DONKA ATTILA1 Szabadidôsportból turisztikai termék - a vízitúrázás átalakulása From leisure sport to tourism product - transformation of the paddle-tourism The primary determining factors of tourism are the natural endowments as attractions which influence the visitors’ motivations. Both the scenery value of a region and the features of the landscape take part in the travel decision. The paddle-tourism is a kind of ecotouristic activity. There are several rivers in Hungary that are suitable for paddle-tourism, all having different characters, offering different possibilities. IIn the present study the appearence of paddle tourism affected by the hydrogaphic factors are exemined. The quantitative examination of the natural endowments is dealing with both of the rivers where the endowments are utilized and where these are not utilized yet. The lack of tourism infrastructure doesn’t facilitate the appearance of paddle tourism. In order to form the paddle tourism into a touristic product it is essential the development of qualitative services at the related endowments.
A vízitúrázás nagy múltra visszatekintô tevékenység, azonban ez szinte kizárólag a versenysporttal együtt fejlôdô szabadidôsportra terjed ki. Magyarországon a turizmusba történô integrálása mind a mai napig nem történt meg. A változatos tulajdonságokkal rendelkezô hazai felszíni vizek eltérô mértékben alkalmasak vízitúrázásra. A turisztikai infrastruktúra hiánya nem jelent akadályt egy-egy folyón a vízitúrázás megjelenése számára annak ellenére sem, hogy a valódi, gazdaságilag is fenntartható turisztikai termékké váláshoz szükség van a minôségi szolgáltatások megjelenésére. Ahhoz, hogy a folyókat, mint természeti erôforrást megfelelôen használjuk, minimális környezetterheléssel járó, fenntartható turizmust valósítsunk meg, még számos lépésre van szükség. A vízitúrázás kohézióját célzó kutatás elsô lépése azoknak a tényezôknek a feltárása, amelyek eddig megakadályozták a komplex turisztikai termék kialakulását. A szolgáltatók bôvülésével a vízitúrázás tömeges méreteket öltött, miközben szabályozatlanul, spontán módon fejlôdött. A szervezôk nem álltak kapcsolatban a helyi lakossággal, amely így nem részesülhetett a bevételekbôl, illetve más helyi turisztikai attrakciók nem kerültek a látogatott célterületek közé. A tömegesség a koncentráltan kialakult, többnyire gazdátlan táborhelyeken igen nagy környezetterheléssel járt. Szintén jelentôs probléma, hogy a vízitúrázás vendégforgalma nem mérhetô, így minden további fejlesztést – a hiteles adatokkal való alátámasztottság hiányában – nehéz indokolni és véghezvinni. A legsürgetôbb feladatok közé tartozik a minôségi és komplex szolgáltatások kialakítása.
Történeti áttekintés A szabadidôs célú túrázás hazai elterjedése Széchenyi István nevéhez kötôdik, aki 1834ben hozta létre az elsô csónakházat Pesten. Az ezt követôen sorra megalakuló hajósegyletek eleinte csak helyben, sportolási céllal, a várost övezô Duna-szakaszon eveztek, de ez gyorsan kiterjedt hosszabb, szintén sportolási, testedzési célú túrák 1
Egyetemi tanársegéd, Szent István Egyetem Gazdasági Kar,
[email protected]
279
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011 szervezésére is. A túrázás a népszerûségét azoknak a nagy sport-teljesítményeknek köszönheti, amelyekrôl a korabeli sajtó is tudósított: • 1860-ban egy skót túrázó kajakkal bejárta Anglia, Svédország és Franciaország vizeit, • 1863-ban két magyar utazó evezôstúrát szervezett Rotterdamtól Pestig (amelyrôl könyvet is írtak), • 1875-ben került sor a Dunai Hajósegylet elsô hazai túrájára, Budapest és Baja között, majd nyolc évvel késôbb Orsováig szerveztek egy 11 napos túrát, amit újabb két év múlva késôbb egy, a Fekete-tengerig tartó túra követett. A kezdeti kenutúrákat kajakkal lebonyolított túrák is követték (a Vágon, a Dunán, majd a Tiszán és a Maroson). A II. világháborút követôen a természetbarát mozgalom keretében kelt életre a vízitúrázás. Nagyobb ismertséget a sok résztvevôvel lebonyolított hosszabb nemzetközi túrák hoztak: 1956-tól a Nemzetközi Duna Túra és 1966-tól a Nemzetközi Tisza Túra. A mozgalmi jelleg egészen a rendszerváltozásig, sôt, az után is megmaradt, bár közben már sorra jelentek meg az üzleti alapon mûködô vállalkozások. A sportmozgalmak, természetjáró szervezetek egyesületi szervezésben, önköltséges alapon szervezték a túrákat. Tevékenységüknek nem volt kapcsolata a turizmussal: önellátásra épültek, nem vettek igénybe helyi szolgáltatásokat. A rendszerváltozást követô, már üzleti alapon bekövetkezô gyors fellendülés elsôdlegesen annak a következménye, hogy az egykori túrázók újra elkezdték keresni a korábbi vízparti, evezéshez kapcsolódó életformát a nyári hónapokban, törekedve az azzal kapcsolatos (részben a nagy tömegeket mozgósító nemzetközi túrákon szerzett) élmények újbóli átélésére (MICHALKÓ G. 2010.).
Célterületek A vízitúrázás a víziturizmus része, de nem azonos azzal. A víziturizmus MICHALKÓ G. (2002.) szerint az aktív turizmus fogalomkörébe tartozó turisztikai termék. Egyben olyan szabadidôs tevékenység, amelyet vízben vagy vízparton, de a vízhez kapcsolódva végeznek. Magába foglalja a vízparti üdülést, valamint a vízisport turizmust és a vitorlázást, és egyaránt kiterjed az álló- és folyóvizekre, továbbá a tengerek part menti területeire. ÚJVÁRI K. (2009.) a vízi turizmus alatt olyan aktív szabadidôs tevékenységet ért, amely a vízen, vízben vagy vízparton történik és az utazó legalább egy olyan szolgáltatást igénybe vesz, ami a vízi forgalmat és a vízi turizmust kiszolgáló és fenntartó létesítményeknél, szervezeteknél fogyasztást eredményez. Meghatározásom szerint a vízitúrázás ezen belül olyan tevékenység, melynek során a résztvevôk kézi erôvel hajtott vízi jármûvel haladnak, táborhelyrôl táborhelyre vagy egy állandó táborhelyrôl. A kisméretû jármûvek, jellegükbôl adódóan nagy odafigyelést igényelnek. Kis stabilitásuk révén korlátozott azoknak a vizeknek a köre, amelyeken biztonságosan használhatóak. Így nagyobb nyílt vízfelületeken (tavakon, tengereken) az erôs hullámzás miatt fennáll a borulás veszélye, ami kényelmetlenné teszi a hajózást2. Így a vízitúrázás célterületei a folyók és nagyobb patakok, illetve csatornák3.
2
3
Kihasználva az ország kedvezô adottságait, a Magyar Természetbarát Szövetség kialakította az ún. Dunántúli Nagy Kört, amelyen csak igen kis szárazföldi szakasszal körbeevezhetô a Dunántúl (Rába–Mosoni-Duna–Duna–Sió–Balaton–Zala útvonalon), azonban ehhez hosszában végig kell evezni a Balatonon, ami veszélyes és kevéssé élmény-jellegû. A csatornák mesterséges medre a legtöbb esetben hosszú egyhangú egyenes szakaszokból áll, így ezek sem népszerûek a nyaralási célú vízitúrázásban (szintén a szövetség szervezésében jött létre az Alföldi Nagy Kör, a Tisza–Körös–Berettyó–Keleti-fôcsatorna útvonalon).
280
DONKA ATTILA A nagy számban, és nagy hosszon rendelkezésre álló folyóinknak csak egy része alkalmas vízitúrázásra. Az okok egyik része a természeti adottságokra vezethetô vissza (GYURICZA L. 2001.). A kis szélességû és sebességû folyóvizek partjainak növényzete gyakran nagy arányban befedi a szabad vízfelületet, így ott nehéz a haladás. Ilyen folyó a Zala, ahol nem jellemzô a vízitúrázás, míg a hasonló jellemzôkkel rendelkezô Túr folyón ez sem jelent akadályt, hiszen a változatos táj és a vadregényes romantika jóval nagyobb vonzerô az ide érkezôk számára, mint azok a nehézségek, amelyeket a vízre logó növényzet leküzdése jelent. A másik fô ok szintén az élmény-tényezôk csökkenésével függ össze. Azokat a vizeket sem használják vízitúrázásra, amelyek partvidéke egyhangú, hosszú egyenes szakaszok alkotják, kevés növényzettel, illetve – részben a mesterséges part-alakításnak köszönhetôen – meredek partokkal.
Természeti adottságok A fentebb említettek mellett számos más tényezô befolyásolja az egyes folyóvizek vízitúraforgalmát. Ezek közül a legfontosabb a folyók szakaszjellege (SOMOGYI S. 1983.), a partok, partvidékek jellemzôi, az éghajlati jellemzôk, és a környezet társadalmi-gazdasági viszonyai. A szakaszjelleg a következôképpen befolyásolja a vízitúrását: • felsôszakasz-jelleg: a gyors folyású, hirtelen ingadozó vízjárású folyók veszélyesek, így erôsen korlátozott a vendégkör (szinte kizárólag a gyakorlott túrázók, akik motivációja kevésbé a pihenés, sokkal inkább a kalandvágy); ilyen folyónk a Rába felsô szakasza (Szentgotthárd-Ikervár között), • középszakasz-jelleg: a lassuló folyású, nagy íveket leíró kanyargó folyók a legideálisabb célterületei a vízitúrázásnak. A kanyarulatok belsô ívein kialakuló homokpadok (övzátonyok) komoly vonzerôt jelentenek nem csak a vízitúrázók, hanem a turizmus (fôleg az üdülôturizmus) más résztvevôi számára is; ez a szakaszjelleg leginkább a Tiszára, különösen annak felsô szakaszára jellemzô, • alsószakasz-jelleg: az ágakra bomló folyók változatos partvidéke szintén vonzó a túrázók számára, a legjellemzôbb ilyen célterület a Szigetköz. A partvidékek jellege összefügg a szakaszjelleggel. A nehezen megközelíthetô, sûrû növényzettel vagy nagy szintkülönbséggel rendelkezô partok nem teszik vonzóvá a folyókat. A társadalmi-gazdasági tényezôk is jól meghatározhatóak (GYURICZA L. 2009a). Azokon a területeken, ahol a közbiztonság nem kielégítô, jóval nagyobb körültekintést igényel a vízitúrák szervezése és lebonyolítása. E tekintetben külön nehézség, hogy a közbiztonsági szempontból rosszabb helyzetben lévô térségek egybeesnek azokkal a területekkel, amelyek folyóinak természeti adottságai különösen kedvezôek a vízitúrázáshoz (például Felsô-Tiszavidék, Bodrog), míg a fejlettebb, ennél fogva kisebb biztonsági kockázatot jelentô térségek folyói jóval szûkebb vendégkör számára jelentenek megfelelô vonzerôt (például a Rába). Részben e két szempont harmóniájának köszönheti népszerûvé válását a Szigetköz. A vízitúrázás célterületeit és a vízpartok pontos jellemzôit összefoglaló, máig alapmûnek tekinthetô kiadvány (BOKODY J. 1985.) 24 hazai álló- és folyóvizet sorol fel és mutat be részletesen. Ezzel szemben a szervezett vízitúrázás napjainkban csak 17 folyót használ,
281
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011 melyek között olyan vizeket is találunk, amelyek az említett mûben nem szerepelnek (például a korábban hatósági tiltás miatt megközelíthetetlen határfolyók, az Ipoly és a Dráva, vagy a vízitúrázás által csupán a rendszerváltozást követôen felfedezett Túr). A vízitúra-szervezôk kínálatának vizsgálata igazolta, hogy csak azokat a folyókat használják nagyobb mértékben vízitúrázásra, ahol egyrészt adottak ennek feltételei, másrészt a potenciális túrázók részérôl is igény mutatkozik irántuk. A feltételek itt elsôsorban a vizek fô jellemzôit jelentik (sebesség, méret, növényzettel való borítottság, partok jellemzôi), nem pedig a turisztikai infrastruktúra rendelkezésre állását (GYURICZA L. 2001.). Ez utóbbi jelenleg legfeljebb csak másodlagos szempont, illetve az esetek többségében nem is játszik szerepet sem a szolgáltatók, sem pedig a turisták döntéseiben. Ennek igazolását a szálláshelyek vizsgálatánál látni fogjuk. Tizenkettô vízitúra-szervezô vállalkozás (melyek a becslések szerint lefedik a hazai vízitúrapiac legalább 85-90%-át4) adatait megvizsgálva megállapítható, hogy együttes kínálatuk 17 folyóra (folyószakaszra) terjed ki5. A vízitúrázás egyre népszerûbbé válásával a kezdetben szinte kizárólagos célterületek (Felsô-Tisza, Bodrog, Rába) kibôvültek. Azonban megfigyelhetô az is, hogy míg a nagyobb vállalkozások, kínálatuk bôvítéseként megjelentek a korábban is kevésbé ismert és használt, kisebb vizeken (Sajó, Szamos, Bódva), addig más vállalkozások ettôl eltérô stratégiát követnek, és megmaradtak a nagyobb forgalmat és stabil vendégkört jelentô ismertebb, népszerû vizeknél (a kezdeti célterületek mellett: Mosoni-Duna, Túr, Hernád, Körösök) (1. ábra). A vizsgált túraszervezôk kevesebb, mint 20%-a szervez túrákat a következô folyókra: Szamos, Sajó, Bódva, Közép-Tisza, Tisza-tó, Zagyva, Alsó-Tisza. Így a kutatás következô részében, az alapvetô turisztikai infrastruktúra vizsgálatát csak azon folyók mentén végeztünk el, amely folyókat a fentiek szerint viszonylag nagy forgalmúaknak lehet tekinteni. 1. ábra. A hazai folyóvizek népszerûsége
(a túraszervezôk adatai alapján szerk. DONKA A.) 4
5
A szerzô becslése. A vízitúra-szervezôk egy része egyesületi formában mûködik, illetve több olyan szervezet is van, amelyek nem fejtenek ki országos tevékenységet, és nem jelennek meg a szélesebb vendégkör által elérhetô felületeken (internet, utazási hirdetések, plakátok stb.) konkrét ajánlatokkal. A kutatás során a Körösöket egy folyónak tekintettük, függetlenül attól, hogy azokon az összefolyásig több lehetôség is adódik a túrák indulására, így az útvonalak nem egyeznek meg teljes mértékben.
282
DONKA ATTILA
A vízitúrázás jelenlegi helyzete A mozgalmi jelleg és üzleti alapú mûködés kettôssége ma is fennáll. Míg a természetjáró szervezetek a szabadidôsport oldaláról közelítik meg a vízitúrázást (a Magyar Természetbarát Szövetség alapszabálya szerint feladatuk, hogy elôsegítsék a szabadidô kellemes, hasznos eltöltését, sportjellegû testedzésre alkalmat adó programokkal), az aktív turizmus (mint ahogy más turisztikai termékek is) ennél szélesebb célokat fogalmaz meg, kezdve a turisztikai szempontoktól (a turista minden felmerülô igényének kielégítése) a közgazdasági szempontokon át a térségfejlesztési célokig. Így miközben ugyanazon tevékenységet magába foglaló fogalomról van szó, annak tartalma jelentôsen eltérô motivációkat és tevékenységeket takar. Célunk feltárni azokat a feladatokat, amelyekkel a vízitúrázás a hazai adottságokhoz méltón komolyabb helyet foglalhat el az aktív turizmusban. A rendszerváltozást követôen gyorsan létrejött túraszervezô vállalkozások alkalmasak lehetnek arra, hogy megalapozói legyenek a vízitúrázás termékké fejlesztésének. Azonban ez lassú folyamat, mivel a szereplôk érdekei nem esnek egybe minden esetben. A túraszervezôk alapvetô célja a bevételek növelése. Azonban mivel ôk is a túramozgalomból nôttek ki (egyes esetekben a spontán privatizáció is jelen volt az egykori közösségi sporteszközök vállalkozói tulajdonba kerülésénél, ami sokáig behozhatatlan versenyelônyt jelentett ezeknek a szervezeteknek, függetlenül attól, hogy vállalkozói vagy alapítványi formában mûködtek), a szakmai háttér a legtöbb esetben mind a mai napig a túrák szervezésére és lebonyolítására terjed ki, turisztikai szakemberek részvétele nélkül. Ennél fogva nem céljuk a komplex programok összeállítása, ôk csupán egy alacsony költségû üdülési formát kínálnak. Az utazási irodákra vonatkozó jogszabályok létrejöttével még arra is figyelmet kellet fordítaniuk, hogy ne kínáljanak több szolgáltatást (a közlekedés, szállás és étkezés közül), amivel ezek a jogszabályok az utazásszervezôk körébe sorolták volna ôket6. Így kizárólag a sporttevékenység szerepelt a kínálatban, minden más szolgáltatást hiányzott, az ezek mögött rejlô szükségleteket (szállás, étkezés, az evezésen kívüli programok) egyénileg vagy spontán szervezésben elégíthették ki a résztvevôk, melyben helyismerete révén természetesen a szervezô képviselôje, a vízitúra-vezetô nyújtott segítséget. Így nem volt esély komplex turisztikai termékcsomagok kialakulására, és a helyben realizálódott kiadások is az árnyékgazdaságot gyarapították. Idôvel a túraszervezô vállalkozók köre is elkezdett kettéválni, részben a piaci változások hatására. A vízitúrán résztvevôk éveken belül rájöttek, hogy a kapott szolgáltatás nem feltétlenül ér annyit, amiért ôk többletköltségeket vállaljanak. Kis tapasztalattal egyéni szervezésben is össze lehet állítani egy vízitúrát, amelyhez így csak sporteszközök bérlésére van szükség. A vállalkozások egy része tehát e kényszer hatására – turisztikai szakmai ismeret hiányában – a kisebb ellenállás irányába mozdult el, és átállt a túrahajók, evezôk és mentômellények bérbeadására. A túraszervezôk másik csoportja az elôre menekülést választotta: felvállalta, hogy utazásszervezôvé váljon, ennek minden kötelezettségével, és ma már nem csak a vízitúrát, hanem számos kiegészítô szolgáltatást is kínálnak: saját tulajdonú szálláshelyekkel (többnyire kempingekkel) rendelkeznek, szervezett keretek 2
Jellemzô azonban a szervezôk szakmai kívülállóságára, hogy ez az információ véletlenszerûen, a szervezôk közötti személyes kapcsolatok révén terjedt.
283
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011 között kínálják az étkezést, és kiegészítô programokat is szerveznek. A jelen kutatás keretében vizsgált 12 vállalkozás közül kettô mûködik utazási irodaként. A mozgalmi jellegbôl történô átalakulás következménye, hogy a vízitúra-szervezés és lebonyolítás népszerûvé válását nem elôzte meg a turisztikai szolgáltatások kialakítása, azok csak nagyon lassan, követô jelleggel jönnek létre. Ennek az is az oka, hogy a vízitúrázás úgy él az emberek tudatában, mint egy kifejezetten olcsó nyaralási forma, ahol az ár-érték arány miatt azt is elfogadják, hogy ezért az árért cserében szinte semmiféle szolgáltatást nem kapnak, csak a sporteszközöket és a túravezetôt. Ennek a szemléletnek a bizonyítéka az is, hogy amikor egyes településeken vízparti szálláshelyeket (kempingeket) alakítottak ki, kisebb ellenállás és értetlenség fogadta a túrázók részérôl azt a szabályt, hogy ilyen kemping környezetében tiltott a „vadkempingezés”, azaz a legalapvetôbb higiéniai szolgáltatásokat is nélkülözô, spontán táborozás. Ma már – ha lassan is, de – terjedôben van az igény a túraszervezôk minél teljesebb körû szolgáltatásai iránt. Azonban a piac mérete, és az erôs szezonalitás miatt a szálláshelyek kialakítása még igen kezdetleges folyóink mentén. 2. ábra. A kereskedelmi szálláshelyekkel rendelkezô települések aránya
(KSH 2010. adatai alapján szerk. DONKA A.) Az ország településeinek 12,5%-át teszi ki azoknak a településeknek a száma, amelyek területe folyópartot érint7. A statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a vízparti települések 72%-án nincs kereskedelmi szálláshely, kemping pedig kevesebb, mint 12%-án található. Megvizsgáltuk a szervezett túrák útvonalát is. A vízparti települések közül 114 település tartozik azok közé, ahol a vízitúra-szervezôk túrái éjszakai szállás céljából megállnak. Ezen települések többségének vízparti fogadóterülete a korábbi vízitúrázóhagyományok révén jött létre, így a mûködô kempingek is fôleg itt találhatóak, bár a KSH adatai alapján 114 településbôl csupán 29 településen mûködik kemping (2. ábra).
7
Ezek között vannak azonban olyan települések is, melyek nincsenek szerves kapcsolatban partjaikkal, mivel a település belterülete attól távol helyezkedik el (például Fehérgyarmat, Törökszentmiklós, Hódmezôvásárhely). A települések víziturisztikai szempontú tipizálását jelen tanulmány nem érinti.
284
DONKA ATTILA A legtöbb kemping a Szigetközben és az Alsó-Tisza-vidéken van. A legkevesebb kereskedelmi szálláshely pedig a Rába, a Dráva és a Hernád mentén található. Ezekbôl az adatokból jól látható, hogy egyáltalán nincsenek helyzeti elônyben azok a folyók, amelyek a vízitúrázás klasszikus, és évtizedek óta legnagyobb forgalmat lebonyolító célterületei (Felsô-Tisza, Rába). Megvizsgáltuk a szervezett túrák által érintett települések vendégforgalmát. Ezek közül külön kiemelésre kerültek azok a települések, ahol mûködô kemping is található. A kempingek vendégforgalmát igyekeztünk összevetni a helyi vonzerôk jellegével, és az ez alapján várható vendégforgalommal. Az alábbi ábra (3. ábra) bemutatja a vizsgálat eredményeit. Látható, hogy azok a települések is, amelyeken kizárólag a vízitúrázás lehetôsége jelenti a vonzerôt, jelentôsen eltérô vendégforgalommal rendelkeznek, a nagyobb, szélesebb körû vonzerôket is felmutató települések esetében pedig – a rendelkezésre álló adatok alapján – nem határozható meg a vízitúrázók aránya. 3. ábra. A kempingek vendégforgalma és a települések vonzerôi közötti összefüggések
(KSH 2010. adatai alapján szerk. DONKA A.) Az adatgyûjtés és –feldolgozás pontatlanságai miatt a Központi Statisztikai Hivatal adatai nem teljesen megbízhatóak. Egyes települések kereskedelmi szálláshelyei nem szerepelnek a statisztikákban (PETYKÓ CS. 2010.). PETYKÓ CS. (2010.) szerint részben a számbavétel metódusa, részben pedig a feketegazdaság lehet az oka az eltéréseknek. A fenti felsorolás az elôbbi feltételezést látszik igazolni (hiszen ezek a szálláshelyek markánsan jelen vannak a turizmusban, és követhetô marketingtevékenységet is végeznek). Azonban a vízitúrázást érintô kutatásom arra az eredményre jutott, hogy ennél jóval nagyobb szerepe van a bejelentés nélkül mûködô szálláshelyeknek, melynek történeti oka az, hogy egy 1986. évi rendelet8 szerint ott, ahol nincs kemping, a vízitúrázók számára a folyópartok 50 méteres sávjában engedélyezett a táborozás. 7
A Minisztertanács Tanácsi Hivatala 6001/1986. (TK. 12.) MTTH számú elvi állásfoglalása. A ma érvényben lévô jogszabályok közül elsôsorban az erdôvédelmi törvény és a szabadidôs szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeirôl szóló együttes miniszteri rendelet szabályozza ezt a típusú táborozást.
285
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011 További ellentmondások tapasztalhatóak a mûködô kempingek bejelentett vendégforgalmi adatai között. Kutatásomban a Felsô-Tisza településeit vizsgáltam meg ebbôl a szempontból. Azokon a településeken, amelyeken más vonzerô nem található, csak a vízitúrázás generál vendégforgalmat a kereskedelmi szálláshelyeken, komoly ellentmondásokra lehet következtetni. Tiszabecs a vízitúrák hagyományos – bár nem kizárólagos – kiindulópontja. Az itt regisztrált, kempingben realizálódott vendégforgalom 2008-ban 3216 vendégéjszaka volt (KSH, 2010.). A vízitúrák számára innen egy vagy kétnapi evezéssel elérhetô távolságra elhelyezkedô Tivadar községbôl további túrák is indulnak (tehát amelyek így nem érintik Tiszabecset), emellett a település a Túr folyó felôl érkezô további túracsoportok táborhelye is. Ennek ellenére a Tivadarban realizált forgalom ugyanebben az idôszakban 1943 vendégéjszaka volt, tehát a vízitúrázók jelentôs része itt már nincs regisztrálva szállóvendégként. A vízitúrák következô állomáshelyén, Vásárosnaményban is találunk nehezen igazolható adatot, bár a település vízrajzi adottságai (a kiterjedt folyóparti homokpad és a hozzá kapcsolódó nyaralóövezet, valamint az Atlantika Aquapark és a Szilva Gyógyfürdô) miatt nagyobb hatókörûek a vonzerôi. A város regionális jelentôségû üdülôterülete, Gergelyiugornya már nem kizárólag a vízitúrázók számára jelent vonzerôt és szálláshelyet, emellett jelentôs az üdülôturizmus aránya is. Ennek ellenére az itt mért forgalom csupán 4600 vendégéjszaka, ami 43%-kal magasabb a más vonzerôvel nem rendelkezô, alig 1100 lakosú (KSH 2010.) Tiszabecs forgalmánál. A Felsô-Tiszán további szakaszán még komolyabb ellentmondásokra találunk. A vízitúrázók által megállóhelyként használt települések, Tuzsér és Dombrád még a vízitúrázás mellett jelenlévô üdülôturizmus ellenére is csak 357 és 163 vendégéjszakás forgalmat bonyolított (ami csak 2 hónapos szezonnal számolva is, átlagosan napi 6, illetve 3 vendéget jelentene). Természetesen nem szükséges külön megemlíteni azokat a településeket, ahol a vízitúraszervezôk megállnak a túrákkal, ott azonban nincs regisztrált szálláshely. Ha nem is bizonyítható, hogy az itt mûködô szálláshelyek a feketegazdaságot gyarapítják, ezek a tények semmiképpen nem a színvonalas és tudatosan fejleszthetô turizmus irányába mutatnak. A kevés vízparti szálláshely miatt egyelôre kevés az esély arra is, hogy ezek az értékes természeti adottságaink értékükhöz mérten, egyúttal fenntartható módon bekapcsolódjanak a turisztikai forgalomba.
Összefoglalás A vízitúrázás legfôbb problémái a következôkben foglalhatóak össze. A szolgáltatók bôvülésével a vízitúrázás tömeges méreteket öltött, miközben szabályozatlanul, spontán módon fejlôdött. A szervezôk nem álltak kapcsolatban a helyi lakossággal, amely így nem részesülhetett a bevételekbôl9, illetve más helyi turisztikai attrakciók nem kerültek a látogatott célterületek közé. A tömegesség a koncentráltan kialakult, többnyire gazdátlan táborhelyeken igen nagy környezetterheléssel járt. Szintén jelentôs probléma, hogy a vízitúrázás vendégforgalma mind a mai napig nem mérhetô, így minden további fejlesztést – a hiteles adatokkal való alátámasztottság hiányában – nehéz indokolni és véghezvinni. 9
Illetve csak kis mértékben, egyrészt az élelmiszer-vásárlások révén, másrészt pedig egyes településeken a helyi prominencia spontán privatizációja révén, amelynek keretében a túrák fogadására alkalmas folyópartok (övzátonyok és környékük) kerültek magántulajdonba, ahol szolgáltatások nélküli, de szállásdíjat kérô szálláshelyeket (táborozóhelyeket) jelöltek ki.
286
DONKA ATTILA A legsürgetôbb feladatok közé tartozik a minôségi és komplex szolgáltatások kialakítása, valamint a szakember-képzés (nem a túravezetôk, hanem a speciálisan vízitúrázásra képzett turisztikai szakemberek képzése), és mind a szálláshelyek, mind pedig a túraszervezôkre vonatkozó szabályozások pontosítása és betartatása.
IRODALOMJEGYZÉK BOKODY J. 1985: Magyarország vízitúra útvonalai. Kilométer-mutató. Sport Kiadó, Budapest. 260 p. DONKA A.–GYURICZA L. 1999: Szatmár–Bereg természeti adottságainak idegenforgalmi szempontú értékelése. Közlemények a JPTE TTK FI Természetföldrajzi Tanszékérôl. Pécs. 14 p. DONKA A.–SZTRUNGA E. 2008: Turisztikai alapismeretek. KIT Kft., Budapest, 142 p. DONKA A. 2010: Magyarország turizmusföldrajza. KIT Kft., Budapest, 424 p. GYURICZA L. 1998: Az idegenforgalom jellemzôi a Duna–Dráva Nemzeti Park Duna menti szakaszán és közvetlen térségében. Duna–Dráva Nemzeti Park kezelési terve. Pécs. GYURICZA L. 2001: Az ökoturizmus lehetôségei Gemencen. Kovács J.–Lóczy D. (szerk.): A vizek és az ember. Pécs, pp. 127-143. GYURICZA L. 2008a: A turizmus nemzetközi földrajza. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs 320 p. GYURICZA L. 2008b: Kísérlet a turizmus természeti adottságainak kvantitatív értékelésére. IV. Magyar Földrajzi Konferencia Debrecen, 2008. november 14–15. Szerk.: Szabó V., Orosz Z., Nagy R., Fazekas I. Debrecen, 2008. Debreceni Egyetem Tájvédelmi és Környezetvédelmi Tanszék, Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék, Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék. pp. 468–473. GYURICZA L. 2009a: Ökoturisztikai fejlesztési lehetôségek – az idegenforgalmi világtrendek tükrében – a szlovén–magyar határ két oldalán. V. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencia. 2009. március 26–29., Kolozsvár, Sapientia Erdélyi Tudományegyetem Természettudományi és Mûvészeti Kar, Környezettudományi Tanszék Kolozsvár, pp. 123–129. GYURICZA L. 2009b: A természeti adottságok meghatározó szerepe a turizmusban. In: Aubert A.–Berki M. (szerk.): Örökség és turizmus. PTE TTK FI, Pécs, pp. 87–95. KSH 2010. www.ksh.hu (letöltés: 2010. augusztus, 2010. november, 2011. március, 2012. március) MICHALKÓ G. 2002: Az aktív turizmus elméleti megközelítése. In: Dávid Lóránt (szerk.): Aktív turizmus. Lifelong Learning Füzetek, Didakt Kiadó, Debrecen, pp. 5-15. MICHALKÓ G. 2003a: A Tisza szerepe az ország turizmusában. Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése. Károly Róbert Fôiskola, Gyöngyös. MICHALKÓ G. 2003b: Az aktív turizmus alapjai. In: Bánhidi M. (szerk.): A vízi és vizek menti turizmus alapjai. Budapesti Gazdasági Fôiskola. pp. 20-27. MICHALKÓ G. 2010: Boldogító utazás: a turizmus és az életminôség kapcsolatának magyarországi vonatkozásai. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest, 120 p. PETYKÓ CS. 2010: Kempingturizmus Magyarországon. Debrecen. 196 p.
287
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011 SOMOGYI S. 1983: A magyar folyóhálózat szakaszjelleg-típusai. Földrajzi Közlemények, 31/1-3. pp. 218-229. SOMOGYI S. 1987: Magyarország természeti adottságainak idegenforgalmi szempontú értékelése. MTA FKI, Budapest. 151 p. UJVÁRI K. 2009: A Tisza-völgy vízi turizmusának fejlesztési lehetôségei. Modern Geográfia (http://www.moderngeografia.hu) 4. szám, 15 p.
288
