Közzététel: 2014. szeptember 18. Következik: 2014. szeptember 19. Keresetek, 2014. január-július
Sorszám: 122.
6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2014 (Előzetes adatok) 2014-ben 3,1%-kal nagyobb területen, az előző évinél 6,1%-kal több, 7,2 millió tonna kalászos gabona termett. A növekedést elsődlegesen a tenyészidőszak alatti kedvező időjárás tette lehetővé, amihez a termésátlagok növekedése is hozzájárult. A termésátlagok – a rozs kivételével – szintén felülmúlták az előző évi adatokat. A búza termésmennyisége az elmúlt öt év átlagát 23%-kal haladta meg. Búzából 2014-ben az egy évvel korábbinál 2%-kal nagyobb területről (1112 ezer hektár) 3,5%-kal nagyobb (5,2 millió tonna) termést takarítottak be; a termésátlag 4710 kilogramm/hektár volt. Árpából az előző évinél 10%-kal nagyobb betakarított területen (288 ezer hektár), közel 10%-kal nagyobb termésátlag (4450 kilogramm/hektár) mellett a tavalyinál 20%-kal nagyobb mennyiségű termést takarítottak be (1279 ezer tonna). Őszi árpából 14, tavaszi árpából 43%-kal több termett, mint 2013-ban. A zab esetében a 2013. évinél 1,5%-kal kisebb területről (50 ezer hektár), összesen 137 ezer tonnát, az előző évinél 4%-kal több termést takarítottak be; az átlagos hozam (2710 kilogramm/hektár) 5,4%-kal emelkedett. A tritikálé betakarított területe 123 ezer hektár volt, ami 4,4%-kal haladta meg az előző évit. A learatott termés mennyisége 488 ezer tonna volt, amely 6,3%-kal magasabb, mint 2013-ban. A termésátlag (3960 kilogramm/hektár) 1,8%-kal növekedett. Rozst ebben az évben közel 33 ezer hektáron, a tavalyinál 2 ezer hektárral kisebb területen arattak. A 95 ezer tonnás termés a 2013. évihez képest 13%-kal, a termésátlag (2910 kilogramm/hektár) 5,2%-kal alacsonyabb.
„A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2015” című gyorstájékoztató megjelenése: 2015. szeptemberben várható
Bővebb információ:
[email protected] A módszertani megjegyzések a: www.ksh.hu oldalon találhatóak.
2
1. A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga a) Harvested areas, production and yields of cereals Az 2009–2013 évek átlaga Average of years 2009–2013
Növények / Crops
A 2014. év a / Year 2014
2013
2014
2009–2013. évek átlagának as % of average of years 2009–2013
2013. évi as % of year 2013
százalékában
Betakarított terület, 1000 hektár / Harvested area, thousand hectares Durumbúza / Durum wheat Búza, durumbúza nélkül / Wheat, without durum wheat Búza összesen / Wheat, total Rozs / Rye Őszi árpa / Winter barley Tavaszi árpa / Spring barley Árpa összesen / Barley, total Zab / Oats Tritikálé / Triticale b) Összesen / Total
13 1 046 1 059 36 181 99 280 52 115 1 542
15 1 076 1 090 35 189 73 262 51 118 1 557
14 1 097 1 112 33 205 83 288 50 123 1 606
110,0 104,9 105,0 90,5 113,3 83,4 102,7 96,7 107,1 104,1
99,1 102,0 102,0 92,2 108,5 113,0 109,8 98,5 104,4 103,1
66 5 169 5 235 95 957 322 1 279 137 488 7 234
130,0 122,6 122,7 114,9 108,5 105,1 126,5 109,1 130,0 123,4
101,1 103,5 103,5 87,5 114,4 142,6 120,4 104,0 106,3 106,1
4 540 4 710 4 710 2 910 4 670 3 890 4 450 2 710 3 960
117,9 116,9 116,9 127,1 120,1 125,9 123,3 112,9 121,5
102,0 101,5 101,5 94,8 105,4 126,3 109,9 105,4 101,8
Betakarított termésmennyiség, 1000 tonna / Harvested production, thousand tonnes Durumbúza / Durum wheat Búza, durumbúza nélkül / Wheat, without durum wheat Búza összesen / Wheat, total Rozs / Rye Őszi árpa / Winter barley Tavaszi árpa / Spring barley Árpa összesen / Barley, total Zab / Oats Tritikálé / Triticale b) Összesen / Total
50 4 218 4 268 83 704 306 1 011 125 375 5 862
65 4 993 5 058 108 836 226 1 062 132 459 6 819
Termésátlag, kg/hektár / Yield, kilogrammes/hectare Durumbúza / Durum wheat Búza, durumbúza nélkül / Wheat, without durum wheat Búza összesen / Wheat, total Rozs / Rye Őszi árpa / Winter barley Tavaszi árpa / Spring barley Árpa összesen / Barley, total Zab / Oats Tritikálé / Triticale
3 850 4 030 4 030 2 290 3 890 3 090 3 610 2 400 3 260
4 450 4 640 4 640 3 070 4 430 3 080 4 050 2 570 3 890
a) A táblázat kerekített értékeket tartalmaz, ezért az egyedi értékek összege eltérhet a végösszegtől, ugyanígy az index értékek is. / As the table contains rounded numbers, the total can be different from the sum of individual values. The same is true for indices. b) Kétszeres nélkül. / Without meslin.
2. A kalászos gabonák 2014. évi betakarított területe területi egységenként Harvested areas of ear cereals by territorial units, 2014 (hektár / hectares ) Területi egység / Territorial unit
Budapest Pest Közép-Magyarország / Central Hungary Közép-Magyarország / Central Hungary
Búza / Wheat
Rozs / Rye
Őszi árpa / Winter barley
Tavaszi árpa / Spring barley
Zab / Oats
Tritikálé/ Triticale
7 597 60 810 68 407 68 407
460 7 883 8 343 8 343
1 357 10 749 12 106 12 106
477 3 480 3 957 3 957
365 2 488 2 853 2 853
921 9 751 10 672 10 672
Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Közép-Dunántúl / Central Transdanubia
71 508 31 917 31 011 134 436
542 173 1 167 1 882
10 538 4 364 7 367 22 269
5 096 1 293 4 973 11 362
1 261 642 3 170 5 073
3 411 1 898 5 358 10 667
Győr-Moson-Sopron Vas Zala Nyugat-Dunántúl / Western Transdanubia
67 683 45 437 23 146 136 266
1 465 534 154 2 153
9 697 8 103 4 945 22 745
14 470 5 684 3 801 23 955
2 473 731 1 622 4 826
6 502 4 391 3 377 14 270
Baranya Somogy Tolna Dél-Dunántúl / Southern Transdanubia Dunántúl / Transdanubia
61 383 53 782 49 767 164 932 435 634
323 1 940 293 2 556 6 591
15 386 12 871 8 396 36 653 81 667
2 175 4 683 1 680 8 538 43 855
1 661 3 334 1 135 6 130 16 029
2 339 11 740 3 918 17 997 42 934
Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Magyarország / Northern Hungary
67 529 52 548 18 061 138 138
825 19 521 1 365
5 672 6 572 1 386 13 630
6 888 4 115 1 218 12 221
6 078 1 346 756 8 180
5 434 3 470 2 472 11 376
Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Észak-Alföld/ Northern Great Plain
77 662 114 132 30 795 222 589
733 454 3 182 4 369
9 478 21 156 1 690 32 324
3 960 6 541 1 087 11 588
3 288 3 329 4 109 10 726
6 284 5 867 13 485 25 636
Bács-Kiskun Békés Csongrád Dél-Alföld / Southern Great Plain Alföld és Észak / Great Plain and North
74 813 101 259 71 091 247 163 607 890
5 650 250 6 037 11 937 17 671
29 169 15 250 20 698 65 117 111 071
1 492 6 200 3 502 11 194 35 003
2 513 4 110 6 025 12 648 31 554
18 394 4 497 9 633 32 524 69 536
1 111 931
32 605
204 844
82 815
50 436
123 142
ÖSSZESEN / TOTAL
3. A kalászos gabonák 2014. évi betakarított termésmennyisége területi egységenként Harvested production of ear cereals by territorial units, 2014 (tonna / tonnes ) Területi egység / Territorial unit
Búza / Wheat
Rozs / Rye
Őszi árpa / Winter barley
Tavaszi árpa / Spring barley
Zab / Oats
Tritikálé/ Triticale
Budapest Pest Közép-Magyarország / Central Hungary Közép-Magyarország / Central Hungary
30 708 281 191 311 899 311 899
1 002 19 744 20 746 20 746
6 097 51 409 57 506 57 506
1 359 11 251 12 610 12 610
883 6 664 7 547 7 547
2 891 35 524 38 415 38 415
Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Közép-Dunántúl / Central Transdanubia
399 863 152 800 144 493 697 156
2 216 613 4 750 7 579
60 062 19 163 34 118 113 343
21 949 4 772 18 361 45 082
3 939 1 775 9 010 14 724
15 915 7 529 21 362 44 806
Győr-Moson-Sopron Vas Zala Nyugat-Dunántúl / Western Transdanubia
352 940 233 215 124 536 710 691
7 901 2 328 411 10 640
50 426 41 406 26 676 118 508
70 492 24 725 16 958 112 175
6 311 2 498 4 595 13 404
24 890 19 364 14 600 58 854
335 685 292 645 293 389 921 719 2 329 566
1 584 7 132 1 596 10 312 28 531
76 211 64 424 49 492 190 127 421 978
8 775 20 093 7 251 36 119 193 376
4 789 9 112 4 284 18 185 46 313
10 793 48 251 18 929 77 973 181 633
Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Magyarország / Northern Hungary
323 914 216 338 70 765 611 017
2 333 52 1 447 3 832
31 062 29 663 4 837 65 562
26 864 13 357 3 071 43 292
19 447 3 682 1 553 24 682
25 037 14 434 8 507 47 978
Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Észak-Alföld/ Northern Great Plain
391 293 437 558 146 594 975 445
1 977 1 083 8 225 11 285
47 135 96 345 7 063 150 543
15 444 19 240 3 120 37 804
9 601 8 512 9 208 27 321
30 031 22 148 50 474 102 653
Bács-Kiskun Békés Csongrád Dél-Alföld / Southern Great Plain Alföld és Észak / Great Plain and North
344 989 380 877 281 126 1 006 992 2 593 454
15 991 585 13 963 30 539 45 656
120 787 56 450 84 138 261 375 477 480
5 266 17 990 11 631 34 887 115 983
6 788 9 040 15 131 30 959 82 962
64 950 13 932 38 489 117 371 268 002
ÖSSZESEN / TOTAL
5 234 919
94 933
956 964
321 969
136 822
488 050
Baranya Somogy Tolna Dél-Dunántúl / Southern Transdanubia Dunántúl / Transdanubia
4. A kalászos gabonák 2014. évi termésátlagai területi egységenként Yields of ear cereals by territorial units, 2014
Területi egység / Territorial unit
Búza / Wheat
Rozs / Rye
Őszi árpa / Winter barley
(kg/hektár /kilogrammes/hectare ) Tavaszi árpa / Tritikálé/ Zab / Spring Oats Triticale barley
Budapest Pest Közép-Magyarország / Central Hungary Közép-Magyarország / Central Hungary
4 040 4 620 4 560 4 560
2 180 2 500 2 490 2 490
4 490 4 780 4 750 4 750
2 850 3 230 3 190 3 190
2 420 2 680 2 650 2 650
3 140 3 640 3 600 3 600
Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Közép-Dunántúl / Central Transdanubia
5 590 4 790 4 660 5 190
4 090 3 540 4 070 4 030
5 700 4 390 4 630 5 090
4 310 3 690 3 690 3 970
3 120 2 760 2 840 2 900
4 670 3 970 3 990 4 200
Győr-Moson-Sopron Vas Zala Nyugat-Dunántúl / Western Transdanubia
5 210 5 130 5 380 5 220
5 390 4 360 2 670 4 940
5 200 5 110 5 390 5 210
4 870 4 350 4 460 4 680
2 550 3 420 2 830 2 780
3 830 4 410 4 320 4 120
Baranya Somogy Tolna Dél-Dunántúl / Southern Transdanubia Dunántúl / Transdanubia
5 470 5 440 5 900 5 590 5 350
4 900 3 680 5 450 4 030 4 330
4 950 5 010 5 890 5 190 5 170
4 030 4 290 4 320 4 230 4 410
2 880 2 730 3 770 2 970 2 890
4 610 4 110 4 830 4 330 4 230
Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Magyarország / Northern Hungary
4 800 4 120 3 920 4 420
2 830 2 740 2 780 2 810
5 480 4 510 3 490 4 810
3 900 3 250 2 520 3 540
3 200 2 740 2 050 3 020
4 610 4 160 3 440 4 220
Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Észak-Alföld/ Northern Great Plain
5 040 3 830 4 760 4 380
2 700 2 390 2 580 2 580
4 970 4 550 4 180 4 660
3 900 2 940 2 870 3 260
2 920 2 560 2 240 2 550
4 780 3 780 3 740 4 000
Bács-Kiskun Békés Csongrád Dél-Alföld / Southern Great Plain Alföld és Észak / Great Plain and North
4 610 3 760 3 950 4 070 4 270
2 830 2 340 2 310 2 560 2 580
4 140 3 700 4 070 4 010 4 300
3 530 2 900 3 320 3 120 3 310
2 700 2 200 2 510 2 450 2 630
3 530 3 100 4 000 3 610 3 850
ÖSSZESEN / TOTAL
4 710
2 910
4 670
3 890
2 710
3 960