2007. augusztus 15.
Kampány és információs háború
Falunap Bótrágyon
AJÁNLÓ
A 100 pudos szupermarket üzletlánccá nőtte ki magát
. s 20-26
A szeretet ereje
6. oldal
ztu r augus o s ű m v T
4. oldal
11. évf. 33. szám
2. oldal
HETILAP
KÁRPÁT
3. oldal
33
CSALÁDI ÉS IFJÚSÁGI
Fizesse elő a Kárpátinfót! A Kárpátinfo vidékünk, Kárpátalja magyarságának leghitelesebb információs hírforrása. Valljuk: számunkra az Olvasó a legfontosabb. Éppen ezért kötelességünk, hogy hiteles, megbízható tájékoztatást adjunk. Hogy igaz értékeket képviseljünk. Hogy a hit, remény és szeretetet nevében a békességet, a megbékélést hirdessük. (Index 08776)
Legyen Ön is a partnerünk! Fizesse elő a Kárpátinfót!
Viski tájház – élő hagyomány
7. oldal
Info
Ára: 1 hrivnya
Nyitás Románia felé
Fornos népe tud ünnepelni A közösség javát szolgálva
Ö
rüljünk még egy kicsit a nyárnak, ne gondoljunk arra, hogy hamarosan kezdődik az iskola! Várjunk még pár napot a tanszerek megvásárlásával! A Beregszászon működő 100 pudos szupermaket üzletlánc irányítói ugyanis
augusztus 25-én tartják az iskolakezdésnek szentelt nyereményakciójukat, melynek során négy, tanszerekkel megpakolt iskolatáska kerül kisorsolásra azok között a vásárlók Folytatás az 5. oldalon
Otthonteremtők nagyáruháza Borzsován
F
ornos, ez a – sokak számára (területi elhelyezkedése miatt) eldugottnak hitt – kis munkácsi járási település népe nem tesz semmi különlegeset, semmi felkiáltójeles dolgot, hogy felhívja magára a figyelmet. És
-
K
özel egy évvel ezelőtt nyílt meg az Építkezők és háztartási gépek nagyáruháza Borzsován. A vasútállomás mellett, a régi vasas bolt épületegyüttesében működő kereskedelmi egységben egy helyen szinte minden beszerezhető,
ami egy új ház építéséhez vagy egy lakás felújításához szükséges: falazóblokkok, armatúravasak, tér- és falburkoló kövek, a tetőszerkezethez szükséges faanyag, valamint Folytatás az 5. oldalon
Falunap Rafajnaújfaluban
Részletek a 6. oldalon
mégis oda kell rájuk figyelni! Észre kell venni, milyen szorgalmasan dolgoznak azért, hogy megéljenek, hogy jobban éljenek. Kertjeiket példamutatóan művelik, a közeli piacon termékeik igen keresettek. Mert szakszerű gazdálkodásuk-
nak köszönhetően azok nem csupán piacképesek, de egészségesen előállított termékek is. S lám, abban is példát mutatnak, hogyan lehet közösen ünnepelni. A vasárnap megrendezett falunapjukra eljött a település apraja-nagy-
ja. A megjelenteket Himinec György polgármester köszöntötte, aki hangsúlyozta: ezúttal különösen van mit ünnepelni a falu népének: végre Fornost is elérte a földgázvezeték, és immáron Folytatás a 3. oldalon
Az új kenyér megáldása T
iszaújhelyen ezen a vasárnap reggelen feldíszített fogat járta fel a település utcáit: a kisbíró így adta tudtára mindenkinek, hogy elérkezett a várva várt nagy nap, amikor is a település apraja-nagyját összehívják egy vidám együttlétre. A zenés, táncos előadások mellett az új kenyér megáldása is szerepelt a tiszaújhelyi falunap programjában. Az immár harmadik alkalommal megtartott rendezvény zászlófelvonással kezdődött: az ukrán állami zászló és a magyar nemzeti trikolor mellett vidáman lobogtatta a fel-feltámadó szél a falu tavaly elkészült zászlaját is. Szűcs Béla görög katolikus parochus a több száz egybegyűlt előtt megáldotta Folytatás a 4. oldalon
2 RÖVID HÍREK
Hatalmas politikai showműsorok
Kampány és információs háború A beregszászi kórházkertből a múlt héten eltűnt Linner Bertalan legendás sebész főorvos mellszobra.
4000 hrivnya az átlagbér – borítékban Az ukrán állampolgárok átlagosan 4000 hrivnyás (közel 800 dollár) munkabért vihetnek haza havonta, de ez nem a hivatalos adat, ugyanis a statisztikusok a borítékos fizetéseket is belekalkulálták… Az Ukrajina Moloda kiadvány szerint az emberek egy része még mindig úgymond borítékban kapja a fizetését, vagyis a hivatalos, dokumentumokban rögzített összegnél jóval többet kap kézhez a főnökeitől. Ezzel a cégek előnyösebb helyzetbe kerülnek az adóhatóságokkal szemben.
Az ukrán állampolgárok átlagfizetése a hivatalos adatok szerint 1300 hrivnya, vagyis közel 270 dollár. A kijevi milliomosok valószínűleg nem az átlagos állampolgárok jövedelmeivel rendelkeznek. Egy felmérés szerint Kijevben jelenleg 614 milliomos él. Az Állami Adóhivatalnál közölték, hogy 2005-ben még sokkal kevesebb milliomos élt a fővárosban – mindössze 289. Ezzel együtt Kijevben nincs egyetlen milliárdos sem, de ha összeadjuk az összes milliomos pénzét, közel 7,6 milliárd hrivnyás vagyon jön össze.
Negyedével nőtt a lakosság jövedelme 2007 január-júniusa között az előző év azonos időszakához képest 26,2 százalékkal nőttek a lakosság nominális jövedelmei – közölték az Állami Statisztikai Bizottságnál. A proUA internetes kiadvány szerint a bizottság számításaiból kiderül, hogy a lakosság készpénz-jövedelme, vagyis az, amelyet fel tud használni a mindennapi cikkek és a szolgáltatások kifizetésére, 22,7 százalékos növekedést mutatott. Ezzel együtt a reális, vagyis az árfaktort is figyelembe vevő készpénz-jövedelmek 10,8
Info
Heti körkép
2007. augusztus 15.
százalékkal növekedtek. 2007 júniusában az előző hónaphoz képest 11,4 százalékkal nőttek a lakossági nominális jövedelmek, a készpénz és a reális készpénz-jövedelmek pedig 6,5 és 4,1 százalékkal. Az egy főre jutó készpénz-jövedelem 2007 júniusában 788,7 hrivnyát tett ki, májusban pedig 740,7 hrivnyát. A jövedelmekkel együtt nőttek a lakossági kiadások is: az előző év azonos időszakához képest január és június között 28 százalékkal. A megtakarítások növekedése elérte a 15 655 millió hrivnyát.
A Munkácsy Mihály Mihály-kiállítás iránt kiállítás iránt érdeklődők figyelmébe! A KÁRPÁTINFORM TURISZTIKAI INFORMÁCIÓS ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT LEHETŐSÉGET NYÚJT A VILÁGHÍRŰ FESTŐMŰVÉSZ KÉPEINEK MEGTEKINTÉSÉRE. CSOPORTOS KIRÁNDULÁSOKAT SZERVEZÜNK KOLLEKTÍVÁK, CSALÁDOK, MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE. Részletes információ és jelentkezés a 2-34-16-os telefonszámon 8.00 – 16.00 óra között (k.e.i.) ill. személyesen: Beregszász, B. Hmelnickij út 30. alatt. Regisztrálási szám: ZT 301 Kelt: 2003.07.01. Lapalapító-fõszerkesztõ: Szoboszlai István Felelõs szerkesztõ: Kovács Erzsébet Fõmunkatárs: Kovács Elemér Tördelõszerkesztõ: Szoboszlai Ildikó Cím : Beregszász, Kossuth tér 4. Tel./fax: 2-20-99, tel.: 2-40-89. Készült a Beregszászi Járási Nyomdában 90200 Beregszász, II. Rákóczi Ferenc tér 1. Rendelésszám . Példányszám 7860
Lapunk az Illyés Közalapítvány és a Szülõföld Alap támogatásával jelenik meg. A reklámokban és a cikkekben közöltekért a hirdetõé, illetve a szerzõé a felelõsség.
http://www.karpatinfo.net e-mail:
[email protected] Çàñíîâíèê-ðåäàêòîð: Ñàáîñëàé Ñòåïàí Êàðëîâè÷ Àäðåñà : ïë. Êîøóòà 4. ì. Áåðåãîâî, Çàêàðïàòñüêî¿ îáë., Óêðà¿íà Òåë. 2-40-89
Augusztus elsejétől tart az előrehozott parlamenti választás kampányidőszaka, ennek a jeleit sok helyen láthatjuk. Az ukrán tévécsatornák csillagászati árakért sugározzák a politikai pártok reklámjait, a rádióadók és a lapok is kiveszik a részüket a hírterjesztésből, persze ők is komoly összegek fejében. Egy kampányidőszakban ez nem is olyan meglepő dolog, főleg egy ilyen rövid időszakban, amikor a szavazásig már kevesebb mint két hónap maradt hátra. A politikai erők minél több információt szeretnének eljuttatni a választópolgárokhoz és ezzel együtt beindult az információs háború is. Az utóbbi időben egyre több olyan hírt olvashatunk, amelynek cáfolatára már másnap számíthatunk… Újlaki László zet amerikai tanácsadóinak. Vegyük csak figyelembe a legKorábbi cikkeinkből már nagyobb pártok választási apértesülhettek arról, hogy a ropóból összehívott legutóbkomolyabb ukrajnai politikai bi közgyűléseit. A Mi Ukrajerők az utóbbi időben nem Oroszországból szerzik be a politikai imagemaker-eket, vagyis más néven a PR-szakembereket, hanem az Egyesült Államokból. Való igaz, hogy a nyugati államok többsége fejlett politikai kultúrával rendelkezik és ennek az elemeit a menedzserek jó pénzért készek átoperálni az ukrajnai politikai rendszerbe. Nem titok, hogy Viktor Juscsenko államfő, a Mi Ukrajnánk (NU) tiszteletbeli elnöke, Viktor Janukovics kormányfő, a Régiók Pártja (PR) vezetője és Julija Timo- nánk – Népi Önvédelem senko, a nevét viselő politi- (NUNSZ) megablokk létrejötkai tömb (BJUT) vezetője is tét egyben megashow-nak is igen komoly összegeket fi- nevezhetnénk, hiszen például
Számítógépes játékok: áldás vagy átok?
A reális és virtuális világ határán (1. rész) Modern világunk egyik nélkülözhetetlen terméke a számítógép, amelynek első variációit még a második világháború alatt és után kezdték használni, később pedig néhány évtizedes időszak alatt olyan komoly fejlődés következett be olyannyira, hogy ma már elképzelhetetlen az élet nélkülük. És itt nem az átlagemberek átlagszámítógépeire kell gondolnunk. A PC-k (Personal Computer – személyi számítógép) irányítanak üzemeket, atomerőműveket, űrhajókat, sőt, még a mikrohullámú sütőket is. A munka mellett másik fontos funkciójuk az emberek szórakoztatása: zene, filmek és persze a játékok. Kicsit nonszensz, de éppen a játékoknak köszönhetően fejlődik ilyen gyors ütemben a személyi számítógépek világa. A felhasználók köre pedig egyre nagyobb, hiszen ki az, aki a reális gondok elől ne vágyna egy kicsit a virtuális világba… Az első amerikai számítógépek egy mai átlagos iskolai tanterembe se fértek volna be, míg a mai PC-k némelyikét akár zsebre is rakhatjuk. 50 év alatt hihetetlen
változások mentek végbe, a mikroprocesszor feltalálásával új lehetőségek nyíltak meg a fejlesztők előtt. Ma pedig már ott tartunk, hogy az otthoni számítógépünk segítségével nem csak a munkánkat végezhetjük el, hanem meghallgathatjuk kedvenc zenéinket, megnézhetjük kedvenc filmjeinket és játszha-
tunk a kedvelt játékunkkal is. A számítógépes játékok rendkívüli módon megosztják az embereket. Ahogy lenni szokott, három részre: vannak akik játszanak, akik tiltják, és akik közömbösek a kérdéssel szemben. Az első csoportba tartozók száma minden egyes nappal növekszik, számuk ma már több százmillióra tehető. Vannak országok, mint például Dél-Korea, ahol a játékokból komoly nemzetközi versenyeket rendeznek. A koreai versenyzők pedig nem hobbiból teszik a dolgukat, hanem a szakmájukból kifolyólag. Ők ugyanis pénzt kapnak azért,
KÁRPÁT BEREG
a tömörülés vezetőinek és tagjainak felszólalásai között együttesek léptek fel. Azok a csapatok, amelyek a legendás Függetlenség terén is fűtöttek a hideg téli forradalmi napokon. A pódium felett egy hatalmas kivetítő volt, amelyen a hátul ülők is láthatták a felszólaló minden egyes arcrezdülését. Sőt, az épületen kívül is elhelyeztek egy kivetítőt, hogy a téren lévő emberek se maradjanak le az eseményekről. A politikai pártvezetőket és aktivistákat pedig úgy láthattuk, ahogy eddig még soha: összeölelkezve táncoltak és énekeltek. Való igaz, a politikusok is emberek, a lényeg az, hogy efféle politikai műsort még soha nem láthattunk Ukrajnában. A közgyűlésen egyébként 9 párt döntött az egy szövetségbe való egyesülésről, majd később egy egységes párt létrehozását is megszavazták. Az Ukrán Nacionalisták Kongresszusa (KUN) azonban nem kívánt tovább dolgozni az NU-val és külön utakat választott. Ha a NUNSZ esetében megashowról beszéltünk, akkor a Régiók Pártja egyenesen gigashow-t rendezett! A közgyűlést Ukrajna legnagyobb termében, a kucsmai időkből is jól ismert Ukrajinában tartották meg. Viktor Janukovics pirotechnikai parádé közepette vonult be a színpadra, minden egyes léptét tűzijáték kísérte végig. Az épületet és a termet mindenhol a párt kék-fehér jelképei borították, és persze itt sem hiányozhatott a hatalmas kivetítő. Volt azonban egy érdekesség,
amely nem kerülhette el a jelenlévő újságírók figyelmét: a kormányfő hosszú beszéde közben egyszer sem nézett bele a papírjaiba, ennek ellenére folyamatosan és hibák nélkül beszélt. Mint kiderült, a nyugati világ egy újabb hasznos találmánya jutott el Ukrajnába: az átlátszó súgógép, vagy inkább a súgótábla. A felszólaló Janukovics előtt mindkét oldalon átlátszó üveglapok voltak, amelyről folyamatosan puskázhatott (a tábla valójában egy digitális kivetítő). A koncertek ezen az eseményen sem maradhattak el, sőt, még az állami tévé is közvetítette őket. Janukovics sem hagyta ki a táncot, annak ellenére, hogy beteg térdével újabb gyógykezelésen kell részt vennie. A hivatalos beszámolók szerint a kormányfő az oroszországi Altaj Köztársaságba utazott, hogy a hegyvidéken próbálja ki a népi gyógyászat rejtett lehetőségeit. A többi párt közgyűlése sokkal szerényebb volt, még a BJUT sem rendezett az előbbiekhez hasonló nagy ünneplést, pedig a szociológiai felmérések szerint ők a legnépszerűbbek a PR után. Jelenleg úgy néz ki, hogy a választáson újra Janukovics és Timosenko lesz a befutó, a többiek jelentősen el fognak maradni. Ugyanakkor szeptember 30-ig még van néhány hét és addig még sok minden történhet. Az információs háború csatái zajlanak, a győztesek pedig nem biztos, hogy egyúttal a választást is megnyerik.
hogy napi több órát gyakoroljanak valamilyen akció- vagy stratégiai játékkal. Tehát gyakorlatilag nekik ez a munkájuk. Európában még sehol nem keresnek munkára játékosokat, pedig jelentkezőből nem lenne hiány. Ennek ellenére a számítógépes média piacán jelen vannak azok a magazinok, amelyek a játékok tesztelésével és leírásával foglalkoznak. A munkatársak többsége ott is játékkal tölti el munkaidejének nagyobb részét, csakhogy ők nem hardcore gamer-nek nevezik magukat, hanem játékújságíróknak. Nézzünk bele kicsit a játékok világába. Az átlagembernek a számítógépes játék (a magazinok szlengjét használva gáma vagy gém) hallatán azonnal a negatív visszhang és a függőség jut eszébe. Ezen kívül az erőszak, a brutalitás, a vér, a nonstop öldöklés, majd ennek következményeként az iskolai lövöldözések (lásd USA). Ezeknek az embereknek csak részben van igazuk. A játékos csak akkor veszíti el saját maga felett az uralmat, ha megszűnik nála a reális és a virtuális világ határa. A tanulás vagy a munka utáni reális világbeli tevékenység után a virtuális világ normális esetben kikapcsolódást jelent. Aki túlságosan komolyan veszi és nem tud elszakadni tőle, annál jelentkeznek a problémák. Mindenki hallott arról a távol-keleti fiatalemberről, aki majdnem két napig folyamatosan játszott és agyvérzést kapott, amibe bele is halt. Nem csak őt kell hibáztatnunk,
hanem a környezetét is, amely nem figyelmeztette, hogy ez már túl sok. Hadd játsszon mindenki, aki csak akar, de tudja, mennyi az elég, tudja, hol a határ. Egyébként az említett férfi egy olyan horror akciójátékot játszott, amely valóban félelmetes és egy bizonyos kor alatt nem is ajánlatos a kipróbálása. A sötétből hirtelen előtörő mindenféle szörny láttára akarva-akaratlanul megremeg az ember és amikor ezt órákon keresztül teszi (miközben a modern technológiáknak köszönhetően a képi- és hanghatások egyre realisztikusabbak), hoszszabb távon akár súlyosabb következménye is lehet. Például kialakulhat az epilepszia. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a szülők, hozzátartozók figyelemmel kísérjék, mivel játsszanak a fiatalok és korlátozzák a játékidőt a korukhoz igazítva. Láthatjuk, hogy van alapja a PC-s játékokhoz való negatív hozzáállásnak, de amíg kézben tudjuk tartani a dolgokat és nem tévesztjül el a határt a valós és a virtuális világ között, nem történhet baj. Legközelebbi írásunkban áttekintjük az utóbbi évek technológiai újításait, az egyre realisztikusabb virtuális világ létrehozására tett kísérleteket, továbbá bemutatjuk azokat a játékokat, amelyek az utóbbi években a legtöbb játékost ültették a számítógép elé és egyben a legnagyobb társadalmi, sőt, politikai vihart kavarták a világon. úl
Info Fornos népe tud ünnepelni
A közösség javát szolgálva Elejét lásd az 1. oldalon denért az Úrnak, azért, hogy mindeddig megsegített, és a lakások hatvan százaléká- mulatozás közben se feledban fellobbanhatott a rég kezzetek meg róla: Ő az, aki óhajtott kék láng. Gergely megtartott erre a napra, figyelSzabolcs helyi református meztetett a lelkipásztor. Köszöntötte a fornosiakat lelkipásztor köszöntőjében Jeremiás kívánságát (29,7) Biró Erzsébet megyei képvihelyezte a közösség szívé- selő, a megyei gyermekkórház re, melyben azt kéri, hogy főorvosa, illetve Lengyel az ott lakók fáradozzanak Iván, a munkácsi járási admiannak a „városnak” a bé- nisztráció elnökének helyetkességén, jólétén, ahová tese, akik további sikereket, küldettek, mert „annak jólé- megfontolt döntéseket és jóte lesz a ti jólétetek” és „kö- létet kívántak a falu népének. A fiatalok, a műkedvelők nyörögjetek érette az Úrnak”. És adjatok hálát min- lázban égtek, hogy műsoruk-
Falunap Bótrágyon Bótrágyon augusztus 12én került sor a hagyományos falunapi ünnepségre, melyen szép számban jelen volt a falu apraja-nagyja, illetve a szomszédos településekről érkező vendégek. Az ünneplő sokadalmat Hajdú Ferenc polgármester köszöntötte, majd bemutatta a vendégeket: Csizmár Bélát, a Beregszászi Járási Tanács elnökét, Bótrágy magyarországi testvértelepülésének Ramocsaházának polgármesterét, Simon
3
Tükör
KÁRPÁT BEREG
Józsefet, valamint Csoma Tibornét, Nyirkécs polgármesterét. Csizmár Béla jó és megőrzendő hagyománynak nevezte a falunapok megrendezését, hiszen ez nagyban elősegíti őseink hagyományának megőrzését a rohanó, kissé talán embertelenné vált világban. A járási tanács elnöke rámutatott, hogy Bótrágy és vidéke csak nagyon kemény munkával tud megélni, és mindenképpen szükség a fejlesztési lehetőségek keresésére,
kal kellemes perceket szerezzenek a hétköznapok munkáiban megfáradt felnőtteknek. S ez sikerült is, hisz Puskás Veronika, a helyi iskola ifjúsági vezetőjének és Kukri Éva klubvezetőnek köszönhetően igen színvonalas programmal rukkoltak elő. Kukri Irén, a polgármesteri hivatal titkára lelkesen szervezte a szépségversenyt, odafigyelve minden apróságra. Ezúttal három kategóriában mutatkoztak be Fornos ifjú és még ifjabb hölgyei, akik a szülőknek köszönhetően meseszép ruhakölteményekben, fantasztikus frizurákkal mutatkoztak be. És bájosak voltak valamennyien. Nem is volt könnyű a zsűri dolga! De mint Bíró Erzsébet megyei képviselő, a zsűri elnöke mondta: ez játék. A játékban pedig vannak elsők, másodikok, de nincsenek vesztesek. Egyébként pedig az életben, a szülők szá-
mára mindannyian királynők. Ebben a játékban pedig ez a zsűri ezúttal a következőképpen döntött. A legkisebbek között Kovács Anasztázia fejére kerül-
2007. augusztus 15.
A királynők fejére ezúttal a műsorvezető szerepében is derekasan helytálló Kukri Róbert – aki egyébként civilben patikus – tette fel a koronát. És a jó szervezést dicséri, hogy ezúttal senki nem ment haza üres kézzel, sem pedig valamilyen cím nélkül. De igazán színvonalas és színes műsorral szórakoztatták a fornosiakat a Kisbégányból érkezett műkedvelők is. És a meglepetés erejével hatott a fúvószenekar bemutatkozása is. No de volt itt a nap folyamán tombola, röplabdaverseny, bográcsfőző-verseny, diszkó és tűzijáték, minden, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy feledhetetlen nappal hetett a korona. Első udvar- nát választották Fornos szé- színesítsék a szorgos minhölgyévé Himinec Liliánát, pévé. Udvarhölgyei:Kukri dennapok egyhangúságát. második udvarhölgyévé Marianna és Ferencz Vivien. Marton Erzsébet Orosz Nikolettát választották. A középső csoportban Bodnár Tímeát lett a királynő. Udvarhölgyei: Orosz Evelin és Fermez Georgina. A legnagyobbak között Ruszin Dian-
befektetők bevonására. Végül új fejlesztések terén tett intézke- ben elmondta, hogy ötödik röviden vázolta a járási tanács déseket és a további terveket. alkalommal vannak itt, Bótrááltal a megélhetés javítása, az Simon József köszöntőjé- gyon, hiszen a két község kapcsolata öt évre tekint viszsza. Reményei szerint a jövőben még gazdagabbá válik a két testvértelepülés közötti együttműködés, melynek nagyon kecsegtető perspektívái vannak. Leszögezte, hogy bizony rögös út vezet Európa irányába, az ottani színvonal megközelítésére, ám Ramocsaháza ebben a folyamatban minden támogatást megad kárpátaljai testvértelepülésének. Végül Hajdú Ferenc mondott köszönetet a falunap szervezőinek és támogatóinak, majd végül jó szórakozást kí-
vánt az egybegyűlteknek. A megnyitó ünnepséget követően a bótrágyi óvodások majd a helyi műkedvelők szórakoztatták a közönséget, többek között latin, magyar, modern táncokat, keringőt adtak elő. A rendezvénysorozat keretében sor került ügyességi vetélkedőkre, továbbá Bótrágy – Hetyen barátságos labdarúgó mérkőzésre, tizenegyesrúgó versenyre. Éjjeli 22 órakor káprázatos ünnepi tűzijátékban gyönyörködhettek az egybegyűltek, majd következett a hajnalig tartó mulatság k
4
Családban élni
Áldjad az Urat! „Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak.” (1Sámuel 2,30/b) Aki megveti Istent, gyalázatot és kárhozatot hoz önmagára. Amikor a fenti Igén elmélkedtem, azt mondtam magamban: ha valaki képtelen Istent imádni, tisztelni, magasztalni: álljon félre, hallgasson, de ne bántsa Őt! Akit megvetek, annál többre, nagyobbra tartom magam, azaz lekicsinyelem a megvetettet. Istent, a Teremtőt lehet megvetni, lekicsinyelni? Lehet-e bántani Istent? Az emberek gonoszsága, bűne, rosszasága elválaszt az Atyától és ez fáj Neki. A sátán mindig szemben állt Istennel, ezért rontotta meg bűnnel, engedetlenséggel az ember szívét. Isten nem akarja, hogy mi elválasztva legyünk Tőle. Az Ő szíve szerető szív és közel akar magához minden embert. A megváltás, Jézus kereszthalála nyitotta meg számunkra az utat, vissza az Atya szívéhez. Kell-e nekem a megváltás? Tudom-e értékelni Jézus áldozatát? Megvetem, vagy elfogadom a felkínált kegyelmet? Embermilliók élnek máról holnapra, magukért, az élvezetért. Nem kell nékik Isten, nem igénylik a kegyelmet, megvetik Isten szeretetét. Meddig élhet Isten nélkül az ember? Izráelnek volt egy öreg főpapja, Éli. Ő a sátor-templomban szolgált, bemutatta az áldozatokat, amit az emberek hoztak, bűneik bocsánatáért. Élinek volt két fia, felnőtt emberek, papok voltak ők is. Engedetlenek és erkölcstelenek voltak. A nép megbotránkozott életükön. Nem tisztelték Istent és nem törődtek a néppel sem. Tudta Éli, hogy fiai még az áldozatokat is szentségtelenül kezelték, meglopták. Egy nap próféta jött az öreg főpaphoz és elmondta Isten üzenetét. „Miért tapossátok lábbal véres áldozatomat, és ételáldozatomat, amelyet e hajlék számára parancsoltam? Miért becsülöd fiaidat többre, mint engem, és miért hizlaljátok magatokat népem, Izráel minden áldozatának legjavával?” „…Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak!”(1Sámuel 2,2930) Éli főpap fiainak jól ment dolguk, dúskáltak és szentségtelenül éltek. Megvetették az Urat! Ezért nekik meg kellett halni! De szomorú panasza volt Is-
Info
Lélektõl lélekig
2007. augusztus 15.
tennek az apa, Éli főpap ellen is! Mert ő is megvetette Istent, gyermekeit többre becsülte, értékelte, mint a szolgálatot, az Úrnak szánt és megszentelt áldozatokat. Becsülöm, értékelem én mindenben az Urat? Ő az első és legfontosabb életemben? Ki, vagy mi az első nekem? Férjem, feleségem, gyermekeim, unokáim? Mi a fontosabb nekem, az Úr szolgálata, vagy a munkahely, az üzlet, a tekintély, a jó közérzet, a pénz, a barátok? Könnyebb ítéletet mondani azokról az emberekről, akik megtagadják Istent, akik nem hisznek, mint magunkat, magamat megítélni. Az életem dicsőíti-e Istent, vagy csak a számmal mondom a szép szavakat? Látszik-e életemben, hogy nékem mindenkor és minden előtt fontosabb az Úr, szeretem és tisztelem, imádom Őt? A világ figyel, vizsgál, milyen komolyan veszem a hitet, Isten törvényét. Ki az első és a legfontosabb az életemben? Mennyi és milyen áldozatra, lemondásra vagyok hajlandó és képes az Isten nevéért? Mennyi dicsőséget adok Istennek a cselekedeteimmel, életvitelemmel? Ha dicsőítem az Urat, Ő megáld és áldássá tesz. Ám, ha nekem is fontosabb mindenki és minden más, akkor én is megvetem az Urat. Magam vagyok magamnak fontos. Nem várhatom az áldást életemre. A kegyelem Istene segítsen minket komoly önvizsgálatra, nehogy Éli főpap és fiai sorsára jussunk. A bűn határa nagyon könnyen tágítható, vegyük komolyan Isten elsőbbségét, dicsőítését életünkben. Atyám, Istenem, Te a legdrágábbat, Fiadat áldoztad értem, köszönöm. Kegyelmet adsz minden nap, újra kezdhetem elrontott utamat. Bocsáss meg, Istenem, hogy magam ügyét, családomat, intéznivalómat sokszor fontosabbnak tartom, mint a Te dicsőítésedet. Köszönöm, hogy Szent Lelked által szólsz, figyelmeztetsz. Szeretnék megváltozni. Te légy számomra az első és legfontosabb. Követni, szolgálni, dicsőíteni szeretnélek teljes szívvel és lélekkel. Segíts ebben, kérlek. Dicsőség, magasztalás és hála térjen szent nevedre. Ámen. Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
tinka, valamint az öt éves Boglárka, még nem fogják fel, de Isten kegyelméből kivételes helyzetben vannak. Családban élhetnek, ahol van anya, apa, testvér és örökbefogadott nagymama is. A szív szava döntött, amikor a gyerekek ajkáról új életükben először elhangozott a szó: anya, apa és mama. A vér szava nem
nagyon-nagyon fontos szerepet: az odaadó gondoskodó „tyúkanyóét”, aki támaszt jelent a mindennapok zajos hétköznapjaiban és sok tapasztalatot, lévén már két felnőtt gyermeke. A melegszívű aszszony második otthonra lelt a gyerekzsivajtól hangos házban, ahol a segítség bizony elkél. A szokványos napi tevékenységek – főzés, mosás, takarítás – itt hatványozottan működnek, de hatványozottan szaporodnak a boldog pillanatok is, ha a gyerekekről van szó. Az
minden, láthatjuk ennek ékes bizonyítékát, a kötődést elsősorban a figyelem, az odaadó gondoskodás és – számukra – az egész világot jelentő szeretet váltotta ki. A Kincses családba Natasa néni közel két éve került, és ismeretségük szinte első percétől kezdve betölt egy
első lépések, az első kanál étel bátor lenyelése (2 éves korukig csak cumisüvegből lehetett táplálni őket!), az első szavak… A gyerekek szemei csillognak, ha nevelőanyjukra néznek, Gyurika nem is megy nélküle egy lépést sem, bizalma az igazi „édes” iránt teljesen
A szeretet ereje Volt már olyan pillanat az Önök életében, amikor hangosan felsóhajtva csak ennyit mondtak: miért éppen velem történt mindez? Amikor csak a miértek zsongtak a fejükben, és választ kerestek az élet nagy kérdéseire? Ha igen, akkor biztosan megértik, mit is jelent a szeretet és maga a szeretet ereje – az az érzelem, amely feltétel nélküli és őszinte. Azt hiszem, a legtöbb ember életében már adódtak komoly, válságos helyzetek, amikor a mosolyt felváltotta a szomorúság. Szomorkodni pedig fájdalmas, keserű dolog. Gondoljuk csak meg, a világon hány és hány ember vet számot az életével nap mint nap és szánja rá magát valami végzetesre?! A legszívszorítóbb, amikor kisgyermekeket ér csalódás, tragédia. Kárpátalján, mint talán már tudják, sok árva, magára hagyott gyermek él. Egyesek szerencsések és találnak maguknak családot, mások pedig ifjan megtapasztalják a világ és az emberek kegyetlenségét, és felnőttkorukban ők maguk is kegyetlenekké válnak. A tiszabökényben élő Lacika, Gyurika, Dórika, Ka-
KÁRPÁT BEREG
Nemzetközi nyugdíjastalálkozó, tizedszer Aranyosapáti, Mezőladány, Nyírbéltek, Tákos, Kisvárda, Szatmárnémeti nyugdíjasai mellett Beregszász, Kaszony, Jánosi is képviseltette magát azon a nemzetközi nyugdíjastalálkozón, melyet a Beregdédai Arany János Nyugdíjasklub szervezett. A helyi polgármesteri hivatalban résztvevőket Egressy István polgármester köszöntötte.
lyet nyugdíjasaink, köztük a beregdédaiak a hagyományőrzés és a kultúra ápolása terén kifejtenek. Egressyné Fekete Margit, a dédai nyugdíjasklub vezetője, visszatekintve az elmúlt évekre, kiemelte: ugyan egy évtizeddel öregebbek lettek, ám számos feledhetetlen találkozó van mögöttük, s remélhetően ilyen lesz a mostani is. Hegyes Sándor, az
Elismeréssel szólt arról, hogy a határon átnyúló kapcsolatok ápolásában milyen jelentős szerepet vállalnak a dédai nyugdíjasok. Váncsa Julianna, az ungvári magyar főkonzulátus konzulja arról beszélt, hogy a vasfüggöny lebontásával előállt új helyzet kínálta lehetőségeket az elsők között a nyugdíjasok ismerték fel, a Kárpát-medencében az ő együttműködésük talán a leginkább példamutató. Kocsis Marianna, a KAMOT JA elnöke, pedagógus példamutatónak tartja azt a tevékenységet, ame-
Életet az éveknek Nyugdíjas-egyesület SzabolcsSzatmár-Bereg megyei elnökhelyettese nagyra értékelte azt a sokszínű munkát, melyet a határon túli nyugdíjasklubok, így a beregdédaiak is, kifejtettek a hagyományápolás és a fiatalok nevelése terén. Vidám hangulatban telt a délután további része. A Nagykert Vendéglő dísztermében lezajlott találkozó résztvevői humoros vidám jelenetek, versek, dalok révén mutatták be a nyugdíjasok mindennapjait. -ardai-
természetes. Bátor kis kölyök, aki másfél éves korára már szembenézett az élet nagy viharaival, de sikeresen révbe ért, akárcsak testvérkéi. Reménykedhetünk benne, hogy a Kincses csemetékből nagyszerű felnőttek lesznek, mert a példa, a családi körülmények jók. Munkát szerető szülők gyermekeiként tisztában lesznek kötelességeikkel, és a szeretet erejével navigálnak majd mindenkor és mindenhol. Sokszor hallhattuk már: olykor át kell élni a rosszat, hogy tudjuk értékelni a jót. Ezek a gyerekek átéltek rosszat, de szerencsére arra már nem emlékeznek. A jóra viszont igen, hála az Úrnak, aki lehetőséget adott 5 fiatal életnek és egy keresztyén párnak, illetve gyermeküknek hogy összekössék életüket a szeretet jegyében. Ez a boldogság. Amikor valaki önzetlenül keresi a jót a másikban, tesz érte valamit, és segítő kezet nyújt. A katarzisra, a lelki megtisztulásra szükség van, de nem mindenkinek adatik meg. Aki nem keresi a bűnbánatot, s a vezeklést tévutakon keresztül járja meg, törtető és számító lesz, de mindenekfelett érzéketlen mások szenvedéseivel szemben. Aki viszont hajlamos az empátiára és alázatos, az kitárulkozik és beengedi a fényt az életébe. Bodnár Diána
Az új kenyér megáldása Elejét lásd az 1. oldalon kintették meg a helyi fafaragó, Győri Miklós alkotáaz új kenyeret. Zelik Ferenc sait. Légvár, körhinta, vattapolgármester ünnepi köszöntőjében arról volt szó, cukor, kirakodóvásár – ezek hogy Tiszaújhely lakóinak közül egyik sem hiányzott az elmúlt évek során szám- a tiszaújhelyi falunapról.
talan nehézségekkel kellett szembenézniük. Most minden remény megvan arra, hogy a családok az eddigieknél jobban boldoguljanak, az 1900 lelkes falu szépen gyarapodjon, fejlődjön. Az egész délutánt betöltő műsort a helyi tanintézmény és a művészeti iskola tanulói szolgáltatták: az alkalomhoz illő szavalatok, énekszámok hangoztak el. A táncos lábú fiatalok pedig bebizonyították: a csárdást, a hopákot ugyanolyan színvonalon tudják előadni, mint a latin táncokat. Igen sokan te-
Négy üstben főtt a a finom bográcsgulyás és halászlé, jutott belőle mindenkinek. A helybeliek igen nagy izgalommal várták a tombolasorsolást is, mivel ezúttal számos értékes nyeremény - kerékpár, mobiltelefon, mikrohullámú sütő stb. – talált gazdára. A szervezők köszönetet mondanak a település vállalkozóinak, az Újhelyi család leszármazottjának, Újhelyi Tamásnak, akik a falunap lebonyolításához szükséges anyagiakat biztosították. K.E.
Info
– Más akció? – Augusztusban tovább tart az az akciónk, melyet a hétvégi bevásárlók körében hirdettünk meg: ők 2%-os árengedményt kapnak. Első hallásra ez nem tűnik túl soknak, ám gondoljunk bele, egy-egy hétvé-
anyagok. Törzsvásárlóink már tudják, hogy nálunk az ásványvizekhez, üdítőkhöz, natúr gyümölcslevekhez ugyancsak jutányos áron juthatnak hozzá. Az imént arról beszéltünk, hogy a hétvégi nagy bevásárlást – nem csupán a bőséges árukészlet, de a kedvezményes vásárlás miatt is – érdemes nálunk megejteni. Ugyanez vonatkozik a napi bevásárlásokra is. Több mint 30 féle kenyér, péksütemény kapható nálunk, köztük igen sok a teljes kiőrlésű gabo-
gén – pláne most a befőzési szezon közepén – olykor egyszerre több száz hrivnyát is elköltünk. Hadd hívjam fel a vásárlóink figyelmét arra, hogy nálunk a kristálycukor mellett kedvező áron szerezhetők be a befőttek, lekvárok, stb. tartósításához használt különböző
nából készült egészséges termék, így egy könnyű reggelit már gyerekjáték összeütni az iskolába készülő gyereknek. Müzliből, szárított gyümölcsből készült zabpelyhekből ugyancsak pazar a választék. Aki a strandszezon végén is ügyelni kíván az alakjára, az to-
A 100 pudos szupermarket üzletlánccá nőtte ki magát
Akció az iskolásoknak Elejét lásd az 1. oldalon között, akik 50 hrivnya fölötti értékben vásároltak. S vásárlási csekkjüket – rajta feltűntetve elérhetőségüket – bedobják az üzlet bejáratánál elhelyezett urnába. A nyereményszelvényeket az üzlethálózat mindkét egységében, mind a búcsúi, mind a muzsalyi lakótelepet kiszolgáló nagyáruházban gyűjtik. – A sorsolást ugyan csak egy helyen, a búcsúi szupermarketben tartjuk, ám oly módon, hogy a két urna tartalmát nem keverjük öszsze – tájékoztat Balogh Lívia reklámmenedzser. – Így tehát mindkét üzlet vásárlóközönsége egyenlő esélylyel indulhat a sorsoláson. A négy táska egyébként arányosan oszlik meg a nagyok és a kicsik, illetve a lányok és a fiúk között, ugyanis mindegyik, az általam említett kategóriában kisorsolásra kerül egy-egy táska. A nyereményjátékra augusztus 25-én 11 órakor kerül sor. Aki eljön a sorsolásra, arra külön meglepetés vár.
vábbra is forduljon hozzánk bizalommal. – Mint ajánl a töményebb ételek kedvelőinek? – Mélyhűtött baromfi, panírozott csirkecombok, a tenger gyümölcsei, húsos derelyék, palacsinták, fasírozottak bőséges választékával várjuk vásárlóinkat. Aki hozzánk betér, az ízlésének és pénztárcájának megfelelő kolbászféleségek, felvágottak, sajtok közül válogathat. Mint említettem, a szupermarketben igen sok a félkész termék, így gyorsan elkészül az ízletes, finom vacsora. A különböző ízesítésű – a nemzeti jelleget kihangsúlyozó – salátaöntetek pedig segítik egzotikussá varázsolni az általunk elkészített fogásokat. A 100 pudos üzlethálózat mindkét egységében tágas, légkondicionált eladótér várja a vásárlókat, akik kedvükre válogathatnak, nézelődhetnek, így választhatják ki az ízlésüknek és pénztárcájuknak megfelelő árut. A parkolás egyik helyen sem okoz gondot. A búcsúi városrészt illetve a határra irányuló forgalmat kiszolgáló a nagyáruház éjjel-nappal a vásárlók rendelkezésére áll. A nagymuzsalyi szupermarket pedig reggel 7-től este 9-ig várja a vásárlókat. Kovács Elemér
Fizetett hirdetés
Otthonteremtők nagyáruháza Borzsován
A falazóblokktól a tapétán át a kristálycsillárig Elejét lásd az 1. oldalon tanak, melyben a vízvágó a permetlevet ködszerűen elcement, gipsz, gipszkar- porlasztja, így juttatja ki a nöton, ragasztó, csempe, a vényzet minden részére. Nábelső és külső vakoláshoz lunk mind a permetezőgépek, nélkülözhetetlen száz féle mind a rotoros kapák, mind a anyag és szerszám. A hely már említett fűnyíró gépek előnye, hogy nem csupán kedvező áron beszerezhetők. közúton, de vasúton is S természetesen a kézi szerszámegközelíthető. Nagyobb tételű vásárlás esetén az áruház dolgozói jutányos áron hazaszállítják az itt beszerzett termékeket. – Végre elértünk oda, hogy a háztulajdonosok nem csupán otthonaik belső terét igyekeznek kialakítani, hanem a porta többi részét is. Egyre másra alakítják ki a díszkerteket, a kocsifeljáró betonlapjai mentén gyep nő – vallja Knobloch György vállalkozó, a nagyáruház tulajdonosa. – A gyep rendszeres gondozást igényel. Nálunk fél tucat fűnyíró gép közül választhatja ki a legmegfelelőbbet a kedves vevő. A mokból is – ásóból, kapákból, legolcsóbb ára 300 hrivnya kaszákból, lapátokból, metsző körül mozog. Természete- ollókból – igen nagy a válaszsen a gyümölcsös és a zöld- ték. Vevőkörünk jelentős része séges kert növényvédelmét a környező falvak lakói közül sem hanyagolhatjuk el így kerül ki, így árukészletünk is nyár vége felé. Nem mind- elsősorban az ő igényüket tükegy azonban, hogy az egy- rözi. Emellett az is figyelemre re dráguló vegyszereket mi- méltó, hogy a törzsvásárlóink lyen hatékonysággal szór- között igen sok a beregszászi juk ki. Az előrelátó kertész- lakos, mivel egyre többen látkedők éppen ezért olyan ják be: egy nagyobb vásárlás permetezőgépeket válasz- esetén érdemes kilátogatni hozzánk. Az itt eltöltött idő és Fizetett hirdetés
5
Közélet
KÁRPÁT BEREG
a járművünk által elfogyasztott üzemanyag busásan megtérül. – Van-e olyan termékük, ami máshol nem kapható? – Azt ma már a legtöbb egyszerű falusi vegyesbolt üzemeltetője sem engedheti meg magának, hogy pl. néhány fajta festéket ne tartson a kínálatban.
Ami ugyebár a mostani festékkínálatnak csak a töredékét teszi ki – hangzik a válasz. Nos nálunk igen gazdag a csempeválaszték. Különböző méretű faliposzterekből pedig az egész környéken nálunk van a legtöbb. A viszonylag kisebb méretűektől kezdve (97 cm x 210 cm.) a közepes méretűeken át (193 cm x 279 cm), a hatalmas méretű faliposzterekig (207 cm x 247 cm, 196 cm x 350 cm), minden megtalálható itt. Úgy tűnik
a poszter örök divat marad, mivel egy helyiség hangulatát alapvetően meghatározza. Áruk 15–50 hr. között mozog. S ha már az örökké divatos dolgoknál tartunk, feltétlenül meg kell említenünk a nagyáruház páratlanul gazdag tapétaválasztékát. Aki ide betér, az 150 féle tapéta közül választhatja ki a számára színben, mintában és árban leginkább megfelelőt. Mert mondanunk sem kell, hogy a különböző tapéták árfekvése is nagyon eltérő. – Természetesen egy könnyen mosható tapéta drágább, mint az, amelyikről a port, a rákenődő szenynyezőanyagot nagy körültekintéssel kell eltávolítani – magyarázza Kovács Krisztián eladó. – Ám tapétával dolgozni mindenképpen olcsóbb, mintha festetnénk a szobát, pláne ha belegondolunk, hogy a tapétánál 10 esztendő fél időnek számít, miközben, ha egy sima festésé után eltelik 4-5 év, akkor a szóban forgó helyiség felújítása nagyon aktuálissá válik. A tapétával maximálisan egyedivé tudjuk varázsolni a szobát. Ha egy házaspárnak kis gyermeke van a gyerekszoba macis, lepkés, stb. tapétájával egy életre szóló élményt szerezhet a csemetének, hisz ily módon egy jó kis meleg kuckó varázsolható a gyerekszobából. A csillárok igen fontos kiegészítői egy szoba berendezésének. A borzsovai nagyáruházban 250 féle csillár közül válogathatnak az otthonteremtők. E csillármennyiséggel a hasonló jellegű üzletek közül a környéken ez a nagyáruház a csúcstartó. Eszenyi Gábor
2007. augusztus 15.
Amiről beszélnek
AKÁR KÉT MAGYAR KÉPVISELŐJE IS LEHET(NE) AZ UKRÁN PARLAMENTNEK! Viktor Juscsenko államfő kiadta új, módosított, sorrendben immár negyedik rendeletét az előrehozott parlamenti választásokról. Ezzel végképp meghiúsultak egyes a politikai erőknek az előrehozott választások megakadályozására irányuló fondorlatai. Most már minden párt bekapcsolódott a választási kampányba. A pártok egymás után tartották kongresszusaikat, melyeken jóváhagyták a képviselőjelöltek listáját. Számunkra, kárpátaljai magyarok számára, különösen fontos, hogy ezeken a listákon két magyar képviselőjelöltet is találunk – Kovács Miklóst és Tóth Mihályt. Mint ismeretes, sem a KMKSZ, sem az UMDSZ nem indulhat önállóan a parlamenti választásokon, hiszen egyiknek sincs esélye arra, hogy elérje a 3 százalékos parlamenti küszöböt. Tehát magyar képviselőket csak más pártok listáin lehet bejuttatni a Legfelső Tanácsba. A Viktor Juscsenko államfőt támogató Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem (NUNSZ) elnevezésű, kilenc párt és tömörülés alkotta választási blokk a 99. helyet ajánlotta fel listáján Kovács Miklósnak, a KMKSZ elnökének. Vajon mit ér ez a 99. hely? Ahhoz, hogy ez a hely biztosítsa Kovács Miklós bejutását a parlamentbe, az NUNSZ tömörülésnek a leadott szavazatok legalább 18 százalékát kellene megszerezni. Nem könnyű, de megoldható feladat! A tömb népszerűségi indexe jelenleg ugyan csak 15-16 százalék határán mozog, az utóbbi hetek közvélemény kutatásainak eredményei azonban egyértelműen népszerűségének emelkedéséről tanúskodnak. Jurij Lucenko, a tömörülés vezetője, akinek neve a választási lista élén áll, bizonyos abban, hogy szeptember 30-ig elérhetik akár a 20 százalékos választói támogatottságot is. Ebben az esetben Kovács Miklós a Legfelső Tanács képviselőjévé válna. Egyébként Jurij Lucenkót a listán Vjacseszlav Kirilenko, a tömörülés politikai tanácsának elnöke, a Mi Ukrajnánk vezetője, Arszenyij Jacenko külügyminiszter, Anatolij Hricenko hadügyminiszter, Nyikolaj Katyerincsuk, az Európai Platform mozgalom vezetője követi. Hatvanadik a listán Vaszil Petyovka, Munkács polgármestere, a 180. Vehes, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora, a 240. Kusilka Técsőről, a 306. Horohovszka, a munkácsi Mrija vállalat igazgatónője. Az utóbbi három jelölt azonban aligha számíthat arra, hogy bejut a parlamentbe. Meglepetésnek számít, hogy Viktor Baloga, az államfő titkárságának vezetője, Kárpátalja egykori kormányzója nem indul a választásokon, annak ellenére, hogy az NU-NSZ tömörülés biztos befutónak
számító helyet biztosított számára listáján. Ezt azzal indokolta, hogy továbbra is az államfő, Viktor Juscsenko munkáját kívánja támogatni, mint titkárságának vezetője. Az Ukrán Szocialista Párt (SZPU) kongresszusán 316 fős választási listát hagyott jóvá, melynek nagyon előkelő 11. helyén Tóth Mihály neve szerepel. Tóth Mihályt jól ismerik Kárpátalján, különösen Beregszászon, mint a városi tanács végrehajtó bizottságának egykori elnöke sokat tett a Vérke-parti város érdekében, majd 1994 márciusában a parlamenti választásokon nagy fölénnyel győzte le Fodó Sándort, a KMKSZ elnökét és a Legfelső Tanács képviselője lett. Négy év múlva azonban alulmaradt Kovács Miklóssal, a KMKSZ elnökével szemben. Jelenleg Tóth Mihály Ukrajna budapesti nagykövetségének gazdasági attaséja. Az, hogy évek óta távol van Beregszásztól, kétségtelenül némileg csökkentette ismertségét, de a választók többsége jól emlékszik reá. Olekszandr Moroz leköszönő házelnök, az SZPU elnöke közölte, hogy szocinternbeli magyar barátai ajánlására biztosított ilyen előnyös helyet Tóth Mihálynak, aki megígérte, hogy 70 ezer kárpátaljai szavazatot hoz a szocialistáknak. Egyelőre azonban a szocialista párt támogatottsága alig éri el az egy százalékot. Kérdés, hogy szeptember 30-ig sikerül-e feltornázni ezt a parlamenti bejutáshoz szükséges 3 százalékra? Ha nem, akkor a reá adott szavazatok elvesznének. Tóth Mihály 11. helye az SZPU választási listáján tehát csak látszólag tűnik előnyösebbnek, mint Kovács Miklós 99. helyezése a NU-NSZ névsorán. Más pártok listáján (összesen 47 párt és tömörülés indul a választásokon) hiába keresnénk magyar nevet. Kárpátaljai viszont bőven akad! Tóth Mihályon kívül a szocialisták listájának 46. helyén találjuk Iván Szvisztákot. A BJUT (Júlia Timosenko blokkja) a 6. helyet Penzeniknek, a 67-et Kemenyásnak ajánlotta fel. A Régiók Pártjának listáján Nesztor Sufrics az ötödik, de befutó helyeken található Matvijcsuk és Ledida is. Lapzártáig sem az UMDSZ, sem a KMKSZ hivatalosan még nem közölte, elfogadják-e a Szocialista Párt, illetve az NU-NSZ által felajánlott listás helyeket. Valószínű azonban, hogy a két kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet, akárcsak a korábbi választásokon, nem együtt, hanem külön fog küzdeni a választók voksaiért. Hogy ez kinek lesz jó? Szeptember 30-án kiderül! -i-gy
6
Info
Tükör
2007. augusztus 15.
Falunap Rafajnaújfaluban
Szépek, ügyesek, jókedvűek
Sátrak, büfék és színes műsorok sokasága várta a rafajnaújfalui falunapra érkező helybélieket és vendégeket. A focipályán szinte
gyon ügyesen szervezték meg a tombolaversenyt. Ezúttal kétszer is lehetőség volt arra, hogy a résztvevők kipróbálják, milyen kapcso-
nonstop zajlottak a mérkőzések, melyek lebonyolításának zökkenőmentességét maga a falu első embere, Fejes Sándor polgármester felügyelte, és igen lelkesen irányította. Rafajnaújfalu csapatai mellett pályára léptek a szomszédos települések focistái is. De egyéb vetélkedésre is sor került itt. A vállalkozó kedvű fiatalok megmérettettek többek között zsákban ugrálásban, lekváros kenyér evésben. A
latban is állnak Fortuna istennővel. Volt olyan forduló, amelyen minden tombolatulajdonos nyert. Itt egy kisautót vehetett át fődíjként a szerencsés nyertes – Lénárt Ferike egész nap ki sem szállt az álomautóból! A késő délutáni órákban pedig fődíjként egy kerékpár került kisorsolásra: ezúttal Hegedüs Irénkének kedvezett a szerencse. A kulturális programok szervezőinek – Hegedüs
sok-sok szép lány közül ezúttal is kiválasztották a legszebbeket. Így ezúttal Papp Dominika nyerte el a Rafajna szépe címet. A zsűri döntése alapján őt Toldi Szintia és Palkó Kornélia követte a képzeletbeli dobogó másik két fokán. Rafajnaújfaluban na-
Edinának és Demeter Renátának –, no meg a fellépőknek – a helyi iskola és kultúrház műkedvelőinek, a beregszászi Ludovika táncegyüttesnek, és a zápszonyi műkedvelőknek – köszönhetően fergeteges műsor várta a résztvevőket. Kovács Erzsébet
Nyereményjáték E heti kérdésünk: Hányszor kell feltölteni a burgonyabokrokat? 1. egyszer 2. háromszor 3. ötször A helyes válasz sorszámát karikázza be, a szelvényt vágja ki, (a kérdést és a válaszokat) ragassza fel a terjesztőinknél kapható szelvényre és küldje be terjesztőinkkel, illetve dobja be szerkesztőségünk postaládájába. Beküldési határidő: 2007. augusztus 26.
A KárpátInfo 2007. 31. számában megjelent feladvány helyes megfejtése: A paradicsom-ültetvényt a fitoftóra néhány nap alatt elpusztítja (2. válasz) Nyertesünk: Tóth Ádám (Mezőgecse, Ifjúsági u. 6.) Nyeremény: nyövényvédőszerek
ze, ebben a szobában állítottuk fel a szövőszéket. Ha turistacsoport érkezik, egy helybéli asszonyka beül a szövőszék mögé, s megmutatja, hogyan készül a viski rongypokróc. A vendégek közül, aki akarja, maga is kipróbálhatja, miként működik az esztováta. Emitt pedig a csuhéfonás kellékei, s néhány elkészült tárgy látható. Egyébként a csuhéfonás Visken újból reneszánszát éli: legalább ötven-hatvan háznál készítik a csuhé-
vargabéles sül, a tűzhely plattján pedig egy százéves vaslábasban som- illetve szőlőlekvárral készült fánk sül. A spórral szemben a karosládán a szobában két szalmából készült, szépen felöltöztetett bábu ül: Misu és Rózsa, őket személyesíti meg a két bábu, a ház korábbi gazdáit. Az idős házaspár bő évtizede a viski temető árnyas fenyőfái alatt pihen, ám ily módon mégiscsak velünk maradnak mindörökké. A kamrában fonott korsók, csatos üvegek – alkalomadtán ezekből kínálják az ide betérőket. A vendégek a harmadik, a tisztaszobában kirakott fényképek, tablók segítségével nyerhetnek betekintést a nagyközség hetven-nyolcvan évvel ezelőtti mindennapjaiba. A ház mögött lévő istálló
ból font kalapokat, kosarakat, kenyér- és cukorkatartókat, papucsokat, edényalátéteket. Hogy megújuló kézművesmesterségről van szó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy újabb keletű tárgyak, például mobiltelefon-tartók is készülnek csuhéból. Már a konyhában járunk. Itt áll a csikóspór, amely időnként ma is használatban van. Blóderjében például finom
egyelőre üres, ám az asztalosműhely szerszámai egyre szaporodnak. – Meggyőződésünk, hogy manapság a házi kenyér sütése – kemencében, vakaróval, néhány lángossal, ahogy dukál – a legtöbb ember számára felejthetetlen élményt jelent – vallja vendéglátónk. Itt majd erre is mód nyílik. A szellős, tágas nyári szín a vidám társas összejövetelek
Viski tájház – élő hagyomány
Rózsa és Misu – örökre közöttünk Jól esik bekukkantani egy száz-százötven évvel ezelőtt épített falusi házba. És nem csak annak meghitt csöndje, hűs levegője hat üdítően. Paraszti őseink használati tárgyai egyszerűségükben is gyönyörködtetnek. Itt aztán a funkció és a forma teljes egysége érvényesül. Lett légyen szó akár egy szépen faragott talpas guzsalyról, mángorlófáról, pohárszékről, vagy a tornácon lévő oszlopról. De akár egy gyékényből font kenyérkelesztő kosárról. – Nekem pedig mindig az jut az eszembe, ahányszor ide belépek, hogy a XXI. század embere a tárgyak bűvöletében él – nyitja ki a hátsó szoba ajtaját Ötvös Ida, a viski tájház vezetője. – Nézze, a tágra nyílt ajtón keresztül átlátni a konyhába. Képzelje el: a gazdasszonyt öt-hat gyerek veszi körül, azoknak készít éppen vacsorát. Rajtuk kívül még a férjnek és a velük élő öregeknek is kell adni egy-egy tányér ételt. Itt minden nap tíz emberre főztek, s ahhoz elég volt egykét fazék, lábas, tányér, szűrő… Azt hiszem, mindanynyiunknak szembesülnie kell a következő ténnyel: hogy teljes életet élj, ahhoz nem szükséges ezernyi tárggyal körbe venni magad. De amink van, fontos, hogy a használhatósága mellett összhangban legyen szépérzékünkkel. Néz-
Történelem a természetben
Véget ért a 11. Kárpátaljai Történelmi Jurtatábor Egy évnyi szünet után 11. alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Történelmi Jurtatábor az UMDSZ ISZ (Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Ifjúsági Szervezete) és a KAMOT Jótékonysági Alapítvány védnöksége alatt a péterfalvi kiserdőben, a régi majálisok színhelyén. A jurtatábor célja a nevelés, a nemzeti identitás és hagyományok átadása – jegyezte meg Kovács Katalin, a rendezvény tiszteletbeli vezetője. 10 év után a stafétabotot Kázmér Dávid az UMDSZ ISZ alelnöke és Kocsis Mária, a KAMOT Jótékonysági Alapítvány elnöke vette át. Pedagógusokból álló szakmai gárda támogatta tanácsaival az ISZ és az Ungvári Nemzeti
KÁRPÁT BEREG
Egyetem ifjú aktivistáit, akik remekül vették a szervezéssel járó akadályokat, és tartalmas szórakozást biztosítottak a résztvevőknek. Kézműves
foglalkozások egészítették ki Zubánics László történész előadásait, a történelmi átte-
állandó otthona. A Viski Zöld Falusi Turizmus Egyesület tagjai ahányszor vendégeket fogadnak, az ismerkedési és a búcsúestet is itt rendezik meg. Ilyenkor bográcsban gulyást, vagy tokányt főznek, esetleg kukoricadarával, gombával töltött káposztát készítenek. November végétől kezdődően pedig disznótoros étkek kerülnek a kecskeláb asztalokra. – Ha egy hónap múlva erre visz az útjuk, térjenek be hozzánk, és ne csodálkozzanak, ha akkor népes társaságot találnak itt – folytatja a nyugdíjas tanárnő. – A portához ugyanis egy szép gyümölcsös tartozik, benne alma és szilvafákkal. Elhatároztuk, hogy a hagyományos lekvárfőzést itt bonyolítjuk le. Természetesen úgy időzítjük a dolgot, hogy az érdeklődő falubeliek mellett az akkor érkező magyarországi vendégeknek is örömet szerezzünk. Így telik meg élettel Rózsa és Misu otthona. Jövőre remélhetőleg néhány méhcsalád is beköltözik a portára: mészpergetéssel, mézkóstolással színesedik majd a program. A mézre egyébként nagy szükség van, hisz immáron errefelé minden feltétel adott, hogy a téli sportok kedvelőit fogadják a falusi vendéglátók. A közeli Veléte és Saján községben ugyanis télvíz idején sífelvonó üzemel. Egy kiadós síelés, szánkózás után pedig jól esik egy forró, mézes tea. Vagy valamilyen fajsúlyosabb ital. Szépreményi Kristóf
kezőket. Fantasztikus lenne, ha sikerülne megoldani az áramellátást, mert akkor történelmi filmvetítésékre is sor kerülhetne, továbbá népzenei hanganyagokkal bővíthetnénk még az előadásokat. A gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendett a gyöngyfűzés, melyet nagy meglepetésemre a fiúk – Mándi Jolán irányítása mellett – éppúgy műveltek, mint a lányok. Dancs Hidi Tünde a korongozásban, Váradi Dávid az íjászatban, Prófusz Marianna a szövésben, Gogola Zoltán a festészetben, Kricsfalusi Miklós pedig a néptáncoktatásban mutatta be a népművészetben rejlő csodákat. A csetfalvai Gergely István fafaragó keze nyomát őrzi az idei kopjafa, melynek ünnepélyes felavatására a tábor zárónapján került sor. A szervezők hálásak a helyi vállalkozóknak az önzetlen segítségért, akik kérés nélkül álltak a táborozók rendelkezésére hol ezzel, kihasználva a hely adta lehe- hol azzal, mikor éppen, mire tőségeket, szép élményekkel volt szükség. gazdagíthatnánk a hozzánk érBodnár Diána –
kintés külön feladatokkal látta el a jurtalakókat. Mint a KárpátInfo megtudta, az elképzelések között szerepel egy állandó jellegű tábor kiépítése ezen az ideális helyszínen, ami turnusonként fogadná a kárpátaljai és más határon túli magyar régiókból érkező gyerekeket. – Nem gondolunk nagy létszámra, egy-egy csoportnál 80 fővel számolunk. A nyári szünidő alatt folyamatosan pezseghetne így a táborélet, és
Info
azokra a Beregszász polgárait súlyosan érintő problémákra, melyek megoldására önerőből a város nem képes. Ilyen az ivóvízvezeték és szennyvízelvezető hálózat felújítása, további kiépítése, korszerű szemétfeldolgozó létesítése, a várost elkerülő terelőút megépítése, ez utóbbi egyébként a Romániából érkező illetve oda tartó kamionok szempontjából is igen fontos lenne. A KHÖT elnöke felvetette: az ukrán-román határ térségében célszerű lenne egy logisztikai központot létrehozni (kamion terminállal, ipari parkkal), mely nagyban hoz-
ve a könnyűipar, valamint a kézműipar fejlesztése lenne célszerű. A viszonylag alacsony bérek, energiaárak, valamint az, hogy a vállalkozások bejegyeztetése egyszerű – szintén ez segíthetné elő. Szociális téren a problémák kezelésére – mivel oly sok van belőlük - hosszú távra kell berendezkedni. Bár Ukrajnában a járások, városok költségvetésének egyharmadát a szociális kiadások viszik el, a szociális háló igencsak toldozottfoldozott, mivel magas a munkanélküliség, és igen sok a hátrányos helyzetű család. Kevés a jól képzett szociális
zájárulna a térség gazdasági felemelkedéséhez. Itt most nincs hely és mód arra, hogy a különböző – a gazdasági, az oktatási, a szociális, a kulturális – szakbizottságokban elhangzott indítványokról, értékelésekről, elképzelésekről részletesen beszámoljunk. Tény, hogy a jelenlevők egyetértettek abban, hogy Kárpátalja gazdasága az itt található humán és természeti erőforrások révén fejleszthető, újítható meg leginkább. Irányvonalát tekintve pedig a turisztika (ezen belül a gyógy- és a falusi turizmus) az élelmiszer feldolgozó, illet-
munkás, s a bürokrácia is megnehezíti a jótékonysági alapítványok működését. Másrészt az is igaz, hogy a civil szervezetek gyakran nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően tevékenykednek. Hiányos és nem pontos a nyilvántartásuk, az elszámolásuk. Oktatási intézményeink felszereltsége sok kívánni valót hagy maga után. Nincs megfelelő presztízse a szakmunkásképzésnek, álláskereséskor igen sok magyar anyanyelvű fiatal kerül hátrányba amiatt, hogy hiányos az ukrán nyelvtudása. A kultúra finanszírozása terén régóta a
maradékelv érvényesül, emiatt van igen nehéz helyzetben a közművelődés. Ennek bázisai a klubok, könyvtárak, múzeumok támogatás hiányában fokozatosan leépülnek. Ebben az ágazatban igen nagymérvű a szakemberek elvándorlása. Ilyenkor látszik, hogy a kárpátaljai magyarság viszonylag egy kis közösség, külső segítség nélkül sok mindent nem tud önmagából kitermelni. Nincsenek például népzenészeink, illetve a magyar táncművészetet magas színvonalon oktató koreográfusaink. A fent felsorolt problémák megoldására, az említett bajok enyhítésére számos lehetőség kínálkozik a szatmárnémetiekkel való együttműködés révén: üzletember találkozók, mesterkurzusok, közös táborozások, szakmai találkozók, művészeti kiállítások, tanulmányutak, cserelátogatások. Igen gyümölcsözőnek ígérkezik az együttműködni kívánó szervezetek között kialakuló állandó és élő kapcsolattartás, egy ilyen közös adatbázis létrehozása. Mint Geszterédi Andrea, a MegaKom tanácsadó iroda igazgatója összefoglalójában elmondta, a fórumon elhangzott javaslatok és észrevételek alapján mintegy tíz projekt kerül kidolgozásra. A gazdasági, oktatási, szociális és kulturális projektek elkészítésekor természetesen meszszemenően figyelembe veszik azokat az észrevételeket és javaslatokat is, amelyek a Szatmárnémetiben megtartott hasonló jellegű fórumon gyűjtöttek be az ottani szakemberektől. Előre láthatóan a projektek szeptember hónap folyamán elkészülnek, s akkor a két projekt gazda – a szatmárnémeti és a Beregszászi polgármesteri Hivatal – irányítói döntenek arról, hogy az első körben ezek közül melyeket tartanak további kidolgozásra érdemesnek. Hogy azokat majd közösen nyújtsák be EU-s pályázatokra. Kovács Elemér
szaporítóképletei tudnak továbbfejlődni – több kötés történik, nagyobb lesz a termés – , emellett maga a burgonyatő is védve lesz a nagyobb felmelegedéstől, jobban tud gazdálkodni a csapadékkal. Mindezen már túlvaAz igazán szép burgonyá- burgonyasort legalább három- gyunk, ezeket az intelmeket ért mostanság két hrivnyát szor feltölteni, figyelmeztetnek legfeljebb a jövőre nézvést is adnak. Ez azért figyelemreméltó, mert más években ilyenkor 35– 40 kopijkáért vesztegették a kistermelők a frissen felszedett termést: a feleslegesen jobb minél hamarabb túladni. Ennél a kultúránál maradva: különösen házi körülmények között nagy a tárolási veszteség. Nincs mire várni: a nagy hőségben elszáradtak a burgonyaszárak, ki kell vájni a gumókat. Annál is inkább, mert a gyilkos meleg itt is megtette a magáét. A földfelszín közelében levő gumók a szakemberek. Ha ugyanis tudjuk hasznosítani. Ám mi egyszerűen megsültek, el- magas bakhátat képezünk, ak- az, amire most, krumplivájásfonnyadtak. Ezért is kell a kor nem csupán a burgonya kor kell ügyelni?
– Megéri tüzetesen átnézni a kivájásra kerülő bokrokat – mondja Tóth Gyula, a Terra Dei Mezőgazdasági Szaktanácsadó Iroda vezetője. – Ha még nem száradtak el a töveken a hajtások, érdemes ezeket a burgonya betakarítás előtt néhány nappal kitépni: így a szárakon át terjedő vírusok nem jutnak el a gumókba. Fontos tehát, hogy a megjelölt, gazdagon termő bokrok alól szedjük meg a jövő évi ültető anyagot. Mert ha minden középnagyságúnál valamivel kisebb gumót vetőmagnak szedünk ki, mi magunk rontjuk el végérvényesen az állományt. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy a háztáji egyik fontos növényének a tápanyag-utánpótlásáról se feledkezzünk meg. Még az ősz folyamán forgassunk a földbe klórt nem tartalmazó kálium műtrágyát. Szabó Gáspár
Nyitás Románia felé
Közös európai pályázatok előkészítése Gazdasági workshop, SWOT-analízis, a célfeladatok ismertetése, módszertani vita. És ismerkedés. Legrövidebben így lehetne jellemezni az ukránromán együttműködési konferencia két napját, melyet a résztvevők határ menti együttműködés témakörének szenteltek, s melyre a Makkosjánosiban levő Helikon hotel konferencia termében került sor. A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása szervezésében megrendezett tanácskozáson a résztvevők azt vizsgálták, hogy a két szomszédos régió miként tudná erőteljesen fejleszteni eddig meglévő gazdasági, oktatási és kulturális kapcsolatait, s miként tudna együttműködni a szociális szféra gondjainak megoldását illetően. A résztvevők azt is elemezték, hogy közösen mely európai uniós pályázatokon vehetnének részt, ezek révén milyen közös tervek valósíthatók meg. A szomszédos romániai város küldöttségét – ebben helyet kaptak különböző alapítványok, oktatási intézmények, múzeumok képviselői – Viorel Solschi Szatmárnémeti alpolgármestere vezette. A hasonló felállású kárpátaljai küldöttséget Gajdos István, Beregszász polgármestere a KHÖT elnöke irányította. Koordinátorok: Kárpátaljai részről Dupka György, a MÉKK elnöke, romániai részről Geszterédi Andrea, a Mega Kom tanácsadó iroda igazgatója. A vendégeknek Bartha Márta, Makkosjánosi polgármestere mutatta be az egyre dinamikusabban fejlődő települést. Gajdos István előadásában rámutatott
7
Közélet
KÁRPÁT BEREG
Burgonyatermesztés – kicsit másként
2007. augusztus 15.
Amikor a villanyszámla veri ki a biztosítékot
Mennyiben felelős a hűtőgép? A havi ötven-hatvan hrivnyás nyári villanyszámla mostanság sokaknál kiveri a biztosítékot. Talán ebben az is közrejátszik, hogy élnek közöttünk sokan olyanok, akik még az egykpekes villanyáramhoz szoktak. Azt persze könynyebb volt elfogadni ellentétben azzal a gyakorlattal, amikor naponta négy-öt órára kikapcsolták a villanyt. Szociológusok a megmondhatói, hogy nálunk a lakosság mennyire készült fel a rezsiköltségek állandó és dinamikus emelkedésére. Az látható, hogy nagy részük képtelen erre. Ám csendesen mindenkinek szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a mai háztartás nagyon is energiafaló. Hogy a legtöbb otthonban ma legalább tíztizenötféle háztartási gépet használnak: a hűtőtől és a vízszivattyútól kezdve a kenyérpirítón és a vasalón át egészen a mixerig meg a hajsütővasig s azontúl is a fűrészgépig meg a fűnyíróig (s ha ilyen elviselhetetlen melegek lesznek, akkor megszokottá válik majd a légkondi is). És közben nyolc-tíz villanyégő szolgáltatja esténként a család számára a világosságot, miközben minden szobában megy a tévé, és esetleg egy-két ventilátor. – Az összfogyasztásból mennyi a hűtőgép(ek) részesedése? – Saját számításaim szerint úgy 25-30%. Persze lehet ennél valamivel több, vagy kevesebb is – magyarázza Cseh István hűtőgépjavító mester. – Attól függ, hogy a család megelégszike egy közönséges hűtőszekrény és egy mélyhűtő használatával. Mert sok háztartásban – pláne ha több nemzedék él együtt – egy hűtőgép nem is elég. – Hogy jön össze az a 25-30%? Átlagosan a hűtőgépeket olyan motorok üzemeltetik, melyek fogyasztása 90től 160 wattig terjed. Amikor hűtőnk bekapcsol, mintha egy ilyen erősségű izzót kapcsolnánk be. Ugye nem sok? Nos, nyári időben a hűtők jelentős része valamivel többet üzemel, mint pihen. A hónap hétszázhúsz órájából tehát háromszáznegyven-háromszázötven órát van a hűtőgép bekacsolva. Ez havi szinten nagyjából 40 kW fogyasztást jelent, ami mai árakon számolva megközelítőleg 10-11 hrivnya. A mélyhűtő ennek a hatvanöt-hetven százalékát fogyasztja, ha csak nem pakoltuk tele a levágott nyári hízó húsával – így jön ki a 18-20 hrivnyás átlagszámla. – A reklámfilmekben arról győzködik folyton a fogyasztót, hogy ha lecse-
réli húszéves hűtőszekrényét, nyomban negyedére csökken a család villanyenergia felhasználása. – Erről mindenkinek egyedül kell meggyőződnie. Kiindulási alapként el kell fogadni, hogy az újabb fajta hűtőszekrényekhez használt motorok fogyasztása nem tér el lényegesen a régiektől. Ám van egy lényeges eltérés az önleolvasztó és a régi hűtőgépek között. Az újak például plusz kettő és hét fokos sávban tartják a hőmérsékletet. Tehát amikor a hűtőgép belsejében eléri a hét fokot, a hűtő bekapcsol, s addig megy, míg újra két fokra nem hűl le a levegő. Ez alatt az idő alatt a kicsapódó jég lassan leolvad, s kikerül a hűtött térből, s már kint, a motor fölött lévő tányérról fokozatosan elpárolog. Ezzel szemben a hagyományos hűtőszekrényeknél a kicsapódó jég egyre vastagabb lesz, ezáltal erősen romlik a hűtőberendezés hatásfoka. Mivel a jég – lásd az eszkimóknál a jégkunyhókat – köztudottan jól szigetel. Tehát minél vastagabb a hűtőspirálokon a jég, annál gyengébb a hűtés, bármennyire is erőlködik a motor. Nos, a nagy fogyasztásbeli különbség ettől a hatásmechanizmusbeli eltérésből adódik. Ezért kell a hagyományos hűtőszekrényeket ilyenkor nyáron gyakran leolvasztani, s ha észrevesszük, hogy valóban nem zárnak jól, mert megkeményedtek a tömítőgumik, s megrepedezett a műanyag belső borítás, akkor valóban itt az ideje, hogy új hűtőt vegyünk, a régit pedig a vészhelyzetre tartalékolni. – Hogyan csökkenthető a hűtőgép fogyasztása? – A külső hőmérséklettől igen sok függ. A hűvös kamrában meglehet, csak fele annyi ideig jár majd a hűtő motorja, mint a napfényes verandán. Igen sokat számít, hogy naponta hányszor nyitjuk ki a hűtő ajtaját. Gondoljunk bele: micsoda különbség egy négytagú családnak egyszerre szedjük ki az ebédhez felmelegítendő ételeket, vagy azokat mindenki különkülön veszi ki. Még egy jó tanács, nyáron ne állítsuk magas fokozatú üzemmódra a hűtőgépet, mert így rengeteg energiát pazarolunk el feleslegesen. Nagy melegben amúgy sem tárolhatók a főtt ételek harminchat óránál tovább. Az új kor racionálisabb életmódvezetés igényel. Ebédre főzzünk annyi meleg ételt, amennyi aznap elfogy, vacsorára pedig készítsünk valami finom (lehet húsos, sajtos, sonkás) salátát. Ez az új kor kihívása. Eszenyi Gábor
8
Hétfő, augusztus 20. mtv
m1
K
L
U
B
Köszöntjük István nevű olvasóinkat! RTL KLUB
tv2
06:00 Tv2 matiné – Casper – Benjámin, az Benne: elefánt – Tsubasa – Kenguk kapitány – Babar – Digimonszelidítők – Bajkeverő – Vadmacska (kanadai majom animációs film) kommandó 07:50 Wilbur nagy 08:30 Ünnepi – Hupikék kalandja zászlófelvonás törpikék (amerikai 08:45 Utas és rajzfilm) – Blinky Bill holdvilág 09:25 Talpig zűrben kalandjai (amerikai 09:40 István, az – Pokemon vígjáték) apostoli király – Kis tini hős 10:55 Fekete tulipán 10:00 Tisztavatás 09:00 Receptklub (francia-olasz10:35 Szaffi 09:15 Segítség, hal spanyol kaland12:00 Déli harangszó lettem! film, 1964) 12:01 Hírek 10:45 Csodakutyák 12:25 Behálózva 12:05 Popeye, a (am. családi film) (amerikai tengerész Közben: vígjáték) (amerikai 12.00 Híradó – Déli 14:25 Loch Ness rajzfilm, 1936) kiadás (amerikai-angol 12:35 Akli Miklós 12:30 A tolvajok kalandfilm) (magyar vígjáték) hercegnője 16:30 A Kalózsziget 14:10 Galapagos (am. kalandfilm) titka 15:05 Álomkeringő 14:10 Mindent bele, (német kaland(magyar zenés film) fiúk! vígjáték, 1942) 18:30 Tények (olasz akció16:35 Válaszd a vígjáték) Hírműsor mozgást! 15:45 Apám, a hős 19:00 Szent György 16:50 Hírek (francia-amerikai és a sárkány 17:00 Szent Jobb romantikus (német-angol vígjáték) körmenet kalandfilm) 19:15 Az államalapítás 17:25 Red Bull Air Race 20:50 Tűzijáték 18:30 RTL Klub öröksége 21:35 A 7 törpe Híradó 19:28 Föld TV visszatér, avagy 19:00 Ikertúra 19:30 Híradó este az erdő nem (am. vígjáték) 19:50 Balatoni nyár elég Utána: Hírek Időjárás(német vígjáték) 20:55 Ünnepi tűzijáték jelentés Közben: 21:35 Kútfejek 20:00 A társulat Kenósorsolás (magyar akció21:00 Tűzijáték 23:20 Az élet iskolája vígjáték) 21:25 István, a király (kanadaiUtána: Hírek (magyar zenés amerikai családi film) 23:45 A jó fiúk film) 23:05 Hírek feketében 01:20 Tűzijáték Időjárás-jelentés járnak 02:10 Vanília és 23:15 Vinci (am. akciófilm) csokoládé (lengyel akció01:40 Bundesliga (olasz romantikus vígjáték) dráma) 02:45 AutóMánia (ism.) 01:10 Műsorzárás 03:50 Műsorzárás 03:15 Műsorzárás 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Kárpát Expressz 05:50 Nap-kelte 08:00 Fogtündér, hol vagy?
05:30 WS Teleshop 06:00 MegaMan 06:20 Kölyökklub
Szerda, augusztus 22. mtv
m1
05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Kárpát Expressz 05:50 Nap-kelte 09:00 Rózsa Sándor 10:05 Kalandos nyár 11:05 Gőg 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó délben 12:10 Sporthírek 12:20 Srpski Ekran 12:50 Unser Bildschirm 13:20 Hrvatska kronika 13:50 Főtér – Galyatető 14:40 Kodály 125 14:50 Kormányváró 15:20 Cinecitta 16:15 Válaszd a mozgást! 16:30 Hírek 16:35 Körzeti híradók 16:55 TV Taxi 17:10 Álljunk meg egy szóra! 17:25 Kisváros 18:05 Frasier – A dumagép 18:35 Quinn doktornő, a varázsló 19:28 Föld TV 19:30 Híradó este 20:00 Sporthírek Időjárás-jelentés 20:15 Fuss, hogy utolérjenek
Info
Heti mûsor
2007. augusztus 15.
K
L
U
B
M1 23:15 Vinci
(lengyel akció-vígjáték)
Kötél betegségére való tekintettel szabadul ki a börtönből, no nem azért, hogy gyógykezeljék, hanem hogy ellopja a krakkói múzeum híres Leonardo da Vinci képét, mely nemzeti ereklye. Természetesen a munkáért jól megfizetik... RTL KLUB 19:00 Ikertúra
(amerikai vígjáték)
Kylie és Taylor Hunter most ünnepelik 16. szülinapjukat. Barátaikkal azt tervezik, hogy a jeles évforduló alkalmával és friss jogsijuk igénybevételével nekivágnak autóval Salt Lake Citynek, hogy ott lehessenek a téli olimpiai játékokon. A kezdetben egyszerűen kivitelezhetőnek tűnő terv végrehajtását számos, előre nem tervezett balszerencsés körülmény sodorja veszélybe... Tv2 23:20 Az élet iskolája
(kanadai-amerikai családi film)
Új tanár érkezik a középiskolába. Matt komolyan veszi hivatását, mindent megtesz azért, hogy mielőbb beilleszkedjen a közösségbe. Amikor meghirdetik az év tanára-díjért folyó versenyt, elhatározza, hogy ő is ringbe száll érte...
Köszöntjük Menyhért, Mirjam nevű olvasóinkat!
RTL KLUB
05:30 WS Teleshop 06:00 Reggeli 10:05 Top Shop 11:15 Receptklub (ism.)
11:30 Te vagy az életem
(argentin filmsorozat)
12:00 RTL Klub Híradó 12:15 XXI. század a legendák velünk élnek 12:45 Kapás van
(am. romantikus vígjáték)
tv2
06:00 Kurázsi
(2007, ism.)
06:25 Tények Reggel 06:55 Mokka A TV2 reggeli műsora Utána: Koffeinmentes Mokka 09:40 Betűbár 10:30 Teleshop 11:50 Kéjwatch, avagy az elfuserált vízimentők (német vígjáték)
13:40 Észbontó 14:30 Melrose Place 15:30 Baywatch 16:30 Rex felügyelő
14:30 06-91-334-455 15:45 Disneyrajzfilmsorozat: (osztrák-német Kis tini hős krimisorozat - 2.) 16:10 Receptklub 17:30 Monk – Flúgos 16:30 V.I.P. – Több, nyomozó mint testőr (amerikai (német-amerikai krimisorozat - 1.) akciófilm-sorozat) 18:30 Tények
17:30 Lost – Eltűntek
Utána:
(amerikai Skandinávlottó kalandfilmsorozat sorsolás - 10.) 19:00 Aktív
18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Szeress most!
(magyar filmsorozat - 57.)
19:40 Jóban Rosszban 20:20 Favorit (2007) 21:00 Doktor House (amerikai filmsorozat - 8.)
20:00 Fókusz 22:00 Az elveszett 20:35 Magyarország – szoba Olaszország (amerikai Utána: Hírek minisorozat - 3.) 23:00 Médium – A 23:00 A Küszöb túlvilág (amerikai (magyar zenés kalandorai tévéfilmsorozat - 1.) film) (angol thrillerKözben: 21:50 Az este – Szerda sorozat - 5.) Kenósorsolás 22:25 Kultúrház 00:00 Reflektor 00:00 Tények Este 22:55 Hírek 00:15 Piszkos zsaruk 00:30 Halálháló Időjárás-jelentés (amerikai (amerikai sci-fi) 23:00 Sporthírek akciófilm) 02:00 Drága testek 23:10 Magánbeszél02:10 Az elnök (am. krimisorozat getések emberei - 67.) 00:00 Kávé és cigaretta (amerikai 02:50 Aktív (ism.) (amerikai-japánfilmsorozat) 03:20 Favorit olasz zenés vígjáték) 02:55 Fókusz (ism.) (2007, ism.) 03:25 Műsorzárás 01:42 Műsorzárás 04:00 Műsorzárás
M1 00:00 Kávé és cigaretta
(amerikai-japánolasz zenés vígjáték)
A Kávé és cigaretta nem más, mint játékfilmnek álcázott rövidfilmek sorozata (vagy talán pont fordítva). Minden egyes különálló jelenet egy-két üldögélő, kávéjukat szürcsölgető és cigarettázó emberek eszmecseréjéről szól, olyan különleges témákról, mint a koffein tartalmú nyalóka... RTL KLUB 02:10 Az elnök emberei (am. filmsorozat)
A republikánus házelnök, Haffely, el akarja vonni a támogatást az őssejtkutatástól. Amikor látja, hogy rengeteg demokrata képviselő megszakította választási kampányát, hogy Washingtonba menjen az őssejt kutatás mellett szavazni, elhalasztja a szavazást... Tv2 22:00 Az elveszett szoba (am. minisor. - 3.)
Joe talál a Szoba Szekrényében egy Kabátot, melynek segítségével megússza a lövöldözést, amibe keveredik. Jennifer szerint a Főtárgy az csak egy mítosz és talán Strizki tudja közelebb vinni őket az igazsághoz, mert ő valaha örökölt egy Tárgyat. Nála van ugyanis a Fésű, amivel meg tudja állítani az időt...
Kedd, mtv
KÁRPÁT BEREG
augusztus 21.
m1
05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Kárpát Expressz 05:50 Nap-kelte 09:00 Rózsa Sándor 09:40 Párok és házaspárok – tízezer év mesterművein 10:00 Kalandos nyár 11:05 Gőg 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó délben 12:10 Sporthírek 12:20 Roma magazin 12:50 Domovina 13:30 Főtér – Somogyvár és térsége 14:10 Magyar elsők 14:35 Engedjétek hozzám... 14:45 Katolikus krónika 15:10 Kodály 125 (ism.) 15:20 Cinecitta 16:15 Válaszd a mozgást! 16:30 Hírek 16:35 Körzeti híradó 16:55 TV Taxi 17:10 Álljunk meg egy szóra! 17:30 Kisváros 18:05 Frasier – A dumagép 18:35 Quinn doktornő, a varázsló 19:28 Föld TV 19:30 Híradó este 20:00 Sporthírek Időjárás-jelentés 20:15 Önök kérték! 21:15 Üdítő 22:15 Az este – Kedd 22:50 Kultúrház (ism.) 23:20 Hírek Időjárás-jelentés 23:25 Sporthírek 23:35 Pekingi bicikli (kínai-tajvani filmdráma)
01:30 Műsorzárás
K
m1
05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Kárpát Expressz 05:50 Nap-kelte 09:00 A fekete város 10:10 Kalandos nyár 11:05 Gőg 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó délben 12:10 Sporthírek 12:20 Slovenski Utrinki 12:50 Együtt 13:20 Főtér – Bükkfürdő 14:15 Önök kérték! 15:10 Kodály 125 15:20 Cinecitta 16:15 Válaszd a mozgást! 16:30 Hírek 16:35 Körzeti híradók 16:55 TV Taxi 17:10 Álljunk meg egy szóra! 17:25 Kisváros 18:05 Frasier – A dumagép (am. vígjátéksorozat - 55.)
18:35 Quinn doktornő, a varázsló
U
B
RTL KLUB
05:30 WS Teleshop 06:00 Reggeli 10:05 Top Shop 11:15 Receptklub (ism.)
11:30 Te vagy az életem 12:00 RTL Klub Híradó 12:15 XXI. század – a legendák velünk élnek 12:45 Menekülés a Marsról 14:20 06-91-334-455 15:45 Disneyrajzfilmsorozat: Kis tini hős 16:10 Receptklub 16:30 V.I.P. – Több, mint testőr 17:30 Lost – Eltűntek (am. kalandfilmsorozat - 9.)
18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Szeress most! 20:00 Fókusz 20:35 Pasik (magyar vígjátéksorozat)
Utána: Hírek 21:15 Harmadik műszak
06:00 Babavilág 06:25 Tények Reggel 06:55 Mokka A TV2 reggeli műsora Utána: Koffeinmentes Mokka 09:30 Betűbár 10:10 Teleshop 11:30 A mi házunk
01:00 Reflektor 01:20 Rejtőzködő 2.
(amerikai horror)
02:55 Az internet csodái 03:20 Fókusz (ism.) 03:50 Műsorzárás
(kínai-tajvani filmdráma)
(amerikai filmsorozat - 77.) (német-amerikai kalandfilmsorozat - 25.)
RTL KLUB 21:15 Harmadik műszak
(osztrák-német krimisorozat - 1.)
Finney és Davis autóbalesetet szenved. A másik autó három utasa közül kettőt – az ütközést követően – egy férfi hidegvérrel lelő, ám a harmadik utast elengedi. Később egy egyház központjában két újabb holttestet találnak. Yokas a helyszínen talált fotókból arra következtet, hogy az egyház tagjai megrontottak egy gyermeket.
(amerikai filmdráma)
13:40 Észbontó 14:30 Melrose Place 15:30 Baywatch
16:30 Rex felügyelő
18:30 Tények 19:00 Aktív 19:40 Jóban Rosszban (magyar filmsorozat 574.)
20:20 Favorit (2007) 21:00 Irigy Hónaljmirigy 22:00 Német pite (német vígjáték)
Közben: Kenósorsolás 23:55 Tények Este (am. filmsorozat) 00:25 Alfred Hitchcock Utána: Hírek bemutatja 23:10 Chopper (amerikai (A kegyetlen) (ausztrál életrajzi dráma)
M1 23:35 Pekingi bicikli Egy vidéki srác Pekingbe kerülve küldöncként helyezkedik el. Féltett munkaeszközét, a méregdrága, részletre vásárolt biciklit azonban hamarosan ellopják. Kétségbeesetten igyekszik a forgalmi dugóktól terhelt gigapoliszban – ahol rendőrt még véletlenül se látni – a megélhetését garantáló, és még ki sem fizetett kétkerekű nyomára bukkanni...
22:15 Harmadik műszak
krimisorozat 21.)
01:00 Szökés Budára (cseh-szlovákmagyar romantikus dráma)
03:25 Aktív (ism.) 03:55 Favorit (2007, ism.)
(am. filmsorozat)
Tv2 19:40 Jóban Rosszban
(magyar filmsor. - 574.)
Nándi és Anett meghitt beszélgetését Laura felbukkanása zavarja meg. A megdöbbent Nándinak Laura nem árulja el, hol élt az elmúlt hónapokban, de megnyugtatja, hogy Vilike jól van és Nándi hamarosan láthatja a kisfiát...
augusztus 23. Köszöntjük Bence nevű olvasóinkat! K
L
U
B
RTL KLUB
05:30 WS Teleshop 06:00 Reggeli 10:05 Top Shop 11:15 Receptklub (ism.)
11:30 Te vagy az életem
(argentin filmsorozat)
12:00 RTL Klub Híradó 12:15 XXI. század – a legendák velünk élnek 12:45 A kutyafáját (am.-kanadai családi vígjáték)
tv2
06:00 Alexandra Pódium (ism.) 06:25 Tények Reggel 06:55 Mokka A TV2 reggeli műsora Utána: Koffeinmentes Mokka 09:30 Betűbár 10:10 Teleshop 11:30 Ápolandó ápolók (am. vígjáték)
13:10 Észbontó 14:00 Melrose Place (amerikai
filmsorozat - 79.) 14:20 06-91-334-455 15:00 Baywatch 15:45 Disney(német-amerikai rajzfilmsorozat: kalandfilmsorozat Kis tini hős - 27.) 16:10 Receptklub 16:00 Rex felügyelő 16:30 V.I.P. – Több, (osztrák-német mint testőr krimisorozat - 3.) (német-amerikai 17:05 Monk – Flúgos akciófilm-sorozat) nyomozó 17:30 Lost – Eltűntek (amerikai (am. kalandfilmsorozat - 11.)
18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Szeress most!
(magyar filmsorozat - 58.)
(am. kaland20:00 Fókusz filmsorozat - 141.) 20:35 Pasik 19:28 Föld TV (magyar 19:30 Híradó este vígjátéksorozat)
20:00 Sporthírek Időjárás-jelentés 20:15 Múltidéző Vitrayval (8.) 21:10 A la Carte 22:10 Az este – Csütörtök 22:45 Kultúrház 23:15 Hírek Időjárás-jelentés 23:20 Sporthírek 23:30 A tánc legendája 00:00 Pengető 00:56 Műsorzárás
tv2
(am. filmsorozat)
Csütörtök, mtv
L
Köszöntjük Sámuel, Hajnal nevű olvasóinkat!
Utána: Hírek 21:15 Éretlenek
(francia vígjáték)
Utána: Hírek 23:00 Ments meg!
(amerikai filmsorozat - 11.)
krimisorozat - 2.)
18:00 Tangó 18:30 Tények 19:00 Aktív 19:40 Jóban Rosszban (magyar filmsorozat - 576.)
20:20 Favorit (2007) 21:00 Laura – Átok a Riviérán (francia-svájci minisorozat - 4.)
23:00 Nyomtalanul
(am. krimisorozat - 24.)
Közben: Kenósorsolás 00:00 Tények Este 00:30 Családban marad
23:55 Reflektor 00:15 Infománia 00:50 Bújj, bújj, szellem!
02:05 Aktív (ism.)
03:10 Műsorzárás
03:15 Műsorzárás
(amerikai akcióvígjáték)
(amerikai thriller) 02:35 Favorit 02:40 Fókusz (ism.) (2007, ism.)
M1 18:35 Quinn doktornő, a varázsló
(am. kalandfilmsor.)
Miután épen és egészségesen visszakísérték indián barátaikat a rezervátumba, Mike és Sully hazafelé indul, hogy a közelgő karácsonyi ünnepet szeretteik körében tölthessék. Hazatérésüket azonban késlelteti Chester és Hallie... RTL KLUB 23:00 Ments meg!
(amerikai filmsorozat - 11.)
Sheila váratlanul felhívja Tommyt, és arra kéri, beszélje le valahogy Damient arról, hogy tűzoltó legyen. Jimmy is egyre gyakrabban kísért Tommy látomásaiban, ő épp az ellenkezőjére tüzeli, majd pedig mind keményebb agresszióra a világgal szemben, amiért a társai ki akarták rúgni a hokicsapatból. Franco féltékeny lesz Laurára... Tv2 23:00 Nyomtalanul
(am. krimisor. - 24.)
Fegyveres bűnözők egy csapata megszáll egy iskolabuszt és túszul ejti a rajta tartózkodó összes diákot, hogy követeléseik teljesítését így kényszerítsék ki a hatóságoktól. A gyermekkorú túszok kiszabadítása az FBI számára korántsem veszélytelen feladat...
Info Péntek, augusztus 24. mtv
m1
05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Kárpát Expressz 05:50 Nap-kelte 09:00 A fekete város 10:10 Kalandos nyár 11:05 Gőg 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó délben 12:10 Sporthírek 12:20 Egy óra múlva itt vagyok 14:05 Ecranul nostru 14:35 Körzeti magazinok 15:30 Cinecitta 16:15 Válaszd a mozgást! 16:30 Hírek 16:35 Körzeti híradó 16:55 TV Taxi 17:10 Álljunk meg egy szóra! 17:25 Kisváros 18:10 Frasier – A dumagép 18:35 Quinn doktornő, a varázsló 19:28 Föld TV 19:30 Híradó este 20:00 Sporthírek Időjárás-jelentés 20:15 Doktor Nagyfőnök (francia filmsorozat - 10.)
21:15 Nézz vissza mosollyal 22:15 Az este – Péntek 22:50 Kultúrház 23:20 Hírek Időjárásjelentés 23:25 Sporthírek 23:35 Közel a mennyországhoz
K
L
U
B
Köszöntjük Bertalan nevű olvasóinkat!
RTL KLUB
05:30 WS Teleshop 06:00 Reggeli 10:05 Top Shop 11:15 Receptklub (ism.)
11:30 Te vagy az életem
(argentin filmsorozat)
12:00 RTL Klub Híradó 12:15 XXI. század – a legendák velünk élnek 12:45 Zűrös majom (amerikai-japán családi vígjáték)
tv2
06:00 Segíts magadon 06:25 Tények Reggel 06:55 Mokka A TV2 reggeli műsora Utána: Koffeinmentes Mokka 09:20 Betűbár 09:55 Teleshop 11:10 Blues Brothers – A blues testvérek (amerikai akcióvígjáték)
13:40 Észbontó 14:30 Melrose Place
14:25 06-91-334-455 (amerikai 15:45 Disneyfilmsorozat - 80.) rajzfilmsorozat: 15:30 Baywatch Kis tini hős (német-amerikai kalandfilmsorozat 16:10 Receptklub - 28.) 16:30 V.I.P. – Több, 16:30 Rex felügyelő mint testőr (német-amerikai akciófilm-sorozat)
(osztrák-német krimisorozat - 4.)
filmsorozat - 12.)
(amerikai krimisorozat - 3.)
17:30 Lost – Eltűntek 17:30 Monk – Flúgos nyomozó (am. kaland18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Szeress most!
(magyar filmsorozat - 59.)
20:00 Fókusz 20:35 Pasik
(magyar vígjátéksorozat)
Utána: Hírek 21:15 Félholt
(német-amerikai akciófilm)
Utána: Hírek 23:15 Kígyók szigete
(amerikai-délafrikai akcióthriller)
01:20 Reflektor 01:30 ittHON 01:45 Az elnök (francia-spanyolemberei
kanadai romanti(am. filmsorozat) 02:30 Fókusz (ism.) kus film)
01:17 Műsorzárás
03:00 Műsorzárás
Vasárnap, augusztus 26.
18:30 Tények 19:00 Aktív 19:40 Jóban Rosszban
(magyar filmsorozat, ism. - 577.)
20:20 Favorit (2007) 21:00 Okosabb vagy, mint egy ötödikes (2007) 22:00 Ennivaló a csaj (am. romantikus vígjáték)
Közben: Kenósorsolás 23:45 Tények Este 00:15 Vonzó vér (amerikai akcióthriller)
02:15 Az igazság napja (amerikai filmsorozat - 12.)
03:10 Aktív (ism.) 03:40 Favorit (2007, ism.)
m1
04:40 Hajnali gondolatok 04:44 Kárpát Expressz 05:10 Pénz-vidék 05:35 Válaszd a mozgást! (ism.) 05:50 Nap-kelte 08:00 Mondja, Struccné 08:30 A Black Rose vár titka 08:55 Főtér – Balatonfelvidék 09:50 ,,Így szól az Úr!” 09:55 Református magazin 10:20 Metodista ifjúsági műsor 10:30 A költő álma 11:00 Ortodox liturgia 12:00 Déli harangszó 12:01 Hírek 12:10 Cintányéros cudar világ! 12:45 Szeretlek Ágnes... 13:10 Karcsi a háztetőn 14:30 Hanna, Anna, meg a mamut 15:00 Telesport – Sport 7 15:50 Magyar elsők 16:10 Csellengők 16:35 Feszti körkép 17:05 Komlós Juci 18:00 Magyarország nemzeti parkjai 18:30 Kelet fénysugara 19:28 Föld TV 19:30 Híradó este Sporthírek Időjárás-jelentés 19:55 A Tenkes 21:35 24 22:25 24 23:15 Hírek Időjárás-jelentés 23:20 Sporthírek 23:30 Telesport – Motorsport 00:00 Szerelmem nyara 01:29 Műsorzárás
K
L
U
B
KLUB
05:30 WS Teleshop 06:00 MegaMan 06:20 Kölyökklub Benne:
– Tsubasa kapitány – Digimonszelidítők – Okostojások – Hupikék törpikék – Blinky Bill kalandjai – Pokemon 08:30 A tini nindzsa teknőcök új kalandjai 08:55 Inuyasha 09:20 Receptklub 09:40 06-91-334-455 10:35 meneTrend 10:55 Barátok közt – maraton Közben: Híradó - Déli kiadás 13:20 UNIQA Magyar autósportmagazin 13:35 Forma 1 – Török Nagydíj
A futam közvetítése élőben
16:00 Hatoslottósorsolás 16:10 A dadus 16:35 Tarzan 17:30 Robin Hood 18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Cobra 11 20:00 Jackie Chan: Londoni csapás
(amerikai-angolcseh akcióvígjáték)
tv2
05:45 Reggeli gondolatok 06:15 Mókás mechanika 06:45 Tv2 matiné – Casper – Benjámin, az elefánt – Kenguk – Babar – Született kémek (12) – Bajkeverő majom – Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki Benne: JETIX –Sissi hercegnő – Twist Olivér – Bébi Bolondos Dallamok 09:50 Lassie 10:20 Két TestŐr 10:55 Stahl konyhája 11:30 Reménysziget 12:30 Knight Rider 13:25 Fekete nyíl 14:25 GSG 9 – Az elit kommandó 15:30 Smallville 16:30 Száguldó vipera 17:30 Walker, a texasi kopó 18:30 Tények 19:00 Napló 20:00 Ovizsaru (am. akcióvígjáték)
22:15 Clifford
(am. vígjáték)
Közben: Kenósorsolás 22:25 Túlélésből jeles 00:00 Jack és Rose (amerikaiballadája kanadai akciófilm)
(am. filmdráma)
Utána: Hírek 00:15 Portré 00:50 Szerepcserék
01:55 Napló (ism.) 02:45 Dragnet – Gyilkossági akták
03:27 Műsorzárás
03:45 Műsorzárás
(kanadai filmdráma)
M1 20:15 Doktor Nagyfőnök
(fr. filmsorozat - 10.)
Mielőtt búcsút vennénk a rokonszenves Doktor Nagyfőnök által vezetett párizsi kórház mindennapjaitól és szereplőitől, részesei lehetünk Maxime újabb, heroikus helytállásainak. Kockázatos műtétet kell végrehajtania a rögbi játékos fiún... RTL KLUB 01:45 Az elnök emberei (am. filmsorozat)
Santos képviselő nem szándékozik elítélni azt a törvénytervezetet, amelyik megtiltaná, hogy az illegális bevándorlók jogosítványt kapjanak, ezért barátai elfordulnak tőle. Santos jelzálogot akar felvenni a házára, hogy tovább finanszírozhassa a kampányát. Josh lebeszéli róla, mert szerinte kevés az esély arra, hogy megnyerje az elnökválasztást... Tv2 02:15 Az igazság napja
(am. filmsor. - 12.)
Egy Ashton nevű kisváros lakossága egyhangúlag döntött arról, hogy kitiltják a fegyvereket a városból, hogy ezzel megpróbálják az erőszakot kiszorítani. Ám néhányan úgy gondolják, hogy másképp nem tudják megvédeni magukat és a családjukat...
2007. augusztus 15.
Szombat, augusztus 25. Köszöntjük Lajos, Patrícia nevű olvasóinkat! mtv
m1
05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Kárpát Expressz 05:50 Nap-kelte 08:00 Utánam, srácok! 08:35 Éretlenek 09:05 Csutak a mikrofon előtt 10:05 Válaszd a mozgást! 10:15 Válaszd a mozgást! 10:30 Momentán – Unom már a nagyszülőket 11:00 Klipperek 11:30 Klipperek 12:00 Déli harangszó 12:01 Hírek 12:10 Testi mesék – Máj 13:05 Az Ushuaia expedíció 14:00 Autóvízió 14:30 MaXmotor 15:00 Telesport 15:30 Telesport – Út Pekingbe 16:05 Házasság gyerekszemmel (svéd filmdráma)
18:05 Ötkarikás történetek – 2004 19:00 Luxor-show 19:28 Föld TV 19:30 Híradó este 19:50 Sporthírek Időjárás-jelentés 20:00 Ötöslottó sorsolás 20:15 A Tenkes kapitánya 21:55 Illés koncert 23:45 Hírek Időjárás-jelentés 23:50 Sporthírek 00:00 24 óra egy asszony életéből 01:52 Műsorzárás
K
L
U
(am. krimisor. - 20.)
M1 21:35 24
(am. filmsor. - 21.)
Victor Drazen, akivel Jack Bauer – hite szerint – évekkel azelőtt egy kommandós akció során végzett Koszovóban, életben van és egy szigorúan titkos katonai börtön lakója. De már nem sokáig: a fia által vezetett különítmény betör a létesítménybe, lemészárolja az őrséget, és Jacket is túszul ejti. Bár a Drazen családot a vérbosszú vágya hajtja... RTL KLUB 19:00 Cobra 11
(német akciófilmsorozat)
Az autópálya kellős közepén furcsa csomag landol. Egy repülőgép konténernyi festékpor és a pilóta holtteste zuhan az aszfaltra. Kiderül, hogy az eset hátterében egy bizonyos Hadenberg nevű bankár áll, aki illegális pénzjegynyomdát üzemeltet... Tv2 02:45 Dragnet – Gyilkossági akták
(am. krimisor. - 20.)
Brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak egy szerb ortodox papot, a saját templomában. A látvány még Friday nyomozót is megdöbbenti: a helyszín valódi mészárszékké változott. A nyomokból arra lehet következtetni, hogy a gyilkosok autóval menekültek...
RTL KLUB
B
05:30 WS Teleshop 06:00 MegaMan 06:20 Kölyökklub Benne:
– Tsubasa kapitány – Digimonszelidítők – Vadmacska kommandó – Hupikék törpikék – Blinky Bill kalandjai – Pokemon – Winx Klub 09:05 Disneyrajzfilmek – Mickey egér klubja – Gumimacik – Kis tini hős 10:15 Receptklub 10:35 06-91-334-455 11:30 Ötletház 12:00 RTL Klub Híradó 12:10 AutóMánia 12:40 Forma 1 – Török Nagydíj Az időmérő edzés közvetítése élőben
14:25 A dadus 14:50 L. A. Heat – Halálos páros 15:45 A hálózat csapdájában 16:45 Törvényen kívül 18:30 RTL Klub Híradó 19:00 Fókusz Plusz 19:30 Flubber – A szórakozott professzor Utána: Hírek 21:20 Tango és Cash 23:15 Halálos erő 2. – Erőre erővel 01:00 Ókori buli 02:35 Fókusz Plusz (ism.)
03:05 Műsorzárás
tv2
06:00 Tv2 matiné – Casper – Benjámin, az elefánt – Kenguk – Kacsakalamajka – Babar – Született kémek (12) – Bajkeverő majom – Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki Benne: JETIX – Sissi hercegnő – Twist Olivér – Bébi bolondos dallamok 10:50 Rókamanguszták udvarháza 11:20 Babavilág 11:55 A világ legerősebb emberei 12:30 Ed 13:25 J.A.G.– Becsületbeli ügyek 14:30 Született feleségek 15:30 Csillagkapu 16:30 Rejtélyes vírusok nyomában 17:30 Az elveszett ereklyék fosztogatói 18:30 Tények 19:00 Magellán 19:30 Activity (ism.) 20:10 Cápamese 21:55 Manhattanre leszáll az éj Közben: Kenósorsolás 00:10 Robotzsaru 7. – A lángok martaléka 01:40 Ed 02:30 Magellán (ism.) 03:00 Műsorzárás
M1 20:15 A Tenkes kapitánya
(magyar kalandfilm, 1965 - 1.)
A bécsi haditanács Eberstein ezredest nevezi ki a Dél-Dunántúlon harcoló osztrák csapatok élére. A feladat: a siklósi vár körül fegyverben álló kuruc csapatok szétverése és vezérük, Béri Balogh Ádám elfogása. Az ezredes biztos sikerében... RTL KLUB 23:15 Halálos erő 2. – Erőre erővel
(amerikai akciófilm)
Harly Cordell különleges ügynök és Francis Lydell egykor szeretők és bajtársak voltak az Öbölháborúban. Hazatértük után elváltak útjaik mind magánéleti, mind szakmai szempontból. Amikor Harly kapcsolatba kerül Wayne O'Connor nyomozóval, még nem tudja, hogy életének eddigi legnehezebb ügyébe keveredik... Tv2 21:55 Manhattanre leszáll az éj
(am. filmdráma)
Liam Casey köztiszteletnek örvendő, nyugdíj előtt álló nyomozó, aki fiatalabb társa, Joey kíséretében a környék hírhedt drogkereskedőjén akar rajtaütni. Az akció azonban kudarcba fullad, három rendőr életét veszti, s Casey is épp hogy megússza élve...
Ne hagyja ki!
Köszöntjük Izsó nevű olvasóinkat!
Szerda, december 4. Köszöntjük Anita nevű olvasóinakt RTL
mtv
9
Heti mûsor
KÁRPÁT BEREG
Minden lakossági hirdetés 20 szóig INGYENES! Önnek nem kell mást tennie, mint
Kiemelt hirdetések mintája
– SMS-t küldeni a 8066-2850283 mobilszámra; – felhívni a 8-241-2-40-89-es vagy a 8093-7512341 telefonszámot és lediktálni a hirdetés szövegét; – az
[email protected] e-mailcímre elküldeni a szöveget – pontosan kitölteni a hirdetési szelvényünket, s beküldeni a címünkre (90202, Beregszász, Kossuth tér 4.). Az ingyenes hirdetés maximun 5-ször jelenik meg, utána megint fel kell adni! Az elveszett dokumentumokról, pecsétekről, továbbá a vállalkoAz összes fizikai és jogi sze- zások megszüntetéséről szóló mélytől beérkezett kereskedel- hirdetéseket csak a szerkesztőmi hirdetés üzleti hirdetésnek ségben lehet feladni a megfelelő dokumentumok felmutatásával. számít: – cégektől, vállalatoktól, szervezetektől, továbbá olyan fizi- Olyan tevékenységek hirdetése kai személyektől származó hir- és reklámozása, amelyek licenzet detések, akik kereskedelmi te- igényelnek, csak akkor valósulhat meg, ha az ukrán törvényeknek vékenységet folytatnak; megfelelően a szerkesztőségben – ingatlanok adás-vétele; – szolgáltatások szférájában felmutatják a szükséges engedélyt. dolgozó közvetítők és vállalkozók számára olyan hirdetés ese- A szerkesztőség fenntartja tén, amikor a tevékenységük li- magának a jogot arra, hogy egyes anyagokat nem közöl a kicenzet igényel; adványban. Nem közölhetőek – munkások felvétele; – ipari és kereskedelmi terüle- azok a hirdetések, amelyek ellenttekkel, berendezésekkel és alap- mondanak a szerkesztőségi felanyagokkal történő műveletek. tételeknek és az ukrán törvényeknek. Továbbá fizetett
Fizetett hirdetés
hirdetésnek számítanak:
– keretes hirdetések; – kiemelt hirdetések; – elveszett iratokról szóló hirdetés; – köszöntők, képes hirdetések – társkeresés; – részvétnyilvánítás.
Figyelem!
A hirdetés szövegét figyelmesen, hibák és javítások nélkül írják meg. Egy szelvényen mindössze egy hirdetés szerepelhet.
Keretes hirdetés HÁROMSZOBÁS LAKÁS (nagy pince, konvektoros fűtés) eladó Beregszászban a Kossuth tér 341/555. szám alatt. Tel.: 6-71-64. Egyszeri hirdetés: 5 hrivnya
Kiemelt hirdetés Háromszobás lakás (nagy pince, konvektoros fűtés) eladó Beregszászban a Kossuth tér 341/555. szám alatt. Tel.: 6-71-64. Egyszeri hirdetés: 3 hrivnya
Apróhirdetések árai: keretes hirdetés 5 hr.; kiemelt hirdetések 3 hr.; társkeresés 5 hr.; elveszett iratok 10 hr.; részvétnyilvánítás 10 hr.; képes hirdetések 8 hr.; képes köszöntő 12 hr.; kép+4 sor vers köszöntő15 hr.; köszöntő 6 hr.; 4 sor vers+köszöntő 12 hr.; kereskedelmi hirdetés 5 hr..
Példa az ár kiszámolására: egy keretes, kiemelt keresEgyes hirdetésfeladók rosszin- kedelmi hirdetés ára: dulatúak lehetnek, éppen ezért 5 hr. + 3 hr. +5 hr. = 13 hr.
legyenek óvatosak. Szükség esetén konzultáljanak szakemberrel. A hirdetés árát befizetheti A hirdetésekkel és reklámokkal számlaszámunkra is: kapcsolatos reklamációkat a szerПП Сабослай kesztőség a lap megjelenése után Степан Карлович. 3 napig fogadja. р/р 26000353220001 A szerkesztőség nem vállal fe- Берегівське відділення lelősséget a hirdetés tartalmáért, ЗРУ КБ ПриватБанк a megadott információk, telefon- МФО 312378, számok és címek pontosságáért. м. Ужгород, вул. Берчені 45.
10
Heti mûsor
2007. augusztus 15.
Hétfő, augusztus M2
Kedd,
20.
DUNA TELEVÍZIÓ
DUNA TV
05:30 Gazdakör 04:30 Népzenei 06:00 A népművészet koncert örökösei 05:00 Membrán 06:30 Miért ferde a 05:30 Kárpát kereszt a Szent Expressz Koronán? 08:00 Nap-kelte plusz 07:00 A kenyérben a 09:00 Bors néni lelkünk is (magyar benne van... mesejáték) 07:30 Árpácska 10:00 Roma fórum 08:30 Magyar 10:30 Együtt népmesék 09:00 Állami 11:00 Kárpát zászlófelvonás Expressz 09:30 A kézdiszentléleki 11:30 Átjáró Perkő-kápolna 12:00 Záróra Budapest – 13:30 Az Állami Népi 10:00 Perkő kapcsolás Együttes 10:30 Ünnepi stúdió Amerikában 11:00 Istentiszteletet 14:30 Szent Istvánról közvetítése Aachenben Perkőről (2007) 15:00 80 éves a Római 12:30 Páduai Szent Antal Magyar 14:30 István, az Akadémia egyetemes szent (magyar 15:00 Perkő – riportfilm) Budapest 16:00 Borostyán kapcsolás 17:30 Egy szelet 15:30 Pávaének – kenyérben Kodály Zoltán (magyar tiszteletére dokumentumfilm) 16:30 Ünnepi stúdió 18:30 Membrán 17:00 Szent Jobb 19:00 Hídépítő körmenet történet 18:30 Híróra 19:30 Híradó este 19:30 A játékmaci 20:00 Kultúrház piknikezik 22:00 Végzősök 2007 20:00 ,,Ne félj, csak higgy” 23:30 Nap-nyugta 20:30 Kapcsolás a 02:30 Liszt: 12 perkői tetőre transzcendens 23:00 Fotográfia etűd 01:00 Világunk (ism.) 03:30 Hídépítő 02:00 Ünnepi stúdió történet 02:30 A Transylmania 04:00 Membrán Együttes ünnepi 04:30 Válaszd a koncertje 04:00 Ünnepi stúdió tudást!
Szerda, augusztus 22.
augusztus 21.
M2 04:30 Válaszd a tudást! 05:30 Kárpát Expressz 09:00 Válaszd a tudást! 10:00 Lukács Gyöngyi operaénekes portréja 10:30 Kortárs jazz estek az A38 hajón 11:00 Kárpát Expressz 11:30 Átjáró 12:00 Záróra 13:00 Tudásakadémia – Junior 14:00 Egy történet, egy zene – aki mesél: Konok Tamás 14:30 Magyar műemlékek – Ócsa 15:00 Magyar évszázadok 16:00 Válaszd a tudást! 17:30 A Kárpátmedence vadvilága 18:00 Klikkerek 18:30 Membrán 19:30 Híradó este 20:00 Kultúrház 20:30 Lilly átment a falon
DUNA TELEVÍZIÓ
DUNA TV
M2
05:30 Kárpát Expressz 09:00 Századfordító (ism.) magyarok – 06:30 Négyzetméter Moholy-Nagy 07:00 Kikötő (ism.) László (189508:00 Tweeniék 1946) (angol bábfilm10:00 Roma Magazin sorozat - 49.) 10:30 Domovina 08:30 Színház az 11:00 Kárpát Expressz egész utca 11:30 Átjáró (kanadai 12:00 Záróra ismeretterjesztő 13:00 EVA – Nő és a filmsorozat - 9.) hobby 09:00 Skippy kalandjai 13:30 Sorstársak (ausztrál tévéfilmsorozat - 15.) 14:30 Apátságok és kolostorok 09:30 Keménykalap (holland és krumpliorr ismeretterjesztő 11:30 Kívánságkosár filmsorozat - 43.) 14:00 Túl a 15:00 Egy nap pompa csillagokon – Tiszavirág (amerikai 05:30 Gazdakör 06:00 Isten kezében
Info Csütörtök, augusztus 23. KÁRPÁT BEREG
DUNA TELEVÍZIÓ
M2
DUNA TV
05:30 Gazdakör 06:00 Hírháttér 07:00 Sors-váltó
(2007, ism.)
07:30 Hol volt, hol nem volt... 08:00 Marco és Gina 08:30 Színház az egész utca 09:00 Víz alatti Spanyolország 09:30 Egy lépés előre 11:30 Kívánságkosár 14:00 A hanti sámán hagyatéka 14:30 Spanyolország ég és föld között 15:30 Világunk – Pozsony 16:30 Négyzetméter (magyar 17:00 Ázsia kerek kalandfilm) természetfilm) 15:30 Szövetségben a szemmel 15:30 Az Örök fákkal 17:30 Duna tér Szövetség 16:30 Zokogó majom 18:00 Híróra (1998 - 18.) (magyar tévéfilm18:30 Hírháttér 16:00 Válaszd a tudást! sorozat - 1.) 19:00 Mese 17:30 A Kárpát18:00 Híróra 19:30 Egy lépés előre medence 18:30 Hírháttér (spanyol tévéfilmvadvilága 19:00 Mese sorozat - 70.) 19:30 Egy lépés előre 18:00 Klikkerek 20:30 A sakkozó (spanyol tévéfilm- 18:30 Membrán tolvaj sorozat - 69.) 19:30 Híradó este (am. vígjáték) 20:30 Néma vizek 20:00 Kultúrház 22:00 Marokkó (pakisztáni20:30 Csakis a te (német filmdráma) francia-német 00:00 St. Martin és kedvedért 22:00 Világokon át (11.) filmdráma) barátai koncert (német vígjáték) 23:00 Árulkodó 22:00 Idő van 01:00 Híróra 22:00 Dél nyomok (magyar 01:30 Hírháttér 23:30 Záróra (olasz filmsorozat filmdráma) 02:00 Világunk (ism.) 00:30 Nap-nyugta - 12.) 00:30 Magyar elsők 03:00 Élő népzene (ism.) 03:00 Klikkerek 00:00 Záróra 01:00 Híróra 03:30 A Nagyúr – gróf 03:30 J. M. Rhys: 01:30 Hírháttér 01:00 Nap-nyugta Bánffy Miklós Capriccio 02:00 Mese 03:30 Telesport 04:30 III. Berettyósat 04:00 Válaszd a 02:30 Labdarúgó04:00 Válaszd a Kupa mérkőzés tudást! tudást!
DUNA TELEVÍZIÓ
DUNA TV
05:30 Kárpát Expressz 05:30 Gazdakör 06:00 Hírháttér 09:00 Kerekek és 07:00 Skippy lépések (22.) kalandjai 10:00 Srpski Ekran (ism.)
(ausztrál tévéfilm-
(magyar ismeretterjesztő filmsorozat - 18/5.)
tévéfilmsorozat, ism. - 70.)
sorozat - 17.) 10:30 Unser Bildschirm 07:30 Hópelyhecske 11:00 Kárpát (szovjet mesefilm) Expressz (ism.) 09:00 Szörfsuli 11:30 Átjáró (ausztrál tévéfilm12:00 Záróra sorozat - 22.) 13:00 És még Egy lépés előre egymillió lépés 09:30 (spanyol
14:00 Háborús évek (Anglia) (6.) 14:30 Háborús évek (Anglia) (7.) 15:00 Mesélő cégtáblák
(magyar dokumentumfilm sorozat)
11:30 Kívánságkosár 14:00 A sanghaji asszony (amerikai krimi, 1948)
15:30 Magyar elsők 16:30 Zokogó majom
(magyar tévéfilmsorozat - 2.)
18:00 Híróra 18:30 Hírháttér 19:00 Mese (1998 - 19.) Egy lépés előre 16:00 Válaszd a tudást! 19:30 (spanyol 17:30 A Kárpáttévéfilmsorozat medence 71.) vadvilága 20:30 Maigret 18:00 Klikkerek karácsonya 18:30 Membrán (francia krimi) 19:30 Híradó este 22:00 Sztornó 20:00 Kultúrház (magyar 20:30 Jóravaló játékfilm) feleség 23:30 A GEO (am. filmdráma) bemutatja 22:00 Jack és Bobby 00:00 Chaplin szereti (am. tévéfilmsoa zenét rozat - 22/22.) 01:00 Híróra 23:00 Záróra 01:30 Hírháttér 00:00 Nap-nyugta 02:00 Mese 02:30 Klikkerek 02:30 Kaspar Hauser 03:30 Válaszd a (NSZK életrajzi dráma) tudást! 15:30 Az Örök Szövetség
megfogalmazni a szöveget, Szeretné, ha felfigyelnének az Ön cégére? Segítünk kiválasztani a megfelelõ méretet. Rendeljen keretes hirdetést nálunk! Keresse fel a KárpátInfo szerkesztõségét!
Címünk: Beregszász, Kossuth tér 4. Tel.: 2-40-89, mobil: 8066-2850283, 8093-7512341 E-mail:
[email protected]
Péntek,
augusztus 24.
M2 05:30 Kárpát Expressz 09:00 Kerekek és lépések (23.) Sárospatak: érkezés és indulás 10:00 Hrvatska kronika 10:30 Ecranul nostru 11:00 Kárpát Expressz 11:30 Átjáró 12:00 Záróra 13:00 És még egymillió lépés (magyar ismeretterjesztő filmsorozat - 18/ 6.)
14:00 Háborús évek (Anglia) (8.) 14:30 A kékvércse (magyar természetfilm, 1953)
15:30 Az Örök Szövetség
(1998 - 20.)
16:00 Válaszd a tudást! 17:30 A Kárpátmedence vadvilága 18:00 Klikkerek 18:30 Esti mese 19:30 Híradó este 20:00 Kultúrház 20:30 Volpone
DUNA TELEVÍZIÓ
DUNA TV
05:30 Gazdakör 06:00 Hírháttér 07:00 Tweeniék
(angol bábfilmsorozat - 50.)
07:30 Marco és Gina
(olasz animációs sorozat - 23.)
08:00 Skippy kalandjai
M2 03:30 Válaszd a tudást! 05:30 Kárpát Expressz 08:00 Nap-kelte plusz 09:00 Csere Rudi (magyar ifjúsági film)
10:00 Dörmögőék kalandjai (ausztrál tévéfilm- 10:30 Tinik, tenisz, sorozat - 18.) szerelem 08:30 Szörfsuli (kanadai-francia (ausztrál tévéfilmsorozat - 23.)
09:00 Egy lépés előre (spanyol tévéfilmsorozat, ism. - 71.)
11:00 Carlo és vendégei 11:30 Kívánságkosár 14:00 Egy év a királyi botanikus kertben 14:30 Az Adria mélye 15:00 Európa csodái madártávlatból 15:30 Bioritmus (2006) 16:30 Zokogó majom (magyar tévéfilmsorozat - 3.)
18:00 Híróra 18:30 Hírháttér 19:00 Labdarúgómérkőzés 21:00 Kikötő 22:00 Hírek 22:30 Mulholland – Gyilkos negyed (amerikai krimi)
00:00 Molto Vivace – Marcin and 22:30 Casanova Bartolomiej visszatér Oles Feat. Theo (francia romantiJörgensmann kus dráma) 00:30 Tetemre hívás 00:30 Nap-nyugta 01:00 Híróra 03:30 Válaszd a 01:30 Hírháttér 02:00 Fuss! tudást! (francia vígjáték)
Szombat,
augusztus 25. DUNA TELEVÍZIÓ
DUNA TV
05:30 Gazdakör 06:00 A nemzet könyvtárának kincsei 06:30 Tweeniék (angol bábfilmsorozat - 51.)
07:00 Közlekedj okosan! 08:00 Acsokoládétörvény (angol-ausztrál családi film)
Vasárnap, M2 04:30 Válaszd a tudást! 05:30 Kárpát Expressz 08:00 Nap-kelte plusz 09:00 Válaszd a mozgást! 09:30 Hurrá, vidékre költözünk! (angol ifjúsági filmsorozat - 3.)
10:00 Paddington medve kalandjai
augusztus 26. DUNA TELEVÍZIÓ
DUNA TV
04:00 Agora (ism.) 05:00 Isten kezében (ism.)
05:30 A Keresztény Múzeum Kincsei 06:30 Cimbora (ism.) 07:00 Tweeniék (angol bábfilmsorozat - 52.)
09:00 A kis medvebocs 09:30 Castillo, a sárkány (angol animációs tévéfilmsorozat film - 2.) 10:00 Vaszilij 33.) 10:30 Tinik, tenisz, Buszlajev 11:30 Népzenei szerelem 11:30 Az erdő koncert 11:30 Minyó Szert védelmezői 12:00 Válaszd a Károly 12:00 Élő egyház tudást! 12:00 Katolikus 12:30 ,,A magok 13:00 Korszakkrónika oltalmára...” Alkotás – 12:30 Református 13:00 Csellengők Elitek, vezetők magazin 13:30 Csalódás és vezetettek 13:00 A költő álma (magyar 13:30 Natúra romantikus film) 13:30 Ortodox 14:30 Tizenkét hónap 15:00 Az aranypolgárok (német ismeretterliturgia jesztő filmsorozat) az erdőn csatája közvetítése 17:00 Csoma Judit 15:00 A Föld drága 16:00 Egy mondat a 14:30 El Greco színművésznő szerelemről kincsei 15:00 A napsugár (magyar (holland (magyar nyomában portréfilm) ismeretterjesztő portréfilm) 16:00 A XX. század 18:00 Híróra filmsorozat - 3.) nagy románcai 17:00 Váratlan utazás 16:30 Magánbeszél18:30 Mese 18:00 Híróra 16:30 Dunaparti getések 19:00 Rocca parancsnok 19:00 Mese randevú (olasz tévéfilmso17:30 Eszem-iszom 19:30 A könnyűlovasság 17:30 Időutazás (3.) rozat 4.) 18:00 Momentán – (am. háborús 18:30 Esti mese 20:30 Mentor Alkoholista az filmdráma) 19:30 Híradó este 21:30 Simpatico apám! 20:00 Kultúrház 22:00 Dunasport (amerikai 18:30 Esti mese 20:30 Mogambo 00:00 9:30 Collective filmdráma) 19:30 Híradó este (am. romantikus (magyar 23:30 A GEO kalandfilm, 1953) 20:00 Kultúrház koncertfilm - 2.) bemutatja 22:30 Az állomásfőnök 01:00 Híróra 20:30 Három férfi, (am. filmdráma) egy mózeskosár 00:00 9:30 Collective 02:00 A nő ötször 00:00 Nap-nyugta (magyar (francia vígjáték) (am. romantikus 02:30 Letört bimbók koncertfilm - 1.) 00:00 Nap-nyugta dráma) (am. romantikus 02:30 Allah gyermekei 01:00 Híróra dráma, 1919) 04:00 Dunasport 01:30 Labdarúgó(dán dokumenmérkőzés tumfilm) A műsor és a kezdési időpont megváltozta03:30 Tizenkét hónap 03:30 Dunasport tásának jogát minden tévéadó fenntartja! 04:00 Agora (ism.) az erdőn 10:00 Az erdő védelmezői 10:30 Agora 11:30 Talpalatnyi zöld 12:00 Isten kezében – A szécsényi ferences kolostor 12:30 Élő népzene 13:00 Csillag születik 15:30 Equator Klub 16:30 A világörökség kincsei
Vicc - vicc - vicc Étteremben Egy pár vacsorázik egy elegáns étteremben. A pincérnő épp a szomszéd asztalnál szolgál fel, amikor észreveszi, hogy az épp vacsorázó férfi lassan lecsúszik a széken, be az asztal alá. Az asszony pedig nyugodtan eszik tovább. A pincérnő odaszól neki: – Elnézést, asszonyom, de a férje beesett az asztal alá! – Téved, épp most jött be az ajtón.
Legyen ön is milliomos – Nos, kedves hölgyem, az első kérdés, melynek tétje 5 ezer forint, íme: ,,Melyik város az alábbiak közül Somogy megye székhelye? A: Pécs, B: Somogyvár, C: Kaposvár, D: Érd.” A szőke nő gondolkodik, majd kis idő múlva megszólal: – A telefonos segítséget kérném. Vágó: – De hát ez annyira egyszerű, muszáj az elején elhasználni egy segítséget? Játékos: – Igen, tisztában vagyok vele, de akkor is, az anyukámat hívnám fel. Vágó: – Jó, hát akkor tárcsázzunk. Az anyuka bejelentkezése után elhangzik a szokásos szöveg: .... íme, akkor adom a lányát! Játékos: – Te anyu, figyu, csak azért hívtalak fel, hogy megkérdezzem, szerinted melyik segítségemet használjam fel, a közönséget, vagy a számítógép segítségét?
Info
Fergeteges V-tech buli Péterfalván
A KKKF (Kárpátaljai Könynyűzenei és Képzőművészeti Fesztivál) több népszerű együttest is vendégül látott július 19. és 22. között, így Péterfalván, a több mint 2000 lakosú településen az embereknek nem csak káprázott a szeme, ha esetleg szembe találkoztak Kefírrel, a V-tech frontemberével. Kefír, polgári nevén Kecskés Tibor szívesen adott interjút a Kárpatinfónak. – Tavaly is jártál Kárpátalján. – Így van, akkor Beregszászban léptem fel. – Általában este lépsz színpadra. Sikerült látni valamit Kárpátaljából? – Péterfalván még nem voltam, de Kárpátalja több településén már igen. Síeltem Munkács környékén, és többször eljövök látogatóba magánemberként is. A V-technek korábban volt egy hangmérnöke, aki Beregszászból származott, általa megismerem itt egy csomó embert, és a mai napig tartom velük a kapcsolatot. – Van különbség a hazai és a kárpátaljai közönség között? – Itt sokkal nagyobb szeretet kapok. De ezt nemcsak Kárpátaljára mondanám. A határon túli magyarok sokkal kedvesebb, barátságosabb és hálásabb közönség. – Bejártad már a világot… – Szerencsésnek mondhatom magamat ezért. Voltam már Ausztráliában is, Amerikába pedig rendszeresen visszajárunk. Szinte minden magyarlakta vidéket megismertem, így a Felvidéken, Erdélyben, Szlovéniában és Horvátországban is turnéztam.
– Ezek szerint szeretsz utazni. – Szeretek utazni, ha nem szeretném, nem csinálnám. Jól bírom. – Egy évből hány napot töltesz otthon? – Hétköznap jobbára ott-
hon vagyok. Minden héten van legalább egy nap, hogy fel sem kelek az ágyból. Akkor pihenek, kikapcsolódok. Hétvégén pénteken, szombaton és vasárnap rendszerint úton vagyok valamelyik fellépésem felé. – A párod tolerálja ezt? – Elfogadja, hogy ez velem jár. – Szerelmes, romantikus alkat vagy? – Azt szoktam mondani: nem nekem kell eldönteni, hogy mennyire vagyok romantikus, döntse el a barátnőm. – Kihalófélben van ez a típus… – A lányokat tudom hibáztatni ezért elsősorban. Nagyon kevés lány van, akinek a romantikus típus kell. Hozzám is nemegyszer szaladtak már be lányok levetkőzve, meztelenül, rámenősen. Ne-
Itt voltak a Tankok Az idei Aréna tábor kellemes meglepetést tartogatott a rockzene szerelmeseinek. Ugyanis a megnyitó napjára várták Magyarország évek óta legnépszerűbb rockzenekarát, a debreceni Tankcsapdát. A koncert előtt sokáig folytak a találgatások, hogy tényleg jönnek-e a Tankok. A találgatások alapját az adta, hogy köztudottan magas technikai eszközöket igényel a gárda és a meghívó féllel kötendő szerződés aláírásakor garantálni kell ezeknek az eszközöknek a meglétét a koncert idejére. Amikor megérkeztünk a táborba, az első meglepetés az volt, hogy a korábbi évekhez viszonyítva kevés volt a felállított sátor. Viszont a tábor hivatalos megnyitójára csak este 7-kor került sor. Erre az időpontra már azért egyre több rocker töltötte meg az Arénát.
11
Turmix
KÁRPÁT BEREG
A kötelező előzenekar szerepét a Záhonyból érkezett „Bohém Rapszódiák” nevű zenekar vállalta magára. A banda nevéből adódóan Queen dalokat adott elő egész
jó átiratban. A fellépés után a közönség – a hangszerek hangolása közepette – egymás után énekelte a legismertebb Tankcsapda dalokat. Majd este tíz óra körül a húrokba csapott maga a ban-
kem attól kezdve, ha valaki olyan könnyen adja magát, már nem is kell. Kicsit félek az ilyesmitől, felmerül bennem, vajon eddig hány férfival művelte ezt. Én a szereteten alapuló hosszú távú kapcsolatok híve vagyok.
– Példa van előtted? – A szüleimet említeném. Édesapám most is itt van velem, ő szervezi a fellépéseimet. Zenész, habár évek óta menedzseléssel foglalkozik. Egyengeti pályafutásomat annak ellenére, hogy kezdetben ellenezte a választásomat. Túl jól ismeri a zenészéletet, féltett, hogy negatív hatások érhetnek, nem akarta, hogy elrontson ez az életmód. Nem mindenki bírja ugyanis elviselni a népszerűséget, nemhogy a kudarcot, a bukást. Egyébként édesapám karolta fel az AD Stúdiót és a Republicot is. Hál’ Istennek a szüleim nagyon szeretik egymást, van kire támaszkodnom. Olyan világot élünk, hogy az, ha a szülők már nem váltak el, sajnos, nagy eredménynek számít. – Volt már olyan, hogy rajongóid közül valakinek az életére hatással voltál? da is. A két órás fellépés alatt egymás után játszották az elmúlt 15 év legismertebb dalait. A közönség a zenekarral együtt énekelte végig a koncertet. Különösen nagy siker közepette hangzottak el az „Ez az a ház”, a „A R’n’R rugója”, a „Be vagyok rúgva” és a „Mennyország tourist” dalok. A Tankok a koncert befejezé-
se után levonultak, de a közönség „Tankcsapda-Tankcsapda” kórusára viszszajöttek néhány ráadás dalra. Életem ötödik Sapka koncertjének repertoárját úgy állította össze a zenekar, hogy
– Nem tudok róla, hogy a zeném megváltoztatta volna valakinek az életét. Ilyenről nincs értesülésem. – Lesz új lemez? – Most kicsit lusta vagyok, bevallom őszintén. Jövőre lesz éppen 10 éve, hogy a szakmában vagyok. Kicsit elfáradtam. A szólólemezem kijött 2006-ban, mely a soron következő 7. lemez Akkor megfogadtam, hogy két évig be sem teszem a lábam stúdióba, igyekszem ehhez tartani magamat. Annyi történik, hogy írom, gyűjtöm a dalokat, csak egyelőre nem rögzítem. – Másoknak is írsz dalokat? – Általában csak a Vtechnek, kivétel, ha valakivel együtt dolgozom, mint ezúttal Dj Lotters Krisztiánnal. – Melyik korosztály ál a legközelebb a zenédhez? – Egytől százig szeretik. Találkoztam már olyan hetvenéves nénivel, akinek át is adtam a mikrofont, annyira lelkesen énekelt a koncertemen. Az emberek szeretik a V-tech dalokat, mert a dallamos. Ha valami nem dallamos, akkor inkább ki sem adom a kezemből. – A legnagyobb eredményed mi volt. Szakmai elismerés? – Szakmai elismerést még nem kaptam, de nem is nagyon számít. Ahogy Majka megmondta: magasról teszünk a szakmai díjakra! Szerencsémre a legjobb zenészek vesznek körül és a legjobb közönség. – Meddig akarod folytatni ezt az életstílust? – Lehetőleg életem végéig. Azt szeretném, ha negyven év múlva ugyanitt ülve beszélgethetnénk a zenémről. Példaként említhetném Szikora Robit, aki hihetetlen dinamikával mozog a színpadon, pedig már van mögötte egy pár év. Bodnár Diána az eddig általam hallottak közül ez volt a legjobb. A fellépés után néhányunknak volt szerencséje egy dedikálás keretein belül találkozni a zenekar tagjaival. Mindőnket meglepett és kellemes érzéssel töltött el a zenekar tagjainak közvetlensége. A velük való beszélgetéskor kiderült, hogy szívesen jönnének máskor is Kárpátaljára. Viszont Molnár „Cseresznye” Levente, a banda gitárosa megemlítette, hogy technikailag azért a jövőben felkészültebbek lehetnének a fogadó félnél. Fejes Tamás, dobos elmondta, hogy sokat dolgoznak azon, hogy egyre többen-és többen ismerjék és szeressék meg a Tankcsapda zenéjét. Lukács Laci, énekes, baszszusgitáros megígérte, hogy a jövőben a fekete csajokról is fog dalokat írni. Mi rockzenekedvelők pedig köszönetet mondhatunk az Aréna szervezőinek, hogy létrejött Kárpátalján ez a remek koncert. Andi – Feca
2007. augusztus 15.
Kos (III. 21.-IV. 20.) A legjobb, ha egyedül, békésen dolgozhatsz a munkahelyeden, mert nagyon feszültté tesz, ha megzavarnak a munkádban. Ilyenkor elveszítheted a fonalat, és nehezen veszed fel újra a saját tempódat. A magánéletedben is csendes hétköznapok következnek, de ha megtalálod az apró örömöket, akkor sok kellemes percben lehet részed, amelyeket megoszthatsz a családtagjaiddal.
Bika (IV. 21.-V. 20.) A munkád naprakészséget és rugalmasságot kíván tőled, de most szerencsés helyzetben vagy, hiszen nagyon találékony lehetsz! Szinte minden helyzethez képes vagy alkalmazkodni. A magánéletedben nagy igényed lehet arra, hogy játékos, szórakozással teli napokat tölthess el családoddal. Ha vannak gyermekeid, akkor tölts velük több időt! Ikrek (V.21.-VI.21.) Már régóta tudod, hogy a jó munkakapcsolatok megkönnyítik a közös munkát, és hatékonyabbá tesznek! Itt az ideje annak, hogy kicsit kellemesebbé tedd a munkahelyi légkört! A magánéletedben csendes, nyugodt napokra vágysz, és sikerülhet családtagjaiddal, kedveseddel nagyon intim légkört kialakítanotok. Így a nehézségeket is könnyebben oldhatjátok meg. Rák (VI. 22.- VII. 22.) Rendkívül gyorsan reagálsz az új helyzetekre, és ez alkalmassá tesz arra is, hogy új tapasztalatokat szerezz a munkahelyeden! Akár egy új munkakörbe is könnyedén beletanulhatsz! A magánéletedben is nagy szerepet kap majd a kommunikáció, sikerrel beszélheted meg a kényes témákat a családtagjaiddal. Érdemes azokkal a feszültségekkel törődnötök, amelyeknek a rendezése eddig mindig kudarcba fulladt.
Oroszlán (VII.23.-VIII.23.) Munkatársaid megbíznak benned, és igazi barátként bánhatnak veled. Olyan titkokat is rád bízhatnak, amelyeket másokkal nem osztanak meg. Ügyelj arra, hogy véletlenül se szóld el magad illetéktelenek előtt! A magánéletedben nagylelkűvé válsz, és szívesen osztod meg az élet élvezeteit családtagjaiddal. Érdemes a család minden tagjára egy kicsit jobban figyelned, egy kis kedveskedés is elég lehet a harmóniához!
Szűz(VIII.24.-IX.22.)
A munkahelyi életed nagyon felpezsdülhet, és több változás is kialakulhat a szakmai életedben. Elképzelhető, hogy új munkatársakat kapsz, akikkel nagyon hatékonyan dolgozol majd együtt. A magánéletedben már csak arra vágysz, hogy kipihenhesd magad, nagy szükséged lehet a nyugalomra. Ne szervezz most családi találkozókat, rokonlátogatásokat!
Mérleg (IX.23.-X.23.) Érzed, hogy nagyon jó alkalmad lenne a szakmai előrelépésre, és tudod, hogy ennek érdekében mit kell tenned. A szorgalmad és a megnyerő stílusod segíthet abban, hogy előre juss! A magánéletedben sok új barátsággal lehetsz gazdagabb, és előfordulhat, hogy szerelmi ajánlatot is kapsz! Amíg nem vagy tisztában a saját érzéseiddel, addig ne hozz komoly döntést! Skorpió (X.24.-XI.22.) Friss szemmel tudod szemlélni a munkahelyi feladatokat és a problémákat! Ez megadja a lehetőséget arra, hogy a saját véleményedet, nézeteidet egy kissé átértékeld! A magánéletedben kicsit szigorúan viselkedsz, túlságosan is irányítani szeretnéd családtagjaidat vagy kedvesedet! Ne lepődj meg, ha ,,fellázadnak”, és közös erővel kezdenek ellenálló akcióba! Nyilas (XI.23.-XII. 21.) Munkahelyeden beindulhat az a ,,társasjáték”, amelybe talán soha nem kellett volna belekezdenetek. Könynyen lehet, hogy feletteseid előtt megpróbálnak befeketíteni téged, és ebben az esetben nagyon résen kell lenned. A magánéletedben több félreértés is kialakulhat, ami abból ered, hogy nem figyeltek kellőképpen egymásra! Sokat segíthet a helyzeten, ha jó szándékúan és világosan kommunikáltok! Most részletekbe menően kell megbeszélnetek a napi teendőket!
Bak (XII. 22.-I. 20.) Homályosabbá válhatnak a munkahelyi viszonyok, felettesed sem fogalmaz elég világosan, amikor az elvárásait közli veled. Kérdezz vissza, ha nem érted a részleteket! A magánéletedben nagyon vágysz már arra, hogy le tudj ülni egy kicsit a barátaiddal. Szervezz egy kellemes vacsorát, ahol végre mindenki kiöntheti a szívét – ez garantáltan jót tesz majd a lelkednek! Vízöntő (I. 21.- II.20.) Sok tisztázatlan kérdés lehet a munkahelyeden, amelyeket előbb vagy utóbb rendezned kell. Még az is kérdéses lehet számodra, hogy valójában mi a feladatod, milyen teendőket kell megoldanod. A magánéletedben azt tapasztalhatod, hogy sokkal nehezebben hangolódtok egymásra családtagjaiddal. Sok odafigyelésre lesz szükség a harmónia fenntartásához. Halak (II. 21.- III. 20.)
Semmi kedved nincs a napi feladatokhoz, és általában is túl soknak érzed a megterhelést a munkahelyeden. Mindez kedvetlenné tehet, a legszívesebben kivennél néhány napot. A magánéletedben is azt tapasztalhatod, hogy mindent neked kell elintézned, megoldanod. Jó ötlet, ha közlöd családtagjaiddal, hogy szükséged lenne a segítségükre, odafigyelésükre.
12
Beregszászban a Bakó Gábor ráló eladó. Érd.: Nagybereg, u. 15. szám alatt eladó egy Petőfi út 48. Tel.: 56-262, Albérlet kiadó Beregszász- összkomfortos családi ház. Mob.: 8050-9958798. ban. Mob: +38067-7317024. Ár: megegyezés szerint. Tel.: Gépkocsi 2-22-72
Albérlet kiadó
Albérletet keres
Beregszászban az Arany JáBeregszászban sürgősen al- nos u. 120. szám alatt összbérletet keresek család részé- komfortos családi ház 15 ár földterülettel eladó. Mob.: re. Mob.: 8096-1347357. 8096-3867900.
Bútor
Ház (két szoba, összkomfort, 89 m2) eladó Beregszászban a Emeletes ágyat vásárolnék! Széchenyi utca 60/3. szám Mob.: 8095-7934005. alatt. Tel.: 2-39-77. Mob.: 80951750596. Családi ház Kétszobás összkomfortos Beregszászban a Stefanik 21/ családi ház eladó Ófehértón 2. szám alatt eladó egy 2 szo- nagy kerttel. Lehetséges csebás, nyárikonyhás házrész. re beregszászi házra. Tel.: 4Mob.: 8098/2757671. 27-49. Mob.: 8063-8513419. Beregszászban a Kölcsey u. Ötszobás kertes ház eladó! 15. szám alatt összkomfortos Irányár: 25000 f.e. Mob.: 8068családi ház eladó. Tel.: 2-26-65. 1430940. Ház eladó (két szoba, össz- Nagybégányban eladó egy komfort nélkül, külön udvar- félkész ház (70%). Terüleral) Beregszászban a Munká- te: 400 m2. Hozzá tartozik: csi utca 186/b. szám alatt. Tel.: kert, szőlős terület. Érd.: Be4-32-84, Mob.: 8066-4679724. regszászban a Puskin tér Eladó Beregszászban a Péter 5.sz alatt. Tel.: 4-34-13. Mob.: Mihók u. 4. szám alatt a Sör- 8050-1564141. kerttel szemben, gyalog 5 Beregszászban kétszobás percre a központtól és az uszo- házrész konyhával, előszobádától egy 120 m2-es, összkom- val, gázzal, vízzel, konvektofortos ház privatizált földdel. ros fűtéssel, rendezett tiszta Átalakítható boltnak, fogor- udvarral, kerttel, melléképüvosi rendelőnek, panziónak, lettel eladó. Ár megegyezés stb. A ház előtt nagy tér talál- szerint. Tel.: 8099-2725215. ható (régi buszmegálló). Tel: 2-29-28. Mob.: 8095-5231367, Kétszintes családi ház, privatizált telekkel eladó Kisbégány8095-5258881. ban, Felszabadulás u. 1/a. szám Beregszászban családi ház alatt. Mob.: 8066-7334907 (az eladó kis kerttel, saját udvar- esti órákban). ral. Ár megegyezés szerint. Borzsován családi ház eladó. Mob.: 8050-5502574. Gáz, víz van. Mob: 8095Nagybégányban a Komszomol 1383052. utca 8. szám alatt családi ház eladó (három szoba, konyha, Beregszászban a Szentföld fürdőszoba, pince, garázs, gáz, (Tankista) u. 3. szám alatt eladó egy kertes családi ház. Érvíz.) Mob: 8095-4216204. deklődni a helyszínen. Tel.: 3Muzsalyban sürgősen eladó 38-76. Mob.: 8066-5933471. egy háromszobás családi ház (fürdőszoba, központi fűtés, Csomán, Barátság u. 21. víz, gáz bevezetve, dupla te- szám alatt családi ház lakhalek és nagy kert). Mob.: 8066- tó állapotban eladó. Mob.: 8097-7507919. 1420019, 8066-3072037. Családi ház sürgősen eladó Beregszászban a Strand (Pljazsnaja) utca 4. szám alatt. Tel.: 2-38-60. Beregdédában az Árpád u. 128. szám alatt családi ház eladó (29 szotek összterületű föld). Érdeklődni az Árpád u. 157. szám alatt. Tel.: 68-284. Beregszászban a Bem József u. 29/2. szám alatt privatizált, 5 helyiséges, gázzal ellátott családi ház eladó. Ár megegyezés szerint. Tel.: 3-35-54. Beregszászban a Győri Dezső út 32. szám alatt kétszintes, 3 szoba-összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 3-3720. Mob.: 8096-3824290. Beregszászban a Mihók u. 15. szám alatt 4 szoba összkomfortos családi ház + 2 melléképület és garázs eladó. Tel.: 2-27-65. Beregszászban eladó egy kétszintes családi ház (5 szoba, konyha, fürdőszoba, udvar, kert). Ár megegyezés szerint. Tel.: 3-37-99. Mob.: 80957347866. Kisvárdán kétszobás családi ház, gázfűtéssel, jó helyen, olcsón eladó. Mob: 06705800380.
Info
Hirdetések
2007. augusztus 15.
Eladó egy 1996-os kibocsátású AUDI A4-es személygépkocsi. Irányár: 11500 f.e. Mob.: 8095-6045868. Eladó egy 1989-es benzines VW Passat kombi kitűnő állapotban Beregszászban. Mob.: 8097-2141052. Latvija mikrobusz eladó jó állapotban 2008-ig érvényes műszakival. Irányár: 1300 f.e. Mob.: 8097-2059036. Sürgősen eladó Rafajnán egy Audi 100 személygépkocsi 1.8 motorral. Ár megegyezés szerint. Mob.: +38095-5736362.
Gépkocsi tartozékok AUDI Volkswagen motor (1,3as) új alkatrészekkel eladó. Mob.: 8068-1430942.
Hangszer Jolana IRIS gitár, torzítóval (DS-2) eladó. Mob.: +380961062226. Barna színű, lakkozott Otrada zongora eladó. Mob.: 80661184812.
Ismerkedés 30/170/60 ápolt, sportos, vidám, független nemdohányzó, anyagilag rendezetten élő szabolcs megyei férfi vagyok. Dolgozom, mellette tanulok. Komoly kapcsolathoz keresek társat kárpátaljai magyar hölgy személyében 20-32 éves korig. Szabadidőmben netezek, zenét hallgatok, olvasok, szeretek kirándulni, sportolni. Írj! E-mail címem:
[email protected].
Jármű és tartozékok
KÁRPÁT BEREG
fokú tanfolyamra való felkészítést, valamint weboldalkészítés oktatását vállalom. Eladó egy kétszobás lakás Be- Pincéreket keresünk bereg- Mob.: 8099-4272625. Tel.:3-10szászi kávézóba. Mob.: 8093regszászban a Lónyai utca 17/ 50. 31. szám alatt, a 3. emeleten. 6320461. Tel.: 4-26-46. Mob.: 8099- Beregszászi raktárba kereVegyes 2311493, 0620-3580845. sünk számítógéphez értő alA következő kárpátaljai festők Eladó egy másfélszobás, föld- kalmazottat. Tel.: 2-42-67. szinten lévő lakás. Bereg- Beregszászi pékségbe képeiből szeretnék vásárolni: szász, Szuvorov út 11a/43. Ár cukrászt és eladót felve- Soltész, Habda, Garanyi. Tel.: megegyezés szerint. Tel: 2-37- szünk! Jelentkezési feltétel: 2-23-75 (Beregszász). Mob.: 8099-2341411. 88 (az esti órákban). munkakönyv, életrajz. ÉrBeregszászban a V. Huci ut- deklődni lehet a helyszí- Eladó egy GEOBY márkájú cán eladó egy 5-ik emeleti, nen: Beregszász, Zrínyi u. használt gyerekkocsi 3 éves korig (téli-nyári alkalmazásra) egyszobás, teljesen felújított 25. Mob.: 8050-2119283. és egy használt gyerekjáróka. lakás. Mob.: 8063-3401186. Tel.: 4-11-01. Mob.: +38095Szolgáltatás Kétszobás lakás eladó Bereg2186561, 8050-3722619. szászban a Fabricsnaja u. 34/ Kőműves munkát, burkolást 7. szám alatt vagy elcserélem vállalok, vagy A,B,C,D kate- Eladó 2 db cserépkályha, vaegy egyszobás lakásra+ hoz- góriájú jogosítvánnyal ren- lamint 1 db vasgyári kút. Mob: +38067-7317024. záfizetés. delkező sofőri munkát kereNagybaktán eladó egy 2. eme- sek. Tel: 52-394 (d.u. 5 ó. után). Eladó egy jó állapotban lévő lábbal hajtós varrógép, valaleti, kétszobás összkomfortos Mob.: 8067-78386203. lakás (saját fűtés, telefon). Ár Fotózás minden téren! Eskü- mint borprés. A varrógép ára: megegyezés szerint. Tel.: 4-11- vők, rendezvények; tablóké- 200 hr. Érd.: Beregszászban a 01. Mob.: +38095-2186561, pek, albumtervezés, egyedi Pacsovszkij u. 38. sz. alatt. 8050-3722619. meghívók; reklám- és termék- Modern, használt, de jó állaBeregszászban, a kórház kör- fotók nyomdai munkákhoz, potú babakocsit vennék. nyékén nagyon sürgősen el- modellek, portfoliókészítés. Mob.: 8050-8849558. adó egy kétszobás lakás a Magas színvonal, elérhető Régi cseh szőlőprés eladó. második emeleten. Az eladás- árak! Fülöp László, Bereg- Tel: 3-19-77. hoz szükséges okmányok el szász, Bethlen Gábor u. 12/6. Eladó egy jó állapotban lévő vannak rendezve. Ár: 12000 Mob.: +380-66-2500-544 gyerekjáróka. Mob.: 8095f.e. Mob.: 8095-2238365. A Beregszászi Tanítók 7347867. Kétszobás privatizált lakás el- Háza Huncutka Gyermek adó Nagybaktán. Mob.: 8067- Táncsoport felvételt hirdet Öntvény radiátor eladó Oroszeptember 1-jétől, 6 éves sziban. Mob.: 8092-3927953. 1838600. kortól. Foglalkozások hétÁllatok Vásárolnék egy- vagy kétszo- főn és szerdán, 2 órától bás lakást Beregszászban el- (h.i.sz.) Jelentkezni szepfogadható áron. Mob.: 8050- tember 1-jétől, a Munkácsi Vietnámi malac eladó Beregszászban. Tel.: 4-32-88, 4-33-89. 8589270. utca 14 szám alatt lehet. Eladó Dédában egy jól tejelő Beregszászban eladó egy Igazgató: Ragyik Olga. tehén. Mob.: 8099-4113290. egyszobás lakás és egy összkomfortos pléhgarázs. Érd: 2- 14 személyes kisbusz béÉpítkezési kellék relhető rendezvényekre, 38-96 (17.00 után). esküvőkre, kirándulásokra, 30-50-es száraz deszka eladó Háromszobás lakás olcsón sofőrrel, elfogadható áron. eladó Beregszászban a Mu- Mob.: 8050-2612802, 8093- (2-3 éves). Ár megegyezés szerint. Mob.: 8095-3691365. zsalyi út 32/2. szám alatt saját 4294030. fűtéssel. Irányár: 28 000 f.e. Beregszászban eladó: 50 db Tel.: 3-13-76; Mob.: 8093- Menyasszonyi ruha köl- EURO raklap - 200 hr; 4 db. 2 6316258, 8093-8277433. csönözhető, új, divatos fa- vaslemez (33 m ) – 3000 hr. Tel.: 3-14-15 Mezőgazdasági gépek zonok minden kiegészítővel elfogadható áron. Építőblokk eladó. Tel: 4-32-31 T-25-ös jó állapotban lévő Nagybereg, Petőfi út, 48. Mob: 8097-6478086. traktor és 3 soros kapáló, 2x10 Tel.: 56-262. Vályogtégla eladó Haranglálapos tárcsa eladó Feketepatakon, a Gagarin u. 54. szám Weboldalak elkészítését, már bon. Ár megegyezés szerint. meglévő weboldalak frissíté- Tel.: 050-201. Mob.: 8098alatt. Mob.: 8096-8437573. sét, ECDL vizsgákra és alap- 5896654. 1989-es Don 1500A kombájn (6 m széles) jó állapotban eladó. Ár: 20000 f.e. Mob: 80671009564. 105/45. szám alatt. Mob.: 80672642668.
Eladó egy jó állapotban lévő piros IZS Jupiter 5-ös motorkerékpár, 2009-ig érvényes műszakival. Ár: 430 f.e. Mob.: Tiszaújlakon a Móricz Zs. út 8066-5120061. 7. szám alatt eladó egy összkomfortos családi ház mellék- JAWA-350 12 Voltos motorépületekkel. Tel.: 8243-61548. kerékpár kitűnő állapotban eladó. Irányár: 450 f.e. Mob.: Mob.: 8095-6158713. 8097-7115031, 8097-2059036. Beregszászban az I. Franko u. 107. szám alatt eladó egy IZS Planeta 4 oldalkocsis mokétszobás ház nagy konyhá- torkerékpár jó állapotban elval, udvarral és kis kerttel. A adó Jánosiban. Mob.: 8095NIVA búzakombájn olcsón elgáz be van vezetve. Mob.: 1374002. adó. Mob.: 8097-6218329. 8068-5569733. Aprillia Ralli robogó jutáMobiltelefon Nagybégányban eladó egy nyos áron, esztétikus állapotcsaládi ház 60 szotekes telek- ban, 50 cm3 motorral eladó. Sony Ericson bluetooth headMob.: 8098-9443899. kel. Mob.: 8068-1430942. set HBH-600 jó állapotban elKonvektorok adó. Kompatibilis minden Kígyóson a Puskin u. 8. szám alatt összkomfortos családi márkával. Ár 145 hr. Mob.: ház eladó privatizált telek- Jó állapotban lévő 30-as, 50- 8099-1163755. kel. Mob.: 0620-4531586. Tel.: es konvektorok eladók. Ár: 440, 500 hrn. Mob.: +38096- Eladó új Sony Ericsson W200i 4-27-10 (Beregszász). walkman-mobil. Mp3, aac, 8405541, +38095-1454250. Beregszászban a Pacsovszkij mp4, wav, bővíthető memória, u. 38. szám alatt két generáció RDS, FM-rádió, infra, +adatLakás részére alkalmas családi ház kábel, headset, hordozható eladó. Mob.: 810-36-20-386- Beregszászban a Korjatovics hangfalpár Ár: 600 hrivnya. 2071, 810-36-45-402-042. u. 2/29. szám alatt eladó egy Mob.: 8098-9258663. Makkosjánosiban össz- 2-ik emeleti, felújított, saját Munkát keres komfortos, kétszintes csa- fűtéses lakás. Ár megegyezés szerint. Mob.: 8050-1717636. ládi ház eladó a Sevcsenko u. 67. sz. alatt. Érdeklődni Beregszászban a Muzsalyi út Babysitterként két éves kora helyszínes vagy telefo- 34b/99. szám alatt eladó egy tól vállalok gyerekeket felnon: 78-4-09 vagy mob.: kétszobás, bútorozott lakás. ügyelés céljából. Tel.: 2-40-45. 0620-4919531. Tel.: 4-32-07 (este 17:00 után Mob.: 8050-1874774. hétköznap.) Szakképzett biztonsági őr Gépek, alkatrészek Háromszobás lakás eladó Be- munkát vállal (őrséget). Mob.: Háromtárcsás nagy szőlőda- regszászban a Muzsalyi u. 8096-4807318.
Munkát kínál
Szeretne INGYEN bekerülni a Kárpátinfo
internetes telefonkönyvébe? A világ bármelyik részéről elérhető lehet. Cím: Beregszász, Kossuth tér 4., a Kárpátinfo szerkesztősége. Tel.: 2-40-89, 8-066-2850283 munkaidőben.
A hirdetés tartalmáért, a megadott információk, telefonszámok és címek pontosságáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!!!
Info
KÁRPÁT BEREG
13
Hirdetések
2007. augusztus 15.
Megbízhatóság, minőség, szakértelem Műanyag nyílászárók rendelése Beregszászon Profil: Aluplast (Németország) Zárrendszer: Schüring (Németország)
A GYÁRTÁS MELLETT A HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSÁT ÉS SZAKSZERŰ BEÉPÍTÉSÉT IS VÁLLALJUK. ÖT ÉV GARANCIA! További ajánlataink: külső és belső párkány, szúnyogháló, reluxa, külső redőny (műanyag, alumínium), roletta, szalagfüggöny, harmonikaajtó. Cím: Beregszász, Puskin tér 4. (a szerb pékség épületében). Telefon/fax: (8-241) 4-31-29, Mob.: +380-97-91-26-146
www.karpatinfo.net Kárpátaljai hírforrás
Beltéri és kültéri gépi vakolás minőség, gyorsaság, gazdaságosság egy helyen 10 hrivnya/m2
Minőségi nyílászárók
Tel.: 4-33-41 Beregszász, Zrínyi u. 3. Якість, конфіденційність, точність!
Агенція нерухомості „Geoplan +” Надає посередницькі послуги з купівлі, продажу, обміну, оренди квартир, будинків, земельних ділянок, комерційної нерухомості та допомогу в терміновому оформленні документів, термін виконання три дні, в залежності від складності питання. м. Берегово, вул. І. Франка, 61. тел/факс: (803141) 2-39-03. моб.: 8095-22-38-365 E-mail:
[email protected]
Hőszigetelés és színezés 10 év garanciával! Cím: Beregszász, Arany János u. 158. Romanec János vállalkozó
FLEXTRONICS Beregszászi Rádiógyár Munkásfelvételt hirdet kábelgyártás területére
Követelmény: – dolgozni akarás és tudás – precizitás és felelősségtudás
A cég ajánlata: – jó munkakörülmények – stabil fizetés – Bonusz meghatározás a munkateljesítmény eredményétől függően – Munkahelyre szállítás biztosítása Érdeklődni a Beregszászi Rádiógyár személyzeti osztályán: Beregszász, Széchenyi u. 76. Telefon: 4-30-10.
AMADEUS üzlethálózat felülmúlhatatlan akciót hirdet augusztus 13-26 között! Az Amadeus tehnomarket megvásárolja az Ön használt televízióját (fekete-fehér, lámpás, még ha nem is működik) 500 hrivnyáért.
Helyette egy 72 cm-es új televíziót kap
MINDÖSSZE 1149 HRIVNYÁÉRT
5 % kedvezmény! Diszkont kártya tulajdonosok számára 10 %!
Minden SAMSUNG termékre
Cím: Beregszász, Muzsalyi u. 54a. Tel.: 3-12-53
A PIZZA az legyen PIZZA! La Habana Cafe (Beregszász, Fehér Kő étterem)
AlexAndria kávézó bankettek, születésnapok és más rendezvények megszervezését vállalja. Ugyanitt ízletes ebéd várja a vendégeket! Tel.: 3-16-93. Mob.: 8050-5316290 Cím: Beregszász, Tompa Mihály u. 107.
Szuperakció augusztus 25 szeptember 25.
Kamatmentes hitel önrész nélkül Világszerte ismert márkájú – SAMSUNG, LG, Gorenje, Whirlpool – televíziók, hűtők, konvektorok, légkondicionálók, mosógépek, gáztűzhelyek, mikrohullámú sütők és más háztartási gépek vásárlásakor. A hitel törlesztési ideje: 10 hónap Akciónkban dolgozók és nyugdíjasok vehetnek részt 60 éves korig. 1000 hrivnya fölötti készpénzes vásárláskor
ÁRENGEDMÉNYT ADUNK! GARANCIA, ÜZEMBEHELYEZÉS, SZERVIZELÉS!
Vásároljon, ne fizessen rá!
Tel.: 8-063-3400981.
A Beregszászi Turisztikai Információs Központ és Kiállítóterem szeretettel várja az érdeklődőket Szolgáltatásaink: – Információnyújtás Kárpátalja turisztikai adottságairól, szálláshelyfoglalás – Idegenvezetés, egy- és többnapos turistautak, körutazások szervezése Kárpátalján – Tájékoztató jellegű kiadványok, térképek útikönyvek, képeslapok terjesztése – Kárpátaljai népművészek munkáinak kiállítása, állandó képkiállítások szervezése, ajándéktárgyak forgalmazása – Internet használat, nyomtatási, fénymásolási lehetőség, fordítás Cím: 90202, Beregszász, Zrínyi út 25/2 Tel/fax: +38 (03141) 4-32-70 Mob: +380505510360 E-mail:
[email protected] Web: www. karpataljaturizmus.info
FLEXTRONICS Beregszászi Rádiógyár Munkásfelvételt hirdet a következő beosztásokra
Könyvelő
Követelmény: – Középfokú könyvelői végzettség – Középfokú angol tudás – Szakmai tapasztalat – Tanulási és fejlődési akarat
Vezérigazgatói asszisztens Követelmény: – Felsőfokú végzettség – Társalgási szintű angol nyelvtudás – Magyar, ukrán nyelvtudás – MS Office tudás A cég ajánlata: – jó munkakörülmények az egyik legnagyobb elektronikát gyártó cégnél – lehetőség a szakmai és az egyéni tudás fejlesztésére – lehetőség a karriernövelésre
Cím: Beregszász, I. FRANKO u. 4., FORTUNA PLUSZ üzlet, az Imidzs bevásárlóközponttal szemben. Tel.: 2-50-38.
Érdeklődni a Beregszászi Rádiógyár személyzeti osztályán: Beregszász, Széchenyi u. 76. Telefon: 4-30-10.
Tegye életét könnyebbé!
Színes reklámanyagok, névjegykártyák, borítékok, plakátok (A4-A1 méretben), meghívók, oklevelek, szórólapok, turisztikai ismertető kiadványok készítését, könyvek, újságok, tördelését, nyomdai előkészítését, kis- és nagy példányszámú nyomtatását, fotók gyors kidolgozását vállalom.
Az akció partnere: TOV KB DELTA. Licenz N 225
ÉLJ ÉS DOLGOZZ MAGY ARORSZÁGON! MAGYARORSZÁGON! Álláslehetőségek, munkavállalási, tartózkodási, letelepedési engedélyek, TAJ-kártya, ADÓ-kártya, cégkivonatok, fordítások teljes körű ügyintézése! Internetes regisztráció a www.edmon.hu oldalon, folyamatos érdekképviseletet biztosítunk. Elérhetőség: 0036 30 934 7083, 0036 1 210 5543 1089 Budapest, Baross u. 131. 5/1. (8. ker. Orczy térnél az Orczy házban)
10 éves szakmai tapasztalattal, reális árakkal. Beregszász, tel.: 8-066-793-8143, Nagyszőlős, tel.: 8-050-934-7683
www.karpatinfo.net
14
gált. Kiderült, hogy nagyító, amely könnyen lehetett egy korabeli távcső alkatrésze. A többi ásatás során szaporodni kezdtek a hasonló leletek. És nemcsak Egyiptomban, hanem Pompejiben is. A távcső titkát tehát a rómaiak is ismerték. A nem egészen hét centiméter átmérőjű tanisi lencsét ma is minden gond nélkül beilleszthetnék valamelyik távcsőbe, és rendeltetésszerűen használhatnák. A kutatók megállapították, hogy csaknem kétszáz évvel Krisztus születése előtt „keletkezhetett”. Vagyis nagyjából akkor, amikor Démokritosz és Arisztarkhosz élt és tevékenykedett. A XIX. századi ásatások során találtak hasonlót az ázsiai Ninivében (Asszíria fővárosában). Az egyik nagyon szép darab úgy háromezer évvel ezelőtt készült. S ez egyben azt is jelenti, hogy a legrégibb civilizációkban is ismerték már az üvegöntést, mi több, a csiszolási technológiát is. Így aztán nem csoda, hogy a négyezer éves babiloni hengeres pecséteken olyan ábrázolás található, amely néhány távoli bolygót mutat, méghozzá olyan helyzetben és állapotban, ami egyébként szabad szemmel a Földről nem látható. A babiloniak – a fennmaradt ábrázolások tanúbizonysága szerint – látták a Szaturnusz időszakos „alakváltozásait”, sőt azt is tudták, hogy időnként eltűnik, és olyankor más csillagokat látni a helyén. Minderre szintén nem jöhettek rá csupán „logikával” vagy számításokkal. 1610-ben Galilei is észrevette a „fülek” eltűnését, és rendkívül elcsodálkozott rajta, nem tudta mire vélni a dolgot. Csak később derült fény a jelenségre: a bolygó olyan helyzetbe kerül a Földhöz viszonyítva, hogy a gyűrűje az élével fordul felénk, így az akkori gyenge távcsővel ilyenkor nem lehetett látni semmit. A gyűrű, azaz Galilei szavával a „fülek” egyszer-egyszer eltűntek. És ugyanezt fedezték fel jó néhány ezer évvel korábban az ókor csillagászai! Aligha volt akkoriban az embereknek jobb szemük, mint manapság, s hiába volt a levegő is sokkal tisztább, mint ma – a Szaturnusz-jelenség szabad szemmel soha nem volt látható. Akkor hát mióta ismeri az emberiség a távcsövet? S vajon miért nem használta egy-két ezer évig, hogy teljesen feledésbe merüljön?! Ez az igazi rejtély. (Nemere István nyomán)
Tisztelt beregszásziak és beregvidékiek! 2007. augusztus 18-án 1800 órakor (kijevi idő szerint) a beregszászi művelődési házban a hollandiai Riderkerk város „One Voice” ifjúsági énekkarának fellépésre kerül sor. Vezényel Jan Pal Apon. Húsz fiatal előadó várja szeretettel egy felejthetetlen zenés estére a beregszásziakat és a járás érdeklődő közönségét. A részvétel díjtalan
KÁRPÁT BEREG
Nagymuzsalyban augusztus 14-én ünnepli 3. születésnapját
Kulcsár Adrienn.
Ebből az alkalomból köszönti őt édesanyja és testvérei: Krisztián és Józsika. „Dalol a kismadár odafönn az égen, neked illatoznak a virágok a réten. Szemed csilogása, arcod mosolya, legyen szüleidnek fénylő csillaga. Isten féltő keze vezéreljen téged, mi összetett kezekkel imádkozunk érted.” Nagymuzsalyban augusztus 15-én ünnepli születésnapját
Kiss József.
Ebből az alkalomból köszönti őt felesége és gyermekei: Adrienn, Krisztián és Józsika. Péterfalván a napokban ünnepelte 5. születésnapját
Lator Bernadett.
Felhívás
A Beregszászi 3. Sz. Zrínyi Ilona Középiskola felvételt hirdet a 2007/2008-as tanév 1-11. magyar és ukrán tannyelvű osztályába. Nálunk a gyerekek első osztálytól kezdve tanulják az angol nyelvet, a 10-11. osztályosok gépkocsivezetői (teher- és személygépkocsi) jogosítványt szerezhetnek, szőlész-borász és gazdaasszonyképzésben vehetnek részt, illetve számítástecnikai oktatásban is részesülnek. Jelentkezni munkanapokon reggel 8-tól du. 2-ig. Cím: Beregszász, Iskola u.1. Tel.: 2-33-82.
Hirdessen INGYEN a Kárpátinfóban, az alábbi szelvényen!
Ebből az alaklomból köszönti őt és kíván számára Istentől megáldott hosszú boldog életet, jó egészséget, felhőtlen gyermekkort a beregszászi Ica mama. „Szép kék ég alatt, hol utad vezet, boldogság kísérje léptedet. Sok-sok rózsa nyíljon a lábaid nyomán, a jó Isten kísérjen életed útján. Olyan legyen élted, mint a nyíló rózsa, boldogság és öröm virágozzék rajta. Isten féltő keze vezéreljen téged, mi pedig összetett kézzel imádkozunk érted.” Bátyúban augusztus 16-án ünnepli 60. születésnapját
Lackó Erzsébet.
Ebből az alkalomból köszönti őt Margó, lányai Júlia és Okszána. „Hatvan év elszállt könnyű lepkeszárnyon, a küzdés nem könnyű, de szíved sose fájjon. Isten járjon veled, őrizze léptedet, hogy sokáig élvezd az elkövetkező éveket. S ha elmegyünk a templomba, imádkozunk érted, teljesüljön minden vágyad, minden reménységed. Áldásban, örömben ne legyen hiányod, nagyon sok boldog születésnapot kívánunk.” Dercenben augusztus 21-én ünnepli 1. születésnapját
Tar Boglárka.
Megjelent a NAPLOPÓ legfrissebb száma! Műholdas TV-k műsorai – Nem csak fogyaszt gyógyít is – Teszt: Téged is behálóz a babona? – Megvalósulhat az időutazás? – Madonna lefizette az afrikai gyámügyest – Miért nem lehet szerelem Zita és rajongója között? – Kvíz: Film – Receptek, viccek
A távcső korábbi találmány, mint hittük?
Meghívó
A tartalomból:
Kezdetleges szerkezetek korábban is lehettek
Az iskolában azt tanítják, hogy az első távcsövet 1610 körül mutatta be holland feltalálója. Ahhoz, hogy megértsük, miféle titok is lappang itt, sajátos „időutazás” révén a múltba kell merülnünk. Már az 1500as évek második felében is építettek távcsövet szerte Európában. A XIII. században élt Roger Bacon angol tudós viszont, a jelek szerint, négyszáz évvel korábban nemcsak távcsővel, hanem kezdetleges mikroszkóppal is rendelkezhetett. Legalábbis a korábban fellelt kéziratai erre utalnak. Mindenesetre az tény, hogy 1610 körül Galilei fordította először műszerét az égbolt felé. Éjszakai szemlélődésének eredményeképpen mindjárt fel is fedezte a Jupiter négy (nagyobb) holdját. Megfigyelte a Vénuszt, és természetesen a közeli Hold krátereit, szakadékait, repedéseit. A Szaturnuszt szemlélve arra a belátásra jutott, hogy annak a bolygónak kétoldalt sajátos „fülei” vannak. Nyilvánvalóan a kezdetleges, rossz felbontású távcsővel a Szaturnusz gyűrűiből láthatott valamicskét. De hol itt a rejtély? Hát ott, hogy a jelek szerint valakik még a korai távcsőfeltalálókat is megelőzték! Az ókorban a görög Démokritosz már beszélt az atomokról, mint az anyag legkisebb alkotórészeiről, s azt is mondta, hogy a Tejút ködösen ragyogó csíkja az égen voltaképpen nem más, mint sok ezer, sok millió csillag egymásba folyó fénye. Felmerül a kérdés: minderre csak a zsenik szokásos intuíciója, ösztöne és ötletessége vezette? Vagy tudott mást is, többet is, netán valamilyen eszközzel figyelte meg az égboltot? Egy másik korabeli görög tudós, Számoszi Arisztarkhosz kijelentette, hogy nem a Föld a világ közepe, hanem a Nap, és a körül keringenek a bolygók meg a Föld is. A jelek szerint tehát Démokritosz és Arisztarkhosz már több mint kétezer évvel ezelőtt rendelkezett ismeretekkel a kozmosz szerkezetéről. Ilyen tudást azonban csak távcsővel szerezhettek volna (ha nem 1610ben fedezik fel azt...). 1884-ben a régészek ásatás közben az egyiptomi Tanis városában különös üvegtárgyat leltek a szentély feltárásakor. Az egyik oldalán ideálisan lapos, a másikon domború volt, látszott, hogy ilyenre csiszolták. Mivel színtelen üvegből készült, kicsi az esélye, hogy valamilyen öltözet vagy tárgy díszítésére szol-
Info
Turmix
2007. augusztus 15.
Már hetente! SMS-ben, vagy e-mailen küldje el üzenetét, s mi megjelentetjük a Naplopó hasábjain! SMS: 8066-2850283. E-mail:
[email protected].
A magazin megvásárolható a terjesztőinknél
Ebből az alkalomból sok szeretettel köszönti őt anyukája, apukája, testvére Istvánka, nagyszülei és a Bakos család. „Születésnapodon kívánunk sok szépet, legyen boldog, derűs számodra az élet. A kis Jézuska fogja mind a két kezed, óvja, kísérje minden léptedet. Adjon neked erőt, egészséget, hogy te legyél a földön a legboldogabb gyermek. Mosolygó pici szemed sose lásson könnyet, utadon ezernyi virág borítsa a földet. Dalol a kismadár odafönn az égen, neked illatoznak a virágok a réten. Szemed csillogása, arcod mosolya, legyen szüleidnek fénylő csillaga. Isten féltő keze vezéreljen téged, mi összetett kezekkel imádkozunk érted.” Orosziban augusztus 15-én ünnepli 86. születésnapját
özv. Lőrincz Endréné.
Ebből az alkalomból köszöntik őt sok szeretettel gyermekei és azok családja. Augusztus 9-én Beregdédában 55. születésnapját ünnepli
Molnár Géza.
Ebből a szép, örömteli alkalomból köszönti felesége, két lánya, vejei és unokái, Szabina és Jancsika. „55 év elszállt könnyű lepke szárnyon, a küzdés nem könnyű, de szíved sose fájjon. Sose bánkódj, ha múlnak az évek, helyedbe gyermekid és unokáid lépnek. Áldja meg az Isten szívedet, lelkedet, mert szerettél és óvtál bennünket.”
www.karpataljaforum.net Kárpátalja fóruma a neten
Info
KRIMINÁLIS hogy a közjegyzőileg hitelesített meghatalmazásnak nem volt nyilvántartási sorszáma. A további vizsgálat kiderítette, hogy a meghatalmazást hitelesítő közjegyző már négy éve nem dolgozik az okmányban feltüntetett közjegyzői irodában. A gépkocsi vezetője nem tudott magyarázatot adni ezekre a körülményekre, ezért az autót elkobozták, az ügyben büntetőeljárást indítottak.
Három templomot fosztottak ki a volóci járásban A tolvajok sajnos nem kímélik már a templomokat sem. A volóci járásban például az utóbbi két hét alatt három templomba törtek be. Csendes (Tisiv) községben ismeretlen tettesek kitörték a templom egyik ablakát, behatoltak a szentélybe, elvitték Szűz Mária ikonját a több, mint száz éves, felbe-
csülhetetlen értékű ikonosztázzal együtt, valamint a tömjénfüstölőt, csengettyűt és egy értékes zsoltáros könyvet. Vezérszálláson (Pidpolozján) eltűnt a templomból az aranyozott áldozó kehely és Krisztus töviskoszorúval c. festmény másolata. A rendőrségnek eddig nem sikerült a templomfosztogatók nyomára bukkanni.
Az utas fizetés helyett leszúrta a taxist Ungváron a Korjatovics téren egy fiatalember lépett az egyik utasra váró taxihoz. Rahoncára (Orihovicára) akart utazni, percek alatt meg is egyezett a taxissal a fuvardíjban. Útközben a fiatalember elmondta, hogy barátját akarja meglátogatni, akivel annak idején együtt szolgált a hadseregben. A község központjában az utas arra kérte a taxist, álljon meg, várja meg, amíg megtudja, otthon van-e barátja. Édesanyja azt mondta, hogy nincs otthon, munkában van, valószínűleg késő este jön haza. Az utas úgy döntött, hogy nem várja meg, visszautazik Ungvárra. Útközben valakit felhívott mobil telefonján, hosszasan beszélt vele, majd a falu határában lévő hídnál leállítatta a taxit, arra kérte vezetőjét, várja meg, rövidesen ide fog érkezni barátnője. Megígérte, hogy megfizeti a várakozásért járó díjat. Vagy tíz perc múlva a taxis elvesztette a türelmét, kijelentette, hogy nem hajlandó tovább várni, visszaült a kormány mellé. Váratlanul fájdalmas szúrást érzett a hátában. Amikor utasa felé fordult, az még kétszer
2007. augusztus 15.
SPORT
Hamisak voltak a gépkocsi okmányai Az Ungvár közelében lévő szlovák-ukrán határátkelőn megakadályozták egy közel 450 ezer hrivnya értékű Audi A8-as személygépkocsi belépését Ukrajna területére. A gépkocsit egy cseh állampolgár meghatalmazás alapján vezette. A vámosoknak gyanúsnak tűnt a meghatalmazás, tüzetes vizsgálatnak vetették azt alá. Feltűnő volt,
15
Hétvége
KÁRPÁT BEREG
gyomron szúrta. A taxisnak szerencsére sikerült kiütni a kést utasa kezéből, aki ezek után futásnak eredt. A több sebből vérző taxis nagy nehezen még elvezette autóját Felsődomonyáig, de ott eszméletét vesztette. A járókelők hívták ki hozzá a mentőket. A kórházba szállított taxis rövidesen visszanyerte eszméletét, kihallgatható állapotba került. Elmondta, hová vitte utasát, igaz, a pontos címet nem tudta megadni, de leírta a házat, ahová utasát szállította. A háziasszony kihallgatása után a rendőrség néhány óra múlva a tettes nyomára bukkant. A 24 éves, Kapuszögön (Vorocsevón) lakó Vitalijt azonban nem találták otthon, csak néhány nap múlva találták meg egyik ismerősénél. Kihallgatása során elmondta, hogy azon a napon Perecsenyben összejött néhány barátjával. Magukhoz vettek néhány üveg pálinkát, némi beharapnivalót és kimentek a folyó partjára. Vitalij rövidesen magára hagyta barátait, elutazott Ungvárra, ott támadt az ötlete, hogy felkeresi bajtársát. Hogy miért támadt késsel a taxisra, nem tudta megmagyarázni.
Csúcsformában a Honvéd
Hetet hintett az Arszenal a Zakarpattyának Katasztrófális vereséggel folytatta szereplését az Ungvári Zakarpattya az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Petro Kuslik csapata 7-0-ra kapott ki az Arszenal Kijev vendégeként az 5. fordulóban. Az Arszenal még soha nem aratott ilyen fölényes győzelmet a legjobbak között, a Zakarpattya pedig még sohasem kapott ekkora verést az elitmezőnyben. Pedig a Sahtar Donyeck elleni hősies hazai helytállást követően joggal reménykedhettünk akár egy esetleges pontszerzésben is a jó erőkből álló, de igazi csapattá még nem igazán összerakott fővárosiak otthonában. Szeleznyov és Demetradze duplájával már az első játékrész után 4-0-ra vezettek a hazaiak és fordulás után is az történt a pályán, mint az első félidőben : fejetlenül rohant a Zaki, a vendéglátók pedig ügyes kontrákból rendre mattolták a korábbi négy találkozón mindössze két gólt kapó védelmet. Nem tudni, mit mondott a találkozó utáni sajtótájékoztatón Petro Kuslik vezetőedző, de annyi bizonyos, hogy ezt az eredményt nem teheti ki a kirakatba. 5 fordulót kellett arra várni, hogy a bajnok Dinamo Kijev megszerezze első győzelmét. Anatolij Gyemjanyenko csapata Markovics szabadrúgásgóljával szerezte meg a 3 pontot Zaporizzsjában. Vesztett állásból fordítva nyert a Sahtar a bajnoki veretlenségét elvesztő Vorszkla ellen, a Dnyipro pedig továbbra is hibátlan teljesítménnyel menetel a tabella élén. Az 5. forduló eredményei:
Arszenal Kijev – Ungvári Zakarpattya 7-0, Csornomorec Odessza – Zorja Luhanszk 1-0, Sahtar Donyeck – Vorszkla Poltava 2-1, Dnyipro – Naftovik Ohtirka 20, Metalurg Zaporizzsja – Dinamo Kijev 01, Metaliszt Harkiv – Tavrija Szimferopol 3-0, Kárpáti Lviv – Metalurg Doneck 0-0, Krivbász – FK Harkiv 1-1. A bajnoki tabellát 15 ponttal vezető Dnyipro mögött a Sahtarnak 13, a harmadik Metalisztnak 10 pontja van. A Zakarpattya 4 ponttal a 13. helyen áll. A hétvégi fordulóban – szombaton az egyre inkább magára találó Csornomorec látogat el Ungvárra. A magyarországi NB-I-ben a negyedik fordulót rendezték és itt is van egy csapat – a Honvéd –, amely még nem vesztett pontot. A Hamburg elleni UEFA kupa találkozó előtt álló kispestiek ezúttal a Tököli Attilával is pont nélküli Paks otthonában nyertek simán. Megszerezte első pontját a Diósgyőr, az újonc Nyíregyháza pedig továbbra is jól tartja magát. Eredmények: Diósgyőr – MTK 2-2, Debrecen – ZTE 3-2, Paks – Honvéd 0-3, REAC – Tatabánya 3-2, Siófok – Győri ETO 0-1, Sopron – Nyíregyháza 1-1, Fehérvár – Vasas 5-2. Hétfőn rendezték az UTE – Kaposvár találkozót. A 12 ponttal első Honvéd mögött a Debrecennek 10, az MTKnak 8 pontja van. Rajtolt az NB-II mezőnye is. A nyitófordulóban a Csank János által vezetett FTC nehezen, csak a ráadáspercekben szerzett találatokkal tudta 2-0-ra legyőzni a BKV Előrét.
Rosszul kezdtek kosarasaink Bulgáriai vereséggel kezdte meg az Európa-bajnoki pótselejtezőt a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely első mérkőzésén 5 ponttal kikapott Szófiában (Bulgária – Magyarország 79-74). Az A-csoportban szereplő magyarok szerdán Boszniát látják vendégül Nyíregyházán és mindenképpen győzniük kell az esélyben maradáshoz. A trióból a körmérkőzések végén a győztes jut tovább a spanyolországi Eb-re közvetlenül kvalifikáló hármas tornára… … Amelynek nagy valószínűség szerint már semmiképpen nem lesz tagja Ukrajna, a sárga-kékek ugyanis két vereséggel kezdték a C-csoport küzdelmeit. Vitalij Lebedincev csapata Kijevben súlyos, 70-45 arányú vereséget szenvedett Belgiumtól, ami után a kapitány lemondott tisztségéről. Ideiglenes utódjának, Valentin Beresztnevnek sem volt sok sikerélménye, hiszen a folytatásban Izraelben is kikaptak (81-73) az ukránok, így minden esélyüket elvesztették a továbblépésre.
Az ékszerek hamisnak bizonyultak Soha ne vegyünk ismeretlen egyénektől „olcsó” ékszereket, mert bizony pórul járhatunk. Mint ez az alábbi esetben történt. A técsői járási Tarackrasznán lakó 22 éves Szvetlánához déltájban kopogtatott be egy elegáns hölgy, frottír törülközőket kínált olcsón eladásra. Szvetlánának megtetszett az áru, elhatározta, hogy vesz néhány darabot belőle. A hölgy elmondta, hogy rokonaitól értékes ékszereket örökölt, mivel most sürgősen pénzre volna szüksége, néhányat el szeretne adni belőlük. Rövidesen egy Audi állt meg az utcán, a hölgy kivett az ülésén fekvő táskájából nyolc gyűrűt. Mindössze 500 dollárt kért értük. A gyűrűk szépen csillogtak, masszívak voltak, belső karimájukba be volt ütve az aranypróba jegye. Végül 400 dollárban egyeztek meg Szvetlánával. Amikor az ismeretlen hölgy eltávozott, Szvetlána alaposabban szemügyre vette a gyűrűket, majd elvitte egy közelében lakó ékszerészhez. Valamennyi szinte teljesen értéktelen hamisítvány volt!
Szvetlána mobiltelefonon felhívta férjét, aki éppen a nyéresházi (nyereznyicai) üzemanyagtöltő állomáson tartózkodott, elmondta neki, mi történt. Férje a beszélgetés közben felfigyelt arra, hogy egy Audi kanyarodik be a benzinkúthoz. Anyósülésén egy elegáns hölgy ült. Felesége személyleírása alapján kétségtelen volt, hogy a szélhámos hölgy volt a kocsiban. Azonnal felhívta a rendőrséget. A rendőrségi járőr kocsija rövidesen a helyszínre érkezett, az Audi azonban közben már útnak indult. Bedőháza közelében érték utol. A 44 éves Katerinát és a gépkocsi vezetőjét bekísérték a rendőrségre. Mindketten moldáviai állampolgárok voltak. Katerinánál 1600 dollárt és egy külföldi útlevelet találtak. Mivel Szvetlána a szembesítésnél azonnal felismerte Katerinát, nem tagadott, beismerő vallomást tett. Nincs kizárva, hogy másokat is becsapott, a gépkocsiban ugyanis még több hamis „aranygyűrűt” találtak. A rendőrség kéri tehát a károsultakat, jelentkezzenek a 02-es telefonszámon.
Kirabolták az egyik munkácsi ékszerüzletet Munkácson két fiatalember tért be egy ma veszett. Valószínűleg egy közelben ráékszerüzletbe. Egyikük gyűrűk, a má- juk várakozó gépkocsin menekültek el gazdag zsákmányukkal. A rendőrség nagy sik nyakláncok iránt érdeklődött. A fiatal eladó eléjük tette két tálcán az erőkkel nyomoz utánuk. A Brelok-típusú riasztó berendezés elég egész készletet. A „vásárlók” azonban nem sokat bíbelődtek az ékszerekkel, felmarkol- primitív, nem biztonságos. Egy ékszerüzletben, ták mindkét készletet és futásnak eredtek ahol nagy értékű árut tartanak, biztonságovele. Az eladó azonnal megnyomta a sabb berendezésre volna szükség, az üzlet tuBrelok-típusú riasztó berendezés gombját. lajdonosa azonban, pénzhiányra hivatkozva, Két perc múlva már a helyszínen voltak a még mindig nem hajlandó felszereltetni egy rendőrök, a tolvajoknak azonban már nyo- komolyabb, videokamerás berendezést. A „Vidomosztyi Miliciji” és a „RIO” című hetilapok anyagai nyomán
Néhány sorban A
magyarok ismét taroltak kajak-kenuban. A hétvégén Duisburgban rendezett 36. síkvizi kajak-kenu világbajnokságon – amely egyben olimpiai kvalifikációs verseny is volt – a magyar válogatott összesen 9 aranyérmet, három ezüstöt és 6 bronzérmet szerzett a 200, 500 és 1000 méteres versenyek során. A győzelmek közül három – kenu-1 1000 méter, női kajak-1 és kenu-2 500 m – született olimpiai számban. A csapat 7 férfi és 4 női kajakosa, illetve 3 kenus indulási jogot gyűjtött a jövő évi pekingi játékokra. Az éremeső ellenére az ugyancsak 9 aranyat begyűjtő házigazda németek végeztek az élen az éremtáblázaton, akiknek 6 ezüst- és 3 bronzérem is összejött. Belarusz (1-2-1) lett a harmadik és még Ukrajnának is jutott egy aranyérem.
*** z athéni olimpia óta minden világversenyen finalista magyar vizilabda-válogatott ismét döntőt játszhatott – ezúttal a Világliga berlini nyolcas döntőjében – de mint mindíg, ismét kénytelen volt beérni a második helyezéssel. A fináléban Szerbia 9-6-ra győzte le Kemény Dénes csapatát. A bronzcsatában Ausztrália 7-6-ra verte a házigazda németeket. *** magyar bajnok Debrecen már a második selejtezőkörben kényszerű búcsút vett a Bajnokok Ligájától, miután az otthoni vereséget követően a svéd Elfsborg vendégeként gól nélküli döntetlenre volt képes. A csoportküzdelmekre kvalifikáló harmadik selejtezőkörben a Dinamo Kijev a boszniai Szarajevóval, a Sahtar Doneck az osztrák Salzburggal találkozik.
A A
Rovatvezető:
Jakab Lajos
16 2007. augusztus 15. A rejtvényt készítette:
Beküldési határidő:
Balázsi Csaba HÉRAKLEITOSZIDÉZET
ÚTSZAKASZ
Info
Rejtvények
JÓD KÖNYÖRÜLET
FLUOR ERŐSZAKKAL MEGSZEREZ
HELYES
TONNA
MEGFOGNI (SZLENG)
INAS
JUHOK SZÁLLÁSA
FIATAL FÉRFI AJTÓT TÁRNI
MÉTER NÉPIES BORLÉGY LETT SAKKOZÓ
KÁRPÁT BEREG
augusztusz 26. NÉVELŐ
MAGYAR VÁROS LAKOSA
LITER PÁRA !
D
1 RÉGI ÚRMÉRTÉK
RÉS VAN RAJTA KÖZÉPAMERIKAI ÁLLAM
FEJSZEFÉLE SZERSZÁM
IDÓMÉRŐK MESTERE
RÓMAI 601
SZÁNDÉKOZIK
ANTONOV TERVEZTE REPÜLŐGÉP
VÁGÓSZERSZÁM
ÓLOM
CSEH FÉRFINÉV
PÁRT ! OROSZ FOLYÓ
EREDETI NEVE SAUL VOLT
ÉJFÉL !
ROMÁNIAI VÁROS FONJA AZ … (MEGY)
2 3
GYAPOTFONAL MOLIBDÉN HOSSZÚ IDEIG
MAGAM
A MÉLYBEN
… KIRÁLYA LALO-OPERA
… PLUS ULTRA
AZONOS BETŰK
GYÓGYSZERVÁLLALAT
ÜNNEPÉLYESEN ÁTAD FOTOANYAGOK ÉRZÉKENYSÉGÉNEK EGYSÉGE
… MARS LÓDULJ BECÉZETT ERIKA
TROMF VONATKOZÓ NÉVMÁS
OLASZ FOLYÓ
LENMAG !
Plusz egy vicc
… TE VAGY A FOGÓ !
RÉGI IDŐK ELEME !
TÖLTÖTT RÉSZECSKE
VISELÉS ÁLTAL FOGY
MÁKSZEM ! AZ USA ELSŐ ŰRHAJÓSA
MÓKUS FOGDARAB!
LÁM BECÉZETT IDA
ALGÉRIAI KIKÖTŐ
NITROGÉN
OXIGÉN
Nyerteseink:
50 hrivnyás szépségápolási utalvány: Puskás Tünde (Nagymuzsaly, Lenin u. 11.). INFO előfizetés: Garai Éva (Beregszász, Liszenko u. 24.), Nagy Erzsébet (Szernye, Lenin u. 134a.), Tyutyunyik Viktor (Csap, Sport u. 38.), Sándor Erzsébet (Beregszász, Sztefanik u. 1/53.). Naplopó szórakoztató magazin: Papp Tibor (Beregszász, Munkácsi u. 77.), Sznyigur Andrea (Csap, Béke u. 21/32.), Deák Rozália (Beregszász, Bocskai u. 80.), Pap Noémi (Makkosjánosi, Petőfi u. 5.), Skira Irén (Beregszász, Szőlőhegy u. 45.), Sitka Ilona (Bene, Petőfi u. 20.), Tóth Márk (Mezőgecse, Ifjúsági u. 6.), Drótár Gréta (Sárosoroszi, Fő u. 8.), Szabó Erzsébet (Bátyú, Balog Edgár u. 7.), Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona (Som, Béke u. 4.), Horváth Zoltán (Beregszász, Nap u. 19.), Orbán Szabolcs (Sárosoroszi, Fő u. 38.), Nyeste Béla (Bátyú, Kossuth u. 163.), Beregszászi Sándor (Nagymuzsaly, Lenin u. 154.), Dudás Krisztián (Beregszász, Munkácsi u. 77.), Györke Erzsébet (Tiszaágtelek, Ady Endre u. 3.), Rajnoha Éva (Mezőgecse, Béke u. 5.), Orbán Margit (Szernye, Borkanyuk u. 17a.), Kovács Petra (Bótrágy, Petőfi u. 24.).
FÉLTI !
aki ostorozza és öli a népet a nép javáért.
Plusz egy vicc: – Az mindegy, nem vagyok
V Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat – hét kivételével – az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A hét megmaradt szóból a következő vicc csattanóját állíthatja össze: – Miért van a méheknek királynőjük? – ??? (A választ, azaz a vicc csattanóját, a megmaradt szavakból állíthatja össze.)
Töltött karaj dióbundában
Hozzávalók: 8 szelet sertéskaraj, 25 dkg csiperkegomba, fél dl olívaolaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 rozmaringág, 1 csokor petrezselyem, 1 hegyes piros paprika, 15 dkg liszt, 3 tojás, 30 dkg durvára vágott dió, 1 dl olaj, a sütéshez, 4 adag burgonyapüré, 2 tojássárgája, őrölt bors, só Elkészítés: A karajszeleteket klopfoljuk ki, majd sózzuk, borsozzuk meg. A forró olajban pirítsuk meg a felaprított hagymát, aztán a zúzott fokhagymát, végül a szeletekre vágott gombát. Szórjuk meg sóval, borssal, rozmaringgal, petrezselyemmel, és a felkockázott piros paprikával. Nagy lángon jól pirítsuk össze, majd négy karajszeletre tegyünk 1-1 halom fűszeres gombát, és fektessük rájuk a másik négy szeletet. A széleiket nyomkodjuk
31. szám megfejtése: Az az igazi szent,
válogatós.
Kétbetűsek: AN, BV, DT, HA, KŐ, RE, RU, ST, TA, TE, VŐ, ZG. Hárombetűsek: ADÓ, DAT, DOT, ENA, ERŐ, ESZ, EZT, KEL, KOT, LEE, LÍV, MEZ, MÉZ, NEM, ONO, PAL, SEK. Négybetűsek: ABOD, ÁTOK, BENE, EGÉR, EPED, ERES, ÉREM, FENN, FŐZŐ, GYES, INKA, KÁTÉ, LŐTT, MERT, MILY, NÉRA, OPEL, RAID, REEL, SAMU, SZID, ZIRC, ZÓRA. Ötbetűsek: ADOLF, AFELÉ, ALKAR, DÁTUM, DOLLI, KIBIC, LENNE, LENNE, LÉTRA, LIBEG, RAPID, RÁLES, RÁVET, REMEK, REPED, TASLI, TRÉMA, ZSENI. Hatbetűsek: ARABOK, ELEMES, EZ ALÓL, FENSÉG, IDEVÁR, KARZAT, LEVÁLT, METRUM, NIKKEL, RÁEMEL, REGÁLE, TESTEL, TOLATÓ, TOMIKA. Hétbetűsek: ELAPRÓZ, ÉVEZRED, FATETŐS, ISKOLÁZ, KŐSZIRT, LEMEZES, MADRIDI, MORDVIN, SÓSAVAS, SZEKTOR. Nyolcbetűsek: LEKASZÁL, LETEREMT, LÖTTYINT, TARTOZÁS, TEPERTŐS. Kilencbetűsek: ALÁTERÍTŐ, ÉLEMEDETT, KISVAKOND, KORMÁNYUK, LEPITTYED. Tizenhárom betűsek: KUKORICALEVÉL, LEVENDULASZÍN. össze, és forgassuk lisztbe, felvert tojásba, végül a durvára vágott dióba. Forró olajban süssük pirosra. A körethez, vagyis a hagyományosan elkészített burgonyapüréhez keverjünk két tojássárgáját, majd sütőpapírral bélelt tepsibe kanalazunk halmokat, és 200 °C-os sütőben pirítsuk meg a tetejüket.
Nyári zöldségsaláta
Hozzávalók: 2 padlizsán, 1-1 piros és zöld színű paprika, 2 kis cukkini, 2-2 evőkanál liszt és tengeri só, 2,5 dl olaj, a sütéshez
A öntethez: 1 citrom, só, őrölt bors, 4 evőkanál olaj A díszítéshez: néhány bazsalikomlevél Elkészítés: A padlizsánokat héjastól felkarikázzuk, sóval meghintjük, és 30 percig állni hagyjuk. A paprikákat kettévágjuk, és előmelegített sütőben, rácson addig sütjük, míg a héjuk megbarnul, és felfújódik. Kivesszük a sütőből,
textilkendőbe csavarjuk, kicsit állni hagyjuk, majd meghámozzuk, és magjaikat kikaparjuk. Húsukat vékonyan felszeleteljük. A padlizsánokat megmossuk, majd óvatosan szárazra törölgetjük. A cukkiniket is felkarikázzuk, a padlizsánkarikákkal együtt lisztbe forgatjuk, majd az olajban mindkét oldalukon aranyszínűre sütjük. Konyhai papírtörlőre szedjük, hogy felitassuk az olajat. A már nem forró karikákat a paprikadarabokkal váltakozva tálra tesszük. A szószhoz az olajat 2 evőkanál citromlével, sóval, borssal simára keverjük, és a zöldségekre locsoljuk. Apróra vágott bazsalikomlevelekkel díszítjük. Variáció: A szószba keverhetünk 1 gerezd zúzott fokhagymát is. Jó tudni: Kicsi padlizsánokat válasszunk, azoknak kevesebb magjuk van, mint a nagyobbaknak!
Barackos tortácska
Hozzávalók: 20 dkg tehéntúró, 2 dkg cukor, 4 evőkanál olaj, 6 dl tej, 1 tasak vaníliáscukor, 14 dkg liszt, fél teáskanál sütőpor, 30 dkg őszibarack, 2 evőkanál ásványvíz, só Elkészítés: 8 dkg túrót, a cukrot, az olajat, a tejet, a vaníliáscukrot és csipetnyi sót összekeverünk, majd a sütőporral elvegyített liszttel összegyúrjuk. 4 kis tortafor-
A nyereményeket csak a terjesztőinktől, illetve szerkesztőségünkben vehetik át! mát megtöltünk a tésztával, és közepes hőmérsékletű sütőben kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük. A maradék túrót az ásványvízzel összekeverjük. A barackokat gerezdekre vágjuk, néhány gerezdet félreteszünk a díszítéshez, a többit apró kockákra vágjuk, és a túróhoz keverjük. A tortákat megtöltjük a túróval, és a barackkal feldíszítjük.
Szőlős torta
Hozzávalók a tésztához: 20 dkg liszt, 16 dkg margarin, 2 tojás, fél tasak sütőpor, 3 evőkanál fehérbor, só A töltelékhez: 7,5 dkg cukor, 1 kávéskanál kukoricakeményítő, fél dl édes fehérbor, 2,5 dl tej, 3 tojássárgája, 3 evőkanál birsalmasajt, 30-30 dkg fekete és zöld színű szőlő, a kenéshez 1 tojássárgája Elkészítés: A hozzávalókból nyújtható tésztát gyúrunk. Egy kerek tortaformát margarinnal kikenünk, kilisztezünk. Belesimítjuk a
tésztát úgy, hogy a széleire is jusson. A tészta alját villával megszurkáljuk, majd letakarva az egészet 30 percre hűtőbe tesszük. A tejet felforraljuk, a tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd folyamatosan keverve hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, és apránként a forró tejet. A masszát lábasba rakjuk, kislángon, folyamatosan keverve sűrűre főzzük (vigyázzunk, hogy ne forrjon!). Kihűtjük, közben időnként átkeverjük. Amikor a krém kihűlt, hozzáadjuk a bort. A massza harmadát a tészta közepére simítjuk, a széleit a tojássárgájával megkenjük, majd meleg sütőben 15 percig sütjük. A tüzet mérsékeljük, és még 10 percig sütjük. Közben a birsalmasajtot megolvasztjuk, a szőlőszemeket meghámozzuk. Amikor a tészta megsült, 10 percig a formában hagyjuk hűlni, majd grillrácsra borítjuk. A maradék masszát a közepére simítjuk, a szőlőszemekkel kirakjuk, birsalmasajttal meglocsoljuk, és teljesen kihűtve tálaljuk.