NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 3/2003. (I. 27.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala belső szervezeti tagozódásának és ügyrendjének megállapításáról
A Közgyűlés
1./ Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala belső szervezeti tagozódását és ügyrendjét 2003. február 1-jei hatállyal a melléklet szerint állapítja meg.
k.m.f.
Csabai Lászlóné polgármester
A határozatot kapják: 1./ A Közgyűlés tagjai 2./ A polgármesteri hivatal jegyzője és irodavezetői
Dr. Szemán Sándor jegyző
2 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA ÉS ÜGYRENDJE
NYÍREGYHÁZA
3 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1./ A Polgármesteri Hivatal megnevezése, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Nyíregyháza, Kossuth tér 1. 2./ A Polgármesteri Hivatal jogállása: jogi személyiséggel rendelkező, egységes, önálló önkormányzati költségvetési szerv. 3./ A Polgármesteri Hivatal vezetője: a Megyei Jogú Város jegyzője A polgármester a Közgyűlés döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében irányítja a hivatalt. 4./ A Polgármesteri Hivatal segíti a Közgyűlés, a bizottságok, a polgármester, az alpolgármesterek, a tanácsnok és a képviselők munkáját. E körben általános feladata a döntések szakmai előkészítése, valamint a döntések végrehajtásának szervezése és ellenőrzése. Ellátja emellett a polgármester és a jegyző hatáskörébe utalt és egyes szakmai területeken ügyintézői feladatkörbe utalt államigazgatási feladatokat, illetve közreműködik azok ellátásában. II. A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÁLTALÁNOS FELADATAI A Polgármesteri Hivatal feladata: 1./ Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének tevékenységével kapcsolatban: -
szakmailag előkészíti a testületi előterjesztéseket, határozat-tervezeteket és önkormányzati rendelet-tervezeteket, s vizsgálja azok törvényességét,
-
nyilvántartja a Közgyűlés határozatait, rendeleteit,
-
szervezi a Közgyűlés ellenőrzését,
-
ellátja a Közgyűlés munkájával kapcsolatos egyéb nyilvántartási, ügyviteli és egyéb adminisztrációs feladatokat.
rendelkezéseinek
végrehajtását,
a
végrehajtás
2./ A Közgyűlés bizottságai működésével kapcsolatban alapvetően a bizottsági titkárokon keresztül: -
biztosítja a feladatok jellegének megfelelően a bizottságok működéséhez szükséges ügyviteli feltételeket,
-
végzi a bizottsági előterjesztések, jelentések, beszámolók, egyéb anyagok szakmai előkészítését,
4 -
tájékoztatást nyújt lehetőségeiről,
a
bizottságok
kezdeményezéseinek
megvalósítási
-
szakmailag véleményezi a bizottságokhoz érkező kérelmeket, javaslatokat,
-
szervezi a bizottsági döntések végrehajtását.
3./ A jegyző által kijelölt referensek útján segíti a cigány, a lengyel, a német, az örmény, a szlovák és az ukrán kisebbségi önkormányzat munkáját és biztosítja a működésük feltételeit. 4./ A helyi képviselők munkájának segítése érdekében: -
elősegíti a képviselők jogainak gyakorlását és kötelezettségeinek teljesítését,
-
közreműködik a képviselők tájékoztatásának megszervezésében,
-
köteles a képviselőt hivatali munkaidőben soron kívül fogadni és részére a szükséges felvilágosítást megadni, illetve megfelelően intézkedni.
5./ A polgármester, az alpolgármesterek, a tanácsnok, munkájával kapcsolatban:
valamint a jegyző
-
segíti a Közgyűlési munkával összefüggő tisztségviselői tevékenységet, továbbá a tanácsnoki feladatok ellátását.
-
az önkormányzati és államigazgatási döntéseket előkészíti és szervezi, ellenőrzi azok végrehajtását.
6./ Részt vesz a megyei jogú városi önkormányzati érdekeltségű gazdálkodó szervekkel, valamint intézményekkel kapcsolatos felügyeleti, irányítási, ellenőrzési feladatok ellátásában, szakmailag segítve azok munkáját. Előkészíti az intézmény- és vállalatvezetők feletti munkáltatói jog gyakorlója részére a döntés-tervezeteket. 7./ Pénzügyi, gazdálkodási, vagyonkezelési, intézménygazdálkodás-ellenőrzési tevékenységi körben: -
gondoskodik a belső gazdálkodás megszervezéséről, beleértve a belső létszám- és bérgazdálkodást, valamint az intézményi pénzellátásról,
-
összehangolja az intézményi tervezést, beszámoltatást, s ellenőrzi az intézményi gazdálkodást,
-
előkészíti, illetve bonyolítja a beruházási, felújítási feladatokat és segíti az intézmények ez irányú munkáját,
-
irányítja az intézmények számviteli munkáját,
-
működteti a számítástechnikai-informatikai rendszert,
5
-
közreműködik a területi tervezésben,
-
ellátja a megyei jogú város ingatlanvagyonával, vagyoni érdekeltségeivel és egyéb vagyonával összefüggő közgazdasági, pénzügyi és jogi feladatokat,
-
közreműködik az önkormányzati vállalkozások szervezésében,
8./ Ellátja a Közgyűlés és a tisztségviselők kapcsolatrendszerének működését elősegítő feladatokat. (sajtó, nemzetközi ügyek, társadalmi kapcsolatok stb.) 9./ Segíti a Közgyűlés által különböző szervekbe, szervezetekbe (alapítványokba, gazdasági társaságokba, önkormányzati szövetségekbe, stb.) a megyei jogú város önkormányzata képviseletére delegáltak munkáját, megszervezi igény szerint tájékoztatásukat, s végzi a technikai adminisztrációs feladatokat. 10./ Kapcsolatot tart más államigazgatási és önkormányzati hivatali szervekkel, különösen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat illetékes szerveivel. 11./ Közreműködik az korszerűsítésében.
igazgatási
szolgáltatási
tevékenység
ellátásának
12./ Biztosítja a működés technikai feltételeit, s ellátja az ügyirat-kezelési tevékenységet. 13./ Közreműködik képviselői választások, népszavazások, bírósági népi ülnöki választások lebonyolításában. III. A MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ÉS AZ ALPOLGÁRMESTEREK A polgármester feladatait és hatásköreit alapvetően az önkormányzati és más törvények, kormányrendeletek, valamint a szervezeti és működési szabályzat határozza meg. Az alpolgármesterek feladatait a szervezeti és működési szabályzat határozza meg. A polgármester gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat az alpolgármesterek tekintetében. A polgármesteri hivatal működésével kapcsolatban a polgármester legfontosabb feladatai: 1./ A Közgyűlés döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében irányítja a polgármesteri hivatalt, irányítási jogkörében hetente megbeszélést tart egyrészt az alpolgármesterek és a jegyző, másrészt az alpolgármesterek, a tanácsnok, a jegyző és egyéb, a polgármester által meghívott személyek részvételével.
6 2./ A jegyző javaslatainak figyelembevételével meghatározza a hivatal feladatait az önkormányzat munkájának szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában. 3./ Dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben, hatósági jogkörökben, egyes hatásköreinek gyakorlását átruházhatja. 4./ A jegyző javaslatára előterjesztést nyújt be a Közgyűlésnek a Polgármesteri Hivatal ügyrendjének megállapítására. 5./ A hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét. 6./ Egyetértési jogot gyakorol az általa meghatározott körben köztisztviselői kinevezés, vezetői megbízás, felmentés, a vezetői megbízás visszavonása és jutalmazás esetén. 7./ A jegyző tekintetében gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat. 8./ Az önkormányzat nevében kötelezettséget vállal, erre más személyt is felhatalmazhat. 9./ Elrendeli költségvetési kiadás teljesítését, bevétel elszámolását, erre más személyt is felhatalmazhat.
beszedését
vagy
IV. A MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE 1./ A jegyző a Polgármesteri Hivatal vezetője, aki szakmailag felelős a hivatal működéséért, s ellátja a polgármesteri feladat-meghatározások, döntések megvalósítása érdekében szükséges operatív szervező, a napi munkában szükséges utasításokat kiadó és azok végrehajtását ellenőrző tevékenységet. Megszervezi továbbá a hatáskörébe utalt és feladatkörébe tartozó államigazgatási ügyek intézését. Tevékenysége során felelős a jogszabályoknak és a közérdeknek megfelelő szakszerű, pártatlan és igazságos, valamint színvonalas ügyintézés szabályainak megfelelő eljárásért. 2./ A jegyző alapvető feladatai a következők: a polgármester által meghatározottak szerint gondoskodik az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról, -
vezeti a hivatalt, megszervezi a hivatal munkáját, ennek keretében hetente megbeszélést tart az irodavezetők, továbbá egyes kiemelt feladatokat ellátó dolgozók részvételével,
-
gyakorolja a munkáltatói jogkört a hivatal köztisztviselői, a képviselőtestület ügykezelői és fizikai alkalmazottai tekintetében (a polgármester által meghatározott körben kinevezés és felmentés, vezetői megbízás és visszavonása, valamint jutalmazás esetén a polgármester egyetértésével),
7 -
döntésre előkészíti a polgármester hatáskörébe tartozó államigazgatási ügyeket,
-
dönt azokban a hatósági ügyekben, melyet a polgármester ad át,
-
tanácskozási joggal részt vesz a Közgyűlés, s annak bizottságai ülésén,
-
a hatáskörébe tartozó ügyekben szabályozza a kiadmányozás rendjét,
-
dönt a hatáskörébe utalt ügyekben,
-
folyamatosan figyelemmel kíséri az EU csatlakozáshoz kapcsolódó feladatokat és az ezzel összefüggő közigazgatás korszerűsítési folyamatokat.
-
ellátja az önkormányzat és a polgármesteri hivatal költségvetésével és a gazdálkodásával összefüggésben jogszabályok által a hatáskörébe utalt feladatokat.
3./ A 2.pontban foglaltak alapján a jegyző feladatai különösen a következők: a/ a Közgyűlés és bizottságai működésével kapcsolatban: -
koordinálja az előterjesztések előkészítését, gondoskodik a törvényességről, a jogszabályok, közgyűlési rendeletek rendelkezéseinek betartásáról,
-
a bizottsági titkárokon keresztül figyelemmel kíséri az előterjesztések, határozat és rendelet-tervezetek előzetes bizottsági megtárgyalását,
-
figyelemmel kíséri törvényességi szempontból a testületi ülések menetét, s ha a döntéseknél jogszabálysértést észlel, köteles azt jelezni,
-
előkészíti a Közgyűlés hatáskörébe tartozó fellebbezések elbírálására vonatkozó előterjesztéseket,
-
gondoskodik a jegyzőkönyvek pontos vezetéséről, a határozatok és rendeletek érintettek részére történő eljuttatásáról,
-
tájékoztatást ad a fontosabb új jogszabályi rendelkezésekről.
b/ a Polgármesteri Hivatal működésével kapcsolatban: -
javaslatot készít a polgármester részére a hivatal belső szervezeti tagozódására, munkarendjére és az ügyfélfogadás rendjére,
-
ellátja a hivatal belső szervezeti egységei útján a jogszabály által hatáskörébe utalt hatósági jogköröket és államigazgatási feladatokat,
-
koordinálja és ellenőrzi a hivatal belső szervezeti egységeiben folyó munkákat,
8 -
irányítja a hivatal dolgozóinak szakmai továbbképzését,
-
évente értékelést készít a hatósági munka helyzetéről,
-
meghatározza a köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célokat,
-
irányítja a hivatal operatív gazdálkodási tevékenységét,
-
ellenjegyzi a kötelezettség vállalásokat, utalványozásokat, erre más dolgozót is felhatalmazhat. V. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE
1./ A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységei az irodák, amelyek a hivatalon belüli munkamegosztás - jogi személyiséggel nem rendelkező - alapvető szervezeti egységei. 2./ A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységei és elnevezésük: - Polgármesteri Kabinet, - Jegyzői Törzskar, - Gazdasági Iroda, - Adóiroda, - Vagyongazdálkodási- és Üzemeltetési Iroda, - Ellenőrzési és Minőségügyi Iroda, - Városfejlesztési Iroda, - Hatósági és Okmányiroda, - Műszaki Iroda, - Városi Gyámhivatal, - Oktatási, Kulturális és Sport Iroda, - Szociális Iroda, - Közterület-felügyelet, - Ellátó Iroda A polgármester, az alpolgármesterek, valamint a jegyző munkáját külön tisztségviselői és jegyzői titkárság segíti. 3./ Az irodák élén irodavezetők - a polgármesteri kabinet élén kabinet-vezető, a jegyzői törzskar élén törzskarvezető, a városi gyámhivatal élén gyámhivatalvezető, valamint a közterület-felügyelet élén felügyelet-vezető - állnak, akik felelősek az adott iroda szakmai munkájáért, annak törvényességéért és megalapozottságáért. 4./ A jegyzőt távollétében és akadályoztatása esetén teljes hatás- és jogkörrel az aljegyző helyettesíti.
9 VI. AZ IRODAVEZETŐK 1./ A hivatal belső szervezeti egysége élén álló irodavezető az irodához csoportosított feladatok színvonalas szakmai ellátásáról gondoskodik. 2./ Az irodavezető felelős az irodán belüli hatékony és célszerű munkamegosztásért, a feladatok gyors, szakszerű és törvényes ellátásáért, az eredményes munkáért. 3./ Az irodavezető főbb feladatai a következők: -
meghatározza és ellenőrzi az iroda dolgozóinak munkáját, elkészíti a munkaköri leírásokat, s azokat aktualizálja,
-
gondoskodik a Közgyűlés bizottságai munkájának szakmai segítéséről, előkészíti a bizottsági előterjesztéseket és egyéb anyagokat, és felelős azok szakmai és jogi megalapozottságáért,
-
az iroda feladatkörében, illetve a polgármester, az alpolgármesterek és a jegyző megbízása alapján előkészíti a közgyűlési előterjesztéseket,
-
várospolitikai szakértőként közreműködik az iroda feladatkörében önkormányzati és államigazgatási döntések előkészítésében,
-
gondoskodik mindazon szakfeladatok ellátásáról, amelyekre a közgyűlés és annak bizottságai, a tisztségviselők és a jegyző utasítják,
-
beszámol az iroda munkájáról a jegyzőnek,
-
beszámol az önkormányzati feladatok végrehajtásáról a polgármesternek,
-
részt vesz vezetői értekezleteken, ahol tájékoztatást ad az aktuális ügyekről,
-
szükség szerint - lehetőleg hetente, de legalább havonta egyszer munkamegbeszélést tart az iroda dolgozói részére,
-
gondoskodik a szakszerű és gyors ügyintézés és szabályszerű ügyiratkezelés megvalósításáról,
-
az irodára érkező ügyiratokat szignálja,
-
ellátja a kiadmányozási rendben szabályozott jogkörét,
-
rendszeresen ellenőrzi az ügyiratok előírt határidőben történő elintézését, az ügyiratokat irattárba helyezés előtt kézjegyével ellátja,
-
minden év május 31-ig elkészíti az iroda dolgozói nyári szabadságolási tervét és gondoskodik a dolgozók szabadság-nyilvántartásának vezetéséről,
az
10 -
javaslatot tesz az iroda megfelelő személyi feltételeinek kialakítására, s véleményt nyilvánít a munkáltatói jogok gyakorlásával összefüggésben,
-
átruházott hatáskörben munkáltatói jogkört gyakorol,
-
szorosan együttműködik a hivatal többi belső szervezeti egységével,
-
az iroda tevékenységi körébe előkészítéséről gondoskodik,
-
kapcsolatot tart az iroda feladatkörének megfelelő ágazati minisztériumokkal (főhatóságokkal), regionális szervezetekkel,
-
pénzügyi, illetve költségvetési kihatású bármilyen anyag előkészítése során kikéri a gazdasági iroda vezetőjének véleményét,
-
feladatkörében kapcsolatot tart az önkormányzati vállalatok, gazdasági társaságok és intézmények vezetőivel,
-
véleményt nyilvánít az önkormányzati vállalatok, gazdasági társaságok és intézmények vezetői vonatkozásában az alapvető munkáltatói jogok gyakorlása során,
-
szervezi a honvédelmi és polgári védelmi feladatok ellátását,
-
a gazdasági iroda által havonta adott kimutatás alapján intézkedéseket tesz, illetve kezdeményez a kintlevőségek behajtására.
tartozó
szerződések,
megállapodások
VII. AZ IRODAVEZETŐ-HELYETTESEK, A CSOPORTVEZETŐK 1./ A nem függetlenített irodavezető-helyettesek távollét, illetve akadályoztatás esetén helyettesítik az irodavezetőket, továbbá megbízás szerint ellátják egy-egy szakterületen a tevékenység koordinációját. 2./ A nem függetlenített csoportvezetők az irodavezető megbízása szerint ellátják egy-egy nagyobb szakterületen a tevékenység koordinációját, munkájukról rendszeresen beszámolnak az irodavezetőnek. VIII. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FŐBB FELADATAI 1./ A Tisztségviselői és Jegyzői Titkárság A titkárság biztosítja a polgármester, az alpolgármesterek és a jegyző munkájához szükséges szervezési és ügyviteli feltételeket,
11
2./ A Polgármesteri Kabinet -
elsődleges feladata a polgármester munkájának segítése a következők ellátásával: = = = = = =
-
koordinálja, tartalmilag előkészíti a polgármesteri programokat, bonyolítja végrehajtásukat, szükség szerint elemzi azokat, szervezi a polgármester fogadóóráit, közreműködik az ott felvetődött problémák megoldásában, tervezi, szervezi és értékeli a polgármester médiában való megjelenését, biztosítja a civil szervezetekkel való rendszeres kapcsolattartást, szakmai és lakossági fórumok szervezésével biztosítja a polgármester döntéseinek, elképzeléseinek nyilvánosságát, háttéranyagok készítésével segíti a polgármester országgyűlési képviselői munkáját és az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tevékenységében való részvételét
koordinálja és segíti a tisztségviselők munkáját a következők szerint: = = = =
előkészíti a vezetői értekezleteket, az azokról készült emlékeztető alapján közreműködik az ott született döntések végrehajtásában, heti program készítésével hangolja össze a vezetők részvételét a különböző rendezvényeken, igény szerint előkészíti, bonyolítja és értékeli a tisztségviselők nyilvánosság előtti megjelenését, a tisztségviselők számára sajtófigyelőt készít
-
segíti a tanácsnokok munkáját az adminisztráció ellátásával
-
a képviselő-testület és a Polgármesteri Hivatal tevékenységével kapcsolatban: = = = = = = = = =
nyilvántartja a képviselői fogadóórákat, lakossági fórumokat, biztosítja a Közgyűlés döntéseinek előkészítéséhez a lakossági vélemények megjelenítését, gondoskodik a döntések nyilvánosságáról, éves médiaterv alapján működteti a Városháza sajtószolgálatát, közreműködik a Városháza arculatának kialakításában, kiadványok készítésében, tervezi, figyeli és elemzi a Közgyűlés és szervei megjelenítését a helyi és az országos sajtóban, bonyolítja a Városháza protokoll-rendezvényeit, szervező munkájával segíti a Városházán tartott konferenciák, szakmai tanácskozások lebonyolítását, koordinálja a Megyei Jogú Városok Szövetsége, a Kárpátok Eurorégió és a CINTE tagságából adódó feladatok végrehajtását
12
3./ A Jegyzői Törzskar: -
biztosítja a közgyűlés működéséhez és a jegyző feladatai ellátásához szükséges szervezési és ügyviteli feltételeket, melyek keretében: - előkészíti az éves munkaterv-tervezeteket, - törvényességi szempontból vizsgálja a testületi előterjesztéseket, - elkészíti az ülések jegyzőkönyvét, gondoskodik a rendelet és határozatok kipostázásáról, a döntések nyilvántartásáról, - a közgyűlési döntések alapján elkészíti a rendelet-módosításokat, és gondoskodik egységes szerkezetbe foglalásukról, - előkészíti a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót, - szervezi a közmeghallgatásokat, - segíti a kisebbségi önkormányzatok működését, végzi az ülésekről készült jegyzőkönyvek törvényességi ellenőrzését, - közreműködik az országgyűlési, a helyi önkormányzati kisebbségi képviselők és polgármesterek választásával és a népszavazással kapcsolatos jogszabályokban meghatározott feladatok ellátásában,
-
vizsgálja törvényességi szempontból az átruházott hatáskörgyakorlás során hozott döntéseket,
-
figyelemmel kíséri az interpellációk, kérdések, közérdekű bejelentések, javaslatok intézését és nyilvántartja azokat,
-
közreműködik képviselői beszámolók szervezésében,
-
ellátja a jogi képviseleti feladatokat,
-
előkészíti döntésre a népjóléti igazgatási ügyek másodfokú határozattervezeteit,
-
ellátja az egészségügyi igazgatási feladatokat,
-
közreműködik a Helyi Rehabilitációs Bizottság feladatainak ellátásában,
-
a személyzeti csoport keretében közreműködik a Közgyűlés, a polgármester és a jegyző hatáskörébe tartozó munkáltatói jogok gyakorlásában, az egyéb személyzeti feladatok ellátásában, valamint vezeti az előírt nyilvántartásokat,
-
közreműködik a köztisztviselők képzésével, továbbképzésével kapcsolatos feladatok ellátásában.
az iktatócsoport által ellátja az ügyiratkezeléssel kapcsolatos feladatokat.
13 4./ A Gazdasági Iroda -
a költségvetés tervezésével kapcsolatban: - elkészíti az éves költségvetési koncepciót, - elkészíti az éves költségvetési javaslatot, összehangolja az intézményeken, valamint a Polgármesteri Hivatalon belül a tervezési munkálatokat,
-
a költségvetés végrehajtásával kapcsolatban: - elkészíti a hivatal számlarendjét, számviteli politikáját, valamint a gazdálkodáshoz kapcsolódó - a számviteli törvényben és végrehajtására kiadott kormányrendeletben előírt - belső szabályzatokat, - gondoskodik az előírt pénzügyi nyilvántartások szabályszerű vezetéséről, - kezeli az önkormányzat számláit, - gondoskodik a bevételek beszedéséről és a kiadások teljesítéséről, - a Közgyűlés döntése alapján gondoskodik az átmenetileg szabad pénzeszközök kamatozó betétként történő elhelyezéséről, - gondoskodik a hitelek és azok kamatai törlesztéséről, - havi információs jelentést készít a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei TÁH felé, - elkészíti az éves költségvetés módosítására vonatkozó javaslatot, - összehangolja a féléves és éves beszámolójelentés összeállításával kapcsolatos munkálatokat és gondoskodik a beszámolók határidőre történő elkészítéséről, - gondoskodik az intézmények gazdasági ügyintézőinek szakmai továbbképzéséről.
5./ Az Adóiroda -
előkészíti a központi adójogszabályokból eredő helyi rendelet alkotást,
-
tájékoztatást nyújt az adózók részére kötelezettségük elősegítése érdekében a jogszabályok előírásairól,
-
biztosítja és ellenőrzi az adóztatást érintő jogszabályok érvényesítését, a bejelentési-, bevallási-, adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését,
-
az önkormányzat gazdálkodásának megalapozásához bevételi javaslatot dolgoz ki,
-
feldolgozza a bejelentkezéseket, a változás-bejelentéseket, a bevallásokat,
-
ellátja a termőföld bérbeadásából származó jövedelem adóztatását,
-
adókivetés során adómegállapító, önadózás esetén adóelőleget megállapító határozatot bocsát ki,
teljesítésének
14 -
alkalmazza az adóztatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményeket, ennek keretében késedelmi pótlékot-, mulasztási bírságot-, adóbírságot-, továbbá önellenőrzési pótlékot szab ki,
-
az adómérték változása esetén az adózót határozattal értesíti,
-
az adókötelezettség megállapításához adatokat gyűjt, tájékoztatást kér, a társszervekkel kapcsolatot tart,
-
ellátja az adó-, a késedelmi pótlék-, a bírságtartozás mérséklésével, elengedésével, továbbá a fizetési könnyítés engedélyezésével kapcsolatos feladatokat,
-
adó- és értékbizonyítványt, továbbá adóigazolást állít ki,
-
az adózó számlájának egyenlegéről és tartozásai után felszámított késedelmi pótlékról évente értesítést ad ki,
-
ellátja az adók és adók módjára behajtandó, köztartozások nyilvántartásával, kezelésével és elszámolásával kapcsolatos feladatokat,
-
az új adózók törzsadatait nyilvántartásba veszi és ellenőrzi,
-
a törzsadattárat karbantartja, az évközi változásokat átvezeti,
-
az adóbeszedési számlákról, a pótlék- és bírság számláról számlakivonat nyilvántartást vezet,
-
átutalja az adóbeszedési-, pótlék- és bírság számlákra befolyt összegeket, erről kiadási naplót vezet, gondoskodik az előírt pénzügyi nyilvántartások vezetéséről,
-
az információs szolgáltatás meghatározott rendje keretében adatokat összesít és továbbít,
-
az iktatócsoport szakmai irányításával ellátja az iktatási és irattározási feladatokat,
-
ellenőrzi az adóbefizetések teljesítését, megindítja a behajtási eljárást a jogerősen megállapított és a késedelmi pótlékmentes fizetési határidőben nem teljesített adótartozásokra, illetve a szabályszerűen behajtásra kimutatott más köztartozásokra,
-
a végrehajtási eljárás során foganatosítja a végrehajtási cselekményeket,
-
intézi a más adóhatóságoktól érkezett megkereséseket, és az adóztatással összefüggő beadványokat,
-
ellátja a szabálysértési eljárás során lefoglalt és elkobzott dolgok árverésen történő értékesítését és megsemmisítését.
15 6./ A Vagyongazdálkodási- és Üzemeltetési Iroda -
felméri és nyilvántartja az Önkormányzat ingatlanvagyonát, vezeti az ingatlan tulajdonváltozásokat, információt ad az arra jogosultak részére. Vezeti és nyilvántartja az ingatlanokat terhelő, kötelezettségeket, terheket, jogokat, jogosultságokat.
illetve
megillető
-
folyamatosan elemzi a vagyongazdálkodást, vagyonhasznosítást, javaslatokat, projekteket dolgoz ki az önkormányzati vagyon hasznosítására, ezek keretében az elidegenítésre, cserére, vagyonkezelésbe, üzemeltetésbe adásra, bérbeadással történő hasznosításra.
-
előkészíti az ügyrendben megjelölt belső szervezeti egységek által kialakított üzlet-, lakó-, garázstelkek és egyéb ingatlanok, földterületek, földrészletek elidegenítését, cseréjét, ezen ügyleteket lebonyolítja.
-
ellátja a nem lakás célú helyiségeknél az elidegenítéssel kapcsolatos, valamint a bérbeadói feladatokat, hasznosítja a belterületi be nem épített földterületeket, a közterület céljára át nem adott ingatlanokat, a bel és külterületi termőföld területeket.
-
elkészíti a vagyonhasznosításhoz kapcsolódó szerződéseket, megállapodásokat, figyelemmel kíséri a vagyonhasznosításból származó bevételeket, gondoskodik a pénzügyi teljesítések érvényesítéséről.
-
koordinálja és folyamatosan figyelemmel kíséri az önkormányzati intézmények energia felhasználását, a lakossági energia-ellátást, kapcsolatot tart a helyi energia szolgáltatókkal,
-
a távhőszolgáltatással, közvilágítással összefüggő feladatokat koordinálja, biztosítja a végrehajtás ellenőrzését.
Gondoskodik a köztemetők fenntartásával, a kötelező kéményseprői tevékenység ellátásával kapcsolatos munkálatok elvégzéséről. Véleményezi és előterjeszti az Önkormányzat hatáskörébe utalt hatósági árak kalkulációját. Előkészíti és előterjeszti a közterületek elnevezésére vonatkozó javaslatokat. -
nyilvántartja és kezdeményezi azon követelések és járandóságok érvényesítését, melyek az állam vállalkozói vagyonának privatizálásával összefüggésben az Önkormányzatot megilletik (belterületi földek, megszűnő, át nem alakult állami vállalatok vagyoni hányada),
-
részt vesz és közreműködik az Önkormányzat éves költségvetése előkészítésénél a vagyoni bevételek (vállalkozási, felhalmozási és tőkejellegű, pénzügyi befektetések hozamai, portfolió értékesítése, privatizációs bevétel,)
16 és a vállalkozói vagyon működtetéséhez, intézményi felújításhoz és energia felhasználáshoz kapcsolódó pénzügyi kiadások megtervezésében. -
megszervezi és ellátja a megüresedett lakóingatlanok és bérlakások hasznosítását, valamint intézi e körben a külön önkormányzati rendelettel a feladatkörébe utalt ügyeket.
-
felméri és nyilvántartja az intézmények és a nem lakás célú helyiségek felújítási igényeit, előkészíti, lebonyolítja, és műszakilag ellenőrzi az önkormányzati és intézményi felújításokat.
-
a kijelölt köztisztviselőn keresztül ellátja a Gazdasági Bizottság és a Városüzemeltetési Bizottság működéséhez kapcsolódó titkári feladatokat.
7./ Ellenőrzési és Minőségügyi Iroda: -
Közreműködik az önkormányzati alapítású, illetve tulajdonú gazdálkodó szervezetek tulajdonosi irányításában. Segíti a gazdasági társaságokban lévő részesedésekkel, valamint egyéb közhasznú szervezetekben lévő vagyonnal való hatékony gazdálkodást.
-
Ellátja a vállalkozások tulajdonosi operatív kontrollingjához kapcsolódó tervezési, koordinálási, információellátási és ellenőrzési tevékenységet.
-
Kialakítja kontrollinggal összefüggő monitoring rendszert. Rendszeresen gyűjti, elemzi a gazdasági társaságok vagyoni, pénzügyi, likviditási, jövedelmezőségi mutatókat, melyek alapján javaslatot tesz a szükséges tulajdonosi beavatkozásokra.
-
Döntésre előkészíti – a gazdasági társaságok – önkormányzati testületek elé terjesztett éves beszámolóit, üzleti terveit, azok évközi módosítását.
-
Együttműködik a gazdálkodószervezetek ellenőrzésében az éves beszámolók, üzleti tervek testületi előterjesztésében a Felügyelő Bizottságokkal, a választott könyvvizsgálókkal.
-
Részt vesz az Önkormányzat költségvetési előirányzata tervezésében, az önkormányzati gazdasági társaságok támogatási, pénzeszköz átadási igények és lehetőségek egyeztetésében.
-
Előkészíti az önkormányzati cégekkel kapcsolatos vagyonkezelési, használatba adási és bérleti szerződéseket.
-
A vagyonrendeletben szabályozott keretek között előkészíti azon döntéseket, amelyeket az egyszemélyes társaságok esetén a Közgyűlés gyakorol, illetve minden olyan vagyonváltozást, mely az Önkormányzat vállalkozásokba való részvételével függ össze.
üzemeltetési,
17 -
Javaslatot dolgoz ki a cégek vezető-tisztségviselői éves prémiumának megállapítására, a teljesítést felülvizsgálja és kezdeményezi a polgármesternél a javadalmazások kifizetésének engedélyezését.
-
Közreműködik cégek első számú vezetői munkaszerződéseinek megkötésében, kezeli a munkáltatói jogokkal összefüggő személyi anyagokat.
-
Javaslattal él az egyéb pénzügyi befektetések, részesedések hasznosítására (üzletrészek, részvények, vagyoni bevételek, egyéb értékpapírok).
-
Elkészíti az Ellenőrzési Szabályzatot, gondoskodik az abban foglaltak érvényre juttatásáról.
-
Összeállítja és jóváhagyásra előterjeszti az éves ellenőrzési tervet, biztosítja az abban foglaltak végrehajtását, beszámol arról – szükség szerint – a testületeknek.
-
A jegyző irányításával ellátja az Önkormányzat által alapított és fenntartott költségvetési szervek pénzügyi, gazdasági ellenőrzését.
-
Segíti a belső ellenőrzés keretében a vezetői, valamint a munkafolyamatba épített ellenőrzési követelmények érvényesülését.
-
Ellátja a hivatal függetlenített belső ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat és ennek keretében vizsgálja különösen a gazdálkodás szabályozottságát, szervezettségét, a munkaerő, bér és vagyongazdálkodást, ellenőrzi a számviteli rendet és a bizonylati fegyelmet.
-
Ellátja az önállóan gazdálkodó intézmények tulajdonosi fenntartói funkcióból fakadó törvényességi, felügyeleti hatósági és egyéb igazgatási jellegű ellenőrzéseket.
-
Közreműködik a Polgármesteri Hivatal informatikai fejlesztésében, figyelemmel kíséri és ellenőrzi az informatikai szerződéseket, azok teljesülését.
-
Biztosítja az informatikai jogszabályok érvényesülését, az Adatvédelmi Szabályzatban foglaltak megtartását, ellenőrzését.
-
Segíti az önkormányzati tulajdonú cégek és az intézmények informatikai fejlesztését, az informatikai eszközök beszerzését.
-
Ellátja a Polgármesteri Hivatal minőségügyi, minőségirányítási feladatait, kezdeményezi és szervezi a minőségügyi rendszer továbbfejlesztését.
-
Javaslattal él szervezetfejlesztési kérdésekben, kezdeményezi minőségtechnikai eljárások, módszerek bevezetését, alkalmazását.
új
18 8./ A Városfejlesztési Iroda -
részt vesz a településpolitikai, fejlesztési és üzemeltetési, valamint az önkormányzat ingatlanvagyon-gazdálkodási programjának előkészítésében és egyeztetésében, továbbá az ágazati koncepció települést érintő részeinek összehangolásában,
-
ellátja a településfejlesztéssel kapcsolatos tervezési feladatokat,
-
részt vesz a településfejlesztési koncepció és a területrendezési tervek összehangolásában, ellátja a település rendezési terveinek és helyi építési szabályzatának elkészítésével, felülvizsgálatával összefüggő feladatokat,
-
együttműködik az illetékes földhivatallal, az építésügyi nyilvántartást vezető és alkalmazó intézményekkel, az építésügyi és más hatóságokkal, valamint a településrendezési tervek véleményezési eljárásában véleménynyilvánításra jogosult más államigazgatási szervekkel,
-
feladat- és hatáskörét érintő részletekre vonatkozóan tájékoztatást ad a települési önkormányzatnak az egyedi építményekkel összefüggő - a hatósági döntést megelőző - egyeztetési eljárásban,
-
szakmai tanácsadást nyújt az építtetők és a tervezők számára,
-
biztosítja a műemlékvédelem és a településrendezés, településfejlesztés összhangját, ellátja az önkormányzat műemlék-védelmi tevékenységének szakmai feladatait,
-
ellátja az önkormányzat helyi építészeti értékek védelmével kapcsolatos szakmai feladatait,
-
javaslatot készít az önkormányzat idegenforgalmi alapjának felhasználására,
-
ellátja az idegenforgalmi kapcsolatos feladatokat,
-
szakmai segítséget nyújt önkormányzati tulajdonú ingatlanok elidegenítésére vonatkozó pályázati kiírások elkészítéséhez,
-
véleményezi a gazdálkodó szervek, vállalkozók által különböző támogatások elnyerése érdekében benyújtandó pályázatokat,
fejlesztések
városi
szintű
koordinációjával
- ellátja a Városfejlesztési, valamint az Idegenforgalmi és Turisztikai Bizottság működésével kapcsolatos hivatali teendőket. -
ellátja a Közgyűlés által elhatározott önkormányzati fejlesztések megvalósításával kapcsolatos beruházói feladatokat, ezen tevékenységéhez megbízás alapján külön lebonyolító szervezetet vehet igénybe. Ennek során:
19 - kidolgozza az érdekeltek bevonásával a fejlesztésekre vonatkozó beruházási javaslatokat, programot, - javaslatot tesz a vonzáskörzeti településekkel különösen az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság tagjaival való együttműködésre, közös érdekeltségű fejlesztési célok megvalósítása esetén, - gondoskodik a munkák vállalatba adásához szükséges közbeszerzési vagy más versenyeztetési feladatok lebonyolításáról, - részt vesz a beruházások megvalósításának szervezésében, koordinálásában, ellenőrzésében, - részt vesz a beruházások műszaki átadás-átvételi, használatbavételi eljárásain, - intézi a beruházások pénzügyi elszámolását, elkészíti a beruházásokkal kapcsolatos statisztikai jelentéseket, intézi az üzembe helyezéssel összefüggő teendőket, - részt vesz a garanciális felülvizsgálatokon, közreműködik az esetleges szavatossági igények érvényesítésével kapcsolatos feladatok ellátásában, -
részt vesz az Önkormányzat költségvetési tervezetének kidolgozásában, javaslatot ad a fejlesztési célú kiadások megtervezéséhez, kidolgozza a fejlesztésekhez kapcsolódó bevételek és támogatások mértékét,
-
részt vesz városfejlesztési feladatokat érintő gazdasági megállapodások előkészítésében,
-
ellátja az önkormányzati beruházásokhoz, építési telek-alakításokhoz kapcsolódó területrendezési, terület-előkészítési, műszaki és ingatlannyilvántartási feladatokat,
-
ellátja a területrendezési tervek előírásai alapján építési tilalom vagy korlátozás alatt álló ingatlanok megvásárlásával vagy kisajátításának előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
-
ellátja a magánerős lakossági út- és közműépítések szervezésével kapcsolatos közgyűlési rendeletben meghatározott feladatokat,
-
elkészíti a különböző fejlesztési célú támogatások pályázatait, speciális szakmai ismereteket igénylő pályázat-készítésekhez megbízás alapján külső szervet vehet igénybe,
-
véleményezi a gázelosztó hálózatok, gázbekötési tervek egyszerűsített tanulmányterveit.
-
ellátja a helyi jelentőségű természeti értékek védelmével kapcsolatos szakmai feladatokat, közreműködik a környezetvédelemmel kapcsolatos nem hatósági feladatok ellátásában,
-
ellátja a zöldfelület-gazdálkodás szakmai irányítását, koordinálását,
20 -
ellátja a város közlekedési rendszerének fejlesztésével, forgalomszabályozással, a forgalombiztonság növelésével kapcsolatos javaslattevő és véleményező feladatokat,
-
közreműködik a tömegközlekedés szervezésében, kapcsolatot tart a közlekedés feltételeinek biztosításában érdekelt gazdálkodó és egyéb szervekkel, hatóságokkal, az együttműködés és feladatellátás jellegétől függően koordinációs tevékenységet végez.
9./ A Hatósági és Okmányiroda -
ellátja a hagyatéki eljárással kapcsolatos feladatokat, végzi a gondnokság alá helyezettek, továbbá a gyámság alatt álló kiskorúak ingóságainak leltározását, elbírálja a közlekedési kedvezmények iránti kérelmeket, nyilvántartásba veszi a magánszálláshelyet idegenforgalmi céllal hasznosító ügyfelet, hitelesíti a vendégkönyvet, ellátja a talált tárgyakkal kapcsolatos feladatokat, közzéteszi a más hatóságtól érkező hirdetményeket, hatósági bizonyítványt, hatósági igazolást állít ki, más hatóságok részére hatósági tanút biztosít, végzi a polgármester, az alpolgármesterek és a jegyző fogadóórájával kapcsolatos szervezési feladatokat, gondoskodik a Városháza főbejáratánál az információ szolgálat működtetéséről, eljár a szabálysértési ügyek elbírálásában, közreműködik a birtokháborítási ügyek intézésében, jóváhagyja és ellenőrzi az eltartási szerződéseket, ellátja a katonai igazgatással és mozgósítással kapcsolatos feladatokat, intézi a lakáshoz jutók támogatásával kapcsolatos ügyeket, a kereskedelmi igazgatás terén végzi az üzletek működési engedélyével kapcsolatos feladatokat, hatósági ellenőrzést végez, valamint kiadja a szakhatósági nyilatkozatot a játéktermek kialakításához, mezőgazdasági igazgatás terén végzi a hatáskörébe utalt feladatokat, vezeti az állampolgárok születésének, házasságkötésének, elhalálozásának nyilvántartását, végzi az ezzel kapcsolatos változtatási feladatokat, részt vesz állampolgársági ügyek intézésében, közreműködik családi események - esküvők és névadók - ünnepélyes lebonyolításában, ellátja a választással, népszavazással kapcsolatos feladatokat, végzi a jegyzői gyámügyi feladatokat, lefolytatja a telepengedélyezési eljárással kapcsolatos feladatokat, ellátja a lakáscélú támogatásokról szóló jogszabály alapján a jegyző hatáskörébe utalt feladatok kivizsgálását és döntésre előkészítését.
21 az Okmányiroda működésének keretében -
ellátja a személyazonosító igazolvány kiadásával kapcsolatos feladatokat, ellátja a lakcímigazolvány kiadásával kapcsolatos feladatokat, vezeti az állampolgárok személyi- és lakcím adataiban bekövetkezett változásokat, ellátja az útlevél és a határátlépési engedély kiadásával kapcsolatos feladatokat, ellátja az egyéni vállalkozói igazolvánnyal kapcsolatos jegyzői feladatokat ellátja a közúti közlekedési igazgatási feladatokat, a közúti közlekedési okmányok kiadását és visszavonását,
10./ A Műszaki Iroda - ellátja a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos feladatokat, ennek keretében - végzi a természetvédelemmel kapcsolatos feladatokat, - ellátja a zaj- és rezgésvédelemmel kapcsolatos teendőket, - végzi a levegőtisztaság-védelmi feladatokat, - gondoskodik az egyéb környezetvédelmi feladatok ellátásáról, - ellátja az építésügyi igazgatással kapcsolatos feladatokat, ennek keretében: - végzi a területrendezéssel és telekrendezéssel kapcsolatos feladatokat, - építési engedélyezi eljárást folytat le, - ellátja az engedélytől eltérő, vagy engedély nélkül végzett építési munkákkal kapcsolatos teendőket, - végzi az építmények használatba vételére és használatára vonatkozó eljárást, - ellátja az építmények és létesítmények rendeltetéstől eltérő használatának engedélyezésével kapcsolatos feladatokat - építésügyi ellenőrzést folytat le, - végzi az egyéb építési feladatokat, - teljesíti a személy- és teherfelvonókkal kapcsolatos feladatokat, -
az útügyi hatósági tevékenység keretében: - engedélyezi a járdák és gyalogutak létesítését, - ellátja az egyéb útügyi hatósági tevékenységeket,
-
a vízügyi hatósági tevékenység keretében: - engedélyezi a vízi létesítmények építését és létesítését, - lefolytatja a szabálytalanul épített és üzemeltetett létesítményekkel kapcsolatos kötelezési eljárásokat,
22 - megteszi a helyi vízgazdálkodási feladatokkal kapcsolatos hatósági intézkedéseket, 11./ A Városi Gyámhivatal -
a gyermekvédelmi törvény alapján, a törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott illetékességi területén ellátja a - a gyermekek védelme érdekében, - a pénzbeli támogatásokkal, - a gyermek családi jogállásának rendezése érdekében, - az örökbefogadással, - perindítással, illetve kezdeményezéssel, - feljelentési kötelezettségével, - szülői felügyeleti joggal, illetve a gyermektartásdíjjal, - a gyámsággal és gondnoksággal, - a vagyonkezeléssel, - szakértő kirendelésével és felmentésével, - egyéb, hatáskörébe utalt közigazgatási feladatokkal
kapcsolatban a hatáskörébe utalt feladatokat. 12./ Az Oktatási, Kulturális és Sport Iroda -
figyelemmel kíséri a tankötelezettséggel kapcsolatos feladatok végrehajtását,
-
az intézményekkel való kapcsolattartás keretében segíti az óvodák, az általános iskolák és a középiskolák munkáját,
-
ellátja a kötelező adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat,
-
döntésre előkészíti az óvodai, iskolai felvételekkel kapcsolatban, a tanulói jogviszony keletkezésével, illetőleg megszűnésével, tanulói jogviszony időtartama alatt a tanulók jogi ügyeivel kapcsolatos eljárások során hozott döntések, valamint a tanulók fegyelmi ügyeiben hozott határozatok ellenbenyújtott jogorvoslati kérelmeket
-
gondoskodik az óvodás és iskolás korú gyermekek nyilvántartásáról,
-
döntésre előkészíti a fogyatékos gyermekek óvodai, iskolai foglalkoztatásával kapcsolatos ügyeket
-
előkészíti az óvodai, iskolai nevelésben való kötelező részvételt elrendelő jegyzői döntést,
-
közreműködik az érettségi és szakmai képesítő vizsgák szervezésében, ellenőrzésében,
23 -
közreműködik a szakközépiskola, szakmunkásképző iskola és szakiskola felvételi létszámának megállapításában,
-
kapcsolatot tart a nevelési, oktatási tevékenységgel magánkezdeményezésekkel, az egyházi iskolákkal,
-
figyelemmel kíséri a szakképzési alapból és a különböző pályázatokon elnyert intézményi pénzeszközök felhasználását,
-
részt vesz az intézményvezetői pályázatok előkészítésében,
-
segíti a kulturális és közművelődési szolgáltatás ellátását,
-
kapcsolatot tart a városban működő kulturális és közművelődési feladatokat ellátó szervekkel, az önkormányzati szervek esetében részt vesz a tevékenységek koordinálásában,
-
szervezi a városi szintű önkormányzati ünnepségek lebonyolítását,
-
figyelemmel kíséri a különböző pénzeszközök felhasználását,
-
kapcsolatot tart szervezetekkel,
-
koordinatív feladatokat lát el a város művészeti életével kapcsolatban,
-
kapcsolatot tart a sportegyesületekkel, diáksportkörökkel, valamint a megyei sportigazgatósággal,
-
kapcsolatot tart a városban működő sportlétesítmények üzemeltetőivel,
-
segíti a sport-szakszövetségek tevékenységét,
-
részt vesz a szabadidős és diáksport-rendezvények szervezésében,
-
ellátja az önkormányzat ifjúsági feladatainak koordinálását,
-
segíti a városban működő ifjúsági, diákszervezetek, ifjúsággal foglalkozó szervek, civil szervezetek tevékenységét,
-
közreműködik az önkormányzat és a hivatal EU uniós felkészüléshez kapcsolódó feladatok szervezésében,
-
segíti a régiós kapcsolatokból adódó feladatok végrehajtását,
-
figyelemmel kíséri az EU uniós és más nemzetközi pályázati kiírásokat, szervezi a pályázatokon való részvételt,
kulturális,
közművelődési
közművelődési
összefüggő
pályázatokon
intézményekkel,
elnyert
közhasznú
24 -
közreműködik a szervezésében,
Megye-Város
Egyeztető
Bizottság
tevékenységének
-
közreműködik az önkormányzat nemzetközi kapcsolatainak szervezésében, a külföldi delegációk fogadásának tervezésében és lebonyolításában, illetve a városi delegációk külföldi kiutazásának szervezésében.
13./ A Szociális Iroda -
az iroda vezetése körében: - az irodai tevékenység koordinálása és ellenőrzése, - külön meghatalmazás alapján a Polgármesteri Hivatal, illetve az Önkormányzat képviselete a bíróság, közjegyző előtt, az irodát érintő ügyekben, - közreműködik a bölcsődék működési engedélyének kiadásában, az önkormányzati bölcsődék nyitvatartási rendjének megállapításában, döntésre előkészíti a bölcsődei felvételi kérelmet, kapcsolatot tartva a bölcsődei igazgatósággal, - kapcsolatot tart az Egészségügyi, Szociális és Bölcsődei Igazgatósággal és az ÁNTSZ városi szervével, - közreműködik a szociális intézmények gondozási díjának megállapításában, s rendszeres kapcsolatot tart ezen intézményekkel, - döntésre előkészíti a jegyző hatáskörébe tartozó szociális és gyermekjóléti intézményi működési engedélyeket, és a jegyző nevében - a külön jogszabályban meghatározottak szerint - ellátja ezen intézmények működésének ellenőrzését - közreműködik a menekültügyi feladatok ellátásában,
-
a társadalompolitikai csoport tevékenysége keretében: - részt vesz a helyi társadalomra vonatkozó szociológiai munkák, koncepciók elkészítésében, figyelemmel kíséri a humán infrastruktúra alakulását, javaslatokat dolgoz ki a minimális ellátásokra és ellenőrzi ezek érvényesülését, - közreműködik a szociális alapellátások és szakosított ellátási formák körébe tartozó önkormányzati döntések előkészítésében, - figyelemmel kíséri a családgondozás, idősgondozás, gyermekjóléti helyzetét, - segítséget nyújt a RÉS Közalapítvány működtetéséhez, - előkészíti és képviseli az önkormányzatot a Szociális Kerekasztal ülésein,
-
a gyermekjóléti csoport tevékenysége keretében közreműködik - a gyermeknevelési támogatás, - az ápolási díj, - a rendszeres- és rendkívüli gyermekvédelmi támogatás,
25 - az egészségügyi gyermekotthoni beutalás iránti kérelmek döntésre való előkészítésében, -
az időskorúak csoport tevékenysége keretében közreműködik - az időskorúak járadéka, - a rendszeres szociális segély, - az átmeneti segély, - a temetési segély, - a köztemetés, - a közgyógyellátás, . az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság, - a hadigondozási ügyek, - a vak személyi járadék, - a katonai ügyintézés, . a szociális otthoni beutalás iránti kérelmek döntésre való előkészítésében, - a társhatóságoktól érkező, környezettanulmány felvételére irányuló megkeresések teljesítése,
-
a lakásfenntartási csoport tevékenysége keretében közreműködik - a lakásfenntartási támogatás, - az adósságkezelés iránti kérelmek döntésre való előkészítésében,
-
a jövedelempótló csoport tevékenysége keretében közreműködik - a munkanélküliek jövedelempótló támogatása, - a rendszeres szociális segély iránti kérelmek döntésre való előkészítésében,
-
ellátja az egyéb szociális vonatkozású ügyek döntésre való előkészítését,
14./ A Közterület-felügyelet -
A város közterületein, a közterület-felügyelők egységes egyenruhában, hivatalos személyként történő járőrszolgálatának keretében: - ellenőrzi a közterületek jogszerű használatát, - felügyeli a közterületen folytatott, engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenységek szabályszerűségét, - megelőzi, megakadályozza, megszakítja, megszünteti, illetve szankcionálja a közterületek rendjére és tisztaságára vonatkozó, jogszabály által tiltott tevékenységet, - közreműködik a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében - közreműködik a közrend, a közbiztonság védelmében, - közreműködik az önkormányzati vagyon védelmében, - közreműködik a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében, - közreműködik állat és növény-egészségügyi, valamint ebrendészeti feladatok ellátásában,
26 - folyamatosan ellenőrzi a közterületek rendjére vonatkozó önkormányzati rendeletek előírásainak betartását, valamint az azokban meghatározott kötelezettségek teljesítését. -
Feladatkörében a jogszabályokban foglalt esetekben és módon intézkedéseket foganatosít, melyek: - igazoltatás, igazoltatásban érintett személy feltartóztatása, - előállítás, - helyszíni birság kiszabása, - dolog visszatartása, - jármű feltartóztatása,
-
A felügyelet-vezető: - együttműködik a rendőrséggel, a hivatásos önkormányzati tűzoltósággal, a katasztrófa védelem helyi szerveivel, a Vám- és Pénzügyőrséggel, egyéb állami ellenőrző és önkormányzati szervekkel, társadalmi szervezetekkel, így különösen a polgárőrség helyi szerveivel, valamint a feladat ellátásához segítséget nyújtó egyéb szervezettel, gazdálkodószervvel, - folyamatosan kapcsolatot tart az önkormányzat szabálysértési hatóságával a szabálysértési feljelentések, valamint a határidőre be nem fizetett bírságok behajtásának tárgyában, - önálló iktatást és irattározást vezet, jogszabályban meghatározottak szerint adatokat kezel, - szervezi a közterület-felügyelők alkalmassági vizsgálatát, szakmai felkészítését, - törvényben meghatározott célból és adatkörben adatokat vesz át, szerez be, és továbbít, - részt vesz a felügyelői tevékenységgel kapcsolatban a jegyzőhöz benyújtott panaszok kivizsgálásában.
15./ Az Ellátó Iroda -
gondoskodik a Polgármesteri Hivatal (továbbiakban: hivatal) irodáinak működéséhez szükséges, anyagok eszközök beszerzéséről, valamint a befektetett eszközök, kis értékű tárgyi eszközök nyilvántartásáról és megőrzési felelősségének biztosításáról,
-
felülvizsgálja a hivatal közüzemi számláit, megköti a közszolgálati szerződéseket, gondoskodik a szerződések állandó karbantartásáról,
-
bonyolítja a vagyonbiztosítási ügyeket,
-
beszerzi a szakmai szakkönyveket,
-
gondoskodik a hivatal tisztántartásáról,
munkához
szükséges
napilapokat,
közlönyöket,
27 -
irányítja a hivatal portáinak működését,
-
koordinálja a gépkocsi igényléseket, elszámoltatja a gépkocsivezetőket, lebonyolítja a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézését,
-
előkészíti és lebonyolítja a nagy értékű tárgyi eszközök beszerzését,
-
figyelemmel kíséri a városháza épületének állapotát, javaslatot tesz a szükséges felújítási munkálatokra, elvégzi azok lebonyolítását, gondoskodik az épület karbantartásáról,
-
gondoskodik a munka- és tűzvédelmi előírások betartásáról a hivatal területén,
-
működteti az üzemi étkeztetéshez a városháza konyháját,
-
ellátja az önkormányzati tulajdonú katasztrófavédelmi eszközök és szakanyagok tárolásával és karbantartásával kapcsolatos feladatokat a helyi polgári védelmi kirendeltség vezetőjének irányításával. IX. MŰKÖDÉSI SZABÁLYOK
1./ A Polgármesteri Hivatalt a jegyző, illetve az általa meg-bízott dolgozó jogosult képviselni. A hivatal belső működése során az irodákat az irodavezetők, illetve az általuk - a jegyző egyetértésével - megbízott dolgozók jogosultak képviselni. 2./ A kiadmányozás rendjéről szóló polgármesteri és jegyzői együttes utasítást az ügyrend 1.sz.függeléke tartalmazza. 3./ A költségvetési gazdálkodást érintő kiadmányozás rendjéről szóló polgármesteri és jegyzői együttes utasítást az ügyrend 2.sz. függeléke tartalmazza. 4./ Az ügyiratkezelés és az iktatás rendjéről szóló jegyzői utasítást az ügyrend 3.sz. függeléke tartalmazza. 5./ A hivatalban a bélyegzőhasználat rendje az alábbi: a./ a polgármester, az alpolgármesterek és a jegyző Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármestere, Alpolgármestere, és Jegyzője feliratú, középen a magyar címert ábrázoló körbélyegzők használatára saját személyükben jogosultak, b./ a Polgármesteri Hivatal hivatalos körbélyegzője: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala feliratú, középen a magyar címerrel, c./ A Városi Gyámhivatal hivatalos körbélyegzője: Városi Gyámhivatal Nyíregyháza feliratú, középen a magyar címerrel, d./ az adóiroda és az államigazgatási hatósági feladatok ellátásában közreműködő irodák sorszámozott jegyzői körbélyegzőt használnak, e./ a hivatalos bélyegző lenyomatát csak a kiadmányozásra jogosult aláírásával ellátott kiadmányokon lehet használni,
28 f./ a bélyegzőkről az Ellátó Iroda nyilvántartást vezet. 6./ A polgármester és a jegyző szükség szerint, de legalább negyedévenként munkaértekezletet tart a Polgármesteri Hivatal dolgozói részére, melyeken az elvégzett munka időszakos értékelése, a következő időszak feladatainak kiadása, és közérdeklődésre számottartó információk átadása történik meg. 7./ Az ügyfélfogadás rendje, a polgármester, az alpolgármesterek és a jegyző fogadóóráinak időpontja külön szabályzatban kerül meghatározásra. Az országgyűlési képviselőket, a központi és területi államigazgatási szervek vezetőit és ügyintézőit, továbbá a Közgyűlés képviselőit munkaidőben ügyfélfogadási időn túl is - soron kívül kell fogadni és részükre a szükséges tájékoztatást megadni. 8./ A Polgármesteri Hivatal dolgozóit a tudomásukra jutott állami szolgálati és üzleti (magán) titok (adat) tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. E kötelezettség az adatvédelmi törvény rendelkezéseinek alapulvételével kiterjed az ügyfél személyiségi jogainak a védelmére is. A titoktartási kötelezettség a közhivatal betöltése után is fennáll. A hivatal dolgozói minden olyan adatot, információt és tényt kötelesek a jegyző tudomására hozni, amely az előbbi kötelezettségüket befolyásolja. 9./ A Polgármesteri Hivatal dolgozóinak munkarendjét, közszolgálati jogviszonyuk egyes kérdéseit külön rendelet szabályozza. A munkából való távolmaradásról (betegség, fizetés nélküli szabadság, stb.) és a társadalombiztosítási igazolványokra való jogosultság tekintetében bekövetkezett változásokról minden hónap 5-ig az irodavezetők tájékoztatása alapján a gazdasági iroda vezetője jelentést küld a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei TÁH, valamint a SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Egészségbiztosítási Pénztár felé. 10./ Az iroda dolgozóinak munkaköri leírását jelen ügyrendben foglaltak alapulvételével a jóváhagyást követő 60 napon belül kötelesek az irodavezetők elkészíteni, s azt a dolgozóknak írásban kiadni. A Polgármesteri Hivatal dolgozói a munkaköri leírásukban foglaltak szerint helyettesítik egymást. Az irodavezetőt az általa javasolt és a jegyző által megbízott dolgozó helyettesíti. A munkaköri leírások az ügyrend 4.sz. függelékét képezik, folyamatos karbantartásukról - a jegyző irányításával - az irodavezetők gondoskodnak. 11./ Az ügyrendben szabályozottak hatályosulását a polgármester és a jegyző folyamatosan figyelemmel kíséri, s a szükséges és indokolt változtatásokra a megfelelő intézkedéseket megteszi. 12./ Jelen ügyrend 2003. február 1-jén lép hatályba.