2014. március www.zsambek.hu · · · · · ·
AVI L APJA K KÖZÉLETI H A N TÁ A Z Y N Á ROS ÖNKORM ZSÁMBÉK VÁ
· ·
Március 15-i programok Önkormányzati hírek Közéleti események Farsangi körkép: bálok, mulatságok Interjú Keresztes-Nagy Árpáddal Borosgazdák és borkedvelôk találkozója Tájrendezés és natúrparkok Színésznek lenni: Legerszki Krisztina estje
ZSÁMBÉKI POLGÁR
BEHARANGOZÓ „Ameddig piros lesz a vér, Ameddig fehér lesz a hó, Amíg zöldell a rét füve, Míg lesz magyar szív, dobbanó:” (Reményik Sándor: Három szín)
Újra eljön a tavasz Március 1-je, elsô tavaszi nap van. Ahogy a nappaliban kitekintek a függöny mögül, látom, még ködös a reggel. Homályos minden, még a hegyek koszorúja sem látszik. Néha pedig olyan közel hajolnak az emberhez, hogy szinte karnyújtásnyira vannak. Késôbb felszáll a köd és kellemes lesz a nappal. A nap is elôbújik, kikacsint a felhôs égboltról, olyan, mintha bejelentené: megjöttem! Hogy is írta Áprily Lajos Március címû versében? „A nap tüze, látod, a fürge diákot a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt. Csengve, nevetve kibuggyan a kedve s egy ôs evoét a fénybe kiált.” Igen, kicsal bennünket a jó idô a szabadba, a természetbe. A tavasz lehelete átrendezi életünket, kimozdulunk, a kertben tevékenykedünk, takarítunk, szépítgetünk. Kidobáljuk a már elhasználódott, ócska kacatokat. A kertben is rendet teszünk, majd amikor megpillantjuk az elsô hóvirágot, a tavasz hírnökét, már tudjuk, érezzük, nincs messze a kikelet. A folytonosságot ez a picinyke kis virág jelenti, hiszen minden évben kibújik a földbôl, áttöri a fagyos földet, kemény rögöket. Meghalljuk az aranyesô bokron a madarak kórusát, akik nyitnikéket kiáltanak a fülünkbe. És ettôl „Nyitni, de – nyitni, / de – nyitni kék! / Fütyülöm én is / énekét!” Jaj, de muzikális, szinte zeng vele a táj! – érzetünk támad. Ahogy túrjuk a földet, egyszercsak megérezzük a kellemes illatát. Az anyaföldét, ami mindannyiunk számára érték, büszkeség. A barka is már bontja virágait, most már csak azért drukkolunk, hogy ne hulljon teljesen le a húsvéti barkaszentelésig. Idén egy kicsit késôn érkezik, de a farsangi idôszak végéig, hamvazószerdáig, a nagybôjt kezdetéig még mulathatunk, bálozhatunk. Hamarosan március 15-ét, a szabadság szívdobbanását ünnepeljük. Tavaly elvitte a hó az ünnepünket, a téli idôjárás meglepetésszerû visszatérése megakadályozta, hogy együtt dobbanjon a szívünk. Nem mindannyian szeretjük a visszatért dolgokat, fôleg ha azok akadályozzák fejlôdésünket, kibontakozásunkat. Az idén talán sikerül ismét elôretekintve, felemelt fôvel, magasztosan, szabadtéren emlékeznünk az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc hôseire, azokra a bátor emberekre, akik tudták, mi a
dolguk. Valamiféle lelki mozgolódást érezhettek a márciusi ifjak 1848-ban március idusán, amikor kiálltak a szabadság eszmeisége mellett. Rajtunk is egyfajta belsô bizsergés lesz úrrá ilyenkor, mert érezzük, csak így tudunk ünnepelni. Lemossuk magunkról a mindennapok rohanásának szennyezôdését, belsônket és külsônket ünnepi ruhába öltöztetjük, elmegyünk a március 15-i megemlékezésekre és élvezzük a szabadság tavaszi fuvallatát. Jó lenne, ha ezen a napon az örök érvényû, Mit kíván a magyar nemzet „Legyen béke, szabadság és egyetértés” sorai valóra válnának és mindenki boldogan, megelégedetten emlékezhetne. Zsámbékon ismét lesz a nemzeti ünnep elôestéjén fáklyás felvonulás, március 15-én pedig megemlékezés a Romtemplomnál. Találkozzunk a rendezvényeken és ünnepeljünk együtt! A folytonosság eszmeiségével!
Fotók: Harmati Dániel
Klotz Mária fôszerkesztô
MEGHÍVÓ Zsámbék Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc emlékére szervezett városi ünnepségekre!
PROGRAM
Fáklyás felvonulás 2014. március 14. – 19.00 órakor indul a menet (gyülekezés a Polgármesteri Hivatal elôtt)
Március 15. 9 óra – Ökumenikus ima a Református templomban 10.30 óra – Ünnepi megemlékezés a Romtemplomnál Himnusz Keresztelô Szent János Iskolaközpont mûsora Csenger-Zalán Zsolt polgármester ünnepi beszéde Szózat 1848-as katonasír megkoszorúzása Rossz idô esetén a Zsámbéki Mûvelôdési Házban kerül megrendezésre az ünnepi megemlékezés!
Szeretettel várjuk városunk polgárait és vendégeinket! Zsámbék Város Képviselô-testülete nevében: Csenger-Zalán Zsolt polgármester
ZSÁMBÉKI POLGÁR
POLGÁRMESTERI NAPLÓ – ÖNKORMÁNYZAT
Polgármesteri napló – február Az ország életét az utóbbi hetekben elsôsorban az országgyûlési választások közeledte Fotó: Gortva Márta tartja lázban, ami ma egyértelmûen egy kijelölt út folytatásáráról, és munkánk eredményeirôl szól. Magyarország hosszú idô után újra képes irányítani saját gazdaságát, segíteni az emberek mindennapi megélhetését, és hosszú idô után ismét képes szembeszegülni azon erôkkel, akik vasmarokkal akarták mindig is kézben tartani a magyarok sorsát. Hiszek abban, hogy mi magyarok szeretjük, ha saját kezünkben van a jövônk, és gyarapodásuk egyetlen záloga saját munkánk. Hazánk teljesítményérôl a pártok eltérôen vélekedhetnek, de a számok nem hazudnak, végre javuló tendenciát, egyenlôre lassú, de biztos emelkedést jeleznek. Azért, hogy ezeket az eredményeket megvédjük, együtt kell dolgoznunk, segítenünk kell egymást a mindennapokban. Viták mindig lehetnek, ám céljaink közösek: jobb életkörülmények, és gyarapodó nemzet. Zsámbék a fôváros nyugati kapuja: eddigi munkám is annak rendeltem alá – mind polgármesterként, mind országgyûlési képviselôként –, hogy szûkebb és tágabb környezetünk szebb, élhetôbb legyen. Zsámbék legfontosabb helye a városközpont. Itt van az üzletek zöme, itt jár a busz, és itt találkozik a legtöbb ember akár a piacon sétálva, akár a postára igyekezve. Egy településnek kell legyen egy méltó központja, hiszen ez tükrözi azt is, milyenek polgárai. Az elmúlt idôszakban munkám nagy részét a fôtérprojektnek szenteltem. A tervezôkkel tartott egyeztetéseken folyamatosan csiszoltuk, fejlesztettük a javaslatokat, hogy a lehetô legjobbat hozzuk ki a tervekbôl, a forrásaink engedte kereteken belül. Március folyamán megkezdôdik a munka. Nyár végére a település-
központ projekt I. üteme lezárulhat, az Akadémia utca és a Zichy tér megújulásával, így méltó teret adva majd a hagyományos zsámbéki piacnak is. A projektet úgy terveztük, hogy a következô ciklusban lehetôség nyílhasson annak tovább folytatására – központi és saját – forrásokból, pályázatokból is finanszírozott fejlesztések megvalósítására. A 2015ben megnyíló új uniós fejlesztési ciklusra szeretném, ha Zsámbék fejlôdéséért képviselôként is többet tehetnék, hozzásegítve lakóhelyünket rangjához méltó tervei megvalósításához. A képviselô testület – újabb akadályt leküzdve – az ÁNTSZ legmagasabb szintû elvárásainak is eleget tenni képes fizikoterápiás helyiség kialakításáról is döntött, a volt „A ovi” egyik eddig kihasználatlan helyiségében. Reméljük, hogy végre minden akadály elhárul e fontos szakrendelés újraindításának útjából. Átmenetileg hozzájárultunk, hogy a Munkaügyi kirendeltség az önkormányzat épületében kerüljön elhelyezésre a szolgáltatás folyamatosságának biztosítása érdekében. Bízom benne, mielôbb végleges megoldást is sikerül találnunk a kirendeltség számára a járási hivatal illetékeseivel közösen. Akár a város, akár térségünk kisebbnagyobb ügyeiben szívesen várom javaslataikat, észrevételeiket, a honlapon is olvasható elérhetôségeimen! Végezetül a 48-as forradalom évfordulójának közeledtével szeretném Önöket meghívni megemlékezésünkre, hogy mind nagyobb számban ünnepeljünk együtt Zsámbékon! Várom Önöket és ismerôseiket március 14-én, 19 órára a Török-kút térre, március 15-én 9 órára a Református templomba, majd 10.30 órára a Romtemplomhoz! Csenger-Zalán Zsolt polgármester
Tisztelt Lakosság! 2014-ben több alkalommal is szervezünk településtisztasági napot. Április 12-én, 2014. május 10. szombaton tartjuk a szokásos tavaszi településtisztasági napot. Te-is-Szedd! Május 10-én, szombaton, csatlaZsámbék 2014 kozva az országos TeSzedd! Mozgalomhoz, Te-is-Szedd,Zsámbék!2014 névvel városi önkéntes szemétgyûjtési akciót szervezünk. Az akció különlegessége, hogy az idôpontja idén egybeesik az európai tisztasági nappal, így ezen a napon nemcsak Magyarország, hanem egész Európa környezettudatos lakossága egy idôben gyûjti össze a közterületeken, parkokban, erdôkben „elhagyott” hulladékot. Az akciókhoz bárki csatlakozhat nevének és elérhetôségének megadásával (telefon, e-mail) az önkormányzat bármely elérhetôségén. Jelentkezhetnek baráti társaságok, közösségek, akár az általuk kiválasztott helyszín megadásával. Aki nem tud részt venni a programokon, közvetlen lakókörnyezete rendbetételével is segítheti az akció eredményességét. Várjuk mindazok jelentkezését, akiknek fontos a tiszta környezet és a természeti értékek megôrzése! Zsámbék Város Önkormányzata 2014. MÁRCIUS
TARTALOM Újra eljön a tavasz Március 15-i programok Polgármesteri napló Önkormányzati döntések Közbiztonsági hírek Zsámbékról Magyarország nem hagyja magát – fórum Biatorbágyon Magyarország jobban teljesít – fórum Budakeszin „Hulladék az életért” kampány indult Farsang a Zsámbéki Tündérkert Óvodában A világ bélyegeken – kiállítás Zsámbékon Farsangi mulatság a Zichy-ben Jótékonysági iskolabál Svábbál Budakeszin Valami megmozdult – Lochberg-hírek Felhívás (Lochberg) Farsangi mulatság a Zsámbéki Német Házban Batikokba öltözött a mûvelôdési ház Színésznek lenni – Legerszki Krisztina estje Kulturális programsoroló Borosgazdák és borkedvelôk V. találkozója Tizenharmadik erdélyi jótékonysági bál Rövid interjú Jakab Orsolyával Nyugdíjas farsang a mûvelôdési házban Zsámbéki Katolikus Egyházközség hírei: Farsang Zsámbéki Sport Klub hírei Interjú Keresztes-Nagy Árpáddal Hirdetés Természet – Környezet Eseménynaptár: Farsangi kavalkád
2 2 3 4 5 6 6 7 8 8 9 9 10 11 11 12 12 12 13 13 14 14 15 15 16 17 18 19 20
ANYAKÖNYVI HÍREK Gólyahír Szeretettel köszöntjük Zsámbék új polgárait! Szabó Emma – 2014. 02. 07. Csuri Ambrus Balázs – 2014. 02. 08. Németh Hajnalka – 2014. 02. 19.
Gyász Ôszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családoknak! Tóth János – 2014. 01. 09. Tapuska Béláné – 2014. 01. 27. Neumann Lôrinc – 2014. 02. 05. Almási István – 2014. 02. 15.
Impresszum
ZSÁMBÉKI POLGÁR ZSÁMBÉK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI HAVI LAPJA 2014. március Honlap: www.zsambek.hu Alapító: Zsámbék Város Önkormányzata 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Kiadó, fôszerkesztô: Klotz Mária +36-20/571-5761; +36-30/387-4507
[email protected] Szerkesztôség címe: Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék Rácváros u. 2-4. Tördelés, tipográfia: Kerekes István Nyomdai kivitelezés: Syled Express, 2094 Nagykovácsi, Bajcsy-Zsilinszky. u. 1. Felelôs vezetô: Zgyerka Zsolt ISSN-2060-260X Lapzárta: minden hónap 5-e. Megjelenik havonta 1900 példányban. Az újság példányai beszerezhetôk Zsámbék Város Polgármesteri Hivatalában. A szerkesztôségünkbe beküldött kéziratokat szerkesztve jelentetjük meg, illetve fenntartjuk a jogot kihagyásukra. Kéziratokat, fotókat nem tartunk meg és nem küldünk vissza.
Címlapfotó: Harmati Dániel
3
ZSÁMBÉKI POLGÁR
ÖNKORMÁNYZAT
Önkormányzati döntések – február Februárban két alkalommal ülésezett a képviselô-testület. Február 10-én, rendkívüli ülésen meghozott 36/2014.(II.10) számú határozatával, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megkeresésére egyetértését adta az önkormányzat a Zichy Miklós Általános Iskola igazgatójának nyilvános pályázat útján történô kiválasztásához. A február 27-i, rendes ülésen a Fabók Mancsi Bábszínháza Nonprofit Kft.-vel megkötendô, bábelôadások megtartását biztosító Közszolgáltatási Szerzôdést hagyta jóvá a testület a 37/2014.(II.27.) számon elfogadott határozatával. A 38/2014.(II.27.), 39/2014.(II.27.), 40/2014.(II.27.) és 41/2014.(II.27.) számú határozatokkal az önkormányzati intézmények jogszabályváltozások átvezetése miatt szükségessé vált alapító okirat módosításait, majd a 42/2014.(II.27.), 43/2014.(II.27.), 44/2014. (II.27.) számú határozatokkal a nem önálló gazdálkodású szervezetekkel a gazdálkodási és üzemeltetési feladatok ellátására vonatkozó munkamegosztási megállapodások szövegét fogadták el képviselôink. A 45/2014.(II.27.) számú határozattal a Zichytér – Szent István tér – Akadémia utca által határolt közterületek Zsámbékvíz Kft. részére történô ingyenes használatba adásáról született döntés a keddi és pénteki alkalmi árusítás biztosítása céljára. A tárgyi nyilvános pályázat eredményesnek nyilvánítása mellett, a 0175/3. hrsz-ú ingatlan 2 éves idôtartamú bérbe adásáról határozott a testület a 46/2014.(II.27.) számon elfogadott határozattal. A 47/2014.(II.27.) számú határozattal logopédiai feladatok ellátásáról, a 48/2014.(II.27.) számú határozattal pedig a rendôrséggel korábban megkötött haszonbérleti szerzôdések megszüntetésérôl döntöttek képviselôink. Döntés született a Józsefvárosi gödörben lévô 214 és 206. hrsz-ú pinceingatlanok értékesítésérôl a 49/2014.(II.27.) és 50/2014.(II.27.) számú határozatokkal. Eredménytelennek nyilvánította a képviselôtestület a nem közmûvel összegyûjtött szennyvíz begyûjtésére lefolytatott beszerzési eljárást és egyúttal az eljárás megismétlésérôl döntött az 51/2014.(II.27.) számú határozattal. A fizikoterápiás és gyógymasszázs rendelôhelyiség Magyar u. 5. szám alatti kialakításáról határozott a képviselô-testület az 52/2014.(II.27.) számú határozattal, az 53/2014.(II.27.) számon elfogadott határozattal pedig a 885/A. közterületbôl 38 m2 bérbeadásáról született döntés. Az 54/2014.(II.27.) számú határozattal a Pest Megyei Kormányhivatal kérésére a Munkaügyi Kirendeltség Polgármesteri Hivatalban, a korábban hatósági feladatok ellátására átadott ingat-
lanrészekben történô átmeneti elhelyezéséhez járult hozzá a testület 2014. június 30-ig, és felhatalmazta Csenger-Zalán Zsolt polgármestert, hogy a Munkaügyi Kirendeltség esetleges zsámbéki elhelyezésérôl tárgyalásokat folytasson a Kormányhivatallal. Az 55/2014.(II.27.) számú határozattal növénybeszerzésrôl, az 56/2014.(II.27.) számú határozattal a választásokhoz kapcsolódóan szavazatszámláló bizottság tagjainak megválasztásáról, az 57/2014.(II.27.) számú határozattal a Szent I. tér 3. szám alatti ingatlan bérlôinek más ingatlanban történô átmeneti elhelyezésére vonatkozó megállapodásról határoztak a képviselôk.
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység végzése tárgyú szolgáltatási koncesszió megkötésére vonatkozó közbeszerzési eljárás eredményesnek nyilvánítása mellett, a Bíráló Bizottság javaslatára a pályázat nyertesének a Saubermacher Bicske Kft.-t hirdette ki a testület. (58/2014.(II.27.) számú határozat) dr. Malik Dean jegyzô *** (A határozatok és a rendeletek teljes szövege tájékoztatás céljából a www.zsambek.hu weboldalon és a Polgármesteri Hivatalban tekinthetô meg. Az önkormányzati döntésekrôl hivatalos felhasználásra az erre rendszeresített nyomtatványon költségtérítés mellett a Polgármesteri Hivatalban kérhetô másolat vagy kivonat.)
Fotó: Gortva Márta 4
2014. MÁRCIUS
ZSÁMBÉKI POLGÁR
Közbiztonsági hírek Zsámbékról I Januárban egyesületi döntés született arról, hogy együttmûködési megállapodás keretében, rendszeresen ellenôrizzük az Anyácsa tavat éjjelente, az orvhorgászok elrettentése céljából. A tavat üzemeltetô zsámbéki egyesület cserében anyagilag támogatja a városôrséget. Sôt néhány horgász, aktív tagja lett csapatunknak. I Február 7-rôl 8-ra virradó éjjel átfogó ellenôrzést tartott a Zsámbékon, Pátyon, Tökön, Perbálon, Telkin, Budajenôn, Biatorbágyon és Budakeszin a Budaörsi Rendôrkapitányság, a Zsámbéki és a Budakeszi Rendôrôrsök állománya a környék polgárôreivel, illetve a Zsámbéki Városôrség 14 tagjának segítségével! Összesen ca. ötven ember részvételével. Elsôsorban közúti ellenôrzéseket, vendéglátó ipari egységek ellenôrzését, igazoltatásokat végeztek.
KÖZBIZTONSÁG I Örvendetes viszont, hogy telefonszámunkra egyre több hívás érkezik. Ebben a hónapban volt rá példa, hogy közúti balesetnél gyorsabban értünk el kivonulni tudó rendôrt, mint ahogy a központi segélyhívón keresztül ez megoldható volt. Kérjük Önöket, hogy értesítsenek minket minden közbiztonsággal kapcsolatos ügyben, akár éjjel is! I Március 1-jén este a Honvéd utcában sétáló fiatalembert csavarhúzóval fenyegetett meg egy ordítozó, ittasnak tûnô férfi. Miután kitért a támadás elôl, értesítette kollégánkat, aki beindította a riadóláncot. Ô maga saját autóval elindult, közben a városôrség járôrautója két fôvel a Petôfi Sándor utcából, a negyedik városôr társunk a Honvéd utcából, a herceghalmi és zsámbéki körzeti megbízottak az ôrsrôl, perbáli kollégánk társaival a közelbôl indultak a helyszínre. A sértett az esemény helyén várakozott, mivel aggódott, hogy az ittas férfi esetleg másban tesz kárt, így azonnal tudtuk melyik házban találjuk. A rendôrség bekopogott, elôkerült a csavarhúzó és a magáról alig tudó úriember. Folytatás szinte szokásosnak mondható: motozás, igazoltatás, sétakocsikázás a rendôrség autójával. Folytatás a rendôrségen. Köszönjük a bejelentô lelkiismeretes hozzáállását.
I Februári közgyûlésünkön ismét nôtt az egyesület létszáma, valamint Balogh Kálmán polgármester megkeresése alapján, döntés született Tök községgel kötendô együttmûködési megállapodás megkötésérôl. I Február hónap nagy része csendesen telt közbiztonsági szempontból, a rendszeres járôr tevékenységen és a fentebb leírtakon kívül egy alkalommal gyanúsan viselkedô, állítólag fát árusító zárt furgonról érkezett bejelentés. Beszámoló az esetrôl a Zsámbéki Városôrség Facebook csoport oldaláról: „2014. február 17. 15:15-kor bejelentés: a Dózsa György utcában gyanús fehér Citroen kisteherautó megy 3 férfival, akik minden udvarba benéznek. SMS a városôrség tagjainak, telefon az ôrsparancsnoknak. Néhány perc múlva, megérkezett a járôrautó, majd 6 városôr saját autókon, a perbáli polgárôrség, és még négy rendôr. Állítólagos faárusok voltak az idegenek, természetesen engedély nélkül. Valószínûleg mostanában nem jönnek vissza Zsámbékra.” I Két nappal késôbb Zsámbékról, kollégánktól jött értesítés „vasazó” teherautóról, mire megtaláltuk a jármûvet már a település központjában járt. Értesítettük a rendôreinket, akik Budakeszirôl indultak el felénk. Ezzel egy idôben a Városôrség telefonjára bejelentés érkezett Tökrôl egy másik hasonló tevékenységet végzô autóról. A hirtelen megnövekedett feladat szám miatt körSMS ment tagjainknak és hívás perbáli polgárôr kollégánknak. Rövid idôn belül 5 saját autóval követtük a teherautót és kerestük Tökön a másikat. Rendôreink végül Tinnyén érték utol az elsô jármûvet, igazoltatás, ittas vezetés megállapítása, Pilisvörösvárra elôállítás, közben Tök községben fellelt másik jármû tulajdonosa halk udvarias kérésünkre, Páty irányába távozott. Addig követtük, míg a pátyi körzeti megbízott ellenôrzés alá nem vonta ôket, már Páty közigazgatási területén. FONTOS: Nem célunk senki felesleges vegzálása, de minden esetben engedély nélkül tevékenykedô csoportokról van szó, és tartjuk magunkat „a jobb félni, mint megijedni” elvhez. I Február 22-én a Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola jótékonysági bálja alatt, a járôr mellett két fô a rendezvényen részt vevôk autóját ôrizte az iskola kérésére. I Sajnos negatív eseményrôl is be kell számolnunk: február 25-én kora este történt egy lakásbetörés, majd ugyanazon este, vagy éjjel egy másik is. Részletekrôl, ill. az ügy lezárásáról reményeim szerint hamarosan a rendôrség fog beszámolni.
Horváth László Zsámbéki Városôrség elnöke A Zsámbéki Városôrség telefonszáma: +36-70/606-2072 E-mail:
[email protected] (Az informácókat természetesen bizalmasan kezelik.) A Városôrség Zsámbék Facebook csoporthoz csatlakozva is megtehetik bejelentéseiket. Dudás István r. fôtörzszászlós, zsámbéki körzeti megbízott telefonszáma: +36-30/444-6211 Gyepmester telefonszáma: +36-20/972-8231
VÉSZ – Veszélyhelyzeti Értesítési Szolgáltatás A BM Országos Katasztrófavédelmi Fôigazgatóság elindította az okos telefonokra, valamint táblagépekre kifejlesztett országosan és ingyenesen elérhetô veszélyhelyzeti tájékoztató rendszert. A veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás (VÉSZ) segítségével az okos telefonnal rendelkezôk azonnal tájékozódhatnak lakóhelyük, úti céljuk által érintett területek, figyelt útvonalak, vagy akár az egész ország aktuális helyzetérôl, kiadott figyelmeztetô és riasztási jelzésekrôl. A VÉSZ egyebek mellett meteorológiai, közlekedési vonatkozású tudnivalókról tájékoztat. Az alkalmazás ingyenesen letöltô http://www.katasztrofavedelem.hu oldalról, a felhasználó beállíthatja magának, hogy Magyarország mely területérôl kér azonnali értesítést mobil eszközére. Kijelölheti a lakóhelyéhez igazított értesítési zónát, egy-egy megyét, a nagyobb hazai tavak környékét, vagy akár az egész országot is. A rendszer arra is képes, hogy a mobil eszköz GPS berendezésének segítségével figyelje a felhasználó aktuális helyzetét, és ehhez viszonyítva küldi az adott területre érvényes értesítéseket az okos készülékre. Az applikáció úgy is beállítható, hogy adott esetben csak az elôre tervezett útszakaszokkal kapcsolatos információkról értesítse a felhasználót (például egy megtervezett utazás során) és képes mindezt térképes felületen is megjeleníteni. Az alkalmazás adatbázisa egy kívülrôl hozzáférhetetlen, szigorúan védett felület. Alapesetben minden értesítés három napig él a rendszerben, de az adatok érvényességi ideje tetszés szerint változtatható. Ez azt jelenti, hogy az érintett területre kiadott értesítés, annak kiadásától számított hetvenkét órán belül egy alkalommal valamely, a területen lévô, vagy területre belépô eszközre megérkezik. A rendszer három fokozatú értesítést tud küldeni, a felhasználó tetszés szerint kiválaszthatja, hogy csak a riasztásokról, a figyelmeztetésekrôl, vagy pedig mindenrôl, így a tájékoztatásokról is kér-e értesítést. A három értesítési fokozat különbözô színekkel jelenik meg a rendszerben. Az ingyenesen letölthetô alkalmazás Android, iOS, Windows Phone és Windows 8.x operációs rendszerekre egyaránt elérhetô.
Kérjük ajánlja fel adója 1%-át a ZSÁMBÉKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY javára! adószám: 18711293-1-13 A befolyó összeggel Zsámbék város fejlôdését támogatja! Az elmúlt évben alapítványunk a közbiztonság javításához járult hozzá, segítettünk a rendôrségnek új járôrautó vásárlásnál, illetve támogattuk a Zsámbéki Városôrség beindítását.
Köszönjük! Horgos Zsolt elnök 2014. MÁRCIUS
5
ZSÁMBÉKI POLGÁR
AKTUÁLIS
Magyarország nem hagyja magát Védjük meg a rezsicsökkentést – fórum Biatorbágyon Február 10-én Biatorbágyon a Faluházban, Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést címmel teltházas fórum zajlott. Az est vendége, Pintér Sándor belügyminiszter volt. A Pest megye 2. választókerület Fidesz-KDNP egyéni képviselô-jelöltje, Csenger-Zalán Zsolt országgyûlési képviselô, Zsámbék Város Polgármestere is felszólalt az eseményen. A lakossági fórumon, Biatorbágy polgármestere, Tarjáni István köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Pintér Sándornak. A belügyminiszter az elmúlt négy évet áttekintve felsorolta a minisztériumhoz tartozó területek munkáját. Az elért eredmények között kiemelte: a centralizált katasztrófavédelem létrejöttét, a sikeres védekezést a Duna áradásakor, az építésügy modernizálását, az önkormányzatok adósságrendezését. – Eredményesebb lett a rendôrség munkája, kevesebb lett a bûncselekmény, és gyorsabb az elfogás – ismertette a belügyminiszter. Hangsúlyozta: 2012-ben 420 ezer bûncselekmény történt az országban, 2013-ban 358 ezer. 2010-ben 15 ezer elítélt volt, jelenleg 18 ezer fogvatartott van. – Akit lehet, meg kell próbálni visszavezetni a társadalomba – hangsúlyozta Pintér Sándor. Az elítélteknek munkát kell végezniük, így ma 75 százalékuk dolgozik – tette hozzá. A közfoglalkoztatásról elmondta: több mint 213 ezer ember dolgozik ma ilyen formában, de azt is hozzátette: „a közfoglalkoztatás csak eszköz, és nem a cél”. A belügyminiszter a Terrorelhárítási Központ tevékenysége kapcsán ismertette: több mint háromszáz bevetése volt fegyveres bûnözôk ellen, s mindegyik eredményes volt. Pintér Sándor az illegális bevándorlás problémájával kapcsolatban közölte: tavaly több mint húszezren lépték át illegálisan a magyar határt. Nagyot emelkedett a menedékjogi kérelmek száma (2012-ben közel háromszáz, 2013-ban 18 ezer kérelmet bíráltak el). A belügyminiszter beszéde után, CsengerZalán Zsolt országgyûlési képviselô, Zsámbék Város Polgármestere, a Pest megye 2. választókerület Fidesz-KDNP egyéni képviselô-jelöltje folytatta a felszólalásokat. Ismertetôjében kiemelte: a választás célja, hogy végre lezárhatjuk-e a múltat és folyathatjuk-e a megkezdett utat. Honnan is indultunk 2010-ben, mi volt az „örökség”, amit a Gyurcsány-Bajnai kormány ránk hagyott? – kérdezte, majd meg is válaszolta: Magyarország gyakorlatilag a csôd szélén állt, 83 százalékon állt az államadósság, uniós kötelességszegési eljárások sorozata volt ellenünk. A munkanélküliség negyedmillióval nôtt, példanélküli (7,5 százalékot meghaladó) visszaesés volt a gazdaságban. 2010-14 között Magyarország megújult, jobban teljesít – fejtette ki Csenger-Zalán Zsolt. Hozzátette: az IMF-hitel lélegeztetô gépén élt az ország, de az elôzô kormány által felvett hiteltôl megszabadultunk, mégpedig úgy, hogy azt korábban visszafizettük. Az eredmények közé sorolta: három százalék alá került a költségvetési hiány, az infláció két százalék körül van, megszûnt ellenünk a túlzott deficiteljárás, az elmúlt négy évben 255 ezer új munkahely jött létre. Olyan társadalmat építünk, amely a munkán alapszik – hangsúlyozta az országgyûlési képviselô, majd így folytatta: a segély helyett nagyon fontos a közmunka. Növekvô pályára került a gazdaság, növekszik a GDP. A minimálbér, a nyugdíj és a fizetések vásárlóértéke szintén növekedett. Az eredmények 6
között megemlítette: a családoknak kedvezô, új családtámogatási rendszert vezettek be. 3500 új rendôrt állítottak be, a háromcsapás törvény megszületett. A magyar föld védelmérôl szintén törvénnyel gondoskodtak.
A rezsicsökkentésrôl Csenger-Zalán Zsolt úgy vélekedett: nem volt példa még arra, hogy a rezsiárak nem fölfelé, hanem lefelé mennek. Kiemelte: húsz százalékos rezsicsökkentés (gáz, villany, távfûtés) történt, sôt tovább folytatódik. A rezsicsökkentéssel kétszáznegyven-milliárd forint marad a családoknál. – „Miért kell kiállnunk a rezsicsökkentés mellett? Azért mert sokak érdekeit sérti” – fejezte be beszédét az országgyûlési képviselô. A felszólalások után az érdeklôdôk kérdéseket tehettek fel a politikusoknak, amelyekre választ is kaptak. Klotz Mária
Magyarország jobban teljesít Csenger-Zalán Zsolt: a 2014-es választás a rezsicsökkentés folytatása melletti választás is egybenn Február 19-én, Budakeszin a Polgármesteri Hivatalban, Csenger-Zalán Zsolt országgyûlési képviselô, Zsámbék Város Polgármestere tartott sajtótájékoztatót. Csenger-Zalán Zsolt országgyûlési képviselô ismertette a Pest megye 2. számú választókerület polgármestereivel, valamint a sajtó megjelent képviselôivel, hogy az idei esztendôtôl a választási rendszer sokkal egyszerûbbé és átláthatóbbá vált. Az eddigi két forduló helyett csak egyfordulós lesz a parlamenti választás, amivel olcsóbbá is válik a megszervezése. Zsámbék Város Polgármestere kiemelte: változás az is, hogy míg korábban kopogtató cédulán ajánlhatták a választópolgárok a jelölteket, addig az idei évtôl ajánlóíven lehet ajánlásokat gyûjteni. Csenger-Zalán Zsolt a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: hétfôn vette át a választási irodától a képviselôi ajánló íveket és munkatársaival, a Fidesz – KDNP segítôivel megkezdték a támogató
Fotók: K. M.
aláírások gyûjtését. Az országgyûlési képviselô elmondta: a jogszabály szerint a jelöltté váláshoz 500 darab ajánlás szükséges. Örömmel számolt be róla, hogy egy nap alatt a szükséges mennyiség több, mint ötszörösét kapta, így tegnap 2626 darab ajánlást adott le. A polgármester szerint ez a lelkesedés, a választók ilyen mértékû támogatása is arra ösztönzi ôket, hogy a legszélesebb körben tegyék lehetôvé a polgároknak, hogy ajánlásaikat le tudják adni. Ezért – munkatársaival közösen – a következô napokban és hetekben, minél több családhoz látogatnak el személyesen, valamint a választókerület több pontján aláírásgyûjtô standokat mûködtetnek. Itt lehetôséget biztosítanak mindenkinek, hogy támogató aláírásukat megtehessék – tette hozzá. Csenger-Zalán Zsolt kiemelte: az ajánlás során sok emberrel van lehetôségük beszélgetni, véleményt cserélni. A leggyakoribb téma, ami szóba került, az a rezsicsökkentés volt. A polgárok szinte egybehangzóan mondták: „Folytassuk és védjük meg a rezsicsökkentést!” – idézte az országgyûlési képviselô. – A Fidesz – KDNP nemcsak a rezsicsökkentés megvédése mellett áll ki eltökélten, hanem – mint a legutóbbi parlamenti döntésükbôl következik – további árcsökkentések következnek áprilistól, illetve ôsztôl – hangsúlyozta Csenger-Zalán Zsolt, majd kijelentette: „Az ellenzéki kijelentéseket hallva bátran mondhatjuk, hogy 2014-es választás a rezsicsökkentés folytatása melletti választás is egyben!” Munkatársunktól 2014. MÁRCIUS
ZSÁMBÉKI POLGÁR
AKTUÁLIS
„Hulladék az életért” kampány indult Mûanyag kupakok gyûjtésére kérte sajtótájékoztatón a polgárokat, az Ö.T.H.É.T. Egyesület elnöke Csenger-Zalán Zsolt országgyûlési képviselô, Zsámbék Város Polgármestere az Ö.T.H.É.T. (Összefogás tisztább, humánusabb, élhetôbb településért) Egyesület kezdeményezésére sajtótájékoztatót tartott a térség polgármestereinek, „Hulladékkal az életért” címmel. A kampány az Adj reményt az Életre! nevet viseli és a felkérés szerint arra kéri a polgárokat, hogy a háztartásban fellelhetô összes mûanyag kupakot gyûjtsék össze. A befolyt összegbôl az egyesület egy beteg kislány kezeléseit támogatja. A február 19-én, Budakeszin megrendezett rendezvényen, a Polgármesteri Hivatalban jelen voltak és felszólaltak a választókerület polgármesterei. A program elindítója, az egyesület elnöke, Makai Ferenc ismertette a gyûjtés lényegét. Az Ö.T.H.É.T. Egyesület kezdeményezésére, az Adj reményt az Életre! program mellett fôvédnöki szerepet vállaló, Csenger-Zalán Zsolt országgyûlési képviselô nyitotta meg a Budakeszi Polgármesteri Hivatalban megrendezett sajtótájékoztatót. Zsámbék Város Polgármestere köszöntötte a sajtó megjelent képviselôit, a környezô települések polgármestereit abból az alkalomból, hogy egy új jótékonysági kezdeményezés indul útjára, nevezetesen, egy beteg kislány számára mûanyag kupakokat gyûjtenek. Ezt követôen ismertette, hogyan került kapcsolatba a programmal. Elmondása szerint megkereste ôt az egyesület elnöke, Makai Ferenc, aki arra kérte, legyen az akció fôvédnöke. Nagy örömmel tett eleget a felkérésnek és megtiszteltetésnek vette – tette hozzá az országgyûlési képviselô. Ezt követôen a jótékonysági kezdeményezés lényegérôl tájékoztatott, amely szerint az egyesület gyûjtôpontokat állít fel a választókerület településein, amelyekbe mûanyag kupakokat lehet tenni. A zacskókról és elszállításról az egyesület gondoskodik – hangsúlyozta. Kifejtette, hogy ezzel egyrészt a környezetet kímélnék, másrészt az értékesítés utáni összeget egy kislány felépülésére fordítanák. Csenger-Zalán Zsolt végül felhívta a figyelmet a program fontosságára. Egyben kérte a megjelent polgármestereket, támogassák az egyesület kezdeményezését, csatlakozzanak az akcióhoz. A könnyeivel küszködô Makai Ferenc ismertette a megjelentekkel, hogy mi a „Hulladék az életért” kampány lényege. Az Ö.T.H.É.T. Egyesület elnöke megköszönte a polgármestereknek, hogy e nemes cél mellé álltak, csatlakoztak a programhoz. Az egyesület elnöke a
kislányról, Szikszai Szintiáról elmondta: nyolc éves, egészséges gyermekként született, ám súlyos szerencsétlenség érte. Kétszer kellett megmenteni az életét, kétszer hozták vissza a bölcsôhalálból. A kislány súlyosan epilepsziás, halmozottan sérült; jelenleg éberkómában van és agydaganatot állapítottak meg nála, de kezeléseire már nem elegendô a család pénze. Ezért az egyesület úgy döntött, felhívással fordul a polgárokhoz, hogy segítsék a kislányt, hogy ô is átlagos gyermek lehessen. – „Nem kérünk mást, csak hogy velünk együtt gyûjtse a háztartásban fellelhetô összes mûanyag kupakot! Szintiának ez jelenti az életet!” – hangsúlyozta Makai Ferenc. A kislány életérôl kiderült: gondozása napi huszonnégy órás szolgálat. Édesanyja egyedül neveli gyermekét, erején felül gondoskodik róla. Egy évig jártak a Petô Intézetbe egyéni fejlesztésre, a csoportos foglalkozásokon azonban már nem tudnak részt venni. Speciális úszásra, tornára, gyógypedagógiai foglalkozásokra jártak. Amíg anyagilag bírták, a Dévénymódszert is igénybe vették, s az akupunktúra is jótékony hatásúnak bizonyult. A kislány kezelése
havonta mintegy 120.000 forint, a GYES és az emelt családi pótlék pedig mindössze 66.000 forint, ennyibôl élnek – emelte ki az egyesület elnöke. Ezt követôen a környék polgármestereinek a segítségét kérte. Megköszönte, hogy csatlakoztak a kezdeményezéshez és segítenek Szintiának és családjának. – „A hulladék érték, a polgármesterek segítôkészségével párosulva pedig lehetôség a családnak céljaik eléréséhez. Bármilyen mûanyag kupakkal segíthetnek!” – hívta fel a jelenlévôk figyelmét az akcióra, Makai Ferenc. Az egyesületi elnök beszéde után a Pest megye 2. számú választókerület polgármesterei – dr. Csutoráné dr. Gyôri Ottília (Budakeszi), Erdôsi László András (Herceghalom), Gáspár Csaba (Piliscsaba), Pénzes Gábor (Pilisszentiván), Tarjáni István (Biatorbágy), Varga László (Perbál) egyesével szólaltak fel, amely során egyöntetûen a kezdeményezés mellett foglaltak állást, valamint támogatásukat biztosították a kampány nemes céljának lebonyolításához. Tarjáni István, Biatorbágy polgármestere egy piros-fehérzöld, valamint egy kék-sárga (helyi zászló) csomaggal érkezett a gyûjtést népszerûsítô sajtótájékoztatóra, amelyeket a biatorbágyi polgárok nevében nyújtott át, Makkai Ferencnek. Az elnök ígéretet tett arra, hogy folyamatosan figyelik a kislány állapotát, majd azzal zárta beszédét, hogy közös összefogással a nemes célon felül, még a települések lokálpatriotizmusának erôsítését is szolgálják. Végül a polgármestereknek egy-egy plakátot ajándékozott, amelyen az egyesület a kampányt népszerûsíti. Csenger-Zalán Zsolt, a program fôvédnöke a következô szavakkal zárta a sajtótájékoztatót: „Tegyünk jót és segítsünk a kislánynak!” Klotz
FELHÍVÁS 2014. április 5-én ingyenes kardiológiai szûrést (vércukor-, koleszterin-, vérnyomásmérés) végzünk az érdeklôdôk számára. A szûrés helyszíne: Orvosi Rendelô – Zsámbék, Magyar u. 20. A szûrés ideje: 9.00–12.000 óra Várják a kedves érdeklôdôket: Dr. Kispál Erzsébet és Dr. Legerszki Tamás háziorvosok
FELHÍVÁS Szeretnénk az idei évben szeptember 27-én feleleveníteni egy fontos zsámbéki hagyományt.
SZÜRETI LOVAS FELVONULÁS ÉS BÁL legutóbb több mint 40 esztendôvel ezelôtt került megrendezésre városunkban. Kérem azokat, akik emlékeznek még a régi zsámbéki szüreti szokásokra, részt vettek Zsámbékon (nem Tökön) szüreti felvonuláson és bálon, vagy birtokukban vannak fotók, leírások, esetleg idôs családtagjaik elbeszélésébôl bármit el tudnak mondani arról, hogy zajlott valamikor Zsámbékon ez a jeles esemény, jelentkezzenek, segítsenek a felkészülésben, a hiteles tervezésben! Köszönettel: Balázs Mónika Csilla
Fotók: K. M. 2014. MÁRCIUS
Bôvebb információ: +36-20/665-9464
[email protected] 7
ZSÁMBÉKI POLGÁR
NEVELÉS–OKTATÁS „Táncra, táncra kislányok, Daloljatok kisfiúk Itt a farsang, haja-huj. Ne lássunk most szomorút. Mert a farsang februárban Nagy örömet ünnepel. Múlik a tél haja-huj S a tavasznak jönni kell.” (Pálfalvi Nándor: Farsang)
Farsang a Zsámbéki Tündérkert Óvodában A farsang a mulatságok és jelmezbálok idôszaka, a tél vége felé közeledve. Ezt a népi hagyományt idéztük fel mi is február közepén a gyermekekkel. Már az óvoda épületéhez közelítve láthatjuk, hogy ismét az alkalomhoz illô díszítésre cseréltük a korábbi karácsonyi dekorációt. Az öltözôket és csoportszobákat pedig különbözô farsangi díszek, gyermekrajzok, kis munkák, bohócok és bábok tarkítják. A csoportokban már az elôzô héten megkezdôdtek az elôkészületek, az óvodásokkal verseket, dalokat tanultunk, álarcokat, bábokat, bohócokat készítettünk. A sok álmodozás, tervezgetés és megbeszélés után végre elérkezett az idei farsangunk elsô napja, a nagy nap, amikor végre mindenki megmutathatta, a hetek óta készülô jelmezét. Elôször a csoportok mutatkoztak be egymásnak. Énekelve járták körbe az ovisok az egész óvodát, hogy megcsodálhassák a többi csoport jelmezeit. Ezután mindenki a saját csoportjában tartott jelmezes bemutatót. A csoportszobákat betöltötték a tengerrôl érkezett kalózok, hercegnôk, meselények, egzotikus állatok. A gyermekek örömére az óvó nénik is vidám jelmezeket öltöttek magukra. Köszönjük az anyukáknak, hogy sok-sok finomsággal láttak el bennünket. A pocakok megtömése után pedig megkezdôdött a mulatság. Volt tánc, székfoglaló, lufipukkasztás, különbözô játékok, fánkevô verseny, cumisüvegbôl szörpivás, zsákbamacska és persze Fotók: Radics Noémi Diána sok-sok nevetés. A bál egészen délig tartott, ebéd után pedig jólesett a pihenés. A farsangi ünnepünk második napján egy bábelôadással kedveskedett nekünk a Tekergô Bábszínház. Megtudhattuk, hogy farsang napján mi történt Cilikével, a hiszékeny egérkével. Az elôadás után jóízûen fogyasztotta el a sok finom süteményt és az üdítôt a megfáradt közönség. Reméljük, hogy az idei farsangi idôszak eseményei is maradandó élményt nyújtottak óvodásainknak. Kelemen Rózsa
A világ bélyegeken – kiállítás Zsámbékon Nyolcvan ország bélyegeit mutatja be az a kiállítás, amely február 7-én nyílt a Zsámbéki Keresztelô Szent János Iskolaközpontban. A világ bélyegeken címmel filatéliai és mûvészeti tárgyú kiállítás nyílt a Zsámbéki Keresztelô Szent János Iskolaközpontban. Az intézmény angoltanárának kezdeményezésére a projektben részt vevô diákok levelet küldtek a világ számos bélyegkibocsátó országába és ízelítôt kértek az adott állam bélyegkiadásaiból. A kapott bélyegek témája és az országra jellemzô motívumok alapján a tanulók plakátokat készítettek, melyeken a legkülönfélébb mûvészeti megoldásokkal mutatták be a világ bélyegeit és saját kreativitásukat.
Az Antarktiszról is érkezett bélyeg A legtöbb állam postája pozitívan fogadta a gyerekek leveleit és bôséges ajándékot küldött: fontosnak gondolták azt, hogy országuk milyen bélyegekkel képviseli magát a kiállításon. „A világ minden tájáról érkeztek levelek: Vatikánból, Grönlandról, Barbadosból, Iránból, Új-Zélandról, a Csendes-óceán közepén lévô Vanuatuból, a Máltai Lovagrendtôl, sôt Antarktiszról is” – számolt be az eredményekrôl a megnyitó bevezetôjében Korponay-Szabó Péter, a projekt megálmodója és vezetôje. A tárlatot a kiállítás díszvendége, Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatója nyitotta meg, aki beszédében rámutatott arra, hogy az alkotások magas színvonala nemcsak „a gyerekek kiemelkedô mûvészeti érzékérôl és tehetségérôl árulkodik” hanem azt is bizonyítja, hogy az iskola diákjai „fejlett lényeglátó képességgel, kiemelkedô kézügyességgel, komoly tárgyi tudással és humorérzékkel” bírnak. A projekt megvalóFotó: Korponay-Szabó Péter sulása pedig ékes példája
8
ÓVODAI BEÍRATÁS A CSILLAGVILÁG REFORMÁTUS ÓVODÁBAN! Kedves Szülôk! Szeretettel várjuk Önöket és gyermekeiket a 20142015-ös nevelési évre történô óvodai beiratkozásra. Elsôsorban azoknak a családoknak a jelentkezését várjuk, akik elfogadják óvodánk református keresztyén hitéleti nevelését, értékrendjét, lelkületét, szellemiségét. 2014. április 17-18-án egész nap, illetve a beiratkozás alkalmával betekinthetnek óvodánk életébe és választ kaphatnak az esetlegesen felmerülô kérdéseikre. Kérjük a szülôket, hogy a beiratkozásra hozzák magukkal: - a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, vagy személyi azonosítóját; - a gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolványt; - a szülô személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát; - a kitöltött jelentkezési adatlapot, mely letölthetô a www.zsargon.hu/ujoldal, valamint kérhetô naponta 8-16 óra között az óvodában. Ha van, kérjük hozzák magukkal: - a gyermek hátrányos helyzetû státuszát alátámasztó jegyzôi határozatot; - a gyermek halmozottan hátrányos helyzetû státuszát igazoló önkéntes szülôi nyilatkozatát; - 3 vagy több gyermek esetén a Magyar Államkincstár által kiállított határozat másolatát. A beiratkozás helye: Csillagvilág Református Óvoda – 2072 Zsámbék, Petôfi S. u. 20. A beiratkozás ideje: április 22-én (kedd), 14–17 óráig április 23-án (szerda), 8–11 óráig április 24-én (csütörtök), 14–17 óráig április 25-én (péntek), 8–11 óráig A zökkenômentes beiratkozás érdekében kérjük a kedves Szülôket, hogy szíveskedjenek telefonon idôpontot egyeztetni. Az óvoda telefonszáma: 23/340-148 Matyó Lajos lelkész
Vajda Sándorné intézményvezetô
Fotók: Cseh Ágnes annak a leleményességnek, ahogy a tudásra vágyó tanulók „új utakat, szokatlan megközelítési módokat keresnek ismereteik bôvítésére”. A projekt múltja és jövôje A külföldi országokkal való angol nyelvû kapcsolatfelvételnek már hagyománya van az intézményben, hiszen Korponay-Szabónak az elmúlt évben is volt egy hasonló tárgyú projektje, ám ezúttal a kiállítás anyaga – amely március 31-ig tekinthetô meg az Iskolaközpontban – szélesebb körben is elérhetôvé válik, hiszen júniusban a Bélyegmúzeum kiállítótermében láthatjuk viszont a gyûjteményt. Korponay-Szabó Péter (Forrás: mno.hu) 2014. MÁRCIUS
ZSÁMBÉKI POLGÁR
NEVELÉS–OKTATÁS
Varázslatos farsangi mulatság a Zichy-ben Nem múlhat el úgy a tél, hogy a Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskolában meg ne rendeznénk a hagyományos farsangi karnevált. Február 28-án délután, már nagy volt a sürgés-forgás a suliban. Nagymamák, anyukák, apukák érkeztek sütikkel, üdítôkkel, csomagokkal, amikbôl jelmezek kandikáltak ki. A tornaterem is átváltozott, mesefigurák kerültek a falra, akik páholyból kukucskáltak a színpadra. A nagy függönyre cilinderek, galambok, nyuszik és varázspálcák kerültek sokat sejtetôen.
Elôször az alsó tagozatosok vették birtokba a „báltermet”. Volt nagy találgatás: Melyik jelmez kit is rejt? A hangulatot fokozta, a 2.a-sok és a 3.asok fergeteges tánca és csodás jelmezeik. Évrôlévre megcsodálhatjuk a negyedikesek és a nyolcadikosok profi táncprodukcióját, amelyet rendkívül sok próba elôz meg. Ebben az évben is kitettek magukért, hatalmas tapssal jutalmazta a közönség fáradozásukat. A felsôs farsangon is nagy si-
kert aratott mûsoruk. A felsôsök osztályonként öltöztek jelmezbe, nagyszerû ötleteik voltak, humoros és kedves csapatokat láthattunk. A konferálást a Diákönkormányzat tagjai vállalták magukra, akik nagyon ügyesek voltak. A farsangi karnevál akkor vált szó szerint varázslatossá, amikor a színpadra toppant egy valódi bûvész, aki mutatványaival elkápráztatta iskolánk tanulóit és a közönséget. Szájtátva csodáltuk, hogyan varázsolunk közösen egy fehér kutyára fekete pöttyöket, tüntetünk el tojást stb. Ez az iskolai rendezvény is, a többi mellett, szintén nagy lehetôséget ad arra, hogy a diákok megmutathassák tehetségüket, kreativitásukat. A hetekig tartó együttes készülôdés összekovácsolja a közösségeket a gyerekek, a szülôk és a pedagógusok körében. Azért, hogy farsangi karneválunk ismét megújuljon, színvonalas legyen és a gyerekek önfeledten tudjanak szórakozni, köszönettel tartozunk a szülôknek, akik közül néhányan anyagilag is támogatták a bûvészmûsor létrejöttét. A mulatság sikeréért sokat dolgoztak a Diákönkormányzat tagjai, Krizsanóczi Erzsébet tanárnô vezetésével. A fôszervezô szerepét a Gyógypedagógiai Munkaközösség vállalta ismét
Jótékonysági Iskolabál A Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola Jótékonysági Iskolabálja hagyományainktól eltérôen idén egy Hip-Hop összeállítással kezdôdött, iskolánk régi diákjai, Gulyás Dávid és a Pápai ikrek közremûködésével. Ezt követôen pár percig a végzôsöké volt a fôszerep. A 8. a osztály a Grease címû musical slágereire táncolt, a film történetéhez és a dalok szövegéhez hûen igazodva. A 8. b osztály élénk táncához, Dion Dimucci „Runaround Sue” címû száma biztosította a megfelelô ritmust és a hangulatot. Az osztályfônökök Bekesné Ujvári Beáta és Pózna Mária, valamint Nemeskürti Beáta tanárnô szabadidejüket feláldozva minden próbán részt vettek, és az utolsó hetekben minden nap gyakoroltak a gyermekekkel, ezzel is segítve a táncosok és természetesen a koreográfus, Csordásné Bárányos Márta munkáját. Köszönjük, hogy ily módon ôk is hozzájárultak az est sikeréhez! A bál következô fellépôi iskolánk 7. osztályos tanulói voltak, Kelemen András és Zink Zsófia,
akik a Zsámbéki Tánc Sport Egyesület versenyzôiként repertoárjukból adtak egy kis ízelítôt. Az egyesület senior csoportja is készült a bálra, két produkciójával is elkápráztatva a közönséget. Az idei iskolabál is a retro hangulat jegyében zajlott, a remek hangulatról Török Tamás és Kátai Zoltán gondoskodott. A Zsámbéki Dalos Pacsirták, név szerint Tormáné Kurita Dzsunkó, Szádóczkiné Török Ivett és Mazug Krisztina, akik egyben a szülôi szervezet tagja is, retro számokból adtak elô egy kis válogatást, ezzel kezdetét vette a hajnalig tartó mulatság. Külön köszönetünket fejezzük ki Grimm Éva iskolatitkárnak és Helmeczi Sándorné igazgatóhelyettesnek segítségükért és áldozatos munkájukért. A felsorolásból természetesen nem maradhatnak ki az iskola pedagógusai és a Szülôi Szervezet tagjai sem, hiszen munkájukkal mind-mind hozzájárultak az iskolabál sikeréhez. Idén 3 fôdíjat is kisorsolhattunk a tomFotók: Biri Edit bolán. Az Alex Fémbútor Kft. jóvoltából
2014. MÁRCIUS
Fotók: Bárándi Zoltán magára, tagjai nagy szeretettel és ismét profi módon dekoráltak, forgatókönyvet írtak, tartották a kapcsolatot a szülôkkel, a bûvésszel stb. és bonyolították le ezt a vidám rendezvényt. Jöhet a tavasz, mi eltemettük a telet! Ombodi Erzsébet Gyógypedagógiai munkaközösség vezetôje
egy étkezô garnitúra talált gazdára, a Gyermelyi Zrt. értékes herendi étkészletet ajánlott fel és a mosonmagyaróvári Minerva Hotel egy két fô részére szóló meghívást. A bálról készült felvételek az iskola honlapján (www.zsambekiskola.hu) tekinthetôk meg. A fotókat Biri Edit készítette. Adományukat és segítségüket megköszönve és remélve, hogy a következô iskolabálon is jól szórakoznak majd, jövôre is várjuk Önöket! Csetényi Judit szülôi szervezet elnöke A következô intézményeknek, cégeknek és magánszemélyeknek ezúton szeretnénk megköszönni a segítségüket és a tombolára felajánlott értékes ajándékaikat. Iskolabál támogatói (2014): Alex Fémbútor Kft.; Alfa Contact Kft.; B’Rent Kft.; Bali Jánosné; Bangó Alíz; Bellis Virág; Benedekék Falodája; Borus Károly; CBA; Center Sörözô; Déberling Norbert; Dr. Dudás Zoltán; Égetô család; Éltes Réka; Faház Sörözô; Fenyôfalvi család; Florisa; Fodor család; Gabriele Étterem; Golyán család; Gyermelyi Tésztagyár; Hajni Szalon; Harcos Gábor; Harcos Róbert; Hegyalja Étterem; HO-GO Team; Horgos Zsolt; Jakab Veronika; Kallós Bt.; Karkó Tüzép; Kálmán Cukrászda; Kégli Transport Kft.; Kifli Bt.; Kocsis Lili szülei; Kovács Pincészet; Lámpás Étterem; Legerszki és Társa Bt.; Lemmaco; LIA Iskola – Pakányi Pál; Lôw Edit; MGTSZ – Nagy István; Milák család; Minerva Hotel 2003 Kft.; Müller család; Német Nemzetiségi Önkormányzat; Nyakas Pincészet; OMV; Onder család; Payer Lottózó; Pepsi Cola; Perbál Pékség; Radnai Orsolya; Sárossy család; Szabó Zoltán – Autósbolt; Szádóczkiné; Szépia Bio- és Art Hotel; Szöllôsi Ildikó; Szûcs ABC; Telkes család; Törley Kft.; Torma család; Tünde virágbolt; Ziegler Kft.; Zimbo Perbál; Zombori László; Zöldség-Gyümölcs Delicates; Zsámbéki Sportklub; Zsámbék Város Önkormányzata – CsengerZalán Zsolt polgármester; Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola – Kovács Mária igazgató.
9
ZSÁMBÉKI POLGÁR
HAGYOMÁNYÁPOLÁS „So ein Tag, so wunderschön wie heute, So ein Tag, der dürfte nie vergehn. So ein Tag, auf den ich mich so freute, Und wer weiß, wann wir uns wiedersehn.” (Songtext von Ernst Neger)
Svábbál Budakeszin / Schwabenball in Wudigess
A két szólamban elôadott dalok után, a Lochberg Regionális Tánccsoport programja következett. Fuchs Sandra Titanilla a csoport vezetôje bemutatta az együttest, majd ismertette, hogy az elôadásra kerülô táncokat Wenczl József, Manninger Miklós és saját koreográfiáiból válogatta. A táncosok látványos, szívet melengetô mûsorát a pilisvörösvári Die Adelsteiner zenekar fiatal zenészei kísérték.
Díszvendégek voltak: a Zsámbéki Német Nemzetiségi Vegyes Kórus és a Lochberg Regionális Tánccsoport Budakeszi Város Német Önkormányzata immár harmadik alkalommal rendezte meg a Hagyományôrzô batyus bált, amelynek díszvendége ez alkalommal a Zsámbéki Német Nemzetiségi Önkormányzat volt. A rendezvényen a zenét a Szomor Sramli szolgáltatta. Az est folyamán fellépett a Zsámbéki Német Nemzetiségi Vegyes Kórus, a Lochberg Regionális Tánccsoport a pilisvörösvári, Die Adelsteiner zenekar kíséretével, a Budakeszi Német Nemzetiségi Tánccsoport, a Budakeszi Hagyományôrzô Kör Vegyes Kórusa, valamint a Tarkabarka Kunterbunt Tánccsoport. Az eseményen részt vett Csenger-Zalán Zsolt országgyûlési képviselô, Zsámbék Város Polgrármestere, valamint dr. Csutoráné dr. Gyôri Ottília, Budakeszi polgármester asszonya. „Wenn Fastnacht ist und Karneval, dann freuen sich die Leute all’” – hangzik a német farsangi ének és így is van. Március elsô napján Budakeszin, a Széchenyi István Általános Iskolában minden bálozó örült, boldogan használta ki a farsang utolsó napjait táncolásra, mulatozásra, vidámságra, beszélgetésre. A táncterem stílusos dekorációval, feldíszített asztalokkal, rozmaring cserepes virággal, teljes pompájában ragyogott este hét órakor, amikor kezdetét vette a vendégek folyamatos érkezése. A bejáratnál minden érkezôt házi pálinkával és egy pohár pezsgôvel kínáltak a szervezôk. Az asztalok roskadásig megteltek otthonról hozott „batyukkal”, amelyek tartalmát a háziasszonyok tálcákra helyeztek. Volt ott fánk, forgácsfánk, édes és sós sütemény, valamint sok-sok finomság, szendvics, ital. A Budakeszi Ifjúsági Fúvószenekar szolgáltatta a muzsikát addig, amíg a bálozók érkeztek, elfoglalták helyeiket. Schrotti János néhány szóval köszöntötte a megjelenteket és mindenkinek jó szórakozást kívánt. Kiemelte, hogy április 6án, elsô alkalommal választhatnak maguknak a nemzetiségek nemzetiségi parlamenti képviselôt, ezért mindenkit az ehhez szükséges regisztrációra kért. A felszólalok sorát Bechtold János, a Zsámbéki Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke folytatta, aki ismertette a zsámbéki németek történelmét, bemutatta az önkormányzat tevékenységét, valamint a Zsámbéki Német
Nemzetiségi Vegyes Kórust. Zárszóként az elmúlt húsz év tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal: „Szerintem mindig van új feladatra kívánkozó alkalom; az igények és az eredmények tükrében úgy érzem, hogy munkánk, hitvallásunk, elkötelezettségünk nem hiábavaló, mindig talál követôkre, akik velem, velünk együtt éreznek, akár rendelkeznek sváb gyökerekkel, akár nem.” Végül az elnök a 300 éve Zsámbékon címû könyvvel ajándékozta meg, Schrotti Jánost. Hamarosan a kórus is színpadra lépett, majd csodálatos német és „sváb” dalokkal – Muß i denn, Auf der Lünerburger Heide, Im Garten steht eine Bank, So ein Tag – örvendeztette meg a közönséget. A dalkört Illés Richárd dirigálta, akinek hozzáértô tevékenysége következtében, igen színvonalas mûsort adtak a zsámbéki énekesek. A dalok hangzását, Balogh János harmonikakísérete tetté még színesebbé.
Fotók: Geszler Mihály 10
Fotók: K. M. A mûsor után a Szomor Sramli zenéjére kezdetét vette a bál. A következô fellépô blokkig boldogan polkáztak, keringôztek a bálozók. Az est további részében a helyi kultúrcsoportok programja szórakoztatta a közönséget, sôt egy alkalommal közös produkcióra is sor került, a budakeszi és a meghívott kórus között. Éjfélkor tombolasorsolásra került sor, a szerencsések értékes nyereményekkel lettek gazdagabbak. A budakeszi svábbál fergeteges hangulatát, az ott eltöltött perceket, még sokáig nem felejtik el a résztvevôk. Reggelig a hozott elemózsia is elfogyott, talán még kevésnek is bizonyult. A vendégek a „Jövôre újra találkozunk!” kívánsággal búcsúztak egymástól… Klotz Mária
Elcsendesedett egy harmonika elment egy muzsikus!
Február 18-n kísértük utolsó útjára NEUMANN LÔRINC barátunkat, a Német Nemzetiségi Kör egyik alapító tagját, állandó harmonikását betegsége kezdetéig, városunk ismert személyét, mindenki Öcsi bácsiját. Hosszú, nagy türelemmel viselt betegségébôl már-már felgyógyulni látszott, amikor egy hirtelen, váratlanul elôkerült vérrög megállította a szívét. Értetlenül álltunk koporsója elôtt végtisztességre összegyûlt rokonaival, barátaival, kórustársaival és mindenkivel, aki ismerte, szerette. A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a család nevében köszönöm mindenkinek a jelenlétét, Márton atyának a megható, szívhez szóló szertartást, Benedek Péternek és fúvóstársainak a MUZSIKUS-nak szóló búcsúzenét és a polgárôrség búcsúztatását. Emlékedet megôrizzük, nyugodj békében! Bechtold János Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
2014. MÁRCIUS
ZSÁMBÉKI POLGÁR
HAGYOMÁNYÁPOLÁS
Valami megmozdult... Januárban és februárban két különbözô rendezvénye volt a Lochberg Tánccsoportnak, amelyek keretében a helytörténet néhány szelete, Zsámbék szokásai és ôseink története, családfája került bemutatásra. Bár a rendezvények különbözô témákba adtak az érdeklôdôknek bepillantást, a közönség és a vendégek összetétele hasonló volt. Az elôadások eredménye pedig talán abban is mérhetô, hogy nagy igény mutatkozik a meghívottak részérôl ezen kezdeményezések folytatására és kiegészítésére. Január végén családfakutató találkozót szervezett a Lochberg Tánccsoport, Ismerjük meg zsámbéki családunk történetét címmel. Elôadóink, akik már tapasztalattal rendelkeznek ezen a téren, Scharle Krisztina és dr. Görög János voltak. A könyvtár megtelt érdeklôdôkkel, akik nemcsak Zsámbékról, hanem Budapestrôl, Budakeszirôl, Pilisvörösvárról és a környékrôl érkeztek hozzánk. Egy rövid ismertetô után került sor a bemutatkozásra. Aszt, Kaiser, Zirkelbach, Scharle, Elbert, Pfendert, Sauter, Eichenbrenner, Tafferner, Brenner, Raab, Winterkorn..., mindezek Zsámbékon régen jól csengô, közismert családnevek voltak. Sajnos az 1946-os kitelepítés sok német vezetéknevet törölt ki végleg az anyakönyvekbôl, a legtöbb ismert zsámbéki névvel már csak temetôink sírjain találkozhatunk (pl. Kässmann, Steibli, Schwanauer, Lugmayer). Viszont élnek még leszármazottak, rokonok, akik érdeklôdve kutatják családjuk történetét, ôseik életét és nagy öröm, amikor két teljesen különálló família családfájában felbukkan egy közös ôs. Ennek lehettünk szem és fültanúi mi is január 24-én Zsámbékon, a Városi Könyvtárban. Régi képek, a Gallina-féle „Zsámbéki Családfakönyv” (Ortssippenbuch) és kézzel vagy éppen géppel szerkesztett családfák segítségével, sok rokonság derült ki ezen az estén. Érdekes volt az is, hogy Zsámbék egykori gyermekei, milyen életpályát futottak be. Nem is gondolnánk, merre vitte ôket a sors, milyen érdekes foglalkozások kerültek említésre a beszélgetés során. Nemzetközi diplomata és nagykövet, a Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke, elôadómûvész stb., ebbôl a felsorolásból is kitûnik, hogy Zsámbék „gyermekei” megôrizték a 300 évvel ezelôtt magukkal hozott értékeket, akaratot és próbálnak helytállni a világban. Dr. Görög Jánostól a Pfendert és Görög ôsei történetét hallhattuk (a 300 éve Zsámbékon címû jubileumi kiadványban részletesen olvashatnak róla) és elmondta, mit milyen intézetekben, levéltárakban tudunk kutatni. Mesélt a saját tapasztalatairól és arról, hogyan segítette ôt élete során az ôseitôl kapott tudás és a nyelvismerete, mely a helyi dialektust is magába foglalta. Majd Scharle Krisztina, Scharle Gyula lánya mesélt nemrég megkezdett lenyûgözô és részletes kutatásairól, amelybe jelenleg nagyon sok energiát fektet bele. Az ô ôsei a franciaországi Chamonix-ból kerültek Herbolzheimba, ahonnan útnak indulva, Zsámbékon telepedtek le és a francia hangzású Charlet vezetéknévbôl az idôk során Scharle lett. Az elôadásokról és a beszélgetésrôl videó felvételt készítettünk, amely archiválásra kerül az útókor számára. És hogy mi lesz a folytatás? Vendégeink és elôadóink közös akaratának teret adva március 29-én, az Ifjúsági Házban kerül sor a következô találkozóra, mely ismét izgalmasnak ígérkezik. Ezen sikereken felbuzdulva készültünk a farsangi hagyományokat felelevenítô beszélgetésünkre, amelynek meghívója nemcsak a Zsámbéki Polgár hasábjain jelent meg, de sok felhívást vittünk ki személyesen is az idôsebb zsámbékiaknak. Február 22-én délután felülmúlta 2014. MÁRCIUS
várakozásainkat az érdeklôdés, a lelkesedés. Még aki nem is tudott eljönni, az is küldött régi képet, vagy érdeklôdött a következô alkalomról. De olyan is volt, aki kérte, keressük fel otthonában. Fantasztikus történetek kerültek elô a farsangi bolondokról (Foschingnoarrn), a farsangtemetésrôl (Foschingpegrobm), a bálokról, a régi zsámbéki zenekarokról (ojdi/neijhi Paunda), élményszerûen elevenedett meg a kakas-ütés és sok-sok személyes történet került elô a feledés kútjából. A nagyszámú ifjú érdeklôdô kör megismerkedhetett olyan nevekkel és fogalmakkal, mint Komáromi Kelemen, Gmawirtshaus (községi nagykocsma), Foschingkropfö (farsangi fánk), Zimetkropfö (fahéjas fánk) és még sokáig folytathatnánk a sort. Színesítette a találkozót, hogy Zink Irma néni zsámbéki sváb mondókákat és dalocskákat
tanított a fiataloknak, Nyírô Toncsi bácsi a pilisszentiváni farsangtemetésrôl és regrutabálokról mesélt, Mohácsy Irénke néni a nagybátyja fogadójáról énekelt és a bálokról beszélt, Bajtek Mihály régi családi emlékeket idézett fel ebbôl és az év más idôszakából, Jelli Gizi néni a zsámbéki farsangi fánk készítését ismertette, amelyet még anyósától tanult, Kelemenné Aszt Marika és Uhrinyiné Hajdú Etelka pedig emlékeiket elevenítették fel, melyeket szüleiktôl, nagyszüleiktôl hallottak. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy kérjem a ZSÁMBÉKIAKAT, jöjjenek el hozzánk ezekre a beszélgetésekre, mert a fiatalokat érdekli a múlt, az a színes Zsámbék, amely itt létezett. Mindannyian szeretnénk tanulni és szeretnénk abban az élményben részesülni, hogy elbeszélések alapján mi is megélhetjük a letûnt korok világát. A
Fotó: F. S. T. technika segítségével ezeket rögzítjük és közkincsként az érdeklôdôk elé tárjuk, mert az a három óra, amit együtt eltöltöttünk, számunkra pillanatok alatt elrepült és nagy örömünkre az érdeklôdô fiatalok kérdései mind megválaszolásra kerültek. A kis összejövetelünk megkoronázása volt, hogy vendégeink részérôl merült fel az igény arra, hogy ezt egy zsámbéki gasztronómiai bemutatóval bôvítsük, mikor is régi, eredeti zsámbéki ételeket fôznének nekünk avatott kezek. Bajtek Mihály szíves felajánlása pedig az volt, hogy az alapanyag beszerzését ehhez támogatja! Ezúton is hálás köszönet neki! Valami megmozdult az emberekben, öröm látni az elszántságot, az akaratot, hogy átadjanak valamit, kezdeményezik az új találkozók szervezését és jó tudni, hogy vannak fiatalok, akiket ez érdekel és szombat délután nem interneteznek vagy tévét néznek, hanem eljönnek, emberi kapcsolatokat alakítanak ki, amelyek segítségével a múltba tekinthetnek és a jövôt építhetik. Elsôáldozó gyerekek Zsámbékon 1943-ban Forrás: Doris Pfaff
Fuchs Sandra Titanilla
Felhívás
Ismerjük meg zsámbéki családunk történetét! A Lochberg Regionális Tánccsoport sok szeretettel hív mindenkit „Ismerjük meg zsámbéki családunk történetét” címû rendezvényének második elôadására. A rendezvényre március 29-én 14 órától kerül sor az Ifjúsági Házban (a templommal szemben). Második találkozónk alkalmával szeretnénk jobban megismerni egymás családjának történetét és lehetôség lesz régi képek bemutatására. Szeretnénk a családfakutatás módszereivel is jobban megismerkedni és tovább folytatódnak az elôadások is. Mindenkit szeretettel várunk! Sosem késô bekapcsolódni! Információ:
[email protected] +36-30/738-9056 11
ZSÁMBÉKI POLGÁR
HAGYOMÁNYÁPOLÁS – KULTÚRA
Farsangi mulatság A Német Nemzetiségi Kör február 15-én tartotta farsangi mulatságát, a batyusbált. A rendezvényt Bechtold János, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke nyitotta meg, amely során köszöntötte a megjelenteket, majd felolvasta alkalomhoz illô farsangi versét. Végül a résztvevôknek jó szórakozást kívánt.
A beszéd után zene következett, amit Balázs László és társa szolgáltatott. A muzsika hatására táncra perdültek a párok. Egy kicsivel késôbb kezdôdött a tombolahúzás, majd a jelmezes bevonulás. Sok érdekes jelmezt láthattunk, pl. jegesmedvét, fegyencet, A három testôrt, cigányasszonyt, urológust, indiánokat stb. Az elsô három helyezett jutalmat kapott, de az összes jelmezest megajándékozták csokival. A harmadik helyezett a cigányasszony lett, a második A három testôr, az elsô a fegyenc. Bathó Lajosné az est folyamán country táncbemutatót tartott, férje Bathó Lajos pedig egy házi Ki-mit-tud? vetélkedôvel lepte meg a vendégeket. A jó hangulatú beszélgetés, tánc és szórakozás késô estig tartott, végül kellemes élménnyel gyarapodva távoztak a bálozók és a házigazdák. „Jövôre ugyanitt találkozunk!” – ígérték meg egymásnak a résztvevôk. Bathó Nikolett
Fotók: K. M.
Színésznek lenni…
Batikokba öltözött a mûvelôdési ház Patai István és Nagy Ágnes alkotásaiból nyílt kiállítás Textilmánia címmel február 15-én, családias környezetben, a Zsámbéki Mûvelôdési Házban. A különleges tárlatot Csuja Imre, Jászai Mari-díjas színész, Érdemes Mûvész jelenléte és versei tették még ünnepibbé. A Patai István és Nagy Ágnes batikjaiból álló kiállítás megnyitója Racsmány Domokos szép furulyajátékával indult, amelyet Csuja Imre lebilincselô elôadása követett. A színmûvésztôl Ady Endre Nem élek én tovább címû versét hallhatták az egybegyûltek. Ezután Balázs Mónika Csilla elmesélte a közönségnek, hogy miért épp Csuja Imre lett közremûködôje az eseménynek. Kiderült, hogy Patai István és Csuja Imre a 70-es évek óta ápolják a barátságukat, sôt az is, hogy a képzômûvész szerepet játszott a színész tehetségének kibontakozásában. Ezt követôen a képektôl néha elelkanyarodó megnyitó beszéd következett, amelyet dr. Tóth Péter mondott el. Mondandójában kitért arra, hogy minden szónak van gyöke, és a szógyökök asszociációk is egyben. Ezzel utalt a batikokra, amelyek textilbôl készülnek, és a textil az összerakást jelképezi. Elmondta még azt is, hogy a batikok az anyag és a szellem kombinációjából jönnek létre, és mindegyik jelentéssel bír. Rávilágított arra is, hogy a képeken felfedezhetô szimbólumok, motívumok hol népmesei témájúak, hol az ôsi világot idézik meg. Népmesei szimbólum lehet például a madár, az égig érô fa, ôsi motívum a tûz, a víz, a föld és a levegô. A Zsámbéki Közmûvelôdési Intézet és Könyvtár igazgatója második gondolatmenetét egy igencsak találó mondattal kezdte, „Felöltözött a ház…” és ez igaz volt: ránézve a sok csodálatos, színes mûalkotásra, szebbnek tûnt az intézmény. Ôt követôen ismét Csuja Imre elôadásában hallhattunk egy verset, Babits Mihálytól Jónás imáját. Ezután Nagy Ágnes mesélt alkotótársával való kapcsolatáról, illetve a batikolásról és annak technikájáról. A képzômûvész amellett hogy batikokat készít, rajztanár és alkotó: olajképeket és rajzokat, grafikákat készít. Egymással elôször a hajdúnánási mûvelôdési házban találkoztak, ahol egykor Patai István igazgató volt. Amikor batikolás mûvészetét tanulták, egy tanárt kaptak, innen a kapcsolat. Nagy Ágnestôl megtudhattuk, hogy a batikolásnak két fajtája van: az indiai és a jávai batik. A technika a következô: a mûvész kiválasztja azt a 12
Fotó: Budaházi Anikó
felületet, amit fehéren szeretne hagyni és bevonja forró viasszal. Elôször halvány színekkel kezd festeni, majd minden réteget egyenként leviaszoz sötétedô sorrendben. Ha ez nem volna elég, akkor a mûvész márványozni is tudja a batikot, ami annyit tesz, hogy a száradt viaszt a textilen megtördeli, és hagyja, hogy a következô festékréteg közéfolyjon, így különleges márványos hatású lesz a kép. Tehát az alkotónak a munka elejétôl kell látnia minden egyes színt és annak helyét a lelki szemei elôtt. Nagy Ágnes és Patai István is elmondta, hogy bár elsô hallásra nem tûnik bonyolult dolognak, de igencsak idôigényes, koszos és nehéz munka a batikolás. Balázs Mónika Csilla lelkesítette Patai Istvánt, hogy mondjon el életérôl, illetve pályájáról egy-két dolgot. Az igazgató hozzátette, hogy Patai István nem csak elismert képzômûvész, hanem pedagógus és két alkotótábor vezetôje is, aki 2010-ben közmûvelôdési és hagyományôrzô munkájáért Kölcsey-díjat kapott. A batikolás mellett szô is, és az írásban is otthon van. A rendezvény a mûalkotások megtekintésével ért véget, és egy kis enni-innivaló kíséretében még kötetlen beszélgetésre is maradhattak a vendégek.
Február 11-én este 6 órai kezdettel, Legerszki Krisztinával beszélgettünk a mûvelôdési házban. A zsámbéki származású, népszerû színésznôt legtöbben a Jóban rosszban címû sorozat Barbarájaként ismerik, ám nemrégiben láthattuk „hazai pályán”, Csuja Imre mellett drámai fôszerepben is a mûvelôdési ház színpadán, a Magyar Kultúra Napja alkalmából bemutatott Csodálatos képes rettenetek címû, Ady Endre versei alapján szerkesztett, zenés színházi esten. A Zsámbékiak Szabadegyeteme sorozatban vendégünk ôszintén beszélt arról, milyen színésznônek, zsámbékinak, sôt zsámbéki színésznônek lenni. Mesélt gyermekkora elsô „szerepérôl”, amikor esténként „tündérkeként” várta haza édesapját; pályaválasztásáról, amit az orvos család csak idôvel, nehezen fogadott el, miután elôbb „tisztességes” bölcsész diplomát szerzett. Megtudhattuk hol tanult, kiktôl leste el a színészmesterséget, és milyen új szakmai kihívások találták meg az utóbbi idôben. Bepillanthattunk a Jóban-rosszban forgatások kulisszatitkaiba és azt is megtudtuk, hogy milyen színészkolléga, Csuja Imre. Az archív filmbejátszásokon láthattuk kislányként a Zsámbéki Mûvelôdési Ház színpadán diákszínjátszóként, Fuchs Györgyi néni kórusában énekelni, furulyázni, Wettenbergben a Lochberg Tánccsoport tagjaként táncolni, majd késôbb színitanodásként kísérleti mozgásszínházban szerepelni. Jót derültünk azon, hogyan maradt le nagy igyekezetében egy kosztümös jelenet forgatásán élete elsô premier plánjáról, valamint hogyan játszott – majdnem – Nicholas Cage filmjében. Vallott barátságról, szerelemrôl, tehetségrôl, szakmáról, családról. Idézett a nagy példaképtôl, Latinovits Zoltántól, hozott néhány fontos, személyes tárgyat és észrevétlen belopta magát a szívünkbe… Felkavaró, szép este volt, köszönjük!
Sproch Péter
Balázs Mónika Csilla
Fotó: K. M.
2014. MÁRCIUS
ZSÁMBÉKI POLGÁR ZSÁMBÉKI KÖZMÛVELÔDÉSI INTÉZET ÉS KÖNYVTÁR PROGRAMSOROLÓ 2014 Március
T Március 12. (szerda), 18 óra Zsámbékiak Szabadegyeteme Hogyan segítsük madarainkat? 2. rész Böhm András ornitológus januári elôadásának folytatása – a gyakorlatban. Készíts saját madáretetôt- és odút Böhm András és Polonyi Vilmos vezetésével a mûvelôdési házban! T Március 13. (csütörtök), 18 óra Zsámbékiak a nagyvilágban – úti beszámolók a könyvtárban Bali, az istenek szigete Elôadó: Hornok Magdolna T Március 22. (szombat), 15 óra Tavaszi tárlat A Keszi-Art Egyesület képzô- és iparmûvészeinek kiállítása a mûvelôdési házban Köszöntôt mond: dr. Csutoráné dr. Gyôri Ottília Budakeszi polgármestere A kiállítást megnyitja: Óbis Hajnalka klasszika filológus ókortörténész T Március 22. (szombat), 19 óra Nyakas Smooth Jazz Klub a mûvelôdési házban Sztárvendég: OLÁH KÁLMÁN (zongora) Házigazda: Pálinkás Gergely és együttese Jegyár: 2.000 Ft; Diák- és nyugdíjas jegy: 1.200 Ft T Március 26. (szerda), 18.30 óra Családi Egészségklub a mûvelôdési házban Lélekegyensúly – gyógyító légzés A jövô gyógymódja a jelenben T Március 25. (kedd), 19 óra Zsámbéki Fotós Szalon a mûvelôdési házban
Április
T Április 8. (kedd), 18 óra Gran Torino Makray Krisztina filmklubja a mûvelôdési házban T Április 12-13. (szombat-vasárnap), 10-16 óra Nyitott Múzeumok Hétvégéje Zsámbékon 2014. április 12. szombat, 16 óra A Magyar Reneszánsz Együttes tavaszi koncertje a Romtemplomban – az 1500-1700-as évek muzsikája T Április 15. (kedd), 18 óra Zsámbékiak a nagyvilágban – úti beszámolók a könyvtárban – Bali, az istenek szigete Elôadó: Hornok Magdolna Februárban történt: · Zombori László hivatalosan az intézmény helytörténeti archívumának ajándékozta az édesapja, Zombori Imre által évtizedeken át kézzel írott „krónikákat”, melyek digitalizálásához is hozzájárulását adta. · Endrédi Roland zsámbéki lakos a Romtemplom és Kôtár területén, a szentély körüli részt lekerítô kordon 30 db tönkrement fa oszlopát saját költségén felújította, lefestette, szállította. Ebben munkatársai, Czigány Gábor és Kicska Ervin segítették. · Zink István munkájával hozzájárult, hogy a Romtemplom és Kôtár területe felkészüljön a tavasz köszöntésére: segített a padok és a felújított kordontartó faoszlopok kihelyezésében. · A mûvelôdési házban a nagyterem és nagy klub közötti ajtó másik oldala is megkapta a hangszigetelést szolgáló, szivaccsal bélelt, elegáns fehér bôrbevonatot egy önmagát megnevezni még mindig nem kívánó zsámbéki kárpitos jóvoltából. Köszönettel: Balázs Mónika Csilla
+36-20/665-9464 Email:
[email protected] Web: www.mizsambekunk.hu 2014. MÁRCIUS
CIVIL
Buda vidéki borosgazdák és borkedvelôk V. találkozója Ahol egy prominens társaság és a kiváló bor társul a jó hangulattal 2014. február 22-én került megrendezésre a környékbeli borosgazdák „ünnepe”. A rendezvényt szervezte és irányította: Zombori László és Elbertné Szekeres Éva. Szépen lassan meg-megérkeztek az emberek, a terem megtelt borokkal, gazdákkal és érdeklôdôkkel, akik beszélgettek és falatoztak a friss kenyérlángosból, amelyet a ház udvarán található Boldog Asszony Kemencéjében sütöttek.. A rendezvény elôtt megkérdeztük Zombori Lászlót, hogy miért is jött létre és kerül minden évben megrendezésre a találkozó. A következôt tudtuk meg tôle: „Hagyományôrzô Baráti körünk azzal a céllal rendezi meg minden évben a találkozót, hogy a borosgazdák megismerhessék egymást, megmutathassák boraikat. Itt a gazdák véleményt cserélhetnek, barátságokat köthetnek, szakmai beszélgetéseket folytathatnak boraik kóstolása mellett.” Továbbá arról érdeklôdtünk, hogy aki esetleg nem termelô, de szereti a bort és vásárolni is kíván, adódik-e lehetôsége ezt megtenni az itteni gazdáktól is esetleg? Kielégítô volt a válasz: „Az idelátogató borkedvelôk minden évben beláthatják, hogy nem kell például Villányba menni, ha jó bort szeretnének fogyasztani, vásárolni. Itt mindenki megtalálhatja a neki tetszô kiváló fehér vagy vörösbort. Személyesen találkozhat a bor termelôjével, megtudhat mindent a bor készítésérôl s ez garancia arra, hogy kiváló helyi terméket, minôséget kap: valódi BORT!” Amikor a teremben mindenki elfoglalta a helyét, kezdetét vette a találkozó. Egy rövid köszöntô után elkezdôdött a borkóstolás. Elôször a tizennyolc darab fehérbor került terítékre, amelyeket a baráti kör hölgytagjai egyenként szolgáltak fel, a várakozó gazdák és borkedvelôk poharába. Minden teremben lévô ember – aki kért – kapott egy lapot, hogy jegyzetelni tudja, illetve „osztályozni” saját ízlése szerint a remekmûveket. Zombori László konferálta fel az egyes borokat, amiket számokkal láttak el, megkönnyítve a szavazók, értékelôk dolgát. Mikor a bor és annak készítôje bemondásra került, a termelô beszámolhatott a boráról, fajtájáról, az elkészülés folyamatáról, illetve néhányan elmondták, hogy sújtotta-e idén a termést esetleges megbetegedés. A termelôk közt részt vett a versenyen többek között Benedek Péter, Bathó Lajos, Déberling Norbert, Göndör Lajos, Horgos Zsolt, Járfás Zoltán, Lajkó István, Mazug László, Reisner Ferenc, Székely Tibor. A tízedik bor után pihenô gyanánt, az Áldomás zenekar szórakoztatta az egybegyûlteket és bordalokat játszottak, amíg azok ízlelôbimbóikat készítették fel a következô körre. Amíg a hátralévô nyolc fehérbor a poharakba került és a gazdák sorrendbe rendezték a számukra legízletesebb borokat, a borkedvelôk sem unatkoztak, mivel az est folyamán az általuk vélt legfinomabb borra is szavazhattak, amely késôbb közönség díjat kapott. A fehérborok után a helyben, Déberling Norbert által készített vaddisznópörkölt került az éhes résztvevôk tányérjába. Az étel muzsikaszó mellett hamar el is fogyott. Ezután a vörösborok jöttek hasonló struktúrával, majd eredményhirdetésre került sor. A díjazott kategóriák és nyerteseik a következôk voltak: Legjobb termelôi fehérbor: Mazug László (Zsámbék), 2013, Királyleányka; Legjobb termelôi vörösbor: Horgos Zsolt (Zsámbék), 2013, Kékfrankos-Merlot; Legjobb vett szôlôbôl készített vörösbor: Déberling Norbert (Zsámbék), 2012, Cabernet Sauvignon; Legjobb vett szôlôbôl készült fehérbor: Fotó: K. M. Járfás Zoltán (Tök), 2013, Chardonnay; Közönségdíj: Göndör Lajos (Tök), 2012, Olaszrizling. Ezúttal is gratulálunk a nyerteseknek! Az est végén enni és innivaló marasztalta azokat, akik még jól szerették volna érezni magukat a továbbiakban is. Sproch 13
ZSÁMBÉKI POLGÁR
CIVIL „A táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erô, lassúság mind együtt. Az egyik ember ezt szereti, a másik azt, de nincs, kinek ne tetszenék a tánc." (Kalidásza)
Ismét sikeres volt a tizenharmadik erdélyi jótékonysági batyus bál Autentikus muzsikára, a bálozók hajnalig ropták a táncot A Bethlen Gábor Érdekvédelmi és Közmûvelôdési Egyesület szervezésében február 15-én, erdélyi jótékonysági bálon vettek részt a bálozni vágyók. A mulatság elôtti mûsorban fellépett a Höcögô Néptáncegyüttes, valamint a Csicsergôk. A rendezvényen a zenét mint eddig is, a Siculis Zenekar szolgáltatta. A vendégeket az egyesület elnöke, Jakab Orsolya köszöntötte. A bál bevételébôl a Csicsergôk hagyományôrzô tevékenységét támogatják. Piros-fehér-zöld lufik és hasonló szín-összeállítású dekorációk tették stílusossá a Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola dísztermét, ami február 15-én az esti órákban, a vendégek fogadására készen állt. A vendégvárók már a bejárati ajtónál eredeti erdélyi pálinkával és pogácsával várták a jótékonysági rendezvényre érkezôket. Közben fel-felcsendült Pál Sándor vezetésével, a Siculis Zenekar muzsikája, amely immár tízedik alkalommal szolgáltatta a zenét a táncolni vágyóknak. A folyamatosan, lassan csordogáló bálozók roskadásig megrakott, gyönyörû terítôkkel lefedett kosárkákat, „batyukat” hoztak magukkal, amelyekben igazi, házias ízek – szalonna, kolbász, sajt, bor, pálinka, sütemények – rejtôzködtek. A fejedelmi lakomát a batyus bálozók szépen kipakolták a tálcákra – vagy már azon hozták –, az asztalokra helyezték, majd az éjszaka folyamán csipegettek belôle. Vagy egymáséiból, mert közös volt az elemózsia! Némelyik megterített asztal nem csak látványnak volt fenomenális, de az ételek illata is étvágyra gerjesztette az asztalok körül ülô embereket. Erdélyi népviseletbe és báli ruhába öltözött párok vonultak a táncteremben fel-alá, nézelôdtek és örömmel vettek tudomást ismerôseikrôl. Látszott az üdvözlésükbôl és mosolyukból, hogy nem elôször találkoztak egymással. Egyszer csak elkezdôdött a hivatalos megnyitó, melyet Jakab Orsolya, a Bethlen Gábor Érdekvédelmi és Közmûvelôdési Egyesület elnöke tartott. Köszöntôjében ismertette: azért hívják a rendezvényt erdélyi bálnak, mert a résztvevôk többségének származási helye, Erdély. Elmondta, érkeztek olyan érdeklôdôk is, akik kedvelik Erdélyt, többször jártak ott, ismerik dalaikat, táncaikat. A fellépô együttesek mûsorát bekonferálta a moderátor, ezt követôen a zenekar kíséretével a bálon résztvevôk elénekelték a Székely, majd a Magyar Himnuszt, sôt az régi Székely Himnuszt is. Egy kis kitérô a himnuszokról: „Ki tudja merre, merre visz a végzet Göröngyös úton, sötét éjjelen. Vezesd még egyszer gyôzelemre néped, Csaba királyfi csillagösvényen. / Maroknyi székely porlik, mint a szikla Népek harcának zajló tengerén. Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” (Székely himnusz – részlet) A Székely himnusz 1921-ben született, szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzôk szándéka nem az volt, hogy valódi himnuszt alkossanak a székely népnek, mûvük késôbb sem vált hivatalos himnusszá. Az évtizedeken keresztül tiltott dal azonban hatalmas népszerûségre tett szert Erdélyben és Magyarországon. A tömegrendezvényeken gyakran éneklik együtt a Magyar Himnusszal és a Szózattal. (Forrás: Wikipédia) „Én Istenem, jó Istenem,
14
Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben lágy kenyerem. Vándor fecske sebes szárnyát, Vándorlegény vándorbotját, Vándor székely reménységét, Jézus, áldd meg Erdély népét. Vándor fecske hazatalál, Édesanyja fészkére száll, Hazamegyünk, megsegít a Csíksomlyói Szûz Mária.” (Részlet a régi Székely Himnusz szövegébôl) A régi Székely Himnusz, avagy Csíksomlyói Máriasiralom, kb. 1350-bôl származik. Bartók Béla jegyezte le a Csíki-medencében. Dallama hasonlít a Bartók Béla által írt „Egy este a székelyeknél” c. zenemû nyitányához. Mivel a nem-katolikus székelyek himnuszukként nem énekelték ezt a Mária-dalt, így vált a székelyek himnuszává a XX. században az 1921-ben, Csanády György által írt és Mihalik Kálmán által megzenésített „Ki tudja merre” kezdetû dal. Ezt a Mária-éneket a katolikus székelyek éneklik
a csíksomlyói Mária búcsúk alkalmával. (Forrás: Szent Korona Rádió – a szerk.)
A bál jótékonysági célokat szolgált, mégpedig a bevételeket a Csicsergô néptáncegyüttes támogatására fordítják. A mulatozás elôtti programban a Höcögô néptáncegyüttes két blokkban is szerepelt: táncosaik elôször fergeteges székelyföldi táncokat adtak elô, majd kalotaszegi táncokkal örvendeztették meg a közönséget. A csizmák csattogtatásának és a szoknyák pördülésének látványa, valamint és a csodálatos magyar népdalok hatása, egyfajta belsô „höcögést” váltott ki a nézôkbôl, akik ritmusosan mozogtak a produkciókban való gyönyörködés közben. A Csicsergôk néptáncegyüttes elôadásában bemutatott moldvai táncok nagy sikert arattak a nézôk soraiban, ugyanis az utánpótlás táncosok nagy összeszedettséggel, komoly elôadásmóddal, feladatukhoz felnôve ropták a táncot. Szemet gyönyörködtetô látvány volt látni új fellépô ruhájukat, amelyet az egyesület támogatásával szereztek. Vezetôjük, Sztankovics Judit nagyon elégedett volt táncosaival, akik tavaly óta, szemmel láthatóan óriásit fejlôdtek. Az impozáns mûsor után kezdetét vette a remek hangulatban, reggelig tartó bál. A bálozók a remek erdélyi zenekar muzsikájára boldogan táncoltak, mulattak, énekeltek. Aztán szépen lassacskán még a „batyukban” hozott finomságok is elfogytak… Hajnalra a táncterem is kiürült… Klotz Mária
Báli hangulatban
Fotó: K. M.
Rövid interjú Jakab Orsolyával A Bethlen Gábor Érdekvédelmi és Közmûvelôdési Egyesület összefogja a Zsámbékon élô erdélyi magyarokat, valamint támogatja a helyi kultúrcsoportokat, így a Höcögôt és a Csicsergôt. A báli forgatagban Jakab Orsolya elnök számolt be lapunknak arról, hogy immár tizenharmadik alkalommal szervezte az egyesület a jótékonysági célokat szolgáló, erélyi bált. – A tavalyi jótékonysági erdélyi bál óta, milyen változások történtek az egyesület életében? – Nem sok változás történt. Továbbra is intenzíven támogatjuk a Csicsergô Néptáncegyüttest. A táncosoknak a tavalyi bál fedezetébôl, ruhákat vásároltunk, mégpedig az anyagot megvettük és egy nagymama megvarrta a moldvai viseleteket. A mûsorban ezekben léptek fel. – Még mivel támogatják ôket? – Sztankovics Judit a vezetôjük, ô tanítja a gyermekeket. A fiam, sôt Petra is – a Höcögô oszlopos tagjai – táncoktatást tartanak számukra. – Ezek szerint jó kapcsolat ápolnak a Höcögôvel. Az ott táncoló párokat is segítik? – Sajnos a pályázatokon nem nyertünk, így ôket nem tudjuk nagyobb mértékben támogatni, de lehetôségünkhöz képest mindent megteszünk a táncegyüttesért. A Höcögô-gálára kölcsön adtuk nekik az egyesület tulajdonában levô sátrunkat, sôt a tavalyi bál bevételébôl is kaptak egy kevés pénzt. Idén is szeretnénk nekik egy kis anyagi segítséget nyújtani. – Hányadik alkalommal rendezték meg az erdélyi bált? Célközönségük ugyanaz, vagy minden évben cserélôdik a résztvevôk köre? – Ez a tizenharmadik bálunk. A törzsmag, akikkel 2000-ben kezdtünk ugyanaz, ôk ma is itt vannak. A „Hozd a barátaidat!” szlogenünk, ami a meghívón is rajta van, nagyon találó. Nem kell reklámoznunk, mindenki szól az ismerôsének, így együtt jönnek. Zsámbékról, a környékrôl, Pestrôl, sôt Egerbôl is vannak vendégeink. – Mennyi idôt vesz igénybe egy ilyen nagy horderejû bál megszervezése? – A zenekart már augusztusban lefoglaljuk, ez az elsô lépés. A Siculis Zenekar, Pál László vezetésével olyan zenészekbôl áll, akiket mindenki kedvel, elfogad. A muzsikusok udvarhelyi származásúak, de már régóta Magyarországon élnek. Utána következik az iskolában az igazgatónô megkeresése az ügyben, hogy mikor van szabad helyük. Az önkormányzatnak is írunk levelet, hiszen ôk engedélyezik a bál megrendezését. A termet ingyen kapjuk, ez az ô támogatásuk. Ezúton köszönöm Csenger-Zalán Zsolt polgármesternek és a képviselô-testület tagjainak, hogy ezt a nemes feladatot ilyen formában támogatták. A gyermekeket nem lehet másképpen a hagyományok tiszteletére megtanítani, csak úgy, ha ôket is bevonjuk és megismertetjük velük a bálok hangulatát. K. M. 2014. MÁRCIUS
ZSÁMBÉKI POLGÁR
Nyugdíjas farsang a mûvelôdési házban Február 8-án a Zsámbéki Nyugdíjas Egyesület farsangi bált rendezett. Több éves hagyományként jelmezversenyt is rendeztünk, melynek rangsora a következôképpen alakult. I. helyezett: Csoszogi, az öreg suszter II. helyezett: hirdetôoszlop III. helyezett: méhecske pár Március 1-jén szintén a mûvelôdési házban elôrehozott nônapi ünnepséget tartottunk. Egyesületünk életében többéves hagyományként könyvelhetjük el, hogy ez alkalomból férfitagjaink meglepetés mûsorral kedveskednek nôtagjainknak, ahol is verssel és egy cserép virággal köszöntenek bennünket. Klubtagjaink közül Motyovszki Tamás, Szabó Miklós, Szûcs István, Hang István elôadásában hallhattunk nagyon szép köszöntôket, verseket. A mûsor szóvivôje most is, mint már több alkalommal Hang István klubtársunk volt, aki méltón képviselte a férfiak táborát, és zökkenômentesen vezette le a mûsort. Klubtagjainkon kívül a mûsorban felléptek még: Skopkó Sára és Heléna tanulók, valamint Kovács Zsolt tanuló is. Köszönetképpen Szivárvány tánccsoportunk is készült egy meglepetés tánccal, ahol is férfiaknak öltözve, színvonalas elôadással lepték meg a jelenlévô vendégeket. A mûsor végén még egy táncot, a nagy sikerû Kacsatáncot adták elô a tánccsoport tagjai. Ezután vacsora következett, majd Balázs László zenészünk szolgáltatta a muzsikát, így elszórakoztatva a tisztelt vendégsereget. Rendezvényeink támogatói: ALEX Kft., Ziegler Kft., MERCI DESIGN, Kovács Pékség, CBA Zsámbék, BELLIS Virágüzlet, Benedek Péter, KÉK ABC, Florissa Virágüzlet, Izeli József, Zsámbéki Nôtagozat, és egyesületünk több tagja. Nônapra a tombola fôdíját, egy nagyon szép tortát, Fodor Károlyné klubtagunk ajánlotta fel. Köszönet a támogatóinknak, fellépôinknek, jelmezeseinknek, nagy köszönet egyesületünk férfi tagjainak, valamint a nônapi mûsor levezetôjének Hang Istvánnak. Torma Andrásné elnök
CIVIL – HITÉLET A Zsámbéki Római Katolikus Egyházközség hírei
Farsang Régen úgy hitték, farsang idején a sötétség az úr, elszabadulnak a gonosz szellemek, akiket az emberek zajongással, bábú égetéssel, vígasságokkal akartak elûzni. A hamvazószerda elôtti három napra csúcsosodott ki mindenhol a farsangi hangulat. Az egyházközségi farsangot ehhez alkalmazkodva mi is a böjt elôtti utolsó vasárnap délutánján tartottuk. A délelôtti mise után lelkes segítôk csapata rendezte be pillanatok alatt a termet, így délutánra már nem sok elôkészíteni való maradt. A gyülekezô után a farsangi szokásokról, más népek karneváli idôszakáról hallgathattunk összefoglalót, majd mi is bekapcsolódtunk a forgatagba. A jelmezesek bemutatkozása után megkezdôdött a tánc, majd kettéoszlott a társaság, a nagyobbak, illetve a bátrabb óvodások a kertben egy ügyességi próbán vehettek részt, ha a feladatokat teljesítették „lovagapródi oklevelet” kaptak. A megmérettetésen íjászkodni, rönköt dobni, cölöpön járni, dobócsillagozni, célba dobni kellett, minden korosztálynak más szinten. Közben a legkisebbek bent a katica farsangjáról hallgattak mesét, aztán táncoltak, míg a nagyok el nem kezdtek oklevéllel a kezükben visszaszivárogni a terembe. A vendégek között megjelent Konc király és kezdetét vette az igazi mulattság. A táncot egyszer csak félbeszakította a közelgô böjtöt jelképezô Cibere vajda, aki megpróbált véget vetni a vígasságnak. A mulatozók azonban nem hagyták, birkózásban, kötélhúzásban, cipô-célbadobásban is legyôzték a vajdát és követôit, míg végül – kis csellel – a fánkevô versenyben, Ciberéék diadalmaskodtak. A telet Farsang János nevezetû szalmabábú elégetésével búcsúztattuk el. Jánost megpróbálták ugyan megszöktetni – már aggódtunk, hogy mivel tél sem volt igazán, elégetni sem lesz kit –, de végül nem kerülhette el sorsát. Újdonság volt az elôzô évekhez képest, hogy a kicsiknek játszósarkot, a szülôknek teaházat alakítottunk ki, így csökkent a rohangálók száma, és nôtt a beszélgetôké. Köszönjük – a teljesség igénye nélkül – a teremberendezést a híveknek, a zenélést Keresztes-Nagy Árpádnak és Koncz Balázsnak, az ügyességi versenyt és a konferálást Racsmány Dömötörnek és segítôinek, a dekoráció összeszervezését Quirin Ágnesnek, az ötleteket Koncz Julinak, a vetélkedést Fejér Ágostonnak és Mihálynak, a kicsik szórakoztatását Pintér Krisztának, a fánkot Fidrich Tündének és a Miskei családnak, a sütiket az anyukáknak, a helyszínt a nôvéreknek, a lelkesedést a gyerekeknek, a mosogatást és takarítást a MÉCS 3 közösségnek és segítôiknek. És minden részvevônek, hogy eljött, és velünk volt. Jó volt újra együtt lenni, hangoskodni, táncolni, megtapasztalni a közösség összetartását, erejét. Régen az emberek farsangkor olyan dolgokat is megengedtek maguknak és egymásnak, ami az év többi részében tabu volt, a mértéktelen evésben és mulatozásban az ember megcsömörlik, kiég, megtelik bûnnel. A hamvazószerdával kezdôdô nagyböjt testileg és lelkileg is tisztulást hoz, hogy a végén a húsvéttal beteljesüljön a megváltás, eljöjjön a Feltámadás. Hajnal-Dobai Borbála, a szervezôk nevében
Helyreigazítás A Zsámbéki Polgár 2014. évi februári számában helytelenül állítottuk, hogy Péntek Miklósné testvéreit hurcolták el a Don-kanyarba. Helyesen így hangzik a mondat: Az asszony édesanyjának testvéreit, Szombaty Gézát és Szombaty Józsefet a Don-kanyarba hurcolták. Az érintettôl elnézést kérünk! Klotz Mária fôszerkesztô
2014. MÁRCIUS
15
ZSÁMBÉKI POLGÁR
SPORT–SZABADIDÔ
ZSÁMBÉKI SPORT KLUB 2072 Zsámbék, Petôfi S.u.97. www.zsambeksk.hu. „A sportban csak az elvégzett munka lehet alapja bármiféle ítéletnek!” Öregfiúk téli teremlabdarúgó tornája Az MLSZ Fejér Megyei Igazgatósága „FMLSZ Kupa 2014.” elnevezéssel az Öregfiúk korosztályban 2014. február 1-jén Székesfehérváron, a Fônix Csarnokban rendezett teremlabdarúgó tornát. A zsámbéki csapatot a „B” csoportba sorsolták, ahol Pátka, Agárd, Baracs, Csór, és Dunafém „B”(Dunaújváros) együtteseivel versengett. A csoportmeccsek kemény, olykor már-már szikrázó, sajnos sérülésektôl sem mentes küzdelmeket hoztak. A mieink nagyszerû teljesítménnyel csoportjukban a 2. helyen végeztek és továbbjutottak. Az elôdöntôben azonban már elfogyott a „szufla” és bár végigharcolva a helyosztót is, lemaradtak a dobogóról. A 12 csapat közül végül a 4. helyen végeztek a zsámbéki „öregek”! Gratulálunk! Futsal U11-es korosztályunk még januárban – Esztergomban – kiharcolta a továbbjutást a döntôbe. A döntôt 2014. február 9-én Bábolnán rendezték meg, ahol nagyszerû teljesítménnyel, fölényes pontszámelônnyel szereztek jogosultságot az országos döntôben való részvételre. Gratulálunk! Az U13-as srácok 2014. február 08-án toronymagasan kiemelkedôt produkáltak ellenfeleikkel szemben. Három mérkôzésen 38 rúgott, és 1 (!) kapott góllal jutottak tovább a döntôbe. A 2014. február 16-ai döntôben ismét szenzációsat játszottak (22 lôtt gól, 2 kapott gól), így ez a korosztályunk is továbbjutott az országos döntôbe! Gratulálunk! U15-ös korosztályunk a selejtezôt Süttô, Lábatlan, valamint Tokod települések srácaival játszották. A 2. helyen zárult számunkra a verseny. Gratulálunk! Edzô mérkôzések A bajnokságban induló csapataink mindegyike számos edzômérkôzéssel hangolt a bajnoki rajtra. Ellenfeleink között szerepelt Perbál, Budaörs, Biatorbágy, Sárisáp, Budakeszi, Felcsút. Képzés Bors Attila (U14-es korosztályunk vezetôje) a Megyei Igazgatóság vizsgabizottsága elôtt sikeres vizsgát tett (Grassroots „C”), így újabb fôvel bôvült a szakképzettséggel rendelkezô edzôink száma. Gratulálunk! Szakmai nap Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága, 2014. február 21-én Szakmai napot tartott a megyében dolgozó szakemberek, egyesületi vezetôk, edzôk részére. Neves elôadók közremûködésével, elôadásaival zajlott a rendezvény. Ezen a napon került sor a megye legjobb utánpótlásedzôinek járó díjak átadására, mely alkalommal Bors Attila az utánpótlás-nevelés területén végzett kiemelkedô tevékenységéért elismerésben részesült. A díjakat Khéner László megyei igazgató, Baranya István szakmai igazgató, valamint Bánki Erik MLSZ elnökségi tag-EU Parlamenti képviselô adták át. A Grassroots Szervezôi Tanfolyam sikeres vizsgáját követôen 14-en vehették át az okleveleket. Egyesületünkbôl Veszelovszkiné Palóczi Krisztina vehette át a sportszervezôknek járó dokumentumot. Gratulálunk mindkettôjüknek! Sok sikert és jó munkát kívánunk! A gömbbe zárt élmény Ezen az estén gurultunk a nevetéstôl ? A pontvadászat megkezdése elôtt Szabó Norbi „fiai” lazításként egy norvég találmánnyal, a futballonnal (buborékfoci) ismerkedhettek meg testközelbôl. Egy felfújható gömbben szaladgálnak a játékosok, akik
16
bátran ütközhetnek egymással, mert a durva belépôket itt lényegében elfelejthetjük. Mindenki nagyokat eshet, de semmi baja nem lesz. Ezen a mérkôzésen sok gól nem született, de ez alkalommal nem is ez volt a cél.
A februári lapszámban tájékoztattuk Önöket a felnôtt és ifi csapatunk tavaszi mérkôzéseinek idôpontjáról, helyszínérôl. Az alábbiakban az U14, U16 és Öregfiúk korosztályaink mérkôzéseinek információit olvashatják. U14 12. ford. 13. ford. 14. ford. 15. ford. 16. ford. 17. ford. 18. ford. 19. ford. 20. ford. 21. ford. 22. ford.
03. 22. 03. 29. 04. 05. 04. 12. 04. 19. 04. 26. 05.10. 05. 17. 05. 24. 05. 31. 06. 07.
09:30 óra Bábolna – Zsámbék SZABAD 09:30 óra Zsámbék – Task (Tatabánya) 09:30 óra Kecskéd – Zsámbék 09:30 óra Zsámbék – Klapka Focisuli Tata 09:30 óra Oroszlány – Zsámbék SZABAD 09:30 óra Bana – Zsámbék 09:30 óra Zsámbék – Ete 09:30 óra Ács – Zsámbék 09:30 óra Zsámbék – Tát
U16 12. ford. 13. ford. 14. ford.ó 15. ford. 16. ford. 17. ford. 18. ford. 19. ford. 20. ford. 21. ford. 22. ford.
03. 22. 03. 29. 04. 05. 04. 12. 04. 19. 04. 26. 05. 10. 05. 17. 05. 24. 05. 31. 06. 07.
11:30 óra Bábolna – Zsámbék SZABAD 11:30 óra Zsámbék – Task (Tatabánya) 11:30 óra Kecskéd – Zsámbék 11:30 óra Zsámbék – Klapka Focisuli Tata 11:30 óra Oroszlány – Zsámbék 11:360 óra Zsámbék - Komárom 11:30 óra Bana – Zsámbék 11:30 óra Zsámbék – Ete 11:30 óra Ács – Zsámbék SZABAD
Öregfiúk 14. ford. 03.29. 15. ford. 04.05. 16. ford. 04.12. 17. ford. 04.19. 18. ford. 04.26. 19. ford. 05.03. 20. ford. 05.10. 21. ford. 05.17. 22. ford. 05. 24. 23. ford. 05. 31. 24. ford. 06. 07. 25. ford. 06. 14. 26. ford. 06. 21.
15:00 óra 16:30 óra 16:30 óra 17:00 óra 17:00 óra 17:00 óra 17:00 óra 17:00 óra 17:00 óra 17:00 óra 17:00 óra 17:00 óra 17:00 óra
Tordas – Zsámbék Zsámbék – Tárnok Sóskút – Zsámbék Zsámbék – Felcsút Dunafüred – Zsámbék Zsámbék – Perbál Páty – Zsámbék Zsámbék – Herceghalom Csabdi – Zsámbék FC Brigetio Komárom – Zsámbék Zsámbék – Gyúró Etyek – Zsámbék Viadukt – Zsámbék
Nôi szemmel a fociról Pár évvel ezelôtt még égnek állt a hajam, ha egy mérkôzés közvetítésére kapcsolt életem párja. Aztán egy este a még akkor 10 éves fiunk azzal állt elô, hogy az addigi (4 évig) sportját, a vízilabdát szeretné abbahagyni és helyette a fociban próbálná ki magát. Csak
hallgattam letaglózva, hogy az én gyerekem is amolyan – mint az a köztudatba beültetett vélemény – „köpködôs” focista életet óhajt magának. Miután édesapjával mindig azt vallottuk, hogy „mindegy mit sportol, csak örömét lelje benne”, kérésének eleget téve kilátogattunk a helyi sportpályára, ahol korosztályának megfelelô srácokkal részt is vett élete elsô labdarúgó edzésén. Egyeztetés, adatkérés, leigazolás. Gyorsan ment minden. Ezt követôen edzések, hétvégenként mérkôzések, ahová „lelkesen” kísértem szemem fényét, és csöndesen figyeltem, vajon mikor jön a „mégsem akarom én a focit” kijelentés. De nem jött! Kitartóan, mondhatni megszállottan végezte a dolgát, és eközben kezdtem más szemmel tekinteni a foci világára. Láttam hétrôl hétre azokat a csillogó szemeket, ahogyan teljesítik az edzôjük által rájuk osztott feladatokat. Részese lehettem a fejlôdésüknek, a sikereiknek, a kudarcaiknak. Közben elszaladtak az évek, és ma már felnôtt játékosokat (is) kísérek figyelemmel. Ma már valóban lelkesen követem a srácokat hétrôl hétre. Ezt a sportágat nemcsak a férfiak szerethetik, hanem mi nôk is. Amikor nézek egy meccset, a legnagyobb beleéléssel teszem. Szurkolok a csapatomnak, együtt élek a játékukkal. Ha valamelyik játékosunk gólt lô, az nemcsak a gólt lövô játékos(ok)nak nagyszerû érzés, hanem a szurkolóknak is. Megesik, hogy a mi csapatunk veszít, akkor mind együtt mérgelôdünk, szomorkodunk. Ám ha nyerünk, ugyanazt a felemelô, csodálatos érzést éljük át mindannyian! Dicséretes az a kitartás, elhivatottság, az az alázat, amit ezek a fiúk produkálnak. Bárhol játszanak a zsámbéki ifjak, én ôket nézem, mert egy Cristiano Ronaldo sem lehet vonzóbb, mint egy zöld-fehér mezes zsámbéki játékos! Ezek a fiúk nem anyagi megfontolásból, hanem a játék öröméért fociznak. Meglepôen jó dolgot is jelenthet a futball. Végig kell néznünk egynéhány meccset, hogy szélesebb látókörben tudjunk ránézni a focira. Kedves Nôtársaim! Minket, nôket elég sok minden leköt: háztartás, gyermeknevelés, divat, szépségápolás stb. Egy dolog azonban csak néhányunkat foglalkoztat, ez pedig a labdarúgás. A foci nagyszerû játék! Élôben látni egy mérkôzést, lenyûgözô élmény! Kérem Önöket/Kérlek Titeket, hogy látogassanak/látogassatok ki a hazai sportpályára és szurkoljunk együtt a zsámbéki futballistáknak és terjesszük ki ismereteinket e téren is! Buzdítsuk együtt játékosainkat! Hajrá Zsámbék! Csak a Zsámbék! Veszelovszkiné Palóczi Krisztina Bittó Róbert
HIRDETÉSI INFORMÁCIÓ Díjak: Fekete-fehér: 1/8 oldal 3.750,– Ft; 1/4 oldal 7.500,– Ft; 1/2 oldal 15.000,– Ft; 1/1 oldal 30.000,– Ft (+27% Áfa) Színes: 1/8 oldal 5.000,– Ft; 1/4 oldal 10.000,– Ft; 1/2 oldal 20.000,– Ft; 1/1 oldal 40.000,– Ft (+ Áfa) Kedvezmény: a fél évre elôre fizetett hirdetési díjból egy hónap ingyenes. Apróhirdetés: 500,– Ft (+ Áfa) Átutalás esetén a bankszámlaszám: 11784009-15730167 Zsámbék Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Fizetési Számlája. Készpénzes befizetésre a Polgármesteri Hivatal pénztárában van lehetôség. Ügyfélfogadási idôben: Hétfô: 13.30–15.30 óráig Kedd: nincs ügyfélfogadás Szerda: 09.00–10.00 óráig; 13.00–14.00 óráig Csütörtök: nincs ügyfélfogadás Péntek: 09.00–10.00 óráig Telefon: +36-23/565-610, +36-23/565-611; Fax: +36-23/565-629 E-mail:
[email protected] Felvilágosítást lehet kérni e-mail-en:
[email protected] Telefonon: +36-20/571-5761; +36-30/387-4507 A hirdetés szövegét kérjük a befizetéshez csatolni, vagy e-mail-en átküldeni.
2014. MÁRCIUS
ZSÁMBÉKI POLGÁR
MESTERSÉGEM CÍMERE
Minden mindennel összefügg Keresztes-Nagy Árpád: nem a mennyiségre, hanem a minôségre törekszem Ha az élet úgy hozza, zenél, mesél, elôadást tart, tanít, bábozik, sôt méhészkedik is. Mindegyik tevékenység élete részévé vált, nagy kedvteléssel végzi azokat. Szerinte összefüggenek a dolgok, semmi nem történik véletlenül. Keresztes-Nagy Árpád a minôségi méztermelés rejtelmeibe, a zene örömeibe, valamint egyéb kedvteléseibe avatta be lapunkat. – Hol töltötte gyermekkorát? – Gyálon nôttem fel nyolc hónapos korom óta, a XVIII. kerület és Budapest határán. Akkor az még kertvárosi vidék volt. – Mióta él Zsámbékon? – 2001 nyarán vettünk családommal egy házat a Rácváros utcai pincesoron, azóta élek a településen. Semmi ismeretségem nem volt, a Jóisten irányított ide. – Hogy került kapcsolatba a méhészkedéssel? – 2003-ban Zsámbékon láttam nyitott kaptárt elôször. Igaz, nagyapáim is méhészkedtek, de sajnos nem ismertem ôket. Már gyermekkoromban is voltak méhészeti könyveim, mert érdekelt ez a mesterség. – Hogyan indult be önnél a méhészeti folyamat? – Tavasztól ôszig az ember a méhek között mozog, sôt télen is végigkíséri a mûhelymunkát. Ott kezdôdik, hogy aki a méhészkedés iránt érdeklôdik, legalább egy évig „inaskodjon”, nézze végig, mit kell tenni. Nálam ez két évig tartott, ugyanis a Felvidékrôl 46-ban Zsámbékra telepített, Ozsvald Bálint bácsi mellett álltam, figyeltem a fogásait és segítettem neki a munkálatokban. A Tökön élô méhész mestertôl, László Lajos bácsitól és a többi méhésztôl is sokat tanultam, de alapokat Bálint bácsi tette le nálam. Ma napig ezzel foglalkozik, kilencvenöt éves és a hatvanötödik méhész szezonját kezdi most. Inaskodás után úgy döntöttem, erre a hivatásra pénzt is áldozok, befektetek, ahogy ez a vállalkozóknál szokás. Kaptárt, kereteket, pergetôt stb. vásároltam. – Hol található a telephelye? – A Rácváros utcai házam mögött van egy telkem, ott van a negyven méhcsaládom, álló helyzetben, télen-nyáron egy helyben. A Kárpát-medencében kétféle méhészkedés létezik, a vándorlók és az adott helyen lévôk. A vándorlás megviseli a méheket, gyötrelem nekik is, ezért maradok ott. Sajnos olyan esetek is vannak, hogy ellopják ôket, de szerencsére hozzám közel vannak, vigyázok rájuk. – Hogy készül a méz? Kérem, mondja el lépésrôllépésre, mert gondolom, nemcsak én nem tudok róla sokat. – A tavasz kezdetén, a méhek nektárt gyûjtenek. A növények nektárral csalogatják a méheket, hogy a beporzást elvégezzék. A gyûjtés után a méhek a nektárt a kaptárba viszik. Alapvetô ösztönük, hogy ha van nektár, akkor azt hordják. Ha szerencsés év van, akkor náluk többlet keletkezik. A nektár kémiailag egy összetett cukor, a méhek a garatmirigyeik enzimjei segítségével lebontják egyszerû szôlô-és gyümölcscukrokká. Ez már a méz. Amikor vizet is kipárolják belôle, akkor kapjuk ezt a sûrû édes folyadékot. – A gazdát is megcsípik idônként a méhek? Nem fél tôlük? – Engem is megcsípnek, de idôvel megszoktam. Igaz, három napig fáj, de már nem dagadok be tôle. Az arcomat azért védôfelszereléssel takarom. – Tehát elkészült a méz, mi a következô fázis? Az üvegekbe való töltés? – Pergetés után a sejtekbôl kikerül a méz, azután szûröm, majd üvegekbe töltöm. Van egy problé2014. MÁRCIUS
Fotó: K. M. ma, nevezetesen a méz ikrásodása, ami azt jelenti, hogy a méz sûrûvé válik. Az akácméz gyümölcscukrot tartalmaz, ezért folyós marad. Amiben viszont több a szôlôcukor, az ikrásodik. A molekulák összeállnak, ilyenkor mit csinál a háziasszony és a méhész? Hát visszamelegíti az egészet. Nálam ez másképp van, az én sikeremet az hozta meg, hogy egyáltalán nem melegítem vissza, sem pergetéskor, sem szûréskor, hanem krémmézzé alakítom át, ami egy keverési folyamat. Ha melegíteném, akkor 44 fok fölött elbomlana, elveszítené vitamintartalmát. – Milyen mézfajtái vannak? – A mézfajta a termôterület függvénye. A Zsámbéki-medencében a Nyakas hegyen sok galagonya található, ezért a méhek ott gyûjtenek. Repce nektárt is a határokból hozzák. A zsámbéki határban meggy és kajszibarack is van bôven, ezért az is egyfajta gyûjtôterület számukra. Az említett mézeket tavaszi vegyes méznek nevezem, ezt szeretik a fogyasztók a legjobban. Az akácmézet sem melegítem, azt úgy karácsony környékéig el is adom. A vevôk nagyon meg vannak elégedve a kínálatommal, ugyanis azt a célt tûztem ki magam elé, hogy nem a mennyiségre, hanem a minôségre törekszem. A méhek nálam nem kapnak cukrot és gyógyszereket. Mézzel telelnek, csak a felesleget veszem el tôlük. Ami méz nálam forgalomba kerül, az valóban mézbôl van. – Meg lehet élni a méhészkedésbôl? – Meggazdagodni nem lehet belôle, de tisztességes, állandó jövedelmet hoz a konyhára. – Vevôköre hogy alakult ki? Öntôl vásárolnak, vagy piacozik? – Elôször piacoztam is, de késôbb annyi ismerôsre tettem szert, hogy most már házhoz jönnek. A zene kapcsán is keresnek, így aztán a méz is szóba kerül. A kettô viszi egymást. – Apropó, megérkeztünk a zenéhez. Hogy került kapcsolatba a hangszerével? – Ötéves korom óta játszom hangszeren. Elôször zongoráztam, majd kamasz koromban blues, majd rock zenekarokban gitároztam. Felnôtt koromban hallottam Kobzos Kis Tamást kobozon játszani és annyira megtetszett, hogy meg is kértem, tanítson. Erre helyhiány miatt nem volt mód, de ellátott néhány jó tanáccsal. Arany János említi a hangszert a Walesi bárdokban: „Kobzán a dal magára vall, / Ez íge hallatik” – írja. Az énekmondók
hangszere volt, akiknek az volt a dolguk, hogy régi idôk dicsô dalait adják elô. Regôsnek is nevezik ôket. Tinódi Lantos Sebestyén is ezt tette, lanton. Édesapámtól is sokat tanultam, fôleg történelmi dolgokat. Felnôtt koromban szemet szúrt nekem, hogy milyen hamisított történelmet tanítanak az iskolákban. Rájöttem, valakik valamiért bennünket félrevezetnek évszázadok óta. Elkezdtem belemélyedni a történelmi eseményekbe és a zenén keresztül eljutottam a valós történelmi tényekhez. Egybôl másképp láttam az összefüggéseket, sôt az elôadásaimba is becsempésztem a valóságot. Rendhagyó történelem és irodalom órákat is tartok, sokszor hívnak iskolák is. A nemzeti tudatot nem lehet másképp kialakítani, csak igaz tényekkel. Nem kell nekünk külföldre mennünk kultúráért, megvan nekünk minden a Kárpát-medencében, amire szükségünk van. Nem a világot akarom megváltani, hanem úgy gondolom, ha látom a viszonyokat, akkor magamat könnyebben tudom elhelyezni a világban méhészként, aki mellesleg muzsikál is. Mindez nem valaki ellen, hanem valamiért van, ami tartást, gerincet ad az embernek, ha tudja, mik történtek és miért. – Végül is kitôl tanulta meg a koboz hangszer megszólaltatásának csínját-bínját? – Elmentem Kobzos Kis Tamás zeneiskolájába Óbudára, ahol furulyát tanultam, majd a kobozon való játszást magamtól sajátítottam el. Dudát, Szokolai Dongó Balázstól tanultam két évig. – Mi az eredeti végzettsége? – Híradásipari technikumba jártam, de soha nem dolgoztam ebben a szakmában. Késôbb színházi díszletkészítést tanultam, ott már egy kicsit magamra találtam. Ezt követôen tizennégy évig teherautót vezettem, majd öt évvel ezelôtt kezdtem méhészkedni és komolyabban zenélni. Miután vannak tanítványaim is – zongorát és furulyát tanítok –, sok családdal kerültem kapcsolatba. A gyermekekkel való találkozás során nemcsak a zene, a hangszer kerül szóba, hanem ilyenkor a dalok kapcsán a történelmi háttér is. Ezt a gyermekek nagyon élvezik. A tanár az egész személyiségével tanít. – Ön jó mesemondó és bábozó is. – Hogy jó-e azt nem tudom, de mondok meséket, sôt bábelôadásokat is tartunk kedvesemmel, Fabók Mariannal. Sok óvodában, iskolában fordulunk meg, ahol hangszerbemutatót és bábelôadást tartunk. Járjuk az országot együtt. – Érdekes, hogy minden ember rátalál arra a tevékenységre, amit szeret, amiben kiteljesedik. Így volt ezzel ön is? – Jóistennek van szándéka az ember életével. Döntéseink mellett van egy isteni akarat, ami eldönti, mikor, kivel találkozunk, érettek vagyunke a döntéseinkre. A méhek is megoldanak mindent maguktól, vegyi anyagok nélkül. Mivel mézzel telelnek, az immunrendszerük is olyan erôssé válik, hogy nincs szükségük semmiféle kiegészítésre. Így van ezzel az ember is. Velünk is elhitetik, hogy bennünket is csak a társadalom tud fenntartani és a Jóisten csak tökéletlen dolgot alkotott. Ha visszanézünk a történelemben, akkor láthatjuk, hogy tartva van minden nemzet és minden ember. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell cselekednünk – sôt nagyon is sokat –, hanem azt a hitet, hogy bizalommal lehessünk a Jóisten felé. A hátam mögött hagyott negyven év is ezt támasztja alá. A méhesben szerzett nyugalom elôjön elôadásaimban is. Az a fajta komplex érzés, amit ott átélek, hogy minden mindennel összefügg, a méhek nyugalmát egy emberi szûrôbe átrakva, azt az életemben is tapasztalom. Klotz Mária 17
HIRDETÉS
18
ZSÁMBÉKI POLGÁR
2014. MÁRCIUS
ZSÁMBÉKI POLGÁR
TERMÉSZET–KÖRNYEZET
Legyen natúrpark a Zsámbéki-medence A natúrpark a természeti értékek fenntartásán alapuló, a helyi önkormányzatok, civil szervezetek és a lakosság összefogása, együttmûködése eredményeként létrejövô területfejlesztési együttmûködés. Célja az ökoturizmus fejlesztése, a helyi nevezetességek, természeti értékek, a népi kultúra, hagyományok bemutatása, a természet és a táj értékeinek megôrzése, munkahelyteremtés és a lakosság életminôségének javítása. A Budai-hegyek, és az azzal határos Zsámbéki-medence a fôvároshoz legközelebb lévô, utolsó megmaradt kincs, amelynek természeti és tájképi értékei, kulturális öröksége méltóvá teszi a cím elnyerésére. Jelenleg hét natúrpark létezik hivatalosan Magyarországon: Vértesi Natúrpark, Írottkô Natúrpark, Sokoró-Pannontáj Natúrpark, Cserhát Natúrpark, Szatmár-Beregi Natúrpark, Hét Patak Gyöngye Natúrpark, Gerecse Natúrpark. Az alábbi összeállítás a térségre jellemzô értékeket, jellegzetességeket mutatja be röviden.
Fotó: Internet
Táji értékek Tavasszal leglátványosabb a táj szépsége (Perbáli tájkép) A Biatorbágy határában található Nyakas-kôrôl a Zsámbéki-medencére látni. A térség tájképileg még egységes, nem osztják meg tájba nem illô létesítmények. (Nyakas-kô) A táj jellegzetes részei a szôlôkultúrához kapcsolódó egyedi tájértékek. (Borospincék Tökön)
Fotó: M. Braddock
Fotó: Internet
Fotó: Internet
vényei, a zsámbéki nagyvásárok újraélesztése, a lovas találkozók, szüreti felvonulások kiemelt fontosságúak. (Korabeli állatvásár Zsámbékon) A környezeti nevelés szintén az egyik legfontosabb alapja a natúrparkoknak. (Környezeti nevelés)
Tájfajták A hagyományos tájhasználat újraélesztésében nélkülözhetetlen a régi gyümölcsfajták, szôlôfajták megôrzése, végleges eltûnésük meggátolása. Pilisi Parkerdô Budakeszi Erdészetében már 200 régi gyümölcsfa fajtát gyûjtöttek és mintegy 3 hektáron alakítottak ki ültetvényt. Helyi ételek A helyi értékek megôrzésében kiemelt fontosságú a helyi gasztronómia népszerûsítése. A töki pompos méltán lett országszerte ismert (töki pompos). A Stelázsi Programot 2009-ben indította a Zsámbéki Idegenforgalmi Egyesület, célja a helyi termékek népszerûsítése, terjesztése kistérségi összefogásként. A lekvár-, és bodzaszörp-, valamint a sajtkészítés ugyancsak kiemelkedô (helyi termékek). A helyi borosgazdák és bortermelôk már 5. találkozójukat tartották idén. Fotó: Internet
Ökoturizmus Az ökoturizmus a turizmusnak az a típusa, melyek a környezettudatos, a természeti értékekért felelôsséget vállaló túrákat, utazásokat foglal magába. A Budavidék Zöldút Szövetség 2007 óta szervezi meg tavaszi, illetve ôszi túráit a medencében Céljuk a Zsámbéki-medence földútjainak, erdei ösvényeinek, turistaútvonalainak egységes hálózattá alakítása, ahol kirándulni, biciklizni lehet a szép táj, kulturális értékek, természeti kincsek felkeresésével. Természetvédelmi táborok rendezése szintén e célt szolgálja. Bôhm András Zsámbéki Medence Tájvédelmi Egyesület
Fészekláda a fán Zsámbék térségében a Magyar Madártani Egyesület Ragadozómadár-védelmi Szakosztályának munkatársai mûfészek-tálcát helyeztek ki ragadozó madarak számára. Néhány ragadozó madár, mint például a sólyomfélék sosem építenek fészket. Inkább sziklafalakon vagy nagy testû madarak elhagyott fészkeiben költenek. Sajnos az emberi tevékenység következményeként, fészkelésre alkalmas öreg erdôk és fasorok már-már alig találhatóak az országban. Azonban megfelelô helyen kihelyezett mûfészkekkel – csak úgy, mint a fehér gólyáknak – a sólyomféléknek is lehetôséget adhatunk a biztonságos fiókanevelésre.
Fotó: Göndöcs Cs.
Természeti értékek A löszgyepek hajdan nagy kiterjedésben voltak a területen, mára hírmondói maradtak fenn, elsôsorban a dombvidékeken. Kiemelt természeti értéket képviselnek, számtalan növény- és állatfaj élôhelyei. A májusi árvalányhajas rétek különösen szépek. (Árvalányhaj) A gyurgyalag fogyatkozó létszámban él a térségben. Április végén térnek vissza a löszfalakhoz, homokbányákhoz, ahol az általuk vájt üregben költik ki 4-5 tojásukat. Repülô rovarokkal (darazsak, méhek) táplálkoznak. (Gyurgyalag)
Fotó: Polonyi V.
Fotó: Internet
Rendezvények, fesztiválok Minden olyan térségi kezdeményezés, ami a helyi értékek bemutatására épül, jelentôsen hozzájárul a kialakítandó natúrpark céljaihoz. A Zsámbéki Hagyományôrzô Baráti Kör napfordulós rendez-
Fotó: Internet
Fotó: Turnyi Z.
A Zsámbéki-medence térségében utoljára a 60as években költött parlagi sas és kerecsensólyom. E ritka fajok kóborló egyedeit manapság csak igen nagy szerencsével figyelhetjük meg a területen. Az elmúlt évek kitartó madárvédelmi munkájának köszönhetôen a kerecsensólymok száma újra emelkedett hazánkban. Reméljük a jövôben fokozatosan visszafoglalja korábbi területeit, így újra megtelepedhet a Zsámbékimedencében is. Ezzel a kihelyezéssel kívánunk kedvezni a ritka kerecsensólymon túl a kabasólymoknak és a vörös vércséknek is, amelyek szintén elôszeretettel foglalják el a nekik felkínált lehetôséget. A költôláda kihelyezésben Gémesi Csaba és Spilák Csaba segítettek. Turny Zoltán Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
ESEMÉNYTÜKÖR
Farsangi kavalkád
ZSÁMBÉKI POLGÁR