Platform (cikkünk a 3. oldalon) Városi Újság. Fortélyos félelem igazgat

A szikra

Szapora nyelvcsapással

Platform

(cikkünk a 3. oldalon)


(vitairat a 8. oldalon)

2010. október 28.

VÚ Bp

Városi Újság

Megjelenik kéthetente

Budapest

e-mail: [email protected]

www.vujsag.com

FŐTÉR amikor megnyílik és amikor bezárul

„Fortélyos félelem igazgat…” Az alábbi rövid hírre – Népszabadság, október 13. – TGM, Tamás Gáspár Miklós egyik szintén a Népszabadságban megjelent cikke hívta fel a figyelmet. A lényeg – TGM szerint is – az idézet végén, az általunk kiemelt részben olvasható: „Összeállt a MSZP – házon belül so-

kak által csak „bölcsek tanácsának” nevezett – programtanácsa. A Népszabadság információi szerint a testületnek hét-nyolc állandó tagja van, mellettük számos meghívott, részint egy-egy szakterület, részint nemzetközi szervezetek magyar képviselői vállaltak feladatot. (cikkünk a 4. oldalon)

Válságadó


Újpest mégsem Fideszes! Most, hogy már túl vagyunk a választásokon, leülepedtek az indulatok, talán sort keríthetünk arra is, hogy higgadtan, minden indulattól mentesen számot vessünk a választások eredményével, ha már úgy is akkora divatja van az „elszámolásnak”. Mindenek előtt szögezzük le: az idei választások – akár csak az eddigiek – párt-preferenciák mentén zajlottak, a döntést sokkal inkább befolyásolta a jelölő szervezettel kapcsolatos viszony, mint maga a jelölt. Ez nem

holmi szubjektív kijelentés, felmérések százai igazolják. Így tehát jogos az a megközelítés, mely az őszi önkormányzati választás újpesti eredményét a jelölő pártokra leadott szavaztok alapján vizsgálja. A mellékelt táblázatba kigyűjtöttük a pártok által indított önkormányzati jelöltekre leadott szavazatokat darabszám és arányok szerint. Az arányok ezúttal a leadott érvényes szavazatok arányai.

Van az interneten egy blog, nevezett „VéleményVezér” című – ha ez cím –, melyet szívesen olvasgatok. Okos ember az elkövető, ritkán vitázom vele, akkor is inkább magamban. Azt is tudni kell róla, hogy egy röpke pillanatra sem vádolható „baloldali szimpátiával”, igaz, jobboldalival sem különösebben, valami olyasmit csinál az interneten, amit nagyjából minden újságnak tennie kellene: elgondolkodik a különböző eseményeken anélkül, hogy ebben bármilyen

pártszimpátia, vagy hova tartozás befolyásolná.


Debreczeni József: Politikai katasztrófa, gyalázatos tettek

Selmeczi Gabriella „nyugdíjvédelmi megbízott” lett. Mint első sajtótájékoztatóján kijelentette: „a magánnyugdíjpénztárak kockáztatják a befizetők és a nyugdíjasok pénzét”. Aha! Figyelemmel arra, hogy a magánnyugdíjpénztárak jellemzően magyar állampapír kötvényben tartják a befizetéseket, ez még igaz is lehet… Én ezt a titulust nem értem! Nem lett volna helyesebb inkább nyugdíj-katasztrófavédelmi biztosnak kinevezni?

„Megszűnik a pályakezdők kötelező beléptetése a magánnyugdíjpénztári rendszerbe - jelentette be Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.” – írta az MTI október 19-én KEDDEN, egy nappal szerda előtt! Remélem, pénteken majd közzé teszik a másnapi lottószámokat is! Ez igen! Egy valóban nemzeti hírszolgálat mindig az események előtt jár. Akkor a szerdai sajtótájékoztatóra már el se kell menni! Pintér Sándor azt nyilatkozta pár hete, hogy „Az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható.” És ez a Pintér még belügyminiszter. Méghogy nincsenek csodák!!!

Egy vélemény

Alant Debreceni József egyik Népszabadságbeli cikkét (2010. október 16.) idézzük. Lehet vele vitázni, de mindenképpen érdemes átolvasni:

olyan megközelítésben tárgyalja a vörösiszap-katasztrófa kormányreakcióját, mely igencsak hiányzott az eddigi palettáról. Pedig fontos szempontokra világít rá a szerző. Cikkünk a 5. oldalon

Jól szórakozunk?

„Mindenkinek meg kell értenie, hogy ha kormányra kerülünk, nincs több lopás. Annak, aki először belenyúl a kasszába le lesz vágva a keze” – mondta Pokorni Zoltán a Fidesz vezérkarának egyik prominense, nem is olyan régen, még 2010 márciusában. (cikkünk a 3. oldalon)

Ne vegye komolyan! Vagy mégis…?

Nem védeni kell a nyugdíjakat, hanem békén hagyni!


Ha az állam lop, az „tabu-döntögetés”?!

I. évfolyam 22. szám

Lassan vicclappá leszünk. Pedig nem teszünk mást, mint amit eddig: követjük közéletünk eseményeit, magyarázzuk, kommentáljuk azokat. Csakhogy egyre inkább közröhej tárgyává válik néhány – egyre több! – esemény, bejelentés. Mert mi mást lehet tenni Balsai István, a 2006-os rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott azon bejelentésére, hogy idézzük:

„ha még a hiányzó, elsősorban nemzetbiztonsági dokumentumokat beszerzik, a napnál világosabb lesz az, hogy Gyurcsány Ferenccel szemben is el kell rendelni a nyomozást, és meg kell állapítani a felelősségét”. Hogy van ez, kérem?! Lassan már fél éve folyik a vizsgálat, és még mindig nincsenek készen azok a hiányzó bizonyítékok?! Hiszen ez gyalázat! Hát mit csinálnak azok a fiúk ott a Nemzetbiztonsági Hivatalban? (cikkünk a 4. oldalon)

Pintér nem ismerte a költségvetés szja részét, vagy csak nem hitt benne? Szerintem meg ő már akkor tudta, amit egyesek még csak sejtenek: az adótörvények tényleges következményét. Én ezen a ponton már feladom! Karinthy: „Egyik hiszi eztet aztat, / másik hiszi aztat eztet, / egymás kezéből kitépik, / rongyolják a szent keresztet.” Előkerült az 56-ban szétvert Sztálinszobor bal füle. He?! Most már megvan Sztálin bal füle, és jobb keze. Kezd összeállni a kép… Csak óvatosan azzal a szoborral. Még a végén jön Löw rabbi, és újra írkálni kezd…

VÚ Bp


2

F Ő T É R A m i k o r m e g n y í l i k, és a m i k o r b e z á r u l

Ünnepélyes keretek között zárták be a Főtér-programot 20-án, szerdán. Az időjárás kegyes volt a rendezvényhez, nem esett az eső, és bár elég hűvös volt, nem volt olyan hideg.

Nyitó...

Az eseményen elég kevesen voltak jelen, pedig a műsort helyi zeneiskola adta. Képriportunk – mintegy emlékeztetőül – felidézi a megnyitót is a záró rendezvény mellett.

...záró

2010. október 28.

3

Szavazókör

Jelölő szervezet

1

Fidesz MSZP Jobbik LMP össz:

954 905 248 307 2.414

39,52% 37,49% 10,27% 12,72% 100%

2


857 970 289 266 2.382

35,44% 40,12% 11,95% 11,00% 99%

3


1.013 920 275 221 2.429

41,70% 37,88% 11,32% 9,10% 100%

4


1.079 626 229 199 2.133

44,68% 25,92% 9,48% 8,24% 88%

5


1.091 971 322 282 2.666

40,92% 36,42% 12,08% 10,58% 100%

6


1.248 701 385 183 2.517

46,07% 25,88% 14,21% 6,76% 93%

7


904 584 212 181 1.881

48,06% 31,05% 11,27% 9,62% 100%

Fidesz

1.010

48,65%

8

9

10

11

12

13

14

Voksok száma

%-os arány

MSZP

652

31,41%

Jobbik

203

9,78%

LMP

211

10,16%

össz:

2.076

100%

Fidesz

832

39,79%

MSZP

798

38,16%

Jobbik

170

8,13%

LMP

149

7,13%

össz:

1.949

93%

Fidesz

1.039

44,21%

MSZP

803

34,17%

Jobbik

219

9,32%

LMP

193

8,21%

össz:

2.254

96%

Fidesz

956

43,40%

MSZP

890

40,40%

Jobbik

189

8,58%

LMP

168

7,63%

össz:

2.203

100%

Fidesz

917

43,54%

MSZP

817

38,79%

Jobbik

194

9,21%

LMP

178

8,45%

össz:

2.106

100%

Fidesz

918

42,88%

MSZP

825

38,53%

Jobbik

219

10,23%

LMP

179

8,36%

össz:

2.141

100%

Fidesz

984

48,00%

MSZP

638

31,12%

Jobbik

236

11,51%

LMP

192

9,37%

össz:

2.050

100%

(Ahol a %-nál nincs meg a 100%, ott független jelölt is indult, de az ő indulása számottevően nem befolyásolta az eredményt.)

A fenti táblázat összesítése: Fidesz MSZP Jobbik LMP Total:

13.802 11.100 3.390 2.909 31.201

44,24% 35,58% 10,87% 9,32% 100,00%

VÚ Bp

Újpest mégsem Fideszes! Most, hogy már túl vagyunk a választásokon, leülepedtek az indulatok, talán sort keríthetünk arra is, hogy higgadtan, minden indulattól mentesen számot vessünk a választások eredményével, ha már úgy is akkora divatja van az „elszámolásnak”. Mindenek előtt szögezzük le: az idei választások – akár csak az eddigiek – párt-preferenciák mentén zajlottak, a döntést sokkal inkább befolyásolta a jelölő szervezettel kapcsolatos viszony, mint maga a jelölt. Ez nem holmi szubjektív kijelentés, felmérések százai igazolják. Így tehát jogos az a megközelítés, mely az őszi önkormányzati válasz-

Demokratikus Koalíció néven új platformot hozott létre Gyurcsány Ferenc, két régebbi összeolvasztásából. Az új csoport „zászlóbontására” október 22-én került sor. Gyurcsány az alakuláskor elmondta, nem akar új pártot létesíteni. Mint fogalmazott, a kihívás abban van, hogy olyan csoportot hozzanak létre, ahová nagyon sokan „beférnek”, beléphetnek. Meg is jelent az alakuláskor egy sor volt SZDSZ-es, MDF-es politikus, természetesen az MSZP-ből is sokan. Mindez rendben is lenne, az MSZPben eddig is sok platform létezett, és talán még az is örvendetes lehet az MSZP részéről, hogy Gyurcsány Ferenc nem lép Szili Katalin útjára, nem

tás újpesti eredményét a jelölő pártokra leadott szavazatok alapján vizsgálja. A mellékelt táblázatba kigyűjtöttük a pártok által indított önkormányzati jelöltekre leadott szavazatokat darabszám és arányok szerint. Az arányok ezúttal a leadott érvényes szavazatok arányai. Mint látható, a Fidesz tehát az összes leadott szavazatoknak csupán 44, 24 %-át kapta,a mi – függetlenül a többi szavazat megoszlásától – azt jelenti, hogy a szavazók többsége nem a Fideszre adta le a szavazatát! Ha ennek alapján állt volna fel – tehát a szavazatok arányának megfelelően – az önkormányzati közgyűlés,

akkor a Fidesznek 9, az MSZP-nek 7, az LMP-nek és a Jobbiknak 2-2 képviselője lett volna! Tessék bátran utána számolni; húsznak a 44,24 %-a 9, és nem 13! Ám a tavasszal megváltoztatott választási törvény torzítása a valós népakaratot nagyjából 20 %-kal torzította el. Így alakult ki az a végeredmény, mely 13 Fideszes képviselőt juttatott be a közgyűlésbe, ami az összes szavazat 65 %-a, a ténylegesen kapott 44, 24 % helyett! (Ismét leírjuk: a szavazás alapvetően pártpreferenciák mentén történt, és nem személyek alapján!) Ennyit arról a sokat emlegetett „egységről”!

Platform Gyurcsány Ferenc Őszödön, annak idején, elhíresült beszédjének végén azt ígérte, hogy: „Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. (…) és egyszer meg nagyon csöndben elmegyek.” Hát, az tény, hogy egyelőre úgy megy, mintha jönne… válik ki az MSZP-ből, és nem alapít egy új pártot. (Pedig mit nem adna egy ilyen lépésért a Fidesz.) Ám azt már nem tudni, hogy mi lesz ebből az MSZP belső hatalmi harcainak folyamán. A jelenlegi vezetésnek még bő két éve van, de a folytatásra már bejelentkezett Botka László is, Szeged szocialista polgármestere, és igen meglepő lenne, ha ő lenne az egyetlen.

Ha az állam lop, az „tabu-döntögetés”?! „Mindenkinek meg kell értenie, hogy ha kormányra kerülünk, nincs több lopás. Annak, aki először belenyúl a kasszába le lesz vágva a keze” – mondta Pokorni Zoltán a Fidesz vezérkarának egyik prominense, nem is olyan régen, még 2010 márciusában. Azóta kormányra kerültek, és egyre másra nyúlkálnak a magánszféra különböző pénzei után, hol a „válságadó” néven nyúlják le a törvényes adókon felül a pénzeket bizonyos ágazatokban, hol a magánnyugdíjpénztárak pénzeire vetik ki a hálót. Nézzük most ez utóbbit. Orbán Viktor miniszterelnök először bejelentette, hogy 14 hónapra – tehát idén, és még egy évig – felfüggesztik a kormányzat átutalásait a magánnyugdíjpénztárakba. Aztán pár nappal rá az RTL Klub nevű kereskedelmi adónak már azt nyilatkozta, hogy a kormány többé egy fillért sem fog befizetni a magánnyugdíjpénztárba. Mármost csak azt hallgatta el szemérmesen a tisztelt kormányfő, hogy eddig sem a kormány fizetett be a magánnyugdíjpénztárba, hanem a dolgozók, a kormányzati központon csupán csak átment ez a pénz! Az persze igaz, hogy a ma működő kirovó-elosztó rendszer azt jelenti, hogy amit az aktív dolgozók – és munkáltatóik! – a költségvetésbe befizetnek, azt osztja ki az állam a mai nyugdíjasoknak nyugdíjra. Ha tehát kevesebb pénz folyik be a központi költségvetésbe, mert annak egy része – átmenve rajta – a magánnyugdíjpénztárba kerül, akkor az államnak ki kell pótolnia a hiányzó összeget. De azt nem szabad elfelejteni, hogy ez a „pótlás” nem mehetne a jövő nyugdíjasainak rovására, hiszen éppen ezért találták ki ezt a vegyes rendszert: az állam most többet fizet ugyan, de ez az, ami néhány évtized után majd megtérül azzal, hogy akkor viszont kevesebbet

kell nyugdíjra költenie. (Ráadásul, figyelembe véve a demográfiai trendeket, akkor már sokkal nagyobb lenne a hiány, mint ma!) Ez tehát az egyik dolog. A másik, hogy valóban olyan bizonytalaneamagánnyugdíjpénztárakban a befizetett pénz, mint ahogyan azt mostanában kommunikálják a kormányoldalról? Nézzük csak. Először is, a befizetett tőke döntő többségét magyar állampapírokban tartja minden pénztár, erre törvény kötelezi őket, ha tehát ez bizonytalansági faktor, akkor bizony semmi sincs biztonságban, még a központi nyugdíjba befizetett pénz sem! Hiszen, ha az állam nem szavatol saját értékpapírjaiért, akkor az egész készpénzforgalmat hagyjuk a fenébe, akkor vastag aranyláncokat kell venni, meg egy csípőfogót, amivel a szemeket levágjuk a láncról a pénztárnál. (Láttunk már ilyet 1946-ban, mikor egy tekercs WC-papír többe tért, mint a bankjegyköteg, amiért megvenni lehetett.) Az sem igaz, hogy a befizetések a „tőzsdei rizikó” során olyan sokat veszítettek a gazdasági válság miatt értékükből. Mert veszítettek ugyan, de azóta már szépen vissza is hozták a veszteséget, egy egészen rövid időszaktól eltekintve a kötvények jellemzően reálhozamot produkálnak, hiszen éppen ez a hosszú távú befektetések lényege. Ezzel fenyegetőzni tehát szintén pimasz hazugság! Ami viszont igaz, hogy a magánnyugdíj-pénztári tőke örökölhető magánvagyon, ez viszont könnyen

elveszhet, ha beolvad az állami költségvetésbe. Még akkor is, ha – úgymond – saját tőkeszámlát nyit nekünk az állam. Az is igaz, hogy a magánnyugdíjpénztári befizetés kamatot fizet, vagy hozamot hoz, tehát automatikusan növekszik, míg az állami befizetésünk semmi ilyet nem tesz, nem is tehet, hiszen azt azonnal szétosztják a mostani nyugdíjasok között. Ám a legnagyobb pimaszság az, amikor a kormányzat arról beszél, hogy a nyugdíj csak az államnál lehet garantált formában jelen! Mondja ezt az az Orbán Viktor, aki már az első kormányzását is azzal kezdte, hogy elvette a nyugdíjasoktól a nekik törvényesen járó emelést, és évekig hagyta a nyugdíjakat elértéktelenedni. Ezek után már csak az a kérdés, tulajdonképpen miért csinálja mindezt a kormány? Erre pontosan lehet válaszolni: 2.700 milliárd – azaz kétezer-hétszáz milliárd – forintért! Ennyi ma a magánnyugdíjpénztárakban bent levő összeg. Ezen felül havi 30 milliárdért, ennyi az az összeg, amen�nyit ma havonta ezekbe a kasszákba fizetnek a dolgozók. Hogy pontosabb, vagy felfoghatóbb képünk legyen a fenti összegről, ez a 2.700 milliárd forint körülbelül az egy éves költségvetés egyharmada! Ezzel a pénzzel évekig alacsony szinten lehetne tartani a költségvetési hiányt, bőven lehetne osztogatni belőle – mindenféle „támogatások” és „pályázatok” útján – a „közelieknek”, és még valamennyi adócsökkentésre is futná belőle. Csak hát ez a mi pénzünk, az a pénz, amihez a kormánynak egyszerűen semmi köze! Ha ehhez nyúl, az közönséges lopás. Még akkor is az, ha ők ezt a zsebmetszést „tabudöntögetésnek” nevezik. És hogy mi lesz a mai aktívakkal húsz-, harminc év múlva? Ugyan mit érdekli ez a mostani kormányt?

VÚ Bp


4

Jól szórakozunk? Lassan vicclappá leszünk. Pedig nem teszünk mást, mint amit eddig: követjük közéletünk eseményeit, magyarázzuk, kommentáljuk azokat. Csakhogy egyre inkább közröhej tárgyává válik néhány – egyre több! – esemény, bejelentés. Mert mi mást lehet tenni Balsai István, a 2006-os rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott azon bejelentésére, hogy idézzük: „ha még a hiányzó, elsősorban nemzetbiztonsági dokumentumokat beszerzik, a napnál világosabb lesz az, hogy Gyurcsány Ferenccel szemben is el kell rendelni a nyomozást, és meg kell állapítani a felelősségét”. Hogy van ez, kérem?! Lassan már fél éve folyik a vizsgálat, és még mindig nincsenek készen azok a hiányzó bizonyítékok?! Hiszen ez gyalázat! Hát mit csinálnak azok a fiúk ott a Nemzetbiztonsági Hivatalban? Viszont ha még nincs elég bizonyíték,

akkor miről beszél ez az ember?! Ő már előre tud mindent? Megálmodta a ma még nem is létező bizonyítékokat?! De tényleg. Ugyan mire véljük az eddigi vizsgálatról szóló – általa közzétett – „Miniszterelnöki megbízotti beszámoló a 2006. szeptember 17. és október 24. napjai között Budapesten történt brutális, jogellenes rendvédelmi események, és a politikai és büntetőjogi felelősök azonosításának vizsgálatáról” című dokumentum azon kitételét, mely szerint: „Sajnos a titkosítások alól feloldott adatok bizonyító tartalma hiányos, és ezért azok további jelentős kiegészítésekre szorulnak, így nem található arra bizonyíték, hogy a rendőrség aktuálisan állhatott–e a Kormány – közjogunkban annak élén felelős miniszterelnöke – kézi vezérléssel, közvetlen irányítása alatt.” Hát ez bizony nagyon úgy hangzik ám, mintha egyszerűen nem találtak volna bizonyítékot e prekoncepcióhoz, és ezért majd valami ilyesmit, vagy ilyesmire használhatót kellene csinálni! Mert ha az „adatok bizonyító tartalma” – tehát a tartalom! – hiányos, az azt jelenti, hogy mindaz, amit találtak, nem bizonyítja előzetes feltevése-

iket! Így aztán keressünk tovább, kotorjunk, kutassunk, az nem lehet, hogy valamit ne találjunk, hiszen már a graffiti is megmondta: „Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó”, és különben is, aki keres az talál. Egyszerűen már-már szánalmas az a görcsös erőlködés, ahogy bármi áron, ezért, vagy azért, de minden körülmények között büntetőeljárást akarnak indítani Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen. Hol a „Sukorói telek-ügylet”, hol a 2006-os utcai randalírozások alkalmával elkövetett rendőri túlkapások ügyében, mindegy, csak legyen végre valami, ami miatt rács mögé lehetne dugni Orbán Viktor ő miniszterelnöksége jelenleg egyetlen potenciális ellenfelét, mert a mi Viktorunk addig nem nyugodhatik, míg Gyurcsánynak ló nem legel a sírján. Remélem, jól mulatnak. De – pestiesen szólva – az sem volt piskóta, mikor maga a miniszterelnök csapott fel rendőrségi szóvivőnek, nem is akár hol, hanem a Parlament épületében, a szónoki pulpituson, és személyesen ő jelentette be, hogy letartóztatták a MAL Zrt. vezetőjét. Sőt, dr. Orbán Vik-

tor miniszterelnök úr már a vádat is megfogalmazta, talán, ha tovább lapoz ott a pulpituson, esetleg az ítélet is a keze ügyébe került volna, nem tudom. A hálás közönség lelkes tapssal honorálta a bejelentést, én már vártam, hogy a főszereplő esetleg megismétli a jelenetet, de minimum meghajol. (Egyenesen disznóság, hogy egyik sem történt meg.) Ugye, milyen vidáman telnek a napjaink? Ám a hét igazi vicce mégis Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott nagyasszony bejelentése volt, mely szerint ő majd jól megvédi a magánnyugdíjasok érdekét, és nem hagyja, hogy nekik valami káruk származzon abból, hogy a kormány elveszi a befizetésüket. Azért lássuk be, ez már tényleg a csúcs, ezelőtt már én is megemelem a kalapom. Karinthy Frigyes – a múlt század egyik „kozmopolita” firkásza – a házasságról gyártott aforizmát imígyen: A házasság két ember szövetsége arra, hogy ezután közösen győzik majd le mindazokat a nehézségeket, melyek enélkül fel sem merülnének. Hát kérem. Selmeczi úrhölgynek

semmi egyéb dolga nem lenne, mint meggyőzni az őt kinevező kormányfőt arról, hogy hagyja békén a magánnyugdíjpénztárakat, és akkor majd nem éri kár a befizető tulajdonosokat. Ilyen egyszerű ez. Persze, ha ezt tenné – és tegyük fel a vicc kedvéért, hogy netán sikerrel –, hol maradna a mi szórakoztatásunk? Ugyan min kacagnánk – kínunkban persze – ezek nélkül? A Lúdas Matyin? A Hócipőn? Netán Fábry műsorain? Ugyan! A Lúdas megszűnt, Fábry már-már szinte nézhetetlen, a Hócipő meg annak néhány itt maradt lágyelméjű szoclibnek való. Na ugye! Most legalább az ország kétharmada naponta jót kacag, sőt, most, hogy már összeállt a „Nemzeti Egység” is, együtt röhögünk mindannyian. E szép, derűs, kacagó világunkban engem csak egy valami aggaszt. Ugyan mitől oly felhős a mi dr. Orbán Viktor miniszterelnökünk homloka? Hiszen e fenti abszurdok úgy mentek át az országgyűlésben és az egész hazai közvéleményen, mint meleg kés a vajban. Akkor hát mi a baj? Talán éppen neki nem tetszik?! Mert ha így lenne, én csatlakozom… – Esti János –

„Fortélyos félelem igazgat…” Az alábbi rövid hírre – Népszabadság, október 13. – TGM, Tamás Gáspár Miklós egyik szintén a Népszabadságban megjelent cikke hívta fel a figyelmet. A lényeg – TGM szerint is – az idézet végén, az általunk kiemelt részben olvasható: „Összeállt a MSZP – házon belül sokak által csak „bölcsek tanácsának” nevezett – programtanácsa. A Népszabadság információi szerint a testületnek hét-nyolc állandó tagja van, mellettük számos meghívott, részint egy-egy szakterület, részint nemzetközi szervezetek magyar képviselői vállaltak feladatot. A névsort egyelőre épp egyes érintettek kérésére nem hozzák nyilvánosságra, néhány akadémiai intézeti dolgozó, illetve vezető attól tart, hogy baloldali szerepvállalása kihatással lehet egzisztenciális és szakmai karrierjére is.” Persze ez nem a programtanács működésének lényege, hanem hazánk közállapotáé! TGM így fejti ki véleményét erről: „A kormányzat fenyegetően lép föl ellenfeleivel szemben (vetélytársai jelenleg nincsenek), olykor pedig nyílt vagy burkolt politikai tisztogatásba fog. A

közügyekkel és politikai vonatkozású szakkérdésekkel foglalkozó értelmiségiek – láthatólag – rettegnek. (…) Az ellenzéki politizálás intézményi föltételeinek tetemes szűkülése nyilvánvaló. De a politizálásnak mindenféle egyéb – szociális, lelki, kulturális, erkölcsi – föltételei is vannak. Úgy látszik, ezek sem állnak fönn többé. Holott a Magyar Köztársaságban fönn kellene állaniuk. Ha van még Magyar Köztársaság. Hivatalos kommünikében olvasom, hogy Orbán Viktort „Magyarország miniszterelnökének”, Kövér Lászlót „Magyarország országgyűlési elnökének” nevezik. Ez tévedés. Orbán úr a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, az állam vezetője, nem a nemzeté. (Az más műfaj.) De még az állam egészének sem a vezetője, ameddig a jelenlegi alkotmányos rend megvan. Vezetője persze a végrehajtó hatalomnak, és legitim befolyása van a jogalkotásra, mert ő a törvényhozási többség vezetője. De a bíróságok fölött nincs hatalma, az önkormányzatokat sem utasíthatja, és számtalan autonóm állami intézmény is (jogilag; elvben) független tőle. És nem miniszterelnöke mindannak, ami szintén

Magyarország – a füvek, a lombok, a madarak, a patakok, no meg a magánélet, a képzelet, az érzelmek és a gondolatok, beleértve a politikai gondolatokat. És nem vezetője a magyarországi nőknek és férfiaknak, akkor sem, ha a nép többsége ma a jelek szerint tiszteli és kedveli őt. Amennyiben sokan tartanak tőle és kormányától, akkor Orbán Viktor miniszterelnök nem – vagy nem rendeltetésszerűen – tölti be hivatását.” Nyilvánvaló, hogy egyetlen demokratikus kormánynak – vagy kormányfőnek – sem lenne feladata a félelem, vagy a szorongás érzetének erősítése, netán felkeltése. Annak idején, mikor még nem ez a kormány volt hatalmon, az akkori ellenzék teljes nyíltsággal állhatott a közvélemény elé a maga más véleményének megfogalmazásával, semmi oka nem volt semmilyen félelemre, vagy szorongásra. De ez – kisebb megszorításokkal – még az első Orbán-kormányra is igaz. Manapság viszont más a helyzet. Ma már nem csak állásukban, egzisztenciájukban fenyegetettek a politikai ellenfelek; Orbán Viktor kormánya egyre nyíltabban krimi-

nalizálja a politikát. Ellenfeleikkel hol kreált, hol hajánál fogva előrángatott ügyekkel, a büntetőjog eszközeinek segítségével igyekeznek leszámolni, ahogy TGM írta: a kormánynak vetélytársai jelenleg nincsenek, és – tesszük hozzá – mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ne is legyenek. Mindez ma már messze nem az ártatlan kommunikáció szintjén. (Ez a szint sem ártatlan, legfeljebb közvetlen következményei alapján az.) Sőt! A kommunikációjukban csak arról van szó, hogy nincs mitől félni, ahogy maga Orbán (is) fogalmazott, csak a kormányt váltották le, a demokráciát nem. Ám ahol a demokrácia csonkul, ott már valóban van helye az aggodalomnak! Márpedig ha egy – állítólag – demokratikus rendszerben nem működnek független ellenőrző szervezetek – mert vagy kiüresítik működésüket, vagy olyan hűséges pártkatonákat ültetnek azok vezetői székébe, melytől gyakorlatilag azt már nem lehet függetlennek nevezni –, ott bizony joggal beszélhetünk a demokrácia csonkulásáról. Manapság lassan már-már diktató-

rikus rendszer kialakulásáról is. TGM így összegzi a fentebbi idézetet: „Szemben az elterjedt beállítottsággal, én nem a rettegőt marasztalom el, hanem az ijesztgetőt. Nem azt vetem meg, aki fél, hanem azt, aki megfélemlíti. Nem félni szégyen, hanem félelemben tartani.” Mit lehet ehhez hozzátenni? Talán csak annyit, hogy félni pedig egyszerűen nem szabad. Hogy a félelem gyávaság-e, vagy sem, hogy azzá tesz-e vagy sem, azt nem tudom, nem is érdekel. De azt tudom, hogy a félő, a szorongó ember gyengévé lesz. Ahogy az is bizonyos, hogy jelenlegi kormányunk a politikai gyengéket egyszerűen elsöpri az útjából. Ez pedig már nem egyszerűen csak „szégyen”, ez a demokrácia halála.

Ne vegye komolyan! Vagy mégis…? Rugdalózó

Persze helyesebb lenne „kirugdalózót” írni, hiszen nem a kisbabák ruhadarabjáról van szó, hanem a kormányzat káderpolitikájáról. Az pedig lassan nem áll másból, mint hogy vagy új posztokat kreálnak egyik-másik tagtársnak, vagy kirúgnak valakit valahonnan, és a helyére ültetik. Most, legutóbb például az Operaház főigazgatóját, Vass Lajost tették azonnali hatállyal lapátra, a gazdasági igazgatóval együtt. A vicc az egészben az, hogy annyira sürgős volt a kirúgás, hogy a leendő utód még meg sincs! Eredetileg Joan Holender, a Bécsi Operaház volt igazgatója lett volna a budapesti igazgató, ám Holender úr nemet mondott Orbán Viktor személyes felkérésére. Mármost ha valaki arra lenne kíváncsi, hogy jó,jó, a főigazgatót még értem – elvégre szoci volt a bitang, úgy kell neki! –, de mi bajuk volt a gazdasági igazgatóval, hát arra mi nem tudunk válaszolni. Kirakták, és kész. Hogy miért? Hát csak! És hogy ki jön helyette? Nem mindegy? Elég nagy a kétharmados istálló, majd akad benne valaki. Ott van mondjuk Káel Csaba, aki filmrendező ugyan, de ha egyszer már megrendezte filmen a Bánk bánt, akkor talán az Operával is elboldogul. Hát nem? Utószó: felkészül Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója…

2010. október 28.

5

VÚ Bp

Debreczeni József: Politikai katasztrófa, gyalázatos tettek Egy vélemény Alant Debreceni József egyik Népszabadságbeli cikkét (2010. október 16.) idézzük. Lehet vele vitázni, de mindenképpen érdemes átolvasni: olyan megközelítésben tárgyalja a vörösiszap-katasztrófa kormányreakcióját, mely igencsak hiányzott az eddigi palettáról. Pedig fontos szempontokra világít rá a szerző. [A cikken belüli kiemelések tőlünk – a szerk.] Az elmúlt két hét az orbáni katasztrófapolitika dicséretétől volt hangos. Hogy a divatos politikai elemző „nem tudta másnak nevezni” a kormányfő működését, „mint példamutatónak” (Török Gábor: A bajban ismerszik meg?), az a legkevésbé sem lepett meg. Ám hogy Andrassew Iván (igaz, fenntartásokkal, de mégis) ezt írta a Népszavában: „Orbán Viktor a múlt héten államférfi módjára viselkedett” – ettől padlót fogtam. Ott ért Gyurcsány Ferenc hétfői blogbejegyzése, miszerint „a miniszterelnök tisztességes, jó beszédet mondott, egyet lehet és egyet kell vele érteni”, mi több: „most támogatni kell a kormányt”. Na, ez volt a kegyelemdöfés. (Igaz, Gyurcsánynál még aznap leesett a tantusz, és azóta nem támogatja a kormányt, sőt...) Szerintem Orbán katasztrófapolitikája: politikai katasztrófa. Ő maga pedig gyalázatos beszédet mondott hétfőn a parlamentben. Október 5. óta gyalázatos dolgokat mond és tesz. Az ökológiai katasztrófát; emberek halálát, otthonok, értékek pusztulását; az ezek nyomán támadt megrendülést, kétségbeesést és haragot a legnagyobb tudatossággal és cinizmussal használja föl hatalmi céljai elérésére. Az elmúlt napokban drámai módon fölgyorsultak a demokratikus jogállam fölszámolásának és az egyeduralom kiterjesztésének baljós folyamatai. „Magyarország az országgyűlési választások utáni legfontosabb pillanatához érkezett. A legfontosabb pillanathoz, amikor el fog dőlni, az önök mai munkájának eredményeképpen is, hogy valóban megváltoz-

tak a dolgok, valóban új korszakban élünk, vagy maradt minden a régiben” – mondta hétfőn délután a parlamentben a nagy hatalmú kormányfő, akinek a szavait – mint mindig – ezúttal is komolyan kell vennünk. Annál is inkább, mert a nap végén elégedetten nyugtázhatta: mindent elért, amit akart. Egy héttel az október 4-i gátszakadás után olyan gátat sikerült átszakítania a politikában, ami addig szilárdnak, sőt érinthetetlennek tűnt. A plurális demokrácia szétzilálását követően a ’89-es rendszerváltozással született gazdasági és társadalmi rend falát is sikerült megbontania. Mert a parlamenten rendkívüli eljárással keresztülvert törvénymódosítás, amit a Jobbik és az MSZP igenjeit is bekasszírozva (az LMP szemérmes tartózkodása mellett) megszavaztatott; Kövér házelnökkel és Schmitt elnökkel aláíratott, a másnapi (!) Magyar Közlönyben kinyomtattatott, nem jelent ennél kevesebbet. Azt jelenti, hogy az Orbán uralta Fideszes állam bármely magántulajdonban lévő vállalatra ráteheti a kezét. Bármikor. Minden megkötés nélkül – sima kormányrendelettel: „Gazdálkodó szervezet működése rendeletben – a (3) bekezdésben meghatározottak szerint – a Magyar Állam felügyelete alá vonható”. Hogy szól a 3. bekezdés? A miniszter vagy kormánybiztos „áttekinti a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetét; jóváhagyja, ellenjegyzi a gazdálkodó szervezet vagyoni jellegű kötelezettségvállalásait; a rendkívüli intézkedés bevezetését előidéző helyzet közvetlen elhárításával, illetve következményeinek enyhítésével összefüggésben dönt a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve

„Engedjék meg, hogy a legnagyszerűbb parlamenti pillanatok idején is emlékeztethessem magunkat arra, hogy sok millió magyar ember vállán állunk, akiket munkákkal szerényen és alázattal kell szolgálnunk. Soli Deo Gloria – egyedül Istené a dicsőség! Köszönöm, hogy meghallgattak!” – mondta Orbán Viktor a miniszterelnöki eskü előtt.

hatáskörébe tartozó ügyekben; kezdeményezheti a gazdálkodó szervezettel szemben a 34. § (1) bekezdése szerinti szolgáltatás elrendelését”. Mi rendelhető el a 34. § (1) szerint? „A honvédelem feladatainak végrehajtása érdekében” többek között „meghatározott gazdasági és anyagi szolgáltatás teljesítése vagy igénybevételének tűrése”. Ki mondja meg, mi a honvédelem érdeke? A kérdés okafogyott: régen (és beláthatatlan időre) megválaszolták a magyar emberek 2010 áprilisában. Hogy mely cégekről és érdekeltségekről derül ki később, hogy állami kéz alá kell vonni őket; hogy mit kell majd „teljesíteniük” vagy „tűrniük”; végül, hogy milyen sorsra jutnak mindezek után, annak csak a jóisten a megmondhatója. (Esetleg még Simicska Lajos.) Orbán nagy ugrást hajtott végre az átszakadt ajkai gátról dobbantva. Amiről október 4. előtt ő sem mert volna még álmodni se, az október 12-ére megszavazott, aláírt, kinyomtatott valóság lett. De hogyan idézhetett elő egyetlen röpke hét alatt ekkora politikai gátszakadást? Mint jeleztem: az ökológiai katasztrófa hatásának maximális kiaknázásával. Mindenekelőtt a jogállam elleni újabb merényletek sorára használta ki a váratlan alkalmat. „Pont a vörösiszap-katasztrófához hasonló emberi és környezeti tragédiák… egy valódi jogállam próbakövei: megmutatják… a közhatalom képes-e az... elkeseredett tömegek haragjától függetleníteni magát, és a felelősség tisztázására szolgáló eljárást jogállami keretek között lefolytatni” – írta kiváló cikkében Nehéz-Posony Márton (Jogállam az iszapban. Népszabadság, október 12.). A miniszterelnök a katasztrófa másnapján mindenféle vizsgálat elé vágva prejudikálta: „Nem ismerünk olyan jelet, amely szerint természeti oka lehet a katasztrófának, így élünk a gyanúperrel, hogy emberi vonatkozás miatt történt”. Majd rátett még egy lapáttal: „az ország tudni szeretné, ki a felelős a katasztrófáért… Aki ilyen helyzetbe hozta az embereket, annak meg kell kapnia azt a büntetést, amit egyébként a törvény előír. A lehető legszigorúbban kell… fellépnünk”. Orbán tehát nem mérsékelte, hanem szította a tömegek haragját; nemhogy jogállami keretek között igyekezett tartani az eljárást, de saját kezűleg söpörte le az asztalról a jogállami kereteket. Ezt tette egy álló héten át, újra és újra ismételve a fenyegetőzést. Ne tévesszen meg senkit, hogy „egyébként” a törvényre hivatkozott. Mert közben lábbal tiporta a büntetőjogot, mikor előre kijelölte a jogszerűen csak alapos vizsgálatok nyomán föllelhető bűnösöket. Akiknek (ha lesznek) a büntetőjogi felelősségét nem a belügyminiszternek kell kivizsgálnia – Orbán erre utasította Pintér Sándort október 5-én! –, hanem a független bíróságnak. A hétfői parlamenti beszéd legrémesebb mozzanata az volt, amit a honatyák elsöprő többsége vastapssal fogadott: a kormányfő maga jelentette be a Mal Zrt. vezérigazgatójának letartóztatását. Hogy lássuk, ez a gyalázat egy valódi jogállamban mennyire elképzelhetetlen, gondoljuk el: az USA elnöke (akit láttunk a kamerák előtt az olajszennyezett tengervízzel bíbelődni) a Kongresszus két háza előtt bejelenti a BP konszern vezérigazgatójának őrizetbe vételét. Rémálom, ugye? Orbán Magyaror-

szágán ma ez a valóság. Amikor jogállamról beszélek, ne holmi valóságtól elszakadt jogászkodásra gondoljanak. Gondoljanak arra az emberre, akit egy sötét hatalmi játszma részeként lefogtak és bedugtak egy börtöncellába. Gondolhatnak saját magukra is. Mert az ország erőskezű vezetőjének – a mind ijesztőbb hatalmi manőverek végrehajtása közben – immár hatalmában áll önkényesen börtönbe küldeni embereket, és ő minden jel szerint él ezzel a hatalmával. Ám amikor a jogállamról beszélünk, mégis arra a karakán bíróra gondoljanak leginkább, aki – alaptalannak ítélvén az ügyész indoklását – három nap elteltével kinyittatta a cellaajtót. Na, ez a jogállam! Úgy látszik, itt ott még működik… Térjünk át az ügy anyagi oldalára. Nehéz-Posony Márton világosan leírja cikkében, hogy „a cégvagyon eltüntetésének megakadályozása megoldható… a büntetőeljárási törvény hatályos rendelkezései alapján is, a zár alá vétel és a biztosítási intézkedés jogintézményeinek alkalmazásával. Ezek ugyanis biztosítják azt, hogy a cég vagyona rendelkezésre álljon arra az esetre, ha jogerős bírói ítélet mondaná ki: valóban a cég embereit terheli a felelősség. A legfőbb különbség e között és a friss törvény megoldása között az, hogy a büntetőeljárási kényszerintézkedésről a bíróság dönt, határozata ellen pedig rendes jogorvoslatra van lehetőség. Az új törvény azonban a korábbi tulajdonosoknak csak akkor teszi lehetővé az állami képviselő döntései miatti kárigényük érvényesítését, ha az einstandot lehetővé tevő rendeletet utóbb az Alkotmánybíróság megsemmisíti”. Ne feledjük: a Mal Zrt-s fiúk elleni narancsinges einstandot hétfőn intézményesítette a parlament: mostantól bárki ellen alkalmazható. (Ha már itt tartunk: Orbán Viktor csak a kemény kéz alkalmazása tekintetében vethető össze Áts Ferivel. A vörösinges vezér ugyanis nem ösztönözte, hanem büntette az einstandot – lévén nemcsak szigorú, de tisztességes is.) Orbán a katasztrófa másnapján uszító kampányt indított a magántulajdon ellen, és egy hét alatt elérte az állami kontroll intézményesítését. Előtte így szónokolt a parlamentben: „Az előző korszakról beszélek, amelyben mindent a magánérdek írt felül, s amely a hatalommal való visszaélés rendszerére épül. A magyar választók ezt a rendszert megdöntötték áprilisban, és alapítottak helyette egy újat... Az a világ nem jöhet vissza, amikor nem tudjuk a közérdeket érvényesíteni a magánérdekkel szemben”. Ez a retorika hamis. Először azért, mert a legnagyobb környezetszennyezések és ökológiai katasztrófák épp azokban a rendszerekben estek meg, ahol az állami fennhatóságot a magántulajdonra is kiterjesztették (elég Csernobilre utalni). Másodszor utalhatunk a mai magyarországi gyakorlatra, ami szintén nem igazolja az orbáni képletet. Kerék-Bárczy Szabolcs a hét másik fontos cikkében ezt írta a Népszabadságban (Jöhet az államosítás:

Elképesztő!, október 12.): „Évtizedek óta léteznek olyan állami hatóságok (a környezetvédelmi felügyelőségek), amelyek feladata ellenőrizni, hogy a vállalatok… gyárak és üzemek műszaki felszereltsége biztonságos-e. A Belügyminisztérium keretében működik a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és így tovább. Vagyis Magyarországon van olyan jogszabályi és intézményi hálózat, amelynek segítségével szoros ellenőrzés… alatt lehet tartani a vállalkozásokat, meg lehet előzni és… el lehet hárítani… az esetlegesen bekövetkező károkat”. És ezen a ponton határozottan föl kell vetni Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár politikai felelősségét. Hasonló katasztrófa esetén egy nyugati demokráciában másnap lemond az illetékes kormánytag. Mert a politikai felelősség épp fordítva működik, mint a büntetőjogi! Illés felelőssége többszörös. Egyrészt a kritikus napokban tett hisztérikus nyilatkozatai miatt, amikor radioaktív szennyezésről és újabb iszapáradatról siránkozott, amivel nemcsak pánikot keltett, de itt alighanem a rémhírterjesztés büntetőjogi tényállását is vizsgálni lehetne. Másrészt mert a tárcája illetékességi körébe tartozó Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet szeptember 23-án (11 nappal a gátszakadás előtt) végzett helyszíni ellenőrzése mindent rendben lévőnek talált a Mal Zrt. működésében. Az állami ellenőrző hatóság jegyzőkönyvében szó szerint olvasható: „intézkedés nem szükséges”. A szóban forgó állami hatóság korábbi vezetőjét hónapokkal korábban lecserélte Illés – és volt titkárnőjét, a korábbi általános iskolai tanárt, majd iskolaigazgatót ültette a helyére! Az ellenzék hétfőn mégsem követelte oroszlánként Illés lemondását – helyette gyáva nyúlként megszavazta a magánvállalkozások állami kéz alá vonásának lehetőségét intézményesítő törvénymódosítást! A Jobbik engem nem érdekel. Az LMP se nagyon. Arra viszont jól emlékszem, hogy az MSZP tavasszal még a demokrácia és a jogállam utolsó mentsváraként reklámozta magát! Most jobb lenne, ha föld alá bújnának szégyenükben... Hétfőn Orbánék négy Fideszes tagot is beültettek az új médiahatóság Fideszes elnöke mellé. Kilenc évre. Két napra rá a főnök közölte: az állam elvonja a magánnyugdíjpénztári befizetéseket, válságadót vet ki a távközlési és az energiaszektorra, továbbá a nagy áruházláncokra. Volt történelemtanárként azonnal az „egyszeri vagyonszaporulati dézsma” ugrott be erről, amit Rákosiék még a koalíciós időkben kivetettek a burzsujokra… A kérdés a lassan mögöttünk hagyott katasztrofális hét után szerintem már nem az, hogy milyen hatalom épül az országban. Épül, amilyen épül. A kérdés most már kinek-kinek így szól: hogyan viszonyul ehhez a hatalomhoz. Mert az szintén nem kérdés számomra, hogy egyszer eljön az az idő is, amikor sokan szégyellik majd magukat: a mostani szerepvállalásuk okán. Persze csak titokban...

VÚ Bp

VÚ Bp


6

Jól megfenyegettek. Előbb e-mailben kaptam egy

„rettenetesen komoly”, „utolsó fel-

szólítás”-t, de aztán telefonon is felhívtak érdeklődni, hogy megkaptam-e az említett e-mailt, és hogy csak bátran vegyem komolyan. Hát jó, komolyan veszem. A levelet – engedelmükkel – nem közlöm, kitételei már túllépik a nyomdafesték határát, anélkül meg éppen az íze veszne el, a levél tehát nem közölhető. Legyen elég annyi, hogyha nem fejezem be ennek az újságnak – szerző nem annak nevezte! – a szerkesztését, terjesztését, egyáltalán előállítását – erre sem talált megfelelő hangalakot mély felháborodásában a levél írója –, akkor majd jól megnézhetem magam én is, és a családom is. Na itt azért álljunk meg egy szóra! Mert hogy engem bizonyos szellemileg alultáplált személyek megfenyegetnek, az hagyján. (Rendben ugyan az sincs, de ahhoz már szokva vagyok.) De ugyan mit ártott valaha bármely hithű konzervatívnak, vagy „Orbán-fannak” egy tíz éves kisfiú?! Ugyan ki lehet az az Istentől, embertől elrugaszkodott állat, aki vele fenyeget engem? Ugyan ki képes ártani egy ilyen kis legénynek? (Csak a logika kényszere miatt teszem hozzá: éppen ezzel terelve őt még ideje korán a másik oldalra.) Próbáltam mindezt tisztázni a telefonbeszélgetésünk alkalmával, ám a telefonáló hajthatatlan maradt, mint egy gép ismételgette szidal-

mait és fenyegetéseit, egyáltalán nem reagált közbevetéseimre. Meglepő volt viszont, hogy többes számot használt, nem a saját nevében beszélt, hanem a „mi” nevében. Úgy tett, mintha nem egyedül lenne, hanem valamilyen csoport szólalna meg a szájából. Ám számomra éppen ezzel vált egyfelől hiteltelenné, másrészről kissé szánalmassá. Hiszem és tudom, hogy hazánkban ilyen csoport nincs! Szájalni, fröcsögni lehet, de olyan terrorista szervezet, mely az ilyesfajta fenyegetéseket be is váltaná, nincs, nem létezik. (Nagyon remélem, nem is lesz.) Magyarország nem Oroszország, hiszem, hogy nálunk nem lesznek politikai gyilkosságok. Sem politikust, sem újságírót nem fognak nézeteiért orvul meggyilkolni. (Még kevésbé annak családját!) Így hát ez az elvadult hangvételű úr – a telefonba férfihang szólt – nagyon magányos. No persze talán nem is indulatában, sokkal inkább félelmében. Mert aki ilyen szélsőséges megnyilvánulásra ragadtatja magát, az fél. Persze nem tőlem, tőlem nincs is miért, inkább azoktól a gondolatoktól, melyeknek helyt adunk e lap hasábjain. És még csak nem is azért fél ezektől, mert bármi ijesztő dolog lenne bennük, hanem azért, mert nincs velük szemben saját érv, ellenérv, vitára alkalmas, kifejthető és védhető nézet, vélemény. Legalábbis neki nincs ilyenje. Következésképp: ő ezzel a lappal – bár ilyen szándékunk nem volt – legyőzetett. Ő pedig nyilván nem tudja elviselni,

ha bárhol, bárki által, bármiben is legyőzik. Hogy újságunk hangja kiszól a kanonizált kórusból, azt tudjuk. De hát: na és?! Ugyan miért akarná valaki minden újságban ugyanazt olvasni? Ugyan miért őrül meg valaki attól, hogy én például másként látom a világot, mint mondjuk ő? Ráadásul még vitatkoznia sem kell, még erre sincs rákényszerítve, bőven elég, ha bedobja a lapot a kukába. (Néhány számot elolvasni is csak azért nem árt, hogy legalább saját, személyes tapasztalata legyen róla, maga is tudja, mit utál, ne csak hallomásból, vagy utasítás alapján.) Engem mindig zavarba hoznak az ilyen eltökélten egyszínű emberek. Mintha nem is ezen a világon, ezen a sokszínű – és éppen sokszínűségében gyönyörű – Földön élnének. Petőfi nyíltan vallotta, hogy ő az Alföldet, a síkságot szereti, de mégsem akarta eldózerolni a Kárpátokat, sőt, bár nem szerette, csodálta azt! (Pedig némi vad szélsőségért olykor-olykor még Petőfinek sem kellett a szomszédba mennie!) De még valamit nem értek! Tegyük fel, hogy az illető valóban nem szívlelheti a másságot – ezúttal nem a szó szokásos, szexuális értelében –, tegyük fel, hogy semmi mást nem szeret, mint saját zárt világát, illetve a külvilágból is csak annyit, amen�nyit oda beereszt. Jó, legyen, ilyen is van. De akkor miért veszi észre mégis azt a „mást”, miért áll le harcolni vele? Hiszen lapunk legfeljebb a postaládájáig jut el, nem hogy el-

olvasnia, még a lakásába felvinnie sem kell, ha nem akarja. Azt hiszem, a puszta tény idegesítheti, az, hogy létezik, egzisztál más lény, más gondolat is az övén kívül. Ez az, amit olyan nehezen visel el, ami felháborítja. Csakhogy ez a vegytiszta, klinikai őrültség előszobája. Szeretném, ha pontosan értenének: nem azt állítom, hogy telefonáló őrült lenne – az ilyen megállapításhoz sem kellő tudásom, sem kellő információm nincs –, de azt igenis állítom, hogy ha ez egy belső folyamat része, az könnyen vezethet a valódi megőrüléshez. Ebből az aspektusból viszont kifejezetten aggódom a telefonálóért! Komolyan! Innen üzenem neki: kérem, vigyázzon magára. Ennyit nem érek sem én, sem az egész újság. Meg senki más sem. Talán meg kellene próbálni kicsit higgadtabban, türelmesebben, kicsit „kívülről” szemlélni világunkat, elfogadni, hogy vannak benne hegyek és síkságok, és ez még akkor is így van, ha szerinte nincs jól így, ha vagy csak hegyeket, vagy csak síkságokat szeretne. És a közéletben sincs ez másként. Vannak ilyen, meg olyan „oldalak”, ahogyan neki is van bal-, meg jobb keze, és ha az egyik elveszne, épp úgy ő csonkulna meg, mintha mindkét keze – vagy lába – csak jobb, vagy csak bal lenne. El tud képzelni egy olyan embert, akinek mindkét lábfeje jobbra fordul? Csak azért kérdezem, mert nem tudom, tudja-e, hogy az bizony két balláb lenne… – Esti János –

Ne vegye komolyan! Vagy mégis…? Munkahelyteremtés Ötmilliárdért fogják lefotózni a magasból Magyarországot. Szinte egy időben azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette 160 milliárd forintnyi válságadó kivetését a kereskedelmi, energetikai és távközlési cégekre, az egyik minisztériumi háttérintézmény nettó 4,8 milliárdos kiadást irányzott elő légifotók készítésére. Igaz, már lefotózták párszor. Az ország térképészeti légi fotózásának története az előző Orbán-kormány idején kezdődött. A teljes terület ortofotózása 2000-ben zajlott le először. (2005-ben másodszor) Az ezredfordulón az unió Harmonizációs ANP programja keretében hirdették meg a Magyarország Digitális Ortofotó Programját, amit a Torgyán József vezette Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felügyelt. A MADOP-ot a FÖMI le is vezényelte, de kész fotótérképnek nem sok visszhangja volt. Az viszont csak párszáz millióba került, ráadásul nem is az a cég nyerte el a megbízást, amelyik majd most fogja. A kiírás szerint ugyanis csak egyetlen cégnek van esélye e gigászi pénz elnyerésére. Annak, amelyik a kiírásért felelős minisztérium államtitkárának volt a cége még idén is, mielőtt az illető megkezdte közszolgálatát. Na ja, kell az a kis pénz máshová is, mert hogy itten munkahelyteremtés lesz – maga Orbán Viktor ígérte meg –, és ha az a szegény ember, akinek a volt cége most belapátol néhány milliárdot, egyszer visszavonul a közszolgálattól, ugyan miből tartana majd kocsist, inast, cselédet, miegymást? Elvégre ezek is munkahelyek, vagy nem?

2010. október 28.

Ünnep Lám, az idén „balhé” és kordonok nélkül lefutott az állami ünnep. Orbán – azért némi távolságra a néptől – a Kossuth téren szónokolt, a tömeg pedig áhítattal hallgatta, hogy lám, ma már nincsenek kordonok. Arról már nem szólt, hogy volt idő, mikor még nem zavarták meg felbérelt klakkok az ünnepet, és akkor sem voltak kordonok. Sőt, nem a „nép” mehetett közelebb a miniszterelnökhöz, hanem az ment az emberek közé, és velük együtt sétált, megnézve a rendezvényeket. Az alábbi képeket csak a történelmi hűség kedvéért, emlékeztetőül közöljük…

7

VÚ Bp

A szikra Tudjuk, hogy egy forradalom sosem attól tör ki, amitől lángra kap. Nincs az a szikra, ami tüzet tudna okozni, ha nincs közvetlen közelében könnyen gyúló anyag. Ahogy égni sem a szikra ég, hanem az, amit begyújtott. Mégis – különösen a történelem során – gyakran emlegetjük azokat a bizonyos „szikrákat”, melyek egyik-másik történelmi esemény beindítói voltak. Így ’56 szikrája is az a bizonyos műegyetemi nagygyűlés és vonulás volt, melyet először betiltottak, később engedélyeztek, s mely olyan méretű tömegdemonstrációvá vált, ami után már nem volt megállás. Lapunk ’56-ra emlékezve ide idézi azt a bizonyos „16 pontot”, melyet a műegyetemen fogalmaztak meg, még a demonstrációt megelőző éjszakán. Ha már annyian és olyan sokszor hivatkoznak rá, hadd álljon itt, legalább megismerik, akik még nem olvasták.

A műegyetemisták 16 pontja – 1956. október 22.

Másold le és terjeszd a magyar dolgozók között! A MEFESZ építőipariműszaki egyetemi diáknagygyűlés határozatának főbb politikai, gazdasági és eszmei pontjai:

1. Az összes szovjet csapatoknak azonnali kivonását követeljük Magyarországról a békeszerződés határozatai alapján. 2. A Magyar Dolgozók Pártjában alulról felfelé, titkos alapon új alap-, közép-, és központi vezetők választását követeljük, ezek a legrövidebb időn belül hívják össze a pártkongresszust és válasszanak új Központi Vezetőséget. 3. A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével, a sztálinista Rákosikorszak minden bűnös vezetőjét azonnal váltsák le. 4. Nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai bűnügyében. Rákosi Mátyást, aki első fokon felelős a közelmúlt minden bűnéért és az ország tönkretételéért, hozzák haza és állítsák a nép ítélőszéke elé. 5. Általános, egyenlő és titkos választásokat követelünk az országban több párt részvételével, új nemzetgyűlés megválasztása céljából. Követeljük a munkásság sztrájkjogának biztosítását. 6. Követeljük a magyar-szovjet és magyar-jugoszláv politikai, gazdasági és szellemi kapcsolatok felülvizsgálatát és új rendezését a politikai és gazdasági teljes egyenrangúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján. 7. Követeljük az egész magyar gazdasági élet átszervezését szakembereink bevonásával. Vizsgálják felül a tervgazdaságon alapuló egész gazdasági rendszerünket, a hazai adottságoknak és magyar népünk létérdekeinek szem előtt tartásával. 8. Hozzuk nyilvánosságra külkereskedelmi szerződéseinket és a soha ki nem fizethető jóvátételek tényleges adatait. Nyílt és őszinte tájékoztatást követelünk az ország uránérc készleteiről, kiaknázásáról, az orosz koncesszióról. Követeljük, hogy az uránércet világpiaci áron, nemes valutáért Magyarország szabadon értékesíthesse.

9. Követeljük az iparban alkalmazott normák teljes revízióját, a munkások és értelmiség bérköveteléseinek sürgős és alapvető rendezését. Kérjük a munkások létminimumának megállapítását. 10. Követeljük a beszolgáltatási rendszer új alapokra fektetését és a termények okszerű felhasználását. Követeljük az egyénileg gazdálkodó parasztok egyenrangú támogatását. 11. Követeljük az összes politikai és gazdasági pereknek független bíróságon való felülvizsgálatát, az ártatlanul elítéltek szabadon bocsátását, rehabilitálását. Követeljük a Szovjetunióba kihurcolt hadifoglyok és polgári személyek azonnali hazaszállítását, beleértve a határon kívül elítélt foglyokat is. 12. Teljes vélemény-, szólás- és sajtószabadságot, szabad rádiót követelünk és a MEFESZ-szervezet számára nagy példányszámú új napilapot. Követeljük a meglévő káderanyag nyilvánosságra hozatalát és megsemmisítését. 13. Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és politikai elnyomás jelképét, a Sztálin-szobrot a leggyorsabban bontsák le, és helyébe az 1848-49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek. 14. A meglévő, magyar népnek idegen címer helyett kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását. A magyar honvédségnek a nemzeti hagyományokhoz méltó új egyenruhát követelünk. Követeljük, hogy március 15. és október 6. nemzeti ünnep és munkaszüneti nap legyen. 15. A Budapesti Műszaki Egyetem ifjúsága egyhangú lelkesedéssel nyilvánította ki teljes szolidaritását a lengyel és varsói munkásság és fiatalság felé a lengyel nemzeti, függetlenségi mozgalommal kapcsolatban. 16. Az Építőipari Műszaki Egyetem diáksága a leggyorsabban felállítja a MEFESZ helyi szervezeteit és elhatározta, hogy folyó hó 28-ra (szombat) Budapesten Ifjúsági Parlamentet hív össze, melyen küldöttségekkel részt vesz az ország egész ifjúsága. Holnap, folyó hó 23-án délután fél három órakor a műszaki és egyéb egyetemek ifjúsága a Műegyetem előtti téren gyülekezik, onnan a Pálffy térre (Bem tér) a Bem-szoborhoz vonul, és megkoszorúzásával fejezi ki együttérzését a lengyel szabadságmozgalommal. E felvonuláshoz az üzemek dolgozói szabadon csatlakozhatnak.

VÚ Bp


8

Válságadó Van az interneten egy blog, nevezett „VéleményVezér” című – ha ez cím –, melyet szívesen olvasgatok. Okos ember az elkövető, ritkán vitázom vele, akkor is inkább magamban. Azt is tudni kell róla, hogy egy röpke pillanatra sem vádolható „baloldali szimpátiával”, igaz, jobboldalival sem különösebben, valami olyasmit csinál az interneten, amit nagyjából minden újságnak tennie kellene: elgondolkodik a különböző eseményeken anélkül, hogy ebben bármilyen pártszimpátia, vagy hova tartozás befolyásolná. Nem ekézi a pillanatnyi hatalmat csak azért, hogy bántson valakit, de nem is áll be a hozsannázók körébe. Legutóbb arról írt, hogy véleménye szerint milyen következmények várhatók a különadó bevezetése után, a lakosságra nézve. (Nem volt jó véleménye az ötletről.) Beírásához nem csak hozzászólni lehet, hanem egyes – általa feltett kérdéskörre – szavazni is, a megadott alternatívák szerint. Ezúttal azt a bejegyzését idézzük – reméljük, nem bántjuk meg vele –, amely e szavazás után született, és közli saját, amolyan „házi-szavazási” eredményét. Az eredmény – ahogyan a szavazás is – nem reprezentatív, attól tartok, még az internet hazai világát sem reprezentálja, mégis érdekes, leginkább az arányok miatt.

„Kivel fizettetik meg a különadót?

Szép remények: a különadót a távközlési és energetikai cégek, illetve az áruházláncok vagy a fogyasztókkal és az alvállalkozókkal fizettetik meg, vagy kirúgásba és leépítésbe kezdenek.

Néhány vélemény ugyanarról. Alább két véleményt közlünk a különadók műfajával kapcsolatban. (Közölhetnénk többet is, de a lényeg e két véleményben is pontosan megfogalmazódik.) A kommentár felesleges, az idézetek magukért beszélnek: „A Robin Hood-adó lényege: az energiaár-emeléseken meggazdagodott vállalatok hasznának lefölözése a távhőtámogatás javára. A szakértők szerint a szociális gondoskodás látszatát keltő jogszabály számos kételyt vet fel. Egyrészt azzal fenyegeti a befektetőket, hogy ha túl nagy haszonnal működik a vállalkozásuk, akkor a kormány lefölözi a haszon egy részét. Ráadásul nem szektorsemleges megoldásokkal, hanem az egyes ágazatokra célzott,

Visszavágnak a multik a Fidesznek? c. írásunkhoz, pontosabban a a cikkben szavazásra feltett kérdésre a héten rekordmennyiségű szavazat érkezett. Ezért nem meglepő módon szokásos hétvégi szavazás-összesítőnkben most azt nézzük meg, vajon mit is gondolnak olvasóink a távközlési, az energetikai és a bolti kereskedelmi szektort sújtó különadók hatásairól. Cikkünkben a következőket írtuk: „Látnunk kell, hogy a megadóztatott szektorok nagyon kevés szereplős piacok: azokon nem több ezren versenyeznek egymással, hanem csupán néhány multi dominál. A kormány ilyen típusú magatartása pedig óriási ösztönzőt adhat az érintett vállalatoknak, hogy azok összekacsintva a kiskapukat keressék vagy mondjuk egységesen áthárítsák az adót a fogyasztókra. Ez egy olyan piacon, ahol nagyon sokan versenyeznek egymással és sok a hazai vállalat is, nyilván lehetetlen volna. De ott, ahol csak pár igazán nagy játékos van, adja magát a lehetőség.” Szavazásra pedig ezt a kérdést tettük fel: Mi lesz a különadóval sújtott vállalatok legtipikusabb reakciója? (Lásd grafikon.)

ni. További 18% szerint pedig a magyar államnak, mivel a multik vagy adminisztratív eszközökkel fognak trükközni, vagy anyaországuk kormányánál és az EU-nál fognak beavatkozásért lobbizni. Két dolog eléggé biztosnak tűnik. Az egyik, hogy a külföldi lobbizás, ahogy erről a Die Welt is cikkezet, megindult. A másik pedig, amint egy kommentezőnk megjegyezte: ne legyenek illúzióink, a különadóval sújtott vállalatok valószínűleg a fenti lehetőségek mindegyikét meg fogják próbálni.” Eddig a blog. Jól látható, hogy a reagálások 51 %-a egyértelműen arra voksolt, hogy a különadóval sújtottak át fogják hárítani a plusz terhet a fogyasztókra. Úgy véljük, egy országos reprezentatív felmérés sem hozna lényeges eltérést, legalábbis az irányokat illetően biztosan nem. De az is fontos, hogy ebben a véleményben nem csak a multikról alkotott közvélekedés munkál, hanem az is, hogy természetesnek veszik az emberek azt, hogy azokat a terheket, melyeket kívülről pakolnak rájuk, ők is kitegyék. Hiszen az adót eddig is megfizettették a fogyasztókkal, olyannyira, hogy egyes fajtáit a számlákon külön is feltüntették, tessék csak az áfára gondolni! De természetesen a dolgozók bére és annak járulékai is benne voltak az árban, hiszen ezek is a költségek részei, melyeket az ár kiszámításánál figyelembe kell vennie minden vállalkozónak, ha nem akar rövid úton tönkre menni.

Szép remények: olvasóink kétharmada szerint a különadót a multik vagy a fogyasztókkal, beszállítókkal és alvállalkozókkal fizettetik meg, vagy kirúgásba és leépítésbe kezdenek. Szerintük tehát a különadó végső soron a magyar lakosságnak fog fáj-

Nő a költség, nő az ár. Olyan igazsága ez a gazdasági világnak, melyet üres szólamokkal nem lehet áthágni. Előbb fakaszt vizet a sziklából puszta beszéddel Orbán Viktor miniszterelnök úr, mintsem e törvényt átszabhatná.

a piacgazdaság működésének alapjait megkérdőjelező módszerekkel, amelyek hátrányosan megkülönböztetik a legjobban teljesítőket (…) Az összeomlás szélén álló gazdaságnak éppen ellenkező értelmű üzeneteket kellene sugároznia a befektetőkhöz. A bankszektor után az energiaágazatra kirótt különadó elriaszthatja őket a további beruházásoktól. Az energetikai ágazat fejlesztése hosszú távú bizalomra épül a befektetők és a kormányzat között. A beruházások végtére is itt nem lízingelt repülőgépek, amelyeket egyszerűen átstartoltatunk egy másik országba, ha egy adott helyen nem fizetnek. Ezek olyan létesítmények, amelyek nem helyezhetők át, és hosszú évtizedekre meghatározzák az adott ország fejlődési lehetőségeit. A befektető ezért ebben

az ágazatban jóval gyanakvóbb, s csak akkor dönt fejlesztésről, ha többszörösen be tudja biztosítani a megtérülést. Ezért a kormánynak nagy óvatossággal kellene eljárnia. Egyrészt, mert az ország jövője függ attól, milyen súlyú befektetést sikerül bevonni, másrészt, mert a gazdasági nem pörgethető fel, ha e szektorban egyébként jól működő vállalatokat a kormány hátrányba hozza a térségbeli versenytársakkal szemben. A versenyhátrányt e vállalkozások általában úgy egyenlítik ki, hogy a többletterheket áthárítják a fogyasztókra. Vagyis fennáll annak a veszélye, hogy a kisember fizeti meg a piaci viszonyokat torzító kormányzati beavatkozás árát. Ezzel adtunk egy pofont annak a szociális igazságosságnak, amelynek jegyében a kormány a távhőszolgáltatás tarifáit

Heti szavazásösszesítőnk.

Leépítések Hát, nem tudom, hogyan lesz ebből egymillió új munkahely. Az Index birtokába jutott egy körlevél, melyet a nemzetgazdaságért felelős minisztérium bocsátott ki arról, hogy jövőre a minisztériumoknak és az igazgatási szerveknek öt százalékos létszámleépítést kell végrehajtaniuk. Az érintett körben dolgozó köztisztviselők és a közalkalmazottak száma nagyjából kétszázötvenezer fő, a csökkentés tehát több, mint tízezer embert érinthet. (Ha a helyhatóságoknál is meglépik ezt a lépést, akkor további 20- és negyvenezer fővel csökkenhet az elbocsátottak száma!) De azok sem járnak majd túl jól, akik maradnak! A körirat szerint – állítólag – „nem lehet jutalmat tervezni, és a cafetéria-keret jövőre kétszázezer forint lehet személyenként (idén ennek két-háromszorosát is ki lehet osztani több minisztériumban).” Továbbá: „A létszámcsökkentés alól nehezen tudnak kiszervezéssel kibújni a szervezetek, mert a számlás foglalkoztatásra, szellemi tevékenységre fordítható forrásokat negyven százalékkal szorítaná vissza a Nemzetgazdasági Minisztérium, az intézmények állományába nem tartozók juttatásait

huszonöt százalékkal csökkentenék.” – írja az Index. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az így elért megtakarítás jóval kisebb a megtakarított bérnél, hiszen annak a fele eddig is visszaáramlott a központi költségvetésbe – adók és járulékok formájában –, ezen kívül a felmondási időre a dolgozók teljes fizetése jár, és ez esetenként akár fél évnyi is lehet. A különböző költségvetési intézmények ez idáig azzal a trükkel enyhítették az őket érintő költségvetési szigort, hogy külső bevételeik tervezésekor szándékosan alacsonyabb összeget terveztek a várható valós összegeknél. (A többletből fizettek aztán prémiumot, jutalmat, stb.) Az NGM viszont bezárta ezt a kiskaput is, mivel kijelentették, hogy ezen a területen az idén nem lehet kevesebb bevételt tervezni az idei valós bevételnél. Hogy mindez hogyan üt majd vis�sza az intézmények működésére, különösen annak fényében, hogy a kormány vissza akar venni egy sor funkciót az önkormányzatoktól – oktatás, egészségügy, stb. –, tehát ezeken a területeken is, az majd elválik. De olyat még nem láttunk, hogy valaki azért kezdjen el jobban és többet dolgozni, mert kevesebb pénzt kap…

Szapora nyelvcsapással… Kósa Lajos letette a polgármesteri esküjét, majd az ünnepségen megtisztelő látogatást tevő Orbán Viktort köszöntve Rakovszky Dániel főbíró 1832-es ünnepi, beiktatási beszédjét idézte: „A király akaratát végre kell hajtani, a veszedelmet el kell hárítani, vagy ha arra nincs mód, akkor annak hatását csökkenteni, az elöljárók és a nép közötti bizalmat fenntartani és erősíteni.” Nem akarom a kedves olvasót dátumokkal untatni, csak megjegyzem, hogy akkoriban éppen I. Ferenc volt Magyarország királya (egészen 1835-

támogatja a remélt bevételekből”. (Fidesz, 2008. nov. 12.) Más: „A törvényjavaslat címével ellentétben nem a távhőszolgáltatás versenyképességének javítására, hanem a kormányzat szociális érzéketlenségének palástolására tesz kísérletet. Mindezt úgy igyekszik biztosítani, hogy a népharagot a „népnyúzó” szolgáltatókra kívánja áthárítani. Illúzió az, hogy az újonnan bevezetendő nyolc százalékos adó terheit a szolgáltatók nem fogják áthárítani a fogyasztókra. Ráadásul a tervezet külön kívánja megadóztatni a szénhidrogén kitermelőjét, a szállítóvezeték tulajdonosát, a gázszolgáltatót és az energia előállítóját, mely áremelkedési láncreakciót idézhet elő.” – fogalmazott Bencsik János (Fidesz) 2008. október 2-án.

ig), akinek akaratából kivégezték a magyar jakobinusokat, tudják, Martinovicsot és társait, elhárítván a „veszélyt”, az elöljárók és a nép közötti bizalom a valahol a nulla és a mínusz végtelen között mozgott, az utóbbi felé tendálva, lévén, hogy a király – az ő fenséges akaratából – addig soha nem tapasztalt besúgói hálózatot épített ki. Csak azért mondjuk, mert mostanában írják át az Alkotmányt, és nem szeretnénk tippeket adni, de – a fentiek fényében – az sem lenne jó, ha Kósa ötletelne…

VÚ Bp

Városi Újság ISSN 2061-604X Levélcím: Városi Újság, 1725 Budapest, Pf. 65 e-mail: [email protected] www.vujsag.com Kiadja: EX2 Kft. Telefon: (06-1) 2857-994 Főszerkesztő: Esti János Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben 1725 Budapest, Pf. 65 Nyomda: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Felelős vezető: Jens Dänhardt Cím: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Megrendelés sorszáma: 2010/22 Sokszorosítás dátuma: 2010. 10. 27.

Platform (cikkünk a 3. oldalon) Városi Újság. Fortélyos félelem igazgat

Recommend Documents