reprodukciók teszik a kávéházat „lakályosabbá". A kültelki kávéház is persze alkalmazkodik a művészetekhez, meg a törzsközönségéhez. így például a varrólányok a Kunst für Alle képeit kapják, az artista-kávéház a Theatre illustré-t, a lóversenyügy műbarátai angol falkavadászatok metszeteit. Ezért nem jár a pesti ember a műkiállításokra. Minek, mikor a műkiállítás jár őhozzá — feketére !
A
JÓ KÁVÉHÁZ. Most pedig nyájas olvasó, miután keresztül mentél a pesti kávéházak borzalmain, jöjj velünk, fájdalomdíj és kárpótlás gyanánt meg fogjuk mutatni a jó kávéházat. Oh, ne nézdegélj se jobbra, se balra, nem itt, nem a körúton, itt még véletlenül se akadsz egyre sem. Ha jó kávéházat, szép kávéházat, kellemes kávéházat akarsz látni, borulj rá a kávéházi asztalnak nevezett kínzópadra, hunyd le a szemeidet és próbálj álmodni. Próbáld megálmodni, hogy majd egyszer csak jön egy főnök
úr és jön egy tervező, aki csinál egy kávéházat, nem fényeset, nem hejehuját, nem grandcafét, hanem egy őszinte, becsületes helyiséget, kellemes, művészi faburkolattal, vagy tapétával, kényelmes székekkel, csészékkel, amelyeket meg lehet fogni, asztalokkal, amelyek mellett ülni lehet, lámpákkal, amelyek világítanak, igazi kávéval és igazi ízléssel. Hogy jön egy kávéház, amely végre az lesz, aminek lennie kell, az otthonnak bizonyos mértékben pótlója s ennélfogva vonalaiban, színeiben és formáiban hozzásimul az emberek lelkéhez és nem mímel hinduasszir templomot. Álmodd meg, milyen jó lesz egy ilyen kávéházban ülni esős, őszi délutánokon, csak úgy mint otthon. Álmodd meg és ne ébredj fel. Nem érdemes. Szép álmokat. Ä
^ ^ Minden gondolkodási irányzat szennyvize a művészet berkein át folyik le, a belőle keletkezett mocsár partjain művészek és kritikusok ungnak és brekekéznek : ez a kultúra koncertje. Az osztrákok művészete magyar és szláv iistökökből csavarított copf. Nagy Sándor.
IÁLLÍTÁSOK
E
GY O R S Z Á G O S KIÁLLÍTÁS ESZMÉJE.
Serényi gróf, földmívelésügyi miniszter vetette fel és az ipari s kereskedelmi körök portálják mostanában egy országos kiállítás eszméjét, amelyet 1916-ban, az utolsó kiállítás húszéves fordulóján kéne rendezni. A kiállításnak az volna a célja, hogy újabb erőgyarapodásunk bizonysága legyen, főkép a balkán népeinek meggyőzésére. A gondolat hetek óta szállong a sajtóban és a Honi Ipar című közgazdasági folyóirat most ebben a kérdésben körleveleket bocsátott ki a magyar közgazdasági élet illetékes tényezőihez, megkérdezvén, mint vélekednek egy ily kiállítás lehetőségeiről. A beérkezett feleletek nagyrésze — amint az sejthető — nem éppen bizakodó természetű. Közgazdasági életünk bajai, a kedélyek csüggedtsége, a terminus túlságos közelsége és a balkáni népek egyelőre nagyon is rendezetlen politikai viszonyai — csupa ok a pesszimizmusra. De a feleletek egy jelentős részéből — s éppen a neveik szerint legsúlyosabbakból — bátrabb, lendületesebb felfogás szól s ha a terminust túlközelinek tartják is, egy későbbi időponttól sikert remélnek. így Lánczy Leó és Gratz Gusztáv dr. az 1917-ik évet ajánlják, mint alkotmányos életünk félszázados évfordulóját, Zsolnay Miklós az 1918-ik évet, amikorára a gazdasági szerződések lebonyolításával normális viszonyok várhatók. A legtöbb hozzászólás föléje emelkedik a kicsinyes tekinteteknek s elismeri, hogy egy kiállítás, még ha nem vált is be minden várakozást, üdvös előmozdítója sok erkölcsi s esztétikai haszonnak: idegenforgalmat jelent, városrendezési kérdéseket vet fel, jobb alkotótevékenységre serkent és egy kiállítási területnek nagyon is érezhető hiányát fogja végre megoldani. Mi is főképpen ebből a szempontból tartanók fontosnak egy kiállítás rendezését. Hiszen éppen a Magyar Iparművészet hasábjain (1906. évf.) mondta el e kérdésről igen preciz megokolással véleményét Zsolnay Miklós, társulatunk alelnöke. Ott rámutatott arra, hogy mily nagyon hiányzik nálunk egy olyan kiállítási terület, aminőt egy-két év alatt a müncheni Theresienwiese, vagy a londoni Sheperds Bush alkotott, ahol a jól megtervezett pavillonok, a teljesen kiállítási célokra alakult utak, sétahelyek, közlekedő-és szórakozóintézmények kitűnően töltik be hivatásukat. Ebben látnók mi most is a legközvetlenebb hasznát egy ily kiállításnak. Hogy az a kiállítás azután mikor és minő méretekben készüljön — orszá-
Brózik E n g e l b e r t : pálcikák.
Festett,
vésett és
égetett
virágtartó
E . Brózik : S o u t i e n s d e s fleurs.
251 3*
formák fejlődését. A kert mellett természetesen bemutatásra kerülnek mindazok a járulékok, melyek az évszázados fejlődés folyamán annak mindenkor stílusos kiegészítői voltak : a lugasok, a pergolák, a szökőkutak, az üvegházak, a kaszkádok és a kerti épületek. A kiállítás pompás rózsaligetében, mint minden tavasszal, úgy az idén is : kerti ünnepélyt is fognak rendezni, amikor költeménnyel, dallal és muzsikával fogják zengeni a virágok poézisét.
EPMŰVÉSZET
V
Brózik E n g e l b e r t : Faragott virágtámasztó.
Soutien d e s fleurs.
gos, nemzetközi, vagy világkiállítás legyen-e — erre nézve a szélesebb közhangulatot kell mindenesetre megkérdezni. De ismerve a legutolsó évek kiállításainak külföldön való irányait, nem nehéz megállapítani, hogy a sokat markoló és keveset fogó kiállítások sikerét erősen háttérbe szorították a kevés irányú, szakszerű, de kvalitásos kiállítások, amelyek a közgazdasági termelésnek, vagy a kultúrgondolatnak egy-két ösvényét tapossák, de annál mélyebben. Ennek természetesen alapfeltétele az, hogy egy olyan kiállítási parkunk legyen, amely minden időben, úgyszólván minden szezonban készen áll a legkülönbözőbb jellegű kiállításokra. Látnivaló, hogy a felvetett eszmének milyen nagy és jelentős háttere van s ki tudja, talán éppen ennek a messzi háttérnek felismerése lesz az, amin maga a kiállítás gondolata — megfeneklik.
K
ERTMŰVÉSZETI
KIÁLLÍTÁS, A PÁRISI
Bagatelle-ban, a Bois de Boulogne-nak ebben a paradicsomi fekvésű kis empire-palotájában a napokban nyílik meg az idei francia tavaszi szezon egyik vonzó kiállítása : a kertművészeti. A kiállítást Le Nőtrenak, a francia parkok megteremtőjének emlékezetévé avatják és képeken, modelleken, meg természetben mutatják be a francia, angol s modern kert-
IRÁGTARTÓ PÁLCIKÁK. Az Iparművészeti Társulatnak iparművészeti tervekre hirdetett pályázatán kellemes feltűnést keltettek B r ó z i k Engelbert virágtartó pálcikái, amelyeknek képét jelen számunkban közöljük. A pálcikák fából valók és a magyar népművészetből vett virágos motívumokkal ugyancsak a népművészet különböző technikáinak alkalmazásával vannak díszítve és azután élénk, csillogó színekkel kifestve. A pálcikák így nagyon kedvesek és finomak és különösen alkalmasak arra, hogy virágcserépbe szúrva harmonikusan belesimuljanak a virágok farka, friss színeibe. Képeink megmagyarázzák használatuk módját is, szükség szerint egy vagy két pálcika támasztható egy-egy cserépbe, az utóbbi esetben két pálcika egy kis keresztléccel lesz összekötve. Azok az emberek, akik szeretik a virágokat, minden esetre nagy örömmel fogják üdvözölni Brózik Engelbert terveit, mert virágaikat egy ízléses, finom ékességgel tehetik még ékesebbé. Az iparművészeti szempontból pedig különösen hangsúlyozandó, hogy a pálcikák jellege minden ízükben magyar, díszítésük, színeik a magyar népművészet szülöttei s így különösen megérdemlik, hogy a magyar közönség szívesen fogadja őket. MATYÓVISELET DEKORATÍV S Z É P -
À SÉGÉNEK ismertetésére szolgáljon a leg-
utóbb megjelent számunkban közlöttek kiegészítéséül még e néhány rajz. A fejnek szokatlan formát, silhouettet, ad a keményített és a rojtos kendő, bőven alkalmazott rojtjaival ; a rojtok szerepe a fej kiszélesítése, megnagyobbítása a mi a „höndörgő" a harangos szoknya kiszélesedésének mintegy ellensúlyozására van hivatva, ezért szebb is e fejdíszeket viselő menyecskék viselete, mint a hajadon fővel járó leányoké, kiknek feje a különben széles vállak mellett kicsinynek tűnik föl. — Öreg asszonyoknak szűkebb a szoknyájuk s fejkendőjük is arányosan kisebb. Vannak szokásos mozdulatok, amelyeknél a
282. A. Â r k a y : P o r t e réformée à Budapest.
principale de la nouvelle église
253 Magyar Iparművészet.
7
283. Á r k a y A l a d á r : A városligeti f a s o r b a n levő ev. ref. templomnak úrasztala és szószéke.
283. A. Á r k a y : L ' a u t e l réformée à Budapest.
et c h a i r e d e la nouvelle
église
•
ÍI « •H H • H • •M •H
«• i •• i H •
•M H •
•il H • H • H • •M
«•i V •II •II II • •II •II •II •II «II •II •II •II •II •II •II •II •II •II
•
•M H •
•• i •• i •il 284.
285.
H •
•• i •• i •M •M •II •II
286.
•II
•II II • •II
•II II • II •II
•II II • •II •II •II •II II • •II •II •II •II •II •II •II •II II • •II •II II • •II •II II • •II •II •II •II •II II • •II •II •II •II •II •II •II •II
II •
•II •II •II •II •II •tl •II II • II • II » «II •II II « •II •II II •II II « •II *II •II •II
•II •II •II •II •II
II •
•II
V
i•II
287.
•II •II •II •I I •II II
284 —287. Á r k a y A l a d á r : A v á r o s l i g e t i f a s o r b a n levő ev. ref. templom ü v e g a b l a k a i é s o l d a l b e j á r a t a .
284 —287. A. Á r k a y : V i t r a u x et p o r t e l a t é r a l e d e la velle é g l i s e r é f o r m é e à B u d a p e s t .
nou-
=•=$ 255 6*
288. 291.
292.
289. 288 —289. S c h l e i c h V i l m o s : S z e n t G y ö r g y . Ó r a . Majolika. — 290. Murai S t e f á n i a ; 291. é s 292. Nyitrai Dániel ; 293. F á r y J á n o s : M a j o l i k a c s e m p é k . Készítették a M a g y a r kir. I p a r m ű v é s z e t i Iskola a g y a g i p a r m ű h e l y é b e n .
256 •=•=
293. 288 —289. G . S c h l e i c h : St. G e o r g e s P e n d u l e en f a ï e n c e . — 290 —293. C a r r e a u x de r e v ê t e m e n t émaillés, e x é c u t é s p a r les é l è v e s de l ' é c o l e r o y . d e s a r t s d é c o r a t i f s . •H
viselet dekoratív jellege hangsúlyozódik. — Ilyen a sok közül pl. a bő ingujjú gyermekek vagy legények felemelt karmozdulata, ilyenkor teljes egészében érvényesül az ingujj szép hímzése s a test alakja kiszélesedik emellett, vagy esős időben a leányok magukra terített kifordított felső szoknyájuk, nemkülönben a kislányok az a mozdulata, amidőn a gyors forgásból hirtelen lekuporodva zubbonyukat kerekre kiterítik azt mondva : ekkora kácsit (kalácsot) sütnek. Végül a dekoratív érzés megnyilatkozása mutatkozik abban a matyó helyi szokásban is, hogy a lakodalmas kalácsot vivő asszonyok egymásután libasorban mennek végig az utcákon batyujukkal, éppúgy a nagy lányoknak az a jellemző szokásuk, hogy a templomba mindig többen szorosan egymásmellé sorakozva mennek, miáltal ruháik szép színei és fodraik játéka erősen hangsúlyozva érvényesül. — E szokások nem a véletlen játékai, hanem tudatos cselekmények.
• ••i •H •M
Z ORSZÁGOS MAGYAR KIRÁLYI IPARISKOLA 1912—1913. ÉVKÖNYVE, Szerkesztette Czakó Elemér igazgató. Ára 2 korona, kiadja az iskola. A megszokott szakiskolai értesítőket a tartalom bősége, művészi színvonala és a tipográfiai munka választékos volta tekintetében messze túlszárnyalja az a díszes és vaskos könyv, amely iparművészeti iskolánknak a most bezáruló tanévre eső munkásságát és fejlődését ismerteti. A tanév főbb eseményeiről szóló jelentés szerint a külföldi és a hazai szakkörök élénk érdeklődése és elismerő támogatása mellett haladt előre fejlődési útján. Törekvésében a mi mai iparművészeti életünk szelleméhez kívánt simulni. Berendezkedése, munkaprogrammja az ország kívánalmaihoz igazodik. Az oktatás eredményeként a termelő és vállalkozó iparművésznek olyan tipusát igyekszik nevelni, aki tudása körébe eső munkát egyaránt tudjon vállalni, megoldani és szállítani. Aki tehát a kigondoló tervező művészeten s a megvalósító mesterségen kívül kereskedni is tudjon a maga javaival. Szállítani előre kialkudott árért, előre megszabott időre, előre megígért munkaminőséget. A részletesen felsorolt tanrendi változások között leglényegesebb az ötvösszakosztály újjászervezése, melynek tanerői Zutt Rikárd szobrász- és ötvösművész személyében igen értékes, kiváló szakképzettségű mesterrel gazdagodtak. Rámutat a jelentés a lapunkban többízben már említett sikerekre, melyeket az iskola
Ä- MŰVÉSZETI
Brózik E n g e l b e r t : Faragott virágtámasztó léc.
egyes kiállításokon, különösen pedig a drezdai művészetnevelési kongresszussal kapcsolatos kiállításon ért el. A vállalkozások belekapcsolása az iskola munkakereteibe, minden téren bevált és megadják módját annak, hogy a növendékek még tanulókorukban megismerkedjenek a gyakorlati élet sokféle feladatával és igényeivel. Megállapítja még a jelentés, hogy különböző pályázatokon az intézet növendékei összesen 6780 koronát szereztek, bizonyságul annak, hogy iskolai elfoglaltságuk mellett fennmaradó idejüket is hasznos munkával töltik. Az évkönyvben közölt tanítványmunkák részben színes reprodukciói hat ívet töltenek meg és jellemző szemelvényeket mutatnak az egyes szakosztályok jelesb tervezeteiből. Ezekből megállapítható, hogy egészséges, friss szellem hatja át az iskola működését. Most csak még kívánatos, hogy az iskola fejlődéséf megnehezítő akadályok, amelyekre a jelentés is rámutat, mennél előbb elmúljanak és ezzel intézetünk egészen betölthesse fontos és szép hivatását.
í! f• , H
T, •íí ••i
f •, H Î! • •H H
íí V H
•
•H
WELTNER VILMOS ALAPÍTVÁNY. Ritka esetszámba megy nálunk, hogy akadjanak oly lelkes és hazafias mecenások, akik az ifjú iparművésznemzedék boldogulását megfelelő alapítványok, ösztöndíjak adásával elősegíteni akarják. Ezért kétszeres örömmel
257 Magyar Iparművészet.
7
jegyezzük fel, hogy Hirsch József Lajosné szül. Weltner Julia és Delmár Emil dr. Welfner Vilmos emlékére mintegy 20.000 koronás tanulmányi jutalomdíjalapítványt tettek az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Főiskola azon növendékei számára, kik az iparművészet terén már legalább 1—2 évig a gyakorlatban működtek. Az alapítvány célját azzal akarja elérni, hogy évenkint egy-egy kellő képzettségű ifjú iparművészt külföldi tanulmányútra küld. Az iparművészeti iskola igazgatójának elnöklésével megalakítandó pályabíróságnak 3, esetleg 2 évenkint jogosult külföldi tanulmányi út helyett a pályadíjat műhely alapítására, illetőleg felszerelésének költségeire kiadni. Ez esetben legalább 6 gyakorlati évet és a 28. életév betöltését kívánják. A pályázatot évente hirdeti az iparművészeti iskola igazgatósága, melytől a részletes pályázati föltételek is megtudhatók.
A
SZÉKESFŐVÁROSI IPARRAJZISKOLA KIÁLLÍTÁSA, mely lapunk zártakor, június hó 4-én nyílt meg, nagyon megérdemlené a beható, részletes méltatást és az ott látható értékes és tanulságos iparművészeti vonatkozású anyagnak képben való ismertetését. Erről azonban technikai okokból, ezúttal őszinte sajnálkozásunkra le kellett mondanunk. Ezért csupán annak a kiemelésére szorítkozunk, hogy e jeles intézetünk sokféle tanfolyamain modern szellemű, intenzív munka folyik, amely áldásosán kihat művészi és ipari termelésünk majdnem minden ágára. Legközvetlenebben érdekelnek minket az ipari továbbképző tanfolyamok, amelyeket a napközben a műhelyekben dolgozó ipari segédek minden külső kényszer nélkül látogatják. Egyes szakmákban, pl. a grafikai, üvegfestészeti, díszítőfestészeti, ruházati stb. szakosztályokban az elért eredmény felemelkedik magasabbrendű szakiskolák színvonaláig s jóleső érzést vált ki a szemlélőben a tapasztalás, hogy az elég sűrűn megcsillanó artisztikum nem csupán szemet kápráztató külsőség, hanem mindenkor alapos szakbeli s technikai tudással társul. Sok figyelemreméltó munkát mutatnak fel az eddig felállított műhelyek ú. m. könyvkötő- és agyagipari, szövőés géphímzőműhely és a nyilvános rajz- és munkatermek, amelyekben az iparművészeti technikák hosszú sorát, a csipkeverést, hímzést, batikozást, linoleumnyomást, karton- és könyvkötőmunkákat stb. művelik. Ezeket a munkákat ez év őszén az iparrajziskola kiállítja az O. M. Iparművészeti Társulat által rendezendő műkedvelőmunkák-kiállításán, ahol azok bizonyára előkelő helyet foglalnak majd el. Szűkre szabott terünk nem ad módot arra, hogy óhajunknak megfelelően most egyen-
2581.
kint méltassuk az iparművészet körébe tartozó szakosztályok munkásságát. Ezért fenntartjuk magunknak, hogy alkalomadtán az iskolával, jelentőségéhez mérten foglalkozzunk. De el nem mulaszthatjuk, hogy őszinte örömmel ne gratuláljunk Á g o t á i Lajos főigazgatónak iskolája szép fejlődéséhez és derék tanári karához, melynek lelkesedése, ügyszeretete és jeles szakbeli tudása magával ragadja, fölemeli és megbecsülhetetlen ismeretekben részesíti a tanítványok százait.
NEGYEDIK EGYHÁZMŰVÉSZETI TANTársulat ezidén immár negyedízben rendez egyházművészeti tanfolyamot az ország lelkészkedő papsága számára Csernoch János dr. hercegprímás védnöksége alatt. Az idei egyházművészeti tanfolyam folyó évi július hó 1-től 4-ig lesz megtartva a Szent Imre kollégium dísztermében, Programmja a következő : Július 1-én délelőtt 8-tól 10-ig F i e b e r Henrik min. referens : Egyházművészeti ízléstelenségek. 10-től 12-ig N a g y Virgil műegyetemi tanár: A keresztény templomépület fejlődése. Délután a Regnum Marianum kápolnájának és Roth Miksa üvegfestészeti műintézetének megtekintése. Július 2-án délelőtt8-tól 10-ig G a s p a r e c z Béla dr. múzeumi őr: A műemlékek gondozása és restaurálása. 10-től 12-ig S z t r a k o n i c z k y Károly dr. műv. író : Az üvegfestészet. Délután a lipótmezei elmegyógyintézet kápolnájának megtekintése. Július 3-án délelőtt 8-tól 10-ig Lyka Károly, a Művészet szerkesztője: Stílegység és stíltisztaság. 10-től 1 1 - i g C s á n y i Károly dr. múzeumi igazgató : Egyházi ötvösművészet. Délután a Szépművészeti Múzeum megtekintése. Július 4-én délelőtt 8-tól 10-ig S w o b o d a Henrik dr. p. prélatus, a bécsi egyetem vice-rektora : A miseruha alakja és reformja. 10-tőI 11-ig F i e b e r Henrik: Korszerű egyházművészet. A tanfolyamra jelentkezhetnek az ország összes lelkészkedő papjai, akik erre az alkalomra vasúti féljegyet és a tanfolyam ideje alatt a Szent Imre kollégiumban mérsékelt árú lakást és ellátást nyernek. Jelentkezni F i e b e r Henrik min. referensnél lehet, (Budapest, I., Fehérvári-út 15).
À FOLYAM. Az I p a r m ű v é s z e t i
KÉMÉNDY-FÉLE SZÍNPAD PÁRISI SIA KERE. A magyar színházi és művészeti közvélemény mindenesetre jóleső megelégedéssel vehet tudomást arról a sikerről, amelyet egy magyar színpadi újdonság aratott a párisi színházművészeti kiállításon. Kéméndy Jenőnek, a
m. kir. Operaház szcenikai főfelügyelőjének új színpadáról már több ízben értesült a magyar közönség. Az új színpadot főképpen a beépített körhorizont és a mellékszínpadok teszik nevezetessé, mert az előbbi feleslegessé teszi a kulisszák használatát és nagymértékben növeli az illúzió lehetőségeit, az utóbbiak pedig a színek változtatását teszik gyorsabbá és egyszerűbbé. Szakemberek régóta a jövő színpadának tekintik a Kéméndy-féle színpadot és külföldön is el van ismerve, így Jacques Rouché a párisi Theâtre des 1'Arts igazgatója könyvében a L'art théâtral moderne-ben egy egész fejezetet szentelt neki. Most a párisi kiállításon ismét az érdeklődés középpontjába került, az összes szakemberek a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak róla s úgyszólván ez a színpad volt az egész kiállítás legfőbb eseménye. Maga a francia közoktatásügyi miniszter azt a kijelentést tette, hogy ha módjában lenne, az összes francia színpadokat erre a mintára alakítaná át. A szakvéleményeknek ez az elismerése mindenesetre igen örvendetes nemcsak Kéméndyjenőre nézve, hanem a magyar tehetségre nézve is, amely így ismét kellő értékeléshez jutott.
B
AYROS. Nem azért foglalkozunk a Bayrosüggyel, hogy megállapítsuk, vájjon jogos vagy kevésbé jogos volt-e a rendőrség eljárása, amellyel beleavatkozott a Szent-Györgycéh működésébe. Bennünket ez a működés, mint minden egyéb, a művészet szempontjából érdekel csupán,de éppen,mert ehhez a szemponthoz mindenekfelett ragaszkodunk, nem nyomhatunk el egy megjegyzést, amely a kiállítás ellen szól. Mi nem vitatkozunk a művészet és a pornográfia határairól s nem az érdekel, vájjon Bayros túlságosan erotikus-e, hanem inkább az a kétségtelen tény, hogy nem túlságosan művész. S ezért nem helyeselhetjük,hogy munkái oly nagy applombbal kerültek a közönség elé. Ez a Bayros végre is egy rutinos, tetszetős rajzoló, aki nagy ügyességgel szedegeti a morzsákat más, nagy művészek dúsan terített asztaláról, de még attól is egészen távol van, hogy az utánzott stílusok belső lényegéből megéreztessen valamit és semmiesetre sem arrogálhatja magának, hogy a grafikai művészet legnagyobb művelői közé soroljuk. Már pedig az a mód, ahogy a Szent-György-céh a magyar közönség elé állította, csakis a legnagyobb grafikusoknak járt volna ki. Bayros legfeljebb annyit érdemelt esetleg, hogy egy nagyobbszabású.más művekkel ékes kiállításon az ő művei is helyet foglaljanak, csak mert vannak, mert métierjénél fogva a grafikusok közé tartozik s mert, mint ennek a művészetnek egy elég szerény képességű művelőjéről, róla sem lehetett volna megfeledkezni. De semmiesetre sem tartjuk meg-
okoltnak, hogy a Szent-György-céh külön kiállítást rendezett számára, monográfiát adott ki róla, szóval magyarországi vendégszereplését olyan külsőségek között folyatta le, amely a közönség félrevezetésére a legnagyobb mértékben alkalmas. A budapesti közönségnek a művészetről amúgy sincsenek tiszta fogalmai, s nagyon hajlamos arra, hogy a Bayros-féle sikkes rajzolást nagy művészet gyanánt fogja fel, mennyire meg fog erősödni ebben a balvéleményben, mikor azt a Szent-György-céh, tehát egy olyan művészeti egyesület hirdeti, amely lényegénél fogva csakis az abszolút művészi értéket kellene, hogy elismerje és propagálja. A céh vállalkozásának még az a sajnos eredménye, is van, hogy jelentős összeget, úgyszólván a magyar művészek zsebéből vitt el érdemek nélkül a külföldi vendég. Ilyen módon nem igen várható a magyar művészeti kultúra fellendülése s erről némi rezignációval veszünk tudomást.
J
APÁN CIKK A MAGYAR
•
•H
•
H • H • •H
••i
MŰIPARRÓL.
Mint érdekes apróságot említjük fel, hogy a Bijutsu Shinpo (Művészeti Értesítő) című japán művészeti folyóiratban nemrég egy cikk jelent meg a magyarokról és különösen népies műiparukról, még pedig japán író tollából. Kanno Makato japán művészeti író írta, aki a két év előtt az Iparművészeti Múzeumban lezajlott japán kiállítás alkalmából Budapesten járt s most itt szerzett tapasztalataival számol be honfitársainak. A cikk kissé naivul, néha nem egészen biztos értesülések alapján, de rendkívül sok jóakarattal van megírva és mindenesetre alkalmas arra, hogy felébressze az irántunk való érdeklődést és szimpátiát. A cikk végén Kanno Makato köszönetet mond özv. dr. K u r t z G u s z t á v n é Z e l l e s E t e l k a budapesti áll. felsőbbleányiskolai tanárnőnek, aki nemrég egy 1300 darabból álló magyar népművészeti és képgyűjteményt küldött ajándékba a tokiói művészeti iskolának. F A S O R I ÚJ T E M P L O M . A magyaros architekfura lassan-lassan nemcsak a profán építkezés területét hódítja meg, hanem az egyháziét is. Ennek a hódítóhadjáratnak azonban sok nehéz akadályt kell legyőznie s e sok akadály során talán a legnehezebb a történeti tradíciók nagy hiányossága. Ha az Árkay Aladár fasori ev. ref. temploma mégis már messziről elárulja magyaros jellegét, akkor ez amellett szól, hogy ő e hagyományok szűkszavú formanyelvét ékesszólóan tudja elmondani. A feladat, éppen protestáns templomról lévén szó, annál nehezebb, mert itt az egész ritus szinte aszkétikus komolyságra utalja a tervezőt. A többi templomok által nyújtott dekoratív lehetőségek itt elesnek, a templom belsejét előnyösen tagoló fülkék, mellékoltárok, gyóntatószékek, a színek
A
3*
•
•H •H H
?t •
259
•
•II
•
•II
•
•II
2601.
és díszítőelemek, mind elenyésznek: a protestáns lélek mély és komoly áhitatot kíván káprázatos hangulatok helyett. De éppen csak a megkötöttségek azok, amelyek természetszerűleg lelkesítették az építészt. A formák hálás játéka helyett logikus és nagyméretű architektúrát kellett nyújtania, síkokkal és vonalakkal operálni és külső csillogás helyett elmélyíteni az anyagok nemes hatását. Ebben a márvány, a fa, a bronz és az üveg voltak segítségére s az anyagok e változatán nemes és szép harmóniát tud kifejteni Árkay. Az alapgondolat a főfalon nyugszik, a belépővel szemközt levő síkon, amelyet szinte domináló biztossággal emel ki az orgona. Az alatta levő Úrasztallal és szószékkel — elhelyezésük és formájuk megannyi forradalmi újítás a protestáns templomok sablonjában — ez az orgona adja meg az egésznek a nagyszabású és ünnepi jellegét. Ahogy Árkay itt a sípoknyujtotta pompás ritmust és az ezüstös színnek a márványsöfét masszájával való összeolvadását kiaknázta, ez megkapó hangulatot kelt a nézőben. A gyülekezet fia érzi az Úr házában létét, minden felfelé szárnyal, egyszerűen, inkább a megfontoltság, semmint a könnyedtség tempójával. Azt lehetne mondani, hogy a Károli Gáspár nyelvének építészetre fordítása ez, súlyos veretű, kemény magyarság. A padok elrendezése, s az egész tér kihasználása és nem a keresztény építészeti stílus hosszanti hajóin alapul, hanem azon a fordulaton, hogy voltaképpen imatermet kellett konstruálni, amelyben a gyülekezet minden tagja a prédikáló közelségébe jusson. Talán legsikerültebb rajzban is, anyagszerűségben is a bejárat és az ablakok építészeti hangsúlyozása, szűkszavú, de nagyon stílusos festett ablakaival, amelyekből Roth Miksa munkájának szolidsága és a tervezőépítész erősen magyaros készsége szól. Előkelő és súlyos a lámpák eleven kompozíciója is, hangsúlyozása a bronz által nyújtott előnyöknek, amiknek kiaknázásában kitűnő segítőtársa volt az építésznek Miákits Károly cizellőr. A tisztán dekoratív célokat szolgáló tényezők, mint a falfestés és a fajánszok néhol túltömötten és kissé ködös magyarsággal szólnak s egy későbbi kor észre fogja venni rajtuk az igyekezetet, hogy magyarságunk mai ornamentikáját olykor túlzott buzgalommal vezetjük bizonytalan ázsiai forrásokhoz. A későbbi korszak azonban ezen kedves naivitás mellett egész sereg lendületet, akaraterőt, szuggesztív gondolatot kell majd tudomásul vennie Árkay és az ő nemzedéke munkáiból, amelytől egyet semmi esetre sem lehet elvitatni : azt a vágyat, hogy maradandó monumentális bizonyságait hagyja itt alkotókedvének.
E
LDŐLT PÁLYÁZATOK. A hágai békepalota számára a miniszterelnökség az Országos Magyar Iparművészeti Társulat útján szűkebb pályázatot hirdetett a palotában felállítandó monumentális vázára. A pályázatra beérkezett tervek fölött június hó 6-án döntött a zsűri, amelynek tagjai voltak: Alpár Ignác elnök, a miniszterelnökség részéről Devecis Del Vecchio Ferenc és Fejér László dr. miniszteri osztálytanácsos, a Képzőművészeti Tanács részéről Teles Ede, az Iparművészeti Társulat részéről Petz Samu műegyetemi tanár, Ligeti Miklós és Szablya-Frischauf Ferenc. A bírálóbizottság az első, ötszázkoronás díjat Sikorszky-Zsolnay Miklósnak ítélte oda, a második, két négyszázkoronás díjat Kozma Lajos és Vértes Rezső nyerték el, a harmadik, két háromszázkoronás díjat pedig Sikorszky Tádé és Szendrői Dezső kapták meg. A zsűri a miniszternek kivitelre — bizonyos módosítások kikötésével — Sikorszky-Zsolnay Miklós pályatervét ajánlotta. Az A d r i a tengerhajózási r.-társaságnak az Országos Magyar Iparművészeti Társulat közvetítésével hirdetett plakátpályázatára 117 pályamű érkezett be. A bírálóbizottság elnöke Alpár Ignác, tagjai az Iparművészeti Társulat részéről Pogány Móric és Meyer Antal, az Adria r.-t. részéről pedig Szinyey-Merse Pál és Kovács József dr. igazgató voltak. A június hó 9-én tartott ülésén a 800 koronás I. díjat Szekeres Béla, az 500 koronás II. díjat Gimes Lajos, a 200 koronás III. díjat pedig Csapó Heim József pályaművének ítélték oda. Ezeken kívül megvásárlásra ajánlotta a bizottság a Fehér hajó, Attila, Neptun, 7., Colored, Afrika partjain, Materia, Tixi és Mary jeligés pályaműveket egyenkint 150 koronáért. A cifraszűrt még a pandúrok falták föl, s a hányták ki; a magyar zenét tulipánművészek a Kerepesi-út nyelte el, s most a Rákóczi-út hányja ki. Az atómközi erő ka varog a gondolat-éterben s formát keres, s míg nincs formája, addig képtelenség. A művészi szimbólum ad e képtelennek formát... A hipermodernek a képet tették képtelenné. Erő az élet, ez benne az igazság, mert az erő még a hazugságot is igazsággá teheti: csak a mégnagyobb erő teheti igazsággá az igazságot. Nagy Sándor.
•H •ÍI ÍI
í• •ÍI
•
•Í I •H •H
•
•ÍI •ÍI
| g | ZAKI M IRODALOM MI VÁROSUNK. P á s z t o r Mihály és Relie nagyon ügyes s okos kis kötetet adtak ki ezzel a címmel, egy kötetet, amely mindenkit feltétlenül érdekelhet, mert rólunk, a mi városunkról, Budapestről szól. Azonkívül pedig erre a könyvre már régen szükség volt s megjelenése nem annyira meglepetésszerű, mint inkább egy élénken érzett hiány betöltése. Azok, akik a modern Budapest fejlődését figyelemmel kísérik, régen érzik, hogy ez a fejlődés különösen a művészet, a külső forma szempontjából nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Az úszás, amelyet a város Pestről Budapestre tesz, kissé túlságosan gyors és merész volt s azok, akik buzgón működtek közre, hogy a kis Pest felvegye a világváros arányait, megfeledkeztek arról, hogy ezeknek az arányoknak olyan formát adjanak, amely az eljövendő világváros képét és a benne való életet kellemessé teszi. Budapest fejlődése ugyan hirtelen volt s a tradíciók, amelyekbe ez a fejlődés belekapaszkodhatott volna, nagyon gyengék. Pásztor és Relie könyvének első részében Pásztor Mihály felsorolja, mik voltak ezek a tradíciók. Ez a rész a régi Pestről szól és miután megvilágítja ezt a szinte hihetetlen növekedést, amely a város arányait néhány évtized alatt megdagasztotta, tüzetesen foglalkozik az egyetlen tervvel, amely a múltban Budapest öntudatos fejlesztését célozta, a Hild János által József nádor rendeletére rajzolt városrendezési tervvel Pásztor Mihály meggyőzően, ellentmondást nem tűrő megállapításokkal mutatja ki, mennyivel egészségesebb, természetesebb, üdvösebb volt ez a plánum, mint a fényleges fejlődés. A csillagpark, a gyárváros más elhelyezése, a belvárosban tervezett kisebb parkok, a városháza monumentális terve mind olyan szándékok, amelyeknek megvalósulása jelentékenyen mássá, szebbé tette volna a város külsejét, már csak azért is, mert nagyobb tiszteletben tartotta azokat a fejlődési lehetőségeket, amelyeket maga a természet, a terep nyújtott. Ez a Hild-féle városrendezési terv azonban, sajnos, nem juthatott abba a stádiumba, hogy irányító hatással lehetett volna a város további fejlődésére. A Szépítő Biztosság plánumai sok tekintetben megvalósultak ugyan, de azok a nagyobb szabású tervek, amelyek megmásíthatatlan bélyeget nyomtak volna a jövendő város arcára, papiroson maradtak. Azok pedig, akik újból felvették a városrendezés elejtett fonalát, nem látták be, hogy ragaszkodniok kellene ehhez a logikus, szakértő terv-
À Pál egy
hez, hanem a saját fejük szerint indultak el kevesebb szakértelemmel, de annál önkényesebben. Jóakaratuknak talán az volt legfőbb hibája, hogy sem nem respektálták a régi,helyes tervezetet, sem nem készítettek egy egységes újat, hanem az egész városrendezés ötletszerűen, egyes csábító, de az egészet tekintve, illogikus ideák szerint akarták megoldani. így a városrendezés nem volt öntudatos s ennek tulajdonítható, hogy a mi városunkban egyes szép, sőt pompás részletek mellett nagyon sok a zűrzavar, a fejetlenség, a hiba, amely megakadályozta, hogy a város képe a maga egészében művészi jelleget kapjon. Ezekefa hibákat tárja fel a könyv másik fele, amelyet Relie Pál írt meg. Éles szemmel, tág hozzáértéssel, a külföldi példák hasznos ismeretével világít reá a budapesti városépítés legfőbb hibáira, nyugodt és világos szavakkal, szinte kézzelfoghatólag mutatja meg, mi és miért nem helyes, igen helyesen mindig gyakorlati szempontokat követ és ezeket olyan magától értetődőleg domborítja ki, hogy a könyv olvasása után a laikus is egészen tiszta képet nyer a tárgyalt kérdésről. Ez annál örvendetesebb, mert hiszen most, amikor Budapest úgyszólván újra épül, most szükséges, hogy az egész közönség át legyen hatva az öntudatos városfejlesztés fontosságának érzésétől. Azt, amit a múltban elrontottak, teljes mértékben helyrehozni már nem lehet, de a jövőre még sok feladat megoldása vár s kívánatos, hogy legalább ezek a megoldások ne hagyjanak maguk után semmi kívánni valót. A jövőben ismét öntudatosan kell törekednünk arra, hogy a város külsejét kellemessé, artisztikussá tegyük s ne essünk olyan tévedésekbe, amelyek utódaink számára ismét csak megnehezítenék a város méltó köntösének ékítését. Ennek a célnak kíván szolgálni Relie, amikor előadja azokat a módokat, amelyeken a hibákat helyre lehet hozni, felsorolja az elveket, amelyek a város további fejlesztésénél irányadók kell hogy legyenek. Figyelme mindenre kiterjed, az általános városépítési problémáktól kezdve egészen az apró detailokig, a gázlámpák és utcai padok formájáig. Elvei a modern művészi felfogásból fakadnak s amellett át vannak fűtve a mi városunk iránti szeretet által. Innen van, hogy igazságai néha kegyetlenek, mert nem ismer megalkuvást ott, ahol az egyesek érzékenységével szemben a város érdekéről van szó. Mindenesetre nagyon tiszteletreméltó és gondos munkát végzett mind a két szerző, amikor ezt a tanulmányt megírta s nagyon kívánatos lenne, ha volna foganatja és felébresztené a város közönségében az érdeklődést, amely egyedül képes arra, hogy helyrehozza azokat a hibákat, amelyeknek szülőanyja a mult indolenciája.
•
••i
•
M
• ••i
•
•H
•
•H
J 261 Magyar Iparművészet.
4
VÁROSI MUZEUMOK FÖLADATAI E S MÚZEUM. (írta: Szabó Ervin, kiadja Ranschburg Gusztáv.) A Fővárosi Múzeum megoldásának kérdése egyre sürgetőbben jelentkezik. Aki csak valaha is járt a szűk, sötét és télen egyáltalában hasznavehetetlen kis városligeti pavillonban, szégyenkezve gondol arra, mennyire hátramaradtunk ebben a tekintetben oly városok mögött, mint Hamburg, Köln, Frankfurt, Páris, London, sőt még Bécs mögött is, ahol egy új városi múzeum tervei már készen állanak a megvalósításra. De az éledni kezdő polgári lelkiismeret, mely Budapest szépítésében a multak bűneit szeretné jóvátenni, felvetette már az új városi múzeum kérdését is, egyelőre — sajnos — igen kevés reménységgel. A hangok közt, melyek ez irányban hallatszanak, bizonyára messze fog terjedni Szabó Erviné, aki mint a fővárosi könyvtárigazgatója és mint alapos képzettségű szociológus, már jeles alkotásokon mutatta meg ily kérdésekben való hivatottságát. Ezt a mostani füzetét is élvezet olvasni : benne van az európai utazások, az elméleti tanulmányok és az okos előrelátás minden pozitív eredménye s szinte syllabusként használhatnák mindazok, akik városi múzeumokkal s ily irányú kultúrkérdésekkel foglalkoznak. Szabó Ervinnek szerencsés tehetsége, hogy szociálpolitikai ítéletei nem bénítják meg esztétikai érdeklődése világát, hogy egy népkultúra kiterjesztésének gondolata nála mindig a szépség demokráciájával kapcsolódik és hogy tanítómesterei : Ruskin, Emmerson, Goethe, Lichtwark, Burckhard s ezeknek a szelleme sugallja őt akkor is, mikor számot vet a lehetőségekkel, terveket ír és költségelőirányzatot készít. Elvei világosak és szinte kétségtelenek : egy modern városi múzeum nem versenyezhet a nagy állami múzeumokkal, nem terjeszkedhet ki a gyűjtés egész körére, hanem szinte önmagától értetődőleg egy város és vidéke elmúlt s jelen kultúrája kapcsolatát kell adnia. Meg kell világítania, miként éltek, dolgoztak s mit alkottak ama város elmúlt idejében, kiemelni a testületek, társadalmi rétegek, osztályok s egyes nagy emberek múltját s mindezt nem a gyűjtés teljességére törekedve, hanem oktató szellemben. Igen helyesen elítéli az olyan városi múzeumot, amely csak szakemberek, vagy csak lézengő idegenek kedvéért létesülne
À A FŐVÁROSI
• •II
s amelyik nem tudna szólni magukhoz ama város lakosaihoz s ezek közt is főleg a gyermekekhez. Emellett persze úgy tervezné a létesülő múzeumot, hogy a búvárkodók és a város múltját szakszerűen kutatók is megfelelő anyagot leljenek benne, tehát az esztétikai célon túl — szinte raktárszerűleg — egyéb rekvizitumokat is gyüjtenének itt s ezek is könnyen hozzáférhetők lennének. A legfontosabb elv mindenesetre : a képzés volna s mindennek, a szervezetnek, az elrendezésnek, a nyitvatartás idejének, az előadó- és olvasótermeknek is ezt a célt kellene elsősorban szem előtt tartaniok. Helyes és szép elv, csak a mai múzeumok ezerféle nehézségével küzködő szakemberek a megmondhatói, mennyire fontos mindez. A városi múzeumot Szabó időfolytán — a meglevő anyag kiselejtezésével s jó, új anyag beszerzésével — akként fejlesztené tovább, hogy a város múltjára vonatkozó képzőművészeti gallériája lassankint általános, modern művészeti gallériává fejlődjék, ami — tudjuk — külföldön sok helyütt legfőbb vonzóerejük a városi múzeumoknak. Nem lelkesedünk azonban túlságosan Szabónak azért az eszméjéért, amelyet füzete végén fejez ki, hogy a városi múzeum a tervezett új Fővárosi Könyvtárral és Főiskolával kerüljön szorosabb közelségbe, lehetőleg egy épületbe. Efféle dolgok közt kapcsolatot teremteni gyakorlatilag azért nem célszerű, mert egyik a másiknak amúgy is nagyon húzódó dolgát csak még jobban késleltetné. Azonkívül pedig a hely természete sem azonos a kettőre nézve. Míg egy fővárosi könyvtárnak valóban eminens fontossága, hogy a két körút övezetébe, de mindenesetre centrális helyre jusson, egy fővárosi múzeum helyének szinte alapfeltétele volna más múzeumok, tehát vagy a városligetieknek, vagy a Nemzetinek közelsége. A modern múzeumnak az is megbecsülhetetlenelőnye volna, ha jókora kert övezné, amire a könyvtárnak semmi szüksége és végül az efajfa intézmények különváló testi élete mindig megnöveszti a szellemi erők ambícióit is. De e pár aprólékos nézeteltérést nem tekintve, igaz gyönyörűség olvasni a Szabó Ervin munkáját, mert olyasvalaki beszélget velünk egy súlyos és komoly tárgyról, akinek minden mondanivalója ötletektől csillog és nemes magyarsággal van szabva. N. P.
• *
l
» •
