,
,
BESZAMOLO a Közterület-felügyelet 2011. évben végzett tevékenységéről
Készítette: Dr. Varsányi Péter igazgató
A Szombathelyi Közterület-felügyelet (továbbiakban: Felügyelet) 2011. eVI tevékenységét a rá vonatkozó jogszabályokban, így a Közterület-felügyeletről, az Államháztartásról, a Személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról, a Szabálysértésekről, valamint a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás részletes szabályairól szóló törvényekben, a belügyminiszter, a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlés rendeleteiben, testületi határozataiban meghatározottak szerint látta el.
A Felügyelet jogállása, illetékességi területe és feladatai
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a közterületek rendjének és tisztaságának hatékony védelméről, a közterületi rend javításáról és a szabálysértések felszámolására teendő intézkedések megtételéről a Közterületfelügyelet útján gondoskodik. A Szombathelyi Közterület-felügyelet, mint közhatalmi jogkörrel felruházott egyenruhás szervezet önálló jogi személy, az előirányzatok felett önálló jogkörrel és önálló folyószámlával rendelkező költségvetési szerv. Gazdálkodását Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Közgazdasági és Adó Osztálya bonyolítja. Illetékessége Szombathely Megyei Jogú Város teljes közigazgatási területére kiterjed.
A Közterület-felügyelet
feladatai különösen
Az 1999. évi LXIII. törvény 1. § (4) bekezdése alapján: "aj a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése; bj a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása; ej közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében; dj közreműködés a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közbiztonság és a közrend védelmében; ej közreműködés az önkormányzati vagyon védelmében; f) közreműködés a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében; gj közreműködés állat-egészségügyi és eb-rendészeti felada tok ellátásában."
1
A hivatkozott törvény 3. §-a szerint: "A felügyelő feladatait az önkormányzat illetékességi területén lévő közterületen, az önkormányzat intézményeinek, gazdasági szervezeteinek területén, valamint az önkormányzat tömegközlekedési feladatának ellátása során üzemeltetett tömegközlekedési eszköz szerződésszerű használatának ellenőrzése során látja eI".
A Felügyelet jogszabályban
meghatározott
közlekedésrendészeti
feladatai
1. A mozgásában korlátozott személyek parkolási, behajtási engedélyeinek ellenőrzése, visszaélés esetén külön jogszabályban meghatározottak szerint szankcionálás, az engedély kiadójának értesítése. 2. Az 55/2009. (X.26.) IRM rendelet alapján és szabályai szerint kerékbilincs alkalmazása közterületen szabálytalanul elhelyezett járművekre. 3. A rendőrhatóság értesítése mellett - a közúti közlekedés szabályairól szóló jogszabályban foglalt esetekben és felhatalmazás alapján - a közút kezelőjének megbízásából a járművek közterületről való eltávolítása iránti intézkedés. 4. A közút kezelőjének megbízása alapján, a közterületen tárolt üzemképtelen járművek eltávolítása iránti intézkedés.
A Felügyelet 2011. évre a Közgyűlés által meghatározott
kieme It feladatai
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. 34. §-ában meghatározottak szerint Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a 601/2010. (XI1.22.) számú Kgy. határozatában az alábbi intézményi teljesítménykövetelményeket határozta meg a Felügyelet számára. 1. A közterület-felügyeleti feladatok eredményességének javítása, a forgalmi, városképi, idegenforgalmi szempontból kiemelt közterületek fokozott ellenőrzése, a szabálysértések hatékony megelőzése, megakadályozása, szankcionálása. 2. A város közigazgatási határain belül a külterületek ellenőrzése, az illegális hulladéklerakók felderítése, a lerakás megakadályozása, szankcionálása. A köztisztasági előírások fokozott betartatása. 3. A parkok, játszóterek védelme, illetve gépjárművel zöldterületen való várakozás megakadályozása, köztéri szobrok rongálásának megelőzése a fokozott közterületi jelenléttel. Az Önkormányzat erre vonatkozó rendelete alapján a játszóterek fokozott ellenőrzése a dohányzási tilalom betartatása érdekében. 4. Kiemelt feladatként kezeljük az engedély nélküli közterület használat ellenőrzését, különös tekintettel a vendéglátó előkertekre, valamint az üzemképtelen gépjárművek tárolására, az építőanyag közterületen történő elhelyezés szabályainak betartására. 5. Az ebtartási szabályok betartásának ellenőrzése, fokozott hangsúlyt helyezve a megelőzésre és a jogszabályi előírások megismertetésére.
2
6.
7.
A szakmai felkészültség, a szolgálati fegyelem, az intézkedési kultúra, valamint a közterület-felügyelők adminisztrációs tevékenységének a színvonalának javítása, a korrupció elleni fokozott fellépés. A lakosság folyamatos tájékoztatása, preventív jellegű figyelemfelhívás, polgárbarát szemlélet kialakítása.
Az intézményi célkitűzések az egyéni teljesítménykövetelmények is beépítésre kerültek.
meghatározásánál
A Felügyelet szervezeti felépítése
2011. január 01-április 20-ig igazgató igazgatóhelyettes - szolgálatvezető személyügyi ügyintéző gazdasági ügyintéző szabálysértés feldolgozási ügyintéző általános igazgatási ügyintéző titkársági ügyintéző köztisztasági csoport közlekedés rendészeti csoport járőr és posztos szolgálati csoport
2011. április 21-december 31. igazgató - szolgálatvezető személyügyi és gazdasági ügyintéző szabálysértés feldolgozási ügyintéző titkársági ügyintéző köztisztasági csoport közlekedésrendészeti csoport járőr és posztos szolgálati csoport
A Közterület-felügyelet 2011. január 1. napján engedélyezett létszáma 18 fő. A 3 fős létszámleépítést követően 2011. december 1-től 15 fő.
A Felügyelet vezetése
A Felügyelet igazgatója az intézmény élén álló, a Közgyűlés által pályázat útján határozatlan időre kinevezett köztisztviselő főosztályvezető-helyettesi besorolással. A Felügyelet igazgatója felett a munkáltatói jogokat Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester, 2010. november 1. napjától az e feladatra kijelölt alpolgármester gyakorolja a 7/2010. (X.28.) számú polgármesteri utasítás szerint. A Felügyelet köztisztviselői felett a munkáltatói jogokat az igazgató gyakorolja.
3
A Felügyeletet az igazgató képviseli. Gyakorolja mindazokat a jogokat, amelyeket a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény és más jogszabályok a hatáskörébe utalnak. Az igazgató feladatait közvetlenül, valamint a szolgálatvezető útján látja el. A Közgyűlés által meghatározott 2011. évi feladatok egységes megvalósulása érdekében a szakmai és operatív tevékenységet közvetlenül az igazgató irányította.
Vezetői tevékenység
2011. évben - a korábbi évek gyakorlatának megfelelően - folyamatosan ellenőriztem a vezető és beosztott köztisztviselők, közterület-felügyelők tevékenységét. Gondoskodtam a Felügyelet személyzeti ügyeinek ellátásáról, az intézmény köztisztviselőinek szakmai továbbképzéséről. Kiadmányoztam az intézkedéseket, feljelentéseket és egyéb levelezéseket. Biztosítottam az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit. Kivizsgáltattam a beérkezett panaszokat, bejelentéseket, illetve intézkedést kezdeményeztem azok kivizsgálására a rendőrségnél. Meghívás alapján részt vettem a közgyűlési és bizottsági üléseken. Meghatározott időközönként az alpolgármester úr kérésére tájékoztatást adtam a Felügyelet tevékenységéről. Szükség szerint, de legalább kéthetente beszámoitattam munkatársaimat az elvégzett feladatokról, iránymutatást adtam a hatékonyabb munkavégzéshez. Biztosítottam a szakszervezet helyi képviselőjével való érdemi együttműködést. Személyesen, illetve felhatalmazott személy útján képviseltem a Felügyeletet az írott és elektronikus sajtóban. A Felügyelet igazgatójaként végrehajtottam a Közgyűlés, a Polgármesteri Hivatal vezetése és az Önkormányzat szakmai bizottságai által meghatározott feladatokat. Együttműködtem a Polgármesteri Hivatal ügyosztályaival a közterületi rend és a köztisztaság terén felmerült feladatok gyors és szakszerű megoldása érdekében.
2011. évben kiadott igazgatói utasítások
• • • • • • • • •
1/2011. 2/2011. 3/2011. 4/2011. 5/2011. 6/2011. 7/2011. 8/2011. 9/2011.
Szolgálatvezetői megbízás visszavonása Megbízás szolgálatvezetői feladatok ellátására Cafetéria Munkanap áthelyezés 2/2010. sz. Igazgatói utasítás módosítása Szolgálati mobiltelefonok limithatár alkalmazása Szolgálati fényképezőgépek letöltésének végrehajtására Munkanap áthelyezés Munkanap áthelyezés
4
A közterület-felügyelői állomány egyes szervezeti által végrehajtott feladatok
egységei
A köztisztasági, a közlekedésrendészeti, valamint a járőr és posztos szolgálati csoportokba beosztott közterület-felügyelők közterületi hatósági ellenőrzési feladataikat a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény, a helyszíni bírságolás részletes szabályairól szóló többszörösen módosított 10/2000. (XI1.23.) számú BM rendelet, a 43/1999.(XI.26.) számú BM rendelet, a közterület-felügyelői intézkedések végrehajtásának módjáról és eszközeiről, továbbá a tevékenységet érintő hatályos jogszabályok, valamint Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 610/2010.(XI1.22.) számú Kgy. határozata alapján elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak szerint hajtották végre.
Köztisztasági
csoport tevékenysége,
feladat- és hatásköre:
a) b) c) d) e) f} g) h) i)
az illegális szemétlerakó helyek felderítése, felszámolása; az ebtartási szabályok ellenőrzése, szankcionálása; járdatakarítás, síkosság mentesítés ellenőrzése; graffitiket készítők és az illegális plakátragasztók szankcionálása; parkok, zöldterületek, közterületi szobrok védelme; út- és csatornabontások ellenőrzése, sárfelhordások szankcionálása; lomtalanítás elő- és utókipakolásainak ellenőrzése; közterületi szeszesital fogyasztás ellenőrzése; közterületen elhelyezett szeméttárolókállagának, telítettségének ellenőrzése; j) hajléktalanok közterületi lakóhelyeinek felderítése, szükséges intézkedések megtétele; k) kapcsolattartás a SZaVA Zrt. illetékes munkatársaival, a lakásfenntartó szövetkezetekkel ; 1) lakossági bejelentések kivizsgálása; m) az építkezések környékének köztisztasági ellenőrzése.
Kiemelt feladatként került meghatározásra a város területén, a városkörnyéki beépítetlen területeken, a kiskertek környéken, az elkerülő utak mentén illegálisan kihelyezett szemét felderítése, felszámolása és a kihelyezők kilétének a felderítése. A terület földrajzi elhelyezkedése, a földterületek egymástól való távolsága, különösen az esős időszakban szinte járhatatlan földes szolgalmi utak nagymértékben megnehezítették a feladatellátást. A Parkerdő környékén és az Erdei iskola út környékén szintén gyakori az illegális szemétlerakás. A helyzetet súlyosbítja, hogya kidobott hulladék jelentős része rossz állapotú autógumi, elektromos berendezés, festékes doboz, melyek veszélyes hulladéknak minősülnek, ebből következően rendkívül károsak a környezetünkre.
5
Az engedély nélküli szeméttelepeket gyakori járőrözéssel, ellenőrzéssei derítettük fel. A kihelyezők kilétét az alapos vizsgálat ellenére csak néhány esetben sikerült megállapítani. Az illegális szemétlerakók pontos helyét meghatároztuk és minden esetben írásban jeleztük a Városüzemeltetési Osztálynak. Az eredményesség növelése érdekében a Városüzemeltetési Osztály kommunális referensévei, környezetvédelmi referensévei és útellenőrével szorosan együttműködtünk, rendszeresen konzultáltunk egymással, valamint gyakran végeztünk közös ellenőrzéseket.
6
Az ebtartás szabályait megszegő jogsértő magatartás főként a lakótelepeken és a belvárosi parkokban fordult elő. A kutyatulajdonosok póráz nélkül sétáltatták a kutyájukat, gyakran nem takarították el a kutyájuk után a kutyaürüléket. Több esetben előfordult, hogy játszótérre bevitték az állatot. A felügyelőknek az Oladi lakótelepen a Bakó József utca, a Kodály Zoltán utca és a Faludi Ferenc utca környékén, a Derkovits lakótelepen a Bem József utca, a Váci Mihály utca és a Szürcsapó utca környékén, a KISZ lakótelepen Szent Flórián utca, a Diófa utca, és a Fogaras utca környékén kellett leggyakrabban intézkedni. A parkok közül az ebtartási rendeletben foglaltak megsértése miatt a legtöbb probléma a Gayer parkban, a Brenner parkban és a Jókai parkban volt. Az érintett területeket fokozottan ellenőrizték a felügyelők a reggeli és késő délutáni órákban. A játszótéri dohányzás tilalmának ellenőrzése során megállapítható, hogy néhány kivételtől eltekintve szabálytalanságot nem tapasztaltunk. Ritkábban fordult elő, de visszatérő probléma, hogy az ebtulajdonosok nem akadályozzák meg házi kedvencük közterületre jutását. Ilyen eset szinte kizárólag a város kertvárosi részein fordult elő. A közterület-felügyelők felhívták a tulajdonosok figyelmét a jogsértő állapot megszüntetésére. Az eredményesség fokozása érdekében együttmüködtünk a Hatósági Osztály ügyintézőivel, és több alkalommal közösen ellenőriztük az ebtartási rendeletben foglaltak betartását.
Gazdátlan, kóbor eb, valamint közterületen lévő állati tetem észlelése felügyelők haladéktalanul értesítették a gyep mestert.
esetén a
2011. év augusztus 3. napján az Oladi lakótelepen a gazdája és annak 14 hónapos gyermeke szeme láttára tépett szét két kutya egy harmadikat. A két támadó ebet póráz és szájkosár nélkül sétáltatták. A megtámadott kutya elpusztult. Az esetet követően általános közterületi ellenőrzés sorozat végrehajtására került sor a rendőrséggel közösen a zéró tolerancia elvét alkalmazva.
7
Az akció egy hónapos időtartama alatt az ebtartási rendeletben foglaltak megsértése miatt 49 intézkedés történt. 1 esetben szabálysértési feljelentés megtételére, 48 esetben helyszíni bírság kiszabására került sor 271.000 Ft összegben. Minden esetben a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 24/1992. (XI1.17.) számú rendelete 18. § (3) bekezdésének a megsértése miatt történt az intézkedés. A felügyelők kiemelt feladatként ellenőrizték a téli időszakban a járdák síkosság mentesítésének teljesítését, és több esetben figyelmeztettek, szabálysértési feljelentést tettek. A hó eltakarítási, valamint síkosság mentesítési kötelezettség terén hiányosság mutatkozott elsősorban az önkormányzati tulajdonú területeken, tömegközlekedési megállóhelyeken és a parkok területén. A köztisztasági csoport rendszeresen foglalkozott hirdetmények, plakátok kihelyezőinek szankcionálásával.
az
illegálisan
elhelyezett
Gyakran kellett intézkedni a városunkba érkező cirkuszosokkal és mutatványosokkal szemben, mert szabálysértő módon kapcsolószekrényekre, lámpaoszlopokra, jelzőtáblákra helyezték ki plakátjaikat, hirdetményeiket, reklámhordozóikat. A köztisztasági csoport fokozott ellenőrzéssei igyekezett matricákat, graffitikat kihelyezők kilétét megállapítani.
az engedély
nélküli
A természetes és az épített mesterséges környezet védelme érdekében kiemelt figyelmet fordítunk a városban lévő parkok, ligetek fáinak védelmére, a zöldterületek állapotára, azok védelmében tett intézkedésekre. A jelzett területeket folyamatosan és visszatérően ellenőriztük, ennek ellenére, elsősorban a hétvégi éjszakák folyamán több pad ot, szemétgyűjtőt és szobrot rongáltak meg ismeretlen tettesek.
8
A lomtalanítási akciókban minden esetben aktívan közreműködtek a csoport tagjai. Törmelék, ág-nyesedék, lapátos áru, valamint veszélyes hulladék és elektronikai hulladék kihelyezése esetén intézkedtek azok eltávolítására. A közterületen lévő szemétben turkáló személyeknek felhívták a figyelmét a köztisztasági szabályok betartására, a lomtalanítás végén a hátra maradt szemétről értesítették a SZaVA Zrt. munkatársait. A közterületen történő szeszesital fogyasztás miatt nagyon sok panasz érkezett a Közterület-felügyeletre, ezért fokozottan ellenőriztük ezeket akisboltokat, lerakatokat A Szent Márton utca 35. szám alatti Avocado Vegyesbolt körül uralkodó állapotok miatt érkezett a legtöbb panasz a Felügyeletre, ezért kétóránként folyamatosan ellenőriztük a fent nevezett kisbolt környékét. 6 esetben helyszíni bírságot szabtunk ki, ebből 5 esetben közterületen történő szeszes ital fogyasztás miatt 80.000 Ft összegben, 1 esetben köztisztasági szabálysértés elkövetése miatt 5.000 Ft összegben, 4 esetben szabálysértési feljelentést tettünk, 2 esetben közterületen történt szeszes ital fogyasztás miatt, 2 esetben játszótéri dohányzásért kezdeményeztünk szabálysértési eljárást. Összességében 2011. év folyamán az Avocado Vegyesbolt környékén a Felügyelet 32 helyszíni bírságot szabott ki 328.000 Ft összegben és 6 esetben tett feljelentést szabálysértés elkövetése miatt. Az üzlet előtt engedélyezett közterület-használat jelentős ok-okozati összefüggésben volt az elkövetett szabálysértésekkel, ezért javaslatunkra a közterület-használati engedély visszavonásra került.
9
Sok lakossági bejelentés érkezett a fent emlitett vegyesbolton kívül a Szűrcsapó utca 6-8. szám alatti Garfield Vegyeskereskedés, a Váci Mihály utca 70. szám alatti Sárga Bolt, a Paragvári utca 56. szám alatti 100 Ft-os Kocsma, a Bartók Béla körút 33. és 35. szám között található Fortuna ABC környékén uralkodó állapotok miatt. A kialakult helyzet javítása érdekében a Felügyelet a Szombathelyi Rendőrkapitánysággal közösen a közterületen történő szeszes ita I fogyasztással, valamint a kerékpáros közlekedéssei összefüggő szabályok betartását ellenőrző akciót tartott. Az akció alatt a felügyelők 7 esetben szabtak ki helyszíni bírságot 41.000 Ft összegben, valamint 1 szabálysértési feljelentést tettek. Minden esetben közterületi szeszesital fogyasztás miatt történt az intézkedés. A Bartók Béla körúton lévő Fortuna ABC környékét a nagyszámú lakossági bejelentés hatására 2011. szeptember 22. napja és október 22. napja között kiemelten ellenőriztük. Az akció ideje alatt közterületen történő szeszes ital fogyasztás miatt 7 esetben szabtunk ki helyszíni bírságot 80.000 Ft összegben, valamint az ebtartási rendeletben foglaltak megsértése miatt 4 esetben került sor helyszíni bírság kiszabására 35.000 Ft összegben. Nehezítette az intézkedések eredményességét, hogy az adott üzletek vezetőinek és alkalmazottainak együttműködési hajlandósága erősen megkérdőjelezhető volt.
10
A felügyelőknek többször kellett botrányosan mentőt vagy szociális munkást hívni.
ittas, vérző hajléktalan
emberhez
A hajléktalanok jelentős része a belátó képességet korlátozó pszichiátriai problémákkal küzd, és szinte kivétel nélkül alkoholbetegek. A legalapvetőbb viselkedési normákat sem tudják vagy akarják betartani. A kis boltok, lerakatok előtti közterületen szeszesitalt fogyasztanak, a bevásárlóközpontok előtt gyakran agresszíven, zaklató módon koldulnak, a parkokban, belső udvarokban, kapualjakban köztisztasági szabálysértést követnek el. A közterület-felügyelők minden esetben határozottan, de emberségesen intézkedtek velük szemben. Az általuk preferált területeket fokozottan ellenőriztük. Bár időszakosan értünk el sikereket, azonban a tartós eredményhez szükség van a probléma komplex kezelésére, ezért szorosan együttműködtünk a Savaria RehabTeam Kft. szociális munkásaival és a rendőrséggel. Rendszeresen részt vettünk a Szociális Kerekasztal megbeszéléseken. A köztisztasági csoport közterület-felügyelői nélküli árusítást szinte teljesen felszámolták Hipermarket parkolójában és a piacon.
illetékességi területükön az engedély a Domus Áruház környékén, a Tesco
11
A közterületen észlelt hiányosságokról - úthiba, kaszálás hiányossága, parlagfű, közúti útburkolati jelek és közúti jelzőtáblák kopottsága, a közlekedést akadályozó fák, bokrok állapota, önkormányzati területen található jelentősebb illegális hulladék, stb. vonatkozásában a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályát minden esetben írásban tájékoztattuk. A felügyelők figyelemmel kísérték a folyamatban lévő építkezések, útbontások, csatornázási munkálatok jogszerűségét és környezetük tisztaságát. Ellenőrizték a konténerek szabályszerű tárolását. Engedély nélküli útbontások, a fogalomtechnikai tervek hiánya és balesetveszélyes konténer elhelyezés esetén a felelőssei szemben eljártak.
12
Közlekedésrendészeti
csoport tevékenysége, feladat- és hatásköre
a) b) c)
a megállási, várakozási tilalmat megszegők szankcionálása; a behajtási tilalmat megszegők szankcionálása; mozgásában korlátozott személyek részére fenntartott parkolóhelyek fokozott ellenőrzése, az igazolvánnyal történő visszaélések esetén a szükséges intézkedések megtétele; d) a közterületen elhelyezett üzemképtelen járművek felderítése, a szükséges intézkedések megtétele; e) gyalogos átkelőhelyen vagy az előtt, továbbá a forgalom elől elzárt területen, valamint a kijelölt rakodóhelyen, vasúti átjáró előtt, vagy az autóbuszmegállóban, illetve a kereszteződések metszéspontjaitói számított 5 m-en belül szabálytalanul várakozó gépjárművezetők szankcionálása; f) a járdán való várakozás szabályainak ellenőrzése; g) kőzúti jelzőberendezések állagának ellenőrzése, intézkedés az esetleges rongálások vagy hiányok pótlására; h) a város frekventált területein, a vasútállomás, a piac és a bevásárló központok környékén a szabálytalan parkolások ellenőrzése; i) kapcsolattartás a rendőrség közlekedés rendészeti szerveive!.
Szabálytalan parkolás
Az év első felében a szabálytalan parkolás miatt a közterület-felügyelőknek legtöbbször abelvárosban és az Éhen Gyula téren kellett intézkednie. A gépjárművel elkövetett szabálysértések közül a felügyelők a legnagyobb számban a megállási és várakozási tilalmat megszegő, a mozgáskorlátozottak részére, valamint az egészségügyi intézmények részére fenntartott várakozóhelyeken jogosulatlanul parkoló, az áruszállítást, a gyalogosés tömeg közlekedést akadályozó járművezetőkkel szemben intézkedtek.
13
Nagyszámú intézkedésre került sor a súlykorlátozást figyelmen kívül hagyá és a behajtási tilalmat megszegő szabálysértőkkel szemben is. Különösen sokszor kellett intézkedni a behajtási tilalmat megsértő tehergépjármüvekkel szemben a 'Zanati út 70. szám alatti leseo Hipermarket parkolájában.
14
A város külső részein, leggyakrabban az Alsóhegyi út, a Nárai külső út, a Szent István király utca, és a Külső Zanati út kőrnyékén lévő utcákban kellett kőzúti közlekedési szolgáltatáshoz használt 3500 kg feletti legnagyobb megengedett össztömegű gépjármű, valamint lassú jármű, mezőgazdasági vontató, pótkocsi közterületen való tárolása miatt szabálysértési bírságot kiszabni. Ugyancsak több esetben kellett intézkedni a Minerva lakótelepen a szabálytalanul várakozó áruszállító kamionosokkal szemben. A fizetőparkolók működésének és igénybevételének rendjéről szóló önkormányzati rendelet alapján segítettük a SZaVA Zrt. parkolási csoportjának a munkáját. Napi kapcsolatban álltunk a parkolási csoport vezetőjével. A parkoló őrök haladéktalanul értesítették a Közterület-felügyeletet, ha a hatáskörünkbe tartozó szabálysértést észleltek. Jelzéseik alapján többször intézkedtünk a mozgáskorlátozottak részére fenntartott várakozóhelyen jogosulatlanul parkoló, a felfestett fizetőparkoló helyet nem rendeltetésszerűen igénybe vevő vagy több parkolóhelyet egyszerre elfoglaló gépjárművezetőkkel szemben. A lakótelepeken a magas házak környékén, feltételezhetően helyhiány miatt, a házak előtti "Várakozni tilos" jelzőtáblákat gyakran figyelmen kívül hagyják a gépjárművezetők. Az épületek előtt szabálytalanul parkoló gépjárművek egy káresemény bekövetkezésekor az élet- és vagyonbiztonságot nagymértékben veszélyeztetik, ezért rendszeresen ellenőriztük ezeket a helyszíneket a tűzoltóság felkérésére. Az év folyamán a külföldi rendszámú gépjárművel elkövetett közlekedési szabálysértések száma nagyon magas volt.
2011. július 1. napjával hatályba lépett a 99/2011. (VI.29.) Korm. rendelet (R.) a közúti közlekedésseI kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról. AR. 3. § (3) bekezdése megváltoztatta az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII.28.) Korm. rendelet (SZR.) 54. §-a (1) bekezdésének tartaImát, mely szerint aR. 1. számú mellékletében felsorolt megál/ási és várakozási tilalmak 19 tényállási eleme 2011. július 1. napjától nem minősült szab álysértésn ek, ezen cselekmények a jövőben a közigazgatási bírsággal sújtandó KRESZ szabályszegések hatálya alá tartoznak. Az SZR. 54.§-a (1) bekezdésének módosítása miatt ugyancsak nem valósítanak meg szabálysértést 2011. július 1. után azok a KRESZ szabályszegések sem, amelyeket a 410/1997. (IV.30.) Korm. rendelet 2., 3., 5., 6., és 7. számú mellékleteiben meghatározott összegű közigazgatási bírsággalléhet sújtani. Az év hátralévő részében ez azt jelentette, hogya közterület-felügyelők 2011. július 1. napjától a rendeletben (ílletve a mellékletében) felsorolt megállási és várakozási tilalmat megszegők esetében nem szabhattak ki helyszíni bírságot, nem állapíthattak meg büntetőpontot, nem Szabhattak ki a gépjárművezető távollétében helyszíni bírságot, de még szabálysértési feljelentést sem tehettek, mert e cselekmények nem minősültek szabálysértésnek.
15
Gyepfelületen, parkosított területen gépjárművel való legtöbbször abelvárosban és a lakótelepeken fordult elő.
megállás,
várakozás
16
Az üzemképtelen, közúti közlekedésben való részvételre alkalmatlan járművek többségét a lakótelepek parkolóiban helyezték el. Az esetek nagy részében az adott körzetért felelős közterület-felügyelők észlelése, illetve lakossági jelzés alapján került a látókörünkbe a jármű. Az év folyamán 21 db gépjárművet távolítattunk el a közterületekről. 143 db gépjárművet a tulajdonos felszólításunkra eltávolított a helyszínről vagy a szállítás megkezdésekor intézkedett a gépkocsi elszállításáról. A gépjárművek elszállítását és tárolását a 2000. évben megkötött szerződés alapján 2011. évben is a GUBA Autócentrum Kft. végezte. A gépjárművek elszállíttatása a felügyelői állománynak folyamatos feladatot jelentett, tekintettel arra, hogya szállítások időpontjában felügyelői biztosításra volt szükség a jogszabályi előírásoknak megfelelően.
Járőr és posztos szolgálati csoport tevékenysége, feladat- és hatásköre: a) lakossági bejelentésekre történő gyors reagálás; b) a Fő téren a posztos szolgálat biztosítása; c) közterület foglalási engedélyek, teraszok, reklámtáblák, megállító táblák szabályszerűségének ellenőrzése; d) a lobogózási szabályok betartásának ellenőrzése; e) városi rendezvények biztosítása; f) cél és átfogó közterületi ellenőrzések végrehajtása; g) az önkormányzati vagyon védelme; h) közreműködés a jog követő magatartásformák kialakításának elősegítésében, és a társadalmi bűnmegelőzésben. A felügyelők kiemelt feladata volt az év folyamán az iskolák, parkok, csomópontok, a piac, a lakótelepek, a kertvárosi részek közterületi ellenőrzése, valamint a lakossági bejelentésekre történő gyors reagálás.
17
A Fő téren az állandó közterület-felügyelői posztos szolgálat ellátása kora tavasztól késő őszig folyamatosan biztosított volt. A feladatok megkívánták ideiglenes posztos szolgálatok biztosítását is a beszámolási időszakban, melyek a reggeli órákban az iskolák környékén, különösen szeptember hónapban iskolakezdéskor a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeknél, valamint kedden és pénteken a piac környékén kerültek vég rehajtásra. A közterület-felügyelők rendszeresen ellenőrizték közterület foglalási engedélyek, teraszok, reklámtáblák, megállító táblák szabályszerűségét. 2011. augusztus 11. napja és augusztus 28. napja között a csoport tagjai az Önkormányzat által éves és idény jelleggel kiadott összes közterület-használati engedélyt végigellenőrizték. Az akció során 8 helyszíni bírság kiszabására került sor 80.000 Ft értékben. Minden esetben az engedélyezett területnagyságnál nagyobb közterületet foglaltak el a megbírságolt vállalkozók. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi 1. törvény (továbbiakban Kkt.) a 2010. évi CLXXII. törvénnyel módosításra került, mely a közút területén, a közút felett és mellett elhelyezett jelek, jelzések, egyéb tárgyak és berendezések tekintetében jelentős változásokat hozott. A törvény felhatalmazása alapján a Kormány megalkotta a reklámtáblák, reklámhordozók és egyéb reklám célú berendezések közutak melletti elhelyezésének szabályairól szóló 224/2011. (X.21.) Korm. rendeletét (továbbiakban: Korm. rendelet). A Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése értelmében a rendelet rendelkezéseivel ellentétes módon elhelyezett, nem megfelelően kialakított reklám célú berendezések eltávolítása érdekében a közút kezelőjének felmérést kellett készítenie, melynek során szükséges volt dokumentálni a reklám célú berendezés helyét, hozzávetőleges méreteit, kialakítását, a jogszabálysértés tényét. A Városüzemeltetési Osztály felkérésére a Közterület-felügyelet Szombathely város közigazgatási területén a jogszabályi előírások szerinti dokumentációt 2011. november 2. napja és november 14. napja között elkészítette, melyből megállapítható, hogy a város területén 141 db reklámberendezés nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. 2011. november 21. napja és december 6. napja közötti időszakban Polgármester úr utasítására a felügyelők felmérték a megrongálódott, rossz állapotú és hiányzó utcanévtáblákat a város teljes közigazgatási területén. A felmérés során megállapítást nyert, hogya Szombathely területén található 481 utcából 44 helyszínen az utca-névtáblák megrongálódtak, csak részben olvashatók, valamint 762 db utca-névtábla hiányzik a közterületről. Az akció eredménye alapján összesen 806 db új utca-névtáblát kellene kihelyezni a város területére. A csoportban szolgálatot teljesítő közterület-felügyelők rendezvénybiztosítási feladatokat is elláttak.
- jelentős
túlmunkában
-
18
Részt • • • • • • • • • •
vettek a március 4-i megemlékezés a március 15-i ünnepségek a Szentivánéji vigasságok a Hősök napi megemlékezés a Savaria Történelmi Karnevál a Szent György napi vásár a Doni áttörés évfordulója a Szent Márton napi vásár az 1956-os forradalom évfordulója a Fő téri Karácsonyi vásár közterületi biztosításában.
Az év folyamán kieme It célellenőrzéseket hajtottak végre Anyák Napján, Halottak Napján a köztemetők környékén, karácsony előtt a fenyőfa árusítások helyszínein, valamint rendszeresen abevásárlóközpontok parkolóiban, a Vásárcsarnok és vasútállomás környékén. A felügyelők a Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségévei júliusban vettek részt nagyszabású közösen végrehatott ellenőrzéseken. Általános jelenséggé vált, hogya hajléktalanok a lakótelepek parkjaiban a nyári hónapokban szállásokat alakítanak ki a park sűrűbb növényzettel borított részein. A Savaria Rehab-Team Kft. szociális munkásaival együtt felkutattuk ezeket a szálláshelyeket, akik gondoskodtak az érintettek felvilágosításáról, tájékoztatást adtak az igénybe vehető ellátások köréről. A SZaVA Zrt. munkatársai elszállították a hajléktalanok által hátrahagyott szemetet, lim-Iomot.
19
A közterület-felügyelői
intézkedések
összegzése
A közterület-felügyelök részéről 2011. évben megtett összes szabálysértési intézkedések száma 4.368 eset, melyből helyszíni és távolléti helyszíni bírság kiszabására 4.108 esetben 31.173.000 Ft összegben került sor. Az összes megtett intézkedésből 1.312 esetben került sor szabálysértési feljelentés megtételére, 162 esetben kellett intézkedni a bírságok adók módjára történő behajtásáról. Az egy intézkedésre jutó bírság átlagos összege 7.600 Ft volt.
A Felügyelet szabálysértési,
igazgatási ügyfélszolgálati tevékenysége
E feladatokat 3 fő, a szabálysértéseket feldolgozó ügyintéző, az általános és titkársági ügyintéző és kapcsolt munkakörben a személyügyi és gazdasági ügyintéző látta el. A Felügyelet éves iktatott ügyiratforgalma 5.815 ügyirat volt. Az ügyfélszolgálatot 2011. évben 1.315 fő kereste fel. A Felügyelethez 2011. évben 413 db lakossági bejelentés érkezett. A lakossági bejelentések döntő többsége a szabálytalan parkolással, a közterületi szeszes itaI fogyasztással, az illegális szemétlerakásokkal, valamint az ebtartási szabálysértésekkel kapcsolatban érkezett. A bejelentéseket minden esetben kivizsgáltuk, a szükséges intézkedéseket megtettük, visszaellenőriztük a jelzett területeket és tájékoztattuk abejelentőket. A szabálysértési ügyekhez kapcsolódó kérelmekkel kapcsolatos ügyintézést, az ügyek továbbítását az eljáró hatóság hoz, illetve a szabálysértési hatóságokhoz történő feljelentéseket a munkatársak minden esetben szakszerűen, jogszerűen és határidőben végrehajtották. A Felügyelet az Irattári terv és az Adatvédelmi törvény előírásainak megfelelően folyamatosan végrehajtotta a két éven túli szabálysértési ügyiratok selejtezését. 2011. évben 13.015 ügyirat került selejtezésre és megsemmisítésre. Az ügyintézők napi feladatát képezte a postabontás, érkeztetés, iktatás, ügyiratok továbbítása, az irattárazás és a kézbesítői feladatok ellátása, valamint a kiküldött befizetési felhívások visszaérkezett tértivevényeinek rögzítése. A szabálysértési, igazgatási és ügyfélszolgálati feladatokat ellátó köztisztviselők szakszerű és magas színvonaion végrehajtott tevékenységének eredményeként 2011. évben ügyirathátralék nem volt. Az év folyamán a Vas Megyei Főügyészség 19. 274/1/2011. számú utasítása alapján a Szombathelyi Városi Ügyészség vizsgálatot folytatott annak megállapítása érdekében, hogy a Közterület-felügyelet eljárásai megfelelnek-e a hatályos jogszabályi előírásoknak. A vizsgálat alapján megállapítást nyert, hogya Felügyelet intézkedései törvényesek, a helyszíni bírságok megfelelnek a jogszabályi rendelkezéseknek, illetve az irányadó joggyakorlatnak.
20
A Felügyelet létszámhelyzete, humánpolitikai feladatok és fegyelmi helyzet
2011. január 1. napján a Felügyelet létszáma 18 fő volt, december 1. napjára 15 főre csökkent. Közgyűlési határozat alapján az igazgató-helyettesi, a gazdasági ügyintézői és egy közterület-felügyelői státusz megszüntetésre került. Jelenleg két fő közterület-felügyelő folytat felsőfokú tanulmányokat. Egy fő főiskolai diplomával rendelkező közterület-felügyelő sikeres közigazgatási szakvizsgát tett november hónapban. A közterület-felügyelőknek évente több alkalommal belső továbbképzéseket tartottunk. Az ügyintézők az év folyamán külső szervezésű előadásokon, továbbképzéseken vettek részt. A "Szombathely, a segítés városa" program keretében a Felügyelet minden munkatársa elvégezte az újraélesztési tanfolyamot. A 2011. évre a Közgyűlés által meghatározott teljesítmény-követelmények alapján a személyre szabott teljesítmény-követelmények határidőre kiadásra kerültek. A teljesítményértékeléseket és munkaértékeléseket az előírt határidőkre végrehajtottuk. A közterület-felügyelők négyévente kötelezően előírt időszakos orvosi, pszichológiai alkalmassági vizsgálaton, illetve az adminisztratív dolgozók kétévente a foglalkozásegészségügyi szakorvos által elvégzett alkalmassági vizsgálatokon vettek részt. A kullancs elleni védőoltást egyéni döntés alapján biztosítottuk felügyelőinknek. Biztosítottuk továbbá az influenza és a H1N1 elleni védőoltás választási lehetőséget is, mellyel 8 fő felügyelő élt. 2011-ben jelentősen visszaesett a táppénzen töltött napok száma. Összesen 624 munkaóra esett ki a szolgálatból a betegállomány igénybevétele miatt. Ennek vélhető oka, hogy jelentősen megváltoztak a táppénz elszámolásának a szabályai. Az év folyamán 236 óra túlmunka került elrendelésre, me ly szabadidő megváltással került kompenzálásra. A beszámolási időszakban egy közterület-felügyelő nem igényelt táppénzes állományba vételt.
üzemi balesetet szenvedett, mely
A fegyelmi helyzet jónak mondható. 2011. évben csekély súlyú mulasztás miatt egy közterület-felügyelőt kellett megrovás fegyelmi büntetésben részesíteni.
21
A Felügyelet gazdálkodása
A Szombathelyi Közterület-felügyelet gazdálkodását 2011. évben költségvetési rendeletében meghatározott előirányzat határozta meg.
Személyi juttatások: Évközi módosítás: Teljesítés:
a Közgyűlés
59.509 e Ft 66.132 e Ft 63.713 e Ft
Személyi juttatásokhoz tartozó járulékok alakulása: Eredeti előirányzat: Évközi módosítás: Teljesítés 1-12 hónap:
16.287 e Ft 17.214 e Ft 16.487 e Ft
Dologi kiadások: Eredeti előirányzat: Évközi módosítás: Teljesítés 1-12 hó:
25.024 e Ft 25.024 e Ft 19.605 e Ft
Felhalmozási kiadások: Eredeti előirányzat: Évközi módosítás: Teljesítés 1-12 hó:
6.000 e Ft 6.000 e Ft 5.222 e Ft
Egyéb saját bevételek: Eredeti előirányzat: Évközi módosítás: Teljesítés 1-12 hó:
800 e Ft 800 e Ft 564 e Ft
Kamat bevétel alakulása: Eredeti előirányzat: Évközi módosítás: Teljesítés 1-12 hó:
100 e Ft 100 e Ft 22 e Ft
Bírság bevétel: Eredeti előirányzat: Teljesítés könyvelés technikailag 2010.11.30 -2012.11.30. között
30.000 e Ft 30.855 e Ft
22
Munkavédelem és tűzvédelmi tevékenység A törvényi előírásoknak megfelelően a Felügyelet létszámából adódóan főállású munkavédelmi és tűzvédelmi előadót nem foglalkoztat. E feladatot megbízási szerződéssei külső szakember látja el havi 8.000 Ft + Áfa megbízási díj ellenében. A Felügyelet rendelkezik az előírásoknak megfelelően Munkavédelmi Szabályzattal, Tűzvédelmi Szabályzattal, valamint Munkavédelmi kockázat elemzéssel. A rendészeti szervekkel való együttműködés 2011. évben tovább erősítettük a kapcsolatot a társ rendészeti szervekkel úgy vezetői szinten, mint a közösen végrehajtott közterületi ellenőrzések vonatkozásában. Több közös akciót hajtottunk végre az év folyamán a Vas Megyei Rendőr-főkapitánysággal, a Szombathelyi Rendőrkapitánysággal, a Készenléti Rendőrséggel, és a NAV Regionális Parancsnokságával annak érdekében, hogya közbiztonság szempontjából fertőzöttnek ítélt területeken a jogsértő cselekményeket megelőzzük, megakadályozzuk és az elkövetőket szankcionáljuk. A Felügyelet sajtó és PR tevékenysége A Felügyelet tevékenységét a beszámolási időszakban - a korábbi évekhez hasonlóan - az írott és elektronikus sajtó képviselőinek folyamatos érdeklődése kísérte. A Felügyelet munkájáról rendszeresen tudósított a Vas Népe, a Savaria Fórum, a Nyugat.hu, az RTL Klub valamint a TV2, a Nyugat Rádió, valamint a Szombathelyi Rádió és Televízió. A Felügyelettel foglalkozó cikkek, riportok, interjúk jelentős mértékben hozzájárultak az együttélési szabályok ismertetésével és a közterületek használatára vonatkozó szabályok népszerűsítésévei a lakosság jog követő magatartásának kialakításához.
ÖSSZEGZÉS A Felügyelet teljesítette a 2011. évre előírt intézményi célkitűzéseket, valamint az előírt bírságbevételt. A beszámolási időszakban nagymértékben nehezítette hatósági jogalkalmazó tevékenységünket: •
• •
a közös közterület-felügyelő - rendőr járőrpárok esetében a szabadnapos rendőrök szolgálatellátásához a korábbi években biztosított 5,9 millió Ft forrás teljes elvonása, az év folyamán a közgyűlés döntése alapján végrehajtott 3 fős létszámleépítés, a 2012. július 1. napján hatályba lépett jogszabályváltozás miatti hatáskör elvonás.
Az intézmény az évet 5.478.000 Ft szabad felhasználású pénzmaradvánnyal zárta, mely nem a költségvetési túlfinanszírozásnak, hanem kizárólag a szigorú takarékos gazdálkodás eredményének tudható be.
23
Tisztelt Közgyűlés!
Ezúton szeretném megköszönni Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztségviselőinek, városi képviselőinek, tanácsnokainak, valamint a társ rendészeti szervek vezetőinek, hogy folyamatosan figyelemmel kísérték és segítették a Szombathelyi Közterület-felügyelet tevékenységét. A fentiek alapján kérem Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlését, hogy a Szombathelyi Közterület-felügyelet 2011. évi tevékenységéről szóló beszámolót megtárgyalni és elfogadni szíveskedjen.
Szombathely, 2012. június 8.
~
f;?s'~
Dr. Varsányi Péter igazgató
24