Digitális írástudás
Tamási Galéria
Új helyen Új helyre költözött a Tamási Galéria az év elején. Ideiglenesen a Szabadság u. 29. szám alatt, a volt bíróság elsõ emeletén kapott helyet. Az önkormányzat tervei szerint majd az épület udvarán található un. „tollas-ház” felújításával, átalakításával lel végleges otthonra a város galériája. Az új helyen az elsõ kiállítás február 20-án 16.30 órakor nyílik Berta László Ázsia arcai címû fotókiállításával. A megnyitók közönségét ezentúl olyan kapcsolódó programokkal várjuk, melyek a mûvészeti ágak egymást kiegészítõ voltát, egymásra hatását bizonyítják. Az „Ázsia arcai” fotókiállítás megnyitóján Barkóczi Beáta indiai tánc mûsorát láthatják, amelyre ezúton is tisztelettel meghívunk minden érdeklõdõt. Városi Mûvelõdési Központ
2008. február 16-án 19 óra - Mûvelõdési Központ
Svábbál Schwabenball A Tamási Német Kisebbségi Önkormányzat 2008. február 16-án 19 órai kezdettel rendezi meg a már hagyománnyá vált svábbált a Mûvelõdési Központban. A bál elõtt kulturális mûsor, vacsora várja a vendégeket. Tombolasorsolás és meglepetés is lesz az este folyamán. Jegyek 3000 Ft-os áron elõvételben kaphatók február 10-ig. Jelentkezni a 0630/ 267 3089-es számon lehet Henkei Sándornénál. Szeretettel várunk mindenkit!
2008. február 15. - Mûvelõdési Központ
20. tamási kerékpáros bál A báli szezon egyik legrangosabb eseménye a tamási kerékpáros bál, amelyet immár huszadjára rendez meg a Tamási Kerékpáros Alapítvány 2008. február 15-én a Tamási Mûvelõdési Központban. A résztvevõk a mulatozás mellett az est fénypontjaként megtartott díjkiosztó gála során megismerkedhetnek a kerékpáros élet szereplõivel, az egyesület vezetõivel, támogatókkal, valamint a rendszeresen kitûnõ eredményeket elért sportolókkal is. Természetesen idén sem marad el a tombola, ahol a számos értékes nyeremény mellett egy MTB kerékpár is gazdára fog találni. A talpalávalót a nagy sikerû GHB zenekar fogja szolgáltatni az est folyamán. A bálra február 10-ig jegyelõvétellel lehet jelentkezni a szervezõknél. További információ: 06-30/551-3877 vagy www.tamasikerekparsport.hu
Rongálások
Ne tegyék! A Tamási Tájban nem elõször emelünk szót az értelmetlen rongálások ellen. Idõrõl idõre elõfordul, hogy padok, közlekedési táblák, kukák, facsemeték, s más egyebek esnek áldozatul városunkban néhány erõtõl – valószínûleg italtól is – duzzadó személynek „köszönhetõen”. Az utóbbi idõben sajnálatos módon a buszmegállókat sem kímélik az elkövetõk. Végre lett mindenütt kis pavilon, hogy megóvja az utazni vágyókat az idõjárás viszontagságaitól, de hiába, mert a kitört ablakok, a megrongált hirdetési felületek, a törött padok miatt ez nem lehetséges. Kérjük, NE TEGYÉK!!!
Napjaink analfabétizmusa Ma már az írás, olvasás és számolás ismerete mit sem ér számítástechnikai tudás nélkül. Miért? Mert ezen elvárás a legtöbb álláshirdetésben szerepel, ezzel megnehezítve, kizárva sokak elhelyezkedését. Mert az információ bõsége, továbbításának minél gyorsabb igénye háttérbe szorítja a könyveket, újságokat, a hagyományos levelek küldését, helyette CD-ken, a világhálón keresünk, s e-mailben küldjük a szöveget, a fotót másodpercek alatt akár a világ másik felére. Mert a kis jövedelmû nyugdíjas sem kényszerülne egy napilapból, a híradásokból megtudni a világ eseményeit, ha eligazodna a szerkesztõségek honlapjain. A gyerekeink lakatlan szigeten érzik magukat, ha nem tudnak fellépni a világhálóra. Megáll az élet, ha nincs informatikai kapcsolat. A statisztikák szerint az EU-ban sereghajtók vagyunk az 1 fõre jutó számítógépek tekintetében, de nem ilyen rossz a helyzet az ezekhez való hozzáférés lehetõségében, ha igénybe vennénk ezeket. Ma már nagyon sok kistelepülés mûvelõdési házában, iskolájában van telepített számítógép, amely ingyen vagy
elfogadható áron használható. Sõt egyre több intézmény szervez számítógépes tanfolyamot a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a kismamák számára. A tamási Könnyü László Városi Könyvtár 2004-ben csatlakozott az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által kialakított országos lefedettségû „eMagyarország pont” hálózathoz. E program keretében már 10 számítógép áll a felhasználók rendelkezésre a nyitvatartási idõben. A könyvtár is bekapcsolódott abba a két hónapos tesztprogramba, melynek célja, hogy felmérje az igényeket. Jelenleg 12 fõs kezdõ nyugdíjas tan-
folyam zajlik, melyet a haladó, a munkanélküliek számára szervezett követ, s végül az internet használatát elsajátító zár márciusban.
Miskolczi Zoltánné könyvtárigazgatótól megtudtuk, hogy tapasztalataikról jelentést, statisztikát kell küldeni, s ezek ismeretében fogja kiírni a szakminisztérium az idei informatikai pályázatokat. Az elsõdleges cél a digitális írástudás elterjesztése, valamint olyan E-tanácsadók képzése, akik a kistelepüléseken is tudnak majd segíteni a közigazgatási, szociális, egészségügyi ügyek elektronikus intézésében. A nyugdíjasokat arról kérdeztem, hogy miért jelentkeztek a tanfolyamra. Bencze Gábor nyugállományú gyermekorvos elmondta, hogy bár még van benne némi bizalmatlanság, de a jövõben szeretné pénz- és hatósági ügyeit otthonról bonyolítani, s erre kíván most felkészülni. Az internet segítségével pedig olyan szakmai lapokat, honlapokat olvashat, melyekre egyébként nem lenne módja. Kovács Istvánné viszont az otthoni számítógépet szeretné használni, amit eddig csak a családtagok tehettek meg. Valamennyi nyugdíjas azt is megemlítette, hogy az e-mailezés, skype-lés könnyebbé és fõleg olcsóbbá teszi majd a családtagokkal, leginkább az unokákkal való kapcsolattartást.
Gyulaj Zrt.
Vadaspark a parkerdõ mellett 20 hektáros vadasparkot alakít ki a Gyulaj Zrt. az erdõ bejáratánál, a parkerdõ szomszédságában. Az ÁPV Zrt. erdészeti közcélú beruházási pályázatán nyert támogatásból megvalósuló beruházás a tervek szerint április végétõl fogadja a látogatókat. A park kialakításáról, majdani mûködésérõl Antli István fõmérnök adott tájékoztatást. – A kialakítás alatt álló vadasparkban szeretnénk bemutatni a gyulaji erdõben élõ nagyvadfajokat: a dámvadat, a gímszarvast, a vaddisznót, az õzet. Információs táblák felállításával, a vadgazdálkodásban használt eszközök, valamint különbözõ vadászati berendezések gyalogösvény mentén való elhelyezésével pedig a Zrt.-nél folyó munkát ismerhetnék meg a látogatók. Az állatkertektõl eltérõen itt a vendégek nem rácsok közt, hanem természetes környezetükben, közöttük járva, séta közben vagy földbe süllyesztett leskunyhókból, kilátóból láthatják az állatokat, a dagonyázó vaddisznót, az etetõnél tartózkodó dámvadat az év minden szakában,
így bepillantást nyerhetünk mindennapos életükbe, tanulmányozhatjuk viselkedésüket. A változatos terepszint, az egyedi környezet bejárása kiváló alkalom túrázásra is a közel két km hosszú sétaúton. Ezzel a létesítménnyel megvalósul a tamásiaknak, és az idelátogató turistáknak régi vágya, s a mi szándékunk
is, amelyhez most találtunk pénzügyi forrást. Reményeink szerint a vadaspark, a közeli horgásztóval, valamint a szomszédos, tavaly kiépített tanösvényünkkel együtt valódi természetjáró, kikapcsolódást nyújtó hellyé válik, s még több helyi lakost és vendéget vonz majd a parkerdõbe és környékére.
2
TAMÁSI TÁJ
Testületin történt
2008. FEBRUÁR
Egyéni vállalkozók figyelem!
Módosított helyi adó Tamási Város Önkormányzati Képviselõ-testülete január 23-án tartotta munkaterv szerinti ülését. A 13 napirendi pont tárgyalása javarészt az idei központi elõírások, jogszabályok változása miatt vált szükségessé. A testületi tagok elsõként elfogadták a polgármester elõzõ ülés óta történt intézkedésekrõl, eseményekrõl tartott beszámolóját. Majd meghatározták a helyi köztisztviselõi, illetve a Tûzoltóparancsnokság teljesítménykövetelmény céljait.
Módosították a helyi és luxusadóról, illetve a szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló önkormányzati rendelet egyes pontjait. Határoztak a Városi Bölcsõde férõhelyének 10 fõvel való emelésérõl is, s így már 30 kisgyermeket tudnak majd ellátni. A képviselõ-testületi tagok – a jogszabályi változásokra figyelemmel – a polgármester havi illetményét 483.100 Ft-ban, az alpolgármesterét 180.200 Ft-ban állapították meg. Ismét Wickert Irént választották meg az ÉVÜ Kft. könyvvizsgálójának. A 9. napirendi pontban
elfogadták az önkormányzat február 1-jétõl hatályos új közbeszerzési szabályzatát. A régi bíróság épületének az ÉVÜ Kft.-nek, illetve az Innovációs Központ 2. szintjének a Tamási Innovációs K özpont Kht.-nek üzemeltetésre történõ átadása miatt módosítottak két korábbi támogatási szerzõdést. Zárt ülésen tárgyalták az önkormányzati fõépítészi tevékenység ellátására beérkezett pályázatot. Miután a pályázó a szavazáskor nem kapott többséget, ezért ismételt pályázat kiírásáról döntött a képviselõ-testület.
Polgármesteri interjú
Pályázati fõszezon A hírek szerint több önkormányzati pályázat beadása is a finiséhez közeledik. A legilletékesebbtõl, Ribányi József polgármestertõl kérdeztük, hogyan áll a város pályázatok dolgában. – Hála Isten, a nyertes kerékpáros út után valóban több pályázat beadási határideje közeledik. Február 1-jéig kell benyújtanunk anyagunkat a DDOP által kiírt Komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása címû pályázatra. Ebben a téli fürdõ fejlesztésére kívánunk 700 millió forint vissza nem térítendõ állami támogatást nyerni. Ez 50 %-os önerõt igényel, vagyis ugyanekkora önkormányzati forrást is mellé kell tennünk. Elképzeléseink szerint – melyek az elõzõ önkormányzat által elkészített tervek „felturbózása”, továbbfejlesztése – szauna udvar, wellness elemekkel rendelkezõ új medencék, egyéb szolgáltatások épülnének meg ebbõl a forrásból a fürdõ jelenlegi területén. Az elbírálás csak az év végére várható, bár a kormány már 2007-es dátumot propagált korábban. A fürdõ egy úgynevezett „szépészeti folyosóval” (itt kapnak helyet pl. a manikür, pedikür, stb. üzletek) közvetlen összeköttetésben lesz azzal közel 120 szobás, négycsillagos a gyógyszállóval, amely befektetõi pénzbõl épül fel. A beruházó március 3-ig nyújt be 500 millió forint támogatásról szóló
Felhívom az egyéni vállalkozók figyelmét, hogy a 2007. évi CXXVI. törvény 479. § (2) bekezdésében elõírtak alapján a vállalkozói igazolványukat 2008. július 1. napjáig – a schengeni csatlakozás következtében megváltozott TEÁOR számok miatt – kötelesek kicseréltetni. Az igazolványok cseréje illetékmentesen történik. Kérem ennek érdekében ügyfélfogadási idõben (hétfõ: 8-17.30, kedd: 8-11, csütörtök 8-16, péntek:8-11 óráig) keressék fel a Tamási Okmányirodát (Tamási, Szabadság u. 46-48. fszt. 15. iroda). Tamási Város Jegyzõje
Innovációs Központ
Kiadó irodák A Tamási Innovációs Központ Kht. épületének II. emeletén bebútorozott, teljes irodai infrastruktúrával (számítógép, nyomtató, telefon, internet) rendelkezõ három 19 m2-es és kettõ 28 m2-es irodahelyiség bérelhetõ. Bérlõink számára 10%-os kedvezményt biztosítunk a Központ irodatechnikai szolgáltatásaiból, illetve az oktatóterem és a konferenciaterem igénybevétele esetén.
Célunk, hogy a vállalkozások mûködési költségeit csökkenteni tudjuk, segítsük fejlõdésüket a kezdeti szakaszban, illetve támogassuk beilleszkedésüket a helyi gazdaságba. Bõvebb információ: Tamási Innovációs Központ Kht. 7090 Tamási, Nyírfa sor 15. Tel.: 570-300. Fax:570-299 E-mail:
[email protected] Ü g yfélfogadás: H-C s: 8.00-16.30, P: 8.00-14.00
Polgármesteri Hivatal
Ügyfélfogadás demográfiai adatokkal, hatástanulmányokkal alátámasztva. Menet közben többször egyeztetünk azokkal a szakértõi csoportokkal, akik segítik munkánkat. Bár a bíráló szervezet kérte a pályázatot készítõ Innovációs Központot, hogy jelölje meg kistérségünk legesélyesebb iskoláit, de ezt nem tette, mert nem szeretné ezzel a kistérség többi települését kizárni. Tamási a támogatás elnyerésével valódi integrációt, a két általános iskola és a zeneiskola integrációját tudná megvalósítani.
Pályázat címe Mire pályázik Tamási? Komplex turisztikai termékcsomagok Fürdõ kialakítása Szálláshelyek fejlesztése Szálloda Integrált kis- és mikrotérségek oktatási Iskola hálózatok és központjainak fejlesztése Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése - Rendelõ Járóbeteg szakellátó központok fejlesztése Funkcióbõvítõ integrált városfejlesztési Funkcióbõvítés akciók támogatása Hátrányos helyzetû térségek kisvárosai- HH térségek nak fejlesztése Leromlott városi területek közösségi célú Leromlott városok fejlesztése rehabilitációja pályázatot, amely mellé 1,7 milliárd forint önrészt is vállal a megvalósításhoz. A szálloda vendéglátóhelyei, illetve konferenciatermei a nagyobb városi rendezvényeknek is helyet tudnak majd biztosítani, s így nem kényszerülünk igénybe venni például az erre nem igazán alkalmas mûvelõdési központ auláját. Míg a fürdõ 100%-ban önkormányzati tulajdon marad, addig a szálloda a magas önrész miatt kizárólag befektetõi tulajdon lesz. Február 15-e a határideje az „Integrált kis- és mikrotérségi oktatási hálózatok és központjaik” címû regionális pályázatnak. Ebben számos szakmai tanulmányt, oktatási programot kell elkészítenünk
Igazolványcsere
Egy felújított, bõvített iskola gazdaságosabb, korszerûbb elhelyezést tudna biztosítani a korábban önálló intézményeknek. Azt hiszem, hogy a rendelõintézetünk fejlesztési elképzelései állnak a legbiztosabb alapokon. Egy úgynevezett R1-es járóbeteg ellátó központ kialakítása kapcsán a miniszterelnök is megnevezte Tamásit. Bõvülne a szakorvosi ellátás, kívül-belül megújulna, akadálymentessé válna az épület, korszerû berendezésekkel (pl. digitális röntgengép), számítógépes hálózattal szerelnék fel. Sõt egy négyágyas nappali bent fekvõ részleget is kialakítanának, ahol ütemezett, kisebb, egynapos mûtéteket is elvégeznének. Természetesen ehhez a
pályázathoz is pénzügyi, építészeti és megvalósíthatósági tanulmányt és egy orvosi szakmai anyagot is mellékelnünk kell. Március 28-a a beadása a hátrányos helyzetû kistérségek kisvárosainak fejlesztésére kiírt pályázatnak. Siker esetén a régi bíróság mögötti, nemrég önkormányzati tulajdonba került épületben múzeumot alakítanánk ki, amely együttesen mutatná be az eddig a város különbözõ pontjain elhelyezett tárlatokat. A „Funkcióbõvítõ integrált városfejlesztési akció támogatása” illetve a Beadási határidõ Január 4. - február 1. December 17. - március 3. Szeptember 25. - február 15. December 5. - március 31. Január 18. - április 25. Január 18. - március 28. Január 18. - május 16. „Leromlott városi területek közösségi célú integrált rehabilitációja” címû pályázatokkal javarészt a 12 pontunkban megfogalmazottakat kívánjuk megvalósítani, így a Kossuth tér rendbetételét, a kerékpáros pályán lévõ épület befejezését, utak, járdát építését. Most tényleg nagyüzem van, az Innovációs Központ munkatársai, s az önkormányzat érintett dolgozói megfeszítve dolgoznak az adatlapok kitöltésén, a tanulmányokhoz, tervekhez szükséges szöveges és statisztikai elemzések határidõre történõ elkészítésén. A magam részérõl nagyon bízom az elõkészítõ munkák sikerében, pályázataink kedvezõ elbírálásában.
Polgármesteri Hivatal 7090 Tamási, Szabadság u. 46-48. Telefon: +36 74 – 570-800 Fax: +36 74 – 471-623 Levélcím: H – 7090 Tamási, Pf. 129. E-mail: tampolgh@ t-online.hu Internet: www.tamasi.hu Polgármester E-mail:
[email protected] Tel.: 570-808 Alpolgármester E-mail:
[email protected] Tel.: 570-808 Jegyzõ E-mail:
[email protected] Tel.: 570-801 Aljegyzõ E-mail:
[email protected] Tel.: 570-804 Titkársági osztály E-mail:
[email protected] Tel.: 570-803 Pénzügyi osztály E-mail:
[email protected] Tel.: 570-813 Adócsoport Tel.: 570-805 Mûszaki osztály E-mail:
[email protected] Tel.: 570-802 Igazgatási osztály E-mail:
[email protected] Tel.: 570-811 Gyámhivatal Tel.: 570-811 Okmányiroda Vállalkozások 570-816 Útlevél, vezetési engedélyek, gépjármû parkolás 570-814 Gépjármû ügyintézés 570-819 Népesség-nyilvántartás 570-818 Személyi igazolvány 570-812
(A hivatal többi szervezeti egysége a központi számon érhetõ el!)
MUNKAREND ÉS ÜGYFÉLFOGADÁS Munkarend: - hétfõn: 8 órától 18 óráig, - kedden, szerdán, csütörtökön: 8 órától 16 óra 30 - pénteken: 8 órától 12 óra 30. (Ebédidõ: naponta 11 óra 30 perc és 12 óra 30 perc között 30 perc)
ÜGYFÉLFOGADÁS Tisztségviselõk ügyfélfogadása: Polgármester, alpolgármester: kedden és csütörtökön 8 órától 11 óra 30 percig, Jegyzõ: hétfõn és szerdán 8 órától 11 óra 30 percig. Általános – az okmányirodát nem érintõ – ügyfélfogadási idõ: - hétfõn 8 órától 11 óra 30 percig, 12 órától 18 óráig, - csütörtökön 8 órától 11 óra 30 percig, 12 órától 16 óra 30 percig tart;
OKMÁNYIRODA ÜGYFÉLFOGADÁS: - hétfõn 8 órától 11 óra 30 percig, 12 órától 17 óra 30 percig, - kedden 8 órától 11 óra 30 percig, - csütörtökön 8 órától 11 óra 30 percig, 12 órától 16 óráig, - pénteken 8 órától 11 óráig tart. (Az ügyfélfogadás idõpontja változhat, ezért javasoljuk az elõzetes idõpont-egyezetést!)
VI. évfolyam 2. szám
TAMÁSI TÁJ
Pótkarácsony a Karitásznál
Steinwandbau Kft.
Idõsek karácsonya Minden évben megrendezi az idõsek karácsonya elnevezésû rendezvényét Tamásiban a Karitász. A hagyományoknak megfelelõen az eseményre a két ünnep, karácsony és újév között került sor. A 2007. december végére tervezett ünnepség helyhiány miatt 2008. január 5-ére tevõdött át. A
hideg idõ és a csúszós utak ellenére mintegy 120 fõ fogadta el a meghívást a Mûvelõdési Központba. A vendéglátók színvonalas mûsor összeállításával, finom ebéddel és egy zenés-táncos délutánnal igyekeztek feledtetni az idõs emberek m agányát és emlékezetessé tenni az együtt töltött idõt.
Koczor-kiállítás Kisszékelyben
Otthonra lelt Több éves hányattatás után talán megoldódik Koczor József amatõr gyûjtõ tárgyainak elhelyezése. A Tamásiban is jól ismert személy több mint 1.500 tárgya látható Kisszékelyben, a hajdani általános iskola három termében.
Az évtizedek alatt összegyûjtött anyagban háztartási és mezõgazdasági eszközök, múlt század eleji parazsas vasalók, régi rádiók, kézimunkák, fotók és festmények egyaránt megtalálhatók. Csepregi Ferenc tamási és Májer József siófoki vállalkozó segítségével sikerült a
tárgyakat az ország különbözõ helyeirõl odaszállítani, s a tárlatot kialakítani. A helyi önkormányzat nemcsak az iskola termeit bocsátotta a magánygyûjtemény rendelkezésére, átmenetileg lakást is biztosított, de mint Koczor József el-
Rajzos üzenet Kora ellenére nagyon valósághû ábrázolást valósított meg, a hatéves korra jellemzõ rajzolás technikai színvonalán. Határozott vonalvezetéssel, jól kitölti a teret. Éles kontúrral szegett körbe minden elemet a rajzon. Mindez megmutatja, hogy a fogalmi tisztánlátás az erõssége. Szereti elkülöníteni, megtervezni és helyén kezelni a dolgokat. Fontos számára a rend, a pedantéria, a szabálytûrés és kiszámíthatóság. Ez elõrevetíti a megbízható felnõttkori személyiséget. A nap elhelyezkedése az anyai dominanciát erõsíti meg, a neki való megfelelést. Ez nem mindig problémamentes. A rajzolt elemek egyértelmûen kifejezett talajon állnak, külön jelzéssel ellátva. A figurák, Dani a nagytestvér, aki vezeti a tevét, és Panka aki a teveháton ül, arckifejezése mosolygós, vidám hangulati állapotot tükröz.
Munkahelyteremtés Az elmúlt év végén a Városi Mûvelõdési Központban kiállítás nyílt a Tamásiban tervezett beruházásokról. E zek egyike a Steinwandbau Kft., melynek ügyvezetõ igazgatója Marian Judit, aki a cég ügyeit intézve szakított idõt arra, hogy a Tamási Táj olvasóit tájékoztassa elképzeléseikrõl.
betonelemek a hozzákevert liapor alapanyag miatt, amely tulajdonképpen egy égetett anyagkavics, a jelenlegi építõanyagoknál 20-30%-kal jobb hang- és hõszigetelõ tulajdonságúak. Nemcsak családi házak, de 5 emelet magasságig lakótelepek, illetve ipari l é t e s í t m é n y e k ép í t é s é r e i s alkalmasak termékeink.
tamási tervezõ készítette el. Az építkezést márciusban kívánjuk indítani, s terveink szerint még az idén lekerülnek a gyártósorról az elsõ elemek, s a beüzemelést követõen két mûszakban folyik majd a termelés. Az általunk forgalmazott termék egy részét szeretnénk Tamásiban és környékén értékesíteni, beépíteni, de a város kedvezõ föld-
• Mikor indul a beruházás, s a majdani termelés? – Építési engedéllyel már rendelkezünk. A terveket Gulyás Róbert
rajzi fekvésének köszönhetõen az ország más régióit is innét látjuk majd el. Bízunk benne, hogy versenyképes árainknak, a jó hang- és hõszigetelõ tulajdonságnak, illetve az építkezés gyorsaságának köszönhetõen rövid idõ alatt a kívánt mértékre tudjuk felfuttatni a termelésünket. • Az olvasókat az is foglalkoztatja, hogy mikortól és milyen feltételekkel jelentkezhetnek felvételre. – Abban a percben, amikor a csarnok szerelése elindul, felvesszü k az elsõ alkalmazottakat, akiket betanítunk a német partnerünk technológiájára részben Ném etországban, r észben Tamásiban. A szaktudás mellett tehát elõnyt élveznek a német nyelvtudással rendelkezõk. • Köszönöm a rövid interjút. Sok sikert kívánok az elképzelések megvalósításához!
– A Steinwandbau Kft. 2007 nyarán alakult azzal a szándékkal, hogy egy hézagpótló beruházást, egy liapor alapanyagra épülõ betonelemgyártó gépsort állítson üzembe, s új munkahelyeket teremtsen Tamásiban. Elbírálás alatt áll az állami támogatásra benyújtott pályázatunk, s folyamatban van a banki hitel intézése, melyekhez hozzáadva önerõnket egy, 2,5 milliárdos beruházás valósul meg a Dózsa György utca végén lévõ új ipari parkban. A tervek szerint 115 embert fogunk alkalmazni, részben szakipari, részben betanított m unkásokat, valamint 10-15 fõs vezetõgárdát. Évi 1.000 darab 100 m²-es lakást tudunk elõállítani, amelyet 2 nap alatt a helyszínen össze is állítunk. Az építtetõnek csak az alapokat kell elkészíteni, s mi a tervrajzok alapján a kívánt méretben legyártjuk az ele-
mondta, szeretne saját lakást vásárolni, s végleg letelepedni a faluban. A Tamási Tájon keresztül is hívja, várja a tamásiakat, a gyermek, diák és felnõtt csoportokat a hét bármely napján a 06-30-977-58-13-as mobiltelefonon egyeztetett idõpontban.
Teveháton a sivatagban
Panka egy különleges nyári élményt rajzolt le: „Teveháton a sivatagban”. A kislány hatéves, most lesz nagycsoportos óvodás.
3
Megjelenik a profil ábrázolás, az értelmi képesség elõre vetítése. Határozottan kifejezõdik a kontaktus szükséglete a külvilág felé. Egyedi, nem megszokott a szociabilitás szimbolizálása. Utal az uralkodásra vágyó személyiségre.
A rajz másik érdekessége a teve hátán levõ takaró színes pöttyhalmaza. A kislány a minispirálok ritmusos ábrázolásaival a belsõ dinamizmusát vetíti a külvilág felé, és játékosan, monoton mozdulatsorral növeli éberségi szintjét. A szimbólumoknál sok a sarkos, egyenes, hegyes vonal. A színeknél pedig a fekete kontraszt, keménységet, a késõbbiekben vezetõi típust sejtet. Hortváth Irma Mária óvodapedagógus, grafólógus
meket, melyekbe már belevágtuk a nyílászárók és a szerelvények helyét i s . Az ál t a l u n k el õ á l l í t o t t
Hérosz Zrt.
Építõipari generálkivitelezõ A korábbi önkormányzati híradásokban többször felmerült a budapesti székhelyû Hérosz Zrt. neve. A cégrõl, valamint a tervezett tamási beruházásáról kérdeztük Ribányi Péter képviselõ-testületi tagot, aki az önkormányzat és a zrt. közti kapcsolattartó. – A Hérosz Zrt. Magyarország 5. legnagyobb generálkivitelezõje, tavalyi árbevétele meghaladta a 16 milliárd forintot. A cég fõ profiljai között említhetjük a teljes körû építõipari generál-kivitelezésen kívül az ingatlanfejlesztést és az ingatlanüzemeltetést. K ivitelezési munkáikra jellemzõ, hogy a megvalósítandó létesítmények bekerülési költségei többnyire meghaladják 800 millió forint. Az általuk végzett építkezések közé tartozik például a Dombóvári Szent Lukács Kórház, vagy például a Gunarasi Gyógyfürdõ felújítása is. A mind bel-, mind külföldön dinamikusan terjeszkedõ vállalat tamási telephely létesítés szándékával kereste meg az önkormányzatot. A
telek vásárlás napokon belül megtörténik a 65-ös fõút mentén, a Massive Kft. melletti területen. Ezt követi a tervek elkészítése. Többlépcsõs beruházásról van szó, melynek elsõ fázisa várhatóan egy összeszerelõ csarnok felépítése lesz, ahol a tervek alapján elkészült egyedi fém-, faszerkezetek elkerülhetnek majd a zrt. hazai vagy külföldi építkezéseire. A vállalat vezetése bízik abban, hogy Tamási kedvezõ földrajzi fekvésének, illetve az itteni munkaerõnek köszönhetõen a kistérségi, a régiós, a Balaton környéki, de akár a közeli horvát és szerbiai piacokon is szerepet kaphat. Jelenleg csak fõvárosi, s más vidéki építkezéseire keres kõmûves, ács-állványozó, lakatos, villanyszerelõ, vasbetonszerelõ, stb. szakembereket, de késõbb a tamási üzembe is a kistérségbõl kíván dolgozókat felvenni. Keresi a kapcsolatot az ittlévõ cégekkel partneri kapcsolat kialakítására, hisz a
Hérosz Zrt. nagy számban foglalkoztat alvállalkozókat is. A Vályi Péter Szakképzõ Iskola utolsó éves kõmûves és festõ tanulói közül 9-cel már tanulmányi szerzõdést kötött, akik végezve, júliustól a cég beruházásain kapnak munkalehetõséget minimum egy évre. Ezt a tanulmányi támogatást a késõbbiekben más építõipari szakmák tanulóira is ki kívánják terjeszteni. Felvették a helyi munkaügyi központtal is a kapcsolatot, a szakképzett, de jelenleg állás nélküli munkavállalók közül is tudnak alkalmazni, amennyiben vállalják a vidéki munkavégzést, amelyért viszont a vállalat a tamásinál magasabb bért, munkásszállást és utazási támogatást biztosít. Úgy gondolom, hogy egy beruházási folyamat kezdetén vagyunk, de a Hérosz Zrt. határozott szándéka, hosszú távú tervei, s a már eddig megtett lépései garanciát jelentenek arra, hogy egy tõkeerõs, stabil, országosan is jegyzett vállalat létesít itt telephelyet, amely nemcsak Tamási, hanem az egész kistérség elõnyére válik.
4
TAMÁSI TÁJ
2008. FEBRUÁR
Haza a múltban (38.) Gonozd, Henye, Kosba, Szemcse és a többiek
Tamási pillanatok
Településneveink eredete Sokszor leírtuk már, hogy Tamási mai határában a középkorban számos, mára elpusztult település osztozott. Közülük név szerint ismert Adorján, Ar(a)csa, Fir/Für, Fornát, Gonozd, Henye, Kecsõ(d), Kospa, Marton/Martonos, Prósza/Prózsa, Szemcse, Szentmárton, Tengelic és Újfalu. Érdekes következtetésekre juthatunk a környék településhálózatának kezdeteirõl, ha szemügyre vesszük az említett helyneveket. A földrajzi nevek kategorizálásával foglalkozó szakemberek, a történeti névtan mûvelõi ugyanis az egyes, hasonló módon keletkezett helyneveket kialakulásuk jellemzõ módja csoportokba sorolták és meghatározták keletkezésük jellemzõ idejét. Ezek alapján rekonstruálhatjuk a települések idõbeli kialakulásának vázlatát. Nézzük elõször városunk nevét! Tamási neve – amint arról már többször is szó esett – úgy keletkezett, hogy a területét birtokló Tamás nevû személy nevéhez a birtoklást kifejezõ ’-é’ képzõ járult, amely kiejtve ’-i’ hangra módosult. A helynevek e csoportját birtoklást kifejezõ helységneveknek nevezik és kialakulásuk jellemzõ idejét a 11. század vége és a 13. század közepe közé keltezik. Ebbe a csoportba a közelben csak Tamási tartozik, a középkori megye távolabbi részein azonban voltak hasonló helynevek, pl. Jánosi, Györgyi, Páli. Most érkeztünk el a településnevek legnépesebb csoportjához, az ún. puszta személynévbõl képzett helynevekéhez. E helynévcsoport úgy
alakult ki, hogy az egykori településeket a birtokosuk nevével jelölték meg, mindenféle képzõ nélkül (e szemlélet alapján tehát egy Tamási nevû személy birtoka a ’Tamás’ nevet viselte volna, nem ’Tamási’, ’Tamásfalva’ stb. nevet). E helynevek a magyarság legõsibb és legegyszerûbb helynevei, eredetüket a 10-11. századra teszik a nyelvészek. Kevés kivétellel szinte az összes, fent felsorolt falunév ide tartozik. A mai fülnek talán kissé furcsa, de eleink viselték az Adorján, Ar(a)csa, Fir/Für (?), Fornát, Gonozd, Henye, Kecsõ(d), Kospa, Marton/Martonos, Szemcse és Tengelic személyneveket. A fenti személynevek eredete persze más és más, ha a belõlük képzett településnevek eredete azonos is. Ma is ismert az Adorján vagy Adrián név: latin eredetije, a Hadrianus jelentése: „a Velence közelében fekvõ Hadria városába való” (a város nevébõl származik egyébként az Adriai-tenger neve is). A Marton vagy Martonos személynév a Márton név régies alakja. Gonozd neve a Gonosz személynév származéka, a végén található ’-d’ képzõ a régi magyar nyelvben kicsinyítõ képzõ volt (pl. Árpa-Árpád). Szintén köznév, a ’szem’ testrész rejlik Szemcse nevében. Fir/Für a fürj madárnév régies alakja, a tengelic pedig ma is létezõ madárnév; valaha mindegyiket viselték személynévként is. Henye neve talán a latin Henricus (Henrik) vagy a Johannes (János) nevek becézett formájának ’-e’ kicsinyítõ képzõs változata. Bizonytalan az eredete az Ar(a)csa, a Fornát és a Kospa (a
Fotógyûjtés
középkorban nem Fornád és Kosba!) személyneveknek. A harmadik helynévcsoportot, a templomcímbõl képzett helyneveket egyedül Szentmárton képviseli. E csoport viszonylag késõn, nagyjából a 13-14. században alakult ki. Szintén hasonló korú vagy talán még késõbbi Újfalu: a két tagból álló helynév utal rá, hogy környezõ falvakhoz viszonyítva a legkésõbben keletkezhetett. Végezetül a bizonytalan helynevek közé tartozik a Prosa, Prossaa, Proza alakban feltûnõ Prósza vagy Prózsa falu. A Prósza alak köznévi elõzménye talán a népnyelvi köleslepény jelentésû ’prósza’ szó, más nézet szerint szláv eredetû és ’tûzzel irtott helyet’ jelent. A helynévtípusok (-i képzõs; puszta személynévbõl képzett; templomcímbõl képzett; két vagy több tagból álló) áttekintése után megállapíthatjuk, hogy a nyelvészet adatai alapján Tamási határát korán megszállta a magyarság, hiszen a helynevek döntõ többsége a legkorábbra keltezhetõ csoportba, a puszta személynévbõl képzett nevek közé tartozik. Ebbõl következik, hogy igen kevés a jellemzõen kései keletkezésû falunév. Érdekesség tovább, hogy a környék késõbbi központja nem a legkorábbi eredetû helyek közül került ki, tehát ha Tamási esetleg valamivel késõbb is alakult ki szomszédosainál, kedvezõ földrajzi helyzete révén a késõbbi századokban ez mégsem jelentett számára tartós hátrányt.
„Tamási pillanatok” címmel tavaly indult sorozatunkban régi helyi fényképeket jelentetünk meg a kedves olvasóktól közlésre kapottakból.
A fotó a tamási „öregfiúk” és „ifik” 1930. október 12-én 1:7-es eredménnyel végzõdött mérkõzés elõtt készült. Várjuk azok jelentkezését, akik felismerik a felnõtt csapatban játszók valamelyikét.
K. Németh András
Biblia kiállítás
2008. a Biblia éve A Magyar Bibliatársulat kezdeményezésére a nagy keresztény egyházak – a katolikus, a református és az evangélikus - 2008-at a Biblia évének szentelik. Nyitánya január 20-án, az ökomenikus imahét kezdetén lesz Budapesten, a Pozsonyi úti református templomban. A rendezvénysorozat mottójául a Szentírás utolsó könyvében János apostól egy mondattöredékét választották: „Boldog, aki olvassa…”. A szervezõk célja, hogy az idei esztendõ a Bibliára, annak bemutatására, az irodalmi, mûvészeti és történelmi összefüggésekre irányítsa a vallásos és nem vallásos emberek figyelmét. Remélik, hogy morálisan az egész társadalomra hatást gyakorol. Az események közt konferenciák, kulturális mûsorok, kiállítások, ökomenikus összejövetelek egyaránt szerepelnek. Az ökomenikus jelleget azzal is erõsítik, hogy számos alkalommal más egyházak képviselõt,
tudósait meghívják. Az év történéseirõl az eseménysorozat média támogatója, a Magyar Televízió rendszeresen beszámol, de vetélkedõ i n d í t á sát i s te r v e zi k . A
A fotó a 2000 áprilisi kiállításon készült
programoknak csak egy része zajlik majd az egyházak szervezésében, számítanak az intézmények, civilszervezetek közremûködésére. Vélhetõleg Tolna megye több települése is bekapcsolódik a sorozatba. Az már biztos, hogy november 21-én, az Országos Széchenyi Könyvtárral azonos idõpontban Biblia kiállítás nyílik a tamási Könnyü László Városi Könyvtárban. Csapóné Gyarmati Irén könyvtárostól megtudtuk, hogy Tamásiban már 2000 áprilisában is rendeztek hasonló tárlatot. Akkor mintegy ötven mai és az utóbbi két és fél évszázadban kiadott Bibliát, imádságos könyvet láthattak az érdeklõdõk. Köztük az elsõ magyar nyelvû, Károli Gáspár fordította Biblia hasonmást, valamint a Vizsolyi biblia és a Káldi-kódex reprintjét. A szervezõk ezúttal is számítanak újabb Biblia-ritkaságokra, az olvasók aktív közremûködésére és érdeklõdésére.
Látássérültek Esélyegyenlõségéért Egyesület
Támogassa szervezetünket! Csoportunk a múlt évben 290 taggal Tamási egyik legnagyobb civil szervezõdésévé vált. Ez köszönhetõ a támogatóknak; a vállalkozóknak, akik kedvezményes vásárlást biztosítanak és a jól megszervezett kulturális, szabadidõs, ismeretterjesztõ foglalkozásoknak. Egyesületünk mûködési célú pályázatok útján fejleszti infrastruktúráját. Nyert már számítógépet, projektort, laptopot, vágó-, spirálozó és lamináló gépeket. A székhelyen, a Könnyü László Városi Könyvtárban található hangos könyvtár fejlesztésében is részt
kíván vállalni. Itt tagjai ingyenes szolgáltatásban részesülnek. Kérjük, adóbevallásában rendelkezzen közhasznú szervezetünk javára. A személyi jövedelemadó 1%-ával illetve az iparûzési adó 5 %-ával támogassa az egyesület eredményes mûködését! Látássérültek Esélyegyenlõségéért Egyesület 7090 Tamasi, Szabadsag u. 52. Adoszam:18863022-1-17 Ez évben is szervezünk érdekvédelmi programokat:
- a rendõrkapitányság közremûködésével Közrend, közbiztonság, bûnmegelõzes címmel - az Önkormányzat Képviselõ-testületével Tamási gazdasági fejlõdése címmel. Ügyfélfogadásunkon –csütörtökönként 9-11 óráig a Városi Mûvelõdési Központban– várjuk a felsorolt rendezvényekhez tagjaink kérdéseit, javaslatait. A fenti idõben és helyen érdeklõdhetnek az egyesület havi és heti rendszerességû programjairól. Hívjuk látássérült, szemüveges társainkat egyesületünkbe! Vezetõség
Az 1956/57-es általános iskolai tantestület. A fotókat Horváth Jenõ bocsátotta az újság rendelkezésére.
1%
Kérjük, hogy adója egy százalékával a l a p í t v ányunkat támogassa ez évben is. Adományát a Tamási Koncert-fúvószenekar mûködtetési feltételeinek javítására, használjuk fel. Tamási Fúvószenekarért Alapítvány
Adószám: 18852259-1-17
1%
Elõre is köszönjük mindazoknak, akik adójuk 1%-val hozzájárulnak a Tamási Önkéntes Tûzoltó E gy es ü let tec h n i k a i fejlesztéséhez.
Adószám: 18850460–1–17 Segítsen, hogy mi is Segíthessünk!
Laci bácsi rovata
Kerti munkák Februárban már mindannyian megelégeltük a tél szorítását, a hó és jég jelenlétét környezetünkben. Már minél elõbb szeretnénk, ha egy kis tavaszi idõjárást jósolnának az idõjósok. A kiskert-tulajdonosoknak még nem sok tennivalójuk akad ebben a télben, de azért ha elmaradt az õszi mûtrágya kiszórása, most még pótolhatják, akár a hó tetejére is kiszórható a vegyes mûtrágya. Akinek van lehetõsége otthon pal á n t á t n e v e l n i , m o st m á r beszerezheti a vetõmagot, fõleg paprikát lehet vetni februárban edénybe, virágládába. A boltokban kapható virág és palántaföld számukra n agyon jó táptalaj. Februárban már megvásárolható szinte az összes kiskerti vetõmag, borsók, babok, csemege- és takarmánykukoricák, a korai vásárlással
elkerülhetõ a késõbbi sorban állás és egyes magok hiánya. Gyümölcsfáink kora tavaszi kezelése a metszéssel kezdõdik, ha jó idõjárás lesz, akkor elkezdhetjük az ollók használatát. Már megvásárolhatók a tavaszi lemosók (Nevikén, Rézkén, Agrokén, Bordói levek, Agrol). Vastagabb ágak levágásánál feltétlenül használjunk fasebkezelõ anyagot, pl. Biocéra. A szõlõkben nincs még különösebb tennivalónk, de a borospincékben ellenõrizzük a hordók telítettségét, szükség esetén töltögessük utána a hiányzó mennyiséget. Megkezdett hordónál a darabíz elkerülésére használjuk a Flór-Stop tablettát. A fent említett vetõmagok, lemosók, borkezelõ anyagok a Petõfi utcai Gazdaboltban megvásárolhatók. Mielõbbi kitavaszodást kíván: Laci bácsi
VI. évfolyam 2. szám
TAMÁSI TÁJ
Miklós Károly
5
A szemétszállításról
ÉVÜ Kft. Január 1-jével Miklós Károly nevezték ki az Építõ és Városüzemeltetõ Kft. élére. Az építész végzettségû szakembert terveirõl, feladatairól kérdeztük. – A kft. sokoldalú tevékenységét elkülönített ágazatokra - termálfürdõ-kemping, városgazdálkodás, építõipar, vagyongazdálkodás- kívánom bontani. Ezeknek a területeknek egy-egy személy lesz a vezetõje, egyben a felelõse az ott folyó munkákért. Ügyvezetõként az ágazatokat fogom össze és koordinálom. • A lakosságot talán leginkább érdeklõ, érintõ termálfürdõben milyen újításokra, változásokra lehet számítani. – Az idei szezon legfontosabb feladata a vendégkör bõvítése a látogatottság növelése. Egyrészt növelni kívánjuk az ottani rendezvények számát, javítani színvonalukat. 2008-ban a Mûvelõdési Központtal együttmûködve több városi rendezvénynek is helyet adunk a felépítendõ termál színpadunkon. A nyári hónapokban fõiskolásokat, egyetemistákat szeretnénk alkalmazni animátorként. Az õ feladatuk lesz a fürdõvendégek napközbeni programokkal való szórakoztatása. Az olimpia évének jegyében folytatni kívánjuk a tavaly már elkezdett sportprogramokat, így a strandon kiválóan ûzhetõ foci-, kézi-, röplabdamérkõzéseket különbözõ korosztályban, de helyet szeretnénk biztosítani helyi, regionális, esetleg országos versenyeknek is. Ezek feltételeirõl, lehetõségeirõl és további vonzó programokról már megkezdõdtek az egyeztetések. Szeretnénk bevonni vállalkozókat, szponzorokat is, hogy még sokszínûbbek, még vonzóbbak legyenek eseményeink. A rendezvényeinket beillesztenénk és kapcsolnánk a városi eseménynaptárba. • A termálfürdõ technikai okok miatt február 8-ig zárva tart. Milyen munkák zajlottak, zajlanak most? – A termálfürdõ téliesítése, az idegenforgalmi szezon kiterjesztése városunk fontos feladata. Ennek érdekében 2007 év õszén megtörténtek az elsõ lépések, a folyamat elindult. A zavartalan téli fürdõzéshez és a gazdaságos üzemeltetéshez 3 feltételnek kell eleget tennünk. Egyrészt tavaly õsszel a szalagfüggöny felszerelésével zárttá tettük az épületet. Jelenleg a belsõ tér fûtését, páramentesítését szolgáló légfûtés szerelése történik. A harmadik nagyon fontos feltétel a fedett fürdõ hõszigetelése, mely a következõ téli szezon fontos feladata
lesz. Február 8-a után még ez utóbbinak nem teszünk eleget, ezért a fõszezon megnyitásáig a kültéri melegvizes medencéket üzemeltetjük. A fedett fürdõtérben a technológiai sorrend betartásával gondoskodunk a faszerkezet védelmérõl, az acélváz korroziógátlásáról. Arra is felhasználtuk az elmúlt heteket, hogy elkezdjük a felkészülést a fõszezonra. Elvégeztük a legszükségesebb javításokat, felújítottuk a belsõ tereket. A tavalyi szezon tapasztalataiból kiindulva, víz- és áramgazdálkodási tervet készítünk elõ a költségtakarékosabb üzemelés érdekében. Minden erõnkkel egy sikeres és mozgalmas fõszezonra koncentrálunk.
Az önkormányzat szemszögébõl A jelenlegi változtatás elemzése elõtt vissza kell tekintenünk az alaphelyzethez. Tamási Város évekkel ezelõtt szerzõdést kötött egy szolgáltatóval a hulladékszállítási feladatok elvégzésére, akkor a BIOKOM-ra esett a választás. A szolgáltat ó n a k m i n d e n év végén javaslatot kell tennie a szolgáltatás díjára vonatkozóan, melyet a város képviselõtestü l ete hagy jóvá. Két eset lehetséges, megegyezünk a BIOKOM Kft-vel a lakók szempontjából a legjobb feltételekrõl, vagy a város saját forrásaiból pótolja a BIOKOM „veszteségét”, elmaradt hasznát. Belátható, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetben országos szinten sem igen van önkormányzat, aki az utóbbi megoldást választani tudná.
A szolgáltató kinyilvánította, hogy a tavalyi évben adott kedvezmények nem tarthatók tovább. A város rengeteg polgára panaszkodott a nem szolgáltatásarányos díjfizetés miatt. Magyarul, nem volt annyi szemete, mint amennyit fizettettek vele. Ki kellett találnunk egy
új rendszert, ami a mennyiségarányos fizetés felé mutat. Megnéztük Tolna megye számos települését, milyen módon végzik a szolgáltatást. Meglepõdve tapasztaltuk, hogy Tamási méretû településeken csak
Biokom közlemény A Tamási Táj januári számában megjelent lakossági tájékoztatónkban néhány pontatlan, téves információ jelent meg. Helyesen a Bercsényi utcában, valamint a Szabadság u. 95-105. között hétfõnként, a Wesselényi és Könyves Kálmán utcákban keddenként végezzük a heti egyszeri hulladékszállítást. • Röviden mutassa be a többi ágazatot is, ott milyen feladatokat látnak el. – A városgazdálkodás széles körû feladat, többek között ide tartozik a köztisztasági feladat, a közvilágítás, a temetõvel kapcsolatos teendõk, valamint a piac üzemeltetése, s a közmunka program. Ez utóbbiban közel 50 fõ vesz részt jelenleg is. Munkájuk nagyon fontos a város közterületeinek, vízelvezetõ árkainak, stb rendbetételében, állapotuk javításában. Az építõipari ágazatnak nemcsak az önkormányzatnál, s intézményeiben adódó munkák elvégzése a feladat, hanem megrendelések felkutatásával a kapacitás teljes lekötése a cél. A vagyongazdálkodás kapcsán az önkormányzati tulajdonban lévõ épületek bérbeadáa , üzemeltetése és hasznosítása a feladat. • Köszönjük a tájékoztatást. A Tamási Táj a jövõben is örömmel számol be a lakosságot érintõ hírekrõl, a termálfürdõben zajló eseményekrõl, rendezvényekrõl.
Te hogyan képzeled el?
Rajzpályázat A termálfürdõt üzemeltetõ Építõ és Városüzemeltetõ Kft. rajzpályázatot hirdet óvodás, alsó és felsõ tagozatos általános- és középiskolás korú gyermekek számára.
Az elbírálás idõpontja: 2008. március 25. A korcsoportok díjazottjait fürdõbelépõkkel jutalmazzák.
Olyan ötletes rajzokat vár a kiíró, amely tartalmazza azon medencék hasznosítását, amelyek vízforgató hiányában nem üzemeltethetõk (két pancsoló, valamint a kempinghez közeli 32 m-es strandmedence), illetve a termál kutak környezetét. A rajzok mérete és technikája szabadon választható. A rajzok beadásának határideje: 2008. március 14.
A termálfürdõnkbe köszönettel átveszünk mind olyan nagyméretû, szabadban is elhelyezhetõ dísznövényt, virágot, amelynek további tartásáról a tulajdonosa lemond. A növény elszállításáról gondoskodunk, s a felhasználhatókért fürdõbelépõt adunk cserébe. A hozzánk került virágok a termálfürdõt és a kempinget fogják díszíteni.
VIRÁGOT A FÜRDÕBE!
A nyaralótelepen, ahol április 1-jétõl október 31-ig történik a szállítás, az állandó lakóknak természetesen lehetõségük van egész éves szerzõdés kötésére is. Azokak az ügyfeleknek, akiknek a heti egyszeri hulladékszállítás nem elegendõ, lehetõségük van arra, hogy a többlet hulladékot a Biokom Kft. által forgalmazott feliratos zsákokba töltsék, s azt a konténerek (kukák) mellé helyezzék. A zsákok 198 Ft/db áron szerezhetõk be a tamási ügyfélszolgálati irodában. Az ár tartalmazza a szállításköltségét is. A Tamási, Szabadság u. 53. alatti ügyfélszolgálati irodánk nyitva tartási rendje is módosult: Hétfõtõl csütörtökig de.:8.00-11.00-ig, du.:14.00-15.30-ig. Pénteken de.:8.00-11.00-ig. Telefonszám: 471-239.
heti egyszeri szállítás van. Szinte mi vagyunk az egyetlenek, ahol heti kétszeri volt a szállítás. Megkérdeztük, volt-e probléma ezeken a településeken az egyszeri szállítással (pl. nyár, kánikula stb.) s a válasz mindenütt az volt, hogy nem. Ezután felmértük a várost, hol vezethetõ be az egyszeri szállítás, amit egy jogszabály alapján történt övezeti besorolás szabályoz. Mindenütt, ahol erre a jogszabály lehetõséget adott, bevezettük az egyszeri szállítást. Alapvetõen három cél vezérelt bennünket. A lehetõségekhez képest próbáljunk szolgáltatás arányos díjfizetést bevezetni, akinek kevesebb szemete van, kevesebbet, akinek több, többet fizessen (70 litertõl-240 literes edényméret, így gyakorlatilag a kedvezmény az edényméretben realizálódik). A hulladékszállítás díját a lakosság fizeti, tehát a szolgáltató által kimutatott költségeket gyakorlatilag elosztják a lakóegységek számával és így kifizetjük a szolgáltatást. Az idei rendszer kimutathatóan 10 millió forinttal kevesebbe kerül, mintha a régi javaslat marad érvényben, ennyivel kevesebbet kell évente a lakosságra hárítani. A heti egy ürítéssel ösztönözzük a lakosságot a szelektív hulladékgyûjtésre. Ennek érdekében a szolgáltatóval közösen kora tavasszal 15 új „szigetet” helyezünk el a város területén. Talán sikerül elérnünk, hogy a kukák ne az utcán várják meg a következõ ü rítést, hanem a telekhatárainkon belül. Folytatása következik Széles András
Biokom Kft.
Nyugdíjasok, fogyatékkal élõk, nagycsaládosok figyelem!
Üdülési csekk Január végén megjelentek a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) 2008. évi pályázatai nyugdíjasok, fogyatékkal élõk, illetve nagycsaládosok részére. A részletekrõl az MNÜA tamási partnerénél, a Tourinform Irodában érdeklõdtem Örményi Jánostól. – A rendszerváltást követõ gyárbezárások, szövetkezetek felszámolása a céges üdülõk megszûnésével, a kedvezményes üdültetés csökkenésével járt együtt. 1992-ben a Magyar Köztársaság Kormánya hat szakszervezettel közösen létrehozta a MNÜA-t. Az alapítvány célja a munkavállalók, szövetkezeti tagok, valamint családtagjaik, a nyugdíjasok és önálló jövedelemmel nem rendelkezõk szociális célú kedvezményes üdültetésének elõsegítése. Tavaly közel 28 milliárd forint értékben vásároltak a munkáltatók több mint 1,6 millió munkavállalónak üdülési csekket. E támogatása forma azért különösen elõnyös mindkét fél számára, mert a minimálbér mértékéig (2008-ban 69.000 Ft-ig) adó- és járulékmentes. A közhasznú alapítvány a mûködési költségén felül megmaradó nyereségbõl tavaly közel 50 ezer szociálisan hátrányos helyzetû személy részére biztosított 1,5 milliárd Ft
értékû üdülési csekket. Idén is megjelentek a pályázati kiírások, sõt a február elsejétõl április 15-ig beadható adatlapok ingyenesen kaphatók a Tourinformban. • Röviden összefoglalná, hogy a leginkább érintett nyugdíjasok hogyan juthatnak ezekhez az üdülési csekkekhez? – Pályázhat minden öregségi nyugellátásban részesülõ, aki 62. életévét betöltötte, s havi teljes összegû ellátása nem haladja meg a 75.000 Ft-ot, s más munkaviszonyból, vállalkozásból származó jövedelme nincs, illetve 2007-ben nem részült üdülési támogatásban. Aki ezeknek a feltételeknek eleget tesz, annak egy adatlapot kell kitölteni, mellékelni hozzá a Nyugdíjfolyósító Intézet idei igazolást, s a postára feladni április 15-ig. A beérkezett kérelmeket május közepéig bírálják el. • Mekkora összegû támogatás igényelhetõ az õ esetükben, s hol és meddig vehetik igénybe? – A 60 ezer Ft alatti nyugdíjasok 15 ezer Ft önrész befizetésével, míg a 60-75 ezer Ft közöttiek 20 ezer Ft-ért juthatnak hozzá a 40 ezer Ft-os csekkhez. A támogatást elnyert személyek részére kipostázzák az utalványokat, s a kiállítástól számított
egy évig használhatják fel 8.000 elfogadóhelyen: szállásés vendéglátóhelyeken, vonattal, busszal, hajóval történõ utazásokkor, egészségügyi intézményekben, kulturális, sport és szabadidõs rendezvényeken, de horgászengedély és utasbiztosítás is köthetõ vele. Fontos hangsúlyoznom, hogy külföldi tartózkodás esetén nem vehetõ igénybe, s csak az említett 8 ezer elfogadónál használható fel, de ezek száma évrõl évre nõ. Természetesen több helyen és több részletben is beválthatók a 40 ezer Ft összértékû csekkek. • Akik szeretnének hozzá jutni az adatlaphoz, illetve még bõvebben megismerni a lehetõségeket, azok hol és mikor juthatnak hozzá? A Tourinform Iroda a felújított régi bíróság (Tamási, Szabadság u. 29., a Polgármesteri Hivatallal szemben) épületének földszintjén található, s hétfõtõl péntekig 8-16 óra közt tart nyitva. Telefonon, a 470-902-es számon is készséggel válaszolok a kérdésekre. Arra biztatom városunk nyugdíjasait, a fogyatékkal élõket és családtagjaikat, valamint a nagycsaládosokat, hogy éljenek a lehetõséggel, használják ki az üdülési csekk sokoldalú felhasználhatóságát!
6
TAMÁSI TÁJ
Felsõfokú szakmai képzés indul a Vályiban
Fõ utcai tagiskola
Vályis hírek 2008 szeptemberétõl az agrárkereskedelmi menedzserasszisztens felsõfokú szakképzést nappali tagozaton a Kecskeméti Fõiskola Kertészeti Fõiskolai Karával együttmûködésben indítjuk. A képzési idõ 2 év. A szakképzés elvégzése után fõiskola lehetõséget biztosít az alapképzésben történõ továbbtanulásra. A felsõfokú szakképzésnek beszámítást biztosító alapképzési szak: Gazdasági- és vidékfejlesztési agrármérnöki BSc. Az azonos tartalmú tantárgyakat melyek legalább 70 százalékban fedik egymást - a kar beszámítja a fõiskolai képzésbe, ezáltal egy évvel rövidül az alapképzés ideje. A felvétel tanulmányi és érettségi pontok alapján történik. Azáltal, hogy ez a minimumpont alacsonyabb, mint a fõiskolai alapképzésnél, viszonylagosan k önnyebb a bejutás lehetõsége. Ez a képzési forma egyben a felsõfokú tanulmányok fõpróbájának is tekinthetõ, a végzettek a késõbbiekben gyakorlottan kerülnek be a felsõoktatás körforgásába, ugyanakkor a képzési idõ alatt
a középiskolai tanulói jogviszony elõnyeit élvezhetik a diákok. A képzések illeszkednek a piaci követelményekhez, így a munkaadók szempontjából is keresett szakmák sajátíthatók el. A tanulmányok során olyan gyakorlati ismeretek elsajátítására nyílik lehetõség, amelyek a munkaerõpiacon azonnal érvényesíthetõk és ezért is ajánljuk mindenkinek. Felsõfokú képzésünk beindítása mellett hagyományos középfokú szakmai képzéseinket is folytatjuk. Érettségizettek számára ajánlott képzéseink: Hatósági és közigazgatási ügyintézõ: a korábbi Igazgatási ügyintézõ képzés – melynek kidolgozásában iskolánk a világbanki program keretében részt vett - elnevezése az új Országos Képzési Jegyzékben (OKJ), melynek oktatásában többéves tapasztalattal rendelkezünk. Vendéglõs: a Vendéglátó technikus képzést váltja ki az új OKJ-ben. Oktatásához színvonalas tárgyi eszközökkel (jól felszerelt tanszálló – tanétterem tankonyha
Nemzetiségi nap komplexum) és kiváló szakember gárdával rendelkezünk. Környezetvédelmi technikus: A környezetvédelmi szakmunkás képzés k apcsán szerzett tapasztalatainkat kamatoztatva, környezetvédelmi szakmérnök-tanáraink a Rákóczi u tcai telephelyünkön felszerelt laboratóriumot alakítottak ki a képzés szí n vonalának bi ztosí tását garantálva.
– Évek óta húzódott a létszámnövelés. Kevésnek bizonyult az így is 20%-kal túllépett, 20 férõhely. A hároméves kort betöltõ gyermekeket azonnal áthelyeztük az ovis csoportba, amely az egyedül átkerülõ ki c si knek sok eset ben beilleszkedési nehézséget okozott, s szakmailag is helytelen. Sajnos csak így tudtuk csökkenteni a felvételre várók listáját. A meglévõ termeink
ugyan bölcsõdébe, de alkalmanként szükség lenne arra, hogy a picit szakszerû felügyeletre bízza. Ez egy óradíjas szolgáltatásunk, amellyel az esetleges szabad kapacitásunkat kívánjuk feltölteni. – A harmadik csoport indítása két munkatárs felvételét is fogja jelenteni. Törvény kötelez bennünket arra, hogy a közalkalmazotti státuszokat meghirdessük. Erre napokon belül sor kerül. – A szükséges felújítási munkák befejeztével, a jelentkezõ bölcsõdések felvétele, s az új munkatársak kiválasztása után március 1-jétõl már jobb körülmények közt tudjuk ellátni a ránk bízott félévestõl hároméves korú bölcsõdéseket.
Aranyerdõ Társult Óvoda
Hírek az oviból BEIRATÁS
Értesítjük a Kedves Szülõket, hogy az Aranyerdõ Társult Óvodában a beiratás 2008. március 31-tõl április 4-ig, reggel 7 -17 óráig lesz. Kérjük, hozzák magukkal a gyermekek s zületési anyakönyvi kivonatát és TAJ kártyáját! Óvoda Vezetõsége
KISZE-NAP
Szeretettel meghívunk minden kedves érdeklõdõt, szülõt, gyermeket Kisze-napunkra, amit március 8-án 9-tõl 12 óráig tartunk az óvodában. Ízelítõ programjainkból: német nemzetiségi csoport tánca, óvodai néptánccsoport fellépése, kézmûves tevékenységek, Kisze-égetés. A zenét szolgáltatja a Bartina zenekar.
RENDEZVÉNY A RÁSZORULÓ GYERMEKEKÉRT
Január 11-én a Rászoruló Gyermekekért Alapítvány jótékonysági estjén vett részt óvodánkból négy csoport. A közönség láthatott õszt idézõ körjátékokat, country-táncot, zenés tornát. Tapsban nem volt hiány,
mert végig hallottuk a közönség biztató tapsát. A gyerekeket ez motiválta a legjobban. A színpadról mindenki mosolyogva jött le. Nagy sikerélményt adott a gyermekek számára ez a szereplés, reméljük, hogy hozzá tudtunk járulni a hátrányos családok megajándékozásához. Vörös Imréné
KARÁCSONYI TEMPLOM MEGTEKINTÉSE
A templomban a feldíszített karácsonyfákat és a betlehemet néztük meg január 7-én 6 csoport gyermekeivel. Mint mindig, most is a plébános úr szívesen, szeretettel fogadott minket. Tiszteletünkre az orgonát is megszólaltatták és együtt énekeltük a Mennybõl az angyalt. A gyönyörûen feldíszített templom, a szép orgonaszó áhítattal töltött el bennünket. A búcsúzkodásnál szaloncukrot is kaptak a gyerekek, köszönjük a meghívást, jövõre is szeretnénk ellátogatni a karácsonyi templomba! Sógorka Mihályné
RAJZPÁLYÁZATOKON VETTÜNK RÉSZT
2007 decemberében a Koppány televízió által kiírt rajzpályázatra
„Radlkhihlik”, szalagos fánkok és forgácsfánkok készültek. A színhelyeket meglátogató ovisok véleménye szerint is „Minden
Ebben az évben a gyerekek izgalmas sportvetélkedõk keretében régen feledésbe merült német nemzetiségi gyermekjátékokkal ismerkedtek meg. Fonal- és rongybabákat is készítettek. A farsanghoz kapcsolódva bohókás jelmezeket, ötletes maszkokat, plakátokat, meghívókat terveztek. A konyhában Nieder Annus néni, Ritter Marika néni és Horváth Éva néni segítségével betekintést nyerhettek a kisdiákok a „sváb”farsangi fánk készítés rejtelmeibe és aktív közremûködésükkel csodálatos
fini volt.” Az éhezõ madarakról sem feledkeztünk meg, számukra madáretetõt barkácsoltak ügyes kezek. A nap méltó zárásaként színházi elõadáson vettünk részt. A Szekszárdi „Deutsche Bühne” fergeteges „Max und Moritz” elõadása minden tanulónak felejthetetlen élményt nyújtott. Jó hangulat, remek illatok, vidámság, fegyelmezettség és kitûnõ szervezés jellemezte a rendezvényt. Minden résztvevõt, gyermeket, kollégát és a „Mamákat” köszönet illet.
Bõvebb információval állunk minden érdeklõdõ rendelkezésére telefonon vagy személyesen az iskolában. Jelentkezési lap szintén az iskolában kérhetõ vagy letölthetõ az iskola honlapjáról.
Bõvülõ bölcsõde szûkösnek bizonyultak, ez az ellenõrzõ szervek is kifogásolták, s nem utolsó sorban a bölcsõdések számára is hátrányos volt. – A bõvítést indokolta az is, hogy nõtt a születések száma Tamásiban az elmúlt években, másrészt egyre több kismama kíván vagy kényszerül visszatérni munkahelyére. A gyermekjóléti szolgálat elköltözésével l ehet õség ü nk n y í l i k eg y harmadik foglalkoztató szoba kialakítására, a zsúfoltság csökkentésére, s arra is, hogy egy korábban már bevezetett szolgáltatást újra nyújtani tudjunk. Nevezetesen a napközbeni gyermekfelügyeletet. – Ezzel azok a kismamák élhetnek, akiknek gyermeke nem jár
A Fõ Utcai Tagiskola 2008. január 18-án rendezte meg hagyományõrzõ nemzetiségi napját.
Informatikai hálózattelepítõ és –üzemeltetõ: Iskolánkban Cisco Hálózati Akadémia mûködik. Ennek a programja képezi az OKJ bekerült Informatikai hálózattelepítõ és -üzemeltetõ elnevezésû szakképesítés alapját. A képzés nemzetközileg is elismert informatikai szakmai végzettséget ad.
Harminc férõhelyes lett
Március 1-jétõl 30 fõre növelheti férõhelyét a Városi Bölcsõde, errõl döntött januári ülésén a képviselõ-testület. A bõvítés okairól, a megvalósítás lehetõségeirõl Keszthelyi Józsefné, bölcsõdevezetõ nyilatkozott lapunknak.
2008. FEBRUÁR
nagy izgalommal készültek az ovisok, nagyon sok rajz gyûlt össze az óvodapedagógusok részvételével. Téma: Karácsony a családomban.A tv élõ adásban közvetítette az eredményhirdetést, ahol Pencsné Adorján Katalin óvodavezetõ és Csirkéné Mayer Katalin pári tagóvodavezetõ értékelte és rangsorolta a rajzokat. Óvodánkból 10. helyezést ért el Székely Csenge, 9. helyezést Bognár Gergõ, 4. helyezést Horváth Bianka, 2. helyezett Füleki Panka lett. Különdíjakat kaptak: Fiola Nóra, Tilesch Zsófia, Kasza Simon. Karácsonyi témában került még meghirdetésre a hittanos gyerekek részére is egy rajzpályázat az Egyházközség által. I tt a zsû ri (Molnárné K. Németh Ildikó hitoktató, Horváth Irma Mária óvodapedagógus-grafológus) kategóriák szerint értékelve a munkákat óvodás kategóriában a következõ döntést hozta: 3. helyezett Tilesch Zsófia, 2. helyezett Bognár Ferenc,1. helyezett Füleki Panka és Kasza Simon lett. Gratulálunk a nyerteseknek, köszönjük a részvételt és a szülõk, óvónõk munkáját! Sógorka Mihályné
Henkei Sándorné
200+200+80=480
Számoljunk csak! A 2007/2008-as tanévben végzõ középiskolások egyrészt visszaszámolnak, mert február 15-én adhatják fel legkésõbb a továbbtanulásra vonatkozó jelentkezési lapjukat, amelyben számos felsõfokú tanintézetet megjelölhetnek. Május 5-én magyarral megkezdõdnek az írásbelik, majd június 9-13. közt az emelt szintû, június 16-27. közt a középszintû szóbelikre kerül sor. Ezt követõen minden érettségizõ az összegyûjtött pontjait fogja összeadni. 2008-tól változott a pontszámítás, a korábbi 120+24-t felváltja a 400+80, vagyis maximum 480 pontot érhet el az érettségizõ diák. Mibõl tevõdik össze a 480? 100 pontot vihet a tanuló magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, egy választott idegen nyelv és egy választott tárgy két utolsó tanult év végi tantárgyi érdemjegyek összegének kétszeresével. /(max 25+ max 25) X 2=100 / 100 pontot tehet ki maximum az érettségi bizonyítványban szereplõ vizsgaeredmények közül a négy kötelezõ és egy szabadon választott érettségi vizsgatantárgy százalékos eredményének átlaga egész számra
1%
kerekítve. (Vagyis akkor érhetõ el csak a 100 pont, ha az említett öt tantárgyból 100%-os érettségit írt a diák!) Ez a 200 pont jelenti a felvételizõ úgynevezett hozott pontjait. A további 200 pont már a választott szak követelményeitõl függ. Az adott szak által elõírt érettségi tantárgyak közül azt a kettõt veszik figyelem be, amelyik alapján a felvételizõ a legtöbb pontot kaphatja. 2008-tól az alapszakokon két érettségi tárgy eredményébõl állapítják meg az érettségi pontokat. Vagyis a 100%-os érettségi 100 pontot, a 96%-os 96 pontot ér tantárgyanként. A korábbi 24 helyet most már 80 többletpontot vihet a továbbtanuló. Erre igen sok jogcímen tehet szert: emelt szintû érettségivel (max. 80 p.), nyelvvizsgákkal (max. 50 p.), tanulmányi versenyek helyezéséért, sporteredményekért kapott pontokkal. Elõnyben részesítik, vagyis többlet pontot kapnak a hátrányos helyzetû, illetve fogyatékossággal élõ jelentkezõk. Nemcsak érdemes, de szükséges is tájékozódni az idei változásokról, a részletekrõl a már megjelent Felsõoktatási felvételi tájékoztatóban, illetve a különbözõ honlapokon (www.fisz.hu, www.felvi.hu, stb.).
Tamási Gimnáziumért Közalapítvány
A tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumban a 2006-os évben a személyi jövedelemadó 1%-ból befolyt összeget számítógép vásárlására fordítottuk. Tisztelettel köszönjük támogatóinknak az eddigi segítséget és továbbra is kérjük, támogassák alapítványunkat. Adószáma: 18854608-1-17
VI. évfolyam 2. szám
TAMÁSI TÁJ
TAMÁSI VÁROSI MÛVELÕDÉSI KÖZPONT
FEBRUÁRI PROGRAM 7090 Tamási, Szabadság u. 50. Telefon/fax: 74/471-105 Február 3-10.
VIII. „TAMÁSI MÛVÉSZKERT”
Meghívásos képzõmûvészeti alkotótábor.
Mûvészeti vezetõ:Pósa Ede festõmûvész Résztvevõk:Benke Márta, Czinki Lászlóné Ortrun, Gróf Zoltán, Gerd Hessmann, György Imre, Harsányi Zsuzsa, Josef Hasenöhrl, Kossuth Tivadar, Ludvig Zoltán, Németh József, Szappanos István, Walter Gábor. Szervezõk: Vályi Péter Szakképzõ Iskola, Városi Mûvelõdési Központ. Mûterem helyszíne: Városi Mûvelõdési Központ Mûterem látogatási lehetõség minden nap 14-18 óráig. Február 4. 14.30
KÉZMÛVES FOGLALKOZÁS
Würtz Á. Tagiskola 11. napközis csoport részére Február 6. 14.00
KÉZMÛVES FOGLALKOZÁS
Würtz Á. Tagiskola 9. napközis csoport részére Február 7. 19.00
VIII. „Tamási mûvészkert” keretében
„DALOK SZÁRNYÁN” FERENCZ ORSOLYA
elõadómûvész mûsora, utána közös mûteremlátogatás Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! Február 11. 14.00
KÉZMÛVES FOGLALKOZÁS
Würtz Á. Tagiskola 10.napközis csoport részére Február 12. 14.00
NÉPI GYEREKJÁTÉKOK TANÍTÁSA A Fõ utcai iskola 1.b.oszályosainak
7
Koppány SE
Tamási súlyemelõsport 2007 Felemás évet zárva értünk el sikereket 2007-ben. A mi sportágunknak hosszú évek óta hagyománya van városunkban, nyolcvanhattól számítjuk a létezésünket, amikor beindultak a rendszeres edzések és versenyek. Évente 15-20 fõs diákcsapat látogatja az edzéseket, ahol a heti három edzést rendszeres és állandó edzõi felügyelet mellett biztosítottuk. Egyesületünk mûködését a Tamási Város Önkormányzata anyagi és erkölcsi támogatása biztosítja. Az MSSZ 2007-ben 38 tagszervezettel rendelkezett, az országos egyesületi rangsorban a Koppány SE a 19. helyen végzett. 2007-ben 11 férfi és 3 nõi versenyzõ rendelkezett a Magyar Súlyemelõ Szövetség versenyengedélyével. 2007-ben Tolna megye legjobb nõi súlyemelõje: Nagy Marianna, junior versenyzõnk. Minõsítést elért versenyzõink: Tolnai József (ifjúsági ezüstjelvény), Tar Alexandra, Kovács L. Krisztián (serdülõ bronzjelvény) Lényeges a jó eredmény elérése, a felkészülés során végzett közös munkának a tanulságait ugyanakkor egy életre magával vihetik a gyerekek. A cél elsõsorban a mozgás megszerettetése a gyerekekkel, és a rendszeres sportolásra ösztönzés, a legügyesebbek országos és
Február 12. 13.00
nemzetközi megmérettetéseken is kipróbálhatják tudásukat. Tanítványaink sikeresen szerepeltek a Diákolimpián, ahol két ezüst,három bronzérmet és egy-egy negyedik, nyolcadik helyezést értünk el. A sportolókat felkészítõ edzõk: Orsós József és Bachmann Béla. A magyar válogatott színeiben, képviseltük hazánkat a M asters Világbajnokságon, ahol hatodik helyen végeztünk. A Masters VB nyolc versenynapjára 41 ország 397 sportolója érkezett, akik 129 kategóriában versenyeztek és 37 világcsúcsot állítottak fel. A magyarok 24 fõs csapata 5 arany-,3 ezüstérmet, valamint 4 harmadik helyet szerzett, további két világrekordot is magunkénak mondhatunk. Az Oroszlányi UP Bajnokságon egy harmadik, egy negyedik, egy hetedik és egy nyolcadik helyezést értek el sportolóink. Végül az évet a III. Ireg Kupával zártuk le. A Sportegyesület helyzete igen nehéz volt. Tavaly már nem tudtuk meleggé varázsolni az edzõtermet, pedig nem fényûzésre van szükségünk, hanem edzõteremre, fûtésre, miközben fontos lenne a fiatalok sportra nevelése. Ilyen körülmények között nehezen lehet valakit megnyerni ennek a sportágnak. Bízva a jobb anyagi lehetõségekben, remélhetõleg a körülmények még javíthatóak lesznek és a tamási súlyemelés hosszabb távra is tervezhet.
KÉZMÛVES FOGLALKOZÁS Gimnázium kollégistáinak Február 13. 14.00
KÉZMÛVES FOGLALKOZÁS Gimnázium napköziseinek
Erõszak
Antidepresszánsok
Február 18. 19.00
SZÍNHÁZBÉRLET 3. ELÕADÁSA Presser-Sztevanovity-Horváth:
PADLÁS
musical két részben a Sziget Színház elõadásában Február 19. 19.00
Presser-Sztevanovity-Horváth: PADLÁS
musical két részben a Sziget Színház elõadásában. Belépõdíj: 2200,-2100,- 1900 Ft. Jegyek még korlátozott számban válthatók a mûvelõdési központban Február 20. 13.30
NÉPI GYEREKJÁTÉKOK TANÍTÁSA A Fõ utcai iskola 4.b.oszályosainak Február 25. 14.00
KÉZMÛVES FOGLALKOZÁS
Würtz Á. Tagiskola 4.b. osztályosainak
Európai szintû figyelmeztetés az antidepresszánsok erõszakot okozó hatásáról. Magyarországon is figyelmeztetéssel kellett ellátni bizonyos pszichiátriai szereket. Az Európai Gyógyszerértékelõ Ügynökség (EMEA) a mostanáig legerõsebb figyelmeztetést bocsátotta ki az antidepresszánsok gyermekkori használatával kapcsolatban, miután klinikai vizsgálatok feltárták, hogy e szerek esetében „18 éves kor alatti betegeknél fokozott az öngyilkossági kísérlet, az öngyilkossági gondolatok és az ellenséges viselkedés (jellemzõen erõszakos magatartás, ellenkezés
és düh) veszélye”. Ilyen figyelmeztetés a Magyarországon forgalmazott, ilyen típusú szerek betegtéjákoztatóira is fel kellett, hogy kerüljön. „A pszichiátriai szerek veszélyes mellékhatásai a nagyközönség elõtt általában nem ismertek, ezért fontos, hogy a most kiadott hivatalos figyelmeztetés széles körben nyilvánosságot kapjon” – mondja Dobos János, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány elnöke. További információ: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány; Tel.: 06(1) 342-6355; 1461 Budapest Pf.: 182
[email protected]; www.cchr.hu
Február 27.
JÁNOS VITÉZ-VETÉLKEDÕ
a Würtz Á. Tagiskola 9. és 10. napközis csoportjának Február 28. 10.00 és 14.30
CSIPIKE-BÉRLET Csipike és Kukucsi
a Szegedi Miniszínház elõadásában. Alkalmankénti jegyár: 600 Ft
KIÁLLÍTÁSOK február 4 – február 9-ig a mûvelõdési központban
VIII. „Tamási mûvészkert” résztvevõinek
BEMUTATÓJA Megtekinthetõ az intézmény nyitva tartási idejében. 2008. február 20-március 21-ig a TAMÁSI GALÉRIÁBAN Tamási, Szabadság u. 29. (a volt Bíróság épületének 1. emelete)
„ÁZSIA ARCAI” BERTA LÁSZLÓ fotókiállítása
Megnyitó: 2008. február 20. 16.30 óra Kiállítást a nézõk figyelmébe ajánlja: BERTA LÁSZLÓ alkotó A megnyitón Barkóczi Beáta indiai tánc mûsorát láthatják. A kiállítás megtekinthetõ: február 20-március 21-ig naponta 14-18 óráig. Hétfõ szünnap.
ELÕZETES
2008. április 5. 19 óra
DEMJÉN-KONCERT
a tamási mûvelõdési központban
FEBRUÁRI
MOZI MÛSOR 03. vasárnap ESTE Színes, feliratos amerikai film Szereplõk: Claire Danes, Tony Collette, Vanessa Redgrave 06. szerda ELIZABET: AZ ARANYKOR Színes, feliratos angol történelmi filmdráma Szereplõk: Cate Blanchett, Geofry Rush, Clive Owen 10. vasárnap MÉZENGÚZ Elõadás csak 17 órakor! Színes, magyarul beszélõ amerikai animációs film 13. szerda A KIRÁLYSÁG Színes, feliratos amerikai film Szereplõk: Jamie Foxx, Jennifer Garner, Chris Cooper 17. vasárnap FRANKLIN, A TEKNÕS Elõadás csak 17 órakor!Színes, magyarul beszélõ francia animációs film 20. szerda PLASZTIK SZERELEM Színes, feliratos amerikai film Szereplõk: Ryan Gosling, Emily Mortimer, Paul Schneider 24. vasárnap GOLYÓZÁPOR Színes, feliratos amerikai akciófilm Szereplõk: Clive Owen, Monica Bellucci, Paul Giamatti 27. szerda ANYÁD LEHETNÉK Színes, feliratos amerikai romantikus vígjáték Szereplõk: Michelle Pfeiffer, Paul Rudd ELÕADÁSOK KEZDETE: 19.00 ÓRA Pénztárnyitás az elõadás elõtt egy órával. BELÉPÕJEGY: 600 Ft
A jövõre nézve, szeretnénk kihasználni minden idõt, hogy ezek a fiatalok több edzõtáborban vehessenek részt a jövõben. Diáksportolóink fejlõdéséhez rendkívül nagy szükségünk van minden támogatásra.
Anyakönyv November és december hónapban születtek: Kovacsinszki Sára Csike Barnabás Kótai János Cseresznyés Csoma Bodnár Péter Göttlinger Hanna Szaka Benjámin Rajmund Rózsa Milán Sok boldogságot a gyermekeknek és szüleiknek! Védõnõk
Januárban elhunytak: Vaszari Istvánné (Antóni Mária) Fenyõ Gyula Bogdán-Balogh György Torma László Ferenc Egyed Istvánné (Györe Julianna) Részvétünk az elhunytak hozzátartozóinak! Bencze Gyöngyi anyakönyvvezetõ
Szerkesztõség:
Balassa Zoltán, Miskolczi Zoltánné, Örményi János, Sógorka Péter, Szántó Zoltán, Varga-Pintér Rudolf Felelõs szerkesztõ:
Örményi János 7090 Tamási, Szabadság u. 52. E–mail:
[email protected] Felelõs kiadó:
Ribányi József 7090 Tamási, Szabadság u. 46. Telefon: 74/ 570–800 Kiadja: King Company Kft. 7174 Kéty, Hegedûs Gy u. 256. Nyomda: HÁGÉ Bt. 7200 Dombóvár, Kórház u. 120. ISSN 0865-218X
8
TAMÁSI TÁJ
Rendelõintézet
Szakrendelések 2008 Rendelõintézet Tamási, Dózsa Gy. u. 18-22. Telefon: 471-211, 471-040, 471-050. Kartonozó: 7.00-14.00, Tel: 470-798 (Csak elõjegyzés!)
Laboratórium Hétfõtõl péntekig: 7.15-14.30 Vérvétel: 7.30-9.30 Vérvétel leletek és eredmények kiadása: 11.30-14.00
Röntgen Hétfõtõl péntekig: 8.00-14.00 Ultrahang Elõjegyzés alapján Hétfõtõl péntekig: 8.00-12.00
Nõgyógyászat Hétfõ: onkológia 9.00-13.00 Kedd: 10.00-13.00 Csütörtök: 9.00-13.00 UH: 8.00-9.00 Péntek: 9.00-13.00 UH:13.00-14.00
Psychiátria Dr. Lányi Ildikó Kedd, szerda, csüt.:8.00-14.00 Péntek: 8.00-12.00
Ideggyógyászat Dr. Radnai Péter Kedd: 10.30-15.00
Belgyógyászat-kardiológia Dr. Tóth Tamás Hétfõ, szerda, csüt.: 8.00-14.00 Elõjegyzés: 470-798
Sebészet-traumatológia
Ortopédia Elõjegyzés alapján
Belgyógyászat Dr. Kovács Mária Üzemorvos Hivatásos jogosítvány Péntek: 9.00-11.00
Fizikoterápia Hétfõtõl péntekig: 7.30-13.30
Urológia Hétfõ, szerda, csüt. 11.00-13.00
Bõrgyógyászat Dr. Frey Erzsébet Kedd: 9.30-15.30 Péntek: 9.30-12.00
Szemészet Dr. Király Andrea Hétfõtõl csütörtökig 8.00-13.00
Jóval Jobban Jár! 2008. február 13-tól-25-éig
Coop Akció , a Kop-Ka Zrt. valamennyi élelmiszer üzletében!
Egységár
COOP pan.halfilé-rudak 500 g
349,-/db
698,-/kg
SÁGA pipifasírt fokh. 1 kg
699,-/kg
SÁGA sajt.tölt.pulykapárna 1 kg
849,-/kg
FERRERO Kinder Pingui 30 g
99,-/db
3300,-/kg
PEPSI 2 lit. Pet ízek
285,-/db
129,50/l
COCA 2,5 lit. Pet ízek
289,-/db
115,6/l
Dr. Schöbel Tímea Hétfõ, szerda: 9.00-15.00
HAME tízórai ínyenc pástétom 48 g
59,-/db
1229,17/kg
DELIKÁT 8 250 g
319,-/db
1276,-/kg
Osteoporosis gondozás Kedd: 9.00-13.00 Péntek: 9.00-14.00 Beutaló és elõjegyzés szükséges Tel.:470-798
KINDER bueno 43 g T2
119,-/db
2767,44/kg
NÉGERCSÓK 90 g
175,-/db
1944,44/kg
EKOLAND tea ut.300 g
215,-/db
716,67/kg
PALOMA õrölt 250 g kávé
319,-/db
1276,-/kg
FAMILY õrölt 250 g kávé
389,-/db
1556,-/kg
2739,-/db
456,50/kg
Fül-orr-gégészet Hétfõ, szerda 9.30-13.00
Rheumatológia
Sportorvos Bejelentkezés alapján Hétfõ: 13.00-tól
Tüdõgondozó Dr. Hegedüs Éva Hétfõ, szerda, csüt.: 8.00-12.00 Tüdõszûrés: Hétfõtõl péntekig :8.00-10.00
Fagyöngy patika
Új címe: Tamási, Szabadság u. 29. (régi bíróság földszintje) Telefon: 74/470-902
Kop-Ka Zrt. Tamási
Fogy.ár
Dr. Tóbi Zoltán Csütörtök 8.00-11.30 Elõjegyzés alapján Tel.: 470-798
Gyógyszertárak ELKÖLTÖZÖTT A TOURINFORM IRODA
Jóval Jobban Jár!
Hétfõtõl péntekig: 9.30-13.30
Diabetes, gastroenteroló- Dr. Cseh Edit Szerda:9.30-13.30 gi, általános belgyógyászat Dr. Maros Éva: Kedd: 8.00-14.00 Elõjegyzés: 470-798
2008. FEBRUÁR
Tamási, Móricz Zs. ltp. 8. Telefon: 471-308 Hétfõtõl péntekig 8.00-18.00 PÁROS HÉTEN ÜGYELET.
Ügyeletes héten szombaton: 8.00-12.00
TOMI kristály komp.mosópor 6 kg COCCOLINO öblítõk 1 l
429,-/db
HARMONY kézt.prima 2 db 2 rét.
119,-/db
59,50/db
És még több száz terméket kínálunk akciós áron „Amíg a készlet tart”
TAMÁSI RÁDIÓ TAMÁSI FM 101.9 Mhz
BONYHÁD FM 92.8 Mhz Hirdessen 2008-ban is hangsebességgel a Tamási Rádióban korrekt és változatlan árakon! A Tamási Rádió már 7. éve megbízható és jó hallgatottsági mutatókkal mûködik. Adásunk 2 frekvencián Tamásiban a 101.9 és Bonyhádon a 92.8 hallható! Így közel 60.000 ezer embert érünk el egyidejûleg.
Gesztenyesor patika Tamási, Kossuth tér 6. Telefon: 471-621 Hétfõtõl péntekig 8.00-17.00 PÁRATLAN HÉTEN ÜGYELET.
Ügyeletes héten szombaton: 8.00-12.00
KEDVEZMÉNYES AJÁNLATUNK
Napi sugárzás 3 szori elhangzással: 1.600,-Ft + ÁFA. 10 nap, napi 2 szeri elhangzással: 12.000,-Ft + ÁFA.
A TAMÁSI TÁJ letölthetõ a www.tamasi.hu-ról is.
HIRDETÉS, REKLÁM:
06-20-481-48-65. E-mail:
[email protected]
ANTENNA SZAKÜZLET
UPC Direct hivatalos forgalmazója 7090 Tamási, Kossuth tér 3. Telefon: (74) 471-741