NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Al-Kaida kiképzőtáborra csapott le Amerika Az amerikai hadsereg csapást mért kedden az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egy jemeni kiképzőtáborára, a támadásnak több tucat áldozata van, írja az MTI az amerikai védelmi minisztérium közleménye alapján. A Pentagon szóvivője, Peter Cook elmondta, hogy az al-Kaida egyik legerősebb szárnyához, az Arab-félsziget al-Kaidájához (AQAP) tartozó, hegyvidéki tábort több mint hetven terrorista használta. Cook nem árulta el a tábor helyét. Jemeni biztonsági vezetők és egy szemtanú ugyanakkor elmondták, hogy az al-Kaida fegyveresei által nemrég birtokba vett támaszpont a terrorcsoport egyik fellegvárának számító Mukalla várostól mintegy 75 kilométerre nyugatra található. Még nem zárult le a művelet eredményeinek kiértékelése, de első becsléseink szerint az AQAP több tucat harcosát sikerült kivonni a harcokból fogalmazott a Pentagon szóvivője.
Tízezer dollárt utalt az IS-nek egy ausztrál kamaszlány Szerdán kezdődött Sydney-ben annak a16 éves lánynak a pere, aki a vádak szerint 10 ezer ausztrál dollárt, vagyis nagyjából kétmillió forintot utalt az Iszlám Államnak (IS) Szíriába. A vád szerint a lánynak egy 20 éves férfi, Milad Atai adta a pénzt, amit aztán a lány a Western Unionon keresztül utalt a terrorszervezet számlájára. Atai miatt már nyomoznak egy rendőrségi titkár megölésének ügyében. 2014-ben le is tartóztatták az eddigi legnagyobb ausztrál terrorellenes razzia keretében. A rendőrség szerint nem ez volt az első eset, hogy Atai és a vádlott kamaszlány pénzt küldött az IS-nek, és elég kifinomult rendszerük volt, hogy ne bukjanak le. A rendőrségnek végül úgy sikerült elkapnia a lányt, hogy az egy rendőrségi informátornak beszélt arról, hogy eddig mennyi pénzt sikerült elküldeniük Szíriába. A lányt és Atait kedden tartóztatták le egy parkban, amikor egy újabb 5 ezer dolláros átutalás miatt találkoztak.
71/2016 • 2016. MÁRCIUS 25.
Brüsszel nem fél, de haragszik Katonák és rendőrök lepték el Brüsszelt a reggeli robbantások után
Nemcsak erőt demonstrálnak, hanem csomagokba néznek bele, motoznak és telefonos fotókat is kitöröltetnek, ha kell. Ezzel együtt a brüsszeli utcák nem üresek, a közlekedés kezd újraindulni, és százak jöttek össze egy spontán megemlékezésre. A brüsszeliek feliratokkal üzennek: békét akarnak és halált a terroristákra. Riport Brüsszelből. Szó sincs arról, hogy a brüsszeliek behúzódtak volna a négy fal közé a délelőtti robbantások után. A sörözők és éttermek tele vannak, taxit alig lehet fogni, és az emberek bátran összegyűlnek a belvárosban egy spontán gyertyagyújtásra, hogy közösen dolgozzák fel a történteket. A legmagasabb, 4-es fokozatú terrorkészültségnek persze jól látható jelei vannak. Semmiképp nem nevezhető normálisnak, hogy katonák terelgetik az embereket a Brüsszeltől 60 kilométerre lévő Charleroi-repülőtéren, hogy a fő pályaudvarnál a rendőrök megmotozzák a metróba készülőket vagy hogy a gépfegyveres katonák egy ártatlan fotózás után átnézik a telefonunkat és kitöröltetnek belőle képeket. Ám a délelőtti repülőtéren, majd a metróban történ robbantás után nem csoda, ha a hatóságok semmit nem akarnak a véletlenre bízni. Brüsszel belvárosa sem volt teljesen elhagyatott kedd este. Sokkal többen voltak az utcán, mint például tavaly novemberben, amikor a párizsi merényletek után rendelték el a 4-es terrorfokozatot, és még az éjjel-nappal nyitva tartó McDonaldʼs is bezárt.
Most a Manneken Pisszel, a híres pisilő kisfiúval megesett az a csoda, hogy nem rajongták körbe turisták tucatjai, magányosan is le lehet most fotózni. Sőt, valakinek sikerült a kerítés elé krétával felírnia, hogy BelleGique, vagyis szép Belgium. Onnan egy köpésre, a brüsszeli tőzsde épülete előtt igazi tömeg tolongott. Több százan jöttek össze kedd este, hogy emlékezzenek a 31 halottra. Gyertyákkal, dalokkal, kézfogással. A tőzsde előtti tér és út aszfaltjára már rá sem lehet ismerni, annyi felirat díszeleg rajta. Kétféle üzenetet fogalmaztak meg a brüsszeliek: egyrészt a "legyen béke"-típusú feliratok a nyugalmat sürgetik, másrészt a "fuck les terroristes", "halál a terroristákra" üzenetek a növekvő bosszúszomjat jelzik. Egy férfi a nyolc éves gyerekével jött gyertyát gyújtani. Azt mondta, nem biztos, hogy a fia pontosan érti, mi zajlik körülötte, de elhozta, mert ez fontos nap lesz Brüsszel, Belgium és Európa életében. Szerinte ugyanis a párizsi, illetve a mostani brüsszeli merényletek után keményebben kell fellépni a terrorizmus ellen.
Magyar lett a szlovák parlament alelnöke Andrej Dankót, a Szlovák Nemzeti Párt elnökét választotta meg szerdán elnökévé az új összetételű szlovák parlament, amelynek egyik alelnöke pedig Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt elnöke lett írja az MTI. A testület elvetette azt a javaslatot, miszerint a jövőben csak három alelnöke legyen, és úgy döntött, hogy továbbra is négyre van szükség a gyakran késő éjbe nyúló ülések hosszúsága miatt. Ezután a 150 képviselő titkos szavazással megválasztotta az elnöki tisztre Dankót, aki 112 szavazatot kapott. Az alelnökök közül Bugár Béla 114 szavazatot kapott. Nála több voksot - 117-et - csak Martin Glvac (az Irány-Szociáldemokrácia - Smer-SD) kapott. Andrej Hrnciarra (Háló - Siet) 110-en, Lucia Nicholsonovára, az egyetlen ellenzéki alelnökre (aki a Szabadság és Szolidaritás mozgalmat képviseli) 105-en voksoltak.
Brüsszel: Egy édesanya az első nevesített halálos áldozat Egy perui édesanya az első nevesített halálos áldozata a keddi brüsszeli merényletsorozatnak. A 36 éves Adelma Tapia Ruiz a zaventemi repülőtéren csekkolt be a robbantás pillanatában –írtaa CNN. Hároméves lánya és férje kisebb sérülésekkel megúszta a támadást, mert kicsit távolabb mentek a bombát rejtő csomagtól. A CNN egy amerikai katonáról és családjáról is beszámolt, akik megsérültek a robbantásban. A légierőnél szolgáló tiszt nevét nem közölték.
Mai időjárás BUDAPEST
7 / 13 °C Várható csapadék: 0 mm
71/2016 • 2016. március 25.
Rémtettekkel vádolja az ENSZ a dél-szudáni kormányerőket Gyilkossággal, nők megerőszakolásával és fosztogatással vádolta meg az ENSZ a dél-szudáni kormányerőket pénteken. Egy 17 oldalas jelentés szerint a kormány a felperzselt föld és a megfélemlítés taktikáját alkalmazta ellenfeleivel szemben a 2015-ös polgárháború alatt. A kormányerők a fogyatékosokat és a gyerekeket sem kímélve mészárolták le azokat a civileket, akik tudomásuk szerint az ellenzéket támogatták. A szörnyűségek repertoárja széles volt: az embereket élve elégették, megfojtották, agyonlőtték, felakasztották vagy feldarabolták. A kormány gyakorlatilag felhatalmazta a dél-szudáni hadsereg katonáit és a vele szövetséges milíciákat arra, hogy mintegy zsoldként bárkit megerőszakolhassanak, aki az útjukba kerül. 2015 áprilisa és szeptembere között egyedül Dél-Szudánban több mint 1300 szexuális bűncselekményt követtek el a világszervezet értesülése szerint. Az ENSZ munkatársai október és január között a helyszínen mérték fel a helyzet súlyosságát.
Magyar diákok is megsérültek a tragikus spanyol buszbalesetben Három magyar sérültje is van a tragikus buszbalesetnek, szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindannyian csak könnyen sérültek meg. A katalán polgári védelem tájékoztatta a barcelonai magyar főkonzulátust, hogy a kórházak jelentése szerint három magyar könnyű sérültje van a balesetnek. Egy 20 éves lányról, valamint egy 23 és egy 24 éves fiúról tudnak – írja az MTI a magyar Külügy szóvivőjére hivatkozva. Az RTL Híradója, illetve a baleset egyik magyar sérültje szerint viszont csak egy magyar sérült volt a buszon. A három könnyű sérültet különböző kórházakban kezelik. A hozzátartozók a barcelonai főkonzulátusnál érdeklődhetnek, a külképviselet ügyeleti száma: 0034 629 745 593. Az egyetemistákat szállító autóbusz Valenciából Barcelonába tartott, a barcelonai egyetemeken Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatók utaztak rajta. A diákok a hagyományos tűzijátékünnepen, a Fallason vettek részt Valenciában, és visszafelé tartottak Barcelonába az AP7-es autópályán, amikor reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, a Tarragona tartománybeli Freginals közelében a jármű balesetet szenvedett. A legutóbbi információk szerint a balesetben 13-an meghaltak és 28-an megsérültek, nyolc ember sérülése súlyos, négyé pedig nagyon súlyos. 2
Változás nélkül nem állhatnék itt elnökként Obama:
A Kuba elleni fél évszázados embargó feloldását javasolta Barack Obama a havannai beszédében. A korszakalkotó látogatás – hivatalban lévő amerikai elnök 88 éve nem járt a szigeten – az elnök szerint egy új kapcsolat kezdete, amely azonban nem jelenti, hogy Kubának fel kellene adnia identitását. Obama ügyesen váltogatta a kubai rendszerkritikát az Egyesült Államokban lévő hiányosságok elismerésével. Miközben arról beszélt, hogy a kubai rendszernek szabad választásokra, vélemény- és gyülekezési szabadságra van szüksége, a saját országában
Szemtanúk: megcsonkított testek feküdtek mindenütt A reptéri két robbantás és a Maelbeek metróállomásnál történt merénylet után borzalmas élményekről számoltak be a szemtanúk a belga sajtónak. Egy Genfből érkező utas azt mondta, hogy a robbanás leszakította a váróterem álmennyezetét és megrongálta a vízvezetékeket. A padlót vízzel keveredett vér borította. Szinte alig értek be az épületbe, amikor a robbanás történt. Egy várakozó utas szerint a robbanás pillanatában embereket emelt a magasba a detonáció, majd úgy estek vissza a földre, akár a zsákok. Egy idősebb asszony beszámolója szerint megcsonkított testek feküdtek mindenütt. Kegyetlen volt! Leszakadt a tető, és mindenhol sérült emberek feküdtek. A táskák szanaszét hevertek a földön. Vérfoltok voltak még a falakon is – mondta egy másik várakozó.
forradalmi tiltakozások révén végbement változásokról szólt: Amikor apám az Egyesült Államokba jött, több államban el sem vehette volna a fehér anyámat." Még léteztek szegregált iskolák. De az embereknek lehetőségük volt hangot adni a tiltakozásuknak, és „elérhették a változást, amely nélkül ma nem állhatnék itt az Egyesült Államok elnökeként” – mondta az „egyedül álló anya gyermekeként” felnőtt Obama. „A törmelékben járkáltunk. Olyan volt, mint egy háborús filmben" – tette hozzá egy fiatalember. A metró éppen elindult a Maelbeek megállóból, amikor nagy robbanást lehetett hallani. Rengetegen voltak a metrón, azonnal kitört a pánik – mondta egy 32 éves fiatalember, akinek súlyosan megsérült az arca a detonáció következtében.
Leizzadt a kérdésektől Raúl Castro Obama mellett Új nap virradt az amerikai-kubai kapcsolatokban, mondta Barack Obama, aki azonban világossá tette, hogy az Egyesült Államok továbbra is felszólal majd a demokrácia, a szólásszabadság és az emberi jogok mellett. Üdvözölte Raúl Castro nyitottságát,
Három párizsi merénylő is szerepelt az Iszlám Állam nyilvántartásában A tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi vérengzések három elkövetőjének személyi adatlapját is megtalálták az Iszlám Állam napokban kiszivárgott személyzeti nyilvántartásában. Az IS úgynevezett határrendészeti hatóságának iratai között van Samy Amimour, Ismael Omar Mostefai és Fouad Mohamed Aggad személyi lapja. Ők a párizsi Bataclan koncertteremben tavaly november 13-án rendezett, 90 ember életét kioltó vérfürdő elkövetői. Mindhárman meghaltak a rendőri beavatkozás során, ketten felrobbantották magukat, egy terroristát pedig a kommandósok öltek meg. A Südduetsche Zeitung című lap és két regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság, az NDR és a WDR közös tényfeltáró munkacsoportja szerint a három francia állampolgár több társukkal együtt 2013. december 18-án jelentkezett belépésre az IS által ellenőrzött területre a Szíria északnyugati részén fekvő Atmehnél, írja az MTI. Akkor töltötték ki a 23 kérdésből álló kérdőívet, amelyen egyebek között az a kérdés szerepel, hogy a harcos és az öngyilkos merénylő pozíció közül melyiket választják. Mindhárman harcosnak jelentkeztek.
de azt is hozzátette, hogy a két ország közötti viszony nem egyik napról a másikra fog megváltozni. Szerinte azonban az Egyesült Államok és Kuba most már több területen áll kapcsolatban egymással, mint valaha az elmúlt 54 évben. „Ha ezen az úton maradunk, akkor egy szebb jövőt hozhatunk a kubai és az amerikai népnek is” – mondta. „Hosszú és bonyolult út áll előttünk” – mondta Raúl Castro, de szerinte Obamával együtt megtették az első lépéseket a kapcsolatok felújítása felé. Castro a közös sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kapcsolatok teljes rendezéséhez a kereskedelmi embargó feloldása és a guantánamói fogolytábor felszámolása is szükséges lenne. Szerinte alapvető nézetkülönbségek is vannak a két ország között, de a civilizált egymás mellett élésre és együttműködésre kellene törekedni. Az embargó teljes feloldása kapcsán Obama is azt mondta, hogy egyszer biztosan meg fog történni, de hogy mikor, arra nem tett ígéretet.
71/2016 • 2016. március 25.
Tavaly a magyar hatóságok is igazoltatták a terroristákat A brüsszeli merényletben érintett terroristákat a magyar hatóságok is igazoltatták 2015 szeptemberben, de az ellenőrzésen hamis személyi igazolványokkal átcsúsztak. A múlt pénteken letartóztatott Salah Abdeslam után a belga és francia hatóságok figyelme Najim Laachraoui-ra irányult, aki a hatóságok feltételezése szerint meghatározó szerepet játszhatott a brüsszeli merényletekben. Laachraoui és Abdeslam harmadik útitársa, aki szintén hamis papírokkal csúszott át a magyar-osztrák határon tavaly, Mohammed Belkaïd volt. Belkaïd múlt héten vesztette életét a brüsszeli Forest negyedben végrehajtott rendőrségi akcióban, miután gépfegyverrel tüzet nyitott a rendőrökre. Najim Laachraoui, és Abdeslam ellen nemzetközi elfogatóparancs volt ér-
Meghalt a Moszad volt főnöke, Meir Dagan
vényben az igazoltatások idején, de álnevet, és hamis belga személyi igazolványokat használtak. Laachraoui kulcsszerepet játszhatott a párizsi, és valószínűleg a mostani brüsszeli robbantások előkészítésében is. DNS-ét megtalálták két, a párizsi robbantásoknál használt robbanóövön, és abban a lakásban is, amelyet a múlt heti rajtaütésen forgattak fel a belga hatóságok. Elhangzott olyan feltételezés is, hogy a hónapok óta tervezett támadás végrehajtását Abdeslam letartóztatása gyorsíthatta fel. A többiek attól tarthattak, hogy Abdeslam felfedi a tervet a hatóságoknak.
Még Navracsics telefonját is blokkolják Brüsszelben
Meghalt Meír Dagan, a Moszad, az izraeli titkosszolgálat volt főnöke, Benjámin Netanjahu miniszterelnök nyílt bírálója - jelentette az izraeli médiára hivatkozva az MTI. A Moszadot 2002 és 2011 között vezető nyugalmazott tábornok 71 évesen, a tel-avivi Ihilov kórházban hunyt el rákban. Dagan az utóbbi években Netanjahu kormányfő Iránnal és a palesztinokkal szembeni keményvonalas álláspontjának egyik legélesebb hangú kritikusa volt. Tiltakozott egy esetleges, az iráni atomlétesítmények elleni megelőző csapás ellen, és "ostobaságnak" nevezte Netanjahu ebben az ügyben elhangzott beszédét. "A miniszterelnök stratégiai károkat okozott az iráni atom ügyével Izraelnek" - jelentette ki a neves biztonsági szakértő a politikai lépéseit általában nemzetbiztonsági érvekkel alátámasztó kormányfőt bírálva.
A brüsszeli robbantások után mobilján nem lehet beszélni az Európai Bizottság magyar kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosával. A terrorellenes intézkedések miatt többek között Navracsics Tibor telefonját is blokkolják. Sms-ben azonban továbbra is lehet kommunikálni
a politikussal. Navracsics az Index kérdésére megírta, hogy kedd reggel a robbantások előtt ért be munkahelyére, az Európai Unió Berlaymont irodaházába. Az uniós biztos elmondta azt is, hogy a központ biztonsági szolgálata azt tanácsolta neki is, hogy egyelőre semmiképp ne hagyja el az épületet.
EU-s katonai missziót támadtak meg Maliban Négy fegyveres támadta meg az EU katonai gyakorlatán résztvevő missziójának szállodáját Mali fővárosában –írtaaz AFP. Szemtanúk szerint hosszabb ideig folyamatos a lövöldözés az épületnél Bamakóban. A támadásnak végül az vetett véget, hogy a misszióra vigyázó biztonsági őrök lelőtték az egyik támadót, a másik három elmenekült. A fővárosban tavaly novemberben is egy szállodát szálltak meg a terroristák, annak a támadásnak 27 halálos áldozata volt. Azakkori akciótaz algériai Mohtar Belmohtar vezette, al-Kaidához kötődő al-Murabitun követhette el.
3
71/2016 • 2016. március 25.
Ismét magyarországi szolgáltató központ ért el nemzetközi sikert A British Telecomnak adott elismerés a magyar SSC szektor jelentőségét is mutatja. A 2015-ös kiválósági (Center of Excellence) díj után 2016-ban újabb elismerésben részesült a British Telecom (BT) hazai Regionális Szolgáltató Központja: ezúttal Kelet-Közép-Európa legjobb szolgáltató központjának választották a Budapesten és Debrecenben működő üzleti szolgáltató központot. A Varsóban megrendezésre került Central Eastern European Shared Services and Outsourcing Awards 2016 díjátadó gálán a szektor vezető szereplői is megjelentek, a világ 23 országából 129 vállalat képviseltette magát. A nemzetközi zsűri által kiválasztott díjazottak közül a British Telecom Regionális Szolgáltató Központja nyerte el a megtisztelő „Kelet-Közép-Európa legjobb szolgáltató központja” díjat. Az SSC szektor egyre növekvő magyarországi jelentősége a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által kezelt beruházási projektekben is megmutatkozik: 2015-ben a 67 pozitív befektetési döntés közül 12 az SSC szektorból került ki, ezzel az ágazat a második helyen végzett a járműipar után. Az újonnan létrehozott munkahelyek számát tekintve az SSC szektor 17%-os részaránnyal, több mint 2200 új munkahellyel szintén a 2. helyet foglalta el. A HIPA adatbázisa szerint jelenleg közel 90 vállalat több mint 100 aktív szolgáltató központtal rendelkezik hazánkban, összesen mintegy 37 000 munkavállalót foglalkoztatva. A több mint két évtizedes tapasztalatoknak köszönhetően Magyarország mára érett, jól bevált lokációnak számít, ahová a projektek többsége Nyugat-Európából és az USA-ból érkezik.
Mintha nem is létezne a vasárnapi boltzár A húsvét előtti hétvégén annyi bolt marad nyitva, mintha nem is létezne a vasárnapi boltbezárásról szóló törvény. A boltoknak lehetőségük van év közben is egy-egy vasárnap kinyitniuk, sok bolt ezen a mostani vasárnapon használja ki a lehetőséget. A Penny Market az összes üzletét kinyitja, az Auchan öt egyégével tart nyitva, emellett még sok Spar, CBA, Reál, Coop, valamint Lidl is nyitva lesz, de az Aldinak és a Tescónak is vannak vasárnapi képviselői - írta aMindenár.hu. A honlapjukon megtalálják a nyitva tartó boltok listáját. Auchan: 5 hipermarketet nyitnak ki most vasárnap: Fót, Fehérkő utca 1.Miskolc, József Attila utca 1.Törökbálint, Torbágy utca 1. Budapest III., Szentendrei út 115. Maglód, Eszterházy János utca 1. 4
Bezuhantak a légitársaságok részvényei a terrortámadás miatt Meredeket esett az európai légitársaságok árfolyama a brüsszeli terrortámadás hírére. A Ryanair, az Easy Jet és az Air France-KLM részvényárfolyama is több mint 4 százalékkal esett, a német Lufthansa-papírok értéke pedig 2,6 százalékkal csökkent. A magyar tulajdonú Wizz Air légitársaság árfolyama a londoni tőzsdén 42 ponttal, vagyis 2,29 szá-
Magyarországon minden negyedik kézitáska hamisítvány Évente 1,6 milliárd euró kárt okozott 2007 és 2012 között a hamis kézitáskák és bőröndök forgalmazásából származó közvetlen és közvetett bevételkiesés az Európai Unióban (EU) - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerdán az MTI-vel, az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának (OHIM) jelentésére hivatkozva. A hamis termékek forgalmazása miatt évente 12 ezer munkavállalóval kevesebbet foglalkoztatnak az ágazatban, mint lehetne. A jelentés szerint mindezekhez hozzájárul még a kormányzatok bevételkiesése, amelyet a felmérés 516 millió euróra (kb. 160 milliárd forintra) becsül. Az unió legfertőzöttebb piaca Magyarország, ahol a kézitáskák és bőröndök forgalmának több mint egynegyede hamisítvány. Romániában, Szlovákiában, Litvániában és Lettországban is hasonlóan nagy arányt mértek. A magyar piacon az éves kereskedelmi veszteséget 52 millió euróra (16 milliárd forintra) becsülték.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Telefon: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918
[email protected] www.thv.hu
A dm elővigyázatosságból visszavonja a polcokról
zalékkal csökkent percek alatt. A légitársaságok mellett a szállodacégek árfolyamán is látszik a terrortámadás hatása, az Accor szállodacsoport árfolyama például 4 százalékkal esett. A pánikhangulat amúgy az összes európai tőzsdén érződik, a legnagyobb európai részvényeket összesítő Stoxx Europe 600 index 1,6 százalékkal esett kedden.
Szállodában tölti a húsvétot a magyar
kekszes DAS gesunde PLUS Sportness fehérjeszeletét A dm minőségi eltérés miatt elővigyázatosságból visszahívja a DAS gesunde PLUS Sportness fitness kekszes fehérjeszeleteket (45g) a polcokról, mert a termékben idegen anyagot találtak. A dm elővigyázatosságból visszahívja a boltokból a DAS gesunde PLUS Sportness kekszes fehérjeszeleteket, a következő lejárati dátumú termékeket érintheti a minőségi probléma: 08-2016, 09-2016, 10-2016, 11-2016. és 12-2016. A vásárlók a lejárat dátumát a termék oldalán találhatják. A termékek visszahívásának oka, hogy a gyártás során használt tisztítókefe darabjai kerülhettek a fenti lejáratú termékekbe, így a dm elővigyázatosságból az összes esetlegesen érintett DAS gesunde PLUS Sportness kekszes fehérjeszeletet visszahívja a polcokról. A dm arra kéri a vásárlókat, hogy az érintett DAS gesunde PLUS Sportness kekszes fehérjeszeleteket ne fogyasszák el, az érintett lejáratú termékeket vigyék vissza a drogéria üzleteibe, ahol visszakapják a vételárat.
Kiadja: Absolut Media Zrt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu www.amedia.hu
Átalakulóban vannak a húsvéti szokások, egyre több család tölti szállodában az ünnepeket, így a belföldi hotelekben várhatóan telt ház lesz húsvétkor – mondta Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára az MTI-nek. A vidéki szállodákban húsvétkor a magyar vendégek vannak többségben, a vidéki wellness-, gyógy- és kastélyszállodákban általában telt ház van ilyenkor, ezért a szállodák nem kínálnak kedvezményt. A vendégek hetekkel, hónapokkal előre lefoglalják szobáikat, a későn ébredők valószínűleg nem találnak olyan szállást, amilyet szeretnének. Eltérően a többi hosszú hétvégétől, húsvétkor Budapesten is megtelnek a szállodák. Ennek az az egyszerű oka, hogy a húsvét egész Európában ünnep, a hétfő munkaszüneti nap, a hosszú hétvégét sokan külföldön töltik.
71/2016 • 2016. március 25.
Nagyszínpados fesztiválzenekarok csak a Budapest Parkban! Csak a Parkban lép fel többek közt a Quimby, a Halott Pénz, a Wellhello, a Brains
Idén már az ötödik évadjára készül a Budapest Park, ami nem csak a külföldi sztárok meghívásában jár az élen, de a legnépszerűbb hazai zenekarokkal is csak itt lehet találkozni a budapesti nyárban. Április végétől újra kint hagyhatod a valóságot Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, ahol egész nyáron a hazai könnyűzene legjobb és leghangosabb zenekarai csapnak húrok közé, perdítenek táncra, adnak romantikus zenei aláfestést első csókokhoz. A Budapest Park eddig is számos zenekar kedvenceként adott otthont születésnapoknak és lemezbemutatóknak, idén nyáron pedig a hazai nagyszínpados zenekarok legjava csakis kizárólag itt lesz elcsíphető a fővárosban. Így,
csak a Park nagyszínpadán lép fel a 25 éves Quimby, a hazai drum and bass nagyágyúi, a Brains, a szöveggyáros páros Majka és Curtis, itt csápolhatunk a Wellhello #elnöki koncertjére, de az új nagylemezét turnéztató Halott Pénz is csak ezen a fővárosi buli helyen köszön majd úgy, hogy Hello lányok. Az Irie Maffia is budapesti klubkoncertjeinek az örökké fesztiválhangulatú szórakozóhelyet választotta helyszínűl, de a Vad Fruttik is csak itt ad önálló koncertet a fővárosban.
Magyarország első lakáskoncertje Budapesten Varázslatos hang, páratlan élmény, feledhetetlen este – nem kevesebbet kínál Magyarország első lakáskoncertje, ahol csupán karnyújtásnyira énekel majd vendégeitől Szekeres Adrien! Szekeres Adrien meghódította már hazánk legnagyobb koncertszínpadait, és számos alkalommal ejtette már rabul a közönség szívét. Neve hosszú idő óta garancia a kiváló minőségre és az igényes zenei világra. Az énekesnő folyamatosan keresi az új kihívásokat, melyekkel a legfőbb cél számára mindig az, hogy a közönségnek maradandó élményt nyújtson. Ezért is vállalkozott arra, hogy ismét egy rendhagyó estre várja vendégeit. Hazánkban elsőként lakáskoncertet ad április 8-án. Budapest szívében, az Andrássy úton, egy gyönyörű lakásban várja mindazokat, akik szeretnének eltölteni vele egy kellemes estét. A koncerten csupán egy maréknyi ember vehet részt, akiktől karnyújtásnyira énekel majd Szekeres Adrien. „Szeretek új emberekkel találkozni és meghallgatni a történeteiket. Ezen az estén baráti beszélgetésekre is lesz lehetőségünk” – mondja az énekesnő, aki minden vendégének személyre szólóan juttatja el az exkluzív, kézzel írott belépőjegyet. A zenei élmény mellett pedig a közönségre több meglepetés is vár. Többek között pezsgős koccintás, divatélmény, és egy ajándékcsomag személyesen az énekesnőtől!
Íme a GLAMOUR Women of the Year idei befutói
IV. Music Hungary - Hogy muzsikál a magyar zeneipar Egy hajdani egri kőfejtő alagutakkal összekötött borospincéi közt évről-évre több száz szakember gyűlik össze, hogy segítsék a hazai zeneipar jelenét és megfejtsék jövőjét. A Music Hungary konferenciát negyedik alkalommal rendezik, május 26-27-én, a festői Bolyki völgyben. Három éve arra szövetkezett a hazai zeneipar legnagyobb vállalkozása a Sziget Szervezőiroda és a szerzői jogokat védő ProArt szövetség, hogy az iparágukban dolgozó kollégáikat egy fedél alá ültetve elindítsanak egy párbeszédet. Céljuk, hogy gyakorlati tanácsokkal segítsék az iparág munkatársait, feltárják a közös érdekeiket, és azt minél hatékonyabban együtt képviseljék, illetve elébe menjenek a szakma eljövendő kihívásainak. Évről
évre több száz jelenlévő vitatja meg a szakma legfontosabb kérdéseit, és tesznek javaslatokat az elkövetkező feladatokra. 2016-ban kitágul a kör, hisz’ a meghívottak közt sorakoznak már az eddig kevésbé hangsúlyosan érintett területek képviselői is, így zenés vendéglátóhelyek üzemeltetőit, zenészeket és DJ-ket is várnak a konferenciára. Szó lesz a Cseh Tamás Program eddigi eredményeiről. Fejtegetik majd, hogyan lehetne az alapfokú könnyűzenei nevelést beemelni az általánosés középiskolai közoktatásba és azt is, mitől tud átütő sikert elérni egy-egy zenei produkció. De felteszik majd a kérdést: Pécsett vajon mi lehet a levegőben, amitől ennyi sikeres előadót produkál a város?
Nyolcadik alkalommal találtak gazdára a Glamour magazin díjai. Idén a legjobb színésznők között Ónodi Eszter lett a befutó, míg az énekesnő kategória legjobbjának járó elismerést Csobot Adélnak ítélték az olvasók. Kiemelkedő társadalmi szerepvállalásáért, „Az év hősnője” címmel Kaufer Virágot jutalmazta a lap szerkesztősége, de a NUBU, Vágó Réka és Dékány Annamária sem távozott üres kézzel, az újdonsült közösségimédia-sztár kategóriában pedig Dukai Regina tarolt. fotókredit:Glamour
Időjárás
Szo
V
H
5 / 10
5 / 12
3 / 12
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger:
7/13 -5/11 2/10
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
11/22 1/11 2/9 7/15 5/12 4/16
Kecskemét: 1/10 Keszthely: 0/12 Miskolc: 2/13
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
-8/-1 4/12 5/8 7/11 6/13 3/12
Kultúra
Nők az idegösszeomlás szélén HAMAROSAN AZ ÁTRIUM FILM-SZÍNHÁZBAN! A helyszín Madrid, 1987-ben. Pepa, - másodvonalbeli szinkron színésznő- élete fenekestül felfordul, amikor szeretője, az idősödő Ivan bejelenti, hogy elhagyja. Ám ahogy lenni szokott, a baj nem jár egyedül, hamarosan beállít Pepa barátnője,aki nála keres menedéket, mert a barátjáról kiderült, hogy valójában terrorista. Mindennek betetőzéseként felbukkan még Ivan volt felesége, a neurotikus Lucia, valamint a fiuk, Carlos és annak menyasszonya is. Pedro Almodóvar robbanásszerűen tört be a filmes szakmába a nyolcvanas években, az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén-nel. A filmet 25 díjjal jutalmazták és szinte azonnal belépett a kultfilmek sorába. Ez az egyedülállóan fordulatos történet különös de szerethető alakokat vonultat fel, humora magával ragadó, és minden keserűsége mellett tele van életörömmel. A musicalben jóakarók, ellenségek és nők minden mennyiségben, hol gyalog, hol taxival kergetik érzelmeiket, háttérben a reklámfilmforgatások kaotikus világa, rögzítőkön hagyott telefonüzenetek sora, na meg nyugtatók a turmixgépben. A női nemet dicsőítő díjnyertes film színpadi adaptációja az Operettszínház sztár-hölgyeinek főszereplésével kerül színpadra, Magyarországon először, az Átrium Film-Színházban.
5
71/2016 • 2016. március 25.
Napról napra fejlődik a férfi pólóválogatott
Kizárólag a jövő vasárnap kezdődő trieszti olimpiai kvalifikációs tornára koncentrál a magyar férfi vízilabdaválogatott, amely az egyik kvóta várományosaként utazik a 12 csapatos olaszországi viadalra. "Nagyon jól sikerült a németországi edzőtábor, ahol három nap alatt három mérkőzést tudtunk játszani. A kezdeti lépéseket megtettük, a csapat taktikailag nagyjából ott tart, ahol a januári, belgrádi Európa-bajnokság után abbahagyta" nyilatkozta az MTI-nek a nemzeti csapat keddi sajtónyilvános edzését követően Benedek Tibor szövetségi kapitány.
Egymillió euróba kerülhet Storck
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) meghosszabbította a német kapitány, Bernd Storck szerződését. Az összeget Csányi Sándor elnök nem hozta nyilvánosságra, aFourFourTwo úgy tudja, évi egymillió eurót fog keresni. A szaklap szerint ennyit még senki sem keresett ebben az országban futballból. Mivel Storck megtartotta a sportigazgatói állását is, ez a kereset kicsivel több mint havi 80 ezer euró nem túlzó. Storcknak ennyi pénzért kell megújítania a komplett magyar futballt, korosztályos kapitányokat hoznia, összefognia az akadémiák hatékony működését, és az elfogadható versenyeztetést. Viszonyításként meg lehet jegyezni, hogy a Hoffenheim és a Hannover edzője is ennyit kapott a tavalyi szezonban aBild információi szerint.Vagyis egy átlagos Bundesliga-edző bérét veheti fel Storck. 6
Budapest 2 milliárdért rendezi a 2019-es Maccabi Európa Játékokat
Suárez pontot tehet a harapásügy végére A tabellát jelenleg a 12 pontos Ecuador vezeti, három ponttal megelőzve Uruguayt
Budapest rendezheti a 2019-es Maccabi Európa Játékokat, amely a földrész legnagyobb zsidó sporteseménye - jelentette be vasárnap Motti Tichauer, az Európai Maccabi Konföderáció ügyvezetője. A budapesti pályázat a szavazáson Bázel városát múlta felül. Jusztin Ádám, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnöke, a magyar pályázat vezetője elmondta: különleges eseménynek lehetnek 2019-ben házigazdái, amely mérföldkőnek tekinthető a hazai zsidóság életében, ugyanakkor Budapestnek és Magyarországnak is kiemelkedő sporteseménye lesz. "Az esemény ugyan csak tíznapos, de nekünk ez sokkal többről szól, a magyar zsidóság jövőjének meghatározó eseményét szeretnénk megrendezni, amely rengeteg magyar zsidó fiatal számára mutatja meg, hogy a sport hogyan tanít egyszerre fegyelemre ugyanakkor nyújt önfeledt pillanatokat" - mondta Jusztin. A Maccabi Európa Játékokon közel 2500 sportoló részvétele várható, ezzel Magyarország legnagyobb sporteseménye lesz 2019-ben - áll a szervezők közleményében. A játékokon számos olimpiai és világbajnok vesz részt.
Több mint másfél évvel Giorgio Chiellini megharapása után visszatérhet az uruguayi labdarúgó-válogatottba Luis Suárez. Az FC Barcelona támadója a 2014-es brazíliai világbajnokságon az Uruguay-Olaszország (1-0) csoportmeccsen harapott bele ellenfele vállába. A nemzetközi szövetség (FIFA) kilenc válogatott tétmérkőzéstől, illetve a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől négy hónapra eltiltotta, emellett 100 ezer svájci frank (28,7 millió forint) befizetésére is kötelezte. Oscar Tabarez szövetségi kapitány azt
nyilatkozta, hogy Suárez a hosszú távolléte alatt bizonyára sok mindent átgondolt. Az uruguayi csapat magyar idő szerint szombat hajnalban - Brazília vendégeként lép pályára a 2018-as oroszországi világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatának ötödik fordulójában. A tabellát jelenleg a 12 pontos Ecuador vezeti, három ponttal megelőzve Uruguayt, illetve öttel a Brazília, Paraguay, Chile triót.
Szexista teniszpromóteren háborodtak fel a teniszsztárok Főleg a nők döbbentek meg az egyik legnagyobb torna szervezőjének lekicsinylő szavain. Serena Williams és Djokovics is visszaszólt. A férfi világelső viszont azt is felvetette, hogy a pénzdíjakat esetleg a nézőszámok alapján lehetne elosztani. Az egész teniszvilág az Indian Wells-i verseny tornaigazgatójának vasárnapi kijelentéseitől hangos, és egyre többen reagálnak. Később aztán elnézést kért, de persze Serena
Williams nem hagyta szó nélkül a történteket. Azt hiszem, a következő életemben a női teniszben akarok lenni valaki, mivel a WTA a férfiak farvizén evez – mondta Raymond Moore, aki szerint a nők rettentő szerencsésnek mondhatják magukat. „Ha egy női teniszező lennék, minden este letérdelnék, és hálát mondanék Istennek, hogy Roger Federer és Rafa Nadal megszületett, mivel a vállukon vitték a sportágat.”