KOLNAI AURÉL FILOZÓFIAI PÁLYÁJA Kiss Endre, Budapest 1970 december másodikára keltezett "Rövid életrajz"-ában megtalálhatóak mindazok az adatok, amelyek kibontása és részletes értelmezése egy ideális Kolnai-monográfiában találhatják csak meg végleges helyüket (1). E rövid életrajz azonban nem tartalmaz önmagukban közvetlenül titkokat megfejteni képes utmutatásokat az életmü labirintusában. A váratlan pillanatokban ujra meg ujra filozófiatörténésszé váló magyar filozófus némi elfogódottsággal állhat a huszadik század utolsó évtizedében Kolnai Aurél filozófiai életmüve előtt. Kolnai oeuvre-je elsősorban három rendkivüli problémát és egyben rendkivüli feladatot jelent számára. Az ELSŐ rendkivüli probléma (és rendkivüli feladat) Kolnai gondolkodásának egzakt beágyazása a magyar századelő szellemi folyamataiba. Mindeközben nemcsak az jelent problémát, hogy a magyar századelő szellemi folyamatai szélsőségesen komplexek és mint ilyenek a szó legjobb értelmében szélsőségesen gazdagok is, de még ennél is jobban az, hogy meghatározzuk azokat a nemzedéki alapsztenderdeket, amelyek egy 1918ban érettségizett diák és már ekkor kiemelkedő fiatal értelmiségi alapmeggyőződései és gondolkodásának müködő heurisztikus szerkezetei mögött munkáltak. A rendkivülinek bélyegezett nehézségek legfőbb oka az, hogy a magyar századelő filozófiai és eszmetörténeti folyamatainak feldolgozása éppen az 1910-1914-es évekig jutott el érvényes és átfogónak tekinthető eredményekhez. Ez azt jelenti, hogy éppen Kolnai Aurél (vagy mondjuk Polányi Károly) nemzedékének szellemi arcvonásai tekinthetők ma fejlődéstörténeti és tudásszociológiai szempontokból a legkevésbé feltártaknak (2). A MÁSODIK rendkivüli probléma (és ugyancsak rendkivüli feladat) a fiatal és máris emigrációba kényszeritett Kolnai gondolkodásának konfrontálódása az Első Világháborut követő szellemi ujjáépitési mozgalmak komplex tartalmaival. E probléma (és feladat) többek között ma azért is rendkivül nehéz, mert a huszas évek gondolkodásának ezen "ujjáépitő" természete tökéletesen feledésbe merült és még arra is akad példa, hogy egy magyar recenzens azon a jogon vonta kétségbe Mannheim egy fő müve kapcsán a szellemi ujjáépités döntő motivumának meglétét, hogy az "a szövegből nem igazolható" (3). Az Első Világháboru mára már alig adekvátan elképzelhető civilizatórikus megrázkódtatásaira válaszokat kereső "ujjáépitő" gondolkodás, amelynek (e tanulmányban részletesen kifejtésre kerülő) meghatározó koncepcionálismozzanata az egyes filozófiai alrendszerek és kérdésfeltevések szemléletének "ontologizálódása", Kolnai esetében is gyakorlatilag 1933-cal ér véget. Ekkor adja át a helyét mindazoknak a nagy kérdéseknek, amelyek immár a HARMADIK rendkivüli problémát (és egyben rendkivüli feladatot) jelentik. E problémakör Kolnai gondolkodásának válaszait öleli fel egy sor ujabb nagy kihivásra (elsősorban a fasizmus, de Kolnai esetében kivételesen is egyenlő arányban a sztálinizmus létező szocializmusa is), de egyenlő joggal szerepelnek azok a nagy, sajátosan Kolnaira jellemző tematikus egységek, amelyek egyrészt a hatalmas uj kihivások mélységeiben gyökereznek, másrészt azonban korántsem merülnek ki az e kihivások puszta témává emelésében, az e kihivásokra adott puszta válaszokban, de Kolnainak a későbbi analitikus filozófiára emlékeztető, jóllehet mindvégig sajátosnak és eredetinek megmaradó kérdésfeltevéseiben ugyancsak önálló filozófiai-szisztematikus jogosultságra tesznek szert. Az első összefoglaló pályakép ezért nem is lehet más, mint vázlat. Vázlatunkat azonban két megjegyzéssel bocsátjuk utjára. Az egyik az, hogy az ebben az első összefoglalásban tézisszerüen megfogalmazott megállapitásainkat nem tekintjük átmenetinek. A másik előzetes megjegyzésünk azt a meggyőződésünket foglalja magában, hogy Kolnai filozófiai pályaive a huszadik század egyetemes filozófiatörténetének kiemelkedő és koherens összetevője. Kolnai Aurélnak a pszichoanalizis és a szociológia kapcsolatát tárgyaló terjedelmében szerény, tartalmaiban annál igényesebb monográfiája (PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE. Zur Psychologie von Masse und Gesellschaft. Wien, 1920. Internationaler Psychoanalytischer Verlag) számos szempontból tekinthető kiemelkedőnek. Az egyik a szerző rendkivül fiatal kora és ehhez viszonyitva csak kivételesnek minősithető általánositási képessége (a pszichoanalizis egyik legfontosabb, ám rendre végig-nem-vitt lehetősége az irányzat egész történetében mindvégig rendkivül aktuális viszonyitása a szociológiához). E képességek azonban már ekkor a filozófiai szemlélet eredetiségével is párosulnak. A konkrét esetben ez a pszichoanalizis és a "tömegpszichológia" viszonyának hangütése ebben a munkában. A pszichoanalizis különböző képviselői 1918-19-ben a szó jó értelmében válaszolni akarnak egy ma már nehezen felbecsülhetően hatalmas és sorsszerü kihivásra, amikor megpróbálják kiterjeszteni az én- és egyénközpontu pszichoanalizist nagyobb csoportok lélektanának kutatására. Kolnai ugyan rendkivül diszkrét módon, de már müvének alcimében jelzi, hogy ő máshol látja saját feladatát. Az "a tömeg és társadalom pszichológiája"-alcim világos jelzése annak, hogy Kolnai a pszichoanalizis tudományelméleti konfrontációját kivánja elvégezni a "társadalom" tudományával, nem pedig rögtönzött módon rávetiteni a "tömeg"-re a pszichoanalizis én- és egyénközpontu eljárásait. Az 1920-ban Bécsben megjelent tematikus monográfia a legsokatmondóbb közvetlen dokumentuma a fiatal Kolnai mély belegyökerezettségének is a magyar századelő gondolkodási hagyományaiba, arról nem is beszélve, hogy abban
a szociológiai szemléletben, amelyet a PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE nemcsak a századelő sajátos és kivételes hagyományai élnek tovább, de a huszadik század "magyar tapasztalatá"-nak, a háborus öszeomlást követő két forradalomnak és egy restaurációnak a tapasztalata is (4). Kolnai kisérlete a pszichoanalizis és a szociológiai érdemi összevetésére ezért nem más, mint nagyigényü és nagyivü törekvés a közelmult történelmi és társadalmi történéseinek értelmezésére. Része ez a már röviden érintett "ujjáépitő", rekonstrukciós filozófiai programnak, amelynek olyan egymástól gyökeresen eltérő gyümölcsei vannak, mint Mannheim Károly konzervativizmus-elmélete vagy a Bécsi Kör filozófiája, természetesen, mint látni fogjuk, maga Kolnai Aurél sem hagy majd fel a háboru és a forradalmak utáni szellem ujjáépités programjával. Napjaink filozófiai élete és filozófiatörténete egyébként sajátságos viszonyban van a huszas éveknek ezzel a sokak által tökéletesen magátólértetődő beállitódásával, hiszen a bizonyos feltételek között legitim szövegcentrikus szemlélet mértéktelen történetietlen tulhangsulyozásával csak akkor jönne tudatára a "szellemi ujjáépités" programjának és egész gondolatkörének, ha egy szerző explicit módon azzal vezetné be a müvét, hogy az az ujjáépités egyik darabja és hordozója. Mivel azonban a huszas évek szerzői csak a legritkább esetben vezetik be a müvüket ilyen deklarációkkal, ennek a történeti vonatkozásokat nélkülöző szemléletnek aligha lesz esélye arra, hogy megértse a huszas évek filozófiájának és egész szellemi életének legfontosabb vonásait. Az "ujjáépitő" gondolkodás mai megértésének van azonban - s csak a teljesség kedvéért emlitjük ezt - egy civilizatórikus összetevője is. A huszadik századi európai civilizáció mai öntudata és mai identitása minden ez ellen szóló tény ellenére sem ugy éli meg önmagát, mint ami 1914-18-cal összeomlott és amit a huszas években a kor legjobb szellemei "ujjá akartak épiteni". A modern európai civilizációnak ez a szemünkben erőteljesen hizelgő önképe ("négyszáz éve gondozzuk a gyepet, nem csoda ha teniszezni lehet rajta")magától értetődő módon akadálya lesz - több más mozzanat mellett - az ujjáépitő gondolkodás rekonstrukciójának is. E civilizációs s az ebből következően látensen mindvégig jelen lévő történetfilozófiai mozzanat természetesen további olyan összetevője Kolnai Aurél gondolkodói pályájának, mely igen sok esetben oly mértékben jelenik meg evidenciaként, hogy ugyancsak nehézségekbe ütközik szövegszerü kimutatása (5). Miközben Kolnai kiemeli, hogy a pszichoanalizis kezdettől fogva "szociális jellegü", hiszen egy másik ember, az orvos "pszichológiai együttmüködésé"-vel jön létre (6), a pszichoanalitikus tevékenységét a hagyományos pszichiáterével veti össze és ebből vonja le meghatározó konzekvenciáit, amelyek szerint a kezdetben "pszichiátriai" mozgalom kinőtte eredeti kereteit a szociológia irányában is, hiszen "még a tisztán individuálpszichológiai kategóriák is csupán a környező közösség tekintetbevételével" válnak megmagyarázhatóvá (7). Kolnai nem kevesebb éleslátással és eredetiséggel veti meg a freudi pszichoanalizis tudományelméleti alapjait. Kiemeli a pszichoanalizis anti-naturalista jellegét ("kimondottan a-fiziologikus"), miközben ugyanugy hangsulyozza a pszichoanalizis "metafizika-ellenes" beállitódását is, amennyiben "lényege az, hogy a tények olyan rétegébe száll alá, amelyekig még senki sem hatolt le tartósan" (8). Ha mindehhez még hozzá vesszük, hogy a freudizmus egész történetében állandó és sokféle gyökérzetü ellenállás mutatkozott meg a pszichoanalizis tudományelméletileg kifogástalanul pozitivista alapjainak kimutatása (sokszor csak kimondása) ellen (9) is, van okunk elismerni Kolnai éleslátását. Ugyanez az a teoretikus éleslátás jelentkezik abban is, hogy Kolnai arra is utal, hogy a pszichoanalizis nem egy analitikus tipusu, de egy olyan szociológia szerves kiegészitője lehet, amely nem "az egyes kulturközösségek egymástól eltérő sajátosságait, de a társadalmi élet univerzálisabb kategóriáit" vizsgálja (10). Kolnai eljárása a pszichoanalizis és a szociológia területeinek egymásravonatkoztatott vizsgálatában azonban még annyiban is teljesen ujszerünek mondható, hogy jóval az ezt tartalmazó terminológia megszületése előtt ő a pszichoanalizist már "paradigmá"-nak tekinti s mint ilyent veti össze más (szociológiai, illletve társadalomtudományi) paradigmákkal. Ezért a PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE tökéletesen beleilleszthető a hetvenes-nyolcvanas évek maradandó tudományelméleti vitáinak kontextusába. Mielőtt ennek egyes részleteibe néhány ponton elmélyedhetnénk, Kolnainak ezt a tudományfilozófiai képességét azért is nyomatékosan az olvasó figyelmébe kell ajánlanunk, mert Kolnai filozófiai módszerének felszinén a későbbiekben a fenomenológia és az analitikus filozófiai jelenik majd meg, filozófiája tartalmi irányultságának meghatározásakor pedig egy sajátos katolicizmust fog ő maga hangsulyozni. Mármost meglehetősen nyilvánvaló, hogy ez a még erőteljesen pre-paradigmatikusnak, ám már ebben a formájában sikeresnek tekinthető tudományfilozófiai érdeklődés a Kolnai képviselte magas szinvonalon sem a fenomenológia, sem az analitikus filozófia, sem pedig a modern intellektuális katolicizmus paradigmáival nem férhetne közvetlenül össze. Kolnai eljárása Freudnak az emberi társadalom genealógiájára vonatkozó pszichoanalitikus koncepcióit elsősorban Durkheim hasonló genealógikus szociológiájának elemeivel veti össze. Freud totemizmus-elemzése Kolnai szemében paradigmatikusan egybeépithetők Durkheim elgondolásaival. Az apa és a társadalmi rend közötti szoros megfelelés izomorf összefüggést alkot Durkheimnek a "szent" és a természetfölötti eszméit rekonstruáló elképzeléseivel, amelyek az egyént körülvevő társadalom megjelenési formái az egyén tudatában. Ebben a kontextusban születik meg Durkheim szerint a társadalom eszméje. Ennek tartalmi meghatározásában ugyancsak a szociológia segitségére siethet a freudi pszichoanalizis, hiszen az apa győzelme "az apagyilkosság romjain" már magában rejti a társadalom munkamegosztásban kifejeződő szolidaritásának csiráját és ezzel
pszichológiai oldalról kiegészitheti és konkretizálhatja Durkheimnek a társadalom kialakulására vonatkozó genealógikusan szociológiai elképzeléseit (11). A pszichoanalizis a maga konkrét genealógiai elképzeléseivel azonban más pontokon is kiegésziti Kolnai szemében Durkheim koncepcióit, igy például a társadalom konstitutiv értékeinek beágyazódásának pontján. Kolnai megfogalmazásában ez azzal a kérdéssel egyenlő, vajon miként "tekintheti egy társadalom önmagát szentnek" (12). Kolnai azonban gyanuperrel él Durkheimnek azzal az ebből következő hallgatólagos tételével szemben, ami szerint "egy kollektiv képzet minden esetben valami önálló", ami azzal egyenlő, hogy a közösség tudatában ez a "szupranaturalitás" jegyében jelenik meg (13), azaz az eszmének nincs megfelelő szilárd hordozója. Kolnai szemében ez is olyan kontextust jelent, amelybe a freudi pszichoanalizis geneológiai elképzelései hiánytalanul beépithetők: "A társadalom =apjá=-t, a totemállatot, illetve istent lehetetlen pszichológiailag a társadalom eszméjéből levezetni...Az apaimágó azonban eltünteti ezt a nehézséget" (14). Kolnai koncepciójának egyik tézisszerü összefoglalása igy hangzik: "Azt, hogy mily módon változott át a család legerősebb férfi tagjának fizikai hatalma a társadalom és a fensőbbség tulnyomóan erkölcsi hatalmába, a pszichoanalizis nem tudja teljes mértékben megvilágitani. Mégis betöltötte már azt a feladatát, hogy A FORMÁLIS SZOCIOLÓGIA SÉMÁIT E KÖRBEN IS KITÖLTÖTTE PSZICHOLÓGIAI TARTALOMMAL" (15). Igen éles szemmel különbözteti meg Kolnai Durkheim és Freud "szociologizmusá"-t, Durkheimét "ismeretelméleti"-nek, Freudét "pszichologizáló"-nak találja (16). Általában az ismeretelméleti összefüggés természetesen szélesebb érvényü, mint a pszichológiai. A genealógiai folyamat értelmezésénél konkrét tartalmak és valóságos kauzális láncok rekonstrukciója esetén azonban a pszichológiai tartalmak (azaz Freud) jelentősége felnőhet az ismeretelméleti motiváció jelentősége mellé, a helyzetnek ez a felismerése ismét Kolnait dicséri. A bécsi emigráció filozófiai-politikai publicisztikái különösen is érdekes fejezetet jelentenek Kolnai Aurél filozófiai pályáján. E publicisztikai irásokat Lenz István néven jegyezte (sokáig Polányi Károly egyik álnevének tekintették Lenz Istvánt, s még Polányi Károly bécsi ujságcikkeinek teljes kiadása sem talált rá Lenz István mögött Kolnai Aurélra) (17). A Lenz István-cikkek mindenekelőtt két nagy témakörben jelentenek fontos indittatásokat. Egyrészt fontos cikkekben próbálja magyar olvasóihoz közelhozni saját, imént elemzett munkáját pszichoanalizis és szociológiai kapcsolatáról. Másrészt ugyancsak számos bécsi cikkben körvonalazza jövőbeli világnézetének alapjait. Az alapvetően a pszichoanalizisre épülő tematika programmatikus irása "A tömegpszichológus Freud" (18) Reik, Abraham, Federn és a kor más vezető pszichoanalitikusainak tömeglélektani kisérleteit foglalja össze, mely megjegyzésekben a PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE nagy elemzéseinek egyes tartalmait értékesiti, egy helyütt még, szerény és szinte önironikus formában, önmagára is hivatkozik, ami nemcsak azt mutatja, hogy önmaga elismerésreméltó eredményeit is szeretné közkinccsé tenni a vitában, de azt is, miben látja ő saját tanulmánya lényegét egy mondatban:"KOLNAI a pszichoanalizist Durkheim szociológiájának s az individualista szociálreformnak szekerébe szeretné fogni" (19). Kolnai müvének alapirányultsága lényegesen tér el nemcsak a kor Freudjától, de a számos többi pszichoanalitikusétól is. Amig azok meg szeretnék teremteni a "tömegek" lélektanának sajátosan pszichoanalitikus alapjait, Kolnai elismerésreméltó módon a paradigmaként felfogott pszichoanalizist a paradigmaként felfogott szociológia megoldatlan problémaösszefügéseibe kivánja belehelyezni. Kolnai udvarias távolságtartással nyilatkozik az övétől eltérő törekvésekről: "Részben a Totem und Tabu eredményeit továbbfüzve, részben egyéb saját és idegen megismerésekre épitve irta meg az iskola feje legujabb kis könyvét MASSENPSYCHOLOGIE UND ICH-ANALYSE cimmel" , majd "Részletesen tér ki FREUD a jól ismert, kevés ujat mondó Le Bon-féle tömegjellemzésre..." (20). Kolnai a nem tul örvendetes lényeget foglalja össze az iskola vezérének tételes tömeglélektani munkásságából: "FREUD maga az egyházat s a hadsereget, mint a legszervezettebb tömegeket veszi bonckés alá" (21). A megjegyzés igazi pikantériája az, hogy az a Kolnai, aki a TOTEM ÉS TABU Freud-jára épitve hajtja végre a durkheim-i szociológia pszichoanalizissel való kiegészitését, a TÖMEGLÉLEKTAN Freudjával többek között azért sem tud mit kezdeni, mert a PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE-ben mind a pszichoanalizis és szociológia paradigmatikus egymásravonatkoztatásában, mind pedig uj politikai jelenségek pszichoanalizisének kidolgozásában már tulhaladt a freudi TÖMEGPSZICHOLÓGIA szükebb kérdésfeltevésein és eredményein. Ezt, mint a huszadik évében járó fiatal emigráns nyilván tudta, azzal együtt, hogy nem sok esélye lett volna akkor, ha közvetlenül fellép a pszichoanalizis Rómájában saját hittételeinek közvetlen elismertetéséért. A Lenz István-cikkek legfontosabb másik tematikája az emigráns Kolnai átfogó világnézeti alapvetéseinek együttese. Az 1921-es "A katolikus forradalmár" elemzésében Kolnai Chesterton katolicizmusával egészében összeegyeztethetőnek, egyenesen azonosnak látja az értékeknek azt az együttesét, ami a magyar századelőre volt jellemző. Chesterton egyrészt tökéletesen megfelel a hivő katolikus fogalmának: "Hivő katolikusnak vallja magát. nem holmi általános és vértelen krisztusi eszmére, hanem az örök római egyházra és ennek tanaira esküszik" (22). Mindezen bevezető után jelenik meg a fiatal Kolnai ars poeticá-jában a magyar századelő sajátos evidenciarendszere, immár mint "katolikus forradalom: "...(Chesterton) szenvedélyesen igenli az ÉLETET és az ÉSZT, sőt e két fogalom, mindkettő a maga teljes és csorbitatlan megjelenésében, egy más gondolkodónál sincs ily szervesen összekötve (!). Igenli az érzelmi őszinteséget és
igenli az életet szabályozó erkölcsöt. KATOLICIZMUS ŐNÁLA: EGYETEMES ÉS FÖLTÉTLEN TÁMOGATÁSA A JÓNAK, S A HARC A GONOSZ ELLEN, AHOL CSAK ÁLLUNK ÉS AHOL CSAK TALÁLJUK ŐKET. MINDENKI KÖTELES EZT A HARCOT, ERŐSZAKOS ESZKÖZÖKKEL IS, VÉGIG VIVNI...(Chesterton) IZIG-VÉRIG A NYUGATI KULTURA EMBERE...Nem anarchista és nem kommunista, de annál inkább forradalmár...Individualista a szó leggazdagabb értelmében: a végtelen értékü egyéni lélek magaszabta rendjét, rezonját és tárgyilagosságát akarja (!)...KIPRÉDIKÁLJA A SZOLGAI ÁLLAMSZOCIALIZMUST, A SERVILE STATE-ET ÉS A MUNKA KAPITALISTA SZOLGASÁGÁT EGYARÁNT; magántulajdonnal biró munkások szabad szövetkezésében látja a szociális kérdés megoldását; TISZTÁBAN VAN A PARASZTBIRTOK JELENTŐSÉGÉVEL ÉS JÓL LÁTJA MINDEN FORRADALOM KÖZPONTI ÉRTELMÉT: A NAGYBIRTOK FELDARABOLÁSÁT A FÖLDMÜVES NÉPESSÉG KÖZÖTT. Tehát nem kegyesszáju keresztényszociális, hanem, MINT keresztény a javából, szocális forradalmár és MINT a nép családi és poetikus hagyományainak barátja, radikális ujitó" (23). A magyar századelő legjobb indittatásait tartalmazó igazi "filozófiai-politikai" koncepciót fogalmaz meg a huszas évei elején járó filozófus-emigráns. Kolnai filozófiai-politikai pályaivének későbbi megértéséhez e koncepció mindkét kulcsmozzanatának felidézésére szükség van. Egyrészt Kolnai egész pályájára nézve igaz, hogy politikai álláspontja "filozófiai-politikai", s mint ilyen - Friedrich Nietzschéhez vagy Karl Kraus-hoz hasonlóan - csak mint ilyen értelmezhető. Egy filozófiai-politikai pozició triviális (azaz nem filozófiai) politikai pozicióként való értelmezése kényszeritő erővel kell hogy szélsőséges leegyszerüsitésekhez vezessen, de még ennél is nagyobb problémát jelent, hogy egy ilyen szélsőséges leegyszerüsités a gyakorlatban elképzelhetetlen az önkényesség kiemelkedő nagyságrendje nélkül. Másrészt Kolnai filozófiai-politikai álláspontja ettől az időtől kezdve elválaszthatatlan a katolicizmus egy értelmezésétől, az ő esetében tehát a filozófiai-politikai pozició értelmezésének önmagában is tekintélyes hermeneutikai nehézségeihez egy "katolikus forradalom" ugyancsak kiemelkedően nehéz értelmezési problémáitól (24). Ugyanennek az évnek az októberében Kolnai FraknóiVilmos egy aktuális publikációja kapcsán Martinovics Ignác alakjában keres és talál előzményt a "forradalmi katolicizmus" érlelődő koncepciójához (25) Ez az előzmény annál is plauzibilisabb szemében, mert erőteljes hasonlóságot fedez fel a Martinovics-mozgalom és 1918 októbere között: "A =LASSU HALADÁS= HIVEI VIGYÁZZANAK, NEHOGY A GYORS VISSZAESÉS HIVEI LEGYENEK. OLVASSÁK CSAK EL MARTINOVICS KÁTÉIT ÉS TEGYENEK HITET: VAN-E ENNÉL DESTRUKTIVABB, KOMMUNISTÁBB ÉS IZGATÓBB, SZABADKŐMÜVESEBB ÉS SZOCIOLÓGUSABB IROMÁNY. Akinek a mai rend nem tetszik, teljesen fölösleges Bucharint olvasnia. Martinovicsból sokkal többet tanulhat. Akinek pedig a mai rend tetszik, az Bucharint vállatvonva fogja, mint érthetetlen és értelmetlen papirost a sarokba hajitani, ellenben ha AZ EMBER ÉS POLGÁR KÁTÉJA KERÜL A KEZÉBE, ABBAN MEG FOGJA ÉREZNI AZ ŐS ELLENSÉGET, NYAKÁN FOGJA ÉREZNI A KÖZTÁRSASÁGI, AZ EGYENJOGUSITÓ, A FÖLVILÁGOSITÓ, A NÉPEMELŐ, A FÖLDOSZTÓ KÉZ SZORITÁSÁT. MARTINOVICS PROGRAMJÁBAN BENNE VAN AZ OKTÓBERI FORRADALOM PROGRAMJA" (26). Az első pillanatra nyilvánvalóan meghökkentő párhuzam uj kreativ kapcsolatok felismeréséhez vezet: "...érdekes a hasonlóság Martinovics tervezete és az októberi forradalom lefolyása közt Itt is kezdetben a nagyrészt nemesi tradiciókból táplált függetlenségi párt áll előtérben, és később kerül mindinkább felszinre a proletár probléma és a proletár kormányzat, mig kezdetben forradalmi elemek a reakció felé közelednek. EZEKBEN AZ ÖSSZEVÁGÁSOKBAN ÉS ELÜTÉSEKBEN ELMÉLYEDNI NAGYON ALKALMAS MÓD RÁ, HOGY MEGSZABADULJUNK BIZONYOS GÉPIES KAPTAFÁKTÓL, MELYEKNEK ALKALMAZÁSA A VALÓSÁGOT NEM MAGYARÁZZZA, HANEM ELZÁRJA SZEMÜNK ELŐL" (27). S végül az ekkor kialakuló (s mutatis mutandis Kolnai egész későbbi pályafutását meghatározó) "forradalmi katolicizmus" további lényeges felismerése: "A MAI FORRADALMÁR LEGFŐBB HIBÁJA...HOGY NEM TÖRŐDIK AZ ETIKAI SZEMPONTTAL, HOGY MINDENÁRON TUL AKAR LENNI AZ ERKÖLCSÖN VAGY EGYÁLTALÁN TAGADJA LÉTEZÉSÉT"(28). E gondolatkör és attitüd további elemét tartalmazza a "katolikus forradalmár" ujabb konkretizációja: "...(Mereskovszkij) AKIT CHESTERTONHOZ HASONLÓAN NEVEZHETTÜNK VOLNA KATOLIKUS FORRADALMÁRNAK IS. Természetes dolog, hogy az orosz katolikus éppugy forradalmár, mint az angol. Sőt még szükségszerübben az, hiszen itt a katolicizmus nemcsak kisebbségi beállitást, hanem egyben nyugati, haladó és ortodox-ellenes lelkületet is jelent" (29). E katolikus forradalom "katolikus" vonása az ekkori Kolnai szemében a Mereskovszkij-cikk Goethe értelmezéséből olvasható ki leginkább: "...ÜTKÖZIK KI...GOETHE POGÁNYSÁGA, SZEMBEN AZ IGAZI KERESZTÉNYSÉGGEL, MELY AZ Ő ÉRTELMEZÉSÉBEN A TÁRSADALOMMAL SZEMBENI EGYÉNI FELELŐSSÉGET ÉS POLITIKAI REFORMTÖREKVÉST KÖVETEL" (30). Az uj attitüdre mutat rá a következő perspektiva is. "...AZ Ő GYÜLÖLETE, BÁR NÉMELYEK, NEM-LENINISTÁK, TULZOTTNAK TALÁLHATJÁK, SEMMIKÉPPEN SEM A BURZSOÁ GYÜLÖLETE A SZOCIÁLIS FORRADALOM MEGVALÓSITÁSA ELLEN, HANEM TELJESSÉGGEL A SZEMÉLYISÉG GYÜLÖLETE A SZEMÉLYTELENSÉG, A GONDOLKODÓ GYÜLÖLETE AZ ELNYOMÁS ELLEN" (31). S végül zárjuk Kolnai "katolikus forradalmá"-nak távolról sem teljes, az egész
pálya megértése szempontjából azonban megalapozó ismertetését a következő definicióval: "A kereszténység lényeges parancsolata: Az emberek egymással szemben testvérekként viselkedjenek.Ez persze nem politikai szabály, de amennyiben állami és gazdasági berendezések léteznek, ezek eleget kell hogy tegyenek a keresztény erkölcsi parancsnak, vagyis az emberek tulnyomó részének testi és szellemi érdekeit kell, hogy szolgálják. AKI EBBEN NEM HISZ VAGY EZ ELLEN CSELEKSZIK ÉS MAGÁT KERESZTÉNYNEK VALLJA, AZ ERETNEK. Az igazi kereszténynek viszont nincs ma sürgetőbb kötelessége, mint a dolgozók széles rétegeit szegénységükből kiemelni és az emberi szellem vivmányaiban részeltetni" (32) Filozófiai pályaképünk következő nagy állomása Kolnai 1927-ben megjelent önálló filozófiai monográfiája, a DER ETHISCHE WERT UND DIE WIRKLICHKEIT. Ez a mü is tökéletesen magán viseli a szellemi ujjáépités filozófiájának jegyeit, ebben csak Mannheim Károly 1926-ban befejezett konzervativizmustanulmányával vethető össze (33). Kolnai 1927-es müve (Mannheim emlitett koncepciójával egyezően) már érett formában mutatja a magyar tapasztalat teóriaalkotó jelentőségét. Magyarország volt ugyanis az az ország, ahol a háboru, a két forradalom és a restaurativ ellenforradalom kis térre szoritott és sebes egymásutánjában a huszadik század egész későbbi története összesürüsödött. Mindennek most mint teóriaalkotó tapasztalatnak van tiszta és egyértelmü jelentősége s aligha lehet azt mondani, hogy a teoretikus tapasztalatoknak ez a sora ne lett volna szinguláris a huszas évek Európájában. Kolnai egész gondolkodásának, de az egész "ujjáépitő" gondolkodásnak is sajátos vonása a társadalomontológiai irányultság. Ennek az irányultságnak a lényege elválaszthatatlan kapcsolatban van az ujjáépitő gondolkodásnak teljes filozófiai látleletet készitő, mindent az alapjaiig visszavezető irányultságával. Ha Mannheim Károly a konzervativizmus-tanulmányban az európai racionalitás folyamatának továbbfolytathatóságára kérdez rá, szükségét érzi annak, hogy MINDEN racionalitás társadalomontológiai lehetőségét vizsgála ÁLTALÁBAN, s csak az ilyen általános vizsgálat után tud hozzákezdeni a modern racionalitás esetleges ujabb, aktuális fejezetének kidolgozásához. Kolnai Aurél gondolkodásában a társadalomontológiai érdeklődés pontosan a huszas évek rekonstruktiv, "ujjáépitő" érdeklődésének feleltethető meg leginkább, nem egy esetben mind korábban, mind későbben explicit kijelentésekben is lokalizálja a társadalomontológiának a gondolkodás egyes alrendszereivel való összefonódását (34), AZ ETIKAI ÉRTÉK ÉS A VALÓSÁG-nak már kiinduló téziseiben is hangsulyozza etika-felfogásának "kvázi-ontológiai" dimenzióit. Igy emeli ki a rá pozitiv hatást tevő tomista etika következő minőségét: "A tomista =cél=-etika, azzal hogy elismeri a valóságot átvilágitó objektiv értékiségeket és az azokból levezethető erkölcsöt, az etika legkikezdhetetlenebb és legkielégitőbb általános alapelveként jelent meg számomra..." (35). A tézisben kiemelt "objektivitás" közös és közvetitő mozzanat a "valóság" és az "értékiségek" (Wertigkeiten) között. Tanulmányunknak e helyén nem Kolnai etika-felfogásának immanens elemzése az elsődleges cél, jóllehet Kolnai a század kevés számu jelentős etikai gondolkodói közé is tartozik. Számunkra e helyütt az az átfedés az igazán fontos, amelynek révén Kolnainál az "objektiv" vagy a materiális etika az etikai szféra mindenkori társadalomontológiai kiegészitését jelenti. Kolnai jelentős és következetesen végiggondolt alapötlete ebben az összefüggésben az, hogy nem általánosságban rajzolja fel az etika (minden etika) társadalomontológiai kereteit, de a társadalomontológiai dimenziót közvetlenül érvényesiti az etikai érték meghatározásában. Szemben számos más meghatározással (közöttük a meghatározó és a maga módján mindvégig felülmulhatatlan pozitivista meghatározással is), Kolnai nem a feszültség viszonyának fogja fel "érték" és "valóság" viszonyát, de sajátos, ontológiailag előzetesen már lényegileg meghatározott viszonynak (36). Azzal, hogy sikerül az alapvető etikai viszonylatot rögtön a maga társadalomontológiai meghatározottságaiban értelmeznie, Kolnai etika-fogalma is nyomban igen közel kerül más alrendszerekhez, igy az ideológiához, a pragmatikához és egy általános cselekvéselmélethez: "Minden vágy a ...valóság megváltoztatására irányul; mihelyt azonban leveti egy pusztán lökésszerü rezdülés jellegét és az ÉRTÉKEK egy KÉPÉT (Wertbild) hozza létre önmagából, már igenli is az adott valóság egy darabját" (37). Az egyes szóbanforgó aktus egyszerre több perspektivában jelenik meg; az "értékkép" (Wertbild) egyszerre értelmezhető ideológikus-tudásszociológiai módon, az általános cselekvéselmélet keretein belül, de persze sajátosan etikai összefüggésében is, ez utóbbi, mint látni fogjuk, éppen minden (etikai) cselekvés immanens valóságmegváltoztató jellegére hivja fel a figyelmet. Az igy keletkező komplexumban tehát etika, ideológia (világnézet vagy céltételezés) és cselekvéselmélet (pragmatika) keveredik egymással lényegében már alig szétválasztható módon. Kolnai egy megfogalmazása erről igy hangzik: "Ha mindeközben minden értékalkotás adott valóságos értékekből indul ki..., ugy el kell ismernünk általában a létezőnek (das Seiende), az adottnak (das Gegebene) bizonyos alapvető értékét. Mindez azért van igy, mert minden egyes akció esetén a világnak azt az egész mivoltát, amelyhez a tettnek, mint a =világ számára lényeges=-nek pozitivan kell viszonyulnia, állandóként kell előfeltételeznünk. Az, AMIN a cselekvést kivitelezzük, már alapvetően jó, ha a cselekvésnek egyáltalán értelmesnek kell lennie" (38). E tézis további kifejtésben tartalmazza Kolnai etikájának felnyitását a társadalomontológia felé. E nyitás ujabb, az előzőekben még kellően nem konkretizált eleme minden etikai cselekvés hallgatólagosan mindenkor el is ismert ontológiai előfeltevésének kiemelése és kimunkálása. Ha nem lenne egy világ, AMIN cselekvéseinket végrehajtjuk, nem lehetne szó etikai cselekvésről sem, a világ léte tehát
a cselekvés, igy az etikai cselekvés ontológiai előfeltétele is. A cselekvés, igy az etikai cselekvés sem a morális szinház légüres terében zajlik, de a "világon", azaz létező erők, érdekek, csoportok minden cselekvés számára konkrét és egyedi erőterében. Amikor cselekszünk, igeneljük a világegész valamilyen számunkra értelmes olvasatát és egyben tagadjuk a világegész valamelyik, számunkra elfogadhatatlan értelmezését és ennek megfelelő részleteit. A praxis-gondolkodás klasszikusainak vezető szövegei hirtelen hatékonyan alkalmazhatóvá válnak Kolnai e koncepciójára, az etikai cselekvés sajátosan etikai dimenziói nyernek társadalomontológiai tartalmat, miközben kikerülnek a pusztán "formális" etika meghatározásainak köréből, a formális meghatározások lényegének és szellemének megfelelő "materiális" tartalmakat ölt magára (39). Az etikai "reform" irányát is ebben az összefüggésben képzeli el Kolnai, ami tekintetbevéve az "ujjáépitési" filozófiák hihetetlen közvetlen és közeli korhoz kötöttségét, rendkivül fontos utalás: "Az etikai reform ezek szerint A MEGREFORMÁLANDÓNAK és a REFORMOKKAL MEGSZÜNTETENDŐNEK az értékekre vonatkozó lényegi szemléletét követeli meg, aminek megfelelő óvatosság esetén el kell mélyednie az egyes megnyilvánulásokban is" (40). A definició tételesen is összefoglalja az etikai és az etikai cselekvés "alapját" és ontológiai előfeltételét képező "világ reformjá"-nak problémáját, ezzel az etika társadalomontológiai beágyazása nagy vonalakban befejeződött. Az etikai cselekvés, mint minden más cselekvés társadalomontológiai dimenziója konkrét megfogalmazásra is kerül: "AZ IGAZI REFORM MEGKÖVETELI AZ ALAPZAT (der Untergrund) ÁLLANDÓSÁGÁT (Konstanz)" (41). Kolnai "reform"-fogalma ugyancsak gyökeresen társadalomontológiai meghatározottságu, minden cselekvés (minden etikai cselekvés is) e társadalomontológiai szemléletből következően potenciális reform, a cselekvések nem a maguk absztrakt mivoltában és terében értelmezendőek, hanem mint a valóság akart vagy akaratlan "reform"-ja, azaz akart vagy akaratlan megváltoztatása. Ez a megfogalmazás szinte csábitó közelségben van a korábbi praxisfilozófiák alapelveihez, számunkra azonban e helyütt a korhoz is kötött uj társadalomontológiai jelenség kihangsulyozása bir jelentőséggel. Nem csoda, hogy a társadalomontológiai dimenzió ilyetén előtérbe kerülésével Kolnai nem egy helyütt már az etikai vonatkozások nélküli társadalomtológia területén jár, igy egy helyen például meghatározó jelentőségü tézist álit fel a "valóság" szerkezetéről: "Az empirikus valóság azonban olyan rétegekből áll, amelyek eltérő szilárdsággal vannak hozzárendelve a centrumhoz (Kern)" (42). Az etikai cselekvés (minden cselekvés) immanens társadalomontológiai dimenziója példaszerüen mutatkozik meg a "reform" Kolnai használta kategóriájában, az etikai cselekvés (minden cselekvés), akár akarja, akár nem, mindenképpen a valóság "reformjá"-t jelenti. Mannheim Károlyhoz hasonlóan Kolnai számára is kérdéssé válnak a valóság e megváltoztatásának határai és korlátai. Mannheim az irracionális reziduumainak konkretizálására törekszik a Max Weber inspirálta racionalizálási folyamat sodrában, Kolnai a valóság azon "állandói" iránt érdeklődik. amelyek a valóság minden "reform"-ja ellenére várhatóan állandóak maradnak. Kolnai erre vonatkozó összefoglaló tézise igy hangzik: "Az igazi reform megköveteli az alapzat állandóságát" (43). Kolnai gondolkodásának sajátos vonásait tekintve különösen is lényeges, hogy az etika a fentebb módon elemzett társadalomontológiai megalapozása teléjességgel evilági és az is marad. Kifejtett formában is megfogalmazza: "...az etikai érték...semmiképpen sem szubsztanciális metafizikai értékek mása vagy azokból levezetett érték; elválaszthatatlanul tapad a magatartás (Verhalten) fogalmán..." (44). A filozófusi életpálya ujabb kiemelkedő állomása a THE WAR AGAINST THE WEST (London, 1938) cimü átfogó elemzés a fasizmus szellemi gyökereiről. E müfaj és téma éppen a hatalomrajutott fasizmusnak mind akkoriban, mind pedig a későbbiekben egyértelmüen érzékelt teoretikus mozzanatai okán igen elterjedt volt, ugy is fogalmazhatnánk, hogy gyakorlatilag nem is volt olyan számottevőbb gondolkodó, aki közvetlen vagy közvetett formában ne szentelt volna koncepcióértékü munkát éppen a győzelmes fasizmus és a modern szellemi fejlődés sokrétü kapcsolatának. A magyar filozófia szempontjából különösen is fontos, hogy a fasizmus szellemi gyökereinek és összetevőinek filozófiai elemzése éppen Lukács György mélyen és korrigálhatatlanul problematikus müvében, AZ ÉSZ TRÓNFOSZTÁSÁ-ban jelent meg a legteljesebb formában, Kolnai alkotása igy a lukácsi mü természetes alternativájaként is megjelenik. Kolnai hangsulyozza, hogy a német nemzeti szocialista gondolkodá s 'uj realitás'-t hoz létre. E felfogás mind 'szellemi-spirituális', mind pedig 'történeti' szempontból egyéni és jelentékeny. E tézis specifikus kvalitásait nem kizárólag nyelvi megfogalmazása, de a THE WAR AGAINST THE WEST egésze is hitelesiti, amelynek elemzéseiben a fasizmusnak összes nagy vetülete összehasonlithatatlan gazdagságban kerül kidolgozásra. Az "uj realitás"-tézise látszólagos banalitásában is kiemelkedő horderejü heurisztikus kijelentés. Csak utalni szeretnénk e helyütt azokra a korabeli vélekedésekre, elemzésekre, amelyek (hasonlóan a modern történelem más valódi, világtörténetinek nevezhető fordulataihoz), az öntörvényü, saját alapon álló, UJ REALITÁS egyértelmüségét még sokáig nem ismerték fel s ezzel mindenféle értelmes praxis lehetőségét is akadályozták. Ez az attitüd tehát a fasizmus-nemzeti szocializmus jelenségeinek sokáig üzött banalizálását és "normális"-ként való bemutatását teszi lehetetlenné. Az "uj realitás" (1938-ban megfogalmazott!) tétele egy másik összevetésben is nagy heurisztikus jelentőségü, hiszen éppen a fasizmus szellemi gyökereinek vizsgálatára szentelt összefoglaló munkák tekintik a fasiszta-jelenséget valamiféle "visszaesés"-nek, regressziónak. Az "uj jelenség" és a "regresszió" alternativ szembeállása csak látszólag tetszőleges játék a szavakkal. Miközben ugyanis a fasiszta
jelenség számos vetületben a klasszikus szociálpszichológiai vagy mentalitásbeli regresszió iskolapéldája, a visszaesés és a dekulturálódás középpontba állitása gyakran elterelte a figyelmet éppen a Kolnainál a kezdetektől fogva középpontba állitott "uj realitás" elemeinek érzékelését és reflexióját. S végül az "uj realitás" tézise egy tágabb, civilizatórikus szemlélet számára is utat törhet, egy olyan szemlélet számára, ami a fasizmus regresszióktól áthatott valóságát mégis a történelmi és civilizatórikus folyamat "uj realitásaként" lehessen értelmezni. A fasizmusnak a Nyugati Világgal való "abszolut" és "tudatos" antagonizmusa első pillanatra ugyancsak tautologikus kijelentésnek tünhet. Igazságtartalmára, megismerő erejének meghatározására ugyancsak az vonatkozik, amit az első tézissel kapcsolatban kellett emlitenünk. A "tudatos" és "abszolut" antagonizmus tétele persze 1938-ban még egyáltalán nem volt széles körben elismert összefüggés, elegendő csak a szövetséges, nyugati hatalmak akkori Németország-politikájára gondolnunk. Ismét kiélezett és paradoxonszerü összefüggéshez jutunk: miközben Kolnai teljes joggal határozza meg a fasizmust a "Nyugat elleni háboru"-nak, a fasizmus alapvető antikommunista alapbeállitottságának tétele sem csorbul. A látszólagos paradoxon valódi feloldása közvetlenül vezet a fasizmus-elmélet ujabb területeinek kidolgozásához. A nemzeti szocializmus ideológiájának "fundamentális" szembenállása mind a liberális demokráciával, mind annak keresztény alapjaival, mind pedig a liberális demokráciában bennefoglalt szocialisztikus trendekkel és implikációkkal szemben Kolnai kezében ismét messzemenő további felismerések garanciájává válik (egyben visszamenőleg már magyarázatot is ad a Nyugat és a kommunizmus ellen vezetett végső háboru egyidejüségének tényére). Egyrészt utalhatunk arra, hogy a "szocialisztikus" és a "keresztény" mozzanatok a "liberális demokrácia" komplexumának szerves részeiként jelennek meg. Kolnai Aurél itt olyan összefüggést mond ki, ami mind a modern racionalitás problémájának egésze, mind pedig a történeti összefüggések szempontjából meghatározó. A liberális demokrácia mögött álló racionalitás ugyanis asszimilálta a kereszténység és a szocializmus számos elemét és egyáltalán csak igy válhatott átfogó modernizációs ideológiává. Ez mutatkozott meg a fasizmus 'liberalizmus'-ellenességében, mint antagonisztikus mozzanatban is, azaz a fasizmus liberalizmusellenessége, komolyabb vizsgálat eredményeként, nem pusztán szimpla liberalizmusellenesség volt, de az abban rejlő keresztény- és szocialista elemek elutasitása is. Külön is figyelmet érdemel ez a tézis a magyar, a közép-európai szellemi fejlődés és az ugynevezett "magyar tapasztalat" vonatkozásában is. A liberalizmusnak a szocializmussal és a humanizmussá szublimált keresztény értékekkel való majdnem teljes asszimilációja ugyanis PAR EXCELLENCE a magyar századelő meghatározó jelensége, ebben a formában egész Európában ismeretlen. Kolnai fasizmus-koncepciójának e lényeges pontján igy jelenik meg a magyar századelő értelmiség-történetének ez a talán legfontosabb összetevője. Kolnai fasizmus-képének fontos vonása az, hogy a német nemzeti szocialista ideológia minden "antropológiai" és "szociológiai" koncepciójában kimutatja a politikai expanzió és hegemónia célkitüzéseit. Az egyik irányban rekonstruálja a látszólag ”öntörvényü", saját "logikájukat" követő antropológiai és szociológiai koncepciók állandó összehangoltságát e távolabbi expanziós és imperialista célokkal (ami az egyes konkrét példáknak az őstörténettől az egyes népek antropológiájának titkaiig való felsorolásával igen meglepő eredményekhez vezethet). A másik irányban kimutatja azt a ferde és perverz legitimációs kényszert, amellyel a már készen megfogalmazott expanziós és hegemóniaalkotó célok minden "tudományos" érvvel argumentálni akarnak fennmaradá suk mellett. Itt a legitimáció vágya minden perverziója mellett is jellemző, hiszen még a teljesen deciziv és destruktiv hegemón célok is szorulnak valamelyes, többnyire utólagos tudományos legitimációra. Kolnai a továbbiakban messzeható érvénnyel fogalmazza meg azokat a veszélyeket, melyeket a német fasizmusban IS artikulálódó u.n. "német probléma" Európa és a világ számára jelent. E racionalista analizis állitja egymással szembe Európának azt a "nagy" és a multban a "legnagyobb" teljesitményeket elért népét, amelyik most a "zabolá tlan" és "irracionális" hatalom hitvallását vallja. Kolnai itt a német probléma nagy antinómiáját fogalmazza meg, olyan antinómiát, ami mind az egész történeti folyamatra, mind a német társadalom számára (BELSŐKÉNT), mind pedig Európa és a világ számára (KÜLSŐKÉNT, NEMZETKÖZI ÖSSZEFÜGGÉSBEN) a szó szoros értelmében megoldhatatlan problémát jelentette. Itt a számtalanszor elemzett német problematikának nem is annyira az a vonatkozása áll középpontban, hogy a "nagyság" és a "nagy teljesitmények" miként kerülhetnek egy összefüggésbe, mint az, hogy maga a német probléma (nem utolsósorban, de korántsem kizárólagosan az utolsó antinómia miatt) szinte nyomban kezelhetetlen és megoldhatatlan, nagyságrendjei "nagyságrendek"-kel mulják felül az egyes nemzeti, illetve nemzetközi politikai beavatkozási lehetőségeket. Az természetesen már egy következő probléma, hogy milyen tudatosan éltek vissza a német nemzeti szocializmus képviselői a problémák e nehéz kezelhetőségével, milyen sokrétüen instrumentalizálták azt. Kolnai a nemzeti szocializmust alapjaiban tekinti "összehasonlithatatlanul" nyugatellenesebbnek, mint a bolsevizmust. E tézise provokál, hiszen a fasizmus 1933-as formálisan (helyesebb lenne azt mondani: a felszinen) legális hatalomátvétele másfél évtizeddel később követte az 1917-es pétervári forradalmat, kezdettől fogva antibolsevik és éppen ebben az összefüggésben "nyugat"-barát volt. A nemzeti szocialista rendszernek
kidolgozott, átfogó és legtöbb hive által őszintén vallott meggyőződése volt, hogy - ebben az egy összefüggésben - feddhetetlenül Nyugat-barátok. Ez a hangütés mindvégig megvolt a nemzeti szocialista retorikában, világosan megmutatkozott az olyan "kemény" politikai részletekben, mint Hitler Anglia-politikája és a "Kelet" teljesen instrumentalizált kolóniaként való egyértelmü teoretikus és praktikus kezelése, ami végülis a szisztematikus genocidiumokhoz, a felperzselt földhöz, a megnagyobbodott élettérhez vezetett. Különös és csak a fasizmus-kutatók által ismert hangsulyokat vetett fel a nemzeti szocializmus "nyugati" orientációja Sztálingrád után, amikor az előrenyomuló szovjet csapatokkal szemben a hitleri hadsereg a nyugati civilizáció védelmezőjeként szerette leginkább látni magát. Kiemelkedő példája volt ennek a megváltozott felfogá snak az 1943-as Weimari Irókonferencia, ami már majdnem teljesen megközelitette az uj felfogá st, majdnem teljesen csak az európai kultura értékeinek védelme állt az értekezlet munkájának homlokterében. A másik oldalon a bolsevizmus "nyugat"-ellenessége ugyancsak közhelyesen elterjedt toposz volt, ennek 1917-tel induló kialakulásának részleteitől e helyütt nyugodt lélekkel tekintünk el. Kolnai 1938-as, az 1933 és 1938 közötti fejlődés tanulmányozá sa alapján kialakitott véleménye csattanósan megváltoztatja a két totalitariánus rendszerről kialakitott képet. A Nyugat ellen felvonuló fasizmus elemzésében Kolnai különös intenzitással és eleganciával jut el a "fasizmus=irracionalizmus"-tézishez, elkerülve annak számos, nem utolsósorban Lukácstól jól ismert csapdáit. A tézis másik oldala és következménye (bolsevizmus annyiban sem áll teljesen távol a nyugati hagyománytól, hogy a nyugati racionalitás vulgarizált változatával hozható kapcsolatba) eredményesen egészitik ki ezt a képet. Kolnai nem azonositja a nemzeti szocializmust a maga teljességében a "németséggel", "esszenciális" és mély német történelmi gyökereket állapit meg, miközben a német szellemi kifejeződéseként kategorizálja azt. Mindezzel két hatalmas, mind a mai napig tartó vitát előlegez. Egyrészt a német történelem, ha tetszik, a német 'különut' vitájára gondolunk, amelyben mindmáig számos kitünő koncepciót sorakoztat fel, s amelyhez e sorok szerzője a német történelemnek, mint a "nem-klasszikus" történelmek "klasszikusá"'-nak elképzelését füzte hozzá. A másik hatalmas problémakör a fasizmus szellemi gyökereinek kérdése, amelyről ismét csak ismételni tudjuk, hogy ebben a THE WAR AGAINST THE WEST kivételesen és sokszorosan kiemelkedő szerepet játszik. Az olasz fasizmus és a német nemzeti szocializmus viszonyának kérdését Kolnai 1938-ban ugyancsak nem csupán felteszi, de meg is válaszolja. Jóllehet ez a válasz is verbális szinten magátólértetődőnek tünhet a mai olvasó előtt, sem akkor, sem ma nem magátólértetődő, alternativátlan vagy éppen tautológikus. Kolnai azonosként definiálja a fasizmust a nemzeti szocializmussal, miközben a Náci Németország pán-fasiszta jellegét összekapcsolja annak pán-germán, imperialista konstrukciójával. Mind az összekapcsolásnak, mind pedig az összekapcsolás mikéntjének megvan a maga kiemelkedő teoretikus jelentősége. Kolnai megfogalmazását á talakitva azt mondhatnánk: az (olasz) fasizmus a pángermán (német) imperializmus politikai konkretizációja. A nemzeti szocializmus Kolnai értelmezésében - saját belső természete folytán - kutfejévé válik a propagandának, léte élő háborus fenyegetés. A tézis tartalma nemcsak azért kiemelkedő fontosságu, mert 1938ban a hitleri patológikus taktikázás mai szemmel egyenesen hihetetlen mértékben és ugyancsak szinte hihetetlenül széles körökben adott táptalajt a fasizmussal kapcsolatos vágygondolkodásnak. A tézis erejét mégis inkább indokolása adja, amely a fasiszta rendszer leglényegesebb immmanens tulajdonságait süriti össze. Az expanziót egyidejüleg megalapozó "nacionalista", "religiózus" és "antropológiai" okok együttesét sorolja fel mint olyanokat, amelyek a rendszer belső lényegévé teszik a háborus fenyegetést. Ez eleve magyarázza is az olyan nagyságrendü, a szó szoros értelmében többszörösen globális problémákat, mint például az egyes hitleri hadjáratok racionalitása vagy irracionalitása. Filozófiai pályaképünk utolsó nagy állomása az utópikus gondolkodással monografikus igénnyel foglalkozó nagy filozófiai és tudásszociológiai opus, a THE UTOPIAN MIND, amibe meglehetős és meglepetéseket is okozó kiegyensulyozottsággal ömlenek a II. világháboru utáni Kolnai sokirányu törekvéseinek eredményei (45). Kolnai mindezeken tul "üzenetét", életének és gondolkodói munkásságának tanulságait is össze kivánta foglalni ebben a müben. Nos, Kolnai valóban remekmüvet alkotott az UTOPIAN MIND-dal, olyan remekmüvet azonban, amelynek kiemelkedő vonásai nem olyan nyilvánvalóak, mint a vele összevethető egy-egy Lukács- vagy Mannheim-mü esetében. A remekmü egyik a mai olvasó számára legproblematikusabb vonása, hogy az alapvetően tudásszociológiai természetü kritika egyrészt abban az értelemben halványra sikerül, hogy Kolnainak nem állnak rendelkezésére elégséges mértékben a század utópikus gondolkodása "realizációi"nak konkrét illusztrációi, s ezért a tudásszociológiai elemzés (az egyes objektivációk objektivációinak elvont elemzése) gyakran az olvasó számára alig megközelithető magasságokban köröz. Az UTOPIAN MIND másik balszerencsésnek tekinthető tulajdonsága a vezető tézis látszólagos trivialitása (az utópikus gondolkodás "perfekcionizmusá"-ról van szó, amelyik számos módon deformálja mind a gondolkodást, mind a társadalmi létet). A vezető tézis kifejtésekor Kolnai nem ritkán kerül a század talán legjelentősebb elemzéseivel egy magasságba, anélkül azonban, hogy ezt a rendkivüli szintet elemzéseivel végig képes lenne megtartani. Az UTOPIAN MIND kritikájának magasrendüen tudásszociológiai karaktere mindezeken a szükséges korlátokon
tulmenően természetesen egyáltalán nem problematikus, sőt, ellenkezőleg, valódi teoretikus teljesitmény, ahol a filozófiai éleslátást a teoretikus artikuláció telitalálatai fogalmazzák meg. Nagy problémának tekintünk itt is azonban egy olyan elemet, amiért Kolnai szükebb értelemben bizonyosan nem hibáztatható. Az UTOPIAN MIND nem egy lényeges gondolatmenete ugy van felépitve, mintha eredményeit a szerző az analitikus filozófia módszereivel és eszközeivel érte volna el, jóllehet ezek a módszerek és ez a szemlélet a tudásszociológiának a valóságos folyamatok artikulálásában és a feltárt jelenségek rekonstrukciójában bevált eljárásainak eredményei. Mindezzel Kolnai némiképp az analitikus filozófiára jellemző tetszőlegesség megvilágitásába kerül a filozófiai tudás koherenciájának fénye helyett. Ezzel a problematikával függ szorosan össze az is, hogy az analitikus filozófia közeliségének látszata azért is lehet ilyen erős, mert Kolnai az utópikus gondolkodás és a perfekcionizmus legitim azonositását abban az értelemben is tulhajtja, hogy számára megszünnek az utópikus gondolkodás olyan értelmezései lehetőségei, amelyek ne lennének azonosak a perfekcionizmussal. Ez mindenképpen ugyancsak nagy nehézséget jelent, hiszen ezen az alapon KOLNAI SEMMIT SEM TUDNA KEZDENI EGY OLYAN KORSZAKKAL, MINT NAPJAINK POSZTMODERN VILÁGA ÉS KULTURÁJA, AMELYBŐL TELJESEN HIÁNYZIK AZ UTÓPIKUS DIMENZIÓ, ANÉLKÜL, HOGY ANNAK A KOLNAI REKONSTRUÁLTA PERFEKCIONIZMUSHOZ A LEGCSEKÉLYEBB KÖZE LENNE. Kolnai dolgozatunkban már emlitett társadalomontológiai érdeklődése fontos szerephet jut az utópikus gondolkodás kritikájában is, hiszen e gondolkodás "perfekcionizmusa" mindenekelőtt a társadalom ontológiai sajátosságainak sérelme, sőt, s ez már Kolnai egyik legeredetibb és uttörő felfedezése, az ő általa rekonstruált utópikus perfekcionizmus egyenesen uj társadalomontológiai elképzeléseket is "előir", mégpedig egészen pontosan a "valódi" meghatározások helyetti "uj" meghatározásokat, mint a sajátosan totalitariánus ajánlás részeit. Az utópikus lét elemzése egyre határozottabban megy át a valóságos társadalmi lét elemzésébe, miközben az utópikus tudat perfekcionizmusának kritikája nem egy esetben felmutatja az emberi lét feltételeinek össze nem illő mivoltát, sőt abszurditását is (46). A lét valóságos feltételeibe való belátás azonban már az igy megjelenő abszurd elemek valamelyes feloldását is jelenti, jóllehet a perfekció, azaz az utópia vágya sem más, mint a tudat vitális motivumoktól vezetett bele-nem-nyugvása az emberi létfeltételeknek való valóságos alárendeltségre (47). Kolnai ezzel - a mü pozitiv oldalán - sajátos uj "belátásos" elmélethez jut el, a "tökéletlenség", a "szubjektivitás" tudatával való rendelkezésig (48). Belátásos elmélete ismét visszarepiti a magyar századelő egyik legjelentősebb teoretikus kiindulópontjához, Pikler Gyulához. De mindezt már Albert Camus poziciójából fogadja el ismét. Kolnai elemzése voltaképpen nem is az utópikus tudatot rekonstruálja, de a totalitariánus tudathoz vezető tudat utópikus elemeit. Ha törekvését igy értelmezzük, a mü jelentősége is nyomban világossá válik. Kolnai Aurél a kor nagy szembenállásaiban nyilván joggal gondolja a totalitariánus tudat összetevőit gyakorlatilag kizáróagos módon az utópikus tudat elemeinek, de ezt az optikai csalódást napjaink hermeneutikai koordinátáinak igénybevételével már ki is lehet mutatni. Kolnai szempontjából ennek az az igazi tétje, hogy két hatalmas, a tudásszociológia nyelvén és szemléletmódjában megfogalmazott felismerését a pozitiv elismerés gesztusával könnyebben lehet néven nevezni. Kolnai egyik kiemelkedő felismerése az, hogy a totalitarizmus felé nyitott utópikus tudat perfekcionizmusa egy teljes uj valóság ajánlásával lép fel, a tény- és az értékmozanatok sajátos és Kolnainál uttörő módon be is mutatott öszekeverésével az uj valóság ujradefiniálja a "konkrét"-ot, teljesen leértékeli a valóságra vonatkozó természetes beállitódások érvényét, a "common sense"-t és lényegében előirja a valóság egyedül helyes, perfekcionista szemléletét, a perfekcionista absztrakció HELYETTESITI, majd a szó szoros értelmében LE IS VÁLTJA a konkrét és aktuális tapasztalatot. Ezt Elias Canetti hasonló diagnózisaival lehet távoli kapcsolatba hozni (49). Kolnai másik uttörő felismerését ugyancsak világosan artikulálja a müben, a kifejtés azonban gyakran nem lesz igazán explicit. Ez az oldal a perfekcionista opció rejtett hatalmi dimenzióival kapcsolatos, a perfekcionista valóságértelmezés "egyenlőbbeket" épit az egyenlők közé, a helyes tudatot artikuláló "erények" NEM épülnek a mindennapi és mindenki által gyakorolt erényekre és értékekre, társadalmi ténnyé is teszik az utópikus abstraktságot és kizárólagosságot (50). Kolnai Aurél a huszadik század egyik legjelentőbb, s egyik legkevésbé ismert magyar filozófusa, jelentőset alkotott a pszichoanalizis filozófiai értelmezése, a fenomenológia, az erkölcs- és vallásfilozófia, a politikai filozófia, a tudásszociológia területén. Kolnai 1919-20 és 1973 között állandó és folytonos alkotó résztvevője volt az európai filozófiának. Pályáját ugyan két emigráció megtörte, filozófiai életmüvének sajátos gazdagsága és sokszinüsége annak is következménye, hogy az osztrák-magyar kezdetek után termékenyes és intenziven dolgozott az osztrák, a német, az angol, a francia és a kanadai filozófiai kulturában. JEGYZETEK (1) Ld. KURZER LEBENSLAUF (1970. december 2). Gépirat. Különösen fontosak a KURZER LEBENSLAUF adatai Kolnainak a huszas években végzett filozófiai tanulmányairól Bécsben és Freiburg-ban. Miközben a szó egy meghatározott értelmében Kolnai már teljesen kész gondolkodóként érkezett Bécsbe,
tanulmányai példaszerüen mutatják mind az "ujjépitő" gondolkodás (igy például a bécsi pozitivizmus ekkori alakjai), mind pedig az akkori ontológiai nagy alakjai (igy Heidegger) iránti érdeklődést. E kapcsolatok kutatása természetesen alig jutott tul a kezdeteken. (2)Annak a kérdésnek a megválaszolásánál, hogy vajon miért Kolnai nemzedéke a legkevésbé feltárt filológiailag és történetileg, adódna magyarázatként a modernség három hullámának elmélete, de talán elegendő a háboru előtti és alatti évek kis száma, jóllehet éppen ezek a háboru alatti szellemi folyamatok vezettek számos uj gondolati minőség és uj attitüd megszületéséhez. (3)A filozófiai rendszerek pluralitásának elismerése nem jelenti azt, hogy egy filozófia történeti összetevőit el lehet hanyagolni, azokat az összetevőket, amelyek éppen azért nincsenek meg explicit módon a müben, mert a szerző számára annyira természetesek, hogy nem is artikulálják (4)Magának a pszichoanalizisnek is van KÖZVETLENÜL (azaz a szociológiával való összevetés nélkül is) "ujjáépitő" jelentősége Kolnai számára: "Azt hisszük, korrekt módon értelmezzük Ferenczi utmutatását, miszerint A PSZICHOANALIZIS INDIVIDUÁLIS-SZOCIALISTA TÁRSADALMAT AKAR. Nem a féktelen anarchizmus és a despotikus kommunizmus keveréke lenne ez, de ennek éppen ellentéte: a felszabaditó individualizmus és a szabályokat nyujtó kollektivizmus, az autonómia és a kontroll egyesülése; a munkamegosztás, a gazdasági és szellemi kibontakozás, a szerződés, az igazságosság és a SZEMÉLYISÉG közössége" (PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE, 68-69.). Hasonlóan meghatározó "ujjáépitő" elem a PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE-ban a mü felosztása, azaz a két nagy fejezet: "A pszichoanalizis szociológiai eredményeiről", illetve: "A pszichoanalizis szociológiai feladatairól". Az "eredmények" és "feladatok" egymásravonatkoztatott kettőssége MAGA AZ UJJÁÉPITŐ ALAPGESZTUS. (5)Magától értetődik, hogy Kolnai - ha különösebb pátosz nélkül is - mindvégig a civilizáció filozófusának is tekinthető. (6)PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE, 7. (7)UGYANOTT, 6. (8)UGYANOTT, 7. (9)Ennek egyik szemünkben negativ példája Karl R. Popper a szó szoros értelmében hirhedt támadása a pszichoanalizis ellen, mint ami "nem tudomány", de e sorok szerzője is keveredett már egy erre vonatkozó tudományos vitába (Ld. Jacques Le Rider, "Freud zwischen Aufklaerung und Gegenaufklaerung", in: Jochen Schmidt (kiadó), AUFKLAERUNG UND GEGENAUFKLAERUNG IN DER EUROPAEISCHEN LITERATUR, PHILOSOPHIE UND POLITIK VON DER ANTIKE BIS ZUR GEGENWART. Darmstadt, 1989. 475-496. (10)PSYCHOANALYSE UND SOZIOLOGIE, 9. (11)UGYANOTT, 32-34. (12)UGYANOTT, 34. (Az eredetiben kiemelve - K.E.). (13)UGYANOTT, 35. (14)UGYANOTT. (15)UGYANOTT. Kiemelés az eredetiben - K.E. (16)UGYANOTT, 38. - A durkheimi szociologizálás "ismeretelméleti"-nek nyilvánitása nemcsak jelentős teoretikus tett, de egyben bizonyitéka Kolnai mély gondolati kötődésének a magyar századelő igazi filozófiai vivmányaihoz. Ezen a ponton jegyezzük meg, hogy Erős Ferenc egy ponton félreérti Kolnai pszichoanaliziselemzését, amikor azt irja: "...mind Federn, mind Kolnai az emberiség őstörténetére vonatkozó freudi analógiák alapján...értékelte és itélte meg a korszak eseményeit..." (PSZICHOANALIZIS, FREUDIZMUS, FREUDOMARXIZMUS. Budapest, 1986. 69.). Kolnai valóban analizálja a kor néhány modern politikai áramlatát, de müvének MÁSIK fő iránya nem a jelen megitélése, hanem a pszichoanalitikus és a szociológiai paradigma kölcsönös egymással való kiegészitése. E fő törekvésében Freudot a genetikus őstörténet pozitiv kutatójának tartja. (17)Polányi Károly, EGY GAZDASÁGELMÉLET KÜSZÖBÉN. Cikkek a Bécsi Magyar Ujságban 1921-1923. I-II. Budapest, 1985. (18) "A tömegpszichológus Freud", UGYANOTT, II. 515-től. (19) UGYANOTT, 516. (20)UGYANOTT, 516 és 517. (21)UGYANOTT. (22)"A katolikus forradalmár. Eszmék és emberek", II. 495. (23) UGYANOTT, II. 495-496. - Kolnai még a KURZER LEBENSLAUF-ban is "legnagyobbrészt" a Chesterton-hatással magyarázza megtérését a katolicizmushoz, "részleges" hatást tulajdonit a német fenomenológiai iskola rá gyakorolt hatásának. (24)Lényeges hangsulyozni, hogy a "filozófiai-politikai pozició" nem "politikai filozófiai" álláspont. Bonyolult filozófia igazságtartalma van, nem pedig egy politikai pozició valamelyest teoretizált változata. Nagyon sokat mond a "filozófiai politika" megértéséhez, hogy kijelentéseinek (a beszédaktus-elmélet értelmében) önmagában
éppugy nincs performativ tartalma, mint más filozófiai kijelentéseknek, s ez szöges ellentétben áll a szokványos politikai kijelentések magától értetődő performativ jellegével. (25)"A destruktiv apát és az óvatos püspök", UGYANOTT, 507-511. (26)UGYANOTT, 508. Kiemelés az eredetiben- K.E, (27)UGYANOTT, 510-511. Kiemelés EBBEN AZ ESETBEN NEM az eredetiben - K.E. (28)UGYANOTT, 510. Kiemelés az eredetiben - K.E. (29) "Mereskovszkij, az orosz katolikus", UGYANOTT, II. 521. - Kiemelés az eredetiben - K.E. (30) UGYANOTT, II. 522. -. Kiemelés az eredetiben - K.E. (31)UGYANOTT. Kiemelés az eredetiben. (32)"Szocialista kereszténység. Eszmék és emberek", UGYANOTT, II. 540. - Kiemelés az eredetiben - K.E. - Itt emlitjük meg azt a Kolnai-Lenz-irást is, amelyben 1917 Blok versének elemzésével krisztusi perspektivában jelenik meg ("Az orosz forradalom arca", II. 568-572.) (33)Ld. ehhez e sorok szerzőjének utószavát Mannheim Károly A KONZERVATIVIZMUS cimü kötetéhez ("A tudásszociológia régi és uj klasszikusa. Mannheim Károly ujra feltalált klasszikus müvéről"), Budapest, 1993 (242-255). (34)Ez teremti meg az intim közösséget többek között Kolnai és Mannheim emlitett egy-egy kiemelkedő müve között is, hiszen a morál vagy az ideológia társadalomontológiája abban közös egymásal, hogy mindkettő társadalomontológia. Magától értetődő módon lehet szó minden más alrendszer alapjainak társadalomontológiai rekonstrukciójáról is. A társadalomontológiai kérdésfeltevéshez tartozik továbbá annak a ténynek a felidézése is, hogy a huszas évek - ugyanazokból a történeti motivumokból következően - a nagy filozófiai diszkuszióban is elhozták az ontológiai megközelités átható győzelmét, gondoljunk a huszadik század olyan filozófiai életmüveire, mint Heidegger, (a Kolnaira a legnagyobb hatást tevő) Scheler vagy Nicolai Hartmann. Ismét uj irányban ágazik el kérdésfeltevésünk, ha utalunk arra, hogy maga ez a szociálontológiai érdeklődés mindvégig megmarad Kolnai Aurél filozófiai mühelyében. (35)DER ETHISCHE WERT UND DIE WIRKLICHKEIT, VI. (36)UGYANOTT, 61.- A német kifejezés nagyon sokat mond, Kolnai a következő fogalmakat használja: "die abgestufte Durchdringung der Wirklichkeit mit Wert". (37)UGYANOTT, 29. - Kiemelés az eredetiben - K.E.- Felhivnánk a figyelmet a "Weltbild" és a "Wertbild" kifejezések szójátékszerü megfelelésére, amelynek természetesen ismét mély tartalmi, sőt, elsősorban ismét társadalomontológiai dimenziókat hordoz. (38)UGYANOTT 30. (39)A materiális és formális etika egymáshoz való viszonyáról, különös tekintettel a formális etika materializálódási tendenciáira ld. Kiss Endre, "Az etikai rendszerek tipologizálhatóságáról", in: ERKÖLCS ÉS VÁLTOZÁS, 1994, 122-128 és "Az etikai itéletalkotás tipusai", in: A VILÁG FELTÉTELE, 1996. 149-154. (40)DER ETHISCHE WERT UND DIE WIRKLICHKEIT, 46. - Kiemelés az eredetiben - K.E. (41)UGYANOTT, 47. (42)UGYANOTT, 46. (43)UGYANOTT ,47. (44)UGYANOTT, 31. (45)THE UTOPIAN MIND AND OTHER PAPERS. A Critical Study in Moral and Political Philosophy. Szerk: Francis Dunlop. London and Atlantic Highéands, NJ. 1995. (46)UGYANOTT, 99. (47)UGYANOTT, 101. (48)UGYANOTT, 103. (49)UGYANOTT, 31. és 68. - Ld. ehhez E. Kiss, "Elias Canettis Phaenomenologie der Masse oder eine Philosophie des Konkreten", in:IST WAHRHEIT EIN MEER VON GRASHALMEN? ZUM WERK ELIAS CANETTIS. Bern-Berlin-etc.1993.111-120. (50). THE UTOPIAN MIND, 32 (más példák mellett).
