Diana Hamilton. Szerelemről szó sem volt

Diana Hamilton Szerelemről szó sem volt

Két évig tartó látszatházasságot ajánl Javier Masters kis védencének, a tizenkilenc éves Zoe-nak, hogy a jómódú, árva lányt megóvja a hozományvadászoktól. Zoe igent mond, hiszen titokban szereti a férfit, és abban reménykedik, hogy idővel elnyerheti a szívét. Javier azonban minden csábításnak ellenáll, mert nem akar visszaélni felesége fiatalságával és tapasztalatlanságával. A megállapodásban kikötött idő fele már eltelik, amikor végre egymáséi lesznek, s ez mindent megváltoztat…

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

ELŐHANG – Miért akarsz már holnap elutazni, Javier?! Olyan ritkán látjuk egymást! Most is csak egy hétig leszünk itt apáddal, legalább addig maradj velünk! Mit számít az a pár nap!? – Ne haragudj, mama! – Javier Masters szürke szemében sajnálkozás jelent meg. – Tényleg nem maradhatok. Egyszerűen nem megy, értsd meg, kérlek. Isabella Maria türelmetlenül legyintett. Haja még mindig ébenfekete volt, és hiába múlt el ötven, karcsúsága, szabályos, büszke vonásai most is vonzották a férfitekinteteket. Nem csoda, hogy Lionel Masters annak idején első látásra beleszeretett a nála majd húsz évvel fiatalabb, tüzes spanyol lányba. Pedig addigra már letett róla, hogy valaha megtalálja a nőt, akivel élete hátralévő részét le szeretné élni. – Mi az, hogy nem megy?! – Az asszony egyenes háttal állt fel a székből, anélkül hogy a karfát megérintette volna. A kandallóban szikrázva roskadt össze egy lángoló fahasáb. Javier felállt, és a piszkavassal eligazgatta a parazsat. A Sierra Nevada hófödte csúcsai felől fújó hideg szelek már a tél közeledtét jelezték, s bizony jólesett begyújtani esténként. – Hagyd békén a gyereket, Izzy! – Lionel csillapítón megpaskolta a felesége kezét. – Higgyétek el, szívesen maradnék! – bizonygatta Javier, és leült törökülésben a szőnyegre. – Hiszen tudjátok jól, mennyire szeretem Isleta del Morót. Csakhogy felmerült egy komoly probléma. – Üzleti természetű? – kíváncsiskodott Lionel, akit még mindig érdekelt a vállalat sorsa, bár a vezetést már három éve átadta fiának. A családi cég, melyet Martin Rothwell-lel alapított hajdanán, Javier irányítása alatt piacvezető lett Európában. – Sajnos, nem – rázta a fejét a fiatalember. – Zoe-ról van szó. Zoe Rothwellről. – Vagy úgy! – Isabella Maria egyszerre felkapta a fejét. Javier az órájára pillantott: háromnegyed hét volt. Igyekeznie kell, ha még az előtt le akarja zárni a témát, hogy Solita, a házvezetőnő vacsorához szólítaná őket. – Épp mikor tegnap véget ért a tárgyalásom Madridban – kezdte –, kaptam egy telefont Alice Rothwelltől. Nagyon feldúlt volt, és azt mondta, fogalma sincs, mitévő legyen. Hogy rövidre fogjam: azt szeretné, ha a jövőben én lennék Zoe gyámja, mert ő, bár mindent megpróbált, egyszerűen nem bír vele. – Nahát! Micsoda képtelen ötlet! – háborodott fel Isabella Maria. – Fura egy teremtés ez az Alice! Mégiscsak a saját unokájáról van szó! Hát van ennek a nőnek szíve? Meg akar szabadulni szegény kislánytól, ráadásul éppen a te nyakadba varrná!? Hiszen legényember vagy! Hogyan gondoskodhatnál egy gyerekről?! A hangján érződött, mennyire bántja a tény, hogy fia még mindig nem alapított családot. A huszonnyolc éves Javier már jó ideje ellenállt anyja unszolásának, hogy nősüljön meg végre. Isabella Maria unoka után áhítozott, a fiának azonban még egyáltalán nem akaródzott elköteleznie magát. Kevés szabadidejét válogatott szépségek társaságában töltötte, de kapcsolatai általában nem tartottak sokáig, és ez mind neki, mind a lányoknak megfelelt így. – Zoe már nem kisgyerek, akinek anyára van szüksége – pontosított Javier, s úgy tett, mintha nem vette volna észre az Isabella Maria hangjából kicsendülő szemrehányást. – Tizenhat éves elmúlt, és ha a nagyanyjának hinni lehet, meglehetősen nehezen kezelhető. Nem akar visszamenni a bentlakásos iskolába, nappal alszik, éjjel pedig olyan hangerővel

2

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

hallgat zenét, hogy a falak is beleremegnek. Alice azt mondja, már teljesen kikészült idegileg, nem bírja tovább. – Ezt értem, de miért pont rád akarja testálni a felelősséget? – morfondírozott Lionel. – Hiszen a szülőszerepre valóban fiatal vagy még, és nem is állunk rokonságban a Rothwellekkel. Javier az ajkába harapott. – Martin Rothwell az üzlettársad volt, apa, még ha néhány héttel a halála előtt el is adta az üzletrészét neked… És Alice pontosan tudja, hogy nem számíthat másra, csak ránk. Nincsenek rokonaik. Én pedig erkölcsi kötelességemnek érzem, mindig is annak éreztem, hogy törődjek Zoe-val. Nem véletlen, hogy évekig tartottam vele a kapcsolatot a szülei halála után. Sajnálom azt a kislányt. Gondold csak el, nyolcévesen arra menni haza, hogy leégett az otthona, és apja, anyja odaveszett… Szörnyű lehetett neki, és Alice nem az a melegszívű, kedves teremtés, aki alkalmas volna egy sebzett lelkű kis árva megvigasztalására. Nem is csodálom, hogy kudarcot vallott Zoe nevelésével… – Zoe nagyon bájos gyermek volt – ábrándozott el Isabella Maria. – Emlékszem, egyszer nálunk töltötték a karácsonyt Wakeham Lodge-ban. Biztosan te is emlékszel, Lionel… Azt hiszem, akkor fogalmaztátok meg a szerződést. Néhány héttel az előtt a szörnyű tűzvész előtt történt… És meglehet, hogy elviselhetetlen kamaszlány lett abból a helyes kis teremtésből, de az biztos, hogy a szülei szép summát hagytak rá. Javier megütközve pillantott anyjára. – Huszonegy éves korában kapja meg az örökségét, mama. Addig csak zsebpénz jár neki, a tőkéhez nem nyúlhat. – És még mindig olyan szép, mint volt? – tudakolta az asszony. – Emlékszem a csodás szőke hajára meg a szelíd őzikeszemére… Javiernak igencsak uralkodnia kellett magán, mert kezdett kijönni a sodrából. Mi köze Zoe külsejének ahhoz a problémához, amely most megoldásra vár? Anyja ahelyett, hogy okos, használható ötletekkel látta volna el, hogyan kell megfékezni egy vadóc bakfist, szüntelenül eltért a témától. – Fogalmam sincs, hogy szép-e Zoe, vagy sem – közölte kimérten. – Több mint egy éve nem láttam. És amikor még rendszeresen jártam hozzájuk, akkor sem Zoe szépségéről folyt a vita, hanem a dühkitöréseiről, meg arról, hogy pocsék a bizonyítványa. Amíg egyetemre járt, Javier szívesen meglátogatta évente néhány alkalommal a kislányt, élvezte, hogy magával viheti és kényeztetheti egy kicsit, mert Alice Rothwell otthonában nem sok örömben volt része szegény gyereknek. Akkoriban az volt a benyomása, hogy Zoe egy szerencsétlen sorsú, szeretetéhes kis teremtés. Később, amikor a lányt nagyanyja bentlakásos iskolába küldte, már nem szívesen ment oda. Zoe hallgatag lett és gyanakvó. Összeharapta a száját, és egy szót sem szólt Javier látogatásai alatt. Legutóbb pontosan két óra hosszat bámulta némán a fiatalembert, aki persze szörnyen kellemetlenül érezte magát. – Várj még két évet, és vedd feleségül Zoe-t! – javasolta Isabella Maria. – Majdnem olyan gazdag, mint te, vagyis biztosan nem utazna a pénzedre. Amennyiben egészséges, és elég széles a medencéje, keresve sem találhatsz jobb feleséget. Ha valaki, te aztán biztosan kineveled belőle a dührohamokat. – Jaj, mama! – Javier felnevetett. – Javíthatatlan vagy. Bármilyen konokul ragaszkodott is anyja a megnősítéséhez, egyszerűen képtelen volt rá haragudni. Arra a kérdésre egyébként, hogy elég széles-e Zoe medencéje a gyermekszüléshez, ha megölik, sem tudott volna válaszolni.

3

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Zoe szíve összevissza kalapált, a keze remegett, valósággal rosszul volt az izgatottságtól. Javier hamarosan idejön – méghozzá kizárólag őmiatta! A szobája ablaka előtt ült, és az ilyenkor novemberben vigasztalanul csúnya kertet bámulta. Tudta, hogy innen már az előtt észreveszi a férfi autóját, hogy Javier behajtana a birtokra. A szeme szinte égett, olyan mereven bámulta a sövényen lévő rést, melyen át látni lehetett az országút egy rövid szakaszát. Tizenhat és fél éves volt, s rövid életében most először érezte úgy, hogy saját őrangyala van. Ki másnak köszönhette volna azt a hirtelen ötletet, hogy megszökjön az intézetből, autóstoppal hazajöjjön, és bejelentse a nagyanyjának, hogy nem megy többé vissza az iskolába? Tizenegy éves kora óta járt oda, és kezdettől fogva gyűlölte azt a helyet. Egyáltalán nem hasonlított azokra a lányokra, akik odajártak. Semmi közös nem volt bennük. Zoe-t nem rettentették el a büntetések, és nem volt hajlandó meghunyászkodni. Nem félt semmitől. Túl sok mindent élt már át, túl sok veszteség érte. Mivel lehet megfélemlíteni egy olyan gyereket, aki egyetlen éjszaka alatt veszítette el imádott szüleit és az otthonát? Egyetlen emléke maradt, amely a gondtalan, boldog gyermekkort idézte: a pónija, Misty, mert a tűz megkímélte a lovacska istállóját. De a nagyanyja nem akart egy pónival bajlódni, úgyhogy eladta Mistyt. Zoe ettől a perctől fogva nem szívelhette a nagyanyját. Mellesleg félt is ettől a szigorú, szikár öregasszonytól, aki kiskorában sosem ültette az ölébe, sosem játszott vele, soha nem próbált örömöt szerezni neki. Zoe-nak, aki apjától és anyjától sok-sok szeretetet, simogatást kapott, nagyon fájt a visszautasítás. Kielégítetlen szeretetvágya dacba csapott át: legfőbb szórakozása az volt, hogy bosszantotta az öregasszonyt, mindig pontosan az ellenkezőjét csinálta annak, amit az várt tőle, vagy amit kért. Az ötlet, hogy megszökik az internátusból, pontosan egy héttel ezelőtt fogalmazódott meg Zoe-ban. Nem volt különösebb terve, nem is lehetett, hiszen sejtelme sem volt, hogyan fog reagálni szökésére a nagyanyja. Ez csak tegnap este derült ki, amikor Alice magához hívatta. – Javier Masters hajlandó gondoskodni rólad, míg nagykorú nem leszel – jelentette ki fagyosan, s egyébként is keskeny, vértelen ajka késpengéhez vált hasonlatossá. – Mostanáig nem panaszkodtam, tettem a kötelességemet, de úgy érzem, hasztalan. Remélem, Javiernak sikerül, ami nekem nem, talán ő majd megnevel és jó modorra tanít. Nem szeretném, ha elkallódnál… Holnap délután jön érted, addigra csomagold össze a holmidat! Mióta erről tudomást szerzett, Zoe úgy érezte, egy méterrel a föld fölött lebeg a boldogságtól. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy ilyen szerencse érte! Amióta csak az eszét tudta, rajongott Javier Mastersért. Kiskorában szinte más sem éltette, csak az, hogy várta a fiatalember következő látogatását, ő ugyanis kizárólag ilyenkor mehetett azokra a helyekre, ahová a gyerekek általában jártak: moziba, cirkuszba, állatkertbe, fagyizni vagy éppen pizzériába. Sőt Javier egy ízben a tengerpartra is elvitte, és csodaszép homokvárat építettek együtt. Ám a leginkább annak örült, hogy Javier mindig nagyon figyelmes és kedves volt vele. Amikor nagyanyja beíratta a bentlakásos iskolába, a látogatások megritkultak. Javier már csak kétszer jött egy évben, de ilyenkor sem mehettek sehová, mert Alice Zoe rossz bizonyítványa miatt megtiltott minden szórakozást. És így Javier látogatásai, melyek addig csak örömöt hoztak a kislány életébe, a gyötrelmek újabb forrásává váltak. Zoe olyankor együtt teázott a nagyanyjával és Javierral – a teát Alice házvezetőnője, a sótlan és száraz Miss Pilkington szolgálta fel –, s közben a fiatal lány mást sem hallott, csak utasításokat és rosszalló megjegyzéseket. Olyanokat mint „Húzd ki magad!” vagy „Ne játssz az étellel!” vagy „Csak akkor beszélj, ha kérdeznek!”

4

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Javier persze akkor is nagyon kedves és megértő volt, érdeklődött, milyen az élet a bentlakásos suliban, mit szokott csinálni a szabad idejében, vannak-e már barátnői. De Zoe nem akart ilyesmiről beszélgetni, mert akkor el kellett volna mondania, mennyire magányos és boldogtalan. És semmi esetre sem akarta, hogy Javier nyafogó libának tartsa. Nem, ő sokkal büszkébb volt annál, semmint hogy panaszkodjék. Szótlansága nem riasztotta el Javiert, a férfi megőrizte türelmét. Mindvégig biztatón mosolygott rá, és búcsúzóul melegen megölelte. Ezekben a pillanatokban Zoe-nak komolyan össze kellett szednie magát, ha nem akart sírva fakadni. Javier volt az egyetlen ember a világon, aki kedvelte őt, és aki törődött vele, mégis el kellett válniuk. Nagyjából egy évvel ezelőtt Zoe kislányos rajongása tovatűnt, és átadta helyét a szenvedélyes szerelemnek. Igen, beleszeretett Javierba, a fekete hajú, szürke szemű, őrülten jóképű férfiba, akinek még csodás megjelenésénél is többet ért a kedvessége, meleg szíve, rendíthetetlen önbizalma. Javier olyan férfi volt, aki szívvel-lélekkel küzd elvei megvalósulásáért, valamint azokért, akik számára fontosak. Az első szerelem lebegésében Zoe még morgolódó nagyanyjára is elfelejtett neheztelni. A szünidő végeztével engedelmesen visszatért az iskolába, és úgy tanult, mint még soha, mert azt remélte, ha jó bizonyítványt visz haza, Alice újra engedélyezni fogja a kirándulásokat Javierral. Számolta a napokat, alig várta, hogy újra láthassa szerelmét. Talán már a húsvéti szünetben találkozhatnak, de nyáron egészen biztosan… Ám csalódnia kellett. Javier nem látogatta meg többé. Egy éve is elmúlt, hogy utoljára látta. Persze keresett és talált mentségeket a férfi számára. Nyilván van jobb dolga, mint hogy őt pátyolgassa. Miért is pazarolná rá a drága idejét? Hiszen már nem kisgyerek, akiről gondoskodni kell… Ma-holnap felnőtt nő, itt az ideje, hogy a saját lábára álljon. Tegnap estig Zoe szentül hitte, hogy soha többé nem látja Javiert, és bebeszélte magának, hogy ez így van jól. Ha senki sem szereti őt, akkor legalább senkire sem kell tekintettel lennie, azt teheti, amire csak kedve szottyan. Ó, mikor jön már Javier?! Zoe türelmetlenül felpattant a fotelból. Nagyanyja egy elejtett megjegyzéséből úgy értesült, hogy a férfi tegnap érkezett Spanyolországból, és az éjszakát a londoni lakásában töltötte. De akkor miért nincs még itt? London nagyon közel esik ide… Zoe alig várta, hogy viszontlássa, s a gondolatra, hogy az elkövetkező két évet együtt töltik, elöntötte a forróság. Homlokát a hideg ablaküveghez támasztotta. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó a háta mögött, és a nagyanyja lépett be a szobába. Kicsi volt, sovány, szokása szerint talpig feketébe öltözött, s a keserű ráncok a szája mellett arról tanúskodtak, hogy csalódások és kudarcok egyetlen hosszú sorozatának tartja az életet. – Ha már nem vagy hajlandó tisztességesen felöltözni, legalább vedd fel a kabátodat és a sapkádat! – zsörtölődött. – Ha Javier Masters meglát így, sarkon fordul és vissza se jön többet. Zoe egyetlen pillantásra sem érdemesítette az öregasszonyt. Felháborodottan kicsörtetett a szobából és becsapta az ajtót maga után. Aztán átvágott a hallon, és kiment a ház elé, a szabadba. Mikor eljött a bentlakásos iskolából, megesküdött, hogy soha többé nem veszi fel az iskolai egyenruháját, és nem hajlandó hordani a nagyanyja által vásárolt rémes barna gyapjúszoknyákat meg pasztellszínű zsabós blúzokat sem. A zsebpénz, melyet a vagyona kezelői biztosítottak számára, elég szép összeg volt, és Zoe-nak eleddig igen kevés lehetősége adódott költekezni, így aztán mostanra jelentős summát gyűjtött össze. A pénzt

5

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

néhány napja zsebre tette, és busszal bement a városba. Elment fodrászhoz, levágatta a haját, vásárolt magának egy vörös hajszínezőt, egy sminkkészletet és egy butikban mindenféle tarka, fiatalos holmit. Ezeket a ruhákat viselte most, Javiert várva. Végre úgy nézett ki, mint a kortársai. Egy volt a sok életvidám fiatal lány közül, akik egyéniségüket színes holmik és vad smink segítségével szeretnék kifejezni. Noha fázott, Zoe csak azért sem ment vissza a házba. Fütyült a nagyanyjára. Felőle aztán nyugodtan megpukkadhat dühében az öregasszony. Hiszen ő csak a múlt… Mostantól Javierral fog élni! A férfi az óráját nézte. Késésben volt. Igencsak sokáig tartott Zoe eljövendő életét megtervezni és megszervezni. Alice Rothwell viktoriánus villája, ahol vagy száz éve megállt az idő, az utca legvégén állt. Javier befordult a feljáróra, és önkéntelenül is a fékre taposott, amikor a lépcsőn álló, piros hajú, rikító színű ruhákba bújt alakot megpillantotta. Ő volna Zoe? Hitetlenkedve bámulta a lányt, aki ezúttal nem tweedszoknyát és kötött pulóvert viselt, hanem magas talpú fekete csizmát, aszimmetrikus, mintás miniszoknyát és egy narancssárga pólót, melyből kinn volt az egész hasa. De a pálmát a tizianvörösre festett sörénye vitte el: úgy nézett ki, mintha kertészollóval nyírták volna meg, ráadásul minden egyes tincs elállt – feltehetően a rengeteg zselétől, amelyet rákentek. Javier leállította a motort, kicsatolta magát és kiszállt. Kezdte megérteni Alice-t, s már nem csodálkozott annyira, hogy az öreg hölgy végtelenül feldúlt volt a legutóbbi telefonbeszélgetésükkor. Zoe egyik lábáról a másikra állt zavarában, karját keresztbe fonta maga előtt úgy, hogy védje csupasz derekát. Szegény, teljesen átfagyhatott a novemberi hidegben. Javier lassan elindult feléje a kaviccsal felszórt ösvényen. Megígérte, hogy Zoe gyámja lesz, és még sosem szegte meg a szavát. Ezúttal sem fogja. Hiszen Zoe csak egy szerencsétlen sorsú, zavarodott gyerek, aki nem tudja, hogyan igazodjék el a felnőttek világában, gondolta, és elmosolyodott. Mint minden kamasz, ő is keresi a határokat, próbálja megtalálni a helyét az életben. Még jó, hogy a lázadása festett hajban, sminkben és kihívó ruhákban nyilvánul meg, nem pedig ivászatokban vagy kábítószerezésben. Ahogy Aliee-t ismerte, az asszony már bizonyára épp elég lesújtó megjegyzést tett Zoe megjelenésére, ezért úgy vélte, nem ajánlatos ilyesmivel tovább dühítenie a fiatal lányt. Később, nyugodtabb körülmények között majd mindent megbeszélnek. Ám a férfi jó szándéka semmivé vált, mert ahogy közelebb ért, egy színes tetoválást vett észre Zoe bal arcán. – Szentséges isten! Erre meg miért volt szükség? – fakadt ki, majd kinyújtotta a kezét és megérintette a kis lepkét. – Miért csúfítottad el magad? Noha Zoe arcát vastagon borította a festék, így is meg tudta állapítani, hogy a lány nem mindennapi szépség: a mélybarna őzikeszemek pillantása egészen Javier szívének legmélyéig hatolt. – Haha! Hiszen ez csak egy matrica! Nem tudod megkülönböztetni az igazitól? – Zoe nevetése gyorsan elfúlt, mert nemcsak az arcán érezte a férfi érintését, hanem belebizsergett az egész teste. Hogyisne, hiszen Javier volt számára a mesebeli herceg, aki most elviszi magával, aki megszabadítja, akivel boldogan él, amíg meg nem hal. Tessék, még az új öltözködési stílusa ellen sincs kifogása! Mostantól tehát azt viselhet, amit akar. Hát nem nagyszerű?!

6

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Búcsúja a nagyanyjától nem nyúlt hosszúra. Pár perccel később már úton voltak Javierral Wakeham Lodge-ba. A férfi görcsösen markolta Jaguarja kormányát, és komor képpel bámulta az utat. Felháborította Alice viselkedése. Az öregasszonyról lerítt, mennyire boldog, hogy megszabadul Zoe-tól. Résnyire kinyitotta a kocsi ablakát, annyira elviselhetetlennek találta a lány olcsó parfümjét. De amikor észrevette, hogy Zoe fázik, nyomban visszahúzta az ablakot. A szürke télikabátot, melyet Miss Pilkington nyújtott át neki, Zoe megvetően a földre dobta, majd nevetségesen magas csizmatalpain kimasírozott a novemberi hidegbe. Eszébe sem jutott, hogy megfázhat. A túláradó hála, amellyel a lány az elmúlt félórában elhalmozta, kifejezetten kellemetlenül érintette Javiert. Zoe láthatóan meg volt győződve arról, hogy mostantól azt tehet, amit akar, és senki sem parancsol majd neki. A férfi rá sem mert pillantani kis védencére. A narancsszínű felső, melyet viselt, gyakorlatilag áttetsző volt, fehérneműt pedig nyilvánvalóan nem hordott alatta. Javier mérhetetlenül dühös volt rá, ugyanakkor nagyon sajnálta. Megértette ellenszenvét a sivár iskolai egyenruha és a nagyanyja áltál rákényszerített csúf, régimódi öltözék iránt, Zoe azonban túl messzire ment. Csinosnak és divatosnak hitte magát, pedig csak kihívóra és közönségesre sikeredett. Márpedig erről előbb-utóbb beszélniük kell… – Szót kell ejtenünk a jövődről, Zoe – kezdte óvatosan. – Tudod, vannak bizonyos játékszabályok, melyeket továbbra is be kell tartanod. Kapcsolatba léptem a vagyonod kezelőivel, és a tudomásomra jutott, hogy az utóbbi időszakban többször is kértél tőlük nagyobb összegeket. A jövőben, ha úgy érzed, hogy kevés a zsebpénzed, és többet szeretnél, légy szíves, először hozzám fordulj. Ha jogosnak ítélem a kívánságodat, én majd megkeresem a vagyonkezelőket. Rendben van így? Zoe elvörösödött. – Azt a pénzt nem magamnak akartam. Más célom volt vele, de úgy kezeltek, mint egy taknyos kölyköt. Javier elmosolyodott. Keze már nem kulcsolódott görcsösen a kormányra. Zoe úgy festett, mint egy sértődött tízéves. – No és mesélj, mi célod volt vele? Ha valami értelmes befektetésről van szó, rám számíthatsz, támogatni foglak. Úgyhogy ha eszedbe jut valami, fordulj csak nyugodtan hozzám! Zoe bizakodva pillantott rá. Tartott ugyan tőle, hogy Javier is letorkolja majd, de mégiscsak ő volt az egyetlen ember a világon, akinek adott a véleményére. – Arra gondoltam, miért ne segíthetnék más, nálam kevésbé szerencsés embereken – vágott bele. – Hiszen van egy csomó pénzem, amire nincs is igazán szükségem, és vannak, olyan emberek, akiknek semmijük sincs. Még egy kis lakásuk sem, ahol meghúzhatnák magukat, a szabad ég alatt kell éjszakázniuk a szerencsétleneknek. Szóval nem magamnak kértem, hanem nekik. Segíteni akartam, érted? – Harcias képet vágott, mert valószínűnek tartotta, hogy Javier is hasonló lelki fröccsel jön majd, mint a vagyonkezelők. Hogy éretlennek és gyerekesnek bélyegzi az elképzeléseit. A férfi azonban nem tett semmi ilyesmit. – Megértelek, Zoe, hogy elkeseredtél, és segíteni akartál, amikor szembesültél a világ nyomorúságával. De tudod, a dolog nem ilyen egyszerű. Nem biztos, hogy akkor segítesz a leghatékonyabban, ha meggondolatlanul pénzt osztogatsz a nincsteleneknek. Van ennek más módja is. Tudod mit? Ha akkor is hasonlóan gondolkodsz, amikor nagykorú leszel, és átveszed az örökségedet, együtt kidolgozunk majd egy tervet a hajléktalanok támogatására, jó?

7

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Zoe bólintott. Boldog volt, hogy Javier nem szidta le, sőt megértette. Ám jókedve szinte azon nyomban szerte is foszlott, Javier következő szavai ugyanis felértek egy hideg zuhannyal. – A következő téma, amelyet meg akartam vitatni veled, az az érettségi kérdése. Mert ahhoz ragaszkodom, hogy befejezd a tanulmányaidat. – Elszöktem! – jelentette be diadalmasan Zoe. – Ha akarnék, sem térhetnék vissza az internátusba. De nem is akarok! – Arra nincs is szükség – rázta a fejét a férfi. – Beírattalak a gloucesteri gimnáziumba. Mr. Ramsay minden reggel bevisz téged kocsival, és haza is hoz… Gondolom, emlékszel Ramsay-ékre. Ők viselik majd gondodat, ha én nem leszek Wakeham Lodge-ban. Ramsay-ékre? Már hogyne emlékezett volna! Főleg Ethel Ramsay-re, aki bearanyozta élete utolsó boldog karácsonyát. Zoe egyik legszebb emléke maradt, hogy segíthetett a kedves házvezetőnőnek süteményt sütni az ünnepek előtt. De nem szeretett ezekre a boldog napokra gondolni. Túlságosan elszomorodott tőle… – És még valami. – Javier élt a gyanúperrel, hogy amit most fog mondani, azt a lány a személye ellen irányuló támadásként értékeli majd. Így aztán igyekezett nagyon óvatosan fogalmazni. – Ezek a ruhák nem illenek hozzád, Zoe. Olyan ruhatárra van szükséged, amely kifejezi az egyéniségedet, ugyanakkor kiemeli természetes szépségedet. Amit például a hajaddal csináltál, nos, az valóságos bűncselekmény. Csodálatos hajad volt… Nagyon örülnék, ha kimosnád belőle ezt a szörnyű festéket, és újra megnövesztenéd. Zoe el volt ragadtatva. Javier szépnek nevezte, és csodálatosnak tartja a haját! Annyira megörült a bókoknak, hogy tiltakozni is elfelejtett. – Azonkívül első dolgunk lesz, hogy bemegyünk Londonba és összeállítunk számodra egy új ruhatárat – folytatta a férfi. – Olyan holmikkal, amelyek neked is, nekem is tetszenek. Zoe titkon abban reménykedett, hogy új öltözködési stílusa lenyűgözi Javiert, de azért nem volt nagyon csalódott. Még mindig ezerszer jobb volt Javiertól függeni, az ő ízlésének megfelelni, mint továbbra is a nagyanyja rettenetes rakott szoknyáiban és kézzel kötött pulóvereiben járni. És ki tudja, mit hoz a jövő? Sok idő van még a huszonegyedik születésnapjáig. Az sem kizárt, hogy ennyi év alatt Javier észreveszi benne a nőt… Oldalt fordult, és félig lehunyt pillái mögül Javierra sandított. – Vagyis továbbra is iskolába kell járnom, és nagyanyám helyett te határozod meg, milyen ruhákat hordhatok. Miért lesz ez jobb nekem, mint ami eddig volt? Javier nevetett. – Mert én nem büntetéssel, hanem jutalmakkal szeretnélek ösztönözni. Ha tartod magad a játékszabályokhoz és nem bosszantasz fel, akkor ott töltheted a szünidőket, ahol a felnőtt ifjú hölgyek. Síelhetsz Svájcban, fürödhetsz a Földközi-tengerben, sétálhatsz Párizsban, Rómában… Ahol csak akarsz. Nos, megegyeztünk? Zoe olyan boldog volt, hogy kis híján felujjongott örömében. Utazni fog! Ráadásul vele! Hát mi ez, ha nem a földi paradicsom?! – Megegyeztünk – biccentett méltóságteljesen.

8

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

1. FEJEZET Két és fél évvel később… – El sem tudja képzelni, mennyire sajnálom, hogy ide kellett kéretnünk önt, Mr. Masters. – Ethel Ramsay gyászos ábrázattal nyitott ajtót munkaadójának. A férfi meglehetősen ingerültnek látszott, és ezt nem is lehetett rossz néven venni tőle. Volt nyilván elég dolga a cégénél, nem hiányzott neki, hogy csip-csup ügyekkel terheljék. De Zoe viselkedése egy ideje komoly aggodalomra adott okot, Ethel és Joe Ramsay egyre kevésbé bírt a fiatal lánnyal. – Jól tette, hogy szólt, Ethel – mondta Javier, és hogy megnyugtassa az asszonyt, megpróbált mosolyt erőltetni az ajkára. – Ha valakinek itt sajnálkoznia kell, az én vagyok. Túlságosan magukra hagytam önöket, nem lett volna szabad engednem, hogy a helyzet ennyire elmérgesedjék. Tizennégy hónappal ezelőtt ugyanis megszakította Zoe-val a személyes kapcsolatot. Azok után, ami a szülei andalúziai nyaralójában történt, úgy gondolta, így lesz a legokosabb, de nyilvánvalóan tévedett. – Hol van? – kérdezte, ám ebben a pillanatban egy apró, négylábú forgószél rohant ki a nyitott ajtón a szabadba, majd a lépcsőn leérve megtorpant, és lihegve, farokcsóválva a férfira szegezte a tekintetét. – Hát ez meg mi az istencsudája?! – bosszankodott Javier. – A neve Fickó – világosította fel Ethel, és a meglehetősen előnytelen külsejű korcsra mosolygott. – Miss Zoe legújabb pártfogoltja. A faluban kódorgott a szerencsétlen, nem volt gazdája, és mióta Miss Zoe hazahozta, mint egy pióca, úgy ragaszkodik hozzá. Sajnos szörnyűségesen hullatja a szőrét, de a bolhákkal folytatott küzdelmet már megnyertük. Javier felsóhajtott. Ezek szerint Zoe három, állatmenhelyről szerzett macskából álló udvartartásához most ez a ronda eb is csatlakozott. Volt már itt minden: fészekből kiesett madárfiókák, sőt egy kis róka is, amelynek feltehetően elpusztult az anyja, de ezek szerencsére már megerősödtek annyira, hogy szabadon lehetett engedni őket. A nagyanyjánál töltött sivár és magányos évek így bosszulták meg magukat: Zoe-nak feltétlenül szüksége volt valakire, aki felé szeretettel fordulhatott, és akiről gondoskodhatott. A férfi tulajdonképpen örülhetett neki, hogy újra gyarapodott a lány védenceinek száma: hátha a kutya is segít elterelni Zoe figyelmét őróla. – Hol van? – ismételte meg kérdését, majd belépett a júniusi napsütésből a kellemesen hűvös hallba. – Autóvezetést tanul – mondta a házvezetőnő világfájdalmas arckifejezéssel. Javier nem értette, mi ez a nagy kétségbeesés. Zoe néhány héttel ezelőtt felhívta, és arra kérte, engedélyezzen számára egy saját autót. A férfi jogosnak találta a kérést, hiszen Zoe majd tizenkilenc éves már, így aztán elintézte, hogy a vagyonkezelők a lány rendelkezésére bocsássák a szükséges pénzt. Fogalma sem volt, azóta mi történhetett, de épp amikor egy építkezést ellenőrzött Észak-Franciaországban, a titkárnője Ethel Ramsay kétségbeesett üzenetét adta át neki: jöjjön azonnal, mert Zoe rossz társaságba keveredett, és sem ő, sem Joe nem tudják megfékezni. Javier belekarolt a házvezetőnőbe. – Nem baj, hogy Zoe nincs itt, sőt jobb is így. Legalább nyugodtan elmondhatja, mi aggasztja vele kapcsolatban.

9

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Bevezette az asszonyt a szalonba, és hellyel kínálta, de Ethel nem akart leülni. Idegesen toporgott a szőnyegen. – Miss Zoe ragaszkodott a sportkocsihoz – kezdte. – Hallani sem akart másról. Hiába mondta neki Joe, hogy egy ilyen gyors autó nem kezdő sofőröknek való, nem hallgatott rá. Oliver Shermanre annál inkább… Az a csirkefogó még arra is rávette Miss Zoe-t, hogy engedje őt vezetni. Így aztán autóvezetési leckék címén mostanában egyfolytában furikáznak. Sherman egy építési vállalkozó egyetlen fiacskája, akit a szülei alaposan elkényeztettek, és aki a költséges életmódja miatt folyamatos pénzzavarban van. Ha igazak a róla szóló hírek, már legalább két kocsit totálkárosra tört, és ez még nem minden… Ethel orcáján két nagy piros folt jelent meg, ahogy izgatottan folytatta: – Miss Zoe többi barátja sem éppen neki való társaság. Ha a véleményemre kíváncsi, azok a mihasznák csak a pénzére utaznak, és folyamatosan kihasználják őt… Hiszen tudja, uram, mióta Miss Zoe betöltötte a tizennyolcat, meglehetősen szép apanázst kap minden hónapban. Figyelmeztettük őt a dolog veszélyeire, de csak legyintett. Alig van itthon, ráadásul rendszerint hajnalban jár haza, csak a jó ég tudja, mit csinál azokkal a rettenetes barátaival. Ráadásul… Éles fékcsikorgás hallatszott, ahogy egy autó megállt a ház előtt. – Ez ő lesz – sóhajtott fel Ethel. Javier az ajkába harapott. Felállt és öles léptekkel elhagyta a házat. Odakinn a Jaguarja mellett egy lapos, élénksárga Lotus állt. Zoe, aki az anyósülésen gubbasztott, tágra nyílt szemmel meredt rá a szélvédőn keresztül. Nyilvánvalóan megdöbbentette gyámja váratlan felbukkanása. De Javier egyelőre ügyet sem vetett a lányra, először a sofőrt akarta kezelésbe venni. Kinyitotta a kocsi ajtaját, kivette az indítókulcsot, és zsebre vágta. – Kifelé! – förmedt rá a volán mögött ülő fiúra. Oliver Sherman, aki meglehetősen csinos fiatalember volt, először megijedt, de aztán igen gyorsan összeszedte magát. – És ha nem megyek? – kérdezte szemtelenül. – Akkor mi lesz? – A saját érdekében azt ajánlom, igyekezzen. Háromig számolok: egy, kettő… Oliver Sherman pontosan tudta, hogy mivel kisebb is, fiatalabb is, alighanem a rövidebbet húzná közelharc esetén. Így aztán inkább engedelmeskedett. – És most tűnés! Meg ne lássam itt magát még egyszer! – De hát… – A fiatalember elvörösödött. A pillantása Zoe-t kereste. A lány, aki időközben szintén kiszállt a kocsiból, és ölbe vette Fickót, néhány méternyire állt tőle. – Zoe megengedte, hogy vezessem a kocsiját! – kiabálta nekibátorodva. – És ha ő megengedte, nem értem, mi köze ehhez magának! – Úgy! Szóval nem érti. Akkor mindjárt elmagyarázom. – Javier elszántan indult a ficsúr felé, de a második lépést már nem kellett megtennie, mert Oliver jobb belátásra tért: sarkon fordult és sietősen távozott. Zoe az első pillanatban nem érzett mást, csak megkönnyebbülést. Oliver ma egyetlen percre sem engedte a volánhoz. Közölte, hogy vétek egy ilyen nagyszerű kocsit egy mazsola kezébe adni, aki a kuplungot sem tudja megkülönböztetni a gázpedáltól. Aztán egy elhagyatott erdőszéli parkolóba vitte, ahol, miután Zoe nem hatódott meg sem a csókoktól, sem az esküdözéstől, erőszakoskodni kezdett vele. Méghozzá ezúttal komolyan, még a karját is kicsavarta. A lány végül valahogy mégiscsak jobb belátásra térítette. Oliver komoly indulatba jött, visszafelé úgy vezetett, mint egy őrült, Zoe félt mellette. Így aztán hálás volt Javiernak, amiért megszabadította veszélyessé vált hódolójától. A férfira nézett, aki azonban még mindig a távolodó Olivert bámulta. Zoe szíve nagyot

10

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

dobbant. Ó, milyen rég nem látta! És mennyire hiányzott neki! Még egyszer, utoljára magához szorította Fickót, aztán letette a kutyust, odament Javierhoz, és boldogan rámosolygott. – Hát mégis eljöttél! Hát nem felejtetted el! – mondta, és a hangja elcsuklott. A férfi elbámult. – Mit? – kérdezte csodálkozva. – Mit nem felejtettem el? Szóval akkor mégsem azért jött, hogy felköszöntse holnap, a tizenkilencedik születésnapján. Zoe arcáról lehervadt a mosoly, de csalódottsága nem tartott sokáig. Hiszen Javier itt van, és ez a legfontosabb! Ó, mennyire szerette volna átölelni a férfit! Milyen szívesen magához szorította volna – ám tudta, hogy azt nem szabad. A spanyolországi közjáték után Javier bizonyára azt gondolná, hogy akar valamit tőle… Az emlékek hatására Zoe elvörösödött. Ó, milyen bután és tolakodón viselkedett is akkor! Soha többé nem mutathatja ki nyíltan az érzéseit. – Semmi, nem fontos – mosolygott a férfira. – Így is, úgy is kellemes meglepetés, hogy meglátogattál. Meddig maradsz? Javier kifejezéstelen arccal bámult rá. Szégyellte magát, tudta, hogy jobban kellett volna vigyáznia Zoe-ra. Ismét arra a bizonyos egyetlen közös nyaralásukra gondolt Andalúziában… Amikor Zoe egy szál bikiniben kimászott a medencéből, majd odalépett hozzá, átölelte és forrón megcsókolta. – Szeretlek – suttogta elfúló hangon. – Mindig is téged szerettelek. Javier udvariasan, ámde határozottan visszautasította – pontosabban nagyon remélte, hogy udvarias volt, mert egyáltalán nem emlékezett rá, mit mondott. Az élmény mindenesetre annyira kihozta a béketűrésből, hogy életében először elhanyagolta a kötelességét: mármint Zoe-t. Abban a reményben, hogy a lány rajongása megszűnik, ha nem találkoznak, került vele mindenféle kapcsolatot. És ez hiba volt. Javier felsóhajtott. Kár, hogy az idő kerekét nem lehet visszaforgatni… Mindenesetre itt volt az idő, hogy rendbe hozza, amit elrontott. – Addig maradok, ameddig szükséges, hogy rendezzük az ügyeidet – felelte hűvösen. – Beszélnünk kell! Gyere, menjünk be a házba! Zoe nyelt egy nagyot. Igyekezett közönyös képet vágni, hogy ne látsszon rajta, mennyire csalódott. Emelt fővel masírozott fel a lépcsőn Fickóval a nyomában, és követte Javiert a szalonba. Noha a férfi kimért volt, és udvarias, Zoe érezte, hogy nagyon dühös. Talán még mindig rossz néven veszi tőle, hogy érettségi után nem ment egyetemre? Esetleg megunta, hogy bajlódnia kell vele? Megbánta, hogy átvállalta a gyámságot a nagyanyjától? Nagyon úgy fest a dolog… Bár Javier tizennégy hónapja kerek perec visszautasította, Zoe még mindig szerette őt. Már négy éve tartott ez a reménytelen szerelem, és Zoe élete azóta csak Javier körül forgott. Várta a férfi jelentkezését, a telefonját, a levelét – az utóbbi időszakban látogatásra sajnos nem is számíthatott. Az egész élete egy nagy várakozás és csalódások sorozata volt csupán. Javier hellyel kínálta, de a lány nem a fotelba ült le, hanem a széles ablakpárkányra. Fickó nem sokat teketóriázott, az ölébe ugrott. Javier nem ült le, nem is tudott volna leülni, annál sokkal feszültebb volt. Gyámleányát nézte, aki az elmúlt bő egy évben rengeteget változott, méghozzá előnyére. Selymes aranyszőke haja újra megnőtt, csaknem a derekáig ért. Szép arca már nem egy ártatlan gyermeké volt, aki kíváncsian fürkészi a világot, hanem egy öntudatos és határozott fiatal nőé. És az alakja sem volt gyermeki, már régen nem. Karcsú lett, és formás. Szűk vászonnadrágja, testre simuló ujjatlan pólója pillanatnyi kétséget sem hagyott afelől, hogy ugyancsak kívánatos nővé érett.

11

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Javier nagyon is meg tudta érteni, mi vonzza ezt a Shermant – már a lány vagyonát leszámítva, persze. Még jól emlékezett rá, milyen volt, amikor Zoe tizennégy hónapja szinte ruhátlanul hozzásimult. És ő ugyan tökéletes úriemberként viselkedett akkor, de ez egy olyan alaktól, mint Oliver Sherman, aligha elvárható. Az efféle ficsúrok aligha hagynának ki egy kínálkozó lehetőséget. Javier keze ökölbe szorult. Pedig tudta, hogy uralkodnia kell magán. Nem vonhatja felelősségre Zoe-t, hiszen sejtelme sincs róla, mi történt köztük azzal a Shermannel. Kereste a megfelelő szavakat, de nem nagyon találta őket, a látvány ugyanis, mely elébe tárult, megbabonázta. Az ablakon át besütő nap fényében Zoe haja úgy ragyogott, mint az olvasztott arany, és a férfi önkéntelenül is azon kezdett morfondírozni, mi lenne, ha megérintené… Zoe semmit sem vett észre mindebből, ő csak a férfi komor pillantását és szigorúan összevont szemöldökét látta. Javier nyilván elátkozza a napot is, amikor először találkoztak… Nem, ez így nem mehet tovább! – döntötte el a lány. Nem élhet álomvilágban, be kell látnia, hogy szerelme soha nem talál viszonzásra. Legfőbb ideje, hogy a saját kezébe vegye a sorsa irányítását. – Azt mondtad, beszélni akarsz velem – törte meg a csendet. – Igen. – Javiert furcsamód zavarta, hogy a lány rá sem néz, hanem a kutyával foglalkozik, és finoman gyűrögeti annak a ronda korcsnak a fülét. Fickó szemlátomást nagyon élvezte a törődést. Zoe ekkor felemelte a fejét, és egyenesen a szemébe nézett. – Én is úgy gondolom, hogy ideje beszélnünk. Mert igaz ugyan, hogy az örökségemet csak két év múlva kapom meg, de immáron nagykorú vagyok, semmi akadálya hát annak, hogy éljem a saját életem. Nem akarok továbbra is a terhedre lenni. Nem, ne szakíts félbe, a vak is láthatja, hogy teher vagyok neked… Csak tessék-lássék tartottad be a megállapodásunkat, pedig én igazán igyekeztem… – Ezt meg hogy érted? – Én megtettem, amit vállaltam. – Zoe megint lesütötte a szemét. Úgy vélte, mivel Javier nagyon vonzó férfi, nem szabad sokáig néznie őt, ha meg akarja őrizni hűvös tartózkodását. – Befejeztem az iskolát, mert szép vakációt, sok-sok utazást ígértél nekem. És mi lett a vége? Lepasszoltál engem a levetett szeretőidnek. Glenda vitt el síelni Svájcba, Sophie Párizsba és Olaszországba, megint valaki más a francia Riviérára… – Elég! – Javier egyetlen kézmozdulattal belefojtotta Zoe-ba a szót, de a lány nem haragudott meg ezért, épp ellenkezőleg. Hiszen ha ezen a hangon folytatja a panaszkodást, a férfi még rájöhetne a titkára: hogy azért csalódott, mert vele és csak vele akarta volna megnézni ezeket a helyeket. Csupán egy alkalommal utaztak el együtt, tavaly, a húsvéti szünetben, amikor meglátogatták Javier szüleit Andalúziában. De erre az utazásra gondolni sem szeretett, mert még mindig kínosan érezte magát, ha eszébe jutott a medenceparti jelenet… – Szerettem volna egy kis változatosságot vinni az életedbe – magyarázkodott Javier. – Azt akartam, hogy szórakozz egy kicsit. Hidd el, szó sem volt arról, hogy szabadulni akartam volna tőled. Nagyon kedveltelek, Zoe, de gyerekfelügyelőnek sajnos nem vagyok alkalmas. Múlt időben beszél! Kedvelte őt kislányként, valamikor régen, ám mint fiatal nő egyáltalán nem érdekli! Zoe már régóta sejteni vélt valami ilyesmit, mégis szörnyű volt ezt Javier szájából hallania. Mintha tőrt forgattak volna meg a szívében… De nem sírt, nem adta semmi jelét fájdalmának. Elvégre felnőtt ember, nem kisgyerek már. El kell felejtenie reménytelen szerelmét, és új életet kell kezdenie.

12

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Hát ez az! – csapott le a szóra, és maga is meglepődött azon, menynyire szilárd és magabiztos a hangja. – Ugyanis felnőttem, már nincs szükségem gyerekfelügyelőre. Nem kell többé törődnöd velem. Megkérem a vagyonom kezelőit, hadd vehessek magamnak egy lakást. Független szeretnék lenni. Javier szája gúnyos mosolyra húzódott. – No persze! Ahol folyamatosan bulizhatsz Shermannel meg a hozzá hasonlókkal, mi? Ahol senki sem szól rád, hogy ilyen kevés gyakorlattal túlságosan veszélyes sportkocsit vezetni. – Soha! Ebbe soha nem egyezik bele! Zoe szeme haragosan villámlott. Szóval Ethel árulkodott, és Javier azért jött, hogy alaposan beolvasson neki! Igaz, mi másért is jött volna? Talán mert annyira vágyott utána? Haha! – Fiatal vagyok, szórakozni akarok – jelentette ki fensőbbségesen. – Hát olyan nehéz ezt megértem? Kihívón nézett a férfira. Igenis, egyedül érezte magát, hát tett róla, hogy ne legyen egészen magányos. Belépett a helyi teniszklubba, és barátokat szerzett. Szép ruhákat vett magának, és újdonsült cimboráival a menő bárokat meg a legjobb éttermeket járta. Pontosan tudta, hogy a többiek bizonyos mértékig kihasználják, de fütyült rá. A lényeg, hogy volt társasága, és el tudta hitetni magával, hogy teljes és örömteli az élete. Oliver állandó szerelmi ömlengései egyáltalán nem hatották meg. Tisztában volt vele, hogy őt a világon senki sem szereti. Legfeljebb Fickó és a három macska. Mintha csak olvasott volna gazdája gondolataiban, a macskák egyike, egy fekete kandúr beszökkent a nyitott ablakon, és dorombolva a lány vállára ugrott. Fickó ingerült morgással nyugtázta a vetélytárs megjelenését. Javier számára már az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy Zoe hazudik. Nem szórakozásra, hanem szeretetre és törődésre vágyik – méghozzá kilencéves kora óta. Csakhogy a szeretetéhes emberek könnyen áldozataivá válhatnak a minden hájjal megkent haszonlesőknek, mint amilyen ez az Oliver Sherman is. Nem, ő most nem hagyhatja magára Zoe-t. Meg kell védenie! Ki álljon a lány mellé, ha még ő is cserbenhagyja? Nagyot sóhajtva melléje ült az ablakpárkányra, és átvette tőle Fickót, mire a kandúr leugrott a lány válláról, és az ölébe telepedett. Zoe simogatni kezdte, Javier pedig megbabonázva bámulta hosszú, karcsú ujjait. Igencsak nehezére esett a beszélgetés folytatása. – Semmiképpen nem engedélyezem, hogy elköltözz – mondta halkan, nyugodtan. – Nem is értem, hogyan gondolhattad, hogy ebbe az őrültségbe beleegyezem. Ennél már jobban ismerhetnél. Zoe hallgatott. Csak görcsös testtartása árulkodott arról, hogy hallotta, amit a férfi mondott. Javier ellenállt a kísértésnek, hogy átölelje a vállát és vigasztalón magához szorítsa. Attól tartott, Zoe esetleg félreértheti a gesztust. A medencés közjátékot követően Javier úgy érezte, nagyon óvatosnak kell lennie. – A javaslatom a következő – folytatta halkan. – A Lotus egyelőre a garázsban marad, míg komolyabb gyakorlatot nem szerzel, te pedig igazi oktatótól fogsz autóvezetésből órákat venni. Ezenkívül közösen átgondoljuk, mi legyen veled. Szeretném, ha hasznosan töltenéd az idődet, de nem akarok rád kényszeríteni semmit. Magad választhatod meg, mivel akarsz foglalkozni. Régebben azt mondtad, érdekelne a jótékonysági munka. Ez szerintem remek kiindulási alap. Zoe még mindig nem reagált, Javier azonban nem veszítette el a türelmét. Továbbra is úgy viselkedett, mint egy végtelenségig jóindulatú nagybácsi. – Természetesen azt is támogatom, ha diplomát szeretnél szerezni, vagy esetleg szakmát tanulnál.

13

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

A lány egy lendületes mozdulattal a földre tette a macskát, aztán felállt. Büszkén felvetette a fejét, ahogy kisétált a szalonból. Fickó természetesen azonnal leugrott Javier öléből és követte. A férfi bűntudatosan bámult utánuk. Heves szemrehányást tett magának, miért is nem törődött többet Zoe-val, miért hagyta, hogy idáig fajuljon a helyzet. Biztos volt benne, hogy ez az egész az ő hibája, egyedül csak az övé. Zoe nem sírt. Méltóságán alulinak érezte, hogy bőgjön, pedig nagyon szenvedett. Négy évig hiába reménykedett, hiába igyekezett olyan nővé válni, aki felkeltheti Javier érdeklődését. Most újra bebizonyosodott, hogy a férfi számára ő semmit sem jelent… A szobájában ült a szőnyegen és kifejezéstelen arccal bámult maga elé, amikor megszólalt a telefonja. Oliver Sherman volt az: lám, mégsem ijedt meg annyira Javiertól. – A gyámod egy meglehetősen goromba vén fószer, de ne félj, rajtunk nem tud kifogni. Már mindent megszerveztem. Guy és Jenny eljönnek hozzám, aztán együtt megyünk érted. Hétre ott leszünk… Fél nyolcra foglaltattam asztalt Toniónál. Hogy vacsora után hová megyünk, azt ott is ráérünk megbeszélni. Ja, és ne felejtsd el magaddal hozni a Lotus kulcsát! Mire hazaviszünk téged, addigra a börtönőröd remélhetőleg rég alszik már, és gond nélkül el tudom hozni a kocsit. Tudod, nagyon nem bírom, ha nincs jármű alattam, és amíg a biztosító nem fizeti ki a legutóbb összetört kocsimat, nem engedhetek meg magamnak egy új autót… Zoe! Ott vagy még? A lány vett egy nagy levegőt. A ma esti találkozót eredetileg le akarta mondani Javier érkezése miatt, de azóta sok minden megváltozott. Azóta elhatározta, hogy nem fogja szeretni Javiert, márpedig ha felejteni akar az ember, akkor nem ajánlott itthon ülni és szomorkodni. Egy vidám este a haverokkal bizonyára segít feledtetni a bánatát, még akkor is, ha tudja, hogy a többiek csupán élősködnek rajta. És jó lenne beszélni Oliver fejével is. Mert ha a jövőben is vezetni szeretné a Lotust, soha többé nem viselkedhet vele úgy, mint ma délután! – Igen, persze – válaszolta. – Akkor hétkor találkozunk. Öt perccel hét előtt Zoe már ott állt a lépcső tetején, és várt. Ez alkalommal különösen nagy gondot fordított a külsejére. A haját kibontva viselte, egy arany nyaklánc és egy arany karperec volt minden ékszere. Tejeskávészínű, ujjatlan selyemruhát választott, mely elölről nagyon illedelmesnek látszott, hátulról azonban annál kihívóbb volt: ugyanis szinte az egész hátát csupaszon hagyta. Öltözetét magas sarkú, gyöngyökkel ékes szandál tette teljessé – természetesen ugyanolyan színárnyalatú, mint maga a ruha. Kívánatos volt, ugyanakkor hűvös és elegáns, s pontosan ezt a hatást akarta elérni. Tudatosan törekedett arra, hogy lemásolja Javier exbarátnőinek stílusát. Sikerrel járt. Úgy festett, mint egy nagyvilági nő, a felső tízezer tagja, aki nemcsak szép, de művelt, szellemes és önálló is. Akit semmi sem tud kihozni a sodrából. Még Javier Masters sem. Ethel, akivel az imént összetalálkozott az előcsarnokban, csodálkozva bámult rá. – Nem itthon vacsorázol? – kérdezte. Zoe a fejét rázta. Noha nagyon ragaszkodott az asszonyhoz, most neheztelt rá, amiért árulkodott Javiernak. Ethel nem szólt semmit, csak elindult a könyvtár felé. Hogy miért pont oda, az akkor lett világos a lány számára, amikor a háta mögül meghallotta Javier hangját. – Elmész? Zoe megfordult. – Igen. A barátaim hamarosan itt lesznek értem.

14

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Oliver Sherman is köztük lesz, gondolom. – Eltaláltad. – Zoe unottan elnézett a férfi feje mellett. Ránézni nem mert. Túlságosan izgatta a jelenléte, a közelsége, és félt, hogy megint valami butaságot csinál. – Nem mész sehová! Indulj a könyvtárszobába, most rögtön! Javier hangja halk volt, ám ellentmondást nem tűrő. Zoe mégsem mozdult. Hitetlenkedve meredt rá. – Ha nem mész magadtól, akkor viszlek! És ez nem üres fenyegetés, hiszen ismersz… Már a puszta gondolatra is, hogy Javier felemeli és a karjában viszi be a könyvtárba, végigborzongott a gyönyörűség Zoe testén. De nem, ezt nem engedheti… Egyszerűen nem szabad. Okosabb, ha engedelmeskedik. Éppen amikor Javier becsukta az ajtót maga mögött, Zoe hallotta Guy autóját megérkezni a ház elé. Sajnos, később jöttek a kelleténél. Agyő, vidám este! Agyő, gondtalan szórakozás! Szokatlanul magas sarkain egyensúlyozva, egyenesen a könyvtár felé tartott. A férfi követte. Amikor belépett a könyvtárszobába, Zoe az ablaknál állt, háttal neki. Aztán lassan megfordult, és Javiernak önkéntelenül is elakadt a lélegzete. Milyen szép! Milyen vonzó! Igyekszik ugyan öntudatosnak és határozottnak látszani, de Javier pontosan tudta, milyen csalódott és elkeseredett, s mélységesen együtt érzett vele. A bárszekrényhez lépett, ahol hosszan válogatott a borok között. Amikor végre sikerült egyet kiválasztania, kinyitotta a palackot, majd teletöltött két poharat. Nem látta értelmét, hogy keménykedjen és fenyegetőzzön, ez a nevelési módszer már régebben sem vezetett eredményre Zoe-nál. Ha kényszeríteni akarták valamire, akkor nem behódolt, hanem daccal reagált, így neki most más úton-módon kell keresztülvinnie az akaratát. Odavitte a poharat Zoe-nak, aki időközben leült egy fotelba, és sikkesen keresztbe vetette a lábát. A ruhája felcsúszott egy kicsit, és Javier nem tudta megállni, hogy meg ne bámulja. Zoe elvette tőle a poharat. – Nahát! – nevetett gúnyosan. – Bort kapok? Azt hittem, limonádét vagy tejet hozol! Javier zavartan elmosolyodott, mert a kritika sajnos jogos volt. Igen, túl sokáig kezelte Zoe-t úgy, mint egy kisgyereket. Ezen sürgősen változtatnia kell. A pohár fölött a lányt fürkészte. A haja olyan színű, mint az érett búzakalász. A bőre makulátlan, napbarnított, és az alakja… Ahogy a ruha rásimult a felsőtestére, teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy formás, kerek keble a természet ajándéka és nem valamiféle praktika eredménye. Javier torka elszorult. Gyorsan megfordult, az asztalhoz ment, és ott ült le, biztonságos távolságban a lánytól. Ezzel a külsővel, a vagyonával és mérhetetlen szeretetvágyával Zoe eszményi áldozata a hozományvadász csirkefogóknak – az Oliver Sherman-féléknek. És Javier azt tartotta első számú feladatának, hogy gyámleányát megvédje ettől a sorstól. A legjobb volna, ha… Nem, ez őrültség! Javier elvetette az agyába villanó ötletet. De az biztos, hogy komolyan beszélnie kell Zoe fejével. – Térjünk a tárgyra! – mondta, de annyira fátyolos volt á hangja, hogy meg kellett köszörülnie a torkát. – Mesélj, hogyan képzeled a jövődet! Mit szeretnél csinálni? Hogy időt nyerjen, Zoe belekortyolt a borába. Már Javier puszta jelenléte is mérhetetlen izgalommal töltötte el, a szíve összevissza kalimpált. Pedig tudta, hogy nem mutathatja ki az érzéseit, és nem mondhatja meg az igazat. Ezért nem szándékozott elárulni neki azt sem, hogy nem adta fel a hajléktalanokkal kapcsolatos terveit. Mert ha elmondaná, mit szeretne, Javier bizonyára felajánlaná a segítségét. A kapcsolatai révén szerezne neki munkát valamelyik jótékonysági szervezetnél, talán egy kis lakást is a

15

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

közelben, és bizonyára továbbra is törődne vele, látogatná… Márpedig akkor folytatódna ez a gyötrődés, amelynek Zoe mindenáron véget akart vetni, most rögtön. – Ne törődj velem! – mondta, és anélkül hogy a férfira pillantott volna, egy apró asztalkára tette a poharát. – Jogilag már egy éve nagykorú vagyok, vagyis a törvény szerint egyáltalán nem vagy köteles gondoskodni rólam. Különben sem tudom, mit szeretnék csinálni… Majd elválik. Még az is lehet, hogy férjhez megyek. Ez persze meg sem fordult a fejében, de Zoe úgy gondolta, ezzel nyugtathatja meg leginkább a férfit. – Ami azt illeti, Oliver már többször is megkérte a kezemet, végtére is miért ne mondhatnék igent? – folytatta könnyed, csevegő hangnemben. Javier szemére vörös köd ereszkedett le. Szóval Zoe kapcsolata ezzel a ficsúrral mégiscsak komolyabb, mint gondolta! Hát nem! Ezt nem hagyja annyiban! Nem engedheti, hogy Zoe egy ilyen semmirekellőnek dobja oda magát, aki életében még egyetlen napot sem dolgozott! Nem hagyhatja hogy ez a nyálas kis senki kihasználja és tönkretegye! Iménti ötlete már egyáltalán nem tűnt olyan elvetendőnek. Ha csak így tudja megvédeni pártfogoltjai a hozományvadászoktól, akkor legyen… – Ha férjhez akarsz menni, miért nem jössz inkább hozzám feleségül? – kérdezte. Zoe azt hitte, rosszul hallotta. Lehetséges ez? Amiről egész életében álmodott, az most valóra vált… Javier megkérte a kezét. – Ezt nyilván csak viccből mondtad, ugye? – kérdezte tétován, amikor végre meg tudott szólalni. – Hiszen még csak nem is kedvelsz engem. – Hogy mondhatsz ilyet?! – A férfi komolyan megsértődött. – Hát törődtem volna veled a szüleid halála után, ha nem kedvelnélek? Látogattalak volna, vittelek volna ideoda? És elvállaltam volna, hogy a gyámod leszek, amikor Alice nem boldogült veled? – Zoe-ra mosolygott, és a lány egyszerre jóleső melegséget érzett a szíve környékén. – Az ember nem tesz házassági ajánlatot annak, akit nem kedvel. Javier ugyan egyetlen szóval sem mondta, hogy szereti, Zoe mégsem tudott annál csodálatosabbat elképzelni, mint hogy összeházasodjanak. Egész testében reszketett, olyan izgatott volt. Javier a homlokát ráncolta. Eszébe jutottak a spanyolországi történések, és nem akarta, hogy Zoe félreértse a szándékait. Ezért mihamarabb meg akarta világítani számára a helyzetet. – Persze csak afféle kirakatházasságra gondoltam, nem igazira – magyarázta. – Lehetőséget szeretnék biztosítani számodra, hogy a védőszárnyaim alatt ismerkedj a társasági élettel, és gyűjts tapasztalatokat. Akkor talán könnyebben el tudod majd később dönteni, mihez kezdj a pénzeddel és az életeddel. Ha pedig betöltöd a huszonegyedik életévedet és átveszed az örökségedet, természetesen felbontjuk a házasságot. Zoe elsápadt. Az arcából kifutott minden vér, és már nem izgatottságában reszketett, hanem mert rázta a hideg. – Ha hozzám jönnél, tökéletes biztonságban lennél az ilyen Sherman-féléktől, akik kizárólag a vagyonodra fenik a fogukat – próbálta megnyugtatni a férfi. – Nyílt titok, hogy hamarosan komoly vagyont örökölsz, elkerülhetetlen, hogy körüldongjanak a gátlástalan hozományvadászok. Ha a feleségem leszel, nem lesz félnivalód tőlük. Tudod, szeretnélek megvédeni egy elhamarkodott házasságtól, amely koldusbotra juttathat, és tönkreteheti az egész életedet. Zoe lassan felállt. Szédült, és hányingere volt. Az álma rémálommá változott, kegyetlen torzképe lett mindannak, amit eddig gondolt a szerelemről és a boldogságról. De összeszedte minden bátorságát és tovább játszotta a hűvös, nagyvilági dámát.

16

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Javier Masters, az egyik legkívánatosabb agglegény Nagy-Britanniában megkérte a kezemet – mondta gúnyosan. – Ez már döfi! – De hiába próbálta tartani magát, a szemét könny futotta el. Dühösen törölte le kézfejével az arcán végigfutó könnycseppeket. – Szóval szerinted teljességgel elképzelhetetlen az, hogy valaki önmagámért szeressen! Ha nem lennék gazdag, a kutyát sem érdekelném… Ezt akartad mondani? – A hangja megremegett. – Nos, ez igazán jólesett. Tudod, az efféle vélemények megtámogatják ám az ember önbizalmát… Zoe elindult az ajtó felé, de nem jutott messzire, mert Javier utolérte és magához ölelte. És akkor a lányból kitört a zokogás. Csak sírt-sírt, teljesen összekönnyezte a férfi zakóját. Javier le volt sújtva. Ő nem ezt akarta! Mi sem állt távolabb tőle, mint hogy megsértse Zoe-t. Majd megszakadt a szíve a görcsös zokogást hallva. – Jaj, miket beszélsz? – mondta gyöngéden, miközben arca szinte hozzáért a lány selymes hajához, s megrészegülten szívta be annak virágillatát. – Hiszen nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyen vonzó fiatal nőt… Szép vagy, kívánatos és intelligens… Senki sem állhat ellen neked. Javier elégedett volt magával, mert úgy tűnt, hogy a megfelelő szavakat választotta. Zoe egyik pillanatról a másikra abbahagyta a sírást, és megnyugodott. Javier gyöngéden megpaskolta a hátát, de a keze egyszer csak önállósította magát és óvatosan cirógatva felfedezőútra indult a ruha mély hátsó kivágásában. – Sajnos rosszul fejeztem ki magam, ne haragudj! De annyira feldúlt a gondolat, hogy egy ilyen Sherman-szerű gazfickó karmaiba kerülhetsz, hogy azt sem tudtam, mit beszélek… Te nem ilyen sorsot érdemelsz, ugye tudod? Ezért akarlak mindenáron megvédeni. Zoe lassan felemelte a fejét és a férfira nézett. A szíve megint úgy dobogott, majd kiugrott a helyéről. Javier azt mondta, hogy szépnek és kívánatosnak tartja, és a hangja nagyon őszintén csengett! Vagyis nem közömbös számára, és nem teher neki, hogy törődnie kell vele! És ahogy most megvigasztalta… Nem az apa vagy a jóindulatú nagybácsi hangján beszélt, hanem a férfién. Ez több volt, mint amiben eddig bármikor reménykedhetett. Gyöngéd érzések rohanták meg, és boldogan Javierra mosolygott. A férfi nyelt egy nagyot. Zoe káprázatosan szép volt. A szempilláin még könnycseppek csillogtak, de nagy melegbarna szemében már öröm fénylett, s ajka mosolyra húzódott. Azok a szépen ívelt, csábítóan telt ajkak… Javier nem értette, hogyan kételkedhet a vonzerejében Zoe. Hiszen nincs férfi a világon, aki ne vállalná akár a kárhozatot is egyetlen csókjáért!

17

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

2. FEJEZET Zoe ugrándozni és ujjongani tudott volna túláradó örömében, majd szétfeszítette a boldogság. Persze uralkodott magán, csak széles mosolya tudatta a világgal, milyen elégedett. Egy jó házból való szemérmes ifjú arához talán nem is illett ez a túlságosan sugárzó mosoly, de Zoe-t ez csöppet sem érdekelte. Hadd tudja meg az egész világ, hogy a hetedik mennyországban érzi magát! Pillantása szerelmesen pihent meg újdonsült férjén, aki éppen édesapjának segített Wakeham Lodge teraszáról lejutni a kertbe. A gyepen, egy selyemsátor védelmében ott álltak a megterített asztalok, az esküvői fogadás lebonyolításával megbízott étkeztetőcég már mindent előkészített. Javier szenzációsan festett galambszürke nyári öltönyében, mely nagyszerűen hangsúlyozta sportos alakját. Zoe egyszerűen nem tudott betelni vele, ahogy ott állt a júliusi napsütésben. Maga volt a megtestesült férfiasság. Csak nézte markáns arcát, arisztokratikus vonásait, szép vonalú ajkát, s még mindig nem tudta elhinni, hogy ez a mesebeli herceg az ő férje. Hogy Javier nem is olyan sokára érvényteleníttetni akarja a házasságot, az pillanatnyilag egyáltalán nem érdekelte. Neki esze ágában sem volt válni, amit persze nem kötött a férfi orrára. Az a csók a könyvtárban mindent megváltoztatott. Nyilvánvalóvá vált, hogy Javier igenis kívánja őt. Ezt nem lehetett nem észrevenni, még akkor sem, ha végül a férfi volt az, aki finoman, de határozottan véget vetett a csóknak. Igen, Zoe tökéletesen biztos volt abban, hogy meg tudja tölteni tartalommal ezt az eredetileg csak papírra szánt házasságot: boldoggá tudja tenni Javiert, sőt gyermekekkel is megajándékozza hamarosan. Három hét telt el azóta, hogy a férfi kurtán-furcsán megkérte a kezét. Zoe nem tiltakozott, amikor Javier hangsúlyozta, csak azért veszi el, hogy megvédje. És bármennyire vágyott is rá, nem próbálta további szenvedélyes ölelkezésekre csábítani. A józan esze azt súgta, okosabb, ha visszafogja magát. Attól félt, hogy ha lerohanja Javiert az érzéseivel, a férfi megint visszavonulót fúj. – Siess, Zoe! Már csak ránk várnak. A szokása szerint ismét nagyon feltűnő öltözéket viselő Isabella Maria szólította meg a lányt. Pávakék brokátruha és széles karimájú, díszes kalap volt rajta. – Olyan fura ez az egész – mondta Zoe-nak. – Mintha nem is esküvőn, hanem temetésen volnánk. – Alice Rothwell és Miss Pilkington felé intett, akik talpig feketében érkeztek. – És Ramsay-ék is olyan arcot vágnak, mintha citromba haraptak volna – folytatta az asszony. – Ki érti ezt? De szomorkodjanak csak, ha jólesik nekik, én mindenesetre maradéktalanul boldog vagyok! A leghőbb kívánságom teljesült ezzel az esküvővel… És sugárzón Zoe-ra mosolygott, aki nem öltött menyasszonyi ruhát a nagy alkalomra: egyszerű elefántcsontszínű selyemkosztümöt viselt, s csak a fején ülő, tüllel és rózsabimbókkal díszített hetyke kis kalap árulkodott arról, hogy nem akármilyen nap van ma. – Igen, valóban kicsit nyomott a hangulat – ismerte el Zoe. – Talán mert ilyen kevesen vagyunk. De Javier ragaszkodott hozzá, hogy szűk körben ünnepeljünk. Csak a család és Ramsay-ék… – No és te? Te nem szerettél volna nagyobb felhajtást? – faggatta Isabella Maria. – Hiszen ez az esküvő az év társasági eseménye lehetett volna. Kivonultak volna a

18

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

televíziók, a nagy képes magazinok újságírói… És a világ hajadonjainak nagyobbik fele sárgult volna az irigységtől… Nem várta meg Zoe válaszát, halkan folytatta: – Adok neked egy jó tanácsot, kislányom. Nem kell mindig szentírásnak tekintened azt, amit Javier mond. Lehet, hogy szigorúnak és kérlelhetetlennek tűnik, de jó szíve van, és igencsak fogékony a női szépségre. Márpedig, kedvesem, veled e tekintetben rendkívül bőkezűen bánt a sors… Ha okosan élsz az adottságaiddal, én mondom neked, egykettőre az ujjad köré csavarod a fiamat. Zoe biccentett. Ezzel jó három hete tisztában volt, a könyvtárszobában megesett csók óta. Viszont felkeltette az érdeklődését az a félmondat, hogy Isabella Maria leghőbb kívánsága volt ez a házasság. Lett volna egy-két kérdése ebben a témában, de nem jutott hozzá, hogy feltegye őket, mert Javier elindult feléjük. – Gyertek, már csak rátok várunk. Ha bosszankodott is a késlekedés miatt, ez egyáltalán nem látszott rajta: kedvesen mosolygott Zoe-ra. A lány legszívesebben megsimogatta volna az arcát, de uralkodott magán. Belekarolt a férfiba, és hozzá igazította a lépteit. Olyan szorosan mentek egymás mellett, hogy a csípőjük összeért, s Zoe-t elöntötte a forró vágyakozás. Vajon Javier is ugyanígy érzett? Ha igen, jól leplezte, az arcán semmiféle érzelem nem tükröződött. Javier az asztalfőhöz vezette, ahol a lány a terítéke mellé helyezte sárga rózsákból kötött menyasszonyi csokrát. Örült, hogy végre leülhet, már félt, hogy a lába felmondja a szolgálatot. Nagyanyja, aki közvetlenül mellette foglalt helyet, kegyesen odabiccentett neki. – Áldásom rátok, Zoe! Tulajdonképpen korainak tartom a házasságodat, mégis örülök, hogy így alakult. Nagyon jól választottál, Javier rendkívüli ember. Ha valaki, akkor ő képes lesz kordában tartani téged. Egészen hihetetlen, milyen változáson mentél keresztül, mióta ő visel gondot rád. Zoe nyelt egy nagyot. El tudta képzelni, mekkora megrázkódtatás volt szegény nagyanyjának a néhány évvel ezelőtti viselkedése. Bocsánatot akart kérni, ám végül mégis hallgatott, mert Javier ebben a pillanatban leült mellé, és koccintásra emelte a pezsgős poharát. Mosolygott, ahogy az egy vőlegényhez illik, de a pillantása komoly maradt. A szeme nem nevetett. Zoe megborzongott. Lehet, hogy túl sokat képzelt, amikor azt gondolta, hogy elnyerheti Javier szívét? Nem! Nem adhatja fel ilyen könnyen! Meg kell próbálnia! Harcos természetű lány volt, nem az a fajta, aki az első felmerülő akadálynál bedobja a törülközőt. Így aztán sugárzó mosolyt erőltetett az arcára, jó étvággyal nekilátott a kaviárnak, és igyekezett részt venni az asztalnál folyó beszélgetésben. Régebben az összes energiáját arra pazarolta, hogy dacoljon a nagyanyjával és a bentlakásos iskola ósdi értékrendjével. Mostantól viszont minden erejével arra fog összpontosítani, hogy elnyerje Javier megbecsülését, majd végül – idővel – a szerelmét is. Éppen feltálalták a fácánsültet, amikor Fickó száguldott át a kerten, majd jó szokása szerint felugrott Zoe ölébe. Az eb fehér szalagot viselt a nyakörvén, és aki ismerte, az tudta, hogy szépen kikefélték a bundáját. Ethel, ahogy meglátta a kutyát, felpattant a székéről. – Elnézést, Miss Zoe… Pedig a lelkére kötöttem a mára felfogadott alkalmazottaknak, hogy ki ne engedjék a házból. – Ugyan, semmi baj. – A lány elnézően nevetett.

19

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Hogy mondhatsz ilyet! – sopánkodott a nagyanyja. – Azonnal tedd le azt a gusztustalan dögöt, Zoe! Hát micsoda dolog ez? Asztalnál nem csinálunk ilyesmit… Pláne nem az esküvői ebéd alatt. Javiernak azonban más volt a véleménye. – Üljön le, Ethel! – utasította a házvezetőnőt. – A feleségem hűséges kutyusának igenis joga van velünk ünnepelni. Majd, hogy nyomatékot adjon a szavainak, egy ízletes falattal kedveskedett Fickónak, aki attól fogva ugyanúgy nézett rá, olyan rajongással, mint a gazdasszonyára. De nem csak Fickó hálás pillantása melengette meg a férfi szívét. Zoe ragyogó mosollyal köszönte meg, hogy melléállt. Jól tettem, hogy elvettem, gondolta elégedetten Javier. Hiszen ha jól bánnak vele, Zoe nagyon könnyen kezelhető, kellemes teremtés. Ez már többször is bebizonyosodott. Az elkövetkező két évben segíteni fog neki, hogy megtalálja az életcélját, és ami a legfontosabb, ez a házasság megvédi majd a lelkiismeretlen hozományvadászoktól. Zoe számára ez volt az egész nap fénypontja. Javier kiállt mellette és Fickó mellett a nagyanyjával szemben, és ráadásul a feleségének nevezte. Ó, milyen csodás érzés is volt ezt a szót hallani a szájából! Az ebéd lassan véget ért. A komornyik, aki jött bejelenteni, hogy Mrs. Rothweli és Miss Pilkington taxija megérkezett, egy hatalmas csokrot hozott be Zoe-nak. Azt mondta, az imént adta be egy küldönc. A sötétvörös rózsákból és lazacrózsaszín liliomokból álló, rikítóan színes papírba csomagolt bokréta annyira ízléstelen volt, hogy a lány önkéntelenül is felvonta a szemöldökét, amikor meglátta. Kíváncsian húzta ki a virágok közül az apró borítékot, s abból a mellékelt kártyát. Sok boldogságot, drága Zoe! Ezt a mázlit! Nem hittem volna, hogy sikerül megcsípned egy ilyen dúsgazdag fazont! Nem haragszom rád, tudom, hogy csak azért dobtál, mert folyamatosan le vagyok égve. Különben nagyon jól megvoltunk mi ketten, igaz, drágaságom? Ha a vén szivar nem képes kielégíteni legendás étvágyadat, tudod, hol találsz… Örömmel állok rendelkezésedre. Oliver Javier, aki Zoe válla fölött szintén elolvasta a levélkét, elsápadt, aztán meg elvörösödött, és kitépte a lány kezéből a papirost. Dühödten összegyűrte, és az asztalra dobta, a csokor mellé. Végül megsemmisítő pillantást vetett a döbbent Zoe-ra, majd sarkon fordult és egyetlen szó nélkül faképnél hagyta. Odalépett Alice Rothwellhez, és segített az öreg hölgynek összeszedni a selyemsálját, a retiküljét, a napernyőjét, majd a taxihoz kísérte őt és Miss Pilkingtont. Zoe kétségbeesetten bámult utána. Ó, bár ne mondta volna Javiernak, hogy hozzá akar menni Oliverhöz! Ezek után hogy tisztázza magát? A férje nyilván nem fogja elhinni neki, hogy semmi sem volt köztük… És azt sem, hogy Oliver merő gonoszkodásból írta ezt a levelet, hogy viszályt szítson köztük. – Jól vagy, kedvesem? – Isabella Maria és Lionel csatlakoztak hozzá. – Kicsit mintha sápadt lennél. – Fáj a fejem – füllentette Zoe. – Biztosan a sok pezsgőtől. Mosolyt erőltetett az ajkára, de az agya közben lázasan dolgozott. Mit csináljon, hogyan magyarázza meg a dolgot Javiernak? Mert ennyiben nem hagyhatja, az bizonyos.

20

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Ha a férje készpénznek veszi Oliver rosszindulatú rágalmait, sohasem fogja sem tisztelni, sem szeretni őt… Anyósa és apósa oldalán lassan elindult a ház felé. – Okosabban tettétek volna, ha elutaztok nászútra valamelyik Karib-tengeri szigetre – fogott új témába Lionel. – Javiernak is megmondtam. Isabella Maria szaporán bólogatott. – De ha egyszer nem akarunk elutazni – felelte Zoe. – Szeretünk itt lenni, Wakeham Lodge-ban. – Vacsoráig visszavonulunk Lionellel, ha nincs ellene kifogásod, kedvesem – mosolygott rá az anyósa. – Nagyon köszönöm, hogy a rendelkezésünkre bocsátottátok a régi hálószobát. Igazán nagylelkű gesztus… Azt hittem, megtartjátok magatoknak, hiszen az a legnagyobb, legkényelmesebb háló. – Mióta itt lakom, mindig is a kék szobában aludtam – magyarázta Zoe. – Nekem az tetszik a legjobban. Javiernak pedig az a legfontosabb szempont, hogy a háló ne essen túlságosan messze a könyvtártól, illetőleg a számítógépétől. A ti régi szobátok tehát szóba sem jöhetett számunkra. És most bocsássatok meg, de meg kell keresnem Javiért… Valami fontosat szeretnék megbeszélni vele. Zoe számára ez tűnt a legelegánsabb megoldásnak, hogy véget vessen a kellemetlen kérdések áradatának. Ám a férjét sehol sem találta. Mi ez? Talán csak nem menekült el, amikor világossá vált számára, hogy egy erkölcstelen perszónát vett nőül? Ennyire szíven ütötték volna Oliver hazugságai? Ugyan, ez csöppet sem valószínű! – nyugtatgatta magát Zoe. Javier kötelességtudatból vette el, a szerelmi élete alighanem teljesen hidegen hagyja. Teljesen mindegy neki, lefeküdt-e ő Oliverrel vagy bárki mással. Azért ajánlott neki házasságot, hogy jobban vigyázhasson rá. Oliver rágalmaktól hemzsegő levele valószínűleg csak megerősítette abbéli meggyőződésében, hogy vaskézzel kell gyámoltját fognia, ha nem akarja, hogy letérjen az erény útjáról. Már alkonyodott, amikor Javier visszaért a házhoz, és beállt a kocsival a garázsba. Vállára dobta a zakóját, és elindult a hátsó lépcső felé. Elégedett volt magával, hiszen reményei szerint egyszer és mindenkorra elintézte ezt a Sherman-ügyet, még ha Gioucesterig kellett is mennie miatta. Ha ennek az Olivernek csak egy csepp esze is van, a jövőben görcsösen fog ügyelni, nehogy Zoe közelébe keveredjen valahogy. Nem értette, mi volt ez az egész, miért fogta el az a gyilkos düh, és miért vetemedett végül tettlegességre. Valójában egyáltalán nem volt erőszakos természetű, sőt megvetette azokat, akik az ököljogot részesítették előnyben. Egyszerűen elborult az agya, azt sem tudta, mit csinál. Még a visszaúton is remegett az idegességtől, és nagyon oda kellett figyelnie, hogy túl ne lépje a megengedett sebességet. Jó, hogy elvettem Zoe-t, ismételgette magában. Így legalább vigyázok rá, nem csinálhat annyi butaságot. Két év alatt talán megjön az esze és ráébred, hogy nem kell minden férfival ágyba bújnia, aki szembesétál vele az utcán. De akkor ő most miért ilyen levert? Miért érzi egyszerre üresnek és kilátástalannak az életét? Mintha legbelül, a lelkében megszakadt volna valami… Talán egyszerűen csak ki vagyok éhezve, gondolta, és gúnyosan elmosolyodott. Megállt a télikert ajtajában, és hosszan nézte Zoe-t meg a szüleit, akik épp vacsoránál ültek. Senki sem figyelt fel rá, hogy megjött. Zoe természetesen átöltözött dél óta, egy ujjatlan, virágmintás nyári ruhát viselt, mely oldalt combközépig fel volt sliccelve. Haja csillogott a gyertyák fényében, arca pedig a különös fény-árnyék hatás miatt végtelenül ártatlannak és sebezhetőnek tűnt.

21

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

A tudat, hogy nemrég Sherman karjában feküdt, valósággal megőrjítette Javiert. És ki tudja, még ki mindenkinek dobta oda magát? Talán több-tucatnyian is részesültek már a kegyeiben… A kis telhetetlen bestia! Javier önkéntelenül is a csókra gondolt a könyvtárszobában, melyet ő vigasztaló, mármár testvéri puszinak szánt, de amely pillanatok alatt szenvedélyes ölelkezéssécsókolózássá alakult. Felsóhajtott. Mintha csak meghallotta volna, Zoe odafordult és ránézett. A szemében kis örömszikrák gyúltak, ajka csábos mosolyra húzódott. Meglepődött kissé, erről tanúskodott, hogy egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét, s ettől a ruha gömbölyű keblére feszült. Javier úgy érezte, nem bírja tovább. Ha nem kaphatja meg most azonnal, abba biztosan beleőrül… De miért is ne kaphatná meg? Hiszen a felesége, ráadásul már annyi mindenki megkapta őelőtte. Miért ne lelhetné ő is örömét ebben a pompás testben? Amikor a szülei szemrehányást tettek neki, hogy magára hagyta újdonsült feleségét az esküvője napján, Javier hanyagul megvonta a vállát. – Sürgős elintéznivalóm akadt, bizonyára megértitek. De most itt vagyok, és szeretném pótolni, amit elmulasztottam. Kézen fogta Zoe-t, talpra húzta, aztán átölelte a vállát, és elindult vele kifelé. Megrészegülten szívta be a parfümje illatát, ahogy szorosan összesimulva egymás mellett lépkedtek. A lány testéből áradó forróság csak tovább korbácsolta egyébként is magas hőfokon lobogó vágyát. Minden porcikája lángolt, és tudta, hogy ezzel Zoe is tisztában van. Látta a szemén… Az arcán, melyen enyhe pír jelent meg. A keblén, melynek bimbói kiemelkedtek a ruha alatt. Az ajtóban egy pillanatra visszafordult. – Bocsássatok meg – kérte a szüleit –, de most más dolgunk van!

22

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

3. FEJEZET Zoe tizenhat éves kora óta a kék szobában aludt, azóta, hogy ideköltözött Wakeham Lodge-ba. Vagyis Javier három éve nem lépte át ennek a szobának a küszöbét. Most, amikor belökte az ajtót, meglepetten nézett körül. Nem számított rá, hogy ilyen rend lesz. Nem hevertek ruhadarabok szanaszét, és a kék selyemtapétával borított falakon sem éktelenkedtek poszterek. A fehér ágyterítővel letakart kétszemélyes ágy mágnesként vonzotta a pillantását. Elképzelte, hogy Zoe ott fekszik – meztelenül és szerelemre készen. Merthogy a lány készen állt, afelől nem voltak kétségei. Már amikor a lépcső alján ölbe kapta, odaadón hozzásimult, és a vállára hajtotta a fejét. Mikor Javier a hátával benyomta az ajtót maguk mögött, Zoe felnézett, s közben a haja a férfi arcához ért. Illatos volt és puha, akár a selyem. Érzéki ajka, mely ingerlőn közel volt az övéhez, lágyan szétnyílt, mintha csókra várna. Javier gyötrelmei az elviselhetetlenségig fokozódtak, s ugyanakkor gyűlölte magát a gyengeségéért. Lehunyta a szemét. Nem, mégsem lehet… Pedig nagyon vágyott rá, hogy letegye a lányt az ágyra, levetkőztesse, és addig szeresse, míg Zoe el nem felejt mindenki mást, minden eddigi szeretőjét… De hogy legyen úrrá az ösztönein? Hogyan? Lassan kinyitotta a szemét, és pillantása az egyik asztalkán állapodott meg, melyen egy vázában ott állt Oliver csokra. Vágya egy szempillantás alatt tovatűnt, s átadta helyét az önvádnak. Szóval ő maga sem különb Oliver Shermannél! Pont olyan gátlástalan és önző, mint az a gazember, ugyanúgy kihasználná Zoe-t! Aki talán úgy néz ki, mint egy felnőtt nő, és egy ideje a csábító szerepkörében tetszeleg, de valójában nem más, mint egy szegény, szeretetéhes gyerek. Gyorsan letette Zoe-t. Nagyon szégyellte magát, hogy hagyta elhatalmasodni az állati ösztöneit. Annyira begőzölt, hogy érzéki kábulatában kis híján rávetette magát egy romantikus álmokat dédelgető kamasz lányra. Hogy Zoe-nak nincs valami rendben a józan ítélőképességével, az már pusztán abból is látszik, hogy elfogadta az ő meglehetősen sértő házassági ajánlatát. Nem vitatkozott, nem tett fel kérdéseket, nem támasztott feltételeket. Jegygyűrűt viselni és feleségnek lenni – mindez egy új, érdekes játék volt számára. És ő férfias mohóságában majdnem véresen komolyan vette ezt a játékot. Mintha teljesen elment volna az esze! Néhány lépéssel átvágott a szobán, és a kisasztalnál termett. Vajon Zoe tette ide azt az ízléstelen csokrot? Megszámolta a virágokat, és mindegyiknél egy-egy kéjes éjszakára gondolt, amelyet a szeretőjével töltött? Vajon a szex egyfajta pótcselekvéssé vált számára, ezzel kárpótolta magát a szeretetlenségben eltöltött évekért? Ezért dobta oda magát bárkinek? Bizonyára, különben egészen másként reagált volna az ő tolakodó közeledésére a télikertben. Zoe kétségbeesetten nézte. Javiert, aki dühödten kihajította a csokrot az ablakon. Szegény Ethel, nyilván csak örömöt akart szerezni azzal, hogy behozta a virágot, ám sajnos végzetes hibát követett el. Zoe reménye, hogy máris igazi házasság lesz az eredetileg csak formalitásnak szánt frigyből, szertefoszlott. Amikor a férfi megpillantotta azokat az átkozott rózsákat és liliomokat, valósággal ledobta őt az öléből, mintha undorodna tőle. Pedig amikor a lépcső alján felemelte és magához szorította, Zoe még biztos volt benne, hogy szépnek és

23

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

kívánatosnak találja. Ez boldogsággal és önbizalommal töltötte el, hiszen ha Javier kívánja őt, akkor idővel bizonyára szeretni is megtanulja majd… A férfi látványosan leporolta a kezét, miután bezárta az ablakot. – Ilyen erős illatú virágokkal nem egészséges egy szobában aludni – jelentette ki. – Egyébként sem lesz könnyű álmom, hiszen a kanapén kell szoronganom. Ha esetleg érzelmi okokból ragaszkodtál volna a virágokhoz, akkor ezennel ünnepélyesen bocsánatot kérek. Zoe nem felelt, méltóságán alulinak tartotta volna, hogy reagáljon. – Egyáltalán miért akarsz itt aludni? – kérdezte megjátszott közönnyel, úgy téve, mintha tökéletesen mindegy volna neki, hol alszik Javier. A könnyeit sikerült visszatartania, de a hangja szánalmasan elvékonyodott. – Miért nem mész a saját szobádba? Ez a kanapé nagyon keskeny, és rövid is, szörnyű kényelmetlen éjszakád lesz. – Tudod, a mama rendszerint nagyon korán kel – magyarázta Javier, miközben kigombolta az ingét. Figyelmesen nézte a lányt, és észrevette, milyen sápadt. Hát ennyire sokat jelentett neki az a csokor? Elfutotta a pulykaméreg, de uralkodott magán. – És mérhetetlenül vágyik egy unokára – folytatta egykedvűen. – Ha észreveszi, hogy külön szobában alszunk, ránk száll, és pokollá teszi az életünket, nekem elhiheted. Akármilyen jól sikerült is a nagyjelenet, amelyet az imént előadtam a télikertben… Levette a fehér inget, és a szék karjára dobta. Zoe nyelt egy nagyot, de tudta, semmiképp sem szabad jelét adnia, hogy gyöngéd érzelmeket táplál Javier iránt. Andalúziában már megpróbálta egyszer, és kísérlete katasztrofális következményekkel járt: a férfi rendreutasította, mint egy neveletlen gyereket, s büntetésből több mint egy évig nem volt hajlandó találkozni vele. Vagyis ha el akarja nyerni Javier szerelmét, ha igazi házasságot akar, akkor változtatnia kell. Le kell szoknia arról, hogy kimondja, ami az eszébe jut, és arról is, hogy meggondolatlanul, ösztönösen cselekedjen. Okosnak és tudatosnak kell lennie, jól meg kell fontolnia minden mozdulatát. Nem lesz könnyű, de meg kell próbálnia. Megfordult, a komódhoz lépett, és kihúzta a legfelső fiókot. Javier a kényelmetlen kanapé miatt nem alszik ma éjjel, ő viszont egészen más okokból fog álmatlanul forgolódni ágyában. Mióta kidobta azokat a nyavalyás virágokat az ablakon, Zoe-t mintha kicserélték volna, állapította meg csalódottan a férfi. Vajon arra készül, hogy elfogadja Sherman szégyentelen ajánlatát? Nála fog vigasztalódni, ha a férje nem teljesíti házastársi kötelességét? – Mondd csak, mennyire volt komoly a kapcsolatod ezzel a Shermannel? – kérdezte, és a szeme résnyire szűkült. – Lefeküdtél vele? Igazából csak Zoe reakciója érdekelte, mert abban biztos volt, hogy a kérdésre igen a válasz. Zoe egy pillanatra mozdulatlanná dermedt. Nagyon rosszulesett neki már a kérdés is, mert az derült ki belőle, hogy Javier hitelt adott Oliver rágalmainak. Sértődötten fordult meg. – Mi közöd hozzá? – vetette oda ingerülten, melléhez szorítva a hálóingét. – Én sem kérdeztem meg tőled, hogy lefeküdtél-e a Glendákkal és Sophie-kkal, akik olyan gyorsan követték egymást az életedben, hogy némelyiküknek a nevét sem volt időm megjegyezni. Azzal faképnél hagyta a férfit s eltűnt a fürdőszobában. Javier dühösen nézett utána. Hogy meri ez a bakfis kritizálni az életmódját? Pont ő, aki… De gyorsan lecsillapodott, mert rájött, hogy Zoe-nak igaza van. Tekintve, hogy neki magának milyen változatos volt a szerelmi élete, nem nagyon tehet szemrehányást a lánynak. Hiszen nem mutatott épp jó példát.

24

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Az elmúlt egy évben azonban valami megváltozott, már nem érdekelték úgy a nők, mint addig. Nem lelte igazán örömét a futó kapcsolatokban. Hogy mi a különös változás oka, arra nem tudott rájönni, csak remélni merte, hogy ahogy jött, úgy el is múlik ez a fura hangulat. Teljesen levetkőzött, csak az alsónadrágja maradt rajta. Aztán az ablakhoz sétált, kibámult a sötétbe, és várta, hogy Zoe elhagyja a fürdőszobát. Egy dologban egészen biztos volt: vissza kell térítenie Zoe-t az erény útjára, különben a kis buta még tönkreteszi az életét. Mivel képtelen volt elaludni, Javier néhány óra kínlódás után felkelt, és átment a könyvtárszobába dolgozni. Csak mikor már teljesen kivilágosodott és megérezte a frissen főtt kávé illatát, kapcsolta ki a számítógépét. Megdörgölte borostás állát, felállt, nyújtózott egy nagyot, majd a kertre néző ablakhoz lépett, és a szíve nagyot dobbant, mert Zoe-t pillantotta meg odakinn. A lány mezítláb, rővidnadrágban és egy túlméretezett pólóban futkosott a gyepen Fickóval, egy teniszlabdával a kezében. Játszottak. A szélben a bő póló egészen a testére simult. Káprázatosan szép volt. Egy fiatal lány, akiben nyoma sincs az asszonyos komolyságnak, viszont teli van életörömmel és energiával… Javier gyorsan elfordult az ablaktól, és elhagyta a könyvtárszobát. Elment zuhanyozni és átöltözni. Mire jó egy órával később viszontlátta Zoe-t az étkezőben, a lány szerepet váltott: immáron nem maradt benne semmi az iménti szeles, játékos kislányból, ehelyett méltóságteljes volt, visszafogott és kecses, mint ahogy az egy úriasszonyhoz illik. Klasszikus vonalú szalmasárga nyári ruha volt rajta, a haját kontyba tűzte fel. Elegáns és komoly nő benyomását keltette, ahogy anyósával és apósával társalgott, és gondoskodott róla, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt. Javierra ügyet sem vetett, ami furcsamód csalódottsággal töltötte el a férfit. Nem tetszett neki, hogy kicsúszott a kezéből az események irányítása. Márpedig egyértelműen Zoe volt az, aki most a középpontban állt, akire mindenki odafigyelt. Isabella Maria tőle kérdezte meg, a lány pedig nem pirult el, nem jött zavarba, csak sejtelmesen elmosolyodott. Javier ámult és bámult. – Sajnos, hamarosan elutazunk – mondta Isabella Maria szomorúságot tettetve, ám egy pillanattal később sokatmondón a menyére kacsintott. – Ígérjétek meg, hogy meglátogattok minket Sierra Nevadában! Zoe, biztos vagyok benne, hogy nagyon tetszene neked, a hegyi levegő pedig mindkettőtöknek jót tenne. Tudod, Javier, nem megy rögtön csődbe a cég, ha kiveszel pár nap szabadságot. A férfi összekulcsolta a kezét a feje mögött, és hátradőlt a széken. – Kérlek, mama, engedd, hogy ezt én döntsem el! Esze ágában sem volt odautazni Zoe-val. A régi karavánszerájból kialakított nyaraló különös hangulata, a csendes, elszigetelt környezet, a hosszú éjszakák mind-mind a kísértés melegágyai lehettek volna, hogy olyan dolgokat tegyen, amelyeket később bizonyosan megbán majd. Ahogy ott álltak összeölelkezve a lépcső tetején, és derűsen integettek a férfi szülei után, Javier és Zoe pontosan úgy festettek, mint egy friss házas ifjú pár. Ám amikor az autó eltűnt a kanyarban, Javier azonnal levette a karját a lány válláról, és elhúzódott tőle, mintha terhére volna neki a közelsége. Zoe-t szíven ütötte ez a sietség. Persze a tegnap este történtek után tisztában volt vele, hogy ez az ölelkezés is csak a porhintés része, de ettől függetlenül minden pillanatát

25

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

élvezte. Érzelmeit azonban nem volt szabad kimutatnia. Mert ha úgy viselkedik, mint egy elhanyagolt szerelmes lány, akkor végérvényesen elveszíti Javiert. Így aztán épphogy csak futólag pillantott rá a férfira. – Kár, hogy máris elutaztak a szüleid. Igazán kedvelem őket. Bár így legalább nem kell tovább színészkedned. Nagyon fárasztó lehetett… Nem, valójában egyáltalán nem volt az. Javier homloka ráncba szaladt ettől a felismeréstől. Rábámult Zoe-ra, aki viszont elnézett a feje mellett. – Olyan szép idő van. Megyek, sétálok egyet. Talán csak nem azért, hogy Oliverrel találkozzon? – Nem – rázta meg a fejét Javier. – Nem sétálni mész, hanem a szobádba, és összecsomagolod minden holmidat, mert még ebéd előtt elmegyünk. Londonban, a városi lakásomban fogunk lakni. Zoe megdöbbent. Mit csináljon ő Londonban? A zajos és büdös Londonban, amely ilyenkor ráadásul tele van turistákkal… Szeretett itt élni, szerette a természetet, a vidéki csendet és nyugalmat. És végül szerette ezt a házat is, őszintén ragaszkodott hozzá. – És mi lesz Fickóval? – tette csípőre a kezét. – Őt oda nem vihetem magammal. – Ez igaz. Fickó itt marad. – De hát akkor… Az olyan lesz, mintha kitenném szegényt az utcára… Lehet, hogy túl sem éli, ha másodszor is el kell veszítenie a gazdáját. Javier az ajkába harapott. Úgy látszik, a lány mindenáron a szeretője közelében akar maradni, még szegény Fickót is képes belekeverni az ügybe. Őt pedig majd elemészti a féltékenység… Micsoda szégyen! – Fickót senki sem fogja kitenni, te is tudod. Ramsay-ék majd a gondját viselik. Hiszen legalább annyira szeretik, mint te. Hidd el, nagyon sajnálom, de muszáj Londonban laknunk. Tudod, odaköt a munkám. Nekem kötelezettségeim vannak. És még valamiről nem szabad elfeledkeznünk – tette hozzá. – Joe és Ethel hosszú évtizedek óta állnak a családunk szolgálatában, és nagyon kötődnek a szüleimhez. Ha itt maradunk, anyám valószínűleg naponta idetelefonál, hogy Etheltől megkérdezze, mi a helyzet velünk. Mit gondolsz, mennyi ideig maradna titokban előtte, hogy külön alszunk? Márpedig tartósan nem bírom ki azon a kisméretű kanapén. Ezt igazán nem várhatod tőlem… Zoe mérhetetlenül szomorúnak látszott. Javier torka elszorult. Sajnálta a lányt, ám nem engedhetett. El kellett vinnie innen, hogy eltávolítsa Oliver közeléből. – Menj és csomagolj össze, kérlek – mondta kedvesen, engesztelőn. – Ha ennyire ragaszkodsz Wakeham Lodge-hoz, megígérem, hogy a hétvégéket itt töltjük. Heti egy éjszakát csak kibírok valahogy a kanapén. Úgy beszél velem, mint egy makacs gyerekkel, állapította meg Zoe, akit végképp leforrázott ez a felismerés. Kihúzta magát és a férfira nézett. – Igazad van. Szörnyű volna, ha folyamatosan ügyelni kellene minden szavunkra, mozdulatunkra. Ez a színjáték hosszú távon nagyon fárasztó tud ám lenni. – Amikor észrevette, készséges hozzáállása mennyire meglepi Javiert, szélesen elmosolyodott. – No de nem is szaporítom tovább a szót: megyek csomagolni. Javier lakása pontosan olyan volt, mint ahogy Zoe emlékezett rá. Mert egyszer már járt itt: a rossz emlékű spanyolországi nyaralást megelőző éjszakát töltötte ebben a lakásban. Szóval az elkövetkező két évben ez a divatos, ámde teljesen jellegtelen, minden személyes jegyet nélkülöző lakás lesz az otthona? Steril háttér egy steril házassághoz? De nem, nem veszítheti el a bátorságát! Két év áll a rendelkezésére, annak elégnek kell lennie, hogy elnyerje Javier szívét és igazi otthont teremtsen kettejüknek. – Gondolom, az a szoba lesz az enyém, amelyikben legutóbb is aludtam. – Zoe elvette a férfitól az utazótáskáját. – Ne fáradj, ismerem a járást. – Elindult a folyosón, de néhány

26

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

lépés után visszafordult. – Nehogy azt hidd, hogy nem tudom, miért vettél feleségül, Javier – kezdte komolyan. – Pontosan tudom, és hálás vagyok érte. Tudom, hogy nem a megfelelő emberekkel vettem körül magam, tudom, hogy elsősorban tőlük akarsz megvédeni. Az áldozatkészséged és a felelősségtudatod igazán példamutató. Valóban volt egy csipetnyi gúny abban, amit mondott, vagy csak utólag képzelte így Javier, Zoe kihívó mosolya láttán? – Egyetértek veled, a régi üres és hiábavaló életemnek véget kellett vetni. – Zoe maga is meglepődött, milyen gördülékenyen jönnek ajkára a szavak. – Felajánlottad a segítségedet, én pedig köszönettel elfogadtam. És ha nincs ellene kifogásod, még ma szeretném megbeszélni veled, hogyan is képzeled a házasságunkat, és milyen szerepet szánsz nekem az életedben. Hatalmas barna szeme kihívón megvillant, és Javiernak egyszerre nagyon melege lett. Csak nem oda akar kilyukadni a lány, hogy szívesen vállalná a házastársi kötelezettségeket? Mert ha nyíltan ajánlatot tesz neki, akkor… Vett pár jó nagy levegőt, és megpróbált megnyugodni. Dühös volt magára, amiért ez a kis boszorkány így ki tudta hozni a sodrából. Zoe-nak az volt a legveszedelmesebb tulajdonsága, hogy sosem tudhatta az ember, hányadán áll vele. Az egyik pillanatban még maga volt a megtestesült gyermeki ártatlanság, a következőben jelenetet rendezett, amiért nem juthat el a szeretőjéhez, megint pár másodperccel később pedig már okosan, tartózkodón viselkedett, mint egy tapasztalt, világlátott asszony. És ehhez jött még a szexuális vonzereje, melynek hatása alól Javier egyszerűen képtelen volt kivonni magát. Határozottan követte a lányt, aki könnyű léptekkel távozott a szobája irányába. Ha azt hiszi ez a fruska, hogy az orránál fogva vezetheti, akkor nagyon téved! Tisztázzák a dolgokat itt és most! De jaj Zoe-nak, ha azt fogja javasolni, hogy éljenek úgy, mint az igazi házasok! Mert akkor aztán alaposan megmondja neki a magáét! Kopogás nélkül esett be a szobába. Zoe, aki éppen nyitott utazótáskája fölé hajolt, meglepetten nézett fel. – Pontosan mire gondoltál, amikor azt mondtad, hogy a házasságunkról akarsz beszélni velem? – szegezte neki a kérdést a férfi. – Arra, hogy… Szóval hogy nem igazán tudom, mit vársz tőlem. Akarod például, hogy főzzek és vasaljak rád? A feleségektől elvárják az ilyesmit… Amikor Javier egy perccel később becsukta maga mögött dolgozószobájának ajtaját, nem tudta volna megmondani, mit válaszolt Zoe-nak. Valószínűleg semmit. Egyetlen szót sem tudott kinyögni. Kérdés még nem töltötte el olyan mélységes csalódottsággal, mint ez.

27

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

4. FEJEZET Zoe belépett a lakásba, letette a táskáját és levette lábáról a magas sarkú cipőt. Ismét egy hosszú, magányos este elébe nézett. Néhány hét híján egy éve házasodtak össze Javierral, vagyis a házasságuk előre meghatározott idejének fele már eltelt. És mit végzett mostanáig? Az égvilágon semmit! Hiú reményeket dédelgetett, amikor azt tervezte, hogy szép lassan belopja magát a férfi szívébe. Ma már tudta, igen, biztos volt benne, hogy Javier sohasem fog beleszeretni. Szomorúan ment be a szobájába. Pedig mindent megpróbált, egyetlen lehetőséget sem hagyott ki, hogy elnyerje a férfi elismerését, csodálatát, hogy meghódítsa a szívét. Mindhiába. Vállfára akasztotta vaníliasárga kosztümjét, és egy kényelmes, bő szabású nadrágba bújt, melyhez színben illő pólót választott. Úgy tervezte, vacsorára összeüt valamit, de nem volt étvágya. Töltött hát magának egy kevés gyümölcslevet, aztán átnézte a postát. A számlákon kívül talált egy Javiernak szóló levelet – és egy neki címzett borítékot is. Ez utóbbiban egy meghívó érkezett Jenny és Guy esküvőjére. Két egykori cimborája feltehetően az utolsó pillanatban döntötte el, hogy meghívja, mert már csak két nap volt a lagziig. Zoe az asztalra dobta a meghívót. Tudta, Javier nem engedné, hogy elmenjen. Nem nagyon szívelhette a régi barátait. Elgondolkodva állt fel és a hűtőszekrényhez sétált. Arra gondolt, hogy Jenny és Guy, akiknek a kapcsolata mindig is igen magas hőfokon izzott, valódi, teljes házaséletet fognak élni. Nem úgy, mint ő… Épp kivett egy doboz gyümölcslét a hűtőből, amikor megszólalt a vezetékes telefon. Ez Javier lesz. A férfi, ha üzleti úton volt valahol – és ez mostanában gyakran előfordult –, minden este felhívta a szállodai szobájából. Hogy miért, azt Zoe nem tudta volna megmondani. Talán hogy ellenőrizze, otthon van-e, merthogy nem a hangját akarta hallani, annyi bizonyos. – Milyen napod volt? – Ez volt a kötelező kérdés, Javier minden beszélgetést ezzel kezdett. A hang, amelyet használt, egy számon kérő apa hangjára emlékeztette Zoe-t, aki a gyereke iskolai teljesítménye után érdeklődik. A válasza ennek megfelelően száraz volt, és kimért: – Teljesen szokványos, volt néhány megbeszélésem és egy bizottsági ülés. – Noha szívvel-lélekkel végezte munkáját a hajléktalanok ügyét felkaroló alapítványnál, a hangja nélkülözött mindenféle lelkesedést. – Az őszi jótékonysági gálát szervezzük. A belépőjegyek egy vagyonba kerülnek majd. Remélem, rá tudod beszélni a londoni társaság krémjét, hogy vegyenek részt a rendezvényen. Önkéntelenül is azokra a fényes estélyekre gondolt, melyekre az elmúlt egy évben elkísérte Javiert, és melyek során számtalan hírességgel ismerkedett meg. A férfi kedvéért persze mosolyt erőltetett az ajkára, és igyekezett úgy tenni, mintha nagyszerűen mulatna, de valójában egyáltalán nem érezte jól magát. – Azt reméltem, hogy holnap hazamehetek és hétvégén leutazhatunk Wakeham Lodgeba – mondta a férfi, kizökkentve Zoe-t a gondolataiból. A lány hirtelen arra is felfigyelt, hogy a vonal túlsó végéről különös zajok szűrődnek át: beszélgetés hangjai és nevetgélés. Egy nő nevetett rekedtesen, érzékin. Nocsak… Javier nincs egyedül? Hát ezért utazgat ennyit mostanában? Zoe szívét hatalmába kerítette a zöld szemű szörnyeteg: a féltékenység.

28

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– De valami közbejött – folytatta szánalmas mentegetőzését a férfi. – Sajnos, a jövő hét közepéig Cannes-ban kell maradnom. Aztán feltette kettes számú sablonkérdését: – Mit csinálsz ma este? Mintha egy kicsit is érdekelné! Zoe-t sírás fojtogatta. Szóval Javiernak közbejött valami… Bizonyára egy csinos nő, akit merő véletlenségből fel is vitt a szállodai lakosztályába… Megállta, hogy ne tegyen epés megjegyzést, arra azonban képtelen volt, hogy bevallja: ma este vasalni fog, aztán meg olvas egy kicsit lefekvésig. – Valószínűleg kirúgok kicsit a hámból – mondta, annyi derűt és vidámságot csempészve a hangjába, amennyit csak tudott. – Moziba megyek, utána meg a nyakamba veszem a várost. Remek éjszakai bárok vannak errefelé… Hát akkor minden jót neked, Javier! Találkozunk a jövő héten! Azzal, a férfi válaszát meg sem várva, letette a kagylót. Még ugyanabban a pillanatban könnyekben tört ki. Sok papír zsebkendőt elhasznált, mire valamelyest össze tudta szedni magát. Ideje volt szembenéznie a tényekkel, hogy vágyai és reményei sohasem válhatnak valóra. Tizenegy hónapig mást sem csinált, csak megpróbált megfelelni Javier-nak. Mindig mosolygott, előzékeny volt, és kiegyensúlyozott. Nem panaszkodott, ha a férfi elhanyagolta, vagy hosszú időre magára hagyta pedig mostanában Javiernak szokásává vált végiglátogatni cége összes külföldi építkezését. Zoe mindent eltűrt és mindent megbocsátott. Játszotta a tökéletes feleséget, még főzni is megtanult, s minden alkalommal különleges vacsorával várta a hazatérő férfit. Témákkal készült, amelyek érdekelhetik Javiert, s amelyeket bedobhat étkezés közben. Gondot fordított a külsejére, igyekezett mindig úgy festeni, mintha most lépett volna le egy divatmagazin címlapjáról. De Javier észre sem vette. Idegen nőkkel szórakozik Cannes-ban, miközben ő, a hites felesége halálra unja magát egyedül. Na, ebből elég! Zoe dühösen nyúlt a telefon után, hogy bejelentse érkezését Wakeham Lodge-ba. – Halló! Ethel? Holnap délután érkezem… Nem, egyedül. Javier Franciaországban van… Valószínűleg a jövő hét közepéig maradok. Ja, és szombat este nem vacsorázom otthon. Hivatalos vagyok Jenny és Guy esküvőjére. Biztosan emlékszel rájuk… Vagyis amikor Javier hazaér Cannes-ból, üresen találja a lakást. Hogy mit fog majd szólni? Zoe-t ez már csöppet sem érdekelte. Úgy döntött, egyszer és mindenkorra lezárja életének ezt a fejezetét, és véget vet ennek a házasságnak, amely soha nem is volt igazi házasság. Majdnem éjfél volt már, de még mindig tartott a buli, noha az ifjú pár órákkal ezelőtt magára hagyta a vendégsereget. Az idősebb meghívottak már hazaszállingóztak, csak a fiatalabbak ropták rendületlenül a parketten. Hangosan szólt a zene, éles fények villództak. Jenny gyönyörű menyasszony volt, és megható ceremónia keretében esküdött örök hűséget Guynak. Zoe-nak önkéntelenül is eszébe villant, mennyire más volt ez, mint az ő egy évvel ezelőtti esküvője. Ó, milyen buta és tapasztalatlan kislány volt is akkor! Hogy reménykedett! Mostanra azonban meghalt a szívében minden remény. Vacsora után átöltözött a szálloda egyik kis szobájában, amelyet éppen ebből a célból vett ki. Sikkes kosztümjét mélyvörös koktélruhára cserélte, mely könnyű, lágy esésű sifonból készült, és melyet mintha egyenesen táncra terveztek volna. Bő szoknyarésze valamivel térd fölött végződött, a nyakban megkötős felsőrész pedig szabadon hagyta a vállát és a karját.

29

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Igyekezett jól érezni magát, sokat táncolt, de jobbára beszélgetett. Itt volt minden régi jó barátja, s mivel már vagy egy éve nem találkoztak, volt témájuk bőven. Gyorsan elszaladt az idő. Zoe lassan hazakészülődött. Az utolsó felkérést udvariasan elhárította, majd ivott még egy pohár ásványvizet, és megkereste a táskáját. Amikor letette a poharát az asztalra, végighordozta pillantását a majdnem üres termen, és az ajtó felé fordult volna, ha valaki el nem kapja a karját. – Kit látnak szemeim?! Nocsak, a kis Zoe, és egyedül, mint az ujjam! Azt az erőszakos pénzeszsák férjedet hol hagytad? Oliver! A fiú kivörösödött, a homlokán izzadságcseppek ültek, és nyilvánvalóan többet ivott egy-két pohárkánál. Elképesztően megváltozott ez alatt a szűk egy év alatt. Pocakot eresztett, és az arca is felpüffedt. Zoe döbbenten bámult rá. Ha utcán találkoznak, talán meg sem ismeri. – Na, mi az? Még csak nem is köszönsz a régi jó barátnak? – Oliver vigyorogva közelebb hajolt, mire a lány rémülten hátrahőkölt az arcába csapó alkoholbűz miatt. – Nem is tudod, szivi, mit vesztettél, amikor kikosaraztál… – Nem hinném, hogy nagyon sokat. – Zoe megpróbálta elhúzni a kezét, de Oliver vasmarokkal fogta, és minél jobban igyekezett a lány kiszabadulni, annál erőszakosabb lett. Az asztaloknál már senki sem volt rajtuk kívül, csak a terem másik végében, a táncparketten andalgott néhány pár, bizalmasan összebújva. Senki sem figyelt rájuk, senki sem látta, mi történik. – Tévedsz, szivi, mindjárt be is bizonyítom, mekkorát… Oliver szabad kezével megmarkolta Zoe mellét, s még mielőtt a lány bármit tehetett volna, nekilökte a falnak, s a térdével befurakodott a combjai közé. A lány megdermedt rémületében, gyomrát összerántotta az ijedség és az undor. De még mielőtt eszelősen sikítozni kezdett volna, egy jó szellem a segítségére sietett. Oliver egyszerre eltűnt: elterült egy jól irányzott ökölcsapás nyomán. Zoe jó néhány pillanatig nem moccant, a sokk nem múlt egykönnyen. Vett néhány mély lélegzetet és várta, hogy kitisztuljon az agya. Csak azt követően egyenesedett fel, szedte rendbe a ruháját, és fordult a megmentője felé, hogy köszönetet mondjon. Mennyire meglepődött, amikor Javiert látta maga előtt! Végtelen megkönnyebbülés lett úrrá rajta. Arcába lassan visszatért a szín. – Azt… azt hittem, csak a jövő héten jössz haza… – hebegte. – Azt látom. – Javier hidegen végigmérte, aztán karon ragadta. – Gyere, hazamegyünk! Hűvös volt az éjszaka, de nem eléggé ahhoz, hogy Javiert lehűtse. Fejében egymást kergették a zavaros gondolatok. Vajon mióta nyalták-falták egymást ott a fal mellett? Vajon mennyi idő kellett volna hozzá, hogy visszavonuljanak egy hotelszobába, ahol senki sem zavarhatta volna meg őket? Kinyitotta a kocsija ajtaját. – Szállj be! Zoe már szinte rá sem mert pillantani, olyan arcot vágott. Az imént még védőangyalnak látszott, de most leginkább a bosszú angyalára emlékeztetett. – Én is kocsival vagyok – mutatott csodálkozva a Lotusra. – És a kulcs odafenn van a szobámban a kis bőröndömmel együtt. Megyek, lehozom… Javier egyre vörösebb lett a visszafojtott dühtől. Valóságos féltékenységi rohamot kapott. – Ha szobát vettél ki magadnak és Shermannek, lehetett volna annyi eszed, hogy használd! – förmedt rá. – Sokkal ízlésesebb lett volna, ha ott bonyolítod a pásztorórátokat, nem pedig mindenki szeme láttára egy bálteremben. Szállj már be, a pokolba is!

30

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Zoe az előbb egy pillanatra azt gondolta, Javier rosszul értelmezte a helyzetet és féltékeny Oliverre. Fájdalmas volt a felismerés, hogy a férfi csak a saját jó híre miatt aggódott. Kínos volt neki, hogy a felesége a nyílt színen enyelgett valakivel, nem akarta, hogy mások is tudjanak a – mellesleg nem létező – szarvairól. Egyetlen szó nélkül beszállt a kocsiba, és csak akkor törte meg a csendet, amikor már az országúton jártak: – Tulajdonképpen miért jöttél haza ilyen hirtelen Cannes-ból? – Miattad. Megijesztett, amikor azt mondtad a telefonban, hogy éjszakai bárokat látogatsz. – Vagy úgy! – Zoe-t elfutotta a pulykaméreg. – Szóval te körbeutazhatod a világot, szórakozhatsz kedvedre mindenféle nőkkel, tőlem meg elvárod, hogy illedelmesen üldögéljek odahaza! – Higgadj le, légy szíves! – Eszemben sincs! Elegem van belőle, hogy még mindig úgy kezelsz, mint egy kisgyereket. Vedd észre, hogy felnőttem! Itt az ideje, hogy a saját kezembe vegyem az életemet. Javier nem válaszolt, úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, amit a lány mondott. Zoe pedig – mit tehetett volna mást – szintén hallgatásba burkolódzott mellette. Nagyon fájt neki a férfi igazságtalan vádaskodása. Úgy tűnik, végérvényesen elmúltak azok az idők, amikor Javier türelmes és megértő volt vele. Kis híján könnyekben tört ki, annyira elkeseredett. Javier szerelem helyett legfeljebb megvetést érez iránta, ócska kis lotyónak tartja. Azt hiszi, ha nem lép közbe, Oliverrel töltötte volna az éjszakát… Nem, csak azért sem kezd el mentegetőzni és magyarázkodni! Mit is mondhatna? Hogy még érintetlen? Hogy soha nem is akart lefeküdni sem Oliverrel, sem mással, mert négy éve reménytelenül szerelmes belé? Amikor megérkeztek, dacosan felvetette az állát, úgy vonult be a házba, majd anélkül hogy akár csupán egyetlen pillantást is vetett volna a férfira, elindult felfelé a lépcsőn. Javier dühödten bámult utána. Zoe nagyon tudott öltözködni, de ez a ruha, ez a hátat csupaszon hagyó vörös valami, ez különösen felcsigázta. A harangszoknya kihívón ringott a lány csípője körül, és megmutatta szép, karcsú lábát. Persze, nyilván Sherman miatt csípte így ki magát. Vajon hányszor volt már együtt vele az ő távollétében? Javier keze ökölbe szorult. Miért is hagyta az utóbbi hónapokban ilyen hosszú időre felügyelet nélkül? Mert ha itthon marad, semmi garancia nem lett volna rá, hogy uralkodni tud magán… Micsoda ostobaság! Miért játssza itt a hidegvérű angol urat, amikor az ereiben spanyol vér csörgedez? Miért kellene elnyomnia az érzéseit, a késztetéseit? Kettesével vette a lépcsőket, ahogy elindult Zoe után. De a lány szobáját üresen találta, csak parfümjének az illata jelezte, hogy nemrég még itt volt. A fürdőszobából a zuhany halk surrogása hallatszott. Amikor Zoe közölte vele, hogy megismerkedik London éjszakai életével, Javier pánikba esett. A négy napra betáblázott találkozóit belesűrítette két napba, és hazarepült. A Lotus nem volt a garázsban, de a konyhában talált meghívó gyorsan nyomra vezette: nem volt nehéz megtalálnia a lányt. Mint egy ketrecbe zárt oroszlán, úgy járt most fel s alá a szobában. A tudat, hogy a felesége, az ő felesége, egy másik férfi karjában kereste a gyönyört, valósággal megőrjítette. Mintegy végszóra kinyílt a fürdőszobaajtó, és Zoe ott állt a küszöbön. A haja nedvesen hullott a vállára. Így, vizesen sötétebbnek tűnt, mint máskor, a bőre viszont emiatt

31

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

halványabbnak, világosabbnak tetszett. A törülköző, amelyet maga köré csavart, épphogy csak takarta a keblét. Amikor Javiert megpillantotta, láthatóan megrémült, melle hevesen emelkedett és süllyedt a vékony frottír alatt. És ebben a szerelemre termett testben lelte volna kedvét az a gazember Sherman, miközben ő, a férj a gáncs nélküli lovagot játssza, és keserű önmegtartóztatásban él már majd egy éve! – Besároztad a nevemet! – fakadt ki haragosan. – Felszarvaztál a fél megye szeme láttára. És biztosan nem először… Vagy máskor elővigyázatosabb szoktál lenni, és most csak az alkohol vette el az eszedet? Zoe nehezen uralkodott magán, de végül mégiscsak sikerült megőriznie a nyugalom látszatát. Hanyagul vállat vont, és szorosabbra húzta maga körül a törülközőt. – Ha ez minden gondod, megnyugtathatlak – felelte hűvösen. – Soha többé nem hozok szégyent a nevedre. El akarok válni, most azonnal. Fel akarom bontani ezt a soha el nem hált házasságot. A férfi szürke szeme egyszerre feketére vált. Zoe félt a haragjától, ugyanakkor megbűvölten figyelte. Már remegett a felindultságtól, pedig tudta, hogy azzal elárulja magát. Mégsem tehetett ellene semmit. Arra is képtelen volt, hogy nyeljen egyet. Látta, hogy Javier tekintete ellágyul. Az ajkát bámulta hosszan, már a pillantása is olyan volt, akár a simogatás. Aztán lépett egyet előre. Az arcára volt írva, mire készül. Zoe szíve hangosan, szinte hallhatóan dobogott, vére tüzes áradatként száguldott ereiben. Annyira vágyott a férfi ölelésére, hogy az szinte fájt. – Nem, valóban nem háltuk el a házasságot – mondta Javier. – Egyetlen ujjal sem nyúltam hozzád, és majd beleőrültem… Kislánynak tartottalak, aki nem tudja, mit akar… De tévedtem. Mint ahogy te is megállapítottad, rég nem vagy gyerek… De nem ám. Zoe nem hitt a fülének. Legmerészebb álmában sem gondolta, hogy Javier ilyen vallomást tesz! Szóval kívánja őt? Nem közömbös iránta? Szíve a torkában dobogott. A férfi arca már csak néhány centiméterre volt az övétől, és még mindig ajkára szegeződött a tekintete. – Szólnod kellett volna, hogy hiányzik a testi szerelem – mormolta. – Bármikor szívesen álltam volna a rendelkezésedre. Semmi szükség nem volt rá, hogy kikezdj valaki mással. Zoe megpróbálta lenyelni a torkában érzett gombócot. Javier viselkedése egyre inkább rejtély volt a számára. Semmit sem értett. – Én csak… – sóhajtotta, de torkán akadt a szó, amikor a férfi félresimított egy nedves hajtincset a két keble közül. – Hiányzik a szex, ugye? – kérdezte Javier, és megcirógatta a bőrt ott, ahol az imént a hajtincs feküdt. Zoe testén végigborzongott a vágy. – Mondd ki! Ugye jól gondolom, hogy hiányzik? – Javier hangja egészen mély és rekedt volt a szenvedélytől. – A szex önmagában nem… Úgy értem, semmit sem ér, ha gyűlölsz. Javier a fejét csóválta. – Hogy gyűlölnélek? Megvetem a bűnt, de a bűnösnek hajlandó vagyok megbocsátani… Gondolkodj ezen, mialatt én megpróbálom kitalálni a legtitkosabb vágyaidat. – És kimondhatatlanul érzéki mozdulatokkal masszírozni kezdte a vállát. – Szólj, ha kellemetlen, és azonnal abbahagyom – súgta halkan. Zoe a boldogságtól bódultan hagyta, hadd tegyen, amit akar. Évek óta álmodozott valami ilyesmiről, és az álma végre valóra vált! Semmi más nem számított, még az sem,

32

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

hogy a férfi fehérmájúnak hiszi, aki fűvel-fával… Javier egyetlen érintése elég volt, hogy elfelejtse a büszkeségét. – Hallgatsz? – Javier érezte, hogy Zoe minden porcikájában reszket, és megvetette magát a gyengeségéért. De nem tehetett mást, a vágyai rabszolgája volt már hónapok óta. Azért is kezdett utazgatni, hogy távol tartsa magát a lánytól és ellen tudjon állni a kísértésnek. A szálloda báltermében látott jelenet mindenesetre megerősítette a gyanúját, hogy Zoenak komoly múltja van. De ahelyett, hogy emiatt megundorodott volna a lánytól, csak annál jobban kívánta. Arra vágyott, hogy ölelésével elfeledtessen Zoe-val mindenkit. Mindenkit, akit előtte ölelt. Azt akarta, hogy csak rá gondoljon a lány, egyedül csak őrá… Hiszen az ő felesége! Javier keze felfedezőútra indult Zoe keble felé. A fülében dübörgött a vér. Milyen bársonyos a bőre, és milyen érzékenyen reagál minden érintésére! – Válaszolj! – sürgette. – Te is akarod? Zoe-nak azonban nem jött ki hang a torkán. Csak egy halk sóhajra telt az erejéből. Képtelen volt gondolkodni, csak érzékelt és érzett. Látta a vágyat Javier szemében és csillapítani akarta azt. A férfi lassan, finoman levette róla a törülközőt. Aztán megfogta az állát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Tényleg akarod? – kérdezte alig hallhatón. – Most szólj, ha azt szeretnéd, hogy abbahagyjam!

33

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

5. FEJEZET Olyan volt ez, mint valami csoda. Zoe legalábbis így élte meg. Javier rá vágyakozott… A kívánatos nőt látta benne, nem pedig a kislányt, akivel törődni kell. Hát számít ezek után, mit gondol Javier az erkölcseiről? Átölelte a férfi nyakát és lehúzta magához: csókkal felelt meg a kérdésre. Ez úgyis többet mondott minden szónál. Javier felnyögött, magához szorította Zoe-t, aki készségesen hozzásimult, és szenvedélyesen viszonozta a csókot. Közben egy pillanatra sem hagyta abba a cirógatást. De a lány sem tudott betelni vele: lábujjhegyre ágaskodott, és hozzátörleszkedett, majd csók közben lázasan gombolni kezdte az ingét. Ahogy kirángatta az inget a nadrágból, hűvös bőre a férfi forró testéhez ért. Javiernak elakadt a lélegzete. Amiről hónapokig álmodott, most valóra vált. Önuralma semmivé foszlott ezen az őrült éjszakán, ösztönei elszabadultak, nem érdekelték sem az erkölcsi elvek, sem a férfiúi büszkeség. Amikor inge a földre hullt, ölbe kapta Zoe-t és az ágyhoz vitte. Joga volt hozzá, hogy ezt tegye, hiszen a törvényes felesége! A lány odaadón feküdt a karjában, nagy, ártatlan szeme elsötétült a vágytól. Mikor Javier letette, hosszú szőke haja szétterült a párnán, ajka könnyedén szétnyílt. Keble ingerlőn hullámzott, ahogy kapkodva, pihegve szedte a levegőt. Javier előrehajolt és megcsókolta az egyik mellét, aztán a másikat. Ám amikor Zoe kinyújtotta a karját feléje, mosolyogva nemet intett. Csak azután heveredett melléje, hogy megszabadult az összes ruhájától. Zoe egy tapasztalt, érzéki nő türelmetlenségével húzta magához, és emelte meg a csípőjét. Javiernak azonban nem volt sietős. Élvezettel cirógatta és csókolta végig a testét. – Csak ne olyan hevesen! – súgta. – Ha már ennyit vártam, nem szeretnem elsietni. Zoe madárcsicsergésre ébredt, és arra, hogy a felkelő nap sugarai a libegő függönyök közt beszöktek a szobába. Kinyitotta a szemét, és elmosolyodott, mert Javier széles hátát, izmos vállát látta maga előtt. Meg akarta cirógatni napbarnított bőrét, de aztán visszahúzta a kezét. Ez után a hihetetlen éjszaka után a férfinak igencsak szüksége lehet a pihenésre… Jólesőn nyújtózott egyet. A teste bizonyos pontjain érzett fura fájdalom bizonyította, hogy nem álmodta ezt az egészet: tényleg megtörtént minden, amire emlékezett. Gondolatban felidézte a döntő pillanatot, azt, amikor Javier rádöbbent, mekkorát tévedett. Amikor végre belehatolt Zoe-ba, s a lány halkan felkiáltott, valósággal megdermedt a döbbenettől. – Zoe, de hiszen te… – Igen. – Vagyis akkor én… Hiszen ez rettenetes… Nem is tudom, mit mondjak… – Semmit se mondj! Csak folytasd! Azt akarom, hogy folytasd… – És a férfi dereka köré kulcsolta a combját. Aztán mindketten belefeledkeztek az ősi ritmusba, és megtapasztalták, milyen a földi mennyország. A férfi ébredezett, legalábbis Zoe erre következtetett nyújtózkodó mozdulataiból. Gyöngéden megérintette a vállát. Érezte, hogy egy pillanatra elakadt a lélegzete, és mozdulatlanná merevedett, de aztán feléje fordult és ránézett. Zoe boldogan mosolygott.

34

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Javiert különös, megmagyarázhatatlan szomorúság fogta el. Kinyújtotta a karját és megcirógatta Zoe arcát. A lány erre odasimult hozzá. Felkínálkozott, s neki pillanatok alatt lángra lobbant a vágya megint. Aztán elszégyellte magát, furdalni kezdte a lelkiismeret. Megfogta Zoe kezét, mely máris fölöttébb érzékeny területeken kalandozott. – Zoe… – A lány megszorította a kezét, és gyanútlanul ráemelte a pillantását. Micsoda végtelen bizalom sugárzott a szeméből! Javier úgy érezte, meg sem érdemli, hogy így nézzenek rá. – Én voltam az első az életedben – mondta. – A legeslegelső… Kérlek, bocsáss meg! Magamon kívül voltam a dühtől, mert azt hittem… azt gondoltam… – Tudom, mit gondoltál. – Zoe elhúzta a kezét, és a férfi ajkára tette a mutatóujját, hogy elhallgattassa. – Azt hitted, Oliver a szeretőm. De nem szükséges bocsánatot kérned, nem haragszom rád. A levél vezetett félre, amelyet a csokorral együtt az esküvőnkre küldött. Meg persze én magam is hozzájárultam ehhez a félreértéshez, amikor nem válaszoltam a kérdésedre, hogy lefeküdtem-e vele. Javier homloka ráncba szaladt. Zoe lágyan cirógatni kezdte a barázdákat. – Teljesen félreértetted a tegnap este történteket. Oliver nem volt ott a templomban, különben el sem mentem volna a vacsorára. Csak késő este érkezett meg, számomra ismeretlen emberekkel beszélgetett, rám ügyet sem vetett. Ez engem végtelen megkönnyebbüléssel töltött el. Csakhogy amikor el akartam hagyni a termet, nekem esett, és erőszakoskodni kezdett velem. Nagyon részeg volt, ez az egyetlen dolog, amelyet fel tudok hozni a mentségére. – Arra, amit tett, nincs mentség – jelentette ki szigorúan Javier, és közben arra gondolt, hogy az ő bűne szintén megbocsáthatatlan. – Miért nem szóltál, hogy érintetlen vagy? – fakadt ki. – Miért nem mondtad meg az igazat? Miért hagytad, hogy magamból kivetkőzve lerohanjalak? Zoe mosolygott. – Persze, szólhattam volna. Apellálhattam volna a lovagiasságodra, de ki tudja, hittél volna-e nekem. Meg aztán… – Az állán egy elbűvölő gödröcske jelent meg, ahogy a mosolya szélesebb lett. – Sokkal élvezetesebb is volt így, hogy magad derítetted ki az igazságot. – Te rafinált kis bestia! – Javier azt sem tudta, nevessen-e vagy bosszankodjék. Aggasztotta, milyen könnyedén az ujja köré csavarta ez a csitri. Hogy vágya ne vehesse át megint az irányítást, gyorsan felült és felvette a földről az ingét. Lábbal tiporta önnön erkölcsi elveit, amikor lefeküdt Zoe-val. Ezek után aligha lehet szó többé látszatházasságról, és a frigy mihamarabbi felbontásáról. – Tegnap este azt mondtad, válni akarsz – kezdte. – Ezek után erről szó sem lehet, ugye tudod? Zoe mögéje térdelt az ágyon. A férfi olyan hangon beszélt, mintha egy gyászhírt jelentene be, holott számára ez volt az elmúlt négy év legboldogabb pillanata. Tizenöt éves kora óta másra sem vágyott, mint hogy Javier felesége legyen. Arcát a férfi vállához simította, kezét az ing alá csúsztatta. – Nem baj. Sőt talán jobb is így… Hiszen lehet, hogy teherbe estem az éjjel. Te jó ég! Erre eddig nem is gondolt! Javier hirtelen felállt és magára kapkodta a ruháit. Tegnap este nem érdekelte semmi más, csak hogy végre birtokba vegye a lányt. A védekezés eszébe sem jutott. Persze miért is jutott volna? Hiszen azt hitte, hogy Zoe afféle könnyűvérű nőcske, természetesnek vette, hogy védekezik valamiképpen. De hiába is próbál mentségeket keresni, a lényeg, hogy felelőtlenül viselkedett. Lehet, hogy teherbe ejtette Zoe-t, aki még szívszorítóan fiatal az anyasághoz. Nyilván azért is mondta, hogy már nem akar válni, mert egyedül fél szembenézni a gyereknevelés

35

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

nehézségeivel. Ha a nem kívánt terhesség veszélye elhárul, bizonyára ismét felvetődik benne a házasság felbontásának gondolata. Akkor mi lesz? Mit fog felelni neki? Javier nem érzett magában elegendő bátorságot ahhoz, hogy szembenézzen az érzéseivel. Sietve az ajtóhoz lépett. – A reggelinél találkozunk. Sok mindent meg kell beszélnünk, de nem az ágyban, mert itt egyikünk sem tud uralkodni magán. Azzal valósággal kimenekült a szobából. Zoe értetlenkedve bámult utána. Nem értette, mi történt, miért viselkedik így vele a férfi. A hűvös hang, a rideg távolságtartás úgy érte, mint egy arculcsapás. Pedig az imént még azt hitte, minden jóra fordul. Azt gondolta, övé a világ, és most… A boldogság kicsusszant a kezéből és apró darabokra tört szét. A szeme könnybe lábadt. Úgy látszik, hiba volt megemlítenie az esetleges terhességet. Örömében, hogy a férfi elutasította a válás gondolatát, megfeledkezett magáról, és nem ügyelt úgy a szavaira, mint kellett volna. Óvatosabbnak kellett volna lennie, hiszen Javier csak kívánja őt, ám nem szereti. Egyelőre még nem. Zoe megacélozta akaratát, és kimászott az ágyból, ahol megismerkedett a testi szerelemmel. Javier részeltette őt mindazon gyönyörűségekben, amelyekről nő csak álmodhat… Biztos volt benne, hogy egy szép napon nemcsak a férfi teste, de a szíve is az övé lesz egészen. És akkor eljön az a perc is, amikor nem rezzen ijedten össze a gondolatra, hogy ő legyen a gyermekei anyja. Merthogy a terhesség volt az a szó, amelytől pánikba esett, arra a lány mérget vett volna. Csak türelem, nyugtatta magát. Mindennek eljön az ideje… Mikor fehér rövidnadrágban és testre simuló pólóban lement reggelizni, már ragyogó mosoly ült az ajkán, és semmiféle jelét nem adta megbántottságnak vagy sértődöttségnek. A férfi mellé ült le, s Javier azonnal becsukta a mappát, amelyet tanulmányozott. Zoe jelenlétében úgysem tudott volna figyelni a munkára. A lány elemi erővel hatott rá: aranyosan csillogó haja, az éjszakai csókoktól még duzzadt ajka, a szűk felső alatt domborodó keble mágnesként vonzotta a tekintetét. Ennek ellenére Javier nem tett semmi olyasmit, amit illetlennek lehetett volna bélyegezni. Tökéletesen alakította az udvarias és előzékeny férj szerepét. Kávét töltött és pirítóst kent Zoe-nak, aki persze a reggelije nagy részét az asztal mellett heverésző Fickóval etette meg. – Mint már említettem, beszélnünk kell – törte meg a csendet végül a férfi. A kétségek, amelyek kínozták, különös, szokatlan csengést kölcsönöztek a hangjának. Zoe odadobta az utolsó falatkát a kutyának, aztán kisimította a haját az arcából. Rosszat sejtett. Javier feszültebb volt, mint valaha, alighanem keservesen megbánta már a tegnap éjszakát. Úgy tűnt, a sors kegyetlen játékot játszik vele: egy rövid időre neki ajándékozta az imádott férfit, de csak azért, hogy annál nagyobb legyen a fájdalma, amikor végérvényesen elveszíti. Azon töprengett éppen, mit is feleljen, amikor hirtelen kopogás hallatszott és Joe Ramsay mosolygó arca jelent meg az ajtónyílásban. – Elnézést a zavarásért! Őlordságáért jöttem. Ilyenkor szoktam elvinni az erdőbe egy kis sétára. Fickó, mintha csak értette volna, miről van szó, azonnal felpattant a helyéről, és a farkát csóválva odafutott a férfihoz. – Ó, ma nem szükséges! Én is el tudom vinni sétálni. – Zoe, akinek fájt, hogy a kutya máris jobban ragaszkodik Joe-hoz, mint hozzá, gyorsan felállt az asztaltól. De Javier megfogta a csuklóját, és visszahúzta a székre.

36

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Köszönöm, Joe. Vigye csak! – intett a férfinak, aki biccentett és Fickóval együtt távozott. Zoe alig tudta visszafojtani a könnyeit. Persze nem elsősorban Fickó árulása keserítette el. Nem, tulajdonképpen még örült is neki, hogy az eb annyira megszerette Joe-t, hiszen ez azt jelenti, hogy jól érzi magát, nem szenved az ő távollétében sem. Valójában Javier miatt keseredett el. Azt feltételezte, hogy az elmúlt éjszaka mindent megváltoztatott, hogy nem csupán testileg kerültek egymáshoz olyan közel, amennyire férfi és nő csak kerülhet, hanem lelkileg is. Ehhez képest Javier talán még ridegebben, még távolságtartóbban kezelte, mint eddig… – Úgy örültem neki, hogy sétálni mehetek Fickóval! – mondta panaszosan. – Mindig én viszem el, ha itt vagyunk, és az sajnos nem fordul elő túl gyakran. Hiszen még hétvégén sem tudsz mindig időt szakítani rá, hogy lejöjjünk… Zoe tudta, hogy meglehetősen gyerekes dolog emiatt méltatlankodni, de így legalább valamivel megindokolta a könnycseppeket, melyeket képtelen volt tovább visszatartani. Javier összevonta a szemöldökét, úgy nézett rá. – Szedd össze magad! – csóválta a fejét. – Nem pityereghetsz mindenért, mint egy kislány. Túl nagy jelentőséget tulajdonítasz az érzelmeknek, és ez nem helyes. Az efféle viselkedés csak a regényekben kifizetődő, az életben nem. Zoe lehajtotta a fejét. Ez nyilván figyelmeztetés akar lenni, gondolta, nehogy túlbecsülje az éjjel történtek jelentőségét. Javier némán nézte. Nem tudta a szemét levenni Zoe-ról, a feleségéről, aki most már egyáltalán nem csak papíron volt a felesége. Nem így akarta, de megtörtént a dolog, a látszatházasságból szenvedélyes viszony lett. És ha már így alakult, Javier nem is akart visszakozni, sőt. Elhatározta, mindent megtesz, hogy Zoe kedvében járjon, és magához kösse. Hogy a lány soha többé ne akarja elhagyni őt. Mert valamikor, évekkel ezelőtt Zoe bebeszélte ugyan magának, hogy szerelmes belé, de az már régen volt. Alighanem ő is csak nevet már egykori kislányos rajongásán… Nyilván megváltoztak az érzései, máskülönben miért emlegetett volna válást tegnap este? Milyen ostobaság volt részéről, hogy azt hitte, szigorú rendszabályokkal kordában tarthat egy élénk, életvidám fiatal nőt! De még nagyobb ostobaság volt beleszeretnie a gyámleányába – ráadásul anélkül, hogy észrevette volna, mi is történik vele. Óvatosnak kell lennie, nem szabad lerohannia Zoe-t az érzéseivel. Türelmesen, kis lépésekkel akart haladni, apránként akarta magát megkedveltetni a lánnyal annyira, hogy az soha többé ne akarjon elválni tőle. Megkönnyebbülve dőlt hátra a széken. Nagy kő esett le a szívéről. Már tudta, mit akar, és ez volt a lényeg. Mert Javier Masters eddig még mindig elérte végül, amit igazán akart. – Jövő héten Spanyolországba repülünk – mosolygott Zoe-ra. – Bepótoljuk az elmaradt nászutunkat, jó? A lánynak leesett az álla. Sok mindenre számított, csak, erre nem. Vajon meg fogja valaha az életben érteni a férfit? Ebben nem volt egészen biztos. De mindenesetre meg akarta próbálni.

37

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

6. FEJEZET A tenger kéken szikrázott a napsütésben, s az eukaliptuszfák ezüstös leveleit lágyan ringatta a szél. Zoe, aki elgondolkodva bámulta a pompás kert mögött nyújtózkodó strandot, előrement egészen a terasz korlátjáig, majd, mivel zajt hallott maga mögül, megfordult. Javier jött ki a házból, kezében egy tálcával, melyen korsó állt valami jégbe hűtött itallal és poharak. Az öltönyt, melyet az utazás alatt viselt, fehér pólóra és bermudanadrágra cserélte, de ebben az egyszerű, laza öltözékben is remekül festett. Zoe szíve belesajdult a vágyakozásba. Az együtt töltött éjszaka óta teljesen elbizonytalanodott. Javier viselkedése rejtély volt a számára, és Zoe-nak fogalma sem volt, mit vár tőle a férfi. Amikor közölte, hogy bepótolják a nászutat, Zoe majd kiugrott a bőréből örömében, feledve korábbi riadalmát, hogy a férfi már megbánta szenvedélyes együttlétüket. A túláradó boldogságnak azonban nem is olyan sokára megint kiábrándulás lett a vége. Javier ugyanis, mindjárt azután, hogy kilátásba helyezte a spanyol nászutat, szó nélkül eltűnt a dolgozószobájában, majd nem sokkal ezt követően visszautazott Londonba. Zoe még egy búcsúcsókot sem kapott tőle. Javier a szokásos, kimért-udvarias hangnemben közölte vele, hogy összepakol mindkettejüknek, elhozza az útleveleket, és holnap visszajön érte. Hát így viselkedik egy szerető férj? Nem, Javiert bizonyára csak a kötelességtudat tartja mellette. Kizárólag azért ragaszkodik a házasság fenntartásához, mert nem akarja őt magára hagyni a bajban, ha esetleg tényleg teherbe esett volna. Talpig úriemberként kész vállalni tette következményeit. De a gondolat, hogy a férfi csak azért marad vele, mert felelősnek érzi magát érte, elviselhetetlennek tűnt Zoe számára. Odament az asztalhoz és leült, Javier pedig töltött neki a frissen csavart narancsléből. – Egyszer már voltál itt, emlékszel? – tolta oda a poharat Zoe-nak. A lány nem tudta megfejteni az arckifejezését. Vajon hová akar kilyukadni? Csak nem gúnyolódik vele? Hogy is felejthette volna el azt, hogy itt járt? Hogy is felejthette volna el a szenvedélyes szerelmi vallomást, amelyet Javiernak tett, és az azt követő elutasítást? A férfi akkoriban sem akarta a szerelmét, és sajnos most sem tart igényt rá. De bárhogy fájt is ez neki, tudott uralkodni magán, tudott hűvösnek és szenvtelennek mutatkozni. – Körülbelül három éve lehetett – vonta meg a vállát közönyt tettetve. – Legalábbis, ha jól emlékszem. Tulajdonképpen sokkal többnek tűnik… Annyi minden megváltozott azóta. Zoe szórakozottan játszott a poharával. Amikor Javierral kora reggel elindultak Wakeham Lodge-ból, a férfi rendkívül udvariasan viselkedett vele, de nem mutatkozott hajlandónak komoly témákról társalogni, és így maradt ez később is, a repülőút során, Javier magángépének fedélzetén. Ha ő a házasságukat vagy a jövőt próbálta szóba hozni, Javier ügyesen kitért a kérdései elől, illetve elmélyedt bizonyos aktákban, amelyeket magával hozott az útra. – Meddig szándékozol itt maradni? – kérdezte meg most a férfit látszólag könnyedén, mintha csak társalogni akarna, pedig valójában nagyon is fontos volt számára, mit felel Javier.

38

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Annak fényében, ami az elmúlt két napban történt, egyáltalán nem értette, miért volt szükség erre az andalúziai nyaralásra. A villa nagyon is megfelelt volna romantikus szerelmi fészeknek, de Zoe kételkedett benne, hogy a férje emiatt hozta volna ide. Ugyanis mióta otthagyta az ágyban Wakeham Lodge-ban, egyszer sem próbált meg közeledni hozzá. – Az attól függ – mondta töprengőn Javier, s szeme a Zoe nyakán lüktető kis érre tapadt. A lány láthatóan nagyon feszült volt, és nagyon bizalmatlan. Javier a legszívesebben átölelte volna, és forró csókokkal űzi el az aggodalmait, de erőt vett magán. Tudta, hogy okosan, megfontoltan kell eljárnia, hiszen jól ismerte Zoe-t. Ha megpróbáltak rákényszeríteni valamit, a lány mindig menekülőre fogta a dolgot. Mint ahogy három napja is, amikor el akarta hagyni… És a véleményén egyetlen együtt töltött éjszaka aligha változtatott. Márpedig Javier nem akarta elengedni őt. Zoe az övé, az ő felesége! Soha nem adja oda másnak! Türelmes lesz a végtelenségig, és kellően ravasz. Magához köti a lányt mindörökre. – Ó, szóval attól függ! – háborodott fel Zoe. – No és mitől, ha szabad érdeklődnöm? Hogy terhes vagyok-e, vagy sem? Dühösen felugrott, és még mielőtt a döbbent Javier bármit tehetett volna, könnyes szemmel berohant a házba. – Biztosan szeretnéd kicsit felfrissíteni magad a hosszú utazás után. Gyere, megmutatom a szobádat. Javier észrevétlenül követte őt a hűvös, fehér márvánnyal borított előtérbe. Zoe nem adta jelét, mennyire megijesztette a férfi váratlan felbukkanása. – Ne fáradj! Majd Teresa megmutatja. Még jól emlékezett Teresára, a kedves, gömbölyded házvezetőnőre. A férjével, Manuellel már találkozott: a sovány, alacsony öreg hozta el őket a repülőtérről Javierral. Vajon hol a csudában lehetnek? – Teresa és Manuel a faluban laknak, amíg mi itt vagyunk – magyarázta Javier, mintha olvasott volna a lány gondolataiban. – Tudod, szerintem jobb, ha egy fiatal pár kettesben lehet a mézeshetek alatt. Megfogta a könyökét, és felvezette az összezavarodott lányt a lépcsőn. Zoe, mintha álmában cselekedne, úgy lépkedett felfelé. Teljesen kiborította a férfi, cinikus megjegyzése. No persze, tényleg nem maradhatott személyzet a házban, hiszen Javier nem akarta, hogy mindenkinek elmeséljék, milyen furcsán viselkedik a szerelmes ifjú pár! Amikor megbotlott a legfelső lépcsőfokban, Javier ölbe kapta s úgy vitte tovább. – Azonnal tegyél le! – tiltakozott a lány. – Mit csinálsz? – Átviszlek a küszöbön. Hiszen tudod, a hagyomány… – Javier képzelete gőzerővel beindult, így mikor a hálószobába értek, gyorsan le kellett tennie Zoe-t, nehogy a lány észrevegye gerjedelmét. – Feleslegesen strapálod magad, hisz nincs itt senki! – jegyezte meg harapósan Zoe, akinek figyelmét nem kerülte el, hogy milyen hirtelen rakta le a férfi. Mintha nem tudná elviselni a közelségét… – Nem vagyok már menyasszony – folytatta sértődötten. – Nevetséges, hogy egy évvel az esküvő után akarsz átemelni a küszöbön! Hogy könnyei el ne árulják, lehajtotta a fejét, és összekulcsolt kezére meredt. Ennyit a vágyálmokról, gondolta. Ez a nászút, amely olyan nagy boldogsággal töltötte el kezdetben, maga lett a rémálom… Minden remény meghalt a szívében. Javier mintha meg sem hallotta volna, amit mondott. – Zuhanyozz le és pihenj egy keveset! – javasolta jóindulatúan. – Ma este későn vacsorázunk. A holmidat a gardróbban találod. Teresa már mindent kicsomagolt. – Azzal távozott. Az ajtót már-már túlzott óvatossággal húzta be maga mögött.

39

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

A folyosóra érve Javier fellélegzett. Hú, ez meleg helyzet volt! Még éppen időben sikerült elmenekülnie. Még egy másodperc, és nem tudta volna megállni, hogy meg ne csókolja Zoe-t, ha pedig megcsókolja, már nem lett volna megállás. Elég, ha csak ránéz a lányra, és máris cserbenhagyja a józan esze. Igen, Zoe olyan érzéseket ébresztett benne, amelyekre sosem hitte magát képesnek. Amint meglátta, ösztönlénnyé változott, egy erőszakos ősemberré, aki birtokolni vágyik, és nem ismer akadályokat. Helyzetét csak nehezítette, hogy pontosan tudta: ha közeledne a lányhoz, Zoe azonnal engedne neki, mindent megkaphatna tőle, amit szeretne. Megismétlődhetne az a csodálatos, hihetetlen éjszaka. És a kísértésnek nehéz ellenállni. Hiszen Zoe a felesége, méghozzá egy rendkívül érzéki és odaadó feleség. S hogy akkor mi értelme ennek a kínzó önmegtartóztatásnak? Csak annyi, hogy valami egészen váratlan dolog történt vele: rájött, hogy beleszeretett Zoe-ba. És ami a legnevetségesebb, majd egy évre volt szüksége, hogy ezt felismerje! Javier levette a pólóját, és elhagyta a házat. Le akarta hűteni magát az úszómedencében. Hatalmas csukafejessel vetette magát a hűs vízbe. Zoe már eddig is rengeteg érzelmet mozdított meg benne: rokonszenvet érzett iránta, sajnálta, együtt érzett vele, féltette, dühös volt rá, majd féltékeny. És most mindezekhez az érzésekhez a szerelem társult, mély, szenvedélyes, soha el nem múló szerelem. Ismerte Zoe-t úgy, mint senki mást, rajongott a jó tulajdonságaiért, de elfogadta a rosszakat is. Szeretett benne mindent, a mozdulatait, a mosolyát… Életében először meghódította a szívét egy nő. A fogát csikorgatva rótta a hosszakat a medencében. Micsoda hazug alak volt is eddig! Még magának sem vallotta be, hogy kívánja a lányt, és ezért akarja magához kötni. Ehelyett eljátszotta a gáncs nélküli lovagot, aki puszta nagylelkűségből veszi feleségül Zoe-t, hogy megmentse az Oliver Sherman-féléktől. Megérdemli, hogy büntetésképpen a saját csapdájába esett. És most nem tehet mást, mint hogy visszafogja magát, és végtelen türelemmel, érzéssel megtanítja a lányt szeretni. Igen, azt akarta, hogy Zoe is szeresse őt, hogy ne akarjon soha elválni tőle, hogy gyermekeket szüljön neki… Javier gyorsabb fokozatra kapcsolt a medencében. Istenem, hogy lehet ilyen elvakult!? Csak magára, a saját vágyaira gondol, miközben szegény kis Zoe majd meghal félelmében, hogy esetleg teherbe esett… Hiszen olyan fiatal még, joga van ahhoz, hogy gondtalanul élvezze az életet. Egyelőre nem hiányzik neki az anyaság nehéz, embert próbáló feladata. Biztosan ez nyomasztja, ezért volt olyan, ingerült az imént, ezért sírt. Zoe-nak eszébe sem jutott, hogy aludjon egy keveset, mint azt Javier az előbb olyan fölényesen javasolta. Le sem tudta volna hunyni a szemét. Zuhanyozás helyett inkább készített magának egy illatos habfürdőt, de nem sokáig bírta ki a hatalmas, süllyesztett kádban. Alig öt perc múlva kiszállt a még finom meleg vízből, és felöltözött. Egy türkizszínű selyemkimonót húzott magára, mely rátapadt nedves bőrére, mivel nem vette a fáradságot, hogy rendesen megtörülközzön. A gardrób, mint felfedezte, helyet adott mindkettejük ruhatárának. Az egyik oldalon az ő holmijai lógtak, a másikon Javieréi. Tehát ugyanazt a gardróbot használják – valószínűleg azért, nehogy Teresa gyanút fogjon, hogy valami nincs rendben, és eljárjon a szája. De a hálószoba nem közös, ebben egészen biztos volt. Ahogy Javier az imént ledobta az öléből, abból nyilvánvalóan kiderült, hogy elviselhetetlen számára a testi érintkezés vele.

40

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

A lány dühében a kelleténél sokkal erősebben húzta meg a kimonó övét. Micsoda érzéketlen tuskó! Hát eszébe sem jut, hogy egy nőnek is vannak érzései? Hogy lehet egyáltalán szeretni egy ilyen embert!? Ijedten fordult meg, amikor az ajtó hirtelen kinyílt mögötte. Javier állt a küszöbön, s a pillantása Zoe-ra szegeződött, akinek bőrére rásimult az átnedvesedett kimonó. A férfi nyilvánvalóan átöltözni jött. Haja vizes volt, és a mellkasán is vízcseppek gyöngyöztek. Nedves bermudája a csípőjéig csúszott. Egy pillanatra összeszűkült a szeme, mintha nem tudná elviselni a lány látványát. De gyorsan összeszedte magát: a következő másodpercben már mosolygott. Még mielőtt valami semmitmondó megjegyzéssel oldotta volna a nyomasztó csendet, Zoe magához ragadta a kezdeményezést. A világért se akarta, hogy a férfi megsejtse, mennyire bántja a viselkedése. – Ó, szóval úszni voltál! Micsoda remek ötlet! – kiáltotta, aztán belenyúlt a fehérneműs fiókba, és szerencsére szinte azonnal megtalálta a bikinijét. A fürdőruhát magához szorítva kisietett a gardróbszobából, mert nem akarta, hogy Javier észrevegye az arcán végiggördülő könnyeket.

41

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

7. FEJEZET Javier rendszerint alighogy kinyitotta a szemét reggel, azonnal tökéletesen éber lett. Most is így történt: a gondolatai rögtön Zoe-hoz röppentek, aki a villa túlsó végén, a lehető legtávolabbi szobában aludt. Öt napja voltak már itt, és ő egy lépéssel sem került közelebb a céljához. Sőt, ha lehet, még távolodott is tőle. Fáradozása, hogy meggyőzze a lányt, milyen jól összeillenek, teljesen eredménytelen maradt. Zoe gyökeresen megváltozott ez alatt az öt nap alatt: az élénk, életvidám, akaratos kis teremtésből, akit Javier annyira szeretett, kedvetlen, tompa, mosolytalan valaki lett. A terve kudarcot vallott. Hiába volt messzemenően tapintatos és gondoskodó, hiába fojtotta el hősiesen testi vágyait, a kapcsolatuk nem látszott javulni, sőt. Távolabb kerültek egymástól, mint valaha. Pedig Javier mindent megtett, hogy olyan kellemessé varázsolja ezt az andalúziai utazást, amennyire csak lehetséges. De bármit csinált is, csupán vállvonogatás vagy kelletlen biccentés jutott osztályrészéül. Akár városnézést, akár hajóutat, akár tengeri fürdőzést javasolt, egyre ment, Zoe-t semmivel sem tudta fellelkesíteni. A lány többnyire egy árnyas helyen ült a kertben, és olvasott. Beszélni sem lehetett vele. „Nincs semmi bajom, minden rendben!” – ez volt a sablonválasza. Javier homloka ráncba szaladt. Dühítette a sikertelenség. Az üzleti életben mindig bejöttek az efféle módszerek, most azonban, hogy a magánéletéről volt szó, csúfos kudarcot vallott. Zoe-ból, aki eddig cserfes és beszédes volt, mostanában harapófogóval sem lehetett kiszedni egy-két szónál többet. Zárkózott lett, és hallgatag. Az arca sápadttá vált, a szeme karikássá, régi étvágya nyomtalanul eltűnt, és mintha még fogyott volna is egy keveset… Úgy tűnt, mintha belebetegedett volna a félelembe. A rettegésbe, hogy esetleg terhes. Javier magára kapott egy rövidnadrágot, és kisietett a folyosóra. Úgy érezte, azonnal meg kell nyugtatnia a lányt. El kell magyaráznia Zoe-nak, hogy a gyerek semmiképpen sem lesz gátja az önmegvalósításának. Semmiről, sem kell lemondania, minden olyan tevékenységet folytathat, amelyben kedvét leli. Ő, a férje természetesen a tenyerén fogja hordozni, minden kívánságát lesi, s ha kell, dadák tucatját fogja alkalmazni, hogy sem ő, sem a kicsi ne szenvedjen hiányt semmiben. A gondolatra, hogy esetleg apa lesz, melegséget érzett a szíve környékén. De most az egyszer nem törődhet csak a saját vágyaival, nem örvendezhet, miközben Zoe szenved. A lány egészsége a legfontosabb, nem nézheti el, hogy napról napra egyre búskomorabb lesz. Zoe kilépett a fürdőkádból és beburkolódzott egy fürdőlepedőbe. Elhatározta, hogy végre megmondja Javiernak, nincs oka az aggodalomra. Már azon a napon kiderült, hogy nem állapotos, amikor ideérkeztek, de nem szólt a férfinak, és ez nem volt szép tőle. A tükör elől ellépett, nem volt mersze belenézni. Az arcára volt írva ugyanis, mennyire szenved. A karikák a szeme alatt és a sápadtsága magukért beszéltek. Pedig Javier kedves volt hozzá, tapintatosan, türelmesen viselkedett. Akármilyen undokul és elutasítón bánt is vele Zoe, fáradhatatlanul javasolt újabb és újabb programokat, próbálta felvidítani. Kérte, hogy menjenek úszni, vitorlázni, vagy éppen be a közeli városba, vacsorázzanak egy híres, környékbeli halvendéglőben. És különben is,

42

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

folyamatosan kérdezősködött, gyengéden érdeklődött, mi van vele, kérte, beszéljen a bánatáról. Egyszer Zoe majdnem el is mesélte neki, mi nyomja a szívét, már a nyelve hegyén volt a vallomás, ám ekkor Teresa megzavarta őket. Az asszony naponta csak egyszer jött, friss élelmiszert hozott, ez volt az egyetlen házimunka, amelyet Javier elvárt tőle. Szóval mindjárt a legelső itt töltött éjszakán kiderült, hogy megalapozatlan a férfi félelme az esetleges terhességtől. Zoe mégis sokáig képtelen volt beszélni erről Javierral. Túlságosan ellentmondásosak voltak az ezzel kapcsolatos érzései. Egyrészt csalódott, hiszen örült volna egy közös gyereknek. Másrészt viszont megkönnyebbült, mert nem akarta, hogy a férfi kötelességtudatból maradjon mellette. Ha Javier nem kívánja és nem szereti, nem kell hogy feláldozza magát a születendő gyermek kedvéért. Igen, Zoe jól ismerte Javiert. Tudta, hogy mint afféle becsület bajnoka, segíteni akarna rajta. De nem kért a szánalmából és segítőkészségéből. Nem bírta volna ki, ha a férfi miatta lesz egy életre boldogtalan. Ha most végre elmondja az igazságot, Javier fellélegezhet, hiszen akkor nem tartozik neki semmivel. Minden visszatérhet a régi rendes kerékvágásba: egy év múlva elválhatnak, és akkor Javiert várják az agglegényélet örömei. Igen, így lesz, ezzel meg kell békélnie. A szenvedélyes éjszaka, melyet együtt töltöttek, a férfi számára kellemetlen emlékű, kínos közjáték lehetett csupán. Erre utalt a viselkedése, hiszen azóta egyáltalán nem közeledett hozzá, hiába reménykedett Zoe. Kedvességével és előzékenységével Javier csak olajat öntött a tűzre. Hiszen gyerekként az ember megelégszik az ilyesmivel, de Zoe immár nő volt, felnőtt nő, és többre vágyott. Sokkal többre! Ám a férfi nem akarta ezt megadni neki. Éppen abban a pillanatban, amikor Zoe kilépett a fürdőszobából, nyílt a szobaajtó is: Javier jött be rajta. A lány szíve a torkában dobogott, mint mindig, amikor meglátta. Görcsösen szorongatta a fürdőlepedő csücskét, s gyűjtötte a bátorságot a nagy vallomásra. – Nem vagyok terhes! – robbant ki belőle hirtelen. Javier arcán a másodperc törtrészére valami különös kifejezés jelent meg. Bánat? Csalódottság? Zoe-nak nem volt ideje ezen eltöprengeni, mert a következő szempillantásban Javier már mosolygott. Nem csoda, gondolta a lány, nyilván nagy kő esett le a szívéről. Már csupán egy évet kell vele kibírnia, aztán sorsára hagyhatja… Javier meghökkent. Felkészületlenül érte a mély csalódottság, mely a hír hallatán eltöltötte. De gyorsan összeszedte magát, hiszen ez egyszer tényleg nem lehetett önző. Bármennyire vágyik is egy gyermekre Zoe-tól, a lány most a legfontosabb. Az, hogy ő jól érezze magát. Örülnie kell az ő örömének, szegény, annyi izgalom után megnyugodhatott végre. Igyekezett emlékezetébe idézni, hogy jelen helyzetben ő a vigaszt nyújtó jó barát, ám ez őrülten nehezére esett, mert Zoe elbűvölően festett kibontott hajjal, fedetlen vállal, egy szál törülközőben, amelyet akár egyetlen mozdulattal le lehetne hántani róla… – Akkor végre megnyugodhatsz, nincs miért izgulnod többé – mondta atyáskodva, megnyugtatón. – El tudom képzelni, mit álltál ki az elmúlt időszakban. – Ami azt illeti, már öt napja tudom! – kiáltotta dühösen Zoe. – Úgyhogy ne légy ilyen átkozottul fensőbbséges, mert sejtelmed sincs róla, mit érzek, és mi megy végbe bennem! Felzokogott. Javier egy pillanattal később mellette termett és átölelte, de ettől nem apadtak el Zoe könnyei, sőt egyre bőségesebben ömlöttek. – Ne sírj, drágám – vigasztalta a férfi. – Hidd el, minden rendben lesz! Zoe-t ismét elfutotta a pulykaméreg. El akarta lökni magától a férfit, s amikor ez nem sikerült, apró öklével dörömbölni kezdett mellkasán.

43

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Hogy mersz így beszélni velem!? – méltatlankodott. – Rég elmúltam nyolcéves. Már csak az hiányzik, hogy kifújd az orrom és ígérj egy fagyit, ha abbahagyom a sírást. Javier ránézett. – Megpróbálhatlak másképp is megvigasztalni – mondta, és szorosan magához húzta. Zoe-nak elakadt a szava, megkövülten bámult rá. Látta a vágyat megcsillanni a férfi szemében, és tudta, mi következik. Tudta, hogy meg fogja csókolni. Önkéntelenül megnyalta az ajkát. Érezte Javier meleg kezét a vállán, ahogy a férfi lágyan cirógatta. Az ökle lassan szétnyílt, és Javier mellkasának támasztotta a tenyerét. A vékony pólón át érezhette a szíve vad kalapálását. Amikor az ajkuk végre összeért, megszűnt körülöttük a világ. Csak ők ketten léteztek, senki más. Zoe Javier nyaka köré fonta a karját, és egyáltalán nem érdekelte, hogy a törülköző közben a földre hullt. Javier felnyögött, majd átfogta a csípőjét és mohón magához szorította. A szavai valahonnan nagyon messziről hangzottak, a lány nem is értette a jelentésüket. – Zoe, tényleg ezt akarod? Ne csigázz tovább, én sem vagyok fából… Csak ránézett a férfira, aztán szó nélkül hozzásimult, és érezte, hogy Javier megremeg. Ó, szóval mégsem közömbös neki! Hát mégis kívánja! A felismerés ujjongó örömmel töltötte el a lányt. Odatörleszkedett Javierhoz, és szenvedélyesen megcsókolta. – Zoe… – A férfinak csak minden akaraterejét összeszedve sikerült elszakadnia. Tudta, hogy ezúttal észnél kell lennie, mert úgy járnak, mint a múltkor. – Várj egy kicsit! – Nem… Nem akarok várni! – A lány valósággal reszketett. Egy perccel ezelőtt még azt hitte, Javier soha többé nem nyúl hozzá, most meg magához szorította, a vágytól remegve. Mire kellene még várniuk? Javier megcsókolta az állát, aztán végigsimított a vállán, a mellén, a hasán, míg csak a combja közt meg nem állapodott a keze. Zoe-nak elakadt a lélegzete. – Mindjárt itt vagyok… Hozok óvszert. Nem akarlak még egyszer kitenni a rettegésnek, hogy esetleg teherbe estél… Zoe bedugta a kezét a pólója alá, így próbálta visszatartani. Éppen meg akarta mondani, mennyire szeretne gyereket tőle, ám ekkor egy női hangot hallott a folyosón, és magas sarkak koppanása is jelezte, hogy valaki közeledik. – Javier! … Zoe! … Teresa! … Hát nincs itt egy lélek sem? Zoe egy pillanattal később magához tért és gyorsan lehajolt a fürdőlepedőért, de még mielőtt rendesen körültekerhette volna magán, megjelent az ajtóban az anyósa. Isabella Mariának fülig ért a szája. – Ó, hát itt vagytok! Meg akartunk lepni benneteket Lionellel… – Nos, ha ez volt a szándékotok, akkor teljes a siker – felelte csípősen Javier, akinek az arca még mindig lángolt a felhevültségtől. Átölelte Zoe vállát és védelmezőn magához szorította a lányt. De hiába gúnyolódott, Isabella Maria nem vette szívére a kritikát. – Ó, de örülök! – mondta, és a mosolya még szélesebbé vált. – Lionel mondta is, hogy biztosan zavarni fogunk, én viszont nem hittem neki. Hiszen egy teljes éve házasok vagytok, jutott időtök élvezni egymás társaságát… Mondjátok csak, tisztában vagytok vele, hogy majd egy éve nem találkoztunk? – Tényleg? – Javier elutasító arcot vágott. – Bocsáss meg, mama, de éppen zuhanyozni akartunk… – Azzal szelíden kitessékelte az asszonyt Zoe szobájából. – Tedd hasznossá magad, mama, csinálj nekünk reggelit! Miután Isabella Maria mögött becsukódott az ajtó, Javier Zoe felé fordult megint, aki azt sem tudta, sírjon-e vagy nevessen. – Ilyen a mi szerencsénk – vont vállat letörten a férfi.

44

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Ne is mondd! – Zoe is a fejét csóválta. – Talán nem ártana rácsokat felszerelni bizonyos helyiségek ajtajára. – Érdekes ötlet… Mindenképpen megfontolom. – Javier rámosolygott, de aztán megrázta a fejét, és elfordult. – Megyek, veszek egy hideg zuhanyt. Te közben öltözz fel! – Javier, várj! – Zoe a férfi karjára tette a kezét. Egyszerűen nem tudta tovább elviselni a gyötrő bizonytalanságot. Most akkor házasok maradnak, vagy elválnak? És miért van az, hogy Javier megkívánja? Jelent ez valamit, vagy csupán azzal magyarázható, hogy Javier egészséges fiatal férfi, ő meg egy nő, aki történetesen éppen kéznél van… – Nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna! Ha édesanyád be nem toppan, akkor az ágyban kötöttünk volna ki, te is tudod. Beszélnünk kell… Ijedten vette észre, hogy a férfi minden izma megfeszült, amikor megérintette. Jaj, már hallani sem akar rólam, gondolta letörten. Javier a lányra nézett. Zoe az ágyról beszélt az imént, nem szerelemről, s az arcából egyszerre eltűnt minden szín, szinte áttetszően fehér lett a bőre. Vajon mit akar mondani neki? Hogy nem szereti, és ezért a legjobb szex sem nyújthat kárpótlást? Hogy mihamarabb vissza akarja nyerni a szabadságát? – Igen, tudom – mondta fojtott hangon, erősen uralkodva indulatain. – Tudom, hogy beszélnünk kell. De nem most. Inkább valamikor estefelé, amikor kettesben lehetünk. Most a mama bármelyik pillanatban betoppanhat segítségért. Ugyanis csapnivaló szakácsnő, egy teát vagy egy pirítóst sem tud elkészíteni. Könnyed mosolyt erőltetett az ajkára, homlokon csókolta a lányt, azzal elhagyta a szobát. Zoe letörten bámult utána. A várakozása, hogy a vágyból akár még szerelem is lehet, alaptalannak bizonyult. Javier nem tanulta meg szeretni őt, egyszerűen csak ki akarta elégíteni bizonyos szükségleteit. Számára összedőlt a világ Isabella Maria felbukkanásakor, míg a férfit csupán testi értelemben érte egy kis kellemetlenség. Szóval este majd megbeszélik a dolgot… De vajon mit akar neki mondani Javier?

45

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

8. FEJEZET – Majd én megcsinálom, mama. – Javier kivette anyja kezéből a kávés dobozt. – Nehogy tönkretedd a gépet! Szélsebesen lezuhanyozott és felöltözött, szeretett volna Zoe előtt leérni a konyhába. Nem akarta, hogy a lány fültanúja legyen, amikor udvariasan kiteszi a szülei szűrét. Isabella Maria nem vette zokon a kritikát, egykedvűen vonogatta a vállát. – Nem vagyok egy konyhatündér, na és? Ezért vannak ügyes alkalmazottaim, akiket különben igen jól megfizetek. Mellesleg hol a csudában van Teresa? – Csak egyszer jön egy nap, amikor is friss élelmiszereket hoz. Különben szabadságot adtam neki. Zoe-val azért jöttünk ide, hogy kettesben legyünk. – Ezt az utolsó mondatot Javier külön hangsúlyozta, hátha anyja megérti a finom utalást. Betette a kapszulát a kávégépbe, feltöltötte a víztartályt, és néhány másodperccel később már készen is volt az első adag illatos, forró kávé. Ekkor közbeszólt Lionel is, aki a teraszajtóban mosolygott, hallgatva a beszélgetésüket. – Nem megmondtam, Izzy?! Zavarjuk a fiatalokat. – Mármint hogy én? Zavarom a saját fiamat? Miket nem mondasz, Lionel!? Hiszen csak pár napra jöttünk. Egyébként is üzenetet hozok neki… – Javierhoz fordult. – Egy volt barátnőd hívott fel a múltkor könnyek között. Egy bizonyos Glenda Havers. Azt mondta, már mindenütt próbált elérni, a londoni lakásodon, benn a cégnél, Wakeham Lodge-ban, de senki nem tudta neki megmondani, hol vagy. Így aztán engem keresett meg, én voltam az utolsó reménye. Isabella Maria színpadias mozdulattal keblére tette a kezét. – Természetesen nem adtam meg neki az elérhetőségedet, de azt megígértem, hogy említést teszek neked a dologról. Aztán ha akarod, majd megkeresed. Hogy miért volt annyira kiborulva, arról fogalmam sincs, nem árulta el. Nem is nagyon érdekel. De annyit mondhatok, hogy nem helyes ennyi idővel az esküvőd után még kapcsolatot tartani ezekkel a nőkkel… Zoe, akinek a keze már a konyhaajtó kilincsén volt, minden szót hallott. Glenda! Szóval Glenda nem tűnt el nyomtalanul Javier életéből. A nő, aki annak idején őt is elkísérte egy-két külföldi luxusútra, azóta is kapcsolatot tart fenn a férfival… Talán még mindig jelent valamit Javier számára? Miatta utazgatott mostanában annyit külföldre? Ő volt az a rekedtesen nevető nő ott a cannes-i hotelszobában? És vajon miért akar annyira beszélni Javierral? Talán nem bírja tovább nélküle? Lehet, hogy azt tervezik, miután Javier elválik, összeházasodnak? Zoe csak nehezen szedte össze magát annyira, hogy vidám, barátságos arckifejezést erőltetve magára be tudjon lépni a konyhába. Javier éppen zsemlét melegített, Lionel pedig a tányérokat és az evőeszközöket gyűjtötte össze egy tálcára, hogy megteríthesse a teraszon álló reggelizőasztalt. – Zoe, drágám! Mesésen nézel ki! – Isabella Maria, aki eddig unottan nézte a serénykedő férfiakat, most egyszerre életre kelt. – Istenien áll neked ez az élénk rózsaszín! Engem bezzeg csak sápaszt… És milyen dögös ez a kis ruha! Bezzeg az én időmben nem hordhattunk ilyeneket, komolyan mondom, valóságos áldás, hogy ma már nem olyan prűdek az emberek. Anyósa bókja mosolyt csalt a fiatal lány ajkára. Vajon tényleg jól néz ki? Javier aligha osztja anyja nézeteit, hiszen csupán egyetlen pillantásra méltatta, aztán már fordult is

46

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

vissza a zsömléihez, melyeket egy kosárkába rakott, majd akkurátusan letakart egy damasztszalvétával. – Gyere! – Isabella Maria belekarolt Zoe-ba. – Üljünk asztalhoz, ne zavarjuk a munkában a férfiakat! Kart karba öltve sétáltak ki a teraszra, a nagy napernyő alá. – Javier azt mondta, kettesben akartatok lenni, ezért küldtétek el Teresát. – Isabella Maria helyet foglalt az asztalnál, és a szomszédos székre mutatott. – Valami gond van talán a házasságotokkal? Nekem elmondhatod, én hallgatok, mint a sír. A lány leült, és nagy levegőt vett. – Az esküvőnk napján azt mondtad, leghőbb kívánságod teljesült a házasságunkkal. Emlékszel? – Hogyne emlékeznék! Ez volt az első és egyetlen alkalom, hogy a fiam megfogadta a tanácsomat. Bár talán előbb-utóbb magától is rájött volna… Zoe gombócot érzett a torkában. – Mire? Isabella Maria dallamosan felkacagott. – Hogy csak jól járhat, ha téged vesz el, hiszen magad is gazdag örökösnő vagy. – Egészen közel hajolt Zoe-hoz, és bizalmasan sugdosott a fülébe. – Szegény Javiert tizennyolc éves kora óta üldözik a nők, mert nem csupán jóképű, hanem milliárdos vagyon felett is rendelkezik, vagyis ő az igazi nagy fogás minden pénzsóvár cicababa szemében. Én viszont nem szerettem volna, ha a fiam valami számító némber karmai közé kerül, aki csak és kizárólag a pénzére pályázik. A te esetedben ettől nem kellett félni. Hogy beleegyeztél a házasságba, az csakis azt jelenthette, hogy szereted őt, a pénz nem játszhatott szerepet a döntésedben. – Mindig is szerettem Javiert – mondta halkan Zoe, holott nem is értette, miért éppen az anyósának tesz vallomást. – Mióta az eszemet tudom. – Ő is imád téged – állapította meg elégedetten az asszony. – Erről a saját szememmel győződhettem meg az esküvőtök napján. Zoe mosolyra húzta a száját, de lesütötte a szemét. Isabella Maria azt látta, amit látni akart, s bedőlt Javier színészi képességeinek. Még hogy imádja! Javier kedveli őt, és gondoskodni szeretne róla, semmi több. Isabella Maria boldogan felsóhajtott. – Úgyhogy megnyugodva hátradőlhetek, és várhatok az első unokára. Zoe közel állt ahhoz, hogy elsírja magát. Hiszen pont a gyerek az, akiről Javier hallani sem akar! Most is, amikor bevallotta neki, hogy nem terhes, szinte látható volt, mennyire megkönnyebbült. Szerencsére a férfiak tele tálcáikkal megindultak a terasz felé, s ez megmentette a lányt Isabella Maria további bizalmas kérdéseitől. Javier még segített megteríteni az asztalt, aztán visszavonult. – El kell intéznem egy sürgős telefont – mentette ki magát. Hát persze! – gondolta elkeseredetten Zoe. Nyilván Glendát hívja föl, hogy elmagyarázza a helyzetet. Vajon azt is elmeséli neki, hogy megcsalta őt a feleségével? Beletelt pár percbe, mire felocsúdott az önsajnálatból, és ismét figyelni tudott anyósa és apósa beszélgetésére. – Izzy – mondta éppen Lionel –, ne légy már ilyen átkozottul makacs! Értsd meg, nem maradhatunk itt éjszakára. Javier és Zoe nászútja idő hiányában elmaradt, most próbálják pótolni, amit lehet, nem telepedhetünk a nyakukra. A lány úgy érezte, ez már túl sok, egyszerűen nem bírta tovább. Elnézést kért, és anélkül hogy egyetlen falatot evett volna, felállt az asztaltól. A terasz korlátjához sétált,

47

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

nekitámaszkodott, és üres tekintettel maga elé meredt. A szépséges panorámából semmit sem látott. Tisztában volt vele, hogy Javier nagyon szereti a szüleit. Mindig tárt karokkal fogadta őket, most azonban eljátszotta apjának a szerelmes ifjú férjet, és meggyőzte őt, hogy hagyja egyedül a feleségével. Vajon miért? Hogy senki se legyen itt, amikor közli vele, hogy mégis beleegyezik az azonnali válásba? Vagy esetleg mégis igazat mondott, és tényleg a mézesheteket akarja pótolni vele itt? Az iménti jelenet a szobájában ezt valószínűsítette, míg a Glenda-ügy ellene szólt. Nyilvánvalóan sosem szüntette meg azzal a nővel a kapcsolatot, mely a mostani telefonbeszélgetés hosszából ítélve elég szoros lehet. Zoe végigsimított a homlokán. Nem tudta, mit tegyen. Minden homályossá vált, minden elbizonytalanodott körülötte, csak egy dolog maradt szilárd és változatlan: a Javier iránt érzett szenvedélyes szerelme. – Ó, hányszor figyelmeztettelek már, hogy fejfedő nélkül ne menj a napra! Amikor Javier maga felé fordította, és mélyen a szemébe nézett, elakadt Zoe lélegzete. Vonzóbb a férje, mint akármelyik filmsztár, az a típusú férfi, akibe a nők első látásra bolondulásig beleszeretnek… – Húzódj az árnyékba, most rögtön! Legalább reggeliztél? Tessék, már megint úgy kezeli, mint egy ostoba kisgyereket! De legalább megint jókedve volt, még rá is nevetett. Vajon mit mondhatott neki Glenda, hogy most egyszerre madarat lehetne fogatni vele? Zoe hagyta, hogy a férfi az árnyékba vezesse. – Mivelhogy gyakorlatilag elzavartam a szüleimet innen a nyaralóból, kénytelenek leszünk őket valami remek programmal kárpótolni, amíg még itt vannak a városban – jelentette ki Javier. A városnézés és az ebéd a valóban kiváló halvendéglőben pompásan sikerült, de Javier ragaszkodott hozzá, hogy mindjárt ebéd után hazatérjenek. A teraszon telepedett le a család, de még öt percig sem ültek a nagy napernyő alatt, mikor hangos helikopterkelepelésre lettek figyelmesek. És a zaj egyre közelebbről hallatszott. A nagy gépmadár körözni kezdett a ház fölött, majd leszállt az udvaron. Isabella Maria felsikoltott: – Szent ég! Megtámadtak minket! Javier hátratolta a székét és felállt. – Nyugodj meg, mama! Nézd csak meg a lógót a helikopter oldalán! Céges gép, nem a maffia tört ránk. Egy alacsony, vékony, bajszos férfi szállt ki a helikopterből, kezében borjúbőr aktatáskával. A hőség ellenére nagyon hivatalos volt a megjelenése: hajszálcsíkos fekete öltönyt, fehér, nyakig begombolt inget és nyakkendőt viselt. Zoe először azt hitte róla, hogy valami küldönc, aki fontos üzleti híreket hoz Javiernak. A férfi feljött a teraszra, mélyen meghajolt, majd óvatosan az asztalra tette az aktatáskát. – Bemutatom Senor Garcíát – szólt Javier, majd elkérte a férfitól a kulcsot, és saját kezűleg nyitotta ki a táskát. Isabella Maria levegő után kapkodott, mikor a sötétkék bársony alapon csillogó gyűrűk sorát megpillantotta. De Javier ezúttal ügyet sem vetett az édesanyjára, hanem egyenesen Zoe-ra nézett és melegen rámosolygott. – Mielőtt összeházasodtunk, nem került sor eljegyzésre. Sosem ajándékoztam igazi jegygyűrűt neked. Ma reggel úgy döntöttem, pótolom a mulasztásomat.

48

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

Zoe szíve bolondul kalapált. A szeme káprázott, úgy szikráztak a csodás ékkövek. Amikor Javier mögéje állt és csupasz vállára tette a kezét, megremegett a boldogságtól. – Mind a te méreted – súgta a fülébe a férfi. – Válaszd ki, amelyik a legjobban tetszik! Amelyiket csak akarod! Senor García tapintatosan a háttérbe húzódott. – Itt az idő, hogy magukra hagyjuk a fiatalokat, Izzy! És nagyon szépen kérlek, ne vágj ilyen savanyú képet! – Lionel megragadta a lehetőséget és elbúcsúzott, majd nagy szeretettel meghívta a fiatal házaspárt a Sierra Nevada-i nyaralójukba. Miközben elbúcsúzott anyósától és apósától, Zoe szemrehányásokkal halmozta el magát. Javier csupán a meglepetést szervezte meg számára, s közben ő azzal gyanúsította, hogy a szeretőjével enyeleg! Hogy lehetett ilyen igazságtalan! Hát így viselkedik egy férfi, aki szabadulni szeretne a feleségétől? – Milyen romantikus tudsz lenni! – sóhajtotta boldogan. – Szereted a romantikát? – Javier örömmel vegyes csodálkozással állapította meg, hogy ezúttal ráhibázott. Ó, miért is nem jött rá hamarabb, hogy a gáláns széptevő szerepét játszva sokkal hamarabb elérheti a célját, mint ha a megbízható jó barátot alakítja?! Téged szeretlek, gondolta Zoe, és csak remélni tudta, hogy a férfi nem képes olvasni a szeméből. Gyorsan lehajtotta a fejét, és a gyűrűket kezdte tanulmányozni. Egyik szebb volt, mint a másik, egyszerűen nem lehetett választani közülük. Erre Javier, aki nem sokra becsülte az efféle időhúzást, magához ragadta a kezdeményezést és kivette az egyik briliánst. A gyűrű maga nagyon egyszerű vonalú volt, talán hogy ezzel is hangsúlyozza a kő rendkívüli méretét és tüzét. – Ilyen gyönyörű gyémántot még sosem láttam – csodálta meg Zoe. – Egészen egyedi és különleges a csiszolása. – Igen, tényleg nem mindennapi kő. – Javier elégedettnek látszott. – Tetszik? – A legszebb gyűrű a világon. De biztosan egy vagyonba kerül. – Na és? – kérdezte hanyagul Javier az olyan férfiak magabiztosságával, akiknek a pénz sosem jelentett gondot. Megfogta és az ajkához emelte a lány kezét, majd egyenként megcsókolta minden ujját. Zoe elpirult, a nyakán ismét lüktetni kezdett az a kis erecske, és a mellbimbója megmerevedett a vékony ruha alatt. Javier titkon gratulált magának, mert új, romantikus módszere teljes és elsöprő sikert aratott. Most azonnal hazaküldi Madridba az ékszerészt, Zoe-t pedig felviszi a hálószobába, és… Nagyjából itt tartott a gondolataiban, amikor megszólalt a telefonja. Magában szentségeit ugyan, de azért fogadta a hívást. – Téged keresnek, Zoe! – adta át a készüléket egy perccel később a lánynak. – Miss Pilkington az. Zoe elcsodálkozott. Nagyanyja egyszer sem hallatott magáról az esküvő óta. Miss Pilkington azonban most valóságos szóáradatot zúdított rá: – Nagyanyád szigorúan megtiltotta, hogy értesítselek, de az a helyzet, hogy elég rosszul van. Tudod, nem fiatal már, és a szíve is mind gyakrabban rendetlenkedik… Többször is mondta nekem, hogy szeretne veled kibékülni, úgy érzi, nem tett érted eleget, és ez az állandó önmarcangolás a maradék erejét is felemészti. Amikor javasoltam neki, hogy hívjunk meg téged hozzánk, majdnem leharapta a fejemet. Ragaszkodik hozzá, hogy te tedd meg az első lépést. Tudod, nagyon makacs asszony a te nagyanyád, Zoe. Ha jössz, az ég szerelmére, nehogy beszélj neki róla, hogy felhívtalak! A végén még infarktust kapna, annyira felizgatná magát. Javier, aki észrevette, hogy Zoe elsápad, elvette tőle a telefont, bemutatkozott, és újra elmagyaráztatta magának a helyzetet.

49

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Azonnal indulunk! – mondta a beszélgetés végeztével, majd vett egy nagy levegőt, hogy megnyugodjék. Nem értette, miért hozza ilyen helyzetbe a sors: miért akadályozza meg mindig valami abban, hogy meghódítsa a feleségét. Viszonylag gyorsan visszanyerte azonban a lélekjelenlétét. Nem gondolhat kizárólag magára! Hiszen egy idős asszonyról van szó, akinek már nincs sok hátra az életéből. Mindig is szúrta a szemét az, ahogyan Alice Rothwell az unokájával bánt, csak üdvözölni tudta a szándékát, hogy végre ki akar békülni vele. Annál is inkább, mert úgy sejtette, Zoe-nak is fontos lehet a békülés. Nyilván erősödni fog az önbizalma, ha ráébred, hogy a nagyanyja igenis szerette őt a lelke mélyén, csak nem tudta megfelelő módon kimutatni a szeretetét. Így aztán Javier elnapolta a felesége elcsábításáról szövögetett terveit, és szólt a pilótának, hogy készítse fel a magángépét az indulásra.

50

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

9. FEJEZET Már sötét volt, amikor a limuzin megállt Alice Rothwell villája előtt. Zoe némi idegenkedéssel vizsgálta a ház homlokzatát. A házét, ahol oly boldogtalan volt egykor. De készen állt arra, hogy megbocsásson szigorú, megközelíthetetlen nagyanyjának. Javier segített neki kiszállni, aztán kivette a lány sebtében összecsomagolt holmiját a csomagtérből. – Akarod, hogy itt maradjak veled, drágám? – kérdezte tőle gyöngéden. – Valami azt súgja, hogy nem lesz könnyű dolgod. Zoe a legszívesebben elfogadta volna a férfi kedves felajánlkozását, de nem lehetett ennyire önző. Ez a komor hangulatú ház a két bánatos öregasszonnyal nem lett volna túlságosan szórakoztató környezet a férfi számára. – Nem, köszönöm! – tiltakozott. – Igazán kedves tőled, de azt hiszem, egyedül is boldogulok. Javier finoman megszorította a kezét, Zoe pedig élvezte a csodálatos, meghitt pillanatot. Amióta csak az eszét tudta, Javier mindig őszinte buzgalommal gondoskodott róla. – Tudod, ez egy nagyon személyes ügy köztem és nagyanyám között. Javier bólintott. El tudta fogadni, hogy Zoe-nak és Alice-nek négyszemközti nyugalomra van szüksége, hogy megbeszélhessék, feldolgozhassák a múltat. Pedig szívesen itt maradt volna a lánnyal, mert úgy érzékelte, a dolgok kezdtek helyes irányt venni, és végre-valahára kimozdult kapcsolatuk a holtpontról. – Csak egy hétről van szó – tette hozzá Zoe látszólag könnyedén, eltitkolva, hogy ez az egy hét számára olyan lesz, mint az örökkévalóság. Javier számára is soknak tűnt hét teljes nap távol Zoe-tól, de nem tiltakozott, beletörődött a megváltoztathatatlanba. Nem állhatott ellen azonban a kísértésnek, hogy búcsúzóul meg ne csókolja a lányt. Zoe odaadón és szenvedélyesen viszonozta a csókot, s izgatón hozzásimult. Javiernak minden önuralmát mozgósítania kellett ahhoz, hogy gyengéden eltolja magától. – Bekísérlek a házba – mondta rekedten, és fogta az utazótáskát, melyet előzőleg lerakott maga mellé a földre. Nem nézett Zoe-ra, képtelen volt elviselni a lány csalódott pillantását. Dühös volt magára, amiért lángra lobbantotta a vágyát, holott tisztában volt vele, hogy csillapítani nem tudja azt. Zoe azonban lopva ránézett, és azt látta, hogy Javier mogorva arcot vág, ajkát haragosan összeszorítja. Semmit sem értett. Miért csókolta meg a férfi olyan mohón, ha aztán hűvösen eltolta magától? Talán visszatetsző volt számára, hogy ő olyan szenvedélyesen csókolta? Azt várta volna, hogy legyen rafináltabb, tartózkodóbb? Önkéntelenül is Glenda Havers jutott eszébe, a nő unott, egykedvű arca. Lehet, hogy Javier számára a felesége csak egy a sok nő közül? Lehet, hogy máris ráunt? Azért vetett be mindent, helikoptert, magánrepülőgépet, limuzint, mert alig várta, hogy megszabadulhasson tőle? Aztán bosszankodva megrázta a fejét. Miért kell folyton a legrosszabbat feltételeznie a férfiról? Miért nem hiszi el neki, hogy egyszerűen csak segíteni akar, és ezt rá jellemzően a lehető legprofibb módon, rendkívül hatékonyan teszi? Hogyan kételkedhet Javierban, aki alig néhány órája ajándékozta meg a világ legszebb eljegyzési gyűrűjével? De vajon szereti-e tényleg? Vajon együtt akar-e maradni vele az előre meghatározott két éven túl is?

51

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Javier, mindenképpen beszélnünk kellene – sóhajtott fel kétségbeesetten. – Tudom. – A férfinak arcizma se rezdült, miközben megnyomta a csengőt. – De most nem lehet. Zoe nem vette észre, hogy Javier közönye csak szerep. Valójában a férfi mélységesen el volt keseredve, hogy abból, amit mára tervezett, alig valami válhatott valóra. Le akarta nyűgözni Zoe-t, el akarta őt csábítani, olyan szenvedélyesen és gyöngéden akarta szeretni, hogy a lánynak soha többé eszébe se jusson az az átkozott válás! És most egy teljes hétig várnia kell! Ez maga a pokol! Miss Pilkington nagy nehezen ajtót nyitott. – Ilyen késő este nem jöhetsz be – tiltakozott, amikor Zoe-t megpillantotta. – Alice mindjárt tudni fogja, hogy ez nem egy rendes látogatás… Javier erélyesen megrázta a fejét. – Nem biztos, hogy van idő a taktikázásra. Ha Alice tényleg vágyik rá, hogy kibéküljön Zoe-val, valószínűleg nem fogja firtatni a látogatás okát, és így önnek sem lesz baja abból, hogy értesített minket. – Azzal türelmetlenül betessékelte Zoe-t a házba. – Otthon leszek, a londoni lakásomban. Ha szükséged lesz rám, csak hívj! Már emelte a kezét, hogy búcsúzóul még megcirógassa a lány arcát, de aztán meggondolta magát. Mi értelme lett volna a gyengédségnek éppen most? Hogy még inkább megnehezítse az elválást? Minél kevésbé érzelgős a búcsú, annál egyszerűbb minden. Így aztán csak odabiccentett Zoe-nak, majd gyorsan elfordult és távozott, még mielőtt valami nem helyénvalót tett volna. A lány csodálkozva bámult utána. Nem először jutott arra a következtetésre, hogy sohasem fogja megérteni Javier esze járását. – Kényelmesen ülsz? – Zoe segített nagyanyjának helyet foglalni a kerti nyugágyban, aztán betakargatta egy könnyű gyapjútakaróval. – Igen, köszönöm. – Az öregasszony egy pillanatra megszorította unokája kezét, sőt még egy futó mosoly is megjelent a szája szegletében, de a kellemes hangulat gyorsan tovaillant, mert szokásához híven most is elejtett egy harapós megjegyzést: – Lám, mostanra megtanultad, hogyan tedd hasznossá magad. Igaz, volt miattad egy kis lelkiismeret-furdalásom, de úgy tűnik, mégsem rontottam el annyira a nevelésedet. Zoe az ajkába harapott. Úgy vélte, a nagyanyja csupán egyszer tett jót vele, akkor, amikor átadta a gyámsági feladatokat Javiernak. De nem akarta az idős hölgy kedvét szegni, inkább megtartotta magának a véleményét. Miután megérkezett, átvette az irányítást a háztartásban, és néhány jelentős változtatást léptetett életbe. Először is felvett egy életerős ötvenes házvezetőnőt, aki szobát is kapott a villában. Miss Pilkington egy darabig ugyan berzenkedett, de aztán ő is belátta, hogy neki szintén könnyebb lesz az élete, ha másra hagyhatja a házimunkát, és a jövőben csak társalkodónői feladatokat kell ellátnia. Nagyanyja kifejezett utasítása ellenére a háziorvost is kihívta Zoe. A doktor új gyógyszereket írt fel, melyek egyértelműen hatásosnak bizonyultak, az idős hölgy máris jobban nézett ki, mint amikor a lány ideérkezett. És mindezt öt nap alatt sikerült elérnie! Zoe igencsak büszke volt magára, s minthogy jói végezte dolgát, úgy döntött, a megbeszéltnél két nappal hamarabb távozik. Alig várta már, hogy viszontlássa Javiert, hogy beszélhessen vele! Legfőbb ideje, hogy végre tisztázzák közös dolgaikat, mert neki már kimondhatatlanul elege lett az álmatlan éjszakákból és a véget nem érő önmarcangolásból. Akaratlanul is megsimította az ujján lévő gyémántot, melyet szinte a talizmánjának tekintett, és rámosolygott Miss Pilkingtonra, aki már jött is, hogy asszonyát szórakoztassa.

52

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Akkor most megyek… – Zoe arcon csókolta Alice-t, és igyekezett nem mutatni, mennyire feldobja a távozás gondolata. – De hamarosan újra jelentkezem. És kérlek, ne felejtsd el, hogy a jövő kedden be kell menned a kórházba egy alapos kivizsgálásra, ahogy megbeszéltük. Megkönnyebbülten futott a szobájába az utazótáskájáért, amelyet már jó előre bepakolt és odakészített az ajtó mellé. A jövő olyan rózsásnak tűnt számára, mint még soha. Javier ugyan kötelességtudatból vette feleségül, és eredetileg nem akart mást, pusztán egy látszatházasságot, ám az együtt töltött szenvedélyes éjszaka mindent megváltoztatott. A férfi talán még nem szereti, de egyértelműen kívánja – ezt letagadni sem tudta volna, hiszen minden pillantásából sütött a vágyakozás. Emellett mindig kedves hozzá, és szeret gondoskodni róla… ezek a tulajdonságok pedig igencsak fontosak egy házasságban. Ki tudja, talán egyszer egy szép napon Javier majd gyereket is szeretne tőle… Az autója ott állt a ház előtt. Javier már Angliába érkezésük másnapján odavitette a kocsit, s a műszerfalra egy cetlit ragasztott: „Gondoltam, szükséged lehet rá. Vezess óvatosan!” Zoe annyira örült a figyelmességnek, hogy még aznap este felhívta a férjét, hogy megköszönje. De Javier valamiért kikapcsolta a mobilját, és a londoni lakásban sem volt elérhető, így aztán a lány csak az üzenetrögzítőn hagyott rövid üzenetet. Az elkövetkező napokban pedig annyi dolga akadt, hogy egyszerűen nem volt ideje telefonálni. Lendületesen az anyósülésre dobta az utazótáskáját, aztán beszállt, és indított. Gondolatban máris Javiernál járt, alig várta a viszontlátást. Zoe késő délután ért Londonba. Rámosolygott a portásra, aztán átvágott az épület előcsarnokán és a lifthez ment. Szándékosan nem hívta fel a férfit a cégnél, meglepetést akart szerezni neki. Úgy tervezte, vesz egy finom, illatos fürdőt, aztán kicsinosítja magát Javiernak. Feltesz egy szolid sminket, előkeresi a legszexibb hálóingét… A gondolat, hogy elcsábítsa a tulajdon férjét, jóleső izgalommal töltötte el. Boldog várakozással lépett a lakásba – és kis híján hasra esett egy nagy krémszínű bőröndben. – Javier, drágám, hát megjöttél? – kérdezte egy rekedtes női hang. Zoe arcából kifutott minden szín. Mintha gyomorszájon vágták volna, valóságos rosszullét fogta el. Úgy érezte, legvadabb rémálmai váltak valóra, amikor Glenda Havers fekete selyemkimonóban megjelent a nappali ajtajában. Hosszú másodpercekig megszólalni sem tudott. A féltékenység és a csalódottság elszorította a torkát. – Te jó ég! Hát te vagy az? – Glenda a mennyezet felé fordította a tekintetét. – Azt hittük, csak holnapután jössz. – Mit keresel itt? – Ez volt minden, amit Zoe ki tudott nyögni. Pedig erre a kérdésre ő is pontosan tudta a választ. – Találd ki! – Glenda édeskés parfümfelhőbe burkolózva elvonult mellette, és helyet foglalt a kanapén. Aztán keresztbe vetette a lábát, és hosszú, barna fürtjeivel játszott, majd úgy tett, mintha jajvörösre lakkozott körmeit tanulmányozná. – Mégis mit gondolsz, miért vett el Javier téged feleségül? Hát mert dúsgazdag vagy, kedvesem, semmi egyébért. Amikor legutóbb szóba hoztam ezt a témát, azt hiszem, Cannes-ban, ő is elismerte, hogy ez a helyzet. Mellesleg engem egyáltalán nem zavar, hogy megnősült. Tudod, mi már nagyon rég ismerjük egymást, és hosszú ideig együtt is éltünk. De azt, hogy még most is tart a kapcsolatunk, tulajdonképpen nem akartuk nagydobra verni. Hát most rájöttél a titkunkra… Rajtad áll, hogyan döntesz… Végre abbahagyta a körmei szemlélését és Zoe-ra nézett.

53

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Javier valószínűleg a csillagot is lehazudja az égről, hogy maga mellett tartson. Hiszen tudod, egy gazdag feleség sokkal jobb, mint egy szegény. – Glenda gúnyosan elmosolyodott. – De ha elfogadsz tőlem egy jó tanácsot: rúgd ki mihamarabb! Ne hagyd, hogy ezer darabra törje azt a szegény kis szívedet! – Mikor jön haza? – kérdezte Zoe kifejezéstelen arccal. Egy ideig próbált mentségeket keresni a férje számára, de már feladta. Glenda habozott. – Javier? Hát, nem is tudom… Lehet, hogy már ma éjjel. Milánóba kellett mennie, mert felmerült valami probléma, amelyet csak személyesen tud megoldani. Nem mentem vele, ilyen rövid időre nem érte volna meg… Ha egy csöpp eszed van, nem vonod kérdőre e miatt a dolog miatt, hanem elfogadod a helyzetet. Vagy, ha nem tudod lenyelni a békát, hagyd faképnél Javiert! Ahogy összeházasodtatok, úgy el is lehet válni, nem? Zoe halántékába éles fájdalom hasított. Nem, ő nem az a fajta, aki csendben belenyugszik abba, hogy a férjén osztozkodnia kell egy másik nővel. De az sem megoldás, hogy itt marad, míg a férfi meg nem jön, és felelősségre vonja. A végén még kiborulna, és bevallaná, mennyire szerette, és hogy a szíve igenis darabokra tört. Ezt az elégtételt nem akarta megadni a férfinak. Így aztán sarkon fordult és távozott.

54

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

10. FEJEZET Zoe maga sem tudta volna megmondani, hogyan sikerült elérnie Wakeham Lodge-ot baleset nélkül. Annyira letaglózta a felismerés, hogy a férje csalja őt Glendával, hogy csak ködösen érzékelte a dolgokat maga körül. Valóságos önkívületben vezetett le a faluba, az útra magára utólag egyáltalán nem emlékezett. Szerencsére azonban épségben megérkezett. Amikor belépett a konyhába, Ethel éppen a tejet melegítette a kakaóhoz, amelyet Joe-val lefekvés előtt szoktak elkortyolgatni. – Valami baj van? – kérdezte Zoe-tól Joe, akinek rögtön feltűnt a lány sápadtsága. Azonnal felpattant az asztaltól, és odasietett hozzá, hogy üdvözölje. Ezek szerint éppolyan pocsékul nézek ki, mint ahogy érzem magam, gondolta a lány. Igyekezett mégis derűs arcot vágni és a szokott beszédhangján megszólalni: – Á, nem, semmi baj. Remekül érzem magam. – Nem számítottunk rád – állapította meg Ethel a tűzhelynél. Levette a tejforralót a lángról és megfordult. – Miért nem telefonáltál? Joe egy félórán belül elreteszelte volna az ajtókat és bekapcsolja a riasztóberendezést. Mr. Masters is itt van? – Nem, nincs. – Zoe kihúzott magának egy széket és leült, mert attól félt, hogy a lába cserbenhagyja. Javier azóta talán már vissza is ért Londonba, Glendához. Vajon megszólalt-e a lelkiismerete, amikor megtudta, hogy ő leleplezte? Vajon mardossa-e a bűntudat, amiért ezt tette vele? Vagy talán nem is bánja, hogy így történt? Lehet, hogy még örül is, amiért ilyen egyszerűen megszabadult tőle? Amikor Andalúziában a teraszon beszélgetett Isabella Mariával, és az asszony azt mondta, ő tanácsolta Javiernak, hogy vegyen el egy gazdag örökösnőt, Zoe csak mosolygott magában. Nevetségesnek találta már a gondolatot is, hogy a férfi a pénzéért vette el, hiszen Javier százszor gazdagabb nála. Most azonban, a Glendával folytatott beszélgetés után már korántsem volt ilyen biztos az elméletében. Ethel két bögre gőzölgő kakaót tett az asztalra. – Biztosan éhes vagy. Készítsek neked valamit? Mit szólnál egy tükörtojáshoz sült sonkával és pirítóssal? S hozzá egy nagy csésze forró teát… – A lány vállára tette a kezét. – Nagyon vékony vagy. Mintha fogytál volna. Zoe elmosolyodott. Ethel szavaiból nem a kíváncsiság érződött, hanem az őszinte aggodalom. – Köszönöm, Ethel, nem kérek semmit. Valóban nem vacsoráztam még, de egyáltalán nem vagyok éhes. Pedig nemcsak hogy nem vacsorázott, nem is ebédelt. A reggeli volt az első és az utolsó étkezése a mai napon. Szinte hihetetlen, hogy egy nap, amelyik ilyen szépen, ilyen reményteljesen indult, mint a mai, végül ilyen szörnyűséges véget ér! – Pár napig nagyanyámnál voltam – tette hozzá magyarázón. – Onnan jövök, Javiernak külföldön van dolga. Fickó, aki a kosarában aludt a tűzhely mellett, most felnézett Zoe hangjára. Legalábbis a fél szemét kinyitotta, és a farkát is megbillegtette, de gyorsan visszaaludt megint. Ennyi maradt a lelkesedésből, amellyel régen mindig üdvözölte? Zoe szeme könnybe lábadt, a torka elszorult. Haszontalannak és feleslegesnek érezte magát megint – ugyanúgy, mint délután Javier londoni lakásában. Joe talán meglátta gyanúsan csillogó szemét, mert barátságosan elmosolyodott és vigasztalni próbálta a lányt.

55

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Fickó ma nagyon elfáradt. A szokásosnál is jobban elhúzódott az esti sétánk – mentegette a kutyát. – Nem beszélve arról, hogy egész délután labdát dobáltál neki – jegyezte meg Ethel. – Abban is ki lehet ám fáradni! Ha Fickóról van szó, Joe olyan, mint egy rosszcsont kisfiú… – mosolyodott el, és elnézőn megcsóválta a fejét. Zoe tudta, hogy örülnie kellene, amiért Fickó egyáltalán nem szenved a hiányától, de egyszerűen képtelen volt felülemelkedni a helyzeten. Nagyjából úgy érezte magát, mint annak idején, amikor a szülei halála után a nagyanyjához került. Az érzés, hogy immáron senki sem szereti és senkinek sincs szüksége rá, valósággal letaglózta. – Megyek, lefekszem – mondta, mintha álmában beszélne. – Hosszú és fárasztó volt ez a nap. Rettenetesen kimerültem. Arra mérget mert volna venni, hogy egy percet sem fog aludni, de egyedül, a szobája csendjében még mindig jobb lesz, mint itt a konyhában, Ethelék kérdéseinek kereszttüzében. Így aztán ásítást színlelt, mutatva, mennyire fáradt, majd visszavonult. A szobája felé menet a könyvtárban töltött magának egy pohár whiskyt, hátha az alkohol ellazítja és segít pihenni egy kicsit. Ám ez hiú reménynek bizonyult. Zoe az éjszaka nagy részében a mennyezetet bámulta, és Javierra gondolt. Meg arra, hogy is lehetett ennyire naiv. Hogyan hihette el, hogy egy ilyen férfi, mint Javier egy teljes évig önmegtartóztatásban élhet? Hogy a házasságuk szexmentes hónapjai során nem jutott eszébe valaki másnál vigasztalódni? Ő meg közben, mint afféle szerelmes diáklány, álmodozással töltötte az idejét, terveket kovácsolt, hogyan fogja elcsavarni Javier fejét, és hogyan hódítja meg végül teljesen… A tények fölött pedig, amelyek majd kiszúrták a szemét, átsiklott. Javiernak nem egy tapasztalatlan, nyakigláb kislányra volt szüksége, hanem egy nagyvilági nőre, mint Glenda, akinek buja idomai minden férfit elvarázsoltak. Hogy is vehette volna fel a versenyt vele egy éretlen csitri? Ahogy lassan kivilágosodott, úgy halt meg Zoe szívében a remény, hogy Glenda esetleg hazudott. Hiszen Javier, akinek már rég haza kellett érnie Milánóból, nem telefonált. E pillanatban biztosan egymást ölelik az ágyban… Glenda elérte hát a célját. Vajon elmondta a férfinak, hogy a felesége váratlanul felbukkant, és lelepleződtek? Nyilván, hiszen figyelmeztetnie kellett Javiert. Ha a férje ártatlan volna, ha csupán valami megbeszélés végett hívta a lakásba Glendát, akkor már rég telefonálnia kellett volna, hogy hazaért Milánóból. Hogy nem jelentkezett, annak csupán egy magyarázata lehet: az egész szörnyűség igaz. Zoe túlfűtött képzelete kiszínezte a rettenetes képeket: ahogy Glenda szenvedélyesen üdvözli a szeretőjét, majd gúnyosan beszámol neki a gyermekasszony látogatásáról, és arról, hogyan menekült el pánikszerűen, amikor ráébredt a keserű igazságra. Ha Javier csak egy kicsit is tisztelné őt, ha egy kicsit is érdekelné a sorsa, már rég telefonálnia kellett volna. Ha másért nem, hát azért, hogy megkérdezze, hogyan érzi magát. Zoe dühödten lehúzta az ujjáról gyönyörű briliánsgyűrűjét, és a szoba sarkába hajította. Hiszen nem jelentett semmit, nem volt több, mint egy eszköz, mellyel a férfi el akarta altatni a gyanúját. Mint Glenda gúnyosan rámutatott, Javier lehazudta a csillagokat is az égről, ő pedig mindent készségesen elhitt neki. Hagyta, hogy a férfi az ujja köré csavarja. Egyéves házasságuk alatt Javier egyáltalán nem tett kísérletet arra, hogy közeledjen hozzá, sőt még arra sem, hogy lefeküdjön vele. Csupán azt követően vált aktívabbá, hogy ő válással fenyegette, talán mert veszélyt sejtett. Terve, hogy egyesíti vagyonát a volt üzlettárs vagyonával, zátonyra futni látszott, így aztán összeszedte magát és teljesítette férji kötelességét.

56

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

A karikagyűrű is hamarosan a briliáns sorsára jutott: Zoe szintén elhajította, s az is ott landolt valahol a szoba sarkában.

57

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

11. FEJEZET Ethel aggodalmasan szemlélte Zoe-t, amikor a lány reggel lejött a lépcsőn. Kis védence sokat változott az elmúlt időszakban, érettebb, határozottabb lett. Hosszú szőke haját kontyba tűzte, tengerzöld selyemruhájáról messziről látszott, hogy híres tervező egyedi ruhakölteménye. Zoe váratlanul bukkant fel Wakeham Lodge-ban, és nem viselte a karikagyűrűjét. Ethel így biztosra vette, hogy valami nincs rendben a házasságával. Az elmúlt három napban gyanúsan feszült és nyughatatlan volt. Mintha várt volna valamit – vagy valakit. Ki se mozdult a birtokról, bármerre sétált is, egyre a kaput figyelte, ha pedig odabenn volt a házban, nagyot ugrott, valahányszor megszólalt a telefon. Mára aztán hűvös közömbösség váltotta fel az ideges várakozást, ám Ethelt ez egyáltalán nem nyugtatta meg. – Ne várjatok meg ma este! – mondta Zoe az asszonynak, és ahogy átvágott a halion, magas sarkú cipője hangosan kopogott a márványcsempéken. – Feküdjetek le nyugodtan! Elviszem az egyik kulcsot, s csak annyit kérek, hogy a reteszt ne toljátok rá az ajtókra, és a riasztót se kapcsoljátok be. Ethelnek természetesen feltűnt, hogy a lány az itt töltött három nap alatt egyetlen szóval sem említette Javiert. No és ha a férfi pont ma este érkezik meg, vagy telefonon érdeklődik Zoe után? Valamit csak kell mondania neki… – Hová mész? – kérdezte meg az asszony. Már azt hitte, Zoe nem felel, de a lány végül mégiscsak feléje fordult. Olyan felnőttes volt, olyan méltóságteljes, hogy Ethelnek az jutott eszébe: most már valóban ő a ház úrnője. – Guyhoz és Jennyhez megyek. Lakásavató bulit tartanak, és nekem is küldtek egy meghívót. – Aztán habozni látszott, úgy tűnt, mintha még mondani akarna valamit, s egy pillanatra a régi Zoe volt megint: a tágra nyílt szemű, álmodozó kis árva lány, akinek láttán elszorul az ember szíve. – Szép estét, Ethel! – búcsúzott aztán, majd távozott. A lépcső tetején egy pillanatra megállt. A kora esti napsütés kellemesen melengette csupasz vállát, ám a szívéig nem ért el ez a melegség. Gépiesen betette a táskájába a ház kulcsát, és elővette a kocsikulcsot. Most már tényleg nem volt semmi remény. Három napig várt és reménykedett, hogy Javier felbukkan, hogy beszélni akar vele, ha másról nem, hát a válás részleteiről. De a férfi nem jött, nem telefonált. Valószínűleg teljesen levegőnek nézi már, azzal sem törődik, él-e, hal-e. Három végtelenül hosszúnak tetsző napig várt arra Zoe, hogy még egyszer utoljára láthassa Javiert. Hogy a szemébe mondja, mit gondol róla. Hogy szitkokat vágjon a fejéhez, az összes csúnya szót, amelyet csak ismer. Jó lett volna, ha valahogyan levezetheti dühét és csalódottságát, ha egy szelepen keresztül kiengedheti az összes gőzt. Akkor talán könnyebb lett volna lezárnia életének ezt a szerencsétlen fejezetét. De ez nem adatott meg neki. Most már mélyen elítélte eddigi viselkedését, és megfogadta, a jövőben gerincesebb lesz, nem hagyja magát megalázni. Új életet akart kezdeni. Elhatározta, hogy kitörli emlékezetéből a múltat, és Javiert is száműzi a gondolatai közül. Jennyék vadonatúj háza egy nemrég épült lakóparkban volt, Wakeham határában.

58

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Micsoda meglepetés, Zoe! De jó, hogy eljöttél! – Jenny belekarolt régi barátnőjébe, és büszkén körbevezette az épületben. – Csak úgy próba szerencse alapon küldtem neked meghívót, hiszen nem tudhattam, lejártok-e egyáltalán mostanában Wakeham Lodge-ba. Javier nem jött el? Kár! A jelenléte emelte volna a kis házi ünnepségünk fényét. – Sajnos dolgoznia kell. – Zoe nem akart zátonyra futott házasságáról vagy éppen Javierról beszélni, ezért gyorsan témát váltott. – Milyen szép a függönyöd! – Ó, igen, ezt én is imádom. Valósággal beleszerettem. Nézd csak! – Azzal Jenny a távkapcsolóért nyúlt és megnyomott rajta egy gombot, mire a művészien redőzött függönyszárnyak szétnyíltak, majd egy újabb gombnyomásra összezárultak megint, mintha csak valami láthatatlan kéz mozgatta volna őket. Zoe kötelességtudóan mosolygott. Lélekben egészen távol járt, alig tudott a beszélgetésre összpontosítani, viszont úgy gondolta, ha új életet akar kezdeni, ahhoz a legmegfelelőbb kiindulási alap, ha társaságba jár, és felújítja az ismeretséget régi barátaival. – Gyere, nézd meg a konyhát is! Minden megvan benne, amire csak szükségem lehet. Szegény Guy belesápadt, amikor megkapta a számlát, de az a fő, hogy a konyhám tökéletes. Már csak főzni kellene megtanulnom – kuncogott Jenny. Néhány perccel később Zoe egy pohárral a kezében kiment a teraszra. A férfiak ott adtak egymásnak találkozót: dobozos sört ittak, és grillen húst sütöttek. Hangos, harsány nevetésük szinte fájt Zoe-nak, és rosszul lett a pörkölődő hússzeletek szagától meg a füsttől. Oliver Sherman is ott volt persze, egy merész koktélruhát viselő vörös nővel beszélgetett. Zoe tüntetőleg hátat fordított neki, és csatlakozott egy csapat beszélgető lányhoz a terasz másik végében. Oliver azonban nem lett volna Oliver, ha ennyiben hagyja a dolgot: természetesen odament Zoe-hoz és megszólította. – Isten hozott a régi barátaid között! – mondta gúnyosan. – Leráztad azt az unalmas férjedet, és úgy döntöttél, szórakozol egy kicsit? A lány lassan megfordult, és megvető pillantást vetett rá. – Gusztustalan egy alak vagy – felelte kimérten. – Felfordul tőled a gyomrom. De a következő másodpercben lehervadt arcáról a gunyoros mosoly. Javier jelent meg a teraszon, az oldalán Glendával. Idehozza a szeretőjét?! Egek ura! Micsoda ördögi tervet forralnak ezek ketten? Meg akarják szégyeníteni, méghozzá a régi barátai szeme láttára?! Zoe szeretett volna a föld alá süllyedni zavarában. Vére a fülében dobolt, hol a hideg rázta, hol kiverte a víz. Javier jól nézett ki, mint mindig. Magas, karcsú alakján remekül mutatott a laza vászonnadrág és a fekete teniszpóló, mely még szélesebbnek mutatta a vállát. Markáns vonásai, szokatlan színű, szürke szeme mágnesként vonzotta a női tekinteteket. Zoe szívébe fájdalom hasított. Most tudatosult benne, mit veszített. De vajon veszített-e bármit is? Hiszen Javier sosem volt igazán az övé. A férfi gyorsan felfedezte őt a vendégek között, és elindult feléje. A pillantásuk találkozott, és Zoe úgy érezte, nálánál mélyebbre ember már nem süllyedhet. Mert bár Javier mellett ott volt a szeretője, ő még most is, még a történtek után is úgy kívánta, úgy vágyott rá, hogy majd belepusztult. Javier egyenesen feléje tartott, s a vendégsereg magától értetődően szétnyílt és utat engedett neki. A nők ájult csodálattal, a férfiak tiszteletteljesen és ugyanakkor irigyen méregették. Zoe gyomra ideges csomóba rándult össze, szíve a torkában dobogott. Állta Javier pillantását, és büszkén felvetette a fejét. Elhatározta, akármi lesz is, megőrzi a méltóságát

59

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

és nem fogja elveszíteni a fejét. De mi lesz, ha az érzelmei mégis eluralkodnak rajta? Ha önkéntelenül is elárulja magát? Javier elmosolyodott, amikor Zoe mellett felfedezte Jennyt, a háziasszonyt. – Szívből gratulálok a gyönyörű házatokhoz, Jenny, és kívánok nektek jó egészséget, sok boldogságot! Nem, köszönöm, nem iszom semmit… Bármennyire fájlalom, sajnos el kell rabolnom a feleségemet. Valamit sürgősen meg kell beszélnünk. Ugye megbocsátotok? – Azzal elvette Zoe poharát, és letette a tálcára, melyet Jenny tartott. – Mehetünk? – kérdezte halkan, Zoe szemébe nézve. A lány egy szót sem szólt, csak némán bólintott. Elvégre neki sem állt érdekében, hogy itt, mindenki előtt ugorjanak egymás torkának. Bátran lépkedett Javier mellett, nem sírt, arcizma sem rezzent. Mire kiértek az utcára, ahol Javier Jaguarja parkolt, már arra is képes volt, hogy lopva végigmérje a vetélytársnőjét. Nos, Glenda már egyáltalán nem volt olyan könnyed és fölényes, mint amikor Londonban találkoztak. Sőt eléggé savanyú képet vágott, s a fejét lecsüggesztette. Talán csak nem a lelkiismerete kínozza? Bár ha igen, Zoe-t az is hidegen hagyta volna. Nem kért Glenda együttérzéséből. És Javieréból sem. Gyorsan kihúzta a karját a férfiéból, hiszen már nem látta őket senki. Aztán átment ellentámadásba: – Mégis hogy képzelitek ezt?! Idejönni hívatlanul és tönkretenni az estémet! Azt hiszitek, mindent megtehettek? Javier megfogta a csuklóját. – Glenda mindjárt elmeséli, miért jöttünk – mondta, és keményen a nőre nézett. – Gondolj a csekkre, amelyet tőlem kaptál! Ha nem mondasz el mindent őszintén, letiltom a csekket, és akkor… – Én… Szóval… – Glenda a földet bámulta zavarában. – Szóval az a helyzet, hogy hazudtam neked, Zoe. – Tovább! – Javier hangja szokatlanul keményen és kíméletlenül csengett. Glenda arcán két nagy vörös folt jelent meg. Gyűlölettel pillantott a fiatal lányra. – Javier és köztem már nagyon rég nincsen semmi. Jóval az esküvőtök előtt szakítottunk. Zoe nyelt egy nagyot. Szeretett volna hinni a nőnek, de nem mert. – Honnan tudhatom, hogy most igazat mondasz? – szegezte neki a kérdést. – Honnan tudhatom, hogy nem szerepet játszol annak érdekében, hogy megbocsássak Javiernak, hogy ne váljak el tőle, s a vagyonom fölötti ellenőrzést tovább gyakorolhassa? A lány érezte, hogy Javier minden izma megfeszül. Ó, szóval ez a megjegyzése célba talált! A férfi most szégyelli magát, mert lelepleződtek kisded játékai. – Magyarázd el Zoe-nak azt is, mit csináltál a londoni lakásunkban! – rendelkezett Javier. Glenda dacosan felvetette az állát. – Zoe-nak ahhoz semmi köze! Az a kettőnk dolga, a tied és az enyém! – Zoe a feleségem, úgyhogy nagyon is van köze hozzá. Legfőképpen mert hazudtál neki. A legkevesebb, hogy megmagyarázod a helyzetet. – Teljesen le vagyok égve – kezdte Glenda, rá sem pillantva a lányra. – Tető sincs a fejem fölött, és nem tudtam, kihez forduljak… Ekkor jutottál eszembe, Javier, hisz mindig olyan kedves voltál hozzám… Te voltál az utolsó reményem, és nem is csalódtam, mert segítettél. Pénzt adtál nekem… Ó, milyen szép is lehetett volna minden, ha fel nem bukkan ez a kis senki, ez az iskolás kislány, aki a feleségednek nevezi magát… Sokkal jobb feleséged lehetnék, mint ő. – Te teljesen megvesztél! – mondta megvetőn Javier. – Segítettem neked, amikor bajba kerültél, mert a volt barátod az utcára tett. Te meg azzal háláltad meg a segítségemet, hogy teletömted hazugságokkal a feleségem fejét, és megpróbáltál éket verni közénk. Aztán

60

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

pedig közölted, hogy szívesen megvigasztalsz, ha már Zoe elhagyott. Mondd, hogy így volt, valld be a bűneidet! Zoe-nak a te szádból kell hallania! Olyan csend lett, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Javier elengedte Zoe csuklóját, és átölelte. A lány hálásan támaszkodott a vállára. – Na mi lesz, Glenda! Emlékeztesselek a csekkre, amelyet tőlem kaptál? A nő dühösen bámult rá, a szeméből gyűlölet villámlott. – Igen, így volt, és akkor mi van? Most remélem, boldog vagy! – Elfordult és a Jaguarhoz lépett. – Vigyél el végre abba a szörnyű szállodába! Elegem van már ebből az egészből! Miután Javier kitette Glendát a csomagjaival együtt egy kisebb hotel előtt, Zoe-hoz fordult. – Most hazamegyünk. – Azzal indított, és visszakanyarodott Wakeham Lodge felé. – Vigyél vissza Jennyékhez! Ott maradt a kocsim – kérte Zoe. – Majd holnap érte megyünk. Most beszélni akarok veled, és egy percet sem vagyok hajlandó várni. Tudnod kell a teljes igazságot! – Ami azt illeti, nekem is vannak kérdéseim – pillantott a férjére Zoe. – Hétfőn találkoztam Glendával a londoni lakásban, most pedig csütörtök van. Miért csak most jöttél értem? – Hamarosan megmagyarázom. Zoe nem hagyta annyiban. – Glenda veled volt Cannes-ban? – tudakolta élesen. – Találkoztunk ott – hangzott a kurta válasz. Amikor a házhoz értek, Javier leparkolt a feljárón, és miután kiszállt, a lánynak is kinyitotta az ajtót. Joe épp akkor jött meg az esti körútjáról Fickóval, de Javier épp csak odabiccentett hűséges alkalmazottjának, majd kézen fogta Zoe-t és egyenesen bevezette a házba, fel az emeletre, a hálószobába. – Hát itt volnánk – mondta elégedetten, miután az ajtót bezárta maguk mögött. – Ütött az igazság órája. Vedd tudomásul, Zoe, hogy elegem van ebből a színjátékból! Elegem van abból, hogy kötelességszerűen üzleti utakra megyek, csak hogy távol legyek tőled, mert ha együtt vagyunk, akkor félő, hogy elcsábítalak. Elegem van belőle, hogy az atyai jó barátodat játsszam, amikor más sem jár a fejemben, csak az, mennyire szeretném letépni rólad az összes ruhát… És végül elegem van a szorongásból is, nehogy véletlenül teherbe ejtselek. Javier vett egy nagy levegőt, a pillantását azonban egy másodpercre se fordította el a lányról. – Tudnod kell, hogy szeretlek, teljes szívemből. Igazi férjed szeretnék lenni, azt akarom, hogy gyerekeket szülj nekem. A legszívesebben örökre bezárnálak, hogy soha, de soha ne hagyhass el! Zoe sok mindenre számított, csak erre nem. Javier szerelmet vallott neki! Nem hangzott ugyan túlságosan romantikusan, mégis a legszebb szerelmi vallomás volt, amelyet csak el tudott képzelni. Minden aggodalmát, minden kételyét elsöpörte egyetlen pillanat alatt. Az ágyra rogyott, mert a lába felmondta a szolgálatot, s arcán kövér könnycseppek gördültek végig. Javier odalépett hozzá, és leguggolt eléje. – Nos? Mit mondasz? Zoe gyengéden a tenyerébe fogta az arcát, és megcsókolta. Ez volt az egyetlen válasz, amely pillanatnyilag eszébe jutott, és a legjobb válasz is, mint kiderült, mert Javier szenvedélyesen viszonozta a csókot, majd a párnára nyomta. – Mindig is szerettelek – suttogta Zoe, amikor véget ért a csók. – Már gyerekkoromban is. Amikor pedig eljött a kamaszkor, fülig beléd szerettem, és egyszer össze is szedtem a

61

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

bátorságomat, hogy bevalljam neked az érzéseimet… Emlékszel még arra a kínos jelenetre az andalúziai nyaralótokban, az úszómedencénél? – Ujjával érzékien körberajzolta a férfi ajkát. – Tudom, kislányos rajongásnak tartottad csupán az érzéseimet, de nem arról volt szó. Tényleg szerettelek már akkor is, és az érzelmeim az idő múlásával csak egyre erősödtek. Mit gondolsz, különben elfogadtam volna azt a rendkívül megalázó házassági ajánlatodat? Csókolj meg, kérlek! Javiernak nem kellett kétszer mondani. Zoe hajába túrt, és kivette a csatokat, melyek a lány kontyát rögzítették. Sok időbe telt, mire újra megszólaltak. Már kivilágosodott, s ők ketten elégedett kimerültségben feküdtek egymás mellett. – Reggeliznünk kellene – szólalt meg Javier, és kisimította Zoe haját felhevült arcából. – Hiszen jó erőben kell lennünk. – A lányra mosolygott, és Zoe tüstént megértette, mire gondol. Keze vándorútra indult férje sima bőrén. A földkerekség legszerencsésebb asszonyának érezte magát, s megesküdött, hogy olyan boldoggá teszi Javiert, amilyen még senki nem volt ezen a világon. – Várj egy kicsit! – Javier felült. – Lemegyek, felhozom a reggelit, még mielőtt Ethel bekopog, és megkérdezi, hogy felhozhatja-e. Zoe egyáltalán nem érezte éhesnek magát, ám amikor Javier felbukkant a tálcával, egyszeriben megváltozott a véleménye a reggelivel kapcsolatosan. A pirítós és a frissen főtt kávé illatát megérezve azonnal megkordult a gyomra. Javierral együtt reggelizni az ágyban – ez maga volt a gyönyörűség. – Amit tegnap mondtál, azt úgy is érthetem, hogy nem fogod nélkülem beutazni a fél világot? – kérdezte két falat között. – Nyugodtan. – A férfi rámosolygott. – Az elmúlt időszakban csak azért utaztam, hogy elmeneküljek előled. Nem akartam megszegni a saját magamnak tett ígéretemet, hogy nem élek veled házaséletet. Úgy gondoltam, egy becsületes ember nem tehet másképp… Én ostoba! Mennyi félreértés fakadt ebből! De ha már a félreértéseknél tartunk: honnan vetted azt a butaságot, hogy a vagyonodért vettelek el? Zoe megitta az utolsó korty kávét, és megvonta a vállát. – Glenda tett egy-két rosszindulatú megjegyzést erre vonatkozólag. Isabella Maria szerepéről ebben az ügyben mélyen hallgatott, a világért sem akarta volna összeveszíteni anyát és fiát. Javier kivette a kezéből az üres csészét, és visszatette a tálcára. – Ó, te kis buta! Hiszen ha a pénzedre utaztam volna, akkor biztosan nem két évre kötött házasságot javasolok! Ami pedig a tegnapi kérdésedet illeti, hogy miért csak most jöttünk Glendával, miért nem előbb, nos, arra az a válasz, hogy mert nem voltam itthon. Tegnap érkeztem meg Milánóból. Miután kitettelek téged nagyanyád házánál, már másnap délelőtt kaptam egy telefont, hogy menjek Milánóba, mert egy híd építése közben váratlan nehézségek merültek fel, és bizonyos kérdésekben dönteni kell. Én persze azonnal hívtalak, hogy a váratlan utazásról tájékoztassalak, de nem értelek el: Miss Pilkington azt mondta, éppen az orvossal beszélsz. Őt kértem meg, hogy adja át neked az üzenetemet, ám a jelek szerint sajnos megfeledkezett róla. Ez tegnap derült ki, amikor mindjárt a hazaérkezésem után odatelefonáltam. Akkor tudtam meg, hogy már hétfőn elutaztál Londonba, és rögtön végigfutott a hideg a hátamon, mert kitaláltam, mi játszódhatott le a lakásban. Glendát elég volt megfenyegetnem a csekk befagyasztásával, amelyet tőlem kapott, és mindent bevallott. A férfi lustán cirógatni kezdte Zoe keblét. – Drágám, azt hiszem, hogy én már erőre kaptam…

62

Diana Hamilton

Szerelemről szó sem volt

(Júlia 492.)

– Csak még egy kérdés… Tulajdonképpen hogy került Glenda a lakásba? – Ez hosszú történet. Cannes-ban kezdődött, ott, a hotel halljában találkoztam véletlenül Glendával, aki akkor még a francia barátjával volt. Legközelebb anyámtól hallottam róla, aki elmondta, hogy Glenda keresett, de erre még nem reagáltam. Aztán amikor Spanyolországból hazajöttünk, találtam tőle egy üzenetet a rögzítőmön. Sírt, és nagyon kétségbeesettnek tűnt, ezért visszahívtam. Kiderült, hogy a barátja, aki addig kitartotta, kidobta a lakásából, és nincs hová mennie. Mit tehettem volna? Adtam neki pénzt, és megengedtem, hogy ha nem vagyunk ott, használja a lakást. Ő meg visszaélt a jóindulatommal… A történet végét már te is ismered. Javier keze újra felfedezőútra indult a lány testén. – Ha kérdezni akarsz még valamit, igyekezz, mert már nem sokáig bírom… Zoe hozzásimult, hátrahajtotta a fejét, hogy a szemébe nézhessen, és elmosolyodott. – Már csak egyetlenegy kérdésem van. Egy utolsó, de annál fontosabb: tényleg visszanyerted az erőnlétedet? A féktelen szenvedély, mellyel Javier magához szorította, szavak nélkül is tökéletesen kielégítő választ adott Zoe számára.

63