prof. Dr. Bagdy Emőke A PSZICHOLÓGIA ÉS A GRAFOLÓGIA VISZONYA Kivonatos közlés, a szerzőengedélye nélkül!
1. MIÉRT (VOLNA) RÉSZE A GRAFOLÓGIA A PSZICHOLÓGIÁNAK? (1.) Ha a lélektan az emberi és (az élőszervezetek bizonyos fejlettségi szintjén megjelenő) pszichikus jelenségek tudománya, és ebből következően minden lelki folyamat (sőt ennek viselkedéses kifejeződése is) a pszichológiai tanulmányozás kompetencia körébe tartozik, akkor az emberi önkifejezésnek, a "belsőkülsővé fordításának" olyan közvetlen és elemi terméke is szükségképpen a lélektan tárgya, amilyen az írásproduktum. … (2.) Ahogyan a beszédben a gesztusok, hangsúly, hangszín, mimika, beszédtempó stb. ... alkotják a metaszintet (metakommunikáció) és ez teszi hitelessé, érvényessé az üzenetet, éppen úgy hordozza és tükrözi maga az írás az alkotóját: az üzenő megjelenik az üzenetben, felsejlik mögüle. Egyet kell értenünk Pietro Santarcangelivel: "Minden megrajzolt jelben benne kell lennie az emberi lény ... tetten ért egyensúlyának, aszerint, hogy milyen szellem hatja át ..." Az írás, mint Apport állítja, "kikristályosodott, megdermedt gesztus", akaratom, vágyam, szándékaim pecsétjét rányomom a valóság viaszára. Jelet, nyomot hagyok amelyben megjelenek önmagam is, bár az író az írásban éppúgy metajelenség, ahogyan a beszédben a kifejezőszemély mögötte, mégis benne van az expresszióban. … (3.) Mindebből következik, hogy a lélektan a legközvetlenebb módon tekintheti sajátjának az írásproduktumnak, mint emberi önkifejezési módnak, viselkedéses származéknak és kommunikációs terméknek a tanulmányozását. … (4.) Ha pedig az írás (is) a lélektan tárgya, elemzését és a alkotó személyiségnek az írás szövetéből való kifejtését saját feladatának kell(ene) tekinteni. Saját módszertanát, tudományos nyelvezetét, vizsgálóeszközeit érvényesként kellene) kiterjesztenie a grafoproduktumokra, törekednie kellene) az írás "mérésére", ahogyan a személyiség "mérését" is feladatának tekinti. (5.) A tudományos "objektív" lélektan a lelki jelenségek és személyiség (egész) mérésére kimunkálta saját vizsgálóeszköz-tárát, a teszteket. Teszt, azaz próba minden olyan eljárás, amely: 1. objektív (tárgyilagos); 2. valid (érvényes); 3. reliabilis (megbízható); 4. sztenderdizált (egy adott populációra "bemért"). Objektív Objektív az a próba, amelynek produktumát bárki nyeri és elemzi, azonos következtetésekre jut(hat). A tesztnek tehát a felvevőszemély szubjektivitásától elengedően függetlennek kell lennie.
Valid Érvényes egy próba, ha valóban azt méri, amire kialakították. Ha pl. a figyelmet akarjuk tartóssága, terjedelme, megoszlása vagy átvitele szempontjából "mérni", akkor egy erre konstruált új teszttel nyert eredmények nem különböznek a már igazolt, hiteles, erre kidolgozott próba eredményeitől. Az "írásteszt" szempontjából ilyen összemérésekre (egyes személyiségvonásokra, állapotokra, tünetekre vagy akár a személyiség egészére nézve) számos kísérlet történt századunkban Európa-szerte (v.ö. Harvey, 1934., Cronbach és Stockholm; 1977. m /Williams: 1977., Lester és Wilson: 1979. S.i.t.), de az utóbbi évtizedben hazánkban is (v.ö. Szauder Éva, Pécs, 1983., Szidnai László, Békéscsaba, 1991. ide vonatkozó művei). A validitásvizsgálatok alapvetőproblémáját azonban éppen a grafológia "párhuzamos fejlődésé"-ből és saját, eklektikus, nem tiszta lélektani nyelvezetéből, sőt a pszichológiától sokban eltérő, hétköznapi emberismereten nyugvó fogalomkincséből eredőeltérések jelentik, így nehéz kiindulásképpen definiálni, mit mér az írástudományi vizsgálat (próba) és így milyen (objektív) lélektani próbával kell/lehet összemérni. Reliabilis A megbízhatósági követelmények a teszt stabilitására (eredmény-állandóság) és konzisztenciájára (a teszt részei és egésze közti összhangra) irányulnak, ezt újrateszteléssel és egyéb (erre kidolgozott) módszerekkel lehet biztosítani. Sztenderdizált Végül a sztenderdizálás ("notmálás") megkívánja, hogy kultúrkörönként reprezentatív mintán, a nagy populációtól szándékosan (életkor, nem, iskolázottság, munkakörtípusok stb. szerint) kicsinyítve történjék meg az átlagos és szélső(alacsony, iíl. kimagasló) teljesítmény-adatok kidolgozása. (6.) Ha a grafológia a lélektan nagy egészének, tartományrendszerének része volna, akkor létez(het)ne a kritériumoknak megfelelőgrafoteszt is. Konkluzíve azonban ki kell mondanunk, hogy ez sajnos a történeti fejlődés sajátosságaiból következően mindmáig nem valósulhatott meg. Vessünk egy pillantást arra, miként állt előez a szakmatörténelmi helyzet. 2. MIÉRT NEM RÉSZE A GRAFOLÓGIA A PSZICHOLÓGIÁNAK? ... (7.) Az írással összefüggőtudományok sorában a grafológia a maga speciális jelentésértelmében - mint ismeretes - Michon abbé (1875) révén jelent meg, kapott "nevet" és önálló létet. az 1879-ben Lipcsében "megszülető" tudományos pszichológia kezdettől nyitottan viszonyult "pár évvel idősebb testvéréhez", így Wundt laboratóriuma Sauder révén a kísérleti grafológia székhelyévé is vált. A közelség és együttműködés a századfordulóig volt érvényes, így 1986-ban Preyer (német élettan professzor) írástudósi munkássága alapján a III. müncheni pszichológiai kongresszuson a lélektan elismeréssel integrálta is a grafológiát. A befogadó egyezség azonban a századfordulóra már felbomlott. A "grafotudomány" tanítómesterekhez és irányzatokhoz kötött belterjességben, izolálódva és korlátok között fejlődött tovább. Az emberről való mondanivalójában szókincse hétköznapi fogalmakkal és a közgondolkodással izomorffá alakult, s mint Buda Béla írta "hagyományozódással teremtette meg népszerűségét". Nem alakult ki tudományos antropológiája ("ember-tana"), sem pedig önálló személyiségelmélete. Minden "embertudományból" merített ugyan valamit, így R. Pophal (1949.) az "agyírás" fogalmában a mozgás fiziológiát és fejlődést hangsúlyozta, Pulver a pszichoanalízis térszimbolikáját telepítette be a grafológiai szemléletbe, Lopez a myokinézisgrafokinézis fogalmai útján a viselkedéslélektani orientációt ültette át. Jacobsen az
ideomotoros elmélettel becsempészte a tudat motoros elméletén alapuló Harcison-féle myopsziché koncepciót, a "beleélő-átérző" (német fenomenológiai) pszichiátriából pedig az intuitív írásdiagnosztika vált a grafológia hagyományozódó praxeológíájának mindmáig vitatott részévé. Amennyiben a grafológia a pszichológiához folyamodott, úgy azt leginkább a népszerű típustanok felé tette meg szívesen. Ezért fogalomkincsében mindmáig dominálnak az ősi (hippokratészi) és modernebb (eysenecki) tipológiai kifejezések. A grafológia századunkban megőrizte önállóságát és függetlenségét minden "humán tudomány"nyal szemben, miközben merít ezek fogalmi nyelvéből és új ismereteiből. Innen ered eklekticizmusa és "tudományos eszperantoíd" nyelvezete, amely igen nehézzé teszi bármely humán tudományi szakemberrel való érthetőkommunikációját. Történetiségéből is kitetszik, hogy a "splendid isolation" attitűdje nem volt nyereséges a fejlődése szempontjából. A magyar grafológiatörténet is ezt példázza. Jóllehet már 1930-óan volt Magyar Írástanulmányi társaság, és 1945 előtt nemzetközi elismertségűtudós képviselői működtek, 45 után éppúgy elnémíttatott, mint a lélektan és más kétesnek, veszélyesnek ítélt "burzsoá áltudomány". Újjászerveződése viszont nagy késéssel következett be. 3. A GRAFOLÓGIA HELYZETKÉPE A LÉLEKTAN OPTIKÁJÁBÓL (8.) Mivel a pszichológia vizsgálati köre, tartománya teljes egészében lefedi a grafológiát, utóbbinak felesleges erőfeszítés új elméleteket keresni vagy kialakítani a személyiségről annak érdekében, hogy önálló tudománynak nevezhesse magát. (9.) Tény viszont, hogy a grafológiában 1./ nincs a lélektani tesztkritériumoknak megfelelőés megfeleltethetőírásdiagnosztika; 2./ a grafotudomány nem rendelkezik saját, vagy a lélektanból merített átfogó személyiségelmélettel. A "szűk tartományú" elméletek közül is a vonáselméleti és újabb tipológiák rendszereit adaptálja; 3./ nem tart élőkapcsolatot a lélektannal, annak fejlődésével. Nem építi be az új eredményeket és szemléleti modelleket. A grafológia önreflexiv aspektusából (elsősorban Szidnai László és Szabó György írásai alapján) tiszteletreméltó szelfmonitoring tükröződik a grafológia és grafológus-identitás mibenlétét illetően. (10.) Az önkritikus megállapítások szerint 1./ A grafológia nem egységes. Irányzatai, iskolái vannak, ezen belül és ezek között kritikus és szembenálló feszültségek nehezítik a szakmai kollegiális konzultációt. Hiányzik a "többszempontú beleélőgondolkodás" készsége, "igazságok" csatáznak, holott ezek szubjektív ónvényességek összeütközései. 2./ Az írásjelenségekre vonatkozóan nincs egységes terminológia és osztályozási lehetőség. Az "írásváltozók" konszenzuálisan validált fogalomtára hiányzik. Így a kommunikáció iskolákon belül lehetséges inkább, mint közöttük. 3./ A személyiségekről vonáselméleti aspektusból, de köznyelvi fogalmakkal írnak, a vonáselméletek nyelvezetét viszont nem adaptálják.
4./ Az íráselemzésben a feldolgozandó jelek száma igen nagy. A jelfeldolgozás során az analóg jeleket digitálissá kellene) transzformálni, ezeket pedig ismét analóg jelekként értelmezni. Ez a feladat még nincs megoldva. 5./ Nem tudja a grafológia azt a kognitív folyamatot elégséges finomsággal megragadni, modellezni, hogy az értelmezőszakember összeszedi a divergens hálózatból az összeillőjeleket: analizál, szintetizál, és eközben saját tapasztalat-tárán és tudáskészletén engedi át az észlelteket, eképp ad jelentést az írásnak, amelyen át a személyiségről informál. 6./ A grafológia kényszerházasságban ragadt a tipológiákkal, le kelien ráznia a tipologizálás kényszerét. 7./ Nagyobb hangsúlyt kellene adni munkájában a neurológia, fiziológia, neuropszichológia és viselkedéstudomány ismeretanyagának, (óként pedig a vizsgálati eszközrendszerben kellene nagyobb teret adni ezen alaptudományok technikáinak. Fentiekkel szemben a grafológus az analízis során felhasznált részérvényességek objektivitását nem tudja kellőképpen igazolni. Eképp saját kogníciója "saját személyiségelmélete" érvényesül, amely viszont nem tehetőtudományos vizsgálatok tárgyává. 4. A GRAFOLÓGIA ÉS LÉLEKTAN KAPCSOLATÁNAK MEGÚJÍTÁSI EHETŐSÉGEI, AVAGY A GRAFOLÓGIA POZITÍV FUTUROLÓGIÁJA A grafológia jövőjét kettős vonatkocásban is a lélektannal vall szoros kapcsolat és reintegráció nyomán lehet elképzelnünk: egyrészt az elméleti megújulás, másrészt a szervezeti és képzési kiteljesedés szempontjából. (11.) Az elméleti megújuláshoz ki kellene tudni mondani azt, hogy az írástudomány a lélektan törvényes (ámbár nem történeti) leszármazottja, eképp a grafológusnak elsősorban a lélektan modem és megalapozó ismeretanyagára van szüksége ahhoz, hogy a emberről, személyiségről érvényes és tudományosan is adaptálható megállapításokat tegyen. (12.) Ez képezhetne alapot a teljesértékűGRAFOTESZT kidolgozásához. Az írás "mérése" a személyiség "mérése". Vissza kellene) tehát nyúlni a tiszta forráshoz, elemei felől volna célszerűa nagy egészet újraépítenünk. … (13.) … a grafoteszt a pszichológia minden "tudományos" kérdésére válaszképessé válhatna, egyszersmind azokkal a tényezőkkel dolgoznának az írástudósok. amelyeket a grafológia is irányadónak fogad(hat) el. Ilyen komplexitású íráspróba már megfeleltethetővé válna a tesztkritériumoknak és betöltené a pszichológiában is személyiségvizsgáló rendeltetését. A grafológusképzés szükségessége (14.) A grafológia szervezeti és képzési kiteljesedéséhez múlhatatlanul szükség volna a grafológusképzés intézményes és állami szakképesítési garanciákkal (oklevél, szakmai nyilvántartóba vétel) járó rendszerének kialakítására valamint a szakarai (képzéstovábbképzés, etikai követelmények és érdekképviselet) felügyeleti rendszer hatékony működtetésére. Minél magasabb szintűképzési rendszer talál állami garanciákkal elfogadásra, annál hamarabb érhetőel a presztízsnövekedés, a szakmai identitásszerveződés kedvezőirányt vehet.
(15.) A jelenlegi expanzivitás, a grafológus képesítés definiálatlansága és/vagy iskolánként (tanáronként) változó jelentéstartalma a divathullám és a keresleti felfutás ellenére hamarosan hullámvölgybe zuhanással fenyegeti a grafológusok szakmai világát. A "tulajdonított" érték mindig lefelé nivellál, ezért a veszély abban áll, hogy a legjobb grafólógust is a "kijáró leminősítés" fenyegetheti, he egyetlen grafológus képviselőis akad, aki egy bizonyos kialakított és megkövetelhetőnívó alatt dolgozik. (16.) Az 1985 óta a grafológiában megjelenőmagyar nyelvűírások (Agárdi. Csőtörtök, Ács, Somoskéry, Bodroghy stb.) többsége a popularitás (kétségtelenül jelentős) céljait szolgálja. Elérkezett az idő, hogy hazai kutatások és elméleti-gyakorlati (praxeológiai) munkák kerüljenek kiadásra, jóllehet ezek nem hoznak financiális nyereséget. Ilyen munkák ismét csak a pszichológiai kutatásokkal való szövetségben és nívókövetelmények szerint valósíthatók meg. A garfológusképzés színterei (17.) A legnagyobb nyereséggel járó lépésnek a grafológiai posztgraduális specializáció (másoddiplomás, ráépített szakvizsga lehetőség) elérése látszik. Ez a "nagy ugrás" lehetővé tenné olyan húzó hatású, magas színvonalú grafológus "vezérkar" kialakítását, amelyben nemzetközi rangú és kapcsolatrendszerűtudományként képviseltetheti magát ez a speciális emberszolgálat. Ezzel egyszersmind feloldódna az a dilemma is, mit tegyen a grafológus a szakértői és személyiségdiagnosztikai metamorfózis után, amikor kliense problematikus pontjára (esetleg segítségre, gyógyításra szoruló) életkonfliktusaira fény derül. … (18.) A fejlődés-fejlesztés lehetőségei nagy távlatokat ígérnek. Egyedüli akadálynak a grafológia belsőmegosztottsága, érdekek mentén végbemenőpolarizálódása vagy parciális érdekeltségekre hasadása látszik. Megítélésem szerint a jelen helyzet történelmi lehetőségeket kínál, a grafológia jövőjét meghatározó fordulóban járunk. EI kell dönteni a szakma jeles prominenseinek, felelős szakértőinek, lehetséges-e a grafológiáért, annak méltó helyre kerüléséért, jövőbeli fejlődésének biztosításáért a közös ügy és együttes érdek koalíciós platformjának létrehozása. (19.) A pszichológia felől is jó szövetség kínálkozik. A cél- és ügyközösség vállalása a szakmaépítésnek ebben a történelmi pillanatában a grafológia jövőjét döntheti el. Az írástudomány a pszichológia szövetségében válhat képessé speciális értékeinek felmutatására.
