Bakk-Dávid Tímea
MOLDVA NEM GYAKORLÓPÁLYA 2007. április 21. Soha nem teszek semmit, ami "turbulenciát" okozhat a csángó népnek Az értelmiség el akarja kerülni, hogy megélhetési csángóknak bélyegezzék, ha majd közösségi munkát végez. Interjú Csángó Bogdán Tiborral. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csángó Koordinációs Irodájának vezetőjével a civil szervezetekről, hazatérésről, közös célokról és veszélyekről beszélgettünk. Budapesten dolgozol, csángóként, sőt ott is élsz. Legújabb becsléseid szerint hányan vagytok a magyar fővárosban? – Igen, Budapesten élek, de sokan kétlakinak tartanak. Valószínűleg azért, mert az időm majdnem felét Csángóföldön töltöm a munkám miatt. A főváros mindig is vonzóbb volt a csángók részére, mint a vidéki kisvárosok. Az itt tartózkodók száma meghaladja a négyezret. Többnyire vendégmunkások, illetve egyetemisták keresnek fel a Csángó Koordinációs Irodában: mesélj az iroda megalapításáról, hogyan kerültél oda, mi a fő tevékenységed? – A Magyar Máltai Szeretetszolgálat – Csángó Koordinációs Irodája 2002 áprilisában nyitotta meg kapuit. Kozma Imre atya döntött úgy, hogy az addig a csángóknak nyújtott segítséget intézményesített keretek közzé kell illeszteni, hogy célzottabb és hatékonyabb legyen. Ide önkéntesként jelentkeztem, még az iroda megalapítása alatt. Még a romániai rendszerváltás utáni időszakban találkoztam a Málta segítő tevékenységével Moldvában, és akkor határoztam el, ha tehetem, akkor önkéntesként segítek én is az akkor még csak az emblémáját ismerő szervezetnek. Nagyobb lendületet adott az a tény, hogy csángókkal kell foglalkozni. Interjúalanyunk és felesége
Az iroda feltérképezte a Magyarországon élő csángók problémáit, de figyelte a Romániában élők gondjait is. A változó jogi és szociális státuszok követése és ezeknek orvoslása feladatunk a mai napig. Háttérmunka ugyan, de nagyon összetett és tele van kihívásokkal. Az iroda foglalkozik a Csángó Tükör újság kiadásával és a Csángó Népfőiskola működtetésével is. Hogyan vázolnád fel a csángókkal foglalkozó civil vagy magát civilnek mondott szervezetek térképét? – Úgy látom, hogy a civil szerveződés fontos színtere a csángókért folytatott küzdelemnek, mert lejárt már a „partizánkodás” időszaka. Működhetnek határokon átívelő magánkapcsolatok, de nagyobb közösségeket érintő segítségnyújtásnak a módja mégis csak a szervezett forma. Egy részt ezek a hiteleséget sugallják, más részt a funkcionalitást tudják nyújtani. A Csángó Népfőiskola 2003 szeptembere óta működik. Az intézmény keretén belül a Budapesten és környékén dolgozó csángók tanulnak magyarul írni-olvasni. Segítséget kapnak a mindennapi ügyintézésben, pl. kérvények megfogalmazásában is.
Szervezetek azért jöttek létre, mert mindnek van olyan szívügye, amelyet hitelesen és folyamatosan szeretne végezni. A moldvai szervezetek lokális érdekeltségű tömörülések. A Szeret-Klézse alapítvány szociális, kulturális és oktatási ügyeket igyekszik megoldani Klézsén és a környező falvakban, Duma András irányításával. A pusztinai Szent István Egyesület vallási és oktatási ügyekkel küzd Pusztinán, Nyisztor Tinka elnöksége alatt. A bejegyzés alatt álló magyarfalusi Szent Rita Egyesület szociális és kulturális ügyekben szeretne tartós eredményeket felmutatni Magyarfaluban. A Szeret-Román alapítvány egy román nyelvű a csángókról szóló összefoglaló művet adott ki. A szervezetek vezetőinek kevés lehetősége van az együttműködésre. Leginkább a kulturális tevékenységek kapcsán nyílik erre alkalom.
A felsorolt szervezetek mellett létezik egy szövetség, melynek tevékenysége az egész moldvai csángó magyarság támogatására jött létre. Ez a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ). Ettől a szervezettől várja el mindenki, hogy az úgynevezett globális feladatokat valósítsa meg. Egy, magát ”a Kárpátok keleti oldalán élő magyarok érdekképviseleti szervezetének” nevező intézménytől mindenki el is várja a jelmondatban leírtak elvállalását. Meg is próbálják. A sikeres működés csak azért marad el, mert folyamatos krízis áll fenn. Ez a krízis abból fakad, hogy a szervezetet még nem sikerült szilárd alapokra tenni, nem tükrözi a képviselt népnek az akaratát, de már olyan programokat működtet, amihez a tagjainak a hite még hiányzik. Nem elég, hogy valaki ősi magyar táncokat táncol, csángó magyar népdalokat ad elő mondjuk Finnországban, vagy a Csángó Bálon Budapesten, és közben nem tudja, milyen értéket képvisel. Nem elég, hogy az emberek aláírjanak egy magyar nyelvű iskolai kérvényt, ha nem hisznek abban, amit tesznek ezzel. Ebből a kontextusból nézve véleményem szerint még a létszám sem számít. Addig, amíg a jászvásári püspökség tartja a kezében a legfontosabb szálakat a csángóság körében, addig ez a szervezet csak a széllel szemben buzgólkodik.
Diplomaosztás a Csángó Népfőiskolán
A magyarországi csángókat segítő szervezetek többsége a kitűzött céljaiknak megfelelően tud tevékenykedni. A lényeg, hogy érdemes felvenni a kapcsolatot valamelyik moldvai szervezettel, hogy tájékozódjanak és konfliktusmentesen tudják elvégezni a vállalt feladatot. A Magyarfalu Alapítvány kivételt képez ez alól, azzal, hogy már ott tart, hogy megszakított minden kapcsolatot a csángó szervezetekkel, és önállóan segít a magyarfalusi általános iskolának, mondván, hogy amúgy is mindenki csángó, aki odajár tanulni. És ebben milyen igaza van.
A közös cél mégis ugyanaz minden szervezetnél: a csángók magyar mivoltának megerősítése. Ez adott esetben csak azért válik nehézkessé, mert nem megfelelő eszközöket használnak az emberek felvilágosításában, vagy kevés meggyőződéssel teszik ezt. Megjelent a Magyar Hírlapban egy publicisztikád Kinek kellenek a csángók? címmel. Ki nem mondott végkövetkeztetése az én értelmezésemben az: inkább a csángók kitelepítése, áttelepítése, mint hogy elrománosodjanak... – Az írásomban nem az én javaslataimat szerettem volna kihangsúlyozni a csángók aktuális és jövőbeli sorsát illetően. Itt viszont elmondom, hogy a moldvai csángók mostani kirajzása aggodalommal tölt el. Megtaláltam a nyugtalanságomat kiváltó okokat, és fontosnak tartottam, hogy sokan tudjanak róla. A csángó közösség szövete nagyon megbomlott, és ebben nagy szerepe van a moldvai katolikus egyháznak. A szülőföldön maradás esélye egyre reménytelenebb. A távolság megteszi a hatását a hazavágyó csángókra. Viszont a betevőt meg kell teremteni. Hol a legkönnyebb? Nyugaton. Említett írásomban az olaszországi kivándorlást segítő tényezők hátterével foglalkoztam. De ne felejtsük el, hogy itt képbe jön Magyarország is. Nagyon kedvelt célállomása a csángóknak. Mindannak ellenére, hogy nehéz itt érvényesülni, mégis végigjárják a bürokrácia véget nem érőnek tűnő lépcsőit. Ezt én se tudom megmagyarázni, de mintha létezne egyfajta biztonságérzet mégis, pedig az eljárások felérnek egy kálváriával.
„Az Olaszországi Románok Identitása Párt 2006 novemberében jött létre. A párt létrehozóinak elsődleges célja, hogy összetartsa a majdnem száz román érdekeltségű szakszervezetet és egyesületet, továbbá, hogy javítson a román munkavállalók rossz hírén. Egy olasz európai parlamenti képviselő kifejezte már aggodalmát amiatt, hogy az olasz börtönök lakóinak tizenkét százaléka román állampolgár. A csángóknak viszont jó a hírük, és ez nemcsak itt tett jót Romániának, hanem más európai országokban, sőt Izraelben is. A párt szóvivőjének elmondása szerint számítanak a több mint nyolcvanezer csángó támogatására. Ennek érdekében már tárgyaltak az Olaszországban dolgozó csángók képviseletében munkálkodó egyházi elöljárókkal is. A migrációról szóló fontosabb konferenciákon mindig jelen van a jászvásári püspök, és a közbenjárására újabb támogatásokra tesznek szert. Jelentős könnyítéseket sikerült elérniük a banki kölcsönök és a lízing területén.
Így, egy esztendei munka után a csángók lízingelt autókkal látogatnak haza, két-három évi munka után már lakást vásárolnak azok, akiknek folyamatosan van munkájuk. A Romániában vásárolt ingatlanok értékét kezdetben felverték a hazalátogató csángók, most már az eladással küszködnek, mivel a fenntartással megbízott rokonok nem tudják ezt hosszú távon biztosítani. Azokat a terveket, hogy majd otthon építkeznek olasz pénzből, kiváltották azok a könnyebben megvalósítható álmok, amelyek arról szólnak, hogy a családnak abban az országban van a helye, ahol az apa dolgozik. Ezért az eddig otthon hagyott gyerekeket is kiviszik Olaszországba, hogy egyesülhessen a család. A román közösségeket építő papok vagy előttük tapossák ki az utat, és térképezik fel a lehetőségeket, vagy ha szükséges, akkor a nyomukban vannak, hogy az egyébként mélyen vallásos csángóknak a lelki igényeit kielégítsék.” Részlet Bogdán Tibornak a Magyar Hírlapban megjelent cikkéből Ami a tanulókat illeti, kezdetben még kiváltság volt Magyarországra jönni. Éppen ezért, számos követelménynek kellett megfelelni a tanulni vágyóknak. Később a jelentkezők számával együtt az elvárások is csökkentek. Magyarországon tanulni csupán egy lett a lehetőségek közül. Amikor még az MDF volt hatalmon, létezett egy komplex, mindenre kiterjedő koncepció a csángók oktatásával kapcsolatosan. Eleve volt egy szelekció, utána folyamatos kapcsolattartás és ellenőrzés az oktatási program lebonyolítóitól. Meg volt szervezve a diák élete az egyetemre bejuttatásától az elvégzéséig. Ezen felül a végzősök számára is készültek alternatívákkal. Mindez megszűnt akkor, amikor az MDF kiszorult a politikai élet centrumából. Innen kezdve meg is fordult a kocka. Minden diák csak magára számíthatott, az ösztöndíj-kiegészítést illetően is. A magyar állam nagy örömmel veszi ma is, ha a szakemberek itt maradnak. Az igaz, hogy szinte minden Magyarországon maradt csángónak gondja az otthoniak megsegítése. És ezt nem csak a Moldvában élő családtagokra, hanem kisebb közösségekre, vagy akár szervezetekre is vonatkozik. A sürgetőbb feladatnak mégis a csángó értelmiség összefogását tekintik, és kevesen tudják, de itt először megemlíthetem, hogy biztató lépések történtek már az alapok lerakásában. Egyfajta fórumot, kerekasztalt terveztek, vagy új szervezetet alapítotok? – Nem új szervezetről van szó, hanem egy csoportosulásról, amely amellett, hogy kerekasztal- beszélgetéseket tart, kézzelfogható feladatokat is végez, amelyről egyelőre nem nyilatkozhatom. Nemrég elég támadó hangnemű levélben bíráltad a legnagyobb csángó levelezőlistán Hegyeli Attilát, az oktatási program vezetőjét. Most a számos vád közül arra kérdeznék rá: miért gondolod (és csángó értelmiségiek körében nem először találkozom ezzel a véleménnyel), hogy a nem csángók, ne adj' Isten székelyek úgymond kisajátítják azt a szerepet, amit értelmiségi szerepnek nevezhetünk Csángóföldön? Ha szerinted az a lényeg, hogy “ a csángók magyar mivoltát megerősítsük”, akkor miért lényeges, hogy az a tanár éppen csíkszeredai vagy szatmári? – Én nem hiszem, hogy valaha is aggódtam volna azért, hogy „székelyek úgymond kisajátítják azt a szerepet, amit értelmiségi szerepnek nevezhetünk Csángóföldön”. Ha ez bárhol is így tükröződött ki az írásaimból, én kérek elnézést. Lehet, hogy nem jól hangsúlyoztam. A tanárok tekintetében meg kell mondjam, nagyon örülök mindegyiküknek, még ha csak rövid ideig is vállalják a megmérettetést. A feleségem is a csángókat magyar nyelvre tanító tanár volt, azokban az időkben még, amikor még nem létezett csángó oktatási program. Most is a román hivatalosságok sokat tesznek keresztbe, és a körülmények nem mindenhol „fehér embernek” valók.
„Őszinte örömmel gratulálok az újonnan megválasztott elnöknek – Solomon Adriánnak -, és kívánok sok sikeres évet a szervezet élén. Az alelnököknek úgyszintén. Örömmel veszem, hogy fiatalodik a vezetői gárda. Annak is csak örülni tudok, hogy újra lesz olyan felelős a szervezetnél, aki kifejezetten a fiatalokkal foglalkozik. Remélem lesz erejük az idősekre is gondolni, őket megérteni és támaszt nyújtani, ha az élet úgy hozza. Szeretnék abbéli reményemnek is hangot adni, mely szerint a magyar nyelvű tanulás
népszerűbb és kedveltebb lesz a régi/uj felelős irányítása alatt. Elvárom, hogy Hegyeli Attila is tegyen azért, hogy hamarosan ne olasz nyelvet tanuljanak a csángó falvakban anyanyelvként. Isten áldja munkájukat!” Bogdán Tibornak az MCSMSZ új elnökségéhez címzett közleménye Moldvát számos ember kedveli. Segítenek is sokan, legyenek azok értelmiségiek, vagy nem. Van, aki odaáll őszinte, nyílt szívvel, minden erejével, és van, aki valamilyen fajta előnyhöz akar jutni. Van, aki romániai és van, aki külföldi. A cél azonos: tenni az emberekért és segíteni. Ezért gondolom azt, hogy meg kell akadályozni minden esetben, hogy bárki is visszaéljen ezzel a néppel. Moldva nem gyakorlópálya, és főleg nem olyan, ahol különböző egoista célokból taktikai manővereket folytathatunk. A levelemre egyébként választ is kaptam Attilától, és ami a taktikázási szándékát illeti, el is ismerte, hogy ez így van. Azt írod Hegyeliről: sok csángó nem hallgatta meg hívását, nem akartak egy „góbé” keze alatt "raboskodni". Vagyis azt állítod: a csángó fiatalok azért nem mennek haza Moldvába tanítani, mert Hegyeli hívja őket? Nem azért, mert jobb anyagi és szociális körülmények, több lehetőség adott számukra Magyarországon? – A fenti megjegyzéseim a hozzám beérkezett visszajelzésekből fakadnak. Hegyeli Attila felhívásai ironikus jellegűek voltak. Ezért még azok is lemondtak a hazamenésről, akik tervezték. Nagyon nehéz volt ezek után bátorítani és segíteni a csángó fiatalokat, hogy visszatérjenek Moldvába. Ennek ellenére azért sikerült irányítanom a szervezethez friss csángó munkaerőt.
Levélváltás Az alábbiakban a csángó levelezőlistára küldött e-mailekből közlünk részletet. Részlet Bogdán Tibor leveléből Ami az oktatás felelősének - Hegyeli Attilának - a lemondási szándékát illeti, én színjátéknak, taktikai lépésnek tekintem. Mindez arra szolgálhat, hogy előnyt és sajnálatot váltson ki. (…) Lehetséges, hogy őt is hazahívták már, mint ahogyan ő is cikkezett a "Gyertek haza!" jelszóval. Részlet Hegyeli Attila válaszából Én komolyan gondoltam azt a felhívásomat, amikor arról írtam a csángó származású fiatal értelmiségieknek, hogy jöjjenek haza. Az olyanok - mint te is - akinek családja van ott kint, nyilván már nem fog hazajönni. De legalább a friss végzõsök elgondolkodhatnának ezen a lehetőségen. Ha neked így tetszik: igen, kicsit taktikai játék is a lemondásom: gyertek haza és vállaljátok! Itt a lehetőség.
Hegyeli: lejárt a "süket viták" ideje Hegyeli Attilát, a csángó oktatási program vezetőjét szerettük volna rábírni, reagáljon egy terjedelmesebb írásban a személye elleni bírálatokra, ám közölte: szerinte a csángó levelezőlistán is folyó “süket vitáknak” az ideje lejárt, és azoknak, akik valóban tesznek valamit csángó ügyben, azoknak nincs idejük erre a szócséplésre. Kérdésünkre kifejtette: számára egyértelmű, hogy azok, akik a csángó etnobizniszből élnek, az MCSMSZ munkája révén lassan teret veszítenek. “Sok sikert kívánok a budapesti jajgatáshoz. Mi, akik Moldvában terepmunkát végzünk, bebizonyítottuk, hogy ha valaki valamit tenni akar, annak előbb-utóbb ez sikerülni fog, mert a román hatóságokkal is lehet tárgyalni és lehet eredményeket elérni, természetesen a helyszínen, és nem a távolból siránkozva. Aki tud nekünk segíteni, annak örülünk, aki meg nem segít, az legalább ne hátráltasson. A csángók problémáját sem Budapestről, sem Csíkszeredából, sem Kolozsvárról nem lehet megoldani, a csángók problémáját Moldvában kell kezelni” szögezte le Hegyeli. Te hogy viszonyulsz személy szerint ahhoz a kimondott vagy kimondatlan elváráshoz, hogy gyertek haza? – Én a magam felkészítésével, a munkahelyemmel épp annyit tudok segíteni, amennyit az erőmből és a kapcsolataimból kitelik. Soha nem éreztem több elvárást az ottaniaktól. Egyébként én, amióta Magyarországra jöttem (1991-ben), mindig kerestem az utat a hazakerüléshez. Amióta megházasodtam (2000 decembere), azóta már más formában teszem, amit teszek ezért a népért. Tudom, nagyon kevés, és nem fogom élvezni a munkám gyümölcseit, csak kis részben. Minden tettnek megvan a következménye, minden tett a jövőt formálja. Amennyire tehetem, mindig kikérem a tapasztaltabbak véleményét, és soha nem teszek semmit, ami "turbulenciát" okozhat a csángó népnek. Csak róluk tudok beszélni, mert őket ismerem, és tudom fájdalmaikat, hiszen velük együtt éltem meg életemnek több mint felét. És folyamatosan érzékelem a változásokat: ami természetes, azt hagyni kell bekövetkezni, ami nem, az ellen tenni kell.
Mit értesz azalatt, hogy “a vallási, erkölcsi és morális alapot kell előbb visszaállítani Csángóföldön, amire azután lehet építeni, mert ez a szilárd pillérje az ottani munkának”? Értsem úgy, hogy szerinted a magyar nyelvű misék elsőbbséget élveznek a magyar iskolai oktatással szemben? – Erre csak azt tudom mondani, hogy a Moldvában élő csángó magyarság identitása a vallásával azonos. Az én tanácsom azok részére akik eredményt szeretnének elérni munkájukban a csángómagyarok közt, hogy vegyék figyelembe ezt a tényt, és akkor közelebb kerülnek a sikerhez. Szerinted érdemes (és ha igen, miért) ezekkel a folyamatokkal – migráció, szekularizáció – szembefordulni? – Az ezekkel a folyamatokkal való szembefordulás csak akkor járhat pozitív eredményekkel a csángóság számára, ha megfogható alternatívákat mutatnak fel. Nem félek attól, hogy a csángóság nem ébred rá arra: ki kell kerülnie végre abból a csapdából, ami évek óta hátráltatja és csak sötét zónákba evezteti. Akinek nincs tudása (információja), az nem tud választani. Információáramlásról viszont még nem beszélhetünk ezen a területen. Jó lenne megélni egyszer ezt a napot, pedig csak hiteles emberek kellenek hozza. És még egyszer a hazatérésről: kötelesség-e hazatérni, ha igen, miért, és kinek a számára? Ha nem, miért nem? Hogyan egyeztethető össze a „közösség szolgálata” és az egyéni érvényesülés a csángó értelmiségi számára? – Kötelességnek mindenesetre kötelesség maga a hazatérés gondolatának megőrzése. De mindenki saját maga dönti el, hogy mennyire kötelesség számára. Mindenkinek a lelkiismeretére van bízva a döntés. Ahhoz, hogy valaki képes legyen bármit is tenni csángó-ügyben (maradjunk ennél a konkrétumnál), először is rendeznie kell sorait. Biztos háttér megteremtése nem könnyű manapság, de aki meg tud elégedni kevéssel is, annak nem lehetetlen. Természetesen, közösségi szolgálatot a szegények is végeznek. És ők teszik a legtöbbet. De amíg a háttérben a saját problémák visszatartják az embert, addig csak apróságokra telik az erőből. A mostani helyzet azt mutatja, hogy a csángó értelmiség zöme egy – mondhatjuk így - pályaorientációs fázisban van, mert el akarják kerülni azt a vádat, hogy megélhetési csángóknak bélyegezzék meg őket, ha majd közösségi munkát végeznek. A legtöbb csángó önkéntesként szeretne részt venni a közös munkában. És szerintem ez tisztességes részükről, és ezt meg kell becsülni.
Forrás: www.transindex.hu
