DélAlföld
Az élményrégió www.dElalfold.itthon.hu
2012
Kedves Vendégünk! A Dél-Alföldre, az élményrégióba invitáljuk Önt!
vagy itt is megtalálható? Hallotta már, hogy a Dél-
Jöjjön, fedezze fel velünk együtt, hogy hogyan is
Alföldön a túrázás, a kerékpározás, a lovaglás, csó-
fér meg nálunk a régi az újjal, a hagyományos a
nakázás mellett ma már quadozni, paintballozni,
modernnel, a nyugalmas az izgalmassal! Itt min-
jetskizni, vízisízni, de akár ejtőernyőzni, sárkányre-
denki megtalálja az igényeinek és lehetőségeinek
pülőzni, sőt repülőgépet vezetni is lehet?
megfelelő kikapcsolódási módot.
Füzetünket végigolvasva még sok más ér-
Egy képzeletbeli útvonalat bejárva jutunk
dekességet is megtudhat Magyarország legna-
el Gyuláról Bajára, miközben bemutatjuk, hogy
gyobb régiójáról. Kerekedjen fel, és családjával,
melyek azok a helyek, amelyeket akár kisebb-na-
barátaival együtt fedezze fel, hogy a kiadványban
gyobb gyermekeikkel együtt is felkereshetnek. Út-
olvasottakon kívül mi mindent rejt még az élmé-
közben megismerkedhetnek a hungarikumokkal,
nyek régiója, a Dél-Alföld!
a látnivalókkal és sok-sok érdekességgel, amelyek a régióhoz kötődnek. Tudta például, hogy hol készültek a Magyar vándor című film fa használati tárgyai, vagy hol forgatták a Jadviga párnáját? Gondolta volna, hogy az Európai Unió által elismert, eredetvédett termékek zöme innen származik
Impresszum Kiadta: Magyar Turizmus Zrt., Dél-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóság Előkészítés: WOW Stúdió Kft. Nyomdai munkák: Crew Nyomdaipari Kft. Térkép: Geo-Graf Kft. Ingyenes kiadvány
A kiadványban szereplő ajánlatok tartalmáért a Magyar Turizmus Zrt. nem vállal felelősséget. További információért, kérjük, keresse közvetlenül a szolgáltatókat!
Békés megye Gyula
felvételi ceremóniát tart a Pálinka Lovagrend, és az „egyszerre koccintáson” a gyulai várból felhangzó
A régió keleti kapujának is tekinthető Gyula az évszázadok folyamán mindig fontos
ágyúszóra több ezren kortyintanak a kisüstiből. 1964 óta minden nyáron feledhetetlen szín-
szerepet töltött be az áruforgalomban, a
házi élményeket kínál a Gyulai Várszínház. Július
kereskedelemben és persze a történelem
elejétől augusztus közepéig a látványos kortárs és
viharaiban.
történelmi dráma, az opera, az operett, a balett,
A Gyulai Vár az egyetlen épen fennmaradt sík vidéki gótikus téglavár Közép-Európában, falai közé lépve különleges időutazáson vehet részt a látogató. Az év során többször begyújtják a kemencét, sülnek a finom kenyerek, fellobban a kovács tüze, elindul a fazekaskorong. De nem csak a várfalakon belül történnek izgalmas események. Minden év áprilisában a Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál és Kiállítás keretein belül zajlik a Magyar Országos Pálinkaverseny, ünnepélyes tagwww.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
a bábszínház, a komolyzene, a musical műfajának
gatva, felkeresni a Világórát a sétálóutcán, vagy
legjobb előadásai várja a nézőket. A Shakespeare
a posta előtt megcsodálni Albert Dürer Ádám
Fesztiválon hazai és neves külföldi rendezők elő-
és Éva című alkotását új dimenzióba helyező
adásai láthatók.
Anamorfózist. A fordított csonka kúp alakzat
Keljünk át az úton, és máris a híres, négycsilla-
rozsdamentes, polírozott fémtükör felületén tük-
gos Gyulai Várfürdőben, az egykori Almásy-
röződik vissza élvezhető normál képpé a kövezet
kastély 8,5 hektáros, pazar botanikai látványos
vízszintes felületén kialakított torzított kép. Mo-
ságokkal bíró, 200 éves ősparkjában találjuk
dern művészeti bravúr.
magunkat. A négygenerációs fürdő 19 medencé-
Itt, a Kossuth téren találjuk a pálinkaút in-
jével, negyven különböző masszázzsal, szauna
formációs pontját. A Békési Szilvapálinka Út
parkkal és wellness-szolgáltatásokkal kényezteti
bemutatja a termék hagyományait, előállításá-
vendégeit. A fürdőparkban áll az Erkel-fa is, mely-
nak különféle módjait és természetesen magát a
nek hűs lombja alatt írta meg a város híres szülöt-
hungarikumot. A pálinkaút első állomása a Gyulai
te, Erkel Ferenc a Bánk bán című operát.
Pálinka Manufaktúra Kóstolóháza. A 44-es szá-
Erkel nyomát tovább követve keressük fel a
mú főút elkerülőszakasza mentén kialakított, 42
szülőházából kialakított, felújított, interaktív ele-
férőhelyes fogadóépület a szilva felhasználásának
mekkel bővített Erkel Emlékházat. A zeneszerző
módjait mutatja be.
műveit hallgatva járjuk végig a szobákat, ame-
Ha innen továbbindulunk Békéscsaba felé,
lyekben családi relikviákat, fotókat, dokumentu-
a körforgalomnál találjuk meg a tavasztól őszig
mokat, a zeneszerző harmóniumát és kéziratos
nyitva tartó, 4,5 hektáros Gellény Birtok Kaland-
kottáit láthatjuk.
parkot, az út másik oldalán, innen kb. 500 méterre
Az 1840-ben alapított Százéves Cukrászda
pedig a Gokartpályát. A szabad vizek kedvelőit a
díszítő festései, korhű és eredeti biedermeier be-
Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásánál találha-
rendezési tárgyai között egy csésze forró, gőzölgő
tó Szanazugban a fürdőzés mellett számtalan
tea mellett a reformkorban érezhetjük magunkat.
lehetőség várja. A csónakázáson, sétahajózáson,
Az egykori cukrászműhely helyén cukrászmúzeu-
kajakozáson túl kedvelt időtöltés itt a horgászat
mot rendeztek be korabeli eszközökkel.
és a vízisíelés.
Ha pedig már a helyi finomságokkal kezdünk ismerkedni, kóstoljunk meg néhányat a gyulai Kézműves Cukrászdán belül működő CADEAU Bonbon Manufaktúrában 1998 óta készülő, mintegy nyolcvanféle bonbon közül! Az otthon maradottak örülni fognak az itt vásárolt bonbonnak, de ha tipikusan gyulai ajándékot keres, választhatja az Európai Unió által eredetvédetté nyilvánított gyulai kolbászt is! Ennyi finom csemege után érdemes egy kellemes sétát tenni a szökőkutak csobogását hall-
3
Békéscsaba
A kultúrakedvelőknek Békéscsaba hallatán Munkácsy Mihály jut az eszükbe. A Gyulai úton
Gyula felől közelítve a főút mellett álljunk meg az
található a Munkácsy Múzeum, mely féltve őr-
utóbbi időkben újrafelfedezett gyönyörű kirándu-
zi az árva gyerekként Békéscsabán nevelkedett,
lóhelyen, Pósteleken. Az egykori kastélypark ősfái
később világhírű, de mindig visszavágyó festő re-
között még felfedezhetjük a kastély szellemjárta
likviáit és képeit. A nagy magyar festő tiszteletére
romjait. Innen pár perc autózással elérjük a Békés
még egy kiállítóhelyet létesítettek Békéscsabán,
Airport repülőterét, és először madártávlatból
a Munkácsy Mihály Emlékházat, amelyet az
ismerkedünk Békéscsabával. A bátrabbak kipró-
Omaszta család hagyatékából rendeztek be, így
bálhatják a tandemugrást is 3000 méter magasból! A város látképének legdominánsabb épülete az ország legnagyobb evangélikus temploma. Az élő szlovák hagyományok őrzője Békés megye székhelye, Békéscsaba. Helyi építési jellegzetesség a „podsztyenás”, azaz előtornácos lakóház. A Békési Úti Közösségi Házak épületegyüttese egy 19. századi lakóház, mellette pedig épp egy ilyen előtornácos, azaz podsztyenás, karéjos oromzatú házat láthatunk. www.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
Békés A Békési Pálinka Út vonalát követve a harmadik
Érdekesség A békési táj jellegzetes gyümölcse a veres szilva, ebből készül az eredetvédett békési szilvapálinka, a szilvórium, mely kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben orvosság.
állomás Békés. A Békési Pálinka Centrum igazi kuriózum még a tapasztalt pálinkázóknak is. Az egykori zsinagóga épületében látvány-pálinkafőzés során mutatják be a teljes főzési folyamatot a cefre beszivattyúzásától a pálinka kicsöpögéséig, itt bárki megfőzheti a saját pálinkáját. Sőt, már elkészült a világ első „online” pálinkája is! Az emberek már ősidők óta használnak fűzvesszőből készült tárgyakat bútorként, kosárként és különböző használati tárgyakként. A békési kosárfonómesterek kiváló minőségű, hagyo-
Munkácsy 21 festménye 19. századi enteriőrben
mányosan kézzel készített fonott áruin keresztül
érvényesül.
az egész világ megismerheti a háziipar e békési
A helyi gasztronómia legismertebb képviselője az eredetvédett csabai kolbász, amelyet
remekeit. A helyi roma kisebbség hagyományaiból táp-
mindenképp kóstoljon meg, aki erre jár! Itt még
lálkozva nyitotta meg nemrég Ásós Géza az or-
a kerítés is kolbászból van, legalábbis az október
szág első cigány éttermét, étlapjukon olyan éte-
végi Kolbászfesztivál idején, amikor több ezren
lek is szerepelnek, mint a csirke far-hát, a tyúkos
gyúrják saját recept szerinti kolbászukat. Az igazi
káposzta és a cigánypogácsa.
vidéki disznótoros hangulathoz a helyi finomságok, köztük a pálinkák is hozzájárulnak.
A város határában, a Kettős-Körös partján található a Dánfok, amely folyamatosan megújulva,
Pálinkát azonban nemcsak ekkor, hanem
fiatalos programokkal várja a családokat, baráti
bármikor kóstolhatunk a Békési Pálinka Út bé-
társaságokat. Az üdülőközpontban szabad strand,
késcsabai állomásán, az Árpád Pálinkatanyán.
strandröplabda- és strandfocipálya is várja a ven-
A csabai házi szilvapálinka készítésének fortélyai-
dégeket.
val való ismerkedés után jófajta, díjnyertes pálinkákat kóstolhatunk. A belváros sétálóutcáján járva kicsit pihenjünk meg a platánfák alatt, vagy sétáljunk egyet az Élővíz-csatorna partján, gyönyörködjünk az utat szegélyező szobrokban, majd térjünk be az 1922ben létesült Árpád Gyógy- és Strandfürdőbe. A törökfürdőre emlékeztető, kifejezetten családias hangulatú gyöngyszem 10 medencével, gyógyés wellness-szolgáltatásokkal várja a vendégeket.
5
Vésztő
Füzesgyarmat
Békésről észak felé haladva jutunk el Vésztőre,
A Körös-Sárrét felfedezése során mindenkép-
melynek határában a Vésztő-mágori Történelmi
pen keressük fel Füzesgyarmaton Galambos
Emlékhely hatezer év történelmét tárja a látoga-
Sándor hintókészítőt! Nevét és hintóit a hazai
tók elé.
fogathajtókon és lovas gazdákon kívül Európa
A Sebes-Körös egykori medrének szeszélyes
legtöbb országában, sőt Kenyában is ismerik.
kanyarulataival körülzárt természetvédelmi terü-
A füzesgyarmati mester által készített kocsikat a
leten egymás mellett két különleges, 9-10 méter
Galambos-műhelyben kialakított bemutatóte-
magas halom áll. Ezek a Mágori-dombok. Az egyik földhalomba vágott ásatási szelvény mintegy hatezer év egymásra rétegződött településnyomait, leletanyagait szemlélteti. A látvány lenyűgöző, mert a leletek a feltalálási helyükön maradtak, s a történelem térben és időben is „áttekinthető”. A másik dombon a térség X–XIII. századi nagy hatalmú családjának, a Vatától származó Csolt nemzetség Árpád-kori monostorának maradványait tárták fel. www.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
remben is láthatjuk. Az egykori kastélypark jellegét megőrizve, közel kéthektáros területen épült meg a Kastélypark Fürdő. 2003-ban „Sárrét gyöngye” elnevezéssel gyógyvízminősítést kapott a strandfürdő termálvize. A vendégeket kül- és beltéri meleg vizes medencék, minicsúszdás gyerekpancsoló, szárazlevegős szauna, infraszauna, masszázs, szabadtéri sportpályák, minigolf és gyermekjátszótér is várja.
Dévaványa A Sárréttel való ismerkedés kihagyhatatlan hely-
Szintén Gyomán található a híres nyomdászdi-
színe a Dévaványa melletti Réhelyi Látogató-
nasztiát bemutató Kner Nyomdaipari Múzeum,
központot. A hatalmas, gyógynövényekkel teli
amelynek Kner Imre egykori lakóháza ad otthont.
ősgyep a Körös–Maros Nemzeti Park része, itt él
Az ország egyetlen nyomdaipari múzeuma be-
Közép-Európa legjelentősebb túzokállománya.
mutatja a Kner család tagjainak munkásságát és a
A kisvárosban strandfürdő működik; gyógyme-
Gyomai Kner Nyomda történetét az 1882-es alapí-
dencével, úszó- és tanmedencével, gyermekme-
tástól napjainkig.
dencével és gyógyászattal várja a vendégeket.
Az Endrődi Tájház 1864-ben épült műemléki védettség alatt álló gazdaház, ahol megismerhet-
Gyomaendrőd
jük a paraszti lakásbelsőt, a jellegzetes endrődi szőttes gazdag mintavilágát, valamint a korszakra
A pusztatúra után a vizek városába, Gyomaend rődre érkezünk. A Hármas-Körös partjára épült városban és környékén a folyószabályozásnak köszönhetően 16 holtág kanyarog. Többségük kiváló horgászvíz, a Templom-zugi-holtágon pedig erdei iskolát is működtető szabad strandot találunk. Ha valaki útbaigazítást kér egy helyitől, ne csodálkozzon, ha Gyomát és Endrődöt hall, mert az itt lakók még mindig így emlegetik az 1981-ben egyesített Gyomaendrőd egykori településeit. Az Erzsébet-ligetben található a város fürdője. A százéves tölgyfák közé épített medencék mel letti komplexumban fedett fürdő, szauna, infra szauna és gyógyászati részleg is a vendégek rendelkezésére áll.
jellemző gazdálkodási eszközöket.
7
Szarvas
előtte a vízben álló Millenniumi Emlékművet és a történelmi Magyarország közepét jelképező
Szarvast szlovák telepesek alapították, akiknek
szélmalmot is. A Holt-Körös partján elterülő, Pepi
kultúráját és hagyományait a mai napig őrzi a
gróf, vagyis ifjú Bolza Pál által alapított, lélegzetel-
Körös-parti város. Itt dolgozott evangélikus lel-
állítóan gyönyörű Arborétumban tett séta még a
készként és itt alapította iskoláját Tessedik Sá-
legelcsigázottabbakat is feltölti.
muel, amely ma múzeum. Az életét bemutató
Az országban egyedülálló ipartörténeti mű-
musical volt a nyitóelőadása a 2011-ben elkészült
emlék az 1836-ban épült és ma is működőképes
Vízi Színháznak, amelyen azóta számos színházi produkció, koncert és előadóest mellett a Vers a víz fölött programsorozat minden este kulturális kikapcsolódást adott. A nyári szezonban ismét várják a színházkedvelőket. A városon átkanyargó Kákafoki-holtág szépségét a vízről csodálva fedezhetjük fel igazán. Vízi járművet a ligetben található kölcsönzőben kapunk. Útközben átkelünk az új gyaloghíd alatt, amely a ligetet köti össze a várossal, a vízről is megcsodálhatjuk a Vízi Színházat, a Bolza-kastélyt, www.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
tusban a Betyár Napokon egy kis „betyárkodásra” hívnak a helyiek.
TIPP
Balogh Zsigmond fafaragó műhelyében az általa készített népművészeti alkotások között
Magyarország legritkább és legveszé-
magunk is szerszámot foghatunk, hogy kipróbál-
lyeztetettebb növényritkaságai közé
juk a mesterséget. Zsiga bácsi pedig – aki többek
tartozik az erdélyi hérics és a bókoló
között a Magyar vándor című film fából készült
zsálya, amelyek csak itt láthatók. Szintén
eszközeit is készítette – igazi mesélő emberként
e táj egyedülálló természeti képéhez
még további történetekkel is szolgál a faluról.
tartozik a százezres egyedszámmal virágzó vetővirág.
Körös–Maros Nemzeti Park A Körösök, a Maros és a Tisza által határolt nemzeti park 13 mozaikos területén a túzokok mellett
szárazmalom, amelyben időnként kísérőprogra-
számos ritkaság található, mint például a nagy
mok keretében látványos bemutatót is tartanak.
szikibagoly lepkefaj, a sztyeppkutya és a földi-
A belvárosban található a gyógyfürdő – ide nem csak rossz időben érdemes betérni!
kutya. A folyóparton fák mosdatják lombjukat a vízben, így csábítva túrára vagy vízparti piknikre.
Az utunkat tovább folytatva érdemes betérni
A nemzeti park bemutatóhelyei, a Bihari madár-
Ezüstszőlőn a Maczkó család kézműves házába, a
várta, a Körös-völgyi Látogatóközpont, a Réhelyi
Sárarany Szalmaportára.
Látogatóközpont és Túzokrezervátum, a Vésztőmágori Történelmi Kiállítóhely és a Kardoskúti
Kondoros
Múzeum tapintható közelségbe hozza ezeket az élményeket.
Kondoros a legendák földje. Már a története is kalandos, hiszen a többször felépített, majd a történelem viharai által elsöpört települést 1875-ben Szarvasról áttelepített, főként szlovák ajkú lakosság népesítette be újra. A Magyar–Szlovák Táj- és Alkotóház főként a tőlük fennmaradt emlékeket mutatja be, szombat délelőttönként pedig kézműves játszóház várja a gyermekeket. A falu születésénél Petőfi István, a költő öccse is bábáskodott, hiszen ekkor a közeli Geist–Batthyány-kastélyban gazdajegyzőként dolgozott. A falu a betyárcsárda köré épült, amelyet Arany János is megemlít A betyár című balladájában. A legenda szerint maga Rózsa Sándor is többször megfordult itt. Augusz-
9
Orosháza
fedett quadpálya és ortodox fatemplom, kemping és sátorváros is az elképzelések között szerepel.
Orosházán a város közepén egy üzemen kívül
Mindezek az augusztusi LikeFesten, a vidék leg-
helyezett, egyedi tervezésű, egyedi építésű, pá-
nagyobb fesztiválján már birtokba is vehetők.
ratlanul szép víztoronyban található az ország
Mezőhegyes
egyetlen kútmúzeuma, hivatalos nevén a Vízellátás-történeti Muzeális Kiállítóhely. Állandó kiállítása a víznyerés és -felhasználás történetét
A Mezőhegyesi Ménesbirtokot II. József, a
szemlélteti.
„kalapos” király utasítására alapították 1785-
Bizonyára sokan emlékeznek az „Ugyan már,
ben. Nem mindennapi „rekordot” mondhat a ma-
királylány! Én csak az Orosházi libamájkonzer-
gáénak, hiszen három, ma is ismert lófajtát adott
vekért jöttem!” retroreklámra. Néhány éve már
hazánknak és a világnak: a gidránt, a nóniuszt és
Libamájfesztivált is tartanak ennek a valóban
a furioso-north start (vagyis a mezőhegyesi fél-
páratlanul finom ételnek a tiszteletére, ahol a szó-
vért). Egész évben különféle lovas programokat
rakoztató programok közben többféle libamájas
– lovaglás, túralovaglás, ménesbemutató, sétako-
ételt lehet kóstolni.
csikázás, vadászlovaglás – tartanak, érdemes ki-
Méltán híres az itteni pékáru is, melynek hagyományait Gyopárosfürdőn, az Európai Ke-
próbálni! A Mezőhegyesi Ménesbirtok az UNESCO világörökség-várományosi listáján található.
nyérünnepen elevenítik fel évről évre. Az „Alföld Gyöngye”-ként ismert fürdő területén tartott rendezvényen pékek utcája, szakmai találkozók és szórakoztató programok kínálnak kikapcsolódást, közben strandolni is lehet, kipróbálva a wellness, a gyógyászat és a rekreáció számtalan szolgáltatását. A tóparti kilátótoronyban régészeti, néprajzi gyűjtemény található.
Pusztaottlaka Tótkomlós
Pusztaottlaka nagyot álmodott, és folyamatosan halad álmai megvalósítása felé. A gyerekeket egész évben várja a Vadaspark, és évek óta
Tótkomlósra utazva ismét jellegzetes szlovák épí-
itt rendezik Békés megye legnagyobb gyerek-
tési jegyekre bukkanunk. A város neve is elárulja,
napját. A Viharsarok Ring autókrossz- és quad-
hogy itt is szlovákok, vagy ahogyan errefelé hív-
versenypálya több versenynek is helyet ad, igazi
ják, tótok laknak. Itt született Závada Pál Kossuth-
fellegvára a Lada-gladiátoroknak. 2012 augusz-
díjas író, akinek Jadviga párnája című regénye itt
tusáig pedig bővíteni szeretnék a Vadasparkot,
játszódik, és a regényből készült filmet is javarészt
fedett állatsimogatót is terveznek. Paintballpálya,
itt forgatták.
www.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
Tóparti nyugalom, gondtalan szórakozás Élmény- és gyógyfürdÔ a természet ölelésében Leírás: Ha egy olyan szállodára vágyik, ahol a teraszról a tóparti naple mentét láthatja, ahol egy kicsit megfeledkezhet a hétköznapi gondokról, és ahol a vendégek vannak a központban, akkor Önnek a Hotel Corvus Aqua**** a megfelelô választás! A csendes környezetünk, a Gyopárosi-tó különleges aurája pozitív hatással van minden megfáradt vendégünkre! Ajánlat: Akik az aktív pihenést részesítik elônyben, a szomszédos fürdô nyújtotta lehetôségeket ajánljuk figyelmébe nyáron csúszdák, élmények, úszás, vízibiciklizés, csónakázás, strandröplabda, télen pedig szauna, beltéri élmény- és termálvíz, valamint forró kültéri medencékkel csalogatják a fürdôzni vágyókat. Különleges masszázsokkal, csodálatos kilátással és ízletes ételekkel együttesen járulunk hozzá a vendégeink teljes kikapcsolódásához!... ahol az aktív és passzív pihenés találkozik! Név: Hotel Corvus Aqua**** Cím: 5900 Orosháza-Gyopárosfürdő, Hűvös u. 1. Telefon: (+36) 68/413-810 E-mail:
[email protected] Honlap: www.hotelcorvus.hu
Gyopárosfürdô Leírás: A gyopárosi tórendszer 20 hektáros parkerdôvel körülölelt üdülô területe. Gyopáros gyógyvize a fürdôt az országos jelentôségû gyógyfürdôk közé emelte. A fürdô kellemes és vonzó üdülôhely, melynek elsôdleges céljai az egészségmegóvás, egészségjavítás és természetesen a szórakoztatás. Ajánlat: A Gyopárosi-tó csónakázásra alkalmas vízfelülete és számos, sportolásra kialakított tere mellett nyitott és zárt gyógy- és termálvizes meden cék, úszómedence, tanmedence, kültéri termálvizes, feszített víztükrû élmény medence és gyermek-élménymedence is szolgálják a vendégek igényeit. N46.566500 E20.628500
Név: Orosháza-Gyopárosi Gyógy-, Park- és Élményfürdő Cím: 5904 Orosháza, Fasor u. 3. Telefon/fax: (+36) 68/411-962 E-mail:
[email protected] Honlap: www.gyoparosfurdo.hu
11
Csongrád megye Szeged
emelkedik az évről évre több tízezer nézőt vonzó Szegedi Szabadtéri Játékok. Az előadásoknak
Talán József Attilát sem tanácsolná el ma az
impozáns hátteret nyújtó Fogadalmi templom,
egyetem fura ura, hiszen utólagos bocsá-
ismertebb nevén a Dóm, és a Dóm tér az 1879-es
natkérésként 1962-ben az egyetemet József
nagy árvíz után épült. Szeged nemcsak pusztu-
Attiláról nevezték el (JATE), és így működött
lást kapott a Tiszától, hanem élelmet is, hiszen a
2000-ig, mikor Szegedi Tudományegyetem
halban gazdag folyó a halászoknak biztos megél-
néven egyesítették a szegedi és hódmező-
hetést jelentett. A legváltozatosabb halételekkel
vásárhelyi felsőoktatási intézményeket.
találkozhatunk a város és a környék halászcsárdá-
Az intézmény Egyetemi Tavasz és Egyetemi
iban, de a leghíresebb mégis a szegedi halászlé.
Ősz néven egész hónapos rendezvényeket szer-
Kóstolják meg ezt a sűrű alapból készült tartalmas
vez, hozzájárulva a város egyébként sem csekély
ételt, akár a szeptember elején megrendezésre
fesztiválkínálatához.
kerülő Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon, ahol
A nyár utolsó nagy zenei fesztiválja a Szege-
7000 adag fő a vízi bástyára felállított óriás bog-
di Ifjúsági Napok, azaz a SZIN, amely nyárzáró-
rácsban. Az eredetvédett szegedi fűszerpaprika
évnyitó rendezvény minden év augusztusának
nélkül a halászlé sem készülhetne el, de a kiváló
végén. A rangos kulturális fesztiválok sorában ki-
minőségű paprika a szegedi szalámi világhírűvé
www.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
13
válásához is hozzájárult. Az ehető kincsek törté-
Mivel a kicsik és a nagyok is többnyire nagy
netét, a feldolgozás, gyártás folyamatát a Pick
állatbarátok, jó választás felkeresni a Szegedi
Szalámi és Szegedi Paprika Múzeumban kísér-
Vadasparkot, ahol ritka, kuriózumnak számító
hetjük végig.
állatfajjal is találkozhatunk. 2011-ben készült el a
„Minden, ami magyar!” – lehetne a szlogenje a
Zsiráf-ház, ahol három hosszú nyakú várja a láto-
minden év augusztusában megrendezésre kerülő
gatókat, 2012-től pedig pápaszemes pingvinekkel
Hungarikum Fesztiválnak, amely a jellegzetes
is találkozhatunk. A Füvészkertben botanikai rit-
hazai termékek felsorakoztatása révén a magyar
kaságokra akadhatunk, legnagyobb büszkesége-
kultúrához kötődő minőségi termékek bemutatá-
ik a Közép-Európa legjelentősebb szabadföldi in
sát tűzte ki célul.
diailótusz-állománya, valamint a sokáig kihaltnak
Tegyünk egy sétát a belvárosban a Dóm tértől a Széchenyi térig! Indulás előtt nézzük meg a tér
hitt, ma világszerte védett dél-kínai (más néven szecsuáni) ősfenyő.
árkádsorában található Nemzeti Emlékcsarnok
A szegedi kirándulás során a Csúsziki Ka-
magyar történelem, irodalom, művészet és tudo-
landpályáról és a Napfényfürdő Aquapolis
mány kiváló alakjait ábrázoló szobrait és dombor-
csúszdáiról sokáig nem tudjuk majd elvonszolni a
műveit és a XI. századi Dömötör-tornyot. A tér
csemetéinket! Gyönyörű és hangulatos a belvárosi
déli épületfalán található órajáték naponta két-
Anna fürdő, a szabad strandot kedvelők pedig a
szer, 12.15-kor és 17.45-kor szólal meg és indul el.
sziksósfürdői tóhoz látogassanak el!
A Dugonics téren az árvíz 100. évfordulójára
A bevállalósabbak az aktív, sőt akár az ext-
épített zenélő szökőkút a szegediek kedvenc ta-
rém sportok közül is válogathatnak! Szegeden
lálkozóhelye, melyet ötszáz fény- és vízjáték, 12
és környékén többek között paintballozni, séta-
m magas vízsugarak és különböző zeneszámok
repülőzni, görkorizni és gördeszkázni is lehet, de
tesznek hangulatossá. Az Európában is kuriózum-
van itt wakeboard-, jégkorcsolya- és gokartpálya
nak számító Reök-palota a színvonalas időszaki
is. Az extremitásokat kevésbé kedvelők is több ak-
kiállítások mellett állandó programokkal – többek
tív kikapcsolódási lehetőség közül választhatnak,
között Irodalmi és Opera Szalonnal, könnyű- és
amelyek akár rossz idő esetén is igénybe vehetők.
komolyzenei koncertekkel, szobaszínházi előadásokkal – várja a látogatókat. Innen rövid sétával jutunk el a századfordulón mór-szecessziós stílusban épült, monumentális Zsinagógához. A Széchenyi tér fái és csodás szobrai között sétálva pedig előtűnik a Városháza neobarokk épülete, amelyet a mellette álló bérházzal a „Sóhajok hídja” köti össze. A Kárász utca a város mediterrán hangulatú sétálóutcája, ahol a Dugonics tér felől érkezőket az Utcazenész-szoborcsoport, a Széchenyi tér felől jövőket pedig a Köszöntő szobrok fogadják.
Novotel
Hotel
PROKO TRAVEL
Töltsön pár napot szállodánkban, és kényeztesse magát a helyi
Leírás: A programjainkra nemcsak szegedi fôirodánkban, hanem
termálfürdôk egyikében!
fiók-, és partnerirodáinkban, valamint az interneten is foglalhatók he lyek. Büszkék vagyunk arra, hogy programjaink évrôl évre egyre több
Leírás: A Novotel szálloda Szeged központjában, a Tisza folyó
látogatót csalnak a Napfény városába.
partján található, minden szobájából csodálatos kilátás nyílik a fo
AJÁNLAT: Legnépszerûbb programjaink: gasztronómiai túra a
lyóra és a városra.
Dél-Alföldön (halászlé, alföldi borok bemutatása pincelátogatás
AJÁNLAT: Vendégeinket ingyenes WIFI, websarok, gyereksarok
sal), biciklis városnézés Szegeden (kerékpár bérlési lehetôséggel),
és wellnessrészleg, bôséges svédasztalos reggeli kínálattal vár
Szegedi Szabadtéri Játékok, Szegedi Ifjúsági Napok, gyalogos és
juk. Légkondicionált szobáinkban széf, valamint tea és kávéfôzési
kerékpáros túrák a szeged környéki tájvédelmi körzetekben, vadá
lehetôség is szolgálja vendégeink kényelmét. Café Tisza éttermünk
szat, Ópusztaszeren séta idegenvezetôvel, idegenvezetôs város
ben magyaros és nemzetközi ételekkel várjuk vendégeinket. Külön
nézés, tánctáborok Szegeden (szállással), fürdôzési lehetôség a
legesség családi ajánlatunk, miszerint maximum két 16 éven aluli
Hagymatikumban Makón – Páger Antal és József Attila városában
gyermek felár nélkül szállhat meg a szülôk szobájában. A város és
– (városnézéssel).
környéke gazdag programlehetôséggel várja a látogatókat: Dóm és történelmi belváros, Ópusztaszer, Élményfürdôk, Szabadtéri Játé kok, Vadaspark. Név: Hotel Novotel Szeged Cím: 6721 Szeged, Maros utca 1. Telefon: (+36) 62/562-200 Fax: (+36) 62/562-221 E-mail:
[email protected] Honlap: www.novotel.com/2996
www.delalfold.itthon.hu
Név: Proko Travel Utazási Iroda Cím: 6720 Szeged, Kígyó u. 3. Telefon/fax: (+36) 62/543-385 E-mail:
[email protected] Honlap: www.prokotravel.hu, www.whyhungary.hu, www.likehungary.hu
Mórahalom
Egyedülálló látványosság Mórahalom határában a látogatható bivalyrezervátum. Érdemes válo-
Szegedtől karnyújtásnyira – így aposztrofálja ma-
gatni a Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola éves
gát Mórahalom, ez a homokországi kisváros, ahol
túranaptárából!
néhány éve gondoltak egy nagyot, és a fürdőjük-
A Nagyszéksósi Iskola és Ökoház a kiindu-
ből egy csodálatos fürdőkomplexumot hoztak
lópontja a Móra-túra hét útvonalának, amely a
létre. A városka is egyre épült-szépült, és most egy európai színvonalú település várja megan�nyi szórakozási lehetőséggel az ide érkezőket. A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt pedig továbbra is fejlesztik, legutóbb egy fedett gyermekélményfürdőt és szaunavilágot adtak át. A természetjárók – de a kevésbé jártas túrázók is – szakképzett vezetővel fedezhetik fel a környékbeli látnivalókat. A semlyékek izolátumként őrzik az ősi társulásokat és ezek ma már ritkaságnak számító védett növényfajait. Jelentős számban fordul elő kornistárnics, mocsári kosbor, szibériai nőszirom vagy a fokozottan védett pókbangó is. www.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
17
környező települések jellegzetességeit, érdekes-
építész épületei. A Kárpát-medence egyik legna-
ségeit mutatja be gyalogos, lovas és kerékpár-
gyobb tervezőgéniuszának első makói munkája a
túrák keretében.
Hagymaház volt, majd feladatot vállalt a gimná-
Az egykori Kraller-iskola épületében ho-
zium és tornacsarnokának megépítésében, a főtér
mokháti, csongrádi borokat népszerűsítő
felújításában és a Kossuth-szobor áthelyezésé-
borházat létesítettek. A csongrádi, ásotthalmi,
ben, a Kálvin téri iskolaépület újjászületésében, az
pusztamérgesi, öttömösi nedűket bemutató épü-
új makói buszpályaudvar és az újvárosi bölcsőde
lethez három Móra-túraútvonal is befut.
megtervezésében, valamint a Csanád vezér téri közhivatalok háza kialakításában. Ő tervezte a
Csongrádi borvidék
tanuszodát és a zenepavilont. Tiszteletére a 2012 januárjában nyiott Hagymatikum fürdő előtti te-
A Csongrádi borvidék nagy része a Duna–Tisza
ret róla nevezték el. A fürdőt különleges építészeti
közi homokhátság Csongrád megyei területén
látványossága mellett a gyógyászatban használt
helyezkedik el. Klímája szélsőséges, ez az or-
marosi iszap gyógyhatása is különlegessé teszi.
szág egyik legmelegebb borvidéke, ahol a talaj
Az aktív turizmus hívei szívesen keresik fel a
részben dunai eredetű meszes homok, részben
Maros szabad strandját, a canopy- (alpesi csúsz-
mésztelen hordalék- és homoktalaj, helyenként
da) pályát, a kalandpályát, a csónakkikötőt.
lösz és lösszel kevert homok. Az alföldi borvidékekhez hasonlatosan itt is az asztali bor termelése dominál, legelterjedtebb fajták a kékfrankos, cabernet, kadarka, zweigelt, valamint a rajnai rizling, olaszrizling, Ottonel muskotály, chardonnay, a kövidinka és a cserszegi fűszeres.
Makó Makót többféle tematika szerint bejárhatjuk, hiszen követhetjük a hagyma útját, hogy megmutassa, mi minden készíthető ebből az eredetvédett hungarikumból. De nyomába eredhetünk a város híres szülöttének, Galamb Józsefnek, az évszázad autójává választott Ford T-modell konstruktőrének is. Családi relikviái mellett egy eredeti, működőképes, 1919-es gyártású Ford T Touringot és egy Fordson traktort is láthatunk a József Attila Múzeumban. Egy másik aktuális tematikát kínálnak a városnéző túrához Makovecz Imre Kossuth-díjas
Szentes
kínálkozik vízi sportolásra. A folyók és holtágaik a sporthorgászoknak is változatos horgászhelyeket
Szentesről sokaknak az ízletes paradicsom és pap-
kínálnak. Az aktív kikapcsolódást kedvelők gyalo-
rika jut az eszébe. Ezek az utánozhatatlan ízek ad-
gosan, kerékpáron, de akár lóháton is bejárhatják
ják az alapját annak az felülmúlhatatlan lecsónak,
a várost és környékét.
amit többek között a szeptemberi Lecsófesztiválon is megkóstolhatunk.
A fürdő vize reumatikus megbetegedések és nőgyógyászati panaszok enyhítésére ajánlott.
Ha pedig megérkezéskor nem a fóliasátrakon, hanem a várostáblán akad meg a szemünk,
Ópusztaszer
akkor megtudjuk, hogy egy „nemzeti sportvárosba” érkeztünk. A városon átkanyargó folyócska, a
A Magyarország bölcsőjének nevezett Ópuszta
Kurca partján találjuk a Szentesi Üdülőközpon-
szeri Nemzeti Történeti Emlékpark látogatóköz-
tot, ahol strandot, termálvizes medencéket és
pontja a Feszty-körképnek helyet adó Rotunda.
gyermekpancsolót is találunk, az uszodában bú-
Az épület a Magyarok bejövetele című panoráma-
vároktatás zajlik, a szárazföldön pedig minigolf-
festmény mellett több interaktív kiállításnak is he-
és strandröplabdapálya található. Vízi járművet
lyet ad. A millenniumi Árpád-emlékmű mellett
bérelve pedig a Kurcát is felfedezhetjük! Az üdü-
található a 12. században épült Bor-Kalán nemzet-
lőközpont mellett 14 teniszpálya várja az érdek-
ség monostorának feltárt temploma. A kiállítási
lődőket. Ha pedig még mindig nem fáradtunk el,
pavilonokként szolgáló Csete-jurtákat a magyar
akkor keressük fel a gokart- vagy a paintballpályát!
organikus építészet elindítója, Csete György, valamint Dulánszky Jenő tervezte. Az emlékpark rendszeresen fogadja a kiránduló gyerekcsoportokat, részükre különböző tematikus programokkal teszik még izgalmasabbá, befogadhatóbbá az ismereteket. Kézműveskedés, a kiállítások anyagának könnyebb, szórakoztatóbb megismerését szolgáló múzeumpedagógiai foglalkozások és rendhagyó természetismeret órák várják őket. Az egyik legnépszerűbb „Volt egyszer egy oskola…” program keretében a diákok egy korabeli tanórán vehetnek részt a Skanzenben található árpádhalmi tanyasi elemi
Csongrád
népiskolában. A Nomád park lovaspályáján honfoglalás kori lovasbemutatót tekinthetnek meg
Csongrád vonzerejét a Körös-toroki strandnak, a
a látogatók. Használat közben kerülnek bemuta-
belváros több mint 200 éves halászházainak és
tásra eleink fegyverei, megismerhetjük félelmetes
a termálfürdőnek köszönheti. Az élő Tiszán és Kö-
harcmodorukat, és még a közönséget is bevonják
rösön, a Serház-zugi Holt-Tiszán kiváló lehetőség
az izgalmas bemutatóba.
www.delalfold.itthon.hu
Hódmezővásárhely
zel faragott padokat találunk. Az épület melletti egykori zsidó iskolában Holokauszt Emlékköz-
Hódmezővásárhely 7000 éves kerámiaművészete
pont működik.
a mai napig élénken él tovább az alföldi művész-
A Csúcsi Fazekasház Vékony Sándor fazekas
városban. Máig az alföldi kerámia, ezen belül a
egykori házában a hajdani fazekasságnak állít em-
népi fazekasság egyik központja, melyhez a város
léket a műhely, lakószoba és konyha berendezé-
határában található kitűnő agyag szolgáltatja az
sével. Ambrus Sándor, ma is alkotó fazekas, népi
alapanyagot, változatosságát pedig a három vá-
iparművész Belvárosi fazekasházának főépüle
rosrészben kialakult három jól elkülöníthető stílus
tében és pincéjében, ahol saját egyedi és zsűrizett
biztosítja. A művésztelep 1953-tól rendezi meg
alkotásait mutatja be, a műhelyben a látogatók-
Őszi tárlatait, melyen az Alföldön alkotó festők
nak bemutató korongozást tart, emellett elmeséli
munkáit mutatják be.
a hódmezővásárhelyi fazekasság történetét. Az
Az Emlékpont múzeum az 1945 és 1990 közötti időszakot mutatja be a legkorszerűbb kiállí-
érdeklődő látogató korongozhat, festhet, agyagot gyúrhat.
tási technológiákkal és múzeumpedagógiai lehetőségekkel.
Mártély
A város mór stílusú zsinagógája jelenleg teljes pompájában fogadja a látogatókat, melyben
A magyarországi művészek mellett időszakosan
ma is az eredeti berendezéseket, különleges, kéz-
jeles vajdasági, erdélyi és német festők is alkotnak
www.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
23
nyaranként a mártélyi alkotóházban, és megörökí-
landpark fák közé épített pályáin kicsik és nagyok
tik a Holt-Tisza partjának szépségeit. Alkotásaikat
is kipróbálhatják ügyességüket és bátorságukat,
a hódmezővásárhelyi Alföld Galériában a Nyári
a szomszédos Oktatóközpont parkjában pedig
Tárlatokon mutatják be.
egy különleges ártéri botanikus kert, a mocsárkert található.
Székkutas „Ich denke oft an Piroschka” – Andreas, a fiatal cserediák és az állomásfőnök lánya, Piroska szerelméről szóló romantikus regény Hugo Hartung székkutasi élményeiből merít. A német író emlékére a településen szobrot avattak, a könyvtárban pedig emlékszobát rendeztek be, és felkeres hetjük a regénybeli helyszíneket, a vasútállomást A családdal érkezők is megcsodálhatják a
és a szélmalmot is. A regény alapján készült né-
mártélyi táj szépségét, az üdülőben minden adott
met filmre ma is sokan emlékeznek a Lajtán túl és
egy felejthetetlen vakációhoz. A Mártélyi Ka-
innen.
Best Western Hotel
Ginkgo Sas
Leírás: A Best Western Hotel Ginkgo Sas**** szálloda az elsô Magyar Örökség díjas és „Élhetô Város”, Hódmezôvásárhely központjában, a belváros szívében, az elmúlt század elején, eklektikus stílusban épült Fekete Sas Ren dezvényház mellett található. A 90 szobás, XXI. századi szálloda konferencia termekkel, lobbibárral, Ginkgo fitnesszrészleggel (szauna, infrakabin, jacuzzi, fitnesszterem), mélygarázzsal és büféreggelivel várja kedves vendégeit. Az Önök kényelmét szolgálják a lakosztályok, a konyhával felszerelt apartmanok, valamint rendelkezésre állnak mozgássérültek részére kialakított lakóegységek is. Szállodánk akadálymentesített nemdohányzó. Ajánlat: A hangulatos, kényelmes, klimatizált, széffel, minibárral, teakészí tési lehetôséggel, telefonnal, ingyenes ADSL-internettel, LCD tv-vel és hajszá rítóval felszerelt szobák egész évben kellemes kikapcsolódást biztosítanak a dolgozni vagy pihenni vágyók számára. A rendezvényhelyszínt keresôk számá ra egy 30 fôs és egy két részre osztható 130 fôs, modern technikai eszközökkel felszerelt konferenciaterem áll rendelkezésre. Név: Best Western Hotel Ginkgo Sas**** Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 2. Telefon: (+36) 62/532-532 Fax: (+36) 62/532-533 E-mail:
[email protected] Honlap: www.ginkgohotel.hu
Bács-Kiskun megye Kecskemét
gasodik a város talán legismertebb épülete, a 73 méter magas Nagytemplom. A templom tornyá-
„Hírös város az aafődön Kecskemét…” – írja Tisza–
ból a turisták Kecskemét városképében gyönyör-
Duna közti tájbeszéd szerint költeményében Petőfi
ködhetnek.
Sándor. A vers ihlette névvel Hírös Hét Fesztivált
A Városházát a magyar szecesszió kiemel-
tartanak a városban minden év augusztusában.
kedő alkotásai között tartják számon. Külső ma-
A rendezvény helyszínéül szolgáló főteret azon-
jolikadíszei a pécsi Zsolnay-gyárban készültek,
ban nemcsak ekkor, hanem egész évben érdemes körbejárni. Az országban egyedülálló módon szinte az összes felekezet temploma megtalálható itt, így a török hódoltság ideje alatt épült református templom, a város legrégebbi épületeként számon tartott Barátok temploma, az Ybl Miklós tervezte evangélikus templom, a görög kereskedők által építtetett Szentháromság ortodox templom, valamint a Tudomány és Technika Házává átalakított zsinagóga vagy a piarista templom. A főtéren mawww.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
25
homlokzatát híres magyar történelmi személyek,
és Ifjúsági Találkozóra meghívott gyermek- és
Árpád, Huba, Zrínyi Miklós, Thököly Imre, Hunyadi
ifjúsági csoportok magukkal hozzák nyelvi nehéz-
János, Mátyás, Szent István és I. Ferenc dombor-
ségek nélkül is átadható ajándékukat: zenét, tán-
művei díszítik. Az épület különlegességének szá-
cot és műsort, amely megismerteti kultúrájukat
mít a Kodály Zoltán komponálta harangjáték,
másokkal.
mely óránként megszólaltatja a „Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját...” kezdetű dalt.
Az eredetvédett kecskeméti barackpálinka a gyümölcsöskertek „aranyló homokján” termesz-
A népdalban is megénekelt Cifrapalota –
tett barackból készül. A világhírű hungarikumról
aminek valóban zöld az ablaka – a város egyik
az 1935-ben Magyarországra látogató Edward ki-
legszebb, legjellegzetesebb építménye. A sze-
rály így szólt: „Szódával jobb, mint a whisky, teával
cessziós épület mézeskalács házra emlékeztető
jobb, mint a rum!”
cserepei és a homlokzatán látható mázas díszek
Az új Kecskeméti Fürdő az ország egyik leg-
szintén a világhírű pécsi Zsolnay-gyárban készül-
rangosabb versenyuszodáját is magában foglalja.
tek. Bent is csodákat találunk, hiszen itt működik a
A karibi hangulatot idéző élményfürdőben két
Kecskeméti Képtár.
élmény-, hullám- és kalandmedence, mászófal és
Hihetetlenül változatos kiállításválasztékkal
sodrófolyosó, pancsoló, relaxációs tér, csúszdák,
várja Kecskemét a látogatókat! A Szórakaténusz
pelenkázó és gyermekmegőrző létesült. A gyó
Játékmúzeumban átélhetők a gyermekvilág örö-
gyászati részlegben elhelyezett watsumedence a
mei, a Naiv Művészet Múzeumában a felnőttként
keleti terápiás kezelés mellett egyéb gyógyászati
is egyszerű lélek ábrándos alkotókedvét csodál-
kezelésekre ad lehetőséget. A szaunavilágot finn,
hatjuk. A Magyar Fotográfiai Múzeum a világ do-
aroma- és infraszauna, gőzkabin és jégkamra, va-
kumentumszerű megörökítésének másfél évszá-
lamint kültéri szaunák és jacuzzi alkotják.
zados történetét tekinti át. A Leskowsky Hangszergyűjtemény több mint 2500 hangszerrel büszkélkedhet, néhány az élő zenés tárlatvezetés során ki is próbálható. A Kecskemétfilm repertoárját több mint 250 film alkotja, és több mint félszáz nemzetközi díjat nyert. Legnagyobb sikerük a Vízipók-Csodapók volt, ezenkívül a kecskeméti filmeseknek köszönhetjük a „Magyar népmesék”, a „Mondák a magyar történelemből”, a „Mesék Mátyás királyról” és a „Leo és Fred” című alkotásokat. Kétévente (páratlan években) kerül megrendezésre a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, ahol hazai és külföldi tehetséges filmesek mutatkoznak be. A szintén kétévente (páros években) tartott Csipero – Európa Jövője Nemzetközi Gyermek-
Aranyhomok
Szálloda
50 év = 50% kedvezmény Leírás: 2012-ben nálunk duplán nyerhet, ha szállodánkban tölt minimum 2 éjszakát. A kecskeméti Aranyhomok Szálloda az idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ajánlat: Az alábbi kedvezményes ajánlattal várjuk Kedves Vendégeinket egész évben, csütörtöktôl vasárnapig (kivéve: az ünnepi hosszú hétvégék). A csomag tartalma: szállás superior szobáinkban (gyönyörû kilátással Kecs kemét fôterére) büféreggelivel, alap wellness-szolgáltatások használatával (medence, pezsgôfürdô, finn szauna, infraszauna, aromaterápiás gôzfürdô, fürdôköntös), félpanzió, üdvözlôital. Ajándék hidromasszázskupon, amelyet a wellnesscentrumban beválthat. Kedvezményes csomagár: 43 800 Ft/2 fô/2 éj. Kérjük, foglalás esetén ezt a hirdetést hozza magával! Név: Aranyhomok Business-Wellness Hotel**** Cím: 6000 Kecskemét, Kossuth tér 3. Telefon: (+36) 76/503-730 Fax: (+36) 76/503-731, (+36) 76/503-743 E-mail:
[email protected] Honlap: www.hotelaranyhomok.hu
Kecskeméti Fürdô Leírás: A Kecskeméti Fürdô 2011. december 23-án nyitotta meg kapuit. Vendégeinket egy világversenyek megrendezésére is alkalmas versenyuszo da, élményfürdôrészleg, gyógyászat, szaunavilág, valamint wellness-beauty részleg várja. Ajánlat: Fürdônk tízpályás versenymedencével, bemelegítômedencével, oktatómedencével is rendelkezik. A karibi hangulatot idézô belsô tereket két élmény-, hullám- és kalandmedence, mászófal és sodrófolyosó gazdagítja. A Családi zóna pancsolóval, kalandmedencével, pihenôszobákkal, relaxációs térrel, pelenkázó- és szoptatóhelyiséggel, gyógymedencékkel várja a vendé geket. Fürdônk varázslatos hangulatú szaunavilággal büszkélkedhet, melynek elemei a gôzfürdô, pezsgôfürdô, bioszauna, infraszauna, finn szauna, hideg vizes merülôfürdô és egy relaxációs szoba. A részleg egy szaunakerttel is ren delkezik, mely egy 20–24 °C-os merülô- és relaxációs medence köré épült, és alkalmas a téli-nyári használathoz. A Kecskeméti Fürdô egész évben várja a kikapcsolódásra és élményekkel teli fürdôzésre vágyó vendégeket! Név: Kecskeméti Fürdő Cím: 6000 Kecskemét, Csabai Géza krt. 5. Telefon: (+36) 76/500-320 E-mail:
[email protected] Honlap: www.kecskemetifurdo.hu
www.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
Kerekegyháza
27
A költő tiszteletére rendezik meg minden évben a Petőfi Szilvesztert.
A kerekegyházi Kerekerdő Kalandpark vendégei a
A Szent István utcai Szlovák Tájházban a
tölgyerdőben kialakított erdei kötélpályákon kívül
betelepített szlovák családok mindennapi életé-
kipróbálhatják az íjászpályát, erdei tanösvényen
be tekinthetünk be. A „tótok” által igen kedvelt
ismerkedhetnek a helyi élővilággal, labirintu-
gálickék lábazatú, nádtetős, tipikus alföldi pa-
sokban bolyonghatnak, használhatják az ugráló
rasztház egy tisztaszobából, egy konyhából, egy
asztalt, a nagyobbak (16 év felett) airsoft stratégiai
pitvarból és egy lakószobából áll.
játékkal kommandózhatnak. A három év alattiakat külön manópálya várja.
Nem csak a fiúknak lesz érdekes a Közúti Szakgyűjtemény, amely az út- és hídépítés történetét mutatja be az ókortól napjainkig. A gépkiál-
Lakitelek
lításon a gyerekek birtokba vehetik az úthengereket, felmászhatnak rájuk, „kipróbálhatják” azokat.
Lakitelek-Tőserdőben a Tősfürdő területén he-
Itt található Közép-Európa legtekintélyesebb hen-
lyezkedik el a Tőserdei Kalandpark. A sok helyen
gergyűjteménye, megtekinthető Józsi, a „Robog
érintetlen természet lágy ölelésében a legkiseb-
az úthenger” című nagy sikerű tévéfilm főszerep-
beket egy 13 akadályból álló, a felnőtteket egy 16
lőjének 1949-ben készült és ma is működőképes
akadályos pálya várja, amely igazi kihívást jelent
úthengere.
mindenki számára. A pályát 145 cm felettiek vehetik igénybe. A folyó által alakított táj szintkülönbségei és az erdő bujasága igazi vadregényes kalandban részesíti a próbálkozókat. A 9 szakaszból álló, 17 méter csúcsmagasságú óriás csúszópálya igazi extrém élményt nyújt mindenki számára, még mozgáskorlátozottak is kipróbálhatják.
Kiskőrös Már az egészen kicsi gyerekek is hallottak Petőfi
Bugac
Sándorról, hiszen az Anyám tyúkja az óvodások egyik kedvence. A nagyobbak már elolvasták a János vitézt és fejből szavalják a Nemzeti dalt.
Petőfi nyomát követve keressük fel Bugacot, ezt az
Megkönnyíthetjük az irodalomtanulást, ha kirán-
autentikus magyar pusztát, ahol, úgy tűnik, meg-
dulás közben betérünk Petőfi szülőházába, ahol
állt az idő.
a család egykori bútorai, a szabadkéményes kony-
„Lenn az alföld tengersík vidékin
hában pedig korabeli főzőedények találhatók. Az
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Európában egyedülálló Műfordítói Szoborpark
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
a Petőfi műveit fordítók portréinak ad helyet.
Ha a rónák végtelenjét látom.”
Tiszakécske
sárfehér, a zalagyöngye, az ezerjó, a kékfrankos, a cserszegi fűszeres, a Müller-Thurgau, a kövidinka,
A Tiszakécskét 22,5 km hosszan határoló, szinte
a kadarka, a kunleány és az olaszrizling. Az eredet-
átölelő Tisza partját galériaerdők szegélyezik,
védett izsáki arany sárfehér fehérborszőlőt csak
melyek a Közép-tiszai Tájvédelmi Körzet részei.
hazánkban termesztik, őshonos szőlőfajta.
A tiszai szabad strand vonzza a napozás szerelme-
A borvidéken több jelentős borászat mű-
seit. A strand alsó része a vízitúrák kikötőhelyéül is
ködik, és rendszeresen szerepelnek különböző
szolgál. A folyó és holtágai halban gazdag vizek,
borversenyeken, ahol kiemelkedő eredményeket
elsősorban pontyra, keszegre, harcsára és kecse-
érnek el. 2007-ben Frittmann János soltvadkerti
gére lehet horgászni.
borász személyében a Kunsági borvidék adta az
A folyó mellett található a családias hangulatú
Év Bortermelőjét. A 2010-ben ezüstérmes izsáki
Tiszaparti Termálfürdő, ahol 2011-ben újabb fej-
Szent István muskotályos pezsgő 2011-ben már
lesztést adtak át. A városhoz tartozó Kerekdom-
világelső lett a Franciaországban megrendezett
bon szintén található termálfürdő.
Effervescents du Monde-on, ahol a világ legelismertebb pezsgői versengenek.
Kunsági borvidék
A 2011 decemberében átadott Birkás Bor- és Pálinkaház nem mindennapi környezetben, tu-
A Kunsági borvidék az ország legnagyobb kiter-
catnyi minőségi borral – köztük arany sárfehérrel
jedésű borvidéke. Jellemző szőlőfajtái az arany
– és többféle kiváló pálinkával várja a vendégeket.
www.delalfold.itthon.hu
Kiskunmajsa
galagonyás területén kiépített tanösvény várja a természetet kedvelő felnőtteket és gyerekeket
Kiskunmajsáról a legtöbbeknek az üdülőfaluban
egyaránt.
található fürdő jut az eszébe. A Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő egész évben nyitva tart.
Kiskunhalas
Részben fedett élményfürdőjében dombcsúszda, pezsgőágyak, vizes barlang, gejzír, buzgárok, dö-
A város a több világkiállítás nagydíját is kiérdemlő
gönyözők és masszírozók, vadvízfolyosó, pezsgő-
varrott csipkéjéről híres. A halasi csipkével meg-
fürdő, sziklacsobogó és vízgomba szórakoztatja
ajándékozottak között szerepel II. János Pál pápa
az egész családot.
is, aki a koronázási palást motívumaival díszített
Ha süt a nap, egy rövid túrára is fel lehet kere-
terítőt kapott. A Csipkeházban a kiállítás mellett
kedni. Kerékpárral, gyalog vagy akár lóháton is fel-
élőben megtekinthető a csipkevarrás folyamata.
fedezhető a puszta világa, megannyi csodájával
A Kiskunhalasi Gyógyfürdő gyógy- és wellness-
együtt. Kiskunmajsa és Bugac között biztonságos
szolgáltatással várja a strandolókat.
kerékpárút várja a „tekergőket”. A túraútvonalajánlatok Petőfiszállástól a Kígyósi-tanyákig ter-
Kalocsa
jednek. Kiskunmajsa és a hozzá tartozó Bodoglár egyik legféltettebb kincse a tartós szegfű.
Kalocsa, az 1000 éves város már a honfoglaláskor
A ritka növény kiemelt védettség alatt áll, az Ős-
lakott terület volt. Később az Árpád-nemzetség
www.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
31
fontos családi tanácskozóhelye lett. Az egyház-
a „tisztaszoba” vagy, ahogy Kalocsa környékén
történeti emlékeket az Érseki Kincstárban lehet
mondják, az „első ház” falainak nagy részét is
megtekinteni. A Főszékesegyházi Könyvtár a
pingálták. A falfestés motívumai a 20. században
kastély 17 helyiségét tölti meg, jelenlegi állomá-
megjelentek az edényeken és a húsvéti hímes to-
nya több mint 177 ezer könyvtári egység.
jások készítésénél is. A Tájházban és a vasútállo-
A Viski Károly Múzeum legnagyobb állandó
máson is gyönyörű pingált falfelületeket találunk.
kiállítása, a „Népek, életformák, hagyományok a
Kalocsa neve mára már összeforrt az itt ter-
Kalocsai Sárközben” Kalocsa és a környék újkori
melt, hungarikummá nyilvánított fűszerpapri-
történetét és a kalocsai népművészet kialakulá-
kával, amely méltán vált hazánkban és a világ
sát mutatja be. A múzeumban látható az egykori
számos országában a gasztronómia, a világhírű
jezsuita gimnázium ásványtára és éremgyűjte-
magyar konyhaművészet nélkülözhetetlen részé-
ménye. A kalocsai népművészet legrégibb ágai a
vé. A Paprika Múzeum és a Paprika Ház helyisé-
faragás és a fazekasság. A helyi mesterek által
geiben a világhírű fűszernövényünk múltjával és
készített bútorokat növényi (virág)motívumos fa-
jelenével ismerkedhetnek meg a látogatók.
ragások díszítették, később ezeket ki is festették. A kalocsai fazekasok edényeiket különböző módon díszítették. A Porcelán Manufaktúrában Kalocsa és környéke népművészetének motívumaival díszítik – a motívumkincs megőrzése érdekében – a szebbnél szebb porcelánokat. A kalocsai népművészet legismertebb ága a hímzés és a hímzéshez szorosan kapcsolódó viselet. A kalocsai népművészethez tartozik a kalocsai folklór is. A pingálásnak nevezett falfestés kezdetei a XIX. utolsó harmadában alakultak ki. Sok esetben
Orbán-napi Borünnep, Hajós Leírás: Hajós városka pincefaluja a Duna–Tisza közének egyik ékköve. Országos és európai viszonylatban is egyedülálló 1200 présházával. Itt ün neplünk, kortyolunk Orbán-napkor borkedvelô látogatóinkkal május 25–27-én. Jöjj, és emeld poharad a jókedvre! Ajánlat: Pincemustra, kézmûvesvásár, bortúrák, sváb ételek fôzôversenye, táncház és hamisítatlan borfesztiváli hangulat igényes zenei programokkal Eu rópa legnagyobb pincefalujában kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Név: Orbán-napi Borünnep Telefon: 30/500-8498 Email:
[email protected] Honlap: http://www.orbannaphajos.hu/
Szelidi-tó
csólyospálosi földtani feltárás, a kunadacsi Rákosi Vipera Védelmi és Oktatóközpont, a szatymazi
A tavat még a Duna vize mélyítette ki évezre-
Tisza-völgyi Bemutatóház, a kunszentmiklósi
dekkel ezelőtt. Hazánk ötödik legnagyobb ter-
Virágh-kúria Bemutatóház, a Kolon-tavi madár-
mészetes tava, amely vize nyáron akár 28 °C-ra is
várta és a Fehér-tavi kiállítás és kilátótorony.
felmelegedhet, így fürdőzésre kiválóan alkalmas, déli partján a nyugalomba jutott futóhomokon
Hajós
kellemes strandok kerültek kialakításra. A talajból sok nátrium-magnézium-karbonát és nátrium-
Hajóst, a ma is jellemzően német nemzetiségű
jodid oldódik ki, ezért már a középkorban is seb-
és hagyományú kisvárost 1722-ben alapították
gyógyításra használták, ma inkább idegrendszeri,
Csáky Imre kalocsai érsek által Németországból
hormonális és reumatikus bántalmak kezelésére
idetelepített sváb családok.
ajánlják. A Szelidi-tónál található 2400 méter hos�-
Az ismét teljes díszében pompázó barokk
szú, gyalog és kerékpárral is bejárható, 12 állomás-
stílusú Hajósi Érseki Kastély állandó kiállításain
ból álló tanösvény bemutatja a tó keletkezését, a
megtekinthetjük a főúri enteriőrt, megismerhet-
víz jellegzetességeit és a benne élő élőlényeket,
jük a hajósi szent búcsú sokszínűségét, bepillan-
valamint a környező területek élővilágát.
tást nyerhetünk a főúri vadászatok világába, vala-
A Szelidi-tavat 360 hektáros természetvédelmi terület övezi, ami növényi gazdagságával a Kiskunsági Nemzeti Park egyik gyöngyszeme.
mint a szőlő- és borkultúrába. Hajóstól nem messze, az egykori ártér feletti löszháton találjuk az Európában is különlegességnek számító, 21 utcából és 1200 présházból álló
Kiskunsági Nemzeti Park A Duna-menti-síkságon, a Homokhátságon és a Tisza völgyében számtalan felfedeznivalót találhatunk. A kilenc különálló egységből álló Kiskunsági Nemzeti Park 53 000 hektáros területen a Duna–Tisza közének legjelentősebb természeti kincseit foglalja magába. Élőhelyeit nagyobb részben szikes és homokpuszták alkotják. Vizes élőhelyei a szikes tavak, továbbá mocsarak és lápok, valamint a Tisza menti holtágak. A tanyasi gazdálkodás, a pusztai állattartás és a mezőgazdasági kultúra hagyományai a természeti rendszerekkel együtt határozzák meg a kiskunsági táj egyedi arculatát. A nemzeti park bemutatóhelyei a kecskeméti Természet Háza, a tiszaalpári Árpád-kori falurekonstrukció, a bugacpusztai Pásztormúzeum, a www.delalfold.itthon.hu
pincefalut. A löszbe vájt és téglával bélelt, domb
Dél-Alföld • Az élményrégió
33
hűtötte pincékben érlelődik az illatos szőlőből
retettel bemutatott, felejthetetlen hangulatú bor-
szorgos kezek munkájával készült híres hajósi
kóstolás közben mindenki rátalál kedvenc borára,
cabernet, kékfrankos, zweigelt. A zegzugos utcák,
hisz megtalál itt mindent, mi szem-szájnak ingere.
a domboldalba bújó présházak, szőlőkből nyíló
A könnyű chardonnay-tól a friss kékfrankos rozén
panoráma, a barátságos emberek és a kitűnő bo-
át a komolyabb pinot noirig igazán széles palet-
rok felejthetetlen élményt ígérnek.
tából választhat. A remek borokat kortyolgatva egészen biztosan beleszeret a borba és a nedűt
Baja Dél-alföldi túránk utolsó állomása Baja, ez az igazi
termő vidékbe.
Gemenc
mediterrán hangulatú, délszláv és német hagyományokat ápoló Duna-parti város. A Petőfi-szigeti
A Duna–Dráva Nemzeti Park részeként Gemenc a
halászcsárdában kóstoljuk meg a bajai halászlét,
Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl közös kincse az Alsó-
mert azonkívül, hogy ebben is van hal, semmi
Duna összefüggő ártéri területén. Nyolc helyen
másban nem hasonlít a szegedire, sűrű alaplé
kialakított parkerdő, kirándulóerdő biztosítja az
helyett gyufatésztával készül. Igazán a Bajai
érdeklődők számára az erdei pihenést, üdülést.
Halfőző Fesztivál idején, júliusban érdemes itt
A világhírű gímszarvas-populáció megtartása
gasztrotúrát tenni, amikor 2000 bográcsban fő a
érdekében Gemencet különleges rendeltetésű
hallé a város főterén.
vadászterületté nyilvánították. Pörbölyön Erdei Is-
Baja fiatalos hangulata és a Duna közelsége
kola és Ökoturisztikai Központ várja a látogatókat.
csábítja a vízi sportok szerelmeseit. A Dunán és
A Gemenci Állami Erdei Vasút mindennap menet-
mellékágán, a Sugovicán hangulatos vízitúrákat
rend szerint közlekedik. A kisvonatos természet-
tehetünk, járművet az új, Kagylónak nevezett ki-
járás kiegészíthető fogatozással, kerékpározással,
szolgálóegységben is kölcsönözhetünk. A régi
gyalogtúrával, túravezetéssel, csoportkíséréssel
víziszínpad helyén jachtkikötő működik. A Sugo
vagy sétahajózással. Profi és amatőr fotósok szá-
vica legkedveltebb fürdőzőhelye az északi parton
mára a nemzeti park szakképzett vezetőt és te-
található homokos strand.
lepített fotós leseket, motorcsónak- és terepjáróhasználatot biztosít.
Hajós–bajai borvidék A szelíd alföldi vidék errefelé már korántsem asztallap simaságú táj. Mezők, buckák, homoki erdők és takaros kis falvak szabdalják a látképet. A bácskai löszös hátakat és a Dunára dőlő szelíd, elsimuló buckákat a falvak közelében szőlőskertek borítják olyan rendezetten, mintha fésűvel szaladtak volna rajtuk végig. Bács-Kiskun megye délnyugati szegletében a kedves borászok által értőn és sze-
TOURINFORM BAJA 6500 Baja, Szentháromság tér 11. Telefon/fax: (+36) 79/420-792 E-mail:
[email protected]
Dél-Alföld régió térképe
TOURINFORM BÉKÉSCSABA 5600 Békéscsaba, Szent István tér 9. Telefon/fax: (+36) 66/441-261 E-mail:
[email protected] TOURINFORM BÉKÉS MEGYE 5600 Békéscsaba, Kiss Ernô u. 3. Telefon/fax: (+36) 66/454-156 E-mail:
[email protected] TOURINFORM CSONGRÁD 6640 Csongrád, Szentháromság tér 8. Telefon/fax: (+36) 63/570-325 E-mail:
[email protected] TOURINFORM GYOMAENDRÔD 5500 Gyomaendrôd, Erzsébet liget 2. Telefon/fax: (+36) 66/386-851 E-mail:
[email protected] TOURINFORM GYULA 5700 Gyula, Kossuth u. 7. Telefon: +36 66/561-681; Telefon/fax: (+36) 66/561-680 E-mail:
[email protected] TOURINFORM HÓDMEZÔVÁSÁRHELY 6800 Hódmezôvásárhely, Zrínyi u. 2. Telefon: (+36) 62/249-350; Fax: (+36) 62/530-163 E-mail:
[email protected] TOURINFORM KECSKEMÉT 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. Telefon/fax: (+36) 76/481-065 E-mail:
[email protected] TOURINFORM KISKÔRÖS 6200 Kiskôrös, Petôfi tér 4/a Telefon: (+36) 78/514-850; Fax: (+36) 78/414-850 E-mail:
[email protected] TOURINFORM KISKUNMAJSA 6120 Kiskunmajsa, Zárda u. 2. Telefon/fax: (+36) 77/481-327 E-mail:
[email protected] TOURINFORM KISTELEK 6760 Kistelek, Kossuth u. 5–7. Telefon: (+36) 62/597-420; Fax: (+36) 62/598-101 E-mail:
[email protected] TOURINFORM KÖRÖS–SÁRRÉT 5520 Szeghalom, Szabadság tér 4–8. Telefon/fax: (+36) 66/470-395 E-mail:
[email protected] TOURINFORM KUNSZENTMIKLÓS 6090 Kunszentmiklós, Kossuth Lajos u. 1/a Telefon/fax: (+36) 76/351-271 E-mail:
[email protected] TOURINFORM MAKÓ 6900 Makó, Széchenyi tér 8. Telefon/fax: (+36) 62/210-708 E-mail:
[email protected] TOURINFORM MAROSHÁT 5820 Mezôhegyes, Béke park 1. Telefon/fax: (+36) 68/466-830 E-mail:
[email protected]
TOURINFORM OROSHÁZA 5904 Orosháza, Fasor u. 2/a Telefon/fax: (+36) 68/414-422 E-mail:
[email protected]
TOURINFORM MÓRAHALOM 6782 Mórahalom, Röszkei u. 1. Telefon/fax: (+36) 62/280-294 E-mail:
[email protected]
TOURINFORM ÓPUSZTASZER 6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68. Telefon: (+36) 62/275-133/121; Fax: (+36) 62/275-007 E-mail:
[email protected]
www.delalfold.itthon.hu
Dél-Alföld • Az élményrégió
TOURINFORM PUSZTAMÉRGES 6785 Pusztamérges, Móra tér 4. Telefon/fax: (+36) 62/286-702 E-mail:
[email protected]
TOURINFORM SZARVAS 5540 Szarvas, Kossuth tér 3. Telefon/fax: (+36) 66/311-140 E-mail:
[email protected]
TOURINFORM RUZSA 6786 Ruzsa, Alkotmány tér 2. Telefon: (+36) 62/285-150; Fax: (+36) 62/585-141 E-mail:
[email protected]
TOURINFORM SZEGED 6720 Szeged, Dugonics tér 2. Telefon: (+36) 62/488-699; Telefon/fax: (+36) 62/488-690 E-mail:
[email protected]
35