Gyermely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (VII.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzati jelképekről Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: I. Fejezet Az önkormányzat jelképei, azok használatának rendje 1. Az önkormányzat jelképei, azok leírása 1. § Az önkormányzat jelképei, mint a település múltjára utaló díszítő szimbólumok: a zászló, a címer és a logó. 2. § (1) Zászló: 1: 2 arányú, fekvő téglalap, felső szélétől induló hosszában, egymást váltó sávos vörös, ezüstfehér színű, amely összesen nyolc sávból áll. A község címere a zászló közepén fehér alapon helyezkedik el. A címer alatt a „GYERMELY KÖZSÉG” fekete színű felirat található. (2) Lobogó: 1:2 arányú álló téglalap, a zászlóval egyező színben. A község címere a felső harmadban, a zászlóhoz képest 90 fokban elfordulva helyezkedik el. (3) A zászló és a lobogó grafikai ábrázolása a rendelet 1. melléklete. 3. § (1) Címer: A címerpajzs csücskös talpú, álló, katonai pajzs vörös mezejében álló helyzetben lebegő, ezüstszínű csoroszlya és ekevas. A pajzsra szembe néző, rostélyos, liliomos koronával ékesített sisak illeszkedik, amelyen a koronából deréktól növő, kék ruhás, vörös színű sipkás, bal kezét csípőjére tevő, jobbjában három szál gabonát tartó vitéz látható. A sisakról jobb oldalon kék-arany, a bal oldalon vörös-ezüst cirádák omlanak alá. (2) A címer grafikai ábrázolása a rendelet 2. melléklete. 4. § (1) Logó: a rendelet 3. mellékeltben lévő színes ábra és fekete-fehér változatai. (2) Logó leírása: Felül, íves alakban nagybetűs GYERMELY felirat, alul kézzel írott „szép hely” felirat, amelynek vonalai középen egy grafikában folytatódnak. A „szép” szó folytatásaként szántóföldet, házat, fát és szőlőtőkéket dombon ábrázoló stilizált grafika, alatta a „hely” szóban folytatódó stilizált dombocska látható. A GYER és a MELY szótagok eltérő színűre való színezése a Gyermely nevének eredetére vonatkozó kis történetre utal, mely szerint a betelepülők így hívogatták egymást: Gyer, mely szép hely! 2. Az önkormányzati jelképek használatának általános szabályai 5. § (1) A jelképek használata nem sértheti Magyarország és az Európai Unió jelképeinek használatát. (2) A jelképek használata Magyarország és az Európai Unió jelképeinek használatát nem helyettesítheti. (3) A polgármester, az alpolgármester, a jegyző és az aljegyző az önkormányzat jelképeit engedély nélkül, szabadon használhatják. (4) Az önkormányzat jelképeit - mint a községre utaló és díszítő jelképet - kizárólag e rendeletben meghatározott hiteles alakban, az ábrázolás hűségének, a méretarányok és a színek pontos megtartása mellett lehet felhasználni és alkalmazni. (5) Amennyiben nincs lehetőség az önkormányzat jelképének eredeti színben való ábrázolására, akkor az csak a hordozó tárgy anyagának színében, de a heraldika általános szabályainak és színjelzéseinek megtartásával történhet.
(6) A címert csak olyan mértékig szabad kicsinyíteni, ami nem sérti a hiteles ábrázolást. 3. A címer szabad felhasználása
6. § A címert Gyermely Község Önkormányzatának képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület), a képviselő-testület bizottságai, a Gyermelyi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban: önkormányzati hivatal), az önkormányzat által alapított intézmények engedély nélkül használhatják. 7. § Az önkormányzat címere - engedély nélkül - utaló és díszítő jelképként az alábbi esetekben használható és alkalmazható: a) az önkormányzati hivatal és az önkormányzat intézményeinek épületein és tanácskozótermeiben, b) a képviselő-testület, annak bizottságai, az önkormányzat hivatala vagy az önkormányzat intézményei által kiadott kiadványokon, c) a képviselő-testület által kiadott díszokleveleken, emléklapokon, emlékplaketteken, jelvényeken, valamint az önkormányzat által adományozott kitüntetéseken, d) az önkormányzat, a képviselő-testület és bizottságai, a polgármester, alpolgármester, helyi önkormányzati képviselők, jegyző, aljegyző, részére készített levélpapíron, e) a helyi önkormányzati képviselők és az önkormányzati hivatal dolgozóinak névkártyáin és arcképes igazolványain, f) az önkormányzat ünnepi rendezvényein úgy, hogy az állami címer jelentőségét ne kisebbítse, g) az önkormányzat zászlaján és lobogóján, h) az önkormányzat gépjárművein, i) az önkormányzat hivatalos honlapján, j) az önkormányzat által kirakott kerületi üdvözlőtáblákon. 8. § (1) Az önkormányzat címerével ellátott körpecsét az önkormányzat és más bel-, illetve külföldi önkormányzatok közötti kapcsolatokban protokolláris célból, illetőleg szerződések, megállapodások hitelesítésekor , valamint az önkormányzat belső működésével, és szervezeti felépítésével kapcsolatos rendelkezések , kitüntető oklevelek hitelesítésekor használható. (2) A címer választási kampány céljára nem használható. (3) A címer védjegyként nem használható. 4. A címer engedélyköteles használata
9. § (1) A 6. §-ban meghatározottakon kívüli magánszemély, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, és egyéb szervezet az önkormányzat címerének - az általa készített kiadványokon vagy jellegzetes termékeken történő használatára kizárólag a polgármester engedélyével jogosult. A polgármester az engedély kiadását indokolással megtagadhatja. (2) Kereskedelmi vagy reklámcélú felhasználás esetén a címer használata térítésmentes. (3) Az önkormányzat hivatalos honlapját kivéve, az önkormányzat címerének interneten történő felhasználása az e rendeletben meghatározott engedély megadásához kötött. Az engedélyezett használat térítésmentes. 5. A zászló szabad felhasználása 10. § A zászlót használni kell az önkormányzati hivatal, az önkormányzat intézményei, épületein és tanácskozótermeiben a) nemzeti ünnepek alkalmával Magyarország zászlajával együtt, b) a megye, község életében jelentős események, ünnepségek és rendezvények alkalmából más hivatalos zászlóval (zászlókkal) együtt. 11. § A község zászlaja csak, mint a községre utaló és díszítő jelkép, az alábbi esetekben engedély nélkül használható:
a) az önkormányzati hivatal épületén, az önkormányzati hivatal előtt zászlórudakon felvonva, az önkormányzat intézményei épületein, vagy az épületek előtti zászlórudakon, b) az önkormányzat és szervei, intézményei tanácskozótermeiben, a polgármester és alpolgármester, a jegyző és aljegyző irodájában és a képviselő–testület ülésein, c) az állami és nemzeti ünnepeken, az önkormányzat által szervezett rendezvényeken, d) nemzeti, megyei vagy községi gyászesemény alkalmával a zászló fekete zászlóval együtt, félárbocra eresztve. 12. § Az önkormányzati intézmények épületén a Magyarország lobogójának középületeken történő kitűzésének, illetőleg felvonásának szabályait kell alkalmazni. 6. A zászló engedélyköteles használata 13. § (1) A község zászlaja - a 11. §-ban meghatározott esetek kivételével – kizárólag az alábbi esetekben, a polgármester engedélyével használható: a) a községben rendezett kulturális, szakmai és sportrendezvényeken, b) az önkormányzati intézmények rendezvényein, gépjárművein. (2) A lobogóra a rendelet zászlóra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. 7. A logó használatának szabályai 14. § (1) A rendelet 3. melléklet 1. pontjában meghatározott logót a képviselő-testület, a képviselő-testület bizottságai, az önkormányzati hivatal, az önkormányzat által alapított intézmények engedély nélkül használhatják. (2) A rendelet 3. melléklet 2. pontjában felsorolt logó használatára, a logó színének módosítására az (1) bekezdésben meghatározottakon kívüli magánszemély, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, és egyéb szervezet kizárólag a polgármester engedélyével jogosult. A polgármester az engedély kiadását indokolással megtagadhatja. 8. Az önkormányzati jelképek használatának engedélyezése 15. § Az önkormányzati jelképek használatát írásban benyújtott kérelem alapján a polgármester engedélyezi. Ezen rendelet alkalmazásában az engedélyezési eljárás önkormányzati hatósági ügy, melynek során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény szabályait kell alkalmazni. 16. § (1) Az önkormányzati jelképek használatára vonatkozó kérelemnek tartalmaznia kell: a) a kérelmező nevét, címét vagy székhelyét, b) a jelképhasználat célját, c) a jelképet megjelenítő termék, kiadvány, egyéb dolog előállításának, alkalmazásának tervét, módját, minőségének leírását, mennyiségét, anyagát, d) terjesztés, vagy forgalomba hozatal esetén ennek módját, terjesztési körét, e) a használat időtartalmát, f) a felhasználásért, terjesztésért felelős személy pontos adatait. 17. § (1) A kiadott engedély érvényessége szólhat: a) egy esetre (rendezvényre, alkalomra), b) meghatározott időpontig történő felhasználásra, vagy c) határozatlan idejű, a visszavonásig történő felhasználásra, alkalmazásra, (2) Az önkormányzati jelképek használatáról szóló engedélynek tartalmaznia kell: a) az engedélyes nevét és címét vagy székhelyét, b) az engedélyezett felhasználási cél megjelölését, c) a felhasználás idejét, vagy az engedély érvényességének időtartamát, d) a terjesztés, a forgalomba hozatal módjára vonatkozó esetleges kikötéseket, e) a jelkép felhasználásáért felelős személy megnevezését,
(3) Az engedély megszerzését követően az előállított tárgy egy példányát és annak fénymásolatát az előállítástól számított 15napon belül be kell nyújtani az önkormányzathoz. 18. § (1) A jelkép használata, alkalmazása vagy előállítása nem engedélyezhető, a kiadott engedélyt pedig vissza kell vonni, ha: a) a használat, a forgalomba hozatal módja, vagy körülményei Gyermely lakosságának jogait, jogos érdekeit, méltóságát sérti vagy veszélyezteti, b) a használat, forgalomba hozatal célja vagy módja az Alaptörvénybe vagy más jogszabályba ütközik. (2) A kiadott engedélyt vissza lehet vonni, ha: a) a felhasználó e rendeletben vagy a részére kiadott engedélyben meghatározott feltételeket, előírásokat megszegi és azokat figyelmeztetés ellenére sem tartja be, b) ha a felhasználó azt a tevékenységet, amelyhez az engedélyt megkapta már nem folytatja. (3) A kiadott engedélyt a polgármester vonhatja vissza. (4) Az önkormányzati jelképek emléktárgyakon, érméken, jelvényeken, más tárgyakon és kiadványokon történő felhasználásához, ezen rendelet alapján kiadott engedély nem mentesíti a kérelmezőt a jogszabályok által a termék tervezésére, előállítására, forgalomba hozatalára előírt egyéb engedélyek, hozzájárulások megszerzése alól. (5) A kiadott engedélyekről a jegyző nyilvántartást vezet. II. Fejezet Záró rendelkezések 19. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 20. § Hatályát veszti Gyermely Község Önkormányzata Képviselő-testületének a község címerének megállapításáról és használatának rendjéről szóló 9/1991. (IX.25.) önkormányzati rendelete.
Kókai Rita polgármester A rendelet 2014. július hó 10.napján kihirdetésre került. Mike Hajnalka jegyző
Mike Hajnalka jegyző
1. melléklet a 10/2014. (VII.10.) önkormányzati rendelethez A zászló és a lobogó grafikai ábrázolása:
2. melléklet a 10/2014. (VII.10.) önkormányzati rendelethez
3. melléklet a 10/2014. (VII.10.) önkormányzati rendelethez 1. Alap logó:
2. Alkalmi logó:
Indokolás Az önkormányzati jelképekről szóló rendelethez. Általános indokolás Az Alaptörvény 32.cikk (1) bekezdés i) pontja alapján a helyi önkormányzat önkormányzati jelképeket alkothat. A rendelet szabályozza az önkormányzat jelképeit, köztük az önkormányzati logót, valamint a jelképek használatának rendjét. Részletes indokolás 1.§-hoz Az önkormányzat jelképeinek felsorolását tartalmazza. 2-4.§-hoz Sorrendben a zászló, a lobogó, a címer és a logó leírását tartalmazza. 5.§-hoz A jelképek használatának általános szabályait szabályozza. 6-8.§-hoz A címer szabad felhasználását szabályozza, azok körét, akik engedély nélkül jogosultak a címerhasználatra (alanyi kör), továbbá azokat a helyeket, eseteket, amikor engedély nélkül van mód a címer használatára (tárgyi kör). 9.§-hoz. A címer engedélyköteles használatát szabályozza, a használatot kizárólag a polgármester engedélyezheti. Szabályozza a reklám célú használat díját és az interneten történő felhasználás díját. 10-12.§-hoz A zászló használatának kötelezettségét és a zászló szabad felhasználásának eseteit szabályozza. 13.§-hoz A zászló engedélyköteles használatának eseteit szabályozza. 14.§-hoz A logó használatára vonatkozó szabályokat határozza meg. 15.§-hoz A jelképek használatának engedélyezésére a Ket. szabályait rendeli alkalmazni.
16.§-hoz A jelképek használatára vonatkozó kérelem kötelező tartalmi elemeit határozza meg. 17.§-hoz A jelképek használatára vonatkozó engedély tartalmi elemeire és érvényességére vonatkozó szabályokat határozza meg. 18.§-hoz Meghatározza, hogy a jelkép használata, alkalmazása vagy előállítása mikor nem engedélyezhető, a kiadott engedélyt mikor kell visszavonni és mikor lehet visszavonni. 19.§-hoz A hatályba lépés időpontját határozza meg. 20.§-hoz A korábbi e tárgyban kiadott önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről rendelkezik.
Kókai Rita polgármester
Mike Hajnalka jegyző