ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger szeptember 8 10

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Alabán Péter Ózdi SZC Gábor Áron Szakképző Iskolája [email protected] Emlékező mozaikok – A munka világa a Kádár-korszak vidéki Magyarországán A Kádár-korszak második felének helyi társadalmának vizsgálatába – új forrástípusként bevont filmszociográfia jelentőségét több tényező alkotja. A film, mint vizuális forrás „direkt módon tud foglalkozni társadalmi kérdésekkel, egyén és hatalom, személyiség és tömeg, kis és nagyobb közösségek, társadalmi rétegek egymáshoz való viszonyának és problematikájának bemutatásával”, amelyen keresztül a „második gazdaság” és a „szocialista polgárosodás” viszonyrendszerét, lokális jelenségeit, az átalakuló társadalom új kereteit láthatjuk magunk előtt. A képkockákon feltűnő, az Ózdi Kohászati Üzemek (ÓKÜ) árnyékában megbúvó vidék, a falu világa az 1970-es évek végének, az 1980-as évek elejének állapotát tükrözi. „Sápadt” emberek, városba vágyó, elköltözni kívánó fiatalok, megkésett polgárosodás. A barkó etnikum sajátosságait őrző község a palóc néprajzi kutatások egyik bázisa volt. A munka világát évszázadokon át dominánsan meghatározó agrárium, a természeti környezetet jelentő földeken, réteken és erdőkben folytatott gazdálkodás mellett/helyett azonban a második világháború óta egyre inkább a biztosabb egzisztenciát, kiszámíthatóságot jelentő ipari munkavállalás, lényegében mint egyetlen kitörési stratégia a meghatározó. Az egyes forgatási helyszínek között a gyár, az iparvasút, egy-egy üzemegység a munka világának legalább olyan fontos szemléltetése, mint a faluhatár, vagy a „polgárosodás útjára lépő” egyes szereplőivel maga a falu. Gulyás Gyula és Gulyás János (illetve a Balázs Béla Stúdió) filmjei ugyanakkor szinte az utolsó pillanatokat rögzítették kamerával. A rendszerváltozás felé közeledve, majd a szerkezetváltozással bekövetkező gazdasági és társadalmi válság leginkább a magyar falvakat, az egyes nehézipari központok környezetét, illetve annak lakosságát sújtották legjobban. A filmszociográfia forrásértéke az elmúlt negyed század során felértékelődni látszik: a szocialista gazdaságot váltó piacgazdaság munkavilágának „alsó” rétegei, a társadalmi válságjelenségek összevetése, a mindennapok világának megjelentetése, szereplőinek megszólaltatása a hitelesség tekintetében a legfontosabb kordokumentumok közé emeli ezeket az alkotásokat. Túlélni és megmaradni – e két lételem ma is aktuális kérdés a rohamosan csökkenő létszámú elmaradott régiókban. Az egyéni életpályák vizsgálata egyént és közösséget egyaránt reprezentál. Célunk a filmszociográfia társadalomrajzának elemzése, módszertani jelentőségének kiemelése, az „új műfajként” kezelt riport forráskritikája, mindezeken keresztül pedig a munkavállalás formáinak, a munkavégzés lehetőségeinek és a megélhetést biztosító tevékenységeknek a számbavétele a társadalmi jelenségeken át és a „vidék hangján” keresztül.

Andreides Gábor Nemzeti Emlékezet Bizottsága [email protected] A Száll-ügy és a magyar diplomácia

1

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Száll József szokatlanul hosszú ideig, 1962 és 1970 között irányította a Magyar Népköztársaság római diplomáciai képviseletét, először követi, majd ezt követően nagyköveti rangban. Az Elnöki Tanács 197/1970 számú határozata 1970. nyarán felmentette őt beosztásából. Az augusztusban hazatért diplomatát szeptember elején nevezték ki a külügyminiszter személyes tanácsadójává. Száll József azonban 1970. október 5-én, családjával együtt szabályos és érvényes diplomata útlevéllel a komáromi határátkelő helyen elhagyta az országot. A Magyar Népköztársaság egykori római nagykövete Pozsonyon és Bécsen keresztül Rómába utazott, ahol politikai menedékjogot kért, amelyet decemberben meg is kapott. Hosszú huzavona (kapcsolatfelvétel, tárgyalások, rögzített beszélgetések, hazacsalogatási kísérletek, felszólítások-ultimátumok) vette kezdetét a magyar diplomácia és az egykori diplomata között. Előadásomban arra keresem a választ, hogy milyen hatást gyakorolt a magas rangú nagykövet disszidálása a magyar diplomáciára. Kitérek természetesen a magyar-olasz kétoldalú kapcsolatokra is, hiszen az egykori nagykövet személye potenciális feszültségforrás volt a bilaterális kapcsolatok terén (Így a magyar diplomácia meg is tett mindent az egykori nagykövet pálya szélére szorítása érdekében) Megvizsgálom, hogyan alakult Száll József személyes sorsa a hetvenes-nyolcvanas években. Végezetül pedig „ügyének” magyarázatai közül vázolok egy eddig kevéssé vizsgált olasz szálat.

Anka László Veritas Történetkutató Intézet [email protected] A plébános, a kántor és az ’56-os forradalom Tápiószecsőn Tápiószecső Nagyközség területén igen intenzíven zajlottak az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei. A helyi katonai laktanya és fegyverraktár miatt állandó volt a fegyverszállítás a fővárosba. Rendszeresen érkeztek forradalmárok is a faluba, hogy fegyvert szerezzenek. A bázis katonáinak kellett a Nagykátai Járás településein a rendet fenntartani, miután a rendőri egységek elmenekültek a környékről. Tápiószecsőn október 27-én zajlott le a rendszerváltás, választottak népgyűlésen nemzeti bizottságot az önkormányzati feladatok ellátására, és állt fel a nemzetőrség, mint rendfenntartó erő. Schwarda Béla kántor tagja lett mindkét szervezetnek, majd kinevezték a helyi nemzetőrség parancsnokává, utóbb pedig megválasztották a nemzeti bizottság elnökének. E két minőségében vett részt a község irányításában 1956. október–novemberében. A következő évben elérte a megtorló gépezet, egy év börtönbüntetésre ítélték. Kővágó János római katolikus plébános aktív szerepet vállat október 24. és 26. között a helyi forradalmi megmozdulásokban, őt is a nemzeti bizottság tagjává választották. 1957-ben ő is börtönbe került. A plébános és a kántor korábban sem kedvelte egymást. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, a Pest Megyei Levéltárban, a Hadtörténelmi Levéltárban és a Váci Püspöki és Káptalani Levéltárban fellelt források tükrében megállapítható, hogy a megtorlások aszerint érték el ’56 két helyi szereplőjét, hogy a közöttük fennálló feszültég miatt a kántor hívei a plébánost, a plébános hívei a kántort jelentették fel. A bírósági tárgyaláson is felvonultak a szembenálló felek hívei, különböző módon lobbiztak szabadon bocsátásuk érdekében. A politikai rendőrségnek kellett kideríteni, hogy itt valójában emberi

2

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. bosszúról van szó és nem sok alapja van annak, amit a feljelentők a feljelentő levelükben megfogalmaztak. Apor Balázs Trinity College, Dublin [email protected] 56-os menekültek Írországban Az 1956-os magyar emigráció története a köztudatban és a történeti irodalomban egyaránt sikertörténetként jelenik meg. Az Ausztriába érkezett menekültek jelentős részét nemzetközi szervezetek (ENSZ, Vörös Kereszt, stb.) segítségével néhány hónap leforgása alatt tovább szállították 29 célország egyikbe, az új hazájukba érkezett magyarok pedig viszonylag rövid időn belül munkába álltak, és hamar beilleszkedtek az őket befogadó társadalmakba. Az integráció azonban nem volt minden esetben sikeres. Az 56-os forradalom után Írországba érkezett, közel 540 magyar menekült közül például alig hatvanan maradtak az állam területén 1958 végére. Az alig másfél éves írországi intermezzót a menekültek és az ír hatóságok folyamatos konfliktusai kísérték. A menekültek elsősorban a szállás és az élelmezés színvonalára panaszkodtak, illetve sérelmezték a munkalehetőségek hiányát. Az ír kormány ezzel szemben elsősorban propagandacélokra használta a magyar menekülteket: az 1955-ben ENSZ tagságot nyert ország a menekültek befogadásával próbálta meg bizonyítani, hogy méltó tagja a nemzetközi közösségnek. A konfliktus drámai csúcspontját a magyar migránsok 1957. májusi éhségsztrájkja jelentette. A menekültválságot végül nem kormányzati intézkedés, hanem a katolikus egyház beavatkozása oldotta meg. Ennek következtében 258 magyar menekült hagyta el Írországot, és telepedett le Kanadában. Az előadás a menekültek sikertelen integrációjának okaira keresi a választ, és ezzel kíván hozzájárulni az 1956-os emigrációhoz kapcsolódó „siker-narratíva” árnyalásához. Apor Péter Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet [email protected] Ellenforradalom a dzsungelben: A Kádár-rendszer és a harmadik világ forradalmai Az 1950-es évek második felében megnőtt az érdeklődés a gyarmati rendszer felbomlása után születő új országok iránt Magyarországon is. Az előadás azt vizsgálja, hogyan olvasta a pártelit és a magyar értelmiség e fejleményeket a hazai szocializmus tükörképeként: Vietnamot, mint az 1956 után konszolidálódó magyar szocializmus sajátos párját, vagy Castro Kubáját, mint 1848 újjáéledését. Az Európán kívüli világ az (kelet)európai forradalmak már ismerős új kiadásának látszott, amelyből az is megérthetőnek tűnt, hogy mi is történt Magyarországon a 20. században. Aranyos Sándor Szabadtéri Néprajzi Múzeum [email protected]

3

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A lakáskultúra változásai a villamos energia bevezetésével, a 20. század második felében. "... ha kigyúlnak a színes fények!" A lakáskultúra 20. századi változásvizsgálata során kiemelt fontossággal bír annak az értelmezése, hogyan valósítja meg önmagát az egyén saját vagy bérelt házán, lakásán belül. Milyen életstratégiát alakít ki, erről hogyan árulkodik lakott környezete, hiszen a tárgyi miliő átalakulását, az életkörülmények megváltozása előzi meg, „a lakáskultúra az életmód reprezentációja, a lakberendezési elemek, a tárgyegyüttesek, a közöttük élő emberek életvezetési szokásairól vallanak.” Egy adott szociokulturális környezethez kapcsolódó változásokat vetítem le – az elektronikus eszközök által elindított átalakulások függvényében – a lakásbelsők tárgykultúrájára és tárgyhasználatára. A lakáskultúra és a villamosítás összefüggéseinek értelmezésében, a második világháború utáni évtizedek hoztak alapvető fordulatot. Ekkor kezdődött a vidéki települések, épületek, háztartások széles körre kiterjedő villamosítása, illetve az elektromos készülékek tömeges elterjedése is erre az időszakra tehető. A villamos árammal működő berendezések közül a rádió, a televízió, a mosógép és a hűtőszekrény megjelenésének következtében módosuló változásokra koncentrálok.

Á. Varga László ny. levéltár főigazgató [email protected] A salgótarjáni iparmedence munkástanácsai 1956-ban Nem lehet azt mondani, hogy az elmúlt évtizedben tömegével jelentek volna meg a forradalom történetével foglalkozó tudományos munkák. Különösen igaz ez a megállapítás a forradalom egyik legmeghatározóbb, a munkásigazgatás egyik sajátos, bár a történelem során nem egyedülálló, 56-os szerepvállalása miatt mégis példa nélküli szervezetének/szervtípusának, a munkástanácsoknak a kutatására. Arról van szó ugyanis, hogy míg 1917-ben Oroszországban, vagy 1918/1919-ben és 1945-ben Magyarországon a munkástanácsok a polgári társadalom lebontásában, megdöntésében vállaltak vezető szerepet, addig 1956-ban a létező szocializmus ellen, annak megreformálásában – ma azt mondanánk, emberarcúbbá tételében –, de semmi esetre sem annak megdöntésében játszottak fontos, meghatározó szerepet. Az előadásomban a forradalom idején a salgótarjáni iparmedencében található ipari üzemek (acélárugyár, tűzhelygyár, sík- és öblösüveggyár, ötvözetgyár, erőmű valamint a 33. sz. AKÖV, illetve a Nógrád Megyei Szénbányászati Tröszt) munkástanácsainak működése során (1956. október26.–1956. december eleje között) tapasztalható általánosítható jelenségeket, valamint a helyi, csak a medence munkástanácsaira jellemző egyedi sajátosságokat kívánom felvillantani. Többek között választ kívánok keresni arra a kérdésre, hogy miért csak 3-4 napi késéssel reagáltak a medence dolgozói a fővárosi eseményekre. Be kívánom mutatni, hogy miként vették fel, s tartották a kapcsolatot a medence munkástanácsai a miskolci és az ózdi üzemekkel (ezekre mintegy tájékozódási pontként tekintve), majd november közepétől már a tatabányai bányák munkásképviselőivel is, továbbá azt is, hogy milyen volt a medence munkástanácsainak kapcsolata a megyei nemzeti bizottsággal. Szándékomban áll elemezni az MDP-tagok arányát a munkások önkormányzati szerveiben. Bizonyítani kívánom, hogy a munkástanácsok szinte kivétel nélkül, méltányosan jártak el a rendszer kiemelt, a képességeiket messze meghaladó feladatokra kinevezett munkáskádereivel. (A felmentetteket

4

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. nem bocsátották el, hanem szinte kivétel nélkül mindegyikőjüket végzettségüknek és szakképzettségüknek megfelelő munkakörbe helyezték.) Kiemelten kívánok foglalkozni a medencében november 10-11-ét követően ismét talpra álló munkástanácsokkal, valamint a szénbányászati tröszt központi munkástanácsával és a Nógrád Megyei Munkástanács területi munkástanáccsal. S természetesen bizonyítani próbálom, hogy a medence munkástanácsai valóban nem akarták visszaadni az üzemeket, a bányákat volt tulajdonosaiknak, miként a falvak forradalmi szervezetei, az ún. nemzeti bizottságok sem kívánták vissza a földek 1945 előtti birtokosait.

Bacsó Benjámin Debreceni Református Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti PhD program, Baptista Teológiai Akadémia [email protected] 1956 előzményei és következményei a baptisták szemszögéből Az alábbi kérdésekre keresek választ az előadásomban: Milyen előzményei vannak a kisegyházakban 1956-nak? Hogyan reagálnak 1956-ra? Milyen következményei vannak a kisegyházak, különösen a baptisták életében 1956-nak? Ennek érdekében a szakirodalom már ismert elemei mellett, segítségemre van a Baptista Levéltár ez irányból alig kutatott anyaga, illetve az ÁBTL-i kutatás is.

Bajcsi Ildikó Eszterházy Károly Egyetem, Eger Történelemtudományi Doktori Iskola [email protected] Az 1956-os forradalom megítélése Észak-Komáromban és a komáromi járásban, különös tekintettel a (cseh)szlovákiai magyarságra Előadásom célja az 1956-os forradalom megítélésének vizsgálata Észak-Komáromban és a komáromi járásban, különös tekintettel a (cseh)szlovákiai magyarságra. Komáromnak mint határvárosnak a pártállami évek időszaka alatt is szimbolikus szerepe volt a kisebbségi magyarság körében, többek között ezért fontos a lakosság 1956-os forradalomhoz való viszonyulásának mélyebb feltárása a településen. A sajtóanyag mellett a levéltári dokumentumok rávilágítanak a határvárosban és a komáromi járásban élők magatartására az 1956-os magyarországi eseményekkel kapcsolatban, ezzel párhuzamosan a csehszlovák állam felé tanúsított lojalitásukra is fény derülhet. Az előadás személyes visszaemlékezéseken keresztül is megvizsgálja a magyarság forradalommal szembeni viszonyulását, a nemzeti érzések felerősödését és ennek megnyilatkozási formáit a dél-szlovákiai városban.

Balogh Balázs Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézet [email protected]

5

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Az 1956-os menekültek társadalmi integrációja az amerikai társadalomba és a magyar közösségekbe A legfrissebb népszámlálás adatai szerint kicsivel több, mint másfélmillió ember vallotta magát magyar származásúnak (is) az Amerikai Egyesült Államokban. Jelentős részük a harmadik, utolsó nagy bevándorlási hullámmal érkezett az 1956-os szabadságharc leverése után, illetve az akkori menekültek leszármazottai. Előadásomban megkísérlem bemutatni, hogy az Amerikában letelepedett, zömében fiatal szakmunkás és értelmiségi, mintegy negyvenezer „ötvenhatos magyar” milyen fogadtatásra talált a befogadó országban. Külön figyelmet érdemel, hogy a régebbi kivándorlási hullámokkal érkező, a magyar intézményhálózatot kialakító és működtető helyi magyarok hogyan viszonyultak az „ötvenhatosokhoz”, illetve az újonnan érkezők hogyan integrálódtak a lokális közösségekbe. Balogh Éva ELTE Bölcsészettudományi Kar – LMU München [email protected] 60 év 600 km távlatából: kor-és koronatanúk Münchenből (a müncheni magyar emigráció évtizedeiről) Előadásomban a jelenkortörténet új keletű segédtudománya, az oral history elméletébe és alkalmazott módszereibe ágyazva mutatom be 56-os németországi emigránsok élettörténeti elbeszéléseit. A forradalom leverését követő kivándorlási hullám megerősítette a bajorországi magyar jelenlétet. Ők már hamar felismerték, hogy külföldi tartózkodásuk nem csak átmeneti: nyelvileg és eszmeileg hamar beilleszkedtek a német társadalomba. De hogyan találták meg a helyüket egy idegen országban? Milyen nehézségekkel néztek szembe, segített-e valaki új egzisztenciát teremteni? Közben mennyiben őrizték meg nyelvi és kulturális identitásukat? Többek között ezekre a kérdésekre adnak választ a nyugateurópai magyar diaszpóra egyik legjelentősebb központjában, Münchenben készített biográfiai interjúk. A menekültek mindennapi megéléstörténetei alapján ábrázolom integrációjuk jellegzetességeit és szerepvállalásukat a magyarság megbecsülésének megőrzésében. Balogh Róbert Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet [email protected] A szocialista munkás teste 1956 előtt és után: egészségügyi ellátás és üzemi balesetek (Debrecenben) Martha Lampland kutatásai rámutattak, hogy a munkaerő kommodifikációja és a kalória kultúrája fontos szerepet játszottak az államszocialista rendszer kialakításában. Mark Pittaway néhány éve megjelent poszthumusz munkájában azt hangsúlyozta, hogy az ipari munkásság gyenge ellátása fontos szerepet játszott abban, hogy Magyarországon gyenge állam és gyenge társadalom alakult ki az 1950-es években. Az utóbbi két évtized kutatásai a szocialista modernizáció és az új ipari városok közötti kapcsolatot is dekonstruálták. Előadásomban azt állítom, hogy az a mód, ahogyan az ipari üzemekben bekövetkező baleseteket az üzem vezetése jelentette és kezelte, jelzi a hiány és a munkaverseny kultúrájának közegészségügyi intézményekre gyakorolt hatását. Az előadás első részében azt 6

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. vizsgálom, hogy mi volt az intézményi válasz és a sérülésekkel kapcsolatos felelősség megállapításának szerepe az újjáépítésben és az 1950-es évek iparosításában. Az előadás második részében azt vizsgálom, hogy a forradalom és a modernitás új korszaka hogyan hatott az 1960-as évekre bekövetkező munkásegészségüggyel intézményi változásokra. Bánkuti Gábor Pécsi Tudományegyetem [email protected] 1956 egyházi recepciója A magyar katolikus egyház társadalmi szinten nem volt meghatározó szereplője az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek. Mindszenty József beszédein és intézkedésein túl arra is csak a püspöki kar néhány tagjának megnyilatkozásából következtethetünk, hogyan értékelte a katolikus klérus a forradalom eseményeit, miféle várakozásokkal élt, milyen normákat tartott követendőnek, azokhoz milyen cselekvési programot társított, azaz hogyan élte meg a diktatúra összeomlásával előállt új helyzetet. Ha lehet, még ennél is töredékesebb a tudásunk arról a hosszú távon meghatározó jelenségről, miként változott utólagosan, a szabadságharc leverését követően az értékelés. Hogy mindezekről átfogó képet kapjunk, a hierarchia álláspontjának vizsgálata mellett eddig kevéssé vizsgált területeket is be kell vonni a szemlébe. A világi papság különféle csoportjai és a szerzetesrendek által készített előterjesztéseken túl az eseményeknek jellemzően a plébániai Historia Domusokban rögzített, valamint az állambiztonsági iratok között fennmaradt recepcióját. A „kisemberek” nézőpontját, a mindennapok tapasztalatát. Ha katolikus egyház ’56-os és ’56-ról alkotott történetét akarjuk megragadni, az csak mindezen tényezők együttes vizsgálatával lehetséges.

Bárány Balázs Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskola [email protected] „Mit neveztek ők forradalomnak?” Marosán György beszédei 1956-ban Marosán György egyike az 1956-os forradalom legkorábbi ellenfeleinek. Már október 23-án követelte a tüntetések betiltását és a fegyveres beavatkozást. Nem lehetett tehát véletlen az, hogy a megtorlások időszaka kapcsán az ő hírhedt mondatát szokás idézni: „Mától kezdve lövünk!” A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány legaktívabb szónokaként igyekezett az úgynevezett „ellenforradalmi lázadás” résztvevőivel szemben nem csupán fizikai, hanem ideológiai síkon is igyekezett hadat viselni: november 8-án, 10-én és december 9-én elmondott beszédeivel megpróbálta diszkreditálni a forradalmat és annak résztvevőit. Írásainak gyűjteményében , valamint terjedelmes önéletrajzi sorozatának negyedik kötetében ezek a beszédek ránk hagyományozódtak, így tanulmányozásuk a forradalom 60. évfordulóján különösen aktuális lehet. A vizsgálat először filológiai szinten mozog: milyen érvekkel, retorikai eszközökkel dolgozik Marosán? Ki volt a közönség, akihez e beszédeket intézte? Mennyire voltak ezek a beszédek összhangban az MSZMP által kibocsátott hivatalos közleményekkel? A vizsgálat második szintje a kortárs emlékezetet érinti: hogyan értékelték a kortársak (szemtanúk, sajtó stb.) Marosán tevékenységét? Miben különböznek ezek az észrevételek az általa leírtaktól? Végül a harmadik szint a történetírás szintje, melyben azt 7

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. vizsgálom, hogy Marosán (elsősorban retorikai) tevékenysége hogyan jelenik meg a historiográfiában.

Baráth Magdolna Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltára [email protected] Újragondolás kormányfőként: Nagy Imre és az „új szakasz” 1953 júniusában a szovjet vezetés megkerülhetetlennek ítélte, hogy közvetlenül beavatkozzon a magyarországi politikai folyamatokba, és ezzel kísérletet tegyen az ország gazdasági-társadalmi stabilizációjára. A döntés eredményeként a Moszkva által megbízhatónak ítélt, de az előző években semmiképpen nem kompromittálódott Nagy Imre került a miniszterelnöki posztra. Moszkvában a legfontosabb problémát az egyre erősödő gazdasági nehézségekben, és az emiatt, valamint a túlméretezett represszió nyomán kialakult társadalmi elégedetlenségben látták, s ezzel már ki is jelölték a miniszterelnök számára a korrekció irányát. A gazdasági nehézségek felszámolását célzó intézkedések (a beruházások csökkentése és átcsoportosítása, az árleszállítások, a mezőgazdaságból élők helyzetét javító adminisztratív intézkedések) meghozatalával párhuzamosan megszülettek a politikai elnyomást enyhítő intézkedések (korlátozott amnesztia, kitelepítések és internálások megszüntetése, az ÁVH szerény mértékű korlátozása) is. Mindezekre lényegében 1954 elejéig sor is került, miközben a párt- és állami vezetők összetétele alig változott, és Nagy Imrének folyamatosan meg kellett küzdeni a Rákosi befolyása alatt álló pártvezetés és az apparátus ellenállásával is. Az első hónapokban elsősorban tűzoltó jellegű intézkedésekre került sor, és fokozatosan – szinte az élet minden területén – megkezdődött a korábbi időszak jogszabályainak felülvizsgálata és újraalkotása. Noha a legfontosabbnak tartott törvények irányelveit továbbra is a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságában határozták meg, Nagy Imre kezdettől fogva törekedett a kormány szerepének növelésére, érdemi munkájának erősítésére (mindenekelőtt a Minisztertanács Vas Zoltán vezetésével létrehozott Titkársága segítségével), a jogszabályok az érintett minisztériumokkal egyeztetve, viták közepette születtek meg. A kormány működésének mérlegét megvonva, a vizsgálat arra is kiterjed, hogy e korrekciós intézkedések mennyire voltak tartósak, és melyek azok, amelyek a Nagy Imre leváltása utáni visszarendeződés áldozatává váltak.

Bartha Dorottya – Zámbó Lilla Eötvös Lóránd Tudományegyetem – Eötvös Loránd Tudományegyetem Atelier Európai Társadalomtudományok és Historiográfia Tanszék, École des Hautes Études en Sciences Sociales de Paris [email protected] – [email protected] Helyek, szimbólumok, 1956 és öröksége a városi térben. Az 1956-os forradalom és szabadságharc örökségesítése Budapesten Előadásunk fő célja, hogy megvizsgáljuk, hogyan értelmezhető az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezete a kulturális örökség fogalomrendszerében. Mit tehet a történész, 8

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. amikor a kortárs múltinterpretációk (intézményesített vagy szabályozatlan) formáit látván azzal szembesül, hogy már nem ő a történelem egyedüli autoritása? Az 1956-os forradalom és szabadságharc városi térben kivetített emlékezete és öröksége példaként szolgálhat arra - a kulturális örökség paradigmára jellemző - az elmúlt évtizedekben felerősödő jelenségre, melynek során egyre több társadalmi szereplő véli úgy, hogy hiteles értelmezését és leírását adhatják a múltnak. Az előadás azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy milyen formában vizsgálható és ragadható meg 1956 örökségesítési folyamata, miként interpretálják, használják fel a városi térben, valamint hogy hogyan válik ezáltal alkalmas példává arra, hogy a múlt eseményeit a mindenkori aktuális célokhoz igazíthassák? A Kádár korszak alatti kényszerű hallgatás, a forradalom utáni gyors épület helyreállítások, restaurálások és a nyomok szisztematikus eltüntetése megtörte a helyek emlékezetét Pierre Nora-i értelemben, és ez az elnyomott emlékezet csak a rendszerváltás után került felszínre. A szemtanúk tanúságtétele elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az addig manipulált/ elhallgatott múlt rekonstruálható legyen, de a rájuk rótt “emlékezés parancsa” azzal is jár, hogy egyre gyakoribbá vált az egyéni emlékezet cenzúra és szakvélemény nélküli megnyilvánulása. Az előadás ennek a problémának az elemzési lehetőségeit kívánja a város terében hagyott lenyomatok, budapesti esettanulmányok példáján keresztül röviden felvázolni.

Bartha Eszter Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar [email protected] Munkáspolitika 1956 után Az előadás röviden vázolja az ipari munkásság szerkezetét a második világháború előtti Magyarországon, elsősorban Rézler Gyula és Mark Pittaway kutatásaira támaszkodva. Fontos megállapítás, hogy a magyar ipari munkásság erősen szegmentált volt mind társadalmi, mind pedig politikai vonatkozásban (éles ellentétben az államszocializmus alatt kreált homogén és forradalmi tudatú munkásosztály-képpel). Pittaway részletesen bemutatja, hogyan próbálta meg a Rákosi-rendszer kinevelni a szocialista, forradalmi tudatú munkásosztályt, mely kísérlet során a rendszer szembefordult a hagyományos üzemi hierarchiákkal (melyet elsősorban a szakképzettség, illetve a gender tagolt), és ezzel sikerült maga ellen fordítania a munkásság egy jelentős részét (nem utolsósorban ezért fordultak szembe a munkások a hatalommal 1956-ban). Az 1958-as munkáshatározat azt a felismerést tükrözte, hogy a forradalmi ideológia erőltetése helyett (vagy amellett) tekintetbe kell venni a munkások bizonyos - elsősorban anyagi jellegű - követeléseit. Az előadásban egy esettanulmány - a győri Rába gyár - anyagai tükrében mutatom be a munkáspolitika helyi fogadtatását, illetve külön kitérek az 1968-as új gazdasági mechanizmus tárgyalása során az ún. "munkásellenzék" kérdésére (a gyár legendás vezérigazgatóját, Horváth Edét végül felső szinten, Fock Jenőnek kellett megvédenie a munkásellenesség vádjával szemben. Az ügy a Központi Bizottságig is eljutott, és rengeteg aktát eredményezett). Miközben Horváth Ede meg tudta őrizni vezető pozícióját, a sors fintora, hogy 1989-ben ismét munkásellenességgel vádolták. Előadásomban röviden kitérek a "jóléti diktatúrák" belső legitimációs válságára, amely végleg elidegenítette a hatalomtól a nagyipari munkásságot - vagy annak jelentős részét.

9

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10.

Bartók Béla Eszterházy Károly Egyetem, Történelemtudományi Intézet [email protected] 1956-ról 1986-ban Szolnokon 1986. november 4-én a Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormány megalakulásának 30. évfordulóján az MSZMP KB és a Szolnok megyei tanács Szolnokon emlékülést rendezett. Az előadás azt elemzi, hogy a felszólalók hogyan vélekedtek az 1956-os ellenforradalomról és milyen különbségeket találunk a korabeli tudósításokban a megyei lapok oldalain. Elsősorban a Szolnok Megyei Néplap tudósítása és Berecz János KB titkár beszéde és nézetei tükrözték legjobban azt, hogy a párt 30 év után sem változtatott az események megítélésén, és az előadó megpróbálta a párt és a nép javára fordítani, igazolni a forradalom leverését. Szerinte anélkül nem valósulhatott volna meg az a gazdasági és társadalmi fejlődés, ami Magyarországon 1986-ig történt. A rendezvény híven tükrözte, hogy a Kádár-rendszer legitimációját az 1956-os forradalom leveréséből nyerte és az 1980-as évek válságos éveiben szüksége volt a visszaemlékezések segítségével a fogantatás és a születés körülményeinek felidézésére a túlélés céljából. Az emlékülés - ami egyébként egy hamis eseményre, a Kádár-kormány szolnoki megalakulására épült - egy hanyatló diktatúra elkeseredett önigazolási próbálkozását tükrözte.

Bata Tímea Néprajzi Múzeum [email protected] „A hagyományok miatt mindenki ment nászútra. Ki ide, ki oda, SZOT-üdülőbe, céges üdülőbe”: szociálturizmus és nászút Előadásom fókuszában a 1970-es évektől a rendszerváltásig terjedő időszak magyarországi nászútja áll, amikor az ország lakosságának meghatározó része számára intézményesült a nászút gyakorlata. A szocialista berendezkedés szakított a korábbi életmóddal, megtörte és átalakította az európai mintákhoz igazodó korábbi nászutazási normákat is. A vizsgált korszakra jellemző a hagyományoktól való gyorsabb ütemű eltávolodás, mely a falvakban élők mindennapjait is átalakította. A nászút népszerűvé válásában fontos szerepet játszott a Kádár-korszak idejében megjelenő (új) szabadidő fogalom, az új családszerkezet és új fogyasztási szokások, a részleges, nemzetközi trendekhez is igazodó belföldi „tömegturizmus” elterjedése. Az állam a házasságkötést (és közvetve a gyermekvállalási kedvet is) extra állami lehetőségekkel igyekeztek vonzóvá tenni: fiatal házasok könnyebben juthattak lakáshoz, üdülési beutalóhoz is. A korszak meghatározó belföldi nyaralási formáját jelentette az ún. szociálturizmus, mely az 1950-es évektől a munkás-, kevésbé tehetős és vidéki családok utazási modelljének kialakításában is meghatározó szerepet játszott. A két tendencia hatására a vidéken addig majdhogynem ismeretlen nászutazás kevesebb, mint egy évtized alatt, az 1970-es évek derekára a lakosság egy meghatározó hányada számára is általánossá és elérhetővé vált. 10

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Előadásomban vázolom a szociálturizmus hátterét, kiépülését és a specializáció hatására létrehozott nászutas üdültetés helyzetét. Saját kutatásomra (interjúk, kérdőíves felmérés) és archívumi anyagokra alapozva mutatom be a korszakra jellemző nászúttípusokat: az állami keretbe illeszkedő SZOT- és vállalati üdültetést, az egyéni formáknak teret adó kereskedelmi üdültetést, kölcsönkapott baráti nyaralókban történő nászutat és a kuriózumnak számító külföldi utazást.

Bazsányi Sándor Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar, Esztétika Tanszék [email protected] 1956 szépirodalmi emlékezete Jókora sokszínűséget mutatnak 1956 értelmezésének és értékelésének kulturális formái: az évtizedekig hivatalosított emlékezet- és felejtésalakzatoktól az újabb keletű politikai-ideológiai kisajátításokig. Így például a művészet terén találunk példákat bőséggel a forradalom érzületi-esztétikai heroizálásaira, de éppúgy érvényes művészeti ábrázolásaira is. Az előadásban néhány szépirodalmi változat kerül szóba.

Bayer Árpád Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar [email protected] Üröm, Pilisborosjenő és Budapest kapcsolatai a Kádár-korban „Az idegen, aki netán kedvet kap arra, hogy (a Budapest határát jelző táblától – B. Á.) néhány lépéssel odább letérjen az országútról, és egy minden útbaigazító jelzést nélkülöző bekötőútra térjen, negyedórás, jókora emelkedőkkel tarkított túra után hamisítatlan, csendes, poros kisközségre bukkan.” - kezdte Ürömről szóló leírását 1974-ben Fekete Gábor. Az említett úton a településről egy mellékúton Budakalászra, és a gyakorlatilag zsákfalu Pilisborosjenőre lehet eljutni, így lényegében ez az egyetlen közlekedési útvonal, amin keresztül Budapestre lehet jutni. Előadásomban azt vizsgálom, hogy az úttal együtt milyen kapcsolatok kötötték össze a két települést és a fővárost, és hogyan változott mindez a települések társadalmának, funkciójának átalakulásával. A társadalom változását elsősorban a népszámlálások adatain keresztül szeretném megragadni, míg a települések viszonyának feltárásához a szakirodalmon kívül a Budapest és az agglomeráció viszonyát, illetve a két település helyzetét bemutató tanácsi iratokat és településfejlesztési koncepciókat, elemzéseket veszek alapul. Békés Márton Terror Háza Múzeum [email protected] Városi gerilla 1956-ban

11

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A hadművészet mintegy kettőezer éves történetében gyakran előfordult, hogy gyengébb fél csapott össze erősebbel. Az még inkább jellemző volt az ilyen, ún. aszimmetrikus konfliktusokra, hogy a katonái létszámában, kiképzésének és vezérkarának minőségében, ellátmányának mennyiségében fölényben lévő hadviselő fél államilag szervezett megszálló erő volt, míg a minden szempontból alul maradó szervezetlen, helyi és védekezésre kényszerülő. Egyvalamiben volt előnyben a mindenkori gyengébb fél: ez a helyismeret volt és a lakosság szimpátiája, amelyet Carl Schmitt „tellurikus” vonásként azonosított. Miután a megszállt ország hivatásos hadserege vereséget szenvedett, a lakosság köréből szerveződött egyenruha nélküli – vagyis irreguláris – ellenállás, a napóleoni háborúktól kezdve a II. világháborúig. A gerilla- vagy partizán-hadviselés eszközeivel élő védekező fél célja a háború elhúzása és az ellenség kifárasztása volt. Mindennek teoretikus háttere Clausewitz-től Engelsen és Arábiai Lawrencen át Maóig és Che Guevaráig húzódik. A gerilla-hadviselés elméletét mindenkor megelőzte annak gyakorlata, stratégiai és taktikai értelemben pedig alig fejlődött valamit, hiszen egyszerű célkitűzései és az ahhoz vezető út kezdettől fogva teljes fegyverzetben készen állt. Az 1956. október 23-án kitört magyar forradalom másnap hajnalra szabadságharccá vált, amikor is a fegyveres felkelők a gerilla-hadviselés addigra közismert módszereivel szálltak szembe a megszálló Szovjet Hadsereggel és a velük kollaboráló belső erőkkel. A II. világháborúban már több hadszíntéren is előforduló városi hadviselés – amelyben reguláris erők csaptak össze (Aachen, Berlin, Budapest, Sztálingrád) – 1956 Budapestje esetében olyan aszimmetrikus küzdelem volt, ahol a világ legerősebb, jól szervezett és óriási nehézfegyverállománnyal rendelkező hadseregét tartóztatta fel egy héten keresztül pár ezer, gerilla-taktikát alkalmazó, könnyűfegyverzetű helyi felkelő, méghozzá a lakosság hathatós támogatásával. Az 1956. október 24–28. között zajló budapesti városi küzdelemben a gerilla-hadviselés összes addig bevett harceljárását alkalmazták a magyar felkelők (álcázás, csapdaállítás, éjszakai támadás, lakosság közötti elvegyülés, lesállásból támadás, megtévesztés, mozgás). A magyar felkelők katonai sikerei alapvetően járultak hozzá ahhoz, hogy a forradalom győzött és nem torkollott valamilyen kompromisszumba. A kormányt a fegyveresek állhatatossága kényszerítette rá a nép követeléseinek elfogadására, a szovjeteket pedig Budapest elhagyására. Bencze Dávid Selye János Egyetem Komárom, Történelem Tanszék [email protected] A hidegháború értelmezése a paradigmákon keresztül és az 1956-os forradalom Dolgozatom fő témája a hidegháború, mint történelmi jelenség értelmezése az 1956-os magyarországi események tükrében. Szovjetunió bukása óta és a közelmúltban történt változások hatására felmerült az igény a hidegháború definiálására így 1956 értelmezése a világi perspektívában is. A történelmi megismerés szándékával a jelenlegi Kelet és Nyugat közötti viszony szisztematikus vizsgálata olyan megvilágításba helyezi a hidegháborút, amely az eddigi ismereteinket felborítja. Az eddig ismeretes hidegháborús értelmezési koncepciók, mint a hagyományos a revizionista és a poszt-revizionista koncepció valamint a korporatista koncepció mindig csak egy bizonyos szempontból vizsgálja a hidegháborút. Az újszerű értelmezéseknek a világrendszerbeli hidegháborús értelmezések adhatnak táptalajt, amely gyakorlatilag szabályszerűségeket keresve vizsgálják és bizonyítják a hidegháború eseményeit. Elindulva ebből a koncepcióból kívánok egy komplex, mindenre kiterjedő hidegháborús értelmezést 12

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. adni, illetve ezek a szabályszerűségek rendszerével kívánom értelmezni a közelmúlt – a jelenlegi terminológiával élve – poszt hidegháborús eseményeket bizonyítani, hogy a hidegháború a Szovjetunió bukása után csak egy újabb arculatváltáson ment keresztül. A paradigmaváltások fontos momentumok a hidegháborút illetően, sőt a paradigmáknak köszönhetően lehetünk hajlamosak rövidebb pár éves korszakolásokra. Ha a paradigmák hatásaira, nem mint korszakváltó tényezőkre tekintünk, hanem mint hidegháborús kor szellemére, akkor új megközelítésben kell rávilágítanunk a „Modus Vivendi”, a polarizálódást, a fegyverkezést, a status quo, a détente illetve a peremterületek fogalmakra. Dolgozatom tehát a hidegháború 1956-os eseményét értelmezve kívánja a poszt hidegháborús helyzetet megmagyarázni. Mindamellett megvizsgálom a határon túli kisebbségek viszonyulásainak milyenségét – melyik szemszögből kihez fordul lojalizmussal.

Bencsik Péter Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Jelenkortörténeti Tanszék [email protected] Társadalmi önszerveződés és a hatalom a forradalom kitörése előtt 1956 kora tavaszán, az SZKP XX. kongresszusa után Magyarországon ismét olvadás kezdődött meg a politikai életben és a társadalomban. Az 1954-es resztálinizálási kísérlet végképp kudarcba fulladt. A rendszer elleni kritikákat már 1955-ben sem lehetett elfojtani, de a kongresszus után ezek a hangok megerősödtek, s egyre inkább elérték a pártvezetést is. 1955 végétől számos területen folyt reformok előkészítése, ami idővel fel is gyorsult. (A külföldre utazás szabályainak liberalizálása terén a változások életbe is léptek, de már 1956 tavaszán előkészítették a parlamenti munka, az államigazgatás, a választójog, az értelmiséggel szembeni politika reformját stb.) A reformok életbe léptetése felgyorsult, amikor 1956 júliusában Rákosi távozni kényszerült. A pártellenzéki mozgalom vezetői eleinte pozitívan tekintettek a változásokra, az új vezetés (Gerő Ernő és társai) azonban -- miközben a reformok hívei voltak -- jellegzetes sztálinista módon léptek fel a bírálat minden megnyilvánulása ellen. Az előadásban azt vizsgálom, milyen reformokat vezetett be a régi-új pártvezetés és milyen módon tette meg ezt, valamint azt, hogy milyen célokkal, tervekkel és követelésekkel lépett fel a (párt)ellenzék. E két törekvés interakciójának, egymásra hatásának vizsgálata pedig érdekes tanulságokkal szolgál a forradalom kirobbanásának okai kapcsán.

Besson-Pollatsek Esther Paris St-Denis, Paris Panthéon-Sorbonne [email protected] Párizsi megemlékezések a magyar forradalomról (Sujánszky Jenő) Sujánszky Jenő 1929. augusztus 4-én született Budapesten. Gyermekkorát Siófokon töltötte és a középiskolát is ott kezdte. Tizenöt évesen önkéntesként harcolt Budapest ostrománál. A háború után, hadapródiskolás társaival megalapította a titkos Mezartin csoportot. 1955-ben letartóztatták és bebörtönözték. Amikor 1956-ban, a forradalom alatt kiszabadult, egyenesen a Corvin közbe ment harcolni. A forradalom leverését követően Franciaországba menekült, ahol egyik megalapítója lett a Magyar Szabadságharcosok Franciaországi Tagozatának. 13

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Sujánszky 1958 óta a forradalom évfordulóján minden évben megemlékezést szervez a francia hatóságokkal közösen, amin a Diadalív alatt rendszerint több száz ember vesz részt. A rendezvényen katonák, politikusok illetve újságírók is ott vannak. Éveken át próbálta Sujánszky Jenő közvetíteni a franciáknak a forradalom „igazságát”. De milyen „igazság” ez tulajdonképpen? Hogyan alakult át idővel ez az „igazság”? Milyen az említett emlékbeszédek visszhangja Franciaországban? Bezsenyi Tamás Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar [email protected] Szocialista törvényesség, gazdaság és ideológiai tudástermelés a Kádár korszakban Az 1956-os forradalmat követően a bűnözéshez való viszonya az államnak folyamatosan változott. Az 1960-ban megalapított Országos Kriminalisztikai Intézet (OKRI) először foglalkozott a bűnügyi munka tudományos megalapozottságával és technikai fejlesztését elősegítő munkával. Az 1960-as évek derekára az intézet felvehette profiljába a büntetőeljárás segédtudományai (a kriminalisztikai szempontok) mellé a bűnözés oksági vizsgálatát, vagyis a kriminológiai aspektusok társadalomtudományi vizsgálatát. 1969-ben Kulcsár Kálmán lett az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója, aki a hetvenes évek Magyarországán egyre erőteljesebbé tette a jogalkalmazás vizsgálatát a gazdasági és társadalmi viszonyokba beágyazva. A szocialista erkölcs és a normaképzés jelentőségét folyamatosan újrafogalmazták a Jogtudományi Közlöny hasábjain olyan közgazdászok, mint Sárközy Tamás vagy olyan jogászok, mint Bárd Károly. Az 1980-as évek közepén Szabóné Nagy Teréz hozza be a büntető igazságszolgáltatás diskurzusába a hatékonyság problematikáját. A korszakban a szocialista embernek címzett normatív elvárásoktól eljutunk a büntetőhatalom szervezeti működésének diszfunkcióihoz, amelyet már a folyton újrafogalmazott elvárásokkal és kötelezettségekkel elképzelt szocialista embertípus szolgáltatásként értelmez, azonban a büntetőeljárás hatékonysági problémái miatt rendszerszinten használhatatlannak ítél. A jognak való megfelelés pedig a kikényszerítőhetőség korlátai miatt újra és újra meghúzza a normasértések és a jogi engedmények határvonalát.

Bezsenyi Tamás Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar [email protected] A kádár-kori prostituáltak hétköznapi világa és a rendőri szervek alvilág értelmezései Az 1960-as években a prostitúció újra problémaként jelentkezik a belügyi diskurzusban. Heller Farkas Tamás rendőrtiszt A prostitúció időszerű kérdései című írásával a Belügyi Szemle korabeli szerkesztősége még nem értett egyet és a lap hasábjain vitát is provokált. Ekkor még kérdés volt, hogy az 1950-es évek represszív kriminálpolitikai taktikája mennyiben oldotta meg a prostitúció kérdését. Szabó László az 1960-as évek végén kiadott Kék fény című kötetében már az egyetlen olyan bűncselekményfajtaként ábrázolta a prostitúciót, amelyet képtelenség felszámolni, ezért meg kell tanulni vele együtt élni. Az 1970-es években az Országos Rendőr-főkapitányság, mint szakirányító szerv havi és éves szinten is foglalkozott a prostitúció kérdésével. A New York-i egyezménynek köszönhető 14

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. büntetőjogi igény érvényesítése teljes egészében az 1961-es első szocialista büntetőjogi kódex létrehozásával alapozódott meg, ahol a kerítőket, elősegítőket és kitartottakat külön minősítette bűncselekményként a tiltott kéjelgést megvalósító prostituáltak mellett. Az ORFK jelentéseiben a rendészeti szakember a büntetőjogi tényállások mögé már társadalmi csoportokat tudtak behelyezni, amennyiben az elősegítőket tanácsi lakásokkal rendelkező idős nyugdíjasokként azonosították, a kerítőket személyszállításban vagy vendéglátásban dolgozókként, míg a kitartottakat a társadalom marginális szereplőiként ismerték fel. A Budapest Főváros Levéltárának átadott rendőrségi dokumentumai alapján jól látható, hogy az 1970-es évektől, de az 1980-as években egyértelműen a prostituáltakat már nem elsősorban kriminalizálták, hanem a körülöttük megjelenő bűnözők vagy második gazdaság élénkítésében érdekelt ügyeskedők úgynevezett alvilágának feltárása érdekében informátorként használták. A prostituáltak jelentették azt a szemüveget, amelyet felvéve a rendőrség lehetőséget szerzett arra, hogy rátekinthessen a potenciális bűnözői hálózatokra.

Bezsenyi Tamás – Lénárt András Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar – OSZK 1956-os Intézet és Oral History Archívum [email protected] / [email protected] „Csak baj ne legyen belőle” – Az 1956-os forradalom mint referencialitás a Kádárkorszakban A szocialista Magyarországon az 1956-os forradalom egy olyan diszkurzív feketelyuk, amely töménytelen interpretációt nyelt el a korábbi évtizedek során. Az előadásban azt vizsgáljuk, hogy a különböző politikai és rendészeti szervek működésében mikor és milyen körülmények között jelentek meg utalások az 1956-os forradalomra. A pártbizottsági anyagokban elsősorban az ellenforradalomra való pozitív célú megemlékezés elkerüléséről valamint a fasiszta jelenségek felbukkanásaira való fokozott figyelem fenntartására ügyeltek. Az állambiztonság, illetve a rendőrség viszont a politikai diskurzus proaktív szemléletével szemben sokkal reaktívabban kényszerültek foglalkozni a kérdéssel. Az 1960-as évek derekán több büntetőügyben is felmerült az ellenforradalom és az imperializmus kérdésköre. Az Onódy ügyben a Magyar Éttermi és Büfé Vállalat vezetőjét olyan sikkasztási és csalási technikák elkövetésével vádolják, amelyek a forradalmat követő időszakban elképzelhetetlennek látszottak. A cinkotai Autóalkatrészgyár Vállalatnál a rendész a dolgozók fizetésének megszerzése érdekében elhiteti a munkásokkal, hogy a széfben titkos ellenforradalmi szervezkedést elősegítő adóvevő berendezést rejtettek el. A Kalef (a Moszkva téri „galeri”) egyik tagja 1966-ban, a forradalom tízedik évfordulóján megemlékezést kíván előkészíteni. Ezek az ügyek az állambiztonságot és a rendőrséget furcsa kihívással szembesítették: hogyan lehet az ellenforradalmi törekvések és az imperialista összeesküvések felbukkanását úgy előadni, hogy az államhatalom rendjének megdönthetetlensége ne válhasson potenciális veszéllyé, ugyanakkor az ügyek politikai súlyán keresztül az állami erőszakmonopólium saját legitimitását is megerősítse.

Birkás Anna Eötvös Loránd Tudományegyetem Atelier Európai Társadalomtudományi és Historiográfiai Tanszék 15

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. [email protected] A magyarországi párttörténetírás 1956 táján és a kommunista párt válsága A kommunista párt a pártállami rendszer a kezdeteitől egy újszerű történetírói műfaj, a párttörténetírás intézményesítésére törekedett, hogy a kommunista pártról, mint a szocialista rendszer épülésének legfontosabb komponenséről “objektív” ismeretek álljanak a rendelkezésére. A propaganda és a tudományos ismeretek sajátos egyvelege formálódott ezen a terepen és mutatja alakváltozásait. A párt történetéhez hozzárendelt tudományos vízió a Szovjet Kommunista Párt 20. kongresszusával újszerűen került előtérbe Magyarországon is, élesztette fel az objektivitás igényét és az illetékes történetírók ábrándjait, hogy a valódi tudománnyá válás során az általuk ellátott politikai funkciók hatóköre tágítható. A párttörténetírás dilemmái jellemzően azt a bonyolult és a rendszer velejéig ható problémát körvonalazták, hogy mit jelent a pártnak/a pártvezetésnek önmaga számára tudományos megállapításokat tenni a pártról. Az MSZMP KB Párttörténeti Intézet kollektívája számára az 1956-os események tették igazán időszerűvé, hogy sokoldalú hivatásként domborítsák ki a párt szolgálatában végzett tevékenységüket. Előadásom – a levéltári anyagok alapján ismerhető – 1958-ra időzített ellenforradalmi-dokumentumkötet esetére fókuszál, mely a párt újrakonstruálását nem egyszerűen operatív, de hangsúlyosan diszkurzív folyamatnak mutatja. Ez a pártvezetés legitimációs stratégiájáról szól, melynek egy párttörténeti narratívával kellett magyaráznia az MSZMP arculatát. Kérdésként merül fel ugyanakkor, hogy az 1956 körüli akut krízishelyzetben mi az, amit a párttörténetírás a maga kontinuus dilemmáival a tudománnyá válásról érzékeltetni képes a párt helyzetéből és egy hosszú távra berendezkedő politikai szisztéma geneziséről. 1958 magasságában az ellenforradalom-narratíva kizárólagos térhódításakor a pártnak eme belső intézménye számára olyan elbizonytalanító feladattá vált a párttal történtek elbeszélése, hogy dokumentumokkal kísérelték meg az események autentikus percepciójával való konfrontáció színre vitelét. A párttörténetírás politikai funkcióit tekintve tehát akár az is felvethető, hogy milyen potenciál lehetett a Magyarországon ekkor még mindig fiatal tudományos műfajban az 1956 mint ellenforradalom paradigma differenciálására?

B. Kádár Zsuzsanna Politikatudományi Intézet – Wesley János Lelkészképző Főiskola [email protected] Szociáldemokrata újrakezdések Magyarországon (1945–1956–1989) Előadásomban a szociáldemokrata pártszerveződés három időszakát emelem ki és elemzem, az 1945-47, illetve 1956-os, valamint rövid kitekintéssel az 1989-es újrakezdés korszakát. Felhasználva az oral history interjúk bázisán kibontakozó képet, arra keresem a választ, hogy alapvetően különbözött-e a szociáldemokraták pártfegyelme, párthűsége más pártok tagságához képest. Külön vizsgálódás tárgyává teszek egy kevéssé ismert, de annál tipikusabb szociáldemokrata életutat, mely két időszakon is átível, Toller Károlyét. Bódy Zsombor

16

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Szociológiai Intézet [email protected] Az Ikarus gyár társadalma 1956-ban és az azt követő években. Szakmunkások, technokraták, vállalatvezetés Az előadás az 1956-os forradalom és a megtorlás középtávú hatásait vizsgálja a szocialista nagyvállalatok közül az Ikarus példáján. Az 1956-ot követő években a vállalatok belső erőviszonyai átalakultak. A képzett szakmunkások, de a munkásság más csoportjai is, minden represszió ellenére nagyobb mozgástérrel rendelkeztek, mint korábban. Nem kevésbé lényeges változás, hogy a vállalatok műszaki káderei mind bátrabban próbálkoztak önálló, technokrata igényekkel való fellépéssel. Azaz racionálisnak minősülő szakmai tudásukra alapozták szerepük legitimációját, s így gyorsan eltávolodtak a közvetlenül politikai beszédmódtól, azt feltételezve, hogy a szakszerű ismeretek, a szakszerű megközelítés alkalmas a termelési, a vállalati, végső soron pedig a legkülönfélébb társadalmi problémák megoldására is. Az új helyzetben a vállalatvezetésnek is más módon kellett működnie ahhoz, hogy működtetni tudja az üzemet és fenntartsa a megfelelő viszonyt a munkások és a technokrata szellemiségű káderek különböző csoportjaival. (Ez a vállalatokon belüli átalakulás megelőzte és bizonyos értelemben előkészítette azokat a változásokat, amelyek azután az 1960-as években a technokrata szemlélet térnyeréséhez – s ezzel a közvetlenül ideológiai szempontok háttérbe szorulásához, majd pedig a gazdasági reformokhoz vezettek. A technokrata szemlélet nyílt vállalása például az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB), mint kutatásfejlesztési csúcsszerv 1962-es meglapításában fejeződött ki.) Az előadás az 1956 utáni évek vállalaton belüli változásainak elemzésére korlátozódik, a további fejleményekre csak a tágabb kontextus felvillantása érdekében utal.

Bognár Katalin Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár [email protected] Köztársaság tér, 1957. Az 1956-os forradalom nyomai a Népszabadság fényképarchívumában A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára őrzi a Népszabadság című napilap fénykép-archívumának 1949 és 1964 közötti részét. A kb. kétszázezer fénykép-negatív a lap által alkalmazott fotóriporterek munkáját tükrözi. Bár az archívumból hiányoznak az 1956 szeptembere és 1957 eleje között készült felvételek, 1957-ből rengeteg olyan fénykép-riport maradt fenn, amelyek a forradalom nyomait és következményeit örökítik meg. A „normális élet” újraindulásáról szóló riportok (boltok újranyitása, az oktatás, közlekedés újraindulása) mellett a külföldi segélyek érkezését és a hazatérő disszidenseket megörökítő felvételek jellemzően az 1957-es év első négy hónapjában készültek. Az élet újraindulását hangsúlyozó riportokat 1957 elején hamar felváltják a megszokottá vált mindennapi élet felvételei. A sokszor beállított, megrendezett munkahelyi, utcai, szabadidős stb. életképek a „normális élet” vizuális megerősítését szolgálták. A harcok során megrongálódott budapesti épületek helyreállításáról szóló képriportok a teljes 1957-es évben felbukkannak. A felsoroltakon túl jellegzetes témái a fénykép-riportoknak az emlékállítás az „ellenforradalom” leverésében részt vállalt „hősöknek”, az új hatalom tömeges támogatottsága, a rendet védő szervezetek (rendőrség, határőrség, munkásőrség) munkája. 17

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Bár a Népszabadság – az MSZMP által jóváhagyott formában – 1957-ben folyamatosan tudósított írásban és képben a fegyveres harc és az azt követő társadalmi ellenállás következményeinek feldolgozásáról, számos tanulsággal szolgálhat annak vizsgálata, hogy egy-egy fénykép-riportból melyik képet, képeket választották ki közlésre, hogyan szövegezték a lapban a fényképeket, milyen képmanipuláción estek át a felvételek, mielőtt megjelenhettek a lapban, és melyek azok a felvételek, amelyek nem jelentek meg az újságban. A tervezett előadás a fent megjelölt témákban készült fénykép-riportokból mutat be és elemez példákat.

Bögre Zsuzsanna Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar [email protected] '56-os amerikai magyarok identitásváltozása az óhaza emlékei és az új haza élményei alapján 2011/2012-ben élettörténeti oral history kutatást folyt Georgia-ban (USA) az atlantai magyar egyházhoz tartozó ’56-osak nevezett magyarok körében. Az ekkor elkészült 14 interjú alapján a megkérdezettek identitásbeli változásaira mutatok rá az emlékek tematikus és fogalomhasználat elemzésével. A tematikus elemzés kitér a különböző életszakaszok és élet-helyek helykötődés és helyvesztés vizsgálatára, amelynek során arra a kérdésre kapunk választ, hogy hogyan változott meg a fontos helyekhez való kötődés az emigrációban. A kérdés annál is izgalmasabb, mert az interjúk szövegeiben az emlékezet tartalmi elemzése lehetőséget teremt az újhazába való megérkezés utáni állapotváltozás identitás változás nyomon követésére a helyidentitás kérdését középpontba állítva. A fogalomhasználat vizsgálata pedig egy lépéssel talán még mélyebbre visz bennünket, amikor arra a kérdésre keresek választ, hogy az újhazában a korábban használatos fogalmak, mint „család”, „rokonság”, „munkahely”, „lokalitás”, „szomszédság” stb., összességében az én-identitás elemei milyen tartalmi változásokon mentek keresztül.

Bús Péter János Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar [email protected] A kesztölci köztársaság története A kesztölci köztársaság története egyfajta legendaként él Komárom-Esztergom megyében, Esztergom környékén. A Pilis lábánál fekvő, festői környezetben elterülő hajdani bányászfalu, Kesztölc 1956-ban ugyanúgy rendkívüli eseménye helyszínévé vált, mint szinte bármelyik település országszerte, valamiben mégis különbözött. A község nemzetőrsége elhatározta, hogy annak ellenére, hogy a szovjet csapatok 1956. november 4-én megkezdték a forradalom leverését, ők a végsőkig kitartanak, szakítanak a Varsói Szerződés rendelkezéseivel, belépnek az ENSZ-be, és nem lesz többé a népköztársaság része, ha kell, Kesztölc község, mint önálló entitás, köztársaság létezik tovább, de nem hajlandóak lemondani a forradalom vívmányairól. Dolgozatom alapvető kérdésfeltevése az, hogy mi motiválta a nemzetőröket abban, hogy úgy is kitartsanak, hogy tudták, tevékenységüket

18

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. retorziók fogják követni, a hatalom kemény kézzel fog lecsapni mindazokra, akik az általa „ellenforradalom”-nak nevezett eseményekben bármilyen módon részt vettek. A Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltárának XXIII. fondfőcsoportja 734. Kesztölc község tanácsának iratai fondja felhasználásával, az Állambiztonsági Szervek Történeti Levéltárának iratanyagával kiegészítve, valamint a tervek szerint az eseményeket átélt tanúkkal oral history módszertanával készült interjúk készítésével célom az, hogy a legendaként máig élő kesztölci köztársaság történetét tudományos keretek között feldolgozzam, annak eseményeit a lehetőségek szerint a legpontosabban feltárjam. Maga a történet köztudott, a sajtóban is megjelent, azonban az ismeretterjesztő feldolgozásokból hiányzik a szakmai módszer, a koncepció, mely révén a régmúlt feltárása nem pusztán az érdekes, figyelemreméltó történeteinek elbeszélését jelenti, hanem az események mögött rejlő emberi sorsok és motivációk feltárását, amikor a történelem nem pusztán események sorozata, hanem olyan történések láncolata, melyek egymásra hatással vannak, ok-okozati összefüggésben állnak egymással. Célom továbbá, hogy a kesztölci eseményeket összehasonlítsam a környező településeken történtekkel, választ keresve arra a kérdésre, miért a kesztölci történések váltak legendássá, mi vezetett ahhoz, hogy ez a kis bányászfalu a benne élő emberekkel szinte országos hírre tett szert.

Czékmány Anna Petőfi Irodalmi Múzeum [email protected] Történetek - színészi szerepek az 1956-os forradalomban Az 1848-as forradalom és szabadságharc kanonikus, s már-már mitikusan egyszerűsítő szerepköreit hogyan „játszották újra” a 23-i eseményekben részt vállaló színészek, s hogyan alakult sorsuk a forradalom után. Egyfelől vizsgálnám azokat a narrációs technikákat, sablonokat, melyek analogikus viszonyba vonják a két forradalmat, másfelől '56-os színész sorsokra fókuszálva jelezném, a két történelemformáló esemény alapvető különbségeit, a vállat szerepek „eljátszhatatlanságát”. A kortárs történettudományi szövegek alapvető jelentőségű közös tétele, hogy a történelemírás nem egy objektív valóság leképezése, hanem retorikai konstrukció. A szemléletmódbeli váltás a nyelvi fordulathoz kapcsolódik, mely explicit módon kérdésessé tette, hogy a múltat objektív módon, tudományos eszközökkel lehet (re)konstruálni. Haydn White a XIX. századi történetírás és történetfilozófia kérdésein elmélkedve jut arra a következtetésre, hogy a történetírásnak, a „linguistic turn” jegyében, ismét önmagára kell irányulnia, s el kell ismernie, hogy a történeti művek sokkal kevésbé egy külső realitás leképezésére, mint inkább – persze meghatározott szabályok szerint – megkonstruálására törekednek. A forrásanyagok olyan adatokat biztosítanak, melyeket a történész jelenének szempontrendszerével történetté, egy történetté szervez. A történészi perspektíva mind az anyagok felkutatásában, mind a szelektálásban, mind pedig a történelmi konstrukció létrehozatalakor is szükségszerűen domináns. Ez nem kiküszöbölendő és kiküszöbölhető fogyatékosság, hanem a vizsgálati tárgy sajátosságából, a múlt elmúltságából, származó következmény. Maguk a történelmi események nem hordoznak semmiféle olyan jelentést vagy struktúrát, melynek kibontása a történész feladata lehetne. E tételből kiindulva elsősorban a kanonizált – tankönyvekbe emelt – történészi konstrukciókat vizsgálom az 1848-as és 1956-os forradalom és szabadságharc kapcsán. Arra a 19

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. kérdésre keresve választ, hogy a XIX. századi függetlenségi törekvés mintázatai mennyiben befolyásolták (ha befolyásolták) a XX. századi harc értelmezési lehetőségeit, elsősorban a mindkét esemény épített kauzalitásában meghatározó funkcióval bíró szerepkörökre (a Szabadságharcos, a Megalkuvó stb.) fókuszálva. A mintázatok vázlatos ismertetését követően a színház, illetve a színészek szerepére térnék ki, különös tekintettel a színház performatív, szubverzáló és propaganda erejére.

COURAGE A kulturális ellenállás és kritika öröksége 1956 után az egykori szocialista országokban (kerekasztal) Az Európai Unió Horizon2020 keretprogramja által finanszírozott COURAGE című nemzetközi kutatás bemutatása Elnök: Scheibner Tamás Hozzászólók: Apor Péter, Stefano Bottoni, Gyáni Gábor, Horváth Sándor, Kovács Éva, Mitrovits Miklós A végletekig átpolitizált kelet-európai szocialista társadalmakban a kulturális alkotó tevékenység is politikai jelentésekkel bírt. Ez a körülmény lehetővé tette, hogy a kultúra közegén belül politikai jellegű, a társadalom egészére vonatkozó kritikai alkotások és mozgalmak jöjjenek létre. Ezek a mozgalmak különös jelentőségre tettek szert Magyarországon, ahol az ellenzékiség 1956 után jelentős részben a kultúra, a második nyilvánosság területére szorult vissza. Ez a jellegzetes kulturális ellenállás sokféle műfajban és sokszínű mozgalmi keretben jelentkezett: az alternatív művészettől, a szamizdat kiadásig egészen a non-konformista vallási mozgalmakig sokféle csoportot ölelt fel. A kerekasztal a kulturális ellenállás politikai-társadalmi jelenségének elméleti kérdéseit és kutatási eredményeit vitatja meg. Mi tekinthető ellenállásnak, illetve kultúrának az államszocialista rendszerekben? Milyen szerepe volt a hatóságoknak, a cenzúrának, illetve a civil öntevékenységnek a kulturális ellenállás létrejöttében? Milyen források és gyűjtemények állhatnak a kutató rendelkezésére e kérdések kutatásához?

Császár István II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék [email protected] A kárpátaljai magyar érdekképviselet kezdetei a szovjet időszakban Kárpátalja viszonylag rövid történelme során számos állam- és rendszerváltáson ment keresztül, melyek mind-mind mély benyomást tettek a régió társadalmi és gazdasági helyzetére. Az itt élő magyarság – mint fontos tényezője a helyi politikai, etnikai, gazdasági kérdéseknek – a különböző államfordulatok idején mindig más lehetőségek szerint állhatott ki érdekei mellett. Erre jobbára az első Csehszlovák Köztársaság és a Szovjetunió kötelékében volt szükség. Az 1956-os események hatást gyakoroltak a kárpátaljai magyarságra is, a megnyilvánulások azonban inkább voltak kis csoportok véleménynyilvánításai, mintsem

20

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. egységes kiállás a budapesti események mellett. Hatásuk azonban visszacseng és megfigyelhető az első valóban megtervezett lépésnél, az ún. „72-es beadvány” elkészítésénél. A beadvány a kárpátaljai magyar értelmiség háború utáni generációjának munkája következtében jöhetett létre, egy olyan nemzetközi hangulat keretein belül, melyre frissen hatottak az 1968-as prágai események, de még élénken élt ’56 emléke is. A helyi magyarság hátrányos helyzetét, problémáit bemutató, és azokra válaszlépéseket is javasló dokumentum a mai napig fontos mérföldkő a kárpátaljai magyar érdekképviselet történetében, mivel az akkor kialakult mag lett a rendszerváltás időszakában politikai jogokért fellépők táborának alapja.

Cseh Géza Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára [email protected] A Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács megalakulásának és működésének sajátosságai (1956. október 26–november 3.) A forradalom Szolnok megyei csúcsszerve 1956. október 26-án sajátos körülmények között alakult meg. Borsod megyei minta alapján színészek és újságírók kezdeményezték a létrehozását és a tervükhöz megnyerték az MDP Szolnok megyei első titkárának támogatását is. Megállapodásuk szerint Kálmán István megyei első titkár október 26-án reggel a gyárak, és intézmények dolgozóit maga hívta nagygyűlésre a szolnoki Kossuth térre, majd felszólította őket az üzemi munkástanácsok és a városi munkástanács megalakítására. A délutáni órákban megválasztott Szolnoki Forradalmi Munkástanács egy nappal később megyei forradalmi munkástanáccsá alakult át. A helyi pártvezetés tagjainak együttműködési készségét politikai számítás motiválta. Így kívánták ugyanis megőrizni ellenőrzésüket a tömegek felett. Néhány órával megelőzték Kádár Jánosnak, az MDP új első titkárának rádiónyilatkozatát, amely szerint országosan is engedélyezték a munkástanácsok működését. A Szolnok megyei pártbizottság azonban a megyei forradalmi munkástanács működését nem tudta tartósan befolyásolni. Szolnokon a november 4-ei szovjet beavatkozásig szinte teljes volt a nyugalom. Ám a Kádár-kormány nem ezért, hanem az itt kialakított szovjet hadműveleti központ és a helyi, nagy teljesítményű rádióadó miatt települt Szolnokra.

Cseresnyés Ferenc Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogbölcseleti és Társadalomelméleti Tanszék [email protected] A magyar menekültek ausztriai befogadásának nemzetköziesítése Ausztria a mag Európa peremén a kelet-nyugati irányú migráció közvetítője és ugródeszkája volt a hidegháborús évtizedekben. A két világrendszer határán egyfelől demonstrálta a Nyugati Világ értékrendjéhez való tartozását, másfelől folyamatos jó viszonyban kívánt maradni a keleti tömb meghatározó erejével, a Szovjetunióval. A magyar menekültek esetében ez azt jelentette, hogy az amerikai elvárásnak megfelelően, szemben az általuk is ratifikált Genfi Konvenció előírásaival, minden magyar menedékkérőt befogadtak. 21

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Mintegy cserébe azt várták el, hogy a nyugatiak mielőbb és minél nagyobb arányban továbbszállítják tőlük a magyarokat. Mértéktartón, néha háttérbe húzódva igyekeztek minél szélesebb külpolitikai, nemzetközi intézményi, és nemzetközi segélyszervezeti szinten nemzetköziesíteni a magyar menekültek befogadásának az ügyét. (Hogy „szerény” szolidaritást demonstráljanak a szabad világ országaival). Másfelől még a látszatát is el kívánták kerülni annak, hogy akár közvetett módon segítenék a Magyarországon még harcoló forradalmárokat, és ezzel provokálják a Szovjetuniót. (Többek között ezért is ódzkodtak a menekültek nagyobb arányú befogadásától). Ez alapvetően sikerült is nekik, igaz, az UNHCR és az ICEM segítsége nélkül aligha oldhatták volna meg ilyen jól a magyar menekültek továbbirányítását, repatriálását és integrálását. A történetileg rövid ideig tartó „magyar ügy” lett váratlan eseményként a második Osztrák Köztársaság új demokratikus identitásának a születési ideje. (A grazi egyetem Történeti Intézetének félig ünnepi, félig tudományos konferenciáján forradalmunk 50. évfordulóját nem annyira a mi, mint inkább a saját ünnepükként üdvözölték 2006-ban).

Csernus Éva Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Politikaelméleti Doktori Iskola [email protected] 1956 olasz recepciójáról Az 1956-os forradalom eseményeit az olasz társadalom az első pillanattól kezdve feszült figyelemmel kísérte, s a legmélyebb együttérzéssel tekintettek a magyar hősök ügyére. Az együttérzés tettekkel is párosult: az egyetemisták tiltakozásokat szerveztek, a hétköznapi emberek Olaszországszerte adományokat gyűjtöttek, a templomokban szentmiséket mondtak az áldozatokért. A civil kezdeményezések mellett az olasz politikai élet szereplői is – szinte egységesen – felszólaltak a szovjet megtorlás ellen, s konkrét lépéseket tettek a magyar ügy nemzetközi szintű védelmezése érdekében. Csupán egyetlen politikai párt jelentett kivételt: a Palmiro Togliatti vezette Olasz Kommunista Párt, mely következetesen, a moszkvai retorikának megfelelően, kitartott az „ellenforradalom” leverésének jogszerűségét hangoztató álláspont mellett. Az olasz reakciókat szemlélve tehát világosan kirajzolódik egy törésvonal, melynek mentén a civil szféra, az egyház és a politikai szereplők többségével szemben egyetlen párt található: az Olasz Kommunista Párt. Idővel azonban e fő ellentét mellett egy újabb törésvonal keletkezett, mégpedig magán a kommunista párton belül. Előadásomban arra törekszem, hogy az olasz politikai szférában, továbbá az Olasz Kommunista Párton belül – a budapesti események hatására – létrejövő megosztottság gondolati hátterének feltárása, s a társadalmi aspektusok megismerése által, egyrészt e törésvonalak mibenlétéről, másrészt az 1956-os magyar események e folyamatban játszott szerepéről és következményeiről

Danyi Gábor Eötvös Loránd Tudományegyetem, Irodalomtudományi Doktori Iskola, Összehasonlító Irodalomtudomány Program [email protected]

22

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. „Ha nem a saját szájából hallom, bizony el sem hittem volna” – Emlékműsorok a forradalom 30. évfordulóján és a hitelesség kérdése A forradalom emlékezete, amely a Kádár-rezsim brutálisan erőszakos emlékezetpolitikája következtében a privát emlékezet tereibe húzódott vissza, három évtizeddel később visszatért a kollektív emlékezet színpadára, s 1988-89-ben rendkívül nagy szerepet játszott az állampárt legitimitásának aláásásában. E folyamat egyik fontos állomását képezte a harmincadik évforduló, amely ugyan az októberi események hivatalos értékelésében visszarendeződést, közvetítésének retorikájában pedig keményedést hozott, a magyarországi ellenzéket éppúgy aktivizálta, mint a nyugati magyar emigrációt. Míg a hivatalos szocialista médiában – élen a Velünk élő történelem című Berecz János szerkesztette dokumentumfilm-sorozattal – a csapból is az ellenforradalom folyt, a Szabad Európa Rádió (SZER) nyugatról sugárzott, Kasza László által szerkesztett emlékműsorai az ellenforradalmi narratíva hiteles és széles tömegek számára elérhető alternatíváját kínálták. A SZER és a szocialista tömegmédia küzdelmét az októberi események jelentéséért mindenekelőtt a műsorok recepciójának tükrében veszem szemügyre, azt vizsgálva, hogy a hitelesség megteremtése érdekében alkalmazott különböző stratégiák milyen hatásfokkal bírtak. Mindenekelőtt arra kívánok rámutatni, hogy a Velünk élő történelem és a SZER emlékműsorai merőben eltérő konstellációba rendezték a történészi absztrakció és az emlékezet viszonyát. A SZER emlékműsorai esetében, amelyek a forradalom időszakából származó archív hangdokumentumok gazdag együttesét osztották meg a hallgatókkal, a hitelesség megteremtésében mindenekelőtt a gumbrechti értelemben vett „jelenléthatások” játszottak szerepet, amelyek egyaránt gyökereztek a hidegháborús rádiófigyelés gyakorlatában, a hang rögzítésének és visszajátszásának médiatechnikai feltételeiben, a befogadók szociális kondicionáltságában és személyes emlékezetében, valamint a műsorok narratív megformáltságában. Ezen elemek együtteséből bomlott ki az a hatás, amely a rádióhallgatás terében a forradalmat újra jelenvalóvá tette, s megteremtette a forradalom újra átélésének a lehetőségét. Deák Nóra ELTE Angol-Amerikai Intézet Könyvtára [email protected] „Operation Mercy”: 1956-os menekültek fogadtatása az Egyesült Államokban – lehetetlennek tűnő küldetés? Kik és hogyan kerültek a kétszázezernyi 56-os menekült közül az Egyesült Államokba, és milyen fogadtatásban részesültek a katonai hadműveletnek is beillő regisztrációs és elhelyezési folyamat során? Kik és hogyan segítettek, és mik hátráltatták a menekültek fogadását? A II. világháborúban behajózási katonai bázisként használt Camp Kilmer (New Jersey államban) szinte pillanatok alatt alakult át ideiglenes menekülttáborrá, úgynevezett befogadó központtá, napok alatt megalakult az Eisenhower elnök által felállított Elnöki Bizottság a Magyar Menekültek Megsegítésére, amely hivatott volt a katonaság, az állami és civil segélyszervezetek, valamint a helyi önkéntesek koordinálására. A szervezettségre jellemző, hogy 1956 novembere és 1957 áprilisa között közel 32000 menekültet fogadtak, regisztráltak és segítettek a letelepedésben, elhelyezkedésben. Közülük 31225 menekült adatainak feldolgozásával próbálom meg rekonstruálni az átmenetinek tekintett körülmények megpróbáltatásait, egy folyamatban lévő kutatási projekt bemutatásán keresztül. 23

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10.

Dobrovits Mihály Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Alapítvány [email protected] Nemzetépítés és hatalmi technikák a szovjet Közép-Ázsiában Előadásunk fő tézise, hogy a szovjet hatalom kiépítése létrehozta Közép-Ázsiában azokat a kereteket, amelyek lehetővé tették (volna) az egyes, újonnan létrehozott köztársaságok számára a kelet-közép-európai (versailles-i mintájú) kisnemzetté válás és nemzeti fejlődés kereteit. Ennek alapja a „polgári nemzetté fejlődés elősegítése” volt. Ezzel párhuzamosan, a harmincas évek erőszakos „szovjetizálás” okán a szovjet hatalom nem csak a vele korábban szövetségre lépő nemzeti értelmiséggel számolt le, de tudatosan (bár gyakran sikertelenül) verte szét azokat a gazdasági kereteket, amelyek e cél, a kisnemzeti konszolidáció gazdasági alapját jelenthették volna. Az eredmény egy sajátos hibrid struktúra lett, amely kifelé igyekezett a szovjet hatalom elvárásaihoz alkalmazkodni, belülről viszont, főképp a rurális környezetben, szinte konzerválta a forradalom előtti viszonyokat. Ezzel párhuzamosan, a folyamatos szovjet ipari kolonizáció új, háttér nélküli központokat hozott létre.

Dupcsik Csaba Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Kutatóintézet [email protected] A Kádár-kori második gazdaság „revizionista” értelmezése A Kádár-kori magángazdaság kezdetben engedmény volt ’56 nyomán, majd egy „csendes forradalom” közege – az 1980-as években ez a mainstream kép alakult ki az ún. második gazdaságról. A megközelítés előnyei akkor nyilvánvalónak tűntek: egy koherens narratív jött létre, amely magyarázni látszott a rendszer gazdasági sikereit éppúgy, mint kudarcait, az életmód és a mentalitás szívósan túlélő vagy „váratlan” irányokba változó tendenciáit, a prekommunista múlt bizonyos jelenségeit éppúgy, mint az akkori jelen meghaladásának lehetőségeit. Ráadásul ez a megközelítés egyúttal – több politikai oldal számára is vonzó – normatív megfogalmazásokra is alkalmat adott. Napjaink magyar társadalom perspektívájából nézve azonban a második gazdaság egyre inkább a „szokásos” „zsákutcás fejlődés” egyik iskolapéldájának tűnik, olyan zsákutcának, amelyből a rendszerváltással sem tudtunk kikeveredni. A második gazdaság analógiájának nem annyira a polgárosodás tűnik, mint inkább az államszocializmus maga, amely a múltból örökölt (humán) erőforrások, illetve „a jövő” (tehát az infrastruktúra, az oktatás, az egészségügy, stb.) intenzív kizsákmányolása árán jelentős növekedést produkált – egy-másfél nemzedék aktív élete folyamán; ezt követően érvényesült a programozott válság, mivel a rendszer rendszerszerűen aláásta saját alapjait. A második gazdaság lényege, bármennyire szerettük is volna ezt hinni az 1990 körüli bő évtizedben, sem a teljesítményelv és az autonómia volt, hanem az önkizsákmányolás és az anómia állandósulása, a szféra saját bővített ön-újratermelése alapjainak rendszerszerű aláásása. Ezen állítást egy, az előadás első 24

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. részének is tekinthető kéziratban az első gazdaság paradigmatikusnak tekintett gyáripara kapcsán, míg az egri előadásban a mezőgazdaság területén próbálom alátámasztani.

Éber Márk Áron Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar [email protected] A hangulatjelentések vakságától egy „burzsoá áltudomány” rehabilitációjáig. A hazai szociológia képe a magyar társadalom szerkezetéről a Kádári konszolidáció korszakában (1962–1975) Az 1956-os forradalom sokkja új stratégia kialakítására késztette a hatalmat. A hatalom megszilárdítása (a megtorlás) után a hatvanas években reformhullám következik, aminek nyomán rehabilitálják az addig „burzsoá áltudományként” megbélyegzett szociológiát. Feladata meghatározott lesz: állítson elő tudást a magyar társadalomról (szerkezetéről, belső folyamatairól, a munkaviszonyokról, foglalkozásszerkezetről), s ezzel járuljon hozzá a reformok előkészítéséhez és megalapozásához. (A szociológia mellett teret kap a közvélemény-kutatás is. Közös feladatuk látni és előre jelezni azt is, amit a hangulatjelentések – és az állambiztonság – nem látnak, és nem tudnak előre jelezni: egy esetleges újabb ’56 veszélyét.) Előadásomban részletesebben a szociológiai társadalomszerkezet-kutatások két hullámát mutatom be. Az első hullám az 1960-as években a magyar társadalmat rétegzettnek (munkajelleg-csoportokra tagolódónak) mutatja be (Hegedüs András, Ferge Zsuzsa, később: Kemény István, Andorka Rudolf). A második hullám a hetvenes évek első felében a magyar társadalmat olyan osztályszerkezetként ábrázolja, amelyben az elnyomó arisztokrácia és a kizsákmányoló burzsoázia helyét egy felemelkedő „új osztály”, a nómenklatúra és az értelmiség szövetsége látszik elfoglalni (Szelényi Iván–Konrád György, Kolosi Tamás). Rendszerkritikai mondandója miatt ez utóbbi hullám képviselői túllépik a hatalom által a szociológiának megengedett illetékességi tartomány határát, ezért a hatalom ellehetetleníti kritikusainak munkáját, azaz osztálytársadalomként történő szociológiai „leleplezését”. Egry Gábor Politikatörténeti Intézet [email protected] Az elmúlás felé? Magyarságfelfogások és identitáspolitikák a szocialista nemzet jegyében Az MKP majd az MDP történet- és identitáspolitikája kezdetben erőteljesen építette a hagyományos függetlenségi történelemszemélet lényeges elemeire, mindenekelőtt a függetlenségi harcok idealizálására. Ezzel a párt identitáspolitikája az első időszakban a magyar nacionalizmus világnézetileg átértelmezett változatát jelenítette meg. 1956 ebben is változást hozott, a függetlenségi eszme burzsoá nacionalizmusként veszélyesnek minősült, amit többek között a nacionalizmusról és nemzetről szóló történészviták, illetve azok lezárása, vagy az új kutatási megközelítések, mindenekelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia óvatos átértékelése is jeleztek. Ez azonban csak része volt egy átfogóbb identitáspolitikai, illetve nemzetépítő törekvésnek. illetve a nemzetiségi kérdés újragondolásának, amit a vonatkozó párthatározatok 25

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. is jeleztek. Nem függetlenül a szocialista országok viszonyától sem, a párt vezetése arra törekedett, hogy egy új nemzettudatot alakítson ki. A folyamatot egyúttal az önazonosságot vizsgáló szociológiai felmérésekkel kísérték, ezek adnak betekintést az identitáspolitika eredményeibe. A fő cél az volt, hogy a magyar nemzethez tartozás újrafogalmazzák, az a szocializmust Magyarországon közösen építő magyarokat foglalja magába. Bár a kisebbségi magyar csoportokról tudomást vettek, ebbe a fogalomba ők nem fértek bele. A felmérések azt mutatták, hogy az új önazonosság főként a fiatal munkásság körében nyert teret, az értelmiség és az idősebbek azt jóval kevésbé voltak hajlamosak elfogadni. Ugyanakkor a hetvenes évek második felétől a magyar-román kapcsolatokban bekövetkező romlás a hivatalos politikát is elérte annyiban, hogy a két vezetés kisebbségi kérdésben mutatkozó ellentétei nyomán a magyar vezetés elérkezettnek látta az időt egy olyan történeti munka megírására, amelyik hangsúlyosan a nacionalista román történeti elbeszélést volt hivatott ellensúlyozni Erdély vonatkozásában. Végül éppen ez a kérdés volt az, ami – már a nyolcvanas évek második felében – nem csak az új önazonosságváltozat terjedését állította meg, hanem a hivatalos politikában is fordulatot hozott.

Eörsi László OSZK 1956-os Intézet és Oral History Archívum [email protected] Forradalom és dramaturgia – A Kaposvári Csiky Gergely Színház előadásainak 1956-os vonatkozásai Előadásomban két produkcióról lesz szó. Az 1981 decemberében bemutatott Peter Weiss Marat/Sade drámájáról, amelyet a közelmúltban elhunyt Ács János rendezett, valamint a 2006. december 29-én bemutatott Mohácsi István – Mohácsi János – Kovács Márton szerzőtrió 56 06 / őrült lélek vert hadak című színdarabjáról, amelyet Mohácsi János rendezett. Mindkét előadás – áthallásosan vagy anélkül – az 1956-os forradalomról és szabadságharcról (is) szólt, és mindkettő végveszélybe sodorta a kaposvári színházat. A Kádár-korban az 1956-tal kapcsolatos bármiféle utalás is veszélyt jelentett, az elhallgatás, a tabusítás miatt. Ekkor a válságos helyzet nem vált tragikussá. A 2000-es évek második felében a „magyarsággal szembeni” sérelem duzzadt oly hatalmasra, hogy annak ürügyén – erőteljes beavatkozással – fel lehetett számolni a társulatot.

Erdős Kristóf Nemzeti Emlékezet Bizottsága; Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Történeti Doktori Program [email protected] Egy özvegy édesanya és három lánya a Kádár-rendszerben Előadásomban egy ötvenhatos kivégzett családjának történetét kívánom bemutatni, a család egyes tagjai (az özvegy és három félárva lány) stratégiáinak elemzésével. Életük 1957 után – a családfő letartóztatásával, majd kivégzésével – gyökeresen megváltozott. A család egyes tagjainak magatartását számos tényező (pl. a családban betöltött szerep változása, 26

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. életkori sajátosságok, korábban megélt személyes tapasztalatok, közösségi hatások) határozta meg. Elemezni kívánom a családtagok és a Kádár-rendszer viszonyát (lakhatási, megélhetési és továbbtanulási lehetőségek; állambiztonsági megfigyelés; a kommunista mozgalmakban való részvétel kérdése), a helyi közösség és a család kapcsolatát, az édesapa emlékének megőrzési formáit. Prezentációmat – a család kérésének megfelelően – egy olyan esettanulmányként kívánom megtartani, amely kerüli a személyes adatok nyilvánosságra hozatalát, így a kivégzett családfő nevének és foglalkozásának megnevezését is.

Fábián Máté Eszterházy Károly Egyetem, Történelemtudományi Intézet [email protected] „Rokonsága és származása miatt osztályidegen” - Maczky Béla esete ötvenhattal Maczky Béla 1909-ben született Hevesen. Felmenői és oldalági rokonai között találunk országgyűlési követeket és képviselőket, főispánt, főszolgabírókat, szolgabírókat, jegyzőket és katonákat is egyaránt. Béla követve nagybátyja, vitéz Borbély-Maczky Emil példáját katonai pályára lépett. A világháború végén szovjet fogságba került, ahonnan 1947ben tért haza. Ezt követően segédmunkásként dolgozott, kereste helyét az új rendszerben. 1956-ban, a pesti forradalom hírére Hevesen Forradalmi Tanács alakult, amelynek alakuló ülésére meghívták Maczky Bélát is, majd ott a nemzetőrség vezetőjének választották. Közel kéthetes tevékenysége erősen vitatott, egymásnak ellent mondó információkban gazdag. Jelen előadásban igyekszem felvázolni a forradalom napjainak történéseit Hevesen, Maczky Béla szerepét meghatározni a cselekmények kapcsán, valamint a hevesi „ellenforradalmárok” ügyében folytatott részletes rendőrségi nyomozás eredményeit bemutatni az állambiztonsági iratok tükrében. A vizsgálat fő kérdése, hogy tényleg a rokoni kapcsolatai és előélete miatt osztályidegennek tartott Maczky Béla volt-e a hevesi események főszervezője és koordinátora, amely vétségért súlyos büntetést (13 év börtön, 10 év közügyektől eltiltás) kapott.

Fazekas Csaba Miskolci Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar, Politikatudományi Intézet [email protected] Az erőszak „arcai” és „funkciói” az 1956-os miskolci eseményekben A miskolci lincselések történetét az 1956-os szakirodalom sokoldalúan feldolgozta, Standeisky Éva, Szakolczai Attila, Kis József, Kende Tamás és mások tanulmányai részletekbe menően elemezték az eseményeket és potenciális mozgatórugóikat. A konferenciára készülő referátumban épp ezért újabb kutatási eredmények felmutatására alig kínálkozik lehetőség, sokkal inkább a történettudomány recepcióira, a lehetséges csomópontok számba vételére vállalkozhatunk csupán, ám ennek is megvannak a maguk tanulságai. Az 1956. október 26-i miskolci lincselések több ponton párhuzamba állíthatók a forradalom során máshol történt eseményekkel, bizonyos pontokon azonban mutatnak egyedi jellegzetességeket. Ezért a referátumban az alábbi, hasonló kutatásokban többnyire adekvát, megfelelő szakirodalmi háttérrel is rendelkező kérdésekre adott „miskolci” válaszokat szeretném összegyűjteni: 1. Kik voltak az áldozatok? Miért és hogyan kerültek áldozati 27

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. szerepbe? 2. Kik és hányan voltak az elkövetők, mi volt a motivációjuk? 3. Milyenek voltak a megtorlás iránti indulat illetve az egyéb (jelen esetben: antiszemita) motiváció lehetséges „arányai”? 4. Voltak-e az elhíresült, 1946-os miskolci pogrommal kapcsolatosan kimutatható párhuzamok, áthallások? A referátumban végül a szakirodalmi interpretációk és hangsúlyváltozások kérdését vizsgálom az 1989 előtti illetve utáni történetírás vonatkozásaiban.

Fazekas Zsuzsanna Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Atelier Európai Historiográfia és Társadalomtudományok Tanszék doktori iskola [email protected] 1956 eltérő értelmezései az 1989 utáni politikai életben az ötvenéves évfordulóig 1956 után egészen a rendszerváltásig a forradalomra való emlékezés a rendszer legitimációját kérdőjelezte volna meg, az elhallgatás és a forradalom tagadása a rendszer egyik alapkövének számított, a valós eseményekre az emlékezés mindössze magánkörben volt lehetséges. 1956 szóbeli hagyománya, emlékezete azonban 1989-90-ben, a rendszerváltás idején felszabadult, és elkezdődött egy kísérlet, amelynek lényege az volt, hogy a forradalom emlékezete a hivatalos magyar kulturális emlékezet részévé váljon, beépüljön az egyének közösségi identitásába is, illetve a harmadik magyar köztársaság egyik alapköveként, „megalapozó mítoszaként” definiálják. Ezt szolgálták az 1989 utáni megemlékezések, konkrét jogszabályok, az oktatás, valamint egy olyan általános diskurzus is, amely a forradalom értelmezését tűzte ki céljául. A rendszerváltás utáni Magyarországon azonban bár 1956 beépült a köztudatba, hiába lett nemzeti ünnep, a politikai pluralizmus szerint pluralizálódtak az 1956-tal kapcsolatos vélemények is. Előadásomban az 1956-tal kapcsolatban a rendszerváltás utáni magyar politikai életben egészen az ötvenéves évfordulóig létező eltérő narratívákat kívánom elemezni, illetve azt, hogy az egyes parlamenti pártok kezében hogyan pluralizálódtak az 1956-tal kapcsolatos vélemények, a forradalom mely motívumai, szereplői kaptak hangsúlyt, és mi az a közös pont, amely azonban a rendszerváltás után az 1956-os forradalom értelmezésével kapcsolatban kikristályosodott.

Fejérdy András Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar [email protected] Katolikus újságíró kettős szerepben 1956 után: Mihelics Vid és a II. vatikáni zsinat Az egyetemes zsinatok történetében kétségtelenül a II. vatikáni zsinat tartott számot a legnagyobb médiaérdeklődésre. Az újságírók, jóllehet a zsinat munkájában nem vehettek részt, fontos szereplőkké váltak, amennyiben nemcsak tájékoztatták és alakították a katolikus és laikus közvéleményt, hanem írásaikkal a zsinati atyákra is közvetett befolyást gyakoroltak. Előadásunkban a sajtóban megjelent cikkeire, valamint a különböző pártállami szervek (állambiztonság, Állami Egyházügyi Hivatal, pártvezetés) irataira támaszkodva egyfelől azt vizsgáljuk, milyen szerepet szánt a Kádár-rendszer zsinattal kapcsolatos tájékoztatáspolitikája 28

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Mihelics Vid neves katolikus újságírónak, az állambiztonság „Molnár Béla” fedőnevű ügynökének, másfelől arra keressük a választ, mennyiben felelt meg Mihelics a vele kapcsolatos elvárásoknak. A katolikus sajtóban publikált írásai alapján megállapítható, hogy Mihelics általánosságban véve a rendszer igényeinek megfelelően tájékoztatta a közvéleményt a zsinat munkájáról, és a magyar zsinati atyák egyik elsődleges információ-forrásaként ilyen irányba befolyásolta a magyar delegációt is. A „haladó” zsinati többség álláspontját támogató kommentárjai mindenesetre nem kizárólag a rendszer iránti hűségből fakadtak, hanem számos esetben saját személyes meggyőződését tükrözték. Sőt, élve a zsinat közvetlen megfigyelőjének kivételes helyzetével, Mihelics a magyar hatóságok számára írt jelentéseiben arra is kísérletet tett, hogy pozitív irányba befolyásolja a hazai egyházpolitikát. Gajdó Tamás Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet [email protected] Színházi szabadságharc „Itt a forradalom” – ezt a mondatot 1956. október 23-án Gábor Miklós írta naplójába. A színházak élete egyszeriben felbolydult, megtartottak még néhány előadást, de utána másfél hónapig üresek maradtak a nézőterek. Amikor újra felment a függöny, a politikai színtéren már sok minden eldőlt, a színházi forradalom azonban jóval hosszabb idő alatt csitult el. A magyar színházi életben korszakhatár 1956, hiszen lezárult a színházi struktúra átalakítása, jó néhány vezető – Gáspár Margit, Barta Zsuzsa, Hont Ferenc – színházi pályája ekkor örökre befejeződött. A színházi frontvonalak felvázolása nyomán talán tisztábban megjelennek azok a törekvések, melyek a kiélezett politikai helyzetben megszabták a színházi repertoár alakulását, meghatározták a színház szerepét a kulturális életben. Újra kellett fogalmazni ekkor, hogy a hatalom mit vár a színháztól, a színházi szakma pedig azt latolgatta, milyen feltételekkel hajlandó együttműködni a forradalmat eláruló, hangadó politikusokkal. Felmerülnek a kérdések: lehet-e konszolidálni színházi bemutatókkal – Németh László: Széchenyi, Félicien Marceau: A tojás – a mindennapi életet, a színház lehet-e az ellenállás terepe; vagy ennek a művészetnek az életben maradáshoz mindenképpen megalkuvóvá kell válnia. A színháztörténeti kutató munkáját is alaposan megnehezíti, hogy nehezen leli meg azokat a forrásokat, melyek megnyugtató választ adnak egy-egy problémára. Vannak-e egyáltalán megnyugtató válaszok és jó források. Sikerülhet-e más dokumentumokkal megerősíteni a személyes emlékezésekből szerzett információkat?

Gál Máté Eszterházy Károly Egyetem, Történelemtudományi Intézet [email protected] Az egyházi személyekkel kapcsolatos 1956 utáni megtorlások egy jellemző példája: Dr. Kiss István sorsa Dr. Kiss István az egri Érseki Papnevelő Intézet tanára és vicerektora jelentős közéleti tevékenységet töltött be a két világháború között, 1945 után pedig a kisgazdapárt soraiban 29

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. parlamenti mandátumot szerzett. Mint konzervatív gondolkodású papi személy hamar az egyházfelügyeletért felelős szervek látóterébe került. Az ellene foganatosított támadásokat fokozta, hogy a forradalom és szabadságharc idején Dr. Brezanóczy Pál káptalani helynök őt delegálta az Egri Forradalmi Bizottságba. A forradalom leverését követően a hatalom mindent megtett a teológiai tanár teljes ellehetetlenítéséért. Az előadás az Állami Egyházügyi Hivatal és az egyházi elhárítás összehangolt, több éves adatgyűjtésének és akciójának részletes bemutatására törekszik.

Galambos István Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala, Kutatási Osztály [email protected] A proletárdiktatúrával szembeni ellenállás formái és példái Várpalotán 1945 és 1956 között Várpalota a hazai szocialista iparvárosok egyik iskolapéldája, amely az első hazai proletárdiktatúra budapesti kikiáltásának 26. évfordulóján, 1945. március 21-én került szovjet megszállás alá és ezzel megindult a településen a második proletárdiktatúra kiépülése. A XIX. század végétől folytatott bányászatnak és a péti kőolajüzemeknek köszönhetően a szocialista iparosítás nem volt előzmények nélküli, a településen már a második világháború végén több iparág volt jelen, melyek közül a bányászat és a vegyipar a későbbi három, illetve ötéves terv súlyponti ágazatainak számítottak. A település kiemelt színtere volt a szocializmus építésének és mind gazdasági, mind pedig politikai szempontból egyik iskolapéldája lett a második hazai proletárdiktatúra működésének. A diktatúra egyre nyilvánvalóbbá vált a településen élők számára, a régi, palotai gazdálkodó famíliákat a kötelező beadás, a koholt vádakkal („izgatás”, „közellátás veszélyeztetése”) történő perbe fogás, a munkásokat pedig a meg nem fizetett, de elvárt ingyenmunka („tervtúlteljesítés”, „békekölcsön”), illetve időnként „szabotázs” vádak sújtották. A település lakossága néhány év alatt a többszörösére nőtt, sokaknak már munkásszállás sem jutott, így sebtében felhúzott „barakkokban” laktak. A proletárdiktatúra néhány személynél tudatos ellenállást, néhánynál akaratlan szembenállást, a helyi társadalom szélesebb rétegében pedig általános elégedetlenséget eredményezett, mindez végül az 1956-os forradalom történéseiben mutatkozott meg.

Gelencsér Gábor Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Filmtudomány Tanszék [email protected]) Politikai ideológia – szerzői poétika. A magyar filmes újhullám 1956 képe Az előadás a magyar filmes új hullám 56 képét kívánja elemezni „Politikai ideológia – szerzői poétika” címen. Az előadás a hatvanas évek új hullámának modernista eszközöket használó filmjeiben (Párbeszéd, Húsz óra, Tízezer nap, Apa, Szerelmesfilm) vizsgálja a forradalom reprezentációját. Egyrészt arra a kérdésre keresi a választ, hogy a nagyobb korszakot átívelő családregény-narratíva, illetve flashback szerkezet miért vált a kádárista 56képtől eltérő filmek szervező elvévé, másrészt kísérletet tesz e forma ideológiai értelmezésére.

30

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10.

Ginelli Zoltán ELTE Földrajztudományi Doktori Iskola [email protected] 1956 és a szocialista területi tervezés Vajon 1956 mennyiben jelentett törést vagy folytonosságot a szocialista gazdaságföldrajz és területi tervezés esetében? Míg a szakmai visszaemlékezések alapján az 1949 utáni területrendezés és közigazgatási reform a szocialista új városokat és iparosítást kiszolgáló „voluntarista” tervezésbe fordult át, addig 1956 és 1958 között intézményesült a regionális tervezés. Markos György és Perczel Károly korai pályafutásának végigkövetésén keresztül bemutatom, hogy hogyan kapcsolódik 1956 a magyar szocialista területi tervezés intézményesedéséhez. Mindkét ember illegális baloldali szervezetekben tevékenykedett a háború előtt, a háború után visszatérve pedig a szocialista területfejlesztés és regionális tervezés iskolaalapítóivá váltak. Perczel 1946-tól az Országos Építésügyi Kormánybizottság és az Építésügyi Minisztérium munkatársa, 1949-től pedig a kezdeményezésére létrehozott Területrendezési Intézet (TERINT) vezetője, míg Markos 1949-től az újjászervezett Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdaságföldrajzi Tanszékének vezetője lett. Perczel az építész-urbanisták, Markos pedig a gazdaságföldrajzosok területfejlesztői csoportjait alapította meg, amelyek az 1960-as évek elején a reformfolyamatok szakértői vitáiban konfliktusba is kerültek egymással. Markos a szovjet rajonírozást támogatta, és részt vett az Erdei Ferenc által koordinált 1956. áprilisi területrendezési reformtervezetben, aminek életbe lépését a belpolitikai válság meghiúsította. 1956 számára törést jelentett, hiszen bár az akadémiában hithű marxista-leninista ideológusként számolt le a fő „burzsoá” geográfusokkal, addig a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának vezetőségi tagságáért és a Petőfi Körben folytatott tevékenységéért fegyelmivel elbocsátották, és 1958-tól áthelyezték a MTA Földrajztudományi Kutatócsoportjába, ahol marginalizálódott. Perczel számára a törés korábban jelentkezett: 1949–1954 között a Rajk per kapcsán életfogytiglani ítélettel bebörtönözték, és az 1949-ben a TERINT-ben általa kidolgozott első országos területfejlesztési koncepciót letartóztatása után megsemmisítették. 1954-es rehabilitása után az Országos Építésügyi Hivatalban helyezték el, míg 1957-től az Építésügyi Minisztérium főosztályvezetőjeként részt vett a regionális tervezést 1958-tól megalapító kormányhatározat előkészítésében. Ez intézményileg lehetővé tette Perczel számára, hogy az 1960-as évek elejétől a VÁTI főosztályvezetőjeként az Új Gazdasági Mechanizmus keretében kidolgozza az 1971-ben életbe lépő Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciót. Az előadásomban a két szakmai életrajzon keresztül mutatok rá, hogy egyrészt a területi tervezés hogyan szolgálta a politikai konszolidációt egy egyetemi és egy kutatóintézeti környezetben, miközben az 1950-es években egy új, a későbbi területpolitikában meghatározó szakértői generáció sajátos tervezési hagyománya és reformtudása alakult ki. Másrészt bemutatom, hogyan ágyazódott ez az intézményesedés a poszt-sztálini szovjet tudománypolitikának és Magyarország nemzetközi gazdasági pozíciójának megváltozásába. Az időszak egyik töréspontja, amely hidegháborús trendekbe is ágyazódik, hogy a főként jogászok szakértői elitje által irányított közigazgatási reformokat 1945 után egy elsősorban építészekből és közgazdászokból álló szakértői elit veszi át, amely politikai és intézményi legitimitását az 1956 utáni időszakban nyeri el. Szintén tágabb nemzetközi folyamatokba ágyazódik, hogy az 1950-es évek közepétől a tudományos diskurzus fokozatosan a technokrata és szakértői irányokba mozdult el, és a Párt és a területfejlesztői szakértők közötti 31

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. relatív kompromisszum a „burzsoá” regionális tervezési elméletek elterjedését eredményezi az 1960-as évekre.

Grexa Izabella Magyar Tudományos Akadémia [email protected] Csupa paradicsom az élet, csak ehetetlen." Avagy lehetőségek és korlátok egy munkásnő életében Az előadásomban Király Erzsébet, egy vidékről Budapestre került munkásnő – szövőnő, később híradástechnikai iparban dolgozó segédmunkás, majd vendéglátóipari alkalmazott – és a korszak szociális intézményrendszerének kölcsönös viszonyát vizsgálom meg. E kapcsolatot az egyén optikáján, saját maga által papírra vetett emléktöredékeinek értelmezésén keresztül veszem szemügyre. Király Erzsébet a II. világháborúban elhagyott gyermekként, gyermekotthonok, leányotthonok lakójaként különösen kiszolgáltatott volt az állami gondoskodás rendszerének. Az előadásban arra keresem a választ, hogy az állami gondoskodás intézményei hogyan formálták azt, az állami szociális ellátásra rászoruló egyént, akit (vagy akihez hasonlókat) aztán maga az szocialista erkölcs bélyegzett "rossz nőnek", laza nemi erkölcseivel és deviáns viselkedésével. Természetesen az egyén "szabad" választásai, döntései, "életstratégiái" fontos tényezők az életút alakulása szempontjából, ugyanakkor maga a politikai, társadalmi, szociális intézményrendszer szabja meg annak kereteit és teremti meg az egyén boldogulásának feltételeit.

György Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet [email protected] 1956 után / a disszidálás kérdés Két egyaránt a disszidálás élményével, tragédiájával összefüggő alkotást vetnék össze. Révész György 1957-ben forgatott, 1958-ban bemutatott Éjfélkor című filmjét, és Örkény István 1962 februárjában, az Új Írásban megjelent A hattyú halála című novelláját. A két alkotás bemutatása, illetve megjelenése között 4–5 év telt el, s azok 2016-ban igen alkalmasak arra, hogy érzékelhetővé tegyék a forradalom leverése utáni időszak mentális, politikai átváltozását: az élményközösség felbomlásának, átalakulásának időszakában történteket. Mindkét mű érdemes a kontextuális elemzésekre, mindkét alkotónak bonyolult viszonya volt a kommunista rendszerhez, s mindkét mű felveti a rendelt, illetve benső meggyőződésből készült művek közti distinkció lehetetlenségének, illetve bonyolultságának kérdését. Ebben a kontextusban említeni kívánom még Fejér György: Az arcnélküli város, Makk Károly Megszállottak című filmjét (1960,1961).

Hajagos Csaba Kecskeméti Katona József Múzeum 32

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. [email protected] „Néma disznótor” az éj leple alatt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében. Kiskapuk keresése vidéken 1947-1950 között A referátum annak bemutatására vállalkozik – a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Kiskunfélegyházi Járására vonatkozó közgyűjteményi kutatások alapján –, hogy 1950 és 1956 között milyen társadalmi gyakorlatok határozták meg a vidéken élő emberek életmódját, hogyan próbáltak érvényesülni a kommunista diktatúrának a parasztság kizsigerelésére irányuló tevékenysége ellenére is. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság számtalan esetben tárgyalt a közellátás veszélyeztetés érdekében elkövetett "bűncselekmények" kapcsán "feketevágás"-ra vonatkozó ügyeket. Az eljárások nagy százalékában a bíróság pénzbüntetéssel vagy szabadságvesztéssel sújtotta a beidézett felet. A kommunista diktatúra megfélemlítésre irányuló politikája ellenére így is többen próbálkoztak az élelmiszer beszerzésének más, a diktatúra szempontjából "tiltott" módozataival. Ennek a gyakorlatnak köszönhetően terjedhetett el a magyar társadalomban a Rákosi diktatúra alatt az éj leple alatt végrehajtott sertésvágás cselekményének negatív töltettel felruházott jelentése. A kutatások kapcsán egyértelműen kijelenthető, hogy az 1956-os események kapcsán a Bács-Kiskun megyei települések aktivitását egyértelműen meghatározta a begyűjtés és a beszolgáltatás rendszerének "kiszolgálhatatlansága." Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a parasztság, a 11 év alatt felgyülemlett feszültség következtében 1956-ra mintegy vulkánként kitörve kívánta magáról lerázni a rabság láncait.

Hajnal-Smith Csilla ELTE Történelemtudományok Doktori Iskolája, Társadalom- és Gazdaságtörténet Doktori Program [email protected] Diaszpóra-identitások és kötődések: otthonteremtés és az otthonhoz való kötődés 1956 után Nagy-Britanniában A diaszpóra és migrációs kutatásokban sokáig a szétszóródás vizsgálata hangsúlyosabb szerepet kapott a megtelepedés értelmezésénél. Mára a két kutatási terület közötti arány ugyan sokkal kiegyenlítettebb lett, azonban a letelepedett identitások vizsgálata során a kutatók még mindig olyan nehézségekbe ütköznek, amelyek feloldására az asszimilációs és integrációs tudományos diskurzusok által nyújtott értelmezési keretek nem adnak megfelelő támpontot. Az előadásomban felvázolom, hogy az identitással foglalkozó absztrakt fogalmi keretet hogyan lehet kiegészíteni vagy éppen felváltani más értelmezésekkel, mint például a környezetpszichológia által használt place attachment fogalmával és a helyhez való kötődés megközelítésével, vagy a Luhmann-féle társadalmi rendszerek elméletével. Azt vizsgálom az angliai magyar diaszpóra körében végzett életútinterjúkon keresztül, hogy hogyan hat a közvetlen környezet az identitásra és hogyan befolyásolja az otthonérzetet. Ez már csak azért is fontos, mert ez a megközelítés újraértelmezi a diaszpórák örök kérdését és problémáját, a visszatérés mítoszát.

Hamerli Petra 33

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Pécsi Tudományegyetem; Római Sapienza Egyetem [email protected] Az 1956-os forradalom eseményei a Corriere della Sera és az Osservatore Romano tükrében Az 1956-os forradalom eseményei mind Olaszországban, mind a Vatikánban jelentős visszhangot keltettek. Míg az Olasz Kommunista Párt (Partito Comunista Italiano, PCI) hívei megtorlást és szovjet beavatkozást sürgettek, addig a nem kommunista politikusok, valamint az olasz társadalom a forradalom győzelmében reménykedett. A Vatikán és az egyházfő, XII. Pius pápa – eredeti nevén Eugenio Pacelli – szintén bízott abban, hogy az 1956 októberében történtek a kommunizmus bukásához vezetnek Magyarországon, s a katolikus egyház visszanyerheti korábbi szerepét. E tények diplomáciai háttere az eddigi történetírói munkák révén jól ismert, a témához kapcsolódó levéltári forrásokat már széleskörűen feltárták. Kevésbé vizsgált forrást jelent a sajtó, amely képet adhat arról, hogy a kortárs olvasóközönség milyen megvilágításban ismerhette meg a mára történelmivé vált eseményeket. Előadásomban két, hozzávetőlegesen egykorú, s mindmáig megjelenő lap cikkeit elemezve kívánom bemutatni az 1956-os forradalom (1956. október 23–november 11.) eseményeit. A Corriere della Sera 1876 óta Olaszország egyik legolvasottabb sajtóorgánuma, amely különösen a középosztály köreiben kedvelt lap. Szerkesztői körében az 1956 őszén történt magyar események is érdeklődésre tartottak számot. Az Osservatore Romano a Vatikán periodikája, amely a pápai állam által képviselt hivatalos álláspont tükre. A két napilap cikkeit elemezve azt kívánom górcső alá venni, hogy milyen hasonlóságok, illetve különbségek voltak az 1956-os forradalom olasz és vatikáni megítélésében, valamint az események megjelentetésének módjában.

Hammer Ferenc Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Média és Kommunikáció Tanszék [email protected] A forradalom mint médiaesemény Az előadás a forradalmat, mint médiaeseményt vizsgálja meg, azt kívánja feltárni, hogy a forradalom napjaiban Magyarország különböző területein, falvaiban, városaiban milyen módon jelent meg médiaeseményként (egyáltalán megjelent-e ilyen módon) a forradalom. A hírek terjedésének és megjelenésének a különféle kommunikációs formák és módok működésének, a televízió előtti korszak nyilvánosságának az elemzése egyfelől az 1956-os forradalom reprezentációinak vizsgálatához, másfelől a „médiaesemény” fogalmának történeti (újra)értelmezéséhez segíthet bennünket hozzá.

Harlov Melinda Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Történeti Intézet Atelier Európai Historiográfia és Társadalomtudományok Tanszék [email protected]

34

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. 1956 emlékhelye és köztéri műalkotásai: A budapesti 56-osok terének története Az 1956-os forradalom egyik kiemelt színhelye volt Budapesten az egykori Felvonulási tér, ahol a rendszer szimbólumának tekintett nyolc méter magas Sztálin szobor állt. A köztéri műalkotás ledöntése és darabokra törése jelképezi máig a forradalmat. A tér ezután is számos politikai szobornak és eseménynek adott helyet, melyek a változás és a változatlanságot mutatták egyaránt, mindig a szocializmus megítélését tükrözve. Az előadás 1953 a szobor felállításától és a tér kialakításától, annak beépítéséről szóló 2011-es határozatig tekintené át a vizsgált területet, mint az 1956-os forradalom “emlékhelyét.” A későbbi szoborállításokhoz és hivatalos eseményekhez kapcsolódó rendeletek, a kortárs médiában megjelenő közmegítélés és művészeti elemzések felhasználásával tárja fel a mai 56osok terének történetét, és így 1956 emlékét és megjelenését a kultúrában. Hegedűs Gyula Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar [email protected] Az ’56-osok befogadása Nagy-Britanniába 1956 novemberétől Nagy-Britanniában is növekvő számban jelentek meg a magyar menekültek: az év végéig mintegy 11 000 magyar érkezett a szigetországba, majd néhány hónap múlva számuk megkétszereződött. A brit közvélemény együttérzéssel fogadta a menekülteket, 1956 karácsonyáig több mint 2 millió font gyűjt össze közadakozásból a magyar menekültek megsegítésére. A brit kormány terveket dolgozott ki arra vonatkozóan, hogy egyes munkaerőhiánnyal küzdő területeken biztosítsanak munkalehetőséget számukra. Így mintegy kétezren a szénbányászatban, illetve az ahhoz kapcsolódó területeken helyezkedtek el, de a mezőgazdaságban és az egészségügyben is számítottak a magyar munkaerőre. A munkalehetőségeken kívül a brit kormány és a civil szervezetek a legkülönfélébb módon támogatták a menekülteket, pl. ingyenes nyelvtanfolyamokkal, továbbképzésekkel. Előadásomban azt kívánom bemutatni, hogyan reagált a brit kormány és a közvélemény a magyar menekülthullámra, milyen módon támogatták a menekülteket, illetve hogyan változott a magyarok iránti attitűdjük a hónapok során. Előadásomhoz a londoni minisztériumok és kormányszervek iratait, a brit parlamenti naplók anyagát, valamint a korabeli sajtóban (The Times) megjelent híreket, cikkeket használtam fel forrásként.

Herczog Noémi Színház folyóirat [email protected] A tabu dramaturgiája Koltai Tamás szemléletes anekdotája szerint a kaposvári Marat/Sade-kritikájában (1981) lebegtetve hagyott, natúr „forradalom” szó elé szerkesztője, Pándi Pál odakörmölte, hogy "francia". Azt gondolnánk, a rendszerváltás előtti színikritikában (amely kettős beszédet használt, mint a korabeli színház), esély nem volt az ötvenhatról való kettős beszédre. Bár a Kádár-rendszer kétségtelenül tabuként kezelte 1956-ot, több rendszerváltás előtt íródott dráma és rendező mutatja be a forradalmat eltérő értelmezésben; ezekről az ábrázolásokról részletes képet nyújt P. Müller Péter vonatkozó esszéje (1956 újraértelmezései a Kádár-korszak 35

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. drámáiban és színpadán, Híd, 2006/10). Előadásomban azt vizsgálom, hogyan változik az ötvenes évek vonalas 1956-képe a 70-es évek színikritikájában: milyen stratégiákkal kerüli ki a lényegről való beszédet, hogyan hallgat a kritikus.

Hermann Gabriella Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Iskola [email protected] Az amerikai magyar emigráció nemzetfelfogása – különös tekintettel a határon túli magyarság helyzetére Az ’56-os forradalom az emigráció életében is fontos cezúra volt, hiszen az amerikai magyar diaszpóra szervezeteinek határon túli magyarokért kifejtett érdekvédelmi tevékenysége ezután kezdett kifejlődni, részeredményeket pedig csak jóval később, az 1970es évek közepétől mutathatott fel. Ennek hátterében egyrészt az áll, hogy magának a forradalomnak is jelentős szerepe volt az emigráció újabb hullámának alakulására, átrendezve a diaszpóra addigi szervezeti struktúráját, másrészt az, hogy a már korábban megalakult szervezetek a magyar forradalom utóhatásainak eredményeképpen Romániában történt, politikai okok miatti kivégzések és bebörtönzések hírére aktivizálták magukat. A különböző időszakok emigrációs hullámai által létrehozott szerveződések, mozgalmak mind külön, egymással leginkább konkurens, anyaországból hozott értékekre épülő, sajátos közösségi kultúrát és mentalitást képviseltek, következésképpen a nemzeti identitás eltérő változatait jelenítették meg, és ez érdekvédelmi munkájuk célkitűzéseire, eszközválasztásaikra, kapcsolatrendszerére és a mindenkori magyar kormánnyal való viszonyra is erőteljesen rányomta bélyegét. Előadásomban elsősorban e négy tényező mentén elemzem az erdélyi magyarságért lobbizó fontosabb amerikai magyar emigrációs szervezetek, többek között az Amerikai Erdélyi Szövetség, az Erdélyi Világszövetség és a Magyar Emberi Jogok Alapítvány nézőpontját és főbb jellemzőit.

Horváth György Magyar Nemzeti Galéria [email protected] Remény, reformkísérlet, avagy mi baj volt a Tavaszi tárlattal? Az 1957. április 20.-án, a budapesti Műcsarnokban megnyitott Tavaszi Tárlatot, mint a művészi szabadság különös alkalmát őrizte meg a művészek emlékezete. Okkal: a műveket ők válogatták, és a régóta tilalmas stílusú – elvont és szürrealista – művek is szerepelhettek a termekben. A kiállítást kritikai össztűz és hivatalos rosszallás fogadta, látszólag a stílusok pluralizmusát kárhoztatva. A támadás valódi oka azonban más volt. A Tavaszi Tárlat. fórumán ugyanis a résztvevők valójában azt az új szervezeti modellt mutatták be, amit 1956 decemberében kezdett kimunkálni a Magyar Képzőművészek Szövetségének (Intéző Bizottsággá átkeresztelt) Forradalmi Bizottsága, a Szövetség „állami” felügyeletét ellátó miniszteri biztos vezetésével. Tervük az volt, hogy a régi, engedelmes Szövetséget a párt-, és állami irányítástól szellemileg és anyagilag független szervezetté alakítják, oly módon, hogy a Szövetségen belül négy kisebb – stílusok szerint elkülönülő, és saját műkereskedelmi 36

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. vállalattal bíró – művészcsoportot (ú. n. Szalont) alakítanak, tekintélyes művészek vezetésével (akik aztán a nyilvánosság elé a Tavaszi Tárlat négy önálló, stíluskörök szerint szervezett zsűrijeként léptek). Remélték, hogy tervük beválik, és az új modellt – amit az összehívott közgyűlés szentesít – majd az állam is tudomásul veszi. A Tavaszi Tárlat megnyílt. A közgyűlés azonban elmaradt. A Pártközpont és a minisztérium ugyanis felfüggesztette a Szövetség működését, mert nem tűrhette el, hogy a képzőművészek visszaszerezzék a szuverenitást saját sorsuk felett. Hubai László Zsigmond Király Főiskola [email protected] Az MKP mint párt funkciói 1944–1947 Az MKP-ról született „tudományos igényű” megfogalmazások az üdvtörténetírás és összeesküvés-elmélet Szküllája és Karübdisze között navigálva túlnyomó többségében egyik veszélyt sem tudták elkerülni. Nem véletlen, hogy a pártról a mai napig sem született monográfia. Mindkét felfogásban közös, hogy egységes, céltudatosan viselkedő, ideológiavezérelt homogén politikai alakulatként fogja fel, holott az még az MDP időszakáról sem mondható el. A politológia sokféle – egymással is összefüggő – funkciót definiál a politikai párt, „mint olyan” esetében. Előadásunkban e funkciók közül a relevánsak 1944-1947 közötti érvényesülését vizsgáljuk azzal a céllal, hogy az MKP sokszínű valóságához közelítsünk. • nyilvános, szabályozott versengés a kormányzati hatalomért – jól feltárt, elemzett • a politika tematizálása – az MKP állandó akciózási kényszere a tömegbefolyás növelésére és a nyomásgyakorlásra – közepesen feltárt, a munkák többsége prekoncepciókkal terhelt, a megírás korának kurzusa által determinált. • politikai szocializációs funkció – 1945 nyarára egy félmilliós párt, melynek tagjait nagyon különböző motivációk és érdekek viszik a pártba. Jól felkészült országos vezetés kontra sokszínű, de még a párt alapvető céljait sem ismerő, tagolt tagság. A belső homogenizáció eszközei a pártsajtó, a taggyűlések, pártnapok majd a demonstrációk. • politikusok rekrutációja, vezetők kiválasztása, kiválasztódása – a megyei, városi, járási vezetők és apparátus elképesztő méretű fluktuációja. Elképesztő számú vezetőre van szükség a pártban, a közigazgatásban, a tömegszervezetekben – a helyzet itt sem jobb. A kiképzés eszközei a pártiskolai tanfolyamok, a pártsajtó, az instruktori hálózat(ok) állandó segítése, felügyelete. • érdekintegrációs funkció – konfliktus feszül a párt országos vezetésének aktuális céljai és a tagság egyes rétegeinek érdekei között. A távlatos, a rövidebb időszak és a napi aktualitás céljai között feszülő ellentmondások feloldási kísérletei sok konfliktust hordoznak a párt minden szintjén. A „Ki hát a párt?” kérdésének megválaszolásához kívánunk hozzájárulni, részben válaszkísérletekkel, ám inkább további kérdések felvetésével.

Huhák Heléna Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Doktori Program [email protected] 37

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Népnevelők a Rákosi-korszakban – elképzelések makroszinten, működés mikroszinten Előadásom témája a Rákosi-korszakban folytatott népnevelő tevékenység bemutatása. A népnevelők a párt agitációs gépezetének legalsó szintjén a lakossággal való közvetlen kapcsolattartásért felelős pártmunkások voltak. Kétirányú kommunikációs csatornát működtettek: az MDP aktuális irányvonalát tudatták a társadalommal, illetve az ezekre való reflexiókat hangulatjelentések formájában szállították az agitációs osztályok felé. A rájuk szabott szerep szerint az új, szocialista értékrend, viselkedési és gondolkodási norma terjesztői is voltak, mialatt „neveltek”, maguk is nevelődtek. Helyi erőként a pártot reprezentálták, tevékenységük a mindennapok részévé vált, népnevelő és népnevelt ugyanazon közösség tagja volt. A propaganda és agitáció működtetése a túlburjánzó adminisztráción és bürokrácián túl azt is megmutatja, hogy a felsőbb pártszervek az alsóbbakat hogyan próbálták fegyelmezett végrehajtókká, pontos adatközlőkké formálni. Az ellentmondásos intézkedések, az ideológiai tételekre való homályos hivatkozások a megvalósítás pontatlanságát eredményezték és emellett mozgásteret biztosítottak a saját érdekeik mentén tevékenykedő kádereknek. A népnevelésre vonatkozó makroszintű elképzeléseket és azok mikroszinten való gyakorlati végrehajtását igyekszem összevetni. E léptékváltás mentén kirajzolódik, az ideológiai formulák kilépve a pártbrosúrák lapjairól a mindennapokba – már a mediátor szerepet betöltő agitátorok működése közben is, de főleg a célcsoporton, azaz a többségi társadalmon való alkalmazásuk során – hogyan veszítettek „eszmei tisztaságukból” és rendelődtek alá az egyéni érdekeknek, alkuknak és a lokális viszonyulásoknak.

Ignácz Ádám–Ránki András Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet [email protected], [email protected] Modernitás-koncepciók az 1960-as évek magyar marxista zenetudományában Míg az úgynevezett polgári zenekultúrát, s főként a (klasszikus) modernitás és avantgárd termékeit a sztálinista művészetpolitika erőteljesen kritizálta, sőt kriminalizálta, a 60-as években már napvilágot láthattak olyan elgondolások is, amelyek szerint az „igazi” szocialista realizmus nem képzelhető el a modernitás vívmányainak adaptálása nélkül. A közös kutatásaink eredményeire épülő kétszer 20 perc terjedelmű előadásunkban két, már a sztálinizmus idején is fontos szerephez jutó, később nemzetközi elismertségre is szert tevő marxista zenetudós,Maróthy János és Ujfalussy József modernitás-koncepcióját vizsgáljuk művelődéspolitikai, ideológia- és zenetörténeti, illetve zeneesztétikai szempontok alapján, arra keresvén elsősorban a választ, hogy milyen szempontok mentén gondolták 1956 után újra a zene helyét a szocialista társadalomban. Ujfalussy egy marxista zenei jelentéslogika kidolgozásán keresztül a polgári zenekultúra hagyományainak rehabilitálása és Bartók Béla – a Rákosi-korszakban szétszabdalt –életművének egységes elismertetésére törekedett. A szocialista realizmus fogalmát újraértelmező Maróthy pedig az„arany húszas éveket”, vagyis az avantgárdot állami szinten támogató szovjet kultúra első évtizedét tekintettea polgári és tömegzenei eredményeket egyesítő, korszerű zeneművészet legfontosabb forrásvidékének.

38

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Figyelemreméltó, s külön elemzést érdemel, hogy Maróthy újonnan konstruált zenetörténetében nemcsak a művészi zene termékei kaptak helyet, hanem politikailag hasznosnak ítélt populáris zenei műfajok is.

Isó Gergely Mika Sándor Egyesület E-mail: [email protected] Hová lett a koncepció? Ordass Lajos evangélikus püspök 1956. évi rehabilitációja Ordass Lajos evangélikus püspököt 1948-ban a Rákosi-féle kommunista rendszer koncepciós perben, valutaüzérkedés vádjával fegyházba zárta. Később, 1950-ben, szabálytalan fegyelmi eljárás keretében megfosztották püspöki székétől is. 1956-ban Ordass ügye ismét napirendre került. Az állam 1956. október 5-én – tehát még a szabadságharc kitörése előtt – rehabilitálta, majd pár nappal később egyházi rehabilitációban is részesült. A szabadságharc napjaiban – a Rákosi-rendszert kiszolgáló egyházvezetés lemondása után – pedig visszatérhetett püspöki székébe. A konszolidálódó Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ezután 1958 júniusáig meghagyta őt ebben a tisztségében, ekkor azonban ismét félreállították, ezúttal végleg. Ahogyan Ordass elítélése 1948-ban, úgy a rehabilitálása 1956-ban is pártállami akaratot szolgált ki. Előadásomban – a rehabilitáció körülményeinek, eseményeinek bemutatásával – azt vizsgálom, hogy mi lehetett az az új központi akarat, koncepció, amely Ordasst nem pusztán az őt ért vádak és ítélet alól tisztázta, hanem több mint másfél évre visszahelyezte őt a Magyarországi Evangélikus Egyház élére.

Janek István Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet [email protected] Csehszlovákia és az 1956-os magyar forradalom Az október 23-i budapesti eseményekről értesülve a CSKP KB Prágában azonnali ülést hívott össze, és több határozatot is hozott. Kinyilvánították, hogy Magyarországon ellenforradalom zajlik, és erről értesíteni kell a kerületi párt- és nemzeti bizottsági vezetőket (ez október 24-én meg is történt). Az első, október 24-i és 25-i katonai intézkedések gyakorlatilag 1956 végéig érvényben maradtak. A csehszlovák hadsereget készenlétbe helyezték. Október 24-én valamennyi magyarországi újság behozatalát betiltották Csehszlovákiában. A PB 1956. október 24-én tartott ülésének jegyzőkönyve szerint a csehszlovák vezetés ekkor még nem foglalt állást Nagy Imre politikájával kapcsolatosan. A CSKP vezetése ekkor még nem tudta, hogy az SZKP XX. kongresszusa utáni hatalmi harcban Moszkvában a hruscsovi, vagy a Molotov által képviselt irányvonal győzedelmeskedik-e. Prágában és Pozsonyban sokkal jobban értették a magyarországi eseményeket, mint a többi szocialista országbeli testvérpárt, azonnal lemondták a kormánydelegáció már hónapokkal korábban egyeztetett kínai útját, tudván, hogy a távolból nehéz döntéseket hozni. Október 24én Moszkvában Antonín Novotný részt vett a SZKP KB elnöksége rendkívüli, a lengyelországi és magyarországi eseményekkel foglalkozó ülésén, ahol „meggyőződve a 39

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. helyzet súlyosságáról”, indokoltnak tartotta a szovjet fegyveres erők budapesti beavatkozását. A csehszlovák pártvezetés attól tartott, ha Szlovákiára is átterjednek a megmozdulások, a Szovjetuniótól függetlenedő lázadozó térség területileg az Adriától a Balti-tengerig összeér. Ennek megakadályozására több védelmi rendszabályt vezettek be. Szlovákiát a magyarországi forradalom idején elzárták az idegenforgalom elől, nehogy a nyugati ügynökök és más nem kívánt elemek aktivizálódhassanak. Október 24-én Pozsonyban és a határ közeli szlovákiai városokban, ahol nyugtalanságot tapasztaltak, azonnal letartóztatták a „gyanús” személyeket. Ehhez az is elég volt, ha valaki a magyar eseményeket „szabadságharcként” emlegette. Rudolf Strechaj, a kormány funkcióját ellátó szlovák Megbízottak Testületének elnöke 1956. október 25-én értekezletet tartott a társadalmi szervezetek vezetői számára. Tanácskozásuk arra irányult hogyan lehetne meggátolni a magyar forradalom továbbterjedését. Csehszlovákia vezetői attól féltek, hogy a politikai, nemzetiségi és szociális problémák az ország egész területén, de főleg Szlovákiában megmozdulásokhoz vezethetnek, és ez a rendszerrel szembeni felkeléssé válhat. A középületek őrségét megerősítették, a kettőzött rendőrőrjáratok éjszakára géppisztolyt kaptak. A fegyverraktárakat és a párt épületeit fokozottan őrizték. Ügyeltek arra is, hogy a rendfenntartó erők ne keltsenek feltűnést. A legnagyobb készültséget a magyar határ közelében rendelték el. A csehszlovákiai kisebbségi kérdést nehezítette, hogy maga a szlovák kérdés is rendezetlen volt. A rendőrségi besúgók jelentései arról tudósítottak, a cseh lakosság attól fél, a szlovákok a nemzetközi helyzetet arra használják föl, hogy elszakadjanak Csehszlovákiától. A hatóságok tartottak a szlovák lakosság megmozdulásaitól. Előadásomban szeretném a Csehszlovákiában történt forradalmi kísérleteket és a felvidéki magyarság szimpátia megnyilvánulásait is bemutatni. Zárásként a Csehszlovák gazdasági segítség Magyarország kormányának hatásait mutatnám be. Hogyan reagált a csehszlovák hatalom a forradalom leverésére? Már november 4-én kiadtak egy jelentést a magyarországi szovjet győzelemről. A CSKP KB táviratilag utasította a pozsonyi vezetést és a kerületi pártszerveket, hogy másnap munkakezdéskor mindenütt tartsanak röpgyűlést. A röpgyűléseken – a pártfunkcionáriusok instrukciói alapján – a dolgozók különböző felajánlásokat tettek a magyarok megsegítésére. A korábbi politikai segítséget a gazdasági segítségnyújtás követte. CSKP KB Politikai Bizottsága 1956. november 5-én úgy döntött, Szolidaritási Alapot hoz létre a Magyar Népköztársaság dolgozói számára; a befolyt összeget a Csehszlovák Vöröskereszten keresztül osztották szét.

Jobst Ágnes Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [email protected] A nyelv mint fegyver. Verbális erőszak az MKP/MDP politikai diskurzusában „A nyelv ragadozó: ha egyszer elszabadult, nehéz újra láncra verni.” Gracián y Morales 17. századi spanyol jezsuita atya, akitől e mondás származik, nem is gondolhatta, hogy említett tapasztalata csak gyenge előzménye a múlt századi erőszakhatalmak gyakorlatának. A nyelvi erőszak olyan verbális viselkedésforma, melynek során a beszélő direkt vagy indirekt módon más személyt, vagy személyeket bántalmaz. A nyelvi agresszió fontos szerepet kap a politikai diskurzusban, éle ilyenkor a rivális politikai erők, adott esetben meghatározott társadalmi csoportok ellen irányul. A 20. század ötvenes éveinek politikai nyelvhasználata kapcsán egyetértés mutatkozik annak megállapításában, hogy a korszak 40

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. politikai propagandája szélsőségesen militáns jelleget öltött. A nyilvános nyelvhasználat terén konstituálódott nyelvi agresszió szerepe túlmutatott a politikai diskurzus terén, és a gyűlöletbeszéd célkeresztjébe állított politikai erők és társadalmi csoportok fizikai kiiktatását készítette elő. Előadásomban korabeli Szabad Nép vezércikkek alapján vizsgálom a korszak nyelvi arzenálját.

Jobst Ágnes Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [email protected] „Ha történetesen Csepregen robbanna ki ilyen forradalom…” A magyar társadalom szerkezetének drasztikus átalakítása 1945 után komoly feszültséget gerjesztett, amely a helyi közösségeket kezdettől szembefordította a kommunista diktatúrával. A nyugat-magyarországi Csepreg községben az 1950-es évtized fordulóján fogalmazódott meg a rendszer mielőbbi megváltoztatásának szükségessége. Az 1951-ben leleplezett ún. „Csepregi fegyveres összeesküvés” kapcsán hetven ember került az állambiztonsági szervek látókörébe, közülük huszonnégyet tartóztattak le. Az ügy érdekessége, hogy különböző társadalmi csoportokhoz tartozó személyek: kulákok, iparosok, papok és zenészek, sőt a fegyveres testületek tagjai, határőrök és rendőrök is kerültek a vádlottak padjára. Mindez azt jelzi, hogy társadalmi hovatartozástól függetlenül a hatalom kíméletlensége a falu egészét az új rendszer ellen fordította. Előadásomban arra hívom fel a figyelmet, hogy a vidéki ellenállás történeteinek narratíváiban központi szerepet játszó birtokviszonyok átrendezésén túl számos más tényező is közrejátszott a széleskörű ellenállás kibontakozásában. Egyfelől azt vizsgálom, hogy az új hatalom intoleranciája milyen közösségi értékeket sértett, más részről azt szeretném bemutatni, hogy a helyi közösség milyen formában adott hangot felháborodásának.

Katona Csaba Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont [email protected] Egyéni döntés, „népakarat”, állami terror. Az erőszak „élménye” és formái egy kitelepített ügyvéd példáján A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászárokszállásra kitelepített egykori esztergomi ügyvéd, K. Gábor 1956-ban a helyi események egyik vezetője lett. Az ötvenes évei elején járó családapa 1948-tól rendőri felügyelet alatt állt, 1952-ben telepítetté ki. Édesapja korábban a Nemzeti Tanács elnöke volt Esztergomban, nagyapja a Maticá slovenská alapító tagja, így a családban hagyomány volt az aktív részvétel valamilyen szinten a politikai közéletben. 1956 számára a reményt hozta el, hogy méltatlan állapota véget érhet, így hamar bekapcsolódott a helyi forradalmim eseményekbe. .Ezek során a településen durva erőszakos cselekedet a forradalom idején nem történt, ebben (saját és mások elmondása szerint) K. Gábor maga is szerepet játszott. Abban pedig, hogy ellenezte, hogy a forradalmárok fizikailag lépjenek fel a korábbi hatalom vélt vagy valós letéteményesei ellen, egy korábbi, 1919. évi személyes élménye játszott döntő szerepet. Amikor a forradalom elbukott, aztán személyesen 41

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. tapasztalhatta mega az állami erőszak nem feltétlen törvényes formáját: fizikai bántalmazást szenvedett el, majd per alá vonták és az ellen irányuló egyik legfőbb vád éppen az erőszakra bujtás volt. A vád nem állta meg a helyét, nem ítélték el, de ügyvédként nem dolgozhatott tovább. Előadásomban az ő személyes példáján keresztül az egyéni cselekedetek motivációit, a személyes véleményalkotás és a „tömegpszichózis” együttes érvényesülésének dinamikáját vizsgálom, valamint azt, hogy a megtorlás miként élt az erőszak eszközével előadásom „főhőse” esetében. Mindezt korabeli levéltári forrásokra, de főleg az ügyvéd személyes visszaemlékezéseire alapozva: rávilágítva az egyéni narratíva sajátos értelmezésére.

Káli Anita Irodalomtudományi Doktori Iskola, Miskolc [email protected] A forradalom emlékezete Spiró György Tavaszi Tárlat című regényében Előadásomban az 1956-os forradalom a kortárs irodalomban való megjelenésével, a történelmi események irodalmi reprezentációjának lehetőségeivel foglalkozom. Elsősorban arra keresem a választ, hogy Spiró György Tavaszi Tárlat című művében milyen nézőpontból jelenik meg a forradalom és az azt követő időszak, a mitizáló, heroikus megközelítés helyett hogyan lép működésbe az alulnézeti perspektíva, és ez a jellemző miként formálja a szöveg narratív sajátosságait? Vizsgálom továbbá, hogy a mű mennyiben tér el az események addig ismert narratívumaitól, és hogyan illeszkedik más 1956-os forradalommal foglalkozó kortárs irodalmi szövegek kontextusába. Miként tudja egy regény szövege egyszerre megjeleníteni és formálni egy esemény kollektív emlékezetét? A történelmi regény hagyományához való kapcsolódás szempontjából is érdekes kutatási terep lehet Spiró György műve, megfigyeljük benne a történelem és a fikcionális történetmondás együttállását, amelynek lehetséges következtetései alkalmat adhatnak a kortárs irodalom közelmúlt eseményeit tematizáló művek tágabb irodalomelméleti vizsgálatára.

Kecskés D. Gusztáv Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet [email protected] Az 1956-os magyar menekültek svájci befogadása Az 1956-os forradalom szovjetek általi leverését követően Nyugatra került mintegy 200 ezer magyar menekült. Közülük területéhez és lakosságszámához képest a legtöbbet Svájc fogadta be. Az előadás összefoglalja, mit tettek a helvét hatóságok a menekültek befogadása érdekében, hogyan reagált a társadalom és az erőfeszítések milyen eredményeket hoztak. Az előadó arra a következtetésre jut, hogy a svájci válasz tökéletesen illeszkedik a Nyugat általános politikájába, ugyanakkor, kimutathatók sajátosan svájci jellemzők is. A hidegháborús szembenállást, illetve az ebből fakadó következetes kormányzati akaratot tekinti a rendkívüli eredményesség legfőbb tényezőjének.

42

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A nemzetközi, svájci és magyar szakirodalom felhasználása mellett az előadás főként levéltári dokumentumokra támaszkodik az ENSZ levéltáraiból, valamint svájci, magyar, francia és brit állami archívumokból. Oral history kutatások eredményeit is hasznosítja.

Kende Tamás [email protected] „Kozmopoliták és patrióták” – A sztálini antiszemitizmus emlékezete A bolsevizmusról szólva a hidegháborúig gyakran nyúltak vissza a Cion bölcseihez, és a hasonló, a judeobolsevizmusról szóló toposzokhoz. Hannah Arendtet követően az antiszemita kommunizmus toposza vált (és maradt mind a mai napig) az egyik meghatározóvá. Nem véletlen, hogy Timothy Snyder legnagyobb hatású művének, a keleteurópai népirtásokról szóló Bloodlands-nek az utolsó fejezete épp a sztálini antiszemitizmusról szól. Ez utóbbi toposz eszme- és politikatörténeti eredetéről, és a „sztálini antiszemitizmusra” vonatkozó kollektív emlékezet (izraeli, amerikai, disszidens szovjet, majd poszt-szovjet) konstrukciójáról szól az előadás első része. A második rész az 1948 utáni szovjet zsidóellenes politikát helyezi el a szovjet nemzetiségi politika 1920–1950-es éveinek kontextusába. Ennek során az Orosz Föderáció Állami Levéltárában, és az egykori szovjet pártlevéltárban fellelt, eleddig nemhogy nem publikált, de nem is hivatkozott források alapján igyekszem bemutatni az antiszemita jelző használatának meglehetősen szűk korlátait az antikozmopolita kampány kapcsán.

Kenesei Zsófia Orsolya Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar; Magyar Nemzeti Múzeum [email protected] Eszményképek a Nők Lapja hasábjain az 1950-es évek első felében A második világháború után kiépülő államszocialista rendszer minden tekintetben igyekezett Magyarországon is megvalósítani - a legtöbb esetben a hazai viszonyoktól idegen szovjet gazdasági, társadalmi és intézményi struktúrát. Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártja (MDP) nem csak intézményes és gazdasági téren avatkozott bele az ország és a társadalom életébe, hanem addig példátlan módon a mindennapokat, a hétköznapi embert és annak magánszféráját is uralma alá vonta, gyökeresen megváltoztatva a hagyományosnak tartott társadalmi és családi szerepeket. Az MDP nőpolitikája a magyar sajátosságokkal teljes mértékben ellentétes szovjet minta követését propagálta. Új eszményképpé vált az ipari munkás, a nehéz fizikai és hagyományos férfi szakmában dolgozó nő, aki az élet minden területén – a munkájában és otthonában – helytáll. Előadásomban ennek az új ideálnak, a harcos szocialista szellemű nő képének bemutatására törekszem a kifejezetten nők számára propagandisztikus céllal létrehozott Nők Lapja hetilap 1949 és 1953 között megjelent számait elemezve. Jelen előadás keretében nem célom egy átfogó sajtóelemzés, csupán a szocialista archetípust szeretném megragadni a Nők Lapja tükrében.

43

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Kerekes Anna Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézet [email protected] Mecséri János ezredes a 7. gépesített hadosztály parancsnoka az 1956-os forradalomban Mecséri János ezredes a 7. gépesített hadosztály parancsnoka az 1956-os forradalomban A témaválasztást Mecséri János első pillanatban ellentmondásosnak tűnő személyisége indokolta, hiszen a dolgozat arra keresi a magyarázatot, hogy egy munkáskáderből, a Magyar Néphadsereg egyik elitalakulatának parancsnokából hogyan lett a rendszer ellenségeként halálra ítélt forradalmi mártír. A dolgozat elkészítésének másik oka az volt, hogy Mecséri János életéről korábban nem jelent meg összefoglaló mű. Az 1956-os forradalom idején Mecséri Jánosnak, a 7. gépesített hadosztály parancsnokaként része volt az esztergomi sortűzben. Bár a lövések idején nem tartózkodott a hadosztálytörzs esztergomi székhelyén, a parancsnoksága alatt álló egységek – tatabányai ÁVH-sokkal kiegészülve – 1956. október 26-án a tömegbe lőttek az esztergomi laktanyánál, az un. Sötétkapunál. A tragédia következtében mintegy 15-en meghaltak, és több tucatnyian megsebesültek. Október 30-án Mecsérit Budapestre rendelték, ahol nem kapott egyértelmű utasításokat, ezért felkereste Maléter Pál honvédelmi miniszterhelyettest. Hadosztályával együtt átállt a forradalom oldalára. A budai körzet kinevezett parancsnokaként feladata volt a körzetben lévő államvédelmi objektumok elfoglalásának irányítása, majd november 1-én Maléter utasítására lezáratta a Budapestre vezető utakat. Kinevezték a Kormányőrség parancsnokává, november 4-én hajnalban a szovjetek a magyar kormányküldöttség őrparancsnokaként letartóztatták Tökölön, majd kiadták a magyar hatóságoknak. 1958. augusztus 14-én államellenes szervezkedés vezetése vádjával halálra ítélték és november 15én 6 társával felakasztották a Juta-dombi incidenssel összefüggő perben hozott ítélet alapján. A kormányküldöttség tököli letartóztatását követően az egykori soroksári Juta-dombon és környékén zajlott le az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legjelentősebb harci cselekménye, amelynek a Mecséri János ezredes parancsnoksága alá tartozott esztergomi tüzérek is részesei voltak. Országosan viszonylatban is itt volt a legerősebb a fegyveres ellenállóknak nyújtott létszámbeli és fegyverzetbeli katonai támogatás a hazai reguláris erők részéről. Ez többek között annak a véletlennek is köszönhető, hogy nem jutott el a Jutadombon ellenálló katonákhoz az a parancs, amely szerint nem lett volna szabad felvenniük a harcot a szovjetekkel. További érdekessége a soroksári történéseknek, hogy amikor a katonák és a velük együtt küzdő felkelők tüzet nyitottak egy gépkocsioszlopra, nem tudhatták, hogy az aznap hajnalban Tökölön a szovjetek által foglyul ejtett és elrabolt kormányküldöttség tagjai is éppen a megcélzott járművekben voltak. A szerző a dolgozat elkészítéséhez a Hadtörténelmi Levéltárban megtalálható, Katonai Bíróság 1958./031. jelzésű (Mecséri János és társai ügyének) periratait tanulmányozta, interjúkat készített Mecséri János egykori katonatársaival és rokonaival, valamint felhasználta az 56-os Intézet kutatási eredményeit és a vonatkozó szakirodalmat, hogy a hadosztályparancsnok tevékenységét a fókuszba állítva napról-napra kövesse nyomon a forradalom eseményeit. A feltártak alapján arra a követeztetésre jutott, hogy nem Mecséri János volt ellentmondásos személyisége a kornak, hanem maga a kor volt az. Mecséri végig a hivatalos kormány parancsait teljesítette, tettei nem indokolták a legsúlyosabb büntetést, bűnbakként kellett meghalnia. Rehabilitálására a rendszerváltást követően került sor, 1990ben a köztársasági elnök posztumusz altábornaggyá nevezte ki. Rákoskeresztúron, a 301-es parcellában nyugszik.

44

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10.

Keszei András Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar [email protected] Emlékező közösség – közösségi emlékezet: Pannonhalma 1956 Mivel a Kádár rendszer 56 tagadására épült és ennek megfelelően az eseményekről hallgatni kellett, az emlékezés csak a tagadást szolgálhatta, az emlékek tapasztalatközeli felidézései és a felidézés közegei erősen korlátozottak voltak. Itthon a forradalom tapasztalata legfeljebb a magánszféra ellenemlékezeteként működhetett, a megtorlás után támadt félelem közepette. Ez a nyilvános hallgatás idővel az emlékek elhalványodását eredményezhette. A pannonhalmi diákok emlékei részben azért közösek, mert kommunikatív módon is szerepet játszottak. A közösségi kapcsolatok fenntartása, az odatartozás igénye kijelölte és visszamenőleg is kijelöli (a lelki benyomás, érzelmi kódolás jelentőségének köszönhetően) az érzelmileg releváns emlékek körét. Szalai Béla Mozaik, Pannonhalma 1956 (2009) című könyve több mint 200 visszaemlékezést közöl az 56-os pannonhalmi eseményekről. Ezek alapján próbálom meg rekonstruálni az emlékek közösségi formálódásának folyamatát.

Kinda Gabriella Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem, Interdiszciplináris Doktori Iskola [email protected] Krassó György rendőrhatósági felügyelete Krassó György (1932–1991) az 1956-os forradalom megtorlásában tíz év börtönbüntetést kapott. 1963-as amnesztiával való szabadulása után két ízben indítottak ellene büntetőpert. Ezek a felmentésével végződtek és politikai magatartásán semmit sem változtattak. A magyar demokratikus ellenzéknek Krassó György a kezdetektől fogva tagja volt, az 1956-os eszmét vitte be és képviselte. A rendőrhatósági felügyeletét 1984. november 22-én szabták ki rá és 1985. október 4én oldották fel. Ellenzéki tevékenységért ez volt abban az időben egyik legkeményebb hatósági lépés. Célja Krassó kikapcsolása, ugyanis ő volt az ellenzék egyik központja. Az ok Krassó 1956-ért való kiállása volt, az 56-tal kapcsolatos hallgatásnak véget vető cselekvéssorozata. A két legfontosabb tette a Nagy Imre és társai kivégzésének 25. évfordulója alkalmából (1983. június 13.) tartott megemlékezés a hétfői szabadegyetemen és a Hírmondó 1983. decemberi számában megjelent „Emlékezés halottakra“ című „interjú“. Újabb büntetőeljárást az állambiztonsági szerveknek nem sikerült indítaniuk Krassó ellen, ezért alternatívát kerestek. Az interjú szövegének SZER-hez való kijuttatási kísérlete miatt megrovásban részesítették és tiltott sajtótermék előállítása és terjesztése miatt pénzbírsággal büntették. Rendőrhatósági felügyelet kiszabása ugyanis csak olyan személlyel szemben volt lehetséges, aki már követett el szándékos „bűncselekményt“. A rendőrhatósági felügyelettel járó folyamatos zaklatása miatt 1985 januárjában Krassó György súlyos szívrohamot kapott, de már korábban is betegnyugdíjas volt. A rendőrhatósági felügyelet szabályozásán szigorítottak éppen Krassó tiltakozása nyomán, hogy fogyatékkal élő személlyel szemben is kiszabható legyen. A magyar demokratikus ellenzék, a nyugati diplomácia, a nyugati magyar emigráció, stb. tiltakozott Krassó rendőrhatósági felügyelete ellen, de csak a Budapesten rendezett 45

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Európai Kulturális Fórum idejére tervezett figyelemfelkeltő ellenzéki akciók kellemetlenségeitől tartva vonták vissza az intézkedést, azzal érvelve, hogy Krassó változtatott magatartásán. Krassó György 1985. november 24-én elhagyhatta Magyarországot, jobbnak találták nyugati útlevelet adni neki, hogy meglátogathassa Londonban a súlyos balesetet szenvedett bátyját, Krassó Miklóst. Nagy Imre újratemetésére tért vissza Magyarországra.

Kisantal Tamás Pécsi Tudományegyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék [email protected] 1944 és 1956 összekapcsolódó motívumai a magyar irodalomban Előadásomban az 1956-os események irodalmi recepcióját vizsgálnám, egy specifikus szemszögből. Elsősorban azokat az 1960-as években vagy a ’70-es évek elején megjelent prózai szövegeket elemezném, amelyekben mind az 1944–1945-ös, mind pedig az 1956-os események szerepelnek (vagy valamelyik szerepel, de a korabeli olvasó a másikat is könnyen odaérthette), és a magyar történelmi közelmúlt kríziseiként egymást is értelmezik. Legfőképpen azokat a műveket vizsgálom, ahol a szerző a magyar közelmúlt átfogó képét megjelenítve és értelmezve egy nagyobb történelemkép (vagy történelemkép-kritika) felől ábrázolja a két eseményt, s mindkettőt ugyanazon metanarratíva eleminek tekinti. Talán a leglátványosabb ilyen példa Fejes Endre 1962-es, a korban nagy sikert arató és nagy vitákat kiváltó Rozsdatemető című regénye, amelynek mintegy fél évszázadot átívelő cselekményében mindkét időpont és eseményegyüttes jelen van: mindkettő a Hábetler család szemszögéből, sajátos látásmódjukon (pontosabban történelmi vakságukon) keresztül, és a két eseményben való viselkedésük (mindkettőre jellemző, ám radikálisan különböző következményekkel bíró passzivitásuk) mélyen összefügg. Másik példám és elemzendő szövegem Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című szövege, amelyben igen ambivalens és sokféleképpen értelmezhető módon kerül egymás mellé az emigráció, a hazátlanság, az 1944-es atrocitások, a közösségi élmény és erőszak, valamint a szabadság kérdéskörei. Harmadik példám (és korabeli stratégia) a közvetettség beszédmódjának sajátos megnyilvánulása. Ottlik Géza 1959-es Iskola a határon című regénye, amelynek későbbi kritikusai gyakran éppen modellszerűségét és apolitikusságát hangsúlyozzák, sajátosan viszonyul mindkét eseményhez, bár közvetlenül egyik sem jelenik meg benne. Ám a regény első fejezetei (az 1957-es, Lukács fürdőben játszódó kerettörténet) és a Kémek Nagyváradon 1944-ben című második fejezet olyan olvasatot is lehetővé tesznek, amelyben a két dátum és történelmi esemény összekapcsolható, és a regény szélesebb kontextusa, valamint az általa közvetített morális magatartás felől értelmezhető. Előadásomban e példákon, elemzéseken keresztül egyrészt árnyalni kívánom az 1956ot (és az 1944-45-ös magyar történelem bizonyos aspektusait) illető „kollektív amnézia” tételét, másfelől bemutatni, hogy a forradalom utáni évtizedekben milyen stratégiákkal válhatott 1956 irodalmi témává.

Kisőrsi Zsófia 46

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar [email protected] „És akkor a papa elment a Cipőgyárba, és ott a főnököket hordta” Egy ingázó feleség társadalmi helyzete és megítélése a hatvanas évek első felében Az államszocializmus időszaka alatt jó néhány, különféle diszciplínákat képviselő tanulmány, monográfia tárgyalta a napi-, heti- vagy ritkább időközönként ingázók életét, problémáit. A huszadik század második felének társadalmát az elmúlt huszonöt év során számos monográfia bemutatta. A tudományos érdeklődés középpontjába azonban vagy a vidéki – leginkább a termelőszövetkezetek társadalmára – vagy a városi társadalomra – gyári munkásokra – koncentráló kutatások kerültek. Az 1945 után folyamatosan emelkedő számban és arányban jelenlevő ingázók csoportjának elemzése ugyanakkor mindezidáig nem került előtérbe. Előadásom során elsősorban arra keresem a választ, hogy a termelőszövetkezetek első éveiben – a hatvanas évek során – milyen lehetett azon falusi feleségek társadalmi helyzete és megítélése, akiknek a férje visszautasítva a tsz tagságot ipari munkát vállalt. Előadásomban egy vas megyei faluban, Nagytilajban élt interjúalanyom, B.E.-né esetét elemzem a következő kérdésekre koncentrálva: B.E. –né milyen anyagi helyzetben volt faluja társadalmán belül, milyen iskolai végzettséggel rendelkezett, mire terjedt ki az érdeklődési köre, milyen szórakozási/kikapcsolódási formára volt igénye. Továbbá érdekel, hogy mit gondoltak róla saját családjában, rokonságában, falusi lakókörnyezetében, más ingázó családtaggal rendelkező és azzal nem rendelkező termelőszövetkezeti munkások körében, a falusi pártbanés szakszervezetben. Előadásom korábbi kutatások által eddig nem preferált mikro- és mezoszinten, családjukban, lakó- és munkaközösségükben tervezi bemutatni az ingázó feleségek társadalmi helyzetét és megítélését orális, publikált és levéltári forrásokat elemezve.

Kiss András Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára [email protected] Stratégiák, önállósodási kísérletek a Csepel Autógyárban 1956 után A pártállami rendszer 1956. októberi gyors összeomlását a gazdaság rendkívül súlyos válsága előzte meg. Az 1956. októberi forradalom során a gazdaságpolitikaigazdaságirányítási rendszer megreformálására azonban nem volt lehetőség. 1956 gazdasággal kapcsolatos fő követelései között szerepelt például a tervgazdaságon alapuló rendszer felülvizsgálata. 1956 után nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági adottságokat figyelmen kívül hagyó és a termelés hatékonysága szempontjából is kedvezőtlen, végletekig központosított irányítású gazdaságpolitika további politikai krízis kockázata nélkül nem tartható fenn. Az 1950-es évek elején induló és jelentős ipari kapacitást lekötő Csepel Autógyári beruházásokat 1953-at követően leállították. A gépipar termékszerkezetének a megújítása elodázhatatlanná vált. 1956 után a közúti járműgyártást a kiemelten fejlesztendő területek közé sorolták. A Csepel Autógyárral kapcsolatban már az 1950-es évek közepén felmerült az „önálló” külkereskedelem gondolata. Az elképzelés szerint a vállalatot a külföldi megrendelőkkel történő közvetlen kapcsolat útján kívánták volna ösztönözni a kifogásmentes minőségi gyártásra. Az 1950-es évek nagyszériában gyártott 3,5 tonnás Csepel teherautói az évtized végére – korszerűség és teherbíró-képesség szempontjából – már nem számítottak 47

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. versenyképesnek. A vállalat a hazai és nemzetközi igényekre való tekintettel a speciális, „különleges” rendeltetésű járművek, valamint az Ikarus részére önjáró alvázak gyártására rendezkedett be. Az autógyár a nemzetközi színvonalon dolgozó műszaki-mérnöki szakembereivel az 1960-as évektől a termékszerkezet korszerűsítésén és a vállalat piaci mozgásterének folyamatos bővítésén dolgozott – több-kevesebb eredménnyel. A termékszerkezet megújításának központi igénye kétségkívül kedvező helyzetbe hozta a járműipari vállalatot, a magyar ipar szembetűnő technológiai lemaradásával azonban piaci esélyei mégiscsak korlátozottak voltak.

Kiss Dávid Veritas Történetkutató Intézet [email protected] A Munkásőrség mozgósítási tervei 1956 után A Munkásőrséget, az MSZMP párthadseregét a forradalmat követően, 1957. január 29-én hozta létre az MSZMP IIB, kifejezetten a rendszer védelmére. A testületet először 1957. március 15-én, az ünnep "biztosítására" használták, ennek során más fegyveres szervekkel való együttműködését is kidolgozták. Lényeges momentum, hogy 1957-ben állították fel a karhatalmi parancsnokságokat megyei szinten, - amelyek nem voltak azonosak a forradalom után létrehozott karhatalommal - ezek a különböző fegyveres szervek együttműködését voltak hivatottak koordinálni 1961-ig egy esetleges nagyobb belső megmozdulásesetén, amikor ezeket megszüntették. Ezt követően teljesen átgondolták a mozgósítási terveket, ami több dologgal is összefüggésben volt. A nemzetközi katonapolitikai helyzet megváltozása következtében Magyarországra nagyobb szerep hárult a korábbiaknál a Varsói Szerződésen belül, ami az MN létszámának a növekedésével és technikai eszközeinek a fejlesztésével is járt. Ugyanakkor a rakétatechnika rohamos fejlődése miatt át kellett gondolni a mozgósítási terveket, ezen belül a Munkásőrségét is. Lényeges ugyanakkor kiemelni, hogy mindemellett 56 "szelleme" tovább élt ezekben a tervekben, hiszen 1975-ig egyesetlegesen kirobbanó háborúban a hátországvédelemre nagyobb erőt terveztek be, mint amennyi a szovjetekkel támadó csapatok létszáma lett volna. Ezen belül a Munkásőrségre és a karhatalomra hárult volna az a feladat, hogy egy esetleges háborúban a belső rend fenntartását biztosítsák. Mindemellett meg kell említeni, hogy a "rendkívüli időszakra" rendkívüli jogszabályokat is életbe léptettek volna, a statáriális rendelkezés tervezete ráadásul erősen hasonlított a forradalmat követő elődjére.

Kiss J. László Budapesti Corvinus Egyetem [email protected] Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (Helsinki-folyamat) – keleti és nyugati perspektívák 1. Helsinki gyökerei: német kérdés és a kollektív biztonság szovjet elképzelése az 1954 évi berlini külügyminiszteri konferencián (válasz az 1953 évi Sztálin-jegyzékre az Edentervek és a Molotov-terv (NATO feloszlatása, az amerikai csapatok kivonása Európából és Németország semlegesítése) 48

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. 2. Az európai biztonság szovjet kezdeményezésének újraéledése a kelet-nyugati konfliktus kooperatív szakaszában („enyhülés”) és az új (szerződéses) német Ostpolitik, a „közeledés általi változás” politikája. - A keleti szerződések mint az európai biztonsági és együttműködési folyamat előfeltétele. A biztonság nem katonai dimenziójának előtérbe kerülése - VSZ PTT bukaresti nyilatkozata, prágai tavasz elfojtása és a budapesti nyilatkozat. 3. A Helsinki záróokmány tárgyalása (1973–75): a második világháború utáni területi status quo elismertetése és a „tömböket átfogó összeurópai együttműködés” (aktív koegzisztencia) viszonya. Helsinki, mint „európai pótbékeszerződés”? - Helsinki konferenciadiplomácia. mint a második világháború utáni multilaterális politika innovációja a kelet-nyugati konfliktus kooperatív ellenőrzésére és szabályozására - Keleti és nyugati várakozások. Konvergens és divergens érdekek. Szovjet törekvések : az Egyesült Államok kiszorítása Európából és a de facto szovjet befolyási zóna legalizálása stb. - Keleti tömb országainak érdekei: belpolitikai legitimáció és külpolitikai játéktér teremtése a „nyugati” kapcsolatok számára, nyugati gazdasági kapcsolatok, mint „reformpótlék”. - A záróokmány „három kosara” – a „békés változás” / a „dinamikus status quo nyugati elképzelése. „ellenőrzött változás a status quo-n belül” – kísérlet a „negyedik kosárra”, az intézményesítés kérdése, az „utókonferenciák” rendszere. A statikus és dinamikus elemek összekapcsolása a záróokmányban. - A Helsinki-folyamat beilleszkedése a multilaterális nyugati stratégiai egészébe (az EK kibővülés és mélyülése, MBFR: közép-európai konvencionális csapatcsökkentési tárgyalások, szovjet-amerikai csúcsdiplomácia, szerződéses német Ostpolitik). - „Új biztonságfogalom” , a kül- és belpolitika összekapcsolása” a nemzetközi jogilag nem kötelező dokumentumban : a „harmadik kosár” és az „első kosár” viszonya , a biztonság nem katonai dimenziója: bizalomépítő intézkedések és a tíz alapelv mint új államközi magatartási szabályok kodifikálása. Konferencia-konszenzus mint az „összeurópai problémamegoldás eszköze” 4. A záróokmány hatása és az utókonferenciák hatása – a Helsinki folyamat kezdete a „szimmetrikus koegzisztencia” szellemében és aszimmetrikus változások a kelet-nyugati viszony alakulásában. - Helsinki mint a „tömböket átfogó összeurópai együttműködés” és szovjet tömb eróziója – Helsinki új biztonsági szükségletek teremt: az „együttműködés konfliktusai”: az utókonferenciák tapasztalata. - Helsinki „tesztje” : a NATO kettős határozat nyomán a szovjet-amerikai kapcsolatok felfüggesztése – Zárónyilatkozat mint a kelet-nyugati kapcsolatok folytonosságának legitimációs bázisa. Diplomácia a zárónyilatkozat implementációjáról. - Zárónyilatkozat mint kelet-nyugati „termék” kelet-keleti hatása . A kisebbségi kérdés jelentkezése a magyar diplomáciában. - Helsinki és a magyar külpolitika „társadalmasodásának” kezdetei - A „kis ország doktrína” a magyar külpolitikában: „kárkorlátozás” és a kelet-nyugati diplomácia folytonosságának fenntartása (microdétente). - Zárónyilatkozat hatása a magyar belpolitikában. A magyar demokratikus ellenzék és a Helsinki-folyamat. Kiss József – Somorjai Lehel Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár [email protected]

49

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Az MKP-MDP-MSZMP szervezése, szervezeti állása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Egy sokszínű megye esetei, történetei alapján - de már az MKP-MDP-MSZMP-re fókuszálva vázolják az 1944/45-öt követő pártosodást, pártszervezések folyamatát, a pártállam intézményesedését követő változásokat a párt "szervezeti állásában" 1956-ig, illetve az MSZMP szervezését 1957 májusáig. Egy különösen izgalmas, és eldugott forrásanyag szól a miskolci karhatalmisták káderanyagáról. Abból különösen élesen állhat előttünk a kontinuitás, a diszkontinuitás, a spontaneitás és az intézményesség kérdése az MSZMP első hónapjaiban. A "kis színesek" mellett hallatlanul érdekesek lehetnek azok a jelenségek (pártfegyelem, pártélet stb. területén), amik a megye különböző típusú településein visszavisszatérnek az amúgy nem kicsit unalmas iratokban...

Kiss Nóra ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola, Európai Etnológia Doktori Program [email protected] Vidéki olajipari munkásság az 1950-es években Az 1950-es években a magyar olajipar a Dunántúlon Bázakerettye, Lovászi és Gellénháza, az Alföldön pedig Biharnagybajom, Mezőkeresztes és Szolnok környékén jelentett jól fizető, nehéz fizikai munkát a nem csak mezőgazdaságból élők számára. A Dunántúlon az 1930-as években egy amerikai vállalat által meghonosított munkarendszer sok szempontból elütött az Alföldön az 1950-es években, szovjet mintára kiteljesedő új iparágtól. Ez közvetlen szakmai és személyes konfliktusokat eredményezett a dunántúli munkások alföldi fúrásokra való átirányításakor, átköltözésekor. Az 1956-os forradalom hírére történt események a dunántúli és az alföldi üzemekben is okoztak fennakadásokat. A munkásigazgatókat leváltották, az üzemektől távolabb lakó munkások hazatértek, a munkák újrakezdését pedig tovább nehezítette a szinte állandó jellegű eszközhiány. A forradalmat követő években hátrányba kerülhettek az eseményekben résztvevők a szakmai előmenetel, vagy akár a vállalati lakások kiutalásakor. Az ipari munka megjelenése olyan életmódbeli változási folyamatokat indított el a vidéki lakosság körében, amelyek korábban kevésbé voltak általánosak, például az ingázás, a speciális szakképzettség megszerzése, vagy a kétlakiság.

Klein Judit Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem; NSZK Nagykövetség [email protected] A kisebbségi média kialakulása a szocializmusban különös tekintettel a német kisebbség sajtójára A második világháború után kiépülő struktúrákkal együtt a magyarországi kisebbségi közösségek életét is direktívákon keresztül szabályozta a hatalomgyakorló kommunista állampárt (Magyar Kommunista Párt, majd 1948-tól Magyar Dolgozók Pártja, végül 1956-tól Magyar Szocialista Munkáspárt). A szovjet befolyás közvetlen módon formálta a médiarendszert is, a mindenkori állampárt pedig ezt a mintát szem előtt tartva, központilag irányította a média minden szegmensét, nemcsak a tartalmat és az egyes szerkesztőségek összetételét, de az engedélyek kiadását és a papír- és nyomdakapacitás szétosztását is. Az

50

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. újságok indításához a párt engedélye kellett, de a felügyeletben és az ellenőrzésben más központi szervek is részt vettek. A nemzetiségi közösségek közül a román, délszláv és szlovák kisebbségek alakíthattak szervezeteket közvetlenül a háború után és ezzel szinte párhuzamosan hozhattak létre újságokat saját anyanyelveiken. A sorból egyedül a magyarországi német közösség lógott ki, melynek 1954-ig sem újságja, sem saját szervezete nem lehetett. Számukra néhány éves késéssel és a többiektől eltérő módon előbb az újság, később nemzetiségi szövetséget alapítását engedélyezte a párt. A tartalmat, a kivitelt és a szerkesztőség felállítását is gondosan felügyelték. Az így létrehozott lap nem sok számot ért meg, hiszen mindegyik nemzetiség újságját az 56-os forradalom kitörése után leállították. Közel egy évig nem jelenhettek meg, csak a forradalom után megváltozott névvel 1957 őszétől folytathatták munkájukat. A kisebbségi közösségek kommunikációját csak ezek a médiumok szolgálták, így funkciójuk messze túlmutat az általános, többségi nyelven folyó információáramláson. Ezekre az újságokra hárult a tájékoztatás feladata mellett, a közösségi identitás erősítése, a kisebbség kommunikációs platformjának kialakítása, a nyelv ápolása, fejlesztése és a közösség saját képének megjelenítése. Mindez a párt által megszabott, szűk keretek között zajlott.

Konok Péter [email protected] A „szocialista hazafiság” mint az internacionalizmus dekonstrukciója Az előadás szerint az internacionalizmus, a marxi „a proletároknak nincs hazája” tételből kiinduló globális osztályszolidaritás sokáig, de legalább 1918-ig, a lenini forradalmi defetizmus inverzzé fordításáig a radikális munkásmozgalom afféle elvi sine qua non-jának számított. Bár kétségtelen, hogy maguk a mozgalmak sosem voltak képesek levetkőzni nacionalizmusokat, és a szociáldemokrata pártok valójában nem „árultak el” semmit 1914 előestéjén, de az internacionalizmus olyan hagyomány maradt a posztleninista (neosztálinista) mozgalmakban és (állam)pártokban, amit csak a teljes dekonstrukció eszközeivel lehetett „szocialista hazafisággá”, e sajátos paradoxonná konvertálni. Az előadás ennek az eljárásnak ideológia- és mozgalomtörténeti előzményeivel, illetve folyamatával foglalkozik.

Kónya Anikó Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar [email protected] Az elbeszélt emlékek pontossága és hitelessége Az emlékezet konstruktív természetének fényében a felidézés pontossága fokozati kérdés. Hallgatóként az emlék tartalmára szorítkozunk az elbeszélés pontosságának megítélésében. Az elbeszélő ember saját tudatállapotát monitorozza és ítéli meg az átélt és az elmondott emlék megfelelését. Az emlékezés szubjektív érzése számos forrásból ered és tükrözi az emlék élménygazdagságát. Az emlék és az átélt esemény fenomenológiai szintű megfelelése a pontosságon túl a hitelesség illúzióját keltheti. A pontosság tekintetében sokat elemzett emlékforma, a vaku- vagy villanófény emlék, amely mint az élénk emlék publikus formája a társas- és személyes-történelmi emlékek irányába is átvezet. 51

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10.

Kovács Éva Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont, Szociológiai Intézet [email protected] Nemzeti mítosztól a nacionalizmus alibije felé: A magyar forradalmi mítosz élete és halála (1988–2007) Az előadás a két legfontosabb magyar nemzeti ünnep – március 15. és október 23. – legújabb történetét mutatja be. Célja nem csupán e történetek feltárása, hanem politikai vonzataik jobb megvilágítása is: 1956 óta e két ünnep története ugyanis egymástól elválaszthatatlanul fonódott össze.

Kovai Melinda Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia Intézet [email protected] A „szocialista felvilágosodás” elbukott programja: 1956 és a pszichológia újraintézményesülésének kezdetei A pszichológia 1945 utáni magyarországi története elválaszthatatlan a hidegháborútól és az ország külső gazdasági-politikai integrációjától. A második világháború után, a koalíciós időszakban a pszichológia egyszerre kötődik saját hazai hagyományaikhoz, a háború alatt nagyon megerősödött és integrálódott nyugati, angolszász pszichoterápiás diskurzushoz, a magyar állam egyre kiterjedtebb közpolitikai beavatkozásaihoz, és a kommunista párt szakpolitikai koncepcióihoz. Ez a konstelláció három-négy évig bizonyult szerencsésnek, és ez alatt a rövid időszak alatt Magyarországon is a pszichológia addig nem tapasztalt terjedéséhez és intézményesüléséhez vezetett. A szovjet érdekszférához való csatlakozást követően Magyarországon is adaptálták a sztálinista politikai és bürokratikus struktúrát, ami természetesen itt is a pszichológia Szovjetunióban már rég felszámolt területeinek felszámolásával, és a „pavlovista” neurológiai diskurzus bevezetésével járt. A szovjet kommunista párt XX. kongresszusát követően a pszichológia magyarországi rehabilitációja és újraindítása ugyancsak pontosan a szovjet forgatókönyvet követte. Bizonyos értelemben az 1956-os év a magyar pszichológia egy sajátos időszaka. A közpolitikai döntéshozatalból (elsősorban az oktatáspolitikából) és a pártból is száműzött vezető szakembereket Sztálin halálát követően rehabilitálták. A XX. kongresszus után pedig hivatalosan is megindult a magyar pszichológia újraintézményesülése. A korszak szakmai fórumain (a Petőfi-kör pedagógusvitáin és a balatonfüredi pedagóguskonferencián) megfogalmazott program a pszichológiát a koalíciós időszak szellemében egy olyan morálisan elkötelezett, alapvetően a társadalmi problémák kezelésére hivatott szaktudományként értelmezi, amely egyértelműen a közszolgáltatások és a szakpolitikai döntéshozatal terepén fog újraintézményesülni. Nem így történt. A Kádár-korszakban a pszichológia nem kerül vissza az állami szakpolitikai döntéshozatalba, az újraintézményesülés terepei fél-informális, „második nyilvánosságnak” nevezhető kis szakmai közösségek lesznek. Az előadás bemutatja, milyen tényezők vezettek a

52

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. „szocialista felvilágosodás” 1956-os programjának bukásához, miért következett be és milyen következménnyel járt a diszciplína ilyen értelemben vett „informalizálódása”.

Kőrösi Zsuzsanna OSZK 1956-os Intézet és Oral History Archívum [email protected] Ötvenhatos emigránsok meneküléstörténetei A személyes emlékezet sokféle változata él a forradalom bukása utáni disszidálásokról. Ezek az elbeszélések egyszerre képviselik a nagy köztörténeti narratívának megfelelő disszidens jellegzetes történetét, miközben egyediként ábrázolják a menekülést. Melyek ezek a közös, ismétlődő motívumok, illetve milyen értelmezést adnak az emlékezők múltjuk ezen részének – előadásomban ezt kívánom nyomon követni.

Kusper Judit Eszterházy Károly Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, Magyar Irodalomtudományi Tanszék [email protected] 1956 irodalmi emlékezet – fikció és valóság az emlékezetkultúrában A mindenkori értelmező az emlékezetkultúra és a kulturális emlékezet összjátékának következtében alakítja ki saját (kollektív/történelmi) identitását, miközben a múltat igyekszik elhelyezni saját jelenében, jelene kérdéseire pedig a múlt eseményein keresztül próbál válaszokat találni. A kérdések és a válaszok a nyelvi diskurzusokban szükségszerűen allegorikussá válnak, így létjogosultsága lehet a fikciós művek kulturális emlékezetben való jelenlétének. A történelem folytonos újraértelmezésének egyik kitüntetett műfaja a magyar irodalomban (is) a (posztmodern) történelmi regény, mely tárgyát jelként használva, képes olyan jelentéspotenciálokat létrehozni, melyek az esztétikus és a katarzis segítségével a megértés irányába mozdítják el a befogadást. A kortárs történelmi regények sajátos vonásainak bemutatása után néhány példán keresztül igyekszem szemléltetni, hogyan játszik egymással a fiktív, a reális és az imaginárius, illetve – Kácsor Zsolt Rettenetes Vlagyimir (A Pál utcai vörösingesek regénye) című művét elemezve – megvizsgáljuk, hogyan válhat többirányúvá az emlékezés és a jelentésképzés, ha egyszerre egy történelmi eseményre és egy, a magyar irodalmi emlékezetben kitüntetett helyet elfoglaló, már-már túlkanonizált műre irányul az emlékezet és az intertextuális játék.

Lakatos Artur – Fleisz Katalin Babes-Bolyai Tudományegyetem, Földrajz Kar, Kolozsvár – Brassai Sámuel Elméleti líceum, Kolozsvár [email protected]

53

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Az értelmiségi és a Párt. Magyarok jellemzése magyarokról Kolozsváron az 50-es években Az ötvenes évek túlpolitizált légkörében, az állam-párt szigorú ellenőrzése keretei között az egyes személyekről adott jellemzések különös súllyal bírtak, gyakorlatilag eldönthették hosszú időre a sorsát annak, akiről íródtak. Előadásunkban a kisebbségi magyarság két kulcsfigurájának számító értelmiségi, Gaál Gábor és Szabédi László a Párt számára készített kortársaikról szóló bizalmas jelentéseit vizsgáljuk. A vélemények írók illetve különböző kulturális területen dolgozók politikai megbízhatóságára vonatkozik. Ezen túlmenően mindegyik személyiségrajz árnyalt jellemképre is törekszik. Ezekben a jelentésekben azt érdemes megvizsgálni, hogy az ideologikus tartalom mennyiben itatja át a jellemzések személyiségrajzát, illetve az ideologikus tartalomnak milyen nyelvi megnyilatkozásai vannak – gondolhatunk itt a cezúrákra a felszabadulás előtti és utáni korok közötti hangsúlyos különbségtételekre, az irodalomra rótt ideologikus szerepre. A jellemzések által bepillantást nyerhetünk a kor irodalmi-kulturális életébe is, írók, csoportosulások közötti villongásokra, belső harcokba, feszültségekbe - Paul de Man szavaival élve - az irodalom külpolitikájába. A jellemzések lapjain a személyes érintettség is kulcsszerepet játszik. Azok esetében, akikről mindkét vizsgált személyiség is jellemzést írt – mint például Balogh Edgár – az összehasonlítás módszerével is dolgozni fogunk.

Lénárt András – Bezsenyi Tamás OSZK 1956-os Intézet és Oral History Archívum – ELTE Bölcsészettudományi Kar [email protected] – [email protected] „Csak baj ne legyen belőle” – Az 1956-os forradalom mint referencialitás a Kádárkorszakban A szocialista Magyarországon az 1956-os forradalom egy olyan diszkurzív feketelyuk, amely töménytelen interpretációt nyelt el a korábbi évtizedek során. Az előadásban azt vizsgáljuk, hogy a különböző politikai és rendészeti szervek működésében mikor és milyen körülmények között jelentek meg utalások az 1956-os forradalomra. A pártbizottsági anyagokban elsősorban az ellenforradalomra való pozitív célú megemlékezés elkerüléséréről, valamint a faiszta jelenségek felbukkanásaira való fokozott figyelem fenntartására ügyeltek. Az állambiztonság, illetve a rendőrség viszont a politikai diskurzus proaktív szemléletével szemben sokkal reaktívabban kényszerültek foglalkozni a kérdéssel. Az 1960-as évek derekán több büntetőügyben is felmerült az ellenforradalom és az imperializmus kérdésköre. Az Onódy ügyben a Magyar Éttermi és Büfé Vállalat vezetőjét olyan sikkasztási és csalási technikák elkövetésével vádolják, amelyek a forradalmat követő időszakban elképzelhetetlennek látszottak. A cinkotai Autóalkatrészgyár Vállalatnál a rendész a dolgozók fizetésének megszerzése érdekében elhiteti a munkásokkal, hogy a széfben titkos ellenforradalmi szervezkedést elősegítő adóvevő berendezést rejtettek el. A Kalef (a Moszkva téri „galeri”) egyik tagja 1966-ban, a forradalom tízedik évfordulóján megemlékezést kíván előkészíteni. Ezek az ügyek az állambiztonságot és a rendőrséget furcsa kihívással szembesítették: hogyan lehet az ellenforradalmi törekvések és az imperialista összeesküvések felbukkanását úgy előadni, hogy az államhatalom rendjének megdönthetetlensége ne válhasson potenciális veszéllyé, ugyanakkor az ügyek politikai súlyán keresztül az állami erőszakmonopólium saját legitimitását is megerősítse.

54

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Lénárt Kitti Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézet [email protected] 1956 Nagymaroson Az 1956-os eseményeknek az általános eseménysorozata és nemzetközi összefüggéseinek vizsgálata helyett én a forradalom és szabadságharc helyi vonzataival akartam foglalkozni. Az elsődleges forrásokhoz, a visszaemlékezésekhez nyúltam. 5 interjút készítettem, 1 visszaemlékezést pedig a család bocsátott rendelkezésemre. Interjúalanyaim között akkori gyermek, kiskatona, forradalmi tevékenységéért elítélt és hétköznapi munkáslány is volt. Egyik interjúalanyom ’56 után kénytelen volt elhagyni az országot, így vele interneten keresztül készítettem interjút. Az interjúkban nemcsak a forradalmi események kaptak helyet, hanem azok következményei is a résztvevőkre. Az emigráns, Halápi Márton nem vett részt az eseményekben, de mivel édesapja „tőkés” volt, kihasználta a lehetőséget, és külföldre távozott, amíg tehette. Ormándy József, a rendszerváltás utáni első polgármesterünk: részt vett október 23-án a pesti eseményeken, melyek nagy hatással voltak rá, itthon, Nagymaroson megválasztották a Nemzeti Bizottság elnökévé, börtönbe került miatta. Flamich József egyetemista nem vett részt a 23-ai pesti eseményeken, de itthon a Forradalmi Ifjúsági Tanács alelnökévé választották, ellenforradalmi tevékenysége miatt börtönbe vetették. Barna Józsefnének, szül. Hutter Stefánia, szülei nem engedélyezték, hogy részt vegyen a marosi tüntetésen, mivel féltek, hogy a következmény ismét „egy kis munka” lesz. Ormándy Teréz gyermekként élte át az ÁVO-s házkutatások, édesapja börtönbe kerülését, a hátrányos megkülönböztetést. Interjúja erről szól. Bodor Imre Tibor, nagyapám, sorkatona volt ekkor, ő kalandos és valószerűtlen hazaútját mondta el. Bár kitelepítéseket és malenkij robotot elszenvedett emberek lakta településről volt szó, a helyi események békésen zajlottak: október 24-én falut bejáró tüntetés, másnap nagygyűlés, majd rendőrség lefegyverzése, könyvégetés, nosztrai politikai foglyok itteni gyógykezelése, élelemgyűjtés, Járási Nemzeti Bizottság megalakulása stb. A dolgozatomban megjelenített személyek, élmények összecsengenek az idei ünnepi év mottójával: az én ’56-om.

Lengyel György Színház- és Filmművészeti Egyetem [email protected] Színházi emberek, színészek az 1956-os forradalomban.(Színházi emberek a „kormos ég alatt”) Az előadás azoknak az előzményeknek a – személyes hangvételű – áttekintésével kezdődik, amelyek megelőzték, előkészítették és kiváltották 1956 forradalmát. Így lesz szó a „Felelet-vitáról” (1952. október 25), amely szinte konstrukciós pernek nevezhető: Révai József nagy hallgatóság előtt tartott bevezető támadása után sorra szólaltak fel a Déry polgári szemléletét és ábrázolásmódját támadó írók és egyéb értelmiségiek, felolvasták „több üzemi dolgozó csoport” elitélő levelét. Ide tartoznak a Színházművészeti Szövetség perei (1949 – 1954), melynek során az úgynevezett „polgári elemek,” az „ellenséges nézeteket” képviselő művészek, a jobboldali szociáldemokraták kerültek célkeresztbe. Kodály Zoltán 55

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. 70.születésnapja (1952. december 16.) ugyanakkor fontos és szép momentum volt, a Zeneakadémián tartott hangversenyen Nagy Imre és számos követője megjelent (a megszólaló zeneművek is szimbolikus jelentőségűek voltak). Jelentős előzménynek tekinthető a Nagy Imre kormányprogram hatása a színházakra, ami nem csak reményt adott, de lélegzetvételi lehetőséget is igen sok művésznek, rendezőnek, színházvezetőnek. A forradalom előzményének tekinthetők azok az irodalmi és színházi folyamatok, mint a beadványok a Csodálatos mandarin és Az ember tragédiája ügyében, ezt teljesítette ki a Mandarin bemutatója és kritikái. Ugyanakkor az 1955-ben bemutatott Az ember tragédiáját már a sztálinista restauráció jegyében kritizálták. Később, a forradalom előestéjén a Galilei című Németh László-dráma bemutatója és gyors betiltása volt döntő jelentőségű. A Színház- és Filmművészeti Főiskola a forradalom idején személyes emlékek alapján kel életre, így az 1956. szeptemberi iskolagyűlés, a támadás az intézményt vezető Simon Zsuzsa ellen, majd szó lesz a Főiskola hallgatóinak részvételéről az október 23-i felvonuláson. Szóba kerül a színházak magatartása a forradalom idején (társulati ülések, intézkedések, felmentések, kinevezések a Nemzetiben, Madáchban, a Néphadsereg Színházában, az Operett Színházban, a Főiskolán, illetve a vidéki színházakban: Debrecen, Győr). Majd pedig a Kádár-rezsim stabilizálódásáig tartó időszak színházi műsora kerül elő: mint 1945-48 között, ekkor is a legtöbb színházban vagy kommersz, vagy eddig tiltott, de nem igazán értékes darabokat játszottak. A forradalom leverése után fontossá válnak a személyes küzdelmek, illetve a bosszúállás. (Szó lesz Földes Gáborról, Mensáros Lászlóról, Eörsi Istvánról, Gáli Józsefről, Darvas Ivánról, illetve a sztrájkokról és tüntetésekről). Ugyancsak előkerül a főiskolai tanítás átszervezése, a különféle gyűlések (így Marosán György beszéde a Nemzeti színpadán). Az előadás kitér Aczél György beszédére és annak következményeire, Háy Gyula első és egyetlen órájára, majd „helyettesítésére”, később a KISZ megalakulására, illetve a színházi emberek bekövetkező pereire. Ez már a „rendcsinálás” része: új színházi vezetők jönnek, újjáalakul a Színházművészeti Szövetség, s megjelennek a színpadokon a forradalom-ellenes darabok, előadások. A színészek és rendezők „átállnak”: azok a színészek, akik a forradalomban főszerepet játszottak, olykor az úgynevezett „ellenforradalomról” szóló darabok és filmek főszerepeit is eljátszották.

Lipp Mónika Érseki Vagyonkezelő Központ [email protected] A kiskunmajsai ’56-os kápolna szimbolikája A Csete György építész által megtervezett, 2002-ben felépült kápolna „belövésekkel” tarkított külseje, két tornya jellegzetes ’56-os utcaképet idéznek fel. A kápolna belsőépítészeti megoldásai, formavilága, a benne elhelyezett szobrok (Kun Éva keramikusművész alkotásai), és az oltár terítője is (Csete Ildikó iparművész munkája) a forradalomra és a kivégzettekre utalnak, nekik állítanak emléket. Az előadás célkitűzése a kápolna szimbólumainak bemutatása és elemzése, valamint párhuzamok, hasonlóságok kiemelése más kortárs épületekkel.

Litkei József 56

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. University of California Los Angeles [email protected] Lappangó párhuzam: 1956 és a világháború emlékezete Előadásomban azt a kérdést igyekszem körbejárni, hogy milyen mértékben határozta meg az 1956-os felkelés eseményeit és különösen a résztvevők szimbolikus önkifejezését a 2. világháború emléke, illetve az annak tapasztalatából levont következtetések. Célom tágabb értelemben annak vizsgálata, mennyiben is értelmezhető 1956 egyfajta háború utáni (postwar vagy postbellum) jelenségként, illetve hogy egy ilyen megközelítés milyen új, az 1945-1960as korszakot érintő értelmezési lehetőségek előtt nyitja meg az utat. Kiindulási pontom az a fenti kérdésfeltevést első látásra megkérdőjelező probléma, hogy a háború, mint vonatkozási pont miért is nem jelent meg a felkelés alatti közbeszédben. S bár ez a hiány önmagában megmagyarázza, hogy a háború emlékének kérdése 1956-tal kapcsolatban miért nem vonzott eddig komolyabb történészi érdeklődést (a felkelés alatti antiszemitizmus kérdését kivéve), az érdektelenség sokkal kevésbé tűnik magától értetődőnek ha a jelenséget a felkelés alatt kibontakozó történelmi-szimbolikus diskurzus kontextusába helyezzük. A háborús analógia hiánya különösen annak fényében feltűnő, hogy amúgy a „privát” közbeszéd szintjén, például naplóbejegyzésekben, az eseményeket átélők egy része alkalmanként párhuzamot vont az 1944-es „ostrom” és az 56-os harcok között, s nem ritkán hasonló túlélési stratégiákat is követett. Mégis, ez a hétköznapi beszéd és viselkedés szintjén megmutatkozó párhuzam a nyilvánosságnak szánt közbeszédben mégsem kristályosodott széles körben elterjedt narratívává. Tézisem szerint itt korántsem véletlenről van szó, sokkal inkább egy részben tudatos diskurzív stratégiáról, s így a feltűnő hiány nem a világháború kérdésének jelentéktelenségét, hanem éppenséggel annak fontosságát mutatja. Úgy gondolom, az 56-ban is az „oroszok” ellen harcolók kifejezetten kerülni igyekeztek azt, hogy tetteiket a világháborús analógia keretében, mintegy a korábbi összetűzés újabb fejezeteként lehessen értelmezni, mely törekvés nemcsak a nyilvános deklarációk szintjén jelentkezett, de a híresztelések kevésbé tudatos szintjén is. Mindez – úgy gondolom – nem csak megmutatja, milyen mértékben határozta meg azt a képet, ahogy a felkelő társadalom önmagát láttatni kívánta, a háború örökségének tekinthető nemzetközi antifasiszta konszenzus nyelvezete, hanem azt is, hogy a kortársak gondolkodásában a kommunista uralommal és annak tartósságával, illetve, ezzel szoros összefüggésben, a nyugati beavatkozással kapcsolatos elképzelések és illúziók – melyek 56ban a cselekvés szintjén is kifejezésre jutottak – nemritkán éppen, hogy a korábbi sorsfordulók élményének tükrében nyertek értelmet. Az 1945 utáni másfél évtized kultúratörténelmének átértékelése a háborús tapasztalat és a háború által felvetett problémák szempontjából meggyőződésem szerint számos új kérdést vet fel, s így olyan alternatív értelmezési keretet nyújthat, melynek révén a korszak története is jobban megérthetővé válik.

Majzik Dávid Pázmány Péter katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar [email protected] MOKÁN életutak 1944 és 1956 között Előadásomban három személy életútját felvázolva mutatom be, hogy az 1944 végén átvonuló front után keletkezett hatalmi, közigazgatási űrben milyen életstratégiák kínálkoztak 57

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. azoknak, akik részt vettek a miskolc-diósgyőri MOKAN-Komité (Magyarországi Kommunisták Antináci Komité) antifasiszta ellenállási mozgalomban. Az ellenállás rövid történetének felvázolása után három különböző társadalmi réteghez tartozó személy - egy hivatásos katonatiszt, egy gimnáziumi tanár és egy szabó - életútját követem végig az 1940-es évektől 1956-ig. A rekonstrukciót visszaemlékezések, közigazgatási iratok és Államvédelmi nyomozati dokumentumok támaszkodva végeztem, arra fókuszálva, hogy a háború után a társadalmi mobilitásban milyen karrierlehetőségeket kínált a partizán múlt Miskolcon. Az életutak nyomon követése során jól felrajzolható az 1945 és 1948 közötti időszakban, a szereplők életében végbement felfelé irányuló mobilitás, majd pedig a pártállam megalakítását követően a deklasszálódás és pozícióvesztés. A demokratikus úton újjáépülő közigazgatás új társadalmi dimenziókat nyitott meg a MOKAN-Komité tagjai számára, mivel a városvezetésbe többségi helyet foglaltak el. Az újjáépítés hevét egyesek személyes ambícióik elérésére használták fel, míg mások őszintén hittek abban, hogy a háború pusztítása után új alapokra építhetik Magyarországot a Szovjet Vörös Hadsereg árnyékában.

Márkus Beáta Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem [email protected] A német civil lakosság Szovjetunióba deportálásának hosszú távú hatásai egyéni életutak példáján 1944 és 1945 fordulóján Magyarország területéről orosz források alapján közel 32.000 civilt deportáltak több éves kényszermunkára szovjet lágerekbe német származásuk okán. A végrehajtás során mind az abban közreműködő magyar hatóságok, mind az azért felelős szovjet katonaság részéről számos visszaélés történt, melynek következtében korántsem csak a magukat ténylegesen németként identifikáló személyek végezték az érintettek kb. 30%-ának életét követelő „jóvátételi munkát“; szép számmal osztoztak a németek sorsában magukat mindenkor magyarnak valló civilek is. A magyarok és németek egymástól való megkülönböztetésében új fejezet nyitott az esetleges hazatérés, amelyre 1945 végétől volt lehetőség. A hazatérőknek szembe kellett nézniük a háború után kialakult új rendszerbe való beilleszkedés nehézségeivel, amely különösen a magukat korábban ténylegesen németnek vallók esetében szinte teljesen lehetetlen volt, mivel az 1940-es évek második felében zajlott vagyonuktól és jogaiktól való megfosztásuk, valamint az országból történő kiűzésük. Az előadás kiválaszott oral history interjúkban rögzített életutak elemzése alapján vizsgálja meg a Szovjetunióból visszatért és utána Magyarországon maradt németek továbbélési, be- és visszailleszkedési lehetőségeit, illetve arra a kérdésre keresi a választ, kialakíthattak-e az új társadalmi és jogi keretek között a deportálásból hazatért magyarországi németek egységes integrációs stratégiát.

Máté György Néprajzi Múzeum [email protected] Hová lettek a korrekt parasztok? Társadalmi átrétegződés Átányon az 1950-es évektől

58

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Az előadás témájának ismertetése sajátos helyzetből indul. A Fél Edit és Hofer Tamás által végzett átányi kutatást – vagy teljes egészében, vagy csak bizonyos eredményeit, de – sokan ismerik és tudják, hogy egy világviszonylatban is jelentős vállalkozásról van szó. Az általuk 1951-től egészen az 1970-es évekig gyűjtött anyagok és az ezekből elkészült leírások és elemzések középpontjában nem a Kádár-korszak jellegzetességei állnak, azonban akarvaakaratlanul szemtanúi, megörökítői voltak ennek az átalakulásokkal teli időszaknak. Egy olyan településről van szó, ahol a tradicionális életforma nem csupán a közelmúlt emlékeiben, hanem a „maga valójában” volt jelen az 1950-es években, annak ellenére, hogy itt is létre kellett hozni a téeszeket, és a paraszti kultúra egyik alappillérét jelentő családi gazdálkodás fogalmát meg akarták szüntetni. Felvéve a Fél-Hofer-i szálat arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan alakult át ez a Heves megyei falu, illetve társadalmi rétegei a Kádár-korszakban. Mindezt az említett kutatók módszertani megoldásához is idomítva, személyes sorsokon keresztül mutatjuk be, külön figyelmet szentelve az általuk mintaként részletesen bemutatott nyolc parasztcsaládnak, illetve leszármazottainak. Rávilágítunk arra is, hogy a társadalomszerkezet és a megélhetési módok gyökeres megváltozása helyi szinten milyen új életstratégiák kialakulását eredményezte, milyen mértékben erősödött fel a mobilitás, mennyire maradt meg a földhöz, a mezőgazdasági munkákhoz való kötődés. A címben szereplő korrekt parasztok elnevezést tágabb értelemben használjuk, így nem csupán az ún. igás emberek, azaz a módosabb gazdákra fókuszálunk, hanem a szegényebb rétegekre, azaz a gyalogemberekre is kiterjed az elemzés. Forrásként felhasználva Fél Edit és Hofer Tamás kutatási és publikációs anyagát helyszíni gyűjtéseket végeztünk a témában. Ezekhez további információt keresve a levéltári anyagok, illetve más megjelent munkák is segítségünkre voltak. Az itt elhangzó előadás elsősorban a Kádár-korszakra fókuszál, de benne rejlik a folytatás lehetősége, hiszen egész biztosan további tanulságokkal szolgálhat az átányiak sorsának napjainkig történő vizsgálata.

Máté-Tóth András Szegedi Tudományegyetem [email protected] „Différance” – történelmi tragédiák keresztény szemantikája 1956 – hasonlóan más kelet-közép-európai sikertelen forradalmakhoz – nem csupán történettudományi kérdés, melyet 1990 óta érdemben, tényekre és forrásokra alapozva lehet kutatni és vitatni. 1956-ot és az utána következő időszakot jelentésteljes jelként értelmezik az érintett társadalmak – a mindenkori érdekek összetett mátrixaiban. Előadásomban Reinchart Koselleck és Jacques Derrida alapján tárgyalom 1956 diszkurzív szerepét, melynek egyik jellegzetessége a társadalmi tér egyértelmű kettéosztása, és ez által a bizonytalan közösségi identitások stabilizálása. Második lépésben a keresztény, egyházi diskurzusban mutatom be, milyen érdekek érhetők tetten az 56-ra való emlékezésben, és milyen vallási, teológiai, egyháztörténeti párhuzamok társulnak a forradalom szimbólumához. Végül Dan Stone alapján kitérek a történelmi események kategorizálásának kérdéskörére és a differenciált emlékezés szükségességére. Máté Zsolt 59

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Pécsi Tudományegyetem [email protected] JFK és az 1956-os magyar menekültek Előadásomban John F. Kennedy és az 56-os magyar menekültek kapcsolatát mutatom be az Elnöki Könyvtára iratanyaga alapján. Kutatásaimat a Könyvtár Abba P. Schwartz kutatói ösztöndíj támogatásával végeztem. Prezentációmat három szakaszra bontanám JFK a menekültekkel való kapcsolata és tisztségei alapján: Az első a szenátorsága, amikor is Massachusetts államot képviselte a Szenátusban. Ekkor zajlott le az 1956-os magyar forradalom és a menekültek Amerikába szállítása, így tömegével kapott amerikai magyaroktól leveleket a két eseménnyel kapcsolatban. Továbbá 1957-ben részt vett és beszédet tartott egy 1956-os megemlékezésen. A levelezés 1956 telén intenzív volt, s az általa képviselt államban élő magyarok rajta keresztül próbáltak segítséget kérni a magyar forradalom támogatásáért, s a magyar kérdés az ENSZ-ben napirendre kerülése érdekében. A második szakaszban az 1960-as elnökválasztási kampányt vizsgálom, amikor is több magyar közösséget felkereset. Meglepő módon nem tért ki az itt elmondott beszédeiben a magyar eseményekre és a menekültek befogadására, azonban az amerikai magyar sajtót vizsgálva egyértelmű, hogy nagy hatást gyakorolt külpolitikai ígéreteivel a magyarokra. Ekkor is kapott magyaroktól leveleket, ráadásul már 56osoktól is. Végül az elnöksége alatti kapcsolatait elemzem. 1963-ban az új bevándorlással kapcsolatos szabályozáskor és az egyes országokra jutó kvóta átalakításakor például Hongkong esetben az 1956-os magyar menekültekre. Egyúttal pont az 1956-1957 folyamán Amerikába érkezett magyarok miatt növelték az éves magyar kvótát a többszörösére. JFK és a first lady is több levelet kapott magyaroktól 1960–1963 között, amelyekből kiderül, hogy hálásak a befogadásukért. Összegezve elmondható azonban, hogy a több, magyaroktól kapott levél ellenére az 1960-as szavazáskor a magyar közösségeket nem szólította meg a demokrata jelölt külön beszéddel. Azonban az elnöksége alatt menekültkérdésben a magyar befogadás és a státuszuk nyomán változtattak a kvótaszámokon. Továbbá, még ha nem is több tízezres számban, de a Hongkongból befogadott menekültek jogi helyzetét a magyar precedens nyomán rendezték. Így a rövid életű elnök számára nem csak, hogy ismert volt a magyar menekültek története, hanem abból tanulva formálta a politikája bizonyos elemeit.

Megyesi Boldizsár Magyar Tudományos Akadémia TK Szociológiai Kutatóintézet [email protected] Polgárosodásvita három évtized távlatából: Mivé lettek a szocialista kor mezőgazdasági magántermelői? Előadásomban azt elemzem, hogy a különböző polgárosodás elméletek feltételezései közül melyek váltak valóra a mezőgazdaság elmúlt huszonöt évben bekövetkezett változásainak eredményeként. A polgárosodás vitának egy jól körülhatárolható része a mezőgazdasági termelők helyzetével foglalkozott, illetve a szocialista mezőgazdaság viszonyait elemezte. Az előadásban Márkus István, Juhász Pál, Kovách Imre és Szelényi Iván vonatkozó írásai alapján összehasonlítom a különböző szerzők állításait, és összevetem egy napjainkban zárult kutatás eredményeivel. A Földből élők c. OTKA kutatás 2012 és 2016 között vizsgálta az elmúlt 10 60

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. év agrárátalakulását egy mezőgazdasági termelésből élők között folytatott kérdőíves adatfelvétel és tíz térségi esettanulmány alapján. Az előadás a kvalitatív és kvantitatív empirikus adatfelvétel eredményeire egyaránt építve mutatja be a mai gazdálkodók életútját, a gazdaságok történetét. Ennek alapján a gazdálkodók és a gazdaságok három típusa különíthető el: az alapvetően egyéni, családi alapon szerveződő gazdaságoknak két típusát találtuk: a nyolcvanas években alapított, és a kilencvenes évek közepén, a téeszek felbomlását követően alapított gazdaságokat, valamint az üzemeket, amelyek egy része korábbi téeszekből, állami gazdaságokból alakult, egy másik része pedig a mezőgazdaságon kívüli tőkét a szektorba fektetve jött létre. Ennek alapján amellett érvelek, hogy a nyolcvanas években született elméletek nem magyarázták, nem jelezték előre a gazdaság struktúrát, ugyanakkor igazolódni látszanak azok az elméletek, amelyek azt feltételezték, hogy a mezőgazdaságban is erősödik a vállalkozói ethosz (szemben a habitushoz köthető elemekkel).

Miklós Péter Szegedi Egyetem [email protected] Hamvas Endre csanádi püspök és az 1956-os forradalom Hamvas Endre (1890–1970) 1944 márciusában foglalta el Szegeden a csanádi püspöki széket, s az egyházat ért kommunista támadások idején is kiállt a meghurcolt papok mellett. Mindvégig bátran támogatta Mindszenty József hercegprímás törekvéseit, aki 1946 szeptemberében – az egyházmegyét megszervező Szent Gellért halálának 900. évfordulóján – a korszak Gellért püspökének nevezte. 1951 májusa és augusztusa között azonban a Grősz József kalocsai érsek elleni koncepciós perben Hamvast Endrét is gyanúba keverték és házi őrizetbe helyezték. A sztálinista diktatúra fenyegetésekkel és zsarolással megtörte Hamvas püspököt, akitől „nyilvános bűnbánatot” is kikényszerítettek. 1951 júniusában kelt nyílt levelében a következőket volt kénytelen írni a miniszterelnöknek: „A jövőben békésen és lojálisan igyekszem együttműködni, és a kormánnyal szemben elkövetett hibákat jóvátenni.” A forradalom kitörése után, 1956. október 25-én körlevelet fogalmazott. Kérte papjait, hogy „ezekben a mozgalmas napokban szeretettel és nyomatékkal óvják a híveket minden erőszakos lépéstől és rendzavarástól”. A diktatúra által megnyomorított ember eltorzított, gyanakvó és rettegő gondolkodásmódjára jellemző, hogy Hamvas Endre a körlevél utolsó szavainak a következőket szánta: „Őszinte szimpátiával fogadtuk az ifjúság lelkes megmozdulását és bízunk jogos kívánságaik békés megvalósulásában.” Ezzel a mondattal nyilván a szegedi egyetemisták mozgalmára, s az első autonóm magyar felsőoktatási hallgatói érdekképviseleti szervezet, a MEFESZ tevékenységére utalt, amelyet a forradalmat kirobbantó első szikrának tarthatunk. Ezt az utolsó mondatot azonban az öncenzúra és a megfélemlítettség egyértelmű megnyilvánulásaként a püspök kihúzta fogalmazványáról. Az 1956. október 23-i forradalom új helyzetet teremtett a magyar katolikus egyházban is. Mindszenty október 31-én kiszabadult a házi őrizetből, s másnap ismét átvette az esztergomi főegyházmegye vezetését Hamvas Endrétől, aki a Szentszék megbízásából 1950-től apostoli adminisztrátorként vezette az érsekséget. Mivel 1956 novemberében Hamvas Esztergomban, illetve Budapesten tartózkodott helyette Szécsi Antal helynök fogalmazott körlevelet, amelyet november 11-én olvastak föl a templomokban. Ebben Szécsi a termelőmunka folytatására, az általa esztelennek minősített fegyveres harc abbahagyására és a Kádár János vezette bábkabinet iránti bizalomra szólította 61

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. föl a csanádi egyházmegye híveit. November 20-án Hamvas is pásztorlevelet adott ki. Ebben többek között kérte papjait, hogy „óvják híveiket az orosz csapatok bántásától s megsértésétől”. Valamint kérte őket: azon legyenek, „hogy lássák békés szándékainkat és az ő szívükben is barátságos érzések támadjanak irántunk.” Hamvas Endre ezen megnyilvánulásai ugyan eltértek Mindszenty bíboros és XII. Piusz pápa kommunistaellenes tevékenységétől, ennek oka azonban az volt, hogy az 1950-es évek diktatúrája megtörte és önföladásra (mint október 25-i körlevele esetében látjuk: öncenzúrára is) kényszerítette.

Mink András Open Society Archive [email protected] Újragondolás ellenzékben: Nagy Imre „A magyar nép védelmében” Az előadás során Nagy Imrének az 1955-56-ban írott cikkeit és vitairatait tekintem át és elemzem. Nagy Imre ekkor már nemcsak az akkori párttól távolodott el, hanem ezzel párhuzamosan már az 1953-as miniszterelnöki programjától is elmozdult, nézetei, reformelképzelései radikalizálódtak. Ugyanakkor még messze volt attól a politikai és ideológiai platformtól, amelyet a forradalom alatt, különösen október 28-a után foglalt el, részben a forradalmi események sodrásában. Ezért fontos áttekinteni, hogy miként vázolta önmaga és a párt számára azt a politikai, eszmei keretet, amelyet a posztsztálinista korszak életképes, demokratikusabb, a széles tömegek által támogatott, de még a rendszer keretein belül maradó szocialista/kommunista programjának tekintett. A fő kérdés az, vajon hol húzódott számára a határ, amelyen túl már nem beszélhetünk kommunista rendszerről, és amely már számára is elfogadhatatlannak bizonyult volna, és vajon ez az elképzelt rendszer a maga keretein belül életképes lehetett volna-e. Adva volt-e elvileg és elméletileg a történelmi lehetőség a rendszer megújítására az alapeszméinek, alapstruktúrájának és alapvető erkölcsi missziójának megtartásával. Létezett-e az a bizonyos harmadik út a kapitalista demokrácia és a posztsztálini-pártállami diktatúra között, amelyben a rendszerkritikus reformerek még vagy egy bő évtizeden át reménykedtek. Az előadás elsősorban Nagy Imre gazdasági nézeteinek evolúciójára, a párt jövőbeni helyéről és szerepéről alkotott képére és a nemzeti kérdés, függetlenség, szocialista világrendszer új elrendezéséről vázolt elképzeléseire fókuszál. Igyekszem feltárni e gondolatok belső, rendszerszerű összefüggéseit, valamint megvizsgálni és bemutatni e reformelképzelések nemzetközi kontextusát: összevetni olyan elképzelésekkel és irányzatokkal, amelyek a posztsztálini korszakban a blokk más országaiban és magában a Szovjetunióban is felbukkantak 1953 után. Hiszen Nagy Imre nem magányos hősként tekintett magára, hanem olyan politikus gondolkodóra, aki nyilvánvalóan kereste a kapcsolódási pontokat a szocialista tábor, a „nemzetközi munkásmozgalom” más reformirányzataival és elgondolásaival.

Mirák Katalin Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottsága [email protected] „Bánom…” Scholz László evangélikus lelkész beszédei (1956. szeptember–december) 62

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A Magyarországi Evangélikus Egyházban az 1956. szeptembertől 1958. júniusig, Ordass Lajos püspök másodszori félreállításáig tartó majd’ két esztendőt sokan Istentől kapott kegyelmi időként élték meg. Helyrerázódni látszott az 1948-ban „kizökkent idő”. Kairosza volt a megtisztulásnak, az egyház diktatúra alatti szolgálata és elköteleződése felülvizsgálatának, a személyi, a közegyházi és a teológiai kérdésekben való megújulásnak. Megadatott a bűnbánattartás ideje is. A lelkészi karban többen szükségét érezték, hogy feltegyék az alapkérdést: 6-8 év alatt hogyan jutottunk idáig? Néhányan ki merték mondani azt is, hogy a hibák és tévedések sokszor éppenséggel az egyháziak – püspökök, lelkészek, vezető tisztségviselők – hathatós részvételével és aktív közreműködésével történtektörténhettek meg. Ezért a tisztánlátás érdekében az egyháznak teljes önrevíziót kell tartania arról, vajon a diktatúra politikai nyomása alatt, és az életveszélyes fenyegetettség állapotában képes volt-e egyházi lényegét megőrizni, és egyházhoz méltóan működni. A saját múlttal való következetes szembenézés lehet ugyanis az újrakezdés egyetlen záloga. Erre az egyedül hiteles egyházi-lelkészi magatartásra hívta fel kollégáit 1956 őszéntelén Scholz László, a Budapest–Zuglói Evangélikus Gyülekezet lelkésze. Kérlelhetetlen egyértelműséggel fogalmazta meg, hogy a valóban égető strukturális, személyi és gazdasági kérdések rendezés mellett mindenekelőtt „generális önvizsgálatra” van szükség. A Kádár-korszakban utóbb „Bánom-beszédként” emlegetett szöveg gondolatainak Scholz László három, akár szimbolikusnak is tekinthető időpontban és helyszínen adott hangot, mind kiérleltebb formában. Először 1956. szeptemberben Fóton, az evangélikus egyházon belüli erjedés és a forradalmi változások szellemi-teológiai előkészítő műhelyének is tekinthető lelkészkonferenciák egyikén. Majd november 3-án, a tisztségét újra e napokban elfoglaló, rehabilitált Ordass Lajos által vezetett rendkívüli tanácskozáson az Esterházy (ma: Puskin) utcai püspöki hivatalban. Harmadszor az evangélikus lelkészek 1956. december 13-án Budapesten tartott országos értekezletére készített előterjesztésében. Utóbbi különös lenyomata az 1956-os év utolsó hónapjainak. A diktatúra restaurációja e néhány hónapban elsődlegesen nem az egyházpolitikai színtéren zajlott, az egyházakra irányuló figyelem lanyhulni látszott. Az egyházi önrendelkezés és szabadság e lélegzetvételnyi rövidségű idején fogalmazódtak meg Scholz László bűnbánatra, önvizsgálatra hívó mondatai, amelyekre a legkülönfélébb reflexiók születtek. Köztük az egyik legkülönösebb az a gúnyirat, amely kíméletlen kritikával, mérhetetlen cinizmussal és rosszindulattal fordította visszájára Scholz László tiszta gondolatait. A Rövid gyónótükör piciknek, akik most mohón eszik az új maszlagot című, aláírás(ok) nélküli írás névtelen röplapként terjedt. Egy példánya „Laci” fedőnevű ügynök révén az Egyházügyi Hivatalba is eljutott. Aligha meglepő, hogy Scholz Lászlónak lelkésztársait számvetésre, kollektív és egyéni bűnbánatra hívó, és az 1948–56 közötti időszakot egyházi szempontból kritikusan értékelő felszólalásai utóbb nem maradtak negatív személyi következmények nélkül. Az önrendelkezésétől 1958-ra ismét megfosztott evangélikus egyházban is lezajlott a visszarendeződés, és Scholz Lászlónak sem nem lehetett maradása a fővárosban. Káldy Zoltán püspök 1959-ben eltávolította Zuglóból, és vidéki szórványgyülekezetbe, Hatvanba helyezte, ahol 21 éven keresztül, nyugdíjba meneteléig élt és szolgált. Scholz László azonban – számos más, Budapestről vagy más nagyobb városból, jelentős városi gyülekezetből (egyház)politikai okokból eltávolított reakciós lelkésztársához hasonlóan – az ily módon „elnyert” vidéki állást – idővel, lassan – elsősorban nem száműzetésként élte meg, hanem váratlan, mégis Istentől kapott szolgálati lehetőségként. Új helyén is becsülettel helyt állt abban a hitben és meggyőződésben, hogy „Isten jót tud tenni azzal is, amit az emberek gonoszul gondolnak ki.”

63

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10.

Mitrovits Miklós Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet [email protected] Reformkísérletek Közép-Európában Az 1956 utáni reformkísérletekről pro és kontra a rendszer fennállása idején számos elméleti munka született. A rendszerváltás után ezek feledésbe merültek, mivel gyakorlati tétjük már nem volt. Ma kellő történelmi távlatból ismét megkísérelhetjük a számvetést, összevethetjük az egyes országokban elgondolt és/vagy kipróbált gazdasági és társadalmi reformok mélységeit – sikereiket és kudarcaikat. Az előadás számba veszi a Sztálin halála utáni főbb csehszlovák, lengyel és magyar reformok elméleti hátterét és bevezetésük körülményeit, majd Angus Maddison gazdaságtörténész GDP-adatai alapján bemutatja e rendszerek valódi teljesítményét.

Molnár Annamária Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem [email protected] A vagyon- és földbirtokvesztés, a kitelepítés hatása magyarországi német nők sorsára A második világháború alatt és után bekövetkezett gazdasági, politikai, társadalmi és szociális változások az élet sok területén nagymértékben befolyásolták a magyarországi német nők helyzetét. A háborúban elvesztett férfi családtagok, évekig tartó hadifogságuk, oroszországi munkatáborokba hurcolásuk ahhoz vezetett, hogy a női családtagok helye illetve szerepe a családban és a közösségben is megváltozott. Egyik percről a másikra családfenntartókká kellett válniuk, akiknek felelősséget kellet vállalni szeretteikért. Ezt a helyzetet különösen nehezítette, hogy sokan közülük elveszítették vagyonukat, házukat- és földbirtokukat. A nőknek mély és drasztikus gyorsaságú változásokkal kellett szembenézniük, amint egy paraszti társadalomból hirtelen ipari munkakörnyezetbe kerültek. Később pedig meg kellett felelni a szocialista munkásnő ideáljának is. A kitelepített magyarországi német nőknek Németországban is gyárakban vagy a mezőgazdaságban kellett helytállniuk. A szerencsésebbek továbbtanulhattak. Különösen súlyosan érintették ezen változások a Szovjetunió munkatáboraiból visszatért asszonyokat. Sokan közülük, akik túlélték a több éves bányákban, olajmezőkön, kolhozokban, építkezéseken végzett nehéz munkát és embert próbáló körülményeket, hazatérve azzal szembesültek, hogy elveszítették vagyonukat, családjuk házát, földjeiket. Az előadás a második világháború alatt és után bekövetkezett gazdasági, politikai, társadalmi és szociális változások mentén mutatja be a magyarországi német asszonyok társadalomban, családban elfoglalt szerepének, társadalmi helyzetének változását.

Molnár Gergely Nemzetstratégiai Kutatóintézet 64

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. [email protected] „Pénzt a vonatablakba!” A vasúti ingázás életmódformáló hatásai a Kádár-korban Előadásomban a vasúti ingázás gyarapodó, ám a korszakban közel sem zökkenőmentesen működő lehetőségeinek köznépre gyakorolt hatásrendszerét elemzem. Nem véletlenül használatos erre a korszakra "az ingázó ország" kifejezés: mind a napi, mind a heti vagy ritkább, de rendszeres helyváltoztatás gyakorlata jelentős lenyomatot tett a korszak életmódjára és társadalmi életére. A vasúti ingázással töltött időt magát is hasznosítani próbálták az utasok, illetve az ingavándorlás szerepet játszott a 20. század második felének megváltozó időfelfogásában és időbeosztásában is. A vizsgálatot néprajzi interjúkészítéssel és forrásfeltárással, a társadalomtörténet és közlekedéstudomány több elméletével ütköztetve végeztem el, terepként a kecskeméti kisvasutakat használva. Az országos állapotokat és egyedülálló kistáji sajátosságokat is figyelembe véve kijelenthető, hogy modernizációs tendenciák és egészen anakronisztikus jelenségek jártak egymással karöltve.

M. Szebeni Géza Eötvös Loránd Tudományegyetem [email protected] Magyar-francia kapcsolatok 1975-1981 között Kádár korszak diplomáciatörténete iránti figyelmemet egyrészt saját életpályám indokolja, másrészt pedig az, hogy a Kádár rendszer ellen 1956-ot követően felállított „cordon sanitaire” lebontása után, a szovjet birodalom nyugati peremvidékén elterülő kisállam Magyarország a nyugati szövetségi rendszer államaival fenntartott kapcsolataiban jóval túllépett saját, objektív körülmények által szabta helyi értékén. A csehszlovákiai „bevonulás”tól a leváltásáig terjedő két évtizedben – mely két évtizedet a hidegháború és az enyhülés egymást váltó szakaszai jellemeztek - Kádár János nyolc, két miniszterelnöke tizenhárom és három külügyminisztere több mint félszáz alkalommal tárgyalt NATO országban. Figyelembe véve, hogy e látogatások budapesti viszont-vizitekkel jártak, a NATO országok külpolitikáért is felelős felső-vezetői magyar partnereikkel e húsz év alatt több mint száz találkozót bonyolítottak le (nem számítjuk a szakpolitikák vezetői közötti találkozókat). Az a tény, hogy e hivatalos megbeszélések napirendjén a kétoldalú politikai, gazdasági-pénzügyi és kulturális kapcsolatok mellett a két, egymással szembenálló világrendszer globálstratégiai kérdései is szerepeltek arra mutat, hogy a kelet-nyugati kapcsolatok legfeszültebb pillanataiban a NATO számolt a magyar diplomáciával, és így az Egyesült Államok szándékának megfelelően bizonyos, szerény közvetítőszerepet adott Kádárnak. A nyugati szövetségi rendszer Budapest iránt tanúsított kiemelt figyelmét kétség kívül az is motiválta, hogy eladósodottsága folytán Magyarország volt a Varsó szerződés „leggyengébb láncszeme” és Kádár olyan engedményekre kényszerült rendszere túlélését biztosítandó, amely engedmények mindenképpen lazították a szovjet birodalom monolit berendezkedését. Azzal együtt azonban, hogy a főleg a hetvenes évek közepétől – a Helsinki Záróokmány aláírásától - a nyolcvanas évek közepéig terjedő évek a magyar diplomácia történet egyik legmozgalmasabb periódusát jelentik látni kell, hogy a magyar külpolitika a szovjet külpolitika globális rendszerének az egyik alrendszere volt, és viszonylag szabad mozgása nem jöhetett létre a Moszkvával történt szoros egyeztetés, a Moszkvából kapott engedély nélkül. 65

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10.

Murai András Budapesti Metropolitan Egyetem [email protected] Filmváltozatok a forradalomra. Szempontok a játékfilmek vizsgálatához Egy történelmi eseménynek sincsen véglegesnek tekinthető reprezentációja. Igaz ez az ’56-os forradalomra is: az elmúlt hatvan évben készült jelentős mennyiségű játékfilm az időben változó politikai-társadalmi keretek adta lehetőségeket és igényeket követve más és más arcát mutatta, más szereplőit, eseményeit és tanulságait emelte ki. Az előadás során a filmes ábrázolás változásaira helyezem a hangsúlyt. Célom többek között a rendszerváltozás előtti és utáni alkotások eltéréseit kiemelni. 1989-ig a cenzúrához és tabukhoz való viszony határozta meg a téma filmes megjelenítését (is), valamint az időbeli folytonosság megteremtése, vagy éppen megszakítása alakította az 56-os filmek korszakolását. A rendszerváltozást követően új témák és műfaji jegyek jellemezik a filmes emlékezetet: az áldozatok mellett egyre többször látni hősöket, túlélő kisembereket, filmre kerülnek történelmi személyiségek, a vígjátéki stílus éppúgy megjelenik, mint a háborús melodráma, vagy a krimi műfaji sajátosságai. S ezeket az új vonásokat nem csupán a politikai változásokkal, hanem a társadalmi emlékezet átalakulásával és a tömegkultúra térhódításával érdemes összefüggésbe hozni.

Müller Rolf Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [email protected] Karhatalmi múlt. Erőszakos szervezetek és terek, 1945–1956 Nemzetünk történelme iránt érdeklődést mutató és/vagy azt megélő honfitársaink leginkább az 1956-os szabadságharc és forradalom leverésében és megtorlásában tevékeny részt vállaló „pufajkásoknak” feleltetik meg a karhatalmistákat, sokan ide sorolják a hasonlóan rossz emlékű elődöket, a „kék ávósokat”, vagy az ’56 utáni „rendteremtők” örököseit, a munkásőröket. A „karhatalom”, mint fogalom tehát összeforrt a kommunista diktatúra éveivel. Előadásomban e kapcsolat első, a forradalomig tartó bő évtizedével foglalkozom. A fogalmi kérdések tisztását követően a két jól elkülöníthető szervezettörténeti szakasz: a rendőri karhatalom évei (1945‒1949), majd az azt követő államvédelmi időszak (1949‒1956) jellemző formációit mutatom be, kitérve a harmadik szereplőre, a honvédségi segéderőre. A korspecifikus karhatalmi szerepek számbavételekor a hazai németség ellen irányuló razziákat, a kitelepítéseket, az iskolák államosítását és a kuláküldözést érintem.

Nagy András Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet [email protected] 66

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A magyar menekültek veszélyeztetettsége és kiszolgáltatottsága az ENSZ vizsgálóbizottsága előtt: Bang-Jensen heroikus küzdelme cinikus bürokratákkal és profi titkos-ügynökökkel Az 1956-os forradalom után Nyugatra menekülő magyarok közül „reprezentatív” mintát válogatott az ENSZ „magyar ügyet” vizsgáló Különbizottsága, amely kihallgatásaik alapján terjesztette be Jelentését a Közgyűlés elé 1957 szeptemberében. A 111 meghallgatott tanú többségében félelmet keltett, hogy vallomása következményeként akár őt, akár családját retorzió éri. Bár az ENSZ garanciát adott névtelenségük biztosítására azoknak, akik ezt kérték, hiszen ez volt a feltétele annak, hogy vallomást tegyenek az előtt a szervezet előtt, amelyben egyébként a magyar emigránsok többsége súlyosan csalódott, ennek semmiféle biztosítékát már nem teremtette meg a világszervezet – sőt: az iratok, a hangszalagra vett tanúvallomások, a legkülönfélébb dokumentumok igencsak könnyen váltak hozzáférhetővé. Újabb kutatások azt is feltárták, hogy az ENSZ-misszió voltaképpen a magyar titkosszolgálatok amerikai „rezidentúrájának” fedésére szolgált, számos tiszt, titkos munkatárs és ügynök volt a világszervezetbe „telepítve”, akik szorosan együttműködtek a „testvéri” titkosszolgálatokkal. Politikai tapasztalata, személyes értesülései és morális meggyőződése révén egyedül Bang-Jensen, a Különbizottság dán munkatársa volt az, aki érzékelte ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát, és aki előbb megbízatásával, később állásával, majd életével fizetett azért, mert pontosan látott valamit, amit nem lett volna szabad látnia. A közelmúltban nyilvánosságra került dokumentumok drámaian árnyalják tovább az egyébként is komor képet.

Nagy Éva Katalin Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola [email protected] Munkástanács vezetők 56-ban és 89-ben: Rácz Sándortól Palkovics Imréig. Életpálya és történelmi hivatás Előadásomban az 56-os és 89-es munkástanács vezetők életútján keresztül mutatom be, hogy a két korszak milyen munkástanács vezetőket termelt ki. A Rácz Sándor-féle munkástanácsok mint gyártulajdonosok 56-ban.1989 mint 1956 antitézise: a privatizáció, amelynek terméke Palkovics Imre. Rácz Sándor 1989-ben 56 örököse. A két munkástanács vezető szerepének elemzésével, többet megtudhatunk a munkástanács mozgalom bukásának okairól is.

Nagy Károly Zsolt Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet [email protected] Tévelygők és megtérők. A valóság (át)értelmezése a református egyház belső nyelvhasználatában az 1950-es években

67

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A kommunista hatalomátvételt követően felépülő diktatúra a kezdetektől fogva a felső vezetésén keresztül kívánta ellenőrizni a Magyarországi Református Egyházat. E cél megvalósítása során előbb „adminisztratív” eszközökhöz folyamodtak, vagyis kierőszakolták a számukra megfelelő, megbízható embereket megválasztását a megfelelő pozíciókba, majd pedig jobbára ezekre az emberekre bízták az egyház belső életének átformálását. Ebben a folyamatban az új vezetők a személyi változások mellett jelentős hangsúlyt helyeztek az egyház - úgy a lelkészi kar mint a presbiterek és az egyháztagság – „ideológiai átnevelésére”. Ennek a törekvésnek a kereteit az egyház múltját, jelenét és jövőjét újraértelmező, Bereczky Albert püspök által megfogalmazott „keskeny út teológiája” jelentette. Bereczkynek elgondolásai terjesztésében fontos eszköze volt az 1945 után újraformálódó egyházi sajtó, mely azonban egy darabig még helyt adhatott a vele szemben megfogalmazódó véleményeknek és érveknek is. Előadásomban egy ilyen sajtótermék, a Sárospataki Igehirdető szövegein és utóéletén keresztül igyekszem bemutatni az ellenállás egy sajátos dimenzióját.

Nagy-Csere Áron Nemzeti Örökség Intézete [email protected] Nyomornegyed-diskurzus(ok) 1956 után Mivel az azt termelő társadalmi folyamatok elvileg megszűntek, a szocializmusban hivatalosan nem létezhetett szegénység, s beszélni sem lehetett szegényekről. Ezt helyettesítendő az ötvenes évek hivatalos diskurzusaiban – majd elsősorban 1956 ellenforradalmi értelmezésében – újból felerősödött a munkásmozgalmi-kommunista diskurzusokban Marx és Engels híres manifesztuma óta ismert, az „érdemtelen szegény” – „érdemes szegény” ellentétpár hagyományából táplálkozó „tisztességes munkás” – „lumpenproletár” aszimmetrikus ellenfogalmak használata. Ezen interpretáció szerint nem a szocializmus a hibás a nyomortelepek meglétéért, hanem az ott lakó, a múltból visszamaradt „gyenge jellemű lumpenproletárok”, valamint maga a múltat megtestesítő telepi életforma. Előadásában Nagy-Csere Áron azt vizsgálja, hogyan változtak 1956 után a nyomornegyedekkel kapcsolatos hivatalos és közéleti/tudományos diskurzusok. A hírhedt ferencvárosi Mária Valéria szükségtelep példáján keresztül bemutatja, miként ábrázolták különféle szövegek ezeket a helyeket. Az előadó arra kíváncsi, milyen hasonlóságokat és különbségeket mutatnak ezek az ábrázolások, mennyire alkalmazkodnak a nyomornegyedekről szóló leírások hagyományaihoz és a hivatalos diskurzusokhoz.

Nagy Mária Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány Email-címe: [email protected] Hortobágyi deportáltak és 1956 1950-53 között Hortobágy és Nagykunság pusztáin létesített 12 zárt kényszermunka táborban 2500 körüli, szabadságától és minden tulajdonától megfosztott család raboskodott. Őket – több százezer otthonából elüldözött, javaitól részben vagy teljesen megfosztott, kényszermunkára vezényelt, börtönbe zárt, vagy állandó hatósági zaklatásnak kitett 68

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. sorstársukkal együtt – a politikai hatalom „osztályellenségnek” minősítette. Az előadás röviden felvázolja, hogyan érintették 1956 politikai eseményei a családok különböző generációit, és részletesebben bemutatja egy Csongrád megyei fiatalember és családja sorsát, a róluk 1945-től az 1990-es évek közepéig terjedően fellelhető dokumentumok alapján, kiemelten az 1956-os évhez kapcsolódó eseményeket.

Nagy Péter CNW Zrt. [email protected] Az ózdi 1956 emlékezete – eltérő nézőpontok 1956 októberében a budapesti események hatására vidéken, így Ózdon is jelentős megmozdulások történtek. Ózdon is felvonultak a diákok, majd beszédeket tartottak, s ledöntötték a szovjet emlékművet is. Az események megítélése azonban a mai napig sem egységes. Emellett napjainkban is jelentősen meghatározza a közvéleményt – indokoltan – az a rendkívüli esemény, amikor a késő őszi napokban három embert meglincseltek a gyárkapuval szemben. Hogyan emlékeznek vissza a történtekre az Ózd környékiek? Miként, milyen kontextusban mesél a történtekről a forradalom helyi újságjának tördelő szerkesztője, a felvonuláson résztvevő diák, vagy éppen a gyári tömeget fényképező fotós lánya, az egykori munkáskáder, vagy a gyárból éppen a kivégzések alatt kilépő munkás, és az édesanyjával ekkor éppen arra sétáló kislány? Van-e az elbeszélések között ellentmondás? Hogyan értékelik 1956 ózdi eseményeit? Előadásomban a fenti kérdésekre keresem a választ az eseményekben résztvevőkkel felvett interjúk alapján.

Nagy Szabolcs Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára [email protected] Veszprém 1956-ban a levéltári források tükrében Az 1956-os forradalom veszprémi eseményeinek forrásai meglehetősen jól feltártak. A rendszerváltást követően Mészáros Gyula, egykori politikai fogoly egyből belekezdett a szívügyének tekintett téma kutatásába, s ha nem is professzionális, de mindenképpen alapos munkájának eredményeképpen egy kötettel is szolgált az érdeklődők számára. Az ő levéltári kutató munkája, s az ez által a levéltárunkkal kialakult szoros munkakapcsolata eredményeként az őrizetünkben lévő vonatkozó iratanyag feltárása, feldolgozása megtörtént. Ennek köszönhető, hogy Somfai Balázs szerkesztésében egy forráskötetünk is napvilágot látott, mely tartalmazza levéltárunk legfontosabb vonatkozó iratait. Előadásomban ezt a sokrétű, számos fondtípusból származó forrásegyüttest, illetve a segítségükkel '56 vidéki eseményei kutatásának lehetőségeit szeretném ismertetni.

Németh István Eszterházy Károly Egyetem Történettudományi Intézet [email protected] 69

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A lengyel október A lengyel október a politikai légkör lazulását jelentette a Lengyel Népköztársaságban, amely 1956 októberében érte el csúcspontját, s amelynek előzményei Sztálin 1953. március 3i haláláig vezethetők vissza. 1954-ben megjelent Ilja Ehrenburg utolsó regénye Olvadás címmel, amely egyúttal a közép- és kelet-európai olvadás korszakát jelezte. Sztálin halála után Lengyelországban is érzékelhetővé vált a politikai légkör lassú lazulása. Számos politikai fogoly hagyta el a börtönt. Kiszabadult internálásából Stefan Wyszynski kardinális, aki viharosan üdvözöltek. Lazult a cenzúra. Az ifjúság korábban unalmas hetilapja (Po prostu) Eligiusz Lasota szerkesztésében a fiatal reformerek orgánuma lett. 1956. február 14–26. között az SZKP XX. kongresszusán Nyikita Hruscsov éles Sztálin-kritikát gyakorolt. Boleslaw Bierut, a LEMP első titkára még a kongresszus alatt megbetegedett, s március 12-én Moszkvában meghalt. Lengyelországi temetése után Hruscsov titkos beszédének szövegét a LEMP KB 3000 példányban belső használatra sokszorosította, s valamennyi helyi pártszervezet rendelkezésére bocsájtották. Egyik példánya egy Moszad-ügynök révén a CIA-hoz és az amerikai külügyminisztériumhoz is eljutott. Hruscsov beszéde megrázkódtatta Lengyelországot, és számos kritikai hangot váltott ki. 1956. június 25-én a poznani (a korábbi német Posenben) mozdonygyárban munkásfelkelés kezdődött, s az összecsapások több halottat követeltek. A helyzet egyre feszültebb lett. 1956. október 19-én megkezdődött a LEMP KB 8. plenáris ülése. Az ülés előestéjén Hruscsov váratlanul Moszkvában termett, s a Lengyelországban állomásozó szovjet hadsereg egységei Varsó irányába kezdtek előrenyomulni. Október 21-én Wladysław Gomułkát, az egykori első párttitkárt és Bierut alatt bebörtönzött foglyot a párt új első titkárának választották, aki október 24-én a varsói kulturpalota előtti téren több száz ember előtt tartott beszédet. A kommunista váratlanul nemzetis hőssé változott. Gomułka november 16–18 között Moszkvába utazott, és számos szovjet engedménnyel tért vissza. Többek között sok lengyel állampolgárt kiszabadított kazahsztáni száműzetéséből. Rokoszovszkij szovjet marsall, a lengyel hadsereg főparancsnoka sietve elhagyta Varsót. Őt számos szovjet tiszt követte lengyel egyenruhában. Stalinogród lengyel várost ismét visszakeresztelték Katowice-re. A parasztoknak nem kellett többé belépniük a termelő szövetkezetekbe, s a meglévőket gyakorta feloszlatták. Bíróilag rehabilitáltak politikai foglyok ezreit. A lengyel demokrácia mozgalmának örömét a Budapestről érkező hírek tovább növelték. A lengyelek vérszállítmányokat küldtek a magyar felkelés áldozatainak. Az olvadás időszaka nem tartott sokáig. A pártvonaltól való eltétés miatt már 1957-ben megszüntették a Po prostu című lapot. Gomułkából hiányzott az elhatározottság a reformok folytatására. Az ország a későbbiekben a stagnációba süllyedt, s Gomułka nem talált kiutat a folyamatosan romló helyzetből. Egy évtizeddel később, 1968 márciusában nyugtalanságok kezdődtek, amelyek az 1970. decemberi felkeléshez, s a pártvezetés december 19-i bukásához vezettek.

Németh Krisztina Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja, Regionális Kutatások Intézete [email protected]

70

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Változások alulnézetből: az '56 előtti és utáni idők pusztai visszaemlékezésekben Az előadás egy dunántúli uradalmi puszta múltképét, múlthoz való viszonyát vizsgálja élettörténeti interjúkon és visszaemlékezéseken keresztül. Az egykori uradalmi cselédek (a későbbi állami gazdaság munkásai) múltképe, valamint a pusztai idő tagolása nem feltétlenül kötődik politikatörténeti fordulópontokhoz; a pusztaiak sajátos „történelem alatti” pozíciója nem tapad a „nagy narratívákhoz”, ezért ’56 emlékezete is inkább egyfajta alulnézetből, töredékesen, a tágabb történeti kontextus értelmezése nélkül szerveződik. Az interjúk azt mutatják, hogy a pusztaiak időtapasztalatát, világlátását egyfelől a társadalmi rend igénylése és igenlése szervezi, így a történelmi fordulópontok (a II. világháború és az ’56-os forradalom) a „fölforgatott rend” képeiben jelennek meg. Míg a pusztai múlt különböző korszakainak emlékezeti reprezentációját egyfajta analógiás értelemkeresés alakítja, ami elsősorban a II. világháború előtti és utáni egyezésekre, hasonlóságokra, valamint a nagyüzemi struktúrák keltette folytonosság kihasználására, az átültethető tapasztalatokra összpontosít, az ’56 utáni időkhöz a hétköznapi életben érzékelhető változás, a könnyebb megélhetés emléke tapad. A változatlanságot preferáló habitust egyfelől a strukturális pozíció, az életmód változatlansága táplálja, másfelől a szubjektíve megélt élettapasztalat, ezért a pusztai múlt kutatásának a folytonosság és a változás reprezentációja és mibenléte a fő kérdése. A történeti, társadalmi folytonosság szubjektív érzete egy olyan aspektus, amely alapvetően megkülönbözteti az egykori mezőgazdasági cselédeket és leszármazottaikat a mezőgazdaság kollektivizálását megszenvedő régi birtokos parasztság törekvéseitől és tapasztalatától.

Németh Szandra Magyar Vendéglátóipari és Kereskedelmi Múzeum [email protected] Nők a szocialista vendéglátásban A 20. század folyamán a nők egyre több szakmában jelennek meg, többek között a hazai vendéglátásban is. Az ötvenes évektől már cukrászdai eladókisasszonyok, vagy felírónők egy étteremben, kávéházban, vagy férjeik elsőszámú segítségei, hanem önálló egzisztenciák. Konyhafőnökök, szakácskönyvek írói, szakmai folyóiratok szerkesztői. Gondoljunk csak Örkény feleségére, F. Nagy Angélára, a Magyar Konyha főszerkesztőjére. Horváth Ilonára, akinek szakácskönyvén nemzedékek nőttek fel. Vagy épp Frank Júliára, aki több mint száz szakácskönyvet írt. Ezek a nők meghatározták az egykori hétköznapok étkezési kultúráját. Élőadásomban egy-egy élettörténeten keresztül szeretném bemutatni a nők szerepét a hazai vendéglátásban a szocializmus idején. Az 1880-as–1890-es években már egyre több női munkaerővel lehet találkozni a vendéglátásban: felírónőkkel, pincérnőkkel, kaszírnőkkel. Reprezentatívabb feladatok esetében, például szakácskönyvek íróiként szintén felbukkannak. Előadásomban azt vizsgálom, mikortól vállalhatnak a nők először magas presztízsű munkaköröket a hivatásos vendéglátás világában? Mikor jelennek meg az első üzletvezetőnők és konyhafőnöknők az országban? Kik ők? Vagy épp hányan, és milyen munkakörökben dolgoznak nők a szocialista vendéglátásban?

Niessen, James P. Rutgers Egyetem, New Jersey 71

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. [email protected] A befogadás nemzetközi kultúrája és az 1957. januári osztrák kvótajavaslat A magyar menekültek kimondottan pozitív befogadásban részesültek. Ez a pozitív befogadási folyamat Ausztriában kezdődött. Az osztrák kormány azonban hamarosan közölte az ENSZ-szel, hogy befogadóképessége nem korlátlan. A nyugati országok lakossága is az osztrákokhoz hasonló rokonszenvet táplált a magyarok iránt, sőt kormányaik számos esetben kötelezettséget vállaltak, hogy segítenek Ausztria, illetve a menekültek szükségein. Ezért már 1956 novemberében felbukkant a kvóta fogalma: először abban az értelemben, hogy valamely ország kinyilvánította, hogy készen áll bizonyos számú menekült befogadására. Az osztrák kormány mindazonáltal nem elégedett meg ezzel, hanem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának javasolta, hogy a világ országai megosszák a menekültek gondozásának terheit, és ezután minden szabadságszerető ország az ENSZ által meghatározott kvótaszámot vállaljon. Az előbbi kérést elfogadták, utóbbit viszont nem. Az előadás sorra veszi és elemzi a menekültek iránti korabeli rokonszenv, német szóval Willkommenskultur jelenségével és a menekültek elhelyezésével, illetve kvóták kérdésével kapcsolatos ENSZ-beli vitákat.

Novák Csaba Zoltán Román Tudományos Akadémia, Gheorghe Sincai Kutatóintézet, Marosvásárhely [email protected] „Szocialista” nemzetépítés Romániában 1956 után A szocialista nemzet fogalmát Romániában az ötvenes évek első felében használták először nyilvánosan. A korábban használt nemzet terminológiát törölték a közbeszédből, helyette jelent meg a szocialista nemzet kifejezés használata, amelynek elsődleges célja az volt, hogy segítse a kommunista pártot hatalma megszilárdításában, a terror közepette egy újfajta szolidaritást hozzon létre az országban. Az ötvenes évek szocialista típusú nemzetszemlélete egyértelműen egy új politikai közösség kialakítását célozta meg, mellőzte a nemzetfogalom etnikai jellegű hangsúlyozását, integratív jelleggel bírt. A Szovjetuniótól való részleges eltávolodást, a különutas politika meghonosítását, az 1956-os magyar forradalom után megváltoztatott nemzetiségpolitikai helyzetet, más kelet-európai országokhoz hasonlóan, a román pártvezetés arra használta ki, hogy újrafogalmazza az ország identitását. A szocialista nemzet fogalmát illetően újabb értelmezési kereteket nyitottak meg. A szocialista nemzet fogalmának újraértelmezésével a pártvezetés átértékelte az ország területén élő nemzetiségek és a többségi románság viszonyát is. A fogalmi keret azonos lelkületet, mentalitást, kultúrát feltételezett csupán –ezt is csak néhány nemzetiség, mint pl. a magyarok esetében – egy bizonyos mértékű nyelvi elkülönülést ismerve el. Az új román szocialista nemzet kialakításában az erőltetett iparosítás, a társadalmi és etnikai homogenizáció számított a legfontosabba eszközöknek.

Osváth Ádám Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar [email protected] Határváros forradalom után – Sopron szerepe az 1956-os forradalom időszakában 72

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A forradalom egyik különleges helyszíne volt Sopron. A forradalom a városon vér nélkül futott végig, a főbb események nem október 23-hoz, hanem 26-hoz köthetőek. Sopron kiemelt szerepét elsősorban az jelentette, hogy egyszerre volt egyetemi- és határváros, ami nagy mértékben rányomta a bélyegét arra miként reagált a város és az országos vezetés a soproni eseményekre. Az előadásomban a forradalom hírének soproni fogadtását tárgyalom a hatalom és a polgárság, valamint a diákság szemszögéből -, valamint rátérek arra, hogy miként alakult a város sorsa a szabadságharc kitörése utáni néhány napban. Az előadás első részében így az egyetemisták és a határ kapcsolatát elemzem, valamint azt, hogy a forradalom leverése után milyen irányú volt az egyetemisták migrációja - különös tekintettel arra az eseményre, mikor több, mint 450 hallgató és tanár szökött át egy éjszaka az osztrák határon, és meg sem álltak egészen British Columbiáig. Kiemelt figyelmet fogok fordítani arra, hogy az egyház hogyan reagált a levert forradalom hírére, mire ösztönözte híveit, hogyan kezelte a Sopronon keresztül áthaladó emigránshullámot, támogatta vagy hátráltatta az áthaladást? Természetesen a határőrség és egyéb erőszakszervezetek jelentései is fontos részét fogják képezni az előadásnak, valamint azok a jelentések, amelyeket a határon elfogottakról készítettek. A magyar határ mellett azt is megfigyeljük, hogyan reagált az osztrák fél a migránsáradatra, hogyan kezelték a helyzetet. Mennyire volt tipikus államhatár, mennyire volt más, mint a vasfüggöny többi része? Végül, az előadásban foglalkozni fogok a forradalom és a szabadságharc emlékezetével. Vajon a soproni események megmaradtak csupán helytörténeti, regionális jelentőségűnek, és csupán becsatlakoztak a budapesti forradalom emlékezetébe, vagy önálló történeti jelentőséggel bírnak, és atipikus jellegük miatt kivívták az érdemüket arra, hogy a történelemtudomány mélyebben foglalkozzon velük?

Ozsvárt Viktória Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem [email protected] Lajtha László 7. szimfóniája (1957) Lajtha László 1957-ben komponálta 7. szimfóniáját. A zeneszerző művének eredetileg az„Ősz” alcímet szánta. Ennek alapján aligha meglepő, hogy a kompozíció még szűk két évtizeddel később is elsősorban politikai kontextusban került szóba. A Magyar Zene hasábjain 1975-ben először Breuer Jánosnak, majd választanulmányában Ujfalussy Józsefnek adott apropót zenepolitikai megjegyzésekre. Ugyanakkor kevéssé váltotta ki a kutatás érdeklődését, hogy a 7. szimfónia, mint arról maga a zeneszerző is több ízben tett említést, egy sorozatot alkot környező szimfóniáival, melyeknek közös jellemzője a sötét színek használata és a magyar történelem tragikus eseményeinek zenébe foglalása. A mű egyoldalú olvasata Lajthát is nyugtalanította. Erre enged következtetni a szimfónia 1958-as párizsi ősbemutatója kapcsán tett nyilatkozata: „…a mű viharos hatást váltott ki a párizsi közönségből. Azt hiszem, nemcsak az én számomra, hanem a magyar zeneművészet számára is örvendetes volt ez a hatás. Annál sajnálatosabb, hogy ennek a hatásnak magyarázatába olyan kísérő megjegyzések is vegyültek, amelyek inkább politikai, mint művészi jellegűek.” Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy a szerző ellentmondásos nyilatkozatait és a mű recepciótörténetét értelmezzem a kor politikatörténeti összefüggéseiben, és zenei elemzésekkel kiegészítve helyezzek el az életműben egy olyan alkotást, amelyben olyan szimbolikus dallamok jelennek meg, mint a magyar Himnusz és a Marseillaise.

73

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Pál Sándor Attila Szegedi Tudományegyetem [email protected] A tűrve támogatott író: elhallgatás és kibeszélés Karinthy Ferenc művében Az előadás Karinthy Ferenc Naplója és Budapesti ősz című regénye kapcsán vizsgálja az író identitáskonstrukcióit és különféle viszonyulásait, melyek csaknem menthetetlenül és kizárólagosan a Kádár-kor, illetve az Aczél György által körbekerített kulturális tér koordináta-rendszerében voltak képesek definiálni magukat. Az elhallgatás és a kibeszélés kérdése szintén fontos aspektusa Karinthy írói megnyilatkozásainak, hiszen például zsidó identitása, mely miatt a negyvenes években bujkálnia is kellett, szinte teljesen reflektálatlan személyes naplójában, illetve életművében, a kibeszélés gyakorlata pedig, mely vonatkozhat az apjához, Karinthy Frigyeshez való viszonyára, csak látszólag működik ugyanebben a hatalmas szövegkorpuszban. Hasonlóan fontos Budapesti ősz című, bátornak és radikálisnak gondolt, egykorúan sikeresnek látszó, valójában felemás, sikerületlen regénye, mely 1956 őszének eseményeit igyekszik elmesélni még a nyolcvanas évek derekán, az objektivitást tűzve ki céljául.

Pap Milán Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar [email protected] „Szocialista demokrácia”: egy ideológiai ellenfogalom 1956 után Előadásomban az 1956-os forradalom után ideológiai alapfogalommá váló „szocialista demokráciát” kívánom bemutatni. Az újonnan megteremtett politikai intézményekkel és a gazdasági egységek politikai-társadalmi vitafórumként való értelmezésével a szocialista demokráciának a korai Kádár-korszak ideológiai rendszerében kiépül az intézményi struktúrája is. A korszak ideológia szószólói a szocialista demokrácia működését olyan mechanizmusként képzelték el, amely az állampolgári vélemények áramlását fejezi ki az alapvető gazdasági egységektől, mint az üzemi tanács vagy termelőszövetkezeti gyűlés, a politikai döntéshozatal magasabb fórumai felé. A szocialista demokrácia ideológiájának politikai szubjektuma pedig az a közösségi embertípus, aki képes felismerni a szocialista társadalom, és nem csak saját osztálya, objektív érdekeit a szembenálló világhatalmi blokkok és társadalmi- gazdasági ideológiák versenyében. A szocialista demokrácia az ötvenes évek végétől kezdve így válik társadalomtervezési folyamattá, amelynek végrehajtásáért a párt és vezetősége felel.

Papp Andrea Bányászati Múzeum, Rudabánya [email protected] A munka világa az 1950-es és 1960-as években Rudabányán - a regionális sajtóban megjelent újságcikkek és egy műszaki ellenőr visszaemlékezésének tükrében

74

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A rudabányai nagyüzemi vasércbányászat megindítása a Borsodi Bányatársulathoz kötődik, amely 1880. február 4-én jött létre és ezen a néven egészen 1927-ig működött, amikor a bányaüzem a Rimamurányi –Salgótarjáni Vasmű tulajdonába került. A II. világháború után, 1946. december 1-től, a bányaüzem irányítását a Nehézipari Központ I. Kohászati Főosztálya vette át. Majd 1949. január 1-től 1951 júliusáig az Ércbányászati Nemzeti Vállalat intézte. Ezután önálló vállalattá alakult Rudabányai Vasércbánya Vállalatként., felügyeletét pedig a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium Vegyesásvány-bányászati Főosztálya látta el. Rudabányáról 1957-ben jelent meg a máig ismert egyetlen összefoglaló munka Rudabánya ércbányászata címmel, mely 1955-ig mutatja be a bányászat és a település történetét. Így vizsgálatunk szempontjából fontosak a levéltári források (pl. üzemi bizottsági iratok), az írott sajtó dokumentumai, a helyi múzeum fotógyűjteménye és a később született feldolgozások összehasonlítása. (Garami Evelin: A rudabányai Vasércdúsító-mű története Rudabánya, 2005.; Kis József: Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 1956. Abaújszántói, Edelényi és Encsi Járás. Borsodi Levéltári Füzetek 47. Miskolc 2007. ) Jelen előadásban bemutatok és elemzek egy visszaemlékezést, melyet Puskás Pál jutatott el a helyi múzeumba, aki műszaki ellenőrként felügyelte a vasércdúsító építését, és le is fényképezhette a munkafolyamatokat. E visszaemlékezés címe: Életünk a vasércdúsító mű építésének árnyékában az 1954–1959 években. Ez alkalmat ad arra, hogy további adalékul szolgáljon az 1956-os forradalom borsod megyei eseményeihez.

Papp István Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [email protected] A magyarság legősibb rétege, a szocialista parasztosztály és a szövetkezeti gazdák. Fehér Lajos parasztszemlélete „Mindenki tudja, hogy Fehér elvtárs a mezőgazdaságért él, hal.” 1974 márciusában e szavakkal jellemezte és egyszersmind búcsúztatta Kádár János az MSZMP Központi Bizottságának ülésén hosszú időn át egyik legszorosabb szövetségesét, a szűkebb pártvezetés meghatározó tagját, Fehér Lajost. Aligha volt ember a KB-ban és azon kívül, aki vitába szállt volna a magyar párt vezetőjével, hiszen tömör mondata szinte axiómának számított a politika és a tágabb értelemben vett agrárium berkeiben. Fehér Lajos valóban kiemelkedően eredményes lobbistája volt a mezőgazdaságnak hosszú időn át. Előadásomban három forrásra támaszkodva azt szeretném bemutatni hogyan gondolkozott különböző történelmi helyzetekben és időpontokban Fehér Lajos a parasztságról. Mikor milyen nyelvet használt, kit célzott meg szóban és írásban, egyáltalán miért volt számára fontos ez a népes társadalmi csoport, s hogyan határozta meg saját kötődését hozzájuk. Elsőként egy 1942-es rendőrségi vallomást, majd egy 1962-es, az MSZMP Politikai Akadémiáján tartott előadást, végül egy 1964-es Békés megyei termelőszövetkezetben mondott beszédét idézem fel. A három különböző forrás elemzése rávilágít Fehér politikai pályafutásának egyik titkára: rendkívül tudatosan és átgondolta használta a nyelvet, jól alkalmazkodva a befogadó közeg elvárásaihoz és igényeihez.

Pataky Adrienn

75

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Összehasonlító Irodalomés Kultúratudományi Tanszék [email protected] Lakatos István irodalmi szerepe és versei 1956 körül Lakatos István (1927–2002) költő, író 1949-ben, első verseskötete megjelenésének idején elnyerte az utoljára átadott Baumgarten-díjat. Szabó Lőrinc biztatására kezdett publikálni, később Nemes Nagy Ágnes köréhez, s az Újholdasokhoz csatlakozott: részt vett a negyvenes években indult, majd hamar betiltott, a Nyugat elveit tovább hagyományozó folyóirat újjáélesztésében – a nyolcvanas években Lengyel Balázzsal és Nemes Nagy Ágnessel kiadták az Újhold Évkönyveket. A Petőfi-kör elődintézményének alapítója volt 1954-ben, amelynek vezetőségéből a következő évben kizárták. Az ’56-os események után mégis börtönbüntetésre ítélték, többek között a rezsimellenesnek titulált verséért, amely az Igazságban, a forradalmi honvédség és ifjúság lapjában jelent meg Az ifjúsághoz címmel ’56ban. A börtönévek alatt és utána legalább két évtizedig Lakatos legfeljebb műfordítóként volt ismert, pl. Vergilius magyarítását köszönhetjük neki. Hosszas költői hallgatása után 1972-ben jelenhetett meg a második verseskötete, majd ezután még néhány kötete a nyolcvanas évektől. A kilencvenes években megkapta a Kossuth-díjat és az 1956-os emlékérmet. Az előadás Lakatos pályáját, ötvenes évekbeli társadalmi-irodalmi szerepvállalását kíséri figyelemmel a fennmaradt jelentések, periratok és versek tükrében, s ezek által mutatja meg, hogyan rekonstruálható a szubjektív és kollektív emlékezet rögzített ismereteiből egy ember, elsősorban irodalmi, pályája.

Perlai Judit Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézet [email protected] Az 1956-os forradalom a rétsági páncélos ezrednél A történelem, ha egy család, egy ember szemszögéből nézzük, akkor is sorsfordító események sorozata. A mi családunk életében ez az esemény az 1956-os forradalom és az azt követő események voltak. A nagyapám Dely József abban az időben a rétsági Páncélos Tiszthelyettes Kiképző Ezrednél volt főhadnagyi rendfokozatban kiképzési osztályvezető. 12 évesen ott voltam, amikor az akkori honvédelmi miniszter egy ünnepség keretében rehabilitálta a forradalomban részt vett, s ezért elítélt, lefokozott tiszteket, köztük az én nagyapámat is. Ezután az iskolában tanultak, s a családi visszaemlékezések indítottak arra, hogy történelem szakos hallgatóként első TDK munkám, majd a diplomám témájául az 1956os eseményeket válasszam, azon belül is, a nagyapám körül zajló események vizsgálatát. Az elkészült dolgozat a nagyapám katonai múltját követve mutatja be Rétság helyőrségének részvételét az 1956-os eseményekben, Mindszenty József hercegprímás Budapestre szállításában, valamint a salgótarjáni eseményekbe is betekintést enged, ahova Dely főhadnagyot vezényelték aztán. Az események leírását a perek áttekintése zárja. A dolgozat 1999-ben íródott, az akkori fellelhető levéltári források alapján. Ezek köre azóta minden bizonnyal bővült. Azonban a dolgozat egy valamiben egyedülálló, nagyapám, akinek személyes visszaemlékezései adják a dolgozat keretét, idén januárban elhunyt. Így ez az ő nekrológja is.

76

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Péterffy Gergely Eszterházy Károly Egyetem, Történelemtudományi Intézet [email protected] Vasúti személyszállítás az északkeleti országrészben, 1945–1956 A trianoni Magyarország egyik legfontosabb ipari központjaként már a II. világháború előtt is jelentős szállítási igényekkel bírt a borsodi és a nógrádi iparvidék, kisebb részben néhány heves megyei üzem is. A II. világháború utáni újjáépítés során kisebb mértékben, a kommunista hatalomátvétel után pedig kifejezetten emelkedett a térségben végrehajtott nehézipari beruházások és fejlesztések száma és értéke is. Az új gyárak és bányák nem csak termelésük és kiszolgálásuk révén növelték a vasúti forgalmat, de munkaerő-szükségletük is ebbe az irányba hatott. A nagy építkezések és a gombamód szaporodó új üzemek rengeteg ember számára nyújtottak megélhetést, nem utolsósorban az ország gyengén iparosodott, mezőgazdasági területein élőknek is, aminek köszönhetően megjelent a távolsági ingázás. Előadásom középpontjában az ötvenes évekbeli Magyarország északkeleti részében zajló vasúti utazási szokások és körülményeik állnak.

Péteri György Norwegian University of Science & Technology, Department of Historical Studies [email protected] A reform-közgazdasági ‘paradigma’ eredete és perzisztenciája, 1953-1976 A közgazdasági kutatás politikatörténetét mutatnám be 1953–1976 között annak a kérdésnek a középpontba helyezésével, hogy miként magyarázható a reform-orientált közgazdasági gondolkodás és kutatás megjelenése nem sokkal 1953 után, valamint meglepően tartós sikere illetve fennmaradása 1956 majd 1968 után is.

Peternák Miklós Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszék [email protected] A hiány dramaturgiája (Művészet és forradalom) „Mindenki csinálni akart valamit, mindent, ami addig hiányzott a művészetből, ezt a hiányt szerette volna pótolni” (Beszélgetés Erdély Miklóssal, 1983) Négy mű bemutatására, elemzésére teszek kísérletet e rövid prezentációban, melyek egymástól sok szempontból eltérnek, de közös motívumuk, hogy az 1956-os forradalomhoz kapcsolódnak. Talán a legismertebb közülük Jovánovics György „thanatoplasztikája”, Az 1956-os forradalom mártírjainak emlékműve – s ez az egyetlen, amely közvetlenül megtekinthető, látható és látogatható Budapesten a 301-es parcellában. http://www.renyiandras.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=118&Itemid=1 37 77

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Bachman Gábor és Rajk László ideiglenes installációja, a Műcsarnok előtti Ravatal 1989. június 16-án volt látható, ma dokumentumok, beszámolók, tervek, kiadványok révén ismerhető meg. http://www.rev.hu/ords/f?p=107:34:256547638983::NO::: Hasonlóképp dokumentáció alapján tanulmányozhatjuk az eredetileg a Kiscelli Múzeum templomterében rendezett kiállításon bemutatott projektet, Sugár János A csőcselék emlékműve című installációját http://www.btmfk.iif.hu/sugarj.html Erdély Miklós 1956-os akciója, az Őrizetlen pénz az utcán pedig ismert történeti eseményből az 1990-es évekkel kezdve változott át művészeti kontextusban is értelmezhető, vagyis új jelentésekkel telítődő, vitákat és egyben új ismereteket, új típusú diskurzust generáló alkotássá. http://www.artpool.hu/Erdely/sajto/Boros.html

Pinkasz András BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszék [email protected] A politikai gazdaságtan megerősödése és háttérbe-szorulása 1956-ot követően A marxi tudományelmélet nem tartja lehetségesnek az értékmentes tudományt, mégis az új gazdasági mechanizmust előkészítő közgazdászok többsége a társadalmi-politikai kérdéseket a gazdasági racionalitás és hatékonyság rövid távú elérése mögé sorolta. A politikai gazdaságtan, amely a szocializmus egyik hivatalos ideológiája volt, elméletileg teret adott ennek kritikai elemzésére, azonban a politikai következmények és érdekellentétek felhangosítására az ötvenes-hatvanas években kevés lehetőség volt. Így a nem a rendszer legitimálására szolgáló írások elsősorban a marxi elmélet elemzésére szorították a munkájukat. Ez különösen az 1956-os események után fokozódott, amikor számos közgazdász a politikai következményektől tartva apolitikussá vált. Innentől kezdve a politikai gazdaságtan kiszorult a tudományos főáramból. A kiszorulást az is erősítette, hogy a kritika baloldali irányból jött, miközben a reformkommunisták elkötelezett piacpártiakká váltak. Előadásomban a két terület súlypont-eltolódásait nézem meg az 1956-os forradalmat követő időszaktól az új gazdasági mechanizmusról döntő 1964-es Központi Bizottsági ülésig.

Polyák Petra Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Interdiszciplináris Doktori Iskola; Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltár [email protected] „Kijelentette, hogy ő nem szereti Sztálint…” Ellenségesnek minősített politikai megnyilvánulások az egyetemeken és főiskolákon 1956 előtt Az egyetemi-főiskolai oktatás és nevelés marxista-leninista ideológiai alapokra helyezésével jelentősen átalakult és kibővült a normasértőnek tekintett hallgatói magatartásformák köre. A szocializmus építésének speciális „üzemeiben”, a felsőoktatási intézményekben a hallgatók ugyanis ugyanolyan „munkássokká” váltak, mint az üzemi dolgozók, így a párthatározatok végrehajtását veszélyeztető magatartás (gyakran a társadalmi78

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. politikai berendezkedésből vagy a felsőoktatási struktúrából eredő konfliktusokra adott válaszreakció) a rendszer stabilitásának „ellenségeként” tüntette fel „elkövetőjét”, s aktivizálta az intézmény (a pártállam) belső fegyelmezési mechanizmusait. A hallgatók ellen indított fegyelmi eljárások alapját a tanulmányi fegyelem megsértése, valamint az osztályidegen származásra utaló adatok elhallgatása mellett leggyakrabban az ellenséges politikai megnyilvánulások képezték. A felsőoktatás intézmények (a társadalom egészéhez hasonló) át-/túlpolitizált légkörében azonban az „elkövetők” által is bizonyos mértékben politikai véleménynyilvánításnak tekintett rendszerkritikus kijelentéseken és cselekedeteken (pl. kitelepített hallgatók számára történő adománygyűjtésen) túl az olyan fegyelemsértések, mint a marxizmus órákon való jegyzetelés elmulasztása, egy „helytelen” kérdés vagy a katonai órákról való lógás is politikai tartalommal telítődtek. De félresikerült szerelmes versek, humorosnak szánt gólyabáli előadások vagy olyan ártalmatlannak tűnő tréfák mint az ideológiai órákon elhangzott kifejezéseket (pl. „az ellenség kezét” vagy „a lángtengeren keresztülhatoló kommunistákat”) megörökítő rajzok is politikai állásfoglalásként szankcionálódtak. Előadásomban olyan 1950 és 1956 közötti egyetemi-főiskolai fegyelmi eljárásokat vizsgálok, melyekben a hallgatók „ellenséges” magatartásuk miatt a legsúlyosabb fegyelmi büntetésben, azaz kizárásban részesültek (vagyis nem „átnevelendőnek”, hanem „megrögzött”, s ezért a közösségből eltávolítandó ellenségnek minősítették őket). Az eljárások dokumentációja alapján egyrészt az egyes megnyilvánulások – kizárólagos, ám gyakran meglehetősen erőltetett – értelmezésének logikáját vizsgálom, mely az épp aktuális politikai jelszavak – a klerikális reakció, az ötéves terv elszabotálói, a jobboldali nézetek elleni harc stb. – mentén egy-egy elszólást is tudatos rendszerellenes magatartássá nagyíthatott fel. Másrészt a tárgyalások jegyzőkönyvei, illetve a hallgatói fellebbezések a megvádoltak „ellenségként” való azonosításukra adott válaszreakcióit és érvelési stratégiáit is feltárja. A hallgatók védekezéséből egy-egy – akár elismerten politikai tartalmú – kijelentés vagy cselekvés szerintük lehetséges magyarázatai, valamint a kritikus gondolatok és az önálló véleményalkotás, -nyilvánítás létjogosultságáról alkotott elképzeléseik is kiolvashatók.

Pótó János Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet [email protected] Mindig másként gondolás: Nagy Imre az átmenetről Az előadás teoretikusan tekinti át Nagy Imre egész politikai életművét abból a szempontból, hogy hogyan látta a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet kérdését. Mindezt természetesen a „tudományos szocializmus” korabeli elméleti, majd később gyakorlati vitáiba ágyazottan. Mint ismert, az elmélet klasszikusai (Marx és Engels) nem számoltak ilyen átmenettel, hiszen szerintük a fordulat, a munkásosztály hatalomra jutása a világ legerősebb munkásosztályával rendelkező, azaz iparilag legfejlettebb, leggazdagabb országaiban fog végbe menni, ahol az anyagi javak szinte korlátlanul állnak rendelkezésre, és a hatalomra jutó munkásságnak csak a termelési és elosztási viszonyokat kell „szocialista” módon átalakítani. Mivel a fordulat az igen gyengén iparosodott Oroszországban következett be, gyakorlati politikai vitákat generált a bolsevikok között, a II. kongresszusára (1930) készülő KMP-ben pedig Lukács György a Blum-tézisekben elméletileg dolgozta ki, hogy először egy átmeneti 79

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. „munkás-paraszt demokratikus diktatúrának” kell következni, s csak később lehet proletárdiktatúra. A kongresszuson Nagy Imre is emellett érvelt: az 1. szakasz demokratikus, a feudális maradványok ellen irányul, ezért szükséges s földosztás és a nagybirtokrendszer felszámolása. Ebben a szakaszban a munkásosztály szövetségese az egész parasztság, a parasztságnak a munkásosztály mellé állítása pedig nem mehet végbe illegalitásban, szükséges tehát egy legális párt létrehozása. Csak a 2. szakaszban következhet be a kollektivizálás és a proletárdiktatúra. Nagy Imre ebben a vitában alulmaradt, de ettől kezdve valahányszor vitába keveredett pártjával (1947–1948, 1953–1956), a polémia mindig az „átmenet” jellemzőinek eltérő megítéléséből fakadt. Nagy Imre egész politikai pályáját végigkíséri ez a lassúbb, fokozatos, békés és demokratikus átmenetbe vetett meggyőződés – ezt kíséri végig az előadás 1930-tól a perig.

Punk László Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézet [email protected] A Magyar Néphadsereg Miskolcon állomásozó alakulatainak története 1956. október 22. és november 4. között Szakdolgozatom a Magyar Néphadsereg Miskolcon állomásozó alakulataival, ezek szervezeti felépítésével, elhelyezkedésével, fegyverzetével valamint az állomány forradalom alatti szerepével foglalkozik 1956. október 22. és november 4. között, valamint érintőlegesen az azt követő eseményekkel. A fent említett alakulatok az 5. a 39. az 58. Honi Légvédelmi Tüzér Ezredek, az 5. sz. Egyetemi Katonai Tanszék, a megyei, a városi és a járási hadkiegészítő parancsnokságok, valamint a 7. Honvéd Élelmiszerraktár Parancsnokság voltak. A mű a szakirodalmon és levéltári anyagokon kívül, korabeli résztvevők, szemtanúk (katonatisztek, egyetemisták) visszaemlékezéseit is tartalmazza. Utóbbi forrásoknál a szubjektív jegyeket próbáltam a lehetőségekhez mérten minimálisra szorítani. Először rövid helyzetelemzésben kitérnék az akkori Miskolc, valamint a városban és annak környékén lévő katonai alakulatok „állapotára”. Ezután vázlatosan a forradalom helyi történéseivel foglalkoznék, melyekhez több ponton kapcsolódnak a néphadsereg itt állomásozó alakulatai. Az időkeret miatt kronologikus sorrendben vázolnám az eseményeket, kiemelve a lényeges részeket, egy-két érdekességgel (pl. a résztvevők visszaemlékezéseivel) megtűzdelve. A forradalom Miskolcon október 22-től október 27-ig, utána október 28-tól november 3-i, a „nyugalom napjai” következnének. Majd a november 4-i szovjet invázió és az azt követő megtorlás, melyről többek között volt egyetemisták beszámolóiból szeretnék idézni. Végül összefoglalásképpen néhány gondolatot szeretnék megosztani a tisztelt hallgatósággal és válaszolni az esetleges kérdésekre. Rácz János Veritas Történetkutató Intézet [email protected]

80

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Válság és megtorpanás: A Brit Kommunista Párt és a magyar 1956-os forradalom Az előadás első része, a Brit Kommunista Párt [BKP], az 1956-os forradalmat megelőző történetébe nyújt rövid betekintést. Jogos a megállapítás, hogy a szigetországi baloldali radikális mozgalom élete válságok történeteként is leírható. 1956 előtt a legmeghatározóbb vita 1939. szeptember 3 után alakult ki a szervezetben. Az Egyesült Királyság hadba lépését a náci Németország ellen, üdvözölte a BKP főtitkára Harry Pollitt, miközben nem vette figyelembe, hogy a Molotov-Ribbentrop paktum következtében a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot. Ekkor még nem állt Moszkva katonapolitikai érdekében, hogy a nyugati kommunista pártok támadják Hitlert. Ezért a sztálini ukázt hűbben követő brit kommunisták, a BKP ideológiai vezetését felvállaló Rajani Palme Dutt vezetésével leváltották Pollitt-ot, és elérték, hogy a BKP hivatalos napilapja, a Daily Worker főszerkesztője, John Ross Campbell is távozzon. 1941. június 22 után, Németország, Szovjetunió elleni offenzívája következtében, mind Pollitt, mind Campbell visszakerült a posztjára. 1956. február 25-ét követően, az Szovjetunió Kommunista Pártjának [SZKP] XX. kongresszusán elhangzott Hruscsov beszéddel újabb minden eddiginél nagyobb válság keletkezett a BKP-ban. A párt vezetése: Harry Pollitt és utódja John Gollan, illetve Campbell, valamint Dutt is, kisebbítették, bagatellizálták a Sztálin bűneit leleplező beszéd jelentőségét. A Daily Workerben is vitatkoztak a Szovjetunióban történtekről. 1956 márciusától közölni kezdték azokat az olvasói leveleket, amelyek követelték a BKP hivatalos állásfoglalását. Campbell kezdetben megakadályozta a levelek megjelenését. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményei tovább eszkalálták a válságot, amely mindinkább elérte a párt 1930-as években csatlakozott értelmiségét is. A párt méltán híres történész csoportja szembekerült a szigetországi kommunista vezetéssel. Edward Palmer Thompson és John Saville marxista történészek, The Reasoner, majd The New Reasoner néven lapot alapítottak, amelynek célja volt egy a BKP-től független sajtóorgánum létrehozása, és a párt reformerőinek egyesítése. Ennek a kezdeményezésnek a folytatása volt az 1960-ban létrehozott The New Left Review folyóirat. A BKP Végrehajtó Bizottságának tanácstalanságát tanúsítja, az 1956. november 3 és november 4 között megtárgyalt, a magyar forradalom eseményeit értékelő nyilatkozat is. Végül a BKP vezetése úgy ítélte meg, hogy az egyetlen lehetséges választás a Szovjetunió és a Kádár−kormány támogatása. Mindez a válság elkendőzésére nem volt elegendő, és 1957 húsvétjára rendkívüli pártkongresszust kellett összehívni a kiút megtalálásának céljából. Ez sem hozott megoldást. John Gollan pártfőtitkár, a párt és a Daily Worker működésének további finanszírozását csak moszkvai pénz segítségével tudta megoldani. Ezt a legnagyobb titokban tartották. Az 1951-es program megújítására tett kísérletük, a „szocializmushoz vezető a brit út”, bár elismerte a szigetországban működő demokráciát és a polgári szabadságjogokat, de nem vázolta fel egy az SZKP politikájától függetlenül tevékenykedő BKP létrehozásának a lehetőséget. Az 1960-as években a BKP lassan elvesztette a baloldali radikális mozgalmakkal szimpatizáló ifjússággal is a kapcsolatot, képtelennek voltak rugalmas politikát folytatni, miközben a párt valódi megújulásának lehetősége a mozgalomhoz kötődő egyetemista diákok kezében volt. A megmaradt vezetőség végül szembeszállt Moszkvával s elítélték az 1968-as csehszlovák eseményekbe katonailag beavatkozó Szovjetuniót és szövetségeseit. Ezzel is bizonyítva, hogy 1956-ben is lehetséges lett volna a SZKP-val való szembefordulás.

Ránki András–Ignácz Ádám 81

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet [email protected], [email protected] Modernitás-koncepciók az 1960-as évek magyar marxista zenetudományában Míg az úgynevezett polgári zenekultúrát, s főként a (klasszikus) modernitás és avantgárd termékeit a sztálinista művészetpolitika erőteljesen kritizálta, sőt kriminalizálta, a 60-as években már napvilágot láthattak olyan elgondolások is, amelyek szerint az „igazi” szocialista realizmus nem képzelhető el a modernitás vívmányainak adaptálása nélkül. A közös kutatásaink eredményeire épülő kétszer 20 perc terjedelmű előadásunkban két, már a sztálinizmus idején is fontos szerephez jutó, később nemzetközi elismertségre is szert tevő marxista zenetudós, Maróthy János és Ujfalussy József modernitás-koncepcióját vizsgáljuk művelődéspolitikai, ideológia- és zenetörténeti, illetve zeneesztétikai szempontok alapján, arra keresvén elsősorban a választ, hogy milyen szempontok mentén gondolták 1956 után újra a zene helyét a szocialista társadalomban. Ujfalussy egy marxista zenei jelentéslogika kidolgozásán keresztül a polgári zenekultúra hagyományainak rehabilitálása és Bartók Béla – a Rákosi-korszakban szétszabdalt –életművének egységes elismertetésére törekedett. A szocialista realizmus fogalmát újraértelmező Maróthy pedig az„arany húszas éveket”, vagyis az avantgárdot állami szinten támogató szovjet kultúra első évtizedét tekintettea polgári és tömegzenei eredményeket egyesítő, korszerű zeneművészet legfontosabb forrásvidékének. Figyelemreméltó, s külön elemzést érdemel, hogy Maróthy újonnan konstruált zenetörténetében nemcsak a művészi zene termékei kaptak helyet, hanem politikailag hasznosnak ítélt populáris zenei műfajok is.

Reichert Gábor Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Irodalomtudományi Intézet [email protected] Déry Tibor 1956 utáni „gesztusművei” Déry Tibort 1957-ben a forradalom előkészítésében való részvételéért kilencévi börtönbüntetésre ítélték, végül három év után, 1960-ban amnesztiával szabadult. Büntetése következtében nagy nemzetközi hírnévre tett szert, műveinek fordításai sorra jelentek meg szerte Európában. A hazai irodalmi életbe való visszatérése azonban nem ment zökkenőmentesen: visszaemlékezésekből és a szerző levelezéséből tudható, hogy ehhez a korai Kádár-rendszer kulturális irányítása megkövetelte az írótól, hogy félreérthetetlenül juttassa kifejezésre a fennálló államhatalom iránti szimpátiáját. Ezt először 1960-ban keletkezett, Számadás című novellájában tette meg, amelynek főhőse a forradalmat tisztességtelen és felelőtlen eseménysorként értékeli a történetet lezáró monológjában. Déry az elbeszélést 1963-ban megjelent, Szerelem című kötetébe is felvette, amelyben furcsa módon felelnek egymásra a forradalom előtt írt novellák (például a címadó: Szerelem), az 1960 utáni "gesztusművek" (a Számadás mellett például A tehén című szöveg), valamint az olyan írások, mint a börtönévek emlékeit is hasznosító Két asszony. Előadásomban Déry Tibor hatvanas évekbeli prózájának forradalomábrázolását, pontosabban ennek különböző változatait kívánom bemutatni, ami a szerző kompromisszumkészsége mellett azzal

82

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. kapcsolatban is tanulsággal szolgálhat, hogy a kádári hatalom milyen módon kívánta befolyásolni 1956 emlékezetét néhány évvel a forradalmi események leverését követően.

Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása és katalógusa Előadó: Kenesei Zsófia Orsolya, Magyar Nemzeti Múzeum Eltitkolt alkotások, eddig be nem mutatott műveket láthatunk a Magyar Nemzeti Múzeum Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete című új időszaki kiállításán, amely 2016. november 13-ig tart nyitva. A tárlaton több olyan művész nevével is találkozhatunk, akikről nem is sejtettük, hogy megihlette őket a forradalom. A hozzávetőleg 300 képzőművészeti alkotás (köztük Chagall, Kokoschka) mellett saját történeti tárgyi emlékek is emelik a kiállítás jelentőségét, mindez egy különleges, látványos és modern installációs környezetben. A kiállítás a forradalmon túl a Kádár-korszak és a 90-es évek 56-ra adott művészi reflexióit is bemutatja. A katalógus 110 oldalas, amelyben a kurátorok (Gál Vilmos, Ihász István) mellett Sümegi György szövegét olvashatjuk. A tárlatot történészek rendezték képzőművészeti anyagból, így nem megkerülhető a kérdés: mennyire segítik a korszakkal foglalkozó történeti kutatásokat a művészeti alkotások?

Saád József Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány saadj@[email protected] 1956 – forradalom volt? A szovjet pártvezetés 1956 novemberének első napjaiban hozott döntését követően, november 3-án a Kremlben megalakult, és másnap programot hirdetett a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Önmeghatározását a restaurált kormányzati hatalom 16 éven át tartotta fenn, annak jelzéseképpen, hogy tevékenységében a párt - a forradalmi élcsapat irányításával a társadalom 1945-ben kezdődött forradalmi átrendezésének folyamata folytatódik. (A 45-ös kezdetek és az 56-os folytatás körülményei között nyilvánvaló párhuzamok is adódnak.) A szakmai közösségekben három évtizeden át, a sokféle értelmezés ellenére masszívan tartotta magát a forradalmi átstrukturálódás tézise és a folyamatot megakasztó ellenforradalom tétele. A rendszerváltás után eltemetődött ez a terjedelmes irodalom. A 2000-es évekre a szakmai közösségekben és emlékezetpolitikai megnyilatkozásokban kialakult, ugyancsak egyöntetű álláspont szerint, 1956 őszén forradalom és szabadságharc ment végbe. Társadalomelméleti-fogalomtörténeti közelítésben, a feledésre ítélt és a ma érvényes értelmezések szembesítésével, a fogalmakhoz – mindenekelőtt a forradalom fogalmához - kapcsolódó érték-képzetek, érzelmi és ideológiai töltetek felvázolásával, a „mi volt 56?” kérdése továbbra is nyitottá tehető a válaszlehetőségek előtt, és szempontokat adhat a korszakértelmezésekhez. A referátum erre tesz kísérletet.

Sáfár Gyula 83

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Magyar Nemzeti Levéltár Békés megyei Levéltára [email protected] Tótkomlós 1956-ban Előadásomban egy dél-alföldi kisváros Tótkomlós 1956-os forradalmi eseményeit mutatom be főként a levéltári források alapján. Tótkomlósra a 18. századi újratelepülés során evangélikus szlovák népesség költözött. Az utána következő időkben is a szlovák többség volt jellemző a településen. Az 1930-as népszámláláskor a népesség 80,3%-a vallotta magát szlovák anyanyelvűnek. Tótkomlóson igen erős volt a szlovák nemzetiségi tudat. A községben 1945- megalakult a Magyarországi Szlovákok Antifasiszta Frontja (AFS) helyi szervezete, amely később a magyar–szlovák lakosságcsere főbb szervezője lett. A lakosságcsere folyamán Tótkomlósról több mint háromezren települtek ki Szlovákiába. A kitelepült szlovákok helyett felvidéki magyar nemzetiségű lakosokat telepítettek be. Fontos kérdés, hogy a fenti társadalmi változások tükröződnek-e a helyi 1956-os forradalmi eseményekben, illetve a forradalom vezető szerveinek társadalmi összetételében. Ennek megállapításához a Békés Megyei Bíróság iratanyagában fennmaradt pereket vizsgálom. Ezekből a perekből kettőt emelek ki az egyik ifj. Soós József és társai büntetőügye, amelyből a tótkomlósi szovjet hősi emlékmű ledöntésének eseményeit ismerhetjük meg, a másik pedig Adamkovics Ágost a forradalom helyi szellemi vezetőjének pere. A büntetőperes iratok alapján vizsgálom a tótkomlósi 1956-os forradalmi események társadalomtörténeti vonatkozásait.

Sántha István Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet [email protected] Egy szovjet katonai laktanya szerepe a front privát eseményeinek elmesélésében a DélVértesben A Dél-Vértes egy meglehetősen komplex etnikai, történelmi régió, masszív sváb és magyar lakossággal. A térségben három hónapig hullámzó front gyakran már-már megoldhatatlannak tűnő helyzeteiből adódóan mindmáig eleven él ennek a történelmi kornak az emlékezete a helyi lakosok körében. A térségben a második világháború után létrejövő szovjet katonai laktanya, a térségben megjelenő szovjet katonák jelenléte hallgatásra kényszerítették a front alatt sokat szenvedett helyi lakosság képviselőit. Míg ez a hallgatás és magába zárkózás mindmáig megfigyelhető a szenvedők és a tanúk részéről, addig egy következő nemzedék képviselői számára a szovjet laktanya, a szovjet katonákkal kapcsolatos privát történetek már egy paralel kontextust alkotnak, melyen keresztül a helyi családok ma élő képviselőinek lehetőségük adódik a front során a családjuk tagjait ért sérelmeket kifejezni. Előadásom célja ennek a folklórmesélési technikának a jelentőségére felhívni a figyelmet. Sárhegyi Tamás Felicián Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar [email protected] Szoborbontás és normaszegés a Szabadság téren 1956-ban 84

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A Szabadság téren 1945. május 1-én felavatott szovjet hősi emlékművet először 1956 eseményei során próbálták meg - a Sztálin-szoborhoz és több másik szoborhoz hasonlóan lebontani és megrongálni, ahogyan ledöntötték szintén a téren akkor található Sztálinnak állított hálaszobrot is. Egy szobornak a ledöntése, elbontása vagy megrongálása értelmezhető egyfajta szakrális politikai aktusként. A téren október 25-én jelentős tüntetések zajlottak, amelyek kiválóan rekonstruálhatók a fennmaradt képi források alapján (is). A forradalmat követően, november 4-én a szovjet csapatok beavatkozására emlékezve rendszeresen tartottak koszorúzásokat az emlékműnél, összekötve 1956-ot mint ,,ellenforradalom” a második világháborúval, a ,,fasizmussal”, hiszen megint a szovjet csapatok beavatkozására és ,,segítségére” volt szükség a kádári propaganda szerint. Továbbá újabb érdekes elemzési szempontokat vet fel a tér értelmezése, mint foucault-i heterotópia.

Sárközy Réka OSZK 1956-os Intézet és Oral History Archívum [email protected] A forradalom arcai. A forradalom megjelenítése dokumentumfilmeken A forradalom témája volt az utolsó történelmi tabu, amely a Kádár-rendszer bukásával szinte egy időben, 1989-ben felszabadult. Az ötvenes évek terrorját, és a forradalom történetét feldolgozó dokumentumfilmek ugyanakkor bátor témafelvetéseikkel katalizátorként segítették a rendszerváltás folyamatát. A kilencvenes években az 1956-os forradalom a rendszerváltás utáni Magyarország legtöbbet feldolgozott dokumentumfilmes témája lett. Előadásomban végigkövetem azt az utat, melyen a filmek az addig eltitkolt tények vágyott megismerésétől egyre inkább mítoszok megteremtésének kellékeivé egyszerűsödtek, vagy a személyes identitás kérdései kerültek bennük előtérbe. A filmek, mint emlékezeti helyek, számos csoport forradalomhoz fűződő viszonyát jelenítették meg, lassan kialakult a forradalom emlékezetének kánonja, de az is igaz, hogy régóta nem készült igazi szakmai és közönségsikert alkotó dokumentumfilm a forradalomról. Talán a 60. évforduló kedvez új filmek születésének, melyek megjelenítik a forradalom mindannyiunk számára közös hagyományát.

Sepetán Róbert Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézet [email protected] Gödöllő 1956-os forradalmi eseményei Előadásom témája Gödöllő 1956-os forradalmi eseményei. Munkám során visszaemlékezők és a levéltárak adatait igyekeztem összegyűjteni és feldolgozni. Gödöllő az 50-es évek elején járási székhely volt, s egyben a kitelepítések egyik kedvelt célállomása. Két jelentős intézmény került a község területére ez idő tájt, a több ezer főt foglalkoztató Ganz Árammérőgyár, s a budapesti Agrártudományi Egyetem Agronómia kara. Így a kitelepített egykori tisztviselői, katonai réteg mellett jelentős munkásság és agrárértelmiség is található volt a község területén, valamint a kastélyban magyar és szovjet katonai létesítmények kerültek elhelyezésre.

85

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A gödöllői egyetemi diákság a budapesti eseményekben is részt vett, és a helyi rendőrségen fogvatartott diákok ösztönözték a helyi társadalmat a rend elleni erőteljes fellépésre, mely október 25-én tiltakozó demonstrációhoz, és halálos áldozattal járó sortűzhöz vezetett. A másnapi demonstráció már a Rendőrkapitányság elfoglalásával zárult, és azt követően gyorsan megalakultak a forradalom vezető szervei. Az Ideiglenes Nemzeti és Járási Bizottság, a Nemzetőrség, a Katonai Tanács, illetve a Ganz Munkástanács megalakulásának, működésének bemutatásával kirajzolódik a forradalmi közigazgatás teljes helyi struktúrája. Gödöllő ’56-os története mindenesetre érdekes és tanulságos krónikája egy fővároshoz közeli település forradalom alatti életének, s hasznos adalékokkal szolgálhat az országos események feltárásához és megértéséhez.

Seres Attila Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete [email protected] A Moszkvai Patriarchátus magyarországi egyházközségei az 1956. évi forradalom idején A második világháborút követően a Kreml a nemzetközi politikája egyik eszközeként tekintett az Orosz Pravoszláv Egyházra, a Moszkvai Patriarchátus a külföldi egyházszervezetének megerősítése és kiterjesztése révén részt vállalt a kelet-európai szovjet térhódítás társadalompolitikai hátterének megteremtésében. A cél Moszkva kelet-európai egyházközponti szerepének megteremtése volt, részben a már amúgy is ortodox többségű országok (Románia, Bulgária) autokefál egyházainak szervezeti egyesítése, részben a nem ortodox többségű társadalmakban a Moszkvai Patriarchátus befolyásának növelése révén, a görögkatolicizmus betagolásával vagy az ortodox egyházszervezeti struktúra megszilárdításával. 1951-1952 folyamán 8 magyarországi ortodox egyházközség csatlakozott Moszkvához, döntően olyan időközben elmagyarosodott aromun eredetű gyülekezetek, amelyek juriszdikciója az idők folyamán bizonytalan vagy tisztázatlan volt. Az egyházközségeket Moszkva egy esperesi kerület keretében egyesítette. Az előadás azt mutatja be, hogy milyen válsághelyzetet idéz elő az 1956.évi forradalom ezen gyülekezet életében, hogyan újul ki a juriszdikció körüli vita az esperesi kerület vezetői körében, és milyen alkalmazkodási kényszerhelyzeteket szül a forradalom a Moszkvához hű gyülekezetekben és papságban.

Simon István Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára [email protected] Az MSZMP és az eurokommunizmus-kérdés A „társadalmi igazságosság” nevében a történelmi küldetésből következő morális kérdések visszatérő kísérői az európai kommunista mozgalom történetének. A mozgalmon belüli (geo)politikai és kulturális törésvonalak kódolták az 1956-tól folyamatosan fennálló viták és feszültségek lehetőségeit. A „keleti”, hatalmon lévő pártok, mint a proletárdiktatúra elméletének és gyakorlatának „letéteményesei” törvényszerűen szembekerültek a gyökeresen 86

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. eltérő politikai-társadalmi és kulturális feltételek között működő nyugati testvérpártok elképzeléseivel, törekvéseivel. Az 1970-es évek közepétől a nyugati politikai tényezők által egyre inkább elismert kádári politika számára is „ideológiai kihívást” jelentett a nyugat-európai kommunista mozgalmon belül jelentkező, a kelet-európai szocializmus gyakorlatától eltérő nézetek értelmezése és elhelyezése. Az előadás azt kívánja érzékeltetni, – elsősorban a magyar levéltári források felhasználásának segítségével – hogyan közelített az eurokommunizmuskérdéséhez a magyar pártvezetés a pártkapcsolatok keretein belül. Természetesen a szűkebb keresztmetszeten túl, a hatvanas-nyolcvanas évek „kommunista mozgalmának” vitái és a nemzetközi történések bizonyos mozzanatai is bemutatásra kerülnek, érzékelhetővé válnak.

Slachta Krisztina Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [email protected] Válságok és remények: 1956 és az NDK Az NDK esetében az 1956-os magyar forradalom, az 1953-ban kezdődő politikaiideológiai válságok, illetve általános társadalmi válságtünetek sorába illeszkedik: Sztálin halála, az ’53. júniusi kelet-berlini felkelés, aztán ’56 eseményei, a XX. pártkongresszus, majd a lengyel és a magyar események csak fokozták a permanens krízis állapotát, ami az erőteljes kivándorlási hullámmal sújtott országra jellemző volt. Az állampárt hatalma ideológiai alapjának megroppanását élte meg, míg a lakosság számára reményforrást jelentettek 1956 eseményei, a magyar forradalom leverése viszont ismét letörte a reményt a rendszer változására, vagy akár enyhülésére. 1956 NDK-beli hatásának elemzése során komplex kép megragadására törekszem, előadásomban olyan kérdésekre keresem a választ, mint hogy hogyan reagált az NDK pártvezetése, állambiztonsága, illetve központosított sajtója a magyar forradalom kitörésére, majd pedig leverésére? Az 1956-os év feszültséggel teli, illetve felfokozott várakozásai közepette hogyan hatott a magyar forradalom leverésének híre? Milyen reakciókat váltott ki a forradalom híre a lakosságban, hogyan reagáltak a fiatalok, egyetemisták, diákok? Hogyan reagált a munkásság? Milyen hosszú távú hatásai voltak a levert magyar forradalomnak a keletnémet hatalom, illetve társadalom szempontjából? Hogyan hatott a fiatal, kritikus keletnémetek, írók, értelmiségiek gondolkodására? Hogyan illeszkedik 1956 – az NDK nézőpontjából – a kelet-európai blokkot megingató események sorába, mint pl. 1953, 1956, 1961, 1968, 1980-81, 1989? Milyen volt ’56 emlékezete az NDK-ban? Milyen hatása volt a levert forradalomnak, az ’56 után átalakuló Magyarországnak abban, hogy a keletnémetekben egy szabad(abb), nyugatias(abb), lazább társadalom képe élt az országról egészen a rendszerváltozásig?

Soltész Márton Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ [email protected] Az emlékezet ágboga. Heltai György 56-os anekdotái a szakirodalom tükrében

87

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Előadásomban Csalog Zsolt (1935–1997) Heltai Györgyről (1914–1994) írott, részleteiben itt-ott már megjelent, de egészében, könyv formában csupán most megjelenő dokumentumregényének két kiemelt részletével foglalkozom. Az egyik anekdota a Kádárlegendárium részét képezi – itt azt vizsgálom, hogyan szüremkedett be az egyedül Heltai által ismert és terjesztett epizód (Kádár „gun in hand”-monológja Andropov nagykövet látogatásakor) az egyes szakmunkákba, s hogyan lett része (különböző torzulások során) mai Kádár-képünknek. A másik szöveghely a Varsói Szerződés szövevényes historikumát érinti. A Csalog-portréban újramesélt (s azóta száz és száz változatban tovaburjánzott) anekdota forrása természetesen ezúttal is Heltai – aki a kalandos sorsú szerződéspéldány történetét ráadásul több, egymástól jelentősen különböző formában mondta el (az ENSZ különbizottsága, Dean Koch, Csalog Zsolt, majd Kenedi János mikrofonja előtt), illetve írta meg (az Irodalmi Ujság és az East Europe hasábjain). Teoretikus oldalról nézve azt mondhatnám: érdeklődésem középpontjában az emlékezet torzításai-torzulásai, illetve az egyéni emlékezetnek a történetírásban betöltött szerepe áll.

Somlai Katalin OSZK 1956-os Intézet és Oral History Archívum [email protected] Egy elfogadva elvetett eszmény – A munkásönkormányzatiság kérdése a gazdasági reformban (1965–1968) Az 1960-as évek közepén a gazdasági reformtörekvések elsődleges célja szerte KeletEurópában a szovjet típusú, diktatórikus politikai rendszer stabilizálása volt. Magyarországon a gazdaságirányítási rendszer átalakításának Nyers Rezső KB-titkár vezette előmunkálatai során 1965 tavaszán a gazdaság különböző aspektusait górcső alá vevő különböző munkacsoportokkal egyidőben mégis felállítottak egy olyan szakértői csoportot is, amelynek feladata a munkások vállalatirányításban betölthető szerepének vizsgálata volt. A csoportot Hegedüs András egykori miniszterelnök vezette. 1956 után ekkor merült fel először ha nem is nyilvános, de hivatalos fórumokon a forradalomban politikai szerepvállalásuk miatt a kommunista párt szemszögéből erősen kompromittálódott munkástanácsok kérdése. Előadásomban mindenekelőtt azt vizsgálom, hogy “A dolgozó tömegek részvétele a gazdaság irányításában és ellenőrzésében” témával foglalkozó albizottság milyen helyzetelemzést és javaslatokat terjesztett a Mechanizmus Bizottság elé. Másodsorban azt mutatom be, hogy eredeti elképzeléseik a különféle reformpárti és reformellenes érdekek hálójában a vitába bevont szakértői csoportok, majd párt- és állami szervek véleménye nyomán miként módosult és épült be a gazdaságirányítás reformjába.

Somorjai Lehel és Kiss József Magyar Nemzeti Levéltár-Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár [email protected] Az MKP–MDP–MSZMP szervezése, szervezeti állása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Egy sokszínű megye esetei, történetei alapján - de már az MKP–MDP–MSZMP-re fókuszálva vázolják az 1944/45-öt követő pártosodást, pártszervezések folyamatát, a pártállam intézményesedését követő változásokat a párt "szervezeti állásában" 1956-ig, illetve 88

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. az MSZMP szervezését 1957 májusáig. Egy különösen izgalmas, és eldugott forrásanyag szól a miskolci karhatalmisták káderanyagáról. Abból különösen élesen állhat előttünk a kontinuitás, a diszkontinuitás, a spontaneitás és az intézményesség kérdése az MSZMP első hónapjaiban. A "kis színesek" mellett hallatlanul érdekesek lehetnek azok a jelenségek (pártfegyelem, pártélet stb. területén), amik a megye különböző típusú településein visszavisszatérnek az amúgy nem kicsit unalmas iratokban...

Soós Viktor Attila Nemzeti Emlékezet Bizottsága [email protected] Munkáspapok Magyarországon. A „Regnum Marianum” és a keresztényszocializmus A Regnum Marianum budapesti pap-hittanárok közösségeként indult az 1800-as évek végén. Fő tevékenysége a gyerekek és a fiatalok természetes alapokon álló katolikus szellemű nevelése. Prohászka Ottokár esztergomi spirituális tanítványai közül kilencen, Kanter Károly várplébános segítségével, egy házba költöztek. Szerzethez hasonló, de fogadalom nélküli közösségben éltek. 1946-ban a katolikus egyesületek föloszlatása és 1950-ben a szerzetesrendek működési engedélyének megvonása a Regnum Marianumra nem vonatkozott, mert egyik kategóriába sem sorolhatták, az atyák pedig maguktól többszöri fenyegetésre sem voltak hajlandók feloszlani. 1951. november 24-én a házat elvették, az atyákat plébániákra helyezték, de a közösség élete titokban, lakásokon és erdőkben tovább folyt. A Regnum Marianum közösség léte, tevékenysége különösen felkeltette az Államvédelmi Hatóság, majd a Belügyminisztérium munkatársainak érdeklődését, hiszen már 1952-ben csoportdossziét nyitottak, amelyben a feloszlatott közösség további működését, tevékenységét kísérték figyelemmel. A BM II/5-f alosztálya 1958-tól „Fekete Hollók” fedőnéven operatív feldolgozó munkát folytatott egy „klerikális államellenes szervezkedés” ügyében, melynek ideológiai alapját a résztvevők a pápai szociális enciklikákból és körlevelekből merítették. A Regnum Marianum papjai és laikus csoportvezetői közül többeket a három koncepciós perben – 1961-ben, 1965-ben és 1971-ben – összesen 68 és fél évnyi börtönbüntetésre ítéltek, aminek nagy részét le is töltötték. A közösség vezetői és egyszerű tagjai is gyakran szenvedtek egyéb hátrányt, mint pl. munkahelyről történő elbocsátások, egyetemi felvételi elutasítások, papok elhelyezése kis, távoli plébániákra. Előadásomban arra keresem a választ, hogy: - milyen elvek mentén gyűltek össze a regnumi atyák? - miért volt fontos számukra az ifjúság nevelése? - miért lépett fel velük szemben a pártállam? - hogyan alakult a sorsuk 1956 után és mi vezetett az 1961-es letartóztatási hullámhoz?

Sümegi György [email protected] Az 1956-os forradalom képzőművészete A forradalom vizuális lenyomatából ismerünk legalább ezerkétszáz művet (rajz, festmény, plakát, plasztika stb.), amelyek 1956‒1989/90 között jöttek létre. Ezeket az ügyért, 89

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. a szereplőkért, a forradalom igazságát szolgálva élményeik megrögzítésének a fontossága miatt fogalmazták meg az alkotóik. Itthon, a Kádár-korszak 33 éve alatt az 1956 (virtuális) KÉPTÁRÁba tartozó alkotások a politika részéről, ha a három T ingerküszöbét elérték, akkor nem a tiltás, hanem a likvidálás kategóriájába tartoztak: létrehozóit elkobzással, börtönnel is sújtották. A magyar emigrációkban és akkori kifejezéssel: a szabad világban korlátozásoktól mentesen idézték meg képzőművészek (pl. Marc Chagall, Oskar Kokoschka) a magyar ’56-ot, őrizték az emlékét. Máig tisztázatlan, hogy történeti festészet-e 1956 képzőművészete. Vagy netán forradalmi művészet? Egyáltalán mi a forradalmi a képzőművészetben? Kádárék Forradalmi Munkás Paraszt Kormánya a forradalmat ellenforradalomnak beállító, s azt úgy megjelenítő propaganda művei mit képviselnek 1956 recepciójában, vizuális emlékezetében? S ezekhez képest a forradalom igazságát hirdető művek?

Szabari Vera Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar, Szociológia Intézet, Elmélettörténet Tanszék [email protected] A hazai kritikai szociológia sajátos jellege. 1956 jelentősége és következményei a hazai szociológia működésében 1956 a magyar szociológia történetében megkerülhetetlen esemény. Az 1956-os forradalmat követően, az 1960-as évek elején a szocializmus „magyar modelljének” kiépítése a társadalom alrendszereinek bizonyos mértékű önállósulását, a mindennapi élet depolitizálását, a társadalom fogyasztási, modernizálódási igényeinek kielégítését tűzte ki célul. A klasszikus kádárizmus évekeiben a sztálinista korszak diktatúráját egy kevésbé elnyomó és kevésbé ideologikus rendszer, javuló életviszonyok, fogyasztásorientált gazdaságpolitika és nemzetközi nyitás váltotta fel, mely változások fokozatosan növelték a társadalom biztonságérzetét és kompromisszumkészségét. E stabilizációs, a társadalmi kiegyezésre törekvő, saját legitimációs kényszerét felismerő politika, jelentős szerepet játszott abban, hogy a szociológia újra intézményesülhetett Magyarországon. Ugyanakkor az enyhülés időszakát is befolyásolta az 1950-es évek traumája, mely a szociológia kiépülésében szerepet vállalókra sok esetben eltérő tartalommal, de jelentős módon hatott. Előadásomban annak bemutatására teszek kísérletet, hogy az 1960-as években létrejött hazai szociológia, mely léténél fogva kritikaiként definiálta magát, mennyiben tekinthető kritikainak, hogyan viszonyul ez a nyugat-európai kritikai szociológiához és kritikai álláspontja ellenére mennyiben járult hozzá (akár a benne részt vevő akarata ellenére is) a szocialista rendszer legitimálásához.

Szabó Csaba Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára [email protected] Egyházi önvédelem és a békepapi mozgalom 1956 után A „béketáborban” az ötvenes években kiszélesedett, tömeges méretűvé vált „békeharc”-ba bekapcsolódtak az egyházak is. A magyar békepapi mozgalom a csehszlovák 90

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. példa alapján („hazafias papok mozgalma”) indult el. Az állam által erősen támogatott mozgalomban az egyházi vezetésnek csak kényszerű szerep jutott. A mozgalomhoz csatlakozott papok többsége karrierista, megfélemlített és problémákkal küzdő személy volt. 1956 után a békepapi mozgalom szétesett, a püspökök a hiteltelen embereket elhelyezték, pozícióikból leváltották. Kálmán Peregrin hívta fel a figyelmet az egyházi vezetés szerepére az Opus Pacis megszervezésében. Előadásomban azt vizsgálom, hogy 1956 után valóban létezett-e a püspökök számára alternatíva egy tőlük függő békepapi mozgalom létrehozására. Meddig terjedt a felső papság mozgástere, hogy saját pozíciójuknak és az egyház védelmének érdekében hiteles, és a püspökökhöz, az egyházhoz lojális papokkal szervezzék újjá a békepapi mozgalmat. Szabó Csaba Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar [email protected] Közlekedésfejlesztés a politika napirendjén Budapesten és környékén Budapest fejlődésének második „nagy” korszakát – a dualizmus éveit követően – a hatvanas-hetvenes években élte. A város, melynek határai a belső agglomerációs gyűrű beolvasztásával már az ötvenes években kibővültek, elkezdte belakni az új területeit. Növekedésében főszerepet játszottak a vidékről betelepülők: főként azok, akik az agrárius világból menekültek munka reményében az iparosodott Budapestre. A növekvő város új kihívásokkal nézett szembe: dolgozók és tanulók soha nem látott tömegeit kellett eljuttatni lakóhelyükről a munkahelyekre, iskolákba. A feladatot bonyolultabbá tette az új agglomerációban jelentkező napi ingázók tömege. Budapest közlekedésének teljes átstrukturálására volt szükség: olyan rendszer épült fel, amely apróbb hiányosságai ellenére a mai napig megfelelően funkcionál. Előadásomban megkísérlem bemutatni a tömegközlekedésben végbement paradigmaváltás okait, jelentőségét, megvizsgálva, mit jelentett a korban vidékiként, ingázóként, illetve budapestiként közlekedni.

Szakolczai Attila [email protected] Budapest Főváros Levéltára Képviseleti és közvetlen demokrácia 1956-ban Az 1918–19-es német forradalmat azért verette le szélsőjobboldali, prefasiszta szabadcsapatokkal a szociáldemokrata kormány, mert úgy látta, hogy a forradalom Németország bolsevizálására, a szovjet példa követésére törekszik. 1956-ban azért döntött Hruscsov a november 4-i katonai intervencióról, a magyar forradalom fegyveres legázolásáról, mert úgy látta, hogy az ellenforradalom célja a munkáshatalom felszámolása és a kapitalizmus restaurációja. A német és a magyar forradalomnak egyaránt a tanácsok voltak a legjellemzőbb és legfontosabb intézményei, amelyek egyaránt napok alatt nőttek ki (látszólag) a semmiből; általában egyaránt ellenállás nélkül kerültek hatalmi helyzetbe; amelyek egyaránt túlélték a katonai vereséget; de az után fennhatóságuk egyre szűkebb térre szorult, és lassan elhaltak. Előadásomban, elsősorban egyetemes történelmi analógiák, párhuzamok alapján ahhoz a vitához próbálok néhány gondolatot hozzátenni, hogy mi zajlott 1956-ban Magyarországon – a nemzeti függetlenségi harcon túl. Nevezhető-e forradalomnak, és ha igen – véleményem 91

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. szerint igen –, akkor miért, milyen jellemzők alapján. Ami reményeim szerint arra is választ kínál, miért nem látta támogatni érdemesnek a hidegháború egyik pólusa, míg a másik számára elfogadhatatlan volt.

Szántó László ny. főlevéltáros, Kaposvár [email protected] A Somogy Megyei Forradalmi Nemzeti Tanács programja A Somogy irányítását magára vállaló forradalmi szerv több „menetes” küzdelem után nyerte el végleges „formáját” 1956. október 30-án. Létrejöttének főbb eseményeit és sajátosságait mutatom be előadásom bevezető részében. A forradalmi tanács összetételét és politikai irányát meghatározta egyfelől a megye agrárjellege, az egykori kisgazdapárti paraszti és polgári erők még élő befolyása, másfelől pedig az iparosodó Kaposvár növekvő számú ipari munkásságának fellépése. Döntően ezen társadalmi csoportok törekvési, fellépésük határozta meg döntően az események menetét és politikai irányát. A helyi értelmiség által létrehozott DISZ Zrínyi Miklós Kör néhány vezető, egyébként újságíró tagjának komoly szerepe volt az események alakulásában, akik részben mint albizottságok tagjai, de főkét mint az október 31-től Szabad Somogy címen megjelent újság szerkesztői tudatosan törekedtek a forradalmi eseményekben résztvevők, különösen a munkások orientálására. Zömükben az akkori rendszer új, népi származású értelmiségeként a népiesek hagyományát, egyfajta nemzeti demokratikus szellemű szocializmus felfogását vallották. Az október 29-én, Cselekszünk! címmel elfogadott program, majd az október 30-ai és azt követő üléseken elfogadott határozatok és intézkedések sora, valamint egyes részprogramok és a fontosabb, politikai koncepciót sejtető, üzenetként értékelhető írások alapján mutatom be a forradalmi tanács vezetőinek, az események meghatározó szereplőinek elképzeléseit a kibontakozó politikai és szociális átalakulás kívánatos irányairól. Rövid előadásom végén szólok arról, hogy a forradalmi tanács különböző indíttatású szereplői mennyiben törekedtek arra, hogy ‒ félretéve a pártpolitikai ambíciókat, megakadályozzák a széthúzást, ellenségeskedést, egység alakuljon ki a változások alapvető irányát illetően.

Szeifert Judit Magyar Nemzeti Galéria Szobor Osztály és Éremtár [email protected] Művészek félárnyékban – A progresszív művészet stratégiái a szocreál idején (1949– 1957) A szocreál művészet 1949 közepére-végére vált végleg hivatalossá hazánkban, és 1949–1953 között, a Rákosi-rendszer személyi kultuszának időszakában jutott kizárólagos érvényre. Mivel a szocreál a kommunista rendszer propaganda-művészeteként értelmezhető, így a politikai színtéren, a hatalomban végbement változásokkal párhuzamosan, azzal szoros összefüggésben erősödött, illetve gyengült érvényesülése hazánkban is. Az általam vizsgált alkotók a progresszív művészet képviselői közé tartoztak az 1948– 1949 előtt, azaz a szocreál hivatalossá válása előtt. Főként az 1945 és 1948 közötti időszak 92

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. fontos ebből a szempontból. Értelemszerűen azon alkotók életművére gyakorolt hatást volt érdemes, és lehetett csak vizsgálni az adott időszakban (1949–1953 között, kitekintéssel 1957ig) kimutatni, akiknek munkássága már 1945 után számottevő, illetve legalább már a két világháború között volt kialakult szemléletmódjuk, határozott stílusuk. 1948 után alapvető és érzékelhető változások következtek be a progresszív művészek életművében. Előadásomban elsődlegesen a módosulások, változások vizsgálata és érzékeltetése a cél. Az, hogy a korszak hivatalos követelményei hogyan hatottak, milyen változásokat hoztak, kényszerítettek ki egészen más irányba elkötelezett művészektől (pl. Kassák Lajos, illetve az Elvont Művészet csoport tagjai stb.), az ő személyes történeteik, művészetük alakulása a korszakban példaértékű és kulcsfontosságú momentum. Hiszen a szocialista realista követelményrendszer és a korszak politikai és kultúrpolitikai elvárásai sajátos művészetszociológiai helyzetet teremtettek, amelyre az egyes művészek különbözőképpen reagáltak, amiből a művészek hozzáállása szempontjából alapvető eltérések adódtak. Ezeknek a leírása – még akkor is, ha a hivatalos kultúrpolitika irányába tett lépésekről van szó – éppúgy hozzájárul a korszakról alkotott árnyaltabb, teljesebb kép kialakításához, mint a kívül- illetve ellenállás módjainak, azaz a nem hivatalos művészeti stratégiáknak a vizsgálata. A művészek az adott korszakban a hivatalos elvárásokhoz való viszonyukat tekintve alapvetően három fő csoportba sorolhatók: 1. Elfogadók (Közreműködők) Ezen belül is alapvetően két fő tendencia figyelhető meg: – Akiket a kultúrpolitika is elfogad – Akiket a kultúrpolitika nem, vagy csak részlegesen fogad el, azaz készítenek szocreál műveket, valamilyen szinten képesek is megélhetésüket biztosítani művészetük kapcsán, de nem válnak a korszak reprezentánsaivá. 2. Az ún. „kettős könyvelők” – akik párhuzamosan készítették „hivatalos” és „illegális” műveiket. 3. Elutasítók (Kívülállók) Ezen belül is alapvetően két fő változat figyelhető meg: – Belső emigrációba vonultan folytatják már megkezdett életművüket, a szocreál elvárásokkal nem törődve. – Időlegesen (legalább a vizsgált időszakban 1949–1953) abbahagyják vagy radikálisan lecsökkentik az alkotói tevékenységet Természetesen a személyes sorsok eltérőek az adott művészek esetében, így azok másmás motivációkat hívtak életre, azaz egyéni eltérések vannak a művészek stratégiájának okait illetően. De úgy gondolom, alapvetően a három fő csoport, és ezek alcsoportjai keretet szolgáltatnak a jelenségek leírásához. Hangsúlyozni kell, hogy ezek a csoportok nem merev kategóriák, esetenként egy-egy alkotó több csoportba is besorolható. Az egyes csoportokon belül részletesebben bemutatott művészeti életpálya szakaszok az adott stratégiai típus esetében példaértékűek. Az így leírt jelenségek és egyedi sorsok árnyaltabbá teszik a magyar művészettörténet szocreál korszakáról kialakított képet, és reményeim szerint, egyben adalékokat szolgáltatnak a közép-kelet-európai (avantgárd) művészet teljesebb megismeréséhez is. Az előadásban csak egy-egy példa bemutatására lesz lehetőség, de azok szemléltetik az adott stratégiai megoldásokat. Az elsősorban illusztratív minta is jól mutatja azonban, hogy a korszakban nincsenek egyértelműnek tekinthető helyzetek, minden egyéni eset más és más, és alaposabb körültekintés és vizsgálat után ítélhető csak meg helyesen.

93

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Szegő Iván Miklós OSZK 1956-os Intézet és Oral History Archívum, Eszterházy Károly Egyetem [email protected] Munkástanácsok és 1989 A munkások önszerveződése Szovjet-Oroszország megalakulásakor az új hatalom egyik bázisa volt, maga a Szovjetunió elnevezése is a munkás- és katonatanácsok nevéből, a „tanács” szóból (szovjet) ered. A sztálini etatista fordulat az 1920-as években azonban az államra és nem az önszerveződésre tette a hangsúlyt, így a munkástanácsok hagyománya teljesen elsorvadt. Hruscsov idején történtek próbálkozások ennek felélesztésére, de nem sok sikerrel. Az 1956-os forradalom emlékezete, a munkástanácsok hagyománya így Magyarországon részben az ellenzékiséghez kötődött. Ugyanakkor a gazdasági reformok nemcsak Hruscsov Szovjetuniójában, hanem Kádár János Magyarországán is csak formálisan jelenítették meg az önigazgatásra törekvést. A vállalati tanácsok megalakítása nem jelentett valódi munkás önigazgatást a nyolcvanas években. Magyarországon 1989-ben alakult újra munkástanács, a herendi porcelángyárban. A munkástanácsok hagyománya így a harmadikutas politikai irányzatokhoz kapcsolódott a rendszerváltáskor, ami konkrét pártkapcsolatot is jelentett bizonyos személyek esetében. Néhány fontosabb párt is rokonszenvvel tekintett a munkástanácsok hagyományaira, de végül egyik sem ezt az irányzatot karolta fel. A privatizáció, a magántulajdon reneszánsza kiszorította a kollektív vállalatirányítás, kollektív tulajdonosi közösség megteremtését célzó törekvéseket. A munkástanácsokban aktív személyek a kilencvenes évek során kiábrándultak a politikából, és azóta a szakszervezeti vonulat erősödött fel a mozgalomban.

Szentandrási-Sós Zsuzsanna Pázmány Péter Katolikus Egyetem [email protected] Direkt és szimbolikus. A politikai emlékművek hangnemváltása 1956 előtt és után Jelen téma kérdése, hogy a hazai politikai köztéri szobrászat mit prezentált 1956 előtt és után, és így kapcsolódik 1956 eseményeinek az értékeléséhez. Az időszak - melynek emlékeit vizsgálom - az 1949-88 közötti szűk négy évtized, amin belül 1956-ot nem önálló eseményként, hanem fordulópontként értelmezem. Az ebben az időszakban köztéren elhelyezett politikai emlékművek ismertetésére Wehner Tibor által meghatározott csoportokat alkalmazom, amik a következők: kiemelkedő politikai / történelmi események és személyiségek, szocialista eszményekért harcoló és életüket adó személyek emlékezetét, munkaábrázolást és termelést végző munkásokat megörökítő alkotások. A kategóriák, mű- és tematikus csoportok megnevezésén túl fontos megvilágítani, hogy a köztereken mikor jelentek meg, mekkora számban, illetve mikor tűntek el, ha eltűntek, 1956 előtt és után. Ezzel van összefüggésben a használat: a felavatási ceremóniák, az előttük rendezett ünnepségek, majd a szobrok drámai levonulása, azaz a ledöntések is; mindez tágítja jelentésüket. A politikai tartalmú köztéri szobrok ebben a korszakban (is) a hatalom megerősítése céljából alkalmazott eszközök. Általuk és környezetük alakításával szín(ház)tereket hoztak létre a nép felé irányuló kommunikáció elősegítésére. Jelen összefüggésben a szobrászok művészi teljesítménye, egyéni stílusjegyeik értékelése nem releváns, így kerülendő, de 94

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. megemlítendő, hogy a szovjet kommunista rendszer a szocialista realizmust tekintette hivatalos művészetnek és ezen túl a személyek ábrázolásában - a kultusz kifejtésére - a vallásos művészet eszközeit is felhasználta. Fontos a művek mérete és a kiviteli anyagának, bizonyos esetekben a felállítási helyszín kiválasztás okának ismertetése. A politikai kommunikáció tárgyiasult eszközei, par excellence díszletei vizsgálatakor elválaszthatatlan elemként kezelendők a posztamensek, azaz a teljes tálalás. Mindezek összefüggésében az előadás két jellemző, a szobrok direkt vagy szimbolikus tartalmuk vizsgálatára tesz kísérletet.

Szentesi Zsolt Eszterházy Károly Egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszék [email protected] Kultúrpolitikai váltás 1956 után Az 1950-es évek első felében (tulajdonképpen 1948-tól kezdve) a kultúrában, illetve a kultúrpolitikában is a szovjet modell vált uralkodóvá. A művészeti élet abszolút centralizálása és átstrukturálása, a közvetlen kézi irányítás, az ún. „osztályellenségek” kiiktatása, a cenzurális viszonyok, s a totalitárius diktatúra egyéb súlyos következményei szinte teljességgel ellehetetlenítették a valódi szellemi teljesítmények megszületését, az autonóm művészlétet. Az 1953-as fordulat ugyan hozott némi viszonylagos oldódást, ám az alapok szinte teljességgel változatlanok maradtak. 1957 után egy új kultúrpolitikai elgondolás kezdett kibontakozni, melynek gyökerei nyilvánvalóan a kádári hatalomgyakorlás másságára voltak visszavezethetőek. A folyóirat-kiadás jelentősebb átalakítása mellett a könyvkiadási politika is átformálódott részlegesen. Az ekkortól kezdődő, 3T-nek nevezett kultúrpolitikai modell már az ötvenes évek utolsó esztendeiben jelentős eredményeket tudott felmutatni a korábbi időszakhoz képest. Addig tiltott, negligált szerzők adhatták ki műveiket, s a művészeti élet irányítói minden lehetőséget igyekeztek kihasználni, hogy demonstrálhassák: az új szocialista rend az "ellenforradalom" után konszolidálni igyekszik ezen a téren is a helyzetet, s a konfrontáció, az intolerancia helyett az együttműködés útját járja. Látványos gesztusokkal igyekezett megnyerni magának mindazokat, akik nyíltan nem exponálták magukat '56 októberében, s azokat is, akik íróasztalaik mögé visszahúzódva várták, merre/miként fordulnak a történések a továbbiakban. A tervezett előadásban mindennek néhány fontosabb momentumát kívánom felvillantani, a pozitívumokról és a negatívumokról egyaránt szólva.

Szigethy Zsófia Szabadtéri Néprajzi Múzeum [email protected] Kockaház - tisztaház. A lakáshasználat változása a mezőkövesdi kistérségben A 20. század közepétől Magyarországon a politikai, társadalmi és gazdasági változások erőteljes hatással voltak a paraszti élet minden területére, így a lakáskultúrára is. Megváltozott a munkaszerkezet, az iparból és mezőgazdaságból élők aránya radikálisan az előbbi javára változott, új, korábban ismeretlen társadalmi csoportok jelentek meg (pl. ingázók). Az ’50-es és ’60-as években építkezők merőben más körülmények között kezdtek neki az otthonteremtésnek, mint az eggyel idősebb generáció, azonban sok esetben a házról való hagyományosan öröklött elképzelések tovább éltek az új környezetben is. 95

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A megváltozott házépítési körülmények (építőanyag, utcakép, társadalmi-közösségi elvárások) hatására a falvakban – és sok esetben a külvárosokban is – egy differenciáltabb funkciójú lakóhelyiségeket tartalmazó, a korábbi táji típusokhoz képest homogénebb lakóépület, az ún. kockaház vált uralkodóvá. Korábban a tájra jellemző ház szoba-konyhakamra felosztású volt, ahol egy helyiség több funkciót is betölthetett: a szoba egyszerre lehetett a tisztálkodás, az evés, az alvás, vendégfogadás, vagy társas munkák színtere. A kockaházban viszont volt külön fürdőszoba, konyha, lakószoba, és ebédlő, valamint előszoba, és emellett kamra is. Az új elrendezést az újfajta, a kornak megfelelő bútorok is indokolták. Előadásomban ezen jelenségek elemzésével arra keresek választ, hogy az újfajta, az ’50-es évektől a falvakban megjelenő lakáshasználatban hogyan reprezentálódnak a lakáskultúráról való örökölt, hagyományos paraszti elképzelések.

Szilágyi Gábor Nemzeti Emlékezet Bizottsága [email protected] Az MSZMP és az SPD kapcsolata az 1960-as és 70-es években A kádári vezetés legfőbb külpolitikai törekvése 1956 után a nemzetközi elszigeteltségből való kitörés volt. Erre reális esély 1963-tól kezdve, azaz az amnesztia meghirdetése és a „magyar kérdés” ENSZ általi tárgyalásának beszüntetése után nyílt reális lehetőség. A szocialista táboron kívüli kapcsolatok kiépítését igényelte mindenekelőtt a kádári vezetés életszínvonal-emelésre irányuló politikája is, amelyet már sem saját forrásból, sem más kommunista országok által nyújtott hitelekből sem lehetett hosszú távon finanszírozni. A nyitáshoz azonban szükség volt olyan nyugati partnerekre is, akik szintén érdekeltek voltak a két tömb közötti kapcsolatok enyhítésében. E partnerek egyike a nyugat-európai szociáldemokrácia lett. A fejlett tőkés országok szociáldemokrata, szocialista pártjai (amelyek ekkoriban többnyire ellenzékben politizáltak) az enyhülés propagálását írták zászlóikra az 1960-as években. Erre reagálva a kádári vezetés elsősorban az állami diplomáciát, másodsorban egykori magyar szociáldemokraták segítségét vette igénybe a kapcsolat létrehozására. Mindenekelőtt a tömbök közötti párbeszéd kialakításában különösen érdekelt osztrák és nyugatnémet szociáldemokratákkal igyekezett a kádári vezetés tárgyalni. A legfontosabb diplomáciai áttörést jelentő 1975-ös helsinki értekezlet előtt mintegy egy évvel, 1974 májusában vitatta meg a Politikai Bizottság a szociáldemokratákkal létesítendő kapcsolatok kiépítése során elért eredményeket, illetve a további teendőket. Előadásomban az ide vezető utat igyekszem rekonstruálni, illetve vázlatszerűen szeretnék utalni a későbbiekben folytatott politikára, megvizsgálva, hogy mekkora súlya volt a „szociáldemokrata kapcsolatnak” az MSZMP külpolitikájában.

Szilágyi Zsófia Szegedi Tudományegyetem [email protected] „Könnyekből – köztudott – még sosem született jó irodalom” (Az 1956-os forradalom a nyugati magyar irodalomban) 96

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. A nyugati magyar írókként számontartott, valójában a világ számos táján élő alkotók egy generációja az 1956-os forradalom után hagyta el Magyarországot, majd 1989 után tértek vissza, műveik jobbára ezt követően jelentek meg magyar kiadóknál új- vagy újrakiadásban. A számos elvárás közül, amely az ekkor már elemzett és vizsgált nyugati írókkal kapcsolatban megfogalmazódott, az egyik legfontosabb az volt, hogy az ő „feladatuk” lenne egy 56-os nagyregény megírása. Az előadás, elsősorban Ferdinandy György, András Sándor és Karátson Endre életműve alapján, arra keresi a választ, miként jelent meg az 1956-os forradalom a nyugati magyar irodalomban, a várt nagyregény miért nem született meg, és az érintettek maguk esszékben, interjúkban hogyan magyarázták meg ezt a sajátos hiányt.

Szívós Erika Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék [email protected] Isten veled, zsidónegyed? A diktatúra és a kivándorlás hatása a budapesti BelsőErzsébetváros társadalmára és kultúrájára, 1945–1956 Az előadás arra keresi a választ, hogy a háború és a vészkorszak hatásai, az 1945-től 1956-ig lezajlott politikai átalakulások, valamint az ezekkel összefüggő kivándorlási hullámok hogyan járultak hozzá egy budapesti városnegyed, jelesül a Belső-Erzsébetváros – a belső VII. kerület – egykori társadalmi jellegének és felekezeti-kulturális sajátosságainak fokozatos felszámolódásához. A városnegyed lakosságát nagymértékben sújtotta a háború és a zsidóüldözés, amely – pl. a gettósítás és az ezzel járó kényszerű költözés révén - a helybeli nem zsidó lakosokat is érintette. Ugyanakkor a körülményekhez képest mégis jelentős volt a túlélők és a visszatérők száma; a lakosság összetétele és a környék kulturális sajátosságai tekintetében nem szűnt meg a kontinuitás a háború előtti és az 1945 utáni állapot között. A háborút követő bő egy évtized azonban további jelentős átalakulásokat hozott magával. Mi okozta a Belső-Erzsébetváros 1945 utáni „profilváltását”, és hogyan érzékelték a folyamatot a kortársak? Az előadás főként a kivándorlásra helyezi a hangsúlyt, kitérve az 1945-öt követő emigrációs hullámok okaira és jellegzetességeire. Számba veszi azokat a push-faktorokat, amelyek hozzájárultak a lakosság nem csekély részének elvándorlásához, illetve Magyarországról való távozásához: szó esik majd a vészkorszak tapasztalatairól, a cionista szervezetek propagandájáról, a széthullott családok csekély megtartó erejéről; de végigkövetjük a politikai átalakulások hatásait is: azt, hogy a vallásos életforma ellehetetlenülése, a kitelepítések, államosítások, vagyonvesztés mennyiben ösztönözték a helyi közép- és alsó középosztály 1949-ig még legális kivándorlását. Különféle források, köztük interjúk és visszaemlékezések, valamint a rendelkezésre álló szakirodalom alapján lehet rekonstruálni azt, hogy kik képviselték a kivándorlók jellegzetes típusait; miben különböztek egymástól a kivándorlás egyes hullámai és célpontjai; hogyan emlékeztek a folyamatra később maguk a kivándorlók, illetve hogyan látták azt az itthon maradottak. A különféle narratívák fényt vetnek arra, hogy a Rákosi-korszak repressziója nyomán bekövetkező, elemi erejű 1956-os emigrációs hullám minden addiginál erősebben járult hozzá a városnegyed korábbi felekezeti életének, társadalmi tradícióinak visszaszorulásához. Szolláth Dávid 97

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet [email protected] A solymász, az atléta és a templomi nyomozó. Mészöly-művek példázatossága és politikai olvashatósága a hatvanas években Mészöly ötvenes és hetvenes évek között írt műveinek nagy része több szinten értelmezhető hatalomanalízis. Az absztrakt szint felé mozdulva a hatalom, mint a társadalmi viszonyok, beszéd- és szubjektumpozíciók konstituálója ismerhető fel, konkrét-allegorikus szinten pedig rendszerint tetten érhetők a kortárs államszocialista hatalmi rendre tett szisztematikus utalások. Ez a megközelítés azonban Mészöly esetében különösen problematikus. Mészöly Miklós a hetvenes évek végétől a prózafordulat, később a magyar posztmodern próza legtöbbet hivatkozott szerzőinek egyike lett. Az Alakulások, a Film vagy a Megbocsátás a metaforikus, önreflexív próza iskolapéldája, ezek a művei az alineáris történetmondás, a szövegszerűség, a jelentéssokszorozódás legsikerültebb formakísérletei közé tartoznak. Épp ezért nehéz és kissé kockázatos azt állítani, hogy korábbi műveinek jelentős része, a Magasiskola, Az atléta halála, Az ablakmosó, a Saulus hatalmi példázat is volt, sőt, az olvasók egy része számára elsősorban az volt. A hatalmi kontextust mozgósító olvasásmód ugyanis reduktívnak, jelentésszűkítőnek, referencializálónak tűnik fel azon értelmezői nyelvek felől, amelyek Mészöly kanonikus helyzetét megszilárdították. A korai művek politikaérzékeny újraolvasása azonban épp azzal a tanulsággal jár, hogy ezeket a műveket nem az elbeszélő formák megújításának egyetlen zsinórmértékén érdemes mérni. Mészöly korai műveinek ereje akkor lesz újra felmérhető, hogyha lemondunk arról a rendszerváltás utáni irodalomkritikai hiedelemről, miszerint autonóm irodalmi művektől idegen a politikai jelentésképzés, és ennek firtatása a kérdező hozzá nem értésének biztos indikátora.

Szvitek Attila Imre Pázmány Péter Katolikus Egyetem Politikaelméleti Doktori Iskola [email protected] Evangélikus ifjúságnevelés 1956 után Az állam és egyházak viszonyban is jelentős változást hoztak az „1956-os események”. Új politikai jelmondat és irányelv került bevezetésre: „aki nincs ellenünk, az velünk van!” A politikai szemléletváltás következtében indult meg hatványozott erővel az ifjúsági munka a Magyarországi Evangélikus Egyházban. Az ifjúság neveléssel foglakozóknak, a határozott tiltás ellenére az volt a szándéka, hogy valami módon megszólítsák a fiatalokat, ha ez sikerült, akkor az ifjakat a templomi környezet, gyülekezeti terem és gyülekezeti rendezvények alkalmainak segítségével (konfirmáció) váltak részévé a templomi közösségnek. A keresztény hitnek tudatos vállalására és nem hivalkodó módon történő gyakorlására való nevelés folyt ezekben a közösségekben. A nevelés területén nem voltak irányvonalak, „csak” annyi, hogy nem politizálnak. Az élni és élni hagyni elv szerint működtek. Az egyházi vezetés ellenőrizte, hogy tényleg nem politizálnak ezekben az ifjúság körökben. Az az ifjúsági közösség, amelyik nem tudta bizonyítani meggyőzően, hogy tartja ezt az irányelvet, onnan elhelyezték a lelkészt és feloszlatták a kialakult közösséget különböző 98

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. módszerekkel. Pl.: integrálták egy másik bibliaóra keretébe, vagy csak egyszerűen megszüntették az ifjúsági alkalmat. Az ifjúsági munkának híres helyei voltak a Deák téri gyülekezet, a Buda-hegyvidéki gyülekezet és a Fóti Mandák Otthonba működő Kántorképző. Jelentős munka folyt Nyíregyházán és Békéscsabán is. Előadásom forrásanyagát az Állambiztonsági Hivatal Történeti Levéltárának ügynökjelentéseire építem. Kiegészítve az Magyarországi Evangélikus Egyház Tényfeltáró Bizottságának már a témára vonatkozó, eddig megjelent anyagával. Az előadásom válaszokat keres és kíván adni arra, hogy: Hogyan reagálták le az Állambiztonsági Hivatal az Evangélikus Egyházon belül folyó ifjúsági munkát? Hol és milyen tartalommal és keretek közt folyt az ifjúsági nevelés? Kiknek neve, nevei fémjelezte ezt a tevékenységet?

Tabajdi Gábor OSZK 1956-os Intézet és Oral History Archívum [email protected] A keresztényszocializmus mint jövőkép 1956 után A pártállami hatalom 1956 után továbbra is belső veszélyforrásként, a rendszer antitéziseként számolt a „keresztény politikával”. A veszély érzete azonban időben és a megközelítésektől függően változott. Kádár János például a párttörténeti tankönyvek vitája kapcsán arról beszélt, hogy már senki sem emlékszik a kereszténydemokrata Barankovics pártra. Máskor viszont a keresztény bázisú összeesküvések feldolgozására bíztatta a politikai rendőrség munkatársait. A „keresztény politika” 1956 után a másodlagos megtorlás célkeresztjébe kerül. Részben ez magyarázza, hogy a vonatkozó eljárások elhúzódtak. Az összetett ügyekben a pártpolitikai szempontok összefonódtak egyházpolitikai és társadalompolitikai célokkal. Mindez mára egy mélységeiben is feltárt politikatörténeti folyamat. Kevéssé ismertek azonban az egyházak társadalmi tanítása alapján fellépő egykori közszereplőknek a kádárizmusra, a „szövetségi politikára” adott válaszai, az MSZMP hatalomtechnikai törekvéseire (a megnyerésre, semlegesítésre, manipulációra) adott reakciói. Előadásomban a keresztény alapállású közéleti elképzelések és a szocializmus 1956 utáni viszonyát próbálom megvilágítani. A politikai, társadalmi jövőképpel kapcsolatos rekonstrukciós kísérlet kapcsán érintem a történelmi megismerés lehetőségeit, a téma kutatásának forrásadottságait. Elemzésemben felvázolom a keresztényszocializmus lehetséges értelmezési kereteit, a történeti irodalomban megfigyelhető megközelítési módszereket és új nézőpontok alkalmazására teszek javaslatot. Az eszme-, illetve mentalitástörténeti vizsgálódást politológiai modellekkel bővítem. A kereszténydemokrata, illetve keresztényszocialista hagyományt a kádári népfrontpolitika, a nemzetközi enyhülés, a Vatikánból szorgalmazott dialógus, valamint a sikeres nyugati pártok működésének összefüggéseiben elemzem. Vizsgálni kívánom a búvópatakként továbbélő hazai elgondolásoknak és ezeknek az új jelenségeknek a viszonyát. A rendelkezésre álló források alapján azt kívánom körüljárni mennyiben mutatható ki a korábbi politikai programok, elgondolások továbbélése, milyen új elképzelések születtek a „létező szocializmus” és az egyházi tanításon alapuló társadalmi elgondolások összebékítésére. Milyen kapcsolatok, egyezések, illetve különbségek mutathatók ki az egyes kriminalizált esetek és más elgondolások között. Összességében azt szeretném bemutatni,

99

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. hogy miként hatott „keresztények” és „marxisták” kapcsolatára a forradalom tapasztalata, legyen szó ideológusokról, politikusokról vagy a közélet iránt érdeklődő átlagpolgárokról.

Takács Tibor Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [email protected] A felidézett forradalom (Gyón, 1956) Az 1956-os forradalom eseményeinek rekonstruálására törekvő történészek nem igazán vetettek számot azzal, hogy a felhasznált forrásaik szinte kivétel nélkül az emberi emlékezés termékei; azzal, hogy a megtorlás során keletkezett, a levéltárakban kutatható dokumentumok is a „tényszerű” eseményrekonstrukcióra hagyományosan alkalmatlannak tartott retrospektív jellegű narratív források közé sorolhatók. Ebből – véleményem szerint – nem a forradalom elbeszélhetetlensége következik, hanem az, hogy 1956-ot nem tekinthetjük objektív valóságnak, amelyet megismerhetünk úgy, ahogy megtörtént. Egy múltbeli eseményt nem szakíthatjuk el az azt át- vagy megélők, korabeli megfigyelők (résztvevők és szemtanúk) szubjektív tapasztalatától, élményétől, az esemény megismerését pedig az e tapasztalatokat a történész számára közvetítő emléknyomoktól – keletkezzenek azok hetekkel, hónapokkal vagy akár évekkel, évtizedekkel a történtek után. Előadásomban egy Pest megyei falu 1956-os eseményeivel kapcsolatban vizsgálom meg, milyen különbségek és hasonlóságok figyelhetőek meg a forradalom rövid és hosszú távú emlékezete között. Ehhez egyrészt a forradalom utáni bűnvádi eljárások során, 1956–1958-ban keletkezett vallomásokat, másrészt az 1989 után megjelent visszaemlékezéseket, illetve a közreműködésemmel 2013 elején készített interjúkat használom fel.

Tóth Csaba Bristol [email protected] Fasiszta nép, demokratikus nemzet? – az oktatás nacionalizálása majd államosítása 1945 után Az előadás szerint az 1945-ös magyarországi szovjet bevonulás után és közben szinte azonnal elkezdődött az állam újjászervezése. A folyamatnak elsőre talán meglepő módon az egyik legfontosabb része volt az oktatás szimbolikus terének bevétele, amelyre már 45 nyarától jelentős energiákat fordítottak. A koalíciós pártok egytől egyig kivették a részüket a tanári kar jórészt szimbolikus „nácitlanításából”, az állami tankönyvekben megjelent a zsidóüldözés és a fasizmus és a „nemzeti érzés” páros szembeállítása. A kialakuló, szinte minden elemében baloldali,kései függetlenségi, egalitárius és mégis etnicizáló nemzeteszme csupán csak pár évig élt. Kérdés, hogy a későbbi pártállam egyik alapeleméről, vagy csupán átmeneti, kultúrharcos fegyverről van-e itt szó.

Tóth Eszter Zsófia Veritas Történetkutató Intézet 100

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. [email protected] 1956 és a nők Az 1956-os forradalmat a „férfiak forradalmának” szokták nevezni. Ennek fő oka, hogy a történészek mind a forradalom, mind az ellenforradalom ábrázolásakor többnyire olyan kérdésekre keresték a választ, amelyek a férfiak „politikacsinálását” helyezték a középpontba. 1956 befogadástörténetében, az ötvenhatos legendákban a nők szimbolikus alakként, hagyományos szerepkörüktől idegen „harcos amazonként” vagy a felkelőket segítő főző- és ápolószemélyzetként, szeretőként jelennek meg. Ki ne emlékezne az 1956. október 23-ai tüntetés kezdetéről készült filmfelvételeken látható, ablakban álló, címeres zászlót lengető, fehér ruhás, fiatal lányra? Az 1956-os fényképeket nézegetők szeme előtt esetleg még megjelenhet a géppisztolyt szorongató, fiatal felkelő lányok képe is – de arról, hogy e napokat miként élték meg a nők, sokkal kevesebbet tudunk. A forradalom napjairól a nőkkel többnyire akkor készültek interjúk, ha a férfiak szerepvállalásaira tudtak emlékezni, vagy politikus férfi hozzátartozójaként olyan rendkívüli esemény részesei voltak, mint a snagovi fogság. Kivéve persze azokat az eseteket, ha maguk is – fegyveres csoportok tagjaiként – férfias szerepeket játszottak az eseményekben, vagy a fegyveres felkeléssel kapcsolatban teljesítettek szolgálatot orvosként, ápolónőként. Interjút készítettek azokkal is, akik valamilyen fontosnak tartott esemény (például sortűz, vérengzés, lincselés) szemtanúi voltak. Az elfoglalt politikusférjeknek biztos hátteret nyújtó, a bebörtönzött házastársat váró, a kivégzett férj, élettárs, testvér, apa emlékét ápoló nőket tartották arra érdemesnek, hogy a férjjel kapcsolatos, a kollektív emlékezet számára is tanulságokat hordozó történetek hiteles közvetítőiként megörökítsék őket. Előadásomban korabeli források és saját interjúk alapján elemzem e kutatási témát.

Tóth Judit Magyar Nemzeti Levéltár [email protected] Az 1956-os forradalom és szabadságharc forrásai a megyei levéltárakban, különös tekintettel Pest megyére Alig volt olyan megyei levéltár, amely 2006-ban az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából ne jelentetett volna meg valamilyen kiadványt, legyen az tanulmánykötet vagy éppen forráskiadvány. A feltáró munkák során már ekkor mindenhol alaposan számba vették azokat a fellelhető forrástípusokat, amelyek az ’56-os események helytörténeti vonatkozásainak beható megismerését tették lehetővé. Milyen típusú forrásokról is van szó? Az általánostól az egyedi felé haladva kívánom mindezt előadásom első felében kifejteni, vagyis a minden megyei levéltárban megtalálható irattípusokat – mint például tanácsi, bírósági és pártiratok – Pest megyei példákon keresztül bemutatni, elemezni azok forrásértékét, illetve ismertetni az azokból nyerhető adatokat, információkat. Az előadás második felének központi kérdése pedig az, hogy mi újat tudnak felmutatni majd a megyei levéltárak a 60. évforduló alkalmából? A kérdés megválaszolásaként röviden ismertetni szeretném azokat, az integráció előnyeit kihasználva, egységes, ugyanakkor új szempontok alapján, országos szinten megvalósuló projekteket (’56-os perkataszter, pártarchontológia, eddig fel nem dolgozott ’56-os életrajzok), amelyek remélhetőleg szélesebb társadalmi réteghez eljutva hozzák majd közelebb az 1956-os eseményeket.

101

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Tóth Péter Eszterházy Károly Egyetem [email protected] Lengyel-magyar párhuzamok az 1956-os magyar forradalommal foglalkozó angol sajtóban A 20. századi szovjet megszállással és a diktatúrával szemben Lengyelországban és Magyarországon volt a legnagyobb az ellenállás. Különböző formákat öltött, a két ország társadalmának különböző rétegei vettek benne részt, eltérő volt az intenzitása. A körülményektől függően különböző szakaszai voltak az ellenzéki mozgalmaknak, eltérő ritmusban bontakoztak ki. 1956 ősze volt az az időszak, amikor a két nemzet szabadságvágya nagyjából egy időben lobbant föl, a magyar és a lengyel október szinte egy ütemre mozdult. Értekezésemben a korabeli angolszász sajtón keresztül igyekeztem vázolni, hogy a kommunista diktatúrának lengyelországi és magyarországi útja az események hatására hogyan látszott elkanyarodni egymástól: hogyan maradt vértelen a lengyel október és robbant ki a magyar forradalom; hogyan tekintett a magyar eseményekre a lengyel társadalom és hogyan a pártvezetés, illetve milyen hasonlóságok és különbségek érzékelhetőek Nagy Imre és Wladyslaw Gomulka személyében és az események idején betöltött szerepében.

Tulipán Éva Hadtörténeti Intézet és Múzeum [email protected] Az erőszak vizuális megjelenítése 1956 fotóin Az „ellenforradalmi terror” és pusztítás reprezentációja a forradalmat követően igen hangsúlyosan jelent meg a sajtó- és egyéb propagandatermékekben. Az előadás ennek példáin keresztül mutatja be a forradalom egyoldalú, az „ellenforradalmi” erőszakot középpontba állító vizuális ábrázolását, ezen fotók felülreprezentáltságát a hazai gyűjtemények egykorú anyagában. Emellett a kitér az erőszak következményeinek térbeli és személyekhez kötött megjelenítésére, a fővárosi romokról, illetve a „mártírok” temetéséről készült felvételeken keresztül.

Vajda Júlia Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar [email protected] 1956 a soá túlélők elbeszélésében 1956 a létező szocializmus magyarországi történetének, a kádárizmus létrejöttének egyik legfontosabb dátuma. A forradalom, az ahhoz, és az azután következőkhöz való viszony nem kerülhető meg akkor, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy csoport, annak tagjai hogyan élték meg Magyarország történetének e 40 évig tartó korszakát. 1956-ot írunk. 11 évvel vagyunk az után, hogy a szovjet csapatok felszabadították az országot. Vagy az után, hogy az orosz kommunisták megszállták azt. A kettő egyfelől ugyanaz, másfelől egymás szöges ellentétei. Kinek-kinek az egyiket vagy a másikat jelenti. A soát túlélők, akkori üldözött 102

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. helyzetüknél fogva, nem feledhetik el az akkori felszabadulás élményt. Közülük még azok sem, akik számára a következő 40 év is hozott kisebb vagy nagyobb meghurcoltatást, üldöztetést. A velük készített narratív interjúkon alapuló előadásom azt a kérdést feszegeti, hogy a soá, mint előzmény és háttér, milyen módon befolyásolta a magyarországi zsidóság ’56 megélését akkor, s ugyanakkor hogy milyen módon íródott át ez a megélés – összefüggésben a vészkorszakban megéltekkel – az idők során: hogyan van jelen a vészkorszak után hatvan évvel készült interjúkban a forradalom és a felszabadulás utáni talán legnehezebb korszak, az ötvenes évek.

Valuch Tibor Eszterházy Károly Egyetem; Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet [email protected] Munkáslét Magyarországon az 1950-es, 1960-as években A megkésett iparosodás következtében Magyarországon a XX. század középére vált meghatározó súlyú társadalmi réteggé a munkásság s ez a folyamat a második világháborút követően is folytatódott. A kommunista hatalomátvételt követően ennek a folyamatnak a politikai és gazdasági feltételei gyökeresen átalakultak, a gyorsan növekvő létszámú munkásság társadalmi összetétele alapvetően megváltozott, új élethelyzetek, karrierlehetőségek alakultak ki, amelyek meghatározták a munkásság különböző csoportjainak helyzetét is. Előadásomban a szociodemográfiai áttekintést követően, a politika és a munkásság viszonyának bemutatása mellett többek között arra is választ keresek, hogy a megváltozott körülmények között milyen egyéni és csoportos alkalmazkodási stratégiák alakultak ki? Melyek voltak a munkásság belső tagolódását meghatározó tényezők? Milyen foglalkozási csoportok szűntek meg, illetve keletkeztek a munkásságon belül? Nyomon lehete követni, hogyan változott a munkásság belső tagoltsága származás, iskolázottság és (szak)képzettség szerint? Mindez miként befolyásolta a jövedelmi és presztízsviszonyok alakulását az egyes munkáscsoportokon belül? Mivel magyarázható, hogy jelentősen gyengült az évtizedek során a munkásság szociális kohéziója, szolidaritási készsége? Mi okozta a kollektív érdekérvényesítési képesség drasztikus csökkenését? Milyen jellegzetességei voltak a kommunista párt munkássággal kapcsolatos politikájának az 1945 és 1968 közötti periódusban? Az előadás végén pedig a munkáscsoportok identitás problémái mellett az életkörülmények bemutatására is szeretnék kitérni.

Váradi Natália II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központ [email protected] 1956 az Ukrajna Állambiztonsági Hivatalának ungvári levéltárában őrzött KGB dokumentumok tükrében Az előadásként megjelölt téma kapcsolódik az általam már több éve vizsgált 1956-os forradalom és szabadságharc kárpátaljai vonatkozásai kutatási körhöz. PhD dolgozatomat is „Az 1956-os forradalom és szabadságharc kárpátaljai vonatkozásai” címmel írtam. 103

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Az eddigi kutatásaim szerint az 1956-os forradalommal kapcsolatos KGB iratok a Szovjetunióba szállított forradalmárok névsoraira, az őket kísérő katonák, tisztek, sofőrök névsoraira, a fogva tartottak kihallgatásáról készült jegyzőkönyvekre, feljegyzésekre, a forradalomároknál talált néhány irat oroszra fordítására, a forradalmároknál talált tárgyak listájára, a KGB nyomozók, ungvári börtön vezetőjének megállapításait tartalmazó iratokra, a hatóságok egymás közötti levelezéseire, a Magyarországról ide érkezett magyar nyelvű iratokra, ezek orosz nyelvű fordításaira, az elfogott Vöröskereszt munkatársainak kihallgatási jegyzőkönyveire, a kárpátaljai magyar forradalommal szimpatizálók kihallgatási jegyzőkönyvére, a bebörtönzésről szóló dokumentumokra csoportosíthatók, valamint fotókra és röplapokra. Ezeket a dokumentumokat szeretném bemutatni az előadás során. Az előadás újszerűsége az eddig még publikálásra nem kerülő kárpátaljai levéltári iratok, KGB dokumentumok egy részének bemutatása és a Kárpátalja területén történő események bemutatása ’56-attal kapcsolatban.

Varga Balázs Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Filmtudomány Tanszék [email protected] A történelmi emlékezettől az emlékezetes történetekig. 1956 mítosza kortárs magyar filmekben Az előadás az elmúlt tíz év magyar filmes- és mozgóképes reprezentációit elemzi, abból a szempontból, hogy azok a műfaji és populáris filmes minták segítségével miként írják át a forradalom filmes ábrázolásának kánonját. Az előadás abból indul ki, hogy az 1956-os magyar forradalom mozgóképes reprezetációinak újfajta populáris mitizálása (Szabadság, szerelem, Kolorádó Kid, A berni követ) a történelmi traumák és a kollektív emlékezet teóriáinak, illetve részben a kulturális globalizáció kontextusában eíemezhető, és így válik láthatóvá, hogy a forradalom átalakuló reprezentációja mennyiben követ hasonló mintázatot, mint a keleti blokk establishment-ellenes, szovjetellenes megmozdulásainak (cseh és szlovák 68, lengyel 81) kortárs populáris filmes újramítizálása.

Varga László ny. levéltár-igazgató [email protected] Munkás, munkásság, munkástanácsok Az előadás röviden áttekinti a nagyipari munkásság dualizmuskori kialakulását, elnyomorodását a világháború éveiben, a szakmunkásság végleges státuszvesztését a két világháború között. Kitér a szakszervezeti jogosítványok 1945 utáni kiszélesítésére, majd az államosításokat követő teljes elsorvasztására, az erőltetett iparosítás következményeire, Nagy Imre 1953-as kormányprogramjának hatására. Vizsgálatának tárgyává teszi, hogyan milyen előképek, politikai kezdeményezések hatására alakultak meg az üzemekben a munkástanácsok, miért és hogyan alakultak át, milyen követeléseket fogalmaztak meg, milyen eszközökkel éltek ezek megvalósítására, miként viszonyultak az általános sztrájkhoz.

104

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Az előadás záró része a Nagybudapesti Központi Munkástanács megalakulását, üléseit, tevékenységét, gazdaságpolitikai elképzeléseit foglalja össze 1956. decemberi betiltásáig.

Varga Luca Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Atelier Európai Társadalomtudományok és Historiográfia Tanszék [email protected] A szocialista tudatformálás és a múltbeli (1956-os) maradványok leküzdésének kérdései Berkesi András regényeiben és ezek színházi adaptációjában Előadásom azon a kérdésfeltevésen alapul, hogy az 1956-os események relációjában milyen tudatformáló hatások alakították a Kádár-korszak munkásfiatalságának szocialista tudatát, és hogy ez az új tudatforma miként szilárdult meg. Úgy vélem, ennek a folyamatnak az íve megragadható Berkesi András 1956-ot tematizáló regényeiben – Októberi vihar (1958), Vihar után (1959) – valamint a Húszévesek (1965) egykorú színpadi adaptációjában. Előadásomban a régi, retrográdnak tartott, és az „ellenforradalom” mögött álló tudatmaradványok, illetve a haladónak vélt szocialista tudati elemek ütköztetésére vállalkozom, kitérve a kétfajta tudat hordozóira az ifjúsági rétegen belül. Feltételezem, hogy 1956 a Kádár-rendszer szempontjából azért jelentett „eszmei zűrzavart” mert a szocialista tudat és a munkásság, illetve a régi tudatmaradványok és a volt uralkodó osztályok közötti automatikus megfeleltetés megkérdőjeleződött. Az ifjúság kapcsán választ keresek arra a kérdésre, hogy Berkesi narratívájában az ’56-os események miként kezdték ki a fiatalok formálódó szocialista tudatát, a kádári konszolidáció pedig hogyan segítette elő, hogy az új győztes tudatformával azonosuljanak az egykori uralkodó osztály fiataljai is. Ezenkívül kísérletet teszek a társadalmi légkör és hangulat változásainak leírására a forradalom és a konszolidáció, továbbá a két tudatforma viszonyában.

Varga Zsuzsanna Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar [email protected] Falusi önszerveződés 1956-ban A rendszerváltás óta sokat enyhült az 1956-os forradalom történetének Budapestcentrikussága, különösen az 50. évfordulóra készült elemzéseknek, forráspublikációknak köszönhetően. (Közülük is kiemelkedik: A vidék forradalma. 1. kötet Szerk. Szakolczai Attila, Á. Varga László. Bp. 1956-os Intézet, 2003., A vidék forradalma. 2. kötet Szerk. Szakolczai Attila. Bp. 1956-os Intézet, 2006.) Habár a forradalom regionális sajátosságairól, térbeli dinamikájáról már elég részletes kép rajzolható, a vidéki városokhoz képest a falvakban lezajlott folyamatokról jóval kevesebbet tudunk. Pontosabban kevésbé rendszerezett a tudásunk. Előadásom első részében arra vállalkozom, hogy bemutassam azokat a főbb intézménytípusokat, amelyek a közvetlen és képviseleti demokrácia jegyében formálódtak ki a kistelepüléseken. Ezt követően azt foglalom össze, hogy milyen követeléseket fogalmaztak

105

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. meg ezek a forradalmi testületek. Az előadás harmadik részében pedig kitérek az országos tendenciák mögött meghúzódó regionális sajátosságokra. Várkonyi-Nickel Réka Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet [email protected] Munkás-sportoló hétköznapok Salgótarjánban az 1950-es években Az üzemekhez köthető sportélet már a második világháború előtt is jelentős volt Salgótarjánban. A 19. század végén alapuló gyárak munkáspolitikájának részeként, az üzemi gondoskodás keretein belül indult meg a munkás-sportkörök működése. A kezdetben még idegen ajkú, leginkább szlovák, és német származású munkások és tisztviselők gyermekei számára az összefogó kapocs, identitásuk alapja a vállalathoz tartozás lett és a huszadik század folyamán a vállalati sportegyesületek számos országos szinten jelentős élsportolót adtak a városnak. Az 1950-es években ideológiailag terhelt lett a munkásport, de az állami támogatásnak köszönhetően még nagyobb népszerűségre tett szert. 1956 törést jelentett a sportkörök életében. Számos versenyző elhagyta a várost, illetve az 1956. decemberi sortűz sérültjei és áldozatai között is voltak sportolók. Jelenleg folyó kutatásaimban azt kívánom megvizsgálni, hogyan hatottak az 1956-os őszi országos események a salgótarjáni acélgyári sportolókra és szélesebb kitekintéssel a város sportéletére? Kutatásaimat levéltári forrásokra és mélyinterjúkra kívánom alapozni. Előadásomban a kutatási eredményeim ismertetésén keresztül az ’50-es évek salgótarjáni élsportolóinak életmódját, napirendjét, a sportolói honoráriumok jellemzőit, illetve az 1956 jelentette változásokat kívánom bemutatni.

Vekov Károly Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár [email protected] A rendszer kritikájától a rendszerváltásig Az erdélyi ”1956-os szervezkedések” egyik, ha nem éppen legjelentősebbike az, amelyet Szoboszlai Aladár vezetett. A rendkívül súlyos 57 ítélet, amiből tíz végrehajtott halálos ítélet volt, jelezte, hogy nem szokványos 56-tal szimpatizáló megmozdulásról volt szó. Három fő vádpontot fogalmaztak meg a hatalom képviselői: szervezkedés a fennálló politikai rendszer megdöntésére, illetve Románia szuverenitása ellen és a Keresztény Dolgozók Pártjának létrehozása. Szoboszlai Aladár katolikus pap volt az Erdélyt jelentős mértékben behálózó szervezkedés lelke, akit az egyház társadalmi szerepén túl fiatal korától foglalkoztatott a kommunista rendszer mibenléte. Mintegy háromszáz oldalt kitevő írásai részletesen foglalkoznak a rendszer gazdasági, társadalmi, sőt lélektani hatásaival. Az alapos elemzés, amely kiterjedt nem csupán a tények regisztrálására, hanem a kommunista rendszer belső mechanizmusainak bemutatására, rávilágított arra, hogy működését tekintve az nem életképes, megnyomorítja az embereket. Végkövetkeztetése az volt, hogy fel kell készülni a cselekvésre, hogy a remélt többpártrendszer bevezetésekor a választásokon részt vegyen a Keresztény Dolgozók Pártja távlatilag nem csak Romániában, de Magyarországon is.

106

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Lényegében a párt programja gyökeres rendszerváltást kívánt megvalósítani. Az államosított gyárakat és üzemeket az ott dolgozók részvénytársaságaivá kívánta átalakítani, míg a mezőgazdaságban megszorításokkal vissza akarta adni a földeket egykori tulajdonosaiknak. Pártprogramjában Szoboszlai megoldást javasolt a román-magyar viszony rendezésére is egy föderatív struktúrában. Ha rövid ideig a békés hatalomátvétel eredeti elképzelését az 1956-os év légköre, majd eseményei a népi megmozdulás reményében Szoboszlai elképzelését az aktív hatalomátvétel irányába tolta el.

Velkey György Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar [email protected] 1956 francia recepciójáról Kommunista pártjai kulturális és politikai jelentősége miatt a magyar forradalom nyugat-európai visszhangja közül az olasz és a francia közvélemény reakciója különösen heves és sokrétű. Franciaországban az '56-tal kapcsolatos véleménykülönbségek olyan mértékűek voltak, hogy atrocitások is történtek. Előadásomban áttekintem és értelmezem a legfontosabb értelmiségiek megszólalásait Sartre-tól Aronon át Merleau-Ponty-ig, majd a Francia Kommunista Párt (FKP) lapjában, a L'Humanitében, és egyéb baloldali sajtóorgánumokban megjelent cikkeket elemzem. Mennyiben tekinti az FKP saját belső nyilvánosságát a tömegtájékoztatás eszközének? Mennyiben térhetnek el a párt tagjai az '56ot fasiszta ellenforradalomnak tekintő hivatalos állásponttól? Mennyiben engedélyez a párt különvéleményt a pártértelmiségnek a külső nyilvánosságban? Egyáltalán: hogyan világít rá 1956 a francia nyilvánosság természetére és koncentrikus köreire?

Vincze Xénia Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar [email protected] Női életutak: A Görög Népi Demokratikus Hadsereg (DSE) volt katonanői A katonanők kutatása egy kevéssé feltárt területe a jelenkori történeti kutatásoknak. A ma hazánkban élő görög nemzetiség első női generációjának az 1940-es években játszott katonai szerepe egyáltalán nem ismert. A téma forrásértékű, mivel ma élő idős visszaemlékezőket szólaltat meg az Oral History interjúzás módszerével. Az élettörténeti interjúk betekintést adnak az 1940-es években fiatal görög és szláv-makedón nők életébe a második világháború és az ezt követő görög polgárháború alatt. Kik voltak ezek a nők? Ellenállónők? Partizánok? Kommunistanők? Hogyan lettek a Görög Felszabadító Hadsereg (ELAS) és a Görög Népi Hadsereg (DSE) katonái? Hogyan kerültek a polgárháború utolsó szakaszában a kelet-európai országokba, többek között hazánkba? Milyen életutakat futottak be az 1980-as évekig hontalan politikai menekültként Magyarországon élő volt katonanők? Számos megválaszolatlan kérdés merül fel a téma kutatását illetően. Jelen írás ennek a ma görögországi nőtörténeti kutatások területén ismert átfogó témának egy hiánypótló kisebb ismertetésére vállalkozott. Kiemelten az 1920-as évek végén és a 1930-as évek elején Görögországban született, ma hazánkban élő női korcsoport bemutatásán keresztül. 107

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10.

Völgyesi Orsolya Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet [email protected] Katolikus kisközösségek 1952 és 1956 között: a Fekete Gabriella és társai elleni per tanulságai Az előadás azt vizsgálja, hogy Bulányi György és társainak 1952 augusztusában bekövetkezett letartóztatása és a katolikus kisközösségek elleni első per után a mozgalomban részt vevő, szabadlábon maradt szerzetesek, világi papok és hitoktatók hogyan próbálták a megkezdett kiscsoportos munka keretei között az ifjúság hitoktatását tovább folytatni. Ehhez elsősorban a Fekete Gabriella és társai elleni per anyagát és a lefoglalt bizonyítékokat szeretném felhasználni (BFL, ÁBTL), bemutatva a perben szereplő egyházi és világi személyek által választott stratégiáját is, amelyben a diktatúra keretei között személyes autonómiájukat próbálták megőrizni. Az 1956 szeptemberében lefolytatott első fokú tárgyalás egyúttal azt is megvilágítja, hogyan viszonyult ekkor az államhatalom a katolikus kisközösségekhez, hogyan változott „ügyük” minősítése az 1952-ben lefolytatott Bulányiperhez képest.

Vörös Géza Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [email protected] Keresztényszociális gondoskodás a „létező szocializmusban.” Regőczi István árvái A Váci egyházmegye papjának, Regőczi Istvánnak sorsa, jól példázza, hogy az egyházi személyek a pártállami diktatúra politikai rendőrségének mindvégig az egyik leginkább kitüntetett figyelemmel követett, szinte minden más társadalmi rétegnél jobban ellenőrzött „célszemélyei” voltak. A Rákosi- és a Kádár-korszak ugyan eltérő módon közelített feléjük, de még a rendszerváltozás előtti évtizedekben is szorosan szemmel tartották az immár együttműködésre szorított egyházakat, különösen azok meghatározó személyiségeit, és elsősorban a gyermekek nevelését, az ifjúság oktatását végzőket. A második világháború végétől kezdve Regőczi önfeláldozó munkájával évtizedeken át gondoskodott árván maradt gyermekekről, velük és nekik árvaházakat, templomokat, kápolnákat és iskolákat épített. Ezt a gondolatot, hogy árva gyermekeken segítsen az 1930-as években a Belgiumban töltött idő érlelte meg benne, amikor is a brugge-i szemináriumot elvégezve többször találkozott a vakok Szent Rafaelről elnevezett Intézetének igazgatójával, Arnold Ghesquière atyával. Az ő inspirálására kezdett el még Belgiumban szegény, árva gyerekekkel foglalkozni, majd 1943-ban hazatérve itthon folytatta ezt a tevékenységét. Regőczi által a gyerekek felé közvetített értékek, úgymint a keresztény vallás, a családvédelem, egymás kölcsönös segítsége, társadalmi szolidaritás, mind-mind a keresztényszocializmus értékrendjét mutatták, amit azonban a kommunista diktatúra irányítói nem néztek jó szemmel. Tudták: akié az ifjúság, azé a jövő, ezért igyekeztek a saját irányításuk alá vonni a gyermekek nevelését és oktatását, államosítva minden ilyen tevékenységet végző intézményt és igyekeztek saját politikai ideológiájukat terjeszteni a 108

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. marxizmust. Aki ennek ellenállt, mint Regőczi István, azt az 1950-es, 60-as évek népi demokráciájában, annak gyermekmentő, nevelő, oktató tevékenységét ellehetetlenítették, vagy a korabeli jogszabályok alapján illegális ifjúsági szervezkedés, valamint izgatás, egyesülési szabadsággal elkövetett visszaélés bűntette vádjával a bíróságok hosszabbrövidebb börtönbüntetésre ítélték.

Záhonyi-Ábel Márk Eszterházy Károly Egyetem Médiainformatika Intézet, Mozgóképkultúra Tanszék [email protected] Utóélet és örökség – 1956 ábrázolása a kortárs magyar játékfilmekben A kortárs magyar film számos darabja foglalkozik az 1956-os forradalommal, illetve annak utótörténetével. Az előadás célja, hogy mozgóképes példák alapján (Vágvölgyi B. András: Kolorádó Kid (2010), Török Ferenc: Apacsok (2010), Bergendy Péter: A vizsga (2010), Szász Attila: A berni követ (2014)) megvizsgálja, hogy az elmúlt években készült játékfilmekben (elsősorban televíziós művekben) hogyan reprezentálódnak az 1956-os történések. A vizsgálati halmaz darabjai a korai Kádár-korszakban játszódnak, s mindegyik szerepeltet olyan karaktereket, akiknek sorsát befolyásolták a forradalom eseményei. Az előadás fő témája annak bemutatása lesz, hogy hogyan ábrázolják az adott mozgóképes példák a résztvevők utóéletét, s milyen lehetőségek, szabadon választott utak vagy kényszerpályák adódtak számukra az 1956 utáni első néhány évben. A karakterek megjelenítése lehetővé teszi, hogy az adott időszak változatos nézőpontokon keresztül kerüljön feldolgozásra, s különböző, egymással párhuzamosan létező narratívák (karrier, bosszú, túlélés) bemutatása valósuljon meg.

Zámbó Lilla – Bartha Dorottya Eötvös Loránd Tudományegyetem Atelier Európai Társadalomtudományok és Historiográfia Tanszék, École des Hautes Études en Sciences Sociales de Paris – Eötvös Lóránd Tudományegyetem [email protected] – [email protected] Helyek, szimbólumok, 1956 és öröksége a városi térben. Az 1956-os forradalom és szabadságharc örökségesítése Budapesten Szervező: ISHA Budapest Előadásunk fő célja, hogy megvizsgáljuk, hogyan értelmezhető az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezete a kulturális örökség fogalomrendszerében. Mit tehet a történész, amikor a kortárs múltinterpretációk (intézményesített vagy szabályozatlan) formáit látván azzal szembesül, hogy már nem ő a történelem egyedüli autoritása? Az 1956-os forradalom és szabadságharc városi térben kivetített emlékezete és öröksége példaként szolgálhat arra - a kulturális örökség paradigmára jellemző - az elmúlt évtizedekben felerősödő jelenségre, melynek során egyre több társadalmi szereplő véli úgy, hogy hiteles értelmezését és leírását adhatják a múltnak.

109

ABSZTRAKTOK 1956 és a szocializmus: válság és újragondolás konferencia, Eger 2016. szeptember 8–10. Az előadás azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy milyen formában vizsgálható és ragadható meg 1956 örökségesítési folyamata, miként interpretálják, használják fel a városi térben, valamint hogy hogyan válik ezáltal alkalmas példává arra, hogy a múlt eseményeit a mindenkori aktuális célokhoz igazíthassák? A Kádár korszak alatti kényszerű hallgatás, a forradalom utáni gyors épület helyreállítások, restaurálások és a nyomok szisztematikus eltüntetése megtörte a helyek emlékezetét Pierre Nora-i értelemben, és ez az elnyomott emlékezet csak a rendszerváltás után került felszínre. A szemtanúk tanúságtétele elengedhetetlen volt ahhoz, hogy az addig manipulált/ elhallgatott múlt rekonstruálható legyen, de a rájuk rótt “emlékezés parancsa” azzal is jár, hogy egyre gyakoribbá vált az egyéni emlékezet cenzúra és szakvélemény nélküli megnyilvánulása. Az előadás ennek a problémának az elemzési lehetőségeit kívánja a város terében hagyott lenyomatok, budapesti esettanulmányok példáján keresztül röviden felvázolni.

110