Pista bácsi unokája
A
pesti kislány. A faluban csak így emlegették. Két éves lehetett, amikor az édesanyja hazavitte – a faluba – és a szülei segítségét kérte. Sírva panaszolta, hogy tovább már nem bírja a házasságában, elhagyja a férjét. A Goldberger export-részlegénél már kapott is munkát, csak hát mit csináljon a gyerekkel? Nem hagyhatja egész nap magára, a gyárba nem viheti magával, nincs, akire bízza. – Édesanyám, csak magukban van minden reményem! – zokogta. – Jól van, lányom! De ezt még apáddal is meg kell beszélni. Ő dönt. Várjuk meg, mit mond. Légy türelmes. Én majd beszélek vele. Te ne szólj, ne kérd! Tudod, nem akarta ezt a házasságodat. Azt mondta, ha harminc évig várni tudtál, most miért olyan sürgős. Hogy tudtad ezt az úrhatnám pincért választani? Ez egy hozományvadász. A te pénzedet akarta. Vettetek is – a te pénzeden – Egerben egy vendéglőt. Azt mondtad, hogy ez 9
egy jó vállalkozás. Aztán nem egészen egy év alatt az egész elúszott. A pincéred elbokázta. Igaza lett apádnak! Haragszik rád. A kislányodat – úgy látom – nagyon szereti. Bízd rám a megbeszélést. Főzök valami kedvére való ebédet, te süssél palacsintát. Délben, ha együtt ülünk az ebédnél, akkorra végiggondolja ezt a gyerekvállalást, és majd meghalljuk a döntését. Az ebéd pörkölt volt nokedlivel, meg túrós palacsinta. Az apa átlátott az asszonyi praktikán, tudta, miért kap kedvére való ebédet. A gyomrán keresztül akarják megnyerni a döntését. Unokáját magához hívta. – Gyere, lányom, ide az ölembe. Mi együtt eszünk! Az asztali áldás után csendben folyt az ebéd. Még a pici lány is szokatlanul jóízűen evett a nagyapjánál. – Nahát, édesapám, ez a gyerek még eleszi maga elől az ételt! – mondta az édesanya. – Hagyd csak, lányom! Mi jól megértjük egymást. Igaz, kislányom? – válaszolta az apa. 10
Mindannyiuk arcán kedves mosoly suhant át. Az apa válaszában az is benne volt – tudták –, hogy a saját lányával már nem ez a helyzet, a megértéssel. – Lányom – kezdte az apa. – A gyerek maradhat, de vegyél egy tehenet. A gyereknek kell a friss tej. Van nekünk is két tehenünk, az egyik vemhes, hamarosan borjadzik, a másik meg még fiatal, nem ad elég tejet. Biztosan láttad, nevelek egy bikaborjút, abból pénzt csinálok, ha már eladható lesz. Az istállóban van hely, a jövő heti vásáron keresünk majd anyáddal egy egészséges, jótőgyü tehenet. A gyereket is visszük magunkkal, hadd lásson egy vásárt is. Az apa nagyon okos volt. Értett az állatokhoz, a növényekhez, az időjárásból, a csillagok állásából tudta, mikor milyen munkát kell végezni a mezőn. Okos, nyugodt parasztember volt. Komótosan elvégzett minden munkát, hogy legyen elég ennivalójuk és jutott még ajándékozásra is az elszármazott gyerekeknek. Fiatalabb korában disznókkal kereskedett.
11
– Egy zsidó veszett el benne – szokták mondani. Volt ebben egy kis irigység is, mert haszna volt a munkájának, de a kereskedésből most már kiöregedett. Mári, a felesége örült is ennek, mert féltette. A vásár után áldomást ittak és csak a ló, a Csinos eszének köszönhette, hogy hazakerült. A pénzére sem tudott vigyázni. Éjjel, amikor hazakerült, bement az árnyékszékre és a nyakában lógó pénzeszsákból a pénze mind kipotyogott a deszkapallóra. Mári szedte össze a pénzt. A férjét hagyta aludni az árnyékszéken. Szemrehányást sem tett, mert így utólag már úgysem ér vele semmit. Okos asszony volt. A nagyapa életét színessé tette kis unokájának az ottléte. A gyereknek egyszerre lett apja és nagyapja is. Vitte is magával, ahová csak tudta, még szántani is. A kedves, halk szavú nagymama öle mindig kész volt szegény kis lánykájának befogadására, hogy megóvja minden bajtól, megnyugtassa. Bözsike tudta, hogy melyik tehén az övé. De nem játszhatott vele. 12
– Nagyapád – ahogy a nagyanyja szokta mondani – megtiltotta, hogy odamenj a tehénhez, mert még megrúghat, vagy rád léphet. Az pedig fáj. Szót fogadott. Megtanulta, hogy mit szabad és mit nem. Nem is történt semmi baj – egy vasárnap reggelig. Együtt reggeliztek a konyhaasztalnál. Inkább csak ő, meg a „nagyapád”. Nagyanyja sürgött-forgott. Nagyapja sonkás sült tojást kapott. Ő meg a szokásos reggeli kakaót, friss kaláccsal. A macska bejött a sonka illatára és lopni akart belőle. A nagyanyja észrevette, elhessegette, de a macska szájában akkor már lógott egy kis darab sonka. Ezen nevetnie kellett, de a szája tele volt kakaós kaláccsal és a nevetésével egy csomó félig megrágott kalács a nagyapja vasárnapi bajuszára repült. Ekkor a nagyapja eltiltotta az asztaltól. – A gyerek csak akkor ehet velem az asztalnál, ha majd megengedem! Addig nem! – alig emelte fel a hangját.
13
A nagyanyja mindjárt elhúzta unokáját az asztaltól, az ennivalóját a hokedlire tette, őt meg egy kis sámlira ültette. A nagyapa már a következő közös ebédnél megkérdezte: – Hol van ez a lánygyerek? Nem látom itt az asztalnál! Így hát be is fejeződött a tilalom. Nem is tartott sokáig. De többet tele szájjal nem nevetett, de nem is beszélt az asztalnál.
14
