A HUNFALVY FIVÉREK MISKOLCI KÖTŐDÉSEI DOBROSSY ISTVÁN (Megyei Levéltár, Miskolc)
Amit egy „hétköznapi” városlakónak a Hunfalvy fivérek Miskolchoz kötődéséről, másrészt emlékük megőrzéséről tudni lehet (vagy illik), viszonylag röviden összefoglalható. A miskolci evangélikus egyház irataiból kiderül, hogy Hunfalvy Pál 17 évesen került az iskola falai közé magyar nyelvet tanulni. Ez 1827-ben történt, s mindössze két tanéven keresztül tartott. Másodszor 18341838 között jegyzi a várostörténet a Hunfalvy nevet . Ekkor Hunfalvy Pál és pontosan évtizeddel fiatalabb János öccse tartózkodik a városban. Hunfalvy Pál a Podmaniczky testvérek és saját öccse tanára, nevelője is egyben. A Podmaniczky kapcsolat révén a Hunfalvy báty még az 1843-as nagy tűzvész után is felbukkan a városban, az öcs pedig, bátyja naplója szerint 1849 januárjában „Miskolcon van” . Elképzelhető, hogy 1849-1850 között néhányszor átutaztak a városon, de ezekről éppúgy nincsenek feljegyzések vagy megbízható visszaemlékezések, mint további életük során a várossal való esetleges kapcsolatukról. A valószínűséget a kortárs naplóírók, naplófeljegyzések jelentik, a város levéltára 1848 után nem őrizte meg dokumentumaiban a Hunfalvy nevet. Hunfalvy János 1888. december 6-i budapesti haláláról éppúgy nem tettek említést a miskolci lapok, mint bátyjának, Hunfalvy Pálnak 1891. november 30-i, szintén Budapesten történt elhunytáról. Pedig mindketten az akadémia tagjai voltak, s az ennek megfelelő szertartást mindketten „kiérdemelték” tudományos tevékenységükkel. Miskolc ebben az időszakban, pontosan 1886-tól már „élt” a díszpolgárság intézményével, de arra is találunk példát (pl. Jókai Mór esetében), hogy még valakiről életében utcát neveztek el. Tehát a város képviselőtestülete valóban megbecsülte, elismerte a városhoz való kötődést, a majdani miskolciságot. Ők kivételt jelentenek, mint Palóczy László is, akinek a nevét azért említem, mert feltűnik a Hunfalvy-Podmaniczky emlékekkel kapcsolatban, mint a követésre méltó bölcs, aki leköti mindenkori hallgatói teljes figyelmét. A Hunfalvy név 1917-ben került újra a köztudatba. A háború évei alatt ekkor szűnt meg az ungvári állami főreáliskola, s ennek utódjaként állították fel Miskolcon a reáliskolát, amelynek Hunfalvy János Gimnázium lett a neve. Az iskola idekerülése már része volt az ún. Nagy-Miskolc koncepciónak, amelyben Miskolc iskolavárossá fejlesztése nemcsak szerepelt, hanem ezt jól képviselte 1841-ig mindketten eredeti, szepesi szász nevüket - Hunsdorfer - használták
119
Ebben a Déryné (korábban Deák Ferenc) utcai épületben működött a Hunfalvy János Gimnázium 1917 és 1939 között
120
Nagy Ferenc polgármester, majd később utódai, közülük is kiemelkedően Hodobay Sándor. 22 évi ittlét után az akkori Deák Ferenc, ma Déryné utcai földszintes iskolaépületben az iskola megszűnt, az oktatás befejeződött. 1939ben miniszteri rendelet döntött arról, hogy „a Felvidék egy részének visszacsatolása után azokban a városokban, ahol a középiskolai tanulmányokat folytatni óhajtó ifjúság száma meghaladja az eddig rendelkezésre álló gimnázium befogadó képességét, ott új gimnáziumot kell felállítani” . Mivel Kassa lakosságának ekkor 78%-a magyar volt, így a gimnáziumnak ezt a helyet jelölték ki úgy, hogy az a premontrei rend tulajdonába ment át. A „Miskolci m. kir. állami Hunfalvy János gimnázium” XXII. számú évkönyve így már búcsú volt a várostól. A búcsú különlegességét az adta, hogy a gyakorlat szerint a hallgatók mennek, az iskola és a tanárok maradnak. Most a hallgatók maradtak, mindenki más költözött Kassára. Öt év után, 1945 januárjában megszűnt az iskola Kassán, s februárban visszakerült Miskolcra, most már a Vasgyár területére, hogy megszakadt működését itt folytassa. Az iskola 1949-ben megjelent évkönyvében azt olvashatjuk, hogy „január hó 20-án dr. Ortutay Gyula miniszter úr a Vasgyárban történt látogatása alkalmával bejelentette, hogy az ötéves terv keretében felépítik az új gimnáziumot és már az új tanévben néhány osztályt ott lehet elhelyezni (...) Miskolc városa, a Vasgyár vezetősége és a tanügyi hatóságok közbejöttével a szakértők meghallgatásával már kijelölték az új gimnázium telkét (...) Az alapkő letételére 1945. június 23-án került sor.” Az iskola átadása 1950-ben megtörtént, s feledve a Hunfalvy nevet, Kilián György Gimnázium lett. 47 éven keresztül a Kilián elnevezés éppúgy fogalommá vált, mint a Földes, ha e két név elhangzott, csak a város e két gimnáziumára gondolt mindenki. 1997 okóberében ismét névváltozás történt, amennyiben a Kiliánból Diósgyőri Gimnázium lett. Hunfalvy János földrajztudós, mint iskolanévadó feledésbe merült. Miskolcon egyébként sem a két háború között, sem az utóbbi fél évszázadban nem jutott utcanév egyik Hunfalvynak sem. Amikor a város történetének legnagyobb számú utcanév-változtatására került sor 1990-1991ben, felvetődött mindkét név, de csupán egyikük, Hunfalvy Pál kapott utcát Diósgyőrben, a gimnázium közelében, a főúttal párhuzamosan. Ekkor már sem szakmai, sem politikai akadály nem volt, csupán praktikussági okok működtek közre. Általános elv volt, hogy ne legyen két Kazinczy vagy két Kossuth, esetleg két Szemere utca, mint ahogy a Kun József utca sem kapta vissza régi nevét. (Legalább négy névadó családot őrzött meg a várostörténet, ezért kellett a sokkal korábbi Kishunyad elnevezést elfogadni. Természetesen itt is voltak gondok, hiszen a Kishunyad nevének értelmét a Nagyhunyad adja, ez volt a régi neve a Hunyadi utcának. A Hunyadi utca nevét megváltoztatni viszont mindenki
121
feleslegesnek, s joggal támadhatónak minősítette.) így őrzi tehát 1991-től Hunfalvy Pál nevét utca Miskolcon. A rendszerváltozást s a vele egyidőben zajló utcanév-átalakításokat megelőzte a Népkertben tervezett szoborpark, legalábbis a szoborpark első alkotásainak elhelyezése. A tervezett sétányon a város és a városhoz kötődő kiemelkedő személyiségek mellszobrai követték volna egymást. 1988-ban leplezték le Varga Éva Jókai Mórt, Kis Sunyi István Tompa Mihályt ábrázoló szobrát. Hunfalvy Pál bronz mellszobrát Szanyi Péter, Palóczy portréját pedig Varga Miklós készítette el. A szobroknak azóta külön történetük van. Palóczy László m ár évek óta nincs a helyén, és Hunfalvy szobrát is „leemelték” talapzatáról, de ez végül visszakerült helyére. A város 1998 őszén az egyhetes rendezvénysorozat végén úgy emlékezhet a két Hunfalvyra, s Hunfalvy János halálának 110. évfordulójára, hogy Pálra utcanév és szobor irányítja a városlakók figyelmét. Mától pedig tábla jelzi az egykori evangélikus algimnázium épületén (Kishunyad u.), hogy itt tanulta a m agyar nyelvet Hunfalvy Pál és Hunfalvy János, akiket méltán emelhet a város megtartásra, befogadásra alkalmas tudósai, emberi nagyságai közé. A város „Hunfalvy emlékeiről” röviden ennyit lehet tudni 1998-ban. Legalább ennyire fontos, hogy a két Hunfalvy emlékezéseiben vagy a kortársak jegyzeteiben hogy jelenik meg Miskolc, a miskolciak, avagy a Hunfalvyak. Hunfalvy Pál 1810-ben született, s 17 éves volt, amikor magyar nyelvet tanulni beíratták a miskolci evangélikus algimnáziumba. Másodszor már a Podmaniczky testvérek tanáraként, nevelőjeként érkezik ide 24 évesen, 1834ben. Az a közel fél évtized, amelyet itt és a környéken eltöltött, életének minden bizonnyal - legfogékonyabb korszaka. Kik képviselik ekkor Miskolcon a reform m entalitást és tágabb értelemben ezt a korosztályt? A várostörténetírásban m eghatározó szerepet betöltő jogászdinasztia tagjai közül 1819-ben született Szűcs Sámuel, 1820-ban pedig a szabadságharcot végigkövető újságíró, Szűcs Lajos. Ők rokoni kapcsolatba kerültek Szűcs Sámuel Hermán Henriette-tel kötött házassága révén Hermán Ottóval (1835-1914), akinek a későbbi évtizedekben lesz erőteljes kötődése a politikához és a városhoz. A Podmaniczky-emlékekben feltűnik a Vadnay család számos tagja. Vadnay Gábor ma is meglévő városháztéri lakásában éppúgy megfordultak, mint 1847. július 8-án Petőfi Sándor, Vadnay Károly (1832-1902) és édesapja Vadnay Lajos vendégeként. A miskolci református és evangélikus líceum jeles egyéniségei ezzel még korántsem fogytak ki, de talán ők voltak a legkiemelkedőbbek, illetve ők váltak a későbbi évtizedek során a legismertebbekké. Ők képviselték az ún. magyar társaságot a közéletben, s kialakult véleményük volt az eperjesi és késmárki m agyar társaságokról is. Ennek egyszerű oka volt, hogy Miskolcon működött az evangélikus algimnázium, Késmárkon az evangélikus gimnázium 122
és Eperjesen az evangélikus jogakadémia. Ahogyan Hunsdorferéknek magyar nyelvet tanulni Miskolcra, úgy a miskolciaknak németet vagy más nyelveket hallani Eperjesre vagy Késmárkra vezetett az útjuk. A Miskolci Evangélikus Egyházközség történetében olvassuk először Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál nevét. A szerzők nem rangsort és nem is időrendi sorrendet állítva az „itt jártak”, vagy „itt végzettek” között megemlítik Miskolc utolsó főbíráját, egyben az új közigazgatási rendszerben első polgármesterét, Lossonczy-Farkas Károlyt, Szontagh Gusztávot, Vásárhelyi Pált, Szemere Bertalant, Hviezdoslav-Országh Pált, a Hunsdorfer terstvéreket, a polihisztor Hermán Ottót, Pákh Albert író-szerkesztőt, Egressy Gábort s számos miskolci jelességet, akiknek nevét elsősorban a város kereskedelem-, társadalom- és politikatörténete őrizte meg (Radványi István, Koós Soma stb.). Hunfalvy Pál az evangélikus algimnáziumban kezdte tanulmányait, majd a következő évben a reformátusok miskolci líceumában (ma a Hermán Ottó Múzeum Papszer utcai épülete) folytatta. 1829-ben innen tért vissza Késmárkra, ahová 1832-ben öccse is beiratkozott. A késmárki tanárok ajánlatára vállalta a nevelősködést Podmaniczky Károly két fia, Frigyes (1824-1907) és Ármin (1825-1886) mellett. „1834-1838 között a két Podmaniczky fivér, Frigyes és Ármin Miskolcon, az evangélikus líceumban végezte tanulmányait. A nevelő kérésére a Podmaniczky család hozzájárult, hogy öccse, János is velük éljen Miskolcon és járja a gimnáziumot.” A Miskolcon töltött évekről tartalmasan emlékezik meg fél évszázaddal később Podmaniczky Frigyes. „Hetekig, sőt hónapokig tartott - írja - , míg a Miskolczon való tartózkodást meg bírtuk szokni. Nagyon megnehezítette az első időben az idegenszerű környezet s körülmények megszokását az, hogy viseletűnk, társalgásunk s érintkezésünk modora messze elütő volt mindattól, a mit mint elfogadhatót, illőt s gyakorlatilag bevett szokást az Avashegy alján ismertek vagy helyesnek tartottak. Első, ami a rögtön bekövetkezett őszi esőknek, s iszonyú sárnak áldozatul esett, ruházatunk volt. Hogy is lettünk volna képesek Miskolcz nagyrészben még burkolatlan utczáin megmaradhatni eddig megszokott igen csinos, de egészen más viszonyokhoz mért öltözékünkben, mely finom fehér harisnyából, kivágott czipőből, sötétzöld nadrág, zsinórnélküli dolmány s mellényből és angolos sapkából állott. Hisz úgy megbámultak a fiúk (ti. a két Hunfalvy), mikor egyszer csak köztük termett e két jövevény, mintha komédiásokkal állították volna őket szembe. (...) Kénytelenek valánk csizmát húzni, még pedig magas sarkú női csizmát, mert ez vala az egyedüli a melyet használhatánk s ily szokatlan módon felkészülve vonultunk be Dunaj tanár úr leczkéire.” [Dunay Imre (1768-1839) a gimnáziumnak 39 éven keresztül volt tanára. 1825-ben „clarissimus” címmel tisztelték meg, s ennek használatára a kollégákat éppúgy kötelezték, mint az ifjúságot.] 123
Az iskola és a szállás között nem nagy távolságot kellett megtenni a fiataloknak, mint ahogy ez a naplóból kiderül: „Lakást és ellátást Vadnay Gábor elsőrendű ügyvéd házánál s családjánál fogadtunk; (ez a mai Városház tér 5. sz. alatti épület) két jó földszinti szobánk volt a kaputól jobbra és balra, a még inasunk, egy Leopold nevű német, egy igen szűk s alacsony, a pincegádor alatt létező kuczogóval volt kénytelen beérni.” Podmaniczky leírja, hogy (Eger)Lövőn lakott Borsod megye ez idő tájt egyik „hatalmas magyar özvegye”, bizonyos Sósné ő nagysága. Az ő „jurium directora” volt Vadnay Gábor, aki e minőségben gyakorta kijárt Lövőre, s ott hosszasan elidőzött. Ilyenkor Vadnaynét Hunfalvy Pál „vigasztalta” , aztán eljártak szórakozni, míg gyermekük meg a Podmaniczky fiúk maradtak, s át kellett élniük a „szomorú vacsorákat” . „Ilyenkor - írja a történések áldozata - a Boris szakácsné egypár kolompárnál és mikolczi czipónál egyebet nekünk vacsorára a világért sem adott; sovány eledel s még nem is magyar, hanem inkább tót gusztus.” - vallja a másféle étekhez és társasághoz szokott ifjú. A szombat felüdülést jelentett számukra, mert ilyenkor rendesen hivatalos volt a házigazdához Palóczy László „Borsodmegye országszerte ismert s híres követe” . Neki kijárt a lencse délben és este is, s ezen túl „valami jó, ízletes magyar ételre is tarthattunk számot” - emlékezik Podmaniczky Frigyes. Amikor Podmaniczky Miskolcról emlékezik, a miskolciak, közülük is Szűcs Sámuel naplójában feljegyzi Hunsdorferrel való találkozását. „Oszhó 15én Kun János úrnál tánczvigalmon voltam. Ott voltak báró Podmaniczky Ármin és Frigyes, kik a helybeli ágostaiak oskálájában tanultak, instructoruk Hunsdorfer Pál, lakosok Vadnay Gábor úrnál.” Az 1830-as évek városi hangulata, a fiatalok „magyar társaságai” Miskolcon, Késmárkon és Eperjesen a kor bensőséges hangulatát tükrözik. Amikor Hunfalvyék és Podmaniczkyék a Koronába járnak szórakozni - a tantestület éberségét kijátszva - addig Eperjesről az ott tanuló Szűcs Sámuel a következőket jegyzi fel naplójában: „Eperjesen ez időben a’ magyar nyelv ugyancsak kezdett divatba jönni, mi ugyan minden tudományt latinul tanultunk, de az alsó oskolákban nem egészen így vala a’ dolog, ezen felül a’ Felső tanulók közt magyar társaság állott fenn...” Hunfalvy Pál életútjának egyik méltatója, Paládi-Kovács Attila írja, hogy 1838-ban a Podmaniczky fiúk befejezték tanulmányaikat a miskolci líceumban és nevelőjükkel együtt Pestre kerültek, Hunfalvy János pedig Eperjesen tanult tovább, ahol tagja lett a magyar irodalmi diáktársaságnak. Ugyancsak ő jegyzi később, hogy Hunfalvy Pál „a Podmaniczky családnál töltött 9 év, az újabb miskolci, majd pesti évek alatt pedig ténylegesen is, testestől lelkestől magyarrá vált” . Az írás azt sejteti, hogy Hunfalvy Pál még a szabadságharc kitörése előtt ismét járt vagy tartózkodott Miskolcon. Erre egyértelmű naplójegyzetek, feljegyzések, vagy levéltári adatok nem utalnak.
124
Hasonlóképpen vagyunk az 1849. évi történésekkel, amikor Debrecenből Késmárkra megy. Naplója szerint 1849. „júl. 3án elindultunk Debrecenből. Tokajnak mentünk Kassára, hol a három keresztény felekezet együtt tart egyházi menetet az oroszok ellen. Eperjesen (...) Dembinszky ellen sok panasz volt. (...) Lőcsén már hírét hallottam orosz beütéseknek Árvába. Szepest igen különös állapotban találtam. (...) Nagy volt az ijedség, mikor Menyhárdon voltam, honnan Iglóra mentünk, Iglóról pedig Poprádra, Tátrakiesdre, hová ismét hozták a rémet, úgyhogy én visszatértem Pestre, hova jún. 20kára értem.” Ebből éppúgy nem érzékelhető a Miskolcon való esetleges átutazás, m int következő útjából. 1850 áprilisa és júniusa között elhagyja Pestet, az amnesztiarendelet Késmárokon éri, de útjának állomásairól naplójában nem ír. Mindezek ismeretében nagy valószínűséggel csak azt fogalmazhatjuk meg, hogy a Hunfalvy testvérek Miskolcon tanulták meg a magyar nyelvet, s életüknek egy-egy rövid időszaka kapcsolódik a városhoz. Utóéletük jobban nyomon követhető, s ebben minden bizonnyal meghatározó szerepet kapott e régió XX. századi története s Miskolc szerepe, hiszen mindig is szeretett volna ez a város Felsőmagyarország fővárosa lenni. Ebből az önálló törvényhatósági jog megszerzése után a Nagy-Miskolc megteremtéséért vállalt küzdelem vezetett eredményre. A XX. század közepére közigazgatásilag kialakul Nagy-Miskolc, amely egyre többet merít a reformkor helyi hagyományaiból, s e korszak képviselőinek gondolataiból, szellemi értékeiből. Késmárk és Eperjes alig őrizheti, Miskolcnak viszont kötelessége ápolni, és a következő nemzedékeknek átörökíteni Hunfalvy Pál és Hunfalvy János emlékét.
d
3
j
EBBEN AZ ÉPÜLETBEN.AZ EGYKORI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUMBAN TANULT1 8 2 ! ÉS1529 KÖZÖTT V ^ -JW N F A tY Y P Á L 181Ö^89lAFiNNrUG0R..> . ^ ^ ^ N Y E L V É S Z E T LEGKIVÁLÓBB.TUDÓSA ES.-.'i ^ Ü 835rlÓ L 1 8 3 8 3 0 H Ú N FA LV YJA N 05182
UV.>
W " -'
-
; ' _ E TÁBLÁT E L H E lY E 2T E T T ri998.X Jp - E ‘ } A MISKOLCI EGYETEMXISKOLC ONKORMANV ES A MAGYAR FÖLDRAJZI TARSAS A tt