Remek írás,... a múlt rémképeivel. Azt hiszem, országunk olyan állapotba került, mint a miniszterelnöke!

A TARTALOMBÓL: A „Május elseje” címû írás margójára!. . . 2 A radarról. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Május elseje . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Gyarapodás, de milyen áron? . . . . . . . . . . 4 A féltudású magyar elit . . . . . . . . . . . . . . 5 A jobboldallal nem az a baj,. . . . . . . . . . . 7 hogy antiszemita A sokkterápia sokkoló mérlege . . . . . . . . 8 Az Alkotmánybíróság diszkrét bája . . . . . 8 A Lenin-összestõl a kádkõig . . . . . . . . . . 9 Beledöglünk a reformba! . . . . . . . . . . . . . 9 Dávid Ibolya nem zárja ki a . . . . . . . . . . 10 nagykoalíció lehetõségét Mondjon le mandátumairól az ellenzék! 11 Elõre eldöntve? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Rövid reflexió a Kisgazda Polgári Kör . . 11 ötletérõl! Lesz-e még Orbán Viktor miniszterelnök? 12 Március 25 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Lihegés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Vitaindító: Népszívatás . . . . . . . . . . . . . 14 Módosítani kellene a népszavazási. . . . . 14 törvényt Korai tivornya . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 A polgárháború elõérzete. . . . . . . . . . . . 16 Nem sül le a bõr a képetekrõl?. . . . . . . . 18 Gratuláció Pogányból. . . . . . . . . . . . . . . 18 A NOL vatesz cikke. . . . . . . . . . . . . . . . 19 ELÉG!. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 Teszt kemény idegzetûek számára . . . . . 22 Tisztelgés Fábry Sándor elõtt. . . . . . . . . 23 Villák monetárjai . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23

Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!

Remek írás,.... a múlt rémképeivel. Azt hiszem, országunk olyan állapotba került, mint a miniszterelnöke! Tényleg Abszurdisztánban vagyunk, ahol az elmebeteg gondolat normálisnak tûnik, idióta média-lakájok beszélnek õrültségeket. Romázunk, barátaim, holott ilyen nép nincs. A roma szó cigány férfiembert jelent, tehát máris kirekesztjük a cigány nõket, ha ezeket a honfitársainkat romának nevezzük (ezt egy cigány ember mondta egyszer a rádióban, de a kereso.hu oldalon bõvebben olvashatunk a cigányságról : „Indiai származásukra vall nevük is, amely a Cangár ind törzs nevébõl ered. Európa keleti részén meg is maradt a nevük és éppen csak a különbözõ országok és népek nyelve szerint idomult...Magukat rom-nak (ember), néha kálo-nak (fekete) mondják. Az egyes népek különféle névvel nevezik a C. -at. A legelterjedtebb a cigány és ennek származásai. Angliában gipsy-nek (egyptus), régebbi spanyol nyelven egyptiáno-nak, most gitano-nak nevezik õket. Portugál nyelven cigano, Franciaországban a bohémien (cseh) nevet adták nekik, mivel oda Csehországból kerültek és a magyar-cseh királytól nyert leveleket mutattak fel. A németalföldiek ungern-nek nevezték, mivel Magyarországból mentek oda, Dániában és Svédországban tatern (tatárok) és heidenen (pogányok) volt a nevük a finneknél mustalainen (fekete). Nálunk néha Fáraó népének nevezik õket, célzással egyiptomi származásukra.“). Na ennyit errõl, de érdemes elolvasni a lexikonokat. Mennyi õrültség történt az eltelt 16-17 évben,... Normális országban, normális emberek között ez nem lenne lehetséges. De Abszurdisztánia, az más! Itt minden megtörténhet. Mûveletlen fajankók nevelik a népet, új szokásokra tanítják, amiknek nincs gyökerük (lásd Valentin-napi nyálazások), s önmaguk közül sztárokat jelölnek ki,.... „vak vezet világtalant“ – mondja régi mondásunk. Aztán itt van a politika! Barátaim, ez is csak Abszurdisztániában történhet meg, hogy egy beteg ember, beteg elmével és lélekkel egrecírozza a normálisokat. De ilyen körülmények között elõbb-utóbb a normális is megbolondul, s ez már látszik nemzetünkön. Talán még nem késõ, talán még észhez térhetünk. Viszont, ha sokáig tûrjük, hogy idióták regnáljanak nálunk, maradandó károsodást szenvedhetünk!

A tahóság-show-k korában egyre vérmesebb események fognak történni, mert belefásulnak az emberek a látottakba,... s ki tudja, talán nem is soká, már egyenes adású gyilkosságokkal fogják „szórakoztatni“ a nagyérdemût! Kell ez nekünk? Úgy gondolom, ideje lenne magunkhoz térni! Csak az elmúlt két-három napban történt annyi õrültség, ami ép elméjû embereknek egy évre is elég,... El sem költöztem, s mégis, tizenegynéhány év alatt egy idegen ország telepedett körém. Számomra érthetetlen és elfogadhatatlan szokásokkal, lassan már ismeretlen nyelvvel, zavaros, elmebajos tekintetû néppel,... nekem ez nem kell. Mivel én mindig is itt laktam, úgy gondolom, azoknak kellene elmenniük, akik ide jöttek. Vagy csak egy elmegyógyász kellene, aki visszavezeti õket a zárt osztályra? Lehet. Olykor azt gondolom, talán felébredek, és vége egy rémálomnak,... de „világosodik lassacskán az elmém“,... ez nem álom, ez a keserû, borzalmas valóság! Végül álljon itt Radnóti Miklós néhány sora (Olvasom egyik versét a másik után, s szívembe markolnak a szavak! Õrült világban élt, s ma versei aktuálisabbak, mint valaha voltak) HETEDIK ECLOGA (részlet) „Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerités, barakk oly lebegõ, felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését. Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor... ... Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok, horkan a felriadó, megfordul a szûk helyen és már ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár." Szép hazám, drága magyar nemzetem, mikor fogsz végre felébredni? Czakó István – FÚSZ Debrecen, 2007. május 05-e hajnala

A RADARRÓL

A Magyarország területén, pontosabban a Zengõre, majd Tubesre telepítendõ radarállomást a NATO követeli tõlünk. Lehet, hogy nem követtem figyelemmel minden szakértõi véleményt és politikai indoklást, de nagyon furcsállom, hogy már egyértelmûen csak saját légterünk érdekét feszegetik az illetékesek. Meggyõzõdésem, hogy az amerikai szándéknak ehhez semmi köze. A NATO (Amerika) célja olyan stratégiai eszközök kiépítése, amelyek a távoli, délkeleti országok elleni esetleges támadás elõkészítõi lehetnek! Csodálkozom, bár talán én vagyok tájékozatlan, de nem hallottam a tervezett radar hatósugaráról, teljesítményérõl semmit (ez pedig hatással van a szûkebb környezet károsításának mértékére is). Az az indoklás, miszerint az országunkba alacsonyan berepülõ gépek láthatóvá tételére van szükség rá, egyenesen nevetséges. Ehhez nem szükséges pont arra a helyre telepíteni, hanem több, kisebb teljesítényûre lenne szükség az árnyékolt területekre. Dehát egyáltalán nem errõl van szó. A hamis tájékoztatás miatt már arról nincs is szó, hogy a kiemelt jelentõségû nagy hatóerejû megfigyelõ támaszpont elsõdleges harci célpontot jelent és egy számunkra nem kívánatos NATO hadmûvelet esetén Pécs városának elpusztításával járhat. Szép finoman zajlik a félrevezetés, talán ennek is betudható a számomra teljességgel érthetetlen közöny a város lakossága részérõl. Nem tudják, mit kockáztatnak! 2

jó ha figyelünk

Itt volt május elseje. Igen ám, csakhogy eltérõen az eddigi évtizedekben megszokottaktól, az idén nem énekszó és tánc köszöntötte, hanem valami egészen más. Komolyan mondom, az ember csak kapkodja a fejét, hirtelen nem is tudja, hol van. Talán éppen Abszurdisztánban? A média ismét kitett magáért. Moldova eftárs a Gyárfás-féle központi szócsõben, a Párt-keltében, reggeli fõ mûsoridõben face to face, vagy ahogyan mifelénk mondani szokás, egyenesen bele a pofájába. Az államszocializmus író óriása ellentmondást nem tûrõen közli a Népszabadságnál landolt Ferenczy Krisztinával, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem Kádár apánk a gyilkos, hanem õ.

jessé a képzavar, királyi – televízió szöszmötölését, hát az nagyon téved. Volt itt minden. Mint a moziban. A gyanútlan tévénézõ többször is a kiakadt Epeda sezlonyrugóhoz hasonlatos állapotba kerül-

Barátom, ez azé’ szigorú! És itt felhívnám mindenkinek a figyelmét arra a nem elhanyagolható momentumra, hogy Gyuri bá nem a kocsma asztalnál kvaterkázva küdte a jó édesanyjába a kétszázötvenedik senkit, mondjuk egy útkaparót, hanem élõ egyenes adásban, reggeli fõ mûsoridõben Magyarország egyik legaljasabb média-proletárjának szólt be úgy, hogy az hosszú percekig nem kapott szikrát. Hogy van az, hogy az egyik marxista lövi a másik marxistát?! Gyerekek, azé’ ennyire nem olcsó a lõszer! – mondaná erre az isteni Gejza, ha még élne. De már nem él. Na, mindegy, egy biztos, ezért már érdemes volt felkelni aznap. No, de nyugtával dicsérd a napot! Ha valaki azt hiszi, hogy a kereskedelmi média tétlenül nézte a közszolgálati – mai divatos szóhasználattal élve, és itt válik tel-

hetett a különbözõ csatornák tudósításait szemlélve. Volt itt szamurájkardokkal felfegyverkezett cigánysereg (hogy végül is kié volt, azt a rendõrség szakértõk bevonásával még vizsgálja), horrorfilmbe illõ sírfeltörés, a sort pedig az online, – s a Hír Televízió által egyúttal „Rendkívüli Híreink” titulussal megtámogatott – élõ egyenesben közvetített bankrablás zárta a Széna térrõl. Komár Laci slágere jutott eszembe: „itt van Amerika…” Csak nekünk éppen nem a legszebb asszonya jutott, hanem a legalja. Bulvárosodunk kérem tisztelettel! De még hogy?! Borzalmasan. Nézem az egyik reggel a Mokka címû tere-fere mûsort a TV2-n. Csiszár Jenõ vonja kérdõre Vona Gábort a Jobbik elnökét, nem gondolja-e, hogy rosszul kommu-

jó ha figyelünk

nikál, már így politikailag ugye, mer’ hogy állandóan a cigány szót használja, nem pedig a – s ezt csak én teszem hozzá kissé ironikusan: liberális fülek számára jóval kellemesebben hangzó – roma szakkifejezést. Na ezen a ponton meg én nem kaptam szikrát. De ahogy láttam, néhány hosszú pillanatra Vona elnök úrnál is csak pislákolt a százas izzó, mer’ nemigen fogta föl, hogy most tényleg azt hallotta, amit hallani vélt, vagy ez itt most a kíváncsi kamera éppen aktuális adása és õt most kérem tisztelettel, szívatják éppen. Miután az elnök úr felvilágosította a Heti Hetesen edzõdött médiapernahajdert, miszerint a cigányság legnagyobb érdekvédelmi szervezetét is Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak, nem pedig Roma Önkormányzatnak híjják, és hát ezt a nevet nem a Jobbik adta nekik, hanem õk maguk, Jenõ barátunkon is látszott az elbizonytalanodás apró ám félreérthetetlen jele, ahogy a döbbenet kiült orcájára. Idõközben ugyanis rájött arra, mekkora baromságot mondott az imént. A további szánalmas kísérletek, hogy magyarázza a rettenetet, természetesen azonmód hamvába holtak. Tessék mondani, ez itten az Európai Unió? Sebaj, gondoltam, ott van még a szebb napokat is megélt Jakupcsek Gabriella, mégiscsak egy intelligens nõ, nincs még minden veszve. De tévedtem. A Kádár-sírral történt eset után behívták vendégnek – nem fogják kitalálni, hogy kit (Istenem, ha Hofi ma élne! Szerintem még õ is megnyalná a szája szélét, mer’ ilyen aztán mán tényleg nincs!) – szóval behívták az MSZMP (fiatalabbak kedvéért: a Magyar Szocialista Munkáspárt, tehát az egykori állampárt, agit-prop (azaz agitációs és propaganda, ma úgy mondanánk: PR) osztályának egykori vezetõjét. Ezen a ponton meghaltunk. Mi volt a 20 forintos kérdés? Ezt sem fogják kitalálni! Miért van még mindig, tízen nem tudom én hány évvel a rendszerváltás után a magyarokban ez az állandó visszanézés, visszatekintés? Édes Istenem! Na vajon miért? Te szerencsétlen! Csak azért, nehogy véletlenül céltalanul bolyongjunk a felismerés nélküliség sötét honában, valamint hiányos mûveltségünk fehér foltjainak satírozgatása végett, ide pattintanék néhány variációt. Mondjuk a legegyszerûbbekbõl, melyekhez nem szükségeltetik a politológusi diploma vagy egyéb más, a témába vágó felsõfokú végzettség megléte. 3

Én például el tudok képzelni egy olyan verziót, ahol nagyon sok embernek feldolgozhatatlan tapasztalatot jelent –az élmény szó asszem ebben az esetben kerülendõ –, hogy tíz egynéhány évvel a rendszerváltásnak nevezett valami után az egykori Kommunista Ifjúsági Szövetség emberei ülnek az ország nyakán és szívják a vérét, diktatórikus módszerekkel. Itt van aztán a hazug miniszterelnök személye – ne feledjük, hangfelvétel bizonyítja, hazug emberrel van dolgunk. De ha esetleg van olyan, aki még nem ismerkedett meg behatóbban az õszödi böszme monológja néven elhíresült beszéddel, annak szíves figyelmébe ajánlom a 2006. évi országgyûlési választások kampány finisében lezajlott miniszterelnök-jelöltek televíziós vitáját. A mai vizitdíjas idõszakban asszem felesleges tovább bizonygatni, hogy a kormányfõ személye ma gyakorlatilag szinonimája a hazugság szónak kis hazánkban. Apró, ám annál lényegesebb momentum, hogy õ is az elõbbiekben említésre került kommunista gyökerekkel bíró ifjúsági szervezetben töltött be magas beosztást. Jó Ha Figyelünk! A fentiekben vázolt ideológiai elõmenetelek, valamint azok perszonális konzekvenciái tükrözõdnek aztán vissza a mai politikum mûködésében és személyi összetételében is. Ennek folyományaként képzõdhetnek meg aztán olyan, egy mûvelt és öntudatos nemzettel bíró jogállamban elképzelhetetlen szituációk, hogy példának okáért volt állampárti fõ hallja kendek, meg egykori cenzorok osszák az észt meg a demokráciát a jó nép számára. (Csak így zárójelesen, ahogy szoktam: a cenzor emblematikus alakja a szólás- és véleménynyilvánítás elleni tudatos fellépésnek az elnyomó állam részérõl. Mindannyian emlékszünk még az 1848-as forradalomra, és az akkori forradalmárok követeléseire, melyeknek egyik sarkalatos pontja a cenzúra eltörlése volt. Ma pedig azt látjuk, hogy a jelenleg regnáló kormánykoalíció legnagyobb pártjának frakcióvezetõje, egy egykori állampárti cenzor.) És akkor csodálkozunk, hogy visszanézegetünk? Hát hova nézegessünk? A múlt embereivel, akik a múlt gondolatait, a múlt eszméit képviselik, és hideg racionalitással, pro-

fitéhségbõl, csak kissé átalakítva, de erõszakosan kényszerítik rá azokat újfent a nemzetre, ugyanolyan kíméletlenséggel, mint tették azt annak elõtte, nem lehet a jövõbe tekinteni. Sokfelé lehet, de a jövõbe semmiképpen. Avagy ha odatekintünk, bár ne tettük volna. Az egykori állampárt mai jogutódja a romlás virágává változtatta a szegfût. Új idõt számít a nagyvilág, Ébredj fel végre hát! Akassz a falra egy új naptárt, A régi már lejárt De térjünk vissza még néhány gondolat erejéig május elsejéhez és ehhez a mostanság egyre gyorsabban bulvárosodó és egyre nagyobb mértékben manipulálhatóvá váló országhoz. Itt volt május elseje. Igen ám, csakhogy eltérõen az eddigi évtizedekben megszokottaktól, az idén nem énekszó és tánc köszöntötte, hanem valami egészen más. Most tudtam meg, hogy szakítva a hagyományokkal, innentõl kezdve már nem a munkát ünnepeljük, hanem valami egészen mást. Ezentúl május elseje a Csatlakozás Napja lesz. Tényleg? És mindenkinek? Mer’ hogy én bizony „nem”-mel szavaztam annak idején. S hogyha követjük a Honvédelmi Minisztérium logikáját, melyet manapság a népszavazásokkal kapcsolatban nyilvánosságra szokott hozni, akkor ünneplés terén bizony maradnunk kell a munkánál, mert most nem lehetnénk sem európai uniós, sem pedig NATO-tagok. Egyre zavarosabb a helyzet. Talán Virág elvtárs fogalmazott korrekten, amikor azt találta mondani, hogy fokozódik. A kép mindenesetre sehogy sem áll össze. És kísértetiesen ismétlõdnek a megmagyarázhatatlannak tûnõ események, amire nagy valószínûség szerint soha sem fogunk választ vagy magyarázatot kapni. A Teve utcai rendõrpalota elleni lövöldözés sokak szerint a kormányzat által kézben tartott titkosszolgálatok mûve volt, s számosan hasonlóan vélekednek az egykori pártvezér sírja körüli felfordulásról is. Természetesen az elsõ fecskék már szárnyra is kaptak, ez a folyamat ilyenkor megállíthatatlan. Idézzük:

Mit mond Kádár, amikor kikel a sírjából? „Ezt a fejetlenséget!” (Néhány csont mellett ugyanis az „Öreg” koponyáját is elvitték a sírrablók.) Már a rendõrpalotára leadott géppisztolysorozatnál is többen találgatták, meddig megy el a hatalom? Milyen árat hajlandó azért fizetni, hogy hatalmon maradhasson? A lélektelenségnek és a hideg racionalitásnak milyen fokmérõje az, amellyel korrekten leírható a Hórihorgas Ripacs bizonytalansági tényezõje? Hol van az a pont, amire már õ is azt mondja, hogy ez már neki is sok? Augusztus 20-a, semmi. A mutató ki sem lendült, pedig halottak is voltak. Október 23-a, semmi, pedig egy egész nemzetet zárt ki az ünneplésbõl, mégpedig hermetikusan, s egy egész nemzetet alázott meg, mégpedig cinikusan. „Lehet tüntetni, majd megunják, oszt hazamennek.” Rálõnek a rendõrség központi épületére, most pedig, amikor már tényleg nem tudnak mit kitalálni az ingerküszöb megemelésére, feldúlják a baloldali ideológia és a kádári kisember szemszögébõl „szent embernek”, a magyar lakosság hetven százaléka által a legnagyobb XX. századi magyar politikusnak tartott Csermanek, alias Kádár János sírját. Ez viszi a pálmát, ez tényleg üt, mint az ipari áram. Ugyanakkor persze vissza is üt, hiszen a bumeráng-effektus kíméletlen, a továbbiakban még nagyobb, még kegyetlenebb, még több áldozattal járó show kell a népnek. Már-már soha nem látott mélységekbe zuhant a szegfûmintás utódpárt népszerûsége, miközben a legnagyobb ellenzéki párt szárnyal. Nem mintha ez különösebben számítana, hiszen nem most vasárnap lesznek a választások. „Kenyeret és cirkuszt” – tartja az ókorban gyökerezõ mondás. A kenyér már rég elfogyott vagy ehetetlen, marad a cirkusz. Nagy csinnadrattával, és élén egy nagy orrú bohóccal, aki kétségbeesett igyekezettel próbál meg mindent, hogy megnevettesse a közönséget. Itt-ott már könnyesek a szemek, a baj csak az, hogy nem a nevetéstõl. További jó szórakozást mindenkinek! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

GYARAPODÁS, DE MILYEN ÁRON?

Kóka János egyetértett a változások szükségességével, ám véleménye szerint sem az értékek, sem az alapelvek nem kerültek válságba. A gazdasági miniszter szociológiai problémákat lát. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2010-es országgyûlési választásokon közel egymillió olyan szavazó lesz, kiknek a demokrácia már alapvetõ fogalom. Kóka szerint ezeket az embereket leginkább a gyarapodás lehetõsége érdekli. „Ez a leglényegesebb liberális attitûd” – magyarázta. 4

jó ha figyelünk

Szlovénia a minap bevezette az eurót. Szlovákia egy fõre jutó nemzeti összterméke – az elmúlt évek gazdasági növekedésének köszönhetõen – meghaladta Magyarországét. Észtország, amely tizenhat éve még a dicsõséges Szovjetunió tagja volt, most a modern piacgazdaság egyik mintaországa és tanítómestere. A román IT-szektor a világon az egyik legdinamikusabb: több ezer helyi vállalkozásból áll, és a román termékeket a világ legjobbjai közt emlegetik. És mi? Mi hogy állunk? Az eurótól fényévekre. Növekedésünk már öt éve az egyik legrosszabb a régióban. Tanítani viszont legalább tanítanak minket: a világ vezetõ gazdaságkutatói és elemzõi közt nincs sok vita arról, hogy kevés fejlõdõ ország gazdaságpolitikája volt olyan ostoba (nem elhibázott, nem téves, hanem os-to-ba), mint hazánké. És ha kényszerítenének se tudnék olyan jelentõs szektort mondani, amelyben valóban világszínvonalúak vagyunk. NEM CSAK A GAZDASÁG MARADT LE A drámai lemaradás nem korlátozódik a gazdaságra, legfeljebb ott vehetõ legkönnyebben észre. Mi a helyzet például a külpolitikával, azzal a területtel, amiben az elmúlt tizenöt évben talán a legtöbb lehetõséget kaptuk? A régiónk feletti keleti befolyás egyik napról a másikra szétesett, a nagy birodalom helyett egy teljesen szétzilált, külpolitikailag egyelõre súlytalan szomszédot kaptunk. A Balkánt domináló délszláv középhatalom sok kicsi, kivérzett államra esett szét. A nálunk másfélszer nagyobb és lényegesen nagyobb presztízsû Csehszlovákia helyett pedig a kis Szlovákia lett északi szomszédunk. Közben odafigyeltek ránk: éltanulónak tekintettek minket, a kis Nyugat voltunk, itt, Keleten. Mit értünk el e kegyelmi állapotban? Talán az EU-tagságot? Hat év Meciar ellenére Szlovákia akkor lett EU tag, amikor mi, Romániának huszonöt év Ceausescu és nyolc év Iliescu után éppen három évvel kellett többet várnia. Ehhez az eredményhez nem kellett magyar külpolitika. Milyen számottevõ érdekünket sikerült érvényesítenünk bárki más érdekeivel szemben? Gyakorlatilag semmilyet. A Dunát elterelték a szlovákok, a régió gazdasági és kulturális központja sokkal inkább Bécs vagy Prága, mint Budapest, a határon túli magyarok pedig legfeljebb azokat a jogokat kapták meg, amiket kiharcoltak maguknak. Nem, nem akaratból volt kevés, hanem a képességbõl. Abból viszont ijesztõ mértékben. Talán azért maradtunk le a fenti területeken, mert társadalmi bajaink gyógyítása foglalta le figyelmünket és erõforrásainkat? No, az biztosan nem. 1990 óta a népességfogyás felgyorsult, a társadalmi tõke szintje tovább csökkent, a cigány fiatalok iskolázottsága és foglalkoztatottsága drámaian zuhant, a korrupció növekedését mindannyian érzékeljük, a férfiak születéskor várható élettartama a legalacsonyabb az egész EU-ban, a magyar magaskultúra haldoklik, a funkcionális analfabétizmus megdöbbentõ szintet ért el. Ráadásul egyik esetben sem jutottunk el még csak az okok feltárásáig sem. 1990-ben még a legígéretesebb ország voltunk az Elbától keletre. A világ elsõsorban tõlünk várta, hogy példát mutassunk a többi átalakuló országnak. Hogy lehetett ennyire elrontani mindent? Hogy nem tudtuk megõrizni és kihasználni a lépéselõnyünket? Nem az akarat hiányzott. Minden rendû és rangú ember azt kívánja, hogy hazája gazdag, befolyásos és erõs legyen. Ha nem hazaszeretetbõl, akkor önérdekbõl. Hisz mégiscsak jobb egy nagy szemétdombon kakasnak lenni, mint egy kicsin. Nem, nem akaratból volt kevés, hanem a képességbõl. Abból viszont ijesztõ mértékben. A SZÉLSÕSÉGESEN ELITVEZÉRELT ORSZÁG Az országot nemcsak, sõt sokszor nem elsõsorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is. Õket együtt elitnek szokás hívni. Hazánk pedig szélsõségesen elitvezérelt ország. jó ha figyelünk

...ha az ország komoly bajban van, és kétség ne legyen: éppen abban van, arról elsõsorban az elit tehet. Nem is lehet más. Minden témába vágó felmérés azt mutatja, hogy nálunk nem mûködnek azok a kis közösségek, amelyek szûrnék a nagy intézményeknek az egyénre gyakorolt hatalmát és befolyását. Ez persze nem meglepõ: a szabadság legfontosabb bástyáját jelentõ helyi kisközösségeket fizikailag verték szét, semmisítették meg 1944 és 1961 között, utána majd harminc évig lehetetlenné tették újak születését. Ráadásul nemcsak ezt örököltük, hanem megannyi monopóliumot – ha úgy tetszik, megannyi pici diktatúrát – az élet számos területén. Elektromos áram, telefon, ADSL-bekötés, kereskedelmi tévé, bevásárlóközpont: tényleg van választási lehetõség? A monopólium az egyénnel szemben: eleve eldöntött ütközet. Ezért aztán a magyar társadalom többsége, teljesen érthetõen, az ellenállás helyett az alkalmazkodást választotta és választja máig. Azt pedig, hogy mihez alkalmazkodunk, a nagy rendszereket közvetlenül (beosztásukon, vagyonukon keresztül) vagy közvetve (tekintélyükön, befolyásukon keresztül) a vezetõ emberek határozzák meg. Azaz elit. Ennek értelmében, ha az ország komoly bajban van – és kétség ne legyen, éppen abban van -, arról elsõsorban az elit tehet. Egyszerûbben: a fejétõl bûzlik a hal. A mi halunk feje pedig rettentõ büdös, mert még 1981-bõl való. A TUDATLANSÁGBÓL A FÉLTUDÁSBA: A MAI MAGYAR ELIT TANULÓÉVEI 1981. Mágikus évszám. Ekkor kezdõdtek a „nagy reformok“, amelyekkel az ország technokratái, értelmiségiei és vállalkozói a kommunista rendszer adta kereteken belül próbálták hazánkat a Nyugathoz közelíteni. Beléptünk az IMF-be és a Világbankba, engedélyezték az évenkénti nyugati utazást (azért nem mindenkinek), és korlátozott teret adtak a magántulajdon bizonyos formáinak. Az évtized közepe felé bevezették többek közt a kétszintû bankrendszert, a személyi jövedelemadót és késõbb a „kiprivatizálásoknak“ keretet adó társasági törvényt. A magyar tudósok, kutatók és értelmiségiek olvashattak néhány tiltott „kapitalista“ könyvet, és néha elutazhattak fejlett országokba is. A reformok bizonyos értelemben sikeresek voltak. A géemkázók úgy érezték, hogy végre magánvállalkozást csinálnak; a professzorok úgy, hogy végre bekapcsolódtak a nemzetközi vérkeringésbe; a közigazgatásba belépõ technokraták meg úgy, hogy végre nem a marxizmus dogmáiból kell kiindulniuk, hanem a józan eszüket is használhatják. A hetvenes évek biszkubélai sötétségéhez vagy a többi kommunista országhoz képest szinte nyugatiak lettünk. De csak ezekhez képest. A nyolcvanas években Magyarországon nem piacgazdaság és nem jogállam épült, így az ország sem a Nyugathoz közeledett, hanem az akkori Keletrõl húzta le az utolsó bõrt. A gmk-k nagy része például csak azért tudott talpon maradni, mert tevékenységeik ellátásához állami vállalatok eszközeit használták – ingyen. A gmk-k többsége nem klasszikus vállalkozás, hanem egyfajta üzleti élõsködõ volt. Valóban volt kétszintû bankrendszerünk, de egyáltalán nem úgy mûködött, ahogyan egy piacgazdaságban szokott, hisz alig tíz év alatt belül kétszer kellett állami beavatkozással megmenteni az összeomlástól. A társasági törvény tényleg lehetõséget adott a privatizációra, de annak folyamata mindenre emlékeztetett, csak jogállami keretekre nem. A magyar társadalomtudós is tanult valamit a nyugati könyvekbõl, utakból, konferenciákból, de ettõl gondolkodását változatlanul a hosszú évtizedek alatt beleivódott didaktikus, mechanikus, determinisztikus világkép határozta meg. Furcsa kettõség jellemezte ezt az idõszakot: a szovjet barakk perspektívájából a normális, nyugati berendezkedés kialakulásának illúzióját adta, a normálisabb világból tekintve viszont jól látszott, hogy ízig-vérig szocializmus volt. 5

NEM KELLETTEK A HAZATÉRÕ EMIGRÁNSOK A jelenlegi magyar elit meghatározó része a nyolcvanas években szerezte legfontosabb tapasztalatait a nyugati típusú berendezkedésrõl. Ekkor láttak, hallottak elõször piacgazdaságról, üzletrõl és demokráciáról, arról, hogy hogyan is kellene egy normális országnak mûködnie. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem tanultak volna azóta olyan keveset, ha nem a nyolcvanas évek tapasztalatai alapján próbálnák irányítani az országot ma is. A magyar elit a nyolcvanas években megtanultaknak köszönhetõen már tudja mit és hogyan kell csinálni. Ez persze részben a korukkal magyarázható. Az akkor 25-40 éves korosztály mára lényegesen idõsebb és ezzel párhuzamosan kevésbé nyitott lett. Legalább ilyen fontos azonban az a tény, hogy az akkor szerzett tudásukat máig relevánsnak érzik. Nem véletlen, hogy az összes többi posztkommunista országgal ellentétben, hazánkban egyetlen hazatérõ emigráns sem tudott számottevõ hatást elérni, vagy befolyást szerezni (kivéve természetesen Soros Györgyöt, aki egyszerûen megvásárolta). A magyar elit nem volt nyitott a körön kívülrõl érkezõ külföldi tapasztalatra, mert úgy érezte, hogy a nyolcvanas években megtanultaknak köszönhetõen már tudja, mit és hogyan kell csinálni. Nem mindenütt volt ez így, a legkevésbé Észtországban. Az észtek a kilencvenes évek elején vettek egy nagy levegõt, és kimondták, hogy nem fogadnak el semmit az elõzõ évtizedek „igazságaiból“. A nyugaton élõ emigráns észteket hazahívták, megannyi skandináv, német és amerikai intézménnyel indítottak csereprogramokat, a vezetõ vállalatok és állami intézmények élére szemtelenül fiatal embereket neveztek ki. E másfél millió lakosú kis ország önbizalma odáig terjedt, hogy valódi versenyhelyzetet teremtettek a legtöbb iparágukban, mondván, hogy az észt vállalkozók is akkor erõsödnek meg, ha versenyeznek. Láss csodát, az elmúlt évtizedben Észtország a kelet-közép-európai régió legdinamikusabb országa volt, a magyar gazdaságnál átlagosan közel kétszer (!) gyorsabban növekedett. Az észtek, akik tizenöt éve nem szégyelltek tanulni másoktól, mára tanítómesterekké lettek, akikhez szerte a világból járnak tanulni, ellesni a trükköt. A FÉLTUDÁS TORT ÜL: A VELÜNK ÉLÕ NYOLCVANAS ÉVEK Nálunk nyilvánvalóan minden máshogyan történt. Valahogy derogált tovább tanulni. Vegyük például a közgazdaságtan kérdését, hiszen ez mindenkit közvetlenül, mondhatni húsba vágóan érint. A nyolcvanas-kilencvenes években axiómaként kezeltük, hogy Kelet-Közép-Európában egyedülállóan, nemzetközi szintû szakembereink vannak e területen. Miért is lett volna máshogy, hiszen a régióban elsõként, 1982-ben beléptünk az IMF-be, és olyan legendák, mint Zseniálisfeketejános szárnyai alatt egy egész nemzedék tanulta meg, hogy mi az a nyugati közgazdaságtan (volt közöttük olyan, aki még angolul is tudott!)? Eltelt tizenöt év, és ez a fantasztikus gárda, ezek a világszínvonalú szakemberek egy szóval sem mondták, hogy valami nagyon-nagyon el van rontva. Volt egy-két megjegyzés hiányról, meg instabilitásról, de azt senki sem említette, hogy az egész magyar gazdaság rossz pályán lenne. Lehet, hogy nem tudták? Lehet, hogy tényleg el kellett menni a szakadék széléig, hogy lássák, közeledünk a mélység felé? Tudom én, hogy részben azért nem szóltak, mert védték az éppen kormányon lévõ barátaikat, de amikor azok ellenzékben voltak, akkor miért nem errõl beszéltek? Miért a reptérprivatizációt vagy a Széchenyi-tervet támadták, miért nem az adórendszer vagy az egészségügy átalakításának elmaradását? Mert egyszerûen nem ismerték fel, hogy ezek ekkora problémát jelentenek. Nem ismerték fel, mert az az eszközrendszer és gondolkodási keret, amit még a nyolcvanas években alakítottak ki, csak ennyire volt elég. A sort folytathatnánk a késõ Kádár-kor hazai politikai mûveltségénél megakadt riporterekkel, a marxizmus és bármilyen divatos nyugati elmélet sajátos katyvaszát tanító egyetemi professzorokkal, 6

a nemzetközi szinten is értékelhetõ teljesítményre képtelen tudósokkal vagy a minden problémát huszonöt éve ugyanazokra az okokra visszavezetõ írókkal, költõkkel, filozófusokkal. Miközben a közemberek a kilencvenes években óriási teret nyerõ nagy külföldi cégeknél vagy azok talpon maradó hazai konkurenseinél elsajátították (mert el kellett sajátítsák) szakmájuk nemzetközi színvonalát, addig az elit döntõ többségét semmi sem kényszeríttette hasonló fejlõdésre. Itt nem csak a magukat mindenfajta önirónia nélkül „nagy generációnak“ nevezõ kiöregedett polbeatfiúkról van szó. A jelenség éppen úgy tetten érhetõ a jelenlegi ötvenes és negyvenes korosztály megannyi tagjánál, akik megtehették, hogy a „Magyarországon ez máshogy van“ gondolat jegyében az elmúlt tizenöt évben meg se próbálják ledolgozni a nyugati kollégáikkal szemben meglévõ szakmai és intellektuális lemaradásukat. Nincs egy szakma, amelyik folyamatosan világszínvonalat termelne. Nincs minõség, stílus és ízlés. A magyar elit tagjainak döntõ többsége, bizony, konzerválta a nyolcvanas évek világát. Nem tények, hanem benyomások alapján formálnak véleményt; imádják a nagy ívû elképzeléseket, de képtelenek kidolgozni a részleteket hozzájuk; univerzálisan fogalmaznak, de szinte semmit sem ismernek a közvetlen környezetükön kívül; folyton terveket és programokat gyártanak, de soha nem sikerült valamit igazán jól megvalósítaniuk. Mind azt gondolják, hogy az, amit akkor, az aranykorban megtanultak, ma is elég. Bizonyos értelemben, mintegy önbeteljesítõ próféciaként, igazuk is van. Mivel a megfelelõ pillanatban õk voltak helyzetben, õk tudtak vagyont, pozíciót és tekintélyt szerezni. Ma õk a Politikusok, az Írók, a Tévés Személyiségek, a Nagy Nevettetõk, a Színészek, a Filozófusok, a Tudósok és a Szakértõk. És dicsérik egymást megállás nélkül. Egymás szemében õk a világszínvonal. Ezek a pozíciók lehetõvé teszik, hogy ideig-óráig még õk szabják meg a játékszabályokat, ezzel is meghosszabbítva saját hatalmukat. Ez a tudás ehhez tényleg elég volt. Máshoz viszont nagyon is kevésnek bizonyult. Az eredmények magukért beszélnek. A magyar elit az elmúlt tizenöt évben eljátszotta az ország egyik ritka esélyét arra, hogy valami igazán nagyot alkosson. Elõnyeink java részét elvesztettük, és beolvadtunk a közép-európai masszába. Mindenütt csak a nyolcvanas évek borzalmas középszerûsége. Nincs egyetlen normális közéleti vita. Nincsenek a tényekhez ragaszkodó, bátor és következetes közszereplõk és orgánumok. Nincs, aki rámutatna, hogy annyira azért mégsem egyediek a problémáink. Nincsenek gondolatok, amik a magyar határokon túl is izgalmasnak bizonyulnak. Nincs egy szakma, amelyik folyamatosan világszínvonalat termelne. Nincs minõség, stílus és ízlés. Na és? Semmi garancia sincs arra, hogy mindez megváltozik. Argentína, amely a huszadik század elején még a világ tíz leggazdagabb országának egyike volt, száz éve nem tud szembe nézni a saját hanyatlásával. Az országot szétfeszítõ társadalmi problémákról az argentin elit nem képes széles körben elfogadott diagnózist készíteni, hogy megoldási javaslatról ne is beszéljünk. A nyilvánvaló romlásnak fittyet hánynak, és a régi dicsõségbe kapaszkodva még mindig úgy viselkednek, mintha Buenos Aires lenne Latin-Amerika központja. Ezen az úton mi is elindultunk, és nem kell száz év, hogy teljesen lecsússzunk. Aki azt gondolja, hogy ezt a problémánkat megoldhatja a politika, ne adj’ Isten, egy kormány, az nem érti a krízis mélységét. Féltudású elittel a háta mögött még a világ legkiválóbb politikai garnitúrája sem tudna maradandót alkotni. Elõbbiek ugyanis a szakértõk, akik elõkészítik a fontos döntéseket; a kommunikátorok, akik megalapozzák vagy megtorpedózzák azok társadalmi elfogadottságát; a vezetõk, akiknek végre kell a kapcsolódó intézkedéseket hajtaniuk; és a finanszírozók, akik számon kérik a politikusok döntéseit. Arról nem is beszélve, hogy féltudású elit szükségszerûen csak féltudású politikai garnitúrát tud kitermelni. jó ha figyelünk

És persze nem azt akarom mondani, hogy minden jobbos antiszemita. És persze azt sem akarom mondani, hogy nem baj, ha valaki antiszemita. Baj az, undorító dolog, ráadásul nettó hülyeség is, bárki beláthatja, ha van egy csöpp esze. Hanem azt akarom mondani, hogy Orbánékkal sokkal nagyobb bajok vannak, mint hogy sok tekintetben egy követ fújnak azokkal a szélsõjobbosokkal, akik tényleg zömükben antiszemiták. Merthogy Orbánék kritikusai mintha túlságosan sokat foglalkoznának az antiszemitizmussal. Illetve nem is túl sokat. Hanem az a baj, hogy sokszor csak azzal. Túl egyszerû lenne ez így. Az antiszemitizmus tényleg kiváló indikátor mifelénk. Gyurcsány miniszterelnök például külföldön elõszeretettel süti Orbánékra az antiszemitákkal való együttmûködés egyébként jogos bélyegét. És például a március 15-i balhék után is túl sokat beszélünk az antiszemitizmusról. Mintha például az árpádsávos zászlóval az volna a legfõbb baj, hogy az öreg zsidók félni kezdenek. Elismerem, az is baj, ha bárkinek félnie kell. De a nácikkal és a nyilasokkal sokkal több baj van. (És akkor itt kötelezõ arra az állítólagos ellenérvre kitérni, de csak zárójelben vagyok hajlandó, hogy az árpádsávos zászlók lengetõi nem a nyilasok zászlaját lengetik, mert abban nyilaskereszt is van, meg különben is, ez csak történelmi zászló. Hát jó, akkor mi a túróért lengetik? Egy jelkép jelentése nem az etimológiája. A jelkép azt jelenti, amit a használói és a szemlélõi belelátnak. Márpedig pontosan tudjuk, mit látnak bele. Nem állítom, hogy minden

egyes kis pöcs, aki lengeti, egészen szilárd ideológiai bázissal bír, sõt azt se, hogy pontosan a nyilasokkal ért egyet, de az biztos, hogy ma Budapest utcáin, autómatricákon, jelvényeken azok használják, akik a nemzeti radikális eszmerendszert vallják. Ha csak magyarságukat akarnák jelezni, ehhez elég lenne a nemzeti trikolór.) Valahogy úgy alakult egyébként, hogy az antiszemitizmus tényleg kiváló indikátor mifelénk. Kiváló indikátora a szélsõségesen soviniszta, idegengyûlölõ, rasszista, antiliberális, antikapitalista és antidemokratikus nézetek összességébõl összeálló rendszernek. Mégis hiba folyton csak az antiszemitizmusról beszélni. Tisztességes ember fenntartások nélkül elítéli az antiszemitizmust. De a március 15-én randalírozók vajon tényleg a zsidóságot veszélyeztetik a legjobban? Nincs-e például több félnivalója ebben a hazában a tettleges, hõbörgõ rasszizmustól, és a sunyi, szegregált osztályokat eredményezõ bürokratikus rasszizmustól a cigányságnak? Nem sokkal nagyobb veszély fenyegette-e a szólásszabadságot a március 15-e téren? Nagy ostobaság volna összeméricskélni az egyik rasszizmust a másikkal. Az egyik embertelenséget a másikkal, az egyik demokráciaellenességet a másikkal. Én nem ezt akarom tenni. De nem szabad antiszemitizmussá egyszerûsíteni a sokkal összetettebb nácizmust. Nem ártanak-e mindnyájunknak sokkal többet a zsidózásnál azzal, hogy megmérgezik a viszonyunkat a szomszédainkkal?

Ennek megfelelõen ahhoz, hogy elhiggyük, a mostani reformok valóban jobban át vannak gondolva és jobban lesznek végrehajtva, mint az elmúlt huszonöt év összes többi hasonló nekibuzdulása, vagy hogy kiutat jelentenek az elmúlt másfél évtized helyben járásából, azt is el kell hinnünk, hogy egykor Münchausen báró saját hajánál fogva rántotta ki magát a mocsárból. Tanulnunk kell azoktól, akik elõttünk járnak, vagy egyszerûen ügyesebbek. A mostaninál lényegesen komolyabb tudással bíró elitre van szüksége hazánknak. Ennek létrehozása természetesen hosszú idõbe telik majd, és egy egész generációnak jelenthet feladatot. Elsõ lépésben tudatosítanunk kell magunkban, hogy nem mi tudjuk a legjobban, hogyan kell demokráciát, piacgazdaságot, jogállamot és általában véve normális országot építeni. ÚJ UTAT TALÁLNI, DE NÉLKÜLÜK Tanulnunk kell azoktól, akik elõttünk járnak vagy egyszerûen ügyesebbek. A tanulás természetesen nem azonos a majmolással. Magunkat, a saját erõsségeinket és hibáinkat is sokkal tisztábban kellene látnunk ahhoz, hogy valóban felhasználhassuk mindazt, amit másoktól el lehet sajátítani. Ez a jelenlegi magyar elitnek túl nagy feladat volt, az általuk kialakított tudás- és társadalommodell zsákutcának bizonyult. jó ha figyelünk

És Orbán Viktor legnagyobb bûne vajon tényleg az, hogy fölhasználja a szélsõjobbot? Rossz lesz itt zsidónak, gojnak. (És akkor még egy zárójeles muszájmegjegyzés. Hát persze, hogy fölhasználja. Azt gondolja, a hatalomhoz vezetõ úton az az érdeke, hogy ezek rá szavazzanak, de azért úgy, hogy különbözzön is tõlük. És amíg így gondolja, addig pontosan így is fog viselkedni. Amikor meg éppen nem választáson akarja megverni a kormányt, hanem utcán megdönteni, naná, hogy szüksége van rájuk.) Akkor már sokkal nagyobb baj, hogy bárkit is az utcára küldött, mint az, hogy a szélsõjobbot küldte. (Tudom, tudom, nem küldte õket, csak hónapok óta mondja, hogy lehet menni. Rája a kormányra.) De mennyivel nagyobb baj ennél, hogy Orbán az ellenzék fõ erejével kiiratkozott a kormányzás racionális bírálói közül. Hogy megszûnt ellenzék lenni. Hogy a rendszerváltás veszteseinek legprimitívebb ideológiáját vette át. A mindenféle haladás ellenzését. Sõt, a bármiféle változtatás kategorikus elutasításáét. Szükség van minden méter sínre, minden kórházi ágyra, minden iskolai padra, minden közalkalmazottra. És egyáltalán ebben az országban minden úgy jó, ahogy van, ne csináljunk semmit. Illetve tulajdonképpen a privatizációt vissza kéne csinálni, és egy kicsit még csökkenteni az adókat. Orbán Viktor ma Magyarországon a haladás legfõbb ellenfele. Rossz lesz itt zsidónak, gojnak. Forrás: Tevan Imre – Index

Új utat kell találnunk, lehetõleg nélkülük. A nyolcvanas évek hamis tanulságaival meg nem fertõzött következõ generációnak át kell lépnie a mai magyar eliten. Nem foglalkozhat az elõbbi köldöknézõ vitáival, és nem fogadhatja el középszerû idoljait, és el kell utasítania annak megannyi rossz kompromisszumát. Ehhez azonban új tanítómesterek is kellenek. Van már néhány itthon is, de nagyszámban egyelõre csak külföldön találni méltót. El kell menni, hogy megtanuljuk kívülrõl látni magunkat, hogy a nyolcvanas évek belterjes perspektívái és félig rágott módszerei ne determinálják a mi gondolkodási kereteinket is. Ezután azonban haza kell jönni, mert rengeteg a feladat. Azok pedig, akik már újra itthon vannak, keressék egymást, segítsék egymást, és ne féljenek kimondani, hogy a helyi (kis)király meztelen. Így talán véget vethetünk a mai magyar elit siralmas országlásának. * Publius álnéven – Publius Valerius Publicola római konzul emlékére – az Egyesült Államok alapító atyái (Hamilton, Madison és Jay) publikálták híres, a föderális állam kialakulását alapvetõen meghatározó, alkotmánymagyarázó cikksorozatukat 1787-88-ban. Forrás: Publius Hungaricus – Index

7

A neoliberális gazdaságpolitika többet ártott a kelet-európai országoknak a rendszerváltás éveiben, mint amennyit használt. A nemzetközi pénzügyi intézmények azonban ma is ugyanezt a receptet erõltetik. „A neoliberálisok többsége semmi okot nem lát gazdaságpolitikai receptjük felülvizsgálatára. Szerintük a legrosszabbul teljesítõ posztkommunista országok rosszul alkalmazták a sokkterápiát. A javallott ” – írja gunyorosan Lawrence P. King oxfordi szociológus az Econsoc nemzetközi gazdaságszociológiai online folyóiratban. A szerzõ másfél évtizede kutatja a kelet-európai átmeneti gazdaságokat, és több tanulmányban Szelényi Iván szerzõtársa. A kommunizmus összeomlásának éveiben a nyugati neoliberalizmus hívei azt ajánlották a volt szovjet tömb országainak, hogy sokkterápiával vezessék be a kapitalizmust. Egy hullámban villámgyorsan adják magántulajdonba az állami cégeket, szabadítsák fel az árakat, töröljék el a külkereskedelem elõtt álló korlátokat, és tartsák egyensúlyban a költségvetést. A neoliberális tanácsadók azzal biztatták a volt keleti tömb országait, hogy az alacsony hatékonysággal mûködõ állami vállalatok magánkézben majd dinamikus kapitalista cégekké válnak. És volt egy politikai érvük is a sokkterápia mellett: a rendszerváltás kegyelmi pillanataiban még elfogadtathatók a lakossággal bizonyos áldozatok. De egy-két év múltán az állami vállalatok vezetõi és alkalmazottaik hatalmas tömegei már hathatós ellenállásra lennének

„A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé.“ – jelenti ki Alkotmányunk már rögtön az elején. [Alkotmány 2§ (2) bek.] Azonban azt, hogy mindez mit jelent és milyen következménnyel jár, már nem a nép, hanem egy arisztokratikus testület, az Alkotmánybíróság hivatott kimondani. Hiszen Magyarországon az Alkotmánybíróság az Alkotmány utolsó és egyben megfellebbezhetetlen értelmezõje. És aki egy szöveget megfellebbezhetetlenül értelmezhet, valójában a tényleges jelentését adja meg. A hermeneutika elméleti igazsága ez. Az Alkotmány és az Alkotmánybíróság vonatkozásában viszont nem pusztán elméleti jellegû probléma. Ha ugyanis Magyarországon a nép a hatalom forrása, és ezen nép „a népszuverenitást választott képviselõi útján, valamint közvetlenül gyakorolja“ [Alkotmány 2§ (2) bek.], illetve ha alkotmányozni, azaz a régi alkotmánynak új jelentést adni vagy egy teljesen új szöveget elfogadni a demokratikusan választott Országgyûlés jogosult [Alkotmány 19§ (3) bek.], akkor mit kezdjünk az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezõ szerepével? Mert hát, ha az Alkotmánybíróság az Alkotmányt nem pusztán értelmezi, de átértelmezései révén jelentését is megadja, nemde arra a fájdalmas végkövetkeztetésre kell jutnunk, hogy igazából nem is a parlament, hanem az Alkotmánybíróság a valódi alkotmányozó hatalom Magyarországon? Válaszunk tömör: de. Mivel az Alkotmánybíróság valamennyi közhatalmi szerv felett helyezkedik el, döntéseit eleve a kritikátlanság megnyugtató légkörében hozza. Bármit dönthet az AB, leve8

képesek az átalakulással szemben, s így a kapitalizmusra való átállás a végtelenbe tolódhatna ki. Azok az országok, amelyek az instant kapitalizmus receptjét választották, sokkal rosszabb eredményt produkáltak a kilencvenes években, mintsem bárki, és fõleg a neoliberális közgazdász-iskola gondolta volna. A gazdaság teljesítménye drámai visszaesést mutatott. A szegénység mutatószámai az égbe szöktek. Oroszországban a várható átlagos élettartam az afrikai válságövezetek szintjére csökkent. A nyugati befektetõk csak az ágazatok csekély részében mutattak érdeklõdést a privatizáció iránt, elsõsorban a keleti országokra jellemzõ politikai bizonytalanság miatt. A cégek ezért olyan emberek kezébe kerültek, akiknek nem volt tõkéjük a mûszaki átalakításhoz, de még a mindennapi mûködtetéshez sem. A piaci liberalizálás ugyanis megemelte a nyersanyagok árát, és kitette a vállalatokat a náluk hatékonyabb nyugati termelõk versenyének. Emiatt a tõkeszegény és a szabad piaci viszonyokra felkészületlen vállalatok tönkrementek, csökkent az adóbevétel, az állam nem tudta rendesen megfizetni alkalmazottait, és eluralkodott a korrupció. A recept azonban mit sem változott. Az Egyesült Államok Jegor Gajdart, az oroszországi sokkterápia pénzügyminiszterét kérte fel tanácsadónak az új iraki kormány mellé az újjáépítés és az olajipari privatizáció irányítására.

zetheti a jogállamiság fogalmából a még jobb hivatali kocsi szükségszerûségét is – szava véglegesen az Alkotmány szavának fog számítani. Hiú ábránd hát, hogy a nép vagy a demokratikusan választott Országgyûlés alkotmányoz. Ugyan formálisan igen, de az AB kezébe tett jogosítvány révén mindenkor e taláros testület joga és lehetõsége kijelenteni, hogy az Alkotmány mit is tartalmaz. Például, hogy „megengedi-e“ azt, hogy a nép a vizitdíjról vagy a tandíjról véleményt nyilvánítson. Ha demokrácia lenne Magyarország, a vita nem arról folyna, hogy a Fidesz kérdései alkotmányosak-e vagy sem, hanem arról szólna, hogy élvezik-e a lakosság többségének támogatását vagy sem. Hatályos Alkotmányunk még ezen az állásponton van: szövegébõl kitûnik, hogy – néhány taxatíve meghatározott kivételtõl eltekintve [Alkotmány 28/C§ (5) bek.] – „bármi“ népszavazás tárgyát képezheti. Ezt azonban sokan túlzott nagyvonalúságnak érezték, mondván: nehogy már egy demokráciában a nép dönthessen. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelõen át is értelmezte az Alkotmányt (magyarán: de facto alkotmányozott), és megállapította, hogy az Alkotmány egyetlen (!) rendelkezése sem bocsátható népszavazásra. (25/1999 AB-határozat)Hogy ez nincs benne az Alkotmányban? Na és! Az Alkotmánybíróság zavartalanul azt tesz bele vagy vesz ki belõle, amit akar – csak a félénkség, de nem a jog szab gátat az alkotmánybírák fantáziájának. És ez nem elméleti probléma. Az az értelmezéselméleti alaptézis, hogy egy szöveg (textus) végsõ jelentését az adja meg, aki kontex-

Forrás: NOL

tusát kialakítja, vagyis aki utoljára értelmezi, a magyar rendszerváltás vonatkozásában súlyos gyakorlati következményekkel is járt. A legelsõ, Sólyom László vezette testület hivalkodó felsõbbséggel vágta el az útját minden valódi rendszerváltó gondolatnak (reprivatizáció, Zétényi-Takács-törvény, stb.), s mindezt egy önkényesen megadott (tudományosan pedig meghaladott és ósdi) jogállamiság fogalomra hivatkozva. (Kár, hogy az akkor alkotmánysértésig menõen aktivista Sólyom László ma az alkotmány és törvény adta keretek között sem mer jogaival és lehetõségeivel bátrabban élni. Ennek miértjére viszont már nem a jogelmélet tudja a választ.) Csak kevesen figyelmeztettek a testületenBihari Mihály: ...nála végzõdik? belül, hogy az Alkotmánybíróság a jogszabályok alkotmányosságát, de nem az alkotmány szövegét állapítja meg. (Ezen kevesek közé tartozott az elsõ testületbõl Kilényi Géza vagy Schmidt Péter; tán nem véletlen, hogy a két alkotmányjogász volt ezen az állásponton.) És még kevesebben voltak és vannak azok, akik az elmélet vagy a politika oldaláról kritizálnák az Alkotmánybíróság szemérmetlenül nagyra duzzadt hatalmát. Az elsõ AB gyakorlata így elfogadottá válhatott, s most, 2007 tavaszán az Alkotmánybíróság a népszavazás blokkolásával ismét bebizonyította, hogy Magyarországon nem demokrácia van, hanem alkotmányos jogállam. Megváltoztathatatlan alkotmánnyal és erkölcs nélküli joggal. Techet Péter

jó ha figyelünk

Ötvenéves a KISZ. S mivel õk nem fognak megemlékezni róla, hát tegyük meg mi. Jelkép már a dátum is. 1957. március 21-én kellett megalakulnia a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. Miután leverték a forradalmat, amikor már javában tombolt az erõszak – s természetesen a Tanácsköztársaság napján. A legsötétebb napok egyikén. Kun Béla, Szamuely, Lukács és Kádár. Összetartoznak mind, s remélhetõleg egymás mellett vannak üstjeik, odalent a pokolban. S ezekkel tartozik össze a KISZ is. Így, jelen idõben. Hiszen a KISZ itt van közöttünk. Ennyire még nem volt velünk sohasem. S hogy miért van ez így? Mert ostobák voltunk. Emlékeznek még az ÁVÜ nevû szervezetre? Állami Vagyonügynökség. A „spontán privatizáció“ nevû szabadrablás után, immáron a szabad Magyar Köztársaságban ez volt a hivatalos privatizáció szentélye. Vezetõje: Csepi Lajos – egyenesen a KISZ KB-bõl. S mondják, hogy ha valaki bement annak idején (1990-1994 között, az Antall-, majd a Boross-kormányok idején) az ÁVÜ-be, olyan érzése volt, mintha a KISZ Kb-ba ment volna. Csepi Lajos, Enyedi Nagy Mihály, Gönczi János, Demcsák Lajos, Nagy Imre és Gyurcsány Ferenc. Bizony, bizony. Ki nem ismerõs ezek közül? Enyedi, a „médiás“? Gönczi, a Malév-vezér. Demcsák, a leendõ kormányszóvivõ apja? A caolás Nagy Imre. Vagy a kádköves, õszödös Gyurcsány. Ez mind-mind KISZ KB-s. Csupa-csupa KISZführer. Mekkora út vezet vajon a Kommunista Ifjúsági Szövetségtõl a köztársaság milliárdosi és irányítói pozícióihoz? S vajon elkísér-e ezen az úton Kun Béla, Szamuely, Kádár? És persze Lukács. Hogy mekkora út? Apró. Aprócska. Nem nagy és hosszú utak ezek. A nagy és hosszú utak görög sorstragédiákhoz illenek. A kelet-közép-európai rendszerváltások pitiáner tragikomédiáihoz elegendõek ezek az apró ösvények. És megannyi tisztességtelen, utolsó senkiházi. Amilyen volt maga a KISZ. Ami most is itt van, mint párálló ganédomb. Azt ne kérdezze senki, hol van a KISZvagyon. Azt lopták el legelõször. Vitték, ami mozdítható, s azt pláne, ami nem. S mindvégig meg voltak róla gyõzõdve, hogy az jár nekik. Az övék. Valami fatális, elme-

jó ha figyelünk

bajszerû rögeszme végett azt hitték és hiszik ma is, hogy jussuk van mindenhez. Ehhez az országhoz, s a javainkhoz. A mai napig azt hiszik, hogy ez a mostani „köztársaság“ csak átmeneti állapot, de ameddig tart, addig is elütik az idõt azzal, hogy ellopnak mindent, és közben az emberek arcába hazudnak meg vihognak. Miért van ez így? Mert ostobák voltunk. Ostobák és mulyák. Mert egyszerre gondoltunk kicsit róluk és nagyot a néprõl. A „nemzetrõl“. Ugyan már. Mindkét gondolatunk tévedés volt. „Az úttörõ úgy él, hogy méltó legyen a KISZ-tagságra“. Hû, de még mennyire. A KISZ-tag meg úgy, hogy méltó legyen a párttagságra. Annyi nagyszerû idézet kering a világban a kommunistákról. Máraitól és sok más polgártól. Olvassuk mindet, citáljuk, fanyar élvezettel, hogy ezek valójában mind kártékony férgek – s közben nem tudunk róluk semmit. Fel sem érjük ésszel a valót. Soha nem hisszük el, hogy még azt is meg merik tenni, aztán pedig még azt is, és hogy majd meg is fogják magyarázni. Jelentem, meg merik tenni, és meg fogják magyarázni. Ötven éve tanulják. A vérükben van. Kommunistának lenni olyan, mint a biciklizés: nem lehet elfelejteni. Egyvalaki ismeri õket igazán jól, egyvalaki ért hozzájuk: Putyin. Naná! Közülük való. S lám, az ottani KISZ-führer, a komszomolos Hodorkovszkij már sitten is van. Nem is akárhol, hanem Csitában. Hogy miért került oda? Mert lopott. Aztán pedig el is pofátlanodott. Nem tudom, van-e még hely Csitában. Mondjuk a következõ ötven évre – a mieinknek. (Jaj! Nehogy elfelejtsem! A proletariátus fegyvere állítólag a kockakõ. Vagy mi a fene.) Bayer Zsolt – MNO

BELEDÖGLÜNK A REFORMBA! Nem írom, hogy tisztelt, azt sem hogy kedves. Csak így a megszólítás: Politikusok! Soha nem vetemedtem erre, de most, miután sokan, nagyon sokan elkeseredetten kerestek meg, miután nem csak látva, hanem átérezve (mert mi sem tudjuk a hogyan fizessük ki a által iszonyatos terheket) a legfinomabban azt kívánom, hogy verje meg az Isten, azokat, akik ezt tették, és teszik velünk, Magyar Emberekkel! Hazudozó kiválasztottak, akik megtehetik, hogy hazudjanak, akik megtehetik, hogy milliárdosként, hogy milliomosokként állati sorba kergessenek minket! Nem kérem szépen, nem a reformokat kell kritizálni, mert az engem nem érdekel. Hogyan képzelitek azt, hogy bûnözõ féregnek nézitek a lakosságot, hogy aljas élõsködõnek a vállalkozót?! És teszik ezt azok, akik élõsködõk, akik épp a Magyar Ember keze munkájának sok ezermilliárdját érõ vagyonának (a társadalmi munkákra gondolok) megkaparintásából lettek az ország „elitje" ! Na nem, nem a szó szoros értelmében elit, csak gazdag, Erkölcsileg a disznóólba sem engedném be õket! Politikusok! Ti akik így-vagy úgy mandátumot szereztetek, ki hazugsággal, ki tisztes és reménykedõ szavazatokkal, legyetek kormányon, vagy ellenzékben, azt kérem, hogy kérdezzétek meg az Embert, mert az Ember már nem bírja! A sokak szerint hígított a gáz, és az nem fut. 120 m2-es Ytong családi házban öten élünk. 59 ezer Ft a gázszámla, úgy, hogy december óta 18 C fokon tartjuk a hõmérsékletet. Hogy fizessem ki, a kurva életbe! Hát mit tesztek ti velünk? Fázunk- aztán éhezünk, és a végén beledöglünk. Menjetek a fenébe. (Azt írja a súgó, ilyen szót nem illik papírra vetni – rólatok van szó így ez rátok nézve a legnagyobb dicséret!) Kormány! Nem szégyellitek magatokat? Amit ti mûveltek, azt nem tette sem Török, sem osztrák, de nem tette Kádár sem! Ha ti magyarok vagytok, akkor szégyellem, hogy én is! Aki veletek közösséget vállal az a nép árulója! Az Emberek kétkezi munkával nem tudnak többet keresni! Nem tudnak fûteni, nem tudnak élni, és nem tudják azt kifizetni, amit ti, gõgös okosnak mutatkozó dilettáns, hatalmat minden áron megragadók és megtartók kivetettetek, és ezt tovább fokozni szándékozók kitaláltok!

9

Az MDF megerõdödésérõl, középpártiságáról és a konstruktív elenzékiségrõl beszélt Dávid Ibolya a Deák Ferenc Klub estjén. Az MDF elnöke nem zárta ki, ha pártja megerõsödik, és megkerülhetetlen lesz, akkor a Fidesz és az MSZP nagykoalícióra lép. Középpártinak lenni Magyarországon – esély vagy veszély? címmel tartott beszélgetést a Deák Ferenc Közéleti Klub a Budapesti Evangélikus Gimnázium dísztermében csütörtök este. A rendezvényen Dávid Ibolyával, a Magyar Demokrata Fórum elnökével Galló Béla, politológus, az Egyenlítõ fõszerkesztõje, és Kiszelly Zoltán beszélgetett. NYITÁSKÉNT FIDESZ-KRITIKA Dávid Ibolya elsõként az MDF középpártiságáról szólt. Mint fogalmazott, az MSZP és a Fidesz programjai, azaz ígérethalmazai egyértelmûen megmutatták, hogy két nagy baloldali párt van Magyarországon. Emlékeztetett arra is, hogy az országgyûlési választások elõtt ígéretet tett arra, hogy sem Gyurcsány Ferencet, sem Orbán Viktort nem segítik a hatalomra. „Nem is tettük“ – fûzte hozzá. A hétfõn tett kijelentését, mely szerint kétfajta ellenzék létezik jelenleg, anarchista és konstruktív, a következõképpen magyarázta: markánsan lehet látni a Fidesz és az MDF közötti különbséget. A Fidesz attól anarchista, hogy nem tiszteli a magántulajdont, a törvényt, a hatóságok intézkedéseit. Véleménye szerint ennek a folyamatnak a csúcsát a Kossuth téri kordonbontás jelentette. Példaként említette, mikor nem volt a kisebbségek védelme rendezve, akkor sem az lett volna a megoldást, hogy „fülön fogunk 23 embert, és bevisszük õket a Parlamentbe, hogy elvégezzék ezt a munkát“. Az MDF nemrégiben újraválasztott elnökasszonya szerint a Fidesz és a KDNP parlamenti kivonulása is anarchista politikát mutat, és láthatólag a hagyományok tisztelete sem a Fidesz erõssége. Ellenpólusként saját pártját említette, amely javaslatokkal szolgál és konstruktív politikát folytat. MDF, MINT HARMADIK ERÕ Galló Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy mára hazánkban kétpárti rendszer alakult ki. A két tábor pedig elképesztõ penetráns módon gyûlöli egymást – hangsúlyozta a politológus, aki szerint ez a gyûlöletstruktúra Magyarország gátjává vált. Véleménye szerint az ország egyik fele számára Orbán Viktor, a másiknak Gyurcsány Ferenc elfogadhatatlan. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: olyan hangra van igény hazánkban, ami nem illeszkedik be a gyûlöletstruktúrába. Ezt hivatott betölteni az MDF – vélekedett. „Az MDF lélektani határhoz érkezett“ – vette át a szót Dávid Ibolya, kiemelve: a párt népszerûsége 7-8-9 százalék között látszik stabilizálódni. A választások óta folyamatosan erõsödünk – jelentette ki a politikus, aki az új szavazókkal kapcsolatosan úgy fogalmazott: nem az a lényeg, hogy kik az új szimpatizánsaink, mindegy honnan jön a szavazat. Így folytatta: az MDF középre pozicionálása nem PR-akció, hiszen már 1989-ben Antall József középpártként határozta meg a Magyar Demokrata Fórumot. Dávid szerint középen lenni a legnagyobb kihívás, mert egyszerre kell bírálni a bal- és a jobboldalt. Állítása szerint közéleti felelõsség középen állni, és ilyen példát még az MDF-en kívül senki sem mutatott az elmúlt 17 évben. „Egyszer majdnem el is véreztünk ebben a küzdelemben“ – jegyezte meg. Mint közölte, a politika nem létezhet együttmûködés és politikai párbeszéd nélkül. Az MDF jövõjével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, a harmadik erõvé, a béke és stabilitás zálogává kívánnak válni. GYURCSÁNY ÉS ORBÁN EGYMÁS FOGLYAI Bár Dávid Ibolya feltûnõen kerülte a Fidesszel kapcsolatos témát, Galló második felvetésére, mely szerint egy középutas Fideszhez miképp viszonyulna, mégis válaszolt. Fontos kérdésnek tartja, de ebben 10

a kérdésben túl sok a „ha“. Véleménye szerint a politikai hitelesség rendkívül fontos, ezért nehezen hiszi, hogy a Fidesz 180 fokos fordulatra lesz képes. Gyurcsány Ferenccel való viszonyáról is szólt. Elmondta: nem szerelembõl állunk szóba vele, hanem kötelességbõl. Megrökönyödve nézem, hogy más nem így cselekszik – hangsúlyozta a párt elnöke, aki azt is kijelentette: 2010-ben kormányra készül az MDF. Azon dolgozunk, hogy ezt a kormányt le tudjuk váltani – fûzte hozzá. Ugyanakkor azt is mondta, nem keresnek szövetségeseket. Nincs még itt az ideje – érvelt a politikus, hozzátéve: egyelõre markáns programot készítenek és szavazókat keresnek. Tervei szerint 2010-re az MDF 10-15 százalékos erõvé (az uniós választásokon már 2-3 mandátumot remél) válhat, s ezáltal megkerülhetetlen párttá. Véleménye szerint akár nagykoalícióba is kényszerítheti ez a jelenlegi két nagy pártot. Galló Béla ennek lehetõségét elvetette. „Nem látok arra reális esélyt, hogy Gyurcsány és Orbán egymás vállát lapogassa“- közölte. Még visszatért Gyurcsány Ferenc lemondásának lehetõségéhez. Úgy vélte, Magyarországnak egy rossz kormány kisebb kárt tud okozni, mint egy elõrehozott választás, és az utána kialakuló folyamatos kormányváltás. A lehetséges szövetségesekrõl szólva úgy fogalmazott, tisztességes együttmûködésre bármikor készek a Fidesszel. Ugyanakkor megjegyezte, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egymás foglyai. Véleménye szerint, amennyiben egyikük távozik a közéletbõl, akkor rövid idõn belül követné a másik politikus is. Forrás: Bencze Áron – gondola

jó ha figyelünk

Mára már minden demokrata számára világossá vált az a szomorú tényhelyzet, hogy szeretett hazánkat mindenféle politikai felhatalmazás nélkül egy antidemokratikus módon hatalmat gyakorló diktátor irányítja. A jelenlegi posztkommunista-liberális hatalom nem rendelkezik semmilyen politikai legitimitással, mivel közérdekû adatok eltitkolásának köszönheti választási gyõzelmét, ezt maga a hazudozó ismerte be trágár szavak kiséretében a balatonöszödi beszédében. A balatonöszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és a kormány népnyomorító intézkedései következtében az országban az állítólagos rendszerváltás óta soha nem tapasztalt mértékû erkölcsi, gazdasági és politikai válság van. A Gyurcsány-rezsim azt, hogy még mindig hatalmon van, azt annak köszönheti, hogy a magyar polgárok védelmére felesküdött rendõrséget ráuszították a tiltakozásuknak

hangot adó hazafiakra. A tragikus sorsú 1956-os forradalom és szabadságharc után elõször fordult elõ az, hogy magyar vezetõ politikus belelövetett saját népébe és a börtönök, nem bûnelkövetõkkel van tele, hanem politikai foglyokkal. Az ENSZ Alapvetõ Emberi Jogok Nyilatkozatát semmibe vevõ arrogáns kormányzati cselekvések alapján kijelenthetjük azt, hogy Magyarország nem tekinthetõ demokratikus berendezkedésû államnak. A parlamenti ellenzék pedig látszatcselekvésekre szánta el magát ahelyett, hogy határozott következetes politikával kikényszerítené a kormány megbuktatását és az elõrehozott választásokat. A jelenlegi alkotmányos berendezkedések szerint a kormányzatot nem lehet népszavazással megbuktatni. De ha akarnák, akkor meg lehetne buktatni a jelenleg regnáló MSZP-SZDSZ hatalmalmat a

parlamenti ellenzéknek, ha egységesen visszaadnák mandátumaikat, mivel demokratikus berendezkedésû állam Országgyûlése nem mûködhet ellenzék nélkül. Amennyiben a parlamenti ellenzék 1 héten belül nem mond le egységesen mandátumairól, abban az esetben meg kell állapítanunk azt, hogy politikai céljaik középpontjába nem a kormány megbuktatása, hanem bebetonozása és az elégedetlenségi hullám lecsillapítása áll! A Kisgazda Polgári Kör-KPK határozottan felszólítja a parlamenti ellenzék minden egyes képviselõjét, hogy viselkedjenek valódi ellenzéki képviselõként és az ország meg a választóik érdekeit szem elõtt tartva 1 héten belül mondjanak le mandátumaikról, amellyel kikényszeríthetõ az elõrehozott választások megtartása. Kisgazda Polgári Kör-KPK Elnöksége

ELÕRE ELDÖNTVE? Az UFS ügynökei ( http://www.ufsgroup.hu/ufsgroup.phpcvxx ) egyesével keresik fel a háziorvosokat a következõ ajánlattal: Az UNION biztosító ( http://www.unionbiztosito.hu/ ) által kibocsátott papír kártya ellenében – mely különféle nem orvosi, még csak nem is valódi természetgyógyászati - ingyenes „vizsgálatokra“ jogosítja azt a beteget – szerzõdést ajánlanak a betegeknek, mely szerint aki ennek a papír-kátyának az ellenében aláírja AZT, hogy a jelenleg érvényben levõ papír alapú TAJ kártyájukat az UNION biztosítóval fogják kicseréltetni elektromos vonalkódos TAJ kártyára. Ezért 1100 Ft/ fõ pénzt kínálnak a háziorvosoknak. Bevallottan készülnek a szerintük már eldöntött több-biztosítós modellre – melyben ezzel a módszerrel már most toborozzák az ügyfeleket. Arra nézve, mit és mennyiért ad a biztosító a BETEG -nek, sem arra, miként finanszírozzák majd a szolgáltatókat ( háziorvosokat, szakrendelõket, kórházakat ) nem tudnak választ adni. Elmondásuk szerint 13 biztosító fog a piacon osztozni, és a nagyon közeli jövõben, vagy július 01, vagy szeptember 01, de legkésõbb 2008. jan. 01-vel lép életbe a több biztosítóról szóló törvény. Forrás: pécsi háziorvosok

Ha minden ellenzéki képviselõ lemond a mandátumáról, akkor a koalíciós többség természetesen nem fogja feloszlatni a parlamentet, és a kormány sem fog lemondani. Már csak azért sem fogják ezt tenni, mert az MDF-képviselõk nyilván nem mondanak le, tehát lesz ellenzék is a Parlamentben, és a határozatképesség is kényelmesen biztosítható. Azt fogják csinálni, hogy az OVB felszólítja a Fideszt, hogy töltse be a megürült listás helyeit (amit ha konzekvensek, nyilván nem tennének meg), és minden megürült egyéni választókerületben pótválasztást fognak kiírni, amin az ellenzék – ha konzekvens – nyilván nem fog senki indítani, különben miért mondtak volna le. Betöltik tehát a megürült helyeket szabályosan, demokratikusan megválasztott MSZP, SZDSZ és MDF képviselõkkel. (Az utóbbiak száma nyilván megszaporodik, mivel akik semmiképpen nem szavaznának a koalícióra, azok, ha elmennek, jó eséllyel az MDF-et választják.) Ezután kétharmados többséghez jutva kényük-kedvük szerint módosítják az alkotmányt. Lehet átgondolatlanul, alapvetõ közjogi ismeretek nélkül mindenféle ötletekkel elõállni, de a kollektív öngyilkosságnak ez egy különösen látványos módja volna. Krómer István

AZ ÕSZÖDIEK SZARNAK AZ ÕSZÖDI BESZÉDRE Orbán Viktort sose látta Õszödön emberünk, Gyurcsánnyal viszont már összefutott. És ez szó szerint értendõ, Gyurcsány ugyanis rendszeresen fut a településen, de már ez is kiborítja emberünket, hiszen a miniszterelnök testõreivel fut , de kísérik õt szolgálati Audival is. „Én egyszer megbosszultam az õszödi beszédet” – mondja büszkén az alkalmazott. „Amikor egyszer futott, elõtte motoroztam vagy másfél kilométert, hogy futás közben szívjon elég port” – mondja széttárva a kezét, hogy neki egyszerû emberként más eszköze nincsen a véleménye kifejtésére. Ugyanezen akcióban barátait arra buzdította, hogy tegyék ki nemzeti színû zászlóikat házaikra ott, ahol a kormányfõ testedzését végezte. Bogád Zoltán – Index

jó ha figyelünk

11

Eliramlott március 15-e, és valljuk meg, nem hagyott mély nyomokat senkiben. Egy kis utcai harc, egy kis tojásdobálás, néhány tüntetés, arcpirító Kossuth-díjak. Ennyi. A politika azonban azért izgalmas világ, mert az is érdekes, ha nem történik semmi említésre méltó, ilyenkor ugyanis lehet a háttérben zajló folyamatokról elmélkedni. Mi is így tettünk, és a március 15-i események kapcsán körülnéztünk saját házunk, a magyar jobboldal háza táján. A KÉT NAGY BOKSZMECCSE Orbán Viktor hívó szavára 200 ezres tömeg gyûlt össze az Erzsébet híd lábától a Blaha Lujza térig, hogy meghallgassák a legnagyobb ellenzéki párt szónokait. A litván és olasz „vendégmûvészek“ beszédei vagy hosszúak voltak, vagy nagyon unalmasak, Deutsch-Für Tamás is inkább új stílusával tûnt ki. Mindenki az elnöki szavakra várt. Az elnöki beszéd azonban nem hozott túl sok meglepetést, hiszen a párt kommunikációja már hónapok óta készen állt. Van egy csalással hatalomra jutott kormány, amely reformoknak nevezi népnyúzó intézkedéseit. A demokrácia az „új arisztokrácia“, a volt KISZ vezetõk kezében „demokratúrává“ romlott, Magyarország a diktatúra felé gravitál. Létrejött az „új többség“. Számára alkotmányos megoldás egyedül a népszavazás, azaz a közvetlen demokrácia kiszélesítése maradt, amely sikere esetén két lehetõséget hagy: a kormány vagy a programját vagy a mandátumát adja vissza. A kormány-ellenzék április óta tartó párharca így most elméletileg döntetlenre áll. Elméletileg. Az ország a baloldalé, az önkormányzatok a polgári oldalhoz húznak. Viszont amíg az elõbbi fronton a Fidesznek pusztán a rendszeres kivonulás marad, addig vidéken Gyurcsány rendre az asztalhoz kényszeríti a Fidesz polgármestereit. A Fidesz így ellenzéki szerepén túl is lépéshátrányba került. Nem tudja megakadályozni a „reformokat“, legutóbbi gyõzelmeit az MSZP egyszerûen kivásárolta (Heves megye, OCÖ), a közszolgálati tévé köszöni szépen, de vígan elvan a legnagyobb ellenzéki párt nélkül, a helyi polgármesterek ki-kitörnek a pártfegyelem bástyáiból, a nemzetközi színpadokon pedig inkább Gyurcsányt engedik játszani. ÚJ TÖBBSÉG VAGY RÉGI STATUS QUO? A népszavazási kampányt eközben a baloldali sajtó nagy része már temetni kezdte, a kormánypártok pedig kijátszották a szociális kártyát, rámutatva, hány milliárdba kerül a népnek a demokrácia. Nem véletlen ez a nagy finnyáskodás. A népszavazás tényleg nehéz helyzetbe hozná a baloldalt, hiszen annak sikere lavinát indíthatna, miközben nehéz lenne a „nem“ mellett kampányolni. Külön pikantériája lehet annak, ha az OVB átengedi a Jobbik referendum kezdeményezését az egykori MSZMP és KISZ vezetõk közéletbõl való kizárásáról. Marad így az MSZP-SZDSZ koalíciónak a 2004-ben bevált negatív kampány, amely arra törekszik, hogy a szavazókat otthon tartsa, és az érvényességi küszöb alatt véreztesse el a népakaratot. A Fidesznek tehát élet-halál kérdése a referendum sikere. Azon belül is Orbán Viktor számára okozhat kellemetlen perceket egy sikertelen népszavazás. A csillagok nem állnak túl jól. 2002 után ugyanis a párt elnöke számtalan ötlettel állt elõ, hogy a biztosan uralt, mögötte felsorakozott jobboldali szavazók mellé baloldaliakra is kivesse hálóját. Sorban: a polgári körök mozgalma, az uniópárt terve, a Fidesz Szövetséggé alakítása, a Nemzeti Konzultáció, a Jó reggelt, Magyarország aláírásgyûjtés, az Igen Magyarország Charta, most pedig az új többség és a népszavazás. Mind-mind arról szólt, hogy Orbán a jobboldal határain túllépve magához édesgesse a baloldali média által ellene kondicionált bizonytalankodókat. Rendre sikertelenül. A Fidesz elég nehéz helyzetben van. Kommunikációját és a tetteit bizony elég nehéz nyomon követni, és rekonstruálni, hogy kik és mit fõznek az ellenzéki párt boszorkánykonyhájában. Kérdés, hogy létezik-e egyáltalán az új többség, vagy csupán egy olyan el12

méleti konstrukció, amely közös nevezõre hoz olyanokat is, akiknek egy része a kritikus pillanatban majd nem a Fidesz neve mellé teszi az X-et. Orbán Viktor azonban kényszerpályán van, mert 2010-ben a közvélemény minden bizonnyal már kiegyenlítettebb lesz a jelenleginél, vagyis az új többség visszaállhat a régi status quo-vá. Addig kell kormányt váltani, ha a Fidesz elnöke belátható idõn belül még miniszterelnök akar lenni. EGY A TÁBOR, HÁNY A ZÁSZLÓ? A népszavazási kampány lehetõséget ad a stratégia újragondolására, ha ez eddig nem történt meg. Elképzelhetõ, hogy az ellenzéki párt a könnyebb, de hatékonyabb utat választja majd. Vagyis lemond a permanens baloldali „háztûznézésrõl“ és inkább arra fordítja energiáit, hogy a jobboldal egészének mozgósítása mellett a baloldalt otthon tartsa. Azzal a taktikával száll ringbe, amivel õt korábban már kétszer is kiütötték. Kutyaharapást szõrivel, akár így is fogalmazhatnánk. A baloldal otthon tartása nem tûnik túl komoly kihívásnak. Úgy néz ki, ezt a Gyurcsány-kormány önmagától is elvégzi. A kérdés ebben az esetben az marad, hogy a jobboldal mozgósítása hogyan a leghatékonyabb. Az „egy a tábor, egy a zászló“ elv már a múlté, bár a revideálása Orbán Viktor részérõl elég bátortalan. Több ismeretlenes egyenlettel állunk szemben. Egyrészt – bár a KDNP önállósága és tematizációja ugyan egyre látványosabb- kérdés, hogy Semjén Zsolt hatótávolsága meddig ér? Kérdés, hogy a 2006-ban sikertelen Túri-Kovács Béla és a MAGOSZ most hogyan fogja majd „lángba borítani“ a magyar vidéket? Kérdés, hogy a baloldalról átdobott MDF mekkora pusztítást tud végezni a Szövetség centrista részén? Kérdés, hogy a radikális jobboldalon mekkora a Fidesz hitelvesztése? Kérdés, hogyan tudja az elnök a pártban vaskézzel õrizni hatalmát, és hogy valóban rendelkezik-e alternatív programmal az ország rendbetételére? TÁJKÉP CSATA UTÁN Március 15-e bizonyos szempontból tiszta helyzetet teremtett. Bebizonyosodott, hogy a Kossuth tériek fantom szervezetei – Magyar Nemzeti Bizottság 2006, Forradalmi Nemzeti Bizottmány, stb. – mögött egyáltalán nincs társadalmi bázis. Bebizonyosodott, hogy a demokrácia megvédéséért utcai küzdelemre is hajlandó – a baloldal által lecsõcselékezett – csoport sem képes tízezres vagy annál nagyobb tömeg mozgósítására. Bebizonyosodott, hogy a magyarok többsége a baloldal számítása szerint viselkedik. Tûr. Bebizonyosodott, hogy a parlamenti jobboldal mellett egyedül a Jobbik és a MIÉP létezik. Ez utóbbiak közül egyébként a Jobbik felfelé ívelõ pályára lépett, demonstrációján nem csupán sokan, de többségében fiatalok, míg a MIÉP-én fõképp idõsebbek voltak. Kijelenteni, hogy az idei év vízválasztó lesz a magyar jobboldal számára, nem igényel nagy jóstehetséget. A konkrét kimenetel ellenben megtippelhetetlen. 2007 valóban az átmenet éve lesz, na, nem úgy, ahogy azt Gyurcsány képzeli. Inkább abban az értelemben, hogy év végéig kell kirajzolódnia annak a hadrendnek, amellyel a jobboldal végre gyõzni tud. De lehet 2007 az elszalasztott lehetõség éve is, ahogy a korábbiak. A jobboldal minden meghatározó politikusának józannak, önkritikusnak, ébernek és határozottnak kell lennie. Különben megint ki lehet találni egy újabb aláírásgyûjtést. Csak legyen még, aki aláírja. Sebestyén András (a szerzõ egyetemi hallgató)

jó ha figyelünk

LIHEGÉS „A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiaság köntösébe járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán” gróf Széchenyi István

Rabláncra fûzött „írástudók“, a Pártkeltében, megpróbálták a lehetetlent, és a kardjukba dõltek! Fábry Sándornak sem sikerült ezt a „rabláncot“ elszakítani, sajnos. 104 millió forint a kormány kommunikációjára adott pénzt többet ér a kufárszellemnek, mint az igazság. Vajon ez az összeg, kell ahhoz, hogy Orbán Viktort, és a Fideszt, a közbeszédben, immár 6 éve, kormányon tartsa?:-) Szélsõjobb kifejezést azok használják, akik egy eszme és nem a nép érdekeit tartják szemelõtt. Azt mondja a nagy „settenkedõ“, a Sándor a redszerváltáskor, liberális volt: Bizony a rendszerváltó liberalizmus annak idején, egy mozgató rugója volt, a változásokért, küzdõ értelmiségnek. De arról a kilóra megvett 104 millió nem beszélt, hogy azóta a liberalizmust hazánkban, átfestették vörösre. Itt leszögezném, nálam a liberális értékek, Európai mércével mérve is ott kezdõdnek, ahol az emberi jogok, és az erkölcsi értékek fontos alapot alkotnak a társadalomban. Viszont a liberalizmust ott ásták be a mélybe, mikor arra használták, hogy igazolást szerezzenek, a erkölcsi romlás, és a kufár szellem honosítára. 104 millió? Mikor jön el az az idõ, mikor nem lehet megvenni valakit kilóra, hogy elárulja a nemzeti értékeket, a pénzért? Erre a választ, bizony már Jézus óta tudjuk, soha! Mindig vannak, és lesznek pénzért megvehetõ emberek, akik mindenre készek, hogy a saját népe érdekével szemben, elárulják a saját hazájuk a saját pénzbabzsolásukért Lehet erõsnek tûnik, amit leírtam, de erre is van magyarázat: Számukra a lakosság biztonságérzete, oly keveset jelent, hogy már kétségbeejtõen szánalmas. Úgy rázták le magukról a rendõri terror áldozatait, mint a kutya a vizet! A „settenkedõfélék“, szájából soha sem fogjuk az hallani, hogy mekkora nyomor, és lelki zsarolás v van magyar földön. Ha valaki ellenkezik, azt retorzió éri! Miért? Mert nem érdeklik Õket, vagy a 104 millió forintnyi kommunikációs csatorna elvakítja Õket. Lehet errõl is a zOrbán tehet? Vagy azok akik, megfizetik õket? Gratulálok Fábry úrnak, hogy lepadlózta õket!:-) „Magyarországnak is megvan a joga, hogy nemzeti jellegét hangsúlyozza, és féken tartsa mindazt, ami idegen tõle. Nem pogrommal, nem is erõszakkal, hanem alkotmányosan a törvényhozás által. Forrás: Prohászka Ottokár 1920: 7

Emlékeztetõül: „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél–két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország leheto"ségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. (…) Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.” (Francisco El Quero) jó ha figyelünk

A Fidesz ifjúsági tagozata szerintem elmebeteg. Mint köztudott, a Hõsök terén – többévnyi kihagyás után – megünnepelt Becsület Napja alkalmával vagy ezer ember gyûlt össze, hogy emléket állítson a ‘45-ös kitörésnek. A Fidelitas meg azon nyomban lihegve rohant elhatárolódni – közzétettek valami szánalmas kreténséget -, és sopánkodási faktora szerintem magasan lekörözte a hírhedten nácibarát Szadeszt is. Amúgy nem tudom, mi a baj ezekkel a skin srácokkal. Megnéztem a képeket az Indexen, szépen meg volt fésülve mindegyik. Nem úgy, mint a most megrendezett Che-fesztivál ápolatlan, lompos kabátú, rasztás idiótái. Jómagam némi kritikával élek a nemzeti szocializmus mint eszmerendszer iránt, tudniillik számomra az elnevezésben csak három baloldali – tehát beteges – kitétel található: nemzeti, szocialista és munkáspárt. De ez most nem tartozik ide. Kedves kis jó szándékú hülyegyerekek! (Fidelitas-fiúk.) Az MSZP vajh’ miért nem határolódik el a Che Guevara-fesztiváltól? Mert van némi esze. Mert melyik az a barom politikai erõ, amelyik ellöki magától, s lenyisszantja saját szélsõ nyúlványait? Egy van csak. A hazai jobboldal. Okés, nem kell õket szeretni, felvállalni meg aztán végképp. De csak be lehet fogni azt a pofát, nem? Muszáj mindig jártatni? Most majd veszít a Fidesz ezer szavazatot. Kell az? Mikor látta valaki, hogy az SZDSZ kikelt volna az anarchisták ellen? Ugye soha? Nem is fog látni senki. Mert a baloldal nem gyáva, megfelelési kényszeres hülyékbõl áll, hanem dörzsölt gazemberekbõl. Jómagam a ‘90-es évek elején részt vettem egy anarchista összejövetelen. (BAT vagy BACS, vagy valami hasonló kreténség.) Hol volt a gyûlés? Hát persze, hogy az SZDSZ-székházban. Hol másutt? Ezer szavazat a kukába. Kedves Fidelitas-fiúk! Miért akartok mindenáron megfelelni holmi elvárásoknak? Elvárásoknak, amiket nem ti, hanem ÕK ötlöttek ki. Azt hiszitek, megköszönik? Akartok ti nyerni egyáltalán? Tudjátok, mit csinált a Fiatal Baloldal, miután meghallotta, hogy vadul tiltakoztok meg elhatárolódtok? Elárulom: röhögött. Rajtatok. Ismét. Pozsonyi Ádám – gportal.hu

13

Kettõs állampolgári buktatás a láthatáron Valami érthetetlen felindulás következtében népszavazási õrület kezd úrrá lenni a lelkileg meggyötört jobboldalon. Az apatikus, fáradt és csüggedt lakosságot megint ezzel a nálunk igen népszerûtlen, mozgósítást kierõszakoló politikai eszközzel akarják egyesek felrázni. A „rendszerváltás“ kezdetén egyedül az álságos, antikommunista retorikát használó SZDSZ volt igazán sikeres ebben a mûfajban. Igaz, hogy akkor még hittek az emberek a nyugati típusú, törvényességen alapuló népképviseleti demokráciában. Élt bennük sok-sok naiv remény és hamis illúzió. A helyzet azóta gyökeresen megváltozott, ma már inkább elfordulnak a becsapott választók a hiteltelenné vált politikai garnitúra, vagyis a pártokrácia önigazoló kezdeményezéseitõl. Ráadásul a civil MVSZ sikertelen kettõs állampolgárságot követelõ népszavazási kezdeményezése nemcsak az utóbbi évtizedek legsúlyosabb lelki traumáját okozta a saját magyar identitásában és közösségeiben meghasonlott lakosságnak, hanem elindítója volt a nemzetellenes Gyurcsány-jelenség további megerõsödésének. Ez volt az elsõ alkalom, hogy a belsõ puccsal frissen hatalomra került gátlástalan kormányfõ sikeresen nekiveselkedhetett saját megosztott nemzetének. Erõs politikai háttértámogatás hiányában az MVSZ hatalmas labdát dobott fel akkor az ellenfélnek, amelyet aztán a posztkommunista baloldal kíméletlenül lecsapott. Az akkor megbukott referendum máig érezteti negatív hatásait mind az állóháborúvá merevedett belpolitikában, mind a határokon átívelõ görcsös külkapcsolatokban. Igazából nem érthetõ tehát az MVSZ meggondolatlanul kapkodó mostani magatartása. Jelenleg is folyamatban van egy szimbolikus kérdéskörben (a szovjet emlékmû eltávolításának ügyében) elkezdett népszavazási aláírásgyûjtésük, amely még korán sem biztos, hogy átütõen sikeres lesz.

A kétséges eredmény ellenére – talán a kormány példátlan népszerûtlenségi mutatói vagy a Fidesz referendum farvizének meglovagolása okán – most mégis lázasan sürgetik az újabb ügydöntõ népszavazást. Siettetik, pedig már megint látszik a magára hagyott magyar civil szövetség pénztelensége, szervezetlensége és erõtlensége. Ráadásként a jelentõsen megváltozott politikai környezet sem tereli jó irányba az egyébként fontos kezdeményezést! Az idõközben uniós tag Romániában nem támogatja sem Markó, sem Tõkés, sem az autonómiát követelõ szervezetek többsége ezt a mostani elkapkodott bejelentést. (Most érkezett a hír, hogy a felvidéki magyar koalíció pártja sem támogatja az ötletet!) Idehaza eközben láthatóan nem váltható kormánybuktató cselekvésre a radikalizálódó többség akarata. Ebben a feszült belpolitikai patthelyzetben, minden közéleti szervezet jelentõs

Balog Zoltán a népszavazási törvény helyi referendumokra vonatkozó módosítását javasolja a parlamentnek a közeljövõben. Mint mondta a poltikus: a cél az, hogy egy helyi ügyben ne kelljen magasabb részvételt produkálni, mint egy országos ügyben. A javaslat pontos részletei még kidolgozásra várnak, de a lényegét abban látom, hogy elfogadása esetén a választás a jövõben ügydöntõ lenne, ha azon a jogosultak több mint huszonöt százalékának szavazata egy irányba mutatna – mondta Balog Zoltán egy szerdai pécsi sajtótájékoztatón. Az Országgyûlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke hozzátette: eddig az érvényességhez a választók több mint felének részvételére volt szükség. A politikus elmondta: kezdeményezésében élvezi a Fidesz elnökségének felhatalmazását, ugyanis õk is egyetértenek abban, 14

kockázati tényezõnek tartja az MVSZ kezdeményezését, és inkább kihátrál az elhamarkodott felvetés mögül. A szocik ebben a kérdésben semmit sem változtak! Felelõs kormánydöntés helyett, minden pénzt megér számukra a jobboldal ismételt bukása. A polgári Fidesz-KDNP a saját népszavazásának sikere érdekében most nem akarja megosztani erõs jobboldali szavazóinak törzsbázisát, ezért inkább elhatárolódik, és keresztbe veri az ügydöntõ civil mozgósítást. Várhatóan a nemzeti oldal pártjainak magatartása is elutasító lesz. A radikális Jobbik nyilván nem lép fel nyíltan a legnagyobb ellenzéki párt akaratával szemben, míg a MIÉP, Csurka István közismert Patrubány-fóbiája miatt szintén ellene lesz ennek a fontos referendumnak. Az MVSZ ezzel a bejelentéssel láthatóan egyet máris elért, bal és jobboldali megosztottságra tekintet nélkül, egységes nemzeti /?/ koalícióba tömörítette a népszavazás ellenzõit. Ez a furcsa „nemzeti egység“ várhatóan negatív formában kihat majd a késõbbi Fidesz kezdeményezésre is. Egy biztos, hogy nagyon sokan ismét szignálják majd (közöttük én is!), az MVSZ aláírásgyûjtõ lapjait. Nagyon sokan leszünk megint – de a körülményeket figyelembe véve – szinte biztosan nem elegen. Fájdalmas felismerés lesz ismét, hogy képtelenek vagyunk tanulni saját hibáinkból! Népszavazások csillogó papírjaiba csomagolva bekódoljuk magunknak az eljövendõ végzetes eredményt! A rendre felbukkanó modernkori Mohácsot. Molnár Tamás

(A Kuruc.info vitaindítónak szánta ezt a publicisztikát, tehát az abban leírtakkal nem feltétlenül ért mindenben egyet. Várjuk a további véleményeket a témával kapcsolatban.)

hogy a helyi és az országos referendumok résztvevõi között esélyegyenlõséget kell teremteni. – Az a cél, hogy ne kelljen magasabb részvételt produkálni egy helyi ügyben, mint egy országos ügyben, amilyen például korábban a NATÓ-hoz való csatlakozás volt – fogalmazott. A bizottsági elnök mindezzel arra utalt, hogy Pécsett úgy lett érvénytelen a Tubesre tervezett katonai lokátor építésével kapcsolatos március negyediki helyi népszavazás, hogy azon a szavazók döntõ többsége elutasította a radarberuházást. A választásra jogosult 127.128 állampolgár 32,51 százaléka járult az urnák elé. Az érvényes szavazatokat leadott választók 94,3 százaléka elutasította az építkezést és mindössze 5,7 százaléka támogatta azt. A kormány néhány nappal késõbb úgy döntött: a Tubesen épül meg a lokátorállomás. (MTI) jó ha figyelünk

– víg halotti tort ülnek most az ellenzék felett – A kormánynak akár kiemelt ünnepnapja is lehetne ez a mai nap. 1919 március 21-én gõzölt be a tanácstalanul romboló vörös csürhe, ami aztán naná, hogy 1957 tavaszán megihlette a magára eszmélõ ellenforradalmi ifjúságot. Ötven éve immár, hogy a Párt hívó szavára ezen a dicsõséges tavaszi napon megalakult az elsõ reformköri gittegylet, a Kommunista Ifjúsági Szövetség. A bunkócska dallamain felnövekvõ utolsó karizmatikus népnevelõk, azóta látványosan szétszóródtak a gazdaság és politika szövevényes világába. A java persze fennakadt a klozet legtetején, elég csak megnézni a kormányzati stáblistát. A rendszerváltás dicséretére legyen mondva, azért együtt maradt a nagy csapat. Örül most a pápai gyerek, örül. Nem kicsit, nagyon. Moszkvában nosztalgiázik a dicsõ múlt könnyes emlékei között, ezen az örökre elcseszett 50. évfordulón. Örül Gyurcsány, elõre ihat a medve kicserzett bõrére. Ihat, hiszen úgy tûnik nincs elõtte komoly akadály. Akarata akár kés a vajban, úgy keni szét nyamvadt ellenzékével együtt ezt a nyeszlett magyar demokráciát. Táncoló testõrök között, még záptojás-esõben is képes rendületlenül eltátogni a népnyúzás modern és haladó himnuszát. Nincs senki és semmi, ami jelenleg megállíthatná ezt a tébolyult hatalmi ámokfutást! Az államfõ és az önkormányzati választások kivételével eddig mindenhol õ diktált, õ kezdeményezett, õ adta a bankot. Uralma alá hajtotta saját és koalíciós pártját, bizalmi szavazással magához kötötte a teljes kormányzati frakciót. Aztán kiválasztotta és kineveztette a jegybanki elnököt és az alkotmánybírákat. Ha kellett, helyettesítette akár az államelnököt is! Gondolkodás nélkül megvásárolta, vagy tárgyalóasztalhoz kényszerítette tétova politikai ellenfeleit. Kézbe vette, és személyesen mozgatta a titkosszolgálatokat és a rendvédelmi szerveket. A félelem tudatos felkeltésével, a terrorfenyegetés szörnyû víziójával és a soha nem látott méretû antiszemitizmus vádjával irányította a közbeszédet, miközben saját céljai érdekében magához láncolta és felhasználta a magyar zsidóságot. Nagyhatalmak és nagyhatalmú barátok árnyékában úgy játszik ezeken a félelmetes húrokon, akár egykor a padlásokat felseprõ Rákosi. Lángol benne a küldetéstudattal átitatott harci kedv. Lobog benne a minden áron való gyõzni akarás. Olyan ez a folyamato-

san kezdeményezõ, ágaskodó vezérszellem, mint egy felajzott politikai erekció. Olyan, akár egy végtelenített balfasz az önbeteljesülõ elsülés pillanatában. Most derülhet Gyurcsány, mert minden a kezére játszik. Ennek a másik, kábulatban lévõ kádári Magyarországnak nem áll össze a kép. Radikálisan hanyatló életminõség mellett a lakosság többségének elege van a radikális utcai politizálásból. Pedig tömeges elnyomorodás mellett már csak az emberek 15%-os töredéke él viszonylagos jólétben. Hiába csökken a reálbér és nõ a munkanélküliség. Hiába vesztegel a gazdaság, hiába óriási méretû az eladósodás és a körbetartozás. Hiába hatalmasodik el lassan mindenkin a jövõkép nélküli pesszimizmus és a depresszió. Hiába nem hisz már az egykori békés rendszerváltozásban az emberek fele, Gyurcsány rendíthetetlen. Gyurcsány olyan, akár Bush. Nem jelent neki semmit a közvélemény ítélete, nem fontos számára holmi talmi népszerûség. A tragikus helyzethez persze jelentõsen hozzájárul az enervált ellenzék is, amely újabb tragikus zsákutcába lavírozza önmagát. Elhiteti a jóhiszemû Fideszes szavazókkal, hogy népszavazási kérdésekkel egyszerûen leváltható az illegitim kormány. Elhiteti, hogy egy sikeres referendum alkotmányos súlya megrendíti a csalásokkal hatalomra került szocialistákat. Elhiteti,

hogy idén õsszel szabaddá válik a pálya a feldühödött népakarat elõtt. Még azt is elhiteti, hogy a nyíltan oroszbarát magyar kormányfõ útjában van az amerikai nagyuraknak és az uniós diplomatáknak. Baromság! Az elmagányosodó Orbán mindössze idõt akar nyerni, ötlettelenségében és tehetetlenségében elõre menekül. Ehhez az utolsó dobáshoz kell még neki az ezerszer lenézett, kivérzett és megveretett nemzeti radikális szavazó. Aztán az út végén ismét ott tornyosodik majd a katasztrofális nemzeti kiábrándulás. A csúfos vég, amely akár a 2010-es választások jobboldali reményeinek a végét is jelentheti. Most boldog lehet Gyurcsány, mert március 15-ét követõen mintha végleg megfordult volna ebben a felülrõl irányított közvélekedésben ok és okozat. A „köztörvényes csõcselék“ randalírozása mellett, a sajtó már nem beszél a saját nemzetét lekurvázó, hazugságon és lopáson kapott miniszterelnökrõl. Nem számít a korrupciós ügyek, adócsalások, pénzmosások tengernyi sokasága. Nem számít az elsorvadó demokrácia és a félelemmel összefonódó, növekvõ gyûlölet. Nem számít a feketemunkán megtollasodó fehérgallérosok arcpirító kiváltsága és panamája. A sok mûbalhé mellett már semmi sem számít. Csak csendes elfordulás, közöny és apátia legyen. Csak üresen kongó utcák és terek legyenek. Csak tûrésre szakosodott, rendre szoktatott, néma, béna, fogyatkozó rabszolgahad maradjon. Pedig tavaly õsz óta nem oldódott meg semmi ebben a nyûves országban! Nem kerültünk közelebb a morális igazsághoz, a történelmi alkotmányhoz, a szabad választások lehetõségéhez. A politikai garnitúra romjai lassan betemetik ezt a beteg nemzetet. Lomtalanítás helyett, tehetetlen dühükben mindössze a bûzlõ politikai szemetet borogatták az utcákra és gyújtották fel az ezerszer becsapott magyar fiatalok. Rõt lángok fényénél víg tivornyát ül most a gyõzelmi mámorban úszó, öntelt hatalom. Nem ismeri a királyokat felakasztó Petõfi verseit. Nem ismeri a gaz martalócok, vad haramiák tanyáját felperzselõ János Vitéz legendáját. Nem ismeri a torkokon megakadó kõgombócok gyilkos üzenetét. Odafent nem ismerik a magyarok szenvedõ Istenét. Látszólagos csend van most. Elnyom mindent ez a rusnya vérvörös vigadalom. Molnár Tamás

GYURCSÁNY HAZUGSÁGAINAK ÁRÁT FIZETJÜK Egy éve már, hogy egy szûk kör megtudhatta, hogy Gyurcsány Ferenc nyílt és szervezett politikai hazugsággal tartotta magánál a hatalmat. Egy éve már, hogy egy szûk kör megtudhatta, hogy Gyurcsány Ferenc semmibe vett minden magyar embert. Egy éve már, hogy egy szûk kör megtudhatta, hogy Gyurcsány Ferenc nem szégyelt tudatosan hazudni az egész országnak. Egy éve már, hogy egy szûk kör megtudhatta, hogy „hazudtunk reggel, éjjel, meg este” – emlékeztetett Szijjártó Péter szombati sajtótájékoztatóján. jó ha figyelünk

15

Egyre távolabb kerülünk a társadalmi békétõl. SOKKOLÓ KÉP A FALON. Nézem ezt a fájdalmas rémületet. Ezek az egymásnak feszülõ ibériai lények, akik õsszel felfalják egymást, a polgárháborúnak, mint természettörténeti jelenségnek az álszent pátoszát testesítik meg. Undorító szörnyek kannibalizmusának képében, két torz erõ végsõ összecsapása villan elõ, akik civilizált evõeszközökkel a kezükben álmatagon, de mégis szakszerûen szeletelik, „kanalazzák“ szét egymást. Az emberevõ lidérces monstrumot, a testcsonkokon felmeredõ iszonyatos konstrukciót mintegy betetõzi az oszlásnak indult zilált emberfej, félelmetesen eltorzult, fájdalmas grimasszal az arcán. A két „ibériai lény“ irracionális alakja egyetlen szétfolyó, lecsüngõ, képlékeny masszává olvad össze. Nincs arcuk, elrohadt. Aszott fülekkel éktelenített, elnyújtott, torzan deformált fejük egymásba folyik. Iszonyúak a kezek is, a természetellenesen sovány, petyhüdt, mégis ragadozó módjára szorító, pénzsóvár ujjakkal. A késpenge holt csillogása szinte belehasít a kietlen sziklás tájba. Az „i bériaiak“ kezében lévõ tárgyak egymás kínzásának, végsõ megsemmisítésének sajátosan drámai szimbólumai. Önmagát felzabáló rémálom, mereven összeránduló halálgörcs ez a lidérces pillanat. Salvadore Dali univerzális zsenialitása megérzett valamit. Szörnyû látomása hat hónappal a spanyol polgárháború kitörése elõtt, vagyis 1936. július 18-a elõtt készült el, örök elrettentésül és örök tanulságul az egész emberi faj számára. SOKKOLÓ VALÓSÁG AZ UTCÁKON. Hullámzik a tömeg. Az erõvágó széthasítja a tiltakozás szimbolikus láncait. Aztán a hideg fémlemezzel burkolt furgonban felrakják a bilincset. Zajos zötykölõdéssel távolodunk a vaskordonnal körbezárt alkotmánytól. Rákóczi, Kossuth és Bibó szelleme messzire kerül. Odabenn gyorsan rabosítanak. Lekerül mindenkirõl a cipõfûzõ és derékszíj, pórázon tartva vonulunk a földalatti cellákba. Vasajtó, rács, mûfény, apró résen beáramló áporodott levegõ. Kopott fehér falakon, bekarcolt üzeneteken szidják a kormányt. A két koszos fapriccsen bevésett intelem: EZ GYURCSÁNY ÁGYA! Odakinn zaj, cellaajtó csapódás, elhaló beszédfoszlány. Lassan megtelik a legalsó szint békés tüntetõkkel, magyar zászlót lobogtató, magyar érzelmû, ártatlan emberekkel. Késõbb csend lesz, nyugalom. Megáll az idõ. Elmúlik a gyûlölet is. Egy politikai fogoly sohasem magányos. Elõveszem útravalónak szánt könyvem, olvasom Krassó börtönverseit. Aztán valami furcsa érzés kerít hatalmába. Régi márciusok emlékei kavarog nak fel bennem. Hihetetlenül erõsnek érzem magam. Szabad vagyok megint, akár az égen keringõ könnyed madár. Hazatalálok. Hazatalálok ebben a szerencsétlen, börtönbe zárt, rabosított országba. Mert ez itt az én hazám, bármilyen furcsa is most ez a megrendült haza. Innen bezárva, innen a föld alól, innen vastag vasrácsokon keresztül látható leginkább, ez az elrettentõ kinti valóság. Az, ahol rendõrsorfalak brutális falanxában akad fenn a magatehetetlenül szánalmas, tolókocsis bénaság. Maga a megfélemlített és gettóba zárt nemzeti akarat. GÕGÖS ÉS SZEMELLENZÕS BALOLDAL. Retusált lendülettel tör elõre megint Gyurcsány. Hosszú kényszerpihenõ után ismét itt van közöttünk. Ismét öntelten, pökhendin és ostobán irányítani kívánja a kibicsaklott közbeszédet. Szembenézés he16

lyett bátran leköpi saját kommunista múltját és gyûlölt politikai ellenfelei önérzetét. Gátlástalanul manipulál. Nagy Imre bátor reform-kommunista örököseként akar feltûnést kelteni, ám csak zavarodott és beteglelkû Kádár-epigon marad. Egy szánalomra méltatlan simlis, egy grafomán hazudozó. Hatalmas népszerûségvesztése ellenére, közvetlen környezetével együtt önhitt, gõgös és esztelen. Reformok dicsfényében áltatja önmagát, miközben fontos társadalmi érdekek és csoportok folyamatos kizsigerelésével rohan a semmibe. (Hatalmi játszmája közepén még koalíciós partnerét is megpróbálja mohón megosztani és bekebelezni!) Csalfa glória közepén nem akarja észrevenni, hogy megdicsõült diktátori rögeszméi nem távolba mutató gazdasági ésszerûségen, hanem törvénytelen megnyomorításokon és p énzbehajtásokon alapulnak. Beteges magabiztosságának oka, a hitelezõk töretlen /?/ bizalma. Azt érzékeli, hogy tankok helyett itt vannak mögötte a bankok! Azt gondolja, hogy a késõ kádárista kapcsolati tõke és a parancsuralomhoz szoktatott karhatalomi erõszak megvédi az egyre növekvõ népharagtól. Zsugorodó média-pártja abban bízik, hogy az összeterelt és feldühített jobboldal szekértábora együttes roham esetén fennakad a rendõrállami erõszakon. A csapda készen áll. A „független“ szakértõkbõl álló Gönczöl-jelentés szinte elõkészíti Gyurcsány számára a demokratikus köntösbe bújtatott, „alkotmányos diktatúrát“. A ki- és bejárási tilalmat, a rendészeti szükségállapotot, ahol a tüntetések helyszínének és idõpontjának korlátozásával eljöhet a mennyei béke tere és mûveleti ideje. A jelentés szerint növelni kell a biztonságot nyújtó kétharmados törvények arányát, a rendõri csapaterõt, a tömegoszlatás és kényszerítõ eszközök hatékonyságát. Mert értse meg végre mindenki, hogy „jogszer û“ karhatalmi brutalitás ellenében az utcákon nem váltható le a gyurcsányi furmányos diktatúra! Fogja fel mindenki, hogy nincs és nem is lesz semmiféle közkegyelem, megegyezés! Itt nem lehet szó nemzeti megbékélésrõl. (Ahogyan azt a 168 órában legutóbb megjelent Vásárhelyi Mária által jegyzett cikk félelmetesen feltárja: -Végleg eljött a végsõ összecsapás és leszámolás ideje.) Vagy az ódivatú, poros és magyarkodó keresztény középosztály marad fenn, marad életben, vagy a modern és haladó, baloldali internacionalista értékrend. Már nincs arany középút, már nincs megalkuvás! Az ellenfelet megsemmisítõ végsõ harc elkezdõdött és hamarosan véget ér. HÁBORÚRA USZÍTÓ LIBERÁLISOK. A gazdasági háttérhatalmakkal megtámogatott magyarországi megszálló rezsim, és annak harcias ultraliberális körei most azt hiszik -akárcsak 1919, 1948, 1956 megtorlásai során-, hogy minden kül- és belpolitikai eszköz a kezükben van, amely a nemzetállam végleges felszámolásához elvezethet, amely eltüntetheti az erõtlennek hitt, megroppantott nemzeti identitást. Nem véletlen ez a nyílt polgárháborús logika. Láthatóan kegyetlenül és megszállott hevülettel támadják az oktatás, a kultúra és az egészségügy testi-lelki területein a mentálisan megroppant és kivéreztetett közösségek utolsó védvonalait. Ez a magyar állam ellen irányuló, hadüzenet nélküli agresszív belháború tudatosan rombolja a védekezésre kényszerülõ nemzetközösséget, tovább szûkíti és korlátozza az alkotmányt, védelmezi a csalásokon alapuló választójogot, a korrupt pártfinanszírozást és az erõszakszervezejó ha figyelünk

teket, vagyis magához öleli szinte az összes átmentett pártállami kiváltságot. Ebben a végsõ támadásban, az ar rogáns hatalmi garnitúra saját szájíze szerint értelmezi a demokrácia, a kapitalizmus, a liberalizmus és az emberi jogok ismérveit és követelményeit, miközben mindössze saját kiváltságainak megvédésére összpontosítja a pártállami intézmények /fedõszervek/ szolgalelkû bürokratáit. Ezekbõl -a kizárólag elitvédõ törvényekkel körülbástyázott hadállásokból-, támadják aztán a gyülekezés és szólásszabadság alapjogát, a magyar történelmi jelképeket, és általánosságban az egész jobboldalinak vagy nemzetinek nevezett politikai ellenzéket. A végsõ áldozat nem lehet más, mint a bûnösnek kikiáltott és elpusztításra ítélt magyar történelmi középosztály! Balliberális harci indulók közepette így lesz „náci zászló“ az Árpádházi történelmi lobogóból, így „huligánfasiszta“ a békés tüntetõbõl, így „csõcselékorgia“ a tiltakozó tömegbõl, így „szarszagú nemzeti vizelde“ a parlament elõtti Kossuth térbõl. Így nevezhetõ büntetlenül a Gyurcsány-kormány távozását követelõ, hónapok óta tartó, széleskör û nemzeti kezdeményezés az „emberiség legaljának“, a „társadalom selejtjének“ és „félszázaléknyi söpredéknek“. A szélsõséges liberálisok ügyesen használják a kezükben lévõ, gyûlöletre szakosodott médiát. A felfokozott politikai hisztériakeltéssel nem akarhatnak mást, mint aktív ellenségképekkel életben tartani és összeterelni saját szekértáboraikat. Ebben az erõsen túldramatizált helyzetben, a verbális és utcai csatározásokat felnagyítják egy permanens polgárháború víziójaként, ahol egyfajta megtervezett és aljas háborús pszichózissal megfélemlítik, és egyúttal sakkban tartják a nyugalomra és rendre vágyakozó lakosságot. A hatalom sáncai mögé behúzódó szélsõséges erõk végsõ soron nem tesznek mást, mint provokatív szándékkal, tervszerûen elõkészítenek egy számukra kedvezõ, véres társadalmi összecsapást.

radhatna a racionális politika szakterületein. Az erõszakosan összedarált, belsõ kényszerektõl szétfeszülõ jobboldal azonban teljesen védtelen és kiszolgáltatott a polgárháborús hisztériakeltéssel szemben. A Brüsszelben meglapuló néppárti képviselõk nem voltak képesek felrázni az európai közvéleményt a rendõrállami brutalitásokkal szemben. Nem tudták megakadályozni a posztkommunista karhatalom uniós pénzeken való felszerelését sem. Az elmúlt közel két évtized során a Fidesz nem tudott létrehozni egy olyan hatékony és sikeres emberjogvédõ szervezetet, mint például a civil kezdeményezésre létrejött Nemzeti Jogvédõ Iroda. De tõkeerõs civil alapítványok hiányában vergõdik a pol gári oldal sajtója is, akárcsak a hiteles és többrétegû nemzeti érdekvédelem. Így a Fidesz mindössze gyorsan kifulladó, felszínes média-akciókkal kísérletezhet. Akár 2002-ben, a valódi rendszerváltást beteljesítõ hatalmas tömegtüntetésen, ahol aztán mindenki szétszéledt. Akár az MTV székháza elõtt, ahol ígéretet tett az igazságos médiaegyensúly megteremtésére, amibõl aztán nem lett semmi. Akár a nagyszerû polgári körös mozgalom meghirdetése során, ami késõbb szánalmas, szavazatgyûjtõ párt-csicskává silányult. Akár a kormánynak adott ultimátum kihirdetése alkalmával, ami gyorsan nevetségessé vált. Akár a Kossuth téri ellen-színpad felállításával, és a golyózáporban elmondott semmitmondó 56-os orbáni beszéd kapcsán, amikor gyáván és végleg cserbenhagyta a megvert tüntetõket. Végül most, a látványos kordonbontás során, ami akár végleg leültethette volna az országos tiltakozást. Jól látható, hogy önös pártérdekein túl a Fidesz nem tud, és nem akar semmit következetesen végigvinn i kirakat-politizálása során! Mára a bukott „elit“ részeként csapdahelyzetbe szorult, ahonnan a képviselõk mandátumának visszaadása jelentheti csak az egyetlen alkotmányos kitörést, az egyetlen morális megtisztulást.

KITELJESEDÕ BELSÕ VÁLSÁG JELEI A JOBBOLDALON. A kényelmes parlamenti ellenzék és annak enervált vezéralakja eközben tanácstalan. Nem képvisel erõt és jövõképet, nyilvánvaló politikai taktika és félelem okán nem erõlteti egy gyors hatalomváltás kicsikarásának lehetõségét. Jelenleg szintén gyáva médiapártként kihasználja elbizonytalanodott és megosztott, ám kényszerûségbõl idõrõl idõre mégis hozzácsapódó szavazóbázisát. Egykori párton belüli szabadelvû harcostársaival szemben, a radikalizálódó közvélemény egyre inkább behúzza Orbánt -mint dédelgetett spirituális vezetõt-, egy irracionális világ felé /a szimbolikus politizálás mezõjébe/, ahol már jól látható, hogy saját vallásának megtört áldozata, esetleg bálványozott aprószentje lehet mindössze. Külsõ körülmények és párton belüli ellenfelei hatására, felülrõl ismét megosztja, visszaépíti -miközben személyesen ellenõrzi-, az általa lerombolt régebbi politikai struktúrát. Hallgatólagosan erõsíti ugyan a KDNP és a most alakuló Kisgazdapárt látszólagos szuverenitását, mia latt a már beszippantott egykori MIÉP-es értelmiség mellett, a háttérben magához láncolni igyekszik a Jobbik fiatal radikálisait. Orbán jelenlegi hiteltelen radikalizmusa és szövetségi politikája akár eredményes is lehetne, ha megmaradhatna a partnerpártok teljes önállósága, ha mûködhetne a jobboldalon a kritikus és racionális kisebbségi vélemény és akarat, amely demokratizálná, és egyben hatékonnyá tehetné a több síkon szervezõdõ politikai gépezetet. A Fidesz azonban -akárcsak az eltorzult magyar pártok többsége-, egyfajta betegesen felülrõl vezérelt gazdasági társulás, bezárkózó, bolsevik típusú hitbizomány, amely nem enged teret az alulról vagy kívülrõl megfogalmazott szellemi és politikai megújulásnak. A Fidesz és Orbán most végleg foglya lett önmagának! Nem tud semmit kamatoztatni a kormányzó szocialisták ámokfutásából. A legnagyobb ellenzéki párt vezetõjének fejére most hullik vissza az „egy a tábor, egy a zászló“ károsan centralizált diktátuma, amely elmarta maga mell õl a sokszínû, kreatív küzdõtársakat. Ha valódi demokrataként korábban elengedte volna szövetségesei kezeit, ha a 2006-os választások alkalmával engedte volna felnõni, és parlamentbe bekerülni azt az új és hiteles radikális generációt, amely most kitartóan tüntet a megszorítások ellen, nos akkor most megma-

TAKTIKA ÉS STÍLUSVÁLTÁS AZ UTCÁKON. Miközben az ellenséges balliberális média egyre fokozódó hisztériával ecseteli a március 15-i fegyveres felkelés vízióját, és az országházat erõszakkal megostromló csõcselékrõl szóló rémhíreket -a legvégsõ véres konfrontációt-, addig a rendõrállam apparátusa nyers politikai felhatalmazás keretében továbbépíti elnyomó és megtorló intézményeit. Megerõsítik a törvényhozás körüli kordont, a jogellenes „mûveleti területet“, uniós pénzeken korszerû eszközökkel felszerelik az államvédelmet, gyorsítják a fegyveres kiképzést, nemzetbiztonsági eszközökkel lehallgatják és követik a másként gondolkozókat. Ezzel mintegy politikai, jogi és „erkölcsi“ felhatalmazást adnak az illegális Gyurcsány-kormányt milliárdokért védelmezõ erõszakos karhatalmistáknak. Lassan lopakodva visszatérnek a kommunista diktatúra népelnyomó módszerei. A tüntetõk azonban meglepõen gyorsan tanulnak a magyar történelembõl. Regulárisan szervezett fegyveres túlerõ ellen nem összetömörülve, hanem erõiket szétszórva , kiscsoportokba szervezõdve, sokszor váratlanul lépnek fel. Akár Árpádházi királyaink a tatárok ellen, akár Mátyás a törökök ellen vagy akár Bem tábornok erdélyi offenzívája során a behatoló orosz hadak ellen. A leleményes magyar tüntetõk egyelõre kikerülik a nyílt összeütközést az erõszakra éhes, brutális karhatalommal szemben. Helyette inkább szétszóródva, lassan, de tömegesen felégetik a „gyurcsányi reformok“ pénzügyi és morális hátországát. (A tömeges demonstrációk iszonyatos módon lekötik, és anyagilag ellehetetlenítik a népnyúzó apparátust!) Szerte az országban, naponta egyszerre több helyen, több idõpontban jelentenek be kisszámú gyülekezést és tiltakozást azok a szervezett csoportok, amelyek számaránya mára eléri a negyvenezer fõt. A Magyar Nemzetben megjelent Schmidt-levél eközben elindított egy újabb meglepõ folyamatot, melynek során az egyelõre még „hideg polgárháború“ elérte a politikusok intim szféráját is. A politikai garnitúra védett közszereplõit igen érzéke nyen érintette személyes adataik nyilvánosságra hozatala, ezért a tüntetõ csoportok elõszeretettel gyakorolnak nyomást a posztkommunista rezsim kiszolgálóinak magánéletére. Jelenleg tiltakozó csoportok jelennek meg házaik elõtt, de nem kizárt, hogy hamarosan magánéletük minden apró részlete (mo-

jó ha figyelünk

17

bilszám, bankszámla, ingatlan, gépkocsi rendszám, baráti kör, életviteli szokások, fogyasztási szokások, stb.) felkerül a világhálón bujkáló oldalakra. Az internetes hadviselés várhatóan kiteljesedik. A tüntetõk saját védelmükben már most is mindent archiválnak, gõzerõvel folyik a rezsim elleni adat-, kép-, és információk begyûjtése. Az egyre szervezettebb nemzeti ellenállást megvalósító csoportok 2007 tavaszán meghirdették békés tavaszi hadjáratukat, amellyel elsõsorban az antidemokratikus Gyurcsány-rezsim mielõbbi trónfosztását kívánják

Tõlük kellene elhatárolódniTõlük kellene elhatárolódni. A politológusok többsége szerint a jobboldal és Orbán Viktor abban érdekelt, hogy permanens, szinte polgárháborús ellentétet tartson fenn a közéletben, mert ebben látja a kormányváltás lehetõségét. Logikus magyarázat. Elsõre. De kicsit alaposabban megfontolva rájövünk, hogy az árokásás a balliberális kormány éltetõ vize, máskülönben kormányozni kellene. Arra meg képtelenek. Így marad az – elhatárolósdi. Március 15-e végeztével – amely bebizonyította, hogy a Szilvásy által korábban óránként bejelentett terrorveszély az utóbbi 17 év legarcpirítóbb blöffje – az MSZP-SZDSZ pártunió (mert hogy Kóka valószínûsíthetõ gyõzelmével ez már csak egy lépés) ismét elõráncigálta az – Orbán Viktor határolódjon el – kezdetû lemezt. Nem tudni, hogy a piacon kíváncsi-e rá valaki, de nem is érdekes. A hûséges kereskedelmi csatornák szerkesztõi rendre halálra vált arccal játsszák le Gyurcsány Mi az hogy Ferenc, Lendvai Csak ne fussak vele össze egy sikátorban Ildikó, Fodor Spanglit a kisfiamnak Gábor és Újhelyi Szinte szétfolyok a korrektségtõl István variációit ugyanarra a sémára. Persze ezeken a – sajtóbulikon ahol mindenki tudja a dolgát – én hazudok,

Molnár Tamás, Magyar Október Mozgalom ügyvivõ

tehazudsz, mi hazudunk – senki sem kérdezi meg: mitõl is kellene akkor elhatárolódni pontosan? És miért is? Ha ezt ugyanis megkérdezné valaki, és abban a pillanatban, valami isteni sugallat hatására arra is rádöbbenne, kiktõl, akkor kikívánkozna egy újabb kérdés. Ti követeltek elhatárolódást? Ti? Rákosi-ösztöndíjasok, Kádár talpnyalók, országrablók? Nem sül le a bõr a képetekrõl, hazug kommunista átváltozó-mûvészek? Na, lenne is ribillió. A MÚOSZ azonnal keresztre feszítené a bátor újságírót. Friderikusz rendkívüli, nyolc részes mûsort szerkesztene a hazai újságírás balkanizálódásáról. Az ATV kõkommunista Sajtóklubjában Bolgár György megbeszélné Avar Jánossal és Mészáros Tamással, hogy eljött az ideje az ENSZ-tõl békefenntartó csapatokat kérni a neonáci zavargások leverésére. Gyurcsány Ferenc nemzetközi sajtótájékoztatót tartana, ahol elmondaná, hogy Orbán Viktor kiengedte a szellemet a palackból, amelyet demokratikusan már nem lehet oda visszagyömöszölni, ezért örökös kormányfõi kinevezése jóváhagyását kéri Brüsszeltõl.

Pogányból gratulálunk mindenkinek, akinek ebben a keze benne volt... Túl rövid lett a kifutópálya Reptér. Több mint kétmilliárd forint kellene a légikikötõ bõvítéséhez. Halaszthatatlan a nemrég átadott létesítmény kifutójának megtoldása – derült ki a repülõtéren tegnap tartott fórumon. Jelenleg csak kisebb gépek landolhatnak a pogányi reptéren. Nem csak a kifutópálya rövid, de az aszfalt teherbírásával is problémák vannak A helyszínen tájékozódhattak pénteken az érdeklõdõ polgármesterek a pogányi repülõtér helyzetérõl, mûködésérõl. A szemlét a közgyûlés egyik képviselõje, dr. Marenics János, Siklós polgármestere kezdeményezte korábban, többek között azért, mert szerinte nem pusztán pécsi kérdés a légikikötõ helyzete. A tegnapi fórumon néhány érdeklõdõ baranyai településvezetõ Ács Gyulától, a repteret mûködtetõ cég vezetõjétõl elsõ kézbõl értesülhetett arról, hogy heteken belül ugyan több charterjárat is elindul, ám a forgalom növekedésének záloga a kifutó meghosszabbítása. Ez a feltétele annak, hogy igazán komoly, nagy befogadó képességû repülõgépek is le tudjanak szállni. A hallottaktól – vagyis attól, hogy az alig egy esztendeje átadott repteret máris bõvíteni kell – láthatóan elképedtek a polgármesterek. 18

elérni. Nyomásgyakorló szándékaikat nem kizárólag csak az utcákon folytatják. Ügyesek, leleményesek és szemtelenek lesznek akár Ludas Matyi, aki háromszor vett elégtételt a gõgös Döbrögin. A posztkommunista hatalommal ellentétben a nemzeti ellenállás bátor tagjainak nem érdeke a polgárháborús erõszak, „mindössze“ valódi demokráciát, szabadságot és igazságosságot akarnak!

El kell hát határolódni az Árpád-sávos zászlótól? Amely évszázadok óta nemzeti szimbólumunk, és amely a Mûvészetek Palotájában, Gyurcsány mögött is ott volt a díszõrség egyik tagjának kezében? El kell hát határolódni a Jobbiktól? A magyar fiatalok radikális pártjától, amelyre már sokan mondtak csúnyákat, de még senki nem mondta meg, hogy miért. El kell hát határolódni Wittner Máriától? Aki az egri nõk huszadik századi leszármazottjaként védte hazáját, elveszítve harcostársait? El kell? Dehogy kell. Ott talán még nem tartunk, hogy a fent említett, díszes társaság mondja meg nekünk, demokratáknak, hogy mi a demokrácia. Ott talán még nem tartunk, hogy szélsõséges hazudozók verjenek ékeket a nemzetben gondolkodók közösségébe. Ott talán még nem tartunk, hogy az elmúlt 40 plusz 17 év hazaárulóinak ármánykodása elbizonytalanítson bennünket, kik is vagyunk Magyarországi szocialisták, szabad demokraták és demokrata fórumosok. Fityiszt nektek. Benedek Krisztina –barikád.hu

Marenics János úgy fogalmazott, „dilettánsok dilettáns helyzetet alakítottak ki“. Ács Gyula és Gonda Tibor, Pécs alpolgármestere, ugyanakkor azzal érvelt, hogy a légikikötõ tervezésekor, a kilencvenes években még csak üzleti célú reptér építésérõl volt szó, akkor a fapados társaságok nem is léteztek, ráadásul azóta a légügyi szabályok is szigorúbbak lettek – mindezt pedig nem lehetett látni elõre. A kifutó meghosszabbítása kétmilliárd-háromszázmillió forintba kerülne, azonban nem tudni, honnan lesz rá pénz. Gonda Tibor azt mondta, a pécsi önkormányzat évente százmillió forintot ad a repülõtér fenntartásához, de a városnak az újabb beruházásra nem futja. Hargitai János, a megyei önkormányzat elnöke hangsúlyozta: véleménye szerint illúzió, hogy 2010-ig, az EKF-program kezdetéig megépül az új 6-os, ezért nagy szükség lenne a reptérre. Úgy vélte, a baranyai országgyûlési képviselõket meg lehet nyerni arra, hogy felvállalják, és lobbizzanak a pénzért a T. Házban. Siklós polgármestere ugyancsak az összefogást sürgette, úgy vélte, út és reptér nélkül az EKF-projekt légvár, a közlekedés fejlesztése nélkül a baranyai települések „halálra vannak ítélve, mert erre még a madár sem jár, nemhogy turisták“. Forrás: ÚDN

jó ha figyelünk

– olvasói kommentárral – A NOL cikke... Ugye autópályaígéretrõl ír. Ez hazugság, nem lesz autópálya, és annak is örülhet Pécs, ha a gyorsforgalmi út megépül 2010-ig Pécsig! Az EKF pedig hatalmas nagy sz.....n van. A Zsolnay kulturális negyed egyelõre csak álom, hisz még a konkrét helyszínt sem találták meg hozzá! Konkrét helyszín nélkül meg elég nehéz terveket készíteni. Ráadásul már kevesebb, mint 3 évünk van csak, és nem a tervezgetés elõtti fázisban, hanem már rég az építési fázisban kellene járnunk! Csúnyán beéghet Pécs – még igaza lesz Kósa Lajosnak... Szóval úgy számolnak, hogy 2008-ra már állni fog a radar. Akkor most, mirõl beszélgetünk? Avagy, mikor hazudtak a pécsi ........? Amikor a radar ellen fejtették ki véleményüket, vagy amikor a radar érdekében nem vették napirendre a változtatási tilalmat? (Ez persze csak költõi kérdés volt.) „Úgy néz ki, a frakció elveti majd a változtatási tilalmat, s ezzel szabad utat enged a beruházásnak.“ Milyen érdekes, hogy a NOL ezt már tudja. „Pedig a pécsi szocialisták sem szeretik a radart. Nem azért, mert félnek annak élettani hatásaitól: õk bíznak a katonai szakértõkben“ Azokban a szakértõkben bíznak, akik még térképet olvasni sem tudnak? Vagy az is csak „word szövegszerkesztési hiba“, hogy a HM hatástanulmánya nem is a Tubesre készült? Tubes: 2010-re a harag elpárolog? Csütörtökön eldõl, épülhet-e katonai lokátor a Tubesen. Akkor tárgyal a pécsi közgyûlés arról, hogy elrendelje-e a változtatási tilalmat a Tubes csúcsára. Pécsi tudósítónk jelenti Köztudott, hogy a kormány március elején úgy határozott: a Dél-Dunántúl légterét

pásztázó lokátor a Pécs fölé magasodó Tubes-hegyre kerül. A közgyûlés ezt akkor tudná – legalább átmenetileg – meggátolni, ha kimondaná az érintett területre a változtatási tilalmat. A közgyûlés ellenzéki frakciói – a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület – minden erejüket bevetik, hogy erre rávegyék a testületet irányító MSZP-frakciót. Pécs szocialista városatyái szerda este tárgyalnak arról, hogy miképp szavazzanak csütörtökön. Úgy néz ki, a frakció elveti majd a változtatási tilalmat, s ezzel szabad utat enged a beruházásnak: a korábbi rendkívüli közgyûlésen, illetve a városfejlesztési bizottság hétfõi ülésén a tilalom ellen voksoltak. Pedig a pécsi szocialisták sem szeretik a radart. Nem azért, mert félnek annak élettani hatásaitól: õk bíznak a katonai szakértõkben, akik állítják, hogy a létesítmény több nagyságrenddel kisebb sugárzással terheli a pécsieket, mint a saját mobiltelefonjuk, tévékészülékük, vagy a Misinán évtizedek óta álló tévétorony. A pécsi MSZP-sek nem a radartól tartanak, hanem a választóik ítéletétõl. Ugyanis még azok között is, akik nem vettek részt a lokátort elutasító, ám érvénytelen népszavazáson, többségben lehetnek azok, akik ellenzik az objektum megépítését. Õk nem hisznek a szakértõknek. A baranyai megyeszékhelyen általános vélemény, hogy a szocialisták 2010-es választási esélyeit drámaian is ronthatja a radar befogadása. Ezért azt találgatják Pécs közélet iránt érdeklõdõ polgárai, hogy milyen ígérettel fegyverezte le a kormány a helyi szocialistákat. Az MSZP-frakcióból ki-szivárgott információk alapján a legmeggyõzõbb kormány-

ígéret az, hogy 2010-re – most már tényleg – megépül az autópálya Dunaújvárostól Pécsig, s ezzel a jelenleg holttérben lévõ város belekerülhetne a kontinens gazdasági és turisztikai vérkeringésébe. A másik nagy ígéret, hogy az Európa Kulturális Fõváros szerepkörre készülõ Pécs minden kívánsága teljesül, s a kormány talál módot arra, hogy az EKF-nagyberuházások városra esõ terheit mérsékelje. Hallani arról is, hogy a radar befogadása esetén a már négymilliárd forintos fejlesztésen átesett Pécs-pogányi repülõtér kifutópályája meghosszabbodna egy újabb kétmilliárdos beruházás révén, és Közép-Európa egyik legkorszerûbb régiós légikikötõjévé válna. A pécsi szocialisták abban reménykednek, hogy bár a radar 2008-ra megépül, 2010-re azonban a pécsiek megszokják az 56 méteres tornyot, és elpárolog az objektum iránt táplált félelmük. Ugyanakkor, ha a felsorolt kormányígéretek megvalósulnak, akkor azok pozitív hatása épp három év múlva lesz érezhetõ, így rájuk hivatkozva akár nyerni is lehet a választásokon. HM-iroda Pécsett A magyar kormány már a kabinet döntését követõ napon bejelentette a NATO-nak: a radar a Tubesen épül. Úgy tudjuk, hogy a Honvédelmi Minisztérium a közeljövõben képviseleti irodát nyit Pécsett, ahol minden érdeklõdõ felvilágosítást kaphat a radarral kapcsolatos valamennyi információról. A HM álláspontja ugyanis az, hogy a radart megszerettetni bizonyosan nem lehet a pécsiekkel, de elfogadtatni igen. Ezért az építkezés minden részletébe beavatják a helyieket. Forrás: NOL – Ungár Tamás

Szeptember 18-a óta próbáljuk megértetni a hatalomgyakorlókkal a „csíkos zászló“ (Nicolae Jancso kétszeres Kossuth-díjas filmrendezõ egy SZDSZ gyûlésen) és a nyilas zászló közötti alapvetõ különbségeket. A továbbiakban ezekrõl egyetlen szót se szóljunk – csupán a tényeket nézzük, melyekre Lenin elvtárs is azt szokta volt mondani, hogy „mehetnek Szibériába“ (Maurice Paleologue emlékiratai). A szigorúan bizonyított tényeket pedig kizárólag a hatalomgyakorlók logikai rendszerében fogom vizsgálni, hogy eldönthessük, hogy tudatlanság vagy gonosz indulat (Vörösmarty Mihály) vezeti-e õket, amikor gyalázni kezdték az ország- és nemzetpusztítás ellenében felemelt országépítõ dinasztiánk zászlaját? ELSÕ LECKE. Vegyünk elõ egy közepes földrajzi atlaszt, és lapozzuk fel az egyes országok címereit, zászlait. Három csoportba oszthatóak azok, amelyek sértik a politikai korrektséget: 1. Albánia, Szerbia-Montenegró (mára Szerbia) és Oroszország a kétfejû sassal szembeszökõen vállalja a Habsburg restaurációt. jó ha figyelünk

19

2.Elfogadhatatlan területi követelést, nyílt agressziót fejez ki: – Örményország a török felségterületen lévõ Ararát; – világuralomra tör Brazília a földgömb; – a világûr különbözõ fokozatú uralmának vágyát fejezi ki Törökország afélhold; – valamint Ausztrália és Új-Zéland a Dél keresztje szerepeltetésével. 3. Végül: tudatosan kérkedik a fasizmussal a látszólag liberális szellemiségû Franciaország: államcímere maga a fasces (vesszõnyalábra erõsített bárd), a fasizmus névadója. Feltételezhetjük-e, hogy ezek a szembeszökõ tények elkerülték az országunkat (pusztulásba) vezetõ, a Parlamentben randalírozó politikusaink, és rossz magyarsággal fogalmazó, de elvhû újságíróink figyelmét? Lehetséges, hogy diplomás, egykori cenzorként széles humán mûveltségre szert tevõ közéleti személyiségek nem igazodnak el egy középiskolai térképfüzetben? Lehetetlen. De nézzünk távolabbra. MÁSODIK LECKE. Egy igen aprócska azonosságra hívom fel a figyelmet. Az NSDAP és a náci Németország zászlaja ugyan a horogkeresztet (svasztikát) tartalmazta, de széles, jó nagy veres alapon. Horthy Miklós meg is jegyezte elsõ berlini útjáról hazatérve: „Túl sok bennük a vörös!“ Még egyszer: vörös alapon a horogkereszt. Mint tudjuk, a hatalomgyakorlók rémképe szerint az „árpádsávos“ zászló közepén volt a nyilaskereszt. Épp úgy, mint fentebb elemzett náci zászlón. S ezért kelt félelmet a jóérzésû 20

antirasszista emberekben az „árpádsávos“ zászló, amelynek közepébõl ugyan hiányzik (sose volt ott) a nyilaskereszt, de mégis ugyanaz. Nos. „A finánctõke legagresszívebb csoportja“ (Marx-idézet) jelenleg az NSDAP és a náci Németország veres zászlaját használja tetõtõl talpig – hisz, mint megmagyarázták, ha hiányzik is a közepébõl valami, akkor is ugyanaz. Egy kicsivel több zsidót irtottak ki ezen zászló alatt, mint a hatalomgyakorlók emlegette „nyilas zászló“ alatt. Kitaláltuk, melyik pártra gondoltam? Láttuk elnökválasztó gyûlésük veres hátterét? ERRÕL van szó. jó ha figyelünk

HARMADIK LECKE. Eddig közismertnek gondolt tényekkel hozakodtam elõ, most viszont meglepetés következik. Lássunk elõször két képet. Íme: Nos: valljuk be, kínos – de a nácizmus az Egyesült Államokban kezdõdött. Az 1870-es évek közepén derék szabadkõmûvesek (SZABADKÕMÛVESEK) alapították a Német Munkások Nemzeti Szocialista Pártját, elsõ vezetõjük neve: Francis Bellamy. Az eredeti szocialista pártból szakadtak ki egy „teozófikus társaság“ formájában, jelvényük a szocializmus szó két „S“ betûjébõl alkotott svasztika lett. A párt és szimbóluma az amerikai hadseregbe is beférkõzött. A 45. gyaloghadosztály egészen 1941-ig, pontosabban a német hadüzenetig (1941. december 11.) a horogkeresztet alkalmazta karjelvényként. (New discoveries show that American soldiers used the swastika as their symbol early in World War I, and up to 1941, against Germany. The symbol was used by Americans in the French Escadrille Lafayette, by the 45th Infantry Divison, on Boeing P-12 planes) (Idézet a US Army egyik honlapjáról.)

Az amerikai légierõ több alakulata megkülönböztetõ jelvényként használta – például a French Escadrille Lafayette az I. világháborúban, illetve a Raul Lufberry sztárpilóta vezette legendás repülõosztály – egészen 1941-ig. Az 1930-as években polgári célokra is használták a horogkeresztet az USÁ-ban: hol a csillagos-sávos zászló közepén, mint az elsõ képünkön látható, hol pedig karszalagokon, echte náci és nyilas divat szerint. De a Nagy Szovjetunió se maradt le (a késõbb bõven letagadott, s fasisztának átkeresztelt) testvér szocialista mozgalomtól – a két szabadkõmûves-jelkép (veres csillag és svasztika) egyaránt szerepelt például a Délkeleti Front alakulatjelvényeként, pecsétjeként a polgárháború idején, illetve zászlókon, és tucatnyi rubel papírpénzen, néhány évvel tovább. Ne csodálkozzunk: közös õsbõl ágazott el a két remek mozgalom: Hegel, Fichte a nagyszülõk, tõlük indult el az egyik Nietzsche-Hitler, a másik Marx-Lenin-Sztalin irányban. Ismétlés a tudás anyja, memorizáljunk: alap- és kedvenc színük a VÖRÖS. S csupán azért, hogy bõvüljön a névsor: a két világháború között a lengyel hadseregben piros alapú svasztika is volt használatban, sõt Finnországban is a hivatalos szimbólumok közé tartozott ugyanekkor. (Egy kis kitérõ. A svasztika amúgy nem ördögtõl való: õsi indogermán szakrális jelkép – hol Nap-, hol örök élet- és újjászületés-szimbólum, hol pedig hullám-díszítõelem az ógörögöktõl Indiáig.) Összefoglalás A képlet roppantul egyszerû. Amennyiben a fentebb felsorolt tények ellenére csupán nemzet- és országépítõ dinasztiánk zászlaja sérti a hatalomgyakorlóinkat, akkor nyilvánvaló, hogy 1., kizárólag a magyarokat gyûlölik; 2., nyilvánvaló, hogy tõlünk, a magyarságtól élesen elkülönítik magukat; 3., és bizony fajüldözõ, rasszista hatalom (a „gonosz indulat“) uralkodik a maradék magyarság felett. És nyilvánvaló, hogy mindezek leplezése céljából vádolnak bennünket, magyarokat. Szombathely, 2007. Böjtmás Havának 23. napján Sárközy Csaba (tanár magyar) (Utóirat: tisztelettel köszönöm meg barátaim, név szerint leginkább dr. Balogh Sándor politológus professzor /USA/ segítségét a forrásanyagok megtalálásában.) Forrás: Sárközy Csaba – www.szebbjovoert.net

AKASZTÁS Balatonõszödön ma már nem téma a beszéd. Ennek ellenére az elsõ vendéglátóipari egységben, a helyi italboltban a megkérdezetteknek van véleményük a szónoklatról, méghozzá nem éppen pozitív. Az ivó közönsége azt nehezményezi leginkább, hogy Gyurcsány miniszterelnök hazudott, az meg többek állítása szerint a jóérzésüket sérti, ahogy beszélt a kormányfõ Magyarországról. Egy, a földekrõl az egységbe betérõ félmeztelen helybéli arcát nem adja a nyilatkozathoz, viszont igen radikálisan annyit jegyez meg két korty kávé között, hogy fel kellett volna akasztani a kommunistákat, akkor biztos nem lenne ez. Forrás: Index jó ha figyelünk

21

Bizonyára neked is átfutott már az agyadon reggel, fogmosás közben az az égetõ kérdés, hogy „Vajon eléggé liberális beállítottságú ember vagyok én?" Nos, ne tipródj ezen! Itt a remek alkalom, teszteld le magad! Válaszolj meggyõzõdésed szerint az alábbi kérdésekre, számold össze az így megszerzett pontjaidat és nézd meg lent az értékelésben az eredményt! Jó szórakozást! 1. Szerinted engedélyezni kellene a melegek házasságát Magyarországon? a, Igen, mihamarabb. A barátom sem akar pártában maradni. (10 p.) b, Miért is ne? Nincs jobb, mint egy meleg, családi fészek. ( 9 p.) c, Semmiképpen sem. A házasság egy férfi és egy nõ között köttetik. (0 p.)

2. Legalizálnád a könnyûdrogok fogyasztását? a, Feltétlenül! Sõt, meghirdetném a „100 tépés" programot. (10 p.) b, Hogyne! Akkor végre nem kéne málnásnak álcáznom a nagyi hobbikertjét. (9 p.) c, Nem. A könnyûdrogok veszélyesek, függõséghez vezetnek, nem szabad legalizálni a fogyasztásukat. ( 0 p.)

3. Támogatod az abortusz alkalmazását? a, Igen, alanyi jogon, recept nélkül kellene biztosítani mindenkinek. ( 10 p.) b, Igen, de csak a terhes nõk esetében. ( 9 p.) c, Nem, az abortusz brutális gyilkosság, ezért elfogadhatatlan. ( 0 p.)

4. Üdvözölnéd a halálbüntetés visszaállítását? a, Természetesen nem. A többszörös gyilkosok is érzõ, emberi lények önálló, szabad akarattal. ( 10 p.) b, Nem. A fegyház jó dolog, ott legalább nincsenek heterók. ( 9 p.) c, A nagyon súlyos bûncselekmények esetében igen. ( 0 p.)

5. Szerinted fontos erkölcsi szerepet töltenek ma be a keresztény egyházak Magyarországon? a, Speciel a keresztényeket nem ismerem. ( 10 p.) b, Nem tudom, csak kívülrõl láttam templomot, mert pont a dílerem háza mellett van egy. ( 9 p.) c, Mindenképpen nagy jelentõségû erkölcsi szerepet töltenek be a nemzet életében. ( 0 p.)

6. Szeretnéd, hogy azonos nemûek is fogadhassanak örökbe gyermeket? a, Igen, szeretném. Kell egy férfi is a házhoz. (10 p.) b, Igen, de az anyatejet mindenképpen mástól hozatnám. ( 9 p.) c, Semmilyen körülmények között sem. Minden gyermeknek joga van normális, egészséges családban felnõni. ( 0 p.)

7. Liberalizálnád a Büntetõ Törvénykönyvet? a, Okvetlenül. Még mielõtt megjön a vérvétel eredménye. ( 10 p.) b, Nem. Sõt, a gyûlöletbeszédet azonnali fõ- és vagyonvesztéssel valamint 90 évi gályarabsággal büntetném. ( 9 p.) c, Nem. Így is meglehetõsen liberalizált, inkább szigorítani kellene rajta. (0 p.)

8. Fontosnak tartod, hogy a Holocaust mellett Trianon is legalább ugyanakkora hangsúlyt kapjon a tankönyvekben? a, Szerintem a Holocaust mellett inkább XX. századi amerikai tõzsdetörténetet kéne tanítani. ( 10 p.) b, Ki az a Trianon? ( 9 p.) c, Természetesen. Trianon szörnyû tragédiája a magyarságnak, az utánunk jövõ generációknak is tudniuk kell róla és érezniük kell ennek súlyát. ( 0 p.)

9. Liberalizálnád a magyar oktatási rendszert? a, Egyértelmûen. Csak a hitelfolyósítás és a kamatszámítás tudománya kerülne be a tananyagba. ( 10 p.) b, Igen. Tanulmányaik elsõ 12 évében csak szóbeli értékelést kaphatnának a diákok. ( 9 p.) c, Nem. Hatékony, nemzeti szellemû oktatáspolitikát kellene létrehozni. ( 0p.)

Értékelés: 81–90 pont: Gratulálunk! Ez igen! Te tényleg tõsgyökeres liberális vagy. Következetesen ellenzel mindenféle keresztény és nemzeti gondolatot, a testi és erkölcsi rombolás elszánt harcosa vagy és még távolról sem ismered a haza, a közösség illetve a heteroszexuális szavakat. Veregesd meg helyettem is a saját vállad! Csak így tovább! 9–80 pont: Alakul, de nem az igazi. Sajnos még túl konzervatív vagy, nem tudsz elszakadni a tradicionális értékektõl. De ne add fel! Van benned tehetség, csak a felszínre kell hozni. Kövesd figyelemmel az SZDSZ frakció parlamenti felszólalásait és a különbözõ rádiós és televíziós interjúkat, és jegyzetelj szorgalmasan. Meglátod, megéri. 0–9 pont: Ez egyszerûen borzalmas! Kritikán aluli. Pont annyira vagy liberális, mint amennyire Gyurcsány hazafi. Remélem, nem álmodtál szadeszos politikai karrierrõl, mert akkor inkább menj el üvegesnek vagy péknek, azokhoz biztos sokkal jobban értesz, és azok is nagyon szép szakmák… Forrás: Vastag Gergely – www.barikad.hu

22

jó ha figyelünk

Van még valaki közülünk, akinek nem fõ fel hirtelen az agyvize, amikor a Királytelevízió Napkelte mûsorát igyekszik követni. Van-e még valaki, ki józan fejjel végig bírja hallgatni, azt ott nap, mint nap elhangzó, ép eszû magyar emberhez méltatlan, gyurcsány-t tömjénezõ, hazug szólamokat. Egy ideje mind gyakrabban tettük fel magunkban a kérdést, hogy meddig lehet még tovább eltûrni, hogy egy senkiházi elvtelen, jellemtelen, sötét lelkû alakokból álló, magát szakmailag sajtómûvelõnek kikiáltó banda, az egész nemzetet teljesen hülyének tekintse. Elõször a Gyurcsányi beismerõ vallomás megtörténte után, csordult túl az a bizonyos pohár. Akkor láttuk, hogy mi történt: a tévé székház elõtti értelmetlen törés, zúzás után, jött az újabb kesergõ beletörõdés. Tényleg, nincs ki, végleg rendre utasítsa ezeket, a gyurcsányi sajtólakájokat, tettük fel magunknak a kérdést számtalanszor, s közben tajtékzón továbbizzott bennünk a megvetõ harag. És ekkor mindenki csodálatára Fábry Sándor fehér inget ölt magára, és mint király a saját palotájába, teljes nyugalommal a szívében, besétál a Nagy Testvér házába. Ilyenkor Sándor körül mindenki megálljt kiáltana, de Sándor, õ nem fél. Sõt, és amolyan Petõfi Sándorosan szépen egyenként és egy, az egyben kiosztja az elõtte bologató, bizonytalanul csápoló gyurcsány-féle egy rendbéli soros nyüszítõ kutyuskákat. Néha oly forró volt a helyzet, és oly kemény a pengeváltás, oly igazak voltak a Fábry Sándor által megfogalmazott vádak, hogy a végén már-már attól féltünk, a fel-

csendülõ sok igaz beszédtõl, sápadozni kezdõ tévé székházi falak, azon nyomban maguktól leomlanak szégyenükben. Több mint félelmetes volt látni, hallani az, amit Fábry Sándor egymaga ott bent a szocialista ördög-odúban végigjátszott, egy hetes fokozatú földrengés is mind semmi, amellett a produkció mellett, amit az ismert humoristánk a mai napon a Napkeltében rövid huszonhat per alatt lerendezett. Azt lehet mondani, ami nem sikerült egy vaktában összeverbuvált, kõvel, botokkal felszerelkezett kis hadseregnek, az Sándornak röpke félórában sem került. Neki csupán ennyi idõre volt szüksége ahhoz, hogy egyedül két vállra fektesse a Nagytestvér rettegett kutyuskáit, a szoclib párti disznókhoz elszegõdött sajtólakájokat. Ez pontosan úgy nézhetne ki, mint amikor, tegyük fel, annak idején Zrínyi Miklós

Közép-Európában az számít büszkeségre alapot adó állami eredménynek, hogy megerõsödött a rendõrség. Eredményesen oszlat, ötszörös túlerõben van a tüntetéseknél, beépül a tüntetõk közé nagy tömegben – ilyen értelemben az ötszörösnél is nagyobb lehet a túlerõ –, szakszerûen randalírozik, ügyesen adatokat szerez, keményen õrizetbe vesz, fürgén filmezi a tüntetõket, s mindeközben az egyenruhások az azonosítót is viselik. És ezeket még lehet fokozni – felsõ határ a csillagos ég. Ugyanakkor. A térségben csökken a népesség, növekszik az adósságállomány. Fogy a bizalom. Nõ a bûnözés. Csappan a közvagyon. Nagyobbodik a munkanélküliség. Visszaesik a kórházi ágyak száma. Növekedik a kábszerezés. Az egy fõre jutó nemzeti össztermék – gdp – botrányosan alacsony. Hallgatnak is róla: öt-hatezer dollár körüli, akárcsak tíz évvel ezelõtt; ennek többszöröse a portugál gdp-adat is, a németrõl vagy a dánról nem is beszélve. Úgyszólván nincs nemzeti ipar, a termékek nagy részét a távol-keletrõl hozzák be. Enyészik a mezõgazdaság is – noha Közép-Európában legendás termõterületek fekszenek –; újabban a saját lakosság ellátásához is kiegészítõ import kell. A szakképzés zsugorodik. Az elemi képzés is kátyúba ragadt: nagy tömegû cigánygyerek marad ki a tanulásból, ám ahelyett, hogy két-három fõs cigányosztályokban tanítanák meg õket az Eujó ha figyelünk

egymaga tör ki a szigetvári várból, és merészségével annyira elkápráztatja a törököt, hogy az, csodálatában, csak egyet tehet, fõt hajt hõsünk elõtt, és szép csöndesen eloldalog. Tudjuk, a valójában nem ez történt, de mi magyarok vagyunk, és ráadásul keresztények, így hát ezért képesek vagyunk megbocsátani is; és Orbán Viktor is azt mondta volt nekünk, hogy: a szocialisták nem tudják annyira tönkretenni az országot, hogy mi magyarok ne tudnánk helyrehozni a keletkezett károkat. Mi nem haragszunk senkire, és most már hála az Istennek, mindnyájan ugyanazon oldalon állunk. És itt ne feledjétek azt se, ti anyaországi magyarok, igaz, hogy egy kicsit idõn túl, de legalább ti felébredtettetek, de vannak országok körülöttetek, ahol a mai napig nem kapiskálják, a globalista pénzmosó Nagy Bátyó miatt mi minden történik velük, körülöttük. Tehát most, hogy mind ugyanazon az oldalon állunk, együtt, közösen forduljunk szembe, a hazát kiárusító gyurcsányi disznókkal. Jöjjetek közénk mindnyájan bátran, a tegnapig történtekért, ígérjük, nem lesz szemrehányás, egyéb számon kérések, míg nincsen teljesen késõ, fogjunk össze és kergessük el végleg a pokolfattyakat. Aztán, mikor bevégeztünk a dolgunk, majd kezdõdhet az újabb csihi-puhi, mégpedig a legújabb turáni módi szerint való, mert hiába, de mi elõször is mégis csak magyarok volnánk.

rópai Unió gazdaságában, szellemi életében való helytállásra, az erre alkalmas pedagógusokat utcára küldi az állam. Élelmiszerboltot, kávézót zártak be – helyükön bankfiókok nyíltak. Ennyire sok a pénz? Igen, az egykori proletárdiktatúra után monetárdiktatúra köszöntött a Közép-Európai társadalmakra. Miután a világ proletárjai nem egyesültek, megtették ezt a villák monetárjai. A munka alapú gazdaság helyett pénz alapú gazdaságot alakítottak ki. A közvagyonból kivett pénz és tõke kamatozik munka nélkül is – ám csupán egy ideig. És csupán azoknak, akik jókor voltak jó helyen. Ez a kisebbség. Amely azt kiabálja a tojásesõben – esernyõs orángutánok védelmében -, hogy õ a többség. Igen, ehhez a lódításhoz kell a megerõsített, ötszörös túlerõben lévõ, szakszerûen oszlató, látványosan randalírozó, és – nemzetközi botrány után már – azonosítót is viselõ rendõrség. Nagy a fejlõdés. Mármint a hatóság köreiben. Jutott mindenkinek védõeszköz, gumibot, bilincs, könnygázgránát, sisak. Jól összehangolta a mozgást az irányító központ. Filmre vették a tüntetõ uniós állampolgárokat. Mindezt az adófizetõk pénzébõl, az eladott közvagyonból és a fölvett hitelekbõl. Jogosan büszkék a villák monetárjai a nagy nehezen, sok esztendõ után végre-valahára elért kiemelkedõ sikerre. Csak gratulálni lehet – és kell – a mindent elsöprõ, biztos jövendõt megalapozó fényes diadalhoz. Molnár Géza Pál 23