1 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 87/2003. (IV. 9.) számú határozata bírósági ülnökök választásáról
A Közgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés j.) pontja, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 124. § (1) (2) bekezdése alapján 1.) a Nyíregyházi Városi Bíróságra, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságra, a Munkaügyi Bíróságra az ülnököket, valamint 2.) a Nyíregyházi Városi Bíróságra és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságra a pedagógus ülnököket a mellékelt névjegyzék szerint választja meg.
k.m.f.
Csabai Lászlóné polgármester
Dr. Szemán Sándor jegyző
A határozatot kapják: 1./ A Közgyűlés tagjai 2./ Polgármesteri Hivatal jegyzője és irodavezetői 3./ Dr. Bodnár Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese 4./ Dr. Kocsis Ottilia, a Városi Bíróság elnöke 5./ Dr. Jászai Julianna, a Munkaügyi Bíróság elnöke 6./ Gazda László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke
2 ÜLNÖKÖK I. A VÁROSI BÍRÓSÁGRA Sor- Név (leánykori név) szám 1. Dr. Pauwlik Mihályné Lengyel Éva 2. Molnár Lászlóné Baraté Valéria 3. Dr. Cservenyák Lászlóné Mayer Katalin 4. Toldi Gyuláné Makrai Terézia 5. Bartku Istvánné Szemán Katalin 6. Olman Lászlóné Botos Edit 7. Kovács Tibor 8. 9.
Domokos Jánosné Nagy Katalin Mráz László
10.
Polányiné Bencze Ibolya
11.
Tóth Albertné Hengerics Mária Veress László
12.
Lakcím
Anyja neve
Születési hely, idő
Nyíregyháza, Korányi F. u. 76. I/3. Nyíregyháza, Muskátli u. 13. Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 8-10. 4/17. Nyíregyháza, Könyök u. 10-12.fsz.1. Nyíregyháza, Őz köz 20. Nyíregyháza, Törzs u. 54. fsz.3. Nyíregyháza, Országzászló t. 1. 1/6. Nyíregyháza, Dobó I. u. 2. Nyíregyháza, Árpád u. 51. 1/6. Nyírszőlős, Pannónia u. 15/c. Nyíregyháza, Orgona u. 40. Nyíregyháza, Család u. 24.
Veres Julianna
Nyíregyháza, 1948.09.20. Nyíregyháza, 1941.08.25. Nyíregyháza, 1937. 04.02. Nyírbátor, 1940. 01.29. Nyírcsaholy, 1942. 07. 25. Tiszakóród, 1953. 05. 18. Tivadar, 1937.05.13. Kántorjánosi, 1950. 05.09. Nyíregyháza, 1945. 07. 04. Kisvárda, 1961. 04. 14. Nyíregyháza, 1947. 09. 08. Dombrád, 1946. 05. 02.
Megyeri Erzsébet Kiss Julianna Elek Karolina Pataki Erzsébet Berki Rozália Vincze Jolán Pálinkás Erzsébet Kapocska Borbála Szombathy Ida Pásztó Gizella Mátyás Jolán
Foglalkozás (végzettség) rokkant nyugdíjas Tanárképző Főisk. nyugdíjas érettségi nyugdíjas főiskola nyugdíjas egyetem nyugdíjas pénzügyi technikum rokk.nyugdíjas érettségi nyugdíjas egyetem rokk.nyugdíjas érettségi nyugdíjas érettségi pedagógus főiskola ápolónő érettségi nyugdíjas közg. technikum
3 13.
Balogh Zoltánné Szikszai Ibolya Király Istvánné Bihari Borbála Vareha Tamásné Adami Éva
Nyíregyháza, Búza tér 7/a. 6/22. Nyíregyháza, Báthory u. 3. fsz.1. Nyíregyháza, Stadion u. 10. I/6.
Tóth Ibolya
16.
Gálvölgyi Ilona
Verbai Erzsébet
17.
Bartos Erzsébet
18.
Mátyás László
19.
Ungvári Sándorné Kazár Julianna
Nyíregyháza, Kossuth u. 68. I/5. Nyíregyháza, Északi krt 50. fsz. 2. Nyíregyháza, Vasvári P. u. 43. 1/3. Nyírpazony, Jázmin u. 1.
20.
24.
Vitkai Elemérné Bodnár Éva Groska Józsefné Lehel Ilona Dr. Vágvölgyi Jánosné Fábián Mária Anna Kovács Aladárné Danyi Jolán Eszenyi László
25
Németh István
26.
Igaz Dezső
27.
Gyöngyösi Imréné Varga Ildikó Lili Novográdecz Istvánné Kovács Margit
14. 15.
21. 22. 23.
28
Nyíregyháza, Ungvár st. 20. fsz. 1. Nyíregyháza, Ószőlő u. 116. Nyíregyháza-Oros, Pető u. 2361. Nyíregyháza, Ív u. 20. Nyíregyháza, Óvoda u. 4. Nyíregyháza, Jázmin u. 33. Nyíregyháza, Korányi F. 128. Nyíregyháza, Csillag köz 14. Nyíregyháza, Fácán u. 73.
Perényi Mária Brezina Anna
Marcsik Erzsébet Bodnár Erzsébet Szikora Erzsébet Lajcsák Mária Bencsik Mária Gutyán Mária Barát Erzsébet Ács Erzsébet Nagy Győri Jolán Mészáros Margit Serfőző Matild Perge Margit
Vásárosnémény, 1946. 02. 02. Gégény, 1942. 05. 20. Nyíregyháza, 1943. 04. 10.
nyugdíjas érettségi nyugdíjas felsőfokú techn. rokk. nyugdíjas érettségi
Nagykálló, 1941. 07. 27. Nyíregyháza, 1948. 09. 05. Kisvárda, 1950. 05. 25. Nyíregyháza, 1946.09.27.
-Tanárképző Főisk. rokk. nyugdíjas felsőfokú óvónőkép. rokk. nyugdíjas Közl. és Műsz. Fői. nyugd.hiv.katona közgazd.techn.
Nyíregyháza, 1942. 07. 29. Nyíregyháza, 1941. 02. 08. Mátészalka, 1946. 07. 30. Kopócsapáti, 1947. 01. 23. Hajdúnánás, 1955. 06. 08. Gáva, 1948. 01. 24. Fülesd, 1937. 05. 09. Demecser, 1950. 03. 01. Pátroha, l950. 12.20.
nyugdíjas Tanítóképző Főisk. nyugdíjas érettségi nyugdíjas Egészségügyi Főisk nyugdíjas középfokú műszaki vezető technikum rokk. nyugdíjas főiskola ny. techn. tanár főiskola rokk. nyugdíjas érettségi földhivatali ügyint. érettségi
4 29. 30.
Szabari Jánosné Szántai Erzsébet Dr. Soós Árpádné Horváth Éva
Nyíregyháza, Kölcsey u. 32. 1/6. Nyíregyháza, Szalag u. 13.
Matolcsi Mária Szikszai Lidia
Nyírbátor, 1935. 08.14. Nyíregyháza, 1945. 03.04.
nyugdíjas egyetem nyugdíjas Zeneművészeti Fői.
5 ÜLNÖKÖK II. A MEGYEI BÍRÓSÁGRA Sorszám 1.
Név (leánykori név)
Lakcím
Anyja neve
Születési hely, idő
3.
Miklós Zsuzsanna
4.
Grajczárik György
Nyíregyháza, Schmidt M. u. 12. Nyíregyháza, Kerékgyártó u. 28. Nyíregyháza, Serház u. 13. Nyíregyháza, Szántó K. J. u. 22.
Birtha Margit
2.
Szász Ernőné Jámbor Eleonóra Margit Dr. Kellerné Dorogi Valéria
Nyírjákó, 1948. 06. 16. Komlódtótfalu, 1954. 04. 23. Nyíregyháza, 1948. 09. 05. Sárospatak, 1940. 04. 06.
Horváth Valéria Gyureskó Julianna Csordás Erzsébet
Foglalkozás (végzettség) rokk. nyugdíjas érettségi rokk. nyugdíjas érettségi nyugdíjas érettségi agrármérnök DATE
6 ÜLNÖKÖK III. A MUNKAÜGYI BÍRÓSÁGRA Sor- Név (leánykori név) szám 1. Herczku Györgyné Karaffa Ilona 2. Vass Andrásné Radóczki Erzsébet 3. Fullajtár Andrásné Hladory Julianna 4. Szuhánszki Andrásné Mosolygó Mária 5. Kosztik Szabolcs Attiláné Sztankó Mária 6. Cseszlár András 7.
Turgonyiné Kindrusz Éva
8.
Tóth Miklós
Lakcím
Anyja neve
Születési hely, idő
Nyíregyháza, Dugonics u. 33. Nyíregyháza, Kótaji u. 31. Nyíregyháza, Szántó K. J. 2. Nyíregyháza, Búza u. 38. 3/11. Nyíregyháza, Hajlás u. 41. Nyíregyháza, Puttony u. 5. Nyíregyháza, Hunyadi u. 53. Nyíregyháza, Gyöngy köz 11.
Linzenbold Mária
Pócspetri, 1947. 05. 28. Mándok, 1949. 04.03. Nyíregyháza, 1955. 03.24. Újfehértó, 1946. 10. 05. Nyíregyháza, 1955. X. 26. Budapest, 1943. 06. 17. Nyíregyháza, 1957. 09. 09. Nyíregyháza, 1963. 11. 21.
Kondráth Anna Tóth Erzsébet Dankó Erzsébet Lippa Mária Maczurka Anna Áncsán Margit Oláh Mária
Foglalkozás (végzettség) szervező közgazd.techn. nyugdíjas középfokú rokk.nyugdíjas érettségi rokk.nyugdíjas keresk.szakközép munkaügyi üi. érettségi rokk. nyugdíjas Mg. Főiskola munkaü. főmunkat. érettségi irodavezető főiskola
7 IV. FIATALKORÚAK BÜNTETŐ ÜGYÉBEN ELJÁRÓ ÜLNÖKÖK A VÁROSI BÍRÓSÁGRA Sorszá 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Név (leánykori név)
Lakcím
Anyja neve
Születési hely, idő
Farkas Sándorné Tóth Éva Vígh Istvánné Pintye Etelka Augusztinyi Pálné Kiss Lívia Vida Jánosné Nick Judit Dr. Nagy Józsefné Illés Ilona Szalanicsné Rácz Julianna Mária Gulyás Mihály
Nyíregyháza, Schmidt M. u. 12. Nyíregyháza, Homoksor 11. Nyíregyháza, Moszkva u. 26. Nyíregyháza, Előd u. 59. Nyíregyháza, Északi krt. 5. 2/6. Nyíregyháza, Árok u. 18. 7/32. Nyíregyháza, Kórház u. 19. Nyíregyháza, Westsik V. u. 12/a. Nyíregyháza, Ferenc krt. 8. 3/2. Nyíregyháza, Pannónia u. 112. Nyíregyháza, Sas u. 12. Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 9. IV/37. Nyíregyháza, Homoksor 9.
Laczó Ilona
Debrecen, 1941. 07. 27. Császló, 1939. 06. 08. Nyíregyháza, 1938. 12. 28. Mátészalka. 1944. 08. 30. Nyíradony, 1944. 04. 05. Nyíregyháza, 1949. 09. 12. Nyíregyháza, 1937. 11. 17. Kótaj, 1946.11.19. Székely, 1948. 09. 07. Nyírszőlős, 1950. 07. 27. Szakoly, 1938. 09. 23. Napkor, 1941. 05. 19. Nyíregyháza, 1943. 03. 03.
Hutai Gáborné Ignácz Jolán Réz Bertalanné Szlávik Mária Anna Fedor György Bíró Istvánné Pór Mária Szabó Pálné Kocsis Irén Beleznainé Peller Judit
Benedek Etelka Nagy Terézia Gaál Julianna Kiss Erzsébet Kósa Julianna Tahószki Mária Lukács Margit Kerekes Erzsébet Galambos Ilona Pataki Mária Roma Jusztina Halász Irén
Foglalkozás (végzettség) nyugdíjas főiskola nyugdíjas Tanítóképző Főisk. nyugdíjas Tanárképző Főisk. nyugdíjas Tanárképző Főisk. nyugdíjas Tanárképző Főisk. tanár egyetem nyugdíjas isk.ig. Tanárképző Főisk. nyugdíjas, főiskola óvónő Tanárképző Főisk. pedagógus Műszaki Egyetem nyugdíjas ápolónő Eü. szakiskola nyugdíjas Tanítóképző Főisk. nyugd. pedagógus főiskola
8 14. 15.
Erdei Sándorné Kósa Hermina Klára Karakó Viktória
16.
Gilányiné Jaczkó Gabriella
17.
Tóth Józsefné Nagy Erzsébet Szalka Gézáné Pfaff Margit Dr. Pál Györgyné Sipos Judit Sárosiné Nagy Erzsébet
18. 19. 20.
Nyíregyháza, Rákóczi u. 5/b. II/4. Nyíregyháza, Kossuth u. 59. Nyíregyháza, Erdősor 12. Nyíregyháza, Gádor B. u. 13. I/3. Nyíregyháza, Kórház u. 9. 2/9. Nyíregyháza, Garibaldi u. 11. Nyíregyáza, Ószőlő u. 107. 7/45.
Tóth Jolán Rebrei Irén Nagyfeeő Katalin Graczka Erzsébet Meggyesi Margit Gerda Erzsébet Kosztyi Ida
Győrtelek, 1946. 08. 11. Nyíregyháza, 1972. 01. 02. Nyíregyháza, 1962. 08. 29. Paszab, 1939. 06.20. Földes 1955. 05. 06 Nyíregyháza, 1942. 04. 29. Szabolcsveresmart, 1954.04.29.
pedagógus Tanárképző Főisk. pedagógus főiskola pedagógus Tanárképző Főisk. nyugdíjas, Tanárképző Főisk. óvodavezető főiskola nyugd. pedagógus főiskola rokk.nyugdíjas érettségi
9 V. FIATALKORÚAK BÜNTETŐ ÜGYÉBEN ELJÁRÓ ÜLNÖKÖK A MEGYEI BÍRÓSÁGRA Név (leánykori név Sorszám 1. Urbin Józsefné Szedlák Irén 2. Kresznóczkiné Szuhánszki Edit
Lakcím Nyíregyháza, Ív u. 98. Nyíregyháza, Kert köz 3.
Anyja neve Szabó Irén Mosolygó Mária
Születési hely, idő Nyírpazony 1954. 07. 05 Nyíregyháza, 1967. 10. 09.
Foglalkozás (végzettség) óvodavezető főiskola gyógypedagógus Tanárképző Főisk.