévi fáradságos munkával összeállított olyan táblázat, mely a 2-vel, 3-mal és 5-tel osztható számok kivételével 1-tõl 1 020 000-ig az összes számok törzstényezõs elõállítását tartalmazza, tiszta és amint ismételt átvizsgálás révén tapasztaltuk - igen korrekt nyomásban. Hogy milyen értékes egy ilyen munka az aritmetika számára, azt mindenki könnyen megítélheti, kinek sok teendõje van nagyobb számokkal. A szerzõt kétszeres köszönet illeti: egyrészt a rendkívül fáradságos munkáért, miáltal neve a feledhetetlen Rhaetcius, Pitiscus, Vlacq, Wolfram, Taylor és a többiek nevéhez csatolandó, másrészt a kiadás bizonyára igen tekintélyes költségeiért, ami nélkül aligha talált volna kiadót: Ilyesféle táblázatokat - bár általában kisebb terjedelmûeket - már többször
119
Csernák 35 hibát tartalmazó jegyzéket csatolt a mûhöz. Cunningham többszöri gondos ellenõrzése után is csak 53 hibát fedezett fel benne. (Factor tables. Errata. The messenger of mathematics. 34. k. 1905. 24- 31. p.).
összeállítottak, ezek azonban vagy kéziratban maradtak; vagy pedig nem fejezték be kiadásukat. Valamikor Lambert nyomatékosan buzdított a 100 000-ig haladó, és többször kiadott Pell-féle táblázat folytatására, és azt - a Bernoulli-Lambert közti levelezés híradása szerint Oberreit 500 000-ig folytatta is, Tõle a kézirat Schulze kezébe került. Anton Felkel - miként arról a Monatl. Correspondenz 2. kötetének 223-ik oldala tudósít - kéziratban két millióig haladt, és szándékában állott a munkát 2 460 000-ig folytatni; amit ebbõl Bécsben közköltségen kiadtak, csupán patronok készítésére használták fel a török elleni háború idején, mivel nem akadt vásárló. Így ment a sokévi fáradságos munka a közönség számára veszendõbe: ezért is tartottuk kötelességünknek, hogy e munka megjelenését hírül adjuk." 120 Gauss mellett a korabeli matematikusok közül többen is dicsérték a mûvet. "... minden számoló részére hasznos munka". (Delambre); "… a tudományok számára emelt értékes emlékmû.", méltó mindenki dicséretére és elismerésére." (Legendre); "A Csernák-féle táblázatot … habozás nélkül csupán folytatni kell." (Crelle).121 Csernák 1816. augusztus 5-én bekövetkezett haláláig mûködött Deventerben, köztiszteletben álló elismert tudósként és orvosként. Halála után, 1817-ben, a Tudományos Gyûjtemény hasábjain122 Sárvári Pál debreceni professzor, (szintén Hatvani tanítványa) méltatta a mûvet. A cikkbõl megtudhatjuk, hogy „a mi kedves Hazánkfia, Nemzetünk eránt való szeretetét megbizonyította azzal, hogy minden Magyar és Erdély Országi nagyobb oskolákat, a Catholikusokét és Protestánsokét egyformán, ezen betses munkájának egy vagy több tsinosan békötött Exemplárjával megajándékozta.”
120
Gauss kritikája megjelent: Göttingische Anzeigen, 1812. 477-478. p. Idézi: Szénásssy Barna: A magyarországi matematika története. Bp. 1970. 112. p. 121 Idézi: Szénássy Barna: uo. 109. p. 122 Sárvári Pál: Néhai Tiszt. Túd. Csernák vagy Francziásson Chernac László úrnak, Számvetõ rostájáról és életérõl rövid tudósítás. Tudományos Gyûjtemény, 1817. VI. 157-160. p.
Az iskolaalapító mezõgazdász Tessedik Sámuel Tessedik Sámuel, mindössze egy évig volt Hatvani tanítványa, de munkásságának több olyan pontja van, mely professzora feltételezhetõ hatását mutatja. A Pest megyei Albertiben született 1742. április 20-án. Apja evangélikus lelkész volt. Középiskoláit a pozsonyi evangélikus gimnáziumban végezte, majd a debreceni református kollégiumban tanult tovább. Önéletrajzában megemlékezik Hatvaniról. Említi tanárai között, mint akitõl a természettudományokat tanulta, és egy másik helyen is, ahol a neves orvosról emlékezik meg: “Debreceni diák koromban rühöt kaptam. Sehogysem bírtam tõle szabadulni. Végre gazdasszonyom 17 krajcáron hozott valami kenõcsöt egy Zagyva nevezetû borbélytól. Ezzel kentem be egész testemet, s egypár nap alatt csakugyan elvesztettem a rühöt, de utána oly erõs anginát kaptam, hogy majd megfúltam. Elhívattam a híres Hatvani doctort, aki amint meglátta bajomat, rögtön kitalálta az okát. Egy chirurgus operálta a torkomat, melybõl két nyíláson igen sok geny folyt ki. A sebhelyek most is láthatók a nyakamon, de legalább életem meg volt mentve. – Ez legyen intõ példa a fiataloknak, hogy ne bízzák magokat értelmetlen asszonyok kenõcseire, melyek kisebb bajokat elhárítanak ugyan, de nagyobbakat okoznak.”123 1763-ban, 21 éves korában a németországi Erlangen evangélikus egyetemére iratkozott be. A teológia mellett, itt, és más németországi egyetemeken, Jénában, Lipcsében, Halléban és Berlinben
tovább bõvítette
a debreceni kollégiumban Hatvani által megalapozott
természettudományi ismereteit. 1767-ben meghívták segédlelkésznek az 5000 lelket számláló Békés megyei Szarvasra. Rövidesen vezetõ lelkésze lett a zömmel szlovák anyanyelvû gyülekezetnek, melyet öt évtizeden keresztül szolgált. Munkássága három nagyobb területre terjedt ki: a gazdasági szakoktatás, a mezõgazdasági termelés gyakorlati fejlesztése, és az elméleti-szakirodalmi tevékenység.124
123
Theschedik Sámuel önéletírása. Ford és kiad. Zsilinszky Mihály. Pest, 1873. 97. p. Az életét és munkásságát feldolgozó hatalmas irodalomból a következõket emelhetjük ki: Szelényi Ödön: Az elsõ magyar munkáspedagógus, Tessedik Sámuel élete és munkássága. Bp. 1928.; Lakos Sándor: Tessedik Sámuel és a német szellemi élet. Bp. 1940.; Wellmann Imre: Tessedik Sámuel. Bp. 1954.; Penyigey Dénes: Tessedik Sámuel. Bp. 1980.; Tóth Lajos: Tessedik Sámuel pedagógiai reformtevékenysége. Bp. 1980. 124
Oktatás- és iskolapolitikai elgondolásait az 1780 májusában az általa alapított gyakorlati gazdasági intézetben próbálta valóra váltani. Az iskola három fõ részre tagolódott: az elemi vagy népiskolai tagozaton az általános alapismeretek, a másikon a mezõgazdasági, a harmadikon a mûipari ismeretek részletes elsajátítása került az oktatás elõterébe. Az utóbbi két tagozaton a természettudományi és gazdasági jellegû tárgyakra helyezték a súlyt. A tankönyvek jelentõs részét maga Tessedik írta. Az iskolát könyvtár, laboratórium és szemléltetõ gyûjtemény egészítette ki. Az elméleti tantárgyak tanítása mellett nagy súlyt helyezett a gyakorlati oktatásra. Iskolája azonban nem csupán a tanulni vágyó parasztfiatalokat segítette hozzá a szükséges ismeretekhez. Felsõbb fokú képzésével ellátta a leendõ néptanítók szakmai-pedagógiai és gazdasági továbbképzését, de el lehetett sajátítani itt a gazdálkodás vezetéséhez, a gazdatiszti teendõk ellátásához szükséges alapismereteket is. A kezdeti, nagy visszhangot keltõ sikerek után azonban mind több gonddal küszködve mûködött az iskola. Az 1790-es években egyre több vitája támadt az egyházközség elöljáróival. 1795-ben az iskola mûködését fel kellett függeszteni. Az állami támogatás nyomán 1798/99-ben ugyan újra beindult a képzés, de Tessedik ekkor már parasztfiatalok nélkül volt kénytelen iskoláját néhány évig tovább mûködtetni. A diákokat ugyanis a Helytartótanács felszólítására a vármegye küldte Szarvasra, és a vármegye fizette a tandíjakat is. Az iskola tanulói olyan felnõtt, zömmel nemes származású ifjak voltak ezekben az években, akiknek gazdasági ismereteit a köz hasznára kívánta fordítani a vármegye. Életben tartani azonban az állami közbelépés sem tudta már: 1806-ban bezárta kapuit Tessedik Európa-szerte ismertté vált gyakorlati gazdasági iskolája. Éppen szarvasi iskolája hírnevének köszönhetõen, jelentõs szerep jutott Tessediknek az akkortájt létesített másik, de különösképpen a Nákó Kristóf által 1802-ben Nagyszentmiklóson létrehozott gyakorlati gazdasági szakiskola (késõbbi nevén: földmûvesiskola) felállításában, mely az õ tervei alapján kezdte meg mûködését. Tessedik fõmûve Der Landmann in Ungarn 1784-ben jelent meg. A munkát Széchényi Ferenc Kónyi Jánossal fordíttatta magyarra.125 Munkájában, miután leírta, hogy milyen nehéz körülmények között él a magyarországi parasztember, megpróbálta ennek okait számba venni. Ezek között elsõ helyen említi az iskolai oktatás elmaradottságát, a korszerû ismeretek hiányát, a 125
A parasztember Magyarországon mitsoda és mi lehetne. Pécs, 1786.
rossz körülmények között folyó földmûvelést és állattenyésztést; az aprófalvas településrendszert; a kártékony szokásokat, babonákat. Könyvének több mint fele azzal foglalkozik, hogy milyen is lehetne az eszményi falu, milyennek kellene lenni a az utcáknak és házaknak, hogyan kellene jövedelmezõ módon gazdálkodniuk a parasztoknak. Hatvani tanításainak hatását lehet felfedezni azzal kapcsolatban is, hogy Tessedik „A parasztemberrõl” szóló fõmûvében, elsõsorban hollandiai példákra hivatkozik, bár maga nem fordult meg Hollandiában. Összeállította Szarvas gazdasági fejlõdésének krónikaszerû rajzát az 1722-tõl 1806-ig terjedõ idõben. Ez a mû, a „Szarvasi nevezetességek, azaz Szarvas mezõváros gazdasági krónikája”, népességstatisztikai vonatkozásban sokféle politikai aritmetikai hatást tükröz, de ugyanakkor számos hivatkozása kifejezetten Hatvani hatására utal. Ilyenek például azok a megjegyzések, amelyek Hatvani kedvenc klasszikus auctorára, Senecára vonatkoznak, vagy amelyek részletes orvostudományi és szociális jellegû megjegyzéseket tartalmaznak. Fontosabb ennél, hogy a krónika tartalmaz a szülési, halálozási és házasságkötési adatokat is. Utalásokat találunk benne arra, hogy mikor léptek fel himlõjárványok, mikor történt lényegesebb be-vagy elvándorlás. A krónika 1776-tól kezdve a község szegényeinek és koldusainak számát is megadja. Különös érdeklõdésre tarthatnak számot azok a bejegyzések, amelyek a himlõjárványos évek pontos feljegyzését adják, mely szerint a himlõjárványok elõfordulásában Szarvason bizonyos ciklikusság mutatkozik. Tessedik töredékes szarvasi adatainak történeti- demográfiai értéke igen nagy. Küzdelmes pályafutásának sikereit és kudarcait írta meg önéletrajzában. (Das Leben eines evangelischen Landpfarrers.) Számos írása foglalkozik a mezõgazdaság egy-egy ágazatát, területét érintõ (fásítás, állattenyésztés, állatorvoslás stb.) kérdésével. Bizonyára hatottak rá Hatvaninak a Debrecen környéki sziksókkal folyatott kémiai kísérletei, mely ismereteit felhasznákva korát messze megelõzve, bámulatos sikereket ért el a használhatatlan szikesek termõvé tételében. Gondos, a legapróbb részletekre kiterjedõ kísérletei révén annyira fel tudta javítani szikeseit, hogy egy-egy holdjuk a legszárazabb esztendõben is 150 forint értékû hasznot hozott. Jelentõs érdemeket szerzett az alföldi szikesek fásítása terén: három évtizeden át kb. 12 000 darab, több mint 300 fajta facsemetét nevelt a sziken.
Tessedik hagyatékában a Sebes-Körös áradásairól és annak vízrendszerérõl is található egy vízrajzi térkép, melyet annak felirata szerint egy Losonczy József nevû mérnök készített. Utólag nem lehet megállapítani, hogy Tessedik mennyiben folyt bele ebbe a munkába, de hogy maga is rendelkezett adottságokkal ezen a téren, azt a fõmûvében közölt „jól elrendezett falu” rajza bizonyítja. Tessedik mûvének ez a melléklete rézbemetszett kiváló tervrajz, mellyel kapcsolatban megjegyzi, hogy „maga találta ki és maga rajzolta”. Mindez a készsége tehát nyilvánvalóan a debreceni kollégiumban Hatvani irányítása alatt elsajátított civilis architektúra és földmérés tudományán alapszik. Egy hosszú, sikerekben, de kudarcokban is bõvelkedõ élet után 1820. december 27-én halt meg Szarvason. A folyóiratszerkesztõ Péczeli József Hatvani tanítványai között fontos hely illeti meg Péczeli Józsefet, az elsõ magyar nyelvû ismeretterjesztõ folyóirat szerkesztõjét, aki 1750-ben született Putnokon, református lelkész gyermekeként. Tizenhét éves korában, 1767-ben került a debreceni Kollégiumba, ahol 1778-ban fejezte be tanulmányait. Tanárai közül Hatvani és Varjas János hatottak rá a leginkább, mint ahogy ez fennmaradt leveleibõl is kitûnik.126 1778-ban külföldre utazott, Lipcsében, Jénában, Bernben, Genfben végül Utrechtben végzett egyetemi tanulmányokat. 1783-ban tért haza, mikor elfogadta Komárom város meghívását. Itt mûködött közmegbecsülésnek örvendõ lelkészként 1792-ben bekövetkezett haláláig. Irodalmi munkásságán kívül folyóirat-szerkesztõi tevékenysége érdemel különös figyelmet. Péczeli 1789-ben, a Magyar Museummal és Kazinczy Orpheusával egy idõben indította meg lapját a Mindenes Gyûjteményt, amely kultúrpolitikai törekvései alapján kapcsolódott Batsányi Magyar Museumához, jellege szerint azonban különbözött is tõle. Péczeli József a felvilágosodás enciklopédikus és ismeretterjesztõ irányzatának jellegzetes hazai képviselõje volt. Papi hivatásának maradéktalan elvégzése mellett minden erejét és idejét a magyar nyelv és irodalom ápolásának, fejlesztésének szentelte. Ennek a célnak az érdekében szervezte meg a
Komáromi
Tudós Társaságot is, amely a magyar felvilágosodás Bessenyei György által megfogalmazott
126
Szilágyi István: Péczeli József levelei báró Orczy Lõrinchez. = Figyelõ, 1881. Xi. 134-138. p.
programját igyekezett tevékenységével szolgálni. Péczeli felvilágosult nézeteire jellemzõ, hogy felekezetre való tekintet nélkül egyesítette körében a város és környéke papjait és polgárait, protestánsokat és katolikusokat egyaránt. Valamennyien tisztelõi voltak II. Józsefnek anélkül, hogy elfogadták volna a nemzet és a magyar nyelv jogait sértõ intézkedéseit. A Komáromi Tudós Társaság tagjai között szerepelt Csépány István komáromi származású ügyvéd, akinek versei Kazinczy Orpheus-ában is megjelentek, Döme Károly író, késõbb a Magyar Tudományos Akadémia tagja, akinek mûfordítói tevékenysége jelentõs, Illei János
iró, pap, a jezsuita
iskoladráma-írás egyik jelentõs személyisége. A társasághoz tartozott Perlaki Dávid evangélikus lelkész tanügyi író, a szintén Debrecenben végzett Hatvani tanítvány, Mindszenti Sámuel író, református lelkész, és a pápai mérnök, Kovács Ferenc. A Komáromi Tudós Társaság tevékenysége a Mindenes Gyûjtemény kiadásában teljesedett ki. A magyar idõszaki sajtó hõskorában, 1789-ben meginduló ismeretterjesztõ folyóirat a hasznos ismeretek terjesztését, az olvasás népszerûsítését akarta szolgálni olyan rétegek körében, akik a kalendáriumokon kívül más irodalomhoz nem jutottak. Péczeli elõtt egy enciklopédikus közlöny kiadásának gondolata lebegett. Programját Péczeli és szerkesztõtársai - Mindszenti Sámuel és Perlaki Dávid - a Magyar Kurír 1788. november 19-i számában így fogalmazták meg: "A' legnevezetesebb Történeteken, változásokon kivül magába fog e' Gyûjtemény foglalni minden szép tanulmányokat, mellyek az Elmének ékesitésére és Közönségesen a' Hazának hasznára szolgálhatnak. Azok a' hasznos Könyvek, mellyek vagy a'Hazában, vagy másutt jönnek világosságra, hirül adatnak ebben, az azokban bé-foglaltatott dolgok rövid Summájával " A Mindenes Gyûjtemény címe egyúttal a tartalmát is meghatározta, a "mindenes" jelzõvel utalva arra, hogy minden, ami a kor emberét érdekelte, vagy érdekelhette, megtalálható benne. A szerkesztõ célja az volt, "...hogy az aszszonyokat
's még eddig az olvasásban kevéssé
gyönyörködõ Nemeseinket kapassuk az olvasásra. 's a' magyar könyveknek szeretetekre...” A lap szerkesztõi és munkatársai a kitüzött célt maradéktalanul igyekeznek megvalósitani. A "Hétfõn és Tstitörtökön" megjelenõ egyíves, nyolcadrétü periodikum a tudományoknak szinte minden területét érinti. A szerkesztõk arra törekedtek, hogy a "hasznos ismeretekben" az olvasóközönség minden rétege megtalálja az õt érdeklõ témát. A gyûjtemény tartalmazott földrajzi, történelmi, irodalmi háztartási vonatkozású cikkeket, de tág teret kapnak benne a természettudományos közlemények is. Talán itt mutatkozi meg leginkább Hatvaninak a szerkesztõre, Péczelire gyakorolt hatása. Már az 1789. évben megjelent januári elsõ számban helyet kapott egy cikk,
mely a levegõ tisztaságáról és gyógyító hatásáról ír, (A Természet Visgálókhoz némelly jegyzések címmel127), majd júliusban egy statisztikai témájú írás a Föld lakóinak Halley által valószínûségszámítás alapján becsült számáról128. Mindkét cikk témája Hatvani érdeklõdési körét és tudományos munkásságának egy-egy területét idézi. 1789. július 15-én a lap olvasói a barométerek készítésrõl szerezhettek hasznos információkat129, augusztus 5-én Franklin villámhárítójáról130, és Bécs város népességi mutatóiról131 olvashattak. Augusztus 12-én újabb cikk jelet meg a lapban a levegõ tisztításának módjairól, 22-én az erdélyi gyógyvizekrõl. Sok cikk foglakozik a világegyetem, a Föld és a bolygók leírásával, a vulkánok mûködésével, az állatés növényvilág, valamint a geológia egyes kérdéseivel. Egészségügyi és orvosi témákkal is foglakozik a lap, gyógyszerek házi elkészítésének receptjeivel éppúgy, mint a népi gyógymódokkal.
Olvashatunk
a
betegségek
tüneteirõl,
elsõsegélynyújtás,
betegápolás
szabályairól, bábák képzésének fonosságáról. Mind mind olyan témák, melyekkel Hatvani is foglakozott, és melyeket a szerkesztõ és munkatársa, a szintén debreceni diák Mindszenti Sámuel az õ óráin is hallhatott. A mérnök-költõ Pálóczi Horváth Ádám Az irodalomtörténetírás Pálóczi Horváth Ádámot költõként és népdalgyûjtõként tartja számon, bár egyéb irányú munkássága is figyelemre méltó. Pálóczi Horváth 1760-ban született, református papi családból. 13 éves korától132 húsz éves koráig, tehát ifjúkora legfogékonyabb éveiben tanult Debrecenben. Kazinczynak írott leveleiben meleg hangon emlékezik meg a kollégiumról és Hatvaniról, mint arról a professzorról, akinek tudományos szempontból a legtöbbet köszönhet.133 A levelekbõl az is kiderül, hogy szerette és tisztelte professzorát, sõt egy mindeddig nem hangsúlyozott érdekes adalékkal is gazdagíthatjuk a Hatvaniról, mint tanárról alkotott képünket. Pálóczi Horváth Ádámot valami diákcsínyért 127
Mindenes Gyûjtemény 1789. január 1. 34-35. p. Mindenes Gyûjtemény 1789. július 8. 33-35. p. 129 Mindenes Gyûjtemény 1789. július 15. 78-79. p. 130 Mindenes Gyûjtemény 1789. augusztus 5. 169.174.p. 131 Mindenes Gyûjtemény 1789. Augusztus 5. 174-175. p. 132 1775. április 27-én írta alá a törvényeket. Vö. Thury Etele: Iskolatörténeti adattár. Pápa. 1908. 321. p. 128
133
Kazinczy Ferenc levelezése. I. Kiad. Váczy János. Bp. 1890. 288. p. ; 353.p.
tizennyolc pálcára ítélték. Hatvani nem tudta végignézni kedves tanítványa nyilvános vesszõzését, és elhagyta a helyszínt. Tehát, mint felvilágosult gondolkodó, nem lehetett híve az ilyesfajta fegyelmezési módszereknek. Pálóczi 1780-ban elhagyta a kollégiumot, és a Hatvanitól szerzett jó matematikai és geometriai alapokkal földmérõi vizsgát (ún. „geometriai hitet”) tett, és sikeresen mûködött ezen a pályán jó néhány évig. Hogy Pálóczi Horváth valóban sokat köszönhetett Hatvaninak, azt számos jel mutatja szerteágazó munkásságában.134 A csillagászat iránti mély érdeklõdés is feltehetõen Hatvani elõadásai nyomán alakult ki benne, ilyen irányú tudását a Debrecenben tanultak alapozták meg. 1787-ben csillagászati tankölteményt írt a „Leg –rövidebb nyári éjszaka mellyben le-íratik egy ollyan Tsillag-visgálónak beszélgetése; a’ ki a’ múlt 1787-dik Esztendõben Nyár-kezdetkor az égi testeket tsudálkozva nézegeti, azoknak forgásait le-írja és az isméretesebb Tsillagzatok’ Neveit a’ régi Pogányok Kõlteményjeibõl a’ nagyjából magyarázza.” címmel, mely sok viszontagság után csak 1791-ben jelenhetett meg Pozsonyban. A köny elõszavában a szerzõ így magyarázza célját: „Versekbe van itt foglalva a’ Tudomány, … hogy az olvasó jobban édesedjen a’ Könyvhöz…hogy Nemzetünknek köz népét is a’ felségesebb tudományokhoz a’ menynyire lehet hozzá szoktassam”. Talán Hatvani hatásának tulajdoníthatjuk Pálóczinak a következõ kiejelentését is: „Nem ollyan tilalmas dolog a Természet vizsgálása, a milyennek tartják némelly vak buzgók.” Az 1787. június 21-én folytatott csillagászati megfigyeléseken alapuló verses munka nemcsak a köznép természettudományos ismereteinek emelése tekintetében volt fontos, hanem a magyar csillagászati mûnyelv megteremtésének vonatkozásában is. A kortársak körében is elismerést váltott ki a mû. Még a megjelenés elõtt bírálatra elküldte a kéziratot Sárospatakra, Szentgyörgyi István profeszszornak.135 Ráday Gedeonhoz Szántódról 1789. november 25-én küldött levelébõl értesülünk arról, hogy kik nézték át kéziratát Bécsben: „Az én Nyári Éjtszakám már Gróff Szetsényi [!] Orczy, Pásztory, Baróczi Urak’ Krizissén által esett, s rész szerént Szerdahelyi Urén is; ohajtanám Nagyságodnak is ítélet tételét minden 134
Ahogy életrajzírója is megjegyzi: „Nem tévedünk,mikor Horváth sokfelé ágazó munkásságának rugóját éppen Hatvani professzorban keressük.” = Hegyi Ferenc: Pálóczi Horváth Ádám. Debrecen. 1939. 6. p. 135 Horváth Ádám levele Szentgyörgyi Istvánhoz. Szántód. 1789. augusztus 23. A Tiszáninneni Református Egyházkerület Nagykönyvtára (Sárospatak). Kt. 864. 144.b-c.
kedvezés nélkûl, mert még vagyon ideje a jobbításnak …”136 Ráday Gedeon válasza nem maradt fenn, de Kazinczyhoz Pécelrõl 1789. december 12-én küldött soraiból látszik, hogy tetszett neki a mû : „közölte velem Horváth Ádám Uram Nyári Éjtszakáját, nagy gyönyörûséggel olvastam által, ’s tsudáltam abban mind versének könnyûségét, és elevenségét, mind Astronomiai tudományát. Ez is meg érdemelné, hogy szakaszonként az Úr gyûjteményébe bé menne”.137 Kazinczy folyóiratában, az Orpheus-ban nem jelent meg „Nyári Éjtszaka”, Horváth nem akarta, hogy „szétszaggatva”, részletekben közöljék. Végül Pozsonyban látott napvilágot 1791-ben. Röviddel a mû megjelenése után a Hadi és Más Nevezetes Történetek” így méltatta: ;Ezen kellemetes írásával, jeget törtetett [!] a’ Szerzõ Úr igen szerentséssen egy ollyan nagy tárgy körûl, melylyet esmerni szép is, szükséges is.”138 Csokonai is elismerõleg nyilatkozott Horváth csillagászati versérõl 1792 õszén139 hozzá küldött elsõ verses levelében. „Nagy tekintetet érdemel a’ Leg-Rövidebb Nyári Éjtszaka, mellyben ezen tudós Mathematicus… az Astronómiai isméreteket kellemetesen elõadta” - írja Kultsár István a „Hazai’ s Külföldi Tudósítások” szerkesztõje, 1820-ban. Ez az elismerés azonban csak Horváth Ádám nekrológjában kaphatott helyet.140 A „Leg-Rövidebb Nyári Éjtszaka” Horváth egyik jelentõs mûve, a felvilágosodás korának „kellemetesen” oktató, kultúrtörténeti nevezetességû munkája. Mint a kortársak véleménye mutatja: nem volt hatástalan olvasmány. Ami talán a legfontosabb, népszerûen, mégis tudományos igényességgel és anyanyelven szólt egy sokak érdeklõdésére számot taró csillagászati kérdésrõl. Tudjuk, hogy Hatvani pszichológiai elõadásokat is tartott Debrecenben, melyeket feltehetõen Pálóczi Horváth Ádám is hallgatta. Az elõadások tartalmát nem ismerjük, ilyen tárgyú kézirat nem maradt fenn, de következtethetünk rájuk a tanítvány pszichológiai tárgyú mûvébõl. A Magyar Kurír 1789. január 31-én pályázati felhívás jelent meg, egy magyar nyelvû pszichológiai mû megírására, melyet Görög Demeter és Kerekes Sámuel, a Hadi és Más Nevezetes Történetek szerkesztõi tettek közzé: „a Tudományoknak elõ-mozdítására, mind a hazai
136
Horváth Ádám levele Ráday I. Gedeonhoz. Szántód, 1789. november 25. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyûjteményének Levéltára. VIII. 966-969. 137 Kazinczy Ferenc levelezése. I. Kiad. Váczy János. Bp. 1890. 514. p. 138 Hadi és Más Nevezetes Történetek. 1791. 17. szakasz. 39. p. 139 Csokonai Vitéz Mihály összes versei. Szerk. Vargha Balázs. Bp. 1967. I. 105-108. p. 140 Hazai s Külföldi Tudósítások. 1820. február 16. 1067. p.
Nyelvnek ki-pallérozására…a leg-jobb Magyarúl el-készûlt Pszychologiára harmintz arany érdem-pénzt tesz-ki …” Nem tudjuk, hogy Horváth Ádám mikor értesült a pályázatról, de az tény, hogy rendkívül serkentõ hatással volt rá. Levelezésében nyomon követhetõ a Szántódpusztán készült könyv írásának folyamata. Egy városoktól, könyvtáraktól távol élõ gazdálkodónak nem volt könnyû dolga, amikor szakkönyvre volt szüksége a készülõ pályamunkához. Kazinczynak 1789. április 13-án küldött levelében arról panaszkodott, hogy szakkönyvek nem állnak rendelkezésére, csak azt kell írnia, amit tud, vagyis amit Hatvanitól tanult e tárgyról. Június 16-án kelt levelében, amikor már várta Kazinczy látogatását, s arról is tudott, hogy Kazinczy Bécsbe készül, könyveket kért: ,; mivel Béts felé sok könyves helyekenn meg fordulsz, ha leg késõbben jössz Füredre, hozz magaddal számomra két könyvet a Gravesande Introductio ad Philoso(phiam), Metaphisicam et Logicam continentes és Lock de Intellectu humano.„141 1789. szeptember 9-én Szántódról küldött levelében újra kéri ugyanezt a két könyvet.142 Október 8-án még mindig nem tudta megszerezni az alapvetõ két munkát. Újra kéri. „Én a Magyar Pszychologiánn izzadozom; de ugyan veszõdöm vele, mert nagy részént a körmömbûl írom…hozz magaddal a miket irtam, Gravesande Methaphisicáját; és Lookot de Intellectu Humano, hadd lássam, hogy azoknak valósággal több eszek vólt e mint nekem; vagy tsak nem ollyan szabadon írtak, mint gondoltak.”143 A nevezett két könyvet Ráday Gedeontól is próbálta megszerezni. 1789. októberében és novemberében is írt neki e tárgyban, de hiába. A Szántódon, 1789. november 25-én kelt levelében újra Rádayhoz fordul kérésével: „felényire már meg is írtam: [a Psychologiát] de két könyvre vagyon nagy szükségem, minek elõtte elvégezném. Lock de Intellectu Humano és Gravesande Introductio a Philosophium et Logicam Completus”144 Ez a Kazinczy szántódi látogatása után írott levél mutatja, hogy Kazinczytól, nem kapta meg a kért könyveket, és nincs írott nyoma annak sem, hogy Ráday elküldte-e féltett könyvtárából a köteteket. 1789. december 29-én kelt, Kazinczynak írott levelébõl megtudjuk, hogy ekkor fejezte be a pszichológiai pályamûvet.145 141
Kazinczy Ferenc levelezése. I. Kiad. Váczy János. Bp. 1890. 385. p. Uo. 467. p. 143 Uo. 482. p. 144 Horváth Ádám levele Ráday I. Gedeonhoz. Szántód, 1789. november 25. A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyûjteményének Levéltára. VIII. 966-969. 145 Kazinczy Ferenc levelezése. I. Kiad. Váczy János. Bp. 1890. 528. p. 142
A „Hadi és Más Nevezetes Történetek” csak 1790. december 14-én számolt be a pályamunkák bírálatának eredményérõl.146 Három kézirat érkezett a megadott határidõre s ezek közül az felelt meg legjobban „a fel tett kívánságoknak, melynek szerzõje Bárány Péter úr.” Az ünnepélyes díjátadásra 1791. január 22-én délután 5 órakor került sor Kerekes Sámuelnél. Görögék lapja errõl is részletesen beszámol. A díjazottnak Bárótzi Sándor költõ, „a Ns. Magyar Testõrzõ Seregnél szolgálatot tévõ fõstrázsamester nyújtotta át az érdempénzt egy rész szerént arany, rész szerént arannyal elegyes zöld selyem fonalakból kötött erszényben”, rövid, de elismerésben bõvelkedõ beszéd kíséretében, amire az ünnepelt Bárány Péter válaszolt, kiemelve példaképeinek - Cartesiusnak, Leibnitznek és Kantnak - érdemeit. Bárány Péter gr. Széchényi Ferenc titkáraként könnyebben jutott hozzá a könyvének írásához szükséges alapvetõ külföldi munkákhoz, mint a gazdálkodó-földmérõ Horváth Ádám Szántódpusztán, ahonnan hiába írta könyvkérõ leveleit. A pszichológia pályázaton Bárány Péter aranyat nyert, de kéziratát nem adták ki. Horváth Ádám munkája azonban megjelent nyomtatásban 1792-ben. Teljes címe: „Pszychologia az az a Lélekrõl való Tudomány. Iratott 1789. Esztendõben. Pesten Nyomtattatott Trattner Mátyás betûive 1792. 8-ad rétb. 392 old.” Kétszáz év alatt a lélektan tudománya sokat haladt. Horváth Ádám könyvének tartalma ma már csupán tudománytörténeti érdekesség, értéke azonban mégis nagy a hazai pszichológiai mûnyelv elsõ lépéseinek megtétele miatt. Hatvani hatása Pálóczi Horváth Ádámra azonban leginkább az 1814-ben írott, és Veszprémben, 1817-ben megjelent munkájában mutatkozik meg. Ez a mû a „Magyarországnak belsõ ismerete vagy egy kis rövid statistica” címet viseli és a leíró statisztika alapvetõen államtudományi koncepcióját tükrözi. A mû bevezetésében a szerzõ Magyarország határainak leírásával, történelmével foglalkozik, majd áttér a jelen állapot leírására. Az egyházi, polgári és katonai helyzet leírását adja, elsõsorban jogtudományi alapon.
146
Hadi és Más Nevezetes Történetek. 1790. december 14. 742-743. p.
A mezõgazdasági szakíró Pethe Ferenc Szélesen és sokoldalúan bontakozik ki a gazdasági gyakorlat elméleti szintre való felemelésének törekvése Hatvani kiváló mezõgazdász tanítványa, Pethe Ferenc (1762-1832) munkásságában. Pethe Nagyváthy János mellett e kor mezõgazdasági szakirodalmának egyik legkiemelkedõbb és legtermékenyebb alakja. Pethe Ferenc Büdszentmihályon, Szabolcs megyében született 1762-ben. A paraszti sorban élõ, elszegényedett nemes szülõk gyermeke szülõfaluja iskolájában, mely a Debreceni Református Kollégium partikulája volt, végezte tanulmányait syntaxisig. Csak 1781. április 26án, 19 éves korában iratkozott be a Debreceni Református Kollégiumba. Itt a felvételi vizsgán bizonyára nem szerepelt jól, mert három osztállyal lejjebb kezdte tanulmányait, mely jelzi, hogy a büdszentmihályi iskola nem nyújtott megalapozott képzést. Szolgadiákként tanult, szülei nem tudták támogatni. Kollégiumi éveirõl keveset tudunk, de mint monográfusa írja „anyagi kiszolgáltatottsága ellenére be tudott illeszkedni a kollégium szellemébe, amiben nem kis szerepe van tehetségéhez járuló roppant akaraterejének is.”147 Pethe tanulmányainak idején Csákvári Varjas János tanította az írásmagyarázatot és a héber nyelvet, Szatmári Paksi István a dogmatikát és a szónoklattant, Sinai Miklós a világtörténetet, Hatvani pedig a matematikát, és a filozófián belül a természettudományok széles körét. Vitathatatlan, hogy „Pethe Hatvanitól kapta meg érdeklõdésének irányát,”148 az elsõ fontos ösztönzéseket. A kollégiumi tanulmányainak befejezése (1787) után egy évig szülõfalujában tanítóskodott, majd 1788-ban a kollégium anyagi támogatásával külföldre utazott tanulmányai folytatására. Nem ismerjük milyen összegû anyagi támogatással, és milyen útvonalon jutott el Pethe Hollandiába. Elõbb Franeckerben, 1789-tõl pedig Utrechben tanult. Itteni évei alatt a Bernardféle ösztöndíjalapból részesült, melyet teológushallgatóknak adtak. Mivel az utrechti egyetemen a hallgatók nem voltak kötelesek beiratkozni, Pethe tanulmányainak rendjét is nehéz nyomon követni. Hollandia után, 1792 körül eljutott Angliába. Itt már megmutatkozott a mezõgazdaság iránti fokozott érdeklõdése. Adatok vallanak arról, hogy Pethe megfordult Young, neves angol mezõgazdász bradfieldi birtokán. Járt Franciaországban, Dániában, Olaszországban, Svájcban,
147 148
Süle Sándor: Pethe Ferenc. Bp. 1964. 22. p. Uo. 25. p.
Spanyolországban és Poroszországban is. Mûveiben számos helyen megemlékezik utazásának tapasztalatairól. 1794-ben ismét Utrechtben tartózkodott, abból a célból, hogy magyar nyelvû bibliát nyomtasson. Legfõképpen talán azért, hogy a Kollégiumnak mondjon ilyen módon köszönetet a támogatásért, és vezeklésképpen azért, hogy végülis nem az egyházi pályát választotta, hiszen ekkor már egyértelmûen más célokat tûzött ki maga elé. Károlyi Gáspár fordítása szerint készült 8 rét alakú vaskos (1076 oldalas) kötethez hozzácsatolta Szenci Molnár Albert zsoltárfordításait is. A könyv 11 000 példányban készült, az utrechti Altheer nyomdában gyönyörû, gondos, szinte hibátlan kivitelben. Nem tudjuk, mennyi az õ nyomdászi munkája, de saját szavai szerint: „tulajdon betûimmel és fáradságom által” 149 készült. Külön érdeme, hogy a bibliához két szépen metszett térképet is csatolt. Az elsõ térkép az ótestamentumi országokat, a másik a római birodalmat mutatja be. A biblia kiadásának költségeit Pethe fedezte. (Mint az elõszóban írja: „egyedül magam költségemen” .) Bár a mû kiadását az akkori angol régens, késõbb angol király IV. György 36 darab aranyat nyomó érdempénzzel jutalmazta, a veszteséges vállalkozás kárát Pethe évtizedekkel késõbb is viselte.150 Még 1813-ban is hirdette az eladatlan példányokat a Hazai és Külföldi Tudósítások. Nyolc évi külföldi tartózkodás után 1796-ban Pethe hazatért, és Bécsben telepedett le. Természettudományi érdeklõdését Debrecenben Hatvani István órái alapozták meg, de Nyugateurópai utazása során alakult ki a mezõgazdaság kérdései iránti elkötelezettsége. 1796. január 1én indult meg Magyar Újság címmel az a hetilap, melyet az elsõ magyar nyelvû mezõgazdasági szaklapként tart számon sajtótörténetünk. Nem tudjuk pontosan mikor kapcsolódott be Pethe a lap szerkesztésébe, de feltételezhetõ, hogy már a kezdetektõl részt vett a munkában. A 25. szám 1796. június 28-án jelent meg, Gazdaságot Tzélozó Újság címmel. Ekkor már ott olvashatjuk Pethe nevét is a lap élén. Ekkor vette át teljes jogkörrel a lap irányítását, amely a 36. számtól, (szeptember 6-tól) Visgálódó Magyar Gazda címmel jelent meg 1797. december 21-i megszûnéséig. A gazdaság minden ágával, a növénytermesztéstõl az állattenyésztésig, a technikai kérésektõl a kereskedelemig számos kérdéssel foglalkozó lap, a külföldi sajtóból átvett írásokat (ezeket
149
Uo. 50. p. A vállalkozás holland felesége vagyonát is felemésztette. Vö. Kazinczy Ferenc Levelezése. Kiad. Vóczy János. X. 378. p. 150
Pethe maga fordította) éppúgy közölt, mint eredeti cikkeket. A sok értékes, megfontolandó és követendõ gondolat mellett azonban sok érdektelen írás is helyet kapott benne. A rövid életû lap egész fennállása alatt anyagi gondokkal küszködött. Valódi támogatók nem álltak a vállalkozás mögött, a kevés elõfizetõ pedig nem volt képes fenntartani azt. A biblia kiadása utáni második anyagi csõd miatt, már mint nem egészen névtelen gazdasági szakember, fordult Pethe Festetics Györgyhöz, hogy az általa alapított Georgikonban tanárként alkalmazza. Az intézet ekkor még a szervezés stádiumában volt. 1797. októberétõl, 1801. májusáig dolgozott itt. Részt vett a tanterv kialakításában, sokféle tárgyat, többek között matematikát, mezõgazdaságtant, és „gazdasági mûtant” tanított. A korabeli újságok sokszor közöltek híreket a Georgikon munkájáról, az ott folyó tanítási rendrõl, a vizsgákról. A vizsgák alkalmával a Georgikon professzorai is beszámoltak új tudományos eredményeikrõl. 1798-ban például Pethe Ferenc egy szélmalom modelljét mutatta be a vizsgán résztvevõ meghívottaknak. A modellt egy Hollandiában már kipróbált és jól mûködõ korszerû malom mintájára készítette a professzor. A Magyar Hírmondó tudósított az esetrõl. Mivel a Georgikon gyakorló tangazdasága területének egy részét "...vizes posványság borítja, ennek kiszárogatására leg-erányosabb eszköznek találta a Georgicon a Hollandi-módi szélmalmot, melly által olly helyekrõl is le lehet tsapolni a vizet, ahonnan rendes tsatornákon le nem lehetne azt vonni. A szélmalom modellája (kis-mása) már el készülvén, Pethe Professzor Ur az Exámen alkalmatosságával meg mutatta, hogy a modella középszerû szélnek erejével minden minutum alatt egy fertály akó vizet merített ki, tehát a valóságos malom ha tsak 64 annyi vizet fog is ki meríteni, esztendõ alatt tizenkétmillió akó vizet tsapol le a rétekrõl. Az egész malom felállítása, oda nem értvén az épületbéli matériákat, alig megyen száz forintra."151 A cikkbõl kitûnik, hogy Pethe a professzori munka mellett ebben az idõben a mezõgazdasági gyakorlattal összefüggõ tudományos-technikai kérdésekkel is foglakozott. Õ honosította meg a sáfránytermesztést, a faiskolákat, az õ javaslatai, elgondolásai alapján készíttettek vezettek be új típusú vasboronákat, ekéket, és egyéb gazdasági felszereléseket, sõt a szélmalmokat is.
151
Magyar Hírmondó (Bécs) 1798. II. 340. p.
Pethe Keszthelyen, 1800. elején Festetics biztatására kezdte el írni fõmûvét, (az 1805 és 1815 között hat kötetben megjelent) „Pallérozott mezei gazdaság”-ot.
152
A gróf nemcsak azt ígérte,
hogy a könyv kiadási költségeit fedezi, hanem azt is, hogy annak jövedelme az övé lehet. Tudományos munkára, írásra azonban csak éjszakánként jutott ideje. Heti 18, tehát napi három órát kellett tartania, nem beszélve a több száz holdas tangazdaság irányításáról, ami szintén az õ feladatai közé tartozott. Festetics minden alkalmazottjától, így a professzoroktól is feltétlen engedelmességet követelt. Pethe gyakran a saját elgondolásai szerint tartott órát, nem követte mindig Festetics „systemáját”. Emiatt, és a számára elviselhetetlen folytonos ellenõrzések miatt, egyre sûrûsödtek összetûzései munkaadójával. 1801 májusában megvált Keszthelytõl. Festetics elállt a könyv kiadásának támogatásától, mely csak évekkel késõbb, hosszú kálvária után jelenhetett meg. Miután Pethe távozott Keszthelyrõl, életének következõ tizenkét éve csupa hányódás volt. A kevés adatból csak töredékesen tájékozódhatunk. 1801 és 1805 között az Eszterházy birtokon végzett valamiféle inspektori munkát.153 Emellett írt, fordított, rossz anyagi körülmények közepette. 1805-ben jelent meg a Pallérozott mezei gazdaság elsõ kötete Sopronban. A mû a legjobb európai forrásmunkák alapján készült jelentõs és összefoglaló munka magyar nyelven. A címben szereplõ „pallérozott” kifejezésen Pethe tudományos elvek szerint folyó mezõgazdálkodást ért. Éppen ezért az értelmes gazdának értenie kell a természethistória, a matematika, a fizika, a kémia, a botanika, a mineralógia, a technológia, az anatómia sõt az állatorvoslás tudományához is.154 Emellett egyben jó kereskedõnek is kell lennie, melyhez a „kamerális”, vagy „policiatudományokra” is szükség van. Ez a felfogás azt jelzi, hogy Pethe szintézist kívánt létrehozni a mezõgazdasággal kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudományágak között. A mû a szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos tanokat ismerteti az I. kötetben, a II.-ban pedig a kapásnövényekkel, szõlõ- és kertgazdasággal, valamint az erdõgazdálkodással foglalkozik. A III. kötet a ló-, a sertés- és szarvasmarhatenyésztéssel, a IV. a juhtenyésztéssel, az V. a házi majorsággal, a VI. pedig a méhészettel foglalkozik. A számvitel fontosságát Pethe a mûben 152
Pallérozott mezei gazdaság, melyet a magyar mezei gazdaság tökéletesebbítésére a haza természetéhez s a nemzet állapotjához szabva theoretice és practice kidolgozott... I. darab. Sopron, 1805. Három táblázattal. II. darab. Pozsony, 1808. III. darab. Kiadta a «Nemzeti Gazda-Hivatal». Bécs, 1814. (A III darab 1–2 szakasza: A baromfi-tenyésztésrõl, 3. szakasz: Szarvasmarha-tenyésztés, 4. szakasz: Juh-tenyésztés. 5–6. szakasz: Házi majorság, vagy disznó- s aprómarha-tenyésztés, 7. szakasz: Méh-tenyésztés, ennek 2 bõv. kiadása. Pest, 1816. 153 Vö. Süle Sándor: I.m. 100. p.
elsõsorban azzal dokumentálja, hogy a különbözõ kötetekben többször is találunk részletes jövedelmezõségi számításokat. A mûben Pethe többször utal arra, hogy a mezõgazdának nélkülözhetetlen pl. a Davy-féle „A földmívelési kimia gyökere” címû munka, az õ fordításában jelent meg, Bécsben 1815-ben. A talajkémia szerepének felismerésével, e mû lefordításával Pethe megtette a döntõ lépést a Hatvani által meghonosított kémiai tudomány mezõgazdasági alkalmazása felé. Pethe volt Maróthi, és Hatvani matematikai munkásságának folytatója. Bár a „Mathézis” címû könyve csak 1812-ben jelent meg Bécsben, írását már 1792-ben, Nyugat-európai tanulmányai idején megkezdte. E kétkötetes mûvének bevezetésében úgy vélekedik, hogy minden magyar földbirtokos a maga számvevõje, földmérõje és építésze is egyben. Hatvani hatását különösen az a rész jelzi, amelyben a matematika felosztásáról szól. Az alkalmazott matematikát felfogása szerint elsõsorban a földmérésnél, a statikában és a hidrotechnikában, továbbá a geográfiában, kronológiában, asztronómiában, valamint a városi és hadi építészetben lehet leginkább felhasználni. Itt Pethe a matematika gyakorlati alkalmazásait ugyanabban a sorrendben sorolja fel, mint Hatvani székfoglaló elõadása. Azt persze Pethe nem ismerhette, hiszen jóval késõbb került a Kollégiumba, és nem valószínû, hogy a Museum Helveticumban nyomtatásban is megjelent tanulmányt olvasta, de nyilván Hatvani, matematikai elõadásai során bõven szólt a matematika gyakorlati alkalmazásainak széles lehetõségeirõl. Az elsõ kötet számtani, a második kötet geometriai ismereteket tartalmaz. Az elsõ kötet két fõ részre bomlik, a közönséges számvetésre, és a betûszámvetésre, vagyis az algebrára. A második kötet hosszússág-, terület- és köbtartalom számításokat tartalmaz. A 212 rajz, melyeket Pethe maga készített rendkívüli gondossággal, teszi még szemléletesebbé mondanivalóját. Pethe „Mathézis”-ének gyakorlati vonatkozásai a példákra szorítkoznak. Ezek közé Maróthi számtankönyvábõl vett számos kereskedelmi jellegû példát iktatott be. Érdekes ebben a vonatkozásban azt is megemlíteni, hogy Pethe az I. kötet végéhez, a kamatszámítás függelékeként 50 évre elõre kiszámított 4, 5 és 6%-os kamattáblázatot is csatolt. A korabeli kritika a mûvet lelkesedéssel fogadta. „Originális munkának”155 nevezték, újabb kiadását javasolták, éppen abból az okból, hogy jól érthetõ formában íródott, tehát „az együgyû
154 155
I. köt.5. p. Honnyi Levelek. 1813. II. 23. p.
emberek között is közönségessé lehet.”156 Ha értékelni akarjuk a mûvet, elmondhatjuk, legfõbb értéke magyarnyelvûségében, és példái erõsen gyakorlati jellegében rejlik. 1814-ben, Pethe ismét Bécsben kezdett új vállalkozásba. Lapot indított, Nemzeti Gazda címmel, mely mezõgazdasági szaklapként négy és fél évig jelent meg, hetenként, 32 oldal terjedelemben. 1816-ban a lap szerkesztése és kiadása Pesten folytatódott, egészen 1818. júniusában bekövetkezett megszûnéséig. A laphoz a szerkesztõ többször csatolt fordításokat. A Nemzeti Gazda 1814. évi 9. száma mellékleteként jelent meg Graffe, pestisrõl szóló népszerû mûvének magyar fordítása, Pestis ragadvány címmel mely a népnek szóló gyakorlati tanácsokat ad a szörnyû betegséggel kapcsolatban. 1814-ben, ugyancsak a Nemzeti Gazda mellékleteként adta ki Pethe folytatásokban Rohlwes: Baromorvoskönyv címû munkáját, melyet az akkor Bécsben egyetemi tanulmányokat folytató volt debreceni szolgadiák, Kerekes Ferenc, (a késõbbi nagynevû debreceni professzor) fordított magyarra. 1814-ben jelent meg az Idõpróféta157 a francia Quatremer Disjonoval népszerû kis könyvének fordítása, melyben meteorológiai ismereteket nyújt olvasóinak. A mezõgazdaság területén az idõjárás tudományos megfigyelésének nagy a jelentõsége melyet azonban a statisztikai tudomány fejletlensége miatt hosszú ideig nem sikerült elfogadtatni. Az idõjárás megfigyelésének fontosságát Hatvani – úgy tûnik – elsõsorban orvosi és közegészségügyi szempontból tartotta fontosnak, de az is lehetséges, hogy az általa tanított csillagászatban talán utalt annak mezõgazdasági szempontból való fontosságára. Pethe ebben a munkájában csak az idõjárás változásainak hosszabb idõn át való megfigyelésének szorgalmazásáig jutott el, de ezt a kérdést nem kapcsolta össze a statisztikai megfigyelések problémájával. Ezek helyett inkább tapasztalati szabályokat ad, melyek a mezõgazdasági gyakorlaton alapulnak. Szintén Hatvani óráin, debreceni diákévei alatt ismerkedett meg Pethe a kémia alapjaival. Talán ezek az órák, és a professzorától hallott gyakorlati mezõgazdasági példák jutottak eszébe, mikor elhatározta, lefordítja Davy: Elements of Agricultural Chemistry címû mûvét, mely Földmívelési Kímia címmel jelent meg a Nemzeti Gazda mellékleteként folytatásokban 1815
156
Uo. 21. p. Idõpróféta vagy idõváltozást jövendölõ pókok. A Quatremere-Disjonval értelmei szerént. Unalmas várakozás közben írta, tulajdon költségén kiadta. Magyar Gazda sorsosinak készen ajánlja. Pest, 1814. (2. kiadás. U. ott, 1816. Táblázattal). 157
januárjától júniusig. Az alapvetõnek számító agrokémiai mû a növények, a talaj, a levegõ kémiai elemzéseirõl is közölt kísérleteket. Szólt a talajjavítás módjairól, az öntözés kémiai vonatkozásairól. Pethe e mû lefordításával megtette a döntõ lépést a Hatvani által meghonosított kémiai tudomány mezõgazdasági alkalmazása felé. Szintén Hatvanitól tanult Pethe növény- és állattant, mely elõadásait a professzor Winckler elõadásai alapján tartotta, és amelynek kézirata fennmaradt. Elképzelhetõ, hogy ezek az ismeretek szolgáltak Természethistória és mesterségtudomány158 címû mûvének alapjául. Biológiatörténészünk szerint „Magyar nyelven ez az elsõ kísérlet a biológiai tudományok rendszerének
áttekintésére.”159
A
természetfilozófiai
és
fiziológiai
bevezetõ
után
állatrendszertani kérdésekkel foglakozik, majd részletesen tárgyalja a gerinctelen és gerinces állatokat, és az embert. A könyvet 270 szép színezett ábra teszi még szemléletesebbé, melyeket a szerzõ sajátkezûleg metszett rézbe. A mû elsõként kapta meg a Marczibányi István által 1815-ben alapított jutalmat, melyet az alapító a tudományok magyar nyelven való mûvelésének elõmozdítására tett. 1817. november 23-án ünnepélyes külsõségek között, a Nemzeti Múzeumban adták át a 400 Ft-os jutalmat a szerzõnek, ugyanekkor Teleki László gróf egy arany órával és egy „aranyos ezüst pixis”-sel is megajándékozta.160 A nyilvános elismerés azonban nem sokat segített helyzetén. 1818. június 10-én az elõfizetõk kis száma miatt kénytelen volt megszûntetni lapját, a Nemzeti Gazdát. A magyar nemzethez intézet búcsúszavában ezt írja: „Ezen heti munkának legutolsó árkusa az én részemrõl ez. Semmi ok nem kénszeríte engem ezen kéntelen lépésre kevésbé, mint az, mint talán némelyek vélekedhetnének, hogy mintha én kedves nemzetemnek tovább is szolgálni restellenék. Én a munkát ma is bírom, és azon buzgó forrósággal fojtatnám, a mint azt mindennek tudtára 20 esztendõ alatt bírtam és tettem. Számtalan hejjes és igaz okait ezen lépésemnek azért nem adhatom itt nyilván elõ, a miért sok más hasznos írásaim örökre eltemettettek.” 1819-ben Ürményi József országbíró váli birtokán lett intézõ, 1821-ben Budán vásárolt egy 2000 négyszögölnyi területet, melyen szõlõt termesztett.161 Úgy tûnik, nem tudta családját eltartani, ezért ismét új életet kellett kezdenie. Erdélybe ment, ahol Kolozsváron igen nyomasztó 158
Természethistória és mesterségtudomány. A tanítók és tanulók szükségükre s az ebben gyönyörködõk hasznokra készítette... Elsõ rész. Az állatokról. I. kötet. Kiadta a „Nemzeti Gazda-Hivatal”. Pest, 1815. Ötven festett képpel. 159 Rapaics Rajmund: A magyar biológia története. Bp.1954. 9. p. 160 Tudományos Gyûjtemény. 1818. I. 104-105. p. 161 Tapasztalatait megírta egy kis könyvben: Budai szõllõm ültetési módja. Kolozsvár, 1827.
viszonyok között élt. Bölöni Farkas Sándor 1826. október 12-én írta Kazinczynak, hogy mennyire sajnálja a 65 éves tudós férfiút, akit a súlyos gondok arra kényszerítettek hogy vendéglõi borkimérésbõl tartsa fenn magát.162 1827-ben nyomdát alapított és bécsi, majd pesti szaklapjainak bukása után, harmadszor, politikai lapot indított, Hazai Híradó címmel, Erdély elsõ politikai hetilapját. A laphoz 1830-ban melléklapot csatolt, a Nemzeti Társalkodó-t. Az anyagi nehézségek azonban 1831 õszén arra kényszerítették, hogy a lap szerkesztését és tulajdonjogát Méhes Sámuelnek átadja. 1830-ban Kolozsvárott jelentette meg Pethe egy fordítását, mely jellegére nézve gazdasági vagy kereskedelmi földrajzi lexikonnak minõsíthetõ. A mû szerzõje J. Jackel, és „Európai mértéktár” címen látott napvilágot. A két kötetes mû „abc”-sorrendben sorolta fel Európa legfontosabb városait és helységeit, megadva a „forgó és szokásba vett pénz-, hosszúság-, teherés ûrmértékeket”, a földrajzi fekvés adatait, a házak, lakosok számát, gyárakat, gazdasági létesítményeket s végül utalt néhány szóval a kereskedelmi kapcsolatokra, stb. Az idõs, és csalódott tudós 1831-ben Szilágysomlyóra költözött, ahol nem sokkal késõbb 1832. február 22-én meghalt, ebben is hasonlítva egykori mesteréhez, Hatvani Istvánhoz, aki szintén belefáradva a reménytelen küzdelembe, röviddel nyugalomba vonulása után halt meg. A többiek Hatvani több tanítványából vált híres orvos. Ez feltehetõen annak köszönhetõ, hogy a professzor magas szintû természettudományi elõadásai, melyeknek bõven voltak orvosi vonatkozásai is, és messze földön ismert gyakorló orvosi tevékenysége mintaként szolgáltak, és erõteljesen hatottak tanítványaira. Pályája kezdetén, 1750-ben lett Hatvani tanítványa a jobbágy családból származó Madács Péter,163 aki 1729. február 28-án Veszverésen (Gömör megye) született. Latin nyelvû önéletrajzából megtudhatjuk, hogy, Csetneken, Késmárkon, Lõcsén, majd 1750-1754-ig Debrecenben tanult, mint szolgadiák. „1750-ben Debrecenbe mentem, hogy a magyar nyelvet is megtanuljam, egyszersmind hogy ezen város nagyhírû református gimnáziumában tanító 162
163
Kazinczy Ferenc levelezése. Kiad. Váczy János. XII. köt. 312.p.
Csillag István: Adatok Madács Péter jobbágy-orvos életrajzához. Orvosi Hetilap 1964. 2. sz. 85-87. és Uõ: Life of the phisican Peter Madács. Acta Chirurgica 1964. 127-131. p.
nagytudományú és tudós professzorokat hallgathassam. E férfiak közül a rendkívüli munkabírású és lelkiismeretes Hatvani professzort csodáltam, ki matézisre, mindkét fizikára és az emberi test fiziológiájára tanított. Ezekkel az elõtanulmányokkal az üdvösséges tudományra felkészülve és attól a heves vágytól ösztönözve, hogy még magasabbra törjek, nagy merészséggel, ti. atyám tudta és beleegyezése nélkül, igen súlyos nélkülözések közepette 1754-ben Boroszlóba mentem.”164-írja
életének
errõl
az
idõszakáról.
Többször
hangsúlyozza,
hogy
a
természettudományok, különösen az orvostudomány iránti szeretetet Hatvani professzor ültette el benne. Elõbb Halleban teológiai tanulmányokat folytatott, majd Wittembergbe ment. „1759 novemberében már mintegy biztos révben Wittenbergben kötöttem ki és itt Langguth, az akkori Rector Magnificus az egyetem polgárai, az orvostudomány hallgatói közé beiktatott. Itt ugyanis egészen az apollói tudománynak szenteltem magam és ennek valamennyi útját bejártam szerencsésen olyan derék vezetõkkel és mesterekkel, mint Triller, Langguth és Boehmer. A históriát, filozófiát, matézist és fizikát újra áttanultam a nagyszerû Hiller, Ritter, Titius, Bosius és Baermann útmutatása mellett.”165 1762-ben a bonctani múzeum õre lett, 1763-ban a választófejedelem ösztöndíját is elnyerte. Késõbb Berlinben folytatta tanulmányait, ahol az egyetem tanárai élelmezéssel és ingyen tanítással segítették, amíg sebészetet tanult. 1770-ben orvosi oklevelet szerzett és ugyanebben az évben jelent meg az érregenerációról szóló munkája, mely a kor színvonalán álló értékes tudományos munka. (De modo regenerationis vasorum. Pars I. Generalis. Quam gratiosi medicorum ordinis consensu praeside D. Georgio Augusto Langguth ... pro gradu doctoris rite capessendo die XXIII. Augusti an. 1770. eruditorum examini subiicit. Vittenbergae.) 1771-ben visszatért Magyarországra. Orvosi híre nõttön-nõtt, 1772-ben Liptó vármegye orvosa lett. A nagyszombati orvosi egyetem viszont kötelezte, hogy az orvosi cím elnyeréséért ismét szigorlatozzon, amit 1774 februárjában megtett. 1776-ban a Kishont kerület hívta meg orvosának. Híres és elismert orvosként, 1805. november 20-án, Rimaszombatban halt meg. Hatvani tanítványa volt a korszak egy másik kiemelkedõ orvosa, Cseh-Szombati József is.166 Õ 1748. július 11-én született Komáromban. Alsóbb iskoláit szülõvárosában és Pozsonyban végezte, majd Debrecenbe ment, ahol 1766. április 24-én írta alá az anyakönyvet.167 Kiemelkedõ 164
Csillag István: Adatok Madács Péter jobbágy-orvos életrajzához. Orvosi Hetilap 1964. 2. sz. 86.p. Uo. 87. p. 166 Életérõl és munkásságáról a temetésén elhangzott beszédekbõl tájékozódhatunk: Néhai orvos doktor tekintetes nemes és nemzetes Cseh Szombati Jósef úr sír halma. Pest 1815. 167 Vö. Thury Etele: Iskolatörténeti adattár. II. Pápa 1908. 215. p. 165
képességei már ekkor megmutatkoztak, hiszen tanulótársai közt mindvégig megõrizte az elsõ helyet. „Hallgatta itt azokat a túdós, híres Professorokat, kik a Hazának minden rendben és állapotban igen sok hasznos és nagy embereket készítettek, és kiknek emlékezetek áldott lesz még a késõ maradék elõtt is. Nevezetesen a Görög és Deák Litteraturában Sinai Miklóst, a Mathesisban, Philosophiában, Phisicaban Hatvani Istvánt…”168 Hatvani egészen biztosan hatott Cseh–Szombati pályaválasztására. Õ is, mint professzora, „testének igen gyenge alkotása miatt” gondolt az orvosi pályára. Miután tanulmányait Debrecenben befjezte, 1776. októberében külföldre indult. 1777. április 30-án érkezett meg a hollandiai Franekerbe, ahol megkezdte orvosi tanulmányait. Itt különösen Camper volt rá nagy hatással, akinek javaslatára 1778. márciusában a göttingai egyetemen folytatta tanulmányait,169 olyan jeles professzorok vezetésével, mint Blumenbach, Gmelin, Murray, Wrisberg és Richter. 1780-ban ismét visszatért Franekerbe ahol egy évet, Párizsban és Strassburgban pedig ismét egy évet töltött el orvosi gyakoralattal. „Mivel arra igyekezett, hogy sok fáradsággal szerzett Tudományával Hazájának és Nemzetének használjon”170 miután 1782-ben, Bécsben orvosdoktorrá avatták171, hazatért. Pesten telepedett le. 1784. február 10-én országos fõorvossá nevezték ki. Olyan sikeres gyakorló orvos volt, mint professzora, Hatvani. Messze földrõl keresték fel õt betegek, bízva tudásában. „Az Orvosi Mesterséget tiszta lelkiismérettel folytatta…Nem úgy nézte, mint a haszon keresés eszközét, hanem mint a nyomorultakon való segítésnek tudományát. Nem tsak a minden nélkül szûkölködõket,
hanem
a
tsekély
fizetésbõl
élõket,
Papokat,
katonákat,
Tanulókat,
Mesterlegényeket s több illyeneket jutalom nélkül gyógyított.”172 Ebben is követte mesterét, de feljegyezték róla azt is, hogy minden erejével küzdött a babonaság ellen, úgy, mint Hatvani. 1815. február 2-án, halt meg Pesten. Végrendeletében a debreczeni református kollegiumnak a kémia, botanica, mineralogia és technologia tanítására fölállítandó tanszékre 25 000 forintot adományozott.173 Hatvani orvos tanítványai között tartjuk számon Földi Jánost, aki Madács Péterhez hasonlóan szintén igen nehéz körülmények között szerzett orvosi diplomát. 1755. december 21-én született 168
Néhai orvos doktor tekintetes nemes és nemzetes Cseh Szombati Jósef úr sír halma. Pest 1815. 8.p. Vö: Borzsák István: Budai Ézsaiás és klasszika-filológiánk kezdetei. Bp. 1955. 192.p. 170 Néhai orvos doktor tekintetes nemes és nemzetes Cseh Szombati Jósef úr sír halma. Pest 1815. 11. p. 171 Disszertációja Bécsben jelent meg 1781-ben, Dissertatio inaug. medica de morbis glandularum secundum aetates címmel. 169
173
A tanszéket elsõként a szolgadiákból lett sokoldalú és kiváló professzor, Kerekes Ferenc foglalta el.
Szalontán Biharmegyében, elszegényedett nemesi családból. Korán árván maradt, így iskoláit nélkülözések közepette, szolgadiákként végezte, elõbb szülõvárosában, majd 1773-tól a Debreceni Református Kollégiumban. 1777-ben egy évig Bárándon tanítóskodott, majd 1778 tavaszától ismét a Kollégiumban tanult, ahol 1781-ben fejezte be tanulmányait. Háromévi kiskunhalasi rektorkodás után, 1784-ben beiratkozott a pesti egyetem orvosi karára. Pályaválasztásában bizonyára nagy szerepe volt professzorának, Hatvani Istvánnak is. Egyetemi évei alatt került kapcsolatba Ráday Gedeonnal, Batsányival, Kármán Józseffel, (bár feltételezhetõ, hogy õt még kollégiumi évei alatt ismerte meg). Ezekben az években jelentek meg elsõ versei a Magyar Musában. Mikor Kazinczyék megindították a Magyar Museumot, az egyes számok korrigálását Földire bízták, aki bár orvosi szigorlat elõtt állt, mégis örömmel vállalta a feladatot. 1788-ban orvosdoktori oklevelet szerzett, és Szatmár város orvosává nevezték ki. 1790ben feleségül vette Weszprémi István leányát, Juliannát. 1791-ben a hajdú-kerületi rendes orvosi állást nyerte el és Hajdúhadházára költözött. 1801. április 6-án, tüdõbajban halt meg. Gyakorló orvosi mûködése mellett költészettel és nyelvészettel foglakozott.174 Elképzelhetõ, hogy Hatvani botanikai óráinak emléke merült fel benne, mikor az 1790-es évek elején rendszeres növénytan kidolgozását kezdte el magyar nyelven. Célja az volt, hogy a magyar növényneveket rendbeszedje és osztályozza. Véleménye szerint a magyar növénynevek „botránkoztatók, babonásak, gyermekiek, utálatosak, illetlenek alkalmatlanok”. Éppen ezért, azt kell tenni, „amit Linné cselekedett a latin füvésztudománnyal.” Törvényeket és regulákat kell szabni a magyar növényneveknek, megtartani, ami szép és alkalmas, de elvetni, ami helytelen. A mû „Rövid kritika és rajzolat a magyar füvésztudományról” címmel jelent meg Bécsben 1793ban. Földi e munkáját véve alapul született meg Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály (mindketten Hatvani tanítványai) Magyar Füvész Könyv címû mûve, mely a magyar botanika elsõ tudományos összefoglalása.175 Az elsõ rendszeres magyar nyelvû állattani mûvet is Földi írta, melynek címe: Természeti história a Linné systemája szerént. 1 csomó. Az állatok országa. A könyv már halála után, Pozsonyban jelent meg, 1801-ben. A több mint négyszáz oldalas mûben foglalkozik az emlõsökkel, madarakkal, kétéltûekkel, halakkal, bogarakkal, férgekkel. A könyv végén 174
A Hadi és Más Nevezetes Történetek címû lap 1789-ben kiírt pályázatára írta meg Földi nyelvtankönyvét, melynek alapján Domokos Lajos, Hunyadi Ferenc, Szikszay György és Benedek Mihály elkészítette az úgynevezett Debreceni Grammatikát, mely 1795-ben jelent meg. 175 Magyar Füvész Könyv, mely a két magyar hazában található növényeknek megismerésére vezet, a Linné alkotmánya szerént. Debrecen, 1807.
nyolcszázötvenhét állatnevet sorol fel magyar, német és latin nyelven, melyek között vannak népi, fordított és Földi által alkotott nevek is. Bizonyíthatóan Hatvani hatását mutatja Földi egy kéziratban maradt munkája, melynek címe: Természet Tudománya.176 A 78 oladalra terjedõ mû tankönyv, melyet feltehetõen még kollégiumi tanulmányai alatt Hatvanitól tanult fizikai-kémiai ismeretei alapján állított össze. A mû mechanikai, optikai, és részletes elektromosságtani részeket tartalmaz, foglalkozik a mágnesesség kérdésével, külön szól a villám jelenségérõl és a villámhárítóról. A kézirat végén csillagászati ismereteket foglal össze, szól a bolygókról, az üstökösökrõl, a Napról és a Holdról. Tudományos érdemeinek elismeréséül Füldit a jénai Természettudományi Társulat tagjai sorába választotta. 1801. április 6-án, tüdõbajban halt meg. Kéziratai, nagybecsû levelezése, ugyanúgy mint Hatvaniéi, a család kezén szétszóródtak. Meg kell emlékeznünk Hatvani még egy orvos tanítványáról, Zsoldos Jánosról177, aki egy magyar nyelvû nõgyógyászati mûvet178 valamint egy sikeres egészségtan tankönyvet írt a gimnáziumok és a középszintû iskolatagozatok számára, mely Pesten látott napvilágot 1814-ben Dietetika címen. A tankönyv pár évvel késõbb érdekes új változatban jelent meg ismét. A szintén Hatvani-tanítvány, Fodor Gerzson179, a nagykõrösi református gimnázium tanára jól megjegyezhetõ verses tanácsokkal látta el a könyvet180, így a kisebb gyermekek is örömmel forgathatták. A 126 oldal terjedelmû mû két részre oszlik, az elsõ rész az egészséges, a második a beteg emberrõl szól, és kérdés-felelet formában dolgozza fel az anyagot. Az egészséges emberrõl szóló részben olvashatunk a tisztaság fontosságáról, az ételekrõl és italokról, a levegõrõl, a mozgásról, az alvásról, az indulatokról, a betegségek megelõzésérõl („nyavalyáktól mentõ eszközökrõl”). Foglakozik a szerzõ a különbözõ életkorok egészségmegõrzõ módszereivel, sõt a különbözõ foglalkozásokat ûzõ emberek egészséges életmódjának kérdéseivel is.
176
OSZK Kézirattár. Quart. Hung. 121. Zsoldos János 1767-ben született Köveskálon. 1784-ben lett Hatvani tanítványa. Bécsben és Jénában tanult orvostudományt 1792 ás 1795 között, majd haláláig Veszprém vármegye fõorvosaként mûködött. 178 Asszony orvos. Gyõr, 1802. 179 Fodor Gerzson 1763-ban született. Tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte. 1779-tõl volt Hatvani tanítványa. 1789-tõl senior. Külföldi egyetemi tanulmányai után 1793-ban lett a Nagykõrösi Református Kollégium tanára. 1835-ben halt meg Nagykõrösön. 177
180
Az egészség fenntartásáról való rendszabások. Az oskolások számára versekbe foglalta Fodor Gerson. Sárospatak, 1818
A 18. század végén jelentek meg elsõ magyar nyelvû természettudományi tankönyveink. Számos Hatvani-tanítványról tudunk, akik tankönyvírással is foglalkoztak. Biztosra vehetjük, hogy Hatvani természettudományi elõadásai alapozták meg ezeknek a tankönyvszerzõknek a tudását. Elsõként Gáti Istvánt181 emelhetjük ki, aki két sikeres és sok helyen használt természetrajzi tankönyvet írt182 gyermekek számára. A tankönyvíró Hatvani-tanítványok sorába tartozik Szentgyörgyi József orvos is, aki 1765-ben született, és 1780-tól tanult természettudományokat Hatvanitól a Debreceni Református Kollégiumban. Orvosi hivatására külföldi egyetemeken, Göttingáben, Halléban, Lipcsében, és Bécsben készült fel. Hazatérve, Gyõrben, és Nagykõrösön mûködött. 1799-ben hívták meg Debrecenbe, ahol 32 évig viselte a fõorvosi hivatalt. Kis gyermekenek szóló, illusztrált természettudományi tankönyve 1803-ban jelent meg.183 1779-tõl a professzor haláláig volt Hatvani tanítványa Fábián József, aki miután 1789-ben befejezte tanulmányait a debreceni Kollégiumban, Genfben és Bernben végzett egyetemi tanulmányokat.
1793-ban hazatért, és szinte egész hátralévõ életében Vörösberényben
lelkészkedett. A vörösberényi lelkészlakban kis szertárt rendezett be. Itt egyszerûbb fizikai és vegytani készülékeken, laterna magican és „Cartesius ördögén” kívül, a visszaemlékezések szerint volt még egy „electrica machina” is, hasonló ahhoz, melyen Hatvani végezte híres elektromosságtani
kísérleteit
Debrecenben.
A
mûkedvelõ
kísérleti
fizikus
–lelkész
szabadidejében illusztrált természettudományi tankönyveket írt és adott ki saját költségén, gyermekek és a köznép számára. (Természeti historia a gyermekeknek. 14 rajztábla rajzolattal Veszprém, 1799.; Természeti tudomány a köznépnek. A babonaságnak orvoslására és a köznép közül való kiirtására. Egy rajztábla rajzolattal. Veszprém, 1803.) Hatvani tanítványa volt 1779 és 1784 között Katona Mihály is, a korszak legszínvonalasabb illusztrált magyar nyelvû csillagászati földrajzi tankönyvének szerzõje, aki debreceni diákévei után a frankfurti egyetemen szerzett alapos természettudományos ismereteket. Komáromi tanári 181
Gáti István 1749-ben született Mándon. Sárospatakon, Losoncon tanult, majd 1769-ben lett Hatvani tanítványa Debreczenben. 1774-ben külföldi akadémiákra indult. Hazatérve több helyen lelkészkedett. 1843-ban halt meg Szatmáron. 182 Természet históriája, melyet a gyenge elmék kedvekért készített Gáti István Máramarosba. 1792.; A természet históriája, melyben az ásványoknak, plántáknak és állatoknak három világát azoknak meg-esmértetõ bélyegeivel, természetekkel, hazájokkal, rendbeszedve és a gyenge elmékhez alkalmaztatva, mind együtt magyar nyelven legelõször bocsátja ki. Pozsony, 1795. 183
Legnevezetesebb természeti dolgok esmérete. Az apróbb oskolák számára készítette. I. darab. Az állatok országa. Debreczen, 1803. 19 réztáblával.
mûködése alatt bizonyára maga is érezte a korszerû tankönyvek hiányát, ezért írta meg A Föld mathematicai leírása a világ alkotmányával együtt címû nagy munkáját, melyet 1814-ben publikált. Katona munkásságának méltatója a következõket írja a mûrõl: „A Föld mathematicai leírása címû munka kitûnõen megírt csillagászati földrajz. Szemlélete olyan friss, anyagkezelése és beosztása egészen modern, hogy belõle a csillagászati földrajz tananyagának jelentõs részét ma is tanítani lehetne.“184 Egy másik szerzõ véleménye szerint „Ha Katona munkája valamelyik világnyelven jelenik meg, akkor ma a modern geográfia alapvetõi között tartanánk számon.“185 Nem kíván különleges bizonyítást, hogy Katona Mihály Hatvani óráin szerezte csillagászati ismeretinek alapjait, tõle nyerte az elsõ impulzusokat a csillagászati földrajz tanulmányozásához és mûveléséhez. Meg kell emlékeznünk Hatvani István egy híressé vált tanítványáról, a Pápai Református Kollégium újjászervezõjérõl, Márton Istvánról, akinek már édesapját is tanította Hatvani az 1750es években. Az ifjabb Márton 1778. április 30-án, tizennyolc éves korában lépett a Kollégium felsõbb osztályába. A szakirodalom részletesen feltárta Márton István konfliktusát a a tanári karral, súlyos összetûzéseit a tekintélyt követelõ iskolai renddel.186 Pár évvel a kollégiumba kerülése után, 1783 nyarán, még a nagy per elõtt, valamiféle vétség miatt a professzorok maguk elé idézték Mártont. A kihallgatás során Hatvani István õt kalodába valónak (patibulo dignum) nevezte, mellyel mélyen megsértette az önérzetes ifjút, aki egy évvel késõbb, egy újabb fegyelmi tárgyaláson azt modta, hogy innét ered a professzorok iránti ellenséges érzülete.187 Azt gondolhatnánk, hogy Márton István olyan mértékben szembekerült Hatvanival, hogy tanításainak semmiféle nyomát nem fedezhetjük fel nála. Ez azonban nincs így. A nagytudású, szuggesztív egyéniségû professzor hatott tanítványára, aki egy latin nyelvû levelében, melyet barátjához, a szintén Hatvani-tanítvány Sárvári Pálhoz intézett 1785 április 29-én,
a
következõket írta: „Ugyanis azt szoktam mindenki elõtt hangoztatni, hogy keresse mindig a biztos igazságot, s ne tegye fülét és lelkét senki rabszolgájává, a világon, csak az erõs észelveknek higyjen.”188 A levélrészlet egy másik fordításban így hangzik: „Azt szoktam elméjökbe vésni, hogy az igazságot kutassák, s hogy fülüket és leküket meg ne nyissák senki fia számára, hacsak 184
Bulla Béla: Néhány szó a magyar földrajztudomány haladó hagyományaihoz. = Földrajzi Közlemények. 1954. 1. sz. 5-6. p. 185 Beluszky Pál: Katona Mihály emlékezete. = Földrajzi Közlemények. 1964. 4.sz. 364 p. 186 Csûrös Ferenc: Mándi Márton István pöre. Irodalomtörténeti Közlemények 1912. 11-38; 175-179.p. 187 Uo. 23-24.p. 188 Idézi Törös László: Sárváry Pál, Arany János professzora. Nagykõrös 1938. 22.
erõs észokokkal meg nem gyõzik õket.”189 Nem nehéz felismerni ebben Hatvani gondolatát, aki fõmûvében a következõket írta le, és amit nyilván sokszor hangoztatott tanítványai elõtt is: „azt a törvényt szabtam magam elé, hogy semmit se fogadjak el vaktában vagy elsietve, és semmit se erõltessek rá tanítványaimra, amit a hosszabb elmélkedés vagy szigorúbb megvizsgálás igaznak és bizonyosnak nem mutat.” Ezt az elvet követte Hatvani egész tanári pályája során, és ezt hangoztatta tanítványainak negyvenegy éven át Márton István is Pápán.
*
Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy Hatvani István rendkívül sokszínû módon, de mindenképpen igen erõteljesen hatott tanítványaira, arra a sok száz ifjúra, akiket 1749 és 1785 között
a
Debreceni
gondolkodásmódjukra,
Református erkölcsi
Kollégiumban
elveikre,
tanított.
életfelfogásukra
Hatott éppúgy,
pályaválasztásukra, mint
tudományos
eredményeikre. A tanítványok százai a szószékekrõl és a katedrákról, tankönyvek lapjain és folyóiratok hasábjain keresztül, vagy a mindennapok gyakorlatában közvetítették azokat az eszméket, melyeket professzoruktól kaptak, és melyeket továbbfejlesztve és átformálva, de mindenképpen hazájuk javára kamatoztattak életük során. Egy tanár nem kívánhat ennél többet.
189
Csûrös Ferenc: Mándi Márton István pöre. Irodalomtörténeti Közlemények 1912. 31.