DAVID R. GILLHAM ASSZONYOK VÁROSA. Megindító és remek regény olyan különleges nőkről, akik akár a végsőkig is képesek elmenni

DAVID R. GILLHAM

ASSZONYOK

VÁROSA „Megindító és remek regény olyan különleges nőkről, akik akár a végsőkig is képesek elmenni.”

2

Paula Mclain A párizsi feleség szerzője D avidcímű R. Gsikerkönyv illham : A sszonyok

városa

„Érzéki és borzongató könyv. Az Asszonyok városa a túlélés törté nete, a kifürkészhetetlen döntéseké és e döntések következményeié, amelyeket épp azoknak kell elszenvedniük, akiket a pusztulás szélére sodortak. David Gillham emberséggel és finom eleganciával mutatja be a második világháború egy alig ismert oldalát.” Pam Jenoff

„A nők, a férfiak, a család és a szeretők közötti összetett kapcsolatok állnak a gyújtópontjában ennek a regénynek, amely egyszerre ejti rabul a szívünket és az elménket a kezdetétől egészen a végéig… A romantikával, rejtéllyel és váratlan fordulatokkal bőkezűen fűszerezett történelmi regény mintaszerű példája.” Library Journal

„A háborús történetek gyakran a csatákra összpontosítanak. David R. Gillham első regényében, az Asszonyok városában az a nagyszerű, hogy ő a hátrahagyott emberekre fókuszál.” Matthew Robb

„Gillham Berlinje egy megfélemlített város, ahol senki sem mer igazat szólni, és ahol a legkisebb döntés is az életedbe kerülhet. The Times 3

D avid R. G illham : A sszonyok

városa

Fotó copyright © Ludmilla Pavlova-Gillham DAVID R. GILLHAM forgatókönyvírást tanult a Los Angeles-i University of Southern California egyetemen, majd New Yorkba költözve több mint tíz évig dolgozott a könyvszakmában. Jelenleg Nyugat-Massachusettsben él a családjával. Az Asszonyok városa az első regénye.

4


városa

Kiben bízhatunk? Kit szeressünk? És ki az, aki még megmenthető? 1943-ban, a második világháború tetőpontján járunk, amikor Berlin szinte kizárólagosan a nők városa lett. Sigrid Schröder látszatra mintaszerű német katonafeleség: mindennap bejár dolgozni, a lehető legügyesebben használja fel az élelmiszerjegyeit, és kötelességtudóan gondoskodik kellemetlen, minden lében kanál anyósáról, miközben a rezsim vérfagyasztó erkölcstelenségeiről láthatóan tudomást sem vesz. Ám az álca mögött ott rejtőzik egy egészen másféle Sigrid: a nő, aki a szeretőjéről ábrándozik. Egy férfiról, akit a háborús káoszban szem elől vesztett, s aki zsidó. Ám nem Sigrid az egyetlen, akinek titkai vannak. A házba egy magas rangú SS-tiszt költözik a családjával, épp a folyosó szemközti oldalára, és az új szomszédok Sigridet akarata ellenére is bűvkörükbe vonzzák. A házban lakik a kötelező szolgálati évét töltő fiatal Ericha is, s egy veszélyes pillanatban Sigrid segítségét kéri. Sigridet hamarosan beszippantja egy olyan világ, amelynek létezéséről mindaddig sejtelme sem volt. Fokozatosan ébred rá a szörnyű valóságra, s eközben a magány erődítménye, amelyet az évek során gondosan felépített maga köré, kezd összeomlani. Döntenie kell, mit cselekedjen. El kell döntenie, mi a jó, és mi a rossz, és mi az, ami valahol e két véglet közötti árnyékokban rejtőzik.

5


városa

DAVIS R. GILLHAM

ASSZONYOK VÁROSA – részlet – Fordította: Barta Judit

S

igrid türelmetlenül várja a bombázók megérkezését. Tegyék a dolgukat, aztán hagyják, hogy mehessen ő is a dolgára. A lakók bekerítik áporodott testükkel és áporodott panaszaikkal. Ha valami miatt utálja az angol bombázókat, akkor azért, mert megint idekényszerítik ebbe az istenverte lyukba. Granzingerné csecsemőjének bőgésétől úgy érzi, elfogy körülötte a levegő. Csapdába került. De hogy történhetett ez meg vele? Tőle balra az anyósa egy harisnya orrát stoppolja, miközben a három traccspartis barátnőjének sopánkodik a legfrissebb méltánytalanságon. Egy goromba boltossegéd vagy eladókisas�szony nemtörődöm beszéde dühítette fel. Valami szörnyűség.

6


városa

A vénasszony még most se tudja befogni a csőrét, amikor itt vannak bezsúfolva ebbe a nyirkos pincébe, és várják a brit bombázók támadását. Lógó tokájú barátnői egyetértően bólogatnak, és ráncolják a homlokukat, miközben az ölükben lévő kézimunka fölé hajolnak. Együttérzőn csettegnek, és közben a fogukkal letépik a lelógó cérnaszálakat. Sigrid a gondolataiba mélyed. A jövőre nyilván nem gondolhat, mert a jövő mindennap csak a jelen másolatának bizonyul. Ezért a múltba temetkezik. Az agyának valamelyik rekeszében megpillantja őt. Nem az utolsó közös napjukon, amit egy fülledt lakásban töltöttek Weddingben. Hanem az elsőn. A hangja örökké a fejében marad. Érzed ezt? – kérdezte a férfi. Igen. Akkor tudod, hogy mire való. A pince imbolygó fénye villan egyet, aztán kihuny, ami azt jelzi, hogy a fő esemény már közeledik, de senki nem tesz semmilyen megjegyzést. Azt mondják, hogy minden légópince kialakítja a saját személyiségét. Vannak félénkek, vannak fatalisták, vannak érdesek, és vannak olyanok is, amelyek hajlamosak a pánikkeltésre. Az Uhlandstrasse 11. pincéjében igen kemény csapat gyűlt össze. Itt nincs helye a hisztériának a támadások alatt. Valaki ki is ragasztott egy feliratot: Sírni tilos! A pince túloldalán Mundt asszony férje kéjvágyóan odakacsint Sigridre, miközben a pipája szárát rágja. Herr Hausleiter Mundt. Ő az épület portása és a párt által kirendelt házmester. Egy öreg katona, aki havonta egyszer

1


városa

magára ölti a Sturmabteilung, az SA szürkésbarna egyenruháját, és elkerekezik, hogy a cimboráival együtt leigya magát a sárga földig a rohamosztag helyi sörözőjében. A kártyaasztalon skatpartit játszik két ivócimborájával. Ha egy bomba átfúrja a tetőt, az ő feladatuk, hogy egy jégcsákánnyal átverjék a téglafalat, ami a szomszédos épületbe nyíló menekülőalagútba vezet. Röfögnek, köpködik a dohányt, röhögnek, vakarják a farukat, de viszonylag ártalmatlanok. A valódi veszélyt a házmester felesége jelenti. Mundt házmesterné. Az ő kapcsolata számít a párttal, nem az öregemberé. Észrevette, hogy a férje Sigridre kacsint, és most kemény, könyörtelen tekintettel vizslatja. Sigrid elfordítja a fejét. Jobbra tőle az örökké hajszolt Granzingerné küszködik legkisebb ivadékaival. Az egyik izeg-mozog, a másik nyűgösködik. A karjában lévő csecsemő még borsónyi, míg a többi ott feszeng a nyirkos pincében, mindnyájan az anyjuk figyelmére éhesen. A nő felváltva búg nekik vagy szidja őket. Sigridnek eszébe jut a férfi kezének tapintása a bőrén, a ruhája alatt. A testük szenvedélyes összefonódására. Várj, még ne, még ne! A szavai égetik a fülét. A lüktetése beléhatol. Addig ne, ameddig nem szólok!

2


városa

Vért ízlelt, amikor az ajkába harapott, a szoknyája felcsúszott, a férfi szája a nyakára tapadt, a keze a blúza alatt lázasan kutatott. Sigrid az ellenállás semmiféle jelét nem volt képes mutatni, csak a saját vágyát és dühét, mint egy ketrecből kiszabadult állat. A vetítőgép gépiesen duruzsolt felettük, steril, kék-fehér fénynyalábokat lövöldözve. Az erkély korlátjánál álló öregember megfordulva bámulta őket. A selyem egy darabon elszakadt, a háta megfeszült. Ahogy a férfi beléhatolt, Sigrid egyik nejlonharisnyás lába átkulcsolta a combját. A férfi nadrágja a térdére csúszott, ahogy beledöfte magát, és a mozi bársonyszékének nyomta. Sigrid vakon meredt a vásznon táncoló ezüstös képekre. Könyörgött, parancsolt a férfinak, az ajkáról csak úgy záporoztak a követelések. De aztán egyszer csak elapadtak a szavai, és nem maradt benne más, mint a sikoly, amit csak úgy tudott elfojtani, hogy a saját öklébe harapott.

A pinceajtó közelében Remki asszony rekedten köhécsel, Mundt házmesterné pedig teátrálisan elbarikádozza magát a kezével, nehogy megfertőzzék a bacilusok vagy maga Remki asszony. Az idős hölgy a negyedik emeleten lakik. Hildegard Remki valaha az épület királynőjének számított. A férje fogorvos volt, ezért megengedhetett magának nercbundákat, havonta egyszer egy

3


városa

ebédet az Adlon Hotelben, új cipőket és egy privát zongoratanárt a fiának, Annónak. Amikor rákerült a sor, hogy vendégül lássa a traccspartis klikket, mindig az angol ezüst k ávéskészlettel és a meisseni porcelánnal terített. Még Schröder mama véleményét is kikérte, ha rádiós sanzonénekesekről volt szó. Petronela, nem gondolod, hogy Marika Rökk hangja iskolázottabb? Tudom, hogy odavagy azért a svéd nőért, de mégis nem gondolod? Ám ez egyik napról a másikra megváltozott, amikor a férjét kipenderítették a praxisából, mert szociáldemokrata volt. Amikor meghalt, öngyilkosságot rebesgettek. Aztán Annót besorozták a hadseregbe, és megölték a Balkánon. Most Remki asszony az épület páriája. Vékony és nyúzott, akár egy kísértet, és csak gyászfeketében jár. Ha az ember a szemébe néz, olyan érzése van, mintha egy lebombázott épület ablakán pillantana be. Granzingerné koboldjai újra üvölteni kezdenek. A nagyobbik, féltékenységtől hajtva, ki akarja túrni a legkisebbet az anyja áhított öléből, és turcsi orrával bosszúszomjasan felordít, aztán csipkedni kezdi az anyja karját. A hajszolt Granzingerné még hangosabb szidalmakkal próbálja elhárítani a támadást, de egyértelmű, hogy vesztésre áll. Váratlanul megadja magát, és a síró csecsemőt odatolja Sigridnek. – Fogja meg a babát, legyen szíves! – kéri ingerülten. S mielőtt Sigrid bármit mondhatna, már oda is tette a csecsemőt a karjába, aki olyan, mint egy ketyegő bomba, amelyet a plafonról ejtettek

4


városa

oda. Érzi az izgő-mozgó baba szokatlan súlyát s a pince lakóinak ragadós pillantását, amikor a csecsemő torkaszakadtából bömbölni kezd. Gügyög neki, próbálja másképp tartani, de hiába. A gyerek úgy bömböl, akár a sziréna a légiriadónál. Csak az anyósa beavatkozása vet véget a megpróbáltatásának. Az idős asszony megvetően felhorkan, és ingerülten a kosarába ejti a varrását. – Az isten szerelmére, adja oda – parancsolja, és kitépi a gyereket a menye karjából. – Őszintén, vannak pillanatok, amikor azt gondolom, kész áldás, hogy soha nem született gyereke. Nyilvánvaló, hogy szemernyi anyai ösztön sem szorult magába – közli jó hangosan. Hát, tessék. Itt van a piszkos igazság, mindenki előtt kiteregetve, akár az ablakból kilógatott szennyes fehérnemű. Sigrid a légószsákja szíját szorongatja, és érzi, hogy az arcát a hideg dacára is elönti a forróság. – Valóban, kész áldás – helyesel, és kifehéredett ujjbegyeire szegezi a tekintetét. Az anyósa azonban nem zavartatja magát, és darál tovább. Rendíthetetlen szorításában a baba azonnal megnyugodott. – Látom, az új lány, akit kirendeltek magához, már megint nincs sehol. Vajon most épp hol kujtorog? – kérdezi kíváncsian Granzingernétől. Sigrid odanéz, hogy lássa Granzingerné grimaszát, aztán elhessegeti a gondolatot.

5


városa

– Ne is kérdezze! – kesereg az asszony. – Egyszerűen nevetséges. – Csak nem azt akarja mondani… – csipog közbe a dupla tokájú Marta Trotzmüller gonoszkodóan –, csak nem azt akarja mondani, hogy máris bekapta a legyet! Granzingerék korábbi dajkáját egy SS-tiszt ejtette teherbe, a Halálosztagtól, és gyorsan be is dugták az Élet Forrása egyik otthonába a Harz hegységben. – A jó ég tudja, hogy mit csinál! – sóhajtja Granzingerné. – Tudják, az elején még nem is volt olyan rossz. Legfeljebb kicsit kiszámíthatatlan. Kicsit morcos, de legalább jól végezte a munkáját. Zokszó nélkül kicserélte a baba pelenkáját, és ha mosogatott, nem hagyott piszkot az edény szélén, mint az előző lány. És még időben le is fektette a gyerekeket viták és hiszti nélkül. Így aztán gondoltam, hátha végre kifogtam. De aztán egyszer csak elkezdett eltünedezni. Elküldöm bevásárolni, erre órákra eltűnik, és minden magyarázat nélkül jön vissza. Hosszú volt a sor, vágja oda. Lassú volt a vonat. Ez minden. Amikor meg patáliát csapok, csak bámul maga elé. El se hiszem. Alig látom azt a lányt – panaszkodik Granzingerné, és még morcosabban vonja össze a szemöldökét. – Kivéve persze vacsoraidőben. A vacsoraasztalnál valahogy mindig sikerül ott teremnie. – Talán jobb elfoglaltsága is van, mint pelenkát cserélni – jegyzi meg Marta Trotzmüller sokat sejtetően, de a vicc süket fülekre talál. Granzingerné csak a vállát vonja meg. – Gondolom, ő is így véli. De esküszöm, amikor annyi idős voltam, mint ő, nekem soha eszembe nem jutott volna az idő-

6


városa

sebbeknek ellenszegülni. Egyszerűen meg sem fordult a fejemben. – Meg kéne szabadulnia tőle. Tegyen panaszt! – mondja Schröder mama. – Az isten szerelmére, Lotti, maga Anyasági keresztet kapott! Nem lenne szabad ilyen sértést eltűrnie. – Így van – helyesel buzgón Marta Trotzmüller. – Úgy bizony. Ez sértés. Pontosan erről van szó. Panaszt kell tennie a Munkaügyi Szolgálat tisztviselőjénél. – Természetesen – helyesel Schröder mama a javaslatra, mint ami a napnál is világosabb. – Ha a gyerekfelügyelet nem érdekli, akkor talán próbáljon ki egy évet a termelő hadseregben. Nyomjanak egy vasvillát a kezébe, aztán ganajoztassanak ki vele egy istállót, mielőtt leül a vacsoraasztalhoz. Ettől majd lehűlnek a motorjai, azt garantálom. Sigridnek eszébe jut, amikor a lány leült mellé a moziban. Kérem, Schröderné, mondja azt, hogy együtt jöttünk! Furamód most is legszívesebben megvédené a lányt a gonosz nyelvű asszonyoktól. Talán ugyanaz a késztetés, mint ami kimondatta vele a hazugságot a biztonsági rendőrnek. A kívülálló idegen késztetése, hogy közbelépjen és megvédjen egy gyereket egy erőszakoskodótól? Talán mindössze ennyiről volt szó, gondolja. A beszélgetésnek hirtelen vége szakad, amikor felhangzik a Luftwaffe légvédelmi ágyúinak ropogása. Az állatkert hatalmas légvédelmi tornyának tetejéről kilőtt ágyúk és gépfegyve-

7


városa

rek arzenáljára még ilyen távolságból is dobogni kezd a szíve. Ezzel jelzik, hogy megérkeztek a Brit Királyi Légierő bombázói. Az imbolygó pincefény reszketni kezd. Az arcok a tetőgerendák felé fordulnak, amint fentről elindul a mennydörgés. – Wellingtonok – jelenti ki bosszúsan az egyik vén marha. Mintha képes lenne megkülönböztetni egymástól egy Wellington bombázó motorját és egy sörös böfögést, vagy egy nagy zsák homokot meg a saját hájas seggét. De mindegy, akár Wellingtonok, akár nem, közel vannak. Sigrid mellett Schröder mama gépiesen sustorog a rettegő csecsemőnek, ahogy elkezdődik a bombák fütyülése. Azt mondják, ha az ember hallja a bombák fütyülését, akkor biztonságban van. Az a bomba, amit nem hallunk, az szakítja le az épület tetejét, porlasztja szét a falakat, és temet el élve az izzó salakhalom alá. A fütyülés úgy hasít beléjük, mint egy belülről jövő néma sikoly. Az ember önkéntelenül is visszatartja a lélegzetét. Sigrid rémülten hunyorog, amikor a pince az első robbanásba beleremeg, és a gyerekek bőgése sikítássá fokozódik. A tetőgerendák között vastag rétegben hull a por. Az emberek köhécselnek, és a torkukat köszörülik. A fejük felett lévő lámpa megint imbolyog. Még több bomba hullik. Még több fütyülés, még több bomba és még több por. Így telik az idő. Ki tudja, mennyi? Percek? Órák? Aztán egy fülsiketítő dörgés után végleg kihunynak a fények, és még ez a kemény csapat is

8


városa

zokogni kezd, mert egy pillanatra vaksötét lesz. A halál, gondolja Sigrid. Ez a halál. Így jön el a halál. De aztán a lámpa pislákolva életre kel. A gyenge, himbálódzó körte megvilágítja a halálra rémült arcokat. Egymásra merednek, és hunyorognak a porzuhatagon keresztül, talán össze is vannak zavarodva, hogy még mindig egyben vannak. – Hát, ez egy hajszálon múlt – jegyzi meg valaki nevetve. – Nagy tréfamesterek ezek az angolok a bombáikkal. De a viccelődésnek vége szakad, amikor Mundtné mérgesen felvijjog. – Átkozott legyen az a pokolfajzat Churchill! – kiabálja. – Hogy rohadna meg a sírjában, még mielőtt véget ér ez a nyomorult háború! A szokásos Mundt-alakítás, amire a lakók a jól beidomított közönség némaságával felelnek. Egészen addig, míg egy csontos, fekete dühcsomó fel nem áll az ajtó melletti padról. – Churchill? Churchill? – visszhangozza a hang hitetlenkedve. – Bánja a fene Churchillt! Legyen az a pokolfajzat Hitler átkozott! Őt terheli a felelősség. – Minden szempár Remki asszony felemelkedő, feketébe öltözött alakjára szegeződik. Remkiné megrázza vézna csuklóját, keskeny arca eltorzul az őrjöngő dühtől és a keserves fájdalomtól. – Ő gyilkolta meg a fiamat a háborúvágyával! A kisfiamat! Meghalt! – kiáltja sírva. A szeme vadul szikrázik. – Soha nem kellett volna katonának mennie, ha ez az ördögfajzat nem írja elő. Ő az ördögfajzat!

9


városa

– ismétli. Egyre nehezebben veszi a levegőt, aztán megnyúlik az arca. – Az én kicsi Annóm gyönyörű baba volt. Talán nem tudják? – kérdezi, de a nők elhúzódnak a kérdése elől. – Angyali szép baba volt – magyarázza. – És úgy is aludt, mint egy kisangyal. Soha nem volt hasfájós éjszaka. Egy tünemény volt. És most darabokra van szaggatva, és nekem itt a nagy semmi. Még a testét sem tudom eltemetni. Még azt sem. Csak egy törött fémbiléta meg egy szám rajta. Ez minden, amit hőn szeretett Führerünk visszaküldeni méltóztatott az egyetlen gyermekemből! Újabb robbanás rázza meg a pincét, és a lámpák eszeveszetten hunyorognak. Ám ezúttal a búvóhely lakói kénytelenek örülni a bombarobbanásnak, ha másért nem, azért, mert legalább elhallgattatják Remkiné öngyilkos vádiratát. És valóban, mikor a lámpa egy sercenéssel újra halványan égni kezd, az asszony már vis�szaomlott a helyére, akár egy halom rongy. A tompa robbanások egyre távolabbról hallatszanak, de a pince továbbra is néma, és olyan, mintha tele lenne részegekkel, akik mind másnaposságtól szenvednek. Csak a gyerekek sírnak. Végül, ahogy a támadás zúgása lassan elhalkul, a gyerekek jajgatását elnyomja a sziréna vijjogása. Egy hosszú, fájdalmas vonítás, ami azt jelzi, hogy a Királyi Légierő átlépett a Hannover–Brunswick légtér határán, és Berlin, ez a hatalmas, zavaros város végre teljesen tiszta.

10


városa

Lucskos eső esik. A zivatarok halvány kontúrokat rajzolnak a sötét épületek és a háború sújtotta berlini polgárok szürke alakjai köré. Csikorogva és lassan halad a forgalom. A lebombázott épületek törmelékeit rongyokba öltözött emberek kis csapatokban takarítják a Belle Alliance Platz környékén. Sigrid régebben látott egy híradót, amiben fogságba ejtett brit pilóták takarították a salakot a járdáról vigyorgó berliniek gyűrűjében. De ez persze csak üres propaganda volt. Még soha nem látott egyeten brit katonai foglyot sem az utcákon. Ezek itt oroszok, akik beletörődve javítják a megrongálódott villamossíneket az esőben. Az arcuk kemény és cserzett. Az SS Totenkopf-hadosztályának őrei acélsisakban, esőkabátban állnak mellettük, a vállukon fegyverrel. Az egyik Totenkopf a cigarettájával bajlódik, de annyi időre felfüggeszti, amíg Sigrid elhalad mellette, hogy odakiabáljon valami trágár otrombaságot. Az a tégla bérház, amelyiknek a homlokzatát kiszakította a bomba, még mindig ugyanúgy áll, mint két hónapja, a lakások belseje még mindig pőrén kitéve az utca kíváncsi tekintetének. De az esőben nem csak lakatlannak tűnik, hanem magányosnak és vigasztalhatatlannak is. Az előcsarnokban lerázza a vizet az ernyőjéről. Amióta kikézbesítették a hivatalos értesítést a hadseregtől, semmi sem

11


városa

történt. Sigrid az üres postaláda rekeszébe mered, aztán bezárja. Várt egy levelet Kaspartól, de nem jött semmi. Hol van? Hogy gyógyul? Fogalma sincs. A feleségeknek szóló hivatalos rendelkezésnek megfelelően írt a sebesült férjének. Egyik levelet a másik után, és a legutolsó mindig rövidebb és tömörebben követelőző, mint az előző, míg végül már csak ennyit írt: Kaspar, írd meg, hogy vagy. Tudni akarom, mennyire komoly a sebesülésed. De nem jön válasz, és a bensőjében támadt halott ürességet betöltik a megválaszolatlan kérdések. Elmegy az egyik katonai irodába, a Landwehr-csatornától nem messze, ahol ilyen kérdésekben adnak hivatalos felvilágosítást, de nem szolgálnak neki semmilyen újdonsággal. Csak annyit mondanak, hogy Kaspar körülbelül ekkor megsebesült, felültették egy betegellátó vonatra, miután áthelyezték a 4/531 északszmolenszki katonai kórházból. De hogy ez a vonat hova vitte, azt senki sem tudja megmondani. Az adatok hiányosak. Az elmaradások óriásiak. Az íróasztal mögött ülő hivatalnok tekintete olyan mély, hogy Sigrid szinte látja a benne zsúfolódó sírkövek hosszú sorait. A Kimondhatatlan Panzióban most már az is megoldandó probléma lett, hogy a vendégek ne fagyjanak meg. Vannak takarók, de nem lehet rendesen befűteni a helyiséget, mivel éjszaka a levegő hőmérséklete lezuhan. Nana a gyerekeknek és az anyjuknak megengedte, hogy lent aludjanak az ő nappalijának a padlóján, ami miatt kitört a botrány. A Kozig nevű

12


városa

férfi zúgolódik. Milyen alapon van ennek a nőnek több joga a meleghez, mint nekem? Azért, mert gyerekei vannak? Nekem is vannak gyerekeim. Csak épp nincsenek itt. A gyerekeim apja fagyjon meg? Az ő gyerekei többet érnek, mint az enyémek? Nekik nagyobb szükségük van a szüleikre? Gyakoriak a viták. Sigrid egyik este már épp indul, amikor látja, hogy Weissné a gyerekeit hallgatja, ahogy vékony hangocskájukon felmondják az imát, és közben héberül mormolják a fő sorokat. Smá Jiszraél. Adonáj Elohénu, Adonáj Echád. – Érti? – kérdezi Weiss asszony könnyed mosollyal. Sigrid tagadóan rázza a fejét. – Azt jelenti, hogy „Halld, Izrael, az Úr a mi istenünk, az egyetlen Úr.” Kozig megvetően húzza el a száját. – És maga azt hiszi, hogy Isten hall minket? – mordul rá, miközben felcsapkodja a kártyákat az újabb pasziánszához. – Maga tényleg azt hiszi, hogy Isten törődik a zsidókkal? Weissné az új vendégre néz, akinek őszes borosta meredezik az állán, a szája fölött pedig a nevetséges kackiás bajusz. – Sajnálom, ha ön nem így véli, Kozig úr. – De a hangjából ítélve egyáltalán nem sajnálja. Inkább dacosan mondja. – Sajnálom, ha maga azt hiszi, hogy Isten képes elhagyni a népét. – Elhagyni minket? Jaj de röhejes. – Felcsap egy kártyalapot. – Nem elhagyott minket. Tálcán kínált fel. Míg maga a Smá Jiszraélt tanítja a gyerekeinek, addig ő a nácikkal van elfoglal-

13


városa

va, hogy fenjék a késeiket, hogy idejekorán felszeletelhessék a következő zsidót vacsorára. – Kozig úr, legyen szíves! – inti rendre dühösen a nő, és kezét a lányai fülére tapasztja. – Hallják a gyerekek! – Miért? Ők ne tudják meg az igazságot? – Megvonja a vállát. – Csak mondogassátok az imáitokat, kicsikéim – gúnyolódik. – Isten meghallgat minket. De anyátok azt nem mondja el nektek, hogy közben jókat nevet a markába.

14


városa

DAVID R. GILLHAM ASSZONYOK VÁROSA. Megindító és remek regény olyan különleges nőkről, akik akár a végsőkig is képesek elmenni

Recommend Documents