ADATOK A BALATON-FELVIDÉK

ADATOK A BALATON-FELVIDÉK TALAJTANI, ERÓZIÓS ÉS BOTANIKAI TÉRKÉPEZÉSÉHEZ

KTM 879/K téma

JELENTÉS

Témavezető: Dr. Füleky György

Gödöllői Agrártudományi Egyetem 1995

TALAJTANI JELENTÉS

Készítették: Barczi Attila Bozzay Balázs Centeri Csaba Gentischer Péter Grónás Viktor Gyimóthy Gábor Néráth Melinda

TARTALOMJEGYZÉK

Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS..................................................................................................................................... 4 2. ANYAG ÉS MÓDSZER................................................................................................................... 6 3. A VIZSGÁLT TERÜLETEKEN ELŐFORDULÓ TALAJTÍPUSOK ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE...................................................................................................................................... 8 3.1 VÁZTALAJOK ............................................................................................................................ 8 3.1.1 Köves-sziklás váztalaj ................................................................................................ 8 3.1.2 Földes kopár talaj...................................................................................................... 8 3.2 KŐZETHATÁSÚ TALAJOK........................................................................................................... 9 3.2.1 Humuszkarbonát talaj................................................................................................ 9 3.2.2 Rendzina talaj ............................................................................................................ 9 3.2.3 Fekete nyirok talaj ................................................................................................... 10 3.3 KÖZÉP-EURÓPAI BARNA ERDŐTALAJOK .................................................................................. 10 3.3.1 Erősen savanyú, nem podzolos barna erdőtalaj ...................................................... 10 3.3.2 Agyagbemosódásos barna erdőtalaj........................................................................ 11 3.3.3 Ramann-féle barna erdőtalaj (barnaföld )............................................................... 12 3.3.4 Karbonátmaradványos barna erdőtalaj .................................................................. 12 3.3.5 Csernozjom barna erdőtalaj .................................................................................... 13 3.4 CSERNOZJOM TALAJOK ........................................................................................................... 14 3.4.1 Meszes vagy mészlepedékes csernozjom talaj.......................................................... 14 3.4.2 Réti csernozjom talaj................................................................................................ 14 3.5 RÉTI TALAJOK ......................................................................................................................... 15 3.5.1 Réti talaj................................................................................................................... 15 3.5.2 Öntés réti talaj ......................................................................................................... 15 3.5.3 Lápos réti talaj......................................................................................................... 16 3.5.4 Csernozjom réti talaj................................................................................................ 16 3.6 LÁPTALAJOK ........................................................................................................................... 17 3.6.1 Rétláp talaj............................................................................................................... 17 3.7 ÖNTÉS- ÉS LEJTŐHORDALÉK TALAJOK .................................................................................... 18 3.7.1 Nyers öntéstalaj ....................................................................................................... 18 3.7.2 Humuszos öntéstalaj ................................................................................................ 18 3.7.3 Lejtőhordalék talajok ............................................................................................... 19 4. A TERÜLETEK TALAJVISZONYAINAK JELLEMZÉSE..................................................... 21 4.1 BALATONKENESE KÖRNYÉKÉNEK TALAJAI ............................................................................. 21 4.2 A FŰZFŐI-ÖBÖL KÖRNYÉKÉNEK TALAJVISZONYAI .................................................................. 23 4.3 SÓLY KÖRNYÉKÉNEK TALAJAI ................................................................................................ 25 4.4 A TIHANYI-FÉLSZIGET TALAJVISZONYAI................................................................................. 27 5. MELLÉKLET................................................................................................................................. 38

3

BEVEZETÉS

1. Bevezetés Kutatócsoportunk 1994-ben kezdte meg a Balaton-felvidék talajainak térképezését. Célunk az volt, hogy a jelenlegi állapotokat rögzítve olyan adatokhoz jussunk, amely elősegíti a Balaton-felvidéki Nemzeti Park előkészületi munkáit, összehasonlítási lehetőséget biztosít az esetleges korábbi felvételezésekkel, valamint tudományos kutatásokhoz ad információt. Összességében a környezet- és természetvédelem, valamint a gazdálkodás és tájalakítás által is használható térkép- és adatbázist kívántunk összeállítani. Jelen beszámolónk szerves részét képezi a már korábban elkészített Részjelentés, amelyben a vizsgálati területekről irodalmi források, valamint a terepbejárások tapasztalatai alapján adtunk értékelést. Mostani jelentésünk elsősorban térképmagyarázó szerepet tölt be. Az elkészült 1:10000 léptékű térképekhez nyújt általános magyarázót, majd kitér a konkrét területi sajátosságokra, a területek talajainak ismertetésére. Mellékletünkben fotóanyagokkal szándékozunk segíteni az eligazodást és a könnyebb megértést, majd a Tihanyi-félsziget legfontosabb talajszelvényfelvételezéseit és néhány talajvizsgálati adatát is közöljük. Tesszük ez utóbbit azért, hogy ezzel is jelezzük: az adatok és összefüggések további elemzése lehetséges és szükséges is. Mi magunk is igyekeztünk kiaknázni a térképek nyújtotta lehetőségeket. A felvett térképek és vizsgálati adatok nemcsak hallgatóink TDK- és diplomamunkáinak alapjául szolgálnak, hanem Ph. D. disszertáció megírását is elősegítik. Az adatok alapján folytatott kutatásokról több előadás és publikáció keretében igyekeztünk számot adni (lásd később), ezt a tevékenységünket tovább szeretnénk folytatni. A kutatási témákból a Keszthelyi Georgikon Napokon és más rendezvényeken fogunk a közeljövőben beszámolni. A kutatási eredmények jelen munkánkban kevésbé jelennek meg, ezeket különlenyomatokban, a konferenciák kiadványai segítségével szeretnénk a KTM felé folyamatosan eljuttatni, és ezzel folytatni a már megkezdett tudományos feltárásokat. A felvételezések dia- és képanyagokkal is gazdagították a GATE-n folyó oktatás eszköztárát. Munkánkkal végső soron a magyarországi jellegzetes és megóvandó talajkincset szeretnénk védetté tenni, és megismertetni a szakmabeli kutatókkal, egyetemi hallgatókkal és a nagyközönséggel egyaránt.

4

BEVEZETÉS

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Minisztériumnak anyagi, erkölcsi és baráti támogatásáért. Hálával tartozunk mindazoknak, akik munkánkat készségesen és igen értékes szakmai tanácsokkal is segítették, így a Közép-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság munkatársainak, a Tihanyi Tájvédelmi Körzet dolgozóinak, a Tihanyi Polgármesteri Hivatalnak. A Balatonkenesei Egyetértés Mg. Termelő- és Szolgáltató Szövetkezetnek köszönetet mondunk értékes talajtérképeikért, amelyek nagy mértékben megkönnyítették munkánkat, akárcsak a Velencei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás anyagai. Végül, de nem utolsósorban hálánkat és köszönetünket fejezzük ki valamennyi kollégánknak, hallgatónknak, laboráns és gazdasági ügyeinket intéző kollégáinknak, családjainknak, barátainknak, társintézményeinknek, valamint a látogatott könyvtáraknak lelkes és szívélyes tanácsaikért, türelmükért, segítségükért. Munkánk során tapasztaltuk azt az összefogást és példamutató szemléletmódot, ami a hazai természetvédelmet, ezen belül is a Balaton és környékének védelmét, értő megóvását és féltését jelentette. Köszönjük mindezt, és kívánjuk, hogy hasonló lelkesedéssel és kíváncsisággal kutassák természeti és kulturális értékeinket, szolgálják a környezet- és természetvédelem ügyét, oktassák és szeressék ezeket a tudományágakat. A TÉMAKÖRBEN TARTOTT ELŐADÁSOK ÉS MEGJELENT ÍRÁSOS ANYAGOK PENKSZA K. - BARCZI A. - NÉRÁTH M. - GYIMÓTHY G. - CENTERI CS. (1994): A taposás és a legeltetés hatására bekövetkezett változás a Tihanyi-félsziget növényzetében. Előadás. Antropizáció és a vidéki települések élőkörnyezeti viszonyai. Nemzetközi Konferencia, Sátoraljaújhely-Vinicky K. PENKSZA - A. BARCZI - M. NÉRÁTH - G. GYIMÓTHY - CS. CENTERI (1994): Changes in the vegetation of Tihanyi-félsziget (Tihany peninsula, near lake Balaton, Hungary) as a result of treading and grazing. Antropization and environment of rural settlements flora and vegetation, Proceedings of International Conference, Sátoraljaújhely, p. 115-132. BARCZI A. - PENKSZA K. - CENTERI CS. - GYIMÓTHY G. (1994): Adatok a Balaton-felvidék talajtani, eróziós és cönológiai térképezéséhez. Előadás. Középdunántúli Természetvédelmi Igazgatóság, Veszprém PENKSZA K. - BARCZI A. - NÉRÁTH M. - KÁDER F. - GYIMÓTHY G. - CENTERI CS. (1994): A növényzet és a talaj közötti kapcsolat vizsgálata a Balaton-felvidék keleti részén. Előadás. Magy. Biol. Társ., Bot. Szakoszt., 1291. szakülés, Budapest BARCZI A. - GENTISCHER P. - KÓNYA K. - LESZTÁK M. (1995): Természeti és kultúrtáji környezetelemzés talajtani alapjai. Poszter. Új kutatási eredmények a mezőgazdaság területén - a GATE Mezőgazdaságtudományi Karának Tudományos Napja, 1995. június 1.

5

ANYAG ÉS MÓDSZER

2. Anyag és módszer A területek irodalmának feldolgozását és a térképezést 1994-ben kezdtük meg. Tapasztalataink szerint a talajok vizsgálata három, egymástól jól elkülöníthető részre osztható. Ezek a részek a rekonstrukciós fázis, a terepi felvételezés és labormunka, valamint az adatok kiértékelése. Ahhoz, hogy a talajokat ért hatásokat viszonyítani lehessen a természetben lezajlódó változásokhoz, a talajok jelenlegi állapotának felmérését megelőzi a táj korábbi állapotának rekonstruálása. A tájak esetében természeti tájról, átalakított természeti tájról és kultúrtájról beszélhetünk. A vizsgálati területek (Balatonkenese, a Fűzfői-öböl, Sóly környéke, a Tihanyi-félsziget) zömükben az átalakított természeti táj kategóriájába sorolhatók. A tájrekonstrukcióhoz felhasználhatók a Hadtörténeti Múzeumban fellelhető első (XVIII. sz.), második (XIX. sz.) és harmadik (XX. sz.) katonai felmérések térképei. A térképeken az egykori völgyhálózat és domborzati viszonyok, a művelési ágak, az erdősültség, a településszerkezet változásai láthatók. A már kialakult faluközösség földhasznosítását a birtoknaplók és egyéb feljegyzések révén, levéltári anyagok tanulmányozásával, illetve a két világháború közötti növénytermesztési és állattenyésztési szokásokat riportok és visszaemlékezések segítségével lehetett megismerni. Az utóbbi 50 év gazdálkodásának feldolgozását a korábbi tematikus talajtérképek és talajvizsgálati adatsorok, légi- és esetenként űrfelvételek segítették. A feldolgozás során figyelembe kellett venni a többi talajképző, talajalakító tényezőt is, ennek érdekében kerültek felhasználásra az irodalmi forrásokon kívül a fellelhető legfrissebb botanikai, geológiai, környezetföldtani stb. térképek. Második lépcsőként a jelenlegi állapotok felmérése, rögzítése következett. A terepbejárást és az irodalmi - térképi feldolgozást követően a talajfelvételezéseket a Pürckhauer-féle szúróbotos technikával végeztük (Benzler, J. H. 1982). Ez az eljárás sok ponton tett lehetővé talajtípus, szín-, fizikai féleség-, karbonát-, kémhatás- és nedvességvizsgálatokat anélkül, hogy a talajokat erősen bolygatta volna, és alkalmasnak bizonyult a talajfoltok elkülönítésére. A szúróbotot az 1. ábrán mutatjuk be. A mintavételi helyek kijelöléséhez a korábbi talaj-, valamint a domborzati, geológiai és növénytani térképeket használtuk fel, kiegészítve a légifotókon kijelölt pontokkal, terepi tapasztalatainkkal. Így térképlaponként mintegy 150-300 pont felvételére nyílt lehetőség.

6

ANYAG ÉS MÓDSZER

A legjellegzetesebb helyeken ezután talajszelvényt nyitottunk. A felvételeket elsősorban a botanikai szempontból is vizsgált pontokon végeztük, a talajtérképezés iránymutató elveinek figyelembevételével (Várallyay 1987, Baranyi et al. 1989). Majd szintenként vagy rétegenként (igény szerint) mintavétel következett. A vett talajminták laboratóriumi elemezése az érvényben lévő szabványok alapján zajlott (Buzás 1988, 1993), és elsősorban általános talajtulajdonságokra és a tápanyagellátottságra terjedt ki. Az elkészült térképeken csak a szövegben is hivatkozott feltárásokat, mintavételi helyeket (Sóly, Tihanyi-félsziget) jelöltük meg. A harmadik stáció az adatfeldolgozás. A térképek elkészítése után a feldolgozás matematikai-statisztikai módszerekkel, valamint a térképek és adatok egymás melletti kezelésével lehetséges. Jelen munkánkban erre a szakaszra már csak egyes részeknél tértünk ki. Az adatok feldolgozása jelenleg is zajlik. A meglévő adatok kutatási alapot szolgáltatnak a későbbi feldolgozásokhoz. A FEJEZETHEZ FELHASZNÁLT IRODALOM BARANYI et al. (1989): Útmutató a nagyméretarányú talajtérképezés végrehajtásához. Agroinform, Bp. pp. 152.

országos

BENZLER, J. H. et al. (1982): Bodenkundliche Kartieranleitung. Hannover, pp. 331. BUZÁS I. (szerk.) (1988): Talaj- és agrokémiai vizsgálati módszerkönyv II. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. pp. 243. BUZÁS I. (szerk.) (1993): Talaj- és agrokémiai vizsgálati módszerkönyv I. INDA 4231 Kiadó, Budapest. pp. 357. VÁRALLYAY GY. (szerk.) (1987): A nagyméretarányú talajtérképezés módszerkönyve. AGROINFORM, Budapest

7

A VIZSGÁLT TERÜLETEKEN ELŐFORDULÓ TALAJTÍPUSOK ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE

3. A vizsgált területeken előforduló talajtípusok általános jellemzése

3.1 Váztalajok 3.1.1 Köves-sziklás váztalaj Általában hegy- és dombvidéken fordulnak elő, ahol a tömör kőzet aprózódása és mállása, valamint az erózió hatása nem teszi lehetővé a nagyobb szervesanyag-tömeget adó növénytakaró megtelepedését. A sziklák felszínét nem borítja egységes, zárt növénytakaró, ennek megfelelően talajtakaró is csak helyenként található rajtuk. Alapkőzete sokféle lehet, leginkább mészkövön, dolomiton, valamint a gyakoribb vulkanikus kőzetféleségeken (andezit, bazalt és tufáik, de Tihanyban gejziriten is) alakul ki. Szilárd kőzetdarabokból és a rajtuk húzódó igen sekély szervesanyagrétegből álló talajképződmény. Morfológiai képe szerint a talaj 10 cm-nél nem vastagabb, sötétbarna, humuszos, gyökerekkel sűrűn átszőtt, kőzetdarabkákkal keveredett. Alatta erősebben repedezett kőzet helyezkedik el, ennek repedéseiben a gyökerek még találnak tápanyag- és vízfelvételi lehetőséget. Erre a rétegre az intenzív mállás jellemző. A C szintet a teljesen tömör kőzet alkotja. A talaj kémhatása attól függ, hogy milyen talajképző kőzeten alakult ki. Mezőgazdasági művelésre nem alkalmas területek. Tápanyag- és vízgazdálkodásuk a sekély termőréteg és a tömör alapkőzet miatt erősen behatárolt. Többnyire nyílt- vagy záródó sziklagyepi növénytársulások díszlenek rajtuk. 3.1.2 Földes kopár talaj Ezek a talajok vagy fiatal képződmények, vagy az erózió következtében keletkeztek. Elsősorban puha, üledékes kőzeteken fejlődnek ki. Ennek megfelelően márgás, agyagos, apokás kőzeteken, továbbá löszön fordulnak elő.

8


A talajképződés, így a szervesanyag képződés folyamatosan érvényesülő hatását az erózió nagymértékben gátolja. A felső vékony rétegben enyhe humuszosodás utal a talajképződési folyamatok megindulására, illetve eróziós keletkezés esetén a valamikori vastagabb termőrétegű talajra ismerhetünk rá. Az erózió azonban csak legyalulja a felső talajszinteket, de nem, vagy kevésbé keveri a talajt az alapkőzettel, illetve a talajszinteket egymással. Ide kell sorolni azokat a talajokat, amelyek a hegy- és dombvidékeink lejtőin az erózió következtében csaknem a talajképző kőzetig lepusztultak, továbbá a löszkopár területeket is, ahol a kitettség következtében a csernozjom jellegű talajok humuszos szintje erodálódott. Az alapkőzet többnyire kedvezne a talajosodási folyamatoknak, a sekély termőréteg és az erózió azonban csekély tápanyagkészletet eredményez. Nyílt és záródó gyepek jellemezhetik, egyes erodált földes kopárokon mezőgazdasági művelés is zajlik.

3.2 Kőzethatású talajok 3.2.1 Humuszkarbonát talaj A humuszkarbonát talajok a többi kőzethatású talajhoz hasonlóan A és C szintekkel rendelkező, tehát még mindig fejletlen, 10-40 cm-es termőrétegű talajok. Szelvényükben a laza, üledékes, meszet tartalmazó talajképző kőzetben morzsás vagy szemcsés szerkezetű, 3-4 % humusztartalmú réteg képződése figyelhető meg. A szervesanyag-tartalom a szelvény mélységével fokozatosan csökken. A kalcium-karbonát tartalom az egész szelvényben jelentős: 10-40 %, sőt esetleg ezt az értéket meghaladó is lehet. Kémhatásuk többnyire gyengén lúgos, a pH érték 8 körül van. Elsősorban szárazabb területeken alakulnak ki, ezért a kilúgzás kismértékű. Előfordulnak olyan erodált löszös és márgás területeken is, ahol a talajképződésnek még nem állott elegendő idő rendelkezésére ahhoz, hogy a klimatikus viszonyoknak megfelelő talajtípus alakuljon ki. Vízgazdálkodásuk kedvező, a tápanyagtartalom a szervesanyagban gazdag szint vastagságától függő. Növényzetük általában mészkedvelő tölgyes, erősen füves cserjések, de gyakran előfordul szántóföldi hasznosításuk is. 3.2.2 Rendzina talaj Ide sorolhatók azok a talajok, amelyek tömör, vagy alig mállott, meszet tartalmazó kőzeten alakultak ki, és a kőzet málladéka viszonylag kevés

9


szilikátos anyagot tartalmaz. Elsősorban mészkövön, dolomiton és tömör márgán találhatók. Képződésükre jellemző az erőteljes humuszosodás és a gyenge kilúgzás. A legtöbb rendzina talaj szelvénye sekély termőrétegű (10-40 cm), a felső talajszintben mállott kőzettörmelék található. A földes rész jó vízgazdálkodási tulajdonságai ellenére a tárolt hasznos víz mennyisége általában kicsi. Tápanyagszolgáltató képességük jó, de a tápanyagok érvényesülését akadályozza a hosszú száraz időszak és a téli átfagyás. A rendzina területek talajtakarója igen változatos. A sekély és a mélyebb humuszos rétegű szelvények sűrűn váltogatják egymást. Gyakran találunk köztük köves-sziklás váztalajokat is. Középhegységeinkben és a Balaton-felvidéken előfordulásuk tömeges. 3.2.3 Fekete nyirok talaj Jellemzőik az erőteljes humuszképződés, gyenge kilúgzás, közel semleges kémhatás, morzsás vagy poliéderes szerkezet. Általában bázikus vulkáni kőzetek málladékain fordulnak elő - elsősorban andeziten és bazalton, de megtalálhatók az egyéb tufás málladékokon is. Elsősorban a vulkánikus eredetű hegységek gerincein, csúcsain, meredek lejtőin alakultak ki, tehát ott, ahol a mikroklimatikus viszonyok nagyobb kitettséget eredményeznek. A vulkáni kőzetek agyagos, bázisokban gazdag mállásterméket szolgáltatnak, többnyire montmorillonit típusú agyagásvány összetétellel. A szelvények sötét színét az agyag-humusz komplexek okozzák. A nagy agyagtartalom miatt tavasszal a sok vizet tartalmazó talajokon párás mikroklímát kedvelő növénytakaró fejlődik, amely nagy mennyiségű humusz képződését biztosítja. A tömör kőzet közelsége következtében fellépő nyári kiszáradás meggátolja a biológiai lebontást, ezért a szervesanyag-tartalom magas, és a humuszos réteg vastagsága elérheti akár a 80 cm-t is. Kalcium-karbonátot többnyire nem tartalmaznak. Esetleges karbonát-tartalmuk a kőzetek mállása során felszabaduló kalcium másodlagos kicsapódásának tulajdonítható. A nagy szervesanyag- és tápanyagtartalom ellenére a szélsőséges mikroklimatikus viszonyok és a nagy agyagtartalmuk következtében gyenge termőképességű, erősen repedező és duzzadó talajok.

3.3 Közép-európai barna erdőtalajok 3.3.1 Erősen savanyú, nem podzolos barna erdőtalaj A barna erdőtalajok főtípusába tartozik. Hegyvidékeinken, csapadékos területeken, erdők alatt fordul elő. Kialakulásának előfeltétele a savanyú

10


alapkőzet (gneisz, fillit, agyagpala, homokkő és kvarchomokkő), amely törmelékes, felaprózódott lehet. Vastagsága 50-60 cm. Három talajszinttel jellemezhető. Az A szint színe barnásfekete, a humusz morfológiai típusa moder vagy acid mull. Szerkezete szemcsés vagy morzsás. Erősen savanyú, jellemző pH-értékei 3.5-4.5 körüliek. Hidrolitos savanyúsága 100 körüli, míg kicserélődési savanyúsága kevés. Telítettségi értéke 40 % alatti. A B felhalmozódási szint éles határral válik el az A-tól, általában itt van a gyökérzet határa is. Szerkezete inkább tömődött vagy poros, agyagos textúrájú, sárgás-okkerszínű. Az A szintnél kevésbé savanyú, pH 5.0 értékkel jellemezhető, de a hidrolitos savanyúság 20-30 körüli. Telítettsége 20 % alatti. Magas a kicserélhető vas- és alumíníum-ionok mennyisége, ezért agyagbemosódás, podzolosodás nincs. A felhalmozódási szint fokozatos átmenettel kapcsolódik a C szinthez, amely általában törmelékes, savanyodásra hajlamos, rossz pufferképességű. Vízgazdálkodásuk a sekély termőréteg miatt rossz, tápanyagtartalmuk a báziskapacitás és a savanyúsági értékek következtében szegény. Természetes növényzetük egyszintű erdőtársulás, az aljnövényzetben csarabbal és áfonyával, savanyúságtűrő növényekkel. 3.3.2 Agyagbemosódásos barna erdőtalaj A barna erdőtalajok főtípusába tartozik. A Dunántúli- és Északiközéphegységben, a Dunántúli-dombságon általában csapadékos, hűvösebb területeken gyakori. A humuszosodás kisebb szerepű, mert a gyertyános tölgyes vegetáció és a klíma kedvez az intenzív szervesanyag-bontásnak. Vastag termőrétegű, három szintes talajok. Az A szint felbontható A1 és A2 (E) szintekre. A felső, A1-es szint 1020 cm-es, a szervesanyag korhany vagy televény típusú, 5-8 %-os humusztartalmú. Az alatta levő kilúgzási szintre jellemző az agyagrészecskék kimosódása agyagszétesés nélkül. Színe szárazon fakó, sárgásszürke vagy barnásszürke. Szerkezete szárazon poros vagy leveles. Kémhatása gyengén savanyú (6.2-6.8). Kis átmenettel vált át a felhalmozódási szintbe. A B szint színe sötétebb, általában vörösbarna. Több agyagot tartalmaz, szerkezete diós, szárazon hasábos. A szerkezeti elemek felületén agyaghártyák találhatók. Ha a B szint 50-60 cm-es vagy vastagabb, akkor általában felosztható egy felső sötétebb, agyagosabb, szerkezetesebb részre, és egy alsó, kevésbé szerkezetes részre. Gyakran találunk a szintben vaskiválásokat (szeplőket, borsókat), amelyek az aktív vasmozgást jelzik. Általában éles határral válik el az alapkőzettől, amely lehet andezit, riolit vagy más tömör kőzet, de legtöbbször lösz vagy löszszerű vályog alkotja a C szintet.

11


Vízgazdálkodásuk általában közepes - jó, hasonlóképpen a tápanyaggazdálkodásuk is. Gyakran mezőgazdasági művelés alatt állnak, ekkor a szántott réteg humusztartalma maximum 2 %, a talaj szerkezete pedig romolhat, az A szint a szántás következtében keveredhet, erodálódhat. 3.3.3 Ramann-féle barna erdőtalaj (barnaföld ) A barna erdőtalajok főtípusába tartozik. Földrajzi előfordulása majdnem minden középhegységünkre és domdvidékünkre jellemző (Gerecse, Bakony stb.). Cseres-tölgyes vegetáció alatt, mérsékelten hűvös, csapadékos klímában alakul ki, jellemző folyamata az erőteljes humuszosodás és az agyagosodás. Három szintes talaj. Az A szint 20-30 cm vastag, sötétbarna, morzsás szerkezetű. A humusz típusa televény, mennyisége 6-8 % .A szántott rétegekben ez 2 % alá csökken. Kémhatása gyengén savanyú, csekély kilúgzás figyelhető meg benne. Rövid, fokozatos átmeneti szint köti össze a felhalmozódási szinttel. A B szint rozsdabarna, vöröses színű, szerkezete szemcsés vagy a benne levő gyökérzet és agyagtartalom miatt diós. Agyagtartalma magasabb, mint az A szinté, de a szemcsék felületén még nem találunk agyaghártyát. Kémhatása gyengén savanyú. Telítettsége 60 % - nál nagyobb. Gyakoriak a vaskiválások. A C szinttől éles határvonallal válik el. Az alapkőzet Magyarországon legtöbbször lösz, ritkábban márga vagy mészkő. Vízgazdálkodása kedvező, vízáteresztőképessége közepes, víztartóképessége jó. Tápanyagellátottsága szintén kedvező. Termőértékét a termőréteg vastagsága és a kialakulási hely klímája határozza meg. Természetes vegetációja a cseres-kocsánytalan tölgyes. Gyakran állnak mezőgazdasági művelés alatt. 3.3.4 Karbonátmaradványos barna erdőtalaj A barna erdőtalajok főtípusába tartozik. Ott alakul ki, ahol a kilúgzási folyamatok gyengesége miatt a szénsavas mész nem képes a felső talajszintekből kioldódni. Ide soroltuk azokat a visszameszeződő barna erdőtalajokat is, ahol a lejtő irányú talajnedvesség-mozgás következtében az alapkőzetek mésztartalma az alacsonyabb térszinten előforduló talajokat átitatja, gyengén visszameszezi. Elterjedésük a barnaföldek vagy a csernozjom barna erdőtalajok területén belül, azok lejtős, erodált térszintjein jellemző. A termőréteg vastagsága 50-100 cm feletti is lehet. Háromszintes talajok.

12


Az A szint sötét, tömötten morzsás vagy szemcsés szerkezetű. Erősen humuszosodott, vastagsága 30-70 cm lehet. Kémhatása gyengén savanyú, de mindig 6.6 pH feletti. Viszonylag éles vonallal válik el a B szinttől. A felhalmozódási szint vörösebb árnyalatú, de agyagtartalma nem nagyon tér el az A szintétől, a mész és a mészvegyületek kedvezőbb szerkezetet és barnás színt kölcsönöznek a szintnek. Szerkezete szemcsés. Kémhatása többnyire semleges. Alapkőzete lehet magas karbonát-, és alacsony agyagtartalmú laza kőzet, gyakran lösz. Vízgazdálkodása kedvező, tápanyaggazdálkodásuk szintén jó. Természetes tatárjuharosok.

növénytakarói

gyenge

mészkedvelő

tölgyesek,

3.3.5 Csernozjom barna erdőtalaj Ezen átmeneti típust képviselő talaj szelvényében két folyamat nyomai láthatók. Az egyik a kilúgzás és az ezzel járó vasas agyagosodás, ami az erdőtalajok jellemzője, a másik az erőteljes humuszosodás, ami már a csernozjom talajokhoz kapcsolja őket. E két folyamat megjelenése és egymáshoz való viszonya többféle lehet. Gyakoribb esetben erdőtalajok kerülnek a csernozjomosodás hatása alá, de fordítva is történhet a dolog. Ezért általában ezek a talajok a barna erdőtalajok és a csernozjom területek határán találhatók. A szelvény felépítésére jellemző az erőteljes, mély humuszos szint, amely gyakran a barna erdőtalaj felhalmozódási szintjébe is belenyúlik, elfedve annak színét és eredeti tulajdonságait. Jellemzőjük az erőteljes, még morzsás szerkezetű feltalaj. Felhalmozódási szintjük vöröses, szemcsés, illetve diós szerkezetű. Az agyagtartalomban nincs különbség a kilúgási és a felhalmozódási szintek között. A humusztartalom a csernozjom talajokra jellemzően alakul, tehát a felső szintek egyenletes humusztartalma a talajképző kőzet irányában fokozatosan csökken. A mészdinamika egyre inkább a csernozjom talajok karbonát-eloszlására emlékeztető. Vízgazdálkodásuk kedvező. Tápanyag-szolgáltató képességük jó, nitrogén-ellátottságuk kedvező, ugyanúgy, mint a foszfor- és káliumszolgáltató képességük. Savanyúságuk általában csekély. Többnyire hasznosulnak.

szántóként,

illetve

13

mezőgazdasági

kultúrák

alatt


3.4 Csernozjom talajok 3.4.1 Meszes vagy mészlepedékes csernozjom talaj Elnevezésüket a szelvényükben található, általában 30-70 cm között jelentkező mészlepedékről kapták, amely a talajmorzsákat vékony, penészhez hasonló réteggel vonja be. A lepedékes réteg világos színű, szürkés árnyalatú fehér gombafonalakra emlékeztető mészkiválásokkal. A mészlepedék e talajtípus sajátos mészdinamikájának következménye. A mész lefelé mozgását előidéző kilúgzás ősztől-tavaszig, a lepedékképződés pedig a nyári időszak alatt játszódik le. A szelvény felépítésében a szántott réteg sokszor poros, leromlott szerkezetű, alján az átiszapolódás következtében tömöttebb réteg található. Az A szint többi része kitűnően morzsás szerkezetű, a humusztartalom a szinten belül azonos, kémhatása gyengén lúgos. A B szint szervesanyagtartalma fokozatosan csökken. Ezzel az eredeti sötétbarna szín is állatjáratokkal tarkítva megy át az alapkőzet színébe. A talajképző kőzetben, de már sokszor a B szint anyagában is mészerek, mészgöbecsek figyelhetők meg. Vízgazdálkodásuk nagyon kedvező. A tápanyag-ellátottság szintén jó, a nitrogén-ellátottság, foszfátfeltáródás és káliumszolgáltató-képesség egyaránt kedvező. Általában szántóföldi művelés alatt állnak. 3.4.2 Réti csernozjom talaj A réti és a csernozjom jellegű talajképződés közötti átmenetet képviseli a talajtípus. Kialakulásukra és tulajdonságaikra jellemző, hogy a csernozjom jellegű humuszos felhalmozódást gyenge vízhatás kíséri. A vízhatás lehet a talajvíz közelségének vagy a mélyedésekben összefutó belvíznek az eredménye. A humuszos szint sötétebb árnyalatú, kissé agyagosabb, ennek következtében inkább szemcsés szerkezetű. A réti csernozjomok elsősorban abban különböznek a többi típustól, hogy bennük a vasmozgás is észlelhető rozsdás foltok, vasszeplők, erek alakjában. A vízhatás jelei részben a B szintben, részben a talajképző kőzetben jelentkeznek. A B szint rövidebb lefutású, mint más csernozjomokban, a BC átmenet is rövid. Különbség van a karbonátok szelvénybeli eloszlásában is. A mész felhalmozódási formája leggyakrabban göbecs.

14


Vízgazdálkodásuk - az év egy részében - a víz talajvízből való fölfelé áramlásával jellemezhető. Az egyes szintek vízáteresztő képessége és víztartó képessége jó. Tápanyag-szolgáltató képességük a kedvező nitrogén-, foszfor- és kálium-ellátás miatt jó, csak az időszakos levegőtlenség befolyásolhatja a nitrogénfeltáródás késleltetését, valamint a foszfátok megkötődését. Természetes növénytakaróját általában pázsitfüvek alkotják.

3.5 Réti talajok 3.5.1 Réti talaj A réti talajok főtípusába tartozik. Az időszakosan túl bő nedvességi viszonyok és a levegőtlenség hatására a szervesanyag-agyag komplexek a talaj humuszos szintjét sötétszürkére, szürkés-feketére színezik. Jellemzője, hogy az A, B és C szintek jól elkülöníthetők egymástól, a szintekre jellemző folyamatok is jól kivehetők. Jellemző folyamata a vízmozgás, uralkodó folyamata a humuszosodás, kísérő folyamatai a kilúgzás, sófelhalmozódás. Az A szint szerkezetes, humusztartalma a B szint felé fokozatosan csökken. A B szint szerkezete már inkább hasábos, mélyebb részeiben vasborsók, rozsdafoltok találhatók, emellett a glejesedés is jelentkezhet. A B és C szint átmenete rövid, határvonala körül mészgöbecsek felhalmozódása jellemzi. A mészkiválások alakja elágazó. A talajtípus termőértéke többnyire a talaj fizikai féleségétől függ. Vízgazdálkodása - a tavaszi, túlságosan nedves időszaktól eltekintve kedvező. Tápanyag-szolgáltató képessége általában jó, a nitrogén-feltáródás a levegőtlen viszonyok miatt időszakosan gátolt lehet. Gyakran átmenetet képezhet a csernozjom-, a szikes-, az öntés- és a láptalajokkal. Általában mocsárrétek díszlenek ezen a talajtípuson. 3.5.2 Öntés réti talaj A réti talajok főtípusába tartozik. A réti talajokra jellemző humuszképződés és humuszos felhalmozódás, valamint a hajdani alluviális rétegzettség egyidejűleg megfigyelhető a szelvényben. A talaj fizikai féleségében mutatkozó összetétel még az öntéseredetet őrzi, a mélyebb fekvés és a magas talajvíz vagy összefutó vizek jelenléte viszont elindítja a réties

15


talajfejlődést. Ennek hatására a talajban sok rozsdafoltot találunk és a redukciós folyamatok eredményeként a C szint is kékesszürke színt mutat. Az A szint gyakran erősen tömődött. Humuszos rétege és szerkezete kevésbé kialakult, mint a típusos réti talajoknál. A vasmozgás és a kalcium-dinamika kismértékű, ezért a szelvényben csak apró rozsdafoltok, mészerek fordulnak elő. A termőértéket a kémhatás-viszonyok, a mészállapot, valamint a hordalékszintek vastagsága és jellege határozza meg. Vízgazdálkodását a közel fekvő talajvízszint mélysége határozza meg, de vízszolgáltató képessége általában jónak tekinthető. Tápanyaggazdálkodása általában kedvező, azonban a nitrogénfeltáródás és ebből fakadóan a nitrogénszolgáltató-képesség gyengébb. Jellemző vegetációtípus itt is a mocsárrét. 3.5.3 Lápos réti talaj A réti talajok főtípusába tartozik. Képződésében mind a láposodási, mind a rétiesedési folyamat szerephez jut. E két képződési folyamat közös vonása, hogy feltétele az időszakos vízbőség, illetve az állandóan túl bő nedvesség. Ha a vízelöntés túl hosszú ideig tart, akkor a szervesanyag a levegő kizárásával anaerob körülmények között bomlik el, ezért a humuszos A szint laza és könnyű, szervesanyagban bővelkedik, szerkezete morzsásabb, mint a tipikus réti talajoké. Jellemzője még a sok csigaház-előfordulás is. A B szint már tömődöttebb, humusztartalma erősen csökken. Ebben a szintben gyakori a vasborsó jelenléte, sőt vasfelhalmozodási réteg is előfordul. Szürkés, glejes foltokat tartalmaz, átmenete a következő szintben fokozatos. A C szintben erősek a hidromorf bélyegek (glejesedés, rozsdásodás, kiválások, konkréciók). Vízgazdálkodása nem kedvező, a túl sok nedvesség károsan hat minden szántóföldi kultúrára. Szervesanyagban gazdag, de a benne felhalmozódó nitrogén nehezebben jut a növények számára felvehető állapotba, hasonlóképpen a foszfor is nehezen oldódó állapotban van jelen. Növénytársulásaiban a mocsárrétek növényfajai a láprétek jellemző fajaival keverednek. 3.5.4 Csernozjom réti talaj A réti és a csernozjom jellegű talajképződés közötti átmenetet képezi ez a talajtípus. A réti talajoknál a talajvíz mélyebbre süllyedése során sztyeppesedő folyamat indul meg. Ennek során egy erőteljesebb kilúgozódás jelentkezik, amelynek következtében a talaj tulajdonságai jelentősen

16


megváltoznak. A humusztartalom alacsonyabb lesz, mint a réti talajnál, és a talaj felső részében a humuszanyagok minőségében is változás áll be. Ez jól észlelhető az A szint színén is, amely inkább szürkésbarna vagy barnásszürke, szerkezete is szemcsés-morzsás. A humuszos réteg átmenete a talajképző kőzet felé megnyúlik, és jól elhatárolható átmeneti BC szint alakul ki. A vízhatás következtében vasborsók, -foltok, esetleg vékonyabb erek találhatók a talajképző kőzetben. Enyhe hidromorf hatás a B szint alján is jelen lehet. A talajképző kőzetben gyakoriak a mészkiválások és krotovinák. Vízgazdálkodása jobb, mint a típusos réti talajé. Vízbőséggel és az ebből fakadó hátrányokkal már nem kell számolni. A tápanyag-feltáródás feltételei is kedvezőbbek, ezért igényesebb vegetáció ellátására is alkalmas. A természetes vegetáció a mocsárrétek fajaiból még őriz egy keveset, ugyanakkor a csenkeszfélék megjelenése a jellemző.

3.6 Láptalajok 3.6.1 Rétláp talaj A típus az állandó vízbőség hatására alakul ki. Jellemzője a szervesanyag nagy mennyiségű felhalmozódása, amelynek jelentős része rostos tőzegből áll. Ebben a növényi részek még jól felismerhetők, míg többnyire a talaj felső részében található kotura az jellemző, hogy a tőzeg már részben elbomlott, fekete színű, igen könnyű. A tőzeges rétegek alatt gyakran mésziszapréteg is elhelyezkedik. A rétláp szelvényekben vaskonkréciók is találhatók, amelyek réteget is alkothatnak. Gyakori a glej, benne vörös, rozsdás márványozottsággal. Vízgazdálkodását nagymértékben meghatározza a talajvíz szintje. A tápanyaggazdálkodás nagyon változó, sok nitrogént és foszfort tartalmaz, más tápelemekből viszont keveset. A nitrogén felvehető formába jutását sokszor fékezi a túlzott mennyiségű talajvíz. A mikroelemek közül elsősorban a réz hiányzik. Természetes növényzetük nádas, magassásos, néha láprét. Az erdők előőrsei, elsősorban bokorfüzesek szintén megtalálhatók rajtuk.

17


3.7 Öntés- és lejtőhordalék talajok 3.7.1 Nyers öntéstalaj A folyóvizek és tavak üledékeinek és hordalékainak talajai közé tartozik. Kialakulásában jellemző folyamat a hordalékborítás, kísérő folyamatok a humuszosodás és a redukció. Rendszerint az árterek, hullámterek mélyebb fekvésű részein találhatók, amelyek a vízborítás alól szárazra kerülve alkalmassá válnak a növényzet megtelepedésére. Jellemző rájuk, hogy időről időre vízborítás alá kerülnek, és ezért jellegzetes humuszos szintjük nem alakulhat ki. A szárazabb időszakokban is magas talajvíztükör és változó talajvízállás jellemzi őket, amelynek következményeként az oxidációs viszonyok megváltoznak. Ezt jelzi a felszínhez közeli rozsdás foltok megjelenése és a mélyebben lévő rétegek szürkés, glejes márványozottsága. Vízgazdálkodásuk attól függ, hogy az egyes rétegek külön-külön milyen vízgazdálkodási tulajdonságúak, és ezek egymás alatti kedvező, vagy kedvezőtlen tulajdonságai miként egyenlítődnek ki. Tápanyaggazdálkodásuk változatos. Általában nitrogén-ellátottságuk gyenge, foszfor- és káliumellátottságuk közepes. Ha erősen agyagos összetételűek a szelvények, vagy vastag kavicsos homokrétegen alakulnak ki, akkor a vízgazdálkodás kedvezőtlen. A vályog és homokos vályog fizikai féleségű öntések vízgazdálkodása viszont kedvező. A vízgazdálkodási tulajdonságok értékelésénél figyelembe kell venni a vízborítások idejét és hosszát. Előfordul, hogy a talajképződés hosszú időszakot átölelve zavartalanul folyt, tehát a vízborítás szünetelt, és valamilyen más vízhatású talaj alakul ki, amelyet a később keletkezett hordalékrétegek elborítanak. Gyakran átmenetet képeznek a réti talajokkal. Növényzetére a mandulafüzes pionírnövényzet, bokorfüzesek, később fa alakú fűzligetek jellemzőek. 3.7.2 Humuszos öntéstalaj A folyóvizek és tavak üledékeinek és hordalékainak talajai közé tartoznak. Kialakulásukban jellemző folyamat a humuszosodás, kísérő folyamat a redukció. Az elöntéstől hosszabb ideig mentesülhet a terület, ilyenkor a növényzet megtelepszik az előzőleg lerakott iszapborításon. Az elhalt növényi maradványok lehetőséget adnak a szervesanyag feldúsulására. A kialakult humuszos réteg vastagsága 20-40 cm, szervesanyag-tartalma 1-2 %.

18


Vízgazdálkodásuk közepes. Túlnedvesedés ritkán fordul elő. A szárazabb időszakban a magasan álló talajvíz szolgáltat megfelelő nedvességet. Tápanyaggazdálkodásuk közepes. Nitrogén-ellátottságuk a szervesanyag mennyiségétől, a foszfor- és kálium-ellátottság az üledék minőségétől függ. Gyakran képeznek öntéscsernozjomokkal.

átmenetet

a

réti

öntéstalajokkal

és

az

A természetes vegetáció az ún. keményfás ligeterdő, más néven tölgykőris-szil ligeterdő. 3.7.3 Lejtőhordalék talajok A lejtők magasabb térszintjeiből mosódnak össze rendszerint a lejtőlábazatban az elmosott talajrészek lerakódása folytán. Mivel a lemosódás sok egyéb tényezőn kívül a csapadék eloszlásától is függ, a lejtőhordalék talajok rétegzettsége emiatt teljesen szabálytalan. Általános jellemzőjük, hogy a rétegek majd mindegyike erősebben humuszos, kivéve azt az esetet, amikor az erózió már az alapkőzetül szolgáló, nagyon gyakran löszös alapkőzetet is lemossa. Jelen munkánkban lejtőhordalék talajként írtuk le a völgyekben felhalmozódó, genetikai bélyegekkel és szintekkel nem jellemezhető talajanyagot (kolluvium), de ezen a néven definiáltuk azokat a lejtőn kialakult, erodálódó szelvényeket, amelyekben a lejtős talajmozgás következtében összekeveredett talajanyag található. Ez utóbbiak elkülönítése a humuszkarbonát és földes kopár talajoktól meglehetősen nehéz. A sokszor alapkőzettel is keveredő, rétegzett, nem csak erodálódott, hanem átkevert, átforgatott talajokat a lejtő- és hordalékbélyegek miatt ebbe a típusba soroltuk, ugyanis itt az erózió mellett a talajmozgás és -keveredés az uralkodó genetikai folyamat. Víz- és tápanyag-gazdálkodásuk rendszerint jó, kellő levegőzöttséggel is rendelkeznek. Az altípusokat aszerint különböztetjük meg, hogy a hordalékanyag milyen talaj lepusztulásának a terméke. Meg kell különböztetni a csernozjom területek lejtőhordalékát az erdőtalajok vagy a rendzina talajok hordaléktalajaitól, valamint deluviális és alluviális vegyes üledékektől. A lejtőhordalék talajokat folyamatosan csernozjom- vagy erdőhatás is érheti, a szelvények elhatárolásánál az egyes folyamatok erőssége volt a döntő. Természetes vegetációként a legtöbb helyen a gyertyános-tölgyest, esetleg a völgyekben, patakmedrek közelében a felhúzódó égert lehet megemlíteni.

19


A FEJEZETHEZ FELHASZNÁLT IRODALOM BARANYI et al. (1989): Útmutató a nagyméretarányú talajtérképezés végrehajtásához. Agroinform, Budapest, pp. 152.

országos

STEFANOVITS P. (1956): Magyarország talajai. Akadémiai Kiadó, Budapest STEFANOVITS P. - SZŰCS L. (1961): Magyarország genetikus talajtérképe. OMMI kiadv. 1. sor. 1. sz. Budapest STEFANOVITS P. (1992): Talajtan. Mezőgazda Kiadó, Budapest, pp. 380. SZABOLCS I. (szerk.) (1966): A genetikus üzemi talajtérképezés módszerkönyve. Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet, Budapest, pp. 428. SZODFRIDT I. (1993): Erdészeti termőhelyismeret-tan. Mezőgazda Kiadó, Budapest, pp. 320. VÁRALLYAY GY. (szerk.) (1987): A nagyméretarányú talajtérképezés módszerkönyve. AGROINFORM, Budapest

20

A TERÜLETEK TALAJVISZONYAINAK JELLEMZÉSE

4. A területek talajviszonyainak jellemzése A talajtípusok általános leírása után következzék a vizsgálati területek talajtani jellemzése. A leírásban először felsoroljuk a vizsgált terület talajtípusait, majd követve az Egységes Országos Vetület és Szelvényezés 1:10000 alaptérképeken feltüntetett elnevezéseket (dűlők, hátak stb.) értékeljük egy-egy terület talajait. Az értékelés folyamán kitérünk az általános leírástól eltérő talajtulajdonságokra, a talajtani specialitásokra és az esetleges eróziós összefüggésekre is. Korábbi részjelentésünk irodalmi adatait felhasználva és megfigyeléseinket összegezve elemezzük a talajképző tényezők szerepét, a talajképződésben prognosztizálható változásokat. Ahol a megfelelő korábbi irodalom rendelkezésre áll, ott rögzítjük a legutóbbi felmérés óta bekövetkezett változásokat is. Végezetül röviden összefoglaljuk a talajok kultúrtáj- és természeti táj alakításában betöltött szerepét.

4.1 Balatonkenese környékének talajai A terület természetföldrajzilag átmenetet képez a Mezőföld és a Dunántúli-középhegység között. Ennek megfelelően talajai elsősorban erdő-, illetve mezőségi jellegű talajok tarka megjelenésben. A vizsgálatok elvégzésekor különleges figyelmet szenteltünk a magaspartok talajképződményeinek. A TERÜLET TALAJTÍPUSAI:

- földes kopár talaj

030

- humuszkarbonát talaj

060

- agyagbemosódásos barna erdőtalaj

110

- Ramann-féle barna erdőtalaj

130

- karbonátmaradványos barna erdőtalaj

150

- csernozjom barna erdőtalaj

160

- meszes vagy mészlepedékes csernozjom talaj

190

- öntés réti talaj

310

- lejtőhordalék talaj

400

21


A magaspartok a Balaton-parthoz közel húzódnak. A magaspartokat a Balatonnal összekötő parti sávban elsősorban öntés réti talajok képződtek, bár vizsgálataink a beépítés miatt csak szűk területre terjedtek ki. A tetőkön többékevésbé erodált talajok alakultak ki. A Tatárlikak fölötti, természetvédelem alatt álló terület (tátorjános) inkább csernozjom jellegű folyamatok által kialakított humuszkarbonát talajokkal jellemezhető. Mivel a tátorján elviseli a kedvezőtlenebb körülményeket is, a turizmus ellenére szépen díszlik, sőt a területet az elmúlt évben bolygatták, szántották is a sikeres betelepedés érdekében. Nagyobb veszélyt a jelent a növekvő beépítés, amely a partok É-i és D-i lejtőire is jellemző. A térképlap Ny-i része felé haladva, a Sándor-hegy irányában egyre inkább az erdőtalajok veszik át az uralkodó szerepet. A Balatonkenese falut övező többi terület elsősorban mezőgazdasági területként hasznosul. Bár a területen az eredeti vegetáció már nem lelhető fel, az erdőtalajok egykori nagy kiterjedésű erdőkre utalnak. A csernozjom talajok sztyeppek és erdős sztyepp vegetációtípusok alatt fejlődtek ki. A kétféle talajtípus néhol folyamatos átmenettel alakulhat egymásba. Csernozjom barna erdőtalajok nagyobb kiterjedésben az Egyetértés Tsz. juhászata környékén találhatók. A Sér-hegy és az attól É-i irányban elhelyezkedő területek uralkodó talajtípusa a Ramannféle barna erdőtalaj, amelyet néha erodáltabb humuszkarbonát talaj a tetőkön, illetve kisebb foltokban agyagbemosódásos barna erdőtalaj vált fel. A hegyháti (és elsősorban magasparti) területek felhalmozódott talajanyaga lejtőhordalék talajként definiálható. K felé haladva erősödik a csernozjom hatás. A csernozjomosodás átfedi a barna erdőtalajokat, de tiszta mészlepedékes csernozjom is előfordul a területen. A közepes mértékű erózió következtében jelentős a humuszkarbonát talajok aránya. Az É-i medencékben a magasabb talajvíz rétiesedési folyamatokat indított meg az öntésanyagon. Az erózió néhol földes kopár talajokat hoz létre, az erodálódó talajanyag pedig a völgyekben halmozódik fel. A terület Ny-i részén nagy kiterjedésű agyagbemosódásos barna erdőtalaj folt található. Balatonkenesén és környékén növekszik a beépített területek aránya, és sok zártkert is található. A Balatonkenese környéki talajok kialakításában tehát fontos szerepet játszott az ősi növénytakaró, a klíma, egyes helyeken pedig a talajvíz. A magaspartok környékén jelentős az erózió, ami lejtőhordalék talajokat hoz létre. Az eróziót a beépítések gyorsíthatják. A mezőgazdasági művelés hatására kis mértékben romlott a talajok szerkezete, és emellett nőtt az erózióval sújtott területek aránya. Az erózió az erdő- és mezőségi talajokat egyaránt érintette. Okszerű és kíméletes talajműveléssel a talajpusztulás visszafogható, erre szép példákat és törekvéseket láttunk a Tsz. területén. A

22


mezőgazdasági művelés és az utóbbi évek száraz, aszályos éghajlata több helyen elősegítette a csernozjomosodási folyamatokat.

4.2 A Fűzfői-öböl környékének talajviszonyai A Fűzfői-öböl környéke talajgenetikailag öt nagyobb egységre osztható. Az első a Balaton parti sávjában található öntés és hordaléktalajok öve, réties talajképződési jegyekkel. A második a Vörösberénytől Ny-ra elhelyezkedő vörös homokköves terület. A harmadik a vörös homokkőtől É-ra fekvő dolomitos platók öve. A negyedik a Balatonfűzfő alatti magaspartok területe, amelytől É-ÉK-i irányban, enyhén hullámos térszinten találhatók a főképpen mezőgazdasági művelés alá vont területek. AZ ELŐFORDULÓ TALAJTÍPUSOK:

- köves-sziklás váztalaj

010


030


060

- rendzina talaj

070

- erősen savanyú, nem podzolos barna erdőtalaj

090

- agyagbemosódásos barna erdőtalaj

110


130


160

- réti csernozjom talaj

200

- réti talaj

300


310

- lápos réti talaj

320

- nyers öntés talaj

380


400

A part menti sávban, a víztől 5-10 m-re elhelyezkedő övben a Balaton nyers öntése található. Ezt a betelepedő vegetáció néhol lápos talajképződéssel, a mélyebb vízállású helyeken pedig réties talajképződési folyamatokkal alakítja át. Jellemző talajtípus a Fűzfői-öböl É-i részének öblözeteiben kialakuló öntés réti talaj, amelynek fizikai félesége homokos agyag. A talajok több eltemetett réties szinttel rendelkeznek. A parttól távolodva a még mindig magas talajvízállású helyeken típusos réti talajok képződnek (pl. Lucernás). Az öböl Ny-i oldalán, Vörösberény-Balatonalmádi

23


község és a part között a dolomithegyek lejtőhordaléka kolluvium típusú lejtőhordalék talajokat hozott létre. A felhalmozódott sötétbarna talajanyag 30100 cm vastagságú, egyenletesen dolomitkavicsos. Az Albeli, Szilfai-dűlő, Alsó- és Felső-Lozsánta területén a talajművelés elsősorban ezeket a talajokat veszi igénybe. Térképen nem ábrázolható kisebb foltokban (a változatos, hullámos felszín következtében) köves-sziklás váztalajokká, illetve a pannon alapkőzet és a Balaton öntés területén földes kopárrá erodálódhat a talaj. Térképünkön a nagyobb dombok nagy kiterjedésű váztalaj foltjait ábrázoltuk. Vörösberénytől Ny-ra a vörös homokkő veszi át a talajképző kőzet szerepét. A vörös homokkő dombok teteje erodált, itt savanyú kémhatású köves-sziklás váztalajok jelennek meg. Dúsabb vegetáció alatt, eróziónak kevésbé kitett helyeken erősen savanyú erdőtalajok képződnek. Ez utóbbiakra jellemző az erős savanyúságot is elviselő aljnövényzet és a fekete színű, acid mull jellegű A szint. Az erózió több helyen megkímélte a homokkövet befedő lösztakarót. Ez a lösz egyenletesen vastagszik a völgyek felé, és a Ramann-féle erdőtalajok, valamint agyagbemosódásos barna erdőtalajok alapkőzetéül szolgál. A mélyebb völgyek, apró vízfolyások irányában a lejtőirányú talajmozgás termékei kolluvium-szerűen megvastagodnak, lerakódnak és lejtőhordalék talajokat hoznak létre. A legyalulódó felszíneken köves-sziklás váztalajok (vörös homokkő) és földes kopárok (lösz) egyaránt előfordulhatnak. A térképlap ÉNy-i sarkában a Bakony felé mutat átmenetet a dolomit és mészkő alapkőzet megjelenése. A száraz, kopár felszíneken, magaslatokon köves-sziklás váztalajok alakultak ki. Ezek képződését a sok apró dolomitbánya nyitásával járó talajpusztítás meggyorsítja. Ugyancsak ez figyelhető meg a szeméttelepek környékén. A kevésbé kitett helyeken jelenik meg a területre leginkább jellemző rendzina talaj. A rendzinák 10-40 cm-es termőrétegűek, színük sötét, szerkezetük morzsás. A D-DK-i völgyekben megőrződött a lösz egy része is, itt a Ramann-féle erdőtalajok és lejtőhordalék talajok jellemzőek. A Kenesei magaspartok folytatásaként húzódik Balatonfűzfő felé a Part föle és a Fancsár. A tetőkön a hajdani erdőtalajok maradtak meg vagy erodálódtak le humuszkarbonát talajjá. A Balaton felé eső meredek lejtőkön az alapkőzettel is keveredett, sekély, illetve több rétegből összetevődő lejtőhordalék talaj képezi a talajtakarót. A szelídebb lejtésű ÉK-i lejtők művelés alatt állnak, itt megmaradtak a Ramann-féle barna erdőtalajok. A művelés következtében ez utóbbi talajok gyengén csernozjomosodtak. A Mámai dűlő feletti É-i területek mezőgazdasági művelés alatt állnak. A térszint enyhén hullámos, É-i irányban lejt. Jellemző a művelés

24


következtében jelentkező csernozjom hatás, és ezzel párhuzamosan a csernozjom barna erdőtalajok megjelenése. A lejtők tetején kisebb foltokban földes kopár stádiumig erodálódtak a talajok, a lejtőkön pedig humuszkarbonát talajjá alakulhatott át az eredetileg vastagabb talaj. Ez a talajsor leginkább a Cseresznyés III - Cseresznyés II irányában fordul elő. A Cseresznyés I mélyebb térszintjén újra réties talajképződmények jelennek meg, amelyek néhol csernozjom hatás alatt állnak. Ennél a fejezetnél említjük meg, hogy a zártkertekben, falvakban talajtani felmérést nem végeztünk. Összefoglalva a terület talajképződési sajátosságait, az alapkőzet változatossága és a Balaton közelsége szabja meg a talajok megjelenését. Mezőgazdaságilag az arra legalkalmasabb területek műveltek, ezeken a területeken figyelni kell arra, hogy a művelés az eróziót ne gyorsítsa. Kevésbé alkalmas művelésre a Szilfai-dűlő, valamint az Alsó- és Felső- Lozsánta területe. A tájképet a vörös homokköves és dolomitos területen kis kőbányák, illetve szeméttelepek törik meg. A magaspartok beépítése eróziót és csuszamlásokat gyorsíthat meg.

4.3 Sóly környékének talajai A vizsgált terület kiválasztását elsősorban botanikai szempontok vezérelték. Sólytól Ny-ra a Hosszú-dűlő, a Kocsmáros-dűlő, a Rácz-úti dűlő, valamint a Sólyi erdő egy kisebb foltjában végeztünk talajtani felméréseket. A TERÜLETEN ELŐFORDULÓ TALAJTÍPUSOK:

- Köves-sziklás váztalaj

010

- Rendzina talaj

070


130

- Lejtőhordalék talaj

400

A talajok kialakulásában elsődleges szerepe az alapkőzetnek van. A területen túlnyomórészt dolomit az alapkőzet, amelyen sekély termőrétegű rendzinák fejlődtek ki. A sok apró domb tetején (Kocsmáros-dűlő) leerodálódott, 5-10 cm-es A szintű köves-sziklás váztalajok bukkannak elő, néhol a szálban álló alapkőzetig leerodálódva. Ugyanez figyelhető meg a falu határában is, ahol az apró kőbányák az eróziót gyorsították. Itt nagyobb foltokban is találkozhatunk a váztalajokkal. A leerodálódó talajanyag a völgyekben, elsősorban a Hosszú-dűlő völgyében halmozódott fel. A 40-70 cm-es szelvényekben genetikai szintek nem különíthetők el. A talajszintek

25


kialakulását a mezőgazdasági művelés is gátolja, a képződő szinteket egybemossa. Ezeken a vastagabb termőrétegű talajokon ugyanis kis szántókat találunk. A szelvényekben jól felismerhető a lejtőhordalék- jellegnek megfelelő, egyenletesen eloszló kavicsanyag, ami a talajjal együtt a tetők felől erodálódik a mélyebb térszintek felé. Sólytól D-i irányban a juhászat található. A legeltetés következtében az erózió helyenként felgyorsult, és nagyobb foltokban, a lejtők aljában halmozódott fel a talaj. A Kocsmáros- és Rácz-dűlő közötti apró dombokon köves-sziklás váztalajok és kőzethatású talajok váltogatják egymást. A Sólyi erdőben foltokban megőrződött a hajdani löszlepel egy-egy kisebb foszlánya. Részben a lösz alapkőzet, részben az erdővegetáció és a klíma, valamint a szervesanyag jellege erdőtalajok képződését tette lehetővé. Néhol kisebb, nehezen ábrázolható foltban, néhol egységes talajtakaróként Ramann-féle erdőtalajok fejlődtek ki. Mint korábbi Részjelentésünkben is utaltunk rá, elkezdtük a bolygatatlan és az ember által megváltoztatott növényezet és a talajok vizsgálatát. Az emberi beavatkozást a kőbányászat, a szántók kialakítása, a harckocsiút és a legeltetés jelenti. A talajtani összehasonlító vizsgálatokban - a botanikai felvételezések helyszínén - vizsgáltuk a taposott-legeltetett, valamint az érintetlenebb területek talajait a nyílt sziklagyepek, a zárt sziklagyepek és az erdők alatt is, elsősorban a lágyszárúak gyökérzónáját képező 0-40 cm-es talajrétegben. Vizsgálataink a helyszíni észlelések mellett általános talajtulajdonságokra és tápanyagvizsgálatokra terjedtek ki. Eredményeinkről a kövekező táblázatban adunk számot. Mintavétel helye Nyílt gyep, nem legelt Nyílt gyep, legelt Zárt gyep, nem legelt Zárt gyep, legelt Bokorerdő, nem legelt Bokorerdő, legelt

pH/KCl

CaCO3 (%)

Humusz (%)

NH4-N (mg/100g)

NO3-N (mg/100g)

AL-P2O5 (mg/1000g)

AL-K2O (mg/1000g)

7,09

37,7

9,46

1,72

1,82

71,75

367,31

6,95

14,85

11,82

1,73

2,42

70,83

406,63

6,91

18,45

10,57

1,54

1,45

26,78

310,51

6,65

5,25

10,81

1,61

0,82

42,57

495,4

6,55

14,60

10,54

4,95

1,21

53,63

696,47

6,71

1,45

11,79

1,96

0,98

36,52

718,19

Az adatokból kiolvasható, hogy a KCl-ban mért pH alig változik. A karbonáttartalom a legeltetett területeken csökken. Ez szemben áll azzal a kezdeti koncepciónkkal, amely szerint a taposás az alapkőzetet fizikailag mállasztja, és ezzel visszameszezi a talajt. A szemmel látható talajszerkezet szétesés következtében a kilúgzás elmozdíthatja a karbonátokat. A szervesanyag-tartalom (itt helyesebb, mint a humusztartalom elnevezés)

26


mindenütt magas, a váz- és kőzethatású talajokban megtalálható gazdag növény- és gyökérmaradványoknak megfelelően. A birkák ürüléke mindenütt kis mértékben emelte az összes szervesanyag-tartalmat. A nitrogéntartalom ezt a tendenciát nem követi. A felvehető foszfortartalom a nyílt gyepnél a nem legelt, a zárt gyepnél a legelt, a bokorerdő alatt pedig a nem legelt területen a magasabb. A kálium mindenhol a legelt területen magasabb. Feltételezéseink szerint (mivel a kálium elsősorban az ásványi frakcióhoz kötődik) ez az alapkőzet intenzívebb mállásával hozható összefüggésbe. Továbbra is fenntartjuk azt a véleményünket, hogy a taposás hatására széteső szerkezet és az amúgy is sekély talajon jelentkező pár centiméteres erózió a talaj vízgazdálkodási tulajdonságain keresztül befolyásolhatja a növényzet megtelepedését. Szükségesnek tartjuk a vizsgálati eredmények statisztikai elemzését a cönológiai vizsgálatok és az ökológiai érték-kategóriák eredményeivel összevetve. Összességében a talajok kialakulását a kőzetek minősége, hatása szabja meg. A tetőkön, bányákban, erősen igénybevett területeken erózió csökkenti a termőréteget. Az antropogén hatás erősen megváltoztatja a növényzet összetételét, ennek talajtani okait tovább kutatjuk. A Sólyi erdő felé haladva az erdőtalajok jutnak uralkodó szerephez.

4.4 A Tihanyi-félsziget talajviszonyai A vizsgálathoz bőségesen álltak rendelkezésre irodalmi és térképforrások, légifotók, űrfotók, korabeli dokumentumok. Tihany korábbi talajviszonyait különböző részletességű térképek mutatják be (BALLENEGGER 1942, TEÖRÖK 1949, STEFANOVITS 1961, GÓCZÁN 1970). A FELVÉTELEZETT TERÜLETEN A KÖVETKEZŐ TALAJTÍPUSOK TALÁLHATÓK:

- köves-sziklás váztalaj

010


030


060

- rendzina talaj

010

- fekete nyirok talaj

080


130

- karbonátmaradványos barna erdőtalaj

150


160

- réti csernozjom

200

27


- réti talaj

300


310

- lápos réti talaj

320

- csernozjom réti talaj

330

- rétláp talaj

350

- nyers öntés talaj

380


400

A térkép ÉNy-i sarkától kezdve először az Aszófőhöz közeli Diósiréteket vizsgáltuk. A domborzati térképlapok tanúsága szerint ez a terület a Balaton-felvidéki hegyek és a tihanyi magasabb térszintek között, mélyen fekszik. Ez a földrajzi elhelyezkedés alapvetően meghatározta a talajok kialakulását. A területen a talajképző tényezők közül leginkább a magas talajvíznek van szerepe. Ezt a kissé mocsaras területet gyakran borította víz. A víz hatására agyagban és szerves anyagban gazdag réti talajok alakultak ki. Helyenként olyan magas a talajvíz állása, hogy a lápos réti talaj sem számít ritkaságnak. Ezen lápos réti talajok A szintjében sok csigahéjat találhatunk, ami másodlagos visszameszezést eredményez. A 71-es sz. műút felé haladva az enyhén emelkedő felszín alatt a talajvíz egyre mélyebbre kerül, és alakul át a lápos réti talaj réti jellegűvé. A területet természetes növénytakaró fedi, ami leginkább bokorfüzeseket és ligeteket, vagy még ritkábban elhelyezkedő nyáras foltokat jelent. Az Aszófőhöz közeli sarokban, a műút másik oldalán a tömör, meszes alapkőzet hatásának következtében rendzina talajokat találunk, amelyek mezőgazdasági hasznosítás alatt állnak. A kőzettörmelék a felszínen is látható, feltehetőleg innen származik a terület neve: Köves-földek. Az itt ásott szelvények alapján megállapítható, hogy a talajok 25-30 cm-es termőréteggel rendelkeznek, és alattuk töredezett mészköves-dolomitos alapkőzet található. A Köves-földeket a DK-i határon húzódó árok és nyárfasor választja el az Apáti-lapostól, amelynek D-i határa az Apáti-hegy lábánál húzódik. E terület már valamivel magasabban fekszik, mint a Köves-földek vagy a Diósirétek, de még mindig erősen érezhető a vízhatás. A Balaton öntése meszes alapkőzetet szolgáltatott a talajok alapkőzetéül. A vegetációkép megváltozásának hatására az eredeti réti talajon talajátalakulási folyamatok indultak el a csernozjomosodás irányába. A terület emelkedésével, a lejtőszög növekedésével együtt nő az erózió és csökken a talajok termőrétege. Ezek a folyamatok hozzájárultak ahhoz, hogy az Apáti templomrom környékén, illetve Diós térségében - a Diósi-réteket délről határoló 71-es úttól D-re - az Apáti- és Diós-tető ÉNy-i oldalában és lábainál humuszkarbonát talajok alakultak ki. A humuszkarbonát talaj képződésének előfeltétele, hogy az

28


alapkőzet puha, meszes legyen, valamint az erózió csak gyalulja, de ne bolygassa a talajt. Az Apáti-lapos D-DK-i része a nyílt víz felé halad és egyre veszít magasságából. A talaj fokozatosan alakul át először réti, majd öntés réti, végül lápos réti talajjá. Ezek a talajfoltok övezetesen lehúzódnak a part mentén egészen addig, amíg a partmenti sáv olyan közel nem kerül a hegylábhoz, hogy ott már a lejtő-, illetve a kőzethatás kezd érvényesülni. A terület érdekes talajtípusa az öntés réti talaj. Az itt ásott szelvényekben több, Balaton-öntés által eltemetett réti talaj réteget találtunk. Az újonnan kialakult réti talajokban kevésbé találhatók meg a típusos réti jellegek, hiszen a kialakult talajok fiatal képződményeknek tekinthetők. Az agyagosodás kisebb mértékű, az Aranyféle kötöttségi szám sem mutatja az agyagos mértékeket. Ebben nagy szerepe van a homokos öntésanyagnak is. A Gödrös Tihany É-i részén, a Füredi öböl partján húzódó műút által határolt, 600-800 méter szélességű, közel 1.5 km hosszú terület. Legmagasabb pontja a 159.6 m magas meredek oldalú Diós-tető. A kisméretű fennsíkon kőzethatású talajok alakultak ki. Az erózió és a talajművelés következtében gyakori a köves-sziklás váztalaj. A domb anyaga a helyi vulkáni működésből visszamaradt mészmentes bazalttufa, amely fekete nyiroktalajok kifejlődését segítette elő. Mind az É-i, mind pedig a D-i lejtők aljában az erős lejtőirányú talajmozgás következtében keveredett lejtőhordalék talajokat láthatunk. A D-i lejtők érdekessége, hogy az intenzív művelés és a közeli talajvíz-viszonyok hatására helyenként réti csernozjom foltok színesítik a területet, amelyek folytatása gyűrűszerűen övezi a Külső-tó széleit is. Az itt ásott szelvényekben egyre feltűnőbben jelentkeznek a vízhatás nyomai, vas- és mangán-ionok váltak ki. A Külső-tó körüli talajokra a medencehatás miatt a már korábban említett övezetes elhelyezkedés a jellemző. Minél közelebb megyünk a tóhoz, annál inkább csökken a térszint magassága és közeledik a talajvíz a felszínhez. Az egyre erősödő vízhatás miatt a réti csernozjom talajokat először a csernozjom réti, réti, majd a lápos réti talajok váltják fel. Ezzel párhuzamosan nő a rozsdás- és glejes foltok aránya, ez a víztelítettség következtében alakul ki. A tóra jellemző, hogy míg a régi (1967-es) felmérések idején még kiszáradó tóról volt szó, addig mára egy viszonylag állandónak tekinthető vízszint alakult ki, és helyenként a rétlápot nyílt vízfelület töri meg, de a talaj feltehetően nem változott. A Külső-tó térképezésekor problémát jelentett, hogy a tavat sávokban övező talajok a domborzat és a talajvíztükör változásainak megfelelően néhol szélesebb, de sok helyen ábrázolhatatlanná vékonyodó sávban, szorosan egymás mellett, egymásba átfolyva jelentek meg . A 2. ábrán vízparti talajsor látható, amelyben a különbségeket a talajvíz szintjének változása okozza, és ez a vegetációval együtt alakítja ki a talajsort. A talajsor társulásként való ábrázolása megkönnyíti a térképezést, és

29


a magyarázattal együtt lehetőséget ad a terület talajainak pontosabb megismerésére.

A

B

C

D

E

4

5

$$$$ $

talajvízszint

1

2

3

2. ábra: Vízparti talajsor (Tihanyi-félsziget, Külső-tó) A: szőlő, B: szántó, C: rét - legelő, D: nádas, E: nyílt víztükör, mocsár 1: réti csernozjom talaj, 2: csernozjom réti talaj, 3: réti talaj, 4: lápos réti talaj, 5: mocsaras terület, rétláp talaj

Ezt a sávos talaj- és növényzeti elhelyezkedést figyelhetjük meg az infravörös légifotón (1. fotó), és a Külső-tóról készült fényképen is (2. fotó). A tótól Ny-ra az Apáti-hegy helyezkedik el. Anyaga vulkáni eredetű bazalttufa. A K-i lejtőkön a fekete nyiroktalajok jelentek meg. A lejtők érdekessége, hogy hosszmetszetben nézve nem egyenes vonalúak, hanem lépcsőzetes kontúrral rendelkeznek, ezért a termőréteg vastagsága periodikusan változó: a kisebb lejtésű szakaszon vastagabb, a meredekebb szakaszokon sekélyebb. A lejtők aljában itt is felhalmozódott lejtőhordaléktalaj sávot találunk. A hegy tetején, illetve Ny-i oldalában az erdős vegetáció talajképző hatásának köszönhetően csernozjom barna erdőtalaj foltok helyezkednek el. Az erdők kiirtása, újratelepítése, valamint a szárazuló éghajlat a Tihanyi-félsziget jellegzetes Ramann-féle barna erdőtalajait gyenge csernozjomosodási folyamattal alakította át a ma látható stádiumig. A lakott területtől D-re egy D- felé elnyúló keskeny sávban puha, meszes alapkőzet jelenik meg, amelyen humuszkarbonát talajcsík alakult ki. Itt lejtőhatással is számolni kell, bár a természetes erózió csak a termőréteget csökkentette, de a talajt nem keverte.

30


1. fotó

31


2. fotó

32


A humuszkarbonát csíktól K-re fekszik a Nyereg-hegy. A meghatározó fő talajképző tényező a tufás alapkőzet. A vulkánok bazalttufával borították el a környéket, a vulkáni utóműködés pedig helyenként hol mésszel vagy kovával dúsította és cementálta az alapkőzetet. Az alapkőzet tehát a jól málló tufa, amely mállásakor agyagot szolgáltat a talajok számára. A talajok ez alapján a nyiroktalajok közé sorolhatók, de helyenként a felhalmozódott mész hatására a 10 %-os HCl-oldattal végzett próba során pezsgést tapasztalhattunk. Azon talajokat, ahol mésszel dúsítottá vált a gejzírműködés hatására az alapkőzet, rendzináknak írtuk le. A mész hatása a morzsás szerkezetben és a kalcium-humát komplexekben jelent meg, ugyanakkor érezhető volt a nyiroktalajokra jellemző agyagtartalom is. A két típus elhatárolása tehát nehézkes volt, hiszen az alapkőzet sem tekinthető homogénen csak meszesnek vagy kovásnak, sok a folyamatos átmenet. Térképünkön a nagyobb foltokat tudtuk csak ábrázolni. A hegytetőkön köves-sziklás váztalajok erodálódtak ki. A vízmű területétől K-re az erdő hatása érvényesül, és újra vastagabb termőrétegű csernozjom barna erdőtalajok jelennek meg. A Nyereg-hegytől DK-re, a Rátai-csáva felé haladva hasonló jelenséggel találkozhatunk, mint a Külső-tó partvidékén. A területet körülöleli a tufán kialakult sekély, 10-40 cm-es termőrétegű fekete nyirok talaj, amelynek az ÉNy-i részén találjuk a Levendulást. A Levendulást manapság már nem művelik. DK-re, kevésbé lejtős területen (ahol az erózió nem annyira jelentős) csernozjom barna erdőtalaj alakult ki. Ezek a talajok hagyományosan mezőgazdasági hasznosítás alatt állnak. Sok helyen azonban a szőlőkultúrákat kivágták, helyét legeltetik. A Csáva körül kívülről befelé haladva először csernozjom réti talajjal, majd lápos réti talajjal, végül pedig réti talajjal találkozhatunk. A Csáva, mint a félsziget hajdani harmadik tava, manapság is időszakosan vízzel borított lehet (kora tavasszal pl.). A hajdani huzamosabb vízborítás szélein telepedett meg az a vízkedvelő növénytakaró, amely a lápos réti talajok tőzeges szintjét szolgáltatja. A kiszáradó tó medrében réti talajképződés indult meg, vastagabb tőzegesedés nélkül. A területre a 20-30 cm-es sűrű hullámokkal rendelkező mikrodomborzat a jellemző. A Rátai-csávától D-DK-re, a Gurbicza-tetőn a hegykoszorúra jellemző talajok fejlődtek ki. A tető K-i lejtőjén a puha alapkőzetből kilúgozódó mész a talajoldatban a lejtő irányával párhuzamosan mozdul el, és meszezi vissza a kialakult erdőtalajokat. A visszameszező hatás a könnyebb, morzsásabb szerkezetben, és az eredetileg vörös, agyagos B szint barnulásában, sötétedésében jelentkezik. A nyirok talajok övétől K-re, valamint a Külső-tótól D-re a félsziget közepét nagy kiterjedésű csernozjom barna erdőtalaj folt borítja. A terület, mint Tihany egyik legértékesebb talajával rendelkező rész, régóta szántóföldi művelés alatt áll. Az erdők kiirtását és a használatbavételt a vastag termőrétegű, jó minőségű erdőtalaj, és a nyugodt, viszonylag sík terület indokolta. A régóta tartó művelés megváltoztatta az erdő által szabályozott

33


klímát, szervesanyag-termelést és más, erdőre jellemző talajtani folyamatokat, ezért a mezőségi jelleg (állati keverő hatás, átkeveredési B szint, mészlepedék, mészdinamika) erősödik az erdőtalaj-jelleg (agyagosodás, kilúgzás, savanyodás) rovására. A terület a Farkas-verem, a Lápi-dűlő, valamint a Kapuirtás dűlőkkel fedhető le, és a talajtípus a Szarkádi-dűlőig húzódik le. A Lápi-dűlőtől K-re fekszik a Belső-tó. A lefolyástalan, nyílt víztükrű, kevés növényzettel rendelkező tó csekélyebb láposodási folyamatot mutat, mint amit a Külső-tónál láthattunk. Egyedül az É-i, nádasban gazdagabb sávon találhatunk rétláp talajt. A tó mellett közvetlenül nagyon vékony, térképen ábrázolhatatlan nyers öntéstalaj alakult ki, néhol vékony tőzeges réteggel. Rögtön e talajtípus mellett kavicsozott út húzódik a tó körül. Az utat réti talaj zóna övezi, amelyen sókedvelő növénytársulások is előfordulnak, elsősorban a partszéleken. Ettől kifelé, a magasabban fekvő részeken helyenként szabdalt csernozjom réti talaj sávval találkozunk, amely D felől átvált réti csernozjomra is. A réti csernozjomok már csak sötét színükben és agyagos vályog fizikai féleségükben őrzik a réti talaj eredetet, de szerkezetük morzsás - porosan morzsás, B szintjükben tavasszal jól látható a mészlepedék. A D-i partszakaszt legelőként hasznosítják, míg az É-i part lejtőin szőlőt termesztenek. A Kiserdő-hegyen továbbhaladva É-felé, 20-40 cm vastag termőrétegű humuszkarbonát talajt találunk, majd a meredekebb lejtőkön a megjelenő tufa alapkőzet a nyiroktalajok létrejöttének kedvez. Mindkét talajtípusban kődarabok fordulnak elő, ami a lejtőhatásra utal. Ugyanez figyelhető meg a Külső-tó felé eső lejtőszakaszokon és a Külső-tó hegy felé eső csernozjom réti talaj sávjában is. A hegy tetején köves-sziklás váztalajok vannak. A Kiserdőhegy É-ÉNy-i lejtőit egyöntetűen uralja a lejtőhordalék. A lejtőhordalékos talajfolttól K-re találjuk az Óvárat és az Attila dombot. Bár a térképen külön nem jelöltük, az Óvár környékén találkoztunk bolygatott, valószínűleg az Óvár kialakítása során megmozgatott antropogén talajfoltokkal, de uralkodóan az alapkőzet (tufás-, meszes-tufás) hatása érvényesült, ezért a fekete nyirok, illetve rendzina talajosztályba soroltuk a talajokat. Az Óvár tetején humuszkarbonát talajt találtunk, amin szőlőművelés folyik. Az Óvár, illetve Tihany K-i hegykoszorújának a Balaton felé eső, meredek partjában helyezkednek el a Barátlakások. A hegyoldalban a vastag pannon üledéket a későbbi vulkánosság jelentős mennyiségű bazalttufája váltja fel. Ebbe a tufás rétegbe vájták a szerzetesek barlangjaikat, amelyek környékén rendzina talajok találhatók. A tufaréteg alsó határán helyezkedik el a félsziget egyetlen természetes vízforrása, a Ciprián forrás. A Barátlakások alatti meredek lejtő lejtőhordalék talajok kifejlődésének kedvez, amely állandó mozgásban-keveredésben van, és ezért a pannon és tufa alapkőzettel erősen vegyített, kevert talaj, néhol több talajszinttel. Az erózió több felszíni formája is jól látható, a barázdás, az árkos és a lepelerózió nyomai gyakoriak, 10-15

34


m2-es területről lecsuszamlott talajréteget is találhatunk. Ez a lejtőhordalék végigvonul a félsziget K-i, meredek partközeli zónájában. A félsziget DK-i fokánál, a Fehér-part fölött láthatjuk az Akasztó hegyet. Lábainál széles sávban lejtőhordalékot találhatunk, de a hegy már kissé tarkább képet mutat. A teteje a közeli meszes alapkőzet miatt rendzinával fedett, míg Ny-i lejtőjén és É-felé csernozjom barna erdőtalaj alakult ki. D felé köves-sziklás váztalajt vettünk fel, amely a lakott terület után is folytatódik. A hegytől Ny-ra fekvő területen talált csernozjom barna erdőtalaj folt része annak a csernozjom barna erdőtalajnak, ami a félsziget közepén húzódik. A két nagyobb kiterjedésű terület közötti keskeny összeköttetés még megtalálható a Hármas-hegy É-i lejtőjén. A Fehér-part Tihany védett geológiai feltárása. Tetején csernozjomosodó erdőtalajok találhatók, a meredek partrész pedig csuszamlásokra, erózióra, valamint lejtőhordalék talajok kialakítására hajlamos. Továbbhaladva a Fehér-parttól és a Kopasz-hegytől D felé a Kenderföldekhez jutunk. Itt alapvetően a Balaton vízszintje a meghatározó talajképző tényező. A növényborítottságtól, az öntések gyakoriságától és jellegétől függően alakult ki a lápos réti illetve a nyers öntés talaj. A partmenti hegyek lejtőhordalékai a hegylábaknál rakódtak le. Azokon a helyeken, ahol nem volt nagy a lejtési szög, humuszkarbonát talajfoltok képződtek. Ilyen talajfolt található az Újlaki templomrom közelében is. A félsziget D-DK-i partközeli részén húzódik a Szarkádi-erdő, amely a tetején lévő 1-2 rendzinafolttól eltekintve jobbára Ramann-féle barna erdőtalaj képződését segítette elő. A Szarkádi-dűlő környékén 10-40 cm-es termőrétegű humuszkarbonát talajok erodálódtak ki nem túlságosan nagy lejtőszög alatt. Néhol nem ábrázolható apró foltban földes kopárok képződtek. A tufa alapkőzet előbukkanása köves-sziklás váztalajok képződését és kőzethatású talajokat megjelenését eredményezte. A Hosszú-hegy tetején szép rendzinák találhatók, K-i oldalában visszameszeződött erdőtalajok, lejtőhordalékok, D-i részén az erdő felé pedig Ramann-féle barna erdőtalajok alakultak ki. A Tihanyi-félsziget egyik legtarkább, legmozaikosabb része a Gejzírmező. A Gejzírmezőre jellemző, hogy bár tufás alapkőzetet hoztak létre a vulkánok, a gejzírműködés következtében sok helyen mész is került a felszínre. A gejzírkúpok kiálló, hegyes tetején rendszerint köves-sziklás váztalajokat találunk, a köztes területeken pedig rendzinákat, illetve az akkumulációs zónákban lejtőhordalék talajokat láthatunk. A kisebb sziklakibúvások és az azokon kialakult köves-sziklás váztalajok a térképen nem voltak ábrázolhatók, hiszen az 1:10000 talajtérképen csak a 40 x 40 mmes (valóságban 40 x 40 m-es) foltok megjelenítésére van lehetőség. Az ekkora területen megjelenő foltok is olyan elszórtan helyezkedtek el, hogy csak a nagyobb borításban előforduló rendzina talajt lehetett ábrázolni. Ugyanakkor

35


az ábrázolt talajfolton belül eltérő a vegetációtípus és a biocönózis is. A különbségek magyarázata a talajviszonyokban is fellelhető. A 3. ábrán jól látható az eróziós- és kőzethatásra létrejött talajsor.

q

Qp l Qp3 d

1 2 3

4

5

6

A

B

3. ábra: Talajsorok lejtőn (Tihanyi-félsziget, Gejzírmező) A: gejzírkúp (

, q Qp

tömeges meszes hidrokvarcit, kovás édesvízi mészkő kalcedonos, opálos

, dl Qp3 homokos, kavicszsinóros, rétegzett lösszerű repedéskitöltéssel), B: homokdomb ( lejtőanyag), 1: sziklakibúvások, 2: köves-sziklás váztalaj, 3: rendzina, 4: lejtőhordalék talaj (a gejzírkúp talajainak anyagával), 5: lejtőhordalék talaj, (a homokdomb talajának anyagával), 6: humuszkarbonát talaj A helyszíni felvételezéskor problémát jelentett, hogy a terület nagyfokú - domborzati, geológiai - tagoltsága, valamint a készítendő térkép méretaránya (1:10000) miatt igen sok talajfoltot nem lehetett ábrázolni. Ennek oka a talajok mozaikszerű megjelenése és túlságosan kis kiterjedése volt. A félsziget fokozottan védett részein - amelynek talajtérképeit a természetvédelem is igényli - a hagyományos talajtérképezés útján nyert térképek nem elég informatívak. Szükséges egy olyan térképezési rendszer kialakítása, amely alkalmas a talajok - azok kialakulását és fejlődését tekintve - biocönózisba ültetésére. A Tihanyi-félszigeten a domborzat, az alapkőzet, a kitettség tekintetében hasonló területeken jellegzetes, egymásra igen hasonló talajsorok alakultak ki. Ezek a talajsorok az összehasonlított területeken mindig ugyanazon, vagy nagyon hasonló körülmények - lejtőelem, vízháztartás, kitettség, vegetáció - között helyezkedtek el. A talajsoron belüli összefüggés mindig genetikai alapokon nyugszik. Ez azt jelenti, hogy a talajsoron belüli talajok kialakulását közös folyamat (pl. talajszemcsék mozgása, talajképződési termékek szállítása, redukció), vagy talajképző tényező (vegetáció, talajvíz

36


magasság, domborzat) határozza meg. A talajsorok elkülönítésére azt a talajképző tényezőt kell kiemelni, amelyik a legjelentősebb szereppel bír a talajsor kialakulásában. Amennyiben lehetőség van arra, hogy a talajsort összefüggő foltként ("társulásként") tüntessük fel a térképen, az a hozzá tartozó magyarázat segítségével bemutatja a talajok kialakulásának törvényszerűségeit, informál a vizsgált terület talajtípusairól és előfordulásukról is. Mivel az így kialakított talajsorok szervesen összekapcsolódnak, talajtársulásnak (talajcönózisnak) is nevezhetjük azokat. Összességében a Tihanyi-félsziget átalakított természeti tájnak tekinthető, amelyre jellemző a korábbi erdők talajalakító hatása, egyes helyeken a vízhatás, a hegykoszorún a kőzetek és az erózió hatása, valamint az egész félszigeten a lassú száradás, csernozjomosodás. A képet az emberi beavatkozások hatása is színesíti, ez elsősorban a botanikai összetételre, a talajszerkezetre, kis mértékben a talajtípusok átalakulására és az erózióra is hat. A turizmus fellendülése a beépített területek arányának növekedését, a talajok lefedését és egyes helyeken a taposást erősítette. A FEJEZETHEZ FELHASZNÁLT KORÁBBI TALAJTÉRKÉPEK BALLENEGGER R. (1942): A Tihanyi-félsziget talajviszonyainak áttekintése. A Magy. Biol. Kut. Int. Munkái, Tihany, 14: p. 1-9. GÓCZÁN L. (1970): A Tihanyi-félsziget talajviszonyai. In: Magyarázó a Balaton környéke 1:10000 építésföldtani térképsorozatához - Tihany. MÁFI, Bp. 6378. STEFANOVITS P., SZŰCS L. (1961): Magyarország genetikus talajtérképe. OMMI kiad. 1. sor. 1. sz. TEÖRÖK, SARKADI J. (1949): Siófok. 5260/1. térképlap. Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézet, Budapest

37

MELLÉKLET

5. Melléklet

38

ADATOK A BALATON-FELVIDÉK

Recommend Documents