2010. NOVEMBER
A TARTALOMBÓL
– FIGYELŐ
- GRATULÁLUNK! – VISSZAPILLANTÓ - MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATELLÁTÓK TANÁCSKOZÁSA - „SALVETE ARTIS CULTORES IN SAVARIAM!“ - FALUSZÍNPADI TALÁLKOZÓ – ELŐRETEKINTŐ - MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS A KÖZMŰVELŐDÉSBEN II. MODUL - KÖZÖSSÉGI ÉS CIVIL TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉS - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - AJÁNLÓ - ÚJ VESZPRÉM MEGYEI ZENEI MŰHELY - DVORÁK GÁBOR ÉS PATKA HELÉNA PÓDIUMESTJEI - MIKULÁS MŰSOR 2010. - PANNON EGYETEM AJÁNLATA
SAJTÓKÖZLEMÉNY A Magyar Népművelők Egyesülete október közepén tartott szombathelyi Vándorgyűlésén a Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete kezdeményezésére az alábbi felhívást tette közzé:
2010. november 11-14.
REKULT Művelődési házak az újjáépítésért Kérjük az országban működő művelődési és közösségi házakat, hogy 2010. november 11-14. között szervezzenek olyan programot, melynek bevételét a vörösiszap károsultjainak megsegítésére ajánlják fel! Az összegyűlt adományokat a Magyar Népművelők Egyesülete a Magyar Kármentő Alapba fizeti be. További információ (regisztráció, felhívás, letölthető plakát, szórólap, számlaszám) a mane.hu honlapon érhető el. Kérjük a művelődési és közösségi házakat, minél nagyobb számban csatlakozzanak a felhíváshoz, hogy a kultúra segítségével mi is segíthessünk a bajba jutottakon! Sajó Attila elnök Magyar Népművelők Egyesülete
HASZNOS HELYEK: www.ekmk.hu • www.vpmegye.hu • www.nefmi.gov.hu • www.mmikl.hu • www.erikanet.hu • www.hagyomanyokhaza.hu • www.bmknet.hu • www.mane.hu • www.nka.hu • www.nca.hu • www.pafi.hu • www.kota.hu • www.vers.hu • www.ode.szinhaz.org • www.amart.hu • www.orokseg.hu • www.nesz.hu • www.kkdsz.hu HónaPosta – XVIII. évfolyam 5. szám ■ Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Közművelődési Hírlevele ISSN: 15857417 Felelős kiadó: Pálmann Judit, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet igazgatója. Cím: 8 200 Veszprém, Komakút tér 3.
2
Figyelő GR A T U LÁ L U NK !
Á t a dt á k a kö z m ű v e l őd é s i é s k öz gy ű jt e m é ny i d íj a k a t A Néprajzi Múzeumban adta át október 22-én a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók miniszteri díjait Szőcs Géza kultúráért felelős államtitk ár az október 23-i nemzeti ünnep alkalmával szervezett kitüntetési ünnepségen. „Amit önök, előadóművészek, alkotóművészek, k ulturális szakemberek tesznek, az nem lehet csupán egy cselekedet a sok közül, hanem mintának, követendő példának kell lennie az élet más területein dolgozó nemzettársaink számára” - fogalmazott a díjátadón. Szőcs Géza és Kálnoki-Gyöngy össy Márton helyettes államtitkár Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megbízásából Móra Ferenc-díjjal tüntette ki Tari Jáno s, V. Fo dor Zsuzsa (a Laczkó Dezső Veszprém Megyei Múzeum nyugalmazott igazgatója), K árpáti László, K ovács Id a és Cso bádi Jó zsef muzeo lóguso kat. Paul er Gyul a-díj jal jutalmazták Petrik Jánosné Vámos Ida, Fazek as István, Rácz Gy örgy és Erdész Ádám levéltáro so kat. A miniszter Sz inn yei József-díjat adományozott Bondor Erika, Fehérváry Klára, H angodi Ágnes, Lászlóné Nag y Ilona, Mender Tiborné és Pálvölgy i Mihály k önyvtárosok nak. Sz échényi Ferenc-dí jat vehetett át a közg yűjtemény i területen do lgo zó V iga Gyula, Darkó Jenő, K atsány i Sándor, Tilcsik György, Sebesty én György és Pál Antal Sándor. A m iniszter Bessen yei György-dí jat adományozott Bárdos F erenc, Csatlósné Kom áromi Katalin, Neufeld György né, Orcsik F erenc, Ódor K atalin és Tóthné K lagy ivik Ágnes kö zm űvelődési szakem bereknek . Wl assics Gyul a-dí jat kapott Bali Jáno s, Béresné Ko llár Éva, Dunainé Pszota Mária, Gerg ye Rezső, H araszto si Sándor, H egedűs Ág nes, Iványi Károly né, Kádár Imréné, Ko ncz Marg it, K övesi Péterné, N agyné V áradi Anna, Palásti Béla, Pappné Szalk a Magdo lna, Sipos Imre, Surinásné Tó th Olg a, Szabó Im re, Szentpéteriné Zeller E dit, Tak ács Gábo r. Dr. Réthely i Mik lós m iniszter úr Él etfa díja t ado mány ozott Budai Ilo na népd alének esnek , Ko bzos Kiss Tam ás művésztanárnak valamint Leng yelfi Mik lósnak a Magyar Televízió nyugalmazo tt szerkesztőjének.
Népművészet Ifjú M estere díjban részesült Szabó Sándor táncos, (néptánc-pedagóg us, a veszprémi Kurázsi Táncegyüttes és a litéri Zöldág Gyermek Táncegyüttes vezetője), továbbá N av ratil Andrea népdalénekes, F ark as Tamás néptáncos, Bolya Dániel furulyás, Appelsho ffer János néptáncos, Endrődi Judit citerás, Hajdú Zsuzsanna néptáncos, Benő Tamás bő rműv es, H aszm ann Gabriella népi bútorműves, Ded e Orsoly a gyapjúszö vő, Szántó Szab olcs késes, Balo gh Ildikó to jásfestő, Kádár B arbara fazekas, Berec zné Lázár N óra tojásfestő, valamint Farkas Túri Enik ő nemezkészítő .
Az utóbb i díj kapcsán itt olvasható átteki ntés a V eszprém megyei díjazottakról: A Népművészet Ifjú M estere díj azoknak a fiatal (15-35 éves) alkotó- és előadóművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő egyéni teljesítményt értek el . Odaítélése pályázat útján, bírálób izottság értékelése alapján történik. „Népművészet Ifjú M esterei” Veszprém megyében: Tanka Tamás cipő- és csizmakészítő Tapolca Bárány Szilveszter cipő- és csizmakészítő Tapolca Czefernekné Tenk Bernadett lószőrékszer-készítő Veszprém Kovács Norbert táncos Kiscsősz Kádár Ignác táncos Ajka Mol nár Gábor táncos Veszprém Szabó Csaba táncos Kapolcs Szabó Sándor táncos Litér
3
Figyelő A Népm űvészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el. „Népművészet Mesterei” Veszprém megyében: Fodorné László Mária Luktorné Holló Éva Szabó László Zoltán
szövő szövő bútorkészítő
Balatonalmádi Veszprém Vöröstó
GR A T U LÁ L U NK ! A Kö ztársasági Elnök és a Nemzeti Erőforrás Miniszter megbízásából Halász János parlamenti államtitkár adta át a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést Szelényi Gézának, a veszprémi Jendrassik-Venesz Középisko la és Szakiskola ny. igazgatójának.
GR A T U LÁ L U NK !
A takácsi Kenderszer Népdalkör (együttesvezető: Kálmán Frigyes) a KÓTA népzenei minősítő versenyén ARANY fokozatot ért el Győrben 2010. október 10-én.
S e b e s t yé n M á r t a k a p t a a z U N E S C O M ű v é s z a b é k é é r t c í m et Irina Bokona UNESCO főigazgató személyes döntése értelmében, Bogyay Katalin UN ESCO nagykövet javaslata alapján Sebestyén Márta kapja az UNESCO Művész a békéért (UNESCO Artist for Peace) kitüntető címet. A magyar művész évtizedek óta a magyar népzenét és a Kárpát medence zenei örökségét képviseli a legmagasabb művészi színvonalon, és elkötelezett híve a magyar kultúra és a világ kultúrái közötti párbeszédnek. A magyar művész megjelenése ebben az UN ESCO programban egyben Magyarország számára nagy kitüntetés. Forrás: http://www.unesco.hu/
4
Visszapillantó
Megyei közművelődési feladatellátók tanácskozása A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) szeptember 29-én szakmai napra hívta a megyei közművelődési feladatellátó kollégákat. Dr. Szurmainé Silkó Mária, NEFMI Közművelődési Főosztály főosztályvezetője köszöntette a megjelenteket. Megtudhattuk, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium új struktúrájában megmarad a Közművelődési Főosztály, melynek része a Fejlesztési osztály és a Kulturális turizmus és közösségi művelődés osztálya. Tájékoztatójában beszélt „A magyar nyelv napjá”-ról, melynek kijelölt időpontja április 23. Ismertette a várható jogszabályi változásokat és a módosítás alatt álló rendeleteket, jogszabályokat: - 10/2010 (III. 11.) "Minősített Közművelődési Intézmény Cím" és a "Közművelődési Minőség Díj" adományozásáról - 114/2004. (IV. 28.) Korm. rendelet a népi iparművészettel kapcsolatos állami feladatokról - 2/1993. (I. 30) MKM rendelet (képesítési rendelet) - 1/2000. NKÖM rendelet a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről A minisztérium várja a szaktörvény (1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről) esetleges módosításával kapcsolatos javaslatokat és érveket. Ez év tavaszán zajlott „A közművelődés országos szakfelügyelete szakmai javaslatai megvalósításának elősegítése” című projekt. Ennek kapcsán megerősítette, hogy a megyei intézetek munkája elengedhetetlen a szakfelügyelet segítéséhez. Borbáth Erika, a MMIKL főigazgatója összefoglalójában MMIKL és a megyei intézetek együttműködését vizsgálta, amely szakterületenként illetve egyéb területen (pl. közös pályázatok, rendezvények) jelennek meg. Földiák András, a KKDSZ elnöke "A nemzeti művelődés minőségéért" címmel tartott előadásában a kulturális terület töredezettségét elemezte. Tóth Zsuzsanna, az MMIKL színjátszó-versmondó szakreferense az „Új tudás-műveltséget mindenkinek” pályázat eredményeiről, tapasztalatairól tartott összefoglalót. Több száz pályázatot kezeltek, közel egy milliárd forintot használtak fel a pályázók. A 2009. évi közművelődési statisztika tapasztalatairól Dudás Katalin tudományos kutató és Mók Ildikó, az MMIKL főosztályvezetője számolt be. Hangsúlyozták, hogy fenn kell tartani továbbra is a papíralapú adatszolgáltatás lehetőségét, de törekedni kell az elektronikus kitöltésre felkészítő képzések megszervezésére. Ebben, valamint a pontosabb adatszolgáltatásban a megyei intézmények segítségére számítanak. (Bár Veszprém megyében a közművelődési statisztikai adatszolgáltatásra kötelezettek a törvényi előírásnak eleget tesznek, ami a jelentési fegyelem tekintetében országos viszonylatban jónak mondható, az adatok pontossága erősen megkérdőjelezhető. – S.T.)
Sipos Tekla
5
Visszapillantó
„SALVETE ARTIS CULTORES IN SAVARIAM!” Magyar Népművelők Egyesülete XXVII. Vándorgyűlése SZOMBATHELY 2010. október 12-14. Colonia Claudia Savariensium (CCS), a 2000 éves város immár másodszor adott helyet a vándorgyűlésnek. A szakmai előadások és a hivatalos kultúrpolitika prominens képviselőivel való találkozás mellett a közel négyszáz résztvevő több kirándulás közül választhatott, és végig gazdag programkínálat várta őket.
A Savaria Légió korhű bemutatóját követően Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere és Majthényi László, a Vas megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a szakma képviselőit a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke hangsúlyozta, hogy 80 millió látogató használja a művelődési házakat, amivel a színházak sem tudnak vetekedni. Joós Tamás, a 30 éves intézmény, a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatója házigazdaként köszöntötte a kollégákat. Dr. Révész Mária, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium miniszteri főtanácsadója beszédében kiemelte, hogy a népművelőknek a politikai viszonyoktól függetlenül kell tenniük dolgukat, miközben reméli a partnerséget a fenntartó önkormányzatok és az ellátó művelődési házak között. Ekkor közös fényképezésre került sor a vándorgyűlés résztvevőivel.
Visszapillantó
6
A hagyományokhoz híven a Vándorgyűlés első napján átadták a Magyar Népművelők Egyesülete emlékplakettjét és az Önkormányzatok a közművelődésért díjat. „Önkormányzatok a közművelődésért” díjban részesült:
Kisgyőr Község Önkormányzata Jászberény Város Önkormányzata Budapest XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata Vas Megye Önkormányzata Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás (Dabas). A Magyar Népművelők Egyesülete emlékplakettjét idén Gonda Emma, a Fejér Megyei Művelődési Központ munkatársa, Makra Borbála, a Pest Megyei Közművelődési Intézet igazgatója és Sándorfi Teréz, a Budapesti Népművelők Egyesülete gazdasági munkatársa kapta. A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus (MMIKL) 2009-ben „Az én kis falum” elnevezéssel országos, nyílt pályázatot hirdetett public art munkák kistelepüléseken való megvalósítására. A három nyertes alkotásról tartott kisfilmbemutatót Lágler Péter kulturális antropológus, kutató, a MMIKL munkatársa. A filmek hűen adták vissza, hogy hogyan hatott a projekt a helyi közösségre, milyen hatást tett a mű e modern művészeti irányzatot nem igazán ismerőkre. Az esti baráti beszélgetések mellett különleges csemegékkel múlathatták az időt a résztvevők: "Ballada éjjel irodalmi est" (Jordán Tamás - Joós Tamás), "Keleti Pályaudvar" - Cseh Tamás-est (Romhányi András - Tóth Csaba), Folk kocsma - magyar és moldvai táncház (Moldva Express Együttes, Zsivány Zenekar), KultúrBár - sanzon est (Meggie és Peltzer Géza), "Éjszakai Denevér Bár” és a Veszprém Városi Cigányzenekar. A vándorgyűlés második napján a meghívott előadók közül először L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke tartott előadást. Hosszan beszélt Klebesberg Kunó vallási és közoktatásügyi miniszterről és munkásságáról, amelyet példaképpen állított a hallgatóság elé. Figyelmeztetett, hogy ahol és amiben pozíciót vesztünk, ott nagyon nehéz lesz visszakapaszkodni. A közoktatás és az elitképzés hangsúlyossá tételét sürgette, melyek közé ékelődik a közművelődés is. Kitért az új normatívrendszer megalkotására, az állam, az önkormányzat és az intézmény feladatának, az egymáshoz fűződő viszonyuknak meghatározására. Előadásában kérte a szakma javaslatait, konkrét koncepcióját, aktív közreműködését egy létrehozandó új, jó közművelődési törvényhez, amely által megerősödhetnének az intézmények is. Dr. Kálnoki-Gyöngyössy Márton helyettes államtitkár felolvasott beszédében a Közművelődési főosztály törekvéseit ismerhettük meg. Hangsúlyozta a közösségekben átélt együttlét és az egész életen át tartó tanulás fontosságát, továbbá azt, hogy a jelenlegi kétharmados többségű parlamenti vezető párt eltökélt szándéka, hogy a megyei intézményeket megerősítse. A helyettes államtitkár úr szövetséget ajánlott a jogszabályok, a szakfelügyeleti és a minőségfejlesztési rendszer áttekintésében is. A Nemzeti Kulturális Alap elnöke nem tudott részt venni, így a fenti előadók tájékoztatták a szakmabelieket. Kiemelték az NKA stabil működését, és L. Simon László javasolta, hogy a pornópiacot meg kell adóztatni, és a lottóból befolyó bevételt meg kell őrizni. Az előadás után következtek a szakmai kirándulások, az alábbi helyszínek közül választhattak a jelentkezők: I. VASFÜGGÖNY TÚRA - történelmi gyalogtúra az egykoron elzárt Pinka-szurdokban II. A SASOK BIRODALMA - városnéző túra az ókori Savaria városában III. HÉTRÉTORSZÁG - szakmai kirándulás az Őrségbe IV. BURGENLANDI KIRÁNDULÁS V. SZLOVÉNIAI KIRÁNDULÁS
7
Visszapillantó
A vándorgyűlés záró napján kerekasztal beszélgetés következett a partnerszervezetek részvételével. A Magyar Népművelők Egyesülete (MNE), a Kulturális Központok Országos Szövetsége (KKOSZ), Megyei és Regionális Intézmények Országos Szövetsége (MIOSZ), a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete(KKDSZ), az Általános Művelődési Központok Országos Szövetsége, valamint a Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) "Legyen a kultúra is stratégiai ágazat" címmel egy három pontos, határozott megfogalmazásokat tartalmazó nyilatkozatot tárt a jelenlévők elé (alább olvasható). Ezt követően hozzászólások érkeztek a jelenleg hatályos CXL. Tv. egybentartása, vagy a közművelődés leválasztása vitához. A szakszervezet egyben tartaná a törvényt, nagyobb ellenőrizhetőség beiktatásával. A KKOSZ önálló törvény megfogalmazását kezdeményezi, továbbá jelezte, hogy a városi intézmények szövetsége megteszi javaslatát. Az ÁMK-k Szövetsége felhívta a figyelmet arra, hogy ő intézménytípusuk a közoktatási törvényben van szabályozva. A TEMI szerint sem kellene szétszedni szaktörvényt. Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy jelentősen lecsökkentek az intézményeik száma, a 2 évvel ezelőtti 225-ből alig 60 maradt mára. A vándorgyűlés az MNE közgyűlésével zárult. Nagy Tiborné Nyári Ágnes Sipos Tekla
„Legyen a kultúra is stratégiai ágazat!”
NYILATKOZAT Mottó: ”Én nem rombolok azért, hogy alkotásokkal dicsekedjem, én csak olyan alkotásokat óhajtom és törekszem alkotni, amelyekből nemzetemre áldást, hasznot várhatok {…} a mérsékelt nyugodt fejlődést biztosító, szünetet nem ismerő haladás az, amely a nemzeti érdekkel kapcsolatban van, és ez az, amit nekünk követnünk kell.” /Wlassics Gyula VKM/
E sorokat egy évszázaddal ezelőtt a századforduló egyik legjelentősebb, az akkori közművelődést és oktatást honi és európai mércével mérve is haladó irányba terelő politikusa Wlassics Gyula vetette papírra. A XXI. századot éppen csak átlépve megállapíthatjuk: a fent leírtak a mai napig érvényesek és követendők. A hazai közművelődés – melybe beleértjük a kulturális értékek létrehozásának folyamatát (alkotás), az értékek megőrzését és azok minél szélesebb körben való közvetítését – valamennyi irányítójának, formálójának és alakítójának érdeke, hogy e páratlan és a magyar szokásokhoz, viszonyokhoz több évszázad alatt kialakult tevékenység az elkövetkezendő évtizedekben is szolgálni tudja a nemzet haladását és érdekeit. A közművelődésben tevékenykedő szakembereket összefogó és képviselő szakmai szervezetek éppen ezért tartják fontosnak a párbeszédet a megalakult polgári kormánnyal, szorosabban annak a kulturális életet irányító és meghatározó szereplőivel. Megismerve a magyar kormányt alakító, a polgári értékek fontosságát hirdető pártszövetség kultúráról vallott téziseit és figyelembe véve az abban megfogalmazottakat, megállapíthatjuk, hogy a nézetek, a célok és az azok eléréséhez felvázolt megvalósítási elképzelések nem különböznek a közművelődésben dolgozó szakemberek kultúráról és annak műveléséről, közvetítéséről szóló véleményétől és az annak érdekében végzett tevékenységüktől. Ennek szellemében az aláíró szakmai és érdekképviseleti szervezetek az alábbi nyilatkozatot fogalmazzák meg: „Legyen a kultúra is stratégiai ágazat!” A közművelődés országos hatókörű szakmai civil szervezeteinek tézisei a kulturális alapellátás megújításához A művelődési és közösségi házak az ország leglátogatottabb kulturális terei. A Klebelsberg Kuno idején lerakott alapokon mára működésében és szervezeti formájában is sokszínű rendszer alakult ki. A mintegy 5
Visszapillantó
8
ezer művelődési és közösségi házat évente 71,7 millió fő látogatja minden korosztályból. Beépültek az emberek hétköznapjaiba, hisz közösségek otthonai, a civil szféra együttműködő partnerei, a tehetséggondozás és az amatőr alkotóművészet műhelyei, a kortárs művészetek közvetítői, a helyi közélet és társasági élet színterei, a felnőttoktatás erősödő bázisai, az információk központjai, a szórakozás és kikapcsolódás, a helyi ünnepek és fesztiválok helyszínei. A benne dolgozók feladata közszolgálat a szó legnemesebb értelmében: közösségfejlesztés, hagyományápolás, értékteremtés, értékközvetítés. A szakmánk iránt érzett elhivatottságunk, a helyi közösségek és a kulturális értékek melletti elkötelezettségünk miatt kérjük tisztelettel a törvények alkotóit és a művelődés irányítóit, hogy egybecsengve a polgári kormány közösségeket építő és erősítő törekvésével az alábbiakban támogassák, segítsék a közművelődés fejlesztését: 1. Törvénykezés Az 1997. évi CXL. törvénynek a megváltozott viszonyokhoz igazított módosításával teremtődjön meg a közművelődési feladatellátás korszerű jogszabályi kerete, mely biztosítja a tartalmi és szervezeti sokszínűséget, ugyanakkor határozottan rögzíti az állam és az önkormányzatok felelősségét és szerepét! A művelődéshez való alapjog állami és önkormányzati feltételeinek biztosítása kerüljön be az új alkotmányba is! Törvényben javasoljuk rögzíteni, hogy az ágazatban dolgozók közfeladatot látnak el, így jogszabályi védelmet élveznek! 2. Finanszírozás Kérjük, hogy állítsák vissza a közművelődési- és közgyűjteményi feladatellátás önálló normatíváját, mely az állam részéről a feladatellátás fontosságát is jelezné az önkormányzatok számára! Az éves normatíva mértéke tükrözze az állam elkötelezettségét, ez az összeg semmiképpen se legyen kevesebb a 2008. évi közgyűjteményi-közművelődési normatíva összegénél. (A települési normatíva ekkor 1135, a megyei normatíva 375 forint volt.) Történjen meg a bérrendszer áttekintése, kerüljön sor bérrendezésre és az elmúlt évek során elvett juttatások visszaadására. Szorgalmazzuk, hogy a vállalkozások adókedvezménye szélesedjen ki a kulturális terület támogatásának lehetőségével. A fejlesztési források elosztásának decentralizálásával támogassák a kulturális alapú vidékfejlesztést! 3. Hálózatszerű működés kiépítése és megerősítése Indokoltnak tarjuk – az eltérő adottságok és lehetőségek miatt – a szervezeti sokszínűséget, ugyanakkor a hálózatszerű működés biztosítása érdekében célszerű a feladatellátás minden szintjén a szervezeteknek a kialakuló közigazgatási struktúrához való igazítása és megerősítése. Valamennyi, a közművelődésben dolgozó intézmény és szakmai szervezet, valamint a benne dolgozó népművelő és művelődésszervező célja az, hogy legyenek a művelődési házak a közösségek otthonai, a nemzeti és egyetemes kultúra értékteremtő, értékmegőrző, értékközvetítő tevékenységének és az egész életen át tartó tanulásnak a helyi bástyái, melyek hozzájárulnak a kulturális esélyegyenlőséghez, a vidéki Magyarország felzárkózásához. Az alább felsorolt szervezetek a kitűzött célok elérése érdekében felajánlják szakmai tapasztalatukat és együttműködésüket a Magyar Köztársaság Országgyűlésének és az ágazatot irányító Nemzeti Erőforrás Minisztériumának. Budapest, 2010. október 6. Sajó Attila elnök Magyar Népművelők Egyesülete (MNE)
Joós Tamás elnök Megyei és Regionális Intézmények Országos Szövetsége (MIOSZ)
Laknerné B. Andrea elnök Kulturális Központok Országos Szövetsége (KKOSZ)
Földiák András elnök Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ)
(Forrás: MNE)
Visszapillantó
Faluszínpadi Találkozó – Hajmáskér, 2010. október 16.
„Szép nap volt, szögezzük le. Barátságos és fesztelen.” –kezdte szakmai értékelését a faluszínpadi találkozóról Tóth Zsuzsanna, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus előadóművészeti referense. Szavait csak megismételni tudom én is. Ragyogó őszi nap virradt ránk október 16-án, amikor is kezdetét vette a negyedik faluszínpadi találkozó Hajmáskéren. Az elsőt még 2002-ben rendeztük, terveink szerint kétévente ismételtünk volna, 2004-ben volt is, de 2006 kimaradt - 2008-ban viszont ismét találkoztunk. A szervezők hagyományosan a Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesülete (VASZE) és Hajmáskér Önkormányzata. A VASZE a szakmai részt gondozta, nem utolsó sorban pályázta hozzá a pénzt (ez úton is köszönet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásáért…) az önkormányzat pedig az ottani helyszínt, és a fellépők étkezését biztosította. (Bizony, tekintve a két étkezést és a közel 100 fős létszámot, az önkormányzatok nem túl rózsás anyagi helyzetében ez nagyon méltányolandó!) A rendezvényt Köbli Miklós polgármester nyitotta meg, akinek támogató hozzáállására jellemző, hogy egész napját a rendezvényen töltötte velünk. Helybeli segítőink közül ki kell emelni Kelemen Mária kultúrházvezetőt és Miklós Juditot, aki amellett, hogy egyesületünknek is vezetőségi tagja, a helyi Amatőr Komédiás Társulat (AKT) vezetője. Rendezvényünkön konferanszié szerepkörben mutatkozott, bár azt kértük, hogy inkább a rendezők, csoportvezetők beszéljenek előadás előtt a csoportról és a hozott darabról. Kik is gyűltünk össze ezen az október közepi napos délelőttön? Főleg megyebeli és megyén kívüli régi ismerősök. A hajmáskéri AKT-on kívül itt volt az Alig Színpad Veszprémből, a Szó és Kép Színpad Pápáról, a Márkói Kamara Tehátrum, a MaminTi gyermekszínjátszó csoport Zircről, és Vas megyéből is érkezett két együttes: a Vasvári Színi Egylet és a Sok-Szín-Pad Bükről. A zirci csoport kivételével a többiek régi ismerősök, több fesztiválon is előfordulnak együtt, többségük a nyár eleji Somló Hangja népi komédiás találkozón és a Művészetek Völgyében is fellépett. A műsorképük is hasonló, ami jelzi, mi az, amire igény van a kistelepüléseken. Álljon itt a Hajmáskéren játszott darabok felsorolása: Dufla pofon, A zördög (Móricz komédiák, az utóbbi két csoport előadásában is), A Kalmár kosara, Férj a gyóntatószékben, A lajstrom, Csokoládé, és az elsőként fennmaradt magyar komédia, a Kocsonya Mihály házassága – egytől egyig mind vidám, szórakoztató darab. A műsorkép garantálta tehát a jó kedvet. Igazi tétje a közönség előtti megmérettetésen kívül nem is volt a rendezvénynek, talán ezért is volt olyan oldott a hangulat. Szakmai beszélgetésre hívtuk előadás után a csoportokat, melyet a már említett Tóth Zsuzsanna és Komáromi Sándor, a Teleszterion Színházi Műhely rendezője vezetett. Elemezték a látott darabokat, okos tanácsokat is adtak azok javítgatásához. Bár, mint említettem, előre kitűzött díjak, minősítések nem voltak rendezvényünkön, néhány kiemelést azért mégiscsak tett a zsűri, amely oklevelek mellé könyvjutalom is járt. Így legjobb epizódszereplőként kapott díjat Zalavári András (Alig Színpad) és Szigeti Ildikó (Bük), de kiemelte a zsűri a helyi AKT-osok jó színészi összjátékát is, a karakterek pontos megformálását.
9
10
Visszapillantó
Külön elismerést kapott Csukárdi Sándor (pápai Szó és Kép) az amatőr színjátszásban hosszú ideje óta meghatározó szerepéért, és a zirci MaminTi vezetője, Nyáriné Nagy Angéla az utánpótlás nevelésében végzett munkájáért. A büki Sok-Szín-Pad esetében a kiváló társulati munkát, a Márkói Tehátrumnál a remek díszleteket, a Vasvári Színi Egyletnél a pontos szövegértelmezést, valamint az Alig Színpad töretlen játékkedvét emelték ki. Emléklappal ismerte el a szervezőség Miklós Judit a találkozó szervezése és saját csoportja körüli hosszú ideje lelkes és lelkiismeretes munkáját. Kedves színfoltja volt a rendezvénynek, amikor a helyi színjátszó fiatalok ajándékban részesítettek a falu legidősebb színjátszóját, Letenyei Pista bácsit, akinek nyugdíjas csoportja sajnos idén betegségek miatt nem tudott fellépni a fesztiválon. Az ajándék stílszerűen az a (valódi) dinnye volt, mellyel a darabjukat játszották, és amely darabot korábban a nyugdíjasok is színre vittek.
Így aztán végtére mindenki megelégedetten távozott a finom vacsora után Hajmáskérről –reméljük, 2012ben is összejövünk! Németh József, a VASZE elnöke
11
Előretekintő A Budapesti Művelődési Központ akkreditált felnőttképzést folytató intézmény. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0294-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1738
Minőségfejlesztés a közművelődésben II. modul: Közművelődési szervezetek helyszíni szemléje (auditja) (30 óra) A képzés a kulturális szakemberek szervezett továbbképzési rendszerében és a felnőttképzés rendszerében akkreditált. A II. modulon való részvétel feltétele az I. modul tanúsítvánnyal igazolt elvégzése. A továbbképzés célja, hogy a résztvevők képessé váljanak a minősülni kívánó közművelődési szervezetek önértékelést követő helyszíni szemléjének (eredmények ellenőrzésének) végrehajtására; az audit előkészítésére, megszervezésére, lebonyolítására, értékelő jelentés készítésére. A képzés során megszerezhető ismeretek, kompetenciák: A képzésen résztvevők megismerik az audit fogalmát, folyamatát, az auditor személyi jellemzőit, az auditori és a szakfelügyeleti tevékenység kapcsolatát. Gyakorlati tevékenységek során elsajátítják a pályázati anyagok átvizsgálását, értékelését, gyakorolják az audit előkészítését, az audit és a követő-audit lefolytatását. Megismerik a tanúsítás és a felnőttképzési intézmény-akkreditáció fogalmát, az akkreditációhoz kapcsolódó tevékenységeket. A képzés módszerei: · előadás (9 óra) · szeminárium (4 óra) · tréning (7 óra) · esetjáték (6 óra) · konzultáció (1 óra) · egyéni feladatmegoldás (3 óra) - vizsga A jelentkezéshez szükséges képesítési követelmény: · felsőfokú iskolai végzettség és · legalább 5 éves közművelődési vagy minőségügyi szakmai gyakorlat Vizsgakövetelmény: A képzés zárásaként a résztvevő az elsajátított ismeretekről írásbeli vizsga keretén belül számol be. A vizsga tesztkérdések segítségével, valamint egy esetpéldára adott értékelés alapján méri a résztvevő alkalmasságát. Az értékelés részét képezi a gyakorlati példák teljesítése és azok megoldásának minősége. Előzetesen megszerzett tudás felmérése és beszámítása: A résztvevő meglévő releváns tudását a vizsgakövetelmények teljesítésével előzetesen bizonyíthatja. A megfelelt minősítésű dolgozat alapján a résztvevő tudását beszámítjuk; a modul elméleti, gyakorlati napjain való részvétel alól felmentést kaphat. A tanfolyam elvégzéséről szóló tanúsítvány kiadásának feltételei: · A továbbképzési költség teljes összegének befizetése. · A továbbképzésen való jelenlét 100%-ának teljesítése · 1 db záró vizsgadolgozat megfelelt minősítésű megoldása Oktató: Budainé Fehér Katalin, több éves auditori és oktatói gyakorlattal rendelkező, a minőségfejlesztési rendszer kialakításában részt vett minőségügyi szakember. A képzés összóraszáma: 30 óra (5x6 óra) A képzés tervezett ütemezése: 5 alkalom, alkalmanként 6 órás időtartamban szerdánként. 2010. november 17., 25. (ez a kivétel, mert ez csütörtök), december 01., 08., 15. / 10.00 -16.00 óra. A képzés tervezett kezdete: 2010. november 17. szerda 10 óra. A képzés tervezett befejezése: 2010. december 15. A képzés helyszíne: Fejér Megyei Művelődési Központ, 8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. A jelentkezés a csatolt jelentkezési lap kitöltésével történik. A jelentkezési lapot személyesen, vagy postai úton lehet eljuttatni a Fejér Megyei Művelődési Központba, (8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.) Gonda Emma részére.
Előretekintő
12 A jelentkezés határideje: 2010. november 5. Részvételi díj: 25.000 Ft A részvételi díj fizethető átutalással, vagy helyben. A képzéssel kapcsolatos bővebb információ kérhető: Gonda Emma
[email protected]
A Budapesti Művelődési Központ akkreditált felnőttképzést folytató intézmény. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0294-04 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1738 JELENTKEZÉSI LAP Minőségfejlesztés a közművelődésben II. modul: Közművelődési szervezetek helyszíni szemléje (auditja) 2010. november - december (a képzés nyilvántartási azonosítója: 840020) A jelentkező neve: …………………………………………………………………………….. címe: ............. ................................................................................................................ telefonszáma:........................................................ e-mail címe: ........................................................ legmagasabb iskolai végzettsége: ............................. foglalkozása: ........................................................ munkahely neve: .…………………………………………………………………………. címe: ……………………………………………………………………………………………. telefonszáma: : ……………………………………… fax száma: …………………………………………… e-mail címe: ……………………………………….. A részvételi díj: 25.000 Ft befizetésének módja (kérjük, aláhúzással jelezze): átutalással
készpénzben Számlázási név, cím: ………………………………………………… …………………………………………………
A jelentkezés egyben kötelezettségvállalás a részvételi díj megfizetésére. A jelentkező a képzésen való részvételét a kezdési időpont előtt legkésőbb 10 nappal mondhatja le, fizetési kötelezettség nélkül!
A részvételi díj befizetésének határideje: 2010. november 15. A jelentkezési lap beérkezésének határideje: 2010. november 5. A jelentkezési lap beküldendő: Fejér Megyei Művelődési Központ, 8000 Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. Gonda Emma részér. Bővebb információ:
[email protected], 22/313-175, 22/315-021 Nyilatkozat előzetesen megszerzett tudás felméréséről (kérjük, aláhúzással jelezze): Előzetesen megszerzett tudásomat kérem, mérjék fel / ne mérjék fel. Dátum:
Aláírás:
Előretekintő KÖZÖSSÉGI ÉS CIVIL TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAK INDUL AZ ELTÉ- N A mesterképzési szak megnevezése: közösségi és civil tanulmányok (Community and Civil Development Studies) Képzési terület: társadalomtudomány A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: Teljes kreditérték beszámításával elsősorban figyelembe vehető alapképzési szakok: a bölcsészettudományi, a társadalomtudományi, a pedagógusképzési, a gazdaságtudományi és a jogi és igazgatási képzési terület alapképzési szakjai, valamint az ezeknek megfelelő, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma: 120 kredit A mesterképzési szak képzési célja, az elsajátítandó szakmai kompetenciák: A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik a civil társadalom és benne a nonprofit szektor jelenlegi nemzeti, európai és globális jelentőségének és szerepének ismeretében képesek a civil szervezeti életben, a hazai és nemzetközi hálózatok működtetésében, a menedzsmentben és a támogatásszervezésben eredményesen tevékenykedni. A végzettek alkalmasak a helyi fejlesztési folyamatokban, a fejlesztéssel összefüggő tervezési és értékelési eljárásokban szakmai segítség nyújtására, a civil szervezetekhez kapcsolódó önálló munka végzésére, intézmények, szervezetek vezetésére, projekt és kutatási tervek kialakítására és menedzselésére, megalapozott szakmai állásfoglalások kialakítására, döntéshozatalra, prezentációra, szakmai ismereteik átadására, interdiszciplináris teamben való hatékony munkára, valamint nemzetközi együttműködésben folyó tevékenységre. Felkészültek tanulmányaik doktori képzés keretében történő folytatására. Szakmai gyakorlat: A külső szakmai gyakorló helyen, intézményben, erre alkalmas szervezetnél vagy felsőoktatási intézményi gyakorlóhelyen végzett hetenként minimum 8 tanóra, forgatókönyv és tanulmányi szerződés alapján végzett terepgyakorlat, melynek időtartama legalább 6 hét.
KÖZÖSSÉGI ÉS CIVIL TANULMÁNYOK mesterképzési szak ELTE-TÁTK jelentkezési határidő:
2010. november 15. (keresztféléves képzések esetén), 2011. február 15. (normál felvételi eljárás esetén)
jelentkezés módja:
központi felsőoktatási jelentkezési lapon vagy www.felvi.hu oldalon elektronikusan
felvételi vizsga:
szóbeli felvételi vizsga van minden szakon
szóbeli felvételi vizsga díja:
4000 Ft / vizsga (Csak intézményi csekken fizethető be, amit a felvételi behívóval együtt küldünk ki.)
felvételi pontok számítása:
·
Szóbeli felvételi vizsga: o
minden meghirdetett szakon a 0-97 pontig értékel a felvételiztető bizottság
Többletpontok: o csak előnyben részesítésért járó kötelező többletpontokat számítunk, a következő jogcímeken: hátrányos helyzet, halmozottan hátrányos helyzet, fogyatékosság, gyermekgondozás Összpontszám: 100 pont ·
költségtérítés összege:
250.000 Ft / félév
képzési idő:
4 félév
jelentkezés feltétele:
szaknak megfelelő alapképzési / egyetemi / főiskolai oklevél Forrás: www.erikanet.hu
13
Előretekintő
14
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Közös a világunk – IntegrArt 2010-2011. Filmverseny MUTASD MEG MAGAD! Ha elmúltál 18 és még nem vagy 36, szeretsz filmezni, de még nem rukkoltál elő az ötleteiddel, akkor most ragadj kamerát és egy 5-10 perces kisfilmben mutasd meg magad! Szólalj meg! Hallasd a hangod! Meséld el az életedet, hogyan élsz most, hogyan lehetne jobbá, szebbé tenni, milyen akadályok, nehézségek vagy éppen milyen örömeid vannak? Olyan alkotó kedvű fiatalok jelentkezését várjuk, akik vagy maguk élnek valamilyen fogyatékossággal, vagy a filmjük valamely szereplője. A lényeg, hogy a film témája, mondanivalója kapcsolódjon az esélyegyenlőség, akadálymentesség, társadalmi integráció gyakorlatban tapasztalható megnyilvánulásaihoz, problémáihoz, lehetetlenségeihez. Műfaji megkötöttség nincs. Készíthetsz videoklipet, reklámfilmet, riportot, életképet, dokumentumfilmet, bármit, ami a fenti témákkal kapcsolatos. Az elkészített alkotásokat DVD-n várjuk a nevezési lap kitöltésével együtt. A beérkező pályaműveket neves, szakmai zsűri bírálja el. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2011. március 26-án kerül sor egy integrált nap keretében, ahol a díjazottak filmezéssel kapcsolatos, értékes ajándékokban és pénzjutalomban részesülnek. Beküldési határidő: 2010. december 15. Beküldési cím: De juRe Alapítvány 1112 Budapest, Neszmélyi út 36. A borítékon kérjük feltüntetni: Mutasd meg magad! - IntegrArt filmverseny. A nevezési lap letölthető a www.drahu.org.hu honlapról. További információ kapható telefonon keddi és csütörtöki napokon 11-15 óra között a 06(1)310-3820, a 06(1)310-3583-as telefonszámokon, e-mailben az
[email protected] címen. Kontakt: Dubniczki Csilla.
15
Ajánló ÚJ VESZPRÉM MEGYEI ZENEI MŰHELY Egy rendhagyó zenei sorozat indult útjára 2010. október 20-án, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben, a megyei feladatokat ellátó Közművelődési csoport szervezésében. A program összeállítása, a zenészek kiválasztása egyaránt az élménydús koncerteket hivatott szolgálni. A programsorozat részeként főként a feltörekvő tehetségeknek szeretnénk bemutatkozási lehetőséget adni, ezzel együtt magas színvonalú produkciók várják az érdeklődőket. A kamarakoncert látogatókat nemcsak zene várja, a műsorvezető a produkciók kulisszatitkaiba is beavatja a jelenlévőket. A folytatásban más művészeti ágak is színesítik a koncerteket, így a tánc-, a képzőművészet, az irodalom, a színház egyaránt helyet kap majd a programban. A tervek szerint a későbbiekben a produkciókat a megye kis települései is megismerhetik. A zenebarátokat havonta 2 alkalommal várják új műsorral a szervezők. Az est műsorvezetője: Kövi Arthur Bálint csellóművész-zeneszerző
2010. november 24. 18.30
Kövi Arthur Bálint zeneszerzői estje Helyszín: Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet - Kisfaludy terem Műsor: 1. Fuvola quartett 1 tétel. Előadják a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei Hajas Szilárd fuvolaművész vezetésével 2. Pinocchio Kövi Arthur Bálint - cselló, Keresztes Zoltán - zongora 3. Brácsa-cselló duó Moderato Trio Finale Pillár Tamás - brácsa, Kövi Arthur Bálint - cselló 4. Az amerikai katona. Programzene. Csaba Ágnes - hegedű, Pillár Tamás - brácsa, Kövi Arthur Bálint - cselló, Szabó Kristóf ütőhangszerek 5. E-moll vonósnégyes 1. tétel 2. tétel 4. tétel Mézes Mátyás-első hegedű, Revóczki Ottília - második hegedű, Sándor József - brácsa, Kövi Arthur Bálint-cselló A rendezvény koordinátora: Nagy Tiborné Nyári Ágnes 8200 Veszprém Komakút tér 3. Tel./fax: 88/560-610/125, 06/20/359-3280 e-mail:
[email protected] Támogatók: Eötvös Károly Megyei könyvtár és Közművelődési Intézet Magyar Kodály Társaság Regisztrációs díj: 350 Ft/fő, nyugdíjasoknak és diákoknak 100 Ft/fő, csoportoknak 10 fő esetén vagy a fölött 100 Ft/fő.
Ajánló
16
FALUNAPRA, VÁROSNAPRA, GYERMEKNAPRA, FESZTIVÁLOKRA, SZÜRETI MULATSÁGOKRA – „KÉSEI SIRATÓ” – József Attila est 10 év feletti diákoknak és felnőtteknek GYEREKEKNEK ÉS FELNŐTTEKNEK! „VALLOMÁS A CSODÁRÓL” Jó szívvel ajánljuk mindenkinek, gyerekeknek, felnőtteknek, kis– Ady Endre Csinszka tekintetében és nagy települések intézményeinek, iskoláknak, óvodáknak,
művelődési házaknak Dvorák Gábor pantomim művész műsorát Patka Heléna előadóestje felnőtteknek és rendhagyó irodalmi óra keretében 12 év feletti diákoknak és Patka Heléna irodalmi pódiumestjeit.
„OLY KORBAN ÉLTEM ÉN…”
JÁTSSZUNK PANTOMIMET! –interaktív játék szavak nélkül óvodásoknak, kisiskolásoknak 50
Radnóti Miklós est 12 év feletti diákoknak és felnőtteknek.
percben.!
Dvorák Gábor pantomimművésztől megtanulhatjuk, hogyan lehet különféle karaktereket ábrázolni; láthatatlan tárgyakat, élőlényeket megjeleníteni. Komikus bemutató a tárgyteremtő pantomimről, asszociatív játék, együttes „varázslás” a metakommunikáció és a gesztusok eszközeivel. Vidám jelenetek, melyekben együtt kacaghatunk az emberi butaságon. Interaktív dramatikus játék a gyerekekkel.
A SZAVAKON TÚL – vicces történetek, kisgyermekek számára is értelmezhető, átélhető helyzetek sorozatával
A BÉKAKIRÁLY – zenés játék Grimm meséje alapján 3–10 éves gyerekeknek (45 perc)
ALAMUSZI NYUSZI – humoros és tanulságos történetek gyerekeknek SZABADTÉRI INTERAKTÍV SHOW – minden korosztálynak falunapra, fesztiválokra, szüreti mulatságokra
MURPHY TÖRVÉNYEI I., II. – szórakoztató komédia improvizatív elemekkel 10 év feletti
Patka Heléna előadóművész alázattal, mesterkéletlenül, átélt őszinteséggel adta elő a költői est minden egyes lírai és prózai szövegét. „…remekül szerkesztett előadása révén betekintést nyerhettünk az Ady Endre és Csinszka közt lévő különös kapcsolatba” „….természetes, kedves lénye közel vitt bennünket ezen az estén a tiszta, játékos, komoly, lemondó és reménykedő József Attilához”. „...nem engedte egy percre sem elkalandozni a hallgatóságot, átélt előadása magával ragadta a közönséget. El tudtuk hinni neki, hogy Szendrey Júlia beszél hozzánk a pódiumról” (idézetek a vendégkönyvből)
„FELESÉGEK FELESÉGE” – monodráma Szendrey Júliáról – felnőtteknek és 12 év feletti
Technikai, anyagi feltételek egyeztetése, kapcsolatfelvétel: Telefon: 06/1/405 6688, mobil: 06/70/230 6543; 06/30/253 5846; 06/30/274 1327 E-mail:
[email protected];
[email protected];
[email protected]; Honlap: http://www.patkahelena.ini.hu,
diákoknak
http://dvorakgabor.ini.hu
diákoknak és felnőtteknek
EGYPERCESEK – Örkény István szellemiségében interaktív játék szavak nélkül óvodásoknak,
Pannon Egyetem Közművelődési Titkárságának rendezvényei November 11. csütörtök 19 óra, B épület aula KÁVÉSZÜNET
November 16. kedd 19 óra, E épület kamaraterem NEOFOLK Lüktető és érzelemgazdag világzene, különleges hangulatú népdal-feldolgozásoktól a virtuóz saját szerzeményekig. A belépés díjtalan.
November 30. kedd 19 óra, E épület kamaraterem
A Csillag Születikből ismert duó nagyzenekari produkciója Gitáros esték sorozat – jeles költők versei fiatalos, lendületes dallamokba ANTOINE, DESIRÉ ÉS A TÖBBI… csomagolva. Cseh Tamás emlékest Kiss György előadásában. Belépő egységesen: 500 forint. A belépés díjtalan.