Szerkesztõség: Vác, Csányi körút 45.
Tel./fax: 27/316-100
Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: elõfizetõknek 95, árusoknál 99 forint.
VÁC ÉS VONZÁSKÖRZETÉNEK LAPJA
Váci Napló
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XVII/97 2008. december 5. péntek
Mobiltelefonokat ajándékozott a kórház a rászoruló váci cigány családoknak A kisebbségi önkormányzat a december 6-i Miklulás-ünnepségen osztja szét a készülékeket Huszonnégy darab használt mobilkészüléket ajándékozott a Jávorszky Ödön Kórház a Váci Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak, kérve, hogy azoknak a gyermekes családoknak osszák szét ezeket, ahol fontos a gyermekekkel való kapcsolattartás. Az adományt Csámpai György, a kisebbségi önkormányzat elnöke - mellesleg a kórház dolgozója - vette át, bejelentve, hogy a szombati Mikulás-napi rendezvényükön szeretnék kiosztani a telefonokat a rászorulóknak. A kórház a T-Mobile-lal kötött szerzõdés alapján kiemelt ügyfélnek számít, hiszen két éve a segítségükkel váltottak a csipogókról a korszerûbb mobilos kapcsolatrendszerre. A dolgozók egymás között ingyen beszélhetnek és a kifelé irányuló hívások díja is nagyon kedvezõ. Az intézmény több mint ezerötszáz készülékre kötött szerzõdést a szolgáltatóval mondta dr. Erõs András fõigazgató a csütörtök délelõtti ünnepségen. A megállapodás alapján a T-Mobile rendszeresen korszerûbbekre cseréli a használt mobilokat, így tudtak most a cigány önkormányzatnak adni alig két éves telefonokat.
Csámpai György átveszi az ajándékot dr. Erõs Andrástól. Az akcióval mindenki jól jár, mert különben a használt, de kiváló minõségû mobilokat le kellene selejtezni. A kórház telefonközpontja egyébként digitális rendszerével mindig megkeresi az adott híváshoz a legolcsóbb megoldást, így a hálózat használata rendkívül takarékos
Rendkívüli testületi ülés a sporttámogatások ügyében Mint lapunkban megírtuk, a legutóbbi, novemberi képviselõtestületi ülésen a nõi kézilabda egyesület és a labdarúgók is jelezték, az év vége felé elfogyott a pénzük, szeretnének valamilyen támogatást kérni az önkormányzattól. Felmerült, hogy ez akár kölcsön is lehetne. A vitában azonban a döntésre nem került sor, megállapodás született viszont, hogy igyekeznek megtalálni a forrásokat. Mivel a jobboldali Összefogás frakció úgy látja, hogy meghozható a döntés, rendkívüli testületi ülést kezdeményeztek, amelyet már lapzártánk után, csütörtökön este hat órakor tartottak a városházán. Errõl lapunk keddi számában számolunk be.
2
Váci Napló
Címerablakok a városi levéltárban Látványos fogadtatásban van része annak, aki a Múzeum utcában lévõ városi levéltár kapuján belép. A bejárattal szemben lévõ, az udvarra vivõ üveges átjáró ajtó felsõ részének abla-
gármester beszélt egyebek mellett az önálló, 2006 nyarán átadott, 600 négyzetméteren kialakított levéltárról, amely azóta gazdagodott egy kutató vendégszobával is. Az itt õrzött irat-
Címerablakok. Az ünnepélyes avatásra december 3-án délután került sor
kain elsõként Vác városi jelenlegi címerén, mellette Pest megye címerén akad meg elõször a szem, ám e két címer nem egyedülálló, hiszen körülötte városunk korábbi pecsétcímerei láthatóak, melyeket Köblitz Birgit Ferenczy Noémi-díjas üvegmûvész tervezett és készített el. Az címerablakok ünnepélyes avatására december 3-án délután került sor. Horváth M. Ferencnek, a Vác Városi Levéltár igazgatójának megnyitó szavai után dr. Bóth János polgármestertõl, országgyûlési képviselõtõl megtudtuk, a címerablakok ötlete a levéltár igazgatójától származik, s a város elsõ embere úgy látta, hogy az avató ünnepség méltó zárása a reneszánsz év váci rendezvényeinek, hiszen itt látható két XVI. századi pecsét is, amely a reneszánsz korból származik. A pol-
anyag mennyisége a levéltár mûködése óta 210 folyóméterrel gyarapodott, jelenleg 1507 folyóméter - hallottuk. Prof. dr. Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár fõigazgatója avató beszédében elmondta: meggyõzõdése, hogy Vác város képviselõtestülete jelentõs lépést tett elõre a város lakossága identitásának erõsítésében akkor, amikor döntést hozott a nemrégen alapított Vác Városi Levéltár címerablakainak elkészíttetésérõl. A fõigazgató kiemelte: míg az országos levéltárat a nemzet emlékezetének mondják, addig a megyei és városi levéltárak a helyi identitásnak egyik meghatározó intézményei, hiszen itt õrzik azokat a dokumentumokat, amelyek tanúsítják a hely, a település, a város történetét, s betekintést nyújtanak az évszázadok történetébe.
Szociális Szolgáltatások Háza pályázatot hirdet iskolavédõnõ és területi védõnõ álláshelyek betöltésére. A pályázat beküldésének határideje december 15. Bõvebb információt Vác Város honlapján, a KSZK honlapján, valamint a 27/501400-as telefonszámon Várnai Gabriellánál kaphatnak.
Állt a bál Vácott November 21-én, pénteken került megrendezésre Vácott a Katalin bál. A vidám összejövetelre Gödrõl, Szõdligetrõl és természetesen Vácról is érkeztek vendégek, a szervezõk szerint körülbelül 170-en.
kis örömére. Ekkorra már szinte mindenki ropta a tánctéren. A szervezõk egy kis meglepetéssel készültek: a vendégekrõl a helyszínen készült fotót kinyomtatva, szép borítékban mindenki hazavihette, így téve
Mindenki nagyon jól érezte magát
A rendezvény apropóját természetesen a közelgõ Katalin névnap adta, s ez egyben kiváló alkalom volt egy kis mulatságra. A vendégeket ízletes vacsorával fogadták a szervezõk, és szép számmal fogytak a kiváló borok is az este során. A hangulatról több fellépõ gondoskodott. Elsõként a Miami Sporttánc Egyesület párosa következett. A fiatal táncospár latin dallamokra mutatta be látványos koreográfiáját, elvarázsolva a nézõsereget. Másodikként Orsi és Zsuzsi duója következett, akik örökzöld slágerekkel szórakoztatták a közönséget. A vendégek hamar táncra perdültek, megkezdõdött a felhõtlen mulatság. A fellépõk sorát a Sansz zenekar zárta, repertoárjukban a legváltozatosabb külföldi és magyar dalok szerepeltek, a vendégek nem
felejthetetlen emlékké az amúgy is nehezen feledhetõ estét. Az est fõszervezõje, dr. Jakab Zoltán mondott köszöntõt a mulatság alkalmával. Az egészségügyi bizottság elnöke köszöntötte a Katalinokat és örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan tiszteletüket tették a bálon. Dr. Bóth János polgármester, országgyûlési képviselõ is felszólalt az este folyamán. Kiemelte: jólesõ érzés érezni a támogatást és bíztatást, melyet városépítõ tevékenységéhez kap. Hozzátette, a felhõtlen szórakozásra is szükség van a dolgos, sokszor szürke hétköznapok közepette, s erre nagyszerû alkalom egy ilyen kiváló hangulatú bál - zárta beszédét a polgármester. JANIK SZABOLCS
Könyvbemutató A Lítea Könyvszalonban (Budai vár – Hess András tér 4. – Fortuna udvar), a Napkút és a Magyar Mûhely Kiadó szervezésében december 11-én, csütörtökön 17.30 órától a Vácott élõ Németh Péter Mikola VISSZASEJTESÍT - Válogatott és új versek, költészeti montázsok, irodalmi és fotómûvészeti performanszok címû verseskönyve bemutatójára kerül sor, amely Németh Zoltán Pál fotógráfiáival és Csorba Simon László grafikáival készült. A kötetet bemutatják: Hafner Zoltán és Szörényi László irodalomtörténészek, közremûködnek: Mezey Péter fuvolán, Pantali Lõrinc szaxofonon, Németh Balázs Kristóf ütõhangszereken. Verseit elmondja a szerzõ.
Váci Napló
3
Hazánkban egyre több a HIV fertõzött tizenéves A világjárványnak már több mint 25 millió áldozata van Elrettentõ képeket láthattunk az 1995 elõtt HIV vírussal megfertõzõdött AIDS-betegekrõl, valamint a szexuális úton terjedõ betegségekrõl december 1-jén délelõtt a mûvelõdési központ színháztermében az AIDS világnapja alkalmából a középiskolások számára rendezett összejövetelen.
tanulói adtak mûsort, amelyben egyebek mellett elhangzott Mezey Mária: Köszöntõ köszönet címû vallomása arról, miként történt öt hónapos terhességének megszakítása, amelynek következménye volt, hogy soha többé nem lehetett gyermeke. Az AIDS-rõl dr. Szlávik János - aki nap, mint nap ta-
Dr. Gódor Zsófia a szexuális úton terjedõ fertõzések megelõzésérõl beszélt
Az ÁNTSZ Váci, Szobi, Dunakeszi Kistérségi Intézete és a Váci Polgárok Egészségéért Egyesület évek óta szervezi az AIDS világnapján ezeket a felvilágosító rendezvényeket a város középiskolás fiataljainak, s nem véletlenül, mert errõl a témáról mindig beszélni kell. Nem szabad elfelejteni, hiszen földünkön naponta mintegy hétezer ember válik HIV-fertõzötté, 1981 óta több mint 25 millió ember halt meg AIDS-ben, jelenleg több mint 40 millió ember él HIV-fertõzöttként. A rendezvényen Boros Mária, az ÁNTSZ egészségnevelõjének megnyitó szavai után dr. Molnár Lajos alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Ezután a Pikéthy Tibor Zenemûvészeti Szakközépiskola és az I. Géza Közgazdasági Szakközépiskola
lálkozik HIV-fertõzöttekkel , a Szent László Kórház orvosa beszélt. Elmondta, hogy az 1995 elõtt megfertõzõdött betegek közül mindenki meghalt, akik pedig túlélték ezt az idõszakot, már részesülhettek olyan gyógyszeres kezelésben, amelyek az életüket meghosszabbították. Azonban a járvány kitörése után csaknem harminc évvel elmondható, hogy a betegség nem szorult vissza, fokozatosan nõ a betegek száma, melynek fõ oka a tudatlanság, a megelõzés hiánya. Hiába a jó gyógyszeres kezelés, az AIDS betegség ma még nem gyógyítható, csak a beteg állapotát lehet rövidebbhosszabb ideig stabilizálni. A magyarországi helyzetet elemezve - amely nem egy nagy szám, hiszen 1500 a fertõzött - dr. Szlávik János elmondta: az utóbb három évben valami
történik hazánkban, hiszen feltûnt, hogy a fertõzöttek között egyre több a tizen-, huszonéves fiatal, akik biztos az elmúlt egy-két évben fertõzõdtek meg, s bizony közöttük egyre több, 15 százalék a lány. A szexuális úton terjedõ fertõzések megelõzése volt a témája dr. Gódor Zsófia bõrgyógyász szakorvosnak. A szexuális úton terjedõ betegségek a fertõzõ betegségek körébe tartoznak - hallottuk -, melyeket baktériumok, vírusok, gombák vagy élõsdiek okoznak. A szexuális úton terjedõ betegségekben az a közös, hogy elsõsorban nemi úton terjednek, de nemcsak a hagyományos aktussal, hanem egyéb szeretkezési módokkal is, ami bõr és váladéknak az érintkezésével jár.
Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome - szerzett immunhiányos tünetegyüttes) a HIV (Human Immunodeficiency Virus emberi immunhiány vírusa) által elõidézett, gyakorlatilag 100 százalékos letalitású tünetegyüttes, amelyet 1981-ben azonosítottak, de már jóval régebben megjelent. A vírus az immunrendszer sejtjeit pusztítja. Az immunrendszer fokozatos leromlása elõsegíti az oportunista fertõzések és a daganatok megjelenését. A fertõzés után a tünetek általában évekkel késõbb jelentkeznek, de idõközben a fertõzöttek továbbadhatják a vírust. A vírus átadható direkt nyálkahártya kontaktussal vagy különbözõ testfolyadékok által, mint a vér, ondó, hüvelyváladék, elõváladék és anyatej. A fertõzés bekövetkezhet közösülés, vérátömlesztés során, fertõzött injekciós tû által, anya és csecsemõ között a terhesség, szülés és szoptatás alatt, vagy ha a fent említett folyadékok valamelyike egy nyálkahártya vagy bõr sérüléssel érintkezik. Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel a vírus szaporodása jelentõs mértékben lelassítható. Ezek a gyógyszerek nem gyógyítják meg a HIV-fertõzést, de nagy mértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását. A HIV-fertõzés ilyen módon kezelhetõ krónikus fertõzés.
4
Váci Napló
Tablók könyve díszbemutató a Madách Imre Gimnáziumban Nagy érdeklõdés kísérte a Tablók könyvének 1949-2008 díszbemutatóját, amelyet november 29-én, délután a Madách Imre Gimnáziumban tartottak. Az eseményen jelen volt és beszélt a könyv, valamint a Tablók könyve sorozat - melynek 24. kötete a váci Madách Gimnáziumé - születésérõl Molnár László, a kötet kiadója. A könyv borítóját az iskola 12 F. osztá-
sának történetét, mai életét Soós Zoltán igazgató elevenítette fel. Az igazgató elmondta: az iskola történetét maga sem tudja, hol kell elkezdeni, ugyanis, amikor 1989-ben felvette az intézmény Madách Imre nevét, akkor ünnepelte fennállásának 275. évét, tehát egy tekintélyes múltra visszatekintõ iskoláról van szó. Soós Zoltán arról is beszélt, a kötet megjelentetésével az volt
VÁCI KÖZ-TÉR
Átverésem története Egy szép, õszi napon megcsörrent a telefonom. A hallgatót fülemhez illesztve hallottam, hogy egy bûbájosan búgó nõi hang a következõket mondja: a nevem és a címem sorsoláson vett részt és azt kihúzván harmincezer forintot nyertem. Nincs más teendõm, mint elmenni az egyik váci étterembe és átvenni a pénzt. Vigyek magammal kettõ vagy négy fõt és vacsorát kapunk. Begyûjtöttem hát húgomat és a barátnõmet, irány az étterem. Itt egy kedves úr fogadott bennünket, aki közölte, hogy õ nem tud semmiféle harmincezer forintról, de ha meghallgatunk egy termékbemutatót, utána ajándékot kapunk és vacsorát. Gondoltuk, ha már itt vagyunk, maradunk. Ezek után hallgatva az igazán színvonalas elõadást és nézve a számomra méregdrága edényeket, egy régi dal jutott az eszembe, hogy: Egy komoly tanár, hogy lehet ilyen szamár! Ugrik egy telefonra. Következvén az ajándék. Csoportonként egy, azaz egy darab kávéskészlet. Osztozzunk rajta, ahogy tudunk. Mindezeket, vállalva a nyilvánosságot, azért írtam le, hogy Vác polgárai, köztük volt tanítványaim, figyeljenek. Vigyázat, csalók a vonalban! EGY NYUGDÍJAS TANÍTÓNÕ
Soós Zoltán , az iskola igazgatója beszélt arról is, hogy a kötet megjelentetésével az volt a céljuk, hogy örömet szerezzenek az egykori diákoknak
lyos tanulója, Sugár Noémi tervezte. Az ünnepi bemutatót az egykori Sztáron Sándor, illetve a most Madách Imre nevét viselõ gimnázium tanulóit, tanárait Kmettyné Balogh Zsuzsanna könyvtáros - aki fáradhatatlanul dolgozott a könyv elõkészítésében - köszöntötte, az összejövetelen az intézmény diákjai adtak mûsort. A gimnázium amely az 1949-es államosításokig a piaristáké volt - fennállá-
a céljuk, hogy örömet szerezzenek az egykori diákoknak, emellett szeretné, ha megvalósulna egy régi álma, hogy létrehozzák a Madách Gimnázium, illetve az egykori Sztáron Sándor Gimnázium baráti körét. A könyv születéséhez az ötletet Fehér János tanártól merítették, aki 50 darabból álló tablógyûjteményét ajánlotta fel, a kötet elején lévõ rövid iskolatörténetet Szölgyémy Géza, az intézmény nyugalmazott tanára írta.
Karácsonyi kiállítás és vásár December 5-én, pénteken 18 órakor nyílik kiállítás a Curia Galériában (Vác, Március 15. tér 20.) Karácsonyi kiállítás és vásár címmel váci képzõ- és fotómûvészek alkotásaiból. A karácsonyi hangulatról a Tonessence Jazz Band - Plank Tamás basszus, Medve Balázs dob, Szabó Bence gitár - gondoskodik. A kiállítás december 30-ig tekinthetõ meg keddtõl vasárnapig, 12-tõl 20 óráig.
Váci Napló
5
Négy év múlva megvalósulhat az M2 bõvítése Távolabbi cél a váci vasútállomás rekonstrukciója és váci híd építése Nyilvános szakmai fórumra hívta meg dr. Bóth János, Vác Város polgármestere, a 2. számú választókerület országgyûlési képviselõje Vác, Szõdliget és Göd polgárait, vezetõit, szakmai vezetõit december 3án, szerdán 17 órára a váci városháza tanácstermébe. A fórum témái a Vác, Szõdliget, Göd településeket érintõ elõvárosi vasúti közlekedés fejlesztése, az M2-es gyorsforgalmi út 2x2 sávossá bõvítése, valamint a váci Duna-híd megvalósítása volt. Dr. Bóth János bevezetõjében beszélt arról, hogy mindhárom település fõ gondja a közúti közlekedés, amely az 2/A elkerülõ út megépítésével egyrészt megoldódott, ám idõközben az elkerülõ út kapacitása kimerült, ezért került szóba autóúttá való bõvítése. Ennek a tervnek a megvalósítása közelebb áll hozzánk, hiszen 2010-12 között meg fog valósulni - hallottuk. Kevesebb az információ az elõvárosi vasút fejlesztésérõl Vác és a Nyugati pályaudvar között. Régi, megoldatlan problémák vannak a váci vasútállomáson, ebben a témában azonban 2013-ig változás nem várható - tudtuk meg -, viszont vannak már elképzelések arról, hogy 2013 és 2020 között milyen tervek alapján valósulhat meg a rekonstrukció. A tervezett váci hídról a legkevesebb az információ - mondta dr. Bóth János -, bár van egy biztató ígéret arra, hogy 2016-20 között van rá esély, hogy a váci híddal is foglalkozzon az ál-
lam. A választókerület képviselõje úgy gondolja - bár idõközben átadták az újpesti hidat -, továbbra is szükség van a váci hídra, amely regionális szerepet is betöltene, ezért a város továbbra is szorgalmazza annak megvalósítását. Pelsõci Géza, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt irodavezetõje részletesen beszélt az M2-es autóút bõvítésérõl, mint mondta, reális esély van arra, hogy 2012-ig ez a terv uniós pályázat révén megvalósulhasson. A bõvítés során Dunakeszi, Göd, Szõdliget csomópontokat terveztek, ám a gödi csomópont megépítéséhez az országos környezetvédelmi hatóság nem járult hozzá - tudtuk meg -, ezért csupán két csomópont valósul meg. Kérdésre válaszolva az elõadó elmondta: reális esély van arra, hogy az autóút - melynek fenntartását és kezelését január 1-jétõl az Állami Autópálya Kezelõ Zrt veszi át - fizetõs lesz. A váci állomás sínpályáinak és peronjainak tervezett átalakításáról készült tanulmányt Pelsõci Géza olvasta fel. A tervbõl kiderült, hogy a peronok és a vágányok biztonságos kialakítása mellett gyalogos aluljárók - melyek összekötik a város két oldalát - készülnek, ezeken keresztül közvetlen kapcsolatot biztosítanak az új autóbusz pályaudvarhoz is. A Kosdi úti híd és felvételi épület közötti szakaszon P+R parkoló kialakítását tervezik.
AZ ÁRULÁS NAPJA! – 2004. december 5. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Váci Szervezete a szégyenteljes, kettõs állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazás 4. évfordulóján megemlékezést szervez, melynek helye és ideje: Vác, Duna-parti Országzászló 2008. december 5. 19 óra Kérjük Önöket, hogy egy szál gyertyát hozzanak magukkal! Jobbik-Mikulás Vácon 2008. december 6-án, szombat délelõtt 8-12 óráig a váci Jobbik Mikulása oszt szaloncukrot a gyerekeknek a Széchenyi utcai 10-es ABC elõtt. A felnõtteket pedig ugyanoda, standasztalunkhoz várjuk szórólapokkal, aláírásgyûjtõ ívekkel, a Dunai Hajós címû hírlevelünkkel egy kellemes beszélgetésre.
TAMÁS AUTÓ KFT 2600 Vác, Rádi út 1-3., Tel.: 27/512-880, fax: 27/300-526 A feltüntetett összeg alatt egy 2 090 000 Ft vételárú gépkocsi ügyfél által fizetendõ része értendõ. A különbözetet az ügyfél helyett a Renault Crédit Zrt fizeti meg. Az ajánlat 2008. 11. 01. és 2008. 11. 30. közöttt, vagy a készlet erejéig, kizárólag a Renault Crédit által nyújtott “Extra” finanszírozással együtt megrendelt gépjármûvek esetében érvényes. A THM: 14,89% CHF alapú finanszírozás, 84 hó futamidõ és 10% önerõ esetén. Árfolyam: 184 HUF/CHF (2008. 10. 29.). A megjelnített átlagfogyasztás 1.5 dCi 85 LE motor átlag vegyes fogyasztás esetén érvényes. Fogyasztás l/100 km: vegyes 4,3-7,0; városi: 5,0-9,9; országúti: 3,95,4; CO 2-kibocsátás g/km: 116-165. Részletekrõl és feltételekrõl érdeklõdjön márkakereskedésünkben.
6
Váci Napló
Sugárzott a szárnyaló fantázia Elfogadom az összes rászoruló gyermeket,akit a Gondviselés rám bízott! (BRUNSZVIK TERÉZ)
Október 22-én a mûvelõdési központban került sor a minden évben megrendezésre kerülõ, az óvodapedagógusok továbbképzését elõsegítõ, városi szintû óvodai napra. Vác város önkormányzatának, illetve az egyházi fenntartású óvodáknak összes intézményébõl közel száz óvodapedagógus jelent meg. Az óvodavezetõk munkaközösségének nevében Békésiné Csízik Sarolta, a Deákvári Óvoda vezetõje köszöntötte a jelenlévõket, és megköszönte Po-zsonyiné Szõke Katalinnak, a polgármesteri hivatal óvodákért felelõs koordinátorának, a meghívott tanítóknak, a fejlesztõpedagógusoknak, hogy megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Nagy Adrienn, a Sirály úti óvoda óvodapedagógusa két mûvet adott elõ. J. Dowland: Válni kell és Thomas Morley: Lány és legény Verebélyi Ákos zongorakíséretével. A hagyományos rajzkiállítást dr. Molnár Lajos alpolgármester nyi-
A rajzkiállítást dr. Molnár Lajos alpolgármester nyitotta meg
keresztül. Majd az óvónõk egy elõadást hallgattak meg, amit dr. Gósy Mária, az MTA Nyelvtudományi Intézet Kempelen Farkas Beszédkutató Laboratóriumának tudományos tanácsadója, osztályvezetõje, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Fonetikai Tan-
zavarokat. Fejleszthetünk óvodai kereteken belül, játékos formában vagy súlyosabb esetben szakember segítségét kérhetjük. Ezúton is szeretnénk megköszönni neki ezt az érdekes, sokoldalú és hasznos elõadást. Továbbá Iványi Károlynénak, a váci Madách Imre Mû-
Mátyás király udvarában (Fotók: Bihari Gabriella óvodapedagógus, Újhegyi úti óvoda)
totta meg, és beszédében betekintést nyújtott a reneszánsz kor világába. A kiállítás a Mátyás király udvarában címet viselte. Az óvodás gyermekek életkorához, értelmi, érzelmi fejlettségükhöz, kreativitásukhoz közel álló technikákkal készült remekmûvek tették színessé ezt a napot. Az alkotásokból sugárzott az óvodapedagógusok sokszínû, szárnyaló fantáziája, amivel ezt a kort közelebb tudták varázsolni a gyermekek számára. Csodálatos szín- és formavilág, változatosság és ötletek tárultak a szemünk elé a kiállított gyermekmunkákon
szék tanszékvezetõ egyetemi tanára adott elõ. Az elõadás témája a Beszéd és beszédviselkedés az óvodában volt. Mint óvodapedagógusok, tanulmányainkból tudjuk, hogy a számunkra egyszerûnek tûnõ beszéd és beszédészlelés a 3-7 éves gyermekek számára milyen nehéz és bonyolult feladat. Dr. Gósy Mária jóvoltából feleleveníthettük emlékeinket. Rengeteg praktikus és a mindennapjainkban jól használható tanácsot kaptunk, hogy az óvodásaink életét megkönnyíthessük, felfedezhessük az esetleg felmerülõ beszédészlelési, beszédértési vagy beszédbeli
velõdési Központ igazgatójának, dr. Váradi Iván Attilának, a Földváry Károly Általános Iskola igazgatójának, önkormányzati képviselõnek, mûvész tanárnak,a Magyar Rajztanárok Egyesületének elnökének, Csánki Sándorn a k, a Petõfi Sándor Áltatános Iskola igazgatójának, P á p a L á s z l ó n a k, az Alapfokú Oktatási Intézmények Gazdasági és Szolgáltató Szervezete vezetõjének, hogy lehetõséget és teret biztosítottak számunkra! KISSNÉ ZIMONYI ANDREA, AZ Ú JHEGYI ÚTI ÓVODA ÓVODAPEDAGÓGUSA
Új fogalom: a cyberchondria Ha valakinek fáj a feje, és azonnal keresni kezd a világhálón, majd rövidesen megállapítja magáról, hogy agydaganata van, akkor lehet, hogy valójában cyberchondriában szenved. A cyberchondria, a cyber/kiber- és a hipochondria szóból alkotott új fogalom már 2000-ben felbukkant. A közelmúltban a Microsoft kutatói közzétették munkájukat, amelyben a népszerû egészségügyi keresõprogramok adatait, valamint a cég alkalmazottain végzett felmérésüket összegzik. A vizsgálatból az derül ki, hogy az öndiagnózis igen gyakran vezet oda, hogy az illetõ a legrosszabb következtetésre jut tüneteit illetõen. A kutatók azért kezdték el a munkát, hogy javíthassák a Microsoft egészséggel kapcsolatos szolgáltatásait, és inkább tanácsokat adjanak, semmint vaktában információkkal szolgáljanak. A kutatás vezetõje, Eric Horvitz, a Microsoftnál a mesterséges intelligenciával foglalkozik, és orvosi diplomája is van. Úgy véli, sokan úgy tekintenek a keresõprogramokra, mintha azok a szakemberekhez hasonlóan válaszokat is tudnának adni. - A legtöbben csak az elsõ néhány eredményt nézik meg - mondja -, és ha rábukkannak arra, hogy agydaganat, akkor ez lesz a kiindulási pontjuk. A keresõben például éppen annyi eredmény volt, ami a fejfájást az agydaganattal hozta kapcsolatba, mint amennyi a koffeinmegvonással, bár az agydaganat kialakulásának esélye sokkal kisebb. A kutatók állítják, hogy munkájukkal nem azt akarták üzenni, hogy az emberek ne foglalkozzanak a tüneteikkel. Kutatásuk csupán arra mutat rá, hogy az egyes tünetekre való rákeresés gyakran vezethet szorongáshoz - írja az informed.hu a The New York Times-ra hivatkozva.
Váci Napló
7
Verõcei tömegverekedés: revánsot akartak venni
Elütött az autós egy kislányt A rendõrség tanúkat keres a helyzet tisztázásra November 12-én 7 óra 30 perckor Vácon, a Deákvári fõtér és a Negyvennyolcasok útja keresztezõdésében egy arra haladó személygépkocsi vezetõje elütött egy gyermekkorú kislányt, aki a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeinek tisztázás érdekében várják azoknak a tanúknak a jelentkezését, akik az esettel összefüggésben bármilyen érdemleges információval tudnak szolgálni, esetleg a baleset szemtanúi voltak. Jelentkezni lehet a Váci Rendõrkapitányságon személyesen vagy a 27/501-955-ös, illetve a 107-es telefonszámokon. Segítségüket elõre is köszönik. A tanúk adatait természetesen bizalmasan kezelik.
Tisztelt Váciak, Kedves Barátaink!
Birkóznak a szumósok. A verekedések színtere viszont a kocsma (illusztráció)
Mint lapunkban megírtuk, november 29-én szombaton éjjel lakossági bejelentés érkezett a Váci Rendõrkapitányságra, miszerint Verõcén az egyik italboltnál több ember összeverekedett. Mint késõbb kiderült, egy ez év augusztusi verekedés miatt akart revansot venni az akkor alulmaradt fél. A mostani összetûzéshez segítségül hívta a felfegyverkezett rokonságot is. A verekedés kapcsán mindkét oldalon többen könnyû sérüléseket szenvedtek. Az ügyben eddig négy gyanúsítottat hallgattak ki, ellenük csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Az ügyben szakértõk bevonásával folyik a további vizsgálat.
Felhívás amatõr humoristák részére A Klebelsberg Kultúrkúria amatõr humoristák jelentkezését várja, szerzõi és elõadói kategóriában egy vagy több pályamûvel. Szerzõi kategóriában írásban (legfeljebb 2 nyomtatott oldal), elõadói kategóriában hanganyaggal (CD, MC, MP3, legfeljebb 5 perc), vagy videó, DVD anyaggal (legfeljebb 5 perc). A pályázaton minden esetben tüntessék fel, hogy melyik kategóriában pályáznak! A mûveket postán, faxon, e-mailben, vagy személyesen lehet eljuttatni. A téma szabadon választható. A beér-
kezett pályamûveket szakmai zsûri bírálja el, akik a döntõ keretében választják ki a nyerteseket. A zsûri tagjai: Maksa Zoltán humorista, dr. Litkay Gergely humorista, a Dumaszínház és a Comedy Central fõszerkesztõje, valamint Pethõ Zsolt és Szászi Móni, a L’art pour L’art Társulat tagjai. A pályázók meghívást kapnak a 2009. február 21-én megrendezésre kerülõ Humorpercek címû rendezvényünkre, melyen a legjobbak neves humoristákkal együtt fel is léphetnek.
www.vaci-naplo.hu
Beküldési határidõ: 2009. január 19. Cím: Klebelsberg Kultúrkúria 1028 Templom u. 2-10. Tel.: 3920860, fax: 392-0862.Email:
[email protected]
Még néhány hét, és ismét itt a karácsony. Ha Ön is azok közé tartozik, akik finom étellel, terített asztallal várhatják a Szentestét, és ajándékokkal köszönthetik szeretteiket, kérjük, most egy rövid ideig gondoljon azokra az embertársainkra, akiknek ez nem adatott meg. Bizonyára sokan vannak, akik segítenének, de nem tudják hogyan, kinek és kihez fordulva tudnák felajánlani adományaikat rászoruló embertársaink javára. Ezért a MSZP Váci Szervezete adománygyûjtési akciót szervez 2008. december13-án szombaton 9 órától 13 óráig a fõtéren, az alsóvárosi Smatch árúház elõtt, és a deákvári ABC elõtt.
Várunk minden használható játékot, ruhanemût, könyvet, háztartási kisgépet melyet kidobni sajnálnának, de másoknak még örömet szerezhet! Segítségüket elõre is köszönve kívánunk minden kedves váci lakosnak boldog, békés karácsonyi ünnepeket! dr. Bóth János MSZP Váci Szervezetének elnöke
dr. Jakab Zoltán MSZP 2. sz. vk. országgyûlési képviselõjelöltje
Fogyatékossággal Élõ Váci Emberekért Vác Város Képviselõtestülete a fogyatékos személyek érdekében tartósan kiemelkedõ tevékenység elismerésére A Fogyatékossággal Élõ Váci Emberekért egyéni és közösségi kitüntetõ címet alapított. A kitüntetõ cím bármely személynek, közösségnek adományozható. A kitüntetendõ személyre vagy közösségre bárki javaslatot tehet 2009. január 31-ig. A javaslatokat a Váci Fogyatékosügyi Tanács elnökének (dr. Bóth János polgármester) lehet benyújtani. A díjat a polgármester adja át a Fogyatékossággal Élõ Emberek Esélyegyenlõségének Napján, május 5-én.
8
Váci Napló
Kapunk nyitva, szívünk még inkább Interjú Judith Löwe-vel és Anna Rackwitz-cal a Máltai Szeretetszolgálatnál A Máltai Szeretetkórház már 10 éve fogad önkéntes munkára külföldi munkatársakat. Az immár világszerte elterjedt Irgalmas Rend tulajdonában lévõ kórház, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat Alapítványa mûködtet, idén két német dolgozóval gyarapodott, akik egy éven át segítik munkájukkal a tizenhárom éve fennálló gyógyító közösséget. A 21 éves Judith-al és a 19 éves Anna-val beszélgettem a terveikrõl, Magyarországról, és az önkéntes munkákról. - Meséljetek magatokról, mióta vagytok itt és hogyan kerültetek Magyarországra? J. L.: Rögtön az érettségi után elvégeztem Drezdában egy tanfolyamot, így a szakmám pontos megnevezése ergoterapeuta. Ez a foglalkozás egy olyan szociális munkatársat takar, aki értelmi és testi fogyatékos emberekkel foglalkozik. Lehet, hogy meglepõ, de még Németországban is alig ismerik a kifejezést, mivel esetében egy teljesen új orvosi szakmáról beszélünk. Ezután külföldön szerettem volna dolgozni, így jelentkeztem erre a programra. Létezik egy ICE (Initiative Christen für Europa - Keresztények Európáért) nevû egyesület, amely Európán belül fiatalokat közvetít önkéntes munkára. Eredetileg Spanyolországba, Franciaországba, vagy Angliába szerettem volna menni, hogy nyelvet tanulhassak, de végül úgy alakult, hogy csak Magyarországra, azon belül is a váci kórházban volt hely, így kerültem ide. A. R.: Idén nyáron érettségiztem Erfurtban, de felsõoktatási intézménybe nem jelentkeztem, mert úgy éreztem, egy kis pihenésre van szükségem 12 évnyi tanulás után, és nem ártana külföldön is szerencsét próbálni. Így találtam rá az ICE egyesületére, akiknél egy éves önkéntes munkára jelentkeztem Franciaországba, illetve Belgiumba.
Anna Rackwitz és Judith Löwe. Nem ide vágytak, de nem bánták meg, hogy hazánkba hozta õket a sors
Az én esetemben is csak a váci kórházban volt már hely, így eldöntöttem, hogy elfogadom a lehetõséget. Régebben már dolgoztam öregek otthonában, úgyhogy nem esik nehezemre az itteni munka. Szeptember közepén érkeztünk, és jövõ év augusztusáig maradunk mind a ketten. - Csak ti ketten érkeztetek Németországból, vagy vannak rajtatok kívül is önkéntesek hazánkban? J. L.: Összesen hatan érkeztünk Magyarországra, négy lány és két fiú, ebbõl csak mi ketten kerültünk egy helyre. A. R.: A többiek Budapesten, Kazincbarcikán, Kecskeméten és Miskolcon kaptak munkát. Többnyire iskolákban, illetve öregek otthonában segédkeznek. Miskolcon az egyik lányt már meg is látogattuk. - Mibõl áll egy munkanapotok a kórházban? Sok szabadidõs programotok van, vagy egyelõre csak ismerkedtek a környékkel? J. L.: Általában eléggé változó a heti munkarendünk, mert minden napra más feladat jut. Hétfõn a betegek vérnyomását szoktuk megmérni, kedden-pénteken mindig segítünk a tisztálkodásban, a többi napon pedig beosztjuk, hogy ki mit csináljon. A reggeli kiosztásánál
mindig ott vagyunk, néha még a viziteken is segédkezünk. A munkaidõnk reggel fél nyolctól délután fél háromig tart, így utána sok idõnk van kikapcsolódni. Sajnos alig vannak itt ismerõseink, de Pesten már voltunk kirándulni egy barátunkkal, és minden pénteken magyar nyelvórákat tartanak nekünk, amin mind a hatan részt szoktunk venni. Elõfordult, hogy Rádon lovagolni is voltam, nagyon szeretem azt a sportot. A. R.: A betegekkel rengeteget kell foglalkozni, így soha nem unatkozunk, amikor itt vagyunk. A Máltai Szeretetszolgálatot már régóta ismertük mind a ketten, így tudtuk, hogy mire számítsunk, mielõtt Magyarországra érkeztünk volna. A munka nem kifejezetten változatos, de szerencsére mindig van mit csinálni. A dolgozók között mi vagyunk a legfiatalabbak, tehát ismerkedni itt nem igazán tudunk. Tagjai vagyunk a Vox Humana énekkarnak, így hétfõn és csütörtök esténként énekkari próbákon veszünk részt. Egyelõre nincs sok programunk, de igyekszünk minél hamarabb alkalmazkodni a körülményekhez. - Hogy tetszik nektek Magyarország és a nyelv? Mi volt az elsõ benyomásotok?
J. L.: Vác egész egyszerûen csodálatos hely! Hihetetlenül tetszenek a szûk kis utcái, a bazilika és a Duna-part, Budapestrõl nem is beszélve. A magyar nyelv viszont nagyon nehéz. Ugyan hetek óta tanuljuk, még mindig csak az alapvetõ szavakat ismerjük. Nagyon jó lenne úgy hazamenni, hogy legalább középfokú szinten elsajátítsuk a nyelvet. Lehet, hogy nem olyan jelentõs, mint az angol vagy a francia, de ettõl még szép nyelv, csak nagyon bonyolult. A. R.: Nekem ugyanúgy tetszik a város és a környezõ falvak, mint Judith-nak. Budapest fantasztikus, lenyûgözõ a Parlament és a Mátyás templom. Sajnos minden nevezetességet még nem tudtunk megnézni, de igyekszünk pótolni a lemaradást, hétvégenként úgyis szabadok vagyunk. A magyarok mentalitása lényegesen jobb, mint a németeké. Sokkal barátságosabb, nyitottabb ország ez, mint a miénk. A munkában az tetszik a legjobban, hogy a betegek rengeteget bókolnak nekünk, és ez néha jól esik. Az a különbség a német és a magyar betegek között, hogy miután megszólítjuk õket, sokkal fogékonyabbak a kommunikációra, mint a német páciensek. - Szeretnétek ezen a te-
rületen dolgozni, miután hazautaztok? Mennyire befolyásolja ez az egy év a szakmai jövõtöket? J. L.: Én, mivel ergoterapeutaként dolgozom, mindenképpen a betegápolás területén maradok, de a jövõben szeretném továbbképezni magam. Egyelõre úgy gondolom, hogy maradok külföldön, talán elvállalok még egy év önkéntes munkát, ezúttal Nyugaton. Eredetileg gyerekekkel dolgoztam volna, remélem, hogy az itt szerzett tapasztalat sokat segít majd az elhelyezkedésben. A. R.: Mivel a munka miatt egy év kimarad a tanulmányaimból, jövõ szeptembertõl pszichológiát szeretnék tanulni. A kórházban eltöltött év mindenképpen pozitívum lesz leendõ munkáltatóim szemében. Az önkéntes munka nálunk amúgy is nagyon sokat nyom a latban, ha valaki el akar helyezkedni egy új munkahelyen. - Nem bántátok meg, hogy mégis elvállaltátok ezt a munkát? J. L.: Egyáltalán nem. Nagyon jól érzem magam Magyarországon, azon belül Vácon is. Annyi a problémám, hogy még alig ismerünk itt valakit. Jóval megkönnyítené az ittlétünket, ha lennének barátaink, akikkel különbözõ programokat szervezhetnénk. Ez az egy hiányzik, de alapjában véve kellemes a város, a munkatársakkal pedig annak ellenére, hogy nem beszélik a nyelvünket, jól kijövünk. Mindenki nagyon kedves és közlékeny. A. R.: Az ember mindig tanul valamit. A mi esetünkben ez annyit takar, hogy idejöttünk egy olyan, számunkra eddig ismeretlen országba, aminek a nyelvét nem beszéltük, és nehéz is megtanulni. Most egy új kultúrával ismerkedünk, ami teljesen pozitív benyomást tett ránk. Nagyon tetszik az emberek mentalitása, sokkal barátságosabbak, miután megszólítod õket. Örülök, hogy végül elvállaltam a munkát, mert nagyon tetszik a város is. Reméljük, hogy kellemes élményekkel mehetünk haza pár hónap múlva. PAULISINECZ SÁRA
Váci Napló
9
Fenntarthatatlan fejlõdés Kiszel Vilmos az IUCN regionális tanácsosa lett A világ legnagyobb természetvédelmi szervezete, az IUCN (Világ Természetvédelmi Unió) régiók szerint választja vezetõ tisztségviselõit. Az IUCN közgyûlése 2008. október 11-én Barcelonában, az unió 60. születésnapján térségünk tanácsosává, azaz világszervezet központi irányító testületének tagjává választotta Kiszel Vilmost, a Göncöl Alapítvány elnökét, a Vadon és a Süni magazin felelõs kiadóját. Az IUCN vezeti a veszélyeztetett növény- és állatfajok jegyzékét, a Vörös könyvet, osztályozza és értékeli a nemzeti parkokat és védett területeket, közte a természeti világörökséget, azok kezelésével és fenntartásával kapcsolatban tanácsokat ad, kulcsszerepe van a környezetjogban és a globális környezetpolitikában, így például a Riói Egyezmények létrejöttében, mindezek terjesztésében és oktatásában. Az IUCN nyolc régióba osztva mûködik a Földön. Minden egyes régiónak három tanácsosa van, ezek közül Kelet-Európa, Közép- és Észak-Ázsia regionális tanácsosai a 2008-2012 idõszakra Kiszel Vilmos mellett Kalev Sepp, az észtországi Tartu egyetemének professzora és Amirchan Amirchanov, az orosz szövetségi környezetvédelmi minisztérium tisztviselõje. Beszélgetésünk fõ témája maga az IUCN, és a Föld jövõje. - Mit tehet egy világszervezet, még ha olyan erõs és elismert is, mint az IUCN, annak érdekében, hogy a Föld környezeti problémái megoldódjanak, vagy legalábbis a negatív folyamatok lelassuljanak? - A fõ kérdés az emberiség jelenlegi létformájának átalakítása, fenntarthatóvá tétele, ezen belül a természeti erõforrások fontosságának és a természet szolgáltatásainak elismertetése. Ma az IUCN és tagszervezetei
együtt képezik a Földön a legnagyobb természetvédelmi közösséget. Az IUCN-en belül a gyakorlati munka döntõ részét a tagszervezetek végzik. Maga az anyaszervezet azzal foglalkozik,
probléma. A kérdés megkerülhetetlen: milyen az emberiség jövõképe? - A túlnépesedés, a szegénység és általában a társadalmi igazságtalanság jelenti a legfõbb problémát. A
Favágás az Amazonasnál. Az erõdírtókat fegyveres katona védi
hogy a Globális Programján keresztül összehangolja és segítse a Földön a természetvédelmet, valamint részt vesz a nemzetközi döntésekben, a szakmai elvek, programok és nemzetközi egyezmények létrejöttében és megvalósításában - például ott van a G8 ülésein, az ENSZ döntéseiben, kiemelkedõ szerepe van a Biodiverzitás Egyezményben, a Klíma Egyezményben, és még sokáig sorolhatnám. Gyökeresen meg kell változtatni a környezet megítélését. A társadalom számára ez a kérdés új, az elmúlt 30 évben lett nyilvánvaló a fontossága. Olvasóink nagy része még bizonyára a végtelen és kimeríthetetlen természeti erõforrások leigázásáról tanult földrajzból. Nálunk most divat azt mondani, hogy ez pusztán sztálinista elképzelés volt. Igen Sztálinnak is ez volt az elképzelése, másoknak is a tõkés társadalmak is e hamis elv szerint mûködnek. Ezzel szemben a valóság az, hogy a természeti erõforrások végesek és sérülékenyek, túlhasználjuk és túlterheljük õket. Könnyen belátható, hogy ez így nem mehet sokáig, nem fenntartható. - A fogyasztás növekedése, a túlnépesedés valós
lakosság, az egyes emberek fogyasztóvá degradálása egyszerûen nem vált be. A Föld népességének szegényebb része teszi ki a teljes lakosság 84 százalékát, míg a gazdagabbik rész a népesség 16 százaléka - ez lényegében az OECD tagállamok lakosságát jelenti. A Föld összes természeti erõforrásának 80 százalékát a lakosság 16 százaléka használja fel. A gazdagabb országok lakossága személyenként, átlagosan kereken hússzor annyi természeti erõforráshoz jut hozzá, mint a szegényebb országok lakossága. Mi, magyarok, azaz mi mindannyian, kedves olvasó, ezek közé tartozunk. Meg kell oldani, hogy a harmadik világban is többet ehessenek az emberek, és legyen egészséges ivóvizük. Jelenleg egymilliárd olyan ember él a Földön, akinek az egynapos járókörzetében nem található tiszta ivóvíz. Ahhoz, hogy hozzájussanak az egészséges táplálékhoz és ivóvízhez, a világ gazdagabbik felének önmérséklete szükséges. Ennek érdekében kevesebb hasznot kellene kivonni a szegényebb országokból. Legalább annyi forrást ott a kellene hagyni a szegényebbeknél, amibõl õk maguk kielégíthetnék az elemi szükségleteiket.
- Melyek jelenleg a világ legjelentõsebb természeti problémái, és hogyan lehet ezeket megoldani? - A legtöbb környezeti probléma az energiatermeléssel és az emberiség területi terjeszkedésével van összefüggésben. Az élõvilág sokféleségének, a biodiverzitásnak a csökkenése döntõrészt azért történik, mert egyre több ember él a Földön, településeket, szántóföldeket, utakat és sok mást hozunk létre a természeti területek helyén. Egyre több ember számára egyre több terméket kell elõállítani a zsugorodó erõforrások terhére. Ráadásul a gazdasági propagandagépezet a fogyasztás felhajtását ösztönzi. Európában nincs túlnépesedés, vannak anyagi lehetõségek, és megfelelõ, gyakran évszázados szaktudás, amelyekre alapozva folyik az erdõtelepítés, a Natura 2000 területek kijelölése, területhasználati tervek készülnek, amelyekben egyre erõsödik a környezet iránti felelõsség. Ha ezeket a megoldásokat a szegényebb országokban is be lehetne vezetni, az sokat segítene a természetnek. Átfogóbb probléma az éghajlatváltozás, a Föld bolygó felmelegedése az emberiség életmódja miatt. Az igazi nagy probléma az, hogy a hatások egymásra rakódnak. Elérkeztünk egy olyan idõszakhoz, amikor a természet már nem tudja visszabillenteni a folyamatokat az egyensúly-közeli állapotába. A nagy rendszerek ilyenkor ingadozási jelenséget mutatnak. Nap mint nap hallhatunk szélsõséges idõjárási eseményekrõl, áradásokról és más természeti katasztrófákról. Egyre gyakrabban magunk is megtapasztalhatjuk ezeket. Az IUCN programja a természet helyreállítása, a területvesztés visszafordítása. A természet gyógyítása útján nálunk sokkal erõsebb és felkészültebb segítõtársat kaphatunk az általunk okozott bajok orvoslásához. - Milyen most Magya-
rországon a környezet- és természetvédelem helyzete? Mit tervez az IUCN Magyarországon és régiójában? - Magyarországon sokat tettünk azért, hogy a környezet állapota ne romoljék. Létrejött a jogi háttér, források, intézményrendszer, felelõsségi elvek. Ennek ellenére az ország a fejlesztési forrásainak nagy részét nem a természeti értékek megóvására, illetve fejlesztésre fordítja, hanem hatalmas infrastrukturális beruházásokra, amelyek tovább veszélyeztetik a környezet állapotát és a természeti értékeket, fokozzák a fogyasztást. Az emberi agy az egyetlen olyan természeti erõforrás, amelynek a kimerítésére soha nem tettünk kísérletet, mert a képzett emberfõk problémát okoznak, egyszerû fogyasztóként nem használhatók. Az IUCN Oktatási és Kommunikációs Szakbizottsága - a CEC - a tanulásra ösztönöz bennünket, valamint arra, hogy képessé kell válnunk közösségként élni és dolgozni, és a közügyeket közösen megoldani. E tekintetben a legelmaradottabb országok közé tartozunk. Az IUCN-nek öt magyar tagszervezete van, ezek a Göncöl Alapítvány, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Magyar Madártani Egyesület, a Magyar Természetvédõk Szövetsége és a Nimfea Egyesület. Fõ érdekeltségük a védett területek, a fajvédelem, az oktatás és kommunikáció területén, valamint a közös döntés-elõkészítõ munkában van. A CEC európai alelnöke Czippán Katalin, a Göncöl korábbi elnöke, akit e tisztségében a közgyûlés megerõsített, és a kongresszus alkalmából az amerikai székhelyû Brandwein Intézet munkássága elismeréseképpen kitüntetésben részesítette. A páneurópai régióban tanácsos társaimmal közösen öt nagy, átfogó programot tervezünk, ezek: a Fekete-tenger, illetve a Baltitenger vízrendszerének védelme, a klíma-zonális puszták összehangolt védelme a Kisalföldtõl Észak-Koreáig, valamint a Kaukázus és a Kárpátok természetvédelmi programja.
10
Váci Napló
Gerendás Péter: 20 éve a szólópályán December 5-én jelenik meg Gerendás Péter új nagylemeze Bartók országában címmel, a kiadványon, immár harmadszorra dolgozott fiával, a 11 éves Danival. A két egymást követõ lemezbemutató koncert 2009. április 18-án lesz a Thália Színházban. Gerendás Péter kerek 20 évvel ezelõtt kezdte szóló pályafutását. - Az immár 11 éves Dani fiam 5 éves korától aktívan közremûködik a lemezeim készítésében és a koncertjeimen is részt vesz - magyarázta Gerendás. – Három éves korában derült ki a turpisság, amikor a reggeli közben az asztalon doboltam az ujjaimmal, õ pedig mindent visszadobolt. Egyre nehezebb ritmusokat ütöttem neki, és mindent azonnal sikerült megismételnie. Azóta több tanárnál tanult dobolni, és most már õ üt nekem egyre nehezebb ütemeket. Nagyon szeretek vele dolgozni, könnyen megy a közös munka. A többi gyerkõcöm is zenél, a kilencbõl négyen, de õk nem dolgoznak velem, hiszen mi nem a Kelly Family vagyunk - mondta nevetve a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült zenész. Az új album december 5én kerül majd a boltok polcaira Bartók országában címmel. - Elég sokáig dolgoztam ezen az albumon, hiszen egy részét még 2006-ban vettük fel, a második felét pedig idén. A hangvétele nem szokatlan, olyasmi, mint az eddigi lemezeimé. A lemezen vannak lírai dalok, és egy latinos is, mégpedig a Fázom címû szám. Egy ideig játszottam egy dél-amerikai zenekarban, ami akkora nyomot hagyott bennem, hogy minden lemezemen egy dal erejéig felelevenítem a latinos hangzásvilágot. Ami azonban új az eddigiekhez képest, hogy az egyik kedvenc számom, a Nagykörút, swing-es, big band-es jellegû. Ez a világ mindig is közel állt hozzám, de ezen az
ami szintén fantasztikus érzés volt. Illetve a rengeteg díjra, például a Huszka Jenõdíjra, az Emerton-díjra és persze a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjére is nap mint nap visszagondolok, hiszen nagyon jól esik, hogy részesülhettem ezekben. Két lemezbemutató koncert is lesz jövõ év április 18án a Thália Színházban. Az elsõ koncert délután négykor kezdõdik majd, a második pedig este hét órakor. Lesz egy sztárvendég is, mégpedig Tokody Ilona Kossuthdíjas operaénekes. Hámori János trombitán játszik majd, Tóth Szabolcs szaxofonozik, Shreck Ferenc harsonázik, Bíró Nóra vokálozik, Szõllõssy Kati fog basszusgitározni, Sárközy Fanni zongorázni, Csányi Zoltán hammondozni, a doboknál pedig Gerendás Dani ül majd Gerendás Péter. Már a fia, a tizenegy éves Dani is színpadra a másfél-két órás koncerlép vele a következõ koncertjén tek alatt. albumon van jelen elõször, ráadásul nagy szerencsémre egy fantasztikus hangszerelõ, Hámori János munkája által. Tényleg úgy hangzik, mint egy amerikai big band. A zenét egyébként Wolf Péter írta, aki az egyetlen vendégszerzõ, a többi zene és szöveg tõlem származik. Másik újdonság, ami eddig nem volt jellemzõ rám, hogy van egy funky szám is a lemezen, az Árral szemben. A Nagykörúton kívül még két dal áll nagyon közel hozzám, a Más ez az állomás, ami egy intim hangulatú szerelmes szám, illetve a címadó dal, a Bartók országában. Ez a jelenleg tapasztalható értékrendi válságról szól, ami számomra egy igen fontos téma - mondta Gerendás, akinek a húsz éve indult szólókarrierje alatt ez, immár a 12. lemeze. - Rengeteg emlékezetes pillanat volt számomra ebben a húsz évben, a legelsõ például az elindulás volt, amikor 1988-ban megnyertem a Magyar Dalok versenyét. 1992-ben pedig megjelent az elsõ szólólemezem,
Váci Napló
11
Programajánló Vásáry Tamás születésnapjára Téli Tárlat a váci Madách 7-én, vasárnap 18 óra- Presto, IV. Tema. Andantino, V. Imre Mûvelõdési Központban December kor a Magyar Rádió Márványter- Finale. Allegro giusto. Fellép: Évtizedek óta a Madách Imre Mûvelõdési Központ ad helyet Vác és környéke legnagyobb képzõmûvészeti seregszemléjének, az immár hagyománnyá vált Téli Tárlatnak. A Téli Tárlat Vác Város Önkormányzatának külön támogatásával jöhet létre, mely jelzi, hogy ez az esemény kiemelt
palettáját: a teljesség igénye nélkül Adorján Attila, Csillag Nagy Balázs, Kettõs Tamás, KoltaiDietrich Gábor, Lelkes A. Gergely festõmûvészek, Budai Enikõ és Lisztes Edina fotómûvészek. Különbözõ életutak, eltérõ filozófiák, sajátos egyéni alkotó eljárások, a mûvészi érvényesü-
Debreczeni Zsófia: Emlékkép 56-ból
fontossággal bír a város kulturális életében. A kiállítás helyszíne a mûvelõdési központ Tükörterme december 13-tól kezdõdõen 2009. január 7-ig. A tárlatokon csaknem az összes környékbeli hivatásos alkotó (a Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesületének tagjai) rendszeresen bemutatja az év folyamán készült legújabb munkáit, Szobtól Gödig. Olyan jeles mûvészek alkotásai fémjelzik a Téli Tárlat történetét, mint Dániel Kornél festõmûvész Zebegénybõl, vagy Nagy B. István Munkácsydíjas festõmûvész Vácról. Jelenleg is olyan jelentõs alkotómûvészek tartoznak a rendszeres kiállítók közé, mint Benkõ Viktor, Cs. Nagy András, Debreczeni Zsófia, Mizser Pál, Monos József, Németh Árpád és Orvos András festõmûvészek, Molnár László József (Munkácsydíjas), Szalma Edit és Bardócz Lajos grafikusmûvészek, Kocsis Iván, Lehotka László, Fekete István fotómûvészek, valamint Zubovits Gyõrkös Erzsébet és Domin Károly szobrászmûvészek. A fiatalabb nemzedék is új színfoltként gazdagítja a Téli Tárlat
lés más és más útjai jellemzik az itt szereplõ mûvészeket egyenként. Mindezek ellenére mûveik jól megférnek egymás mellett, munkásságuk pedig keresztmetszetét adja a környék képzõmûvészetének. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is háromtagú, képzõmûvészekbõl álló zsûri értékeli a beérkezett alkotásokat, és ítéli oda a Vác Város Önkormányzata által felajánlott díjakat. A zsûri tagjai Aknay János és Németh Árpád festõmûvész, a zsûri elnöke Szemadám György festõmûvész, író, aki a kiállítás megnyitó beszédét is jegyzi, illetve elõadja. A Téli Tárlat megnyitó ünnepsége többek között azzal is emlékezetessé válik ebben az évben, hogy az idei Téli Tárlatot bemutató katalógus kerül kiadásra a mûvelõdési központ gondozásában, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A kiállítás megnyitó ünnepsége december 13-án 16 órakor dr. Molnár Lajosnak, Vác város alpolgármesterének köszöntõbeszédével kezdõdik a Madách Imre Mûvelõdési Központban.
mében (Budapest VIII, Pollack M. tér 10.) ünnepi hangverseny lesz az MR Szimfonikusok örökös tiszteletbeli fõzeneigazgatója, Vásáry Tamás 75. születésnapja tiszteletére. Programon Franz Schubert: Adúr zongoraötös, op. 114 („Pisztráng-ötös”), D 667 I. Allegro vivace, II. Andante, III. Scherzo.
Vásáry Tamás zongora, Ábrahám Márta hegedû, Máté Gyõzõ brácsa, Nagymiklósi Judit cselló, Boldoghy Kummert Péter nagybõgõ. A hangversenyre a belépés ingyenes. Részvételi szándékát kérjük elõre jelezze Belláné Szekeres Anikónál a 06-1/328-8326-as telefonszámon.
12
Váci Napló
APRÓHIRDETÉSEK Frissítve: 2008. december 4-én
JÁRMÛ
(356/10)
Kétütemû Trabant kombi eladó. Évjárat: 1987. Vizsga: 2009. május. Telefon: 06-27/305-209 (400/02)
220 voltos ipari gyorsvarró és 220 voltos háromszálas Interlock ipari varrógépek eladók. Telefon: 06-20/323-8242 (359/10)
ÁLLÁS
SZOLGÁLTATÁS
Eladói munkakör betöltésére keresünk nagykereskedelmi céghez helyi lakost. Bérezés megegyezés szerint. A munkakör azonnal betölthetõ. Érdeklõdni: 06-30/862-15-88 (397/04)
Parkettás vállal hagyományos, szalag, laminált padló lerakást. Csiszolás, lakkozás, javítás, recsegés megszüntetése. Tel.: 06-70/505-11-77 (243/17)
KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/ 316-300) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: SM, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; belföldi árufuvarozó és személyszállító szaktanfolyam; TIR szaktanfolyam, ezenkívül indul még ADR, NEHÉZ-, ILLETVE KÖNNYÛGÉPKEZELÕI ÉS MOTORFÛRÉSZ-KEZELÕI SZAKTANFOLYAM.
T and P Trans Építõipari és Fuvarozó Kft Építõipari A-Z-ig. INGATLAN Korrekt áron rövid határidõvel, Családi ház eladó sûrgõsen Vá- garanciával. Tel.: 06-30/956con a Bácska-dûlõben. Érdeklõdni 5217 (314/17) HALLÓ Mintabolt (Vác, dr. Csányi lehet: 06-20/273-66-63 (290/06) Karácsonrya ezüstfenyõk vá- L. krt. 29. (2-es fõút) a város közVerõcén felújításra szoru- sárolhatók Váchartyánban a ter- pontjában. Telefon: 27/317-380*, ló 668 négyzetméteres ház pa- melõtõl. Vágott: 1,30 m-ig 1500 06-20/931-7380, Fax: 27/511norámás telken eladó. Érdek- Ft/db 1,40 m-tõl 1200 Ft/m ártól 382. Nyitva: H-P: 8-17, Szo.: 8lõdni lehet: 06-30/54-99-645. (december 10-étõl). Földlabdás: 12 óráig Kaphatók: HÁZTARTÁSI (310/06) 3000 Ft/db ártól. (A fenyõket ki- ESZKÖZÖK: SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi elképzelés Eladó Vácott, a Földváry té- választás után ásom ki!) Telefon: alapján is, LCD monitorok, nyomtatók, 06-20/577-21-89 vagy 06-27/367ren egy 63 négyzetméteres, szép állapotú lakás. Klíma, tároló, új 107 (este). Cím: Váchartyán, Jó- routerek, Web kamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írhabeépített szekrények. Rendezett zsef Attila u. (381/17) tó CD és DVD lemezek, videó- és kalakókörnyezet. Irányár: 10 millió mera kazetták, memóriák, FlashDrivek, forint. Érd.: 06-20/770-5130 ÜDÜLÉS (334/06) Bükkfürdõi üdülési jog 2009. infra és Bluetooth portok, MP3 és MP4január 7-tõl 20-ig eladó. Tel.: 06- es lejátszók. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODAVác, Alsótörökhegyen 140 20/577-21-89 vagy 06-27/367- TECHNIKA: másológépek, nyomtatók: négyzetméteres 3 szoba, konyha, számológépek, diktafonok, telefonok 107 (387/16). étkezõs, két garázsos házrész eladó. 2299 Ft-tól, normál papíros faxok : Tel.: 06-20/9-646-801. (338/06) ALBÉRLET 21690 Ft-tól, vezeték nélküli csengõk Gödön 3 szobás + 2 félszo- Kiadó lakás! Vác, Zöldfa u., I. 2990Ft-tól, kaputelefonok: 6190 Ft-tól, bás családi ház, dupla komfort- emeleti, 2 szobás, bútorozatlan, telefon és számítógép kábelek, csatlatal, engedménnyel sürgõsen el- 52 nm-es lakás kiadó! A lakás kozók, átalakítók. KAPHATÓK: író-, adó. Irányár: 38 millió forint. Tel.: parkra nézõ, közel a vasútállo- számoló-, pénztár- és másológépbe, 06-30/941-1360 (348/06) máshoz és a buszmegállóhoz (bu- nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és dapesti). Teljesen felújított álla- utángyártott festék szalag, festék por, VEGYES potban, beköltözhetõ december tinta patron, lézer toner, utántöltõ, máEngedélyekkel rendelkezõ, 1-tõl. Költségek: 40.000 Ft + re- soló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló pabejáratott mobil grill és büfé zsi/hónap (+ 2 havi kauciót ké- pírok. IRODABÚTOR: bõrfotel: 27999 autó családi okok miatt eladó. rek). Érdeklõdni lehet: 06-20/ Ft-tól! Profi számítógépasztalok. HÁZTelefon: 06-20/942-08-96, e- 444-12-60 vagy 06-30/242-42- TARTÁSI ESZKÖZÖK : elektromos kõmail:
[email protected]. 01. (389/08)
A vállalkozási ügyintézõ OKJ-s szakmával már rendelkezõk részére pénzügyi-számviteli ügyintézõ képzés indul decemberben. A tanfolyam helyszíne: I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola és Karacs Teréz Kollégium 2600 Vác, Géza Király tér 8. Érdeklõdni a 06-70/339 5482-es számon lehet.
lapos raklett sütõ: 11690 Ft, hõsugárzók 4990Ft-tól, olajradiátorok, videó kábelek-átalakítók, külsõ-belsõ vezeték nélküli hõmérõ, elemek, akkuk, töltõk, lámpák! DURACELL és GILLETTE termékek, vérnyomásmérõk: 7390 Ft-tól, digitális mérlegek. Középiskolások részére számológépek (CASIO, SHARP, SENCOR, Victoria): 1990 Ft-tól. SZOLGÁLTATÁSAINK: iratmásolás, laminálás, iratok bekötése, fûzése; faxok feladása, fogadása; telefon, fax, számítógép, nyomtató, telefon központ javítása szerelése, lézer toner töltés. Legyen a TÖRZSVÁSÁRLÓNK ! Termékcsoporttól függõen 5 - 20 % közötti kedvezmény! Sodexho, Sulicsekk, CADHOC, Egészség, Otthoncsekk, Ticket utalványok beválthatók ! Üzletünkben történõ vásárlásnál elfogadunk: VISA, AMERICAN EXPRESS, OTP, Maestro, stb. bankkártyákat! Telefon: /06-27/ 313 - 380*, 317-380*, 511-386, /06-20/9317-380, Fax: /0627/ 511-382, Vác, dr. Csányi L. krt. 29/a ( 2-es fõút ) a város központjában. Nyitva: H - P: 8 - 17 , Szo.: 8 12 óráig. KÖLTÖZTETÉS, FUVAROZÁS: Homok, sóder, termõföld, tüzelõ és egyéb anyagok szállítása billenõs teherautóval, költöztetés ponyvás teherautóval. Bútorszállítás! Szeidl János fuvarozó, Tel.: 06-27/337353, 06-30/623-14-81, e-mail:
[email protected] VESZÉLYES FÁK KIVÁGÁSA, döntés nélkül is, elszállítás megoldható. Tel.: 06-27/337-353, 06-30/46340-70.
Segíts másoknak - segítesz magadnak! Minden háztartásban találhatók kallódó értékek, amelyek Önnek már csak kidobásra ítélt kacatok, míg másoknak értékes tárgyak. Segítsen másoknak: ajándékozza el felesleges és megunt dolgait - segítsen magának: nem kell tovább tárolnia, amire már nincs szüksége. Ingyenes hirdetéseit folyamatosan közzétesszük a Váci Naplóban és az interneten a www.vaci-naplo.hu oldalon, Önnek csak egyet kell tennie: küldje el hozzánk a hirdetés szövegét! Elajándékoznék hetedik-nyolcadik osztályos fiúra való ruhákat és könyveket. Telefon: 06-30/496-3611. * Lemezjátszót, könnyûzenei lemezeket, és krimi könyveimet elajándékoznám. Tel.: 06-20/321-7044.
Váci Napló
13
FELHÍVÁS! AKCIÓS ABLAKCSERE TÁMOGATÁSRA. AUGUSZTUS 15-TÕL A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE 20%! EGYÉNILEG PÁLYÁZÓ PANELLAKÁSOK RÉSZÉRE. (NEP-2008) EZ NEM A PANELPROGRAM. PANELPROGRAMRA LAKÓKÖZZÖSÉGEK PÁLYÁZHATNAK. ÖNERÕVEL NEM RENDELKEZÕK RÉSZÉRE KEDVEZMÉNYES HITEL!
Éhes Mókus Falatozó
a Fagyibár helyén (Deákvári fõút, butiksor) - gyorsmenük, - hot-dog, Nyitva tartás: - húsételek, - saláták, 7-tõl 22 óráig - gyros, - sütemények, minden nap - hamburger, - tortarendelés. Házhozszállítás 10-tõl 22 óráig minden nap. Rendelés 06-30/294-9791.
MÁR MOST KÉRJEN FELVILÁGOSÍTÁST, HOGY SIKERESEN PÁLYÁZHASSON! TELJESKÖRÛ KIVITELEZÉS, INGYENES PÁLYÁZATÍRÁS! “JÖVÖ 2008 KFT.” (LAKI-BERI LUX BT) 2600 VÁC, ZRÍNYI U. 3 /PONTON UDVAR T/F: 06-27/315-300, MOBIL: 06-70/381-8647, e-mail:
[email protected]
Hitel, biztosítás, befektetés Pénzügyi problémák megoldása. Munkatársak jelentkezését is várjuk.
Tel.: 06-70/420-0893, 06-70/391-1344 E-mail:
[email protected] Vác, Fehér Galamb Üzletház
Vác, dr. Csányi L. krt. 71. Tel.: 30/240-2231 Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 9-tõl 19 óráig, szombaton egyeztetés alapján
GYÓGYÍTÓ SVÉD ÉS INDIAI MASSZÁZS
JADE MASSZÁZSÁGYUNKAT MOST INGYENESEN KIPRÓBÁLHATJA! Telefon: 06-30/240-22-31
Kéményseprõ és Tüzeléstechnikai Karbantartó Kft Tevékenységi kör:
Mobil: 30/465-75-65 Telefon: 27/302-673
- Falazott kémények javítása, bontása, építése, bélelése; LEJER, SIDEL, TURBO kémények építése; kémények kamerás vizsgálata, - Egyéb épületgépészeti szerelés, - Víz-, gáz-, fûtésszerelés, - Tetõszerkezet javítás, építés, tetõfedés.
Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész fõorvos magánrendelése Vibrációs zsírszívás, arc-, szemhéj-, orr- és fülplasztika, ráncfeltöltés, ajakvastagítás, emlõkorrekciós mûtétek, hasplasztika és más esztétikai mûtétek, hegkorrekció, anyajegyek és egyéb bõrelváltozások eltávolítása Rendelési idõ: szerda 16-17 óra, Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1-3, Járóbeteg szakellátás épülete Telefon: 30/6632-730, e-mail:
[email protected] Web: www.nagyplasztika.hu
Vác Város Sportintézményeinek Állandó Sporttörténeti Kiállítása Megtekinthetõ minden pénteken 16-tól 19 óráig a Vörösház emeletén. Egyéb idõpontokban a tárlat kizárólag elõzetes bejelentkezés alapján, csoportosan látogatható! Bejelentkezés és információ: 06-20/311-14-95.
BKV-jegyek a Tourinformban Ne álljon sorba a Nyugati pályaudvarnál, vegyen BKV jegyet a Tourinform Irodánál! Vonaljegyek, 10 és 20 db-os kedvezményes árú jegyfüzetek kaphatók az irodában, a váci fõtéren, a Duna-presszó mellett!
2600 Vác, Március 15. tér 17. Tel.: 27/316-160 - Fax: 27/316-464 E-mail:
[email protected] Internettelefon: 8003198
14
Váci Napló
Váci dobogósok a megyei diákolimpián ÚSZÁS November 29-én, szombaton újra megtelt az új százhalombattai sportuszoda. A Százhalombattai Városi Utánpótlásért Közhasznú Sportegyesület és a Pest Megyei Diáksport Szövetség rendezte meg ugyanis a Pest megyei úszó diákolimpia döntõjét. Az öt korcsoportban megrendezett versenyen az általános iskolásoknál a százhalombattai úszók mellett a veresegyháziak nyerték a legtöbb bajnokságot, míg a középiskolásoknál a váci Boron-kay György Középiskola és Gimnázium diákjai szerepeltek a legeredményesebben. Az elsõ helyezettek jutottak a február 7-8-án, Székesfehérváron megrendezésre kerülõ országos döntõbe. A váci és gödi iskolások dobogós helyezései: 50 méter leány gyorsúszás I. kcs. 2. Kassai Odett (Árpád F. Ált. Isk. Vác). 50 méter fiú mellúszás I. kcs. 3. Fellinger Zsombor (Juhász Gy. Ált. Isk. Vác). 50 méter leány mellúszás I. kcs. 1. Kassai Odett (Árpád F. Ált. Isk. Vác). 50 méter fiú gyorsúszás II. kcs. 3. Petró Erik (Radnóti M. Ált. Isk. Vác). 50 méter fiú hátúszás II. kcs. 3. Winternitz Áron (Juhász Gy. Ált. Isk. Vác). 100 méter fiú hátúszás III. kcs. “A” 3. Karadin Márk (Huzella T. Ált. Isk. Göd).
100 méter leány mellúszás III. kcs. “A” 1. Prohászka Anna (Juhász Gy. Ált. Isk. Vác). 100 méter leány pillangóúszás III. kcs. “A” 1. Prohászka Anna (Juhász Gy. Ált. Isk. Vác). 100 méter fiú gyorsúszás IV. kcs. “A” 3. Noé Zsombor (Árpád F. Ált. Isk. Vác). 100 méter leány gyorsúszás IV. kcs. “A” 3. Molnár Tünde Árpád F. Ált. Isk. Vác). 100 méter fiú gyorsúszás IV. kcs. “B” 3. Winternitz Máté (Juhász Gy. Ált. Isk. Vác). 100 méter fiú mellúszás IV. kcs. “A” 2. Noé Zsombor (Árpád F. Ált. Isk. Vác). 100 méter leány mellúszás IV. kcs. “A” 1. Molnár Tünde (Árpád F. Ált. Isk. Vác), 3. Madarász Mária (Juhász Gy. Ált. Isk. Vác). 100 méter leány hátúszás IV. kcs. “A” 2. Zima Alexandra (Németh L. Ált. Isk. Göd). 100 méter fiú hátúszás IV. kcs. “B” 1. Nagy Péter (Árpád F. Ált. Isk. Vác). 100 méter leány gyorsúszás V-VI. kcs. “A” 2. Kovács Kitti (Boronkay Gy. Mki., Vác). 100 méter fiú gyorsúszás V-VI. kcs. “B” 1. Szabó Balázs (Madách I. Gimn., Vác), 2. Pélyi Dávid Boronkay Gy. Mki., Vác). 100 méter leány gyorsúszás V-VI. kcs. “B” 1. Fazekas Laura (Boronkay Gy. Mki.,Vác). 100 méter fiú mellúszás VVI. kcs. “A” 2. Noé Bálint (Boronkay Gy. Mki., Vác). 100 méter leány mellúszás V-VI. kcs. “A” 2. Straub Dominika (Király E. Szki.,
Vác). 100 méter fiú mellúszás V-VI. kcs. “B” 1. Noé Milán (Boronkay Gy. Mki., Vác). 100 méter leány mellúszás V-VI. kcs. “B” 1. Fazekas Laura (Boronkay Gy. Mki., Vác), 2. Tumbász Kitti (Boronkay Gy. Mki., Vác). 100 méter fiú hátúszás V.VI. kcs. “A” 2. Noé Bálint (Boronkay Gy. Mki., Vác). 100 méter leány hátúszás V-VI. kcs. “A” 1. Kovács Kitti (Boronkay Gy. Mki., Vác), 2. Straub Dominika (Király E. Szki., Vác). 100 méter fiú hátúszás V-VI. kcs. “B” 2. Nagy Mihály (Boronkay Gy. Mki., Vác). 100 méter leány hátúszás V-VI. kcs. “B” 1. Mizser Diána (Boronkay Gy. Mki., Vác). 4x50 méter fiú gyorsváltó V-VI. kcs. “B” 3. Boronkay Gy. Mki., Vác, a csapat tagja volt: Pélyi Dávid, Boros Bence, Kulifai Tamás, Jámbor Márton. 4x50 méter leány gyorsváltó V-VI. kcs. “B” 1. Boronkay Gy. Mki., Vác, a csapat tagjai: Fazekas Laura, Tumbász Kitti, Mizser Diána, Posta Luca. 6x50 méter fiú gyorsváltó V-VI. kcs. “A” 1. (Boronkay Gy. Mki., Vác), a csapat tagjai: Fenyvesi Kornél, Fenyvesi Norbert, Noé Bálint, Sinkó Bence. 6x50 méter leány gyorsváltó V-VI. kcs. “A” 1. Boronkay Gy. Mki., Vác, a csapat tagjai: Csernák Orsolya, Winternitz Réka, Zelinka Gabriella, Nagy Boglárka.
Budó gála a zeneiskolában Budó gálát szerveznek december 13-án, szombaton 17 órakor a váci Bartók Béla Zeneiskolában (Konstantin tér 8.), ahol lesz aikido, capoeira, kendo, kenshin-ryu, kyokushin karate, shotokan karate, tai-chi. A belépõjegy ára 1.200 forint.
A váci fiúknak helyén volt a szívük és a kezük KOSÁRLABDA Második mérkõzésére készült a LSE csapata, amely az elsõ fordulóban hazai pályán 17 pontos vereséget szenvedett a dömsödi Klikk Zsiráfok csapatától. A váciak két újoncot is avattak Boros Sándor és Bíró Tibor személyében. Nagytarcsai TE - Váci Lakóterületi SE 59:69. Nagytarcsa, Blaskovics Oszkár Általános Iskola. Vezette: Görgényi M., Csordás G. VLSE: Bihary László 6, Bella Dániel 10, Tuboly Ádám 14, Schattler Gábor 12, Cs. Nagy András 12, csere: Boros Sándor 7, Múzer Tibor 2, Bihari Zsolt, Bíró Tibor, Czombos Péter 6. Feldobáskor a vendégek hozták el a labdát és magukhoz is ragadták a kezdeményezést. A negyed közepén 8-0-át mutatott az eredményjelzõ a váciak javára, amely fõleg a hazaiak kapkodó játékának és rossz dobóteljesítményének volt köszönhetõ. A vendégek jóval érettebb, egységesebb játékot mutattak, mint az elsõ mérkõzésükön. Mindkét oldalon akadt bõven technikai hiba - lépés, eladott labdák -, azonban a váciak ezeket jobban használták ki és a szerzett labdákból rendszerint kosarakat értek el. A második negyed közepén aztán egy kicsit rákapcsoltak a hazaiak, jobban koncentráltak a dobásokra, így a félidõt mindössze három pontos hátránnyal zárták. Reményeik a vezetés átvételére azonban hamar szertefoszlottak, a váciak rendkívül agilisan és határozottan
játszottak és elhúztak ellenfelüktõl. A vendéglátók egész pályás letámadással is próbálkoztak, de nem sikerült megzavarniuk a LSE játékosait, akik nagyon jól használták ki a létszámelõnyös helyzeteiket és remekül védekeztek. A negyed végén már tetemesnek mondható, 15 pontos váci elõny szerepelt a jegyzõkönyvben. Az utolsó negyedben szinte mindent egy lapra tett fel a nagytarcsai csapat, amely rögtön nekiesett ellenfelének. A váci fiúknak azonban helyén volt a szívük és a kezük, és a negyed közepén továbbra is tartották a 15 pontos elõnyüket. A vendéglátók idõt kértek, de ez után is úgy tûnt, feladták a küzdelmet. A váciaknál ekkor már a cserék is több lehetõséget kaptak. Bár a hazaiak közelebb kerültek ellenfelükhöz, igazán nagy veszély nem fenyegette a váciak vezetését és végül 10 pontos elõnnyel fejezték be a mérkõzést. Ezzel megszerezte elsõ gyõzelmét a megyei bajnokságban a váci csapat, amelyre mindössze a második fordulóig kellett várni. A gyõzelem titka fõleg a jó védekezés, lepattanó szerzés és a centerek ponterõs játéka volt, akik közül az elsõmeccses Boros Sándor teljesítményét külön ki kell emelni. A következõ fordulóban a legutóbbi bajnokságban bronzérmet szerzett Monor csapata vár a váciakra, és bár a hazaiak tekinthetõk a mérkõzés esélyesének, reméljük, rácáfolnak a váci fiúk a papírformára.
HÉTVÉGI SPORTELÕZETES. December 6án, szombaton 8.30 és 12.30 óra között rendezik meg a váci uszodában a XXII. Chazár András Úszó emlékversenyt. December 7-én, vasárnap a Szérüskert ad otthont a Mikulás Futásnak. Reggel fél kilenckor az óvodások, egy órával késõbb a nagyobbak rajtolnak el, hogy a különbözõ távokat teljesítsék.
»» Klimász János kõfaragómester «« Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
Váci Napló
15
Koló árnyékában Kozmann György dedikál Vácott A budapesti könyvbemutató után, jövõ szerdán este hat órától a váci Vörösház Art Lavina Galériában dedikálja könyvét Kozmann György, Koló világbajnok párja. A könyvben az egykori társával, Kolonics Györggyel való kapcsolatáról vall az olimpiai bronzérmes kenus. A regény társszerzõje a volt válogatott gyorskorcsolyázó, ismert sportriporter, Kaszala Claudia. Kozmann György és
Kolonics György Alapítvány számlájára kerül. A könyvben meglepõ titkok, humoros és szívszorító történetek kerülnek napvilágra. Koló sportolói nagyságát és az emberi szerénységét bemutató sztorik segítenek közelebb hozni az olvasókhoz a sportágat, a nagyszerû sportolókat, a mindennapi küzdést, mintha maguk is ott ülnének valakinek a hajójában. A könyv borítóját a
December 10-én, 18 órától a váci Vörösház Art Lavina Galériában dedikálja könyvét Kozmann György
Kolonics György és Kozmann György. A könyvben Koló sportolói nagyságát és az emberi szerénységét bemutató sztorik segítenek közelebb hozni az olvasókhoz a sportágat
Kaszala Claudia könyve múlt hét óta kapható a könyvesboltokban és a hipermarketekben. A könyv ára 1990 forint, a bevétel nagy része a hamarosan megalakuló
fiatal váci festõmûvész, Garay-Nagy Norbert készítette. A dedikáláson az elsõ száz könyvhöz a borítóról készült rézkarcokat kapnak ajándékba a látogatók.
A szervezõk minden sportbarátot és érdeklõdõt szeretettel várnak a Vörösház, Art Lavina Galériába (2600 Vác, Csányi László krt.) MATKOVICH ILONA
Váci vereség az Aurórától SAKK Az OB II-es sakk csapatbajnokság 3. fordulójában hazai asztalok mellett szenvedtek vereséget csapataink. A Váci SC gárdája a Honvéd Auróra Sportegyesület II. csapatától 7-5-re, a Fóti SE az Újszászi VVSE sakkozóitól kapott ki szintén 7-5-re. A fótiak vereségük ellenére vezetik a bajnokságot 29 pontot gyûjtve, a váciak viszont a 9. helyen állnak 17 pontjukkal.
FELHÍVÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Pest Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata Vácon a Szociális Szolgáltatások Házában (A Gyermekjóléti és Családsegítõ Szolgálatánál - Deákvári fasor 2. sz. alatt) minden hónap második keddjén: december 9-én 10-tõl 13 óráig ingyenes ügyfélfogadást tart. A jogi segítségnyújtó szolgálat egyszerû megítélésû ügyekben TÉRÍTÉSMENTESEN jogi tanácsot ad, bonyolultabb esetekben pedig határozatot hoz, amellyel ügyvéd igénybevételére van lehetõség, aki beadványt, okiratot, szükséges esetben keresetlevelet készít, valamint részletes jogi tanácsot ad. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy akik szociálisan rászorultak, s a közös háztartásban, amelyben élnek az 1 fõre jutó nettó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimumot (28.500 forint), azoknak nem kell fizetni a választott ügyvédeknek, ha ez az összeg a minimálbér (73.616 forint) és a nyugdíjminimum (28.500 forint) közé esik, az ügyvéd munkadíját (3.450 forint óránként + áfa, amennyiben a jogi segítõ áfaalany) az állam megelõlegezi, ezt az összeget egy éven belül kell csak visszafizetni. A szolgálat 2008. január 1-tõl a rászorult ügyfelek számára peres ügyeikben is tud pártfogó ügyvédet biztosítani, ugyancsak a fenti feltételeknek megfelelõen. Pest Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata 1116 Budepst, Hauszmann A. u. 1-3., Telefon: 06-1/450-25-92
16
Váci Napló Névnapok december 5. december 6. december 7. december 8.
Idõjárás Vilma Miklós, Döníz Ambrus Mária, Marion
“A barát az, aki akkor van melletted, amikor máshol kellene lennie.”
NAPPAL: 5 – 11 oC ÉJSZAKA: 1– 3 oC
Változó fronthatás várható
LEN WEIN
Növény örökbefogadási akció a TISZK-nél Növény örökbefogadási akciót hirdet a közelmúltban átadott, a Naszály úton lévõ NaszályGalga Térségi Integrált Szakképzõ Központ. Az akció keretében szívesen örökbe fogadnak minden olyan növényt, amely már kinõtte az otthonát, gondozása esetlegesen nem megoldható a gazdája számára, vagy pedig egyszerûen csak unalmassá vált a lakásban. S amit kínálnak az örökbefogadók: a növényt a TISZK épületében világos, napfényes, tágas helyen tudják elhelyezni, számukra megfelelõ mennyiségû öntözést, gondoskodást nyújtanak. A növények örökbefogadásának ötlete Valló Péter szakmai vezetõtõl származik - tudtuk meg -, az akciót meghirdetõ plakátot szerdán juttatták el
a TISZK négy váci, valamint az aszódi, gödöllõi és gödi partnerintézményeihez. A TISZK épületében bõven vannak tágas, világos terek, ahol a felajánlott növények jól fogják érezni magukat, nem beszélve arról, hogy egyben az intézmény hangulatát is növelni fogja. Kérdésünkre, hogy esetleg egy kis táblával meg tudnák-e jelölni a növényt, hogy ki ajándékozta az intézménynek, azt a választ kaptuk, az ilyen kérésektõl sem zárkóznak el, hiszen számos helyen ez már a gyakorlatban is megvalósult. Aki szeretné felajánlani növényét, annak bõvebb információval szolgálnak a 27/518-408as telefonszámon. A TISZK címe: Vác, Naszály út 31. F. E.
Közlemény Az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény értelmében a településszerkezeti terv módosítása, valamint a helyi építési szabályzat és a szabályozási terv módosítása tárgyában lakossági fórumot tartanak. Idõpont: december 11., csütörtök 17 óra. Helyszín: polgármesteri hivatal 101. számú tárgyaló.
Ma ismét beborul az ég, és újabb esõre, záporokra van kilátás. Holnap még kialakulhat esõ, zápor. Késõbb a változó felhõzet mellett néhány órára kisüt a nap. Vasárnap délelõtt beborul az ég, ismétlõdõ esõre, záporra készülhetünk. A folytatásban lehûlés valószínû.
A hét vicce
A rendõrségen csörög a telefon: - Itt az állatkert. Megszökött a zsiráfunk. Mire a rendõr: - Jegyzem, kérem! Van valami különös ismertetõjele?
Cukrászaink támogatják a diabéteszben szenvedõ felnõtteket és gyerekeket? Vannak, akik tudják, vannak, akik nem, hogy mi a diabétesz. Hallani már mindenki hallott róla. A jól karbantartott cukorbetegség nem szól másról, mint az egészséges életmódról és egy kis matematikáról, a szénhidrát és az inzulin egyensúlyban tartásáról, vagyis a szénhidrát anyagcsere háztartásunkról. Konyhanyelvre lefordítva ez a lényege. A lakosság igen nagy százaléka él ezzel a betegséggel. A statisztikákat olvasva kiderül, hogy szinte minden családban találkozhatunk valamelyik változatával (I. és II. típus). Mégsem foglalkozunk vele eleget, vagy ha igen, akkor falakba ütközünk, vagy akadályokat kell leküzdenünk. Így van ez fõleg az ünnepek környékén. A cukorbeteg is ember és fõleg arra áhítozik, ami számára tiltott. Ez az édesség, a sütemény. Hál’ istennek a cukrászaink között alig akad cukorbeteg. Ezt abból gondolom, hogy bármelyik cukiba megyek be és diabetikus tortát szeretnék rendelni, mindig elakadok. A szénhidrát-tartalomra rákérdezve az ott dolgozók tanácstalanul állnak elõttem és fogalmuk sincs, mirõl beszélek. Vácott csak egy cukrászdában lehet hiteles adatokkal ellátott diabetikus süteményekhez jutni. Azokat is Budapestrõl szállítják - így az árába még ezt is beszámítják. Vajon a váci cukrászmesterek miért nem könyörülnek meg rajtunk, cukorbetegeken (ha már úgy is sütnek diabetikus tortákat) és számolják ki a süteményeknek legalább a szénhidrát-tartalmát? Sajnos még kérésre sem teszik, pedig úgy lelkiismeret-furdalás nélkül és félrelépés, bûnözés, nassolás helyett tudatosan beépíthetnénk étrendünkbe egy-egy szelet tortát anélkül, hogy felborítanánk anyagcsere-egyensúlyunkat, amit aztán kórházi kezeléssel lehet csak helyreállítani. Fõleg fontos lenne ez, az I. típusú, úgynevezett gyermekkori cukorbetegségben szenvedõknél (ezt nem lehet kinõni) a gyerekeknél, akiknek igen jól esne az anya sütijén kívül egy cukrászmester által alkotott, szemet gyönyörködtetõ, ünnepi torta. Kívánom cukrászmestereinknek, soha ne ismerjék meg azt az érzést, amint egy diabéteszes gyerek elmegy a cukrászdájuk elõtt, és… csorog a nyála. L.SZ.M.
Váci Napló
17
Vácott születtek: Gyuricza László és Holicza Erzsébet lánya Hajnal, Deskó Gyula és Kovács Adrienn fia Gyula, Fedor István és Félix Katalin lánya Viktória, Hála Ferenc és Mátyus Róza lánya Kinga, Págyor Nándor és Kardos Mónika fia Nándor, Szénási Lajos és Jóna Zsanett fia Szilveszter, Rutkay László és Tihanics Éva fia Ádám, Bertók Zoltán és Bíró Sugárka fia Botond, Haasz Zoltán és Kasza Krisztina lánya Letícia, Nemecz Gábor és Deli Krisztina fia Gábor, Sári János és Mészáros Aranka lánya Vivien, Láncz László és Jehodek Brigitta fia Tamás, Hanuszka László és Csonka Renáta lánya Fanni, Koledich Csaba és Erdei Izabella fia Mirkó, Kóczián Zsolt és Veres Katalin fia Levente, Gerlei Péter és Dobos Mária lánya Hanna.
Házasságot kötöttek: Herman László és Miskolczy Kinga. Vácott hunytak el: Burai Sándorné sz. Magyar Erzsébet (1935) Keszeg, Varga György (1932) Vác, Fekete István (1950) Csomád, Virsinger Jakab (1943) Szendehely, Gyõri Kálmán (1944) Csörög, Palugyai Jánosné sz. Donka Tamara (1954) Csörög, Zsemlye Éva (1931) Budapest VIII., Lukács István (1936) Göd, Rudolf József (1934) Kismaros, Vidák Ernõ (1950) Zsámbok, Doma József (1944) Vác, Bozóki Józsefné sz. Csite Rozália (1926) Szigetmonostor, Drözsböt Gergelyné sz. Együd Ágnes (1926) Perõcsény, Nagy Imre (1950) Szokolya, Tarnai József (1924) Dunakeszi, Daróczi József (1937) Vác.
Gyógyszertári ügyelet A 49. héten: December 5. Központi Gyógyszertár, december 6. Vácz Remete Gyógyszertár, december 7. Gyöngyvirág Gyógyszertár. A következõ hétfõn, 8-án a: Fekete Kígyó Gyógyszertár
Internetes weboldalunk:
www.vaci-naplo.hu Mindig a legfrissebb!
Ü G Y E L E T E K Villanyszerelés a lakosság szolgálatában.
RST Villanyszerelõ Kereskedelmi és Szolgáltató Kft Közvilágítási hibabejelentés Vác területén. Telefon: 06-80/890-020, Fax: 06-27/501-771. E-mail:
[email protected]
NONSTOP ügyfélszolgálat.
Mûszaki Segélyvonal 06-40/88-77-99 (Éjjel-nappal hívható)
Vállalkozók részére biztosított iroda: Vác, Széchenyi u. 30. nyitva tartás: hétfõtõl-péntekig 8-16 óráig, Tel.: 06-27/504-895 e-mail:
[email protected]
dr. Nógrádi Zsófia állatorvos Vác (Deákvár), Papvölgy u. 36/B., telefon: 06-30/60-68-160 Minden, amire kedvencének szüksége van: gyógyászat, eledelek és felszerelések.
Rendelési idõ: hétfõ, szerda, péntek: 16-19 óráig kedd, csütörtök: 8-10-ig és 16-19 óráig szombat: 9-11 óráig
Dr. állatorvos Dr.Pajor Pajor Csaba Csaba állatorvos
Vác Árpád út 21. (2-es fõúton) Vác Árpád út 21. (2-es fõúton) Tel. 06-20/9381-060 Tel.: 06-20/9381-060 Macskaivartalanítási akció! Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõség telefon/fax: 27/316-100. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: DunaPress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 825 forint, negyedévre 2475 forint. HU ISSN 1216-4313.
18
Váci Napló
Izland: terepkerékpárral a sivatagból az óceán partjáig II. rész: A sziget bemutatkozik - meglepetésekkel Izland csaknem legkeletibb pontján, Seydisfjördur városában érinti elõször lábunk a szigetet, miután egy napsütötte, 15 kilométer hosszú fjordon végigaraszolva hajónk lehorgonyoz. Érthetõen fel vagyunk dobva, hisz végre kezdetét veszi a kaland, amely terveink szerint egészséges ötvözete egy földrajzi felfedezõútnak, és egy túlélõ túrának. No ez utóbbi alkotóelemét vállalkozásunknak azonmód ízlelgetni kezdjük, amint a városkát elhagyva megpróbálunk fjordunkból kikeveredni, de az ismert dalt idézve: akármerre tapogatunk, csak falat találunk. Nem errõl volt szó! Izland nagyjából sík vidék, nem fordulhat elõ velünk még egyszer a norvégiai hullámvasút - ismételgetjük a felkészülésünk során számtalanszor elhangzott kapaszkodót, de ezúttal nem segít. Izlandi elsõ 2,5 óránk alapélménye egy 630 méter szintkülönbségû, végeláthatatlan emelkedõ leküzdése, fejenként 55 kilogramos poggyásszal kerékpárunkon, izzasztó hõségben. Ezután néhány pihegõ kilométer a kopár hegyháton, és már gurulhatunk is le a következõ fjord katlanjába, vissza a tengerszintre. Másnap hosszú kilométereken keresztül a szigeten ritka síkföldi legelõket csodálhatjuk legelészõ marhákkal, lovakkal. Majd nekigyürkõzve egy újabb huszáros emelkedõnek elkezdünk felkapaszkodni egy 6-700 méter magas fennsíkra. A kaptató elõtti települést elhagyva látunk ugyan egy táblát, a legközelebbi benzinkút 126 kilométer jelöléssel, de eszünkbe sem jut, hogy ez a gyakorlatban azt jelenti: 126 kilométeren keresztül az aszfaltozott úton kívül semmiféle emberi építménnyel nem találkozunk. A táj a maga hihetetlen kopárságával már-már rabul ejtõ. Az út két oldalán hegyként tor-
Csapatkép a Myvatn tónál (Fotó: Mihály Gábor)
nyosuló vörösesbarna, vagy szénfekete kiégett vulkáni kúpok, hegyhátak. Ahol pedig a táj teret enged a szemnek, szinte a végtelenségig (akár 40-50 kilométerre) ellátunk a harapni valóan friss, tiszta levegõben. A nagyon erõs, demoralizáló szembeszél több napra állandósul, az idõjárás változékony, olykor esik, a borult idõnél mégis jellemzõbb a napsütés. Esténként, táborozáskor ellenben nem ritka a 2-3 fokos, kellemetlenül hûvös idõ. Ilyenkor inkább sátrainkban keresünk menedéket, jóízût vacsorázva a magunkkal hozott ízletes hazaiból (zacskós leves, zacskós tészta, zacskós ízfokozók), és szomjunkat oltva a sziget legkopárabb helyein is fellelhetõ kristálytiszta vízfolyások nedûjébõl. Az utak jármûforgalma elhanyagolható (óránként 8-10 autó), és csak azért ilyen erõs, mert szezon van. Izlandon ugyanis októbertõl áprilisig zord és borongós az idõjárás, ezért a turisták, és a helybéliek is a három nyári hónapot használják ki a szigeten való kóborlásra. A mostoha téli hónapok miatt lehet Izland a terepjárók országa, hisz az autók négyötö-
de hatalmas, virsligumival felszerelt terepjáró. Az aszfalt utak állapota kifogástalan, a szilárd burkolatról letérve azonban érik az embert meglepetések. Ami például a Dettifoss vízeséshez vezetõ földútra lekanyarodva vár ránk, az maga a kerékpáros horror. Öklömnyi kövekkel felszórt út, és a nyomsáv teljes szélességében méterenként öt-hat darab 10 centiméter mély borda fut keresztbe. (Magunk sem értjük, miképpen járhatták ki a terepjárók ilyen extrém módon az útfelszínt, de a végeredmény számunkra roppant mód elõnytelen.) Haladni lehetetlen, az ember ülepe méterenként háromszor verõdik a nyereghez, a válla és csuklója pedig majd kiszakad, ahogy egyensúlyban próbálja tartani a félmázsányi felszereléssel megterhelt kerékpárt. Az elsõ kilométeren hisztizünk, a másodikon köpködünk, a harmadikon jobb híján beletörõdünk helyzetünkbe. Az útszakasz fénypontja az a közúti jelzõtábla, amely 8 kilométer megtétele után állja az utunkat: rázós, egyenetlen úttest további 43 kilométeren keresztül. Hidegzuhany! Még szerencse, hogy Európa legnagyobb, 45 méter magas, hihetetlen bõvizû
vízesésének látványa mindenért kárpótol. Tervezett utunk egyharmadánál járhatunk, amikor két nap múlva elérjük Izland legészakibb pontját, amely csaknem az északi sarkkörön helyezkedik el, 2100 kilométerrel északabbra hazánktól. A kis félsziget csücskében világítótorony áll, melynek tövében a sziklákra ülve lógatjuk le lábunkat Izland legszélérõl, a végtelen tengert csodálva. Innen délnyugatnak továbbindulva néhány napig a sziget barátságosan kies, látnivalókban gazdag területein tekerünk. Délnyugatról északkelet irányba Izland egész területén végighúzódik egy törésvonal, amely az észak-amerikai és eurázsiai kéreglemezek elválása következtében keletkezett. E törésvonal markáns megnyilvánulásai az utunkat többször keresztezõ, több kilométer hosszú, 15-20 méter mély, háznyi széles árkok, hasadékok. (A legutóbbi, mint megtudtuk, nem is olyan régen, a hetvenes években keletkezett.) A Myvatn tó és környezete a mai napig vulkánilag aktív, geotermikus övezet, elképesztõ látnivalókat produkálva az erre kerekezõ mezei magyar bringások számára. A tókörnyék buja, gazdag növényzete éles kontrasztban áll a mindent beborító, halálba dermedt lávafolyamok látványával. A legutóbbi izlandi vulkánkitörésért felelõs Krafla kráterének peremén állva, a földbõl több négyzetkilométernyi területen elõpöfögõ kénes gõzök páráját belélegezve, az ásványoktól narancsszínt öltõ talajban a külön életet élõ forró iszapfortyogókat szemlélve az ember valóban a pokol tornácán érzi magát. A husaviki tengeröbölben tett fenséges hangulatú bálnanézõ hajókirándulás, egy véletlen utunkba sodródó termálfürdõzés elképesztõ kéjei, és a monumentális Goda-foss vízesés életigenlõ robaja még utoljára felizgatják érzékszerveinket, hogy aztán merész lendülettel bevegyük magunkat a kietlen sivatagba, és megkíséreljük az izlandi felföldön való bizonytalan kimenetelû átkelést. (folytatjuk) HEININGER FERENC
ÉLJE ÁT ÚJBÓL A NYÁR LEGSZEBB PILLANATAIT! Keressen rá a Váci Világi Vigalom-ra a www.youtube.com internetes portálon.