Dezséri Bachó László Göndör-Krauszt, a „vén bohóc”-ot tükör elé állítja Ifj. Tompó László: Elhallgatott emigráns magyar irodalom (19. rész) Dezséri Bachó László a Trianon utáni nemzeti ébredés értelmiségijeként pontosan tudta, mennyit ér a hol szôrmentén szociáldemokrata, hol körmönfontan kommunista, hol posztkommunista polgárként az anyaországban és az emigrációban egyaránt hazánkat árendába eladók hangváltoztatása, amit Göndör Ferenc (Krausz Náthán) példa értékû leleplezésével fémjelzett. Megkérdezhetik olvasóink, miért tartjuk ennyire szükségesnek Kun (Kohn) Béla egykori, sem a Horthy-korszak rendôrsége, sem az FBI által el nem ítélt sajtófônöke (fôleg emigrációs) sajtógarázdálkodásainak részletes ismertetését, miért foglalkozunk korántsem példátlan, a két világháború közötti Magyarország vezetését csuklóból megítélô, ellene csípôbôl tüzelô rágalmaival ilyen részletesen? Azért, mert esete tipikusnak tekintendô: amíg Horthy kormányzóságának negyedszázada alatt mind a kor szociális viszonyaival elégedetlen népi írókat egyes munkáik miatt bíróság elé citálták, és számtalanszor el is ítélték, mind a radikális (nemzetiszocialista-hungarista) nemzeti politikusok mûveinek megjelentetése sem volt teljesen akadálymentes, addig a Bethlen István és Peyer Károly 1921-ben megkötött paktuma eredményeként ha a kommunista párt nem is, annak fiókszervezete, a szociáldemokrata párt (sztrájkmoratóriummal bár, mégis) mûködhetett, így készülve mindenkori Göndör Ferencekkel (Krausz Náthánokkal) az 1919-ben elbukott 133 nap késôbbi visszatérésére. 1945-ig kellett csak várniuk. Elôléptek odúikból (ahova az ôket „végelnyomó”, „halálra ítélô” darutollas csendôrök „kényszerítették”), és – miként dezséri Bachó írásából is kitûnik – könyörtelenül kiátkozták nemzetünk értelmiségijeinek, államvezetô rétegének legjobbjait – korántsem csak a mindmáig „közellenség”-nek kikiáltott Szálasi Ferencet és kormánya tagjait, hanem a Nyilaskeresztes Párthoz-Hungarista Mozgalomhoz nem tartozó, az általa irányított államvezetésben mégis résztvevô minisztereket, értelmiségieket is – , átírva ezáltal történelmünket, meghamisítva hosszú évtizedekre a felnövekvô nemzedékek tudatát. Ismerôs a történet: Napóleon külügyminiszterétôl, Talleyrand hercegtôl megkérdezte egyszer, mit tegyen a származásukra oly büszke magyarokkal, mire az érintett azt felelte, hogy írja át történelmüket olyanra, amilyenre nem lehetnek büszkék. Ami neki nem, Metternichnek nem sokkal késôbb már inkább sikerült (a finnugor elmélet erôltetésével ôstörténelmünkrôl alkotott képünk átrajzolásával), de leginkább 1945, hazánk bolsevizálása után. Ennek jeleként Jókai regényköltészetére jellemzô kettôsséggel (csak szentek és ördögök vannak a világon) kárhoztatták a régi, történelmi Magyarországot, amely szerintük úri, léhûtô arisztokratákból, bárókból, grófokból, mihaszna papokból és elcsigázott, nyomorgó, földtelen milliókból állt, míg az új, sosemvolt Magyarország a szocializált, dolgozó emberek osztályérdekek nélküli paradicsoma. E szemlélet jegyében hirdetett irtó hadjáratot a magyar nemzeti-keresztény politikai, mûvelôdési elit minden tagja ellen a Révai József (Kahána Mózes) és Horváth Márton fémjelezte „mûvelôdéspolitika”. Társutasokra találtak ebben a Nyugat-Európába vagy Amerikába már 1919 után kivándorolt, a patkánylázadás alatt vezetô szerepet játszó, a nemsokára már a Frankfurti Iskola holdudvarában felbukkanó újságírók, mint Göndör Ferenc (Krausz Náthán), akinek lapja, „Az Ember” hasábjain kifejtett sajtógarázdálkodásai a maradék nemzeti emigráció legjobbjainak heves ellenállásába ütköztek. Nemcsak a Hídverôk alapító fôszerkesztôje, Alföldi Géza hallatta hangját ez ügyben, hanem olyan, 1945-ben elhallgattatásra ítélt értelmiségi kortársai is, mint dezséri Bachó László, aki számtalan írásában szentelt figyelmet a nyugati és amerikai közvéleményt megtévesztô sajtószerepléseire. Alábbi ilyen, eléje tükröt tevô írása a „Hídverôk” 1952. július 15-i számából való (17-22. old.). A vén bohóc jubileumára »Már az elején megmondom, hogy ezt a cikket nem vitairatnak szántam. Vitába bocsátkozni csak mûvelt, jó szándékú és tárgyilagos, jóhiszemû, tisztességes emberekkel szabad, de nem arcátlan ripôkökkel, rosszindulattól és bosszúvágytól lihegô hazug becsületrablókkal, legkevésbé pedig Kun Béla sajtófônökével. Ezt a hisztériás vén bohócot már számtalanszor leleplezték, rábizonyították nemcsak a proletárdiktatúra alatt és gróf Tisza István tragikus végének elôkészítésében játszott szerepét, hanem azt is, hogy amióta Krausz Náthánból Göndör Ferenccé vedlett át és ezen a néven ismerik, éltetô eleme és kenyere a rágalmazás s tisztességes emberek bemocskolása volt. A magyar újságírás hivatott tollforgatói számtalanszor, de hiába vágták szemébe kaján és cinikus, hazug piszkolódásait, hiába öntötték nyakon cáfolataikkal és bizonyítékaikkal, ô mindezt lerázta magáról, mint kutya a vizet és ott folytatta, ahol
elhagyta, megerôsítvén ezzel az ôsi közmondás igazát: „Naturam expellas furca tamen, usque recurret”. [Ûzd ki bár a természetet vasvillával, mégis visszatér az – Ifj. T. L.] Kár, hogy a „furca” magyarul vasvillát és nem nyaklevest jelent, mert ezt régen megérdemelte s talán meg is értette volna. Amióta elôbbi „hazájából” a proletárdiktatúra alatt vitt fôkolomposi szereplése következményei, a bírósági felelôsségre vonás elôl elszökött, különösen pedig amióta Amerikában talált új „hazát”, külsôleg ügyesen alkalmazkodott környezetéhez, de az idézett közmondás szerint maradt, ami volt: a magyarságot, fôképp pedig a magyar értelmiséget halálosan gyûlölû bolseviki, aki veszett kutya módjára dühösen mar bele mindenbe, ami nekünk, magyaroknak és keresztényeknek mindig szent marad. Lapjának 25 éves amerikai jubileumát öntelt vigyorgással ünneplô és ünnepeltetô kivénhedt mérges kígyónak még sohasem léptek a fejére úgy, hogy magára eszmélt volna. Ne is beszéljünk régebbi szerepérôl, hanem csak arról, ami a magyar emigrációt érdekli. Elég megemlíteni azt, hogy amikor egykori, vele együtt Kun Béla körül nyüzsgô puszipajtását és fajtestvérét, Rákosi Mátyást a független magyar bíróság kommunista izgatásért elítélte, Göndör-Krausz elvtárs a bíróságról szedte le a keresztvizet. Amióta régi elvbarátai által a világba üldözött emigráció undorral bár, de mégis kénytelen tudomást venni létezésérôl, ez a cinikus, hazug vén bohóc három pávatollal ott, ahol agya fészkel, lármázik és kakaskodik a New York-i sajtódzsungel szemétdombján. Az elsô számú pávatoll az „amerikai hazafi” és a „demokrácia bajnoka” színeiben hint port a világ szemébe, a második Izrael színeiben tündököl, a harmadik pedig, miután a vörös, különösen a sarló-kalapács felé hajló árnyalatokkal Amerikában ma nem divat, egykori „hazája” zászlajának három színét csillogtatja meg. Amerika dolga eldönteni azt, hogy kedvencünk mennyire hû polgára annak a földnek, melyet hétrôl hétre undorító hízelgéssel körülémelyeg. Izrael iránt érzett forró szerelme sem érdekel bennünket, és maga Izrael is csak annyiban, hogy ôszintén kívánjuk minden zsidónak, találjon ott végleges hazát és pihenje ki a Siratófal árnyékában nyugtalan vándorlásának és más népek nyugtalanításának fáradalmait. De az igenis érdekli a magyar emigrációt, hogy ez a Krausz-Göndör és a vele egyivású amerikai, chilei vagy izraeli állampolgárságú göndörök diktatórikus, ellentmondást nem tûrô hangon nyálazzák az 1944/45-ben a Moszkva zsoldjába szegôdött Rákosi, Gerô, Péter Gábor és más szovjet-orosz állampolgárságú göndörök terrorja alá került régi Magyarországot, annak intézményeit és értékeit, a kielégíthetetlen bosszú vak dühével üldözik az akasztófa, börtön és deportálás elôl ideiglenesen más országokba menekült magyar emigrációt, különösen pedig azt az értelmiséget, mely mostani elhagyatottságában és nyomorúságában is, puszta létezésével azért szálka a szemükben, mert nem hagyta magát az otthon dühöngô göndöröktôl és alávaló cinkosaiktól felköttetni, vagy lassú kínhalállal kiirtatni. Nekünk közömbös, hogy a Stern-gang terroristái kormányozzák-e Izraelt, avagy Grünzweig Salamon és Epstein Izidor vagy más, ôk azonban, a világ minden zugában azonos recept szerint dühöngô göndörök beleszólnak a magyar emigráció minden ügyébe, és félremagyarázhatatlan egyértelmûséggel rágalmazzák minden mozgalmunkat és vezetônket, akikrôl mind ôk, mind az otthoni elvbarátaik feltételezik, hogy a jövendô Magyarország részére értéket jelentenek. De a hazug, mocskolódó rágalmazás csúcsteljesítményét a New York-i Göndör, ez a magyargyûlölettôl csepegô kivénhedt sajtógengszter érte el, aki egész életében mást sem csinált, mint azt, amit Amerikában egy negyedszázad óta folytat, azaz vérbeli demokrata és amerikai hazafi álarcában, újabban pedig „antibolsevista” bohócsapkával a fején ontja a kénköves tüzet és rikácsolja a világba komisz rágalmait, amelyekrôl ô maga tudja a legjobban, hogy azok szemenszedett hazugságok. A keresztény Magyarország gyalázására a saját maga és a körülötte összeröffent bizonytalan, sôt sok esetben nagyon is jól ismert múltú banda által elkövetett útszéli hangú, hazug cikkekkel köteteket lehetne megtölteni. De néhány idézet is elegendô arra, hogy az aluszékony, hiszékeny és százféle irányzatra és „vonal”-ra szakadt, atomizált magyar emigráció ráébredjen, amíg nem késô, arra a nagy veszélyre, amely ôt puszta létében fenyegeti a konok következetességgel, hétrôl hétre ismételt göndöriádák meg nem cáfolása, könnyelmû eltûrése folytán. Ezek a légbôl kapott hazugságok, amelyeken vörös fonálként húzódik át az antiszemitizmus feléledésétôl való remegés és a valóban antibolsevista emigráns magyar értelmiség tönkretételének gonosz szándéka, teljes összhangban vannak azokkal az intézkedésekkel, amelyeket a budapesti népi-demokrata kígyófészek naponta elkövet azért, hogy elôször lefejezze, azaz hivatott vezetôi kiirtásával akcióképtelenné tegye a Rákosi-Gerô-Révai trió és társai igájában fuldokló magyar népet, késôbb pedig velejéig megrontsa, elnemzetietlenítse és beolvasztásra éretté tegye az iránytûjétôl megfosztott nemzetet. Göndörék rosszhiszemûségén egy jottányit sem változtat néhány, porhintésnek szánt kirohanás Rákosiék otthoni hóhérmunkája ellen, mert ez csak a jóhiszemû és még mindig nem eléggé tájékozott új „haza”, Amerika félrevezetésére, valamint a régi és új amerikások között bekötött szemmel járkáló tökfilkók becsapására való, akik Göndörék pápaszemével az orrukon nem is sejtik, hogy amikor a pesti fôgöndörök elolvassák a New York-i alvállalat által összehazudott förmedvényeket, vigyorogva kacsintanak össze és elégedetten dörzsölgetik véres kezüket, hogy íme, milyen príma munkát végez túl a nagy pocsolyán Kun Béla egykori sajtófônöke. No de lássunk néhány szemelvényt azok közül, amelyeket maga a nagy Göndör és társai: Kéri Pál, János (?) Andor, FáyFischer és a többi munkatárs, akik között még bicskával keresztelt „reverend”, azaz keresztény pappá átminôsült
humanista is akad, a pesti zugkávéházak ferbli-asztalait körülülô vigécek, a Teleki téri ódondászok, az angyalföldi kiskocsmák és a Rumbach utcai kóser vendéglôkben üldögélô elôkelôségek emelkedett stílusában a magyar emigráció diszkreditálására kiagyaltak, miután elôbb Mindszenty hercegprímást maga Göndör tette meg ostoba antiszemitának, társai pedig összeköpdösték az utolsó évtizedek összes magyar értékét. Göndörék szerint természetesen az egész emigráció egyetlen óriási náci-fasiszta bûnszövetkezet, különösen pedig a katonaság és csendôrség volt tagjai, akik „új Orgoványt” készítenek elô. A Bajtársi Közösség természetesen nyilas tömeggyilkosok vezetése alatt álló „antidemokratikus” alakulat, náci érdekeket képvisel és bûnös sok tízezer magyar elhurcolásában, az [1944. – Ifj. T. L.] október 15-i fegyverletételi parancs elszabotálásában. Szálasi „nemzetgyilkos gárdájának ez a hitvány öröksége” és a vele cimboráló legitimisták, horthysták és áldemokraták csak azért létezhetnek, mert a magyar baloldal megtagadta demokratikus múltját és most fasiszta gonosztevôkkel cimborál, akarat nélküli bábként pottyan népünk gyilkosai ölébe, a Nemzeti Bizottmány pedig megalkuvásával a fasizmust készíti, alapítói részeg szobainasként kóvályognak a neofasiszta polip fojtogató ölelésében. Göndörék persze nem fogynak ki a „szegedi gondolattal elindult rémuralom” és a „tiszti brigantik” gyalázásából, akik pénzt, aranyat és más értékeket loptak és raboltak: merészen állítják, hogy Németországban háborús bûnös nyilas- és csendôrtisztekbôl alakult terrorista banda van föld alatti vezérkarral, amelynek célja a Magyarországra való bevonuláskor a zsidók, kommunisták és a politikai megbízhatatlanok teljes kiirtása, ártatlanok tízezreinek leöldösése, mert ezeknek a gonosz terroristáknak még nem volt elég a gyilkolásból és fosztogatásból. Ezeket a különítményi élôsdieket és gyáva zsoldos legényeket nagyra törô politikusok támogatják titkos politikai pénzalapokból, hogy visszaállítsák a feudális vagy nyilas Magyarországot, a csendôrôrmesterek, szolgabírák, léhûtô grófok és nemesek világát. A háborút persze csak azért kívánják, hogy lopjanak és öljenek, „magáért a gyilkolás lehetôségéért”. Nyugodtan ráfogják Göndörék Zákó [András – Ifj. T. L.] tábornokra, hogy elôsegítette Magyarország felbomlasztását, a nyilas diktatúrát, a zsidótörvényeket, a szabad rablást és tömeggyilkosságokat, szervezetében az MHBK-ban neonácik vezetnek és bujkáló háborús bûnösök alkotják az abszolút többséget. Göndör és a nagyreményû göndörfiókák természetesen adósak maradnak a bizonyítékokkal, hogy kik, hol, mikor, mit, illetve kit raboltak és gyilkoltak, melyik tiszt lopott pénzt és aranyat, hol és ki alakította meg a zsidógyilkolásra készülô szervezetet, kik a tagjai, és mivel segítette elô Zákó vezérôrnagy Magyarország tragédiáját. Bizonyítani? Ilyen csekélységgel ezek a becsületrablók keveset törôdnek, mert céljuk az, hogy minden emigráns tisztet agyonrágalmazzanak Amerika és a németországi megszálló hatalmak felé. Köpködô célbalövési versenyük kedvenc célpontja a csendôrség. Nekik minden csendôr „kakastollas hóhér”, akinek sortüzei tízezreket küldtek a halálba. Miért utálják ezek a csendôrséget? Mert ez volt a régi Magyarország legpompásabb intézménye, belbiztonságának legmegbízhatóbb ôre. Hogy melyik csendôr hol és mikor gyilkolt, Göndörék nem tudják megmondani, de ez nem is fontos, mert ôk az egész csendôrséget en bloch akarják megbecsteleníteni. No és hol van a szökevény fasiszták, a tisztek és csendôrség központja? Hol is lehetne másutt, mint Párizsban, arisztokraták és legitimisták vezetése alatt, nyilas gyilkos vezérkarral, melybe horthysták is befurakodtak. Pénze van bôven, amelynek eredete a horthysta állam kimentett vagyona, megtoldva a zsidóktól lopott, zsarolt és kicsalt értékekkel, melyek oda vonzzák a kisebb-nagyobb dögkeselyûket, a jobboldali sajtó és a nemzet ellen bûnözôk (!!!) érdekközösségét. Ezek a bûnözôk 1944-ben csecsemôk fejét loccsantották szét az aszfalton, vezérük egy báró, aki lapot vett magának és abban mossa tisztára a gyilkosokat, körülötte apróbb hullahegyek nyüzsögnek, remekbe szabott tömeggyilkosok és lompos kuvaszok módjára lesik, hogy mi hull le a lesepert nemesi asztalról. Legveszedelmesebbek azonban a demokrata jelmezben (!!!) romboló nyilasok, akik a királyra ágyúval lövetô kormányzó híveivel cimborálnak. Ez a heterogén banda természetesen azért nem mert hazamenni Göndörék szerint, mert otthon „…a demokratikus pártok alkotta bíróság jó néhányukat jól megérdemelt kötéllel vagy börtönnel várta…” Ha újból hazamehetnének, még egyszer megásnák a nemzet sírját, hiszen céljuk most is az, hogy bûnbocsánatot szerezzenek a tömeggyilkosok számára és visszaállítsák a nagybirtokot és az osztályuralmat. Így a göndörök! De persze nem mondják meg ezek a vásári hazudozók, hogy Párizsban melyik utca, házszám alatt, kinek a vezetése alatt mûködik ez a kötelet érdemlô gyilkosokból álló bûnszövetkezet. Fô a rágalmazás, annak az olthatatlan vágyuknak világgá lihegése, hogy mindenkit, aki nekik nem tetszik, fel kell akasztani az otthoni „demokrácia” bosszúszomjának kielégítésére. Egy cikkbe a Göndör-féle rágalmak egy milliomod része sem férne bele. Nincs az emigrációnak olyan életmegnyilvánulása, amelybe ezek a gengszterek bele ne gázolnának. Ôk akarnak ízlést, világnézetet, politikát és tempót diktálni mindenkinek és azzal fenyegetôznek, hogy aki nem fekszik le elôttük, az „örök emigráns” marad. Erre a sorsra szánták különben az egész emigrációt, fôként annak politikusait, katonáit és mûvészeit. A soproni országgyûlés nekik „nemzetgyûlésnek csúfolt haramiabanda”, tábornokaink fasiszta bérencek, katonáink keretlegények, tömeggyilkosok, íróink a fasiszta és náci métely terjesztôi, mint legújabban gróf Wass Albert is az, mert egyik regénye [pontosabban a „Kicsi Anna sírkeresztje” címû elbeszélése – Ifj. T. L.] alakjai között egy falusi zsidót, Weiss urat mint kommunistát szerepelteti. Mintha Rákosi, Gerô és a többiek nem is volnának a világon! Szerintük Wass Albert ezzel a regénnyel tömeggyilkosságra uszít, akárcsak a földig lepocskondiázott, nemes egyszerûséggel „selyemfiú”-nak titulált Milotay István és a magyar újságírás
többi büszkesége. Ennek a bandának ideálja Solti Hermin, meg a többi „világhírû dizôz”, aki alantas nívójú kabarék félrészeg, petyhüdt idegzetû, csámcsogó közönségének ökrendezte vederszámra a válogatott disznóságokat. A nemes veretû emigrációs színjátszás mindenütt megbecsült és ünnepelt képviselôjérôl, Szeleczky Zitáról, Solti Hermin bámulói azt hazudják, hogy az ô „rikácsoló hangja csengett a fülünkben az ostrom s a nyilas rémségek éjszakáiban”, mert azt kiabálta, hogy fel kell koncolni és a Dunába dobni a zsidókat, baloldali árulókat. Göndör-Krausz „budapesti barátai” leveleire hivatkozva állítja ezt, és némbernek nevezi ôt, színész-kartársáról, Szilassy Lászlóról, akit becstelen pojácának nevez, azt erôsítgeti, hogy kém, besúgó volt, végigzsarolta a gazdag zsidókat, házkutatásokat tartott, zsidóverésekre járt be a gettóba és több mint 100.000 pengô értékû ékszert rabolt össze s félholtra vert egy nagybeteg zsidót. Szilassy esetében Göndör-Krausz Jávor Pálra, saját lapjának munkatársára és bizonyos 1945-ben felvett jegyzôkönyvekre hivatkozik, amelyek létezését, amíg nem teszi közzé az aláírók nevével együtt, tapasztalataink alapján kétségbe kell vonnunk, amint ahogy azt is hazugságnak tartjuk, amikor Muráti Lilirôl és férjérôl, a kiváló íróról azt írta „Az Ember”, hogy ez a kifogástalan magyar házaspár zsidókról ékszereket zsarolt és rabolt. Ugyan hol, kitôl és mikor? A hazáját, vagyonát, állását, családját, múltját Rákosi-Roth [helyesen Rosenberg – Ifj. T. L.] terroristái és a felszabadító dicsôséges vörös hadsereg zsákmányául otthagyó magyar emigráció 95 %-a koldusszegényen, néhány csomaggal vagy anélkül érkezett nyugatra, a bizonytalanságba és nyomorúságba, amíg szétszóródhatott, mint „lóerô” az öt világrészbe, átment a testi és lelki szenvedések egész skáláján a Himler Mártonok, Grossz-hadnagyok, a „magyar ajkú” honfitársak soraiból kikerült firkászok, hamis tanúk és IRO-potentátok jóvoltából. Mint a nagyvilágban mindenütt megállja a helyét a tábornokból lett éjjeliôr, a volt miniszteri tanácsos gyári munkás, a csendôrbôl lett pincér és házmester stb. … Íróink, mûvészeink, tudósaink, orvosaink becsületet szereznek a magyar névnek mindenütt, finom úriasszonyaink nem riadnak vissza a cselédmunkától sem, hiába vigyorogja szemükbe Göndör-Krausz újságja, hogy íme, a fekete grófokat a muszka vitézek még sírboltjaikból is kihajigálták, a „cselédnyúzó nagyságák pedig azóta nagyságát nyúzó cselédek lettek”! Fiaink egy része máris Koreában harcol, a nyugati kultúráért és az amerikai demokráciáért, más része Indokínában ontja vérét a francia trikolor alatt, de Göndör-Krauszéknak ez mindegy! Nekik minden elôttük hasra nem vágódó és gerinces magyar „nyilas”, aki az ô elôkelô terminológiájuk szerint „sötétben meglapuló, bûzös szájával és véres kezével újból fertôzni akaró gyilkos… Egyetlen tisztességes ember sem akad közöttük! … Otthon valamennyi csak dôzsölt, paráználkodott!” Ez a göndör-krauszok fellebbezhetetlen (?) verdiktje és ugyanakkor védekezés is a folyton terjedô antiszemitizmus ellen! Ezek rögeszméje az, hogy minden emigráns, talán még az óvodás gyerek is, állandóan velük törôdik, kiirtásukról ankétezik. Zugkávéházi és külteleki szótáruk szerint minden magyar, legyen az élô vagy halott, aki október 15-e után „segített meghosszabbítani a háborút”, nem érdemel más nevet, mint „ganaj, fôganaj, hóhér, vértôl csepegô körmû tömeggyilkos”. Utánad másznak ezek mindenüvé, feljelentenek a hatóságoknál, agyonrágalmaznak a munkaadódnál, bojkott alá helyeznek! Chilében a göndör-krauszok igazoltatják a magyar bevándorlót, Ausztráliában hamis vádakat emelnek ellened, Amerikában már az elnöknél jelentenek fel, Argentínában „Az Ember” testvérlapja, a Hatikva, legyaláz a sárga földig, kedves magyar emigráns Testvérem, és nincsen olyan zuga a világnak, ahol békében lehetsz tôlük. Egy János Andor nevû fiók-Krausz azzal dicsekszik el „Az Ember” közönségének, hogy neki Argentína a kiutalt harci területe, ahol figyeli a véres emlékeiken kérôdzô nyilasokat és megállapítja róluk, hogy ezek „ótvaras sebek a magyar kolónia arculatán, ezek most is hazavágyódnak irtani és rabolni…” Az újságírásnak ezek a skarabeuszai lefúrják magukat a magyar koporsók födeléig, belesziszegik a halottak arcába, hogy „Te csak golyót kaptál, pedig kötelet érdemeltél volna!” Mert hiszen göndör-krauszék szerint „mindössze néhány közönséges gonosztevôt ítélt halálra az ország törvényes bírósága”. Utánad másznak ezek a templomodba, kifogásolják a gyászmisét, melyet egyházad papjai nekik nem tetszô halottakért mondanak, papjaidat istenkáromlóknak, templomodat olyan hajléknak nevezik, mely eltûrte, hogy az ördög szertartását végezzék el benne. Göndör-Krausz és lapja handabandázásait a túlnyomóan antibolsevista és jobboldali magyar emigrációnak még akkor is ellensúlyoznia kellene, ha a jubiláló Göndör-Krausz, ez a kivénhedt, paralitikus bohóc – vagy talán megveszett ámokfutó? – nem jelentené ki, hogy ellenségei, azaz „az újra fenyegetô fasizmus és egyéb brigantizmus szétzúzásáig” akarja folytatni a harcot és nem bömbölné dülledt mellel: „Nem tûröm, hogy a gyilkosok újra munkához lássanak!” Mint a felsorolt néhány idézetbôl kitûnik,ezek a „gyilkosok” mi vagyunk, a hazátlanná vált magyar értelmiség, aki ellen GöndörKrausz mozgósítani akarja a vele egyetértôket, hogy ezek is üldözzék hétrôl hétre ellenségeiket, „az emberiség gonosz kártevôit”. Göndör-Krausz hivatottnak érzi magát arra, hogy ô építse ki „az emberiség legszebb eszméjének bevehetetlen védfalát”, mert „bûnös, bitang kalandorok szórják a dögvész és pestis bacilusait”, és „vérrel mocskolt kezükkel újra meg akarják ásni eszméink sírját!” De fel kell figyelnie az emigrációnak más tünetre is. Náthánkát, Kun-Kohn Béla sajtófônökét az „United Hungarian Jews of America” elnöke, Rottmann Armand, a „magyarul beszélô amerikai zsidóság” képviseletében azzal üdvözli, hogy a zsidóság védelme nem felekezeti kérdés, hanem a jogegyenlôség védelme. Rottmann Göndör Krausz Náthánt, aki „Az emberiség szolgálatában” vezette a harcot a zsidóságért, tartja legalkalmasabbnak erre a szerepre, további harcra biztatja s biztosítja az amerikai „magyar” (?) zsidóság erkölcsi (?) támogatásáról. Rottmannka hivatalos állásfoglalása részünkre nem meglepetés, mint az sem, hogy Náthánka „chaver”-jei: Kéri-Krammer Pál, Békefi-Kahn László és a többi
atomfelekezeti tag, valamint Krausz „Az Ember”-éhez hasonló lap, lelkendezve üdvözli a világ minden részébôl, mert hiszen eddig is tudtuk, hogy kikkel van dolgunk, és hogy ezek mit akarnak. De azt is tudomásul kell vennie az emigrációnak, hogy a New York-i úgynevezett Nemzeti Bizottmány mostani és volt tagjai, valamint baloldali pártok „szóvivôi” közül többen Göndör-Krausz munkatársaivá és tömjénezôivé „emelkedtek”! Sulyok, a Dezsô, volt politruk és vörösôr-parancsnok, népügyész, Náthán lapjában mocskolja a „felszabadulás” elôtti magyar múltat és „Az Ember-ben fedezi fel azt a sajtóterméket, amely felbecsülhetetlen szolgálatokat tehet a magyarság ügyének. Peyer Károly Krauszt a magyar újságirodalomban a tisztesség fogalmával egyenlônek teszi meg, sôt még magyar honvédtisztek, köztük Bartha Albert volt honvédelmi miniszter [szerencsére csak „demokratikus” honvédelmi miniszter – Alföldi Géza] és Kruchina Viktor vezérkari ezredes – 1945-1946-ban a Katonapolitikai osztály vezetôje! – felsorakoztak Göndör-Krausz cikkírói közé. Viszonzásul Krausz providenciális államférfiaknak teszi meg Nagy Ferencet, Kovács Imrét, aki szerint az emigrációban új magyar ellenforradalom, sôt „fehérterror” ütötte fel a fejét, Peyer Károlyt, aki „a magyar fasizmus éveiben halált is megvetô bátorsággal harcolt a Horthy-csendôrség és rendôrség, majd a német megszállók ellen” a magyar nép szabadságáért. [Mi ugyan úgy emlékszünk, hogy a királyi ügyészség sikkasztási és hamis bukási vádjai ellen harcolt. – Alföldi Géza] A göndör szerint Sulyok, Pfeiffer Zoltán hûséges demokraták, Nagy Ferenc neve összeforrt a magyar parasztság jogos érdekeivel, Kovács Imre is ennek buzgó apostola, még azoktól, akik nem tartottak ki odahaza, hanem már 1944-ben „elfutottak”, semmit sem lehet várni! Göndör-krauszék szerint a magyar polgári osztály odahaza már két év óta egyszer s mindenkorra megsemmisült, maradt tehát az emigrációban az aggastyánok tábora, amely bandákba verôdve kísérli meg menteni a menthetôt, betolakodik a rádió magyar (?) adásaiba és az egyik rádiós aggastyán – göndörék egyik elôkelô stílusú közleménye szerint – a „kaviártól és pezsgôtôl öklendezô méltóságos betyár vörös hajú ringyók társaságában szórja az ezreseket”. Kiordít ebbôl a kötetekre menô piszkolódásból az a szándék, hogy göndörék nemcsak a rádiók magyar adásait, amelyek ellen nekünk is alapos kifogásaink vannak [és sokkal indokoltabbak göndörék rokonsága és volt terrorlegények, tolvajok, perditák szerepeltetése miatt! – Alföldi Géza], hanem az emigrációs sajtót, politikai életet és ezzel az egész magyar jövô irányítását magukhoz akarják ragadni, akárcsak Krausz párizsi barátja, „chaver”-je és kedvence, Grosszmann Sándor, aki lapjának célját abban látja, hogy a világzsidóságot és a világ népeit figyelmeztesse a barbár antiszemitizmus elindítóira, a nyugtra szökött fasiszta vezérek és követôik ténykedésére, hogy „a numerusz klauzusz és a tömegvérengzések emléke” feledésbe ne menjen. A cél nyilvánvaló. Hogy pedig a cél érdekében minél hangosabban lehessen handabandázni és üvölteni, minden nem velük érzô emigránst tarkólövésznek, véres körmû gyilkosnak, náci bérencnek és a zsidó vagyon elrablóinak minôsítenek. Ha csupán Krausz és lapja akciójáról, elszigetelt jelenségekrôl lenne itt szó, nem lenne érdemes ilyen hosszú cikket írni a jelenlegi ôrültek házában ápolás alatt álló hivatásos rágalmazóról és gyilkosságban bûnsegédi bûnrészes kommunista szélhámosról. De itt jól átgondolt, szervezett akció folyik a magyarság ellen, a magyar emigráció és ezzel a magyarság becsületének bemocskolásáról, a magyarság, a népünk feletti uralom galád átvételének kísérletérôl van szó, s ennek a bandának, ennek a legbestiálisabb kegyetlenkedésre, a legaljasabb hazudozásokra kész bûnözô együttesnek a kapcsolatait Göndör-Krausztól a Nemzeti Bizottmányon, a volt vörös terrorlegényeken, az atomkémek zárt egységén át a nemzetközi cionista és szabadkômûves szervezetekig követheted, és a napnál világosabban láthatod, mint futnak a bolsevista bábszínház „demokratáknak” álcázott bábjaitól az ôket mozgató drótszálak Moszkvától Washingtonon át Tel Aviv-ig és vissza. Aki pedig ezt ma sem tudja még tisztán látni, az ne vezessen emigráns szervezetet, sôt magyarnak se nevezze magát, ahogy emigránsnak se, csak mondjuk udvariasan kivándorlónak, akinek ott a hazája, hol éppen degeszre tömheti a bendôjét. Göndör-Krausz komiszságai mellett el lehetne menni lanyha kézlegyintéssel mindaddig, amíg azt lehetett mondani, hogy csak Kun-Kohn Béla sajtófônökérôl és társairól van szó, de most már világos, hogy mögöttük állanak a zsidóság szervezetei is, olyan zsidó pedig eddig egyetlen egy sem akadt, aki ezekkel a rágalmazókkal a maga vagy a zsidóság nevében szembeszállott volna. Hogy másokat ne is említsek, sem Chorin Ferenc, sem Czukor Mór nem emelte fel szavát a vásári hangon bömbölô gyalázatos becsületrablók ellen! A tárgyilagosságot, az igazság keresését és védelmét tehát errôl az oldalról aligha várhatjuk, amely felismerésnek az volna a logikus következménye, hogy amikor a Nemzet és az emigráció legkimagaslóbb egyéniségeinek meghurcolásáról van szó, akiket göndörék csupán azért „nyálaznak be”, mert népszerûek, tehetségesek s valóban antibolsevisták, az ô céljaikat keresztezhetik, az emigráns szervezetek félretegyenek minden pártpolitikai és más szempontot és a nagy cél érdekében ma egységesen lépjenek fel a rágalmazók ellen. Nem csodálkozunk azon, hogy a Nemzeti Bizottmányban egy ember sem akadt, aki például Farkas Ferenc [Kisbarnaki Farkas Ferenc (1892-1980) honvéd altábornagy – Ifj. T. L.], védelmére kelt volna, sôt Pfeiffer Zoltán, az angol nyelvû amerikai sajtóban még rá is tromfolt Krausz elmebeteg rágalmaira, és amikor egy egész magyarellenes világszervezet vonult fel krauszék támogatására és egy magyar ellen, aki egyik legmagasabb rangú tábornokunk, még maga az emigrációs katonai szervezet, az MHBK sem tiltakozott a lapjában vagy külföldi orgánumokban egy magyar tábornok meghurcoltatása ellen. De nem hallottunk sem a BENE, sem a MOB, sem a szélsôjobboldal, sem egyéb szervezetek, organizációk, neológ és ortodox vonalak tiltakozó memorandumairól, beadványairól, az amerikai közvélemény és az illetékes körök felvilágosítására, egy-két lap kivételével mélységesen hallgattak az emigráció úgynevezett jobboldali orgánumai is. Hogy akarnak ezek a szervezetek emigrációt vezetni, és hogy álmodhatnak arról, hogy az áhítva várt felszabadulás után ôk intézik majd az ország sorsát [52-es mintájú pártprogram, Made in Agyrémia. – Alföldi Géza], ha az emigrációban kellô idôben és helyen
nem tudják még azt sem megmagyarázni, hogy a göndör-krauszok által halálosan gyûlölt emigrációs vezetôk nem vértôl csepegô körmû hazaáruló banditák, az emigráció széles rétegei pedig nem orgyilkos és rabló csôcselék, hanem a Nemzet még le nem fejezett elitje, mely a földi golyó minden pontján megállja a helyét, fogát összeszorítva, szívét megkeményítve tekint a közös cél felé. Közönynek, poltron gyávaságnak, tunya félrevonulásnak és politikai féltékenykedéseknek, kiátkozásoknak, kizárásoknak nincs helye az emigrációban, mert elhiheted kedves Emigráns Testvérem, hogy ha nem használod fel a rosszakaratú, létedre törô ellenféllel szemben egyetlen fegyveredet, az Igazság s Becsület erejét, akkor nem az a „vonal, csoport, szervezet, mozgalom, közösség” és a jó Ég tudja, hogy még mi lesz a hangadó a felszabadult Hazában, amelyhez Te tartozol, hanem a volt kollaboránsok és nyílt vagy titkos barátaik, Te pedig vonalastól, csoportosulástól stb. valóban az maradsz, aminek ezek a politikai szélhámosok és útonállók szántak: örök hontalan gyászmagyarka! Mert abba a Hazába, ahol majd volt népügyészek és egyéb kollaboránsok, krauszok és rottmannok hangoskodnak, a közvélemény irányítását pedig esetleg Kohn-Kun Béla már most jubiláló sajtópartizánja és szóló fuvolásai intézik, Neked nem lesz érdemes hazamenned! És ha mégis úgy éreznéd, vállalsz mindent, csak odahaza lehessél, egyszerûen a határon már ott várnak ezek a brávók és vagy visszarugdosnak, vagy börtönbe hurcolnak! És ne hidd, a lapulás véd, bármi is használ, hiszen már most nyíltan meg is mondják, hogy ez lesz a sorsod, kötelet érdemelsz… és ha behúzod a nyakad, ha magad nem rázod le magadról ezt a csôcseléket, nyugodj meg, meg is kapod a kötelet, a börtönt vagy az örök bujdosás útlevelét! Tudom, legjobban attól tartasz, hogy ha kinyitod a szádat, megtesznek „náci-fasiszta tömeggyilkosnak, zsidófaló antiszemitának, antidemokratának, akire Amerika és Truman elnök nem sugározza majd a kegyeit”! Vedd tudomásul végre valahára, hogy ma már 1952-ôt írunk és nem 1945-öt, amikor Himler Marci és kopói hajtották fel Európát az „antifasiszták és háborús bûnösök után”. Nyugodtan érvelhetsz ma már azzal, hogy Nemzetünk nem tett egyebet, csak védekezett az életét megfojtással fenyegetôk ellen, mert ez ma már az egész világot fenyegeti és tisztességes, becsületes, nyílt agyú amerikai nem róhatja fel Neked, hogy Te azt a veszedelmet már kerek 30 évvel elôbb világosan láttad és ma már minden normális nyugati tudja, hogy ha ezt a világveszélyt le akarják törni, úgy a Te erôdre, lelkesedésedre és tudásodra is pótolhatatlan szükség lesz. Ugyanígy tudják, hogy például New York-ban minden harmadik ember… hogy is mondjam csak… izé, nem a pionírekkel kötött ki az Újvilágban, hanem Kelet-Európa gettóiból szivárgott, lopakodott be oda, nem is mindég tisztességes szándékkal (Fusch, Goldmann, Rosenberg stb.). A demokráciának melyik alaptétele tiltja meg Neked, hogy – különösen, ha becsületed fenyegetik, megrágalmaznak – szükség esetén megállapítsd és hangoztasd, hogy Kun Béla és volt sajtófônöke, Göndör, Rákosi, Révai, Gerô és a banda többi tagja, de számtalan, a magyar emigrációt a világ minden részében gyalázó firkász, rádióbemondó, valamint az amerikai atomkémek túlnyomó százaléka nem magyarok, nem amerikaiak, hanem annak a népnek a fiai, amely a nyugati hatalmak jóvoltából Palesztinában talált magának – a mi legnagyobb örömünkre is! – új hazát. Attól se félj, emigráns Testvérem, hogy gonosz céljaik elérésében Göndör-Krauszék Amerika ellenségének kiáltanak ki, mert 1952-ben alig van már vérbeli amerikai, aki elhinné, hogy a valóban antibolsevista magyar emigráció ellensége lenne annak a világhatalomnak, amelynek segítsége nélkül a vasfüggöny áttörése elképzelhetetlen! Az emigráció becsülete nem lehet sem alkudozás, sem megalkuvás tárgya, mert becsülete a Nemzet becsülete is. Elkerülhetetlen tehát, hogy minden rágalmazásra azonnal, egységesen reagáljunk, mert ezek semmitôl nem félnek annyira, mint az igazságtól.«
dezséri Bachó László