Fıcím: A globalizáció veszélyeirıl és lehetıségeirıl
Alcím: Beszélgetés Kiss Endre filozófussal
Sokan összetévesztik a globalizációt a benne tevékenykedıkkel. Pedig maga a folyamat - áruk és személyek szabad áramlása - a szabadság és jólét forrása. Csakhogy a hagyományos állam egyelıre nem tud mit kezdeni azzal az új helyzettel. Pedig mindannyiunk érdeke, hogy a humán tıkét fejlesztı és az egyén érdekeit képviselı állam sikerrel találja meg a helyét a globalizáció meghatározó szereplıi között. Kiss Endre filozófus, egyetemi tanár, a Kataklizmák csapdájában - a tudás alapú információs társadalom kihívásai címő, megjelenés elıtt álló tanulmánykötet egyik szerzıje szerint a globalizáció nyújtotta nagyobb szabadsággal nemcsak a nagyobb vállalatok, de a kis cégek, sıt az egyes emberek is élhetnek, ha felismerik a globalizáció szabályait és törvényeit.
Jámbor Gyula Az állam rendre vereséget szenved a multinacionális cégekkel folytatott konfliktusokban, mint a Gyurcsány-kormány esete is példázza az Audival. Nem az húzódik meg emögött, hogy a gazdasági folyamatok globálisakká váltak, ugyanakkor a nemzetállamok a maguk keretei között akarják továbbra is ellenırzésük alatt tartani ezeket? - A nemzetállamok valóban szenvednek a globalizáció keretei között, de azért nem ez az elsı kihívás, ami kikezdi a cselekvıképességüket. A globalizáció természetesen a
fehérizzásig fokozza a nemzetállam problémáját. A modern állam Bismarck óta fokozatosan kisajátította a társadalmi lét, az újratermelés összes szegmensét, a bőnözés elleni harcot, az iskolarendszert, a védıoltást. Sokan vannak, akik utálják az államot, miközben nem ismerik fel, hogy e történelmi fejlıdés eredményeként, amelyen érdemileg természetesen már jottányit sem változtathatunk, az állam anyagi meggyengülése közvetlen veszélybe sodorhatja akár még a társadalom egykor már végérvényesnek tartott civilizatórikus vívmányait is. A globalizáció és az állam konfliktusában a társadalom kerülhet végveszélybe. A társadalom hosszú idı alatt kialakította az állami infrastruktúrát, az iskolarendszert, a közbiztonságot, a higiéniát. Ha ezek fenntartásából kivonul, annak következménye leépülés, bőnözés és káosz lesz. - Nem az állam hibás mőködésérıl van csupán szó? Léteznek jól mőködı államok is? - Lehet találni jobban szervezett vagy szerencsésebb adottságú országokat, de a lényeg az, hogy az államot érı globális kihívások végsı soron minket, a polgárokat sújtanak. A 90-es évek elején még azt is várhattuk, hogy a visszaszoruló állam, ha már szegényebb lesz, szerényebben is viseli majd magát. De nem ez történt. Azokon a területeken, ahol még befolyással rendelkezik, mint az egészségügyben vagy az oktatásban, még agresszívebbnek és hangosabbnak bizonyult. Magyarországon nem érezhetı, hogy az állam gyengülne. A tisztviselık száma nem csökkent, fizetésük lassan elérte a versenyszféra menedzsereinek fizetését. Ha ki akarnám élezni a dolgot, azt mondanám, hogy a globalizáció veszélyeit immár felismerı állam elıször is önmagát biztosította be, méghozzá saját polgárai terhére. De amíg a globalizációnak van mentsége, mert a racionalitás, a produktivitás, a konkurrencia, a versenyképesség alapján áll, az állam helytelen és mindig másokat károsító szerepértelmezéseire már nincs mentség. - Mit nevezünk információs társadalomnak? - A globalizáció a kommunikáción, a mediatizáción, az információtechnológián épült fel. Ennek a folyamatnak a
globalizációval kapcsolatos legeslegfontosabb kapcsolódási pontja a társadalmi tıke problémája. Mint láttuk, az állam, nem a nemzeti, nem a jóléti, nem a szocialista, hanem az elvont, a „jelzı nélküli” állam - fokról-fokra átvette az újraelosztás feladatát és a társadalmi élet irányítását, elgyengülése viszont óhatatlanul a társadalmi tıke lecsökkenéséhez vezet. Az állam nem a pénzt, hanem a társadalmi tıkét, az infrastruktúrát, iskolarendszert, egészségügyet, közbiztonságot, a kultúrát, a nyelvet osztja újra. Az információs társadalom elıtt álló nagy kihívás az, vajon tude tenni a társadalmi tıke újratermeléséért, vagy legalább a társadalmi tıke újratermelésében észlelhetı lefelé körözı spirál lelassításáért, netán a lefelé irányuló mozgás megállításáért. A közbeszédben sokat foglalkoztunk a tudásalapú társadalommal, de mindig teoretikusan és a jelszó szintjén. Vannak persze, akik nemcsak beszélnek. Ügyes cégek például eredményesen állnak sorban állami pénzekért és ideig-óráig meg is élnek a tudás fogalmából, de magát az igazi tudástársadalmat – sem Európában, sem máshol a világon még nem sikerült megvalósítani. Vannak ugyanis dolgok, amiket nem lehet a privát szereplıkön, mondjuk így: magán-aktorokon keresztül létrehozni. Ebben az ügyben a globalizáció - önhibáján kívül -, destruktív szerepbe került. A tudástársadalom létrehozásához közösségi, állami vagy európai befektetés kellene, azaz már jó néhány éve kellett is volna. - A liberális felfogás szerint ennek valami paternalista túltengés lenne a vége. Nem a piac, a haszonelv a legjobb rendezıelv? - A haszonelvő globalizmus körülményei között mindig azt kell nézni, hogy mi mennyi profitot hoz. A hardver például jól eladható, de a szoftver, a tartalom piaca egyáltalán nem hozható létre olyan könnyen. Pedig épp az utóbbi volna képes történelmi léptékben a társadalmi tıke a felfrissítésére, megújítására, miközben éppen ez nem illik olyan könnyen a profitorientált piacgazdaság kereteibe. Egy Franciaország nagyságú nemzetállam a hetvenes években
könnyedén megoldotta volna az információs társadalom problémáját, a mai Franciaország a globalizáció viszonyai között már nem képes elvégezni ugyanazt. - Nem arról van szó, hogy az államnak meg kell tanulni az új körülmények között mőködni? - Ez döntı kérdés. Az államnak - legszívesebben másik fogalmat használnék, nevezzük a harmadik évezred államának, hogy tudatosítsuk, döntı elmozdulások vannak, amit fel kellene ismernie - nem szabad azt a képzetet keltenie, hogy a globalizáció ellenség. A szélsıjobb és a szélsıbal pozicionálja a globalizációt ellenségnek. Az államnak tudatosítania kellene, hogy a globalizáció javaiból mindnyájan részesülünk. - De felmenti-e ez a mai államot a feladata alól, hogy megvédje polgárait a globalizmus negatív hatásai alól? - Sajnos ma nem az az érzésünk, hogy az állam megtesz minden tıle telhetıt azért, hogy megvédje a társadalmat a globalizáció hátrányos következményeitıl. Van ennek szubjektív és objektív oldala. Szubjektív oldala a rövidlátás, intellektuális deficit és az elhibázott mintakövetés. Az a benyomásom az állami hivatalnokokat figyelve, hogy magukat valamiféle balszerencsés menedzsereknek tartják. A szerencsés menedzserek a versenyszférában vannak, a pechesek a hivatalokban, de azért valójában menedzserek ık is. Ha egy miniszter azt mondja, hogy az államnak - sıt, a horrort még fokozni is lehet azzal, hogy azt mondja: egy pártnak is - olyannak kell lenni, mint egy vállalkozásnak, a hátam borsózik. Az államnak ugyanis épp az ellenkezıjének kell lennie. Az állam nagy objektív problémája az eladósodás. Az eladósodott állam lényegében szervezi át a politikát. Az ínséget osztja el, nem a bıséget. Mint gazdasági aktor önmagában pedig a világgazdaság multijai között csak vesztes lehet. Egy közepes európai állam pénzügyi mérete egy fél multinacionális konszern prémiumainak költségével vetekszik. - Azzal, hogy a hagyományos nemzetállam visszahúzódik, jelenthet eljelentéktelenedést, de másfajta szerepfelfogást is, és
abban hatékony érdekképviseletet… - Ezt nevezném én a harmadik évezred államának. Sajnos a mai Magyarországon nem látom ennek a nyomait. Ráadásul a politika és az állam között is különbséget kell még tennünk, többpártrendszerben élünk, folyamatos választási versengés körülményei között. A pártoknak konszenzusra kellene jutniuk az új államról alkotott elképzelések tekintetében, erre az ismert okok miatt rövid távon semmi esély. - Nem az a politika legnagyobb hazugsága, hogy azt igyekszik elhitetni magáról, alapkérdésekben egyáltalán döntési helyzetben van? - A nemzetállami keretek közt mőködı politika strukturálisan valóban nincs már mindenoldalú döntési helyzetben. Csak szelektíven dönt, igaz, a szelektív döntési helyzetnek is meglehetnek a maga kiemelkedı súlypontjai. Nem egyes érdekek, irányzatok számítanak elsısorban, de a létrehozható politikai optimumok. Ezt meg lehet választani és politikailag meg lehet komponálni. Egyetlen szlovén miniszterelnök sem mondta azt az EU vezetıinek, hogy nem csináljuk meg, amit elvártok tılünk. De a szlovéneket mégsem azért bírálta az EU, mert eladósodtak, vagy nagy a deficit, hanem mert kevés kölcsönt vettek fel. Még az autópályáikat is saját erıbıl építették. Ugyanakkor a politikának és a nagyközönségnek is be kell látnia, hogy a globalizáció definíció szerint nem azonos a nemzetközi tıke mőködésével, de még a világgazdaság egészével sem. A nemzetközi tıke is része a globalizációnak. - Nincs-e abban ellentmondás, hogy a nemzetállamokat irányító politikai elitek a saját szavazóiktól kapnak felhatalmazást, ugyanakkor nemzetek fölötti erıkkel kell egyezkedniük? - A globalizáció alapvetıen funkcionális és rendszerelvő. A rendszer többé-kevésbé ráillik azoknak a funkcionálisan mőködı szervezeteknek és aktoroknak a képére - tıkepiac, árupiac, információ, média -aktoraira, amelyek globálisan funkcionálnak. De a ettıl politika globális-e? Talán meglepı a válasz, de nem az, mert a politika, mint rendszer, nem funkcionális. A politika szerzıdéseken, értékeken,
hagyományokon alapul. Bush elnök például akkor járt volna el legitim módon, ha egy világszavazás döntése alapján támadta volna meg Irakot. De nincsen globális politika, nemcsak azért, mert a szereplık helyi érdekőek, hanem mert a politikai rendszer szerzıdésekre, értékekre alapul és az értékeket azok a szavazók legitimálják, akik valahová tartoznak. Vagyis a politikának definíció szerint nincs köze a globalizációhoz. A politikusnak meg kell találnia a globalizáció viszonyai közötti politikai mozgásteret, ráadásul nem magányos államként, hanem az EU keretein belül. Magyarország számára például ebbıl a szempontból igazi tragédia volt, amikor a posztszovjet kis államok nem tudtak közép-európai konszenzust létrehozni, és úgy csatlakoztak az EU-hoz, mint különálló nemzetállamok. - Mi az egyén szerepe a globalizáció viszonyai között? - A globalizmus olyan rendszer, amiben mindnyájan szereplık, „aktorok” vagyunk, ha nem is olyan nagyok vagy erısek, mint a multinacionális vállalatok. De nemcsak ık aktorok, hanem szinte mindenki. A svájci postás a nyugdíjából elmehet Thaiföldre. Az aktorok felismert cselekedetei alakíthatják a globalizáció pozitív vagy negatív hatásait. Amit a globalizációban ellenszenvesnek és ellenségesnek találunk az jó részt a negatív hatásokkal szembeni védtelenség vagy az aktorok többi érdemi melléfogása. Nem a globalizáció csavarja ki egy állam kezébıl annak eszközeit és lehetıségeit, hanem a politikai osztály alkalmatlansága a feladatok ellátására. Nem a globalizáció vonult be Irakba, hanem Bush, nem a globalizáció árul romlott húst a hipermarketekben, nem a globalizáció lopja el a kisbefektetık pénzét, nem a globalizáció viszi keresztül a Parlamentben a gyermekpornográfiát. A globalizáció lehetıséget teremt, az aktorok ebben a térben mozognak. A globalizáció megnövekedett mozgásterét jó és rossz célra is fel lehet használni. A globalizáció erıterében az egyén, a kisvállalat hátrányba kerül, ha egyedül áll szemben a multinacionális vállalattal. De ami a nagy súlyú
aktoroknak lehetıvé tette a szabad mozgást, nyitott pályát, mozgásteret jelent a kisebb szereplıknek is, hogy a maguk körében cselekedjenek, döntéseket hozzanak, befolyásolják a környezetüket. A kommunikációs technológiák a kisebb aktorok tevékenységét ugyanúgy elısegítik, mint a nagyokét, az internetes megoldások olcsósága és a könnyő hozzáférés épp az ı malmukra hajthatja a vizet. A globalizáció mindannyiunk számára lehetıség, hogy kitaláljunk és csináljunk valami újat.
__________________________________________________ ____________________________________ "Diszlexiás-e a gyermekem?" - 25 kérdéses gyorsteszt (Hálás lesz utána, bármi is az eredmény!)
