2012 Húsvét
Donneri Harangszó
A donneri Szent Kereszt Plébánia lapja
__________________________________________________
„Békesség nektek! Én vagyok, ne féljetek.” (Lk, 24,36)
_____________________________________________ A tartalomból A reménység üzenete 2. old. Jézus az Olajfák hegyén 3. old. Sík Sándor verse 5. old.
Bemutatjuk… 6. old. Ígéretek 8. old. Szertartásrend 8. old.
A reménység üzenete Húsvét üzenete mindig a reménységet hozza el az emberiségnek. A reménysugár azonban, amely minden ember lelkében kitörölhetetlenül ott van, néha megremeg. Emlékszem egy alkalommal egy csehországi zarándoklaton azt a feladatot kaptuk, hogy minden jelenlévő vigyen el egy égő gyertyát az egyik templomból a másikba. Igen ám, csak kint fújt a szél. Nem volt nagy szélvihar, de ahhoz éppen elég nagy, hogy egy gyertyát elfújjon. Akinek elaludt a gyertyája, gyorsan meggyújtotta újra valaki máséról, majd a következő pillanatban visszaadta a lángot, nemritkán ugyanannak, akitől az előbb ő kapta. Csupán néhány száz métert kellett megtennie kis csoportunknak, de ez csak közös erőfeszítéssel sikerülhetett. Végül mindenki égő gyertyával állt az oltár előtt. A reménysugárral is így vagyunk. Mostanában erősen fúj a szél, képes kioltani a lángot. Ilyenkor látjuk, hogy milyen rövid az a néhány év, amit ajándékba kaptunk. Mégsem adhatjuk fel a reményt, hogy újragyújtsuk a lángot. Olyan jó, hogy vannak mellettünk, akiknél ég a láng, akik segítenek nekünk is újrakezdeni. A Húsvéti Gyertyáról meggyújtott gyertyák minden Húsvétkor felragyognak a keresztények kezében. A feltámadás fényét jelképezik. Az újrakezdés reménye, hogy nem győzhet végleg a gonosz, minden emberi szívben ott van. Miért ne fejezhetnénk ki örömünket együtt? Miért fukarkodunk a jó szóval, a remény továbbadásával? Minap egy előadáson arra kértem a házaspárokat, hogy mondják ki egymásnak most: Szeretlek! Hogy fogják meg újra egymás kezét… Jó volt látni, ahogy felderült az arcuk, egy pillanatra megtört a csend a teremben, néhányan felkacagtak örömükben. Bárcsak elvárásaink helyett ilyen ingyenes örömmel várnánk az ünnepeket, az egymással való találkozást! Amikor félretesszük sérelmeinket, a megbocsátás és bocsánatkérés új légkörét teremtjük meg családjainkban. Feltámadunk a reménytelenségből. Arról beszélgettem egy házaspárral, hogy milyen elképzelhetetlen egy olyan világ, ahol mindenki azt keresi, hogy hogyan tudná jobban kifejezni szeretetét a másik ember felé, hogyan tudna jobban szeretni. Pedig sokan vannak, akik erre törekednek, talán többen is, mint gondolnánk. Persze gyakran félreértik, hitetlenül szemlélik őket, önös érdekeket vélnek felfedezni rajtuk. Krisztus magára veszi ezt a keresztet, és minket is erre bátorít. Szó nélkül szeressünk tovább a legnehezebb körülmények között is! Egy reménytelen embernek azt tanácsolta egy református lelkipásztor, hogy menjen el másokhoz, látogasson betegeket és bátorítsa őket. Miután megtette, elmúlt a reménytelensége. Mások arról számoltak be nekem, hogy azóta sokkal elégedettebbek a helyzetükkel, amióta náluk rosszabb sorsú embereken próbáltak meg segíteni. Ismét mások azt mondták és élték is, hogy sosincs olyan kevés az embernek, hogy ne tudná megosztani valakivel. Ezek az élethelyzetek és a reményre igent mondó emberek bennünk is erősíthetik a reményt, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy Krisztus feltámadása a mi életünkbe is új fordulatot hozhat. Áldott Húsvétot kívánok mindnyájuknak a régi keresztény húsvéti köszöntéssel: Krisztus feltámadt! Alleluja, alleluja! Valóban feltámadt! Alleluja, alleluja! Nyéky Kálmán plébános atya –2–
Újságunk e számában szeretettel ajánljuk figyelmükbe Péteri atya elmélkedését Jézus szenvedéstörténetéről, melyet a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, templomunk búcsúnapján hallhattunk. E sorokkal is kívánunk áldott húsvétot minden kedves olvasónknak!
Jézus az Olajfák hegyén Jézus szenvedéstörténetéről az elmúlt években több bibliaórát tartottam. Végigvettük a legfontosabb eseményeket. Mivel azonban ma Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe van, templomunk búcsúnapja, nem lehet és nem szabad másról beszélni, csak a szenvedéstörténetről. Ezért kiválasztottam egy olyan rövid szakaszt, amelyről korábban nem beszéltem. Jézus az utolsó vacsora után kiment tanítványaival az Olajfák hegyére. Ez a jelenet lesz mai elmélkedésünk tárgya. Korábban Szent János evangéliumának csodálatos drámaisággal megírt elbeszélését vizsgáltuk meg alaposan. Most a három szinoptikust vesszük alapul. Tudjuk, a szinoptikus szó együtt látót jelent. A biblia kutatói ezzel a szóval jelzik, hogy Márk, Máté és Lukács szinte azonos szemmel látta és írta meg az eseményeket. János évtizedekkel később, teljesen önállóan dolgozott. Az Olajfák hegyén történt eseményeket a szinoptikusok írták le részletesen. Mk 14, 26-42; Mt 26, 30-46; Lk 22, 39-46. Mindjárt a szöveg elemzésének elkezdése előtt töredelmesen bevallom, hogy a mai elmélkedés alapja Joseph Ratzinger, azaz XVI. Benedek pápa Názáreti Jézus című csodálatos könyve lesz. Életem nyolcvan éve alatt még csak hasonló szépségű könyvet sem olvastam Jézusról. Szentatyánk, aki vitán felül korunk legnagyobb katolikus hittudósa, a rengeteg pápai munka mellett írja ezt a könyvet. Két kötet már készen van, magyarul is olvasható, a harmadik most készül. Imádkozzunk azért, hogy a jó Isten adjon még időt Szentatyánknak műve befejezésére. A szinoptikusok megegyeznek abban, hogy az utolsó vacsora végén Jézus tanítványaival elénekelte a hálaadó zsoltárt. Ez világossá teszi azt, hogy az utolsó vacsora liturgikus cselekmény volt, amelyhez hozzátartozott az ima és a zsoltárok éneklése. Az már más kérdés, hogy Jézus az egészet megkoronázta az Oltáriszentség alapításával, amikor a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé változtatta át. Ezek a hálaadó zsoltárok kifejezték a zsidó nép háláját Isten felé az Egyiptomból való csodálatos szabadulás emlékére. Tudjuk, a választott nép akkor éjjel indult el, amikor az egyiptomi elsőszülöttek maghaltak. De a zsidó elsőszülöttek megmaradtak, mert a bárány vérével bekenték az ajtót. Ezen a mostani éjszakán Jézus vette át a bárány szerepét. Ő ontotta ki vérét, hogy minket megváltson. De érdemes arra is gondolni, hogy a zsidók Dávid királyt tartották a zsoltáros könyv fő szerzőjének. Ő az előimádkozó, aki a nép minden örömét és fájdalmát, kérését és háláját kimondja, sőt elénekli. Ezen a éjszakán Jézus veszi át Dávid szerepét. Emlékszünk, az angyal megmondta Szűz Máriának, hogy Fia nagy lesz, ő kapja Dávid trónját. Itt trón nincs. De Dávid királyi szerepe egyértelműen Jézus vállára kerül. Így kapcsolódik össze az ó- és az újszövetség. Ami ott előkép volt, az Jézusban valósággá változott, beteljesedett. Jézus egész emberiséget átfogó szeretete mindenki számára megváltást hozott a szenvedés, halál és feltámadás által. A zsidó törvények szerint húsvét éjjelén senki sem hagyhatta el a szent várost Jeruzsálemet. Jézus még ezt a törvényt is betartotta. Nem ment ki Betániába, mint máskor, hanem az Olajfák hegyén, a város határain belül maradt. Jézus mindig hűséges volt az ószövetségi törvényekhez. Megtartotta az ünnepeket, imádkozott a templomban. Tisztelte Mózest és a prófétákat. Ugyanakkor hozott valami teljesen újat. Nyugodtan gyógyított szombaton, a szent nyugalom napján. Nem tartott meg néhány külsőséges és fölösleges tisztasági törvényt. És kiűzte a templomból az ott árusító kereskedőket, mert a templom az imádság háza, ezek meg rablók barlangjává tették. Valószínűleg ez volt a fordulat, az utolsó csepp a pohárban. A főtanács ekkor határozta el, hogy végleg meg–3–
szabadul Jézustól. Jézus működésének első percétől kezdve következetesen haladt a mennyei Atya által neki kijelölt úton. Ez az út vezetett a Golgotára. Ekkor érkeztek meg a Getszemáninak nevezett majorhoz. Abban az időben ott még állhatott egy présház, amelyben az olajfák termését préselték ki. Ennek volt a neve Getszemáni. Maga a hegy, az Olajfák hegye, Jeruzsálemtől keletre, közvetlenül a város mellett emelkedik. Csodálatos a kilátás az egész városra. A mai olajfák ugyan nem az eredetiek, amelyek még Jézust látták, de nagyon régiek. Az Olajfák hegye elnevezés minden korban érvényes volt. A keresztények már a 4. században templomot építettek ezen a helyen. Ez az idők folyamán elpusztult. A mai templomot 1924-ben fejezték be. Ugyanazon a helyen, ahol valaha Jézus imádkozott. Ez vitán felül a kereszténység egyik legtiszteletreméltóbb helye. Egy papnak nagy élmény ott misézni. Jézus ezen a helyen élte át a nagy magányosságot, az emberiség minden nyomorát, amelyet a bűn okozott. Itt hatolt be lelke legmélyéig az a mérhetetlenül sok bűn, amelyet neki kellett magára vállalnia. Az evangélisták szerint térdelve, sőt Máté és Márk szerint arccal a földre borulva imádkozott. És amint Lukács mondja: fájdalmában vért verítékezett. A szenvedés a szó fizikai értelmében már itt elkezdődött. Igaz, Jézus magával vitt három apostolt. Azokat, akiket felvitt a Tábor hegyére is, hogy lássák őt dicsőségben. Péter, Jakab és János volt a három kiválasztott. Itt a kertben elaludtak. Jézus újra meg újra megpróbálta felébreszteni őket. De ahogy az evangélista írja: szemük igen elnehezedett. Ezért maradt Jézus teljesen egyedül. Ekkor következett Jézus imája, az egész jelenet abszolút csúcsa. Ezt megírta mindhárom szinoptikus, utalt rá János, és gyönyörűen összefoglalja a Zsidókhoz írt levél szerzője, írása 5. fejezetében. Márk leírja, hogy Jézus remegni kezdett és gyötrődni”. Tanítványainak ezt mondta: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet.” Tehát Jézus szenvedése nem látszat volt. Ő nem úgy tett, mintha szenvedne, hanem valóban átélte a legszörnyűbb kínokat. Látta a bűnt, minden ember minden bűnét. És tudta, hogy ezért neki kell az engesztelő áldozatot bemutatni. Tudta azt is, hogy maga a kivégzés milyen embertelen fájdalmat fog jelenteni. Ezért remegett, ezért gyötrődött, ezért verítékezett vért. Itt mutatkozott meg, hogy ő valóságos ember. Isten nem szenvedhet. Isten Fia azért vette magára az emberi természetet, hogy értünk és helyettünk szenvedhessen. Az ember bűnével a végtelenül szent Istent bántotta meg. Méltó elégtételt csak Isten Fia adhat. Ezt vállalta Jézus, amikor emberré lett. És most, közvetlenül a szenvedés előtt, ezért borzadt el attól, ami rá várt. Kicsiben ezt mi is sokszor átéltük. De Jézusnak sokkal több bűnért sokkal kegyetlenebb elégtételt kellett adnia. Mi erre képtelenek lettünk volna. De legalább azért imádkozzunk, hogy azokat a kis kereszteket, amelyeket mi kapunk Istentől, türelemmel és szeretettel tudjuk elviselni. A jelenet csúcsa azonban még hátra van. Jézus tovább imádkozik: „Abba, Atyám! Te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” Ebben a rövid imában benne van megváltásunk egész drámája. Fontos már maga a megszólítás: Abba! Ez a családban használt szó. Olyan, mint amikor magyarul a gyermek azt mondja: Apu vagy Apuka! Az ószövetségben nem volt szokás Istent így megszólítani. Ott Istenben az Urat, a Teremtőt látták. Jézus az Abba szóval kifejezi, hogy neki egészen más a kapcsolata a mennyei Atyával, mint bárki másnak. Ő ugyanis valódi Fiú, aki öröktől fogva született az örök Atyától. Az igazi problémát azonban az ima következő szavai jelentik: „Ne az én akaratom legyen, hanem a tied!” Döbbenten halljuk ezeket a szavakat. Hát lehet különbség az Atya akarata és a Fiú akarata között? Elképzelhető, hogy Jézus mást akar, mint az Atyja? Ki áll itt szemben egymással? Az Atya és a Fiú? Vagy az ember Jézus és a Szentháromságos egy Isten? Sehol a szentírásban nem látunk bele olyan mélyen Jézus belső titkába, mint az Olajfák hegyén elmondott rövid imájában. Nem véletlen, hogy az egyház első nagy tanítói éppen ebben az imában látták meg Jézus személyének a titkát. Jézus egy személyben valóságos Isten és valóságos ember. Éppen ezért neki van isteni és emberi akarata. Isten és ember különbsége Jézusban is –4–
megmarad. Az isteni és az emberi természet nem keveredik benne. És éppen itt, az Olajfák hegyén, megrendítő módon mutatkozik meg a két akarat különbsége. Az emberi akarat viszszaborzad a szenvedéstől és a haláltól. De tudja, hogy az isteni akaratnak kell megvalósulnia. Ez olyan mély titok, hogy emberi ésszel alig fogható fel. Mi csak megköszönhetjük Jézusnak, hogy így imádkozott. És ezzel bennünket is megtanított a helyes imára. Nekünk is lehet emberi akaratunk. Mi is szeretnénk, ha ez megvalósulna. Ugyanakkor tudjuk hogy az isteni akarat mindig jobb. Félre kell tennünk emberi elképzeléseinket, és azért kell imádkoznunk, hogy a mi életünkben is megvalósuljon Isten akarata. Jézus két akarata az Olajfák hegyén csodálatosan összehangolódott. A „ne az én akaratom legyen, hanem a tied” a Fiú imája az Atyához. A „nem én, hanem te”gondolata elképzelhetetlen tökéletességgel valósult meg. Sőt a két akarat egyesülése számunkra is azt jelenti, hogy mi is lehetünk fiúk, mi is mondhatjuk, hogy Abba. De ehhez az kell, hogy saját akaratunkat mindig alárendeljük az isteni akaratnak. Sajnos, a mi egész életünk abból áll, hogy a két akarat küzd egymással. Mi nem mindig tudjuk kimondani, hogy a te akaratod legyen, ne az enyém. Mi sokszor hisszük azt, hogy „nekünk van igazunk” Istennel szemben. Ilyen persze nincs. De nekünk egy életen át kell küzdenünk azért, hogy őszintén tudjuk kimondani: legyen meg a te akaratod! Ma a Szent Kereszt felmagasztalásának van az ünnepe. A gyalázat fája a dicsőség fája lett. Mi magasztaljuk Krisztus keresztjét, hiszen általa nyertük el megváltásunkat. Ugyanakkor csodáljuk Jézust, aki az Olajfák hegyének szörnyű éjszakáján félre tudta tenni saját akaratát, hogy a mennyei Atya akarata megvalósuljon, és mi meg legyünk váltva. Nekünk sokkal kisebb ügyekben és esetekben kell lemondanunk saját akaratunkról. De ha a mi saját keresztjeinkben meg tudjuk látni Krisztus keresztjének kicsinyített mását, akkor ezt a keresztet már el tudjuk fogadni, sőt örömmel tudjuk elfogadni. Csak a kereszt vállalása által válhatunk hasonlóvá Jézushoz, aki a felmagasztalt kereszten váltott meg bennünket. Dr. Péteri Pál
________________________________________________________________ Sík Sándor: Jézus és a kereszt Akkor fölemelék a keresztet a poroszlók, s tompán megzördültek a hosszú nagy szegek. Odalépett. Szemében két csillag remegett, S az ostor izzó csókja szent vállain piroslott. Vöröslő fény világolt a Koponyák-hegyén, Az égen torladoztak fekete fellegek. Már vijjogott a szél, a föld már reszketett, És recsegett a kárpit a templom rejtekén. A palota előtt kiáltozott rekedten A hullámzó tömeg, kis, szegény emberek. A lét örök forgása egy percre megmeredt, S némán egymásra néztek: Krisztus és kereszt, ketten. Nagy, ismeretlen tűzzel a lét új titka rezgett Szemén és homlokán s a töviskoszorún. És karjait kitárta, szelíden, szomorún, És magához ölelte a rettentő keresztet.
–5–
Bemutatjuk ifj. Varga Sándort és családját Vasárnaponként rendszeresen teszi ünnepibbé, hangulatosabbá a szentmise liturgiáját gitáros énekkarával Varga Sándor és felesége György Anikó. Mindkettejük kötődése a donneri egyházközséghez sok évre, sőt több évtizedre nyúlik vissza. Újságunk húsvéti számában velük beszélgettünk zenéről, családról, ünnepi készületről. – Kik a család tagjai, és mivel foglalkoznak? Négytagú a kis család – kezdi a válaszadást a családfő. Jómagam pedagógus vagyok immár huszonkettedik éve. Húsz évet Mosdóson tanítottam egy gyógyintézeti iskolában, beteg gyerekeket. Most a Berzsenyi iskolában tanítok magyart és történelmet. Feleségem szintén pedagógus, tanítóként majd könyvtárosként dolgozott. Két kisgyerekünk van, nagyobbik Kálmán, aki a katolikus iskolában harmadik osztályos, Katika pedig elsős. Mindketten zeneiskolába is járnak, zongorát és szolfézst tanulnak. A családban drága emlékű édesanyám volt az, aki a zene szeretetére megtanított minket. Énektanárként dolgozott Nagyberkiben. Az énekkara – amikor már erre lehetőség nyílt – rendszeresen szerepelt a környékbeli templomok szentmiséin, ünnepein. – Milyen szerepet tölt be a zene a mindennapokban? Hogyan van jelen a család életében? Mást sem teszünk, mint egész héten zeneiskolába járunk – mondja mosolyogva Anikó. Ez majdnem mindennapi program a gyerekek révén, hiszen Kálmán most is éppen egy zongoraversenyre készül. Jómagam is eredetileg zongorán tanultam, a gitár később következett – folytatja Sándor. Feleségemet inkább az éneklés szeretete vezeti. Mivel gitáros énekkar régebben csak a Szent Imre Templomban létezett, ezért ott zenéltünk körülbelül tíz évig, egészen a gyerekek születéséig. Véleményem szerint az énekléshez jó lelkületű és jó hangú emberek kellenek. Bárki elénekelheti a dalokat, de ahhoz, hogy hitelesek legyenek, kell egyfajta életszemlélet és átéltség. Törekedni kell emellett arra, hogy minél tisztábban, szebben szólaljanak meg ezek az énekek, hiszen témájukat tekintve Istenről, szentekről szólnak, s nem lehet őket félvállról venni. Ehhez sok próba kell, ami pedig áldozattal jár. A gitáros énekkar számunkra nem szereplést, hanem szolgálatot jelent, s a szentmiséken az énekek révén a figyelem Istenre irányítását. A dal akkor éri el igazi célját, ha ez sikerül. – Pedagógusként milyen jelentőséget tulajdonít a zenének a gyerekekkel való foglalkozás terén? A mai világban az a baj, hogy alapvetően énekellenes. Mindenki bömbölteti a magnót, hallgat valami zenének nevezett zörejt, de énekelni nem mernek. Van egyfajta visszafogottság, amint tapasztalom. Nehéz a fiatalabbakat megszólítani, különösen a középiskolás réteget. Az énekes utánpótlás szervezése sem könnyű ebből kifolyólag, s az énekkarunk sem a legifjabbakból tevődik össze, a családi kapcsolatokat leszámítva. Lehet, hogy
–6–
sok embernél csak a bátorság hiányzik, hogy kilépjenek a padból, és csatlakozzanak, de idővel ezen is túl lehetne emelkedni. Az iskolába azonban időnként be szoktam vinni hangszert magyar vagy történelem órákra. Ennek mindig sikere van a gyerekek között. – Milyen értékek a legfontosabbak a családban a gyermeknevelés szempontjából? Alapvetően az első és legfontosabb a példamutatás. Enélkül gyereknevelést nem nagyon tudok elképzelni. Nem elég mondani, hanem tenni is kell. Ahogy a Tízparancsolat is mondja: első az Istenre irányultság, majd ennek relációjában, az, hogy közöttünk is szeretet és béke legyen. – Mivel kezdődött és miben nyilvánul meg jelenleg a család kötődése a donneri egyházközséghez és a Szent Kereszt Templomhoz? Amióta az eszemet tudom, ide tartozunk – mondja Anikó. Szüleink is ide jártak, itt kötöttek házasságot, minket is itt kereszteltek és az esküvőnk is itt volt – folytatja Sándor. Amikor a Szent Imre Templomban gitároztunk, többnyire akkor is a Donnerbe jártunk szentmisékre. Passiót énekeltünk, esküvőkön, keresztelőn, ökumenikus imaheteken gitároztunk, ifjúsági táborokban vettünk részt. Hitoktató lévén hittant is tanítottam a Bartók iskolában két évig. A kötődést mindezen kívül manapság a képviselőtestületi tagság is jelenti. – Hogyan készül a család a húsvéti ünnepekre? Az ünnep előtti időszak kicsit mindig ellentmondásos, hiszen ilyenkor rengeteg feladat adódik. Nem mindig a legnyugodtabb, legoptimálisabb lelkiállapotban érkezik az ember az ünnephez, de próbáljuk megtalálni a helyes egyensúlyt a munka és pihenés között úgy, hogy Istennek is tetsző legyen, és az emberekkel való kapcsolat se lássa kárát. – Szabadidejüket mivel töltik legszívesebben? Régebben több időt tudtam szentelni olvasásra – válaszolja Sándor. Jelenleg azonban van egy új szenvedély, a rajzolás. Egy pasztellkép elkészítése sok órás munkát jelent, de ezzel kapcsolatban további terveim is vannak. Külön örülünk annak, hogy fiunk Kálmán, rajzával nemrégiben országos pályázaton lett első. A templomi énekkaron kívül jelenleg van egy kis profán zenekarunk is, melyben öcsémmel és barátainkkal ír népzenét és country zenét játszunk. A zenei irányzatok közül egyébként szívesen hallgatjuk azokat az előadókat, akik szembe mernek menni a mindenkori populáris irányzattal, mint például Tolcsvay Béla, aki az ősi, magyar mondavilág köré építi igényesen a dalait, vagy Máriáss Péter, aki valóban szép és irodalmi értékekkel bíró szövegeket zenésít meg. Annak ellenére, hogy a zene számunkra mennyire fontos, a csendet is szeretem. Ha hazajövök, jó az iskola nyüzsgése után megnyugodni, csendben lenni. – Milyen terveik vannak a közeljövőre és a távolabbi évekre? Aminek leginkább örülnénk, az egy munkahely lenne Anikó számára. Nagyon fontos a gyerekek nevelése, s távolabbi tervem a rajzolással való komolyabb foglalkozás. Kívánjuk mindezek megvalósulását, és köszönjük szépen a beszélgetést.
Lukács Zsolt –7–
Jézus húsvéti ígéretei az evangéliumokban 1. Lelki béke és nyugalom: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek… Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne is szorongjon! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de majd visszajövök hozzátok.” (Jn 14, 27-28) 2. Közösség vállalása az emberrel: „Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Már nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent tudtul adtam nektek, amit Atyámtól hallottam.” (Jn 15, 14-15) ”Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig.” (Mt, 28, 20) 3. Gondoskodás: „Én pedig elküldöm rátok Atyám megígért ajándékát.” (Lk, 24, 49) „Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok.” (Jn 14, 18) 4. Szeretet: „Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom őt én is és kinyilatkoztatom magamat neki.” (Jn 14, 21) „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” (Jn 15, 9-10) 5. Öröm „Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen tibennetek és örömötök ezzel teljes legyen.” (Jn 15, 11) „Ti is, most ugyan szomorkodtok, de majd viszontlátlak titeket: akkor örülni fog szívetek és örömötöket senki sem veszi el többé tőletek... Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megadja nektek... Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16, 22-24) 6. Élet „Rövid idő még, és a világ nem lát engem többé. De ti láttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok.” (Jn 14, 19) 7. Remény „A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot.” (Jn 16, 33) ___________________________________________________________________________
A Szent Háromnap és a Húsvét szertartásrendje plébániánkon: Nagycsütörtök: 17 óra: Ünnepi szentmise 20 óra: Virrasztás a plébánián Nagypéntek: 15 óra: Keresztút a Kálvárián, Gyermekkeresztút a kaposhegyi kápolnában 17 óra: Nagypénteki ünnepi szertartás, passió, hódolat a kereszt előtt 19 óra : Taizé-i imaóra a plébánián Nagyszombat: 19.00 - 21.30: Feltámadási szentmise és körmenet a templomban Húsvétvasárnap: Hajnali 5 óra: Feltámadási szentmise a Kálvárián, ételszentelés 8.30 és 17 óra: Ünnepi szentmisék a templomban Húsvéthétfő: 8.30 és 17 óra: Ünnepi szentmisék a templomban ___________________________________________________________________________ Felelős kiadó: Nyéky Kálmán Húsvéti számunk elkészítésében közreműködtek: Domján Renáta, László Edit, Lukács Zsolt, Nyéky Kálmán, Dr. Péteri Pál, Tóth Lujzi, Wéber László.
–8–
