Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Újabb Diplomás Képzés - Levelező Tagozat Gazdaságelemző Szakirány
AZ ARGENTIN GAZDASÁGI VÁLSÁG
Készítette: Panyi Krisztina
Budapest, 2005
Tartalomjegyzék
1. BEVEZETÉS ................................................................................................................ 4 2. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS (1880-1989) .................................................................. 8 2.1. Az aranykor (1880-1929)...................................................................................... 8 2.2. A gazdasági világválság és az agrárexport-modell hanyatlása (1930-1943) ...... 12 2.3. Az importhelyettesítő iparfejlesztés, valamint a növekvő gazdasági és politikai instabilitás korszaka (1944-1975)......................................................... 15 2.4. Gazdaságliberalizációs törekvések, adósságválság, szélsőséges makrogazdasági egyensúlytalanság időszaka (1976-1989) ................................ 20 3. A „KONVERTIBILITÁSBÓL” AZ ÁLLAMCSŐDBE (1990-2002)....................... 24 3.1. Az argentin gazdasági „csoda”: a hiperinfláció letörése, piacliberalizáció és gazdasági növekedés (1990-1994).................................................................. 24 3.2. „Konvertibilitás” minden áron (1995-1998) ....................................................... 28 3.3. Az államcsőd bekövetkezése (1999-2002) ......................................................... 30 4. VÁLSÁGTÉNYEZŐK ELEMZÉSE ......................................................................... 35 4.1. Általános fejlődéstörténeti tényezők ................................................................... 35 4.1.1. Politikai önkény és instabilitás .................................................................... 35 4.1.2. Társadalmi tényezők.................................................................................... 36 4.1.3. Nemzetközi beágyazódás kérdése ............................................................... 37 4.1.4. A gazdaságpolitika szélsőséges, nem fenntartható fejlesztési stratégiái..... 38 4.1.5. Gazdasági egyensúlyzavarok ...................................................................... 39 4.2. Főbb makrogazdasági tényezők elemzése az 1990-2002-es időszakban............ 44 4.2.1. Pénzügypolitika: a „konvertibilitás” csapdája............................................. 44 4.2.3. Külgazdasági egyensúlytalanság................................................................. 48 4.2.3.1. A külkereskedelem és a folyó fizetési mérleg alakulása ................ 48 4.2.3.2. A tőkeforgalmi mérleg alakulása és az eladósodás........................ 55 4.2.4. Az államháztartás hiánya............................................................................. 66 4.2.5. Munkaerő-piaci tendenciák és életszínvonal............................................... 69 4.2.6. A GDP alakulása és a termelőágazatok struktúrája..................................... 73 5. A FEJLŐDÉS IRÁNYVONALAI A VÁLSÁG UTÁN ............................................ 76 6. KÖVETKEZTETÉSEK ÉS KILÁTÁSOK ................................................................ 81 FÜGGELÉK ................................................................................................................... 85 TÁBLÁZAT-, ÁBRA- ÉS GRAFIKONJEGYZÉK....................................................... 94 BIBLIOGRÁFIA ............................................................................................................ 96
3
1. BEVEZETÉS Ha magyar szemmel Argentínára tekintünk, egy hatalmas kiterjedésű, természeti gazdagsággal megáldott ország ötlik fel előttünk, amely a XIX.-XX. század fordulóján Kanadával és az Egyesült Államokkal vetekedve milliókat vonzott az Újhaza e déli fekvésű, fiatal államába. Talán még felsejlik előttünk Perón elnök és felesége Evita, ahogy a munkásosztály bőkezű patrónusaiként osztogatják a javakat és munkára buzdítanak. S mivel a földrajzi távolság elválaszt minket és különösebb politikai, vagy gazdasági kötődésünk sincs ehhez az országhoz, a kilencvenes években pedig a saját gazdasági átmenetünk köti le figyelmünket, kissé lemaradunk egy fél évszázad vágtató eseményeiről. Aztán egyszer csak értetlenül állunk a hírek előtt, amelyek 2001 végén véres tüntetésekről, káoszról és a szükségállapot bevezetéséről érkeznek. Argentína egy időre címoldalra kerül a világsajtóban, s mi elgondolkozunk, hogy mi történhetett időközben abban az országban, amelyik a világ tíz leggazdagabb állama közé tartozott húszas években. Munkánkban
ennek
megfelelően
megpróbáljuk
egy
tágabb
történeti
perspektívából szemlélni a 2001-re kibontakozó válság konkrét okait, visszavezetve azokat egészen a fejlődéstörténeti gyökerekig. Úgy gondoljuk, hogy az argentin gazdaság helyzetének tanulmányozásakor nemcsak fontos, de szinte elengedhetetlen a történelmi rálátás, amely segít a jelenlegi folyamatok átfogó értelmezésében. Így a gazdasági folyamatokról nem csupán egy pillanatképet kapunk, hanem egy teljes „életutat” járunk be, amely ebben az esetben sajnálatos módon lefelé ível. Ugyanakkor megtapasztalhatjuk azokat a hullámhegyeket és -völgyeket, amelyeket a gazdasági konjunktúraciklusok rajzolnak ki, s amelyek hátterében krónikus tüneteket fedezhetünk fel az ismétlődő motívumok rendszerezésével. S bár földrajzilag tőlünk távol eső országról van szó, amelynek fejlődése is jelentősen eltér a magyarországitól, fontos tanulságokat szűrhetünk le feltörekvő nemzetgazdaságunk számára egy olyan ország példájából, amely a világ élvonalából hetven év alatt - gazdasági fejlettség szempontjából - a fejlődő országok közé, társadalmi-politikai téren pedig egyenesen a harmadik világbeli nemzetek közé „küzdötte le” magát. Ebben a tekintetben némi párhuzamot is felfedezhetünk, amennyiben
a
századforduló
Osztrák-Magyar
Monarchiájára
gondolunk,
de
mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a nemzetközi beágyazódás tekintetében Magyarország sokkal előnyösebb pozícióba tudott kerülni a kilencvenes években, nem
4
kis mértékben az Európai Unió virtuális „védőhálójának” köszönhetően. Argentína számára ugyanilyen védőhálónak tűnt a MERCOSUR integráció, amely azonban az 1999-es brazil válsággal köddé foszlott. Felmerülhet tehát a kérdés: vajon Magyarország túlélhette volna az EU támogatása és bizalma nélkül a gazdasági átmenetet és a kilencvenes évek nemzetközi gazdasági sokkjait, a mexikói (1995), a délkelet-ázsiai (1997), az orosz (1998), és a brazil válságot? Bár ezt a kérdést nyitva hagyjuk, mivel nem célunk egy esetleges magyar-argentin összehasonlító vizsgálat, de úgy érezzük, hogy a kérdésfelvetés nem nélkülöz minden alapot. Mint már említettük, szakdolgozatunk középpontjában a 2001 végére kialakult argentin gazdasági válság áll, de a krízis okainak feltárásában egy jóval távolabbi időponttól indulunk el. A 2. fejezetben történeti áttekintést nyújtunk 1880-tól 1989-ig, kronologikus formában bemutatva az argentin gazdaságtörténet dicső és kevésbé dicső korszakait. Mivel egy viszonylag fiatal országról van szó, melynek gazdaságtörténete az XIX. század második felétől datálható, a fejlődéstörténet aránylag rövid, de precíz összefoglalása nem jelent különösebb problémát. A szakirodalomban többféle korszakolást is találhatunk, amelyek mind a főbb gazdaságpolitikai vonulatok mentén tagolják a fejlődési ciklusokat, azonban az egyes politikai-gazdasági fordulatok különböző
súlyozásából
eredően
a
korszakhatárok
gyakran
eltérnek.
Jelen
tanulmányban a Véganzonès és Winograd közös munkájában használt felosztásra támaszkodunk a történeti áttekintésben, amely Argentína gazdasági fejlődésében négy jól elkülönülő szakaszt különböztet meg 1880-tól 1989-ig.1 1, Az aranykor (1880-1929) 2, A gazdasági világválság és az agrárexport-modell hanyatlása (1930-1943) 3, Az importhelyettesítő iparfejlesztés, valamint a növekvő gazdasági és politikai instabilitás korszaka (1944-1975) 4, Gazdaságliberalizációs törekvések, adósságválság, szélsőséges makrogazdasági egyensúlytalanság időszaka (1976-1989) A történeti áttekintést követően, a „Konvertibilitásból az államcsődbe” című 3. fejezetben a szakdolgozatunk fő témáját alkotó, 1990-től 2002. januárjáig terjedő időszakot kronologikus formában mutatjuk be. Bár korszakhatárként egyértelműnek tűnhet az 1991. április 1-i Konvertibilitási törvény bevezetése, kiindulásként mégis 1
Saját korszakolás elsősorban az alábbi forrás alapján: Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of Long-Awaited Growth, OECD, 1997, 21.o. 5
Menem elnökségének első reformintézkedéseit vettük alapul, amit az előző periódust lezáró, 1989-es válság is indokol. Meglátásunk szerint, az 1990-ben kezdődő reformok következtében meginduló gazdasági folyamatok egy teljes ívet írnak le a 2001-es gazdasági válság bekövetkezéséig. A fejezetet a jelentősebb fordulópontok mentén három alfejezetre tagoltuk: 1, Az argentin gazdasági „csoda”: a hiperinfláció letörése, piacliberalizáció és gazdasági növekedés (1990-1994) 2, „Konvertibilitás” minden áron (1995-1998) 3, Az államcsőd bekövetkezése (1999-2002) A fordulópontok tekintetében 1995 a mexikói válság, míg 1999 a brazil válság bekövetkezésének éve, amelyek jelentős hatással voltak a gazdasági fejlődésre. A fejezetet, és egyben szakdolgozatunk fő témáját is, a szakirodalomban is mérföldkőnek tekintett 2001 végére kibontakozott gazdasági válsággal, illetve konkrétan a „konvertibilitás” 2002. januári megszüntetésével zárjuk le. A 4. fejezetben a 2001-es argentin gazdasági válság kirobbanásában szerepet játszó legfontosabb tényezőket vesszük sorra. A fejezet két fő részre tagolódik: 1, Általános fejlődéstörténeti tényezők 2, Főbb makrogazdasági tényezők elemzése az 1990-2002-es időszakban Az első részben a gazdaságtörténeti fejezetek azon makrogazdasági, politikai és társadalmi folyamataira világítunk rá, amelyek nemcsak jelentős szerepet játszottak a 2001-es válság kialakulásában, de krónikus jelenlétükkel az argentin gazdaságot újra és újra visszavetették a fejlődésben. Itt érthetjük meg igazán a történeti perspektíva jelentőségét, amely rálátást enged a konjunktúra-ciklusok vonulatára és felfedi azok ismétlődő
törvényszerűségeit.
A
gazdasági
ciklusok
tanulmányozását
kulcsfontosságúnak érezzük a krízis okainak feltárásában. A második részben az 1990-2002-es időszak azon makrogazdasági tényezőit elemezzük, amelyek kölcsönös kihatása és összeadódása folytán Argentína a kezdeti „gazdasági csodának” titulált fellendüléstől egy évtized alatt a teljes gazdasági összeomlásig jutott. Kiemelt figyelmet szentelünk a „konvertibilitás”, azaz az USA dollárhoz rögzített árfolyam által gerjesztett gazdasági mechanizmusoknak, s emellett megvizsgáljuk a működőtőke-beáramlás, a külgazdasági egyensúly, az államháztartás, a GDP, a termelőágazatok, a munkanélküliség és az életszínvonal alakulását. 6
Természetesen ezek a tényezők szoros összefüggésben vannak egymással, ezért az okokozati viszonyokban nem lehet éles határokat vonni. Ennek megfelelően például az eladósodás hátterében egymást felerősítő gazdasági okok sokaságát, de ugyanakkor társadalmi
jellegzetességeket
is
felfedezhetünk.
Lehetőségeink
határain
belül
megpróbáltuk ezeket a tényezőket különválasztani és egyesével megvizsgálni. Az 5. fejezetben rövid kitekintést adunk a válság bekövetkezése óta történt eseményekről és a gazdasági mutatók alakulásáról, mivel úgy gondoljuk, hogy dolgozatunk nem lenne teljes az argentin gazdaság jelenének és fejlődési perspektíváinak felvázolása nélkül. Végezetül, a 6. fejezetben röviden összefoglaljuk munkánk főbb felvetéseit és az ezzel kapcsolatos következtetéseket., s ezek tükrében megfogalmazzuk az argentin gazdaság előtt álló kihívásokat és válaszutakat. A szakirodalom tekintetében a gazdaságtörténeti jellegű 2. és 3. fejezetben átfogó – nemzetközi, argentin és magyar – történeti és elemző munkákat használtunk fel. Az elemző jellegű 4. fejezetben a már említetteken kívül több, az egyes válságtényezőkre koncentráló rövid – nemzetközi és magyar – sajtócikkre, tanulmányra, valamint az Internetről szerzett információkra és statisztikai adatokra támaszkodtunk. Az 5. fejezet 2002 óta történt eseményeinek és gazdasági adatainak felvonultatásánál elsősorban Internet-forrásokból dolgoztunk.
*
*
*
Ezúton szeretnék köszönetet mondani Ferkelt Balázs tanár úrnak (BGF-KKF), témavezető konzulensemnek, aki ráirányította figyelmem erre az érdekes témára és hasznos javaslatokkal látott el, valamint Buzás Sándornak (MTA - Világgazdasági Kutatóintézet), külső konzulensemnek, aki nagy segítségemre volt a szakirodalom fellelésében.
7
2. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS (1880-1989) 2.1. Az aranykor (1880-1929) Az 1880-as korszakhatárt Argentína első elnökének, Julio A. Rocának megválasztása fémjelzi, amikortól a viszonylag stabil politikai háttér lehetővé tette a gazdasági
fejlődés
megindulását,
amely
a
természeti
gazdagságot
kiaknázó
mezőgazdaságon alapult. Argentína egyértelmű komparatív előnyökkel rendelkezett a mezőgazdaság terén, amely 55 millió hektárnyi – Franciaországnyi területű – természetes termőföldön és legelőn gazdálkodhatott.2 Ugyanakkor a földtulajdon nagy része egy szűk nagybirtokos réteg és a politikai-katonai elit kezében összpontosult, akik ezáltal meghatározó szerephez jutottak a gazdaságpolitika alakításában (lásd: Függelék 1. Táblázat). Ebben az időszakban alakult ki az az európai piacot integráló jellegzetes agrárexport-modell, amely meghatározó szerepet töltött be Argentína gazdasági felemelkedésében. Az agrártermékek – búza, kukorica, gyapjú, majd az ezt felváltó marhahús – fő felvevőpiaca Anglia volt, ahova az argentin GDP értékének mintegy egyharmadát exportálták (lásd: Függelék 2. Táblázat).3 Emellett fontos kiemelni Franciaország, Belgium és Németország jelentőségét a gyapjúexport tekintetében. Az argentin külgazdaságban érdekelt angol befektetők ugyanakkor hatalmas beruházásokat hajtottak végre a mezőgazdasági termelés és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar kereskedelmi-szállítási infrastruktúrája – vasút, kikötők, vágóhidak, hűtőházak, bankok, biztosítók, közüzemi szolgáltatások, stb. – terén (lásd: Függelék 3. Táblázat). Anglia tőkebefektetései az összes közvetlen tőkeberuházás négyötödét tették ki a századfordulón.4 Az agrárexport-modell elsősorban a hagyományos nagybirtokos-kereskedő oligarchia érdekeit szolgálta, akik magukévá tették az angol szabadkereskedelmi eszmét. Ennek megfelelően 1930-ig az argentin gazdaság nagyfokú nyitottságot mutatott: a külkereskedelem összértéke a GDP 50%-a körül mozgott5 és dinamikusan fejlődött (a kivitel értéke nyolcszorosára növekedett 1880 és 1914 között)6. Az export gerincét a már említett primer termékek alkották (lásd: Függelék 4. Táblázat), míg az 2
Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of LongAwaited Growth, OECD, 1997, 23.o. 3 Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 17.o. 4 Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., Kopint-Datorg, Budapest, 2003 5 Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of LongAwaited Growth, OECD, 1997, 26.o.
8
importban az iparcikkek és tőkejavak domináltak, előbbiek mintegy 60%-ra, utóbbiak pedig csaknem 100%-ra rúgtak.7 A mezőgazdaság, a gazdasági fejlődés motorjaként, a GDP 25%, valamint az export csaknem 100%-át tette ki és a munkaerő 30-35%-át foglalkoztatta. Az ipar, amely alapvetően az agrártermékek feldolgozására specializálódott a GDP 25%-át termelte és a munkaerő 25-30%-át foglalkoztatta. A főbb feldolgozott exportcikkek a hús, a gyapjú, a bőr, gabonából és olajos magvakból készült termékek voltak. A húsipar felfutásában igen nagy szerepet játszottak a külföldi befektetők által épített hűtő- és fagyasztóházak, amelyek segítségével a termékek magas áron és egyre szélesebb piacon kelhettek el. Emellett, a jelentős infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően fellendült az építőipar is. Mindazonáltal a legnagyobb súllyal a tercier szektor – s ezen belül is a külkereskedelemhez kapcsolódó kereskedelmi és szállítási szolgáltatások – képviseltette magát, a GDP 50% és a foglalkoztatás 40%-át adva.8 A gazdasági fejlődés – eleinte az extenzív mezőgazdasági gazdálkodás fellendülése, majd később a hozzá kapcsolódó exportorientált feldolgozó iparágak és kereskedelmi-szállítási szolgáltatások növekedése – a munkaerő iránti fokozott keresletet indukált, amelyet a kormányzat önkéntes bevándorlókkal kívánt feltölteni. Argentína megnyitotta kapuit a bevándorlók tömeges hullámai előtt, akik főleg a déleurópai – elsősorban olasz és spanyol – nemzetek szegényebb, jobb megélhetési feltételeket kereső rétegeiből kerültek ki. Az élelmiszer-bőség, valamint az aránylag magas bérszínvonal – amely a munkaerő-hiány következtében alakult ki – 1880 és 1930 között kb. 6 millió bevándorlót vonzott az országba, akiknek fele örökre Argentínában maradt. Az aktív bevándorlási politika a népesség gyors növekedéséhez és rohamos városiasodáshoz vezetett. Argentína lakossága több mint négyszeresére – az 1969-es 1,8 millió főről 1914-re 7,9 millióra duzzadt –, ugyanakkor a főváros lakossága nyolcszorosára – 187 ezerről 1,5 millióra – emelkedett ugyanebben az időszakban. 1914-re a lakosság 53%-a kétezer főnél népesebb városokban élt, s ezzel az aránnyal a világ második legvárosiasabb országa lett Nagy-Britannia után.9
6
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 23.o. Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of LongAwaited Growth, OECD, 1997, 29.o. 8 Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of LongAwaited Growth, OECD, 1997, 26-29.o. 9 Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 24-25.o. 7
9
Az I. Világháború időszakát kivéve, átlagosan évi 6-6,5%-os gazdasági növekedés jellemezte az 1880-1929-es periódust és – a fent leírtakat összefoglalva - az alábbi tényezők ösztönözték: •
termelékeny agrárgazdaság,
•
bővülő exportkereslet,
•
külföldi tőke-beáramlás,
•
bevándorlás,
•
politikai stabilitás.
Az I. Világháború jelentette az első nagy kihívást az agrárexport-modell számára, amikor is Argentína legfontosabb külgazdasági partnere, Nagy-Britannia megszűnt a világ első ipari hatalmának lenni. Az új gazdasági nagyhatalom, az Egyesült Államok azonban a húszas években látszólag átvette Nagy-Britannia szerepét a tőkebefektetések tekintetében, azonban a két piac kompetitív volta miatt elzárkózott az argentin export nagymértékű befogadása elől, amely továbbra is az európai piacokra koncentrálódott. Így egy érdekes kereskedelmi-pénzügyi háromszög alakult ki a három ország között, amelyet az alábbi modellen szemléltetünk:10 Brit-argentin-észak-amerikai kereskedelmi-pénzügyi háromszög
1. Ábra
Argentína Kölcsönök, befektetések, export-többlet
Bevételek az argentin befektetésekből, pénzügyi és kereskedelmi szolgáltatásokból Bevételek az angliai exporttöbbletből
Egyesült Államok
Exporttöbblet
Nagy-Britannia
Forrás: Saját készítésű ábra az alábbi forrás alapján: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 155-164.o. alapján
10
Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 155-164.o. alapján 10
Ugyanakkor ennek a rohamos gazdasági fejlődésnek megmutatkoztak az árnyoldalai is. A problémák két fontos tényezőben gyökereztek: a kialakulóban lévő torz gazdasági szerkezetben és az egyenlőtlen tulajdonviszonyokban. Ez utóbbi annak köszönhető, hogy az 1860-as évekig tartó politikai zűrzavar évtizedeiben, majd az őslakosok által lakott területek elfoglalása során a földtulajdon nagy része egy szűk nagybirtokos réteg és a politikai-katonai elit kezébe került, ami egészen a XX. század második feléig meghatározó jelentőségű volt az ország gazdasági és politikai fejlődésében. A bevándorló telepesek mindössze a földterületek 15%-át birtokolták, ugyanakkor a nagybirtokos elit földbérleti rendszerben műveltette területei nagy részét. (Egy 1914-ben készült felmérés szerint az agrárgazdálkodók és állattenyésztők 50%-a volt tulajdonos, míg 38%-a bérlő, ami a bérleti rendszer nagy súlyát mutatja.)11 A kisbirtokos réteg elhanyagolható jelenléte, valamint a kialakult földbérleti rendszer kedvezőtlenül hatott a mezőgazdaságba történő hosszú távú befektetésekre. Ezt a negatív folyamatot erősítette az agrárgazdaság extenzív jellege, mely olyan rugalmas gazdálkodásra rendezkedett be, amely a világpiaci változásoknak megfelelő, gyors váltásokat tett lehetővé az egyes alágazatok, a növénytermesztés és az állattenyésztés között. A
gazdasági
szerkezetet
illetően,
a
mezőgazdaság
domináns
jellege
meghatározta az ipar fejlődését, ami alapvetően az agrárszektor termékeinek feldolgozására alapult. Az agrárgazdasághoz kötődő ipar – élelmiszer-, textil-, bőr- és faipar – tulajdonosi szerkezete a földtulajdonviszonyokat tükrözte. Itt is tetten érhető az exportkereslethez és az exportpiacok ármozgásaihoz való maximális alkalmazkodás, ami a feldolgozó iparágaktól nagyfokú rugalmasságot, gyors termékváltási lehetőségét követelt. Ez a tényező megakadályozta a termékspecializációt és a hosszú távú befektetések megvalósulását a feldolgozóiparban. Nem alakult ki az exportágazatokhoz kapcsolódó megfelelő gépgyártás sem. Így az ipar gép- és technológia-szükségletét külső forrásból kellett fedezni, amely folyamatos import-függőséget hozott létre. A termelőeszközök nagy részét Angliából importálták. Az exporthoz köthető iparágakon – melyet a társadalmi-politikai elit tartott a kezében – nem alakult ki jelentős iparstruktúra. A bevándorlókból kialakult városi középrétegek ipari tevékenysége leginkább az egyszerű fogyasztási cikkek, használati 11
Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 60.o. 11
tárgyak kis szériában való gyártásában merült ki, mivel sem a megfelelő magas szintű technikai tudást, sem a megfelelő mennyiségű tőkét nem tudták apportálni vállalkozásaikba. Általában elmondható, hogy Argentína ipara – az export iparágak kivételével – az uralkodó elit nyomásának és a helyi ipar védelmének és ösztönzésének szinte teljes hiányában, egy alacsony termelékenységű, nemzetközileg nem versenyképes, technológia-import és következésképpen a devizatermelő exportágaktól függő ágazattá vált. 2.2. A gazdasági világválság és az agrárexport-modell hanyatlása (1930-1943) Az 1929-es gazdasági világválság bekövetkezésekor Argentína éppen fejlődése csúcsán volt a világ 11. exportőreként és a tíz leggazdagabb nemzet egyikeként.12 De a külső gazdasági tényezőktől való nagyfokú függés miatt a világválság elementáris csapásként érte az országot: a primer termékek ára lezuhant (mintegy 60%-kal), a tőkebeáramlás elapadt, a válság leküzdésére alkalmazott protekcionista politikák nyomán a külpiacok bezárultak. Tehát az agrárexport-modell sikerét biztosító két legfontosabb tényező: az export-kereslet és a tőkeimport omlott össze, amely rákényszerítette az országot a gazdaságpolitikai irányváltásra. Ekkor indult el az importhelyettesítő ipari termelés, amely nagyban hozzájárult a GDP-növekedés megindulásához és a válságból való kilábaláshoz. E gazdaságpolitikai irányváltás az ipar nemzetgazdaságban betöltött szerepének folyamatos, bár egyelőre nem túl jelentős erősödését generálta, ami 1925 és 1944 között 3,3%-os növekedést jelentett a GDP arányában (lásd: Függelék 5. Táblázat). A valódi gazdasági szerkezetváltás azonban akadályokba ütközött: •
az ipari termelés hatékonysága alacsony szinten maradt, nem történt technológiai megújulás;
•
az előállított termékek között a könnyűipari, élelmiszeripari és félkész termékek domináltak, s ezáltal a tőkejavak és tartós fogyasztási cikkek terén az ország továbbra is ráutalt maradt az importra;
•
az előállított termékek nemzetközileg nem voltak versenyképesek, illetve az erős európai protekcionizmus hatására nem tudtak a távolabbi piacokra
12
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 43. o.
12
betörni, így jobbára a belföldi, illetve a regionális (dél-amerikai) piacon kerültek értékesítésre; •
a szektorban nem fejlődött ki a vertikális integráció;
•
az ún. „mesterséges iparágak”, azaz nem helyi nyersanyagokra épülő iparágak (pl. nehézfémipar) mostoha elbánásban részesültek;
•
nem fejlődött ki szervezett tőkepiac az ipar finanszírozására;
•
az agrárexport-modell átmentésében érdekelt oligarchia több, Argentína számára kedvezőtlen megállapodást kötött Angliával (1933 Roca-Runciman paktum, 1936 Malbrán-Eden szerződés), aki ezáltal továbbra is kedvező feltételek mellett helyezhette – főként ipari – termékeit az argentin piacra.
A primer exporton nyugvó modell összeomlása egy újabb kihívás elé állította az argentin gazdaságot, amely a mai napig húzódó, ciklikus válságok sokaságát előidéző tényezővé vált: ez a fizetésimérleg egyensúlytalansága. A csökkenő exportbevételek és tőkebehozatal folytán a devizatartalékok elapadtak, ugyanakkor Argentína – más országokkal ellentétben – folytatta az adósságszolgálatot, amely tovább súlyosbította a helyzetet. A tőkejavaktól nagyban függő ipari szektor növekedése, szintén devizakiadásokat indukált. A nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi rendszer összeomlása a monetáris rendszerre is kihatott: 1931-ben szükségessé vált a nemzeti fizetőeszköz, a peso leértékelése, továbbá az árfolyam-politika alapját képező arany-standard rendszer elhagyása. A kialakult válsághelyzet kezelésére csak állami beavatkozással volt lehetőség, így Argentína elkanyarodott az Angliából importált szabadkereskedelmi eszmétől és 1933-ban meghirdette a Gazdasági Akciótervet, amely alapvetően négy fontos területet ölelt fel:13 •
a devizapiac ellenőrzése és kettéosztása a devizakiáramlás csökkentése érdekében (az exportőrök fix vételi árfolyamon kötelesek az államnak eladni a devizát, miközben az import behozatali engedélyhez van kötve és az eladási árfolyam napi licittel kerül meghatározásra);
13
Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 245-255.o. alapján
13
•
a fogyasztási javak piacának ellenőrzése ágazati szabályozás révén a termelők védelmében (pl. minimum felvásárlási árak fixálása állami garanciával);
•
a pénzügyi politika terén gyökeres változást jelentett 1935-ben a Központi Bank felállítása, amely révén állami szabályozás alá került a pénzkibocsátás, a hitelállomány ellenőrzése, valamint a peso értékét biztosító arany- és devizatartalékok kezelése. A Központi Bank feladata lett a konjunktúraciklusok
ingadozásainak
kiegyenlítésére
szolgáló
anticiklikus
pénzügypolitika alkalmazása. •
adóemelés és új adók bevezetése az állami bevételek növelése érdekében, amelyek állami beruházások és közmunkaprogramok elindítását tették lehetővé.
Mindezen gazdasági intézkedések zavaros politikai időkben, az ún. „gyalázatos évtizedben” kerültek megvalósításra. 1930 szeptemberében Uriburu tábornok katonai puccsal ragadta magához a hatalmat, ami több mint 50 évre a politikai instabilitás talajára terelte Argentínát. Az 1946-os elnökválasztás kivételével, az ország vezetői legitimitás nélkül, választási csalások és államcsínyek révén jutottak a hatalomhoz. A korrupció hatalmas méreteket öltött. A külkapcsolatokban szintén mérföldkövet jelentett ez az időszak: az Egyesült Államokkal való kapcsolatban a Roosevelt elnök által meghirdetett „new deal”, illetve a „jószomszédság-politika” volt az irányadó. Eközben Nagy-Britannia – a kétoldalú egyezmények ellenére – egyre inkább háttérbe szorult és felbomlott az előző fejezetben tárgyalt
kereskedelmi-pénzügyi
Ugyanakkor
megélénkült
a
háromszög
dél-amerikai
(Nagy-Britannia-Argentína-USA).
országokkal
való
kereskedelem
és
kezdeményezések történtek a szabadkereskedelmi övezet megvalósítására (elsősorban Brazíliával és Chilével), továbbá Németország előlépett az argentin agrártermékek egyik legnagyobb piacává (fagyasztott hús, gabona, len) egészen a II. Világháború kitöréséig. (Lásd: Függelék 6. Táblázat) Az 1930-as válság következtében kialakuló munkanélküliség a kormányt a tömeges bevándorlás megállítására kényszerítette, aminek következtében a bevándorlás az előző évtized egyenlegének kevesebb mint egytizedére csökkent. Ugyanakkor lendületet kapott a belső migráció és a városiasodás. Az időszak végére a városi lakosság a teljes lakosság mintegy kétharmadára nőtt, s ennek fele a fővárosban és 14
vonzáskörzetében lakott. Ez a demográfiai változás gazdasági téren az ipari és a tercier szektor
növekedését
indukálta,
politikai
téren
pedig
a
munkásmozgalmak
kialakulásának adott táptalajt, amely jelentős szerepet játszott Argentína későbbi történelmében. A Buenos Airesi agglomeráció kialakulása folytán „legyező” formában, a terület 20%-ára csoportosult a termőterületek 87%-a, az állattartás 67%-a, a kitermelő és feldolgozóipar 78%-a és a vasutak 54%-a. 14 A gazdaságpolitikai intézkedések által ösztönzött növekedésnek végül 1938-ban egy újabb válság vetett véget. A II. Világháború kitörése romba döntötte az európai államokkal (elsősorban Németországgal) fejlődésnek indult kereskedelmi kapcsolatokat, ugyanakkor a semlegességet választó – valójában a tengelyhatalmakkal szimpatizáló – Argentínát eltávolította az Egyesült Államoktól is. Az 1943-as nacionalista szellemiségű katonai hatalomátvétel után az USA megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Argentínával és kereskedelmi embargóval sújtotta az országot. Az 1929-43-as időszakot – összefoglalva – a világgazdasági válság szülte kényszerű importhelyettesítő iparosítás, az állami szerepvállalás növekedése, a pénzügyi rendszer racionalizálása és a külkapcsolati viszonyrendszer átalakulása jellemezte. 2.3. Az importhelyettesítő iparfejlesztés, valamint a növekvő gazdasági és politikai instabilitás korszaka (1944-1975) Az 1943-as katonai puccsot elindító nacionalista, tengelyszimpatizáns tisztek közül kiemelkedett Juan Domingo Perón személye, aki a kormányban fontos tisztségeket kapott (munkaügyi és népjóléti államtitkár, alelnök, honvédelmi miniszter és a Háború Utáni Tervezési Tanács elnöke volt) majd az 1946-os választásokon megszerezte az államelnöki posztot. Perónra nagy hatással volt Mussolini szociálpolitikája, amely egy államilag szervezett, korporatív társadalmat kívánt megvalósítani. Perón kormányzásának nagy újdonsága volt a munkásosztályban rejlő potenciál felfedezése, amelyet a személyi kultusz és valós szociális reformok ötvözésével sikerült mozgósítania, s ezáltal széles társadalmi bázist szerzett populista politikájához. Szociális téren fontos lépések történtek a jóléti állam megteremtése felé: a jelentős béremelések, a szociális juttatások kibővítése, a munkahelyteremtés és a 14
Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones
15
munkások érdekeit szolgáló munkatörvények révén a bérből és fizetésből élők nagyobb arányban részesedhettek a jövedelem-újraelosztásból. A gazdaságpolitika fő alapkövét az immár a nehéziparra is kiterjesztett iparosítás jelentette, nagyfokú protekcionizmus és kiterjedt állami beavatkozás mellett, amely egy önellátó, befelé forduló gazdaság megteremtését célozta meg. 1944-48 között a gyors iparosítás látványos eredményeként az argentin gazdaság évi 6%-os növekedést produkált.15 Azonban hamarosan kiderült, hogy ez a fejlődés nem fenntartható, hiszen valójában csak extenzív fejlődés történt (főként a munkaerő és a termelőegységek számának felduzzasztásával), ugyanakkor megmaradt a korábbi évtizedekből örökölt torz struktúra, valamint az alacsony technológiai szint és termelékenység. (Bár 1946-48 között jelentős ipari beruházások történtek a termelőeszközök területén, 1949-től ez a folyamat megszakadt, s csak az 1960-as évek végén kapott újabb lendületet.) A protekcionista eszközök rövidtávon megvédték a helyi termelőket, akik a jóléti intézkedések hatására kibővült nemzeti piacra termeltek, ám hosszútávon elzárták őket a külföldi termékekkel való verseny lehetőségétől. Az ipari termékek exportja ennek megfelelően alacsony szinten maradt, s csak az 1960-as évek végén kezdett enyhe növekedésbe (lásd: Függelék 7. Táblázat). Az agrárium ugyanakkor nemcsak látványos hátrányokat szenvedett, de az erőszakos iparfejlesztés és a felduzzadt állami kiadások áldozatává vált. Ennek hátterében politikai indíttatás is sejthető, amely az agrároligarchia – azaz a politikai ellenzék – meggyengítésére irányult. A mezőgazdaság jövedelmeinek elszívása a következő konkrét intézkedésekben nyilvánult meg: •
külkereskedelem „államosítása” az exporttermékek állami felvásárlási monopóliuma révén. A nyomott felvásárlási árak és a nemzetközi piaci eladási árak közötti nyereség az államkasszába vándorolt.
•
magas adók kiszabása az agrárexport-termékekre;
•
az állam nem hitelezte a mezőgazdaságot és magas importvámokkal megnehezítette a termeléshez szükséges tőkejavak beszerzését.
Macchi, Buenos Aires, 2000, 326.o. 15 Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of LongAwaited Growth, OECD, 1997, 33.o. 16
A mezőgazdaságból ilyen módon elvont jövedelmeket a béremelések, az államháztartás hiánya és az iparfejlesztési program finanszírozására használta fel az állam. Ugyanakkor ezek a lépések a mezőgazdasági termelés és termelékenység, és következésképpen az argentin GDP nagy részét kitevő agrárexport-bevételek hanyatlásához vezettek. Az export 1955-re a GDP kb. 9%-ára esett vissza16, miközben a tőkejavak beszerzése miatt kikerülhetetlen import eleinte növekvő tendenciát, majd egy állandó szintet produkált. A külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg ennek megfelelően drámai romlást mutatott (lásd: Függelék 8-9. Táblázat). A kormány nacionalista elkötelezettségét mutatta a külföldi tőke befolyásának csökkentésére irányuló erőfeszítés, ami az államosításban (vasút, telefonhálózat, közüzemi szolgáltatások, bankszféra) és a külföldi adósság repatriálásában nyilvánult meg. A külföldi tőke beáramlása nemcsak az államosítás, hanem a befektetők általános bizalomvesztése okán is elapadt. Fontos tudni, hogy az államosítás kivásárlás útján ment végbe, ami a korábbi exporttevékenység révén felhalmozott tartalékokból történt, s az államadósság törlesztése ugyanebből a forrásból táplálkozott. Ez a két tényező – külföldi tőke kivonása és adósságtörlesztés -, összeadódva a mezőgazdasági exportbevételek
hanyatlásával
nagyfokú
dekapitalizációt
indított
el
a
nemzetgazdaságban és a folyó fizetésimérleg romlását indukálta. Állandósult a költségvetési deficit is: a kiterjedt szociális reformok, az államilag támogatott iparosítás és a felduzzadt állami szektor ugrásszerű növekedést generáltak az állami kiadásokban, amelyek 1947-48-ban a GDP 34,3%-ra rúgtak.17 Az infláció szintén felgyorsult, a bankrendszer államosítása folytán pedig a tartományi bankok közvetett pénzteremtési lehetősége tovább szította a pénzromlást. A fent leírt negatív folyamatok hatására Argentína 1949-52 között újabb válságot élt át. A válaszként adott stabilizációs és megszorító intézkedések (pénzleértékelés,
fizetések
befagyasztása,
költségvetési
megszorítások)
elkerülhetetlennek tűntek és a kormány felismerte a külföldi tőke bevonásának szükségességét is. Ugyanakkor ezek a népszerűtlen lépések megingatták Perón tömegbázisát, ami 1955-ben egy újabb katonai puccshoz és az elnök lemondásához és száműzetéséhez vezetett.
16 17
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 64. o. Ibidem, 68. o. 17
Az 1955-73-as időszakban katonai és civil kormányok váltották egymást: a fizetésimérleg-válságokat
államcsínyek
követték,
mivel
a
populista
politikán
„elkényeztetett” szakszervezetek ellenállása miatt az alkotmányos kormányok nem merték felvállalni a népszerűtlen megszorító intézkedések véghezvitelét. Erre csak a diktatórikus eszközökkel kormányzó katonai kormányok voltak képesek. Az így kialakult
„stop-and-go”18
(leáll-és-indul)
gazdaságpolitika
következtében
a
nemzetgazdaság hullámzó teljesítményt mutatott. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem mélyen a nemzetközi átlag alá esett. Az polgári radikális kormányok (az azonos elnevezésű Polgári Radikális Egyesülés – Unión Cívica Radical – párt nevéből) folytatták az importhelyettesítő iparfejlesztés stratégiáját, 1958-ban a „desarrollismo” (fejlesztés) program, 1960-as évek végén pedig az államilag támogatott nagy ipari projektek révén. A védett, befelé forduló és elavult gazdasági szerkezet miatt azonban ezek a programok nem javították lényegesen az ipar termelékenységét és az exportlehetőségeket. A reformok viszont mind nagyobb ellenállásba ütköztek a megizmosodott ipari lobby részéről, hiszen ebben az időszakban az ipar a munkaerő 30%-át foglalkoztatta.19 Az elapadt devizatartalékok pótlása kapcsán kísérlet történt a mezőgazdasági export visszaállítására és a külföldi tőke visszacsábítására is. Az előbbi az 1960-as években kezdett ismét növekvő tendenciába, míg az utóbbi 1958-tól a transznacionális vállalatok fokozatos megtelepedésével járt. 1955 és 1975 között a transznacionális vállalatok részesedése az ipari termelésben egyötödről egyharmadra nőtt20, jelenlétük elsősorban az autóiparban és az olajiparban volt kiemelkedő. A külföldi tőke beáramlása azonban nem tért vissza a korábbi szintre és jelenléte inkább gyengítette, mint erősítette Argentína külpiaci pozícióját. Bár pozitív vonásként történt némi technológia-transzfer, de általában elmondható, hogy a transznacionális vállalatok kizárólag a belső piacra termeltek (és ott is gyakran az elavult technológiákat értékesítettek) ezért az exportban nem tükröződött a termelésbővülés, továbbá behozatal-növelő gépszükségletük és a befektetés értékét jóval meghaladó nyereségrepatriálás tovább rontotta a folyó fizetési mérleg egyenlegét.
18
Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of LongAwaited Growth, OECD, 1997, 36.o. 19 Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 73. o. 20 Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., Kopint-Datorg, Budapest, 2003, 59. o. 18
Az 1955-75-ös időszakban az agrárexport-modelléhez hasonló külgazdasági háromszög jött létre Argentína, az Egyesült Államok és az Európai Gazdasági Közösség (EGK)21 között, amelyben Argentínának kereskedelmi többlete volt ez utóbbival, míg hiánya volt az előbbivel szemben (lásd: Függelék 10. Táblázat). De ez a háromszög korántsem
volt
olyan
kiegyensúlyozott,
mint
az
aranykor
külgazdasági
viszonyrendszere, mivel a pozitív egyenlegek nem kompenzálták a deficites oldalt, sőt, az EGK megerősödésével a többlet is egyre csökkenő tendenciát mutatott. Éppen ezért Argentína rászorult a külpiaci diverzifikációra, hogy a kialakult kereskedelmi háromszög hátrányait küszöbölje. E tekintetben a világgazdaság áramkörébe való visszakapcsolódás fontos lépéseként értékelhető az 1956-os IMF- és Világbank-tagság, majd az 1967-es GATT-tagság. Az ismétlődő fizetésimérleg-válságok és az elszabadult infláció hatására a társadalmi elégedetlenség kezelhetetlenné vált a 70-es évek elejére, a gazdasági és politikai bizonytalanság pedig erőszakot szült. Ezek az események tették lehetővé Perón 1973-as visszatérését a hatalomba, akinek személye még mindig képes volt a népi támogatást összefogni. De szociáldemokrata ihletésű programját nyolc hónappal későbbi halála miatt már nem tudta véghez vinni. Az 1973-as olajválság megadta a kegyelemdöfést is a nemzetgazdaságnak (az infláció 182%-ra szökött fel, az államkassza hiánya a GDP 15,4%-ára rúgott)22, politikai téren pedig elszabadult a pokol a jobboldali félkatonai egységek tisztogató-akciói révén. Összefoglalásként tehát elmondhatjuk, hogy az 1944-75-ig tartó időszakot az állami támogatással megvalósított iparosítás, a protekcionizmus, a nemzetgazdaság bezáródása és az állam széleskörű beavatkozása jellemezte, s ezt a tendenciát az 1958tól történt nyitási kísérletek sem tudták jelentősen befolyásolni. Mindezek a gazdasági folyamatok növekvő politikai és társadalmi bizonytalanság, sorozatos államcsínyek és erőszakhullámok közepette zajlottak, ami kiszakította Argentínát hagyományos nemzetközi beágyazódásából.
21
Az Európai Gazdasági Közösség (EGK) alatt értjük itt azoknak a tagországoknak az összességét, amelyek az EGK (1967) alapító tagjai, illetve e szervezet elődjének tekinthető Montánunió (1951), valamint az Európai Közösségek (1957) tagjai is voltak. 22 Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 694-695.o. 19
2.4. Gazdaságliberalizációs törekvések, adósságválság, szélsőséges makrogazdasági egyensúlytalanság időszaka (1976-1989) 1976-ra az ország sohasem látott mélypontot élt meg: az infláció elérte az évi 444%-ot, az államháztartás hiánya a GDP több mint 15%-ára rúgott, a politikai terror aláásta a társadalmi rendet.23 Ezek a körülmények tették lehetővé az 1976. márciusi katonai hatalomátvételt, amely Argentína legerőszakosabb diktatúrájaként vonult be a történelemkönyvekbe. A „piszkos háborúnak” nevezett időszakban mintegy 30.000 ember tűnt el nyomtalanul a hatóságok aktív közreműködésével. A gazdaságpolitika területén a katonai junta végleg szakított a négy évtizedre visszatekintő importhelyettesítő iparosítással és radikális piacliberalizációra szánta el magát. A liberalizáció három területre összpontosult: a munkaerőpiac rugalmasabbá tételére a peronista szakszervezetek hatalmának csökkentése révén; a külkereskedelemi nyitásra, ami a termelékenység növelésére és az infláció letörésére irányult; valamint a pénzügyi szektor deregulációjára, amellyel a megtakarításokat és beruházásokat kívánták ösztönözni. A stabilizációs program Mauricio Rojas szavaival élve a „kör négyszögesítése” volt, hiszen a reformok nem terjedtek ki a felduzzadt állami szektor megnyirbálására, sőt, a kormány elkötelezte magát a munkanélküliség leszorítása mellett (1978-80 között csupán 2,5%-os volt a munkanélküliség), ezért a gazdasági intézkedések nem tudták lényegesen befolyásolni a belső adósság alakulását, amelynek 40-72%-át az állami vállalatok adták a katonai diktatúra időszaka alatt.24 A piacvédelmi eszközök kiiktatása és a vámok drasztikus csökkentése (utóbbiak az átlagban 100%-os szint egyharmadára csökkentek)25 elsősorban az importhelyettesítő politika által sokáig sújtott mezőgazdaságnak és az agráripari exportőröknek kedvezett. Az agrárexport-modellt azonban - a megváltozott világpiaci helyzetnek köszönhetően már nem lehetett újra felvirágoztatni. Az 1973-as olajválságot követő recesszió és az Európai Gazdasági Közösség közös agrárpolitikája folytán (az EGK az agrárszubvenció és a közös piac védelme révén versenypozícióba került az agrárexport terén) Argentína hagyományos külpiacai bezárultak. Exportfeleslegének levezetésére Argentína még a szovjet piacot is meghódította, ami nemcsak meglepőnek bizonyult egy kommunizmusellenes katonai kormánytól, de az Egyesült Államok érdekeivel is ütközött. 23
Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of LongAwaited Growth, OECD, 1997, 38.o. 24 Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 84. o. 25 Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 85. o.
20
1980-ra a Szovjetunióval folytatott kereskedelem olyan jelentős méreteket öltött, hogy egy újabb külgazdasági háromszög körvonalazódott, amelyben az Egyesült Államok továbbra is Argentína fő beszállítójaként, míg a Szovjetunió az argentin export felvevőpiacaként működött, átvéve Nagy-Britannia (1880-tól), illetve az EGK (1955től) szerepét (lásd: Függelék 11. Táblázat). Ez a spontán módon kialakult új háromszög – tekintve a hidegháborús körülményeket – igen sok gazdasági és politikai jellegű feszültséget szült. Egyfelől a Szovjetunió az Argentínával fennálló negatív kereskedelmi egyenleg ellentételezése végett saját termékei és befektetései számára próbálta megnyitni az argentin piacot, míg az észak-amerikai bankokkal fennálló argentin adósság az USA kezében jelentett nyomásgyakorló tényezőt az argentinszovjet kereskedelem befolyásolására. (Emellett Argentína politikai téren is szembeszegült az USA-val, amikor nem csatlakozott a Carter elnök által a Szovjetunió ellen bevezetett kereskedelmi embargóhoz.) A burokban tartott ipar mindeközben érzékenyen reagált a piacnyitás következményeire, amiről a szakirodalomban megoszlanak a vélemények. Palotás László szerint a protekcionizmus megszűnése piaczsugorodást, egész iparágak tönkremenetelét, a feldolgozóipari multinacionális vállalatok kimenekülését és importáradatot generált, ami tönkretette a korábbi iparosítás eredményét.
26
Ugyanakkor az
ipari termelékenység adatainak tükrében igazoltnak látszik Mauricio Rojas azon vélekedése, hogy az iparban pozitív tendenciaként értelmezhető a foglalkoztatás csökkenése és az ipari termelés stagnálása, ha figyelembe vesszük, hogy a termelékenység 1975 és 1987 között – tehát még a diktatúra után is – 50%-kal nőtt, sőt az ipari export is növekvő tendenciát mutatott. Az import az 1977-81-as időszakban mindössze 2,5%-kal bővült, de ezen belül a tőkejavak importja megnégyszereződött, ami Rojas szerint az ipari modernizáció jele.27 1978-ban megvalósult a tőkepiac teljes megnyitása is, ami az országba vonzotta a külföldi – elsősorban spekulatív – tőkét, ugyanakkor csődbe vitte Argentína két legnagyobb bankját, s ezzel mély pénzügyi válságot indított el. A kormány stabilizációs programja megkésett és elhibázott volt. A súlyos folyó fizetésimérleg-hiányból külföldi magánbanki kölcsönökkel próbált meg kilábalni az állam, ami egyre nagyobb terheket rótt Argentínára, főként a 1979-es második olajválság után felszökött nemzetközi 26
Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., Kopint-Datorg, Budapest, 2003, 60-61. o. 27 Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 86. o. 21
kamatlábakat figyelembe véve. 1981-ben az ország újra a szakadék mélyén volt: a külföldi adósság elérte a GDP 70%-át (az 1975-ös 7,9 milliárd dollárról 1981-re 35,7 milliárdra nőtt28), az infláció csaknem évi 200% volt, az államháztartás hiánya a GDP 15%-át tette ki.29 (Lásd: Függelék 12. Táblázat) A kormány leértékeléssel és a tőkeforgalom korlátozásával reagált a válságra, s a nemzeti összefogást egy háború kirobbantásával kívánta biztosítani.1982-ben a Falkland-szigetek megszerzésére indított katonai „kaland” azonban vereséggel zárult, s az incidens hosszú időre jegelte a Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal való kapcsolatot. A katonai kormány csődje megnyitotta az utat a demokratizálódás előtt, s az 1983-as választásokon Raúl Alfonsín, a polgári radikális párt képviselője került az elnöki székbe. A katonai rezsimtől megörökölt hatalmas külföldi adósságterhek és költségvetési deficit behatárolta a kormány mozgásterét. Az első időszakban a kormány elsősorban a politikai demokratizálásra, a stabil intézményi háttér megteremtésére törekedett és populista elemekkel is átszőtt (béremelés, oktatási reformok, élelmezési program) politikával próbálta biztosítani programja számára a lakosság támogatását. A peronista szakszervezetek ellenállása miatt egyébként is nehéz lett volna a gazdaság javát szolgáló megszorító intézkedések véghezvitele. 1984-ben a gazdasági helyzet tovább romlott, az infláció majdnem 700%os volt és mintegy 22 milliárd dollárnyi tőke szökött ki az országból.30 1985-ben a kormány rendhagyó stabilizációs programmal állt elő: az „Austral Terv” új pénz (az austral) bevezetését, megfelelő korrekciót követően a bérek, árak és az árfolyam befagyasztását, az irányadó kamatlábak csökkentését, a privatizációt és piaci liberalizációt, valamint a költségvetési deficit megszüntetését irányozta elő. A program kezdeti sikerei (infláció leszorítása, államháztartás hiányának csökkentése) megfeneklettek a társadalmi elégedetlenség (sztrájkok) és a tartományi kormányok és állami vállalatok változatlanul magas kiadásai folytán. (Lásd: Függelék 13. Táblázat) 1987-ben Alfonsín helyzete politikailag is meggyengült, amikor a választásokon peronista többség alakult ki a képviselőházban. Az ellenzék ellehetetlenítette az 198788-ban meghirdetett megszorító intézkedéseket, amelyek az állami szektor redukálását és a tartományi hivatalok nagyobb fokú ellenőrzését célozták meg. Talán az egyetlen 28
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 84. o. Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of LongAwaited Growth, OECD, 1997, 39.o.
29
22
pozitív motívum ebben az időszakban az 1986-tól működő argentin-brazil gazdasági integrációs és együttműködési program volt, amelynek keretében preferenciális alapon működő kereskedelem indult meg a két állam között. (Ez az együttműködés jelentette az 1991-ben megalakult Déli Közös Piac – rövidítve: MERCOSUR – integráció alapját.) 1989-ben az ország ismét a hiperinfláció hálójába került és a bizalmát vesztett szavazók többsége 1989. májusában a peronista Carlos Saúl Menemre adta le voksát az elnökválasztáson. A megszállott populista hírében álló politikus megválasztása miatt fejvesztett tőkemenekülés vette kezdetét az országban és az infláció három hónap alatt 78%-ról 200%-ra emelkedett.31 Azonban mindenki legnagyobb meglepetésére és – peronistaként – rendkívül paradox módon, Menem neoliberális gazdaságpolitikai programmal állt elő, a reformok véghezvitelében azonban kétségkívül alkalmazta a peronizmus tekintélyuralmi elveit. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy az 1976-83-as katonai diktatúra a gazdaság
teljes
liberalizálását
kívánta
megvalósítani
egy
arra
alkalmatlan
makrogazdasági környezetben, ahol az infláció, a tőkekiszökés, az államadósság és a nagyfokú gazdasági és politikai bizonytalanság meggátolta a piacnyitás pozitív hatásainak érvényesülését. Az eltervezett reformok hibásnak bizonyultak és nem terjedtek ki a válság legfontosabb tényezőjét alkotó állami szektorra. Az 1983-ban hatalomra került radikális kormány nagy vonalakban folytatta a katonai rezsim gazdaságpolitikáját, azzal a különbséggel, hogy a liberalizációt megpróbálta fokozatosabban végrehajtani. A reformok azonban csak részlegesek voltak és mind nagyobb társadalmi és politikai ellenállásba ütköztek, ami ellehetetlenítette a kormányzást. Az 1989-ben hatalomra került Menem azonban már igazán mélyreható reformokat tudott véghez vinni, amelyben nagy szerepet játszott, hogy sikerült letörnie a peronista szakszervezetek ellenállását.
30 31
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 91-92. o. Ibidem, 95. o.
23
3. A „KONVERTIBILITÁSBÓL” 32 AZ ÁLLAMCSŐDBE (1990-2002) 3.1. Az argentin gazdasági „csoda”: a hiperinfláció letörése, piacliberalizáció és gazdasági növekedés (1990-1994) A Menem-éra első korszakát – a fenntarthatóság elvének mellőzésével – sok elemző egyenesen „argentin gazdasági csodának” titulálta. Nem meglepő ez a következtetés, ha figyelembe vesszük, hogy Carlos Menem, saját populista választási ígéreteivel ellentétben végül felelős gazdaságpolitikát próbált megvalósítani a gazdasági élet aktív szereplőinek bevonásával (a vállalati szférában megedzett közgazdászokat és vezetőket
hívott
meg
kormányába).
A
véghezvitt
strukturális
reformoknak
köszönhetően 1990 és 1995 között az argentin gazdaság kiugró teljesítményt produkált: átlagosan évi 4,5%-os növekedés mellett sikerült egyjegyűre leszorítani a korábban négyjegyű hiperinflációt.33 S mindezt úgy, hogy az 1989-90-es hiperinflációs sokkok és folyamatos államháztartási gondok következtében csőd szélére került országot kellet elkormányoznia. Igaz, hogy az eszközök megválogatásában nem mutatkozott túl érzékenynek az elnök: mind a kezdeti megszorító intézkedéseket, mind neoliberális reformjait tekintélyuralmi módszerekkel (főként ún. sürgősségi rendeletek révén) vitte keresztül. Ezt példázza az 1990. január 1-jén életbe lépett Bonex-rendelet, amely az infláció letörése érdekében gyakorlatilag elkobozta a lakosság megtakarításait. (A rendelet értelmében minden 610 dollár érték feletti bankbetétet dolláralapú államkötvényre (Bonex-kötvényre) cseréltek, melynek valós piaci értéke a névértéknek mindössze 70%a volt.)34 Menem saját szavaival élve ez egy „érzéstelenítés nélküli sebészeti beavatkozás”35 volt, amelynek pozitív eredménye már ugyanezen év áprilisában megmutatkozott. Úgy tűnt, hogy Argentínában a kormány felnőtt a mélyreható strukturális reformok végrehajtásának feladatához és egyben sikerült megtörnie a reformok útjában álló,
legfőbb
nyomásgyakorló
testületeket:
a
szakszervezeteket.
Menem
a
szakszervezetekkel szemben jutalmazó-büntető politikát alkalmazott: az együttműködő 32
A „konvertibilitás” szót jelen tanulmányban a Konvertibilitási Törvényben lefektetett peso-dollár árfolyam 1:1 arányú rögzítésére alkalmazzuk, az Argentínával foglalkozó szakirodalomban használatos szakzsargonnak megfelelően. 33 Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of LongAwaited Growth, OECD, 1997, 40.o. 34 Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., Kopint-Datorg, Budapest, 2003, 63.o. 35 Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 98. o. 24
szakszervezeteket jutalmazta, míg a privatizáció ellenében felsorakozottakat büntette. Az állami szféra sztrájkjaival szemben kérlelhetetlen volt (gyakorlatilag rendelet útján betiltotta azokat), mivel a gazdasági növekedést lehetetlen volt elindítani a nagy mennyiségű
munkanap-kieséssel.
Sikerült
megosztania
Argentína
legerősebb
szakszervezetét a CGT-t is (Confederación General de los Trabajadores = Általános Munkás Konföderáció). Így kerülhetett sor azokra a gazdaságliberalizációs reformokra, amelyek lehetővé tették az argentin gazdaság újbóli megnyílását és nemzetközi beágyazódását, s amelyek az alábbi intézkedéseken alapultak: •
privatizáció: rekordidő alatt rekordmennyiségű állami vállalat privatizálása zajlott le, ami kiterjedt nemcsak a közszolgáltatásokra, de olyan stratégiai ágazatokra is, mint a kőolaj- és földgáztermelés.
•
dereguláció: az állami beavatkozás csökkentése a különböző gazdasági ágazatokban.
•
protekcionista
eszközök
(védővámok és importkorlátozó eszközök)
minimálisra csökkentése. De a kormány legnagyobb „dobása” mégiscsak a Domingo Cavallo gazdasági és pénzügyminiszter nevével fémjelzett, 1991. április 1-jén életbe lépett Konvertibilitási Törvény volt, amely a peso36 árfolyamát 1:1 arányban az USA dollárhoz rögzítette. A nemzeti pénz értékállóságának szavatolására a Központi Bank volt hivatott, akinek megfelelő mennyiségű monetáris tartalékokkal kellett biztosítania a monetáris bázis, azaz a teljes argentin pénzkínálat fedezetét. A törvény továbbá rendelkezett a peso és a dollár közötti korlátlan átválthatóságról, valamint arról is, hogy az árfolyam-paritás bárminemű
módosítása
csak
parlamenti
döntéssel
legyen
lehetséges.
1992.
szeptemberétől pedig független lett a Központi Bank, s ettől fogva nem kölcsönözhetett a kormánynak és az állami vállalatoknak. Ez a pénzügyi reform és a hozzá kapcsolódó fegyelmezett pénzpolitika gyakorlatilag nullával tette egyenlővé az inflációt, továbbá újjáélesztette a nemzeti fizetőeszközbe vetett bizalmat nemcsak a lakosság és a hazai gazdasági szereplők, de a külföldi befektetők és hitelezők részéről is. A külföldi tőke újra elkezdett áramlani az 36
1992-től ismét a peso váltotta fel az australt, az átváltás 10.000 austral = 1 USD, illetve 10.000 austral = 1 peso alapon történt. (Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 100. o.) 25
országba, egyfelől a nagyszabású privatizáció, másfelől pedig a portfolió-befektetések révén. Az államadósság vonatkozásában - amelyet szintén évek óta görgetett maga előtt az ország - Argentínának sikerült érvényesítenie külföldi adósságának piaci értékcsökkenését
hitelezőivel
szemben
az
1989-ben
megkötött
„washingtoni
konszenzus” értelmében. Továbbá 1992. április 7-én csatlakozott a Brady-tervhez, amely lehetővé tette a külföldi magánbanki adósság átütemezését. Ezek a kedvezmények jelentős mértékben könnyítettek az adósságszolgálat terhein, de ugyanakkor megkövetelték, hogy az állam maradéktalanul teljesítse a Nemzetközi Valutaalap (IMF) liberalizációs követelményeit. Ez Menem kormányzásának első időszakában nem jelentett különösebb gondot: úgy a liberalizáció, mint a stabilizáció elvei maximálisan teljesültek a reformintézkedésekben, s a gazdasági fellendülésnek köszönhetően az állam az átütemezés szerint esedékes kamatokat is időben ki tudta fizetni. A fent említett lépésekkel hosszú idő óta először sikerült egyensúlyba hozni az államháztartást. Ehhez hozzájárultak a privatizáció közvetlen bevételei, a gazdasági fellendülésnek és a megújult bizalomnak köszönhető tőkebeáramlás, a hatékonyabb adóbehajtás, és nem utolsósorban a privatizáció és a központi közigazgatási szervek munkaerő-leépítéseinek köszönhetően karcsúsodó állami szektor csökkenő kiadásai. A közalkalmazottak száma az 1989-1993-as periódusban mintegy 200.000 fővel csökkent, ami 10%-os csökkenést jelent, a privatizált vállalatok alkalmazottainak száma pedig 319.000-ről 67.000 főre esett vissza.37 A gazdasági növekedés egyik fő motorja az ipar és a hozzá kapcsolódó export volt ebben az időszakban. A transz- és multinacionális vállalatok munkaerőracionalizálással (azaz elbocsátásokkal) és technológiai modernizációval leheltek új életet az argentin iparba. Nemcsak a termelés, de a termelékenység is nagymértékben nőtt. Bár az iparfejlődés fenntarthatósága ebben az esetben is vitatható és a szakirodalom különbözőféleképpen ítéli meg a bekövetkezett változásokat. (Ugyanúgy, mint az 1975-1989-es időszakban, Mauricio Rojas pozitív eredményekről számol be, amikor a termelékenység növekedését helyezi előtérbe38, míg Palotás László
37 38
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 101. és 113. o. Ibidem, 102-103. o. 26
kifejezetten dezindusztrializációról beszél és az iparstruktúra torzulására hívja fel a figyelmet39.) Mindenesetre kétségtelen tény, hogy a külföldi beruházásoknak köszönhetően a termelő- és ezáltal az exportkapacitások is növekedésnek indultak. A felvevőpiacok tekintetében is pozitív fordulat következett be. Bár a szovjet piac elvesztése – a Szovjetunió széthullása után – nagy veszteséget jelentett Argentína számára, az 1986ban elindult argentin-brazil gazdasági integrációs és együttműködési programból kinőtt MERCOSUR közös piaca (Paraguayjal és Uruguayjal kiegészülve) 1991-től új orientációt adott az argentin kivitelnek. A vámunió perspektívájával induló MERCOSUR a vámok átfogó lebontásával gyors fellendülést hozott az integrációban részt vevő tagállamok számára. 1994-re megvalósult a szabadkereskedelmi övezet és megállapodtak a közös külső vám bevezetésének menetrendjéről is. Argentína kivitele a MERCOSUR-ba 1990 és 1997 között megnégyszereződött, és ezen belül is Brazília a vált a legfőbb kereskedelmi partnerévé, 1997-ben az összes argentin export 30%-ának felvevőpiacaként. Mindamellett Menem számára a dél-amerikai gazdasági integráció háttérbe szorult az Egyesült Államokkal való kapcsolatok szorosabbá fonása mellett. Külpolitikájában az ún. „periférikus realizmus” doktrínája nyert érvényt, amely a fejlett centrumhoz való visszacsatlakozást és ennek jegyében a hegemón Egyesült Államokkal való szövetséget szerette volna megvalósítani.40 A gyakorlatba lefordítva Menem célja első lépésként egy kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás megkötése volt az Egyesült Államokkal, továbbá az USA-dollárra való teljes áttérés a monetáris politikában. Ezeket a felvetéseket az Egyesült Államok azonban elhárította. Mindazonáltal
elmondható,
hogy
megnyugtatóan
sikerült
rendezni
Argentína
külpolitikai kapcsolatait úgy az USA-val, mint Nagy-Britanniával, s ez a közeledés sokat nyomott a latban az ország nemzetközi megítélése szempontjából. A külgazdaságban a MERCOSUR mellett az európai államok maradtak Argentína legfontosabb partnerei, bár részesedésük az argentin külkereskedelemben 1997-ig csökkenő tendenciát mutatott. A tőkeimport szempontjából az európai államok közül Spanyolország volt az egyik legnagyobb befektető a kilencvenes években, de
39
Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., Kopint-Datorg, Budapest, 2003, 64-65.o. 40 Ibidem, 68.o. 27
mindezzel együtt az USA megőrizte főberuházó pozícióját a közvetlen külföldi tőkebefektetés-állomány tekintetében. A „konvertibilitás” inflációra és országkockázati tényezőkre való hatásán kívül, fontos megvizsgálni a monetáris rendszerre gyakorolt közvetlen hatásait is, amelyek a későbbiek folyamán jelentősen befolyásolták Argentína gazdasági helyzetének alakulását. A „konvertibilitás” már az 1990-95-ös periódusban a nemzeti fizetőeszköz reálfelértékelődését eredményezte, mivel kezdetben az argentin gazdaság az északamerikainál magasabb inflációt produkált. Ez a reálfelértékelődés a piacnyitással együtt az árak süllyedése irányában hatott, ami végül az infláció teljes leszorításához vezetett. Mindennek egyenes következménye volt a vásárlóerő és a fogyasztás növekedése, valamint a beruházási és hitelnyújtási kedv élénkülése. A reálfelértékelődés ténye némileg ellentmondhat az export nagyarányú bővülésének, amennyiben a túlértékelt peso miatti külső versenyképesség-romlást tartjuk szem előtt. De ismervén a termelékenységi mutatók javulását, elmondhatjuk, hogy ez a tényező nagyban ellensúlyozta a kezdeti időszakban a felértékelődés negatív hatásait. Az 1990-95-ös időszak tehát diadalmenet volt az argentin gazdaság és Menem számára. A reformoknak csak egyetlen szépséghibája volt, ami azonban a gazdasági intézkedésekből értelemszerűen következett és elkerülhetetlen volt: a munkanélküliség és az alulfoglalkoztatottság sohasem látott terjedése és a nyomában kialakuló egyenlőtlen jövedelem-eloszlás. A munkanélküliség egyre romló statisztikai adataihoz hozzájárult a bérek költségvonzatának (járulékok és adók) megnövekedése, ami jelentős szürkegazdaság kialakulásához is vezetett. Mindezzel együtt 1994-ben senki sem kérdőjelezhette meg a reformintézkedések létjogosultságát, amelyek az argentin gazdaságtörténet fényében értelmezve nemcsak különös jelentőséggel bírtak, de talpra állítottak egy szakadék szélén álló országot. 3.2. „Konvertibilitás” minden áron (1995-1998) Az 1995-ös év már nem a felhőtlen fejlődés éve volt. Az 1994. év végén kirobbant mexikói válság begyűrűzött az országba és jelentősen lerontotta az 1995-ös év argentin gazdasági mutatóit. A GDP 3%-kal zsugorodott, s emellett rövid ideig tartó pénzügyi és fizetésimérleg-válság keletkezett. A „konvertibilitás” azonban látszólag kiállta a próbát, sikerült a válságból infláció nélkül kikerülnie az országnak. Nem csoda,
28
hogy
Argentína
hamarosan
a
keményvalutához
kötött
árfolyamrendszerek
mintapéldájává vált a Nemzetközi Valutaalap szemében. 1995. májusában Menem, sikeres újraválasztása után, megkezdhette második elnöki ciklusát. Az első ciklusban elpártolt szakszervezeti és munkás-szavazóbázist az újonnan meghódított – a reformokból „győztesen” kikerült – nagyvállalkozói és jómódú középrétegekkel pótolta. De az a tekintélyuralmi kormányzás, ami jól működött a válsághelyzetben, csődöt látszott mondani egy stabilizált országban. A kormány hitelét fokozatosan aláásták a sorozatban felszínre kerülő korrupciós botrányok, amelyek elsősorban a hihetetlen ütemű privatizációval függtek össze. Az állam négy év leforgása alatt 60 állami vállalatot privatizált, 19 vállalatot adott koncesszióba és további 800 állami vagyontárgyat (ingatlant, kikötőt, stb.) értékesített.41 Az ellenzék a nemzeti vagyon elkótyavetyéléséről prédikált, arra hivatkozva, hogy a kormány a piaci érték alatt árusította ki az állami tulajdont. Emellett kiderült, hogy a privatizációból nagy arányban részesültek – olykor az elnökhöz még rokoni szálakkal is kapcsolódó – maffiavezérek is. A kipattanó botrányok nyomán a korábban olyannyira dicsért privatizáció legitimitását vesztette. A magánosítás mellett Menem elhíresült extravagáns (luxuriózus) életvitele és a hatalommal való sorozatos visszaélései is megtépázták az elnökbe vetett bizalmat. Ráadásul Domingo Cavallo, miután 1996-ban kilépett tisztségéből, terjedelmes könyvet írt a Menem-rezsim korruptságáról. A belügyi igazgatás alól a növekvő rendőri korrupció leleplezése húzta ki a talajt. S ha még ez kevés lett volna, 1996-ban napvilágra
került,
hogy
a
kormány
részt
vett
az
illegális
nemzetközi
fegyverkereskedelemben (ami miatt 2001-ben Menem, majd 2002-ben Cavallo háziőrizetbe is kerültek). Menem 1995-től 1999-ig tartó elnöksége tehát politikai szempontból egy nagy lejtmenetnek bizonyult, ami nemcsak az ellenzék megizmosodásához vezetett, de – a növekvő társadalmi és politikai ellenállásnak köszönhetően – egyre inkább ellehetetlenítette a kormányzást. A társadalmi ellenállás egyrészt a bizalomvesztésnek, másrészt pedig a munkanélküliség által sújtott rétegek fokozatos elszegényedésének és a jövedelmi olló kinyílásának is betudható. A társadalmi egyenlőtlenséget példázza,
41
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 104-105. o.
29
hogy míg 1990-ben a lakosság leggazdagabb 10%-ának a jövedelme 15,4-szerese volt a legszegényebb 10%-áénak, addig 1998-ra ez az arány 24,6-szorosra nőtt.42 A nemzetközi hatásoknak – mexikói válság – és az állami kiadások kedvezőtlen tendenciáinak köszönhetően 1995-től az államháztartás újra deficittel küzdött. Ebben szerepet játszott a tartományi kormányok további nagyfokú költekezési hajlandósága, amelyek
a
központi
kormányzattal
ellentétben,
nemhogy
javítottak
volna
gazdálkodásukon, de növelték a közalkalmazotti apparátust, s ezzel a kiadások növekedését generálták. A társadalombiztosítás részleges privatizációja sem érte el a kívánt költségcsökkentő hatást, sőt többletkiadásokat rótt a költségvetésre az állami nyugdíjrendszerbe befolyó megcsappant járulékok miatt (a befolyt járulékok nagyobb arányban csökkentek, mint a biztosítottak száma). Mivel a privatizálható vagyon időközben megfogyatkozott, a kormány elsősorban külföldi hitelekkel próbálta áthidalni a költségvetési gondokat. Ezzel azonban megnövekedtek az állam adósságszolgálati terhei, főként az 1997-es ázsiai pénzügyi válság után, ami ugyan közvetlenül nem hatott ki a gazdaságra, de közvetett módon – a nemzetközi hitelek kockázati kamatfelárainak emelkedése miatt – igen érzékenyen érintette a nettó hitelfelvevői pozícióban lévő országot. Az 1995-98-as periódus az elemzők és az argentin politikusok számára azt bizonyította, hogy a növekvő politikai bizalomvesztés és a nemzetközi gazdasági sokkok ellenére a „konvertibilitás” intézménye megfelelt a kihívásoknak és a gazdasági stabilitás fő letéteményesévé vált. Ez az általános vélekedés, amit még a Valutaalap közgazdászai is magukévá tettek, hozzájárult, hogy a „konvertibilitás” hamarosan az argentin gazdaságpolitika „szent tehenévé” váljon, ami gyakorlatilag ellene ment a legalapvetőbb gazdasági racionalitásoknak. A „konvertibilitás” rugalmatlanná tette a pénzügypolitikát a külső és belső gazdasági hatásokkal szemben és csak felszíni megoldást jelentett a mélyben megindult válságfolyamatokra.
3.3. Az államcsőd bekövetkezése (1999-2002) Amint láthattuk, Argentína sikeresen kiállta a kilencvenes évek feltörekvő piacainak sokkhatásait, de a helyzet merőben más lett, amikor egy olyan fontos partner került pénzügyi válságba, mint az elsőszámú kereskedelmi partner, Brazília. Az 199899-es brazil válság 1999. januárjában a brazil fizetőeszköz, a real leértékeléséhez 42
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 116. o. 30
vezetett. Ez gyakorlatilag véget vetett az 1994-es brazil gazdasági stabilizáció folyamán bevezetett „kvázi kötött árfolyamrendszernek”43. (Itt egy kis kitérőt kell tennünk, hogy megérthessük az argentin és brazil monetáris politika lényegi különbségeit. Argentína a dollárhoz rögzített árfolyamrendszer bevezetésével olyan utat választott, ami távlatokat nyithatott a nemzetgazdaság teljes dollárosítása felé. Ezzel szemben Brazília a rugalmas monetáris politika híve volt és helytelenítette a „konvertibilitást”, mivel úgy gondolta, hogy „Argentína nem alkot optimális valutaövezetet az USA-val”44, s emellett az ország szuverenitásának korlátozásaként értelmezte a kötött árfolyamot.) A brazil leértékelés eredményeként az árarányok a két ország között mintegy 30%-kal változtak meg Brazília javára. Ennek hatására a Brazíliába irányuló export meredeken zuhanni kezdett (az összes exportcsökkenés 73%-át adta a brazil exportforgalom 2,26 milliárd dollár értékű csökkenése).45 Ráadásul éppen a gazdaság egyik húzóágazata, az autóipar szenvedte el a legnagyobb csapást, amelynek Brazíliába irányuló kivitele kb. 50%-kal esett vissza. Ez pedig drámai hatással volt az argentin autóipari termelésre is, ami az előző évhez viszonyítva 40%-os zuhanást szenvedett el 1999-ben. A GDP, a termelés zsugorodásának köszönhetően, 3,4%-kal csökkent az év folyamán. A külkereskedelemben beállt negatív helyzet kedvezőtlen hatással volt a fizetési mérleg alakulására és ezt csak tetézte a tőkemérleg egyensúlytalansága. A büdzsédeficitek lefaragására felhalmozott külföldi adósság 1999-re elérte a 120 milliárd dollárt, ami a GDP 50%-ának felelt meg, az adósságszolgálat pedig az amúgy is megcsappant export 97%-át emésztette fel.46 A brazil válság hatására továbbá nagyarányú tőkekivonás volt megfigyelhető a térségben, elsősorban a portfolióbefektetések terén. A gazdasági recesszió megadta a kegyelemdöfést a korrupciós botrányok és a tömeges munkanélküliség szította társadalmi elégedetlenség miatt talajt vesztett peronista kormánynak. Az 1999-es elnökválasztáson az UCR - FREPASO (Unión Cívica Radical - Frente País Solidario = Polgári Radikális Egyesülés - Szolidáris Ország Front) koalíció jelöltje, Fernando de la Rúa került az elnöki székbe, aki erkölcsi megújulást ígért és a munkaerőpiac rugalmasabbá tételével próbált enyhíteni a 43
Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., Kopint-Datorg, Budapest, 2003, 69.o. 44 Ibidem, 69.o. 45 Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 120-121. o.
31
„konvertibilitás” miatt gúzsba kötött gazdaság gondjain. Fel sem merült a pénzügypolitikán való változtatás gondolata, amelynek alapvetően két oka volt: a,
mint már említettük, a „konvertibilitás” az argentin gazdaság érinthetetlen „szent tehenévé”, azaz a gazdasági stabilitás alapvető letéteményesévé vált a hazai és nemzetközi gazdaságpolitikusok szemében. S mint ilyen, ténylegesen is az ország politikai hitelének utolsó mentsvára lett.
b,
a „konvertibilitás” feladása valós problémát jelentett, mivel a gazdaság eldollárosodott (a bankbetétek és -kölcsönök, az üzleti szerződések fizetési meghagyásai, stb. nagyrészt dollárban köttettek), s ennek következtében egy esetleges leértékelés
tömeges nemfizetéssel
fenyegette a bankokat, a nemrég leküzdött hiperinfláció réméről nem is beszélve. A koalíció tehát nem merte vállalni a rögzített árfolyam-rendszer feladását és az államháztartási deficit lefaragására sem talált kielégítő megoldást. A munkaerő-reform pedig még inkább sújtotta a munkanélküliség és az elszegényedés hálójába került társadalmi rétegeket, ami aláásta a kormányba vetett bizalmat. 2000. decemberében a Nemzetközi Valutaalap 40 milliárd dolláros pénzügyi csomagot állított össze Argentína számára, amelynek nagy része nem került folyósításra, mivel a kormány nem teljesítette a Valutaalap által megkívánt megszorító intézkedéseket. 2001 elején a várható leértékelés miatt kialakult pánikhangulat folytán megindult tőkekimenekülés kezdett aggasztó méreteket ölteni. A Központi Bank tartalékai drámaian apadni kezdtek, a tartományok pedig kvázi-pénzként funkcionáló kormányzati kötvények kibocsátásával próbáltak enyhíteni fizetési gondjaikon (elsősorban a közalkalmazottak kifizetésére bocsátottak ki kötvényeket). 2001 közepére a nemzetközi hitelezők és befektetők számára evidenssé vált, hogy Argentína nem más, mint egy hatalmas „pénzügyi fekete lyuk”47, s ennek okán a külföldi finanszírozás teljesen megszűnt. A GDP 2001-ben 4,4%-os csökkenést mutatott. 46
Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., Kopint-Datorg, Budapest, 2003, 66.o. 47 Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 111. o. 32
2001. augusztusában a kormány egy utolsó erőfeszítést tett a „konvertibilitás” megmentésére. A Nulla Deficit Törvényével a kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy az állami költségvetés minden hónapban teljesíti a nulla deficitet, azaz a közkiadások és -bevételek egyensúlyát. Az „önsanyargató” szigorra azért is szükség volt, hogy az állam a Valutaalaptól további finanszírozást csikarjon ki, ami végül 8 milliárd dolláros pótkölcsönben testesült meg. Mindezzel együtt a külföldi adósság elviselhetetlen méreteket öltött: 2001 végére a GDP 54%-ának megfelelő értéket, 150 milliárd dollárt tett ki az adósság. Az adósságszolgálat pedig, 2002-re nézve, 30 milliárd dollár törlesztési kötelezettséget jelentett.48 2001. decemberében már az is világos volt, hogy a nulla deficit egyáltalán nem teljesült, ami az IMF-kölcsön folyósításának beszüntetését vonta maga után. Az elkerülhetetlen leértékelés miatti tőkemenekülésnek és a tartományi kvázipénzteremtésnek a kormány csak drasztikus beavatkozással tudott megálljt parancsolni. Az 1990-es Bonex-rendeletet idéző részleges bankszámlazárt vezetett be, ami a köznyelvbe az „el corralito” néven vonult be. Az „el corralito” szigorú banki és átváltási ellenőrzést vezetett be, amellyel egyfelől drasztikusan korlátozta a bankszámlákról felvehető készpénzösszeget, másfelől megtiltotta a tartományi bankok kötvény-kibocsátását. Az „el corralito” értelmében a bankszámlákról felvehető heti összeg maximum 250 peso lehetett, tilos volt külföldre pénzt átutalni, illetve kötelező volt a kifizetések többségét bankkártyával, hitelkártyával, vagy csekkel kiegyenlíteni. A 90 napra meghirdetett kényszermegoldást végül – további szigorítások után – csak egy év elteltével, 2002. december 2-án függesztette fel a kormány. (Több ezer betétes rendelkezik ma is ún. „Boden” állampapírral, amelyet a kormány az eredeti betétek leértékelődésének kompenzálására bocsátott ki, és sokuk jelenleg is bírósági úton próbálja behajtani befagyasztott betéteinek teljes értékét.) Az intézkedés tömegmegmozdulásokhoz vezetett, amelyek véres – halálos áldozatokat is követelő – tüntetésekben és anarchia-hullámban csúcsosodtak ki. A teljes káosz láttán a Domingo Cavallo pénzügyi és gazdasági miniszter 2001. december 19-én, Fernando de la Rúa elnök pedig december 20-án lemondásra kényszerült. Őt december folyamán – azaz tíz nap leforgása alatt – három elnök követte.
48
Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., Kopint-Datorg, Budapest, 2003, 67.o. 33
A gazdaság menthetetlen szakadék felé közelített, amelyet súlyosbított a politikai intézmények széthullása a szélsőséges társadalmi és politikai bizonytalanság talaján. 2002. december 21-én Argentína államcsődöt jelentett. 2002. január 1-jén beiktatták tisztébe Eduardo Duhalde elnököt, aki egy csőd szélére került, teljes politikai, társadalmi és gazdasági káoszba süllyedt ország élére kellett álljon. Ekkorra már a felmagasztalt „konvertibilitás” és az állam hitele is menthetetlen volt, így megtette azt a két lépést, amit elődjei nem mertek felvállalni: felfüggesztette az államadósság törlesztését és feladta a dollárhoz rögzített árfolyamot. A „konvertibilitás” feladása a peso leértékelésével járt. Ugyanakkor a devalválásnál nem lehetett figyelmen kívül hagyni a gazdaság nagymértékű eldollárosodását,
ami
–
mint
már
korábban
utaltunk
rá
–
nagyarányú
fizetésképtelenséget generálhatott volna. Ennek megfelelően a kölcsönöket 1:1 arányban pezósította a tömeges nemfizetés elkerülésére, a betéteket pedig 1 USD = 1,40 peso árfolyamon konvertálta nemzeti valutára a társadalmi ellenállás enyhítése végett. Továbbra is fenntartotta, sőt, kiterjesztette az „el corralito” (bankszámlazár) intézményét a tartós betétekre, hogy ezáltal megakadályozza a további tőkemenekülést és az infláció felkúszását.
34
4. VÁLSÁGTÉNYEZŐK ELEMZÉSE 4.1. Általános fejlődéstörténeti tényezők 4.1.1. Politikai önkény és instabilitás Argentína egész történelmén végigvonul a személyi kultuszon, illetve a terroron alapuló tekintélyuralmi-diktatórikus hatalmi formák egész sora, amely a gazdasági világválság után csak rövidebb demokratikus epizódoknak hagyott helyet. A tekintélyuralmi hatalomgyakorlás gyökerei az argentin társadalmi hierarchia korai fejlődési szakaszához, a XIX. század végéhez kötődnek, amikor a földtulajdon egy szűk nagybirtokos réteg és a politikai-katonai elit kezébe vándorolt. Ez az oligarchia, amely az agrárexport-modell aranykorában tovább erősödött, sikeresen átmentette hatalmát egészen a XX. század második feléig. Az 1930-ig terjedő liberális korszakban az oligarchia magáévá tette az angol szabadkereskedelmi eszmét a gazdaság tekintetében, de politikai téren az angolszász demokratikus mintákat nem kívánta kiterjeszteni a társadalom szélesebb rétegeire. (A tulajdonviszonyok alakulása különös jelentősséggel bír a politikai rendszer fejlődésében, különösen, ha Argentínát a hasonló alapokról induló Kanadával, vagy az Egyesült Államokkal vetjük össze.) A gazdasági világválság táptalaján bekövetkezett 1930-as katonai puccs (Uriburu) azonban már egyenesen diktatórikus rezsimet vezetett be, ami 53 évre leterelte Argentínát a demokrácia útjáról és a politikai-társadalmi instabilitás és morálvesztés felé taszította az országot. Bár Perón elnöksége alatt a választások látszólag legitim módon zajlottak, kétség sem férhet populista politikájának tekintélyuralmi mivoltához. Mégis azt mondhatjuk, hogy a peronizmus Argentína történetében először szerzett érvényt a társadalmi igazságosságnak. Perón halála után azonban nem volt olyan megkérdőjelezhetetlen vezető, aki összefoghatta volna az országot. A politikai káosz az 1976-83-as katonai diktatúrában teljesedett ki, ami a terror eszközével fékezte meg az ellenzéket és újra a populista politikából vesztesen kikerült agrár-elitnek kedvezett. A 30.000 személy likvidálásáért felelős diktatúra olyan morális válságot indított el a társadalomban, amit Argentínának a mai napig nem sikerült kihevernie. Alfonsín
rövid
demokratikus
kormányzása
után
(1983-89)
újra
egy
tekintélyuralmat gyakorló politikus, Menem került hatalomra, aki liberális gazdasági reformjait a törvényhozó és bírói hatalom megcsonkításával vitte keresztül. Az önkény táptalaján elszabadult korrupció, ami végül Menem bukásához vezetett, végleg aláásta a
35
politikai intézményekbe vetett bizalmat. Sem De la Rúa, sem pedig Duhalde elnök nem tudta igazából visszaszerezni ezt a bizalmat, mivel a társadalmat – az elmélyült válság miatt – kénytelen volt további áldozatok vállalására kényszeríteni.
4.1.2. Társadalmi tényezők A gazdasági fejlődés elégtelenségeit sokan részben az Argentínába – DélAmerikába – irányuló bevándorlás jellegzetességeinek is tulajdonítják, ami egyfelől a bevándorlók szociális összetételében, valamint a nemzettudat kialakulásának hiányában talál választ a gazdaság egyes diszfunkcióira. A XIX-XX. századi tömeges bevándorlást elsősorban a jólét és bőség ígérete vonzotta Argentínába, s az aranykorban úgy tűnt, hogy a természeti erőforrások kiapadhatatlan mennyisége vég nélkül biztosítja majd a letelepedők boldogulását. A bevándorlók azonban nem feltétlenül maradtak az országban, sokuk a politikaigazdasági változásokkal továbbállt, vagy visszavándorolt hazájába. A bevándorlók összetételére jellemző, hogy az első időszakban a dél-európai szegényebb rétegekből kerültek ki, és következésképpen a földművesek és gyári munkások voltak köztük túlsúlyban. Szakképzett munkaerőből kevés érkezett az országba, azok is leginkább a tercier szektorban és az állami bürokráciában helyezkedtek el. A vállalkozói réteget az átlagnál némileg magasabb tudással és jövedelemmel rendelkező bevándorlók adták, akik
korlátozott
know-how
és
tőke birtokában nemigen járultak hozzá a
termelőkapacitások jelentős fejlődéséhez. Az 1950-es évekre nagyjából konszolidálódott a társadalom, véget ért a tömeges bevándorlás korszaka. A peronizmus jótékonykodó-osztogató politikájával a jóléti modellek új, populista értelmezését helyezte a társadalom elé. Az állam mindenhatósága újra a végtelen bőség illúzióját keltette és a társadalom ráérzett a korporativizmusban rejlő nyomásgyakorlás hihetetlen erejére. Ekkor fejlődött ki az etatista rendszerekre jellemző politikai klientúra intézménye is, amely részben az oligarchiákra jellemző nepotizmus helyébe lépett. A demokratizáló – megszorító reformintézkedésekkel járó – törekvések ezek után rendre elbuktak a jövedelemelosztási harcot továbbfolytató, megizmosodott szakszervezeti bázis követelőzései miatt. Mivel a társadalom legszélesebb rétegeit elsősorban az egyéni jövedelemszerzés motiválta megtelepedésében, nem alakult ki egy olyan szolidáris nemzetállam, ahol a jövedelemszerzés megfelelő adózási fegyelemmel párosult volna. A hirtelen politikai
36
fordulatok is arra sarkallták a lakosságot és a vállalkozásokat, hogy jövedelmeiket a hatóságok elől minél hatékonyabban elrejtsék. A válságok elmélyülésében nem kis szerepet játszott az a tőkemenekülés, amit nem a transznacionális cégek, hanem maguk az argentinok gerjesztettek. A 2001-2002-es válság is tovább mélyítette – s egyben példázta – a nagyfokú társadalmi dezintegrációt: a „konvertibilitás” összeomlása valóságos exodust indított el az argentin népesség körében.
4.1.3. Nemzetközi beágyazódás kérdése Argentína tipikusan centrum-periféria jellegű integrációt alakított ki NagyBritanniával az agrárexport-modell időszakában. Ennek keretében Argentína primer termékekkel látta el az angol piacot, míg Anglia főberuházóként vett részt a mezőgazdasági termelés, a kapcsolódó feldolgozóipar, valamint a kereskedelmiszállítási infrastruktúra fejlesztésében. A tőkeimport fellendítette és hatékonyabbá tette a gazdaság motorjaként szolgáló agrárexportot, s ezzel a kör nagyjából be is zárult. Az I. Világháború után azonban Nagy-Britannia elvesztette hegemón státuszát és egy új gazdasági nagyhatalom, az Egyesült Államok vette át szerepét fokozatosan a világgazdaságban. Az új világrend az angol és észak-amerikai tőke párhuzamos jelenlétét vonta maga után egészen a II. Világháború végéig. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy az argentin és észak-amerikai gazdaság agrártermékeinek kompetitív volta miatt az USA sohasem vált az argentin export jelentős felvevőpiacává, s így még sokáig fennmaradt az európai exportorientáció. A brit-argentin-észak-amerikai kereskedelmi-pénzügyi háromszög alapja a következő reláció volt: Argentína az Angliával szembeni export-többletből származó bevételeket az USA-val szembeni import-többlet fedezésére használta fel, de ugyanakkor az USA-ból is importált tőkét – kölcsönök és befektetések formájában – az északi „szomszéddal” deficites külkereskedelmi mérleg kiegyenlítésére. Anglia viszont az argentin befektetéseiből származó bevételekkel fedezte Argentínával kedvezőtlen külkereskedelmi mérlegének deficitjét. A II. Világháború után ez a háromszög felbomlott: az angol tőkebeáramlás teljesen elapadt, az Egyesült Államokkal való viszonyt pedig Perón nacionalista, „harmadik pozíciós” (a kommunizmustól és az imperializmustól különböző, harmadik utas) külpolitikája, és befelé forduló gazdaságpolitikája árnyékolta be.
37
A 1976-os katonai diktatúra paradox módon egy újabb, rendhagyó kereskedelmi háromszög kialakulásához vezetett Argentína, az USA és a Szovjetunió között, ami az argentin gazdaságtól történetileg idegen kötődést hozott létre. Ez a kötődés gyakorlatilag meg is szűnt a Szovjetunió összeomlásával. A katonai rezsim által 1982ben kiprovokált Falkland-szigeteki incidens ugyanakkor a belpolitikai problémák egy olyan akronisztikus kivetítését jelentette a külpolitika területére, ami hosszú időre visszavetette Argentína külkapcsolatainak alakulását. Alfonsín demokratikus kormányzása alatt, 1986-89-között indult meg a regionális integráció felé mutató argentin-brazil együttműködés, ami 1991-ben a MERCOSUR-ban teljesedett ki. A kilencvenes évek elején Argentína külgazdasági viszonyrendszere jelentős diverzifikációt mutatott: a MERCOSUR (Brazília) mellett, az Európai Unió és az Egyesült Államok is fontos kereskedelmi-pénzügyi partnerei voltak. Menem „periférikus realizmusának” köszönhetően újra előtérbe került az USA-val való kapcsolatok szorosabbá fűzése, egy, az aranykorban oly sikeres centrum-periféria integráció távlati céljával. Ebben a tekintetben az USA nem mutatkozott partnernek, mindazonáltal megőrizte az évtizedek alatt kiharcolt főberuházói pozícióját. A kilencvenes évek második felében még úgy tűnt, hogy Argentína – főként a regionális integráció keretében – megtalálta helyét a világgazdaságban. De az 1999-es brazil, majd a dominóeffektusban bekövetkező argentin válság bedöntötte a MERCOSUR iránt táplált reményeket. Így az ezredfordulón Argentína újra az útkeresés időszakát élheti meg a nemzetközi illeszkedés tekintetében.
4.1.4. A gazdaságpolitika szélsőséges, nem fenntartható fejlesztési stratégiái Az argentin gazdaságpolitikában a kezdetektől megfigyelhető az egyes fejlesztési stratégiák szélsőséges alkalmazása: ebből a szempontból úgy a gazdasági liberalizációt, mint a protekcionizmust hirdető kormányok túlhajszolták gazdasági modelljeiket, vagy csak egyszerűen nem vették figyelembe, hogy az árral szemben úsznak a nemzetközi gazdaság tendenciáit tekintve. A különböző politikai rezsimek abban is hasonlítottak egymásra, hogy gazdaságpolitikai irányvonalukhoz számtalan válság ellenére is ragaszkodtak, még az ésszerűség határain túl is. Az
alábbi
táblázatban
röviden
összefoglaljuk
az
egymást
követő
gazdaságtörténeti korszakokban alkalmazott stratégiákat és azok ágazati hozadékait:
38
Fejlesztési stratégiák a különböző gazdaságtörténeti korszakokban Gazdaságtörténeti korszakok
Fejlesztési stratégia
1. Táblázat
Ágazati hozadék
1, Az aranykor (1880-1929)
Liberális gazdaságpolitika; statikus komparatív előnyökre épülő modell, szélsőségesen nyitott gazdaság
Agrárexport fellendülése; alacsony hatékonyságú és versenyképességű ipar; felduzzadt tercier szektor
2, A gazdasági világválság és az agrárexport-modell hanyatlása (1930-1943)
Kísérlet a statikus komparatív előnyökre épülő modell átmentésére; kényszerű importhelyettesítő iparosítás kezdete; állami szerepvállalás növekedése
Agrárexport hanyatlása; alacsony hatékonyságú és versenyképességű ipar; felduzzadt tercier szektor
3, Az importhelyettesítő iparfejlesztés, valamint a növekvő gazdasági és politikai instabilitás korszaka (1944-1975)
Protekcionizmus; erőltetett importhelyettesítő iparosítás; mindenre kiterjedő állami beavatkozás; szélsőségesen zárt gazdaság
Agrárexport elcsökevényesedése; ipari termelés bővülése; komparatív előnyökkel nem rendelkező iparágak felfutása; de belpiacra termelő, alacsony hatékonyságú és versenyképességű ipar, (+felduzzadt állami szektor)
4, Gazdaságliberalizációs törekvések, adósságválság, szélsőséges makrogazdasági egyensúlytalanság időszaka (1976-1989)
Radikális majd fokozatos neoliberalizmus, erőltetett visszatérés a statikus komparatív előnyökön nyugvó modellhez
Agrárexport élénkülése; ipari termelékenység növekedése; (+felduzzadt állami szektor)
5, A „konvertibilitásból” az államcsődbe (1990-2002)
Liberális gazdaságpolitika; rugalmatlan pénzügypolitika
Agrárexport élénkülése; ipari termelékenység növekedése; ipari export megélénkülése, de erős iparági és célpiaci függés
Forrás: Saját készítésű táblázat a bibliográfia alapján.
4.1.5. Gazdasági egyensúlyzavarok Argentína gazdasága már az agrárexport-modell virágzó időszakában is egyensúlyzavarokkal küzdött, amit a gazdaságtörténészek elsősorban a fizetésimérleg visszatérő egyensúlytalanságaival magyaráznak. Ez az ismétlődő és egyre inkább krónikussá váló probléma megakadályozta a különböző fejlesztési stratégiák hosszú távú fenntarthatóságát. A jelen tanulmányban is tárgyalt mélyebb kríziseket, amelyek hátterében rendre a fizetésimérleg elégtelenségeit figyelhetjük meg, a következő évszámok fémjelzik: 1890, 1913, 1929, 1938, 1948, 1952, 1975, 1981-82, 1989-90, 2001-2002. A gazdasági válságok sorozata mentén felvázolhatjuk az argentin nemzetgazdaság konjunktúraciklusait, amelyek újra és újra nagyjából ugyanannak a törvényszerűségnek engedelmeskednek. Az alábbi folyamatábrán a gazdasági ciklusok tipikus szcenáriumát mutatjuk be:
39
Gazdasági ciklusok (külső hatásmechanizmusok) Tőkebeáramlás (hitel, befektetés)
Monetáris tartalékok nőnek
2. Ábra Jóléti környezet
Közkiadások nőnek
Export nő
VÁLSÁG
Import nő Eladósodás nő (magán- és közszféra)
Külső egyensúlyi zavar (export csökken és/vagy tőkebeáramlás elapad)
Infláció Árfolyam-korrekció Külső adósság nő
Emisszió (pénz és kötvény)
Monetáris tartalékok elapadnak
Pénzkínálat szűkül
Forrás: Saját készítésű ábra elsősorban az alábbi forrás alapján: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 89-96.o.
Az ábra alapján tehát a gazdasági növekedés fő motorja a tőkebeáramlás – és az általa generált termelési és exportkonjunktúra –, ami a monetáris tartalékok felhalmozódásához vezet. A bőség érzete - úgy lakossági és vállalati szinten, mint a közszférában - a fogyasztás és az import növekedését és ezáltal a hitelállomány kontrollálatlan bővülését okozza. A nemzetközi, vagy bilaterális viszonyrendszerben bekövetkező válság hatására, ami az exportpiacok beszűkülését, és/vagy a külföldi hitelezés és beruházás megszűnését okozza, a külkereskedelmi mérleg deficites lesz és a tőkebeáramlás hirtelen elapad. Ugyanakkor a fogyasztással kapcsolatos terhek (importellentételezés, hiteltörlesztés) fizetését továbbra is teljesíteni kell. A termelőberuházások és az exportkapacitások viszont még nem értek el arra a szintre, hogy fedezzék ezeket a kiadásokat, egyértelmű tehát, hogy a monetáris tartalékokhoz kell nyúlni, amik így kivándorolnak az országból. Bekövetkezik tehát a fizetésimérlegválság, amit csak tetéz, hogy a bankok kötvénykibocsátással próbálnak további külföldi hitelhez jutni és az állam emisszióra kényszerül a pénzkínálat növelése érdekében. Ezek a tényezők hozzájárulnak a külföldi adósság további növekedéséhez és a pénz értékállóságának romlásához, ami pedig a hitelkockázatok növekedését, s ezzel további tőkemenekülést generál. A fizetésimérleg-válság ilyen módon fordul át monetáris válságba, ami leértékeléssel és általában a valutaátválthatóság korlátozásával jár.
40
Nagy vonalakban tehát elmondhatjuk, hogy a külső tényezők által generált, expanzív időszakok végére, egy nemzetközi összefüggésben bekövetkező, külső zavar beállta tesz pontot, ami aztán lavinaszerűen indítja el a recesszióhoz vezető mozzanatokat. A válságból való kilábalásra e külső zavar elhárulásával, vagy az ezt helyettesítő újabb, szintén kívülről jövő ösztönzés hatására kerül sor. Tehát az argentin gazdaság a konjunktúraciklusok mindegyik szakaszában nagyfokú ráutaltságot mutat a nemzetközi relációk tekintetében, s ezek negatív hatásait nem tudja saját belső gazdasági mechanizmusaival kompenzálni. Ez a gazdasági „hullámvasút” igen jellemző a centrum-periféria viszonyra, ahol a perifériális helyzetben lévő országot nemcsak a centrumtól való függés ténye (tőkebeáramlás és exportpiac), hanem a függés mikéntje (itt a primer termékekre épülő, homogén export-modell kialakulása) is sújtja. A fent bemutatott sematikus modell ugyanakkor csak a külső tényezők függvényében elemzi a folyamatokat és nem vizsgálja a gazdaság belső elégtelenségeit, amelyek a probléma valós hordozói. Ezért az alábbiakban egy olyan modellt szemléltetünk, amely a fenti modellel összhangban, de a külső változó kiiktatásával a gazdaság belső folyamataira koncentrál: Gazdasági ciklusok (belső folyamatok) KONJUNKTÚRA: Expanzív pénzügyi politika Reálbérek növekedése
RECESSZIÓ: Pénzleértékelés Restriktív pénzügyi politika
Áremelkedés
3. Ábra Belső kereslet nő
Devizatartalékok csökkennek Külker. mérleg deficit
Ipari termelés nő (fogy. javak) Export csökken (fogy. javak)
Import nő (tőkejavak, inputok)
Belső kereslet csökken
Ipari termelés csökken
Külker. mérleg egyensúly
Import csökken
Export nő
Forrás: Saját készítésű ábra az alábbi források alapján: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 593-597.o.; 3, Braun, Oscar – Joy, Leonard: Un modelo de estancamiento económico. El caso de la economía argentina, In: Desarrollo Económico, vol. 80, Buenos Aires, 1968 41
Az ábra Braun és Joy ismert „stop-and-go” gazdasági cikluselméletén alapul49, amelynek
értelmezéséhez
ismernünk
kell
az
egyes
részelemekre
vonatkozó
alapfeltevéseket, amelyek a következők: a, változatlan agrártermelési volumen; b, belső agrárkereslet rugalmatlansága a relatív árváltozással szemben és érzékenysége a jövedelmi változásokra; c, importkereslet rugalmatlansága a relatív árváltozással szemben és rugalmassága az ipari termelés változására; d, exportkínálat kizárólagos primer termék-összetétele. E feltevések fényében tehát a fellendülés időszakában a belső kereslet növekedése impulzust ad ipari termelésnek, ami – mivel nem képes előállítani saját tőkejószág- és input-szükségletét – az import növekedéséhez vezet. Ugyanakkor a belső kereslet növekedése a változatlan agrártermelés egyre nagyobb volumenét sajátítja ki, a kiviteli mennyiség csökkenését okozva. A megnövekedett import a devizatartalékok felemésztéséhez vezet, s párhuzamosan kialakul a külkereskedelmi mérleg deficitje. A válság-forgatókönyv
stabilizációs-megszorító
intézkedései
(leértékelés,
restriktív
pénzügyi és költségvetési politika) kezdeti inflációhoz vezetnek. Az áremelkedés hatására a kereslet hanyatlani kezd, s a recesszió elsősorban az ipari termelésre hat negatívan, míg az agrártermelés – változatlan mennyiség mellett – ismét a külpiacokon vezeti le feleslegét. Az importfüggő ipari termelés hanyatlása a behozatal csökkenéséhez járul hozzá, s ez, az agrárexport fellendülésével párosulva, újra egyensúlyba hozza a külkereskedelmi mérleget. Innen egy újabb fellendülés következik a folyamat megismétlődésével. Mint azt a fentiekben bemutattuk az argentin gazdaság egyensúlytalanságai és ciklikus fejlődése olyan krónikus külső és belső problémák összeadódásának köszönhető, amelyek elzárják a hosszú távú, fenntartható fejlődés perspektíváját. Ezért is fontos kitérnünk az egyensúlyzavarok hátterében rejlő összetett problémákra, amelyek egyébiránt jellemzőek a centrum-periféria viszonyrendszerben működő latinamerikai államok többségére50:
49
Braun, Oscar – Joy, Leonard: A Model of Economic Stagnation. A case Study of the Argentine Economy, In: Economic Journal, 1968. december 50 Saját készítésű felsorolás elsősorban az alábbi mű alapján: Veres István Attila: Argentína: a peso leértékelődésének okai, In: Bank és Tőzsde 2002/14. szám, Aranypénz Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2002. április 5. 42
1, Alacsony megtakarítási hajlandóság Mint azt már említettük, a politikai intézményekben, és következésképpen a gazdaságpolitikai irányvonalakban megcsappant bizalom hosszútávon a magán-megtakarítások folyamatos kimeneküléséhez vezetett. Eközben az állami szféra is krónikus költségvetési hiánnyal küzd. A megtakarítások alacsony foka miatt a beruházások megvalósítása kizárólag külföldi tőkével lehetséges. Ugyanakkor a külföldi tőke a befektetési és hitelkockázatok megnövekedésével egyre inkább visszaszorul. (Az IMF adatai alapján az 1985-2001-es időszakban a latin-amerikai gazdaságok megtakarítási rátája 19%, míg a fejlődő ázsiai gazdaságoké 31% volt a GDP arányában.) 2, Államadósság A külföldi hitelek olyan adósságszolgálati terheket rónak Argentínára, amelyeket a megtermelt nemzeti jövedelemből az ország nem képes fedezni. Ez a monetáris tartalékok folyamatos feléléséhez és további hitelfelvételhez járul hozzá. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a működőtőkeberuházásokhoz kapcsolódó nyereségrepatriálás is jelentős mértékű, ami folyamatosan rontja a folyó fizetési mérleget és recesszió időszakában további finanszírozási nehézséget jelent. 3, Gazdaság nyitottsága A
kiáramló
transzfereket
csak
megfelelő
devizabevétellel
lehetne
ellensúlyozni, amelyet az export nem képes tartósan megtermelni. Ezért aztán – mint azt már a gazdasági ciklusoknál bemutattuk – a külső finanszírozás elapadásával
az
adósságszolgálat
és
az
import
ellentételezése
a
fizetésimérleg-deficit felduzzadásával jár együtt. (Összehasonlítva a latinamerikai és az ázsiai országokat, 2001-ben a külső adósság és az export hányadosa az előbbiekben 209%, míg az utóbbiak esetében csupán 97% volt, míg az adósságszolgálat az export 45%, illetve 12%-át tette ki.) 4, Kis hozzáadott értéket képviselő exportcikkek Az export kevéssé diverzifikált és elsősorban primer, illetve alacsony feldolgozottságú – tőzsdei – termékekre épül, amelyek világpiaci ára erősen ingadozik. Ezek az ingadozások recesszió idején tovább rontják a külkereskedelmi mérleg egyensúlyát. (2000-ben a latin-amerikai államok exportjának 17%-a energiaipari termék, 15%-a agrártermék és 7%-a fém volt.) 43
5, Humántőke- és technológiai beruházások alacsony szintje Ez a tényező részben magyarázatot ad az export-összetétel elégtelenségeire is. Mint azt már a társadalmi tényezőknél bemutattuk, a korlátozott technológiai tudással és tőkével rendelkező hazai vállalkozói réteg nem tudott felzárkózni a nemzetközi versenyhez. Ugyanakkor a transznacionális vállalatok működőtőke-beruházásai sem telepítettek meg átütő technológiai újításokat, illetve korszerű menedzsmentismereteket, egyrészt mivel ezek is főként a belföldi, vagy a regionális piacra termeltek, másrészt pedig a hazai vállalatok rugalmatlannak mutatkoztak a know-how befogadása szempontjából. Így a termelékenység alacsony szinten maradt és az ország versenyképessége nemzetközi viszonylatban egyre romlott. 6, Gazdasági struktúra hierarchiája A fenti tényezőket kiegészítendő, fontos utalnunk a gazdasági ágazatok közötti hierarchikus viszonyokra, amelyek nagyban meghatározzák a fejlődési irányvonalakat. E tekintetben az ipar import-függősége a tőkejavak és inputok vonatkozásában egyben devizatartalékoktól való függést is jelent, azaz az iparfejlődés ki van téve az agrárium – vagyis a devizatermelő ágazat – mindenkori érdekeinek. Ugyanakkor az agrárgazdaság sem tud áttörő fejlődést elérni, mivel az ágazaton belüli oligarchikus érdekcsoportok a gyors haszonszerzést előnyben részesítik a hosszú távú beruházásokkal szemben.
4.2. Főbb makrogazdasági tényezők elemzése az 1990-2002-es időszakban 4.2.1. Pénzügypolitika: a „konvertibilitás” csapdája Az argentin pénzügypolitikában abszolút korszakhatárt húz a Konvertibilitási Törvény 1991. április 1-jei életbe lépése. Bár a gazdaságtörténetben fellelhetők előzményei a „Caja de Conversión” (Átváltási Pénztár) intézményében (1899-1913, 1927-29), a két monetáris eszköz funkciójában alapvetően különbözik. Míg ez utóbbi az agrárexport-modell során a peso felértékelődésének, s ezáltal az export-versenyképesség romlásának megakadályozását tűzte ki célul, addig a „konvertibilitás” elsősorban az infláció leküzdésének és az árstabilitás megteremtésének eszközeként került alkalmazásra. Az árfolyam-rögzítés (1 peso = 1 dollár) és a 100%-os monetáris tartalékfedezet elméleti alapjai a neoliberális gazdaságpolitika legszélsőségesebb ágához, a kínálati
44
elmélethez kötődnek. Ennek vezérelve a piaci mechanizmusok és a verseny teljes szabadsága, valamint az árstabilitás biztosítása, amelyre a monetáris politika hivatott a monetáris
bázis
változásának
megfelelő
tartalékfedezet
biztosításával.
A
pénzleértékelést elveti, mint az inflációért elsősorban felelős intézkedést. Viszont állítja, hogy a defláció egyenes következménye a monetáris bázis növekedése, ami ugyanakkor nem gerjeszti az inflációt. A hitelből fedezett költségvetési deficitet, tehát az eladósodást nem tartja kártékonynak, mivel a hitelnyújtók megtakarításai – elvileg – kompenzálják a túlzott közkiadásokat. A kínálati elmélet e paradigmái nyomon követhetők a „konvertibilitás” fenntartásának időszakában is. A maga idejében szinte megkérdőjelezhetetlen volt a „konvertibilitás” létjogosultsága, mivel egy olyan fegyelmezett pénzpolitikát vezetett be, amivel sikerült a lakosság és a befektetők megtépázott bizalmát visszaszerezni a nemzeti fizetőeszköz iránt, ami elsődleges szempont volt a hiperinfláció csapdájába került országban. Ugyanakkor az állam gyakorlatilag ezzel le is mondott a pénzügypolitika teljes eszköztáráról, hiszen egyfelől a hazai pénzkínálat a deviza ki- és beáramlástól vált függővé, ami fölött a gazdaságpolitikának nem volt befolyása; másfelől a peso gyakorlatilag számlapénz-egységgé redukálódott, míg a pénz többi funkcióját alapvetően a dollár töltötte be. (A rögzített árfolyam-rendszer igen hasonló volt ebben a tekintetben az aranystandard-rendszerhez.) Ebből a szempontból érthető a brazil kormány idegenkedése a dollárhoz rögzített árfolyamparitástól, amely gyakorlatilag az állam szuverenitásának egy darabjáról való lemondást jelenti. Így a „konvertibilitás” gyakorlatilag egy olyan kényszerzubbony volt, ami eleinte bizalmat inspirált és gyors sikereket aratott az infláció letörésében. A későbbiekben
viszont
fokozatosan
létjogosultságát
vesztette,
ám
addigra
a
gazdaságpolitikusok olyan magas piedesztálra emelték, hogy senkinek sem volt bátorsága ezt a szükségmegoldást félretenni. A „konvertibilitás” alapvetően három fő problémát vet fel, amelyek végül szükségszerűen a rögzített árfolyam felfüggesztése irányába hatottak: 1, Peso felértékelődése A reálfelértékelődés okai egyfelől a kezdeti infláció (lásd 3. Táblázat), ami a „konvertibilitás” bevezetését követően még egy ideig meghaladta az USA-ét, másfelől a dollár felértékelődése a kilencvenes években, ami magával húzta az argentin fizetőeszközt. A felértékelődés ugyanakkor nem volt összhangban a gazdaság valós teljesítményével, és ez, a piacnyitás negatív hatásaival 45
(import
nagyobb
mértékben
nő,
mint
az
export)
összeadódva,
külkereskedelmi mérleg-gondokhoz vezetett. A külkereskedelmi deficitből adódó dollárkiáramlás miatt arányosan szűkült a pénzkínálat, ami pedig deflációhoz vezetett. Ennek az export versenyképesség-növekedés irányába kellett volna hatnia. De az erősödő dollár miatt túlértékelt peso továbbra is lenyomta az exportot, továbbá a kormány külföldi hitelekből finanszírozta a növekvő külkereskedelmi és költségvetési deficitet, ami újra a pénzkínálat növekedését generálta. Tehát a „konvertibilitás” fenntartása a reálfelértékelődés miatt folyamatosan negatív hatással volt az exportra, s ezáltal a termelésre. Az infláció alakulása 1988-2002 (éves változás, %) Év
2. Táblázat
Fogyasztói árindex
Nagykereskedelmi árindex
1988
387,7
421,7
1989
4.923,6
5.402,5
1990
1.343,9
789,3
1991
84,0
56,7
1992
17,5
3,2
1993
7,4
0,1
1994
3,9
5,9
1995
1,6
6,0
1996
0,1
2,1
1997
0,3
-0,9
1998
0,7
-6,3
1999
-1,8
1,1
2000
-0,7
n.a.
2001
-1,5
n.a.
2002
41,0
n.a.
Forrás: Saját készítés az alábbi források alapján: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 980.o.; CEPAL: Estudio económico de América Latina y el Caribe, 2003, www.cepal.org (2005.05.06.)
2, Külföldi hitelállomány felduzzadása A
„konvertibilitás”
kényszerzubbonyában
a
pénzügypolitika
teljesen
rugalmatlan volt a pénzkínálat – külső tényezők hatására bekövetkezett – változásaival szemben. Így, mint már említettük, a deficit finanszírozásának
46
és a pénzkínálat növelésének fő eszköze a külföldi hitelfelvétel lett. A feltörekvő piacokat ért sokkok hatására a nemzetközi hitelek kockázati kamatfelára azonban jelentősen nőtt, ami a kamattörlesztés felduzzadásához vezetett. A növekvő adósszolgálati terhek miatt a költségvetési deficit is egyre mélyült. 1990-99 között a külföldi adósság 57 milliárd dollárról (GDP 28%-a) 120 milliárd dollárra nőtt (GDP 50%-a).51 2001 közepére kiderült, hogy Argentína egy pénzügyi fekete lyuk, és a külföldi finanszírozás megszakadt. Tehát a „konvertibilitás” rugalmatlansága miatt csak a hitelfelvétel eszközéhez
lehetett
nyúlni
a
büdzsédeficitek,
illetve
a
pénzszűke
megoldására, ami – a nemzetközi gazdasági hatások révén – az államcsőd felé terelte az országot. 3, Bizalomvesztés Mint az az események lefolyásából kiderült az 2001-2002-es válságkor, a „konvertibilitás” alapja valójában mindig is a bizalom volt és nem a központi bank devizatartalékai. Amint ez a bizalom meggyengült és a válság árnyéka előrevetítette az újabb inflációs sokkot, a lakosság és a vállalati szféra minél gyorsabban szabadulni próbált a pesótól, és megtakarításait kemény valutába (dollárba) menekítette. Ugyanígy a hitelezők is elzárkóztak az újabb kölcsönök nyújtásától, a nemfizetés fenyegetése miatt. Tehát a „konvertibilitás” sokkal inkább lélektani alapon tartotta fenn az árfolyamot, mivel sem a valós gazdasági teljesítmény, sem az államháztartás mérlege nem támasztotta alá a peso értékét. A megalapozatlan árfolyamparitás felismerésével együtt tehát a lélektani hatás is szertefoszlott. Amint tehát a befektetők, a hitelezők, a vállalati szereplők és a lakosság bizalma – az ikerdeficit súlyosbodásával és a külföldi adósságállomány felduzzadásával párhuzamosan – megrendült a rögzített árfolyamban, jelentős tőkemenekülés kezdődött meg, aminek csak a 2001. december 1-jén bevezetett drasztikus bankszámlazár, az „el corralito” szabott határt. Ez a kényszerű intézkedés azonban végleg aláásta a kormányba
51
Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., Kopint-Datorg, Budapest, 2003, 66.o. 47
és a nemzetgazdaságba vetett bizalmat, s ezzel megdőlt a „konvertibilitást” fenntartó utolsó pillér is. 2002. január 2-én Duhalde elnök ennek megfelelően bejelentette a „konvertibilitás” feladását és január 6-án leértékelte a nemzeti fizetőeszközt, ami ennek megfelelően hivatalosan 1 USD = 1,40 peso paritáson került meghatározásra az export, import és a tőke-tranzakciók terén, míg az idegenforgalom és más ügyletek esetében egy szabadon lebegő árfolyamot alkalmaztak. Ez a kettős paritás ideiglenesen került bevezetésre, hiszen a jövőre nézve a kormány egy új valutakosár kialakítása, majd a peso teljesen szabad lebegtetésén alapuló árfolyam-politika mellett kötelezte el magát. A hivatalos paritás 28,6%-os leértékelést jelentett, de valójában a kettős árfolyamnak köszönhetően 2002-ben a peso árfolyama 70,2%-ot esett a dollárral szemben (1 USD = 3,36 peso).52 A Központi Bank egyúttal felhatalmazást kapott a monetáris tartalékoktól független pénzkibocsátásra egy ésszerű – de törvényileg meg nem határozott tartalékfedezet fenntartása mellett és megindult a pénzügyi rendszer (hitelek, stb.) visszapezósítása is. Érdemes
kitérni
itt
a
Valutaalap
által
szorgalmazott
megszorító
intézkedéscsomag monetáris politikára vonatkozó kitételére, amely 2002 elején továbbra is a kötött árfolyamrendszer fenntartása mellett kardoskodott, egy összetettebb valutakosár alapján. E felvetés megalapozottsága, illetve az IMF által diktált irányvonal fenntarthatósága több elemzőben is kétségeket vet fel. Argentína 2002 óta folyamatos küzdelemben
áll
a
Valutaalappal
a
követendő
gazdaságpolitikai
irányvonal
vonatkozásában, miközben erősen ráutalt lenne az IMF forrásaira. 4.2.3. Külgazdasági egyensúlytalanság 4.2.3.1. A külkereskedelem és a folyó fizetési mérleg alakulása A gazdasági dereguláció elsőszámú célpontja a külkereskedelem és a tőkepiac volt a Menem-éra kezdetén. Az 1990-ben négy éves periódusra kitűzött reformok gyakorlatilag már 1991 elejére teljesültek a külkereskedelem tekintetében. Ez azt jelentette, hogy a vámtarifák jelentősen csökkentek és gyakorlatilag megszűntek a nem tarifális jellegű korlátozások az importban. A fogyasztási cikkek tekintetében átlagosan 20%, az inputok és köztes termékek tekintetében 10%, és az országban nem gyártott tőkejavak, illetve nem termelt nyersanyagok esetében 0% vám került megállapításra. 52
www.latin-focus.com (2005.07.08.) 48
(Ez a későbbiekben 22%, 13%, és 5%-ra változott.) Csak a gépkocsi-importban maradtak fenn jelentősebb korlátozások. Az export esetleges tarifális és nem tarifális eszközei is kiiktatásra kerültek. Ezzel egy időben átstrukturálták a vámhatóságok működését és hatékonyabbá tették az adminisztrációt, ami a külkereskedelem bürokratikus költségeinek csökkenéséhez vezetett. 1991-ben megszületett Argentína, Brazília, Uruguay és Paraguay részvételével a MERCOSUR integráció, amely gyakorlatilag négy év leforgása alatt, 1995-re létrehozta a tagországok vámunióját. A vámunió keretében – néhány érzékeny szektor (vegyi- és olajipar, kohászat, stb.) kivételével – 0%-os belső vám, és 10,2%-os közös külső vám került megállapításra.53 A piacnyitás, az általános gazdasági liberalizáció és a stabilizáció hatására a külkereskedelmi forgalom gyors növekedésnek indult. A gazdasági növekedésnek és a kezdetben bővülő pénzkínálatnak köszönhetően a fogyasztás és vele együtt az import erőteljes lendületet kapott. Ugyanakkor a működőtőke-beáramlás a termelés növekedését és az exportkapacitások fokozott kihasználtságát indukálta. 1990-98 között ennek megfelelően úgy az export, mint az import jelentős fejlődést mutatott, de ez utóbbi több mint háromszor akkora mértékben nőtt, mint a kivitel. Ennek megfelelően a külkereskedelmi mérleg a kilencvenes években javarészt deficitet könyvelhetett el, amit még súlyosbított a szolgáltatás-mérleg krónikus negatív szaldója. 1999-ben viszont jelentős visszaesés következett be a külkereskedelmi forgalom egészében, amelyet 2000-től az exportban stagnálás, míg az importban meredek zuhanás követett. (Lásd 3. Táblázat)
53
Ministerio de Economía y Producción: Comercio exterior argentino 1990-2000 www.mecon.gov.ar/cuentas/internacionales/comercio_exterior/indice.htm (2005.07.18) 49
A külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg egyenlege 1990-2002 (millió dollárban)
3. Táblázat
Év
Export
Import
Árukeresk. mérleg
Szolgáltatás mérleg
Külföldi Transzferbefekte- kifizetések tések jövedelmei
Folyó fizetési mérleg
1990
12.354
3.726
8.628
-674
-4.400
998
4.552
1991
11.978
7.559
4.419
-1.599
-4.260
793
-647
1992
12.399
13.795
-1.396
-2.557
-2.384
789
-5.548
1993
13.269
15.633
-2.364
-3.326
-3.069
552
-8.206
1994
16.023
20.162
-4.139
-3.779
-3.559
497
-10.979
1995
21.162
18.804
2.357
-3.436
-4.636
597
-5.118
1996
24.043
22.283
1.760
-3.547
-5.464
482
-6.769
1997
26.431
28.554
-2.123
-4.385
-6.144
515
-12.137
1998
26.434
29.531
-3.097
-4.444
-7.405
464
-14.482
1999
23.309
24.103
-795
-4.111
-7.491
453
-11.944
2000
26.341
23.889
2.452
-4.284
-7.548
399
-8.981
2001
26.543
19.158
7.385
-3.863
-7.237
424
-3.291
2002
25.651
8.490
17.178
-1.589
-7.484
564
8.668
Forrás: Saját készítésű táblázat az alábbi források alapján: Ministerio de Economía: Comercio exterior argentino 1990-2000, www.mecon.gov.ar/cuentas/internacionales/comercio_exterior/indice.htm (2005.07.18); Ministerio de Economía y Producción: Estimación del balance de pagos 1992-2002 www.mecon.gov.ar (2005.07.18); CEPAL: Anuario Estadístico de América Latina y el Caribe 2004, www.eclac.cl/badestat_2004/esp.htm (2005.09.10.)
Amint az a táblázatból kitűnik, a kezdeti időszakban (1990-91) a külkereskedelmi mérleg többletet, míg 1992-94-ben deficitet könyvelhetett el. Ebben nagy szerepet játszott, hogy az export értéke gyakorlatilag 1993-ig stagnált és csak 1994-től indult növekedésnek, a progresszíven emelkedő importtal szemben. Ugyanakkor itt fontos megvizsgálni az adatok hátterét is. 1995-ben több tényező is szerepet játszott a külkereskedelmi mérleg pozitív alakulásában: a MERCOSUR vámuniójának köszönhető exportbővülés és az argentin exportcikkek világpiaci árának kedvező alakulása mellett nem elhanyagolható a begyűrűző mexikói válság által indukált importvolumen-csökkenés sem. 1996-ig, a világpiaci árak emelkedő tendenciáinak köszönhető, hogy az export számára kedvezőtlenül magas árfolyam hátrányai nem tudtak maradéktalanul érvényre jutni a szerényen bővülő exportvolumen ellenére sem. Így ebben az évben még fennmaradt a külkereskedelmi szufficit, de 199799 között újra negatívba fordult a mérleg, ami részint a kivitel mennyiségének csökkenésével magyarázható. A 2000 évi újabb pozitív fordulat hátterében egyfelől a 50
gazdasági recesszió miatt megcsappant importot, másfelől pedig az olaj világpiaci árának emelkedését sejthetjük. Az export árucsoport-összetételében gyakorlatilag nem következett be jelentős változás (lásd 1. Grafikon). Ugyanakkor hangsúly-eltolódás figyelhető meg a különböző termékcsoportok között: a legnagyobb dinamizmust a szénhidrogén-származékok és a feldolgozott ipari termékek – elsősorban járműipari és vegyipari termékek – exportjában figyelhetjük meg 347% és 144%-os növekedéssel. Ugyanakkor a hagyományos primer termékek és feldolgozott agrártermékek fejlődésében is jelentős – 63% és 68%-os – növekedés tapasztalható. Újdonságként felfejlődött a nemzetközi élvonalba a tengeri halak, puhatestűek és rákok kivitele, valamint az autó- és autóalkatrész-ipar exportja, ami 900%-os növekedést produkált, s ezzel az exporttermékek élére került. Ez utóbbi, az üzemanyag-kivitellel együtt elsősorban a MERCOSUR integráció keretében – és a transznacionális vállalatok összefonódása révén –a brazil piacon került értékesítésre. (Az üzemanyag- és energetikai termék-kivitel felfutásában elsősorban a nyersolajtermelés csaknem 50%-os növekedését érhetjük tetten, ami az YPF állami olajvállalat privatizációjának következménye.)54 Az export dinamizmusa tehát egy igen szűk körre koncentrálódott, miközben a többi ipari ágazat folyamatos nehézségekkel küszködött a túlértékelt pénz, az olcsó külföldi import és a termelési infrastruktúra hiányosságai miatt. Látványosnak mondható az importforgalom megsokszorozódása az 1990-es – recesszió generálta – drasztikusan alacsony behozatali szinthez képest. A behozatal felduzzadásáért elsősorban felelős belső fogyasztás növekedése nagy lendületet adott a fogyasztási cikkek importjának (1.336%-os növekedés), s emellett jelentős mértékben emelkedett a gépjármű-behozatal, ami az argentin-brazil komplementer autóipari termelésnek köszönhető. Messze kiemelkedett a tőkejavak behozatala (860%-os növekedés), ami közvetlenül kapcsolódott a működőtőke által megvalósított beruházásokhoz. Azonban fontos megjegyezni, hogy a tőkejavak nagy része nem az ipari termelőágazatokba, hanem a szolgáltatási szektorba került, s így nem jelentkezett a behozatal mértékének megfelelő termelési kapacitásbővülés. Az köztes javak tekintetében 322%-os növekedés következett be, ami részint forgalom-, részint pedig a
54
Ministerio de Economía y Producción: Comercio exterior argentino 1990-2000 www.mecon.gov.ar/cuentas/internacionales/comercio_exterior/indice.htm (2005.07.18) 51
világpiaci árak emelkedésének köszönhető. Az üzemanyag-behozatal jelentős visszaesése ugyanakkor egyértelműen a hazai kitermelés aktivitásának eredménye. 55 Az alábbi grafikonokon jól látható az agrár- és energetikai termékek jelentős túlsúlya, amelyek gyakorlatilag az export 70%-át adták 1992 és 2002 között. Az ipari termékek ezzel ellentétben csak 30%-kal képviseltetik magukat. Ezek az adatok is alátámasztják, hogy a helyi konglomerátumok és a transznacionális vállalatok elsősorban az ország statikus komparatív előnyeinek kiaknázására alapították vállalkozásaikat, s ennek eredményeként a legfontosabb exportcikkek között – az autóalkatrész-gyártást leszámítva – szinte kizárólag a természeti erőforrások kiaknázására és feldolgozására épülő termékeket találunk. Az importban viszont teljesen fordított a helyzet: a behozatal ¾-ét a tőkejavak, alkatrészeik és a köztes javak teszik ki a vizsgált időszakban, amelyek jelentős része azonban nem az ipari termelés, hanem a szolgáltató szektor működését biztosította. A tőkejószágok – elsősorban gépek és berendezések – hazai megtermelésében jelentkező nagyfokú elmaradás konjunktúra idején ezért olyan import-szükségletet tételez fel, amely – akár növekvő exportkapacitások mellett is – folyamatosan rontja a folyó fizetési mérleg eredményét. Az export megoszlása termékcsoportok szerint 1990-2002
1. Grafikon
Export megoszlása termékcsoportok szerint 1992-2002
Üzemanyag és energetikai termék 13,6%
Feldolgozott ipari termék 30%
Primer termék 23%
Feldolgozott agrártermék 33%
Forrás: Ministerio de Economía y Producción: Estimación del balance de pagos 19922002 www.mecon.gov.ar (2005.07.18)
55
Ministerio de Economía y Producción: Comercio exterior argentino 1990-2000 www.mecon.gov.ar/cuentas/internacionales/comercio_exterior/indice.htm (2005.07.18) 52
Az import megoszlása termékcsoportok szerint 1990-2002
2. Grafikon
Import megoszlása termékcsoportok szerint 1992-2002
Személyszállító járművek 4,5% Fogyasztási cikkek 17,1% Tőkejavak alkatrészei 17,1%
Egyéb 0,1%
Tőkejavak 24,2%
Köztes javak 33,5% Üzemanyag 3,5%
Forrás: Ministerio de Economía y Producción: Estimación del balance de pagos 19922002 www.mecon.gov.ar (2005.07.18)
A kereskedelmi partnerek közül, a MERCOSUR integrációnak köszönhetően, messze kiemelkedett Brazília, akivel a teljes külkereskedelmi forgalom közel 30%-a zajlott, az export és az import kiegyenlített részvételével. A MERCOSUR-ba irányuló kivitel a tárgyalt időszakban gyakorlatilag megduplázódott, s ennek a folyamatnak a hátterében is a brazil és az argentin piacok integrációja, és nem utolsó sorban a két ország termelőágazatinak összefonódása állt.56 Ezzel párhuzamosan elsősorban az Európai
Unióba,
másodsorban
pedig
a
NAFTA-ba
(Észak-amerikai
Szabadkereskedelmi Társulás) irányuló export veszített jelentőségéből a teljes export arányában. A behozatalban azonban a NAFTA fenntartotta pozícióit, mivel a tőkejavak többsége itt került beszerzésre. A külpiaci orientáció alakulását az alábbi táblázat szemlélteti: Külkereskedelem megoszlása a regionális gazdasági társulások szempontjából 1990/2000 Export
4. Táblázat Import
Regionális integráció
1990
2000
1990
2000
MERCOSUR
15%
32%
20%
29%
NAFTA
17%
14%
23%
23%
EU
30%
18%
27%
23%
Egyéb
39%
36%
31%
26%
Forrás: Ministerio de Economía y Producción: Comercio exterior argentino 1990-2000 www.mecon.gov.ar/cuentas/internacionales/comercio_exterior/indice.htm (2005.07.18) 56
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 120. o. 53
A kezdetekben oly sikeres brazil kötődés azonban egy olyan függéshez vezetett, ami az egyensúlyi helyzet kibillenésével végzetesnek bizonyult. Az 1999. januári brazil pénzleértékelés hatására az árarányok drasztikusan megváltoztak Brazília javára, aminek hatására az argentin export mélyrepülésbe kezdett (az összes exportcsökkenés 73%-áért volt felelős a Brazíliával bonyolított forgalom zsugorodása), s éppen az export vezető ágazata, az autóipar élte át a legnagyobb válságot mintegy 50%-os visszaeséssel.57 Az argentin gazdaság nyitottsága Év
5. Táblázat
Export (millió $)
Import (millió $)
Külker. forgalom (millió $)
GDP (millió $)
Gazd. nyitottság (%)
1990
12.488
3.845
16.333
141.176
12%
1991
12.146
7.682
19.828
189.440
10%
1992
12.399
13.795
26.194
226.847
12%
1993
13.269
15.633
28.902
236.505
12%
1994
16.023
20.162
36.185
250.308
14%
1995
21.162
18.804
39.966
243.186
16%
1996
24.043
22.283
46.326
256.626
18%
1997
26.431
28.554
54.985
277.441
20%
1998
26.434
29.531
55.965
288.123
19%
1999
23.309
24.103
47.412
278.369
17%
2000
26.341
23.889
50.230
276.173
18%
2001
26.543
19.158
45.701
263.997
17%
2002
25.651
8.490
34.141
235.236
15%
Forrás: Saját készítésű táblázat az alábbi források alapján: CEPAL: Estudio económico de América Latina y el Caribe, 2003, www.cepal.org (2005.05.06.); Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 981.o.
A fenti táblázatban Argentína beágyazódását vizsgáljuk meg a nemzetközi kereskedelem tekintetében, amelyet a teljes külkereskedelmi forgalom és a bruttó hazai össztermék hányadosaként kapott nyitottsági mutatóval jellemezhetünk. A vizsgált időszakban ez a hányados növekvő tendenciát mutatott, mivel az export és az import összességében dinamikusabban nőtt, mint a GDP. A nyitottsági mutató átlagosan 15% körül mozgott, ami egy középutat jelent a zárt és nyitott gazdaságok között, és nagyjából megegyezik Brazília és az Egyesült Államok hasonló mutatójával.58 57
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 120-121. o. Ministerio de Economía y Producción: Comercio exterior argentino 1990-2000 www.mecon.gov.ar/cuentas/internacionales/comercio_exterior/indice.htm (2005.07.18) 58
54
Ugyanakkor messze elmarad a latin-amerikai országok legnagyobb nyitottságával rendelkező chilei (48%) és a mexikói (57%) nemzetgazdaság indexétől. 4.2.3.2. A tőkeforgalmi mérleg alakulása és az eladósodás A tőkeforgalmi mérleg tekintetében a folyó fizetési mérleg negatív folyamataival ellentétes,
kedvező
tendenciák
érvényesültek
1990-től,
amelyek
ideiglenesen
egyensúlyba hozták a teljes körű fizetési mérleget. Az 1995-ös és 1999-es latinamerikai pénzügyi válságok azonban újra kibillentették a külgazdaságot egyensúlyi helyzetéből, ami 1995-ben még átmeneti jelenségnek tűnt, majd 1999-től átfogó recesszióba, illetve válságba torkollt. A tőkeforgalmi mérleg tőkeszámláinak egyenlegét és a tartalékpozíciók alakulását az alábbi táblázatban mutatjuk be: A tőkeforgalmi mérleg egyenlege és a tartalékpozíciók változása 1990-2002 (millió dollárban)
6. Táblázat
Év
Tőkemérleg
Pénzügyi mérleg
Tőkeforgalmi mérleg összesen
Tartalékpozíciók
1990
0
-5.884
-5.884
3.121
1991
0
182
182
2.040
1992
16
7.630
7.646
3.264
1993
16
20.328
20.344
4.280
1994
18
11.360
11.378
685
1995
14
4.989
5.003
-82
1996
51
11.713
11.764
3.875
1997
66
16.746
16.812
3.293
1998
73
18.936
19.009
3.436
1999
149
14.448
14.597
1.186
2000
106
7.853
7.959
-439
2001
157
-14.971
-14.814
-12.083
2002
406
-20.679
-20.273
-4.516
Forrás: CEPAL: BADEPAG (Balance de Pagos), www.eclac.cl/badepag (2005.05.04)
Az adatok tükrében megállapíthatjuk, hogy a tőkeforgalmi mérleg tekintetében 1990-93 között jelentős javulás mutatkozott, ami alapvetően négy tényezőnek köszönhető: •
1991. április 1. Konvertibilitási törvény: megteremtette külföldi tőke bevonzásához szükséges pénzügyi stabilitást.
55
•
1992. április 7. Brady-terv: Argentína átütemezhette külföldi magánbanki adósságát, ami ideiglenesen lecsökkentette az adósság mértékét. A gyakorlatban 15 éves futamidőre kitolta a felgyülemlett kamatok (8,3 milliárd dollár) kifizetését és 30 évre a tőke (20 milliárd dollár) törlesztését, valamint egy részt el is engedett az adósságból a kamatok pontos fizetésének fejében.59
•
Privatizáció: egyrészt működőtőke-beáramlást generált, másrészt pedig a külföldi adósság csökkenéséhez is hozzájárult (a hitelezők vállalati részvényekre, illetve tulajdonjogra válthatták adósleveleiket).
•
Nemzetközi tőkepiac kedvező tendenciái: nagy pénzügyi likviditás és alacsony kamatlábak jellemezték ebben az időszakban a tőkepiacot.
A kedvező eredmény fenntartásához három fontos feltételnek kellett volna teljesülnie: költségvetési többlet elérése, magas belső megtakarítási ráta a befektetések ösztönzésére, valamint a külföldi vállalatok nyereségének beruházásokba való visszaforgatása. De ezek az alapfeltételek nem teljesültek, sőt a helyzetet tovább rontotta a nemzetközi tőkepiac kedvezőtlen változása. 1994-ben az észak-amerikai kamatláb-emelés nagyban hozzájárult a mexikói válság bekövetkezéséhez, ami aztán az úgynevezett „tequila-effektus” folytán átterjedt a latin-amerikai országokra. Argentínát különösen rosszul érintette a válság és a mexikói pénzleértékelés, mivel Mexikó volt a „konvertibilitás” mintája. A
válság
generálta
tőkemeneküléshez
hozzáadódtak
azok
az
egyensúlytalanságok, amelyek a kezdeti fellendülés ellenére is krónikus problémát jelentettek: a folyó fizetési mérleg és a költségvetés deficitje. Mint már korábban említettük, az emisszió kizárása miatt a kormány csak hitelfelvétellel tudott a pénzszűkén – és a folyó fizetési mérleg hiányán – enyhíteni. A válság ugyanakkor feltornázta a nemzetközi kamatlábakat, s így az adóssággal együtt megugrottak a kamatterhek is. Ráadásul 1995-re megcsappant a privatizálható vagyon, ami annál fogva is problémát jelentett, mivel az adósságszolgálat annak előtte nagyrészt a privatizációból befolyt tőkéből történt.
59
Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 984.o. 56
A
tőkeszámlákat
rontotta
a
külföldi
beruházók
magas
arányú
nyereségrepatriálása is, ami 1994-ben a keletkezett nyereség és osztalékok 60,5%-ára, 1995-ben már 71,8%-ára volt tehető.60 Mindezen tényezők hatására 1994-95-ben a tőkeforgalmi mérleg és a tartalékpozíciók jelentős romlását figyelhetjük meg. Bár az 1995-96-os időszakban sikerült a mexikói válság hatásait átvészelve egyensúlyba hozni a külgazdaságot, de a külföldi adósság megállás nélküli duzzadása miatt 1997-től már állandósult az egyensúlytalanság. Bár 1999-ben az YPF olajvállalat privatizálásának köszönhetően kiugró működőtőke-injekció történt a gazdaságba, e bevétel sem tudta már ellentételezni a felhalmozott adósságterheket. 2000-ben a külföldi adósság rekordot döntött 146,5 milliárd dollárra rúgó értékével, ami az argentin GDP 53%-ának felelt meg és a latinamerikai és Karib-térségi országok összes külföldi adósságának mintegy 20%-át tette ki. A külföldi adósság alakulása 1991-2002 (milliárd dollárban)
3. Grafikon
Külföldi adósság alakulása 1991-2002 (milliárd dollárban) 146,5 140,2 141,9 145,2
160 000
125,0 110,6
120 000 80 000
134,1
72,2
85,6
98,5
62,7
61,3
40 000
Kormányzati szektor és Központi Bank
20 02
20 01
20 00
19 99
19 98
19 97
19 96
19 95
19 94
19 93
19 92
19 91
0
Többi szektor
Forrás: CEPAL: Estudio Económico de América Latina y el Caribe, 2003, www.cepal.org (2005.05.06.)
Gyakorlatilag egy olyan gazdasági modellel találjuk tehát szembe magunkat, amelyben a növekedés belső, önfenntartó motorjai nem fejlődtek ki, ugyanakkor az 60
Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 1009.o. 57
állami beavatkozás eszközei szélsőséges mértékben korlátozottak (pénzügy- és külgazdasági politika terén). Így a gazdaságnak folyamatosan külső ösztönző erőre – tőkére – van szüksége, amely befektetések és hitel formájában áramlik be az országba. A nagy külső ráutaltság azonban igen sebezhetővé teszi ezt a modellt, ami a nemzetközi konjunktúra-ciklusok függvényében szélsőségesen hullámzó teljesítményt produkál. A külföldi hitelfelvétel mellett érdemes mélyebben megvizsgálnunk a külföldi tőkebefektetés alakulását, amely a folyó fizetési mérleg hiányának másik külső finanszírozási módja. Amint azt az alábbi grafikonon láthatjuk a működőtőkeberuházások fokozatos növekedést mutatnak, majd 1999-ben kiugró csúcsot érnek el, míg a portfolió-befektetések ezzel ellentétes tendenciát követnek és 1999-ben negatív rekordot állítanak fel, ami elsősorban a megindult tőkemenekülés következménye.
A külföldi tőkebefektetések összetételének alakulása 1991-2002 (millió dollárban)
4. Grafikon
Külföldi befektetések összetételének alakulása 1991-2002 (millió dollárban) 25000 20000 15000 10000 5000 0 -5000 -10000 -15000 91 19
1
2 99
1
3 99
1
4 99
1
5 99
1
6 99
FDI
1
7 99
1
8 99
1
9 99
2
0 00
2
1 00
2
2 00
Portfolió
Forrás: Ministerio de Economía y Producción: Estimación del balance de pagos 1992-2000, www.mecon.gov.ar (2005.07.18)
58
A külföldi tőkebefektetések megindulásának legfontosabb ösztönzője az 1989-es Államreform Törvényben meghirdetett privatizáció ami alapvetően négy fő célkitűzést valósított meg: •
a költségvetés kiegyensúlyozása a veszteséges állami vállalatok költséges finanszírozásának megszűnésével;
•
a külföldi adósság csökkentése azáltal, hogy a hitelezők adósleveleiket vállalati részvényekre válthatják;
•
a vállalati szféra torzulásainak megszüntetése és hatékonyságának növelése;
•
a kiszámíthatóság helyreállítása a piaci mechanizmusok érvényre jutásával és az állami beavatkozás szükségszerű csökkenésével.
A privatizáció két hullámban zajlott le. Az első szakasz, amely a „konvertibilitás” bevezetéséig tartott, a költségvetés szorítása és a politikai kényszer hatására hihetetlen ütemben, sokszor a gazdasági racionalitás mellőzésével ment végbe. A törvényi szabályozás és a megfelelő ellenőrző szervek hiánya miatt az értékesítések sokszor előzetes értékbecslés nélkül történtek, s a piaci versenyt sem sikerült maradéktalanul érvényesíteni. Az állam előrelátásának hiányát mutatja az is, hogy válogatás nélkül, gyakorlatilag az összes stratégiai ágazatot magánkézbe adta (értékesítés, vagy koncesszió révén), s nem tartott meg egy minimális állami részesedést sem az esetleges befolyásgyakorlás, illetve a jövőbeni jövedelemszerzés reményében. A „konvertibilitás” bevezetésétől datálható a második szakasz, amikor már a költségvetési nyomás enyhülni kezdett és előtérbe került a kormány politikai hitelének erősítése. Ekkor született meg a megfelelő szabályozás, ami módot adott a körültekintőbb értékesítési eljárásra és hosszútávon is megpróbálta elkötelezni az új tulajdonosokat. A kormány a dolgozói ellenállás letörésére bevezette a dolgozói részvényszerzés intézményét, ami azonban hamvában holt kezdeményezésnek bizonyult, mivel az aránytalan kisebbségben lévő dolgozók nem tudták érvényesíteni tulajdonosi jogosultságukat és a többségi részvényesek nyomására általában gyorsan túladtak részesedésükön. 1998-ra gyakorlatilag minden állami vállalatot magánkézbe adtak, s így az 1999es brazil válság évében az állam kénytelen volt az utolsó állami mamutcég, az YPF olajvállalat fennmaradó részvényeit is kiárusítani, amelyet a spanyol REPSOL szerzett meg. (A REPSOL az YPF kisebbségi részvényeinek felvásárlásával kizárólagos
59
tulajdonosa lett az óriásvállalatnak.) Ennek a részvénycsomag-étékesítésnek köszönhető az 1999-es év kiugró privatizációs bevétele, ami az 1990-98-as periódus átlagos évi bevételeinek kétszeresét jelentette. A privatizáció nyomán jelentősen nőtt a külföldi tőke jelenléte, ami annak is köszönhető, hogy az adósleveleiket tőkésítő külföldi magánbankok nagy arányban képviseltették
magukat
a
folyamatban.
Az
1999-ben
gyakorlatilag
lezárult
magánosításból befolyó csaknem 24 milliárd dollár kétharmada (67,3%) külföldi, egyharmada (32,7%) pedig nemzeti eredetű volt, amint azt az alábbi táblázatban is láthatjuk. A nemzeti és a külföldi tőke részvétele a privatizációban 1990-1999 (millió dollárban)
7. Táblázat
Év
1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
19901999
Privatizáció bevételei
1.787
1.963
5.496
5.456
923
1.410
736
1.220
522
4.337
23.849
613
1.108
2.641
1.921
407
297
156
328
171
145
7.787
Külföldi tőke 1.174
854
2.855
3.534
515
1.113
580
892
351
4.192
16.062
1.174 ---
460 394
2.344 510
935 2.600
136 379
1.114 ---
580 ---
892 ---
334 17
4.191 ---
12.162 3.901
Nemzeti tőke
- FDI - Portfolió
Forrás: Saját készítésű táblázat az alábbi források alapján: Kulfas, Matías - Porta, Fernando - Ramos, Adrián: Inversión extranjera y empresas transnacionales en la economía argentina, In: Serie Estudios y Perspectivas, n. 10, CEPAL, Buenos Aires, 2002. szeptember, 18.o. és INDEC: El proceso de privatizaciones en la argentina desde una perspectiva del balance de pagos, 2000, 22.o. www.mecon.gov.ar/cuentas/internacionales/ (2005.07.18)
A privatizáció gyors, tömeges és kevéssé szabályozott lezajlása, valamint a korábban már említett korrupció, sok esetben táptalajt adott a monopol, illetve oligopol piacok kialakulásának, továbbá lehetőséget teremtett hihetetlen jövedelemtermelő üzletágak megszerzésére. A cégtulajdon nagyfokú koncentrációja nyomán a nagy helyi – általában vegyesvállalati formában működő – konglomerátumok és a transznacionális társaságok túlsúlya alakult ki a vállalati szférában, elnyomva a hazai kis- és középvállalkozásokat, akik nem rendelkeztek elegendő tőkével versenyképességük növelésére. Következésképpen duális gazdaság alakult ki, ahol az exportpiacok meghódítása szinte kizárólag a helyi nagyvállalatok és a transznacionális cégek privilégiumává vált, míg a kis- és középvállalkozások a belföldi piacra utaltak maradtak, ahol ugyancsak az előbbi konglomerátumokkal kellett felvenniük a versenyt.
60
Mindenesetre kétségtelen tény, hogy a privatizáció, az említett negatív hatások mellett, mobilizálta a gazdaságot és jelentősen ösztönözte a működőtőke-beáramlást, amelynek alakulását az alábbi grafikonon szemléltetjük. Külföldi működőtőke-beáramlás 1990-2002 (millió dollárban)
5. Grafikon
Külföldi működőtőke-beáramlás (millió dollárban)
23.930
24000
20000 16000
11.693 12000
9.162
4000
7.293
6.949
8000
4.431
3.635
5.609
2793
1.553 828
2.166 2.148
20 02
20 01
20 00
19 99
19 98
19 97
19 96
19 95
19 94
19 93
19 92
19 91
19 90
0
Forrás: Saját készítésű táblázat az alábbi források alapján: Kulfas, Matías - Porta, Fernando - Ramos, Adrián: Inversión extranjera y empresas transnacionales en la economía argentina, In: Serie Estudios y Perspectivas, n. 10., CEPAL, Buenos Aires, 2002. szeptember, 16.o.; CEPAL: Inversión extranjera en América Latina y el Caribe, CEPAL, Chile, 2004, 32.o.
Az első privatizációs hullám gerjesztette kezdeti élénk működőtőke-beáramlást 1993-ban jelentős visszaesés, majd újabb emelkedő tendencia követte, annak ellenére, hogy időközben a privatizálható vagyon jelentősen megcsappant. Ez azt jelenti, hogy miközben 1990-93 között a működőtőke 51%-a a privatizációs ügyleteknek volt köszönhető, ez az arány a kilencvenes évek átlagában már csak 16%. Már első pillantásra szembeötlő az 1999-es év kiugró, 23,9 milliárd dolláros teljesítménye, ami tizenötszöröse az 1990-es évinek. A felgyorsult tőkebeáramlás hatására 2000-ig évi 22,5%-kal nőtt a felhalmozott külföldi tőkeállomány.61
61
Kulfas, Matías - Porta, Fernando - Ramos, Adrián: Inversión extranjera y empresas transnacionales en la economía argentina, Serie Estudios y Perspectivas, CEPAL, Buenos Aires, 2002. szeptember, 16-17.o. 61
Ugyanakkor fontos itt megjegyezni, hogy a kormány a magánosítás folyamatában inkább a „rossz gazda”-effektus megszüntetését, tehát a vállalatirányítási hatékonyság növelését tartotta szem előtt, míg a beruházások tartós növelésére nem fektetett hangsúlyt. Így nem meglepő, hogy a külföldi beruházások hovafordítását megvizsgálva a működőtőke több mint fele a meglévő állami, illetve magáncégek megvásárlására irányult, egyenként 25%, illetve 75%-os részesedéssel. A további megoszlás tekintetében többféle adatot találhatunk a szakirodalomban, ami annak köszönhető, hogy a tőke-apportot – ami 25-35%-ot tesz ki – egyes szerzők új cégek alapításaként, más szerzők pedig bújtatott cégvásárlásként értelmezik. A vállalatok nyereségének beruházásokba való visszaforgatása tekintetében szintén igen eltérő adatokkal találkozhatunk, amelyek 1-17% között mozognak. A beruházások hovafordítását – az Argentin Gazdasági Minisztérium hivatalos adatai alapján – az alábbi grafikonon szemléltetjük: Külföldi működőtőke-beruházások hovafordítása 1992-2002
6. Grafikon
Külföldi működőtőke-beruházások hovafordítása 1992-2002
Nyereség újraberuházása 1% Tőkeemelés 34%
Üzletrészvásárlás 57%
Anya- és leányvállalati kölcsönök 8%
Forrás: Ministerio de Economía y Producción: Estimación del balance de pagos 19922002, www.mecon.gov.ar (2005.07.18)
A vállalati transzfer jellegű beruházások mellett a fizikai jellegű beruházások 48,8%-ot tettek ki, amiből 34,2% volt zöldmezős beruházás és 65,8% tőkeemelés.62
62
Kulfas, Matías - Porta, Fernando - Ramos, Adrián: Inversión extranjera y empresas transnacionales en la economía argentina, Serie Estudios y Perspectivas, CEPAL, Buenos Aires, 2002. szeptember, 20.o. 62
Ágazati szempontból a belső piacot ellátó tercier szektor (közműszolgáltatások, közlekedés, távközlés, bankszféra, stb.) bizonyult az elsőszámú befektetési célpontnak: a telefonszolgáltatás, villany-, gáz- és vízellátás 100%-ban, a bankrendszer 40%-ban külföldi kézbe került, több szolgáltatás tekintetében monopolhelyzet alakult ki. A termelőágazatokon belül elsősorban a primer szektorba áramlott a külföldi tőke, ezen belül a mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó feldolgozóipar, valamint a kőolajkitermelés és a bányászat emelkedett ki. Az ipari ágazatokon belül az autóiparban alakult ki 100%-os külföldi tulajdon, de a többi feldolgozóipari cikk tekintetében is jelentős volt a külföldi tőke piaci részesedése.63 A beruházások ágazati megoszlását az alábbi ábrán szemléltetjük: A működőtőke ágazati megoszlása (1992-2002 halmozott érték)
7. Grafikon
A működőtőke ágazati megoszlása (1992-2002 halmozott érték)
Bankszektor 10%
Egyéb 7%
Kőolajkitermelés és bányászat 37%
Feldolgozóipar 22% Víz-, gáz és áramszolg., keresk., szállítás, távközlés 24%
Forrás: INDEC: El proceso de privatizaciones en la argentina desde una perspectiva del balance de pagos, 2000, 22.o. www.mecon.gov.ar/cuentas/internacionales/ (2005.07.18)
A működőtőke eredetét illetően az anyavállalat valós, illetve esetlegesen más társ- és leányvállalati székhelyei némileg torzíthatják a statisztikákat. Főként az északamerikai vállalatoknál fordul elő, hogy európai, vagy közép-amerikai cégeiken keresztül hajtják végre a beruházásokat, s emiatt e térségek beruházásai a hivatalos statisztikákban a valósnál nagyobb értéket képviselnek. Az alábbi grafikon adatai ezért olyan korrigált adatok, amelyek a befektető valós „hátországát” próbálják felfedni.
63
Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., Kopint-Datorg, Budapest, 2003, 64.o. 63
Ennek megfelelően a beruházások 60%-a Európából eredt, míg a második legnagyobb szeletet Észak-Amerika mondhatta magáénak az 1992-2002-es időszakban. A működőtőke eredete a tulajdonos valós származása szerint (1992-2002 halmozott érték)
8. Grafikon
A működőtőke eredete a tulajdonos valós származása szerint (1992-2002 halmozott érték)
Dél-Amerika 7%
Más régió 8%
Közép-Amerika és Karib-térség 1% Észak-Amerika 24%
Európa 60%
Forrás: INDEC: La Inversión Extranjera Directa en Argentina 1992-2002, INDEC, Buenos Aires, 2003. szeptember, 21-22.o.
Mint már említettük, az európai beruházásokon belül kiemelkedett a spanyol tőke jelenléte, amely a kilencvenes évek folyamán az első helyet foglalta el a működőtőke-beáramlásban. Ugyanakkor az Egyesült Államok – amely a kilencvenes években kevésbé volt aktív az argentin piacon – megőrizte főberuházói pozícióját az összes felhalmozott tőkeberuházás tekintetében, bár a különbség a két ország között minimálisra csökkent. A spanyol és észak-amerikai beruházókon kívül Hollandia, Franciaország és Olaszország emelkedik ki a befektetők sorából. A működőtőke eredete országok szerint (1996-2002 halmozott érték)
9. Grafikon
A működőtőke eredete országok szerint (1996-2002 halmozott érték) Más országok 24% Spanyolország 44% Olaszország 3% Franciaország 7%
Hollandia 10%
USA 12%
Forrás: CEPAL: La inversión extranjera en América Latina y el Caribe, 2003, www.cepal.org (2005.05.06.) 64
A fenti adatokat kiegészítendő, érdekes megvizsgálni a külföldi beruházókat talán leghitelesebben reprezentáló transznacionális vállalatok külpiacra irányuló tevékenységét
is,
amelyből
következhetünk
a
gazdasági
ágazatok
súlyára.
Természetesen ebbe a körbe nem kerültek be a belpiacra orientált tercier szektor képviselői, akik szintén jelentős szeletet tudhatnak magukénak a nemzetgazdaság teljesítményéből. A 100 legnagyobb transznacionális exportőr cég fő ágazati tevékenysége(%)
10. Grafikon
A 100 legnagyobb transznacionális exportőr cég fő ágazati tevékenysége
Egyéb iparcikkek 9% Kőolajipar és bányászat 18%
Agrár- és élelmiszeripar 46%
Autóipar 27%
Forrás: Kulfas, Matías - Porta, Fernando - Ramos, Adrián: Inversión extranjera y empresas transnacionales en la economía argentina, In: Serie Estudios y Perspectivas, n. 10, CEPAL, Buenos Aires, 2002. szeptember, 45.o.
A primer szektor a kitermelő ágazatokkal együtt 64%-kal képviselteti magát, ebből az agrár- és élelmiszeripari termékek csaknem ¾ részt tesznek ki. (Fontos megjegyezni, hogy az itt számba vett exportőr cégek között jelentős arányt képviselnek a külkereskedő vállalatok, amelyek termelő tevékenységet nem végeznek.). Ugyanakkor az autóipar jelentősége megkérdőjelezhetetlen az ipari termékek között. Amint ezekből és a korábban ismertetett adatokból is kiderül, a külföldi beruházók a gazdaság statikus komparatív előnyeit próbálták kiaknázni, s ez nemcsak a beruházások ágazati súlyában jelent meg, hanem abban a befektetői stratégiában is, amelynek megfelelően a vállalatok egy minimális beruházási hajlandóság mellett, profitmaximalizálásra törekedtek. A megtermelt vagyonnak tehát csak egy kis hányadát forgatták vissza a vállalkozásba, míg a fennmaradó nyereség nagy részét az anyacég kiszippantotta az országból. Ez a folyamatos nyereségrepatriálás – amelyet számszerűen
65
az alábbi táblázatban mutatunk be – negatív hatást gyakorolt a tőkeforgalmi mérleg egyenlegére. Külföldi működőtőke nyereségrepatriálása, ill. -visszaforgatása beruházásba 1992-2001 (millió dollárban) Év
8. Táblázat
Keletkezett nyereség és osztalékok
Visszaforgatás beruházásba
Nyereségrepatriálás
Visszaforgatás aránya
1992
1.133
813
320
71,7%
1993
1.678
870
808
51,8%
1994
1.929
898
1.031
46,5%
1995
1.968
659
1.309
33,4%
1996
1.850
397
1.453
21,4%
1997
2.369
726
1.643
30,6%
1998
2.380
788
1.592
33,1%
1999
1.658
-145
1.803
-8,7%
2000
2.406
1.548
858
64,3%
2001
648
441
207
68,0%
18.019
6.995
11.024
38,8%
1992-2001
Forrás: Gerchunoff, Pablo – Greco, Esteban – Bondorevsky, Diego: Comienzos diversos, distintas trayectorias y final abierto: más de una década de privatizaciones en Argentina 1990-2002, CEPAL, Santiago de Chile, 2003. április, 57.o.
A tőkeforgalmi mérleg 2001-es negatívba fordulása már azt a pánikszerű tőkemenekülést mutatja, amit az 1999-től megindult recesszió és a jövőbeni leértékelés réme indított el. Ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy a portfolió tőke már jóval előbb, 1999-ben elkezdett kivonulni az országból a brazil válság hatására (lásd 4. Grafikon). Tehát a portfolió tőke kimenekülése, a működőtőke megcsappanása, az eladósodás és a kedvezőtlen nemzetközi tendenciák, hozzáadódva a gazdaság organikus problémáihoz, mind szerepet játszottak a 2001. decemberi válság bekövetkezésében. 4.2.4. Az államháztartás hiánya Menem felismerte, hogy a gazdaság rendbetételéhez elsődleges fontosságú nemcsak a veszteséges állami vállalatok, hanem az egész állami szféra racionalizálása. Ennek fényében hozzálátott az államapparátus és az állami kiadások átszervezéséhez és csökkentéséhez. Az államapparátus tekintetében sikerült jelentős sikereket elérni, amennyiben az 1995-as 340.000 főre csökkent központi adminisztrációt az 1983-as egymillió főt számláló apparátussal vetjük össze. Eközben a privatizáció folytán az állami vállalatok dolgozói létszáma is jelentősen visszaesett (1995-ben 57.000 fő az 66
1989-es 359.000 főhöz képest).64 A költségvetési deficitet az adóterhek (elsősorban az ÁFA és fogyasztási adó formájában) és az adóbehajtás hatékonyságának növelésével érte el, míg a privatizációs bevételek tovább javították költségvetés bevételi oldalát. A munkaerő-racionalizálás és a bevételnövelés eszközeivel az 1992-től és 1994ig sikerült költségvetési többletet produkálnia az államnak, amit azonban lerontott a kamatterhek kifizetése. Ennek ellenére 1993-ig az államháztartás nagyjából egyensúlyban tudott maradni. 1994-től azonban ismét negatív tendencia figyelhető meg, amelynek következtében az államháztartás hiánya 2001-re elérte a GDP 6,4%-át. Az államháztartás alakulása 1991-2001 (milliárd pesóban) Év
Bevétel
9. Táblázat
Kiadás
Egyenleg
Adó
TB
Egyéb
Össz. Bev.
Bér
Nyugdíj
Egyéb
Kamat
Egyéb adósság
Össz. Kiad.
1991
22,7
7,7
3,0
33,5
13,3
9,0
11,9
5,0
0
39,3
-5,8
1992
33,8
10,7
4,4
48,9
17,6
12,6
15,6
3,9
0,2
50,0
-1,1
1993
38,0
14,0
5,9
58,0
20,7
13,1
20,7
3,4
0,7
58,7
-0,6
1994
41,7
14,7
5,6
62,1
22,8
15,1
23,9
4,0
1,0
67,0
-4,9
1995
40,2
13,7
6,0
60,0
22,9
15,6
22,6
4,8
1,9
67,9
-7,9
1996
42,9
11,9
5,4
60,3
22,7
16,8
23,8
5,6
1,2
70,2
-9,8
1997
49,2
12,2
6,3
67,8
24,1
17,1
25,6
6,8
0,9
74,8
-6,9
1998
52,0
11,9
6,9
70,9
24,9
17,4
27,0
7,8
1,1
78,3
-7,4
1999
49,6
10,8
8,3
68,9
26,5
17,4
27,0
9,6
1,5
82,2
-13,3
2000
51,5
10,6
8,0
70,2
26,9
17,4
24,6
11,5
0
80,5
-10,2
2001
46,9
9,6
6,6
63,2
26,7
16,6
23,9
13,0
0
80,3
-17,0
Forrás: Krueger, Anne: Crisis prevention and Resolution: Lessons from Argentina, IMF, Cambridge, 2002.07.17 www.imf.org/external/np/speeches/2002/071702.htm (2005.08.15.)
Amint az a táblázatból is részben látszik, az egyensúly kibillenése alapvetően az alábbi három tényezőnek köszönhető: •
Társadalombiztosítás privatizációja: az államháztartásban forradalmi újítás volt a társadalombiztosítás privatizációja, amely révén az állam egy jelentős kiadástól szeretett volna megszabadulni és egyben a magán-megtakarítások növelését akarta elérni. A két rendszer közti átmenet azonban nem sikerült zökkenőmentesen, mivel az állami rendszerből kifizetendő biztosítottak száma és költségei a vártnál nagyobb terhet róttak az államra, míg a bevételi
64
Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 995.o. 67
forrás gyakorlatilag fokozatosan megszűnt. Tehát a bevételek csökkenése rövidtávon, míg a kiadásoké hosszútávon történt csak meg. 2001-re a társadalombiztosítás deficitje 1,75 milliárd dollárra rúgott.65 A szociális kiadások és ezen belül a társadalombiztosítás kiadásai az összes állami kiadás 63,9%-át, illetve 28,8%-át tették ki, és a GDP 19,6%-ára, illetve 8,8%-ára rúgtak.66 •
Hitelek kamatterhei: a növekvő eladósodás a kamatterhek folyamatos növekedését indukálta. 1991 és 2001 között összesen 160%-kal növekedtek a kamatterhek (míg 1993-ban az állami kiadások 6%-át, addig 2001-ben ,ár azok 16%-át adták). Az eladósodás egy ördögi körbe taszította az államháztartást: a kamatterhek növekedése miatt nőttek az állami kiadások, amelyet nem kompenzált a bevételi oldal, így a deficitet újabb hitelekből finanszírozták,
ami
még
jobban
hozzájárult
a
kamatállomány
növekedéséhez. •
Tartományi kormányok növekvő kiadásai: a forráselosztás szempontjából elhibázottnak tűnik a tartományi kormányok szerepvállalásának kibővítése, ami a központi apparátus lebontásával és költség-racionalizálásával szemben a tartományi szinten a közszférában foglalkoztatottak számának növekedéséhez (1995-ben 1.469.000 közalkalmazott az 1989-es 1.290.000 főhöz képest)67 és a tartományi kiadások felduzzadásához járult hozzá. A tartományok „rossz gazdának” bizonyultak a költségracionalizálás terén és a megnövekedett kiadásokat szintén hitelből fedezték.
A 2001-re kibontakozó válságban az államháztartás deficitje jelentős szerepet játszott, ezért a külföldi hitelezők és befektetők bizalmának visszaszerzésére a kormány a Nulla Deficit Törvényének keretében ígéretet tett arra, hogy az államháztartást egyensúlyban tartja. A havi egyenleg nulla deficitje azonban nem teljesült, s így a további hitelezés megszakadt, ami elvágta a gazdasági fejlődést életben tartó külső köldökzsinórt, s ezzel alapjaiban rengette meg a „konvertibilitás” gazdaságpolitikáját.
65
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 119. o. CEPAL: BADEINSO (Base de Estadísticas e Indicadores Sociales), www.eclac.cl/badeinso (2005.05.04) 67 Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 995.o. 66
68
4.2.5. Munkaerő-piaci tendenciák és életszínvonal Az állami gazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében megtörtént a központi apparátus redukálása, amelyhez a privatizáció révén hozzáadódott a magánkézbe került vállalatok versenyképességének és termelékenységének növelése érdekében véghezvitt munkaerő-racionalizálás, valamint a versenyben elhalt ipari tevékenységek által generált foglalkoztatás-visszaesés. A közalkalmazotti és állami vállalati szférában végrehajtott elbocsátásokhoz azonban először meg kellett törni a nagy hatalommal bíró szakszervezeteket, ami Menemnek nagyjából sikerült is büntetőjutalmazó taktikájával, illetve a közszféra sztrájkjainak betiltásával. Lassanként bevezetésre kerültek azok a munkaerő-piaci reformok, amelyek révén a szakszervezeti háló és a dolgozók érdekképviselete jelentős csorbát szenvedett a többi munkaügyi vívmánnyal együtt. Ugyanakkor ezek az intézkedések szükségesek voltak a munkaerőpiac rugalmasságának visszanyeréséhez, ami a peronizmus óta gyakorlatilag a jövedelem-újraelosztási harc legfőbb nyomásgyakorló tényezőjévé vált. A reformok és a változó gazdasági helyzet hatására a munkanélküliség és az alulfoglalkoztatottság gyors növekedésnek indult. Emellett a szürke- és feketegazdaság is teret hódított a jövedelmek magas költségvonzata miatt. Az államapparátus az 198993-as időszakban 10%-kal (kb. 200.000 fővel) csökkent, míg a privatizált vállalatok dolgozói létszáma egyötödére esett vissza ugyanebben az időszakban. Az ipari szektorban 1990-98 között szintén egyötödére esett vissza a foglalkoztatás.68 A munkaerő-racionalizálás azonban hosszútávon nem fejtett ki pozitív hatást a nemzetközi versenyképesség tekintetében, mivel – mint azt már korábban elemeztük – az más tényezők összefüggésében (kis hozzáadott értéket képviselő, természeti erőforrásokon alapuló termelés) is jelentős hátrányokkal bírt. Viszont hozzájárult az életszínvonal jelentős romlásához, ami egyre szélesebb rétegeket taszított a szegénységbe.
68
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 113. o. 69
Az egy főre jutó GDP alakulása 1990-2002 (%)
11. Grafikon
Az egy főre jutó GDP változása 1995-ös változatlan árak alapján (%) 15% 10% 5% 0%
02 20
01 20
00 20
99 19
98 19
97 19
96 19
95 19
94 19
93 19
92 19
-15%
19
90
19
-10%
91
-5%
Forrás: CEPAL: Anuario Estadístico de América Latina y el Caribe 2004, www.eclac.cl/badestat_2004/esp.htm (2005.09.10.)
A szegénység viszonylag új jelenségnek mondható Argentínában és az 1980-as évek elejére tehető, amikor az egy főre jutó GDP jelentős – 25%-os – visszaesést produkált. Az 1989-es hiperinflációs hullámot követően a reálbérek újabb sokkot szenvedtek el, ám ezt követően 1990-től 1995-ig sikerült nagyjából stabilizálni a jövedelmek reálértékét a Konvertibilitási Törvény révén. 1995 után azonban az argentinok életminőségében tartósan negatív tendencia állt be, ami az alábbi mutatók fémjeleznek: •
Egyenlőtlen jövedelem-eloszlás: bár az egy főre jutó GDP tekintetében az 1995-ös év és az 1999-2002-es recesszió kivételével emelkedés következett be, a társadalom leggazdagabb és legszegényebb rétegei közötti szakadék mélyült. Míg 1990-ben a lakosság leggazdagabb egytizedének jövedelme kb. 15,4-szerese volt a legszegényebb egytizednek, addig 1998-ra ez az arány több mint 24,6-szoros lett.69
69
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 116. o. 70
A nemzeti jövedelemből való részesedés a lakosság jövedelmi alapon felosztott rétegeiben 1992-2001 (%)
12. Grafikon
A nemzeti jövedelemből való részesedés a lakosság jövedelmi alapon felosztott rétegeiben
100% 80% 60% 40% 20% 0% 1992 1. 1/5 (legszegényebb)
2. 1/5
1996 3. 1/5
2001 4. 1/5
5. 1/5 (leggazdagabb)
Forrás: CEPAL: BADEINSO (Base de Estadísticas e Indicadores Sociales), www.eclac.cl/badeinso (2005.05.04)
•
Létminimum
alatt
élők
arányának
növekedése:
a
létfenntartáshoz
minimálisan szükséges fogyasztói kosár tekintetében a létminimum alatt élők aránya növekedésnek indult 1993 után. 1998-ban a főváros és az agglomeráció lakosságának 26%-a volt szegénynek tekinthető ebből a szempontból, míg a létminimum alatt élők száma 8 millió főre rúgott országos szinten.70 2002-re a városi lakosság 45,4%-a volt szegény, míg 20,9%-a gyakorlatilag nyomorgott, azaz a létminimum alatt élt.71 •
Munkanélküliség növekedése: 1989-99 között a munkanélküliség 146%-kal emelkedett, ami körülbelül 600.000 munkahely megszűnésének köszönhető. Az 1996-os 17,3%-os csúcs után a helyzet némi javulást mutatott. A munkanélküliségi adatok tanulmányozásakor figyelembe kell vennünk a
70
Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 1018.o. 71 CEPAL: BADEINSO (Base de Estadísticas e Indicadores Sociales), www.eclac.cl/badeinso (2005.05.04) 71
fekete foglalkoztatást is, ami a kilencvenes években a teljes foglalkoztatás mintegy 30%-át tette ki.72 A munkanélküliség alakulása 1990-2002
13. Grafikon
A munkanélküliség alakulása 1990-2002 25% 20% 15% 10% 5%
19 90 19 . máj 90 . o us któ 19 91 ber . m 19 91. ájus ok 199 tóbe r 2 19 . máj 92 u s .o któ 19 93 ber 19 . máj 93 . o us któ 19 94. ber má 19 j 94 . o us któ 19 95 ber 19 . máj 95 . o us któ 19 96 ber . m 19 96. ájus ok tó 19 97 ber . má 19 j 97 . o us któ 19 98 ber 19 . máj u 98 . ok s t ó 199 ber 9. má 19 ju 99 .ok s t ó 20 00 ber 20 . máj 00 . o us któ 20 01. ber 200 máj u 1. ok s tób 20 er 02 20 . máj 02 u s .o któ ber
0%
Forrás: www.indec.gov.ar (2005.09.09)
•
Reáljövedelmek stagnálása: a reáljövedelmek a csekély javulás (1990-2001 között átlagosan 0,57%-os éves emelkedés) ellenére sem érték el a nyolcvanas évek második felének már akkor is alacsony szintjét. A válságot követően 2002-ben pedig 14,7%-os zuhanás következett be ebben a tekintetben. 73
Az életminőség-romlásban továbbá jelentős szerepet játszottak még a munkaügyi vívmányok leépülése, a szociális háló megtépázása, valamint az amúgy is megcsappant szociális jellegű állami kiadások elégtelen és egyenlőtlen elosztása. (A munkanélküliségi segélyekre és foglalkoztatási politikára szánt kiadások 1991-97 között mindössze a GDP 0,2%-ára rúgtak.)74 Ezen tényezők hatására a szegénység nemcsak 72
Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 1019-1021.o. 73 CEPAL: BADEINSO (Base de Estadísticas e Indicadores Sociales), www.eclac.cl/badeinso (2005.05.04) 74 Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 1022.o. 72
hogy egyre mélyült a létminimum alatt élők gyarapodásával, de egyre szélesebb rétegeket érintett, beleértve a „lecsúszott” középrétegeket. 4.2.6. A GDP alakulása és a termelőágazatok struktúrája A Menem első elnöki periódusára tehető gyors strukturális reformok a fogyasztás, a fogyasztási hitelek és a működőtőke-beáramlás aktivizálása, valamint a munkaerő-racionalizálás révén hozzájárultak a termelés és egyben a termelékenység növekedéséhez. A nemzetgazdaság 1990 és 1998 között 50%-os növekedést ért el, míg a munkaerő termelékenysége 82%-kal nőtt ugyanebben az időszakban.75 Az alábbi táblázatban nyomon követhető a bruttó hazai össztermék jelentős és folyamatos növekedése 1998-ig, ami csak 1995-ben mutat némi visszaesést a mexikói válság „tequila-effektusának” köszönhetően. Az 1999-es brazil válság hatására azonban 2002ig tartósan negatív tendencia állt be a GDP vonatkozásában. A bruttó hazai össztermék alakulása 1990-2002 Év
10. Táblázat
GDP-növekedés folyó áron (millió dollár)
GDP-növekedés 1995 –ös változatlan áron (%)
1990
141.176
---
1991
189.440
34,2%
1992
226.847
19,7%
1993
236.505
4,3%
1994
250.308
5,8%
1995
243.186
-2,8%
1996
256.626
5,5%
1997
277.441
8,1%
1998
288.123
3,9%
1999
278.369
-3,4%
2000
276.173
-0,8%
2001
263.997
-4,4%
2002
235.236
-10,9%
Forrás: Saját készítés az alábbi források alapján: CEPAL: Estudio económico de América Latina y el Caribe, 2003, www.cepal.org (2005.05.06.); Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 981.o.
75
Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003, 101-102. o. 73
A nemzetgazdaság növekedésének hátterében érdemes megfigyelni a termelés konjunkturális ritmusát: ebben a tekintetben 1991-92 között jelentős növekedést, 199395 között a növekedés lelassulását, de még mindig magas termelési szintet, míg 1995től a nemzetközi konjunkturális változásoknak megfelelő hullámzást tapasztalhatunk. Itt meg kell jegyezni, hogy az árutermelés külső tényezőktől való függése és a szolgáltatások – a „konvertibilitás” hatására történt – relatív áremelkedése miatt a szolgáltató szektor növekedése sokkal stabilabb volt, mint az ipari termelőágazatoké. Ágazati részesedés (a GDP %-ában, folyó árak alapján)
11. Táblázat
Év
1990
1993
1996
1999
2002
Mezőgazdaság, állattenyésztés, erdőgazdaság, vadászat és halászat
8,1%
5,5%
5,6%
4,5%
10,2%
Bányászati kitermelés
2,9%
1,7%
2,2%
1,6%
6,0%
Feldolgozóipar
26,8%
20,4%
17,5%
17,0%
20,3%
Gáz-, áram- és vízszolgáltatás
1,9%
1,7%
1,9%
2,2%
1,7%
Építőipar
4,5%
6,1%
5,0%
5,4%
2,5%
Kereskedelem, vendéglátóipar
15,6%
14,8%
16,4%
16,1%
12,9%
Szállítás, raktározás, közlekedés
5,2%
5,1%
7,5%
8,3%
7,4%
Pénzügyi szolgáltatások, biztosítások, ingatlan- és más szolgáltatások
14,9%
17,7%
19,2%
19,8%
18,0%
0%
0%
15,6%
15,7%
12,8%
21,3%
26,4%
16,9%
19,3%
16,4%
0%
0%
5,7%
6,1%
5,4%
Lakás Szociális, közösségi és személyi szolgáltatások Kormányzati szolgáltatások
Forrás: CEPAL: Anuario Estadístico de América Latina y el Caribe 2004, www.eclac.cl/badestat_2004/esp.htm (2005.09.10.)
Az ipari termelés növekedésénél fontos a globális számok mögé nézni, mivel a fejlődés elsősorban az autóipari termelés felfutásának köszönhető, míg a többi iparágban nagy elmaradást tapasztalhatunk. Mint azt már korábban említettük, a fejlődés az iparágak egy kis szegmensére korlátozódott, míg az iparágak nagy része recessziót élt át a piacnyitásból és a rögzített árfolyamból következő negatív hatásoknak köszönhetően. A tőkejavakat termelő, illetve a nem hazai erőforrásokon alapuló iparágak gyakorlatilag megszűntek, míg a komparatív előnyökkel rendelkező feldolgozóipari tevékenységek fellendültek. Tehát az összességében jó ipari mutatók hátterében nagyfokú dezintegrációt fedezhetünk fel. A
termelékenység
tekintetében
is
hasonló
kettősséget
látunk:
bár
mikroökonómiai szempontból pozitív változást jelent a megnövekedett termelékenység, 74
makrogazdasági szinten vizsgálva a helyzetet ez a fajta termelékenység-javulás a tőkeés munkaerőforrás alulhasznosítottságát jelenti, ami a leépülő, illetve megszűnő iparágak tőkejavainak megsemmisüléséhez és munkanélküliséghez vezet. Az agráriumban a piacnyitás a termelés és az export nagyfokú bővülését okozta, ami a mezőgazdasági termő- és gazdálkodó területek újbóli expanziójával párosult. A legnagyobb fejlődés az exporttermékek esetében regisztrálható, amelyek jelentős hányadát tették ki a teljes kivitelnek: az olajos növények exportja 1999-ben az összes export 20%-ára rúgott, a második helyet pedig a gabonafélék foglalták el.76 Az állattenyésztésben ezzel szemben stagnálás figyelhető meg, ami részben a kilencvenes évek közepén pusztító kergemarha-kórnak is köszönhető. Az állattenyésztésben – a növénytermesztéssel ellentétben – nem történtek jelentős technológiai beruházások sem, leszámítva a tejipari feldolgozó-kapacitások kiemelkedő javulását és bővülését. A mezőgazdasági termő- és gazdálkodóterületek tekintetében két fontos tényezőt kell kiemelnünk. Egyfelől nagy mértékű területi átrendeződés történt a mezőgazdasági területek hasznosításában úgy a növénytermesztés-állattenyésztés, mint az egyes növényfajták viszonylatában. Másfelől gazdálkodás és a tulajdonlás szempontjából ismét nagyfokú koncentráció tapasztalható: a nagyvállalatok túlsúlya a kistermelőkkel szemben, illetve a földtulajdon XIX. századvégre hasonlító összpontosulása egy szűk nagybirtokos, illetve beruházói réteg kezében (a tulajdonosok 1,5%-a birtokolja a területek 35%-át)77 a termelési viszonyok szélsőséges koncentrációját mutatja. A bruttó hazai össztermék területi megoszlásának szempontjából fontos kiemelni, hogy az agrárexport-modell legyezőszerű (főváros-központú) területi modellje a mai napig fennmaradt, s a városiasodás folytán ezt a modellt kiegészítette a tartományi központok vízfejűségének kialakulása. Ennek megfelelően területi viszonylatban nagy mértékű egyenlőtlenségeket tapasztalhatunk, amit a kilencvenes évek igazgatási szinten történt decentralizációs törekvései és a hatékonyság-növelő vállalati leépítések még jobban felerősítettek. A legyező csúcsát alkotó, az ország területének mindössze 16%-át kitevő Buenos Aires és Santa Fe tartomány a fővárossal együtt, a bruttó hazai össztermék 66%-át adta és a lakosság 56%-át koncentrálta78.
76
Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 1030.o. 77 Ibidem, 1034.o. 78 Ibidem, 1038.o.
75
5. A FEJLŐDÉS IRÁNYVONALAI A VÁLSÁG UTÁN
A 2002. január elején elnökké választott Eduardo Duhaldének mindenek előtt a gazdasági válsággal kellett megküzdenie és saját pozícióját megerősítenie. Elődei sokak által
hibáztatott
neoliberális
gazdaságpolitikájával
felhagyva
aktív
állami
intervencionizmussal próbált úrrá lenni a gazdasági káoszon. Első intézkedése – mint már említettük – a „konvertibilitás” megszüntetése volt és egy új árfolyam-politika bevezetése, amely a nemzeti valuta lebegtetésén alapult. Ennek megfelelően megtörtént a nemzeti fizetőeszköz leértékelése is. Az év első felében a válság tünetei nem enyhültek: 2002. áprilisában a gazdasági mutatók negatív csúcsokat döntöttek79: •
a GDP 20%-os halmozott veszteséget ért el;
•
a beruházások értéke 54%-kal csökkent;
•
a belső fogyasztás 30%-kal esett vissza;
•
a termelőágazatok 27%-os, ill. a szolgáltatási szektor 14%-os zsugorodását következett be;
•
az infláció 4 hónap alatt 21%-kal kúszott fel;
•
a költségvetési deficit a GDP 3,1%-ára rúgott;
•
a tőkekiáramlás mértéke nem egészen másfél év alatt meghaladta a 2001-es GDP 7,6%-át (2001. januárjától 2002. áprilisáig 20,3 milliárd dollár értékű tőke hagyta el az országot);
•
a nemzetközi tartalékpozíciók 55%-os csökkenése következett be 2001. januárjához képest;
•
a munkanélküliség 23,3%-os szintje rekordot döntött;
•
a szegénység és nyomor hihetetlen méreteket öltött (a népesség 53,9%-át, ill. 25,3%-át érintette).
A problémákat tetézte a bankszámlazár további fenntartása, ami a peso virtuális megszűnéséhez, és különböző állami és tartományi értékpapírok megjelenéséhez vezetett, valamint a külső finanszírozás teljes megszűnése. A 2002. áprilisában meghirdetett gazdasági akcióterv a makrogazdasági egyensúly visszaállítását és a fenntartható fejlődés megvalósítását tűzte ki célul. Az
76
kezdeti intézkedések 2002 végére megteremtették a gazdasági stabilizáció alapjait: bár a GDP 10,9%-kal esett vissza éves szinten, az év második felében a zuhanás megállt és a tendencia megfordult, enyhe gazdasági növekedést jelezve.80 Ugyanakkor politikai téren a kormányzó peronista párt ellen felkorbácsolt társadalmi indulatok és a párton belüli belső harcok olyan méreteket öltöttek, hogy Duhalde elnök kénytelen volt előrehozni az elnökválasztás időpontját 2003. áprilisára. A választások folyamán Néstor Kirchnert, Santa Fé tartomány kormányzóját támogatta párton belüli fő vetélytársával, Carlos Menem volt elnökkel szemben (emellett Adolfo Rodríguez Saá és José Manuel de la Sota szálltak ringbe az elnöki székért.) A 2003-az elnökválasztás első fordulójában Menem került az első helyre elenyésző különbséggel (2,3%) a második helyen végzett Kirchner előtt, de az abszolút többséget nem tudta megszerezni. Menem azonban májusban visszalépett a második fordulóban való részvételtől, ami részben annak köszönhető, hogy az előrejelzések Kirchner fölényes győzelmét prognosztizálták. (Jelöltsége alkotmányos polémiát is kiváltott, mivel egyes vélemények szerint csak négy év elteltével jelöltethette volna magát ismét. Végül visszalépését azzal magyarázta, hogy már nem kíván az országos politikával foglalkozni és inkább regionális szintre vonul vissza.) Így Kirchner a második forduló megtartása nélkül, mindössze 22%-os támogatottsággal került az elnöki székbe. Az új elnök szakítani kívánt a menemi korrupt irányvonallal, ugyanakkor Duhalde árnyékából is ki kívánt lépni, hogy saját politikai bázist teremtsen magának. Ennek megfelelően meghirdette a 90-es évek gyanús körülmények között lezajlott privatizációinak felülvizsgálatát, amellyel jelentősen nőtt társadalmi és politikai támogatottsága is (2003 végére 73%-ra emelkedett támogatottsága).81 Ugyanakkor 2003 folyamán a gazdaságban is kedvező tendenciák indultak meg. A peso leértékelése kedvezően hatott az exportra és ezáltal a termelőágazatokra, ami – hozzáadódva a fogyasztás alacsony szintje miatt megcsappant importhoz – a külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg többletét indukálta. A beruházások területén is pozitív változás következett be, ami szintén a gazdasági aktivitás szintjének
79
Ministerio de Economía y Producción: Evolución reciente de la economía argentina y perspectivas de sostenibilidad – Un enfoque comparado,In: Analisis IV, 2005. szeptember www.mecon.gov.ar (2005.10.11.) 80 www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/ar.html (2005.11.08) 81 Vass Péter: Próbaidő, In: HVG Online, 2004.12.02, hvg.hu/print/200426HVGFriss414.aspx 77
emelkedéséhez járult hozzá. Az alábbi táblázatban évközi adatok összehasonlításával mutatjuk be a növekedést: Főbb makrogazdasági mutatók változása (2002. I. félév – 2005. I. félév)
12. Táblázat
Mértékegység
2002. I.
2002.II.2003.I.
2003.II.2004.I.
2004.II.2005-I.
GDP (éves változás)
%
-16,3
-6,0
10,2
8,3
Infláció (változás ápr./ápr.)
%
21,1
19,4
3,1
8,8
Költségvetés teljes egyenlege
GDP%-a
-1,0
-1,0
1,2
2,0
Költségvetés elsődleges egyenlege
GDP%-a
0,1
1,4
2,8
3,2
Folyó fizetési mérleg egyenlege
GDP%-a
4,4
9,6
4,5
1,8*
Államadósság (halmozott)
GDP%-a
139,4
127,8
131,4
72,4**
%
23,3
20,1
15,4
12,8
2001=1
1,83
2,57
2,06
2,05
Mutatók
Munkanélküliség Reál árfolyam-változás
Forrás: Ministerio de Economía y Producción: Evolución reciente de la economía argentina y perspectivas de sostenibilidad – Un enfoque comparado,In: Analisis IV, 2005. szeptember www.mecon.gov.ar (2005.10.11.); * Alulbecsült érték: nem tartalmazza az adósság-átütemezés eredményét. ** 2005: becsült érték.
Az ország legégetőbb problémája mind a mai napig az adósságkérdés. Ennek rendezése alapvetően két síkon zajlott: egyfelől Valutaalappal folytatott tárgyalások keretein belül az e szervezet felé fennálló hitelállományokról, másfelől a főként amerikai, japán és európai uniós magánbefektetőkkel, nagy befektetési társaságokkal és nyugdíjalapokkal. 2003. szeptemberében az argentin kormány hitelszerződést írt alá a Valutaalappal, amelyben a nemzetközi szervezet 3 év alatt 12,55 milliárd dollárt kifizetését ígérte Argentínának és a már meglévő hitelállomány törlesztését is átütemezte. 2004. elején komoly konfliktus bontakozott ki Argentína és a Valutaalap között, mivel ez utóbbi a hitel esedékes részének átutalását, az előző részlet törlesztéséhez és a magánbefektetőkkel fennálló adósság megnyugtató rendezéséhez kötötte. A Valutaalappal folyó tárgyalásokkal párhuzamosan kezdődtek meg Dubajban a magán-befektetési társaságokkal folyó tárgyalások a mintegy 100 milliárd dolláros adósságállomány visszafizetéséről. A Roberto Lavagna gazdasági miniszter által képviselt argentin kormány álláspontja, miszerint az adósság 75%-ának elengedése fejében rendeznék a fennmaradó 25%-ot, nagy megdöbbenést váltott ki és gyakorlatilag az argentin fél tárgyalási hajlandóságának megkérdőjelezéséhez vezetett.
78
Végül a felek álláspontjában közeledés történt. 2004. júniusában az argentin kormány elismerte azt a 23 milliárd dollárt az adósság részeként, amely a két és fél évvel korábban bejelentett törlesztési és kamatfizetési moratóriumnak köszönhetően növelte az adósságállományt.82. Júliusban a Központi Bank 38 milliárd dollár értékben bocsátott ki államkötvényeket az adósság és a kamatok törlesztésére. Végül a Valutaalappal is sikerült megállapodni, bár igen szigorú feltételek mellett, sőt, a Világbank is jóváhagyta egy további 2 milliárd dollár értékű hitel folyósítását. Belpolitikai téren Kirchner az állami intézményrendszer megerősítését tűzte ki célul, amelynek következtében jelentős személyi változtatásokat hajtott végre az államigazgatásban. Megtisztította az intézményrendszert az elődei klientúrájához tartozó, jelentős politikai befolyással bíró személyektől, akik közül többen még az 1976-1983-as katonai diktatúrában játszottak fontos szerepet. A személyi változások kiterjedtek a Legfelsőbb Bíróságra és a hadsereg vezetőire is, s ezek az intézkedések jelentősen hozzájárultak népszerűségének növekedéséhez. A belpolitikai sikereknek és a gazdasági dinamizmusnak köszönhetően a Kirchnert támogató képviselők a 2005. október végi választások révén a felsőházban is többségbe kerültek. A gazdasági stabilizációnak köszönhetően a GDP 2003-ban 8,7%-kal, 2004-ben pedig 9%-kal nőtt. Az infláció a „konvertibilitás” megszüntetését követő 41%-ról egyszámjegyűre csökkent. Ugyanakkor a gazdasági makromutatók javulása a hétköznapokban is érezhetővé vált: a munkanélküliségi ráta fokozatos csökkenést mutatott (2004-ben 13,6%), a szegénységi küszöb alatt élők száma 7 millió fővel csökkent két év alatt, továbbá növekedésnek indultak a nyugdíjak és a válság óta 2003ban először a reálbérek is.83 A növekvő export mellett ismét lendületet kapott az import, ami ebben az esetben elsősorban a termelőágazatok megnövekedett aktivitásának köszönhető (2004-ben a tőkejavak és köztes termékek behozatala mutatta a legnagyobb növekedést 46%, illetve 32%-kal)84.
82
Vass Péter: Próbaidő, In: HVG Online, 2004.12.02, hvg.hu/print/200426HVGFriss414.aspx Vass Péter: Próbaidő, In: HVG Online, 2004.12.02, hvg.hu/print/200426HVGFriss414.aspx 84 CEPAL: Estudio Económico de América Latina y el Caribe 2004-2005, 2005. augusztus www.cepal.org (2005.10.11.) 83
79
Főbb makrogazdasági mutatók változása (2002-2004) Mutatók
13. Táblázat
2002
2003
2004
GDP változás (%)
-10,8
8,7
9,0
GDP/fő változás (%)
-11,7
7,7
8,0
41
3,7
6,1
Munkanélküliség (%)
19,7
17,3
13,6
Bruttó külföldi adósság (GDP %-ában)
153,6
127,6
112,9
3,1
6,0
8,2
Infláció (%)
Export változása (%)
Import változása (%) -50,1 37,6 39,8 Forrás: CEPAL: Anuario Estadístico de América Latina y el Caribe 2004, www.eclac.cl/badestat_2004/esp.htm (2005.09.10.); CEPAL: Estudio Económico de América Latina y el Caribe 2004-2005, 2005. augusztus www.cepal.org (2005.10.11.)
A gazdaságpolitikai célkitűzések közül teljesült még két fontos tényező: az államháztartás sok éves hiány után jelentős szufficitre tett szert és a peso reálárfolyama is aránylag stabil maradt. A gazdasági növekedés és stabilitás hosszú távú fenntartásához azonban szükséges a gazdaság külső függésének és következésképpen nagyfokú változékonyságának megszüntetése elsősorban a termelő-beruházások ösztönzésével,
ami
hozzájárul
a
termelőágazatok
termelékenységének
és
versenyképességének fejlesztéséhez.
80
6. KÖVETKEZTETÉSEK ÉS KILÁTÁSOK Szakdolgozatunkban az argentin gazdaság „aranykorától”, amely a korlátok nélküli növekedés és gazdagság hihetetlen perspektívájával kecsegtetett, átívelve a gazdasági világválság utáni hányattatott évtizedek gazdaságtörténetén, eljutottunk napjaink Argentínájához, egy ingoványos talajon mozgó és bizonytalan jövőbe tekintő nemzetgazdasághoz. Mint azt a gazdaságtörténeti rész is alátámasztotta, a 2001. decemberében bekövetkezett válság, amely alapjaiban rengette meg az argentin gazdaságot és társadalmat, nem egy elszigetelt, a külső és belső együtthatók pillanatnyi negatív konstellációjából eredő esemény, hanem a gazdasági-társadalmi és politikai fejlődés természetéből fakadó organikus jelenség. A tág történeti perspektíva, amelyből megközelítettük a kilencvenes évek stabilizációs törekvéseit és azok kudarcát, rámutatott az argentin gazdaság krónikus problémáira és a gazdaságpolitikai irányvonalak sorozatos hibáira, amelyek e törékeny rendszer összeomlásához vezettek. A visszatérő egyensúlyzavarok hátterében felfedezhettük a szinte kizárólagosan a komparatív előnyökre támaszkodó – természeti erőforrásokon alapuló – gazdasági modell kialakulását, amely – a gazdaságpolitika és a nyomásgyakorló csoportok hatására – elfojtotta a magasabb hozzáadott értéket képviselő, képzett humántőke- és technológiaigényes
ágazatok
kifejlődésének
lehetőségét.
Ugyanakkor
a
termelőágazatok, e strukturális probléma mellett, tőkehiánnyal is küzdöttek a magán-, vállalati-, és állami megtakarítások alacsony szintje miatt, s következésképpen a beruházások és tőkejavak tekintetében folyamatos külső finanszírozásra szorultak. Azonban a külső finanszírozás és az import-szükséglet olyan magas költségeket rótt az országra, amelyet az exportbevételek – tekintve a termelőágazatok említett strukturális elégtelenségeit – nem tudtak tartósan fedezni. Így tehát eljutottunk a strukturális gondok mellett a másik fontos destabilizáló tényezőhöz a külső függés tényéhez, amely egy erősen centrum-periféria jellegű viszonyrendszerben valósult meg. A külső finanszírozás, amely hitelek, illetve befektetések formájában áramlott az országba, a nemzetközi konjunktúraciklusok lefelé ívelő ágában újra és újra visszatérő fizetésimérleg-egyensúlytalanságot generált. A recesszió a hitelek esetében a – kamatlábak felkúszása miatt – az adósságszolgálati terhek felduzzadásához és a finanszírozási hajlandóság megcsappanásához vezetett. Míg a befektetések terén, egyfelől a működőtőke folyamatos és nagymértékű nyereség-
81
repatriálása, másfelől a recesszió okozta „tőkestop” és – a portfolió-beruházók hirtelen kivonulásának köszönhető – tőkemenekülés jelentett gondot. Az előbbi a rekordmértékű külföldi adósság felhalmozásához, míg az utóbbi a gazdasági mutatók szélsőséges kilengéseihez járult hozzá. A külföldi működőtőke jelenlétével kapcsolatban – eltekintve a már említett konjunkturális hatásoktól –, megfigyelhettük, hogy az argentin gazdaságpolitika előrelátásának hiánya és a transznacionális és multinacionális vállalatok piaci stratégiája tovább mélyítette a nemzetgazdaság strukturális problémáit. A gazdaságpolitika nem fektetett különösebb hangsúlyt a működőtőke hosszú távú elkötelezésére és a zöldmezős beruházásokra, a befektetők többségét pedig elsősorban a nyersanyagok bősége és a hatalmas belső piac vonzotta Argentínába. Ennek megfelelően tehát a működőtőke a komparatív előnyökre épülő gazdaságpolitika szolgálatába állt – amit híven tükröznek az exportstatisztikák (primer termékek túlsúlya) –, illetve olyan ágazatokat erősített (pl. tercier szektor), amelyek elsősorban a belső fogyasztásra épültek. Tehát a külföldi befektetések nemcsak sebezhetővé tették a gazdaságot a világgazdaság hullámzásaival szemben, hanem bizonyos mértékig a strukturális megújulásnak is útjába álltak. Csak néhány feltörekvő ágazat – pl. autóipar – tudott átütő sikereket elérni, de ezek az ágazatok többnyire a transznacionális vállalatok globális stratégiájába illeszkedtek, és kizárólag ebben az összefüggésben tudtak tovább fejlődni. Jó példa erre az argentin és a brazil autóipar összefonódása, amely a belső és a szűkebb regionális piacra (MERCOSUR-integráció) koncentrálva kölcsönös függést hozott létre a két ország között. Bár a MERCOSUR eleinte igen gyümölcsöző együttműködésnek tűnt, az argentin és brazil gazdaságpolitika szinergiájának hiánya súlyos következményekkel járt az 1999-es brazil pénzleértékelés után, ami a gazdasági integráció jelentős megtépázásához vezetett. Ebben a tekintetben – mint azt már a bevezetőben is említettük – a MERCOSUR nem tudott olyan virtuális „védőhálóvá” alakulni Argentína számára, mint az Európai Unió a rendszerváltó kelet-közép-európai országok számára. Ennek ellenére megvan a lehetőség, hogy a MERCOSUR kinője a perifériális együttműködés kereteit, és megfelelő politikai akarattal és intézményi háttérrel olyan integrációs modellé váljon, ami a tagállamok számára biztos hátországot, nemzetközi összefüggésben pedig egyfajta ugródeszkát biztosítson. Ez nagy mértékben csökkenthetné nemzetközi gazdasági sokkokkal szembeni ellenállóképességet.
82
A gazdasági tényezők mellett kitértünk azon politikai és társadalmi jellegzetességekre is, amelyek jelentős befolyást gyakoroltak a gazdasági folyamatok alakulására.
Politikai
téren,
a
világgazdasági
válságtól
kezdődően,
olyan
tekintélyuralmi-diktatórikus hatalmi formák sora vonult végig a XX. század második felének argentin történelmén, amelynek öröksége nyomott hagyott a jelenlegi demokratikus intézményrendszeren. A korrupció és a nyomásgyakorló érdekcsoportok befolyása megakadályozza a stabil és hiteles intézményi keretek megvalósítását. Nagyrészt e politikai bizonytalanságnak és más, a bevándorlással összefüggő szociológiai tényezőknek köszönhető, hogy az argentin társadalomban nagyfokú dezintegráció tapasztalható. A jövedelem-újraelosztás terén a nyolcvanas évektől megindult
kedvezőtlen
tendenciák
még
jobban
felerősítették
a
társadalmi
elégedetlenséget, s a kilencvenes évek végére az elszegényedés és a munkanélküliség olyan méreteket öltött, hogy a gazdasági válság szikraként lobbantotta be a felgyülemlett indulatokat. Az előző politikai rezsimek hibáiból okulva, tehát az elkövetkező reformok csak akkor lehetnek sikeresek, ha egy közös társadalmi akarat mentén fogalmazódnak meg. Az eddigiekben leírt tényezők mellett, amelyek fokozatosan a gazdasági fejlődés kerékkötőivé váltak, a kilencvenes évek még egy fontos tanulsággal szolgáltak: a nemzetközi beágyazódás kérdésében elsődleges fontosságot nyert a stabil és konzisztens árfolyam- és pénzügypolitika. A 1991-2001 között alkalmazott „konvertibilitás”, azaz a kulcsvalutához rögzített árfolyamrendszer ellehetetlenülése és bukása a pénzügypolitika teljes átgondolására kényszerítette a politikusokat, amelynek eredményeképpen egy szabadon lebegő, nemzetközi viszonylatban kompetitív árviszonyokat biztosító árfolyam megvalósítása vált célkitűzéssé. A 2001-es válság óta eltelt időszakban a gazdaság stabilizációja és dinamizálása, valamint a társadalmi béke megteremtése mellett, elsődleges szerephez jutott az államadósság megnyugtató rendezésének kérdése. Ebben a tekintetben heves viták alakultak ki a Valutalappal, amely – mint az állam egyik fő hitelezője – szigorú feltételekhez és gazdaságpolitikai intézkedések foganatosításához kötötte a további hitelfolyósítást és a meglévő hitelállomány átütemezését és átstrukturálását. Ebben a tekintetben Argentína folyamatos ellenállást tanúsított, mondván, a Valutaalap követelményei elhibázott diagnózison alapulnak, és a szervezet nem elég felkészült egy ilyen nagy horderejű válság kezelésére. (Az argentin érveket valóban megalapozták az egymást követő téves IMF-prognózisok.) Argentína a magánbefektetőket is kellemetlen 83
meglepetés elé állította, amikor a fennálló adósság háromnegyedének elengedését támasztotta feltételként a maradék egynegyed rész kifizetéséhez. Így a külföldi adósság tekintetében nem várható gyors előrelépés, s a megoldást elsősorban a gazdasági fellendülés biztosíthatja. A válság óta először 2003-ban kezdtek érződni a 2002. áprilisában meghirdetett gazdasági program eredményei, amelyek a gazdasági növekedés és a stabilizáció irányába hatnak. A következetes gazdaságpolitika hatására úgy a fizetési mérleg, mint az államháztartás egyenlege egyensúlyba került és a bruttó hazai össztermék is jelentős növekedésnek indult. Sikerült az inflációt és az árfolyamot is kordában tartani, ami a befektetések újbóli növekedését segítette, továbbá a szociális mutatók és a munkanélküliségi ráta is jelentős javulást mutatott. Az új gazdaságpolitikai irányvonal „szlogenje” a fenntartható fejlődés, ami a külső függéssel szemben a belső ösztönzésű növekedést támogatja és a makrogazdasági tényezők állandó egyensúlyára törekszik. A fejlődés fő motorját a belső megtakarítás növekedésén alapuló nemzeti beruházások és a zöldmezős külföldi működőtőkeberuházások
ösztönzése
jelenti.
Nagy
hangsúlyt
kap
az
argentin
ipar
termelékenységének és a versenyképességének fejlesztése, elsősorban a minőségi változás irányában. A meghirdetett programban kiemelt szerephez jut az oly régóta hanyagolt technológiai és a humántőke-fejlesztés, amely a lehetővé teszi termelési folyamatok folyamatos megújulását. Ebben a tekintetben úgy tűnik, hogy Argentína a 2001-es sokk hatására nagy tisztánlátásra tett szert, amely segít a korábbi elhibázott gazdaságpolitikai intézkedések felismerésében. Azonban korai lenne a válság óta eltelt néhány év gazdasági mutatói alapján megítélni az argentin gazdaság kilátásait és a jelenlegi fejlődési irányvonal megalapozottságát és fenntarthatóságát. Argentína látszólag kezd magához térni története kétségkívül legnagyobb gazdasági válságából és az útkeresés időszakába lépett, amely eredményeképpen remélhetőleg kiszabadul a saját maga és nemzetközi viszonyrendszere által teremtett ördögi körből.
84
FÜGGELÉK
2.1. FEJEZET KIEGÉSZÍTŐ TÁBLÁZATAI Földtulajdon-megoszlás az ún. „Sivatag Meghódítása” Függelék 1. Táblázat (1878-79) földfoglalási hadjárat után a meghódított területeken Földtulajdon mérete
Tulajdonosok száma
%
100.000 felett
19
5,5
3.085.000
70.000 – 100.000
18
5,2
45.000 – 62.500
30
8,7
40.000
19
30.000-37.500
(ha)
Összes földtulajdon (ha)
Földtulajdon átlagos mérete (ha)
% 28,4
162.368
1.410.000
3,0
78.333
1.567.000
14,4
52.250
5,5
760.000
7,0
40.000
26
7,6
815.000
7,5
31.346
20.000-27.000
74
21,5
1.527.000
14,0
20.635
10.000-17.500
138
46,0
1.705.000
15,7
10.791
Összesen
344
100
10.869.000
100
31.596
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 27.o. Megjegyzés: A fenti táblázat, mely a Julio A. Roca tábornok által vezetett, az őslakosok által lakott pampák kisajátítására irányuló, 1878-79-es ún. „Sivatag Meghódítása” földfoglalási hadjárat során elfoglalt területek tulajdonlását mutatja be, kitűnően példázza a földtulajdon megoszlásának helyzetét a XIX. századvégi Argentínában.
Külkereskedelem Nagy-Britanniával az összes külkereskedelem értékének %-ában (1881-1929)
Függelék 2. Táblázat
Év
1881 1884 1887 1890 1893 1896 1899 1902 1905 1908 1911 1914 1917 1920 1923 1926 1929
Ex.
6,9
10,3
20,1
18,8
19,7
12,4
11,6
19,8
13,8
21,3
28,2
29,3
29,4
26,8
24,5
25,1
32,2
Im.
28,0
32,4
28,9
40,1
33,3
39,7
37,2
35,9
33,2
34,0
29,4
34,1
21,9
23,4
23,7
19,3
17,6
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 77-78.o., 158.o.
Nagy-Britannia tőkebefektetéseinek értéke és aránya az összes külföldi tőkebefektetés tekintetében (1900-1927) 1900
1910
1913
1917
Függelék 3. Táblázat 1920
1927
millió $
%
millió $
%
millió $
%
millió $
%
millió $
%
millió $
%
912
81
1.424
65,4
1.860
59
1.882
58,2
1.761
58
2.002
58
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 34.o. és 202.o.
85
A kivitel megoszlása termékcsoportonként (1880-1914)
Függelék 4. Táblázat
Időszak
Állattenyésztés (%)
Mezőgazdaság (%)
Egyéb (%)
1880-1884
89,1
6,7
4,2
1885-1889
80,7
16,6
2,7
1890-1994
66,4
28,8
4,8
1895-1899
64,2
31,1
4,7
1900-1904
48,7
46,6
4,7
1905-1909
39,2
57,5
3,3
1910-1914
45,1
50,8
4,1
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 75.o.
2.2. FEJEZET KIEGÉSZÍTŐ TÁBLÁZATAI Ágazatok növekedése és részesedése a GDP-ből (1925-44) Ágazat
1925-29 Változás (%)
1930-34
Részesedés Változás (%) (%)
Függelék 5. Táblázat
1935-39
Részesedés Változás (%) (%)
1940-44
Részesedés Változás (%) (%)
Részesedés (%)
Mezőgazd.
3,6
14,9
-0,3
14,6
0,7
13,8
4,5
13,7
Állatteny.
-1,1
10,6
1,5
10,3
3,2
10,4
4,4
10,8
Ipar
5,8
17,7
1,2
18,4
4,7
20,4
4,6
21,0
Építőipar
8,8
6,5
-7,9
5,3
5,3
5,7
3,1
5,3
Kereskedelem
5,2
21,3
-3,0
19,1
2,6
18,2
0,8
16,7
Bányászat
10,5
0,4
6,8
0,6
14,6
0,9
5,6
1,2
Szállítás
7,2
7,2
2,9
7,5
4,3
7,1
4,1
7,4
13,7
Szolgáltatás Összesen:
4,4
15,6 -0,5
15,5 3,3
16,0 3,6
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 256.o.
86
Külkereskedelem megoszlása országonként 1929-39 (az összes külkereskedelem %-ában) Év
1929 1930 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937 1938 1939
Függelék 6. Táblázat
Export
Import
NagyBritannia
USA
Brazília
Németország
NagyBritannia
USA
Brazília
Németország
35 40 42 39 42 43 39 41 34 39 42
11 11 6 4 9 6 14 14 15 10 15
4 5 3 2 5 5 5 7 7 8 5
11 10 9 9 9 9 8 7 8 14 7
18 20 21 22 23 26 25 24 21 20 22
27 22 16 14 12 13 14 14 16 17 16
4 4 6 6 6 6 6 5 5 5 7
12 12 12 9 10 9 9 9 11 10 9
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 245.o.
2.3. FEJEZET KIEGÉSZÍTŐ TÁBLÁZATAI A külkereskedelem összetétele 1966-72 (%)
Függelék 7. Táblázat
Termékcsoport
1966
1967
1968
1969
1970
1971
1972
Export
100
100
100
100
100
100
100
Állati termék Növényi termék Élelmiszer, ital, dohány Vegyi áru, műanyag, gumi Bőr, szőrme, textil Fém és fémáru Gépe, közlekedési eszköz Egyéb
23,0 38,4 12,5 2,7 14,0 0,8 1,3 7,3
23,4 32,4 15,8 3,2 13,5 1,1 1,9 8,7
19,2 31,0 18,7 4,0 14,0 2,2 2,6 8,3
22,3 31,6 15,8 4,3 12,9 2,0 3,2 7,9
19,7 33,7 15,9 3,7 13,0 2,2 3,8 8,0
19,5 36,4 16,7 3,8 9,0 2,7 4,7 7,2
32,1 23,0 14,5 4,3 11,6 2,9 6,1 5,5
Import
100
100
100
100
100
100
100
Tőkejavak Fogyasztási javak Köztes javak Üzemanyag Nyersanyag
18,1 4,2 77,7 9,6 68,1
19,9 4,1 76,0 8,6 67,4
22,1 4,1 73,8 7,2 66,6
21,2 4,3 74,5 6,4 68,1
21,5 4,8 73,7 4,7 69,0
22,5 3,7 73,8 6,5 67,3
24,0 4,4 71,6 3,7 67,9
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 653-654.o.
87
A külkereskedelmi mérleg alakulása 1946-62 (millió dollárban) Év
Export
Import
Külker. mérleg
Függelék 8. Táblázat Export árak
millió dollár
Import árak
Átváltási paritás
1935-39 = 100
1946
1.175
675
499
220
196
112
1947
1.614
1.584
29
327
244
134
1948
1.626
1.590
36
366
277
132
1949
933
1.072
-138
338
307
109
1950
1.167
1.045
122
268
287
93
1951
1.169
1.480
-310
354
346
102
1952
687
1.179
-491
309
378
81
1953
1.125
795
330
301
315
92
1954
1.026
979
47
255
296
86
1955
928
1.172
-243
236
298
88
1956
---
---
---
---
---
---
1957
1.310
974
-335
---
---
---
1958
1.232
993
-238
---
---
---
1959
993
1.009
16
---
---
---
1960
1.249
1.072
-177
---
---
---
1961
1.460
964
-496
---
---
---
1962
1.356
1.216
-140
---
---
---
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 415, 422, 474 .o.
88
A folyó fizetésimérleg alakulása 1957-72 (millió dollárban)
Függelék 9. Táblázat
Év
Export
Import
Külker. mérleg
Nettó szolgáltatás
Folyó fiz. mérleg
1957
1.310
974
-335
34
-301
1958
1.232
993
-238
-19
-257
1959
993
1.009
16
-1,8
14
1960
1.249
1.072
-177
-20
-197
1961
1.460
964
-496
-75
-572
1962
1.356
1.216
-140
-127
-268
1963
980
1.365
384
-150
233
1964
1.077
1.410
333
-297
35
1965
1.195
1.488
293
-98
194
1966
1.124
1.593
468
-213
255
1967
---
---
296
---
177
1968
---
---
127
---
-14
1969
---
---
-59
---
-219
1970
---
---
66
---
-158
1971
---
---
129
---
-126
1972
---
---
114
---
-218
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 560, 571, 652 .o.
Argentína - EGK - USA közötti kereskedelmi háromszög (az 1955, 1960, 1965, 1970 és 1975-ös évek átlagai alapján, a teljes külkereskedelem %-ában)
Függelék 10. Táblázat
EGK
USA
Argentin export az EGK/USA-ba
30,7
8,5
Argentin import az EGK/USA-ból
22,0
20,6
+
-
Argentin külkereskedelmi egyenleg az EGK/USA-val
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 602.o.
89
2.4. FEJEZET KIEGÉSZÍTŐ TÁBLÁZATAI Argentína - USA - SZU közötti kereskedelmi háromszög (millió dollárban, 1979-1983) Év
USA
Függelék 11. Táblázat Szovjetunió
Exp.
%
Imp.
%
Szaldó
Exp.
%
Imp.
%
Szaldó
1979
569
7,3
1.049
21,0
- 840
415
5,3
30
0,5
+
1980
696
8,7
2.362
22,4
-1.666
1.614
20,1
14
0,1
+1.600
1981
843
9,2
2.072
22,0
-1.229
2.963
30,8
32
0,3
+2.931
1982
1.008
13,2
1.160
21,7
- 152
1.586
20,8
28
0,5
+1.558
1983
755
10,0
973
22,0
- 218
1.636
21,0
31
1,0
+1.605
3.871
9,6
7.975
21,8
-4.105
8.214
20,3
135
0,4
+8.079
1979-83
385
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 809.o.
A külföldi adósság alakulása 1975-1983 (millió dollárban)
Függelék 12. Táblázat
Év
Közszféra
Magánszféra
Összes
Tartalékok
1975
4.941
3.144
8.085
-791
1976
6.648
3.091
9.738
1.192
1977
8.127
3.635
11.762
2.226
1978
9.453
4.210
13.663
1.998
1979
9.960
9.074
19.034
4.442
1980
14.450
12.703
27.162
-2.796
1981
20.024
15.647
35.671
-3.433
1982
28.798
14.836
43.634
-5.080
1983
31.561
13.526
45.087
-4.204
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 812.o.
90
Makrogazdasági mutatók változása 1980-1989 (%)
Függelék 13. Táblázat
Év
GDP
Infláció
Munkanélküliség
Külföldi adósság
1980
1,0
87,5
2,6
42,7
1981
-7,0
131,2
4,2
31,3
1982
-5,8
209,7
6,0
22,3
1983
2,6
433,6
5,5
3,2
1984
2,2
686,8
4,7
4,0
1985
-4,6
385,4
6,3
5,1
1986
5,8
81,9
5,6
4,2
1987
1,8
174,8
6,0
13,3
1988
-3,0
387,7
6,5
0,3
1989
-4,4
4.923,3
8,4
8,2
Forrás: Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 917, 927.o.
2-3. FEJEZET ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATAI A külkereskedelem alakulása 1880-2002
Függelék 14. Táblázat
Év
Export
Import
Külker. mérleg
1880* 1881 1882 1883 1884 1885 1886 1887 1888 1889 1890 1891 1892 1893 1894 1895 1896 1897 1898 1899 1900 1901 1902 1903 1904 1905 1906 1907
58 57 60 60 68 83 69 84 100 90 100 103 113 94 101 120 116 101 133 184 154 167 179 220 264 322 292 296
45 55 61 80 94 92 95 117 128 164 142 67 91 96 92 95 112 98 107 116 113 113 103 131 187 205 269 285
12 2 -0,8 -20 -26 -8 -25 -32 -28 -74 -41 36 21 -2 8 24 4 2 26 68 41 53 76 89 76 117 22 10
91
1908 1909 1910** 1911 1912 1913 1914 1915 1916 1917 1918 1919 1920 1921 1922 1923 1924 1925 1926 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937 1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 1953 1954 1955 1956 1957 1958 1959 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967
366 397 373 328 481 497 388 553 551 548 813 1018 934 485 554 604 787 792 728 971 1015 906 509 420 331 346 467 498 537 755 437 464 408 412 491 601 658 723 1159 1611 1628 1043 1177 1169 687 1125 1026 928 943 974 993 1008 1079 964 1216 1365 1410 1493 1593 1464
272 302 363 388 428 475 310 290 352 379 507 648 836 542 565 680 645 800 756 825 805 819 613 339 214 277 318 332 323 479 427 346 377 322 319 239 256 294 588 1340 1561 1179 964 1480 1179 795 979 1172 1127 1310 1232 993 1249 1460 1356 980 1077 1198 1124 1095
93 94 9 -60 52 21 77 263 199 169 305 370 97 -56 -11 -76 142 -8 -27 146 209 87 -103 81 116 69 148 165 213 275 10 118 31 90 171 361 401 428 571 271 67 -136 213 -310 -491 330 47 -243 -183 -335 -238 15 -170 -496 -140 384 333 294 468 368
92
1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002
1367 1612 1773 1740 1941 3266 3930 2961 3916 5651 6399 7809 8021 9143 7624 7836 8107 8396 6852 6360 9134 9579 12352 11977 12234 13117 15839 20963 23810 26430 26433 23308 26341 26542 25650
1169 1576 1694 1868 1904 2235 3634 3946 3033 4161 3833 6700 10540 9430 5336 4504 4584 3814 4724 5817 5321 4203 4076 8275 14871 16783 21590 20121 23761 30450 31377 25508 25280 20319 8989
198 35 79 -127 36 1030 295 -985 883 1490 2565 1109 -2519 -287 2288 3331 3522 4581 2128 542 3813 5376 8275 3702 -2636 -3665 -5751 841 48 -4019 -4943 -2199 1060 -223 16661
Forrás: Saját készítés az alábbi művek alapján * 1880-1909 időszak adatai millió aranypesóban (~ dollár). Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000, 29-30.o. alapján ** 1910-2002 időszak adatai millió dollárban. INDEC (Argentin Nemzeti Statisztikai Hivatal) honlapja: www.indec.gov.ar (letöltve: 2005. 10. 15) alapján.
93
TÁBLÁZAT-, ÁBRA- ÉS GRAFIKONJEGYZÉK
1. Ábra:
Brit-argentin-észak-amerikai kereskedelmi-pénzügyi háromszög ....... 10
2. Ábra:
Gazdasági ciklusok (külső hatásmechanizmusok) ............................... 40
3. Ábra:
Gazdasági ciklusok (belső folyamatok)................................................ 41
1. Táblázat:
Fejlesztési stratégiák a különböző gazdaságtörténeti korszakokban ... 39
2. Táblázat:
Az infláció alakulása 1988-2002 (éves változás, %) ............................ 46
3. Táblázat:
A külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg egyenlege 1990-2002 (millió dollárban)................................................................ 50
4. Táblázat:
Külkereskedelem megoszlása a regionális gazdasági társulások szempontjából 1990/2000 ..................................................................... 53
5. Táblázat:
Az argentin gazdaság nyitottsága ......................................................... 54
6. Táblázat:
A tőkeforgalmi mérleg egyenlege és a tartalékpozíciók változása 1990-2002 (millió dollárban)................................................................ 55
7. Táblázat:
A nemzeti és a külföldi tőke részvétele a privatizációban 1990-1999 (millió dollárban)................................................................ 60
8. Táblázat:
Külföldi működőtőke nyereségrepatriálása, ill. -visszaforgatása beruházásba 1992-2001 (millió dollárban)........... 66
9. Táblázat:
Az államháztartás alakulása 1991-2001 (milliárd pesóban) ................. 67
10. Táblázat: A bruttó hazai össztermék alakulása 1990-2002 ................................. 73 11. Táblázat: Ágazati részesedés (a GDP %-ában, folyó árak alapján)...................... 74 12. Táblázat: Főbb makrogazdasági mutatók változása (2002. I. félév – 2005. I. félév) ............................................................. 77 13. Táblázat: Főbb makrogazdasági mutatók változása (2002-2004) ........................ 80
1. Grafikon:
Az export megoszlása termékcsoportok szerint 1990-2002 ................. 52
2. Grafikon:
Az import megoszlása termékcsoportok szerint 1990-2002................. 53
3. Grafikon:
A külföldi adósság alakulása 1991-2002 (milliárd dollárban).............. 57
4. Grafikon:
A külföldi tőkebefektetések összetételének alakulása 1991-2002 (millió dollárban) .................................................................................. 58
5. Grafikon:
Külföldi működőke-beáramlás 1990-2002 (millió dollárban).............. 61
6. Grafikon:
Külföldi működőtőke-beruházások hovafordítása 1992-2002 ............. 62
94
7. Grafikon:
A működőtőke ágazati megoszlása (1992-2002 halmozott érték)........ 63
8. Grafikon:
A működőtőke eredete a tulajdonos valós származása szerint (1992-2002 halmozott érték) ................................................................ 64
9. Grafikon:
A működőtőke eredete országok szerint (1996-2002 halmozott érték) ................................................................ 64
10. Grafikon: A 100 legnagyobb transznacionális exportőr cég fő ágazati tevékenysége(%) .................................................................. 65 11. Grafikon: Az egy főre jutó GDP alakulása 1990-2002 (%) .................................. 70 12. Grafikon: A nemzeti jövedelemből való részesedés a lakosság jövedelmi alapon felosztott rétegeiben 1992-2001 (%) ...... 71 13. Grafikon: A munkanélküliség alakulása 1990-2002 ............................................. 72 Függelék 1. Táblázat: Földtulajdon-megoszlás az ún. „Sivatag Meghódítása” (1878-79) földfoglalási hadjárat után a meghódított területeken ............................................................................. 85 Függelék 2. Táblázat: Külkereskedelem Nagy-Britanniával az összes külkereskedelem értékének %-ában (1881-1929) .................. 85 Függelék 3. Táblázat: Nagy-Britannia tőkebefektetéseinek értéke és aránya az összes külföldi tőkebefektetés tekintetében (1900-1927) .. 85 Függelék 4. Táblázat: A kivitel megoszlása termékcsoportonként (1880-1914) ...... 86 Függelék 5. Táblázat: Ágazatok növekedése és részesedése a GDP-ből (1925-44) .. 86 Függelék 6. Táblázat: Külkereskedelem megoszlása országonként 1929-39 (az összes külkereskedelem %-ában)...................................... 87 Függelék 7. Táblázat: A külkereskedelem összetétele 1966-72 (%).......................... 87 Függelék 8. Táblázat: A külkereskedelmi mérleg alakulása 1946-62 (millió dollárban) .................................................................... 88 Függelék 9. Táblázat: A folyó fizetésimérleg alakulása 1957-72 (millió dollárban). 89 Függelék 10. Táblázat: Argentína - EGK - USA közötti kereskedelmi háromszög (az 1955, 1960, 1965, 1970 és 1975-ös évek átlagai alapján, a teljes külkereskedelem %-ában) 89 Függelék 11. Táblázat: Argentína - USA - SZU közötti kereskedelmi háromszög (millió dollárban, 1979-1983) ............................. 90 Függelék 12. Táblázat: A külföldi adósság alakulása 1975-1983 (millió dollárban) .................................................................... 90 Függelék 13. Táblázat: Makrogazdasági mutatók változása 1980-1989 (%).............. 91 Függelék 14. Táblázat: A külkereskedelem alakulása 1880-2002 ............................... 91
95
BIBLIOGRÁFIA
Könyvek, tanulmányok, folyóiratcikkek 1,
Anderle Ádám: Latin-Amerika története, Pannonica, Szeged, 1998
2,
Bánfi Attila: Argentína, egy káosz anatómiája, In: Bank és Tőzsde 2002/1-2. szám, Aranypénz Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2002. január 11.
3,
Braun, Oscar – Joy, Leonard: Un modelo de estancamiento económico. El caso de la economía argentina, (Egy stagnáló gazdasági modell. Az argentin gazdaság esete), In: Desarrollo Económico, vol. 80, Buenos Aires, 1968
4,
Buzás Sándor: Költségvetési tangó – Argentína gazdasága az ezredfordulón, In: Cégvezetés 2001/4. szám, Hírtőzsde Holding, Budapest, 2001. április
5,
CEPAL: Inversión extranjera en América Latina y el Caribe, (Külföldi befektetés Latin-Amerikában és a Karib-tréségben), CEPAL, Chile, 2004
6,
Chudnovsky, Daniel – López, Andrés:
Estrategias de las empresas
transnacionales en la Argentina de los años 1990, (A transznacionális vállalatok stratégiái Argentínában a kilencvenes években), In: Revista de la CEPAL, n. 76, 2002. április 7,
Gantner Péter: Az argentin betegségről, In: Pénzügyi Szemle XLVI. évf., Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2001. március
8,
Gerchunoff, Pablo – Greco, Esteban – Bondorevsky, Diego: Comienzos diversos, distintas trayectorias y final abierto: más de una década de privatizaciones en Argentina 1990-2002, (Változatos kezdetek és lefolyás, és nyitott vég: az argentin privatizáció több mint egy évtizede 1990-2002), CEPAL, Santiago de Chile, 2003. április
96
9,
Fanelli, José María: Crecimiento, inestabilidad y crisis de la convertibilidad en Argentina, (Növekedés, instabilitás és a konvertibilitási válság Argentínában), Revista de la CEPAL, n. 77, Buenos Aires, 2002. augusztus
10, Fuchs, Mariana: La inserción externa de las provincias argentinas. Rasgos centrales y tendencias a comienzos de 2000, (Az argentin tartományok külső illeszkedése. Főbb jellemzők és tendenciák 2000 elején), In: Serie Estudios y Perspectivas, n. 20, CEPAL, Buenos Aires, 2004. június 11, Heymann, Daniel: Políticas de reforma y comportamiento macroeconómico: La Argentina en los noventa, (Reformpolitikák és makrogazdasági tendenciák: Argentína a kilencvenes években), Serie Reformas Económicas 61, CEPAL, Buenos Aires, 2000. május 12, INDEC (Dirección Nacional de Cuentas Internacionales): La Inversión Extranjera Directa en Argentina 1992-2002, (A külföldi működőtőke-befektetések Argentínában 1992-2002), INDEC, Buenos Aires, 2003. szeptember 13, Kovács Krisztián: Országcsődközelben? – Argentin válság, In: Bank és Tőzsde 2001/29. szám, Aranypénz Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2001. július 20. 14, Kulfas, Matías - Porta, Fernando - Ramos, Adrián: Inversión extranjera y empresas transnacionales en la economía argentina, (Külföldi befektetések és transznacionális vállalatok az argentin gazdaságban), In: Serie Estudios y Perspectivas, n. 10, CEPAL, Buenos Aires, 2002. szeptember 15, Palotás László: Az argentin lemaradásról, In: Külgazdaság XLVII. évf., KopintDatorg, Budapest, 2003 16, Rapoport, Mario: Historia económica, política y social de la Argentina (18802000), (Argentína gazdasági, politikai és társadalmi története 1880-2000), Ediciones Macchi, Buenos Aires, 2000
97
17, Rojas, Mauricio: Historia de la crisis argentina, (Az argentin válság története), Timbro/Sfn-Cadal, Argentina, 2003 18, O’Connell, Arturo: El regreso de la vulnerabilidad y las ideas tempranas de Prebisch sobre el „ciclo argentino”, (A sebezhetőség visszatérése és Prebisch korai elképzelései az „argentin ciklusról”), In: Revista de la CEPAL, n. 75, 2001. december 19, Solimano, Andrés: Development cycles, political regimes and international migration: Argentina int he twentieth century, (Fejlődési ciklusok, politikai rezsimek és nemzetközi bevándorlás: Argentína a huszadik században), In: Serie Macroeconomía del Desarrollo, n. 22, Santiago de Chile, 2003. január 20, Véganzonès, Marie-Age – Winograd, Carlos: Argentina in the 20th Century, An Account of Long-Awaited Growth, (Argentína a XX. században – Beszámoló egy régen várt növekedésről), OECD, 1997 21, Veres István Attila: Argentína: a peso leértékelődésének okai, In: Bank és Tőzsde 2002/14. szám, Aranypénz Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2002. április 5.
Internet-források: Tanulmányok és statisztikák 1,
CEPAL (Comisión Económica para América Latina y el Caribe): Anuario Estadístico de América Latina y el Caribe 2004, (Latin-Amerika és a Karib-térség statisztikai évkönyve 2004), www.eclac.cl/badestat_2004/esp.htm (2005.09.10.)
2,
CEPAL: BADEINSO (Base de Estadísticas e Indicadores Sociales), (Szociális statisztikák és mutatók adatbázisa), www.eclac.cl/badeinso (2005.05.04)
3,
CEPAL: BADEPAG (Balance de Pagos), (Fizetési mérleg), www.eclac.cl/badepag (2005.05.04)
98
4,
CEPAL: Estudio económico de América Latina y el Caribe 2004-2005, (Gazdasági tanulmány Latin-Amerikáról és a Karib-térségről 2004-2005), 2005. augusztus, www.cepal.org (2005.10.11.)
5,
CEPAL Estudio económico de América Latina y el Caribe, (Gazdasági tanulmány Latin-Amerikáról és a Karib-térségről), 2003, www.cepal.org (2005.05.06.)
6,
CEPAL: La inversión extranjera en América Latina y el Caribe, (A külföldi befektetések Latin-Amerikában és a Karib-térségben), 2003, www.cepal.org (2005.05.06.)
7,
INDEC (Dirección Nacional de Cuentas Internacionales): El proceso de privatizaciones en la argentina desde una perspectiva del balance de pagos, (Az argentin privatizációs folyamat a fizetési mérleg perspektívájából), 2000 www.mecon.gov.ar/cuentas/internacionales/ (2005.07.18)
8,
Krueger, Anne: Crisis prevention and Resolution: Lessons from Argentina, (Válságmegelőzés és –megoldás: Tanulmányok Argentínáról), IMF, Cambridge, 2002. 07. 17. www.imf.org/external/np/speeches/2002/071702.htm (2005.08.15.)
9,
Ministerio de Economía y Producción: Argentina, el FMI y la crisis de la deuda, (Argentína, az IMF és az adósságválság), Análisis n. 1, Año 1/n. 2, Argentina, 2004. július, www.mecon.gov.ar (2005.07.18)
10, Ministerio de Economía y Producción: Comercio exterior argentino 1990-2000, (Az argentin külkereskedelem 1990-2000) www.mecon.gov.ar/cuentas/internacionales/comercio_exterior/indice.htm (2005.07.18)
11, Ministerio de Economía y Producción: Estimación del balance de pagos 19922002, (Fizetésimérleg becslések 1992-2002), www.mecon.gov.ar (2005.07.18)
99
12, Ministerio de Economía y Producción: Evolución reciente de la economía argentina y perspectivas de sostenibilidad – Un enfoque comparado, (Az argentin gazdaság jelenlegi fejlődése és a fenntarthatóság perspektívái – Egy komparatív megközelítés), In: Analisis IV, 2005. szeptember www.mecon.gov.ar (2005.10.11.) 13, Vass Péter: Próbaidő, In: HVG Online, 2004.12.02, hvg.hu/print/200426HVGFriss414.aspx
Egyéb Internet-források hvg.hu lanic.utexas.edu/la/argentina www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/ar.html (2005.11.08.) www.cac.com.ar www.cadal.org www.depabloconsult.com.ar www.kas.org.ar www.indec.gov.ar www.latin-focus.com (2005.07.08.) www.mecon.gov.ar www.oecd.org www.worldbank.org
100
