Tartalom Egy metafora nyomában (Bevezetés) 1. Alapvető kérdésirányok: megismerés, nemiség, metaforicitás 2. Elméleti keretek 3. A könyv fejezetei Köszönetnyilvánítás
9 15 19 25
Női titok, férfi kereséstörténet (A női test mint az igazság metaforája „A Bath-i Asszonyság meséjében”) 1. Nő, fantázia, igazság… 2. A nő vágya mint titok 3. Nuda veritas
Szerelem, boldogtalanság, irodalom (A női figura és az esztétizált boldogtalanság ökonómiája „A lovag meséjében”) 1. A múlt trópusa és a kasztráció 2. A női figura és a másik tér (Emília és Eurüdiké)
59 62 81
A filozófia és az anyai fallosz (Sade és a metafizikusok) 1. A ’coupure épistémologique’ sade-i változata 2. Hümenográfiák 3. Az anyai fallosz (Sade és a pszichoanalitikusok) 4. A filozófia nemisége
99 105 110 118 128
Testek és áthelyeződések (A vágy tárgyának áthelyeződései a reneszánsz angol költészetben: John Donne XIX. Elégiája) 1. A forma 2. Stílus, hang, retorika 3. Test és lélek, a látható és a láthatatlan
135 141 143 145
7
29 31 39 52
4. A test mint vallási tárgy 5. A gyarmatosított test 6. A nevető harmadik
151 156 160
A szöveg-test elméletei (Roland Barthes: A szöveg öröme) 1. A szöveg fogalma 2. Az öröm és a pszichoanalízis 3. A szöveg és a test 4. Az ellenség arcai 5. Jouissance 6. A hasadás metaforái 7. Részlettárgyak erotikája
169 173 176 180 184 188 192 199
Derrida fátylai (A megismerés és nemiség viszonyainak átírási kísérletei Jacques Derrida – Éperons Nietzsche stílusai című szövegében) 1. Egy titokzatos levél 2. A stílus kérdése 3. Távolságok 4. A távolság tánca – Fátylak 5. Igazságok 6. La casration n`a pas lieu 7. Az igazság, a nő és a filozófia 8. Egy tévedés története 9. Konklúziók
209 217 220 221 226 233 236 239 244 247
Konklúziók Bibliográfia Névmutató
257 263 271
Egy metafora nyomában • (Bevezetés)
„…vajon eleddig a filozófia nem nagyjából csupán a test értelme zése, illetőleg a test félreértése volt-e?” Nietzsche „… a szubjektum az igazság keresésének folyamatában konstituálódik.” Lacan
1. Alapvető kérdésirányok: megismerés, nemiség, metaforicitás „Inkább az interpretációk interpretációjával van dolgunk, mint a dolgok interpretációjával” – idézi Derrida Montaigne-t „A struktúra, a jel és a játék az embertudományok diszkurzusában” című szövege elején (21), abban az 1966-ban a Johns Hopkins Egyetemen tartott előadásban, mely a dekonstrukció egyik legmeghatározóbb szövegévé vált. Úgy tűnik, Montaigne és Derrida szerint a világot, mely a szemünk elé kerül mindig is meghatározzák értelmezései. A korszak, melynek Derrida előadása volt az egyik szimbolikus határpontja, elfogadja az ember mint nyelve és kultúrája által meghatározott lény képzetét, elfogadja hogy „nincs szövegen-kívüli” („il n’y a pas de hors-texte”) (Of Grammatology 158), ezzel pedig feladja (vagy megpróbálja feladni) évezredes ismeretelméleti elbizakodottságát, mely hiszi, hogy megismerheti magukat a dolgokat. Ehelyett elkezdi szemügyre venni az interpretációkat: a kérdés már nem az, hogy mi az igazság, a világ, az élet stb., hanem az, hogy milyen interpretációs döntések húzódnak meg magukban ezekben a fogalmakban. Mit is hiszek, fogadok el a dolgokról, amikor „a világ” vagy „az igazság” (történetileg és kulturálisan determinált) fogalmait használom? Az itt következő szöveget meghatározza ez a korszak, az, amelyik úgy véli, közelebb juthat önnön megértéséhez, ha saját fogalmait és elképzeléseit, valamint azok történetét veszi szemügyre, mintha továbbra is a tőle függetlenül létező „Végső Valóság”-ról szóló abszolút tudást hajkurászná. Ennek fényében fordul egyes – a világról és önmagunkról alkotott képet befolyásoló – fogalmak és képzetek elemzéséhez. Meggyőződése ugyanis, hogy az elvont (és az emberi kultúrák történetében ezidáig látszólag/ láthatóan alapvető szerepet játszó) létezők maguk sem maradnak érintetlen az őket „kifejező” metaforáktól és képektől, melyek éppolyan kevéssé „ártatlanok,” mint a diskurzusok, a vallások vagy bármely ideológia. Más –9–
Egy metafora nyomában
szóval a jelölő és jelölt viszonya kétirányú, nem egyszerűen egy megfelelő, kifejező jelölőt keresünk egy bizonyos jelölthöz, hanem a viszony fordítva is él: a jelölő megszületése pillanatától alapvetően befolyásolja a jelöltjéről alkotott elképzeléseinket.1 Az a körülmény, hogy a kereszténységben hajlamosak vagyunk Istent szakállas öregúrként elképzelni, meghatározza a nemiséggel rendelkező szubjektumok számára a hit és a transzcendenciához való viszonyulás lehetséges módjait. A hasonló körülményeknek – mint például hogy a múzsa az európai költészetben szinte kizárólagosan nő, akárcsak a szépség istennője, hogy az Atya inkább feláldozza és megmenti fiát, mintsem táplálja és siratja, mint Szűz Mária, vagy hogy Európában a megértésnek a látás a legfontosabb analógiája – mind komoly konkrét következményei vannak a szenthez, a szépséghez, a megértéshez és a hasonló elvont létezőkhöz való viszonyunkban. Tulajdonképpen – egy posztstrukturalista álláspontig vezetve ezen gondolatmenetet – azt is mondhatjuk, hogy ezek az elvont létezők számunkra, vagy egy kultúra számára már mindig is különböző képek és metaforák által közvetített (azaz megalkotott) formában léteznek. Más szóval a kultúrában élő ember számára soha nincs esetleges és egyedi tulajdonságoktól mentes abszolútum vagy teljesen szabadon értelmezhető szépség. Ezen par excellence elvont és általános fogalmak mindig csupán nagyon is konkrét, egyedi, fizikai jellemzőkkel bíró „dolgok,” jelölők közvetítésével születhetnek meg mint elvont, az anyagtól független létezők. Ennek a könyvnek célja az egyik ilyen, kultúránkban meglehetősen elterjedt metaforika tanulmányozása (vagy inkább – derridai értelemben vett – „kérdezés alá vonása”), illetve a „metaforaválasztás” következményeinek a boncolgatása néhány konkrét szövegben. Ez a metaforika nem más, mint az igazságnak elfátyolozott vagy meztelen női testként való megjelenítése. A történeti spektrum természetesen óriási: kultúránkban évszázadokon át él ez a metaforika, mely a nemiség és az ismeretelmélet között létesít 1 Ilyen, gondolkodásunk meghatározó fogalmaira vonatkozó genealogikus észrevételeket már Nietzsche is tett (ez a fajta szemlélet szinte minden szövegében megfigyelhető), Foucault nagy könyveinek (mint A szavak és a dolgok, a Felügyelet és büntetés vagy A bolondság története) pedig ez a meghatározó szemlélete. A kortárs testkutatásban is feltűnik, olyan egészen különböző szerzők szövegeiben is, mint Thomas Laqueur (vö: A testet öltött nem), vagy Judith Butler (vö: Jelentős testek).
– 10 –
1. Alapvető kérdésirányok: megismerés, nemiség, metaforicitás
kapcsolatokat, kölcsönösen egymás által kontextualizálva és értelmezve a kettőt. Fontos hatása, hogy (egyfelől) a nemek közötti viszonyokat egy olyan heteroszexuális mátrixban írja le, melynek tétje az – általában metafizikai kontextusban értett – megismerés és tudás; a megismerést pedig (másfelől) egy a patriarchális társadalmakban elfogadott koreográfia szerinti heteroszexuális hódítás és közösülés mintájára képzeli el. Így a metafora története egyszerre mesél a tudás, a nemiség, a test és a vágy történetéről, megértése pedig nagyban hozzájárulhat ezen dolgok (különböző korokban különböző módokon alakuló) viszonyainak, összeszövődésének a megértéséhez. Catherine Belsey szerint a vágynak éppúgy megvan a maga története, mint az irodalomnak vagy a társadalmi formációknak, azaz a vágy nem stabil, esszenciális transzhisztorikus létező (134). Ha végignézünk a különböző korokon, kultúrákon, vallási, mitológiai és művészi alkotásokon, elkápráztat bennünket a szeretet, szerelem és vágy sokfélesége. Jelen könyv egyik (pszichoanalitikus) előfeltevése az, hogy a vágy jelen van a kultúra minden területén és produktumában, a különböző dolgok (például megismerés, szeretkezés, boldogság) vágyai pedig összeszövődnek, hatással vannak egymásra. Ez azt is jelenti, hogy egy kultúra „elvont” és fennkölt fogalmai valamint a testről és nemiségről alkotott legalapvetőbb, akár természetesnek vett elképzelések nagyban összefüggnek, és az előzőt csak az utóbbi kontextusában lehet igazán megérteni. Egy következő előfeltevésem az lenne, miszerint „a vágy” konzisztenciáját részben egyes figurák, toposzok, metaforák kitartó előfordulása okozza: vannak a vágynak olyan „mestertrópusai”, melyek évszázadokon, vagy évezredeken keresztül forgalomban vannak. A „női test igazsága” ezek egyike, melyet azért tartok kifejezetten fontosnak, mert a nemiséget és vágyat egy olyan általános, metafizikai képletben helyezi el, mely így „az emberi” élet jó pár meghatározó szféráját (szexualitás, testiség, nemiség, metafizika, megismerés) egyetlen képletben (vagy gordiuszi csomóban) köti össze.
