Eladósodás és adósmentés Magyarországon az 1929-es és a 2008-as válságokat követően

Eladósodás és adósmentés Magyarországon az 1929-es és a 2008-as válságokat követően

Horváth Zoltán 2015

ABSZTRAKT:

Magyarországon az elmúlt 100 év során két, a nagymértékű lakossági eladósodás miatt elmélyülő és a világgazdasági válság miatt veszélyessé váló hitelválság alakult ki. Az első az 1929-es nagy világgazdasági válságot követően, míg a másik a 2007-08-as válságot követően bontakozott ki. Mindkét esetben a fellépő gazdasági diszfunkció nyomán a magyar népesség egy meghatározó részének a pénzügyi helyzete rendült meg. Mindkét esetben a válságot megelőző időszak lakossági eladósodása okozta a közvetlen problémát és mindkét esetben állami beavatkozás, kormányzati válságkezelés vált szükségessé. Az írás a harmincas évekbeli és a közelmúlt adósmentő intézkedéseit történeti szemléletű bemutatását helyezi előtérbe, párhuzamot vonva mind a hitelválsághoz vezető gazdasági környezet hasonlósága, mind maguknak az adósmentő intézkedéseknek rokonjellegű vonásai tekintetében. Végezetül a viselkedési közgazdaságtan fogalomkészletéből szemezgetve kitér a hitelfelvevők egyes lehetséges lelki motívumainak vizsgálatára.

2

„Egy adott fázisban minden válság természetéhez hozzátartozik a belőle való kilábalás kilátástalanságának látszata ” (Sipos Ágnes)

Bevezetés Az 1929-es és a 2007-2008-as gazdasági világválság magyarországi hatása több szempontból is hasonló jegyeket mutat. Mindkét válság súlyos csapást mért a magyar gazdaságra mivel mindkét válságot megelőzte a népesség egy nagyobb hányadát érintő lakossági eladósodás. E két - egymástól időben távol eső, mégis több hasonlóságot mutató - folyamat vizsgálata hozzásegíthet ahhoz, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek a hasonló negatív tendenciák. Annál is inkább, hiszen mindkét esetben felmerült a politika, a pénzintézeti rendszer, a jegybank, a felügyeleti szervek, az igazságszolgáltatás és a hitelfelvevő egyének szerepének és felelősségének kérdése és kijelenthető, hogy mindkét alkalommal jelentősen erodálódott a pénzügyi, politikai, és igazságszolgáltatási rendszerbe vetett bizalom.

Az agrárnépesség eladósodása az 1920-as, ’30-as években

Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlását és a trianoni döntést követően elsősorban agrárországgá vált. Külpolitikailag és gazdaságilag is nehéz helyzetben volt, hiszen ellenséges államok gyűrűjébe került, amelyeknek az érdekei elszigetelésében találkoztak. A két világháború közötti Magyarország egyre égetőbb problémájává vált, hogy társadalmi viszonyai konzerválták a korábbi monarchikus berendezkedést, és a nehéz külgazdasági helyzet mellet a társadalmi mobilitás csak korlátozottan érvényesült. Főként a lakosság nagy részét kitevő agrárnépesség mobilizálására nem nyílt lehetőség az adott körülmények között, így annak megélhetése, és nagy részének a puszta létfenntartása szükségképpen a mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódott. Ennek megfelelően e széles társadalmi csoportnak a legfontosabb a művelése alatt álló termőterület volt, hiszen ez volt a legfőbb termelőeszköze, ez biztosította megélhetését, és ennek nagysága határozta meg az életlehetőségeit, társadalmi és közösségén belüli helyzetét. Magyarország népessége 1930-ban

3

8 millió 660 000 fő volt, népsűrűsége 93,4 fő/km2 volt, amivel a világon a nyolcadik helyen állt. Ennek a népességnek 52,8%-a élt a mezőgazdaságból. 1 A széles nincstelen réteg miatt jelentős olcsó munkaerő állt a rendelkezésre, amely a mezőgazdaság technikai fejlesztése ellen hatott. Az agrikultúra teljesítménye a húszas években elérte ugyan, de nem haladta meg a világháború előtti időszak teljesítményét. Látványos előrelépés a kertművelésben, a zöldség- és gyümölcskultúrák területén történt. A birtokszerkezet ugyanakkor – annak ellenére, hogy ennek káros voltát a politikai tér csaknem minden egyes szereplője elismerte – egészségtelen volt, és ennek lényegi orvoslása a korszakban nem is valósult meg. A gazdálkodók több mint 70 %-ának a földterülete az 5 kataszteri holdat 2, vagyis körülbelül a 2,9 hektárt sem érte el, míg az ország termőterületének 30%-a volt 1000 holdnál nagyobb birtokosok kezén, miközben a korlátolt forgalmú, vagyis kincstári, egyházi, hitbizományi stb. birtokok területe meghaladta a 3,7 millió holdat. A világi és egyházi nagybirtokosok politikai befolyása hatékonyan akadályozta meg, hogy az időszakban a földosztás hatékony megoldásra kerüljön, és ez mindvégig fenntartotta a megelőző század szintjén megrekedt társadalmi különbségeket. 3 Az első világháború után az európai - és ezen belül a magyar - mezőgazdaság helyzet abból a szempontból is nehezebbé vált, mivel az amerikai kontinens országai valamint Ausztrália jelentősen növelték a gabonatermelésüket, és olyan alacsony önköltséggel voltak képesek dolgozni, hogy még a tengeri szállítás költségeivel együtt is „alá tudtak menni” az európai termelői áraknak. Ez a különösképpen agrárjellegűvé váló trianoni Magyarország számára rendkívüli nehézséget okozott. A birtokosok a monarchia időszakában és a háború alatt is jelentős mértékben terhelték meg birtokaikat, azonban ezek a jelzálogos terhek a korona inflációjának hatására a húszas évek közepére gyakorlatilag teljes mértékben „elolvadtak”.

4

Ez a hiperinflációs tapasztalat is az

irányba hatott, a kor agrárnépessége a hitelezéssel szemben könnyelművé vált. A magyar agrárnépesség, amely ekkor a monarchia viszonylagos jólétéből kiszakadt, és az „elhalasztott fogyasztását”, a korábban megszokott körülményeit ismét a termőföldjére felvett jelzálogos hitel segítségével látta biztosítottnak megteremteni.

GUNST, 1970. A mezőgazdaság termelés története Magyarországon 1920-1938 61. o. 1 kataszteri hold = 5755 m2 = 0,5755 hektár, 1 hektár = 1,7377 kataszteri hold 3 BALLA, 1935. A legújabb kor gazdaságtörténete, 214-215. alapján 4 MATOLCSY, 1944. A magyar mezőgazdaság adósságterhének alakulása… 5. o. 1 2

4

Ennek pénzügyi alapját az adta meg, hogy a korona hiperinflációjának megfékezését és a pengő bevezetését követően stabilizálódtak a pénz- és hitelviszonyok, így a hitelnyújtók oldaláról is megfelelő kínálat mutatkozott. A mezőgazdasági népesség így a húszas évek második felében ismét az eladósodás útjára lépett. Ennek az eladósodásnak a dinamikája azonban jelentősen meghaladta a háború előttiét. Matolcsy Mátyás a kérdéssel foglalkozó munkájában a korábban tapasztalthoz képest háromszoros üteműre tette a húszas évek eladósodását. Ebben az időszakban nemcsak a lakosság hitelfelvétele pörgött fel, hanem a magyar állam és a helyhatóságok is gyorsan adósodtak el, és húszas éves alkonyán Magyarország Közép-Kelet Európa legeladósodottabb országává vált. 1931-ben a magyar adósságteher közel 4 milliárd pengőre rúgott, aminek felét a mezőgazdaság termőföldre felvett hitele tette ki. Ennek a fokozódó eladósodásnak a dinamikáját mutatja be az alábbi táblázat: 1. táblázat: A magyar mezőgazdaság bekebelezett bruttó terhének alakulása, 1925-1932 5 X

Adósságösszeg az év végén

Növekedés a megelőző évvel szemben

millió pengő 1925

135,5

135,5

1926

429,6

294,1

1927

835,9

406,3

1928

1171,6

335,7

1929

1718,3

546,7

1930

1936,4

218,1

1931

2116,5

180,1

1932

2178,7

62,2

A táblázatból jól látszik, hogy a válság kitörését követően a hitelfelvétel dinamikája megtört és a felvett összeg növekedése fokozatosan csökkent. Mégis az összes hitel állománya a visszafizetések elakadása miatt, 1932-ben tetőzött. A táblázatban szereplő számok még nagyobb eladósodás szintet mutatnának, ha a be nem kebelezett, vagyis a telekkönyvbe be nem jegyzett adósságállományt is vizsgálnánk.

5 A táblázatot idézi MATOLCSY, 1944. azzal a megjegyzéssel, hogy az év végi adósságösszeg oszlopában szereplő adat a LEBOSZ kölcsönével együtt értendő. A LEBOSZ a földbirtokreform lebonyolításával kapcsolatos kölcsönöket nyújtott, így kölcsönnyújtásának jellege miatt nem igazán illeszkedik az elemzett vonulatba.

5

A magyar mezőgazdaság eladósodása tehát a 1920-as évtized közepétől egyre gyorsult. A földbirtokokra adott jelzálogkölcsönök állománya 1925-ben 5485 ezer pengőt, 1926-ban 88631 ezer P-t, 1927-ban 173 134 ezer P-t, 1928-ban már 300 204 ezer pengőt tett ki 6 Az adósságteher (1. táblázat) 1925-26-os gazdasági évben még csak 135,5 millió pengő volt, 1928-29-ben már 1171,6 millió, 1932-33-ban már 2178,7 millió pengőre emelkedett. Ezt összevetve a mezőgazdaság bevételeivel azt kapjuk, hogy a teher a bevételeknek 1928-ben a 78%-ára rúgott, de 1930-31-ben már 80%-kal, és 1932-33-ban már 229%-kal haladta meg a bevételt. Miközben a mezőgazdaság termelők bevételei és ezzel együtt vásárlóerejük a zuhanó árak miatt gyengült, a kölcsönök kamatterhei egyre nagyobb nehézséget jelentettek. Jól mutatja a teher megoszlását, hogy a teher összegének 50,2%-a a 20 holdon aluli birtokosokra esett. (2. táblázat) Még súlyosabb kép tárul elénk, ha az 5 holdon aluli birtokosok terheit vizsgáljuk: rájuk esett az összes teher közel 30%-a és holdanként 448 pengő adósság. 7 Az összes terhek 66%-át (Szuhaynál 62%) hitelintézeti kölcsönök tették ki, 1 360 millió pengő értékben. Hitelintézeti kölcsönnel volt megterhelve az ország összes földterületének 36,2%-a (5 765 ezer hold). A hitelintézeti kölcsönökön felül - különösen a kis, 5 holdnál kisebb területen gazdálkodóknál – jelentős volt az uzsorajellegű terhek szerepe. Hitelintézeti oldalról vizsgálva jelzáloghiteleket négy budapesti nagybank és két a bankok által alakított szövetkezeti formában működő konzorcium folyósította. Így az Országos Földhitelintézet, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Magyar Általános Hitelbank, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár valamint a Magyar Jelzálogkibocsátó Intézetek Szövetkezete és a Magyar Jelzálogintézetek Szövetkezete. 8 A következő, 2. számú táblázat 1932 év végén mutatja be a földbirtokosokat és terheiket birtoknagyság szerint csoportosítva. Jól látszik a 0 és 5 hold közötti törpebirtokosok tömegének eladósodása okozta komoly társadalmi probléma, de az kitűnik, hogy a birtokosok valamennyi csoportjának fele - harmada el volt adósodva, és a saját területüknek nagyjából ugyanekkora hányada volt megterhelve. 6

A Magyar Statisztikai Évkönyvek alapján idézi SZUHAY, 21 p. SZUHAY, 42 o. 8 A pénzintézetek jelzálogkölcsön állománya 1932 év végén a következő volt: Országos Földhitelintézet 118,6 millió pengő, Magyar Általános Hitelbank 74,9 m. P, Pesti Hazai Első Takarékpénztár 36,1 m. P, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank 22,6 m. P, Magyar Jelzálogkibocsátó Intézetek Szövetkezete 41,9 m. P, Magyar Jelzálogintézetek Szövetkezete 21,8 m. P. 7

6

2. táblázat: A hitelintézeti adósok száma, birtokaik megterhelt területe, birtoknagysági csoportok szerint 1932 végén 9 X

Megterhelt

Birtoknagy Földbirtok Földbirtok ság csoport területe (kat. osok száma (kat. hold) hold)

A hitelintézeti kölcsönök állománya (1000 P)

Meg nem terhelt Egy kataszteri hold megterhelt birtokra eső kölcsön (P)

Földbirtok osok száma

Földbirtok területe (kat. hold)

Összes

Földbirtok osok száma

Földbirtok területe (kat. hold)

Földbirtok osok közül adós %

Földbirtok ok területéből megterhelt terület %

0-5

485 019

890 934

412 290

463

427 913

816 145

912 932

1 707 079

53,13

52,19

5 – 10

68 539

496 428

90 747

183

91 977

930 994

160 516

1 427 422

42,70

34,78

10 – 20

40 658

575 566

116 179

202

84 934

1 609 761

125 592

2 185 327

32,37

26,34

20 – 50

22 230

671 690

144 236

214

32 758

1 330 086

54 988

2 001 776

40,43

33,55

50 - 100

5 031

344 647

76 791

223

7 634

516 819

12 665

861 466

39,72

40,01

100 - 500

3 485

746 321

162 091

217

5 893

1 190 132

9 378

1 936 453

37,16

38,54

500 - 1000

627

437 507

88 885

203

805

557 868

1 432

995 375

43,78

43,95

1000-nél több

499

1 602 306

267 430

167

746

3 215 214

1 245

4 817 520

40,08

33,26

Összesen

626 088

5 765 399

1 358 649

1 872

652 660

10 167 019

1 278 748

15 932 418

49

36,2

Az adatokból is kitűnik, hogy a magyar mezőgazdaság szerkezeti problémái, és az ebből következő társadalmi problémák jórészt a nagybirtok-rendszer fennmaradásából, a földosztás meg nem valósulásából származtak. Ez gátolta a gazdaság fejlődését, és útjában állt a társadalmi fejlődésnek is. A húszas-harmincas években a 100 holdon felüli birtokosok részesedése az összes termőterületből 50% körül mozgott, míg a földbirtokok közel egy harmada 1000 holdnál nagyobb birtokosok kezén volt. 10

A világgazdasági válság hatásai, az állami beavatkozás, az adósmentés lépései az 1929-es krízis nyomán Az 1929-es nagy gazdasági világválság a trianoni sokk után éppen csak újjáéledő magyar gazdaságot tragikusan érintette. A válság kitörését követően hirtelen nagymértékű áresés következett be, és túltermelés mutatkozott

a

mezőgazdaságban.

A

legnagyobb

arányú

visszaesés

világszerte

9 KONKOLY-THEGE, 1932. A magyar föld jelzálogos terhei.. alapján. A táblázat adataihoz kiegészítésül hozzátartozik, hogy az csak a hitelintézeti adósok számait tartalmazza, ami az összes hitel kb. 2/3-át adta 10 SZUHAY, 28. o.

7

a

mezőgazdasági

termékeket

exportáló

országokban

következett

be,

amelyek

közé

Magyarország is tartozott. Ezt a hatást az is erősítette, hogy az addigi gabonaimportáló országok a válság hatására kezdetben fokozták a termelésüket. Magyarország exportja is döntő mértékben az agrártermékek kivitelén alapult, ami a válság nyomán megfagyott európai gazdaságban gyakorlatilag leállt, és ennek negatív hatásai ismét a gazdáknál csapódtak le. Ezt súlyosbította a külgazdasági elszigeteltség, és az addigi egyik legnagyobb exportpiacunkat jelentő Csehszlovákiával folytatott vámháború. A mezőgazdasági termékekből származó bevétel 1928-29-ben 1507,8 millió pengőre rúgott, 1931-32-ben 807,2 millió pengőre, míg 1932-33-ban már 662,9 millió pengőre esett vissza. 11 Ez nagyrészt a korábban ismertetett áresésből következett. Magyarországon tehát a világválság elsősorban agrárhitel-válságban manifesztálódott, amelynek azonban a – népesség nagy része agrártermelő lévén – súlyos társadalmi következményei voltak, és az állam beavatkozását tették szükségessé.

A válság következményei elleni egységes fellépést több nemzetközi találkozón kísérelték meg tető alá hozni. Így 1930-ba a genfi ún. „vámfegyverszüneti konferencián”, majd a bukaresti konferencián, a varsói értekezleten, majd ismét Bukarestben, majd Belgrádban, az utóbbi esetekben a keleteurópai államok részvételével. 1931-ben az első és második párizsi konferencián, a dunai országok konferenciasorozatán, a római nemzetközi búzakonferencián, a búzaexportáló országok londoni konferenciáján, majd egy antwerpeni és szófiai megbeszélésen igyekeztek kiutat találni a mezőgazdaság katasztrofális helyzetéből. A mezőgazdaság gondjait napirendre tűzte a stresai konferencia is. A sort 1933-ban a londoni világgazdasági konferencia, majd londoni nemzetközi búza értekezlet folytatta. Itt elfogadták a londoni búzaegyezményt, amelyben a legnagyobb exportáló országok kötelezték magukat a termésterület csökkentésére, de végül ez sem valósult meg. A mezőgazdasági válság megoldását célzó nemzetközi tanácskozások tehát úgy regionális, európai vagy világszinten egyaránt kudarcot vallottak. 12 Magyarországnak így jórészt önerejéből kellett szembenéznie a gazdasági válság következményeivel és intézkedéseket hoznia a hatásainak kiküszöbölésére. A tömeges csődök megelőzése céljából az első állami intézkedések az 1930-as év folyamán történtek: külön pénzalapot hozott létre a kormány a mezőgazdaság megsegítésére, továbbá vasúti 11 12

MATOLCSY-VARGA, Magyarország Nemzeti Jövedelme 1924-1925 – 1934-1935, 68. o. SZUHAY, 58 o.

8

fuvarkedvezményeket, termelési eszközök árának csökkentését, különböző szubvenciókat, és a boletta-rendszer bevezetését is tartalmazta az első intézkedéscsomag. A kormányzat a mezőgazdasági termelőket sújtó áresés enyhítésére bevezette a köznyelvben csak boletta rendszerként ismert, - hivatalos nevén gabonajegy rendszert. Az erről rendelkező jogszabályt, az 1930. évi XXII. törvénycikket 1930. július 15-én léptették életbe 13. A boletta rendszer egy gazdavédelmi keretprogram volt, amely a terv szerint 1941-ig tartott. A rendszer lényege szerint minden esetben, amikor a meghatározott gabonák (búza, rozs és kétszeres) tulajdonjogának átruházására sor kerül, azt csak gabonajegy kíséretében volt szabad átruházni. A gabonajegy vízjeles papírra készült, 1-, 5-, 10-, 100-, és 500-, pengő címletekben, két részből, egy szelvényből, - amit a felvásárló a termelőnek adott –, és gabonalevélből – ami a gabonát a további forgalomban kísérte – állt. A termelő a vevőtől minden eladott mázsa gabona után a vételáron felül megkapta a szelvényt, vagyis köznapi nevén a bolettát. A boletta értékét a pénzügyminiszter minden évben meghatározta, így a szubvenció mértékét közvetlenül és gyorsan tudta szabályozni. A bolettát adók és hátralékok kiegyenlítésére is fel lehetett használni, az ezek kielégítése után fennmaradó részt pedig készpénzre lehetett váltani. A kereskedő, ha a vásárolt gabonát külföldre vitte a boletta fejében készpénzt kapott vissza. A boletta révén 1930. július 1-jétől mázsánként 3 pengőt, 1931. július 1-jétől 6 pengőt, 1932. július 1-jétől 4 pengőt, 1933. július 1-jétől ismét 3 pengőt kaptak a termelők a piaci ár felett. A bolettáról szóló törvény rendelkezései kiterjedtek még a gabonajelzálog szabályozásának részleteire, illetve a gabonára vonatkozó határidős tőzsdei ügyletek szabályainak szigorítására is. A gabonajegy 1934. július 1-jéig volt használatban. Az állam a bolettán kívül intervenciós vásárlásokkal is támogatta a gabonafelvásárlást. A gabonajegy kivezetését követően pedig a Futura szövetkezeten keresztül vásárolta fel a termelőktől a gabonát, központilag meghatározott minimáláron, amely jóval meghaladta a világpiaci árat. A 3400/1932 M. E. számú rendelettel 14 hozták létre a Mezőgazdaság Megsegítésére Szolgáló Alapot. A mezőgazdaság közvetlen támogatásait ebből az alapból finanszírozta a kormányzat. Az alap bevételeit a következő bevételek képezték: kezdetben: 1930. évi XXII. törvénycikk az egyes gabonaneműek értékesítése érdekében szükséges intézkedésekéről. A részletes szabályozást a m. kir. minisztérium 1931. évi 3.600 M. E. számú rendelete - az egyes gabonaneműek értékesítése érdekében az 1931/1932. gazdasági évre szükséges intézkedésekről – tartalmazta. 14 A m. kir. minisztérium 1932. évi 3.400. M. E. számú rendelete a mezőgazdaságnak az 1932/1933. gazdasági évre nyújtandó kedvezményekről 13

9

•

a lisztforgalmi adóváltságból,

•

és a boletták eladásából származó bevételek,

később ezeken felül kibővült a következő tételekkel: •

a rizsforgalmi adóváltság,

•

gyarmat és fűszeráruk és az élesztő forgalmi adójának emeléséből származó bevétel,

•

a textiláruk forgalmi adója, és textilgyárak hozzájárulása,

•

a szénadó bevételei,

•

kartellilletékekből származó bevétel,

•

a társasági adó alá eső vállalatok külön hozzájárulása. A 6100/1933. M. E. rendelet szerint a társasági adó alá eső vállalatok kötelesek voltak a saját tőkéjük 2,5 ezrelékét tartoztak az alap javára befizetni,

•

sertésértékesítési hozzájárulás (1935-től),

•

márkacikkek forgalomba hozatala után fizetendő illeték.

Az alap forrásait következő célokra használták fel: •

Az adott évre esedékes állami földadó kiváltására, kisbirtokosok (100 AK alatt) és szőlőbirtokosok számára,

•

a gazdák vármegyei útalapok számára teljesített közmunka szolgáltatási kötelezettség kiváltására,

•

a gabonajegy szelvények értékének megtérítésére,

•

a gabona-, és rizsexport esetén a gabonajegy értékének megtérítésére, lisztexport esetén a lisztforgalmi adóváltság megtérítésére, később a helyhatóságok kártalanítása a lisztforgalmi adóváltságból való részesedésük megszűnése miatt,

•

a gabonajegyek és a lisztforgalmi adóváltsággal kapcsolatos kiadásokra,

•

községek kártalanítására,

•

mezőgazdasági termények és termékek értékesítésének előmozdítására,

•

a mezőgazdasági kamatterhének csökkentéséhez szükséges összegen részbeni fedezésére,

•

A mezőgazdasági termékek vasúti fuvardíjkedvezménye miatt a vasúti és hajózási vállaltok kompenzálására. 10

Az alap az 30’as évtized elején hozzávetőleg 120 millió pengő, az évtized közepén mintegy 60 millió pengő bevétellel gazdálkodott.

Az 1931. évi VIII. tc. 15 és annak végrehajtásáról szóló 1931/1900 M. E. számú rendelet felállította a Földteherrendező Országos Bizottságot. 12 tagját a miniszterelnök nevezte ki, felügyeletét a pénzügyminiszter látta el. Alapvető célja a hitelezők és az adósok közötti mediátor szerep betöltése volt, ennek érdekében teherrendezésre irányuló tárgyalásokon igyekezett közvetíteni a hiteladós és a hitelezők között. Kérelemre rendelte el az eljárást, abban az esetben, ha az eljárás eredményes befejezése volt várható, és ha a követelés 1931. március 1-e előtt keletkezett. A kérelmet előterjesztőknek a tárgyalás megindításának tényét a telekkönyvben feljegyezték, ezáltal három hónapra illetve a feljegyzés hatályossága időtartamáig nem lehetett kitűzni az ingatlanuk és ahhoz kapcsolódó ingóságuk árverését. A bizottsághoz mintegy 20 000 kérvény érkezett, amiből több mint 13 000 esetben rendeltek el teherrendezést. Ezzel a kormányzat gyakorlatilag a tömeges árverések megindításának állta az útját. 1931-ben került sor a földadókulcs leszállítására, amelynek mértéke a kataszteri tiszta jövedelem 16 20%-a lett. Annak a birtokosnak, akinek az egy községben lévő összes földbirtokának kataszteri tiszta jövedelme nem haladta meg az 50 aranykoronát, később pedig a száz aranykoronát, vagy szőlőbirtokos volt, - teljes földadó-megtérítést biztosítottak. A megtérítést az elkövetkezendő években is megmaradt. A megtérítés 1931-ben több mint 1,2 millió adózót érintett 4,3 millió pengő értékben. 1931-től

tarifális

kedvezményekkel

támogatták

a

mezőgazdaságot,

és

a

mezőgazdasági termékekre vonatkozó vasúti-, és 1935-től a hajózási fuvardíjakat jelentősen csökkentették. Ennek érdekében több ezer kilométernyi vonalat államosítottak. Ugyanígy sokrétű szabályozással igyekeztek a termelők kiadásait csökkenteni és egyéb bevételeit növelni. Ennek érdekében drágította a kormányzat a tej felvásárlási és fogyasztói árát 17, és az agrárolló nyílása miatt - csökkentette egyes a termeléshez szükséges iparcikkek árait, így a

1931. évi VIII. törvénycikk a földteherrendezés előmozdítására szükséges intézkedésekről Kataszteri tiszta jövedelem: a termőföldek minőségének jelzőszáma. Alapja az 1875-ben felvett országos földkataszter, amely a helyi földrajzi adottságok figyelembe vételével, művelési ágakra és azon belül minőségi osztályokra osztotta az ország termőföldjeit. Értéke a felmérés idején használatos pénznem az aranykorona (AK). Napjainkig a földminősítés alapját képező jelzőszám. 17 A m. kir. Minisztérium 1931. évi 5.890. M. E. számú rendelete, a m. kir. földművelésügyi miniszter 1931. évi 21.300. számú rendelete, és a 2700/1932. M. E. számú rendelet 15

16

11

jutazsák, az oltóanyagok, növényvédő szerek, rézgálic, gépzsír, üzemanyag, nikotin árát. Jelentősen könnyítettek a gazdák közmunka kötelezettségén is. Mivel a kölcsönök kamatterhei a zuhanó bevételek mellett emelkedtek, állami beavatkozás, vagyis kamatcsökkentés vált szükségessé. Az 1931. évi XXVI. tc. felhatalmazást adott a kormánynak, hogy amíg azt „a gazdasági és hitelélet rendjének megóvása szükségessé teszi” rendelettel a törvényhozás hatáskörébe tartozó intézkedéseket hozzon. 18 Ez alapján került sor az 1931. október 11-én hatályba lépett 5610/1931 M. E. számú rendelet meghozatalára, amely felállította az Országos Hitelügyi Tanácsot, amelynek feladata „a hitelélet rendjének megóvásában való közreműködés”. A Tanács hatásköre néhány kivételtől eltekintve valamennyi belföldi entitás ügyleteire vonatkozó kamatok megállapítására kiterjedt. Mandátumát nem határozták meg szorosan és egészen a világháborúig fennállt, tagjai a minisztériumot képviselő szakember, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a Pénzintézeti Központ elnöke és a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének két küldötte voltak. 1931 őszén válság hatására a kamatok felszöktek és a rövidlejáratú kötelezettségekre országos átlagban 13% körül mozogtak. 19 Az 5610/1931 M. E. számú rendeletben meghatározták, hogy a jogszabály életbe lépését megelőzően lejárt, de még nem törlesztett tartozást, legfeljebb évi 8%-os, a később lejáró követeléseket maximum évi 12%-os kamattal lehetett bírói úton érvényesíteni. A rendelet 9.§ rendelkezett arról, hogy a kamatok számítása során azokba be kell számítani mindenfajta melléktartozást is, így a kötbért, üzletdíjat, folyósítási forgalmi jutalékot, folyószámlaköltséget stb. Ez a rendelkezés tulajdonképpen a korabeli THM számítással egyenértékű. Később az Országos Hitelügyi Tanács határozatiban és további rendeletekben állapítottak meg a kamatszinteket. Így az 14000/1933 M. E. számú rendelet már csupán 5,5%-ban maximálta az 1932. április 1.e előtt keletkezett magánjogi követelések kamatát, amit a 10000/1935 M. E. számú rendelet is szabályozott. Az érvényesíthető kamatláb az intézkedések révén 1931 novemberétől folyamatosan csökkent. A kamatcsökkentés és a gazdavédő intézkedések hatására pedig a mezőgazdaság évi kamatterhe is visszaesett és 1935-re már elérte az 1927-es év szintjét. (3.

18

1931. évi XXVI. törvénycikk a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról 2. §, a felhatalmazást később hosszabbította az 1932. évi VII., az 1933. évi X., az 1934. évi XV., az 1935. évi IX., az 1936. évi XVIII., az 1937. évi X., az 1939. évi VIII. törvénycikk 19 SZUHAY, 288. o.

12

táblázat) Ez rendkívül fontos volt, hiszen például 1932-ben az adós gazdák pénzbevételeinek kb. a 60%-át az évi kamatteher fizetése emésztette fel. 20 3. táblázat: A mezőgazdaság éves kamatterhe 1925 - 1938 21 Év

Millió pengő

1925

15

1926

48

1927

93

1928

130

1929

191

1930

215

1931

225

1932

167

1933

146

1934

101

1935

92

1936

83

1937

75

1938

75

Ugyancsak az 5610/1931. M. E. számú rendelet rendelkezett azokról a birtokosokról, akik a Földteherrendező Országos Bizottság teherrendezési eljárását sikertelenül kérték, vagy birtokuk kataszteri tiszta jövedelme az 1000 aranykoronát nem haladta meg, illetve akiknek a fő jövedelmi forrásuk volt a földbirtokuk. Ezeknek a csoportoknak lehetővé tette, hogy a végrehajtási eljárás során kérelemre az ingatlan zárlatát elhalasszák maximum 1932. október 31. napjáig, a következő termés értékesítésének idejéig. A rendelet a végrehajtást elszenvedőkkel szemben is tartalmazott könnyítéseket. Ezzel tulajdonképpen 1931. év végére a kormányzat elérte, hogy földbirtokot a legrászorultabb rétegtől lefoglalni ne lehessen. Ezeknek az intézkedéseknek a sorát folytatta a 3800/1932. M. E. számú rendelet 22, amelynek értelmében azok a gazdák, akik a kataszteri tiszta jövedelem hússzorosánál nagyobb jelzálogos teherrel bírtak, vagy a kataszteri tiszta jövedelem holdankénti átlaga a 300 pengőt meghaladta, valamint időben teljesítették az esedékes közadókat és annuitásokat, ebben az esetben 1932. október 31.-ig lényegében nem lehetett ellenük végrehajtást megindítani. Tovább szigorította a végrehajtási eljárás szabályait is a rendelet az adósok 20

MATOLCSY, 1944. 19. o. MATOLCSY, 1944. adatai alapján 22 A m. kir. minisztérium 1932. évi 3.800. M. E. számú rendelete egyes gazdatartozások behajtásának ideiglenes korlátozásáról 21

13

javára. A jogszabály tehát a korabeli végrehajtási moratóriumot ismét meghosszabbította, majd tovább hosszabbította azt a 6300/1932. M. E. számú rendelet 23 1933. október 31-ig. A rendelet a 3800/1932-hez képest a kedvezményeket kiterjesztette az 50 holdnál kisebb birtokosoknak arra a körére is, amelynél a kataszteri jövedelem 15 szeresénél nagyobb a jelzálogos teher, illetve a kataszteri tiszta jövedelem holdanként átlaga a 225 pengőt meghaladta. Kiterjesztette a kedvezményt arra a mezőgazdasági munkából élőre is, aki házas belterületi telek tulajdonosa és a jelzálogos terhe a házadó négy és félszeresét meghaladta. Mindkét 1932. évi rendelet ugyancsak védelmet nyújtott a fizetni nem tudó, de vélelmezhetően a jövőben méltányos halasztás után mégis arra képes adósok esetén is. A 6300/1932-es rendelkezett a végrehajtás elhalasztásáról rendkívüli gazdasági kár esetére is. A 4300/1939. M. E. számú rendelet pedig a kataszteri tiszta jövedelem tizenötszörösénél jobban eladósodottaknak állami kamat-hozzájárulást tett lehetővé. A hozzájárulás akkor járt, ha a kamat az évi hét és fél százalékot meghaladta, ez esetben mértéke két és fél százalék volt. Az 8650/1933 M. E. számú rendelet lehetővé tette a gazdáknak valamint azoknak a kereskedőknek és iparosoknak, akik a gazdákkal közvetlen összeköttetésben voltak, hogy adóhátralékukat terményben is leróják. 1933-tól kezdve különleges elbírálás alá estek az aszálykár sújtotta birtokok is.

1933. október 23.-án lépett életbe a kormány 14000/1933 M. E. számú rendelete 24. Ennek alapján a leginkább eladósodott gazdáknak 25 kívánt segítséget nyújtani a kormány olyanformán, hogy azok a hiteladósok, akiknek a birtokain az adósságteher kataszteri tiszta jövedelem 15 szeresénél nagyobb volt, illetve házas belterületi telkének terhe a házadó négy és félszeresét meghaladt kérhették birtokaik ún. védett birtokká nyilvánítását. A védettség ténye a telekkönyvbe is bejegyzésre került. A védett birtokon évi 4% kamatfizetésen felüli kamatrész fizetési kötelezettsége megszűnt, az „teljes kiegyenlítést nyert.” A védett birtokkal szembeni végrehajtási jogot felfüggesztették és újabb jelzálogjogot sem lehetett bejegyezni rá, ha a gazdaadós kölcsöne kamatát fizette. A kataszteri tiszta jövedelem 40-szeres szorzatánál nagyobb adóssága után nem kellett kamatot fizetnie. Ha a birtoka nagysága illetve kataszteri tiszta jövedelme a 10 holdat vagy a 100 aranykoronát nem érte el, akkor kedvezményes kamatfizetési kötelezettség vonatkozott rá. 23

A m. kir. minisztérium 1932. évi 6.300. M. E. számú rendelete a gazdatartozásokra, továbbá a peres és nem peres eljárásra vonatkozó egyes jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről 24 A m. kir. minisztérium 1933. évi 14.000. M. E. számú rendelete a gazdatartozások fizetésének újabb szabályozásáról 25 A rendelet megfogalmazásában a „gazdaadós” terminust használja

14

A rendelet ugyancsak a törpebirtokosok nagyarányú eladósodásán kívánt segíteni azzal a rendelkezésével, miszerint a 10 kataszteri hold vagy a 100 aranykorona kataszteri tiszta jövedelmet meg nem haladó eladósodott birtokoknak a kataszteri jövedelem 40 szeresét meghaladó jelzálogos terhét az állam átvállalta, összesen 25 millió pengő erejéig. Ez utóbbi könnyítést, vagyis a kataszteri tiszta jövedelem 40-szeresén felüli tehernek az állam általi rendezését, 1935-ben a 10000/1935 M. E. számú rendelet 26 kiterjesztette valamennyi birtokra. A rendezés sávosan valósult meg: a 40 és 60 szoros szorzat közé eső csoportban a követelés 100%-át, a 60 és 80 szoros szorzat között a 40%-át, 80 és 100 szoros szorzat között a 20%-át, míg efelett 10%-át vállalta át az állam. Ugyancsak kiterjesztette az eddig a 10 holdig birtokosoknak járó kamatkedvezményt 20 holdra és leszállította az eddig 4%-os általános kamatfizetési mértéket 3,5%-ra. A törpebirtokosok (10 hold és 100 AK alatt) esetén elrendelte a rövid lejáratú követelések hosszúlejáratúvá alakítását, a tőketartozás fizetésének évi 4,5%ának 50 éven keresztül való ütemezése révén. Aki ezt nem fogadta el, birtoka kikerült a védetté nyilvánítás köréből. Védetté nyilvánítottak a rendelkezések hatására 77 852 birtokot, amelyeknek közel 125 000 birtokosa volt. Ez az 5,8 millió holdnyi terhelt birtok 33,8%-át tette ki, és a megterhelt birtokok bruttó 2 170 millió pengős terhéből 950 milliót tett ki a védett birtokokra eső rész.

27

Az adósságok rendezésére a kormány rendelkezésére - törvényi felhatalmazás alapján 28 - 100 millió pengős a Magyar Nemzeti Bank által biztosított hitelkeret állt. Ebből a hitelkeretből három

pénzügyi

alapot

hoztak

létre:

a

kamat-hozzájárulási-,

tőketörlesztési

és

adósságrendezési alapot. 1937 közepéig az alapok 70 millió forintot használtak fel a gazdák helyzetének rendezésére. A pénzintézetek a folyószámla–, és takarékbetétek után fél százalékos hozzájárulást fizettek, ami szintén az alapokba kellett befizetniük. A 10000/1935 M. E. számú rendelet a tartozások 50 évre való ütemezésével tulajdonképpen véglegesen rendezni volt hivatott a gazdaadósságok kérdését. A mezőgazdasági adómentés sikeresnek bizonyult, hiszen az eladdig fizetésképtelen gazdák zöme 1935-36-tól képes volt törleszteni a felvett hitele részleteit.

A m. kir. minisztérium 1935. 10.000. M. E. számú rendelete a gazdatartozások rendezéséről, kihirdették és hatályba lépett 1935. október 12.-én 27 MATOLCSY, 1944. A magyar mezőgazdaság adósságterhének alakulása… 12. o. 28 1933. évi XXVII. törvénycikk a gazdatartozások rendezésével kapcsolatos hitelműveletekről, valamint egyes közmunkák költségeinek fedezéséről 26

15

A gazdavédelmi rendszert a tervek szerint 1935-ig működtették volna, de ezt a határidőt többször meghosszabbították és végül 1941-ig működött. A programok támogatására a számítások szerint összesen mintegy 700 millión pengőt költöttek.

Ugyancsak

a

gazdavédelmi

intézkedéssorozathoz

kapcsolódott

az

egykezek

rendszerének létrehozása. E mögött -1933-tól kezdve egyre inkább – a magyar mezőgazdasági kivitel állami monopolizálásának szándéka húzódott meg. Már 1930-tól megindult a gabonakivitel „egykezesítése” a Mezőgazdasági Kiviteli Intézet égisze alatt. de több hasonló az exportot koncentráló egységesülés jött létre a burgonya,- hagyma és borexport területén is. Bizonyos mezőgazdasági termékek felvásárlására és exportjára a későbbiekben állami vagy többségében állami kézben lévő társaságok alakultak és kaptak kizárólagos jogot. A legjelentősebbek a Hangya és a Futura szövetkezetek voltak. A rendszer leegyszerűsítette és olcsóbbá tette a felvásárlást, mivel kikapcsolta a kereskedőket a terménykereskedelemből.

A

termelő-,

értékesítő-,

és

fogyasztási

szövetkezetek

megerősítésére az 1934. évi XXI. tc. 29 alapján 11,6 millió pengőt fordítottak. 1937-re már a mezőgazdasági kivitel 53%-a ezeken a szervezeteken keresztül bonyolódott. A gazdák segítségére jöttek létre még olyan programok, mint az 1936-ban indult telepítési törvény, amely 25 év alatt 35 000 életképes kisgazdaságot tervezett létrehozni, vagy az 1939es kishaszonbérleti törvény, amely kishaszonbérletek formájában évi 100 000 kataszteri hold föld művelésére adott lehetőséget a törpebirtokosoknak és a nincsteleneknek.

1933-tól a kormányzat az agrárválság megoldását részben a külpiaci nyitásban találta meg. A magyar mezőgazdaság termékeinek német és olasz piacokon való elhelyezésével látta biztosítottnak a magyar agrárium jövőbeli felvevőpiacát, ezáltal ugyan sajnálatosan elkötelezte magát politikailag, bár a gazdákat sújtó gazdasági helyzetet jelentősen sikerült enyhítenie. 1933-ban gazdasági megállapodást kötöttünk Olaszországgal, amelynek értelmében sok más agrárterméken kívül 130 000 tonna búzát helyeztünk el az olasz piacon. Az olaszok preferenciális kedvezmények biztosítottak többek között a magyar szarvasmarha, ló, 1934. évi XXI. törvénycikk egyes közmunkák költségeinek fedezéséről, valamint egyes termelő, értékesítő és fogyasztási szövetkezetek hatékonyabb működésének biztosításáról 29

16

sertészsír, szalonna, vaj, zab, és maláta exportjára, cserébe rizs, déligyümölcs, sajt, szardínia, személygépkocsik és traktorok magyarországi értékesítésére számíthattak. Ugyancsak jelentős volt az 1934 márciusában kötött olasz-osztrák-magyar hármas egyezmény, amelyben Ausztria és Olaszország többek között kötelezte magát 3,5 millió mázsa magyar búza és malomipari termék átvételére. Németország már korábban vállalta, hogy a világpiaci árat 11%-kal meghaladó prémiumot fizet a magyar búzáért. 1932-ben klíringegyezményt is kötöttünk a németekkel, 1933 júliusában pedig nagyobb mennyiségű gabona átvételéről szóló pótegyezményt. 1934. február 21-én kereskedelmi szerződést kötött a kormányzat Németországgal, ami formailag az 1931es szerződés 2. pótegyezménye volt. Ebben a németek vállalták, hogy rendkívül kedvező áron átvesznek többek között évi hatezer vágómarhát, 1,5 ezer tonna szalonnát, 10 ezer tonna zsírt, fél millió tonna búzát és kukoricát. Az elszámolás az ún. klíringrendszerben zajlott, vagyis árut áruval állítottak szembe meghatározott értéken, és az év végén számolták csak el a különbözetet. Így a valutával, illetve a pengővel való elszámolást kiküszöbölték, ami a krónikus valutahiány miatt jelentős könnyebbséget jelentett mindkét fél számára. Magyarország klíringben számolt el Németországon és Olaszországon kívül, Ausztriával, Belgiummal és Svájccal egyaránt. A nem klíringállamokba irányuló exportot ösztönözte a Kompenzációs Iroda, amely felárakat alkalmazott bizonyos, főként mezőgazdasági termékek vonatkozásában. Ezekről a termékekről egy kompenzációs listát vezettek, amelyeken a nyereségesen nem exportálható áruk támogatása szerepelt árucikkenként és országonként. A felárat kompenzációs költségtérítésnek nevezték. Erre azért volt szükség, mert a pengő értékvesztésének hatására az exportőrök jelentős veszteségeket szenvedtek el. A felárral támogatott exportra a harmincas években egyre nagyobb összeget különítettek el a költségvetésben. A gazdavédő intézkedések mellett a külpiaci nyitás sikeresen biztosította a magyar agrártermékek felvevőpiacát, és a tartozások hosszú távú átütemezése révén a birokok elvesztésének a veszélye is elhárult a földművesek feje fölül és 1937-től újra konjunktúra időszak köszöntött a szektorra.

17

Eladósodás Magyarországon a 2000-es évek elején, - a devizahitelezés zsákutcája A lakossági devizahitelezés Magyarországra Ausztriából került, ahol kezdetben a Svájcban dolgozó, és így svájci frankban kereső osztrákoknak nyújtott pénzügyi szolgáltatásként jelent meg. Magyarországon is előbb az osztrák tulajdonú pénzintézetek vezették be a hitelezési gyakorlatukban. A magyar lakosság devizahiteleinek állománya – a nominális kamatokból származó kisebb kamatteher következtében - az ezredfordulót követően fokozódó mértékben emelkedett. Elősegítette a folyamatot a 2000-es évtized első felét jellemző nemzetközi likviditásbőség is. Míg az ezredfordulót megelőzően a devizahitelek csupán a vállalati szektor számára voltak hozzáférhetőek, azt követően a lakosság felé is megindult ezek közvetítése. A lakossági devizahitelezés kezdeti szakaszában, ezek a hitelek szinte kivétel nélkül gépjármű-finanszírozáshoz kapcsolódtak, azonban az idő előrehaladtával, és a politikai változások nyomán bekövetkezett a lakáshoz jutás állami támogatásának leépítésével, az ingatlanhitelezés vált elsődleges jelentőségűvé. Később komoly részt hódítottak a szabad felhasználású devizaalapú jelzáloghitelek, illetve a fogyasztási hitelek terén is egyre nagyobb lett a devizahitelek részaránya, míg végül 80% feletti hányadot ért el. 1.ábra: A háztartási devizahitelek szerkezete

18

Nemcsak a lakosság, de ezzel együtt a hitelnyújtó bankok is egyre inkább devizakitetté váltak, mivel a folyamat a hitelintézeti mérlegek „eldevizásodását” is magával vonta. A mérlegekben szereplő devizahányad 2007-re 2001-es bázison, forrásoldalon 34-ről 39-re, míg eszközoldalon 34-ről 50%-ra nőtt. Máig tartó vita ugyanakkor, hogy a bankok rövid lejáratú forrásokból való fedezettsége mennyiben növelte a bizonytalanságot. A devizaügyletek miatt a bankok külső devizaforrásokat vontak be, ami miatt Magyarország külső adóssága is növekedett. A globális pénzpiacokon mutatkozó pénzbőség miatt pedig a nyugati befektetők, - így a jellemzően külföldi tulajdonú magyar bankok tulajdonosai - előszeretettel fektették be a pénzüket a magasabb reálkamatszinttel csábító kelet-európai piacon. Elsősorban az inflációs hatás miatti kamatkülönbözet orientálta a devizahitelek felvételére az adósokat. A jegybank sávos árfolyam követési rendszere azt az érzetet keltette, hogy a devizák árfolyamváltozása kordában tartható, míg a politika által hangoztatott euro bevezetés pedig a hitelek „kivezetésének” reményével kecsegtetett. A gazdaságpolitikai vezetés a devizahitelezés felfutásakor tapasztalt kb. 1%-os GDP többletet pedig rövidtávon sikerként tudta felmutatni. Az amúgy is túlságosan laza fiskális politika hibái a pénzügyi válság begyűrűzésével együtt végül szertefoszlatták ezeket a reményeket. A kisebb kamatteher a likviditási korlátok elhalványulását vonta maga után, és egy veszélyes öngerjesztő hitelexpanziós folyamatba torkollott. Azonban a devizahitelek esetén nem csupán az adott deviza kamatlábát kellett volna figyelembe venni, hiszen a portfolió-egyensúlyi modell alapján: „a szereplők allokációs döntései a hazai és a külföldi valutában denominált eszközök/források között a hozamkülönbözettől, a várt árfolyamváltozástól és az árfolyamkockázati prémiumtól függenek”.

30

Erről azonban mintha nemcsak az adósi-, de a hitelezői

oldalon is elfeledkeztek volna. A banki kínálati nyomás egyre erősödött, vagyis a hitelintézetek egymással versenyezve buzdították ügyfeleiket devizaalapú kölcsönök felvételére, a lakosság pedig – még a reálkeresetek csökkenését eredményező 2007-es megszorításokat követően is – nyakló nélkül vette fel a hiteleket, hogy addigi életszínvonalát fenntartsa. Az állami adminisztráció beavatkozása a folyamatokba pedig – egy nyilvánvalóan téves – gazdaságpolitikai elvrendszer zsinórmértékként való alkalmazása miatt nem valósult meg. Az állami szabályozó hatóságok elégtelen működése, a bankok egymásra licitáló hitelexpanziós politikája, és a fogyasztók hitelmohósága együttesen okozták a bajt. A túlnyomórészt külföldi tulajdonú magyarországi bankok a kockázati szempontokat figyelmen 30

BETLENDI – CZETI – KREKÓ – PALOTAI, 2005. A magánszektor devizahitelezésének mozgatórugói

19

kívül hagyva egymást hajszolták bele a hitelezési versenybe, hiszen aki lemaradt annak rosszabb eredményeit kellett magyaráznia az anyavállalatánál. Ráadásul számtalan olyan hitelfelvevők adósodtak el devizában, akik forintban valójában már hitelképtelenek voltak. Jellemző, hogy a Bankszövetség még 2006 januárjában közleményt bocsátott ki, amely szerint „nem kell félni a devizaalapú konstrukcióktól.” 31 Ebben mintegy „megjósolták”, hogy nem lesz tartós árfolyammozgás. De hogyan lenne képes bárki egy jellemzően 10-20 éves, vagyis hosszúlejáratú devizás konstrukció esetében előre megjósolni az árfolyammozgásokat? A jelenből visszatekintve kijelenthető, hogy nem is voltak képesek, sőt nagyot tévedtek. A lakosságnak – szemben például a nagyszámú nyugati vendégmunkással rendelkező Romániával – nem volt számottevő euro vagy frankbevétele, így teljességgel kiszolgáltatott lett az árfolyammozgásokkal szemben. A lakossági devizahitelezés felfutásának elsődleges oka 2003-tól kezdve a forint-euró kamatkülönbözet emelkedése volt, 32 azonban sem a hitelfelvevők, sem a hitelintézetek, sem a szabályozó rendszer nem számolt, illetve alulértékelte az ország reálgazdasági problémáiból adódó, az árfolyamkülönbözetben esetlegesen megmutatkozó veszélyeket, vagyis a forint stabil árfolyamának képe a devizahitelezés veszélyeit sokáig elfedte. 33 A forint 2001 és 2008 között +- 15%-os sávban az euróhoz volt rögzítve, azonban 2008 tavaszától bevezetésre került a „rugalmas árfolyamrendszer”, vagyis a nyomás hatására bekövetkezett a sáv feladása. A hitelfolyósítás az idő előrehaladtával jellemzően egyre nagyobb LTV arányok 34 , és az egyre hosszabb futamidő mellett valósult meg, párhuzamosan növelve ezzel a rendszer sérülékenységét. Ugyanakkor az időszakban a fiskális politika hibái és a válság hatásainak következtében az MNB a forint védelmébe érdekében többször kamatot emelt, ami a hitelfelvevőket a további devizában való eladósodás felé terelte.

31

A közlemény így folytatódott: „A hosszabb lejáratú hitelt felvenni szándékozók továbbra is nyugodtan választhatják a devizaalapú konstrukciókat, mert a hitel futamideje alatt valószínűleg nem lesz a törlesztési terhet jelentősen és tartósan megnövelő árfolyammozgás” http://www.hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/alap-informaciok/mti-2006-bankszovetseg-nem-kell-felni-a-devizaalapu-konstrukcioktol.html letöltés ideje: 2014. október 6. 32 BETHLENDI – CZETI – KREKÓ – PALOTAI, 2005. A magánszektor devizahitelezésének mozgatórugói 4. p. 33 Érdekes kitérő lehet itt, egy a büntetőjogból kölcsönzött fogalommal leírni a devizahitelezés szereplőinek a magatartását. Ez pedig a „gondatlanság” vagy latinul „culpa” jogi fogalma. A büntető törvénykönyv a gondatlanságot úgy határozza meg, mint olyan magatartást, melynek lehetséges következményeit tanúsítója előre látja, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy a következményeket azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet, vagy körültekintést elmulasztja.” Előbbi esetben „tudatos gondatlanságról”, luxuriáról, míg utóbbi esetben hanyag gondatlanságról, negligentiáról beszélünk. Érdekes elemzések tárgyát képezhetné, hogy ez esetben a devizahitelezés szereplői közül, melyik szereplő esetén melyik típusú gondatlansággal állunk szemben, az árfolyamkockázat alulértékelése esetén. A jelenséget leíró „alacsony kockázati tudatosságot”, véleményem szerint inkább „kockázati gondatlanságnak” lehetne nevezni fenti jogi definíció okán. 34

Loan to value arány, megmutatja, hogy az ingatlan értékének hány százalékát hitelezi a pénzintézet

20

A válság kirobbanását követően tehát a forint gyengülő árfolyamának hatására a törlesztő részletek megemelkedtek, és a rendszer, adós és bank számára egyaránt ingataggá vált. 2007 után a nem teljesítő hitelek száma ugrásszerűen megnőtt. Ezzel szorosan összefüggő, külső tényezők is hatottak: az ország lemaradt az euró-övezethez való csatlakozásról, romló mutatók és állandósult politikai bizonytalanság jellemezte, és végül a csődtől az IMF hitele mentette meg. A forint árfolyamesése révén a hitelek mögött álló ingatlanok is leértékelődtek. 2010 tavaszán pedig a tipikus svájci frankban eladósodott devizahiteles már rosszabbul járt, mint az az adós, aki forintban vette fel ugyanazt a hitelt árfolyamkockázat nélkül, de magasabb kezdeti kamatszint mellett. 2007 júniusa és 2013 júniusa között több mint 70%-kal nőttek egy tipikus svájci frankadós terhei a kezdeti törlesztőrészletéhez képest. 35 A törlesztőrészletek emelkedését két tényezőre lehetett bontani.

36

Először is az

árfolyammozgásból adódó emelkedés, természetesen amiatt következett be, hogy a válság során rendkívüli módon megnőtt a kereslet a svájci frank iránt, amely a Svájci Államszövetség tradicionális semlegessége és gazdasági szerepe miatt hagyományosan menedékdevizaként funkcionál. A svájci frank átlagos felvételkori árfolyama 160 HUF/CHF volt, míg az árfolyam 2010 tavasza óta nem járt 200 HUF/CHF alatt. A másik tényező a kamatveszteségből adódott, amelynek elsődleges oka a bankok egyoldalú kamat és díjemelései voltak. A kereskedelmi bankok többször egyoldalúan visszaéltek erőfölényükkel és a futamidő alatt változtatták a kamat és díjkondícióikat. Ez a gyakorlat eredményezte azt, hogy annak ellenére, hogy a referenciakamat időközben jelentősen csökkent, a banki THM mégis nőtt, és nagymértékben elszakadt a referenciakamattól. 37 A kereskedelmi bankok devizahitelezési gyakorlatát ezen felül is több hiba jellemezte. Legtöbb vitát kiváltó kérdés, ahol a bankok jóhiszeműsége megkérdőjeleződött, az árfolyamrés kérdése volt. A kereskedelmi bankok egy a hitelfolyósítás esetére kialakított árfolyamon számolták el az ügyfél befizetéseit, amely természetesen drágább volt a szokásos árfolyamnál. Kisebb jelentőségű banktechnikai, de a történtek fényében ugyancsak etikátlannak tekinthető lépés volt, hogy a bankok a hitelek előtörlesztését, illetve végtörlesztését különböző díjakkal – tulajdonképpen - büntették.

35

BALOGH – NAGY, 2013. Forint és devizahitelek: ki járt jobban? BALOGH – NAGY, 2013. Forint és devizahitelek: ki járt jobban? 2. o. alapján 37 BALOGH – NAGY, 2013. A bankok erőfölénye a devizahiteles problémában. 36

21

A bankok mozgatóit vizsgálva a devizahitelezéssel kapcsolatban Betlendi András tanulmányában

38

10 fő ismérv köré csoportosította a devizahitelezéssel kapcsolatos

üzletpolitikai hibákat: •

csak rövidtávú volumen-növelési célok jelentek meg a banki vezetők teljesítmény kiírásaiban, kockázati szempontokat nem vettek figyelembe,

•

a hitelezők minden eszközzel oldották a lakosság likviditási korlátját és suprime jellegű hitelezést is folytattak,

•

a hitelcélok bővítése is a hitelállomány bővítését szolgálta,

•

a többletkockázatok ügyfelekre való hárítása csak rövidtávon volt sikeres, hosszútávon a hitelkockázatok növekedésével járt,

•

a svájci frank - mint a hitelnyújtás fő pénzneme - használata sokkal kockázatosabbnak bizonyult az euró alapú hitelekhez képest,

•

a kamat meghatározásának módja sem a fix, sem a változó kamatozással nem volt jellemezhető, lehetőséget biztosított az egyoldalú kamatemelésekre, az ügyfél számára az árazás átláthatatlan volt,

•

a bankok alapvetően rövid és szintetikus forrásból refinanszírozták a hosszú lejáratú deviza jelzáloghitelezést, ami magas megújítási kockázattal járt, ami az ügyfelek számára költségként realizálódott,

•

a hitelezési hajsza során a bankok likviditási kockázata megnőtt, a hitel/betét arány felborult, aminek hatása szintén megjelent az ügyfélköltségekben,

•

az alkalmazott kockázatkezelési módszertanok és eredmények nem voltak alkalmasak a valós kockázatok mérésére,

•

a banki termékek a profitcél érdekében egyéb tisztességtelen termékjellemzőkkel is bírtak.

A jegybank szemszögéből vizsgálva is számos negatív következménye volt a devizahitelezés magas részarányának, mivel az a monetáris transzmisszió árfolyam- és kamatcsatornájának hatékonyságát egyaránt rontotta, hiszen a forint árfolyamának gyengülését és a jegybanki kamatváltoztatás hitelkibocsátásra gyakorolt hatásának gyengülését is előidézte. 39 Hozzá kell tenni azonban, hogy a magyar hitelintézeti rendszernek volt egy része, nevezetesen a takarékszövetkezetek és csúcsszervük a Takarékbank, amely óvatos devizahitelezési 38 39

BETHLENDI, 2015. Egy rossz termékfejlesztésből rendszerszintű piaci kudarc BALÁS – NAGY, 2010. A devizahitelek forintra történő átváltása.

22

politikát folytatott. Ennek következtében a devizahitelezés tekintetében kisebb nyomás alatt álló takarékszövetkezeti szektor a kereskedelmi bankokénál lényegesen kisebb veszteségeket élt meg a devizaválság során. 40 Míg 2008 év végén a bankrendszer devizahitel állománya a teljes hitelportfólión belül 40 – 50% volt, addig a takarékszövetkezeti szektor 500 milliárd forintos hitelportfóliójából kevesebb, mint 10% volt devizahitel. Ugyanebben az időpontban a kereskedelmi bankok 150%-os vagy ennél nagyobb hitel-betét aránnyal rendelkeztek, amíg a takarékszövetkezeteknél ez 50-60% között mozgott. 41

A devizahitelesek mentése a 2007-’08-as krízist követően Magyarországon – az állami beavatkozás lépései A devizahitelesek megsegítését célzó állami beavatkozás az új évezred első évtizedében nem történt meg. Ennek oka elsősorban a korábbi balliberális kormányzatok gazdaságpolitikájában keresendő. Gazdaságfilozófiájukban a piaci viszonyokba való állami beavatkozás negatív előjellel szerepelt, ám mint bebizonyosodott, ezúttal a „laissez faire” politikája súlyos baklövésnek bizonyult, hiszen értékes évek vesztek kárba a devizahitelesek szempontjából. Az állam szabályozó hatóságainak is felelőssége van abban, hogy a fenti gazdaságpolitika mentén, hatáskör hiányára hivatkozva, vagy a merev szabályokhoz kötöttség elve alapján a be nem avatkozás mellett döntöttek. A korábbi kormányzat a feszült belpolitikai helyzetben a nyakló nélküli hitelek további felvételét 2009 év végén egy megkésett törvénnyel kormányrendelettel

43

42

, és az ahhoz kapcsolódó

igyekezett gátolni. A jogszabályokban meghatározott egyes

rendelkezéseket a hitelszerződések általános követelményeinek, különösen az ügyfelek hathatósabb

tájékoztatásának

vonatkozásában,

és

a

különböző

célú

devizaalapú

konstrukciókhoz különböző, jellemzően rendkívül magas kitettségi szinteket állapított meg. 44 Ugyancsak erőtlen intézkedés volt a PSZÁF részéről, hogy 2008 tavaszán a jen alapú hitelezésre vonatkozóan addicionális tőkefedezetet írt elő. Ugyancsak írott malaszt maradt, a 40

HORVÁTH, 2009. Szövetkezeti Hitelintézetek a magyar piacon - Takarékbank CSICSÁKY, 2009. A bizalom ereje 42 2009. évi CLXII. tv. a fogyasztóknak nyújtott hitelről 43 361/2009. (XII. 30) Korm. rendelet a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról, 2010. március 1-én lépett hatályba 44 60-80%-os LTV arányt 41

23

bankok önkéntes ún. magatartási kódexe. A késői, de határozatlan lépések számát növelte csak a hitelintézeti törvény 2010. január 1-i módosítása. A 2010-es választásokat követően a devizaadósok problémája az új kormány egyik legfontosabb kihívásává vált. 2010 júniusában a magyar háztartásoknak 10 600 milliárd forint hiteltartozása volt, amelyből a devizahitelek mintegy 7 300 milliárd forintot tettek ki, ami a GDP 28%-ának felet meg. 45 2. ábra GDP arányos eladósodás

Az új kormány – a harmincas évek intézkedéseihez hasonlóan – több lépcsőben fogadott el a devizahitelesek ügyével foglalkozó jogszabályokat. Ezek egy része kifejezetten a hitelezőadós viszonyt szabályozta, míg több olyan jogszabály született, amely a hitelnyújtókat kívánta pontosabb és etikusabb üzletmenetre szorítani, illetve igazgatási vagy jogi szempontból a nehéz helyzetbe került devizaadósok helyzetét más szempontból igyekezett könnyíteni. 2011 közepén, amikor a legkomolyabb hatású adósmentő intézkedések megindultak, a devizahitelek még 68%-ot tettek ki a teljes hitelállományon belül.

45

BALÁS – Nagy, 2010.: A devizahitelek forinthitelekre történő átváltása

24

A kormány határozott lépéssel kezdte a devizahiteles intézkedéseit. A miniszterelnök 2010. június 8-án bejelentett intézkedéscsomagjának 26. pontjában, már előre jelezte, hogy a jelzálog alapú devizahitelekre a tiltás vár. 2010. augusztus 13.-án hirdették ki, és másnap hatályba léptek a 2010. évi XC. törvény vonatkozó rendelkezései, amelyek devizaalapú hitelszerződés esetén megtiltották a jelzálogjog bejegyzését, tehát magát a devizaalapú ingatlanjelzálogot. 46

Ugyancsak azonnali beavatkozást indokolt a nemfizetések miatt megindult bírósági eljárások és kilakoltatások ügye. 2010 nyarán a kormány kilakoltatási 47 és árverezési 48 moratóriumot valósított meg, mind a bírósági, mind pedig a nem bírósági úton történő végrehajtás esetére. 2014 májusában az árverezési moratóriumot határozatlan időre meghosszabbították.

Az előbbiekben már említett árfolyamrés kérdése volt az első, amelyhez kapcsolódóan bírósági ítéletekre is sor került. A banki árfolyamrés felszámolására az országgyűlés 2010. október 25.-én fogadott el törvényt. 49 A törvény előírta, hogy az a pénzintézet nem határoz meg saját deviza középárfolyamot, az MNB középárfolyamával köteles számolni bármely deviza hitelügyletében. A törvény több garanciális szabályt is életbe léptetett, amely a hitelszerződések tartalmi elemeit szabályozta és új fogyasztóvédelmi rendelkezéseket is tartalmazott. 2010. november 28. után tehát a devizahitelek elszámolása középárfolyamon történt, így ezek előtt a bankok előtt lezárult az árfolyamrés alkalmazásának lehetősége. 2010-ben elfogadásra került a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló új törvény is. 50 A törvény több olyan módosítást léptetett életbe, amelyeknek „ihletője” a devizahitelesek krízise volt. Így a felügyeleti biztosok személyére vonatkozó szabályok változását, a Pénzügyi Stabilitási Tanács működésének változását. A törvény létrehozta a

46

2010. évi XC. tv. egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról. Vonatkozó részek: VI. fejezet 81.§, 82.§, 83.§, 2010. július 22.-én fogadta el az országgyűlés. 47 A 2010. évi LXXXI. törvény rendelkezései kiterjesztették a téli hónapokra vonatkozó már meglévő kilakoltatási moratóriumot 48 A 194/2010 es kormányrendelet 2010. június 10-étől kezdve hirdette meg az árverezési moratóriumot, amit később a 2/2011-es kormányrendelet, majd a 58/2011-es kormányrendelet és a 2013. évi CLXXIII. tv. hosszabbítottak, majd a 2014. évi XVII. tv. 1 §-a határozatlan időre meghosszabbította 49 2010. évi XCVI. tv. egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról. 50 2010. évi CLVIII. tv. a Pénzügyi Szervek Állami Felügyeletéről

25

Pénzügyi Békéltető Testületet és meghatározta a működésének a szabályait, ugyancsak létrehozta a pénzügyi ombudsman intézményét.

A 2011-es év folyamán a fizethetetlen törlesztőrészletekről szóló hírek mindennapossá váltak, és a kényszerértékesítések tömeges megindulásának elejét kellett venni. Orbán Viktor miniszterelnök 2011. május 30-án Otthonvédelmi Akciótervet jelentett be, amelynek intézkedései kijelölték a devizahitelesek mentésének további mérföldköveit. Az akcióterv öt pontot tartalmazott: 1. Rögzített törlesztési árfolyam a lakáshitellel rendelkező devizahiteleseknek 2014. december 31-ig, 2. Az árverési moratórium feloldása után megnyílik ugyan a lehetőség a további árverezésekre, azonban annak mértékét mennyiségi és területi kvótákkal szabályozzák, 3. Feláll a Nemzeti Eszközkezelő, amely kétféleképpen: a nehéz helyzetbe került adós lakásának átvételével és zöldmezős lakásépítéssel segíti az adósokat, 4. Újra lehetővé válik a devizahitelezés, de csak azoknak, akik az adott devizában a minimálbér 15 szeresét keresik, 5. Aki kisebb lakásba költözik, az öt éven át kedvező esetben évi 3,5% kamattámogatást vehet igénybe.

Ugyancsak ide kapcsolódott a 2011. szeptember 12-én a miniszterelnök által meghirdetett Országvédelmi Akcióterv két pontja. Az első pont az uzsora elleni fellépés jegyében harminc százalékos teljes hiteldíj mutató felett kriminalizálta a hitelnyújtást. A negyedik pont meghatározta a végtörlesztés árfolyamát egyes devizanemek esetében, kezdeményezte, hogy a forintban felmerülő költségeket a bankok a továbbiakban csak forintban számolhassák el és felhívta a bankokat a pozitív adóslisták létrehozására.

A kormányzat nagy volumenű lépése a devizahitel szerződések számának csökkentésére a végtörlesztés lehetővé tétele volt. A végtörlesztésről és a kapcsolódó

26

szabályozásról két törvény született 2011 júniusában és szeptemberében.

51

A végtörlesztés

valamennyi, az adóst terhelő kötelezettség egyidejű teljesítésére adott lehetőséget, amennyiben devizában nyújtott, de kizárólag lakóingatlant terhelő hitelszerződése volt. A végtörlesztés kedvező árfolyamon tette lehetővé a teljesítést, svájci frank esetén 180 HUF/CHF, euró esetén 250 HUF/EUR, japán jen alapú hitel esetén, pedig 2 HUF/JPY árfolyamot alkalmazott. Az árfolyam és a piaci árfolyam különbözetét a hitelnyújtó bankok finanszírozták. Megkötés volt ugyanakkor, hogy azokat a devizahiteleket lehetett végtörleszteni,

amelyek

folyósításkori

árfolyama

a

végtörlesztésre

meghatározott

árfolyamoknál alacsonyabb volt. A törvény csak magánszemélyeknek tette lehetővé a végtörlesztést, amely végül közel 1 350 milliárd forintnyi hitel végtörlesztését segítette elő, vagyis kb. 170 000 szerződés, a devizahitel állomány közel negyede szűnt így meg. A törvények, a végtörlesztésről és az árfolyamgátról szóló rendelkezések a bankok részéről támadások kereszttüzébe kerültek. A Bankszövetség 2011 októberében a végtörlesztés megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. A nyolc magyar leányvállalattal rendelkező bank vezetője az Európai Bizottsághoz fordult, mert a rendelkezések szerintük sértették az európai szabadságjogokat. Ugyancsak a kormányzat és a bankok közti konfrontáció nevezetes állomása volt, hogy 2011 őszén a végtörlesztés elleni összehangolt fellépést a bankok szakértői reggeliken egyeztették, amelyek miatt a Gazdasági Versenyhivatal 9,5 milliárd forintos rekordbírságot szabott ki a résztvevő bankokra. 52 Az

Országvédelmi

Akciótervnek

megfelelően,

a

végtörlesztési

törvénnyel

tulajdonképpen egy időben, és bizonyos szempontból ahhoz kapcsolódóan született törvény a központi hitelinformációs rendszer felállításáról.

53

A törvény a régóta napirenden lévő ún.

„pozitív adóslista” kérdését rendezte, felelős hitelezési feltételek kialakítása és a hitelezési kockázatok csökkentésének érdekében. Ugyancsak ez év nyarán kormányrendelet 54 született a 2010-ben leállított devizahitelezés újraindításáról. A rendelet elviekben ugyan lehetővé tette a devizahitel felvételét, azonban korlátozta azt azoknak a hitelfelvevőknek a körére, akiknek dokumentálható jövedelme a felveendő deviza nemében átszámított minimálbér összegének a tizenötszörösét meghaladja. 51 2011. évi LXXV. tv. a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről, hatályba lépett: 2011. június 30., és a 2011. évi CXXI. tv. az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról, hatályba lépett: 2011. szeptember 29. 52 A Gazdasági Versenyhivatal Vj/74/2011. számú ügyben hozott határozata, nyilvános változat: http://www.gvh.hu/data/cms994225/Vj074_2011_m_v.pdf 53 2011. évi CXXII. törvény a központi hitelinformációs rendszer felállításáról 54 110/2011. (VII. 4. ) Korm. rendelet a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet módosításáról

27

2011. november 7-i ülésén az országgyűlés törvényt fogadott el a kölcsönök kamatainak és a THM-ek korlátozásáról. 55 A törvény módosította a polgári törvénykönyv kamatra vonatkozó rendelkezéseit, méghozzá úgy, hogy a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékében maximálta a magánszemélyek egymás közti viszonyában kiköthető kamatmaximumot. Ugyanezt a pénzügyi intézményeknek is előírta a hitelintézeti törvény módosításával, és rögzítette az egyes devizanemekre vonatkozó referencia kamatlábat.

2011 decemberében a Legfelsőbb Bíróság véleménye 56 megadta a jogi keretet az adósmentés további lépéseihez. A vélemény kimondta, hogy a perbeli jogviszony megítélése, vagyis a szerződések fogyasztói jellegének minősítése bírói kötelesség. Ugyancsak iránymutatást adott az egyoldalú szerződésmódosítások megítélése, illetékességi kérdésekben. Kimondta, hogy objektív szempontok alapján mérlegelheti a bíróság, hogy az adott szerződés fogyasztói szerződésnek minősül-e, és ha igen, ebben az esetben fordított bizonyítási teher vonatkozik rá. Lényeges, hogy kimondta az egyoldalú szerződésmódosítások tényét, amelyet a bankok erőfölényükkel visszaélve követtek el: „…bizonyos kötelmi jogi relációkban a szerződő felek személyében meglévő lényeges különbségek (eltérő szakmai ismeretek, eltérő információk a szerződés tárgyáról stb.) olyan gazdasági-szakismereti egyensúlytalanságot eredményezhetnek, ami szükségessé teheti a gyengébb szerződéses alkupozícióban lévő fél védelmét.” A vélemény szerint a fogyasztót megilleti a magánjogi többletvédelem, ha „… a gazdasági élet professzionális szereplőjével áll szemben.” A vélemény révén az addig habozó bíróságok zöld utat kaptak a devizahiteles ügyekben. A Kúria egy évvel később újabb véleményt adott ki a szerződésmódosítások ügyében 57, ami lényegében megerősítette és pontosította az eddigi lépéseket az egyoldalú szerződésmódosítások

témakörében,

és

további

iránymutatásokkal

szolgált.

Így

megfogalmazta, hogy akkor tekinthető tisztességtelennek egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés, ha az nem felel meg a következő elveknek: •

egyértelmű és érthető megfogalmazás elve,

55 2011. évi CXLVIII. tv. A kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíj mutató korlátozása, valamint az átlátható árazás biztosítása érdekében az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról. A törvény rendelkezései 2012. január. 1-jén léptek hatályba 56 A Legfensőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 2/2011. (XII. 12.) véleménye a fogyasztói szerződés érvényességével kapcsolatos egyes kérdésekről 57 A Kúria 2/2012 (XII. 10) PK véleménye a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségéről

28

•

tételes meghatározás elve,

•

objektivitás elve,

•

ténylegesség és arányosság elve,

•

átláthatóság elve,

•

felmondhatóság elve,

•

szimmetria elve.

Ezt a meghatározást később átvette az oly sokat idézett 2/2014-es PJE határozat is. Ugyancsak fontos kérdésekről rendelkezett a Kúria 6/2013-as számú polgári jogegységi határozatával, amelyben tisztázta egyes deviza hitelekkel kapcsolatos érvényességi, tájékoztatási, bírósági illetékességi kérdések jogi megítélését. A jogi helyzet tisztázására 2013 novemberében maga a Kormány kérte az Alkotmánybíróság értelmezését több kérdésben, amit az a 8/2014. (III. 20.) AB határozatával megtett. A 348/2011. (XII. 30.) számú kormányrendelet szigorította a hitelezéshez kapcsolódó banki

tőkekövetelményeket

és

a

hitelkockázatok

megítélésére

vonatkozó

egyéb

rendelkezéseket. Ugyancsak az előbbi vonulatot képviselte a 397/2012 (XII. 20.) kormányrendelet, amely többek között a nyilvánosságra hozatali követelményeket is szigorította. A 366/2011. (XII. 30.) pedig a betétfedezeti és mérlegfedezeti mutató révén meghatározta a bankok kívánatos likviditási szintjét, a devizafinanszírozási megfelelési mutató (DMM) bevezetésével és szintjének szabályozásával pedig a hitelintézetek jövőbeli devizapozícióbeli lejárati összhangját biztosította. Számítási mtzaűódja: 𝑫𝑴𝑴 =

𝒔𝒕𝒂𝒃𝒊𝒍𝒏𝒂𝒌 𝒎𝒊𝒏ő𝒔í𝒕𝒆𝒕𝒕 𝒅𝒆𝒗𝒊𝒛𝒂𝒇𝒐𝒓𝒓á𝒔𝒐𝒌 + 𝟏 é𝒗𝒆𝒏 𝒕ú𝒍𝒊 𝒍𝒆𝒋á𝒓𝒂𝒕ú 𝒏𝒆𝒕𝒕ó 𝒅𝒆𝒗𝒊𝒛𝒂𝒔𝒘𝒂𝒑á𝒍𝒍𝒐𝒎á𝒏𝒚 𝒇𝒊𝒏𝒂𝒏𝒔𝒛í𝒓𝒐𝒛𝒐𝒕𝒕 𝒔𝒕𝒂𝒃𝒊𝒍 𝒅𝒆𝒗𝒊𝒛𝒂𝒆𝒔𝒛𝒌ö𝒛ö𝒌 é𝒔 𝒇ü𝒈𝒈ő 𝒅𝒆𝒗𝒊𝒛𝒂𝒌ö𝒕𝒆𝒍𝒆𝒛𝒆𝒕𝒕𝒔é𝒈𝒆𝒌

A rendelet szerint a DMM minimális elvárt szintje 65%, azaz a hitelintézeteknek a mérlegükben lévő hosszúlejáratú devizaeszközöket legalább 65%-ban stabil devizaforrásból kell finanszírozniuk. Ez az érték 2014. július 1-ével 75%-ra, majd félévente 5 százalékponttal 100%-ra nő a továbbiakban.

Az Otthonvédelmi Akciótervnek megfelelően az országgyűlés törvényben

58

rendelkezett a Nemzeti Eszközkezelő felállításáról. Az Eszközkezelő 2011. augusztus 30-án állt fel 1,9 milliárd forint tőketartalékkal, az MNV Zrt. égisze alatt. Az Eszközkezelő feladata, 2011. évi CLXX. törvény, a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról, kihirdetve: 2011. dec. 14. 58

29

hogy a fizetésképtelen hiteles ingatlanát az állam számára megvásárolja, de az abban való lakhatást – lakásbérleti szerződés formájában – a továbbiakban is biztosítsa számára. A törvény módosítását 59 követően meghatározásra került, hogy Budapesten és a megyei jogú városokban 20, egyéb településen 15 millió forintot nem haladhatja meg a vásárolandó ingatlan forgalmi értéke. Kiemelendő, hogy az Eszközkezelő visszavásárlási jogot enged az ingatlanra. Az Eszközkezelő másik fontos feladata az Ócsán megvalósuló Szociális Családiház-építési Program keretében a hitelkárosultaknak lakhatás biztosítása, amelynek részleteit a 128/2012 kormányrendelet határozta meg. 60 Ócsán ehhez egy 238 hektáros állami földterület állt a rendelkezésre. Az ócsai lakásokra azok pályázhattak, akiknek már nem volt lakhatást biztosító joga. Az eszközkezelő által átvett ingatlanokban a bérlők jellemzően igen alacsony, havonta 8-10 ezer forint körüli bérleti díj fejében lakhattak, míg az Ócsai lakásokban 16-22 ezer forint közötti összegért. 2015. január 1-éig az Eszközkezelő közel 25 000 ingatlant vett át. 61

A végtörlesztés kapcsán már szóba került, 2011. június 20-án elfogadott és 2011. évi LXXV. törvény rendelkezett az árfolyamgát, a gyűjtőszámla és a kényszerértékesítések rendjének vonatkozásában. A kormány és a Bankszövetség között 2011. december 15-én jött létre a megállapodás az árfolyamgát szabályairól, amely pontosította a Nemzeti Eszközkezelő szerepét, intézkedéseket vezetett be a 90 napnál régebben fizetni képtelen adósok védelmében, és rögzített néhány kiegészítést a kamattámogatásokra vonatkozóan. A megállapodás meghatározta a végtörlesztés részleteit és lehetőséget biztosított a kereskedelmi bankoknak, hogy a végtörlesztéssel kapcsolatos veszteségük 30%-át a bankok különadójából leírják. Az árfolyamgát programja 2012 tavaszán indult el, és lehetőséget biztosított a 90 napnál nem nagyobb fizetési késedelemben lévő ügyfeleknek, hogy öt évig a piaci árfolyamnál lényegesen alacsonyabb, a leginkább problémás svájci frank esetén 180 forintos árfolyamon, euró esetén 250 forintos, míg jen esetén a 2,6 forintos árfolyamon törlesszék a hiteleiket. Ezeken az árfolyamokon öt évig van lehetőségük törleszteni, ezalatt egy gyűjtőszámlán kerül elszámolásra a piaci és a kedvezményes árfolyam közti különbözet tőkerésze. Öt év után a törlesztőrészletük legfeljebb 15%-kal nőhet. Az eredeti árfolyam és az árfolyamgát árfolyama közti különbség kamatrészletének megfizetését, pedig a magyar állam 2013. évi LII törvény, a Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról. Módosította még a törvényt a 2012. évi LXX., 2013. évi CXVIII. tv. 60 A 128/2012. (VI. 26.) kormányrendeletet módosította és pontosította később a 385/2012. (XII. 19.), a 431/2012. (XII. 29.), a 111/2013. (IV.11), és a 368/2013. (X. 24.), a 81/2014. (III. 14.), 243/2014. (IX. 24.), 390/2014. (XII. 31.) kormányrendelet 61 HERMAN, 2015. Felpörgött tavaly a Nemzeti Eszközkezelő. 59

30

és a kereskedelmi bankok fele-fele arányban vállalták magunkra. A különbözet tőkerésze egy gyűjtőszámlára kerül, ahol a BUBOR szerint kamatozik. Ezzel a kamat árfolyamkockázata tulajdonképpen 5 évre megszűnt, a tőketörlesztés pedig későbbre tolódott.

62

Az

árfolyamgátba való belépés határidejét a kormány többször módosította. Először 2012. december 31-ig terjesztették ki, de ez 2013-ban is meghosszabbításra került. Később lehetővé tették a 90 napon túli tartozással rendelkezőknek is a belépést. Az árfolyamgáthoz kapcsolódóan jelent meg az 57/2012-es (III. 30) kormányrendelet, amely a törvénnyel kapcsolatos szabályok pontosítása mellett a közszférában dolgozók hiteleire rendelkezett könnyítésről kamattámogatás és vissza nem térítendő támogatás formájában. A devizahitelállomány csökkentését célzó lépések a kereskedelmi bankok körében nem arattak osztatlan sikert, ahogy az uniós hatóságoknál sem. 2013. június 20-án az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mivel a Bizottság szerint sérti a tőke szabad áramlásának az elvét az a döntés, hogy csak az adott devizában a minimálbér tizenötszörösét kereső magánszemély vehet fel devizahitelt.

Hosszas előkészítés után 2012. június 4-én jelent meg a Nemzeti Alaptantervről szóló kormányrendelet 63 és annak mellékleteként maga a Nemzeti Alaptanterv, melyben - többek között - bevezetésre került a pénzügyi ismeretek oktatása a közoktatásban. A NAT-ban meghatározott indoklás önmagáért beszél: „A feltörekvő nemzedékeknek hasznosítható ismeretekkel kell rendelkeznie a világgazdaság, a nemzetgazdaság, a vállalkozások és a háztartások életét meghatározó gazdasági-pénzügyi ismeretekről és folyamatokról. Cél, hogy a tanulók ismerjék fel saját felelősségüket és az értékteremtő munka, a javakkal való ésszerű gazdálkodás, a pénz világa és a fogyasztás területén. Tudják mérlegelni döntéseik közvetlen és közvetett következményeit és kockázatát. Lássák világosan rövid és hosszú távú céljaik, valamint az erőforrások kapcsolatát, az egyéni és közösségi érdekek összefüggését, egymásrautaltságát.” 5-8. évfolyamban a következő témák tanítását irányozza elő az Alaptanterv:

62 63

•

a családi költségvetés (bevétel, kiadás, megtakarítás, hitel),

•

a pénz formái (érme, bankjegy, virtuális pénz, pénzhelyettesítők, bankkártyák),

BALOGH – NAGY, 2015. Az árfolyamgát szerepe a devizahitel probléma kezelésében 110/2012. (VI. 4.) kormányrendelet A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról

31

•

pénzkezelés (bankszámlák és műveletek),

•

pénzintézetek és tevékenységük (betétgyűjtés, hitelezés, kamat, tőke, árfolyam, infláció),

•

vállalkozói alapismeretek (a vállalkozó személye, felelős vállalkozói magatartás, a vállalkozások szűkebb-tágabb környezete).

9-12. évfolyamban pedig a következőket: •

a gazdasági főbb szereplői és kapcsolatrendszerük,

•

a háztartások gazdálkodása, pénzkezelési technikák, fogyasztó döntések, hosszú távú gondolkodás, tervezés,

•

a vállalkozások világa,

•

az állam gazdasági szerepvállalása,

•

pénzügyi közvetítők a nemzetgazdaságban,

•

a nemzetgazdaság teljesítménye, a gazdasági növekedés és problémái,

•

a nemzeti, az uniós és a globális piac, valamint a monetáris világ összefüggései, intézményei

2013. október 1-én hatályba lépett új jegybanktörvény

64

, amelynek értelmében

megvalósult a jegybank és a pénzügyi felügyelet integrációja. Ennek révén a jegybank a pénzügyi stabilitási mandátum mindhárom dimenzióját egyesítette. Így a pénzügyi rendszert figyelemmel kísérő makroprudenciális felügyeletet, a pénzügyi intézmények felügyeletét, vagyis a mikroprudenciális felügyeletet, illetve a pénzügyi fogyasztóvédelmet. A törvény rendelkezései alapján megalakult a Pénzügyi Stabilitási Tanács, amely a makroprudenciális szabályozás és felügyelet legfontosabb döntéshozatali szerve lett. A törvény rendelkezései alapján az MNB felügyelete alá került a Pénzügyi Békéltető Testület és Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ is.

Az új jegybanktörvényben a Magyar Nemzeti Bank, mint fő makroprudenciális hatóság, felhatalmazást kapott arra, hogy jövedelemarányos törlesztőrészletre és maximális hitelfedezeti arányokra vonatkozó szabályozást alkosson. A szabályozást az indokolta, hogy sok devizahiteles a saját teherviselő képességét felülmúlva adósodott el, és sem a hitelezők,

64

2013. évi CXXXIX. tv. a Magyar Nemzeti Bankról

32

sem a hitelfelvevők nem mérték fel kielégítő módon a potenciális kockázatokat 65, valamint a jövőben is meg kívánták akadályozni - elsősorban a lakosság - túlzott eladósodását valamint a devizahitelezés esetleges újbóli felfutását. Az új jegybanktörvény felhatalmazásának megfelelően került megalkotásra a Magyar Nemzeti Bank Elnökének rendelete a jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról, 66 amely 2015. január 1-jén lépett életbe. A jövedelemarányos törlesztőrészlet új szabályozása szerint csak az ügyfél rendelkezésére álló, legális nettó jövedelmét lehet elismerni a hitelbírálat során és a törlesztőrészlet

meghatározásánál

egyaránt.

Ugyancsak

jelentősen

szigorították

a

devizahitelek felvételének lehetőségét. A rendelet mindezek érdekében – sok minden más mellett – meghatározta a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) fogalmát, mint a további

hitelfelvételekhez

alkalmazandó

alapvető

mutatószámot.

A

rendelet

JTM

számításának módját a JTM = havi adósságszolgálat / igazolt havi nettó jövedelem képlettel határozta meg, és különböző jövedelmi szintekhez rendelt arányszámokat, amelyeket a JTM elbíráláskori értéke nem haladhat meg. Mindezzel védi az adóst attól, hogy túllépjen teljesítőképességének korlátain. A mutatóban ezentúl figyelembe kell venni a hitelfelvevő minden törlesztési terhét is. A hitelfedezeti mutató pedig a jellemzően a lakásérték arányában határozza meg a potenciálisan felvehető hitelek arányát.

2014 áprilisában jelentették be a jegybank önfinanszírozási programját. Ennek eredményeképpen az MNB irányadó eszköze a kéthetes betét lett - a kéthetes kötvény helyett, ami ösztönzőleg hatott a bankok állampapírvásárlásra, és a rövid külső források csökkentésére. Ugyancsak a devizahitelek kivezetését szolgálta járulékos haszonként az önkormányzatok adósságának több lépcsőben, 2011 vége és 2014 nyara között megvalósult átvállalása. Az átvállalt adósság megközelítette az 1400 milliárd forintot, amely sok esetben devizaadósságot jelentett, devizahitel vagy devizaalapú kötvény kibocsátása formájában. 67 A helyhatóságok ismételt eladósodásának megakadályozására pedig új szabályozóként a 2011. évi CXCIV. törvény, majd a 353/2011-es Kormányrendelet rendelkezései léptek életbe. 68 Ezekben a jogszabályokban lényegében engedélyekhez és bevételarányos korlátokhoz kötötték a helyhatóságok nagyobb összegű hitelfelvételeit. A bevételarányos eladósodás 65 BARACSI – GROSZ – FÁYKISS, 2014. Jegybanki szabályozói eszközökkel megakadályozható a túlzott lakossági eladósodás 66 A Magyar Nemzeti Bank elnökének 32/2014 (IX. 10.) MNB rendelete 67 LENTNER, 2015. A magyar önkormányzatok adósságkonszolidációja 335 – 339. o. 68 2011. évi CXCIV. tv. Magyarország gazdasági stabilitásáról, 353/2011. (XII. 30.) kormányrendelet az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól

33

zsinórmértékéül - nagy vonalakban - pedig ugyanaz az 50%-os küszöb szolgált, amelyet az Alaptörvényben

az

államadósság

GDP-hez

viszonyított

küszöbértékeként

került

meghatározásra.

Az idő előrehaladtával nyilvánvalóvá vált, hogy a kérdés valódi megoldását a devizahitelek

forintosítása

hozhatja

meg,

amely

tökéletesen

kiküszöböli

az

árfolyammozgásokkal kapcsolatos kockázatokat. A forintosítás első köre a hosszabb ideje fizetésképtelen lakossági adósok körét érintette, vagyis azokat, akiknek 2011. szeptember 30-án legalább 78 ezer forintos 90 napon túli késedelmük volt, és május 15-ig jelezték forintosítási szándékukat. További kritérium volt, hogy a fedezetként szereplő ingatlanok összértéke nem haladhatta meg a 20 millió forintot. Az átváltással együtt a forintosításra jelentkezett adósok tartozásának egynegyedét is elengedték. Az átváltási árfolyam a rendelkezés szerint a 2012. május 15. és június 15. közötti MNB középárfolyam volt, ami svájci frank esetében 248,55, euró esetén 298,6, jen esetén 2,99 forintos árfolyamot jelentett. Ez a forintosítási döntés tehát azokat célozta meg, akik nem voltak képesek belépni az árfolyamgátba, a program keretében végül kevéssel több, mint 3000 hitelszerződés forintosítására került sor. A döntés körüli vitákra jellemző, hogy a bankok a törvény ellen az Alkotmánybírósághoz fordultak, amely azt végül az Alaptörvénnyel összeegyeztethetőnek találta. 69 A forintosítás tényleges lebonyolításához azonban szükség volt a Kúria 2014 nyári jogegységi határozatára, amely kimondta a bankok részéről egyoldalú kamatemelés és az árfolyamrés alkalmazásának jogszerűtlenségét.

70

A határozat értelmében amennyiben

szerződések nem felelnek meg a 2/2012-es határozatban megfogalmazott elveknek, akkor azt – mint egyfajta reservatio mentalist – tisztességtelennek tekinthetik a bíróságok. A döntés nyomán egyrészt az addig egyedileg folytatott perek mögé egységes határozatot, tehát a bíróságok megítélését segítő véleményt „tett” a jogalkotó. A Kúria határozatát az országgyűlés 2014. július 4-én elfogadott törvényben rögzítette 71 . A törvény forint és devizahitelek esetében egyaránt – az öt éven belül megszűnt szerződések esetében is –

69

3048/2013. (II. 28.) AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról A Kúria 2/2014 sz. Polgári jogegységi határozata 71 2014. évi XXXVIII. tv. A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről 70

34

tisztességtelennek minősítette az egyoldalú kamatemeléseket, ha a hitelfelvevő számára nem volt átlátható, hogy milyen tényezők alakítják a fizetési kötelezettségét. Ugyancsak kulcsfontosságú lépés volt, hogy a Magyar Nemzeti Bank időközben történeti mélypontra, 2,1%-ra csökkentette a jegybanki alapkamatot, így a forintosításkor ez alulmúlta a folyósításkor felvett devizahitel-kamatokat, azaz a forintosítással nem emelkedett a hitelfelvevők törlesztőrészlete, ugyancsak az eltelt időben kedvezőbbé vált Magyarország CDS felára. 72 Közrejátszottak a devizahitelesek helyzetének javításában az adórendszer átalakítására, különösen az adócsökkentésre, családi adókedvezményre és egykulcsos személyi jövedelemadóra, és a munkahelyteremtésre irányuló kormányzati döntések, amelyek a magyar családok teherbíró képességét jelentősen javították. A devizahitelek forintosításának első lépése a konverziós árfolyam meghatározása volt, vagyis a tulajdonképpeni forintosítás, amire 2014. november 9-én került sor, majd ezt követően 2015. február 1-jétől következhetett el a forintosítás technikai lebonyolítása. 73 A lakossági devizahitelek kivezetéséhez szükséges devizamennyiség biztosításáról az MNB monetáris tanácsa 2014. szeptember 23-án döntött és meghatározta, hogy az elszámolási időszakban 1 milliárd euró, majd a tényleges forintosításhoz kapcsolódóan további közel 8 milliárd eurót értékesít a kereskedelmi bankoknak. A jegybank lépése mellett szólt az is, hogy a megelőző intézkedések hatására a kereskedelmi bankok igyekeztek nyitott árfolyampozíciójuk zárására, ami devizakeresletet generált. 74 A jegybank a folyósítást a bankok felé a külső adósságuk bizonyos fokú csökkentéséhez kötötte, és egy kombinált devizaswap előírással azt is elérte, hogy a devizaállomány felhasználására – a prompt piaci hatások elkerülése végett – folyamatosan kerüljön sor. A Parlament 2014. szeptember 24-én fogadta el, illetve egészítette ki elsősorban az elszámolási szabályok meghatározásával foglalkozó törvényt 75 , majd a megállapodások aláírása következett. Ezekre 2014. november 7. és 9. között az MNB és a Bankszövetség, az MNB és valamennyi jelentős hitelnyújtó bank, valamint a Kormány és a Bankszövetség között sor került. A megállapodások rögzítették a legfontosabb kérdést, a forintosítás

72

NAGY, 2015. Forintosítás – hogy is volt ez? NAGY, 2015. Forintosítás – hogy is volt ez? 74 HOFFMANN – KOLOSI – NAGY, 2015. A forintosítás időben elnyújtva csökkenti a jegybanki mérleget és így a forintlikviditás 75 2014. évi XL. tv. A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről 73

35

árfolyamát, amely a svájci frank alapú hitelek esetében 256,47 forint, a japán jen alapú hitelek esetében 2,163 forint, míg az euró alapú hitelek esetében 308,97 forint lett. Mindezek alapján született meg a forintosításról szóló törvény, amelyet 2014. november 25én fogadott el az országgyűlés. 76 A törvény a 2004. május 1-je és a Kúria jogegységi határozatának megszületése között megkötött hitelszerződésekre vonatkozik. A 2/2014-es számú polgári jogegységi határozatában a Kúria többek között kimondta a bankok által használt vételi és eladási árfolyamok tisztességtelenségét, mintegy megerősítve az árfolyamréssel kapcsolatos korábbi rendelkezéseket. A törvényhez kapcsolódó a szerződésmódosulási részleteket, így az elszámolás módszertanát, speciális szabályait az MNB elnöke rendeletben állapította meg.

77

Az elszámolás

módszertana kiemelten fontos volt az árfolyamrésből és a tisztességtelen egyoldalú szerződésmódosításokból eredő túlfizetések meghatározása szempontjából. A meghatározott – a hétköznapi szemlélő számára bonyolultnak tűnő – képletek alapján állapították meg a túlfizetések miatti visszatérítés bankonként változó mértékét. 78 Az elszámolással kapcsolatos vitás ügyekben pedig a Pénzügyi Békéltető Testület pénzügyi fogyasztói jogvitákban próbál bíróságon kívüli megegyezésre jutni. A nemzetgazdasági miniszter a futamidő számítás részletes szabályainak rendeletben való meghatározására kapott felhatalmazást a törvény szerint. 79 Ezzel lényegében lezárult a devizahitelesek megmentésének végső fázisa, hiszen jelentősen mérséklődött a háztartások nyitott devizapozíciója, így elméletben a devizahitelek forintosítása ezzel megtörtént. A törvény szerint a technikai fázis, tehát a devizaállományok tényleges forintra váltása 2015. február 2-án indult meg és 2015. március 31.-ig bezárólag kellett teljesíteni. A forintosítás végül nagyjából 500 ezer devizahitel szerződést érint, kb. 3500 milliárd forint értékben. Az intézkedés hatására jelentősen csökkent a háztartások

76 Valójában két törvény ekkor elfogadásra került törvény rendelkezései határozták meg a vonatkozó szabályokat: a 2014. évi LXXVII. tv. az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről és a 2014. évi LXXVIII. tv. a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról az ún. „fair bank” törvény 77 54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámolás módszertanának különös szabályiról, 55/20014. (XII. 10. ) MNB rendelet a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámolás során alkalmazott becslési eljárásról és az elszámolás pénzügyi teljesítésének időpontjáról, 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámoláshoz, valamint a fogyasztói kölcsönszerződések módosulásához kapcsolódó fogyasztóvédelmi rendelkezésekről 78 BRÜCKNER, 2014. Képletes képregény. Figyelő 2014/45 10-11. és 59-60. o. 79 53/2014 (XII. 31.) NGM rendelet az árfolyamgáttal és a forintra átváltással egyaránt érintett fogyasztói kölcsönszerződés futamidejének módosításáról

36

devizakitettsége, csökkent a nemzetgazdaság külső adóssága, kikerült az árfolyamkockázat a háztartási hitelállományból. Ez különösen az 2015. január 15-ei események tükrében vált sikertörténetté. A svájci frank kiemelt szerepet kapott a magyar devizahitelezésben, hiszen a felvett hitelek döntő többsége 80 frankhitel volt. A svájci jegybank 2011 szeptemberében bejelentette, hogy elkötelezte magát 1,20 EUR/CHF árfolyamküszöb mellett. 81 Azonban 2015 januárjában váratlanul feladta a valutájának az euróhoz kötött 1,2 átváltási árfolyamát, aminek következtében a frank árfolyama 20%-ot emelkedett. A forintnak a svájci frankhoz képest ekkora gyengülése 13 ezer forinttal emelte volna meg egy átlagos svájci frankadós törlesztő részletét. 82 Míg egy átlagos adós törlesztőrészlete az állami adósmentés nélkül 78 ezer forint volt, ez 2530%-kal csökkent, vagyis több mint 20 ezer forinttal, ehhez képest a frank árfolyamának „elengedése”, tehát jelentősen csökkentette volna a beavatkozás hatását. Ezen kívül jelentős „szövődményekkel” járt volna a fogyasztás, a hitelezési aktivitás és a gazdasági növekedés területén. 83 Tehát a beavatkozás időzítése is tökéletes volt.

A devizahitelesek ügyének megoldásához kapcsolódóan született meg a „fair bank törvény.” törvény 2015. február 1-én lépett életbe, ún. kétpillérű szabályozást írt elő, ami várakozások szerint átláthatóvá teszi a jövőben a hitelszerződések kamatainak alakulását. Kiküszöbölte az egyoldalú kamatemelés lehetőségét, és szélesítette a szerződés megkötése előtt a hitelező tájékoztatási kötelezettségét. A törvény ezentúl lényegében két típusát teszi lehetővé a kölcsönöknek: a hosszú távon fix kamatozású hitelt, amelyek kamata legalább három évig változatlan, és a referenciakamatozású hitelt, mely vagy a BUBOR-hoz, vagy az állampapírhozamokhoz kötött, és kamatfelára szintén legalább három évig változatlan. A feltételek meghatározásánál a szabályozó - a kamatváltoztatási mutatók 84 és a kamatfelárváltozási mutatók 85 - közzétételével tette átláthatóbbá a hitelek árazását.

80

A lakossági devizahitel állomány 90%-a volt svájci frank, 7%-a euro alapú 2010. júniusában. Forrás: BALÁS – NAGY, 2010.: A devizahitelek forinthitelre való átváltása 81 BAUER – ENDRÉSZ – KISS – KOVALSZKY – MARTONOSI – RÁCZ – SCHINDLER, 2013.: Túlzott lakossági eladósodás.. 35. o. 82 VONNÁK, 2015. Mennyit nyertek a forintosítással a devizahitelesek, és mennyit az ország az elmúlt napokban? 1. o. 83 VONNÁK, 2015. Mennyit nyertek a forintosítással a devizahitelesek, és mennyit az ország az elmúlt napokban? 2. o. 84 a hitelező által nem befolyásolható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező a kamatmódosítás alapjául szolgáló viszonyszám, amely a fix kamatozású kölcsönöknél a három éven túli változást határozza meg 85 megmutatja, hogy a referencia-kamatlábon felüli kamatrész milyen mértékben változtatható a referenciakamatozású hitelek esetében

37

A két adósmentés egyes párhuzamos elemei, az eladósodás körülményei és mozgatórugói Az 1920-as – ’30-as évek Magyarországán az ország lakosságának jelentékeny részét kitevő parasztság került nehéz helyzetbe, és terhelte meg egyre fokozódó ütemben a birtokait. A válság hatására aztán a gazdaságok tömegesen váltak fizetésképtelenné. A XXI. század első évtizedében ugyanakkor eltérő eredőjű, de mégis merőben hasonló lefutású jelenségnek voltunk a tanúi. A hitelfelvevőkre zúdított „toxikus termék”, az olcsó devizahitel hatására tömegek lépték túl az ésszerű pénzügyi teljesítőképességük határait. A beköszöntő pénzügyi válság ismét rendkívül súlyos helyzetbe hozta ezeket a hitelfelvevőket, akik többségében ezúttal is a gyengébb pénzügyi tudatossággal bíró társadalmi rétegekből kerültek ki. A válságok során a lakossági hiteladósokat egyszerre érte többirányú pénzügyi sokkhatás, így vagyoni, jövedelmi, és hitelköltség sokk, ami a még tartható egyensúlyi szint fölé lökte az eladósodási szintjüket, és amely a belső kereslet összehúzódását vonta maga után. Mindez egy az átlagosnál lassabb, a válságból való kilábalási periódust eredményezett. 86 Mindkét esetben a probléma társadalmi súlyánál fogva szükségessé vált a politikai vezetés, az állam beavatkozása a folyamatokba, feladva a „laissez faire”, a radikális gazdasági liberalizmus elvét. Minkét időszak ennek megfelelően gazdaságfilozófiai korforduló is egyben. Az önszabályozó piacba vetett hitből való kiábrándulás mindkét válságot követő időszak sajátja. A gazdasági élet normális fenntartása érdekében a kormányzat minkét esetben beavatkozásra kényszerült és kemény regulációkat vezetett be a piaci szereplők szabályozására és felügyeletére. Az állam azonban nemcsak szabályozott, de megvásárolt és állami irányítás alá vont egyes piaci szereplőket, így a vasúttársaságokat a harmincas években és egyes kereskedelmi bankokat napjainkban. Ezen túlmenően az állami beavatkozás a gazdaságdiplomácia révén mindkét esetben még a piacszerzésre is kiterjedt. Mindkét adósságrendezés megvalósítása során az állam szabályozó és felügyeleti szerepén túlmenően közvetlen piaci lépésekkel is beavatkozott a hitelesek érdekeinek és biztonságának védelmében. A harmincas években ilyen volt az egykezek rendszere, amely az agrártermékek felvásárlását és az exportját vette állami kézbe és ebbe a kategóriába tartozik a közelmúltban az állam tulajdonszerzése olyan jelentős kereskedelmi bankokban, mint az MKB, az Erste Bank vagy a Budapest Bank. 86

BAUER – ENDRÉSZ – KISS – KOVALSZKY – MARTONOSI – RÁCZ – SCHINDLER, 2013.: Túlzott lakossági eladósodás.. alapján

38

Mindkét lakossági eladósodás környezetében nemzetközi összehasonlításban is kiugró eladósodottság jellemezte Magyarországot. Míg 1930-ban Közép-Európa legeladósodottabb országa voltunk, a 2010-re régiós összehasonlításban is a legmagasabb lakossági devizahitel eladósodottsági arányunk mellett szintén tekintélyes GDP arányos államadósságot halmoztunk fel. Tehát mindkét esetben a gazdasági válság súlyos pénzügyi helyzetben találta az országot. A húszas években a gazdasági stabilizáció és a háborús jóvátételi kötelezettség súlyos anyagi terhei kényszerítették a nagy külső eladósodás útjára Magyarországot. A 2000es évtizedben a balliberális kormányok felelőtlen fiskális túlköltekezésüket finanszírozták nemzetközi forrásokból, aminek az ára az ország külső adósságának elszaladása és ezzel sérülékenységének megnövekedése volt. Az adósok konszolidációja ilyen körülmények között mindkét esetben súlyos növekedési áldozattal járt. Ugyancsak mindkét esetben elősegítették az adósmentés sikerét a kormány közvetett intézkedései, mint például a külpiaci nyitás (kereskedelmi szerződések, keleti nyitás), vagy a helyhatóságok pénzügyi helyzetének konszolidációja. Ugyancsak mindkét időszak jellemzője a kormányzati beavatkozás révén megvalósuló adócsökkentő intézkedések vonulata. A nemzetközi összefogásra irányuló kísérletek egyik esetben sem vezettek eredményre. A harmincas években számtalan meddő konferencia témája volt az agrárválság hatásainak felszámolása, a mostani válságot követően pedig az új kormányzat eleve elhatárolódott a nemzetközi pénzügyi intézmények (Világbank, IMF) beavatkozásától, hiszen azok a segítség fejében jelentősen szűkítették volna mozgásterét az alkalmazható intézkedések tekintetében. A radikális adósvédelmi intézkedések sora - akárcsak korunkban - a harmincas években is árverezési moratórium meghirdetésével és - az adósmentő időszak alatti - fenntartásával kezdődött meg, hiszen a lakossági eladósodás egy széles réteg otthonát, illetve a harmincas években a megélhetését életvitelszerűen biztosító birtokát is fenyegette. Mindkét esetben megvalósult a legnagyobb bajban lévő adósok tartozásai egy részének elengedése. Ez mindkét esetben egy bizonyos limithez volt kötve: a harmincas években a 10 holdnál kisebb birtokukat kataszteri tiszta jövedelmük 40 szeresénél nagyobb mértékben megterhelteknél tették lehetővé a bizonyos limithez kötött visszafizetést; napjainkban az első forintosítás során a 90 napnál nagyobb késedelembe esetteknek volt lehetősége a limitált visszafizetésre. Az állami beavatkozás mindkét korban az általános kamatszint csökkentésében is tetten érhető, ami elengedhetetlen volt a törlesztőrészletek elszabadulásának megfékezésében. 39

Ugyancsak többirányú fellépésre volt szükség az uzsorakamatra adott hitelek és az ezáltal megvalósuló adósrabszolgaság ellen, ami az érvényesíthető kamatok maximalizálása, rendvédelmi intézkedések, valamint a büntetőjogi szabályozás szigorítása révén valósult meg. Mindkét esetben megfigyelhető volt, hogy a hitelt nyújtó bankok különböző jogcímeken - a névleges kamaton felül - addicionális díjakat szedtek a hitelnyújtással összefüggésben. Ezeket az adósságrendezés során mindkét időszakban etikátlannak minősítették, így a harmincas években a rendezés során beszámoltatták azt a kamatszolgálatba, míg a közelmúlt adósrendezésekor visszafizettették a bankokkal a hiteleseknek. Mindkét esetben sor került az adós és a hitelező közötti, alapvetően adósság átütemezést célzó mediációs mechanizmus kidolgozására és lefolytatására. Ezt a feladatot a harmincas években a Földteherrendező Országos Bizottság végezte, napjainkban pedig az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület végzi. A két adósvédő intézkedéssorozat időtartama is hasonló, a harmincas években az 1930. júliusi boletta törvénnyel indult meg az adósvédelmi intézkedések sorozata és az 1935 októberében meghozott 10.000/1935-ös rendeletet tekinthetjük az utolsó nagyszabású intézkedésnek. A megkésve indult devizahiteles mentés 2010 nyarától 2015 februárjáig bezárólag ugyancsak hasonló időtávot ölelt fel. Mindkét esetben egy nagyobb hatású intézkedés volt a záró momentum: A harmincas években az átmeneti intézkedéseket követően a hitelek hosszúlejáratúvá alakításával, akárcsak napjainkban devizahitelesek forintosításával tette meg a kormányzat a végső lépést a lakossági adósválság felszámolása érdekében.

40

Lelki motívumok áttekintése a túlzott eladósodás összefüggésében

A témával foglalkozó kommentárok a harmincas években főleg a világgazdasági válság negatív hatásait okolták a hitelválságért, ma pedig a legtöbb kommentárban a bankok és a felügyeleti szervek hibái kerülnek élőtérbe. Az eladósodás kérdésköre azonban mindkét esetben túlmutatott a konkrét anyagi problémán és szélesebb körű szociológiai, illetve lélektani kérdéseket vetett fel. Ezek között elsősorban a hosszú távú előrelátás hiányát, a saját anyagi erő túlbecsülését, az árfolyamkockázat tényének könnyelmű figyelmen kívül hagyását a kelet-közép európai lakosság alacsony pénzügyi kultúrája és alacsony fogyasztói tudatosságát szokás megemlíteni.

Mégis érdemes lenne megvizsgálni azt, hogy miért váltak úgymond gyanútlanná a hitelfelvevők, hiszen a hitelfelvevő „kockázati gondatlansága” nélkül nincs hitelkérelem. A hitelfelvétel önkéntes volt, nem volt implicit presszió, mint példának okáért az 1950-es évek első felében a terv- és békekölcsönök jegyzésekor. Véleményem szerint a több más tényező mellet a túlzott hitelfelvétel oka a magyar társadalom széles rétegének „pszichológiai útfüggősége”, vagyis az, hogy a fogyasztói döntéseit meghatározó gondolatiságot nem piaci körülmények között, hanem a szocializmus keretei között szerezte. A 90-es években a piacgazdaságba való átmenet gazdasági megrázkódtatása egy széles társadalmi csoportnál az életszínvonal esésével járt együtt. A szocialista rendszerben szocializálódott korosztály nagy része akadozva alkalmazkodott a piaci keretekhez. Életkorából kifolyólag nem voltak közvetlen tapasztalatai a kapitalista viszonyok között zajló két világháború közti gazdasági életről. Sok esetben kiszolgáltatottá vált a modern reklámokon keresztül közvetített pénzügyi szolgáltatások széles palettájával szemben. Az 41

állam egykori valós és - ebben az évtizedben - vélt „védőszárnyait” maga felett érző fogyasztó „kockázati gondatlansága” manifesztálódott ennek a korcsoportnak a könnyű megoldást kínáló devizahitelek felé orientálódásában. Ismerethiányban szenvedett azonban a fiatalabb generáció is, hiszen a közoktatásban sem volt a tananyag része a pénzügyi ismeretek oktatása. Ugyancsak szerepet játszhatott a reális teljesítőképességüket meghaladó hitelfelvételeknél a magyar társadalom hagyományosan individualista, az egyéni boldogulást, a gyors vagyongyarapodást előtérbe helyező értékrendje. Sem a szocialista éra gondoskodó államának időszakában sem a kilencvenes években nem történt előrelépés a társadalom pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében. Ehhez hozzájárultak a médiából, elsősorban a televízióból közvetített tehetősebb nyugati minták, valamint a hitelfelvevő saját pénzügyi és önmegvalósítási lehetőségei közti nyilvánvaló diszkrepanciából származó frusztráltsága. Erre az érzésre ugyanakkor szintén a médiából sugalmazott, sőt sulykolt megoldás, a hitelfelvétel, és azon keresztül a vágyott fogyasztási javak megszerzése jelentette a rövid távú, ám pillanatnyilag valóban sikeres kiutat.

Az előbbiekben kifejtett lélektani kérdések a viselkedési közgazdaságtan (behavioral economics) területére vezetnek. Véleményem szerint azon belül is a gazdasági szereplők nem racionális magatartásával foglalkozó területére, hiszen mindkét időszak hitelválsága bebizonyította, hogy a hiteladósok rosszul mérték fel saját teljesítőképességüket. Miután a hitelfelvevőkben tudatosodott, hogy túlvállalták magukat, alulbecsülték a hitelfelvételük kockázatát, illetve önmaguk teljesítőképességét, vagyis hibásan döntöttek, szembe kellett nézniük döntésük következményeivel. Ez a helyzet a kognitív disszonancia fogalomkörével mutat szoros rokonságot. A téves döntésével szembenézni kénytelen hiteles gyakran kognitív disszonanciájából eredő feszültségét, saját felelősségét kisebbítve, helyzetéért a többi közreműködő szereplőt (bankok, állam, felügyelet stb.) okolta. A neoklasszikus közgazdaságtan emberképe a „homo economicus” aki az adott feltételek mellett profitját maximalizálva alakítja ki döntéseit. A klasszikus elmélet feltételezi a piac szereplőiről - tehát a lakossági hitelfelvevőről is -, hogy valamennyi döntési alternatívát ismeri, össze tudja hasonlítani és képes ezek közül a legjobbat kiválasztani. Azonban a

42

valóságban sem az alternatívákat nem ismeri teljes körűen, sem racionalitása messze nem tökéletes. Szabó Zoltán tanulmánya 87 alapján érdekes adalék lehet megvizsgálni, hogy a viselkedési közgazdaságtan mely eredményei állhatnak összefüggésben, vagy adhatnak magyarázatot a magyar hitelfelvevők viselkedésére. A viselkedési közgazdaságtannal összefüggésben a hitelfelvevők nem racionális magatartásának több motívuma megvilágítás alá kerül. Talán legtöbbször a túlzott önbizalom (overconfidence) vagy a túlzott optimizmus (overoptimism) fogalma 88 merül fel az események értékelése folyamán. A hitelfelvevők a törlesztés és a kamatfizetés tekintetében indokolatlanul feltételezték, hogy ezek a jövőben nekik kedvezően alakulnak, illetve túlbecsülték a pénzügyi teljesítőképességüket. Herbert Simon már az ötvenes években arra jutott, hogy a gazdasági szereplőknek szükségképpen ún. korlátozott racionalitása (bounded rationality) 89 van, hiszen nem áll a rendelkezésükre annyi információ, hogy valamennyi választási alternatívát átlássák, épp ezért nem profitmaximalizálásra, hanem ún. aspirációs szintjük (aspirational level) kielégítésére törekszenek. Információs torzulások, az információs csatorna hibái - vagy a reklámok esetén szándékolt asszimetriái, sőt torz valóságképei - esetén pedig éppen a racionalitással szemben álló álláspont nyerhet megerősítést bennük. Egyrészt hiányosan álltak rendelkezésükre információk a hiteltermék megítélését illetően, másrészt a rendelkezésre álló információt sem megfelelően dolgozták fel és hasznosították. Szabó szerint ez több esetben az ún. pénzügyi analfabétizmus (financial illiteracy) következménye. Fontos tényező, hogy a hitelfelvevők döntő része azért is vehette fel a hiteleket, hiszen a nagy hitelfelvételeket megelőző időszakok (első világháború, 1920-as évek eleje, 1990-es évek) elhalasztott fogyasztása után élt a bankok által kínált lehetőséggel, mivel nem volt képes a továbbiakban saját jutalmazásának elhalasztására (delayed gratification). A Walther Mischel által végzett Marshmallow teszt 90 néven ismertté vált kísérlet következtetése azonban éppen az, hogy azok lesznek sikeresebbek, boldogabbak és elfogadottabbak az életben, akik képesek rá, hogy az azonnali fogyasztás helyett, önkontrollt gyakorolva elhalasszák saját jutalmazásukat. Ehhez a témához kapcsolódik még David Laibson által leírt 91 hiperbolikus 87

SZABÓ, 2009. Gazdaságpolitika és gazdasági viselkedéstan. Az új paternalizmus. pl. Don A. Moore – Paul J. Healy: The trouble with overconfidence 89 SIMON, 1955: A behavioral model of rational choice. 90 pl: Mischel W. – Ayduk O.: Willpower in a cognitive-affective processing system: The dynamics of delay of gratification, vagy Mischel W. – Shoda Y.: Delay of gratification in children 91 LAIBSON, 1997. Golden eggs and hyperbolic discounting. 88

43

diszkontálásnak, vagy hiperbolikus leszámítolásnak (hyperbolic dicounting) az egyéni esete. Vagyis az a jelenség, hogy az egyének időpreferenciáik következetlensége miatt túlértékelik a jelenbeli hasznokat, és alulértékelik a jövőbeli költségeket, ami az önkontroll hiányához és mielőbbi fogyasztást eredményező türelmetlenséghez vezet. 92 Daniel Kahneman és Amos Tversky kutatásaik során arra jutottak 93 , hogy összetett és kockázatos döntési helyzetekben az emberek, a racionális elemzés helyet leegyerűsített döntési folyamattal, ún. heurisztikus eljárásokkal hozzák meg a döntéseiket, vagyis nem racionális módon. Kahneman és Tversky kilátáselméletének (prospect theory) több eleme is magyarázatul szolgál a hitelfelvevők irracionális döntéseire. A döntési folyamatban – ahogy erről már szó esett – fontos szerepe volt a bankok óriási reklámhadjáratainak, és annak, ahogy a devizahiteleket sokszor azok értékesítésében közvetlenül érdekelt közvetítők, vagy akár a banki ügyintézők értékesítették. Kahneman és társa kutatásaik során kísérletek révén arra jutottak, hogy az a mód, ahogy egy problémát megfogalmaznak, vagy, ahogy az információ átadása megtörténik, nagy hatással van a bizonytalan döntési helyzetekben lévő emberekre. A jelenséget csomagolási vagy elterjedtebb fordításban keretezési hatásnak (framing effect) nevezték el. Ugyancsak a keretezéshez kapcsolódóan Kahneman és Tversky figyelte meg az általuk tükröződési hatásnak (reflection effect) elnevezett jelenséget, amelynek lényege az, hogy pozitív kimenetek esetén az emberek hajlamosak a kockázatkerülésre, míg negatív kimenetek esetén megfordul a preferencia és kockázatkeresőkké válnak. A keretezési hatáshoz kapcsolódik az ún. beakaszkodás és igazodás (anchoring and adjustment) jelensége is, amely azt írja le, hogy az embereket véletlenszerű külső hatások befolyásolják a döntéseikben, amelyek „bogáncsként” fészkelik be magukat a tudatukba. Ilyenek voltak a reklámszövegek, melyek a különböző médiákban futó reklámokból „ragadtak bele” az emberek fejébe. Kiemelkedő jelentőségűek voltak a tévéreklámok, hiszen egy átlag magyar 2007-ben egy nap 272 percet töltött a televízió előtt 94. Kahnemann kutatásaihoz kapcsolódik a reprezentativitási előítélet (representativeness bias) fogalma is. Eszerint a jelenhez egyre közelebb eső időpillanatban bekövetkezett eseménynek az emberek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. Így halványulhatott el az egykori válságok, az árfolyam- és a gazdasági krízisek tudata a hitelfelvevőkben. Kahneman elsősorban múltbéli eseményekre vonatkoztatva írta le a jelenséget, de érdekes lehet megvizsgálni annak a jelentőségét, hogy hogyan halványul el az egyre távolabbi jövőre 92

SZABÓ, 2009. Gazdaságpolitika és gazdasági viselkedéstan. Az új paternalizmus. 7. o. HÁMORI, 2003. Kísérletek és kilátások – Daniel Kahneman 94 http://www.infovilag.hu/data/files/130548965.doc letöltés ideje: 2015. január 6. 93

44

vonatkozó veszélyérzet tudata az emberekben. Erre utal az a több bank által a devizahitelek kapcsán folytatott gyakorlat is, hogy az első néhány hónapban „kedvezményes” törlesztőrészlet fizetésének a lehetőségével csábították a potenciális ügyfeleket. Ugyancsak Kahneman és Richard Thaler fogalmazták meg 95 a már birtokolt javak iránti elkötelezettséget (endowment effect), egy lelki mozgatót, ami szintén jellemezheti a hiteleseinket. Az Endowment effect alatt a kutatók azt a jelenséget értik, hogy a már birtokunkban lévő dolgokat sokkal értékesebbnek tartjuk, mint azokat, amelyeket nem birtoklunk, vagy amelyek megszerzése előtt állunk. Ez a jelenség magyarázhatja a hitelfelvevők sokszor irracionális ragaszkodását befektetéseikhez, hiszen még akkor sem zárták pozícióikat - vagyis adták el hitelből vásárolt javaikat, fizették vissza hiteleiket -, amikor a vele járó határköltségek már meghaladták a várható határhasznokat. Az endowment effect kapcsolódik a kognitív disszonancia fogalmához is, hiszen a korábbi döntésük felülbírálata, feszültséget okoz az emberekben.

A hitelesek állam általi megmentése felveti azt kérdést is, hogy az óhatatlanul újabb disszonanciát okozott a magyar társadalomnak abban a részében, akik körültekintően tervezték meg háztartási gazdálkodásukat és nem éltek a hitelfelvétel lehetőségével. Azok ugyanis joggal kérhették számon azt, hogy az állam az ő adóforintjaiból mentette meg „felelőtlen” társaikat. Ahogy Navratil Ákos írta 96 a gazdavédő rendelkezések csak úgy valósulhatnak meg, ha az érdemtelen gazda is részesévé válik a védelemnek. Érdemtelen, Navratil szerint -, aki tartozása pénzértékét nem a gazdaságára fordította, akárcsak a közelmúlt válsága idején sok olyan adós is megmentésre kerül, akik devizahitelük pénzértékét szükségleteiken vagy lehetőségeiken felüli fogyasztásra fordították. Ugyan kétségtelen siker a devizások megmentése, mégis a járulékos költségek mindannyiunkat sújtanak: hiteleseket és „hitel absztinenseket” egyaránt. Az okozott kár legfájóbb része nem anyagi jellegű, hanem a bizalomvesztéssel hozható összefüggésbe. Hiszen az a bizalom, amelyet az állampolgárok önmaguk, a jogi és pénzügyi intézmények, a szabályozók, a politika és a média irányába tápláltak, csorbát szenvedett.

95 96

KAHNEMANN – KNETSCH – THALER, 1990. NAVRATIL, 1934. Közgazdaságtan és gazdasági politika. 19. o.

45

Zárszó A válság mindkét esetben egy rendkívül sérülékeny helyzetbe kerület csoportra mért súlyos csapást, amely eladósodottsága miatt került veszélyes helyzetbe. Mindkét esetben bebizonyosodott, hogy válsághelyzetben piac csalhatatlanságába vetett közgazdasági nézetek kudarcot vallanak, és állami beavatkozás vált szükségessé, hogy a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket megvédjék. Ehhez – akárcsak a harmincas években, úgy a közelmúltban is – gazdaságpolitikai irányváltásra volt szükség. 2010-ben az új magyar kormány beiktatása révén nyílt meg a lehetőség a devizahitelesek helyzetének megoldására. A bankok etikátlan viselkedése komoly rendszerszintű kérdéseket vetett fel, ugyancsak felvetődött a gazdasági folyamatokat felügyelő szervek felelősségének a kérdése. Ezek az intézmények lettek volna hivatva arra, hogy a korrekt hitelfeltételek kialakításán dolgozzanak és fékeket építsenek be a hitelfelvétel folyamatába. Ez azonban nem történt meg. A hitelezők és hitelfelvevők között információs egyensúlyhiány állt fenn, egyesek esetében pedig valóságos információs szakadék tátongott. A bankok pedig egymással versenyezve hajtották bele magukat a devizahitel cunamiba, míg a jogi, a prudenciáért felelős és az ellenőrző szervek hallgatása nemcsak szakértelmüket, de többször akár jóhiszeműségüket is megkérdőjelezte, és erodálta az intézményeinkbe vetett közbizalmat. Míg a húszas-harmincas években a trianoni tragédia és egy öröklött birtokszerkezet mentén alakultak ki súlyos társadalmi feszültségek, amelyeket a válság súlyosbított, a közelmúltban egy elkerülhető elem, egy téves gazdaságpolitika nyomán elengedett devizahitelezés vált a probléma forrásává, amelyet szintén az aktuális gazdasági világválság tett égetővé. A 2010 előtti politikai vezetés nem foglalkozott érdemben a lakossági deviza eladósodás rendszerkockázatával. Tétlen maradt hiszen, egészen 2009-ig nem történtek lépések a devizahitel felvételek nagyarányú terjedésének megállítására.

97

, sőt sikerként könyvelte el a

devizahitelezés fogyasztás-, és GDP növelő hatását, valamint azt, hogy a korábban az állam által támogatott forinthiteleket kiváltotta a devizahitelezés. 97

http://www.parlament.hu/irom39/05881/05881.pdf

46

Nem volt ez másként a jegybank korábbi vezetése esetén sem: Simor András 2008 októberében a Monetáris Tanács ülését követő sajtótájékoztatón, a HVG cikke szerint így vélekedett: „…a jegybank azonban figyelemmel kíséri a forint árfolyamát és, ha úgy látja, hogy az veszélyezteti az inflációs cél elérését, vagy a pénzügyi stabilitást, közbe fog lépni … azonban ma még nem világos, hogy a forint gyengülése átmeneti, vagy trendszerű folyamatot jelent, de …. …. fundamentális okok nem indokolják a gyengülést … … nem érzi úgy, hogy a devizahiteleseket meg kellene menteni. Volt már ennél nagyobb forintárfolyam kilengés is, akkor sem nőtt meg jelentősen a hitelek törlesztőrészlete… tudomásul kell azt is venni, hogy nincs ingyen ebéd, olyan megoldás nincs, ami senkinek sem kerül pénzbe … úgy vélte, hogy a piac túlértékeli a lakossági devizahitelek kockázatát, mivel Magyarországon a devizahitelezés szigorúbban folyt, mint más országokban…” 98 A jegybank akkori elnökének nyilatkozatából is kitetszik a kockázatok értékelésének a kudarca, amit a gazdasági liberalizmus érvrendszerével támogat meg: „There is no free lunch” - köszön vissza a freedman-i mondat, megtoldva azzal, hogy a piac túlértékeli a lakossági devizahitelek kockázatát. Pedig ha addig nem is, 2008-ban már nyilvánvalóvá vált, hogy a globális pénzügyi válság rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a hazai devizahiteleseket, hiszen azok túlnyomórészt a pénzpiac menedékpénznemében a svájci frankban voltak eladósodva. Mégsem állították le a devizahitelezést, pedig erre a 2004-től 2010-ig különböző összetételű baloldali kormányoknak mind megvolt a lehetősége. A magyar lakossági hitelfelvevők kognitív mozgatórugói és a társadalmi szolidaritás kérdését is érdemes ebben a kontextusban vizsgálni. A társadalom szövetét roncsoló bizalomhiány, a hitelezés szabadjára engedésével, majd a következményekkel való szembenézés idején csak fokozódott. A alacsony pénzügyi tudatosságú, jellemzően individualista, túlzott önbizalommal, a sugallt mintákból kialakított torz valóságképpel és aspirációs szinttel rendelkező átlagos magyar hitelelvevő nem volt képes önjutalmazásának elhalasztására és kapva kapott a hitelek nyújtotta lehetőségen. Akárcsak a harmincas évek kormányzatának, úgy a 2010 utáni magyar kormányzatának a probléma társadalmi krízissé fajuló jellege okán nem maradt más választása, mint megmenteni a teljesíteni képtelen hiteleseket, és ezt a feladatot mindkét esetben kitűnően oldották meg. A kormányzat egy komplex és a gazdasági élet minden érintett területére kiterjedő szabályozási rendszert alkotott, azzal a szándékkal, hogy a jövőben elkerülhetőek 98

http://m.hvg.hu/app//gazdasag/20081020_simor_mnb_monetaris_tanacs_valsag

47

legyenek a hasonló megrázkódtatások. Szabályozta a bankok, a felügyeleti szervek, és a hitelfelvevőkre vonatkozó szabályokat. Komoly programokat indított a nehéz helyzetbe került adósok helyzetének megsegítésére és jövő generáció pénzügyi ismereteinek bővítésére. Le kell szögezni azonban, hogy a hitelválságok megelőzése lényegesen kevesebb veszteséggel járt volna, mint az elhúzódó és fájdalmas válságkezelés, anyagi és erkölcsi vonatkozásban egyaránt. 99

99

Kézirat lezárva: 2015. március 1-jén.

48

Felhasznált irodalom: •

Balla Antal (1935) A legújabb kor gazdaságtörténete. Egyetemi nyomda, Budapest

•

Balás Tamás – Nagy Márton (2010) A devizahitelek forinthitelekre történő átváltása. MNB Szemle, 2010. október.

•

Balogh Ádám – Nagy Márton (2014) A bankok erőfölénye a devizahitelesproblémában.

http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Sajtoszoba/Sajtoszobakozlemenyek/mnbhu_sajtokozlemen

y_20130821/A_bankok_erofolenye_a_devizahiteles_problemaban.pdf letöltés ideje: 2014. augusztus 6.

•

Balogh Ádám – Nagy Márton (2013) Az árfolyamgát szerepe a devizahitel probléma kezelésében. http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Sajtoszoba/Sajtoszobakozlemenyek/mnbhu_sajtokozlemeny_20130821/Az_arfol yamgat_szerepe_a_devizahitel-problema_kezeleseben.pdf letöltés dátuma: 2014. szeptember 2.

•

Balogh Ádám – Nagy Márton (2013) Forint és devizahitelek: ki járt jobban? http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Sajtoszoba/Sajtoszobakozlemenyek/mnbhu_sajtokozlemeny_20130821/Forint_e s_devizahitelek_ki_jart_jobban.pdf letöltés dátuma: 2014. augusztus 15.

•

Baracsi Lóránt – Grosz Gabriella – Fáykiss Péter (2014) Jegybanki szabályozói eszközökkel megakadályozható a túlzott lakossági eladósodás http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/szakmai_cikkek/Devizahitel/Baracsi_Lorant_-_Grosz_Gabriella__Faykiss_Peter_Jegybanki_szabalyozoi_eszkozokkel_megakadalyozhato_a_tulzott_lakossagi_eladosodas.pdf

letöltés

dátuma:

2014. október 3.

•

Bauer Péter – Endrész Mariann – Kiss Regina – Kovalszky Zsolt – Martonosi Ádám – Rácz Olivér – Schindler István (2013) Túlzott lakossági eladósodás: okok, trendek, következmények. MNB Szemle Különszám 2013. október

•

Bethlendi András (2015) Egy rossz termékfejlesztésből rendszerszintű kudarc – A hazai lakossági deviza-jelzáloghitelezés. Hitelintézeti Szemle XIV. évf. 1. szám, 2015. március

•

Bethlendi András - Czeti Tamás - Krekó Judit - Nagy Márton - Palotai Dániel (2005) A magánszektor devizahitelezésének mozgatórugói. MNB Háttértanulmányok 2005/2

•

Csicsáky Péter (2008): A bizalom ereje. Takarék, XVII. évfolyam 6. szám.

49

•

Gunst Péter (1970) A mezőgazdasági termelés története Magyarországon 1920-1938. Akadémiai Kiadó, Budapest

•

Hámori Balázs (2003) Kísérletek és kilátások – Daniel Kahneman. In: Közgazdasági Szemle, L. évf., 2003. szeptember 779 – 799. o.

•

Herman

Bernadett

Eszközkezelő.

(2015)

Felpörgött

tavaly

a

Nemzeti

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/felporgott-tavaly-a-nemzeti-eszkozkezelo-442328

letöltés

dátuma: 2015. február 1.

•

Hoffmann Mihály – Kolosi Pál Péter – Nagy Márton (2014) A forintosítás időben elnyújtva csökkenti a jegybanki mérleget és így a forintlikviditást. http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/szakmai_cikkek/Devizahitel/A_forintositas_idoben_elnyujtva_a_je gybank_merleget_es_igy_a_forintlikviditast.pdf letöltés dátuma 2015. február 4.

•

Horváth Zoltán (2009) Szövetkezeti hitelintézetek a magyar piacon – Takarékbank. A BCE-n megvédett szakdolgozat, 2009

•

Kahneman, Daniel – Knetsch, Jack L. – Thaler Richard (1990) Experimental tests of the endowment effect and Coase theorem. Journal of Political Economy, 1990. Vol. 98. No. 6. 1325-1348. o.

•

Dr. Konkoly Thege Gyula (1932) A magyar föld jelzálogos terhei az 1931. év végén. Horánszky Viktor R.-T. Magyar Királyi Udvari Könyvnyomda, Budapest

•

Lentner Csaba (2013) Közpénzügyek és államháztartástan. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest

•

Lentner Csaba (2014) A magyar önkormányzatok adósságkonszolidációja. Pénzügyi Szemle, 2014/3 szám

•

Laibson, David (1997) Golden eggs and hyperbolic discounting. Quaterly Journa of Economics 1997. 112 (2) 443-447 o.

•

Matolcsy György (2015) Egyensúly és növekedés – Konszolidáció és stabilarizáció Magyarországon 2010-2014. Kairosz Kiadó, Budapest

•

Matolcsy György (2008) Éllovasból sereghajtó – Elveszett évek krónikája, Éghajlat Könyvkiadó, Budapest

•

Matolcsy Mátyás (1944) A magyar mezőgazdaság adósságterhének alakulása 1924 – 1944 években. Magyar Gazdaságkutató Intézet, Budapest, 1944.

•

Matolcsy Mátyás – Varga István (1936) Magyarország nemzeti jövedelme 1924/25 – 1934-35. Magyar Gazdaságkutató Intézet, Budapest

•

Nagy Márton (2014) Átalakulás a hazai hitelpiacon. Előadásvázlat, MNB Monetáris Klub, 2014. november 6. 50

•

Nagy ez?

Márton

István

(2015)

Forintosítás

–

hogy

is

volt

http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/szakmai_cikkek/Devizahitel/15_01_28_Nagy_Marton_Istvan

_Forintositas_hogy_is_volt_ez.pdf letöltés dátuma: 2015. február 4.

•

Navratil Ákos (1934) Közgazdaságtan és gazdasági politika. Különlenyomat a Közgazdasági Szemléből, Légrády, Budapest

•

Patai Mihály (2014) Adalékok a magyar bankrendszer helyzetértékeléséhez. Előadásvázlat, MNB Monetáris Klub, 2014. március 27.

•

Simon, Herbert A. (1955) A behavioral model of rational choice. Quaterly Journal of Economics, 1955 69. 99-118

•

Szabó Zoltán (2009) Gazdaságpolitika és gazdasági viselkedéstan. Az új paternalizmus. PTE KTK Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete, Pécs

•

Szuhay Miklós (1962) Az állami beavatkozás és a magyar mezőgazdaság az 1930-as években. Akadémiai Kiadó, Budapest

•

Tversky, Amos – Kahneman Daniel (2013) Ítéletalkotás bizonytalanság mellett – heurisztikák és torzítások. In: Daniel Kahnemann: Gyors és Lassú gondolkodás, HVG

•

Vonnák Balázs (2015) Mennyit nyertek a forintosítással a devizahitelesek, és mennyit az ország az elmúlt napokban? http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/szakmai_cikkek/Devizahitel/15_01_19_Vonnak_Balazs__Mennyit _nyertek_a_forintositassal_a_devizahitelesek_es_mennyit_az_orszag_az_elmult_napokban.pdf letöltés ideje: 2015. február 1.

•

A Gazdasági Versenyhivatal Vj/74/2011. számú ügyben hozott határozata, nyilvános változat: http://www.gvh.hu/data/cms994225/Vj074_2011_m_v.pdf letöltés ideje: 2014. augusztus 29.

•

Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának jelentése a 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról, 2012. február

•

A

jogszabályok

törvényhozási

forrásai:

Nemzeti

Jogszabálytár:

tudástár,

www.njt.hu,

Rendeletek

www3.arcanum.hu/rendtar/opt/a090217.htm?v=pdf&a=start, törvényei:

www.1000ev.hu,

Complex

www.net.jogtar.hu

51

Digitalizált

hatályos

tára: 1000

jogszabályok

év

gyűjteménye: