A CP Holdings Ltd. bejelentése a Danubius Hotels Nyrt-ben meglévő szavazati joggal kapcsolatban
A Danubius Hotels Nyrt. ezúton tájékoztatja részvényeseit és a tőkepiac további szereplőit, hogy a CP Holdings Ltd. (székhely: CP House, Otterspool Way, Watford, WD25 8JJ, UK, a cég Nagy-Britanniabeli regisztrációs száma: 580471) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 61. §-ában, valamint 201/B. §-ában szereplő kötelezettségeinek eleget téve bejelentette, hogy a Danubius Hotels Nyrt. 2013. június 1-jén elhunyt elnöke, Sir Bernard Schreier halálát követően
Lady Lilly Schreier közvetlen és közvetett, Iris Gibbor (a Danubius Hotels Nyrt. igazgatóságának jelenlegi elnöke) közvetett, Alexei James Schreier (a Danubius Hotels Nyrt. igazgatóságának tagja) közvetett, Robert Glatter közvetett, Michael Wreschner közvetett befolyása az alábbiakban részletezve módosult.
Az örökösödést követően a CP Holdings Ltd. és leányvállalatai, valamint Lady Lilly Schreier együttesen változatlanul 80,33% szavazati joggal rendelkeznek a Danubius Hotels Nyrt-ben.
Budapest, 2014. január 16.
Danubius Hotels Nyrt. Igazgatósága
A Tpt. 61. §-a szerinti, szavazati jogot biztosító részvény, illetőleg szavazati jog megszerzésének vagy elidegenítésének bejelentéséhez használandó formanyomtatvány (a magyar verzió a párhuzamosan elküldött angol verzió fordítása, eltérés esetén az angol nyelvű változat az irányadó) 1. Olyan meglévő részvények kibocsátójának vagy eredeti kibocsátójának megnevezése, amelyhez szavazati jog kapcsolódikii: Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (“Danubius”) 2.
A bejelentés oka (jelölje be a megfelelő négyzetet/négyzeteket): [X] szavazati jogok megszerzése vagy elidegenítése [ ] pénzügyi eszközök megvásárlása vagy értékesítése, amely olyan, már kibocsátott részvények megszerzését eredményezheti, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak [ ] a szavazati jogok megoszlását megváltoztató esemény
3.
A bejelentésre kötelezett személy(ek) teljes neveiii: Lady Lilly Schreier
4.
A részvényes(ek) teljes neve (ha eltér a 3. pontban említett személytől)iv: ……………………..
5.
Az ügylet időpontja és a küszöbérték átlépésének vagy elérésének időpontjav: 2013. június 1.
6.
Az átlépett vagy elért küszöbérték(ek): 20%
7.
Bejelentett adatok:
A részvényekhez kapcsolódó szavazati jogokvi A részvények osztálya/típusa (lehetőleg az ISIN-kód használatával)
HU0000074067
A kiváltó ügyletet megelőző helyzetvii
A kiváltó ügylet utáni helyzetviii:
Részvények száma
Részvények száma
Szavazati jogok számax
Szavazati jogok %-a
Közvetlen
Közvetlenxi
Közvetettxii
Közvetlen
Közvetett
3.92%
3.92%
17.11%
3.92%
17.11%
10.31%
Szavazati jogok számaix 10.31%
A) RÉSZÖSSZEG (a szavazati jogok összesítése alapján)
21.03%
21.03%
Pénzügyi eszközök A kiváltó ügylet utáni helyzetxiii: A pénzügyi eszköz, illetőleg megállapodás típusa
Lejárat időpontjaxiv
Felhasználási/átváltási időszak/határidőxv
Az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma
Szavazati jogok %-a
B) RÉSZÖSSZEG (az összes lejárati dátum vonatkozásában)
Összesen (A+B)
szavazati jogok száma
szavazati jogok %-a
21.03%
21.03%
8. Ha releváns, az ellenőrzött vállalkozások láncolata, amelyeken keresztül a szavazati jogokat és/vagy a pénzügyi eszközöket ténylegesen birtokoljákxvi: A CP Holdings Ltd. („CP Holdings”) illetve többségi tulajdonában álló leányvállalatai 9.
Meghatalmazott útján történő szavazás esetében: ……………………. [meghatalmazott neve] [számú] szavazati jog birtoklására szóló meghatalmazása [dátum]-án/-én lejár.
10.
További információk, ha szükséges: ……………………………..
A CP Holdings közvetlenül vagy többségi tulajdonában álló leányvállalatain keresztül közvetve 6.331.127 darab részvényt tulajdonol a Danubiusban. Ezen részvények összesen 76,41%-os részesedést biztosítanak. A Közös Részvénytulajdon I 25%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. Sir Bernard Schreier 2013. június 1-ét bekövetkezett halálát megelőzően Iris Gibbor, Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier és Michael Wreschner minősültek a részvények közös tulajdonosának. Sir Bernard Schreier halálát követően a többi közös részvényes maradt a Közös Részvénytulajdon I tulajdonosa. A részvényekkel kapcsolatos szavazati jog gyakorlására vonatkozó döntést a közös részvényesek többsége hozza, amennyiben Sir Bernard Schreier, illetve halálát követően Lady Lilly Schreier is a többséggel szavaz. Jelenleg tehát a szavazati joggal kapcsolatos döntést Lady Lilly Schreier egy másik közös részvényessel együtt tudja meghozni, amennyiben viszont Lady Lilly Schreier kisebbségben marad, akkor nem kerül sor döntéshozatalra. A Közös Részvénytulajdon II 5%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. A Közös Részvénytulajdon II ugyanazon részvényesekkel, ugyan olyan módon működik, mint a Közös Részvénytulajdon I. A Közös Részvénytulajdon III 30%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. Sir Bernard Schreier 2013. június 1-ét bekövetkezett halálát megelőzően, Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier Robert Glatter, Michael Wreschner és Alexei James Schreier minősültek a részvények közös tulajdonosának. Sir Bernard Schreier halálát követően a többi közös részvényes maradt a Közös Részvénytulajdon III tulajdonosa. A szavazati jog gyakorlásával kapcsolatos döntés csak a közös részvényesek egyhangú döntésével hozható. Lady Lilly Schreier örökölt továbbá 5%-nyi befolyást a CP Holdings-ban Sir Bernard Schreier után. A fentiek és a következő számítás alapján Lady Lilly Schreier-nek az alábbiak szerinti befolyása van a CP Holdings-ban: 13,5% ((0,2x30)+(0,25x25)+(0,25x5)) 2013. június 1-ét megelőzően, és 22,4% (5+(0,25x30)+(0,33x25)+(0,33x5)) 2013. június 1-ét követően; A fentiek és a következő számítás alapján Lady Lilly Schreier-nek az alábbiak szerinti közvetett befolyása van a Danubiusban: 10,31% (0,135x76,41) 2013. június 1-ét megelőzően, és 17,11% (0,224x76,41) 2013. június 1-ét követően; Lady Lilly Schreier közvetlen és közvetett befolyása a Danubiusban: Lady Lilly Schreier örökölt továbbá 3,92%-nyi közvetlen tulajdoni részesdést a Danubiusban Sir Bernard Schreier után. A fentiek alapján Lady Lilly Schreier befolyása a Danubiusban 2013. június 1-ét követően: 21,03% (17,11%+3,92%) Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier, Iris Gibbor, Anna Ruzena Schreier és Alexei James Schreier közeli hozzátartozóknak minősülnek. A jelen bejelentési formanyomtatvány azért lett közzétéve, hogy Sir Bernard Schreier halálát követően információt szolgáltasson a CP Holdings, mint a Danubius többségi tulajdonosának a részvényeseiről. Kelt.: Budapest, 2014. január 16.
A formanyomtatvány melléklete a) A bejelentésre kötelezett személy azonosító adatai: Teljes név (jogi személyek esetében a jogi formával együtt): Lady Lilly Schreier Cím (jogi személyek esetében székhely): CP House I Otterspool Way I Watford I Hertfordshire WD25 8JJ I UK Telefonszám: 44 01923 250500 Egyéb lényeges információ (jogi személyek esetében legalább egy kapcsolattartó személy): ................................... b) A bejelentő személy azonosító adatai (amennyiben az a) pontban említett személy nevében más teszi meg a bejelentést): Teljes név: dr. Szabó Gábor Zoltán, ügyvéd Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Telefonszám: 301-8900 Egyéb lényeges információ (pl. a bejelentésre kötelezett személlyel való kapcsolat jellege): ügyvédi meghatalmazás
Tájékoztató a formanyomtatvány kitöltéséhez i
Ezt a nyomtatványt el kell küldeni a kibocsátó (eredeti kibocsátó) részére, továbbá egyidejűleg be kell nyújtani a Felügyelethez.
ii
A jogalany teljes neve, vagy a kibocsátó (eredeti kibocsátó) azonosítására szolgáló egyéb információ.
iii
Itt a Tpt. 61. §-ában foglaltakkal összhangban az alábbi személy(ek) megjelölése szükséges: a)
a részvényes;
b)
a Tpt. 61. § (5) bekezdésének b)-h) pontjában szereplő esetekben szavazati jogokat megszerző, értékesítő vagy azokat gyakorló természetes vagy jogi személy;
c)
a Tpt. 61. § (5) bekezdésének a) pontjában említett megállapodás minden aláíró fele;
d)
pénzügyi eszközök birtokosa, aki jogosult olyan már kibocsátott részvények megszerzésére, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak.
A Tpt. 61. § (5) bekezdésének b)–h) pontjában említett ügyletekhez kapcsolódóan az alábbi személy(ek) megjelölése szükséges: a b) pontjában meghatározott esetben a szavazati jogokat megszerző, és azok gyakorlására a megállapodás értelmében jogosult természetes személy vagy jogi személy, és a szavazati jogokat ellenszolgáltatás fejében ideiglenesen átruházó természetes személy vagy jogi személy; a c) pontjában meghatározott esetben a biztosítékot birtokló természetes személy vagy jogi személy, feltéve, hogy a természetes vagy jogi személy ellenőrzi a szavazati jogokat és bejelenti azok gyakorlásának szándékát, valamint az ezen körülmények között a biztosítékot elhelyező természetes vagy jogi személy; a d) pontjában meghatározott esetben a részvényeknél haszonélvezettel rendelkező természetes személy vagy jogi személy, ha ez a személy jogosult a részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok gyakorlására, valamint a haszonélvezet létesítésekor a szavazati jogokat értékesítő természetes vagy jogi személy; az e) pontjában meghatározott esetben az ellenőrző természetes személy vagy jogi személy, és az ellenőrzött vállalkozás, amely egyéni alapon a Tpt. 61. §ának (1) bekezdése, illetve (5) bekezdésének a)–d) pontja értelmében, vagy az említett esetek kombinációja alapján bejelentési kötelezettséggel rendelkezik; az f) pontjában meghatározott esetben a letétbe helyezett részvények megőrzője, ha a nála letétbe helyezett részvényekhez kapcsolódó szavazati jogokat saját belátása szerint gyakorolhatja, valamint a letétbe helyező, aki engedélyezi a megőrző számára a szavazati jogok saját belátása szerinti gyakorlását; a g) pontjában meghatározott esetben a szavazati jogokat birtokló természetes vagy jogi személy; a h) pontjában meghatározott esetben a meghatalmazott, ha saját belátása szerint gyakorolhatja a szavazati jogokat, és a meghatalmazottat meghatalmazó részvényes, aki engedélyezi a meghatalmazott számára a szavazati jogok saját belátása szerinti gyakorlását. iv A Tpt. 61. §-a (5) bekezdésének b)–h) pontjában említett esetekben alkalmazandó. Itt annak a részvényesnek a teljes neve szerepel, aki ezen joghelyen említett természetes személy vagy jogi személy szerződő fele, kivéve ha a részvényes által birtokolt szavazati jogok százalékaránya alacsonyabb annál a legalacsonyabb küszöbértéknél, amelyet a nemzeti jog a szavazati jogokban való részesedések közzétételére meghatározott. v A küszöb átlépésének időpontja rendes esetben az az időpont, amikor a megvásárlás, az értékesítés vagy a szavazati jogok gyakorlásának lehetősége hatályba lép. A passzív átlépések esetében az az időpont, amikor a társasági esemény megtörtént. vi A Tpt. 61. § szerinti bejelentési kötelezettség alól történő mentesülés esetén nem kell összesíteni a közvetlen és a közvetett adatokat, azonban fel kell tüntetni a mentesüléssel kapcsolatos információkat a formanyomtatvány mellékletében foglaltak szerint vii
Adja meg az előző bejelentésben közzétett helyzetet. Amennyiben a kiváltó ügyletet megelőző helyzet a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alatt volt, kérjük, írja be: „a minimális küszöbérték alatt”.
viii
Ha a részesedés aránya a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alá esett, előfordulhat, hogy a nemzeti jog értelmében nem szükséges közzétenni a részesedés mértékét, csak a tényt, hogy az új részesedés a minimális küszöbérték alatt van.
A Tpt. 61. §-a (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott esetben nem kell közzétenni a megállapodás szerződő feleinek egyéni részesedését, kivéve, ha valamely fél egyénileg elér vagy átlép egy, a Tpt. 61. §-ának (1) bekezdésében meghatározott küszöbértéket. Megállapodás megkötésekor, módosításakor vagy megszűnésekor alkalmazandó rendelkezés. ix
Közvetlen és közvetett.
x
Kombinált birtoklás (szavazati jogok részvénnyel egybekötött „közvetlen birtoklása”, és önálló, „közvetett birtoklása”) esetén ossza szét a szavazati jogok számát és százalékarányát a közvetlen és közvetett oszlopokra; ha nincs kombinált birtoklás, hagyja üresen a vonatkozó rovatot. xi
A bejelentő fél által birtokolt részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok (Tpt. 61. § (1) bekezdés).
xii
A részvények birtoklásától függetlenül a bejelentő fél által birtokolt szavazati jogok (Tpt. 61. § (5) bekezdés).
xiii
A részesedés mértékét akkor is szükséges közzétenni, ha a részesedés aránya a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alá esett
xiv
A pénzügyi eszköz esedékessége/lejárata, azaz az időpont, amikor a részvények megszerzésének joga lejár.
xv
Ha a pénzügyi eszköznek van ilyen időszaka, határozza meg ezt az időszakot (pl. háromhavonta egyszer [időpont]-tól kezdődően).
xvi
A bejelentésnek tartalmaznia kell azoknak az ellenőrzött vállalkozásoknak a nevét, amelyeken keresztül a szavazati jogokat birtokolják. A bejelentésnek továbbá tartalmaznia kell az egyes ellenőrzött vállalkozások által birtokolt szavazati jogok számát és százalékarányát. Amennyiben az ellenőrzött vállalkozás egyénileg a legalacsonyabb küszöbértékkel (5%) megegyező vagy annál magasabb arányban birtokol szavazati jogokat, és amennyiben az anyavállalat bejelentése szándék szerint az ellenőrzött vállalkozás bejelentési kötelezettségére is kiterjed.
A Tpt. 61. §-a szerinti, szavazati jogot biztosító részvény, illetőleg szavazati jog megszerzésének vagy elidegenítésének bejelentéséhez használandó formanyomtatvány (a magyar verzió a párhuzamosan elküldött angol verzió fordítása, eltérés esetén az angol nyelvű változat az irányadó) 1. Olyan meglévő részvények kibocsátójának vagy eredeti kibocsátójának megnevezése, amelyhez szavazati jog kapcsolódikii: Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (“Danubius”) 2.
A bejelentés oka (jelölje be a megfelelő négyzetet/négyzeteket): [X] szavazati jogok megszerzése vagy elidegenítése [ ] pénzügyi eszközök megvásárlása vagy értékesítése, amely olyan, már kibocsátott részvények megszerzését eredményezheti, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak [ ] a szavazati jogok megoszlását megváltoztató esemény
3.
A bejelentésre kötelezett személy(ek) teljes neveiii: Iris Gibbor
4.
A részvényes(ek) teljes neve (ha eltér a 3. pontban említett személytől)iv: ……………………..
5.
Az ügylet időpontja és a küszöbérték átlépésének vagy elérésének időpontjav: 2013. június 1.
6.
Az átlépett vagy elért küszöbérték(ek): 25%
7.
Bejelentett adatok:
A részvényekhez kapcsolódó szavazati jogokvi A részvények osztálya/típusa (lehetőleg az ISIN-kód használatával)
HU0000074067
A kiváltó ügyletet megelőző helyzetvii
A kiváltó ügylet utáni helyzetviii:
Részvények száma
Részvények száma
Szavazati jogok számax
Szavazati jogok %-a
Közvetlen
Közvetlenxi
Közvetlen
24.83%
Szavazati jogok számaix 24.83%
Közvetettxii 26.67%
A) RÉSZÖSSZEG (a szavazati jogok összesítése alapján)
26.67%
Közvetett 26.67%
26.67%
Pénzügyi eszközök A kiváltó ügylet utáni helyzetxiii: A pénzügyi eszköz, illetőleg megállapodás típusa
Lejárat időpontjaxiv
Felhasználási/átváltási időszak/határidőxv
Az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma
Szavazati jogok %-a
B) RÉSZÖSSZEG (az összes lejárati dátum vonatkozásában)
Összesen (A+B)
szavazati jogok száma
szavazati jogok %-a
26.67%
26.67%
8. Ha releváns, az ellenőrzött vállalkozások láncolata, amelyeken keresztül a szavazati jogokat és/vagy a pénzügyi eszközöket ténylegesen birtokoljákxvi: A CP Holdings Ltd. („CP Holdings”) illetve többségi tulajdonában álló leányvállalatai 9.
Meghatalmazott útján történő szavazás esetében: ……………………. [meghatalmazott neve] [számú] szavazati jog birtoklására szóló meghatalmazása [dátum]-án/-én lejár.
10.
További információk, ha szükséges: ……………………………..
A CP Holdings közvetlenül vagy többségi tulajdonában álló leányvállalatain keresztül közvetve 6.331.127 darab részvényt tulajdonol a Danubiusban. Ezen részvények összesen 76,41%-os részesedést biztosítanak. A Közös Részvénytulajdon I 25%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. Sir Bernard Schreier 2013. június 1-ét bekövetkezett halálát megelőzően Iris Gibbor, Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier és Michael Wreschner minősültek a részvények közös tulajdonosának. Sir Bernard Schreier halálát követően a többi közös részvényes maradt a Közös Részvénytulajdon I tulajdonosa. A részvényekkel kapcsolatos szavazati jog gyakorlására vonatkozó döntést a közös részvényesek többsége hozza, amennyiben Sir Bernard Schreier, illetve halálát követően Lady Lilly Schreier is a többséggel szavaz. Jelenleg tehát a szavazati joggal kapcsolatos döntést Lady Lilly Schreier egy másik közös részvényessel együtt tudja meghozni, amennyiben viszont Lady Lilly Schreier kisebbségben marad, akkor nem kerül sor döntéshozatalra. A Közös Részvénytulajdon II 5%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. A Közös Részvénytulajdon II ugyanazon részvényesekkel, ugyan olyan módon működik, mint a Közös Részvénytulajdon I. Iris Gibbor 25%-nyi közvetlen részesedéssel is rendelkezik a CP Holdings-ban. A fentiek és a következő számítás alapján Iris Gibbor-nak az alábbiak szerinti befolyása van a CP Holdings-ban: 32,5% ((25+(0,25x25)+(0,25x5)) 2013. június 1-ét megelőzően, és 34,9% (25+(0,33x25)+(0,33x5)) 2013. június 1-ét követően; A fentiek és a következő számítás alapján Iris Gibbor-nak ek az alábbiak szerinti közvetett befolyása van a Danubiusban: 24,83% (0,325x76,41) 2013. június 1-ét megelőzően, és 26,67% (0,349x76,41) 2013. június 1-ét követően; Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier, Iris Gibbor, Anna Ruzena Schreier és Alexei James Schreier közeli hozzátartozóknak minősülnek. A jelen bejelentési formanyomtatvány azért lett közzétéve, hogy Sir Bernard Schreier halálát követően információt szolgáltasson a CP Holdings, mint a Danubius többségi tulajdonosának a részvényeseiről.
Kelt.: Budapest, 2014. január 16.
A formanyomtatvány melléklete a) A bejelentésre kötelezett személy azonosító adatai: Teljes név (jogi személyek esetében a jogi formával együtt): Iris Gibbor Cím (jogi személyek esetében székhely): CP House I Otterspool Way I Watford I Hertfordshire WD25 8JJ I UK Telefonszám: 44 01923 250500 Egyéb lényeges információ (jogi személyek esetében legalább egy kapcsolattartó személy): ................................... b) A bejelentő személy azonosító adatai (amennyiben az a) pontban említett személy nevében más teszi meg a bejelentést): Teljes név: dr. Szabó Gábor Zoltán, ügyvéd Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Telefonszám: 301-8900 Egyéb lényeges információ (pl. a bejelentésre kötelezett személlyel való kapcsolat jellege): ügyvédi meghatalmazás
Tájékoztató a formanyomtatvány kitöltéséhez i
Ezt a nyomtatványt el kell küldeni a kibocsátó (eredeti kibocsátó) részére, továbbá egyidejűleg be kell nyújtani a Felügyelethez.
ii
A jogalany teljes neve, vagy a kibocsátó (eredeti kibocsátó) azonosítására szolgáló egyéb információ.
iii
Itt a Tpt. 61. §-ában foglaltakkal összhangban az alábbi személy(ek) megjelölése szükséges: e)
a részvényes;
f)
a Tpt. 61. § (5) bekezdésének b)-h) pontjában szereplő esetekben szavazati jogokat megszerző, értékesítő vagy azokat gyakorló természetes vagy jogi személy;
g)
a Tpt. 61. § (5) bekezdésének a) pontjában említett megállapodás minden aláíró fele;
h)
pénzügyi eszközök birtokosa, aki jogosult olyan már kibocsátott részvények megszerzésére, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak.
A Tpt. 61. § (5) bekezdésének b)–h) pontjában említett ügyletekhez kapcsolódóan az alábbi személy(ek) megjelölése szükséges: a b) pontjában meghatározott esetben a szavazati jogokat megszerző, és azok gyakorlására a megállapodás értelmében jogosult természetes személy vagy jogi személy, és a szavazati jogokat ellenszolgáltatás fejében ideiglenesen átruházó természetes személy vagy jogi személy; a c) pontjában meghatározott esetben a biztosítékot birtokló természetes személy vagy jogi személy, feltéve, hogy a természetes vagy jogi személy ellenőrzi a szavazati jogokat és bejelenti azok gyakorlásának szándékát, valamint az ezen körülmények között a biztosítékot elhelyező természetes vagy jogi személy; a d) pontjában meghatározott esetben a részvényeknél haszonélvezettel rendelkező természetes személy vagy jogi személy, ha ez a személy jogosult a részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok gyakorlására, valamint a haszonélvezet létesítésekor a szavazati jogokat értékesítő természetes vagy jogi személy; az e) pontjában meghatározott esetben az ellenőrző természetes személy vagy jogi személy, és az ellenőrzött vállalkozás, amely egyéni alapon a Tpt. 61. §ának (1) bekezdése, illetve (5) bekezdésének a)–d) pontja értelmében, vagy az említett esetek kombinációja alapján bejelentési kötelezettséggel rendelkezik; az f) pontjában meghatározott esetben a letétbe helyezett részvények megőrzője, ha a nála letétbe helyezett részvényekhez kapcsolódó szavazati jogokat saját belátása szerint gyakorolhatja, valamint a letétbe helyező, aki engedélyezi a megőrző számára a szavazati jogok saját belátása szerinti gyakorlását; a g) pontjában meghatározott esetben a szavazati jogokat birtokló természetes vagy jogi személy; a h) pontjában meghatározott esetben a meghatalmazott, ha saját belátása szerint gyakorolhatja a szavazati jogokat, és a meghatalmazottat meghatalmazó részvényes, aki engedélyezi a meghatalmazott számára a szavazati jogok saját belátása szerinti gyakorlását. iv A Tpt. 61. §-a (5) bekezdésének b)–h) pontjában említett esetekben alkalmazandó. Itt annak a részvényesnek a teljes neve szerepel, aki ezen joghelyen említett természetes személy vagy jogi személy szerződő fele, kivéve ha a részvényes által birtokolt szavazati jogok százalékaránya alacsonyabb annál a legalacsonyabb küszöbértéknél, amelyet a nemzeti jog a szavazati jogokban való részesedések közzétételére meghatározott. v A küszöb átlépésének időpontja rendes esetben az az időpont, amikor a megvásárlás, az értékesítés vagy a szavazati jogok gyakorlásának lehetősége hatályba lép. A passzív átlépések esetében az az időpont, amikor a társasági esemény megtörtént. vi A Tpt. 61. § szerinti bejelentési kötelezettség alól történő mentesülés esetén nem kell összesíteni a közvetlen és a közvetett adatokat, azonban fel kell tüntetni a mentesüléssel kapcsolatos információkat a formanyomtatvány mellékletében foglaltak szerint vii
Adja meg az előző bejelentésben közzétett helyzetet. Amennyiben a kiváltó ügyletet megelőző helyzet a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alatt volt, kérjük, írja be: „a minimális küszöbérték alatt”.
viii
Ha a részesedés aránya a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alá esett, előfordulhat, hogy a nemzeti jog értelmében nem szükséges közzétenni a részesedés mértékét, csak a tényt, hogy az új részesedés a minimális küszöbérték alatt van.
A Tpt. 61. §-a (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott esetben nem kell közzétenni a megállapodás szerződő feleinek egyéni részesedését, kivéve, ha valamely fél egyénileg elér vagy átlép egy, a Tpt. 61. §-ának (1) bekezdésében meghatározott küszöbértéket. Megállapodás megkötésekor, módosításakor vagy megszűnésekor alkalmazandó rendelkezés. ix
Közvetlen és közvetett.
x
Kombinált birtoklás (szavazati jogok részvénnyel egybekötött „közvetlen birtoklása”, és önálló, „közvetett birtoklása”) esetén ossza szét a szavazati jogok számát és százalékarányát a közvetlen és közvetett oszlopokra; ha nincs kombinált birtoklás, hagyja üresen a vonatkozó rovatot. xi
A bejelentő fél által birtokolt részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok (Tpt. 61. § (1) bekezdés).
xii
A részvények birtoklásától függetlenül a bejelentő fél által birtokolt szavazati jogok (Tpt. 61. § (5) bekezdés).
xiii
A részesedés mértékét akkor is szükséges közzétenni, ha a részesedés aránya a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alá esett
xiv
A pénzügyi eszköz esedékessége/lejárata, azaz az időpont, amikor a részvények megszerzésének joga lejár.
xv
Ha a pénzügyi eszköznek van ilyen időszaka, határozza meg ezt az időszakot (pl. háromhavonta egyszer [időpont]-tól kezdődően).
xvi
A bejelentésnek tartalmaznia kell azoknak az ellenőrzött vállalkozásoknak a nevét, amelyeken keresztül a szavazati jogokat birtokolják. A bejelentésnek továbbá tartalmaznia kell az egyes ellenőrzött vállalkozások által birtokolt szavazati jogok számát és százalékarányát. Amennyiben az ellenőrzött vállalkozás egyénileg a legalacsonyabb küszöbértékkel (5%) megegyező vagy annál magasabb arányban birtokol szavazati jogokat, és amennyiben az anyavállalat bejelentése szándék szerint az ellenőrzött vállalkozás bejelentési kötelezettségére is kiterjed.
A Tpt. 61. §-a szerinti, szavazati jogot biztosító részvény, illetőleg szavazati jog megszerzésének vagy elidegenítésének bejelentéséhez használandó formanyomtatvány (a magyar verzió a párhuzamosan elküldött angol verzió fordítása, eltérés esetén az angol nyelvű változat az irányadó) 1. Olyan meglévő részvények kibocsátójának vagy eredeti kibocsátójának megnevezése, amelyhez szavazati jog kapcsolódikii: Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (“Danubius”) 2.
A bejelentés oka (jelölje be a megfelelő négyzetet/négyzeteket): [X] szavazati jogok megszerzése vagy elidegenítése [ ] pénzügyi eszközök megvásárlása vagy értékesítése, amely olyan, már kibocsátott részvények megszerzését eredményezheti, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak [ ] a szavazati jogok megoszlását megváltoztató esemény
3.
A bejelentésre kötelezett személy(ek) teljes neveiii: Alexei James Schreier
4.
A részvényes(ek) teljes neve (ha eltér a 3. pontban említett személytől)iv: ……………………..
5.
Az ügylet időpontja és a küszöbérték átlépésének vagy elérésének időpontjav: 2013. június 1.
6.
Az átlépett vagy elért küszöbérték(ek): N/A
7.
Bejelentett adatok:
A részvényekhez kapcsolódó szavazati jogokvi A részvények osztálya/típusa (lehetőleg az ISIN-kód használatával)
HU0000074067
A kiváltó ügyletet megelőző helyzetvii
A kiváltó ügylet utáni helyzetviii:
Részvények száma
Részvények száma
Szavazati jogok számax
Szavazati jogok %-a
Közvetlen
Közvetlenxi
Közvetlen
8.4%
Szavazati jogok számaix 8.4%
Közvetettxii 9.55%
A) RÉSZÖSSZEG (a szavazati jogok összesítése alapján)
9.55%
Közvetett 9.55%
9.55%
Pénzügyi eszközök A kiváltó ügylet utáni helyzetxiii: A pénzügyi eszköz, illetőleg megállapodás típusa
Lejárat időpontjaxiv
Felhasználási/átváltási időszak/határidőxv
Az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma
Szavazati jogok %-a
B) RÉSZÖSSZEG (az összes lejárati dátum vonatkozásában)
Összesen (A+B)
szavazati jogok száma
szavazati jogok %-a
9.55%
9.55%
8. Ha releváns, az ellenőrzött vállalkozások láncolata, amelyeken keresztül a szavazati jogokat és/vagy a pénzügyi eszközöket ténylegesen birtokoljákxvi: A CP Holdings Ltd. („CP Holdings”) illetve többségi tulajdonában álló leányvállalatai 9.
Meghatalmazott útján történő szavazás esetében: ……………………. [meghatalmazott neve] [számú] szavazati jog birtoklására szóló meghatalmazása [dátum]-án/-én lejár.
10.
További információk, ha szükséges: ……………………………..
A CP Holdings közvetlenül vagy többségi tulajdonában álló leányvállalatain keresztül közvetve 6.331.127 darab részvényt tulajdonol a Danubiusban. Ezen részvények összesen 76,41%-os részesedést biztosítanak. A Közös Részvénytulajdon III 30%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. Sir Bernard Schreier 2013. június 1-ét bekövetkezett halálát megelőzően, Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier Robert Glatter, Michael Wreschner és Alexei James Schreier minősültek a részvények közös tulajdonosának. Sir Bernard Schreier halálát követően a többi közös részvényes maradt a Közös Részvénytulajdon III tulajdonosa. A szavazati jog gyakorlásával kapcsolatos döntés csak a közös részvényesek egyhangú döntésével hozható. A Közös Részvénytulajdon IV 10%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. Alexei James Schreier és Anna Ruzenova Schreier minősülnek a részvények közös tulajdonosának. A szavazati jog gyakorlásával kapcsolatos döntés csak a közös részvényesek egyhangú döntésével hozható. A Közös Részvénytulajdon IV-re nem volt hatással Sir Bernard Schreier halála. A fentiek és a következő számítás alapján Alexei James Schreier-nek az alábbiak szerinti befolyása van a CP Holdings-ban: 11% ((0,2x30)+(0,5x10)) 2013. június 1-ét megelőzően, és 12,5% ((0,25x30)+(0,5x10)) 2013. június 1-ét követően; A fentiek és a következő számítás alapján Alexei James Schreier-nek az alábbiak szerinti közvetett befolyása van a Danubiusban: 8,4% (0,11x76,41) 2013. június 1-ét megelőzően, és 9,55% (0,125x76,41) 2013. június 1-ét követően; Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier, Iris Gibbor, Anna Ruzena Schreier és Alexei James Schreier közeli hozzátartozóknak minősülnek. A jelen bejelentési formanyomtatvány azért lett közzétéve, hogy Sir Bernard Schreier halálát követően információt szolgáltasson a CP Holdings, mint a Danubius többségi tulajdonosának a részvényeseiről. Kelt.: Budapest, 2014. január 16.
A formanyomtatvány melléklete a) A bejelentésre kötelezett személy azonosító adatai: Teljes név (jogi személyek esetében a jogi formával együtt): Alexei James Schreier Cím (jogi személyek esetében székhely): CP House I Otterspool Way I Watford I Hertfordshire WD25 8JJ I UK Telefonszám: 44 01923 250500 Egyéb lényeges információ (jogi személyek esetében legalább egy kapcsolattartó személy): ................................... b) A bejelentő személy azonosító adatai (amennyiben az a) pontban említett személy nevében más teszi meg a bejelentést): Teljes név: dr. Szabó Gábor Zoltán, ügyvéd Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Telefonszám: 301-8900 Egyéb lényeges információ (pl. a bejelentésre kötelezett személlyel való kapcsolat jellege): ügyvédi meghatalmazás
Tájékoztató a formanyomtatvány kitöltéséhez i
Ezt a nyomtatványt el kell küldeni a kibocsátó (eredeti kibocsátó) részére, továbbá egyidejűleg be kell nyújtani a Felügyelethez.
ii
A jogalany teljes neve, vagy a kibocsátó (eredeti kibocsátó) azonosítására szolgáló egyéb információ.
iii
Itt a Tpt. 61. §-ában foglaltakkal összhangban az alábbi személy(ek) megjelölése szükséges: i)
a részvényes;
j)
a Tpt. 61. § (5) bekezdésének b)-h) pontjában szereplő esetekben szavazati jogokat megszerző, értékesítő vagy azokat gyakorló természetes vagy jogi személy;
k)
a Tpt. 61. § (5) bekezdésének a) pontjában említett megállapodás minden aláíró fele;
l)
pénzügyi eszközök birtokosa, aki jogosult olyan már kibocsátott részvények megszerzésére, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak.
A Tpt. 61. § (5) bekezdésének b)–h) pontjában említett ügyletekhez kapcsolódóan az alábbi személy(ek) megjelölése szükséges: a b) pontjában meghatározott esetben a szavazati jogokat megszerző, és azok gyakorlására a megállapodás értelmében jogosult természetes személy vagy jogi személy, és a szavazati jogokat ellenszolgáltatás fejében ideiglenesen átruházó természetes személy vagy jogi személy; a c) pontjában meghatározott esetben a biztosítékot birtokló természetes személy vagy jogi személy, feltéve, hogy a természetes vagy jogi személy ellenőrzi a szavazati jogokat és bejelenti azok gyakorlásának szándékát, valamint az ezen körülmények között a biztosítékot elhelyező természetes vagy jogi személy; a d) pontjában meghatározott esetben a részvényeknél haszonélvezettel rendelkező természetes személy vagy jogi személy, ha ez a személy jogosult a részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok gyakorlására, valamint a haszonélvezet létesítésekor a szavazati jogokat értékesítő természetes vagy jogi személy; az e) pontjában meghatározott esetben az ellenőrző természetes személy vagy jogi személy, és az ellenőrzött vállalkozás, amely egyéni alapon a Tpt. 61. §ának (1) bekezdése, illetve (5) bekezdésének a)–d) pontja értelmében, vagy az említett esetek kombinációja alapján bejelentési kötelezettséggel rendelkezik; az f) pontjában meghatározott esetben a letétbe helyezett részvények megőrzője, ha a nála letétbe helyezett részvényekhez kapcsolódó szavazati jogokat saját belátása szerint gyakorolhatja, valamint a letétbe helyező, aki engedélyezi a megőrző számára a szavazati jogok saját belátása szerinti gyakorlását; a g) pontjában meghatározott esetben a szavazati jogokat birtokló természetes vagy jogi személy; a h) pontjában meghatározott esetben a meghatalmazott, ha saját belátása szerint gyakorolhatja a szavazati jogokat, és a meghatalmazottat meghatalmazó részvényes, aki engedélyezi a meghatalmazott számára a szavazati jogok saját belátása szerinti gyakorlását. iv A Tpt. 61. §-a (5) bekezdésének b)–h) pontjában említett esetekben alkalmazandó. Itt annak a részvényesnek a teljes neve szerepel, aki ezen joghelyen említett természetes személy vagy jogi személy szerződő fele, kivéve ha a részvényes által birtokolt szavazati jogok százalékaránya alacsonyabb annál a legalacsonyabb küszöbértéknél, amelyet a nemzeti jog a szavazati jogokban való részesedések közzétételére meghatározott. v A küszöb átlépésének időpontja rendes esetben az az időpont, amikor a megvásárlás, az értékesítés vagy a szavazati jogok gyakorlásának lehetősége hatályba lép. A passzív átlépések esetében az az időpont, amikor a társasági esemény megtörtént. vi A Tpt. 61. § szerinti bejelentési kötelezettség alól történő mentesülés esetén nem kell összesíteni a közvetlen és a közvetett adatokat, azonban fel kell tüntetni a mentesüléssel kapcsolatos információkat a formanyomtatvány mellékletében foglaltak szerint vii
Adja meg az előző bejelentésben közzétett helyzetet. Amennyiben a kiváltó ügyletet megelőző helyzet a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alatt volt, kérjük, írja be: „a minimális küszöbérték alatt”.
viii
Ha a részesedés aránya a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alá esett, előfordulhat, hogy a nemzeti jog értelmében nem szükséges közzétenni a részesedés mértékét, csak a tényt, hogy az új részesedés a minimális küszöbérték alatt van.
A Tpt. 61. §-a (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott esetben nem kell közzétenni a megállapodás szerződő feleinek egyéni részesedését, kivéve, ha valamely fél egyénileg elér vagy átlép egy, a Tpt. 61. §-ának (1) bekezdésében meghatározott küszöbértéket. Megállapodás megkötésekor, módosításakor vagy megszűnésekor alkalmazandó rendelkezés. ix
Közvetlen és közvetett.
x
Kombinált birtoklás (szavazati jogok részvénnyel egybekötött „közvetlen birtoklása”, és önálló, „közvetett birtoklása”) esetén ossza szét a szavazati jogok számát és százalékarányát a közvetlen és közvetett oszlopokra; ha nincs kombinált birtoklás, hagyja üresen a vonatkozó rovatot. xi
A bejelentő fél által birtokolt részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok (Tpt. 61. § (1) bekezdés).
xii
A részvények birtoklásától függetlenül a bejelentő fél által birtokolt szavazati jogok (Tpt. 61. § (5) bekezdés).
xiii
A részesedés mértékét akkor is szükséges közzétenni, ha a részesedés aránya a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alá esett
xiv
A pénzügyi eszköz esedékessége/lejárata, azaz az időpont, amikor a részvények megszerzésének joga lejár.
xv
Ha a pénzügyi eszköznek van ilyen időszaka, határozza meg ezt az időszakot (pl. háromhavonta egyszer [időpont]-tól kezdődően).
xvi
A bejelentésnek tartalmaznia kell azoknak az ellenőrzött vállalkozásoknak a nevét, amelyeken keresztül a szavazati jogokat birtokolják. A bejelentésnek továbbá tartalmaznia kell az egyes ellenőrzött vállalkozások által birtokolt szavazati jogok számát és százalékarányát. Amennyiben az ellenőrzött vállalkozás egyénileg a legalacsonyabb küszöbértékkel (5%) megegyező vagy annál magasabb arányban birtokol szavazati jogokat, és amennyiben az anyavállalat bejelentése szándék szerint az ellenőrzött vállalkozás bejelentési kötelezettségére is kiterjed.
A Tpt. 61. §-a szerinti, szavazati jogot biztosító részvény, illetőleg szavazati jog megszerzésének vagy elidegenítésének bejelentéséhez használandó formanyomtatvány (a magyar verzió a párhuzamosan elküldött angol verzió fordítása, eltérés esetén az angol nyelvű változat az irányadó) 1. Olyan meglévő részvények kibocsátójának vagy eredeti kibocsátójának megnevezése, amelyhez szavazati jog kapcsolódikii: Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (“Danubius”) 2.
A bejelentés oka (jelölje be a megfelelő négyzetet/négyzeteket): [X] szavazati jogok megszerzése vagy elidegenítése [ ] pénzügyi eszközök megvásárlása vagy értékesítése, amely olyan, már kibocsátott részvények megszerzését eredményezheti, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak [ ] a szavazati jogok megoszlását megváltoztató esemény
3.
A bejelentésre kötelezett személy(ek) teljes neveiii: Robert Glatter
4.
A részvényes(ek) teljes neve (ha eltér a 3. pontban említett személytől)iv: ……………………..
5.
Az ügylet időpontja és a küszöbérték átlépésének vagy elérésének időpontjav: 2013. június 1.
6.
Az átlépett vagy elért küszöbérték(ek): 5%
7.
Bejelentett adatok:
A részvényekhez kapcsolódó szavazati jogokvi A részvények osztálya/típusa (lehetőleg az ISIN-kód használatával)
HU0000074067
A kiváltó ügyletet megelőző helyzetvii
A kiváltó ügylet utáni helyzetviii:
Részvények száma
Részvények száma
Szavazati jogok számax
Szavazati jogok %-a
Közvetlen
Közvetlenxi
Közvetlen
4.77%
Szavazati jogok számaix 4.77%
Közvetettxii 5.73%
A) RÉSZÖSSZEG (a szavazati jogok összesítése alapján)
5.73%
Közvetett 5.73%
5.73%
Pénzügyi eszközök A kiváltó ügylet utáni helyzetxiii: A pénzügyi eszköz, illetőleg megállapodás típusa
Lejárat időpontjaxiv
Felhasználási/átváltási időszak/határidőxv
Az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma
Szavazati jogok %-a
B) RÉSZÖSSZEG (az összes lejárati dátum vonatkozásában)
Összesen (A+B)
szavazati jogok száma
szavazati jogok %-a
5.73%
5.73%
8. Ha releváns, az ellenőrzött vállalkozások láncolata, amelyeken keresztül a szavazati jogokat és/vagy a pénzügyi eszközöket ténylegesen birtokoljákxvi: A CP Holdings Ltd. („CP Holdings”) illetve többségi tulajdonában álló leányvállalatai 9.
Meghatalmazott útján történő szavazás esetében: ……………………. [meghatalmazott neve] [számú] szavazati jog birtoklására szóló meghatalmazása [dátum]-án/-én lejár.
10.
További információk, ha szükséges: ……………………………..
A CP Holdings közvetlenül vagy többségi tulajdonában álló leányvállalatain keresztül közvetve 6.331.127 darab részvényt tulajdonol a Danubiusban. Ezen részvények összesen 76,41%-os részesedést biztosítanak. A Közös Részvénytulajdon III 30%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. Sir Bernard Schreier 2013. június 1-ét bekövetkezett halálát megelőzően, Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier Robert Glatter, Michael Wreschner és Alexei James Schreier minősültek a részvények közös tulajdonosának. Sir Bernard Schreier halálát követően a többi közös részvényes maradt a Közös Részvénytulajdon III tulajdonosa. A szavazati jog gyakorlásával kapcsolatos döntés csak a közös részvényesek egyhangú döntésével hozható. A fentiek és a következő számítás alapján Robert Glatter-nek az alábbiak szerinti befolyása van a CP Holdings-ban: 6,25% (0,2x30) 2013. június 1-ét megelőzően, és 7,5% (0,25x30) 2013. június 1-ét követően; A fentiek és a következő számítás alapján Robert Glatter -nek az alábbiak szerinti közvetett befolyása van a Danubiusban: 4,77% (0,0625x76,41) 2013. június 1-ét megelőzően, és 5,73% (0,075x76,41) 2013. június 1-ét követően; Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier, Iris Gibbor, Anna Ruzena Schreier és Alexei James Schreier közeli hozzátartozóknak minősülnek. A jelen bejelentési formanyomtatvány azért lett közzétéve, hogy Sir Bernard Schreier halálát követően információt szolgáltasson a CP Holdings, mint a Danubius többségi tulajdonosának a részvényeseiről. Kelt.: Budapest, 2014. január 16.
A formanyomtatvány melléklete a) A bejelentésre kötelezett személy azonosító adatai: Teljes név (jogi személyek esetében a jogi formával együtt): Robert Glatter Cím (jogi személyek esetében székhely): CP House I Otterspool Way I Watford I Hertfordshire WD25 8JJ I UK Telefonszám: 44 01923 250500 Egyéb lényeges információ (jogi személyek esetében legalább egy kapcsolattartó személy): ................................... b) A bejelentő személy azonosító adatai (amennyiben az a) pontban említett személy nevében más teszi meg a bejelentést): Teljes név: dr. Szabó Gábor Zoltán, ügyvéd Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Telefonszám: 301-8900 Egyéb lényeges információ (pl. a bejelentésre kötelezett személlyel való kapcsolat jellege): ügyvédi meghatalmazás
Tájékoztató a formanyomtatvány kitöltéséhez i
Ezt a nyomtatványt el kell küldeni a kibocsátó (eredeti kibocsátó) részére, továbbá egyidejűleg be kell nyújtani a Felügyelethez.
ii
A jogalany teljes neve, vagy a kibocsátó (eredeti kibocsátó) azonosítására szolgáló egyéb információ.
iii
Itt a Tpt. 61. §-ában foglaltakkal összhangban az alábbi személy(ek) megjelölése szükséges: m)
a részvényes;
n)
a Tpt. 61. § (5) bekezdésének b)-h) pontjában szereplő esetekben szavazati jogokat megszerző, értékesítő vagy azokat gyakorló természetes vagy jogi személy;
o)
a Tpt. 61. § (5) bekezdésének a) pontjában említett megállapodás minden aláíró fele;
p)
pénzügyi eszközök birtokosa, aki jogosult olyan már kibocsátott részvények megszerzésére, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak.
A Tpt. 61. § (5) bekezdésének b)–h) pontjában említett ügyletekhez kapcsolódóan az alábbi személy(ek) megjelölése szükséges: a b) pontjában meghatározott esetben a szavazati jogokat megszerző, és azok gyakorlására a megállapodás értelmében jogosult természetes személy vagy jogi személy, és a szavazati jogokat ellenszolgáltatás fejében ideiglenesen átruházó természetes személy vagy jogi személy; a c) pontjában meghatározott esetben a biztosítékot birtokló természetes személy vagy jogi személy, feltéve, hogy a természetes vagy jogi személy ellenőrzi a szavazati jogokat és bejelenti azok gyakorlásának szándékát, valamint az ezen körülmények között a biztosítékot elhelyező természetes vagy jogi személy; a d) pontjában meghatározott esetben a részvényeknél haszonélvezettel rendelkező természetes személy vagy jogi személy, ha ez a személy jogosult a részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok gyakorlására, valamint a haszonélvezet létesítésekor a szavazati jogokat értékesítő természetes vagy jogi személy; az e) pontjában meghatározott esetben az ellenőrző természetes személy vagy jogi személy, és az ellenőrzött vállalkozás, amely egyéni alapon a Tpt. 61. §ának (1) bekezdése, illetve (5) bekezdésének a)–d) pontja értelmében, vagy az említett esetek kombinációja alapján bejelentési kötelezettséggel rendelkezik; az f) pontjában meghatározott esetben a letétbe helyezett részvények megőrzője, ha a nála letétbe helyezett részvényekhez kapcsolódó szavazati jogokat saját belátása szerint gyakorolhatja, valamint a letétbe helyező, aki engedélyezi a megőrző számára a szavazati jogok saját belátása szerinti gyakorlását; a g) pontjában meghatározott esetben a szavazati jogokat birtokló természetes vagy jogi személy; a h) pontjában meghatározott esetben a meghatalmazott, ha saját belátása szerint gyakorolhatja a szavazati jogokat, és a meghatalmazottat meghatalmazó részvényes, aki engedélyezi a meghatalmazott számára a szavazati jogok saját belátása szerinti gyakorlását. iv A Tpt. 61. §-a (5) bekezdésének b)–h) pontjában említett esetekben alkalmazandó. Itt annak a részvényesnek a teljes neve szerepel, aki ezen joghelyen említett természetes személy vagy jogi személy szerződő fele, kivéve ha a részvényes által birtokolt szavazati jogok százalékaránya alacsonyabb annál a legalacsonyabb küszöbértéknél, amelyet a nemzeti jog a szavazati jogokban való részesedések közzétételére meghatározott. v A küszöb átlépésének időpontja rendes esetben az az időpont, amikor a megvásárlás, az értékesítés vagy a szavazati jogok gyakorlásának lehetősége hatályba lép. A passzív átlépések esetében az az időpont, amikor a társasági esemény megtörtént. vi A Tpt. 61. § szerinti bejelentési kötelezettség alól történő mentesülés esetén nem kell összesíteni a közvetlen és a közvetett adatokat, azonban fel kell tüntetni a mentesüléssel kapcsolatos információkat a formanyomtatvány mellékletében foglaltak szerint vii
Adja meg az előző bejelentésben közzétett helyzetet. Amennyiben a kiváltó ügyletet megelőző helyzet a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alatt volt, kérjük, írja be: „a minimális küszöbérték alatt”.
viii
Ha a részesedés aránya a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alá esett, előfordulhat, hogy a nemzeti jog értelmében nem szükséges közzétenni a részesedés mértékét, csak a tényt, hogy az új részesedés a minimális küszöbérték alatt van.
A Tpt. 61. §-a (5) bekezdésének a) pontjában meghatározott esetben nem kell közzétenni a megállapodás szerződő feleinek egyéni részesedését, kivéve, ha valamely fél egyénileg elér vagy átlép egy, a Tpt. 61. §-ának (1) bekezdésében meghatározott küszöbértéket. Megállapodás megkötésekor, módosításakor vagy megszűnésekor alkalmazandó rendelkezés. ix
Közvetlen és közvetett.
x
Kombinált birtoklás (szavazati jogok részvénnyel egybekötött „közvetlen birtoklása”, és önálló, „közvetett birtoklása”) esetén ossza szét a szavazati jogok számát és százalékarányát a közvetlen és közvetett oszlopokra; ha nincs kombinált birtoklás, hagyja üresen a vonatkozó rovatot. xi
A bejelentő fél által birtokolt részvényekhez kapcsolódó szavazati jogok (Tpt. 61. § (1) bekezdés).
xii
A részvények birtoklásától függetlenül a bejelentő fél által birtokolt szavazati jogok (Tpt. 61. § (5) bekezdés).
xiii
A részesedés mértékét akkor is szükséges közzétenni, ha a részesedés aránya a legalacsonyabb küszöbérték (5%) alá esett
xiv
A pénzügyi eszköz esedékessége/lejárata, azaz az időpont, amikor a részvények megszerzésének joga lejár.
xv
Ha a pénzügyi eszköznek van ilyen időszaka, határozza meg ezt az időszakot (pl. háromhavonta egyszer [időpont]-tól kezdődően).
xvi
A bejelentésnek tartalmaznia kell azoknak az ellenőrzött vállalkozásoknak a nevét, amelyeken keresztül a szavazati jogokat birtokolják. A bejelentésnek továbbá tartalmaznia kell az egyes ellenőrzött vállalkozások által birtokolt szavazati jogok számát és százalékarányát. Amennyiben az ellenőrzött vállalkozás egyénileg a legalacsonyabb küszöbértékkel (5%) megegyező vagy annál magasabb arányban birtokol szavazati jogokat, és amennyiben az anyavállalat bejelentése szándék szerint az ellenőrzött vállalkozás bejelentési kötelezettségére is kiterjed.
A Tpt. 61. §-a szerinti, szavazati jogot biztosító részvény, illetőleg szavazati jog megszerzésének vagy elidegenítésének bejelentéséhez használandó formanyomtatvány (a magyar verzió a párhuzamosan elküldött angol verzió fordítása, eltérés esetén az angol nyelvű változat az irányadó) 1. Olyan meglévő részvények kibocsátójának vagy eredeti kibocsátójának megnevezése, amelyhez szavazati jog kapcsolódikii: Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (“Danubius”) 2.
A bejelentés oka (jelölje be a megfelelő négyzetet/négyzeteket): [X] szavazati jogok megszerzése vagy elidegenítése [ ] pénzügyi eszközök megvásárlása vagy értékesítése, amely olyan, már kibocsátott részvények megszerzését eredményezheti, amelyekhez szavazati jogok kapcsolódnak [ ] a szavazati jogok megoszlását megváltoztató esemény
3.
A bejelentésre kötelezett személy(ek) teljes neveiii: Michael Wreschner
4.
A részvényes(ek) teljes neve (ha eltér a 3. pontban említett személytől)iv: ……………………..
5.
Az ügylet időpontja és a küszöbérték átlépésének vagy elérésének időpontjav: 2013. június 1.
6.
Az átlépett vagy elért küszöbérték(ek): N/A
7.
Bejelentett adatok:
A részvényekhez kapcsolódó szavazati jogokvi A részvények osztálya/típusa (lehetőleg az ISIN-kód használatával)
HU0000074067
A kiváltó ügyletet megelőző helyzetvii
A kiváltó ügylet utáni helyzetviii:
Részvények száma
Részvények száma
Szavazati jogok számax
Szavazati jogok %-a
Közvetlen
Közvetlenxi
Közvetlen
10.31%
Szavazati jogok számaix 10.31%
Közvetettxii 13.29%
A) RÉSZÖSSZEG (a szavazati jogok összesítése alapján)
13.29%
Közvetett 13.29%
13.29%
Pénzügyi eszközök A kiváltó ügylet utáni helyzetxiii: A pénzügyi eszköz, illetőleg megállapodás típusa
Lejárat időpontjaxiv
Felhasználási/átváltási időszak/határidőxv
Az eszköz felhasználása/átváltása esetén megszerezhető szavazati jogok száma
Szavazati jogok %-a
B) RÉSZÖSSZEG (az összes lejárati dátum vonatkozásában)
Összesen (A+B)
szavazati jogok száma
szavazati jogok %-a
13.29%
13.29%
8. Ha releváns, az ellenőrzött vállalkozások láncolata, amelyeken keresztül a szavazati jogokat és/vagy a pénzügyi eszközöket ténylegesen birtokoljákxvi: A CP Holdings Ltd. („CP Holdings”) illetve többségi tulajdonában álló leányvállalatai 9.
Meghatalmazott útján történő szavazás esetében: ……………………. [meghatalmazott neve] [számú] szavazati jog birtoklására szóló meghatalmazása [dátum]-án/-én lejár.
10.
További információk, ha szükséges: ……………………………..
A CP Holdings közvetlenül vagy többségi tulajdonában álló leányvállalatain keresztül közvetve 6.331.127 darab részvényt tulajdonol a Danubiusban. Ezen részvények összesen 76,41%-os részesedést biztosítanak. A Közös Részvénytulajdon I 25%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. Sir Bernard Schreier 2013. június 1-ét bekövetkezett halálát megelőzően Iris Gibbor, Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier és Michael Wreschner minősültek a részvények közös tulajdonosának. Sir Bernard Schreier halálát követően a többi közös részvényes maradt a Közös Részvénytulajdon I tulajdonosa. A részvényekkel kapcsolatos szavazati jog gyakorlására vonatkozó döntést a közös részvényesek többsége hozza, amennyiben Sir Bernard Schreier, illetve halálát követően Lady Lilly Schreier is a többséggel szavaz. Jelenleg tehát a szavazati joggal kapcsolatos döntést Lady Lilly Schreier egy másik közös részvényessel együtt tudja meghozni, amennyiben viszont Lady Lilly Schreier kisebbségben marad, akkor nem kerül sor döntéshozatalra. A Közös Részvénytulajdon II 5%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. A Közös Részvénytulajdon II ugyanazon részvényesekkel, ugyan olyan módon működik, mint a Közös Részvénytulajdon I. A Közös Részvénytulajdon III 30%-os tulajdoni részesedéssel rendelkezik a CP Holdingban. Sir Bernard Schreier 2013. június 1-ét bekövetkezett halálát megelőzően, Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier Robert Glatter, Michael Wreschner és Alexei James Schreier minősültek a részvények közös tulajdonosának. Sir Bernard Schreier halálát követően a többi közös részvényes maradt a Közös Részvénytulajdon III tulajdonosa. A szavazati jog gyakorlásával kapcsolatos döntés csak a közös részvényesek egyhangú döntésével hozható. A fentiek és a következő számítás alapján Michael Wreschner-nek az alábbiak szerinti befolyása van a CP Holdings-ban: 13,5% ((0,2x30)+(0,25x25)+(0,25x5)) 2013. június 1-ét megelőzően, és 17,4% ((0,25x30)+(0,33x25)+(0,33x5)) 2013. június 1-ét követően; A fentiek és a következő számítás alapján Michael Wreschner-nek az alábbiak szerinti közvetett befolyása van a Danubiusban: 10,31% (0,135x76,41) 2013. június 1-ét megelőzően, és 13,29% (0,174x76,41) 2013. június 1-ét követően; Sir Bernard Schreier, Lady Lilly Schreier, Iris Gibbor, Anna Ruzena Schreier és Alexei James Schreier közeli hozzátartozóknak minősülnek. A jelen bejelentési formanyomtatvány azért lett közzétéve, hogy Sir Bernard Schreier halálát követően információt szolgáltasson a CP Holdings, mint a Danubius többségi tulajdonosának a részvényeseiről. Kelt.: Budapest, 2014. január 16.
A formanyomtatvány melléklete a) A bejelentésre kötelezett személy azonosító adatai: Teljes név (jogi személyek esetében a jogi formával együtt): Michael Wreschner Cím (jogi személyek esetében székhely): CP House I Otterspool Way I Watford I Hertfordshire WD25 8JJ I UK Telefonszám: 44 01923 250500 Egyéb lényeges információ (jogi személyek esetében legalább egy kapcsolattartó személy): ................................... b) A bejelentő személy azonosító adatai (amennyiben az a) pontban említett személy nevében más teszi meg a bejelentést): Teljes név: dr. Szabó Gábor Zoltán, ügyvéd Cím: 1054 Budapest, Szabadság tér 7. Telefonszám: 301-8900 Egyéb lényeges információ (pl. a bejelentésre kötelezett személlyel való kapcsolat jellege): ügyvédi meghatalmazás
Tájékoztató a formanyomtatvány kitöltéséhez i
Ezt a nyomtatványt el kell küldeni a kibocsátó (eredeti kibocsátó) részére, továbbá egyidejűleg be kell nyújtani a Felügyelethez.
ii
A jogalany teljes neve, vagy a kibocsátó (eredeti kibocsátó) azonosítására szolgáló egyéb információ.
iii
Itt a Tpt. 61. §-ában foglaltakkal összhangban az alábbi személy(ek) megjelölése szükséges: q)
a részvényes;
r)
a Tpt. 61. § (5) bekezdésének b)-h) pontjában szereplő esetekben szavazati jogokat megszerző, értékesítő vagy azokat gyakorló természetes vagy jogi személy;
s)
a Tpt. 61. § (5) bekezdésének a) pontjában említett megállapodás minden aláíró fele;
t)