T A N U L M Á N Y – H O R I Z O N T
2 | ÚJ EGYENLÍTÔ
ARTNER ANNAMÁRIA
A GÖRÖG KÉRDÉS A világ dolgai iránt érdeklődő közvéleményt napjainkban sokat foglalkoztatja, mi folyik Görögországban, illetve mi történik Görögországgal. A kérdés első megközelítésben egy rebellis ország tapasztalatlan kormányának és a fegyelmezett Németország vezette EU-nak a küzdelme, és arról szól, hogy a kis rendetlenkedőt a nagyok rávegyék a keserű, ám gyógyító pirula lenyelésére. A probléma azonban ennél sokkal mélyebb és súlyosabb. Ezt igyekszem megvilágítani most az adott terjedelmi kereteken belül.
» A szerző közgazdász
A görög-EU szembenállás 2015. január 25-én Görögországban a megszorításokat nyíltan ellenző, az adósság újratárgyalását, az összesen 240 milliárd eurónyi mentőcsomagokhoz kapcsolt megszorító program leállítását ígérő, radikális, marxista hangokat pengető1 párt, a Sziriza győzedelmeskedett a parlamenti választásokon. Ez a fejlemény a 2008-ban kirobbant válság terheit viselő európaiak közül sokakban reményeket keltett. A párt a 2014 szeptemberében megfogalmazott ún. Thesszaloniki Programmal2 nyerte meg a választásokat. E program azzal indít, hogy a Németország II. világháború utáni adósságait eltörlő 1953-as konferenciához hasonló „Európai Adósság Konferenciát” kell összehívni Dél-Európa adósságának rendezéséhez, amely eltörölné az adósságok nagyobb részét, a fennmaradókra moratóriumot adna, és a további törlesztést a gazdasági növekedéshez kötné. Az Európai Beruházási Bank (EKB) finanszírozásával egy „Európai New Deal”-t kell elindítani. Továbbá Görögország igényt tart a náci Németország által Görögországtól erővel felvett „kölcsön” visszafizetésére. A Trojka (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF) által adott mentőcsomaghoz kapcsolt program (Memorandum) helyett a Sziriza „Nemzeti Újjáépítési Terv”-e fog életbe lépni a „kormányra kerülés első napjától, mielőtt a tárgyalások véget érnének és függetlenül azok kimenetelétől”. A Sziriza a Trojka helyett Európa vezetőivel fog tárgyalni, az IMF-fel való kapcsolatokat
tehát megszünteti. A Nemzeti Újjáépítési Terv négy pillére: 1) a humanitárius krízis kezelése, 2) a gazdaság beindítása és az adózás igazságosságának elősegítése, 3) a foglalkoztatás növelése, 4) a politikai rendszer átformálásával a demokrácia elmélyítése. A programban foglaltak szerint mindezeknek az összköltsége 11,4 milliárd eurót, a várható bevételek pedig 12 milliárd eurót tennének ki. A Sziriza-kormány hatalomra kerülését követően azonban az „Európai Adósság Konferencia” összehívására nem került sor. A Görögország és az EU, illetve az eurózóna közti vita már az első percektől kezdve a további hitelezés feltételeinek kérdésére redukálódott. Mindazonáltal már ez is radikálisan új fejleményt jelentett az európai projekt állóvizében. Egy kis ország kormánya állt ki eddig nem látott határozottsággal lakosainak szociális érdekeiért, a megszorítási politika okozta szociális válságra, a hitelezők által erőltetett politika kudarcára hivatkozva, hiszen a görög GDP az elmúlt években mintegy 30 százalékkal csökkent. Az érdeklődők nyomon követhették a görögök azon próbálkozásait, hogy meggyőzzék Európa vezetőit a megszorításokat tartalmazó program, a 2010-ben által írt Memorandum (részbeni) feladásának szükségességéről.3 A görög kérést Németország kezdettől fogva mereven elutasította. A Németország vezette eurózóna – amely az IMF mellett a mentőcsomag összegének nagyobb részét adta össze – ragaszkodott hozzá, hogy Görögországnak a futó program meghosszabbítá-
ÚJ EGYENLÍTÔ
sát kell kérnie, ami egyenértékű azzal, hogy az új görög kormány is elismeri a megszorítások szükségességét. A Szirizát a nép éppen ezzel ellentétes mandátummal bízta meg. Az EU likviditási nyomás alá helyezte Görögországot: az Európai Központi Bank (EKB) február 4-én megszüntette a görög bankok görög állampapírok ellenében való kedvező finanszírozását4, és az EU jelezte, hogy a további hitelezés a megszorító csomag maradéktalan folytatásának, illetve célszámai betartásának függvénye. Végül olyan megoldás született, amit mindkét fél bizonyos sikerként tálalt, bár úgy tűnik, a Szirizának kevesebb oka volt rá. A görög részéről pürroszi győzelem született: a sovány engedményekért cserébe el kellett hallgattatnia a Thesszaloniki Program minden lényeges elemét – legalábbis egyelőre. A meccs tehát igen hamar a baloldali görög elképzelések vereségét vetítette előre. Az Eurózóna elérte, amihez ragaszkodott, hogy Görögország ne hágja át az eddig neki – és más adósoknak – szabott kereteket. A tárgyalások a költségvetési egyensúly megteremtésének mikéntjére korlátozódtak, ami semmi újat nem jelent a megelőző évekhez és kormányzati politikákhoz képest. Ugyanakkor – és ez lehet a Szirizakormány megegyezést kereső magatartásának egyetlen értelme – Görögország némi időt nyert. Görögországnak a hitelprogram 4 hónappal való meghosszabbítását kellett kérnie. Ezt február 23-án meg is tette, letéve az asztalra egy olyan maga által összeállított intézkedéscsomagot5, amely nem veszélyezteti az adósságtörlesztést,
|
3
megígéri, hogy a görög kormány nem tesz egyoldalú – tehát a hitelezőkkel nem egyeztetett – lépéseket, mint például a Thesszaloniki Program szintén azonnali intézkedésként beígért minimálbéremelés, vagy a korábban elbocsátott közalkalmazottak visszavétele. A „Trojka” (amelyet ezentúl a görög tárgyalófél óhajára ezentúl „intézményeknek” hívnak) felügyelete tehát megmarad, holott a Sziriza eredeti ígérete szerint ennek véget kellett volna vetni. A rövid görög intézkedéstervezetre az eurózóna rábólintott (2015. február 24.), azzal, hogy Görögországnak konkretizálnia kell elképzeléseit. Erre március 6-án került sor. A görög pénzügyminiszter 7 pontban foglalta össze javaslatait.6 1. A Költségvetési Tanács aktivizálása (a Tanácsot még a Memorandum alapján hozták létre, de gyakorlatilag azóta sem működik), 2. a közpénzügyek kezelésének fegyelmezettebbé tétele (elvileg ez a törekvés sem új és megfelel a hitelezők elvárásainak), 3. az adóelkerülés elleni harc, ami szintén nem új, nem úgy, mint annak módja: alkalmi, órabérben fizetett ellenőrök (háziasszonyok, diákok, turisták) alkalmazása a csalások felderítésére, mivel a hivatalos adóellenőrök egyrészt kevesen vannak, másrészt megjelenésüket az adóelkerülésre szocializálódott társadalom pillanatok alatt körbejelzi. Ez az elképzelés váltotta ki a legnagyobb visszhangot úgy a politikusok, mint a sajtó részéről, komolytalannak és nevetségesnek ítélve a „kukkoló turisták” igénybevételének szándékát. Holott e javaslat egy félperifériás (iparilag alulfejlett, a nemzetközi gazdasághoz kötődő elit által
4 | ÚJ EGYENLÍTÔ
Aléxisz Ciprasz
vezetett), tradicionálisan a feketegazdaság fejlődéshátráltató hatásával küszködő ország kormánya kétségbeesett kíséreltének is tekinthető, hogy rövid úton megszüntesse, de legalább enyhítse a történelmi beidegződéseket. 4. Az adóhátralékok ösztönzők és szabályok segítésével történő begyűjtése (76 milliárd eurónyi be nem fizetett adóból 8,9 milliárdot vélnek így beszedhetőnek). 5. Az online nyereményjátékok megadóztatása, licencszerződések és a pénzmozgásnak a görög központi bankon keresztül történő lebonyolítása révén. 6. Az állami adminisztráció egyszerűsítése egységes igazolványrendszer (chipes „okos” személyi kártya) bevezetésével, amely (a személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett) minden, az ügyintézéshez szükséges személyes és vállalkozói azonosító adat elérését lehetővé (így a különböző adatok, igazolványok ismételt benyújtását feleslegessé) teszi, továbbá az egyes hivatalok közti információáramlás szabályainak kidolgozásával (beleértve, hogy a hivatali ügyintézők használják a telefont a más hivataloktól való információkérésre). 7. A „humanitárius krízis” kezelése élelmiszerjegyek, áramdíj-támogatás, lakbértámogatás formájában. Ezeknek a becsült költsége (évi) 200 millió euró, amit a minisztériumok nem bérjellegű kiadásainak7 csökkentésével (várt megtakarítás 60 milliárd euró) és a beszerzésekre vonatkozó új tender-rendszer kialakításával (várt megtakarítás 140 milliárd euró) teremtenének elő.
A Sziriza meghátrálása? Igen tanulságos, mi maradt ki a márciusi intézkedéstervből a februári levélhez képest, amely már maga is távol állt az alig fél évvel azelőtt született választási programtól. A február 23-án benyújtott előzetes intézkedési terv ugyanis még tartalmazta a garantált minimumjövedelem bevezetésének szándékát előbb az 50–65 éves korosztályban, majd az egész lakosságra vonatkozóan. A fenti 7 pontot tartalmazó március 6-i levél azonban, amely az előzetes elképzeléseket volt hivatott konkretizálni, már nem szól erről. Éppígy kimaradt a gazdagok adóztatásának mikéntje (a civil adóellenőrök tevékenysége értelemszerűen elsősorban a közemberek napi fogyasztásával kapcsolatba kerülő kisebb vállalkozásokat érinti), és nincs benne szó az állami korrupció, az üzemanyag és cigaretta csempészet elleni harc lépéseiről, az oligarchák által kézben tartott média8 adóztatásáról sem, amelyek még a februári levélben helyet kaptak. A márciusi levél (M6) további eltérései a Thesszaloniki Programtól (TP): a TP adósságeltörléséről beszél, míg az M6 megerősíti, hogy a kormány minden fizetési kötelezettségének időben és teljes mértékben eleget fog tenni; a TP a munkavállalói jogokat szolgáló, de a korábbiakban megszüntetett intézmények (pl. a kollektív szerződések vagy az elbocsátásokat kor-
ÚJ EGYENLÍTÔ
látozó szabályok) visszaállításáról szól, az M6 viszont egy „okos”, a rugalmasságot a tisztességgel ötvöző béralku-rendszer bevezetéséről; a TP a minimálbér azonnali megemelését ígéri (751 euró/hóra), amint a Sziríza kormányra jut, az M6 viszont ennek már csak a lehetőségét említi az „intézményekkel” való egyeztetés után, a termelékenység és versenyképesség növekedésének függvényében, és a 751 eurós minimálbér elérését 2016-ra valószínűsíti; a TP két éven belül 300 ezer új munkahely teremtését ígéri, az M6 viszont már csak a munkanélküliek ideiglenes foglalkoztatásának kiterjesztéséről beszél, ha a partnerek és a költségvetés ezt engedik, valamint a hosszabb ideje munka nélkül lévők képzéséről; a közszektornak a bankstabilizációs pénzalap (HFSF9) és az állam által feltőkésített bankok feletti ellenőrzéséről szóló ígéretből, amelyet a TP tartalmaz, az M6-ban az alap működésének biztosítása maradt az Európai Bizottság és az EKB ellenőrzése mellett; az M6 megfogalmazásban a TP-hez képest felpuhultak a magánadósságok kezelésének elvei is. Ráadásul mind a februári mind a márciusi levélből, sőt a Thesszaloniki Programból is hiányzik az offshore bankokban tartott pénzek bevonása, illetve adóztatása, ami ellen pedig az eurózónának sem lehetne kifogása, tekintve, hogy maga is foglalkozott már a kérdéssel.10 Ugyanakkor – és a görög lakosság szempontjából ez pozitív irányú eltérés a Memorandumtól – nem szerepel a 2015-ös görög „vállalásokban” a Memorandum szerint soron következő további
|
5
nyugdíjcsökkentés, és a sztrájkok és szakszervezetek szabályozására vonatkozó törvény módosítása (szigorítása) sem. Tekintettel görög részről benyújtott intézkedéstervezetek és a Thesszaloniki Program közötti óriási különbségekre a görög kormány éles kritikákat kapott belföldről. Kormányellenes utcai megmozdulásra is sor került és a sajtó is felhívta rá a figyelmet, hogy a Sziriza retirált. Ez a játszma Görögországra nézve negatív kimenetele. A pozitív az, hogy a februári levél elfogadásával elvileg (a még konkrétabban kidolgozandó lépések elfogadhatósága függvényében) lehetőséget kapott a programtételek átstrukturálására. Arra, hogy a Memorandum szerint soron következő megszorításokat (további nyugdíjcsökkentés és áfa-emelés) más, hasonló költségvetési hatással járó intézkedésekkel váltsa ki, és az elsődleges (az adósságtörlesztés nélkül számított) költségvetési többlet az eredetileg előírtnál (2015-ben 3, 2016ban már 4,5 százalék) esetleg kisebb legyen. Ez az eredmény igen sovány, bár a közvéleménykutatások azt mutatják, hogy a kritikai hangok ellenére a görögök nagy része ezzel is elégedett11. Legalábbis jóval türelmesebb, mint a távoli kritikus szemlélők és nagyra értékeli már azt is, hogy az új kormány egyáltalán valamiben ellent mert mondani az EU-nak, nyitva hagyva a reményt egy, a lakosság súlyos terheit valamelyest enyhítő politika számára. Különösen, hogy Ciprasz miniszterelnök továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy elég volt a megszorításokból12, amelynek lényege a bérek leszorítása, és amit a közgazdaságtudomány „belső leértékelés”-ként ismer. Janisz Varufakis
6 | ÚJ EGYENLÍTÔ E sorok írásakor a politikai harc még mindig nem ért véget, sőt feszültebbé vált. Az EU vezetőinek találkozóján Ciprasz miniszterelnöktől jól kidolgozott reformtervet kértek, méghozzá sürgősen, ha Görögország meg akarja kapni a mentőcsomag következő részletét, miközben Varufakisz, görög pénzügyminiszter, Európa újratervezésének szükségességéről szól blogjában.13 Bár az eurózóna centrumának véleményét tükröző főáramú média alapján azt lehet gondolni, hogy „a németek” szemben állnak „a görögökkel”, és szemtelen követelőzőknek ítélik őket, a kép itt sem olyan egyszerű. Különböző közvéleménykutatások szerint a németek fele-kétharmada ellenzi a görögök további megsegítését, sőt eurótagságát14, ugyanakkor 2015. március 18-án az EKB új székházának megnyitásakor különböző források szerint 6-10 ezer ember tüntetett a Frankfurtban a megszorítások ellen a Blockupy mozgalom szervezésében.15 Egy német házaspár a náci megszállás okozta károk kompenzálásaként 857 eurót adományozott Görögországnak, ami az ő számításuk szerint a jóvátétel egy német lakosra jutó összege mai áron.16 A görög-EU vita szélesebb geopolitika jelentőséggel is bír, amelyet a görög kormány igyekszik a saját javára kihasználni. Az orosz pénzügyminiszter még 2015. január végén kijelentette, készek megfontolni Görögország pénzügyi kisegítését, amennyiben a görög kormány ilyen kéréssel fordul hozzájuk. Görögországnak április végéig 7,2 milliárd eurónyi fizetési kötelezettségnek kell eleget tennie, amihez a uniós mentőcsomag következő részletének lehívására van szüksége. Erre azonban csak a hitelezőkkel való megegyezés esetén kerülhet sor. Ebben a helyzetben látogat Ciprasz április elején Oroszországba… Amíg a politikai küzdelmek és talán további utcai harcok kimenetelét várjuk, fordítsuk figyelmünket a probléma gyökerére.
A probléma gyökere: félperifériás függés Amikor a Sziriza a választók akaratából porondra lépett, Európa közvéleménye felbolydult. A szenzációt szagoló média szervezésében szakértők és az érdeklődőbb átlagemberek nyilvánítottak véleményt a görög gazdaságról, politikáról, a görög emberek munkamoráljáról és így tovább. A politikusok lépésein és nyilatkozatain túlmutató elemzések és közkeletű vélemények sorában jelentős súllyal szerepelt „a görögök lusták” (pedig a 2000-es években az egész EU-ban a görögök dolgoztak a legtöbbet, heti átlagban 42 óránál is többet), „eltapsolták a pénzt”, „az adósnak fizetnie kell” stb. típusú érvrendszer, s ezzel dia-
gonálisan ellentétesen, voltak, akik a centrumországok bankjait okolták a görög eladósodásért. Kevés szó esett, ha esett egyáltalán, arról, hogy a mai világrendszernek, a globális kapitalizmusnak, ezen belül az EU-nak milyen általános törvényszerűségei jelennek meg ebben a konkrét esetben. Pedig a görög probléma nem görög probléma, hanem a globális piacgazdaság belső ellentmondásainak megjelenési formája. Ennek megértéséhez a görög helyzetet a napi eseményeken túlmutató, időben és térben szélesebb összefüggésrendszerbe kell helyezni. A kis Görögország tradicionálisan a kevésbé fejlett, a világrendszer-elmélet17 terminológiájában az ún. „félperifériás” országok közé tartozik, és az EU tagjaként – az én terminológiámmal (A. A. ) – a centrum „integrált félperifériájává” vált. A megkülönböztetés lényeges, ugyanis a globális félperiféria világgazdasági integráltságához képest az „integrált félperiféria” kapcsolódása a centrumhoz jóval erősebb, „szervesebb”, így a centrum-periféria viszonyból következő hatások is közvetlenebbül érik, mint a bizonyos önállóságot megőrző globális félperifériát. A különbség plasztikusan megjelenik a BRICS18-szel, mint globális félperifériával való összehasonlításban. A BRICS-országokat a 2008-as válság kevésbé érintette, és egymás között saját maguk által meghatározott tartalmú pénzügyi-gazdasági együttműködés kialakítására törekednek, amellyel egyebek mellett visszaszoríthatják a dollár világpiaci szerepét. Ezzel szemben a válság az EU integrált félperifériáját (PIIGS19) különösen visszavetette, és ezeknek az EU intézményrendszerébe tagozott országoknak nincs lehetőségük létrehozni semmiféle olyan intézményt, amely az ő különérdekeiket hatékonyan képviselhetné. A félperifériás lét történelmi fejlődés eredménye. A földrajzi adottságok miatt Görögországban a tengeri közlekedés, kereskedelem és hajóépítés már az ókorban fejlődésnek indult. Ez az ágazat a mai mapig meghatározó szerepet játszik a gazdaságban. A földrajzi helyzet további következménye, hogy stratégiai okokból Görögországra mindig is fájt az európai nagyhatalmak foga. E két mozzanat mindegyike ellene hatott a nemzeti ipar és a hazai piacban érdekelt nemzeti (ipari, agrár) tőke megerősödésének. Az 1453-at követő közel négy évszázados oszmán uralom alól felszabadult Görögország eleve függő államként jött létre. Az évekig húzódó szabadságharc (1821-1829) után, 1830-ban a Londoni Konferencián Oroszország, Anglia és Franciaország Görögország „gyámhatalmainak” nyilvánították magukat. Az így kialakított görög állam határain belül azonban csak a görögök harmada élt. E helyzet eredményeként a következő évszá-
ÚJ EGYENLÍTÔ
zad a görög állam kiterjesztésére irányuló törekvésekkel telt („Megali Idea”). Az ezt szolgáló háborúk elszívták az energiát a nemzetgazdaság fejlődésétől és rendszeresen a gyámhatalmak hiteleire utalták az országot. Görögország elitje még az oszmán uralom alatt a tengeri hajózáson erősödött meg, tehát a kezdetektől a világpiachoz kötődött. A mezőgazdaság is a nemzetközi kereskedelem (mazsola és dohánytermesztés) érdekeinek rendelődött alá, a sajátos bérleti rendszer miatt a föld nagyrészt szétaprózódott maradt (a bérleti díj megfizetése esetén a föld a bérlő birtokában maradhatott és örökölhető volt). Az exportermékeken kívüli termények esetében a kisbirtokok elsősorban önellátásra rendezkedtek be. A vidék népességmegtartó képessége ezért erős volt, így nem szolgáltatott szabad és olcsó munkaerőt az ipar számára. A város és a falu közötti gazdasági kapcsolat nem vált erőssé. Így nem fejlődött ki sem jelentős ipari burzsoázia, és az agrárium sem vált a nemzeti tőke felemelkedésének forrásává. A hazai gazdaság a fejlesztésében érdekelt uralkodó réteg nélkül maradt. Ipari tőke és ipari munkásság hiányában a politikum csak a parasztságban találhatott tömegbázisra, ezért ennek igyekezett kedvezni. Még az 1967–74-es junta gazdaságpolitikája is a mezőgazdaságot részesítette előnyben (elengedte a parasztok összes tartozását). Fejlett ipar nélkül azonban az agrárium termelékenysége is lemaradt az ipari országokétól. Mindez szép példája annak, hogy működik a dialektika a történelemben… A kis ország a világgazdaságba tehát még azelőtt integrálódott, hogy kifejleszthette, megerősíthette volna saját nemzeti iparát, ahogy azt a fejlettebb európai államok a 18–19. századi szabadpiaci kapitalizmustól kezdve, az 1960–70-es és 1980-as évek „nemzeti bajnokokat” (nemzetközileg versenyképes hazai nagytőkét) kinevelő állami fejlesztőpolitikájával tették.20 Az alulfejlettség klasszikus képlete, nemcsak az agrártúlsúly, hanem az is, hogy a tercier (szolgáltató) szektor az előtt erősödik meg, mielőtt a feldolgozóipar felnövekedne és a gazdaság vezető szektorává válna (ez történt a görögországi turizmus-vendéglátással is). Az alulfejlett gazdaságok esetében ugyanis a feldolgozott termékek elsősorban importként kerülnek az országba, a hazai feldolgozóipar javarészt kézműves jellegű marad. Részben kisszériás termelést folytat a belföldi, alacsony fizetőképességű piacra, részben külföldi vállalatok számára végez alvállalkozói, „bérmunkázó” tevékenységet, önálló termelése nemzetközileg nem versenyképes. Az ipari és strukturális alulfejlettség e történelmileg meghatározott képlete jellemzi Görögorszá-
|
7
got, és ez határozza meg az államapparátus egyidejű kiterjedtségét és gyengeségét is. Létrejötte óta a görög állam sem az elittől, sem a néptől nem számíthatott jelentős adóbevételre (annak is jó részét a háborúskodásra költötte), de nem is igen igyekezett adókkal terhelni őket. A hajózási, hajóépítő elit a mai napig különböző jogcímeken adókedvezményeket élvez, pénzének jelentős részét offshore-ban tartja. Ugyanakkor a fejletlen hazai gazdaság sosem volt képes a kapitalizmus bérmunkarendszerébe integrálni a lakosságot, amely így e rendszeren kívül, kisvállalkozói formákban keresett magának megélhetést, ami természetes táptalaja az adóelkerülésnek. A feketegazdaságot az állam azért sem háborgatta, mert a társadalmi béke záloga volt: fejletlen ipar híján nem tudott a lakosság számára megfelelő foglalkoztatási alternatívát kínálni, különösen az 1970es évek válsága miatt megugró munkanélküliség közepette. Kivéve az állami bürokráciát, amely amellett, hogy munkahelyeket biztosított, az egyetlen használható eszközeként kínálkozott a jóléti intézkedések kiterjesztéséhez, különösen az EU-taggá válás (1981) után, amikor a jóléti kapitalizmus görögországi megvalósítása egyben a tagság legitimálásául is szolgált. Már ebből a dióhéjban felvázolt történelmi pályából is kitűnik, hogy a görögöket jellemző „közpénzügyi hanyagság” a történelmileg formálódott gazdasági-társadalmi viszonyrendszer része, és ezért nem változtatható meg az egész félperifériás viszonyrendszer megváltoztatása nélkül. Ez a helyzet predesztinálta arra Görögországot, hogy az eurózóna vesztese legyen.
Görögország az európai integrációban A görög állam túlköltekezésében (eladósodási hajlamában) megmutatkozó lassan két évszázados „hanyagság” oka, hogy a görög elit, a kereskedő-hajóépítő tőke, létéből adódóan a nemzetközi gazdasághoz kötődik, ugyanakkor Görögország – földrajzi fekvése miatt – geostratégiai jelentőséggel bír. Így aztán sem a görög uralkodó osztály, sem az európai centrumországok nem szerették volna Görögországot leválasztani NyugatEurópáról, és még kevésbé a Szovjetunió karjaiba hajtani. Ezért igyekezett a görög elit az Európai Unióba és az eurózónába is, és az európai centrum ezért vette fel Görögországot mindkettőbe. Az uniós csatlakozási tárgyalások idején, az 1970-es években az ellenzékben lévő szociáldemokrata Pánhellén Szocialista Párt (PASOK) és a Görög Kommunista Párt (KKE) végig a belépés ellen kampányolt a görög kapitalizmus függő,
8 | ÚJ EGYENLÍTÔ perifériás jellegére hivatkozva. A csatlakozást az Új Demokrácia nevű konzervatív párt vitte végbe. Az őt 1981-ben felváltó PASOK-kormány a kezdetektől bizonyos engedmények kicsikarására törekedett az EU-tól, ami megágyazott a „Görögország az EU rossz fiúja” imázsnak. A szociáldemokrácia jobbratolódásának (neoliberálissá válásának) folyománya, hogy az euró-csatlakozást viszont már a PASOK vitte végbe. A 2000-es évek „pszeudó” (azaz az információs technológiák 2000-2001-ben történő kimerülése után hitelből táplált) növekedése Görögországban – és általában integrált félperiférián, a PIIGS-országokban – jórészt a német és francia bankokban elhelyezett betétekből (és a spekuláció révén azokon felül) nyújtott hitelekre épült. A német és francia bankok kintlévőségei a PIIGSben 2004 és 2008 között 5,2-szeresükre nőttek, sokkal nagyobb mértékben, mint egész Európában vagy az egész világon lévő kintlévőségeik (ezek 2,8-2,9-szerfesükre emelkedtek).21 Ez azt jelenti, hogy az integrált periféria az átlagosnál kedvezőbb megtérülési feltételeket kínált a fejlett országok bankjaiban parlagon heverő tőkék számára. A német és francia bankok (ezek betétesei) tehát ebből az integrált félperiféria „álnövekedéséből” busásan profitáltak. A hitelek bőségesek és olcsók voltak, különösen, hogy – amint a (fél)perifériás gazdaságokban általában – az inflációs hajlam az euró gyenge országaiban (így Görögországban is) jóval nagyobb, ezért náluk a német gazdasághoz igazodó euró alacsony nominális kamatai alacsony, vagy akár negatív reálkamatot eredményeztek. A hitelfelvétel a hitelfelvevő részéről ilyen körülmények között racionális. Ugyanakkor az integrált félperifériának ez a hitelalapú növekedése közvetve és közvetlenül is beruházási lehetőségeket kínált a centrum termelős vállalatai számára is, elősegítve a centrum gazdasági növekedését, exportját. (2000 után a német kereskedelmi mérleg többlete rohamosan nőtt, míg PIIGS-országoké romlott.) A görög olimpiai, vagy a spanyol ingatlanpiaci építkezésekből vagy e félperifériák lakosainak fogyasztásából a centrum vállalatai profitot tudtak realizálni. Centrum és (fél)periféria növekedése a globális gazdaságban szorosan összefügg. A félperiféria eladósodása a centrumban fekvő fölös tőkék „átvételét” jelentette. Ha a bankokban heverő fölös tőkét veszteségként (nem értékesülő tőkeként) értékeljük, akkor azt is mondhatjuk, hogy a centrumban befulladó termelés vesztesége a globális gazdaság pénzügyi folyamatain keresztül átáramlott a perifériákra. A pénzügyi szféra spekulációs ügyletei és a hitelképesség vizsgálatára fittyet hányó hitelezése csak tovább rontott a helyzeten.
2000 és 2008 között a német lakosság megtakarításai a GDP-hez viszonyítva nőttek, a PIIGSországok lakosságáé csökkentek és ez utóbbiak eladósodása nőtt. Nemzetközi szinten nézve tehát az integrált félperiféria a német lakosság (tehetősebb részének) megtakarításait használta fel, amiből részben kamatnyereség származott a megtakarító lakosság számára, részben – a lakossági vásárlások által generált tőkeberuházások révén – profit lett, és mindennek következtében a centrumban is gazdasági növekedés, munkahelyek, bér. Ha az immár a félperiféria lakosságához (és hitelfelvevő vállalataihoz, államaihoz) eladósodás formájában átkerült pénzzel korrekten kívánunk elszámolni, akkor ezeket a tételek is számba kell vennünk. Visszatérve Görögországra, az állami eladósodást az állam „jóléti” költekezései is növelték. A társadalombiztosítás egyenlege hosszú évek óta negatív, az államnak kell kipótolnia a szociális és nyugdíjkiadásokhoz hiányzó összeget. Mondhatjuk, hogy az 1990-es évektől, és különösen a 2000-es években egyfajta „jólét felzárkózás” történt az eurózóna félperifériáján, ám az egy főre jutó kiadások összege (Írországot kivéve) még napjainkban is jócskán elmarad a fejlett európai országokétól, de még az EU28 átlagától is. Ha görög állam ezt a szerény felzárkózást nem finanszírozza, ugyan mivel indokolhatta volna a lakosságnak az EU-ban és az eurózónában való részvételt? Ne feledjük, hogy egyrészt az 1970-es évek olajárrobbanásával jellemzett válságban a munkanélküliség megugrott, és másrészt az 1990-es években az egységes európai piac felé tett neoliberális lépések sorában a görög munkaerőpiac „flexibilitásának” megteremtése volt a feladat. Mindez gyenge jóléti állam mellett társadalmi robbanással járhatott volna (voltak is sztrájkok, tüntetések). Az ipar gyengesége – amelyet az 1981től datálódó európai uniós tagsággal járó szabadkereskedelem csak tovább súlyosbított – és így a privátszféra által kínált munkahelyek és fizetések elégtelensége mellett csak állami intézkedések biztosíthatták a lakosság olyan életszínvonalát, amely nem sarkallja őket a rendszer elleni megmozdulásokra. Hogy ezt egy gyenge gazdaság szegény állama csak hitelből képes megtenni, az nem csoda. A görög állam eladósodása a hajózási elit profitabilitásának biztosítása mellett az EU tagsághoz szükséges társadalmi békét szolgálta. A mai válsághelyzet fényében a 22-es csapdája rajzolódik ki: a fejletlenebb ország a fejlettekkel való integrálódás társadalmi-szociális terheit csak eladósodás árán képes viselni, amely azonban hosszabb távon fenntarthatatlan, s végül a „megszorítások” vagy „költségvetési kiigazítás” révén az eredeti állapot visszaállítására kényszerül.
ÚJ EGYENLÍTÔ
|
9
Angela Merkel és Aléxisz Ciprasz
Ekkor azonban az a helyzet áll elő, amit el akart kerülni: a terheket viselő társadalom fellázad.
A görög és az európai jövő Összefoglalva a fentieket: 1) Görögország alulfejlettsége olyan történelem terméke, amelyben a centrumországok aktív alakító szerepet játszottak; 2) a görög kormányok hanyagsága és költekezései a globális tőkerendszerből sikeresen járadékot húzó görög elit érdekeinek érvényesülése mellett az európai gazdasági-politikai rendszert, Európa tehetősebb országait és rétegeit, végső soron az európai nagytőkét szolgálták; 3) szigorúbb költségvetést folytató kormánypolitika mellett a „görög probléma” már évtizedekkel ezelőtt a felszínre tört volna munkanélküliség, szegénység és a nyomában járó lázongások formájában, egy radikális baloldali politikai fordulat veszélyével, amelyet csak a szélsőjobboldali erők hatalomba segítésének kellemetlen feladatával lehetett volna elhárítani (mint 1967-ben). A „jóléti költekezés” ebben a vonatkozásban a görög elit rendszermentő ösztönéből fakadt, és a Görögország szövetségi rendszerben tartásában érdekelt európai elitet is szolgálta. A kapitalizmus logikája szerint az adósnak viszsza kell fizetnie a felvett hitelt, bármi kényszerítette is a hitel felvételére. A görög adósság azonban – annak nagysága és a görög gazdaság gyen-
gesége miatt – nem lehet visszafizetni, még a lakosság teljes elszegényedése, az állami tulajdon teljes privatizálása esetén sem. Erőltetése esetén folytatódik a lakosság elszegényedése, a gazdaság gyengülése, külső függésének erősödése, a görögök saját államukkal szembeni bizalmatlanságának növekedése, amely újratermeli a belső forráshiányt, az adóelkerülést, a kivándorlást – pedig a görög GDP elmúlt 5 évi csökkenése már most is felér egy háborús pusztítással. Görögország – és a többi EU-periféria – gazdaságának fejlesztése nélkül, az eurózóna és az EU hosszabb távon fenntarthatatlan. Nehéz nem egyetérteni a Sziriza programjában javasolt közös, európai adósságrendezés (adósság-elengedés) igényének jogosultságával, egy közös európai fejlesztési program – „európai New Deal” – szükségességével. Ha mindaz igaz, amit a korábbiakban a görög és a globális, illetve európai gazdaság viszonyáról elmondtunk, akkor ez a legkevesebb, amit az európai centrumországok megtehetnek Görögországért, s így az euró és az Unió fennmaradásáért – tehát önmagukért. Az eurózóna vezetői (mindenekelőtt Németország) azonban elvből utasítják el az eladósodott országok terheinek enyhítését: szerintük a nadrágszíj-meghúzásnak nincs alternatívája. Az európai integrált perifériák megszorításokat végrehajtó kormányai (a spanyol, a portugál, az ír) pedig saját reputációjuk és jövőjük érdekében maradtak hajthatatlanok: ha a görögöknek engednek,
10 | ÚJ EGYENLÍTÔ azzal saját választóiknak azt üzenik, hogy a megszorítások, amiket ők rájuk kényszerítettek, értelmetlenek voltak. Görögország, illetve a Sziriza-kormány útelágazás előtt áll, ahol ez egyik út ugyanide tér vissza, a másikon pedig újabb elágazások nyílnak, ahonnét az egyik szintén mindig a kiindulóponthoz vezet. Az első és alapvető kérdés az, hogy a Sziriza-kormány beadja-e a derekát a hitelezőknek és folytatja-e a megszorításokat, vagy nem. 1. Ha Sziriza-kormány a megszorítások útjára lép, a görög társadalom elégedetlensége el fogja söpörni, és a szociálisan meggyötört társadalom radikalizálódik. Vagy egy még radikálisabb baloldal, vagy – külső segítséggel vagy anélkül – a szélsőjobboldal veheti át a terepet Görögországban. A fentiekben kifejtett problémahalmaz azonban ezzel nem oldódik meg, a történelmileg kialakult társadalmi ellentétek tehát tovább fognak dolgozni. Görögország tehát visszatér a kiindulóponthoz. A másik lehetőség, a hogy a Sziriza-kormány kitart a megszorítás-politika elutasítása, az adósságok elengedésének szükségessége mellett. Ezen az úton elindulva ismét két lehetőség kínálkozik. 2/a) Az egyik, hogy az EU elfogadja ezt az alternatívát, amihez az kell, hogy más országok (elsőként talán a 2015. decemberi választásokon esetleg győzedelmeskedő, a Szirizához hasonló párt által vezetett Spanyolország) is csatlakozzon a görögökhöz, s ezzel megerősödjön az eddigi európai gyakorlattal szembeni politika iránti igény. Az EU perifériáinak kedvező felzárkóztató politika
HIVATKOzáSOK Arrighi, Giovanni (2014 [1990]): A fejődés illúziója: A félperiféria koncepciójának megújítása. Eszmélet, 103. szám, ősz, 159192. o. Artner Annamária (1989): A nem szocialista világ mikroelektronikai ipara. Kandidátusi értekezés, MKKE, Budapest. Artner Annamária (2014): Tőke, munka és válság a globalizáció korában. Akadémiai Kiadó, Budapest, 312 o. Artner Annamária – Róna Péter (2012): Eurosz(k)epszis: az optimális valutaövezet elmélete és az euró gyakorlata. KözGazdaság VII. évf. 1. sz. 83-102. o. ECB (2015): Press release 4 February 2015 – Eligibility of Greek bonds used as collateral in Eurosystem monetary policy operations. http://www.ecb.europa.eu/press/pr/date/2015/html/ pr150204.en.html Eleftheriadi, Pavlos (2014): Misrule of the Few. How the Oligarchs Ruined Greece. Foreign Affairs, November/December, Volume 93, Number 6. Online version: http://www.foreignaffairs.com/ articles/142196/pavlos-eleftheriadis/misrule-of-the-few Európai Bizottság (2013): Küzdelem az adócsalás és az adókikerülés ellen. A Bizottság hozzájárulása a 2013. május 22-i Európai Tanács számára. http://ec.europa.eu/europe2020/ pdf/tax_hu.pdf Geiger, Friedrich (2015): Germans Open to Greek Euro Exit, Poll Finds Poll Respondents Oppose Concessions on Austerity, Debt. 9 Jan, 2015. The Wall Street Journal http://www.wsj.com/ articles/germans-open-to-greek-euro-exit-poll-finds1420791107 Greek finance minister’s letter to the Eurogroup. Reuters, Feb 24, 2015, Berlin. http://www.reuters.com/article/2015/02/24/ us-eurozone-greece-text-idUSKBN0LS0V520150224 Hurst, Luke (2015): Greece Signs Reform Deal With OECD to Avoid Troika ‘Blackmail. Newsweek, 12 March, http://www.
megvalósulása azonban az egész Unió alapvető megváltozását feltételezi, ami nem lehetetlen, de kevéssé valószínű alternatíva. A kapitalizmus természetének ugyanis alapvetően mond ellent a piaci versenyben lemaradók tartós és eredményes felzárkóztatása a piaci versenyben nyertesek jövedelméből való visszaosztás révén. A fejlettség ilyen kiegyenlítése csak az árutermelő, tőkefelhalmozó logika, vagyis a tulajdonviszonyok megváltoztatása esetén lehetséges. Ha ez a nagy változás bekövetkezne, akkor Görögország és a Sziriza, és minden kevésbé fejlett nemzet előtt az a feladat állna, amely azonos e fent vázolt út alternatívájaként kínálkozó lehetőséggel. Ez az út tehát a teendők tekintetében visszakanyarodik kiindulópontjához. 2/b) A másik út, hogy az EU vezetői elutasítják a megszorításoktól eltérő politika lehetőségét. Itt ismét két lehetőség adódik: 2/b/1) visszakanyarodni a legelső útelágazáshoz, és a másik úton indulni el, vagyis az 1) pontban jelzett megszorításokat választani. 2/b/2) A másik lehetőség, hogy a Sziriza mozgósítani tudja/ akarja a görög társadalom azon erőit, amelyek felszámolhatják a történelmi lemaradást. Ennek része, hogy az emberek többsége hajlandó legyen fenntartani a görög államot, aminek feltétele, hogy az emberek magukénak érezzék azt. Ekkor össznépi összefogással kell felszámolni az adóelkerülést és ugyanakkor társadalmi ellenőrzés mellett jól működő közösségi szolgáltatásokat kiépíteni és fenntartani. E folyamatban a kormánynak a
newsweek.com/greece-signs-reform-deal-oecd-troika-blackmail-313399 Kottasova, Ivana (2015): Greece vs. Germany: It’s getting really ugly. 17 March, 2015, CNN, http://money.cnn.com/2015/03/17/news/economy/greece-germany-varoufakis-finger/ Makris, A. (2015): Opinion Poll: Greeks Think Positively of Government’s Handlings. 15 March, Greek Reporter. http://greece.greekreporter.com/2015/03/15/opinion-poll-greeksthink-positively-of-governments-handlings/ Syriza – The Thessaloniki Programme. http://www.syriza.gr/article/id/59907/SYRIzA—-THE-THESSALONIKIPROGRAMME.html#.VO4ax-GoPgB The Guardian (2015): German couple pay Greece £630 ‘war reparations’. 19 March. http://www.theguardian.com/world/2015/ mar/19/german-couple-pay-greece-war-reparation-nafpliotourists Varoufakis, Yanis (2013a): Confessions of an erratic Marxist in the midst of a repugnant European crisis. December 10. http://yanisvaroufakis.eu/2013/12/10/confessions-of-an-erratic-marxist-in-the-midst-of-a-repugnant-european-crisis/ Varoufakis, Yanis (2015): Of Greeks and Germans: Re-imagining our shared future. March 20. http://yanisvaroufakis.eu/2015/ 03/20/of-greeks-and-germans-re-imagining-our-shared-future/ Vaxevanis, Kostas (2012): Greece gave birth to democracy. Now it has been cast out by a powerful elite. The Guardian, 30 October, http://www.theguardian.com/commentisfree/2012/ oct/30/greece-democracy-hot-doc-lagarde-list Wallerstein, Immanuel (2010): Bevezetés a világrendszer-elméletbe. L’Harmattan, Eszmélet Alapítvány, Budapest. Wessel, Rhea – Ewing, Jack (2015): Germans Protest European Austerity Measures. March 18. The New York Times. http:// www.nytimes.com/2015/03/19/business/european-centralbank-protests-frankfurt.html?_r=0
ÚJ EGYENLÍTÔ
görög nemzeti tőkével is konfliktust kell vállalnia, hiszen az adóelkerülés rájuk is, az offshore pedig csak rájuk vonatkozik. Erősen kérdéses, hogy az EU támogatna, vagy akár csak megtűrne egy ilyen politikát, tekintve, hogy az igen hamar uniós jogszabályokba ütközne. Görögország tehát kiesne az euróból, talán az EU-ból is. Egy ilyen trauma átvészelése a 2/b/2) út még következetesebb folytatását követelné. Ha erre a görög társadalom, illetve a Sziriza nem képes, a társadalmi elégedetlenség elsöpörheti a Szirizát és Görögország ismét a kiindulópontnál áll (bár esetleg már az eurózónán kívül): megszorításokkal alkalmassá tenni a Görögországot a globális tőkemegtérülési rendszerben való részvételre, vagy egy egészen más, nem piaci úttal próbálkozni a társadalmi-gazdasági emancipáció érdekében. Ez utóbbihoz is, mint a 2/a) esetben, társak kellenek. Mint látható, mindig ugyanoda lyukadunk ki, a félperifériás fejlődés csapdájához, amelyet nem lehet annak a logikának az alapján felszámolni, amely létrehozta. A görög helyzet tehát arról szól, amiről a rendszerek részei szólni szoktak: az egészről, a globális tőkerendszerről, annak EU-szintű megjelenéséről. Nem egyszerűen Görögország van válságban, hanem az egész EU (az egész globális centrum), mert a mikroelektronikai technológiákra épülő gazdasági rendszer túlhaladottá vált, új technológiákra (talán a nano- és biotechnológiára) épülő új struktúrákra van szükség úgy a gazdaságban, mint a politikában és az egész felépítményi intézmény-
JEGYzETEK 1 Janisz Varufakisz, közgazdász professzor, a görög kormány mai pénzügyminisztere néhány éve „rendetlen marxistának” („erratic marxist”) titulálta magát (Varoufakis, 2013a). 2 Syriza – The Thessaloniki Programme. http://www.syriza.gr/article/id/59907/SYRIzA—-THE-THESSALONIKIPROGRAMME.html#.VO4ax-GoPgB 3 A Memorandumban foglalt program 2014. december 31-ével zárul, de még az előző, a megszorítások végrehajtásával küszködő görög kormány kérésére azt 2015. február 28-ig meghosszabbították. 4 ECB (2015). Az EKB addig minden állampapírt elfogadott a görög kereskedelmi bankoktól euróért cserébe. A görög állampapírok hozamfelára, amely a kockázat nagyságát jelzi, már 2014 végén, a Sziríza győzelmét ígérő választások közeledtével emelkedni kezdett, s 2015 februárjában megközelítette a 10 százalékot (március végén már 11 százalék felett állt). Ekkor az EKB, a görög állampapírok „bóvli” minőségére való tekintettel beszüntette ezek elfogadását. Így a görög kereskedelmi bankok már csak egy másik, drágább – bár a tőkepiaci hitelfelvételnél azért jóval olcsóbb – alapból, az EKB ún. „vészhelyzeti likviditási alapjából” (ELA) juthatnak euróhoz. Ez megnehezíti – megdrágítja – a görög bankok likviditásának fenntartását, és egyben táplálja a tőkemenekítést, ami csak fokozza a likviditási gondokat. 5 Greek finance minister’s letter to the Eurogroup. Reuters, Feb 24, 2015, Berlin. 6 http://im.ft-static.com/content/images/4e4b2122-c40f-11e4a02e-00144feab7de.pdf 7 A nem bér- (és nyugdíj-) jellegű kiadások a görög állam költségvetésének 56 százalékát teszik ki (Greek finance minister’s letter to the Eurogroup. Reuters, Feb 24, 2015, Berlin). 8 Az 1980-as évek végéig a műsorszolgáltatás Görögországban állami monopólium volt. 1987-től előbb az ellenzék indított saját rádióadókat, majd erre válaszul egyes gazdag családok saját tvadót hoztak létre. Az állam mindnek ideiglenes licencet adott, amelyeket azóta is évről évre megújít, és így a frekvenciákért a
|
11
rendszerben. Az ilyen nagy változásokat igényélő korszakos („csomópont-”) válságok azonban csak nagy áldozatok árán oldódnak meg.22 Az első nagy világgazdasági válság kezelése az Amerikai Egyesült államokban is szigorú megszorításokkal, a költségvetési fegyelem elsődlegességével indult Hoover elnök idején, amit Roosevelt jól ismert New Dealje váltott fel. Ez munkahelyteremtéssel, az állam által biztosított közmunkákkal, a munkának tett gesztusokkal annyit ért el, hogy a válság nyomása enyhült, az átlagjövedelem csökkenése megállt, kis emelkedés is bekövetkezett, de nem sikerült restaurálni a válság előtti szintet. A növekedés csak a háborús készülődéssel lendült fel. Az 1970-es évek válságából való kilábalást a fejlődő országok eladósodása katalizálta, lehetővé téve a váltás terheinek áthárítását a centrum válláról a globális perifériára, s ezáltal segítve a centrumországok elektronikát fejlesztő sokmilliárdos állami (!) programjait. Az eladósodás azonban most a centrumot közvetlenül érintő integrált félperiférián történt. Ki fogja tehát viselni a korszakos technológiaváltás költségeit? Ha nem sikerül a görög gazdaságot egészen új pályára állítani, aminek feltétele, hogy Európa más, kevésbé fejlett országai, s ennek folyományaként egész Európa új társadalmi-gazdasági paradigmára váltson, akkor mi vethet véget a válságnak? Az Európa keleti szélén zajló események egy forró háború előkészületeihez hasonlatosak…
mai napig nem kell versenyezni. Minderről Eleftheriadi (2014) számol be részletesen, aki arra is rávilágít, hogy a privát média hogyan védi az oligarchák érdekeit. Szavait megerősíti az ún, „Lagarde-listával” kapcsolatos tapasztalat. Ez a lista több mint kétezer görög állampolgár nevét tartalmazza, akik a HBSC bank svájci fiókjánál vezetnek számlát, és így valószínűleg jelentős összegű adót nem fizetnek meg. 2010-ben Christine Lagarde, az IMF jelenlegi elnöke, akkor francia pénzügyminiszter, adta át a listát a görög pénzügyminiszternek, ő továbbadta utódjának, aki a legutóbbi választásokig volt e poszton, de komoly kivizsgálásra nem került sor. A névsort 2012 októberében Kosztasz Vaxevanisz hozta nyilvánosságra Hot Doc c. lapjában, mire másnap letartóztatták. Többszöri tárgyalásra került sor, mindegyiken felmentették. A görög médiában minderről egy szó sem esett (Vaxevanis, 2012). 9 Hellenic Financial Stability Fund: a görög bankrendszer stabilitásának fenntartására hozták létre 2010-ben, az első görög mentőcsomag idején. A HFSF 50 milliárd eurót kapott a 2040 milliárdos mentőcsomagból, amelyet csak a bankok tőkésítésére használhat fel. A Sziríza az eredeti elképzelések szerint a HFSFben még meglévő pénzt (kb. 11 md euró) szociális/keresletélénkítő célokra fordította volna. 10 Európai Bizottság (2013). 11 Makris (2015). 12 Hurst (2015). 13 Varoufakis (2015) 14 Geiger (2015), Kottasova (2015). 15 Wessel – Ewing (2015). 16 The Guardian (2015). 17 Arrighi (2014 [1990]); Wallerstein (2010). 18 Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika. 19 Portugália, Írország, Olaszország, Görögország, Spanyolország. 20 Artner (1989). 21 Artner – Róna (2012). 22 A technológiai alapú globális hosszúciklusokról és a csomópontválságokról ld. részletesebben Artner (2014).