Faragó Ferenc professzor két éve a Mikrobiológiai Intézet élén ( )

HORUS H OR U S

Faragó Ferenc professzor két éve a Mikrobiológiai Intézet élén (1948–1950) Nász István dr. Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Budapest

1. ábra

A két intézet Preisz professzor által vezetett közös elődintézetébe már IV. éves medikus korában, 1926 szeptemberében belépett, ahol 1932 szeptemberéig, az egyetem elvégzése után is dolgozott. Ezután több helyen, különböző beosztásokban dolgozott idehaza, és külföldön is sok helyen, tudományos elismerést szerezve magának és nemzetközi hírnevet a magyar mikrobiológiai kutatásoknak. 1946 júniusában került vissza a még nem szétválasztott Kórtani és Bakteriológiai Intézetbe, amely Faragó professzor igazgatói kinevezése után rövidesen felvette a Bakteriológiai és Immunitástani Intézet nevet. 1950-től az intézet neve Mikrobiológiai Intézetre, majd 2001-től Orvosi Mikrobiológiai Intézetre változott. Életrajzáról, tudományos munkásságáról, eredményeiről sok helyen lehet olvasni hosszabb-rövidebb összefoglalásokat, például születésének 100. évfordulója tiszteletére Vértes László dr. írt egy kiváló és részletes életrajzot az Orvosi Hetilap Horus rovatában, amelyben, mint írta, a XX. század egyik legjelesebb orvos-kutatója, gyakorlati szakembere hatalmas ívű pályája állomásait vázolja [1]. Értékelésével magam is messzemenően egyetértek. Egykori munkatársa és adjunktusa, Sinkovics József Amerikában élő professzor egy részletes visszaemlékezést írt az Orvostörténeti Közleményekben [2] a pályájukat derékba törő, 10 csecsemő halálát okozó tragikus szérumszerencsétlenségről, amit 1950-ben az intézetben terápiás és prevenciós célból termelt szérum – nem tisztázott módon – tetanusztoxinnal szennyeződött pertussis-hiperimmunsavó okozott. Ezért Faragó professzort és 4 munkatársát, köztük Sinkovics professzort, politikai jellegű perbe fogták és bebörtönözték. Faragó professzor még a per kezdete előtt a börtönben meghalt, munkatársait pedig perújrafelvétel után, 1954-ben rehabilitálták. A különböző életrajzokban azonban nem vagy alig található utalás arra a nagyszerű és sokrétű intézetépítő munkára, amelyet Faragó professzor a számára megadatott két év alatt végzett mint az intézet igazgatója. Mivel már csak én vagyok az egyetlen olyan intézeti alapító tag, aki az önálló intézet első évétől, 1948 óta, 65 éve folyamatosan, megszakítás nélkül az intézetben dolgozom,

Faragó Ferenc professzor (1905–1950)

Az Orvosi Mikrobiológiai Intézet a Kórélettani Intézettel együtt 2013 novemberében egy tudományos ülés keretében ünnepelte a korábbi Általános Kórtani és Bakteriológiai Intézet kettéválasztásával létrehozott önálló intézeteink alapításának 65 éves jubileumát. Intézetünk első igazgatója, Faragó Ferenc professzor (1. ábra) 1948. június 7-én nyert igazgatói kinevezést. Faragó professzor 1905. június 2-án született Budapesten, és mint életrajzában írja, édesapja cipészmester volt. DOI: 10.1556/OH.2014.HO2486

554

2014

■

155. évfolyam, 14. szám

■

554–560.

H OR U S

úgy érzem, hogy nem lehet említés nélkül hagyni azt az energikus, lendületes, átgondolt és előre tervezett intézetalapító tevékenységet, amit nap mint nap éreztünk az intézetben. Nem életműről, nem életrajzról, nem elsősorban a korábbi tudományos eredményeiről szeretnék beszámolni, ezeket csak általában, érintőlegesen említem. Elsősorban Faragó professzorhoz fűződő főnök-beosztotti, munkatársi és emberi kapcsolataimról, személyes élményekről és az intézeti légkörről szeretnék írni.

Hogy kerültem az intézetbe? Másodéves medikus koromtól kezdve a Pápai Páriz Ferencről elnevezett medikuskollégiumban laktam. A kollégiumban gyakran voltak kollégiumi estek, kötetlen beszélgetések, és az intézetbe való belépésem részben ezzel van összefüggésben. A kollégiumban az idősebb hallgatók meggyőztek bennünket arról, hogy akkor is, ha valaki klinikus akar lenni, érdemes akár pár évet is eltölteni egy elméleti kutatóintézetben is. A vezetők meg is kérdezték, hogy ki hova akar menni, és az oda való bejutáshoz segítséget is nyújtottak. Harmadéves voltam, amikor Faragó professzort kinevezték az akkor alapított Bakteriológiai Intézetbe, 1948-ban. Jártam előadásokra minden tantárgyhoz, de igazából Faragó professzornak a rendkívül érdekes előadásai vonzottak a mikrobiológia felé és késztettek arra, hogy ne hagyjam ki egyetlen előadását sem, ezeket gyorsírással mindig le is jegyzeteltem, máig megőrizve azokat. Ezért, amikor a tudományos munkához helyet kellett keresni, ezt az intézetet választottam, amely akkor a budapesti Pasteur Intézet épületében volt, a Hőgyes Endre utca 7–9. szám alatt. A kollégium vezetői a Medikus Kör segítségével szereztek egy államtitkári ajánlólevelet nekem és még két másik nem kollégista hallgatónak, Vass Istvánnak és Fiala Ervinnek. Az ajánlólevéllel felkerestük Faragó professzort 1948. szeptember 15-én, aki szívesen fogadott bennünket, és megkérdezte, hogy mit akarunk. Mondtuk, hogy itt szeretnénk dolgozni és átadtuk a levelet. Amikor elolvasta, azt mondta, hogy az intézet létszáma már betelőben van, de minket még felvesz. „Éppen most kezdődik egy tudományos referáló ülés, gyertek be máris!” Bementünk a könyvtárba a professzorral, ahol már mindenki ott ült és a professzor érkezésekor felálltak, minket pedig bemutatott, mint új tagokat. Így történt a belépésünk, és a referáló könyv 1948. szeptember 15-i, jelenlétet számon tartó lapján ott szerepel a mi nevünk is, az enyém az utolsó (2. ábra). A régi személyzeti könyvet is megőriztük, amelyben rendszeresen dokumentálták a munkatársak belépésének időpontját.

2. ábra

mányegyetem 1947-es tanrendje is bizonyítja. Faragó professzor tantermi előadásai örök élményt jelentenek számomra, mert mindig kiváló, érthető, érdekes, lenyűgöző előadások voltak. Előadás közben nagyon gyakran egy gomba alakú, forgatással magasítható széken ült. Nagy pedagógiai érzéke volt ahhoz, hogy hogyan keltse fel a hallgatóság figyelmét és tartsa ébren érdeklődésüket. Csak egy példát említek erre: Amikor a diftériáról beszélt, azzal kezdte, hogy nagy német–francia versengés, versenyfutás volt különböző immunitástani tudományos problémák megoldása terén, és felsorolt 5–6 fontos felfedezést időrendi sorrendben, mindig egy francia, majd német felfedezést egymás után, és így egyúttal tartalmas ismeretanyagot is átadott a hallgatóságnak. Időnként a táblára is írt vagy rajzolt krétával. Előadásaira mindig gondosan felkészült, amit megmaradt előadásjegyzetei tanúsítanak. Az intézetben minden fiatal tagnak, megfelelő sorrendben „tantermes” feladatokat kellett vállalnia, ott kellett lenni a tanteremben az előadásai alatt, de általában semmi különös feladat nem volt. Amikor egyszer én voltam beosztva és éppen a tularaemiáról tartott elő-

Faragó Ferenc professzor, az oktató-nevelő Faragó professzor az oktatómunkát már 1947-ben megkezdte az intézetben, amint a Pázmány Péter TudoORVOSI HETILAP

Az első teljes létszámú referálóülés jelenléti lapja az alapító tagok névsorával (1948. szeptember 15.)

555

2014 ■ 155. évfolyam, 14. szám

H OR U S

adást, odafordult hozzám és azt mondta: „Hozzál be légy  szíves egy nyulat!” Én nem értettem a dolgot, de természetesen hoztam egy nyulat az állatházból és odaadtam neki, ő megfogta a fülénél, feltartotta és azt mondta: „Így kell fogni egy nyulat, mert így biztonságos.” Majd visszaadta: „Jó, elviheted.” Ezután a vízcsapnál feltűnő alapossággal kezet mosott, majd elmagyarázta, hogy ha nyulat fogunk, még akkor is, ha házinyúl vagy akár más állat, arra vigyázzunk, hogy attól esetleg fertőzést lehet kapni. Ezzel szemléltette és hívta fel a figyelmet arra, hogy az óvintézkedés nagyon fontos, emlékezetessé téve ezt a megelőzési rendszabályt. Egy másik előadáson, amikor ugyancsak én voltam a tantermes, Faragó professzor bejött, és éppen kezdeni akarta az előadást, amikor a professzori bejárón keresztül megjelent egy alacsony, hajlott hátú, nagyon öreg néni, és elkezdte az előadói táblát törölgetni, nagy derültséget kiváltva a hallgatóság egy részében, de Faragó professzor mosolyogva megmagyarázta, hogy ő Körmendi néni, mosogató- és takarítónő, és az intézet legszorgalmasabb tagja, akinek a tábla letörlése is a feladata, csak most sok dolga miatt kicsit késett. Előadásainak utolsó 10 percét gyakran arra használta fel, hogy a hallgatók kérdezhessenek tőle az előadás anyagával kapcsolatban. Sokszor nagyon értelmes kérdéseket tettek fel, amire Faragó professzor szívesen felelt. Ilyen válaszoknál és egyéb szakmai problémáknál is gyakran használta azt a kifejezést, hogy „Nézzük, mit mond erre a szerológus?” Egy másik alkalommal, amikor szintén én voltam a tantermes, egy Medgyesi György nevű hallgatóval hosszan beszélgettek (szinte vitatkoztak) a hígítások készítési módjáról. Faragó professzor meg is hívta a hallgatót az intézetbe és részletesen elmondatta vele a gondolatait, ezekből egy tudományos közlemény is született, amely a Kísérletes Orvostudományban 1950-ben jelent meg „Hígítások készítésénél használható egyenlet” címen [3]. Az előadásokkal kapcsolatban még egy érdekes esetet  is érdemes említeni. A tantermi előadásokat szinte mindig kivétel nélkül a professzor tartotta, de egyszer közvetlenül az előadás kezdete előtt közbejött neki valami  halaszthatatlan ügy. Kijött a folyosóra és összehívott bennünket. Négyen-öten voltunk éppen közelben, mindnyájan IV–V. éves hallgatók. Mondta, hogy az előadást valaki másnak kell megtartani a Staphylococcusról. Szétnézett köztünk és rámutatott Hollós Ivánra. Azt mondta: „Ő tartsa meg az előadást. Gyere be, odaadom segítségül a készülő könyvem korrektúrájából a megfelelő részt.” És Hollós Iván remek egyórás előadást tartott. Oktatás iránti elkötelezettségét az mutatja legjobban, hogy egyik első kötelességének érezte, hogy a hallgatók számára tankönyvet írjon. 1948-ban meg is jelent Bakteriológia és immunitástan című tankönyve [4], amely nagy sikert aratott, de hamar elfogyott. Két évvel később, 1950-ben már a második, nagyon részletesen átdolgozott és kiegészített kiadását készítette elő, illetve már el is készült vele, de amely tragikus halála miatt már nem je2014 ■ 155. évfolyam, 14. szám

3. ábra

Faragó professzor 1948-ban megjelent tankönyve második kiadás céljára átdolgozott példányának egy oldala

lenhetett meg. Ennek az átdolgozott könyvnek egy oldalát mutatom be (3. ábra), de nincs is olyan oldala az első kiadásnak, amit ne javított vagy egészített volna ki nagyon szép, olvasható kézírással. A tartalomjegyzék utolsó oldalán ceruzával írva, ma már nagyon halványan ez látszik: „A könyvnek a hibáit főleg a medikusok feleleteiből láttam, ezeket korrigáltam.” Az év végi vizsgáztatást mindig személyesen Faragó professzor végezte, a két év alatt összesen mintegy 2000 szigorlatot tartott. Nagy üveghengerből kellett az összesodort papírlapokon található két kérdést kihúzni. A szigorlati feleletek alapján gyűjtötte össze tankönyve első kiadásának korrigálandó hibáit vagy hiányosságait. Előrelátó intézetépítő gondolkodására jellemző, hogy a legkiválóbban vizsgázók nevéhez a szigorlati könyvben grafitceruzával megjegyzéseket fűzött, amelyek arra utaltak, hogy az illető esetleg alkalmas lehet az intézeti tagok közé való meghívásra. A gyakorlati oktatás eleinte nagyon kezdetleges volt. Nekünk még csak annyi, hogy Berta László adjunktus a tanteremben bemutatta, hogy kell Petri-csészében levő szilárd táptalajra egy baktériumot leoltani. A Hőgyes Endre utcai tanterem mögötti helyiségben levő nagy asztalra kitett, 8–10 mikroszkópba beállított, festett keneteket lehetett megnézni, libasorban, egymás után haladva. Később aztán fokozatosan létrejött a tényleges gyakorlati oktatás. 556

ORVOSI HETILAP

H OR U S

4. ábra

hiszen itt életének csupán utolsó két évét töltötte, de a Mikrobiológiai Múzeum és Archívumban megvan munkáinak és különlenyomatainak bekötött kötete „Faragó Ferenc dolgozatai, 1931–1947” címmel és számos külön összegyűjtött különlenyomata is egy dossziéban. Több tudományos monográfiát is írt. Munkássága elsősorban a diftéria, a vörheny, a tetanusz és a pertussis elleni védekezésre, a kombinált vakcinák problémakörére és a pertussis elleni hiperimmunsavó vizsgálatára és előállítására vonatkozott. Tudományos munkájának elméleti, tudományos értéke mellett gyakorlati értéke is kimagasló. Azt is meg kell említeni, hogy széles körű egészségügyi felvilágosítómunkát is folytatott. Faragó profeszszor kétéves intézetigazgatói tevékenysége alatt is aktív kutatómunkát végzett. Több közleménye jelent meg magyar, német és angol szakfolyóiratokban. Ezek közül talán a legértékesebb, amelyet a British Journal of Experimental Pathologyban közölt [5]. Ennek a cikknek az anyaga magyarul is megjelent a Kísérletes Orvostudományban Pusztai Zsuzsa társszerzővel 1949-ben: „Vizsgálatok az antigének versenyéről a kombinált diftériapertussis-tetanus oltóanyagnál” címmel [6]. Valószínűleg ezzel a cikkel volt kapcsolatos, hogy egyszer, amikor a folyosói telefonnál voltam, kijött Faragó professzor a szobájából és a szemben levő laboratóriumból kihívta Pusztai Zsuzsát és kezébe adott valamit, mondván, hogy „Hoztak egy kis pénzt a tudományos munkáért”. Szerzői díj lehetett a folyóirattól, gondolom. Ezekben a kísérletekben diftéria és tetanusztoxoid és Haemophilus pertussis (ma: Bordetella pertussis) vakcina kombinációját használták, és kimutatták többek közt, hogy a három antigén hatása interferenciát nem mutatott, sőt a baktériumvakcina a folyékony toxoid hatását fokozta. Kimutatták azt is, hogy a három antigén hatásában érvényesül az időtényező: a pertussis agglutinintitere 10–15 nappal hamarabb érte el a maximumot és hamarabb is csökkent, mint az antitoxikus titerek. Több közleményben foglalkozott a pertussis immunitásával, a  humán pertussis-hiperimmunsavó hatásmechanizmusával, illetve a hiperimmunsavó megelőző és gyógyító hatásával csecsemőkön és fiatal (1–6 éves) gyermekeken végzett kísérletek tapasztalatai alapján [7, 8, 9, 10], illetve a tetanusz védőoltás kérdésével [11] és a különböző kombinált védőoltásokkal [12, 13]. Más munkatársaktól és más jellegű vizsgálatokról is jelent meg ebben az időszakban néhány közlemény az intézetből, például az elektronmikroszkópos módszerekről [14], a dezinficiensek hatásáról [15], a tetanustoxoid immunhatásáról [16], valamint az influenza- és a Newcastle-vírusokról [17, 18, 19, 20]. Faragó professzor igazgatói kinevezése után is járt külföldön, mint életrajzában írta: „1948 szeptemberében a lengyel Mikrobiológiai Kongresszuson Wroclavban a pertusszisz immunitásának problémájáról tartottam előadást.” Az erről a kongresszusról tartott intézeti beszámolón már én magam is részt vettem. Jó kapcsolata volt a Magyar Tudományos Akadémiával, amitől jelentős ku-

Egyetemi könyvtári belépő és Faragó professzor levele az Országos Közegészségügyi Intézet főigazgatójához, amelyben kéri, hogy Nász István orvostanhallgató látogathassa az intézet könyvtárát

Faragó professzor nagy súlyt helyezett nemcsak a medikusok oktatására, hanem az intézet oktatóinak a továbbképzésére is. Ez különösen azért volt szükséges, mert néhány egyetemet végzett idősebb oktatón kívül mintegy 20 lelkes, fiatal orvostanhallgató (IV., V. és VI. évesek), díjas és díjtalan demonstrátorok voltak az intézet tagjai, akiknek a mikrobiológiai tudásszintje nagyon különböző volt, oktatási gyakorlattal pedig egyáltalán nem rendelkeztek. Ezért határozta el Faragó professzor a tudományos referálóülésektől független továbbképző tanfolyam létrehozását olyan tematikával, amely szinte az  egész mikrobiológiai tananyagot felölelte. Mindenki kapott 2–3 előadási és hozzászólási témakört, amelyekre fel kellett készülni és a kitűzött időpontban az előadást, illetve a hozzá illő részletes hozzászólást meg kellett tartani, amit a többiek meghallgattak, megbíráltak és esetleg tanácsokat adtak. Ez az előadás-sorozat 1948-ban és 1949-ben folyt. A gépírásos szövegek másolati példányai szerencsésen megmaradtak, és az anyagot, amely 66 előadást és 23 hozzászólást tartalmaz, 2007-ben sikerült archiválnunk Ádám Éva professzor asszony segítségével, és azokat a Mikrobiológiai Múzeum és Archívumban elhelyezni. Ez az anyag képezi egyik legrégebbi tárgyi és szakmai elméleti relikviánkat, amely mindmáig kihatással van oktatási tematikánk szerkezetére.

Faragó Ferenc professzor, a kutató Mint életrajzában írta: „Fő érdeklődésem a tudományos kutató-munka volt.” Valóban nagyon jelentős és széles körű kutatómunkát végzett, amellyel hazai és nemzetközi szinten is elismerést szerzett. Munkásságának legnagyobb részét természetesen nem az intézetben végezte, ORVOSI HETILAP

557

2014 ■ 155. évfolyam, 14. szám

H OR U S

5. ábra

arányítva állapítottam meg a baktériumszámot. A komparátor, a lándzsa, több más írásos Faragó-relikviával együtt megtalálható a Mikrobiológiai Múzeum és Archívumban, amelynek létrehozását 1998-ban kezdeményeztem. 1950 tavaszára a Bacillus prodigiosus-sal (ma: Serratia marcenscens) végzett vizsgálataimmal már sikerült egy szerény tudományos cikkre való eredményről is beszámolni Faragó professzornak, akit inkább csak a baktérium-anyagcsere érdekelt, maga a prodigiosus nem nagyon, de megdicsérte a munkát és azt mondta, hogy „Most már szereztél elég gyakorlatot és ezután foglalkozz a  pertussis anyagcseréjével, kérj Markostól egy törzset, mondd, hogy én mondtam!”. (Ez volt tőle az igazi elismerés, mert pertussissal dolgozhatni kiváltság volt.) Egyébként Faragó professzor kutatás-fejlesztési elképzeléseire jellemző volt, hogy fiatal kutatókat gyűjtött és nevelt az intézetben, és hogy a mikrobiológiai kutatásokat a kémia-biokémia irányába akarta fejleszteni, amit az is mutatott, hogy 1948-ban egy, 1949-ben pedig két végzett vegyészt is felvett az intézetbe.

Faragó professzor egyik, saját irodalmazási kartonja

tatási támogatást is kapott. Egyszer egy magas rangú MTA-tisztségviselő is tett látogatást az intézetben, aki részt vett az aznapi referálóülésen. Ami a professzor tudományos tevékenységét és személyes élményeimet illeti, Faragó professzor nagyon sokat dolgozott, szerette a tudományos munkát, szeretett mesélni róla, magyar és külföldi kutatókról is. Nemcsak sokat dolgozott, hanem sokat is kért és várt a munkatársaktól, de azt barátsággal tette, mindenki szerette, és erkölcsi kötelességének érezte a munkát. Meg tudta szerettetni velünk a kutatást, mindenki akart is dolgozni és eredményeket elérni. A kutatómunka baráti légkörben becsületbeli ügy volt. Faragó professzor gyakran mondta: „A mi szakmánkban mindig van előrehaladási lehetőség. A kutatómunka nem más, mint férfias játék.” Azt is gyakran mondta, hogy „Sok tudományos cikket kell olvasni, mert közben jönnek a saját munkában is felhasználható  ötletek”. Elősegítette a könyvtárlátogatásainkat is (4. ábra). Saját maga is sokat olvasott, és abban az időben szokásos módon, külön az erre a célra nyomtatott kis kartonlapokon jegyzeteket is készített róluk (5. ábra). Faragó professzor mindenkinek adott kutatási témát. Vele már dolgozott két intézeti munkatársa, Pusztai Zsuzsa és Markos György, a pertussisbaktérium különböző témáin. Nekem azt mondta: „Te foglalkozz a baktérium-anyagcserével, de olvasd el előbb az Anderson-könyvet, gyere, odaadom.” Ez az ő saját könyve volt, most is megvan az Archívumban, egy kisebb könyv angol nyelven, amit el is olvastam. Azt már nem mondta meg, hogy milyen baktériummal és milyen módszerrel végezzem a munkát, azt teljesen rám bízta. A kutatási feltételek egyáltalán nem voltak jók az intézetben. Jellemző, hogy nekünk, hallgatóknak asztalunk sem volt, csak egy-egy széket kaptunk a folyosón, az ablakok alatti hosszú konzol mellett. Némely kísérlethez magam készítettem eszközöket, egy rossz villanymotorból például vízfürdőkeverőt, majd egy komparátort baktériumszámolásra, miután körülbelül egy évig úgy végeztem a kísérleteimet, hogy egy automata lándzsával minden nap megszúrtam az ujjamat és a Bürker-kamrában a vörösvértestszámhoz 2014 ■ 155. évfolyam, 14. szám

Faragó Ferenc professzor, az intézetigazgató és az ember Mint már említettem, Faragó professzor személyesen is sokat dolgozott, gyakran késő estig bent volt az intézetben, velünk együtt, akár vasárnap is. Negyedéves koromtól már nem sokat jártam más tárgyak előadásaira, ezért reggel 8-tól este 8–9 óráig vagy még tovább is bent voltam az intézetben. Egy alkalommal, úgy 9 óra felé, én a folyosó egyik végén elhelyezett kenettartó szekrények fiókjait nézegettem, amelyekben laposan voltak elhelyezve a régi kenetek. Ezek a kenetek még az 1800-as évek végétől kezdve az 1920-as, 30-as években készültek. Nem vettem észre, hogy jön Faragó professzor, csak akkor, amikor már a vállamra tette a kezét és kérdezte: „Mit csinálsz?” „Válogatom ezeket a keneteket és meg szeretném nézni őket mikroszkóppal” – válaszoltam. „Jó, nézzed csak, ha nagyon keresel, akkor találsz olyat is, amit én csináltam korábban, amikor az intézet tagja voltam.” (Találtam is több mint 10 olyan kenetet, amit ő csinált a  20-as években különböző baktériumokból, különböző festési eljárásokkal, ezeket ma is őrizzük a Mikrobiológiai Múzeum és Archívumban). „Nocsak, csináld!” – mondta, és félig elmenőben, de nekem címezve megjegyezte: „Ilyen bogarászó emberek kellenek ide!” Egy másik alkalommal este 8 óra körül csengett a folyosón levő telefon, és én vettem fel, egy női hang szólt bele, bemutatkozott: „Faragó Ferencné vagyok, az urammal szeretnék beszélni!” Mondtam, hogy azonnal szólok neki. Bementem és mondtam, hogy a felesége keresi a kinti telefonon. Egy pillanat gondolkodás után szólt vissza: „Mondd meg neki, hogy 9-kor várom a Szívósnál” (ez egy vendéglő volt akkor, az Üllői út és a Körút sarkán). Egy másik emléktöredék Faragó proffal kapcsolatban. Abban az időben még kéthetenként kaptuk a fizetést, 558

ORVOSI HETILAP

H OR U S

dobálta, majd elkapta. Valószínűleg az intézeti rutindiagnosztikát akarta a professzor rábízni, az ellen tiltakozott Bognár Szilárd, ez a probléma később valahogy mégiscsak békésen megoldódott. Két év alatt többször rendeztünk intézeti estéket, ahová a munkatársnők hoztak süteményeket, a férfiak meg alkoholos italokat készítettek, néha az intézet tisztaalkohol-készletéből „vételezve”. Ő valójában köztünk élt, mindenki szerette és „félve” tisztelte, de igazán nem féltünk tőle: néha összeverődtünk öten-hatan beszélgetni a „nagy laborban”, de mindig volt köztünk egy éber önkéntes, aki figyelte a folyosót, és ha arra jött a professzor, szólt, hogy „Vigyázat, jön az öreg!”. Ez volt köztünk, alig huszonévesek között a 44–45 éves profeszszor beceneve. Ilyenkor szétszaladtunk, mert különben megkérdezte: „Dolgoztok, gyerekek, dolgoztok?”

és a megfelelő időben Lindis Géza asszisztens ment érte az Üllői út 26-ba, egyedül, és egy összegben elhozta az egész intézeti fizetést, majd az intézeti folyóson, a hoszszú konzolasztal mellett osztotta ki. Mindenki odament hozzá és felvette a neki járó összeget. Faragó professzor is kijött, felvette a fizetését és láttam, hogy egy 10 Ft-ost odacsúsztat Lindis kezébe. Tulajdonképpen az intézetben való maradásomat is neki köszönhetem, mert 1949 tavaszán már nagyon szorított engem a gyógyszertanszigorlatra való felkészülés, amit nem lehetett úgy csinálni, hogy napi 10 órát benn vagyok az intézetben. Mivel szinte erkölcsi kötelesség volt a tudományos munka végzése, úgy éreztem, hogy fel kell ajánlanom, hogy kilépek az intézetből. Bementem Faragó professzorhoz és mondtam, hogy sajnos a szigorlatra való felkészülés miatt fel kell mondanom az intézeti tagságomat. Megkérdezte, hogy „Mennyi idő kell neked ahhoz a szigorlathoz?”. Mondtam, hogy körülbelül 2 hónap. Elővette a naptárát és beírta a következő két hónapra a szigorlat dátumát, és azt mondta, hogy „Jó, menj el, két hónap múlva várlak!”. A szigorlatom egy héttel elhúzódott, így csak egy héttel később mentem be hozzá. Elővette a naptárát és kicsit mesterséges szigorral rám nézett és mondta: „Egy hetet késtél!” „Csak most kaptam szigorlati dátumot” – válaszoltam neki. „Na, jól van, csak most már dolgozz!” Szóval szívesen fogadott. Faragó professzor szerette a munkatársait, mindenkihez igazságos volt. Ezzel kapcsolatban egy eseményben személyesen is érintett voltam. 1949-ben szerzett az Akadémiától a fiatal kollégák számára néhány ösztöndíjat, és ezt kiosztotta azok között sorrendben, akik a legkorábban kerültek az intézetbe. Ezt a névsorrendet az akkori pártmegbízottól kérte, aki meg is adta neki, de kicsit részrehajlóan, azért, mert a helyes sorrendből az intézetbe való belépés sorrendjének megfelelően én és egy másik intézeti társam kimaradtunk, pedig a belépési sorrendben előbb volt a helyünk, mint két másik kollégánknak, akik megkapták az ösztöndíjat. Ezt könnyen ellenőrizni lehetett az intézeti jelenléti táblán, amelyen a nevek az intézetbe való felvétel sorrendjében voltak elhelyezve. Amikor elmondtuk Faragó professzornak ezt a  problémát, mindjárt kiment ehhez az intézeti táblához, kihuzigálta a neveket, ránk nézett, és azt mondta, hogy „Igazatok van!”. Akkor már kínos lett volna visszavenni az ösztöndíjat olyan munkatársaktól, akiknek korábban azt már odaítélte, ezért mindjárt, ott előttünk felhívta az Akadémia illetékesét és elmondta neki őszintén, hogy milyen probléma merült fel, és kért még két extra ösztöndíjat részünkre, amit meg is kaptunk. Egyszer arra lettem figyelmes, hogy a folyosón valami hangos beszéd vagy vitatkozás folyik, egymással szemben állt Bognár Szilárd és Faragó professzor. Közelebb mentünk többedmagammal és hallottuk, hogy a profeszszor azt kérdezi tőle, hogy „Nem vállalod? Inkább feladod az intézeti állásodat?”. Bognár azt válaszolta, hogy „Inkább azt, minthogy az orvosi diplomám megszerzését veszélyeztessem!”. Közben a kulcscsomóját méter magasra ORVOSI HETILAP

Mikor láttam utoljára? Valószínűleg a tetanusztoxinnal szennyeződött pertussis-hiperimmunsavóval oltott csecsemők halálozási okának a kiderülése után, 1950. június 4-én az intézetben, ahol Újhelyi Károly, az OKI Oltóanyag Ellenőrzési Osztály vezetője tett – talán már elrendelt – hivatalos szemlét. A professzor benyitott a könyvtárba, hogy megmutassa neki. Ott ültünk öten-hatan. Újhelyi doktor megállt az ajtó egyik oldalán és nekitámasztotta a kezét a másik oldalnak és úgy üdvözölt bennünket. Faragó professzor pedig csak a keze alatt, lehajolva tudott benézni, hogy kik vagyunk ott. Emlékszem megtört, sápadt arcára. Vizsgálati fogságban halt meg, 1950. június 10-én. Visszatekintve az elmúlt hosszú évtizedekre, úgy látom, hogy egész pályafutásomat végigkísérte és meghatározta az a szellemiség, a kutatómunka és a tudományszeretet, az ismeretek és a tapasztalatok, amelyeket az alatt a szűk két év alatt szereztem, szívtam magamba. További életemben nagyon sok mérföldkő, útelágazási lehetőség, döntéskényszer előtt álltam, de bizton mondhatom, hogy a Faragó-intézetben eltöltött két év egy életre szóló tanulságot és támaszt jelentett számomra.

Irodalom [1] Vértes, L.: Professor Ferenc Faragó – his life and tragedy. [Faragó Ferenc professzor életműve és tragédiája.] Orv. Hetil., 2006, 147(28), 1327–1331. [Hungarian] [2] Sinkovics, J.: Serum disaster 1950. [Szérumszerencsétlenség – 1950.] Orvostörténeti Közlemények, 1999, 44, 77–106. [Hungarian] [3] Medgyesi, Gy.: Equation used for production of dilutions. [Hígítások készítésénél használható egyenlet.] Kísérl. Orvostud., 1950, 2, 471–472. [Hungarian] [4] Faragó, F.: Bacteriology and immunology. [Bakteriológia és immunitástan.] Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat, Budapest, 1948. [Hungarian] [5] Faragó, F., Pusztai, S.: An investigation into the effect of combined diphtheria-tetanus-pertussis prophylactic. Br. J. Exp. Pathol., 1949, 30(6), 572–581.

559

2014 ■ 155. évfolyam, 14. szám

H OR U S [15] Berta, L., Surányi, O.: Ring-like inhibition zones caused by disinfectants in the bacterium cultures. [Dezinficiensek-okozta gyűrűszerű gátlási zónák baktérium-tenyészetekben.] Orv. Hetil., 1948, 89(5), 72–74. [Hungarian] [16] Novák, E., Bárász, Z.: Study on the immun effect of tetanus toxoid precipitatum. [Tanulmány a tetanus toxoid precipitátum immunhatásáról.] Kisérl. Orvostud., 1949, 2, 56. [Hungarian] [17] Berta, L., Sinkovics, J.: Role of reticulo-endothelial system in the immunity to influenza virus. [A reticulo-endothelialis rendszer szerepe az influenza vírus elleni immunitásban.] Orv. Hetil., 1949, 90(5), 143–148. [Hungarian] [18] Sinkovics, J.: Isolation of Newcastle virus from human oculoglandular disease. [Newcastle vírus izolálása emberi oculogladularis megbetegedésből.] Kisérl. orvostud., 1949, 1, 134–142. [Hungarian] [19] Sinkovics, J.: Newcastle virus in mouse lung. [A baromfipestis(Newcastle) vírus viselkedése egértüdőben.] Magyar Állatorv. Lapja, 1949, 4(3), 359–360. [Hungarian] [20] Berta, L., Molnár, E., Garai, K.: Effect of ultrasonic oscillation on influenza virus. [Ultrahangrezgések hatása az influenzavírusra.] Kisérl. Orvostud., 1949, 2, 357–359. [Hungarian]

[6] Faragó, F., Pusztai, S.: Investigations into the competition of antigens in the combined diphtheria-tetanus-pertussis vaccine. [Vizsgálatok az antigének versenyéről a kombinált diphtheriapertussis-tetanus oltóanyagnál.] Kísérl. Orvostud., 1949, 1, 26– 34. [Hungarian] [7] Faragó, F.: Immunity of pertussis. [A pertussis immunitása.] Népegészségügy, 1948, 29, 529–532. [Hungarian] [8] Faragó, F.: Data to the effect of human pertussis hyperimmun serum. [Adatok a hyperimmun human pertussis serum hatásmechanizmusához.] Orv. Hetil., 1949, 90(7), 198–200. [Hungarian] [9] Faragó, F., Surányi, Gy., Gergely, K.: Human hyperimmun pertussis serum in the treatment and prevention of whooping cough. [Humán hyperimmun pertussis serum a szamárköhögés gyógyításában és megelőzésében.] Orv. Lapja, 1948, 4, 1–3. [Hungarian] [10] Faragó, F., Gergely, K., Surányi, G.: Further observations with hyperimmun serum in prevetion and therapy of whooping cough. [Újabb tapasztalatok hyperimmun savóval szamárköhögés megelőzésében és gyógyításában.] Orv. Hetil., 1949, 90(7), 193–196. [Hungarian] [11] Faragó F.: The tetanus vaccination. [A tetanus védőoltás.] Népegészségügy, 1949, 30, 332–337. [Hungarian] [12] Faragó, F.: Kombinierte Scarlatina-Pertussis-Schutzimpfung. Klin. Wschr., 1948, 60, 456–457. [13] Faragó, F.: Combined vaccines. [Kombinált védőoltások.] Peadiatr. Danub., 1948, 4, 220–231. [Hungarian] [14] Berta, L.: Electron microscopic method in microbiology. [Az elektronmikroszkópia módszere a mikrobiológiában.] Orv. Lapja, 1948, 4, 977–982. [Hungarian]

(Nász István dr., Budapest, Nagyvárad tér 4., 1089 e-mail: [email protected]) Nász, I. [Professor Ferenc Faragó, the head of the Institute of Microbiology for two years (1948–1950)]. Orv. Hetil., 2014, 155(14), 554–560.

Pályázati felhívás Professzor Dr. Fehér János munkássága, szakmai és erkölcsi hagyatéka páratlan és maradandó az orvostudományban. Ezért a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Belgyógyászati Klinika volt igazgatója, „A hepatológiai szabad gyökös és immunológiai vonatkozásai” című program vezetőjének, az Orvosi Hetilap főszerkesztőjének emlékére Alapítvány létesült. Az alapítványt a Fővárosi Bíróság 11.335. sorszám alatt 2011. március 7-én nyilvántartásba vette. Dr. Fehér János Emlékére Alapítvány fő célja: a belgyógyászat, különösen a hepatológia szabad gyökös és immunológiai vonatkozásai témakörök kutatásának fejlesztése, támogatása, illetve ösztönzése oly módon, hogy a fiatal egyetemi oktatók és hallgatók az alapítvány kamatából részesüljenek. Az alapítvány célja olyan orvosok, PhD-hallgatók díjazása, akik kiemelkedő tudományos munkát végeznek és eredményeiket az Orvosi Hetilapban publikálják. A dolgozatot „Dr. Fehér János pályázat” megjelölésével kell benyújtani. A pályázatot 2014. április 15-ig lehet benyújtani a Kuratórium elnökének (Dr. Rácz Károly) vagy titkárának (Dr. Lengyel Gabriella) – Semmelweis Egyetem, II. sz. Belgyógyászati Klinika, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 46. címre. A pályázathoz mellékelni kell a pályázó önéletrajzát és a dolgozatot. A díjak odaítéléséről a kuratórium dönt. A díj átadására a Markusovszky ünnepségen kerül sor. Az ünnepségen a nyertes pályázó maximum 10 perces előadásban foglalja össze az eredményeit.

2014 ■ 155. évfolyam, 14. szám

560

ORVOSI HETILAP