Az argentin válság és a recesszióból való kilábalás

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

Az argentin válság és a recesszióból való kilábalás

Klein Hajnalka NK IV. Európai Üzleti Tanulmányok 2003


Tartalomjegyzék Bevezetés

3

I. Peronizmus

4

I.1 Előzmények

4

I.1. a Belpolitikai és gazdasági előzmények

4

I. 1. b Külpolitikai események

6

I. 2. Peron hatalomra jutása

7

I.2.a Első elnökség

9

I.2. b Peron gazdaságpolitikája

10

I.2 c Peron külpolitikája

12

I. 3 Eva Duarte de Peron

12

I.4 Peron második elnöksége

13

I.5 Peron bukásához vezető út

15

I.6 Peronizmus Peron nélkül

16

I.7 Peron harmadik elnöksége (1973-1974)

18

II. 1976-1989

20

III. Menemizmus

21

III.1 A konvertibilitási terv előzményei és alapvető teóriái

24

III.2 Az állami reform és a privatizációk

29

III.3 A társadalombiztosítás és az állam reformja

33

III.4 Munkásokra vonatkozó politikák

42

IV. A válság kirobbanásának okai és előzményei

44

IV.1 A konvertibilitási rendszer

45

IV.2 A 90’-es évek első fele

47

IV.3 A 90’-es évek második fele

52

V. Úton a kilábalás felé

54

V.1 Tervek a kilábaláshoz

55

V.2 Társadalom

56

VI. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepe

59

VII. Befejezés

61

VIII. Bibliográfia

68

IX. Függelékek

72

2


Bevezetés Argentína. Dél-amerikai ország, területe a déli kontinens több mint egyhatoda, lakossága több mint tizede. Argentína a szélsőségek országa. Szélsőségesen nagy magasságok és mélységek uralják természetrajzát, szélsőséges érzelmek nemzeti táncát, a tangót és szélsőségek jellemzik az ország gazdaság- és politikatörténetét is. Argentína a századfordulón gazdaságát tekintve a világ élvonalába tartozik, a déli kontinens vezető erejeként Amerika ellensúlyozására törekszik. „A térség legvirágzóbb reménysége.” A 30-as években világgazdasági nagyhatalom, egy főre jutó GDP-je Franciaországéval vetekszik. Aztán Peron és Evita, katonai diktatúrák,

a Falkland szigetekért folytatott háború

hullámvölgyei és a 80-as évek végére az ország hiperinflációval, szegénységgel, szétzilált gazdagsággal érkezik. 89-ben azonban a peronista Menem átfogó gazdasági reformot hajt végre, liberalizálja a kereskedelmet, privatizálja az állami szektort, dollárhoz köti a pesot, és 1991-94 között az argentin gazdaság átlagosan évi 7,7 %-kal nő. A stabilitás garanciájaként működő ’dollárhoz kötöttség” a 97-es ázsiai válság időszakába súlyos hátránnyá válik, az államadóság a monetáris mozgástér hiánya miatt eléri, majd meghaladja a 155 milliárd dollárt. 2001 végén az alig 18 milliárd dollárnyi megtakarítást 10 milliárd dollárnyi kamatteher terheli, a gazdaság teljes pénzügyi csődben, az országot káosz, szétesés fenyegeti. 2002-től ismét a peronisták, ismét Menem és ismét gazdasági reform. Elsőként a pesohoz nyúl hozzá. Aztán kér és egyezkedik a pénz világpiacán. Az ország helyzete azonban megváltozott. Argentína világgazdasági súlya ma igen csekély, a befektetők, a világ pedig jóval felkészültebb a pénzügyi krízisek „átugrásában”. Dolgozatomban azt vizsgálom, milyen világgazdasági környezet és mely belpolitikai tényezők –beleértve szimbolikus tőkejavakat, a történelmi-kulturális-politikai környezetet- és hogyan befolyásolták a Peronizmustól napjainkig az argentin államcsőd kronológiáját, eseményeit. A peronizmus mint ideológia és mint gazdasági-társadalmi korszak eseményeit azért tartom fontosnak felidézni, mert azt a történelmi-kulturális társadalmi beágyazottságot határozzák meg, amelynek elemeitől körülvéve a válság lebonyolódik, zajlik. A peronizmus társadalmára hatnak a nemzetközi körülmények, a peronista társadalom reagál katonai diktatúrákkal és a peronizmusból növekszik ki a menem-korszak első, majd a második, jelenleg is tartó periódusa, hogy esélyeket teremtsen Argentína és gazdasága számára. 3


I. Peronizmus I.1. Előzmények I. 1. a Belpolitikai és gazdasági előzmények

Latin-Amerika gyarmati korszakának köszönhetően szorosan kapcsolódott és gazdaságilag függött a tőkés világpiactól. Az akkor jelentős angol befolyás szerepét az észak-amerikai monopoltőke fokozatosan vette át. A latin-amerikai országokat együttesen jellemezte a stabilitás hiánya, a gazdasági lemaradottság, az államszerkezet válsága és a társadalmi feszültségek növekedése. Argentína azonban

több

szempontból is eltér szomszédos országaitól. Az argentin életet az 1860-as évektől fél évszázadon át az agrároligarchia – gazdag földbirtokosok, nagy állattenyésztő birtokok, nagy importcégek tulajdonosai – érdekérvényesítése uralta. Az oligarchia stabilitását több tényező segítette. Az araukán indiánokat elűzték a pampákról és hatalmas területhez jutottak. Megnövekedett a szarvasmarha tenyésztés és egyre jelentősebbé vált a búzatermelés. Az angol tőke segítségével a közlekedéshez és a szállításhoz kiterjedt vasúthálózatot, a kommunikációhoz távírórendszert hoztak létre, korszerűsítették a hadsereget és elősegítették az európai bevándorlást. 1914-re az argentin export megkétszereződött, köszönhetően elsősorban a szarvasmarha

tenyésztésnek

és

a

búzatermelésnek,

míg

az

import

megnyolcszorozódott. A gazdasági mutatók alapján Argentína a fejlett országok közé tartozott. Azt a lehetőséget azonban, hogy az iparosítás átvegye a növekedés húzó erejének szerepét, a földbirtokos réteg ellentétes érdekei miatt nem használták ki. A tömeges bevándorlás következtében Argentína lett a „legeurópaibb” ország. A bevándorlás jelentős mértékben hozzájárult a lakosság növekedéséhez. 1914-ben a lakosság mintegy 30%-a külföldi volt. A világválság hatásaként az argentin gazdaságban is fokozatos váltás következett be. A külső piacokra termelő gazdaságpolitikát felváltotta a befelé forduló, importhelyettesítő gazdaságpolitika, célja a belső piacra termelő ipar növekedésének 4


felgyorsítása volt. A falusi lakosság tömegesen áramlott az ipari szektorba, hogy munkához jusson. Az ipari fejlődést biztosító beruházások közel 50%-át külföldi tőke biztosította. A legfontosabb befektetők között megtalálhattuk, Angliát, az Egyesült Államokat, Belgiumot, Franciaországot, Svájcot. A már meglévő konzervatív és liberális pártok mellet megalakult a radikális párt, kiépítve Argentínában a „ politikai háromszöget”. 1916-1931 között a radikálisok tartották kezükben a politikai hatalmat. Hipolitó Yrigoyen elnöksége alatt hozott közigazgatási reformok a tartományoknak nagyobb önkormányzati hatáskört adtak és erősítették a választási cenzus révén előnyös helyzetbe kerülő nagybirtokosokat. Az ország az első világháború alatt semlegességet folytatott a gazdasági világválság véget vetett radikális kormányzat hatalmának. A főbb exporttermékek világpiaci ára jelentősen csökkent, és csökkentek az állami bevételek. Az exporttermelő oligarchia hatalma megingott. A radikális kormányt okolták az anyagi veszteségért, de mert a választásokat nagy valószínűséggel a radikálisok nyerték volna, nem marad más megoldás, mint a katonai államcsíny. A katonai hatalom 1930as átvételével José Uriburu tábornok ugyan visszaállította a hatalom és a konzervatívok hatalmi szövetségét, de a kormánynak nem volt a válság kezelésére alkalmas gazdasági-társadalmi programja. Az őt követő Augustin P. Justo (1932.1938) elnöksége idején sikerült konszolidálni a konzervatív elit uralmát, hiszen a válság végével ismét növelhette Argentína hagyományos exportját. A válság alatt mind a civil szféra, mind a hadsereg köreiben erősödni látszott a fasiszta

országok

iránti

szimpátia,

ellentétben

az

uralkodó

elittel,

amely

ellentételezésként még erősebben kötődött Angliához. A nacionalista csoport azonban 1943-ig nem szerveződött meg. 1938-ban Roberto M. Ortiz vette át a hatalmat, majd két évvel később Ramón Castillo lépett helyére. Castillo 1941-ben felfüggesztette az alkotmányt, nem tűrte meg az ellenzéket. Bár a konzervatívok fasisztabarát szárnyát képviselte, de a gazdaság

5


érdekében fenntartotta az angol barátságot. Ebben helyzetben Argentína a második világháborúban is hivatalosan semlegessé nyilvánította magát.

I. 1. b. Külpolitikai események A semlegességnek köszönhetően Argentína a háborús évek alatt a világ egyik legfőbb élelmiszer-szállító országa lett. A szembenálló felek mindegyikének szállította áruit, főleg élelmiszert. A hazai ipar számára is fejlődést jelentett ez az időszak, mivel saját magának kellett a belső piac számára termelnie. Argentína ebben az időszakban véglegesen megnyitotta kapuit az észak-amerikai tőke előtt. 1933-ban Argentína megkötötte Angliával a Roca-Runciman- szerződést, melynek alapján Anglia nem csökkentette élelmiszer-vásárlásait, ennek fejében azonban kiterjeszthette és megerősíthette az angol befolyást a húsfeldolgozó, csomagoló iparágak, a vasúti, a járműipar, és a közlekedés terén. A második világháború előtti években a legtöbb ország külkereskedelmi mérlege passzívvá vált, államadósságuk megnőtt. A válság kezeléseként

csökkentették a

mezőgazdasági munkások bérét, a megművelt földterületeket, hogy ellensúlyozzák az árak zuhanását. Tömegesen áramlott át ezért a munkaerő a mezőgazdaságból az ipari szektorba. A mobilitás lenyomta az ipari béreket, ami kedvezett az ipar fejlődésének. Franklin Delano Roosevelt az 1933-as montevideói konferencián hirdette meg a „ jó szomszédság” politikáját: „ A pánamerikanizmus lényeges vonásainak egyezniük kell a jó szomszédságéval, azaz a kölcsönös megértéssel, és ezen keresztül egymás szempontjainak jóakaratú értékelésével. Csak ily módon lehet remélnünk, hogy felépítsünk egy rendszert, amelynek sarkkörei a bizalom, a barátság és a jóakarat.”1 A „ jó szomszédsági politika” kezdetén az amerikai tőkét még csak kis mértékben képviselték a monopóliumok. A legnagyobb amerikai beruházások az argentin olaj kiaknázására koncentrálódtak.

1

Wittman Tibor: Latin-Amerika története, II. kiadás, Gondolat, 1978. 386. oldal

6


A gazdasági válság azáltal, hogy csökkentette a latin-amerikai országok exportgazdaságának lehetőségeit, nagy devizaveszteségeket okozott. A

második

világháború

okozta

amerikai

tőkehegemónia

koncentrálódása

következtében Argentínában megnövekedtek a régiók közti szintkülönbségek. A reálbérek csökkentése, az áremelkedés, az olajbányászat és az iparosodás városfejlesztő szerepe hozzájárult a tömegmozgalmak fellendüléséhez a 30-as években. A szakszervezeti jogok és sztrájkjog kiharcolása, egyes szociálpolitikai követelések kielégítése azt jelzi, hogy a munkáskérdés a politika központjába került. A Pearl Harbournál végrehajtott japán támadás következtében az USA sürgetésére Argentína és Chile kivételével minden dél-amerikai állam megszakította a kapcsolatait a fasiszta hatalmakkal.

I. 2. Peron hatalomra jutása Ramón Castillo 1941-ben vette át a hatalmat, és teljes szabadságot adott a fasiszta propagandának. Megtiltotta a Hitler-ellenes cikkek közzétételét és felfüggesztette az európai antifasiszta emigránsok bebocsátását. Célja az volt, hogy a szimpatizáns országokat ellenállási tömbként használja fel az USA-val szemben. Nagy hatással volt Argentínára Olaszország szakszervezeti rendszere is. Peron ekkor még csak kívülről szemlélte az eseményeket, s az 1930-as államcsínyt követően feladata a megmozdulások, népi tüntetések kibontakozásának megakadályozására korlátozódott. 1940-41 között Argentína olaszországi követségének attaséja volt. Olaszországban, ahol akkor egy párt irányította a társadalmat, azt tapasztalta, hogy a szervezetek korporációik segítségével az államhoz kötődtek. Perón úgy látta, sikerült létrehozni a munkaadók és a munkavállalók közti harmóniát Olaszországban azzal, hogy mindkét fél elfogadta az állam gyámkodását és döntőbírói szerepét. Ennek fejében egyfajta jólét valósult meg. Sem Németországban, sem Olaszországban nem észlelte az akkor elnémított ellenzéket, s úgy érezte, hogy ezekben az országokban sikerült kialakítani a nemzeti egységet. Ekkor kezdett el gondolkodni azon, hogy

7


Argentínának is egy olyan nemzeti egységet kell létrehozni, mint amilyet Olaszországban tapasztalt. 1943 július 4-én katonai államcsíny döntötte meg Castillo elnök uralmát. Az államcsínyt a nacionalista tisztek és a hadsereg azon csoportja hajtotta végre, mely később az „ Egyesült Tisztek Csoportja” (Grupo de Oficiates Unidos- G.O.U. ) néven vált ismerté. Az esemény egyik szervezője és koordinátora Juan Omingo Perón volt. A csoport célul tűzte ki a fasiszta államokhoz hasonló rendszer bevezetését, amelyben az állam egységes akaratnak van alárendelve pártharcoktól mentesen. Az 1943-45 közötti katonai diktatúra alatt a G.O.U. egysége megbomlott, majd 1944 február 3-án feloszlott. A győzelemhez új szavazóbázisra volt szükség, amelyet az akkorra a már létszámban megerősödött munkásság jelentett. Perón a munkássággal a Munkaügyi és Népjóléti Államtitkárság vezetőjeként került kapcsolatba, felismerve benne azt az erőt, mely képes betölteni a hadsereg szövetségesének szerepét a szakszervezetek helyett. Perón 1943-45 között alapozta meg elnökségét. A legerősebb szakszervezetek vezetésében peronista vezetők kerültek előtérbe. Perón támogatásával könnyebben értek el eredményeket, ezért a munkásság egyre nagyobb része választott peronista vezetőt a szakszervezetek élére. Perón a szakszervezeti mozgalmat úgy képzelte el, mint egy szabad szervezetet, amelynek a kormánnyal közös céljai vannak, mert : „a mi kormányunk nem fogadja el a kapitalizmus visszaéléseit, se a kommunista rendszer gyakorlatát, a munkásosztály kizárólagos uralmát. A szakszervezetek teljes mértékben szabadok.”2 … „Az én feladatom a kollektív erők koordinálása. Olyan emberek vagyunk, akik egységes és jól irányított szervezetet akarnak, mert a nem szervezett tömeg mindig a legnagyobb veszély az állam számára”3. Kihasználva, hogy az eddigi kormányok szinte semmit sem törődtek a munkásággal, rendeleteket, törvények egész sorát alkotta meg, amely fizetésemelést, orvosi segélyt, szociális ellátást

stb. biztosított a

dolgozóknak.

2

Anderle ádám – Horváth gyula: Che Guevara – Perón, Párhuzamos életrajzok, Pannonica, 2000, 29. oldal

8


I.2.a Első elnökség 1946-1952 1945 elején nyilvánvaló volt a szövetégések háborús nyeresége, így elkerülhetetlen a diktatúra-demokrácia váltás, különösen a katonai kormányzású országokban. Perón a kormány tagjaként nyíltan nem szervezhetett pártot, azonban a központosított, pártként működő szakszervezet átmenetileg párttá alakult. 1946 február 24-én a Demokratikus Szövetség (Unión Democrática) ellen a peronista szövetség, a Munkáspárt (Partido Laborista), és a Polgári Radikális Szövetség Megújhodási Juntája (Junta Renovada – JR), megnyerte a választásokat. Politikai programjában a politikai demokráciáért harcolt, melynek feltétele a gazdasági demokrácia biztosítása. Gazdasági programjában célként fogalmazta meg : -

a közszolgáltatások államosítását

-

a stratégiai nyersanyagok állami tulajdonba vételét

-

közmunka bevezetését a munkanélküliség ellen

-

a belső területek ipari, kereskedelmi, közlekedési fejlesztését

-

a mezőgazdasági kistermelők támogatását állami segítséggel

A munkásokat és a szociális törvényeket érintően: -

a minimálbér országos szintű megállapítása

-

a nyugdíj és nyugdíjkorhatár országos méretű szabályozása

-

a szakszervezeti jogok bővítése és garantálása

-

az iparban elért jogok biztosítása az agrárdolgozók számára is

-

a dolgozók jogainak alkotmányos megerősítése

A peronista szövetség 1947. július 24-én a Munkáspártot és a kollaboráns radikálisokat egyesítve Perónista Párt néven működött tovább. A párt bázisát a városi munkásság adta. Kezdetben a vállalkozók ellenezték Perón törvényeit, de belátták, hogy azok csak az adott társadalmi rendszert erősítik, mert a munkásság eszközzé vált

3

Anderle Ádám – Horváth gyula: Che Guevara – Perón, Párhuzamos életrajzok, Pannonica, 2000, 35. oldal.

9


Perón kezében a társadalmi rendszer védelmére. 1946-1951 között a munkásság vezetőgárdáját lecserélték, s 1951-re a munkásmozgalom az elnök irányítása alatt állt, hiszen vezetői Peróntól kapták a hatalmukat.

I.2.b Perón gazdaságpolitikája Az 1929-33-as világválság hatására a gazdasági fejlődést addig biztosító exportot az importhelyettesítő gazdaságpolitika váltotta fel. Ez a gazdaságpolitika Perón alatt teljesedett ki és az 1950-es évek elejéig tartott. Az ipar fontosságát az a hit is fokozta, hogy

a harmadik világháború csupán évek kérdése.

A Perón által

meghirdetett ötéves terv (1947) fő célkitűzése az ipar, azon belül is a nehézipar fejlesztése volt. A nehézipar az egyik legtőkeerősebb ágazattá vált, a 40-es évek végén a beruházások 50-60%-át fordították át az iparba. Az iparosítás során államosították a vasutakat, a hírközlést megvásárolták Angliától. Perón a gazdaságban nyíltan beavatkozó, társadalmi szinten a döntőbíró szerepét eljátszó állam híve volt, azonban az államnak álláspontja szerint

úgy kell beavatkozni, hogy ne sértse az ipar,

kereskedelem és fogyasztás területein működő pozíciókat. Perón iparosítás alatt a következőket értette: - gazdasági-politikai függetlenség, - a munka intenzitásának növekedése, - szakmai fejlődés, - igazságosabb elosztás. „Az iparosítás érdekében védeni kell a hazai ipart, segíteni az új vállalatokat, javítani kell a gazdasági mutatókat, növelni a nemzeti jövedelmet, és az életszínvonalat.”4 Az ipari vállalkozók nagy része az erőltetett iparfejlesztés következtében Perón mellé állt.

4

Anderle Ádám – Horváth Gyula: Che Guevara – Perón, Párhuzamos életrajzok, Pannonica, 2000.66. oldal

10


A háború végén Argentína gazdag ország volt, devizatartalékai meghaladták az 1,2 milliárd dollárt. De ez nem tűnt elégnek és Perón az agrárágazatból vonta ki a tőkét az iparfejlesztés, a beruházás és a szociális háló biztosítására. Peron gazdaságpolitikájának hiányossága volt, hogy nem valósított meg földreformot, meghagyta a kialakult földtulajdon szerkezetet, a latifundiumokat nem osztotta újra az agrártermelők között. Attól tartott, hogy ha a fejlődő gazdaságokat (latifundiumokat) felosztják a termelés csökken és újabb évekbe telik, mire képesek lesznek a korábbi szinten termelni. 1946-ban létrehozta az Argentin Kereskedelemfejlesztő Intézetet (IAPI) azzal a céllal, hogy alacsony áron (30-50%-al olcsóbban) vásárolja fel az argentin termékeket (főleg hús és gabona) és a világpiacon értékesítse azokat. Az IAPI volt végső soron az eszköz a kormány számára a mezőgazdaságban termelt tőke iparfejlesztésbe történő átvezetéséhez A gazdasági elképzelés hibáinak következményei nem sokat várattak magukra. Az ötéves terv lett volna hivatott az ország gazdasági függetlenségének alapjait lerakni, azonban a világpiacon az argentin nyersanyag árai, a hadsereg, az államszervezet és a szociáldemagógia sokba került. A kezdeti fellendülést gazdasági depresszió követte. A bankbetétek államosítása és a külkereskedelem állami kézbe vétele (IAPI) csak néhány évig tudta növelni a betéteket, és az a könnyűipar, melyet a mezőgazdaság hasznából sikerült létrehozni, nyersanyagai révén a külföldi piacoktól függött. A gazdasági szerkezet egészében a régi maradt.

I.2.c Perón külpolitikája Perón elítélte mind a kapitalizmust, mind a kommunizmust, külpolitikájában pedig igyekezett semleges maradni. Egyik fő törekvése az volt, hogy Argentína vezető szerepét biztosítsa Dél-Amerikában. 1953-ban írta alá a chilei–argentin egyezményt, 11


melyhez Paraguay és Ecuador után 1954-ben Bolíviai is csatlakozott. Az egyezményben összefoglalták a kereskedelmi forgalom fokozását, a vám és valutaakadályok elhárítását és a közlekedési vonalak fejlesztését. Peron egy déli tömb kialakítását sürgette, argentin vezetéssel.

I. 3 Eva Duarte de Peron Perón 1944-ben ismerkedett meg María Eva Duarte színésznővel. A peronizmus és az Evita-jelenség elválaszthatatlanok egymástól. Evita nem elégedett meg first ladyk hagyományos szerepéve, egyfajta elhivatottságot érzett a népe iránt, amely párosult ambíciójával és karizmájával. Hívei (descamisados- ing nélküliek) a szegényebb városi és munkástömegekből kerültek ki. Míg perón az ország politikai életét irányította, Evitáé volt a szociálpolitika, a kultúra és a nőkérdés. Tevékenységeinek eredményeként a Kongresszus 1947-ben elfogadta a nőknek szavazati jogot biztosító törvényt, és politikai tisztség betöltésére is lehetőséget biztosított. „1948. július 8-án létrehozta a María Eva Duarte de Preón- alapítványt, mely 1950-től Evita Perón- alapítványként működött. Célja az volt, hogy karitatív tevékenységeket végezzen az arra rászorulók között. Elsődlegesen természeti adományokhoz jutott, majd az állam is segítette adómentességgel, melynek hatására néhány év alatt nagy vállalkozássá nőtte ki magát.”5 1948 augusztusában a nyugdíjak megemelést és egyéb, idősekre vonatkozó jogokat Perón is elismerte és belekerültek az alkotmányba. Eva Peron 1949-ben megszervezte a peronista női mozgalmat, mely később Peronista Női párt néven futott. A szervezet politikai kérdések mellett jogi és egészségügyi képzést is biztosított a nőknek a tánc és viselkedéskultúra elsajátítása mellett. Még ebben az évben körbeutazta Argentínát, hogy híveket toborozzon és adományokat osztogasson. A női választójog biztosításának eredményeként az 1951-es választásokon a szavazók több 5

Alícia laboranti: María Eva Duarte de peron, 1997

12


mint fele nő volt., így joggal mondta Perón, hogy az első választást a férfiakkal, a másodikat a nőkkel nyerte meg. Bár pártját csak nők alkották, Evita nem volt feminista. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mit Életem értelme című könyvében a következő sorok: „ A férfi élhet kizárólag saját magáért. A nő nem. Ha egy nő csak magáért él, akkor nem is igazi nő, vagy nem él igazából.”6 Pártja alapszervezetei is elsősorban társadalmi és karitatív feladatokat láttak el, és csak másodsorban politizáltak. Ezekben az években valóságos Evita-kultusz söpört végig az országon. A kongresszus a nemzet Szellemi vezetője címet adományozta neki, szentté avatását a Vatikán azonban elutasította. Az 1951-es elnökválasztásokon a peronisták ők szerették volna alelnöknek jelölni. Evita betegsége miatt – méhrákot diagnosztizáltak nála – visszamondta a jelölést. Utolsó nyilvános szereplésére 1952 június 4-én került sor, Perón elnöki beiktatásakor. 1952 július 26-án halt meg. 1955-ben Aramburu elnök holttestét Milánóba vitette, és csak húsz év múlva került ismét Argentínába. Végakaratában minden vagyonát, könyvei jövedelmét Perónon keresztül a népre hagyta.

I.4 Perón második elnöksége (1952-1955)- „felemás” politikai intézkedések A juszticialista (peronista) gyakorlat kétség kívül jelentős életszínvonaljavulást hozott a bérből és fizetésből élők számára. Folytatódott a munkások életét javítani szolgáló törvények és rendeletek kibocsátása. Az ipari munkások átlagos jövedelme 1943-50 között ötszörösére növekedett, míg a megélhetési költségek csak 3-4 szeresére. Az 1951-es választások eredményeként a szenátusba kizárólag peronisták kerültek és hívei a képviselőházban is abszolút többséget alkottak, Perón beiktatását követően

6

www.evita.4mg.com/capii.htm Alícia laboranti: María Eva Duarte de peron, 1997 www.evita.4mg.com/capii.htm

13


mégis egyre türelmetlenebb lett az ellenzékkel és időről időre megvált peronista társaitól. 1954-ben az alelnöki posztra Teisaire ellentengernagy került. Külpolitika terén koncepciója nem változott, miszerint létre kell hozni az USA-val szemben egy dél-amerikai szövetséget. A szövetségben – ABC államok- közöttük Argentína lenne a vezető erő. Ezek az államok hasonló fejlettségi szinten mozogtak, szövetségüket a juszticializmus elve és gyakorlata kötné össze. A szövetség létrejöttét akadályozta, hogy a második világháború után Brazília importhelyettesítő politikával szintén megerősödött és szintén a térség vezető állama akart lenni, a chileiek pedig tartottak az argentin dominanciától. Argentína és Brazília viszonyára ettől kezdve az egységre törekvés helyett a viszálykodás vált jellemzővé. Bár Perón gazdaságig okokból közeledni kívánt az USA-hoz, de a róla korábban kialakult vélemény ( demagóg, fasiszta szimpatizáns diktátor) szinte semmit sem változott. Időközben

Perón

gazdaságpolitikai

intézkedéseinek

hatásossága

kezdett

megkérdőjeleződni. Az 1953-ban életbe léptetett újabb ötéves terv főbb célkitűzései hasonlóak voltak az előző ötéves tervhez: az iparosítás erőltetett fejlesztése révén megvalósítani a lehető legmagasabb szintű önellátást. Az újabb ötéves tervben kiemelt szerephez jutott az ország energiaellátása. „Az erőltetett iparosítás és a közlekedés fejlesztése során megnőtt az ország kőolajszükséglete. 1953-ban a felhasznált mennyiségnek már 60%-át kellett külföldről beszerezni. Perónnak lehetővé kellett tennie a külföldi cégek számára az olajkutatást, bár ezt az alkotmány tiltotta.”7 A külföldiek számára biztosított kutatási lehetőséget a peronisták azzal indokolták, hogy a vészesen közeledő harmadik világháborúra való felkészülésre az argentin ipar még nem elég fejlett, ezért szükség van külföldi tőkére. A valódi ok viszont az volt, hogy ezzel próbálták az importhelyettesítés tartalékainak kimerülését és a fejlődési ütem csökkenését megállítani. A feszített

7

Wittman Tibor: Latin – Amerika története, II. kiadás, Gondolat, 1978, 421.oldal

14


iparosodás hamar felemésztette a mezőgazdaság által felhalmozott tartalékot és a devizatartalékokat, és 1955-ben az eladósodás elérte az 1,5 milliárd pesót.

1.5. Perón bukásához vezető út A külföldi tőke, a mezőgazdaság tartalékainak elvonása kiváltotta az agrártársadalom jelentős részének az ellenállását, amely a mezőgazdasági termelés és az export csökkenésében mutatkozott meg. 1950-54-es évek exportértéke az 1935-39es évek 64%-ának felelt meg. A szegényparaszti és kisparaszti réteg csalódott a Peronista Pártban és elfordult tőle. A rendszer válságát a félmillió üzemi munkás infláció ellenes sztrájkja húzta alá. . Peron bukásában mindezeken felül döntő szerepet a hadsereggel és a vallással kialakított konfliktus játszott. Perón nagy gondot fordított a hadsereg fejlesztésére, a tiszti állomány fizetésére, a haditechnika korszerűsítésére. 1945-ben az argentin katonai költség meghaladta a szomszédos államok együttes katonai költségvetését. „A hadseregen belül az oligarchia befolyása alatt álló flotta jelentett ellenséget. A belső harcokból 1951-ben a peronista táborban a hadsereg került ki győztesen. A közelgő választások előtt néhány tiszt puccsot kísérelt meg, amelyre Perón rendeletben halálbüntetéssel válaszolt. Ezt a lázadást ürügyként használva, Perón hozzálátott a „tisztogatáshoz” a hadsereg felső vezetésében. Intézkedései ellenérzést váltottak ki.”8 A hadsereg nyílt fellépését meggyorsította az egyház és a párt közötti váratlan ellenségeskedés. 1954 szeptemberében törvényt fogadtak el, amelynek értelmében a házasságon kívüli gyermeket ugyanolyan jog illeti meg, mint a házasságon belülieket, decemberben pedig a kongresszus engedélyezte a válást. Az egyház sajtóhadjárattal, kiközösítéssel válaszolt. Létrehozta a Kereszténydemokrata Pártot. Ez igazi veszélyt jelentett a peronistákra.

8

Anderle Ádám – Horváth Gyula: Che Guevara – perón, Párhuzamos életrajzok, Pannonica, 2000, 108. oldal

15


Míg a Katolikus Akció, a katolikusok radikális civil szervezete illegális kiadványokban támadta a rendszert, felsorakoztatva maga mögött az ellenzéket, Perón azzal vádolta az egyházat, hogy a Katolikus Akció vezetői a kommunistákkal együtt államellenes tevékenységet folytatnak a szakszervezetekben. „Ezt követően a Kongresszus által elfogadott rendeletek alapján eltörölték a vallásoktatást az iskolában, az egyháznak is adót kellett fizetnie, és az állami támogatás megvonása is kilátásba került. Az 1955 június 11-i Corpus Christi-menet során ismét őrizetbe vettek több egyházi személyt, melyre a Vatikán kiközösítéssel válaszolt.”9 1955 közepére nyilvánvalóvá vált a peronista és anitperonista kettészakadás. A Perón-ellenes erő úgy vélte, hogy csak Perón végleges eltávolítása hozhat sikert. A tengerészeti és légierő lázadását (bombarobbantások) azonban Perónnak ismét sikerült leverni. Taktikát változtatott, békülékenyebbe hangot kívánt megütni és kiengedett néhány papot a börtönből, megkísérelve a régi támogatók visszaszerzését. Halálráítélés helyett ellenfeleit ”nemzeti megbékélésre” szólította fel, és megígérte, hogy csak államelnöki tisztségét tartja meg, majd augusztus 30-án felajánlotta, lemond elnöki tisztségéről a politikai problémák megoldása érdekében. Az 1955 szeptember 16-án létrejött katonai junta puccsot hajtott végre, követelte Perón lemondását, az 1853-as alkotmány visszaállítását és a munkások jogainak megmaradását. Lonardi tábornokot ideiglenes elnöknek nevezték ki és felszólították Perónt hagyja el az országot. Perón Paraguayba emigrált, maga mögött hagyva egy megosztott országot.

1.6 Peronizmus Perón nélkül A Perón utáni évekre gazdasági téren a kiegyensúlyozatlan fejlődés, a politikai stabilitás hiánya, a terrorizmus terjedése, a peronizmus, mint mozgalom és ideológia továbbélése egyaránt jellemző volt.

9

Anderle Ádám – Horváth Gyula: Che Guevara – perón, Párhuzamos életrajzok, Pannonica, 2000, 120. oldal

16


Az erőltetett iparosítás továbbra is domináns szerepet játszott. 1945-1970 között a mezőgazdasági termelés növekedése 1% volt. Argentína gazdasági vergődése ellenére lépést tartott a legiparosabb tőkés országokkal, de a cégek növekedési teljesítő képessége, exportképessége alacsony volt, a műszaki színvonal nem tartott lépést a nemzetközi fejlődéssel. Az új kormányok kedvezményezettjei a középrétegbeliek voltak. A munkásság számára jelentősen csökkent az életszínvonal és a létfenntartási költségek 1955-1960 között ötszörösére nőttek. Leonardi tábornokot Aramburu követte, aki betiltotta a peronista szervezeteket, vezetőik nagy részét bebörtönözték, bezáratták az Evita Perón- Alapítványt és bevezették a hadiállapotot. Az őt követő Frondizi 1958-ban visszaadta az Eva Perón-alapítvány működési engedélyét, a béreket 60%-al emelte, de mindez kevés volt, a gazdasági helyzet miatt ellene fordultak. Az infláció 1959-ben 70-80% körül mozgott. A külföldi bankok, nemzetközi

pénzintézetek

hitelének

a

gazdaságban

bevezetendő

megszorító

intézkedések voltak a feltételei. A munkásság a privatizáció ellen harcolt, a Peronista párt legitimizálásának hatására pedig a katonatisztek elmozdították az elnököt, félve a peronisták előrenyomulásától. Eközben az államkincstár üres volt, a kormány három havi bérrel tartozott, a kiskereskedők a csőd szélén álltak, a munkások elégedetlenkedtek. A következő esztendőket sztrájkok, a terrorizmus előretörése és a népi elégedetlenség jellemezte. 1973-ban Hector Cámpora, a peronisták vezetője Perónhoz utazott, aki megbízta őt politikai érdekeinek képviseletével, és hozzáláttak a peronista mozgalom újjászervezéséhez. Az 1973-as választásokra megalakult a Juszticialista Felszabadítási Front (FREJULI), választási programjában a társadalmi igazságosság, a társadalmi béke megteremtése, az amnesztia szerepelt. Mivel Perón nem indulhatott a választásokon ( törvény értelmében csak az indulhat erre a posztra, aki 1972. augusztus 25 előtt az országban tartózkodott), Cámpora indult helyette. A lényeg az volt, hogy Cámpora a kormányba, Perón pedig hatalomra kerüljön. 17


I. 7 Perón harmadik elnöksége (1973-1974) Az új argentin modell A FREJULI győzedelmével Cámpora rövid elnöksége alatt előkészítette a talajt Perón számára. Perón 1973. június 20-án végleg hazatért Argentínába és elsöprő győzelmet aratott Juszticialista Pártjával a választásokon. Alelnöknek harmadik feléségét, Máría Estela Martínez de perónt (Isabelt) jelölték. Perón még távolléte alatt kidolgozta gazdaság- és társadalompolitikáját. Perón a centralizált hatalomban látta a rendteremtés lehetőségeit. „Szervezett társadalmáról szóló tétele szerint a társadalom minden rétege szervezetten, de függetlenségét megőrizve vesz részt a politikában..”10 Argentína külpolitikai fő irányát a jövőben a kontinentalizmus és a harmadik világhoz való kötődése határozta meg. A gazdaságpolitikában az importhelyettesítő koncepciót az exportorientált gazdaságpolitika váltotta fel. A tőkét hatékonyabb ágazatokba fektették, a termékeket megpróbálták minél szélesebb körben exportálni. Anglián és Spanyolországon kívül a KGST és a Közös Piac is felértékelődött az export szempontjából.. Az USA-tól való olajfüggés enyhítésére Líbiával kötöttek szerződést, Líbia olajt szállított Argentínának iskolák, kórházak, építése fejében. Bővítették a latin-amerikai piacot, különösen a Kubait, hiszen az embargó miatt az argentin áruk jó felvevőpiacává vált. Mindemellett természetesen igyekeztek az USA-hoz is közeledni. A mezőgazdaság is jelentős tőkéhez jutott és a belőle származó jövedelem egy részét visszaforgatták. A gazdaságpolitika a külföldi tőke felé nyitást támogatta, azonban a fejlődésnek az ország saját erőfeszítésein kellett múlnia. A peróni társadalompolitika középpontjában a Társadalmi Szerződés állt 1973-74ben. Egyik fő eleme az, hogy a munkavállalók szövetsége, a szervezett dolgozók vezetői a kormány támogatása mellett megállapodnak a bérek és árak rögzítésében.

10

Horváth gyula: A peronizmus, szeged, 1996, 89.oldal

18


„Perón minden energiájával programjának megvalósítására összpontosított, 1974 júniusában utolsó rendeletei egyikében felhatalmazta Isabelt az elnöki teendők ellátásával, július 1-én pedig súlyos szívbetegsége következtében 13.15 órakor meghalt. 79 éves volt.”11 Isabel július 29-én Argentína ideiglenes elnöke lett, hiszen pillanatnyilag a béke megőrzésére nem volt más lehetőség. A radikálisok azonban kijelentették, hogy Perónnak csak egy örököse van, a nép és nem ismerték el Isabelt. Kormányválság alakul ki, eluralkodott a korrupció és nagyon megromlott a közbiztonság is. A társadalmi szerződés szétesése a peronista terv meghiúsulásához vezetett. Az 1974-es világválság is érzékenyen érintette Argentínát, hiszen 1975-ben az infláció elérte a 335%-ot, a külföldi adósság pedig a 10 milliárd dollárt.Ebből a helyzetből két irányba vezetett az út. Polgárháború, vagy újabb katonai hatalomátvétel.

11

Horváth Gyula: A peronizmus, szeged, 1996, 92. oldal

19


II.

1976-1989

1976 márciusában Jorge Videla tábornok (1976-1981) vezette junta vette át a hatalmat. A nyakába szakadt három számjegyű inflációval, a súlyos költségvetési deficittel ő sem tudott mit kezdeni az állam eszközeivel. Megszorító intézkedésként befagyasztotta a béreket, inflációcsökkentő intézkedéseket hozott és lebontotta az akadályt a külföldi tőke és áruimport előtt. Elöntötte az országot a külföldi áru és tönkrement az ipar. A Falkland-szigetekért vívott csatában felvett hitel és a váratlan veszteség eredményeként 1982-re az államadósság elérte a 44 milliárd dollárt. Argentína vereségével egyben az utolsó katonai uralom is befejeződött. Az 1980-as évekre az adósságállomány a növekvő kamatlábak és romló cserearányok következtében jelentősen megnőtt, 1980-83 között az export 241,8 % volt, azaz több, mint kétszeresére kellett volna az exportbevételeknek emelkedni az adósság fedezéséhez. Az infláció is rohamosan nőtt. 1984-re elérte a 688%-ot. Az összeomlás elkerülése érdekében Argentína kénytelen volt az IMF (Nemzetközi Valutaalap)-hoz fordulni. Az IMF feltételül szabta a fizetési mérleg és a költségvetési egyensúly biztosítását, a reprivatizációt, az árak liberalizálását. 1983-89 között a radikális párt vette kezébe a hatalmat. A termelés stagnált, az áram és energiaellátás ingadozott, a vásárlőerő csökkent. 1988-ban az állam nem tudott kifizetni egy 2,5 milliárd dolláros hitelt, melynek következtében a külföldi bankok leállították hitelfolyósításaikat.

Az infláció 1988-89-ben havonta meghaladta a 100%-ot, a magántőke kiáramlása felgyorsult, a hazai beruházások pedig csökkentek. Ezzel a peronizmus véget ért.

20


III. A menemizmus 1989-ben Dr. Carlos Saúl Menem került hatalomra. „A 80’-as évek végét jellemző hiperinfláció,

recesszió,

az

állam

eladósodásának

megnövekedése,

valamint

a

tőkekimenekítés, arra ösztönözte Menemet, hogy előtérbe helyezze a gazdasági stabilitás visszaállítását, a főbb hazai és nemzetközi gazdasági tényezőkre támaszkodva, s így egy olyan neoliberális gazdasági program felé forduljon, mely tükrözte a stabilitás, azaz a nemzetközi és külföldi vállalatok, a nemzeti Bank és a külföldi hitelezők érdekeit.”12 Ez a neoliberális irányzat arra irányult, hogy a gazdaság előre haladjon, az állam visszavonuljon egy sor funkciót illetően azért, hogy azokat a piac mechanizmusaira bízzák. A folyamat több szakaszból áll, ám az irányító-tengely folyamatos.

I.

szakasz, a Bunge y Born Terv Ez a terv alapvetően nem különbözött alapvetően múltbéli „hozzáigazítás” terveitől: habár a piacgazdaságra és a külső világ felé történő nyitásra támaszkodott, fenntartotta a gyakorlatban az árak felügyeletét, koncentrált a vállalkozókra és az import elzárására.

A

terv

eredményeként

a

megtakarítások

növekedtek,

az

árak

stabilizálódtak. A nemzeti valutát leértékelték, azaz 1 dollár most 350 helyett 650 ausztrált ért, erős emelkedés jellemezte az üzemanyagok, elektromos áram, gáz, közlekedés árait, miközben a bérek korlátozott mértékben növekedhettek. Hatásaik átcsaptak a kezdeti inflációs romlásba, mely elérte a havi 200%-ot, hogy utána 9%-al csökkenteni tudják. Az árak vállalati szektorra történő koncentrálása sem volt sikeres, nem tudták visszahozni a július 3-i árakat, ahogyan azt várták. „Az ország egy második hiperinflációs hullámba süllyedt, decemberi 40%-os, januári 79%-os, februári 61%-os és márciusi 95%-os inflációval. A program, -nemzetközi szinten Brandy-terv-nek nevezték-, nem számíthatott sem a hitelező bankok, sem pedig az exportáló szektorok szimpátiájára, hiszen a költségek csökkentése felduzzasztotta a külföldi hitelezők kifizetését és felfüggesztette az előremenetelhez

12

Mario Rapaport: Historia, economica, política y social de la Argentina 1880-2000, Edicione Macchi, 2000 Buenos Aires,968. oldal

21

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 13

szükséges segélyt.”

Ez alatt az időszak alatt hagyták jóvá azokat a törvényeket,

amelyek alkalmazása alapvető a későbbiekben. Az Állami reformról és a gazdasági szükséghelyzetről szóló törvény normái rögzítik a kormány irányításának stratégiai tengelyét, körülölelve olyan széles témákat, mint az állami adminisztrációs reform, szinte az összes állami vállalat privatizációja, segélyek, speciális anyagi támogatások felfüggesztése, az adósságok kompenzációja a magánszemélyek és az állam között.

II.

Szakasz A második szakasz 1989 december 18-tól 1992 februárjáig tartott, Erman Gonzales irányítása alatt, aki az argentin Központi bank alelnöke volt. Gonzales elsődlegesen egy szabad árfolyamot alkalmazott a Központi bank beavatkozásával és az árak liberalizációjával, valamint elrendelte a kb. 15 dollárnak megfelelő fizetésemelést, hatálytalanította a földművelési és állattenyésztési visszatartások növekedését. Az Erman I terv új inflációs tendenciákat generált, anélkül, hogy megoldotta volna a fiskális egyenetlenségeket, melyeket a külső és belső megnövekedett adóságok terheltek.

III.

szakasz A Bonex vagy Erman II terv megtiltotta átmenetileg a pénzügyi vállalatoknak a határozott időre szóló fedezetek elfogadását, felhatalmazva őket később a 90 napnál hosszabb határidő elfogadására. Ez a kemény monetáris politika a letétbehelyezők számára jelentős veszteséget implikált, lecsökkentve a pénzkínálatot és egy erős recessziót provokálva. Az államnak sikerült kicserélni rövid lejáratú nemzeti valuta adóságát, devizában hosszúlejáratúra. A kereslet csökkenésével a dollár tőzsdei árfolyamának esésére is számítottak. Habár a központi bank elnöke ígéretet tett a monetáris

kibocsátás

visszaszorítására,

rövid

időn

belül

Rodolfo

Rossi

devizavásárlásba kezdett, bizalmatlanságot generálva, amely fenntartotta a dollár iránti keresletet magas szinten. Mindez egy újabb kisebb hiperinflációt produkált februárban. 13


22


„Az eseményekre reagálva március elején bedobták az Erman III tervet, mely ismét megerősítette a neoliberális irányt, hiszen előkészítette az állami felvásárlások és szerződések szigorú ellenőrzését és lecsökkentette a közigazgatásban dolgozók számát, befagyasztva a megüresedett helyeket, lerövidítette a járulékok határidejét és kezdeményezte a privatizációs folyamatokat.”14 Az Erman tervek alapja tulajdonképpen az árak liberalizálása a bérek befagyasztásával. A gazdaságpolitika terén az exportőrök favorizálásáról áttért a külföldi hitelezőkre. A tervek eredményeként, nagy mértékben a recesszió miatt, növelték a kivitelt és csökkentették az importot, sikeresen elérve, hogy a kereskedelem egyensúlyba kerüljön. A megtakarítások növekedtek Az Erman IV. terv a recesszió állította akadályokba ütközött . Nem sokkal később vezették be az Erman V. tervet, melynek keretében súlyos csökkentéseket javasoltak a költségek terén, olyan eszközökkel, mint a kormányzati beruházások csökkentése, a közterhek növelése, az állam hitelezőinek kifizetésével kapcsolatos halasztás, új projektek felfüggesztése az ipar előmozdítása terén és a már kialakult programokra szánt összegek harmadára csökkentése. Összességében az Emir Gonzales által beindított tervek alapvető céljai : megpróbálta biztosítani az állami pénzügyeket, a megtakarítások növekedése érdekében, a pénzkibocsátás irányítása, a kereskedelmi mérlegben a fölösleget fenntartása, a deviza tartalékokat helyreállítása, néhány állami vállalat privatizálásai, liberalizálni a valutapiacot és a belső árakat.

14


23


III. 1 A konvertibilitási Terv előzményei és alapvető teóriái „Az új gazdasági miniszter Domingo Cavallo vezetésének első két hónapjában megfogalmazta a Konvertibilitási tervet, olyan célokkal, amelyek sokkal szélesebbek és radikálisabbak, mint az előző tervek céljai. A konvertibilitási törvény célul tűzte ki az árak hosszú lejáraton történő stabilitását, a kereskedelmi nyitást, mely megpróbálta fegyelmezni a magánszektort, megakadályozva, hogy megnöveljék áraikat a külső versenyen keresztül, valamint az állami reformok és a privatizáció programját.”15 Ez utóbbi reformon keresztül csökkenteni kívánta a költségeket, megnövelni a bevételeket, hozzáadva az átmenti bevételeknek egy fontos forrását, mely a költségek eladásából származott. Mindegyik program keretében természetesen szerette volna megnövelni az állami tevékenységek előreláthatóságát. Ahogy azt az 1. ábra is mutatja a külföldi tőkebefektetések a tárgyalt időszakba alatt folyamatosan növekedtek 1999ben pedig az előző évhez viszonyítva is megháromszorozódtk, de mivel a gazdaságpolitika nem tudta elérni, hogy a befektetések haszna állami bevételként realizálódjon, hiszen azt a befektetők külföldre vitték, nem tudták az adósság törlesztésére fordítani.

1. ábra

15


24


Forrás: www.cei.gov.ar/html/estadistica.htm

A Cavallo által elfogadott első eszközöknek egyike az árfolyam-ingadozás egyik sávjának rögzítése volt, ahol 10.000 ausztrál ért 1 dollárt. A sáv felső határának megnövelése érdekében a központi banknak dollárt kellett árusítania, ebben a kontextusban a központi bank megnövelte a banki pénztárkészletet, kiprovokálva, hogy a gazdaság szereplői elköltsék devizájukat, hogy hazai pénzhez jussanak és konkretizálni tudják tranzakciójukat. Ez a tőzsdei árfolyam eséséhez vezetett, mely megengedte a Központi banknak, hogy folytassák tartalékaik növelését a piaci vásárlás eszközeivel. „Április elsején stabilizálódott a konvertibilitás és a 23.928-as törvényen keresztül életbe léptették. A központi bankot felhatalmazták, hogy a pénz elnevezését meghatározza. Az új pénznem a peso lesz, amelynek legális árfolyama megegyezik 10000 ausztrállal, 1992. január 1-én rögzítik átváltási arányát 1 : 1-ben a dollárhoz képest. A törvény megtiltotta a pénzkibocsátást.”16 1992 január elsejétől tehát pesot az országhatáron belül kizárólagosan, mint számlaegységet alkalmazták, miközben a pénz többi funkcióit a dollár elégítette ki. Ahhoz, hogy nagyobb bizalmat keltsenek az árak stabilitásának tarthatósága terén, le kellett mondani a gazdaságpolitika bizonyos eszközeiről, melyek az új gazdasági tervet szétszedték volna. Le kellett mondani a pénzkibocsátásokon és a leértékelésen keresztül történő adósság-kifizetés módszeréről, hogy a konvertibilitás képezhesse a program alapját. A drasztikus csökkenések ellenére az infláció növekedése folytatódott ,(lásd 2. ábra) néhány hónapon keresztül, a nemzetközi átlagon felül egy olyan árfolyamvisszaesését teremtve, mely kihatott a versenyképességre.

16

Lásd ugyan ott.

25


2. ábra


„A második terminusban a gazdasági növekedés magas illetékeivel kísért árstabilitást váratlanul félbeszakították a mexikói 1995-ös válság hatásai. A későbbi nemzetközi válságok, különösen az, amelynek epicentruma Brazília volt 1999-ben, szintén hatással lesznek a belső növekedésre. A termelés növelése elsődlegesen a fogyasztás fontos kiterjesztésének elvén alapult.”17 A vállalatok kihasználatlan kapacitása jelentős termelésnövekedést eredményezett olyan iparágak terén, mint az autómotor, tartós fogyasztói javak és élelmiszerek. Az ipari szektor mellett a szolgáltató és a kereskedelmi szektor is igen jelentősen növekedett. A pénzkínálat kiterjesztése -melyet a külföldi tőkebevételek teremtettek meg-, a fogyasztók számára ismételten megjelenő hitel, a reálbérek növekedése, miután elérték a hiperinfláció minimumát, azonnali gazdasági boom-ot generáltak. Sikerült elérni egy bizonytalan fiskális egyensúlyt, köszönhetően az adóbevételek növekedésén keresztül a magasabb szintű gazdasági tevékenységeknek. Az átváltás miatt megnövekedtek az exportok (lásd 3. ábra) Ennek ellenére az import is növekedett, amivel a kereskedelmi mérleg deficitbe fordult, terhelve a 17


26


szolgáltatások és a pénzügyek negatív szaldóját. Viszont a külföldi tőkék beáramlásával növekedtek a megtakarítások. 3.ábra export import kereskedelmi mérleg 1991 11987 8275 3703 1992 12235 14872 -2637 1993 13118 16784 -3666 1994 15839 20077 -4238 1995 20936 20122 841 1996 23811 23762 49 1997 26431 30450 -4019 1998 26434 31377 -4944 1999 22626 25535 -2909 Forrás: www.cei.gov.ar/html/estadistica.htm év

Négy év alatt a gazdaság olyan növekedési ösvényre lépett, mely alapvetően a belső fogyasztáson, mint dinamikus tényezőn alapult, mialatt a belső megtakarítás alacsony volt és a külkereskedelmi deficit nőtt. „A belső megtakarítás finanszírozta a fogyasztás nagy részét és fenntartotta a gazdasági növekedést, de a helyzet 1995-ben, majd 1999-ben megfordult, negatív növekedési adatokkal. A konvertibilitási stabilitás miatt a fiskális deficitet nem tudták pénzkibocsátásokon keresztül finanszírozni és kezdetben a kormány adósságtörlesztési kapacitása is korlátozott volt.”18 Mindezek következményeként megbocsáthatatlanul növekedett az Áfán keresztül az adóbeszedés a GDP 1.6 %-ról (1989), 6.3 /-ra (1998).

Az Olovera-Tanzi hatás ( az adóbehajtás növelése az inflációs díjakon keresztül) és a következő évek gazdasági növekedése, szintén megnövelték az adóbevételek többségét. Ennek ellenére az 1995-ös sikerek után el kezdett hanyatlani a gazdaság az állami vállalatok privatizálása közepette. Ettől a ponttól kezdve a fiskális egyensúly veszélybe kezdett sodródni. Nőtt a munkanélküliség, a magánnyugdíjak nem támogatták a társadalom biztosítási rendszert, az államadósság súlya megsokszorozódott, 1993-98 között, több, mint 130%al emelkedett. 1993-ig részben a privatizációnak köszönhetően sikerült elérni a fiskális fölösleget. Mivel nem lehetett pénz kibocsátani az egyenlőtlenségek fedezésére, a deficit újabb 18


27


hitelek felvételét eredményezte, amely magasabb hiteleket és duzzasztottabb deficitet eredményezett. A terv sikerességének egyik feltétele az adósságok újratárgyalása volt. 1992 február 7én Argentína belépett a Brandy-.tervbe, mely megengedte az adósság átstrukturálását a magánbankokkal 50évre a fizetési kamatok késedelméhez és 30 évre a tőkéhez. Ez az opció az USA állami kincstár jegyeivel garantálta és ezzel lecsökkentette a banki hitelek adósságát 6,439 millió dollárra. Míg a külső adóság átmenetileg az újratárgyalások során kötött megegyezések alapján lecsökkent, a nemzeti és külföldi pénznemben lévő belső adósság folyamatosan nőtt az állam adósságának konszolidálása révén. Belső nézőpontból az államadósság növekedés a modell egyensúlytalanságait mutatta. A külső adósság problémájának leküzdése szükségessé tette volna a fiskális fölösleget, amely forrásokat generált volna az adóság és a külkereskedelmi fölösleg kifizetésére, és lehetőséget adott volna a deviza-beáramlásnak, hogy megvalósítsák az említett kifizetéseket anélkül, hogy hatással lenne a megtakarítások szintjére, amely alátámasztja az átváltási arányt. Ebből semmi sem valósult meg; mert az államnak nem sikerült elérni a fiskális fölösleget, és azt sem, hogy ne essen deficitbe, az import pedig szinte folyamatosan az export fölött volt. Ebben az értelemben, a passzívumok eltörlése, és a pénzügyi alap fedezetének fenntartása is növekvő adósságot feltételezett úgy, hogy a kamatok sokszor magasabbak, mint a nemzetköziek. A passzívumok felhalmozódása ismét átalakult a közköltségek vaskos részévé, mint a 80-as években. A gazdasági növekedés közrejátszott a terv beindításában, megengedve, hogy átmenetileg felhígítsák / megosszák a közszámlák kamatfizetési problémáit a közszámlák között; de az átmeneti jelleg nem szűnt meg, hanem folyamatossá vált. Ennek ellenére, a fejlődés a helyzet minőségi változását rejtette magában. Az évtized kezdetén Argentína az állami vállalatok részvényeinek fontos részével rendelkezett, amely járulékos forrásokat teremthetett; és azok eladásán keresztül az adósságaik fizetését. „A kamatokat 1991-92 között kifizették, kevésbé indirekt módon a privatizáció előrelátható bejövetelével. Az 1990-es évek vége felé, az adósság sokkal nagyobb

28


lett de az államnak nem volt szinte semmilyen aktívája, amit eladhatott volna, ami növelte a problémát.”19 A közszámlák másik fontos aspektusa a provinciai költségek egyensúlytalansága volt. A tartományok többsége nem is próbált kezdetben erőt kifejteni a pénzügyi igazításért, a tartományi költséget a központi szervekben folyó kiigazító folyamat befolyásolta. „Annak érdekében, hogy a szolgáltatások ellenőrzése és azzal azok minősége javuljon, a tartományok és városok számára átadták a közkórházakat, általános és közép iskolákat, a közlekedés- és vasút hálózat egy részének valamint az infrastrukturális befektetések egy részének igazgatását.”20 Mindazonáltal ezt a folyamatot nem kísérte a szükséges források egyidejű növekedése. A provinciai bevételek 1994-ig egy emelkedő ívet követtek, hogy stabilizálódjanak. A bevételek ismét növekedtek 1995 és 1997 között, habár senki sem egyensúlyozta a számlákat. Így, a központi igazgatás esetéhez hasonlóan, az államadósság megoldás nélkül folyamatosan nőtt, sterilizálva a szociális költségekben realizált hozzáigazítási szándékokat. Másrészről a szolgáltatások várt javulása nem tűnt teljesítettnek, mivel az alsó igazságszolgáltatás irányítási kapacitása általában alacsony és a szociális hatalom faktorainak nyomása torzítaná a források céljait. Ezekben az években az adósság együttműködési törvényt nem sikerült szankcionálni, helyt adva annak a pénzalap szétosztó rendszernek, melyet a kevésbé átlátszó és hatékony nemzetközi kötelezettségek/adók alapján hajtottak be.

III.2 Az állami reform és a privatizációk A menemista gazdaság stratégiájának másik központi aspektusa az állam reformjának kiszélesítése, amely ugyanúgy előrehaladt az állami szektor munkaügyi súlyának csökkentésében, a munka, a javak és szolgáltatások előállításában, a vállalatok számában, mint az intervenció és szabályozás szándékának és kapacitásának csökkentése terén. 19


29


Ahogy már említettem, elfogadták a Gazdasági Vészhelyzet és az Állami reformra vonatkozó törvényeket. Elsők között felfüggesztették 180 napra az ipari szabályozás rendszerét, regionális és külföldi szabályokat, ahogyan az „Állami Vásárlások” törvényének kedvezményeit, amely arra kötelezte az államot, hogy priorizálja vásárlásait a hazai vállalatokra. Az állami munkavégzésre vonatkozó fizetésekre is hoztak meghatározott szabályokat, amelyet „privilegizált”-nak neveztek és engedélyezték az állam munkásainak akkreditálását. Ugyanígy érvénytelenítették azokat a normákat, amelyek összekötik a külföldi tőkebevételeket a meghatározott területekkel, amelyeket eddig a nemzeti tőke számára rezelváltak. A második törvénnyel rögzítették az állami vállalatok privatizációjához szükséges feltételeket. A privatizáció végrehajtása a kormány feladatává vált.

A privatizációs

folyamatot egy Kétkamarás Bizottság felügyelte, amelynek feladata volt azt is biztosítani, hogy a privatizációs szabályok, ha szükséges, kiegészüljenek, módosuljanak. „Miután elfogadták a „törvényi keretet”, elkezdődött egy új folyamat, amelyet két szakaszra bonthatunk. A reformok első hullámát a fiskális deficit csökkentésének szükségessége és az árak minimális stabilitásának elérése ösztönözte. Egyéb célok, mint a termelékenység és a versenyképesség növelése a második tervben jelentkezett.”21 Elérve az árstabilitást, elkezdődött a második szakasz, amelyben anélkül, hogy elvetették volna a kezdeti célokat, az államnak

a gazdaságban betöltött szerepét hangsúlyozták, a piacnak nagyobb szerepet

szántak javadalmazásában és a szabályok szociális mechanizmusainak kialakításában. Az említett állami reform felölelte a privatizáció programjának kiszélesítését, az igazgatási reformot, a társadalombiztosítás rendszerének átalakítását. Átfogóbb módon, tartalmazta még a piacok liberalizációját és az ország nemzetközi beiktatásának újratervezését.

20

Lásd ugyan ott, 988. oldal Mario Rapaport: Historia, economica, política y social de la Argentina 1880-2000, Edicione Macchi, 2000 Buenos Aires,990. oldal

21

30


4.ábra év

kamatok privatizációs bevételek

1991

3.795

2.194

1992

1.890

1.787

1993

2.914

523,3

1994

3.150.3

732,9

1995

4.083.5

1.171,2

1996

4.607.9

374,9

1997

5.745

305,7

1998

6.660,3

96,3

1999 8.223,6 2579,1 Forrás: www.cei.gov.ar/html/estadistica.htm

A privatizáció programjának céljai megsokszorozódtak. Első célja az volt, hogy a költségvetés kiegyensúlyozása felé vezető úttá váljon. Figyelembe kell venni, hogy az állami cégek deficitben voltak.. Mindezek felett privatizációjuk a költségek csökkentésének feltétele volt. A szolgáltatások eladása az átutalt pénzek generálását is lehetővé tette. Mindezek mellett a vásárlók lehetősége, hogy a külső adósság egy részét „jogcímekben” fizessék, lecsökkentette a külső államadósságot, és ezzel a közszámlák kamatainak jövőbeli súlyát. Második helyen, a nyitás kontextusában, azt várták, hogy középtávon, a privatizációk kikerülik a régi állami vállalatokhoz tartozó torzításokat és hatékonyatlanságokat, amelyek a pártfogolt piacokon működnek. Harmadszor, a privatizációk segítettek helyreállítani az előreláthatóságot. ( lásd 4. ábra) A szociálpolitika nagy része eddig az állami vállalatokon keresztül valósult meg. A tulajdonváltozás újabb visszaesést jelzett az állam piacba történő beleszólásában. Ebben az értelemben az állami vállalatok eladása fontossá vált, mint a belső szabályzás mechanizmusainak átrendezése. Furcsa, hogy a privatizáció bevezetésében nem hoztak egyensúlyba két olyan fontos problémát/feladatot, melyek a deficit és a hartékonytalanságok legmélyebb okaival kapcsolatban állnak. Ez a rossz irányításnak volt köszönhető. A privatizáció az egyik út lehetett, de volt más alternatíva is,

mint az adminisztráció korrupciójának ellenőrzése, vagy a magánszektor

protekcionizmusa. Olyan alternatívák, amelyeket 50 évvel azelőtt szisztematikusan követtek.

31


A privatizáció kezdeti hulláma összességében felgyorsított ritmusban valósult meg, anélkül, hogy a hazai igényekhez igazították volna a folyamatot.. Az első eladásokat a Munkaügyi minisztérium hajtotta végre, Roberto Dromi vezetésével, aki az általános stratégia és a törvényi keret alkotója volt. „Maria Julia Alsogaray az ENTEL ellenőrzője (az első szakaszban privatizált vállalatok közül a legfontosabb), mint a vállalat kinevezett ellenőrzője, mint közvetlen felelőse a vállalat elidegenítésének, folytatta munkáját anélkül, hogy a szakszervezeti apparátus és a közvélemény kritikáját figyelembe vette volna.”22 A privatizáció nem folyamatosságának volta nem engedte a vállalatok megvalósulását előzetes adómentesítéssel, sem pedig a szabad piac és verseny garanciáját, mint a privatizáció előfeltételét, sem az állami részről történő megtakarítást, mint a kezükben tartott cselekedetek egy részét, hogy a szóban forgó piac felett ellenőrzése legyen és azok jövőbeli értékeit hasznosítsa. Az 1990-es

évek vége felé sikerült eladni ezen a módon az argentin légitársaságot, a

telefontársaságot, ENTEL, a tévécsatornát, 11 és 13, és engedélyezték az útdíjakat a nemzetközi útvonalakon. A következő évek során, szinte az összes vállalatot privatizálták köztük a fő személy- és teherszállító vasútvonalak, földalattik, a vízellátó szerv,

csatornahálózat, banki szervek,

vaskohászati cégek, stb.. A privatizációs folyamat egyik hangsúlyozott jellemzője a vállalatok tulajdonának helyi konglomerátumok csökkentett csoportjában való kocentrációja, melyet a katonai diktatúra alatt erősítettek és a kormány segélyei által konszolidáltak, adómentességek és állami szerződések. Ezek a csoportok egyesültek külföldi vállalatokkal, amelyek rendelkeztek a technikai és ügyvezetési előzményekkel, ugyanígy a hitelező bankok képviselőivel. Sok esetben, kis idő múlva, ezek a helyi csoportok elvitték tökéjüket a vállalattól, a külföldi társak maradtak a vállaltok élén., amely nagy részben az érdek hiányának a és az egyszerű lobbysták

22


32


szerepének volt köszönhető, hogy biztosítsák a működést olyan csoportok számára, amelyek ugyanabban a tevékenységben erősen részt vesznek. „Egyéb cégek nem használták ki rosszul az alkalmat , hogy saját láncukat vertikálisan integrálják, megszerezve a szolgáltatások vagy a szállítók aláírását, mint a Fortabat csoport, megszerezte a helyi vasút teher ágazatát, amelyen keresztül saját termékeinek zömét szállítja. Végül

néhány

csoport

tevékenységét

szétválasztotta,

csatlakoztatva

azokat

olyan

szolgáltatásokhoz, amelyekben még addig nem vett részt. PL: Perez Nompac cég, mely eredetileg üzemanyaggal foglalkozott, megszerezte részben, többek között,

az ENTEL ,

áramszolgáltató cégek és más üzemanyag cégek részesedését.”23 1990 és 1998 között az állam a privatizáción keresztül 20.000 millió dollárhoz jutott kézpénzben, valamint jogcímek formájában, amelyből 60% a külső ráfordításokból származott, és több, mint 30% belső csoportoktól, anélkül, hogy az pénzalapok 11%-ának eredetét meg tudnánk határozni.

III.3. A társadalombiztosítás és az állam reformja. Máig nagyon fontos állami reform irányult a társadalombiztosítási rendszerre, amelyet radikálisan megreformáltak. „Az volt a cél, hogy áttérjenek egy a generációk közötti speciális rendszerről privát testületeken keresztül a tőkésítésre, amelyet a Járulékok és Nyugdíjalapok igazgatóságának neveztek ( AFJP), amely tulajdonképpen átvette az 1981óta Chilében működő modellt. Az új rendszernek különböző előnyei voltak.”24 „Elsőként, a hosszúlejáratú számlák enyhítését várták, a járulékok és nyugdíjpénztárok okozta deficit csökkenését. Másrészt létre kellett hozni egy kötelező takarékalapot, stimulálva a tőkepiac növekedését, mivel az AFJP ráfordításai közel 50%-ának jogcímek és részvények formájában kellett lennie. Az alapok nem voltak lebecsülendőek, habár az éves behajtások 3500 millió dollár körül mozogtak, míg a masszív kifizetések az AFJP részéről a passzív népesség felé húsz év alatt zajlottak le, aminek következtében az említett összeg fele a 23


33

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 25

vállalatok kifizetésének szükségességét növelte.”

A másik 50% közjáradék vásárlására

kellett, amely megvásárlásával az államnak megvolt a pénze arra, hogy „kifizesse a régi rendszert”. Amíg a régi rendszertől függő népesség nem tűnt el, rövid és közép lejáraton az államnak ki kellett fizetnie az AFJP-t olyan pénzalapokon keresztül, amelyeket ingyenesen kapott nem rég az aktív népesség hozzájárulásán keresztül, amely a magánszektorhoz tartozott. A parlament által elfogadott tervezet, tartalmaz a régi rendszer által létrehozott néhány módozatot, különösen a hozzájárulások értékére vonatkozóan, mint, az általános kölcsönök minimális növelése, a 60 év fenntartása a női nyugdíjasok számára és az új rendszer fakultatív jellege. A pénzeszközök konjunkturális bősége a kormány számára súlyosabb formában járult hozzá az új rendszer felé mutató tranzakció megvalósításához, de a népesség számára sokkal enyhébb terheket jelentett. „Másrészről a Petrol cég YPF részvénycsomagja többségének eladása szolgáltatta a pénzek egy részét, hogy moderálni tudják a reform hatását, megengedve a kormány előrelátható adósságának részbeni eltörlését.”26 A harmadik állam által hangsúlyozott aspektus kiemeli az adminisztratív szervek számának csökkentését és átszervezését. Beleértve első soron a hagyományos hozzáigazító tervekre jellemző racionalitás szokásos eszközeit, mit az üresedések befagyasztása, előre hozott nyugdíjak, feleslegesnek ítélt szervek megszűntetése, minisztériumok és titkárságok átszervezése. „1990 elején megalkották az Igazgatási reformprogramot. Az év vége felé létrehozták a Végrehajtó Tanácsot az Igazgatási Reform ellenőrzésére, széles lehetőségekkel. Az általános cél az volt, hogy elérjék az 1993-ra a 350.ezres igazgatási létszámot, szemben az 1983-as 1 millióval. A személyzeti leépítés megvalósult, mivel 1995-ben 340.000 maradt az említett területen a létszám, és a bankok, vállalatok személyzete 359.000-ről 57.000-re esett.”27 Ezzel 24

Lásd ugyan ott, 994. oldal Mario Rapaport: Historia, economica, política y social de la Argentina 1880-2000, Edicione Macchi, 2000 Buenos Aires,997. oldal

25

26

Lásd ugyan ott. Mario Rapaport: Historia, economica, política y social de la Argentina 1880-2000, Edicione Macchi, 2000 Buenos Aires,999. oldal

27

34


ellentétben 1989 és 1995 között a provinciákban és a városokban nőtt a létszám, 1.290.000ről 1.469.000-re. Mindeközben haladt a külkereskedelem szabályainak mély reformja. 1976-tól, elkezdődött egy nyitás, amelyet a tarifák csökkentésé jellemezett, növelve a helyi pénzeszköz tartós felértékelődését. Ezek az irányok 1990-óta mélyültek. Némi vacillálás után, hogy a tarifákkal, mint kiegészítő forráseszközökkel hogy fedezzék a közadósságot, lecsökkentették a tarifákat, s ezzel szabályozták alapvetően a belső árakat. A tarifákat negyed éven belül 20%-ra csökkentették, és a vámcsökkentő eszközöket, a licensz- és importtiltásokat megszüntették. , az 1991-es év kezdetén elérték. A kereskedelmi nyitás hatásaként az ipari árak lecsökkentek, szemben a szolgáltatások és az élelmiszer áraival. A vám és kikötői reformok, a megkönnyített adminisztratív és információs folyamatok, szintén megkönnyítették a cserét és sikerült lecsökkenteni a külkereskedelem bürokratikus költségeit. Egy nagyon szigorú szakaszt követően, bevezették a Konvertibilitási Tervet, ismét bevezettek néhány ösztönzést az exporttermelésre. Számos esetben az exportba visszafektetés elérte az előző évek szintjét és általában jobban függött a közszámláktól, mint a stratégiai koncepciótól, ahogy ezt a következő táblázat is szemlélteti..

5. ábra


35


A liberalizációs folyamat másik alapvető eszköze a pénzügyi nyitás és a tőkepiac szabályozásának megszűntetése volt. Már 1989-ben kialakult a jövedelmek és a tőkekivitelek teljes liberalizálása 1990-től elkezdődött a helyi piacok és tőzsdék működési szabályainak megszűntetése, megnövelve az új cégek értékpapír kínálatát. Kialakították

a

közkínálat

szabályzatát,

a

cégek

fizetési

eszközeire

(tárgyalási

kötelezettségek), amely pénzkifizetést a bankpiacinál kevesebb költségen tette lehetővé. A tőkepiacot szintén favorizálta a külföldi pénzügyi befektetések masszív jövedelme, amely Argentínát „sürgősségi piaccá” változtatta. „A külföldi adósság és a privatizációk kifizetése megkövetelték a korlátlan nyitást a külföld felé, mert lekorlátozásuk ellenkezne a külföldi befektetők azon elvárásaival, hogy szabadon forgathassák a megszerzendő nyereségeket.”28 A külföldi adósság fizetésének logikája a külföldi visszaforgatott pénzekre épült, amelyek ugyanannyi kimenekített argentin tőkét tartalmaztak, mint külföldi új hiteleket, a pénzügyi növekedés megköveteléséhez. Ebben a kontextusban, alakult ki a bankrendszer újabb átalakítása a hivatali bankok bezárásán, a provinciai bankok privatizációján, az együttműködő bankok számának erős csökkentésén és a külföldi eredetű testületek növekedésén keresztül. Ez a tendencia a mexikói válságot követően elmélyült. Az 1990 novemberében volt 220 bankból 1999 végére 121 lett annak ellenére, hogy a bankfiókok száma növekedett. „Az argentin export 1996-ig nyereséges volt a nemzetközi piacok lassú árnövekedéseivel, amely lehetővé tette az árfolyam részbeni kompenzálását kicsit kedvezőbben a külföldi versenyképesség érdekében. Ez a tendencia azonban1997-ben kezdett megfordulni. Az argentin vásárlások értékben megrekedtek, bár mennyiségben folytatódott a növekedés.”29 A vásárlások növekedése általában olyan termékekre koncentrálódott, amelyek nagyobb dinamizmust mutattak a múltban, például a gabonák, növényi olaj, hús, kémiai termékek,

28


29

Lásd ugyan ott.

36


elkülönítve a szénhidrogéneket vagy a fémeket és azok feldolgozását. Ennek ellenére van néhány figyelemre méltó aspektus. Az első a halak és a tenger gyümölcsének kiszelesedett exportja ( lásd 6. ábra), amely 19901997 között 270%-al nőtt. Bár a szektor fejlődése előbb kezdődött, az elemzett korszakban különösen magas termelési és eladási mutatókat ért el, bár hamarosan problematikussá vált és szükségessé tett egy természeti forrás-őrző politikát. Az export intenzitása a tengeri élővilág lassú kizsákmányolásához vezetett, szükségessé vált az átmeneti tilalom bevezetése és tevékenység adminisztratív eszközökkel való

megnehezítése. Egy jó szabályozás és

ellenőrzési rendszer moderálta volna a kiterjedést úgy, hogy közben hozzájárult volna ahhoz is, hogy a halászatból hosszútávon fenntartható tevékenység váljon.

6. ábra


A második aspektus az üzemanyag 700%-os növekedése 1989-1997 között, melyet a privatizáció és a szektor Brazíliával kötött integrációja eredményezett. . „A harmadik aspektus a szállítóanyagok exportjának szédítő növekedése, amely alapvetően az autómotor iparra utal. Az export megsokszorozódott ötszörösére az elmúlt 50 év alatt és eladási rangsor tetejére került.”30 ( Lásd 7. ábra) A Brazíliával történő integráció teljesen 30


37


átalakította a szektor fő vállalatainak stratégiáját, és azt a promóciós rendszert, mely erre az iparra vonatkozott. Ennek ellenére, az autók és alkatrészek importja is felgyorsított ütemben növekedett, amely a szektor mély átstrukturálásához vezetett. 7. ábra


Az importnövekedés ellenére az exporttal szemben, mezőgazdasági termékek kivételével, amelyekben Argentínának fontos versenyképes előnye volt, az olyan favorizált szektorokban is, mint például az autómotor, és ipari keretek többségében nehézségek voltak a külföldre történő eladások során az árfolyam aránytalansága miatt. A peso dollárral szembeni aránytalansága részben nyilvánvaló volt a EU-ban történő termékek kollokációját illetően; leleplezve az aránytalanságot az érintett terület pénznemeivel kapcsolatban, és lecsökkentve más argentin termékek versenyképességét. „A külkereskedelem terén a legjelentősebb jelenség mindennel együtt az import figyelemre méltó növekedése volt. A külföldi vásárlások növekedésének gyorsítását azonban lassította számos korlátozás, olyan díjak, amelyeket a múltban a nemzeti ipar protezsálására vagy egy kereskedelmi fölöslege alátámasztására használtak, generálva a devizákat a külföldi adósság kamatainak fizetésére.”31 Az árfolyam is fontos szerepet játszott, amelyet számos gazdasági elemző úgy tekintett, mint szükséges eszközt az export javak felértékelésében a belső piacra irányuló javakkal szemben. Ezért a helyi ipar egy nagyon kemény

versenyt szenvedett el. Csak a tipikusan nem

38


szállítható szolgáltatások nem estek belel a kereskedelem és olcsó dollár kombinációjából adódó kemény versenyhelyzetbe. A kereskedelem ellenőrzési eszközként működött a belső árak számára, folyamatosan kényszerítve a helyi vállalatokat arra a rendre, hogy költségeik ne haladják meg a nemzetközi költségeket és árakat. Az árak árfolyamának rögzítése csak a külső piac liberalizációjának kiszélesítésével lehetett hatásos. Le kellett leplezni, hogy a stabilitás érdekében az árszint meghatározásában az import felé irányuló szigorítások abbahagyása megkönnyítette az importbevételt, olyannyira, hogy nem teljesült mindig a mennyiség vagy a biztonság minimumának feltétele, és ez az állapot károsan befolyásolhatta a népesség egészségi állapotát (élelmiszerek és gyógyszerek) vagy megnövelhettek a munkahelyi vagy otthoni balesetek kockázatát ( gépek, berendezések, elektromos szerkezetek). A 70-es évek második felében megjelent a hivatalos orientációban az első hatásos hivatalos mikroökonómiai kritérium az érdekek fölött a mikroökonómiai egyensúly megőrzéséért egy integrált ipari struktúrát eredményezve. A külkereskedelem fejlődésének jellemzőit meghatározó aspektusok központivá váltak. A vállalatok sok hátránya (amelyek később magasabb árakba fordulnak) az ország infrastrukturális fejlődésének hiányából adódott. Ez az állapot az export dinamizmusának csökkentéséhez vezetett egy részről, más részről, pedig az import-kiegészítő ösztönzéséhez. A gáz és az üzemanyag tevékenységekre vonatkozó impulzus jelentős mértékben csökkentette a keresletet az üzemanyagok importja terén, amely gyakorlatilag eltűnt. „A tőkejavak importja jelentősen megnőtt. Az import nagyobb dinamizmusa az exporttal szemben meghatározta, hogy az egymást követő évek kereskedelmi fölöslege ismét deficitet eredményezett, amely ránehezedett a szolgáltató szektor negatív növekedésű szaldójára, és hozzájárult, hogy magas folyószámla-deficit jöjjön létre.”32 A szolgáltatások szaldója kapcsolatban volt másik oldalról a külkereskedelem növekedéséből adódó szállítmányozási szektor növekedésével, valamint a nemzeti szállítmányozási vonalak virtuális hiányával, más részről az utak növekedésével és a külső turizmussal. 31


32

39


A külső adósság és a kamatdíjak és a külföldi vállalatok kihasználatlanságának növekedése a források felszámolásának növekedését okozták A fizetési mérleg 1990-1993 között jelentősen javult, amikor a privatizáció eredményei lecsökkentették a külső adósságot és a külföldi vállalatok szembetalálták magukat befektetéseik lehetőségeinek kiszélesedésével. „Más részről a közszámlák szemszögéből, a peso felértékelése meggyorsította a külső adósság fizetését, figyelemmel arra, hogy a kormány bevételeinek alapvető forrásai nemzeti valutában voltak rögzítve és a külső tartozást devizában kellett fizetni. Ezekkel a tartóssá váló feltételekkel elérték a fiskális fölösleget, egy nagyobb külső megtakarítást (amely megengedte, hogy finanszírozzák a befektetések növekedését) és egy sokkal kedvezőbb kontextust a külföldi cégek javainak újrabefektetéséhez. A folyószámla szaldója 1992-1998 között egy 63.500 millió dolláros deficitet eredményezett”. 33 A deficit külföldi tőkéből való kifizetése kitette az országot a nemzetközi konjunktúrák ingadozásának. Az évtized elején a nemzetközi tőkepiacok kedvező feltételei mellett nem figyeltek erre, amíg az említett feltételek el kezdtek megváltozni 1994-ben. Bár a helyi kamatdíjak magasabbak voltak, mint a nemzetköziek

és pozitív hatással voltak a

tőkeösszevonásra, a külföldi befektetések kockázata a nemzetközi piacokon lévő turbulencia helyzeteiben ösztönözni tudta a hirtelen tőkekimenekítéseket, vonszolva a nemzeti gazdasági recesszió felé az országot. „Egy ilyen szituáció először a gazdaságpolitika új sémája alatt 1994-ben jelent meg, amikor a kamatdíjemelések az USA-ban megváltoztatták a feltételeket. Mexikót a megváltozott feltételekben kötelességének tekintette hogy elengedje árfolyamát és leértékelje, generálva a tőke kiáramlását. ( „tequila efektus”).”34 „A mexikói gazdasági program stabilizációs politikája az aszték peso elértéktelenedését eredményezte, az ütés azonnal a bankrendszer fedezeteinek visszavonásához vezetett, és csökkentéshez a megtakarítások terén. Néhány pénzügyi cégnek be kellett zárni ajtajait, habár a pénzügyi rendszer összessége felülmúlta a vihart.”35 A Központi Bank hatóságainak

33


34


35

40


munkaerő kerete a veszéllyel való szembenézés érdekében korlátozott volt. Sikerült megállítani a fedezetek visszavonását és a nemzeti bankrendszer átstrukturálását elkezdeni. A külső szektor újra kiegyenlítése leértékelés nélkül sikerült 1995-1996 között a munkaerőpiacon. Az árakra gyakorolt recessziós nyomást enyhítette a kedvező konjunktúra, a jobb árak növelték a Brazilia felé irányuló eladásokat, javult a versenyképesség az adócsökkentések és néhány termelési költségkomponens csökkentésén keresztül. Ennek ellenére a kedvezőtlen feltételek fennmaradtak és újra meg újra egyre keményebbek lettek. Következtetésképpen, a belső egyenlőtlenségek súlyosbodtak, követelve a külső pénztőke bevételeket olyan pillanatokban, amelyekben a pénzpiac egyre korlátozóbbá vált, hatással a tőke és a fizetési mérleg folyószámlájára.. Habár a külföldi államadóság lecsökkent a privatizációkkal, ismét terebélyesedni kezdett. Felülmúlva a „tequila effektust” az argentin állam ismét finanszírozta a tőkék nemzetközi piacát, megnövelve 1999 végén a külső adósságot 85.000 millió dollárral. Miután szinte nullára csökkent az

államosítási folyamat a katonai diktatúra utolsó

időszakában anélkül, hogy növekedés bekövetkezett volna, a hitelszabályozás miatt a radikális igazgatás idején a privátszektor adóssága megnövekedett 1993 végére 18.000 millió dollárral, 1999 decemberére pedig elérte a 60.000 millió dollárt, ahogy ez a következő ábrából jól látható. 8. ábra év 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

Állami Külföldön lévő argentin szektor tők Magán szektor Kamat Adósság/GDP és a BCRA 52.739 3.521 4.815 33,1 60.416 50.678 5.568 3.479 27,7 53.583 53.620 9.708 3.591 30,5 62.867 61.274 13.583 4.756 33,3 74.976 67.002 17.918 6.337 38,2 74.976 73.551 20.589 7.300 40,3 84.310 74.803 28.990 8.750 42,5 96.155 82.406 35.132 10.188 46,6 99.231 84.805 36.224 11.122 51,2 Forrás: www.cei.gov.ar/html/estadistica.htm

Összességében a külső adósság 1999-ben elérte a 140.000 milliárd dollárt, dupláját annak, amekkora a Konvertibilitási Terv elején volt. (1991 és 1992-ben 136%-al nőtt. )

41


III.4. Munkásokra vonatkozó politikák A nyitás és a szabályok eltörlése azt célozta, hogy a piac szabályozza, hogy mire szánják a termelői forrásokat, feltételezve, hogy az hatékonyabb eredményeket hozhat, mint a rendezés egyéb formái. Ebből a nézőpontból a külföldi kompetencia alárendelése a termelői tevékenységeknek, az új piacok meghódításának módját és az export kiszélesítését jelentette, a gazdaság motorjának tűntek, a versenyképesség növelés eszközének. Bár különböző módok vannak az előrehaladáshoz e téren, a gazdasági vezetés által választott egyik alapvető eszköz a munkaköltség csökkentése volt a munkapiac rugalmasságának kiszélesítésére vonatkozó javaslaton keresztül. A munkapiac rugalmasságát folyamatosan reklamálják a vállalati csoportok, előzményei megtalálhatóak a katonai diktatúrák által folytatott politikákban is. A reklamáció a munkaerőpiac merevségeinek kiküszöböléséről, vagy legalább a korlátozásáról szól, azaz minden normatíva, a munkaügyi közmegegyezés, a szokások ellen, amelyek korlátozzák a vállalatok lehetőségeit abban, hogy a munkaerőt a termelő folyamatoknak és a tőke értékelésének megfelelőn irányítsák. „A menem kormány első éveinek kritikus konjunktúrája lecsökkentette a munkások ellenálló képességét, ami hatással volt a munkások jogaira. Olyan szabályokat hoztak, amelyek korlátozták a bérek növekedését, engedélyezték a szabadságok és a karácsonyi ünnepek felosztását és a

munkaviszony megszűntetéséből, a munkahelyi balesetekből adódó

kártérítések csökkentését.”36 A reálbérek, amelyek már brutálisan leestek az 1989-es hiperinfláció idején, 1990 elején ismét csökkentek egy fokkal,, hogy a következő években relatívan fenntarthassák magukat. A munkanélküliség notórikus növekedéséhez és túlalkalmazáshoz vezetett a közszektor személyzeti létszámcsökkenése, az ipari szektor dolgozói létszámcsökkentése, számos vállalat újraszervezése, és csődje, amelyek a külső nyitás rohamát elszenvedték, a nagy vállalatok

36


42


racionalizálása, amelyek során sok esetben helyettesítették a kézi munkát gépekkel Az 1995ben elért maximumról a munkanélküliség csökkenése nagyon lassú folyamat volt. A munkanélküliség csökkentése közrejátszott a túlfoglalkoztatás megnövekedésében is, azoknál a személyeknél, akik többet akartak dolgozni, vagy magasabb szintű képesítésüknek megfelelő munkát végezni. A munkaügyi bizonytalanság visszatükröződik a fekete munka növekedésében, amely nyugdíj hozzájárulás és szociális fedezet nélküli, és amely a népesség gazdaságilag aktív állományának 36%-át felölelte. A bérek leszállítása sem vezetett az argentin gazdaság versenyképességének növeléséhez és az export növekedéséhez sem. A fizetések az exportköltségeknek csak kis részét képviselik, amelyek gyorsan koncentrálódtak a XX. század utolsó éveiben az alacsony intenzitású munkaerő által elkészített javak körül.

43


IV. A válság kirobbanásának okai és előzményei

IV.1 A konvertibilitási rendszer A 80-as évek végére Argentína nagyon magas inflációval küzdött, amely a kormány helytelen pénzpolitikájának eredménye volt, miszerint kiadásaikat pénzkibocsátással finanszírozták. „Minden, a 90-es években bevezetett reform célja a gazdasági növekedés számára ideális környezet teremtése volt, amelyeket ortodox politikáknak nevezzünk; kiemelve ezek közül a pénzügyi deregulációt, az állami cégek privatizációját, a fogyasztói tarifák lecsökkentését, a kereskedelem liberalizálását, a közvetlen külföldi befektetések és regionális integrációs folyamatok előnybehelyezését.”37 1991-ben Argentína bevezette konvertibilitási tervét, amelyben rögzítette az argentin pesot az amerikai dollárhoz 1:1 arányban. Ezt a tervet Carlos Menem és gazdasági minisztere Domingo Cavallo reformjainak keretein belül vezették be és a 90-es évek elején kezdtek hozzá gyakorlati megvalósításához. A konvertibilitási terv fő célja a hiperinfláció letörése, az állam szerepének csökkentése és a termelési ágazatok felfuttatása volt, a monetáris politika eszközeivel. A tervbe tartozott, hogy garantálja minden egyes peso dollárra való váltásának lehetőségét. Ahhoz, hogy ezt elérjék, a Központi Banknak 100%-osan ugyanannyi dollárral kellett rendelkeznie, amennyi pesoval. A konvertibilitási rendszer nem nevezhető azonban hagyományos átválthatósági rendszernek, inkább csak ahhoz hasonlónak. A hagyományos valutaátváltási rendszert alapvetően meghatározza, hogy a valuta rögzített egy másikhoz, a valuta teljes átválthatósága abba, amihez rögzítették és a monetáris költségek 100%-os vagy ennél nagyobb megtakarításai, külföldi vagyonban. A konvertibilitási rendszerből azonban szinte mindegyik hiányzott.

37

Sergio Pineda-Garcia: The Argentinian Crisis, Bogotá, 2002, Los Andes University, Faculty of Economics www.stern.nyu.edu/globalmacro/countries/argentina.html

44


A peso dollárra való átválthatósága 1:1 arányban 1991 áprilisától 2002 januárjáig tartott. Domingo Cavallo bejelentette, hogy egy új valutakosarat kíván bevezetni, amelyben a peso félig dollár félig euró – kosárba tartozik, melynek következtében a bankközi kamatok megduplázódtak, amelyek pesoban voltak A 2001 június 19-én bevezetett exportot preferáló árfolyam szintén a hagyományos valutaátváltási rendszerrel ellentétes lépés volt. „Az Argentin Központi Bank ( Banco Central de la República Argentina – BCRA) számára megengedett volt, hogy

monetáris költségeinek legalább 100%-os külföldi

megtakarításait szabadon hozzáférhetővé tegye, de az argentin kormány kötvényeit a megtakarítások egyharmadáig külföldi valutában kifizethetővé tegye.”38 Később a minimum elérte a 90%-ot és soha sem volt meghatározva a külföldi megtakarítások számára maximum érték. Azzal, hogy kereskedelmi bankoknak adott kölcsön és indirekt módon támogatta a kormányzati kötvényeket a piacon -mert számos kölcsön számára biztosítékot jelentett-, az Argentin Központi Bank külföldi megtakarításaitól búcsút vehetett.

A bank ugyan

megtartotta a más bankok feletti irányítást, mint ahogy meghatározta a megtakarítás értékét is.

Tehát ez a monetáris rendszer csak hasonlított, nem pedig alkalmazta a hagyományos valutaátváltási rendszerek eszközeit.

IV.2 A 90’-es évek első felel Néhány évvel később a reformok mindezen félreértések ellenére sikeresnek bizonyultak, elkerülve a hiperinflációt, mely a Menem kormány stabilizációs és gazdasági politikának nagy támogatást nyújtott. Nőtt a bizalom a gazdasági egységek között, és Argentínának sikerült közelebb kerülnie Amerikához amely a Falkald-háborúk során Angliát támogatta, 1982-ben. A világban és az IMF éves konferenciáján Carlos Menem volt az egyetlen, aki Clinton elnökkel együtt vendégként megjelenhetett. 1990-1994 között Argentína 38

Sergio Pineda-Garcia: The Argentinian Crisis, Bogotá, 2002, Los Andes University, Faculty of Economics www.stern.nyu.edu/globalmacro/countries/argentina.html

45


sikeres gazdasági növekedéssel és stabil árakkal büszkélkedhetett. A felgyorsított privatizációs folyamatok bevételeit azonban nem a már akkor is jelentős adósságállomány lefaragására fordították, és a privatizált cégek nyereségeiket külföldre vitték, ami a fizetési mérleg romlását eredményezte. A fix árfolyam-politika mellett az infláció jelentősen csökkent ugyan, de nem eléggé. A külföldi beruházásokat ösztönző feltételeket teremtettek, amely tulajdonképp sikeresnek tekinthető, azonban a külkereskedelmi mérleg negatív volt ( a hiányt újabb hitelfelvételekkel kellett ellensúlyozni) és a növekedés a belső fogyasztás bővülésén alapult. Az adósság nem változott, de a költségvetés kiadásai és a kamatterhek megemelkedtek. A nyugdíjrendszer privatizálásától várták a megoldást, ám a magánosítás következtében a bevételek a magánnyugdíj pénztárba áramlottak, megnyirbálva az állam bevételét és új hitelek felvételére kényszerítették. Az 1995-ös „Tequila –hatás”-át követően 1996-97-98-ban a növekedés kielégítőnek mondható. A mexikói válság alapjában véve tőkeelvonó válság volt, melynek következtében hatalmas mennyiségű külföldi valuta hagyta el az országot, veszélyeztetve a peso dollárhoz igazítását és megnövelve a kamatokat. Ebben az időszakban Argentína nagyon is elégedett volt árfolyam rendszerével, hiszen teljesen megszabadította az országot a hiperinflációtól, sikereket hozott az országnak és a kormányzat a népesség többségének támogatásával úgy döntött, hogy folytatja ezt a politikát, amelyet az IMF is támogatott pénzügyileg. Menem elnöksége alatt a gazdasági növekedés és a privatizációból származó bevétel a központi költségvetést majdhogynem egyensúlyban tartotta. 1994-től a költségvetés folyamatosan deficites volt, még a pozitív gazdasági növekedés éveiben is. Az év végére az adósság elérte a 70 milliárd dollárt, majdnem meghaladva azt a szintet, amikor Menem átvette az ország irányítást. Összességében azt mondhatjuk, hogy 1998-ig a stabilizációs és gazdasági intézkedések sikeresnek tűntek, az árak stabilak voltak, az export és a gazdasági növekedés stabil volt így Argentína joggal lehetett Latin Amerikában a gazdaság fejlődésének példaképe. A 90’-es évek elején kétségtelenül a hatalmas tőkebeáramlás következtében a gazdaságnak elegendő megtakarítása volt, hogy a gazdaságot az infláció veszélye nélkül

46


dinamikussá tegye, hiszen árfolyamának köszönhetően a nemzetközi inflációs trendeket követte. ( Lásd 9. ábra) 9. ábra


IV.3 A 90’-es évek második fele 1997-től nem mentek olyan jól a dolgok. Ott volt az Ázsiai válság, az orosz válság, amely ismét tőkekiáramláshoz és nehezen elérhető hitelekhez vezetett. Az egyik legsúlyosabb probléma az volt, hogy a kölcsönök egyre drágábbak lettek és a válság utóhatásaként nőttek a kamatok és a tőkekivitelek, mindez teljesen lerontotta Argentína likviditását. A dollárral való paritás rendszer, amelynek az volt a feladata, hogy dinamikussá tegye a gazdaságot, a fent említett likviditási problémák miatt folyamatosan veszélyeztette a monetáris rendszert. A valuta rizikójának növekedésével minden gazdasági egység pénzügyi költségei is növekednének. Eközben Amerika történelmének leghosszabb fejlesztési ciklusát élte a 90-es évek elején. Ez világszerte növekedéshez vezetett, de Argentína elsődleges exporttermékei árában nagyon erő csökkenést eredményezett. Mindemellett Brazília, amely egyébként Argentína fő kereskedelmi partnere és a Mercosur tagja, leértékelte valutáját, amely Argentínában nagyobb kamatokat eredményezett. A brazil termékek olcsóbbak lettek az argentinok számára. Brazília mellett az EU-val is hasonlóan járt Argentína. Mivel az amerikai dollár elég erős, a paritás miatt, a peso is nagyon masszív volt.

47


Argentína kereskedelme deficitessé vált ( lásd 10. ábra), azaz a „forgatható javak” már nem hoztak megfelelő hasznot és ez a gazdaságot a nem-forgatható javak irányába terelte. Ezt a folyamatot a 90-es évek elején felhalmozott tőkebeáramlás eredményeként kialakult pénzügyi források is megerősítették. 10. ábra


Számos cég, a kormány, és mások, amelyeknek adósságuk dollárban volt, de jövedelmük pesoban, inkább a paritást támogatták, mert attól tartottak, hogy a szabad lebegtetés következtében csődbe jutnának. A tény, hogy a tőke egy bizonyos ideig befelé áramlott, majd rohamosan kezdett kiáramlani nagyon sok országot a termelés csökkentéséhez és a pénzügyi szektor válságához vezetheti. Ez annak a következménye, hogy a nagy tőkebeáramlásokat a felhalmozott nemzetközi megtakarításokkal, vagy folyószámla deficitekkel kompenzálják. Amikor a tőke beáramlik a nemzetközi megtakarítások lecsökkennek és a folyószámla deficitek alacsonyabbak lesznek. Ebbe csupán az jelenti a problémát, hogy a nemzetközi megtakarítások lecsökkentés megnöveli az ország kockázatát és sebezhetőségét, továbbmenve a folyószámlák eladósodása a munkáltatás és a termelés szintjének zuhanásához vezet.

48


11. ábra


Az argentin gazdaságot két szektorra lehet osztani, az állami és a magán szektorra. Számos negatív hatás és a gazdasági szabályozások következtében, melyek közül a legjelentősebb a dollárparitás és a munkás reform, a vállalatoknak keresleti csökkenést okozva le kellett csökkenteniük a termelést és az árakat. Ez természetesen lecsökkentette a hasznot, melyből következően a vállalatnak nem állhat érdekében új munkást felvenni és a bérek, fizetések is csökkentek. Mivel Argentína nem volt képes a leértékelésre azért, hogy a külkereskedelemben termékei az árfolyamon keresztül sokkal versenyképesebbek legyenek, annak érdekében, hogy valamennyi profitot fenntarthasson a költségek csökkentésén keresztül kellett lépéseket tennie, vagyis a deflációs folyamat eszközeivel, megnövelve a munkanélküliséget és számos cég tönkremenését. „ Elvekben, ha valaki a pesot dollárra váltaná a Központi bank lecsökkentené a pénzkínálatot és kamatokat eszközölne, hogy erősen növekedjen. Sokkal azelőtt, hogy a Központi Bank-nak elfogyna a dollárja a peso fedezetű kamatok olyan magasak volnának, hogy mindenki pesoban tartaná tőkéjét. Így a Központi bank soha nem fogyna ki a dollárból. Továbbmenve a magas kamatok meggyengítik a keresletet az árak és a fizetések lecsökkenésével, amíg a peso nem válna versenyképessé és kikerülné a befektetők idegességét.”39 39

Sergio Pineda-Garcia: The Argentinian Crisis, Bogotá, 2002, Los Andes University, Faculty of Economics

49


Argentína versenyképességét a dollár erőssége is rontotta a többi valutához képest. A legnagyobb csapás Argentína számára mégis a brazil real eőteljes zuhanása volt 1999-ben. A magán szektor oldaláról ( Lásd 12. ábra)sem mentek jól a dolgok. Argentínát folyamatos fiskális deficit jellemezte. Valójában azt mondhatjuk, hogy Argentínában talán a legégetőbb probléma a fiskális politika kiegyensúlyozott irányításának elérése volt. A 80’-as években a monetáris tevékenységek hiperinflációhoz vezettek. A 90’-es években az állam külső és belső eladósodásokhoz folyamodott , hogy költségvetési hiányát fedezze. A konvertibilitási terv a belső töke piacot is befolyásolta, mégpedig a külső piacot sokkal versenyképesebbnek. A külső töke piacot érintően meg kell jegyezni, hogy a kormány kötvényei túlsúlyba voltak a teljes adósság felett a 90’-es évek vége felé, amelyben mindkét multilaterális hitel a hitelforrások elsődleges forrását jelentette. Ebben az értelemben volt egy strukturális változás a hitel támogatás lehetőségeiben, beleértve a hitelek magán forrásait, még ha a multilaterális testületek, mint az IMF a stabilizáció támogatásának fontos forrásaként megmaradtak is. 12. ábra


1998-ban az államadósság a GDP 40%-a volt. Menem az őt követő De la Rúa elnökre hatalmas államadósságot hagyott.

Az 1999-es évek végén, a 2000-res év elején látszó

javulást a következő kormány adónövelése teljesen porrá zúzta. De la Rúa kormányzása alatt www.stern.nyu.edu/globalmacro/countries/argentina.html

50


három adóreformot vezettek be. Az első, amelyet 2000 januárjában vezettek be, megnövelte a 30,000 pesó éves keresettel rendelkező állampolgárok adóját, megcélozva ezzel az éves 24,000 pesos nyugdíjbevételt; azon kívül megnövelte a „vagyon adót”, az italok, az autóilletékek és a dohányáru adóját. A 2001 áprilisában bevezetett pénzügyi átutalások adója kezdetben 0,25 %, majd 0,4 %-ot ért el, majd augusztusban 0.6%-ra emelkedett és ott is maradt. Ahogy a gazdaság egyre jobban süllyedt az adók miatt, a kormánynak egyre nehezebb volt tőkésíteni adósságait, mert a potenciális kölcsönöket biztosítók egyre inkább tartottak a fizetésképtelenségtől. Nem meglepő, hogy a megnövekedett adók súlyosbították a válságot, hiszen a társadalombiztosítás és az orvosi ellátás adója 31,9 %-os lett és a legmagasabb fizetéssel rendelkezőké -102.300 peso fölött- 35%-os. Domingo Cavallo gazdasági miniszter, akit 2001 márciusában neveztek ki, egyre inkább azon az állásponton volt, hogy a pesot lebegtetni kell és a peso számára a dollár helyett egy félig dollár félig eurós rögzítő kosarat nevezett meg. A bankok közötti kamatok, melyek pesóban voltak, azonnal megkétszereződtek. „2001 júniusára Cavallo kettős árfolyamot határozott meg, előnyben részesítve az exportot, amely teljesen ellentétes volt az addig folyamatban lévő rendszerrel. Miután Cavallo még a nyáron bejelentette, hogy az ország nem vesz fel újabb hitelt, mert már nem képes azt 14 %-os kamattal fizetni, az immár 130 milliárd dolláros adósság törlesztését illetően a befektetők igen kétségbe estek.”40 Meggyőzésük érdekében azonban Cavallo célul tűzte ki hogy drasztikusan lefaragja a központi kiadásokat, azaz csökkenti a közalkalmazottak bérét, a közalkalmazotti nyugdíjakat, keményen megakadályozza az adófizetés elkerülését, viszont a szociális kiadásokra szánt összeg nem csorbul és elbocsátások sem lesznek. Mindezektől az intézkedésektől azt remélték, hogy az év második felében 1,5 milliárd dollárral lecsökkenthetik a költségvetési deficitet, azonban a tőzsde és a kötvénypiac még mindig lefelé zuhant a lejtőn. „A dél-amerikai régiónak hitelező amerikai nagy bankok, köztük a Citibank és a J.P. Morgan részvényárfolyam a válság miatt esett a New-York-i

40

www.index.hu/gazdasag/vilag/: Argentína a csőd szélén

51


tőzsdén, és az eddig rendíthetetlen dollár vesztett népszerűségéből az euróval és a svájci frankkal szemben.”41

IV.4 Adósságcsere program A kormány új. átstrukturálási tervet dolgozott ki. Az adósságcsere keretében az argentin kormány

alacsonyabb

kamatozású

és

hosszabb

lejáratú

hitelekre

”cserélné”

adósságállományának most lejáró, mintegy negyedmilliárd dolláros részét. Sajnos a terv megvalósításáról nem sikerült meggyőzni Amerikát, és elérni, hogy járjon közre az IMF-nél, hogy a kormány minél hamarabb megkaphassa a 4.3 milliárd dollárod segélyt. Amerika nemleges válaszát azzal magyarázta, hogy a kormánynak maga előtt kéne tartani az IMF által kitűzött „zéró deficit” koncepciót, vagyis a kiadások és a bevételek egyensúlyban tartását, hogy a segélyt megkaphassa. A szeptemberben nyújtott 8 milliárdos hitel az IMF-től ugyan esélyt adott a fizetőképesség megőrzésére, de a cserébe ígért költségvetési fegyelem és bérstop nem valósult meg. 2001 decembere volt a legrosszabb hónap az elmúlt évek gazdasági szerepléseit tekintve. „December 1-én bevezették a „corallitio” (kicsi korall) reformot, melyben olyan banki szigorításokat hoztak, melyek meghatározták a pénzkivétel mennyiségét. Az intézkedések értelmében az ezer dollárnál nagyobb összegű külföldi átutalásokhoz a Központi bank engedélye volt szükséges, és a betétesek legfeljebb 250 dollárnyi készpénzt vehettek fel hetente, hogy megakadályozzák az argentin tőke kimenekítését külföldre.”42 A november 30ig tartó adósságcsere program keretében a kormány a 601 milliárd dolláros adósságállományt oly módon kívánta átütemezni, hogy a 11 százalékos kamatozású kötvényeket hétszázalékos papírra váltják és a lejárati idő is meghosszabbodik. Miközben a program keretében 4 milliárd dolláros megtakarítást reméltek, addig ugyanennyi ment el a kamatterhek törlesztésére a befektetők bankoktól kivont pénzmennyiségével együtt. A válságnak köszönhetően az ötéves peso-kötvény 65%ig emelkedett, emiatt az állam nem bocsáthatott ki újabb kötvényeket, hiszen legalább annyit kellene kínálnia magának is. Az adósság csökkentésének azonban innentől nincs más módja, mint a fizetésképtelenség 41

Lásd ugyan ott.

52


bejelentése, illetve nemzetközi intézmények segélye. A hitelminősítő intézmények bejelentése után, miszerint az ország fizetésképtelen, nincs olyan szereplő a piacon, aki hitelezne Argentínának. Olyannyira, hogy az IMF is -egyetértve a hitelminősítő intézményekkel- és az említett adósságcsere programot is fizetésképtelennek tartva leállította a decemberre esedékes 1,3 milliárd dolláros hitelcsomag átutalását. Követendő példaként a Világbank és az Amerikaközi fejlesztési Bank is egyenlőre leállította az 1,1 milliárd dolláros hitel folyósítását. „Ezt követően

az argentin kormány bejelentette, hogy megszünteti a magánszektor bizonyos

kedvezményeit, és egy olyan szigorú költségvetést terjesztett a elő, mely a kiadások egyötödét, mintegy kilencmilliárd dollárt megspórolna. Az intézkedés célja az úgynevezett „ zéró deficit” elérése, melyhez vagy az említett adósság-csere program beindítása szükséges külföldi hitelezőkkel, vagy a levegőben lógó IMF segély átutalása. ’43 A nép bizalmatlansága nőtt és a közelgő leértékelést látva egyre inkább elszaporodnak a tüntetések, az élelmiszer lopások. Egyes tartományokban élelmiszercsomagot osztottak, hogy az erőszakot elkerüljék, de a helyzet sokakat a nyolcvanas évek hiperinflációs időszakára emlékeztet. A levegőben érezhető leértékelés következtében viszont az emberek el kezdték kivenni pénzeiket a bankokból, mellyel fiskális válsághoz vezették az országot. December 19-én az argentin társadalom fellázadt és az utóbbi évek legnagyobb szociális tiltakozását provokálta, mely a De la Rúa kormányzat végéhez vezetett. Ez volt a „fény” a közvéleményben, hiszen nagyon magas volt a munkanélküliség, az állami költéseket és a fizetéseket megnyirbálták, keresve a fiskális egyenlőséget és biztosságot- és most azt is megtagadták tőlük, hogy saját megtakarításaikat használják. A sors iróniája, hogy a nyolcvanas évek hiperinflációjából kivezető utat éppen az a konvertibilitási program segítette, amely most az ország újabb eladósodásához, a befektetők bizonytalanságához és a nép elkeseredéséhez vezetett. Argentína saját modelljének fogságába esett.

42

Bárány Péter:Argentína: viharfelhők a nyári égen, Bank & Tőzsde, IX: évfolyam 49. szám, 2001 december

53


IV.5 A peso felértékelése és az export A versenyképesség elvesztésének klasszikus jele, hogy a felértékelt valuta az export zuhanásához vezet. Mégis Argentína exportja 1999 kivételével, amikor elsődleges kereskedelmi partnere, Brazília pénzügyi válságba került, a konvertibilitási rendszer idején folyamatosan növekedett. A világkereskedelem csupán 0.9 %-os növekedéséhez képest az argentin export relatíve erősnek bizonyult.

43

Vajda Péter: Argentína: hólabdaeffektus?. www.nepszabadsagonline.hu ,2001 november

54


V.

Úton a kilábalás felé

Az újonnan megválasztott elnök, Adolfo Rodríguez Saá nem volt sokáig elnök. Ígéretet tett a külföldi adósságok visszafizetésének leállítására, amelyet néhány napon belül be is jelentettek, valamint a nemzeti valuta értékének megtartására és egymillió munkahely teremtésével járó szociális terv bevezetésére. Új pénznem az argentinó bevezetését vetették fel. A fizetéseket és a béreket, valamint a nyugdíjakat argetninóból folyósították volna, de ezt a pénznemet nem lehetne automatikusan pesora váltani.” Ezzel valószínűleg elkerülhető lenne a peso leértékelése, de az infláció erősödéséhez vezethet., azonban az egyre ingerültebb nép szilveszter estéjén fellázadt és az elnök lemondását követelte. A külföldi adósságállomány ekkor 139 milliárd dollárra rúgott, a munkanélküliség aránya 18 százalék. Sokan attól tartottak, hogy a bankszámláról készpénzt csak argentinóban lehet majd felvenni, miközben az új pénz gyorsan le fog értékelődni.”44

„Adolfo Rodríguez Saá egy hét után lemondott elnöki tisztségéről. Saá távozása után néhány órával Ramos Puerta, a szenátus vezetője is visszaadta megbízását így Eduardo Camano vette át az államfői teendőket. Az ő elnöksége tiszavirág életű volt, hiszen alig három nap múlva a szenátus újabb elnököt választhatott.”45

Végül az 1999-e választásokon vereséget szenvedett Eduardo Dualde ismét győzedelmeskedett és 2002 január elsején Argentína elnöke lett. 2002-re az adósság 141 milliárd dollár, a munkanélküliségi ráta 22 százalékos és a lakosság 45 százaléka a hivatalosan megállapított szegénységi küszöb alatt él.

44

Argentína: három elnök két hét alatt, www.origo.hu, 2002 január

55


V.1 Tervek a kilábaláshoz A Duhalde kormány főbb tervei: az 1:1 arányban dollárhoz kötött pesot tíz év elmúltával leértékelik stratégiai tranzakciók végrehajtására, ilyen az export egy része és a meghatározó árucikkek importja is, különleges árfolyamot vezetnek be, lehetővé teszik, hogy azok akik dollárban adósodtak el a tartozás 100 ezer dollárig terjedő részét pesoban fizessék ki, természetesen a régi árfolyamon, az inflációs veszély megfékezésére árstopot vezetnek be az üzemanyagra, a gyógyszerekre, tárgyalásokat kezdenek az immár 141 milliárd dolláros adósságállomány átütemezésére, fél évre megtiltják az elbocsátásokat. A központi elem mégis a peso leértékelése volt. „Hivatalos jelentések alapján 30-40 %-os devalválást valószínűsítettek, melynek következtében megrohamozták a bankokat, hogy pénzkivétellel megelőzzék ezt a kormányzati lépést és megkezdődtek a felvásárlások. Ebből adódóan mindenfajta árucikk ára emelkedett, esetenként egy nap alatt 20%-al is.”46 További hiány van gyógyszerekből, főleg inzulinból, azonban a vásárlási rohamnak gátat szab, hogy továbbra is csak havi 1000 dollárt lehet levonni a számlákról. A devalválás vesztesei elsősorban a bankok, a pénzintézetek a kölcsönök 80 százalékát folyósították dollárban. Megfelelő kompenzáció híján csődbe mehetnek, akik dollárhiteleiket pesoban törlesztik. Miután az IMF rossznak minősítette ezt a programcsomagot a nemzetközi pénzintézetek nem igen siettek a bankok segítségére. Februárban az addigi konvertibilitási rendszert hivatalosan is megszűntették és a peso árfolyamát a külkereskedelem terén rögzítették a dollárhoz képest. A dollárban nyújtott hiteleket paritásos, azaz 1/1-es árfolyamon, míg a dollárban lévő megtakarításokat 1/1,4 –es árfolyamon váltják pesora. Annak érdekében, hogy a pénzintézetek fel tudjanak készülni az új rendszerre a kormány két nap bankszüneti napot rendelt el, hiszen a bírósági döntést nemrég támadó kabinet azt engedélyezte, hogy az emberek korlátozás nélkül kivehessék fizetésüket. „Azt tervezték, hogy az adósságállomány lefaragása érdekében 5,25

45 46

Lásd ugyan ott. Kivételes gazdasági intézkedések Argentínában, www.nepszabadsag,hu, 2002 január

56

milliárd pesót


különítenek el, ám újabb 20 milliárd dolláros IMF-hitelben reménykednek, azonban ez még nem elég az újabb hitel folyósításához az IMF szerint.”47 Az alig két napja lebegtetett valuta mintegy 10%-al drágult a dollárral szemben. Egy nappal korábban még 2,15 peso után adtak 1 dollárt majd ez az arány 1,95 –re változott. Elemzők szerint ez inkább a jegybank megszorító intézkedéseinek volt köszönhető, mint a gazdaságpolitikai iránti bizalomnak. Amikor a peso alig ért többet 25 dollárcentnél ismét kötelezték a pénzintézeteket a jegybank által meghatározott árfolyam betartására, a cégeket dollártartalékaik felajánlására. A peso zuhanása január óta 70%-al zuhant, de az is jellemző, hogy egy nap alatt 145ot zuhan, hogy hónapok óta nem képes az állam sem a törlesztő részleteket, sem pedig a kamatokat fizetni, a lakosság mintegy fele hivatalosan is a szegénységi küszöb alatt él, és alapvető árucikkek mellett gyógyszerek is hiányoznak a piacról. Noha a kormány 15%-al mérsékelte a kiadásokat az előző évhez képest, az IMF ezt kevésnek tartotta, kifogásolta a tartományokban érvényes pénzhelyettesítő bonok rendszerét és nehezményezte azt is, hogy a lebegő peso megtámogatására január óta elköltötték a jegybank valutatartalékainak tíz százalékát. „A bankrendszer összeomlásának elkerülése érdekében a kormány úgy döntött, hogy egy ideig zárva maradnak a bankok, hiszen egy nap alatt akár 200 millió dollár is képes elhagyni a bankszámlákat, ezzel azonban a pénzügyi rendszer iránti bizalom folyamatosan gyengül.”48

A nagy mennyiségű pénzfelvétel miatt megnőtt a kereslet a dollár iránt, ami

végül a pénzügyi rendszer összeomlásához vezetett volna. A kormány azt tervezi, hogy a bankbetétek túlnyomó többségét 10 éves futamidejű állampapírrá alakítja, vagyis az emberek megtakarításaikhoz a jövőben nem férhetnek hozzá. Elhatározták, hogy a legnagyobb állami bankokat (Banco de la Nacion és Banco de Inversion y Commercio Extratnjero) összevonják, amelyhez a tartományi és helyhatósági bankok csatlakozása is szükséges és létrehozzák a Banco Federal Nacionalt, hogy az állami pénzintézet hatékonyabb legyen és képessé váljon a hitelezésre. A kongresszus azonban 47

Argentína devalvál és árat rögzít, www.nepszabadsag,hu, 2002 január

57


elhalasztotta a bankbetétek államkötvénnyé alakítását elrendelő törvényről szóló szavazást, az argentin gazdasági miniszter Jorge Remes Lenicov lemondott tisztségéről. „A pénzügyi rendszer az összeomlás szélén, a bankok két napja zárva tartanak, a betétek államkötvénnyé alakítása a rövid távú válságkezelés fontos intézkedése lett volna. Végül Roberto Lavagna , új gazdasági miniszter beiktatása után egy héttel később bejelentették, hogy újra kinyitnak a bankok.”49 Májusra az inflációs ráta „41 százalékra ugrott, az árak 75 százalékkal drágultak, nőtt a feketegazdaságban foglalkoztatottak száma, a nemzeti valuta dollárhoz viszonyított értéke a negyedére zuhant, az export 56,3 százalékkal csökkent, az import közel 40 százalékkal nőtt, főleg a mezőgazdasági termékből (szója, gyümölcskonzerv, gyümölcslé, fagyasztott hal, mogyoró).”A következő ábra jól szemlélteti az említett változásokat. 13.ábra év export import kereskedelmi mérleg 1991 11987 8275 3703 1992 12235 14872 -2637 1993 13118 16784 -3666 1994 15839 20077 -4238 1995 20936 20122 841 1996 23811 23762 49 1997 26431 30450 -4019 1998 26434 31377 -4944 1999 22626 25535 -2909 2000 26341 25280 1061 2001 26610 21001 5609 2002 25353 8988 16965 Forrás: www.cei.gov.ar/html/estadistica.htm

Argentína a modern gazdaságtörténet legnagyobb államcsődjét éli. „A pénzintézetek nincsenek olyan állapotban, hogy a valamennyi betétest egy időben kifizessenek, a júniusban életbe lépő „kötvényesítési terv” értelmében 16 milliárd dollárnak megfelelő összegű betétet ugyan továbbra sem fizetnek ki, de az illetők választhatnak három-öt vagy tízéves lejáratú dollár-, illetve pesokötvények között. Akik nem kívánnak betétük helyett kötvényt, készpénzpótló eszközöket, úgynevezett certifikátokat ajánlanak fel, amelyeket meghatározott nagy értékű cikkek – ingatlanok, járművek – vásárlására, valamint adótartozás kifizetésére

48 49

Argentína a káosz szélén, www.nepszabadsag,hu, 2002 február Összeomlás szélén az argentin bankrendszer, www.origo,hu/uzletinegyed., 2002 április

58


lehet felhasználni. A kormány abban reménykedik, hogy a gazdaság konszolidálódik, mégis sokan úgy vélik, hogy a betétesek tömegei nem fogadják el a kötvényeket.”50 A Legfelsőbb Bíróság döntése, amellyel a kormányt arra kötelezi, hogy visszamenőleg fizesse ki a közszolgálatban dolgozók béréből és a nyugdíjakból takarékosság miatt visszatartott 13 százalékot, amellyel még az előző évben De la Rúa rendelte el lecsökkenteni az államháztartási hiányt, még jobban elmélyíti a válságot. Az IMF segély reménykedése érdekében viszont nem engedheti meg magának a kormány

a nagyobb

költségvetési deficitet és Duhalde arra figyelmeztet, hogy nincs elég pénze az ítélet végrehajtására. Szeptember 25-én kialudtak a fények Buenos Aires utcáin. A kormány ugyanis megemelte a közszolgáltatások tarifáját: a nemzetközi hívásokét 275%-al, a fűtést 50%-al és az áramot 35%-al. „Argentína 2003 első negyedévi értékelése után megállapíthatta, hogy gazdasága négy és egynegyed év után 5,4 százalékkal nőtt, elemzők szerint meghozta eredményét a valutaleértékelés, ami újjáélesztette az argentin ipart.”51 Most kezdődő újjáéledése annak köszönhető, hogy a kormányzat a közüzemi díjak visszafogásával, befagyasztásával ellenőrzése alá vonta az inflációt és a tőkeáramlás kontroll alá vételével stabilizálta a pesot. A 70 százalékos leértékelés következtében az argentin termékek sokkal versenyképesebbek lettek a világpiacon, a hazai üzletekben pedig kiszorították a drága importcikkeket. Az elszegényedett fogyasztók és a bankhitelek hiánya együttesen megfojtja a növekedést, ugyanakkor az inflációs félelmek egyre erőteljesebbek, miután a kormány tárgyalásokba kezdett a közüzemi cégekkel az árak emeléséről, amit mellesleg az IMF is támogat.

V. 2 Társadalom

50

Nem jut hitelhez Argentína, 2002. április 17. www.origo.hu

59


A Világbank és az IDB (Amerika-közi Fejlesztési Bank) kész meggyorsítani a már megítélt segélyt Argentínának a közoktatás, az egészségügy és az élelmiszer-ellátás terén. Az IMF is kinyilvánította készségét egy hiteles gazdasági program gyors kidolgozásában, ám ehhez az kell, hogy Duhalde új argentin elnöknek sikerüljön meggyőzően képviselni azt, hogy a fent említett program keretében sikerül lecsökkenteni az állam kiadásait. „Az argentin szociális rendszer összeomlásának elkerülése érdekében 694 millió dolláros hitelt folyósított Argentínának a Közép-Amerikai Fejlesztési Bank. Bár ez az összeg elenyésző a remélt 25 milliárd dollárhoz képest, lehetővé teszi, hogy a kormány egymilliárd dolláros szociális alapot hozzon létre a leginkább rászorulók támogatására.”52 A munkanélküliek tüntetése általánossá vált ( lásd 14. ábra). A betétek befagyasztása és a súlyos recesszió vállalkozások ezreit tette tönkre Argentínában. A Legfelsőbb Bíróság is a nép mellett áll, hiszen alkotmányellenesnek minősítette a bankbetétek hozzáférésének korlátozását. Ez természetesen újabb tűntetéseket eredményezett. A 2001 december 3-i korlátozásokra hivatkozva Duhalde emlékeztette a tömegeket, hogy akkor is csak a korlátozások mentették meg az állam összeomlását és nem rejtette véka alá azt a tervét sem, miszerint megreformálja a Legfelsőbb Bíróságot, hiszen a döntése alapján olyan pénzösszegeket kéne kifizetni, amelyekkel nem rendelkeznek. Kárpótlás az embereknek: az államnak sokmillió hektár földje és egyéb olyan tulajdona van, amit nem használ. Ezek eladásából befolyó összeggel kívánja az állampolgárokat kárpótolni befagyasztott megtakarításaikért. A munkanélküliségi ráta májusra 25 százalékosra emelkedett, több millió ember már egyáltalán nem rendelkezik készpénzzel, melynek szerepét az árucsere vette át. A négy éve tartó gazdasági recesszió miatt egyre többen élnek a szegénységi küszöb alatt. A társadalom tehetősebb rétege megtermeli a szemetet és a szegények gyorsan gyarapodó serege pedig átkutatja a hulladékot, reménykedve, hogy talál valami értékeset használhatót. Felmérések szerint Buenos Airest 40 ezer guberáló árasztja el éjszakánként, a lakosság 60 százaléka a szegénységi küszöb alatt tengődik.

51 52

Argentin gazdaság – négy év óta először növekszik, 2003. június 20, www.fh.hu Világbanki segély a szegény argentin családoknak, 2003. január 29. www.origo.hu,

60


„A fővárostól 30 km-re fekvő Villa Balester település állomásán délutánonként szokatlan utazó csoport tolong az állomáson, várva a bizarr különvonatra. A fehérre festett „Tren Blanco” megérkezése után a rongyos utasok taligákkal, bevásárlókocsikkal megrohanják a vonatot. Az egyébként roncs kocsikból álló vonat naponta kétszer közlekedik, hogy elkerülje az összetűzést az elővárosi utasok vonataival.”53 Egy hét alatt hét gyermek halt meg Argentínában az alultápláltság következtében. „A statisztikák szerint minden ötödik gyermek alultáplált , korukhoz képest kicsik, soványak, kemény, puffadt hasuk alapján arra lehet következtetni, hogy terjed az afrikai éhezőkre jellemző Kwashiorkor-betegség.”54 A helyzet a vidéki, mezőgazdasági területeken drámai. A családfenntartók hónapok óta nem kapnak munkát, és egyszerűen nincs mit enni adni az éhező gyerekeknek. A szegénység ezeken a területeken eléri a 70-80 százalékot. A rémisztő sajtóhírek hallatára számos amerikai család küldött konzerveket, tejport, gyógyszereket, amiket azonban a vámhatóságok egészségügyi vizsgálat címen egy raktár mélyére rejtették. Az alultápláltság azonban nem újszerű, hiszen a szegényebb régiókban már a harmadik generáció nő fel ilyen körülmények között.

14. ábra


53

Guberáló-áradat Buenos Airesben, 2002. szeptember 24., www.nepszabadsagonline.hu

61


VI. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepe

A gazdasági boom éveiben, 1990-94 között Argentína dollárban mért GDP-je 72.8 %-al nőtt, az IMF nem játszott sok szerepet az argentin gazdasági tevékenységében. Argentína konvertibilitási tervét az IMF segítsége és tanácsai nélkül vezette be. „A Mexikói leértékelést követően

olyan politikát folytatott, mely tartalmazta a peso és a dollár 1:1 arányának

megerősítését. Sajnos az IMF-et nem nagyon nyűgözte le Menem elnök dollárosítási javaslata 1999-ben.”55 Amikor Fernando de la Rúa vette át az elnöki posztot 1999-ben, a dolgok még rosszabbá váltak. Az ő irányításának új tervezetétől, amelyet elfogadott az IMF, azt várták, hogy csökkenti a kamatokat és az adóemelkedés robbanását idézi elő. „Mivel a worldkamat növekedett, így Argentína kamatai is növekedtek és a gazdaság egyre inkább recesszióba került.”56 Ezalatt a kormányzás alatt az IMF csendes partnerként hiteleket nyújtott a recesszió felé száguldó országnak. Majd, a Duhale kormány alatt, az ismételten felmerült dollárosítási ötletet szintén semmibe sem vette. A kölcsönfolyósítások felújítása a pénzügyi stabilitás elsődleges feltétele, hiszen hozzáláthatnak a 141 milliárd dolláros adósság törlesztéséhez, az IMF hozzáállása következtében egyéb pénzügyi intézmények is a hitelnyújtás mellett dönthetnek, csak így lehet a szociális nyugalmat fenntartani és a jegybank csak így rendelkezhet megfelelő pénzügyi eszközökkel, hogy a lebegő pesot szükség esetén megtámogassa. 54 55

56

Inotai Edit: Argentína : éhezés és gyermekhalál, 2002. december 5., www.nepszabadsagonline,hu Sergio Pineda-Garcia: The Argentinian Crisis, Bogotá, 2002, Los Andes University, Faculty of Economics www.stern.nyu.edu/globalmacro/countries/argentina.html Lásd ugyan ott.

62


Hosszas vita után, de hála a peronista többségű alsóháznak sikerült aláírni az IMF által régóta sürgetett adómegosztási egyezményt. A megállapodás értelmében az eddigi fix összeg helyett a jövőben az állam adóbevételei 56 %-át utalja át a tartományoknak. A kormányzók kötelezettséget vállaltak arra is, hogy a tartományi költségvetések hiányát 2002-ben 60 százalékkal csökkentik, cserébe a kabinet 2003-ig vállalta a tartományok adósságainak törlesztését. A gazdasági szükséghelyzet által dedikált 42 milliárdos költségvetés elfogadása következtében a tőzsde 5 %-al növekedett és hozzáláthattak az IMF-től származó 22 milliárd dolláros kölcsön folyósításának felújításához. Ezt a kölcsönt az IMF, mint azt már korábban említettem, 2001 decemberében állította le, mert a kormány évi deficitje mintegy 50 %-al meghaladta a hitelnyújtó által megszabott felső határt.

„A nemzetközi valutaalap újabb egy éve haladékot adott Argentínának májusban 136 millió dollár törlesztésre. Argentína 15 milliárd dollárral tartozik az IMF-nek, amelyből 5 milliárd dollár visszafizetése 2002-ben esedékes.”57 Egy hónapos késéssel ugyan, de sikerült visszafizetnie a 680 millió dolláros tartozást a Világban felé, mely ismét felveti a félelmeket, mely szerint Argentína nem képes tartani a törlesztés menetét. Argentína szeptemberben, immár harmadjára halasztja el egy évvel a 2,8 milliárd dolláros kölcsön visszafizetését az IMF-nek. Az IMF ugyan egyetért, de ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a további segítségekért számos elvárásnak kell megfelelnie Argentínának. Ilyen a független központi bank felállítása, az egész bankszektor újraszervezése, a költségvetési megállapodások teljesítése a központi , illetve a régiók kormánya között.

„Roberto Lavagna kijelentette, hogy a kormány akár el is halaszthatja az esedékes tartozások kifizetését, de nem csökkenti a jóléti programok előirányzatait és a tartományok finanszírozását.”58 A vita az IMF-el kilenc hónapja tart és most éleződött ki a legjobban.

57

Levegőhöz jutott Argentína, 2002 július 16., www.nepszabdsagonline,hu

63


Bár folynak a tárgyalások, de megállapodások egyenlőre még nem születnek. Duhalde kijelentette, hogy keresi a megoldást, de semmiképpen sem fog aláírni semmit, amely az ország gazdaságának éledezését kockáztatná. Természetesen az adók emelését is el szeretnék kerülni. Olyan megoldás javasol Lavagna, amellyel a peso árfolyama feltornászható és közben a jóléti kiadások is növelhetők. Argentína a még október 25-én esedékes 809 millió dollár visszafizetésére a Világbanktól 30 nap haladékot kapott, és figyelmeztetést, ha 30 nap alatt nem egyenlíti ki a teljes számlát leállítják a további kölcsönök részleteinek átutalását. Most november 15-én a kormány csak 79,2 millió dollár kamatot utalt át a törzstőkét nem. Ha most visszafizetne mindent, akkor az ország devizatartaléka az IMF által javasolt minimumszint alá csökkenne. Az IMF azonban haladékot adott Argentínának a november 22-én esedékes 140 millió dollár törlesztésére. Az IMF kölcsön elegendő lenne, hogy Argentína visszafizesse az IMF-nek jövőre esedékes tartozását és, hogy új kölcsönről kezdjen tárgyalni a Világbankkal és az Amerika-közi fejlesztési Bankkal (IADB). Argentína teljes külföldi adóssága meghaladja a 150 milliárd dollárt. Argentína a világbank öt legnagyobb adósának egyike, a tartozása 8 milliárd dollár. „Argentína másodszor is képtelen kifizetni tartozásának 70 millió dolláros összegét a Világbanknak, így az ország elszigetelte magát minden nagy nemzetközi hitelezőtől. Ezzel a lépéssel

Argentína

gyakorlatilag

Irak

emellé

sorolható

a

nemzetközi

kölcsönök

visszafizetésének nem teljesítésében „59 Az argentin kormány 2003 januárjában 1,056 milliárd dollárt fizetett vissza a Nemzetközi Valutaalapnak. Egyenlőre azonban még nem döntött arról, hogy törleszti –e a világbankkal szemben fennálló 760 millió dollárt, de végül is január végén kifizette az Amerika-közi Fejlesztési Banknak pedig a 680 millió dollárt. „Január végén összesen 6,6 milliárd dollár értékben hagyott jóvá újabb hitelt és törlesztési haladékot az IMF. Ezt azért kapta, hogy teljesíthesse fizetési kötelezettségeit.”60 A 58

Vajda Péter: Az IMF szerint Argentína zsarol, 2002. szeptember 28., www.nepszabadsagonline.hu 59 Brazil and Argentina damn IMF, 2002. szeptember 19., http://news.bbc.co.uk

60

Argentína elkerülte a fizetésképtelenséget, 2003. január 17. www.origo.hu

64


Világbank 600 millió dolláros kölcsönt hagyott jóvá a családok megsegítésére, mely szerint 1,85 millió ember részesülhet közvetlen anyagi juttatásban. Ezt a kölcsönt 15 éven belül kell visszafizetnie.

A Valutatalap, noha hangsúlyozta, hogy csak komoly gazdaági reformokkal lehet hosszútávon orvosolni a krízist, elsősorban az adó-és bankrendszer valamint a közművek terén vár komoly változtatásokat., július végén újabb 3 milliárd dolláros segéllyel járul hozzá Argentína gazdaságának helyre állításához.

Argentína 2003 őszén már hetek óta tárgyal egy „3 éves segélyprogramról, melynek keretében az ország 21 milliárd dolláros adósságának csak kamatait kell kifizetnie a következő három évben és az adósságot az IMF refinanszírozza. A megállapodás azt követően született, hogy a kormány bejelentette nem fizeti ki tartozásának esedékessé vált 2,9 milliárd dolláros részét, amíg nem állapodnak meg újabb segélyprogramról. Cserében olyan pénzügyi politika megvalósítását ígérte, melynek célja 2004 végére az egyszámjegyű infláció elérése.”61 A középtávú program három alapvető célra épül. Elsőként a gazdasági növekedés, munkáltatóság és szociális egyenlőség céljai, miközben normalizálni kívánják a hitelezőkkel kapcsolatukat. Második a bankrendszer megerősítése és megkönnyíteni a bankok kölcsöneinek növelését, amely elengedhetetlen a felgyógyulás támogatásához. Harmadik pedig az adósság átütemezése. 2004-06 között a gazdasági növekedés 4 százalék elérését várják. Tervezik hiteleikkel kapcsolatosan 2004 közepére befejezik az átütemezésről szóló tárgyalásokat. „A program keretében szeretnék megerősíteni a bankrendszert és 2003 végére a hatóságok tervbe vették, hogy

megszerzik a kongresszus hozzájárulását egy új törvény

elfogadásához, melynek keretében újratárgyalják a közengedményeket és átmeneti díjemelést eszközölnek.”62

61

Tartozása csökkentésére törekszik Argentína, 2003. szeptember 22., www.nepszabadsag.hu

65


Argentína 1956 szeptember 2-án csatlakozott az IMF-hez. Az IMF által biztosított hitelek összesen kiteszik a 12,37 milliárd dollárt. A tárgyalások folyamatosak, de a megegyezésekre néha egy évet is várni kell, ami természetesen igen hátráltatja a mára kilátástalan helyzetbe kerülő országot.

VIII. Befejezés Argentína „válságtangóját” azon a bizonyos „borotvaélen táncolja. Az ország, amelyik egyaránt kiszolgáltatott a nemzetközi pénzpiac „segélyakcióinak” és saját, tartalékaikat és tűrőképességüket is felélt állampolgárainak. A világgazdasági környezet, amely igen sokat tett az argentin államcsődért, most, az amerikai gazdaság lassulásával mintha törlesztene. És közben felnő az új értelmiségi elit, amely ugyan a munkanélküliség elől menekül az iskolákba, de képzett, és elég távol van a válságoktól ahhoz, hogy megtanulja az államcsőd természetét, megtanulja túlélni és elkerülni egyaránt. Elkerülni úgy is, hogy miközben mára már a globalizációval küzd, megvizsgálja és megállapítja a nemzetközi beavatkozás hatását, eredményeit és számon kéri felelősségét is. Mint a Népszabadság alábbi cikkéből is kiderül, a globalizáció globális abban az értelemben is, hogy az eladósodott országok felismerik érdekeik azonosságát és szervezetten lépnek fel azok érvényesítéséért. Nem országonként, elszigetelten, hanem együttesen, globális méretekben. Népszabadság. 2002. szeptember

A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap éves közgyűléséhez kapcsolódó tömegtüntetések bontakoztak ki 2002. szeptemberében Washingtonban. Száznyolcvannégy ország képviselői az eladósodott országok ügyét vizsgálják, miközben az utcán húszezresre becsült tüntetés várható: az adósságok azonnali eltörlését követelik. A Valutaalap vezetője elismerte, hogy a globalizáció a szegény országoknak nem olyan jó, mint a gazdagoknak. Afrikai és délamerikai államokból érkező aktivisták arról számoltak be Washingtonban, hogy a Valutaalap és a Világbank által az országukra kényszerített reformok romba döntötték a gazdaságot. A két pénzügyi világszervezethez tartozó száznyolcvannégy ország vesz részt a közgyűlésen. A témák között szerepel a világgazdaság recessziója, a közelgő iraki háború miatt emelkedő olajárak és a dél-amerikai pénzügyi válság. Argentína kétségbeejtően eladósodott, és további 62

Lásd ugyan ott.

66


kölcsönök felvételéről tárgyal a Valutaalappal. Brazília már felvett újabb hiteleket, de lehet, hogy nem tudja visszafizetni. A tanácskozáson megvizsgálják, miként tudnának könnyíteni az eladósodott országok helyzetén. A demonstrációt szervező világméretű civil szervezetek éppen azt követelik, hogy töröljék el az eladósodott országok tartozásait, valamint a Világbank és a Valutalaalap ismerje el: az adósságválságot ők idézték elő azzal, hogy elhibázott gazdaságpolitikát kényszerítettek rá ezekre az országokra. Az IMF igazgatója, Horst Koehler elismerte, hogy a globalizáció nem egyformán jövedelmezett a szegény és a gazdag államoknak. Különösen a harmadik világban nőttek meg a jövedelmi különbségek. A BBC szerint Koehler azonban továbbra sem látja úgy, hogy a globalizáció jelenlegi irányán alapvetően változtatni kell. Washingtonba érkezett négyszáz aktivista olyan szegény országokból, mint Csád, Kamerun, Szenegál, Dél-Afrika, Kolumbia, Venezuela, Argentína, és előadásokat tartanak a Világbank valamint a Valutalap működéséről. A Washingtonban ma és holnap tüntető civil szervezetek azt követelik, hogy a nemzetközi pénzintézetek ne erőltessék rá a szegény országokra az alapvető szolgáltatások, mint a víz, az egészségügy vagy az oktatás privatizációját. Sokak szerint a Valutaalap kölcsönei és a privatizáció a multinacionális cégek trójai falova, amelyet ha egy szegény országba betolnak, eladósodik, és többé semmit sem tehet további kölcsönök felvétele nélkül. Trójai falovat küld a Világbank a déli szegény országoknak. A ló a fenntartható fejlődés álcáját hordja, belül pedig az olaj- és a gázkitermelés ül, amely elvben szegénységet hivatott csökkenteni. Számos példa mutatja: a helyi lakosságnak nincs joga befolyásolni, hogy milyen környezetpusztító normák szerint dolgoznak a multinacionális olajvállalatok. Ráadásul a szegény államok nem lettek gazdagabbak attól, hogy az ásványkincseiket privatizálták. A Világbank félmilliárd dollárt ígért a a ChevronTexaco és az ExxonMobil közép-afrikai olajvezetékének építésére, amely a kameruni őserdőn vezetne keresztül. Ugyancsak őserdőkön keresztül húzódó gázvezetékek építését támogatta Bolíviában és Brazíliában, e vezetékek részben az Enronhoz tartoztak. A felhívás rámutat: ideje már, hogy a Világbank ne a multinacionális óriáscégek érdekeit, hanem a helyi közösségek, a természet és a bolygó sorsát tartsa szem előtt.

67


VII.

BIBLIOGRÁFIA

KÖNYVEK Wittman Tibor: Latin-Amerika története, II. kiadás, Gondolat, 1978 Horváth Gyula : A peronizmus, Szeged, 1996 Anderle Ádám – Horváth gyula: Che Guevara – Perón, Párhuzamos életrajzok, Pannonica, 2000 Mario Rapaport: Historia, economica, política y social de la Argentina 1880-2000, Edicione Macchi, 2000 Buenos Aires, Sergio Pineda-Garcia: The Argentinian Crisis, Bogotá, 2002, Los Andes University, Faculty of Economics, www.stern.nyu.edu/globalmacro/countries/argentina.html Veres István Attila : Argentína: a peso leértékelődésének okai, Bank &Tőzsde, X. évfolyam 14. szám, 2002.április.5

ÚJSÁGCIKKEK, RÖVID ELEMZÉSEK Csáki György: Sírjunk – újra – Argentínáért?, Álláspontok – Dosszié V, évfolyam 1. szám, MSZP Országos Közgazdasági Tagozat, 2002 február Bánfi Attila : Argentína : egy káosz anatómiája, Bank & Tőzsde, X. évfolyam, 1-2. szám, 2002. január 11 Bárány Péter : Argentína : viharfelhők a nyári égen, Bank & Tőzsde, IX. évfolyam 49. szám, 2001. decemben 7. Steve

Hanke

:

Argentina’s

Current

www.cato.org/testimony/ct-hanke030502.html 68

Political-Economic

Crisis

,


Index Rt. http://index.hu/gazdasag –

Argentína a csőd szélén,

-

Argentína: az IMF is a számlák fokozatos megnyitását támogatja,

-

Argentína az összeomlás szélén

FigyelőNet: www.fn.hu Egy év haladékot kapott az IMF-től Argentína, 2002. november 21. Argentína terített – az IMF nem követel lehetetlent, 2003. június 23. Argentin gazdaság – négy év óta először növekszik, 2003. június 20. Argentína a tőketartozás 75 százalékának elengedését kéri, 2003 szeptember 22 MAGYAR HÍRLAP ONLINE : http : // www.magyarhirlap.hu/ Harkányi András: Argentína tangót járatott az IMF-el, 2002. január 9 Kunstár Csaba : Válságtangó: egy államcsőd anatómiája, 2001. december 21. Zipernovszky Kornél : Már a magyarok is menekülnek Argentínából, 2002. február.6. WWW.ORIGO.HU/UZLETINEGYED Argentína törlesztett az IMF-nek, 2003.szeptember 12. Argentína megint nem fizet, 2002. december 13 Argentína nem rendezte tartozását a Világbanknak, 2002. november 15. Argentína elkerülte a fizetésképtelenséget, 2003. január 17. Argentína haladékot kapott a valutaalaptól, 2002 november 21. Újabb IMF-hitelt kapott Argentína, 2003 július 29. Argentína újabb 1,5 milliárd dollárt törlesztett, 2003 január 23. Argentína a káosz szélén, 2002. február 2. Válságterv Argentínában, 2002 február4. Később vezetik be a reformokat Argentínába, 2002 február 6. 69


A valutaalap kevesli az argentin reformokat, 2002. február 8. Az IMF további hiteleket ígér Argentínának, 2002. január 29. Mélyrepülés az argentin börzén, 2002. január 17. Argentína hazudott a valutaalapnak, 2002 január 28. Levegőhöz jutott Argentína, 2002 július 16. Argentína: fontos lépés az IMF-hitelek felé, 2002. május 31. Lemondott az argentin gazdasági miniszter, 2002 április 24. Se hite, se készpénz Argentínának, 2002. április 2. Összeomlás szélén az argentin bankrendszer, 2002. április 20. Argentína közelebb került az IMF-hitelhez, 2002. március 1. Átmenetileg erősödött az argentin valuta, 2002. február 13. Elkeseredett harc a peso védelmében, 2002 március 25. Jól vette az első akadályt az argentin büdzsé, 2002. március 2. Nem jut hitelhez Argentína, 2002. április 17. Hitelhez jutott Argentína, 2002 március 29. Argentína megegyezett az IMF-el, 2003. szeptember 11. Átmeneti megállapodás Argentína és az IMF között, 2003. január 25. Világbanki segély a szegény argentin családoknak, 2003. január 29. NÉPSZABASÁD ONLINE – http://www.nepszabadsag.hu/ Vajda Péter : Tartanak az argentinótól, 2001. december 27. Vajda Péter : Argentína a csőd határán, 200. december 11 Vajda Péter: Argentína kontra IMF, 2002. április 23. Vajda Péter: Kivételes gazdasági intézkedések Argentínában, 2002 január 7. Vajda Péter: Argentína devalvál és árat rögzít, 2002. január 5. Vajda Péter: Argentína tárgyal az IMF-fel, 2002. március 4. Vajda Péter: Terjed az argentin kór, 2002. augusztus 5. Vajda Péter: Az IMF szerint Argentína zsarol, 2002. szeptember 28. Vajda Péter: Argentin ultimátum az IMF-nek, 2002. augusztus 19. Vajda Péter: Argentína a csőd határán, 2001 december 11. Vajda Péter: Menekül a csőd elől Argentína, 2001. november 12. Vajda Péter: Argentína újra tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal, 2002. március 28. Vajda Péter: Argentína: hólabdaeffektus?, 2001. november 22. 70


Vajda Péter : Argentína adósságválságban, 2001. december 7. Vajda Péter : Államcsőd fenyeget Argentínában, 2001. december 3. O. L. Gy. : Két elnökválasztás Dél-Amerikában, 2003. április 29. Krajczár Gyula: Egy „belsőügy” Dél-Amerikából, 2001. december 21. Blahó Miklós : Egy elfeledett gazdaság, 2003. február 10. Inotai Edit: Argentína : éhezés és gyermekhalál, 2002. december 5. Inotai Edit : Spórolós argentin költségvetés, 2001. december 19. Egyéb cikkek a honlapról: Utolsó pár, előre fuss!, 2002. január 3. Tartozása csökkentésére törekszik Argentína, 2003. szeptember 22. Menem visszalépett Argentínában, 2003. május 15. Menem és Kirchner jutott a második fordulóba, 2003. április 28. Antikapitalista harc Argentínában, 2003. április 23. Argentin tüntetés a neoliberális politika ellen, 2002. december 19. Alkotmányellenes volt a pezósítás Argentínában, 2003. március 6. Guberáló-áradat Buenos Airesben, 2002. szeptember 24. Az IMF átmenetileg megállapodott Argentínával, 2003. január 25. Argentinóra váró argentinok, 2001. december 28. Argentína: utcai harcok a választások előtt, 2003. április 23. Lemondott az argentin kormány, 2001. december 31. Argentína: Menem triplázik, 2003. május 16. Külföldi sajtó- http://news.bbc.co.uk Criisis-hit argentina defaults on debt, 2002, november 21. Argentina talks up recovery hopes, 2002. október 4. Brazil and argentína damn IMF, 2002. szeptember 19. Argentina „ must make sacrifices”, 2002. július 30. Q&A: argentina’s economic crisis, 2003. február 12. Blackout protese in argentina, 2002. szeptember 25. Felhasznált honlapok: 71


www.vki.hu www.todo-argentina.net www.imf.org www.mecon.gov.ar www.loc.com www.cei.gov.ar IX. Függelékek

72


73


74


75


76


77


78


79


80

Az argentin válság és a recesszióból való kilábalás

Recommend Documents