Egy XVI. századi puhakötés restaurálása A kötet helyreállítására 2007-ben került sor az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület által szervezett emeltszintű könyv- és papírrestaurátor tanfolyam vizsgafeladataként. A nagyméretű kötet a Pákei család hagyatékával került a Magyar Országos Levéltár Magánlevéltárak, gyűjtemények és gazdasági szervek főosztálya gyűjteményébe.
1. kép
2. kép
3. kép
1
A kötet lapjai rongypapírból készültek, tintával írott naplórészeket, gazdasági feljegyzéseket tartalmaznak elsősorban magyar, ill. német és latin nyelven. Az ívkötegeket hasított bordákra fűzték, majd a bordákat másodlagos fűzéssel, sodort pergamenszalagokkal a fekete színű, vastag, erős bőrborítóhoz és a bőrpántokhoz fűzték, ezután az elkeskenyített bordavégeket nyílásban kivezették, majd visszavezették és a borító belső oldalára kiragasztották. A hátsó borító kiszélesített része fülként borul az elülső borítórészre. A borító belső oldalára vörösre színezett béléspapírt ragasztottak két rétegben, a fémrészek felhelyezése ezután történhetett. A borítót vaknyomással díszítették, a középső bőrpánt eredetileg túlnyúló volt és egy szépen megmunkált rézcsatba fűzhető volt. A leszorítólemezt vasszögekkel és kör alakú réz alátétlemezkékkel rögzítették a borító mindkét oldalán. A XIX. században a lapok jó részét eltávolították a kötetből. A kötettel kapcsolatban nagy mennyiségű – még napjainkban is a leszármazottak által gyarapított, igazán izgalmas és sokszínű - levéltári iratanyagot tanulmányoztam át, melyből sok fontos információt tudtam meg a kötéssel és a benne foglalt naplórésszel kapcsolatban. A kötet történetének megértése végett röviden ismertetem a feltárt információkat. A naplót kolozsvári tisztségviselők vezették négy generáción át, akik kereskedelmi, diplomáciai és egyéb vezetői szerepet láttak el, és egymástól örökölték meg a naplót. A naplóírás a reneszánsz idején vált szokássá, egyrészt a családdal kapcsolatos és hivatali feljegyzések kerültek bele, másrészt fontos történelmi eseményeket is elmesélnek. Esetünkben Linczig Jánoshoz kapcsolható történelmi naplórészt a történettudomány és az irodalomtudomány is feldolgozta. Linczig a Kolozsvárt ostromolni készülő törökökkel szemben tanúsított példamutató magatartása miatt híresült el és vívta ki rokonszenvét már a kortársaknak is. Pákei Lajos kolozsvári levéltárnok, a kötet későbbi tulajdonosa az irodalmilag és történelmileg fontos, a kötet mintegy 1/3 részét kitevő naplórészt közkinccsé kívánta tenni, ezért a kötésből kivette és 1854-ben a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának ajándékozta, ahol a pusztulástól a leginkább biztonságban tudhatta. Az eltávolított iratrészekről saját kezű másolatokat készített és az megtalálható a levéltári iratanyagban. A feljegyzések szerint a kötet jórészt üres lapokat tartalmazott, de ezek és további írott lapok kikerültek a kötetből, ezek holléte nem tisztázott.
4. kép: A Magyar Tudományos Akadémián található iratrész kötése
2
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárában sikerült fellelni az említett Linczig-féle naplórészt keménytáblás kötésben, a borítón eredetileg aranyozott lemeznyomásos díszítéssel. A kötet jó állapotban van, láthatóan egyező a vízjel és ugyanolyan fizikai-kémiai károsodások figyelhetők meg a lapokon, mint amilyeneket a levéltári kötet esetében tapasztaltam.
5. kép: A kötet egy díszesebb lappárja
6. kép: Egyező fizikai és kémiai károsodások
7. kép: Az ajándékozó saját kezű bejegyzése 3
A levéltári iratanyagból tudtam meg, hogy a túlnyúló pántrész végén egy díszesebb fémrész volt felerősítve, rajta az 1593-as évszám.
8. kép A XIX. században még meg lehetett ez a fémdíszítés, erre utal egy címlapterv, melyet ifj. Pákei Lajos építész tervezett, s aki folyamatosan gyűjtötte Kolozsvár építészeti emlékeit, célja volt egy átfogó mű létrehozása, amely ugyan nem jelent meg, de fennmaradt az 1910-es években készült címlapterv, melyre a Linczig-féle napló rajza került volna. Találtam továbbá a pántrészekről rajzos levonatokat, a fémrészekről lenyomatokat, valamint a kötet tárolásával kapcsolatos leírásokat.
4
9-10-11.kép: A pántokról, a csatról, és a pántvégi fémdíszítésről készített rajzos levonatok, a pántvégi fémdíszítés lenyomata E kötéstípus többféle megjelenési formában létezett, Európa területén kimutatható a XXIX. század közepéig, általában számadáskönyvek és levéltári feljegyzések esetében alkalmazták. Ezeknek a puha, vagy félpuha kötéseknek a borítója pergamen vagy bőr, melyet gyakran díszítettek vaknyomással, aranyozással.
12. kép: A bordák felerősítésének módja másodlagos fűzéssel Az íveket eleinte cérnával, pergamenszalaggal, bőrzsinórral erősítették közvetlenül a borítóhoz, később az íveket külön felfűzték és másodlagos fűzéssel pergamenszalaggal, bőrzsinórral a könyvtestet a borítóhoz erősítették bőrpántok beiktatásával. A levéltár állományában lévő kötet esetében is az utóbbi módszert alkalmazták. A díszöltéses pántoknak nemcsak díszítőfunkciójuk volt, hanem erősítették a kötést. Előzék használata e kötéstípusnál nem jellemző, mivel gyakran újabb és újabb íveket fűztek fel a meglévő könyvtesthez. Gyakran a kötet elején és végén is álltak hozzáfűzött üres ívek, melyet kiragasztottak a borítóhoz bélésként, vagy kiragasztás nélkül álltak azok. Egyébként kevéssé kutatott kötéstípusról beszélhetünk, így a fellelhető szakirodalom is eléggé szűkszavú. Az általam restaurált kötet esetében a borító merev, deformált, hullámos volt, felülete
5
elszürkült a portól, a barkaréteg pikkelyszerűen repedezett, sok helyütt levált. Anyaghiánnyal járó hasadásos sérülések voltak nyílásban és a pántokon, valamint rovarjáratok nyoma volt látható. Mivel a lapok mintegy 2/3-át eltávolították, a gerincbőr megrogyott, homorúvá vált. A fűzés nem tart, a bordák erősen megvetemedtek, törékenyek lettek.
13. kép: A barkaréteg kopott, a nyílás anyaghiánnyal járó sérülése
14. kép: Szennyezett, hiányos, rovarjáratokkal teli pántrész
6
15-16. kép: A gerinc az eltávolított ívek miatt deformált, homorúvá vált
17-18. kép: A hálós mintázatú vaknyomásos díszítés nehezen kivehető A rézcsat jó állapotban volt, jól tartott annak ellenére, hogy a leszorítólemez egy rögzítő szöge eltörött, és a szögszár kihullott a kötésből. A csat felületén szürkés réz-oxid patinaréteg, a leszorítólemezen zöldes színű károsító réz-klorid réteg volt látható, a vasszögek korrodáltak.
19-20. kép: A leszorítólemez felerősítései a borító húsoldala felől
7
A könyvtest lapjain különféle károsodások voltak, kiemelném a kiterjedt barna foltokat. A bélésanyag rendkívül szennyezett, rovarjáratok nyomaival. Az elülső borító színes bélésanyagára egy színezés nélküli lapot is kiragasztottak – feltehetőleg utólag -, hogy elfedjék a fémrészeket. A vasgallusz tinta nem okozott fizikai károsodást a papír anyagában.
21. kép: Lapszéli szakadások, ujjnyomos sarkok
23. kép: A kötetben vágással, megcsonkított lapok is találhatók
22. kép: A kötet lapjain viaszpecsétek is találhatók
tépéssel 24. kép: Régi lapszéli javítások lábrésznél
25. kép: A lapok között töredékek is találhatók
26. kép: Kiterjedt barna foltok lapszéleken és ívközépen
8
27. kép: A szennyezett
színes
bélésanyag
rendkívül28. kép: A színezett bélésrész felvált a bőrborításról
29. kép: Az elülső bélésrész sérült, szennyezett, rovarjáratok nyomaival Anyagvizsgálat során a borítóbőr és a pántrészek barkarajzának szinte nem volt ép, vizsgálható része, de a bőr tulajdonságaiból, a kötés típusából és a feljegyzések utalásaiból marhabőrre következtettem. A barkaréteg rossz állapota miatt felmerült, hogy vastartalmú színezékkel festették a bőr felszínét, ezt azonban a vizsgálatok teljes biztonsággal nem igazolták. A könyvtest anyagán mért pH értékek kielégítők voltak, a kiterjedt barna foltok területén lúgos pH értékhez közelítő eredmények születtek, ami arra utal, hogy lúgos jellegű folyadék kerülhetett a lapokra. A bélésanyagon mért igen alacsony pH értékek azt mutatják, hogy savtartalmú színezékkel festhették be a papírt. A könyvtest papíranyaga az augsburgi papírmalomból származik, mindössze egyféle vízjelet találtam. Feltételezem, hogy az üres lapokból álló kötetet az első tulajdonos egyik németországi útja során megrendelésre készíttette. Erre enged következtetni a papír gyártási helye, valamint az, hogy a reneszánsz idején az ötvösművészet igen fejlett volt német területen, különösen Augsburgban és Nürnbergben. Nagyon hasonló, Tirolból származó kötés található az Osztrák Nemzeti Könyvtárban.
9
30. kép: Az augsburgi papírmalom31. kép: Az Osztrák Nemzeti Könyvtárban található vízjele puhakötés Tirol környékéről A helyreállítás módjával kapcsolatban több etikai és szakmai kérdés felmerült, ezért szakemberekkel konzultáltam, sokszor eltérő vélemények hangzottak el, de az összegyűjtött információk birtokában és a kötés felépítésének alapos megismerése után, reményeim szerint a legmegfelelőbb döntéseket hoztam meg. Ilyen sarkalatos kérdés volt a nagy mennyiségű hiányzó ív pótlásának megoldása, a rendkívül szennyezett, barkahiányos, merev, deformált bőr tisztítása és a bőr felpuhításának módja, a fűzés problematikája – ugyanis a sodort pergamenszalagok épnek bizonyultak, ezeket megőrizve és megbontásuk nélkül kellett elvégezni az ívek felfűzését. Nem utolsó sorban pedig az iratanyagban jól dokumentált pántvégi hiányzó fémrész pótlásának kérdése is felmerült. Első lépésben a számomra ismeretlen, ritkán előforduló, levéltári fűzés-, ill. kötésmód megismerése volt fontos, ezért készítettem egy mérethű makettet az eredeti készítéstechnikát követve. Ezután készítettem egy kisebb makettet úgy, hogy a borítóra előzetesen felerősítettem a sodort pergamenszalagokkal a pántokat és a gerinchez behelyeztem a hasított bőrbordákat, és az íveket így fűztem fel. A fűzés ilyen módon bonyolultabbá vált és nehézkesebb volt, de járható útnak mutatkozott azzal a kompromisszumos megoldással, hogy a gerinc rögzítése ragasztóanyaggal nem biztos hogy lehetséges.
10
32. kép
33. kép
Ezután hozzáfoghattam a kötet szétszedéséhez. Az íveket leválasztottam a bordákról, majd a lapok száraz tisztítása, a nedvességre érzékeny bélyegzőfestékek levédése után nedves tisztítás, savtalanítás, majd a hiányok gépi és kézi javítása történt.
34. kép: A hasított borda a fűzésmaradványokkal A bélésanyagot szárazon sikerült leválasztani a borítóról és meleg vízben a rétegek szétváltak. Az enyvmaradványok eltávolítása után alapos mosás, fertőtlenítés, savtalanítás következett.
11
35. kép: A megtisztított bélésanyag A hiányok és a barna foltok is nagy kiterjedésűek voltak, ezért a gépi öntéshez a rostok színét az eredeti vörös és a később keletkezett barna foltok színei közé állítottam be. Túl nagy lett volna a kontraszt, ha csak a vörös színhez igazodom, ugyanakkor a barna folt is hozzátartozik a kötet történetéhez. A hiányzó ívekkel kapcsolatban felmerült a kötetek újraegyesítésének kérdése. Ebben az esetben eldöntendő, milyen művelődéstörténeti értéket képviselnek az iratok és az egyik intézmény eredetinek való átadásával járt volna, viszont az Akadémián lévő kéziratrészek is értéket képviselő szép kötésben találhatók, ennek az egységnek a megbontása sem lenne célszerű. A két iratanyag együttesen sem tenné ki a kötet eredeti egységét, mert további üres, ill. írott lapok hiányoznak. Viszont a kötés eredeti szerkezete megkívánja, hogy a hiányzó ívmennyiség valamilyen módon pótolva legyen, mert a kötet ebben az állapotában korlátozottan kutatható, a történeti értéket képviselő, kevéssé ismert, rossz állapotban lévő kötés további károsodásnak van kitéve, információk veszhetnek el. Ezért döntöttem úgy, hogy a hiányzó, megközelítő ívmennyiséget állományvédelmi szempontoknak megfelelő minőségű, az eredetihez hasonló jellegű üres lapokkal pótolom. A borító belső oldalát eredményesen tisztítottam kefével. A színoldal sérült barkarétege miatt a likkeres tisztítást csak korlátozott mértékben lehetett alkalmazni, de így is látványos tisztulást értem el. A borító puhítását párakamrában terveztem, telített konyhasó oldat fölé helyezve a borítót, azonban a kamrában keletkező 20 °C fokos, 70%-os páratartalmú közegben a borító csak kis mértékben puhult fel, ezért ultrahangos párásítókészülékkel a kamra páratartalmát 90-100%-ra emeltem, így a bőr néhány óra alatt felpuhult. Előzőleg könyvtest méretű kitöltőanyagot faragtam polisztirol habból és a felpuhult borítóba helyeztem, majd rugalmas pólyával körültekerve hagytam kiszáradni a borítót. 24 óra eltelte után tapasztaltam, hogy a bőr kielégítően felvette a kitöltőanyag formáját és így rögzült.
12
36. kép: A megtisztított belső borítórész
37. kép: A félig megtisztított borítórész barkaoldala
38-39. kép: A borítóbőr párakamrában 13
A borítás hiányait színezett natúr borjúbőrrel pótoltam két rétegben, nyílásban húsoldal felől nagyobb felületű alátámasztást helyeztem fel, színoldalról pedig hiány nagyságú pótlást ragasztottam fel. A hiányzó pántrészt is ugyanilyen módon egészítettem ki. A rovarjáratokat keményítővel kevert bőrserfelékkel tömítettem, így esztétikusabbá vált a borító megjelenése.
40. kép: Javított pántrész
41. kép: A nyílás hiányának javítása
42. kép: Nyílásban sérült pántrész
14
43. kép: Javított pántrész A fémrészeket a bőr izolálása után zsírtalanítottam és tisztítottam mechanikusan és kémiai úton, majd a további korrózió ellen levédtem azokat. A sérült vasszöget könnyebben megmunkálható rézszögre cseréltem.
44. kép: A vasszögeken lévő korrózióréteg eltávolításának művelete
45. kép: A megtisztított rézcsat és alátétlemez, a törött vasszög pótlása rézszöggel történt Ezután következhetett a kipréselt, javított és pótívek felfűzése. A borítót fűzőállványhoz rögzítettem és elvégeztem a fűzést kárpitostűvel az előre behelyezett új
15
hasított bőrbordákra. Fűzés után az ívélek és a borító közötti résen sikerült valamelyest lekenni a gerincet keményítővel.
46. kép: Az ívek felfűzésének művelete az előre behelyezett hasított bordákra A kötettel kapcsolatos iratanyagban sikerült fellelni a pánt végét díszítő fémrész jól dokumentált rajzát és levonatát, ezek alapján ugyan elkészíthető lett volna a pótlás, de kérdés, hogy szükséges-e? A fémrész a pántvég lezárásaként eredetileg díszítőfunkciót töltött be a kötés felépítésében, erősítésében nem volt szoros szerepe. A fenti szempontokat figyelembe véve, nem pótoltam a fémrészt. Mivel a kötés nem keménytáblás, a borító hullámos, a díszöltések átfűzései is kiemelkednek a síkból, ezért nem folyamodhattam a hagyományos előzékkiragasztási technikához. A kötetet gerincére állítottam, a könyvtestet egyik oldalról 90°-os szögben kitámasztottam, a kihajtott borítórész alá filcet helyeztem és ebben a helyzetben ragasztottam le a bélésanyagokat két-két rétegben. Az elülső bélésanyagon lévő harmadik réteget most nem ragasztottam vissza, így láthatóvá vált az alatta lévő színezett bélésrész.
47. kép A bélésanyag kiragasztása
16
48-49. kép
50. kép
17
51. kép
52. kép
18
53. kép
54. kép
55-56. kép
19
57. kép A helyreállított kötetnek savmentes kartonból készítettem védőtokot. Az elvégzett beavatkozásokkal sikerült a kötet állapotát stabilizálni, a kötéstörténetileg érdekes kötés élettartamát meghosszabbítani, és a kutatók számára hozzáférhetővé tenni. Ha egy igen ritkán felbukkanó kötéstípussal találkozunk -, lehetőség szerint tanulmányozzuk át a restaurálni kívánt tárggyal kapcsolatban fellelhető iratokat, dokumentumokat. E kötettel kapcsolatos munkám során nagy mennyiségű iratanyagot találtam a családdal kapcsolatban, amihez könnyen hozzá tudtam férni. Fontos, hogy a család is ereklyeként tisztelte a naplót és a kötés, az iratok állapotromlásáról is tudósítanak közvetve és közvetlenül. Sallai Katalin könyvkötő, restaurátor MNL Szakmai koordinációs központ Állományvédelmi és reprográfiai osztály
20
