„ . . . C S A K A VÉGTELENBEN E L É R H E T Ő . . . " 1 El Kazovszkij „Vajda-lapjai"-ról
Erről, csakis erről szól minden fontos dolog, így El Kazovszkij és Vajda Lajos kon-geniális művészete is. S hogy mi e kijelentés alanya egyik- s másikuknál, döntse el a figyelmes kép-olvasó. Kezdem azzal, amit hajdan először láttam e lapokból. Szűk, bezárt szobában mint kalickában, ahol csak sosem nyíló ajtó van felrajzolva (rajzos minden, mint Vajda Lajos '36-37-es Szentendre-grafikáira) egy mennyezetre kampózott arctalan nő-torzó lángol. Burning. Egy ülő, női Szent Sebestyén, absztrakcióban. Nem ő lángol, hanem fölötte és rajta applikált kemény drapéria ég lobogva. Hajas Tibor Felületkínzás II-III. Pompeji; Fosszüiák - égő arc formájára. Sárga akvarell napfény s kicsiny bárányfellegek úsznak be, idézve talán egészében a Figaro házassága (Szolnok, Szikora János, 1984) díszleteit.2 Itt bent is fújhat a szél, az akasztottként székéhez csévélt nő testén lobog a láng. A banális játékpatkány, testes aranyhörcsög menekülni vágyik: ők ketten betöltik az egész szobát, Vajda finom vonalai előterében: Állat a színházban, 1982; Kolozsváry-gyűjtemény, tizenötödik kép, jobb szélről az utolsó. 70 x 50 cm, tus, fotó, papír, kollázs. Ahány helyen rátalálok e rejtélyes sorozat darabjaira, annyiszor más a cím, más az alcím: a sorozat képei azonosíthatatlan titulusú s cselekményű képregénynek tűnnek. Rengeteg sorozat készülhetett e nemben, sokszerű számozással, a lapokon belül is sok kirakó-darabbal. Állat a színházban; Sivatagi balett (csillagai); Purgatórium; További csendéletek meghatározott szereplőkkel; Az utolsó állat és a Ruméliai csillag története; Válogatott emlékművek. Torzított önéletrajz: e címtípusok variációin látszik felfeszülni a téma. Főként az utóbbi titulust viselő lapokon érzem Vajda jelenlétét a háttérképekben. Egy mátrix filológusi pontosságú kutatója, sőt végtelen türelmű keresgélője kell legyen, ki a Vajdalapok szétszálazására vállalkozik. És nagy utazó, mert e lapok szanaszét sodródtak az országban: van belőlük a Szombathelyi Képtárban, a győri Kolozsváry-gyűjteményben, Mezei Gábornál és más magángyűjtőknél, s bízhatólag Pécsett és Szegeden, Budapesten is. Ha 1982 táján 3 készültek is a darabok, nagyvalószínűséggel egész életén át foglalkoztatta a művészt a Vajda-hagyomány s az őt megidéző képregény-forma. Utóbbi kérdésben hallgassuk őt magát: Tényleg csomagokban, lökésszerűen festek, ezek a képregénysorozatok tulajdonképpen két-három éves csomagok. Az „élmény" szerintem valami furcsa kifejezés. Merthogy maga a létezés elegendő élmény az emberi és nem emberi univerzumban. Ennél nagyobb élményt már nem lehet szerezni az élet során. A többi már csak részletkérdés. Vannak alapvető helyzetek, mint például az ember helyzete az univerzumban, vagy helyzetek ember és ember között, vagy helyzetek az ember és a többi létező között, ezek variálódnak. Nincs olyan nagyon sok változat, de azért van bőven.4 És ezeket sohasem lehet kimeríteni. Rövid az emberi élet. Természetesen sok ezer év alatt sem lehetne kimeríteni semmit sem. Sőt, az is ugyanolyan rövid lenne. Tehát az ilyen alaphelyzetek, alapkonfliktusok bizonyos képletként jelennek meg előttem. Sokszor verbálisan fogalmazom meg először ezeket a képleteket. Gyakran szóképletek, szóképek formájában. Néha rajzok születnek ebből. Nem olyan rajzok, amelyek önálló rajzokká válnak, hanem kis grafikonszerű rajzok, amilyeneket akkor is csinálok, ha utazom. De ezek a kis rajzok nem kapcsolódnak az utazásokhoz. Ezek nem a látott dolgokat fogalmazzák meg, hanem a befelé látott dolgokat. Ez a grafikonmennyiség adja az alapot egy ilyen új képcsomaghoz. Amikor elkezdődik egy festés-hullám, gyakorlatilag húst szereznek mint festmények. 1 Az az erő, amellyel én küzdök, amelytől szenvedek, az a szépség. (...) Egy tőlem függetlenül létező lény vágyaimnak a tárgya. De ha a rabszolgám volna, és halálosan szerelmes lenne belém, akkor is elérhetetlen. Csak a végtelenben elérhető. 94. „Múlt századi stilizált férfitudattal nőttem fel". Két beszélgetés El Kazovszkijjal. Nappali Ház, 1991/1-2. 78-94. 2 Később látom, hogy sajátos, időben összeérhetetlen módon a Péter Mumford - Matthew Bourne-féle Hattyúk tava film mozgatható díszletpaneljét is. 3 Sárkány József hívta fel rá a figyelmet, hogy Kazovszkij reveláció erejű találkozása Vajda Lajos munkáival a Magyar Nemzeti Galériában 1978 július-szeptemberében megrendezett Vajda-életműkiállítással volna összefüggésbe hozható. Az életrajz közvetlen elemei 1982 táján: Kazovszkij 1978-tól tagja a Magyar Képzőművészek Szövetségének; 1981: első színházi munka, Genet: Paravánok, győri Kisfaludy Színház; 1982: Fiatal Művészek XII. Nemzetközi Biennáléja, Párizs; 1980-as évek közepe: a Fölös Példány (többek között: Bernáth/y Sándor, Szilágyi Ákos, Szkárosi Endre) művészcsoport tagja; Párizsban többször megtekinti a Theatre de Soleil Shakespeare-előadásait Mnouchkine rendezésében. 4 Olyan érzésünk van, hogy meta-szöveget olvasunk még az ön-értelmezésen belül is: e látszólag pongyola mondat Kazovszkij saját motívumaira is vonatkoztatható: „Nincs olyan sok változat, de azért van bőven."
A festmény maga ennek a kis képletrendszernek lesz a hús-csomagja. Sok mindent szív magába, vesz föl közben a környezetből. Azért mondom, hogy nem szabad azt vizsgálni, hogy én miből és honnan indulok ki, mert a festmény rengeteg mindent tartalmaz a rajtam kívüli világból, anyagból is. Nem is beszélve a nézőről, aki szerintem maga képezi a nézett művet. Néhány széljegyzet a fenti idézethez, s a Vajda-képekre tett vonatkoztatási kísérlet: A szöveg legizgalmasabb része, ahol munkamódszerébe avat be a művész. Itt sajátos jelentésmezejű terminusokat vezet be, mint verbálisan megfogalmazott képlet, szóképlet, szókép, kis grafikonszerű rajz. Műhelytitokba, a legprivátabb szférába enged bepillantást a szerző. Magyaráz is, bőbeszédű, aligha akad azonban olyan, ki pontosan értené, mifélék lehetnek ez utazás közben papírra vetett grafikonok, melyekre aztán húst szereznek a festmények. Kis képletszisztémának képzeljük őket, saját, dekódolásra váró jelrendszernek, vagy gondoljuk azt, hogy konceptuális művészettel állunk itt szemben? Olyan műhelytitok ez is, mint az egyik interjúban mintegy önkéntelen utalásként felhangzó oldalsókép-festés: a félig öntudatlan oldalcsapások, ecsetfutamok, ahogyan a szemben álló főkép mellett kétfelől „csaknem önkívületi állapotban kerül elő" a kép (Csontváry Önéletrajziból idéztem szabadon).5 S e grafikonmennyiség nem a látottakhoz, nem az utazáshoz kapcsolódik tematikusán, holott általában (gyakorta) útközben születik. A képletek a befelé látott dolgok gyűjtőhelyei, jelei, kódjai (próbálom elképzelni e vázlatokat; még talányosabbak a Vajda-lapoknál is; sosem lesz módom megpillanthatni őket: szavak által közvetítve van róluk tudomásom. E grafikonok - a csontváz; a későbbi festői megvalósulás - a hús, zsigerek, a bőr, az idegek... (Szkárosi Endrét citálom szabadon Hajnóczy Péter Jézus menyasszonyának ember-preparálási diktafon-szövegét kommentálandó,6 illetve Ingmar Bergman instrukciói idéződnek fel, melyeket a Suttogások, sikolyok forgatókönyvéhez fűz.) Képcsomag és festéshullám: kiváló megnevezések lehetnek a most vizsgálandó Vajda-lapokig is. Rényi András egy megjegyzésében arra utal, hogy Kazovszkij kombinatorikus munkamódszere nem ösztönzi a monografikus feldolgozást. Semmilyen műfaja sem értelmezhető önmagában, a panoptikumok ismétlődő ünnepi játéka nélkül. Bárhová nyúljunk az életműben, ugyanazon sorok, képzetek érnek, más kombinációkban: ősképek, magyarázat szükséglete nélkül. Veszélyes csillagzatok, organizmusok. Kísértés egy totalizáló olvasat megalkotására, mondom Nagy Csilla szimpózium-előadása nyomán. Én mégis vágynék ismerni a Vajda-lapok szerkezetét, az alapjukban fekvő vajdai mű tudatosan kiválasztott és mániákusan ismételgetett szekvenciáit. Nézzük előbb azonban, mi ragadja meg Kazovszkijt Vajda Lajosban! Vajda Lajos, > akinek szentendrei múzeumában a félhomályból tűnnek elő a hatalmas, fekete képek; aki óriási csomagolópapírokra rajzolt szénnel, ceruzával; >akinek sorsa az Amos Imréére, Radnótiéra emlékeztet, a különbségek figyelembe vételével; >aki magát, úgy tűnik, Krisztusnak tudta, s akként is ábrázolta ikonjain; >aki Bartók nyomain kívánt járni a festészetben; >aki csaknem éhen halt, akár Derkovits Gyula; >akinek képein sápadtan, de tisztán a szellem anyagtalan világa élt; >aki sötét mementóként alkotta modern katakombafestészetét (Kállai Ernő); >aki életében nem adott el egyetlen képet sem; >aki kemény volt és szigorú, mint Paul Klee a Bauhausban; >akinek 1935-36-os szentendrei és szigetmonostori rajzain a szétterülő házsíkok a tudás nyugalmát és az érzelmek telítettségét hordozzák: egyfajta szuprematizmust; >akinek szavajárása a furcsa volt, de e szóval a mindennapok világát átszövő jelenségeket csodálta. Képei, különösen az utolsó évek fekete tussal és szénnel rajzolt kartonjai aszketikus szűkszavúsággal utalnak az elkövetkezendő időkre, mint apokaliptikus jóslatok képei. Közös pontokat keresek Vajda Lajos és El Kazovszkij művészi világa, kiváltképp a Vajda-lapok között. A felsorolás hálót bocsát mindkét életműre, a kulminációs pontok, sűrűsödések hol egyiküknél, hol másikuknál erősebbek: két igen különböző képi világról van egyébként szó. Kongeniális rokonkeresés, ősválasztás. 5 Ez lehet az a diktálás, amiről Kazovszkij több interjúban beszél, elsősorban a költemények születése kapcsán. Mintha Rilkét hallanánk a Duinói elégiák létrejöttét kommentáló levélből. Forgács Éva is beszél a művész felgyorsult, mintegy hadaró közlésmódjáról: „Kazovszkij siet." 6 Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetések Hajnóczy Péterről. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995, 143.
Alapnem: intellektualitás és absztrakció. Erős stilizálási hajlam, sűrítés. Az elkészült vásznak sokszorosai önmaguknak: oly tömörítvények, melyeknek gondolatisága és képi ötletei jóval meghaladják az adott opusz kereteit. A sűrítés által áttételek és projekciók keletkeznek. Ősképek jönnek, jöhetnek létre: erős sugárzású, nem egyszer nonfiguratív vagy annak határán álló képi gócok. Jelek vannak felfestve, önmagukon túli jelentésű, dekódolásra váró, de az egyértelmű jelentéstalálást nem feltételező, meg nem engedő értelemben. Erőteljes, mármár monomániásan visszatérő ábrák és felületek, melyekhez nem rendelődik azonosítás, csak a felismerés revelációja. Alaktalan gólemek bálvány-mozgása, melyek mégis testre, szörnytestre emlékeztetnek: organizmusok, torzók, a tudatalatti megelevenedő képei e látszólagos igénytelenség és non-figuralitás mögött. E szörnyalakok amorf organikussága növényre, állatra, „tűz test-csonkra" (Tandori Dezső), véglényre emlékeztet (Beckett: ^4játszma vége; Francis Bacon v&sznaxlKeresztrefeszítés). Értelmezhetetlen, de nem dekoratív, nem ornamentális, nem díszítő vonalak; „kígyók", hydrák. Tárgy és lény határain. Baljós hurkok, kitüremkedések, labirintusok. Egy-egy test-darab feltűnése az anyag masszájában. Viszonylag belátható számú (nem végtelenségével kápráztató) motívum csillapíthatatlan ismétlése, variált újramondása. Ugyanannak örök visszatérése: a kontextus új- s új fénytörést ad az ismert (felismert) elemeknek. Tragikum a logika célkeresztjében. Mi nincs? Idill, tréfa, könnyed derű, jóleső megnyugvás. Közöny, semlegesség, a „mindegy" igénytelensége: „Isten majma" (Fülep Lajos). Provokatív lapok mindkettejüknél: összetéveszthetetlenül egyedi kéznyom, magánmitológia. A montázs-, illetve a kollázs kedvelése: a részek, különállásuk ellenére alárendelődnek a kép-egésznek, s egy hyperegész jön létre,7 a kép így több kép összegzéséből alakul ki (s mi más ez, mint a Kazovszkij Vajda-lapjainak leírása is). Össze-tettség, vegyes technikák. Szövegek, feliratok, betű, újságkivágás, nyomtatott sorok a képeken, olvashatóan vagy alig kibetűzhető formában, sőt: értelmezhetetlen betűjelként. Egy sajátos kép-szöveg viszony lenyomatai: ír, grafomán, hallgatag, de írásban beszél, ráír a képre, mixed médiát hozva létre, mindkét művész. A Vajda-grafikák, melyek feltűnnek a sorozatlapok hátterében: >Tányéros csendélet házak felett, 1936, tus, 23x31 cm >Rácsos ablak csendélettel, 1936, ceruza, 31,4x23,6 cm >Tányéros csendélet madárral, 1936, ceruza, 31x23 cm (kivált e kép mozog vagy áll a Kazovszkij-lapok alapjában) >Kapu tányéros csendélettel, 1936, ceruza, 23,7x31,4 cm Szentendrei házfalak, 1936, ceruza, 23x31 cm >Kollázs a festőalakjával, 1937, tempera, karton. Vajda Lajos Múzeum, Szentendre, 65x53 cm (Vajda grafikáin a vonal érzékeny lelki szál, „pszichogram": nem sík-, hanem térvektor, mely a belső helyzet mint harmadik dimenzió szerint is változik, kitér. Vajda szentendrei házkép-montázsain a „láthatatlant teszi láthatóvá", egyik Kazovszkij-lap alapjául választott grafikáján például /Szentendrei házfalak/ a lerajzolt ház falaira rárajzolja a tetőzet tükörképét, s így mintha a ház tetőig vízben állna: Narcissus önmagát nézi... Akép már nem ábrázolás, hanem diagnózis, azaz vizsgálat alapján kialakult ítélet.) Kiválasztok egy szériát, egy húsz kisképből álló sorozatot. 1982-ben keletkezett, mint a többi; címe ugyancsak Válogatott emlékművek. Torzított önéletrajz. Tus, fotó, papír, kollázs a technikája, meglehetősen erős színezés jellemzi. Mind a húsz kép hátterében ugyanaz a Vajda-ceruzarajz fekszik: Tányéros csendélet madárral. E furcsa képecske parafrázisát végzi el Kazovszkij más- s másképpen minden lapon. A rajzon a következők láthatók: a kép felső harmadában nagy, szabadkézi, de igen pontos rajzú négyzet (Malevics négyzete?8 lehet-e négyzetet rajzolni a 20. században Malevics nélkül?). De ez itt egy felülnézeti asztal, s ehhez mérten, a négyzetet átszelő s azon továbbnyúló keskeny téglalap, szalag, út, sáv stb. egy asztal lábait, négylábúságának szublimátumát jelölné. A lap alja elválasztva vonallal, melyet dupla keretű ablakforma metsz át. Most veszem észre az „asztalon" is a két azonos típusú, de nem teljesen egyforma, aszimmetrikus ablakot: most már nem tarthatom nyugodt lélekkel asztalnak a négyszöget - a síkgeometrikus vonalak felveszik egy parasztház 7 Mezei Árpád: Vajda Lajos. In: Elméletek és művészek. Művészetlélektani tanulmányok, Gondolat, Bp. 1984 8 Kazimir Malevics: Fekete négyzet fehér alapon, 1913. Olaj, vászon, 79x79,5 cm, Tretyakov Galéria, Moszkva
frontjának formáit. Kapu, ajtó nincsen; ház kiterítve, mensára emlékeztetően, de bejárás nélkül, s az ablak is csukva. Ha felülnézeti rajznak veszem, háznak és kertnek, udvarnak láthatom; háznak kerítéssel vagy két szomszéd háznak. A ház előtt, az utcán, vagy folytatva a perspektivikus balettet a kiterített nézetekkel: a szomszéd ház kéményén óriás madár ül. Liba az udvarban, gólya a háztetőn, burukkoló, teltbegyű házigalamb, kérdéses az eleje-vége/feje-farkatolla, de madár, annyi bizonyos.9 Igen nagy a házhoz képest, azaz vagy nem egy világban vannak (de a szigorú vonalak egybehálózzák őket), vagy e madár a néző pozíciójához jóval közelebb van. A harmadik kötelező elem a képen a duplafalú kör: egy tányér, rajta a reggeli maradéka, egy hirtelen étkezés darabkái: erőspaprika, hámozott alma, a héj félig még a gyümölcsön, kacskaringóban csavarodik le a tányérról a másik fele. A motívumok sorát nagy parasztkés zárja fanyéllel, a nyelet három szeg rögzíti. Ez elemek hátterezik választott Kazovszkij-lapunk valamennyi képét, nem mozdulnak el, nem cserélődnek fel, mégis sokszerű manipuláció áldozatai vagy örömteli elszenvedői.10 Ha az alcím „(torzított) önéletrajzot" ígér, nézzük hát így e lapokat, keressük bennük a biográfiát! Mik a konstans elemek a Vajda-alapon kívül; a Kazovszkij-oeuvre-ből előlépő motívumok? 1. az ismert kutya-idol, a sivatagi vándorállat (brodjacsijzverj) négy ízbenszerepel?ihpokon.2.AművészDzsan-panoptikumok-ból ismert képmásai, fekete öltönyös fotói szinte minden képen megtalálhatók. 3. Az arctalan, gézbe burkolt torzó. (Idézet a bécsi akcionizmusból, Rudolf Schwarzkoglertől, esetleg Hajas Tibortól?) 4. Két képen látom az Állat a színházban (és egyéb képek, installációk) kis kövér pockát alaktalanul kuporogni a képaljban, és mintha végére is jutottunk volna a Kazovszkij-mitológia itt szerepeltetett elemeinek, leszámítva még egy címert vagy cégvédjegyet {Vörösmarty, 1858-1878), márkajelzést. Ha a kutyákra koncentrálok, hirtelen e mozgalmas mátrixban csak őket, ezeket a - most - szárnyas lényeket11 látom. Az első lapon már ott figyel a Vándorállat: háttal a külvilágnak, a képen kívüli valóságnak, arccal a történet, a történendő felé. Fent ül a Vajda-asztalon, melyen most színe által a kés emelődik ki, maga a kutya oldalnézetben látható, miként Kazovszkij vásznain mindig. Mozdulatlanul ül, kis szárnyai szemérmesen pihennek; az állat befelé figyel a kezdődő képregény világába. A kutya a bábu élet-filmjét nézi dermedt varázsoltságban, az utolsó előtti kockán ugyanúgy ül, akár az elsőn, immár nem kutya-barnában, hanem angyali kékben, s nézi az utolsó képen már nem a szépséges, értelmet és érzékeket megzavaró, fiútestű, leányfejű bábut, hanem a megkötözött, kivégzett testcsonkot az autodafé-süveggel s a belőle kirepülő, felette elszálló lelket. A történet mondója több alakban van jelen a sorozat darabjain. Hét alakmását számolom meg az önarcképnek, valamennyi ismétlődik; az elvonatkoztatás és felismerhetőségkülönböző fokain látom őket, s aszerint is csoportosíthatom ez alakokat, hogy fényképről, avagy festményről valók-e. Ezek az ön-idolok mozgatható, mozgó, de gépies papírmasé bábuk, androgünek; nemtelen lények, applikációk, s nem egyszer kettesével jegyzik e lapokat. Hármasban sosincsenek. Nőből férfivá, élőből holttá, táncoló piedesztálra állítottból megkínzott áldozat felé tart a történet. Átváltozás - erről szól (minden) Kazovszkij-mű. A Forgács Éva-könyv12 által közölt képek közül a legelső a Tájkép maradványnyal III. címet viseli (olaj, farost, 100x120 cm), valószínűleg 1978 körül keletkezhetett. Az életműben csaknem egyedül álló, szür-reális, nemevilági kép, összekuporodott nőalak a horizontra vettetve, feje behúzva: torzónak tűnik, holdszín teste felfehérlik. Mindig is úgy véltem: önarckép ez, s később néhány rokonát is megtaláltam, ezek egyike képezi a Vajda-lapok önportréinak egyik darabját. A Győzedelmes Khiméra 1977-es alkotás, ezen a korábbi torzó (maradvány) megfordítva és kissé felfelé döntve, absztrahálva látható, de jól felismerhetően. (Ugyanez a vázra csupaszított nőalak szerepel ^DzsanháromszöglI 1976-on /olaj, farost, 100x120 cm, magántulajdon/ is.) Találok aztán az Uhl Gabriella-szerkesztette könyvben13 egy korábbi rokont 1974-ből: Tájkép maradvánnyal (olaj, farost, 90x90 cm, Főidényi F. László 9 Mándy Stefánia a Hollós Corvinok gyűrűs madarának látja, in uő: Vajda Lajos (1908-1941). Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp. 1964. 19. 10 Rényi András nagy ívű szimpózium-előadásában, mielőtt témájára, a Dzsan-panoptikum elemzésére tért volna, opponálta előadásomat. Felhívta a figyelmet a (transzavantgárd) appropriation art jelenlétére a Vajda-lapokon, és arra, hogy Kazovszkij milyen brutálisan bánik Vajda Lajos finom, intellektuális vonalrajzaival, mikor begyűri őket képei hátteréül, s a horizontvonalból színpadi teret mélyít. 11Ilmának is szárnyat varázsol Kazovszkij a Csongor és Tünde Szikora János által rendezett előadásának jelmezében, kifejezve talán egyfajta darabos földiségen túllendülő vágyat, diszkrét szárnyalhatnékot; a jelmezeket láthattuk fotóról a szimpóziumon. 12Forgács Éva: El Kazovszkij. Új Művészet Könyvek 9. Bp. 1996 12El Kazovszkij kegyetlen testszínháza. Szerk. Uhl Gabriella. Jaffa Kiadó, Bp. 2008.
a teremtmény pedig fiatal férfi szobra, s így lesz egy férfi-Galathea, ahogy férfiak a fekete hattyúk Kazovszkij szeretett, Matthew Bourne-féle balettjában is. Harmadik megjelenésén a művész fej nélküli, nyak-masnis, karját tetováló alakja jól felismerhető - a fiútorzó névtelen, s ugyancsak fejétől fosztott. Háromszor látható tehát e persona, alkotó és alkotás elválaszthatatlan együttese. Aki nem ismeri a Dzsan záróképét, vagy nem képes a Vajda-lap kettős idoljában az anamnézisre: annak vajon mit mond e hármaskép? Vajda falusi madara néhol felveszi a hattyú kétpólusú alakját, de billenésre kész forma a Kazovszkij-képek ismerős mérlege is, és egy borzongató fotómontázs Pietáj&ra. is hajaz az ábra: a fényképen a fiúgyermeknek, csákós cári tisztnek öltöztetett szépséges leányka karácsonyfa alatt mosolyog, ölébe montírozva a vágyott ajándék: instabil, billenő, sellőként, szirénként törékeny halott fiú (aranyhal az arénában), egy Krisztus a Pietáról, a kisleány keze az ágyékkötő felett tétováz... Egy másik ismert fotó a művészről négy ízben szerepel, mindig a lap bal szélén, mintegy belépve a képbe: fiúsra vágott haj, férfiöltöny, macska-propeller ünnepibe öltözött lánynak fiúkosztümhöz, haj egyik oldalról fiúsra nyírva, másfelől hosszú tincsre hagyva (Kazovszkij-védjegy, akár a Vándorállat s a kétarcú lény, Janus) - két esetben hibátlan a fotó, másik kétszer fej nélküli, és képbe nyúló karja kaszában, kardban, hegyes tőrben végződik, ékként mutat és fenyeget a talapzaton álló idol felé. A vajdai tányér lassacskán célkeresztté (mások szerint glóbusszá) válik a Kazovszkij-lap hátterében. A testcsonk, kivetve a meg-kínoztatásnak, a cella közepén ezt a céltáblát szeli keresztül; másutt a ferdén repülő arc van belé applikálva; megint másutt a legérzékenyebb testtájakat metszi át köre. A balerináról nem ejtettünk még szót az önarckép-alakok közül, kinek hosz-szú, finom lába a blake-i Newton 14 és az Atyaisten körzőjeként beállítva szab szög-mértéket a világnak. Őbelőle kettő akad, a stilizáció különböző fokán, egyik karja hiányzik, torzó ez is, s az ártalmatlan almahéj a vajdai tányéron egy bábu, egy gép motorjának felhúzó karja lesz: Coppélia lép, Olympia balettugrásra készül - ékként szeli át a kép terét. Határhelyzetben; lehetetlen és nagyszabású, ritka fizikai helyzetben, a degas-i balerinák és artisták rendkívüli pillanataiban. A torzított önarckép szerint a művész élete kötéltánc, örök egyensúlykeresés, törékeny egyensúly, ...híd, köteles váratlan általmenet... Kazovszkij vallja, hogy képei figuratív, egyszersmind absztrakt munkák, ezért úgy is leolvashatók, mint éles háromszögek, széles kontúrok, erős színkontrasztok, egyenetlen, helyenként fényes, másutt matt festékfelületek koncentrált egységei. Kazovszkijt a kép mint rendszer izgatja. A képet energetikai egységnek nevezi: szándékos és akaratlan ritmusok, arányok szövevényének. A festmény rétegekből áll; e rétegek Kazovszkijnál írásszerű, hieroglifre emlékeztető jelrendszerek, vallja (talányosan). A befogadás során nem a jelentés felfejtése a fontos, hanem hogy a kép robbanásszerűen, energiaszintjének elmozdításával hasson. A festményben rejlő történet-lehetőségek összesűrítve jelennek meg -, olyan ez, mint egykristályba bepréselt idő. Ebből a totális sűrítményből történetet csak a néző tud kibontani, de - ne feledjük a szerző intencióját! - ezek mindig a néző saját történetei. A kép időn kívül helyezkedik el, idő nélküli. Egy pont az időben (nem térben egzisztáló tárgy, nem is tárgy tehát, mert benne csupán a közlés a fontos), melybe azonban belé van sűrítve az Idő, azaz a kép egy szupersűrítmény. Egy fekete lyuk, mely elnyeli az Időt. A sűrített időből a verbális elemek végtelenje bontható ki, így hát a néző dolga, hogy megtaláljon egy fonalvéget vagy repedést a túlsűrített gömbön, s azon át kihúzza az idő fonalát. Sőt, megfordítva: e fonalat épp a kép húzza ki a nézőből, asszociációk révén. Talán ez történtjelen tanulmányban is... 14 William Blake: Newton, 1795. A 12 darabból álló Nagy színes nyomatok része