A HATÁR TÖRVÉNYEI
talmas ablakain át ki lehetett látni Salt főutcájára meg a főutca sarkára; július végétől vagy augusztus elejétől egészen szeptember közepéig ott szoktunk találkozni néhány dílerrel, egy bizonyos Danival, egy bizonyos Rodrival meg egy bizonyos Gómezzel, és talán még néhány másikkal is. – Soha nem gondoltak arra, hogy beállnak árusnak? Így nem lett volna gond a beszerzés. – De abból tömérdek gond származott volna. nem. Erre soha nem gondoltunk. Én legalábbis nem tudok róla. – Mindenki mindent kipróbált? – igen. Volt köztünk, aki jobban rá volt kattanva, volt, aki nem annyira, de általában mindenki mindent témázott. A lányok, tere is, azt hiszem, kicsit óvatosabbak voltak, de a többiek nem. – Maga is mindent benyomott? – természetesen. nem fogadott volna be a banda, ha nem teszem meg. De nem tudom, hogy teljesen befogadtak-e. – nem tett meg mindent? – igyekeztem. néha úgy gondolom, hogy befogadtak, de máskor azt hiszem, hogy nem, gondolom, ez attól függ, hogy mit értünk befogadáson. Az igaz, hogy egy idő után, ahogy már mondtam, minden délután elmentem a La Fontba, ott voltam velük, többé-kevésbé azt csináltam, amit ők. De az is igaz, hogy soha nem éreztem úgy, hogy én is a banda tagja volnék: az is voltam, meg nem is, meg is csináltam mindent, meg nem is, belül is voltam, meg kívül is, mint egy szemtanú vagy egy kukkoló, aki részt vesz mindenben, de leginkább azt figyeli, hogy a többiek mit csinálnak. Lényegében ezt éreztem, és azt hiszem, ezt ők is érezték, amit az is bizonyít, hogy Kékszem és tere kivételével (de velük is csak kivételes alkalmakkor) soha nem 69
beszéltem négyszemközt egyikükkel sem, soha nem kerültem közel egyikükhöz sem. Egyikük számára sem voltam több annál, ami voltam: egy meteorit, egy talajtalan valaki, egy apuka fiacskája, aki véletlenül odatévedt közéjük, a bandavezér pártfogoltja, a bandavezér szeszélye, egy olyan csávó, akihez nincs sok közük, bár elfogadták, és olykor még barátkoznak is vele. De visszatérve a tényekhez, igen, mindent fogyasztottam. Eleinte nehezen tudtam a többieket követni, és volt, hogy rosszul lettem, de amúgy viszonylag gyorsan hozzászoktam. – És még mit kellett tennie azért, hogy befogadják? – Sok mindent. De, kérem, ne értsen félre: nem azért fogyasztottam kábítószert, hogy elfogadjanak, azért fogyasztottam, mert jól éreztem magam tőle. Úgy is mondhatnám, hogy eleinte kötelességből vagy kíváncsiságból próbáltam ki, de végül rákaptam, és már szükségem volt rá. – Ugyanúgy történt, mint a rablással. – nagyjából igen. Meg más dolgokkal kapcsolatban is. – Például? – Például a kurvákkal. – Jártak kurvákhoz? – természetesen. A kínai negyedben egymást érték a bordélyházak, és mi tizenhat, tizenhét évesek voltunk, nem bírtunk a hormonjainkkal, és temérdek pénzünk volt, miért is ne jártunk volna kurvázni? Azt hiszem, igazából a legtöbb pénzt a kurvákra költöttük. De megmondom őszintén, hogy én nehezebben szoktam hozzá a kurvákhoz, mint a kábítószerhez, sokkal jobban élveztem a drogokat, mint a kurvákat. Volt olyan lány, aki tetszett, de az az igazság, hogy a legtöbbjüktől viszolyogtam, különösen az elején. Elmondhatom, milyen volt, amikor először 70
mentem el a kuplerájba, emlékezetes este volt, annál is inkább, mert különös dolog történt. – Hallgatom. – A La Vedette-ben történt, ez a bordély arrafelé volt, amerre a kínai negyed bordélyházainak nagyobb része, a La Barcával párhuzamos Pou Rodó utcában. A negyed legdrágább és legjobb kuplerájának számított, pedig egy mocskos és sötét pincében volt, úgyhogy elképzelheti, milyen lehetett a többi. Egy ötvenes madám vezette, Vedette-nek hívták, ahogy magát a bordélyt, és az volt a híre, hogy irgalmatlanul, kemény kézzel irányítja a műintézetet. Aznap a megszokottnál kevesebben voltak, tíz-tizenkét ember a bárpultra könyökölve vagy a falat támasztva ivott a dohányfüsttől, olcsó kölnitől, verejtéktől, alkoholtól és az üzekedés szagától nehéz levegőben. A lányok körben a fal mellett illegették magukat, testhez simuló ruhában, kikent-kifent arccal, a fülsiketítő rumba pedig elnyomott minden beszélgetést. nem sokkal lehettünk a La Montgoda-i rablás után, de mindenképpen az egyik olyan első meló után, amelyben részt vettem, csak ilyenkor engedhettük meg magunknak, hogy elmenjünk a La Vedette-be. néhány perccel azután, hogy bementünk, minden haverom talált magának valakit, és felszívódott, én pedig egymagamban ültem a bárpultnál, mert sorra hagytak ott a lányok, amikor látták, hogy egyikükkel sem akarok lefeküdni. Ekkor Vedette kiszámított lassúsággal megindult felém a terem másik végéből. Helló, szépfiú, mondta. Egyik lánykám sem tetszik neked? Vedette-nek hidrogénezett haja, hatalmas melle, erős csontozata és durva arca volt, erőszakos fellépésétől még jobban zavarba jöttem, mint a lányok közeledésétől, éppen ezért nem esett nehezemre, hogy hazudjak. tetszenek, miért ne tet71
szenének, feleltem. Vedette tovább kérdezősködött, hatalmas mellét a bárpultra helyezve: Akkor? Mosolyogtam, az üres söröspoharat a számhoz emeltem, és elnéztem a levegőbe, valami válaszon gondolkodva. Csak azt ne mondd, hogy ez az első alkalom? Mielőtt újabb hazugságba bonyolódtam volna, a nő metszőn felnevetett; de rögtön láttam, hogy a teremben senki nem hallotta a nevetését. Angyalka, mondta, és az arcomba csapott mentolos lehelete. Ha nem vonultam volna vissza, én magam avatnálak be. Hátrább húzódott, és csak annyit mondott: De ha akarod, bemutatom neked azt a lányt, akire szükséged van. Ujjával valahová a félhomályba mutatott. ott van, nézd, folytatta. idehívjam neked? Gyerünk, ne légy mulya, meglátod, tetszeni fog. nem láttam, kire mutatott, de mindegy is volt, már az a puszta gondolat, hogy magamra maradok egy szobában valamelyik kifestett nősténnyel, olyan undorral töltött el, hogy megölte bennem a vágyat. Vedette valamit megérezhetett ebből (talán az arcomra is kiült a viszolygás), mert lemondóan sóhajtott, és a söröspohárra mutatva megkérdezte: Kérsz még egyet? Még meg sem ittam a második sört, amikor Kékszem és a többiek már lefelé szállingóztak a szobákból. Mindegyik ugyanazt kérdezte tőlem, mindegyiknek ugyanazt feleltem, és mindannyian erővel rá akartak beszélni, hogy válasszak már ki valakit, és menjek vele szobára; egyikük sem fogta fel, amit Vedette megsejtett, vagy legalábbis egyikük sem mondta ki hangosan, de az erőszakosságuk miatt a félelmem, hogy fény derül a titokra, felülkerekedett az undoron, odamentem Vedette-hez, és azt mondtam, elszántam magam, mutassa meg, kit szánt nekem. trininek hívták, rövid, barna haja volt, és úgy ringatta a csípőjét, hogy azonnal át kellett ölelnem a derekát, és hagytam, 72
hogy felvezessen az egyik szobába, miközben Kékszem és a többiek a bárpult túlfeléről lelkesülten integettek. ott kilépett magas sarkú cipőjéből, meztelenre vetkőztetett, és segített, hogy én is könnyen levetkőztessem őt. Azután bevitt a mosdóba, megmosakodott, és engem is lemosott, lefektetett az ágyra, és szájába vette a szerszámomat. Ez volt a második ilyen alkalom az életemben, és úgy éreztem, mintha két különböző dolog történt volna velem, nem pedig ugyanaz, csak különböző nőkkel. trini valahogy csak felállította a farkam, de amikor kitárulkozott, hogy beléhatoljak, megint lelankadtam. Próbált megnyugtatni, az első alkalommal ez természetes, mondogatta, és tovább dolgozott rajtam a szájával. Kétségbe voltam esve, féltem, hogy végleg csődöt mondok, de azután összeszedtem magam, és megtaláltam a megoldást: arra gondoltam, hogy nem a La Vedette egyik szobájában vagyok, hanem a Vilaró játékterem mosdójában, és nem trinivel, hanem terével, ő dolgozik rajtam a szájával és az ujjaival, így elértem, hogy erekcióm legyen, és azon nyomban el is élveztem. Akkor történt az a különös dolog, amit az előbb említettem. Éppen elkezdtem öltözni, amikor az ajtó mellett felgyulladt egy piros fény, és trini azt mondta: A francba! Mi történt?, kérdeztem. Semmi, felelte trini. De nem mehetünk ki. A piros fényre mutatott: itt vannak a zsaruk. Úgy éreztem, kiszalad alólam a talaj, és melegség öntött el. A bárban?, kérdeztem. igen, felelte trini. De ne majrézz, nem jönnek fel ide, csak nem mehetünk le, amíg el nem mennek. Úgyhogy nyugodj meg. nyugalmat erőltettem magamra. Közben teljesen felöltöztem, trini pedig elmondta, hogy valahányszor egy rendőrjárőr betéved a bárba, Vedette vagy a férje a bárpult mögött megnyom egy gombot, és minden szobában kigyullad a vörös fény; 73
azután, ha már elmentek a rendőrök, újra megnyomják a gombot, és a fény kialszik. trini egyre csak mondta, hogy nincs mitől tartanunk, csak türelmesen várnunk kell, mert a rendőrök természetesen mindennel tisztában vannak (tudják, hogy a felső szobákban ott vannak a lányok a vendégekkel, és azt is, hogy Vedette és a férje értesítette őket, amikor megérkeztek), soha nem bántanak senkit, egy ideig beszélgetnek Vedette-tel, azután elmennek. igaza volt, ez történt. trini és én egy darabig ott ültünk az ágyon, egymás mellett, felöltözve, hozzá sem értünk egymáshoz, és mindenféléről fecsegtünk, azután kialudt a piros fény, és lementünk. Így zajlott le az első látogatásom egy kuplerájban. És így szórtuk el a pénzt. – A bandában lévő lányok tudtak erről? – Miről? Hogy kurvákra költjük a pénzt? – igen. – nem tudom. Soha nem merült föl bennem ez a kérdés. – És most mit gondol? – Fogalmam sincs róla, hogy tudták-e vagy sem. nem hiszem. természetesen nem mondtuk meg nekik, hogy elmegyünk a kupiba, és arra sem emlékszem, hogy bármelyikünk beszélt volna előttük arról, ami ott történt. Ahogy emlékszem, a lányok között sem esett szó erről. Feltételezem, hogy elvileg nem tudtak róla, de azt nem hiszem, hogy valamit ne sejtettek volna. Mert, ismétlem, a pénzünk nagyobb részét erre költöttük. – Gondolom, nem lehetett nagyon nehéz eltitkolni ezt a lányok elől, hiszen csak ketten voltak, az egyik Kékszem, a másik pedig Kövér barátnője. – Az igaz, hogy csak ketten voltak, de jöttek-mentek a lányok, alkalmilag jó páran odacsapódtak a bandához, 74
