A szociális biztonsághoz való jog

MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR CIVILISZTIKAI TUDOMÁNYOK INTÉZETE AGRÁR- ÉS MUNKAJOGI TANSZÉK

A szociális biztonsághoz való jog (szakdolgozat)

Készítette: Szinai Alexandra (J3MU)

Konzulens: Dr. Jakab Nóra PhD, adjunktus

Miskolc, 2013.

1

Tartalomjegyzék 1. Bevezetés

4

2. Az ókori szociális gondoskodás kialakulása

6

2.1. Mezopotámia

6

2.2. Ókori Hellász

9

2.3. Római Birodalom

12

3. A szociálpolitika kezdeti és modern fogalmi megközelítései

15

3.1. Pragmatikus felfogás

16

3.2. Funkcionalista megközelítés

17

3.3. Strukturális-dinamikus megközelítés

17

3.4. Ferge Zsuzsa definíciója

18

4. A szociális jog alapelvei

19

5. A jóléti államok és a nagy egészségügyi modellek

21

5.1. A Bismarcki modell

22

5.2. A Szemaskó modell

23

5.3. A Beveridge modell

23

6. Szociális jog Magyarországon

25

6.1. Szociális biztonság az Alkotmányban és az Alaptörvényben

25

6.2. Fontosabb törvények a témával kapcsolatban

28

6.2.1. Az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

29

6.2.1.1. Pénzbeli ellátások

30

6.2.1.2. Természetben nyújtott szociális ellátások

32

6.2.1.3. Szociális szolgáltatások

34

6.2.2. Az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról

36

6.2.3. Az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról

39

6.2.4. A 2011. évi CXCI. törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról

2

41

7. A Magyarország által ratifikált nemzetközi dokumentumok

43

7.1. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

44

7.2. Az Európai Szociális Karta

45

8. Szociálpolitika az Európai Unióban

48

8.1. Szociális jogok az Európai Unió szerződéseiben

48

8.2. A szociális biztonság Uniós koordinációja

52

9. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 102. számú Egyezménye

56

9.1. Általános rendelkezések

56

9.2. Orvosi ellátás

57

9.3. Táppénz

58

9.4. Munkanélküli ellátás

60

9.5. Öregségi ellátás

61

9.6. Munkahelyi baleset estén járó ellátás

62

9.7. Családi ellátás

63

9.8. Anyasági ellátás

64

9.9. Rokkantsági ellátás

64

9.10. Túlélő családtagoknak járó ellátás

65

9.11. Záró rendelkezések

67

9.12. Javaslatok a ratifikációt illetően

68

10. Összegzés

69

11. Felhasznált irodalom

71

3

1. Bevezetés Jelen dolgozat célja, hogy felvázolja a szociálpolitika kialakulásának folyamatát, a nehézségeket és a problémákat, amelyek ezen hosszan tartó időszak alatt merültek fel, és hol több, hol kevesebb sikerrel zárult kezelésük. A szociális jog hosszú évszázados, sőt évezredes múltja arra enged következtetni, hogy mióta világ a világ, jelen volt ez a kérdés, ahogyan jelen van ma is, illetve a közeli és távoli jövőben is egyaránt jelen lesz. Ebből az okból tartottam fontosnak, hogy megvizsgáljam a ma érvényes hazai és nemzetközi szabályozás rendszerét, hogy bizonyos időközönként miért kezelték elsőrendű kérdésként a különböző államok és a világot átölelő szervezetek, máskor pedig miért indult hanyatlásnak ez az emberek millióit érintő, alapvető jog? Valójában mit is jelent a szociális biztonság? Problémát látok az Európai Unió nehézkesen kialakult szabályozásában, amit amúgy is megnehezít a tagállamok egyre erősödő ragaszkodása ahhoz, hogy beleszólás nélkül, csakis saját hatáskörükben, hagyományaikhoz hűen és korlátaikhoz igazítva szabályozzák nemzeti szociális jogukat. Azonban most, hogy a gazdasági aktivitás csökkenő tendenciát mutat a Közösség területén, a szociális biztonság iránt igény véleményem szerint az évek múlásával ismét egyre sürgetőbb kérdéssé válik, mint ahogyan azt az 1990-es évek gazdasági visszaesése során is megfigyelhettük. Egyre fontosabb lenne a szociális biztonsághoz való jog minél szélesebb körű kiterjesztése hazánkban is, például azon nemzetközi dokumentumok ratifikálása által, amelyeknek még nem vagyunk tagjai. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 102. számú Egyezményéhez való csatlakozás például előrelépést jelentene, már csak abból a szempontból is, hogy elősegítené hazánk nemzetközi közösségbe való integrálódását is. A magyarországi szabályozás valóban nem felel meg az Egyezmény feltételeinek? Mi lehet a ratifikáció akadálya? Aggasztó problémát vélek felfedezni az Európa-szerte mutatkozó népi elöregedésben is, ugyanis az egyre alacsonyabb létszámú aktív keresők csoportja nem képes elégséges mértékben eltartani a rászorultakat. Viszont nem csupán a polgárok biztonságának biztosításából áll a fő probléma, hanem abból is, hogy egy olyan hatalmas közösség, mint az Európai Unió, csak úgy lehet hosszútávon életképes, hogyha gazdaságilag is stabil, amihez pedig elengedhetetlen, hogy polgárai egy bizonyos szintű szociális biztonsággal rendelkezzenek. Ennek megvalósulását célozzák a koordinációs rendeletek, és a lehető legtöbb tagállam egységes döntése alapján meghozott szerződések és nyilatkozatok. Ezeken

4

kívül nemzetközi szinten is találkozhatunk országok sokaságát felölelő szociális jogi kérdésekkel foglalkozó egyezményekkel. Azt a tényt is figyelembe véve, hogy a felvázolt probléma gazdasági kérdéseket is érint, megoldását egy olyan politika kialakításában látom, amely a minél magasabb szintű, vagy még inkább a teljes foglalkoztatottság elérését célozza. Az így kialakítható gazdasági stabilitás folytán nagymértékben csökkenthető lenne a szegénység, a társadalombiztosítás hálója is jelentősen több polgárra terjedne ki, így a nyugdíjak kifizetésére elkülönített pénzösszeg is biztosabb lábakon állna, orvosolva az időskorúak megélhetési problémáit is. Sajnos egy ilyen rendszer kialakítása rendkívül költséges és nehéz folyamat, amelyet, ha meg is próbálnának valósítani az államok, az egy bizonyos időtávon belül túlterhelheti a rendszert, annak összeomlását, vagy hatalmas mértékű adósságfelhalmozódást eredményezve.

5

2. Az ókori szociális gondoskodás kialakulása A szociálpolitika történetének korszakolása szokásosan az 1600-as évek Angliájától kezdődik, mivel ettől az időtől kezdve számít rendszerszerűnek a szociális jog. Ennek magyarázata, hogy az ekkor bekövetkezett szemléletváltás következtében megváltozott az állami magatartás: a koldulás büntetése, a mozgásszabadság korlátozása, a nincstelenek városba költözésének tiltása helyett egyre gyakoribbá váltak a szociális alternatívát kínáló megoldások. Viszont nem csak ebben az időben, hanem az ókori társadalmakban is léteztek szociális problémák, ha nem is olyan tömegesen, hogy intézményes megoldást kellett volna keresni rájuk, de a közösség érdekében valahogy ezeket is rendezni kellett.

1

Azonban

általánosságban tekintve ekkor még nem létezett szociálpolitika, viszont széles körben elterjedt volt a szociális gondoskodás, ami kiterjedt a tüneti kezelésre, az utólagos korrekcióra, és gyakran már a probléma megelőzésére is. Az államok legfőbb szempontja a közösség érdekeinek kiszolgálása, az egyéni élet és a család fenntartása volt. 2

2.1. Mezopotámia A „Mezopotámia”, mint fogalom, a mai tudományos nyelvhasználat szerint a Tigris és az Eufrátesz folyók által közrezárt terület egészét jelölik, ami nagyjából a mai Irak államnak felel meg. Maga a kifejezés egy görög eredetű, akkád szó fordítása, melynek jelentése „Folyóköz”. Mezopotámia volt az első állam, itt kezdődött az emberiség története: ide kötődik a mezőgazdaság kialakulása, az első templom, az első írásos, valamint az első fontosabb jogi emlék Hammurapi 3 törvénykönyve képében. Habár jelen esetben igazából a törvény kifejezés helytelen, mivel az uralkodó nem hozhatott törvényeket, ehhez csak az isteneknek volt joguk. 4

A mitológia szerint Hammurapi Marduktól, a főistentől kapta meg az „igazság pálcáját”, ami

feljogosította őt a bírói és törvényhozói hatalomra. 5

1

MOLNÁR, MARGIT (1992): Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből, Esély, Budapest, 3/93-103. o. KOVÁCS, J ÁNOS (2006): Társadalompolitika-Szociálpolitika, Agroinform Kiadó, Budapest 3 I. e. 1728-1686 4 KOMORÓCZY, GÉZA (1978): Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig (Kr. e. 539), Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár (http://www.terebess.hu/keletkultinfo/mezopotamia.html) 5 TÓTH, J. ZOLTÁN (2006): A halálbüntetés az ókori Keleten, Jogelméleti Szemle, 2006/3. 2

6

Maga a „törvénykönyv” egy 2,25 méter magas diorit sztélé 6, amely a világ első, csaknem teljes egészében ránk maradt törvénygyűjteménye. A döntően szokásjogi rendelkezéseket tartalmazó, de esetjogi jellegű szabálygyűjtemény 282 paragrafusa a köz- és a magánéletet érintő kérdéseket szabályozza, és a tévhiedelemmel ellentétben szabályainak többsége nem büntetőjogi, hanem magánjogi jellegű.

7

Többek között rendelkezik a lopás

esetén bevett szokásokról, a földek haszonbérletéről, a felelősségről a víz és a legeltetés okozta károkért, a hűbéresek jogairól és kötelességeiről, a bérekről és a napszámosok tarifájáról, valamint külön fejezetbe sorolható a házasságjog és az örökösödési jog. 8 Az ókori szokás szerint a szabályok megsértése esetén életbe lépő szankciók jobb esetben vagyoni jellegűek volt, de a legtöbb állam esetében, mint ahogy Mezopotámiában is, az úgynevezett „rendes büntetés” a halálbüntetés volt, amit gyilkosságra, vallás elleni vétkekre, az állammal és a templommal szembeni bűntettekre és rabszolgák által elkövetett cselekményekre szabtak ki, de városállamonként egyéb bűnöket is ezzel toroltak meg. Hammurapi halálbüntetéssel harmincnégy, testi büntetéssel tizennégy bűntettet sújtott. Emellett érvényesült a tálió elv 9 is, ahogyan a következő rendelkezések is mutatják:

„196. §. Ha valaki másnak a szemét kioltja: szemét oltsák ki.” „197. §. Ha másnak a csontját töri el: csontját törjék el.” 10

A börtönbüntetés csupán korlátozott mértékben jelent meg, sokszor egyenesen a hiánya is jellemző volt, mivel az uralkodók tulajdonukként rendelkeztek az emberekkel, így a szabadság viszonylagos volt, nem számított értéknek, megvonása tehát nem jelentett valódi hátrányt. 11 A törvényi rendelkezések szabályozták a házasságjogot is, első sorban megszabták, hogy a házasság elengedhetetlen feltétele, hogy azt szerződés kötése előzze meg, ugyanis e nélkül a házasság érvénytelen volt. A témakörre vonatkozóan bőven találhatunk büntetőjogi rendelkezéseket is, ugyanis már azt is bíró elé vitték, aki más feleségét hűtlenséggel vádolta, de állítását nem tudta bizonyítani. A háborúskodást figyelembe véve azokaz az élethelyzeteket is szabályozta a törvénykönyv, amelyekben a férjét hazaváró asszony végül 6

Domborműves díszítésű, feliratos kőtábla vagy oszlop. HARMATTA, JÁNOS (2003): Ókori keleti történeti chrestomathia, Osiris Kiadó, Budapest, 134-160. o. 8 KMOSKÓ, MIHÁLY (1911): Hammurabi törvényei, Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi szakosztálya, Kolozsvár 9 TÓTH, J. ZOLTÁN (2006): A halálbüntetés az ókori Keleten 10 KMOSKÓ, MIHÁLY (1911): Hammurabi törvényei 11 TÓTH, J. ZOLTÁN (2006): A halálbüntetés az ókori Keleten, Jogelméleti Szemle, 2006/3. 7

7

más férfi otthonában talált menedéket. Az ilyen cselekedet abban az esetben volt megengedett, amikor a férj nem hagyott maga után elegendő élelmet. Azonban, ha a férj kiszabadult a fogságból, feleségének vissza kellett hozzá térnie abban az esetben is, ha új társának már gyermekeket is szült. Ebben az esetben a gyermekek apjukkal maradtak. Hammurapi rendelkezett a válás szabályairól is, ugyanis kimondta, hogy ha a férj el szeretné hagyni feleségét, aki gyermeket szült neki, köteles volt hozományát visszaadni, valamint a földjéből és ingóságaiból is adnia kellett a nőnek, hogy gyermekeit fel tudja nevelni. Viszont ha az asszony gyermeket nem szült, vételárának teljes összegét megkapta a férfitől – ugyanis ebben az időben az asszonyokat vásárolták. Azonban, ha a feleség határozta el, hogy elhagyja férjét, semmi sem járt neki, sőt, ha a férje nem engedte távozni, a továbbiakban rabnőként volt köteles a férfi házában élni. Ez alól kivételt képzett az az eset, amikor a feleséget bizonyíthatóan elhanyagolta a férj, ekkor hozománya visszafizetése után szabadon visszatérhetett apja házába. Mezopotámiában néhány estben megengedett volt másodfeleség tartása is, mint például akkor, ha feleség nemzőképtelen volt, az utódok születésének biztosítása érdekében a férj újabb feleséget vehetett, aki azonban nem vetekedhetett a hitvessel. Ha gyermeket ő sem szült, úrnője pénzért eladhatta. A másik megengedett körülményt az első feleség súlyos betegsége jelentette. Ilyenkor a férj a beteg nőt nem küldhette el házából, hanem ellátásban kellett részesítenie, ápolnia kellett. A halálbüntetés válogatottan kegyetlen módjait mutatja a következő törvény is, miszerint, ha valaki felesége a férjét egy másik férfi kedvéért megölette, az illető nőnek karóba húzás lett a sorsa. Néhány helyzetben a vérfertőzés eseteire is súlyos büntetést szabtak ki, mint például a folyóba vetés, a megpörkölés, vagy a városból való kiűzetés, és az apai házból való kitagadás. A törvény az örökösödési jog tekintetében kimondta, hogy az apa pecsét alatt fiára hagyhatta földjét és házát, amely dolgokat a fiú apja halála után vehetett birtokba, viszont a vagyonon testvéreivel kellett osztozkodnia. Abban az esetben, ha egy apa a fiát az öröklésből bíró előtt kitagadta, a bíró feladata volt kideríteni, hogy a fiú elkövetett-e olyasvalamit, ami az öröklésből való kitagadását vonta volna maga után. Ha ilyen körülmény nem volt, az apa a fiát nem tagadhatta ki, viszont ha volt, azt első ízben az apának meg kellett bocsátania, azonban a második esetben az öröklésből ténylegesen kitagadhatta. A rabnőtől született gyermekek abban az esetben válhattak örökössé, ha az apa élete során őket is ugyanúgy kezelte, mint a hitvese által szült gyermekeket. Ha azonban nem fogadta el őket sajátjaiként,

8

nem részesülhettek a vagyonban, viszont ez esetben a rabnőt és gyermekeit is fel kellett szabadítani. A gyermekek védelmét szolgálta az a rendelkezés, miszerint ha egy rabszolgának szabad ember lánya szült gyermeket, a rabszolga gazdája nem indíthatott keresetet a gyermekek rabszolgaságba vételéről. Szintén a gyermekek védelmében szabályozásra került az örökbefogadás is, vagyis ha valaki azzal a céllal vett magához egy gyermeket, hogy felnevelje, attól a gyermeket nem vehették vissza szülei. Ez a rendelkezés főként a szolgák, az udvaroncok, és a kéjhölgyek gyermekeire vonatkozott. 12

2.2. Ókori Hellász Az ókori görögök társadalmában egy napjainkban is jól ismert probléma okozott fejtörést és igényelt társadalmi szintű szabályozást: a félsziget túlnépesedett, ami nem csak a lakosságszám növekedésében, hanem a városok számának ugrásszerű növekedésében is jelentkezett, mivel az emberek

a vidékről és a kisebb településekről a nagyobbakba

áramlottak. Athén lakossága ebben az időben megközelítőleg megháromszorozódott. A túlnépesedés miatt megszokott volt az éhhalál, ami következtében a létszámnövekedés szabályozása fontos közérdekké vált. 13 A további növekedés elkerülése érdekében elsősorban áttértek a pásztorkodásról a földművelésre, hogy növelni tudják földjük ellátóképességét, majd gyarmatosítani kezdtek. A későbbiekben két módszert dolgoztak ki a túlnépesedés visszafogására: a társadalmi és az egyéni, családi szintű módszert, melynek keretében korhoz kötötték házasodási jogot, a férfiak számára lehetővé tették a kéjhölgyek igénybevételét, amiből következtethetünk is arra, hogy engedélyezték a prostitúciót, és ehhez hasonlóan a homoszexualitás is elfogadott volt. Társadalmi szinten születésszabályozási rendelkezéseket hoztak. Bevezették a kitételt, ami általában a leánygyermekeket sújtotta. A kitett gyermeket az esetek többségében gyermektelenek, rabszolgakereskedők vagy bordélyháztulajdonosok vették magukhoz. Spártában a Taigetosz „Lerakó”-nak nevezett oldalán tették ki azokat a fiú újszülötteket, akik nem feleltek meg az elvárt fizikai kritériumoknak. Bevett gyakorlat volt a kikényszerített eutanázia is, főként az öregek önkéntes öngyilkossága.

12

KMOSKÓ, MIHÁLY (1911): Hammurabi törvényei, Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi szakosztálya, Kolozsvár 13 MADARÁSZ, IMRE (2011): Városszociológia, Gödöllő

9

A gyermekeknek szüleikkel szemben ellátási kötelezettségük volt, ami alól Szolón14 két törvényében kivételt találhatunk, miszerint: „A fiú nem tartozik apját vénségében eltartani, ha ez őt valami hasznos foglalkozásra taníttatni elmulasztotta”, vagy „Egy hetéra, azaz prostituált által szült fiúgyermek később nem tartozik apjának vénségére segélyére lenni, mert nem rendes házasságból származik, s csak a bujaságnak köszönheti létezését”. 15 Amennyiben a szociálpolitika manapság használatos fogalmából indulunk ki, és egy történelmileg kialakult intézményrendszerként tekintünk rá, az egészségügyet feltétlenül meg kell említenünk, ugyanis az ókori szociális gondoskodás meghatározó elemei az egészségügyi ellátások voltak. Az időszámításunk előtti ötödik században az ókori Hellászban is megjelentek az intézményes gondoskodás kezdeti formái, az úgynevezett állampolgársági jogon járó juttatások. Ebben az időben az emberek hite szerint a gyógyulás kizárólag Aszklépiosz, a gyógyítás és a gyógyhatású szerek istenének műve volt, hiszen a gyógyuláshoz még csak nem is volt szükség személyes jelenlétre, elég volt egy rokont vagy egy barátot az egyik zarándokhelyéhez küldeni. Ebből is lehet rá következtetni, hogy a gyógyító tevékenység csupán mellékes szerepet kapott: az orvosok kezdetben csak háborúkban, járványok idején, valamint szükségállapotban teljesítettek szolgálatot. A poliszok által az orvosaik tiszteletére emelt emlékoszlopokon maradtak fenn a tisztség betöltésének módjai, vagyis az öröklés és a vásárlás, az eljárásmódjuk, feladataik, díjazásuk és privilégiumaik, melyek közé sorolható az adómentesség, a mentesülés a katonáskodás, katonai beszállásolás és a terhekkel járó tisztségek viselése alól. Az orvosok díjazása tekintetében tevékenységük kezdetben ingyenes volt, később a páciensek természetben, majd pénzzel fizettek, ezt követően pedig a iatrikón néven fennmaradt orvosadóból tartották fenn az intézményt.

Az intézményes gyógyítás

körében még megemlítendő az aggok háza, ahol időseket és egyedülálló polgárokat gondoztak, valamint ismert volt az úgynevezett közösségi szoba is, ahol a hajléktalanok díjtalanul szállást kaphattak. A szociális gondoskodás vizsgálatakor az állam által nyújtott pénzbeni és természetbeni juttatásokat akként is lehetséges csoportosítani, hogy ezek mely fajtáit alkalmazták háború és béke idején. Háború idején, mivel a városállamok nem tartottak fenn állandó zsoldos hadsereget, és a védelmet a polgárokból szerveződött hadsereg látta el, a hadigondozás súlypontja a háborúban megrokkant polgárral, a háborúban elesett katona özvegyével, és hátramaradt, árva gyermekeivel való törődésre helyeződött. Hazatérése után Athénban minden háborús sebesült 14 15

I.e. 640-598 KOVÁCS, J ÁNOS (2006): Társadalompolitika-Szociálpolitika, Agroinform Kiadó, Budapest

10

polgár jutalmat kapott, amit az állam pénzben fizetett ki, és ehhez járult természetbeni szolgáltatásként az ingyenes orvosi kezelés és a helyrejövetelükhöz szükséges gyógyszerek biztosítása. Az özvegyek rendszeres támogatásban ugyan nem részesültek, de az elárvult gyermekeket neveltetésük és pénzbeli ellátásuk nagykorúságuk eléréséig államköltségen történt. Béke idején a pénzbeli juttatásokat kezdetben a magukra maradt testi fogyatékosoknak juttatott segélyek képezték. Az idő múlásával a kizárólag a háborús sérültekkel és a hátramaradottakkal törődő rendszer átalakult az öregek és a munkanélküliek általános ellátásává, és megszűnt a különbségtétel civil és katonai járadékos között. A testi fogyatékosság

miatt

munkaképtelenné

vált

állampolgárok

tekintetében

az

ellátás

meghatározott jövedelemhatárhoz kötődött, valamint a kérelmezőnek birtokosnak kellett lennie, és élete aktív éveiben valamilyen szolgálatot kellett teljesítenie a város számára. Ennek finanszírozása az úgynevezett közjóléti adóból történt. Minden polgárnak jogában állt a véleménye szerint érdemtelen járadékkérelmező ellen panaszt tenni, és ha felszólalt valaki, a segélyre való jogosultság felől bírósági eljárásban döntöttek. Az állami pénzbeli juttatások másik formája a görög polgárok számára a theorika, ami arra szolgált, hogy a színházi előadások idején kiesett kereset pótolja, azonban később elveszítette színházhoz kötöttségét, így a szegényebb néprétegnek járó rendszeres járadékszerű pénzsegélynek kezdték tekinteni. Ezen felül a szabad polgárnak állampolgári jogon trophé, azaz állami életjáradék is járt. A természetbeni ellátások az ókorban a rendes és a rendkívüli gabonaellátás formájában jelentek meg. Ez Hellász számára eleve kiemelkedően fontos kérdés volt, hiszen a gabona behozatalra szorult. Ínséges időkben meghatározták azt a gabonamennyiséget, amit a háztartások a birtokukban tarthattak, a fölösleget mindenki tartozott a közösség rendelkezésére bocsátani. A finanszírozás a jómódú polgárok adományaiból, illetve az államkasszából történt. Szükséghelyzetben a gabonaosztásnak minden állampolgár részese volt. A rendszeres gabonaosztás rendjét törvény szabályozta, minden hónap elején került rá sor, és mindenki megkapta, aki személyesen jelentkezett érte. Az elemi szükségleteket biztosítani igyekvő pénzbeli és természetbeli szolgáltatások mellett a létbizonytalanság elkerülésének további eszközei az egyesületek és az alapítványok voltak. Az ókori Görögország esetében ezek közül kiemelendőek az egyesülési szabadság alapján létrejött eranosz egyesületek, melyeknek lényege az volt, hogy egy baráti társaság meghatározott célra pénzt adott össze, főleg annak érdekében, hogy a szorult anyagi helyzetbe 11

került tagot segítse átmeneti nehézségei megoldásában. Az egyesületekbe néhány estben rabszolgákat is felvettek az alacsonyabb rendű munkák elvégzésére, de később megjelentek a tisztán rabszolgákból, illetve felszabadítottakból álló egyesületek is. Az alapítók a létrehozáshoz nagyobb összegű pénztőkével, ingatlanokkal és munkaerő biztosításával, vagyis rabszolgákkal járultak hozzá. Rendes bevételei közé tartoztak a belépési díjak, a havi tagdíjak, a kihelyezett tőke kamatai, a bérbe adott ingatlanok bérbevételei és az alapítványi járadékok. Rendkívüli bevételt képeztek a tagok alkalomhoz kötött adományai, az örökségek, illetve a pénz- és ingatlanjáradék formájában eszközölt juttatások. Az egyesület így kialakult vagyonát akkor

lehetett

felhasználni,

ha

a

tagot

vagy

családtagját

hadifogságból

vagy

adósrabszolgaságból kellett kiváltani, ha a tag lányát férjhez akarta adni vagy terhes adósságának visszafizetését kellett támogatnia. Az ezen célokra kiváltott összeget kamat nem terhelte. A tag halála esetén az egyesület sírhelyet biztosított számára, valamint egyszeri pénzsegélyben részesítette a halott tag családját, mely pénzösszeget nem kellett visszatéríteni.16

2.3. Római Birodalom A Római Birodalom tekintetében ugyanaz vonatkozott az orvoslásra, a díjazásra, a privilégiumokra és a gyógyító tevékenységre, mint Hellász esetében, azzal a kiegészítéssel, hogy a díjazás megállapításakor a praktizálás helyéül szolgáló város lakosságszámát is figyelembe vették, és csak azok az orvosok részesülhettek privilégiumokban, akik szülővárosukban gyógyítottak. Az orvosválasztásra időszámításunk szerint hatvanban Néró császár

17

pártatlan orvoskollégiumokat állítatott fel, melyeknek feladatát képezte a tanítás, a

vizsgáztatás, és az orvosi tevékenység ellenőrzése is. A közegészségügy intézményeihez tartozónak mondhatjuk a közfürdőket is, amik a test és a szellem felüdülését egyaránt szolgálták. A római jog figyelemreméltó módon szabályozta a vagyoni viszonyokat, a büntetőjogot, és nem utolsó sorban a család intézményét.

18

Az apának tejhatalma volt a

család felett, szentnek tartották a családi tűzhelyet, amelybe a törvénytelen gyermek nem

16

MOLNÁR, MARGIT (1992): Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből, Esély, Budapest, 3/93-103. I.sz. 54-68 18 KARDOSNÉ KAPONYI, ERZSÉBET (2000): Az emberi jogok nemzetközi védelme, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Ph.D. értekezése, Budapest 17

12

tartozott bele,

19

viszont a házban született rabszolgagyermekeket is a saját gyermekeikkel

együtt nevelték, akikből később dajkák, gyerekfelügyelők és akár tanítók is lehettek. A kisgyermekek nevelése az anya feladata volt, neki kellett megtanítania a fegyelmezettséget, az engedelmességet, a szokásokat, illetőleg a vallás es az istenek tiszteletét.

20

Habár a nők társadalmilag kiszolgáltatottak voltak, szociálisan védett helyzetet

élvezhettek, mivel férjhezmenetelükig az apa, azután a férj tartotta el őket. Az özvegy megboldogult férje vagyonának felét örökölte, és váláskor a nő visszakapta hozományát, viszont nem vehettek fel kölcsönt, nem lehettek kezesek és nem vállalhatták át más tartozását.21 Rómában is érvényes az a megállapítás, miszerint az állam pénzbeni és természetbeni ellátásai háború és béke idején járó szolgáltatásokra bonthatóak. Háború idején Rómában elsősorban a hadirokkant veteránokat illette meg az állami gondoskodás hódító katonapolitikájuk, és az ehhez szükséges állandó zsoldoshadseregük fenntartása miatt, így itt nem a hátramaradottak jelentették a szociális gondoskodás fő pillérjét, hanem az életerejük teljében lévő leszerelt katonák és a veteránok végkielégítése, valamint a polgári életbe való integrálása. A veteránokat megillető privilégiumok szerint őket ingyenes orvosi ellátásban részesítették, valamint gyógyszereikhez is díj nélkül férhettek hozzá. Béke idején a természetbeni juttatások szintén az intézményes gabonaellátás formájában jelentkeztek, ami népélelmezési szempontokat szolgált, valamint nem utolsó sorban céljai közé tartozott a lakosság megnyerése a politika számára. 22 A gabonaosztás igen nehéz feladatot jelentett, mivel Róma városának mintegy kétszázötvenezres tömeget kellett ellátnia nap, mint nap. Minden rászoruló római polgár jogosult volt havi – megközelítőleg – harminchárom kilogramm gabona vásárlására az államtól, kedvező, jóval a piaci ár alatti összegért. 23 Ennek az intézménynek a fontosságát az is mutatja, hogy az uralkodók számtalan gabonatörvényt hoztak, melyeknek egyike az időszámításunk előtti második században Gracchus

24

nevéhez

fűződő lex Sempronia frumentaria, amely meghatározta, hogy a polgárok milyen mennyiségű gabonát és milyen áron kaphattak havonta. Később a gabonajuttatások helyébe a panis civilis, vagyis a kenyérosztás lépett, amiből csak a római polgárjoggal rendelkezők és a 19

KOVÁCS, J ÁNOS (2006): Társadalompolitika-Szociálpolitika HOFFMANN, ZSUZSANNA (): Antik nevelés, Iskolakultúra-könyvek 35. 21 KOVÁCS, J ÁNOS (2006): Társadalompolitika-Szociálpolitika 22 MOLNÁR, MARGIT (1992): Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből 23 MADARÁSZ, IMRE (2011): Városszociológia 24 Kr. e. 164-133 20

13

szegényebbek részesültek. Érdekesség, hogy a rászorultakról kisebb területi egységenként listát vezettek. A Római Birodalomban is léteztek az egyfajta keresetkiegészítésnek tekinthető pénzbeli juttatások, az úgynevezett congiariumok. Ezen juttatások címzettjei elsődlegesen a munkanélküliek, a koldusok voltak. A sokgyermekes családok többet kaptak, mint a gyermektelenek. Ezek az adományok nagyobb állami ünnepekhez, a császári család eseményeihez, a háborúkban aratott győzelmekhez és diadalmenetekhez kapcsolódtak. Forrásául kezdetben a császár magánvagyona szolgált, majd később az államkincstárból fizették, és rendszeres pénzjáradékká vált. Időszakos pénzjáradéknak minősült a katonáknak járt donativa, valamint megemlítendő a missilia is, azaz a pénzszórás a nép közé, ami főként választások idején, színház-, cirkusz- és fürdőjegyek formájában jelent meg. A Római birodalomban is megjelentek az egyesületek és az alapítványok, a görög eranosz római megfelelője a collegia tenuiorum egyesület volt, amely a szegényebb sorsú polgárok önkéntes társulása volt abból a célból, hogy tagjai számára temetésről gondoskodjon, és önsegélyező pénztárként átmeneti segélyt nyújtson azoknak a tagoknak, akik baleset vagy betegség következtében nehéz anyagi helyzetbe jutottak. Ezen egyesületek estében a taglétszám korlátozott volt, általában hatvan főre volt tehető, valamint senki sem lehetett egyszerre több egyesületnek is tagja. A nyújtott szolgáltatások tekintetében hasonlított a görög modellre, de nem járt temetési segély a tag öngyilkossága esetén, és a tagok ingyenes orvosi ellátásban részesülhettek az egyesületi orvos által. A jótékony célú állami alapítványok, az alimentatiok is megjelentek, melyeknek kizárólagos rendeltetésük az volt, hogy a rászoruló fiatalkorúak részére biztosítsanak ellátást, valamint léteztek olyan rendelkezések is, amelyek kijelentették, hogy a nélkülöző szülők gyermekeit közköltségen ellássák. Több császár is kinyilvánította szándékát az alapítványok egész Itáliára történő kiterjesztésére, de ezt a célt kellő anyagi fedezet híján sosem tudták elérni. A kifizetések havonta történt a rászoruló gyermekek szülei részére, főszabályként gabona, kivételesen pénz formájában. 25

25

MOLNÁR, MARGIT (1992): Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből

14

3. A szociálpolitika kezdeti és modern fogalmi megközelítései A szociálpolitika történetének korszakolása szokásosan az 1600-as évek Angliájától kezdődik, mivel ettől az időtől kezdve számít rendszerszerűnek a szociális jog. Az ekkor bekövetkezett szemléletváltás következtében megváltozott az állami magatartás: a koldulás büntetése, a mozgásszabadság korlátozása, a nincstelenek városba költözésének tiltása helyett egyre gyakoribbá váltak a szociális alternatívát kínáló megoldások. Viszont nem csak ebben az időben, hanem az ókori társadalmakban is léteztek szociális problémák, ha nem is olyan tömegesen, hogy intézményes megoldást kellett volna keresni rájuk, de a közösség érdekében valahogy ezeket is rendezni kellett.

26

Általánosságban tekintve ekkor még nem létezett

szociálpolitika, azonban széles körben elterjedt volt a szociális gondoskodás, ami kiterjedt a tüneti kezelésre, az utólagos korrekcióra, és gyakran már a probléma megelőzésére is. Az államok legfőbb szempontja a közösség érdekeinek kiszolgálása, az egyéni élet és a család fenntartása volt. 27 A szociálpolitika fogalmának kialakulásához hosszú út vezetett, ami érthető is, figyelembe véve, hogy már több évtizede jelen van a legkülönbözőbb országok életében, azok egyik legfőbb feladatát formálva. Természetes, hogy ezek különböző adottságai, társadalmi berendezkedése és mentalitása miatt változatos megfogalmazások születtek, azonban most a magyar fogalom kialakulására szeretnék hangsúlyt fektetni. A kezdeti szociálpolitikai koncepciók és fogalomértelmezések döntően a munkásságra vonatkoztak. Ezt tükrözi Matheovits Ferenc XX. század elején megjelent Nemzetközi szociálpolitika című műve is, melyben a gyakorlati szociálpolitikát úgy határozta meg, hogy az a nemzetnek egy olyan önirányzó tevékenységét kifejező működése, amivel a társadalom védelemre szoruló elemei, vagyis a munkások, az öregek, a nők, a gyermekek, a betegek és a rokkantak helyzetének javítását célozza. Korvig Béla 1936-ban publikált Szociálpolitikájában a fogalom meghatározásához az Európa szerte ismert definíciók közül emelte ki az általánosan előforduló elemeket, és ezek alapján fogalmazta meg, hogy a szociálpolitika elsősorban védelmet jelent, és célja csak az lehet, hogy lehetővé tegye a társadalom számára a természetének megfelelő életet. Más szóval a szociálpolitika azoknak az eljárásoknak és törekvéseknek az összessége, amelyek közvetlenül a társadalom belső egységének tartós megtartására és fejlesztésére irányulnak.

26 27

MOLNÁR, MARGIT (1992): Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből, Esély, Budapest, 3/93-103. KOVÁCS, J ÁNOS (2006): Társadalompolitika-Szociálpolitika,Agroinform Kiadó, Budapest

15

Az előbbieknél jóval átfogóbb és komplexebb megközelítést fogalmazott meg Hilscher Rezső, aki abból indult ki, hogy egyedül a szociálpolitika céltudatos felépítése és a polgárok egész életét átfogó tevékenysége alkalmas arra, hogy a társadalmat azzá az egységgé emelje, amellyé lenni eredeti rendeltetése. Szerinte a szociálpolitika feladata az, hogy az erkölcsi, szellemi és gazdasági javak olyan elosztását valósítsa meg, amely a társadalom igazi céljai elérésének szolgálatában minden ember számára valamennyi életviszonylatban emberi léthez méltó életszínvonalat biztosítson. A szociálpolitikai célzatnak benne kell lennie valamennyi törvényben, az államigazgatás szerveinek munkájában, a társadalom és az egyén megatartásában, mert másként a kitűzött céljához, vagyis a társadalmi igazságosság megvalósulásához sohasem juthat el. Mint láthatjuk, a szociálpolitika fogalmának meghatározása és használata korábban sem volt egységes, és ma sem az. A manapság elfogadott értelmezése a pragmatikus, leíró felsorolástól a funkcionalista megközelítésen át a strukturális-dinamikus felfogásig terjed, melyek egyszerre, egymás mellet is létezhetnek. 28

3.1. Pragmatikus felfogás A pragmatikus megközelítés szerint a szociálpolitika egy cselekvési mező, amelyben történelmileg kialakult intézmények működnek, mint például az egészségügyi ellátás, az oktatásügy, a társadalombiztosítás és a közegészségügy, az állami lakásépítés, a szociális munka, a házi vagy intézményi gondozás, a család- és gyermekvédelem. Természetesen ezeknél több olyan intézmény létezik, amelyeket az állam finanszíroz és szabályoz, ezért a szociálpolitikához olyan tevékenységek is tartoznak, melyek az állampolgárok egyénekre is lebontható szükségleteit elégítik ki, és a lakosság jólétét szolgálják, viszont ebben az értelemben nem ide sorolandó az úthálózat, a közterület fenntartása, a rend- és tűzvédelem. Az intézményrendszer és ennek feladatai felől való közelítésnek egy kiszélesített változata is létezik, ami az előzőekben felsorolt szociális jóléti intézmények mellett ide sorolja a pénzügyi vagy adóügyi, és a vállalati jóléti politikát is, ez azonban kevésbé elfogadott. Valójában mindkét rendszer fontos szerepet játszhat a források újraelosztásában, és így az állampolgárok jólétének alakításában. Egy további kiegészítés a szociálpolitikához tartozónak tekinti a jótékonyságot, a humán célú társulások tevékenységét, illetve az önkéntes társadalmi munka formáit 28

BALIPAP, FERENC (1989): A magyarországi settlement történet, Esély, 1989/2., Budapest

16

szükségletkielégítő és redisztributív vonásaik miatt. Az alábbiak alapján a szociálpolitika az állampolgárok meghatározott szükségleteit a piac megkerülésével kielégítő, közpénzek felhasználásával működő intézmények és cselekvési rendszerek együttese. 29

3.2. Funkcionalista megközelítés A funkcionalista megközelítés azt veszi figyelembe a szociálpolitika fogalmának meghatározáskor, hogy milyen társadalmi funkciók betöltésére jöttek létre a szociálpolitikai rendszerek, mely esetben a hangsúly a társadalmi funkciókra, diszfunkciókra, és az ezek feloldását célzó eszközökre kerül. A társadalmakban mindig is léteztek szociális problémák, és az első állami beavatkozást igénylőnek a szegénységet tekintik, amelynek kezelése kezdetben gyakran büntető jellegű eszközökkel működött, a szegények kordában tartása rendőri jellegű felügyelettel párosult. A kapitalizmus megjelenésével csak romlott a szegény népréteg helyzete, ugyanis például az idős emberek, a rokkantak és a munkanélküliek kiszorultak a piacról, képtelenek voltak a piac törvényi keretei között érvényesülni, így tömegesség vált a gazdasági berendezkedésből adódó szegénység, ami veszélyeztette a társadalom újratermelődését, valamint integráltságát. Ez volt az oka annak, hogy az állam fokozatosan

növekvő

szerepet

vállalt

a

szociálpolitikában,

és

kialakultak

a

társadalombiztosítási, egészségügyi ellátó rendszerek, a közegészségügyi intézkedések, majd a gyári törvények, melyek a munkaerő kizsákmányolásának megakadályozására törekedtek. Összegezve a funkcionalista felfogás szerinti szociálpolitika a tevékenységek értelmezésénél arra helyezi a hangsúlyt, hogy ezek mennyiben járulnak hozzá az adott társadalom zavartalan működéséhez, az új feltételek adaptálásához, integrálásának megőrzéséhez, és a strukturális viszonyok változatlan újratermelődéséhez. 30

3.3. Strukturális-dinamikus megközelítés A strukturális-dinamikus megközelítés szerint a szociálpolitikai tevékenységet strukturálisan meghatározott folyamatként, az állam és az állampolgárok közötti változó viszonyként kell érteleznünk. E szemlélet kialakulásához a társadalmi feszültségek járultak hozzá, mivel a hátrányos helyzetűnek minősülő csoportok harcolni kezdtek sajátos szükségleteik elismeréséért, olyan célokkal, mint az újraelosztás körének növelése, a 29 30

FERGE, ZSUZSA (1991): Szociálpolitika és társadalom, T-Twins, Budapest Uo.

17

redisztribúcióhoz való hozzájutást biztosító jogosultságok kiszélesítése, és hogy a szükségletek kielégítése jogok alapján történjen. A minimális követelés az elemi biztonság, a létfenntartás biztosítása, az általános biztonság, a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése volt. Az utóbbi időkig a szociálpolitikai követelések csupán az elosztás szférájára korlátozódtak, viszont mára termelési viszonyok is előtérbe kerültek, ugyanis hangsúlyt kapott a források létrehozása. A tőkés keretek között kialakult szociálpolitika ebben a folyamatban alakult át az alapvető társadalmi viszonyokat is érintő társadalompolitikává. Azokban a piacgazdaságokban, ahol ez a folyamat beindult, ott kialakulhatott a munkások és alkalmazottak közvetlen részvételére épülő ipari demokrácia, vagyis a mikro- és vállalati szintű politika, melynek célja volt a munkakörülmények humanizálása, a vállalati döntések demokratikussá tétele. Végül mindig az adott társadalom gazdasági és társadalmi fejlettsége, társadalmi erőviszonyai és értékrendje határozza meg, hogy milyen szükségletek teljesítését vállalja a közösség, illetve az állam, és hogy milyen eszközöket alkalmaz ezek kielégítésénél. Mivel a rendszer dinamikusan változik, szükségszerűen változnak a szociálpolitika határai is, ezért egy olyan szociálpolitikai rendszerre van szükség, amely képes a konfliktusokat rugalmasan kezelni és változtatni az új szükségleteknek megfelelően. 31

3.4. Ferge Zsuzsa definíciója Az imént felsorolt szociálpolitika-fogalmak mellett széles körben ismert Ferge Zsuzsa szociológus megfogalmazása is. Szerinte a szociálpolitika az a történelmileg kialakult intézményrendszer, amely a piaci kapcsolatok révén elégít ki bizonyos nem piaci módon kielégíthető csoportos vagy egyéni, létfenntartással, társadalmi és fizikai életesélyekkel közvetlen kapcsolatban álló szükségleteket, amely elsősorban az állami újraelosztás eszközével valósítható meg. Ez alapján elmondható, hogy leegyszerűsítve és világosan megfogalmazva az állam és az állampolgárok közötti viszony intézményesülését nevezzük szociálpolitikának. 32

31 32

Uo. ZOMBORI, GYULA (2009): A szociálpolitika alapfogalmai, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest

18

4. A szociális jog alapelvei A jelentősebb horderejű törvények gyakran tartalmaznak úgynevezett általános vagy bevezető rendelkezéseket, amelyek között gyakran helyet kapnak alapelvi rendelkezések is. Ezeknek feladata, hogy iránymutatásul szolgáljanak a szabályok kialakítása során a jogalkotó számára, illetve a jogalkalmazó számára a rendelkezések értelmezése és a konkrét esetekre történő alkalmazása során. Alapelveken általában valamely jogág szabályozását meghatározó általános elveket értünk, amelyek az adott jogág szabályainak egészében jutnak érvényre. Ezek a szociális jog tekintetében a munkához való jog és a minimális ellátáshoz való jog, az önsegélyezés és a szolidaritás elve, a jövedelemkompenzáció és rehabilitáció elve, az egyenlő bánásmód elve, az érdekek összehangolásának elve, valamint a részvétel elve. A munkához való jog és a minimális ellátáshoz való jog elve egymással párhuzamosan érvényesül. Ez alapján elmondható, hogy munkajogról a munkahelyen belül beszélhetünk, munkahelyen kívül pedig a szociális jog szabályai az irányadóak, ezek biztosítják és mozdítják elő a munkahelyre jutást, illetve az oda való visszajutást, a minimum ellátások vonatkozásában pedig az elveszett jövedelem kompenzációja a cél. Az önsegélyezés elve szerint a jog a felnőtt emberektől elvárhatja, hogy maguk és családjuk megélhetéséről képességeikhez mérten gondoskodjanak, nehézségeik megoldására elsősorban maguk tegyenek erőfeszítéseket. Ezt a különböző juttatások feltételei között a rászorult személy együttműködésére, öntevékenységére vonatkozó előírások juttatják kifejezésre. A szolidaritás elve ezzel párhuzamosan érvényesül, és azt írja elő, hogy a bajba jutottaknak a társadalom a szükséges mértékben segítséget kell, hogy nyújtson. Mivel a pénzbeli szociális juttatásokra való jogosultsághoz szükséges jövedelemhatár a mindenkori öregségi nyugdíj minimumában került meghatározásra, és mivel a nyugdíjak összegének meghatározása a keresetek növekedésétől is függ, így a szabályozás automatikusan biztosítja, hogy a szociális juttatások nem szakadnak el a társdalom átlagos jövedelmének alakulásától. A jövedelemkompenzáció elve abból ered, hogy a szociális jog egyik építőeleme, hogy a jövedelem elvesztése esetében szükségessé teszi a szociális segítséget, a jövedelem pótlását, vagyis biztosítja a jövedelemkompenzációt, ami biztosítási alapon nyújtott, a jövedelemmel arányos jövedelempótlás. Azonban nem ez nem a korábbi jövedelemmel arányos, hanem az alacsonyabb, rászorultsághoz igazodó összeg. A modern szociális jog ezzel legalább azonos mértékben érvényesíti a rehabilitáció elvét, azaz az aktív keresők csoportjába való visszajutás

19

elősegítését, ami a munkavégző képesség elvesztése, megváltozása, illetve a munkanélküliség tekintetében kerül előtérbe. Az egyenlő bánásmód elve tiltja az egyén akaratától és döntésétől független tulajdonságai alapján való megkülönböztetését, elsősorban a faj, a nemzeti hovatartozás, a nem, a vallás, az életkor, a testi fogyatékosság, és a szexuális orientáció alapján. A történelmileg kialakult egyenlőtlenségek korrigálása a súlyos hátrányoktól szenvedő csoportok, melyek Magyarország tekintetében elsősorban a romák, a nők és a fogyatékosok számára támogató intézkedésekkel kell a többségi társadalomhoz tartozókéval azonos esélyt teremteni. Az érdekek összehangolásának elve az ellentétes érdekek összeegyeztetéséről szól, mivel a szociális jog a befizetett adókból ellenérték nélkül nyújt pénzbeli vagy egyéb formában juttatást. Az érdekösszhang megteremtését a juttatási feltételek jogszabályi előírása szolgálja, és legcélszerűbben a helyi önkormányzatok által végezhető el. A részvétel elve, vagyis az érintettek részvétele a döntés kialakításában a demokratikus hatalomgyakorlás alapvető vonása, ami az érintetteket képviselő, nem kormányzati szervezetek, vagyis szakszervezetek, üzemi tanácsok és participációs képviseletek bevonásával valósul meg. 33

33

BEDNAY, DEZSŐ (2010): Szociálpolitikai és szociális jogi alapfogalmak, ATLANTA Üzleti Szakközépiskola

20

5. A jóléti államok és a nagy egészségügyi modellek A szociális jogok védelme érdekében kialakult rendszerek elnevezésére a legáltalánosabb értelemben a jóléti rendszer kifejezés használatos, a szintén elterjedt szegénygondozás és szegénypolitika mellett. 34 A jóléti politikák és intézmények fejlődése az 1950-es évek után lendült fel, és az 1970-es évekre teljesedett ki, távolabbi múltba nyúlnak vissza.

36

35

azonban alapjai a jóval

A mai rendszerek születése az iparosodás során létrejött

modern kapitalizmusnak köszönhető, amelyre jellemzőek a társadalmi egyenlőtlenségek és a kockázatok mérséklésére törekvő állami magatartás. Ebből a kapcsolatból levezethető, hogy a kapitalizmus fajtáival párhuzamosan a jóléti államnak is különböző fajtái alakultak ki. A Gøsta Esping-Andersen által kidolgozott tipológia szerint a jóléti rendszerek három csoportba sorolhatóak, melyek a reziduális, a korporatív és az univerzális, vagyis a liberális, a konzervatív, és a szociáldemokrata jóléti állam. A típusok a társadalmi rétegződésre kifejtett hatásuk alapján különülnek el egymástól, ami pedig az államok eltérő intézményi sajátosságainak és finanszírozási technikáinak függvénye.

37

Hatékonyságának legegyszerűbb

mérőszáma a foglalkoztatási ráta, ugyanis hosszú távon csak az a rendszer életképes, ami nem jár a munkakínálat csökkentésével. Itt szükségesnek tartom megemlíteni, hogy például a konzervatív modell is hatásosan csökkenti a kialakult egyenlőtlenségeket, viszont alacsony foglalkoztatást eredményez. Egy jóléti állam teljesítményét az mutatja, hogy milyen mértékben képes biztosítani a méltányos elosztást és a társadalmi kohéziót, azaz azt, hogy egy társadalmi csoport se szakadjon el túlságosan nagy mértékben az átlagtól. Ezen kívül az is szükséges a hosszú távú fenntarthatósághoz, hogy a kialakult rendszer gazdaságilag is hatékony legyen. A munkaerőpiacnak rendelkeznie kell a gyors alkalmazkodás képességével, mivel ennek hiánya a foglalkoztatás csökkenéséhez vezet, így viszont az adó- és járulékterhelések emelkednek, amiért kevesebb foglalkoztatottnak kell befizetnie a nagyobb létszámú inaktív népesség ellátásához szükséges pénzösszeget. Ez a folyamat gazdasági recesszióhoz, vagy növekvő államháztartási deficithez vezet. Magyarország a hosszú távon nem fenntartható ellátórendszerű konzervatív csoportba tartozik. Alacsony hatékonyságát az

34

Uo. NYILAS, MIHÁLY (2005): A „Szociális Európa” esélyei és az európai jóléti rendszerek átalakítása, A társadalmi kohézió erősítése, Új Mandátum Kiadó, Budapest 36 CORA, ZOLTÁN (2011): A szociálpolitika válaszútjai Magyarországon: A mintakövetés lehetőségei és kényszerei (19381950), Szeged 37 GEDEON, PÉTER (2011): Rivális elméletek a jóléti államról, Politikatudományi Szemle XX. évf. 2. sz., 7-30. 35

21

magyarázza, hogy az állam által nyújtott ellátások a munkavállalási szándék csökkenéséhez vezetnek, így végül egyre kevesebb adófizető finanszírozza a juttatások magas szintjét. 38

5.1. A Bismarcki modell Az elsőként Németországban bevezetett modell

39

létrejötte Otto von Bismarck

nevéhez fűződik, aki 1883-ban létrehozta a szolidaritás elvű társadalombiztosítási rendszert, mivel felismerte, hogy a munkásegyesületek betegbiztosítási alapjainak az állam által történő átvétele hozzásegítheti a dolgozókat a gazdasági biztonsághoz. A modell a gazdaságilag aktív polgárok egyes kategóriáit biztosította bizonyos káresemények bekövetkezése esetén. A bismarcki társadalombiztosítás két alapelve közé tartozik a munkáltatók hozzájárulási kötelezettségének bevezetése, és mint ahogy már említettem, a biztosítottak közötti szolidaritás. A rendszer finanszírozása a munkáltatók és a munkavállalók járulékaiból történik, a rászorulók elismert szükségleteik alapján részesülnek ellátásban, ugyanakkor hozzájárulásuk jövedelemarányos. Ebből adódik a rendszer hátránya is, miszerint az eltérő jövedelemmel rendelkező, magasabb járulékbefizetési kötelezettséggel bíró állampolgárok is az átlagossal azonos szintű ellátást kapnak. A kiegészítő biztosítások erre megoldást jelenthetnek, de ez a típusú modell a terjedésüket csak korlátozottan támogatja. Németországban további jellemzője, hogy a köz- és a magánfinanszírozás együttesen van jelen, a kötelező biztosítás csak egy bizonyos jövedelemszint felett nem kötelező. Előnyei közé tartozik, hogy széles körben hozzáférhető ellátásokat biztosít, a piac szerepe korlátozott, a finanszírozása teljesítményarányos, és differenciáltabb igények kielégítésére is képes. Hátránya, hogy nem terjed ki a népesség egészére, egyéni járulékfizetési nyilvántartást igényel, így nagyobb adminisztrációs terhet jelent, és ellenőrzése is szükségessé válik, továbbá nem érdekeltek a szolgáltatók a prevencióban.

40

A bismarcki

rendszer jellemző Magyarországon, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, továbbá Argentínában, Costa Ricában, Dél-Koreában, Japánban, Kínában, Tajvanban és Tunéziában is.

38

Jóléti rendszerek Európában - Jó gyakorlatok és reform alternatívák, készült a Miniszterelnöki Hivatalban, www.kormanyszovivo.hu (Letöltés ideje: 2012. október 9.) 39 LENGYEL, BALÁZS; GELLÉRNÉ LUKÁCS, ÉVA; RÉZMŰVES, JUDIT (2003): Az Európai Unió polgárainak szociális biztonsága, Európai Füzetek 14., A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa, Budapest 40 KARNER, CECÍLIA (2008): Nemzetközi egészségügyi finanszírozási modellek és az állam szerepvállalása

22

5.2. A Szemaskó modell Nikolai Alexandrovich Semashko, a Szovjetunió első egészségügyi minisztere elsőként hirdette meg alkotmányos jogként a mindenki számára térítésmentes egészségügyi ellátást a lakosság teljes egésze körében, ezzel jelentős sikereket elérve a járványok felszámolásában, a csecsemőhalandóságban, és a várható élettartam is a kétszeresére nőtt. A rendszert állami költségevetésből, az önkormányzatokon keresztül finanszírozták, regionalitás és magas centralizáltság jellemezte. Mivel egyszerre volt jelent benne a krónikus gyógyszerhiány, és a kórházi ellátások túlkínálata, így valódi jelentősége a közegészségügy kiépítése volt. Előnyei közé tartozik, hogy általa biztosítottá vált az esélyegyenlőség minden állampolgár számára, megoldódott a költségkontroll, és ide sorolandó a már említett közegészségügy kiépítése is. Viszont hátrányt jelent a túlzott centralizáció, a maradványelv szerinti finanszírozás, hogy a hálapénz jellemzővé vált a kórházakban, hogy a szükséglet nem alakította a kapacitás nagyságát. Az európai szocialista országokban a második világháború után a szovjet modellt a bismarckival vegyítették, ezzel létrehozva a kevert rendszereket.

5.3. A Beveridge modell Az angolszász hagyományokra támaszkodó rendszer létrejötte William Henry Beveridgenek köszönhető, aki ráeszmélt, hogy egészségügyi ellátásban egy életképes társadalombiztosítási rendszerben

mindenkinek,

megkülönböztetés

nélkül

joga

van

ingyenesen és egyenlően részesülni a legkorszerűbb egészségügyi szolgáltatásokból.

41

Hangsúlyossá vált a teljes népesség számára nyújtott minimum jövedelem biztosítása. A rendszer univerzális,

42

alapvetően közpénzekből gazdálkodik. Erre mutat rá a modell másik

elnevezése, vagyis az NHS rendszer, ugyanis az adófinanszírozás az angol National Health Service, vagyis a Nemzeti Egészségügyi Rendszer elvei alapján terjedt el. Az NHS mellett létezik magán egészségbiztosítási rendszer is, ilyenkor az ellátást teljes egészében a magánbiztosító fizeti. A modell állampolgári jogon járó ellátást nyújt, azonban az ellátások hozzáférhetősége általában jobb, mint azok színvonala. Pozitívum, hogy benne jól érvényesíthető a méltányosság, mivel lényege a teljes lakosságot célzó, az összes lényeges szolgáltatást nyújtó ellátórendszer működtetése, amely az állam feladatát képzi az intézmény fenntartása mellett. Nem kizárt a szolgáltatói oldal privatizációja és a versenyelemek 41 42

Uo. LENGYEL, BALÁZS; GELLÉRNÉ LUKÁCS, ÉVA; RÉZMŰVES, JUDIT (2003): Az Európai Unió polgárainak szociális biztonsága

23

alkalmazása, ezek a színvonal egységesítésére kifejezettem alkalmasak, de önmagukban nem elegendőek. A centralizált egészségügyi szolgálat rendszere működik Svédországban, Finnországban, Norvégiában, Portugáliában, Olaszországban, Írországban, Dániában, valamint Kubában és Új-Zélandon is. Előnye, hogy olcsó, nem ismer el többletigényt, kevés adminisztrációt igényel, mivel nem alkalmaz egyéni nyilvántartást. Viszonylag könnyen tervezhető, továbbá népegészségügyi feladatokat is ellát. Hátránya a bürokratikus forráselosztás, hogy nincs benne szektorsemlegesség, gazdaságossága nehezen követhető, továbbá a finanszírozás kevésbé függ a teljesítménytől, és a dolgozók nem érdekeltek a rendszer hatékony működtetésében. 43

43

KARNER, CECÍLIA (2008): Nemzetközi egészségügyi finanszírozási modellek és az állam szerepvállalása

24

6. Szociális jog Magyarországon 6.1. Szociális biztonság az Alkotmányban és az Alaptörvényben A Magyar Köztársaság Alkotmánya több helyen is foglalkozott az úgynevezett második generációs gazdasági, szociális és kulturális jogok szabályozásával.

44

Az említett

szociális jogok közé tartozik a társadalombiztosításhoz való jog, az egészségügyi ellátáshoz való jog, az anyák, a gyermekek és az időskorúak különleges védelme, a megélhetéshez és a lakhatáshoz való jog, a gazdasági jogok tekintetében a munkához való jog, a megfelelő munkakörülményekhez való jog, a pihenéshez való jog, a szakszervezetek alakításához való jog, a sztrájkjog, és végül a kényszermunka tilalma érvényesül. Kulturális jog például az oktatáshoz, a művelődéshez való jog, valamint ide sorolandó a tudomány, az oktatás és a művészetek szabadsága is. 45 Az Alkotmány általános rendelkezéseinek 17.§-a kimondta, hogy a Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel kell, hogy gondoskodjon. Különös figyelmet fordított az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, valamint védelmezte érdekeiket. Elismerte az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme elsőrendű kötelesség, valamint fontosnak tartotta a házasság és a család védelmét. Az alapvető jogokat és kötelességeket megfogalmazó fejezet 70/E. § (1) és (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. Az ellátáshoz való jog a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítandó meg. 46 A 17.§ és a 70/E. § kapcsolata kérdésesnek tűnhet már csak abból a szempontból is, hogy nem derül ki egyértelműen, hogy egy vagy két jogról van-e szó, valamint arról sem kapunk felvilágosítást, hogy a 70/E. § szintén általános rendelkezés, vagy már egy speciális szabály.

47

Vitatható, hogy mi a tartalma és a mértéke a garantált ellátásoknak. Tovább

nehezíti az értelmezést, hogy az sem állapítható meg pontosan, hogy kik a jogosultak a 44

JUHÁSZ, GÁBOR (1995): A szociális biztonsághoz való jog alkotmányos újraszabályozása elé, Esély, 1995/3., Budapest A szociális jogok az emberi jogok között – Jogtudatosság a szociális jogok terén (2006) Jogvédelmi füzetek sorozat 1., Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány, Budapest 46 1949. évi XX. törvény - A Magyar Köztársaság Alkotmánya 47 JUHÁSZ, GÁBOR (1995): A szociális biztonsághoz való jog alkotmányos újraszabályozása elé 45

25

magyar állampolgárokon és az ellátandó csoportokon belül, és az sem derül ki, hogy mi a teendő nem magyar polgárok esetén. Habár eljárásuk során a jogalkalmazó szervek is értelmezhetik az Alkotmány rendelkezéseit, valódi jelentésük mégis az Alkotmánybíróság gyakorlata során alakult ki.

48

Határozataihoz fűzött párhuzamos véleményeiből az derült ki,

hogy az Alkotmánybíróság álláspontja ebben a kérdésben nem egységes, ugyanis a testület tagjainak többsége csupán programként értelmezi a szociális biztonsághoz való jogot, mások szerint viszont a jogállamiság egyik építőeleméről van szó. Zlinszky János volt alkotmánybíró álláspontja szerint az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése alanyi jogot létesít minden magyar állampolgár javára, a megélhetéshez szükséges állampolgári jogot rögzíti. Viszont az Alkotmány már nem írta elő, hogy ennek milyen formában kell történnie, csupán arra kötelezte az államot, hogy a szociális intézmények rendszerével gondoskodjon róla, hogy a jogosultak ellátása valamilyen formában mindenképpen megtörténjen. Ezúton kérdésessé válik, hogy az ellátások biztosításának mely szintje felel meg az alkotmányos követelményeknek, mivel a szöveg szerinti „megélhetéshez szükséges” mérték bizonytalan fogalom. Ez valamilyen mértékben indokoltnak tekinthető az alkotmány általános jellegéből adódóan, de jelen esetben mégsem tűnik megfelelőnek az állampolgárok nagy számát érintő szociális jogok esetében. Az állami kötelességvállalás mértékéről először az Alkotmánybíróság fejtette ki véleményét, miszerint az ellátások feltételeit és mértékét nem maga az Alkotmány, hanem külön törvények határozzák meg, 49

más szóval az alkotmánybírósági gyakorlat főszabályként nem tekinti alanyi jogok

forrásának az Alkotmányban megfogalmazott szociális jogokat. Az viszont pozitívumot jelent, hogy a szociális biztonsághoz való jog mértéke annyiban meghatározható, hogy a létminimumhoz való jogot tartalmazza, és bizonyos rétegeket kiemel, akiknek joguk van a szociális biztonsághoz. A témával kapcsolatban Juhász Gábor arra a következtetésre jut, hogy a további értelmezési problémák elkerülése érdekében célszerű volna az Alkotmány szövegét egyértelműbbé tenni. Felhívja a figyelmet arra is, hogy azt a kérdést sem lenne szabad mellőzni, miszerint az Alkotmány nem rendelkezik a nem magyar állampolgárok szociális biztonsághoz való jogáról, és ennek a jognak a tagadása ellentétes lenne olyan ENSZ egyezményekkel, amelyekhez Magyarország is csatlakozott. Célszerűnek tartja az ellátások

48 49

A szociális jogok az emberi jogok között – Jogtudatosság a szociális jogok terén (2006) JUHÁSZ, GÁBOR (1995): A szociális biztonsághoz való jog alkotmányos újraszabályozása elé

26

minimumának rögzítését egy új alkotmányban, amely konkretizálná a mindenki számára biztosított ellátások mértékét. 50 A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Külügyminisztérium által kiadott Emberi Jogi Kézikönyv szerint, mivel az 1989-90-es rendszerváltáskor nem került sor új alkotmány létrehozására, hanem csak az 1949-es módosítása történt meg, időszerű volt egy új alaptörvény elfogadása. Ebből kiindulva 2011. április 18-án az Országgyűlés egy új Alaptörvényt fogadott el, melyet a köztársasági elnök általi aláírását követően április 25-én hirdettek ki, majd 2012. január 1-jén hatályba lépett.

51

Az új törvény rendelkezései nem

eredményeztek látványos változást a szociális biztonsághoz való jog védelme tekintetében, ami abban is megnyilvánul, hogy az Alkotmánybíróság a benne szereplő szociális rendelkezések nagy részének nem ismerte el az alapjogi jellegét. A korábbi Alkotmány 17.§ának és 70/E. §-ának problémája orvoslásra talált, ugyanis a bennük foglaltakat az Alkotmánybíróság ítélkezéseit figyelembe véve kerültek megfogalmazásra, miszerint

52

„Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.”

53

Az egységesítés tükrében ugyanezen cikk kimondja, hogy hazánk a szociális

biztonságot a fentebb felsoroltakon kívül más rászorulók esetében is a szociális intézmények rendszerével valósítja meg. Az Alkotmány hasonló rendelkezéseivel szemben az Alaptörvény nem a társadalombiztosítást, hanem az időskori megélhetés biztosítását kezeli kiemelten, ugyanis kimondja, hogy ennek megvalósítását a társadalmi szolidaritáson alapuló állami nyugdíjrendszer fenntartásával és az önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Talán a legszembetűnőbb és legjelentősebb különbség az, hogy a hatályát vesztett Alkotmány azt mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárainak „joguk van” a szociális biztonsághoz, azonban az Alaptörvény XIX. cikke csupán azt tűzte ki célul, hogy az állam „szociális biztonságot nyújtson”. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nem kötelező a szociális biztonság állampolgárok számára történő biztosítása, illetve a biztosítás csupán törekvéssé épült le.

54

Hasonló a helyzet a nyugdíjra vonatkozó rendelkezés

tekintetében is, ugyanis a „megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak” kifejezést a 50

Uo. Emberi Jogi Kézikönyv (2012), kiadja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és Külügyminisztérium, Budapest 52 FLECK, ZOLTÁN; GADÓ, GÁBOR; HALMAI, GÁBOR (2011): Vélemény Magyarország Alaptörvényéről, Fundamentum, 2011/1., Budapest 53 Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) 54 Kiút a diktatúrából- Javaslatok a negyedik Magyar Köztársaságért (2012) József Attila Alapítvány vitafüzet, Budapest 51

27

törvényi szöveg mellőzi, már csak arról beszélhetünk, hogy az állam az időskori megélhetés biztosítását „segíti elő”.

55

Az ellátásra való jogosultság tekintetében az Alkotmány 70/e. §

nyilvánvalóan csupán példákat sorolt fel a jogosultak köréből, az új szöveg már a jogosult csoportok taxatív felsorolásaként is értelmezhető, amelyből az a következtetés vonható le, hogy az államnak csak ezen felsorolt csoportok szociális biztonságának megteremtésével kell foglalkoznia. Ez alapján az önhibájukból munkanélkülivé váltakéval például nem. Változás mutatkozik abban is, hogy a biztosítandó ellátás már nem a „megélhetéshez szükséges”, hanem „törvényben meghatározott” mértékű. Fontos különbség az is, hogy a korábbi szabályozással ellentétben az Alaptörvény nem tartalmazza a munkához való jogot, az új rendelkezések értelmében a munkalehetőségek biztosítása szintén csupán államcél, valamint a munkabér védelmére vonatkozó rendelkezést sem találhatunk benne, amíg ezzel ellentétben az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése rögzítette az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, illetve (3) bekezdése szerint minden dolgozó személynek joga volt az általa végzett munka mennyiségét és minőségét tükröző jövedelemhez. 56

6.2. Fontosabb törvények a témával kapcsolatban Magyarországon nem csak az Alaptörvény, vagy az immár hatályát vesztett Alkotmány tartalmaz, illetve tartalmazott a szociálpolitikára vonatkozó szabályozást. Ahogy az az előzőekből is kiderült, ezen törvények rendelkezései nem elég széleskörűek a szociális biztonsági ellátórendszer megfelelő szabályozására és az összes rászoruló polgár ellátásáról való gondoskodásra, így külön törvények rendelkeznek magáról a szociális igazgatásról és intézményeiről, továbbá a társadalombiztosítás ellátásairól, a nyugellátásokról, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról, a családok támogatásáról, a gyermekek védelméről, a fogyatékos személyek jogairól, valamint az ezen csoportok társadalmi integrációjának elősegítését célzó egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőség előmozdításáról.

55 56

Uo. FLECK, ZOLTÁN; GADÓ, GÁBOR; HALMAI, GÁBOR (2011): Vélemény Magyarország Alaptörvényéről

28

6.2.1. Az 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról A szociális gondoskodás állami szintű megvalósítása kapcsán az első kiemelendő követelmény természetesen az ellátások törvényi szintű szabályozásának kialakítása, és a jogosultság elbírálásához, illetve az ellátás folyósításhoz nélkülözhetetlen intézményi rendszer felállítása. A magyar jogban a szociális ellátás feltételeinek biztosításáról, a szociális jogok érvényre juttatásáról, a különböző nemzetközi egyezmények és az Európai Uniós jogi aktusok feltételeinek megvalósításáról az 1993. évi III. törvény rendelkezik. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény átfogóan rendelkezik a szociális intézményi ellátást igénybevevők jogairól, előírja az alkotmányos jogok tiszteletben tartását. Részletezi az egyes ellátotti csoportok speciális jogait, kiemelt figyelmet fordítva a fogyatékkal élők, a pszichiátriai betegek és a hajléktalan emberek helyzetére.

57

A szociális ellátás feltételeinek biztosítása a törvény értelmében az állam

központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata, továbbá azt is leírja, hogy az utóbbiak saját költségvetésük terhére egyéb ellátásokat is megállapíthatnak. Ebből következtethetünk is arra, hogy a szociális igazgatás szervei közé sorolandó a helyi önkormányzat képviselőtestülete, a települési önkormányzat polgármestere és jegyzője, a fővárosi és megyei kormányhivatal járási hivatala, illetve a szociális hatóság. A törvény hatálya a Magyarországon élő magyar állampolgárokra, a bevándoroltakra és a letelepedettekre, a hajléktalan személyekre, a menekültekre, illetve az Európai Szociális Kartát ratifikált országok hazánk területén jogszerűen tartózkodó állampolgáraira is. A meghatározott ellátások alapvetően két nagy csoportra oszthatóak: a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátásokra, valamint a természetben nyújtott szociális ellátásokra. Az időskorúak járadéka, az aktív korúak ellátása, a lakásfenntartási támogatás, az ápolási díj, az átmeneti segély és a temetési segély képzi a pénzbeli ellátásokat, továbbá természetbeni szociális ellátás formájában nyújtható a rendszeres szociális segély, a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, a lakásfenntartási támogatás, az átmeneti segély és a temetési segély. A természetben nyújtott szociális ellátások közé tartozik a köztemetés, a közgyógyellátás, az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság, az adósságkezelési szolgáltatás, illetve az energiafelhasználási támogatás. 57

KINCSES, GYULA (2004): Magyarország egészségügye és szociális rendszere, MEDINFO, Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet, Budapest

29

A fentebb leírtakon kívül a törvény szociális szolgáltatásokról is rendelkezik, melynek keretében a személyes gondoskodást szintén az állam és az önkormányzatok biztosítják. A szolgáltatások szintén két nagy csoportra bonthatóak: a szociális alapszolgáltatások közé tartozik a falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a családsegítés, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a közösségi ellátások, a támogató szolgáltatás, az utcai szociális munka, végül a nappali ellátás. A szakosított ellátást az ápolást és a gondozást nyújtó intézmény, a rehabilitációs intézmény, a lakóotthon, az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény, a támogatott lakhatás, illetve az egyéb speciális szociális intézmények nyújtják.

6.2.1.1. Pénzbeli ellátások Céljuk a már meglévő jövedelem kiegészítése, illetve pótlása. A beadott kérelmek elbírálása a kérelmező lakcíme szerinti, szociális hatáskört gyakorló szerv feladata, amelyhez annyi kiegészítést fűz a törvény, hogy amennyiben a kérelmező több lakcímmel is rendelkezik, azt kell figyelembe venni, ahol az illető életvitelszerűen tartózkodik. A pénzbeli ellátások közül elsőként az időskorúak járadékát emelném ki, ezt követően pedig az aktív korúak járadékára térnék ki. Az időskorúak járadéka azon idős személyek számára nyújtandó támogatás, akik nem rendelkeznek a megélhetésüket biztosító jövedelemmel. További feltétele a nyugdíjkorhatár betöltése, valamint az, hogy a saját és a házastársa, illetve az élettársa jövedelmét figyelembe véve számított egy főre jutó havi jövedelme ne haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át. Jogosult lehet az az egyedülálló személy is, aki már betöltötte a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, viszont 75 évesnél fiatalabb, és havi jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 95%-át, illetve ha 75. életévét betöltötte, és havi jövedelme a nyugdíjminimum 130%-át nem haladja meg. Az ellátás havi összege jövedelemmel nem rendelkező jogosult esetén a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj összegének 80%-a, 95%-a, illetve 130%-a az előzőekben felsorolt feltételek függvényében. A nyugdíjminimum 80%-ának, illetve a jogosult havi jövedelmének különbségét szükséges figyelembe venni, amennyiben a kérelmező jövedelemmel rendelkezik. A járadék abban az esetben nem kerülhet megállapításra, illetve meg kell szüntetni a folyósítását, ha a jogosult előzetes letartóztatásban van, elzárás, szabadságvesztés büntetését

30

tölti, továbbá ha több, mint három hónapot külföldön tartózkodik, és ha tartózkodási joga megszűnt, vagy ezen jogának gyakorlásával felhagyott. A továbbiakban a törvény a hajléktalan személyek vonatkozásában tartalmaz rendelkezéseket, melyek szerint a részükre megállapított járadékról rendelkező határozatot a fővárosi kormányhivatal kijelölt fővárosi kerületi hivatalával kell közölni, amely nyilvántartást vezet, illetve gondoskodik arról, hogy a járadék folyósítása a hajléktalan személy által meghatározott címre történjen, azonban ha a járadék három hónapon át nem kerül átvételre, a folyósítást megszüntetik, majd a járási hivatal dönt a fenntartásáról, illetve megszüntetéséről. Amennyiben a hajléktalan személynek több járási hivatal is egyidejűleg dönt a járadék folyósításáról, csak az utóbb megállapított folyósítására kerülhet sor. Az aktív korúak ellátása a munkaerőpiacon hátrányos helyzettel rendelkező, aktív korú személyek, illetve családjuk részére nyújtott ellátás. A jegyző azon személy részére állapíthatja meg, aki egyrészt aktív korú, másrészt pedig munkaképességét legalább 67%ban elvesztette, aki legalább 50%-os egészségkárosodást szenvedett, vagy egészségi állapota nem haladja meg az 50%-os mértéket, vagy aki vakok személyi járadékában, vagy fogyatékossági támogatásban részesül, álláskeresési

támogatásának

folyósítási

továbbá annak időtartama

is

lejárt,

megállapítható, vagy

a

akinek

folyósítást

keresőtevékenység folytatása miatt, a folyósítási idő lejártát megelőzően szüntették meg. Jogosult az a személy is, aki az aktív korúak ellátása iránti kérelem benyújtását megelőző két évben az állami foglalkoztatási szervvel legalább egy évig együttműködött. Végül a jogosultak közé tartoznak azok is, akinek esetében az ápolási díj, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a rendszeres szociális járadék, a bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka, az átmeneti járadék, a rehabilitációs járadék, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, a megváltozott munkaképességű személyek ellátása, az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítása megszűnt, illetve az özvegyi nyugdíj folyósítása azért szűnt meg, mert az özvegy a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító életkorának betöltése előtt házasságot kötött, és az állami foglalkoztatási szervvel legalább három hónapig együttműködött a kérelem benyújtását megelőzően – feltéve, hogy saját maga és családjának megélhetése más módon nem biztosított 58, és nem folytat keresőtevékenységet. Rendeletben, a települési önkormányzat által további jogosultsági feltételként szabható ki az, hogy a kérelem benyújtója teljesítse a lakókörnyezete rendezettségének biztosítására vonatkozó feltételeket is. 58

Nem biztosított a megélhetés, amennyiben a család egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelme nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum összegének 90%-át, illetve a családnak vagyona sincsen.

31

Az aktív korúak ellátása nem állapítható meg azon személy részére, aki előzetes letartóztatásban van, elzárás, illetve szabadságvesztés büntetését tölti, akinek tartózkodási joga megszűnt vagy ezen jogának gyakorlásával felhagyott, továbbá aki gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesül, gyermekgondozási segélyre jogosult, aki az álláskeresési támogatás megállapításához szükséges munkaviszonnyal rendelkezik, illetve aki keresetpótló juttatásban, megváltozott munkaképességű személyek ellátásában, vagy aki felzárkózást elősegítő megélhetési támogatásban részesül. Az előzőeken kívül ide sorolandó az is, aki katonai szolgálatot teljesít, és aki közoktatási, felsőoktatási intézményben nappali munkarend szerinti tanulmányokat folytat. Az ellátásra családonként egy időben csupán egy fő jogosult, azzal a kivétellel, hogy ha az egyik személy foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, másikuk pedig rendszeres szociális segélyben részesül, mindkét személy jogosult lehet az ellátásra.

6.2.1.2. Természetben nyújtott szociális ellátások Természetbeni szociális ellátás formájában a rendszeres szociális segély és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás 59, a lakásfenntartási támogatás, az átmeneti segély és a temetési segély nyújtható a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások közül. A tízezer forintot elérő összegben folyósított rendszeres szociális segély esetében a települési önkormányzat képviselő-testülete jogosult rendeletben előírni azt, hogy az összegből ötezer forintot fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában nyújtsanak. Rendszeres szociális segélyre jogosult az az aktív korúak ellátására jogosult személy, aki a jogosultság kezdő napján egészségkárosodott személynek minősül, vagy öt éve belül betölti a reá irányadó nyugdíjkorhatárt, vagy olyan tizennégy éven aluli, kiskorú gyermeket nevel, akinek napközbeni ellátását nem tudják biztosítani 60, vagy aki a települési önkormányzat rendeletében meghatározott egyéb feltételeknek megfelel. Havi összege a családi jövedelemhatár összegének és a jogosult családjának havi összjövedelmének különbözete, de nem haladhatja meg a közfoglalkoztatási bér mindenkori kötelező

legkisebb

összegének

személyi

jövedelemadóval,

munkavállalói,

egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett összegének 90%-át. Ha a jogosult 59

A rendszeres szociális segély és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás természetbeni szociális ellátás formájában akkor nyújtható, ha a családban védelembe vett gyermek él. 60 Jelen esetben további feltétel, hogy a családban élő gyermekek valamelyikére tekintettel más személy nem részesülhet gyermekgondozási támogatásban, gyermekgondozási díjban, terhességi-gyermekágyi segélyben.

32

keresőtevékenységet végez, vagy olyan képzésben vesz részt, amelynek keretében felzárkózást elősegítő megélhetési támogatásban, vagy képzési támogatásként keresetpótló juttatásban részesül, ezeknek időtartamára a rendszeres szociális segély folyósítása szünetel. A támogatást egy hónapra fel kell függeszteni, amennyiben a jogosult a lakókörnyezete rendben tartására vonatkozó rendeletnek nem tesz eleget, illetve meg kell szüntetni a folyósítást, ha neki felróható okból az együttműködésre kijelölt szervvel együttműködési kötelezettségét két éven belül ismételten megszegi. Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra az a személy jogosult, akinek megállapították az aktív korúak ellátására való jogosultságát. Az illetőnek az állami foglalkoztatási szervnél kérnie kell az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét, és ezen túlmenően köteles vele együttműködni. Havi összege 80%-a a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének. A támogatás folyósítsa szüneteltetni kell arra az időtartamra, ameddig a jogosult keresőtevékenységet végez, közfoglalkoztatásban, illetve olyan képzésben vesz részt, amelynek keretében felzárkózást elősegítő megélhetési támogatásban vagy képzési támogatásként keresetpótló juttatásban részesül. Megszüntetni abban az esetben szükségeltetik, amikor a jogosult személy az állami foglalkoztatási

szervvel

való

együttműködés

keretében

a

számára

felajánlott

munkalehetőséget nem fogadja el, vagy a közfoglalkoztatásra irányuló jogviszonyát jogellenesen megszünteti, illetve meg kell szüntetni a jogosultságát annak a jogosultnak is, akinek munkáltatója a közfoglalkoztatásra irányuló jogviszonyát rendkívüli felmondással szüntette meg, továbbá akit neki felróható okból az állami foglalkoztatási szerv törölt a nyilvántartásából, aki a kijelölt határidőig nem kérelmezi az álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét, aki felszólítás ellenére sem tesz eleget a lakókörnyezete rendezettségének biztosításáról szóló rendeletnek, vagy aki a jogosultsági felülvizsgálat időpontját

megelőző

egy

évben

minimum

harminc

napig

terjedő

időtartamú

közfoglalkoztatásban nem vett részt, kereső tevékenységet nem folytatott, munkaerőpiaci programban nem vett részt, és legalább hat hónap időtartamra meghirdetett képzésben nem vett részt, vagy részvétele nincs folyamatban.

33

6.2.1.3. Szociális szolgáltatások Mint ahogyan korábban említettem, a szociális szolgáltatások két nagy csoportra oszthatóak: a szociális alapszolgáltatásokra (falugondnoki szolgáltatás, tanyagondnoki szolgáltatás, étkeztetés, házi segítségnyújtás, családsegítés, közösségi ellátások, utcai szociális munka, nappali ellátás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás 61

), illetve a szakosított ellátásokra (ápolást, gondozást nyújtó intézmény, rehabilitációs

intézmény, lakóotthon, átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény, támogatott lakhatás, egyéb speciális szociális intézmény). Az alapszolgáltatások megszervezésével a szociálisan rászorulók részére az otthonukban való önálló életvitelük fenntartásában, illetve az egészségi és mentális állapotukból, vagy más okból származó problémáik megoldásában nyújt segítséget az állam és a települési önkormányzat. Együttműködési kötelezettség áll fenn a szociális szolgáltató és intézmény, illetve az ellátási területem működő szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, egészségügyi, oktatási és munkaügyi szolgáltatók és intézmények között. Abban az esetben, ha a rászorult személyekről például életkoruk, egészségi állapotuk vagy szociális helyzetük miatt az alapszolgáltatások keretében nem lehet megfelelően gondoskodni, akkor a helyzetüknek megfelelő szakosított ellátási formát kell választani. Az alapszolgáltatások közül kiemelendő a családsegítés, amelynek célja a szociális, mentálhigiénés problémák és krízishelyzetek miatt segítségre szoruló családok, illetve személyek segítése, azaz az ilyen helyzethez vezető ok megelőzése, a krízishelyzet megszüntetése, és az életvezetési képesség megőrzésének elősegítése. A krízishelyzetek észlelése érdekében jelzőrendszer működik, vagyis ha segítségre szoruló családról vagy személyről szerez tudomást a jegyző, a járási hivatal, a szociális és egészségügyi szolgáltató, illetve intézmény, a gyermekjóléti szolgálat, a pártfogói felügyelői és a jogi segítségnyújtói szolgálat feladata jelezni ezt a családsegítést nyújtó szolgáltatónak vagy intézménynek - de ugyanezt magánszemélyek, egyházak és társadalmi szervezetek is megtehetik. Ezt követően a családsegítést nyújtó szolgáltató vagy intézmény személyesen keresi fel az érintetteket, és tájékoztatja őket a családsegítés céljáról és tartalmáról. A szolgáltatást igénybe vevő személy környezetére, főként családtagjaira is ki kell terjednie a tevékenységnek személyiségi jogaik sérülése nélkül, a szükséges mértékben,

61

A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás és támogató szolgáltatás esetében vizsgálni kell a szociális rászorultságot.

34

illetve kiskorúra csak akkor terjedhet ki, hogyha érdekei így is megfelelően biztosíthatóak a gyermekjóléti szolgáltatás igénybevétele nélkül. A tevékenységnek biztosítania kell a szociális, mentálhigiénés és életvezetési tanácsadást, a pénzbeli, természetbeni ellátásokhoz, a szociális szolgáltatásokhoz való hozzájutás megszervezését, a családgondozást, a terápiás programok szervezését, a közösségépítő, családterápiás, konfliktuskezelő mediációs programokat és szolgáltatásokat, a nehéz élethelyzetben élő családokat segítő szolgáltatásokat, illetve például a munkanélküliek, a lakhatási problémákkal küzdők, a fogyatékossággal élők, a krónikus betegek, a szenvedélybetegek, a pszichiátriai betegek, a kábítószer-problémával küzdő személyek és családtagjaik részére tanácsadás nyújtását. A szakosított ellátási formák közé tartozó ápolást és gondozást nyújtó intézmények sorába az idősek otthona, a pszichiátriai betegek otthona, a szenvedélybetegek otthona, a fogyatékossággal élő, illetve a hajléktalan személyek otthona tartozik. Jelen esetben a szóban forgó intézményben kell gondoskodni az önmaguk ellátására képtelen, vagy csak segítséggel képes személyek napi háromszori étkeztetéséről, ruházattal való ellátásáról, mentális gondozásáról, egészségügyi ellátásáról, valamint lakhatásáról. 62 A felsorolt intézmények közül az idősek otthona az, amelynek igénybevétele a legjelentősebb. Idősek otthonában az a személy látható el, akinek gondozási szükséglete a napi négy órát meghaladja, vagy jogszabályban meghatározott, egyéb körülményeken alapul, de rendszeres fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelést nem igényel, és betöltötte a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. Továbbá olyan, tizennyolcadik életévét betöltött személy is ellátható, aki betegsége vagy fogyatékossága miatt önmagáról gondoskodni nem képes, és ellátása más intézményben nem biztosítható. A meghatározott gondozási szükséglettel nem rendelkező személy abban az esetben látható el idősek otthonában, ha vagy az ellátást igénylő, vagy más személy az ehhez szükséges személyi térítési díj megfizetését írásban vállalja, továbbá az ellátást igénylő személlyel a legalább egy éve együtt élő házastársa, élettársa, testvére, fogyatékkal élő közeli hozzátartozója is felvehető a meghatározott gondozási szükséglet hiányában is. Az ellátást igénylő személy gondozási szükségletének vizsgálata az intézményvezető feladata. Ha az igénylő gondozási szükséglete fennáll, de nem haladja meg a napi négy órát, továbbá elhelyezését jogszabályban meghatározott egyéb körülmények sem indokolják, az intézményvezető a házi segítségnyújtás igénybevételének lehetőségéről ad részére tájékoztatást. Amennyiben a

62

Teljes körű ellátás.

35

már ellátott személy állapota indokolja, a gondozási szükségletének vizsgálata az ellátás megkezdésétől számított egy éves időtartamot követően végezhető el. 63

6.2.2. Az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról Az 1997. évi LXXXI. törvény értelmében az állam feladatkörébe tartozik a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer működtetése és fejlesztése. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény keretin belül az állam köteles az öregség, megrokkanás esetén a biztosított részére, elhalálozása esetén hozzátartozója részére ellátást biztosítani. A saját jogú nyugellátás csoportját az öregségi, a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíj alkották, a hozzátartozóit pedig az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás, a szülői nyugdíj, és a baleseti hozzátartozói nyugellátások. A ma hatályos szabályozás szerint a korábbi kettő helyett három csoport különül el egymástól, miszerint saját jogú nyugellátás az öregségi nyugdíj, hozzátartozói ellátás az árvaellátás, a szülői nyugdíj, az ideiglenes és teljes özvegyi nyugdíj, az özvegyi járadék, valamint a baleseti hozzátartozói ellátás. Külön csoportként jelenik meg a rehabilitációs járadék. Az eddigi rokkantsági nyugdíjat felváltja a rehabilitációs és a rokkantsági ellátás a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai körében, amelyről a 2011. évi CXCI törvény részletesen rendelkezik. Mivel az egészségbiztosítás rendszerébe sorolandóak az egészségügyi szolgáltatások, a pénzbeli ellátások, mint a táppénz, a terhességi gyermekágyi segély, valamint a gyermekgondozási díj, a baleseti ellátások közé pedig a baleseti egészségügyi szolgáltatás, a baleseti táppénz és a baleseti járadék, láthatjuk, hogy a rokkantsági nyugdíj, illetve a baleseti rokkantsági nyugdíj véglegesen megszűnt. A törvény saját jogú nyugellátásra vonatkozó szabályai kimondják, hogy öregségi teljes nyugdíjra az 1997. december 31. és 2009. január 1. közötti időpontban az jogosult, aki hatvankettedik életévét betölti, vagyis eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, és legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik. Azonban a törvényt módosító 2009. évi XL. törvény értelmében ezen időszak után a nyugdíjkorhatár hatvanöt évre emelkedik. Öregségi résznyugdíjra az jogosult, aki betöltötte az öregségi nyugdíjkorhatárt, és legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkezik. Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül az a nő jogosult, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik, illetve feltétel, hogy ne álljon biztosítással járó jogviszonyban azon a napon, amelytől kezdődően ellátását megállapítják.

63

1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

36

A törvény a hozzátartozói nyugellátások tekintetében külön-külön szabályozza az özvegyi nyugdíjra, az árvaellátásra, a szülői nyugdíjra, a baleseti hozzátartozói nyugellátásra és az özvegyi járadékra vonatkozó rendelkezéseket. Özvegyi nyugdíjat a házastárs, az elvált házastárs és az élettárs kaphat. Az a személy jogosult az ellátásra, akinek házastársa öregségi nyugdíjasként halt meg. Élettárs tíz év együttélés után válik jogosulttá, illetve akkor is, ha csupán egy éve éltek együtt megszakítás nélkül, de gyermekük született. Ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósítható a házastárs halálától legalább egy évig, továbbá az özvegynek a hátramaradott árva tizennyolc hónapos koráig, fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek estén pedig harmadik születésnapig. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően özvegyi nyugdíjra jogosult, aki házastársa halálakor a rá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betöltötte, megváltozott munkaképességű, vagy fogyatékkal élő, tartósan beteg, illetve árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik. Az ellátás mértékét tekintve megözvegyülés esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj hatvan százaléka annak az öregségi nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette, vagy megillette volna. A hatvanszázalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj helyett harmincszázalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell megállapítani abban az esetben, amelyben az özvegy saját jogú nyugellátásban, rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban,

szolgálati járandóságban,

balettművészeti életjáradékban,

vagy átmeneti

bányászjáradékban részesül. Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik, amennyiben az özvegy házasságot köt, ha már nem minősül megváltozott munkaképességűnek, illetve ha az árvaellátásra jogosult gyermekek tartása címén megállapított özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik. Árvaellátásra az a gyermek jogosult, akinek szülője megfelel az elhunyt házastársra vonatkozó feltételeknek. Árvaellátás jár a testvéreknek és az unokáknak is, ha őt az elhunyt saját háztartásában eltartotta, és a gyermeknek eltartására képes hozzátartozója nincsen, azonban az örökbe fogadott gyermeknek vér szerinti szülője jogán nem jár árvaellátás, kivéve, ha a vér szerinti szülő házastársa fogadta örökbe. Az ellátás a gyermek tizenhatodik, illetve huszonötödik életévének betöltéséig jár, amennyiben oktatási intézmény nappali tagozatos tanulója. Az ellátás összege annak a nyugdíjnak a harminc százaléka, ami az elhunytat öregségi nyugdíjként megillette, illetve megillette volna. Hatvan százalék jár annak a gyermeknek, akinek mindkét szülője elhunyt, valamint akinek életben lévő szülője megváltozott munkaképességűnek minősül. Ha az árva mindkét szülője után jogosult az ellátásra, azt kell számára folyósítani, amelynek összege számára előnyösebb. 37

Szülői nyugdíjra az a szülő jogosult, aki gyermeke halálakor megváltozott munkaképességű volt, vagy hatvanötödik életévét betöltötte és gyermeke eltartotta. Az a nevelőszülő is jogosult szülői nyugdíjra, aki a nevelt gyermeket tíz éven át eltartotta. Ezen rendelkezéseket a nagyszülőre és az unokára is megfelelően alkalmazni kell. A szülői nyugdíj mértéke azonos az özvegyi nyugdíj mértékével. Amennyiben többen jogosultak az ellátásra, azt közöttük egyenlő arányban meg kell osztani. Az ellátást meg kell szüntetni, amennyiben azt a szülő megváltozott munkaképességét figyelembe véve állapították meg, és ez az állapota már nem áll fenn, illetve hatvanötödik életévét még nem töltötte be. A hozzátartozók részére baleseti hozzátartozói nyugellátás akkor jár, ha a sérült az üzemi baleset következtében elhunyt, azonban hozzátartozóit az ellátás akkor is megilleti, ha a sérült a baleseti táppénz folyósításának tartama alatt nem az üzemi baleset következtében halt meg. Az elhunyt hozzátartozója ideiglenes özvegyi nyugdíjra, majd özvegyi nyugdíjra, árvaellátásra, szülői nyugdíjra jogosult a jogszerző szolgálati idejére való tekintet nélkül. Az ellátás mértéke az öregségi nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset hatvan százaléka, amennyiben az elhunyt jogszerző nem rendelkezik egy év szolgálati idővel sem. Ez az összeg a havi átlagkereset egy százalékával emelkedik szolgálati évenként, azonban az átlagkeresetnél magasabb nem lehet. A magánnyugdíjpénztárból a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett elhunyt jogszerző személy után az özvegyi nyugdíj jogosultsági feltételeinek megfelelő személy özvegyi nyugdíj helyett özvegyi járadékra jogosult, amennyiben annak összege magasabb. Fizetése esetén özvegyi nyugdíj nem folyósítható. Összegét az elhunyt jogszerző tagsági viszonya megszűnésekor fennálló tagi követelése alapján kell kiszámítani, ha a kifizetések összegét a Nyugdíjbiztosítási Alapnak utalták át, illetve a tagsági jogviszony megszűnésekor fennálló, csökkentett tagi követelés lapján kell kiszámítani, amennyiben a kifizetéseket nem a Nyugdíjbiztosítási Alapnak utalták át. 64

64

1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról

38

6.2.3. Az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról Mint ahogyan a fogyatékos emberekről szóló rendelkezések túlnyomó része, az 1998. évi XXVI. törvénynek is egyik fő célja az, hogy biztosítsa az egyenlő elbánás követelményének érvényesülését ezen személyek tekintetében, valamint az, hogy lehetőséget nyújtsanak számukra az aktív gazdasági és társadalmi éveltbe való integrációra. A törvény értelmében az állam kötelessége az olyan körülmények biztosítása, amelyekben a fogyatékos személyek képesek a teljesebb életre és terheik csökkentésére. A rendelkezések hatásos érvényesítése érdekében fontos körülírni, hogy ki minősül fogyatékkal élő személynek, így jelen esetben, aki érzékszervi, de különösen látás-, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességeit nagy mértékben, vagy egyáltalán nem birtokolja, illetve számottevően korlátozott a kommunikációban, ami számára hátrányt jelent a társadalmi életben való aktív részvétel során.

65

A témakör fontosságát mutatja, hogy a

World Health Organization, azaz az Egészségügyi Világszervezet is foglalkozott a megváltozott a fogyatékos személy fogalmának meghatározásával a Károsodások, fogyatékosságok és hátrányok nemzetközi osztályozásának első kiadásában.

66

Az 1980-as

évektől, első megközelítésében a betegség-károsodás-fogyatékosság-hátrány lineáris síkjára helyezte el a fogyatékosságot, melyben a károsodás a személy pszichológiai vagy fiziológiai funkciójának a rendellenessége, a fogyatékosság bizonyos képességek csökkenése, a hátrány pedig a társadalmi hátrány, amely a károsodásból vagy a fogyatékosságból ered. Ezen felfogás orvosi kérdésként értelmezi a fogyatékosságot, ezáltal betegszerepbe taszítva a fogyatékossággal élő embereket, holott a betegségtől súlyosabb és tartósabb állapotról beszélünk, 67 valamint kizárólag az egyénből indul ki, helyzetét elszigetelten kezeli. 1997-ben, az időközben bekövetkezett változások hatására a WHO új fogalmat alkotott, amely a környezeti és a személyes tényezőkkel bővült. Markáns különbség, hogy immár a társadalom felelőssége, hogy a fogyatékossággal élő személyek részvétele biztosított legyen mind a gazdasági, mind a társadalmi élet színterén, és egy képesség károsodása csupán akkor válik fogyatékossággá, ha maga a társadalom kezeli annak.68 Mivel ezen személyek jogaik

65

1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról CSERNUS, ESZTER (2011): Esélyegyenlőtlenségek Magyarországon- A fogyatékkal élők jogai, Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium, Szeged, www.e-epites.hu (Letöltés ideje: 2012. október 10.) 67 JAKAB, NÓRA (2011): A cselekvőképesség elméleti háttere és munkajogi kérdései, PhD értekezés, Miskolc 68 CSERNUS, ESZTER (2011): Esélyegyenlőtlenségek Magyarországon - A fogyatékkal élők jogai 66

39

érvényesítésére is korlátozottan képesek, a törvény fontosnak tarja, hogy emiatt minden lehető módon előnyben részesüljenek, valamint négy jogukat kiemelten kezeli. Elsősorban azt, hogy joguk van az akadálymentes, az érzékelhető és a biztonságos épített környezethez. Ezen túlmenően a fogyatékos személyeknek, családtagjaiknak, segítőiknek biztosítani kell a hozzáférés lehetőségét az őket megillető jogokkal, a részükre nyújtott

közszolgáltatásokkal

kapcsolatos

információkhoz,

valamint

a

közérdekű

információkhoz. Ez a kommunikáció joga. A közlekedéshez való joguk szerint a közlekedési rendszereknek, a tömegközlekedési eszközöknek és az utasforgalmi rendszereknek is alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személyek általi biztonságos igénybevételhez. Végül biztosítani kell számára a szükségleteinek megfelelő támogató szolgálat igénybevételét, illetve segédeszközt. A fogyatékossággal elő emberek az 1950-es évekre visszanyúló mozgalmának egyik legfontosabb eredménye, hogy a fogyatékosságpolitika mellett megjelent a rehabilitáció is, 69 melyet az 1998. évi XXVI. törvény szintén szabályoz. Leírás szerint a rehabilitáció az egészségügyi, a mentálhigéniás, az oktatási, a képzési, az átképzési, a foglalkoztatási, illetve a szociális rendszerekben megvalósuló folyamat, amelynek célja a fogyatékos személy képességeinek fejlesztése, szinten tartása, a társadalmi életben való részvételének és önálló életvitelének elősegítése. A kormány ezen feladatok ellátására közalapítványt hoz létre, melyek

a

rehabilitáció

megvalósulása

érdekében

szolgáltatásokat

nyújt,

mint

a

képességfejlődés rendszeres felmérése, a rehabilitációs program szükség szerinti módosítása, a meghatározott szolgáltatásokhoz és ellátásokhoz való hozzáférés megszervezése, együttműködés a folyamatban közreműködő szervezetekkel, a segédeszköz-ellátás fejlesztés irányának kidolgozása, a segítő szolgálatok és hálózataik kialakításánál figyelembe veendő szempontok kidolgozása, szakmai-módszertani ajánlások kidolgozása, illetve az adatok és információk gyűjtése a fogyatékos személyek, családtagjaik és segítőik tájékoztatása érdekében. Mindezen felül a fogyatékossággal élő személyek az úgynevezett fogyatékossági támogatással is élhetnek, amely az esélyegyenlőséget elősegítő, havi rendszerességgel járó juttatás, melynek célja, hogy anyagi segítséggel járuljon hozzá a súlyos állapotból eredő hátrányok mérsékléséhez, a fogyatékos személy jövedelmétől függetlenül. 70

69 70

JAKAB, NÓRA (2011): A cselekvőképesség elméleti háttere és munkajogi kérdései 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról

40

6.2.4. A 2011. évi CXCI. törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról Mai viszonylatban nézve az egyik legfontosabb kérdéskört, vagyis a megváltozott munkaképességű személyek ellátását nem csak a nemzetközi, hanem a magyar jog is részletesen szabályozza. Az ezen személyek védelméről szóló törvényt az Országgyűlés az Alaptörvény XII. cikkének végrehajtása érdekében alkotta meg, miszerint Magyarországon mindenkinek joga van a munka szabad megválasztásához, illetve képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához. A törvény meghatározza, hogy az jogosult az ellátásokra, akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság minősítése alapján hatvan százalékos, vagy kisebb mértékű, valamint a kereset benyújtását megelőző öt éven belül három éven át biztosított volt, keresőtevékenységet nem végez és rendszeres pénzellátásban nem részesül. Az ellátásra való jogosultság meghatározásához feltétlenül szükséges, hogy tudjuk, mely személyek minősülnek megváltozott munkaképességűnek. A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény megfogalmazásában ilyen személy az, aki testi vagy szellemi fogyatékos, vagy akinek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahelymegtartási esélyei testi vagy szellemi károsodása miatt csökkennek. Ennél jóval összetettebb meghatározást ad a 177/2005. (IX.2.) Kormányrendelet, mely szerint megváltozott munkaképességű munkavállaló az a munkaviszony keretében foglalkoztatott személy, akinek munkaképesség csökkenésének mértéke legalább az 50%-ot eléri

az

Országos

Egészségbiztosítási

Pénztár

Országos

Orvosszakértői

Intézete

szakvéleménye, illetőleg a Magyar Államvasutak Orvosszakértői Intézetének igazolása szerint. Továbbá megváltozott munkaképességű személy az, aki a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján látási fogyatékosnak minősül, vagy aki külön jogszabály szerint súlyos értelmi fogyatékosnak minősül, aki siket vagy súlyosan nagyothalló, aki súlyos mozgáskorlátozottnak minősül, vagy akinek esetében egészségkárosodás, illetőleg fogyatékosság nem állapítható meg, azonban az OOSZI szakvéleménye szerint jelenlegi vagy más munkakörben személyre szóló rehabilitáció megvalósításával tovább foglalkoztatható. 71

71

BELICZA, RÓZSA (2007): A megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő emberek társadalmi és jogi helyzete a világban és Magyarországon, REVITA Alapítvány, Debrecen

41

A törvény kimondja, hogy a biztosítás tartamára tekintet nélkül jár az ellátás annak, aki az iskolai tanulmányai megszűnését követő száznyolcvan napon belül vált biztosítottá, és a kérelem benyújtását megelőzően rendelkezik harminc napnál hosszabb, megszakítás nélküli biztosítási idővel, valamint aki 2012. december 31-én rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban, rehabilitációs járadékban vagy az egészségkárosodott személyek szociális járadékaiban részesült. A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai közé a rehabilitációs és a rokkantsági ellátás tartozik. A rehabilitációs hatóság állapítja meg, hogy a megváltozott munkaképességű személy rehabilitálható-e, vagy rehabilitációja nem javasolt. Ezeken belül azt is megvizsgálják, hogy a megváltozott munkaképességű személy rehabilitálhatóvá minősítése esetén a foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható-e, vagy tartós foglalkozási rehabilitációt igényel. Ha rehabilitálható, rehabilitációs ellátásra, ha pedig nem, akkor rokkantsági ellátásra válik jogosulttá a megváltozott munkaképességű személy. 72

72

2011. évi CXCI. törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról

42

7. A Magyarország által ratifikált nemzetközi dokumentumok A szociális biztonság kérdéseinek szabályozásával nem csupán tagállami szinten találkozhatunk. A második világháború befejeztével egyre több nemzetközi szervezet ismerte fel ezen jogok biztosításának szükségességét, ugyanis a hadakozás által megviselt és megfogyatkozott népesség legalább minimális szociális biztonsága szempontjából ez minden eddiginél fontosabbá vált. Elmondhatjuk, hogy Magyarország is változatos területeket felölelő egyezményeknek vált tagjává ezen időszakban, valamint ezt követően. A hazánk által ratifikált dokumentumok közé tartozik az Egyesült Nemzetek Szervezete által kiadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, melynek alapját képzi a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, illetve a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, továbbá elfogadásra került a Nemzetközi egyezmény a faji megkülönböztetés valamennyi formájának kiküszöböléséről, az Egyezmény a nőkkel szemben alkalmazott

hátrányos megkülönböztetések minden formájának

kiküszöböléséről, az Egyezmény a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok ellen, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezmény, és az Egyezmény a Gyermekek Jogairól is. Európai viszonylatban nézve az Európa Tanács által kiadott Emberi Jogok Európai Egyezménye, azaz az Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről, az Európai Szociális Karta, az Európai egyezmény a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája és a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről érvényes hazánkban.

73

Ezen egyezmények közül fontosnak tartom kiemelni az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, valamint az Európai Szociális Kartát.

73

www.mobilitas.hu (Letöltés ideje: 2012. október 11.)

43

7.1. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata Az ENSZ közgyűlése fogadta el és hirdette ki 1948. december 10-én. Nagy előrelépésnek számított, mivel első alkalommal fogadott el a nemzetek szervezett közössége egyezményt az emberi jogok területén, illetve valamennyi ENSZ nyilatkozat közül ez a legfontosabb és legnagyobb horderejű az emberi jogok és alapvető szabadságok előmozdítása tekintetében. A tagállamok közül negyvennyolc szavazott az Egyezmény mellett, nyolc tartózkodott, ellene egy sem emelt hangot. Fő eszméje szerint minden nemzetnek arra kell törekednie, hogy ezen nyilatkozatot szem előtt tartva a társadalom minden tagjának biztosítsák a benne foglalt jogok és szabadságok érvényesülését. 74 A Nyilatkozat bevezetőből és harminc cikkből áll, amelyek az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat tartalmazzák. Első cikkei leírják, hogy mindenkinek joga van az élethez, minden ember egyenlő jogokkal születik, melyek fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy más véleményre, vagy más körülményre való tekintet nélkül mindenkit

megilletnek, vagyis magába foglalja a diszkrimináció tilalmát,

illetve

megfogalmazza a szolgaság és rabszolgaság, a kínvallatás és embertelen bánásmód tilalmát is. A szociális jogok tekintetében a 22. cikk fogalmazza meg, hogy a társadalom tagjaként mindenkinek joga van a szociális biztonsághoz, a 25. cikk szerint pedig mindenkinek joga van jólétének és egészségének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, amelyhez hozzá tartozik az élelem, a ruházat, a lakás, az orvosi ellátás és a szociális szolgáltatások biztosítása, valamint munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség, és egyéb, a személytől független körülmény bekövetkezte esetén is ellátás illeti meg a polgárokat, amennyiben nincsenek megélhetési eszközeik. Különleges gondoskodásra, különböző támogatásokra jogosító állapotnak számít az anyaság, illetve a gyermekkor is. Ezen szociális jogokon túlmenően kimondja, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, mindenki megkülönböztetés nélkül jogosult a törvény védelmére, illetve jogosult az alapvető jogokat sértő eljárások ellen jogorvoslatért folyamodni, továbbá ügyeiben független és pártatlan bíróság méltányos döntésére. Minden vádlottnak joga van az ártatlanság vélelméhez, amíg bűnösségét meg nem állapítják. Senkit sem szabad olyan cselekményért elítélni, amely az elkövetés időpontjában hatályos jog szerint nem volt büntetendő. A nyilatkozat biztosítja a

74

www.menszt.hu (Letöltés ideje: 2012. október 11.)

44

személyes adatok és a tulajdon védelmét, a szabad mozgás lehetőségét, a családalapítás szabadságát, a más országok területén való menedék keresését üldöztetés esetén. 75

7.2. Az Európai Szociális Karta

Az Európa Tanács által 1961. október 18-án, Torinóban megalkotott Európai Szociális Karta 1965. február 26-án lépett hatályba, majd figyelembe véve a megfogalmazása óta bekövetkezett szociális változásokat, felülvizsgálata után az 1996. május 3-án kihirdetett

76

módosított Karta 1999-ben lépett hatályba. Szintén ez év augusztus 7-ére datálható magyarországi ratifikációja, kihirdetésérő az 1999. évi C. törvény rendelkezett,

77

amely a

hivatalos magyar fordítást is tartalmazza. Az Európai Szociális Kartát és a hozzá legszorosabban kapcsolódó további dokumentumokat Karta-csomagnak nevezzük, melynek alkotóelemei maga a Karta, a Karta kiegészítő jegyzőkönyve, módosító jegyzőkönyve, a kollektív panaszrendszer biztosításáról szóló kiegészítő jegyzőkönyv, valamint a módosított Európai Szociális Karta.

78

A jelenleg

hatályos, módosított Karta preambulumból és hat részből tevődik össze. Preambuluma kimondja, hogy az aláíró kormányoknak vállalniuk kell az emberi jogok és alapvető szabadságjogok fenntartását és további megvalósítását az ezen jogok védelméről szóló 1950. november 4-én, Rómában aláírt egyezmény alapján, ugyanis ez leírja, hogy az Európa Tanács tagállamai elfogadták, hogy biztosítják lakosságuk számára az itt rögzített állampolgári, politikai és szabadságjogokat, hogy javítsák életszínvonalukat és szociális jólétüket. Első részében a Karta kötelezi az aláíró államokat, hogy hazájukban olyan feltételek megteremtésére törekedjenek, amelyek biztosítják annak lehetőségét, hogy polgárai megfelelő munkakörülmények és feltételek biztosítása mellett munkához jussanak, és ezáltal biztosított legyen számukra és családjaik számára a tisztességes megélhetés az egyenlő bánásmód elvének érvényesülése mellett. Általánosnak minősülő szabályokkal is találkozhatunk ebben a részben, azaz általánosságban kerül megfogalmazásra például az, hogy az idős személyeket védelemben kell részesíteni, viszont ennél mélyrehatóbb szabályozás nem került megfogalmazásra. A Karta szintén kimondja, hogy a rászorulóknak joguk van szociális és 75

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata COUNCIL OF EUROPE (2007): A szociális Karta dióhéjban 77 www.mobilitas.hu (Letöltés ideje: 2012. október 11.) 78 KÖNCZEI, GYÖRGY (1998): Mi is az Európai Szociális Karta?, Fundamentum, 1998. 3. sz., Budapest 76

45

orvosi segítséghez, a fogyatékosoknak a társadalomba való integrálódáshoz, a közösség életében való részvételhez, és minden polgárnak joga van a rendszeres jóléti szolgáltatásokból való részesedéshez. A dolgozók és rászorulók mellett a Karta rendelkezik a család, az anyák és a gyermekek védelméről is, ugyanis kimondja, hogy a család a társadalom alapvető egysége, így joga van a megfelelő szociális, gazdasági és jogi védelemhez is. A második rész harmincegy cikket tartalmaz a munkajog és a szociális jog területeit felölelve, immár konkrét szabályozás mellett. A munkajog vonatkozásában a Karta többek között megfogalmazza a munkához való jog, az igazságos munkafeltételekhez, a biztonságos és egészséges munkakörülményekhez való jog, a kollektív alkuhoz való jog kötelező érvényesítését, a méltányos díjazás biztosítását, a szervezkedési szabadság érvényesülését, a dolgozó nők védelmét anyaság esetén. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatához hasonlóan a szabályozás fontos részét képzi az egyenlő elbánás elvének biztosítása is. A szociális biztonság témájában hasonlóan széleskörű a szabályozás, a Karta többek között rendelkezik az egészség védelméhez való jogról, a társadalombiztosításhoz való jogról, a szociális jóléti szolgáltatásokból való részesülés jogáról, a család jogáról a szociális, jogai és gazdasági védelemhez, a szegénység és a szociális kirekesztés elleni védelemhez való jogról, valamint a lakhatáshoz való jogról. A Karta 7. cikke tartalmazza a gyermekek és fiatalok védelemhez való jogának szabályait, melyek kimondják, hogy a munkavállalás életkori határa nem lehet alacsonyabb a tizenöt éves kornál, kivéve azon jogszabályban meghatározott, könnyű munkák esetében, amelyek nem károsítják egészségüket, erkölcsüket és iskoláztatásukat. A nem ebbe a kategóriába eső foglalkozások tekintetében tizennyolc év a minimum korhatár, az ennél fiatalabb munkavállalóknál már szükséges a munkaidő megfelelő szintű csökkentése, és minimum négy hét fizetett szabadság és rendszeres orvosi ellenőrzés biztosítása. A korhatár alatti munkavállalók éjszakai munkában történő foglalkoztatását a Karta tiltja. A szociális és egészségügyi segítséghez való jogról a 13. cikk tartalmaz rendelkezéseket, melyek szerint biztosítani kell minden olyan személy számára a megfelelő támogatást, aki nem rendelkezik megfelelő erőforrásokkal, vagyis betegség esetén meg kell, hogy kapja a kellő ellátást, és biztosítani kell számára, hogy állapota miatt ne szenvedjenek csorbát egyéb jogai. Ezen kívül állami vagy magánszolgáltatások keretében tanácsadást és személyes segítséget kell számukra biztosítani. A II. rész 15. cikke szabályozza fogyatékossággal élő személyek jogát a függetlenséghez, a társadalmi beilleszkedéshez és a közösség életében való részvételhez, miszerint ezen jog biztosítása érdekében a ratifikáló államok vállalják a szükséges 46

intézkedések megtételét aziránt, hogy a fogyatékkal élő személyek is részesüljenek pályaválasztási tanácsadásban, oktatásban, illetve szakmai képzésben. A munkáltatókat arra kell ösztönözni, hogy fogyatékossággal élő személyeket is alkalmazzanak, a munkavégzés feltételeit próbálják meg hozzájuk igazítani, vagy hozzanak létre a fogyatékosság szintjének megfelelő védett foglalkoztatást. Szükséges ezen személyek teljes társadalmi integrációja, amelynek eléréséhez le kell küzdeni a kommunikációs és a mozgási akadályokat, lehetővé kell tenni a közlekedéshez, a lakáshoz, a kulturális tevékenységhez való hozzájutásukat. A gyermekek és fiatalok szociális, jogi és gazdasági védelemhez való jogáról a 17. cikk szól, melynek értelmében a felek vállalják, hogy biztosítják részükre, hogy megkapják a nekik járó gondozást, segítséget, iskoláztatást és képzést, továbbá gondoskodnak olyan intézmények létesítéséről és fenntartásáról, amelyek megfelelnek ennek a célnak. A gyermekeket és a fiatalokat az elhanyagolással, az erőszakkal és a kizsákmányolással szemben védelmezni kell, és az állam köteles védelmet nyújtani azon gyermekek számára, akik ideiglenesen vagy véglegesen nélkülözik családjuk támogatását. A Karta azt is kimondja, hogy biztosítani kell a gyermekek számára az ingyenes elemi és középfokú iskoláztatást, valamint azt, hogy rendszeresen járjanak is iskolába. A 23. cikk az idősek szociális védelemhez való jogáról szól. Annak érdekében, hogy ezen joguk hatékonyan érvényesüljön, akár az állami és a magánszervek együttműködése keretében lehetővé kell tenni az idősek számára, hogy a lehető leghosszabb ideig a társadalom teljes értékű tagjai maradjanak, továbbá biztosítani kell, hogy szabadon megválaszthassák életformájukat, és hogy megszokott környezetükben független életet éljenek. Ehhez szükséges az egészségi állapotuknak megfelelő lakáskörülmények biztosítása, megfelelő segítség nyújtása, egészségügyi ellátás és az állapotuk által megkívánt szolgáltatások nyújtása. A Karta III. része a kötelezettségvállalásokat, IV. része a vállalt kötelezettségek ellenőrzésének rendjét írja le, az V. magába foglalja a diszkrimináció tilalmát, az ideiglenes eltérések esetleges lehetőségeit, a korlátozásokat, a Karta, az országokon belüli jog és a nemzetközi szerződések viszonyát, valamint a módosításokat. Végül a VI. rész szabályozza az aláírást, a ratifikációt, a hatályba lépést, a területi alkalmazást, a felmondást, a függeléket és a jegyzékeket. 79

79

Európai Szociális Karta

47

8. Szociálpolitika az Európai Unióban A közösségi szociálpolitika elemzését azzal a megállapítással szükséges kezdeni, miszerint az európai integráció alapításakor, habár felmerült, végül elvetették az egységes szociálpolitika

megteremtésének

gondolatát

az

1957-ben

aláírt

Római

Szerződés

megkötésekor az ellátásokra vonatkozó, lényegesen eltérő szabályozási elképzelések miatt. Alapításkori szövegében nagyon kevés szociális jogi rendelkezést találunk, mindössze annyiban tartották fontosnak az élet- és munkakörülményekről való foglalkozást, amennyiben azok hozzájárultak a gazdasági integráció előmozdításához, ugyanis tiszteletben tartották azt az álláspontot, miszerint a szociális jog a tagállamok hatáskörébe tartozó, belső jogi kérdés. 80 Ezt figyelembe véve a törvénykezés hosszú ideig mindössze arra terjedt ki, hogy a nemzeti rendszerekben miként érvényesüljenek az alapszerződés elvei.

8.1. Szociális jogok az Európai Unió szerződéseiben A tagállamok között lévő markáns politikai és intézményi különbségek ellenére a szociális védelem rendszere ugyanazokkal a kihívásokkal szembesült, így egy idő után természetesen elengedhetetlenné vált az együttműködés esősítése a szociálpolitikában is,

81

azonban a tagállamokban sohasem valósulhatott meg az ellátórendszer egészére kiterjedő jogharmonizáció, helyette csupán azok koordinációjára került sor. Később az Európai Bizottság a szociálpolitika fontosságát felismerve egyre jobban hangoztatta ezen jogok jelentőségét, illetve azt, hogy a gazdasági és a szociális kérdéseket egymással összefüggésben, nem pedig elkülönítve kell kezelni. Az 1960-as években lehetőség nyílt rá, hogy az EGK egy kedvezményezőbb szociálpolitikai stratégiára térjen át a romló gazdasági feltételek, továbbá a fogyatékossággal élők, a pályakezdők, a nők és a bevándorlók rossz munkaerő-piaci helyzetének hatására, valamint további problémát jelentett a munkahelyi biztonság- és egészségvédelem alacsony színvonala és a rendkívül rossz munkakörülmények is. A változások bekövetkeztéig azonban az 1972-es Párizsi Csúcstalálkozóig kellett várni, ekkor ugyanis kijelentették, hogy a szociálpolitikának ugyanakkora jelentőséget szükséges tulajdonítani, mint a gazdasági- és pénzügyi unió elérésének, ezért egy közös akcióprogram kidolgozására van szükség. Az első Szociális Akcióprogramot 1974-ben 80

GYULAVÁRI, TAMÁS (2003): Az EU szociálpolitikája: Érdekek kereszttüzében, Jura, 2003/1., Budapest FRIGYESI, VERONIKA; KAPOLYI, LÁSZLÓ (2005): Szociálpolitika az Európai Unióban, Közgazdasági Szemle, 2005. március, 289-305., Budapest 81

48

indították, amely lehetővé tette a Római Szerződés rendelkezésein túlmenő szociális jogalkotás megvalósítását. Ebben az időben kezdett kibontakozni az egyenlő munkáért egyenlő bér elve is. Általánosságban elmondható, hogy az 1970-es években nagy lendületet vett a szociális jogharmonizáció, amely viszont az 1980-as években visszaesett, és 1986-ban, az Egységes Európai Okmány elfogadásával sem sikerült megváltoztatni a Római Szerződés felfogását. Ezzel ellentétben az 1990-es években a szociális jogok ismételten nagyobb hangsúlyt élvezhettek, ugyanis ekkor született meg a Közösség szociális rendelkezéseinek a túlnyomó része.

82

Ennek oka véleményem szerint abban keresendő, hogy ezen években a szociális

kiadások céljaira elkülönített erőforrásokról elmondható, hogy gyorsabban növekedtek, mint a ráfordítások, ami által lehetőség nyílt megfelelő tartalékok képzésére a lakosság idősödésével kapcsolatos jövőbeli finanszírozásra. A nyugdíjak és az egészségügy szociális kiadásai az összes kiadás csaknem kétharmadát tették ki ebben az időszakban. Az egészségügyi kiadásokon belül az időskorúaknak juttatott erőforrások mértéke szintén magas volt, ráadásul a nyugdíjas korú lakosság száma az 1990-es évektől folyamatosan emelkedik. A jövőben a biztos nyugdíjak és nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát szolgáló feltételek megteremtése a lakosság elöregedése következtében a szociálpolitika egyik legfontosabb kérdésévé vált, ugyanis előreláthatóan 1990 és 2015 között a 65 éven felüliek száma 40 százalékkal fog emelkedni, ezzel ellenben az aktív korúak száma csupán kismértékben fog gyarapodni. 83 A Római Szerződés átfogó módosításra 1991. decemberében, Maastrichtban, az Európai Unióról szóló szerződés elfogadásával került sor, amely a szociálpolitikára vonatkozó rendelkezéseket is érintette. Ez azonban nem minősíthető sikeresnek, mivel a brit kormány képviselői szembeszálltak minden, a szociálpolitikát érintő változtatással, így a többi tizenegy állam kénytelen volt erről külön dokumentumban rendelkezni, így a szerződés alig érintette a Római Szerződés szociálpolitikára vonatkozó, immáron harmincöt éves szabályait. Az 1997-ben létrehozott Amszterdami Szerződés is csupán olyan rendelkezésekkel egészítette ki a Római Szerződést, amelyeknek már létezett bevett gyakorlata, illetve az esetjogban kialakult álláspontok kerültek benne megfogalmazásra. Viszont pozitívum, hogy a minél magasabb szintű foglalkoztatás a Közösség elsődleges céljai közé került. Mivel az Európai Unió szociális jogokkal kapcsolatos politikáját rendkívül sok kritika érte, valamint a tagállamok ellenállása miatt kénytelen volt a Közösség olyan megoldást keresni, amely nem terjeszti ki az Unió kompetenciáját az emberi jogok védelmére, és nem 82 83

GYULAVÁRI, TAMÁS (2003): Az EU szociálpolitikája: Érdekek kereszttüzében FRIGYESI, VERONIKA; KAPOLYI, LÁSZLÓ (2005): Szociálpolitika az Európai Unióban

49

zavarja meg a kialakult politikai, jogi és alkotmányos kereteket.

84

A tagállamok

együttműködése a szociálpolitika területén 2000. márciusában és decemberében, az Európai Tanács lisszaboni és nizzai ülésén kapott újra hangsúlyt, ugyanis ezeken az üléseken deklarálták az európai szociális modell korszerűsítésének szükségességét, melynek fő célja a szociális védelem szerepének erősítése volt. Ennek alapján a szociális védelem négy cél megvalósítását szolgálja: a társadalmi összetartozás ösztönzését, a megfelelő jövedelmek biztosítását, a nyugdíjrendszer tartós működtethetőségét, illetve a magas minőségű és fenntartható egészségügy feltételeinek biztosítását. 85 A Kölni Csúcs során kijelentették, hogy az alapvető jogokat egyetlen egyezményben kell rögzíteni, hogy a polgárok jogai érthetőbbé és megfoghatóbbá váljanak. Ezen nyilatkozat volt az Európai Unió Alapvető Jogok Kartája, amely egyben válaszként is szolgált a fentebb felsorolt kritikákra. A Karta célja nem egy új szöveg létrehozása volt, hanem a korábban deklarált jogok egységes szerkezetbe foglalása és hangsúlyosabbá tétele. A Kartát az Európai Tanács 2000. decemberében nizzai ülésén hirdette ki.

86

Rendelkezései többek között az emberi méltóság védelméről, az élethez való jogról, az

embertelen

bánásmód,

a

rabszolgaság

tilalmáról

szólnak,

valamint

az

alapvető

szabadságjogokat írják le, mint például szabadsághoz és biztonsághoz való jogot, a magán- és a családi élet tiszteletben tartását, a személyes adatok védelmét, illetve külön cím alatt rendelkezik az egyenlőség biztosításáról. 87 A Nizzai Csúcs után egy évvel, 2001. december 16-án a belgiumi Laekenben ülésezett az Európai Tanács, ahol elfogadta az Európai Unió jövőjéről szóló nyilatkozatot. Az úgynevezett Laekeni Nyilatkozat vizsgálta az európai unió fejlődésének addig elért eredményeit, kijelölte a főbb kihívásokat és a szükséges reformokat, valamit megalkotta az Európa jövőjével foglalkozó Európai Konventet. A konvent egy 105 tagú tanácsokozó testület, amely azért jött létre, hogy kidolgozza az Unió alkotmányát, amely létrehozásáról az addigi tagállamok 2004. októberében, Rómában döntöttek. Az úgynevezett Alkotmányos Szerződés négy részre bontva tartalmazta az Európai Uniót meghatározó rendelkezéseket, a szervezet célkitűzéseit, hatásköreit, döntéshozatali eljárásait, intézményeit; az Alapjogi Kartát; az uniós politikákat és tevékenységeket; végül az alkotmánymódosítás lehetséges módozatait mutatja be.

88

Ezen alkotmányszerződés végül nem lépett érvénybe, mivel

Franciaország és Hollandia állampolgárai 2005-ben elutasították azt egy népszavazás során. 84

GYULAVÁRI, TAMÁS (2003): Az EU szociálpolitikája: Érdekek kereszttüzében FRIGYESI, VERONIKA; KAPOLYI, LÁSZLÓ (2005): Szociálpolitika az Európai Unióban 86 GYULAVÁRI, TAMÁS (2003): Az EU szociálpolitikája: Érdekek kereszttüzében 87 Az Európai Unió Alapjogi Chartája 88 GERENCSÉR, JUDIT (2005): Az Európai Alkotmány – Miért van szükség az Európai Alkotmányra, Tudományos és Műszaki Tájékoztatás – Könyvtár- és Információtudományi szakfolyóirat, 52. évfolyam 6. szám 85

50

Ezután az EU állam- és kormányfői 2005. júniusi csúcstalálkozójukon úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják

a

ratifikációs

időszakot

egy úgynevezett

gondolkodási

időszak

beiktatásával. Az EU soros elnöki tisztségét betöltő Németország az Európai Alkotmány újjáélesztését kiemelt feladatként fogta fel, amelynek eredményeképpen megegyezés született az Európai Unió új alapszerződésének, más szóval Reformszerződésének főbb pontjairól, majd a portugál elnökség időszaka során került elfogadásra október 19-én a Lisszaboni Szerződés, melynek aláírására 2007. december 13-án került sor, amely a hat éve folyamatosan tartó belső reformkísérletek végére tett pontot.

89

Az általa bekövetkező változások lehetővé

tették egy, az előzőnél korszerűbb intézményrendszer kialakítását döntéshozatali folyamatok optimalizálását. Módosította a hatályban lévő szerződéseket, viszont fontos megjegyezni, hogy nem lépett azok helyébe. Megfogalmazza az alapértékeket, melyek az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, és az emberi jogok tisztelete. Mint ahogyan már említettem, a britek ellenkezése miatt az Alapjogi Karta nem került bele a szerződés szövegébe, viszont hivatkozik arra, hogy elfogadja azt.

90

A Lisszaboni Szerződés

magasabb szintre emelte a szociális célkitűzéseket, elsődleges fontosságot élvez a minél magasabb szintű foglalkoztatottság előmozdítása. Kimondta, hogy az Uniónak tartózkodnia kell minden olyan magatartástól, amely csökkentené a tagállamok az egészségügy, a szociális szolgáltatások, a rendőrség és a biztonsági erők vagy az állami iskolák működtetésével kapcsolatos szerepét. 91 Összességében elmondható, hogy a szociális védelem az európai társadalmi modell alapvető eleme. Az Európai Unióban általánosan érvényes, hogy a szociálpolitikának az alacsony és a magas gazdasági növekedés időszakában is jelen kell lennie. A szociálpolitikát és a róla szóló szerződéseket érintő reformok a jelenben felmerülő problémák megoldását szolgálják, így segítve a jövőbeli gazdasági növekedés előkészítését. Fogalmát tekintve a szociális védelem az Európai Unió definíciója szerint kollektív transzferrendszerek összessége, amelynek feladata, hogy megvédje a polgárokat a különféle társadalmi kockázatoktól, melyek közé a fogyatékosság, a betegség, az anyaság, az ellátásra szoruló gyermek, a munkanélküliség, az eltartó halála, az időskor, a nyugdíjhoz vagy életkorhoz kapcsolódó függőség, illetve az időskorú, fogyatékos vagy beteg rokonról történő gondoskodás tartozik. A szociális juttatások többsége biztosításhoz vagy rászorultsághoz kötődik, számos juttatás azonban a tagállamokban alanyi jogon jár, mint például a

89

www.eurovonal.hu (Letöltés ideje: 2012. október 12.) EUPOLGÁR – TUDÁSMAG AZ EURÓPAI UNIÓRÓL (2007): Lisszaboni Szerződés 91 EURÓPAI BIZOTTSÁG - KOMMUNIKÁCIÓS FŐIGAZGATÓSÁG (2009): Útmutató a Lisszaboni Szerződéshez 90

51

családtámogatások, amelyek a gyermekek és szüleik életkörülményeinek javítását szolgálják. Az 1994 óta eltelt időszakban az Európai Unióban jelentősen bővültek a család- és gyermektámogatások. A 2000-es évek elejétől a gazdasági növekedés üteme csökkenő tendenciát mutat, így a szociális kiadásokra nehezedő nyomás egyre csak nő. A gazdasági növekedés lassulása a szociális kiadások gyorsabb növekedéséhez vezet, és már ma különböző felmérések eredményei azt mutatják, hogy az Unió lakosságának jelentős hányada szegénynek érzi magát, azaz jövedelme nem éri el az elégséges életszínvonalat biztosító szintet. A társadalmi kirekesztettség elkerülését szolgáló legfontosabb tényezőnek a kiszámítható jövedelmet biztosító, és nem utolsó sorban stabil munkahelyet tartják. 92 Minden felvázolt körülményt

figyelembe véve láthattuk, hogy egy olyan jogi közösség

berendezkedése, mint az Európai Unió, nem lehet sikeres és hatékony a szociális tartalmú emberi jogok biztosítása nélkül. 93

8.2. A szociális biztonság Uniós koordinációja Az Európai Unió tagállamainak szociális biztonsági rendszereire vonatkozó nemzeti szabályozás kialakítása, működtetése, finanszírozása természetesen ezen tagállamok hatáskörébe tartoznak. Ezen rendszerek egymástól nagy mértékben eltérhetnek, és ez bizonyos összehangolás hiányában korlátozná a szabd munkaerő mozgásáról szóló alapszabadság érvényesülését, mivel a nemzeti szociális védelmi rendszerek koordináció nélkül csupán az adott tagállam területére terjedne ki. Más szóval nem volna kedvező, ha a közösségen belül mozgó munkavállalók és családjaik nem jutnának ellátásokhoz, és a már megszerzett jogaikat nem tudnák érvényesíteni egy másik tagállamban. 94 1971. június 14-én ezen jogok biztosítása érekében hozta meg az Európai Tanács 95 a migráns munkavállalók, az önálló vállalkozók és családtagjaik szociális biztonságáról szóló 1408/71 EGK rendeletet, valamint ennek végrehajtása érdekében egy évvel később az 574/72 EGK rendeletet, melyek olyan

közösségi

jogszabálynak

minősülnek,

melyek

minden

tagállamban

jogilag

kikényszeríthetőek, és teljes egészükben közvetlenül alkalmazandóak.

92

FRIGYESI, VERONIKA; KAPOLYI, LÁSZLÓ (2005): Szociálpolitika az Európai Unióban GYULAVÁRI, TAMÁS (2003): Az EU szociálpolitikája: Érdekek kereszttüzében 94 LENGYEL, BALÁZS; GELLÉRNÉ LUKÁCS, ÉVA; RÉZMŰVES, JUDIT (2003): Az Európai Unió polgárainak szociális biztonsága 95 MENYHÁRT, SZABOLCS (2008): Változó koordinációs szabályok a társadalombiztosításban, különös tekintettel a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet általános szabályaira és a nyugellátásokra, Adóvilág, XII. évfolyam 3. szám, Budapest 93

52

Ezen rendeletek olyan koordinációs eszközöket alkottak, melyekkel kapcsolat teremthető a tagállamok szociális biztonsági rendszerei között a jogosultságok megállapítása és az ellátások más tagállamban történő biztosítása érdekében. A tagállamok gazdasági, társadalmi különbözősége, rendszereik szervezeti, finanszírozási, igazgatási sajátosságai miatt szükséges egymáshoz közelíteni a különböző ellátások tartamát és szintjét. A koordináció azt is segíti, hogy a védelmi rendszerek a lehető legjobb irányba fejlődjenek, ugyanis a rendszerek közti különbségek befolyásolhatják a tagállamok közti migráció irányát.

96

Azonban szükséges figyelembe venni, hogy a két rendeletet 1971-ben és 1972-ben hozták létre, vagyis abban az időben, amikor a Közösség mindössze hat alapító tagból állt, így a megoldandó koordinációs feladat csupán töredéke volt a mainak. Mivel az elmúlt évtizedek alatt az Unió lakossága megközelítőleg 490 millió főre nőtt, az Európai Bizottság felismerte az akkoriban hatályos szabályok elavultságát, hozzálátott egy új koordinációs rendelet megalkotásához. 2004. április 29-én megállapodás született az Európai Tanács és az Európai Parlament között, és kihirdetésre került a szociális biztonsági rendszerek koordinációjáról szóló 883/2004 EK rendelet, valamint a végrehajtásáról szóló 987/2009 EK rendelet.

97

A koordinációs rendelet megalkotásának célja az volt, hogy a

lakóhelyükről más tagállamba települő és munkát végző személyek és családtagjaik szabad mozgását elősegítse, mára viszont az vált a jellemzővé, hogy a magasan képzett, általában rövid időtartamra munkát vállaló személyek szabad mozgását biztosítsa. Céljai közé sorolandó annak a kockázatnak a kizárása is, hogy valamely személy ne részesüljön valamilyen ellátásban, illetve az ellátórendszerek közti átfedés kiküszöbölésére is figyelmet szentelt, 98 így mind a pozitív, mind a negatív összeütközés lehetősége megszűnt. 99 A rendelet legfőbb, konkrét céljait általános rendelkezései tartalmazzák, más szóval megfogalmazzák a négy koordinációs alapelvet. Ezek közül az első az egyenlő elbánás elve, amely szerint az Európai Unió bármely tagállamában munkát vállaló uniós polgár az adott tagállam állampolgáraival azonos ellátásban kell, hogy részesüljön, vagyis jelen cikk az állampolgárságon alapuló diszkrimináció tilalmát foglalja magába. A második főszabály, hogy kizárólag egy tagállam jogrendszere vonatkozhat a rendelet hatálya alá tartozó személyekre, vagyis a munkavégzés helye szerinti tagállam jogrendjét kell alkalmazni a munkavállaló lakóhelyétől függetlenül. A szerezett jogok megtartásáról szóló alapelv azt 96

LENGYEL, BALÁZS; GELLÉRNÉ LUKÁCS, ÉVA; RÉZMŰVES, JUDIT (2003): Az Európai Unió polgárainak szociális biztonsága MENYHÁRT, SZABOLCS (2008): Változó koordinációs szabályok a társadalombiztosításban, különös tekintettel a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet általános szabályaira és a nyugellátásokra 98 LENGYEL, BALÁZS; GELLÉRNÉ LUKÁCS, ÉVA; RÉZMŰVES, JUDIT (2003): Az Európai Unió polgárainak szociális biztonsága 99 MENYHÁRT, SZABOLCS (2008): Változó koordinációs szabályok a társadalombiztosításban, különös tekintettel a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet általános szabályaira és a nyugellátásokra 97

53

biztosítja, hogy a rendelet hatálya alá tartozó személyek szociális biztonsági jogai ne sérüljenek a tagállamok közötti mozgás során. A cikk értelmében bármely tagállam jogszabályai alapján szerzett ellátásra való jogosultság nem csökkenthető, nem módosítható, nem függeszthető fel, nem vonható vissza azért, mert a jogosult másik tagállamban tartózkodik, vagyis ezáltal lehetővé válik az ellátások más tagállamba való exportálása. A negyedik alapelv biztosítja a jogosultsági idők összeszámítását, vagyis azt, hogy a munkavállaló különböző tagállamokban munkaviszonyban töltött évei összeadódjanak. A rendelet a következőkben leírja azokat a szabályokat, amelyek alapján meghatározható, hogy mely tagország jogszabályait kell a szociális biztonsági rendszer keretébe tartozó juttatások vonatkozásában alkalmazni az Unión belül mozgó munkavállalóra és egyéni vállalkozóra. A főszabály szerint a munkavállaló egyedül annak az országnak a rendszeréhez tartozik, amelyben munkát végez, vagyis a biztosítás a munkahely szerinti országban történik. Azonban ezen szabályok csak abban az esetben alkalmazhatóak, ha a speciális esetekre vonatkozó cikkek másként nem rendelkeznek. Eltérő szabályok vonatkoznak a kiküldetésre, a két vagy több tagországban történő foglalkoztatásra, a szállítási vállalatokra, repülő személyzetére, a kirendeltségre, az állandó képviseletre, illetve a tengerészekre, a diplomáciai missziók és konzuli hivatalok által foglalkoztatottakra. A rendelet személyi hatályáról megállapítható, hogy rendkívül széles annak ellenére, hogy kezdetben kizárólag a foglalkoztatottakra vonatkozott. Mára valamennyi uniós polgárra kiterjed, aki munkavállalóként, önálló vállalkozóként, közszolgálati jogviszony keretében munkát végez vagy végzett, ezek családtagjaira, az Európai Unió területén élő menekültekre, hontalanokra és családtagjaira, valamint diákokra és családtagjaikra. Ebből az következik, hogy nem tartozik a rendelet hatálya alá néhány csoport, pontosabban azok a személyek, akik nem foglalkoztatottak vagy önálló vállalkozók, illetve ezek hozzátartozói, továbbá a fogyatékkal élő személyek, akik képtelenek kereső tevékenységet végezni, végül a harmadik, nem Európai Uniós tagállam állampolgárai. A rendelet tárgyi hatálya az általa megjelölt pénzbeli és természetbeni szociális biztonsági ellátásokra terjed ki, vagyis a betegségi ellátásokra, az anyasági juttatásokra, a rokkantsági ellátásokra, az öregségi ellátásokra, a hátramaradottak ellátásaira, a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések eseté járó ellátásokra, a haláleseti ellátásokra, a munkanélküli ellátásokra és a családi ellátásokra terjed ki. A felsorolt ellátásokból világosan kitűnik, hogy a rendelet elsődleges célja a gazdaságilag aktív, kereső tevékenységet végző, illetve

végzett

uniós

polgárok

és

családtagjaik

54

szociális

biztonsági

ellátásainak

összehangolása, vagyis a koordináció a társadalombiztosítási járulékokból vagy adókból finanszírozott, és ebből eredő jogosultságon alapuló ellátásokat koordinálja. A koordinációs rendelet területi hatálya nemcsak az Európai Unió tagállamaira, hanem az Európai Gazdasági Térség területére, vagyis Izlandra, Norvégiára és Liechtensteinre is kiterjed, illetve Svájcra is alkalmazandó egy kétoldalú megállapodás alapján. Ha egy uniós tagállamban működő cég harmadik országban fejti ki tevékenységét, akkor a rendelet hatálya erre a területre is kiterjed. 100

100

LENGYEL, BALÁZS; GELLÉRNÉ LUKÁCS, ÉVA; RÉZMŰVES, JUDIT (2003): Az Európai Unió polgárainak szociális biztonsága

55

9. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 102. számú Egyezménye 1952. június 28-án elfogadásra került az International Labour Organisation, azaz a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgatótanácsa által összehívott Általános Konferenciája révén rendszeresített társadalombiztosítási javaslatokat tartalmazó dokumentuma, amely a Társadalombiztosítás minimális normáiról szóló 1952. évi Egyezmény, más szóval a 102. számú Egyezmény nevet kapta. 101 Tartalmát tekintve a szociális biztonság minimum standardjait tartalmazza, meghatározza azt a kilenc kockázatot, amelyeket az aláíró tagállamok szociális biztonsági rendszereinek le kell fedniük. Az Egyezmény természetben nyújtott, jövedelemhelyettesítő és jövedelemkiegészítő ellátásokról rendelkezik. A jövedelemhelyettesítő ellátások olyan helyzetekben

nyújtanak

fedezetet,

amelyekben a

védett

személy

jövedelemszerző

tevékenysége valamilyen okból kifolyólag megszakad, például betegség, munkanélküliség vagy rokkantság esetén. A jövedelemkiegészítő ellátások a kivételes vagy rendkívüli költségek fedezésére szolgálnak, azaz az egészségügyi ellátással, az orvosi kezeléssel vagy a gyermekneveléssel kapcsolatos, megnövekedett kiadások fedezetét szolgálják. Ennek megfelelően fő részeit képzik az általános rendelkezések, az orvosi ellátás, a táppénz, a munkanélküli és az időskori ellátás, a munkabalesetek esetén járó ellátás, a családi, anyasági, rokkantsági ellátás, a túlélő családtagoknak járó ellátás, a rendszeresen folyósított összegek kiszámítása, a nem lakóhelyük szerinti ország állampolgárainak egyenlő elbírálása, valamint a közös, vegyes és záró rendelkezések. A fentebb említettekből látszik, hogy az Egyezmény a kockázatok legtágabb lefedésére törekedett, ugyanakkor néhány eleme mára már idejét múlta, míg napjaink legújabb kockázatai nem lelhetők fel benne. 102

9.1. Általános rendelkezések Az általános rendelkezések mondják ki, hogy a ratifikáló tagállamok kötelesek eleget tenni a benne meghatározottaknak, valamint legalább három rész teljesítését vállalniuk kell az orvosi ellátások, a táppénz, a munkanélküli ellátás, az időskorúak ellátása, a munkabalesetek esetén járó ellátás, a családi, az ellátás, a rokkantsági ellátás, a túlélő családtagoknak járó ellátás közül, melyekből egy résznek kötelezően a munkanélküli ellátásnak, az időskori 101 102

102. sz. ILO Egyezmény a társadalombiztosítás minimális normáiról LENGYEL, BALÁZS; GELLÉRNÉ LUKÁCS, ÉVA; RÉZMŰVES, JUDIT (2003): Az Európai Unió polgárainak szociális biztonsága

56

ellátásnak, a munkabalesetek esetén járó ellátásnak, a rokkantsági ellátásnak, vagy a túlélő családtagok ellátásának kell lennie. Továbbá kötelező a rendszeresen folyósított összegek kiszámítása, a nem lakóhelyük szerinti ország állampolgárainak egyenlő elbírálása, valamint a közös és a vegyes rendelkezések ratifikálása.

103

A lehetőség ennek az úgynevezett

minimumcsomagnak az összeállítására a különböző országok szociális biztonsági rendszerük különbözésére való tekintettel magyarázható, valamint a társadalmi berendezkedésükkel, gazdasági helyzetükkel és teherbíró képességükkel. 104 A kötelező részeken kívül azonban enyhítő szabályokat is tartalmaz az egyezmény, melyek szerint a gazdaságilag és egészségügyileg nem elégséges mértékben fejlett országok nyilatkozhatnak arról, hogy élnek-e az átmeneti kivéltelek igénybevételének lehetőségével.

9.2. Orvosi ellátás

Az egyezmény második fejezetének hat cikkelye rendelkezik az orvosi ellátásokról, amely kimondja, hogy minden megbetegedés, valamint a terhesség, a szülés és ezek következményei biztosítási eseménynek tekintendőek. A ratifikáló állam e fejezet rendelkezéseinek megfelelően gyógyító és megelőző ellátások nyújtásáról kell, hogy gondoskodjon, amely a magyarországi szabályozással általánosságban véve összeegyeztethető elvárás. Ezen fejezet 9. cikke írja le a védett személyek kijelölési körének választható módjait, amelyek alapvetően a munkavállalók, a gazdaságilag aktív népesség, illetve a teljes lakosság viszonylatában értendőek. A következő cikk az ellátások minimális tartalmát szabályozzák a betegségek, valamint a terhesség és a szülés vonatkozásában. Ezek általános jellegéből adódóan jog keletkezik alap, járóbeteg és fekvőbeteg szakellátásra, illetve az ellátásokhoz szükséges alapvető gyógyszerekre. Az egyezmény külön említi a kórházi kezelést, azonban ez a magyar jog tekintetében beletartozik a fekvőbeteg ellátás körébe. Az egyezmény a jogosultat vagy eltartóját az ellátás költségeihez való hozzájárulásra kötelezi, ennek azonban egy tágan értelmezhető korlátot is szab azzal, hogy a túlzott mérték elkerülését írja elő. Ennek a rendelkezésnek azért nehéz az értelmezése, mert nyilvánvalóan különbözik az állam, a beteg és az ILO felfogásában értelmezett túlzott teher fogalma. A 10. cikk harmadik bekezdése rögzíti szolgáltatások nyújtásának célját, vagyis az egészség és a munkaképesség megőrzését és helyreállítását, valamint annak biztosítását, hogy 103 104

102. sz. ILO Egyezmény a társadalombiztosítás minimális normáiról BENCZE, LÁSZLÓ TAMÁS: Ratifikációs vizsgálat (Háttértanulmány), www.szmm.gov.hu (Letöltés ideje: 2012. október 6.)

57

a jogosult személy önmagáról gondoskodni képes legyen. Ez a pont írja le az egyezmény legfontosabb alapelvét, vagyis azt, hogy az állam fő feladata, hogy a jogosult átmeneti nehézségét kezelve lehetőséget adjon számára, hogy a társadalom aktív tagja legyen hosszútávú eltartott helyett. A cikk utolsó bekezdése felszólítja az ellátást nyújtó szerveket és az illetékes kormányzati hatóságokat, hogy tegyenek intézkedéseket annak érdekében, hogy a betegek az egészségügyi ellátásokat az államilag működtetett ellátórendszer keretében vegyék igénybe. Ez azzal magyarázható, hogy a fenntartott rendszer finanszírozási egyensúlya csak akkor tartható fenn hatékonyan, ha a források és a kiadások egyensúlyban vannak egymással, ami akkor érhető el, hogyha a rászorultak valóban rajtuk keresztül veszik igénybe a szolgáltatásokat. Az ellátások időtartamát a fejezet utolsó cikke tartalmazza, miszerint a biztosítás teljes időtartama alatt nyújtani kell a szolgáltatásokat, azzal a megszorítással, hogy ez betegség esetén huszonhat hétre korlátozható, de az ellátást a táppénz folyósításának időtartama alatt nem lehet felfüggeszteni, illetve ahol az ellátás jellegéből adódik, ott a nemzeti szabályozásban a huszonhat hetet meghaladóan is biztosítani kell az ellátás nyújtását, valamint az ellátások időtartama minden esetben tizenhárom hétre korlátozható az átmeneti kivételek igénybevételéről nyilatkozatot tett államok esetében. A fejezetről összességében elmondható, hogy a magyar szabályozás megfelel a benne leírtaknak, a ratifikációnak akadálya nincs, ugyanis a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról szóló 1997. évi LXXX. törvény és a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény rendelkezései eleget tesznek az egyezményben szereplő elvárásoknak. 105

9.3. Táppénz Az Egyezmény táppénzről szóló, pénzbeli ellátásokat elsőként szabályozó fejezete szintén hat cikkelyt tartalmaz. Az első azt az általános követelményt rögzíti, miszerint betegségi táppénzt kell biztosítani a jogosultak számára a ratifikáló tagállamoknak, amely elvárásnak a magyar jogszabályok szintén megfelelnek. Biztosítási eseménynek a keresetkiesést eredményező, betegség következtében kialakult munkaképtelenség tekintendő. A védett személyek kijelölése a már említett módszer szerint, a munkavállalók, a gazdaságilag aktív népesség, illetve a teljes népesség viszonylatában zajlik. Az Egyezmény az 105

UO.

58

ellátások kiszámításának lehetséges módjait is meghatározza, azaz a munkavállalók esetén a 65. cikk keresethez mért ellátások számítási módja, a gazdaságilag aktív népesség esetében a 66. cikk átalány megállapításának szabályai, valamint a teljes lakosság tekintetében az általános rendszert meghatározó 67. cikk az irányadó. Ennek oka, hogy az Egyezmény figyelembe veszi a különböző államok különböző szociális rendszereit, ami miatt szükséges a többféle számítási mód közüli választás lehetősége. A szabályozás szerint szintén a biztosítási esemény fennállásának egész időtartama alatt nyújtandó a támogatás, azzal a megszorítással, hogy betegség esetén huszonhat hétre korlátozható, amely esetben a keresetkiesés első három napjára nem jár ellátás. A cikk további részében a speciális szabályok kerülnek rendezésre. Általánosságban megállapítható, hogy a fejezet ratifikációjához a magyar jogban jogszabály módosításokra lenne szükség, amelyekre valószínűleg nem fog sor kerülni. Mindenképpen problémát jelent az összhanggal kapcsolatban az, hogy a magyar szabályozás a jogosultsági időszak hosszához köti a táppénz folyósítási időszakának hosszát. A magyar szabályozás szerint a táppénz mértékét az előző év átlagkeresete alapján kell kiszámítani, és ez a számítási mód csak egy bizonyos szükségszerű korrekcióval felel meg az Egyezményben leírtaknak, a táppénz mértékét nem elég csupán az alapjául szolgáló keresettel összevetni, hanem egybe kell vetni az adott évi átlagkeresettel ahhoz, hogy az előírtaknak megfelelő, releváns adatot kapjunk. Másik fontos szempont, hogy az átlagkereset és az ellátások kiszámítása ugyanarra az időszakra kell, hogy essen, nem a naptári napi számítást kell alkalmazni, amely a magyar jog logikájából következne, hanem a naptári hónapokra kell megadni a táppénzösszegeket. Végül az ellátásoknak biztosítaniuk kell a létminimumot a biztosított és családja számára, amely mértéket az adott ország viszonyait figyelembe véve egy szakértői bizottság bírálja el, amelyben nem feltétlenül köti őket az aktuális minimálbér és a létminimumszint, tehát jelentős terhet róhat Magyarországra, ha a 65. cikk szerinti ellátásnak magasabbnak kell lennie a hivatalosan közölt létminimumszintnél. Erre tekintettel a hatályos magyar szabályozás eltérései miatt nem megalapozott az Egyezmény III. fejezetének magyarországi ratifikációja, a különbségek miatt a megfelelés nem látszik lehetségesnek. 106

106

UO.

59

9.4. Munkanélküli ellátás Az Egyezmény IV. része a munkanélküli ellátásokról rendelkezik, és alapvető követelményként írja le, hogy a ratifikáló államok ellátást biztosítsanak a munkaképes, védett személyek keresetkiesése estében, vagyis ha a munkavégzés céljából rendelkezésre álló személy nem jut megfelelő munkához. A védett személyek meghatározására három lehetőséget ismertet a fejezet, melyek szerint a védelemnek ki kell terjednie a munkavállalók meghatározott kategóriáira, amelyek legalább az összes munkavállalók ötven százalékát alkotják, vagy minden lakos, akinek a biztosítási esemény időtartama alatt anyagi eszközei nem haladják meg a 67. cikkben meghatározott szintet. A harmadik lehetőséggel az ellátórendszerük fejletlenségére való tekintettel mentesülést kérő államok vehetik igénybe, miszerint a legalább húsz vagy több munkavállalót foglalkoztató ipari munkahelyeken dolgozó munkavállalókat kell számításba venni, és ezen munkavállalók teljes számának ötven százaléka számára biztosítja a védelmet. A magyar rendszer az első pontban meghatározottaknak felel meg. Az Egyezmény meghatározza, hogy a munkanélküli ellátást rendszeres kifizetés formájában kell folyósítani, mértékének tekintetében kétféle számítási mód használható, azaz a munkavállalók meghatározott kategóriáira kiterjedő védelem esetén a 65. vagy 66. cikkben leírt mód az irányadó, illetve amennyiben a védelem a rendelkezésre álló anyagi eszközök alapulvételével kerül megállapításra, akkor a 67. cikk ad útmutatást. Az ellátást annak a személynek kell nyújtani, aki a biztosítási esemény bekövetkeztekor rendelkezik a szükséges jogszerző idővel. A biztosítási esemény egész időtartama alatt folyósítandó ellátás korlátozható, amennyiben a munkavállalók bizonyos csoportjai részesülnek védelemben tizenkét hónap alatt tizenhárom hétre, illetve ha az összes olyan lakos védelemben részesül, akiknek anyagi eszközei nem haladják meg az előírt szintet a biztosítási esemény alatt, az ellátás tizenkét hónap alatt huszonhat hétre korlátozható. A munkanélküli ellátás a hazai szociális biztonsági rendszerben nem képezi részét a társadalombiztosításnak, azonban ahhoz hasonlóan biztosítási alapon épül fel. A leírtak alapján megállapítható, hogy a munkanélküliség a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény fogalma megfelel az Egyezményben leírtaknak, valamint megállapítható, hogy a legfontosabb követelmény, vagyis az, hogy a munkavállalók legalább ötven százalékát lefedő biztosítási jogviszony Magyarországon teljesül, viszont a hazai ellátórendszer nem felel meg a követelményeknek abból a

60

szempontból, hogy az öregségi nyugdíjra jogosultak munkanélküli ellátásban nem részesülnek. Összességében azonban kisebb jogszabálymódosítások mellett a fejezet elfogadása lehetséges, a munkanélküli ellátás hazai rendszere alapjában véve megfelel az Egyezmény elvárásainak. 107

9.5. Öregségi ellátás Az öregségi ellátások tekintetében az Egyezmény kimondja, hogy a koruk miatt munkavégzésre már nem teljes mértékben képes személyek életfeltételeit biztosítani kell. Ebben az esetben a biztosítási esemény egy előírt életkor betöltése esetén áll fenn. Az előírt életkor nem haladhatja meg a hatvanöt évet, azonban az illetékes szerv magasabb életkort is megállapíthat az adott országban az idős személyek munkaképességét figyelembe véve. Az ellátás folyósításának felfüggesztése lehetséges azokban az esetekben, amelyekben a jogosult személy meghatározott jövedelemszerző tevékenységet folytat, illetve lehetséges az ellátás csökkentése is, ha az ellátott keresete egy előírt összeget meghalad, valamint nem kötelező az ellátás biztosítása azoknak a

jogosult

személyeknek,

akik

munkájukkal képesek

jövedelemszerzésre. A védett személyek körének megállapítását illetően szintén lehetőségeket sorol fel az Egyezmény, melyek egyrészt a munkavállalók meghatározott kategóriái, amelyek az összes munkavállaló legalább ötven százalékát alkotják, másrészt a gazdaságilag aktív népesség kategóriái, amelyek az összes lakos legalább húsz százalékát alkotják, valamint a 20 vagy annál több munkavállalót foglalkoztató üzemekben dolgozó munkavállalók létszámának az ötven százaléka, abban az esetben, ha a ratifikáló tagállam rendszerének fejletlenségére hivatkozik. Az ellátás nem lehet más, mint pénzbeli ellátás, amelyet rendszeres kifizetésként szükséges folyósítani az időskor teljes tartalma alatt, a jogosult életének végéig, melynek feltétele a szükséges jogosultsági idő megszerzése, amely lehet harminc év járulékfizetés vagy húsz év helybenlakás, valamint a gazdaságilag aktív lakosság védelemben részesítése esetében feltétel az éves átlagos járulék aktív korban történő megfizetése. A teljes nyugdíjhoz előírható tíz és járulékfizetési, illetve foglalkoztatási és öt év helybenlakási idő is, viszont ebben az esetben az ellátás mértéke tíz százalékponttal csökkenthető. Az Egyezmény előírja, hogy ha a teljes ellátás folyósítására lehetőség nincsen, akkor a minél szélesebb körű ellátás érdekében csökkentett ellátást kell nyújtani azon rendszerek tekintetében, melyekben a az 107

Uo.

61

ellátás a járulékfizetés vagy a foglalkoztatás minimális időszakától függ. Csökkentett ellátásban az a személy részesítendő, aki tizenöt év járulékfizetési vagy foglalkoztatási jogosultsági időt teljesített, illetve a gazdaságilag aktív személyek védelme tekintetében annak a személynek jár, aki teljesített az előírt járulékfizetési időt és aktív éveiben az éves átlagos járulékok minimum felét megfizette. Mivel Magyarországon a nyugdíjbiztosítás évtizedek óta működik, az Egyezmény e rendelkezésének ratifikációja nem jelentene problémát, a nyugdíjkorhatár és a védett személyek köre előírásainak a magyar jogszabályok megfelelnek. Azonban a jelenlegi szabályozás alapján a fejezet ratifikációja mégsem célszerű, mivel jelentős eltérést jelent a teljes nyugdíjhoz szükséges jogszerző idő 2009-es, tizenöt évről húsz évre való felemelése, melyet az ILO nem tart elfogadhatónak, valamint nem felel meg az előírásoknak az a hazai rendelkezés sem, miszerint az öregségi nyugdíjra jogosult személyek nem részesülhetnek munkanélküli ellátásokban. 108

9.6. Munkahelyi baleset estén járó ellátás Az Egyezmény VI. fejezete nyolc cikke kimondja, hogy munkahelyi baleset esetén ellátást kell a jogosultnak nyújtani, amely elvárás összeegyeztethető a magyar jogrendszer szabályaival. Az ellátást megalapozó esetek közé tartozik a betegség, az ebből az állapotból származó, keresetkieséssel járó munkaképtelenség, a keresőképesség részleges vagy tartós elvesztése, vagy valamilyen képesség hasonló mértékű csökkenése, illetve az özvegy vagy gyermek eltartójának halála miatt bekövetkező anyagi veszteség, bár az özvegy ellátásra való jogosultságának feltétele lehet, hogy képes-e önmagáról gondoskodni. A védett személyek kijelölésének választható módszerei szintén meghatározottak, azaz ide tartoznak a munkavállalók előírt csoportjai, akik együttesen az összes munkavállaló legalább ötven százalékát teszik ki, valamint az eltartott halála esetén azok feleségei és gyermekei, vagy az átmeneti kivételek lehetőségével élő államok esetében az előírt munkavállalói csoportok, akik együttesen a húsz vagy több munkavállalónál többet foglalkoztató ipari munkahelyek munkavállalóinak legalább ötven százalékát teszik ki, illetve az eltartó halála esetén ennek felesége és gyermekei is védett személynek minősülnek. Az ellátások orvosi ellátásra terjednek ki, az Egyezmény ezeknek a minimum szintét szabályozza, viszont a második fejezet rendelkezéseihez képest szakmailag szélesebb körben. Ennek az lehet az oka, hogy 108

Uo.

62

alapvetően a munkáltató felelőssége, hogy a munkavállaló védelméről gondoskodjon, mivel ehhez megfelelőbb eszközökkel rendelkezik, és nem utolsó sorban a gyógyulást, a munkaképesség visszaszerzését, vagy a munkavállaló életminőségének minél magasabb szintre történő visszaállítását célozza nyújtandó szolgáltatás. Ezzel ellentétben egy csökkentett biztosítási csomag igénybevétele is lehetséges a rendszerük fejletlenségére hivatkozó államok számára. A fejezet az ellátások célját is megjelöli, azaz a védett személy egészségének és munkaképességének megőrzése, helyreállítása vagy javítása, és annak biztosítása, hogy az érintett személy képes legyen önmagáról gondoskodni, amely elvárásoknak a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló, 1997. évi LXXXIII. törvény rendelkezései megfelelnek. A magyar egészségbiztosítás keretében nyújtott szolgáltatások a hátramaradottak ellátását leszámítva megfelelnek az Egyezmény által rögzített követelményeknek, viszont az eltartott személy özveggyé válása esetén a magyar jog az ellátás biztosítását nem biztosítja a biztosítási

esemény

egész

időtartamára,

így

e

tekintetben

a

ratifikációhoz

jogszabálymódosításra lenne szükség. 109

9.7. Családi ellátás Az Egyezmény VII. fejezete hét cikket tartalmaz a családi ellátásokra vonatkozóan, a biztosítási eseményt a gyermekek ellátási kötelezettségeként fogalmazza meg, a védett személyek kijelölési körének választható módszereit pedig a munkavállalók, a gazdaságilag aktív népesség és a teljes lakosság viszonylatában határozza meg. Az ellátások minimum tartalmát két csoportra bontva tartalmazza az Egyezmény, egyrészt rendszeres pénzbeli vagy természetbeli juttatások formájában, másrészt a kettő valamely kombinációja formájában. Az ellátást azok számára kell biztosítani, akik minimum három hónapon keresztül járulékfizetési jogviszonyban álltak. Mivel a magyar szabályozás rendelkezései biztosítják ezt a minimális védelmet, az Egyezmény jelen fejezetének tekintetében lehetséges a hazai ratifikáció. 110

109 110

Uo. Uo.

63

9.8. Anyasági ellátás Az anyasági ellátás tekintetében a VIII. fejezet hét cikkelyt tartalmaz, melyekben rögzíti, hogy a terhesség, a szülés, valamint ezek következményei és az ebből eredő keresetkiesés biztosítási eseménynek minősülnek. A védett személyek kijelölési körének válaszható módszerei szintén három csoportot alkotnak, azzal a kiegészítéssel, hogy az ezen csoportba tartozó férfiak feleségei is jogosultak az ellátásra. Amennyiben a gazdaságilag aktív férfi jogán szerez ellátásra jogot az anya, részére csupán a természetbeli ellátásokat kell a nemzeti jognak biztosítania. Az egészségügyi ellátások minimumát természetbeli ellátások alkotják, melyek egyrészről járóbetegként igénybe vehető szolgáltatások, vagyis a szülés előtti, a szüléshez kapcsolódó, és a szülés utáni ellátás, másrészt szükség esetén a kórházi ellátásokhoz való hozzáférés, melyeknek célja az egészség, a munkaképesség megőrzése, helyreállítása, javítása, illetve az, hogy a védett személy képes legyen önmagáról gondoskodni. A természetbeli ellátásokat a kockázat fennállásának teljes tartama alatt kivétel nélkül nyújtani kell, azonban a pénzbeli ellátások esetében a rendszeres kifizetés tizenkét hétben maximálva lehet, amennyiben a munkából való hosszabb távollét nem szükséges, vagy a nemzeti törvények által ez egyáltalán nincs hosszabb időre engedélyezve. A rendszeresen folyósított pénzbeli ellátással az Egyezmény a gyermekvállalással összefüggésben bekövetkező, a munka világából való kiszorulást kívánja kompenzálni. Összességében

elmondható,

hogy

a

jelen

fejezet

ratifikálható,

a

magyar

szabályozásnak megfelel. 111

9.9. Rokkantsági ellátás Az Egyezmény IX. része a rokkantsági ellátás biztosítását írja elő. Rokkantságnak tekinti valamely képesség elvesztését, amely a jövedelemszerző tevékenységhez szükséges lenne, más szóval olyan egészségkárosodásról van szó, amely a biztosítottat munkájában akadályozza, ami jövedelmének csökkenéséhez vezet. Az Egyezmény nem jelöli meg pontosan, hogy mely fogyatékosságokat sorolja a rokkantság körébe, ami úgy értelmezhető, hogy a testi és a szellemi fogyatkozás is rokkantságnak tekintendő, amennyiben kihatással van a munkaképességre. A védett személyek körének meghatározására az első lehetőség az, hogy a védelmet a munkavállalók meghatározott csoportjaira kell kiterjeszteni, amely az összes 111

Uo.

64

munkavállaló legalább ötven százalékát alkotják, vagy a gazdaságilag aktív népesség olyan csoportjaira, amelyek kiteszik a teljes lakosság legalább húsz százalékát, valamint létezik egy mód az anyagi helyzethez mért ellátás biztosítása, végül egy szűkebb munkavállalói körre alkalmazható módszer is az átmeneti kivételek lehetőségével élő államok számára. Az Egyezmény értelmében az ellátást minden esetben rendszeres kifizetés formájában kell folyósítani. Ha az ellátás minimális mértéke tekintetében nincs lehetőség a teljes összegű ellátás biztosítására, meghatározott esetekben lehetséges a csökkentett összegű ellátás biztosítására. Az ellátás mértéke a jogosultsági időtől függ. A teljes összegű ellátásra való jogosultság feltétele tizenöt év járulékfizetés vagy foglalkoztatás, vagy tíz év helybenlakás, valamint csökkentett összegű ellátást kell biztosítani öt év járulékfizetés vagy foglalkoztatás után, azonban a helybenlakást ezen esetben nem lehet figyelembe venni. A csökkentett összegű ellátás célja az Egyezmény alapján az, hogy bármilyen kis mértékű védelmet nyújtson már egy rövidebb biztosítási idő után is. A gazdaságilag aktív népességre kiterjedő védelem esetén a jogszerző időtartam három év teljes és csökkentett összegű ellátás esetén is. Az ellátást a rokkantság egész időtartamára kell biztosítani, helyesebben addig, amíg a védett személy megszerzi jogosultságát az öregségi nyugdíjra. A magyar szabályozás tekintetében a védett személyek köre és az ellátás formája, a rendszeres kifizetés formájában nyújtott ellátás megfelel az Egyezményben foglaltaknak, a jogosultság tekintetében azonban csupán részlegesen megfelelő a hazai szabályozás, mivel például nem teljesülnek a csökkentett összegű ellátásra vonatkozó követelmények, valamint a jelenleg hatályos szabályozásban nem érvényesülnek a rokkantsági nyugdíj szabályai, ezért a fejezet elfogadása nem javasolt. 112

9.10. Túlélő családtagoknak járó ellátás Az Egyezmény a túlélő családtagoknak járó ellátás vonatkozásában kimondja, hogy céljai között szerepel a megfelelő életfeltételek biztosítása annak a személynek, aki valamilyen okból kifolyólag nem képes az ehhez szükséges jövedelem megszerzésére. Ide sorolandó azon személyek ellátása, akik eltartásáról valamely hozzátartozójuk gondoskodott, mivel ezen személy halála olyan kockázati esemény, amely a hátramaradottak megélhetését veszélyezteti, illetve jelentősen megnehezíti. A biztosítási esemény egészen pontosan az anyagi veszteség, ami az eltartó halála miatt az eltartott özvegyet és gyermeket éri. A 112

Uo.

65

szabályozás nem zárja ki az ellátásból azokat az özvegyeket, akik saját keresettel rendelkeznek, viszont lehetőséget ad arra, hogy számukra a ratifikáló államok ne nyújtsanak ellátást. A minél szélesebb körű védelem biztosítása érdekében már viszonylag rövid jogszerző idő után is kell valamilyen kisebb összegű ellátást biztosítani. Azon államokban, ahol az ellátás a járulékfizetés vagy foglalkoztatás minimális időszakától függ, csökkentett biztosítást kell nyújtani annak, akinek eltartója öt év jogosultsági időt teljesített, illetve a gazdaságilag aktív személy hátramaradottjainak, amennyiben az eltartó három év jogosultsági idő teljesítése alatt az előírt éves átlagos járulék felét megfizette. Az Egyezmény a körülbelül ötven évvel ezelőtti, tipikus családmodellt veszi alapul, melyben a férj a családfenntartó, és nem veszi figyelembe a nők tömeges munkába állását, és az élettársi kapcsolatok elterjedését. Mivel a védelem az elhunyt családfenntartó jogán illeti meg a védett személyeket, a jogosultsághoz szükséges jogszerző időtartam is az eltartó jogszerző időtartamához kötődik. Így ez az ellátási típus különbséget mutat a többitől abban a tekintetben, hogy a védett személy nem saját jogon biztosított, amely magyarázatot adhat is, hogy az Egyezmény szerkezetében miért került az utolsó helyre az ellátások felsorolásában. Az előírtak szerint az eltartott gyermeket árvaellátás illeti meg, amely a korábbi házasságból vagy élettársi kapcsolatból származó gyermeknek, illetve az örökbefogadott gyermeknek is jár, amennyiben eltartója öregségi vagy rokkantsági nyugdíjra jogosultként hal meg. Árvaellátás a gyermek tizenhat éves koráig nyújtandó, illetve nappali tagozaton tanuló hátramaradott számára huszonöt éves koráig, rokkantság esetén pedig élete végéig jár. Az árvaellátás mértéke az elhunytat megillető nyugellátás harminc százaléka, illetve hatvan százaléka abban az esetben, ha gyermek mindkét szülőjét elveszíti, valamint ha az életben lévő szülő rokkant. A hazai társadalombiztosítási ellátórendszerben a hozzátartozói nyugellátások közé az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás és a szülői nyugdíj tartozik, melyek közül az özvegyi nyugdíj és az árvaellátás egyezik meg a leírtakkal, amíg az eltartott szülő, nagyszülő részére nyújtandó ellátásokról az Egyezmény nem rendelkezik. Másrészt a jogosulti kör tekintetében a magyar szabályozás szélesebb az elvártaknál, mivel például az öregségi nyugdíj nem csak az elhunyt házastársának jár, hanem élettársa kapcsolat esetén is folyósítható, igaz, szigorúbb feltételekkel, illetve az elhunyttól elvált, továbbá az egy évnél hosszabb ideje külön élő élettárs is, amennyiben eltartottnak tekinthető. Eltartottnak minősül az a személy is, aki részére az elhunyt tartásdíjat volt köteles fizetni. Az Egyezmény elvárásainál a magyar jogrendszer annyival többet nyújt, hogy az elhunyt szülője részére is biztosít ellátást szülői nyugdíj formájában, azonban ez nem tekinthető relevánsnak, mivel az Egyezmény

66

szempontjából nem elvárás, mint ahogyan a férjet megillető özvegyi nyugdíj és az élettársak özvegyi nyugdíjra való jogosultsága sem az. A hazai szabályozás az ellátás időtartamát illetően sem megfelelő, mivel nem a kockázat fennállásának teljes időtartamára szól, hanem törvényileg pontosan meghatározott, valamint a minimális szolgálati idő előírásainak sem felel meg a magyar jog, továbbá az özvegy fogalma sem felel meg teljesen az Egyezménynek. Ezeket a tényeket figyelembe véve ezen rész hazai ratifikálása nem javasolt, ugyanis az özvegyi nyugdíjak szabályainak jelentős átformálását igényelné. 113

9.11. Záró rendelkezések Az Egyezmény záró rendelkezéseinek előírásai minden ratifikáló tagállam számára kötelező szabályokat tartalmaznak a külföldiek ellátásaival, az ellátások felfüggesztésével, a jogorvoslatokkal, az ellátások finanszírozásával, az szociális biztonság igazgatásával és a ratifikáló tagállamok jelentéstételi kötelezettségével kapcsolatban. A magyar szociális biztonság szabályozása jelentős változásokon ment át az Európai Unióhoz való csatlakozása óta. Ma már a többi tagállam, valamint az Európai Gazdasági Térség állampolgárai a magyar állampolgárokkal azonos jogokat élveznek a szociális biztonság terén, így a külföldiek ellátására vonatkozó elvárásnak hazánk megfelel. A jogorvoslatok tekintetében szintén hiánytalan a hazai szabályozás, hiszen a társadalombiztosítási határozatok államigazgatási úton megtámadhatóak, illetve bírói úton felülvizsgálhatóak. A magyar járulékalapú társadalombiztosítási rendszer ugyancsak megfelel az előírásoknak, sőt, az állam az ellátásokat akkor is biztosítja, ha a járulékok azokat nem fedezik, ami szintén összhangban áll az Egyezménnyel. Végül az ellátások igazgatására a két fő megoldási lehetőség közül választhatnak a ratifikáló tagállamok, egyrészt közigazgatási, másrészt a védett személyek képviselőiből álló önkormányzati kontroll állhat rendelkezésre. Mivel a magyar rendszer a közigazgatási irányítást követi, hazánk megfelel az előírtaknak. 114

113 114

Uo. Uo.

67

9.12. Javaslatok a ratifikációt illetően Az Egyezmény ratifikálásakor az egyes államok teherbíróképességének és ellátórendszerének fejlettségére alapozva dönthetnek arról, hogy mely fejezeteket építik be jogrendszerükbe. Kötelező elfogadni a bevezető rendelkezéseket, a fogalommeghatározásokat tartalmazó első fejezetet, a rendszeresen folyósított összegek kiszámítására vonatkozó fejezetet, a záró részeket, valamint három fejezetet az Egyezmény gerincét képző munkanélküli ellátás, öregségi ellátás, munkahelyi baleset esetén járó ellátás, rokkantsági, illetve hátramaradotti ellátás közül. A ratifikációra vonatkozó döntés meghozatalakor figyelembe kell

venni az esetleges

jogszabálymódosítások szükségességét,

annak

indokoltságát és vállalhatóságát, valamint Magyarország tekintetében az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség előírásait is. Hazánk nemzetközi közösségbe való integrálódása szempontjából célszerű lenne a ratifikáció, mivel az EGT tagállamainak túlnyomó többsége már elfogadta az Egyezményt, továbbá az Európai Szociális Karta minél szélesebb körű elfogadása szempontjából is indokolt lenne a ratifikáció, mivel a Karta 12. cikke az ILO 102. számú Egyezményének alkalmazását követeli meg. Az Egyezmény fejezeteinek előírásait áttekintve megállapítható, hogy a magyar szabályozás nagymértékben megfelel az egészségügyi ellátásról, a munkanélküli ellátásról, a munkahelyi baleset esetén járó ellátásról, a családi és az anyasági ellátásról szóló fejezet rendelkezéseinek, azonban a táppénz, az öregségi ellátás, a rokkantsági ellátás, valamint a hátramaradotti ellátás szabályainak ratifikációja csak jogszabálymódosításokkal lenne lehetséges. Tehát az Egyezmény öt részének elfogadása lenne lehetséges Magyarország tekintetében, amelyből kettő, a munkanélküli ellátásról és a munkahelyi baleset esetén járó ellátásról szóló fejezet a kötelezően válaszható ellátások részét képzi, viszont így is nehéz lenne arra következtetni, hogy a magyar ellátórendszer az ellenőrző mechanizmusban milyen értékelést kapna. Ez alapján az lenne a célszerű, ha az úgynevezett optimális minimum elvének követésével a legkevesebb részt fogadná el az ország, majd az értékelést figyelembe véve később újabb fejezeteket fogadna el. 115

115

Uo.

68

10. Összegzés A szociális biztonságot kutatásaim elvégzése után úgy tudnám körülírni, hogy ez a társadalmat érintő egyik legjelentősebb és legfontosabb kérdéskör, amelyet már évszázadok óta kiemelten kezelnek a különböző államok. Fontos, hogy a mindenkori állampolgárok számára biztosított legyen a szociális biztonság, méghozzá a lehető legszélesebb körben, ugyanis kétség kívül elmondható, hogy egy állam működéséhez feltétlenül szükséges, hogy társadalmának tagjai számára biztosított legyen egy bizonyos fajta létminimum, hogy megélhetésüket

stabil munkahelyek segítsék elő, így a minél magasabb számú

foglalkoztatottság a társadalombiztosítás rendszerének fennállását is elősegítse. A szociális biztonsághoz való jog, mint ahogyan láthattuk, jelentős változásokon esett át a közelmúltban a magyar szabályozás tekintetében. Alaptörvényünk már nem a szociális biztonsághoz való jogról beszél, hanem csupán törekvésről annak biztosítása érdekében. Így a hazai és a közösségi szociálpolitika összhangját vizsgálva kijelenthető, hogy a köztük lévő távolság a magyar jog visszaesésével nagymértékben megnövekedett. Ezáltal Magyarország az ILO 102. számú Egyezményének ratifikációjától is távolabb került, pedig a különböző rendelkezéseinek vizsgálata után kijelenthetem, hogy hazánk által öt része ratifikálható lenne, és további négy pontja kisebb jogszabálymódosítások után szinten megfelelne a magyar jognak. Továbbá a csatlakozást az Európai Szociális Karta is megköveteli, valamint ezzel hozzájárulnánk egy egységesebb Európai Unió megteremtéséhez is, nem is beszélve a szociális jogok kiszélesítéséről a polgárok körében, ami a gazdasági visszaesésre és ennek következményeire való tekintettel az eddigieknél jóval fontosabb volna. Ebből is leszűrhető dolgozatom aktualitása, hiszen a felvetett kérdések a magyar állampolgárok igen jelentős részét érintik. Az Európai Unióról szólva azt véltem felfedezni, hogy az elmúlt két évtized során egyre hangsúlyosabb kérdésként kezelték a szociális biztonsághoz való jogot, mivel a Közösség ráeszmélt, hogy a további fejlődés előmozdításához és a munkásosztály kizsákmányolása elleni küzdelem vonatkozásában is szükséges ezzel a témával is kiemeltem foglalkozni. A Lisszaboni Szerződés által bevezetett intézményi újítások az Unió egyszerűbb működésének biztosítása mellett bevezette a polgári kezdeményezést, amely lehetővé teszi, hogy legalább egymillió, két országból származó uniós polgár kezdeményezést nyújtson be az Európai Bizottságnak, amely a megfelelő feltételek beálltával érdemben foglalkozik a felvetett kérdéskörrel. Ezen lehetőség kihasználása megadja a lehetőséget arra, hogy a

69

polgárok nagyobb magasabb szinten tudják érvényesíteni akár a szociálpolitikára vonatkozó jogaikat is. Előrelépés könyvelhető el a fogyatékossággal élő személyek jogainak érvényesítése terén is, mivel az Unió elfogadta az alapvető emberi jogaikat érintő ENSZ egyezményt, amely Európában hatvanöt millió személyre terjed ki, illetve a tagállamok számára előírta a fogyatékos személyek munkaerő-piaci integrálását, amelynek a magyarországi szabályozás meg is felel, hiszen az 1998. évi XXVI. törvény hosszasan rendelkezik ezen személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról. A fogyatékos, valamint a megváltozott munkaképességű személyek azon esélye, hogy visszakerüljenek a teljes-, vagy akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak csoportjába, szintén hozzájárul ahhoz, hogy az ország gazdasági helyzete stabilizálódjon. Habár a hazai és a közösségi jog szabályozása között néhol nagyobb különbségek is akadnak, ennek az lehet az oka, hogy az Unió által elvárt feladatok teljesítésére Magyarországnak jelentősen kevesebb idő, és nem utolsó sorban kevesebb anyagi forrás állt rendelkezésére, mint a régi tagállamoknak. Az is megnehezíti a helyzetet, hogy az elvárások állandóan változnak, így a legnagyobb igyekezet mellett is nehézkes a közösségi jognak való megfelelés, főleg ha a különböző tagállamok különböző felkészültségi szintjét és teherbíróképességét is figyelembe vesszük. Itt szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a hazai jog lemaradottságát mutatja, hogy a magyar jog sokszor csak az irányelvek minimális elvárásait ültette át, nem törekedvén a minél magasabb szintű megfelelés megvalósítására. Ez lehetséges, hogy az ország a szociális jog területét érintő szuverenitása védelmével áll összefüggésben, azonban nem csak Magyarországnak, hanem az Európai Unió összes többi tagállamának szükséges ezen hatásköréből elengedni valamennyit ahhoz, hogy hozzájáruljon a közösségi szociális jog stabilizálását célzó törekvésekhez.

70

11. Felhasznált irodalom 1. A szociális jogok az emberi jogok között – Jogtudatosság a szociális jogok terén (2006) Jogvédelmi füzetek sorozat 1., Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány, Budapest

2. BALIPAP, FERENC (1989): A magyarországi settlement történet, Esély, 1989/2., Budapest

3. BEDNAY, DEZSŐ (2010): Szociálpolitikai és szociális jogi alapfogalmak, ATLANTA Üzleti Szakközépiskola

4. BELICZA, RÓZSA (2007): A megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő emberek társadalmi és jogi helyzete a világban és Magyarországon, REVITA Alapítvány, Debrecen

5. BENCZE, LÁSZLÓ TAMÁS: Ratifikációs vizsgálat (Háttértanulmány), www.szmm.gov.hu (Letöltés ideje: 2012. október 6.)

6. CORA, ZOLTÁN (2011): A szociálpolitika válaszútjai Magyarországon: A mintakövetés lehetőségei és kényszerei (1938-1950), Szeged

7. COUNCIL OF EUROPE (2007): A szociális Karta dióhéjban

8. CSERNUS, ESZTER (2011): Esélyegyenlőtlenségek Magyarországon- A fogyatékkal élők jogai, Szegedi Társadalomtudományi Szakkollégium, Szeged (www.e-epites.hu) Emberi Jogi Kézikönyv (2012), kiadja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és Külügyminisztérium, Budapest (Letöltés ideje: 2012. október 10.)

9. Emberi Jogi Kézikönyv (2012), kiadja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és Külügyminisztérium, Budapest

71

10. EUPOLGÁR – TUDÁSMAG AZ EURÓPAI UNIÓRÓL (2007): Lisszaboni Szerződés

11. EURÓPAI BIZOTTSÁG - KOMMUNIKÁCIÓS FŐIGAZGATÓSÁG (2009): Útmutató a Lisszaboni Szerződéshez

12. FERGE, ZSUZSA (1991): Szociálpolitika és társadalom, T-Twins, Budapest

13. FLECK, ZOLTÁN; GADÓ, GÁBOR; HALMAI, GÁBOR (2011): Vélemény Magyarország Alaptörvényéről, Fundamentum, 2011/1., Budapest

14. FRIGYESI, VERONIKA; KAPOLYI, LÁSZLÓ (2005): Szociálpolitika az Európai Unióban, Közgazdasági Szemle, 2005. március, 289-305., Budapest

15. GEDEON, PÉTER (2011): Rivális elméletek a jóléti államról, Politikatudományi Szemle XX. évf. 2. sz., 7-30.

16. GERENCSÉR, JUDIT (2005): Az Európai Alkotmány – Miért van szükség az Európai Alkotmányra, Tudományos és Műszaki Tájékoztatás – Könyvtár- és Információtudományi szakfolyóirat, 52. évfolyam 6. szám

17. GYULAVÁRI, TAMÁS (2003): Az EU szociálpolitikája: Érdekek kereszttüzében, Jura, 2003/1., Budapest

18. HARMATTA, JÁNOS (2003): Ókori keleti történeti chrestomathia, Osiris Kiadó, Budapest, 134-160.

19. HOFFMANN, ZSUZSANNA (2009): Antik nevelés, Iskolakultúra-könyvek 35., Veszprém

20. JAKAB, NÓRA (2011): A cselekvőképesség elméleti háttere és munkajogi kérdései, PhD értekezés, Miskolc

72

21. Jóléti rendszerek Európában - Jó gyakorlatok és reform alternatívák, készült a Miniszterelnöki Hivatalban www.kormanyszovivo.hu (Letöltés ideje: 2012. október 9.)

22. JUHÁSZ, GÁBOR (1995): A szociális biztonsághoz való jog alkotmányos újraszabályozása elé, Esély, 1995/3., Budapest

23. KARDOSNÉ KAPONYI, ERZSÉBET (2000): Az emberi jogok nemzetközi védelme, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Ph.D. értekezése, Budapest 24. KARNER, CECÍLIA (2008): Nemzetközi egészségügyi finanszírozási modellek és az állam szerepvállalása, Egészségügyi Gazdasági Szemle, 2008/2., Budapest 25. KINCSES, GYULA (2004): Magyarország egészségügye és szociális rendszere, MEDINFO, Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet, Budapest 26. Kiút a diktatúrából- Javaslatok a negyedik Magyar Köztársaságért (2012) József Attila Alapítvány vitafüzet, Budapest 27. KMOSKÓ, MIHÁLY (1911): Hammurabi törvényei, Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi szakosztálya, Kolozsvár 28. KOMORÓCZY, GÉZA (1978): Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig (Kr.e. 539), Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár (http://www.terebess.hu/keletkultinfo/mezopotamia.html) 29. KÖNCZEI, GYÖRGY (1998): Mi is az Európai Szociális Karta?, Fundamentum, 1998. 3.sz., Budapest 30. KOVÁCS, JÁNOS (2006): Társadalompolitika-Szociálpolitika,Agroinform Kiadó, Budapest

73

31. LENGYEL, BALÁZS; GELLÉRNÉ LUKÁCS, ÉVA; RÉZMŰVES, JUDIT (2003): Az Európai Unió polgárainak szociális biztonsága, Európai Füzetek 14., A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemző Központ és a Külügyminisztérium közös kiadványa, Budapest

32. MADARÁSZ, IMRE (2011): Városszociológia, Gödöllő

33. MENYHÁRT, SZABOLCS (2008): Változó koordinációs szabályok a társadalombiztosításban, különös tekintettel a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet általános szabályaira és a nyugellátásokra, Adóvilág, XII. évfolyam 3. szám, Budapest 34. MOLNÁR, MARGIT (1992): Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből, Esély, Budapest, 3/93-103. 35. NYILAS, MIHÁLY (2005): A „Szociális Európa” esélyei és az európai jóléti rendszerek átalakítása, A társadalmi kohézió erősítése, Új Mandátum Kiadó, Budapest 36. TÓTH, J. ZOLTÁN (2006): A halálbüntetés az ókori Keleten, Jogelméleti Szemle, 2006/3.

37. ZOMBORI, GYULA (2009): A szociálpolitika alapfogalmai, Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, Budapest

Internet 1. www.eurovonal.hu (Letöltés ideje: 2012. október 12.) 2. www.menszt.hu (Letöltés ideje: 2012. október 11.)

3. www.mobilitas.hu (Letöltés ideje: 2012. október 11.)

74

Törvények, egyezmények, nyilatkozatok 1. 1949. ÉVI XX. TÖRVÉNY - A Magyar Köztársaság Alkotmánya

2. 1993. ÉVI III. TÖRVÉNY a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

3. 1997. ÉVI LXXXI. TÖRVÉNY a társadalombiztosítási nyugellátásról

4. 1998. ÉVI XXVI. TÖRVÉNY a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról

5. 2011. ÉVI CXCI. TÖRVÉNY a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról

6. Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)

7. Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1948)

8. 102. sz. ILO Egyezmény a Társadalombiztosítás Minimális Normáiról (1952)

9. Európai Szociális Karta (1961)

10. Módosított Európai Szociális Karta (1996)

11. Az Európai Unió Alapjogi Chartája (2000)

75