Kitöltési útmutató Az adatlap kitöltéséhez és nyomtatásához készítettük elő az ebben a munkafüzetben található munkalapokat.
Az adatok több lépésben kerülnek értékelésre és felhasználásra. Technikailag ez csak úgy lehet a lapokon nem módosítanak, a lapokat kitöltés előtt nem másolják át más helyre, s a lapokon ta utasításokat betartják.
Észrevételeiket, megjegyzéseiket, ezen a munkalapon, alább, a zöld cellában adhatják meg szöv
Ha megjegyzésük valamelyik konkrét helyhez kapcsolódik, akkor kérjük adja meg pontosan, me
Az adatlap kitöltése:
Adatokat, válaszokat a zöld hátterű helyekre várunk. Ezek között a TAB billentyűvel is lépkedhe A munkalapokat védelemmel láttuk el, ez biztosíthatja hogy egységesen feldolgozható adatok keletkezzenek.
Kérjük, a kivágás és beillesztés parancsokat sehol ne használja! (Csak a másolás, érték beillesz törlés parancsokat, ezek kombinációjával is minden elérhető.)
Több helyen az adatokat választólistákból tudja megadni, melyek az adott cella kijelölésekor a c oldalán megjelenő nyíl segítségével gördíthetők le. Ilyenek a településnevek, illetve egyes egyé Kérjük NE nevezze át a munkalapokat.
A kitöltés során kérjük, az alábbiakat vegye figyelembe:
Az Adatlapokat tagintézményenként kell kitölteni az Együttműködési Megállapodás(ok) számán megfelelően
Az Adatlap 1-et a fenntartónak, a(z) ( tag)intézményvezetőnek és a tanácsadónak kell aláírnia; a t csak a(z) (tag)intézményvezetőnek.
- lehetőleg a táblázat minden celláját töltse ki;
- a legördülő listákból csak annyit válasszon, amennyi az Önök intézményére jellemző, (pl. egyfajta dokumentációt vezetnek valamilyen területen, akkor azt az egyet jelölje meg, a több vál lehetőség), amennyiben nincs, azt hagyja üresen ; - ahol százalékos vélemény megadását kérjük, ott elsősorban ne a teljesített tevékenységi hanem a tevékenység minőségi oldalát vegye figyelembe; - az elkészítés során az intézményében meglévő dokumentációra, tényekre alapozzon;
- rövid, tömör, pontos megfogalmazásokra törekedjen;
- a tevékenységek megjelenítése, felsorolása során intézménye pozitívumait, eredményeit e azokat az alapokat jelenítse meg, melyekre a fejlesztés során majd építkezni tud;
- kérjük, hogy a fejlesztendő területeket pontosan határozza meg, mert ez a kiindulási alapj tervezésnek;
- nyomtatáskor ügyeljen arra, hogy 1-1- oldal teljes szélességében nyomtatódjon B24(oldaltö segítségével);
A kitöltött adatlapokat küldjék el 2010. június 30.-ig elektronikusan az
[email protected] Kérjük, az Intézményi önértékekelést e-mailen és papír alapon is,1 példányban juttassák el az in szerződésben álló IPR-szolgáltatónak.
A pénzügyi elszámolást csak az OKMT-nek kell elküldeni !
Köszönjük az együttműködést! Megjegyzések, észrevételek:
Adatlap 1. az intézményi önértékeléshez általános iskolák részére - 2009/2010-ES TANÉV Az intézményi önértékelést minden támogatásban részesült tagintézménynek ki kell töltenie! (Amennyiben nincs az intézménynek tagintézménye, akkor az adatokat intézményi szinten kérjük megadni!) Fenntartó neve: Intézmény neve:
Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Csongrádi Kistérség Általános Iskolák, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Diákotthon és Átmeneti Otthon
Intézmény települése:
Csongrád
Intézmény irányítószáma: Intézmény utca/házszám:
H-6640 Dob u. 4-8
Intézmény OM azonosítója:
200945
Együttműködési Megállapodás száma: Tagintézmény neve:
EM2010/0/1/2/I/13522 Szent László Általános Iskola
Tagintézmény települése:
Csanytelek
Tagintézmény irányítószáma: Tagintézmény utca/házszám:
H-6647 Szent László utca 4/a
Melyik tanév óta igényel az intézmény integrációs, képesség-kibontkaztató program után járó támogatást?
2008/2009
2008. októberi statisztika alapján kapott integrációs, képességkibontakoztató program után járó támogatás mértéke (Ft):
1 082 400 Ft
2009. októberi statisztika alapján kapott integrációs, képességkibontakoztató program után járó támogatás mértéke (Ft):
1 070 400 Ft
1. a. számú melléklet Vállalások képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés szervezése esetén 2009. szeptember 1. – 2009. december 31. Az IPR megvalósítására vonatkozó cselekvési ütemterv elkészítése Elkészült
2010. január 1. – 2010. június 15. Az IPR megvalósítására vonatkozó cselekvési ütemterv elkészítése Elkészült
Az IPR alkalmazása kapcsán az adott tanévre vonatkozó célkitűzések megfogalmazása, konkrét tevékenységek beazonosítása, elvárt eredmények kitűzése Elkészült
Az IPR alkalmazása kapcsán az adott tanévre vonatkozó célkitűzések megfogalmazása, konkrét tevékenységek beazonosítása, elvárt eredmények kitűzése Elkészült
A 2009/2010-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítést támogató pedagógiai, módszertani képzettséggel rendelkező pedagógusok száma (fő) 18
A 2009/2010-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítést támogató pedagógiai, módszertani képzettséggel rendelkező pedagógusok száma (fő) 18
A 2009/2010-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítést támogató pedagógiai, módszertani képzettséggel rendelkező pedagógusok aránya (%) 100,00%
A 2009/2010-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítést támogató pedagógiai, módszertani képzettséggel rendelkező pedagógusok aránya (%) 100,00%
A 2009/2010-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés megvalósításával kapcsolatosan működtetni kívánt munkacsoportok megnevezése, felsorolása: helyi IPR menedzsment, átmeneteket támogató munkacsoport, fejlesztést és módszertani adaptációt támogató munkacsoport
A 2009/2010-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés megvalósításával kapcsolatosan működtetni kívánt munkacsoportok megnevezése, felsorolása: helyi IPR menedzsment, átmeneteket támogató munkacsoport, fejlesztést és módszertani adaptációt támogató munkacsoport
A 2009/2010-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés megvalósításával kapcsolatosan létrehozott munkacsoportokban résztvevő pedagógusok száma (fő) 8
A 2009/2010-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés megvalósításával kapcsolatosan létrehozott munkacsoportokban résztvevő pedagógusok száma (fő) 8
A 2009/2010-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés megvalósításával kapcsolatosan létrehozott munkacsoportokban résztvevő A pedagógus kiegészítő pedagógusok neve illetményben részesül-e?* Szabó Ferenc Igen Györgyiné Felföldi Éva Igen Locskainé Varga Julianna Igen Sebőkné Bencsik Elvira Igen Benczéné Forgó Edina Igen Orosziné Ábel Tünde Igen Kálmán Róbert Igen
A 2009/2010-es tanévben a képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés megvalósításával kapcsolatosan létrehozott munkacsoportokban résztvevő A pedagógus kiegészítő illetményben pedagógusok neve részesül-e?* Szabó Ferenc Igen Györgyiné Felföldi Éva Igen Locskainé Varga Julianna Igen Sebőkné Bencsik Elvira Igen Magyarné Kalmár Enikő Igen Orosziné Ábel Tünde Igen Kálmán Róbert Igen
Kovács Andrea
Kovács Andrea
Igen
Igen
Az utolsó zöld cellára lépve, a Menűsor: Beszúrás-Sorok beszúrása a Munkalapra kattintva újabb sort adhat hozzá Az óvoda – iskola átmenetet támogató programok száma a támogatott időszakban (db) 3
Az óvoda – iskola átmenetet támogató programok száma a támogatott időszakban (db) 5
Az óvoda – iskola átmenetet támogató programok megnevezése, felsorolása:
Az óvoda – iskola átmenetet támogató programok megnevezése, felsorolása: tájékoztató nap az óvodában, nyílt nap az óvodában, március 15-i ünnepség, nyílt nap az iskolában, közösségek napja az iskolában
évnyitó az iskolában, mesedélelőtt az óvodában, karácsonyi ünnepség az iskolában Módszertani adaptációt folytató pedagógusok száma (összesen):
Módszertani adaptációt folytató pedagógusok száma (összesen): 5
5
Módszertani adaptációt folytató pedagógusok neve: Györgyiné Felföldi Éva Szabó Ferenc Sebőkné Bencsik Elvira Kovács Andrea
A pedagógus kiegészítő illetményben részesül-e?* Igen Igen Igen Igen
Módszertani adaptációt folytató pedagógusok neve: Györgyiné Felföldi Éva Szabó Ferenc Sebőkné Bencsik Elvira Kovács Andrea
A pedagógus kiegészítő illetményben részesül-e?* Igen Igen Igen Igen
Orosziné Ábel Tünde
Igen
Orosziné Ábel Tünde
Igen
Az utolsó zöld cellára lépve, a Menűsor: Beszúrás-Sorok beszúrása a Munkalapra kattintva újabb sort adhat hozzá Pedagógusok hospitálása más intézményekben a támogatott időszakban (alkalom) 1 Hospitálások helyszínei (intézmény neve): Csanyteleki Napköziotthonos Óvoda
Pedagógusok hospitálása más intézményekben a támogatott időszakban (alkalom) 1 Hospitálások helyszínei (település): Csanytelek
Hospitálások helyszínei (intézmény neve): Csanyteleki Napköziotthonos Óvoda
Az utolsó zöld cellára lépve, a Menűsor: Beszúrás-Sorok beszúrása a Munkalapra kattintva újabb sort adhat hozzá A kooperatív tanulásszervezési módszert alkalmazó pedagógusok aránya a tantestületben (%) 40,00%
A kooperatív tanulásszervezési módszert alkalmazó pedagógusok aránya a tantestületben (%) 40,00%
A kooperatív tanulásszervezési módszert alkalmazó pedagógusok neve: Szabó Ferenc Györgyiné Felföldi Éva Varga Andrea Mészárosné Lajos Ildikó Orosziné Ábel Tünde Sebőkné Bencsik Elvira Kovács Andrea Forgóné Balogh Erika
A kooperatív tanulásszervezési módszert alkalmazó pedagógusok neve: Szabó Ferenc Györgyiné Felföldi Éva Varga Andrea Mészárosné Lajos Ildikó Orosziné Ábel Tünde Sebőkné Bencsik Elvira Kovács Andrea Forgóné Balogh Erika
Az utolsó zöld cellára lépve, a Menűsor: Beszúrás-Sorok beszúrása a Munkalapra kattintva újabb sort adhat hozzá A differenciáláson alapuló tanítási módszert alkalmazó pedagógusok aránya a tantestületben (%) 95,00%
A differenciáláson alapuló tanítási módszert alkalmazó pedagógusok aránya a tantestületben (%) 95,00%
A differenciáláson alapuló tanítási módszert alkalmazó pedagógusok neve: Szabó Ferenc Györgyiné Felföldi Éva Mészárosné Lajos Ildikó Orosziné Ábel Tünde Domokos Mária Magyar Péter Benczéné Forgó Edina Magyarné Lajos Éva Locskainé Varga Julianna Luczné Laczkó Veronika Kovács Andrea Forgóné Balogh Erika Kálmán Róbert Antalné Molnár Zsuzsanna Sebőkné Bencsik Elvira Berkecz József Varga Andrea
A differenciáláson alapuló tanítási módszert alkalmazó pedagógusok neve: Szabó Ferenc Györgyiné Felföldi Éva Mészárosné Lajos Ildikó Orosziné Ábel Tünde Domokos Mária Magyarné Kalmár Enikő Magyar Péter Magyarné Lajos Éva Locskainé Varga Julianna Luczné Laczkó Veronika Antalné Molnár Zsuzsanna Forgóné Balogh Erika Kálmán Róbert Kovács Andrea Sebőkné Bencsik Elvira Berkecz József Varga Andrea
Hospitálások helyszínei (település): Csanytelek
Az utolsó zöld cellára lépve, a Menűsor: Beszúrás-Sorok beszúrása a Munkalapra kattintva újabb sort adhat hozzá
*A 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet 15/A. §-ában meghatározottak szerint.
Dátum:
2010-06-15
--------------------------------------------------------Intézmény/tagintézmény vezető aláírása
Önértékelés.xls
Adatlap 2. az intézményi önértékeléshez általános iskolák részére - 2009/2010-ES TANÉV Az intézményi önértékelést minden támogatásban részesült tagintézménynek ki kell töltenie! (Amennyiben nincs az intézménynek tagintézménye, akkor az adatokat intézményi szinten kérjük megadni!) Intézmény neve: Intézmény települése:
Csongrádi Kistérség Általános Iskolák, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Diákotthon és Átmeneti Otthon Csongrád
Intézmény irsz.: Intézmény utca/házszám: Intézmény OM azonosítója: EM száma: Tagintézmény neve: Tagintézmény települése:
6640 Dob u. 4-8 200945 EM2010/0/1/2/I/13522 Szent László Általános Iskola Csanytelek
Tagintézmény irányítószáma:
6647
Tagintézmény utca/házszám:
Szent László utca 4/a
I. Az iskolai integrációs program intézményi dokumentációja 1. Az intézmény alapító okirata tartalmazza-e a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók képességkibontakoztató, integrációs felkészítését?
Igen
2. Az intézmény SzMSz-e tartalmazza-e a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók képességkibontakoztató, integrációs felkészítéssel kapcsolatos feladatokat?
Igen
3. Az intézmény Házirendje tartalmazza-e a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók képességkibontakoztató, integrációs felkészítéshez kapcsolódó feladatok rendjét?
Igen
4. Pedagógiai program tartalmazza-e az IPR elemeit?
Igen
a) nevelési program tartalmazza-e az IPR elemeit?
Igen
b) helyi tanterv tartalmazza-e az IPR elemeit?
Igen Igen
b 1.) a multikulturális oktatás beépült-e a helyi tantervbe
Igen
5. Minőségirányitási program tartalmazza-e az IPR elemeit?
Igen
a) az intézményben létezik tanári együttműködésekre épülő értékelési rendszer 6. Tanévi munkaterve tartalmazza-e az IPR elemeit?
Igen
7. Éves beiskolázási munkaterv tartalmazza-e az IPR elemeit?
Igen
8. Készült-e iskolai integrációs program (amely tartalmazza a helyzetelemzésre épülő célokat, tevékenységeket, a várható eredményeket)?
Igen
10. oldal, összesen: 23
Önértékelés.xls
II. Az iskolai integrációs programhoz kapcsolódó főbb tevékenységek II.a 1.
Működött-e a tagintézményben Kérjük, válasza ki! a 2009/2010-es tanévben:
1. IPR menedzsment?
Igen
2. Iskolai környezeti munkacsoport (IKCS)?
Nem
3. Óvoda-iskola átmenetet segítő munkacsoport?
Nem
4. Általános iskola- középiskola átmenetet segítő munkacsoport?
Nem
5. Módszertani adaptációt segítő munkacsoport?
Nem
6. Mérési munkacsoport?
A 23/2009. (V.22.) OKM rendelet 1. sz. melléklete alapján finanszírozta a tevékenységet? Kérjük, válassza ki!
A 5/2010. (I.29.) OKM rendelet 4. sz. melléklete alapján finanszírozta a tevékenységet? Kérjük, válassza ki!
A 138/1992. (X.8.) Korm. Rendelet 15/A. § (4) bekezdés alapján finanszírozta a tevékenységet? Kérjük, válassza ki!
Nem
Nem
Igen
Nem
Nem
Igen
Kérjük, röviden sorolja fel a munkacsoport által végzett főbb tevékenységeket!
IPR irányítása, dokumentációs rend kialakítása és ellenőrzése, együttműködő partnerek bevonása, kapcsolattartás a szaktanácsadóval, az OOIH-val, és más külső közreműködőkkel.
Nem
7. Fejlesztési munkacsoport?
Nem
8. Egyéb munkacsoport, éspedig:Fejlesztést és módszertani adaptációt támogató munkacsoport, valamint átmeneteket támogató munkacsoport
igen
II.a 2.
IPR alapú tanítási-tanulási eszközrendszer egyes elemeit, módszertani, működtetési gyakorlatát az iskolai munka részévé teszi. A hhh tanulók mérési gyakorlatát kialakítja, a méréseket elemzi. Az óvoda-iskola, 4. és 5. évfolyam, iskola-középiskola közötti átmenetek támogatására közösen használható eszközök, eljárások, módszerek, programok kidolgozása, működtetése.
A tevékenység dokumentációs formája. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb dokumentáció nevét választhatja ki. 1. IPR menedzsment?
válasz 1 7. Ütemterv
válasz 2 1. Jegyzőkönyv
válasz 3 4. Jelenlétiív
1. Jegyzőkönyv
4. Jelenlétiív
válasz 4
2. Iskolai környezeti munkacsoport 9. Nincs (IKCS)? 3. Óvoda-iskola átmenetet segítő munkacsoport?
9. Nincs
4. Általános iskola- középiskola átmenetet segítő munkacsoport?
9. Nincs
5. Módszertani adaptációt segítő 9. Nincs munkacsoport? 6. Mérési munkacsoport?
9. Nincs
7. Fejlesztési munkacsoport?
9. Nincs
8. Egyéb munkacsoport, 7. Ütemterv éspedig:Fejlesztést és módszertani adaptációt támogató munkacsoport, valamint átmeneteket támogató munkacsoport
11. oldal, összesen: 23
válasz 5
Önértékelés.xls
II.a 3. A tevékenységben résztvevők köre. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb résztvevői kört választhatja ki. válasz 1 1. IPR menedzsment?
1. Intézményvezető
válasz 2
válasz 3
válasz 4
válasz 5
2. Intézményvezető-helyettes
2. Iskolai környezeti munkacsoport (IKCS)? 3. Óvoda-iskola átmenetet segítő munkacsoport? 4. Általános iskola- középiskola átmenetet segítő munkacsoport? 5. Módszertani adaptációt segítő munkacsoport? 6. Mérési munkacsoport?
7. Fejlesztési munkacsoport?
4. Tanító 8. Egyéb munkacsoport, éspedig:Fejlesztést és módszertani adaptációt támogató munkacsoport, valamint átmeneteket támogató munkacsoport II.b. 1
5. Tanár
Kérjük, válasza ki!
1. Részt vettek a pedagógusok regionális szakmai műhelyeken?
12. Gyermek- és ifjúságvédelmi felelős
A 23/2009. (V.22.) OKM rendelet 1. sz. melléklete alapján finanszírozta a tevékenységet? Kérjük, válassza ki!
A 5/2010. (I.29.) OKM rendelet 4. sz. melléklete alapján finanszírozta a tevékenységet? Kérjük, válassza ki!
16. Egyéb
A 138/1992. (X.8.) Korm. Rendelet 15/A. Kérjük, röviden sorolja fel a témához kapcsolódó § (4) bekezdés alapján főbb tevékenységeit! (A továbbképzés esetében finanszírozta a kérjük, a képzés címét megadni!) Kérjük, adja meg az tevékenységet? Kérjük, egyes továbbképzésen részt vevők létszámát is! válassza ki!
Nem
2. Részt vettek a pedagógusok az IPR alkalmazáshoz szükséges továbbképzéseken?
Igen
Nem
Nem
Nem
Hatékony együttnevelés az iskolában, valamint tanórai differenciálás a gyakorlatban
3. Megtörtént-e a célcsoportba tartozó tanulók középfokú iskolai továbbhaladásának elősegítése?
Igen
Nem
Nem
Igen
Pályaorientációs foglalkozások osztályfőnöki órán, pályaválasztási tájékoztatók
4. Megvalósultak-e az egyéni fejlesztési tervek elkészítésével kapcsolatos szakmai feladatok?
Igen
Nem
Nem
Igen
Igen
Nem
Nem
Igen
5. Egyéb tevékenység, éspedig: Óvodából az iskolába történő átmenet megkönnyítését szolgáló tevékenység
12. oldal, összesen: 23
Egyéni fejlesztési tervek összeállítása, a tanulók teljesítményének rendszeres értékelése, értékelő esetmegbeszélések Hospitálás az óvodában, programokon való részvétel
Önértékelés.xls
II.b. 2. A tevékenység dokumentációs formája. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb dokumentáció nevét választhatja ki. válasz 1 1. Részt vettek a pedagógusok regionális szakmai műhelyeken?
9. Nincs
2. Részt vettek a pedagógusok az IPR alkalmazáshoz szükséges továbbképzéseken?
8. Tanúsítvány
válasz 2
válasz 3
válasz 4
válasz 5
3. Megtörtént-e a célcsoportba 11. Egyéb tartozó tanulók középfokú iskolai továbbhaladásának elősegítése? 4. Megvalósultak-e az egyéni fejlesztési tervek elkészítésével kapcsolatos szakmai feladatok?
7. Ütemterv
10. Egyéni fejlesztési terv
5. Egyéb tevékenység, éspedig: 4. Jelenléti ív Óvodából az iskolába történő átmenet megkönnyítését szolgáló tevékenység
1. Jegyzőkönyv
II.b. 3. A tevékenységben résztvevők köre. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb résztvevői kört választhatja ki. válasz 1
válasz 2
válasz 3
válasz 4
válasz 5
1. Részt vettek a pedagógusok regionális szakmai műhelyeken? 2. Részt vettek a pedagógusok az IPR alkalmazáshoz szükséges továbbképzéseken?
1. Intézményvezető
3. intézményvezetőhelyettes
3. Munkaközösség-vezető
1. Intézményvezető
4. Tanító
5. Tanár
5. Egyéb tevékenység, éspedig: 1. Intézményvezető Óvodából az iskolába történő átmenet megkönnyítését szolgáló tevékenység
4. Tanító
4. Tanító
5. Tanár
3. Megtörtént-e a célcsoportba 5. Tanár tartozó tanulók középfokú iskolai továbbhaladásának elősegítése? 4. Megvalósultak-e az egyéni fejlesztési tervek elkészítésével kapcsolatos szakmai feladatok?
II.c. 1. 1. Megvalósítottak-e pályaorientációs és továbbtanulást elősegítő programokat? Kérjük válassza ki!
Tevékenység megnevezése, felsorolása
pályaválasztási tájékoztatók osztályfőnöki órákon
I. Megvalósítottak-e pályaorientációs és továbbtanulást elősegítő programokat?
Igen
2. Szerveztek-e projektnapokat a tanév során?
Igen
3. Részt vettek-e a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók kulturális rendezvényeken?
Igen
"Utazás" c .projekt, Karácsony a szeretet Ünnepe, Ép testben ép lélek Színházlátogatás, rendhagyó énekóra
13. oldal, összesen: 23
Önértékelés.xls 4.Sor került-e pedagógiai szakszolgáltatások igénybevételére? (Ktv. 34-35. §-a alapján)
fejlesztő felkészítés, logopédiai ellátás Igen
14. oldal, összesen: 23
Önértékelés.xls
II. c. 1.a I. Megvalósítottak-e pályaorientációs és továbbtanulást elősegítő programokat? Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb dokumentáció nevét választhatja ki. válasz 1
válasz 2
válasz 3
válasz 4
válasz 5
Szakmacsoportok megismertetése Pályaalkalmassági vizsgálatok Továbbtanulást elősegítő tájékoztatók
Napló
Egyéb, éspedig:
II. c. 1.b Kérjük válassza ki! 2. Szerveztek-e projektnapokat a tanév során?
Igen
3. Részt vettek-e a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók kulturális rendezvényeken?
Igen
Tevékenység megnevezése, felsorolása "Utazás" c .projekt, Karácsony a szeretet Ünnepe, Ép testben ép lélek színházlátogatás, rendhagyó énekóra
II. c. 1.d 4. Sor került-e pedagógiai szakszolgáltatások igénybevételére? (Ktv. 34-35. §-a alapján). A tevékenység dokumentációs formája. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb dokumentáció nevét választhatja ki. válasz 1 Gyógypedagógiai tanácsadás Fejlesztő felkészítés Nevelési tanácsadás Logopédiai ellátás Továbbtanulási-pályaválasztási tanácsadás Gyógytestnevelés
válasz 2
válasz 3
válasz 4
válasz 5
5. Foglalkozási terv 5. Foglalkozási terv
II. d Kérjük válassza ki! 1. Részt vettek-e a pedagógusok hospitáláson más intézmény(ek)ben? 2. Részt vettek-e a pedagógusok konferencián, szakmai fórumon?
Igen
Igen
II.d. 1.a A tevékenység dokumentációs formája. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb dokumentáció nevét választhatja ki.
1. Részt vettek-e a pedagógusok hospitáláson más intézmény(ek)ben? 2. Részt vettek-e a pedagógusok konferencián, szakmai fórumon?
válasz 1
válasz 2
Jelenléti ív
Emlékeztető
Meghívó
Egyéb
válasz 3
válasz 4
III. Együttműködések - partneri kapcsolatok
15. oldal, összesen: 23
válasz 5
Önértékelés.xls
III. a. Partnerségi kapcsolatok a tagintézményben
1. Szülői házzal 2. Kisebbségi Önkormányzattal 3. Civil szervezetekkel 4. Középfokú oktatási intézményekkel
Készült-e A partnerkapcsolatot Kérjük, értékelje, hogy az Önök tagintézménye Készült-e terv a Milyen gyakoriságúak a együttműködési eredményesnek ítéli az 1-100-as skálán hol tart? Vegye figyelembe találkozók ütemezésére? találkozók? Kérjük, válassza megállapodás? Kérjük, meg? Kérjük, a minőségi szempontokat! A megfelelő Kérjük, válassza ki! ki! Válassza ki! válassza ki! százalékos értéket számmal írja be!
Igen Nem Igen
Igen
Félévente
Nem
Havonta
Részben
70
Igen
80
Igen
Nem
Évente
Részben
50
5. Gyermekjóléti és családsegítő szolgálattal
Igen
Nem
Félévente
Részben
75
6. Szakmai és szakszolgálatokkal
Igen
Nem
Hetente
Igen
90
16. oldal, összesen: 23
Önértékelés.xls
III.a 1. A tevékenység dokumentációs formája. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb dokumentáció nevét választhatja ki.
1. Szülői házzal 2. Kisebbségi Önkormányzattal 3. Civil szervezetekkel 4. Középfokú oktatási intézményekkel
válasz 1
válasz 2
válasz 3
Egyéb Nincs Meghívó
Emlékeztető
Jelenléti ív
Meghívó
Egyéb
5. Gyermekjóléti és családsegítő szolgálattal
Meghívó
6. Szakmai és szakszolgálatokkal
Egyéb
válasz 4
III. b. Kérjük, határozza meg, hogy a következő tanévben mely területe(ke)n szükséges fejlesztenie! Kapcsolat a szülői házzal és a középfokú oktatási intézményekkel.
IV. Az iskolai integrációs program tartalmi elemei IV.a. Vannak-e az Önök tagintézményében a tanítástanulási folyamatot fejlesztő programok és tevékenységek? 1. Tanulásmódszertan önálló tantárgyként 2.Tanulásmódszertan más tárgy tananyagában 3. Tanulásmódszertan saját kidolgozású programként 4. Tantárgyi szakkörök
5. Nem tantárgyi szakkörök (szabadidős tevékenységek) 6. Önálló művészeti programok 7. Komplex művészeti programok 8. Tematikus programok 9. Diákönkormányzati programok 10. Teljesítménymotivációra irányuló programok (versenyek, belső vizsga) 11. Közösségfejlesztő, közösségépítő programok 12. Mentálhigiénés programok 13. Tanodai program
Milyen gyakoriak a
Kérjük, válassza ki! foglalkozások? Kérjük, válassza ki!
Nem Igen
Félévente
Nem Igen
Hetente
Igen
Hetente
Igen
Félévente
Nem Nem Igen
Félévente
Igen
Havonta
Igen
Félévente
Igen Nem
Havonta
17. oldal, összesen: 23
válasz 5
Önértékelés.xls
IV.a 1. A tevékenység dokumentációs formája. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb dokumentáció nevét választhatja ki.
válasz 1 1. Tanulásmódszertan önálló tantárgyként 2.Tanulásmódszertan más tárgy tananyagában 3. Tanulásmódszertan saját kidolgozású programként 4. Tantárgyi szakkörök 5. Nem tantárgyi szakkörök (szabadidős tevékenységek) 6. Önálló művészeti programok 7. Komplex művészeti programok 8. Tematikus programok 9. Diákönkormányzati programok
10. Teljesítménymotivációra irányuló programok (versenyek, belső vizsga) 11. Közösségfejlesztő, közösségépítő programok 12. Mentálhigiénés programok 13. Tanodai program
válasz 2
válasz 3
válasz 4
Nincs Egyéb Nincs Napló Napló Egyéb Napló Nincs Pogramterv
Egyéb
Egyéb
Pogramterv
Egyéb
Napló Nincs
Egyéb
IV. b. Kérjük, határozza meg, hogy a következő tanévben mely területe(ke)n szükséges fejlesztenie! Szeretnénk a tanulásmódszertant külön órakeretben tanítani.
IV. c. Használják-e az integrációt elősegítő pedagógiai módszereleme(ke)t a tagintézményben?
1. Tanórai differenciálás 2. Kooperatív technikák 3. Projektmódszer 4. Drámapedagógia 5. Info-kommunikációs technológia (IKT)
Kérjük, válassza ki!
Kérjük, értékelje, hogy az Önök tagintézménye a módszer alkalmazásában az 1-100-as skálán hol tart? A megfelelő százalékos értéket számmal írja be!
Igen Igen Igen Igen
80 50 50 50
Igen
30
18. oldal, összesen: 23
válasz 5
Önértékelés.xls
IV. c. 1. A tevékenység dokumentációs formája. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb dokumentáció nevét választhatja ki. válasz 1 válasz 2 válasz 3 válasz 4 válasz 5 1. Tanórai differenciálás 2. Kooperatív technikák 3. Projektmódszer 4. Drámapedagógia 5. Info-kommunikációs technológia (IKT)
Napló Napló Napló Szakköri füzet
Pogramterv
Napló
IV. d. Kérjük, határozza meg, hogy a következő tanévben mely területe(ke)n szükséges fejlesztenie! A kooperatív technikák alkalmazását valamennyi osztályra ki szeretnénk terjeszteni, valamint az IKT eszközhasználatot szeretnénk bővíteni.
IV.e
Működnek-e a tanári együttműködés különböző formái Kérjük, válassza ki! az Önök tagintézményében?
1. értékelő esetmegbeszélések 2. problémamegoldó fórumok 3. hospitálásra épülő együttműködés
Kérjük, értékelje, hogy az Önök tagintézménye a tanári együttműködés terén az 1-100-as skálán hol tart? A megfelelő százalékos értéket számmal írja be!
Igen Igen
60 50
Igen
20
IV.e. 1. A tevékenység dokumentációs formája. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb dokumentáció nevét választhatja ki. válasz 1 válasz 2 válasz 3 válasz 4 válasz 5 1.értékelő esetmegbeszélések 2.problémamegoldó fórumok 3.hospitálásra épülő együttműködés
Feladat- és ütemterv Jelenléti ív
Egyéb
Egyéb
IV. f. Kérjük, határozza meg, hogy a következő tanévben mely területe(ke)n szükséges fejlesztenie!
Többet kellene a pedagógusoknak egymás óráit látogatni!
19. oldal, összesen: 23
Önértékelés.xls
IV. g.1.
Hol szerveződik az Önök tagintézményében a tanulói fejlesztés?
Kérjük, válassza ki!
1. Tanórán differenciált csoportokban
Igen
2. Tanárón egyénileg
Nem
3. Tanórán kívül differenciált csoportokban (nem tantárgyi felzárkóztatással)
Nem
4. Tanórán kívül egyénileg (nem tantárgyi felzárkóztatással)
Nem
5. Egyénileg (nem tantárgyi felzárkóztatással)
A fejlesztésbe bevont A fejlesztésbe bevont A tanulói fejlesztést Kérjük, értékelje, hogy az Önök tagintézménye tanulókról készül-e tanulókról egyéni fejlesztési eredményesnek ítéli az 1-100-as skálán hol tart? A megfelelő bemeneti mérés? Kérjük, terv készül-e? Kérjük, meg? Kérjük, százalékos értéket számmal írja be! válassza ki! válassza ki! válassza ki!
Igen
Igen
Igen
75
Igen
Igen
Igen
Igen
80
6. Mentorálás
Igen
Nem
Igen
Igen
75
7. Egyéb, éspedig:
Nem
IV. g. 1. A tevékenység dokumentációs formája. Kérjük, válasszon a legördülő listából! Az Öt legjellemzőbb dokumentáció nevét választhatja ki. válasz 1 válasz 2 válasz 3 válasz 4 válasz 5 1. Tanórán differenciált csoportokban
Osztály/csoportnapló
2. Tanárón egyénileg
Nincs
3. Tanórán kívül differenciált csoportokban (nem tantárgyi felzárkóztatással)
Nincs
4. Tanórán kívül egyénileg (nem tantárgyi felzárkóztatással)
Nincs
5. Egyénileg (nem tantárgyi felzárkóztatással)
Egyéni fejlesztési napló
6. Mentorálás
Egyéni fejlesztési napló
7. Egyéb, éspedig:
Nincs
IV. h. Kérjük, határozza meg, hogy a következő tanévben mely területe(ke)n szükséges fejlesztenie!
20. oldal, összesen: 23
Önértékelés.xls A tanórai differenciálásban kell előre lépni.
21. oldal, összesen: 23
Önértékelés.xls
V. Az iskolai integrációs programot elősegítő eszközök Milyen tevékenységre fordították a támogatási összeget?
Kérjük, válassza ki!
1. Tanulóbarát osztályterem kialakítására
Igen
2. A tanulók által közvetlenül használt fejlesztő eszközökre
Igen
3. Szakkönyvre 4. Az egyéni fejlesztési tervekkel kapcsolatos dokumentációs feladatokra 5. Szociális hátrányok enyhítésére 6. Honlapfejlesztésre
Beszerzett eszközök/megvalósított tevékenységek felsorolása. (A beszerzett eszközöket kérjük, számszerűen adja meg pl. 5 db asztal, 10 db szék.) 46 db szék, 13 db asztal/tanterem berendezése 14 db logikai és készségfejlesztő eszköz/tanórai fejlesztés
Nem Igen Igen
3 db toner/tananyagok nyomtatása, másolása 195 db könyv, munkafüzet , 48 db játék, 248 db sporteszköz/iskolai programokhoz kapcsolódóan egyéni felhasználásra került.
Nem
VI. Egyéb Mely, IPR-hez kapcsolódó területen lenne az Önök tagintézményének szüksége segítségre?
Kérjük, válassza ki!
1.Az intézményvezetés IPR alapú intézményfejlesztésének megvalósítása (pl. stratégiai tervezés, helyzetelemzés, célrendszer megfogalmazása, feladatok lebontása, ütemezés)
Nem
2. Tagintézményközi IPR menedzsment működése (pl. célja, megalakítása, feladat és ütemterve, együttműködésének formái )
Nem
3. Pedagógusok módszertani képzése
Igen
4. Pedagógusok részére módszertani mentorálás
Igen
5. Egyéni tanácsadás 6. Dokumentáció vezetése 7. Célcsoportba tartozó tanulók egyéni fejlesztési programja
Amennyiben lehet, kérjük konkrétan jelölje meg a témát!
differenciált tanulásszervezés gyakorlata Tanulásmódszertani továbbképzés, a tanulás tanítása.
Nem Nem Nem
Egyéb területek:
22. oldal, összesen: 23
Önértékelés.xls
Dátum
2010-06-15
Ph.
Aláírás
_____________________
23. oldal, összesen: 23