Delacasse Krisztina: Ügyvédek a zalaegerszegi büntet törvényszék el tt 1929-1934. (avagy létezik-e sikertelen kutatás)
Talán meglep
a cím és az alcím összekapcsolása, de egy rövid „metodikai-íz ”
bevezetést szánok a tényleges téma kifejtése elé, különös tekintettel a konferencia „fiataltudós” jellegére. Bizonyára más ifjú kutató is el bb-utóbb szembekerül azzal a problémával, hogy hosszú id t tölt el valamely kérdés kutatásával, ám az eredmény mégsem az, amit várt. Tudományterülett l függ en ez nyilván sok- és különféle okra vezethet vissza, jelen esetben történeti munkáról és konkrétan levéltári kutatásról lévén szó, a rendelkezésre álló anyag töredékessége, hiányossága jelentette a buktatót. Ám mégis, ezek a felszínre hozott töredékek értékelhet ek lehetnek, példa gyanánt szolgálhatnak, ha nem is épp minden esetben a tervbe vett konkrét téma kapcsán, s t akár más kutatók számára is értékes segítséget nyújthatnak.1 Meggy z désem ezért, hogy nincs ilyen értelemben sikertelen kutatás, s ezt próbálom meg bizonyítani a továbbiakban e munkában. Hozzáf zend , hogy ezen ügyek vizsgálata egy nagyobb ív
kutatás részét képezi,
amely az ügyvédek felel sségével illetve felel sségre vonásával foglalkozik a XIX. században és a XX. század els felében. Ebb l következ en a büntet bíróság el tt álló ügyvédeket most nem véd i szerepkörükben, hanem mint terhelteket fogom vizsgálni. Az 1874. évi XXXIV. tc. - az els modern magyar ügyvédi rendtartás - VIII. fejezete (64-72.§§) szólt az ügyvédek felel sségér l, a IX. fejezet (73-108.§§) pedig a fegyelmi eljárás szabályait tartalmazta. Az ügyvédek felel sségét ez a törvény több irányban jelölte ki. Ezek szerint lehetett szó büntet jogi felel sségr l, kártérítési (azaz magánjogi) felel sségr l és fegyelmi felel sségr l, valamint e „klasszikusnak” számító felosztás mellett léteztek a felel sség megállapításának sajátos formái is, mint az ügyvéd elleni panaszeljárás,2 és a bírói, illetve közigazgatási hatóságok tárgyalásain elkövetett – a jogszabály3
1
Például e munkával összefüggésben ilyen kapcsolódási pontok, témák lehetnek a bíróságok megnyilvánulásai jogértelmezési kérdésekben, a választójogot kutatók számára a választójogi vétségeket bemutató esetek, vagy akár bizonyos b ncselekmények egymástól való elhatárolása, stb. 2 Az ügyvéd elleni panasz intézménye az ügyvédi rendtartás 66. §-án alapult, amelyet az 1879. május 1-én kiadott 4544/1879. sz. igazságügy miniszteri rendelet szabályozott részletesen. 3 A bíróság rendfenntartó hatalmát szabályozta az 1874.:XXXIV. tc. 67. §-a, amelyet kés bb az 1887.:XXVIII. tc. módosított.
1
megfogalmazása szerint - „rendetlenkedésekért”, azaz rendzavarásokért való felel sségre vonás. A büntet jog szabályozási körébe tartozó magatartásokat maga az ügyvédi rendtartás is megállapított. Így hivatali b ntettet követett el az ügyvéd, ha hivatása szerinti kötelességét azért szegte meg, hogy illetéktelen hasznot szerezzen akár magának, akár pedig másnak, vagy hogy valakinek jogtalanul kárt okozzon. Ilyenkor az illetékes büntet bíróság elé tartozott az ügy, amely elmarasztalás esetén az ítéletben az ügyvédkedést l való elmozdítást is ki kellett mondja. Mindazonáltal, a 64. § szerint bármely hivatali b ntett vagy vétség megfenyítése csak a rendtartásban szabályozott „úton és módon” volt alkalmazható. A törvény más részében, nevezetesen V. fejezetében is találunk utalást b ncselekmény ügyvéd általi elkövetésére: a 48. § második fordulata értelmében, ha az ügyvéd a fél részére behajtott pénzt és értéktárgyakat más célra fordította, sikkasztás miatt felelt – szintén a rendes büntet
bíróság el tt.
Természetesen ezek az esetek csak az ügyvédi rendtartás által kiemelt büntet jogi tényállások, amelyeknél az elkövet i oldal speciális: e b ncselekmények elkövet je jellegüknél fogva csak ügyvéd lehetett. Ett l függetlenül azonban az ügyvéd is éppen olyan állampolgár volt, mint bárki más, azaz az egyéb büntet jogi normák rá éppúgy vonatkoztak, mint más természetes személyre. Kérdés maradhatott azonban ezzel kapcsolatban, hogy ha egy ügyvédet egyéb, tehát az ügyvédi rendtartásban nem szerepl , bárki által elkövethet b ncselekmény miatt ítéltek el, az vajon ugyanúgy maga után vonta-e a hivatás gyakorlásától való elmozdítást. Figyelmet érdemel ez különösen azért, mert e törvény elfogadásakor kodifikált büntet jogra még négy évig várni kellett, s az 1878. évi V. tc., a Csemegi-kódex adott csak választ a felvet dött problémákra. Az ezt életbe léptet 1880. évi XXXVII. tc. hatályon kívül helyezte a rendtartásban megjelölt eseteket és helyükbe a Btk. szabályozása került. Ez már teljesen egyértelm helyzetet teremtett az ügyvédek büntet jogi felel ssége kérdésében. Az ügyvédek általi b nelkövetést háromféleképpen értékelte a törvény. Egyrészt, meghatározott b ntettek vagy vétségek valamelyikének elkövetése esetén az ügyvéd az erre kiróható szabadságvesztésen felül hivatalvesztéssel is büntetend volt, amely egyet jelentett azzal, hogy – a bíróság által meghatározandó id re - elveszítette állását (Btk. 54-55.§). A b ncselekmények e széles körére nézve4 a törvény parancsa kategorikus, azaz az elmozdítás bírói mérlegelést l nem függött. Másrészt - igaz, csak egyetlen b ncselekménynél - külön értékelte a törvény az ügyvéd általi elkövetést, így az ügyvédi megbízás körében elkövetett 4
felsorolja Králik Lajos: A magyar ügyvédség. Az ügyvédi kar. II. kötet Budapest, Franklin-társulat, 1903. 216217.p.
2
csalás az okozott kár összegét l, azaz értékhatártól függetlenül min sült b ntettnek (381.§). Harmadrészt, voltak speciális tényállások, csak bizonyos személyek, köztük ügyvédek által elkövethet b ncselekmények. Ezek egyike volt a tiltott titok felfedezése (XXIV. fejezet), amelynek megvalósítója kizárólag ügyvéd, orvos, sebész, gyógyszerész, szülészn vagy ezek segédje lehetett. Vétséget követett el eszerint az ügyvéd, ha a hivatásánál fogva tudomására jutott, vagy reá bízott, valamely család jó hírnevét veszélyeztet titkot fedett fel (328. §). Külön szabályozta a Csemegi-kódex ezen kívül XLII. fejezetében az úgynevezett hivatali és ügyvédi b ntetteket. Ezek egyike (482.§) azt a – már a XVI. századtól is az ügyvédi esküben5 szerepl , és így esküszegés miatt büntethet – esetet tartalmazta, amikor az ügyvéd mindkét félnek tanáccsal vagy tettel kötelességellenesen szolgált, vagy az ügy folyama alatt ügyfelének képviseletével felhagyván vagy lemondván ennek beleegyezése nélkül az ellenfele képviseletét elvállalta. A legsúlyosabban volt büntetend
az ellenérdek vel való
összejátszásnak azon esete, amikor az ügyvéd az ellenféllel egyetértve saját ügyfele kárára m ködött, erre akár öt év börtönbüntetést is kiszabhatott a bíróság. Az el z vel ellentétben, ahol annak jellegéb l folyóan alapvet en polgári ügyekben követhette el az ügyvéd a b ncselekményt, a 483.§ kifejezetten a (büntet eljárásban szerepl ) véd ügyvédre vonatkozott. Büntetni rendelte azt az ügyvédet, aki ajándék vagy ígéret által megvesztegetve védence ártalmára kötelességellenesen járt el, mégpedig úgy, hogy a büntetés mértéke a védenc terhére rótt cselekmény súlya szerint emelkedett. Röviden ennyiben lehet összefoglalni az ügyvédek büntet jogi felel sségére vonatkozó anyagi jogi szabályokat, amelyek a vizsgált id szakban - az 1929-34. években - is hatályban voltak. Ami az eljárási szabályok kiindulópontját, vagyis a hatáskört illeti, a királyi törvényszék b nügyekben két min ségben járhatott el: vagy itt indult meg az eljárás bírósági szakasza, azaz els fokon, vagy fellebbvitel útján a járásbíróságok valamelyikér l ide került ügyekben, vagyis másodfokú fórumként. A hatáskörr l az 1897. évi XXXIV. tc., a b nvádi perrendtartást életbe léptet törvény rendelkezett. A Zalaegerszegi királyi törvényszék elé els következ kett
6
fokon tartozó b nesetek közül az itt
nem is - úgymond - „klasszikus” b ncselekmény, hanem ún. választójog
elleni vétség, amelyet nem a Btk., hanem az 1925. évi XXVI. tc., a választójogi törvény jelölt meg ilyenként. Összekapcsolható ez az ügyvédek közéleti-politikai szerepvállalásával, amely 5
Értve itt ügyvédi eskü alatt az ügyvédt l megkövetelt patvarkodási esküt is. Zalaegerszegi királyi Törvényszék B. 2004/1931.és B. 95/1931. Zala Megyei Levéltár, a Zalaegerszegi királyi törvényszék iratai VII. 2. (a továbbiakban: ZML. Zeg.-i Tvsz.) 6
3
már a XVIII. század végét l nyomon követhet
a magyar történelemben illetve
7
jogtörténetben. A megismert mindkét esetben az ügyvéd képvisel jelöltként szerepelt és követett el a törvénybe ütköz cselekményt. Konkrétan röpcédulák terjesztésér l volt szó, amelyet a választójogi törvény a tiltott korteskedés esetei között tartott számon. Az egyik ügyben valódi röplapokkal találkozhatunk, melyek a képvisel jelölt ügyvéd és az t támogató párt programját, illet leg t magát népszer sít szövegeket és emellett róla írt költeményeket tartalmaztak. Az ügyvéd már az ügy rend rségi szakaszában elismerte a röpcédulák kinyomtattatását és kiosztását, de azzal védekezett, hogy azoknak az utcai terjesztését megtiltotta. Mindazonáltal a csend r rsön tett vallomásában „kijelentette, hogy a röpiratok terjesztéséért az esetleges büntetés nem párthiveit, hanem t illeti meg”.8 A bíróság valóban meg is állapította a felel sségét és 20 peng pénzbüntetést szabott ki rá, míg a többi vádlottat felmentette a vád alól. A másik választójog elleni vétség elkövetése már nem „egyszer ” röpcédula terjesztésével valósult meg, s az ügy körüli értelmezési problémák kiderülnek abból is, hogy az els fokú törvényszéki ítélet megjárta a gy ri ítél táblát és aztán a királyi Kúriát is. A vád az volt, hogy a b ncselekményt egy id szaki lap különszámával valósította meg a képvisel jelölt. Eszerint a vádlott ügyvéd a Zalamegyei Ujság cím lapba az t népszer sít cikkeket megrendelte, megíratta, a kiadást finanszírozta, majd pedig a megjelenést követ en az összes lapszámot megvette és társaival terjesztette. A törvényszék ítélete éppen azért, mert újságról volt szó, felmentette ket, az alábbi hivatkozással: „Nincsen tiltó jogszabály arra, hogy a napilapok rendes számaikon kívül rendkívüli kiadásokat is megjelentessenek, s így rendkívüli kiadásaiknak lappéldányai a rendes számok példányaival azonos elbírálás alá esnek. A napilapok példányai pedig nem tekintend k röpcéduláknak, s így nem esnek az 1925:XXVI. Tc. 60. §-anak a korlátozása alá még akkor sem, ha tartalmuk a választással áll kapcsolatban.”9 Mégpedig a bíróság megítélése szerint akkor sem, ha az a bizonyos különszám csupán egyetlenegy lapból állt, s az sem tartalmazott mást, mint a képvisel jelöltet bemutató írást. Ugyanezen az állásponton volt a gy ri ítél tábla tanácsa is, ahová az ügyész fellebbezése folytán került az ügy. Helyben hagyó ítéletének indokolásában amellett, hogy egyetértett a törvényszékével, azt azzal egészítette ki, hogy „a rendkívüli kiadások lappéldányai éppen ugy, miként a rendes példányszámok a felel s szerkeszt és kiadó nevét is 7
Ld. pl. Zlinszky János: Az ügyvédség kialakulása Magyarországon és története Fejér megyében. 43-44. p. (In: Fejér Megyei Történeti Évkönyv 8. Székesfehérvár, 1974. 7-147. p.); Balogh Judit: Vázlatok a Miskolci Ügyvédi Kamara történetéhez. 42-43. p. (In: Cserba Lajos (szerk.): Emlékkönyv az ügyvédi kamarák fennállásának 125. évfordulójára. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ügyvédi Kamara, Miskolc, 2000. 30-57.p.) 8 ZML. Zeg.-i Tvsz. B. 1246/1931/1. sz. alatt csatolt feljelentés a lenti csend r rst l
4
feltüntetik s igy a rendes kiadásu lappéldányoktól miben sem különböznek”.10 Hozzátette még ez a bíróság azt is, hogy amennyiben ezzel b ncselekmény valósult volna meg, azt a sajtó útján elkövetett b ncselekményként kellene elbírálni. Ezt követ en került az eset immár harmadfokon a Kúriába, amely egész más véleményének adott hangot, s ítéletében b nösnek mondta ki a képvisel jelöltet 100 peng
pénzbüntetést szabván ki rá.11 Indokolásából
kiemelend , hogy teljesen másként foglalt állást a szóban forgó kiadványok jellegét tekintve. Azt a – a jogi gondolkodásban egyébként általánosnak mondható – nézetet képviselte, hogy a kiadványt nem formája, címe, hanem tartalma alapján kell megítélni, eszerint pedig az illet „újság” korteskedést tartalmazott. Kevés tehát a nyomtatvány címrésze, a bels
lényegi
tartalmat megvizsgálva a tények arról árulkodtak, hogy a lapszám nem „a lap rendes feladatát alkotó hirszolgálatra” készült, így minden körülményt egybevetve röpcédulának min sült, ezáltal pedig a jelölt valóban választójogi vétséget valósított meg. Az ügyvédek által elkövetett deliktumoknak - pontosabban azon deliktumoknak, amelyekkel ket vádolták - két csoportját tartom fontosnak még kiemelni. Ezek egyike a vagyon elleni b ncselekmények kategóriája, melyek közül az iratokban sikkasztással12 valamint jogtalan elsajátítással13 találkoztam.14 Az ügyvéd tevékenységéb l adódóan pénzek, értékek kezelését is végezte és ezzel kapcsolatban botlásokat követhetett el. Egy esetet találtam ezek közül említést érdeml nek, szintén az els - és a másodfokú bíróság értelmezése közötti eltérés miatt. Ez az ügy a zalaegerszegi járásbíróságon indult és fellebbezés folytán került a törvényszék elé.15 A tényállás a következ képpen alakult: az ügyvéd végrehajtást vezetett egy adós ellen, amelynek során annak ingóságait lefoglalták és zár alá helyezték. Ezután az illet ügyvéd a zárgondnok tudta nélkül a zár alá vett dolgot (szénát) eladta, s a befolyt összegb l a saját követelését kielégítette, annak ellenére, hogy maga a követelés (az ügyvédnek a végrehajtást szenvedettel szemben fennálló követelése) egy biztosító intézet számára le volt foglalva. A járásbíróság elé jogtalan elsajátítás vétségének vádjával került az ügy, az azonban áttétellel a törvényszékhez továbbította, mivel lopás és sikkasztás b ntettének a tényállását látta benne. A törvényszék szerint a járásbíróság valóban „helyesen ismerte fel,
9
ZML. Zeg.-i Tvsz. B. 2004/1931. Gy ri királyi ítél tábla B. I. 95/1931/10. sz., ld. ZML. Zeg.-i Tvsz. B. 2004/1931. iratai között 11 Magyar királyi Kúria B. I. 1828/1932/12. sz ítélete, ld. ZML. Zeg.-i Tvsz. B. 2004/1931. iratai között 12 Pl. ZML. Zeg.-i Tvsz. B. 1050/1930., Bf. I. 2671/1934. 13 Pl. ZML. Zeg.-i Tvsz. Bf. I. 1543/1930. 14 Hasonló, de nem egészen ide tartozó b ncselekmények voltak az ún. pénzügyi kihágások, amelyeket az adókra, jövedékekre vonatkozó szabályok megsértésével lehetett elkövetni. Ilyenre is akad példa: ZML. Zeg.-i Tvsz. 1414/1930., 1922/1933., 267/1934. 15 A fellebbezést azonban nem a járásbíróság ítélete ellen, hanem annak egy áttételt elrendel végzése ellen nyújtották be, amely az ügy elbírálását törvényszéki hatáskörbe tartozónak vélte. 10
5
hogy a K. A.-nak a feljelentés tárgyát képez cselekménye két részb l áll, amelyek mindegyike más és más jogi érdeket sért”. Az egyik ilyen magatartás, hogy a zárgondnoki kezelés alatt álló ingókat önhatalmúlag értékesítette, ezzel a végrehajtást szenvedett fél érdeke sérült. Ezt tekintette a járásbíróság lopásnak, ám megítélését a törvényszék nem tette magáévá, mivel az eljárás adatai szerint az ügyvéd az így befolyt összeget ténylegesen fennálló követelésének kielégítésére fordította, azaz a „lopás tényálladéki alkotó elemét képez jogtalan elsajátítási szándék nem ismerhet fel”16 bel le. A másik jogsért magatartást a vádlott azzal valósította meg, hogy az értékesítésb l származó vételárat felvette, a „végrehajtást szenved vel szemben fennálló követelésére önmagát kielégítette, jóllehet követelése a Frankfurti Biztosító Társaság javára bíróilag le volt tiltva.” Ezzel természetesen a biztosítótársaság jogi (és persze anyagi) érdekét sértette els sorban, s az ügyészség vádirata szerint ezáltal valósította meg a jogtalan elsajátítást az ügyvéd. A járásbíróság álláspontja ezzel ellentétes volt, szerinte ez a cselekmény sikkasztásnak min sült, mivel az elvétel nem a végrehajtást szenvedett beleegyezésével, s nem is annak érdekében, nem az elsajátítás tényállási elemét képezte.
17
számára történt, pedig ez a jogtalan
A törvényszék meglátása szerint ez az érvelés téves
volt, mivel a biztosítót „nem a zárgondnoki kezelés alatt álló szénára, hanem K.A.-nak Z.Gy.vel szemben fennálló készpénz követelésre illette meg a végrehajtási zálogjog, tehát K.A. nem a szénát, hanem a letiltott készpénzkövetelést vonta el a letiltó hitelez zálogjoga alól”. Ilyen viszonylatban pedig közömbös, hogy a széna kinek a tulajdona volt és hogy az elvétel a zárgondnok beleegyezésével történt-e, mert a biztosítóval szembeni jogsértés „nem a széna önhatalmú értékesítésében, hanem a letiltott követelés tárgyát képez készpénz felvételében állott.” Ez pedig épp a jogtalan elsajátítás törvényi tényállását valósította meg. A törvényszék hozzátette még, hogy a „bírói gyakorlatban meghonosult jogi fictio szerint ugyanis az adós, akinél valamely követelést letiltottak, jogilag helyettesíti a követelésre zálogjoggal bíró letiltó hitelez t (B.jog Tára XLVII. Kötet 125. old.), tehát aki a letiltott követelését felveszi, a saját dolgát a zálogbirtokostól veszi el jogtalanul.” Mindezek alapján pedig azt állapította meg a törvényszék, hogy az ügyben az eljárást a járásbíróság kell lefolytassa, mivel törvényszéki hatáskörbe tartozó b ncselekmény „tényálladékának a megállapítására” nem látszott alkalmasnak.
16
ZML. Zeg.-i Tvsz. Bf. I. 1543/1930/6. sz. végzés ”368. § Vétséget követ el, és hat hónapig terjedhet fogházzal, valamint ezer forintig terjedhet pénzbüntetéssel büntetend : a ki a saját, - vagy a tulajdonos beleegyezésével, vagy annak számára más ingó dolgot a haszonélvez t l, zálogbirtokostól, vagy attól, aki a dologra nézve használati vagy megtartási joggal bír, jogtalanul elveszi.” 17
6
A vagyon elleni b ncselekmények mellett még a véleménynyilvánítási szabadság túlzottan kiterjesztett értelmezése miatti cselekmények említhet k. Az ügyvédi rendtartás rögzítette ugyanis, hogy az ügyvéd teljes szólásszabadsággal bír megbízója védelmében a bíróságok és egyéb hatóságok el tt.18 Ez a teljesség azonban nyilvánvalóan csak odáig mehetett, míg az illend ség és az igazságszolgáltatásnak kijáró tisztelet korlátait nem lépte át.19 Természetesen ez a határvonal nem volt élesen meghúzva, kitetszik ez más, a korabeli irodalom által feldolgozott döntésekb l.20 Adott esetben a bírósággal szembeni tiszteletlenség csupán a pervezetésb l folyó rendbírságolással, illetve fegyelmi úton volt szankcionálva, de amennyiben az a Btk.-ban foglalt tényállások (rágalmazás, becsületsértés) valamelyikét kimerítette, azaz súlyosabb megítélés alá esett – különösen, ha az ügyvéd nem meghatalmazotti min ségében használt sért szavakat, hanem saját ügyében21 – akkor nyilván a büntet bíróság elé tartozott az ügy. El fordult persze olyan eset is, amikor az ügyvéd a hatóságokat nem az eljárás folyamán illette sért kifejezéssel, hanem – úgymond – magánéletében, valamely nyilvános helyen, nevezetesen egy vendégl ben. Az ominózus kijelentést, amely az emiatt 100 Peng re ítélt ügyvéd szájából ittas állapotában (melyet a bíróság a büntetlen el élettel együtt enyhít körülményként vett számításba) hangzott el, az ítélet szó szerint idézte.22 Mivel az ilyen cselekményével az ügyvéd egyben az ügyvédi kar általános tekintélyén és becsületén is csorbát ejtett, azaz valószín leg fegyelmi vétséget is elkövetett, ezért a bíróság elrendelte az ítéletnek az ügyvédi kamarával való közlését. Természetesen a fent említett b ncselekményeket nemcsak hatóságokkal, azok közegeivel szemben követhette el az ügyvéd, hanem bárkivel, így például kartársával szemben is. Ilyen ügyben is indult eljárás, rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt, de felment ítélettel zárult már a járásbíróságon, melyet a másodfok is helyben hagyott.23 A Zalaegerszegi Királyi Törvényszék mint büntet
bíróság elé került ügyeket els
merítésként az 1929-34. közötti id szakban vizsgáltam. A bírósági lajstromkönyvek adatai jó
18
1874. évi XXXIV. tc. 52. § Az 1868. évi LIV. tc. 118. §-ban írtak megtartásával: ”A felek kötelesek magukat a bíró el tt egymás irányában illend en, a bíróság iránt pedig tisztelettel viselni.” 20 Králik: i.m. 190-195. p. 21 Magyar kir. Kúria 1902. 446. sz., ismerteti Králik: i.m. 194. p. 22 A bíróság az ítéletben leírja, hogy a vádlott a becsületsértést úgy követte el, hogy „Tapolca községben 1929. február hó 2-án a Gömbös-féle vendégl ben, - tehát nyilvános helyen a m. kir. Csend rséget és a m. kir államrend rséget: ‘le van szarva a csend rség, rend rség és hatóság’ meggyalázó kifejezéssel illette.” ZML. Zeg.-i Tvsz. B. 901/1929/11. sz. 23 ZML. Zeg.-i Tvsz. Bf. I. 2568/1929/7. sz. 19
7
kiindulást nyújtottak annak kiválogatásához, hogy melyekben szerepelnek ügyvédek terheltként. E lajstromok tanúsága szerint több olyan személy is a törvényszék elé került, aki doktor titulussal bírt. Éves bontásban 1929. évben 14, 1930-ban 14, 1931-ben 15, 1932-ben 7, 1933-ban 6, 1934-ben 21 olyan folyamatba tett ügy található, melyeknek vádlottja, vagy valamely vádlottja „doktor”. Ez összesen 77 ügy, amely azonban amiatt, hogy egy-egy személy több alkalommal, több ügyben is szerepel, szám szerint 52 doktort takar. A következ feladat volt immár annak kiderítése, hogy közülük kik lehettek ügyvédek. A fellelt levéltári anyag, valamint a statisztikai hivatal által jegyzett és kiadott ezen évekre vonatkozó tiszti cím- és névtárak24 adatai alapján közülük 24 személy (de maximum 28) bizonyosan ügyvéd, 4 kivétellel a zalaegerszegi ügyvédi kamara tagjai. További 11 személyr l derült még ki egyértelm en a foglalkozása (orvosok, fogorvos, bírák illetve tisztvisel k) a jegyz könyvekb l, vagy a cím- és névtárakból. A megtalált iratok szerint Zalában becsületsértés és rágalmazás, sikkasztás, pénzügyi és közcsend elleni kihágás illetve választójog elleni vétség miatt kerültek a törvényszék elé ügyvédek. Az így a büntet bíróság elé állított ügyvédek ügyei közül a kiemelések azonban – els sorban a levéltári anyag már említett hiányossága miatt – egyel re (a kutatás nagyobb id intervallumra és területre, több bírói fórumra való kiterjesztésének fenntartásával) pusztán esetlegesek, statisztikailag értékelhet mennyiséget nem képeznek, inkább szemléltet jelleggel, pillanatfelvételekként kívántam velük felvillantani a XX. század eleji ügyvédek „másik arcát”.
24
Magyarország tiszti cím- és névtára 1927. Magyar kir. központi statisztikai hivatal (szerk.), Pesti könyvnyomda Rt., Budapest, 1927.; Magyarország tiszti cím- és névtára 1928. Magyar kir. központi statisztikai hivatal (szerk.), Pesti könyvnyomda Rt., Budapest, 1928.; Magyarország tiszti cím- és névtára 1929. Magyar kir. központi statisztikai hivatal (szerk.), Wodianer F. és fiai grafikai intézet és kiadóvállalat Rt. Könyv- és hírlapnyomdája, Budapest, 1929.; Magyarország tiszti cím- és névtára 1931. Magyar kir. központi statisztikai hivatal (szerk.), Magyar kir. állami nyomda, Budapest, 1931.; Magyarország tiszti cím- és névtára 1932. Magyar kir. központi statisztikai hivatal (szerk.), Magyar kir. állami nyomda, Budapest, 1932.
8