ELŐTERJESZTÉSEK
Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. június 14. napján tartandó rendkívüli üléséhez
1. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. június 14-i ülésére Tárgy: Készítette: Előterjesztő:
Gyomaendrőd Város Drogstratégiája és a Cselekvési Terve Keresztesné Jáksó Éva, Pál Jánosné Toldi Balázs polgármester
Tisztelt Képviselő-testület! Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 135/2015 (III. 26.) Gye. Kt. számú határozatával kezdeményezte helyi kábítószerügyi egyeztető fórum (továbbiakban: KEF) létrehozását, melybe az alábbi intézmények együttműködését kérte: Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola, Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Kollégium, Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Térségi Szociális Gondozási Központ, Városi Egészségügyi Intézmény, Gyomaendrődi Járási Hivatal, Szarvasi Rendőrkapitányság Gyomaendrődi Rendőrőrs, Gyomaendrőd Polgárőr Egyesület A fórum létrehozásával és működtetésével kapcsolatos feladatok ellátására Gyomaendrőd Város Polgármestere a VI. 1842-2/2015 iktató számú levelében a Térségi Szociális Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatát kérte fel. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) 2015. május 6-án tartotta meg alakuló ülését. A KEF tagjainak sorába felvételét kérte a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Roma Polgárjogi Szövetség. A KEF 2015. szeptember 30-i ülésen elfogadta a felvételi kérelmeket, és bővítette tagjai sorát. A Fórum sikeres pályázatot nyújtott be 2015. májusában a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézethez, így a projekt keretében elkészült egy Helyzetértékelés a Gyomaendrődön tanuló 7-14. osztályos diákok körében. A KEF feladata volt még a helyi drogstratégia és a hozzá kapcsolódó cselekvési terv elkészítése. A Helyzetértékelés előzetes munkaanyaga a tagok számára rendelkezésre állt, így annak adatai felhasználásra kerültek a dokumentumok elkészítésekor. Gyomaendrőd Város Drogstratégiáját és a Cselekvési Tervet a Fórum 2016. április 26-i ülésén elfogadta. Május közepén készült el a végleges helyzetértékelés – az előterjesztés mellékletét képezi - , mely igen részletes, és a drogfogyasztásra vonatkozó adatokon túl széleskörű ifjúságszociológiai adatokat is tartalmaz. Kiemelkedő fontossága miatt teljes egészében a Stratégia mellékletét képezi. Ez a tanulmány a drogprevenciós célok és tevékenységek behatárolásán túl alapja lehet további, Gyomaendrőd település életére vonatkozó, különösen a fiatalokkal kapcsolatos egyéb koncepciók készítésének. A tanulmány megállapításai alapján az általános és konkrét célok tekintetében nem volt szükséges a stratégiában változtatásokat eszközölni, egy rövid kiegészítés elegendő. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által készített Városi Drogstratégiát és a hozzá kapcsolódó Cselekvési Tervet – az előterjesztés mellékletét képezi - Gyomaendrőd Város Képviselő-testületével mint helyi döntéshozóval szükséges elfogadtatni. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztett anyagot fogadják Döntési javaslat
2
"Gyomaendrőd Város Drogstratégiájának és a Cselekvési Tervének elfogadása" Tervezett döntéstípus: határozat Tervezett ágazati besorolás: ÁLTALÁNOS ÜGYEK A Képviselő-testület a javaslatról egyszerű többséggel, nyílt szavazással dönt. Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testülete megismerte és 2016. április 30. -i hatállyal elfogadja Gyomaendrőd Város Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma által elkészített - Gyomaendrőd Város Drogstratégiáját és a Cselekvési Tervét. Határidők, felelősök: Határidő: azonnal
3
Gyomaendrődi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Levelezési cím: 5502 Gyomaendrőd Fő út 2. Elnök: Lehoczkiné Timár Irén _______________________________________________
Gyomaendrőd város
DROGSTRATÉGIÁJA
1
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés ……………………………………………………………………………. 3 I.
A Helyi drogstratégia alapelvei ………………………………………….. 3
II.
A Gyomaendrődi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum …………………….. 4 1. A KEF megalakulása ………………………………………………… 4 2. Helyzetfelmérés ……………………………………………………… 5 3. KEF célkitűzései …………………………………………………….. 5 4. KEF megalakulása óta végzett tevékenységek ……………………… 6
III.
Célok, Feladatok ………………………………………………………… 6 1. A Nemzeti Stratégia általános céljai ………………………………… 6 2. A Nemzeti Stratégia konkrét céljai ………………………………….. 7 3. A Helyi stratégia …………………………………………………….. 7 a. Elméleti keretek ……………………………………………... 7 b. Általános célok ……………………………………………… 7 c. Konkrét célok ……………………………………………….. 8 d. KEF feladatai ……………………………………………….. 8
IV.
Összegzés ……………………………………………………………….. 8
2
Bevezetés A magyar Országgyűlés 96/2000. (XII. 11.) OGY határozatával fogadta el a Nemzeti Drogstratégiát, melyben a következő kilenc évre fogalmazott meg célokat és megvalósítandó tevékenységeket. 2009-ben a parlament felülvizsgálta a stratégiát az eltelt időszak tapasztalatai alapján, és 106/2009. (XII. 21.) OGY határozatával fogadta el a második Nemzeti Stratégiát. 2010-ben azonban az új kormány úgy döntött, hogy teljesen új alapokra helyezi a tevékenységet, és hatályon kívül helyezte a határozatot. Az új stratégiát „Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer bűnözés ellen” címmel 80/2013. (X. 16.) OGY határozatával fogadta el a parlament, így a 2014-2020-as időszakra ez a dokumentum a Nemzeti Drogellenes Stratégia. Ez a dokumentum illeszkedik az Európai Unió 2013-2020-ra vonatkozó drogstratégiájához. A Nemzeti Drogellenes Stratégia középpontjában az egészség, mint alapvető érték prioritása mellett a szerhasználat nélküli életmód szemlélete, a kábítószerfüggők ellátásának vonatkozásában pedig a felépülés áll.
Gyomaendrőd Város Önkormányzata 1995. január 1-től hozta létre a családsegítő szolgálatot. A szolgálat munkatársa révén már ebben az évben elindult egy drogprevenciós folyamat, melynek részeként városi és iskolai programok zajlottak. Ehhez nagy segítséget nyújtottak a 2000-es évek elején a szakminisztérium által iskolák számára kiírt pályázati lehetőségek, melyek megteremtették az elméleti és az anyagi hátterét is ezeknek a programoknak. Sajnos a pályázati keretek kimerülésével a drogprevenciós foglalkozások esetiekké váltak az iskolákban, többnyire más projektekhez kapcsolódtak. 2015-ben Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 135/2015 (III. 26.) Gye Kt számú határozatával kezdeményezte helyi kábítószerügyi egyeztető fórum (továbbiakban: KEF) létrehozását.
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Gyomaendrődön 2015. május 6-án tartotta meg alakuló ülését. A KEF működését az alábbi dokumentumok határozzák meg: - Nemzeti Drogellenes Stratégia - Helyi drogstratégia - Szervezeti és Működési Szabályzat - Időszakos cselekvési tervek
I.
A Helyi Drogstratégia alapelvei
Gyomaendrőd Város Helyi Drogstratégiájának alapját a Nemzeti Drogellenes Stratégia adja.
- Alapvető érték az egészség és a tiszta tudat Stratégiánk középpontjában a szermentes életmód áll. Fontosnak tartjuk, hogy olyan programok szerveződjenek, melyekben szerepet kapnak az ismeretek és képességek elsajátítása mellett a személyes és közösségi fejlődés lehetőségei is. 3
Ugyanakkor kezelni szükséges a droghasználat következményeként jelentkező egyéni illetve társadalmi kockázatokat is. Fontos, hogy olyan életmodellek elterjedését preferáljuk, melyek középpontjában az egészség, a szernélküli boldogulás áll.
- Felépülés-központúság A problémás szerhasználók és függők kezelésének alapvető célja a felépülés, hogy a lehető legjobban helyreállítsa az érintett egészségét, és segítse közösségi beilleszkedését.
- Együttműködés Az egyén kábítószer-használata mindig kihat a közösségre: családjára, baráti és egyéb társas kapcsolataira. A kezelés szempontjából alapvető fontosságú, hogy a fogyasztó környezetében élők hogyan reagálnak a problémára. Fontos, hogy a szerhasználat kezelését leghatékonyabban ott tudjuk megtenni, ahol azok keletkeztek, ezért kiemelt jelentőségű a KEF-ek munkája, hiszen ismerve a helyi viszonyokat, adekvát válaszokat tudnak adni, illetve kezdeményezik és koordinálják helyi hálózat kialakulását a kezelés érdekében.
II.
A Gyomaendrődi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
1. A KEF megalakulása Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 135/2015 (III. 26.) Gye Kt számú határozatával kezdeményezte helyi kábítószerügyi egyeztető fórum (továbbiakban: KEF) létrehozását, melybe az alábbi intézmények együttműködését kérte: -
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola, Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Kollégium, Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola, Térségi Szociális Gondozási Központ, Városi Egészségügyi Intézmény, Gyomaendrődi Járási Hivatal, Szarvasi Rendőrkapitányság Gyomaendrődi Rendőrőrs, Gyomaendrőd Polgárőr Egyesület.
A fórum létrehozásával és működtetésével kapcsolatos feladatok ellátására Gyomaendrőd Város polgármestere a VI. 1842-2/2015 iktató számú levelében a Térségi Szociális Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatát kérte fel. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) 2015. május 6-án tartotta meg alakuló ülését. Az ülésen röviden ismertetésre került a Nemzeti Drogstratégia és ahhoz kapcsolódóan a KEF célja és tevékenységi köre. A jelenlevők megválasztották a KEF elnökét (Lehoczkiné Timár Irén alpolgármester asszony, korábban a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola gyermek-és ifjúságvédelmi felelőse), és a titkárát (Pál Jánosné a Térségi Szociális Gondozási Központ Család- és Gyermekjóléti Központjának vezetője) 4
Az alakuló ülésen elfogadták a fórum Szervezeti és Működési Szabályzatát, majd megbeszélésre került a NCSSZI által kiírt KAB-KEF-15-B számú pályázat. A KEF tagjainak sorába felvételét kérte a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Roma Polgárjogi Szövetség. A KEF 2015. szeptember 30-i ülésen elfogadta a felvételi kérelmeket, és bővítette tagjai sorát.
2. Helyzetfelmérés A KAB-KEF pályázathoz kapcsolódóan nyílt lehetőség egy széles körű felmérés elkészíttetésére Gyomaendrődön. Korábban kisebb felmérések készültek, jellemzően csak egy-egy iskolára vonatkoztatva. Jelen felmérés a Gyomaendrődön élő és tanuló 7.-14. osztályos diákokat érintette. A kérdőív online felületen volt elérhető, a kitöltése tanórán történt. A felmérés az általános szociológiai felmérés mellett tért ki a drogfogyasztással kapcsolatos ismeretekre és attitűdökre.
3. KEF célkitűzései -
Hatékony együttműködés
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum egy multidiszciplináris szerv, melyben mindazon szervezetek, intézmények és személyek helyet kapnak, akik a drogmegelőzéssel foglalkoznak illetve segíteni akarnak a probléma megoldása érdekében. A KEF így különböző szakértelmek és tapasztalatok gyűjtőhelye, fő feladata, hogy helyi szinten összehangolja a megelőzés, gyógyítás, rehabilitáció és a kínálatcsökkentés szervezeteinek munkáját. A KEF tagjai egységes módszertani és szakmai szemléletet dolgoznak ki és valósítanak meg. Külön feladata, hogy az általános célokat és tevékenységeket átültesse egy megvalósítható helyi gyakorlatba. Ehhez nagyon fontos, hogy az együttműködés rendszere hatékonyan működjön, az információk áramlása minden irányban gyorsan ás pontosan történjen. Az eddigi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy kiemelt terület az együttműködés szempontjából az online elérhetőség, különösen az e-mailes kapcsolattartás. KEF ülések összehívására azokban az esetekben került sor, amikor döntéseket kellett meghozni, hiszen ez nem nélkülözhette a személyes jelenlétet. -
Figyelem felhívása a problémára helyi szinten
Bár sokszor és sokféle összefüggésben lehet hallani a drogproblémáról, az információk jelentős része kimerül a bulvárhírek ide kapcsolódó szeletéből. Kiemelendő célnak tartjuk, hogy a helyi szakembereket és döntéshozókat pontos, és hiteles információkkal lássuk el a települési helyzetre vonatkozóan, hogy a feladatok ellátása érdekében a leghatékonyabb tervek készüljenek, melyek megvalósításával elérjük célunkat. A cél elérése érdekében a KEF rendszeres és folyamatos médiarészvételt (helyi újság, helyi televízió) tervez mind általános ismeretek, mind programok vonatkozásában.
5
-
Megelőző tevékenységek
Az utóbbi években a drogprevenciós tevékenységek nagyon esetivé váltak településünkön, a korábbi, a diákság nagy területeit lefedő programok megszűnésével az információk áramlása esetlegessé vált. A KEF megalakulásával fontosnak tartjuk, hogy a mostani diákok is hiteles, pontos információkat kapjanak a témában, és újra induljanak a prevenciós programok. Megelőző tevékenységeinknek alapját a KAB pályázatban megvalósuló helyzetértékelés fogja képezni. -
Továbbképzéseken való részvétel
Nagyon fontos, hogy a prevencióban részt vevő szakemberek ismeretei pontosak és frissek legyenek, hiszen így biztosítható a célok elérése. Ennek érdekében a KEF tagjai igyekeznek minél több továbbképzésen, előadáson részt venni.
4. KEF megalakulása óta végzett tevékenységek -
-
-
2015. május 6. Alakuló ülés Megalakult a KEF, megválasztásra kerültek a tisztségviselők (elnök és titkár), valamint elfogadásra került a Szervezeti és Működési Szabályzat. 2015. május 28-29 Felkészítő tréning Szeghalmon 4 KEF tag részvételével. 2015. szeptember 30. KEF ülés 2 szervezettel (Roma Nemzetiségi Önkormányzat és Roma Polgárjogi Szövetség) bővült a KEF 2015. októbertől: KAB-KEF pályázat megvalósítása 2015. november drogprevenciós és bűnmegelőzéssel kapcsolatos filmvetítés általános iskolák 7. és 8. osztályos tanulói számára iskolai keretek között, tanórán. 2015. november 26. Részvétel 8 fővel Mezőkovácsházán Dr Zacher Gábor előadásán. 2016. április 7. Zahorán Ádám ultrafutó drogprevenciós előadása 8. osztályos diákok számára
III.
Célok, Feladatok
A Nemzeti Stratégia a célok és fejlesztési irányok tekintetében három fő beavatkozási területet nevez meg: - egészségfejlesztés és prevenció - kezelés, ellátás, felépülés - kínálat-csökkentés
1. A Nemzeti Stratégia általános céljai -
Váljon erőteljesebbé a társadalom értékszemléletében az egyén önmaga és mások egészsége iránti elköteleződése Minél több közösségi és szakmai kezdeményezés segítse a gyermekek és fiatalok egészségesebb életvitelét. Az új típusú kábítószer-problémákra új típusú válaszok készüljenek a szakma részéről 6
2. A Nemzeti Stratégia konkrét céljai -
Olyan programok és kezdeményezések számának növelése, mely megerősíti a szermentes fiatalokat és a szermentes életformát. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok helyi szerepvállalásának erősítése A család szerepének megerősítése, és a szülői szerepre való felkészítés megjelenítése a prevenciós programokban A kábítószereket kipróbáló, illetve alkalomszerűen használó fiatalok számának csökkentése A gyermek-és fiatalkorúak addiktológiai ellátását szolgáló intézményrendszer kialakítása A szenvedélybetegek egészségügyi és szociális ellátását biztosító intézményrendszer hozzáférhetőségének és országos lefedettségének javítása A kezelésbe kerülő problémás szerhasználó és függő személyek számának növelése A szektorok közötti, illetve a helyi és nemzeti szintű együttműködések javítása A kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények számának csökkentése, A kínálatcsökkentő beavatkozások hatékonyságának növelése Minőségbiztosítási követelményrendszer kialakítása az ellátórendszerben
3. A Helyi stratégia a. Elméleti keretek A Nemzeti Drogstratégia alapján a helyi stratégiánk is alapelvként deklarálja az emberek saját és mások egészsége iránti elköteleződés hangsúlyozását. Fontos, hogy alapértékké váljon a felnövekvő korosztályok számára az egészségesebb életvitelt szolgáló kezdeményezések köre. A céljaink elérése érdekében fontosnak tartjuk: - a helyi társadalom érzékennyé válását az egészségtudatos magatartás elfogadásának érdekében - a helyi közösségek szerepének erősítését a drogprobléma visszaszorításának érdekében - hogy a helyi fiatalok kapjanak lehetőséget az egészségtudatos életstílus kialakítására, káros szenvedélyek visszautasítására. - a célok érdekében tevékenykedő szakemberek munkájának segítését - a problémás droghasználó vagy függő fiatalok gyógyulásának, rehabilitációjának elősegítését információkkal, intézménybe delegálással. b. Általános célok -
Helyi erőforrások összefogása Helyi kezdeményezések felkarolása Pályázati források felkutatása és bevonása Folyamatos, rendszerszemléletű egészségfejlesztés a településen Szerhasználók számának csökkentése a településen Szermentes életmód és szórakozási lehetőségek elterjesztése a településen
7
c. Konkrét célok -
-
Helyi meglevő szabadidős és sportprogramok megtartása, újak szervezése melyek alternatívát jelenthetnek a szerfogyasztás helyett, illetve megerősítik a szermentes életformát. A KEF munkájának megismertetése a településen élőkkel Komplex programok kialakítása a településen A településen lakók figyelmének felhívása a droggal kapcsolatos problémákra d. KEF feladatai
-
IV.
Adatok feltárása, helyzetértékelés végzése, a szükséges feladatok feltérképezése, Információ áramlás biztosítása, Javaslatok megfogalmazása a helyi döntéshozók számára, Helyi erőforrások mozgósítása, pályázati lehetőségek feltárása a célok megvalósítása érdekében Helyi szereplők tevékenységének összehangolása, Alulról jövő kezdeményezések támogatása, Kapcsolódás az országos programokhoz,
Összegzés
A Nemzeti Drogstratégia kiemelt célként kezeli a szerfogyasztás csökkentését Magyarországon, és ehhez kapcsolódóan helyi színterekre helyezi a drogprevenciós tevékenységeket. Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok létrehozásával a megjelenő problémák orvoslását nem központilag, hanem települési illetve regionális színtérre helyezve helyben, a probléma megjelenésének helyén kívánja kezelni, ezáltal is növelve a hatékonyságot, igénybe véve hozzá az ottani erőforrásokat, kihasználva a meglevő helyismeretet. Minden kidolgozott stratégia magában hordozza a sikert, mely a megvalósító szakemberek munkáján, lendületén és elkötelezettségén múlik. Gyomaendrőd, 2016. április 15.
Lehóczkiné Timár Irén elnök
8
Gyomaendrődi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Levelezési cím: 5502 Gyomaendrőd Fő út 2. Elnök: Lehoczkiné Timár Irén _______________________________________________
Gyomaendrődi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
CSELEKVÉSI TERV 2016-2017
9
Gyomaendrőd Város Önkormányzat elősegíti a KEF tevékenységét, fontosnak tartja a helyi szintű szakmai összefogást, támogatja a helyi kábítószer-problémával foglalkozó helyi szervezeteket. A célok megfogalmazását, az együttműködések fejlesztését és a teendőket tartalmazza Gyomaendrőd Város Drogstratégiája, a megvalósítás konkrét részletei jelen cselekvési tervben találhatóak. A konkrét célok, feladatok: Megvalósítandó cél
Program, módszer
Megvalósításban résztvevők köre
Hatékony együttműködés a KEF tagok között
KEF ülések szervezése, online kapcsolattartás
KEF titkár, tagok
A KEF munkájának bemutatása a településen élők számára Naprakész tagszervezeti lista
Rendszeres média megjelenés, tájékoztatások
KEF titkár, tagok
Elérhetőségek rendszeres KEF titkár frissítése a tagok tájékoztatása alapján A településen élők és Rendszeres média- KEF titkár, tagok dolgozók figyelmének megjelenés, tájékoztatások felhívása a droggal tartása szülői értekezleten kapcsolatos problémákra Igényfelmérés Kérdőíves felmérés KEF tagok, általános és drogprevenciós középiskolák programokra vonatkozóan a helyi általános-és középiskolákban Szabadidős és sportolási Kérdőíves felmérés KEF tagok, általános és lehetőségek felmérése a középiskolák, településen sportegyesületek Prevenciós programok Szabadidős, sport és iskolai KEF tagok, általános és szervezése a gyermekek és programok a 12-20 éves középiskolák, fiatalok körében korosztály számára sportegyesületek Pályázati lehetőségek Pályázatfigyelés, KEF tagok felkutatása, kihasználása a információáramlás lakosok kábítószer biztosítása, pályázatírás, fogyasztásának megvalósítás megelőzése és problémáinak kezelése érdekében Cselekvési terv értékelése Megvalósítás értékelése KEF titkár, tagok Következő cselekvési terv Megvalósítás értékelése és KEF tagok elkészítése a KEF tagok javaslatai alapján
Határidő
Folyamatos, évente minimum 2 alkalom Folyamatos
Folyamatosan
Folyamatos
2016. november 15.
2016. november 15. Folyamatos
Folyamatos
2017. április 30. 2017. június 30.
Gyomaendrőd, 2016. április 15.
Lehóczkiné Timár Irén elnök 10
Ifjúságszociológiai korkép Gyomaendrődön 2016-ban
Készítette: Dr. Szarvák Tibor PhD szociológus-szociálpolitikus-szociális munkás
KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
1
Tartalomjegyzék
BEVEZETÉS ............................................................................................................................. 3 A MINTA JELLEMZŐI ........................................................................................................ 5 ÉRTÉKEK A GYOMAENDRŐDI FIATALOK KÖRÉBEN .................................................. 9 ÉRTÉKEK ÉS VÁLASZTÁSOK – DROGPOLITIKA .......................................................... 11 KAPCSOLATI és PROBLÉMAMEGOLDÓ HÁLÓK – Család – közösség – iskola ........ 14 A SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGEK ÉS LEHETŐSÉGEK .............................................. 20 BIZTONSÁGOSAK-E A BULIK GYOMAENDRŐDÖN? ............................................... 23 A DOHÁNYZÁS ÉS AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS JELLEMZŐI .................................... 24 A DROGFOGYASZTÁS JELLEMZŐI - Illegitim drogfogyasztás ....................................... 29 ZÁRÓ GONDOLATOK; HELYI KÖZPOLITIKAI LÉPÉSEK ............................................ 31 HOL TARTUNK MOST? .................................................................................................... 32
KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
2
BEVEZETÉS Ismert, hogy az ifjúságsegítői munka nem nélkülözheti a lokális vizsgálatokat. Mivel ezen kutatások fő célja a helyi közösségek érzékenységének és problémamegoldó készségének növelése a monitoring kutatás adatfelvételéhez1 egy komplex, az ifjúságszociológiai problematikát (szabadidő eltöltése, elégedettség, jövőkép, települési kötődés, illegitim szerhasználat stb.) kezelő kérdőívet készítettünk. Az ifjúság helyzetének 2016-os bemutatására alapvetően az indított bennünket, hogy a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum megalakulása kapcsán fontos, hogy rendelkezzünk megfelelő helyzetképpel. Jelen tanulmány szerkezete három részből áll. Egyrészt szerepel benne az ifjúságszociológiai felmérés, másrészt a pedagógusokkal (szülőkkel) készített fókuszcsoport anyaga (amelyben az eredményeket társadalmasítjuk, szintetizáljuk). A munka összetettségét jól jellemezi az, hogy jelen kérdőívünkben külön hangsúllyal vizsgáljuk a felnövekvő nemzedék egzisztenciális és morális válságtüneteit. A devianciák konkrét megjelenése mellett a kutatási tematika kialakításában a frissen végzett diplomások elvándorlása; a város megtartó erejének mérése; a családi kommunikáció feltérképezése, a fiatalok komplex értékrendszere is szerepet játszott. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a fiatal társadalmi csoportokat érintő hatásokat csak gondosan megtervezett települési / térségi (rész)politikával lehet csökkentetni. A kutatás a gyomaendrődi KEF tevékenységének, munkájának ad támpontot, hátteret. A minta kialakítását meghatározta, hogy Gyomaendrőd város alap-és középfokú tanuló 1218 (-20) éves korcsoportot2 reprezentáló mintát kellett készíteni. A kérdőív önkitöltős jellegéből következett, hogy alapegységként az iskolai osztály szerepelt. A web alapú módszer használatával az informatika órákon volt lehetőség arra, hogy kitöltsék az osztályok a kérdőíveinket. A kutatás adatfelvétele 2016 januárjában zajlott az alsó és a középfokú oktatási 1
A kutatás ,,kérdezőbiztosai” a közoktatási intézmények informatika tanárai voltak. Kérdőívünk webes megjelenítését Paróczai Zoltán végezte. 2 7-14. évfolyam KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
3
intézményekben N=572 fős mintán. A tanulmányban az eredményeket több alkalommal százfokozatú skálán közöljük. A transzformált skála értékei minden esetben csak az értékelhető válaszokra vonatkoznak, a következők szerint: a százas érték azt jelenti, hogy minden válaszoló a maximális, nulla, hogy a minimális pontszámot adná. Az ilyen százfokozatú skálákon az ötven pont alatti érték negatív véleményt (bizalmatlanságot, ellenszenvet), míg az ötven pont feletti érték pozitív véleményt (bizalmat, rokonszenvet) jelez. Mivel a kutatás kérdőívében sok változó szerepelt, ezért a feldolgozás során több változó összevonást is használtunk. A szakiskolások, szakközépiskolások és gimnazisták a minta 65%-át jelentik. Az alapsokaság középiskolai ,,elemszáma” 589
fő; a mintába 372 fő került (mindez a középiskolai
alapsokaság közel 63 százaléka). Mintánkban gyakorlatilag majdnem minden gimnazista és szakközépiskolás /szakgimnáziumba járó diák szerepel. Az általános iskolások közel kétharmada került a mintába (198 fő – 74%) Az adatok szerint az érintett általános iskolás korosztály létszáma 268 fő volt. A mintában a szakiskolások aránya 30 %-os. Így elmondhatjuk, hogy közel minden második általános iskolai és közel minden harmadik szakiskolai tanuló válaszolt. Az összesen 857 fős általános iskolai és középiskolai alapsokaságból vett, közel 572 fős mintánk 67 százalékos reprezentációt jelentett az érintett gyomaendrődi közösségben3.
3
Az alapsokasághoz viszonyított gimnáziumi arány (166/185=90%); szakközépiskolai arány (128/140=91%), szakiskolai arány (80/264=30%): KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
4
A MINTA JELLEMZŐI A válaszadó általános- és középiskolások között a fiúk lányok aránya közel egyforma volt (49-51%). A lányok a válaszadók között többségben voltak a gimnazisták és a szakközépiskolások között. A fiúk a szakiskolások és az általános iskolások többségét alkották4. Az iskolapad vonzása (vagy életen át tartó tanulás kényszere) a szakközép-és szakiskolások körében volt leginkább megfigyelhető. Ebben a szegmensben mintánkban a 18 vagy idősebb korosztály fele volt fellelhető. Szintén a minta egészére vonatkozó megállapításunk az, hogy a 14-15 évesek között még főként általános iskolásokat találunk. 1. tábla A minta életkori csoportok szerinti megoszlása az oktatási intézmények típusa szerint (oszlop-százalékban)
18 vagy idősebb 16-17 évesek 15 évesnél fiatalabbak
szakiskola
Szakközépiskola
Gimnázium
65
54
46
35 -
41 2
46 6
Általános iskola
92
Az adatfelvételt megelőző félévben a középiskolás válaszadók átlagos tanulmányi eredménye 3.60 volt, míg az általános iskolások eredménye 3,755. A középiskolásokon belül lényeges eltérések vannak, mivel a gimnazisták tanulmányi eredménye (3,99) jelentősen jobb, mint a szakközépiskolában (3,38), vagy szakiskolában tanulóké (3,58). Kevésbé egyértelmű, de következetes a nemek közötti különbség: a lányok eredménye a gimnáziumban és az általános iskolások körében magasabb, ám szakiskolában és a szakközépiskolában közel egyforma6.
4Az alapsokasághoz viszonyított fiú-arány (278/412=67%); lány-arány (294/445=66%); középfokú oktatásban tanuló fiú arány (173/277=62%), középfokú oktatásban tanuló lány-arány (201/312=64%). 5 Az átlag: 3,7; medián (a minta mértani közepe): 3,8; módus (legtöbbször előforduló érték): 3,5. 6 Pl. gimnázium fiú – lány átlag: 3.82-4,13; általános iskola fiú – lány átlag: 3,60-3,92. szakiskolai fiú-lány átlag: 3,52-3,53. szakközépiskolai fiú-lány átlag: 3,42-3,35. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
5
Az átlag szempontjából tudatosabbnak a 15 évnél fiatalabbak tűnnek. A csoport átlaga 3,80, szemben a 16-17 évesek 3,63; és a 18 felettiek 3,67-as eredményével. A bevezető fejezetben még fontos megemlékeznünk a szülők iskolázottsága és az iskolatípusok kapcsolatáról. Érdekes, hogy diploma tekintetében komoly különbség van a szülők között. Az édesapák hat, az édesanyák 12 százaléka szerzett valamelyik felsőoktatási intézményben oklevelet. Az apák körében közel 60 százalékos a szakmunkás végzettséggel rendelkezők száma és minden negyedik apa rendelkezik érettségivel. Az édesanyák közel fele szakmunkás, és majdnem minden negyediknek van érettségije. 2. tábla A szülők iskolai végzettsége a középiskolás és az általános iskolai mintában (sorszázalékban)
Középiskolás
Általános iskolás
minta
minta
Apa
Anya
Apa
Anya
13
15
7
11
58
53
64
46
23
18
24
31
6
14
5
12
Maximum 8 általános Szakmunkásképző Érettségi Felsőfokú
A két szülő iskolai végzettsége között a teljes mintán belül csoportokat tudtunk képezni a családi háttér egyik legfontosabb mutatója, a szülők iskolázottsága alapján. Az eljárás során négy, a szülők iskolai végzettsége szerint jól elkülönülő csoportokat kaptunk: a válaszadó fiatalok 10 százalékát magasan, 44 százalékát alacsonyan iskolázott szülői háttér jellemzi. A családok 26 százalékánál az anyának magas, az apának alacsonyabb iskolai végzettsége van. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
6
A negyedik csoportban (19%) az apának van magasabb iskolai végzettsége. 3. tábla A szülők iskolai végzettsége alapján elkülönült csoportok a négy almintában (oszlopszázalékban) Alacsonyan Magasan Apa magas, Apa alacsony, anya anya magas iskolázott iskolázott alacsony szülői szülői csoport csoport Apa
Anya
Apa
Anya
Apa
Anya
Apa
Anya
18
79
0
0
0
20
11
0
82
21
0
0
0
80
89
0
0
0
81
71
80
0
0
59
0
0
19
29
20
0
0
41
Maximum 8 általános Szakmunkásképző Érettségi Felsőfokú
A szülők iskolázottsága és az iskolatípusok kapcsolata egyértelmű. Az általános iskolások szüleit még nem jellemzi szignifikánsan magasabb iskolai végzettség. Azonban a középiskolások csoportján belül a gimnazisták szüleinek végzettsége lényegesen magasabb, mint a szakközépiskolások és – különösen – a szakiskolás diákok szüleire jellemző iskolázottság.
KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
7
4. tábla A szülők iskolai végzettsége alapján elkülönült csoportok a gyermek iskolájának tükrében (oszlop-százalékban) Alacsonyan Magasan Apa magas, Apa alacsony, anya anya magas iskolázott iskolázott alacsony szülői szülői csoport csoport általános iskola
31
43
30
40
szakiskola
19
5
18
7
szakközépiskola
28
16
27
13
gimnázium
23
36
25
40
A táblázat további elemzésében a ,,vegyes” iskolai végzettségű családok gyermekeinek mobilitási jellemzői (otthonról hozott mintái) is érdekesek, hiszen a gimnáziumi válaszadók között az átlagnál nagyobb arányban találunk magas iskolai végzettségű édesanyákat, szakközépiskolában pedig az apa az, akinek magasabb az iskolai végzettsége. 5. tábla Az átlagok és a szülői iskolai csoportok7 Alacsonyan Magasan
átlagok
iskolázott
iskolázott
szülői csoport
szülői csoport
3,59
3,74
Apa magas, anya alacsony
Apa alacsony, anya magas
3,56
3,99
Az átlagokhoz kapcsolódik még egy érdekes összevetés: azok, akik rendszeres (tanórán kívüli) testmozgást jeleztek, két tized jeggyel jobb tanulmányi átlaggal rendelkeznek (3,783,52). Válaszadóink közül minden ötödik gyermek jelezte azt, hogy súlyos betegség nehezítette a családok életét és minden negyedik azt írta, hogy rendszeresen lerészegedett valamelyik
7
Az alábbi keresztábra azt mutatja, hogy az anyáknak az iskolai előremenetel sikerességében nagyobb szerepük lehet. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
8
szűkebb/tágabb családtag. Gyermekbántalmazást és az egyik szülő/nagyszülő elvesztését a minta 10-10 százaléka jelezte vissza. Válás, munkanélküliség, veszekedések, anyagi gondok, szakítás, abortusz problémáját viszonylag kevesen jelölték meg a kérdőíven. A 10 családi probléma átlagában azt látjuk, hogy relatíve több problémával a lányoknak, a szakközépiskolába és szakiskolába járóknak, illetve azoknak a családoknak kell megküzdeniük, amelynek válaszadói úgy értékelték a szülői-gyerek kapcsolatot, hogy ,,sok dolgot megengednek nekem, de nem igazán figyelnek rám”.
ÉRTÉKEK A GYOMAENDRŐDI FIATALOK KÖRÉBEN Száz fokozatú skálán a fiatalok problémái között a társas kapcsolatok és az önértékelési problémák (testi adottságok és kényszerek8) vezetnek, de a lustaság, kiúttalanság mellett a netfüggőség testi adottságok és a pályaválasztás bizonytalanságai vezetnek. Arra a kérdésre, hogy mit tekint a fiatal korosztály legfontosabb problémájának egy választípus (étkezési zavar) kivételével egyértelműen azt bizonyította, hogy a lányok érzékenyebb9almintának látják a helyzetet azokban a csoportokban, amelyekben mozognak, tevékenykednek. 6.tábla Generációs problémák megítélése 100 fokozatú skálán a nemek tükrében étkezési zavar
drog
önérté kelési problé mák
társas kapcso latok
dohányzás, alkohol
lustaság, kiúttala nság
netfüggőség
testi adottságok
pályaválasztás
szeretethiány
figyelem, koncentráció hiány
fiú
47
36
50
48
38
48
48
49
36
41
45
lány
40
43
61
60
47
58
53
57
42
47
57
átlag
44
40
56
54
43
53
51
53
39
44
51
A problémacsokor generációs különbségei között relatív különbségeket fedezhetünk fel. A felnőtt életkezdéssel is kapcsolatban lévő (,,kapunyitási”) kérdéssel is összefüggésben a pályaválasztás témaköre a látszat ellenére nem mutatja jól a korszakhatárokat, mert a 18 éves 8figyelem és koncentrációhiány 9 Persze az is egy megközelítés lehet, hogy a nemi szerepeknek megfelelően jobban aggódnak… KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
9
vagy idősebbek (és a 16-17 évesek) körében mindez 42 pontos (100 fokozatú skálán); fiatalabb korosztályok esetében ez az érték 8 ponttal alacsonyabb. A mentális térkép vizsgálatában az oktatási intézményrendszer tükrében a gimnáziumba járók között a társas kapcsolatok problémái vezetnek10, a szakközépiskolások között az önértékelési gondok vezetnek, de a társas kapcsolatok és a figyelem-és koncentrációhiány és a testi adottságok is fontos probléma-tényező volt. Az általános iskolások között az önértékelési gondok mellett a lustaság és a kiúttalanság, valamint a testi adottságok és a társas kapcsolatok voltak a kiemelkedőbb gondok. Érdekes a szeretethiány megítélése: a gimnazisták körében eléri az 50 pontot, de az általános iskolások ezt az értéket még alig tartották fontosnak. Szakiskolában nem mértünk 50 pontnál magasabb probléma értékeket. Egyedül az önértékelési problémák közelítették meg az 50 pontos határt. 7. tábla Iskolai problématérkép 100 fokozatú skálán (0=egyáltalán nem, 100=teljesen) néhány fontosabb dimenzió mentén gimnázium étkezési zavar önértékelési problémák társas kapcsolatok testi adottságok pályaválasztás szeretethiány
szakközépisk ola
szakiskola
8 általános
39
47
41
47
54
63
49
56
61
56
45
51
59
53
45
52
43
45
35
33
50
41
38
43
A tér, a hely kérdésének fontosságát a diákok gyomaendrődi és egyéb települési/térségi szintekkel kapcsolatos kötődésének vizsgálatával mértük fel. A százfokozatú skálára transzformált értékek átlaga azt mutatja, hogy a gyomaendrődi diákok jelentősen kisebb (100 fokozatú skálán 31 pont) hajlandóságot mutatnak a végleges “gyomaendrődivé váláshoz”, mint azok, akik a külföldi kategóriát választották (46 pont).
10 De még 6 tényező ért el 50 pontnál nagyobb értéket: testi adottságok, net-függőség, lustaság-kiúttalanság, figyelem-koncentrációhiány, önértékelési problémák. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
10
Hasonló értéket kapott a mennyire szeretnéd, ha tanulmányaid után a városban telepednél le kérdés is (31 pont). Az az érdekes, hogy Budapest említése alig valamivel magasabb, mint Gyomaendrőd említése (33 pont). Úgy tűnik, hogy Budapest szerepét a külföldi célú mobilitási dimenzió vette át. 8. tábla Települési kötődések és mobilitási irányok 100 fokozatú skálán Általános szakiskola SzakGim- fiú lány iskola középiskola názium
Mennyire tartod valószínűnek, hogy Gyomaendrődön telepedsz le? Mennyire szeretnéd, hogy Gyomaendrődön telepedj le? Mennyire tartod valószínűnek, hogy Budapesten telepedsz le? Mennyire tartod valószínűnek, hogy külföldön telepedsz le?
18 magas alacsony évesnél iskolai iskolai idősebbek végzettségű végzettségű szülői szülői háttér háttér
34
29
33
27
34 28
29
32
33
35
26
34
27
35 28
28
32
33
31
31
26
41
30 35
36
37
30
47
41
43
51
47 45
47
49
44
Az adatok azt mutatják, hogy a kötődés erőssége az általános iskolások (és a szakközépiskolások) körében erősebb bázissal van jelen, ezért a jövőben javasolt a célzott korosztályi és ,,követő” közösségépítő (civil) rendezvények (civil tagság építés) tartása. Úgy gondoljuk, hogy ezen fejlesztő programok után alapozódhat meg az az érzelmi kohézió, amely a különböző mobilitási pályák megtétele után (előtt-mellett) a gyomaendrődi fiatal (felnőtt) a szülőváros vagy a térség foglalkoztatási – képzési kínálatából szeretne majd választani vagy újraválasztani.
ÉRTÉKEK ÉS VÁLASZTÁSOK – DROGPOLITIKA Ha a droggal kapcsolatos válaszokat nézzük, akkor azt kell látnunk, hogy a fiatalok körében erős a hit azzal kapcsolatban, hogy a drog nem lehet megoldás a nehéz helyzetekben. Támogatott nézet az, hogy a drogozás sokkal veszélyesebb, mint az alkohol és a cigaretta. A válaszadók egyetértettek azzal az állításunkkal is, amely szerint a könnyű drogok legalizálása növelné a drogfogyasztást. A ,,nem a kábítószeres fiatalok a bűnösök, hanem a terjesztők” kategóriát is inkább elfogadták a válaszadóink.
KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
11
Az alábbi táblázatból kiderül, hogy az iskolatípusok alapján az általános iskolai szereplők körében inkább a fiatal szereplők óvatos beállítódását figyelhetjük meg, a szakképző iskolások inkább a körükben jellemző magasabb fogyasztási ráta alapján a realitások talaján állnak, a gimnazisták pedig a tudatos válaszadók képét tükrözték. A lányok és a fiúk véleménye között rengeteg hasonlóságot tudtunk felfedezni, az egyedüli különbség az volt, hogy a gyengébb nem körében elfogadottabb az, hogy a drog veszélyesebb, mint az alkohol és a cigaretta. 9. tábla Droghasználattal kapcsolatos atitűdök a gyomaendrődi fiatalok körében 100 fokozatú skálán Gimnáz Szakközé SzakÁltaláno 16-17 ium p-iskola munkás s iskola évesek11 képző iskola
15 évesnél fiatalabbak
Bármilyen rossz helyzetbe is kerül valaki, a drog nem megoldás. A könnyű drogok engedélyezése csak növelné a fogyasztást. Nem a kábítószeres fiatalok a bűnösök, hanem a terjesztők. Akinek szilárd hite van, az nem nyúl kábítószerhez. A drogozás sokkal veszélyesebb, mint az alkohol vagy a cigaretta. Meg lehet érteni, hogy a kilátástalan helyzetben lévő fiatalok a drog felé fordulnak. Minden kultúrának megvannak a kábítószerei, csak tudni kell használni azokat. A drog olyan, mint a korábbi nemzedékeknek az alkohol. A drogozás része a modern szórakozásnak.
79
72
58
77
69
77
72
68
56
70
64
71
55
50
44
57
51
57
63
61
54
65
58
66
69
67
58
70
63
71
39
35
27
38
36
38
31
36
40
40
33
33
36
39
29
33
37
38
24
29
26
30
27
30
A drogokat már úgysem lehet visszaszorítani.
40
44
32
38
37
38
Ha valaki csak a könnyű drogot próbálja ki, akkor sincs már visszaút. Ha legalizálnák a könnyű drogokat, vissza lehetne szorítani a drogkereskedelmet.
43
46
38
50
41
51
39
39
28
41
37
41
11
A drog(ozás), mint pótszer, pótcselekvés elfogadása a 16-17 éves korosztály számára tűnik természetesebbnek. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
12
Keményen kell büntetni a fogyasztókat is, mert 57 csak így lehet visszaszorítani a drogozást. Csak az igazán kemény drogot nem szabad 36 kipróbálni, a marihuana nem tartozik ezek közé. Felesleges annyi pénzt költeni a kezelésükre, a 29 drogosok megérdemlik a sorsukat.
53
43
58
51
58
43
48
45
40
45
37
31
29
31
29
Válaszadóink droggal kapcsolatos saját ismereteiket 100 fokozatú skálán 39 pontra becsülték. Ez a nem túl magas, droggal kapcsolatos saját ismertszint abból is következhet, hogy az órákon a drog téma kevésbé van napirenden (100 fokozatú skála átlaga 30 pont). Így a fenti saját ismeretszintet vélhetően az internet, a televízió csatornái, illetve a kortárs csoportok jelentik inkább. A 16-17 évesek drogról való tudásukat 100 fokozatú skálán 44 pont pontra értékelték (ezzel a korosztályok között ők voltak azok, akik a legmagasabb értéket jelölték). A válaszadók adataiból összességében azt látjuk, hogy egy iskolatípusban sem nevezhető gyakori témának a drogfogyasztás. Ha az iskolatípus különbségeit a saját ismerettel összevetjük, akkor azt látjuk, hogy a gimnazisták saját ismereteiket jóval magasabbra értékelik, mint a többi iskolatípusba járók. További elemzés során gondolkodhatunk azon, hogy az iskolai keretek milyen mértékben segíthetik a drogfogyasztással kapcsolatos ismeretek továbbadását. Elmondható az is, hogy a magasabb iskolai végzettség (mint szülői hatás) erősebb droggal kapcsolatos saját tudást eredményez. 10. tábla Droggal kapcsolatos ismeretek és források (egyéni tudásszint megítélése és az órán elhangzott droggal kapcsolatos információk gyakorisága 100 fokozatú skálán) Általános szakiskola SzakGim- fiú lány 16-17 anya magas, magas alacsony iskola középiskola názium évesek apa alacsony iskolai iskolai iskolai végzettségű végzettségű végzettségű szülői háttér szülői háttér szülői háttér
saját ismeretszint az iskolai órákon elhangzott droggal kapcsolatos témák
30 29
29 26
44 33
52 32
39 40 29 33
44 29
43 31
41 27
39 31
Fontos tudni azt, hogy válaszadóink úgy vélik, a tanárok bő kétharmada (74%) észrevenné a diákok között a drogfogyasztás következményeit. Ebből a szempontból a legfelkészültebb KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
13
tanárok a gimnáziumban és a szakközépiskolában, valamint az általános iskolában dolgoznak (74-77%). Figyelemreméltó az, hogy a szakiskolában ez az arány 63 százalék. A szülőknél ez az arány 82%. A válaszadóink szerint a lányok szülei az átlagnál jobban figyelnek, mint a fiúk szülei (85-79%).
KAPCSOLATI és PROBLÉMAMEGOLDÓ HÁLÓK – Család – közösség – iskola A jól ismert 100 fokozatú skálán vizsgálva a kérdést azt látjuk, hogy diákjaink számára probléma esetén felmerülő segítő háló jól láthatóan elszakadt. A szülő, testvér, barát, barátnő segítő hármast inkább választanák; az iskolához és az egészségügyhöz kötődő személyeket, szereplőket viszont már kevésbé preferálják valamilyen krízis esetén. A kortárs segítők szerepe viszont probléma esetén felértékelődhet, hiszen egy kortárs segítő az osztály/baráti közösség megbecsült személyisége. Ő lehet drogprobléma terén az az (iskolai) szereplő, aki híd szerepben van a fogyasztó és a gyógyító (az individuum és a közösség) között. Fontos elmondanunk, hogy a kutatás során hasonló párhuzamot a gyomaendrődi osztályfőnökök12 és háziorvosok segítő szerepe kapcsán is érzékelhettünk. 11. tábla A segítőháló iskolatípusonként 100 fokozatú skálán (0=egyáltalán nem, 100=teljesen) gimnázi um
12
szakközépis kola
szakis kola
általános iskola
átlag
szociális munkás nevelési tanácsadóhoz fordulna
13
17
7
13
13
14
16
7
16
14
drogambulancia telefonos segítőszolgálat védőnő ifjúsági orvos tanárok
15
17
9
16
15
15
17
9
15
15
18
24
10
21
19
21
21
14
24
21
20
28
19
23
22
kortárs segítő háziorvos
26
21
18
26
24
27
28
17
32
28
osztályfőnök testvér
22
34
28
28
28
50
46
37
47
46
Korábbi adataink (a drogfogyasztás problémájának a felismerése) is megerősíthetik ezt a megállapítást. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
14
akivel együtt jársz
62
57
48
44
53
barátok barát/barátnő
59
56
48
50
54
63
59
49
51
56
szülő(k)
68
54
49
63
61
Érdekes, hogy a védőnő és a kortárs segítő szerepét erősebben a 15 évnél fiatalabbak értékelték. A nemek közötti különbségek (szerepek, értékek) pedig érdekesek lehetnek, ha abból szempontból nézzük az adatokat, hogy ,,külsős” segítőket inkább a fiúk, a belső segítő háló erősségeit és ismereteit pedig inkább a lányok vonnának be krízis esetén. 12. tábla Segítő háló a nemek tükrében 100 fokozatú skálán (0=egyáltalán nem, 100=teljesen) fiú
lány
átlag
nevelési tanácsadóhoz fordulna
18
11
14
drogambulancia háziorvos kortárs segítő ifjúsági orvos
19
11
15
30
26
28
27
21
24
24
18
21
barát/barátnő akivel együtt jársz tanárok osztályfőnök testvér barátok szociális munkás szülő(k) védőnő telefonos segítőszolgálat
51
61
56
47
58
53
26
19
22
29
26
28
45
47
46
52
55
54
17
9
13
59
63
61
24
15
19
21
9
15
Az ifjúsági csoportok a válaszok szerint lényegében szabadon dönthetnek a személyiséghez inkább kötődő kérdésekben, amelyek a kortárs kapcsolatokat (kivel barátkozol kérdéskörét) jelentik (100 fokozatú skála átlaga: 79 pont). A következő – főként a mobilitás lehetőségeihez kapcsolódó - kategóriákban azonban már erősödik a szülői kontroll: tanulásra fordított idő, szabadidő eltöltése, a buliból való hazaérkezés (100 fokozatú skála átlaga 71-75 pont). A zsebpénz kérdése (100 fokozatú skála átlaga 70 pont) azt mutatja, hogy válaszadóink szülei (a fentiekhez képest) ebben pénzügyi és biztonsági kérdésben igyekeznek maguknál tartani a KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
15
döntési kompetenciákat. Érdekes különbséget látunk a zsebpénzzel kapcsolatos szabad költési kategóriákban a szülők körében. Az alacsonyabb iskolai végzettségű háttérrel rendelkezők kevésbé (100 fokozatú skála átlaga 71 pont), a magasabb iskolai végzettségűek inkább törekszenek arra, hogy befolyásolják a zsebpénz-költés lehetőségeit (100 fokozatú skála átlaga 66 pont). A milyen szerepük volt a szüleidnek abban, hogy ebbe az iskolába jöttél tanulni kérdésben a válaszadók egyrészt a közös döntést (együtt beszéltük meg, hogy melyik iskola legyen – 48%), másrészt a gyermeki választást (érdeklődtek, hogy mit választottam – 24%), illetve a szülői akarat érvényesítését (lényegében ők választották ezt az iskolát - 18%) hangsúlyozták. Megjegyezzük, hogy a továbbtanulás terén passzív szülői stratégia elsősorban a szakiskolai és a szakközépiskolai válaszok között bontakozott ki. A szülők leginkább az általános iskolákat és a gimnáziumokat nézték meg személyesen is. Minden harmadik gimnazistával a szülők együtt beszélték meg a továbbtanulás irányait. Ezt az aktív szülői magatartást inkább a lányok jelezték vissza (56-44%). A szülői minták között a demokratikus dimenzióba (közös szabályalakítás) a minta közel fele (53%) tartozik bele. A megengedő nevelés családi modellt hozzávetőleg a minta 18 százaléka, a kényeztető, babusgató viszonyt a válaszadók 16 százaléka, a szabályok betartására és a büntetésre alapozott nevelési viszonyt a válaszadók mintegy 14 százalék jelzett. Az alábbi táblából látható az, hogy a lányok egyszerre küzdenek a kényeztetés és a megengedés, valamint a tekintéllyel kapcsolatos szülői szabályokkal. Az átlagok alapján azt érzékeljük, hogy a közös stratégia magasabb tanulmányi átlagot (ösztönzést) jelent.
KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
16
13. tábla Szülő-gyerek kapcsolat értékelése a nemek és az átlagok tükrében (oszlopszázalék)
fiú lány tanulmányi átlagok
Nagyon közel állunk egymáshoz, és a rám vonatkozó szabályokat közösen alakítjuk
Sok dolgot Mindig odafigyelnek A szülői tekintély megengednek rám és kényeztetnek, nálunk nagyon nekem, de de túlzásba viszik fontos; ha nem igazán megszegem a szabályokat figyelnek rám megbüntetnek
52 48 3,8
43 57 3,5
47 53 3,5
44 56 3,7
A családok napi rutinjára inkább a gyakori együttlét és a közös házimunka. a közös vacsora jellemző. Mindezek mellett a közös beszélgetések és az együttes tévézés és a közös tanulás már ritkább, de – viszonylag - gyakran előforduló program a családok többségénél. Az értékek között felhívjuk a figyelmet a családi tévézés viszonylag alacsonyabb arányára13. Az alábbi tábla azt mutatja meg, hogy azoknál a fiataloknál, akik a szülő-gyerek kapcsolatot a megengedő kategóriába sorolták kevésbé vannak jelen (kevésbé érzékelhetők) ezek a programelemek.
13
Ha a diákok számára rendelkezésre álló tulajdonokat elemezzük, akkor a következőket láthatjuk: minden harmadik gyereknek saját tévé is rendelkezésre áll, kétharmaduknak van ,,drága mobiltelefonja”, közel felüknek mobilnetes csatlakozása. A minta tíz százalékának van saját számítógépe/laptopja. Sportszer/hangszer kérdésében a minta 76 százalékában jelzett tulajdont, saját szobával a válaszadók 67 százaléka rendelkezik. Itt jegyezzük meg, hogy minden második saját szobával rendelkező gyerek saját tévével is rendelkezik. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
17
14. tábla Szülő-gyerek kapcsolatértékelése a családi programok gyakorisága tükrében 100 fokozatú skálán Melyik állítás jellemzi legjobban a közted és szüleid közötti viszonyt? Nagyon közel állunk egymáshoz, és a rám vonatkozó szabályokat közösen alakítjuk Sok dolgot megengednek nekem, de nem igazán figyelnek rám Mindig odafigyelnek rám és kényeztetnek, de túlzásba viszik A szülői tekintély nálunk nagyon fontos; ha megszegem a szabályokat megbüntetnek átlag
sokszor beszélgettek
gyakran vagytok együtt
a házimunkában a gyerekek is segítenek
együtt vacsoráztok
együtt kirándultok
együtt tanultok
együtt tévéztek
53
85
78
76
74
72
43
44
59
57
59
51
47
27
51
71
70
67
64
59
39
52
73
71
76
66
64
39
51
77
72
72
67
65
39
Az iskolai végzettség alapján elkülönült családi háttér azt mutatja, hogy az egyik legerősebb interakció, véleménycsere (,,sokat beszélgettek”) inkább a magas iskolai végzettségű családokra és azokra a családokra jellemző, ahol az anya magas és az apa alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik. Az ,,együtt tanultok”családi működési kategória igen fontos ott, ahol az anya a magasabb iskolai végzettségű és fontos ott, ahol mindkét szülő magas iskolai végzettséggel bír. Összességében a táblából következtethetünk arra a családi stratégiára, hogy a magas végzettségű anya a foglalkoztatási szerep ellátása után a családi együttműködés mozgatórugója is14.
14 Ebből a szempontból a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum fontos prevenciós munkája lehet az, hogy a rendezvényekre az anyákat hívja meg, amit később családi rendezvényekké bővíthet. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
18
15. tábla Családi háttér a családi programok gyakorisága tükrében 100 fokozatú skálán sokszor beszélgettek
gyakran vagytok együtt
a házimunkában a gyerekek is segítenek
együtt vacsoráztok
együtt kirándultok
együtt tanultok
együtt tévéztek
anya magas, apa alacsony apa magas, anya alacsony
72
80
76
71
74
76
44
41
70
67
70
64
58
38
anya/apa alacsony
38
77
72
73
64
59
37
anya/apa magas
72
78
73
70
67
69
37
átlag
51
77
72
72
67
65
39
Általában a fiatalok megfelelőnek értékelték a tanítás színvonalát. A tanárok többé-kevésbé igazságosak, és a diákok véleménye is ,,átcsordogál” a közoktatás helyi alakítóihoz. Mindezeken túl (viszonylag) jó osztályközösségek vannak a városban. Az iskolák tükrében a magas támogatási intenzitás mellett azért különbségek is láthatók. A tanítás színvonala a gimnáziumban és az általános iskolában a magasabb; a szakiskolában a legalacsonyabb. Viszont a diákok úgy érzik, hogy a gimnáziumban (ellentétben a szakiskolával) kevésbé tudják elmondani/érvényesíteni elképzelésüket. Érdekes azt látni, hogy a magas iskolai végzettségű szülői háttérrel rendelkező gyerekek a tanítás színvonalán túl inkább elégedetlenebbek az oktatási intézményekben tapasztalt mindennapi élményekkel, mint az alacsony iskolai végzettségű szülői háttérrel rendelkező társaik15.
15 Hasonló különbség tapasztalható a fiúk és a lányok között is. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
19
16.tábla Az iskola értékelése 100 fokozatú skálán (0=egyáltalán nem elégedett, 100=teljes mértékben elégedett) …milyen a tanítás színvonala
…mennyire igazságosak a tanárok
…mennyire veszik figyelembe a diákok véleményét
…mennyire jössz ki az osztálytársaidda l
...milyen a diákélet
gimnázium
74
69
64
78
66
szakközépiskola
71
71
73
71
64
szakmunkásképző/szakiskola
67
69
69
71
67
általános iskola
74
68
65
76
65
magas iskolai végzettségű szülői háttér
76
70
60
71
59
alacsony iskolai végzettségű szülői háttér
75
72
71
78
71
fiúk
70
67
63
68
62
lányok
74
71
70
80
69
átlag
72
69
67
75
66
A SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGEK ÉS LEHETŐSÉGEK A kérdőívben felsorolt 13 tevékenység közül a sport/tánc, könyvolvasás, a könyvtár és a mozilátogatás volt a legtámogatottabb. De az idegen nyelv tanulása is jellemző volt. Legkevésbé valamilyen munkavégzés (közösségi munka; önkéntesség; külön órákra járás) és a vallásgyakorlás kötik le az idejüket. Fontos hangsúlyoznunk viszont azt, hogy az unatkozás (csavargás16) és a kocsmázás lassan életformává válhat a fiatalok körében! A gimnazisták között az idegen nyelv tanulása (47 pont 100 fokozatú skálán) és a könyvolvasás (78 pont 100 fokozatú skálán) jellemzőbb életforma volt, mint más oktatási
16 A 15 évnél fiatalabbak körében különösen jelentős ez a szám. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
20
intézményben17. Érdemes megjegyeznünk, hogy a különórákra járás terén a gimnazisták között 21 pontos gyakorisági szint jellemző18. A szabadidő eltöltésében leginkább a házibuli, a diszkó, iskolai diszkó, a gyorsétterem, a kávézó-teázó, valamint a néptánc és hagyományőrző est támogatása jellemző (100 fokozatú skála átlaga 54-72 pont). A kocsma szerepét 45 pontra értékelték a válaszadók. Megjegyezzük, hogy főként a gimnazisták körében volt magasabb a kocsma ,,tetszési indexe” (100 fokozatú skálán 49 pont). A gimnazisták számára a pláza is kedveltebb szombat esti térnek számít (100 fokozatú skála átlaga: 40 pont). A plázában különösen az általános iskolások töltenének el egy estét (100 fokozatú skála átlaga 80 pont). A néptánc, hagyományőrző est szabadidős szerepének megítélése a minta egészében pozitív volt, de a gimnazisták inkább elmennének oda egy estére, mint a másik három alminta (100 fokozatú skála átlaga 62-71 pont). Fontos tudni, hogy ez az érték sokkal jobb, mint a ,,művelődési házak” elfogadása egy esti programra. A 100 fokozatú skála átlagánál (35 pont) jobban a gimnazisták és a szakközépiskolások választanák szombat esti programnak (100 fokozatú skála átlaga 40-45 pont). A drogmentes szórakozóhelyeket és a színházat főként a gimnazisták kedvelik. A minta átlagához képest hat ponttal értékelték magasabbra ezeket a helyeket a szabadidő eltöltése szempontjából (100 fokozatú skála átlaga: 33-38 pont). Az éjszakai sportolást a fiúk pártolnák inkább (100 fokozatú skála átlaga 22 pont) a vallási összejöveteleket pedig a lányok (100 fokozatú skála átlaga 39 pont). A terek/helyek támogatásában a lányok aktívabbak voltak: körükben inkább jellemzőbb volt a színház, a pláza, valamint a néptánc és a drogmentes szórakozóhely és a kocsma19 (!) választása is. A fenti adatok alapján azt látjuk, hogy a városi ifjúsági stratégiának fontos eleme kell legyen a sporttal, stranddal, mozgással kapcsolatos fejlesztések, programok összehangolása; hiszen azt gondoljuk, hogy minden korcsoportban a sport/mozgás olyan hívószónak bizonyulhat,
17 Szakiskolások körében az idegen nyelv tanulási gyakorisága 100 fokozatú skálán 27 pont; a könyvolvasás (nem tankkönyv) gyakorisága 46 pont). Értékek: 0=soha; 100=majdnem mindennap 18A,,külön órákra járás” nagyobb gyakorisága azon gyerekekre jellemző, ahol az anya magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik. 19 Érdekes, hogy ez a választás az alkoholfogyasztási gyakoriságokból is kikövetkeztethető. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
21
amire hallgatnak is a fiatalok20. De ilyennek minősülhet a drogmentes szórakozóhely is. Az adatokból látszik, hogy a fiatal közösségek inkább a beszélgetős / beülős helyeket hiányolják a városból21. Gyomaendrődön (is) egy olyan életmódmintát látunk a fiatalok körében, amelyben a képernyő - elsősorban a hétvégén - mindig domináns. A video és a tv csatornák által felkínált képernyőfüggőségét az utóbbi években jelentős mértékben felerősítette a számítógép és az Internet. 17. tábla Életmódelemek a fiatalok körében (sorszázalék – a 2 órát vagy többet tölt ezzel a tevékenységgel kategória aránya) televíziózás
hétköznap 28
43
facebookozás
39
45
chatelés
40
48
facebookon kívüli internetezés
34
44
olvasás
14
17
tanórán kívüli tanulás
23
23
számítógépes játékok
17
27
alvás (5 óránál többet alvók aránya!)
54
65
bulizással
11
35
szülőkkel való beszélgetés
30
40
barátokkal való találkozás
41
47
hobbi
32
42
20
hétvégén
A fiatalok bő kétharmada a rendszeresen testnevelési órákon kívül sportol (rendszeresen mozog). Leginkább jellemző ez az általános iskolásokra (37%) és a gimnazistákra (33%). A szakközépiskolások esetében ez az arány 18; a szakiskolások esetében 11%. A mozgás fő motivációja az egészség (43%), az edzettség (42%). De nem elhanyagolható tényező a jó közérzet (29%), a fogyási szándék (24%) és a jó társaság (25%). 21 Fontos cél lehet a térteremtés a városban való lődörgéssel szemben. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
22
A fentiek mellett két életmódelem hatására hívjuk fel a figyelmet: az alvással kapcsolatos éjszakai pihenés ideje a korosztályt tekintve alacsony; az internet és facebook aktív használata miatt nem meglepő az, hogy a válaszadók 23 százaléka érezte már azt, hogy egy véleménye, közösségi oldalra kitett fotója miatt kritizálták. Az internetes rendszeres zaklatást a válaszadók 8 százaléka élte már át.
BIZTONSÁGOSAK-E A BULIK GYOMAENDRŐDÖN? Általában a fiatalok negyede rendszeresen jár bulizni. Mindez a települési bűnmegelőzési programban is fontos háttér-információ lehet. Összességében azt mondhatjuk el, hogy a gyomaendrődi szórakozóhelyek biztonságosabbá tétele a város közönségének közös érdeke. Fiataljaink sokszor maguk is átéltek már fizikai vagy verbális erőszakot a bulik során. Fontos kérdés, hogy ezt ők miként dolgozzák fel? Figyelemreméltó javaslati támogatási értékkel rendelkezett az a kérdésünk, amely szerint kortárs segítőknek fontos terepe lehetne a hétvégi bulik terein való szolgálat. 18. tábla A bulik veszélyei Gyomaendrődön (az igen válaszok százalékában) szemtanúja volt erőszakos cselekménynek alanya volt erőszakos cselekménynek
37
az áldozat viselkedése kiváltó ok-e a szórakozóhelyen fontos-e a biztonsági úr jelenléte a szórakozóhelyen kellenének kortárs segítők a szórakozóhelyeken
45
14
87 67
A szórakozóhelyek veszélyei között alapvetően (100 fokozatú skálán 50-55 pont) minden általunk felvetett tényező támogatott volt. Leginkább az alkohol és a kábítószer egészségkárosító hatása és az áldozattá válástól való félelem szerepelt, de a tömeg okozta balesetek és a hazautazás veszélyei is felmerülnek22. A szórakozási tér bizonytalansága miatt visszautalunk az előző fejezet témájához: igen fontos 22
A fentiek miatt azt gondoljuk, hogy a fiatalok biztonságosabb (harmonikusabb, konfliktus-mentesebb) szórakozóhelyeinek támogatása a közösség (szülők, önkormányzati tisztségviselők, a helyi közszolgálatban dolgozók és a fiatalok) közösen tudnak tenni. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
23
a terek és a programok minősége. A város közművelődési és sportolási (rekreációs) kínálatával válaszadóink inkább elégedettek. De az jelzésértékű, hogy leginkább a közterek állapota (színvonala) váltotta ki relatíve a legnagyobb támogatást a fiatalok körében (100 fokozatú skálán 63 pont). Az egyéb terekkel (iskolai programok, művelődési ház, fürdő) hasonló véleményen vannak a válaszadók (100 fokozatú skálán 57-58 pont). Tulajdonképpen ezek az intézmények megkapták a ,,befogadó” pontszámot, de a közösségi terek színvonala 48 pontot ért el, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az utóbbi esztendők elvárásai inkább már a minőségi szabadidő-eltöltés irányában artikulálódnak; amire a tereknek, s az intézményeknek reagálniuk kell23.
A DOHÁNYZÁS ÉS AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS JELLEMZŐI A minta 45 %-a már kipróbálta a cigarettázást, közülük 20 % rendszeresen cigarettázik, míg 55 %-uk még soha nem dohányzott. Az általános iskolások körében kevésbé intenzív a dohányzás. A középiskolások csoportján belül a dohányzás legkevésbé a gimnazistákra, leginkább a szakiskolásokra és a szakközépiskolásokra jellemző. 19. tábla Dohányzási gyakoriság (oszlopszázalék) gimnázium
egyszer sem 47
egyszerkétszer 19
max. tízszer 10
8
negyvennél többször 15
szakközépiskola
41
19
9
12
19
szakmunkásképző/szak iskola általános iskola
41
11
9
4
35
77
13
3
1
7
fiúk
59
17
6
5
13
lányok
51
14
9
7
18
a minta átlaga
55
16
8
6
16
gyakrabban
23
Jelenleg közepes látogatottságot (100 fokozatú skála átlaga 53-57 pont) mérhetünk a gyomaendrődi programokkal, terekkel kapcsolatban a fiatalok körében. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
24
További sajátosság az, hogy a fiúk és a lányok dohányzási szokásai között gyakorlatilag a kipróbálók között nincs különbség, de a fiúk a cigarettát kevésbé forgatják (közöttük több a nem dohányzó és ebből adódóan kevesebb az intenzív dohányos. Az általános – és középiskolások csoportjában lényegesen eltér az alkoholfogyasztás intenzitása: a nagy mintában csupán 18% volt azoknak az aránya, akik egyáltalán nem fogyasztottak még életükben alkoholt. 20. tábla Alkoholfogyasztási gyakoriság (oszlopszázalék) egyszer sem
egyszerkétszer
ennél többször
gimnázium
8
8
3-5 alkalom mal 11
6-9 alkalom mal 9
10-19 alkalom mal 10
20-39 alkalom mal 16
37
szakközépisko la szakmunkásképző/szakiskola általános iskola fiúk
13
9
8
11
11
13
35
18
20
11
8
6
9
29
30
21
13
11
6
5
15
20
12
9
9
8
10
33
lányok
17
16
13
11
9
11
23
a minta átlaga
18
14
11
9
8
11
28
A középiskolások csoportján belül az alkohol leginkább a gimnazistákra és a szakközépiskolásokra jellemző. A nemek közötti különbség most úgy jelentkezik, hogy kipróbálni (szinte) mindenki kipróbálja, de nagyivóknak inkább a fiúk nevezhetők, bár a lányok a bor és a pálinka terén aktív kipróbálóknak tűnnek. Az utóbbi 30 nap alkoholfogyasztási szokásainak elemzése is érdekes eredményeket mutatnak. Látható, hogy a klasszikus italokból a bor fogy a legjobban és az általános iskolások között is van olyan csoport, amelyik nagyivónak nevezhető (18. tábla).
KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
25
Az energiaital a többség számára szinte már (fogyasztási szempontból) üdítőnek számít. Az látszik, hogy a nemek között gyakorlatilag nincs különbség a fogyasztásban és szinte minden iskolatípusban népszerű24, sőt fogyasztásában az általános iskolások is úttörőnek számítanak. Az energiaital+alkohol kipróbálása összességében alacsony (de kapuként jelentkezik az aktívabb alkoholfogyasztás terén)25. Fontos megjegyeznünk, hogy a gyógyszer alkohollal fogyasztási típust inkább még ,,csak” próbálgatják a diákok (akik között gimnazisták és szakközépiskolások inkább megtalálhatóak). (22. tábla). 21. tábla Sör-Bor-Pálinka fogyasztási gyakoriság (oszlopszázalék) egyszer sem
egyszer-kétszer
3-5 alkalommal
6-9 alkalommal
10-19 alkalommal
20-39 alkalomma l
ennél többször
gimnázium
59
55
66
19
27
16
11
7
6
3
4
5
5
3
4
1
2
1 2
2
2
szakközépis kola szakmunkás képző/szakis kola általános iskola fiúk
58
45
57
19
27
19
9
13
7
5
6
6
3
2
4
2
3
2 5
5
6
63
59
71
19
25
13
8
3
3
3
9
5
0
0
3
4
1
3 5
4
4
71
69
82
16
19
8
5
5
2
1
0
1
2
2
2
1
1
1 4
4
5
50
59
67
22
22
10
10
6
5
4
3
5
5
3
4
3
3
2 7
6
7
lányok
77
58
73
15
25
17
6
8
4
0
5
3
1
1
2
0
1
0 1
2
2
a minta átlaga
64
58
70
18
24
13
8
7
4
3
4
4
3
2
3
2
2
1 4
4
4
24
vélhetően a viszonylag olcsó ára miatt Lásd: 22. tábla
25
KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
26
22. tábla Energiaital+alkohol/gyógyszer+alkohol/energiaital (oszlopszázalék) egyszer sem
fogyasztási
egyszer-kétszer
3-5 alkalommal
6-9 alkalommal
gyakoriság
10-19 alkalommal
ennél többször
20-39 alkalommal
gimnázium
28
30
30
30
39
25
40
20
39
44
29
29
43
33
47
0
0
29
7
6
14
szakközépisk ola szakmunkás képző/szakis kola általános iskola fiúk
21
21
17
25
32
26
26
60
27
20
57
33
29
33
11
40
33
35
32
30
26
14
14
13
13
7
17
14
0
10
12
14
15
14
0
16
20
33
6
18
18
19
37
36
40
31
23
32
20
20
25
24
0
23
14
33
26
40
33
29
42
47
41
50
49
49
36
23
43
40
60
46
44
57
48
71
67
53
80
67
50
64
82
46
lányok
50
51
51
64
77
57
60
40
54
56
43
52
29
33
47
20
33
50
36
18
54
a minta átlaga
70
89
46
12
5
23
6
1
9
4
1
8
2
1
3
1
1
3
5
3
7
Mindenképpen elgondolkodtató, hogy – függetlenül a berúgás élményének szubjektív értelmezésétől – a minta közel 40 százaléka az elmúlt 12 hónapban már érezte azt, hogy berúgott. Nagyon fontos tény azonban az, hogy a válaszadók 80 százaléka (!) nem tartja drognak az alkoholt. A gimnazisták 23 százaléka tartja az alkoholt drognak, szemben a többi iskolatípus 17-19 százalékos arányával26. A válaszadók 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy alkohol miatt valamilyen baleset részese volt már. Az alábbi tábla azt mutatja, hogy az energiaital + alkohol kombó megnyitja az utat az energiaital nélküli alkohol fogyasztása felé.
26
A fiúknál ez az arány 21%, a lányoknál 18%. A magas iskolai végzettségű szülői háttérből érkező diákok 27 százaléka tekinti drognak az alkoholt (szemben a többi szülői háttércsoport 17-19 százalékával). KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
27
23. tábla Kapcsolatok – alkohol+energiaital az elmúlt hónap alkoholfogyasztásának tükrében (sorszázalék) nem fogyasz tó nem fogyasztó (a minta átlaga: 70) kipróbáló (a minta átlaga: 22) gyakori fogyasztó (a minta átlaga: 8) átlag
sör kipró báló
gyakori fogyasz tó
bor nem kipró fogyasz báló tó
gyakori fogyasz tó
nem fogyasz tó
pálinka kipró gyakori báló fogyasz tó
73
25
2
70
28
2
82
15
3
49
45
6
37
55
8
51
43
6
19
17
64
11
32
57
17
17
66
64
29
8
54
34
8
70
22
8
A fogyasztási szokások között a kávézás az, amelyek a leginkább elterjedt a diákok között. Gyakorlatilag (szinte) minden korosztály ivott már és életmódjában helyett kapott a kávé és capuccinó. Érdekes, hogy a lányok nevezhetők inkább a kávé rabjainak. 24. tábla A kávé, capuccinó fogyasztásának gyakorisága (oszlopszázalék) egyszer sem
egyszerkétszer
ennél többször
gimnázium
28
23
3-5 alkalom mal 27
6-9 alkalom mal 36
10-19 alkalom mal 34
20-39 alkalom mal 54
25
szakközépisko la szakmunkáské pző/szakiskola általános iskola fiúk
19
20
33
24
22
23
25
13
15
16
7
15
8
23
40
41
24
33
29
15
28
59
43
48
43
29
50
46
lányok
41
57
52
57
71
50
54
a minta átlaga
34
22
11
10
7
5
11
KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
28
A DROGFOGYASZTÁS JELLEMZŐI - Illegitim drogfogyasztás Azt a válaszadót, aki életében legalább egyszer már fogyasztotta az orvos által nem felírható drogok valamelyikét (marihuána vagy hasis; LSD vagy más hallucinogén; amphetaminok, crack, kokain; extasy; heroin; szipuzás; anabolikus szteroidok; nyugtatók, altatók orvosi javaslatra; energia ital alkohollal; GINA; mefedron; MDPV; Herbál; Potpuri; Spice; pentakristály; egyéb dizájner drog; nyugtató, altató orvosi javaslat nélkül) az illegitim drogfogyasztók csoportjába soroltuk. A minta átlagában az illegitim drog fogyasztása 25 százalékos Összességében azonban a drogtípusok terén hatalmas változás történt. Egyrészt a dizájner drogok vonatkozásában megjelent a vegyipar a folyamatban, másrészt az alkohol és a gyógyszer keverése más szerekkel is sokak számára jelenthet pótszert. Ezért mindenképpen gondolnunk kell a szülői felelősségre, valamint az alkoholárusító helyek ellenőrzésére is. 25. tábla Az illegitim drogfogyasztás arányai a családi kommunikációs viszonyok megítélésének tükrében (oszlopszázalék)27 Nagyon közel állunk egymáshoz, és a rám vonatkozó szabályokat közösen alakítjuk.
23
Sok dolgot megengednek nekem, de nem igazán figyelnek rám oda.
34
Mindig odafigyelnek rám és kényeztetnek, de túlzásba viszik.
20
A szülői tekintély nálunk nagyon fontos; ha megszegem a szabályokat, megbüntetnek.
25
Ebben a táblában is látszik az, hogy a drogfogyasztási arányok csökkentésének az egyik legfontosabb kulcsa a családi működés támogatása, a flow biztosítása (érzelmi és anyagi téren). A fenti ábra alapján megerősíthetjük Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus Inforádiónak adott állítását (2010.03.21). "Klinikusi életutam nagy tanulsága, hogy az ember, mint alapvetően társas lény igényli, hogy legyen valaki, aki szereti, aki kötődik hozzá, akinek rá 27
Ennél a táblánál fontos emlékezetni a 13. tábla eredményeire is. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
29
van szüksége. Ilyen kapcsolat megléte esetén kicsi az esély arra, hogy valakinek kisiklik az élete drogozásba, kémiai szerektől függésbe bonyolódik" – mondta a pszichológus. A gyomaendrődi (és más alföldi városi) tapasztalatok azt mutatják, hogy az életmód mellett a drogfogyasztásra is hatással van a szülőkkel kapcsolatos viszony. Azt látjuk, hogy a megengedő, nem figyelő és talán a tekintélyelven alapuló ,,családi interakciós modell” inkább hajlamosít, a beszélgetéseken és a kényeztető figyelmen működő családi kommunikáció azonban kevésbé erősíti a válaszadó drogfogyasztását. A hagyományos változóink tükrében azt látjuk, hogy a szakközép-és a szakiskolában a drogfogyasztás a diákok közül minden harmadikat már biztosan érintette, a gimnáziumban minden negyedik válaszadónk jelzett vissza valamilyen fogyasztási gyakoriságot. Igazán meglepő az, hogy már az általános iskolában is (különösen az alkoholfogyasztás és a cigarettázás tükrében) jelentősnek mondható a kipróbálók aránya. Még két fontos megállapításunk az, hogy a lányok igazán bátrabbak a drogfogyasztás terén, illetve a magasabb iskolai végzettségű szülői hátérrel rendelkező diákok között alacsonyabb a drogfogyasztási ráta. Fontos azt is látni, hogy a rendszeres, tanórán kívüli mozgás is csökkenti az illegitim drogfogyasztást. 26. tábla Az illegitim drogfogyasztás arányai (oszlopszázalék) gimnázium
26
szakközépiskola
33
szakmunkásképző/szakiskola
29
általános iskola
16
fiúk
21
lányok
28
magas iskolai végzettségű szülői háttér alacsony iskolai végzettségű szülői háttér anya magas, apa alacsony iskolai végzettségű szülői háttér anya alacsony, apa magas iskolai végzettségű szülői háttér rendszeres testmozgást végzők testnevelés órán kívül nem aktívak a minta átlaga
19 26 23 28 23 28 25
KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
30
Mindezt más megközelítésben nézve azt látjuk, hogy az illegitim drogfogyasztók csoportjának tanulmányi átlaga 3,54. Azok, akik nem fogyasztottak még, közel két tized jeggyel érnek el jobb eredményeket (3,76). A kutatás utolsó táblája alapján azt látjuk, hogy a függőséget okozó szerek aktívabb fogyasztása egymással összefüggő mintázatot mutat. 27. tábla Kapcsolatok – az illegitim drogfogyasztók az elmúlt hónap alkoholfogyasztásának tükrében (oszlopszázalék)
nem fogyasz tó
illegitim drogfogyasztás
17
sör kipróbá ló
29
gyakori fogyasz tó
nem fogyaszt ó
63
12
bor kipró báló
36
gyakori fogyasz tó
pálinka nem kipró gyakor fogyasz báló i tó fogyas ztó
65
16
40
60
ZÁRÓ GONDOLATOK; HELYI KÖZPOLITIKAI LÉPÉSEK Ha a függőséget okozó szerek fogyasztására (új) kortünetként tekintünk az elmúlt 26 évben, akkor az eredmények értékelésében alkalmazhatjuk azokat a kategóriákat, amelyek az innovációk28terjedéséhez kapcsolódnak. A különböző pótszerek által meghatározott új életmódmintát, ha diffúziós folyamatként tekintjük, akkor meg kell említenünk az un. S görbét, amely a sikeres innovációk terjedését írja le. A görbe egyfajta fordított parabolaként azt jelzi, hogy az újítás terjedésének idő függvényében mennyien csatlakoznak az innováció alkalmazásához. A társadalmi ideáltípusok között az első az újítók (alig 3 százalékos) csoportja, akik a terjedés kezdetén már innováció alkalmazóknak tekinthetők. Ismert, hogy a diffúzió kezdete során a terjedési trend erős.
28 A fogalmon ebben a kontextusban mozgást, folyamatot, változást értünk. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
31
HOL TARTUNK MOST? A diffúzió fogalmának szemszögéből az a kérdés, hogy a kábítószer-használatot csökkentő komplex közpolitikák hatása mikor jelentkezik? A növekedés szakaszában vagy az S-görbe telítődési szakaszában? S vajon a diffúziós folyamathoz tartozó társadalmi kategóriák (korai adaptálók; korai többség) milyen arányban van jelen a helyi ifjúsági csoportokban? Összességében azt látjuk, hogy a kínálatban komoly újítások jelentek meg, amelyek erős terjedést mutatnak minden érintett korosztályban. A hagyományos és új drog-kategóriák mellett az energiaital és alkohol; valamint a gyógyszer és alkohol keveréke is jelentős fogyasztási aránnyal bír. A kérdés az, hogy célzott programjainkkal miként és mikor tudunk belépni ebbe az erősödő terjedési folyamatba? Fontos az, hogy iskolatípusonként csökkentsük a ,,korai többség” arányait. Ha megnézzük a csoportokat, akkor ez a kérdés (legalább) kétféle értelmezéssel bírhat: az egyik az, hogy az általános iskolára figyeljünk, a másik terület pedig a szülők megszólítása, a szülőcsoportok29 elindítása. Meghatározó az is, hogy az intézményesített oktatás hálójából ,,kiszakadt” fiatalok is elérhetőek legyenek a fogyasztást csökkentő programjaink számára. Fontos támogató tendencia az, hogy a diákok szerint az iskolai munka összességében jó (bár a nem formális lehetőségekben a magas iskolai végzettségű szülői háttérrel rendelkező diákok szerint javulás lenne indokolt). A drogfogyasztás városi jelenség – sokszor hallottunk erről az utóbbi években. Ám a gyomaendrődi közoktatási rendszer igen erős térségi vonzást mutat, így mindenképpen lényegesnek tartjuk ezért azt, hogy a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása terén járási összefogás jöjjön létre. Úgy véljük, hogy az alkohol-fogyasztás területén meglévő folyamatok az adatok alapján veszélyesek. Az illegtim drogfogyasztás értéke azonban gyorsan növekedhetnek, ha nem
29
az alacsonyabb iskolai végzettségű szülők mellett a kulcsszemélyiség a kutatás alapján az anya személye, szerepe lehet. KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
32
sikerül tompítani a társadalmi-korosztályos mintákat. Az ifjúsági csoportok individuális életmódja és a város megtartó ereje között szoros összefüggés mutatkozik most is. Aki valamilyen közösségi cselekvést végez (ezáltal erősebb civil-közösségi kapcsolati hálója van) nagyobb eséllyel maradna a jövőben is a városban. A város elhagyásának tendenciája erős a középiskolások körében. Az általános iskolások körében azonban van még ,,tartaléka” a kötödésnek. A jól tervezett stratégiának az is kiemelt eleme, hogy erősödjék/növekedjék a városi terek/programok minősége Gyomaendrődön. Lényeges cél, hogy javítsuk a kábítószer-fogyasztás visszaszorításáért tevékenykedő szervezetek munkáján. A szervezeti professzió mellett fontos, hogy a konstruktív életmód választásához megtaláljuk a ,,híd személyiségeket” és a prevenciós programok üzenetét. Ez, mivel erős a probléma visszaszorításában a korosztályi felelősségtudat, véleményünk szerint a kortárs képzésen (és új kapcsolódó programjain) keresztül lehetséges.
KAB-KEF-15-B-21966 A Gyomaendrõdi KEF működési feltételeinek biztosítása A projekt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósul meg.
33